Tartalom

Bevezetés 9

1. fejezet: A lélek célja 13

2. fejezet: A nő és a férfi 33
3. fejezet: Az ikerlelkek konfliktusai 55
4. fejezet: Készüljünk fel lelki ikertestvérünk
fogadására! 71
5. fejezet: Az ikerlelkek egyesülésének akadályai 85
6. fejezet: Hogyan ismerjük fel lelki ikertestvérünket? 97
7. fejezet: Szexualitás: test és lélek egyesülése 111
8. fejezet: Ikerlelkek a történelemben 131
9. fejezet: A lélekcsoport: rokonlelkek 161

Utószó 179
Az emberi szeretet legmagasabb rendű állapotában…
ugyanaz a lélek két testbe költözik.
Sri Aurobindo
 1. fejezet

A lélek célja

Ő sokkal inkább én, mint jómagam. Bármiből is van a lel-

künk, az övé és az enyém egy… Én Heathcliff vagyok!*

E z az ikerlelkekre roppantul jellemző kijelentés Cathy szá-

jából hangzott el az Üvöltő szelekben. Az azóta klasszikus-
sá lett romantikus regényt egy magányos vénlány írta, akinek
a külső életben semmiféle szerelmi tapasztalata nem lehetett.
Emily Brontë a lélekből merítette tudását. De ugyanez a belső
tudás ihlette a világirodalom és opera megannyi szerelmi tör-
ténetét is. E munkák azért maradandóak, mert központi gon-
dolatuk mélyen eltemetett igazságokat feszeget. Valamennyi
arról szól, hogy önmagunkban csonkák vagyunk, és él valahol
valaki, aki teljessé avatja létezésünket, olyanná, amilyenek
kezdetben is voltunk.
A keleti bölcselet – a Bhagavad-gíta, a hindu Védák és
a többi szent szöveg – arra tanít, hogy a lélek egyszerre nőies
és férfias, a Teremtő kettős természetének tükreként.

* Sőtér István fordítása.

13
 A gondolatot, hogy az eredetileg egységes lélek kettéhasadt,
filozófusok, költők és vallási tanítók vetették fel az idők fo-
lyamán. Arthur Schopenhauer, 19. századi gondolkodó egye-
nesen mint természettörvényről beszél erről: „…a polaritás,
vagyis valamely erő felbomlása két minőségileg különböző,
ellentétes, újbóli egyesülésre törekvő tevékenységre… a ter-
mészet csaknem minden jelenségének alaptípusa, a mágnes-
től a kristályon át az emberig.”* Már 2500 éve szemléletesen
festette le az ikerlelkek létezését Platón. Az általa elbeszélt
legenda azóta is foglalkoztatja az emberi képzeletet. A lakoma
című művében egyik szereplője, Arisztophanész a szerelmet
dicsőítve elmondja, miként választotta két ellentétes félre
a lelket Zeusz. Ez a két fél azután szüntelenül egymást keresi
a földi létben.

Amikor pedig éppen a maga másik felére talál rá valaki…

csodálatos mámorba ragadja őket a barátság, az összetar-
tozás érzése és a szerelem, és nem akarnak elválni egymás-
tól úgyszólván egy pillanatra sem. Ezek azok, akik egész
életüket együtt élik végig, és nem tudják megmondani,
mit kívánnak egymástól. Mert senki nem képzeli, hogy
a szerelmi élvezet az, aminek a kedvéért úgy örülnek, ha
egyik a másikkal együtt lehet, és oly nagy buzgalommal
törekednek erre. Nyilvánvaló, hogy másra vágyik a lelkük,
amit nem tud kimondani, csak sejti, mire vágyik, és ta-
lányként lappang benne.
S ha mikor egymásba fonódva feküsznek, odaállna elé-
jük Héphaisztosz a  szerszámával, és megkérdezné őket:
„Mondjátok meg emberek, mi az, amit egymástól kíván-
tok!”, és aztán látva, hogy tanácstalanok, megkérdezné

* Az idézet A világ mint akarat és képzet című kötetből való. Tandori Dezső és
Tandori Ágnes fordítása.

14
 ismét: „nem az-e a vágyatok, hogy minél teljesebben eggyé
váljatok, úgyhogy sem éjjel, sem nappal el ne szakadjatok
egymástól? Mert ha ez a vágyatok, kész vagyok benneteket
összeforrasztani és egymásba olvasztani, úgyhogy ketten
eggyé váltok, és amíg éltek, mint egy ember, közösen éltek,
ha pedig meghaltok, ott, a Hadészban is ketten lesztek,
mert közös halált hordoztok. Gondoljátok meg, hogy ezt
kívánjátok-e, és kielégít-e benneteket, ha ezt megkapjá-
tok?” Ennek hallatára tudjuk jól, egy sem mondana ne-
met, és egy sem kívánna egyebet, hanem kétségkívül mind
úgy érezné, hogy amire már régtől fogva vágyik, azt hal-
lotta most kimondani: kedvesével egyesülve és összeforrva
kettőből eggyé válni. Az oka pedig ennek az, hogy eredeti
természetünk szerint teljes egészek voltunk; és a teljesség
vágyát és keresését hívjuk Erósznak.*

A mítosz olyan igazságokat mond ki, amelyek túl titokzatosak

és bonyolultak hétköznapi fogalmainkhoz. Platón legendája
olyan spirituális valóságot ragad meg, amely mélységes jelen-
téssel bír valamennyi férfi és nő számára, hisz épp ez a nyitja
kiteljesedésüknek. Az ikerlelkek léte rávilágít a szeretet valódi
természetére, és talán arra is magyarázatot ad, mi a lélek hi-
vatása a Földön.
Mert a teljességre áhítozó lélek visszatér eredetéhez. Úgy
véljük, e visszaút első állomása a minél tökéletesebb egyéni
spirituális fejlődés, ezt követi a lélek kiegészülése hiányzó fe-
lével, ikertestvérével. Legvégül ama lélekcsoport lelkei egye-
sülnek, ahonnan az egyéni lélek a kezdeteknél kivált.

* Telegdi Zsigmond fordítása.

15
 A mindenség rendje
A teremtés szétválások és újbóli egyesülések egymásutánja.
Vizsgáljuk meg, miként érvényesül e törvény a lelkek szüle-
tésénél!
Miközben az istenatya és -anya újra meg újra megnyilat-
kozik a teremtésben, idővel tökéletesedve visszatér önmagába.
A női és férfiúi teremtőelv kölcsönhatásának eredményekép-
pen az egységes világszellem részeire bomlik. Ennek az ősszü-
letésnek a mintájára osztódik soksejtű szervezetté a petesejt
és hímivarsejt találkozásából létrejövő emberi embrió. Ím, itt
is érvényesül a kozmosz alaptörvénye: Ami fent van, az van
lent is.
A szétválások eme nem szűnő egymásutánja révén ölt ala-
kot az isteni energia. Szerte a mindenségben megjelennek
a lélekcsoportok, mindegyikben leendő lelkek sokaságával.
Ők Isten testének sejtjei, ám valamennyi önálló életet is él.
A lélekcsoportok azután kisebb egységekre szakadnak szét.
Elválásukkal mindegyik sajátos arculatot ölt. Minél kisebb
a csoport, annál szorosabb az azt alkotó lelkek kapcsolata.
A csoport tagjai még homályos születés előtti tudatukkal is
emlékezetükbe vésik egymást. Minél tovább tart egyesülé-
sük, annál mélyebb nyomot hagy az emlék. Ez vezeti el őket
egymáshoz a visszaúton, ahol a csoporton belül a szétválás
sorrendjében találnak egymásra a lelkek. Mert az elválásban
benne van az egymásra találás. A folyamatot a felsőrendű elme
felügyeli, amely önmaga kiteljesítését óhajtja.
A visszatérés vágya az élet valamennyi atomját áthatja azon
a hosszú hazaúton, amely elvezet az őseredet teljességéhez.
A felbomlás haláltusájában az újonnan született életek visz-
szavágynak ősi egységükbe. Mert a lélek születése együtt jár
a magányéval. A tudat fájdalmat vajúdik ki magából. Innen
fakad az az emberi felismerés, hogy az elválás mindig szenve-
dés, és örömet csak az egyesülés ad.

16
 Ám egy idő után vége szakad a szétválásoknak. A lélek-
csoportok osztódásával önálló lelkek serege jön létre. Ezek
még kialakulatlan lelkek, melyek mindössze a lehetőséget
hordozzák magukban. Végtelen időnek kell eltelnie, mire
emberré válhatnak. Ekkor azonban még teljesek önmaguk-
ban, egyszerre hordozzák a női és férfiúi princípiumot, azaz:
lehetőségeik teljes tárházát.
Látszólag máris magukra maradtak a mindenségben, és
visszavágynak a lélekcsoportba, amelytől messze sodródtak, és
most újabb veszteség vár rájuk, egy utolsó, végzetes szétválás:
női és férfiúi elemeik elkülönülnek egymástól, két önálló felet
alkotnak. Ennek dacára mindkettő megőrzi magában a másik
csíráját, olyan szembenállást hozva létre, amely a végső egy-
másra találás felé vezérli őket.
Ez a végső szétválás befejezi az anyagba való alászállás
munkáját. Ezután lép működésbe a vonzás törvénye, amely
újrarendezi az összképét. A lélek mostanra tudja, merre tart:
elveszett felét keresi. A csonka lélek alsóbb létformákon ke-
resztül fejlődik emberré. Így kergeti egymást a természetben,
majd az emberek világában a férfiúi és női elem. Az evolúciót
is az újraegyesülés vágya mozgatja előre a visszatérés nagy
tetőpontja felé.
Mikor kellőképpen fejlett emberi lényekké válunk, készen
állunk arra, hogy találkozzunk ikertestvérünkkel. E szakasz-
ban a lélekcsoport néhány tagjával is együvé kerülünk. Ezek
a rokonlelkek az ikerlélekkel való találkozás előtt vagy után
kerülnek látóterünkbe. Az általános egymásra találás felső
hívásnak engedelmeskedik.
A földi életben elkezdődő csoporttalálkozások halálunk
után, a szellemvilágban is folytatódnak. Idővel az egyes cso-
portok szintén felismerik egymást, ami határtalan örömmel
tölti el őket. Szerte a mindenségben az emlékezet Ariadné
fonala vezeti el őket egymáshoz. Az őseredet üdvösségének
emléke ez, amit a még kialakulatlan lelkek öntudatlanul is

17
magukba szívtak. A tökéletesedett lelkek tudatos, kiteljesedett
lényként térnek vissza az Ősforráshoz. Teljes jogú teremtők
ők, akik kitágítják Isten tudatát. Ez a végcélja a felemelkedés-
sel járó sok-sok küszködésnek.
A csúcson csorbítatlan szeretet vár rájuk, itt valamennyi
teremtett lélek szereti egymást. Mindennek alapja azonban az
a szerelem, amelyet férfi és nő érez egymás iránt. Valahányszor
szerelemben forrnak össze, lelkük is tovább csiszolódik-fino-
modik. Az ikerlelkek találkozása még inkább meggyorsítja
e felemelkedést. Kapcsolatba kerülnek azzal az isteni erővel,
amely felfelé von minden életet. Többek ők kettő összegé-
nél, valójában inkább hármak. Így beszél erről a Lakomában
Platón: A mi természetünk eredetileg nem olyan volt, mint ma,
hanem egészen másféle. Először is az emberi nemek száma három
volt, nem kettő, mint most, férfi és nő, hanem volt még egy har-
madik is, amely egyesítette magában a kettőt, ennek csak a neve
maradt ránk, ő maga eltűnt. Valamikor ugyanis az androgün
külön nemnek számított, alakra és névre is…
Ezzé válnak hát ismét hosszú útjuk végén az ikerlelkek.
Ugyanakkor bármilyen közel álljanak is egymáshoz, mikor
egymásra lelnek a földi életben, az egyetlen lélek továbbra is
két testben lakozik. A túlvilág szellemi magaslatait meghó-
dítva azután mind szorosabbra fonódik egységük. Ám még
ezen az egységen belül is mindig megőrzik különállásukat.
Mindamellett a teremtő, szerető közösség olyan tudati szint-
jeire érkeznek üdvösségükben, amelyeket földi halandó fel
sem foghat.
Erről az örök világelvről vallanak bizonyos szúfi szent
szövegek. Az iszlám eme aszketikus, misztikus irányzata
Perzsiában jelent meg először a 8. században:

A lét kezdeti egysége széttöredezik, és a lények szétosz-

lanak a teremtésben. Ennek utolsó szakaszában a lélek is
kettéhasad. Következésképpen a szerelem sem más, mint

18
 a másik fél keresése égen és Földön, ezen és a másik vilá-
gon. Ez a keresés időnként elkeseredetté válhat…
Mivel az ikerlelkek eredetileg úgy hasonlítanak egy-
másra, mint két tojás, szükséges, hogy külön úton indul-
janak el, mielőtt kiegészítenék egymást. Az azonosság és
kiegészítés ugyanis a szeretet két nagy hajtóereje és sark-
pontja… a teljességet a két fél összeolvadása hozza majd el.

Mindezt úgy is lefordíthatjuk, hogy csak erős önazonossággal

rendelkező lélek képes teljessé tenni ikertestvérét. Találko-
zásuk során az egymást kiegészítő tulajdonságok sora nem
teljes, hanem a későbbiekben tovább gazdagodik. Mostanra
mindenesetre mindkét lélek elég biztos önmagában ahhoz,
hogy önértékelésében ne függjön a másiktól. Ekkor lesznek
képesek egymás felismerésére, és arra, hogy sértetlenül ke-
rüljenek ki az emberi kapcsolatokból adódó elkerülhetetlen
súrlódásokból.
Így beszél az ikerlelkekről a  néhai Omraam Mikhaël
Aïvanhov bolgár mester az 1960-as években írt könyve, a Love
and Sexuality első részében:

Mindenkinek van ikerlelke. Mikor az ember szikraként

pattant ki a Teremtő kebeléből, két félből állt. Ez a kettő
tökéletesen kiegészítette egymást, akárha ikrek lettek vol-
na. Később azután elváltak útjaik, és mindegyik a maga
módján fejlődött tovább. Időközben néha összetalálkoz-
nak, és ha felismerik egymást, az azért van, mert mind
a ketten mélyen lelkükbe vésték a másik képét; mindegyik
rányomta a bélyegét társára. Ezért valamennyi emberi lény
szívében hordozza ikertestvére arcmását. Bármilyen elmo-
sódott is ez, azért csak ott van. Ez az oka, hogy minden
férfi és nő azzal a halvány reménnyel születik a világra,
hogy olyan lélekre talál majd, aki az összes vágyát kielégíti,
és akivel teljes összhangra lelhet.

19
 A testvérlelkek a világot jelentik egymás számára, és
egyetlen teremtett lélek sem elégítheti ki őket ennyire.
Ez azt vonja maga után, hogy mindazok, akikkel legelső
megtestesülésünk után találkoztunk, valamennyi férjünk
és feleségünk, szerelmünk és szeretőnk azért hagyott el
minket, mert nem voltak hozzánk valók. Egy ideig ki-
bírtuk mellettük, ám csak egy darabig. Olyan ez, mintha
olyan fedőt tennénk egy lábasra, amely nem illeszkedik rá
tökéletesen. Ezzel szemben azokat a lelkeket, akiket Isten
egymásnak alkotott, semmiféle erő nem választhatja el
egymástól, és nem is kell elszakadástól tartaniuk. Amikor
félni kezd valaki, hogy elcsábítják tőle házastársát (és erre
minden oka meglehet), ez annak a jele, hogy partnere nem
a hőn vágyott ikerlélek… Igen, a férfiak és nők elhagyják
egymást egy harmadikért, az ikerlelkek azonban soha.
Tökéletes bizonyossággal ismerik fel egymást, és többé
nem válnak el.

Bízvást feltehetik a kérdést ezek után, ha az ikerlelkek kap-

csolata ilyen rendkívüli, miért hallunk olyan keveset róluk?
A válasz, hogy talán még nem értünk meg erre. Akkor tuda-
tosítunk valamit, ha készen állunk a fogadására. Meglehet,
az ikerlelkekről tömegméretekben csak a Vízöntő korba lépve
szerez tudomást az emberiség, amely most vált olyan fejletté,
hogy ki tudja aknázni e csodás újdonságot. A magunk részé-
ről úgy véljük, elérkezett az idő. Mostanra szép számú meg-
testesült lélek képes a feltétel nélküli szeretetre, ezért immár
méltó arra, hogy megtalálja elvesztett felét, és egyesüljön vele.
Hol találunk hát az igaz szerelemre, lelkünk másik felére,
és hogyan lelhetjük meg egymást? Az ikerlélek talán már kö-
zel is van, és csak arra vár, hogy megtegyük az utolsó lépést
fejlődésünkben. Ez esetleg mindkét félnél hiányzik a végső
egymásra találás előtt. A lényeg, hogy készen álljunk erre.
A készenlét mindent jelenthet. A találkozásra csupán akkor

20
kerül sor, ha magunkban eljutottunk idáig. Noha nem tudjuk
előre megjósolni a pontos idejét, a mindenség jótékony erői,
amelyek évezredek óta egymás felé kormányozzák lépteinket,
működésbe lépnek majd a kellő időben.
Ugyan ki tudhatta volna, milyen végtelenbe nyúló fonál
vezette el a festőnő Johannát a könyveket illusztráló, ipar-
művész Philiphez? Egy nyári estén botlottak egymásba egy
művészeti galériában. Vadidegenek voltak, és eltérő szerepkör-
ben csöppentek ide. Johanna nyitotta meg a kiállítást, Philip
pedig maga sem tudta, miért jött el, egyszerűen csak belső
sugallatnak engedelmeskedett.
Johanna rosszul érezte magát társaságban, noha ő volt az
esemény középpontja, iparkodott a háttérbe húzódni. Egy
ízben egy csoport háta mögé került, akik épp egyik képét
szemlélték. Egy férfi becsmérlő megjegyzést tett a munká-
jára, egy másik azonban váratlanul védelmére kelt, azzal,
hogy a bíráló nem értette meg a festmény lényegét. Johanna
elbűvölten hallgatta, miközben az ismeretlen műve lelki di-
menzióit méltatta. Noha hallatlanul kellemesen érintette, és
felizgatta, amit hallott, feszélyezettségében mégsem kívánta,
hogy észrevegyék. Mikor a csoport továbbment, sarkon for-
dult, és elhagyta a helyiséget.
A ruhatárban keresett menedéket, miközben szokásához
híven átkozta magát zárkózott természetéért. Ott azután szo-
morkodott egy darabig, mert a legszívesebben fogta volna
a kabátját, hogy hazamenjen.
Ekkor belépett egy férfi, és szórakozottan a felöltőjéért si-
etett. Mikor felpillantott, Johanna látta, hogy ő kelt a védel-
mére. Odalépett hozzá.
– Köszönöm – szólalt meg –, hogy megvédte a munká-
mat. – Majd mosolyogva hozzátette: – A legszívesebben meg-
öleltem volna! – pillanatnyi csönd következett, majd Johanna
magamagát is meglepte a következő mondattal: – Azt hiszem,
meg is teszem! – ezzel az ismeretlen nyaka köré fonta a karját.

21
 Az egy pillanatra viszonozta heves ölelését, majd Johanna
nevetve kibontakozott a karjai közül. Egy cseppet sem szé-
gyellte magát, noha soha életében nem követett el hasonlót.
Máskor mindössze egy kéznyújtás telt volna tőle. Philip
bemutatkozott, és beszélgetni kezdtek a  kabátok között.
Mindketten egyedül éltek, magányukon csak pár közeli ba-
rát enyhített. Már ezért is kisebbségi érzések gyötörték őket.
Johanna amúgy is szívből gyűlölte az üres társasági szó-
cséplést. Valódi eszmecserére vágyott, ezt azonban csak rit-
kán kapta meg. Mivel nem szívesen fecsérelte idejét társasági
formalitásokra, visszahúzódott önmagába és a munkájába.
Vágyott ugyan a szerelemre, de tüskés természete és dara-
bossága akadályozta ebben. Többször csalódott, és mostanra
valóságos páncélt növesztett maga köré. Olyan volt ő, mint
a mesebeli királykisasszony, akit csak a szerelem ébreszthet
fel, ám ez a szerelem eddig egyre késett.
Philip társaságban a megfigyelő szerepére szorítkozott.
Egyáltalán nem volt jellemző rá, hogy ilyen hevesen meg-
nyilvánuljon mások előtt. Figyelmes, tapintatos viselkedése
szöges ellentétben állt Johanna kirohanásaival. Ahogy mélyült
azonban a beszélgetésük, úgy értékelte át a másik esetlenségét.
Johanna meg éppenséggel Philip visszafogottságát csodálta.
A férfi hatalmas önfegyelemmel rendelkezett. Johannához
hasonlóan sikeres volt a munkájában, és a világ felé magabiz-
tosnak mutatta magát. Belül azonban kisebbségi érzésektől
szenvedett, ezért is hajolt meg a nála kevésbé tehetségesek
véleménye előtt. Neurózisa korlátot szabott további fejlődé-
sének. Ezeket a korlátokat ugyanúgy nem dönthette le erő-
vel, ahogyan Johanna sem szabadulhatott meg védőpajzsától.
Mindkettejükön csupán a szerető elismerés segíthetett.
Az első lépést Philip tette meg azzal, hogy megértette
Johanna festészetének lelki alapjait. Ugyanezt a különös is-
merősséget viszonozta Johanna is, amikor hirtelen átölelte,
és barátilag megnyitotta előtte a szívét. Valódi lelki kapcsolat

22
volt ez az első pillanattól fogva – ahol a lélek önmagára ismert
a másikban.
A kettejük közt kibontakozó szerelem nem új magból sar-
jadt, ez a csíra mindig is ott volt a lelkükben. Olyan egyszerű-
en és feltűnés nélkül borult virágba, akár a kertek kikeletkor.
Johanna így emlékezett vissza első hosszú beszélgetésükre:
„Annyira közel éreztem őt magamhoz. Olyan volt vele len-
nem, mint önmagam társaságában, csak sokkal jobb!”
Bár mindketten távol tartották magukat a felületes társa-
sági csevelytől, vágytak az érdemi közlésekre. Együtt végre
megnyíltak a zsilipek. Vég nélküli beszélgetéseket folytattak,
miközben a vidéket járták, forgalmas utcákon keltek át, vagy
megosztották egymással az éjszakák csöndjét. Valósággal
áradtak belőlük a gondolatok. Szellemi sziporkáik új felis-
merésekre vezettek, és ugyanaz a teremtő öröm járta át őket
beszélgetéseik alkalmával, mint amit eddig a munkájukban
éltek át.
Lelki ikertestvérünk a tükörképünk, önmagunk fordított
mása. Az isteni gondviselés csodája folytán mégis páratlan és
lenyűgöző személyiségre lelünk benne. Ennek a bűvöletnek
jó része kétségkívül abból fakad, hogy új megvilágításban
fedezzük fel lényünk lényegi vonásait. Ugyanakkor az egyéni
életutak eltérő tapasztalatokat hoznak magukkal, amelyek
különbözőségükben is kiegészítik egymást. Lelkünk másik
fele mindörökre új és izgalmas marad számunkra, hiszen azt
adja meg, amiben szűkölködünk, bár szívesen fogadnánk.
Kiegészítjük hát egymást, nem egy szempillantás alatt, hanem
újfajta fejlődési folyamat részeként. Mindeközben csodálatos-
képpen önmagunkban is egyre egyénibbek leszünk.
Az ikerlelkek paradoxonja az, hogy mialatt a kettő egye-
sül, egyéniségük is kivirágzik. Egy ilyen együttlét soha nem
unalmas, hanem az örök fejlődés igézetével ajándékoz meg.
Az ikerlelkek éles szemmel figyelik egymást. Abraham
Maslow a  szerelmi kapcsolatokat tanulmányozva B típu-

23
sú megismerésnek nevezi a  spirituálisan tudatos emberek
érzékelésmódját A lét pszichológiája felé című könyvében:

A B-típusú megismerésben teljes figyelemmel fordulunk

a tárgy felé, és egy pillanatra magunkba isszuk lénye tel-
jességét, a  lét egészét. Ez azt jelenti, hogy ezenközben
a kozmosz valamennyi törvénye működésbe lép…
Konkrétan ez figyelmességet, megfeszített figyelmet
jelent, a tárgy többszörös szemügyre vételét, hisz csak így
látjuk át valamennyi vonatkozását. Hasonló aprólékos
gondossággal pillant az anya kisgyermekére vagy a szerel-
mes kedvesére újra meg újra, de így csodál meg a műértő is
egy festményt. Mindez kézenfekvően teljesebb észlelethez
vezet, mint felületes, könnyen címkéző mása, amely e
nevet bitorolja. Ez a fajta elmélyült, elbájolt megismerés,
maradéktalan odafigyelés a tárgy teljes gazdagságát bontja
ki a szemlélő előtt.*

A lélek szeme tökéletes lényt keres. A párjára lelt ikerlélek ezt

a teljességet látja meg a másikban, és a szerelem erejénél fogva
segít is kibontakoztatni.
Valami hasonló lépett működésbe Philip és Johanna kö-
zött. Mindkettőjüket akadályozta a nemi szereptévesztés.
Philip túlfejlett jin érzékenysége befelé forduláshoz és ki-
sebbségi érzésekhez vezetett, akadályozva ezzel jang alapter-
mészetének kibontakozását. Johanna elzárkózásával a jang
negativitását képviselte, így az ő valódi jin természete sem
nyilvánulhatott meg. Tartott is ettől a nőies lágyságtól, ámde
az ikerlelkek alkímiája megértette vele, hogy pont ebben az
engedékenységben rejlik legnagyobb ereje. Mindezt immár
nem gyengeségnek látta, hanem teremtő nyitottságnak és fo-

* Turóczi Attila fordítása.

24
gékonyságnak. Nem más ez, mint a mély, viszonzott szerelem
sarkköve.
Azok közé tartozott, akik soha nem sírnak, ezért mélyen
magába temette fájdalmait. Philip maradéktalanul, feltétel
nélküli szeretettel fogadta el. Arra buzdította, hogy kifejez-
ze magát. Az ő befolyására utat engedett könnyeinek, kiadta
magából régi sérüléseit.
Társa gyöngéden kutatta érzékeny pontjait.
– Sírj! – szokta mondani, mikor érezte, hogy erőt vesz
Johannán a szomorúság. Karjába vette, és egyre ezt mondo-
gatta: – Sírj! Sírd ki magad végre!
Johanna is egyre jobban megértette őt, ahogy fokonként
feltárta előtte a lelkét, és miközben a maga kifejező, gyöngéd
és nagylelkű jin mivolta megerősödött, Philipet is felszabadí-
totta. Teljes megértésével hozzásegítette, hogy olyan legyen,
amilyen a valódi lénye. Gátlása és önbizalomhiánya fokoza-
tosan eltűnt, ezzel szemben – mert megbecsülésre és ismételt
visszaigazolásra talált – érvényre jutott veleszületett férfias
határozottsága.
Adjuk át a szót megint Maslow-nak: „Egy szeretett arc vagy
csodált festmény újbóli, lenyűgözött szemlélete egyre inkább
megszeretteti velünk rajongásunk tárgyát, és lehetővé teszi,
hogy minduntalan újabb vonásait, sajátságait fedezzük fel.”
A szerző ezt a „tárgy belső gazdagságának” nevezi. Az iker-
lelkeknél, akik a legnemesebbet és legszebbet veszik észre egy-
másban, és túlcsorduló szívvel adnak hangot észleletüknek,
a „személyiség belső gazdagságáról” beszélhetünk. Mindez
helyreállítja a párkapcsolatban a nemek egyensúlyát, és meg-
mutatja, hogy az ikerlélek olyan hathatós lélektani segítséget
nyújthat, mint senki más. Ha erős a párban a fejlődés vágya,
egymást segítve és a szerelem erejénél fogva elérheti a kívánt
változásokat. Mert a belső munka a nagy találkozást követő-
en is folytatódik. A lelki ikertestvérek hozzájárulása egymás
fejlődéséhez szerelmük legérettebb gyümölcse lehet.

25