Mozaik

Új matematikai mozaik
Ambrus, Gergely
Bérczi, Gergely
Csikós, Balázs
Frenkel, Péter
Gács, András
Gyárfás, András
Hraskó, András
Kiss, Emil
Laczkovich, Miklós
Lovász, László
Montágh, Balázs
Moussong, Gábor
Pach, János
Pelikán, József
Recski, András
Reiman, István
Schmidt, Edit
Szőnyi, Tamás
Szűcs, András
Tóth, Géza
Wettl, Ferenc
Szerkesztette Hraskó, András
Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Új matematikai mozaik:
írta Ambrus, Gergely, Bérczi, Gergely, Csikós, Balázs, Frenkel, Péter, Gács, András, Gyárfás, András, Hraskó,
András, Kiss, Emil, Laczkovich, Miklós, Lovász, László, Montágh, Balázs, Moussong, Gábor, Pach, János,
Pelikán, József, Recski, András, Reiman, István, Schmidt, Edit, Szőnyi, Tamás, Szűcs, András, Tóth, Géza,
Wettl, Ferenc, és Hraskó, András
Szerzői jog © 2002
A mű digitális megjelenítése az Oktatási Minisztérium támogatásával, a Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyvtámogatási Pályázat
keretében történt.
Minden jog fenntartva. Jelen könyvet, ill. annak részeit tilos reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni, bármilyen formában vagy
eszközzel elektronikus úton vagy más módon közölni a kiadók engedélye nélkül.
www.typotex.hu

Tartalom
Salakmotor-versenyek és véges síkok ................................................................................................ 1
1. 1. Négyes futamok ................................................................................................................ 1
2. 2. Hármas futamok ................................................................................................................ 2
3. 3. Egyenesek ......................................................................................................................... 3
4. 4. A futamok geometriája ..................................................................................................... 4
5. 5. Gyűrűk, kommutatív gyűrűk és testek .............................................................................. 6
6. 6. A négyelemű test ............................................................................................................... 8
7. 7. Véges testek elemszáma .................................................................................................. 12
8. 8. Testbővítések .................................................................................................................. 12
9. 9. Latin négyzetek ............................................................................................................... 16
10. 10. Test és geometria ......................................................................................................... 18
11. 11. További affin síkok ..................................................................................................... 21
12. 12. A feladatok megoldásai ............................................................................................... 25
13. 13. Ajánlott irodalom ........................................................................................................ 32
Véges projektív síkok ....................................................................................................................... 35
1. 1. Szabályos sokszög szabálytalan részsokszögei ............................................................... 35
2. 2. Zarankiewicz problémája ................................................................................................ 37
3. 3. Véges projektív síkok ...................................................................................................... 42
4. 4. A feladatok megoldása .................................................................................................... 46
5. 5. Irodalomjegyzék .............................................................................................................. 49
Reguláris gráfok ............................................................................................................................... 50
1. 1. Bevezető feladatok .......................................................................................................... 50
2. 2. Utazások az Ötörvény szigetvilágban ............................................................................. 51
3. 3. Az Alapfeladat három esete ............................................................................................ 53
4. 4. Általános ismeretek ......................................................................................................... 55
5. 5. A Hoffmann–Singleton-gráf ........................................................................................... 58
6. 6. Bajnokságok 6 csapattal .................................................................................................. 61
7. 7. A feladatok megoldása .................................................................................................... 65
8. 8. Irodalomjegyzék .............................................................................................................. 69
I. rész: Néhány szó a véletlenszámokról ........................................................................................... 71
1. 1. Véletlen számok alkalmazásai ........................................................................................ 71
2. 2. Véletlenszámok generálása ............................................................................................. 72
3. II. rész: Bolyongások a gráfban ........................................................................................... 74
Varázslók titkai – a nem feltáró bizonyítás ....................................................................................... 76
1. 1. Varázslók titkai ............................................................................................................... 76
1.1. 1.1. Történet egy varázslóról .................................................................................. 76
1.2. 1.2. Mit tanulhatunk a varázslóktól? ....................................................................... 77
2. 2. Számolás maradékokkal .................................................................................................. 78
2.1. 2.1. Moduláris összeadás és szorzás ....................................................................... 79
2.2. 2.2. Moduláris inverz .............................................................................................. 80
2.3. 2.3. Kínai maradéktétel ........................................................................................... 82
2.4. 2.4. Moduláris hatványozás és négyzetgyökvonás ................................................. 83
2.5. 2.5. A prímtényezős felbontás és a gyökvonás ....................................................... 85
3. 3. A nem feltáró bizonyítás ................................................................................................. 86
3.1. 3.1. A tudás bizonyítása .......................................................................................... 86
3.2. 3.2. Használjuk, amit a varázslóktól tanultunk ....................................................... 88
3.3. 3.3. Személyazonosítás ........................................................................................... 89
3.4. 3.4. Pénzfeldobás telefonon keresztül ..................................................................... 89
4. 4. A feladatok megoldásai ................................................................................................... 90
5. 5. Hivatkozások ................................................................................................................... 93
Hibajavító kódok .............................................................................................................................. 94
1. 1. Bemelegítő feladatok ...................................................................................................... 94
2. 2. Előismeretek .................................................................................................................... 95
3. 3. Példák a kódolás alkalmazásaira ..................................................................................... 96
4. 4. Hamming távolság, kódolás, hibajavítás ......................................................................... 98
5. 5. Hamming-kódok ........................................................................................................... 102
iii
6. 6. Lineáris és MDS kódok ................................................................................................. 105

7. 7. TOTÓ és kódok ............................................................................................................. 108
8. 8. A Golay-kódok .............................................................................................................. 109
9. 9. További feladatok .......................................................................................................... 112
10. 10. Irodalom .................................................................................................................... 113
Titokmegosztás ............................................................................................................................... 115
1. 1. Bevezetés ...................................................................................................................... 115
1.1. Példa (1.1) ............................................................................................................. 115
1.2. Példa (1.2) ............................................................................................................. 116
1.3. Példa (1.2) ............................................................................................................. 118
2. 2. Konstrukciók tetszőleges hozzáférési rendszer esetére ................................................. 119
2.1. Benaloh és Leichter konstrukciója (1990) ............................................................ 119
2.2. Példa (2.1) ............................................................................................................. 119
2.3. Ito, Saito és Nishizeki konstrukciója (1987) ......................................................... 121
2.4. Példa (2.2) ............................................................................................................. 122
3. 3. Shamir konstrukciója a -küszöbrendszerre (1979) ...................................... 124
3.1. Példa (3.1) ............................................................................................................. 126
4. 4. Egy véges geometriai (lineáris algebrai) konstrukció ................................................... 127
4.1. Példa (4.1) ............................................................................................................. 128
4.2. Példa (4.2) ............................................................................................................. 131
4.3. Példa (4.3) ............................................................................................................. 131
5. 5. Hatékonyság .................................................................................................................. 133
5.1. Példa (5.1) ............................................................................................................. 134
5.2. Példa (5.2) ............................................................................................................. 135
6. 6. Feladatok ....................................................................................................................... 137
7. 7. Felhasznált irodalom ..................................................................................................... 138
Teljes gráfok felbontásairól ............................................................................................................ 139
1. 1. Programok egy hétre ..................................................................................................... 139
2. 2. Felbontás faktorokra ...................................................................................................... 140
3. 3. Felbontás teljes részgráfokra ......................................................................................... 145
4. 4. Felbontás teljes páros részgráfokra ............................................................................... 147
Ramsey-típusú tételek és feladatok ................................................................................................. 149
1. 1. Ramsey tétele gráfokra .................................................................................................. 149
2. 2. Euklideszi Ramsey elmélet ........................................................................................... 152
3. 3. Az Erdős–Szekeres-tétel ............................................................................................... 154
A Happy End probléma – A kombinatorikus geometria kezdetei .................................................. 156
1. 1. Városligeti kör és sokszögek ......................................................................................... 156
2. 2. Ramsey és tételének újrafelfedezése ............................................................................. 157
3. 3. Hegyek között, völgyek között ...................................................................................... 158
4. 4. Üres sokszögek – egy meglepetés ................................................................................. 161
5. 5. Pontok helyett konvex halmazok .................................................................................. 164
6. 6. Zárótételek .................................................................................................................... 166
7. 7. Hivatkozások ................................................................................................................. 167
A körosztási polinomokról ............................................................................................................. 170
1. 1. Számok és polinomok faktorizációja ............................................................................ 170
2. 2. Prímszámok ................................................................................................................... 174
3. 3. Feladatok ....................................................................................................................... 176
4. 4. Körosztás ....................................................................................................................... 177
5. 5. Megoldási útmutató ....................................................................................................... 178
A szabályos sokszögek szerkeszthetőségéről ................................................................................. 183
1. 1. Megoldások ................................................................................................................... 184
Hogy lehet, hogy nem lehet? .......................................................................................................... 191
1. 1. Szóproblémák ................................................................................................................ 191
2. 2. Alkatrészek összekapcsolása ......................................................................................... 194
3. 3. Mozdulatok egymás után .............................................................................................. 198
4. 4. A szimmetriák száma .................................................................................................... 202
5. 5. A bűvös kocka és a GAP program ................................................................................ 203
6. 6. Szerkeszthetőség és gyökképlet .................................................................................... 205
7. 7. A feladatok megoldásvázlatai ....................................................................................... 206
8. 8. Irodalom ........................................................................................................................ 209
iv
Megjegyzések az Eötvös–Kürschák Verseny feladataihoz ............................................................. 211

Klasszikus algebrai görbék ............................................................................................................. 223
1. 1. A cisszois ...................................................................................................................... 223
2. 2. A konhois ...................................................................................................................... 231
3. 3. További görbék ............................................................................................................. 233
Gömbi geometria ............................................................................................................................ 246
1. 1. Felületek belső geometriája ........................................................................................... 246
2. 2. A gömb belső geometriája, egy „más világ” ................................................................. 247
3. 3. „Kétéltű” tételek ............................................................................................................ 258
4. 4. Formulák haladóknak .................................................................................................... 265
5. 5. Az euklideszi sík – egy végtelen nagy gömb ................................................................ 272
6. 6. Feladatok ....................................................................................................................... 274
7. 7. Köszönetnyilvánítás ...................................................................................................... 275
Izoperimetrikus egyenlőtlenségek és gömbi geometria .................................................................. 276
1. 1. Az izoperimetrikus egyenlőtlenség síkon és gömbfelületen ......................................... 276
2. 2. Konvexitás, konvex gömbi alakzatok ........................................................................... 279
3. 3. Dualitás a gömbfelületen ............................................................................................... 283
4. 4. Paralleltartományok ...................................................................................................... 287
5. 5. A gömbi izoperimetrikus egyenlőtlenség bizonyítása ................................................... 289
A sündisznó megfésülése és egyéb gyakorlati problémák .............................................................. 291
1. 1. Bevezető ........................................................................................................................ 291
2. 2. A fésülködés tudományának alapfogalmai .................................................................... 291
3. 3. A sündisznó-tétel ........................................................................................................... 293
4. 4. Az algebra alaptétele ..................................................................................................... 295
5. 5. Borsuk–Ulam-tétel ........................................................................................................ 296
6. 6. Fixpont-tétel .................................................................................................................. 298
7. Zavar a részecskegyorsítóban! .......................................................................................... 299
8. 7. Lukas sündisznók .......................................................................................................... 299
9. 8. Irodalom ........................................................................................................................ 302
Dualitás a matematikában és sok más helyen ................................................................................. 303
1. 1. Az ókortól a 19. század elejéig – poliéderek ................................................................. 303
2. 2. A 19. század közepe – térképek .................................................................................... 305
3. 3. A 19. század második fele – villamos hálózatok ........................................................... 307
4. 4. A 19. század második fele – rácsos tartók ..................................................................... 310
5. 5. A 20. század eleje – logika ............................................................................................ 313
6. 6. Az 1930-as évek ............................................................................................................ 313
7. 7. Intermezzó: vissza a 17. századba – koordinátageometria ............................................ 315
8. 8. Az 1970-es évek ............................................................................................................ 316
9. 9. Irodalom ........................................................................................................................ 318
Irodalomjegyzék ............................................................................................................................. 319
v
Salakmotor-versenyek és véges síkok
Montágh, Balázs
1. 1. Négyes futamok
A salakmotor-versenyek kedvelői jól tudják, hogy ha egy pályán egyszerre 4 versenyző fér el, és összesen 16
versenyző akarja összemérni az erejét egymással, akkor „szerencsére” éppen be lehet őket osztani négyes
futamokba úgy, hogy mindenki mindenkivel egyszer találkozzon.
Próbáljunk meg elkészíteni ilyen futam-beosztást!
Sikerült? Nem meglepő, ha nem. Ha mégis, akkor is elég furcsán rendezetlennek tűnhet a megoldás, ahhoz
képest, hogy az első pillanatban biztos valami szabályosabbat vártunk. Gondolkodhattunk például a
következőképpen. Összesen „találkozást” kell megszervezni, ebből egy futamban valósul
meg, tehát a szükséges futamok száma a két érték hányadosa: 20. Az első nyolc futamot még könnyen
felírhatjuk. Jelöljük a versenyzőket számokkal, 0-tól 15-ig, az első négy futam legyen:
1. futam: 0 1 2 3
2. futam: 4 5 6 7
3. futam: 8 9 10 1
4. futam: 12 13 14 15 ,
a következő négyet pedig alkossák az előbbiekben egymás alá került négyesek:
5. futam: 0 4 8 12
6. futam: 1 5 9 13
7. futam: 2 6 10 14
8. futam: 3 7 11 15 .
Most írjuk fel az 0-s versenyzőt foglalkoztató hátralévő három futamot! Az egyik legyen az „átló”:
9. futam: 0 5 10 15.
Ettől kezdve a futambeosztás már egyértelmű. A 0, 6, … kezdetű futamba egy-egy versenyző kell még a 3. és a
4. futamból, akik egymással még nem találkoztak, vagyis az első négy futam felsorolásakor nem kerültek
egymás alá. Ilyen pár a 9, 15 és a 11, 13, de 0 most találkozott 15-tel, tehát a futam csak
10. futam: 0 6 11 13
lehet. Hasonlóképp a 0, 7-hez jöhetne 9, 14 vagy 10, 13, az előbbi kettővel nem találkozott még 0, tehát
11. futam: 0 7 9 14
1
Salakmotor-versenyek és véges
síkok
az utolsó 0-t szerepeltető futam. Ugyanígy, 1, 4 folytatása lehetne 10, 15 és 11, 14, de az előbbi pár találkozott a
9. futamban, tehát ez a futam
12. futam: 1 4 11 14
és így tovább. Mindig pontosan egy lehetséges futamot kapunk a következő lépésben, mégpedig rendre az
alábbiakat:
13. futam: 1 6 8 15
14. futam: 1 7 10 12
15. futam: 2 4 9 15
16. futam: 2 5 11 12
17. futam: 2 7 8 13
18. futam: 3 4 10 13
19. futam: 3 5 8 14
20. futam: 3 6 9 12 .
Ellenőrizhető, hogy bármely két versenyző pontosan egyszer találkozott.
2. 2. Hármas futamok
Nem látszik semmi rend ebben a beosztásban, úgy tűnik, mintha puszta szerencse volna, hogy megvalósítható.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a 4 prímszám volna! Például, ha hárman férnének el a pályán és kilencen
lennének összesen, akkor kapásból leolvashatnánk a futamokat egy -as táblázatból!
1. ábra.
1–3. 0 1 2 3 4 5 6 7 8
futam
ok:
4–6. 0 3 6 1 4 7 2 5 8
futam
ok:
7–9. 0 4 8 1 5 6 2 3 7
2
síkok
futam
ok:
4–6. 0 7 5 1 8 3 2 6 4
futam
ok:
Mit is csináltunk? Az oszlopok lettek az első három futam, a sorok a második három. A következő három
futamban vettük az első oszlop egyik elemét és mellé a következő oszlopból mindig azt az elemet vettük, amely
eggyel „magasabb” sorban helyezkedett el, mint az előző sorból választott elem. Természetesen úgy értve, hogy
a „negyedik sor”, azaz a legfelső sor fölötti sor nem más, mint a legalsó sor, „ötödik soron” pedig a második
értendő. Ugyanígy tettünk az utolsó három futamnál is, csak itt a következő oszlopból mindig a kettővel
magasabb sorból vettünk ki elemet, a nagyon „magas” sornál mindig a hárommal, illetve a hattal lejjebb lévő
sort értve alatta.
Ez az egész arra hasonlít, mint amit régen tanultunk, amikor a síkbeli koordinátarendszerrel és az egy egyenesre
eső pontok tulajdonságaival ismerkedtünk. Minden nem függőleges egyenesnek van meredeksége, egy
valós szám. Ha az egyenes egy pontjából indulok és egyet „lépek jobbra”, akkor -et kell „lépni fölfelé”,
hogy ismét az egyenes egy pontjába jussak.
Ha jobban belegondolunk, azt fogjuk látni, hogy mindez nemcsak hasonló, hanem lényegében ugyanaz! Ehhez
persze szükségünk lesz egy kis időre.
3. 3. Egyenesek
Milyen ponthalmazok lesznek egy egyenes pontjai a síkbeli koordináta-rendszerben? Azok, amelyek pontjai
valamilyen és valós számokra az egyenlet megoldáshalmazát adják (egy
ilyen halmaz pontjai meredekségű egyenest alkotnak), és azok, amelyek koordinátái valamilyen valós
számra az egyenletnek tesznek eleget (egy ilyen halmaz pontjai függőleges egyenest alkotnak).
Mármost az egyenesek a sík végtelen sok pontja közt egy éppolyan „futambeosztást” adnak meg, mint amilyet
mi véges sok versenyző között keresünk, az alábbi geometriai axióma miatt:
A1 Két ponton át egy és csak egy egyenes megy.
Gondoljuk meg, hogy ez közvetlenül és gyorsan bizonyítható akkor is, ha kizárólag azt a tényt használjuk, hogy
egyeneseink az és az egyenletek megoldáshalmazai. Ha két pont
-koordinátája azonos, akkor nyilván egyetlen alakú egyenletet sem, és pontosan
egy alakút elégítenek ki, tehát pontosan egy egyenes megy keresztül rajtuk. Ha két pont -
koordinátája különböző, akkor egyetlen alakú egyenletnek sem felelnek meg egyszerre. Legyen a
két pont és . Milyen -re és -re lehet igaz egyszerre, hogy

és ? A két egyenletet egymásból
kivonva azt kapjuk, hogy , tehát
(ez mindig értelmes, mert ), és

nyilván .
Az elemi számelméletből tudjuk, hogy ha egy tetszőleges pozitív egész szám, akkor két egész szám
összegének vagy szorzatának szerinti maradékát meghatározzák a tagok maradékai. Tehát a
maradékosztályok között van értelme az összeadásnak és a szorzásnak1. Ha most a valós számok helyett a
hármas maradékosztályok lesznek , , , és lehetséges értékei, akkor minden, amit fent
végiggondoltunk, igaz marad. Az egyetlen pont, ahol óvatosnak kell lennünk, az esetben kapott
összefüggés. Most is mindig egy megoldása lesz ennek
-re? Tegyük fel, hogy valamilyen , , , -re, melyekre , van legalább két
1
Részletesebben lásd Wettl Ferenc írásában a „Számolás maradékokkal” című fejezetet.
3
síkok
különböző megoldás, és jelöljünk két ilyet -gyel és -vel. Ekkor

, tehát
lenne. A hármas maradékosztályok körében ez nem
lehetséges, mert és egyaránt különbözik „nullától” (a hárommal osztható
számok maradékosztályától), és két, hárommal nem osztható szám szorzata sem lehet hárommal osztható. Tehát
legfeljebb egy megoldás lehetséges. Ez pedig azt jelenti, hogy -et az összes
maradékosztállyal végigszorozva csupa különböző szorzatot kapunk. Vagyis az összes maradékosztály elő is áll
ilyen szorzatként, hisz ők épp annyian vannak, ahányan a szorzatok; tehát mindig van is megoldás.
Feleltessük meg a kilenc versenyző sorszámát az maradékosztály-pároknak az alábbi módon!
ahol 0, 1 és 2 a 3-mal osztva 0-t, 1-et és 2-t adó egész számok maradékosztályait jelöli. Talán már nem meglepő,
hogy a korábban talált futamaink résztvevői rendre éppen az alábbi egyenleteknek megfelelő
„versenyzőhalmazok” lesznek:
1–3. futamok 4–6. futamok 7–9. futamok 4–6. futamok
Mindez igaz lesz 3 helyett bármilyen prímszám szerinti maradékosztályokra. Gyakorlásképpen érdemes
végiggondolni 25 versenyző beosztását 5-ös futamokba úgy, hogy mindenki mindenkivel pontosan egyszer
találkozzék.
A négyes maradékosztályok esetén viszont a módszer nem vezet eredményre, ugyanis – elmondhatjuk, hogy ez
olyan világos, mint a kétszerkettő – két néggyel nem osztható szám szorzata lehet osztható néggyel; fenti
bizonyításunk tehát érvényét veszti. És valóban, ha a néggyel osztva maradékul kettőt adó
számok osztálya, akkor bármely -re az
egyenletnek -re vagy két vagy nulla darab megoldása lesz.
4. 4. A futamok geometriája
Úgy tűnhet tehát, hogy bele kell nyugodnunk: 16 versenyző négyes futamokba osztása csak rendszertelenül,
„szerencsésen” valósítható meg. De érdemes alaposabban meggondolni, valóban így van-e ez. Mielőtt azonban
ebbe belefognánk, foglalkozzunk még kicsit az eddig kapott beosztásokkal. Ezek bizonyos értelemben többet
tudnak, mint amit akartunk. A sík egyeneseinek ugyanis van egy további alapvető kombinatorikus tulajdonsága,
azon kívül, hogy bármely két ponton át pontosan egy egyenes megy keresztül. Ez pedig a következő axióma:
4
síkok
A2 Bármely egyeneshez és hozzá nem illeszkedő ponthoz pontosan egy a ponton átmenő, az egyenest nem
metsző egyenes van.
A koordinátarendszer segítségével – azaz a prímszám -kra – kapott beosztások tehát mindkét alábbi
szabálynak megfelelnek:
1. szabály. Minden versenyző mindegyik másikkal pontosan egyszer találkozik.
2. szabály. Ha adott egy futam és egy abban nem szereplő versenyző, akkor pontosan egy olyan futam van,
amelyben az adott versenyző szerepel, de az adott futam egyik tagja sem szerepel.
A következő állításunkat feladat formájában közöljük; később még sokszor fogjuk ezt tenni olyan esetekben,
mikor egy-egy érdekes, de a továbbiakhoz nem feltétlenül szükséges állításhoz érünk. A feladatok megoldását a
cikk végén adjuk meg.
1. feladat. Lássuk be, hogy a fenti két szabály egyúttal azt is jelenti, hogy a futamokat beoszthatjuk fordulókba
oly módon, hogy egy forduló futamai közül bármely versenyző pontosan egy futamban szerepeljen!
Ha tehát rendelkezésünkre áll pálya, akkor egy-egy forduló futamait megrendezhetjük egyszerre, és minden
versenyző pályára is lép mindegyik fordulóban. Ez az állítás nyilvánvalóan igaz a koordináta-rendszer
segítségével kapott beosztásokra; a feladat viszont az, hogy az állítás akármilyen, a két szabálynak eleget tevő
beosztásra teljesül.
Talán meglepő, hogy a 16 versenyzőre kapott „csúnya” beosztásra is teljesül ez. A fentiekben megadott húsz
futamot ugyanis beoszthatjuk öt fordulóba a következőképpen:
I. forduló: 1., 2., 3., 4. futam
II. forduló: 5., 6., 7., 8. futam
III. forduló: 9., 12., 17., 20. futam
IV. forduló: 10., 14., 15., 19. futam
V. forduló: 11., 13., 16., 18. futam.
Ellenőrizhető, hogy két futam pontosan akkor diszjunkt, ha egy fordulóba tartozik, ezért a 2. szabály is teljesül.
Az olvasónak most már talán gyanús, hogy ha versenyzőt akarunk -as futamokba beosztani, akkor az 1.
szabályból következik a 2. szabály. Ez valóban így is van.
2. feladat. Bizonyítsuk be az előbbi állítást!
Ha tehát versenyzőt be tudunk osztani -as futamokba oly módon, hogy bármely két versenyző pontosan
egyszer találkozzon, akkor a versenyzők és a futamok egy különös, véges általánosítását adják az euklidészi
síknak. A versenyzőket pontoknak, a futamokat pedig egyeneseknek tekintve, szabályaink az A1 és A2
axiómáknak felelnek meg.
Mindez igaz megfordítva is, ha hozzátesszük az alábbi egyszerű axiómát:
A3 Van három nem egy egyenesen lévő pont.
A következő feladat megoldásában és a továbbiakban, a geometriában megszokottakhoz hasonlóan, két egyenest

párhuzamosnak nevezünk, ha nem metszik egymást.
3. feladat. Bizonyítsuk be, hogy ha adott egy véges halmaz és annak bizonyos részhalmazai úgy, hogy az
alaphalmaz elemeit pontoknak, az adott részhalmazokat pedig egyeneseknek tekintve teljesülnek a A1, A2, és
A3 feltételek, akkor minden egyenesen ugyanannyi pont van, és ha ezt a számot -val jelöljük, akkor a pontok
száma éppen .
5
síkok
Az A1, A2, A3 axiómáknak megfelelő struktúrákat affin síkoknak nevezik2. A véges affin síkhoz az előző
feladat szerint található számot az affin sík rendjének nevezik. Eddigi vizsgálataink alapján kimondhatjuk:
pontosan akkor létezik versenyzőhöz megfelelő futambeosztás, ha létezik -adrendű affin sík.
Az 1. feladat alapján most már világos, hogy a -adrendű affin sík egyenesei beoszthatók olyan csoportokba
(ún. párhuzamossági osztályokba), hogy két egyenes pontosan akkor párhuzamos, ha egy csoportban szerepel,
és minden csoportban egyenes szerepel, azaz együtt az összes pontot tartalmazzák. Miután egy ponton a 3.
feladat megoldása szerint egyenes megy át, ezek szerint éppen párhuzamossági osztály
van. Így az is látható, hogy az egyenesek száma .
5. 5. Gyűrűk, kommutatív gyűrűk és testek

Most térjünk vissza arra a kérdésre, hogy elő lehet-e valamilyen rendszer szerint állítani a 16 versenyző
megfelelő beosztását.
A prímszám -kra alkalmazott módszer alkalmazásához arra lenne szükségünk, hogy előbb egy négyelemű
halmazon definiáljunk összeadást, kivonást és szorzást, úgy, hogy a szokásos műveleti szabályok teljesüljenek,
és hogy – a négyes maradékosztályok esetével ellentétben – egy alakú egyenletnek pontosan
egy megoldása legyen, valahányszor nem „nulla”, vagyis nem áll elő egy elem önmagával vett
különbségeként.
Hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy négyelemű halmazon nem lehet így műveleteket definiálni. Lássuk, így
van-e! Ehhez előbb nem árt végiggondolni, mik is azok a szabályok, amelyeket megszoktunk az
alapműveletektől. Az összeadás olyan kétváltozós művelet, amely kommutatív:
(
1
)
és asszociatív:
(
2
)
van egy 0-val jelölt eleme, amelyre
(
3
)
teljesül minden -ra, végül minden -ra van egy olyan, -val is jelölhető elem, amelyre
(
4
)
Ezek az összefüggések megadják a kivonás műveletét is: az különbség nem más, mint az
összeg. Ezek szerint tehát minden -ra . A szorzás is kommutatív és
asszociatív:
2
Könyvünkben egy másik véges ponthalmazon is létező geometriával, a projektív síkkal is megismerkedhetünk.
6
síkok
igaz továbbá, hogy
(
7
)
azaz az összeadás a szorzásra nézve balról disztributív. Ha egy halmaz és rajta értelmezett két művelet
rendelkezik az (1)–(7) tulajdonságokkal, akkor azt mondják, hogy a halmaz – a két műveletre nézve –
kommutatív gyűrű. Itt a kommutatív szó az (5) összefüggés teljesülését jelenti. Gyűrűnek akkor neveznek egy
műveletekkel ellátott halmazt, ha a műveletek megfelelnek a többi hat szabálynak (azaz (1)-, (2)-, (3)-, (4)-, (6)-,
(7)-nek), továbbá annak, hogy
(
8
)
(jobbról disztributivitás), ami az első hét összefüggésből következik, de (5) nélkül a többi hatból már nem.
Kommutatív gyűrű például , és , tehát külön-külön az egész, a racionális és a valós számok
halmaza a szokásos összeadással és szorzással; , azaz bármely egész szám többszöröseinek halmaza a
negatív többszörösöket is beleértve; , azoknak a polinomoknak a halmaza is, amelyek együtthatói
egy tetszőleges kommutatív gyűrű elemei; továbbá , egy egész szám szerinti maradékosztályok
halmaza. Gyűrűt, de nem kommutatívat kapunk, ha a valós számokon értelmezett valós értékű függvények
halmazán az összeget a szokásos módon értelmezzük (két függvény összegének értéke bármely helyen a tagok
azon a helyen felvett értékeinek összege: ), két
függvény szorzatának pedig a kompozíciójukat tekintjük, vagyis az szorzat értéke az helyen
.
Mint láttuk, a motorversenyzők beosztásához ezeken a szabályokon kívül még arra van szükség, hogy
(
9
)
(Talán természetesebbnek tűnne helyett -et írni. Ez persze most, hogy (5)-t már kikötöttük,
teljesen mindegy. A későbbiekben viszont lesz jelentősége, és ott a fenti formájában lesz szükségünk erre a
szabályra.) Ez éppen azt jelenti, hogy az osztás művelete is definiálva van 0-tól különböző osztókra, hiszen a
osztás eredményének az egyenlet megoldását tekinthetjük. Tehát
, és ezért . Az így definiált műveletekkel ellátott halmazokat testnek
nevezik, bár természetesen semmi közük sincs a geometriai testekhez. A kommutatív gyűrűkre felsorolt példák
közül a racionális számok, a valós számok, és a prímszám szerinti maradékosztályok halmaza test. Az utóbbit
gyakran -vel jelölik, ugyanis az angol nyelvű szakirodalomban a testeket field-nek nevezik.
Lássuk be, hogy (1)–(7) és (9) együtt maga után vonja azt, hogy a halmazban van „1” is, tehát olyan elem,
amelyre , azaz , minden 0-tól különböző -ra! (Ez nem igaz minden
kommutatív gyűrűre, az előbbi példák közül nem igaz -re, ha .) Vagyis mutassuk meg
azt, hogy minden 0-tól különböző -ra és -re. Szavakkal elmondva ez azért igaz,
mert a „keresztbe szorzás” után, tehát a két hányadost -vel szorozva, azonos eredményeket kapunk
(magát -t), és az osztás egyértelműsége azt jelenti, hogy ha két elemet ugyanazzal szorozva egyenlők a
szorzatok, akkor a két elem is egyenlő. Ugyanez betűkkel: legyen és ,
7
síkok
ekkor
, és így
.
6. 6. A négyelemű test
Most már rátérhetünk arra a kérdésre, hogy lehet-e egy négyelemű halmazon a műveleteket a nekünk megfelelő
módon definiálni, vagyis hogy létezik-e négyelemű test. Könnyen végiggondolhatjuk, hogy általánosan is igazak
mindazok az észrevételek, amelyeket akkor tettünk, amikor a hármas maradékosztályokra kellett belátnunk,
hogy az egyenletnek -re mindig egy megoldása van.
Ha az igaz, hogy két nullától különböző elem szorzata sosem nulla, akkor és
esetén és így , tehát egy
alakú egyenletnek legfeljebb egy megoldása van. Mivel pedig egy véges (négyelemű) halmazt keresünk, ezért
ha egy -ra és minden -re legfeljebb egy megoldása van -nek, akkor minden -re van
is megoldás; ugyanis -t az összes elemmel végigszorozva csupa különböző szorzatot kapunk, tehát meg is
kapunk annyi elemet szorzatként, ahány szorzatunk van, azaz az összeset. (Ez végtelen halmazra nem igaz: az
egész számok halmazában például -nek minden egész -re legfeljebb egy megoldása van,
de páratlan -re nincs megoldása.)
Tehát (9) helyett elég a következő összefüggés teljesülése:
(
1
0
)
Úgy kell definiálni egy négyelemű halmazon a műveleteket, hogy (1)–(7) és (10) teljesüljenek.
Az ilyen halmazokat „nullosztómentes gyűrűnek” nevezik. Ez arra utal, hogy az egyenlet

csak akkor teljesülhet, ha és egyike 0, azaz 0-nak nincs valódi osztópárja, nem áll elő két nullától
különböző elem szorzataként. Az imént tehát azt bizonyítottuk be, hogy minden véges nullosztómentes
kommutatív gyűrű egyúttal test is. (Ennek az állításnak a fordítottja is igaz: minden véges test egyúttal
nullosztómentes kommutatív gyűrű is. Ennek okára a későbbiekben térünk vissza.)
Még most is úgy tűnhet, hogy nem lehetséges a műveleteket így definiálni. Lehetnek-e például a négyelemű test
elemei 0 és 1, továbbá az és az műveletek eredményei? Mi lenne ekkor az
összeg értéke? Nem lehetne 0, mert a (7) tulajdonság alapján
és a jobb oldali szorzat tagjai 0-tól
különböznek. De értéke nem lehet a másik három elemmel sem azonos, mert
bármelyikkel való egyenlőségből a megfelelő számú 1-est kivonva azt kapnánk, hogy 0 mégsem különböző egy,
két, vagy három 1-es összegétől.
Mindez azonban csak annyit jelent, hogy 0, 1, és nem mind különbözőek és

hogy rajtuk kívül is vannak elemek a halmazban.
Ha nem mind különbözőek, akkor a 0 is egyenlő valamelyik másikkal: ha abból indulunk ki hogy az utóbbi
három közül egyenlő bármely kettő, akkor az egyenlőségből megfelelő számú 1-est kivonva ezt kapjuk.
Melyiküktől különbözik 0? Alighanem biztosra vesszük, hogy az 1-től igen. Ennek bizonyítása igen rövid, de
talán nem értetődik annyira magától, mint elsőre gondolnánk. Az olvasónak javasoljuk, hogy próbálja ki.
4. feladat. Bizonyítsuk be, hogy ha egy testben , akkor a testnek összesen csak egy eleme van!3
Beláthatjuk viszont, hogy 0, 1 és nem lehetnek mind különbözőek. Tegyük fel ugyanis, hogy
nincsenek közöttük azonosak! Ekkor 1, és is három különböző elem (ismét
3
Más megközelítésben nem is tekintik testnek ezt az egyelemű „struktúrát”.
8
síkok
azért, mert ha bármely kettő egyenlő, akkor az egyenlőségből megfelelő számú 1-est kivonva kapjuk hogy 0, 1
és közül is kettő egyenlő). De láttuk, hogy két elem egyenlő 0, 1, és
közül! Ezek csak az első és az utolsó lehetnek: . Mármost a halmaznak
0-n, 1-en és -en kívül csak egyetlen eleme marad, mondjuk „ ”. Az elem meg kell
egyezzen valamelyik korábbival, tehát , vagy
, vagy . A teljesülő egyenletből 1-et elvéve azt kapnánk, hogy mégsem az
ismeretlen negyedik elem, hanem 0, 1 és egyike.
Miután az „nemegyenlőségből” következik, hogy , már csak

egyetlen lehetőség marad: .
Ennek viszont a világon semmi akadálya nincs! Még két elemünk maradt: ha az egyik , akkor a másik kell
hogy legyen az összeg eredménye. Ekkor , és
mindezekből már minden összeadás eredménye következik:
Nézzük, hogy definiálható-e a szorzás! nyilván nem lehet , mert értéke is , és azt
akarjuk, hogy az egyenletnek csak egy megoldása legyen. Ha lenne,
akkor
, vagyis az egyenletnek
lenne két megoldása ( és 0). Ha viszont , akkor minden tökéletes:
és
A táblázatokból könnyen látható, hogy az (1)–(5) és (10) tulajdonságok teljesülnek. A szorzás asszociativitása,
(6) is nyilvánvalóan igaz, ha bármelyik tényező 0. A maradék három tag így is írható: 1, ,
, szorzataik pedig: , , ,
, . Tehát a szorzáskor kitevőjével úgy számolunk, mint az összeadással
mod 3, amiről tudjuk, hogy asszociatív.
Még a disztributivitás, (7) maradt hátra. Ez is automatikusan teljesül, ha szerepel benne a 0, vagy ,
vagy . Az összeadás kommutativitása miatt és sorrendje nem számít, így csak 6 eset marad:
9
síkok
Persze mindez nem „véletlenül” teljesül; a későbbiekben még röviden visszatérünk az okaira.
A gondolatmenetből az is kiderült, hogy ha 4 elem két művelettel testet alkot, akkor az elemek és a műveletek
megfelelő jelölésével épp a fenti két műveleti táblát kapjuk. Tehát négyelemű test lényegében csak egy van,
ezentúl -gyel jelöljük.
Ha most 16 versenyzőnket e négyelemű halmazból képezhető 16 lehetséges elempárral jelöljük, és tekintjük a

lehetséges és egyenleteknek megfelelő versenyzőhalmazokat,
akkor a következő beosztást kapjuk:
1–4. futamok:
5–8. futamok:
10
síkok
9–12. futamok:
13–16. futamok:
17–20. futamok:
Ez a beosztás pedig megegyezik a fejezet elején kapott „csúnya” beosztással (csak a futamok sorszámozása
más). Ezt ellenőrizhetjük is, de voltaképp tudhatjuk előre is: az első kilenc futam (az és az
egyenletek, valamint az „átlónak” megfelelők) ugyanazokat a versenyzőket tartalmazza
ugyanabban a sorrendben, és írásunk elején már láttuk, hogy a többi futam beosztását ez már egyértelműen
meghatározza.
11
síkok
7. 7. Véges testek elemszáma

A következő természetesen adódó kérdés, hogy a fenti négyelemű halmazhoz hasonló véges halmazok mekkora
elemszám esetén állíthatók még elő, vagyis, hogy mi lehet egy véges test elemszáma.
Be fogjuk látni, hogy 1-en kívül csak prímhatvány lehet.
Ehhez vizsgáljuk meg az 1, , , összegek sorozatát! Ezek között van

olyan, amelynek értéke 0. Valóban, a sorozatban végtelen sok összeg van, így véges test esetén biztosan lesznek
közöttük egyenlők. Két ilyen egyenlő értékű összeg különbsége is csupa 1-es tagokból áll, értéke pedig 0.
Válasszuk ki a sorozatból azt a legelső elemet, amelynek 0 az értéke! Az ebben az összegben előforduló 1-es
tagok számát a test karakterisztikájának nevezik. Végtelen testeknél nem feltétlenül van értelme a definíciónak,
mert lehetséges, hogy az 1, , , összegek egyike sem nulla. Ilyenkor azt
mondjuk, hogy a test karakterisztikája zérus.
Mint korábban említettük, minden véges test nullosztómentes, azaz teljesül rá (10). Ez azért igaz, mert ha egy
testben és teljesülne, akkor az egyenlet megoldása
lenne, tehát nem lehetne megoldása – de a 4. feladat megoldása során
bebizonyítottuk, hogy minden testben minden elemre .
Emiatt a karakterisztika nem lehet összetett szám. Ugyanis az darab 1-esből álló összeg megegyezik
az darab 1-esből és az darab 1-esből álló összegek szorzatával, tehát az előbbi értéke csak akkor lehet
0, ha az utóbbi kettő közül legalább az egyik 0. Véges test karakterisztikája tehát csak prímszám vagy 1 lehet, és
– mint azt a 4. feladattal kapcsolatban már láttuk –, utóbbi esetben a test elemszáma is 1. Korábban vizsgált
testünk karakterisztikája 2.
Mármost legyen a test karakterisztikája , és jelöljük minden -re a db 1-esből

álló összeget -val! Ezzel a darab elemmel úgy számolhatunk, mint az testtel, azaz mint az egész
számokkal modulo . Bármelyiket bármelyik másikkal (kivéve nullával) el is oszthatjuk, az osztás eredménye
is köztük lesz. Ha a halmaznak nincs rajtuk kívül eleme, akkor tehát db elem van.
Ha van még elem, jelöljük egyiküket -gyel! Ekkor a db alakú elem (

) is mind különböző. Ha ugyanis valamely
-re és egyenlőek lennének,
akkor teljesülne a összefüggés. Ha itt
, akkor , tehát azért kaptuk ugyanazt az elemet, mert ugyanazt az alakot írtuk
fel, ha viszont , akkor az egyenletből
, tehát mégsem különbözik a elemektől. Így
tehát, ha a halmaznak nincs eleme a alakú elemeken kívül, akkor pontosan db
eleme van.
Ha van még elem (pl. esetleg az szorzás eredménye – de az is lehet, hogy ez a szorzat
alakú és mégis van az ilyen alakú elemeken kívül más elem), akkor ezt -vel
jelölve hasonlóképp beláthatjuk, hogy a alakú elemek (
) mind különbözőek. Tehát vagy elem van, vagy van olyan
elem, ami nem ilyen alakú. Így haladhatunk tovább, a végtelenségig azonban nem találhatunk mindig az eddig
már vizsgált alakúakon kívüli elemet, hiszen véges a halmazunk. Tehát az elemszám valóban prímhatvány.
5. feladat. Legyen egy test tetszőleges 0-tól különböző eleme, pedig az a legkisebb pozitív egész,
amelyre az tagból álló összeg értéke 0. Tudhatjuk-e biztosan, hogy a
test karakterisztikája?
8. 8. Testbővítések
12
síkok
Az előző részben kapott állítás fordítottja is igaz: tetszőleges -re és -re létezik elemszámú test, és
ezért létezik -rendű affin sík is. Ennek bizonyítása meglehetősen bonyolult, de szorosan összefügg a
matematika többezer éves fejlődésének egyik legfontosabb folyamatával, a számfogalom fejlődésével. A
elemszámú testek ugyanis hasonlóan viszonyulnak a eleműekhez, mint az emberiség által használt újabb
számkörök a régebbiekhez. Mielőtt továbbmennénk, elevenítsünk fel két momentumot ezzel kapcsolatban.
Új számkör „befogadása” mindig nagyon nehéz. A görög gondolkodók a racionális számokat értették „számon”,
ők úgy tekintették, hogy az
egyenletnek nincs megoldása. Manapság már egy fölsős kisdiák is azonnal mondja a megoldást, ha ránéz a fenti
egyenletre: (a figyelmesebbje még hozzáteszi: és ). A görögök azt mondták, hogy ilyen
szám nincs. Ma már gátlástalanul számolunk vele:
(
1
1
)
(
1
2
)
Ezek a számolások úgy is elvégezhetők, hogy -t csupán egy matematikai szimbólumnak tekintjük, amely
teljesíti a
összefüggést. (Mivel ezt az összefüggést a is kielégíti, ezért a (11), (12) számolásokban igaz
összefüggést kapunk, ha minden helyére -t írunk.) Noha minden gyakorlati példában

-t előbb-utóbb egy közelítő értékkel, tehát egy racionális számmal helyettesítjük, a szimbólum mégis fontos,
gyakran megkönnyíti a dolgok leírását.
Sokáig úgy tekintette minden gondolkodó ember, hogy az
egyenletnek nincsen megoldása. A harmadfokú egyenlet megoldása során azután kiderült, hogy hasznos
bevezetni egy szimbólumot, amely kielégíti a fenti egyenletet. Ezzel az szimbólummal az
azonosság alapján már számolni is tudunk:
(
1
3
)
13
síkok
(
1
4
)
Világos, hogy ha -t hozzávesszük a racionális számokhoz és továbbra is testet akarunk kapni, akkor
minden
(
1
5
)
alakú számot is hozzá kell venni a testhez ( és tetszőleges racionális számok).
Nyilvánvaló, hogy az összeadás és a kivonás nem vezet ki ebből a számhalmazból, és gyorsan rájöhetünk, hogy
a szorzás sem: valahányszor két találkozik egy szorzatban, azok helyett mindig 2-t írhatunk egészen
addig, amíg a (15) alakú kifejezéshez nem jutunk. Kevésbé nyilvánvaló, hogy az osztás is elvégezhető ebben a
számhalmazban ( -val persze továbbra sem oszthatunk). Ez éppen a „nevező gyöktelenítése” elnevezésű
eljáráson múlik, amit a (12) levezetésben is láttunk. A (15) alakú számok tehát testet alkotnak.
Hasonló meggondolásból testet alkotnak az
(
1
6
)
alakú kifejezések, ahol most és tetszőleges valós számokat jelölnek. Ez a számtest komplex számok
teste néven ismert és sok területen alkalmazást nyer4.
Induljunk most ki a kételemű testből, melynek műveleti táblái
érdekes azonossága, hogy , azaz minden -re. Nézzünk most is egy

olyan másodfokú egyenletet, amelynek nincs megoldása! Összesen csak négy egyenlet jön szóba:
Az első három egyenletnek van megoldása az testben, nevezetesen 0, 1, illetve 0 és 1, ami egyébként
abból is látszik, hogy ezek az egyenletek így is írhatók:
Az egyenletnek azonban sem a 0, sem az 1 nem megoldása, tehát nincs megoldása.
4
Könyvünkben Laczkovich Miklós, Frenkel Péter és Szűcs András írásaiban is olvashatunk a komplex számokról.
14
síkok
Vezessünk hát be egy szimbólumot, egy „új számot”, -t az egyenlet (egyik) megoldására:
ahol természetesen 1 és 0 az -beli „számokat” jelöli. Az
(
1
7
)
( ) alakú kifejezések most összesen csak négyen vannak:
és az összeadásra, kivonásra zárt rendszert alkotnak. De mivel egyenlő pl. az szorzat

eredménye? Számoljuk ki!
Két szorzás eredményében lehetünk még bizonytalanok:
A „nevező gyöktelenítésének” módszere nélkül is tudunk osztani, hiszen mindegyik (nullától különböző)
elemnek ismerjük a reciprokát: 1-nek önmaga, -nak pedig , míg -nek .
Látható, hogy épp a korábban talált testre leltünk újra rá.
Ugyanez igaz általánosan is. Tetszőleges prímre és pozitív egészre, a elemű test konstruálásakor
egy megfelelő -beli polinomegyenlet gyökével kell kibővíteni a testet. Ha a polinom irreducibilis, azaz
nem bontható fel (természetesen műveleteivel számolva) két, legalább elsőfokú polinom szorzatára,
akkor ez az eljárás mindig testet fog adni. (Ennek részletes bizonyítására sajnos terjedelmi okokból nincs
módunk. Végiggondolható, hogy az állítás igaz volta lényégében azon a Laczkovich Miklós e könyvben
szereplő írásában bizonyított tényen múlik, hogy egy test polinomjaira is igaz a számelmélet alaptételének
megfelelő állítás. Laczkovich Miklós írásában ugyan a racionális együtthatós polinomokról van szó, de a
bizonyítás a racionális számokról semmi mást nem használ ki, mint hogy testet alkotnak.) Megjegyezzük még,
hogy ezt a polinomot -szel jelölve, ugyanez a test előállítható úgy is, hogy az -beli összes
polinom halmazán képezzük az szerinti „maradékosztályokat”: két polinomot pontosan akkor
sorolunk egy osztályba, ha különbségük egy polinomszorosa. Ezekkel az osztályokkal ugyanúgy
lehet számolni, mint az egész számok maradékosztályaival. (A négyelemű testet például előállíthatjuk úgy is,
hogy tekintjük az -beli összes polinomok szerinti maradékosztályait. Erre
céloztunk, mikor a négyelemű testről szóló alfejezetben megemlítettük, hogy a disztributivitás nem „véletlenül”
teljesül. A maradékosztályok közti szorzásra „azért” teljesül a disztributivitás, mert a polinomokra magukra
teljesül; a polinomokra „azért”, mert -ben teljesül; ez pedig „azért” igaz, mert -t az egész
számok maradékosztályai alkotják, és az egész számok körében fennáll a disztributivitás.) Szintén igazolható
(bár meglepően nehezen), hogy bármely prímre és pozitív egészre -ben számolva van -
15
síkok
edfokú irreducibilis polinom; tehát a elemű test megkapható az testből egyetlen polinom
gyökével való bővítéssel. Valójában minden -re összes -edfokú polinomjának legalább
-ed része irreducibilis. Tehát kis -ekre teljesen véletlenszerű próbálgatással is szinte biztosan elég
gyorsan találhatunk irreducibilis polinomot.
Az is bebizonyítható, hogy ha két véges test azonos méretű, akkor lényegében azonosak, azaz van köztük
összeg- és szorzattartó egy-egyértelmű megfeleltetés. Ezért a továbbiakban gyakran nem egy -elemű
testként, hanem a -elemű testként fogjuk emlegetni.
Érdemes próbálkozni a következő gyakorló feladat megoldásával:
6. feladat. Tekintsük az test felett az egyenletet. Bizonyítsuk be, hogy ennek

nincs gyöke, majd bővítsük ki a testet az egyenlet egy gyökével. Határozzuk meg az így kapott test elemeinek
számát és műveleti tábláit!
9. 9. Latin négyzetek
Mint láttuk, ha és nem prímhatvány, akkor nincs elemű test. Ettől azonban még
elvben létezhet -adrendű affin sík. A legkisebb ilyen eset a ; ezzel kapcsolatos a problémakör
leghosszabb múltra visszatekintő kérdése. (A kapcsolat nem nyilvánvaló első látásra, de a későbbiekben meg
fogjuk mutatni.) Euler foglalkozott a következő problémával egy 1782-ben megjelent cikkében:
A 36 tiszt feladata: Tekintsük a hadsereg hat fegyvernemét és hat rendfokozatát. Vegyünk minden
fegyvernemből hat tisztet az egyes tekintett rendfokozatokkal, összesen tehát harminchat tisztet. Elrendezhetők-
e ők -os alakban úgy, hogy minden sorban és minden oszlopban minden fegyvernem és minden
rendfokozat képviseltetve legyen?
Euler az , , , , , latin betűkkel jelölte a fegyvernemeket és az , , , , , görög

betűket használta a rendfokozatokra. Egy katonát egy görög és egy latin betűből álló pár jelölt. A lehetséges 36
betűpárt úgy kellett beírni egy -os táblázatba, hogy minden sorban és minden oszlopban pontosan
egy betű forduljon elő. Ez az eredete az elnevezésnek: „a görög-latin négyzetek problémája”.
-as görög–latin négyzet
A feladat meglepően nehéznek bizonyult, de „kisebb társaival” az olvasó is bátran próbálkozhat:
7. feladat. Oldjuk meg a görög-latin négyzetek problémáját 2-2, 4-4 és 5-5 görög és latin betűvel (illetve
-es, stb. táblázattal)! Melyik esetben nincs megoldás?
Euler nem tudta megoldani a feladatot. Úgy gondolta, hogy nincs is megoldás, és azt a sejtést fogalmazta meg,
hogy ha , akkor - betűvel sincsenek -as görög-latin
négyzetek. A kérdés nehézségét mutatja, hogy csak 1900-ban sikerült bizonyítania Tarrynek, hogy a 36 tiszt
feladata nem megoldható. 1922-ben McNeish bebizonyította Euler sejtésének megfordítását, tehát hogy
esetén léteznek görög-latin négyzetek.
Próbálkozásai során Euler először csak a latin betűket rendezte el. A probléma általános megközelítésében már
nem betűket használnak, de erre utalva -adrendű latin négyzetnek nevezzük a -as táblázatot, ha
16
síkok
úgy van kitöltve az 1, 2, , számokkal, hogy minden sorban és minden oszlopban mindegyik számból
pontosan egy szerepel.
Két azonos rendű latin négyzetet ortogonálisnak nevezünk, ha egymásra helyezve őket mind az lehetséges
számpár megjelenik.
Két 3-adrendű ortogonális latin négyzet
Euler eredeti problémája tehát így is fogalmazható: van-e két 6-odrendű ortogonális latin négyzet?
Természetesen adódik a következő általánosabb kérdés:
Az ortogonális latin négyzetek problémája: Adott esetén legfeljebb hány latin négyzet adható meg úgy,
hogy bármelyik kettő ortogonális legyen egymásra?
8. feladat. Oldjuk meg az ortogonális latin négyzetek problémáját , 3, 4 és 5 esetén!
9. feladat. Mutassuk meg, hogy esetén nem létezik darab -adrendű ortogonális latin
négyzet!
Az affin síkok és az ortogonális latin négyzetek közötti kapcsolatot Bose vette észre 1938-ban. Megmutatta,
hogy:
Pontosan akkor létezik -adrendű affin sík, ha létezik ortogonális -adrendű latin négyzet.
A két struktúrát a következőképp feleltethetjük meg egymásnak. A sík egyenese

párhuzamossági osztályba sorolható (ezek felelnek meg a motorversenyek „fordulóinak”). Mindegyik
párhuzamossági osztályban egyenes van; számozzuk meg őket 1-től -ig. Most rendezzük el a pontot
egy -as táblázatba a következőképpen. Válasszuk ki az egyik párhuzamossági osztályt és az 1.
egyenes pontjait tegyük az 1. sorba, a 2. egyenes pontjait a 2. sorba, stb. Az egyes sorokon belül a pontok
rendeződjenek el egy másik párhuzamossági osztály egyenesei szerint: az 1. oszlopba kerüljenek az 1. egyenes
pontjai, a 2. oszlopba a 2. egyenes pontjai, stb. Ezután mindegyik osztálynak megfeleltethetünk egy táblázatot
úgy, hogy a táblázat mezőibe beírjuk az adott osztály azon egyenesének sorszámát, amely a mezőnek megfelelő
ponton halad át.
Ha két különböző osztálynak megfelelő táblázatot egymásra helyezünk, akkor semelyik két helyen sem kapjuk
ugyanazt a számpárt, hiszen semelyik két egyenes sem metszi egymást két pontban. Tehát a négyzetek
ortogonálisak egymásra.
A táblázat közül kettő nagyon egyszerű: egyikükben a sorokban állnak azonos számok,
másikukban az oszlopokban. Az erre a két táblázatra való ortogonalitás miatt a többi táblázat latin négyzet. Ez a
táblázat tehát ortogonális latin négyzet.
17
síkok
Hármas futamok négy fordulóban – két ortogonális latin négyzet
Teljesen hasonlóan hozhatunk létre ortogonális latin négyzetből egy -adrendű affin síkot.
Bose és Fisher (az utóbbi tételével Gyárfás András írásában találkozhatunk) eredetileg statisztikusok voltak. A
latin négyzetek és a véges síkok felé fordulásuk okát egy példával illusztráljuk. Tegyük fel, hogy egy terméket,
egy alkalmazott egy bizonyos napszakban, egy alapanyagból, egy gép segítségével állít elő. A termék
előállításához a cég 3 alkalmazott közül választhat, akit 3 napszak (pl. de., du., este) egyikében dolgoztathat, 3
rendelkezésre álló gép és 3 lehetséges alapanyag egyikével. A cégvezetés szeretné megérteni, hogy a termék
minősége hogyan függ e négy körülménytől. Egy teljes elemzéshez mind a variációt ki
kellene próbálni. A statisztika „varianciaanalízis” nevezetű eljárásával azonban akkor is fel tudjuk tárni a
minőséget befolyásoló összefüggéseket, ha a próbákat úgy szervezzük, hogy a négy közül bármelyik két
”körülmény” bármelyik megvalósulása „találkozzék” egymással egy-egy próbán. Ehhez 9 próba is elég. A 9
tervezett próbát rendezzük el -as táblázatba! A fenti négy ortogonális négyzetet feleltessük meg a
négy körülménynek, a bennük levő számokat pedig az adott körülmény 3 lehetséges megvalósulásának! A négy
táblázat együtt megadja, hogy milyen próbákat végezzünk: pl. a bal felső elemnek megfelelő próbán az első két
körülményből az 1. változatot, az utolsó kettőből a 3. változatot kell szerepeltetni. A példa persze nagyon
speciális, nem várható el, hogy minden körülményt ugyanannyi módon lehessen megválasztani. Ez motiválja a
véges síkok általánosításának tekinthető „blokkrendszerek” elméletének kifejlődését. De most térjünk vissza
síkjainkhoz!
A 36 tiszt problémájának Tarry-féle bizonyítása után Bose tételéből következett, hogy nem létezik hatodrendű
affin sík. Azt is mondhatjuk, hogy ez a sík „nagyon nem létezik”, hiszen – a salakmotorosok nyelvén szólva –
már fordulót sem lehet szervezni a 36 versenyzőnek. Euler sejtésének pedig az lenne a
következménye, hogy -re, 14-re stb. sincs affin sík.
Ennél kevesebbet és egyszerre többet is bizonyított Bruck és Ryser 1949-ben kimondott tételükkel:
Bruck–Ryser tétel. Ha és létezik -adrendű affin sík, akkor

előáll két négyzetszám összegeként.
Eredményük egyben új bizonyítás arra, hogy nincs 6-odrendű affin sík, hiszen
, de 6 nem két négyzetszám összege. A eset nyitva maradt, mert
, de -re és még végtelen sok -ra bebizonyosodott, hogy nem létezik -adrendű
affin sík.
Az affin síkok és a latin négyzetek története meglepő fordulatot vett 1959-ben, amikor Parker megmutatta, hogy
Euler sejtése nem igaz -re. Egy évvel később Bose-zal és Shrikhandéval közösen
bebizonyították, hogy minden 2-től és 6-tól különböző -ra létezik két ortogonális latin négyzet! Feltámadt a
remény, hogy hátha mégis van 10-edrendű affin sík. Végül a számítógép segítségét is igénybe véve Lam, Thiel
és Swiercz 1989-ben tisztázták: nincs 10-edrendű sík. Mindmáig nyitott kérdés, hogy létezik-e három
ortogonális -es latin négyzet.
Eddig tehát csupa negatív eredmény született azzal kapcsolatban, hogy van-e nem prímhatványrendű affin sík,
de végtelen sok -ra (pl. 12-re, 15-re, 18-ra) ma sem tudjuk a választ. Lehet, hogy valaki egyszer talál ilyen
síkot? Vagy egy egyszerű indok kizár minden más esetet? Lehet, hogy pl. minden véges affin sík testre építhető?
Az indok – ha van – biztosan nem ilyen egyszerű. Ez kiderül a következő két fejezetből.
10. 10. Test és geometria

A továbbiakban azt próbáljuk áttekinteni, hogy van-e más véges affin sík a korábban megismert testre épített
síkokon kívül. A vizsgálatot már a „másság” ellenőrzésének kérdése is nehézzé teszi. Két sík akkor „más”, ha
nem „egyforma”, és két sík akkor egyforma, ha illeszkedési viszonyaik azonosak: párba lehet úgy állítani az
egyik sík pontjait a másik sík pontjaival, és az egyik sík egyeneseit a másik sík egyeneseivel, hogy pontosan
akkor illeszkedjen egy pont egy egyenesre az egyik síkon, ha párjaik is illeszkednek egymásra a másik síkon.
Ha két sík egyforma, akkor szerencsés esetben megtaláljuk a megfelelő párbaállítást. A „másság” igazolása
viszont reménytelennek tűnik: ki kell zárnunk az összes lehetséges párbaállítást. Egyszerűbb a dolgunk, ha
18
síkok
találunk olyan geometriai összefüggést, tételt, amely az egyik síkon teljesül, a másikon nem. Ebben az esetben a
két sík nyilvánvalóan más. Az első ilyen irányú eredményekhez Hilbertnek a síkgeometriai axiómákkal
kapcsolatos vizsgálódásai vezettek el.
Hilbert a geometriai axiómákat három fő csoportra osztotta, illeszkedési, rendezési és egybevágósági axiómákra,
ezekhez jött még a párhuzamossági axióma. A párhuzamossági és az illeszkedési axiómák lényegében a mi A1–
A3 axiómáink; ezek csak a pontok és egyenesek egymásra való illeszkedését említik, nincs bennük szó arról,
hogy egy egyenesen valamely speciális konfiguráció által kijelölt pontok milyen sorrendben következnek és
nem említik a távolság fogalmát sem.
Hilbert rájött arra, hogy a geometria egy klasszikus tétele, a Desargues-tétel, bár csak az illeszkedés fogalmait
használja, nem következik az A1–A3 axiómákból. Ismerkedjünk meg ezzel a tétellel:
Desargues tétele: Legyen hat különböző pont egy és egy valódi háromszög hat
csúcsa. Ha az , , egyeneseknek van egy közös pontjuk, akkor az és
oldalegyenesek metszéspontja, valamint a és a , illetve a és a
egyenesek , metszéspontjai egy egyenesen vannak (illetve előfordulhat, hogy az
, , pontok egyike sem létezik, mert a megfelelő egyenesek párhuzamosak, vagy csak az egyik,
mondjuk nem létezik, és ilyenkor az egyenes párhuzamos az ,
egyenesekkel).
2. ábra.
Desargues tétele az első pillanatban talán idegennek hat, de ha a térben képzeljük el a konfigurációt, akkor
rögtön világossá válik az állítás. A egyenes az , háromszögek síkjának
metszésvonala lesz, ha létezik. (Ha nem, akkor a zárójelbe tett első eset áll fönn.) Ha ugyanis az ,
, térbeli egyenesek egy ponton mennek át, akkor a , , , , pontok
mind egy síkban vannak, így az és egyenesek metszik egymást (vagy pedig párhuzamosak).
Ugyanakkor az egyenes az háromszög síkjában, míg az
síkban van, így metszéspontjuk e két sík metszésvonalán van (vagy mindkettő párhuzamos a metszésvonallal).
Ugyanez elmondható a és , illetve a , egyenespárokra is, így a tétel
térbeli változata igazolást nyert.
10. feladat. Bizonyítsuk be Desargues tételét a valós euklideszi síkon, azaz a valós számok testére épített affin
síkon! Próbáljunk olyan bizonyítást adni, amely más testre épített síkon is használható!
19
síkok
Hilbertnek sikerült olyan síkot konstruálnia, amelyen az A1–A3 axiómák teljesülnek, Desargues tétele azonban
nem érvényes. Hilbert példáját Moulton egyszerűsítette, és a következő modellt adta.
3. ábra.
Tekintsük a valós számokra épített síkot és benne a szokásos , koordináta-tengelyeket. A Moulton-sík

pontjai a valós sík pontjai lesznek, az egyeneseket viszont kicsit módosítjuk. A pozitív meredekségű és a
tengelyekkel párhuzamos egyeneseket nem változtatjuk meg, a negatív meredekségű egyeneseknek az
tengelytől balra eső részét viszont „megtörjük”, hogy eredeti meredekségüknek a fele legyen az új meredekség (
).
Könnyű ellenőrizni, hogy erre a síkra teljesülnek az A1, A2, A3 axiómák, de Desargues tétele nem érvényes.
4. ábra. Ellenpélda Desargues tételére a Moulton-féle síkon
20
síkok
Hilbert nemcsak azt bizonyította, hogy Desargues tétele minden testre épített affin síkon teljesül, hanem
lényegében meg is fordította ezt az állítást. Megmutatta, hogy ha egy affin síkon teljesül Desargues tétele, akkor
az affin sík egy ferdetestre van építve, azaz egy olyan algebrai struktúrára, amelyben minden testaxióma
teljesül, kivéve esetleg a szorzás kommutativitását.
Ez nem azt jelenti, hogy másmilyen algebrai struktúrára épített síkon biztosan nem teljesül a Desargues-tétel.
Két különböző algebrai struktúrából ugyanis megkaphatjuk ugyanazt a síkot. Pl. vegyük a valós számok testét,
és azon a szorzás helyett tekintsük az alábbi műveletet:
Ez a művelet nem lesz kommutatív:
és a jobboldali disztributivitás sem teljesül:
(A jellel itt azt fejezzük ki, hogy a két oldal nem azonosan egyenlő, a változók bizonyos értékeinél lehet
egyenlőség.) De az erre a struktúrára épített sík azonos lesz az eredeti testre építettel: az egyik sík pontjait most
egyszerűen saját magukkal kell párba állítani, az egyenest pedig, ha pozitív, akkor az
-vel, ha pedig negatív, akkor a -vel.
11. feladat. Mi lett volna, ha az előbbiekben -t minden teketória nélkül -ként definiáltuk
volna minden -re? Miért nem ezt a példát adtuk olyan, a valós számok testétől különböző algebrai
struktúrára, amire az euklidészi sík épül fel?
Hilbert tehát azt látta be, hogy ha egy síkon teljesül Desargues tétele, akkor ez a sík a fejezetünk elején leírt
értelemben egyforma (izomorf) a megfelelő méretű testre épített síkkal.
11. 11. További affin síkok

Most térjünk vissza arra a kérdésre, hogy milyen -ra létezik -adrendű affin sík az -ra építetten
kívül.
Ha prímszám, akkor hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor nem prímhatvány. Eddig egyetlen prímrendű
affin síkot sem talált senki az eddigi fejezetekben leírton, tehát a segítségével konstruálton kívül, de
csak a 7-nél nem nagyobb prímekre tudjuk biztosan, hogy nincs ilyen.
Mi a helyzet, ha prímhatvány, de nem prímszám? -re már lényegében beláttuk, hogy csak egy
sík létezik. Pontosabban azt láttuk be, hogy 16 versenyzőnek a versenyzők átszámozásától eltekintve nincs más
beosztása, mint az írásunk elején megadott. Ott ugyanis megmutattuk, hogy ha van nyolc futam, amely két
fordulót alkot, akkor a további futamok már egyértelműek. (Pontosabban azt mutattuk meg, hogy egyetlen
további futam megadása – a példa 9. futama – már adja az összes többit, és ezt a 9. futamot úgy adtuk meg,
hogy a versenyzői rendre az addigi mindkét forduló első, második, harmadik, illetve negyedik futamában
21
síkok
szerepeltek; ez nyilván bármilyen 9. futamra elérhető az első nyolc futam átszámozásával.) Később pedig
bebizonyítottuk, hogy egy megfelelő futambeosztás futamai biztosan beoszthatók fordulókba.
Azt is megmutatták, hogy -ra is ugyanez a helyzet. Egészen másképp áll viszont a dolog a többi
prímhatvánnyal. -re tudjuk, hogy van még pontosan három, nem az -ből származtatható
affin sík. Számítógép segítségével mutatták meg, hogy nincs több. 16-odrendű síkból már huszonegy, 25-
ödrendűből tizenhat, 27-edrendűből két, 32-edrendűből pedig öt olyan síkot találtak, amely nem építhető testre.
Ezek a számok már túl nagyok a számítógépek számára, így nem tudjuk, hogy van-e több.
Ebben a fejezetben minden olyan prímhatványra, amelynek alapja 2-nél, kitevője pedig 1-nél
nagyobb, megadunk egy, az -ra építettől különböző affin síkot. A testre épített síkhoz hasonlóan új
síkjaink pontjai az „számpárok” ( ) lesznek, az egyenesek
pedig az
(
1
8
a
)
(
1
8
b
)
egyenletekkel lesznek meghatározva, de itt a nem a testbeli szorzást, hanem egy abból származtatott másik
műveletet fog jelenteni. Az előző példához hasonlóan ez a művelet sem lesz kommutatív és jobbról disztributív,
de a kapott struktúrára építhető affin sík. Lássuk először is, mit jelent véges struktúráknál az, hogy építhető
rájuk affin sík? „A futamok geometriája” című fejezetünkben írtak szerint a véges struktúrákra épített síkoknál
A1-ből következik A2, azaz ha bármely két ponton pontosan egy egyenes megy át, akkor a különböző -
ekhez tartozó egyenesek metszik egymást. A3-hoz nyilván elég, hogy a struktúrának legyen legalább két eleme.
Elég tehát azt biztosítani, hogy bármely két ponton át egy és csak egy egyenes menjen. Az „Egyenesek” című
fejezetünk alapján, ha az összeadással kapcsolatos azonosságokat megtartjuk, akkor ehhez a művelettől csak
azt kell megkövetelni, hogy
(B) az egyenletnek az változóra minden

, , esetén pontosan egy megoldása legyen.
A Moulton sík is előállítható így. Ehhez a valós számok testéből kell kiindulni, és a szorzás műveletét az
művelettel kell helyettesíteni.
12. feladat. Bizonyítsuk be, hogy a fenti művelet teljesíti a (B) feltételt!
A megoldásból látható, hogy a Moulton sík nem ültethető át egy az egyben véges síkokra. Hiszen (B)
teljesülésének bizonyítása kihasználja, hogy minden 0-tól különböző valós számnak előjele van, amire igaz,
hogy előjele ellenkezik -éval (azaz hogy egy számhoz egy vele azonos előjelűt adva sose kaphatunk
0-t) és hogy pl. ha pozitív és negatív, akkor biztosan pozitív (azaz
22
síkok
hogy két pozitív szám összege mindig pozitív). Ilyen előjeleket egyetlen véges test elemeihez se lehet
hozzárendelni, hiszen azokban bármely elemet elég sokszor önmagához adva, előbb-utóbb 0-t kell kapnunk.
A nem testre épített sík keresése szempontjából tehát ez egy „rossz hír” a véges testekről. Van viszont két „jó
hír”, amelyek semlegesítik ezt.
Az első, hogy, bár úgy lehetetlen előjeleket hozzárendelni a véges testek elemeihez, hogy azok megfelelő
módon viselkednek az összeadásra-kivonásra – de esetén úgy könnyen lehet, hogy azok
megfelelően viselkedjenek a szorzásra!
Hogyan lehet legegyszerűbben definiálni egy valós szám előjelét? Hát persze úgy, hogy a 0-nál nagyobb
számok pozitívak, a 0-nál kisebbek meg negatívak – és így a véges testeken nem lehet előjeleket definiálni, mert
ott a „kisebb” és „nagyobb” fogalmaknak nem lehet értelmes jelentést adni. De hogyan lehet „második
legegyszerűbben”? Úgy, hogy egy 0-tól különböző szám pozitív, ha egyenlő valamely valós szám négyzetével,
és negatív, ha nem. A továbbiakban a „pozitív” és „negatív” szavakat ebben az értelemben fogjuk használni a
véges testek elemeire, tehát egy 0-tól különböző testelemet akkor fogunk pozitívnak illetve negatívnak tekinteni,
ha van illetve nincs olyan testelem, aminek ő a négyzete.
13. feladat. Mutassuk meg, hogy két pozitív elem szorzata mindig pozitív, és hogy két különbözőé mindig
negatív!
Nehezebb belátni, hogy két negatív elem szorzata mindig pozitív. Ehhez érdemes megoldani előbb az alábbi
feladatot.
14. feladat. Bizonyítsuk be, hogy bármely test bármely három különböző elemének négyzetei között van
legalább két különböző! Bizonyítsuk azt is, hogy esetén ugyanez bármely két elem négyzetére
igaz!
Most már könnyebb belátni a hiányzó állítást:
15. feladat. Mutassuk meg, hogy két negatív elem szorzata mindig pozitív!
Mint az alábbiakból kiderül, többek között emiatt meg lehet adni egy, a Moulton síkéra emlékeztető
műveletet úgy, hogy (B) teljesüljön. A Moulton sík műveletéhez való hasonlóság azt jelenti, hogy ezúttal is
, ha „pozitív” vagy 0, és valamilyen, a véges testen értelmezett függvényre
, ha „negatív”. (B) teljesülését persze másképp kell elérni, mint a valós
számoknál. Azoknál voltaképpen egy elég bonyolult módon kellett (B)-t biztosítanunk, ami a véges testekre
nem működhet – működik viszont egy egyszerűbb módszer, erről szól a második „jó hír”. Ez pedig az, hogy ha
, akkor a elemű véges testnek van valódi szimmetriája (automorfizmusa). Tehát
hogy van egy olyan, a testet önmagára képező függvény, amelyre
, , és létezik olyan elem, hogy
; ez utóbbi jelenti azt, hogy a szimmetria valódi. Egy ilyen szimmetria pedig meg fog felelni
a keresett függvénynek. (Megjegyezzük, hogy a valós számtestnek egyáltalán nincs valódi szimmetriája.
Belátható ugyanis, hogy minden a valós számtest minden szimmetriája az 1-et önmagába képezi, emiatt így tesz
az összes egész számmal, és emiatt így tesz az összes racionális számmal is. Emellett pedig belátható, hogy a
szimmetria tartja az előjeleket; és végül, hogy mindezek emiatt minden valós számot is önmagába kell hogy
képezzen a szimmetria.)
16. feladat. Bizonyítsuk be, hogy a elemű testben bármely pozitív egészre
a) pontosan akkor pozitív (negatív), ha pozitív (negatív);
b) ;
c) ;
23
síkok
d) !
Ez éppen azt jelenti, hogy az hozzárendelés egy szimmetriája a testnek. (Az előző
feladat utóbbi három állítása azt mondja ki, hogy művelettartó, és a c) részből következik az is, hogy
kölcsönösen egyértelmű, hiszen aszerint két -dik hatvány csak akkor lehet egyenlő, ha a hatványok alapjai
is azok voltak.) A szimmetria nem mindig valódi, pontosabban nem valódi akkor, ha hatványa -nak is,
azaz ha többszöröse -nek:
17. feladat (kis Fermat-tétel testekre). Bizonyítsuk be, hogy bármely elemére teljesül az
összefüggés!
Ebből az is következik, hogy -ban a -edik hatványozás azonos a -edikkel, a -

edik a -edikkel, stb. Később, a 21. feladatból viszont ki fog derülni, hogy
esetén ez a szimmetria valódi.
Készen állunk véges modellünk műveletének meghatározásához. Legyen

és
(
1
9
)
(B) most egyszerűen azért fog teljesülni, mert (9) és (7) teljesül, ha a szorzásnak a műveletet tekintjük.
Először is gyorsan lássuk be, hogy ez elég (B)-hez. Ez látszólag triviális, de miután (7)-ben összeadás, (B)-ben
pedig kivonás szerepel, ezért szükséges, hogy teljesüljön.
Ez persze igaz, és nem nehéz igazolni.
18. feladat. Bizonyítsuk be -t az összeadás

tulajdonságaiból, (7)-ből és abból, hogy minden -re!
Ami (7)-et illeti, ez azonnal következik a 16. c) feladatból.
(9)-et hasonlóképp lehet igazolni, mint az eredeti Moulton-sík esetében (B)-t. A 15. és 16. a) feladatok állítása
miatt és előjeleinek ismeretében egyértelműen meghatározható előjele, így a szorzásra érvényes
(9) feltétel alkalmazható.
Megmutatható, hogy az ilyen struktúrára épített síkokon sosem teljesül a Desargues-tétel, tehát egyikük sem
lehet izomorf egy testre épített síkkal. Ennek részletes indoklása azonban túlnövi e könyv kereteit.
A fentiekben megadott algebrai struktúra egy példa az úgynevezett kvázitestekre. A véges esetben ezek olyan,
összeadással és egy művelettel ellátott struktúrák, melyekben az összeadás szokásos szabályai (1–4),
valamint -ot értve szorzásnak, a baloldali disztributivitás (7) és a jobbról osztás elvégezhetősége (9) teljesül,
továbbá
minden -re, és emellett van egy 1-gyel jelölt eleme, amelyre
24
síkok
Ekkor az és az egyenleteknek megfelelő elempárhalmazokra

teljesül az A1 axióma. Véges esetben, mint láttuk, ebből következik A2. Az általános esetben, tehát ha az
elemszám végtelen is lehet, ez nem következik, ennek megfelelően ekkor az előbbiekben leírt struktúrákat
gyenge kvázitesteknek nevezik, és egy gyenge kvázitest akkor kvázitest, ha még az is teljesül, hogy
minden alakú egyenletnek, amelyben

,
pontosan egy megoldása van.
Ez véges méretnél mindig következik a többi feltételből.
19. feladat. Bizonyítsuk be, hogy egy gyenge kvázitestben balról is lehet osztani, azaz teljesül, hogy
minden alakú egyenletnek, amelyben
nem 0, pontosan egy megoldása van.
Az írásunkban bemutatott kvázitestek speciális esetei az úgynevezett André-kvázitesteknek, melyeket Johannes

André német matematikus fedezett fel 1954-ben.
Hátravan még, hogy esetén a -dik hatványozás valódi szimmetria,

vagyis hogy a most megadott kvázitestek nem testek. Ez egy sokkal erősebb állításból következik, amihez
érdemes felidézni a 14. feladat megoldását. Ott azt láttuk be, hogy előáll és egy
másik polinom szorzataként, és ezért nem lehet három gyöke. Ezt az érvelésmódot ki lehet terjeszteni az alábbi
feladat megoldására:
20. feladat. Bizonyítsuk be, hogy bármilyen testben bármelyik -adfokú polinomnak legfeljebb gyöke
lehet!
21. feladat. Mutassuk meg, hogy a elemű testben esetén az

hozzárendelés nem minden elemhez rendeli önmagát!
22. feladat Készítsük el annak a (19)-nek megfelelő André-kvázitestnek a műveleti tábláját, amelyre
és (tehát értelemszerűen )! (Jelöljük az elemeket ugyanúgy, mint a 6. feladat
megoldásában.)
12. 12. A feladatok megoldásai

1. feladat. Tekintsünk egy tetszőleges futamot (jele ), és egy motorost ( ), aki nem vett részt ebben a
futamban. Alkalmazzuk a 2. szabályt -ra és -re. Eszerint van egy olyan futam, amely tartalmazza -
et, de egyik tagját sem. Legyen ennek a futamnak a jele , tagjai pedig legyenek , , ,
. Legyen továbbá egy sem -ban, sem -ben nem szereplő versenyző . A 2. szabály szerint van egy
olyan futam, amely tartalmazza -et, de egyik tagját sem. Legyen ez
. Ha lenne közös versenyző -ben és -ben, akkor az két -t „elkerülő” futamban is
szerepelne, tudniillik -ben és -ben. Ez ellentmondana, a 2. szabálynak. Tehát az , és
futamok közül semelyik kettőben sincs közös versenyző. Így haladhatunk tovább, míg olyan futamot nem
találunk, amelyek összesen minden versenyzőt tartalmaznak, de mindegyik versenyzőt csak az egyik futam
tartalmazza. Ez a futam lesz az egyik teljes forduló. Egy teljes forduló tehát egy tetszőleges futamból és az
összes azzal közös versenyzőt nem tartalmazó futamból áll.
Így bármelyik futamból kiindulva fölépíthetünk egy teljes ( futamból álló) fordulót. Különböző teljes
fordulókban nem lehet közös futam, hiszen bármelyik futam egyértelműen megadja az őt tartalmazó teljes
fordulót. Ez azt jelenti, hogy az összes futam teljes furdulókba csoportosítható.
2. feladat. Tekintsünk ismét egy tetszőleges futamot, és egy motorost, aki nem vett részt -ban.
Legyenek az -ban szereplő motorosok , , , . Az 1. szabály szerint van pontosan egy
25
síkok
olyan futam, amelyben és együtt szerepel; van továbbá pontosan egy olyan, amelyben és
együtt szerepel…és így tovább, végül van pontosan egy olyan, amelyben és együtt szerepel. Ez a
futam egymástól különböző, hiszen és közös futama csak az futam lehet. Mármost azt könnyű
belátni, hogy összesen futamban vesz részt: minden futamban ellenfelével
találkozik, összesen ellenfele van, és az 1. szabály szerint minden ellenfelével pontosan egy
futamban találkozik, vagyis az őt szerepeltető futamok száma
. Tehát -nek van egy és csak egy olyan futama, amely az futamban nem
szereplő versenyzőkből áll. Ez tetszőleges futamra és azon kívüli versenyzőre igaz, tehát teljesül a 2.
szabály.
3. feladat. Tekintsünk egy tetszőleges pontot, és tegyük fel, hogy az őt tartalmazó egyenesek száma
. Ha egy egyenes nem tartalmazza -t, akkor A2 szerint a darab -n átmenő egyenes
közül pontosan egy párhuzamos -lel. Tehát ilyen egyenes metszi -t, és A1 miatt mindegyikük különböző
pontban; másrészt ugyancsak A1 miatt mindegyik pontja rajta van a egyenes valamelyikén. Tehát ha
nem tartalmazza -t, akkor pontosan pontja van.
Most tegyük fel, hogy tartalmazza -t. A3 miatt van olyan pont, ami nincs -en; legyen egy ilyen
pont. Ha belátjuk, hogy -n keresztül is pontosan egyenes megy át, akkor az előbbiek szerint
következik, hogy -nek pontja van. Mármost -n pontosan olyan egyenes megy át, ami nem
tartalmazza -t. Legyenek ezek , , , . Minden -ra legyen az az A2
szerint létező és egyetlen egyenes, amely átmegy -n és párhuzamos -vel. Ezek mind különbözők, mert ha
valamely -re, akkor és egyaránt -n átmenő és -vel párhuzamos egyenes
lenne, ami ellentmondana A2-nek. Továbbá ez az összes, -n átmenő és -t nem tartalmazó egyenes, mert
ha volna rajtuk kívül is ilyen, akkor ehhez nem találnánk vele nem párhuzamos, -n átmenő egyenest. Tehát
-n egyenes megy át az őt -vel összekötő egyenesen kívül, azaz összesen egyenes megy
át rajta. Mint már láttuk, ezek szerint -nek pontja van.
Hátra van még, hogy a sík összes pontjainak száma éppen . Tekintsük ismét -t és a rajta átmenő
darab egyenest. Mint láttuk, mindegyikükön pont van, vagyis -n kívül . A1 szerint ez a
pont mind különböző, és ismét A1 miatt rajtuk és -n
kívül nem is lehet más pont. Ezzel a bizonyítást befejeztük.
4. feladat. Ha egy testben , akkor bármely elemére
5. feladat. Igen. Ugyanis az tagból álló összeg megegyezik és az

tagból álló összeg szorzatával. Miután , a nullosztómentesség
miatt ez a szorzat pontosan akkor 0, ha az 1-esekből álló összeg 0.
6. feladat. -ban , és , tehát semmilyen -re sem teljesül,

hogy , azaz hogy .
A négyelemű testről mondottakhoz hasonlóan látható, illetve kiszámolható, hogy ha -at az

polinom egy gyökével bővítjük (jelöljük ezt a gyököt -val), akkor egy kilencelemű
testet kapunk, az alábbi összeadó-, illetve szorzótáblával:
26
síkok
7. feladat. -es görög-latin négyzet nem létezik. A többi esetre alább látható egy-egy megoldás:
27
síkok
8. feladat. Mindegyik konkrét esetben latin négyzet adható meg. Alább példát adunk erre a
és esetekben. A következő feladatból kiderül, hogy miért nem lehet több.
9. feladat. Ha egy latin négyzetben minden 1-est 2-esre, és ugyanakkor minden 2-est 1-esre cserélünk, akkor
latin négyzet marad, és ha eddig ortogonális volt egy másik latin négyzetre, akkor ezután is ortogonális lesz rá.
Ilyen cserékkel elérhető, hogy mindegyik latin négyzet bal alsó sarkában 1-es legyen. A következő oszlopban az
1-es nem lehet az alsó sorban, csak a másikban, így a négyzet között lesz kettő, amelyekben
ugyanott lesz az 1-es a második oszlopban és az elsőben is.
10. feladat. I. megoldás (vázlat): Hozzunk létre egy olyan ábrát, amelynek térbeli vetülete az adott síkbeli ábra!
Ez tetszőleges test fölötti sík esetén is megvalósítható. A teret úgy hozzuk létre, hogy felveszünk egy harmadik
koordinátát. A bizonyításhoz szükséges egyenesek, síkok tulajdonságai egyenleteikből, tehát a csak
alapműveleteket használó algebrából következnek.
II. megoldás (vázlat): Dolgozzunk vektorokkal: , ,

. Felhasználva, hogy az pont pontosan akkor van az egyenesen, ha
vannak olyan , valós számok, amelyekre
28
síkok
fejezzük ki a vektort és , -t és , -t
és segítségével, végül mutassuk meg ugyanezen az elven, hogy , , egy egyenesen
vannak.
11. feladat. Azért, mert ez a struktúra megegyezik a valós számok testével! Csak az elemek kaptak bennük más
„neveket”: ha minden valós számot a szorzat értékével jelölünk, akkor ezekre az új „nevekre”
alkalmazva -ot, éppen a régi nevekre alkalmazott régi szorzat értékének új nevét kapjuk. Ugyanez igaz
természetesen az összeadásra is. Matematikai nyelven: ha minden -ra, akkor
és .
12. feladat. A feladatot meg lehet oldani az és előjelei szerinti esetek

módszeres ellenőrzésével. A különböző esetekben azonban egyaránt az a tény a döntő, hogy (mint az könnyen
végiggondolható) akkor és csak akkor pozitív, ha és
előjele megegyezik. Ezért ha és előjele megegyezik, akkor az
egyenlet megoldását elegendő a pozitív -ek
körében keresni, ellenkező esetben pedig a negatív -ek körében. Mármost pozitív -ekre
, azaz ha és
előjele megegyezik, akkor az egyetlen megoldás. Ha pedig és
előjele különbözik, azaz ha egy megoldás csak negatív lehet, akkor látszólag meg kellene
különböztetnünk négy esetet az és előjele szerint, de ezek lényegében egyformák. Pl. ha
pozitív és negatív, akkor . Tehát
egyrészt nem lehet más megoldás, mint , másrészt ez valóban megoldás, ha negatív.
Márpedig az, mert ebben az esetben éppúgy pozitív, mint , azaz

éppúgy negatív, mint . A többi eset azon múlik, hogy ha negatív és pozitív, akkor
éppúgy negatív, mint , ha pedig és is negatív, akkor
előjele megegyezik -ével.
13. feladat Ha és , akkor

. Tehát két pozitív testelem szorzata pozitív. Továbbá ,
tehát a pozitív -t csak pozitív testelemmel szorozva kaphatjuk meg a pozitív -t; ez azt jelenti, hogy
negatívval szorozva negatív szorzatot kapnánk, tehát két különböző testelem szorzata negatív.
14. feladat. Tegyük fel, hogy három különböző elemre. Ekkor

például . Miután a véges testekre is igaz, hogy hogy
, ezért . Mivel pedig és különböző, ez
csak úgy lehetséges, ha , azaz . De ugyanez szórul szóra igaz, ha -t
kicseréljük -re! Tehát , ami ellentmond annak a feltevésnek, hogy és
különböző.
Ami a esetet illeti, ekkor is ha lenne két különböző elemre, akkor

teljesülne. Csakhogy ha , akkor minden -ra , azaz
. Mindezek pedig ellentmondanak annak a feltevésnek, hogy .
15. feladat. Ha egy -tól különböző testelemet megszorzunk külön-külön az összes elemmel, akkor csupa
különböző elemet kapunk, minden 0-tól különböző testelemet pontosan egyszer. Mármost az előző feladat
szerint ha negatív, akkor a pozitív elemekkel való szorzatai negatívak. Ha tehát valamely negatív elemmel
való szorzata is negatív lenne, akkor a testben több negatív elem lenne, mint pozitív. Vagyis a pozitív elemek
29
síkok
száma az összes 0-tól különböző elemek számának kevesebb mint a fele volna, és így lenne olyan pozitív elem,
ami több mint két elem négyzeteként előáll – de ez ellentmond a 13. feladatnak. (Valójában egyébként abból a
feladatból könnyen látható, hogy esetén ugyanannyi negatív elem van, mint pozitív, de erre
most nem volt szükségünk.)
16. feladat. a) Ha , akkor az állítás nyilvánvaló, hiszen akkor a 14. feladat szerint minden 0-tó
különböző elem pozitív. Ha , akkor páratlan, és a 15. feladatból azonnal következik,
hogy a páratlan kitevőjű hatványozások megtartják az előjelet. A 0-nak pedig nyilván minden hatványa 0.
b) Az összefüggés a szorzás kommutativitása miatt teljesül.
c) A (7) és (8) tulajdonságok miatt a véges testekben is igaz a binomiális tétel, vagyis
, ahol minden -
re szorzója éppen darab 1-es összege. Mint láttuk, a testben darab 1-es összege
0, tehát arra van csak szükségünk, hogy minden -re – a megszokott, egész számok
közti értelemben – osztható -vel. Ez pl. azért igaz, mert
, tehát egy olyan egész szám, ami egy másik egész szám -szerese. Miután
prímfelbontásában a -adiknál alacsonyabb fokú hatványon szerepel, a számelmélet alaptétele szerint
osztható -vel.
d) A c) részhez hasonlóan igazolható.
17. feladat. Jelölje a test 0-tól különböző elemeit , , , . Legyen tetszőleges 0-tól
különböző elem, és képezzük az
szorzatokat. Ezek mind különbözőek, azért kiadják az összes 0-tól különböző elemet, azaz -et, -t,
, -et, valamilyen sorrendben. Így fennáll az
összefüggés, hiszen a két oldalon ugyanazok a tényezők vannak, csak a sorrendjük jehet más. A zárójeleket
felbontva és egyszerűsítve kapjuk, hogy , tehát . A legutóbbi összefüggés
már -ra is nyilvánvalóan teljesül.
18. feladat. (7) és (4) szerint . Tehát ha

, akkor . A előjel (4)-ben
szereplő definíciója szerint ez éppen azt jelenti, hogy .
19. feladat. Tegyük fel, hogy valamely -re és -ra.

Ha (4) teljesül, akkor ezek szerint . De az előző feladat szerint
Tehát
. Másrészt a kvázitestek 0-ra vonatkozó szabályai miatt

. Mivel és , ez azt jelenti, hogy (9) nem
teljesül.
30
síkok
20. feladat. szerinti teljes indukciót fogunk alkalmazni. -re nyilván igaz az állítás. Legyen
egy -edfokú polinom,
és tegyük fel, hogy az állítás igaz -ra. Ha -nek egyáltalán nincs gyöke, akkor igaz rá az állítás. Ha
van, akkor legyen egy ilyen gyök :
így írható:
Az
azonosságot mindegyik zárójeles kifejezésre
alkalmazhatjuk, így
ahol legfeljebb -adfokú polinom. Az indukciós feltevés miatt -nek legfeljebb gyöke
van, így -nek legfeljebb .
21. feladat. Az egyenletnek legfeljebb megoldása van, de az adott feltételek mellett

, így a nullosztómentesség miatt -ban van olyan elem, amelyre
.
22. feladat A feladatot nem csak mechanikusan lehet megoldani. Mivel a köbre emelés összegtartó, ezért
bármely -re . Továbbá mivel
, ezért , tehát szükségképpen az

-tól különböző gyöke -nek. ( nem véletlenszerű, hanem szükségszerű a kis
Fermat-tétel miatt.) Tehát , és bármely -re
. Ebből könnyen adódik a
szorzótábla:
31
síkok
A fenti módszerhez teljesen hasonlóan lehet előallítani egy-egy elemű André-kvázitestet, ha

irreducibilis, ami a kis Fermat-tétel egy következménye szerint pontosan akkor igaz, ha 4-gyel osztva
3-at ad maradékul. A alakú prímekre is nagyon hasonló a helyzet, csak azoknál -t nem
választhatjuk gyökének, hanem valamely irreducibilis alakú polinom gyökének;
ilyen minden -re létezik.
13. 13. Ajánlott irodalom

Általában a véges geometriákról:
Kárteszi Ferenc: Bevezetés a véges geometriákba, Akadémiai Kiadó, Budapest 1972.
Kiss György, Szőnyi Tamás: Véges geometriák, Polygon, Szeged 2001.
Reiman István: Pontszámsejtés a véges geometriákban, Kömal 40. évf. (1990) 10. szám, 435–442. old.
D. R. Hughes, F. C. Piper: Projective Planes, Springer-Verlag, New York 1973.
C. W. H. Lam: The Search for a Finite Projective Plane of Order 10, American Mathematical Monthly, April
1991, 305–318. old.
A véges testekről:
Freud Róbert: Lineáris Algebra, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1998.
Fuchs László: Algebra, ELTE TTK jegyzet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1982.
Szele Tibor: Elemi bizonyítás a véges testek elméletének alaptételére, Matematikai Lapok, VII. (1956), 249–
254. old.
J. H. van Lint: Introduction to Coding Theory, 1.1 rész, Springer-Verlag, New York 1982
32
síkok
A Bruck–Ryser tételről:
F. de Clerck: An introduction to the theory of the designs, megjelent a Combinatorial structures című kötetben,
ELTE Számítástudományi osztály, Budapest, 1993.
Kiss György, Szőnyi Tamás: Véges geometriák, Polygon, Szeged 2001,
A latin négyzetekről:
Kárteszi Ferenc: Bevezetés a véges geometriákba, Akadémiai Kiadó, Budapest 1972.
Dénes József, Donald Keedwell: Latin squares and their applications, Akadémiai Kiadó, Budapest 1974.
Wedderburn tételéről:
M. Aigner, G. M. Ziegler: Proofs from THE BOOK (Chapter 5), Springer-Verlag, Berlin 1998.
A kvázitestekről:
D. R. Hughes, F. C. Piper: Projective Planes, Springer-Verlag, New York 1973.
A felfedezők publikációi:
L. Euler: Recherches sur une nouvelle espece de quarrés magiques, Verh. Zeeuwsch. Genootsch. Wetensch.
Vissengen, 9 (1782), 85–239.
G. Tarry: Le probleme de 36 officiers, Compte Rendu de l’Association Francaise pour l’Avancement de Science
Naturel, vol. 1. (1900), 122–123, vol. 2 (1901), 170–203.
D. Hilbert: The foundations of geometry, The Open Court Publishing Co., Chicago, 1902.
F. R. Moulton: A simple non-Desarguesian plane geometry, Trans. Amer. Math. Soc., 3 (1902), no 2., 192–195.
J. H. M. Wedderburn: A theorem of finite algebras, Trans. Amer. Math. Soc., 6 (1905), 349–352.
O. Veblen, W. H. Bussey: Finite projective geometries, Trans. Amer. Math. Soc. 7 (1906), 241–259.
C. R. MacInnes: Finite planes with less than eight points on a line Amer. Math. Monthly 14 (1907), 171–174.
O. Veblen, J. H. M. Wedderburn: Non-Desarguesian and non-Pascalian geometries, Trans. Amer. Math. Soc., 8.
(1907), 379–388.
H. F. McNeish: Euler squares, Ann. Math. (NS), 23 (1922), 221–227.
R. C. Bose: On the application of the properties of Galois fields to the problem of construction of hyper-Graeco-
Latin squares, Shankhya, 3 (1938), 323–338.
R. H. Bruck, H. J. Ryser: The nonexistence of certain finite projective planes, Canadian Journal of Math., 1
(1949), 88–93.
J. André: Über nicht-Desarguessche Ebenen mit transitiver Translationsgruppe, Math. Zeitschr., 60 (1954), 156–
186.
M. Hall, J. D. Swift, R. J. Walker: Uniqueness of the projective plane of order eight, Math Tables Aids Comput.
10 (1956), 186–194.
R. C. Bose, S. S. Shrikhande, E. T. Parker: Further results on the construction of mutually orthogonal latin
squares and the falsity of Euler’s conjecture, Canadian Journal of Math., 12 (1960), 189–203.
C. W. H. Lam, L. Thiel, S. Swiercz: The non-existence of finite projective planes of order 10, Canadian Journal
of Math., 41 (1989), 1117–1123.
33
síkok
Szeretném ezúton kifejezni köszönetemet a szerkesztőnek, Hraskó Andrásnak a sok nagyszerű ötletért, amivel a
cikkhez hozzájárult, és szerzőtársaimnak, Moussong Gábornak, Szőnyi Tamásnak és Wettl Ferencnek a kézirat
nagyon alapos átnézéséért.
34
Véges projektív síkok
Bérczi, Gergely
Gács, András
Szőnyi, Tamás
1. 1. Szabályos sokszög szabálytalan részsokszögei

Vizsgálódásainkat az alábbi ártalmatlannak látszó geometriai feladattal kezdjük:
1. feladat Tekintsük a szabályos13-szöget. Hány csúcsát lehet ennek úgy kiválasztani, hogy bármely kettő
távolsága különböző legyen?
Az ilyen részsokszöget teljesen szabálytalan részsokszögnek(röviden: tsz. részsokszögnek) nevezzük. Ha a

tsz. részsokszög csúcsú, akkor a tsz. rész- -szög elnevezést is használjuk. A megoldás során, sőt kicsit azon
túlmenően is, bebizonyítjuk az alábbi állításokat is:
(1A) A válasz szempontjából mindegy, hogy két csúcspont távolságán a síkon vagy a köríven mért távolságot
értjük.
(1B) Négy pontot ki tudunk választani, de többet nem.
(1C) Tekintsük egy teljesen szabálytalan résznégyszög elforgatottjait, mégpedig -os

szöggel, ahol . Az eredeti szabályos 13-szög bármely pontpárjához
pontosan egy olyan elforgatott tsz. résznégyszög van, amelynek csúcsai között szerepel a pontpár.
1. ábra.
Amikor az 1. feladat megoldásával próbálkozunk, akkor hamar rájövünk, hogy (a szabályos 13-szög csúcsait
ciklikusan számozva) az 1, 2, 5, 7 sorszámú csúcsok tsz. résznégyszöget alkotnak. Ennek belátásához az (1A)
állítást kell meggondolnunk: a körön mért távolság arányos a középponti szöggel, két körön levő pont euklidészi
távolsága pedig pontosan akkor egyezik meg, ha a megfelelő középponti szögek megegyeznek. Azt is láthatjuk,
hogy az előforduló középponti szögek mindig többszörösei. Így elegendő a csúcsok sorszámát
megadnunk és azt ellenőrizni, hogy ezen sorszámok különbségeként nem kaphatjuk ugyanazt a számot kétszer,
modulo 13 számolva. Vigyázat, ez úgy értendő, hogy minden pontpárhoz két különbség is tartozik! Például az 1
és 7, valamint a 2 és 9 közti távolság azonos, mert bár nem teljesül a
kongruencia, de . A fenti négy
csúcs közötti különbségek , , ,
, , , , ,
, , végül , , amelyek
valóban mind különbözőek. Az (1C) állítás igazolásához gondoljuk meg, hogy a tsz. résznégyszög csúcsai
között különböző távolság fordul elő, ugyanannyi, mint ahány különböző távolság
35
egyáltalán előrdulhat a szabályos 13-szög csúcsai között. Ez más szóval azt jelenti, hogy minden, a szabályos
13-szög csúcsai közötti lehetséges távolság (pontosan egyszer) előfordul a tsz. résznégyszög csúcsai között is.
Ez éppen az (1C) állítás. Lényegében ugyanez az okoskodás mutatja, hogy nincs öt pontú tsz. részsokszög, mert
annak pontjai között már távolság fordulna elő.
A most látott gondolatmenet természetesen vezet feladatunk általánosításához. Ha szabályos 13-szög helyett
-szögre kérdezzük a tsz. részsokszög csúcsainak maximális számát, akkor az alábbi egyenlőtlenséget kapjuk
(később világossá váló okból a maximális csúcsszámnál eggyel kisebb számot jelöljük -val, a keresett
maximum tehát ):
hiszen a rész- -szögünk csúcsai között , a szabályos -szög csúcsai között pedig
különböző távolság fordul elő. Ha most -t rögzítjük, akkor ebben a becslésben egyenlőség csak
akkor lehet, ha vagy . Eszerint a fenti feladatban
szereplő eset még a szabályos 12-szög esetén is olyan tsz. részsokszöget adna, amelyben minden
lehetséges távolság előfordul. Az 1,2,5,7 sorszámú csúcsok itt is a kívánalmaknak megfelelő részsokszöget
adnak. Ebben az esetben azonban az (1C) állítás nem teljesül, mert az 1 és 7 sorszámú csúcsok átellenesek, így
ezeket nemcsak 1,2,5,7, hanem annak -kal való elforgatottja, azaz 7,8,11,1 is tartalmazza. Ha
, ami páros, akkor mindig ez a helyzet: tsz. rész- -szögünk tartalmaz két
átellenes pontot és ezeken a pontokon a részsokszög -kal való elforgatottja is átmegy. Mivel az (1C)
állítás szép geometriai jelenséget ír le, amelyet nem kívánunk elhagyni, mi a továbbiakban csak a másik
extremális esettel, azaz -gyel foglalkozunk. Természetesen nem állítjuk, hogy
-re mindig volna tsz. rész- -szög. A legkisebb olyan eset,
amikor ilyen részsokszög nincsen, , azaz esetén fordul elő. Ennek bizonyítása az
összes esetet végigvizsgáló hosszadalmas próbálgatással történhet (ugyanakkor számítógépen nem nehéz
végignézni ezeket az eseteket). Később látni fogjuk, hogy egy másik cikkben megfogalmazott állításból is
következik, hogy a szabályos 43-szögben nincs tsz. részhatszög.
Érdemes a kis -értékekre felírni a tsz. részsokszögek csúcsait, ciklikus sorrendben:
, : 1,2,4
, : 1,2,5,7
, : 1,2,5,15,17
, : 1,2,4,9,13,19.
Természetes kérdés, hogy vajon „egyértelműek-e” ezek a tsz. részsokszögek. Erre a kérdésre még visszatérünk,
e pillanatban még az sem világos, hogy mit értsünk egyértelműség alatt. A táblázatban felsorolt esetekben, sőt a
vizsgált extremális esetekben mindig igaz az (1C) állítás:
2. feladat Tekintsük valamely szabályos -szög egy teljesen szabálytalan rész-

-szögének elforgatottjait, mégpedig -os szöggel, ahol
. Mutassuk meg, hogy az eredeti szabályos sokszög bármely
pontpárjához pontosan egy olyan elforgatott tsz. rész- -szög van, amelynek csúcsai között
szerepel a pontpár.
Természetesen itt fel kell tennünk, hogy létezik a kívánt tsz. részsokszög. A korábbi becslésünkből láthatjuk,
hogy az eredeti szabályos -szög bármely pontpárja között fellépő távolság pontosan
36
egyszer szerepel a tsz. rész- -szög csúcsai között. Ez éppen azt jelenti, hogy ezt a két pontot el
tudjuk úgy forgatni, hogy fedje a megadott pontpárt. Más lehetőség viszont nincs is, ha a tsz. rész-
-szög két különböző pontpárja is elforgatható lenne az adott pontpárba, akkor ugyanaz a távolság kétszer
szerepelne a részsokszögben. Az alábbi feladatot Kárteszi [K] könyvéből (77. oldal, 3. feladat) vettük.
3. feladat A szabályos -szög köré írt kör középpontja mikor van a teljesen
szabálytalan rész- -szög belsejében?
E feladat megoldását, csakúgy mint sok továbbiét, a cikk végén található „A feladatok megoldásai” című
fejezetben közöljük.
2. 2. Zarankiewicz problémája
Második ártalmatlannak tűnő kérdésünk az alábbi:
Zarankiewicz problémája. Tekintsük az -es négyzetrácsot, azaz az
alakú rácspontokat. Válasszunk ki ezek közül minél többet úgy, hogy a kiválasztott pontok között ne legyen négy
olyan pont, amelyek a koordináta-tengelyekkel párhuzamos oldalú téglalap csúcsai! Hány pontot választhatunk
ki ilyen módon?
Szimmetria okokból feltehető, hogy . Ezt a fejezet hátralevő részében mi is feltesszük. Ha

, akkor a feladat triviális, a válasz . A következő néhány esettel érdemes először önállóan
próbálkozni.
4. feladat Oldjuk meg Zarankiewicz problémáját , 3, és 4 esetén!
Az esetben könnyű a megoldás, hisz csak egyetlen oszlopban lehet két kiválasztott pont, a
többiben legfeljebb egy. Ilymódon a kiválasztott pontok száma legfeljebb .
Érdemes megjegyezni, hogy ha két oszlopot vagy sort felcserélünk (vagy általánosabban a sorokat és az
oszlopokat tetszőlegesen permutáljuk), akkor a megkívánt tulajdonság érvényben marad és persze a kiválasztott
pontok száma is változatlan. Ez a megoldással kapcsolatos diszkussziót, illetve a megoldás lerajzolását könnyíti
meg.
-ra két aleset lehetséges. Ha van olyan oszlop, amelyben mindhárom pontot kiválasztottuk, akkor
az összes további oszlopban legfeljebb egy pontot választhattunk ki, azaz összesen legfeljebb
pontot. Ha minden oszlopban legfeljebb két kiválasztott pont található, akkor legfeljebb három olyan oszlop
lehet, amelyben két kiválasztott pont is van. Valóban, három sorból három sorpár választható ki, így ha négy
olyan oszlop lenne, amelyben két kiválasztott pont van, akkor lenne két olyan oszlop, amelyekben a kiválasztott
pontok ugyanabban a sorpárban vannak, azaz keletkezne tiltott téglalap. Három ilyen oszlop viszont lehet is,
mindegyikben a három sorpár egyikében találhatók a kiválasztott pontok. Eszerint ebben az esetben ezen három
oszlopban hat, a többiekben egy-egy, vagyis összesen pont lehet.
Az egyik Kalmár verseny feladata a Zarankiewicz probléma esetének „Ramsey típusú1 változata”:
5. feladat A -es négyzetrács mind a 21 rácspontját pirosra vagy kékre színezzük. Mutassuk meg,
hogy biztosan keletkezik olyan, tengelyekkel párhuzamos helyzetű téglalap, amelynek mindegyik csúcsa azonos
színű.
Az eddigiekben láttuk, hogy az azonos oszlopban lévő kiválasztott pontokat érdemes a megfelelő sorok
halmazával azonosítani. Indexeljük a sorokat az számokkal, az oszlopokat pedig az
számokkal. Minden oszlopot az halmaz bizonyos részhalmazaival
1
lásd könyvünkben Tóth Géza cikkét
37
azonosíthatunk, mégpedig azokkal, amely indexű sorokban a kiválasztott pontok elhelyezkednek. Feltételünk
éppen az, hogy ezeknek a kiválasztott részhalmazoknak páronként legfeljebb egy közös eleme legyen. A
kiválasztott pontok száma megfelel a halmazok elemszámai összegének. A két terminológiát (rácspontos illetve
halmazos) egyszerre fogjuk használni a későbbiekben.
Zarankiewicz problémája halmazokkal. Válasszuk ki az halmaz néhány részhalmazát,

-et az alábbi feltételnek megfelelően.
Bármely két különböző részhalmaz metszete legfeljebb egyelemű, azaz , ha

, .
Mekkora lehet maximuma?
Az is világos, hogy igazából csak azokkal a halmazokkal kell foglalkozzunk, amelyeknek legalább két eleme
van (az eredetiben csak azokat az oszlopokat kell néznünk, amelyekben legalább két kiválasztott pont van). Még
az is előfordulhat, hogy valamely halmaz többször fordul elő, akkor azonban szükségképpen egyelemű kell
legyen. Ha legalább kételemű halmaz -nél kevesebb van, mondjuk csak , akkor ezek elemszámainak
összegéhez még hozzá kell adjunk -et.
Folytassuk a 4. feladat megoldását az esettel! Most is növekszik az alesetek száma. Ha van négy
pontú halmaz, akkor az összes többi csak egypontú lehet, azaz a keresett elemszámösszeg legfeljebb
. Ha ilyen halmaz nincs, de van háromelemű, akkor csak egy ilyen lehet. A két pontú halmazok
mindegyike egy pontot tartalmaz halmazunkból és tartalmazza a háromelemű halmazból kimaradó pontot. Ez
azt mutatja, hogy legfeljebb három kételemű halmaz lehet. Így ebben az alesetben összesen legfeljebb
a halmazok elemszámának összege. Végül, ha minden halmaz legfeljebb kételemű, akkor legfeljebb
kételemű halmaz lehet, vagyis -ra összesen legfeljebb a keresett
maximum, azaz a kiválasztott rácspontok száma.
2. ábra.
Ha , akkor a korábbi eljárás (egy háromelemű, három kételemű halmaz) adja a legtöbb
kiválasztott pontot, 9-et.
Ha , akkor a két utóbbi eljárás egyaránt 10 pontot ad meg. Az eddigiek alapján érezhető, hogy ha
rögzített esetén nagy -ekre szeretnénk a kiválasztott pontok számának maximumát meghatározni, akkor
a legalább két pontot tartalmazó oszlopokban kiválasztott pontok számát lenne jó meghatározni, a halmazos
átfogalmazásnak megfelelően. Ebben a megfogalmazásban világos, hogy esetén az összes
kételemű részhalmazt kiválasztva -et kapunk az elemszámok összegeként. Eszerint
-re Zarankiewicz feladatában a keresett maximum legalább
. Az persze nem világos, hogy ennél jobbat nem is tehetünk, de a következő
feladatban éppen ezt kell belátnunk.
6. feladat Oldjuk meg Zarankiewicz problémáját esetén!
Most Zarankiewicz feladatának másik végletét vizsgáljuk, nevezetesen azt, amikor . Ehhez a
probléma alábbi megfogalmazását használjuk.
38
Zarankiewicz problémája mátrixszal. Egy -es mátrix minden eleme 0 vagy 1. Legfeljebb hány
egyes lehet mátrixunkban, ha két sor és két oszlop négy keresztezési mezejében soha nem állhat mindenütt
egyes?
Ez a megfogalmazás nyilvánvalóan azonos a rácspontossal, előnye viszont, hogy a mátrix sorai (ill. oszlopai)
vektorok, amelyekkel vektorműveleteket végezhetünk. Célunk az lesz, hogy ebben a megfogalmazásban felülről
megbecsüljük az egyesek számát. A most következő bizonyítás Reiman Istvántól származik, megtalálható [K]-
ban a 201–203. oldalon és [R]-ben a 334–336. oldalon. Mi most csak az esetet vizsgáljuk.
A két- illetve háromdimenziós koordinátageometriában tanultakhoz hasonlóan az

valós számokból álló -eseket ( -dimenziós) vektoroknak szokás nevezni. A
és vektor
összege, illetve skaláris szorzata a
, illetve a
képletekkel definiálható. A
vektor számmal való szorzata a vektor. Két
vektor összege tehát vektor, két vektor skaláris szorzata viszont (valós) szám. A skaláris szorzást egyszerűen a
vektorok egymás mellé írásával jelöljük, fent már használtuk is ezt a jelölést. Nem nehéz ellenőrizni, hogy a
skaláris szorzás két- és három-dimenzióban megismert műveleti szabályai (pl. disztributivitás) itt is
alkalmazhatók.
Mátrixunk sorait felfoghatjuk -dimenziós vektoroknak (amelyeknek minden koordinátája 0 vagy 1),
legyenek ezek . Vegyük észre, hogy esetén éppen az
és azonos helyen álló 1-eseinek száma, és így vagy 1, hiszen különben lenne két-két
sor és oszlop, amelyek keresztezési mezőiben négy egyes állna. Tehát:
(
A
)
ahol az 1-esek száma a mátrixban. Jelölje a -adik oszlopban lévő 1-esek számát . Ekkor nyilván
, és
. Így
A számtani és négyzetes közép közti egyenlőtlenséget felhasználva:
vagyis , ahonnan
39
(
Z
)
következik. Ez azt jelenti, hogy nagyjából egyes lehet mátrixunkban. Beláttuk tehát az
alábbi tételt.
1. Tétel. (Reiman) -es 0-1 mátrixban legfeljebb egyes lehet,

ha nincs két-két olyan sor és oszlop, amelyek keresztezési mezőiben mind a négy helyen egyes áll.
Most arra vagyunk kíváncsiak, hogy mikor állhat (Z)-ben egyenlőség: tehát
darab 1-es milyen -re és hogyan helyezkedhet el az -es mátrixban. Ehhez

először is a számnak (páratlan) egésznek kell lennie, így
, amiből . Másrészt a számtani és négyzetes közép egyenlő,
ha , illetve (A)-ban egyenlőség van, ha (minden
-re). Mivel a sorok és oszlopok szerepe szimmetrikus, az utóbbi két feltételnek az oszlopokra is
teljesülnie kell.
2. Állítás. Az 1. Tételben az egyenlőség szükséges feltételei az alábbiak:
I. ;
II. minden oszlopban ugyanannyi, mégpedig darab 1-es szerepel;
III. minden sorban ugyanannyi, mégpedig darab 1-es szerepel;
IV. minden -re;
V. ha jelöli az . oszlopvektort, akkor minden -re.
Természetesen adódik feladatként a legkisebb, azaz a esetek vizsgálata. Az 1. tételben adott

felső becslés itt 21, illetve 52. Ezekben az esetekben el is érhetők ezek a felső korlátok, a példák Zarankiewicz
problémájának megoldását jelentik az és esetekben.
7. feladat Keressünk olyan -es és -as 0–1 mátrixot, amelyekben 21 illetve 52

egyes található és amelyekben nincs két-két olyan sor és oszlop, amelyek keresztezési mezőiben mind a négy
helyen egyes áll!
Valószínűleg a 13 és 7 számok gyanúsak az olvasónak, hiszen az 1. feladatban éppen 13-szög szerepelt, a

2. feladat előtti felsorolás pedig épp a szabályos hétszöggel kezdődött. Ahhoz, hogy a kapcsolat világossá
váljon, érdemes összehasonlítani a Zarankiewicz probléma halmazos változatát a 2. feladattal. A Zarankiewicz
probléma halmazos változatában szereplő ,( ), halmaz
elemeit feleltessük meg a 2. feladat -szögének csúcsainak, az részhalmaz legyen egy teljesen
szabálytalan részsokszög csúcsainak halmaza, pedig e részsokszög elforgatottjai. A
halmazos Zarankiewicz probléma feltétele most a 2. feladat állítása révén erősebben teljesül:
egyenlőséggel. Az halmazok most mind eleműek, elemszámaik összege
tehát , ami az 1. tételben említett felső korláttal egyezik meg. A
keresett mátrixok (Gyárfás András cikkének 2. ábráján láthatjuk a hétszöget az elforgatott háromszögekkel, a
13-szöget pedig ebben a cikkben az 1. ábrán):
40
3. ábra.
Gondolatmenetünk általános volt: mindazokban az esetekben, amelyekben az

csúcsú szabályos sokszögnek van teljesen szabálytalan rész- -szöge – például a 2. feladat előtt
felsorolt esetben – az -es négyzetrácsból ki lehet választani
pontot úgy, hogy ne keletkezzen téglalap. Így a (Z) egyenlőtlenség
egyenlőséggel teljesül. Akkor viszont az egyenlőség 2. állításban felsorolt szükséges feltételei is teljesülnek,
speciálisan bármely két oszlopban is pontosan egy közös sorban van rácspont, ami azt jelenti, hogy a
tsz. részsokszög bármely két elforgatottja pontosan egy pontban metszi egymást. Ezt érdemes közvetlenül is
végiggondolni.
8. feladat Mutassukmeg közvetlenül, hogy a szabályos -szög tsz. rész-
-szögének bármely két elforgatottja pontosan egy csúcsban metszi egymást (a forgásszög
többszöröse)!
Emeljük ki még egyszer, hogy a halmazos megfogalmazásban elemű halmaz olyan részhalmazait kellett
megadnunk, hogy bármely két halmaznak legfeljebb egy közös eleme legyen. Gondoljunk vissza Montágh
Balázs cikkére, ahol a salakmotorversenyek kapcsán bevezette a véges affin síkokat! Az affin sík egyenesei is
olyan részhalmazok, amelyek teljesítik ezt a feltételt, így segítségükkel az ,
esetben megfelelő mátrixokat (ill. rácspont-kiválasztást) kaphatunk. Mivel ezek is elég szabályos
struktúrák, remélhetjük, hogy az , esetben ezek adják a lehető legtöbb
egyest mátrixunkban. Ezt feladatnak hagyjuk, a fenti -re vonatkozó bizonyítást nem nehéz
módosítani. Az utána következő feladat további segítséget jelent.
41
9. feladat Mutassukmeg, hogy Zarankiewicz problémájában , esetén

legfeljebb rácspontot jelölhetünk ki!
10. feladat Mutassukmeg, hogy Zarankiewicz problémájában legfeljebb
rácspontot választhattunk ki.
Ez a feladat tehát általános felső becslést ad Zarankiewicz problémájára. A becslés és felcserélésével

kapható változata is érvényes. Érdemes eltöprengeni az egyenlőség feltételein is. esetén a (Z)
fölső korlátot kapjuk vissza.
Ha eljátszunk a Zarankiewicz feladat kis eseteinek vizsgálatával, akkor láthatjuk, hogy az egymáshoz közeli
paraméterek esetében a maximumot adó konfigurációk részei lehetnek egymásnak. Ilyen például a -
os, valamint a -es eset is, mint azt az alábbi ábra mutatja.
4. ábra.
11. feladat Oldjuk meg Zarankiewicz problémáját az
a) ,
b) esetben!
3. 3. Véges projektív síkok

Visszatérünk a Zarankiewicz probléma esetére. Az 1. tételben szereplő becslést egyenlőséggel
megvalósító rendszereket fogjuk tüzetesebben megvizsgálni. Lefordítjuk az ezekre a rendszerekre vonatkozó
2. állítást a Zarankiewicz probléma halmazos változatára. Az, hogy alaphalmazunk volt,
nyilván lényegtelen. Legyen tehát tetszőleges -elemű halmaz, pedig bizonyos részhalmazainak
halmaza. A halmaz elemeit pontoknak, elemeit egyeneseknek fogjuk nevezni. A fordítást a 2. állítás IV.
és V. feltételével kezdjük:
P1: Bármely két ponthoz pontosan egy olyan egyenes található, amelyben mindkét pont benne van;
P2: Bármely két egyenesnek pontosan egy közös pontja van.
A 2. állítás I., II., III. feltételei helyett két, azoknál sokkal gyengébbnek tűnő feltételt mondunk ki. Később
azonban látni fogjuk, hogy ez a két feltétel nem is olyan gyenge, mert belőlük – P1 és P2 fölhasználásával – már
következik a 2. állításbeli I., II. és III.
P3: Bármely egyenesnek legalább három pontja van;
P4: Bármely pontot legalább három egyenes tartalmaz.
42
A P1–P4 axiómáknak eleget tevő párokat projektív síkoknak nevezzük. Szóhasználatunk nagyon
geometriai, de lehet, hogy az olvasó nem találkozott még a valós projektív síkkal, csak az euklidészi (affin)
síkkal. Így igyekszünk megvilágítani az elnevezés eredetét.
Geometriában sokszor előfordul az a helyzet, hogy valamely tétel feltételeiben vagy állításában külön kell
választani az egy ponton átmenő egyeneseket és a párhuzamosokat. Ilyen példa a Desargues-tétel vagy Ceva
tétele, de említhetnénk a Menelaosz-tételt vagy Papposz tételét is. A Desargues tétellel már találkoztunk
Montágh Balázs cikkében. Ott tulajdonképpen külön meg kellett volna fogalmazni a tétel azon speciális eseteit,
amelyekben egy ponton átmenő egyenesek helyett egymással párhuzamos egyenesek szerepelnek. Ezek a
speciális esetek gyakran nagyon fontosak: ha a két háromszög megfelelő csúcsait összekötő egyenesek, valamint
a háromszögek két-két megfelelő oldalpárja párhuzamos, akkor a harmadik oldalpár is. Ez a, sokszor kis
Desargues tételnek nevezett, speciális eset azzal van kapcsolatban, hogy a sík koordináta struktúrája kvázitest-e.
Az a speciális eset is fontos, amikor a két háromszög megfelelő csúcsait összekötő egyenesek metszők, és két-
két megfelelő oldalpár párhuzamos. (A konklúzió persze az, hogy ilyenkor a harmadik oldalpár is párhuzamos.)
Igazából ezen két speciális eset univerzális érvényessége maga után vonja, hogy a síkot (ferde)testre építhetjük,
ugyancsak a Montágh Balázs féle fejezetben látott módon.
A speciális esetekkel való bajlódást elkerülendő egyenesek párhuzamossági osztályaihoz szokás ideális pontot
rendelni, és bevezetni az ideális pontok alkotta ideális egyenest. Eszerint tehát az euklidészi sík minden
egyeneséhez egyetlen ideális pontot veszünk hozzá, azt amelyik az egyenes párhuzamossági osztályához van
rendelve. Ez azt jelenti, hogy most már az eddig nem metsző egyeneseknek is van közös pontjuk, a
párhuzamossági osztályukhoz tartozó ideális pont. Az így kapott geometriát szokás klasszikus (vagy valós)
projektív síknak nevezni. A „projektív” szó a „projekció”-ból, a „vetítés” latin megfelelőjéből, származik.
Amikor egy síkot egy ponton keresztül átvetítünk egy másikra, akkor az egymással párhuzamos egyenesekből
metszők lehetnek: a párhuzamos egyenesekhez tartozó ideális pontból valóságos pont lesz. Lényegében ez
történik akkor is, amikor rajzolunk, vagy fényképezünk: a párhuzamosok – egy sínpár, az út két széle, egy folyó
két partja – a papíron találkoznak, vagy legalábbis összetartó egyenesekként jelennek meg.
A klasszikus projektív sík is eleget tesz a P1–P4 axiómáknak, csak P és L nem végesek. Projektív síkokról és
terekről részletesen olvashatunk Reimann [R] könyvének 17. fejezetében, valamint Coxeter [C] könyvének
14. fejezetében. Ugyanitt a fentinél részletesebb történeti áttekintést is találunk a projektív geometria
létrejöttéről. A véges projektív síkok bevezetésének szokásos útja éppen ezeken a geometriákon keresztül
történik: a klasszikus projektív sík ismeretében keresünk olyan „axiómákat”, amelyek csak az illeszkedés
fogalmát használják. Ez a felépítés megtalálható például Kárteszi ([K], 1.1 szakasz) vagy Reiman ([R], 17.8
szakasz) könyvében. Lássuk, hogy a véges esetben milyen kapcsolat van affin és projektív síkok között. A
salakmotor-versenyekről szóló Montágh cikk 4. feladata éppen azt mutatja, hogy párhuzamossági osztályok
véges síkon is vannak, így a fenti ideális pontokkal és egyenessel való bővítés itt is elmondható.
12. feladat. Mutassuk meg, hogy az ideális elemekkel bővített affin sík eleget tesz a P1–P4 axiómáknak!
43
5. ábra. Fent: harmadrendű affin sík a különböző meredekségű egyenesekkel; Lent: bővítés projektív síkká.
Kezdjük P1 ellenőrzésével. Ha a kétpont az affin síkon van, vagy ha mindkettő ideális pont, az őket tartalmazó
egyenes létezése és egyértelműsége is nyilvánvaló. Ha a két pont egyike affin, másika ideális, akkor először
tekintsük azt a párhuzamossági osztályt, amelyhez a szóbanforgó ideális pontot rendeltük. Ennek a
párhuzamossági osztálynak az affin síkok Montágh Balázs cikkében megtalálható A2 axiómája miatt pontosan
egy olyan egyenese lesz, amely tartalmazza az adott affin síkbeli pontot. P2 ellenőrzése hasonló
esetszétválasztással történhet, P3 és P4 pedig azonnal következik Montágh Balázs cikke 3. feladatának a) és b)
részéből, figyelembe véve, hogy minden egyeneshez még egy ideális pontot is hozzávettünk. A most látottak
véges síkokra a következő tételt bizonyítják.
3. Tétel. Ha létezik -adrendű affin sík, akkor létezik pontú projektív sík is.
Megfordítva, projektív síkból mindig kaphatunk affin síkot egy egyenes és annak összes pontjának törlésével.
Figyelembe véve, hogy az egyenes törlése után pontosan azok az egyenesek lesznek diszjunktak, amelyek
metszéspontja -en volt, P1–P4 segítségével nem nehéz belátni a 3. tétel megfordítását sem.
4. Tétel. Ha létezik pontú projektív sík, akkor van -adrendű (azaz pontú) affin
sík is.
Hagyjuk el projektív síkból valamelyik egyenesét, és az egyenes pontjait. Így affin síkot kapunk. Most bővítsük
ki ezt az affin síkot ideális elemekkel projektív síkká. Így ugyanazt a projektív síkot kapjuk vissza, amiből
kiindultunk. Ez azt mutatja, hogy minden projektív síkot megkaphatunk alkalmas affin síkból ideális elemekkel
való bővítéssel. Ilymódon Montágh Balázs cikkének 3. feladatából azonnal következik az alábbi tétel is.
5. Tétel. Minden véges projektív síkhoz van olyan egész szám, amelyre a következő tulajdonságok
teljesülnek:
1. Minden egyenesnek pontja van;
2. Minden ponton egyenes megy át;
3. A síknak pontja és ugyanennyi egyenese van.
Valóban, minden egyeneshez egy pontot vettünk hozzá, ami 1. teljesülését mutatja. Összesen
ideális ponttal bővítettünk, az egyenesek száma pedig csak eggyel nőtt, ami a 3.-beli állítás. Ideális ponton
átmegy az ideális egyenes, valamint párhuzamossági osztályának egyenese, összesen egyenes.
Az affin sík egy rögzített pontját tartalmazó egyenesekből egy-egy van mindegyik párhuzamossági osztályban.
Mivel a párhuzamossági osztályok száma2 éppen , így ebben az esetben is teljesül 2. Ha az alábbi
feladatot nehéznek találja az Olvasó, akkor a teljes megoldás előtt „segítő lökést” is talál hozzá „A feladatok
megoldása” részben.
13. feladat Bizonyítsuk be az 5. tételt közvetlenül a P1–P4 axiómákból.
Az 5. tétel szerint létező -t a projektív sík rendjének nevezik, ugyanúgy mint az affin sík esetén. Jegyezzük
meg, hogy ha síkunknak pontja van, akkor rendje szükségképp . Eszerint a 3. és
4. tételek együtt azt mutatják, hogy pontosan akkor létezik -adrendű affin sík, ha -adrendű projektív sík
létezik.
Kicsit megfeledkeztünk Zarankiewicz problémájáról. Erről, korábbi ismereteinket összerakva, a következőt

mondhatjuk:
6. Tétel. Ha Zarankiewicz problémájának halmazos változatában esetén a keresett maximum

megegyezik a (Z) becslésben szereplővel, akkor halmazaink alkalmas projektív sík egyenesei. Megfordítva:
bármely projektív sík egyeneseiből egyenlőséget kapunk a (Z) becslésben.
Az eredményt átfogalmazhatjuk a Zarankiewicz probléma mátrixos változatára is. Tegyük fel, hogy
és egy -es mátrixban
2
Lásd Montágh Balázs cikkében a 4. fejezet végét.
44
darab 1-es van úgy, hogy semelyik két sor és két oszlop négy keresztezési mezőjében sincs
mindenütt 1-es. Tekintsük az oszlopokat pontnak, a sorokat egyenesnek, és minden sort azonosítsunk azon
oszlopok halmazával, amelyekben az adott sorban 1-es áll. Így projektív síkhoz jutunk. Megfordítva, bármely
véges projektív sík illeszkedési viszonyait táblázatba írhatjuk: az oszlopokat a pontoknak a sorokat az
egyeneseknek feleltetjük meg, és 1-est írunk az oszlop és a sor kereszteződésébe, ha a megfelelő pont és az
egyenes illeszkednek egymásra. Ezt nevezik a projektív sík illeszkedési mátrixának, és minden esetben
extremális ( darab 1-est tartalmaz) a Zarankiewicz problémának
mátrixos változatában. A 3. ábrán látható mátrixok 2-odrendű, illetve 3-adrendű projektív síkok illeszkedési
mátrixai. Most visszatérünk a projektív síkot definiáló axiómák vizsgálatára.
Más axiómarendszerek is használatosak, amelyek ugyancsak a projektív síkokat definiálják. Az affin síkok A1–
A3 axiómáinak mintájára3 a P1, P2 axiómákhoz az alábbi P5-öt is hozzávehettük volna:
P5: Van négy olyan pont, amelyek közül semelyik három nincs egy egyenesen.
Ha valaki megoldotta a 13. feladatot, akkor talán látja, hogy mi az előnye a P1–P4 axiómáknak. A megoldás
során többször csináltuk „lényegében ugyanazt”, csak a pont és egyenes szavakat cseréltük fel, és „rajta van”
(pont az egyenesen) helyett „átmegy rajta”-t (egyenes a ponton) kellett mondanunk. Ezt az elvet a dualitás
elvének szokták nevezni, és ha két állítás ezen a módon keletkezik egymásból, akkor azokat egymás duálisainak
nevezzük. A P1 axióma duálisa P2, P3-é P4, így ha valamely állítást le lehet vezetni P1–P4-ből, akkor annak
duálisát is.
A matematika sok más területén hasznosak a fentihez hasonló dualitási elvek, ezekről szól Recski András írása.
A dualitás elvét a következő módon is megfogalmazhatjuk: ha projektív sík, akkor
is az. Itt csaltunk egy kicsit, mert P elemi nemrészhalmazai L-nek, azonban minden
pontot azonosíthatunk a rajta átmenő egyenesek halmazával. Ha ezt az azonosítást elvégezzük,
akkor definíciója precízzé válik. -t szokták duális síkjának nevezni. Montágh Balázs cikkében
olvashattunk arról, hogy négy páronként nem-izomorf 9-edrendű projektív sík van. Ezek közül van olyan,
amelynek duális síkja nem izomorf vele. Duális síkok illeszkedési mátrixa között nagyon egyszerű kapcsolat
van: a sorok és oszlopok alkalmas permutációja után egyik a másiknak a transzponáltja (azaz az egyik mátrix
elemei a másikból a főátlóra való tükrözéssel kaphatók). Ezen a módon, legalábbis az esetben, a
Zarankiewicz probléma megoldásai között is értelmezhetjük a dualitás fogalmát.
Próbáljuk meg dualizálni Desargues tételét! Ilymódon éppen a tétel megfordítását kapjuk. Ezt viszont nem
nehéz bebizonyítani, ha felhasználjuk a Desargues tétel univerzális érvényességét. Ez azt jelenti, hogy ha a P1–
P4 axiómákhoz hozzávesszük Desargues tételét további axiómaként, akkor a dualitás elve továbbra is érvényben
marad (hiszen ezekből az axiómákból a Desargues tétel duálisa levezethető). Ez viszont már gazdag, geometriai
axiómarendszer. A Desargues tétellel bővített axiómarendszer ödualitását úgy is fogalmazhatjuk, hogy ha
valamely síkon univerzálisan érvényes Desargues tétele, akkor duális síkján is. Montágh Balázs cikkében
olvashattuk azt a tényt, hogy véges esetben a Desargues tétel univerzális érvényessége egyenértékű azzal, hogy
síkunkat az ott leírt módon az testből készítettük.
14. feladat Mutassuk meg, hogy projektív síkban teljesül P5. Megfordítva P1, P2, P5 implikálja P3, P4
teljesülését.
Az véges testre épített affin sík kibővítésével keletkező projektív síkot -val
szokták jelölni, amelynek rendje . A fentiek miatt szokás ezt desarguesi síknak nevezni. Ugyancsak gyakori
elnevezés a Galois-sík elnevezés, amely onnan ered, hogy a véges testeket gyakran Galois-testnek is nevezik.
3
Lásd Montágh Balázs cikkét
45
6. ábra.
Érdemes a kis értékeket külön is megvizsgálni. A legkisebb szóbajövő érték a . Ekkor három
konstrukciónk is van: tekinthetjük a szabályos hétszög tsz. részháromszögének elforgatottjait, kibővíthetjük a
másodrendű affin síkot projektívvá, és megadhatjuk a másodrendű síkot az alábbi ábra segítségével is.
Ezen az ábrán a pontok a szabályos háromszög csúcsai, oldalfelező pontjai, valamint középpontja, egyenesei
pedig az oldalak, a magasságvonalak, valamint a beírt kör által megadott ponthármasok. Ezt a síkot szokás
Fano-síknak nevezni.
15. feladat Mutassuk meg, hogy a Fano-sík tényleg projektív sík.
A véges síkok és az ezzel analóg véges terek felfedezője von Staudt (1856), újra felfedezője pedig Fano (1892)
volt. Von Staudt a két- és három-dimenziós esetet vizsgálta. Fano-nál a (tetszőleges dimenziós) projektív tér
rendje csak prímszám lehetett. Gino Fano a ma Fano-síknak nevezett síkot, mint nem kívánatos
konfigurációt megtiltotta, ld. Coxeter könyvében a 14.14. axiómát. Ez nem véletlen, hiszen a Fano-sík nem más,
mint négy hármanként nem kollineáris pont („négyszög”) és annak három kollineáris „átlós pontja” 4. A
klasszikus euklidészi síkon viszont nincs olyan négyszög, amelynek átlós pontjai kollineárisak volnának.
Vajon van-e más példa hét pontú projektív síkra? Három konstrukciót is megadtunk, azonban nem biztos, hogy
ezek lényegesen különbözők. A „Salakmotorversenyek és véges síkok” cikk 10. fejezetének elején már
tisztáztuk, hogy mikor tekintünk két síkot egyformának, azaz izomorfnak.
16. feladat Mutassuk meg, hogy izomorfia erejéig egyetlen másodrendű projektív sík van.
A következő, esetben is két konstrukciónk van: , valamint a szabályos 13-

szögből való. Talán nem meglepő, hogy ezek is izomorfak. Ennek bizonyítása lényegesen új gondolatot nem
tartalmaz, csak sok eset végignézését.
Térjünk vissza a szabályos -szög tsz. rész- -szögeire! Singer

bizonyította az 1930-as években, hogy mindig reprezentálható ezen a módon (
). Nem ismert azonban, hogy a 2. feladatbeli módszerrel kaphatunk-e ettől különböző síkot. Montágh
Balázs cikkéből megtudhatjuk, hogy mi minden ismeretes véges affin síkok létezéséről illetve nem-létezéséről.
Ott láttuk, hogy nincsen 6-odrendű sík, azaz tsz. rész-hétszög sem létezhet a szabályos 43-szögben. Ugyancsak
Montágh Balázs cikkében olvashattuk, hogy vannak olyan kvázitestre épített síkok, amelyeken nem teljesül a
Desargues tétel. Ezekről a síkokról az is megmutatható, hogy nem állhatnak elő szabályos
-szög tsz. rész- -szögeinek segítségével. Ez azt jelenti, hogy a Zarankiewicz
problémának nem minden megoldását lehet a 3. ábrán szereplő ciklikus alakra hozni.
Ha a kedves Olvasó érdeklődését sikerült felkeltenünk, akkor további olvasásra az irodalomjegyzékben szereplő
műveket ajánljuk. Ezek közül kiemeljük a [K] könyv első fejezetét, valamint [R] projektív geometriai részeit.
Ezek anyaga túlmutat a jelen dolgozaton, de tárgyalásuk középiskolások számára is érthető.
4. 4. A feladatok megoldása
4
Átlós pont: a négy pont közül kettőt összekötő egyenes és a másik kettőn átmenő egyenes metszéspontja.
46
3. Megmutatjuk, hogy a tsz. rész- -szög -re tartalmazza a kör középpontját. Ez azzal
ekvivalens, hogy nincs a szabályos -szögnek olyan szimmetriatengelye, melynek
egyik oldalán nincs csúcsa -szögünknek. Azt, hogy és 3 esetén még van, a
fejezetben megadott és lényegében egyértelmű két példán könnyű ellenőrizni. Tegyük fel, hogy és
olyan tsz. rész- -szög, mely nem tartalmazza a kör középpontját. Mivel -nak
tartalmaznia kell két olyan csúcsot, melyek távolsága a lehető legnagyobb, elforgatás és tükrözés után feltehető,
hogy csúcsai
(vegyük észre, hogy minden -ra
páratlan). Keressük meg azon két -beli csúcsot, melyek távolsága . Könnyen
ellenőrizhető, hogy ez csak 1 és vagy 2 és lehet. Tükrözés, elforgatás és átindexelés
után feltehető, hogy . Most keressük azon két csúcsot, melyek távolsága .
Erre már három lehetőségünk van: 1 és , 2 és vagy 3 és .
Csakhogy ahhoz, hogy ne szerepeljen a -beli csúcsok közt kétszer ugyanaz a távolság, ez csak úgy lehet, ha
. Ezzel automatikusan van két olyan csúcsunk is, melyek távolsága
: a 2 és a . Végül vegyük észre, hogy a távolság már
reménytelen: elvben ez lehetne 1 és , 2 és , 3 és , 4 és
vagy 5 és között. Ezek azonban mind olyan új csúcsot jelentenének, amelynek
hozzávételével -ban fellépne kétszer ugyanaz a távolság. A gondolatmenet működéséhez persze kell, hogy
több legyen, mint a már megtalált „kicsi” távolságok, azaz
. Ez éppen -től teljesül.
5. Két esetet különböztetünk meg aszerint, hogy van-e olyan oszlop, melyben minden mező egyszínű. Ha van
ilyen, akkor a maradék 6 oszlopban már csak egyszer-egyszer fordulhat elő a kérdéses szín, különben találnánk
egyszínű téglalapot. Ilyen színezés viszont csak 4 féle lehet, tehát van két teljesen egyforma oszlop. Ha nincs
egyszínű oszlop, akkor összesen 6 féle oszlopszínezés lehetséges, így megint kell legyen két egyforma oszlop.
6. Először megmutatjuk, hogy esetén a maximum , ez a kiválasztott

rácspontok száma abban az esetben, ha minden oszlopban pontosan két rácspontot választunk. Tegyük fel, hogy
találtunk egy jobb elrendezést. Az összes ilyenből vegyük azt, amelyben a lehető legtöbb pontosan két
kiválasztott rácspontot tartalmazó oszlop van. Indirekt tegyük fel, hogy nem minden oszlop ilyen, könnyű
végiggondolni, hogy ekkor lesz több mint kettő kiválasztott rácspontot tartalmazó oszlop is, mondjuk az ., és
pontosan egyet tartalmazó is, mondjuk a . oszlop. Ha most a . oszlop rácspontját áttesszük ugyanebben az
oszlopban egy olyan sorba, ahol az . oszlopban is volt elem, másrészt az . oszlop egy másik sorbeli elemét
áttesszük a . oszlopba (ugyanebben a sorban), akkor szintén helyes kiválasztást kapunk ugyanennyi
rácsponttal, de több pontosan két kiválasztott rácspontot tartalmazó oszloppal, ellentmondás. Ha most
, akkor könnyű végiggondolni, hogy legfeljebb olyan oszlop lehet
amelyben legalább két rácspont van kiválasztva, így egy maximális rácspontot tartalmazó kiválasztásnál
legalább oszlopban pontosan egy rácspontot választunk ki. ilyen oszlopot törölve megismételhető az
előzőgondolatmenet.
8. Jelölje a tsz. részsokszöget, pedig ennek elforgatottját. A forgatás szöge legyen

. Mivel -nek van két olyan pontja, mondjuk és ,
amelyek távolsága a körön mérve , ezek valamelyike közös pontja lesz -nek és -nek. Két
metszéspont viszont nem lehet, hiszen az két olyan pontpárt adna -ben, amelyek távolsága azonos.
9. A 10. feladatban kapott képletbe -t és -et helyettesítve éppen

-et kapunk.
47
10. Jelölje az sorban kiválasztott rácspontok számát ( ). Ekkor pontosan
egy sorban lévő kiválasztott rácspontpár van, másrészt ez a szám legfeljebb ,

hiszen bármely két oszlophoz legfeljebb egy olyan sor lehet, mely ezen két pozíciójában van kiválasztott
rácspont. Így a
egyenlőtlenséghez jutunk. Másrészt a számtani és négyzetes közepek közti egyenlőtlenség miatt

, így az jelöléssel az
egyenlőtlenséget kapjuk, ahonnan
Milyen feltételei vannak az egyenlőségnek? A számtani és négyzetes közepek összehasonlítása miatt egyenlőség
esetén a -k mind egyenlők, azaz minden sorban ugyanannyi kiválasztott rácspont van.
-höz pedig az kell, hogy bármely két oszlophoz pontosan egy olyan sor legyen, hogy ebben a
sorban mindkét oszlopban kiválasztott rácspont van.
11.a) A (Z)24-et ad a kiválasztható rácspontok számára. Induljunk ki a -es megoldásából (4. ábra),
ebben már 21 kiválasztott rácspont szerepel. Válasszuk ki a nyolcadik sorból az első és a nyolcadik rácspontot!
Ekkor a nyolcadik oszlopban például a negyedik sorban még kijelölhetünk rácspontot, amivel elérjük a 24-es
felső becslést.
11.b) Ekkor a felsőbecslés 16, amelyet elérhetünk a 4. ábrából a felső sor és a bal szélső oszlop törlésével.
13. Bontsuk a bizonyítást az alábbi részállítások igazolására:
I. Projektívsíkon két egyenes nem tartalmazhatja az összes pontot.
II. Legyen olyan pont, amely nincs rajta az egyenesen. Mutassuk meg, hogy a -n átmenő egyenesek
száma megegyezik pontjainak számával. (Ehhez adjunk kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést a -n
átmenő egyenesek és pontjai között.)
III. Ha van pontú egyenes, akkor minden egyenesen pont van, és minden ponton
egyenes megy át.
IV. Mind a pontok, mind az egyenesek száma .
A részállítások bizonyítása:
I. Indirekt tegyük fel, hogy az és egyenesek tartalmazzák a sík összes pontját és legyen illetve
a metszésponttól különböző pont -en illetve -en. A és által meghatározott egyenesnek van még
legalább egy pontja, ez azonban nincs rajta sem -en, sem -en, ellentmondás.
II. Egy -n átmenő egyenesnek feleltessük meg az (egyértelműen létező) metszéspontját -lel. Ekkor P1
miatt minden pontja pontosan egy -n átmenő egyeneshez fogtartozni.
48
III. Legyen pontú, pedig tetszőleges egyenes. Az I. rész szerint találhatunk olyan
pontot, mely nincs rajta sem -en, sem -en. A II. részből pedig az következik, hogy pontjainak száma
megegyezik a -n átmenő egyenesek számával, mely megint a II. rész szerint egyenlő pontjainak számával.
Mivel tetszőleges volt, ezzel beláttuk, hogy az egyenesek mérete . Mivel találtunk olyan
pontot, melyen egyenes megy, most ugyanezt a gondolatmenetet elismételve a pontok és egyenesek
szerepét felcserélve kapjuk, hogy minden ponton ugyanennyi egyenesnek kell mennie.
IV. Legyen tetszőleges pont. A -n átmenő egyenesek egyrétűen lefedik a -től különböző pontokat
(P1 miatt), így(használva az előző két feladatot) a pontok száma
. Az egyenesek számát úgy kaphatjuk meg, hogy ugyanezt a számolást megismételjük
a pontok és egyenesek szerepének felcserélésével.
14. : legyenek és metsző egyenesek, illetve

pedig ezeknek a metszéspontoktól különböző két-két pontja (ezek P3 miatt léteznek). Az
pontok közül semelyik három nincs egy egyenesen, azaz teljesül P5.
: P5 szerint legalább 6olyan egyenes van, amelynek

legalább három pontja van (nevezetesen a négyszög bármely pontpárját összekötő egyenes). Ha volna két pontú
egyenes is, mondjuk , akkor és együtt a sík összes pontját le kell fedje, különben a 13.
feladatmegoldásának II. részében látott módon -et rávetíthetnénk -re. Ez viszont lehetetlen, hiszen -nek
hat egyenes bármelyikét választhatjuk. Ez igazolja P3-at. P4 igazolása teljesen hasonló.
15. Az axiómákat kell ellenőriznünk, ezt itt csak vázoljuk. P1: ha a két pont egyike a középpont, másika csúcs
vagy oldalfelező pont, akkor a kívánt egyenes a megfelelő magasságvonal. Két csúcs esetén a megfelelő oldal,
két felezőpont esetén a beírt kör az összekötő egyenes. Egy csúcs és egy felezőpont esetén a magasságvonal
vagy az oldal az összekötő egyenes aszerint, hogy a felezőpont szemköztes-e a csúccsal. P2 teljesülése
nyilvánvaló. P3 és P4 pedig azért teljesül, mert minden egyenesen pontosan három pont van, minden ponton
pontosan három egyenes megy át.
16. Azt láthatjuk be,hogy a sorok és oszlopok alkalmas permutációjával tetszőleges projektív sík illeszkedési
mátrixa a 4. ábrán látható alakra hozható (ahol helyett 1, különben 0 áll). Valóban, az első sorbeli illetve
oszlopbeli egyeseket a bal felső sarokba tömöríthetjük sorok és oszlopok felcserélésével. Ezután elérhetjük,
hogy a 2-3. sorok és oszlopok a 4. ábrán látható módon helyezkedjenek el. Ezután már csak a táblázat jobb alsó
-es részének kitöltése maradt. Nem nehéz látni, hogy a sorok és oszlopok felcserélésével elérhetjük,
hogy ezekben az egyesek a 4. ábra szerint helyezkedjenek el.
5. 5. Irodalomjegyzék
[C] H. S. M. Coxeter: A geometriák alapjai, Műszaki Könyvkiadó, 1973, 1987.
[HR] Horvay K., Reiman I.: Projektív geometria, ELTE TTK jegyzet, Tankönyvkiadó, Budapest 1980.
[K] Kárteszi F.: Bevezetés a véges geometriákba, Akadémiai Kiadó, Budapest 1972.
[K2] Kárteszi F.: Kombinatorika a geometriában, geometria a kombinatorikában I.-II., KöMaL 1964.
[KR] Kárteszi F., Reiman I.: Véges projektív síkok illeszkedési mátrixáról, Mat. Lapok 19 (1968), 239–253.
[KSz] Kiss Gy., Szőnyi T.: Véges geometriák, Polygon könyvtár, Szeged 2001.
[P] Pelikán J.: Nagyon szimmetrikus kombinatorikai struktúrák, KöMaL 1975, 53–60.
[R] Reimann I.: A geometria és határterületei. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986.
[Re] Reimann I.: Egy gráfelméleti extremális problémáról, Mat. lapok (10) 1961 44-53.,
[Re2] Reiman I.: Pontszámsejtés a véges geometriákban, KöMaL 1990/12, 435–442.
49
Reguláris gráfok
Bérczi, Gergely
Gács, András
Hraskó, András
Szőnyi, Tamás
1. 1. Bevezető feladatok
A cikkben sok feladatot tűzünk ki abban a reményben, hogy az Olvasó elgondolkodik rajtuk. Azon feladatok
megoldását, amelyek a legfontosabbak a továbbiak szempontjából, közvetlenül a kitűzést követően közöljük, a
többi probléma megoldását pedig az utolsó fejezetre tettük.
1. feladat A Bergengóc Tudományos Akadémia minden tagja három másik taggal levelezik. Legalább hány
tagja van az Akadémiának, ha nincs három olyan tag, akik közül mindenki mindenkivel levelezik?
1. ábra.
Válasszunk ki két egymással levelező tudóst! Legyenek ezek és , további levelezőtársai

és , míg levelezőtársai és . Ha az eddig megnevezett tudósok között lennének
azonosak, akkor lenne 3 olyan tudós, akik közül mindegyik mindegyikkel levelezne. A 6 említett tudós tehát
mind különböző, így legalább 6 tagja van a Bergengóc Akadémiának.
Lehetséges, hogy nincs is több tagja, hiszen ha és , és , és , valamint

és is levelezik egymással, akkor mindegyik tudós épp három másikkal levelezik és nincs három
olyan tudós, akik közül mindegyik mindegyikkel levelezik.
2. ábra.
2. feladat Lehetséges-e, hogy pontosan 7 tagja van a Bergengóc Akadémiának?
Általánosítsuk az 1. feladatot a következőképpen:
3. feladat A Bergengóc Tudományos Akadémia minden tagja másik taggal levelezik. Legalább hány tagja
van az Akadémiának, ha nincs három olyan tag, akik közül mindenki mindenkivel levelezik?
Az általános eset megoldása alig különbözik az esetben látottaktól. Teljesen hasonlóan

bizonyítható, hogy a tagok száma legalább , és annyi lehet is, ha a tudósok két -elemű csoportba
sorolhatók, és két tudós pontosan akkor levelezik egymással, ha különböző csoportban vannak.
50
Reguláris gráfok
3. ábra.
2. 2. Utazások az Ötörvény szigetvilágban

4. feladat Az Ötörvény szigetvilágban kompok bonyolítják le a forgalmat (a kompok oda-vissza közlekednek).
Mindegyik szigetről 3 másikra megy komp. A járatok úgy vannak kialakítva, hogy ha valaki körutazásra vágyik,
akkor bármelyik szigetről indulva, mindig legalább 5 szigetet meg kell látogatnia (a kiindulási és egyben
érkezési szigettel együtt), ha egyszer sem akar ugyanazzal a járattal visszafelé is utazni. Legalább hány szigetből
áll Ötörvény szigetvilága?
A feladat megoldása előtt elmagyarázzuk a cikk címét, a „reguláris gráfok” kifejezést. Gráfról akkor beszélünk,
ha vannak bizonyos „dolgok” – az előző feladatokban a tudósok, az utóbbiban a szigetek – és csak az érdekel
minket, hogy ezek közül melyek állnak kapcsolatban egymással. A feladatokban a kapcsolatot a levelezés,
illetve a kompjárat jelentette. A „dolgokat” a gráf csúcsainak nevezzük és ha két dolog között kapcsolat van,
akkor azt mondjuk, hogy a két csúcs szomszédos vagy azt, hogy él köti össze őket. A szóhasználatot az
magyarázza, hogy a poliéderek is tekinthetők gráfnak, ha valamely probléma kapcsán lapjaikról megfeledkezve
csak csúcsaikkal és az élek hálózatával törődünk. Bizonyos kérdések esetén érdemes megengedni, hogy két
csúcs között több él is fusson, vagy hasznos lehet olyan éleket bevezetni, amelynek két végpontja ugyanaz a
csúcs. Egyszerűnek mondunk egy gráfot, ha nincsenek benne ilyen kettős- és hurokélek. Előfordulhat, hogy két
„dolog” között egyirányú a kapcsolat, akkor irányítani kell a gráf éleit, hogy kifejezzék ezt a tulajdonságot.
Ebben a cikkben irányítatlan egyszerű gráfokra vonatkozó kérdéseket vizsgálunk.
A gráfelmélet alapvető fogalma a fok. Egy csúcs foka a hozzá tartozó élek száma. Egyszerű gráfnál ez a csúcs
szomszédainak számával egyezik meg. Akkor reguláris a gráf, ha minden csúcs foka ugyanaz a szám. A 4.
feladat olyan gráfokról szól, amelyben minden csúcs foka 3. Körnek nevezzük a gráf csúcsainak és éleinek egy
olyan sorozatát, amelyben az él a ,
csúcsok között fut, benne minden él különböző, továbbá az első és utolsó csúcs megegyezik egymással (
). A körben előforduló élek száma ( ), a kör hossza. Az hosszú kört -szögnek is
mondjuk. A gráf bősége1 a legrövidebb körének hossza. Van olyan gráf is, amelyben nincsen kör, tehát bősége
nem értelmezett.
A 4. feladat a gráfelmélet nyelvén így fogalmazható: „legalább hány csúcsa van egy 3-reguláris, 4-nél nagyobb
bőségű gráfnak?”. Lássuk a megoldást!
Legyen a gráf egy tetszőleges csúcsa , szomszédai , és . -nek, -nek és -nek még
két-két további szomszédja van: , , , , , . Ezek között nem lehetnek sem a
korábbiakkal, sem egymással azonos csúcsok, mert különben találhatnánk a gráfban egy legfeljebb 4 hosszúságú
kört.
Megoldható-e a probléma ezzel a 10 csúccsal, további csúcsok hozzávétele nélkül? Próbáljuk meg! Nem
húzhatunk élt és , se és , sem és között, ha nem akarunk 3 hosszúságú
1
Lovász a „kerület” szót használja erre a fogalomra.
51
Reguláris gráfok
kört létrehozni. A csúcsból a , csúcsok közül csak legfeljebb egyhez mehet él, egyébként a
, , , csúcsok (a közöttük húzott élekkel) 4 hosszúságú kört alkotnának. Ugyanezen okból
-ből a , csúcsoknak is csak egyikéhez mehet él. -nek csak úgy lehet 3 a foka, ha a
, csúcsok egyikével és a , csúcsok egyikével is szomszédos. Az , , , indexeket
váltsuk fel az 1, 2 számokkal úgy, hogy szomszédai és legyenek, a másik két csúcsot pedig
jelölje és ! sem -gyel, sem -gyel nem lehet szomszédos, mert és a
két közös szomszédjukkal ( és vagy ) egy 4 hosszúságú kör csúcsait alkotnák.
szomszédai tehát és lesznek. A , , , csúcsok foka jelenleg 2, így még
egy-egy élt, összesen kettőt kell közöttük húzni. szomszédja sem ( – – – ),
sem nem lehet ( – – – ), marad . Végül -ből már csak -hez
húzhatunk élt. Az ábrán gyorsan áttekinthetjük, hogy a kapott gráfban nincs 5-nél rövidebb kör.
4. ábra.
A 4. feladat kérdésére tehát a válasz 10. A megoldásban kicsit többet is kaptunk ennél. Kiderült, hogy ha egy 3-
reguláris gráfnak 10 csúcsa van és nincs benne 5-nél rövidebb kör, akkor a gráf csúcsait megjelölhetjük az ,
, , , , , , , , szimbólumokkal úgy, hogy két csúcs között
pontosan akkor legyen él, ha a 4. ábrán ugyanolyan módon jelölt csúcsok között van él. Tehát az optimális 10-es
csúcsszám csak olyan gráfok esetén valósulhat meg, amely gráfelméleti szempontból (tehát a csúcsok száma, és
a közöttük futó élek rendszere alapján) megkülönböztethetetlenek egymástól, azaz izomorfak. Tehát lényegében
– azaz izomorfia erejéig – csak egyetlen ilyen gráf van: ez a Petersen-gráf.
5. feladat Rajzoljuk le a Petersen-gráfot úgy, hogy az ábrának
a) -os;
b) -os forgási szimmetriája legyen!
6. feladat Hány ötszög (5 hosszúságú kör) van a Petersen-gráfban?
7. feladat Az Ötörvény Utazási Iroda prospektusában felsorolták a 10 sziget nevét, leírták, hogy mely szigetek
közt jár komp és egy kis térképet is mellékeltek, amelyre berajzolták a szigeteket, sőt, a kompjáratokat is
jelölték. Sajnos, a nyomda hibája folytán a térképre nem kerültek rá a szigetek nevei. Hányféleképpen
52
Reguláris gráfok
feleltethető meg a 10 név a 10 szigetnek úgy, hogy a térképen jelölt és a prospektusban felsorolt kompjáratok
egyezzenek?
A feladat arra kérdez rá, hogy hányféleképpen izomorf önmagával a Petersen-gráf. Egy gráf önmagával való
izomorfizmusát, a gráf automorfizmusának is nevezik, ez a geometriai szimmetria-fogalom gráfelméleti
változata.
Az jelet a 10 sziget bármelyikére írhatjuk, a , , jeleket hatféleképpen rendezhetjük el

szomszédai között. megválasztására még két lehetőségünk marad, de azután , majd , ,
és helye már egyértelműen adódik. Tehát 120-féleképpen feleltethető meg a 10 név a 10
szigetnek, azaz 120 automorfizmusa van a Petersen-gráfnak.
Hasonlítsuk össze a Petersen-gráfot a dodekaéder-gráffal! Mindkettő 3-reguláris 5 bőségű gráf, de a Petersen-

gráfnak csak feleannyi csúcsa van, mint a másiknak, amellett, hogy ugyanannyi (12) ötszöget tartalmaz, mint a
dodekaéder, és ugyanannyi (120) szimmetriája is van. A tömörségnek azonban ára van: a Petersen-gráfhoz nem
illeszthetők „lapok”, nem lehet térbeli poliéder élhálózataként megvalósítani.
5. ábra.
8. feladat Bizonyítsuk be, hogy a dodekaéder-gráf bármely automorfizmusa megvalósítható a dodekaéder

térbeli szimmetriájaként. Mutassuk meg, hogy a dodekaédernek 120 szimmetriája van!
Kiss Emil könyvünkben található cikkének elolvasása után érdemes elgondolkodni azon, hogy a dodekaéder és a
Petersen-gráf szimmetria-csoportja megegyezik-e egymással.
3. 3. Az Alapfeladat három esete

Az 1., 3., 4. feladatokhoz hasonlóan a továbbiakban is az alábbi problémára keressük a választ:
Alapfeladat Adott és esetén egy -reguláris -bőségű gráfnak legalább hány csúcsa van?
A szélső esetnek megfelelő gráf (esetleg gráfok) gyakran rendkívül szimmetrikus(ak), mint a szabályos
poliéder(ek) vagy mint a véges síkok.
9. feladat Válaszoljunk az Alapfeladat kérdésére az , esetben!
Most az 1. és 3. feladatok megoldásához hasonlóan kezdjük a megoldást, az egymással szomszédos ,

csúcsokból indulunk ki. további szomszédait jelölje , és ,a szomszédait pedig
, és .
53
Reguláris gráfok
6. ábra.
Az további szomszédainak (lásd az ábrát) és a -k még nem említett szomszédainak egymástól és az

eddig említett összes csúcstól is különbözniük kell, hogy ne jöjjön létre öt hosszúságú, vagy ötnél rövidebb kör.
Így máris 26 csúcsa van a gráfnak.
Vajon lehetséges-e, hogy összesen csak ennyi csúcsa van? Össze tudjuk-e kötni a „végeken” található csúcsokat
úgy, hogy teljesüljenek a feladat feltételei? Fogalmazzuk meg, hogy mit kell teljesíteniük az új éleknek!
Képzeljük úgy, hogy az éleket az szigetek felől rajzoljuk meg!
(1) Mindegyik csúcsból ( -ből) pontosan három él indul, egy-egy megy a ,a és a

csúcsok felé (hogy ne legyen 4-es kör, például – – – – ).
(2) Az és az csúcsoknak nem lehet közös szomszédja (hogy ne legyen 4-es kör, például
– – – – ).
(3) Két különböző csúcsnak nem lehet két közös szomszédja (hogy ne legyen 4-es kör, például –
– – – ).
Az (1) feltétel szerint szomszédai kódolhatók három számmal ( -szel, -nal és -vel). A (2)
feltétel azt jelenti, hogy az -hoz, -hez és -höz tartozó számhármasok olyan -
as táblázatot alkotnak, amelynek minden oszlopában mindegyik szám legfeljebb egyszer (így pontosan egyszer)
fordul elő. A (3) feltétel azt jelenti, hogy a 9 számhármas közül bármelyik kettő legalább két helyen eltér
egymástól. Nem nehéz megadni 3 ilyen -as táblázatot. Egy példa:
54
Reguláris gráfok
Tehát a szigetek száma legalább 26.
A következő feladat megoldásához arra van szükség, hogy jobban megértsük az előző megoldás végén adott
konstrukciót. A salakmotorversenyek szervezőjének (lásd Montágh Balázs cikkét ugyanebben a kötetben)
segítsége is jól jöhet.
E feladat megoldására a következő fejezetben térünk ki. Az alábbi probléma váratlanul nehéz, pedig a
paraméterek értékét az előző két esethez képest nem növeltük.
Ha a 4. feladat megoldásának mintájára indulunk el, akkor rájöhetünk, hogy legalább

csúcsa van a gráfnak. Most azonban hiába próbálkozunk a „végeken” található 12 csúcs
között megfelelően behúzni az éleket, nem sikerül. Sőt, 18 csúcsra sincs konstrukció, de 19-re már van.
Mindezek bizonyítása a cikk végén található.
4. 4. Általános ismeretek
Jelölje azt a legkisebb pozitív egész számot, amelyre van csúcsú -reguláris
bőségű gráf. Az Alapfeladat az függvény pontos leírását követeli meg. Lássuk mi ismert
eddig vele kapcsolatban!
Már az sem magától értetődő, hogy minden értékpárra értelmezett. Ennek igazolása egyenértékű
a majd később vizsgálandó 17. feladat megoldásával.
12. feladat Bizonyítsuk be, hogy
A képlet jobb oldalán szereplő kifejezést a továbbiakban -vel jelöljük. Röviden:
Azokat az -reguláris bőségű gráfokat, amelyeknek csak csúcsa van Moore gráfoknak
nevezzük. A Moore gráfok különlegesen tömör, szimmetrikus struktúrák. Az függvényről már
sok tapasztalatot szereztünk. Haladjunk sorba szerint növekedve a lehetőségeken!
55
Reguláris gráfok
Az első tartalmas esetet jelenti. A bőségre vonatkozó feltétel így fogalmazható át: nincs hurokél,
és bármely két csúcs között legfeljebb egy él található, tehát a gráf egyszerű. A legkisebb -reguláris példát az
az csúcsból álló gráf adja, amelynek bármely két csúcsát él köti össze. Ez az
csúcsú teljes gráf. Tehát .
A esetet a 3. feladatban általában tisztáztuk. Láttuk, hogy , és a

minimális esetnek az a gráf felel meg, amelynek csúcsai két elemű csoportba oszthatók, és két csúcs között
pontosan akkor van él, ha a két csúcs különböző csoportban van. Az ilyen gráfot teljes páros gráfnak nevezik,
jele .
A esetről azt láttuk, hogy az alsó korlát az

esetben teljesíthető (Petersen-gráf), esetén viszont nem. Az esetet még nem is néztük,
erre nyilvánvalóan az ötszög (5 hosszú kör) adja a legkisebb példát.
Az és 3 esetben látott egyszerű konstrukció után talán meglepő, hogy ezeken kívül még legfeljebb
két érték esetén lehet Moore gráfot szerkeszteni.
Hoffman-Singleton tétel (1960): Ha létezik csúcsú, -reguláris, 5 bőségű gráf, akkor

vagy 57.
A tétel bizonyítása különösen szép, de nehéz lineáris algebrai segédeszközöket használ. Ezért itt nem közöljük a
levezetést, az érdeklődőknek az [1] és [5] könyveket ajánljuk. A tétel nem állítja, hogy a felsorolt négy esetben
van is Moore gráf. Amint láttuk, az első két esetben van egy-egy ilyen gráf, -re Hoffman és
Singleton a tétellel egy időben adtak példát (mely szintén egyértelmű), különleges gráfukkal az 5-6. részben
ismerkedünk meg. Az eset viszont a mai napig nyitott, senki sem tudott még szerkeszteni 57-
reguláris 5 bőségű gráfot 3250 csúccsal, de megcáfolni sem sikerült ennek létezését. Játsszunk el a gondolattal,
hogy van ilyen gráf!
13. feladat Hány öt-, illetve hány hatszög található egy 3250 csúcsú 57-reguláris 5 bőségű gráfban (ha van
ilyen)?
Nézzük a esetet! Láttuk, hogy a természetesen adódó

alsó korlát és esetén megvalósítható. Ha az olvasót a 9.
feladatban adott táblázatok az ortogonális latin négyzetek témájára és a véges geometriára emlékeztették, akkor
jóra gondolt. A konstrukció legegyszerűbben a projektív geometriával hozható kapcsolatba. Az általános
esetben darab -jelű és ugyanennyi -jelű pont van

(lásd a 6. ábrát). Feleltessük meg a jelű pontokat egy -edrendű projektív sík pontjainak, az
jelűeket pedig ugyanezen sík egyeneseinek. A gráf két pontját akkor kössük össze éllel, ha a nekik
megfelelő objektumok egyike egyenes, a másik pedig olyan pont, amely illeszkedik az egyenesre.
Azt állítjuk, hogy ez a gráf megfelelő. Valóban, a projektív síkok alaptulajdonságai miatt a csúcsok száma
, minden egyenesre
pont, és minden pontra ugyanennyi egyenes illeszkedik, tehát a gráf -reguláris. Másrészt, mivel páros a gráf,
ezért csak páros hosszúságú körök lehetnek benne, azaz ahhoz, hogy a bőség legalább 6 legyen, csak a négy
hosszúságú köröket kell kizárni. Ilyen pedig azért nincs, mert nincs két különböző egyenes 2 közös ponttal.
Tehát a legkisebb kör hossza legalább 6. Hat hosszúságú kör viszont van: a sík bármely háromszögének három
csúcsa és három oldalegyenese ilyet alkot. Ezzel minden -adrendű projektív síkból kapunk -
reguláris, 6 bőségű gráfot minimális csúcsszámmal.
Azt is könnyen végiggondolhatjuk, hogy ez a konstrukció fordítva is működik: minden -reguláris,

csúcsú, 6 bőségű gráf segítségével lehet -rendű projektív síkot szerkeszteni.
Ezekhez a 9. feladat megoldásában megfogalmazott (1), (2), (3) követelményeket kell az általános esetben is
számba venni.
56
Reguláris gráfok
esetén Moore gráfokról további ismereteink csak a páros esetről vannak.

Ezeket általánosított -szögek nek is nevezik,egy Feit és Higman nevéhez fűződő eredmény szerint ilyenek
csak esetén létezhetnek. Általánosított négy-, hat- és nyolcszögeket véges
projektív terek bilineáris formái segítségével lehet konstruálni, ez meghaladja ennek a könyvnek a kereteit (lásd
például [3] és [6]).
14. feladat Határozzuk meg értékét!
Azt a keveset, amit nagyságrendjéről tudni lehet, a Lovász László feladatgyűjteményéből ([7])
származó 17., 18. feladatok kapcsán ismertetjük. Ehhez a 15., 16. – az Alapfeladathoz képest fordított jellegű
kérdések – előkészítésül szolgálnak. Használni fogjuk a gráf átmérőjének fogalmát, amin a legkisebb olyan
pozitív egész számot értjük, amelyre teljesül, hogy bármely két csúcs között van olyan út, amely legfeljebb
hosszúságú.
15. feladat Mutassuk meg, hogy bármely átmérőjű, maximális fokú gráfnak legfeljebb
csúcsa van és egyenlőség
esetén a gráf reguláris.
16. feladat Mutassuk meg, hogy a 15. feladatban az egyenlőséget teljesítő gráf a
bőséghez tartozó Moore gráf. Mondható-e hasonló állítás a Moore gráfok átmérőjéről?
17. feladat (Erdős–Sachs) Bizonyítsuk be, hogy ha és , akkor létezik -reguláris,

bőségű gráf véges sok csúccsal.
Láttuk már, hogy 3 és 4 bőségű gráfok minden regularitási fok esetén léteznek. Azt fogjuk
indukcióval bizonyítani, hogy ha bőségű gráfok léteznek bármely regularitási fokkal, akkor
bőségű gráfok is léteznek tetszőleges regularitással.
Van 2-reguláris bőségű gráf: egy hosszú kör. Az -reguláris

bőségű gráf szerkesztésekor egy -reguláris bőségű gráf több példányát
varrjuk össze. Legyen csúcsainak száma . Szabásminta céljából tekintsünk egy -reguláris, bőségű
gráfot.
7. ábra. 5 bőségű 3-reguláris gráfhoz ötszögek szabásmintával
minden csúcsát helyettesítsük egy gráffal, a egy csúcsából induló élt indítsuk az aktuális
különböző csúcsaiból.
Az így kapott gráf -reguláris lesz, hiszen bármelyik példányában bármelyik csúcs foka
eggyel nőtt. Azért kapunk bőségű gráfot, mert egy gráfon belül lesz
57
Reguláris gráfok
hosszú kör, de rövidebb nem és bármely olyan kör, amely több között megy az tulajdonsága révén
eleve legalább hosszú, de kell még tartalmaznia mindegyik általa érintett gráfon belül még legalább
egy-egy élt.
Ez a konstrukció nagyon általános, de ennek fejében messze nem optimális. Ha az 5 bőségű gráfokat a 2-
reguláris ötszögből kezdenénk el szerkeszteni a 4 bőségű teljes páros gráfok szerinti szabásmintákkal, akkor 3-
reguláris gráfra csúcsú gráfot kapnánk, ezt továbbszerkesztve 4-regulárisra
csúcs adódna, általában a bőségű 5-reguláris gráfunknak
csúcsa lenne. Láttuk, hogy a kis esetekre talált ,
optimális értékek ennél sokkal kisebbek, csakúgy mint az eddig talált egyetlen
általános érvényű alsó korlát .
A következő feladatban viszont anélkül adunk ennél sokkal jobb felső becslést, hogy bármit konstruálnánk. A
(iii)-ban adott képlet a 15. feladatban adott formula megfelelő változatának rövidített alakja.
18. feladat Legyen a gráf csúcsainak száma minimális az -reguláris legalább bőségű gráfok között.
Bizonyítsuk be, hogy ekkor:
(i) átmérője legfeljebb ;
(ii) bősége pontosan ;
(iii) csúcsainak száma legfeljebb .
A Sauertől származó felső korlát ( konstans) kicsit jobb az előző feladatból

adódónál, de még mindig inkább négyzetéhez van közel, mint magához -
hez. Hihetetlenül nagy a sok konkrét esetben megtalált „legkisebb” gráf csúcsainak száma és az általános
elméletben talált legkisebb felső korlát közti különbség. A téma egyik szakértője, Bollobás Béla szerint
elképzelhető, hogy van olyan konstans, amelynél és különbsége minden
esetben kisebb, de már az is komoly eredménynek számítana, ha sikerülne igazolni, hogy a 2-es kitevő
akármilyen kicsit is csökkenthető, azaz ha volna olyan , amelyre bármely és
minden elég nagy esetén .
5. 5. A Hoffmann–Singleton-gráf
Ebben és a következő fejezetben megismerkedünk egy olyan 50 csúcsú 5 bőségű 7-reguláris gráffal, amelyet
korábban ígértünk. Vizsgálatunk úgy kezdődik, ahogy az 1., 3., 10., 11. feladatokban a páros bőségű gráfok
elemzésének álltunk neki.
Legyen a gráf két szomszédos csúcsa és , további szomszédai , , , míg

további szomszédai , , . Az eddig felsorolt 14 csúcs között nincs más él, mert a gráf bősége
5. Nem említettünk még 36 csúcsot, ezek között van a , , pontok 6-6 szomszédja, és egyben
az , , pontok 6-6 szomszédja is. Az és pontoknak ( ) nem lehet közös
szomszédja e 36 pont között, mert már egy közös szomszédjuk, és nem hozhatunk létre négyszöget. Tehát a
36 csúcs hat darab 6 pontból álló csoportra osztható fel a , , pontokkal való szomszédságuk
szerint, és szintén hat darab 6-os csoportba osztható az , , pontokkal való szomszédság
alapján. Egy szerinti csoportnak és egy szerinti csoportnak legfeljebb egy közös eleme lehet, mert
ha kettő lenne, mondjuk és , akkor lenne négyszög a gráfban: – – – – .
58
Reguláris gráfok
8. ábra.
Tehát minden párhoz legfeljebb egy olyan pont van az új pontok között, amely mindkettővel
szomszédos. Ez 36 pont esetén csak úgy lehetséges, ha pontosan egy pont tartozik minden párhoz. Ezek után a
36 pontot a párokkal fogjuk jelölni, azt az egyetlen pontot jelöli, amely -nek és -
nek is szomszédja. -t és -t az pont „koordinátáinak” is nevezhetjük.
Eddig a gráfban nincs 5-nél rövidebb kör és már csak a 36 darab típusú csúcs közötti éleket
kell megfelelően behúzni. Fogalmazzuk meg ennek szabályait!
(1) Mindegyik csúcsból 5 él indul ki.
(2) Ha két csúcs valamelyik koordinátája megegyezik, akkor a gráfban nem szomszédosak (hogy ne kapjunk
háromszöget, például – – – ).
(3) Egyik csúcsból sem megy két olyan csúcshoz is él, melyek valamelyik koordinátája megegyezik. (ha például
az csúcs -vel és -vel is szomszédos lenne, akkor
– – – – négyszög lenne a gráfban).
Nem nehéz végiggondolni, hogy a (2), (3) tulajdonságok nem csak szükségesek, de garantálják is, hogy minden
olyan kör, amely nem csak az típusú pontokat tartalmazza legalább 5 hosszúságú. A gráfban
máris van 5 hosszúságú kör, például – – – – – . Ezért már csak
egy feltétel marad, amelyben már csak a 36 típusú pont és a közöttük húzott élek alkotta
gráfra vonatkozik:
59
Reguláris gráfok
(4) bősége legalább 5.
9. ábra.
Rendkívül nehéz eligazodni e sok szabály és sok csúcs között. Ezért egy önkorlátozást vezetünk be abban a
reményben, hogy ezzel nem zárjuk ki a megoldást, de könnyebben áttekinthető struktúrát kapunk:
(5) Az élek szimmetrikus párokat alkotnak, azaz ha és között van él,

akkor és között is van.
Vizsgáljuk meg, mit jelentenek a szabályok két „sor”, mondjuk az , ,

, és az , , , csúcsok közti
élekre vonatkozóan!
10. ábra.
A (2) szabály szerint soron belül nincs él, csak a sorok között. Ugyanezen szabály szerint „függőleges” élek
sincsenek, tehát bármelyik -t egy olyan -vel köti össze él, amelyre
. A (3) szabály szerint legfeljebb egy él indul ki mindegyik csúcsból. Mivel mindegyik soron kívül még 5
másik sor van, így az (1) szabály következtében pontosan egy él indul ki mindegyik csúcsból. Ha az (5) szabályt
is figyelembe vesszük, akkor azt látjuk, hogy a részgráf élei párbaállítják a koordinátákat, például:
Ha és sorát, , majd és sorát vizsgáljuk, akkor a -k négy további

párosítását kapjuk. A (3) szabály szerint az így kapott pár között nincsenek azonosak.
Tekintsük a , , szimbólumokat focicsapatoknak és fogalmazzuk meg eddigi eredményeinket

a foci nyelvén!
60
Reguláris gráfok
I. Ha kiválasztunk egy és egy csúcsot ( ), akkor a nekik megfelelő ,

, és , , csúcsok közötti élek a , ,
csapatok egy párosítását, egy körmérkőzés egy lehetséges fordulóját jelölik ki.
II. Ha az csúcsot rögzítjük és egyenként mellévesszük az összes többi csúcsot, akkor az I.-ben
adott értelmezéssel a , , csapatok egy teljes bajnokságát kapjuk, amely során minden csapat
mindegyikkel pontosan egyszer találkozik.
Bajnokságon most fordulók egy olyan rendszerét értjük, amelynek során mindenki mindenkivel pontosan
egyszer játszik, a fordulók sorrendje nem számít. A gráfelmélet nyelvén (lásd Gyárfás András írását) a forduló a
, , csúcsú teljes gráf egy faktora, a bajnokság pedig egy faktorizációja.
Ha tudunk bajnokságokat szervezni, akkor biztosan meg is találjuk a keresett gráfot? Tegyük fel, hogy sikerült a
15 párnak megfelelő 15 olyan fordulót összeállítani 6 csapat ( , , ) között, hogy
II. is teljesül: bármelyik -t tartalmazó 5 pár 5 olyan fordulót határoz meg, amely együtt egy
bajnokság. Gráfunkban ennek megfelelően pontosan akkor húzunk be és
között élt, ha és továbbá az párnak megfelelő fordulóban és
egymással játszik. Könnyű ellenőrizni, hogy ekkor a gráfunkra kirótt (1), (2), (3), (5) feltételek mind teljesülni
fognak, (4)-gyel kapcsolatban azonban egyelőre nem sokat mondhatunk. Nem is csoda: eddigi
gondolatmenetünk kis módosítással 7-reguláris gráf helyett tetszőleges -reguláris gráffal is elmondható lett
volna, az általános eset végén egy csapatból álló bajnokságot vizsgálnánk. Szükséges lesz előbb
megismerkednünk a bajnokságszervezés egy-két fortélyával és meg kell értenünk, mitől különleges a 6-os szám.
6. 6. Bajnokságok 6 csapattal
Az alábbi feladatok mindegyikében 6 csapat versenyéről van szó. A megoldásban segíthet, ha lerajzoljuk a
teljes gráfot, melynek csúcsai a csapatoknak, élei a mérkőzéseknek felelnek meg.
11. ábra.
20. feladat Összesen hány mérkőzést játszanak le egy bajnokság során (mindenki mindenkivel pontosan egyszer
játszik)? Hány fordulóban bonyolítható le a bajnokság?
Az első kérdésre a válasz: 15. Kis próbálgatással rájöhetünk, hogy ez a 15 mérkőzés lebonyolítható 5
fordulóban.
61
Reguláris gráfok
21. feladat Hányféleképpen párosítható a 6 csapat egy fordulóban, azaz hányféle forduló képzelhető el (nem
számít a mérkőzések sorrendje és az se, hogy hol játsszák őket, ki kezd)?
Többféleképpen is okoskodhatunk. Kezdjük például így: rögzítsük a csapatok sorrendjét a sorsolás kedvéért! Az
első csapatnak 5 másik közül választhatunk ellenfelet. A sorrendben következő, még ki nem választott csapat
ellenfelének kiválasztására már csak 3 lehetőségünk van. Az utolsó mérkőzés ezek után már egyértelműen
adódik, tehát -féle fordulót lehet szervezni 6 csapat között.
22. feladat Előttünk van egy forduló terve. Hány olyan forduló képzelhető el, amely nem tartalmaz közös
mérkőzést az adott fordulóval?
Számoljuk ki azoknak a fordulóknak a számát, amelyeknek van közös mérkőzése az adott fordulóval, majd ezt
vonjuk ki a 15-ből! Ha egy forduló nem egyezik meg az adott fordulóval, de van vele közös meccse, akkor
egyetlen egy közös meccsük van. Ez a mérkőzés háromféleképpen választható ki az adott fordulóból, a további
két mérkőzés kétféleképpen választható, így a válasz a kérdésre.
23. feladat Előttünk van két forduló terve. Ha van olyan mérkőzés, amely mindkettőben szerepel, akkor biztos,
hogy nem lehet olyan bajnokságot szervezni, amelyben mind a két adott forduló előfordul. Vajon hányféle olyan
bajnokság van, amelyben szerepel két előre adott, közös mérkőzés nélküli forduló? (Két bajnokságot
ugyanolyannak tekintünk, ha ugyanazokból a fordulókból állnak, a fordulók sorrendje nem számít.)
12. ábra.
Ha a két fordulót együtt rajzoljuk be egy gráfba, akkor minden csúcs foka 2 lesz, így vagy hatszöget (6 hosszú
kört) vagy két háromszöget kapunk. Háromszög mégsem jöhet szóba, mert három oldaléléből csak egy-egy
tartozhat egy-egy fordulóhoz. Tehát a két forduló együtt szükségképpen hatszög, amelyet a csúcsok
átbetűzésével, átrendezésével az ábrán látható formára rendezhetünk át. Tervezzünk tovább! Nézzük meg, hogy
a mérkőzés melyik mérkőzésével lesz egy fordulóban! Nem lehet a meccsel,
mert akkor maradna ebben a fordulóban, de az a mérkőzés már be van osztva. Ugyanígy nem jön
szóba a mérkőzés se, csak marad, a forduló harmadik mérkőzése pedig
lesz. Hasonló lépésekkel kapjuk az egyetlen lehetőséget a két további fordulóra is: , ,
, illetve , , . Tehát mindig egyetlen megfelelő bajnokság van.
24. feladat Képzeljük el az összes lehetséges bajnokságot! Közülük hányban szerepel egy adott forduló?
Használjuk fel az előző két feladat eredményét! Az adott forduló és tetszőleges, vele közös mérkőzést nem
tartalmazó forduló meghatároz egy bajnokságot. Ebben a bajnokságban még 3 további olyan forduló van, amely
62
Reguláris gráfok
nem tartalmaz az eredeti fordulóval közös mérkőzést. A 8 ilyen fordulóból még négy marad, ezek az eredeti
fordulóval még egy bajnokságot tesznek ki. Tehát minden forduló 2 bajnokságban szerepel.
25. feladat Összesen hány különböző bajnokság van?
6, hiszen a 15 forduló mindegyike 2 bajnokságban szerepel, , de ebben minden

bajnokságot ötször, minden fordulója szerint egyszer-egyszer számoltunk.
26. feladat Adott két (különböző) bajnokság. Hány közös forduló van bennük?
Bármelyik két bajnokságban legfeljebb egy közös forduló van, hiszen két forduló már meghatározza a
bajnokságot (lásd a 22. feladatot). Az előző feladat eredménye szerint a 15 forduló mindegyikéhez található két
olyan bajnokság, amelynek az a forduló közös tagja. Mivel a 6 bajnokságból épp -
féleképpen választható ki kettő, így bármelyik kettőben pontosan egy közös forduló van.
A feladatok megoldásából az derült ki, hogy 6 csapatnak épp 6-féleképpen szervezhető bajnokság, összesen 15
elképzelhető forduló van, mindegyikhez pontosan egy olyan bajnokság-pár van, amelynek közös fordulója az
adott forduló. Ez azt jelenti, hogy a 6 bajnokság megfeleltethető egy teljes gráf 6 csúcsának, és a 15
forduló megfeleltethető ugyanezen gráf 15 élének úgy, hogy két csúcs közti él megfelel a csúcsokhoz tartozó
bajnokságok közös fordulójának. Ebben a megfeleltetésben két él pontosan akkor találkozik egy közös
csúcsban, ha benne vannak egy bajnokságban, tehát ha nincs bennük közös mérkőzés. Az egy csúcsból kiinduló
5 él egy bajnokság 5 fordulója.
13. ábra.
Az előző fejezet utolsó része alapján a 6 különböző bajnokságot a 6 szimbólumnak, a 15 fordulót a 15

párnak feleltetjük meg, tehát ezeket írhatjuk az „bajnokság-gráf” csúcsaira, illetve éleire. Ez a
csoda! Pontosan annyi bajnokság, illetve forduló van, ahány csapat, illetve ahány lehetséges mérkőzés. Ráadásul
a fordulók és bajnokságok rendszere épp olyan, amilyet szerettünk volna. Ez a 6-os szám különlegessége.
63
Reguláris gráfok
Vizsgáljuk most meg a kimaradt (4) feltételt, azaz nézzük meg, hogy van-e háromszög vagy négyszög 36 csúcsú
gráfunkban! Tegyük fel először, hogy az , ,
csúcsok háromszöget alkotnak -ben. Ez azt jelenti, hogy az fordulóban -vel
játszik, míg az fordulóban van a , az fordulóban pedig a
mérkőzés. Az gráfban az , , élek háromszöget alkotnak, csakúgy
mint a gráfban a , , mérkőzéseknek megfelelő élek. A 19. feladat
megoldása során szerzett tapasztalatok segítségével könnyen bizonyíthatjuk, hogy ez nem lehetséges. Valóban,
az , fordulók közös csúcsból indulnak ki, tehát a nekik megfelelő fordulók közös
mérkőzés nélküliek (az csúcshoz tartozó bajnokságban vannak), így a két forduló hat mérkőzése a
gráfban egy hatszöget alkot. Az él az gráfban az egyetlen olyan él, amelynek -
vel és -mal is van közös csúcsa, de az nem és közös csúcsa.
tehát -ben az egyetlen olyan fordulónak felel meg, amely fordulójával is hatszöget alkot,
fordulójával is hatszöget alkot, de nincs benne az és által egyértelműen
meghatározott bajnokságban. Így az , , fordulók egyértelműen
berajzolhatók a gráfba, minden esetben az ábrára rajzolt gráfot kapjuk, csak az indexek elrendezése lehet
más. Látható, hogy ebben a gráfban egyáltalán nincs háromszög.
14. ábra.
Tegyük most fel, hogy , , , négy

hosszúságú kör csúcsai -ben. Ekkor az -k is a -k is különbözők kell legyenek, hiszen például
esetén a ( -beli) él benne lenne az és
( -beli) élekhez rendelt fordulókban, pedig azokban nincs közös mérkőzés (hiszen kiegészíthetők az
-nek megfelelő bajnokságra). Vizsgáljuk meg, hogy nézhetnek ki az , ,
és élekhez tartozó fordulók -ben. Az előző bekezdéshez hasonlóan az ,
élek együtt egy hat hosszúságú kört alkotnak. Az forduló -beli élei is hatszöget
alkotnak az -nak megfelelő élekkel, éleivel azonban nem. és
nincsenek benne egy bajnokságban, hanem van bennük egy közös mérkőzés, azaz egy közös -beli él.
Így az első három fordulónak megfelelő élek lényegében egyféleképpen nézhetnek ki.
64
Reguláris gráfok
15. ábra.
Most már könnyű látni, hogy ahhoz, hogy élei hatszöggé egészítsék ki és
éleit, de pontosan egy él legyen közös -ben és -ban, lényegében csak
egyféleképpen húzhatjuk be éleit. Jól látható, hogy az ábrán nincs olyan
négyszög, amelynek élei sorban az , , , fordulókhoz
tartoznak.
7. 7. A feladatok megoldása
2. Ez nem lehetséges. Képzeljük el, hogy mindegyik tudós felad mindegyik levelezőtársának egy-egy levelet!
Mivel mind a hét 7 tudós 3-3 másiknak küld levelet, így összesen 21 levelet adnak fel. Másrészt azonban
ilyenkor bármely két tudós között 0 vagy 2 levél lesz úton, így a levelek száma páros. Az ellentmondás azt
mutatja, hogy nem lehet pont 7 a tagok száma.
5. Kicsit több is elérhető: a bal oldali ábra egy szabályos ötszög, a jobb oldali egy szabályos háromszög minden
szimmetriájával rendelkezik.
16. ábra.
6. A kör első csúcsát 10 különböző módon választhatjuk, a másodikat 3, a harmadikat és a negyediket már csak
2-2-féleképpen: vissza soha nem mehetünk, de az előzőnél korábbi csúcshoz nem is tudunk visszajutni, hiszen
nincs 5-nél rövidebb kör. Az utolsónak kapott csúcs ugyanezért nem lehet szomszédos a legelsővel.
Könnyen ellenőrizhető, hogy bármelyik csúcsról bármelyik másikra is akarunk menni, azt megtehetjük
legfeljebb két élen (és egy közbenső csúcson) át, ezért most is biztos befejezhetjük a kört még két éllel (és egy
új csúccsal). Csak egy lehetőség van a befejezésre, mert ha kettő is lenne, akkor az a kettő egymásba fűzve egy
4 hosszú kört alkotna. A lehetőségek száma tehát .
Nem érdemes megkülönböztetni két kört, ha ugyanazokat a csúcsokat és éleket máshonnan indulva, de
ugyanabban a sorrendben, vagy éppen ellenkező sorrendben járja végig. Ebben az értelemben az ötszögek
száma, az előző eredménynek csak a 10-ede, azaz 12.
Vajon hány hatszöge van a Petersen gráfnak? Milyen hosszúságú körök vannak még benne?
8. Az nyilvánvaló, hogy a dodekaéder bármely térbeli szimmetriája egyben a dodekaéder-gráf automorfizmusa

is. Jelöljük a dodekaéder egy csúcsát -val, szomszédait és azok szomszédait pedig az ábra szerint. Az
csúcs térbeli szimmetriával átvihető bármelyik másik csúcsba ( lehetőség). Bárhogy is osztjuk ki
65
Reguláris gráfok
szomszédai között a , , jeleket, mindig található a dodekaédernek olyan további forgási,

esetleg síkra tükrözési szimmetriája, hogy végeredményképp az -be a , a -be,
a -be képződjék ( lehetőség, összesen 120). Akár a dodekaédert, akár a dodekaéder-gráfot tekintjük,
, és képe már egyértelműen meghatározza, hogy melyik csúcsba képződjön , , ,
, és , majd ezekre alapozva fokozatosan az összes többi csúcs képe is meghatározható.
17. ábra.
10. 42.
11. Megmutatjuk, hogy nincs ilyen gráf 17 és 18 csúccsal sem.
Először 17 csúccsal próbálkozunk. Az indexek megválasztásában van egy kis szabadságunk. Ezt használjuk föl
a következőképpen. -nek még három szomszédja van -n kívül. Ezek csakis azok közül a csúcsok
közül kerülhetnek ki, amelyek jelében index is van, hiszen csak azoknak nem ismerjük már minden
szomszédját. Nem jöhet szóba és , mert nem engedhetünk meg a – – – 3
hosszú kört. Nem lehet a szomszédok között két , mondjuk és , mert az a négy hosszú –
– – – kört eredményezné. Hasonló okból két , két csúcs sem lehet, tehát
-nek egy-egy szomszédja van a ,a és az csúcsok közül. Ezeket fogjuk -gyel,
-gyel és -gyel jelölni. -nek nem lehet -n kívül más közös szomszédja -gyel, mert az 4
hosszúságú kört adna, ezért feltehetjük, hogy szomszédai , és , végül
szomszédai , és .
18. ábra.
66
Reguláris gráfok
Tegyük egy szabályos háromszög egyik oldalának belsejére a , és pontokat, egy másikra
-et, -t és -at, a harmadikra -et -t és -at. Mindegyik pontot két másikkal kell
még összekötni, a másik két oldal egy-egy pontjával. Ha elindulunk az egyik, mondjuk a csúcsról az
egyik forgásirányba egy él mentén, majd mindig továbbmegyünk, akkor egy – – –
utat járunk be. Látni fogjuk, hogy a , , , indexek nem adhatók meg úgy, hogy ne leljünk rá egy
ötnél rövidebb körre. Azonos indexű pontok nem következhetnek egymás után, mert azok az ugyanolyan indexű
ponttal alkotnának 3 hosszúságú kört. Egyik pont két szomszédja sem lehet egymással azonos indexű,
mert akkor az ugyanolyan indexű ponttal ezek egy 4 hosszúságú kört alkotnának. Emiatt az és az
index meghatározza -t: ez csak az -től és -től is különböző egyetlen megmaradó index lehet. De és
pontosan ugyanígy határozza meg -t is: , azaz – – –
maga egy 3 hosszúságú kör.
Nézzük 18 csúcs esetét! Az előző megoldáshoz hasonlóan szeretnénk találni egy 4 tagú – –
– típusú utazást, amely biztosan eredményez rövid körutat.
A 18. csúcsot -fel jelöljük. -nek a , a , a és az csúcshármasok mindegyikében

egy-egy szomszédja van, a -k közti szomszédja legyen .A ,a és az csúcshármasok
indexelését ugyanúgy végezzük el, mint az előző esetben. Csak egy változás lesz: a csúcsból összesen
csak két él indul a , , csúcshármasok felé, tehát egy csúcsnak, mondjuk egynek az -k
közül nem jut index. Ezt a szigetet jelölje . szomszédai tehát , és ;
szomszédai , és ; szomszédai , és . és között van él,
mert -nak csak így lehet a foka 4.
és között már nem lehet él, így a és a csúcshármasok között is van egy-egy szomszédja.
Legyen ez a két csúcs és . Ezek közül legalább az egyiknek nem szomszédja , mert
egyébként – – – – négy hosszúságú körút lenne. Feltehetjük, hogy és
közt nincs él. Ekkor viszont van szomszédja a csúcshármasban, mondjuk . Így –
– – az ígért négy tagú utazás, amelybe nem írhatók úgy be a számok, hogy ne kapjunk ötnél
rövidebb kört.
19 csúcsú 4-reguláris gráf létezik. E gráfot először N. Robertson adta meg, ábrája itt látható.
67
Reguláris gráfok
19. ábra.
Más betűzéssel az alábbi táblázat adja meg a gráfot ( ):
Az csúcsok a velük egy sorban álló csúcsokkal szomszédosak, a csúcsok a velük egy oszlopban
levőkkel, illetve még a -mal és a -gyel. Ezen kívül a , , , ,
, sorozatban egymást követő csúcsok a gráfban is szomszédosak.
12. Lásd az 1., 3, 4., 9. feladatokat és megoldásukat az 1. fejezetben.
13. Az ötszögek száma: , míg a hatszögeké:

.
14. 24 (lásd [2] III.6./9. feladat).
15. Számoljuk meg a csúcsokat az egyik csúcsból kiindulva, mindig az összes szomszédot is megszámolva.
16. Ha páratlan, akkor a bőségű Moore gráf átmérője , ha páros, akkor az átmérő .
68
Reguláris gráfok
18. (i) Indirekten okoskodunk. Tegyük fel, hogy és legalább távolságra lévő csúcsok.
Töröljük -t és -t! Így szomszédaiból és szomszédaiból is eggyel kevesebb él indul, mint eredetileg.
Állítsuk párba szomszédait szomszédaival, és a pár két tagját kössük össze éllel. Így újra -reguláris
lesz a gráf. Mivel és között nem volt -nél rövidebb út, így az új gráfban az eltűnt
bármely szomszédja, és bármely szomszédja között a régi éleket használva csak legalább
hosszú úton lehet eljutni egymásba.
Ha kiderülne, hogy új gráfunk bősége legalább , akkor ellentmondást kapnánk, eredeti gráfunk nem lehetett a
legkisebb.
Tekintsük az új gráf egyik legrövidebb körét! Ha ez nem tartalmaz új élt, akkor benne volt az eredeti gráfban is,
így hossza legalább . Ha pontosan egy új élt tartalmaz, akkor az új élen kívüli része az eredeti gráfban
összeköti és egy-egy szomszédját. Ez a rész legalább élből áll, tehát az új éllel együtt
legalább hosszúságú a kör. Ha viszont legalább két élt tartalmaz, akkor vagy megint tartalmaz az előzőhöz
hasonlóan egy - és egy -szomszédot összekötő -beli utat vagy tartalmaz legalább egy olyan -beli
utat, mely két szomszédját köti össze egymással és még legalább egy olyat is, amely két szomszédját köti
össze. Egy-egy ilyen út legalább hosszúságú, hiszen bősége legalább volt.
viszont nem lehetséges, így az új gráf bősége legalább .
(ii) Két esetet különböztetünk meg aszerint, hogy páros vagy páratlan.
1. eset: . Töröljünk egy tetszőleges csúcsot és szomszédait állítsuk párokba, a párok tagjait
kössük össze éllel. Ekkor egy kevesebb csúcsú -reguláris gráfot kapunk, melyben tehát kell legyen legfeljebb
hosszúságú kör. Ez nyilván tartalmaz legalább egy új élt. Kettő vagy több új él nem lehet benne,
mert az új élek közti részek két szomszédját kötik össze, így mindegyik ilyen rész legalább
hosszúságú. Tehát pontosan egy új él van a legfeljebb hosszúságú körben. Ezt az új élt
visszacserélve az -ből a két szomszédjához menő két élre, -ben egy legfeljebb hosszúságú kört
kapunk.
2. eset: Feltehetjük, hogy , hiszen a és esetek

triviálisak: az elsőben két csúcsból áll, köztük párhuzamos éllel, míg a másodikban az
csúcsú teljes gráf.
Hagyjunk el egy tetszőleges élt és állítsuk párba maradék szomszédját egymás között és
maradék szomszédait is egymás között. Az előző esethez hasonlóan az új gráfban egy legfeljebb
hosszúságú kört véve, az eredeti gráfban találhatunk egy hosszúságú kört.
(iii) Ez már következik (i)-ből a 15. feladat állítása miatt.
8. 8. Irodalomjegyzék
[1] Babai L., Frankl P.: Linear algebra methods in combinatorics, Preliminary Version 2 (Sept. 1992) Dep. of
Computer Sci. Univ. of Chicago
[2] Bollobás B.: Extremal graph theory, Academic Press, 1978
[3] P. J. Cameron: Projective and Polar Spaces, QMW Maths. Notes 13
[4] P. J. Cameron, Van Lint: Designs, Graphs, Codes and Their Links, Cambridge University Press (1991)
[5] Freud R.: Lineáris algebra, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1998
[6] Kiss Gy., Szőnyi T.: Véges geometriák, Polygon könyvtár, Szeged 2001.
[7] Lovász L.: Kombinatorikai problémák és feladatok, Typotex Kiadó, Budapest, 1999.
69
Reguláris gráfok
[8] Rényi A.: Véges geometriák kombinatorikus alkalmazásai, Mat. lapok (17) 1966, 33–76.
70
I. rész: Néhány szó a
véletlenszámokról
Lovász László előadását lejegyezte Ambrus Gergely
Lovász, László
1. 1. Véletlen számok alkalmazásai

Tekintsük az
egyenletet! A kérdés az, hogy ez vajon minden esetben teljesül-
e. A zárójeles szorzatok kibontásával
tehát azonossághoz jutunk.
Elvileg ezzel a módszerrel véges idő alatt bármilyen polinomokra vonatkozó azonosságot ellenőrizni tudunk, ám
ha csak kéttagú összegeink vannak, de 50 tényező, akkor a szorzat kibontásához tagot kellene felírnunk,
ez pedig a legfejlettebb számítógépek segítségével is rengeteg időbe tellene. Így más megoldást kell keresnünk a
problémára.
Egy konkrét helyettesítésre könnyű az azonosságot ellenőrizni: ehhez ugyanis nem kell a zárójeleket felbontani,
hanem elvégezhetjük a kijelölt műveleteket úgy, ahogyan a zárójelezés mutatja. Ha kellően sok különböző,
véletlenszerűen választott helyettesítést tekintünk, akkor valószínűleg a polinom értéke csak akkor lesz minden
esetben lesz 0, ha azonosságról van szó.
Pontosítsuk ezt a gondolatot. A következőkben tekintsük az polinom

minden olyan helyettesítését, ahol , és foka legyen
legfeljebb . Be fogjuk látni, hogy
ha nem azonosan 0, akkor a tekintett helyből legfeljebb esetben veszi fel a 0 értéket.
Bizonyításunkhoz teljes indukciót alkalmazunk -re: esetén egy -ad fokú egyváltozós
polinomot vizsgálunk, amelynek valóban legfeljebb db valós gyöke van, így állításunk erre az esetre igaz.
Tegyük fel, hogy , és hogy változóra igaz az állítás! Az polinomot felírhatjuk
a következő alakban:
és nyilván , illetve foka legfeljebb . Rögzítsük

először értékét! Ekkor az változó legfeljebb -ed fokú polinomja,
amelyben az együtthatók az polinomok helyettesítési értékei. Ha
, akkor ez az összeg -ed fokú polinomja, szükségképp legfeljebb db egész gyöke
van, így a lehetséges db értékből legfeljebb fogja teljesíteni az egyenletet. Mivel
lehetséges különböző értékeinek száma , a polinom legfeljebb
ilyen tulajdonságú helyen tűnhet el. Ha , akkor
71
akár az összes db tekintett helyen eltűnhet a polinom (ha minden együttható 0); az ilyen esetek
száma viszont legfeljebb lehet indukciós feltevésünk miatt, így legfeljebb
ilyen típusú helyen tűnhet el a
polinom. A két esetet összegezve kapjuk, hogy az polinom legfeljebb
esetben veszi fel a 0 értéket, ezzel
állításunkat beláttuk.
Tekintve, hogy összesen esetünk van, annak a valószínűsége, hogy egy véletlen helyettesítésre a
helyettesítési érték 0 lesz, legfeljebb . Így esetén valószínűséggel
kiderül, ha az adott egyenlet nem azonosság. Ez persze túl nagy esélyt ad a hibának; de megismételhetjük a
kísérletet egymás után mondjuk 20-szor, akkor a hiba valószínűsége kisebb lesz, mint , ami már
általában teljesen elfogadható.
Így véletlen számokat használva, egy polinomról viszonylag hatékonyan ki tudjuk deríteni, hogy azonosan 0-e
vagy sem. Érdekes megjegyezni, hogy véletlen számok használata nélkül nem ismeretes olyan módszer, amely
elkerülné a bevezetőben említett „exponenciális robbanást”.
2. 2. Véletlenszámok generálása
A következőkben véletlenszámok generálásával fogunk foglalkozni. Ezek az általunk készített számok
valójában „ ál-véletlenszámok”, hiszen egy meghatározott szabály szerint képezzük őket egy adott véletlen
kezdőértékből, a „ magból”. (Ezt általában a számítógép órája alapján képzik). Lehetne „igazi” véletlen
számokat is generálni a radioaktív bomlást vagy a kvantumfizika egyéb jelenségeit használva, de ezek nem
volnának kellően hatékonyak.
A véletlenszámokat általában 2-es számrendszerben adjuk meg, és tegyük fel pl., hogy 8 számjegyből állnak
(mivel főleg a számítástechnika alkalmazza őket). Mikor jó egy véletlenszám-generátor? Könnyebb azt
definiálni, hogy mikor rossz: akkor mondjuk, hogy feltörhető, ha elegendő tag (mondjuk az első )
ismeretében valaki hatékony számolással meg tudja mondani vagy legalábbis tippelni, hogy mi lesz a sorozat
következő tagja.
Ahhoz, hogy ezt pontossá tegyük, a számítási bonyolultság fogalmára van szükség. Ezt csak egy példán
világítjuk meg. Tekintsük az természetes számot, ahol jegyeinek száma
. kiszámításához kb. db műveletet kell elvégeznünk. Ezzel szemben prímfelbontásának a
meghatározásához, a legegyszerűbb módszerrel, legalább osztást, és a ma ismert
leghatékonyabb módszerrel is majdnem ennyit. Mivel , ha elég nagy,
kiszámításának számítási bonyolultsága kisebb, mint prímekre bontásának. Ha egy függvény elég nagy
esetén kisebb, mint egy hatványa (a kitevő lehet 2, 3 vagy akár 100), akkor polinomiálisnak nevezzük, míg a
függvényt exponenciálisnak. (Ha valaki utánaszámol, akkor azt fogja találni, hogy nagyon sok
értékre nagyobb, mint . Ebben a matematikai vizsgálatban azonban a nagyon nagy értékek
érdekelnek minket. gyorsabban nő, mint , vagy akár , és előbb-utóbb minden
hatványfüggvénynél nagyobb lesz.)
Mit jelent az, hogy hatékonyan? Azt, hogy ehhez elég sok, pl. időt adunk (polinomiális időt); de nem túl
sokat, pl. nem -et (tehát nem exponenciálisat).
Mit jelent az, hogy tippelni? Ha valaki fel akarja törni a generátorunkat, akkor esélye biztos van rá,
hogy eltalálja a következő jegyet (a korábbi jegyektől teljesen függetlenül, pénzfeldobással tippelhet). Azt
akarjuk, hogy ennél sokkal nagyobb esélye ne is legyen: ha az esélye , vagy akár
, azt már nem engedjük meg. A „jó” generátornak tehát olyannak kell lenni, hogy ezt polinomiális idő
alatt senki se tudja megtenni.
Azt, hogy egy generátor megbízható-e ebben az értelemben, egyáltalában nem könnyű ellenőrizni. Az egyik első
képzési módot Neumann János adta meg: legyen pl. a mag , képezzük
72
ennek a négyzetét, és vegyük ki a középső 8 számjegyet, ez lesz , majd hasonlóan folytassuk az eljárást
-vel és így tovább. Ez a módszer azonban nem volt jó, mivel viszonylag könnyen fel lehetett törni (sok
esetben nagyon hamar periodikussá vált a sorozat). Egy másik módszer a , vagy általánosabban
(ahol az mag egy viszonylag kicsi pozitív egész szám) számjegyeinek a felhasználása, ami ugyan soha nem
lesz periodikus, de más okokból ugyancsak nem volt megfelelő. A gyakorlatban legtöbbet használt generátor a
következőképpen működik: legyen a mag, , , illetve pozitív egészek, és
. Ez az eljárás könnyen programozható, gyors, és
általában jó eredményt ad, de a fenti szigorú elméleti követelményeknek nem felel meg (vagyis feltörhető).
Annál meglepőbb, hogy van ilyen értelemben „jó” véletlenszám-generátor is. Ehhez be kell vezetnünk egy
fogalmat: Legyen egy-egyértelmű függvény! -et egyirányú függvénynek nevezzük,
ha hatékonyan kiszámítható, de nem. A Goldreich–Levin féle generátor egy ilyen egyirányú
függvényt használ. A mag álljon 2 db jegyű szám egymás után írásából, ezek legyenek és .
jegyei rendre , , …, és jegyei rendre , , …, . Legyen továbbá
egyirányú függvény! Bevezetünk egy műveletet:
. Az első véletlenszámunk legyen , a második
, a harmadik és így tovább! Be lehet bizonyítani, hogy ezt a sorozatot nem
lehet föltörni.
Az előbb azt mondtuk, hogy egy -jegyű természetes szám prímfelbontásához mintegy
művelet szükséges, ami exponenciálisan sok. Ha csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy prímszám-e, akkor a
kérdést el lehet dönteni polinomiálisan is, kb. művelet elvégzésével. prímfelbontásának
megkereséséhez azonban a legravaszabb módszerrel is több, mint műveletet kell elvégeznünk, ami
exponenciális függvény, így nagy -ekre nem számítható ki megfelelően rövid idő esetén. Ezt a tényt
használja ki a kriptográfia (a titkosírások tudománya) is. A jelenleg legelterjedtebb titkosírási módszer (RSA-
eljárás) is ezen alapul, és ha sikerülne kb. 200–300 jegyű számok prímfelbontását viszonylag rövid idő alatt
(legfeljebb 1 év) megtalálni, akkor ez egy hatalmas gazdasági lavina elindulását jelentené. Ha a maffia által
foglalkoztatott matematikus(ok) jönnének rá a probléma megoldására, akkor a bankok széfjei egy csapásra
kiürülnének, az FBI és a Pentagon titkos adatai ismertté válnának, a folyószámlák lenullázódnának, vagy éppen
hatalmas adósságok gyűlnének fel rajtuk. Így érthetővé válik, hogy ma miért foglalkozik ezzel a problémával
sok matematikus – egyik részük a bankok foglalkoztatásában. Emellett a kriptográfusok között is viták vannak.
Sajnos olyan titkosírási rendszer, amelynek a megfejthetetlensége matematikai egzaktsággal be is van
bizonyítva, nincsen. Alkalmazzunk-e új, de még kipróbálatlan rendszereket, amelyekről a kidolgozójuk úgy érzi,
hogy feltörhetetlenek, de ez talán csak azért nincsenek feltörve, mert kevesen próbálkoztak vele – vagy
használjuk csak az évtizedek óta megszokott titkosírási rendszereket, amelyeknél jóval kisebb esélyben áll fenn
a megfejtés lehetősége, de ha mégis feltöri őket valaki, akkor egyszerre omlik össze minden? Nincs jó válasz
erre a kérdésre.
Az internetes kapcsolatokban mindössze 50-jegyű kódokat használnak, ezek prímtényezős felbontása pedig
egyre inkább lehetővé válik, éppen az internet segítségével. Ezzel a módszerrel például már sikerült A. Lenstra-
nak megadni egy 140-jegyű szám prímtényezős felbontását, amelyet az 1970-es években tűztek ki Rivest,
Shamir és Adleman (az RSA rendszer névadói); megoldását a kitűzők 2050-nél későbbre jósolták.
Lenstra olyan egyszerű módszert használt, amit egy középiskolai előadás keretében is vázolni lehet. Legyen az
egyszerűség kedvéért , ahol és prímszámok! -et ismerjük, de -t és -t
nem. Hogy reálisan lássuk a számítási nehézséget, legyen mondjuk 50-jegyű szám.
Az első gondolat az, hogy két olyan négyzetszámot keresünk, amelyek különbsége -nel osztható. Ha
, de egyik tényezőnek sem osztója, akkor
nyert ügyünk van: legyen mondjuk és , így nyilván
. Két szám legnagyobb közös osztóját pedig már könnyen meghatározhatjuk az euklideszi
algoritmus segítségével, így meg tudjuk adni -t és így prímtényezős felbontását is.
73
A fő nehézség az, hogy ilyen -et és -t találjunk. A trükk az, hogy olyan számokat keresünk, amelyek
„közel” vannak egy többszöröséhez (csak „kicsit” nagyobbak), és csak „kis” prímekből állnak (mondjuk,
az első prímből). Legyen ilyen szám, és . Ekkor viszonylag
kicsi, és így is csak „kis” prímekből áll. Így ezek prímtényezős felbontását meg tudjuk adni:
Tudjuk azt is, hogy osztható -nel. Ha az , , , …, , , , … kitevők

mindegyike páros volna, akkor készen is volnánk, de hát persze ilyen szerencsére nem lehet számítani.
A megoldás az, hogy keressünk sok ilyen párt. Megmutatható, hogy ha több párt találunk, mint
(ahány „kis” prímet használunk), akkor ezekből kiválasztható (éspedig hatékonyan) valahány a
következő tulajdonsággal: ha a megfelelő -k szorzata , a megfelelő -k szorzata , akkor
és négyzetszámok, és a különbségük osztható -nel. Kis

szerencsével és nem lesz -nel osztható. Amint láttuk, ebből már az
prímfelbontása meghatározható.
Az internet segítsége ott van, hogy a fenti párokat sok-sok résztvevő sok-sok gépen egymástól
függetlenül keresheti, és ha talál ilyet, jelenti a központnak. Semmi egyéb szervezésre, adatok cseréjére,
részletszámítások összehangolására nincs szükség.
3. II. rész: Bolyongások a gráfban

A következőkben egy gráfban való „bolyongásokkal” fogunk foglalkozni. Ez alatt azt értjük, hogy egy csúcsból
elindulva élek mentén csúcsról csúcsra lépünk, mindig véletlenszerűen választva ki azt az élt, amelyen haladni
fogunk.
Nagyon sok érdekes kérdés tehető fel egy ilyen bolyongással kapcsolatban; ezekből csak ízelítőt tudunk adni.
Egy fontos kérdés az, hogy átlagosan hány lépéssel jutunk el egy csúcsból egy másikba. Először vizsgáljuk meg
a legegyszerűbb esetet, egy három csúcsból álló összefüggő láncot:
(a csúcsokat balról jobbra számozzuk)! Itt az 1. végpontból kell eljutni a 3-dikba. Legyen a lépések átlagos
száma . Az 1. csúcsból a 2-dikba 1 lépéssel jutunk el, mivel itt nincs más lehetőség. A 2. csúcsból 1
lépéssel valószínűséggel a 3-dikba, valószínűséggel pedig az 1-be jutunk, ahonnan átlagban
ismét lépéssel juthatunk a 3. csúcsba. Így ,
innen pedig . Amennyiben egy 5 pontból álló láncot veszünk, előző eredményeink
felhasználásával megkönnyítjük a megoldást. Itt is a két végpont közötti utat kell megtennünk. Az 1. csúcsból a
3-dikba átlagosan 4 lépéssel jutunk el, majd innen ismét 4 lépéssel a lánc valamelyik végébe, eséllyel
a célpontba, eséllyel pedig a kiindulási pontba, ahonnan átlagosan újabb lépéssel jutunk a célhoz.
Így , ahonnan . Most vizsgáljuk meg a 4 pontból álló
lánc esetét! A kiindulási (1.) pontból átlagosan lépéssel jutunk el a végpontba, a 3. csúcsból pedig legyen
szükségünk átlagban lépésre a táv teljesítéséhez! Ekkor . A 3. csúcsból 1 lépéssel
az esetek fele részében a 4., a másik felében a 2. csúcsba jutunk, ahonnan ismét 1 lépéssel eséllyel a
kezdőpontba (innen átlagosan lépés kell a célhoz), illetve a 3. csúcsba jutunk (innen lépés kell). Az
elmondottakat összegezve , az előző
egyenletből -t helyettesítve -öt kapunk, ahonnan . Általánosan is belátható,
hogy egy hosszúságú úton a szükséges lépések átlagos száma .
74
A következőkben teljes gráfokra vetjük fel a kérdést: Átlagosan hány lépést kell sétálni, hogy minden pontot
lássunk? Először vizsgáljuk meg az esetet! Ha már láttunk pl. 3 csúcsot, akkor egyből kiindulva 1
lépést lépve valószínűséggel olyan csúcsba lépünk, ahol még eddig nem voltunk,
valószínűséggel pedig olyanba, ahol már jártunk. Így ha átlagosan lépéssel jutunk el egy olyan csúcsba,
ahol még nem jártunk, akkor , ahonnan . Így a keresett teljes
lépésszám
Gondolatmenetünk általánosítható: egy csúcsból álló gráfra a lépésszám
Erre a feladatra még nem született tetszőleges gráfra vonatkozó megoldás, azonban az egy konkrét pontba való
eljutásra már igen. Erre a feladatra a legrosszabb eset egy „sárkány” alakú gráf, amely egy csúcsú
teljes gráfból és egy hozzá kapcsolódó csúcsú láncból áll.
Egy újabb kérdés a témához kapcsolódva: adott csúcsból indulva bolyongunk egy gráfon. Ha az összes csúcsát
láttuk, megállunk. Melyik pontban állunk meg a leggyakrabban? Legyen a gráf először egy kör. azt gondolnánk,
hogy a kiindulási ponttal szemközti csúcsban állunk meg leggyakrabban, de meglepő módon nem így van:
bármely csúcsban (természetesen az induló csúcsot kivéve) ugyanolyan valószínűséggel állunk meg (jó
gyakorló feladat!). Nyilvánvaló, hogy a teljes gráf is hasonló tulajdonságú. Be lehet látni, hogy csak a körgráfok
és a teljes gráfok rendelkeznek ilyen tulajdonsággal, az összes többiben ezek a valószínűségek nem egyenlők.
Ez is jó feladat: Ha egy gráfból kiválasztunk egy fokú csúcsot, és a gráfban az élek száma , akkor
ahhoz, hogy visszajussak a kiválasztott pontba, átlagosan lépés szükséges.
Végül a véletlen sétáknak egy szórakoztató alkalmazása: egy városban minden kereszteződésből négy utca fut
ki. Beszállunk egy taxiba, de nem tudjuk a címét annak a háznak, ahová megyünk (bár ha elhaladunk előtte,
felismerjük); azt se tudjuk, honnan indulunk; és lehet, hogy még abban sem vagyunk biztosak, melyik városban
vagyunk. Ennek ellenére, meg tudunk adni a taxisofőrnek egy útvonalat: Bal–Jobb–Egyenes–Vissza–Bal–…
úgy, hogy ha ennek megfelelően kanyarodik az egyes kereszteződésekben, akkor biztosan célhoz érünk.
A trükk az, hogy a kanyarodásokat egymástól függetlenül véletlenszerűen írjuk elő. Ha a városban db
kereszteződés van, akkor nagy valószínűséggel egy hosszú véletlen sorozat végig fog vinni az egész
városon.
75
Varázslók titkai – a nem feltáró
bizonyítás
Wettl, Ferenc
1. 1. Varázslók titkai
1.1. 1.1. Történet egy varázslóról
A régi korok nagy titkokat tudó varázslóinak nehéz volt a sorsa: egész életük félelemben telt, rettegtek, hogy
kincsként őrzött titkuk kitudódik. A Nagy Zöld Sárkány uralkodásának 125. éve azonban olyasmit hozott, ami
megváltoztatta a varázslók életét. Történt pedig, hogy Bebió, a „békából királyfit” varázsigéit olyan szintre
fejlesztette, hogy bármilyen állatot szinte bármivé át tudott változtatni. A varázslás történetében először olyan
varázsigét használt, ami minden alkalommal más, és más volt, szavai nemcsak az állat fajtájától, de még a nap
pillanatnyi állásától is függtek. Egy este például hatalmas nézősereg előtt csak annyit mondott: „beáz nih
lókista!”, mire a kezében tartott patkány kösöntyűvé vált. Kisvártatva így szólt: „viszka!”, s a patkány ismét ott
ficánkolt ujjai között. Másnap reggel farkánál fogva lóbált egy hermelint, amiből a közönség kívánságára tepsi
lett, amint kimondta a „röcsi hánya távé!” szavakat. A visszavarázsláshoz – mint mindig – most is elég volt csak
annyit mondania: „viszka!”.
Reménytelennek tűnt, hogy akad aki megfejti e titkot. Voltak, akik nem is hittek Bebiónak, csalást szimatoltak.
Azt sejtették, hogy Bebio csak a saját, varázsszerekkel előre preparált állataival mesterkedik. Ellea, a
kétkedéséről ismert híres boszorka ravasz tervet eszelt ki. Sokak jelenlétében meghívta Bebiót saját tanyájára,
hogy a következő hét minden napján napkeltekor, és napnyugtakor változtassa át azokat az állatokat, amiket ő
tesz elé, s azzá, amit ő akkor kitalál. „Elhiszem, hogy nem olcsó bűvészmutatvány az egész, ha ezt az egyhetes
próbát kiállod!” – mondta. Bebió kényszeredett mosolya jelezte, nehezen tud mit válaszolni. Ha visszautasítja a
kérést, azt fogják gondolni, hogy csalás van a dologban. Ha elfogadja a meghívást, akkor arra számíthat, hogy
gondosan megtervezett kísérletekben kell részt vennie, például ugyanazokat az állatokat kell majd többször
hasonló körülmények között átváltoztatnia, így Ellea megtudhat valamit titkaiból. Bebió csapdába esett,
nemigen mondhatott nemet, ha viszont igent mond, féltve őrzött titkai kerülhetnek veszélybe. Reménykedve,
hogy a hátralévő napok alatt lesz még valami mentő ötlete, végül elfogadta a meghívást.
Bebió látta, a csapdából csak úgy mászhat ki, ha meg tudja győzni Elleát arról, hogy tudja a bármilyen állatból
bármit varázslás titkát, de ezt nem az Ellea által előkészített állatokkal teszi. Sok töprengés után Bebió kitalált
valami furfangosat. A következő ötlettel kereste fel Elleát:
– Ellea! Arra gondoltam, hogy amikor majd elém raksz egy állatot, én átmegyek vele egy másik szobába, ahol
senki sem láthat, ott átváltoztatom a te állatodat valamilyen másik állattá. Ezután visszajövök, és ezt az állatot
azzá változtatom, amivé te csak akarod. Így majd láthatod a varázslatot, de nekem sem kell félnem attól, hogy
kifürkészel valamit a titkomból.
– Nem, nem! – válaszolta Ellea. – Lehet, hogy te csak a saját preparált állataiddal tudod a „varázslatot”. A másik
szobában eltünteted az enyémet, és a tiéddel jössz vissza! Ez így nem varázslat, csak olcsó, gyerekeknek való
régi trükk! Rotulfo Varázsdoboz I-ében van is egy ilyen játék fehér egér.
– Számítottam erre az ellenvetésre. Arra gondoltam, ha visszajövök az állattal, két lehetőséget kínálok fel neked.
Egyik esetben arra kérhetsz, hogy a „viszka!” varázsszóval változtassam vissza az állatodat. Ha ezt választod,
azonnal ellenőrizheted, hogy az állat valóban a tiéd-e, nem cseréltem-e ki a sajátomra. A másik lehetőséged az
lenne, hogy megmondod mivé változtassam az állatot. Így meg azt ellenőrizheted, hogy tudom-e a varázslatot.
Tehát ha én a saját állatommal állok eléd, te pedig azt kéred tőlem, varázsoljam vissza, le fogok bukni, ha pedig
a te átváltoztatott állatoddal jövök vissza, de nem tudom a varázslatot, akkor nem leszek képes átváltoztatni
azzá, amit kérsz. Ha rajtakapsz, világgá kürtölheted, hogy hazudtam.
– Nem, nem! Nem tetszik. Sosem lehetek biztos abban, hogy nem csak a szerencsén múlott-e az egész. Ha
mindig épp akkor hozod a saját állatodat, amikor arra kérlek varázsolj, és pont akkor hozod vissza az enyém,
amikor arra kérlek, változtasd vissza, nem fogsz lebukni!
76
bizonyítás
– Ez igaz! Ha csak egyszer próbálkozunk, 1/2 az esélye, hogy ez történjen, de ha mondjuk 10-szer, akkor már
, azaz . De tőlem próbálkozhatunk 50-szer is. Ha nem tudom a titkot, így már
csak az esélye1 annak, hogy nem bukom le. Ez a
valószínűség már olyan kicsi, hogy még varázslók közt sincs reális esély a bekövetkeztére.
– Hmm. Én nem szerencsejátékra hívtalak, azért szerveztem meg ezt a hetet, hogy megtudjak valamit!
– Egy hét múlva vagy biztosan tudni fogod, hogy én csaló vagyok, vagy elegendően nagy biztonsággal azt, hogy
valóban tudom a titkot! Gondolom a barátaid, sőt az ellenségeid is jelezték már, hogy tanui szeretnének lenni
annak, ami a történni fog nálad a jövő héten. Ha valami kiderül a titkaimból azt ők is megtudják, s így hamar
tudni fogja mindenki. Ha viszont úgy járunk el, ahogy javasoltam, te meggyőződhetsz róla, hogy tudom a titkot,
ők viszont még ezt sem tudják meg. Azt hihetik, hogy összebeszéltünk, és te mindig épp azt kéred tőlem,
amiben előre megállapodtunk. Amit látnak, nekik semmit sem fog bizonyítani! Meg fogja őket ütni a guta!
Ez az érv végre hatott, s a következő héten Bebió bebizonyította Elleának, hogy valóban tudja a titkot, Ellea
pedig ellenőrizhette mindezt, s a bizonyítást elfogadta, amint a bizonyossághoz számára is elegendően közel
értek! És ami Bebiónak olyan fontos volt: titkaiból sem Ellea, sem vendégei nem tudtak meg semmi
használhatót.
Bebió e módszerének különféle változatait a varázslók azóta is használják, ha egy varázstitok ismeretét akarják
úgy bizonyítani, hogy közben a lehető legkevesebbet tárják fel tudásukból. Az ilyen bizonyítást legkevésbé
feltáró bizonyításnak nevezik. Ha a bizonyítás olyan, hogy abból egyáltalán semmi sem derülhet ki a titokról,
akkor nem feltáró bizonyításról2 beszélünk.
Bár közvetlenül nem vág írásunk témájába, megemlítjük a történet folytatását is. Ellea a következő hónapokban
többször is meghívta tanyájára Bebiót hasonló nyilvános bemutatókra. Hamarosan elterjedt a pletyka, hogy
Ellea összejátszik Bebióval. Ellea ugyan határozottan tagadta a vádat, de olyan megfejthetetlen mosoly kísérte
szavait, ami jót tett a pletyka terjedésének. Aztán másfél év múlva Ellea feleségül ment Bebióhoz, ő pedig
megosztotta titkait hitvesével.
1.2. 1.2. Mit tanulhatunk a varázslóktól?

Titkaink nekünk hétköznapi embereknek is vannak, köztük olyanok is, melyek tudását nap mint nap
bizonyítanunk kell. Gondoljunk csak a bankkártyára. Ahhoz, hogy pénzhez jussunk, be kell bizonyítanunk, hogy
ismerjük a kártya pin-kódját. A módszer, amit jelenleg használunk, a lehető legprimitívebb. Kiadjuk teljes
titkunkat, abban bízva, hogy a gépen keresztül senki nem fog hozzájutni. Jelenleg a legtöbb helyen ugyanez
játszódik le egy központi számítógépre való belépéskor is. Begépeljük a saját azonosítónkat, majd saját
jelszavunkat, amit a hálózaton, vagy a gépben számtalan módon el lehet lopni (mi pedig nyugodtak vagyunk,
mert jelszavunkat nem látjuk kiíródni a képernyőre).
E dolgozat témája a kriptográfiának, azaz a titkosítás tudományának a nem feltáró bizonyításról szóló fejezete,
mely az 1980-as évek közepén született. E téma tanulmányozása a matematika több területének elemi ismeretét
igényli, ezek közül a legfontosabbak a számelmélet, az algoritmusok bonyolultságának elmélete és a
valószínűségszámítás. Ennyi mindent e bevezető ismertetőben nem tudunk áttekinteni, ezért csak egy területre, a
számelméletre koncentrálunk. Szükségünk lesz a számítási bonyolultság fogalmára. Erről bővebben esik szó
Lovász László e könyvben megjelent cikke első részében. Azt fogjuk mondani, hogy egy számítási feladat
hatékonyan vagy gyorsan elvégezhető, ha van olyan eljárás a feladat megoldására, melynek végrehajtásához
szükséges idő bármely input esetén az input méretét jellemző számnak valamely polinomjával (például
négyzetével) becsülhető. Ha egy számítási feladat megoldásához szükséges idő az input méretét jellemző szám
exponenciális függvénye, akkor a számítási feladatot bonyolultnak fogjuk tekinteni. A továbbiakban
ismertetendő titkosítási eljárások azon alapulnak, hogy egy konkrét számítási feladat jelen tudásunk szerint
bonyolult (megoldása a gyakorlatban évszázadokig tartana a mai leggyorsabb számítógépekkel), míg valami
további információ felhasználásával hatékonyan kiszámíthatóvá válik (a gyakorlatban pl. a másodperc törtrésze
alatt).
A kriptográfia irodalmából csak két alapvető munkára, a [4] és [7] könyvekre hivatkozunk, melyek számtalan
további hivatkozást tartalmaznak. Közülük a [4] könyv e mű írásakor az interneten legálisan és ingyen is
1
Bebió fiatal korában a nagy számok mágiájával foglalkozott, innen e varázslók közt ritka fejszámoló képessége.
2
Angol nyelvterületről származó varázslók leggyakrabban a „zero knowledge proof” kifejezést használják e módszerre.
77
bizonyítás
elérhető. A magyar nyelvű kriptográfiai témájú könyvek közül kettőt említünk, Ködmön József [3] munkája az
informatikai biztonság alapjaival és a PGP nevű titkosító rendszer használatával foglalkozik, míg Singh
Kódkönyve a kriptográfia történetéről ad áttekintést [6].
E fejezet befejezéseként egy egyszerű, a kriptográfia népszerűsítő irodalmából ismert, matematikán kívüli nem
feltáró bizonyítás megkonstruálását kérjük az Olvasótól.
1. feladat. A mellékelt térképen egy barlang járatai láthatóak. Az pontnál van a barlang bejárata, -nél
egy elágazás, a két út -nél egy körbe zárul, ahol egy kapu van. Az pontból nem látszik , és sem
-ból, sem -ből nem látszik . Bianka tudja a kapu kinyitásának titkos módját, Elemér nem. Hogyan
bizonyíthatja Bianka Elemérnek, hogy ki tudja nyitni a kaput, ha nem akarja, hogy Elemér meglássa a kapu
kinyitását. Mit tegyenek, ha ugyanakkor Elemér nem szeretné, ha a folyton nyomában járó, s minden lépését
figyelő Fidél is meggyőződhetne arról, hogy Bianka tudja a titkot?
1. ábra.
2. 2. Számolás maradékokkal
A továbbiakban szükségünk lesz a számelmélet néhány alapfogalmára. Először a moduláris összeadás és
szorzás, a moduláris inverz, majd a moduláris négyzetgyökvonás fogalmával és néhány alaptulajdonságával
ismerkedünk meg. Közben szükségünk lesz a kínai maradéktétel egy speciális esetére is. E fejezetet átugorhatja
a számelmélet elemi alapfogalmaiban járatos olvasó. A számelmélettel való ismerkedéshez Sárközi András
művét [5] valamint Szalay Mihálynak a Speciális Matematika Tankönyvek sorozatban megjelent könyvét [8]
ajánljuk. További tanulmányokhoz Freud Róbert és Gyarmati Edit egyetemi tankönyve javasolható [2], de az
érdeklődő több érdekes és olvasásra érdemes számelméleti témájú könyvet talál az elmúlt évtizedekben
magyarul megjelent könyvek között.
78
bizonyítás
2.1. 2.1. Moduláris összeadás és szorzás

Ismeretes, hogy a maradékos osztás egész számok között egyértelműen elvégezhető, azaz, ha és egész
számok és , akkor egyetlen olyan és egész létezik, hogy
és . Az számot az szám -mel való osztási maradékának nevezzük. Azt
is szokás mondani a fenti maradékra, hogy az „ maradéka modulo ”. E maradékra az
jelölést használjuk. Itt tehát egy kétváltozós művelet jele. Példaként legyen
és . Ekkor , tehát és , azaz
.
Ha és az -mel osztva azonos maradékot ad, akkor azt mondjuk, hogy kongruens -vel modulo
, és ezt úgy jelöljük, hogy . Például
, mert 9-cel osztva 11, és 47 is 2-t ad maradékul. Ne keverjük össze a két „mod” jelölést:
azzal ekvivalens, hogy
. Az előbbi példánkban és
, tehát valóban .
Könnyen látható, hogy pontosan akkor teljesül, ha osztója

-nak. E tulajdonság felhasználásával igazolható, hogy ha és
, akkor ,
és . Például
, esetén
és , ami egyébként azzal ekvivalens, hogy egy páros
és egy páratlan szám összege páratlan, míg szorzata páros.
Az előzőekből azonnal adódik, hogy ha egy egészekből álló kifejezésben csak az összeadás, kivonás és szorzás
művelete szerepel, akkor e kifejezés értékének modulo vett maradéka nem fog megváltozni, ha benne
bármelyik számot kicseréljük egy vele modulo kongruens számmal. Például
, mivel ,
és . Ez vezet a
maradékosztályokkal való számolás, más néven a moduláris aritmetika fogalmához.
Az egész számok osztályokba sorolhatók úgy, hogy egy osztályba kerüljenek azok a számok, amelyek egy
rögzített pozitív egész számmal osztva azonos maradékot adnak. Jelölje vagy egyszerűen csak
azt az osztályt, melynek minden eleme maradékot ad. Például modulo 3 a következő három
maradékosztály létezik: ,
,
. Miután az, hogy a fenti három művelettel elvégzett számolás eredménye melyik
osztályba esik csak attól függ, hogy mely osztályba eső számmal számoltunk, természetes módon definiálhatjuk
a maradékosztályok közti műveleteteket. , illetve
, ha egy és egy osztályból vett szám összege a , illetve szorzata a
osztályba esik. Például és , mert
például és . Azt a struktúrát, amit a modulo maradékosztályok a
köztük definiált fenti műveletekkel alkotnak -mel jelöljük. Például elemei
, míg az elemek közt definiált két művelet táblája:
79
bizonyítás
Könnyen látható, hogy ha és relatív prímek, azaz és legnagyobb közös osztója 1, akkor
minden eleme relatív prím -hez. Ha két modulo maradékosztály ilyen tulajdonságú, akkor a
szorzatuk is.
Az olyan maradékosztályoknak, melyek elemei relatív prímek -hez, a szorzás műveletével alkotott
struktúráját -gal jelöljük. Például elemei: , , , ;
művelettáblája:
A továbbiakban az egyszerűség kedvéért és elemeit a szögletes zárójeleket elhagyva, a

maradékosztályból választott valamely reprezentánssal fogjuk jelölni. E reprezentánsokat leggyakrabban a
halmazból választjuk. Tehát e megállapodás után elemeinek
halmaza , ha pedig prím, akkor elemeinek halmaza
.A mint egy eleme, ugyanazt jelöli, mint .
Ha , akkor -nek csak egy eleme van, pedig nem is létezik, ezért a továbbiakban
feltesszük, hogy .
2.2. 2.2. Moduláris inverz

Könnyen megmutatható, hogy elemeit beszorozva egy elemmel, elemeinek
egy permutációját kapjuk, amit másként úgy is kifejezhetünk, hogy az egyenlet minden
esetén egyértelműen megoldható (az és közti szorzásjel a -beli művelet
jelöli!). Speciálisan esetén azt kapjuk, hogy minden maradékosztályhoz található
80
bizonyítás
egyetlen olyan maradékosztály, melyre . Ezt a maradékosztályt nevezzük az

maradékosztály inverzének. Az egész moduláris inverzén az -val reprezentált
maradékosztály inverzének 0 és közé eső reprezentánsát értjük, és erre az elemre az
jelölést használjuk.
A moduláris inverz létezése a kongruenciák nyelvén így fogalmazható meg: az

kongruencia minden egész és minden -hez relatív prím
esetén egyértelműen megoldható, azaz egyetlen olyan ,
egész létezik, hogy a fenti kongruenciát kielégítő számok pontosan azok, melyek
eleget tesznek az kongruenciának.
Lássunk két példát: -ban , , és , míg a fenti

művelettáblán könnyen ellenőrizhető, hogy minden eleme saját maga moduláris inverze, azaz
esetén .
Kérdés, hogy miként számítható ki minél gyorsabban a moduláris inverz. A következőkben az euklideszi
algoritmus egy erre a feladatra kihegyezett változatát fogjuk ismertetni. Kezdjük egy egyszerű példával.
Számítsuk ki értékét! A részeredményeket egy kétoszlopos táblázatban fogjuk
feljegyezni, melynek első sorában és 0, míg második sorában és 1 áll:
Ezután a táblázat további sorait rekurzív módon a megelőző kettőből a következő egyszerű képlettel fogjuk
kiszámítani: 3
Ezt az eljárást addig ismételjük, amíg a bal oldalon 1-et nem kapunk. Ekkor a jobb oldalon inverze fog állni,
egészen pontosan az inverz maradékosztály egy eleme. Az , értékekkel számolva
a következő táblázatot kapjuk (a második oszlop mellett zárójelben megadjuk a részletszámításhoz használt
értékeket is):
3
Az az valós szám egész részét jelöli, azaz azt a legnagyobb egészt, mely nem nagyobb -nél. Például
, . Ha és egészek, akkor a maradékos osztás szerinti

( ) összefüggésben szereplő és kifejezhető e függvény
segítségével: , .
81
bizonyítás
Azt kaptuk tehát, hogy az 5-tel reprezentált -beli mellékosztály inverze a -tel reprezentált
maradékosztály, de mivel , ezért ez megegyezik a
mellékosztállyal. Összefoglalva tehát: .
Annak bebizonyításához, hogy ha és relatív prímek ( ), akkor a fenti eljárással

megkapjuk értékét, két állítást kell igazolni:
1. A bal oldali oszlopban véges sok lépésen belül eljutunk az 1-eshez.
2. A táblázat mindegyik sorának bal oszlopában álló és jobb oszlopában álló számok teljesítik az
feltételt, így az utolsó sorban álló számra
.
Az első állítás bizonyításához elég megmutatni, hogy az egymás után következő számok mindig relatív prímek,
továbbá hogy szigorúan monoton csökkenő sorozatot alkotnak. A második állítás nyilvánvalóan igaz a táblázat
első két sorára, a továbbiakra pedig a kongruenciák korábban említett tulajdonságaiból levezethető. A
bizonyítások kidolgozását az olvasóra bízzuk.
Még meglehetősen nagy számok esetén is gyorsan számolható a moduláris inverz. A következő feladat
számítógép használata nélkül is gyorsan megoldható.
2. feladat. Határozzuk meg

értékét! (A két adott szám relatív prím, mivel 12 121 212
121 prím.)
2.3. 2.3. Kínai maradéktétel

A kínai maradéktétel lineáris kongruenciarendszerek megoldhatóságáról szól. Nekünk csak egy speciális esetére
lesz szükségünk. Legyen és két különböző prím, és tetszőleges egészek. Ekkor az
kongruenciarendszer megoldható, és a megoldás egyértelmű modulo . A megoldás egyszerűen meg is

konstruálható. Jelölje a inverzét mod , míg a inverzét mod , azaz legyenek igazak a
és kongruenciák. Nagyon
82
bizonyítás
könnyű ellenőrizni, hogy ekkor az megoldása a fenti

kongruenciarendszernek. Az egyértelműség bizonyításához csak azt kell megmutatni, hogy bármely két
megoldás különbsége osztható -val. Ezek igazolását az olvasóra bízzuk.
3. feladat. Oldjuk meg az
és az
kongruenciarendszereket!
2.4. 2.4. Moduláris hatványozás és négyzetgyökvonás

Egy szám moduláris négyzetreemelése nem jelent újat, hisz ez csak egy moduláris szorzás. Segítségével a
moduláris hatványozás is gyorsan elvégezhető. A módszer lényege, hogy a részletszámításokat is modulárisan
végezzük, így mindig kisebb számokkal kell számolnunk, másrészt ismételt négyzetreemelésekkel kiszámítjuk
az alap kettőhatvány-kitevőjű hatványait, amelyek közül a megfelelőek összeszorzásával megkapjuk az
eredményt. További magyarázat helyett csak egy egyszerű példát mutatunk.
Számítsuk ki értékét számológép használata nélkül! Először ismételt

négyzetreemelésekkel kiszámítjuk 9 kettőhatvány-kitevőjű hatványait:
, ,
. Ezután a
kitevőt, azaz 22-t felbontjuk kettőhatványok összegére (ez a kitevő kettes számrendszerbeli alakjának felírásával
ekvivalens feladat): (a 22 kettes számrendszerbeli alakja 10110). Így
, tehát
.
A négyzetgyökvonás elvégzése általában már korántsem ilyen egyszerű feladat. Mielőtt ennek vizsgálatára
térnénk, felelevenítünk egy definíciót és két fontos számelméleti alaptételt:
Legyen pozitív egész, és legyen . Azt mondjuk, hogy az szám négyzetelem

modulo , ha van olyan egész, hogy .
• kis Fermat-tétel: Ha prím és nem osztható -vel, akkor
83
bizonyítás
• Euler-feltétel: Ha prím és nem osztható -vel, akkor az

kongruencia pontosan akkor oldható meg – azaz pontosan akkor négyzetelem modulo
–, ha
és ekkor a fenti kongruenciának modulo két különböző megoldása van. Ha az egyik megoldás ,
akkor a másik (ha a gyökök 0 és közé eső reprezentánsait keressük, tehát
, akkor a másik megoldás reprezentánsa ).
Az utóbbi tétel felhasználásával könnyen bizonyítható, hogy abban az esetben, ha alakú

prím és négyzetelem, akkor két négyzetgyöke
ugyanis .
4. feladat. Határozzuk meg és 5 négyzetgyökeit modulo 31.
Ha a modulus nem prím, de két alakú prím szorzata, akkor e prímtényezők ismeretében könnyen
kiszámítható bármely négyzetelem négyzetgyöke. A két alakú prím szorzataként előálló
egészeket Blum-egészeknek nevezik.
Legyen , ahol és két különböző prím, és tegyük fel, hogy az

( ) kongruenciának egy megoldása. Először
megmutatjuk, hogy e kongruenciának modulo négy különböző megoldása, azaz -nak négy különböző
négyzetgyöke van, ha és relatív prímek. Legyen , illetve az a két egész szám, melyekre
és , illetve
és . Minthogy
megoldható, ezért is, és a két
gyöke és . Hasonlóképpen két gyöke és .
A kínai maradéktételből következik, hogy az ( )
kongruenciának pontosan négy megoldása van, melyeket a következő négy kongruenciarendszer megoldásából
kaphatunk meg:
84
bizonyítás
Könnyen bizonyítható, hogy a négy különböző gyök közül kiválasztható kettő úgy – jelölje ezeket és
–, hogy a négy négyzetgyök kongruens legyen az alábbi négy számmal modulo : , , ,
.
Az előbbiekben feltételeztük, hogy már ismerjük az kongruencia egy

megoldását. Ez általában persze nincs így, ha azonban Blum-egész, azaz
, akkor az , illetve az
kongruenciákat ismerete nélkül is meg tudjuk oldani, így az (1)–(4)
kongruenciarendszerek az alábbi alakba írhatóak:
(
5
)
5. feladat. Határozzuk meg 53-nak modulo 77 vett négyzetgyökeit!
2.5. 2.5. A prímtényezős felbontás és a gyökvonás

A titkosítás tudományának mai módszerei közül igen sok egyrészt arra a sejtésre épül, hogy egy egész szám
prímtényezőkre bontása igen számításigényes feladat, másrészt arra a tényre, hogy vannak olyan számítási
feladatok, melyek a prímtényezők ismeretében igen gyorsan elvégezhetők, a prímtényezők ismerete nélkül
viszont csak legalább olyan nagy munkával, mint maga a prímtényezőkre bontás. Például ha valaki csak annyit
tud egy számról, hogy az két 200-jegyű prím szorzata, akkor ismereteink és a számítástechnika mai fejlettsége
mellett prímtényezőkre bontásához sok évtizednyi gépidőre lenne szükség a leggyorsabb mai gépeken is.
Tetszőleges, -hez relatív prím egész szám négy négyzetgyökének meghatározása a korábban megismert
algoritmussal a másodperc tört része alatt elvégezhető még egy egyszerű PC-n is, ugyanakkor a prímtényezők
ismerete nélkül is gyorsan lefutó algoritmus nem ismeretes. Az, hogy ilyen algoritmus nem létezik, nincs
bizonyítva, azt azonban magunk is ellenőrizhetjük, hogy ha volna, akkor lenne a prímtényezős felbontásra is
gyors algoritmus.
Tegyük fel tehát, hogy „gyorsan” ki tudjuk számolni egy -nel relatív prím szám modulo vett négy
négyzetgyökét. Jelölje a négy gyököt , , és , ahol
. Mivel , azaz
, de , ezért
valódi osztója -nek. A legnagyobb közös osztó a prímtényezők ismerete nélkül is
gyorsan számolható az euklideszi algoritmussal, ezért „gyorsan” faktorizálható.
85
bizonyítás
Vajon mi történik, ha csak olyan algoritmust ismerünk, mely egy szám négyzetgyökei közül csak egyet (illetve
annak ellentettjével együtt kettőt) képes meghatározni? Vajon ekkor meg tudjuk határozni prímtényezős
felbontását? Erre az esetre nagyon egyszerű véletlen algoritmus van. Erről szól a következő feladat.
6. feladat. Legyen , és tegyük fel, hogy ismerünk egy olyan eljárást, mely tetszőleges
elemhez megadja ennek egy négyzetgyökét. Konstruáljunk olyan véletlen
algoritmust, mely 1-hez tetszőlegesen közeli valószínűséggel meghatározza valamely szám összes gyökét, s
ezzel lehetővé teszi gyors tényezőkre bontását!
Megemlítünk egy másik problémát is, mely a prímtényezők ismeretében könnyen megoldható, ellenkező
esetben azonban nem ismeretes gyors algoritmus az eldöntésére. Ez az ún. négyzetes maradék probléma, mely a
következőképpen szól. Tegyük fel, hogy két prím szorzata, és jelölje azon
egészek halmazát, melyekre az és a
kongruenciák közül vagy mindkettő megoldható, vagy egyik sem! Másként fogalmazva az
vagy a -ben és a -ban is négyzetelem, vagy egyikben sem. Talán meglepő, de az, hogy
eleme-e -nak, vagy nem, könnyen és igen gyorsan eldönthető akkor is, ha nem ismerjük és értékét4.
Ezek után a kérdés az, hogy egy elemről hogyan dönthető el, hogy négyzetelem-e -ben?
Tudjuk, hogy pontosan akkor négyzetelem -ben, ha négyzetelem -ben és a -
ban is, azaz ha mindkét kongruencia megoldható. Prím modulus esetén az Euler-feltétellel könnyen eldönthető,
hogy egy szám négyzetelem-e vagy sem, így ha ismerjük prímtényezőit, a kérdést gyorsan meg tudjuk
válaszolni. Nem ismeretes olyan módszer azonban, melynek segítségével ez a kérdés a prímtényezők ismerete
nélkül is gyorsan megválaszolható volna.
Minthogy az számokról nehéz eldönteni, hogy négyzetelemek-e vagy sem, ezért az

elemet álnégyzetnek, vagy álnégyzetelemnek nevezzük, ha nem négyzetelem.
7. feladat. Döntsük el, hogy 19 négyzetelem, álnégyzetelem vagy egyik sem modulo 77. Számítógépet
használva soroljuk fel elemei közül az összes négyzetelemet és az összes álnégyzetelemet.
3. 3. A nem feltáró bizonyítás

3.1. 3.1. A tudás bizonyítása
Legyen két – legalább százjegyű – prímszám szorzata. Tegyük fel, hogy Bianka ismeri két
prímtényezőjét. Hogyan tudná e tudását bizonyítani Elemérnek anélkül, hogy a két prímet elárulná? Az előző
fejezetben mondottak szerint jó bizonyítás lenne, ha egy véletlenül választott számból rövid időn belül
négyzetgyököt tudna vonni modulo . Feltesszük, hogy , azaz feltesszük, hogy a
véletlen elemet -ből választjuk. Ha volna, aminek igen kicsi a
valószínűsége, akkor -nek azonnal ismernénk egy prímtényezőjét, és a kérdés érdektelenné válna. Kérdés,
hogy Bianka az négy gyöke közül melyiket adja meg Elemérnek válaszul. Mind a négyet nem adhatja meg,
hisz ezek ismeretében Elemér is hamar meg tudná határozni prímtényezőit. Olyan tulajdonságot kell
tehát találni, melyet mindig pontosan egy gyök elégít ki a négy közül és amelyet Elemér is könnyen tud
ellenőrizni. Elemér tehát választ egy tulajdonsággal rendelkező számot, a négyzetét elküldi Biankának, aki
kiszámítja a gyökeit, és kiválasztja közülük az egyetlen tulajdonsággal rendelkezőt, amit bizonyságul
visszaküld Elemérnek.
4
E téma részletesebb taglalására e cikk keretei között nincs módunk, csak annyit jegyzünk meg, hogy ha az -nel jelölt ún.
Jacobi-szimbólum értéke 1, akkor , ha , akkor . Definíció szerint
, ahol értéke 1 vagy aszerint, hogy

négyzetelem vagy nem modulo . Bár a definícióban szerepelnek prímtényezői, a Jacobi-szimbólum kiszámításához nincs szükség
ismeretükre.
86
bizonyítás
Megmutatjuk, hogy ha Blum-egész, azaz , és prímek,

, akkor egy -nel relatív prím négyzetelem négy modulo vett négyzetgyöke között
pontosan egy négyzetelem van. A bizonyítás előtt oldjuk meg az alábbi feladatot!
8. feladat. A 4. feladatban kiszámoltuk 53 négyzetgyökeit modulo 77. A négy gyök közül melyik négyzetelem?
Ha a négy négyzetgyök egyike és négyzetelem, azaz az

kongruenciának van megoldása, akkor van az és az
kongruenciáknak is, azaz, az (1)–(4) kongruenciarendszerekben is
használt jelölésekkel, és
megoldható. Eszerint tehát modulo , míg modulo négyzetelem. Minthogy és 3-mal
kongruensek modulo 4, ezért az Euler-feltételből azt kapjuk, hogy
, tehát nem négyzetelem. Mivel egy négyzet és egy nem négyzet szorzata nem
négyzet, így , illetve sem négyzetelem. Azt kaptuk tehát, hogy az (1)–(4)
kongruenciarendszerek közül pontosan egy van, melynek megoldása négyzetelem.
9. feladat. Mutassuk meg, hogy ha Blum-egész, és jelöli a modulo vett négyzetelemek

halmazát, akkor az függvény egy permutációját adja,
melynek inverze:
Ahhoz, hogy a tudás bizonyítására kigondolt algoritmusunk teljes legyen, már csak azt kell biztosítanunk, hogy
Elemér egy véletlen négyzetelemet válasszon, és annak négyzetét küldje gyökvonásra Biankának. A
legegyszerűbb módszer az, ha Elemér választ egy véletlen egészt ( ,
), és -t küldi Biankának, míg -t titokban tartja, hisz épp ez lesz a
négyzetgyökei közül a négyzetelem. Így tehát a tudás bizonyítására kitalált protokollunk, a tudását bizonyító
Bianka és az azt ellenőrző Elemér részvételével zajló alábbi lépésekből áll:
1. lépés. Elemér választ egy véletlen számot, kiszámolja és

értékét és -t elküldi Biankának, míg -t titokban tartja.
2. lépés. Bianka kiszámítja négyzetgyökeit modulo és kiválasztja közülük azt a számot, amelyik
négyzetelem (vagy egyszerűen alkalmazza a 9. feladatbeli képletet), és ezt visszaküldi Elemérnek.
3. lépés. Elemér a kapott számot összeveti -nal. Ha azonosak (illetve kongruensek modulo ),
elfogadja Biankának az prímtényezőinek ismeretére vonatkozó állítását.
Jó-e Bianka tudásának ez a bizonyítása? Vizsgáljuk meg alaposan. Ellenőrizzük néhány feltétel teljesülését!
1. Elemér a protokoll szabályai szerint eljárva nem tudhat meg semmit Bianka titkáról; amit megtudhat, az az
egyetlen bitnyi információ, hogy Bianka tudja-e a titkot, vagy nem. Ez rendben van, Elemér valóban nem
tudott meg semmit, hisz Bianka olyan számot küldött vissza, amit Elemér már egyébként is ismert.
2. Bianka nem csaphatja be Elemért. Erre Biankának valóban nincs módja. Az egyetlen lehetősége, hogy -
re -tel válaszol.
3. Elemér nem adhatja ki magát egy harmadik személy előtt, mint Bianka titkának tudója. Ha ki tudná adni
magát, az azt jelentené, hogy meg tudja határozni egy szám négyzetgyökét, akkor pedig felbontását is
meg tudja adni, azaz tud(hat)ja a titkot. Az természetesen előfordulhat, hogy Elemér egy olyan számot kap,
amelynek négyzetgyökére „véletlen” próbálkozással rátalál, ennek valószínűsége azonban rendkívül kicsi.
(Olyan támadás persze elképzelhető, hogy valaki Bianka felé ellenőrnek, míg vele egy időben Elemér felé
bizonyítónak adja ki magát, és Elemér üzenetét változatlanul átküldi Biankának, míg az ő válaszát Elemérnek
küldi. Az ilyen támadás ellen más, e protokollon kívüli módszert kell használni.)
87
bizonyítás
4. Elemér nem csaphatja be Biankát. Ez azt jelenti, hogy Elemér a protokoll szabályaitól való eltéréssel nem
juthat információhoz. Ez a feltétel sajnos esetünkben nem teljesül! Ha Elemér egy olyan számot választ
(és ilyet valószínűséggel véletlenül is találhat, mint a 6. feladatban), mely nem négyzetelem, és
sem, akkor a válaszul kapott és ellentettje, , együtt megadják négy négyzetgyökét,
aminek ismeretében Elemér már felbonthatja -et tényezői szorzatára.
5. A protokollt ismerő külső megfigyelő még azt sem tudhatja meg, hogy Bianka tudja-e a titkot 5. Ez másként
fogalmazva azt jelenti, hogy a valóságos párbeszédek könnyen szimulálhatók olyannal, melyek a titok
ismerete nélkül készültek és megkülönböztethetetlenek a valóságosaktól. Esetünkben e feltétel is fennáll, hisz
párokat bárki generálhat a prímtényezők ismerete nélkül is, és e számokkal lejátszhatja a
fenti protokollt.
E részben sikertelen, de tanulságos próbálkozás után másik módszerrel próbálkozunk.
3.2. 3.2. Használjuk, amit a varázslóktól tanultunk

Látjuk, az előző megoldás nem volt jó abban az értelemben, hogy Elemér – igaz, csak a protokoll szabályainak
be nem tartásával – megszerezhette Bianka titkát. Eszerint olyan megoldást kell találnunk, melyben Bianka nem
vállalja, hogy egy Elemér által javasolt számból négyzetgyököt von. Ez hasonló ahhoz, ahogy Bebió sem
vállalta, hogy bármely állatot átvarázsol bármivé. ő azt tette, hogy előbb az Ellea által adott állatot titokban
átvarázsolta valami mássá. Meg tudjuk ezt mi is valósítani az Elemér által választott négyzetszámmal?
Az ötlet az, hogy a megadott négyzetszámot Bianka először beszorozza egy véletlenül választott szám
négyzetével, és csak ebből vállalja a modulo vett négyzetgyökvonást. A javított protokoll tehát a következő.
Adva van , ahol két különböző prím szorzata. Bianka bizonyítja, hogy ismer olyan
számot, melyre , azaz ismeri valamely négyzetgyökét.
1. lépés. Bianka választ egy véletlen számot, és elküldi Elemérnek az

számot. (Bianka „átvarázsolja” az négyzetszámot egy másik négyzetszámmá.)
2. lépés. Elemér választ egy véletlen bitet (azaz vagy 1), és azt elküldi Biankának. (A
eset felel majd meg a „viszka”-kérés esetének.)
3. lépés. Bianka visszaküldi a értéket Elemérnek. (Eszerint

esetén Elemér megtudja, hogy melyik szám négyzetével „varázsolta” Bianka -et -ná,
esetén pedig megtudja egy négyzetgyökét.)
4. lépés. Elemér ellenőrzi, hogy esetén fennáll-e a ,

míg esetén a kongruencia. Ha nem áll fenn, nem
fogadja el Bianka állítását.
Vizsgáljuk meg ezt a protokollt is!
1. Aki tudja értékét, bármilyen választása mellett sikeresen le tudja játszani a protokollt. Valóban,
ismeretében és kiszámítása egyik értéke mellett sem okoz nehézséget.
2. Bárki, aki értékét nem ismeri (például az imposztor Imre), minden körben csak 1/2 valószínűséggel jár
sikerrel a bizonyító szerepében. Ha Imre megsejti, hogy értéke 0 lesz, választ egy véletlen számot, s a
protokoll szabályait követve sikerrel jár. Ha Imre megsejti, hogy lesz, akkor választ egy véletlen
számot, és az 1. lépésben Elemérnek az számot küldi. A 3.
lépésben a számot küldi, ami a 4. lépésben sikert hoz számára.
3. A protokoll során semmi új információhoz sem lehet jutni. Fidél, aki nagyon figyeli a párbeszédeket, és
persze semmit nem tud a titokból, esetén lát egy
5
E feltételt nevezik angolul „zero knowledge condition”-nek.
88
bizonyítás
számpárt, míg esetén egy számpárt. Ezek mind olyan

számpárok, amilyeneket maga is tudna generálni tetszőleges, akár előre adott bitsorozathoz,
esetén egy véletlenül választott , míg esetén egy véletlen szám segítségével.
E protokoll nemcsak akkor használható, ha Bianka bármely szám négyzetgyökét ki tudja számolni, de akkor is,
ha csak egyetlen szám egyetlen négyzetgyökét tudja, amiből még nem tudja meghatározni
prímfelbontását. Egy ilyen tudás bizonyításának egy lehetséges alkalmazásáról szól a következő fejezet.
3.3. 3.3. Személyazonosítás

Ez a protokoll takarékosabban fog bánni azzal az információval, amit egy nagy szám prímtényezős alakjának
ismerete jelent, itt ugyanis nem a prímtényezők ismerete lesz a titok, vagy ami ezzel ekvivalens, a gyököt vonni
tudás, hanem csak egyetlen szám négyzetgyökének ismerete.
A következő protokoll egyszerre több ember számára is lehetővé teszi, hogy személyazonosságukat igazolják.
Egy megbízható központ keres két nagy – legalább százjegyű – és prímet, kiszámítja az
számot, a és számokat megsemmisíti, majd nyilvánosságra hozza -et. Minden azonosítandó
személynek ad egy számot, mely 0 és közé esik, és amelyre . Ez lesz a
személy titkos kódja. Az számot nevével együtt nyilvánosságra hozza, ez
lesz nyilvános azonosító száma.
Ha Elemér azonosítani akarja Biankát, akkor megkéri, bizonyítsa be, hogy tudja a neki adott titkos számot. E
bizonyítás több körben, a következő lépések néhányszori megismétlésével történik:
1. lépés. Bianka választ egy véletlen egészt, és elküldi Elemérnek az

számot.
2. lépés. Elemér választ egy véletlen bitet, azaz a 0 vagy az 1 számok valamelyikét, és ezt elküldi
Biankának.
3. lépés. Bianka válaszul elküldi az számot, vagyis ha , akkor a , ha

, akkor a számot.
4. lépés. Elemér ellenőrzi, hogy fennáll-e a kongruencia. Ha

nem, nem fogadja el, hogy Bianka ismeri -t, azaz nem hiszi el, hogy valóban ő Bianka.
3.4. 3.4. Pénzfeldobás telefonon keresztül

Lehet-e telefonon keresztül „fej vagy írás”-t játszani? Bianka feldob egy érmét, Elemér megtippeli telefonon
keresztül, majd Bianka megmondja, hogy jó-e a tipp. Nem tűnik valami biztonságos játéknak. Arra volna
szükségünk, hogy Bianka, miután feldobta a pénzt, küldje el a dobás eredményét Elemérnek, de úgy kódolva,
hogy Elemér azt semmiképpen se tudja megfejteni, majd Elemér tippje után küldje el Elemérnek a dekódoláshoz
szükséges kulcsot is, amivel Elemér megtudhatja, hogy mi volt Bianka dobásának eredménye. Ráadásul
Elemérnek a dekódolás után látnia kell azt is, hogy Bianka nem rendelkezhet egy másik kulccsal is, aminek
segítségével a másik eredmény jönne ki. Ez épp olyan, mint amikor a sakkozók borítékolják a lépést, amelyet
majd csak egy későbbi időpontban lehet felnyitni, tartalmát addig nem lehet megtudni, utána viszont nem lehet
letagadni. Először egy bitnyi információ borítékolására mutatunk egy protokollt, mely a négyzetes maradék
problémáról írtakra épül.6
Bianka választ egy alakú számot, ahol prímek, és egy

álnégyzetelemet. és értékét titokban tartja, de és értékét nyilvánosságra hozza. Ezután
Bianka a következőképpen tud egy bitet borítékolni. Először választ egy véletlen egészt, és
elküldi Elemérnek az számot (ez lesz a borítékolt bit). Egy későbbi időpontban
Bianka elküldi a és számokat Elemérnek, amivel „felnyitja” a borítékot.
6
Hasonló kérdésről – a kártyaosztás telefonon keresztül való megvalósíthatóságáról – szól a KöMaL egy érdekes cikke [1].
89
bizonyítás
Vegyük észre, hogy négyzetelem, viszont álnégyzet. Amennyiben a négyzetes

maradék probléma „nehéz”, Elemér nem tudja megállapítani, hogy a Biankától kapott szám négyzet vagy
álnégyzet, tehát nem tudja, hogy értéke 0 vagy 1. Másrészt Bianka nem tud csalni, ahhoz ugyanis az kéne,
hogy egy borítékolt üzenetet kétféleképpen is fel tudjon nyitni, úgy is, hogy , úgyis, hogy
legyen. Ha ez lehetséges volna, akkor létezne két és szám, hogy
, és így volna, ami nem lehet, hisz

nem négyzetelem.
E protokollal már nem lesz nehéz a „fej vagy írás” játékot lejátszani telefonon. Legyen például 0 a fej, 1 az írás.
Legyen , , így . és ismeretében
könnyen ellenőrizhető, hogy például álnégyzet. Bianka választ egy véletlen
számot, legyen ez mondjuk 1000, feldob egy pénzt, fej esetén ( ) a 91 337-et, írás esetén a 69
607-et mondja a telefonba Elemérnek. Elemér tippel, ezután Bianka
elküldi a értékét, ami 0 vagy 1, és a véletlenül választott számot7.
A borítékolás nemcsak a pénzfeldobásban használható protokoll. Utolsó feladatunkban arra kérjük az Olvasót,
hogy maga konstruáljon egy bizonyos matematikai ismerethez nem feltáró bizonyítást.
Legyen egy gráf, mely csúcspontok egy halmazából és bizonyos csúcspárokat összekötő élek egy
halmazából áll. A kérdés: kiszínezhetők-e a gráf csúcsai 3 színnel úgy, hogy bármely két – -beli él mentén –
szomszédos csúcs különböző színű legyen.
10. feladat. Bianka azt állítja, hogy ismeri egy adott gráf csúcsainak 3-színezését (ami azt jelenti, hogy a
gráf csúcsai úgy vannak kiszínezve, hogy bármely él két végpontja különböző színű legyen). Adjunk meg egy
kriptográfiai protokollt, mellyel Bianka nem feltáró bizonyítását adhatja tudásának. A protokollban az alábbi
jelöléseket használjuk: a csúcsok száma , az éleké . elemei, azaz a
csúcsok 1-től -ig meg vannak sorszámozva. A három színt 2-jegyű bináris sorszámukkal jelöljük,
nevezetesen az első, második, illetve harmadik színt a 01, 10, illetve 11 bináris szám jelöli. A gráf színezését
egy bitsorozat formájában adják meg, ahol az -edik csúcs
színének 2-jegyű kódja.
4. 4. A feladatok megoldásai
1. Ha csak annyit kell Biankának bizonyítania, hogy ki tudja nyitni a kaput, akkor elég, ha Elemér elkíséri a
elágazásig, ott megáll, míg Bianka besétál a barlangba az egyik elágazáson, majd kijön a másikon. Ha
azonban nem szeretnék, hogy az Elemért kísérő Fidél is megtudja, hogy Bianka tudja-e a titkot vagy nem, akkor
a következőképp járnak el: az bejáratnál Elemér (és Fidél) vár, míg Bianka bemegy a barlang kapujáig.
Ekkor Elemér bemegy a pontig, és ott kihívja Biankát a barlang valamelyik ágán. Ha nem azon jön ki,
Bianka nem tudja a titkot. Ha ott jön ki, megismétlik az eljárást néhányszor. Fidél számára semmi sem
bizonyítja, hogy amit lát, nemcsak egy előre megbeszélt színjáték.
2. Az eredmény
Megadjuk a számításokhoz használt táblázatot:
7
Bár e számok lényegesen kisebbek, mint amekkorákat a biztonság megkövetel, bizonyos körülmények között a fentihez hasonló nagyságú
számokkal is működik a játék, például ha Bianka csak a játék kezdetén közli Elemérrel és értékét, és Elemérnél csak egy – a
négy alapművelet kiszámolására képes – zsebszámológép van.
90
bizonyítás
3. Először a korábban tanult módszerrel meghatározzuk a és a

inverzeket. Igen rövid számolás után – de akár fejben próbálgatással is – kapjuk, hogy
és
. Az képletbe helyettesítve kapjuk, hogy
, de
, így a kongruenciarendszer összes megoldása leírható az
kongruenciával, illetve felírható alakban, ahol
tetszőleges egész. A másik kongruenciarendszer megoldása hasonló számítás után
, de
miatt az összes megoldása alakba, illetve
alakba írható, ahol tetszőleges egész.
4. Mivel , ezért a négyzetgyökök , illetve

. A 8-dik hatvány kiszámítható 3 négyzetreemeléssel. Ezek eredményi 4, 16, 8, illetve 5, 15, 5,
tehát 2 négyzetgyökei 8 és 23 ( ), míg 5 négyzetgyökei 25 és 6 (
).
5. Tekintsük először az és az
, illetve a velük ekvivalens és
kongruenciákat! Ezek megoldásai , illetve , amit
fejben számolva is azonnal látunk, de megkaphatjuk a , illetve a
hatványok kiszámolásával is. Ezek után tehát az alábbi négy
kongruenciarendszert kell megoldanunk:
91
bizonyítás
Az (1) és a (4) kongruenciarendszert már megoldottuk a 3. feladatban, a megoldás 58, illetve 19. A másik két
rendszer hasonlóan oldható meg, a megoldások 30 és 47. Tehát 53 négyzetgyökei modulo 77 számolva: 19, 30,
47, 58.
6. Válasszunk egy véletlen elemet, és legyen . Az eljárás

segítségével határozzuk meg egyik gyökét. Annak valószínűsége, hogy nem ad új gyököt, azaz hogy
vagy épp , míg annak a valószínűsége is,
hogy , tehát négy gyöke: , . Így a fenti eljárás -szori
megismétlése után annak az esélye, hogy sikertelenül járunk.
7. Álnégyzetelem, hisz , míg ,

és az Euler-feltétellel azonnal látható, de fejben is könnyen ellenőrizhető az összes lehetőség végigszámolásával,
hogy 5 nem négyzetelem modulo 7, és 8 nem négyzetelem modulo 11. négyzetelemeinek listája: 1, 4,
9, 15, 16, 23, 25, 36, 37, 53, 58, 60, 64, 67, 71. Az álnégyzetek listája: 6, 10, 13, 17, 19, 24, 40, 41, 52, 54, 61,
62, 68, 73, 76.
8. Az 58 négyzetelem, a többi nem. Ennek bizonyítását az Euler-feltétel is elvégezhetjük (ld. (3)), de egyszerűbb
számítás is elég. Ha az egyik gyök, és négyzetelem, akkor kielégíti az
kongruenciát, de akkor kielégíti a és a
kongruenciákat is. Ezek szerint az előző feladat megoldásában
megadott négy kongruenciarendszer közül azt kell kiválasztani, melynek mindkét kongruenciájában
négyzetelem áll a jobb oldalon. Könnyű ellenőrizni, hogy ez csak az (1) kongruenciarendszerre áll, tehát ennek
megoldása, vagyis 58 az egyetlen négyzetelem modulo 77.
9. Ha , akkor négyzetelem modulo és modulo is, azaz az Euler-feltétel szerint

és
. Eszerint
és hasonlóképpen
Ezekből következik, hogy
92
bizonyítás
ami bizonyítja, hogy az leképezés egy permutációja, és hogy

inverze az leképezés.
10. Az alábbi lépéseket elegendően sokszor – legalább -szer – megismétlik:
1. Bianka véletlen sorrendbe állítja a színeket, és e színkiosztás mellett előállítja a

bitsorozatot (ilyenből összesen 6 létezik, veszi tehát ezek egyikét). A fenti bitsorozat
minden bitjéhez választ egy véletlen elemet, és a már ismert módon, az
képlettel borítékolja. Végül a borítékolt bitek sorozatát elküldi Elemérnek.
2. Elemér választ egy élt, ahol és egy-egy csúcs sorszáma.
3. Bianka visszaküldi a kiválasztott két csúcs borítékolt bitjei kibontásához szükséges információkat, azaz a
, , , számpárokat.
4. Elemér ellenőrzi, hogy a két csúcs helyesen van-e kódolva, és hogy valóban különböző színűek-e.
5. 5. Hivatkozások
[1] Bodó Zalán, Pataki János, Kártya telefonon: avagy tanuljunk nyelveket!, KöMaL 1985/4 145–146; Még
mindig kártyajáték telefonon, avagy fő a diszkréció, KöMaL 1985/5 193–196. (http://www.sulinet.hu/komal)
[2] Freud Róbert, Gyarmati Edit, Számelmélet, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000.
[3] Ködmön József, Kriptográfia, ComputerBooks, 1999.
[4] A. J. Menezes, P. C. van Oorschot, S. A. Vanstone, Handbook of Applied Cryptography, CRC Press, 1997.
(A könyv teljes anyaga megtalálható az interneten is a http://cacr.math.uwaterloo.ca/hac/index.html címen.)
[5] Sárközy András, Számelmélet és alkalmazásai, Műszaki Könyvkiadó, 1978.
[6] S. Singh, Kódkönyv, Park Kiadó, 2001.
[7] D. R. Stinson, Cryptography: Theory and Practice, CRC Press, 1995.
[8] Szalay Mihály, Számelmélet, TypoTEX, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998.
93
Hibajavító kódok
Hraskó, András
Szőnyi, Tamás
1. 1. Bemelegítő feladatok
Kezdjük néhány bemelegítő feladattal! Ezek között nehezebbek is vannak. A cikkben a megfelelő résznél
utalunk a megoldásra is. A szövegben és az írás végén további feladatokat találunk. A 2-es és 7-es feladatok a
matematikai folklór részei, a 3. Pálvölgyi Dömötörtől, a 6. b) Dienes Pétertől származik.
1. feladat. Egy cég 10 szériában gyártott súlyokat. Az első szériában 1, a másodikban 2, a harmadikban 3,
a tizedikben 10 kg-os súlyokat terveztek készíteni. Az azonos szériában készült egyforma súlyokat
ugyanabban a ládában tartják, mind a 10 ládára rá van írva, hogy hanyadik szériában készült. Az egyik széria
hibás lett, példányai egyforma súlyúak, de ez az érték nem egyezik meg az előre adott értékkel.
a) Egy (egykarú) kijelzős mérleg egyszeri használatával kell megtalálnunk, hogy mennyivel könnyebbek vagy
nehezebbek a hibás súlyok az előírtnál.
b) Ezután határozzuk meg, hogy melyik súly szériája lett hibás! Most is csak a kijelzős mérleget használhatjuk,
és azt is csak még egyszer.
2. feladat. 1 a) Egy hajó és utasai, összesen 100 fő, Ungabunga szigetén az emberevők fogságába esett. Tudják,
hogy másnap reggel a kannibálok leültetik őket egymás mögé, és mindegyikük fejére egy-egy piros vagy kék
sapkát húznak. Mindenki csak az összes előtte ülő ember fején lévő sapkát fogja látni, a sajátját és a mögötte
ülőkét nem. A leghátsó embertől kezdve sorban mindenki hangosan mondhat majd egy színt: pirosat vagy kéket.
A végén azt engedik szabadon, aki saját sapkája színét mondta, aki nem találta el, azt bizony megeszik. A
kannibálok szigorúak, ha bárki mást tesz, minthogy a lehető legegyszerűbben kimondja a „piros” vagy a „kék”
szót, akkor senkinek sem kegyelmeznek. A foglyoknak még egy esélye van. Most este még összebeszélhetnek.
Szeretnék, hogy minél többen megszabaduljanak. Hány fogoly tud biztosan megmenekülni?
b) Könnyítés: és ha tudjuk, hogy összesen 10 kék sapka van?
c) Gondoljuk végig az a) feladatot kettő helyett három színnel! Minden rab fején háromféle sapka lehet, és
mindenki háromféle színt is mondhat.
d) Mi a helyzet szín esetén?
3. feladat. A budapesti telefonszámok 7-jegyűek. Sokszor előfordul, hogy valaki két szomszédos számot
felcserél, ezért téves a hívása. Keressünk minél egyszerűbb eljárást arra, hogy a 7-jegyű számok végére még egy
ellenőrző számot téve, a központ két szomszédos szám felcserélése esetén jelezni tudja, hogy a szám téves, és ne
kapcsoljon!
4. feladat. Bergengóciában a totó, a bajnokságnak megfelelően csak 4 mérkőzést tartalmaz. Minden mérkőzés
eredményére háromféleképpen lehet tippelni: 1-gyel, 2-vel vagy X-szel. Egy szelvényen csak egy tipposzlop
van.
a) Hány szelvényt kell venni ahhoz, hogy biztosan legyen telitalálatunk?
b) És ahhoz, hogy biztosan legyen olyan szelvényünk, amely legalább 3 találatos?
5. feladat. a) Legkevesebb hány szelvényt kell kitölteni ahhoz, hogy a 13 mérkőzésből álló totón biztosan
elérjünk legalább 12 találatot?
b) Tegyük most fel, hogy csak 11 mérkőzés van és azt szeretnénk elérni, hogy legyen legalább 9 találatos
szelvényünk. Hány szelvényt kell ehhez kitöltenünk?
1
A 2., 3., 4. feladatok megoldása megtalálható a Bergengóc példatár 2. kötetében (Typotex, 2001) a 225., 227., 237. sorszámú példáknál.
94
Hibajavító kódok
6. feladat. Mr. X az számok egyikére gondolt. Ki szeretnénk „barkochbázni” a

gondolt számot. Ehhez előre le kell írni a kérdéseket egy-egy cetlire, amelyeket Mr. X egy előre nem látható
sorrendben néz át és (a három feltétel, három külön feladatot jelent)
a) mindegyikre pontosan válaszol;
b) legfeljebb egyre nem ad választ;
c) legfeljebb egyre téves választ ad.
Legalább hány kérdésre van szükség ahhoz, hogy biztosan ki tudjuk találni a gondolt számot?
7. feladat. Egy kém az ellenséges ország televíziójához fog beépülni. Elutazása előtt most beszéli meg
kódrendszerét a hazai titkosszolgálattal. Tudják, hogy a kémnek egyik este alkalma lesz az adásba kerülő
-as fekete-fehér tábla egyetlen, általa majd akkor kiválasztott mezőjének színét megváltoztatni. Nem
feltétlenül szükséges változtatnia. Sajnos nem tudják előre, hogy milyen mintázatú lesz a 64 mező, amikor a
kém elé kerül, és várható, hogy semmilyen más lehetősége nem lesz üzenni. Hányféle információt tud így
küldeni a TV-n keresztül?
2. 2. Előismeretek
Lényegében mindaz, amit most röviden összefoglalunk, megtalálható Fried Ervin tankönyvében [4].
Ugyanebben a könyvben kódokról (például a Hamming-kódokról) is olvashatunk. A számelméleti részekhez
Sárközy András [10] példatárát ajánljuk.
Szükségünk lesz a modulo maradékosztálytest fogalmára, illetve a modulo számolásra. (modulo

helyett röviden mod -t írunk.) Erről részletesen Wettl Ferenc fejezetében olvashatunk, de röviden mi is
áttekintjük. Például a mod 2 számolásnál a maradékosztályok halmaza,
, ,
, . Ha prímszám, akkor
a lehetséges maradékok halmaza, és elemeit úgy adjuk
vagy szorozzuk össze, hogy egész számoknak tekintve őket elvégezzük a műveletet, majd az eredményt
maradékosan elosztjuk -vel, és a maradékot tekintjük a „modulo ” művelet eredményének. Ha modulo 7
számolunk, akkor , mert , amit 7-tel elosztva 4-et kapunk maradékul.
Ezen a módon az összeadás és szorzás megszokott tulajdonságai érvényben maradnak (sőt osztani is tudunk), a
halmazt ezen összeadás és szorzás művelettel mod maradékosztálytestnek nevezzük. Testekről, illetve
véges testekről Montágh Balázs írásában olvashatunk.
Alapvetően fontos lesz számunkra lineáris egyenletrendszerek megoldása. Erről is olvashatunk a Wettl-féle
fejezetben, kongruencia-rendszerek néven, hiszen ilyenkor az egyenletek modulo kongruenciák. Az
egyenletrendszerek megoldására ugyanazokat a trükköket alkalmazhatjuk, mint amit valós együtthatók esetére
megtanultunk. Például az
megoldása történhet úgy, hogy az első egyenletből kifejezzük -et: , majd

ezt behelyettesítjük a másodikba, amiből adódik. Eddig a pillanatig
mindegy volt, hogy mi a modulus, mostantól oldjuk ezt meg, mondjuk modulo 5. Eszerint a második
egyenletből , azaz adódik.
Eszerint értéke fix, tetszőleges, pedig a fenti képlettel kapható -ból, vagyis
összesen 5 megoldás van, hiszen ennyiféleképpen választható. Ugyanígy megtehettük volna, hogy a két
egyenletet összeadjuk, amiből , vagyis ,
a megoldás.
95
Hibajavító kódok
Igen gyakran nem magát a lineáris egyenletrendszert, hanem csak annak együtthatóit írjuk le, téglalap alakú
elrendezésben, amely emlékeztet az együtthatók egyenletrendszerben elfoglalt helyére. A fenti egyenlet
számtáblázata például
Az ilyen számtáblázatokat mátrixoknak nevezzük. A mátrixba azért nem foglaljuk bele az egyenletrendszer jobb
oldalán található tagokat, mert azok szinte mindig 0-k lesznek (homogén egyenletrendszer). A -es
, ; mátrixnak sora és
oszlopa van, elemeire minden , -re. A mátrix -edik sora az hosszú
vektor, azaz hosszú számsorozat. Hasonlóan a
mátrix -edik oszlopa a hosszú vektor. Itt „szám” jelenthet egész,
racionális, valós, komplex számot vagy mod maradékosztályt vagy egy véges test egy elemét, a lényeges
csupán az, hogy „szám”-okat tudjunk összeadni és szorozni. Kiegészítő megjegyzésként néha utalunk az
összefüggések mátrixműveletekkel való tömör leírására, de ez sosem lesz elengedhetetlen a megértéshez. Ezalól
kivételt csupán a vektorok skaláris szorzata jelent. Az és
vektorok skaláris szorzatát az analitikus geometriából , 3
esetre megismert képlet kiterjesztésével az kifejezéssel definiáljuk és a vektorok

egymás mellé írásával jelöljük. Tehát két vektor skaláris szorzata nem vektor, hanem szám.
3. 3. Példák a kódolás alkalmazásaira

A jelen dolgozat kódok néhány alkalmazását igyekszik bemutatni. Megírásakor elsősorban az [5] és [6]
dolgozatokra, valamint J. H. van Lint könyvére [7] támaszkodtunk.
Először matematikai fogalmak használata nélkül érzékeltetjük, hogy mikor használunk kódolást. Tegyük fel,
hogy két ember (vagy berendezés) üzeneteket akar váltani. Az egyik ember először kódolja üzenetét, majd ezt a
kódolt sorozatot küldi el partnerének. Az egyszerűség kedvéért az üzeneteket számsorozatként képzeljük el. Ez
lehet tízes, de lehet más alapú számrendszerben felírt szám is, pl. nullákból és egyesekből, vagy 0, -ekből
felírt sorozat, vagy betűkből álló üzenet esetén lehet a betűk sorszámából álló sorozat. Az az eljárás, amellyel az
üzenetből számsorozatot készítünk, a kódolás. Kódolás használatának egyik tipikus oka az, hogy a csatorna,
amelyen a két ember (vagy gép) kommunikál, nem alkalmas kézírás, kép vagy hang átvitelére. Az üzenet
címzettje a megkapott számsorozatból visszafejti az üzenetet. Ezt az eljárást dekódolásnak nevezik. A
nehézséget az okozza, hogy az üzenet továbbításakor egyes számjegyek megváltozhatnak. Gondoljunk arra,
hogy az adatok átvitele mondjuk telefonvonalon történik, de ott hálózati zavar, recsegés következhet be, vagy
egyéb üzenetek részei hozzákeveredhetnek. Ugyanez a helyzet, ha rádióhullámmal történik az adatátvitel.
Célunk az lesz, hogy a címzett akkor is vissza tudja fejteni az eredeti üzenetet, ha néhány számjegy a továbbítás
során megváltozott.
Kódolás használatának másik gyakori oka lehet az, hogy a felek nem akarják, hogy más is megértse, amit
egymással közölni akarnak. Ilyenkor titkosításról beszélünk. Ez az írás nem a titkosírásról szól.
Nagyon gyakran előfordul, hogy a kódolt üzenetek 0 – 1 sorozatok, hiszen ezt elektromos berendezéssel könnyű
megvalósítani (folyik áram – nem folyik áram). Ugyancsak gyakori, hogy egy-egy üzenet hossza valamilyen
műszaki okból rögzítve van. Mi csak ilyen kódokkal foglalkozunk majd. Lássunk erre egy jellegzetes példát.
Számítógépünk két részegysége kábellel van összekötve, ezen keresztül küldenek adatokat egymásnak. Ezek az
adatok mondjuk 7 hosszú 0 – 1 sorozatok. Néha előfordulhat, hogy valamely 0 vagy 1 megváltozik (például
mert bekapcsoljuk a porszívót stb.). Ezért a részegységek olyan nyolcadik elemet illesztenek a sorozathoz, hogy
a nyolc elem között páros sok egyes forduljon elő. Ezt a nyolcadik elemet (bitet) szokták paritásbitnek is
nevezni. Ha egyetlen elem változott meg, akkor a sorozatban szereplő egyesek száma eggyel változik, azaz
96
Hibajavító kódok
páratlan sok egyes lesz a 8 elem között. Ekkor a fogadó részegység jelzést küld az adónak, hogy küldje újra az
üzenetet.
A paritásbiten múlik a 2. feladat optimális megoldása is. Ügyes taktika esetén a leghátsó ember által adott
információ alapján az összes többi rab megszabadulhat. Hogyan?
Kódokkal a mindennapi életben is gyakran találkozunk. Ha bemegyünk az ABC-be, a megvásárolt árucikket a

pénztárnál vonalkód segítségével azonosítják. Az alábbi rövid leírás [6]-ből való. Minden árucikk vonalkódja 12
decimális jegyből áll. Ezeket a jegyeket ezután alkalmas módon 7 darab 0-ból ill. 1-ből álló sorozattal kódolják,
de az első hatot és az utolsó hatot különbözőképpen. Például az 5-ös számjegynek a 0110001 sorozat felel meg,
a vonalkód egyik felén. A vonalkódban a 0-kat fehér, az 1-eseket fekete vonal jelöli. Eszerint két egymás utáni
egyes két egység vastagságú vonal, három egymás utáni nulla három egység széles sáv formájában jelenik meg
a vonalkód egyik felén. Gyakran előfordul, hogy a vonalkód-leolvasó sikertelenül próbálkozik, ilyenkor a
pénztáros megismétli az eljárást, majd sikertelenség esetén manuálisan beüti a 12 decimális számot. Ilyenkor
bosszankodni szoktunk, pedig örülnünk kellene: a vonalazás úgy van kialakítva, hogy szennyeződés, a
csomagolóanyag gyűrődése vagy egyéb kisebb zavar esetén sem olvassa be a műszer egy másik – esetleg jóval
drágább – termék kódját, hanem jelzi, hogy nem sikerült a beolvasás. A vonalkódokról további részleteket a
http://64.21.138.30/barean.htm webcímen találhatunk.
Ehhez némileg hasonló a helyzet a személyi szám, adószám stb. esetén, csak ott maguk a decimális számjegyek
a kódolt adatok. Ha felnyitunk egy könyvet, abban is találunk az adott könyvre jellemző kódot az ún. ISBN-
kódot, melyet most részletesebben ismertetünk. Ilyen ISBN szám például ez lehet: 0-387-54894-7, amely a [7]
ISBN száma. Az első kötőjel előtti szám azt mutatja, hogy milyen nyelvterületen adták ki a könyvet. Itt
azt mutatja, hogy angolul, 3 azt, hogy németül beszélőben. A magyar könyvek ISBN-száma 963-mal kezdődik.
A [7] könyvnek két ISBN-száma is van, a Springer kiadó amerikai székhelyű, illetve németországi székhelyű
vállalata által kért szám. A német vállalathoz tartozó ISBN-szám 3-540-54894-7. A második (elválasztójelek
közti) rész a kiadót azonosítja, a harmadik magát a könyvet (ez tehát azonos az amerikai, illetve a német ISBN-
számban). Az utolsó jegyet, az ellenőrző jegyet, a következőképpen számolhatjuk ki: szorozzuk meg az első
számot 10-zel, a másodikat 9-cel, a harmadikat 8-cal, és így tovább, a kilencediket 2-vel. Adjuk össze ezeket a
számokat. A tizedik jegy olyan kell legyen, hogy ha ehhez az összeghez hozzáadjuk, akkor 11-gyel osztható
számot kell kapjunk. A tizedik jegy valamint X lehet. Ha a tizedik számjegyre 10
adódna a fenti szabály szerint, akkor X-et írunk. Az olvasó könnyen utánajárhat, hogy a számítógép észre tudja
venni, hogy ha valaki az ISBN kód begépelésekor a 10 karakter egyikét elírja, vagy kettőt véletlenül fölcserél.
Érdemes ezután újra próbálkozni a 3. feladat megoldásával!
Ezek a példák azt mutatják, hogy gyakran van szükség információk valamilyen formájú kódolására, és arra,
hogy azt alkalmas berendezéssel gyorsan értékelhessük. Ezért ezekben a példákban az a lényeges, hogy a csak
ritkán előforduló hibákat (pl. két számjegy felcserélése, melléütés stb.) ki tudjuk szűrni, és ezeket viszonylag
gyorsan javítani tudjuk.
Vannak azonban olyan esetek is, amikor a hibák meglehetősen gyakran bekövetkezhetnek. A kódelmélet egyik
korai sikere volt a Merkur, Mars expedícióknál a képek kódolására használt eljárás. Ha nem használtak volna
hibajavító kódokat, akkor semmit nem lehetett volna látni a Mariner, Voyager által készített képekből. A
távolról küldött jelek ugyanis annyira gyengék, hogy a vevőberendezésben óhatatlanul meglevő zaj gyakran
átváltoztatja az üzenet egy-egy bitjét. Szemben az előző példákkal, itt nem lehet megismételni az adást, így a
kódnak akkor is élvezhető képet kellett szolgáltatnia, ha viszonylag sok hiba történt. Az előző példákban az is
fontos, hogy a hiba felderítése gyorsan történjen, itt ez nem létkérdés (hiszen a beérkezett adatok feldolgozása
utólag történik).
A Mariner 1969 az alábbi kódot használta: készítsünk olyan egész elemű, -es mátrixot,
amelyben minden elem vagy , és bármely két különböző sort skalárisan összeszorozva 0-t
kapunk. Ilyen mátrixot nem nehéz konstruálni, először -es ilyen mátrixot mutatunk, majd
megmutatjuk, hogy ha van -es ilyen mátrix, akkor van -es is. Négy ilyen
kétszerezéssel -es mátrixig jutunk. A -es mátrix a
mátrix, a kétszerezés pedig ennek mintájára a módon
97
Hibajavító kódok
történhet. Itt az a mátrix, amelyet minden elemének előjelét ellenkezőjére változtatva

kapunk. (Eszerint tehát az -es mátrixból éppen a fenti kétszerezéssel
kapható.)
Meg kell mutatnunk, hogy a kétszerezéssel kapott -es mátrixban bármely két sor skaláris
szorzata 0, ha az eredetiben ez volt a helyzet. Ez nyilvánvaló, ha mindkét sor az első vagy az utolsó
között van, hiszen ekkor a sorok első vagy második koordinátájának skaláris szorzata külön-külön 0 a
mátrix megfelelő tulajdonsága miatt. Ha az -edik és -edik sort választjuk, akkor
-re az első koordinátában levő elemek mindegyikének szorzata +1, a második -é (külön-külön)
, azaz a skaláris szorzat tényleg 0. Ha , akkor az első koordináta szorzatának összege 0, hiszen
ez a rész ugyanaz, mint -edik és -edik sorának skaláris szorzata, a második koordinátában pedig
hasonló okokból ( -et kiemelve) szintén 0-t kapunk.
Állítsuk elő ezen a módon a mátrixot. Mivel ebben bármely két különböző sor skaláris szorzata 0,
ezek a sorok pontosan 16 helyen egyeznek meg, és ugyanennyi helyen különböznek. Írjuk alá a
mátrixot. Így egy -es mátrixot kapunk. Ebben cseréljük le a -eket 0-ra.
Így a mátrix sorai 64 db 32 hosszú 0 – 1 vektort adnak meg. A Mariner képeinek kódolása a következőképpen
történt. Minden ilyen vektort megfeleltettek egy-egy szürkeségi fokozatnak. A képet
képpontra bontották, és minden képpont helyett a szürkeségének megfelelő ( hosszú) 0 – 1-sorozatot
küldték el.
Vajon hány hibát lehet javítani ezzel a kóddal? Pontosítsuk a kérdést! Tegyük fel, hogy egy képpontnak
megfelelő 0 – 1 sorozatban bit értéke megváltozott. A kapott „rossz” sorozatot a számítógép kicseréli egy
olyan „jó” (tehát valamely szürkeségi fokozatnak megfelelő) sorozatra, amely a legkevesebb bitben különbözik
tőle. Mely esetén lehetünk biztosak benne, hogy így a Mariner által küldött szürkeségi fokozatot kapjuk
vissza?
4. 4. Hamming távolság, kódolás, hibajavítás

Lássuk, hogyan modellezhetjük az előbbiekben tárgyalt problémákat matematikailag. Legyen véges
halmaz, melyet ábécének nevezünk. Az üzenetek elemeiből álló rögzített hosszúságú sorozatok lesznek. A
korábban említett és a további alkalmazásokban , ,
, , ,
fordul elő.
Legyen rögzített, és tekintsük a elemeiből alkotott hosszú vektorokat, azaz a
-tényezős Descartes-szorzatot. Két hosszú sorozat
(vektor), és Hamming távolsága azon koordinátáik száma, amelyek különböznek. Formálisan, ha
, , akkor
Ez a Hamming távolság bizonyos szempontból hasonlít a geometriai távolságra: szimmetrikus, továbbá

csak akkor lehet, ha , és teljesül a háromszög-egyenlőtlenség
megfelelője is. Ezek belátását feladatnak hagyjuk. Az hosszú sorozatokat szavaknak nevezzük. Gondoljunk
az írásra! Egy szó és az esetleg sajtóhibával leírt szó eltéréseinek száma (azaz a sajtóhibák száma) éppen a két
szó Hamming távolsága. A későbbiekben a szavakat is dőlt betűvel írjuk, nem kövérrel.
Célunk az lesz, hogy bizonyos szavakat kiválasszunk – ezek lesznek a kódszavak –, oly módon, hogy az
lehetővé tegye néhány hiba javítását. Persze a hibajavításnak ára van, mint azt később konkrétan is látni fogjuk.
Ahhoz, hogy hibát javíthassunk, hosszabb üzeneteket kell elküldjünk. Minél hosszabb üzeneteket küldünk,
annál több hibát tudunk javítani, de annál több hiba is keletkezhet. A kódelmélet alapproblémája, hogy minél
rövidebb kóddal minél több hibát javítsunk. Ezek egymásnak ellentmondó célok, így a kompromisszumot a
konkrét feladatnak megfelelően kell megkeresni. (Ha például jó minőségű vonalon továbbítjuk az adatokat, és
az adattovábbítás olcsó, akkor kevés hiba javítása is elég, mint a bevezetőben a számítógépek összekötése
98
Hibajavító kódok
esetén. Máskor, mint a Mariner példájában, az adatok újraküldése lehetetlen, a csatorna pedig zajos, így itt a
minél több hiba javítása a jó kompromisszum. Sokszor fordul elő az is, hogy ha hiba történik, akkor egyszerre
sok egymásutáni hiba is, pl. megkarcoljuk a CD lemezt. Ilyenkor ún. hibacsomók fordulnak elő, olyan kódot
érdemes választani, amely ezeket javítja jól.) Ha tehát kódolás alkalmazásakor a fogadó olyan szót vesz, amely
nem kódszó, akkor a dekódolás során megkeresi a hozzá legközelebbi kódszót, és azt tekinti beérkezett
üzenetnek. (Olvasáskor is ezt szoktuk csinálni, csak ott még a szövegkörnyezetet is figyelembe tudjuk venni: pl.
hxz lehet hoz, húz, ház stb. Olvasásnál a kódszavak az értelmes szavaknak felelnek meg.) Az általános
megközelítésben kódnak egy rögzített ABC betűivel leírt adott hosszúságú jelsorozatok tetszőleges halmazát
értjük.
4.1. Definíció. Legyen . Ekkor -t kódnak, elemeit szavaknak, elemeit pedig

kódszavaknak nevezzük. Azt mondjuk, hogy a kód -hibajavító, ha bármely két ,
kódszó Hamming távolsága legalább .A kód minimális távolsága , ha
Ez a definíció nem közvetlenül annak az intuitív ténynek a megfogalmazása, hogy ha valamely kódszót
legfeljebb helyen megváltoztatunk, akkor abból az eredeti kódszót vissza tudjuk állítani, de ekvivalens vele,
mint azt a következő lemmában látni fogjuk. Ehhez még egy fogalomra van szükségünk.
4.2. Definíció. A középpontú sugarú gömb vagy más néven Hamming-gömb az alábbi halmaz:
8. feladat. Mutassuk meg, hogy Hamming-gömb komplementere is Hamming-gömb. (Mi lesz a középpont és a
sugár?)
4.3. Lemma. Legyen kód. Ekkor ekvivalensek az alábbiak:
i. bármely -hez legfeljebb egy kódszó van, amelyre .
ii. az gömbök -re páronként diszjunktak.
iii. minimális távolságára teljesül.
Bizonyítás. (i) és (ii) nyilván ekvivalens. Ha két olyan lenne, amelyre

, és teljesülne, akkor a és egymástól legfeljebb
koordinátában térhetne el, azaz (iii) sem teljesülne. (Hivatkozhattunk volna a háromszög-egyenlőtlenségre is.)
Megfordítva, ha van olyan , amelyre , akkor tekintsük azokat a

koordinátákat, ahol és eltérnek egymástól. Ezen koordináták halmazát osszuk két legfeljebb elemű
részre. Arra a szóra, amely az első részen -vel, a másodikon -vel egyezik meg (és persze mind -vel
mind -vel megegyezik azokban a koordinátákban, ahol és megegyezik), és
teljesül.
9. feladat. Vizsgáljuk meg, hogy a Mariner 1969 expedíciónál használt, az előző szakasz végén leírt kód hány
hibát javít (egy képpontra)!
4.4. Példa. Legyen , , és tekintsük az alábbi 16 sorozat által alkotott kódot:
99
Hibajavító kódok
1. ábra.
Érdekes módon kapcsolódik ez a kód a projektív geometriához 2 Tekintsük a Fano-síkot. Ennek 7 pontját
rendezzük el valamilyen sorrendben. A pontok egy részhalmazához hozzárendelhetünk egy 0 – 1 sorozatot: az
-edik helyre 1-et írunk, ha az -edik pont benne van a részhalmazban, és 0-át írunk, ha nincs. Vegyük a
következő 16 részhalmazt: az üres halmaz; a teljes sík; az egyenesek; az egyenesek komplementerei. E 16
részhalmaznak épp kódunk 16 0 – 1 sorozata felel meg, ha a 7 pontot megfelelően rendeztük sorba.
2
lásd könyvünkben a „Véges projektív síkok” című írást.
100
Hibajavító kódok
2. ábra.
Kódunk egy kocka segítségével is szemléltethető. A kódszavaknak 7 koordinátája van. Az egyes koordinátáknak
megfeleltetjük a kocka egy-egy csúcsát (így az egyik csúcs kimarad). Az 1. koordinátának a
csúcs, a 2. koordinátának a csúcs, , az . koordinátának az a csúcs felel meg,
amelynek térbeli koordinátái az szám kettes számrendszerbeli alakjának számjegyei (így csak a
csúcs, azaz az origó marad ki). Minden kódszóhoz hozzárendeljük a kocka csúcsainak egy
részhalmazát: azoknak a koordinátáknak megfelelő csúcsok alkotják ezt a részhalmazt, amelyek értéke 1 az
adott kódszóban. A mellékelt ábrán látható 7 „halványszürke részhalmaz” a – kódszavaknak felel
meg, a 7 „fekete részhalmaz” pedig a – kódszavaknak (a fekete részhalmazokhoz egy később
ismertetett konstrukció miatt vettük hozzá az origót). A , kódszavak részhalmazait (az összes
csúcs, illetve az üres halmaz) nem ábrázoltuk. A kód úgy szerkesztettük, hogy bármelyik kódszóhoz tartozó
részhalmazból, a kocka bármely – az origót nem tartalmazó – lapján páros sok csúcs van. Ez magyarázatot ad
arra is, hogy miért 1-hibajavító a kód. Ha egy kódszó egyik bitje megváltozik, akkor a kódszóhoz tartozó
részhalmazból eltűnik az egyik csúcs, vagy éppen új csúcs kerül a részhalmazba. Nem lesz igaz, hogy minden –
az origót nem tartalmazó – lapon páros sok csúcs van az adott részhalmazból. Ha megtaláljuk, hogy a paritási
feltétel melyik lapokra nem igaz, akkor megleljük a hibás csúcsot is, hiszen mindegyik csúcsot egyértelműen
jellemzi, hogy mely – az origót nem tartalmazó – lapokon van rajta.
A bevezetésben említett, számítógépek részegységei közötti kommunikációban használt paritásbittel hibát

javítani nem tudunk. Ha viszont legfeljebb 1 hiba történt, akkor azt jelezni tudjuk, hiszen ha egy összeg egyetlen
tagjának párossága megváltozik, akkor megváltozik az összeg paritása is.
A 4.4. példában említett kódhoz is hozzátehetünk még egy paritásbitet. Így a kódszavak 8 hosszú sorozatok
lesznek, és bármelyik kettő Hamming-távolsága legalább 4 lesz. Valóban, ha az eredeti kódban két szó
távolsága csak 3 volt, akkor az egyikben páratlan, a másikban páros sok 1-es szerepelt, így különböző
paritásbitet kapnak, ami 4-re növeli távolságukat. Ezáltal nem leszünk képesek több hibát javítani, de a
karakterek törléséből származó bajoknál jól jöhet a nagyobb távolság (lásd a 14. feladatot). E kibővített kód is
szemléltethető a kockán úgy, hogy a „paritás-koordinátának” az origót feleltetjük meg. Így minden kódszónak
páros sok csúcsból álló részhalmaz felel meg. Ezért nem csak az origót nem tartalmazó lapokon, hanem azok
komplementerein, azaz végül is minden lapon páros sok csúcs lesz minden kódszónak megfelelő részhalmazból.
Bármely -hibajavító kódra a kódszavak köré írt sugarú gömbök diszjunktak. Az azonban lehetséges, hogy
nem fedik le a teljes -et. Nyilván azok a legjobb kódok, amikor a kódszavak köré írt gömbök le is fedik
-et.
4.5. Definíció. Az -hibajavító kód perfekt, ha minden -hez van olyan ,

amelyre . (Persze ez a egyértelmű is, lásd a 4.3 Lemma (i) részét.)
101
Hibajavító kódok
Most térjünk rá arra a kérdésre, hogy egy -hibajavító kódban hány kódszó lehet. Először lássuk az
esetet.
4.6. Tétel. (Hamming-korlát) Ha 1-hibajavító kód, akkor
Itt egyenlőség pontosan akkor áll, ha perfekt.
Bizonyítás. Bármely sugarú gömbben a középponton kívül pontosan szó van,

hiszen a középponttól való egyetlen eltérés helye -féleképpen választható, az ideírt -beli elem pedig nem
lehet azonos a középpont megfelelő koordinátájával.
Hasonlóan látható be az -hibajavító kódokra vonatkozó becslés:
(
1
)
Próbáljunk alsó becslést adni a 4. b), 5. a) és b), 6. c) és 7. feladatokban kérdezett számokra! Az ebben a
fejezetben tanultak hozzásegíthetnek a 6. feladat megoldásához is. Tegyük fel, hogy már megfogalmaztunk
kérdést. A kérdések ilyenek is lehetnek: „Az 1, 3 és 7 számok egyike a gondolt szám?”. Képzeljük azt, hogy Mr.
X az 1-re gondolt, és adjunk helyes választ sorban az kérdésre: ha 1-est írunk az „igen” és 0-t a „nem”
válasz helyett, akkor egy hosszúságú 0 – 1 sorozatot kapunk. Ezután sorban azt feltételezve, hogy 2, 3,
, 16 volt a gondolt szám, összesen 16 darab hosszúságú 0 – 1 sorozatot készíthetünk. Az
megfogalmazott kérdéssel akkor tudjuk biztosan kitalálni a gondolt számot, ha a 16 jelsorozat
a) mind különböző;
b) bármelyik kettő legalább két helyen eltér;
c) bármelyik kettő legalább három helyen különbözik egymástól.
Mely esetén lehetséges ez az egyes esetekben?
5. 5. Hamming-kódok
A 4.6. Tétel után természetes ötlet, hogy perfekt kódokat próbáljunk szerkeszteni. Részletesen mi a
, esetet vizsgáljuk. A Hamming korlátból ebben az esetben azt kapjuk, hogy
osztója kell legyen -nek. Ez azt jelenti, hogy csak esetén van esélyünk 1-hibajavító
perfekt kódot szerkeszteni. elemei legyenek 0 és 1, amelyekkel modulo 2 számolunk.
Készítsünk el egy -es mátrixot! A mátrix -edik oszlopa legyen az szám

kettes számrendszerbeli alakja. Az esetben például
102
Hibajavító kódok
Tetszőleges esetén formálisan . -t egy homogén lineáris

egyenletrendszer mátrixának tekintjük, és -t az egyenletrendszer megoldásaként definiáljuk. Az egyenletek
száma , az ismeretleneké , tehát a megoldások a elemeiből álló
hosszú vektorok. Azaz és
(
2
)
Ezt a kódot (bináris) Hamming-kódnak nevezzük, és -rel jelöljük. Például

kódszavai azok az vektorok, amelyekre
Az egyenleteket át is rendezhetjük:
10. feladat. Mutassuk meg, hogy a 4.4 Példa vektorai épp az itt megadott kód kódszavai!
5.1. Tétel. (Hamming) A (bináris) Hamming-kódok perfekt, 1-hibajavító kódok.
Bizonyítás. Először is azt kell kiszámolnunk, hogy mennyi , azaz a fenti (2)
egyenletrendszernek hány megoldása van. Rögzítsük tetszőlegesen az olyan ismeretlenek értékét,
amelyekre (ez ismeretlent jelent). Mivel -nak a -edik oszlopa egyetlen egyest
tartalmaz, , vagyis ismeretlen egyértelműen
meghatározható egyenleteinkből a többi ismeretében. Azokat viszont szabadon megválaszthatjuk, s ezért
, vagyis
, tehát a 4.6 Tételbeli becslésben tényleg egyenlőség van.
Még azt kell belátnunk, hogy 1-hibajavító. Ehhez azt kell megmutatnunk, hogy minimális
távolsága legalább 3. Mivel a (2) egyenletrendszer homogén, két megoldásának koordinátánkénti különbsége és
összege (ez modulo 2 ugyanaz) is megoldás. Ha lenne két olyan kódszó, amelyek távolsága 2 vagy 1, akkor
lenne (2)-nek olyan megoldása, amely legfeljebb két koordinátában nem nulla. Ez viszont csak akkor lehetne, ha
103
Hibajavító kódok
az ezen két koordinátának megfelelő két oszlopa -nak azonos lenne, vagy valamely oszlop a nullvektor
lenne, ami ellentmond a mátrix konstrukciójának.
Lássuk a bináris Hamming-kódok esetére a kódolási és a dekódolási eljárást is!
A kódolás annyiból áll, hogy üzeneteinket valami módon megfeleltetjük elemeinek. Mivel
, ennyi üzenetet kódolhatunk segítségével. Ha
ezeket jegyű, kettes számrendszerben felírt számmal azonosítjuk, akkor ezt a megfeleltetést úgy
csinálhatjuk, hogy a számjegyeket az ( , ) helyekre írjuk,
majd (2) felhasználásával kiszámoljuk az ( ) koordinátákat.
Tegyük fel, hogy az elküldött üzenet , és ehelyett a fogadó az
-t kapja. Számítsuk ki, hogy behelyettesítésével mit kapunk (2) jobboldalán (más szóval számítsuk
ki a mátrix-szorzatot)! Ez azonos lesz valamelyik oszlopával, és a hiba éppen abban a
koordinátában történt, ahányadik oszlopot kaptuk. Valóban, írjuk fel -et alakban, ahol
, pedig legfeljebb 1 egyest tartalmaz. Mivel kódszó, így -t beírva teljesül a
(2) egyenletrendszer (azaz mátrixos alakban , ahol itt a 0 az koordinátájú nullvektort
jelenti). Az egyenletrendszer lineáris lévén, -t behelyettesítve ugyanazt kapjuk, mintha -t
helyettesítenénk, hisz megoldás. Ha az -ben a -edik koordinátában szerepel egyes, akkor az -edik
egyenletbe helyettesítve -t együtthatóját, vagyis -t kapjuk. A behelyettesítés eredménye tehát a
mátrix -edik oszlopa lesz. (Mátrixok szorzását használva tehát pontosan annyiadik oszlopa lesz
-nak, ahányadik koordinátájában -nek 1 áll). A konkrét esetben ez még ennél is egyszerűbb, hiszen ha a
-edik oszlopát (azaz a behelyettesítés eredményét) kettes számrendszerbeli számnak tekintjük, akkor ez
azonnal megadja a hiba helyét.
A Hamming-kód lényegét így foglalhatjuk össze a kód példáján: Ez a kód

hosszúságú 0 – 1 vektorokból áll. Hivatkozzunk a koordinátákra az 1, 2,
, 63 számok kettes számrendszerbeli alakja szerint: , , ,
. A koordinátáknak összesen -féleképpen adhatunk értéket, de ezek közül nem mindegyik
kódszó. A következőképpen dönthető el, egy szóról, hogy kódszó-e: Válasszuk ki azokat a koordinátákat,
amelyeknek az értéke 1. Írjuk fel ezeknek a koordinátáknak az indexeit, és adjuk össze az indexek első jegyeit
modulo 2, majd a második jegyeket is modulo 2, , végül a hatodik jegyeket is modulo 2. Ha mind a hat
érték 0, akkor a vizsgált szó kódszó, ha van 1-es eredmény is, akkor nem kódszó. Ha egy kódszóban 1
koordináta megváltozott, akkor az indexösszegek ellenőrzésekor a hatból néhány esetben nem 0 lesz az
eredmény. Ha pl. az 1., a 3., és a 6. jegynél kaptunk egyet, akkor az koordináta értéke volt
hibás.
segítségével megoldhatjuk a 7. feladatot is. A 4. fejezetben ismertetett képletekkel és

módszerekkel kiszámolható, hogy legfeljebb 65 információ továbbítható, ez a korlát paritással kapcsolatos
megfontolással 64-re csökkenthető. Alább Pósa Lajos konstrukcióját ismertetjük 64 információra, az ő
megoldása inspirálta a Hamming-kód előbbi összefoglalását is.
A 64 információt az előzetes megbeszélésen a 000001, 000010, , 111111 kettes számrendszerbeli

számoknak feleltetik meg. Ugyanakkor a tábla 63 mezőjét is megszámozzák ugyanezekkel a számokkal (a 64.
mező fölösleges, nem veszik figyelembe). A kém úgy ügyeskedik, hogy a fekete mezők sorszámainak
jegyenkénti összege (minden jegynél külön-külön modulo 2) az elküldendő üzenet sorszáma legyen. Ezt
bármely kapott mintázat és bármely üzenet esetén el tudja érni. Tegyük fel pld, hogy a 001001, 101010, 111100
mezők feketék, és az 100001 üzenetet akarja elküldeni. A jegyenkénti összegek: ,
, , ,
, , tehát ha nem csinál semmit, akkor a 011111
sorszámú üzenet kerül adásba. Ha viszont a kém megváltoztatja az 111110 sorszámú mező állapotát, akkor a
kívánt 100001 üzenetet fogják közvetíteni.
A Hamming-kódok konstrukciója jelentősen általánosítható. Ha nem modulo 2, hanem mondjuk modulo

számolunk, és lesz, akkor a mátrix konstrukcióját módosíthatjuk. Az oszlopokba az
104
Hibajavító kódok
számok alapú számrendszerbeli alakját írjuk, de az így felírt oszlopok között

lesznek olyanok, amelyek egymás konstansszorosai. Az ilyenekből csak egyet írjunk le, mégpedig azt, amelynek
első nem-nulla számjegye 1-es. Tehát , , ,
közül csak az -t tartjuk meg. Mivel az első
nem-nulla számjegy -féle lehet, és ezek közül csak egyet veszünk tekintetbe, így
oszlopot tartunk meg. (Aki már hallott véges projektív terekről az tudja,
hogy ezek az oszlopok épp a modulo test feletti dimenziós projektív tér pontjainak felelnek
meg.) A bináris esethez teljesen hasonlóan lehet a (2) egyenletrendszer módosításával definiálni a modulo
Hamming-kódot. Pontosabban -et kell írnunk, és az -k a
értékeket vehetik fel. Annak bizonyítása is lemásolható, hogy ezek a
Hamming-kódok 1-hibajavító perfekt kódok. A modulo 3 maradékosztályok, azaz feletti,
-hoz tartozó Hamming-kódokkal még találkozunk a későbbiekben, de ezek egy korábbi
problémánkkal is kapcsolatosak. Mutassuk meg, hogy a 4. b) feladatban 9 szelvény elegendő!
6. 6. Lineáris és MDS kódok

A Hamming-kódot speciális homogén lineáris egyenletrendszer segítségével adtuk meg. Ebben a fejezetben ezt
az eljárást általánosítjuk.
Függetlennek nevezzük az olyan egyenletrendszert, amelynek egyik egyenlete sem kapható meg a többiből, úgy,
hogy az egyenleteket számokkal szorozzuk és összeadjuk. Független egyenletrendszernek az egyik egyenlete
sem fölösleges, mindegyik új megszorítást jelent a változókra az összes többi egyenlethez képest.
Megmutatható, hogy ha egy homogén lineáris egyenletrendszer független, változója és egyenlete van (
), akkor a változók közül kiválasztható , amelyek értéke szabadon megválasztható, és
amelyekből a többi változó értéke már egyértelműen meghatározható.
Homogén lineáris egyenletrendszert az együtthatóinak mátrixával szoktunk megadni. Az egyenletrendszer

pontosan akkor független, ha a mátrix sorvektorai függetlenek, azaz ha egyik sorvektor sem kapható meg a
többiből úgy, hogy azokat számokkal szorozzuk, és összeadjuk. Ezek a fogalmakkal és velük kapcsolatos
állítások nem csak a valós számokkal kapcsolatban hasznosak és érvényesek, de bármely más test esetén is.
Legyen egy elemű test, prím, a elemeiből képzett olyan -es mátrix, melynek
sorai függetlenek. Tekintsük az alábbi kódot:
(
3
)
Azaz a lineáris egyenletrendszer

megoldásainak halmaza.
Az előbb elmondottak szerint .A kód minimális távolsága oszlopaitól függ.
11. feladat. Bizonyítsuk be, hogy minimális távolsága , ha bármely oszlopa lineárisan
független, de van olyan oszlop, amelyek összefüggenek.
Az ilyen kódokat lineáris kódoknak nevezzük, a mátrixot szokás a kód paritás-ellenőrző mátrixának hívni.
A lineáris kódok előnye, hogy ezekre viszonylag hatékony kódolási és dekódolási eljárás ismert, mint azt az
előző szakaszban tárgyalt speciális esetben a Hamming-kódok példája is mutatja.
105
Hibajavító kódok
Sok esetben fontos volna egynél több hibát javítani, és persze az is jó lenne, ha sikerülne perfekt kódokat
szerkeszteni. Ez sajnos csak ritkán lehetséges, amint azt az alábbi tétel mutatja.
6.1. Tétel. (Tietäväinen, Van Lint) -re csak két perfekt kód létezik, az ún. Golay-kódok,
melyekre , , illetve , ,
.
Ha viszont lényegében nincsenek egynél több hibát javító perfekt kódok, akkor olyan kódokat lenne érdemes
szerkeszteni, amelyek közel ilyen jók, de sokkal több -re léteznek. Először becsüljük meg, hogy adott
elemszámú kód hány hibát javíthat.
6.2. Tétel. (Singleton) Legyen a kód minimális távolsága . Ekkor

.
Bizonyítás. Töröljük ki minden kódszó utolsó koordinátáját. Így különböző kódszavakból

különböző rövidített szót kapunk. A rövidített szavak száma legfeljebb , tehát is
legfeljebb annyi.
Ebből persze azt is ki lehet olvasni, hogy adott méretű kód legfeljebb hány hibát javíthat, t. i. annyit, mint
egész része. Ha a kód lineáris és független egyenletből álló

egyenletrendszerrel definiáltuk, akkor a Singleton-korlát azt adja, hogy , hiszen ekkor
.
6.3. Definíció. Olyan kódot, amelyre , MDS kódnak nevezünk. (MDS =

maximum distance separable).
Az MDS-kódok között már vannak hibát javító kódok. Lássunk megint egy konkrét példát!
Ezt a példát a [6] dolgozatból vettük, beleértve a hibák valószínűségéről szóló részeket is.
Üzeneteink olyan ábécé elemeiből lesznek, amely 31 szimbólumot tartalmaz (az ékezet nélküli betűkön kívül
helyköz, vessző, pont stb. is előfordul benne). Számoláskor minden betűt azonosítunk sorszámával és ezekkel
modulo 31 számolunk, leíráskor azonban magát a betűt vagy írásjelet írjuk le. A szöveget négy betűből álló
csoportokra osztjuk, és minden ilyen 4 hosszú üzenet elé két további betűt illesztünk. Ez a hatbetűs szó lesz a
kódolt üzenet. Minden betűt és szimbólumot azonosítsunk azzal a számmal, ahányadik helyen a betű az
ábécében áll. Tehát -nak 1, -nek 3 felel meg, és így tovább. A hozzáillesztett két karaktert úgy
választjuk, hogy a hatbetűs szóra
teljesüljön, ahol a hozzátett betűk és . Ha a koordinátákat egész számnak tekintjük, akkor ez azt
jelenti, hogy a baloldali kifejezések értéke osztható kell legyen 31-gyel. Nem nehéz belátni, hogy -t és
-et egyértelműen meghatározza ez a két egyenlet (ha ). Így az ennek a két
feltételnek eleget tevő hosszú kódszavak száma megegyezik a négybetűs szavak számával, azaz
.
Ha tehát szövegünk úgy kezdődik, hogy: „ADAG”, akkor erre

, azaz a második egyenletből
, vagyis adódik, az első egyenletből pedig
jön. Ha betűkkel akarjuk ezt leírni, akkor ADAG kódolt alakja IIADAG. Tegyük fel, hogy azt kapjuk, hogy
NKBABC. Erre az első összeg , ami 2 modulo 31. Ha
106
Hibajavító kódok
abban bízunk, hogy egy hiba történt, akkor valamelyik összeadandó 2-vel nagyobb a kelleténél. Ha még a
második egyenlet baloldalát is kiszámítjuk, akkor meg fogjuk kapni, hogy hol történt a hiba, hiszen ott a 2-es
eltérést a hiba helyével szorozzuk. Ez , ami 10
modulo 31, így a hiba az -nél történt. helyes értéke 1, azaz a szó helyesen BABA volt.
Fontos megjegyezni, hogy ha ezt a kódolást használjuk, akkor az átküldendő üzenet hossza másfélszer annyi
lesz, mint kódolás nélkül, így még az is előfordulhatna, hogy a kódolással nem nyerünk semmit. Ráadásul
azáltal, hogy összességében több üzenetet kell küldenünk, lehet, hogy csak kevésbé hatékony berendezést
használhatunk, azaz még a hiba valószínűsége is növekedhet. Hogy a helyzetet illusztráljuk, tegyük fel, hogy
100000 négybetűs sorozatot kell átvinnünk, és a hiba véletlenszerű, 0,001 valószínűséggel. Ez azt jelenti, hogy
kb. 400 hibás betű lesz. Most tegyük fel, hogy a fenti kódolást alkalmazzuk, és a hiba valószínűsége is 0,002-re
nő. Ugyanakkor, ha valamely hatbetűs szóban csak egy hiba van, akkor azt ki tudjuk a fenti eljárással javítani.
Annak a valószínűsége, hogy bennmaradjon hiba, tehát valamelyik hatbetűs szó legalább két hibát tartalmazzon,
körülbelül
lesz. A 100000 szóból így várhatóan 6 lesz kéthibás, ami lényegesen jobb, mintha nem alkalmaztunk volna
kódolást.
Egy az előzőnél jobb, két hibát javító kóddal még sokkal jobb eredményt érhetünk el. Most négyesek helyett
nyolcas csoportokra osszuk a kódolandó üzenetet, és ezekhez négy további betűt illesszünk. Nevezetesen a
hozzáillesztett négy betű legyen , az eredeti üzenet pedig
. Szabályaink legyenek
Annak részletes vizsgálatát, hogy így 2-hibajavító kódot kapunk, (nehéz) feladatnak hagyjuk. Jegyezzük meg,
hogy ebben az esetben is csak másfélszer annyi üzenetet kell átküldenünk, mint kódolás nélkül. Ha tehát itt is a
0,002 hibájú berendezést használjuk, akkor a legalább 3 hibát tartalmazó szavak lesznek azok, amelyeket nem
tudunk javítani. Ennek valószínűsége
Ez viszont azt jelenti, hogy várhatóan legfeljebb 0,2 hibás szó lesz, vagyis legtöbbnyire nem lesz hibásan átvitt
üzenet.
Ez a rövid eszmefuttatás világosan mutatja a kódolás fő problémáját. Ha adott az ábécé ( ), és az elküldendő

üzenetek száma (azaz ), akkor egyrészt azt szeretnénk, hogy a szavak minél rövidebbek legyenek
(vagyis hogy kicsi legyen), másrészt minél több hibát szeretnénk javítani (azaz a minimális távolság
107
Hibajavító kódok
legyen nagy). Ez a két cél a Singleton-korlát szerint egymással ellentétes, így a kód megválasztásakor jó
kompromisszumot kell kötnünk e két ellentétes cél között.
Ehhez hasonló elven működik a hibajavítás a CD lemezeken. Itt egymás után két kódot is használnak, mindkettő
két hibát képes javítani, az első kód hossza 28, a másodiké 32. Ezek késleltetéssel működnek együtt, a részletes
leírást ld. [6]-ban. Ezen felül több apróbb trükköt használnak, részben matematikai, részben mérnöki jellegűt.
Így pl. a dekódoláskor a külső kódot csak 1 hiba javítására használják, ha valamelyik szót nem sikerült
dekódolni, akkor a két szomszédos szó átlagával helyettesítik, stb. A teljes rendszer leírása pontosan ezen
okokból nagyon hosszadalmas lenne. Így most csak néhány megjegyzést teszünk: másodpercenként 44 100
audio-jel van. Minden ilyen jel hosszú 0 – 1 sorozatnak felel meg. Ezt nyolcas csoportokra
(=byte) osztják, és ezeket a nyolcasokat a 64 elemű test elemeinek (nem modulo 64!!) tekintjük. Ezután 24 ilyen
byte-hoz az előző oldali példához hasonlóan az egyik kódot használva 4, majd az eredményre a másik kódot
használva további 4 byte-ot tesznek hozzá. Így 32 byte-ot kapunk, amihez egy további kontroll byte-ot tesznek,
amely lehetővé teszi, hogy tudjuk, hogy a lemezen hol tartunk. Mechanikai, optikai megfontolásokból a CD
lemezen olyan 0 – 1 sorozatot használnak, amelyben két egyes között legalább két, de legfeljebb tíz 0 van. Tehát
először egy-egy byte-ból csinálnak egy 14 hosszú 0 – 1 sorozatot, amely ennek a feltételnek megfelel. Mivel két
ilyen 14-es sorozat egymásutánja megsérthetné a szabályt, a 14-es sorozat után három további bit következik.
Végül a bit után 27 szinkronizáló bit következik. Így tehát egy másodpercnyi zene végül is 4
321 800 bitként jelenik meg a CD lemezen. Még néhány
impresszív szám: a CD lemezen a pálya hossza kb. 5 kilométer. A hibajavítással (bizonyos feltételek mellett), a
pálya irányában ejtett mintegy 3 mm-es karcolást ki lehet javítani. További részletekről [6]-ban olvashatunk,
illetve annak hivatkozásai között a rendszer mérnöki alaposságú leírása is megtalálható.
A CD példája azt mutatja, hogy sok esetben előre tudunk valamit arról, hogy milyen jellegű hibák várhatók. Itt
pl. a karcolás egy csomóban előforduló hibákat okoz. A feladatok között találunk arra is példát, hogy sok
esetben csak bizonyos jellegű, egyszerű hibákat kívánunk javítani.
7. 7. TOTÓ és kódok
A kódelméletből tanultakat a népszerű TOTÓ játékban is hasznosíthatjuk. A TOTÓ-ban 13 focimeccs
eredményét kell eltaláljuk (az egyszerűség kedvéért a „ ” mérkőzésről feledkezzünk meg). Minden
meccsnek három kimenetele lehet, 1,2 vagy X. Az eddigiek szerint ezt a modulo 3 maradékokkal
azonosíthatjuk, azaz pl. X helyett 0-t írunk. Ha biztos 13 találatra törünk, akkor persze szelvényt kell
kitöltenünk. A gyakorlatban az a helyzet, hogy bizonyos meccsek eredményét a tippelő tudni véli, más
meccseknél kizárja pl. a vendégcsapat győzelmét. A kérdés az, hogy ha ilyen jellegű várakozásai bejönnek,
akkor hogyan kell úgy kitöltenie a szelvényeket, hogy biztosan legyen olyan szelvénye, amely legalább 12
találatos. A „sárga újság”-ban (a Sportfogadás c. lapban) számtalan ilyen TOTÓ-kulcsot találhatunk.
Érdekességként megemlítjük, hogy az 6.1 Tételben szereplő egyik Golay-kódot ( ,
, ) egy finn TOTÓ-magazinban a matematikai megjelenésnél két évvel korábban, 1947-ben
közölték. A TOTÓ-val kapcsolatos kérdésekben alapvető referenciánk az [5] dolgozat. Ennél a cikknél is többet
tudhatunk meg a [3] könyvből.
Ezután nézzük, hogyan hozható kapcsolatba a TOTÓ a korábbi modellünkkel. A kitöltött TOTÓ-szelvények
tehát bizonyos hosszú vektorok a modulo 3 maradékosztálytest felett, ezek halmazát jelölje
. Ha találatot szeretnénk elérni, akkor az kell, hogy minden hosszú vektorhoz legyen olyan
-beli, amely tőle legfeljebb Hamming távolságra van. Más szóval, az elemei köré írt sugarú
gömbök le kell fedjék a teljes halmazt, azaz elemet. Ha , akkor a gömb pontosan
elemű, azaz
Az esetben az sugarú Hamming gömbben található pontok száma ,

így ilyenkor az
108
Hibajavító kódok
(
1
0
)
becslés érvényes. Korábban a Hamming-korlát igazolásakor a gömbök diszjunktak voltak, most le kell fedniük a
teret. Ennek megfelelően mind a becslések, mind a bizonyítások azonosak a korábban leírtakkal, csak az
egyenlőtlenségek iránya változik az ellenkezőjére.
A bináris esethez hasonlóan lássuk az esetet. Tekintsük a modulo 3 test feletti 13 hosszú Hamming-
kódot. Ennek leírását kényelmi okokból most megismételjük. A bináris esethez hasonlóan egy 3 sorból álló
mátrixot definiálunk, ahol az oszlopok bizonyos számok hármas számrendszerbeli
alakjai. Ezen 26 szám közül csak 13-nak szerepel a felírása, mégpedig azoké, amelyekben fentről lefelé az első
nem nulla számjegy 1-es. Tehát pl. 1 felírása szerepel, 2-é nem, 13 felírása szerepel, 26-é nem. Mivel az első
nem nulla jegy kétféle lehet, így valóban a számok felét kapjuk meg. A konkrét mátrix a
lehet. A bináris esethez hasonlóan igazolhatjuk, hogy a mátrix sorai által felírt három egyenletből álló
lineáris egyenletrendszernek megoldása van, és két megoldásnak a Hamming távolsága legalább 3. Ez
azt jelenti, hogy ki lehet szelvényt úgy tölteni, hogy mindenképp legyen 12 vagy 13 találatunk.
Kevesebb szelvény kitöltése esetén előző becsléseink szerint lesz olyan végeredmény, amelynek esetén egyik
szelvényünk se lesz 12 vagy 13 találatos. Az 5. a) feladat végeredménye tehát .
Az [5] cikkben részletes táblázatot találunk legfeljebb 1, 2 és 3 meccs eredményét elrontó TOTÓ-kulcsokra.
Meglepően keveset lehet tudni az esetben. Ha például a 13 mérkőzéses totón legalább 11
találatot szeretnénk elérni ( ), akkor csak az ismeretes, hogy 5062 szelvényre biztosan szükség van,
és találtak példát 6561 olyan szelvényre, amely garantálja a kívánt eredményt. Ugyanennyi mérkőzés, de 10
megkövetelt találat esetén arányaiban még rosszabb a helyzet, csak annyit lehet tudni, hogy 609 és 1215 között
van az optimális megoldás. Bosszantó, de sok ennél kisebb esetben sem ismert az igazság: az 1995-ben
megjelent [5] cikk szerint például még az sem ismert, hogy hány szelvény kell a 6 mérkőzéses totón a biztos 5
találathoz. Ezek közül „kilóg” egy viszonylag nagy ( , ) biztos eredmény, amely a
következő fejezetben tárgyalt Golay-kódhoz kapcsolódik.
Természetesen a valóságos TOTÓ-kulcsokban bizonyos meccseknél valamelyik eredmény „kizárható”, azaz

mondjuk mérkőzésnél csak két esélyt, mérkőzésnél 3 esélyt játszunk meg. Az [5] cikkben az
esetre találunk a vegyes TOTÓ-kulcsok esetén szükséges szelvények számát
megadó táblázatot. Az erre az esetre érvényes
(
1
1
)
becslés igazolásával az Olvasó is sikerrel próbálkozhat.
8. 8. A Golay-kódok
109
Hibajavító kódok
Lássuk a Tietäväinen, Van Lint tételben beharangozott perfekt kódokat. Az egyikben ,

és . Egy kódszó köré írt 2 sugarú Hamming-gömbben
szó van, így gömb fedi
le a szót, tehát kódszót kell megadnunk. Eszerint perfekt kódunkat 5 egyenlettel fogjuk definiálni.
Az első hat koordinátáját szabadon választjuk, a maradék pedig a következőképp
függ -tól.
A fenti feltételeknek eleget tevő vektorok alkotják a ternér 3

Golay-kódot,
amelyről a finn TOTÓ kapcsán már beszéltünk. Itt tehát modulo 3 számolunk, az is
-at jelent.
A kód fenti egyenletrendszeres megadása geometriailag is szépen elképzelhető. Tekintsünk egy szabályos
ötszög alapú gúlát, az alaplap csúcsait jelölje , a csúcsot pedig 1. Legyen
tetszőleges, ahol . Ezekkel az -kkel
modulo 3 számolunk, és úgy képzeljük, hogy az -vel jelölt csúcshoz rendelt érték. Tekintsük a 2 csúcs
szomszédait. Ezek 1, 3, 6, a nem-szomszédok pedig és . Az változó is a 2 csúcshoz
kapcsolódik, értéke így számolható ki: adjuk össze a 2 csúcs szomszédaihoz rendelt számokat, és ebből vonjuk
ki a nem-szomszédokhoz rendelt számokat. Ez éppen
. Mivel modulo 3 számolunk, helyett
-öt is írhatunk. Az értékek ugyanígy keletkeznek, a 2 csúcs helyett rendre
3, 4, 5, 6-ot választva.
Még ez a rövid dolgozat sem lenne teljes, ha nem szerepelne benne a bináris Golay-kód. Ez 23 hosszú,
kódszóból álló, 3 hibát javító perfekt kód. Egyik előállítása az alábbi.
Először a 24 hosszú 4 hibát javító kódot készítjük el. Tekintsük az ikozaédert4. Ennek csúcsait
számozzuk meg az számokkal és minden csúcshoz írjunk egy-egy „bitet”: -et,
-t, , -t. Tehát az -k a modulo 2 maradékosztálytest elemei, azaz 0-k vagy 1-ek. Ezek
értékeit tetszőlegesen megadhatjuk, ami lehetőség. A kód további , , ,
koordinátái az előzőekből már kiszámolhatók. Legyen , 2, , 12 esetén értéke az
-edik csúcshoz tartozó számnak és az -edik csúccsal az ikozaéderen nem szomszédos csúcsokhoz írt
biteknek a modulo 2 vett összege.
Figyelembe véve, hogy az ikozaéder két átellenes csúcsához nincs olyan csúcs, amely mindkettőjükkel össze
lenne kötve, míg a nem átellenes csúcspárokhoz két olyan csúcs van, amelyek mindkettőjükkel össze vannak
kötve, nem túl nehéz megmutatni, hogy -ben minden kódszó 4-gyel osztható számú egyest tartalmaz.
Mivel két kódszó összege is kódszó, minimális távolsága osztható 4-gyel. Megmutatható, hogy
3
Ternér = „három jelet használó”, bináris = „két jelet használó”.
4
Lásd Recski András cikkének első ábráján a jobb alsó poliédert
110
Hibajavító kódok
-ben nincs 4 egyest tartalmazó kódszó, azaz minimális távolsága 8. Ebből a kódot úgy kapjuk,
hogy mondjuk az utolsó koordinátát minden kódszóban kitöröljük. Ezzel a minimális távolság legfeljebb eggyel
csökken. A kódszavak száma marad, hiszen különböző szavainak rövidítettjei különbözőek. A
Hamming korláttal összevetve ezt, kiderül, hogy a minimális távolság 7, azaz a kód 3 hibát javít, ráadásul
perfekt is, hiszen .
A konstrukcióban szereplő kódot kibővített Golay-kódnak nevezik. Ezt az elnevezést az motiválja,

hogy -ból a 24. helyre írt paritás-bit hozzáillesztésével kapjuk -et. Ha tehát
-beli kódszó, akkor a neki -ben megfelelő kódszó
lesz, ahol az utolsó koordinátában szereplő összeget modulo 2 számoljuk.
Meglepő, hogy a kódot teljesen naiv és mohó módon is előállíthatjuk. Annak belátása, hogy így
valóban -gyel lényegében azonos kódot kapunk, meglehetősen bonyolult. Induljunk el a 24 hosszú
vektorból. Ha már néhány kódszót kiválasztottunk, amelyek páronkénti távolsága
legalább 8, akkor az ezek mindegyikétől legalább 8 távolságra lévő szavak közül vegyük hozzá kódszavaink
halmazához a lexikografikusan legkisebbet. Az vektor lexikografikusan
akkor kisebb a vektornál, ha az első olyan koordinátájuk, amely nem
egyenlő, az vektorban kisebb. Formálisan, lexikografikusan kisebb -nél, ha , és
minden -re . A konkrét konstrukcióban tehát
után a -et választjuk, amelyben 16 nulla után 8 egyes szerepel. A
következő kódszó lesz, amelyben 8 nulla, majd 8
egyes, majd megint 8 nulla áll. Önmagában már az is meglepő, hogy ezen a naiv módon bármi érdekeset
kapunk.
Mivel a bináris Golay-kódok tárgyalása meglehetősen vázlatos volt, a részletek kidolgozását feladatnak
hagyjuk. A bináris Golay-kódok leírását a Cameron, Van Lint [8] könyvből vettük. A bevezetőben már
említettük, hogy az űrkutatásban már nagyon hamar kitűnt a hibajavító kódok fontossága. A Golay-kódok
kapcsán érdekességként érdemes megemlíteni, hogy az 1977-beli Voyager expedíció (melynek célja a Jupiter és
a Szaturnusz vizsgálata volt), a bináris Golay-kódot használta. A képet itt
darab 8 bites képpontra osztották. A részleteket megtalálhatjuk [11]-ben, a 2139. oldalon. A Voyager II. szonda
is a Golay-kóddal küldte képeit, de több évvel elindulása után, mikor rájöttek, hogy a szondát
továbbirányíthatják az Uránusz, majd a Neptunusz felé, akkor a CD-n és újabban a DVD-n is használt Reed-
Solomon kódra tértek át. Ezt azért tették, mert a még távolabbról jövő egyre gyengülő jelekhez több hiba
kijavítására volt szükség.
A Mariner 10 és a Voyager űrkutatási programról részletesen olvashatunk és képeket is nézhetünk az alábbi

webcímeken:
http://nssdc.gsfc.nasa.gov/nmc/tmp/1973-085A.html
http://www.earth.nwu.edu/people/robinson/income_links.html
http://vraptor.jpl.nasa.gov/voyager/voyager.html
Nem beszéltünk arról, hogy mikor tekintünk azonosnak két kódot, noha a mohó előállítása kapcsán a
fogalmat már használtuk. A koordináták, valamint az ábécé elemeinek tetszőleges permutációja nem változtatja
lényegesen a kódot. Ha megengedjük ezeket a transzformációkat, akkor megmutatható, hogy mind a bináris,
mind a ternér Golay-kódok egyértelműen meghatározottak paramétereik által (kódszavak száma, hossz,
minimális távolság). Ugyanez nem teljesül az egy hibát javító perfekt Hamming-kódokra. Igaz viszont az a
gyengébb tulajdonság, hogy a paraméterek meghatározzák, hogy milyen távolságok fordulnak elő két kódszó
között, és ezen távolságok hányszor.
111
Hibajavító kódok
Több magyar nyelven megjelent könyv tárgyalja a kódelmélet bizonyos fejezeteit, így Fried Ervin [4], valamint
Birkhoff és Bartee [1] művei. Az algebrai alapokkal kapcsolatban [2] lehet hasznos. Ajánljuk továbbá Freud
Róbert Lineáris algebra tankönyvét ([13]), amelyben szintén sok szó esik a kódelméletről.
Végezetül Van Lint (angol nyelvű) könyvére hívnánk fel a figyelmet, amelyben sok további érdekesség
található. A [9] könyv a kódelmélet szinte minden ágának igen részletes áttekintését adja.
Nem véletlen, hogy az irodalomjegyzékben is ilyen gyakran szerepel Prof. Jack van Lint (TUE Eindhoven)
neve, az ő előadásai nagy hatással voltak a jelen dolgozat egyik szerzőjére, amiért őszinte köszönetet mondunk.
Ugyancsak köszönjük Neki, hogy a [6] dolgozatot, valamint az annak irodalomjegyzékében szereplő
dolgozatokat elküldte. A jelen dolgozat jó része a J. J. Seidel 80. születésnapjára Oisterwijkben szervezett
konferencián Prof. Jack van Lint által tartott előadás alapján készült.
Ugyancsak szeretnénk köszönetet mondani Faragó Istvánnak az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete
könyvtárvezetőjének az ISBN-számokkal kapcsolatos segítségéért.
Most néhány olyan feladat következik, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a dolgozat anyagához.
9. 9. További feladatok
12. feladat. Mutassuk meg, hogy a Hamming távolságra
azaz a háromszög-egyenlőtlenség megfelelője teljesül!
13. feladat. (ld. [6]) Tekintsünk egy három halmazt ábrázoló Venn-diagramot, a halmazokat jelölje , ,
. 4-bites üzeneteket fogunk kódolni 7 bitessé. Írjuk be a négy bitet az , ,
, és az -nek megfelelő részekbe. A hozzáillesztett három bit a fennmaradó három
részből jön, aszerint, hogy az mindegyikében páros sok egyes kell legyen. Mutassuk meg,
hogy ily módon 1 hibát javító kódot kapunk.
3. ábra.
112
Hibajavító kódok
14. feladat. Előfordulhat, hogy az üzenetben nem hibát, hanem „olvashatatlan” részt (más szóval „törlést”)
látunk. Hibajavítás helyett beszélhetünk törlés-javításról is. Tegyük fel, hogy az üzenet egy szavában karakter
letörlődött, pedig hibás. Mely párokra olvasható ki a szó
a) a Hamming-kód;
b) a Mariner szonda kódja;
c) a Golay-kódok esetén?
15. feladat. Családtagjaink személyi számának ismeretében találjuk ki, hogy hogyan keletkezik a személyi szám
utolsó, ellenőrző jegye!
16. feladat. Tízjegyű számoknál más lehetőség is lenne, mint az ISBN-számnál megismert kódolás, lehetne
modulo 11 helyett modulo 10 számolni. Miért jobb a modulo 11? És ha helyett 0-t írnánk?
17. feladat. A Mariner-expedíciónál használt kódokhoz olyan -es mátrixra volt szükség, amelynek
elemei -ek, és bármely két sor skaláris szorzata 0. Mutassuk meg, hogy ilyen mátrix csak ,
, továbbá néggyel osztható esetén létezhet! Keressünk ilyen mátrixot -re!
18. feladat. Lássuk be az -hibajavító kódok méretére vonatkozó (1) becslést!
19. feladat. Lássuk be, hogy a modulo maradékosztálytest feletti Hamming-kódok 1 hibát javító perfekt
kódok.
20. feladat. Lássuk be, hogy a (6)–(9) egyenletekkel definiált kódokkal tényleg 2 hibát tudunk javítani!
21. feladat. A 31 elemű ábécé felett adjunk meg 3 hibát javító kódot!
22. feladat. Hány TOTÓ-szelvényt kell kitöltenünk a biztos 13 találathoz, ha tudjuk, hogy lesz X? Hány
szelvényt kell kitöltsünk, ha 5 találattal is megelégszünk?
23. feladat. Lássuk be a TOTÓ-ra vonatkozó (10), illetve az általános (11) korlátot!
24. feladat. Lássuk be, hogy a ternér Golay-kód valóban két hibát javít.
25. feladat. Lássuk be, hogy a bináris Golay-kód valóban három hibát javít.
26. feladat. A szó súlya a nem-nulla koordináták száma (azaz a 0-tól mért távolság). A kód minimális
súlya a 0-tól különböző kódszavak súlyának minimuma. Mutassuk meg, hogy lineáris kód minimális súlya és
minimális távolsága megegyezik.
27. feladat. Legyen . Definiáljuk -t úgy, hogy
akkor és csak akkor, ha (persze mod 2 számolva), és

. Milyen összefüggés van és minimális súlya között?
28. feladat. Mutassuk meg, hogy a CD lejátszókon alkalmazott kód leírásánál található kód MDS kód.
10. 10. Irodalom

[1] Birkhoff, G. és Bartee, T. C. , A modern algebra a számítógéptudományban, Műszaki Könyvkiadó,
Budapest, 1974
[2] Fried E., Absztrakt algebra – elemi úton, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1972
113
Hibajavító kódok
[3] G. Cohen, I. Honkala, S. Lytsin, Covering codes, North–Holland, Amsterdam, 1997.
[4] Fried E., Algebra a speciális matematika osztályok számára, Tankönyvkiadó, Budapest, 1985.
[5] H. Hämäläinen, I. Honkala, S. Lytsin, P. Östergoard, Football Pools – A Game for Mathematicians,
American Math. Monthly, August–Sept. 1995, 579–588.
[6] J. H. van Lint, The Mathematics of the Compact Disc, DMV-Mitteilungen 4/98, 25–29.
[7] J. H. van Lint, Introduction to Coding Theory, Springer, 1992.
[8] J. H. van Lint, P. J. Cameron, Designs, Graphs, Codes and their Links, Cambridge Univ. Press, LMS
Student Texts 22, 1991.
[9] Handbook of Coding Theory, (eds.: V. S. Pless and W. C. Huffmann), Elsevier, 1998.
[10] Sárközy, A., Számelmélet példatár, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1976.
[11] S. B. Wickler, Deep Space Applications, Chapter 25, a [9] könyvben.
[12] Bergengóc példatár 2., Typotex, Budapest, 2001.
[13] Freud Róbert, Lineáris algebra, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1998.
114
Titokmegosztás
Schmidt, Edit
1. 1. Bevezetés
X úr egy szigorú családfő népes famíliájában. A csokoládékészletet egy fiókban tartja elzárva, melynek zárját
egy 0-s vagy egy 1-s kódszámjegy nyitja. A kulcsot (a kódszámjegyet) csak ő ismeri és senkinek eszébe sem
jutna próbálkozni a feltörésével. Egy idő után azonban az anyuka és a nagypapa is jogot szeretne kapni a ritka
édességosztás lehetőségére. A családfő úgy látja biztonságosnak, ha ők csak ketten együtt férhetnek hozzá a fiók
tartalmához. Hogyan tudná elérni ezt?
X úr egy titokmegosztási problémával szembesült, de szerencsére ennek megoldása még nem túl bonyolult.
Próbálkozzon a kedves olvasó egy olyan megoldással, melynek során a férj súg egy-egy szót a feleségének és az
édesapjának is, amiből ők külön-külön nem, de együttesen megállapíthatják, hogy a kulcs értéke (azaz a „titok”)
0 vagy 1! (Ehhez persze szükségük van a szabályra, ami szerint a titokmegosztás történt.) Bonyolódik a helyzet,
ha X úr a család egyéb megbízható csoportjainak is ilyesféle együttes jogosultságot szeretne adni. A tanulság:
tökéletesen bizalmatlannak lenni, vagy mindenkiben maximálisan megbízni egyszerűbb volna. Van azonban egy
másik út is: megismerkedni a titokmegosztás matematikájával.
A titokmegosztás alapszituációja a következő: adottak résztvevők és egy titok (vagy másképpen kulcs), melyet a
résztvevők között úgy kívánunk megosztani (vagyis szétteríteni), hogy csak az erre előre kijelölt
(felhatalmazott) csoportjaik tudják a saját részleteikből közösen meghatározni az értékét. Ezen matematikai
megoldásokban mind a titok, mind a kiosztott részletek számok lesznek.
Gyakorlati alkalmazásként megemlíthetők a következők:
1. Egy cég széfjének kinyitására vezető beosztású dolgozók különféle csoportjai legyenek alkalmasak, feltéve,
hogy a csoport minden tagja jelen van. A felhatalmazott csoportok összetétele tetszőleges, a cég igazgatótanácsa
határozza meg. (Egy vezető több ilyen csoporthoz is tartozhat.) A titok a széf zárjának kódja.
2. Egy valós alkalmazás Oroszországban a nukleáris fegyverek feletti kontroll: elindításukra három jogi személy
(az elnök, a védelmi miniszter és a védelmi minisztérium) közül legalább kettő ebbéli akarata szükséges (azaz
bármely kettő közös szándékkal meg tudja határozni a rakéta indítókódját). Hasonló rendszer működött az
Egyesült Államokban is.
Megadjuk, és a továbbiakban alkalmazni is fogjuk az (angol nyelvű) irodalomban használt elnevezéseket és

jelöléseket.
Az darab résztvevőt , , , fogja jelölni, halmazukat pedig .
Hozzáférési struktúrának hívjuk és -val jelöljük a felhatalmazott részhalmazainak halmazát. Egy

résztvevőcsoport akkor tartozik a elemei közé, ha jogosult a titok meghatározására. (Tehát a struktúra
előre adott.) Értelemszerűen feltesszük, hogy ha egy csoport felhatalmazott csoport, akkor az összes
bővítményei is ilyenek, hiszen új tagok csatlakozása nem változtat azon a tényen, hogy a kiinduló csoport
jogosult a titok felfedésére. Ezen tulajdonsága miatt egyértelműen leírható azokkal a felhatalmazott
csoportokkal, melyek már sehogy sem csökkenthetők úgy, hogy a maradék tagok is felhatalmazott csoportot
alkossanak. Az ilyen minimális csoportokat a halmazrendszerben adjuk meg. Tehát a a
elemeiből és azoknak az összes lehetséges bővítményeiből álló halmaz.
-vel fogjuk jelölni az irányítót, aki kiosztja a részleteket. Természetesen ismeri magát a titkot, így
tökéletesen megbízhatónak kell lennie. Lehet például a fent említett cégnek a tulajdonosa, aki egymaga is
hozzáférhet a széfben őrzött értékekhez. Vagy elképzelhetjük egy számítógépes programként, mely
megsemmisíti önmagát, miután kiosztotta a részleteket. Az alább ismertetendő titokmegosztási eljárások
mindegyikét egy ilyen megbízható irányító vezeti le. Született megoldás az irányító nélküli titokmegosztásra is,
azonban az kissé bonyolultabb ezeknél.
1.1. Példa (1.1)
115
Titokmegosztás
1. Adjuk meg a hozzáférési struktúráját az alábbi szituációnak: egy cég bankban lévő széfjének kinyitásához a
cég két igazgatója közül legalább az egyiknek, illetve a bankigazgatónak jelenléte szükséges. Legyenek
, ahol a két cégigazgató és a bankigazgató. Ekkor a

feltételeknek megfelelően a minimális felhatalmazott csoportok:
. (Ez utóbbira használatos a jelölés is. A további
példákban ezt a jelölésmódot használjuk.) Végül , azaz

.
A -nek -ban fel nem sorolt részhalmazai
a nem felhatalmazott csoportok.
2. Legyen most , tehát . A későbbiekben

használni fogjuk a -küszöbrendszer elnevezést. Ez egy olyan hozzáférési struktúra, ahol az
résztvevőnek minden legalább tagú csoportja (ahol ) felhatalmazott, azaz
. Ekkor azok lesznek a minimálisan felhatalmazott
csoportok, amelyek éppen eleműek: .
Ez a struktúra demokratikus, a résztvevők egyenrangúak. Az esetleges visszaélések elkerülése céljából érdemes

a példa szerint megkívánni a titok értékének meghatározásához több (legalább számú) résztvevő együttes
szándékát.
Ezek után újra (precízebben) megfogalmazzuk a feladatot: A hozzáférési struktúra egy perfekt
titokmegosztásán egy protokollt értünk, amelyben minden résztvevő kap egy vagy több részletet úgy, hogy
(1) a felhatalmazott csoportok ( , ) meghatározhassák a kulcsot együttesen a

részleteikből;
(2) a nem felhatalmazott csoportok ( , ) pedig – akár leleplezvén egymás előtt saját
részleteiket – semmi újat ne állapíthassanak meg a kulcsról azon kívül, ami nyilvános. (A protokoll rendszere, a
lehetséges kulcsok és részletek értékei nyilvánosak, a konkrét titok és a kiosztott részletek titkosak.)
A (2) feltétel szerint tehát hiába szervezkednek a titok megszerzéséért erre nem felhatalmazott csoportok,
nemcsak hogy nem tudják meghatározni azt, de még csak közelebb sem kerülhetnek céljukhoz. Ennek
pontosabb megfogalmazása a feltételes valószínűség felhasználásával történhet. (Semelyik lehetséges kulcs nem
válik valószínűbbé vagy kevésbé valószínűvé egy nem felhatalmazott csoport összebeszélése után, mint előtte
volt a struktúra ismeretéből adódóan.)
1.2. Példa (1.2)

X úr titokmegosztási problémájában maga X úr az irányító. A résztvevők száma 2, és ketten együtt alkotnak
felhatalmazott csoportot. A fenti jelölésekkel: és

. Ez a hozzáférési struktúra éppen a -küszöbrendszer. Ehhez a struktúrához perfekt titokmegosztást
például az alábbi módon adhatunk. Amennyiben a kulcs értéke 0, akkor X úr azonos szót súg részletként a két
résztvevőnek, ellenkező esetben különbözőt. (A kulcs lehetséges értékeit és a súgás szabályát előtte
„nyilvánossá teszi”.) Hogy a kiosztott részletek is számok legyenek, X úr a 0 vagy az 1 „szavakat” súgja.
Foglaljuk táblázatba a lehetőségeket:
116
Titokmegosztás
Ez a titokmegosztás megfelel a leírt követelményeknek. Az anyuka és a nagypapa együtt meg tudják határozni a
kulcsot, de a saját részletükkel egyedül semmire sem jutnak, hiszen éppen a két részlet azonossága vagy
különbözősége hordozza az információt. Mivel társuk részletét ugyanakkora (50%) eséllyel tudnák megtippelni,
mint magát a kulcsot (márpedig erre nem vetemednek), ezért a saját részletük birtokában semmi újat nem tudnak
meg róla.
Ebben a példában megalkottunk ugyan egy perfekt titokmegosztást, de ennek jelentősége természetesen csak
elméleti. A titok értékének tippeléssel való meghatározása túl nagy valószínűségű, ezért a gyakorlatban (X úr
családját kivéve) megvalósíthatatlan. Fontos lenne, hogy a kulcs lehetséges értékeinek számát növeljük, hogy
ezáltal a tippelési kedv csökkenjen. Fogalmazzuk át a táblázatban megadott titokmegosztás képzési szabályát
ekképpen: ha a két részletet modulo 2 összeadjuk, akkor éppen a kulcsot kapjuk. Vegyük észre, hogy ha a
szisztéma megtartása mellett a lehetséges részletek, illetve kulcsok halmazát -ről
-re bővítjük, és modulo számolunk, akkor evvel szintén egy perfekt
titokmegosztást adunk meg. Mindkét résztvevő tudja, hogy a titok a
számok valamelyike, akárcsak a saját és a társa részlete. Ha összefognak, akkor a részleteik összeadásával
megkapják a kulcsot, de az összeg egyik tagjából semmire sem tudnak következtetni a másik hiányában.
(Bármely kulcs lehetséges, amennyiben a társ részlete éppen a feltételezett szám és a saját részlet különbsége
modulo .) Ha -et elég nagyra választjuk, akkor a tippelési valószínűség kicsi lesz (pl.
esetén 0,1 %).
Teljesen hasonlóan felépíthető az általános -küszöbrendszer, ahol tehát csak az résztvevő együtt
alkot felhatalmazott csoportot: ; részlete ,

részlete , …, részlete , minden
esetén, és tetszőleges egész; végül
.
Ez lehetséges kiosztás, és valóban perfekt, mert bármely résztvevő összeállva semmit nem
tud az -edik résztvevő részletéről, így a kulcsról sem, azonkívül, hogy ezek értéke is a 0, 1, …vagy
számok valamelyike. (Mondhatjuk úgy is, hogy a részletek és a kulcs is -beli számok és a művelet
a -beli összeadás.)
Természetesen a tényleges megvalósításkor a kulcs értéke (általában) előre adott, s eszerint kell kiosztani a
részleteket. A megfelelő protokoll:
1. választ db tetszőleges értéket -ben, legyenek ezek

.
2. Legyen a kulcs . Ekkor a szétosztás:
117
Titokmegosztás
(A jelöli, hogy a résztvevő az részletet kapja. A számolás -ben, azaz modulo

történik.)
Nyilvánvalóan a résztvevők sorrendiségének semmi szerepe nincs. Könnyen végiggondolható a precíz

bizonyítás, miszerint ez a titokmegosztás perfekt.
A megvalósításkor érdemes az összes lehetséges szétosztást a kulcs szerint előre táblázatba rendezni, amint azt
az 1.2. példában tettük. A táblázat oszlopai a kulccsal, illetve a résztvevőkkel vannak címkézve, a sorok pedig
egy-egy konkrét szétosztásnak felelnek meg. Az irányító kiválasztja a titok értékét, majd az ennek megfelelő
résztáblázatból véletlenszerűen az aktuális szétosztást, azaz annak egy sorát. Ez azért előnyös, mert a
csoportoknak akcióik során nem kell ismerniük a matematikai hátteret, és esetleg bonyolult számításokat
végezniük a titok meghatározásához.
1.3. Példa (1.2)

A -küszöbrendszer táblázatolása mellett (a kulcsok szerint csoportosítva):
Ilyen értelemben a szétosztás akkor perfekt, ha
(1) a felhatalmazott csoportok ( , ) akciója esetén a táblázatnak csak egyetlen kulcsnak

megfelelő résztáblázatában van olyan sor, melyben a csoport tagjai az aktuális részletekkel bírnak;
118
Titokmegosztás
(2) a nem felhatalmazott csoportok ( , ) próbálkozása esetén a táblázatnak minden

kulcsnak megfelelő résztáblázatában van olyan sor, melyben a csoport tagjai az aktuális részletekkel bírnak (az
erősebb értelemben vett definíció szerint minden kulcshoz pontosan ugyanannyi).
2. 2. Konstrukciók tetszőleges hozzáférési rendszer

esetére
Ha a kérdések felvetésének időrendi sorrendjét követnénk, akkor ebben a fejezetben Shamir konstrukcióját
írnánk le, melyet a -küszöbrendszerhez adott meg (bármely esetére). Mivel azonban
felsőbb matematikai ismeretek is szükségesek a megértéséhez, didaktikai szempontok alapján az általánosabb
megoldásokat mutatjuk be előbb. Így ebben a fejezetben két olyan konstrukciót adunk meg, melyek tetszőleges
hozzáférési rendszerhez perfekt titokmegosztást hoznak létre. Mindkettő teljesen elemi, csak az előző fejezetben
bemutatott -küszöbrendszert és a halmazelmélet alapfogalmait használják.
2.1. Benaloh és Leichter konstrukciója (1990)

A konstrukció azon a két igényen alapul, hogy a minimálisan felhatalmazott ( -beli) csoportokon belül a
résztvevők „egyenrangúak és pótolhatatlanok”; illetve, hogy egy általános csoport pontosan akkor van
felhatalmazva, ha bővítménye bármelyik ilyen minimális csoportnak. Az első követelménynek eleget teszünk,
ha a -beli csoportokon belül -küszöbrendszert hozunk létre (ahol a csoport létszáma), a
másodiknak pedig akkor, ha egy résztvevő több részletet is kap (kaphat), nevezetesen megkap minden olyan
-beli csoporton létrehozott szétosztásból egy részletet, amely csoportoknak tagja.
A megfelelő küszöbrendszerek létrehozásához szükségünk van a -beli csoportok méretére (azaz

lélekszámára). Legyen mondjuk r darab -beli csoport:
, és , , …, .
A protokoll:
1. a halmazon létrehoz az adott kulcshoz egy -küszöbrendszert, s ennek részleteit

(tetszőleges sorrendben) kiosztja a csoport résztvevői között.
2– . Ezek után végrehajtja ugyanezt a többi ( ) halmazon is: létrehoz

(ugyanahhoz a kulcshoz, de egymástól függetlenül) egy-egy -küszöbrendszert, s ezek részleteit
is kiosztja a csoport tagjai között.
Fontos, hogy a többrészletes résztvevők tudják, hogy melyik részletet melyik csoportban való tagságuk miatt
kapták. Képzelhetjük úgy is, hogy minden felhatalmazott csoportnak van egy színe, s ezzel a színnel kapják meg
a tagok a részleteiket. Kevésbé színesen eljárhatunk úgy, mint az alábbi példában.
2.2. Példa (2.1)
Legyen például ,
. Ekkor , ;
, ; , .
Rögzítünk egy tetszőleges számkört ( egész), s az alábbi számokat innen

választjuk, a műveleteket ebben végezzük (modulo ). Legyen a titok értéke . A részleteket betűvel
jelöljük, és két indexszel különböztetjük meg őket. Az első index a csoport „színére” (azaz sorszámára) utal, a
másodikkal pedig az egyforma színű részleteket különböztetjük meg. A protokoll lépéseit követve:
119
Titokmegosztás
1. A halmazon létrehozott -küszöbrendszer részletei legyenek (az előző fejezetben leírtak

szerint): .
2. A részletek szétosztása: , ,
.
3. A halmazon létrehozott -küszöbrendszer részletei legyenek hasonlóan:

;
4. szétosztásuk: , , .
5. A halmazon létrehozott -küszöbrendszer részletei legyenek: .
6. A részletek szétosztása: , .
Végül összesítve a résztvevők által kapott részleteket:
Mint látjuk, ebben a struktúrában mindegyik résztvevő két részletet kap.
Megadunk egy konkrét példát is:
Ha például a számkör a , ,
, akkor a részletek: ; ;
; .
Miért perfekt ez a titokmegosztás? Bármelyik felhatalmazott csoport összegyűjtvén részleteiket, (legalább) az

egyik küszöbrendszer minden részletét megkapják (hiszen csoportjuk legalább egy csoportnak
bővítménye), s így meg tudják határozni a titok értékét. (Mint már írtuk, a résztvevők tudják, hogy az adott
csoportban melyik („színű”) részletüket kell használniuk.) A fel nem hatalmazott csoportoknak viszont
mindegyik -küszöbrendszerhez hiányozni fog részlet, hiszen egyik csoportnak sem
bővítményei. A különböző küszöbrendszerek egymástól független létrehozása miatt a részleteik összessége is
alkalmatlan lesz a titok értékének meghatározására.
Például a együttes adatai: nem

elegendőek a kiszámításához, de ha is beszáll, akkor
alkalmasak lesznek.
Ebben az esetben a lehetséges kiosztások száma minden kulcshoz , mert öt érték szabadon választható (
, , , , ). Ha például , akkor mindkét kulcshoz
32 sor tartozik a táblázatban. Amennyiben a titokmegosztás a táblázat alapján (matematikai háttér nélkül)
történik, akkor a résztvevők egy-egy rendezett számpárt kapnak részletként.
120
Titokmegosztás
Jól látszik, hogy a megjegyzendő részletek (általában) hosszabbak, mint a titok. A fenti példában a résztvevők
mindegyikének két bitnyi információt kell fejben tartani, ha egy bitet akarnak ilyen módon titkosítani. Ez nem
túl hatékony, szemben az -küszöbrendszerrel, ahol minden érték (a kulcs és a részletek is)
ugyanabból a számkörből való. Az általánosságért cserébe hatékonysággal fizettünk.
A szerzők a cikkükben egy általánosabb konstrukciót írtak le logikai függvényeket használva. Ennek
segítségével egy adott struktúrához a fent leírtnál esetleg „hatékonyabb” titokmegosztást is konstruálhatunk. A
hatékonysággal bővebben az utolsó fejezetben foglalkozunk.
2.3. Ito, Saito és Nishizeki konstrukciója (1987)

Ennek a konstrukciónak a szépségét egy furfangos ötlet adja.
Szükségünk lesz újabb jelölésekre. A nem felhatalmazott csoportjainak halmazát -val jelöljük. (A
halmazrendszer tehát a halmazrendszer komplementere a részhalmazainak halmazára nézve.) -nak
fontos tulajdonsága, hogy bármely elemének részhalmazait is tartalmazza, hiszen ha egy csoport nem jogosult a
titok megállapítására, akkor a részhalmazai sem bírhatnak evvel a joggal. (Ez következik abból, amit a -ról
megállapítottunk.) Így jellemezhető a maximális elemeivel, amelyek akárhogyan bővítve -beliek
lesznek. Ezen csoportok halmazát -lal jelöljük. Tehát a elemeiből és azoknak az összes
részhalmazaiból álló halmaz. A ismeretében meghatározható, így is. A méretét (elemeinek
számát) -val fogjuk jelölni.
121
Titokmegosztás
2.4. Példa (2.2)

Vizsgáljuk továbbra is a 2.1. példa struktúráját, a későbbi összehasonlítások végett.
Egyszerűen végiggondolható, hogy ekkor
. Jelen esetben tehát . (A halmaz például

azért tartozik -hoz, mert nem eleme -nak, de mindkét egyelemű bővítménye,
és már igen.)
Az alábbi protokoll is felhasználja az -küszöbrendszert.
A protokoll:
1. a méretű halmazon létrehoz egy -

küszöbrendszert. A küszöbrendszer létrehozása után legyen részlete ( ).
2. Ezek után minden résztvevőnek odaadja azon nem felhatalmazott csoportok részleteit, amelynek nem
eleme, azaz megkapja az alábbi számhalmazt: .
Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a protokoll első lépése csak egy előkészítés (valójában egy hozzárendelés), a
részletek tényleges kiosztása csak a második lépésben történik meg.
Mivel a fenti konstrukcióban van egy kis „csavar”, érdemes szemléltetni, mi történik.
A tartalmazásokat könnyen megadhatjuk táblázattal. Ha egy résztvevő benne van egy csoportban, azt fekete
ponttal jelöljük, ha pedig nem, akkor a megfelelő cellába beírjuk az oszlopának címkéjét, azt a részletet, amit
meg fog kapni.
Leolvasva: , , ,
.
122
Titokmegosztás
A rendszer perfektsége a következő (alább végiggondolandó) tulajdonságból következik. Bármelyik

felhatalmazott csoport összegyűjtvén részleteiket mindegyik ( ) értéket megkapják; a
nem felhatalmazott csoportoknak viszont legalább egy hiányozni fog. (A struktúra nyilvánossága miatt a
résztvevők tudják, hogy az adott csoportban melyik részletüket kell használni.) A kulcs értékének
meghatározására viszont az összes -re szükség van, ennél kevesebb semmi információt nem szolgáltat
(hiszen ezek egy -küszöbrendszer részletei).
A rendszer ezen tulajdonsága a következők miatt igaz:
1. Ha , akkor nyilván semelyik -re ( ). Ezek szerint bármelyik

-hez van a csoportnak olyan tagja: , akire fennáll, hogy , ezért megkapja -
t.
2. Ha , akkor , azaz valamelyik -re ( ). Ekkor

ehhez az -hez tartozó részletet egyikőjük sem kapja meg.
Például a együttes adatai: nem elegendőek a

kiszámításához, de ha is beszáll, akkor a hiányzó -t is megkapják.
Megadjuk a konstrukció táblázatát. A lehetséges kiosztások száma minden kulcshoz , mert négy érték
(például ) szabadon választható. (
.) Ha , akkor mindkét kulcshoz 16 sor tartozik.
123
Titokmegosztás
Természetesen a kapott számok sorrendje számít.
A hatékonyság ismét csorbát szenvedett.
3. 3. Shamir konstrukciója a -küszöbrendszerre

(1979)
Ez a megoldás igen szép alkalmazása a véges testeknek. Az egyszerűség kedvéért az véges testet
használjuk, amelyben a számolás pusztán a prím modulussal való számolás; de teljesen analóg a konstrukció
egyéb véges testekre építve.
A protokoll:
3. választ db különböző értéket -ben ( ) :

; s ezeket nyilvánosan kiosztja a résztvevőknek: -nek adja -t ( ).
(Ezt a számot a résztvevőknek nem kell fejben tartaniuk, felírhatják maguknak.)
4. Legyen a kulcs . véletlenszerűen választ

elemeket, és ezekkel felírja az
-feletti polinomot, melyben tehát a konstans tag.
5. minden résztvevőnek titkosan megadja a polinom helyettesítési értékét a nyilvános részletének helyén,
azaz -nek adja az ( ) értéket.
Összefoglalva a részleteket: ; ; …;
.
Tehát egy -feletti legfeljebb -edfokú polinomnak a 0 helyen vett helyettesítési értéke
(konstans tagja) a titok, és további különböző helyeken vett helyettesítési értékek a kiosztott részletek. Ha az
alaptest a valós számok teste volna, akkor szemléletesen azt mondhatnánk, hogy a polinom tengely-metszete
a titok, és további különböző pontjai a kiosztott részletek.
Ha db résztvevő: meg akarja határozni a kulcsot, akkor megoldják az alábbi

egyenletrendszert:
124
Titokmegosztás
az ismeretlenekben. Mivel az egyenletrendszer determinánsa az

különböző elemek által generált Vandermonde-determináns:
ezért az egyenletrendszer egyértelműen megoldható például Cramer-szabállyal, s a megoldásból

a kulcs. Az esetleges többi résztvevő adataira nincs is szükség. Valójában azt használjuk, hogy véges testek
felett is igaz, hogy különböző ponton keresztül egyértelműen állítható legfeljebb -edfokú
polinom.
Ha db résztvevő: áll össze, akkor az alábbi egyenletrendszert kapják:
Bármely hipotézisre az
125
Titokmegosztás
átrendezéssel kapott egyenletrendszernek az előzőhöz hasonlóan egyértelmű megoldása van. Ekkor ugyanis a
fődetermináns
Így semelyik lehetséges értéket nem zárhatják ki vagy részesíthetik előnyben. (Egy megoldás találása egy
olyan szétosztás létezését jelenti, amelyben a csoport tagjai az adott részletekkel bírnak, és a titok a hipotézisben
feltett érték.) Lineáris algebrai ismeretek segítségével belátható, hogy ha db ( ) résztvevő
áll össze, akkor a részleteik alapján felírt egyenletrendszerhez bármely kulcshipotézis esetén pontosan
különböző megoldást kapnak. Ennek az eredménynek két fontos következménye van. Egyrészt
miatt , s így , azaz van megoldás
akármelyik kulcshipotézisre, semelyik lehetséges titokérték nem zárható ki. Másrészt a megoldások száma csak
a próbálkozó csoport létszámától függ, azaz egy konkrét csoport számára bármelyik lehetséges titokérték
egyformán valószínű. Ez pedig éppen a perfektség feltétele.
A fent említett szemléletes képet használva azt mondhatjuk, hogy db ( ) résztvevő és

tetszőleges kulcshipotézis esetén a
pontokon át ugyanannyi ( db) legfeljebb

-edfokú polinom állítható; legalább t résztvevő esetén viszont a pontjaikon át állított polinom egyértelmű,
így ennek „ tengely-metszete” is. (A valós számok teste felett hasonlóan szól a tétel, csak
helyett végtelen sokat kellene mondanunk.)
Megjegyezzük, hogy a tetszőleges test felett igaz Lagrange-féle interpolációs formula segítségével a
felhatalmazott csoportok az egyenletrendszer megoldásánál rövidebben is eljárhatnak bizonyos előre
kiszámítható adatok felhasználásával (amennyiben nem áll rendelkezésükre táblázat).
3.1. Példa (3.1)

Egy Shamir-féle -küszöbrendszert táblázatolunk. ( ,
.) Mivel itt , a polinom elsőfokú, . Ekkor a

lehetséges kiosztások száma minden kulcshoz , mert szabadon választható.
Legyen például , és a nyilvánosan kiosztott értékek:

.
126
Titokmegosztás
Ennél a táblázatnál konkrét példán keresztül megnézzük, mit jelent a perfektség teljesülése. Tegyük fel, hogy a
és a résztvevők együttesen szeretnék leleplezni a titkot. Mindketten felfedik a részletüket, legyen
például részlete 2, részlete pedig 4. Mivel ketten vannak, felhatalmazott csoportot alkotnak, így
annak kell teljesülnie, hogy csak egyetlen kulcs résztáblázatában találjanak olyan sort, ahol az ő részletük 2,
illetve 4. Valóban egyetlen ilyen sor van az egész táblázatban, s ez a értékhez tartozik (annak
ötödik sora). Tehát a titok értéke 3. Ha viszont a résztvevő egyedül próbálkozott volna, akkor azt
tapasztalta volna, hogy mindegyik kulcshoz pontosan egy olyan sor van, amelyben az ő részlete 4. ő egyedül
nem felhatalmazott „csoportot alkot”, a titokról még csak valószínűségi feltevéseket sem tud tenni.
Itt említjük meg, hogy amennyiben egy felhatalmazott csoport leleplezte a titok értékét, az irányítónak
természetesen újra el kell végeznie a szétosztást egy újonnan választott kulcs mellett. Ennél a konstrukciónál a
protokoll első lépésében kiosztott nyilvános részletek maradhatnak, csak a polinomot (és ezáltal a helyettesítési
értékeket) kell lecserélni.
4. 4. Egy véges geometriai (lineáris algebrai)

konstrukció
Az első idevonatkozó cikk 1991-ben jelent meg, s a véges geometria igen alkalmasnak mutatkozott általános de
az addigiaknál hatékonyabb konstrukciók gyártására. Az alábbiakban bemutatandó igen ötletes konstrukciót
Jackson, Martin és O’Keefe írták le. A konstrukciót tisztán lineáris algebrai eszközök segítségével mutatjuk be
(megértéséhez szükség van a vektorterekre vonatkozó alapismeretekre), s a fejezet végén utalunk a véges
geometriai szemléletre.
Induljunk ki az véges test feletti -dimenziós vektortérből, jelöljük ezt -vel, vagy röviden -
vel. (Ekkor a vektorok a halmaz elemeiből képzett -tagú sorozatok
lesznek, az alapműveleteket, azaz az összeadást, a skalárral való szorzást és a skaláris szorzást pedig a szokásos
módon modulo végezzük.) A vektortér -dimenziós altereit (ahol ) egy
bázisukkal fogjuk megadni a jelöléssel. Altér konfigurációnak hívjuk az
alábbi titokmegosztást, amely ugyan nem teljesíti a perfektség követelményeit, de alapul szolgál egy perfekt
titokmegosztás konstruálásához.
Legyenek mind a titok, mind a résztvevők részletei -nek alterei a következőképpen. Jelöljük a (
) résztvevő részlet-alterét -pal, a kulcsnak megfelelő alteret -pal, egy
csoport tagjainak részlet-alterei által kifeszített alteret pedig -pal. Teljesüljön az alábbi két követelmény:
Ha , akkor (azaz altere -nak);
127
Titokmegosztás
Ha , akkor .
4.1. Példa (4.1)

A 2.1. példában megadott hozzáférési struktúra esetén
megfelel a következő altér konfiguráció:
-ban dolgozunk. Az alterek mindegyike jelen esetben egy egydimenziós altér lesz, tehát egy-egy origón
átmenő egyenes, amelyet egy-egy vektorával adunk meg:
A feltételek ellenőrzése kissé aprólékos, de nem nehéz. Példaként nézzük először az
csoportot, amely nincs felhatalmazva. Mivel a és a vektorok

lineárisan függetlenek, ezért a közösen kifeszített alterük .
Ezen altérben minden vektor első koordinátája 0, -ban pedig csak a nullvektorra teljesül ez, így az lesz az
egyetlen közös elemük. A csoport viszont felhatalmazott, s valóban,

közösen kifeszített alterüknek eleme az
, így teljesül.
Az altér konfiguráció létrehozására a próbálkozás a legjobb módszer. (Az Ito–Saito–Nishizeki konstrukciót

felhasználva általánosan megadható alkalmas konfiguráció, csak ez túl magas dimenziós alterekkel dolgozik,
általában ezen egzisztenciapéldánál találhatók egyszerűbbek.)
A leírt altér konfiguráció valóban nem perfekt titokmegosztást definiál, hiszen a felhatalmazott csoportok nem
tudják pontosan meghatározni a kulcs-alteret (csak annak egy bővített terét), a nem felhatalmazottak pedig
hasznos információkhoz juthatnak (kizárhatnak bizonyos altereket a lehetséges kulcs-alterek közül). Azonban
ezen konfiguráció alapján előállíthatjuk egy perfekt titokmegosztási rendszer táblázatát a következőképpen:
A táblázat oszlopait a résztvevőkkel, illetve a titokkal címkézzük, a sorokat pedig a vektortér összes
vektoraival . Legyen , az ehhez tartozó altér dimenziója
, bázisa ; , . Ekkor oszlopának -edik
sorában álljon darab -beli szám: , ahol az
szorzatok skaláris szorzatok.
A fent megadott konfigurációval elkészítjük a táblázatot.
128
Titokmegosztás
Mivel itt minden altér egydimenziós, a táblázat celláiban egy-egy szám áll, az illető cella sorának és oszlopának
címkéinek skaláris szorzata
A táblázat készítésekor a kulcs oszlopát a résztvevőkével analóg módon töltjük ki, de praktikus ezt a táblázatot
is a kulcsok szerint csoportosítani.
129
Titokmegosztás
Vizsgáljuk meg pl. azt az esetet, amikor mindegyik résztvevő a 0 részletet kapta. Ha és összebeszél,
akkor ki tudják találni a kulcs értékét, hiszen három helyen fordul elő, hogy mindketten a 0 részletet kapták és
mindhárom lehetőség a kulcshoz tartozik. Ezzel ellentétben és együtt nem tudnak meg
semmit, hiszen a kulcs mindhárom lehetséges értékénél egyszer-egyszer fordul elő, hogy mindkettejük részlete
0.
Annak precíz bizonyítása, miszerint az így kapott táblázat valóban perfekt titokmegosztást ad meg, a lineáris
algebrában tett némi gyakorlat után nem nehéz.
Összefoglalva a protokoll:
1. konstruál a hozzáférési struktúrához egy altér konfigurációt (alkalmasan választott és értékek

mellett).
2. elkészíti a perfekt titokmegosztási táblázatot.
3. (az előre adott, vagy véletlenszerűen választott) kulcs résztáblázatában véletlenszerűen kiválaszt egy
sort, és ennek megfelelően kiosztja a részleteket.
Érdekessége a protokollnak, hogy nyilvánosságra csak a táblázat kerül, ennek alapja, az altér konfiguráció nem.
(Az eddig bemutatott konstrukciókban a táblázatot csak a könnyebb áttekinthetőség, illetve a résztvevők
számolgatásának megspórolása végett vezettük be.)
Egy másik érdekes és fontos megállapítást tehetünk, ha összehasonlítjuk ezt a táblázatot a 2.1. példa és a 2.2.
példa táblázataival, melyeket ugyanehhez a hozzáférési struktúrához konstruáltunk. Ez az egyetlen közülük,
amelyben a lehetséges részletek pontosan ugyanabból a halmazból kerülnek ki, mint a lehetséges kulcsok, azaz a
résztvevők „megjegyeznivalója” nem több, mintha magát a titkot kellene megjegyezni. A három konstrukció
közül tehát valóban ez a leghatékonyabb, mint azt a fejezet elején említettük.
130
Titokmegosztás
Az altér konfiguráción alapuló perfekt titokmegosztási táblázat készítésére mutatunk egy másik példát is.
4.2. Példa (4.2)
Legyen és
. Ez egy „diktatórikus” hozzáférési rendszer, a résztvevő kiemelt, a
másik három egyenrangú.
-ban dolgozunk. A megfelelő altér konfiguráció:
Mivel most a résztvevő altere kétdimenziós, ezért ő két darab -beli számot kap részletként. A
táblázat:
Konkrét példáinkon keresztül megmutatjuk a lineáris algebrai konstrukció véges geometriai szemléletét. Az
általános esetben a -dimenziós projektív térre van szükség, de példáinkban , tehát a
projektív sík jön csak szóba.
A 3-dimenziós tér origón átmenő egyenesei és síkjai (tehát a teljes tértől és az origótól különböző alterek)
megfelelnek a projektív sík axiómáinak. Bármely két origón átmenő egyenesen pontosan egy origót tartalmazó
sík fektethető át, és bármelyik két olyan sík, amely tartalmazza az origót, egy azon átmenő egyenesben metszi
egymást. Tehát e projektív sík pontjai az origót tartalmazó egyenesek, míg a projektív sík egyenesei az origót
tartalmazó síkok. Ez a projektív sík algebrailag is jól kezelhető. Ha a projektív sík egy pontját akarjuk akarjuk
megnevezni, akkor megadjuk a pontnak megfelelő térbeli ( -beli) egyenes egy tetszőleges nullvektortól
különböző vektorát a három koordinátájával. Ha a projektív sík egy egyeneséről akarunk beszélni, akkor
megadjuk az egyenesnek megfelelő, az origót tartalmazó sík egy nullvektortól különböző normálvektorát, azaz
egy olyan vektort, amelynek a sík bármely vektorával vett skaláris szorzata 0. A projektív sík egy pontja és egy
egyenese akkor és csak akkor illeszkedik egymásra, ha a nekik megfeleltetett vektorok skaláris szorzata 0.
4.3. Példa (4.3)
131
Titokmegosztás
az ún. Fano-sík pontjai: , ,

, , , , ;
egyenesei pedig , ,
, , , ,
. Ennek közismert ábrája (1. ábra), ahol az „kör” is egyenes.
1. ábra.
Teljesen hasonlóan leírható a -dimenziós, -adrendű véges projektív tér. Adott , az egyértelmű
-elemű véges test; és felette , a -dimenziós vektortér. Nevezzük a
egydimenziós altereit pontoknak, a kétdimenziós altereit egyeneseknek, …, a -dimenziós altereit
hipersíkoknak. (Tehát a geometriai dimenzió eggyel kisebb az altér dimenziójánál.) A
-dimenziós, -adrendű véges projektív tér (Galois-tér) az így definiált pontok alkotta ponthalmaz. Látjuk tehát,
hogy a véges projektív terek elmélete a vektorterek elméletével leírható. Az altér konfiguráció definiálásakor
kellett volna általános vektortér helyett véges projektív teret írnunk ( -nek
felel meg), az alterekre mint geometriai objektumokra (pontokra, egyenesekre), illetve a tartalmazásra mint
illeszkedésre utalnunk, végül a második feltételben egy kis módosítást tennünk:
(1) Ha , akkor ;
(2) Ha , akkor .
Vegyük észre, hogy 4.2. példában az altér konfiguráció a Fano-síkon készült, a , , , résztvevők
rendre a , , pontokat kapták, a és pontok által kifeszített egyenest, a
kulcs-altér pedig a pont. Érdemes geometriailag is ellenőrizni a feltételeket: egy egyenes ( ) és
132
Titokmegosztás
egy rá nem illeszkedő pont ( , vagy ), illetve 3 nem kollineáris pont ( , és ) kifeszítik a
síkot, amelynek része a pont is, de három nem kollineáris pont ( , és ) közül bármely kettő
olyan egyenest feszít ki, amelyre nem illeszkedik a pont, azaz metszetük üres.
5. 5. Hatékonyság
Felmerül a kérdés, hogy ha egy hozzáférési rendszerhez több perfekt titokmegosztás is megadható, akkor melyik
a legjobb. Az előbbi fejezetekben többször utaltunk erre a kérdésre, megpróbáltunk egy első megközelítést
nyújtani. Mit is jelent és miért lényeges a hatékonyság? Tegyük fel, hogy a résztvevők képtelenek 10
számjegynél többet fejben tartani. Egy olyan titokmegosztási protokoll, ahol a kulcs számjegyeinek száma
megegyezik a részletek számjegyeinek számával, ezen feltétel mellett egy 10 számjegyű titkot tud megosztani.
Ezt próbálkozással kitalálni elég reménytelen. Azonban egy olyan, kevésbé hatékony rendszerrel, ahol a
részletek ötször hosszabbak a kulcsnál, csak egy 2 számjegyű kulcs titkosítható. Mindkét titokmegosztás során
kihasználjuk a részletek hosszának felső korlátját, az utóbbi mégis alkalmatlan a megvalósításra, mert egy 2
számjegyű titok könnyedén feltörhető. Úgy mondhatjuk, hogy a „titkosítási hatásfok”, a hatékonyság itt csak
, mert a 10 megjegyeznivaló számjegy csak 2-t titkosított. Alább belátjuk azt a kellemetlen tényt, hogy a
részleteknél hosszabb titkot perfekt módon megosztani lehetetlen, azaz a hatékonyság, akár a hatásfok a
fizikában legfeljebb 1 lehet.
A hatékonyságra a következő mértékszámot vezették be: Tegyük fel, hogy -n megadtunk egy perfekt
titokmegosztást, melyben a lehetséges kulcsok halmaza. Legyen
, és jelölje ( ) a résztvevő lehetséges részleteinek

halmazát (az összes lehetséges szétosztást figyelembe véve). Ekkor a résztvevő információs rátája:
A tört számlálója a kulcs kettes számrendszerbeli számjegyeinek száma, a nevező pedig a résztvevő részletének
számjegyeinek száma. A hányados tehát azt méri, hogy a kulcs hossza hogyan aránylik a megjegyeznivaló
hosszához. Ez az arány résztvevőnként más és más lehet, minél nagyobb, annál hatékonyabb a titokmegosztás
az adott résztvevő szemszögéből. A legrosszabb, azaz a legkisebb eredményt tekintjük az egész protokoll
hatékonyságának: a titokmegosztás információs rátája . (A
logaritmus alapjának, azaz a kettes számrendszernek természetesen nincs kitüntetett szerepe.)
Végiggondoljuk, hogy bármely struktúrában , így minden

résztvevőre, tehát is fennáll. Legyen , tetszőleges. Ekkor a
csoport már nem felhatalmazott csoport, a kulcsról semmilyen új információt

nem tudhatnak meg, azaz az összes lehetséges szétosztásuknak az összes kulcs résztáblázatában szerepelnie kell.
A résztvevővel együtt azonban már egyértelműen meghatározhatják a kulcsot, tehát különböző kulcs
táblázatában -nek ugyanahhoz a szétosztásához részletének különböznie kell. Így valóban teljesül,
hogy . (Itt hallgatólagosan felhasználtuk azt a természetes feltevést, hogy minden

résztvevő tagja legalább egy minimálisan felhatalmazott csoportnak.)
Természetesen egy titokmegosztás annál hatékonyabb, minél közelebb van az információs rátája a felső
korláthoz, az 1-hez. Ha , akkor a titokmegosztást ideálisnak nevezzük.
Vizsgáljuk meg az eddig leírt konstrukciókat hatékonysági szempontból.
133
Titokmegosztás
1. Shamir titokmegosztási protokolljában a titok és a részletek is -beli számok, így ez
miatt mindig ideális, de csak a küszöbrendszerekre ad megoldást. A 3.1.

példa megoldása így ideális.
2. Az Ito–Saito–Nishizeki és a Benaloh–Leichter konstrukciók általánosak, de általában nem túl hatékonyak.
A 2.1. példa megoldásában és , tehát (

); .
A 2.2. példa megoldásában és ,
, tehát ,
; .
3. A Martin–Jachson–O’Keefe-modell esetén -re egy -dimenziós altér az

bázissal. Ahogy végigfut elemein, úgy az
szám -es is végigfut az összes lehetséges szám -esen (mindegyiket -
szer veszi fel). Tehát , így
Akkor lesz ideális a rendszer, ha minden esetén. A 4.1.

példa megoldása tehát ideális (ami az elkészített táblázatból is leolvasható).
(A három utóbbi példa mindegyike ugyanavval a hozzáférési struktúrával dolgozik. Íme, számosítottuk a három
különböző konstrukció eddig is jelzett hatékonysági különbözőségét.)
További példaként egy hatékonysági felső becslést említünk. A hozzáférési rendszer izomorf egy gráffal, ha a
felhatalmazott csoportok kételeműek. (A gráf csúcsainak a résztvevők, éleinek a felhatalmazott csoportok
felelnek meg.) Ha ez a gráf teljes többszínű gráf (azaz csúcsai besorolhatók db
méretű partícióba, melyekre igaz, hogy pontosan a különböző partíciójú csúcsokat köti össze él),
akkor könnyen felállítható hozzá ideális titokmegosztás. Adjunk meg az darab partíción egy -
küszöbrendszert, és a partíciók részletét osszuk ki a partícióban lévő csúcsokhoz (azaz résztvevőkhöz).
5.1. Példa (5.1)
134
Titokmegosztás
2. ábra.
Legyen a -küszöbrendszerben részlete ( ). Ekkor a résztvevők az alábbi

adatokat kapják: , , , .
Azonban minden egyéb összefüggő gráffal izomorf struktúra esetén a titokmegosztás információs rátájára
fennáll, hogy . Ezt az érdekes eredményt az információelméleti entrópia segítségével bizonyították.
5.2. Példa (5.2)
A 4.1. példában leírt Fano-síkon megadhatunk egy véges geometriai titokmegosztást:
Legyen , , , , .
Ennek információs rátája , mivel az altér-konfigurációban két résztvevőhöz 2-dimenziós alteret, a
kulcshoz viszont 1-dimenziós alteret rendeltünk.
Mivel a hozzáférési struktúra egy összefüggő, de nem teljes többszínű gráffal izomorf (lásd a következő példát),
nem adható meg hozzá ideális titokmegosztás. Az itt leírtnál azonban létezik hatékonyabb. (Elérhető a
-os felső korlát.)
135
Titokmegosztás
3. ábra.
A következő táblázat összefoglalja a legfeljebb négy résztvevős nem triviális rendszereket, megadva a hozzájuk
konstruálható leghatékonyabb titokmegosztás információs rátáját a negyedik oszlopban.
n Megjegyzés
1. 2 1 (2,2)-küszöbrendszer
2. 3 1
5. 4 2
/
3
6. 4 1
7. 4 1
136
Titokmegosztás
8. 4 2
/
3
9. 4 1
11. 4 1
12. 4 2
/
3
13. 4 2
/
3
14. 4 1
15. 4 1
16. 4 1
Ellenőrizze a kedves olvasó, hogy a 2.1., 2.2. és a 4.1. példák alaposan kidolgozott hozzáférési struktúrája a 15.
sorban áll, a 4.2. példa a 13. sorban, az 5.2. példa pedig az 5. sorban található. A megjegyzéseknek a cikkben
leírtakkal való összekapcsolása, és az alábbi ötödik feladat megoldása után csak az 5., 8., 12. és 13. sorban álló
struktúrák kérdésesek. Bebizonyítható, hogy ezekhez a megadott -nál nagyobb hatékonyságú
titokmegosztás nem konstruálható. (Az idevonatkozó tételnek a következménye a gráffal izomorf struktúrákra
említett azonos eredmény.) Azonban ennek a felső határnak az elérése sem triviális. Az [1] könyv 11.8.
fejezetében megtalálható egy megfelelő konstrukció leírása.
6. 6. Feladatok
1. Miért nem perfekt titokmegosztás az küszöbrendszerre a következő konstrukció?
A titok egy 10-jegyű szám, amelynek első két számjegyét megkapja az első résztvevő, a második kettőt a
második és így tovább.
2. Vizsgáljuk meg, hogy mennyire (nem) hatékonyak a Benaloh–Leichter-, illetve az Ito–Saito–Nishizeki-

konstrukciók a -küszöbrendszerekhez, s hasonlítsuk össze őket!
3. Adjunk meg „gyors” algoritmust adott -ból a megfelelő felírására!
137
Titokmegosztás
4. Az utolsó fejezet összefoglaló táblázatában lévő hozzáférési rendszerek mindegyikénél (a küszöbrendszerek

kivételével) döntsük el, hogy a Benaloh–Leichter-, illetve az Ito–Saito–Nishizeki-konstrukció ad-e hatékonyabb
titokmegosztást!
5. Keressünk ideális Martin–Jackson–O’Keefe-konstrukciót az összefoglaló táblázat 11., 14. és 16. sorában álló
hozzáférési rendszerekhez!
6. Igazoljuk, hogy a Martin–Jackson–O’Keefe-konstrukció perfekt titokmegosztást ad meg!
7. 7. Felhasznált irodalom
[1] Douglas R. Stinson: Chryptography (Theory and Practice)
[2] Gustavus J. Simmons, Wen-Ai Jackson, Keith Martin: The geometry of shared secret schemes (Bulletin of
the ICA Volume 1, 1991.)
[3] Christine O’Keefe: Introduction to geometric secret sharing (előadás, SZTAKI, Budapest, 1998. szeptember)
138
Teljes gráfok felbontásairól
Gyárfás, András
Hraskó, András
Teljes gráfnak nevezünk egy elemű halmazt (pontok halmaza) különböző elemeiből képzett párjaival (élek
halmaza). A pontokat általában jelöli, az éleket és a teljes gráfra
a jelölés szokásos. Tehát -nek éle van. Ebben a cikkben teljes

gráfok felbontásaival kapcsolatos eredményeket mutatok be, lehetőleg érdekes és máshol is hasznosítható
bizonyításokkal. Felbontáson azt értjük, hogy teljes gráfot előállítjuk olyan részgráfok egyesítéseként,
amelyeknek nincs közös élük. Egy híres példa felbontása hét -ra (Fano-sík) ami lényegében
egyértelmű és az egész eltolásaival kapható aritmetikával számolva.
A sakkot ketten, az ultit hárman, a bridzset négyen játsszák. Gráfok felbontása helyett játszhatunk is…
1. 1. Programok egy hétre

Sokszor szemléletesebb pontok helyett emberekről beszélni, az előző állítás például azt mondja, hogy hét
játékos hét ultipartit szervezhet hét napra úgy, hogy bármely két játékos pontosan egyszer játszik együtt.
1. ábra. Ultipartik a Fano-sík alapján: a hét játékos a hét pont, a hét parti a hét, egy vonalra (szakaszra, ill.
körre) eső ponthármas
139
2. ábra. Ultipartik aritmetikában: a hét játékos a hét szám, a hét parti az

hármas és annak eltoltjai
Hétfőn játszik , kedden , és így tovább, vasárnap . Minden nap

hárman játszanak, a többiek szabadok.
1. feladat. Bizonyítsuk be, hogy játékosnak is lehet hét napra ultipartikat szervezni úgy, hogy bármely két
játékos pontosan egyszer játsszon együtt!
Ehhez öt asztal kell (három-három székkel), minden nap mindenki játszik. Nem egyszerű megszervezni az
ültetést… Persze könnyű elkezdeni, az első asztal beosztása hét napra lehet ; ;
; …; . Próbáljuk megtervezni a másik négy asztal beosztását is! Ezt a
problémát Kirkman tiszteletes tűzte ki 1847-ben egy angol magazinban – persze nem ultiról szólt, hanem 15
iskolásleány sétájáról hét napon hármas sorokban…
Egy könnyebb probléma:
2. feladat. Készítsük el bridzsező ültetési tervét hét napra két asztalhoz (négy-négy székkel) úgy, hogy
bármely három pontosan egyszer üljön közös asztalnál!
Végül a legkönnyebb:
3. feladat. Készítsük el sakkozó ültetési tervét hét napra négy asztalhoz (két-két székkel) úgy, hogy bármely
kettő pontosan egyszer üljön közös asztalnál. Erre hamarosan látunk megoldásokat…
2. 2. Felbontás faktorokra
Tegyük fel, hogy páros, nevezzük faktornak az páronként közös pont nélküli élből álló gráfot.
Talán a legrégebben ismert felbontási tétel a következő.
1. tétel. Minden páros esetén felbontható faktorra.
A tétel egy gyakorlati alkalmazása, hogy páros esetén körmérkőzés szervezhető játékos számára
fordulóban úgy, hogy mindenki mindenkivel pontosan egyszer játszik. A felbontás faktorai a fordulók
párosítását jelentik. A tétel legegyszerűbb bizonyítása a következő:
esetén az -edik faktor álljon a élből és az ( )
élekből, ahol .
140
3. ábra. Körmérkőzéses bajnokság 8 csapat között. Az -edik forduló ( , 2, 3, 4, 5, 6 és 7) mérkőzései

értve: , , és
Nem is olyan könnyű ettől különböző megoldásokat találni, melyek minden páros -re működnek… Ha
, akkor egy másik szellemes megoldást kaphatunk úgy, hogy a pontokat bináris formában írjuk (
hosszúságú vektorként) és két pont közötti élt pontosan akkor tesszük ugyanabba a faktorba, ha
a pontok koordinátánként vett összegvektora ugyanaz.
4. ábra. Körmérkőzéses bajnokság 8 csapat között. Ha , akkor az -edik fordulóban

azzal az csapattal játszik, amelyikre , ,
A két megoldás közti alapvető különbséget jól megfigyelhetjük esetén: az elsőnél bármely két
faktor egyesítése nyolcpontú kört alkot, a másodiknál ez nem igaz.
Az 1. tételt már a tizenkilencedik században ismerték, de kézenfekvő általánosítását csak 1975-ben bizonyította
Baranyai Zsolt. A Baranyai-tételben helyett szerepel, ami pont összes elemű
részhalmazát jelenti, a faktor pedig páronként diszjunkt elemű halmazokat jelent.
Például esetén a „Baranyai-faktorizáció” azt jelenti, hogy 16 elem négyesei

csoportba oszthatók, minden csoportban négy
diszjunkt négyessel. Tehát 16 bridzselő négy asztalnál 455 napig játszhat úgy, hogy bármely négy pontosan
egyszer ül közös asztalnál. Ha csak azt akarjuk, hogy bármely két játékos pontosan egyszer üljön közös
asztalnál, akkor 5 nap is elég – ezt taglalja Montágh Balázs cikke – bridzsezők helyett motorversenyzőkkel…
141
2. tétel. Ha osztható -rel, akkor felbontható faktorra.
A faktorok száma abból adódik, hogy összesen darab -elemű részhalmaz van, egy faktoron belül
pedig , és . A tétel az speciális esetben az 1. tételt adja.

Viszont (ellentétben az 1. tétellel) algebrai jellegű bizonyítása nem ismeretes. A 2. tétel bizonyításának
hátterében hálózati folyamok állnak, de elég egy önmagában is igen érdekes speciális eset a bizonyításhoz,
nevezetesen Baranyai kerekítési lemmája.
1. lemma. Tegyük fel, hogy egy mátrix sor és oszlopösszegei egész számok. Ekkor a mátrix elemei
kicserélhetők alsó vagy felső egész részeikkel úgy, hogy olyan mátrixot kapunk, melynek sor és
oszlopösszegei ugyanazok mint az mátrixé.
Bizonyítás. Az mátrix egy elemét nevezzük rossz elemnek, ha nem egész. Ha -ban nincs rossz elem,
akkor máris megfelel. Egyébként a következő algoritmus csökkenti a rossz elemek számát a sor
és oszlopösszegek és az egész részek változtatása nélkül. Válasszunk egy rossz elemet, ennek sorában van
egy másik rossz elem is, , mivel a sorösszeg egész. Ezután oszlopában választhatunk egy rossz
elemet, majd sorában egy rossz elemet… Az eljárás során előbb utóbb visszajutunk ugyanahhoz az
elemhez (nem feltétlenül -hez). Mindenesetre kapunk páros számú rossz elemet melyek között a ciklikusan
egymásra következők felváltva ugyanabban a sorban, illetve oszlopban vannak. Nevezzük ezt rossz körnek. A
rossz kör minden egyes elemének tekintsük az alsó és felső egész részétől vett távolság kisebbikét (egyenlőség
esetén valamelyiket) aztán ezen távolságok legkisebbikét a rossz körön jelöljük -nal. Nyilvánvaló, hogy a
rossz kör elemeihez váltakozva -t hozzáadva, illetve kivonva a mátrix sor és oszlopösszegei és az elemek
egész részei nem változnak, viszont legalább egy rossz elem megszűnik.
A fenti algoritmust elég sokszor alkalmazva kapjuk a kívánt mátrixot.
Igen meglepő, hogy az előbbi lemmán alapszik a 2. tétel bizonyítása, mégpedig indukcióval. A bizonyítás
annyiban trükkös, hogy a 2. tételnél látszólag erősebb tételt lehet indukcióval bizonyítani. Vezessünk be néhány
jelölést. Legyen és a 2. tétel szerint, (a faktorok száma) és

(az -elemű halmazok száma a faktorokban). Használni fogjuk a jelölést az
halmazra, az üres halmaz – azaz .
egy faktora a csúcsok halmazát darab diszjunkt elemű részhalmazra bontja. Tekintsük
egy tetszőleges ( ) részhalmazát. A faktor tagjainak -val való metszetei
egymástól diszjunktak és uniójuk , azaz egy részhalmazra való felbontását, úgynevezett -
partícióját adják. Míg a faktor minden tagjának elemszáma , addig a partíció tagjai nem feltétlenül azonos
elemszámúak.
Példa: ekkor . egy faktora a
halmazrendszer. Ennek -vel vett metszetei
Az
142
faktorból pedig -nek a
3-partícióját kapjuk.
Ha -t felbontottuk faktorra, akkor azok mindegyikéből kaphatunk egy partíciót -ra.

egy részhalmaza ( ) annyiszor szerepel, ahányféleképpen a kimaradt , ,
elemekből kiválasztható darab. Ezért a 2. tételből következik az alábbi állítás.
2.* tétel. Legyen osztója -nek. Ekkor bármely esetén van darab olyan -
partíciója -nak amelyben minden pontosan számú partícióban fordul elő.
Az előző példában . Az első négy partíció lehet
az ötödik pedig
A tétel esetén trükkösen adja a 2. tételt: bármely pontosan

partícióban fordul elő. Ez a szám azonban csak esetén nem nulla (ekkor 1) ami pontosan azt
jelenti, hogy csak az elemű halmazok szerepelnek a partíciókban és mindegyik pontosan egyben.
A tétel előnye, hogy szerinti indukcióval bizonyíthatjuk. Ha , akkor az partíció

mindegyike csupa üres halmazból állhat. Tegyük fel, hogy valamely -re megvannak az
, , -partíciók. Most mindegyik partíció egy és csak egy halmazát ki kell bővítenünk a
elemmel úgy, hogy bármely halmaznak példányát bővítsük,
példányát pedig ne bővítsük ki -gyel. Első lépésben bízzuk a választást a
véletlenre! Az halmazt valószínűséggel kell

kibővíteni. A véletlent Baranyai kerekítési módszerével küszöböljük ki.
Írjuk ezeket a kibővítési valószínűségeket egy -as mátrixba! oszlopai

részhalmazainak felelnek meg, a sorok pedig a partícióknak (lásd a 3. ábrát). Az mátrix sorában és
oszlopában álló elem tehát 0 lesz, ha nem szerepel -ben, ha pedig szerepel, akkor
értéke , illetve az üres halmaz esetén, amely többször is szerepelhet ugyanabban a partícióban, ez az
érték , ahol jelöli az üres halmaz multiplicitását -ben.
Érdemes ellenőrizni, hogy a példa esetén az mátrix első négy sora

és az ötödik sora ha az első oszlop az üres halmaznak, a negyedik
oszlop meg -nek felel meg.
143
Nem nehéz belátni, hogy az mátrix minden sorösszege 1 és az -hez tartozó ( )
oszlopösszeg .
Ezután a kerekítő lemmát alkalmazzuk az mátrixra ami adja a mátrixot. A mátrix -hez
tartozó sorában egyetlen egyes van, ennek oszlopa egy blokkot definiál.
Példánkban:
Ezután definiálunk új -partíciókat -en úgy, hogy (minden -re) -ben -t kicseréljük
-re, többi blokkját változatlanul hagyva. Az új partíciók kielégítik a 2* tételt
-gyel, ennek ellenőrzését is az olvasóra bízzuk. Példánkban a halmaz megfelelő partíciói:
144
3. 3. Felbontás teljes részgráfokra

Egy teljes gráf triviálisan felbontható egyetlen teljes gráfra. A De Bruijn–Erdős tétel azt mutatja, hogy nem
triviális felbontáshoz már sokkal több teljes részgráf kell.
3. tétel. Ha éleit teljes részgráfra bontjuk fel, akkor .
Egy tömör bizonyítás Conwaytől: legyenek a felbontásban szereplő teljes részgráfok ponthalmazai
és tegyük fel, hogy . Jelöljük -vel az pontot
tartalmazó halmazok számát. Könnyű látni, hogy tetszőleges esetén
. Ez és az egyenlőtlenség adja, hogy
, azaz
(
1
)
Csak éppen az nem látszik, mire is jó ez. Arra, hogy összeadva őket minden párra kapjuk
de mindkét oldal értéke 1! Ugyanis a belső összegek azonos mennyiségeket adnak össze, a baloldalon
-szer, a jobboldalon -szer. Ezért az (1) egyenlőtlenség valójában
egyenlőség, emiatt az (és mellesleg minden ) egyenlőség kell legyen.
4. Feladat. Lássuk be, hogy a 3. tételben egyenlőség ( ) csak két esetben lehet: 1. A felbontás egy
fix pontot tartalmazó párokból és a fix pontot elkerülő -elemű halmazból áll. 2. Valamely
egészre , a felbontásban minden halmaz elemű,
minden pontot halmaz tartalmaz, bármely két különböző halmaz metszi egymást ( -rendű véges
projektív sík).
A 3. tétel következő általánosítását Fisher-egyenlőtlenségnek nevezik.
4. tétel. Ha éleit teljes részgráfra bontjuk fel úgy, hogy minden élt pontosan -szor fedünk és
egyik fedő részgráf sem maga , akkor .
Ennek a tételnek csak lineáris algebrát használó bizonyításai ismeretesek. Mielőtt rátérnénk a bizonyításra
tisztázzuk az ahhoz szükséges alapvető fogalmakat és tételt.
Ha adottak az , , vektorok, akkor kérdezhetjük, hogy vannak-e olyan , , ,

számok, amelyek közül nem mindegyik 0, és teljesül a
145
(
2
)
lineáris összefüggés. Ha vannak ilyen számok, akkor vektorainkat lineárisan összefüggőnek nevezzük. Ha a (2)
összefüggés csak abban az esetben teljesül, amikor , akkor a vektorok
lineárisan függetlenek.
Ha , , a sík három vektora, akkor mindenképpen lineárisan összefüggőek (lásd az ábrát). Ha

viszont , , a tér három nem egy síkba eső vektora, akkor lineárisan függetlenek.
5. ábra.
Ezek a fogalmak általánosíthatók: engedjük meg, hogy az , , vektoroknak koordinátája

legyen. Ebben az általános esetben is igaz, hogy az , , vektorok csak akkor lehetnek lineárisan
függetlenek, ha . Ha ugyanis , akkor a
összefüggést koordinátánként felírva egy olyan homogén lineáris egyenletrendszert kapunk az változókra,
amelyben több az ismeretlen, mint az egyenlet, így biztosan van a triviális
megoldástól különböző megoldása is.
Visszatérünk a 4. tétel igazolásához.
A 3. tétel jelöléseit használva feltehetjük, hogy minden -re ( )

, ahol . -nál kevesebb részgráf ugyanis nem tudja -szor lefedni az -edik
csúcsból kiinduló éleket; részgráf még éppen elegendő lenne, ha mindegyik tartalmazná az -edik csúcsból
induló összes élt, azaz ha mindegyik a teljes gráf lenne. Definiáljunk minden ponthoz egy
komponensű vektort, melyben a -edik koordináta aszerint 1 vagy 0, hogy az pont benne van e -
ben. Azt állítjuk, hogy vektoraink lineárisan függetlenek, amiből következik a tétel.
Bizonyítsunk indirekten! Tegyük fel, hogy valós számokkal teljesül . Képezzük

az egyenlet mindkét oldalának -vel vett skaláris szorzatát. Megfigyelve, hogy ha
és ha , azt kapjuk, hogy minden -re
Ha egyenleteinket összeadjuk, azt kapjuk, hogy
146
ami csak esetén teljesülhet. Korábbi egyenletünkből következik, hogy ilyenkor mindegyik
együttható zérus, azaz vektoraink lineárisan függetlenek.
4. 4. Felbontás teljes páros részgráfokra

Teljes páros gráfnak nevezzük azokat a gráfokat melyeknek ponthalmaza két diszjunkt halmaz,
egyesítése és élei azon párok, melyeknek egyik pontja -ban másik pontja -ben van. Jelöljük
-vel a teljes páros gráfot.
5. tétel. Ha éleit teljes páros részgráfra bontjuk fel, akkor .
Erre a tételre is csak lineáris algebrát használó bizonyítások ismeretesek. Talán a következő bizonyítás a
legfrappánsabb, ez Tverbergtől származik. Legyenek a felbontásban szereplő teljes páros
gráfok, és legyenek a pontjaihoz
rendelt valós változók. Ekkor a következő azonosság teljesül:
Tekintsük a következő egyenletből álló homogén lineáris egyenletrendszert:

ahol és . Ennek nem létezhet nem
triviális megoldása, mert a megoldást behelyettesítve az azonosságba a baloldalon nullát, a jobboldalon negatív
számot kapnánk. Ez azt jelenti, hogy a változók száma nem nagyobb az egyenletek számánál, azaz
.
Az 5. tétel háttere egy kódelméleti kérdés. A kódelméletben két hosszúságú sorozat Hamming
távolságának nevezik azon koordináták számát amelyben a két sorozat különbözik. Ennek egy általánosítását
Pierce vetette fel a 1972-ben. Tekintsünk hosszúságú sorozatokat, ahol 0, 1 mellett szimbólumot is
használhatunk, amit gyakran dzsókernek neveznek. Két ilyen sorozat Hamming távolságának azon koordináták
számát nevezzük, ahol az egyik sorozat 0, a másik pedig 1. Például és
Hamming-távolsága 2. Ez azért hasznos, mert bármely összefüggő gráf pontjaihoz hozzá lehet rendelni
(valamilyen -re) hosszúságú 0 – 1 – sorozatokat úgy, hogy bármely két pont között a Hamming-
távolság és a gráf-távolság megegyezik. (Gráf-távolság: a két pont közötti legrövidebb út éleinek száma.)
Próbáljuk ezt bebizonyítani, nem nehéz! Az viszont nehéz probléma, hogy egy adott gráfhoz mi a legkisebb
, amelyre ilyen hozzárendelés (kódolás) lehetséges.
Az 5. tétel azzal ekvivalens, hogy teljes gráf esetén legalább hosszúságú 0 – 1 –

sorozatokat kell használni a hozzárendeléshez (kódoláshoz).
5. feladat. Bizonyítsuk be az ekvivalenciát, valamint azt is, hogy hosszúságú sorozatokkal meg is
lehet oldani a hozzárendelést, azaz az 5. tételben lehetséges. (Például a , 10, 11
sorozatok jók esetén.)
Az 5. tételnek irányított változata is van, próbáljuk meg igazolni, Tverberg módszere most is segíthet:
6. feladat. Mutassuk meg, hogy a szimmetrikusan irányított -et (minden él két irányt kap) nem lehet -
nél kevesebb irányított teljes páros gráfra felbontani.
Két könyvet ajánlunk az olvasóknak:
147
J. H. van Lint–R. M. Wilson: A course in Combinatorics, Cambridge University Press.
M. Aigner–G., M. Ziegler: Proofs from the BOOK, Springer Verlag.
148
Ramsey-típusú tételek és feladatok
Tóth, Géza
1. 1. Ramsey tétele gráfokra

Középiskolai matematikai versenyek közismert feladata a következő.
1.1. Feladat. Bizonyítsuk be hogy hat ember között mindig van három olyan, akik ismerik egymást, vagy három
olyan, akik nem ismerik egymást. (Az ismeretséget kölcsönösnek tételezzük föl.)
A bizonyítás nem nehéz. Legyen az egyik ember. A maradék öt ember közül vagy legalább hármat
ismer, vagy legalább hármat nem ismer. Tegyük fel, hogy három embert ismer, -t, -t és -t (a másik
eset ugyanígy elintézhető). Ha e három ember közül bármelyik kettő ismeri egymást, akkor -val együtt
megvan a három egymást ismerő ember. Ha pedig , és közül semelyik kettő sem ismeri egymást,
akkor éppen ők alkotják a keresett hármast.
1. ábra. Nincs teljes négyes és nincs három független csúcs
Vajon igaz marad-e az állítás, ha három helyett négy egymást ismerő vagy egymást nem ismerő embert akarunk
találni? Az 1. ábra mutatja, hogy nem. A pontok jelentik az embereket, és két ember pontosan akkor ismeri
egymást, ha a megfelelő pontok össze vannak kötve. Nem található az ábrán négy pont úgy, hogy köztük mind a
hat él be van húzva, és nincs négy olyan pont sem, amelyek között egyáltalán nincs él (sőt, még három sem!).
Ha viszont hat helyett sokkal több, mondjuk száz embert tekintünk, akkor újra igaz állítást kapunk.
1.2. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy száz ember között mindig van négy olyan akik ismerik egymást vagy négy
olyan akik nem ismerik egymást.
Ezekben a feladatokban a mi szempontunkból az egyetlen érdekes információ az emberekről az, hogy melyik
kettő ismeri egymást és melyik kettő nem. Tehát tetszőleges száz tagú társaságot leírhatunk az ismerős párok
felsorolásával. Ez éppen az egyszerű gráf definíciója.
Definíció. Legyen egy véges halmaz, pedig elemeiből alkotott párok egy halmaza. A
párt egyszerű gráfnak hívjuk, elemei a gráf csúcsai, elemei pedig a gráf élei.
Egy gráfot sok esetben érdemes lerajzolni, ahogy az 1. ábrán is tettük, a csúcsokat pontokkal reprezentáljuk, és
két pontot pontosan akkor kötünk össze, ha a megfelelő két csúcs egy élet alkot a gráfban. Teljes gráfnak
nevezzük azt a gráfot, amelynek bármely két csúcsa össze van kötve. Egy gráfnak
a részgráfja, ha és , vagyis minden csúcsa
149
(éle) -nak is csúcsa (éle). Egy gráfban csúcsai független halmazt

alkotnak, ha nem fut közöttük él -ben.
Ezzel a terminológiával az 1.1. feladat állítása azt mondja ki, hogy minden hat csúcsú gráf tartalmaz egy három
csúcsú teljes részgráfot vagy független halmazt.
Legyen az a legkisebb szám, amelyre igaz, hogy bármely csúcsú gráf tartalmaz egy
csúcsú teljes részgráfot vagy egy csúcsú független halmazt. (Ha nem létezne ilyen , legyen
.) A 1.2. feladat állítása szerint . Ramsey híres tétele
szerint véges minden , esetén. Más szóval, még a legnagyobb rendetlenségben is
találunk egy kis rendet. Hogy pontosan mekkorát, arra a következő eredmény ad becslést.
1.3. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy minden -re
(i)
(ii)
(iii) .
Bizonyítás. (i) Ha egy csúcsú gráf teljes, akkor természetesen tartalmaz egy csúcsú teljes részgráfot, ha
nem teljes, akkor van két pontú független halmaz. A teljes csúcsú gráf viszont nem tartalmaz sem
csúcsú teljeset, sem két független pontot.
(ii) Ha egy csúcsú gráfnak nincs egyáltalán éle, akkor tartalmaz egy csúcsú független halmazt, ha viszont
van éle, akkor van két pontú teljes részgráf. A csúcsú él nélküli gráf pedig nem tartalmaz se két
csúcsú teljeset, se független pontot.
(iii) A bizonyítás ötlete ugyanaz mint az 1.1. feladat esetén. Legyen egy
csúcsú gráf, és legyen az egyik csúcsa. Ezen kívül még
csúcs van, tehát vagy van
csúcs, amelyekkel össze van kötve , vagy van csúcs, amelyekkel nincs
összekötve . Tegyük fel, hogy az első eset áll fent, vagyis van -nek szomszédja.
definíciója szerint a szomszédok között találhatunk vagy egy teljes csúcsú részgráfot, ekkor ez
-vel kiegészítve éppen egy csúcsú teljes részgráfot ad, vagy egy csúcsú független halmazt, ekkor
azonnal készen vagyunk. A másik esetben, ha -nek nem-szomszédja van,
hasonlóan fejezhetjük be a bizonyítást.
Ebből azonnal következik indukcióval, hogy , sőt, valamivel jobb korlát adódik,
de itt nem térünk ki a részletekre, csak néhány speciális esetre.
1.4. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy .
1.5. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy az 1.1. feladatban a korlát nem javítható, azaz .
1.6 Feladat. Bizonyítsuk be, hogy .
Segítség: Az 1.4. feladat alapján , ezt a felső korlátot eggyel kell megjavítani egy
kis esetszétválasztással. Az alsó korláthoz kell mutatni egy nyolc pontú gráfot, amely nem tartalmaz sem
háromszöget (három pontú teljes részgráfot) sem négy független pontot. Tekintsünk egy szabályos nyolcszöget,
és ennek bizonyos húrjait. A húrok felelnek meg a konstruálandó gráf csúcsainak, két csúcsot összekötünk egy
éllel, ha a megfelelő húroknak van közös pontja (közös csúcs vagy metszéspont). Megfelelő nyolc húr
választásával éppen a kívánt gráfot kapjuk. (Még egy kis segítség: legyenek a húrok egyenlő hosszúak.)
150
Megemlítjük a Ramsey-tételnek egy általánosabb változatát is.
Általános Ramsey-tétel gráfokra. Tetszőleges számokra létezik

olyan szám, hogy bármely csúcsú teljes gráf, amelynek az élei színnel vannak színezve,
valamilyen -re tartalmaz egy csúcsú teljes részgráfot, amelynek az összes éle az -
edik színnel van színezve.
A feltételt kielégítő legkisebb számot -mel jelöljük. A bizonyítást

nem nehéz rekonstruálni az alábbi feladat általánosításával.
1.7. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy minden -re
(i) .
(ii) .
(iii)
.
(iv) .
1.8. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy .
Végül egy még általánosabb változata a Ramsey-tételnek. Eddig „él” alatt csúcsok egy párját értettünk, vagyis
egy él két csúcsot köt össze. Az -uniform hipergráfban egy él egy csúcs -est jelent.
Definíció. Legyen egy véges halmaz, pedig elemeiből alkotott -esek egy halmaza. A
párt -uniform hipergráfnak hívjuk, elemei a hipergráf csúcsai, elemei
pedig a gráf hiperélei.
Általános Ramsey-tétel uniform hipergráfokra. Tetszőleges ,

számokra létezik olyan szám, hogy bármely csúcsú teljes -uniform hipergráf,
amelynek az élei színnel vannak színezve, valamilyen -re tartalmaz egy csúcsú
teljes rész-hipergráfot, amelynek az összes éle az -edik színnel van színezve.
A feltételt kielégítő legkisebb számot -mel jelöljük.
A bizonyításra itt sem térünk ki, hasonló, mint az 1.3. és 1.7. feladatok megoldása, csak jóval bonyolultabb.
Nézzünk csak egy speciális esetet.
1.9. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy véges.
Segítség: Bizonyítsuk be, hogy . Tekintsünk

egy tíz csúcsú 3-uniform hipergráfot; be akarjuk bizonyítani, hogy vagy van négy csúcs amelyek között
minden hármas szerepel, vagy van négy csúcs amelyek között egyik hármas sem szerepel. Legyen egy
tetszőleges csúcs. A maradék kilenc ponton definiáljunk egy gráfot a következő szabállyal. Két csúcs,
és akkor és csak akkor van összekötve -ben, ha éle -nak. tartalmaz vagy egy teljes
négyest, vagy egy üres hármast. A többit az olvasóra bízzuk.
1.10. Feladat. Legyen egy megszámlálható végtelen teljes gráf amelynek csúcsai
.
(i) Színezzük ki éleit két színnel. Bizonyítsuk be, hogy található akármilyen nagy teljes egyszínű részgráf,
azaz tetszőleges -re vannak olyan csúcsok, amelyek közötti összes él
ugyanolyan színű.
151
(ii) Bizonyítsuk be, hogy található végtelen sok csúcsú teljes egyszínű részgráf, azaz vannak olyan
csúcsok, amelyek közötti összes él ugyanolyan színű.
(iii) Bizonyítsuk be, hogy (i) és (ii) állítása igaz marad akkor is, ha kettő helyett tetszőleges színnel
színezünk.
Segítség: (i) Közvetlenül következik a véges Ramsey-tételből.
(ii), (iii) Egy észrevételre van szükség, hogy végtelen sok, véges sok színnel színezett él között mindig található
végtelen sok ugyanolyan színű. Ennek és a véges Ramsey-tétel bizonyításának alapján már nem nehéz
bebizonyítani az állítást.
2. 2. Euklideszi Ramsey elmélet

A Ramsey elmélet egyik szép, geometriai vonatkozású ága az Euklideszi Ramsey-elmélet, amelyet elsősorban
Erdős, Graham, Montgomery, Rothschild, Spencer és Straus alapoztak meg egy 1975-ös cikksorozatukkal. Az
általános kérdés a következő: Egy véges dimenziós euklideszi tér pontjait kiszínezzük véges sok színnel (minden
pont egy színt kap), és bizonyos követelményeknek eleget tevő egyszínű konfigurációkat keresünk. A leghíresebb
kérdés a máig megoldatlan Hadwiger–Nelson probléma: Hány színre van szükség, ha úgy akarjuk kiszínezni a
sík pontjait, hogy ne legyen két, egységnyi távolságra levő pont ugyanolyan színű. A feladat külön érdekessége,
hogy a legjobb ismert alsó és felső korlát bizonyítása egyaránt nagyon egyszerű.
2.1. Feladat. (i) (Nelson 1950) Bizonyítsuk be, hogy három színnel színezve a síkot mindig található két
egyszínű pont egymástól egységnyi távolságra.
(ii) (Isbell 1950) Mutassunk olyan színezését a síknak hét színnel, amelyben bármely két, egységnyi távolságra
levő pont különböző színű.
Segítség: (i) Elég a 2. ábrán látható Moser-gráf csúcsait tekinteni.
2. ábra. Moser-gráf: minden él hossza 1
(ii) Rakjuk ki a síkot egybevágó szabályos hatszögekkel, amelyeknek az átmérője valamivel kevesebb mint egy.
Minden hatszöget kiszínezünk a hét szín valamelyikével. Egy hatszögön belül nincs két pont egységtávolságra,
és a színek megfelelő (periodikus) választása esetén két egyforma színű hatszög egységnyinél messzebb lesz
egymástól.
Természetesen vizsgálták a kérdést magasabb dimenzióban is. A térben a legjobb ismert korlátok 6 (Nechushtan
2000), illetve 15 (Radoièiæ, Tóth 2000), de ezek bizonyítása már nem olyan könnyű, mint a síkbeli legjobb
korlátoké. Viszont valamivel gyengébb korlátokat könnyű bizonyítani (néhány éve még ezek voltak a legjobb
ismert korlátok).
2.2. Feladat. (i) (Raiskii 1970) Bizonyítsuk be, hogy négy színnel színezve a teret mindig található két egyszínű
pont egymástól egységnyi távolságra.
(ii (Székely, Wormald 1989) Mutassunk olyan színezését a térnek 21 színnel, amelyben bármely két, egységnyi
távolságra levő pont különböző színű.
152
Segítség: (i) Általánosítsuk a Moser-gráfot a tér esetére, szabályos háromszögek helyett tekintsünk szabályos
tetraédereket. Egy kilenc pontú konfigurációt kapunk, 19 egységtávolsággal a pontok között.
(ii) Tekintsük a 2.1. feladatban kapott színezést, és egészítsük ki a hatszögeket hatszög alapú egyenes
hasábokká. Így megkapjuk egy „réteg” színezését, hét színnel. A következő réteget színezzük másik hét színnel,
az azutánit a harmadik hét színnel. Ezután már használhatjuk az első hét színt, ha a rétegeket megfelelő
vastagságúnak választottuk.
Általában a -dimenziós tér esetén a legjobb ismert alsó korlát, , Frankl és Wilson (1981) híres
eredménye. Larman és Rogers (1972) pedig megmutatták, hogy valamivel több mint szín elegendő.
2.3. Feladat. (i) Bizonyítsuk be, hogy a -dimenziós teret színnel színezve mindig található két
egyszínű pont egymástól egységnyi távolságra.
(ii) Legyen . Mutassunk olyan színezését a -dimenziós térnek színnel, amelyben bármely
két, egységnyi távolságra levő pont különböző színű.
Segítség: A megoldás nagyon hasonló az előző két feladat megoldásához. (i) Általánosítsuk a Moser-gráfot a
-dimenziós tér esetére, szabályos háromszögek, illetve tetraéderek helyett tekintsünk szabályos egységnyi
oldalú szimplexeket.
(ii) Tekintsünk egy -dimenziós egységoldalú kockarácsot. Minden kocka megfelel egy
egész szám -esnek. A színeket is egész szám -eseknek feleltetjük meg, minden szín egy
-es, ahol . Ez éppen szín. Végül az
kocka pontjainak a színe legyen , ha

minden -re . Könnyen belátható, hogy nincs két egyszínű pont egymástól
távolságra; megfelelő kicsinyítéssel elérhetjük, hogy éppen ez legyen az egységtávolság.
Egy aszimmetrikus változata a Hadwiger–Nelson problémának a következő. Színezzük ki a sík pontjait pirossal
és kékkel, és tegyük föl, hogy nincs két piros pont egymástól egységnyi távolságra. Ez valamilyen értelemben
azt jelenti, hogy nem lehet „túl sok” pont piros. Milyen egyszínű kék konfigurációkat találhatunk? Például a
fentiek alapján nyilván van két kék pont egymástól egységnyi távolságra. Elég egy egységnyi oldalú szabályos
háromszög csúcsait tekinteni.
2.4. Feladat. Színezzük ki a sík pontjait pirossal és kékkel úgy, hogy nincs két piros pont egymástól egységnyi
távolságra. Legyen egy tetszőleges háromszög. Bizonyítsuk be, hogy van egy -vel egybevágó
háromszög, amelynek mind a három csúcsa kék.
Segítség: Könnyebb bebizonyítani az állítást, ha valamelyik oldala legfeljebb 2. Az általános esetben

legyen a egyik oldalának a hossza, és különböztessünk meg két esetet: van két piros pont egymástól
távolságra, illetve nincs.
Juhász Rozália (1979) bebizonyította, hogy az állítás háromszögek helyett négyszögekre is igaz. Vajon igaz az
állítás négy helyett több csúcsú konfigurációkra is? Erdős és társszerzői az említett cikksorozatukban
megmutatták, hogy az állítás nem igaz minden pontú konfigurációra!
2.5. Feladat. Mutassunk egy olyan piros–kék színezését a síknak és egy olyan véges pont-konfigurációt,
hogy nincs két piros pont egymástól egységnyi távolságra, és nincs -val egybevágó konfiguráció, amelynek
minden pontja kék.
Segítség: Legyen egy megfelelő méretű négyzetrács megfelelő részlete.
Sikerült kevesebb mint csúcsú példát találni? Gratulálunk! Ez már Juhász Rozáliának is sikerült, ő
egy 12 pontú példát (és egy megfelelő színezést) talált. Ezt tovább javítottuk Csizmadia Györggyel (1994), egy
nyolc pontú példával. Az viszont máig nem ismert, hogy mi az igazság öt-, hat-, és hétszögekre.
153
2.6. Feladat. Mutassunk olyan színezését a síknak két színnel, amelyben nem található olyan egységnyi oldalú
szabályos háromszög, amelynek mind a három csúcsa ugyanolyan színű.
Segítség: Gondoljunk a zebrára.
2.7. Feladat. (i) Legyen egy egyenlő szárú derékszögű háromszög. Mutassunk olyan színezését a síknak
három színnel, amelyben nem található egy -vel egybevágó háromszög, amelynek mind a három csúcsa
ugyanolyan színű.
(ii) Színezzük ki a sík pontjait két színnel. Bizonyítsuk be, hogy van egy -hez hasonló háromszög, amelynek
mind a három csúcsa ugyanolyan színű.
(iii) Színezzük ki a sík pontjait két színnel. Bizonyítsuk be, hogy található három egyszínű pont, , és
úgy, hogy az szakasz felezőpontja.
2.8. Feladat. Legyen egy tetszőleges háromszög. Bizonyítsuk be, hogy van olyan színezése a síknak hét
színnel, amelyben nem található olyan -vel egybevágó háromszög, amelynek mind a három csúcsa
ugyanolyan színű.
3. 3. Az Erdős–Szekeres-tétel
A következő feladatok szorosan kapcsolódnak Pach János kiváló cikkéhez az Erdős–Szekeres-tételről
ugyanebben a kötetben, így ezt a fejezetet az említett cikk után érdemes elolvasni.
3.1. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy öt általános helyzetű pont között a síkon mindig van négy, amelyek konvex
helyzetben vannak és az ötödik pont nincs a konvex burkukban.
3.2. Feladat. Azt mondjuk, hogy egyenes konvex helyzetben van, ha egy konvex -szög oldalegyenesei.
Bizonyítsuk be, hogy minden egészhez van olyan szám, amelyre igaz a következő
feltétel. Tetszőleges általános helyzetű egyenes (nem megy át három egy ponton) között a síkon
található konvex helyzetben.
3. ábra. Hegy és völgy
Segítség: Hasonlóan mint az Erdős–Szekeres-tétel bizonyításában, definiálhatjuk a hegy és völgy fogalmát (3.
ábra). Ezek után definiálhatjuk az függvényeket, és ugyanazt a rekurziót bebizonyíthatjuk, mint
ami az eredeti Erdős–Szekeres-tétel bizonyításában szerepel az függvényre. Az egyetlen
különbség az, hogy az eredeti bizonyításban egy olyan pontot kerestünk, ami egyszerre egy hegy utolsó és egy
völgy első eleme. Itt viszont olyan egyenest kell találnunk, amely egyszerre első eleme egy hegynek is és egy
völgynek is.
3.3. Feladat. (i) Bizonyítsuk be, hogy minden egészhez van olyan szám, amelyre igaz a
következő feltétel. Tetszőleges általános helyzetű pont között a síkon vagy van konvex helyzetben
úgy, hogy bármely két pont távolsága legfeljebb egy, vagy van konvex helyzetben úgy, hogy bármely két pont
távolsága legalább egy.
(ii) Bizonyítsuk be, hogy minden egészhez van olyan szám, amelyre igaz a következő
feltétel. Tetszőleges általános helyzetű pont között a síkon vagy van konvex helyzetben úgy,
154
hogy bármely két pont távolsága legfeljebb egy, vagy van konvex helyzetben úgy, hogy bármely két pont
távolsága legalább 2.
Segítség: (i) Használjuk először a Ramsey-tételt, utána pedig az Erdős–Szekeres-tételt. Színezzük ki a pontok
közötti éleket két színnel: pirossal, ha a két pont messzebb van mint 1; kékkel, ha közelebb. (Ha éppen 1 a
távolság, akkor bármelyik színt használhatjuk.) Ha elég sok pontból indulunk ki, lesz egy nagy részhalmaz, ahol
az összes él ugyanolyan színű. Ezekre a pontokra alkalmazzuk az Erdős–Szekeres-tételt.
(ii) Most színezzük ki a pontok közötti éleket három színnel: pirossal, ha a két pont messzebb van mint 2;
kékkel, ha közelebb mint 1; és zölddel, ha a távolság 1 és 2 között van. Ha elég sok pontból indulunk ki, lesz
egy nagy részhalmaz, ahol az összes él ugyanolyan színű. Ha ez a szín piros vagy kék, akkor ezekre a pontokra
alkalmazzuk az Erdős–Szekeres-tételt. A zöld esetet azzal az észrevétellel zárhatjuk ki, hogy nem lehet 25-nél
több pont úgy, hogy az összes köztük futó él zöld.
Megjegyezzük, hogy a feladatban a 2 helyére tetszőleges számot írhatunk.
3.4. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy hat általános helyzetű pont között a térben mindig van öt amelyek konvex
helyzetben vannak.
3.5. Feladat. Bizonyítsuk be, hogy minden -hoz van olyan hogy pont között a síkon
mindig található három, amelyek egy és közötti szöget határoznak meg.
Segítség: Ha van három pont egy egyenesen, akkor készen vagyunk. Ha a pontok általános helyzetben vannak,
akkor elég nagy esetén található pont konvex helyzetben. Ennek a konvex sokszögnek
valamelyik három szomszédos csúcsa eleget tesz a feltételnek.
155
A Happy End probléma – A
kombinatorikus geometria kezdetei
Pach, János
1. 1. Városligeti kör és sokszögek

A történet 1932 őszére nyúlik vissza. Pesti egyetemisták egy kis köre – köztük Erdős Pál, Grünwald (később
Gallai) Tibor, Klein Eszter, Szekeres György és Turán Pál – ekkoriban, főként hétvégeken rendszeresen
összegyűlt a Városligetben. Az Anonymus-szobornál találkoztak, irodalomról, zenéről, politikáról beszélgettek,
múltról és jövőről, álmaikról és csalódásaikról. És még valamiről, ami szenvedélyesen foglalkoztatta őket: a
matematikáról. Tulajdonképp már ismeretségüket is a matematikának köszönhették. Gimnazistaként
mindannyian a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok lelkes feladatmegoldói voltak. Fényképen már
korábban látták egymást a legeredményesebb diákok arcképcsarnokában, melyet a lap évenként megjelentetett.
Az egyetem padjaiban és a Városliget hatalmas platánjai alatt ezek a kapcsolatok aztán életreszóló barátsággá
érlelődtek.
Egyik találkozójukra Klein Eszter egy érdekes kis feladattal érkezett. Észrevette, hogy akárhogy veszünk fel öt
pontot a síkban úgy, hogy nincs három egy egyenesen, mindig kiválasztható közülük egy konvex négyszög négy
csúcsa. A bizonyítás roppant egyszerű. Ha a pontok konvex burkának legalább négy csúcsa van, akkor készen
vagyunk. Feltehetjük tehát, hogy a konvex burok egy háromszög, melyen belül még két további pont
van: és . A egyenes szükségképpen elkerüli az háromszög egyik oldalát, mondjuk az
szakaszt. Ekkor az pontok nyilván egy konvex négyszöget feszítenek (ld. 1. ábra).
1. ábra. Öt pont mindig meghatároz egy konvex négyszöget
A feladat mindnyájuknak tetszett. A résztvevők visszaemlékezései szerint a társaság férfi tagjainak érdeklődését
külön fokozta az a körülmény, hogy a kérdés egy hölgytől származott [26]. A problémát azonnal
általánosították.
Egy síkbeli ponthalmazt általános helyzetűnek mondunk, ha nincs három eleme egy egyenesen. konvex
helyzetben van, ha egybeesik egy konvex sokszög csúcshalmazával. Igaz-e, hogy minden
természetes számhoz van egy véges szám, ami eleget tesz a következő feltételnek: akárhogyan is
veszünk fel legalább általános helyzetű pontot a síkon, mindig kiválasztható közülük , amely
konvex helyzetben van? Amennyiben ilyen szám létezik, jelölje a legkisebbet.
Makai Endre és Turán Pál hamarosan belátták, hogy létezik, méghozzá (ld. 2.
ábra). Még a tél beállta előtt Szekeres György büszkén újságolhatta barátainak, hogy minden -re sikerült
igazolnia létezését. Erdős Pál – Szekeres eredeti bizonyítását jócskán megjavítva – sokkal kisebb
felső korlátot adott -re. Sőt, nemsokára egy jó konstrukciót is találtak, és azzal a roppant elegáns
sejtéssel álltak elő, miszerint minden -re
156
Ezt a sejtést – dacára annak, hogy rengeteg profi és amatőr matematikus és komputer-szakember próbálkozott
vele – mindmáig senkinek sem sikerült bebizonyítania vagy megcáfolnia. Még az eset sem
tisztázott, bár Peters és Szekeres számítógépes kísérletei némi reménnyel kecsegtetnek.
2. ábra. Nyolc pont, amely nem határoz meg egy konvex ötszöget
Erdős a feladatot Happy End problémának keresztelte el. Néhány évvel később ugyanis Klein Eszter és Szekeres
György összeházasodtak, és máig boldogan élnek. A kérdés mindnyájuk életében és matematikai
munkásságában kulcsszerepet játszott.
2. 2. Ramsey és tételének újrafelfedezése

Szekeres fent említett bizonyítása a következő állításon alapult, melyről hamarosan kiderült, hogy néhány évvel
korábban Frank Plumpton Ramsey már felfedezte és publikálta a Londoni Matematikai Társulat
Közleményeiben [24].
Ramsey tétele. Tetszőleges és pozitív egészekhez van egy csak tőlük függő
szám, amely eleget tesz a következő feltételnek: akárhogyan osztjuk be egy legalább -elemű
halmaz összes -elemű részhalmazát osztályba, mindig van -nak olyan -elemű részhalmaza,
melynek összes -elemű része ugyanabba az osztályba esik.
Ebből valóban könnyen levezethető az
Erdős–Szekeres-tétel. Minden egészhez van egy legkisebb szám, ami eleget tesz a
következő feltételnek: akárhogyan is veszünk fel legalább általános helyzetű pontot a síkon, mindig
kiválasztható közülük , ami konvex helyzetben van.
A tételre két bizonyítást is adunk.
Első bizonyítás. Az esetet a fentiekben már elintéztük, tehát feltehető, hogy .

Vegyünk egy pontból álló általános helyzetű halmazt a síkon, és osszuk
be összes 4-elemű részhalmazát 2 osztályba aszerint, hogy konvex helyzetben vannak vagy sem. Ramsey
tétele szerint van olyan -elemű részhalmaz, melynek minden négyese ugyanabba az
osztályba esik. Klein Eszter észrevétele szerint -nak van legalább egy olyan négyese, amely konvex
helyzetben van. Következésképp összes négyese konvex helyzetben van, tehát maga is konvex
helyzetben van.
Második bizonyítás. (S. Johnson [16]): Vegyünk általános helyzetű pontot a

síkon, és osszuk be az általuk meghatározott háromszöget 2 osztályba aszerint, hogy a belsejükben
páros sok pont van vagy páratlan. Ramsey tétele értelmében kiválasztható pont, hogy az összes általuk
meghatározott háromszög ugyanabba az osztályba esik. Ezek a pontok szükségképpen konvex helyzetben
vannak. Tegyük fel ugyanis, hogy van közöttük négy pont, melyek közül az egyik – nevezzük -nek – a másik
három által meghatározott háromszögbe esik. Az háromszög belsejében eggyel több pont van,
mint az , , háromszögek belsejében együttvéve. Ha tehát az
pontok által meghatározott összes háromszög belsejében páros (ill. páratlan) sok pont van, akkor az
157
háromszög belsejében
sok (ill.
sok), ami nyilván lehetetlen.
Ramsey a John Maynard Keynes Cambridge-i filozófus és közgazdász köréhez tartozó fiatal kutatók talán
legtehetségesebbike volt. Számos különböző tudományban alkotott maradandót: a filozófiában, a
közgazdaságtanban, a logikában és a matematika elméleti megalapozásában. A fenti tételt egyetlen tisztán
matematikai tárgyú dolgozatában közölte, de ennek hátterében is az a századelő legkiválóbb elméit
foglalkoztató kérdés állt, hogy létezik-e egy általános eljárás, mellyel minden matematikai állítás vagy formula
igazsága eldönthető. Bár Ramsey tételének segítségével igazolható volt, hogy bizonyos nagyon speciális
formájú állítások eldönthetőek, hamarosan kiderült, hogy nincs „univerzálisan jó algoritmus”. A szomorú
felismerés alapjaiban rázta meg a tudományt.
Amikor Szekeres 1932-ben újra felfedezte Ramsey tételét, Ramsey már nem élt. 1930. január 19-ikén hunyt el;
nem volt még huszonhét éves. Erdős és Szekeres korszakos jelentőségű dolgozata [11] nagyban hozzájárult a
Ramsey-tétel népszerűsítéséhez. A Ramsey által találtaknál sokkal jobb, explicit korlátokat adtak az
függvény értékeire, melyek nagy részét máig sem sikerült jelentősen megjavítani. A kérdéskörből az
utóbbi harminc évben Ramsey-elmélet néven a kombinatorika egészen új, önálló fejezete nőtt ki [13]. A Klein
Eszter feladatának általánosítására adott válaszból szintén új tudományág született: a kombinatorikus geometria
[20].
3. 3. Hegyek között, völgyek között

Először ismertetjük az Erdős és Szekeres által talált legjobb felső korlátot a tételükben szereplő
függvényre:
(
1
)
Ennek igazolásához két új fogalomra van szükség. Rögzítsünk a síkban egy koordinátarendszert,
és tekintsünk egy ponthalmazt, melynek elemeit -

koordinátáik növekvő sorrendjében soroltuk fel. -t hegynek, ill. völgynek nevezzük, ha konvex helyzetben
van és összes eleme ( ) a egyenes felett, ill. alatt
helyezkedik el. Jelölje a legkisebb olyan számot, amely eleget tesz a következő feltételnek:
a sík minden legalább -elemű, általános helyzetű ponthalmaza tartalmaz vagy egy -elemű hegyet, vagy
pedig egy -elemű völgyet.
3.1. Tétel [11]: Minden párra
Bizonyítás. Először belátjuk, hogy érvényes a következő rekurziós formula:
(
2
)
158
Tekintsünk egy -elemű, általános helyzetű

halmazt a síkon. Jelölje az összes -ben található -elemű hegy jobb végpontjainak
halmazát. Ha , és -ban nincs -pontú hegy, akkor – az indukciós
feltevés szerint – tartalmaz egy -pontú völgyet, melynek első pontját jelöljük -val. A
pont egyidejűleg egy -elemű hegy utolsó és egy -elemű völgy első
eleme. Ezek után könnyű ellenőrizni, hogy vagy kiegészíthető második elemével egy -elemű
heggyé, vagy kiegészíthető utolsó előtti elemével egy -elemű völggyé.
Feltehetjük tehát, hogy , vagyis

. Mivel – definíció szerint – nem tartalmaz -elemű hegyet, ez
esetben -ban van -pontú völgy, tehát a (2) formula most is érvényes.
Innen a 3.1. Tétel értékére vonatkozó teljes indukcióval könnyen adódik. A , ill.
esetekben az állítás nyilvánvalóan igaz. Legyenek olyan számok, melyekre az állítást még
nem bizonyítottuk, és melyekre minimális. Ekkor
ami a bizonyítandó állítás egyik fele.
Másrészt tegyük fel, hogy már sikerült konstruálnunk egy olyan -elemű halmazt,
melyben nincs se -elemű hegy, sem pedig -elemű völgy, továbbá egy olyan
-elemű halmazt, melyben nincs se -elemű hegy, se -elemű völgy. Helyezzük el az
halmaz egy kongruens példányát az -tengelytől balra. Majd vegyük fel az halmaz egy példányát az -
tengelytől jobbra, és toljuk olyan alacsonyra, hogy az pontpárjait összekötő egyenesek mindegyike
felett haladjon el, az pontpárjait összekötő egyenesek mindegyike pedig alatt. Világos, hogy az e két
halmaz egyesítéseként előálló halmazban, ha egy hegy tartalmazza egy pontját, akkor -ben
legfeljebb egy pontja lehet. Hasonlóképpen, ha egy völgye tartalmazza egy pontját, akkor
annak -ben legfeljebb egy eleme lehet. Tehát -ben nincs se -elemű hegy, se -elemű völgy.
Más szóval
ami a bizonyítandó állítás másik fele.
A 3.1. Tételből az függvényre vonatkozó (1) korlát azonnal következik, hiszen

. Ezt a becslést több mint hatvan évig senkinek sem sikerült
megjavítania. A ma ismert legjobb eredmény is – amely Tóth Gézától és Pavel Valtr-tól [27] származik – csak
mintegy fele az eredeti korlátnak, és a sejtett értéknek majdnem a négyzete. A bizonyítás
Fan Chung és Ron Graham [8] azon észrevételén alapul, hogy a fenti gondolatmenetben az
koordinátarendszert tetszőlegesen választhatjuk meg.
3.2. Tétel [27]. Minden egész számra
159
Bizonyítás. Legyen egy általános helyzetű halmaz a síkon, amely
pontból áll. Válasszunk egy olyan egyenest, amely ugyan nem metszi konvex burkát, de olyan közel
halad annak egyik csúcsához, -hez, hogy -val jelölve a pont egyenesre eső merőleges vetületét, a
szakaszt a pontpárjait összekötő egyenesek egyike sem metszi.
Hajtsunk végre egy olyan projektív transzformációt (vagyis vetítést), ami az egyenest a sík ún. ideális
(„végtelenben lévő”) egyenesébe viszi. Könnyű belátni, hogy egy ilyen transzformáció minden konvex
helyzetben lévő részhalmazát konvex helyzetű halmazba viszi. Ennek fordítottja is igaz: ha egy
részhalmaz képe konvex helyzetben van, akkor ez érvényes volt -ra is. A szakasz képe egy
félegyenes lesz. Az általánosság megszorítása nélkül feltehető, hogy egybeesik az -tengely pozitív
felével. (Ld. 3. ábra.)
3. ábra. A projektív transzformáció előtt és után
Az előző tételből következik, hogy képe tartalmaz vagy egy -elemű hegyet, vagy
egy -elemű völgyet. Az első esetben készen vagyunk, hiszen pontjainak eredetileg
egy konvex helyzetben lévő halmaz felelt meg. De a második esetben sincs probléma, hiszen a definícióból
következően a pont képével egy konvex halmazzá egészül ki, melynek -ben egy -elemű
konvex halmaz felelt meg.
Végül röviden vázoljuk azt a sejthetően legjobb konstrukciót, amely azt mutatja, hogy
.
A 3.1. Tétel értelmében minden -re ( ) van olyan -elemű, általános

helyzetű halmaz, amelyben nincs se -elemű hegy, se -elemű völgy. Az is
feltehető, hogy a pontjait összekötő egyenesek mindegyikének meredeksége és fok
közé esik, ellenkező esetben a síkot az -tengely irányában „ellapítjuk”.
160
Jelölje az origó körüli egységkör és az origón átmenő azon félegyenes metszéspontját, amely a pozitív
tengellyel fokos szöget zár be. Helyettesítsük minden -re a pontot a
halmaz egy nagyon pici példányával, és jelölje ezen halmazok egyesítését. Ekkor
és nem nehéz ellenőrizni, hogy -ben nincs konvex helyzetben lévő pont.
4. 4. Üres sokszögek – egy meglepetés

Erdős és Szekeres mindig is úgy gondolták, hogy elég sok általános helyzetű pont közül kiválasztható ,
melyek konvex helyzetben vannak, és konvex burkukban nincs további pont. Nyomtatásban ez a sejtés mégis
talán csak 1978-ban jelent meg [9]. Más szóval úgy képzelték, hogy minden -re van egy legkisebb
szám, mely eleget tesz a következő feltételnek: akárhogyan veszünk fel legalább
általános helyzetű pontot a síkon, ezek között mindig van , amely egy üres konvex -szöget határoz
meg. Sok évvel ezelőtt a Bolyai Társulat egyik konferenciáján Szekeres vázolt is egy bizonyítást erre az
állításra, de hamarosan kiderült, hogy a bizonyítás hiányos. Ennek dacára úgy tűnt, hogy csupán technikai
jellegű nehézséggel van dolgunk: az üres sokszögek többnyire nagyon hosszúak és vékonyak, ezért kellemetlen
kezelni őket.
Nyilvánvaló, hogy , Harborth [14] pedig belátta, hogy

. Nagy meglepetésre a kérdés negatív irányban dőlt el:
Horton [15] 1983-ban egy viszonylag egyszerű konstrukció segítségével megmutatta, hogy nem
létezik!
4.1. Tétel [15]. Megadható tetszőlegesen sok általános helyzetű pont a síkon úgy, hogy ezek közül semelyik 7
sem határoz meg üres konvex hétszöget.
Bizonyítás: Rögzítsünk egy merőleges koordinátarendszert a síkban, és jelöljük -gyel a

és pontokból álló kételemű halmazt. A konstrukció rekurzív.
Tegyük fel, hogy valamely egészre már definiáltunk egy -elemű halmazt, melyben
bármely négyelemű hegy alatt, ill. négyelemű völgy fölött van legalább egy további pont.
Toljuk el a halmazt egy kevéssel jobbra és messzire felfelé úgy, hogy a keletkező halmaz eleget
tegyen a következő feltételeknek:
1. és elemeinek -koordinátái felváltva követik egymást,
2. a pontpárjait összekötő egyenesek mindegyike összes pontja alatt halad el, a pontpárjait
összekötő egyenesek mindegyike pedig pontjai felett.
Legyen . (Ld. 4. ábra.)
161
4. ábra. konstrukciója
Be fogjuk látni, hogy eleget tesz az indukciós feltevéseknek ( -re), vagyis

, és bármely négyelemű hegy alatt, ill. négyelemű völgy fölött van legalább egy
további pont. Az első állítás nyilvánvaló.
Tekintsük egy négyelemű hegyét (ill. völgyét). Ha ennek mind a négy pontja -hez vagy mind a
négy pontja -höz tartozik, akkor az indukciós feltevés szerint mindig van alatta (ill. felette) további pont.
Feltehetjük tehát, hogy a kérdéses hegy (ill. völgy) mind -ből, mind pedig -ből tartalmaz legalább
egy-egy pontot. Vegyük észre, hogy ekkor a két középső elem feltétlenül -höz (ill. -hez) tartozik,
tehát a fenti 1. tulajdonság miatt van közöttük legalább egy további pont, ami szükségszerűen a hegy alatt (ill. a
völgy felett) helyezkedik el.
Nem nehéz bebizonyítani, hogy -ben nincs üres konvex hétszög. A feltételek szerint ugyanis egy
ilyen hétszög csúcsai két összefüggő sorozatra bomlanának, melyek közül az egyik egy hegye, a
másik pedig egy völgye. Az általánosság megszorítása nélkül feltehető, hogy ezek közül völgyének
legalább 4 eleme van. Ekkor az indukciós feltevés szerint e völgy felett -nek (tehát -nek is) van
legalább egy további pontja, ami a fenti 2. tulajdonság miatt csak a hétszög belsejében lehet. Ez
ellentmond annak, hogy üres, vagyis a 4.1. Tételt maradéktalanul bebizonyítottuk.
Érdekes lenne eldönteni, hogy létezik-e (véges-e) az utolsó ismeretlen érték, . Más szóval megadható-
e tetszőlegesen sok általános helyzetű pont a síkon úgy, hogy ne határozzanak meg egyetlen üres konvex
sokszöget sem?
Solymosi József [25], aki Pavel Valtr-hoz [28] hasonlóan matematikus pályáját az Erdős–Szekeres-tétellel
kapcsolatos feladatok vizsgálatával kezdte, és doktori disszertációjának is részben ez a témája, erre vonatkozóan
a következő érdekes kérdést vetette fel:
4.2. Probléma: Adott általános helyzetű pont a síkon. Színezzük ki az általuk meghatározott összes szakaszt
pirossal és kékkel. Igaz-e, hogy ha elég nagy, akkor mindig van olyan üres háromszög, amelynek mind a
három oldala ugyanolyan színű?
Ha erre a kérdésre a válasz tagadó, akkor nem létezik. Tegyük fel ugyanis, hogy minden elég nagy,
általános helyzetű pontrendszer meghatároz agy üres konvex hatszöget. Ha a csúcsai között futó
162
szakaszt két színnel megszínezzük, akkor mindig találunk egy egyszínű háromszöget,
ami persze üres is (hiszen – a Ramsey tételben használt jelöléssel élve – ).
Bialostocki, Dierker es Voxman [2] azzal az első pillantásra meglepő ötlettel álltak elő, hogy a nagy üres
konvex sokszögek létezésére vonatkozó sejtés esetleg igaz valamilyen „moduláris” értelemben. Hogy a kérdést
pontosabban megfogalmazhassuk, szükségünk lesz egy definícióra. Legyen egy pozitív egész szám,
pedig egy általános helyzetű halmaz. Egy részhalmazról azt mondjuk hogy mod üres konvex
sokszöget határoz meg, ha konvex helyzetben van, és azon elemeinek a száma, melyek konvex
burkának belsejében vannak osztható -val (másképpen: egyenlő 0-val mod ).
4.3. Sejtés [2]: Minden és egészhez van egy olyan legkisebb

szám, amely eleget tesz a következő feltételnek: akárhogyan veszünk fel legalább általános helyzetű pontot a
síkon, ezek között mindig van , mely egy modulo üres konvex -szöget határoz meg.
Bialostocki és szerzőtársai észrevették, hogy az esetben létezése könnyen

igazolható. Írjuk fel -et alakban, ahol és
. Azt állítjuk, hogy , ahol és az
Erdős–Szekeres-tételben, ill. a Ramsey-tételben szereplő függvényeket jelenti (ld. a második szakaszban).
5. ábra. Modulo üres sokszögek konstrukciója
Tekintsünk általános helyzetű pontot a síkon. Az Erdős–Szekeres-

tétel értelmében mindig kiválasztható ezek közül pont, amely konvex helyzetben van.
Osszuk be az ezen pontok által meghatározott háromszögeket osztályba aszerint, hogy a belsejükben lévő
pontok száma -val osztva milyen maradékot ad. Ramsey tétele szerint vannak olyan
pontok (az óra járásával ellentétes irányban számozva), hogy az általuk feszített háromszögek
mindegyike ugyanabba az osztályba esik. Jelölje azt a konvex -szöget,
melynek csúcsai .
Minden -ra vizsgáljuk meg a háromszöget.
Amennyiben ebben a háromszögben van pont, válasszunk a belsejében egy olyan pontot, melyre a
háromszög már üres. Ellenkező esetben legyen .(Ld. 4.
ábra.) Világos, hogy a
163
pontok által meghatározott konvex -szög belsejében ugyanannyi pont van, mint belsejében. Ha
tetszőleges pontjából minden átlót behúzunk, akkor az háromszögre esik
szét. Mivel ezen háromszögek mindegyike mod ugyanannyi pontot tartalmaz, az (és a ) sokszög
belsejében lévő pontok száma -val osztható, amit bizonyítani akartunk.
A fenti gondolatmenetből csak egy nagyon gyenge, szuper-exponenciális felső becslés nyerhető a
függvény értékeire. Később Yair Caro [7] egy másik bizonyítást talált, miszerint
, ahol egy alkalmas, -tól függő konstans. Mindkét bizonyítás erősen kihasználta az
feltevést.
Nemrég Károlyi Gyulával és Tóth Gézával közösen [17] sikerült valamit enyhítenünk ezen a feltételen.
Megmutattuk, hogy minden olyan -re létezik, ami nagyobb, mint . (Itt
egy 50-nél kisebb konstans.) Egy síkbeli ponthalmazról azt mondjuk, hogy majdnem konvex helyzetben van, ha
általános helyzetű és minden általa meghatározott háromszög belsejében legfeljebb egy pont van. A bizonyítás
egyik döntő eleme a következő tétel:
4.4. Tétel [17]. Minden egészhez van egy legkisebb szám, amely eleget
tesz a következő feltételnek: akárhogyan veszünk fel legalább majdnem konvex helyzetben lévő pontot a
síkon, ezek között mindig van , ami egy üres konvex -szöget határoz meg.
5. 5. Pontok helyett konvex halmazok

Bisztriczky Tibor és Fejes Tóth Gábor [3],[5] rájött, hogy az Erdős–Szekeres-tétel olyan rendszerekre is
általánosítható, melyek pontok helyett tetszőleges konvex testekből (zárt konvex halmazokból) állnak. Konvex
testek egy rendszeréről azt mondjuk, hogy konvex helyzetben van, ha egyik eleme sincs benne a többi
egyesítésének konvex burkában (ld. 6. ábra).
6. ábra. Konvex helyzetben lévő testek
Ahhoz, hogy kimondhassuk, hogy páronként diszjunkt, konvex testek minden elég nagy rendszerének van sok
konvex helyzetben lévő eleme, szükségünk van valamilyen további feltételre, ami annak a pontokra vonatkozó
tulajdonságnak az általánosítása, hogy nincs három kollineáris elem. Annak illusztrálására, hogy milyen
feltételre lehet szükség, tekintsük az szakaszokat a síkban, ahol két végpontja
és . Nyilvánvaló, hogy ezek között a szakaszok között még három sincs konvex
helyzetben.
5.1. Tétel [3]. Minden egészhez van egy legkisebb szám, amely eleget
tesz a következő feltételnek: akárhogyan is veszünk fel legalább páronként diszjunkt, konvex testet a síkon
úgy, hogy bármely három konvex helyzetben van, mindig kiválasztható közülük , ami konvex helyzetben
van.
164
Bisztriczky és Fejes Tóth mindkét bizonyítása a Ramsey-tételt használta, ezért az függvényre csak
gyenge, szuper-exponenciális felső korlátot szolgáltatott. A ma ismert legjobb becslést Tóth Gézával közösen
találtuk.
5.2. Tétel [22]. Minden egész számra
Bizonyítás. Legyen egy legalább páronként diszjunkt, konvex testből álló

rendszer, melynek bármely három eleme konvex helyzetben van. Könnyű belátni, hogy ekkor van egy olyan
részrendszer, melynek legalább eleme van, és eleget tesz a

következő feltételek egyikének:
1. bármely két eleme elválasztható egy függőleges egyenessel,
2. van egy olyan függőleges egyenes, amely összes elemét metszi.
Az 1. esetben a hegyek és völgyek fogalmát könnyen kiterjeszthetjük pontokról tetszőleges konvex testekre úgy,
hogy a 2.1. Tétel bizonyítása szinte szó szerint megismételhető legyen. Azt kapjuk tehát, hogy ekkor -ben
van -elemű hegy vagy völgy, aminek elemei szükségképpen konvex helyzetben vannak.
A 2. esetben az ábrát célszerű 90 fokkal elfordítani úgy, hogy a elemeit metsző egyenes vízszintes legyen.
Egy kis elővigyázatossággal a fenti bizonyítási ötlet most is keresztülvihető, de ennek részleteit ezúttal a nyájas
olvasóra bízzuk.
Ismeretes, hogy az és esetben értéke megegyezik a –

pontrendszerekre vonatkozó – Erdős–Szekeres-tételben szereplő számmal [4]. Érdekes lenne
eldönteni, hogy vajon minden -re.
Felmerül az a kérdés is, hogy az ebben a szakaszban szereplő tételeknél fontos-e feltenni, hogy a szóbanforgó
konvex testek páronként diszjunktak. Valamilyen feltételre nyilván szükség van. Amint azt a 7. ábra mutatja,
megadható a síkon végtelen sok konvex test (szakasz) úgy, hogy közülük bármely három konvex helyzetben
van, de semelyik négy nem rendelkezik ezzel a tulajdonsággal [23].
165
7. ábra. Bármely 3 szakasz konvex helyzetben van, de semelyik 4 nincs.
Két belső ponttal rendelkező (vagyis nem elfajuló) síkbeli konvex testről azt mondjuk, hogy keresztezik
egymást, ha határaik több mint két pontban metszik egymást. Ha az ilyen kereszteződéseket megtiltjuk, akkor a
5.1. Tétel akkor is érvényben marad, ha nem kötjük ki, hogy halmazaink páronként diszjunktak.
5.3. Tétel [23]. Minden egészhez van egy legkisebb szám, amely
eleget tesz a következő feltételnek: akárhogyan is veszünk fel legalább páronként nem kereszteződő, belső
ponttal rendelkező, konvex testet a síkon úgy, hogy bármely három konvex helyzetben van, mindig kiválasztható
közülük , ami konvex helyzetben van.
Megjegyezzük, hogy ha a 6. ábrán szereplő szakaszokat kissé „felfújjuk” (hogy legyen belső pontjuk), akkor
bármely kettő határa négy pontban keresztezi egymást, tehát a 5.3. Tételben szereplő feltétel nem teljesül. Ha az
5.2. Tételt nem feltétlenül diszjunkt szakaszokra kívánjuk általánosítani, akkor nem elég megkövetelnünk, hogy
bármely három szakasz konvex helyzetben legyen. Többre van szükség.
5.4. Tétel [23]. Minden egészhez van egy legkisebb szám, ami eleget
tesz a következő feltételnek: akárhogyan is veszünk fel legalább szakaszt a síkon úgy, hogy bármely négy
konvex helyzetben van, mindig kiválasztható közülük , ami konvex helyzetben van.
6. 6. Zárótételek
Először Solymosi [25] és Nielsen [19] vette észre, később Bárány Imre és Valtr fogalmazta meg általánosabb
formában azt a tényt, hogy egy rögzített érték mellett minden elég nagy -elemű ponthalmazban az
-elemű részhalmazok pozitív százaléka konvex helyzetben van, ráadásul ezek nagy része egy jól meghatározott,
„kanonikus” módon kapható meg.
6.1. Tétel [1]. Bármely egészhez van egy szám, amely eleget tesz a
következő feltételnek: a sík minden általános helyzetű, -elemű ponthalmazának van olyan páronként
diszjunkt -elemű részhalmaza, hogy mindegyikből tetszőlegesen kivéve egy-egy elemet, a kapott
pont mindig konvex helyzetben van.
Felmerül a kérdés, hogy minimum hány konvex -szöget határoz meg általános helyzetű pont a síkon. A
fentiek értelmében a válasz nagyságrendje világos. A pontos választ már az esetben sem tudjuk,
pedig ez ekvivalens azzal a nevezetes problémával, hogy miként kell lerajzolni a síkban egy teljes -pontú
gráfot egyenesvonalú élekkel úgy, hogy a keresztező élpárok száma a lehető legkisebb legyen [10]. A ma ismert
legjobb konstrukcióban [6] a keresztező élpárok (és a konvex helyzetben lévő pontnégyesek) száma
aszimptotikusan
166
A 6.1. Tételben szereplő konstansra a legjobb alsó becslés [21]-ben található. Ugyanebből a dolgozatból
az is kiderül, hogy az állítás viszonylag zökkenőmentesen általánosítható konvex testekre.
6.2. Tétel [21]. Bármely egészhez van egy szám, amely eleget tesz a
következő feltételnek: minden páronként diszjunkt konvex testből álló halmazrendszernek, melynek bármely
három eleme konvex helyzetben van, létezik olyan páronként diszjunkt -elemű
részrendszere, hogy mindegyikből tetszőlegesen kivéve egy-egy elemet, a kapott test mindig konvex
helyzetben van. Ráadásul
Nyilvánvaló, hogy az itt tárgyalt kérdések mindegyike felvethető magasabb dimenziós terekben is. A -
dimenziós euklideszi tér pontjainak egy halmaza általános helyzetben van, ha semelyik eleme
nincs ugyanazon a hipersíkon. konvex helyzetben van, ha megegyezik egy konvex politóp csúcshalmazával.
Bármely egész számra jelöljük -mel azt a legkisebb számot,
amely eleget tesz a következő feltételnek: a -dimenziós tér minden legalább általános helyzetű pontból
álló halmazának van olyan eleme, ami konvex helyzetben van. Ezt a jelölést használva az Erdős–Szekeres-
tételben szereplő függvény azonos -mel.
Világos, hogy minden általános helyzetű -dimenziós pontrendszer levetíthető egy alkalmasan választott 2-
dimenziós síkra úgy, hogy a vetület általános helyzetű legyen. Következésképp minden -re
Meglepő módon még az sem ismeretes, hogy legalább exponenciálisan gyorsan nő. A legjobb
becslés Károlyitól és Valtr-tól származik [18], akiknek csak annyit sikerült igazolniuk, hogy egy alkalmasan
választott konstanssal
Köszönetnyilvánítás. Ez az áttekintés azon előadásom szövegét követi, melyet 1998. augusztusában a montreali
McGill Egyetemen tartottam Erdős Pál Vendég-előadóként. Ugyanezt az anyagot – kisebb változtatásokkal –
1999. januárjában Sydney-ben is előadtam, a Macquarie Egyetemen, Klein Eszter és Szekeres György
jelenlétében. Hálás köszönettel tartozom vendéglátásukért és a témával kapcsolatos érdekes megjegyzéseikért.
7. 7. Hivatkozások
1. I. Bárány és P. Valtr: A positive fraction Erdős-Szekeres theorem, Discrete and Computational Geometry 19
(1998), 335–342.
2. A. Bialostocki, P. Dierker és B. Voxman: Some notes on the Erdős-Szekeres theorem, Discrete Mathematics
91 (1991), 231–238.
3. T. Bisztriczky és G. Fejes Tóth: A generalization of the Erdős-Szekeres convex -gon theorem, J. Reine
Angew. Math. 395 (1989), 167–170.
167
4. T. Bisztriczky és G. Fejes Tóth: Nine convex sets determine a pentagon with convex sets as vertices,
Geometriae Dedicata 31 (1989), 89–104.
5. T. Bisztriczky és Fejes Tóth Gábor: Convexly independent sets, Combinatorica 10 (1990), 195–202.
6. A. Brodsky, S. Durocher és E. Gethner: Toward the rectilinear crossing number of : new embeddings,
upper bounds, and asymptotics, in: Graph Drawing 2000, Lecture Notes in Computer Science, Springer-
Verlag, Berlin, megjelenés alatt.
7. Y. Caro: On the generalized Erdős-Szekeres conjecture – a new upper bound, Discrete Mathematics 160
(1996), 229-233.
8. F. R. Chung és R. L. Graham: Forced convex -gons in the plane, Discrete and Computational Geometry
19 (1998), 367–371.
9. P. Erdős: Some more problems on elemntary geometry, Australian Math. Soc. Gazette 5 (1978), 52–54.
10. P. Erdős és R. K. Guy: Crossing number problems, American Mathematical Monthly 80 (1973), 52–58.
11. P. Erdős és G. Szekeres: A combinatorial problem in Geometry, Compositio Math. 2 (1935), 463–470.
12. P. Erdős és G. Szekeres: On some extremum problems in elementary geometry, Ann. Univ. Sci.
Budapest. Eötvös Sect. Math. 3-4 (1961), 53–62.
13. R. Graham, B. Rothschild és J. Spencer: Ramsey Theory, 2nd ed. J. Wiley //&// Sons, New York, 1990.
14. H. Harborth: Konvexe Fünfecke in ebenen Punktmengen, Elemente d. Mathematik 33 (1978), 116–118.
15. J. D. Horton: Sets with empty convex 7-gons, Canadian Math. Bulletin 26 (1983), 482–484.
16. S. Johnson: A new proof of the Erdős-Szekeres convex -gon result, J. Combinatorial Theory, Ser. A
42 (1986), 318–319.
17. G. Károlyi, J. Pach és G. Tóth: A modular version of the Erdős-Szekeres theorem, Studia Sci. Math.
Hung., 38 (2001), 245–259.
18. G. Károlyi és P. Valtr: Point configurations in -space without large subsets in convex position,
Discrete and Computational Geometry, megjelenés alatt.
19. M. J. Nielsen: Transverse matchings of a finite planar set (manuscript), University of Idaho, Moscow,
1995.
20. J. Pach and P.K. Agarwal: Combinatorial Geometry, J. Wiley //&// Sons, New York, 1995.
21. J. Pach és J. Solymosi: Canonical theorems for convex sets, Discrete and Computational Geometry 19
(1998), 427–435.
22. J. Pach és G. Tóth: A generalization of the Erdős-Szekeres theorem for disjoint convex sets, Discrete
and Computational Geometry 19 (1998), 437–445.
23. J. Pach és G. Tóth: Erdős-Szekeres theorems for segments and non-crossing convex sets, Geometriae
Dedicata, 81 (2000), 1–12.
24. F. P. Ramsey: On a problem of formal logic, Proceedings of the London Mathematical Society 30
(1930), 338–384.
25. J. Solymosi: Kombinatorikus problémák a véges Ramsey-elméletben (szakdolgozat), Eötvös Loránd

Tudományegyetem, Budapest, 1988.
26. G. Szekeres: A combinatorial problem in geometry, Reminiscences, in: P. Erdős: The Art of Counting,
Selected Writings (J. Spencer, ed.), MIT Press, Cambridge, MA, 1973, XIX–XXII.
168
27. G. Tóth és P. Valtr: Note on the Erdős-Szekeres theorem, Discrete and Computational Geometry 19
(1998), 457–459.
28. P. Valtr: Several Results Related to the Erdős-Szekeres Theorem (Doctoral Dissertation), Charles
University, Prague, 1996.
169
A körosztási polinomokról
Laczkovich, Miklós
1. 1. Számok és polinomok faktorizációja

A számelmélet egyik alapproblémája a számok faktorizációja, azaz prímtényezők szorzatára való felbontása. Ez
a feladat általában nagyon nehéz, még speciális alakú számok esetében is. Tegyük fel, hogy faktorizálni
szeretnénk azt a 16 jegyű számot, amelynek első és utolsó jegye 1, a többi jegye pedig 0. Észrevehetjük,
hogy osztható 11-gyel, de az osztás után kapott szám, 90909090909091 faktorizációja nem látszik
egyszerűnek. Közelebb jutunk a megoldáshoz, ha abból indulunk ki, hogy , és
először az polinomot faktorizáljuk:
amiből . Ez még nem a teljes

faktorizáció, mert , és 109889011 is összetett, de az eredeti feladatot mindenesetre
visszavezettük egy 9-jegyű szám faktorizációjának problémájára. Ez lényegesen egyszerűbb, mint az eredeti
feladat, és megoldhatjuk pl. úgy, hogy a vizsgált számot végigosztjuk a 10500-nál kisebb prímekkel. Azt
kapjuk, hogy , tehát a keresett
faktorizáció
Az és polinomok faktorizációja nagyon sok számelméleti problémánál felbukkan.

Az alábbiakban az polinomok faktorizációját fogjuk tárgyalni (ebből
faktorizációja már megkapható; lásd az 1. feladatot), és egy fontos számelméleti alkalmazást is bemutatunk. Az
polinomok felbontása az első néhány -re a következő:
170
Az általános tétel kimondásához bevezetünk néhány fogalmat. Jelöljük -szel a racionális együtthatós
polinomok halmazát. Azt mondjuk, hogy a polinom osztója a
polinomnak (és ezt úgy jelöljük, hogy ), ha van olyan , amelyre .A
és polinomok relatív prímek, ha nincs nem-konstans közös osztójuk. Egy polinomot főpolinomnak
171
nevezünk, ha a főegyütthatója 1, azaz, ha

alakú.
Tétel. Léteznek páronként relatív prím egész együtthatós főpolinomok: úgy, hogy
minden -re
(
1
)
Jegyezzük meg, hogy az polinomok egyértelműen meg vannak határozva. Ugyanis szükségképpen
, és ha adott minden -re, akkor
Az polinomokat körosztási polinomoknak nevezzük. Ha , akkor -et megtaláljuk a

fenti táblázatban, mint megadott felbontásának utolsó tényezője.
A tétel bizonyításához szükségünk lesz néhány további fogalomra és tételre. Egy polinomot
irreducibilisnek nevezünk, ha legalább elsőfokú, és nem bontható fel alacsonyabb fokú racionális együtthatós
polinomok szorzatára. (Pontosabban azt kellene mondani, hogy a polinom fölött irreducibilis, hangsúlyozva
ezzel, hogy csak a racionális együtthatós polinomok szorzatára való felbontást zárjuk ki. Így pl. az
polinom irreducibilis fölött, pedig alacsonyabb fokú valós együtthatós polinomokra felbontható:
. Tekintve, hogy a továbbiakban kizárólag

racionális együtthatós polinomokkal foglalkozunk, ezért a „ fölött” kitételt elhagyjuk. Jegyezzük még meg,
hogy minden elsőfokú racionális együtthatós polinom irreducibilis.) A racionális együtthatós polinomok
számelméletében az irreducibilis polinomok a prímeknek felelnek meg. 1 A számelmélet alaptétele szerint
minden 1-nél nagyobb egész felbontható prímek szorzatára, és ez az előállítás a tényezők sorrendjétől eltekintve
egyértelmű. Ennek a polinomok körében a következő állítás felel meg: minden legalább elsőfokú racionális
együtthatós polinom előáll racionális együtthatós irreducibilis polinomok szorzataként, és az előállítás
egyértelmű, eltekintve a sorrendtől és konstans szorzóktól.
Mindkét állítást bebizonyítjuk. Először a számelmélet alaptételét, majd a bizonyítás kis módosításával a
polinomok felbontására vonatkozó tételt látjuk be. A számelmélet alaptételét teljes indukcióval bizonyítjuk. Az
állítás -re nyilván igaz. Legyen , és tegyük fel, hogy az -nél kisebb számokra
igaz a tétel. Ha prím, akkor persze előáll mint prímek (egytényezős) szorzata. Ha nem prím, akkor
, ahol , így és is előáll mint prímek szorzata,
tehát ugyanez -re is igaz. Az egyértelműséget bizonyítandó legyen
két előállítás. Feltehető, hogy
közül az (egyik) legkisebb. Elég belátni, hogy szerepel a -k
között, hiszen ha , akkor
, és az indukciós feltevés alapján készen vagyunk.
1
Az előzőekben és a továbbiakban is prímszámon felbonthatatlan számot értünk: egy pozitív egész számot akkor nevezünk prímnek, ha
nagyobb 1-nél, és nem bontható fel két kisebb pozitív egész szám szorzatára.
172
Tegyük fel, hogy nem ez a helyzet, azaz . Legyen
. Ekkor
. Mivel osztható -gyel, így is. Ebből következik, hogy -
nek van olyan prímtényezős felbontása, amelyben szerepel: vegyük prímtényezős
felbontását és szorozzuk meg -gyel. De -nek olyan prímtényezős felbontása is van, amelyben
nem szerepel: vegyük prímtényezős felbontását és szorozzuk meg -val. Itt
prímtényezős felbontásában nem szerepelhet, mert egy -től különböző prím,
tehát és nem oszthatók -gyel, továbbá az indirekt feltevésünk szerint
mindegyike különbözik -től. Azt kaptuk, hogy -nek van két különböző prímtényezős
felbontása, ami ellentmond az indukciós feltevésnek. Ezzel a számelmélet alaptételének bizonyítását befejeztük.
Most rátérünk a polinomokra vonatkozó állítás bizonyítására. A polinomok fokszáma szerinti indukciót
alkalmazunk. Ha az polinom elsőfokú, akkor irreducibilis, tehát előáll mint irreducibilis
polinomok (egytényezős) szorzata, és az előállítás nyilván egyértelmű. Legyen foka , és
tegyük fel, hogy az -nél kisebb fokú polinomokra igaz a tétel. Ha irreducibilis, akkor az állítás -re is
igaz. Ha nem, akkor , ahol és alacsonyabb fokú racionális együtthatós polinomok. Így
és is előáll mint irreducibilisek szorzata, tehát ugyanez -re is igaz. Az egyértelműséget bizonyítandó
legyen két előállítás. Feltehető, hogy
közül az (egyik) legalacsonyabb fokú.
Elég belátni, hogy (vagy egy racionális konstansszorosa) szerepel a -k között, hiszen ha
, akkor ,
és az indukciós feltevés alapján készen vagyunk.
Tegyük fel, hogy nem ez a helyzet. Legyen és fokszámainak különbsége , a főegyütthatóinak

hányadosa pedig ; ekkor foka alacsonyabb fokánál. Ebből következik,
hogy az
polinom alacsonyabb fokú, mint , de nem konstans. Innen

pontosan ugyanúgy jutunk ellentmondásra, mint a számelmélet alaptételének bizonyításában.
Még egy segédtételre lesz szükségünk. Belátjuk, hogy ha és egész együtthatós polinomok
főpolinom és , akkor is egész együtthatós. Ezt foka szerinti indukcióval bizonyítjuk. Ha
azonosan 0, akkor az állítás igaz. Tegyük fel, hogy legalább 0-adfokú (vagyis nem azonosan 0), és hogy
az állítás igaz minden alacsonyabb fokú polinomra. Legyen főegyütthatója , és legyen
, ahol egyenlő és fokszámainak különbségével. Ekkor
alacsonyabb fokú, mint , egész együtthatós és osztható -val. Az indukciós feltevés szerint
egész együtthatós, és így ugyanez igaz
-ra is, hiszen egész szám. Ezzel az állítást beláttuk.
A fentiekből nyilvánvalóan következik, hogy ha és egész együtthatós főpolinomok és , akkor

is egész együtthatós főpolinom.
Most rátérünk a tétel bizonyítására. Legyen . Tegyük fel, hogy

, és hogy az páronként relatív prím egész együtthatós főpolinomokat
már definiáltuk úgy, hogy (1) teljesül minden -re. Ha és ,
akkor . Mivel páronként relatív
prímek, ezért a egész együtthatós főpolinom osztója
173
-nek (itt felhasználtuk az irreducibilis faktorokra való felbontás egyértelműségét). Legyen

, ekkor tehát is egész együtthatós főpolinom, és (1)
teljesül -re.
A bizonyítás befejezéséhez azt kell még megmutatni, hogy és relatív prímek minden
-re. Tegyük fel, hogy ez nem igaz, és legyen egy közös irreducibilis osztója -nek és
-nek valamely -re. Mivel és , így
Mármost irreducibilitásából következik (ismét az egyértelmű felbontás alapján), hogy osztója -nek
valamely -re. Így közös osztója -nek és -nek, ami csak úgy lehetséges, ha
(hiszen egyébként és relatív prímek lennének), azaz . Ekkor viszont
Az utóbbi összegben az utolsó kivételével minden tag osztható -gyel, tehát -nel, tehát -
vel is. Ezért osztója az konstans polinomnak, ami lehetetlen. Ezzel megmutattuk, hogy
valóban relatív prím az összes, kisebb indexű polinomhoz, amivel a kívánt polinomsorozat létezését
beláttuk.
2. 2. Prímszámok
Meg lehet mutatni, hogy az polinomok irreducibilisek. Ezt azonban nem bizonyítjuk, és a bemutatandó
alkalmazáshoz nem is lesz rá szükségünk. Az alkalmazás speciális alakú prímszámok létezésével kapcsolatos.
Könnyű belátni, hogy végtelen sok alakú prímszám van. Valóban, ha egy tetszőleges
számnál nagyobb alakú prímet keresünk, akkor tekintsük prímosztóit. Ezek
mind nagyobbak -nél (miért?), és nem oszthatók 3-mal, tehát mindegyikük vagy vagy
alakú. Nem lehet mindegyik alakú, mert akkor maga is
alakú lenne, holott 3-mal osztva -et ad maradékul. Így prímosztói
között van alakú, ami tehát egy -nél nagyobb alakú prím.
Szó szerint ugyanígy láthatjuk be, hogy végtelen sok alakú prímszám van. Az azonban már
nehezebb kérdés, hogy van-e végtelen sok alakú vagy végtelen sok alakú
prímszám. Az utóbbi állítás így látható be. Először azt fogjuk bizonyítani, hogy ha egész, akkor
-nek nincs alakú pozitív osztója. Tegyük fel, hogy ez nemigaz, és legyen a legkisebb
alakú pozitív egész szám, amely osztója -nek valamely egészre. Legyen
, ahol . Ekkor és
mindketten oszthatók -vel. Jelöljük -sel az és számok közül azt, amelyik páros. Ekkor tehát
174
osztható -vel, és . Itt nyilván lehetetlen, ezért

. Legyen
ekkor és is osztója -nek, tehát választása folytán nem lehet
alakú. De páratlan (mert páros), ezért csak alakú lehet. Ebből következik, hogy a
szám 4-gyel osztva maradékot ad. Ez azonban lehetetlen, mert és
páros. Ezzel az állítást beláttuk.
A fentiekből következik, hogy ha páros, akkor minden prímosztója alakú.

Speciálisan, ha , akkor minden prímosztója alakú és
nagyobb -nél, amivel beláttuk, hogy végtelen sok alakú prímszám van.
A következőkben a célunk a fenti gondolatmenet általánosítása lesz. Vegyük észre, hogy

, tehát, ha egész szám, akkor minden prímosztója vagy 2 (és ekkor osztója 4-
nek), vagy alakú. Ezt az állítást fogjuk általánosítani. Ehhez szükségünk lesz az ún. „kis Fermat-
tételre”, ami azt állítja, hogy ha prím és nem osztható -vel, akkor osztható -vel.
Ezt így láthatjuk be.
Az számok csupa különböző maradékot adnak -vel osztva,

hiszen esetén vagy vagy . Mivel a
feltételezésünk szerint nem osztható -vel és , így szükségképpen
.
Mivel az számok egyike sem osztható -vel, ebből következik,

hogy a -vel vett osztási maradékaik az számok (esetleg más sorrendben).
Így és azonos maradékot adnak -vel
osztva, azaz
tehát , hiszen nem osztója -nak.
Most rátérünk az ígért általánosításra, melyet Bauer Mihály bizonyított: ha egész szám, akkor
minden prímosztója vagy osztója -nek, vagy alakú.
Bizonyítás. Legyen egy prímosztója -nek. Mivel (1) alapján ,

ezért , és így nem osztója -nak. Legyen a legkisebb pozitív egész, amelyre
osztható -vel. Ekkor hatványainak -vel való osztási maradékai szerint periodikus
sorozatot alkotnak. Valóban, alapján , ,
és általában minden -re. Ebből egyszerűen következik, hogy akkor
és csak osztható -vel, ha osztható -vel.
Amint láttuk, , és a kis Fermat-tétel szerint is igaz, tehát

és . Ha , akkor , amiből , tehát a tétel
állítása igaz. Tegyük fel, hogy . Belátjuk, hogy ekkor .
Mivel és , ezért (1)-et -re és -re alkalmazva azt kapjuk, hogy az

polinom mindazon körosztási polinomok szorzata, melyekre
175
osztója -nek, de nem osztója -nek. Ezek között is ott van, így alapján
osztója -nak. Azonban
és itt mindegyik alakú tag is osztható -vel. Így is osztható -vel, amivel a tételt
bebizonyítottuk.
A fenti tételt illusztrálandó térjünk vissza a bevezetésben említett faktorizációs kérdéshez. Mint láttuk
faktorizációja visszavezethető az szám
faktorizációjára ahol
. Mármost a fenti tétel szerint mindegyik
prímosztója alakú, és így, mivel páratlan is, valójában alakú. Ez az
információ jelentősen leszűkíti a lehetőségeket, hiszen a prímeknek csak kb. nyolcadát kell kipróbálnunk.
Láthatjuk, hogy a konkrét esetben talált prímosztók (211, 241 és 2161) valóban alakúak.
A tételből könnyen levezethetjük, hogy bármely pozitív egészre végtelen sok alakú
prímszám van. Ugyanis, ha , akkor minden prímosztója alakú és
nagyobb -nél.
3. 3. Feladatok
A következő néhány feladat megoldása lehetőséget ad sok körosztási polinom gyors meghatározására, és
általános összefüggések meghatározására az együtthatókat illetően.
Használni fogjuk a
jelölést (Möbius-függvény). jelöli a 0, 1, …, számok között az -hez relatív prímek

számát (Euler-féle -függvény).
1. Bizonyítsuk be, hogy előáll mint azon körosztási polinomok szorzata, amelyekre
és .
2. Bizonyítsuk be, hogy
a) minden számelméleti függvényhez2 létezik egy és csak egy olyan számelméleti függvény, amelyre
minden -re (azaz az összegzési függvénye).
2
a pozitív egészeken értelmezett számértékű függvényhez
176
b) összegzési függvénye
c) összegzési függvénye .
d) az a)-beli -re (Möbius-féle inverziós formula).
a) ;
b) esetén ( prím);
c) esetén ( prím);
d) , esetén ;
e) minden együtthatója 0 vagy , ha -nek legfeljebb két páratlan prímosztója van, például ha
.
a) foka ;
b) esetén együtthatóinak sorozata szimmetrikus;
c) konstans tagja 1 ( );
d) -ben együtthatója ( );
e) -ben együtthatója 0 vagy .
Még egy feladat a komplex számok ismerőinek:
5. Bizonyítandó, hogy
4. 4. Körosztás
Befejezésül vázoljuk, hogy a körosztási polinomok vizsgálata hogyan függ össze a szabályos sokszögek
szerkeszthetőségének kérdésével. Ez az összefüggés magyarázza a „körosztási polinom” elnevezést.
Szabályos -szög pontosan akkor szerkeszthető, ha a komplex számsík

pontja megszerkeszthető (amennyiben adott a 0 és az 1 pont). Az 5. feladat szerint
gyöke -nek. Mint említettük, irreducibilis. Mármost Gauss bebizonyította, hogy ha egy (
-beli) irreducibilis polinomnak van szerkeszthető gyöke, akkor foka 2-hatvány. (Vigyázat! Ennek megfordítása
nem igaz!) Mivel a 4. a) feladat szerint foka , ez azt jelenti, hogy ha szerkeszthető szabályos
-szög, akkor 2-hatvány. Ismert, hogy ha , akkor
177
. Ez pontosan akkor 2-hatvány, ha ,

esetén és 2-hatvány. A 2-hatvány alakú páratlan prímeket
Fermat-prímeknek nevezzük.
Tehát ha szerkeszthető szabályos -szög, akkor , ahol ,

egészek, és , …, különböző Fermat-prímek. Ennek megfordítása is igaz (lásd „A szabályos
sokszögek szerkeszthetőségéről” című írást).
Megjegyezzük, hogy a fent vázolt bizonyítás végigviteléhez irreducibilitását valójában elég az

és esetre igazolni ( prím) (miért?!), ami lényegesen könnyebb az általános esetnél, de a
bizonyítás – akár a szerkeszthető gyökű irreducibilis polinom fokára vonatkozó Gauss-tételé – meghaladná
ennek az írásnak a kereteit.
5. 5. Megoldási útmutató
1. .
2. a) Az rekurzió definiálja -et.
b) . Ha és prímosztói , …, , akkor
c) Egyszerűsítsük a , , …, törteket, amíg lehet. Ezután darab nevezőjű lesz

minden -re.
d) Elég látni, hogy a jobb oldal összegzési függvénye . Valóban,
3. a) Elég látni, hogy a jobb oldalra teljesül (1). Valóban,
178
b)
c)
d) Indukcióval dolgozva elég látni, hogy , esetén
(a -es szorzót
indokolja). Valóban,
e) b) miatt elég négyzetmentes -re bizonyítani, sőt d) miatt és alakúra is elég (

, páratlan prímek).
a) szerint . Továbbá,
A számláló mindkét tagjában a kitevők teljes maradékrendszert alkotnak , így
179
alakú tagok összegeként írható, darab, páronként különböző maradékot adó -rel.
4. a) (1) miatt összegzési függvénye . 2. c) szerint -é is

ez, így 2. a) szerint .
b) Azt kell belátni, hogy ( ).
Indukcióval dolgozva elég belátni, hogy
(a -es szorzót indokolja). Valóban, (1) és 2. c)

szerint
c) Nyilvánvaló.
d) Legyen -ben együtthatója , ha , és legyen . (1)-ben

mindkét oldalon véve együtthatóját
Tehát összegzési függvénye , így 2. a) és 2. b) szerint .
e) Első megoldás: Indukcióval bizonyítunk. Felhasználva 3. b)-t és d)-t feltehető, hogy páratlan
négyzetmentes. Jelölje együtthatóját -ben. Belátjuk, hogy ha páratlan négyzetmentes
és darab prím szorzata, akkor
Ezt az állítást szerinti indukcióval bizonyítjuk. Ha , akkor

, tehát és így az
állítás igaz. Legyen és . Ekkor 3. c) szerint
, tehát az indukciós feltevés és 4. d) alapján
180
Mivel a jobb oldalon együtthatója 0, ezért
azaz .
Második megoldás: (1) deriváltját (1)-gyel osztva
(mellesleg, ide -t helyettesítve igazolhatjuk 4. d)-t). Ha , akkor a bal oldal deriváltja 0-

ban 0 (miért?), így
míg összegzési függvénye 1-ben , 2-ben .
2. d) szerint tehát
Négyzetmentes -re
nem négyzetmentes -re
-ben együtthatója , így készen vagyunk.
181
5. Minden -edik egységgyök pontosan egy -re primitív -edik egységgyök, és ez a osztja -et.
(Miért?) Tehát
és ez elég.
Ennek fényében érdemes újra megoldani a 3. a), b), c), d) feladatokat.
182
A szabályos sokszögek
szerkeszthetőségéről
Frenkel, Péter
Már az ókori görögök is tudták, hogy a szabályos , , , oldalú
sokszögek megszerkeszthetőek (körzővel és vonalzóval). Az a kérdés, hogy más oldalszámok esetén mi a
helyzet, 1796-ig eldöntetlen maradt. Ebben az évben az akkor 19 éves C. F. Gauss bebizonyította, hogy a
szabályos oldalú sokszögek is megszerkeszthetőek, ahol , …,
különböző Fermat-prímek ( Fermat-prím, ha prím és 2-hatvány). Az
alábbi feladatsor fő célja ennek a tételnek a bizonyítása, többé-kevésbé Gauss eredeti gondolatmenetét követve.
Fel fogjuk használni a komplex számokkal kapcsolatos alapvető fogalmakat és tételeket, valamint néhány jól
ismert számelméleti tételt. (Gauss a fenti tétel megfordítását is igazolta: ha a szabályos -szög
megszerkeszthető, akkor a fenti alakú. Ennek bizonyításával nem foglalkozunk.)
1. Bizonyítsuk be, hogy ha szerkeszthető szabályos -szög, akkor szerkeszthető szabályos -szög is.
2. Bizonyítsuk be, hogy ha szerkeszthető szabályos -szög és -szög, ahol és relatív prímek, akkor
szerkeszthető szabályos -szög is.
Nevezzük a komplex számsík pontját szerkeszthetőnek, ha körzővel és vonalzóval megszerkeszthető,

amennyiben kiindulásként adott a 0, az 1 és az pont.
3. Bizonyítsuk be, hogy minden racionális szám (mint pontja) szerkeszthető.
4. Tegyük fel, hogy , szerkeszthetőek. Bizonyítsuk be, hogy , , ,

(ha ) és (pontosabban, minden olyan szám, amelynek négyzete ) is
szerkeszthető.
5. Bizonyítsuk be, hogy ha , , és , szerkeszthetőek, akkor és is.
Az első két feladat alapján tételünk bizonyításához elegendő a szabályos -szög szerkeszthetőségének
igazolása, ahol Fermat-prím. Ehhez elég belátni, hogy az összes -ik egységgyök szerkeszthető.
A legkisebb Fermat-prím a 3. Szabályos háromszöget persze mindenki tud szerkeszteni. Ennek

szerkeszthetősége a fentiekből is következik: ha az első
harmadik egységgyök, akkor és
szerkeszthetőek, tehát és is.
6. Bizonyítsuk be, hogy a szabályos ötszög szerkeszthető. (Ez komplex számok nélkül is megy, de most próbáljuk
az ötödik egységgyököket használni!)
A következő Fermat-prím a 17. A 17-szög szerkeszthetőségének bizonyítására igen nehéz rájönni (a fentiek
segítségével is), ezért az alábbiakban segítséget adunk hozzá (persze ennek elolvasása nélkül is lehet
próbálkozni!).
A 17-szög szerkeszthetőségét – az ötszög esetével analóg módon – úgy bizonyíthatjuk, hogy az

, , , , úgynevezett primitív 17-ik
egységgyököket két nyolcelemű, majd négy négyelemű, majd nyolc kételemű, majd 16 egyelemű csoportba
osztjuk, és az 5. feladat állításának ismételt alkalmazásával sorban mindegyik csoport elemeinek összegéről
bebizonyítjuk, hogy szerkeszthető. A kérdés az, hogy mik legyenek ezek a csoportok.
Legyen tetszőleges prím és egy egész szám. Azt mondjuk, hogy primitív gyök
modulo , ha az 1, , ,… -hatványok -vel vett osztási maradékai minden nemnulla maradékot
183
kiadnak. Például 2 primitív gyök mod 5, mert , , ,

(az jelölés azt jelenti, hogy
osztható -mel). Ha primitív gyök , és egy -vel nem osztható egész, akkor
a legkisebb olyan egész kitevőt, amelyre , az szám
indexének (pontosabban, vett alapú indexének) nevezzük.
7. Bizonyítsuk be (közvetlen számolással, vagy ha lehet, ügyesebben), hogy
a) 2 nem primitív gyök , de
b) 3 igen. Milyen értékek fordulnak elő a 17-tel nem osztható számok indexei között?
c) Hogyan lehetne egy (nem programozható) zsebszámológéppel viszonylag gyorsan eldönteni, hogy 3 primitív
gyök-e (ez a következő Fermat-prím)?
8. Mivel 3 primitív gyök , ezért minden primitív 17-ik egységgyök alakba írható,
ahol 16-os maradék erejéig van meghatározva (miért?). Sejtsük meg, hogyan érdemes csoportokba osztani
őket!
9. Bizonyítsuk be a szabályos 17-szög szerkeszthetőségét!
10. Mit kell még bebizonyítanunk ahhoz, hogy a 9. feladat megoldását minden Fermat-prímre
általánosíthassuk?
11. Bizonyítsuk be a hiányzó állításokat!
Ezzel tételünk bizonyítása teljes. Sajnos, azt senki sem tudja, hogy mik a Fermat-prímek, sőt még azt sem, hogy
van-e belőlük végtelen sok, vagy hogy van-e belőlük ötnél több. Az könnyen látható, hogy ha
prím, akkor 2-hatvány (mert ha egy páratlan osztója -nek, akkor
egy 1-nél nagyobb osztója -nek, így megegyezik vele, tehát ). Tehát az
alakú, ún. Fermat-számokat kell vizsgálni. , 1, 2, 3, 4 esetén
prím. P. Fermat ennek alapján azt sejtette, hogy minden természetes -re prím, de sejtését L. Euler
megcáfolta, bebizonyítva, hogy osztható 641-gyel. Azóta (számítógép segítségével) kiderült, hogy
összetett, ha , és bizonyos nagyobb -ekre is. Egyetlen olyan 4-nél nagyobb -et sem
találtak, amelyre prím volna. A Fermat-számok az ún. Pepin-teszttel vizsgálhatók: akkor és csak
akkor prím, ha (ezt nem bizonyítjuk).
Befejezésül még két feladat Euler fenti eredményével kapcsolatban:
12. Bizonyítsuk be, hogy minden prímosztója alakú! ( esetén

valójában írható a kitevőbe, de ezt nem bizonyítjuk.)
13. Bizonyítsuk be, hogy osztható 641-gyel! (Segítségül: .)
1. 1. Megoldások
1. Csupán szögfelezésre van szükség.
2. Szabályos -szög persze pontosan akkor szerkeszthető, ha nagyságú szög szerkeszthető. Ezért
elég belátni, hogy van olyan egész és , amelyre
184
azaz
Mivel és relatív prímek, ilyen és létezik.
3. megszerkesztéséhez (ahol , egészek és ) megszerkesztjük -t, -t, és

-t, majd a -t -vel összekötő egyenessel -n át párhuzamost húzunk. Ez kimetszi -t
a valós tengelyből.
4. és vektorok összeadását, illetve kivonását jelenti, így a szerkesztés könnyen

elvégezhető.
és ,
így ezek a szögek megszerkeszthetőek (itt az origót a ponttal összekötő vektornak az tengely
pozitív felével bezárt irányított szögét jelenti, pontosabban, szögeknek egy mindkét irányban végtelen,
differenciájú számtani sorozatát).
és , tehát elég, ha ismert szakaszok

szorzatát és hányadosát meg tudjuk szerkeszteni. Ez a párhuzamos szelők tételének segítségével történhet.
(Legyen az háromszögben és . szerkesztéséhez
legyen az félegyenesen olyan, hogy és az félegyenesen olyan,
hogy , ekkor . szerkesztéséhez legyen az
félegyenesen olyan, hogy , és az félegyenesen olyan, hogy
, ekkor .)
Végül, ha és egy olyan szám, amelynek négyzete , akkor

, ez két szerkeszthető szöget jelent (a intervallumban), míg
, ennek szerkesztése a magasságtétel segítségével történhet. (Legyen , ,
ebben a sorrendben egy egyenesen úgy, hogy , , és messe a -
ben állított merőleges Thalész-körét -ben. Ekkor .) Legvégül,
szerkeszthető.
5. és az
másodfokú polinom gyökei, ezért , (ami persze

közvetlenül is ellenőrizhető). Az előző feladat értelmében tehát és szerkeszthető.
6. Legyen .
. Tehát
és összege és szorzata is , ami szerkeszthető, így ez a két szám is.
, így , , , szerkeszthetőek.
7. a) , így
, ezért a 2-hatványok mod 17 maradékai 8 szerint periodikus sorozatot alkotnak (
, ,
stb.), tehát legfeljebb nyolcféle maradék lép fel.
185
b) , , ,
, ,
, , , ettől kezdve
a fenti jobb oldalak -szereseit kapjuk a 3-hatványok legkisebb abszolútértékű maradékaiként (
), tehát , , …,
maradékai kiadják a intervallum egészeit a 0 kivételével. Így a 0, 1, …, 15 számok fordulnak elő
indexként.
A c) feladat megoldásából látni fogjuk, hogy kevesebb számolással is célt érhettünk volna.
c) Általában, ha az egész szám nem osztható a prímmel, akkor nevezzük az rendjének (

), és jelöljük -val a legkisebb olyan pozitív egész -t, amelyre
. Ilyen biztosan van (egyrészt azért, mert a kis Fermat-tétel szerint
ilyen, másrészt azért, mert a skatulyaelv szerint van olyan egész, hogy
, amit a modulushoz relatív prím -nel osztva
adódik). Az -hatványok maradékai
szerint periodikus sorozatot alkotnak (
), és egy perióduson belül csupa különböző szám szerepel (mert
, esetén , tehát ). Így
pontosan akkor teljesül, ha osztható -val; ebből és a kis
Fermat-tételből adódik, hogy osztható -val. Az -hatványok pontosan -
féle maradékot adnak ; pontosan akkor primitív gyök, ha .
Ha primitív gyök, akkor kiad minden nemnulla maradékot pontosan egyszer.
Speciálisan, 3 pontosan akkor primitív gyök , ha .

Mivel biztosan osztója 256-nak, ez ekvivalens azzal, hogy nem osztója 128-nak, azaz, hogy
. Számológéppel, hét egymást követő négyzetreemeléssel
meggyőződhetünk róla, hogy valóban ez a helyzet, tehát 3 primitív gyök. (Persze minden négyzetreemelés után
maradékot érdemes számítani, hogy ne kapjunk túl nagy számokat.) Meg tudnánk
jósolni a számolás előtt, hogy ha 257-es maradéka nem 1, akkor mennyi?
8. miatt a 3-hatványok 17-es maradékainak sorozata 16 szerint

periodikus, és egy ilyen perióduson belül nincs ismétlődés (épp ezt jelenti az, hogy a 3 primitív gyök), tehát
ekvivalens azzal, hogy .
Az alábbiakat könnyebb lesz követni, ha a tizenhat primitív 17-edik egységgyököt egy kör kerületén képzeljük
el, ilyen sorrendben: , , …, . (Ez teljesen más, mint a megszokott sorrend!)
A célravezető csoportosítás a következő. Az ( ) primitív 17-edik

egységgyököket osszuk két nyolcelemű csoportba paritása szerint, majd négy négyelemű csoportba
négyes maradéka szerint, majd nyolc kételemű csoportba nyolcas maradéka szerint, majd tizenhat egyelemű
csoportba. Amikor -as maradéka szerint csoportosítunk ( ), akkor a
létrejövő ( elemű) csoportokat így jelöljük:
186
(Ezzel az
jelölést is bevezettük a teljes 16-elemű halmazra.) (Ha a
tizenhat egységgyököt a fent említett módon képzeljük el egy kör kerületén, akkor elemeit úgy
kaphatjuk meg, hogy -et és tőle indulva, a kör mentén haladva minden -adik elemet tekintjük.)
9. Jelölje elemeinek összegét .
szerkeszthető. Belátjuk, hogy és szerkeszthető. Az 5. feladat szerint elég belátni, hogy

összegük és szorzatuk szerkeszthető. valóban szerkeszthető.
A kitevők mind a négy zárójelen belül egy-egy 16-tagú, 3 kvóciensű mértani sorozatot alkotnak
. Ezért maradékaik vagy mind nullák (ez az eset valójában nem lép fel), vagy
mind különböző nemnulla maradékok (mert 3 primitív gyök). (Valóban, ha nem osztható 17-tel, akkor ,
, , …, redukált maradékrendszer , hiszen a 3-mal való szorzás 1-gyel
növeli az index értékét , így , , , …, indexei között
mindegyike pontosan egyszer fordul elő.) (A második esetben az egy zárójelben
lévő primitív 17-dik egységgyököket úgy kaphatjuk meg, hogy bármelyiküktől kezdve egyesével lépkedünk a
körön.) Ezért mind a négy zárójelben lévő összeg vagy 16 1-esből, vagy tizenhat eleméből áll, ezért
vagy 16, vagy , azaz . tehát szerkeszthető (valójában ), így
és is.
Hasonlóan, , , , szerkeszthetőségéhez elég belátni, hogy

, , , szerkeszthető.
és valóban szerkeszthető.
187
A kitevők mindkét zárójelen belül egy-egy 8-tagú, kvóciensű mértani sorozatot alkotnak
, így maradékaik vagy mind nullák (ez az eset valójában nem lép fel), vagy
mind különbözőek, de indexük paritása megegyező. (17-tel nem osztható szám indexét a -nel való szorzás
2-vel növeli .) (A második esetben az egy zárójelben lévő primitív 17-dik egységgyököket
úgy kaphatjuk meg, hogy bármelyiküktől kezdve kettesével lépkedünk a körön.) Így mindkét zárójelben levő
összeg vagy nyolc 1-esből, vagy nyolc eleméből, vagy nyolc eleméből áll, ezért vagy 8, vagy
, vagy . mindenképp szerkeszthető.
szerkeszthetősége ugyanígy igazolható.
Hasonlóan, , , …, szerkeszthetőségéhez elég belátni, hogy ,

, …, , szerkeszthető. A négy összeg éppen
, , , így szerkeszthető; a szorzatokra például
A kitevők 4-tagú, kvóciensű mértani sorozatot alkotnak , így

maradékaik vagy mind nullák (valójában nem), vagy mind különbözőek, de indexük 4-es maradéka
megegyezik. Ezért (és ugyanígy a másik három szorzat)
, és így szerkeszthető.
Végül, a primitív 17-ik egységgyökök szerkeszthetőségének igazolásához elég

, …, szerkeszthetőségét belátni. De e számok mindegyike
1, mert
mert a 7. b) feladat megoldása közben láttuk, hogy .
10. A bizonyítás kézenfekvő módon általánosítható, mihelyt tudjuk, hogy
a) minden Fermat-prímhez létezik primitív gyök.
b) ha primitív gyök a prímre nézve, akkor

.
188
A következő erősebb állítások is igazak:
a ) minden prímhez létezik primitív gyök;
a ) minden 3-nál nagyobb Fermat-prímre primitív gyök a 3 (de a 2 csak 3-ra és 5-re).
Ezek bizonyítása azonban nehezebb, és nincs rájuk szükségünk.
Az általánosított bizonyítást csak vázoljuk, mert semmilyen új gondolatra nincs szükség.
Legyen egy primitív gyök a Fermat-prímre nézve. Az

primitív -edik egységgyököket a esettel analóg módon csoportosítjuk:
szerinti teljes indukcióval megmutatjuk, hogy mindegyik elemeinek összege, ,

szerkeszthető (tehát a ( ) primitív -
edik egységgyökök is). -ra ez igaz, mert a primitív -edik egységgyökök összege,
. Tegyük fel, hogy valamely -re mindegyik szerkeszthető, és lássuk
be ugyanezt -re! Az 5. feladat alapján elég belátni, hogy és
összege és szorzata szerkeszthető ( ). Az összeg , az
indukciós feltevés szerint szerkeszthető. A szorzat vizsgálatához különválasztjuk a
és eseteket.
Ha , akkor a
kifejezésben szereplő tagokat csoportosítsuk és vett távolsága szerint. (Ezen

-nek a legközelebbi -mel osztható egésztől való távolságát értjük.) A távolság lehetséges
értékei , , …, . Így rész-összeget kapunk,
mindegyik tagból áll (mert a megengedett érték bármelyikét és a lehetséges
távolságok bármelyikét rögzítve pontosan két megengedett érték van attól az -től olyan távolságra).
A távolsághoz tartozó rész-összeg
Ebben kitevői -tagú, kvóciensű mértani sorozatot alkotnak , ezért

maradékaik vagy mind nullák (ez az eset valójában nem lép föl), vagy mind különbözőek, de
189
indexük szerinti maradéka megegyezik. Tehát mindegyik rész-összeg vagy darab 1-esből,
vagy (valamilyen -re) elemeiből áll. Így mindegyik rész-összeg
, és így szerkeszthető. Tehát
is szerkeszthető.
Ha , akkor
hiszen (itt használjuk a b) állítást).
11. b) osztható -vel (kis

Fermat-tétel), de a bal oldal első tényezője nem (mert primitív gyök), így a második tényezője igen.
a) Tegyük fel indirekt módon, hogy 1, 2, …, egyike sem primitív gyök a Fermat-prímre nézve.
Ekkor mindegyikük rendje1 osztója a 2-hatványnak és kisebb nála, tehát osztója -nek. Így az
kongruenciának van (páronként inkongruens)
megoldása. Ezzel szemben teljes indukcióval belátjuk, hogy -nek
legfeljebb megoldása van (valójában az is igaz, hogy -edfokú kongruenciának
legfeljebb megoldása van). -ra ez világos. Tegyük fel -ra, és lássuk be -re!
minden megoldása egy
alakú kongruenciának is megoldása, ahol az egy megoldása. Ilyen -ből az indukciós
feltevés szerint legfeljebb van, ezért elég belátni, hogy -nek legfeljebb két megoldása van.
Ez világos, mert ha és két megoldás, akkor
osztható -vel, tehát (mert prím).
12. Ha egy prímosztója , akkor , ezt négyzetre emelve

. Tehát 2 rendje2, , osztója -nek, de -nek
nem, ezért . De osztható -vel (kis Fermat-tétel), így
készen vagyunk.
13.
1
Emlékeztetjük az olvasót, hogy a rend fogalmát a 7. c) feladat megoldásában definiáltuk.
2
Emlékeztetjük az olvasót, hogy a rend fogalmát a 7. c) feladat megoldásában definiáltuk.
190
Hogy lehet, hogy nem lehet?
Kiss, Emil
Mindig lenyűgöztek az olyan eredmények, amelyek azt állítják, hogy valamit, amit szeretnénk, nem lehet
megcsinálni. Nem azért, mert ügyetlenek, lusták, vagy tudatlanok vagyunk, hanem mert vitathatatlanul
bebizonyítható, hogy a dolog elvileg is lehetetlen. Ilyen eredményekhez vezethetnek például a következő
problémák.
• Lehet-e örökmozgót építeni?
• Mely csomókat nem lehet kibogozni?
• Lehet-e egy sík papírlapból gömböt hajtogatni?
• Át lehet-e darabolni egymásba két adott testet?
• Milyen számítógépet lehet építeni adott alkatrészekből?
• Szerkeszthető-e szabályos hétszög körzővel és vonalzóval?
• Milyen egyenletekre nincs megoldóképlet?
• Milyen minták nem tekerhetők ki a Rubik-kockán?
• Van-e olyan állítás, amit sem bizonyítani, sem megcáfolni nem lehet?
Az első probléma kilóg a sorból, hiszen ez nem „elméleti” kérdés. A fizikai kísérleteknek kell eldönteniük, hogy
az energiamegmaradás törvénye igaz-e. De ha igaz, akkor már bizonyítható, hogy örökmozgó nem építhető. A
„lehetetlenségi” matematikai bizonyításokban legtöbbször mi magunk „teremtjük meg” az „energia” fogalmát
úgy, hogy a vizsgált rendszer (például a bűvös kocka) állapotaihoz egy alkalmas mennyiséget rendelünk, ami a
megengedett átalakítások során nem változik, invariáns marad. A rendszer ekkor biztosan nem mehet át az
egyik „energiaszintről” egy másikra.
Az ilyen bizonyítások bonyolultak lehetnek: szerepet játszhat bennük a logika, az algebra, a geometria, a
kombinatorika, az algoritmuselmélet, sőt még a valószínűségszámítás is. A fenti kérdések mindegyikét nem is
fogjuk megvizsgálni. Ebben az írásban, amely maga is mozaik, a személyes ízlésem szerint válogattam, algebrai
problémák között. Hallani fogunk kártyakeverési eljárásokról, szavak átalakításának problémájáról, de a
klasszifikáció híres tételéről is, aminek a bizonyítása több, mint tízezer oldal!
Elsősorban mesélni szeretnék, végig arra törekedtem, hogy a fő gondolatokat tolmácsoljam, és elkerüljem a
nehéz bizonyításokat. Aki a részletekre kíváncsi, elmélyedhet az irodalomjegyzékben szereplő művekben, aki
pedig az agyát akarja tornáztatni, az több Feladatot is találhat a cikkben, némelyikük embert próbáló. Ezek
megoldásvázlata az utolsó fejezetben szerepel. A Kérdéseknél érdemes egy pillanatra megállni és
elgondolkozni, hogy jobban megértsük a választ, ami a szövegben következik.
1. 1. Szóproblémák
A bergengócok nyelvében mindössze két hang szerepel: és . A nyelvtani szabályok is nagyon
egyszerűek. Ha egy szóban két szerepel egymás után, akkor azok kitörölhetők a szó értelmének
megváltozása nélkül. Hasonlóképpen kitörölhető három egymás utáni is. Végül ha egy szóban előfordul
, akkor ez helyettesíthető -val. Mindegyik átalakítási szabály meg is fordítható, tehát például
bármelyik szóba bárhová beírható két egymás utáni betű.
1.1. Kérdés. Hány különböző értelmű szó lehet ebben a nyelvben legfeljebb?
Könnyű meggondolni, hogy az utolsó átalakítási szabály segítségével a betűket a szó elejére, az betűket
a szó végére csoportosíthatjuk át. Ha ez megtörtént, akkor a „felesleges” és betűket kitörölhetjük az első
két szabály segítségével. A következő szavak maradnak meg: , , , , , és az üres szó,
amiben egyáltalán nincs betű (ezt kapjuk például, ha -ból, vagy -ből indulunk ki). Tehát
191
legfeljebb hat különböző értelmű szó lehet a nyelvben, de esetleg még kevesebb akkor, ha a felsorolt hat szó
között is vannak még olyanok, amik egymásba átalakíthatók.
Például nem lehetséges-e az, hogy a és szavak is egymásba alakíthatók? Mivel beírni is szabad betűket,
egy ilyen átalakítás-sorozat nagyon sok lépésből is állhatna, miközben a szereplő szavak hossza is esetleg több
millió betűsre nő. A lehetséges átalakítások száma végtelen, az összeset nem tudjuk végigszámolni. Ez tehát az
első példánk, amikor azt kell bizonyítani, hogy valamit nem lehet megcsinálni!
Mi itt a jó „energiafogalom”? A második és a harmadik átalakítási szabály egyáltalán nem változtatja meg a
szóban szereplő betűk számát, az első szabály pedig kettővel csökkenti, vagy növeli. Ha tehát a szóból
indulunk ki, akkor bárhogyan is alkalmazzuk szabályainkat, a kapott szavakban mindig páratlan sok betű
lesz. A végeredmény tehát soha nem lehet , amiben páros sok (nulla darab) szerepel.
Lássuk be, hogy a felsorolt hat szó közül semelyik kettő sem alakítható egymásba! Most is egy invariánst
keresünk, azaz szavak egy „tulajdonságát”, ami nem változik meg az átalakítások során. Ez bonyolultabb
tulajdonság lesz, mint a betűk számának paritása volt: minden szóhoz egy geometriai transzformációt
rendelünk.
Legyen egy szabályos háromszög. Ennek sok szimmetriája van, például tükrözések és forgatások.
Ezekkel a transzformációkkal szeretnénk számolni, méghozzá minél gyorsabban, azaz lehetőleg formális
szabályok szerint. Jelölje az oldal felező merőlegesére való tükrözést, és a háromszög
középpontja körül való 120 fokos forgatást. Az transzformáció tehát az csúcsot -be, -t -be,
-t -ba viszi.
Ha több ilyen transzformációt egymás után elvégzünk, újra a háromszög valamelyik szimmetriáját kapjuk.
Például mi lesz az eredmény, ha először -t, azután -t alkalmazzuk? Mivel
, és ,
az eredmény, amit -vel jelölünk, a oldal felező merőlegesére való tükrözés. Könnyen
kiszámolhatjuk, azt is, hogy (azaz ha először -t alkalmazzuk, majd -t kétszer), szintén
ugyanez a tükrözés lesz.
A kapott összefüggés nagyon hasonlít a szóproblémánkban látott

átalakítási szabályra. Vegyük észre, hogy a és transzformációk a másik két szabályt is
teljesítik, hiszen ha -t kétszer, vagy -t háromszor alkalmazzuk, akkor mindkét esetben a helybenhagyást
kapjuk.
Most már könnyű belátni, hogy a felsorolt hat szó közül semelyik kettő sem alakítható egymásba. Ha adott egy
és betűkből álló tetszőleges szó, akkor írjunk mindegyik kisbetű helyére nagybetűt. Így egy geometriai
transzformációt kapunk. Láttuk, hogy az átalakítási szabályok alkalmazásakor ez a transzformáció nem változik
meg, ezért ha két szó egymásba alakítható, akkor ugyanaz a transzformáció tartozik hozzájuk. A felsorolt hat
szónak azonban hat különböző transzformáció felel meg (az üres szónak a helybenhagyás, -nak és -
nak a két 120 fokos forgatás, -nek, -nak és -nak a három tengelyes tükrözés), ezért e szavak
közül semelyik kettő sem alakítható egymásba.
1.2. Feladat. Módosítsuk átalakítási szabályainkat úgy, hogy nem három, hanem darab egymás melletti
legyen kihúzható, és , ahol darab szerepel. Hány különböző
értelmű szó írható fel ebben az esetben?
1.3. Feladat. Hány különböző értelmű szó írható fel akkor, ha a szabályok a következők: öt egymás
melletti , három egymás melletti húzható ki, és még azt is tudjuk, hogy ?
Most azt fogjuk megvizsgálni, hogy fel tudunk-e sok olyan szót írni, amelyek „nagyon nem periodikusak”.
Ismét egy könnyű, játékos kérdéssel kezdjük, de most már megoldatlan, sőt megold hatatlan problémákhoz is el
fogunk jutni.
192
1.4. Kérdés. A Szűkszavú Emberek Országában annyira bűnnek számít a fecsegés, hogy ha egy szóban egymás
mellett két egyforma rész van, akkor a két rész együtt kihúzható a szó értelmének megváltozása nélkül. Hány
különböző értelmű szó írható fel, ha az ábécé betűből áll?
Tegyük fel először, hogy két betűnk van: és . Vegyük észre, hogy
Tehát összegyűjthetjük a betűket a szó baloldalán, a betűket a jobboldalon, és ezért legfeljebb négy szó
lehet: , , és az üres szó. A paritásos trükkel beláthatjuk, hogy ezek nem alakíthatók egymásba. Ez a
gondolatmenet könnyen általánosítható, és akkor kiderül, hogy darab betű esetén a szavak száma
lesz (tehát véges sok).
1.5. Feladat. Az Engedékenyebb Szűkszavú Emberek Országában az a szabály, hogy ha egy szóban
egymás mellett két egyforma rész van, akkor az egyik kihúzható a szó értelmének megváltozása nélkül (tehát
például ; ezt a szabályt is
megfordíthatónak értelmezzük). Mutassuk meg, hogy – véges sok féle betűt használva – csak véges sok
különböző jelentésű szót lehet felírni.
Most próbáljuk meg a szűkszavúság követelményét másképp gyengíteni. Legyen a szabályunk az, hogy ha egy
szóban egymás mellett egyforma rész van, akkor ez az rész együtt kihúzható. Ez a Burnside-tól
származó problémakör nagyon fontos a csoportelméletben.
1.6. Feladat. Mutassuk meg, hogy és véges sok betű esetén csak véges sok különböző
jelentésű szót lehet felírni.
A szavak száma és esetében is véges (ha véges sok betűt használunk). Megváltozik
azonban a helyzet, ha értéke nagy. Novikov és Adjan híres eredménye (bonyolult és hosszú bizonyítással),
hogy ha páratlan, és legalább 665, akkor a kapott szavak száma már két betű esetében is végtelen. Az
eset mindmáig megoldatlan, még két betű esetében is.
1.7. Probléma. Ha két betűből álló szavakat tekintünk, és öt egymás melletti egyforma rész húzható ki, véges
sok különböző jelentésű szót lehet-e felírni?
Ahhoz, hogy egy ilyen problémán gondolkozni tudjunk, gyorsan meg kellene tudni válaszolnunk bármely két
szóról, hogy egymásba alakíthatóak-e, vagy sem. Ahelyett, hogy minden szópár esetében külön trükköt
keresgélnénk, jó lenne írni erre egy számítógépes programot. Döbbenetes felfedezés, hogy ilyen program nem
írható! Sőt nemcsak általában nincs olyan program, ami beolvassa az átalakítási szabályokat, és eldönti az
általunk megadott szópárokról, hogy egymásba alakíthatóak-e, hanem már olyan programot sem lehet írni, ami
konkrétan az alábbi szabályrendszer esetében működik. Legyenek a betűk , , , , , a szabályok
pedig: ; ; ; ; ;
; .
Mit jelent az, hogy ez a szóprobléma általában nem oldható meg? Valaki hoz két szót (például és
), és megkérdezi, hogy ezek egymásba alakíthatóak-e. A világ matematikusai összeülnek, és
egyiküknek sikerül megoldania a problémát: megadja az átalakítást. Ezután jön másvalaki két újabb szóval
(mondjuk és ). Egy másik matematikus idővel felfedezi azt a trükköt, ami mutatja, hogy
ezek nem alakíthatók egymásba. De ha valaki egy harmadik szópárral rukkol elő, akkor jó eséllyel megint újra
kell kezdeni a gondolkodást, soha nem lesz olyan ötlet, ami az összes szópárt egyszerre elintézi. (A kép azért
nem teljesen fekete: vannak híres eljárások, például a Knuth-Bendix algoritmus, amik intelligensen keresnek, és
sok szópár esetében sikeresen eldöntik a problémát.)
193
Annak a precíz bizonyításához, hogy ilyen program nem létezik, elvileg az összes lehetséges (végtelen sok)
programot át kellene tudnunk tekinteni. Ez a probléma szerkezetében hasonló ahhoz, amit már megoldottunk
(amikor rögzített szópár esetén az összes lehetséges szó-átalakításokat kellett volna áttekinteni). Mindehhez
pontosan meg kell fogalmazni azt, hogy mit is értünk programon. Ezek a kérdések már a logikához tartoznak, és
tárgyalásuk túl messzire vezetne. Valamennyit azért még fogunk beszélni róluk a következő fejezetben.
2. 2. Alkatrészek összekapcsolása
Próbáljunk meg számítógépet építeni. Szereztünk integrált áramköröket, mindegyiknek vannak „bemenetei” és
egy „kimenete”. A bemenetekre többféle jelet vezethetünk, és ekkor a kimeneten is megjelenik egy jel. Ezeket
az alkatrészeket egymáshoz csatlakoztathatjuk, azaz kimeneteket hozzáforraszthatunk bemenetekhez (egy
kimenetet több bemenethez is, de egy bemenethez legfeljebb egy kimenet csatlakozhat). Az így kapott gép
összetett számításokat tud végezni: a szabadon maradó bemenetekre jeleket vezetünk, és megnézzük egy
szabadon maradó kimeneten kapott jeleket. Az ilyen „gépeket” általában logikai hálózatoknak nevezik. Ezek
azért fontosak, mert a segítségükkel algoritmusokat lehet modellezni. Mi most nem ebbe az irányba haladunk,
hanem egy algebrai problémát vizsgálunk: azt, hogy adott típusú alkatrészekből milyen gépeket lehet
összerakni.
Például képzeljük azt, hogy háromféle alkatrészünk van, és összesen csak kétféle jel fordulhat elő: az IGEN (
) és a NEM ( ). Az első fajta alkatrésznek két bemenete van, és a kimeneten akkor kapunk -t, ha mindkét
bemenet volt, különben -et kapunk. Az ilyen integrált áramkört „ÉS”-kapunak is szokás nevezni. A
második fajta alkatrésznek is két bemenete van, de pont fordítva működik: a kimenet pontosan akkor lesz ,
ha mindkét bemenet az volt (ez a „VAGY”-kapu). Végül a harmadik fajta alkatrésznek egyetlen bemenete van:
ha ide érkezik, akkor a kimeneten az -t kapjuk, ha pedig a bemenet értéke , akkor a kimeneté
(„NEM”-kapu).
2.1. Kérdés. Összerakható-e ÉS- és NEM-kapukból olyan gép, ami a VAGY-kaput modellezi?
Erre a kérdésre könnyű válaszolni: az ÉS-kapu mindkét bemenetére, és a kimenetére is rákötünk egy-egy NEM
kaput. A négyféle lehetséges bemeneti értékpárt megvizsgálva azonnal látjuk, hogy ez a konstrukció VAGY-
kapuként működik.
2.2. Kérdés. Összerakható-e ÉS- és VAGY-kapukból olyan gép, ami a NEM-kaput modellezi?
Erre a kérdésre nemleges a válasz. Ennek bizonyítása ugyanolyan nehézséget vet fel, mint a szóprobléma
esetében! Nem bizonyíthatunk úgy, mint az előbb (hogy megépítjük a kívánt gépet), hanem éppen ellenkezőleg:
át kell tekintenünk egy alkalmas ötlet segítségével az összes lehetséges (végtelen sok) gépet, és mindről be kell
látnunk, hogy nem jó.
Minden ilyen jellegű bizonyításban egy további problémával is foglalkoznunk kell. Gépet építeni akkor is
tudunk, ha még nincs pontosan definiálva, hogy általában mit értünk gép alatt: utólag is elvitatkozhatunk azon,
hogy amit építettünk, az gép-e. Sőt a gép precíz fogalmának kialakítása pontosan ilyen viták során történhet. Ha
azonban azt akarjuk belátni, hogy nem létezik adott tulajdonságú gép (vagy eljárás, bizonyítás, stb.), akkor már
előre tudnunk kell, hogy precízen mit is értünk gép (eljárás, bizonyítás) alatt. Az emberiség évezredeken át
„bizonyított” tételeket, de a bizonyítás pontos fogalmát csak mintegy száz évvel ezelőtt, a matematikai logika
alkotta meg. Ez tette lehetővé, hogy bizonyos állításokról megmutassuk, hogy nem bizonyíthatók, vagy akár
eldönthetetlenek.
Alkossunk tehát matematikai modellt a gép fogalmára. Egy-egy integrált áramkör függvényként viselkedik, ami
az összes lehetséges jelek halmazán van értelmezve, annyi változós, ahány bemenet van, a függvény értéke
pedig a kimeneten kapott jel. Az egymáshoz való forrasztások azt jelentik, hogy ezeket a függvényeket
korlátlanul szabad egymásba helyettesíteni. Például ha , és jelenti az ÉS-, a VAGY-, és a NEM-
kapukhoz tartozó függvényeket (ahol most elemei és ), akkor
az imént épített gépnek felel meg.
194
A 2.2. Kérdés megválaszolásához tegyük fel, hogy összeállítottunk egy függvényt az és

függvényekből. Tudunk-e találni egy olyan tulajdonságot, ami ennek megvan, de a NEM-kapunak nincs meg?
Helyettesítsünk be -t az helyére. Mivel és , akárhogyan
is írtuk fel a függvényt, minden helyettesítésnél -t kapunk, és így is teljesül. Vagyis
nem lehet NEM-kapu.
Kis erőfeszítéssel pontosan meg tudjuk azt is mondani, hogy kapuinkból milyen gépeket lehet összerakni, és
milyeneket nem.
2.3. Feladat. Mutassuk meg, hogy ÉS-, VAGY-, és NEM-kapukból tetszőleges gép összerakható (azaz
mindegyik függvény megkapható úgy, hogy az , , függvényeket egymásba
helyettesítgetjük).
2.4. Feladat. Adjunk meg minden véges jelhalmazon olyan két bemenetű IC-t (azaz egy kétváltozós
függvényt), aminek példányaiból tetszőleges gép összerakható.
A 2.4. Feladatban nem könnyű megtalálni egy kívánt tulajdonságú függvényt. A matematikában gyakran
előfordul, hogy valamit nehéz megkonstruálni, de ha véletlenszerűen választunk, akkor jó eséllyel megfelelő
dolgot kapunk. Képzeljük el tehát, hogy az összes lehetséges alkatrészek közül véletlenszerűen választjuk ki
azokat, amelyekből gépeket szeretnénk építeni. Az nyilvánvaló, hogy ha csupa egyváltozós függvényt veszünk,
akkor ezekből csak egyváltozós függvényt lehet összerakni. A meglepő az, hogy ha nem ezt tesszük, akkor nagy
valószínűséggel az összes gép összerakható belőlük. A pontos eredmény, Murszkij tétele, a következő.
2.5. Tétel. Adott egy elemű jelhalmaz. Ha véletlenszerűen kiválasztunk egy legalább háromváltozós
függvényt, akkor annak a valószínűsége, hogy ezzel mindegyik véges változós függvény kifejezhető, 1-hez tart,
ha . Ugyanez igaz akkor is, ha egy kétváltozós függvényt, és tőle függetlenül egy másik (akár
egyváltozós) függvényt választunk ki. Végül abban az esetben, ha csak egy kétváltozós függvényt választunk ki
véletlenszerűen, akkor a fenti valószínűség -hez tart.
Az itt szereplő betű egy számot jelöl, melynek közelítő értéke . Ez a

szám egy nevezetes analízisbeli határérték, ami misztikus módon egyéb matematikai (például prímszámokkal
kapcsolatos) tételekben is megjelenik. Érdemes elmondani, hogyan jön be Murszkij tételében az szám.
Legyen a véletlenszerűen választott kétváltozós függvény az . Ha van olyan jel, amelyre
, akkor mint láttuk, bárhogyan is helyettesítgetjük -et önmagába, a kapott függvényre is
teljesül, hogy , tehát ebben az esetben biztosan nem kapjuk meg az
összes függvényt. Mi annak a valószínűsége, hogy ilyen jel nincs?
Az függvény megadásához értékét kell megmondanunk minden és jelre. Tehát

összesen függvényértéket kell megadnunk, mindegyik -féle lehet. Vagyis az összes kétváltozós
függvények száma . Ezek közül azok lesznek „jók” nekünk, ahol az értéke soha nem .
Tehát értékét -féleképpen választhatjuk ki. A keresett valószínűség tehát
195
határértéke, ha . Aki ismeri az szám fogalmát, az azonnal látja, hogy ez a hatérérték .

Természetesen a bizonyítás nehézségét nem ez a lépés adja, hanem annak megmutatása, hogy a „jó” függvények
közül választva már nagy valószínűséggel minden gép összerakható.
A következő feladatban azt vizsgáljuk, hogy mely gépek rakhatók össze ÉS és VAGY kapukból. Azt már láttuk,
hogy nem az összes. Írjunk helyett 0-t, az helyett pedig 1-et, és vegyük észre, hogy és monoton
függvények lesznek, azaz ha és , akkor
és . Persze monoton függvényekből

egymásba helyettesítés során újra és újra monoton függvényeket kapunk. Tehát újabb bizonyítást kaptunk arra,
hogy a NEM kapu nem építhető meg. A monotonitás feltétele már jellemzi is a megépíthető gépeket.
2.6. Feladat. Igazoljuk, hogy ÉS- és VAGY-kapukból minden monoton gép összerakható.
Ha adott egy véges jelhalmaz, és néhány (esetleg végtelen sok) fajta alkatrész, azaz a -n értelmezett,
véges sok változós függvények, akkor azoknak a függvényeknek a halmazát, amelyek ezekkel kifejezhetők, az
adott függvények által generált klónnak nevezzük (lásd [1]). Klónt alkotnak például a monoton függvények a
halmazon. Kételemű jelhalmazon E. Post leírta az összes lehetséges klón szerkezetét, ennek az
osztályozásnak a logikában van szerepe. Legalább háromelemű jelhalmazon ilyen leírás nem várható, mert itt
már „ugyanannyi” klón van, ahány valós szám!
A téma zárásaként két megoldatlan problémát mutatunk be. Az elsőben olyan gépet próbálunk összerakni, mint
amilyen például az a számok között. Nevezzük az háromváltozós függvényt
Malcev-függvénynek, ha
teljesül bármely és jelek esetén. (A Malcev-függvények azért fontosak, mert a jelenlétükben az adott
klón sokkal „jobban” viselkedik, mint általában.) Egyáltalán nem triviális kérdés, hogy előre megadott
függvényekből össze lehet-e állítani Malcev-függvényt, vagy sem. Például legyen a jelhalmaz
, és az a kétváltozós függvény, amelyre ,
, és a fennmaradó négy helyen az
értéke 1. Ekkor példányaiból össze lehet ugyan rakni egy Malcev-függvényt, de csak nagyon bonyolultan. A
nehézségek érzékeltetése végett megadjuk a „legegyszerűbb” Malcev-függvényt (a rövidség kedvéért
helyett -t írva): , ahol
2.7. Probléma. Adott egy véges jelhalmaz, és véges sok függvény. Van-e olyan „gyors” eljárás, ami eldönti,
hogy összerakható-e ezekből egy Malcev-függvény?
(Az algoritmuselméletben többféle pontos jelentése is van a „gyors” szónak, itt „polinomidejű” eljárást értünk
alatta). Ha az alkatrészek adottak, akkor ezek példányait végtelen sokféleképpen építhetjük össze, és elvileg
196
minden így kapott függvényről meg kellene nézni, hogy Malcev-függvény-e. Nem nehéz belátni azonban, hogy
egy Malcev-függvény létezésének kérdése véges sok lépésben mindig eldönthető, a fenti probléma tehát minden
konkrét alkatrészhalmaz esetén elvben megoldható (csak esetleg lassan).
A második megoldatlan probléma azt firtatja, hogy lehetséges-e, hogy egy hasonló kérdés elvben sem oldható
meg, azaz ugyanúgy eldönthetetlen, mint a szóprobléma. Ez Malcev-függvények helyett „majdnem” többségi
függvényekről szól. Bemelegítésül lássuk be, hogy legalább háromelemű halmazon nem létezik „igazi” többségi
függvény.
2.8. Feladat. Egy országban, ahol legalább hárman élnek, demokratikusan akarnak elnököt választani.
Olyan eljárást szeretnének találni, hogy miután minden lakos leadta a szavazatát egy tetszőleges lakosra, ez az
eljárás a szavazatokból automatikusan kiszámítja az elnök személyét. Az eljárás attól lenne demokratikus, hogy
megkövetelik: ha mindenki megváltoztatja a szavazatát, akkor az elnök személye is mindenképpen változzon
meg. Mutassuk meg, hogy ilyen eljárást csak úgy lehet csinálni, hogy kijelölünk egy diktátort, akinek a
szavazata eldönti a leendő elnök személyét. (Ez nem azt jelenti, hogy az lesz az elnök, akire a diktátor szavaz,
hanem azt, hogy bárki más bárhogy változtatja a szavazatát, az elnök személye ugyanaz marad.)
Nevezzük -et „majdnem” többségi függvénynek, ha bármely és jelek esetén
2.9. Feladat. Ha a jelkészlet a valós számok halmaza, és alkatrészeink az (kétváltozós),

(egyváltozós) és (kétváltozós) függvényeknek felelnek meg, akkor lehet-e majdnem többségi
függvényt készíteni?
2.10. Probléma. Adott egy véges jelhalmaz, és véges sok függvény. Van-e olyan (véges sok lépésből álló)
eljárás, ami eldönti, hogy összerakható-e ezekből egy legalább háromváltozós majdnem többségi függvény?
Noha ez a kérdés megoldatlan, kapcsolatban áll egy másik, ehhez a témakörhöz tartozó logikai kérdéssel (Alfred
Tarski úgynevezett véges bázis problémájával). Ez utóbbiról (aminek az ismertetésére itt nem vállalkozhatunk)
Ralph McKenzie-nek sikerült megmutatnia (egy 120 oldalas bizonyításban), hogy eldönthetetlen, és az ott
használt megoldási módszerrel sikerült részeredményeket elérnie a fenti problémában is. Erről a módszerről
érdemes pár szót ejteni, mert ez a kulcsa például a szóproblémára vonatkozó eldönthetetlenségi eredmények
bizonyításának is.
Ha írunk egy számítógépes programot, akkor azt szeretnénk, hogy ne legyen benne „végtelen ciklus”, azaz
véges sok lépésben mindig megálljon. Ez annál nehezebb, minél bonyolultabb a program. Esetleg már annyira
áttekinthetetlen, hogy felmerül az igény: nem lehetne-e számítógéppel ellenőriztetni, hogy el fog-e szállni, ha
elindítjuk.
2.11. Kérdés. Lehet-e olyan DÖNT programot írni, amelyet ha elindítunk, és megadunk neki inputként egy
tetszőleges programot (a forráskódját és az inputját), akkor azt beolvassa, és kiírja a MEGÁLL vagy az
ELSZÁLL üzenetet aszerint, hogy ha a beolvasott programot elindítanánk, az megállna-e vagy sem?
A „program”-nak megfelelő precíz matematikai fogalom az úgynevezett Turing-gép. Ennek segítségével

szabatosan meg lehet fogalmazni a fenti problémát, és belátni, hogy a válasz nemleges. Mi csak az ötletet
érzékeltetjük. Tegyük fel, hogy letöltöttünk egy ilyen programot. Írjunk egy BOSZORKÁNY nevű programot.
Ez három utasításból áll. Az elsőben meghívjuk a DÖNT programot, hogy olvassa be a BOSZORKÁNY
197
programot. Ha az eredmény az, hogy ELSZÁLL, akkor megállítjuk a programot. Ha viszont az, hogy
MEGÁLL, akkor végtelen ciklusba zavarjuk.
Kérdés, hogy ha a BOSZORKÁNY programot elindítjuk, akkor elszáll-e. Ha elszáll, akkor az első sorban az
eredmény az, hogy ELSZÁLL, de akkor a programunk megáll, ez ellentmondás. Ha a BOSZORKÁNY program
megáll, akkor az első sorban az eredmény az, hogy MEGÁLL, de akkor a programunk elszáll, ez is
ellentmondás.
A véges bázis probléma megoldhatatlansága azon múlik, hogy az alkatrész-készletek olyan bonyolultak, hogy
minden program modellezhető velük. Konkrétan McKenzie bizonyítása úgy halad, hogy minden lehetséges
programhoz megad véges sok „alkatrészt”, méghozzá úgy, hogy ha a program megáll, akkor ezekre az
alkatrészekre a véges bázis probléma teljesül, ha pedig a program elszáll, akkor a véges bázis probléma nem
teljesül. Nyilvánvaló, hogy nem létezhet olyan program, ami a Tarski-problémát eldönti, hiszen akkor ez egy
füst alatt eldöntené tetszőleges programról is, hogy megáll-e. Természetesen a bizonyítás nehézsége a
részletekben van: az alkatrészek megtervezésében, és annak igazolásában, hogy a program akkor és csak akkor
áll meg, ha a véges bázis probléma ezekre az alkatrészekre teljesül.
3. 3. Mozdulatok egymás után

Most próbáljunk meg kártyakeverő gépet építeni. A gép konkrét mozdulatokat tud elvégezni, mondjuk el tudja
emelni a csomagot, vagy meg tudja cserélni a legfelső két lapot. Ha ezeket a mozdulatokat sokszor
véletlenszerűen alkalmazza egymás után, megkeveredik-e jól a kártyacsomag?
Persze tisztáznunk kellene, mit is takar a „jól” megkevert kártyacsomag fogalma, és mit a „véletlenszerűen”
alkalmazott mozdulatok, mindez ismét a valószínűségszámításhoz tartozik. De az biztos, hogy ha az adott
mozdulatokkal nem kapható meg a kártyacsomag lapjainak tetszőleges sorrendje, akkor a gép nem lesz
megfelelő.
3.1. Kérdés. Az említett két mozdulattal (felső két lap cseréje, emelés) meg lehet-e kapni a kártyacsomag
lapjainak összes lehetséges sorrendjét, ha ügyesen keverünk?
Hasonló problémával kerülünk szembe bizonyos játékok (például a Rubik-kocka) vizsgálatakor is, amikor az a
kérdés, hogy a megengedett mozdulatokkal előállítható-e a játék egy kívánt állapota. Ezt a kérdéskört az 5.
Fejezetben vizsgáljuk majd.
3.2. Kérdés. Rendet lehet-e csinálni egy könyvespolcon úgy, hogy mindig csak két könyvet cserélünk meg?
Hát persze. Ha a legbaloldali helyen nem az a könyv van, ami odavaló, akkor odacseréljük azt, ami odavaló.
Ezután a balról második helyre is odacseréljük azt, ami odavaló. Az eljárást folytatva minden könyv a helyére
kerül (és a szükséges lépések száma a legrosszabb esetben is eggyel kevesebb, mint a könyvek száma).
3.3. Kérdés. Rendezhetők-e a könyvek, ha csak szomszédos (helyen lévő) könyvek cseréjét engedjük meg?
Nyilván igen: a legbaloldali helyre való könyvet a helyére tehetjük úgy is, hogy mindig a bal szomszédjával
cseréljük addig, amíg a helyére nem kerül. Ezután folytatjuk a balról második helyre való könyvvel, és így
tovább.
Most már be tudjuk látni azt is, hogy emeléssel és a legfelső két lap cseréjével minden kártyacsomag
rendezhető. Az emelés azt jelenti, hogy a csomag tetejéről leveszünk egy kisebb csomagot, és azt változatlan
sorrendben alulra tesszük. (Ezt úgy is felfoghatjuk, hogy csak a legfelső lapot tesszük legalulra, de ezt sokszor
végezzük.) Tegyük fel, hogy a csomagban lap van. A -adik és a -edik lap cseréjét
elvégezhetjük úgy, hogy elemeljük a csomagot a -edik lapnál (tehát az első lapot alulra
tesszük), majd megcseréljük a felső két lapot, végül elemeljük a csomagot az -edik lapnál
(azaz visszatesszük az alsó lapot a tetejére). A szomszédos lapok cseréje tehát elvégezhető, és így a
csomag rendezhető.
198
3.4. Feladat. Legyenek és egynél nagyobb, relatív prím egészek. Az

számok sorrendjéből kiindulva tetszőleges két olyan elemet felcserélhetünk, amelyek
különbsége vagy . Bizonyítsuk be, hogy ilyen lépések egymásutánjával akkor és csak akkor juthatunk el
minden lehetséges sorrendhez, ha .
Általában most is az olyan állításokat nehezebb bizonyítani, hogy a megadott mozdulatokkal bizonyos sorrend
nem állítható elő.
3.5. Kérdés. Tegyük fel, hogy a kártyacsomagunk csak négy lapból áll, és az emelésen kívül az első és a
harmadik lapot szabad megcserélni. Megkaphatjuk-e a lapok összes lehetséges sorrendjét?
Látszólag most is végtelen sok mozdulatsorozatot kellene áttekinteni, könnyen meggondolhatjuk azonban, hogy
erre nincsen szükség, mert a csomag lapjainak csak véges sokféle (összesen ) sorrendje
lehetséges. Az egyszerűség kedvéért számozzuk meg a lapokat, induljunk ki az 1234 sorrendből, és nézzük meg,
hogy milyen sorrendet kapunk, ha elvégzünk egy mozdulatot. Emelésekkel 2341, 3412, 4123 jön ki. Ha az első
és harmadik lapot cseréljük, akkor az eredmény rendre 3214, 4321, 1432, 2143. Eddig nyolc lehetséges sorrend
jött ki. De tovább már nem kell csinálni a dolgot, mert könnyű végigszámolni, hogy sem emeléssel, sem az első
és a harmadik lap cseréjével már nem kapunk új sorrendet. Tehát az adott mozdulatokkal csak nyolc sorrend
valósítható meg, nem az összes.
A mostani gondolatmenet ugyan mutatja, hogy az általános probléma esetén is mindig csak véges sok
lehetőséget kell végignéznünk, de ez az eljárás nem is szép, és nem is hatékony. Lássunk először egy szebb
megoldást ugyanerre a feladatra. Ezúttal a kártyacsomag lapjainak sorrendjeihez fogunk geometriai
transzformációkat rendelni.
Rakjuk a négy kártyalapot körben rá egy négyzet négy csúcsára. Az első és a harmadik lap tehát az egyik átló
két végpontjára kerül. Ha ezeket megcseréljük, miközben a másik két lap a helyén marad, akkor a négyzetet a
másik átlójára tükröztük. Az emelések nyilván a négyzet forgatásainak felelnek meg. Ha tehát ezeket a
mozdulatokat többször elvégezzük, akkor is mindig a négyzet egy egybevágósági transzformációját kapjuk (átló
átlóba, oldal oldalba megy). Tehát olyan sorrendet, mint például 2134, soha nem kaphatunk, hiszen ennél az 13
átlóból a 23 oldal keletkezne.
A számítógép-építési problémában klónnak neveztük azoknak a függvényeknek a halmazát, amelyek a megadott

függvények egymásba helyettesítgetésével előálltak. Érdemes észrevenni, hogy most ennek egy speciális
esetéről van szó. Ha a jelek halmazának a kártyacsomag lapjait vesszük, akkor minden keverési mozdulat
átrendezi a lapok sorrendjét, tehát egy egyváltozós függvénynek tekinthető (ami ráadásul még kölcsönösen
egyértelmű is). Például a négyelemű kártyacsomagban az első és a harmadik lap cseréje az az függvény,
amelyre , , és , . Hasznosabb
az ilyen függvényekkel dolgozni, mint helyette a lapok 3214 sorrendjével, mert a keverési mozdulatok
egymásutánja e függvények egymásba helyettesítésének felel meg. Egy-egy ilyen függvényt, tehát egy halmazt
önmagára képző kölcsönösen egyértelmű leképezést a halmaz egy permutációjának nevezzük. Ezek egymásba
helyettesítését pedig egyszerűen szorzásnak hívjuk.
3.6. Feladat. Igazoljuk, hogy véges halmazon minden permutáció inverze megkapható úgy, hogy a permutációt
önmagával szorozgatjuk (azaz hatványozzuk).
Ha meg van adva egy halmazon néhány (esetleg végtelen sok) permutáció, akkor azoknak a permutációknak a
halmazát, amelyek ezekből szorzás és inverzképzés segítségével (véges sok lépésben) előállíthatók, az általuk
generált permutációcsoportnak szokás nevezni. Az előbbi példában szereplő nyolc permutáció tehát
permutációcsoportot alkot. Az eddigiekből az is látszik, hogy egy véges halmazon értelmezett permutációk
akkor és csak akkor alkotnak permutációcsoportot, ha bármely kettőt összeszorozva ismét az adott permutációk
valamelyikét kapjuk.
Leggyakrabban úgy kapunk permutációcsoportot, hogy egy alakzat összes szimmetriáit tekintjük. Például egy
szabályos háromszögét (mint a szóproblémáról szóló fejezetben), vagy egy négyzetét, mint az imént. A
következő fejezetben egy módszert mutatunk arra, hogyan lehet egy alakzat szimmetriáit megszámolni.
199
Ahhoz, hogy permutációkkal számolni tudjunk, hasznos lesz bizonyos speciális permutációkra külön jelölést
bevezetni. Ha az és jeleket kell kicserélni, akkor erre az jelölést alkalmazzuk. Ennél a
permutációnál tehát a többi jel fixen marad (azaz önmagába megy). Ennek a jelölésnek az általánosításaként
jelölje azt a permutációt, aminél az képe , a képe , és így
tovább, az képe , végül a képe (és a többi jel most is a helyén marad). Vagyis a zárójelben
szereplő jelek körbepermutálódnak, és így az ilyen permutációt ciklusnak nevezzük. Tipikus ciklus például, ha a
kártyacsomagban a felső lapot legalulra tesszük. A ciklusok jelentőségét a következő állítás világítja meg.
3.7. Feladat. Igazoljuk, hogy egy véges halmazon minden permutáció felbontható olyan ciklusok szorzatára,
amelyeknek páronként nincs közös eleme.
Példaként számítsuk ki, hogy az és a ciklusok

szorzata hová viszi a 2 jelet. Kétféle sorrendben is végezhetjük a szorzást. Ha először -et, majd -t
alkalmazzuk (ennek jele ), akkor a 2 képe -nél 1
lesz, az 1 pedig -nél helyben marad, hiszen az 1 nem szerepel a -ban. Tehát a 2-t 1-
be viszi. Ugyanígy kiszámolható, hogy az 1-et 2-be viszi, a 3 és 4 elemeket pedig helyben hagyja. Tehát
az ciklus. Ugyanakkor -nél a 2 képe 2 lesz (a elviszi 4-be, az visszahozza).
Tehát azt tapasztaltuk, hogy , azaz szorzásnál a sorrendre is vigyázni kell. Könnyű gyakorló
feladatnak érdemes kiszámolni, hogy .
A fejezet elején azt láttuk be, hogy a kételemű ciklusok által generált permutációcsoport az összes
permutációból áll.
3.8. Kérdés. Jól megkeveredik-e a csomag, ha a keverőgép a háromelemű ciklusokat képes elvégezni?
A válasz az, hogy nem. Ezt is úgy fogjuk belátni, hogy megadunk valamit (mint az iménti négyzetet), amelynek
az összes hármasciklus szimmetriája, de nem minden permutáció szimmetriája. Ez a „valami” a következő
kifejezés lesz:
Vagyis össze kell szorozni az összes különbséget, ahol .
Ha permutáció az halmazon, akkor helyettesítsük -be az

változókat az által megadott sorrendben, azaz számítsuk ki az
kifejezést. Ez nyilván csak előjelben különbözik -től, ezt az

előjelet az előjelének fogjuk nevezni.
3.9. Tétel. Az előjele az és előjeleinek a szorzata. Kettesciklus előjele , hármasciklusé ,

általában egy hosszú ciklus előjele pontosan akkor , ha a ciklus páratlan hosszú.
Ez könnyű tétel, melyet az Olvasó is megpróbálhat belátni. Most már látszik, hogy hármasciklusokkal nem jó
kártyakeverő gépet építeni, mert akármennyit keverünk is, mindig előjelű (úgynevezett páros) permutációt
200
kapunk. A páros permutációk tehát permutációcsoportot alkotnak. Ez olyan fontos, hogy neve is van. Az
halmaz összes permutációinak csoportja az szimmetrikus csoport, ezek közül a
páros permutációk csoportja az alternáló csoport.
3.10. Feladat. Határozzuk meg a páros permutációk számát.
Mi a helyzet egy olyan géppel, ami a kettesciklusokat képes alkalmazni? Azt már láttuk, hogy ezekből minden
permutáció megkapható. De most már azt is látjuk, hogy ez mégsem egy igazán jó keverőgép. Ha ugyanis egy
mozdulatot végzünk, akkor biztosan előjelű (azaz páratlan) permutációt kapunk. Ha kettőt, akkor páros
permutációt kapunk, mert két páratlan permutáció szorzata páros. Ha három mozdulatot végzünk, akkor megint
páratlan lesz az eredmény. Ha tehát valaki figyeli a kezünket, és megszámolja, hogy hány keverő mozdulatot
teszünk, akkor nemtriviális információt kap a lapok sorrendjéről. Ez a probléma mindig fellép, ha az összes
keverő mozdulatunk páratlan permutáció.
Meglepő felfedezés, aminek a bizonyításához mély csoportelméleti eszközök (és például geometriai
transzformációk, sőt komplex számok is) kellenek, hogy lényegében az az egyetlen megszorítás, amit most
felfedeztünk. Ha a gépünk használhat páros és páratlan mozdulatokat is, és a megengedett permutációk
generálják az összes permutációt, akkor a csomag jól meg fog keveredni. Ez a tétel magyarázza meg azt a
köznapi tapasztalatot, hogy ha valaki nem csal nagyon, akkor lényegében mindegy, hogy milyen mozdulatokkal
kever, a csomag jól megkeveredik.
3.11. Tétel. Tegyük fel, hogy a kártyacsomagnak lapja van, és válasszunk ki néhány keverő
mozdulatot. Mindegyikhez meg van adva egy pozitív valószínűség (melyek összege 1). A keverő mozdulatokat a
megadott valószínűségekkel alkalmazzuk, egymástól függetlenül. Ha ezek a permutációk generálják az egész
szimmetrikus csoportot (azaz szorozgatással minden permutációt megkaphatunk belőlük), és van közöttük páros
is, akkor a kártyacsomag jól megkeveredik, azaz elég nagy esetén a -adik keverő mozdulat után a csomag
lapjainak bármelyik sorrendje közelítőleg egyforma (azaz ) valószínűséggel fog előfordulni.
Az igazi probléma persze annak eldöntése, hogy az adott permutációk mikor generálják az összes permutációt
(illetve hogy milyen permutációcsoportot generálnak). Ez igen nehéz kérdés, mert általában nem áll
rendelkezésünkre olyan egyszerű alakzat, aminek a szimmetriáiról volna szó. Ízelítőül álljon itt egy olyan
probléma, ami hosszú évtizedekig megoldatlan volt.
Legyen prímszám, és tekintsük az függvényeket, ahol

, és . Ezeket a
halmazon is értelmezhetjük, és ha az eredményt maradékosan elosztjuk -vel, akkor az is
ebben a halmazban lesz. Azonnal látszik, hogy permutációkat kaptunk, amik csoportot alkotnak. A nevezetes
probléma az volt, hogy igaz-e a következő: ha ezekhez a permutációkhoz még bármilyen másik permutációt
hozzáveszünk, akkor ezek már az összes permutációt generálják.
Az igenlő választ úgy sikerült bebizonyítani, hogy a csoportokat mint önálló dolgokat vizsgálták, a
szerkezetüket igyekeztek felderíteni. Például azt, hogy hogyan lehet őket kisebb csoportokból felépíteni. Azokat
a csoportokat, amelyekkel ez (bizonyos módon) nem tehető meg, egyszerű csoportnak nevezzük.
Legkönnyebben úgy kaphatunk példát egyszerű csoportra, hogy egy prím hosszú ciklus összes hatványát
tekintjük. Kicsit nehezebb belátni, hogy az alternáló csoport egyszerű, ha (ez az oka annak,
hogy a legalább ötödfokú egyenletre nincsen gyökképlet, erről a 6. Fejezetben lesz szó). További példákat
szolgáltatnak a geometriából származó (például az egybevágósági transzformációk segítségével kapható)
egyszerű csoportok.
A csoportelmélet egyik legfontosabb problémája volt, hogy megtalálja és kielemezze a véges egyszerű
csoportokat. A listát 1982 táján sikerült teljessé tenni, ezt az eredményt nevezzük a véges egyszerű csoportok
klasszifikációjának. Annak bizonyítása, hogy a lista teljes, több mint tízezer oldal. Összesen 18 végtelen sorozat
van (ezek egyike az alternáló csoportok sorozata), és még további26 csoport, ami
egyik sorozatba sem illik bele, és ezért spóradikus egyszerű csoportnak nevezzük őket. Ezek legnagyobbika a
Monster névre hallgat, és méltán:
201
azaz eleme van. Ez sokkal több, mint ahány atomból a Föld áll, tehát például
reménytelen számítógépben tárolni az elemeit.
A klasszifikációt sok helyen lehet alkalmazni, a csoportelméleten kívüli (például kombinatorikai) problémák
tárgyalására is. Az egyik spóradikus egyszerű csoportot egy űrszonda is magával vitte, kommunikációs célból.
4. 4. A szimmetriák száma
Tekintsünk egy négyzetet, és ennek a szimmetriáit (négy forgatás, négy tükrözés).
4.1. Kérdés. Hány helyre viheti a sík egy pontját ez a nyolc transzformáció?
Ezt könnyű végiggondolni. A négyzet középpontja csak önmagába mehet. A két átló többi pontja mind négy-
négy helyre mehet. Ugyanez a helyzet az oldalfelező merőlegesek pontjaival is. A többi pontnak mind a nyolc
képe különböző lesz.
4.2. Kérdés. A nyolc transzformáció közül hány hagyja helyben ezt a pontot?
A középpontot mind a nyolc. Azok a pontok, amelyeknek négy képe van, egy-egy szimmetriatengelyen
helyezkednek el, ezeket két-két transzformáció hagyja helyben: a megfelelő tengelyes tükrözés, és a
helybenhagyás. A többi pontot, amelynek tehát nyolc különböző képe van, csak a helybenhagyás viszi
önmagába. Azt kaptuk tehát, hogy egy pont képeinek száma szorozva a pontot helyben hagyó transzformációk
számával mindig nyolcat ad, azaz az összesen tekintett szimmetriák számát.
Ez általában is így van. Tegyük fel, hogy egy halmaz permutációiból álló csoport, és válasszunk ki
egy „pontot” az halmazból. Ha a pontra a összes elemét alkalmazzuk, akkor a kapott pontok
-nek egy részhalmazát alkotják. Ezt úgy hívjuk, hogy a pont orbitja (pályája). Azok a -beli
permutációk, amelyek a pontot önmagába viszik, könnyen láthatóan egy permutációcsoportot alkotnak,
ennek neve stabilizátora.
4.3. Feladat. Mutassuk meg, hogy orbitjának elemszáma szorozva stabilizátorának elemszámával
mindig elemeinek a számát adja. Igazoljuk azt is, hogy ha két pont orbitjainak van közös pontja, akkor a két
orbit egyenlő.
Ez az állítás alkalmas arra, hogy az ismeretlen elemszámát meghatározzuk. Példaként álljon a tér
összes pontjaiból, és legyen egy kocka összes szimmetriáinak csoportja. Hány eleme van -nek?
Legyen a kocka egyik csúcsa. Egy egybevágósági transzformáció -t csak a kocka valamelyik csúcsába
viheti, azaz legfeljebb 8 helyre. Persze mind a nyolc csúcsba el is lehet vinni -t: a szomszédos csúcsokba
például egy síkra tükrözéssel, a többi csúcsba ilyenek egymásutánjával. Vagyis orbitja nyolcelemű. Jelölje
az stabilizátorát -ben. Tudjuk tehát, hogy elemszáma a elemszámának nyolcszorosa.
Most legyen egy -val szomszédos csúcs. Mi lesz pályája -nál? Persze is csak csúcsba
mehet, és mivel fixen marad, csak valamelyik szomszédjába (hiszen a transzformáció távolságtartó).
Ilyen csúcs három van, mondjuk , és . Könnyű olyan transzformációt találni (például az -ból
kiinduló testátló körüli 120 fokos forgatásokat), amelyek -t fixen hagyják, és -t -be, illetve -be
viszik. Tehát pályája -nál háromelemű. Legyen a stabilizátora -ban. Így
elemszáma elemszámának háromszorosa.
Azonnal látjuk, hogy pályája -nál a és csúcsokból áll, vagyis kételemű. Ha pedig egy
eleme az , , pontokat helyben hagyja, az nyilván csak az identitás lehet, vagyis stabilizátora
-ban már egyelemű. Így elemszáma .
4.4. Feladat. Hány szimmetriája van egy szabályos tetraédernek? Egy oktaédernek? Egy négyzet alapú
merőleges hasábnak, ami nem kocka?
Végül megjegyezzük, hogy a kocka most vizsgált szimmetriacsoportját jobban is megérthetjük a most bevezetett
eszközök továbbfejlesztésével. Például vegyük észre, hogy a kocka nyolc csúcsa két szabályos tetraédert alkot.
A szimmetriák egy része ezt a két tetraédert önmagába viszi, más részük pedig megcseréli őket. Tehát azt
mondhatjuk, hogy a kocka szimmetriacsoportja „hat” ezen a kételemű, két tetraéderből álló halmazon. Könnyű
belátni, hogy az orbit-stabilizátor tétel erre a „hatásra” is igaz, és mivel itt az orbit kételemű (hiszen a két
202
tetraéder átmehet egymásba például középpontos tükrözéssel), ezért egy-egy tetraéder stabilizátora
elemű. Mivel a tetraédernek négy csúcsa van, ez azt mutatja, hogy a tetraéder csúcsainak minden
permutációját megvalósítja a kocka valamelyik egybevágósága.
4.5. Feladat. Mutassuk meg, hogy a kocka szimmetriacsoportjában kiválasztható egy8 elemű, illetve egy 16
elemű permutációcsoport.
5. 5. A bűvös kocka és a GAP program

A bűvös kockának nagy irodalma van. Itt csak az a célunk, hogy bemutassuk a csoportelméletben széles körben
használt GAP programot, és ehhez a bűvös kocka kiváló példát szolgáltat, annyira, hogy a program korábbi
változatának tutorial-jában pontosan ez a példa szerepelt.
A GAP programot csoportok vizsgálatára fejlesztették ki, az emberiség csoportelméleti tudásának sok fontos
részét tartalmazza. Hasznosnak bizonyult az algebra más ágaiban is. De ettől nem kell megijedni, mi magunk is
eljátszhatunk vele. Nemcsak permutációkkal való szorzásra alkalmas, sok elemi dolgot is ki tud számolni
(számelméleti kérdéseket, mint például a prímfaktorizáció, polinomokat is tud kezelni, stb.). A program szabad
szoftver, a forráskódja is ingyenesen elérhető, és működik a legtöbb szokásos platformon (például Linux,
Microsoft Windows alatt és a Macintosh-on is). Letölthető a következő címről:
http://www-gap.dcs.st-and.ac.uk/
Bemelegítésként végezzük el a 3. Fejezetben tárgyalt két permutációszorzást.
gap//>// (1,3,4,2)*(2,4,3); (1,2) gap//>// (2,4,3)*(1,3,4,2); (1,3)
Hogyan lehet a bűvös kocka mozgásait permutációkkal megfogni? A kocka 27 kisebb kockából áll. Ezek közül
az olyanok, amelyek lapok közepén helyezkednek el (és csak egy színes oldaluk van), minden tekerésnél a
helyükön maradnak, ezekkel tehát nem kell foglalkozni. Annak a 12 kis kockának, amelyek az éleken
helyezkednek el, két színes lapjuk van, a nyolc csúcskockának pedig három. Számozzuk meg ezeket a színes
lapokat az 1. ábra szerint:
1. ábra.
203
Milyen permutációnak felel meg, ha az ábrán legfelül lévő lapon tekerünk egyet az óramutató járásának
megfelelő irányba? Az ezen a lapon levő számok elmozdulnak az és a
permutáció szerint. De nemcsak ez történik! Az élkockák mozgása miatt még végrehajtódik
is, a sarokkockák mozgása miatt pedig még másik két négyesciklus (hiszen
a sarokkockáknak három számozott lapjuk van). A végeredmény a következő:
gap//>// F:=(1,3,8,6)(2,5,7,4)(9,33,25,17)(10,34,26,18)(11,35,27,19);
Hasonlóképpen tápláljuk be a többi forgatásnak megfelelő permutációt is, ezek könnyen láthatóan a következők:
B:=(9,11,16,14)(10,13,15,12)(1,17,41,40)(4,20,44,37)(6,22,46,35)
K:=(17,19,24,22)(18,21,23,20)(6,25,43,16)(7,28,42,13)(8,30,41,11)
J:=(25,27,32,30)(26,29,31,28)(3,38,43,19)(5,36,45,21)(8,33,48,24)
T:=(33,35,40,38)(34,37,39,36)(3,9,46,32)(2,12,47,29)(1,14,48,27)
A:=(41,43,48,46)(42,45,47,44)(14,22,30,38)(15,23,31,39)(16,24,32,40).
Most készítsük el az ezek által generált csoportot, számítsuk ki ennek az elemszámát, és az elemszám
prímtényezős felbontását:
gap//>// cube := Group(F, A, B, J, K, T);

gap//>// Size (cube);
43252003274489856000
gap//>// Factors (last);
[2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2,
2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 2, 3, 3, 3, 3, 3,
3, 3, 3, 3, 3, 3, 3, 3, 3, 5, 5, 5, 7, 7, 11]
Vagyis a kockának
állapota lehet! Mutassuk most meg, hogy az alapállapotból
nem juthatunk el abba az állapotba, amikor egy élkocka megfordul a saját helyén, és minden más a helyén
marad. Ilyen mozgatás lenne például a (7,18) csere. Ugyanakkor két szomszédos élkockát egyszerre már meg
lehet fordítani:
gap//>// (7,18) in cube;

false
gap//>// (7,18)(5,26) in cube;
true
Hasonlóan igazolható az is, hogy egy sarokkockát a saját helyén nem lehet elforgatni (csak ha például egy másik
sarokkocka is elfordul a saját helyén).
5.1. Feladat. Adjunk arra a tényre, hogy egy élkocka nem fordítható meg a helyén, egy „elegáns”
(tehát nem számolós és programot nem használó, matematikai) bizonyítást.
Ha egy élkockát nem is tudunk megfordítani, azért vannak olyan mozgássorozatok, amik csak nagyon kevés kis
kockát mozgatnak, és ezek jól felhasználhatók a kocka minél gyorsabb rendezéséhez. A GAP segítségével ilyen
sorozatokat is kereshetünk, mint az alábbi példák mutatják. Az az permutáció inverzét jelöli,
204
például azt, hogy a felső oldalt visszafelé kell forgatni. Az pedig azt jelenti, hogy -et kétszer
kell alkalmazni. Az alábbi sorozatok közül az első elforgat két sarokkockát a saját helyén, a második a fent
keresett transzformáció, ami két élkockát fordít meg, a harmadik pedig élkockákat cserél.
gap//>// (K∗ B^-1∗ A^2∗ B∗ K^-1∗ F^2)^2;

(1,9,35)(8,19,25)
gap//>// J^-1∗ F^2∗ J^2∗ F∗ J^-1∗ F^-1∗ J^-1∗ F^2∗ B∗ K∗ J∗ K^-1∗ B^-1;
(5,26)(7,18)
gap//>// K∗ J∗ F∗ J^-1∗ F^-1∗ K^-1∗ K^-1∗ B^-1∗ F^-1∗ B∗ F∗ K;
(2,4)(5,18)(7,26)(10,34)
6. 6. Szerkeszthetőség és gyökképlet
Az eldönthetetlenséggel kapcsolatban még megemlítünk két klasszikus témakört. Mivel ezekről jó magyar
nyelvű irodalom áll rendelkezésre (sőt mindkettő fontos része az egyetemi tanárszakos tananyagnak), éppen
csak mesélünk róluk egy kicsit.
Az első témánk a geometriai szerkeszthetetlenség. Hogyan lehet egy olyan állítást bizonyítani, hogy például
nem szerkeszthető szabályos hétszög körzővel és vonalzóval? Az elvet a következő kérdés kapcsán érthetjük
meg.
6.1. Kérdés. Adott egy négyzethálós papír, és egy vonalzó. Meg tudjuk-e szerkeszteni az egyik kis
négyzetoldalra támaszkodó szabályos háromszög harmadik csúcsát?
Ismét pontosan meg kell fogalmazni, mit értünk szerkesztésen. Ha csak vonalzónk van, akkor kétféle dolgot
tehetünk: két, már meglévő ponton át egyenest húzhatunk, vagy pedig kijelölhetjük két, már meglévő egyenes
metszéspontját. Ezeket a lépéseket ismételgethetjük.
Ha felveszünk egy koordinátarendszert úgy, hogy az origó és a pont egy kis négyzet szomszédos
csúcsaiba kerüljön, akkor a négyzetrácsban adott pontok éppen azok, amelyek koordinátái egészek. Ha két ilyen
pontot összekötő egyenes egyenletét felírjuk, akkor a kapott együtthatókat a négy alapművelet segítségével
számolhatjuk ki, és ezért racionális számokat kapunk. Két ilyen egyenes metszéspontjának ismét racionális
számok lesznek a koordinátái.
A szerkesztési eljárás tehát csak racionális koordinátájú pontot adhat. A keresett pont koordinátái azonban
, és így a 6.1. Kérdésre nemleges a válasz.
Ha megengedünk körzőt is, akkor a racionális számok mellett a négyzetgyökvonást tartalmazó kifejezések is
szerkeszthetővé válnak. A szabályos hétszög szerkeszthetetlensége azon múlik, hogy a
szám nem írható fel ilyen kifejezésként. Ennek bizonyítása algebrai (testelméleti) módszerekkel
lehetséges.
6.2. Tétel. Egy szabályos -szög akkor és csak akkor szerkeszthető, ha az szám
alakban írható, ahol a páronként különböző olyan páratlan prímek, melyekre
mindig a 2-nek hatványa.
Megoldatlan probléma, hogy ilyen prímszámból van-e ötnél több. Az említett testelméleti apparátus még
további tételeket is ad: nemcsak klasszikus problémákról (kockakettőzés, körnégyszögesítés, szögharmadolás)
mutatható meg a szerkeszthetetlenség, hanem tetszőleges szerkesztési feladat esetén van esélyünk ezzel a
módszerrel eldönteni, hogy megoldható-e, vagy sem. Például megmutathatjuk, hogy nem szerkeszthető
háromszög két oldalából, és az egyikhez tartozó szögfelezőből.
A másik klasszikus témakör az egyenletek gyökjelekkel való megoldhatósága. Például az

polinom egyik gyökét sem lehet olyan képlettel felírni, amelyben a négy alapművelet és gyökvonás
szerepel. Ez némiképp hasonlít a szerkeszthetőséghez, de itt nemcsak négyzetgyököket engedünk meg. Emiatt a
fenti testelméleti apparátust még a permutációcsoportok elméletével is ki kell egészíteni. Az algebrista
205
mennyországot N. H. Abel norvég és E. Galois francia matematikusok teremtették meg, amikor felfedezték az
alábbi eredményt:
6.3. Tétel. A legalább ötödfokú egyenletre nem létezik általános megoldóképlet.
7. 7. A feladatok megoldásvázlatai
(2) Az eredmény , a szavak és , ahol (itt azt jelenti,
hogy -t leírjuk -szor). A bizonyításhoz szabályos -szöget érdemes tekinteni.
(1.3) Általánosítható megoldást mutatunk! Az egyszerűbb jelölés végett a helyett egyenlőségjelet írunk a
szavak közé, és 1-gyel jelöljük az üres szót. Ekkor , és ezért -t a inverzének
nevezzük, és -et írunk helyette. Hasznos bevezetni tetszőleges szó esetén az
jelölést (ezt konjugáltnak szokás hívni). Vegyük észre, hogy
, mert középen kiesik a . Ha egy szót ötször konjugálunk -vel, akkor -t kapjuk
vissza, mert .
Az szabály azt fejezi ki, hogy . Kétszer konjugálva -vel az

eredmény . Hasonlóan látjuk,
hogy ötször konjugálva -vel adódik. Vagyis , ahonnan -tel szorozva
. Tehát az minden szóból elhagyható. Így összesen öt szó marad: hatványai (amik mind
különböznek).
(5) Az betűket, az szavakat jelöl. Legyen a szóban

előforduló betűk halmaza. Belátjuk, hogy ha , akkor
.
Bármilyen szavakra
Speciálisan ha a betű szerepel egy szóban, akkor . Ha , és már tudjuk,

hogy , akkor
. Ezért ( hossza szerinti indukcióval) látjuk,

hogy ha , akkor . Így pedig ha
, akkor az előző miatt és , és ezért
.
Az állítást a betűk száma szerinti indukcióval igazoljuk. Tegyük fel, hogy a nyelvben legfeljebb
olyan különböző jelentésű szó van, ami legfeljebb betűt használ. Nyilván minden
szó felírható alakban, ahol -ban még nincs betű, de már
. Ugyanígy , ahol , de
(lehet, hogy , vagy , vagy ). Az imént bizonyított állítás
miatt ekkor . Itt az és a
szavakban legfeljebb betű van, tehát a szavak száma legfeljebb .
206
(6) Belátjuk, hogy ha , , szavak, akkor

(azaz bármely két konjugáltja felcserélhető). Valóban, tetszőleges és
szavak esetén , ezt jobbról -vel beszorozva

adódik, tehát és mindig felcserélhetők. Speciálisan ha és
, akkor és , tehát pont az állítást kapjuk.
Most rögzítsünk egy betűt, és jelölje a -t nem tartalmazó szavak halmazát. Tegyük fel, hogy ezek
száma legfeljebb . Belátjuk, hogy az összes szavak száma legfeljebb . Egy
tetszőleges szó alakban írható, ahol
már nem tartalmaz betűt. A azonosságot alkalmazzuk sorban először
-ra, majd -ra, és így tovább. A végén egy olyan szót kapunk, aminek a
baloldala (ami -beli, és így legfeljebb -féle lehet), ezután pedig alakú
szavak szorzata következik, ahol . Ezek a tényezők páronként felcserélhetők, ezért összevonhatjuk
az egyforma tényezőket. Így a szorzatnak a jobboldala legfeljebb -féle lehet. Ezzel a bizonyítást
befejeztük. Finomabb számolással az is belátható, hogy darab betű esetén a szavak száma pontosan
(3) Először olyan függvényt gyártunk, ami egy adott helyen , a

többi helyen . Legyen egy tagú ÉS, aminek az -edik tagja , ha
és , ha , ez nyilván jó. Tetszőleges függvényt úgy
kaphatunk, hogy minden olyan -beli helyhez, ahol a értéke , legyártjuk az iménti függvényt, és
ezeket összeVAGYoljuk.
(4) Például a halmazon jó lesz az

függvény, ahol az 1 hozzáadását modulo kell érteni, azaz úgy, hogy -
hez adva nullát kapunk. Valóban, -t írva megkapjuk -et, ezt -szer
önmagába helyettesítve -t, és ezért a függvényt is (mint
). Az minimuma mindig
0, tehát a konstans nulla függvény is kifejezhető, és így minden konstans függvény is. Ha tetszőleges, akkor
értéke -nél , másutt nulla. A 2.3.
Feladat megoldásában látott módszerrel haladunk tovább. Ha tetszőleges, akkor az
függvények minimuma -nél , másutt nulla. Az ilyen

függvényeket kell még „összeVAGYolni”, ezt a
segítségével tehetjük.
(6) A 2.3. Feladat megoldásához hasonlóan járunk el. Legyen tetszőleges monoton függvény. Minden olyan
helyhez, ahol értéke , készítünk egy
függvényt, ami az ÉS-e azoknak az változóknak, melyekre . Ezeknek az függvényeknek
az összeVAGYoltja jó lesz.
(8) Először modellt alkotunk a feladatra. Számozzuk meg 1-től -ig a lakosokat. Ha az -edik lakos az
lakosra szavaz, akkor az összesítési eljárás az sorozatból (a szavazólapok
összességéből) kiszámítja a leendő elnököt, akit jelöl. Az összesítési eljárás
tehát egy -változós függvény a lakosok halmazán (vagyis az számok halmazán),
aminek a feltétel szerint az a tulajdonsága, hogy esetén
207
. Azt kell megmutatnunk, hogy

csak egy változójától (a diktátortól) függ.
Tudjuk, hogy . Változtassuk a behelyettesített

értékeket egyenként 1-ről 2-re. Valamelyik lépésnél értéke biztosan változni fog, azaz
A lakosok átszámozásával elérhető, hogy a változás az első lakosnál történjen, vagyis

alkalmas
esetén. Belátjuk, hogy ez az első lakos a diktátor.
Legyen . Válasszunk tetszőlegesen

lakosokat, és legyen
. Most válasszunk egy lakost, aki -től és -től is különbözik.
Hasonlóképpen, legyen olyan, aki -tól és -tól is különbözik, és így tovább. Legyen
. Ezt összesen lépésen át lehet csinálni (és az
utolsó lépésben már egyértelmű, kiket is kell választanunk). Így függvényeket kaptunk.
Ezekre a feltétel miatt teljesül, hogy és esetén .
Tekintsük azt az -es táblázatot, melynek -edik sora . A

táblázat elemei az számok közül kerülnek ki. Tudjuk, hogy ha két számot kiveszünk a
táblázatból, amelyek nincsenek sem egy sorban, sem egy oszlopban, akkor azok feltétlenül különbözők. Tehát
ha például azokat a helyeket nézzük, ahol az 1 szerepel, akkor ez része kell hogy legyen egy sornak, vagy egy
oszlopnak. Tehát legfeljebb darab 1-es szerepelhet. Mindez a többi számra is elmondható. Mivel érték
van, mindegyiknek pontosan -szer kell szerepelnie, azaz teljes sort vagy oszlopot kell alkotnia. De akkor
vagy minden sor állandó (azaz a függvények mindegyike konstans), vagy minden oszlop állandó (vagyis a
függvények mind egyenlők).
Az feltétel azt mondja,

hogy nem konstans. Így tehát teljesül, vagyis
minden -re. Itt
már majdnem tetszőleges, csak az a kikötés, hogy teljesüljön.
Mivel , ezért sem konstans. Ezért az iménti gondolatmenetet az helyett a -re

elmondva azt kapjuk, hogy
teljesül, ha . Mivel legalább három lakos van, az
már teljesen tetszőleges. Tehát az függvény tényleg csak az első változójától függ.
(9) Nem. A felírható függvények a véges sok változós, egész együtthatós polinomok(hoz tartozó
polinomfüggvények). Tegyük fel, hogy sikerült összeállítani egy majdnem többségi függvényt. Helyettesítsünk
és helyébe páros számokat, és vizsgáljuk az eredményt 4-gyel való oszthatóság szempontjából. Ekkor a
magasabb fokú tagok oszthatók lesznek néggyel, tehát elég az
alakú polinomokra szorítkozni. Csupa nullákat, illetve egy kivétellel csupa nullákat helyettesítve látjuk, hogy
és minden -re. Mindenhová 2-t írva ez ellentmondásra vezet.
(4) Könnyű látni, hogy ha és kicserélhetők, akkor is. Ha tehát az

számok közül éllel összekötjük a megadott párokat, akkor pontosan akkor juthatunk el minden
sorrendhez, ha a kapott gráf összefüggő.
208
Ha , akkor a behúzott élek száma -nél kisebb, ilyen gráf nem

lehet összefüggő. Tegyük fel, hogy , az állítást szerinti indukcióval bizonyítjuk.
Az állítás triviális, ha . Ha , akkor ; feltehető, hogy
. Tekintsük esetén az
hármast. Itt és valamint és között megy él, és így és
is cserélhető. Tehát az intervallumban a különbségűek
cserélhetők. Az indukciós feltevést , , helyett , , -ra alkalmazva kapjuk, hogy
itt minden pár felcserélhető. Szimmetriaokokból ( ) a
intervallumban is minden felcserélhető. E két intervallum lefedi -et, mert
(azaz legalább
). Mivel van megengedett csere a két intervallum között is (például és cseréje),
ezért a gráf összefüggő.
(6) Rajzoljuk le az permutációt: ha , akkor húzzunk egy nyilat -ből -ba (a

fixpontoknál hurokélek keletkeznek). Mivel minden pontból egy nyíl indul ki, és egy nyíl érkezik, a gráf
diszjunkt irányított körökből áll. Legyen a kapott körök hosszainak legkisebb közös többszöröse. Ekkor -
et -szer alkalmazva az inverzét kapjuk, mert minden körön egyet lépünk visszafelé.
(7) A 3.6. Feladat megoldásában lerajzolt gráf körei pont a ciklusok. Aki már olvasta a 4. Fejezetet, annak
érdemes meggondolnia, hogy az által generált permutációcsoport orbitjai pont az ciklusait adják.
(10) Ez tipikusan az a feladat, ahol algebrai módszerrel érdemes nekifogni egy látszólag kombinatorika-
problémának. Tetszőleges permutációhoz rendeljük hozzá az -szeresét. Ez kölcsönösen
egyértelmű megfeleltetést létesít a páros és páratlan permutációk között. Ezért elemszáma .
(3) Legyen tetszőleges eleme orbitjának. Elég megmutatni, hogy -t pontosan annyi -beli elem
viszi -ba, ahány helyben hagyja. Legyen olyan rögzített -beli permutáció, mely -t -ba viszi.
Mutassuk meg, hogy a -t -ba vivő permutációk pontosan az alakú permutációk, ahol befutja
stabilizátorát, továbbá, hogy kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés.
(4) 24, 48, 16.
(5) Tekintsük a kocka szimmetriacsoportjának „hatását” a lapok halmazán. Itt egy hatelemű orbit van, tehát a
stabilizátor elemű (és „ugyanolyan” csoport, mint a négyzet szimmetriacsoportja). Ha a
szemköztes lappárokból álló háromelemű halmazon vizsgáljuk a hatást, akkor 16 elemű stabilizátort kapunk.
(1) Fessük be mindegyik élkocka egyik lapját pepitára úgy, hogy a nagy kocka lapjain bármely két szomszédos
élkocka-lap közül pontosan az egyik legyen pepita. Állítsunk be 12 lámpát, ami ezeket a pepita mezőket
világítja meg. A lámpák helyzete nem változik, de ha a kockát forgatgatjuk, akkor a pepita lapkák helyzete igen.
Minden állapotban számoljuk meg, hogy hány pepita lapka van megvilágítva. Mutassuk meg, hogy ennek a
számnak a paritása egy elemi elforgatás során nem változik. A kiinduló állapotban ez a szám páros, ha viszont
egy élkockát elforgathatnánk a helyén, akkor arra az állapotra nézve nyilván páratlan lenne.
8. 8. Irodalom
[1] Stanley Burris–H. P. Sankappanavar: Bevezetés az univerzális algebrába. Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.
[2] Czédli Gábor–Szendrei Ágnes: Geometriai szerkeszthetőség. Polygon, Szeged, 1997.
[3] Fried Ervin: Absztrakt algebra – elemi úton. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1972.
[4] Fried Ervin: Általános algebra. (Egy. tankönyv.) Tankönyvkiadó, Budapest, 1989.
[5] Fried Ervin: Algebra. (Gimnáziumi tankönyv speciális matematikai osztályok számára.) Tankönyvkiadó,
Budapest, 1988.
209
[6] Fuchs László: Algebra. (Egy. jegyzet.) Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.
[7] I. Grossman–W. Magnus: Csoportok és gráfjaik. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1972.
[8] Lovász László: Algoritmusok bonyolultsága. (Egy. jegyzet.) Tankönyvkiadó, Budapest, 1991.
[9] Lovász László–Gács Péter: Algoritmusok. (Matematika műszakiaknak sorozat.) Műszaki Könyvkiadó,
Budapest, 1978.
[10] Roger Penrose: A császár új elméje. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993.
[11] Péter Rózsa: Játék a végtelennel. Tankönyvkiadó, Budapest, 1969.
[12] Rényi Alfréd: Ars mathematica. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1973.
[13] Rubik Ernő: A bűvös kocka. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1981.
[14] Varga Tamás: Matematikai logika kezdőknek I, II. Tankönyvkiadó, Budapest, 1960, 1966.
210
Megjegyzések az Eötvös–Kürschák
Verseny feladataihoz
Reiman, István
Minden matematika feladatnak megvan a maga története, így van ez a 2000-ben századik alkalommal
megrendezett verseny feladataival is, ezekkel a történetekkel, kapcsolatokkal kötetnyi méretben lehetne
foglalkozni. Most néhány kiragadott érdekes feladathoz szeretnék egy pár megjegyzést hozzáfűzni.
1941/3. Egy körbe írt hatszög , , oldalai egyenlők a kör

sugarával. Bizonyítandó, hogy a többi három oldal felezőpontjai szabályos háromszöget határoznak meg.
Ezt a feladatot „sajt-feladat” néven szokták emlegetni, mivel a három kiemelt oldal és a körközéppont három
olyan szabályos háromszöget határoz meg, amelyek úgy helyezkednek el, mint a háromszögsajtok a
sajtosdobozban. A feladat számos általánosítása közül egyet említünk meg:
Legyen pozitív körüljárású szabályos háromszög; ugyanígy pozitív körüljárású szabályos

háromszögek: , , . Bizonyítsuk be, hogy az ,
, szakaszok felezőpontjai szabályos háromszög csúcsai.
Ha itt egyetlen ponttá zsugorodik és a másik három háromszög oldalai ugyanakkorák, akkor éppen
az eredeti feladatról van szó.
1941/3.1. ábra.
211
1941/3.2. ábra.
Bizonyítás céljából helyezzük el alakzatunkat a komplex számsíkon úgy, hogy az pont essék egybe az
nullaponttal; a többi pontot, illetve a hozzájuk tartozó komplex számot a megfelelő kisbetűvel jelöljük. Legyen
, az -vel való szorzás tehát -os pozitív elforgatást
jelent, és , . (1941/3.1. ábra). Legyen továbbá ,
, , , a vektorok itt komplex vektorokat jelentenek. A
háromszögek szabályossága miatt , , és
. Jelölje továbbá az , , szakaszok felezőpontjaihoz
tartozó komplex számokat rendre , , . A bizonyítandó azt jelenti, hogy -t -os
elforgatás viszi át -ba, azaz , vagy
(1941/3.2. ábra). Mivel
212
Ebből:
ami bizonyítandó volt.
1943/2. Jelentsen egy hegyesszögű háromszög belsejében fekvő pontot. Bizonyítandó, hogy a háromszög
kerületén fekvő pontoknak -től való távolságai közül a legnagyobb ( ) legalább kétszer akkora, mint a
legkisebb ( ). Mikor áll fenn ?
Nyilvánvaló, hogy a kerületi pontok közül a -től legtávolabbit a csúcsok között, a hozzá legközelebbit pedig
-ből az oldalakra állított merőlegesek talppontjai között kell keresnünk. Ezt megfigyelve észre kell vennünk
a feladat nyilvánvaló kapcsolatát az Erdős–Mordell egyenlőtlenséggel, mely szerint ha a háromszög belső
pontjának a csúcsoktól mért távolságai , , , az oldalaktól mért távolságai , , ,
akkor
és egyenlőség csak a szabályos háromszög középpontjára teljesül.
Ebből a feladat állítása viszont közvetlenül következik:
tehát , és egyenlőség csak a szabályos háromszög középpontjára teljesül.
1958/3. Az konvex hatszögben az és , a és ,

továbbá a és oldalak párhuzamosak. Bizonyítsuk be, hogy az és
háromszögek területe egyenlő.
213
1958/3.1. ábra.
A feladat feltételei és állítása is ún. affin invariáns, azaz érvényben maradnak, ha a szóban forgó hatszögre affin
transzformációt, tehát pl. párhuzamos vetítést alkalmazunk. Az , , és egyenesek egy
háromszöget zárnak közre, alkalmazzunk erre olyan affinitást, amely ezt egy szabályos
háromszögbe viszi át (1958/3.1. ábra). A hatszög , , oldalai ekkor egy-egy
háromszögoldallal párhuzamosak lesznek. Az és háromszögek területegyenlőségét
úgy bizonyítjuk be, hogy megmutatjuk, hogy -ből mindkét esetben azonos területösszegű
háromszögeket kell levágnunk, hogy az , ill. háromszögek maradjanak meg.
Legyen az háromszög oldala 1, és vezessük be az ,

, jelöléseket. A lemetszett területek összege
az háromszög esetében (1958/3.1. ábra):
A háromszög esetében:
amivel a feladat állítását bebizonyítottuk.
214
Most a feladat kapcsolatairól.
1958/3.2. ábra.
Rögzítsük az háromszöget, -t forgassuk el -kal az

helyzetbe; -et ez az elforgatás a háromszögbe viszi át. Vegyük észre, hogy és
, és , és tükrösek az háromszög megfelelő oldalainak a felezőpontjaira.
Mivel ez az eljárás fordított sorrendben is végrehajtható, igaz a következő állítás (1958/3.2. ábra):
Ha egy háromszögbe úgy írjuk be az és háromszögeket, hogy az

és , és , és tükrösek legyenek az , ill. , ill. oldalfelező
pontjaira, akkor az és a háromszögek területe egyenlő.
Ez a feladat egyébként az előzőnél alkalmazott módszerrel (területlevágás) közvetlenül is bebizonyítható és

nemcsak a háromszögeknek az alapfeladatból következő elhelyezkedése esetén, hanem a csúcsok tetszőleges, az
oldalegyenesek oldalon kívüli pontjain való elhelyezkedésénél is. Igaz ez az állítás akkor is, ha a beírt
háromszögek területe nulla, azaz a három „csúcs” egy egyenesen helyezkedik el:
215
1958/3.3. ábra.
Messe az egyenes az háromszög , , oldalegyenesét rendre az ,

, pontokban és legyenek , , , tükörképei a megfelelő oldalak felezőpontjaira rendre ,
, . Ebben az esetben , , is egy egyenesen vannak (ezzel függ össze egyébként az
1971/1. feladat is). Ennek az állításnak mélyebb kapcsolata viszont a következő (1958/3.3. ábra):
A hiperbola tetszőleges szelőjének az aszimptoták és a hiperbola közötti szakaszai egyenlők; ha tehát a

hiperbolába írt háromszög oldalegyeneseit az aszimptota rendre az , , pontokban metszi,
akkor ezeket a megfelelő háromszögoldalak felezőpontjaira tükrözve az aszimptotán elhelyezkedő
pontokat kapunk.
Ehhez még hozzátartozik, hogy három pontja és egy aszimptotája egyértelműen meghatároz egy hiperbolát,
azért egy tetszőleges háromszög három csúcsa és az oldalegyeneseit metsző egyenes mindig tekinthető egy
hiperbola három pontjának és egy aszimptotájának.
1959/2. Megmértük egy vízszintes terepen álló antennatorony, emelkedési szögét a talppontjától
, és távolságból. A három szög összege . Milyen magas a torony?
1959/2.1. ábra.
216
1959/2.2. ábra.
Ennek a feladatnak rácsgeometriai az eredete . Vegyünk három, egymáshoz csatlakozó rácsnégyzetet, az oldaluk
legyen 100 m (1959/2.1. ábra). Ábránkon a szakasz az , , pontokból rendre , ,
emelkedési szögekben látszik. Megmutatjuk, hogy . Mivel nyilván
-os, elegendő bizonyítanunk, hogy . Tükrözzük a
téglalapot (1959/2.2. ábra) a egyenesre, a tükörkép a téglalap, majd ezt körül
forgassuk el -kal a helyzetbe. ,
(váltószögek), s mivel az háromszög
egyenlő szárú derékszögű háromszög, .
Ez azt jelenti, hogy a feladat állítása 100 m magas toronyra igaz. azonban nem lehet ettől különböző,
mert növekedésével nyilván növekszik, csökkenésével viszont fogy,
tehát a feladat egyetlen lehetséges megoldása: .
1969/2. Bizonyítsuk be, hogy ha a háromszög , , oldalaira és szemközti , , szögeire
teljesül, akkor a háromszög szabályos.
A feladat eredete világossá válik, ha egy kissé más formában írjuk fel: bizonyítandó, hogy minden
háromszögben
(
1
)
és az egyenlőség csakis szabályos háromszögre teljesül.
(1) bal oldalán ugyanis az oldalfelező pontok meghatározta háromszög kerülete áll, a jobb oldalán pedig
hegyesszögű háromszög esetén a talpponti háromszög kerülete, ezek pedig jól ismert tétel szerint (az ún.
Fagnano feladat) csakis szabályos háromszög esetén egyenlők, különben mindig az egyenlőtlenség teljesül. Ez
az egyenlőtlenség azonban minden háromszögre érvényes; ennek számos bizonyítása ismeretes, most csak egyre
szeretnénk rámutatni, ti. arra, hogy (1) egyenértékű az ún. sugáregyenlőtlenséggel: ha a háromszög beírt
körének sugara , köréírt köréé , akkor, , és egyenlőség csakis szabályos háromszög esetén
teljesül.
217
Végezzük el (1)-ben az , ,
, helyettesítéseket, ezekkel (1) így alakul:
Mivel a háromszög területére ,

egyenlőtlenségünk így is írható:
Végül vegyük figyelembe, hogy :
és gondolatmenetünk teljes egészében megfordítható.
1982/1. Adott a térben egy egész oldalhosszúságú kocka, amelyről tudjuk, hogy az egyik lapján levő négy csúcs
koordinátái egész számok. Bizonyítandó, hogy a másik négy csúcs koordinátái is egész számok.
Ennek a feladatnak a hátterében az az érdekes tény áll, hogy minden rácskocka élhossza egész szám (ez adott
ötletet a feladat megfogalmazására is). Ezt pl. a következő módon láthatjuk be:
Feltehetjük, hogy a kocka egyik csúcsa az origó; az innen induló egyik élvektora , ahol ,
, egészek. A kocka élhossza , oldallapjainak a területe:
nyilván egész, de egész a térfogata, is, mivel
három élvektorának a vegyesszorzatával egyenlő, azaz olyan mátrix determinánsával. amelynek minden eleme
egész. Következésképpen élhossza, racionális. Mivel egy racionális szám négyzete csak
akkor lehet egész, ha maga is egész, ezért az élhossz is egész szám.
A feladat megoldása során többeknél felmerült az a kérdés, hogy hogyan lehet rácskockákat megadni, azaz
hogyan lehet végtelen sok olyan vektorhármast előállítani, amelyek egy kocka egy csúcsból kiinduló
rácsvektorai. Megadunk egy nagyon általános előállítást; ezekben , , , tetszőleges egészek; a
rácsvektorok, azaz a kocka élhossza :
Mivel bármely pozitív egész előállítható négy négyzetszám összegeként, a fenti előállítással bármely
élhosszúságú rácskockát megadhatunk.
1985/3. Egy háromszög csúcsait tükrözzük a velük szemközti oldalegyenesekre. Bizonyítsuk be, hogy az így
kapott három pont által alkotott háromszög területe kisebb az eredeti háromszög területének ötszörösénél.
218
A feladat különböző megoldásaiból kitűnik, hogy a tükörképek által alkotott háromszög területe és
között változik, ahol az eredeti háromszög területe. Szemléletes tény, hogy ez a változás folytonos,
tehát nulla is lehet. Érdekes, hogy az egyik Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára javasolt feladat éppen ezzel
az esettel foglalkozik:
Legyen az háromszög magasságpontja , köré írt körének középpontja , ennek sugara

. Bizonyítsuk be, hogy a csúcsokat tükrözve a szemközti oldalegyenesekre akkor kapunk három egy egyenesbe
eső pontot, ha .
1985/3.1. ábra.
Ennek bizonyítására jelölje a tükörképeket , , , ezeken át rendre a , ,

oldalakkal húzott párhuzamosak egy háromszöget zárnak közre, amely középpontosan
hasonló -hez (1985/3.1. ábra). A hasonlóság középpontja az háromszög
súlypontja, mert ha -t -ből a négyszeresére nagyítjuk, éppen -ot kapjuk.
Az , , pontok rajta vannak az , , magasságvonalakon, ezek

viszont merőlegesek az háromszög egy-egy oldalegyenesére, , ,
tehát úgy tekinthető, mint az pontból az oldalegyeneseire állított merőlegesek és
ezeknek a talppontjai: , , egy egyenesen vannak (1985/3.2. ábra).
219
1985/3.2. ábra.
A Simson-egyenesekre vonatkozó ismert tétel szerint akkor -nek rajta kell lennie az
köré írt körén, amelynek sugara a négyszeres nagyítás miatt , és ha ennek középpontja , akkor
. Az , , pontok rajta vannak az háromszög Euler-
egyenesén, és , azaz . A nagyítás következményeként
(1985/3.3. ábra), és természetesen is rajta van -n. Ez
azt jelenti, hogy , tehát felezi az szakaszt, tehát
, amit bizonyítanunk kellett.
1985/3.3. ábra.
1995/3. Az , , , pontok közül semelyik három nincs egy egyenesen. Az és

egyenesek -ben, a és egyenesek -ben metszik egymást. Bizonyítsuk be, hogy az
, és átmérőjű körök vagy egy ponton mennek át, vagy közülük semelyik kettőnek nincs
közös pontja.
A feladatban szereplő egyenesek által alkotott alakzat a projektív síkgeometria alapalakzata, és a XIX. század
matematikusai csaknem annyi érdekességet állapítottak meg róla, mint a háromszögekről. Pontosabban: a sík
négy olyan egyenese, amelyek közül egyik három sem megy át egy ponton, egy teljes négyoldal oldalegyenesei.
A négy egyenes 6 metszéspontja a négyoldal csúcsai; két csúcs szemközti, ha nem köti őket össze oldalegyenes.
A szemközti 3 csúcspontpárt az átlók kötik össze, ezek egyenesei az átlósegyenesek; az átlósegyenesek
metszéspontjai az átlóspontok, ezek egy átlósháromszöget alkotnak. (A következőkben feltesszük, hogy a
szóban forgó egyenesek között nincsenek párhuzamosak).
A feladatban szereplő tételt Bodenmiller-tételként szokták emlegetni, és általában így fogalmazzák: A teljes
négyoldal átlói mint átmérők fölé szerkesztett körök egy körsorhoz tartoznak. Ez a fogalmazás tartalmazza a
feladat állítását, mert egy körsor körei vagy átmennek egy vagy két közös ponton, vagy egyik kettőnek sincs
közös pontja.
Megoldásunkban éppen azt mutatjuk meg, hogy a feladatban szereplő három körnek közös a hatványvonala, ami
éppen azt, jelenti, hogy egy körsorhoz tartoznak. Egyszerűség kedvéért a következőkben a háromszög egy
220
csúcsát a szemközti oldalegyenes egy pontjával összekötő szakaszt hídnak fogjuk nevezni. Először egy
segédtételt bizonyítunk:
1995/3.1. ábra.
A háromszög két tetszőleges hídja mint átmérők fölé szerkesztett körök hatványvonala átmegy a háromszög
magasságpontján.
Felhasználjuk, hogy ha az háromszög magasságpontja , és a magasságok talppontjai ,

, , akkor .
Figyeljük meg, hogy az pontból induló híd mint átmérő fölé szerkesztett kör átmegy az
ponton, hiszen abból a híd derékszögben látszik (1995/3.1. ábra). Ezért ha két híd azonos csúcsból indul ki,
akkor az állítás nyilvánvaló, a hatványvonal az egyenes. Ha az egyik híd , a másik híd
, és a föléje mint átmérő fölé szerkesztett kör , az és húrok közös pontja , és
ennek mind a két körre vonatkozó hatványa miatt
megegyezik, ezért rajta van és hatványvonalán, -n.
221
1995/3.2. ábra.
Nézzük most a feladatban szereplő , , , , , csúcsokkal rendelkező teljes négyoldalt

(1995/3.2. ábra). Azt kell bizonyítanunk, hogy a , , átmérők fölé szerkesztett köröknek
közös a hatványvonala. Vegyük észre a következőket: az , , ,
háromszögek mindegyikében híd szerepét töltik be az , , szakaszok, ezért pl. a
, ill. átmérők fölé szerkesztett és körök hatványvonala, átmegy mind a négy
háromszög magasságpontján, mivel azonban ezek a magasságpontok különbözők, azért szükségképpen egy
egyenesen vannak, és . Teljesen hasonlóan: az és fölé szerkesztett körök
hatványvonala is -val azonos, és ugyanez igaz a és fölé szerkesztett körök hatványvonalára
is, ennélfogva a szóban forgó három körnek valóban azonos a páronként vett hatványvonala, tehát egy
körsorhoz tartoznak. (Bizonyításunkban felhasználtuk Coxeter–Greitzer: Az újra felfedezett geometria c.
könyvét.)
A feladat érdekessége, hogy a bizonyításból kiadódott a teljes négyoldal több érdekes tulajdonsága: a teljes
négyoldal alkotta négy háromszög magasságpontjai egy egyenesen vannak (ez a négyoldal magasságegyenese);
mivel egy körsor köreinek középpontjai egy egyenesen vannak, következik, hogy a teljes négyoldal átlóinak
felezőpontjai egy egyenesen vannak (ez Gauss tétele).
Bizonyítás nélkül közöljük még a témánkhoz kapcsolódó érdekesebb összefüggéseket. Egyetlen parabola
létezik, amelynek egy adott teljes négyoldal oldalegyenesei az érintői; legyen ez a parabola , fókusza .
Az érintőháromszögek köré írt körei átmennek -en, ezért az -ből az érintőkre állított merőlegesek
talppontjai valamennyi érintőháromszög közös Simson-egyenese (egyébként ez -nek a csúcsérintője). Az
érintőháromszögek magasságpontjai egy egyenesen, a vezéregyenesén (direktrixén) vannak. Bodenmiller
tétele egyébként azt is kimondja, hogy a teljes négyoldal magasság-egyenese tartalmazza az átlósháromszög
köré írt kör középpontját is.
222
Klasszikus algebrai görbék
Pelikán, József
Algebrai (sík)görbének nevezünk egy olyan geometriai alakzatot a síkban, amelynek egyenlete a Descartes-féle
koordináta-rendszerben
alakú, ahol egy kétváltozós polinom. A polinom egy

( ) tagjának foka alatt az számot értjük, magának a polinomnak a foka pedig
definíció szerint a tagjai fokának a maximuma. Egy olyan algebrai síkgörbét, amelyet egy -edfokú polinom
ad meg, -edrendű síkgörbének nevezünk. Az polinomról feltehetjük, hogy irreducibilis
(vagyis nem áll elő két alacsonyabb fokú polinom szorzataként), hiszen különben a megfelelő síkgörbe is előáll
két alacsonyabbrendű síkgörbe uniójaként. A továbbiakban -ről mindig feltesszük, hogy irreducibilis.
Egy elsőrendű síkgörbe általános egyenlete , vagy

egyszerűbb jelöléssel alakú, ahol és közül legalább az egyik nem 0.
Ezek éppen az egyenesek.
Másodrendű síkgörbék egyenlete legáltalánosabb alakban az
képlettel adható meg, ahol , és közül legalább az egyik nem 0. Megfelelő koordináta-
transzformációkkal minden ilyen egyenlet az alábbi három egyenlet valamelyikébe megy át:
A fent elmondottak jelentik körülbelül a maximumát annak, amit egy – matematika iránt érdeklődő –
középiskolás algebrai görbékről tud(hat). Vannak azonban egyéb érdekes (magasabbrendű) algebrai síkgörbék,
amelyekről valóban elmondható, hogy „már a régi görögök is ismerték” őket.
1. 1. A cisszois
A cisszois nevű görbét egy i.e. II. században élt görög matematikus, Dioklész vezette be először. A cisszois
egyik lehetséges definíciója a következő:
223
1. ábra.
Tekintsünk egy átmérőjű kört, ennek -re merőleges átmérője legyen (1. ábra). Húzzuk
meg a -vel párhuzamos és egyeneseket, amelyek ugyanakkora távolságra
vannak -től, de a egyenes más-más partján fekszenek. ( , , , -vel ezen
egyeneseknek a körrel való metszéspontjait jelöljük.) Az és egyenesek metszéspontja
legyen . A cisszois ezen pontok mértani helye.
Ha az , , , pontok jelölését az 1. ábrának megfelelő módon választjuk, akkor amint

a köríven fut végig, a cisszoisnak az ábra szerint a körbe eső és felett lévő
ívén fog végigfutni. és szerepe azonban szimmetrikus: ha -t használjuk
gyanánt, kapjuk a cisszoisnak a körbe eső, az ábra szerint alatti ívét. Ugyancsak
szimmetrikus az -k és az -ek szerepe: ha az ábra szerinti -et használjuk gyanánt, kapjuk a
224
cisszoisnak az ív folytatásaként a körből kinyúló, végtelenbe menő ívét, illetve -t használva

gyanánt a fenti végtelen ívnek az egyenesre vett tükörképét.
Dioklész célja a cisszois bevezetésével az ún. „déloszi probléma” (más szóval: kockakettőzés) megoldása volt.
A feladat az, hogy adott kockához szerkesszünk kétszer akkora térfogatú kockát. Itt persze kocka „szerkesztése”
alatt valójában az élhosszának a szerkesztése értendő. Mivel az általánosság megszorítása nélkül választhatjuk a
kiindulási kocka élhosszúságát 1-nek, a feladat tulajdonképpen a szám megszerkesztése, vagyis két
olyan szakasz szerkesztése, amelyek hosszúságainak aránya .
Ismeretes, hogy ez a feladat a hagyományos („euklideszi”) szerkesztési módszerekkel: körző és vonalzó

használatával nem oldható meg. Viszont megoldható a feladat, ha megengedünk nem-hagyományos („nem-
euklideszi”) módszereket, például használhatunk egy adott cisszoist.
2. ábra.
Adott tehát az átmérőjű, középpontú körből származtatott cisszois, a kör -re merőleges
átmérőjének egyik végpontja , pedig legyen az szakasz felezőpontja. Az a pont, ahol a
félegyenes metszi a cisszoist, legyen .A -n át -val párhuzamosan húzott egyenes messe a
2. ábrán látható félkört az , az átmérőt az pontban, ezen egyenesnek a egyenesre vett
tükörképe messe a félkört az , az átmérőt a pontban.
Nyilván
és az , , , , háromszögek egybevágósága, illetve

hasonlósága alapján
225
Tehát a , , jelölést használva
ahonnan adódik, tehát a déloszi problémát „megoldottuk”.
„Megoldásunk”-kal nem csak az a probléma, hogy ez nem a szó euklideszi értelmében vett szerkesztés. A
módszert ebben a pillanatban még praktikus technikai kisegítő eszközként sem tudnánk használni, hiszen – noha
az 1. ábrán illusztrált módszerrel a cisszois egy-egy pontját meg tudjuk szerkeszteni – nem rendelkezünk olyan
eszközzel, ami a cisszoist mint folytonos vonalat megrajzolja. Márpedig nekünk egy teljes cisszoisívre van
szükségünk, ha meg akarjuk kapni a félegyenes és a cisszois metszéspontját.
3. ábra.
Egy ilyen cisszoisrajzoló eszközre nem kisebb tudós, mint maga Newton adott egy konstrukciót. Tekintsük az
egymásra merőleges, hosszúságú , szakaszokat (képzeljük őket nagyon vékony, -ben
összeforrasztott rudaknak; 3. ábra), és ez az alakzat mozogjon úgy, hogy mindvégig egy rögzített
egyenesre -ban állított merőleges egyenesen maradjon, az szakasz pedig mindig menjen át az
félegyenes azon pontján, amelyre . (Az távolság legyen ). Ekkor a
szakasz felezőpontja egy cisszoist fog leírni (legalábbis azt a teljes ívét, amire nekünk a 2. ábrán látható
szerkesztéshez szükségünk van). Ez éppen az középpontú, sugarú körhöz tartozó cisszois. A
bizonyítást az Olvasóra bízzuk.
226
4. ábra.
Próbáljuk most felírni az átmérőjű körhöz tartozó cisszois egyenletét alkalmas

derékszögű koordináta-rendszerben. A koordináta-rendszer origója legyen az pont, az -tengely pozitív
irányú félegyenese az félegyenes, az -tengely az erre -ban állított merőleges (4. ábra). A
pont koordinátái legyenek . Itt , és a felső félsíkban , tehát
, . Legyen
Nyilván
227
ahonnan az
vagy másként
(
1
)
egyenlet adódik a cisszois egyenleteként. (Közvetlenül ellenőrizhető, hogy az (1) egyenletnek a cisszois
pontjainak koordinátái és csak azok tesznek eleget, továbbá, hogy az (1) egyenlet baloldalán
álló harmadfokú polinom nem bomlik fel két alacsonyabb fokú polinom szorzatára.) Látjuk tehát, hogy a
cisszois egy harmadrendű algebrai görbe.
A 4. ábráról a cisszois egy alternatív definícióját is leolvashatjuk. Ha az átmérőjű körhöz -ben

húzott érintőegyenest -vel jelöljük, az félegyenes -vel való metszéspontját pedig -vel, akkor
miatt . Innen a következő konstrukció adódik: Az
átmérőjű körhöz húzzuk meg -ben az érintőegyenest. Vegyünk fel egy tetszőleges pontot -n. Az
félegyenes és a kör metszéspontja legyen . Keressük meg az félegyenesen azt a
pontot, amire . Amint a pont végigfut az egyenesen, az ezen pontok által
leírt mértani hely éppen a cisszois. Az egyenest, amelybe a cisszois – egyre távolabb menve – mintegy
„belesimul”, a cisszois aszimptotájának nevezzük. (Hasonló tulajdonságú egyenesekkel találkozhattunk
hiperboláknál.)
Noha azt, hogy egy síkgörbe algebrai-e vagy sem, a derékszögű koordináta-rendszerben felírt egyenlete alapján
tudjuk eldönteni, más célokra jó szolgálatot tehet a görbe polárkoordinátákban felírt egyenlete. Emlékeztetőül: a
sík egy pontját polárkoordinátákban az párral adhatjuk meg, ahol a pont
origótól mért távolsága, pedig az origót -vel összekötő félegyenesnek az -tengely pozitív irányú
félegyenesével bezárt szöge. (Általában -t úgy választjuk, hogy legyen, de
választhatjuk bármilyen más, hosszúságú intervallumból, például a intervallumból is.) A
polárkoordináták és a derékszögű koordináták között nyilván fennáll a
összefüggés.
Ezek után könnyen kiszámolható, hogy a cisszois egyenlete polárkoordinátákban felírva:
(
2
)
(2)-ből közvetlenül adódik a cisszois egy paraméteres megadása (derékszögű koordináta-rendszerben):
(
3
228
Azt, hogy egy ilyen paraméteres előállítás gyakran jó szolgálatot tehet, alább egy példán illusztráljuk. Vessük
fel a következő kérdést: mekkora a cisszois aszimptotája és a cisszois közé eső terület nagysága? Mivel ez a
terület mindkét irányban a végtelenbe nyúlik, első benyomásunk könnyen az lehet, hogy ez a terület bizonyára
végtelen. Ez azonban nincs így. Akik az integrálszámítás elemeit ismerik, azok tudják, hogy ezt a területet
az alábbi (improprius) integrál adja meg:
A (3) paraméteres előállítás segítségével ez az integrál így számítható ki:
ahol az átmérőjű kör területe.
Azt kaptuk tehát, hogy a cisszois és aszimptotája közé eső terület pontosan háromszorosa azon kör területének,
amelyből kiindulva a cisszoist megkonstruáltuk (tehát amelyik átmegy a cisszois csúcsán, és érinti az
aszimptotát).
A cisszois még egy figyelemreméltó származtatását tárgyaljuk, ehhez azonban fel kell idézni az inverzió nevű
geometriai transzformáció alaptulajdonságait. Legyen adva a síkon egy középpontú, sugarú kör. ( -t
origónak fogjuk hívni.) A sík minden pontjához rendeljük hozzá az félegyenes azon pontját,
amelyre . Ha nagyon precízek vagyunk, észrevehetjük, hogy az ponthoz
ily módon nem tartozik semmilyen pont. Ezen úgy segíthetünk, hogy a síkhoz hozzáveszünk egy (csak egy!)
végtelen távoli pontot; úgy képzeljük, hogy ez a végtelen távoli pont minden egyenesen rajta van, az inverziónál
pedig az origó és ez a végtelen távoli pont helyet cserél.
Polárkoordináták segítségével nagyon könnyű leírni az inverziót: az eredeti és a képként

kapott pont polárkoordinátái között nyilván az alábbi összefüggés áll fenn:
229
Könnyen megadható az összegfüggés a derékszögű , illetve koordináták

között is:
(
4
)
Ezután – az alakzatok egyenletét felírva – könnyen igazolhatók az inverzióra az alábbi állítások:
(1) Origón átmenő egyenes képe saját maga.
(2) Origón át nem menő egyenes képe origón átmenő kör.
(3) Origón átmenő kör képe origón át nem menő egyenes.
(4) Origón át nem menő kör képe origón át nem menő kör.
5. ábra.
Az inverzió fent felsorolt tulajdonságai általában eléggé közismertek. Ritkán teszik fel azonban a kérdést: mi
lesz az egyéb kúpszeletek (másodrendű görbék) képe inverziónál. Mi most egy speciális esetet fogunk
megvizsgálni.
230
Tekintsük az origójú derékszögű koordináta-rendszerben egyenlettel megadott

parabolát, és vizsgáljuk ennek képét annál az inverziónál, amit az középpontú, sugarú kör definiál (4)
képleteket alkalmazva könnyen látszik, hogy az inverzióval előállított kép egyenlete
a képalakzat tehát egy cisszois! Ez egyike a legtermészetesebb módoknak, ahogyan másodrendű görbéből
kiindulva harmadrendű görbéhez jutunk.
2. 2. A konhois
Egy másik nevezetes algebrai görbe, a konhois felfedezése Nikodémész nevéhez fűződik, aki valószínűleg
Alexandriában működött az i.e. II. században. A konhois segítségével nemcsak a kockakettőzés, hanem a
szögharmadolás is elvégezhető. (Egy megjegyzés azoknak, akik a geometriai szerkesztések algebrai elméletét
legalább vázlatosan ismerik: a kockakettőzés és a szögharmadolás mindegyikében egy harmadfokú irracionalitás
„megszerkesztéséből” áll a feladat. A görög geométereket foglalkoztató harmadik klasszikus szerkesztési
feladat, a körnégyszögesítés esetében viszont az az akadály, hogy a szám transzcendens. Következésképpen
mégoly ügyesen választott algebrai segédgörbe sem visz közelebb ahhoz, hogy -t megszerkeszthessük.)
Kezdjük tehát a konhois definíciójával. Legyen adva a síkon egy egyenes és egy tőle távolságra lévő
pont. Legyen adva továbbá egy szakaszhossz. Az egyenesen egy tetszőleges pontot választva,
tekintsük az egyenesnek azt a két és pontját, amelyek távolságra vannak -tól. Amint
végigfut az egyenesen, az így előálló és pontok összessége alkotja a konhoist. A konhoisnak
két ága van: az egyenes mindkét partján egy-egy. A „túloldali” ( -val átellenes oldalon lévő) ága minden
paraméterértékre hasonló jellegű, de az „innenső” ág erősen eltérő aszerint, hogy ,
vagy (6. ábra). esetén az innenső ág elég „sima”, és nem megy át
-n, esetén az pontban „csúcsa” van, esetén pedig önmagát hurkolva
kétszer is átmegy -n; ún. „kettőspont”.
6. ábra.
Lássuk, hogyan használható a konhois a szögharmadolásra. Legyen a harmadolandó (hegyes)szög

, ahol a jelölést úgy választjuk, hogy éppen az -ból az egyenesre
bocsátott merőleges egyenes talppontja legyen. Tekintsük az egyenes és az pont által meghatározott
azon konhoist ( ), amelyet a választással kapunk. Az -n átmenő,
-vel párhuzamos egyenes messe a konhois „túloldali” ágát (csak erre az ágra lesz szükségünk) -ben
(7. ábra). Legyen . Azt állítjuk, hogy .
231
7. ábra.
Legyen az és egyenesek metszéspontja és a szakasz felezőpontja .

Ekkor konhoisunk definíciója miatt az derékszögű háromszög Thalesz-körének sugara:
. A egyenlőszárú háromszög szárszögei
közül az egyik – a -nél lévő – egyben a egyenlőszárú háromszög külső szöge is. Márpedig
, tehát és
.
232
8. ábra.
Ahhoz, hogy felírhassuk a konhois egyenletét, válasszuk a derékszögű koordináta-rendszert úgy, hogy az origó
legyen, az -tengely pozitív iránya pedig az -ból az egyenesre bocsátott merőleges, illetve annak
meghosszabbítása legyen; az -tengely az erre -ban állított merőleges egyenes. Az egyenes egyenlete
tehát . A konhois egy pontját, illetve az és egyenesek
metszéspontját véve látjuk, hogy
Innen átalakításokkal az
(
5
)
egyenlet adódik. Látjuk, hogy az (5) egyenletnek az pár akkor is gyöke, ha

. Az algebrai képlettel adott konhoisnak tehát mindenképpen pontja, még ha ezt az
eredeti geometriai definíció nem is indokolja. Ettől eltekintve azonban az (5) egyenletet kielégítő
valós számpárok azonosak a konhois pontjainak koordinátáival.)
Kimutattuk tehát, hogy a konhois is algebrai görbe, mégpedig negyedrendű.
A konhois egyenlete polárkoordinátákban nyilván
(
6
)
azonban ahhoz, hogy (6) teljesen egzakt formulává váljék, a polárkoordináták szokásos definíciójának némi
módosítására van szükség, jelesül meg kell engednünk számára negatív értékeket is. Ezek értelmezése
azonban eléggé kézenfekvő.
3. 3. További görbék
Felsorolunk néhány további görbét, amelyekre nem igaz, hogy „már a régi görögök is ismerték” őket, mégis
klasszikusnak nevezhetők, mert az analitikus geometria hőskorában, tehát a XVII. században, vagy legkésőbb a
XVIII. század elején találták őket. Egyben újabb módszereket látunk arra, hogy hogyan kaphatunk algebrai
görbéket.
233
9. ábra.
Tegyük fel a következő kérdést: adott két, egymásra merőleges , egyenes, egy rögzített, hosszúságú
szakasz pedig úgy mozog, hogy mindvégig az , pedig az egyenesen marad, és
minden, ezen feltételnek eleget tevő pozíciót felvesz (9. ábra). Kérdés: az szakasz által súrolt területnek
mi a határológörbéje? Ezt a görbét asztroidnak nevezik csillagszerű alakja miatt. Némi számolással
megkaphatjuk ennek a görbének az egyenletét abban a koordináta-rendszerben, amelyben játssza az -
tengely, az -tengely szerepét:
(
7
)
Az asztroid tehát egy hatodrendű algebrai görbe.
(Pihentetőül egy egyszerű kérdés: milyen görbét ír le az szakasz felezőpontja, miközben a fent
leírt módon mozog?)
Érdekes, hogy az asztroidot nemcsak mint a mozgó szakasz burkológörbéjét lehet megkapni, hanem
egy egyparaméteres ellipsziscsalád burkológörbéjeként is. Vegyük az összes olyan ellipszist, amelynek
egyenlete
(
8
)
ahol . Ez lesz a szóban forgó ellipsziscsalád.
234
10. ábra.
Ez az első pillanatra meglepőnek tűnő észrevétel valójában nem is olyan meglepő. Gondoljunk vissza az előző
„pihentető” feladatra! (Figyelem: aki tényleg meg akarja oldani a „pihentető” feladatot, az ne olvasson tovább,
hanem most oldja meg!)
Tehát: ha nem éppen az szakasz felezőpontját vesszük, hanem azt a pontját, ami -től
távolságra van, és ennek a pontnak a mozgását vizsgáljuk, az ezen pont által leírt görbe egyenlete éppen a
(8) egyenlet. Innen a kétféle származtatás ekvivalenciája már kézenfekvő.
Mennyi az asztroid által határolt síkidom területe? Ugyanolyan rutinjellegű integrálszámítási lépésekkel,
amilyeneket a cisszois esetében részletesen elvégeztünk, kapjuk az eredményt: . Ez
-része az asztroid körülírt körének (ami a négy csúcson átmegy), és -szerese az asztroid beírt körének (ami
az asztroidot a négy ív felezőpontjában érinti).
Mozgó szakaszunk segítségével egy további érdekes görbét kaphatunk. Az szakasz minden
helyzetében bocsássunk az és egyenesek metszéspontjából merőlegest az egyenesre,
legyen ennek talppontja . Mi az így kapott pontok mértani helye?
235
11. ábra.
Az által leírt görbe egyenletét polárkoordinátákban nagyon könnyű felírni. A 15.11. ábrán látható
jelölésekkel . A polárkoordinátás
egyenlet tehát:
(
9
)
Ezt derékszögű koordinátákra átírva
(
1
0
)
Ennek a görbének rozetta a neve (12. ábra). (Lehetne éppen „négylevelű lóhere” is, de az hosszabb, és kevésbé
hangzik tudományosan.)
236
12. ábra.
A rozetta körülírt köre azonos az asztroid beírt körével, és ha kiszámoljuk a rozetta területét,
adódik, ami fele a rozetta körülírt köre területének. Ezt az előzőekkel egybevetve látjuk, hogy a 13. ábrán
háromféleképpen vonalkázott három terület egyenlő.
237
13. ábra.
Visszatérve az asztroidhoz, az származtatható más módon is. Képzeljük el, hogy egy sugarú nagy kört
belülről érint egy sugarú kis kör, és ez a kis kör körbe-körbe gördül a nagy körön. Milyen görbét ír le a kis
kör egy adott pontja? Ez a görbe akkor és csak akkor záródik, ha az arány racionális, és az így előálló
(záródó) görbék neve: hipociklois. Ha , akkor egyszerűen a nagy kör egy átmérőjét kapjuk (ezt
tekinthetjük egy kivételes esetnek), de már esetén egy háromcsúcsú görbét, esetén
pedig éppen az asztroidot kapjuk.
A hipociklois definíciójáról eszünkbe juthat egy másik görbecsalád. Legyen adva ismét egy sugarú, és
érintse őt egy sugarú kör, de ezúttal kívülről, és ez az sugarú kör gördüljön körbe-körbe az sugarú
körön. Ha az sugarú kör egy adott pontja által leírt görbét tekintjük, erről ismét elmondható, hogy
pontosan akkor záródik, ha racionális. Az így előálló görbék neve: epiciklois. Míg a hipociklois esetén
meglehetősen természetes (noha nem szükségszerű) az feltevés, epiciklois esetén semmi
okunk és között bármilyen hasonló relációt feltételezni. Sőt, mindjárt az eset egy
rendkívül érdekes görbét eredményez, ennek neve: kardioid („szívgörbe”, 14. ábra).
238
14. ábra.
A kardioid egyenletét olyan koordináta-rendszerben célszerű felírni, amelynek origója a kardioid csúcsa,
-tengelye pedig a kardioid szimmetriatengelye. Ha a koordináta-rendszert így választjuk, akkor a kardioid
egyenlete:
(
1
1
)
Láthatjuk tehát, hogy a kardioid egy negyedrendű algebrai görbe. A (11) egyenlettel ekvivalens az alábbi
egyenlet:
(
1
2
)
Ez utóbbi esztétikusabbnak tűnik, számolásra használni azonban kényelmetlenebb, hiszen ami valójában történt
az az, hogy mindkét oldalhoz hozzávettük ugyanazt a „felesleges” tagot.
Még csábítóbban esztétikussá válik a (12) egyenlet, ha (egységkör gördül az egységkörön), hiszen
ekkor (12) az
(
1
3
)
alakot ölti.
239
Származtatható a kardioid talpponti görbeként is. Induljunk ki egy sugarú körből. Ezt valamelyik
kerületi pontjából kétszeresére nagyítva kapjuk a kört. A kör érintőire -ból bocsátott
merőlegesek talppontjainak mértani helye a kardioid (15. ábra).
15. ábra.
16. ábra.
Korábban láttuk, hogy a cisszois előáll mint egy parabola képe egy alkalmas inverziónál. A kardioidot is
megkaphatjuk mint parabola inverziónál vett képét, ha alkalmasan választjuk a parabola és az inverziót definiáló
kör egymáshoz viszonyított helyzetét. Például az
240
egyenletű kardioidot (ez a (11) egyenlet esetén) megkapjuk inverzióval az

egyenletű parabolából, ha az inverziót definiáló kör középpontja és sugara (16. ábra).
(A parabola fókusza is , vezéregyenese pedig az egyenes.)
Teljes általánosságban is igaz, hogy ha egy parabola fókusza , és az inverziót definiáló kör középpontja is
, akkor képként kardioid adódik.
Figyelemreméltóak az olyan epicikloisok, ahol . Ezek neve nefroid („vesegörbe”, 17. ábra).
Ilyenekkel (legalábbis egy részük nagyon jó közelítésével) mindenki találkozhatott már. Magam még jól
emlékszem gyerekkori csodálkozásomra, amikor a reggeli bögre kakaó tetején gyakran ez a görbe jelent meg:
„hát ez meg hogy kerül mindig ide?”. Beletelt egy-két évtizedbe, amíg megértettem az okot.
17. ábra.
Ha a síkban párhuzamosan beeső fénysugarak visszatükröződnek egy félkör belsejéről, ezek a visszatükröződött
fénysugarak éppen egy nefroid érintői lesznek, azt mintegy „kirajzolják” (18. ábra). A bögre, mint függőleges
alkotójú henger, és a reggeli, csaknem vízszintesen beeső fénysugarak ezt a szituációt igen jó közelítéssel
modellezik. (Délben akkor sem látnánk a jelenséget, ha történetesen kakaót ebédelnénk, és sütne a nap.)
241
18. ábra.
Ha az Olvasó kedvet kapott ilyen kérdések vizsgálatához, akkor figyelmébe ajánlok egyet a sok felmerülő
problémakör közül. Mindnyájan tudjuk, hogy a másodrendű görbék éppen a kúpszeletek, vagyis egy kúpnak
síkkal vett metszetei. Mik egy tórusznak egy síkkal vett metszetei?
19. ábra.
Némi segítség az elinduláshoz: származtassuk a tóruszt a következőképpen. Vegyük a térbeli koordináta-

rendszer síkjában azt a kört, aminek egyenlete . Ezután vegyünk
egy síkot, amely átmegy a -tengelyen. Ennek a síknak az iménti körrel vett metszéspontja körül (két ilyen
pont van, akármelyiket vehetjük) rajzoljunk egy sugarú kört. Most ezt a kört pörgessük meg a -tengely
körül. Egy tóruszt kapunk (19. ábra). Ennek a tórusznak a következő az egyenlete a térbeli koordináta-
rendszerben:
(
1
4
242
Hogy egyszerűsítsük a számításokat, vizsgáljuk csak az olyan síkoknak a metszetét a tórusszal, amely síkok
párhuzamosak a tengellyel. Már úgy is nagyon érdekes görbéket kapunk. (Annyit mindenképpen érdemes
belátni, hogy ezek valamennyien negyedrendű algebrai görbék.) Ezeket a görbéket először Perszeusz görög
matematikus vizsgálta i.e. 150 körül (20. ábra).
20. ábra.
243
21. ábra.
A „tóruszmetszetek” közül egy speciális görbeosztályt külön kiemelnék. Ha a (14) egyenletű tóruszt az
egyenletű síkkal metsszük, egy ún. Cassini-görbét kapunk. Persze a metszet kinézete más és más lesz,
aszerint, hogy mi és viszonya. Tehát a Cassini-görbék maguk is egy teljes görbeosztály. Néhány
közülük a 21. ábrán látható. A 21. ábrán fel van tüntetve két , pont. Az Olvasó joggal kérdezheti: mi
ezeknek a jelentősége. A következő: Tudvalevőleg az ellipszis azon pontok mértani helye, amelyeknek két
adott, egymástól távolságra lévő , ponttól vett távolságainak összege valamilyen állandó (
): . Kérdezhetjük: mi azon pontok mértani helye,
amelyeknek két adott, egymástól távolságra lévő , ponttól vett távolságainak szorzata valamilyen
állandó: ? A válasz: ezek éppen a Cassini-görbék. Itt -re nem kell
semmilyen megszorítást tenni: esetén egy önmagát át nem metsző zárt görbét kapunk,
esetén pedig két diszjunkt görbét. Különösen érdekes a eset. Ekkor a 22. ábrán
is látható, önmagát átmetsző, „nyolcas” alakú görbe adódik. Ez a Bernoulli-féle lemniszkáta. Ez a görbe nagy
szerepet játszott az ún. elliptikus függvények elméletének kialakulásában. (Érdemes észrevenni, hogy a
Bernoulli-féle lemniszkáta is előáll másodrendű görbe, jelesül hiperbola inverziónál vett képeként. A 22. ábrán
látható, egyenletű lemniszkáta nem más,
mint az ugyanott látható, egyenletű hiperbola képe annál az inverziónál, amelyet az

középpontú, sugarú kör definiál. Ugyanebből a hiperbolából talpponti görbeként is előáll a lemniszkáta:
a hiperbola érintőire -ból bocsátott merőlegesek talppontjainak mértani helye éppen a lemniszkáta.)
244
22. ábra.
Egybevetve a Cassini-görbék fenti „ellipszis-szerű”, illetve „tóruszmetszetes” tárgyalásában szereplő

paramétereket, láthatjuk, hogy és . Tóruszmetszetként lemniszkátát akkor
kapunk, ha .
Százával vannak még a részint a görögök által vizsgált, részint a XVII–XVIII. századi matematikusok által
felfedezett „klasszikus” algebrai görbék. Közülük itt csak néhány leghíresebbnek a tárgyalására
szorítkozhattunk.
245
Gömbi geometria
Csikós, Balázs
1. 1. Felületek belső geometriája

Képzeljünk el a térben egy felületet, melyen értelmes lények laknak. Tegyük fel, hogy e lények olyan laposak,
hogy teljesen belesimulnak felületükbe. A felület mentén szabadon mozoghatnak, mérhetnek, de képtelenek
elhagyni azt. A külvilágtól teljesen el vannak szigetelve: nem tudnak kifelé jeleket küldeni, és a külvilág
jelenségeit sem képesek észlelni. Számukra a felület jelenti a világmindenséget. Vajon milyen geometriai
fogalmakat és tételeket használhatnak ezek a lények kétdimenziós világuk leírására?
1. ábra.
A geometria egyik alapvető fogalma a távolság. Induljunk ki abból a feltevésből, hogy a felületlakók meg tudják
mérni a felületen haladó görbék hosszát. Ekkor két felületi pont távolságát értelmezhetik úgy, mint a két pontot
összekötő felületi görbék közül a legrövidebb(ek) hossza, vagy ha nem létezik minimális hosszúságú összekötő
görbe a felületen, akkor mint a legnagyobb olyan távolság, melynél rövidebb görbével a két pont már nem
köthető össze. Ez a távolság nagyobb, vagy egyenlő lesz, mint az euklideszi térben mért távolság.
Megkülönböztetésül a felület mentén mért távolságot belső távolságnak, vagy a felület belső metrikájának
fogjuk nevezni. Két felületi pont belső távolságát a felületen élők meg tudják mérni, de nem létezik olyan
módszer, mellyel a két pont térbeli távolságát meghatározhatnák. Ez utóbbi állításunk abból következik, hogy
léteznek olyan felületek, melyek meghajlíthatók, gondoljunk például egy papírlapra. Hajlítás közben a felületre
rajzolt görbék hossza nem változik, így a felületen lakók a hajlításkor semmiféle változást nem tapasztalnak az
általuk méréssel meghatározható adatokban, ugyanakkor a felületi pontok közti térbeli távolságok
megváltoznak.
Az olyan felületi görbeívek, melyek minimális hosszúságúak a végpontjaikat összekötő felületi görbék között, a
felület belső geometriájában ugyanazt a szerepet játsszák, mint az euklideszi geometriában az egyenes
szakaszok. A felületlakók tehát akár egyenes szakasznak is nevezhetnék ezeket az íveket. Hogy a zavarodást
elkerüljük, mi inkább a minimális geodetikus ív elnevezést fogjuk rájuk használni. Világos, hogy a minimális
geodetikus ívek egyszerű görbeívek, tehát nem metszik át saját magukat, és minden részívük is minimális
geodetikus ív. Azt mondjuk, hogy egy, a felületen mozgó pont geodetikus mozgást végez, ha sebessége állandó
nagyságú, és ha minden időpillanathoz található egy pozitív időtartam úgy, hogy a
246
Gömbi geometria
időintervallumban a pont egy minimális geodetikus ív mentén mozog. Egy geodetikus mozgás
pályája többször átmetszheti saját magát. A felületen lakók számára a geodetikus mozgások pályái játsszák az
egyenesek és egyenes szakaszok szerepét.
Az euklideszi térben két pontra pontosan egy egyenes illeszthető. Ez az euklideszi tér illeszkedési axiómája. Ha
egy felületen próbálnánk ennek az axiómának az érvényességét ellenőrizni, egyeneseknek a felület maximális
geodetikus pályáit tekintve, könnyen lehet, hogy hamisnak találnánk. Vannak persze olyan felületek, ahol az
említett illeszkedési axióma teljesül, például maga az euklideszi sík is ilyen, de sok olyan is van, ahol akár
végtelen sok geodetikus pályát is találhatunk bármely két ponton át, ilyen például a tórusz. Belátható viszont,
hogy ha a felület sima, vagyis szemléletesen szólva nincsenek rajta gyűrődések, törésvonalak és csúcsok, akkor
a felület minden pontjának van olyan környezete, hogy bármely két, a környezetben fekvő pontot pontosan egy
minimális geodetikus köt össze egymással. Ezek szerint, ha három pont egymáshoz eléggé közel van, és nincsen
rajta egy geodetikuson, akkor a pontok páronként meghatároznak egy-egy őket összekötő minimális geodetikus
ívet, s e három ív kivág a felületből egy kis háromszögszerű tartományt. Ezt a tartományt a három csúcspont
által meghatározott geodetikus háromszögtartománynak, vagy röviden geodetikus háromszögnek, a
háromszögtartományt határoló három geodetikus ívet pedig a geodetikus háromszög oldalainak nevezzük.
Ha két térbeli görbe közös kezdőpontjában, a két görbének léteznek az érintő félegyenesei, akkor azok
szögét a két görbe -beli metszési szögének nevezzük. Felvetődik a kérdés, hogy ha a két görbe egy felületen
halad, akkor a felületen lakók meg tudják-e mérni a két görbe metszési szögét. Ez azért nem magától értetődő,
mert a görbék érintői, melyeket a szög meghatározásához használtunk, a felületen kívül elhelyezkedő
objektumok, így a felületlakók számára nem léteznek. Mivel abból indultunk ki, hogy a felületlakók tudnak
ívhosszt mérni, minden olyan összefüggés, mely a két görbe szögét a felületi görbék hosszainak segítségével
fejezi ki, ad egy „belső” módszert a szögmérésre. Sima felület esetén több ilyen összefüggés is van. Legyen
például egy kis távolság. Vegyünk fel mindkét görbén egy hosszúságú , illetve
kezdőívet. Jelöljük -rel a és pontok belső távolságát. Belátható, hogy ha tart nullához,
akkor a hányados a értékhez tart, ahol a két görbe metszési szöge
-ben. Ennek felhasználásával a felületlakók két görbe szögét meg tudják mérni.
A trigonometria, azaz háromszögtan a háromszög oldalai és szögei közötti összefüggések tana. (Mivel a
háromszög adatai közötti összefüggésekben rendszerint megjelennek a szögfüggvények, a trigonometria
feladatának tekintjük a szögfüggvények között fennálló relációk vizsgálatát is.) Egy általános felület esetén nem
várható, hogy a geodetikus háromszögek oldalai és szögei között bármiféle azonosság fennálljon, hiszen a
felület különböző módon görbült részein megrajzolt oldalú geodetikus háromszögeknek más-más
szögei lehetnek, tehát az oldalakkal a szögek nem fejezhetők ki. Az általános felületek trigonometriájának tehát
szükségképpen használnia kell olyan mennyiségeket, melyek a felület görbültségét mérik. A görbültség
mérésére szolgáló mennyiségek bevezetése és vizsgálata a differenciálgeometria feladata, mely e célra az
analízis és lineáris algebra eszköztárát használja. Mellőzhető az összetett differenciálgeometriai apparátus az
olyan felületek vizsgálatakor, melyek minden pontjuk körül „egyformán görbülnek”. Ilyenek például a homogén
felületek a térben, vagyis az olyan felületek, melyeknek bármelyik pontját bármelyik másik pontjába át tudjuk
vinni a tér egy olyan egybevágóságával, mely a felületet saját magába képezi. A térben a homogén felületeknek
három típusa van: a síkok, a hengerek és a gömbök. Mivel a hengerek a sík hajlításával keletkeznek, a hengerek
belső geometriája a hengert nem körbeérő tartományokon pont olyan, mint az euklideszi síké. A gömb belső
geometriája azonban már kicsiben is lényegesen eltér a síkétól.
A továbbiakban figyelmünket a gömb belső geometriájának leírására összpontosítjuk. Eközben szeretnénk

rávilágítani az euklideszi és gömbi geometria különös kapcsolatára: a szembetűnő különbségekre és a szálakra,
melyek a másság ellenére szorosan összekötik őket.
2. 2. A gömb belső geometriája, egy „más világ”

Bolyai János így írt édesapjának a hiperbolikus geometria felfedezésével kapcsolatban: „… semmiből egy ujj,
más világot teremtettem”. A gömbi geometria is egy más, nemeuklideszi világ, mely a hiperbolikus
geometriával nagyon szoros kapcsolatban áll.
Tekintsünk egy egységsugarú, középpontú gömböt. (Elegendő az egységsugarú gömbökkel

foglalkoznunk, hiszen bármely két gömb hasonló.) A gömbök síkmetszetei körök, melyek közül azok a
legnagyobbak, melyek síkja átmegy a gömb középpontján. A maximális sugarú körök a gömbön a főkörök. A
247
Gömbi geometria
későbbiekben be fogjuk látni, hogy a gömb minimális geodetikus ívei a -nél nem hosszabb főkörívek. Az
alábbi definíciók így teljes összhangban lesznek a bevezetőben mondottakkal.
1. Definíció. Gömbi szakaszoknak nevezzük a -nél nem hosszabb főköríveit. Gömbi egyeneseknek fogjuk
nevezni a gömb főköreit.
Ha és a gömb két nem átellenes pontja, akkor az sík kimetsz -ből egy főkört. Ennek az
és közé eső rövidebb íve a két pontot összekötő egyetlen gömbi szakasz. Ha és átellenes
pontok, akkor végtelen sok hosszúságú gömbi szakasz köti össze őket.
2. Definíció. Az és pontok gömbi távolsága, melyet -vel jelölünk, az őket összekötő

gömbi szakasz(ok) hossza.
2. ábra.
Ha az pontok nincsenek egy főkörön, akkor közülük semelyik kettő sem átellenes, így
páronként egyértelműen meghatároznak egy-egy gömbi szakaszt. A három gömbi szakasz a gömböt két részre
vágja. A két rész közül a kisebbiket fogjuk az gömbháromszögnek nevezni. (A „kisebbik”
tartományt jellemezhetjük például azzal, hogy -ra vonatkozó tükörképe benne van a másik tartományban.)
Az gömbháromszög csúcsai az , , pontok, oldalszakaszai az
pontokat páronként összekötő gömbi szakaszok. Az oldalak hosszait a szokásos módon jelöljük:
, és .
Az gömbháromszög szögeit definiálhatjuk az általános szabály szerint: legyen

az és főkörívek -beli érintő félegyeneseinek szöge. Ez persze egyenlő az
egyenes által határolt, -t, illetve -t tartalmazó félsíkok által bezárt szöggel. Hasonlóan adhatjuk meg
az és szögeket. Az euklideszi háromszög
csúcsnál lévő szöge általában különbözik az gömbháromszög szögétől. Hogy az ebből adódó
zavart elkerüljük, az euklideszi szögek jelölésére a jelet fogjuk használni a helyett.
Ismerkedjünk meg a gömbi trigonometria néhány alapvető összefüggésével.
2.1. Tétel (Gömbi szinusztétel). A szokásos jelölések mellett egy gömbháromszögben teljesül a
azonosság.
Bizonyítás. Legyen az pont merőleges vetülete az síkra , s legyen D vetülete az ,

illetve egyenesekre és . Ekkor nyilván és .
Viszont és , tehát
és , ezért .
248
Gömbi geometria
Azonban , így . Hasonlóan , tehát

. A tétel többi része hasonlóan bizonyítható.
3. ábra.
2.2. Tétel (Gömbi koszinusztétel az oldalakra).
4. ábra.
Bizonyítás. Először megjegyezzük, hogy ha adott a síkon két egymásra merőleges egységvektor, és ,
akkor az vektor szöggel vett elforgatottja a irányába .
249
Gömbi geometria
Legyenek az pontból a háromszög csúcsaiba mutató vektorok , és . Legyen továbbá az az

egységvektor, mely a gömbháromszög oldalszakaszának -beli érintő félegyenese irányába mutat.
Hasonlóan vegyük fel az oldalszakaszt -ban érintő egységvektort is. Ekkor az előbbi
megjegyzésünk szerint és
. A kapott egyenleteket skalárisan összeszorozva
adódik, hiszen , és , s éppen

ezt akartuk belátni.
2.3. Következmény. Egy gömbháromszög oldalaira teljesül a háromszögegyenlőtlenség, azaz bármely két oldal
összege nagyobb, mint a harmadik oldal. Egy gömbháromszög kerülete kisebb, mint egy főkör hossza.
Bizonyítás. miatt , s ezért
Node , , s a
koszinuszfüggvény szigorúan monoton csökken a intervallumon, míg szigorúan monoton nő a
intervallumon, így . Tehát egyrészt
, másrészt .
5. ábra.
2.4. Következmény. Egy gömbi szakaszokból összerakott gömbi töröttvonal hossza

legalább akkora, mint a végpontok gömbi távolsága. Egyenlőség pontosan akkor áll fenn, ha a töröttvonalat
alkotó gömbi szakaszok egyrétűen fednek le egy gömbi szakaszt.
Bizonyítás. szerinti teljes indukcióval könnyen látható, a részleteket az olvasóra bízzuk.
A 2.4. következmény segítségével már könnyen leírhatjuk a gömb minimális geodetikus íveit. Az ehhez
kapcsolódó állítás pontos megfogalmazásához és bizonyításához szükségünk van arra, hogy pontosan
megmondjuk, mit értünk görbén, illetve egy görbe ívhosszán.
250
Gömbi geometria
A geometriában többféle görbefogalmat használnak. Alapvetően két irányból közelíthetünk a görbe fogalmához.
Az egyik megközelítés szerint a görbe a sík vagy a tér egy egydimenziós részhalmaza, a görbe hossza pedig egy
alkalmas mértékkel mért nagysága. Ez a megközelítés két problémát is felvet. Meg kell találnunk annak pontos
jellemzését, hogy egy halmazt mikor nevezzünk egydimenziósnak, illetve meg kell adnunk, hogy hogyan
határozzuk meg egy halmaz egydimenziós mértékét. Az ilyen típusú kérdésekkel a matematika két viszonylag
fiatal ága, a dimenzióelmélet és a geometriai mértékelmélet foglalkozik.
A másik megközelítés szerint a görbéket folytonos mozgások útvonalaiként értelmezzük. Egy folytonos mozgást
matematikailag egy folytonos leképezéssel adhatunk meg, ahol az
az időintervallum, mely alatt a mozgás lezajlik, esetén pedig a térnek az a pontja,
ahol a mozgó pont a időpillanatban tartózkodik. A mozgás során érintett pontok halmaza a dimenzióelméleti
megközelítés szerint nem biztos, hogy görbe lesz. Giuseppe Peano (1858–1932) mutatott elsőként példát olyan
folytonos mozgásra, mely egységnyi idő alatt egy négyzet minden pontján átmegy. Eltérő a két megközelítés
hosszúság-fogalma is. Az első megközelítésnél a hosszúság csak a görbétől, mint ponthalmaztól függ, míg a
másodiknál a mozgás során megtett út hosszát mérjük, tehát az is fontos, hogy az egyes útszakaszokon hányszor
megyünk végig. Könnyebb kezelhetősége miatt a második megközelítést részesítjük előnyben, ennek filozófiája
tükröződik az alábbi definícióban.
6. ábra.
3. Definíció. Folytonosan paraméterezett görbének nevezzük egy intervallum folytonos leképezését a térbe. Ha
egy folytonosan paraméterezett görbe az euklideszi térben, akkor az
, pontokat a görbe kezdő- és végpontjának nevezzük. Ha
egy növő sorozat az
intervallumban, , akkor a töröttvonalat a görbe egy beírt
töröttvonalának hívjuk. Azt mondjuk, hogy egy folytonosan paraméterezett görbe rektifikálható, ha beírt
töröttvonalainak hossza egy adott korlát alatt marad; ebben az esetben a görbe ívhossza a legkisebb olyan szám,
mely minden beírt töröttvonal hosszánál nagyobb, vagy egyenlő.
2.5. Tétel. A gömb minimális geodetikus ívei a gömbi szakaszok, vagyis két pontot összekötő rektifikálható
paraméterezett gömbi görbe hossza legalább akkora, mint a két pont gömbi távolsága, és egyenlőség pontosan
akkor áll fenn, ha a paraméterező leképezés egy olyan mozgást ír le, mely visszafordulás nélkül jár be egy
gömbi szakaszt. A geodetikus mozgások a főkörök mentén történő állandó sebességű mozgások.
Bizonyítás. Tekintsünk két tetszőleges pontot a gömbön, és köztük egy gömbön haladó,
hosszúságú folytonosan paraméterezett görbét. Mutassuk meg, hogy
.
251
Gömbi geometria
Legyen egy tetszőleges 1-nél kisebb pozitív szám. Ha és két tetszőleges pont a gömbön, akkor
euklideszi és gömbi távolságuk közt az alábbi összefüggés áll fenn:
. A nevezetes
határértéktételből azt kapjuk, hogy található egy olyan szám, hogy

, ha és -nál közelebb vannak egymáshoz.
Válasszuk ki a görbénknek egy olyan beírt töröttvonalát, melynek a

alkotó szakaszai rövidebbek, mint . (Ilyen töröttvonal azért létezik, mert a zárt szakaszokon értelmezett
folytonos függvények egyenletesen is folytonosak.) Ekkor az ívhossz definíciója, illetve a 2.4. következmény
szerint
Eszerint az egyenlőtlenség minden1-nél kisebb -ra fennáll, ez viszont csak úgy

lehetséges, ha .
Ha a vizsgált paraméterezett görbe nem egy gömbi szakasz mentén történő visszafordulás nélküli mozgást ír le,
akkor van olyan beírt töröttvonala, melyre a gömbi szakaszok vagy
nem esnek egy gömbi szakaszra, vagy egy gömbi szakaszra esnek ugyan, de azt többrétűen fedik le. Jelölje a
görbe és közé eső ívének hosszát. Ekkor az imént bebizonyított egyenlőtlenség szerint
. Összeadva ezeket az egyenlőtlenségeket és felhasználva a 2.4.
következmény második felét,
Az állítás többi része innen már könnyen adódik.
Bemutatunk a gömbön egy konstrukciót, mely párba állítja a gömbháromszögeket. Érdekessége, hogy az
euklideszi síkon nincs semmilyen megfelelője.
4. Definíció. Válasszuk az pontot a gömbön úgy, hogy az vektor az síknak azon

egységnormálisa legyen, mely a síknak az -t nem tartalmazó félterébe mutat. Hasonlóan definiáljuk -
ot és -ot. Az gömbháromszög az gömbháromszög poláris
gömbháromszöge. A poláris gömbháromszög oldalait és szögeit a szokásos módon az , , és ,
, betűkkel fogjuk jelölni.
252
Gömbi geometria
2.6. Tétel. A poláris gömbháromszög poláris gömbháromszöge az eredeti gömbháromszög. A poláris

gömbháromszög oldalai az eredeti gömbháromszög megfelelő szögeit -re egészítik ki. (A szögeket radiánban
mérjük.)
7. ábra.
Bizonyítás. A definíció szerint és , tehát az vektor a

sík egyik egységnormálisa , továbbá miatt
a sík -ot nem tartalmazó félterébe mutat, tehát . Hasonlóan látható,
hogy és , vagyis az gömbháromszög polárisa az
gömbháromszög.
Az gömbháromszög egyenlő szárú, hiszen

miatt az és oldalszakaszok negyedkörök.
A merőlegességek következtében az , illetve ívek -beli érintő egységvektorai az

, illetve vektorok, így .
Az és ívek -, illetve -beli érintő egységvektora az vektor, mely

merőleges az sík minden vektorára, így
. Hasonlóan látható, hogy az és gömbháromszögek
egyenlő szárúak és -nál lévő szögük derékszög.
253
Gömbi geometria
Ezek szerint az csúcsnál lévő teljes gömbi szöget az , , és gömbi

szakaszok két derékszögre, egy nagyságú szögre és egy nagyságú szögre bontják, amiből
következik.
A gömbháromszögekre vonatkozó tételeinkből újabbakat kaphatunk, ha azokat a poláris gömbháromszögre

alkalmazzuk, majd megvizsgáljuk, hogy a tétel teljesülése mit jelent az eredeti háromszögre nézve.
2.7. Tétel (Gömbi koszinusztétel a szögekre). Egy gömbháromszög oldalaira és szögeire fennáll az alábbi
összefüggés:
Bizonyítás. Az gömbháromszögre felírva az oldalakra vonatkozó koszinusztételt a

egyenlőséget
kapjuk, s felhasználva, hogy , , és
, adódik a bizonyítandó állítás.
2.8. Következmény. Ha az gömbháromszög csúcsánál fekvő szög derékszög, akkor
(
2
.
8
)
A szögekre vonatkozó koszinusztétel fontos következménye, hogy egy gömbháromszög szögei egyértelműen
meghatározzák az oldalai hosszát, ellentétben a síkbeli háromszögekkel.
A 2.3. következményt a poláris háromszögre alkalmazva az , illetve

egyenlőtlenségekhez jutunk, melyekből
, illetve adódik. Egy gömbháromszög szögeinek
összege tehát mindig nagyobb, mint ! Az mennyiséget a gömbháromszög
szögtöbbletének nevezzük. A szögtöbblet pozitivitása következik az alábbi tételből is, mely a szögtöbblet
geometriai jelentését adja.
2.9. Tétel (Girard tétele). Egy gömbháromszög területe egyenlő a szögtöbbletével.
Bizonyítás. A teljes gömb területe , ezért egy szögű gömbkétszög területe ,

hiszen a terület a szöggel arányos. Az , és pontokkal átellenes pontok -n legyenek ,
és . Az és az főkörök meghatároznak két szögű gömbkétszöget, melyek unióját
jelölje . , és a hasonlóan definiált , gömbkétszögpárok
lefedik -t, az és gömbháromszögeket háromszor, a gömb többi részét egyszer.
Ha tehát az gömbháromszög területe , akkor a gömbkétszögek területeinek összege
, s így
.
254
Gömbi geometria
8. ábra.
Egy egyszerű, (azaz önmagát át nem metsző), zárt gömbi töröttvonal a gömbfelületet két részre osztja. Az egyik
részhez a töröttvonalat hozzávéve egy zárt gömbi sokszögtartományhoz jutunk. Ha a töröttvonalnak csúcsa
van, akkor gömbi -szögtartományról beszélünk. Egy gömbi sokszögtartománynak minden csúcsában
természetes módon definiálható a belső szöge. Két egymást kiegészítő gömbi sokszögtartomány egy közös
csúcsban vett belső szögei egymást -re egészítik ki. Ha az gömbi sokszögtartomány belső szöge a
csúcsnál, akkor a előjeles szögmértéket az -nél fekvő külső szögének nevezzük. Az
euklideszi síkon egy -szögtartomány belső szögeinek összege . Egy gömbi -
szögtartomány belső szögeinek összege viszont mindig nagyobb ennél az értéknél. A szögösszegből kivonva az
mennyiséget a gömbi -szög szögtöbbletét kapjuk.
2.10. Tétel. Egy gömbi sokszögtartomány területe egyenlő a szögfeleslegével. A terület és az előjeles külső
szögek összege .
A bizonyításhoz szükségünk lesz az alábbi segédtételre.
2.11. Lemma. Ha egy egyszerű zárt gömbi töröttvonalnak legalább négy csúcsa van, akkor a sokszögvonalnak
van olyan átlója, melynek a töröttvonallal a két végponton kívül nincs más közös pontja.
Bizonyítás. Egy szemléletes bizonyítást adunk, és az olvasóra bízzuk, hogy a szemléletes képet lefordítsa tisztán
geometriai nyelvre. Válasszunk ki három egymást követő , , csúcsot a töröttvonalon és helyezzünk
el a csúcsba egy olyan „gömbi fényszórót”, mely az gömbi szögtartományba eső irányokban
bocsát ki fénysugarakat. Tegyük fel, hogy a gömbön a fénysugarak gömbi egyenesek mentén haladnak és hogy
a töröttvonal oldalai a fényt nem engedik át.
255
Gömbi geometria
9. ábra.
Az átló csak akkor nem lehet jó választás, ha a töröttvonalnak van az gömbi szakaszon egy
-tól és -től különböző pontja. Legyen a töröttvonalnak az a pontja, ahol a -ből felé tartó
fénysugár a töröttvonalnak ütközik. Ha csúcspont, akkor készen vagyunk, mert a átló a
feltételeknek megfelel. Ha nem csúcspont, akkor rajta van a töröttvonalnak egy oldalán. Az és
csúcsok közül legalább az egyik, mondjuk , az gömbháromszögbe esik és különbözik az
, és csúcsoktól. Ha meg van világítva, akkor a átló megfelelő lesz. Ha árnyékban
van, akkor legyen a gömbi szakaszon a -hoz legközelebbi árnyékban fekvő pont, pedig
az a pont, ahol a -ből felé tartó fénysugár először a töröttvonalnak ütközik. Könnyű meggondolni,
hogy a töröttvonalnak csúcsa, és a átló megfelel a lemma feltételének.
Most már könnyen beláthatjuk a 2.10. tételt.
Bizonyítás. Egy gömbi sokszög és a kiegészítő sokszöge területeinek összege és szögtöbbleteinek összege
egyaránt , így ha az egyik sokszögre igaz az állítás, akkor a másikra is. Az állítást a csúcsok száma szerinti
indukcióval bizonyítjuk. Háromszögekre a tétel egyenértékű Girard tételével. Tegyük fel, hogy
és hogy -nél kevesebb csúcsú gömbi sokszögekre az állítás igaz.
A lemma szerint a sokszögnek van olyan átlója, mely a sokszög által meghatározott két sokszögtartomány közül
az egyik belsejében halad, felbontva azt egy - és egy -oldalú sokszögtartományra. A
felbontott sokszögtartomány területe a két rész területének összege, ami az indukciós feltevés szerint a két rész
szögtöbbleteinek összegével egyenlő. A két rész szögösszegeinek összege az uniójuk szögösszege, másrészt
256
Gömbi geometria
tehát a két rész szögtöbbletének összege a kettévágott sokszögtartomány szögtöbblete. Ezzel az állítás első felét
beláttuk. A terület külső szögekkel való kifejezése a terület és szögtöbblet egyenlőségéből egyszerű
átrendezéssel kapható.
A 2.10. tétel segítségével belátható a poliéderek kombinatorikus szerkezetére vonatkozó nevezetes összefüggés,
az Euler-féle poliédertétel.
2.12. Tétel (Euler tétele). Ha egy konvex poliéder csúcsainak, éleinek és lapjainak száma rendre , és ,
akkor .
Bizonyítás. Vegyünk fel egy pontot a poliéder belsejében, és körülötte egy egységsugarú gömböt.
Vetítsük -ból -re a poliéder csúcsait és oldalait. A poliéder lapjainak oldalszámai legyenek
. A lapok gömbi vetületeinek területösszegét egyrészt megkaphatjuk úgy, hogy a
gömbi vetületek szögösszegeinek összegéből kivonjuk a összeget, másrészt a

területösszeg egyenlő a teljes gömbfelszínnel, azaz -vel is. A szögösszegek összege éppen ,
hiszen minden csúcsban az ott találkozó gömbi szögek egy teljes szöget töltenek ki, s mivel minden élnél
pontosan két lap találkozik, ezért . Innen

adódik. Ha -vel elosztjuk mindkét oldalt, a kívánt egyenlőséghez jutunk.
10. ábra.
A sokszögek területképletének felhasználásával kiszámíthatjuk olyan gömbi tartományok területét is, melyek jól
közelíthetők gömbi sokszögekkel. Példaként kiszámítjuk a gömbsapkák és gömbövek területét.
Minden felület belső geometriájában bevezethetjük a körvonal és körlap fogalmát a szokásos definícióval: Ha
a felület egy adott pontja, pedig egy adott távolság, akkor a középpontú sugarú felületi
körvonal, illetve körlap a felületnek azon pontjaiból áll, melyekre és belső távolsága , illetve
legfeljebb . Egy felületi körvonal alakja sokféle lehet, érdemes például megvizsgálni, hogyan változik egy
rögzített középpontú kör formája a tóruszon, miközben sugarát növeljük. A gömbi körvonalak azonban az
euklideszi szemmel nézve is körök, feltéve, hogy sugaruk -nél kisebb, csak éppen gömbi középpontjuk és
sugaruk más, mint az euklideszi középpontjuk és sugaruk. A gömbi körlapok a gömbsapkák.
2.13. Tétel. Egy sugarú gömbi kör kerülete , területe

.
Bizonyítás. Ha a kör gömbi sugara , akkor euklideszi sugara , s így kerülete .A

gömbi körlap területe megkapható, mint a körbe írt szabályos gömbi -szögek területének a határértéke. A
szabályos gömbi -szög felbontható a középpontjából a csúcsaiba húzott gömbi szakaszokkal egyenlő
szárú gömbháromszögre, melyek szögei és , alaphoz tartozó magasságai pedig
nagyságúak. A sokszög területe
257
Gömbi geometria
Viszont
hiszen ha , akkor .
A 2.8. tétel szerint
ahonnan
mert . Innen .
Mivel az gömbi sugarú gömbsapka magassága éppen , területe a magasságának -

szerese. Ebből rögtön következik, hogy egy magasságú gömböv területe . A bizonyításhoz csak
azt kell észrevenni, hogy a gömbövek megkaphatók két koncentrikus gömbi körlap különbségeként. Ez egy
érdekes eredmény. A különböző alakú, de azonos magasságú gömböveknek ugyanakkora a területe!
11. ábra.
3. 3. „Kétéltű” tételek
Az előző rész tételei jól szemléltetik, hogy a gömb belső geometriája mennyire más, mint euklideszi síké. Ha
egyszer véletlenül elkeverednénk egy „gömbi gimnáziumba”, és előadnánk elméletünket arról, hogy két
különböző egyenesnek nulla, vagy egy metszéspontja lehet, és hogy a háromszög szögösszege mindig ,
bizony furcsán néznének ránk diáktársaink, a matektanárunkról nem is beszélve, hiszen ott még az általános
iskolás kis gömbsapkák is tudják, hogy két egyenesnek mindig pontosan két metszéspontja van, melyek
távolsága bármely két egyenes esetén ugyanaz, a háromszögek szögösszege pedig mindig nagyobb, mint és
annál nagyobb a szögösszeg, minél nagyobb a háromszög területe. Azt jelenti ez, hogy átkerülve egy gömbi
258
Gömbi geometria
iskolába legjobb, ha mindent elfelejtünk abból, amit régi iskolánkban tanultunk? Nem egészen. A két
geometriának ugyanis sok közös vonása is van. Számos tétel mindkét geometriában érvényes, és gyakran
előfordul, hogy a két geometria eltérő tételeinek van egy közös gyökere. Ilyen közös – kétéltű – tételekre
szeretnénk most néhány példát mutatni.
Kezdjük néhány egyszerű állítással. Kétéltű tételeinknek csak a gömbi változatát fogalmazzuk meg, bízva
abban, hogy az olvasó jól ismeri és könnyen felidézi a megfelelő euklideszi tételeket.
3.1. Állítás. A gömböt egy gömbi egyenes két részre vágja oly módon, hogy két pont pontosan akkor tartozik
egy részhez, ha az őket összekötő gömbi szakaszok nem metszik -t.
A részeket a által határolt nyílt félgömböknek nevezzük. A nyílt félgömbökhöz -t hozzávéve a által
meghatározott zárt félgömböket kapjuk.
3.2. Állítás. Két ponttól egyenlő távolságra lévő pontok mértani helye a gömbön egy gömbi egyenes, mely a két
pontot összekötő gömbi szakaszokat felezi és merőlegesen metszi.
A kapott mértani helyet a két pont gömbi szakaszfelező merőlegesének hívjuk. Az állítás egyébként egyszerű
következménye annak, hogy két pont gömbi távolsága a két pont euklideszi távolságának szigorúan monoton
függvénye, az euklideszi térben pedig tudjuk, hogy két ponttól egyenlő távolságra fekvő pontok a két pont
szakaszfelező merőleges síkjába esnek, ez a sík pedig épp az adott főkörben metszi a gömböt. Ebből a
gondolatmenetből egy erősebb állítás is kijön.
3.3. Állítás. Az és gömbi pontok szakaszfelező merőlegese a gömböt két félgömbre osztja. Ezek közül
az -t tartalmazó nyílt félgömb a gömb azon pontjaiból áll, melyeknek -tól mért gömbi távolsága kisebb,
mint a -től mért gömbi távolsága.
3.4. Állítás. Egy gömbháromszögben nagyobb oldallal szemközt nagyobb szög van. Egyenlő oldalakkal szemben
egyenlő szögek fekszenek.
Bizonyítás. Tegyük fel, hogy az gömbháromszögben, a szokásos jelöléseket használva,

. Ekkor az oldal gömbi szakaszfelező merőlegesének arra az oldalára esik, amelyikre
. Ebből következik, hogy az gömbi szakasz metszi a felező merőlegest egy pontban. A
felező merőleges síkjára való szimmetria miatt , másrészt
nyilván . Ha , akkor a fenti
gondolatmenet úgy, módosul, hogy miatt
fog fennállni.
Ha három gömbi egyenesnek van közös pontja, akkor nyilvánvaló, hogy a közös ponttal átellenes pont szintén
illeszkedik mindhárom gömbi egyenesre. Amikor azt mondjuk, hogy három gömbi egyenes egy ponton megy át,
azt úgy fogjuk érteni, hogy van egy olyan pont melyen mindhárman átmennek, és nem úgy, hogy csak egy
közös pontjuk van.
3.5. Állítás. Ha adott három pont a gömbön, mondjuk , és , akkor az , és

pontpárok szakaszfelező merőlegesei egy ponton mennek át. Ha a szakaszfelező merőlegesek egyik közös
pontja, akkor körül rajzolható egy olyan gömbi kör, mely átmegy az , , pontokon.
Ezek szerint a gömbön három pontra mindig egyértelműen illeszthető egy kör. Négy pontra ez már nyilván nem
lehet igaz, hiszen a négy pont közül valamelyik hármon átmenő kör nem biztos, hogy a negyedik ponton is
átmegy. Vizsgáljuk meg, hogy a húrnégyszögek euklideszi jellemzése, és az ezzel összefüggő kerületi és
középponti szögek tétele milyen módosításokkal vihető át a gömbre.
Rögzítsünk egy körívet a gömbön, melynek végpontjai és . A kerületi szögek tétele szerint, az
euklideszi látószög nem változik miközben a pont végigfut ezen az íven. Az
gömbi látószög viszont nem állandó, azaz a kerületi szögek tétele a gömbön nem érvényes. Ugyanakkor,
a kerületi és középponti szögek tételének van egy gömbön is érvényes átfogalmazása, amit úgy kaphatunk meg,
hogy a kerületi és középponti szögekről szóló tétel szokásos euklideszi bizonyításából kiszűrjük a nem kétéltű
részleteket, és megvizsgáljuk, hogy ezek nélkül milyen összefüggésig lehet eljutni. A tétel kimondása előtt
vezessünk be néhány jelölést.
259
Gömbi geometria
Nevezzük az gömbi egyenes által határolt két félgömb közül az egyiket felső félgömbnek, a másikat
alsónak. Egy rögzített számra legyen az a pont az
gömbi szakasz gömbi felező merőlegesén, melyre és mely a felső félgömbön
fekszik, ha pozitív, az alsón, ha negatív. Jelölje azt a felső félgömbön haladó, -n és -n
átmenő körívet, melynek gömbi középpontja . Miközben végigfut a
intervallumon, az körív végigsöpri a felső félgömböt.
12. ábra.
3.6. Állítás. Ha az ív egy tetszőleges pontja, akkor az gömbháromszög , ,

szögeire .
Bizonyítás. Mivel a , és gömbháromszögek egyenlő szárúak, a

3.4. állítás szerint
A pontok elrendezését tekintve különválasztunk néhány esetet.
Ha az alsó félgömbön, vagy az gömbi egyenesen van, akkor , és
260
Gömbi geometria
(
4
)
amiből egyszerű átrendezéssel .
Ha a felső félgömbön van, és az gömbháromszöghöz tartozik, akkor , de

(4) érvényben marad.
Ha a felső félgömbön van, de nem tartozik az gömbháromszöghöz, akkor két további esetet
kellene még megkülönböztetnünk annak megfelelően, hogy a csúcs és közül melyikhez esik
közelebb. Az és csúcsok szimmetrikus szerepe miatt azonban elég azzal az esettel foglalkozni, amikor
például . Ebben az esetben
ami bizonyítja az állítást.
13. ábra.
3.7. Tétel. Egy gömbi négyszög pontosan akkor húrnégyszög, ha a szemközti szögeinek összege egyenlő.
Bizonyítás. Legyen egy tetszőleges gömbi négyszög, és tegyük fel, hogy a és

csúcsok az átlónak különböző oldalára esnek. (Ezt feltehetjük, mert a két átló közül legalább az egyik
rendelkezik ezzel a tulajdonsággal.) Legyen az háromszög köré írt kör két gömbi
középpontja közül az, amelyik közelebb van a háromszög csúcsaihoz, és hasonlóan legyen az
háromszög köré írt kör gömbi középpontjai közül az, amelyik az csúcsokhoz közelebb van.
Válasszuk a számokat úgy, hogy
, fennálljon és (illetve ) pontosan akkor legyen
pozitív, ha a (illetve ) gömbi szakasz nem metszi az gömbi egyenest. Ekkor a
3.6. tétel alkalmazásával
Az négyszög pontosan akkor húrnégyszög, ha , ez pedig akkor és csak

akkor áll fenn, ha , vagyis ha
261
Gömbi geometria
Ezzel az állítást beláttuk.
Megjegyzés. A 3.7. tétel hangzását tekintve nagyon hasonlít az érintőnégyszögeket jellemző tételhez, mely
szerint egy konvex négyszög a síkon akkor és csak akkor érintőnégyszög, ha a szemközti oldalainak összege
egyenlő. A két tétel között a formai hasonlóságon túl sokkal szervesebb kapcsolat van, melyre a gömbi
geometria világít rá. Már volt szó arról, hogy a gömbön minden gömbháromszöghöz hozzárendelhető egy
poláris gömbháromszög. Ez a konstrukció kiterjeszthető gömbi konvex halmazokra, melyről részletesen
olvashatunk ebben a könyvben, Moussong Gábor írásának 3. fejezetében. Ha egy konvex gömbi tartomány,
akkor az ő poláris tartományát úgy definiáljuk, mint azon pontok halmazát, melyek minden
pontjától a gömbön mérve legalább távolságra fekszenek. Ha egy konvex gömbi négyszög ,
, , szögekkel, akkor is egy konvex gömbi négyszög és oldalai
(
5
)
nagyságúak. Az is könnyen meggondolható, hogy egy konvex sugarú gömbi

körlap polárisa egy sugarú körlap, és pontosan akkor megy át a csúcsain, ha
érinti a oldalait. Ebből következik, hogy a polaritás kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést létesít
a gömbi húrnégyszögek és az érintőnégyszögek között. Másrészt (5) miatt
akkor és csak akkor áll fenn, ha . A húrnégyszögeket jellemző 3.7. tétel
tehát egyenértékű az érintőnégyszögeket jellemző tétellel, mely ezek szerint a gömbön is érvényes.
3.8. Tétel (Lexell tétele). Legyen és a gömb két különböző pontja, és a velük átellenes
pontok, az főkör által határolt félgömbök közül az egyik, egy rögzített
szám. Ekkor azon pontok mértani helye, melyekre az gömbháromszög területe ,
egy -t és -t összekötő körív.
A mértani helyként adódó köríveket szokás Lexell-köröknek nevezni. Ha a mértani helyet a helyett a
teljes gömbön keressük, akkor nyilván az főkör síkjára szimmetrikus körívpárt kapunk.
Bizonyítás. Ha egy tetszőleges pont, akkor az gömbháromszög

szögeivel ki tudjuk fejezni az gömbháromszög szögeit:
Ebből , tehát az
gömbháromszög területe akkor állandó, ha állandó, vagyis ha a pont egy
-t és -t összekötő köríven mozog.
262
Gömbi geometria
14. ábra.
Lexell tétele nem „kétéltű”, hiszen az euklideszi síkon azon pontok mértani helye, melyekre az
háromszög területe állandó, nem egy körívpár, hanem két párhuzamos egyenes az egyenes két oldalán.
Hogyan lehet a két látszólag különböző jellegű mértani helyet azonos módon származtatni? Lexell tételéből
könnyen levezethetjük az alábbi kétéltű tételt: Nevezzük az gömbháromszög oldalához
tartozó középvonalának az és gömbi szakaszok felezőpontjait összekötő gömbi szakaszt.
3.9. Tétel. Tegyük fel, hogy és az gömbi egyenesnek ugyanarra az oldalára esnek. Ekkor az
és gömbháromszögek területe pontosan akkor lesz egyenlő, ha az oldalhoz
tartozó középvonalaik egy gömbi egyenesre esnek. Ha a két háromszögnek ugyanakkora a területe, akkor a
és csúcsok az oldalhoz tartozó középvonalak közös egyenesétől azonos távolságra esnek.
Bizonyítás. Jelöljük -vel és -vel az és tükörképeit a gömb középpontjára, -val a

-n átmenő Lexell-kör síkját. Mivel átmegy az és pontokon, -ra vonatkozó
tükörképe párhuzamos -val és átmegy az és pontokon. Legyen az -n átmenő, -val
párhuzamos sík. Az -ra vonatkozó szimmetria miatt és ugyanolyan távolságra fekszik -től,
ezért a sík felezi az és euklideszi szakaszokat. Mivel egy -nél rövidebb gömbi
szakasz felezőpontját úgy kaphatjuk meg, hogy a végpontok által meghatározott euklideszi szakasz felezőpontját
-ból kivetítjük a gömbre, és a síkban van, felezi az és gömbi szakaszokat
is, tehát a gömböt az gömbháromszög -hez tartozó középvonalának egyenesében
metszi. Összefoglalva, az gömbháromszög oldalához tartozó középvonalának síkja a
ponton átmenő Lexell-kör síkjával párhuzamos, -t tartalmazó sík. Ez a leírás mutatja, hogy a Lexell-kör és a
középvonal egyenese egymást egyértelműen meghatározzák, ami bizonyítja az állításunk első felét. A tétel
második feléhez elég azt meggondolni, hogy a pont ugyanolyan gömbi távolságra van az oldalhoz
tartozó középvonaltól, mint az és csúcsok. Ez szintén az előző fejtegetés következménye. Valóban,
egy pont és egy gömbi egyenes gömbi távolsága csak attól függ, hogy milyen messze van a pont a gömbi
263
Gömbi geometria
egyenes síkjától, az és pontok pedig ugyanolyan távolságra vannak a

síktól.
A sima felületek belső geometriájában bevezethető egy tetszőleges felületi görbe parallelgörbéinek fogalma.
Tegyük fel, hogy egy felületi görbének minden pontjában van érintője. Szerkesszük meg minden
görbeponthoz azt a geodetikust, mely a görbét az adott pontban merőlegesen metszi, majd mérjük fel erre a
geodetikusra -ből a távolságot valamelyik irányban és jelöljük -vel a kapott hosszúságú ív
másik végpontját. Miközben folytonosan mozog a görbén, is egy folytonos görbét ír le, feltéve, hogy
-vel együtt folytonosan változtatjuk azt az irányt is, amerre felmérjük a távolságot. A pont által
leírt görbét az eredeti görbe parallelgörbéjének nevezzük.
Az euklideszi sík, illetve a gömb belső geometriájában az egyenesek, illetve gömbi egyenesek parallelgörbéit
szokás egységesen hiperciklusoknak nevezni. Egy rögzített egyeneshez tartozó hiperciklusok az euklideszi síkon
egy párhuzamos egyenessereget alkotnak, míg egy gömbi egyeneshez tartozó hiperciklusok egy párhuzamos
síkokból álló síksor által a gömbből kimetszett körök.
Lexell tétele egyenértékű az alábbi kétéltű tétellel:
3.10. Tétel. Legyen adott egy gömbháromszög és jelölje az gömbi egyenes által
határolt -t tartalmazó félgömböt, pedig az gömbháromszög oldalához tartozó
középvonalát. Ekkor azon pontok mértani helye, melyekre az gömbháromszög
területe megegyezik az gömbháromszög területével, a középvonalhoz tartozó, ponton
átmenő hiperciklus félgömbbe eső része.
Az eddigi példáink azt mutatják, hogy elsősorban a kvalitatív jellegű tételeknek lehet olyan átfogalmazását adni,
mely mindkét geometriában érvényes. Néha azonban közös alakra hozhatjuk a két geometria kvantitatív tételeit,
vagyis formuláit is olyan függvények bevezetésével, melyek azonos geometriai tartalommal bírnak, de konkrét
értékük a geometriától függ.
Jelölje például , illetve az sugarú kör kerületét, illetve területét. Az euklideszi síkon
, , az egységgömbön ,
. „Kétéltű” tételeink sorát két formulával zárjuk, melyek a
és függvények használatával nyerték el univerzális alakjukat.
3.11. Tétel (Bolyai-féle abszolút szinusztétel). Egy háromszög oldalai és szögei között fennáll az alábbi
összefüggés:
3.12. Tétel.
Vagyis az euklideszi síkon , a gömbön

.
Ennek a formulának az az érdekessége, hogy bármely görbült felületen érvényes olyan formában, hogy egy
középpontú, sugarú felületi körlap területe egyenlő az középpontú, sugarú körök kerületeinek
integráljával a intervallumon.
264
Gömbi geometria
4. 4. Formulák haladóknak
4.1. Állítás. Legyen a területű gömbháromszög oldalának hossza , a
oldalhoz tartozó középvonalának hossza pedig . Ekkor
Bizonyítás. Jelölje , illetve az , illetve oldal felezőpontját. Bocsássunk a

csúcsokból merőleges gömbi egyeneseket az gömbi egyenesekre. Az , , illetve csúcson
átmenő merőleges -hoz, -hez, illetve -hez közelebbi talppontját jelölje , , illetve . Az
és derékszögű gömbháromszögek egybevágók, mert egyrészt az -nél fekvő
szögeik egyenlők, lévén csúcsszögek, másrészt az és átfogók is ugyanolyan hosszúak, mert
felezőpont, ebből a két adatból pedig a háromszög többi adata meghatározható. Hasonlóan egybevágók az
és gömbháromszögek is. E két háromszögpár egybevágóságának több fontos
következménye van:
(i) Az gömbháromszög területe ugyanakkora, mint a gömbi négyszögé.
(ii) A és pontok gömbi távolsága .
(iii) Mivel a gömbi négyszög és csúcsainál derékszög van, és

, a gömbi négyszög
szimmetrikus a gömbi szakasz felező merőlegesére. A szimmetriából többek között következik,
hogy .
265
Gömbi geometria
15. ábra.
Kifejezve a gömbi négyszög területét a szögei segítségével, és felhasználva az (i) és (iii)

összefüggéseket a
egyenlőségekhez jutunk.
A és gömbi egyenesek egymást két átellenes pontban metszik. Jelöljük ezek közül a
oldalára esőt -vel, a másikat -vel. A gömbi négyszög tengelyes szimmetriája miatt
és
Ha alkalmazzuk a gömbi szinusztételt az derékszögű gömbháromszögre, épp a bizonyítandó

összefüggést kapjuk:
266
Gömbi geometria
A 4.1. állítás lehetőséget ad arra, hogy egy gömbháromszög területét az oldalakkal kifejezzük. Első lépésben
kicserélhetjük -t az háromszögre alkalmazott koszinusztétel segítségével:
második lépésben pedig a megjelenő -t kiküszöbölhetjük az gömbháromszögre

vonatkozó koszinusztételből:
Ha most az , és szögfüggvényeit kifejezzük az , és szögfüggvényeivel,

akkor némi egyszerűsítés után a
(
6
)
képlethez jutunk. Ebből a gömbháromszög területe valóban meghatározható, mert a terület csak 0 és
közötti értékeket vehet fel, a intervallumon pedig a koszinusz függvény szigorúan monoton
csökken.
4.2. Tétel (L’Huillier tétele). Egy gömbháromszög területe és oldalai között az alábbi
összefüggés áll fenn:
ahol a kerület fele.
Bizonyítás. A tétel a (6) képletből mechanikus számolással levezethető. Csakhogy ez a számolás trükkök
bevetése nélkül nagyon hosszadalmas lehet. Ez nem gond, ha a számolást nem kézzel, hanem számítógéppel
végezzük, mondjuk a Derive, Mathematica, vagy a Maple programok valamelyikével. A gépnek ugyanis meg se
kottyan, hogy pár oldalas kifejezésekkel műveleteket végezzen. Arra az esetre, ha nincs kéznél számítógép,
bemutatunk néhány egyszerű fogást, mellyel a számolás fájdalommentesebbé tehető.
Először is a (6) képletből
267
Gömbi geometria
(
7
)
A és a
azonosságokat
elosztva egymással a
azonossághoz jutunk, melyből
(
8
)
és
(
9
)
A (8) és (9) egyenleteket összeszorozva,
(
1
0
)
ahol a szögletes zárójelben álló tag
a kapcsos zárójelben álló tag pedig:
268
Gömbi geometria
Visszahelyettesítve a (10) egyenletbe,
Összehasonlítva ezt a (7) egyenlőséggel láthatjuk, hogy a bizonyítandó állítás igaz.
4.3. Tétel (Delambre-féle analógiák). Egy gömbháromszög oldalai és szögei közt a szokásos jelölések
használata mellett fennállnak az alábbi összefüggések:
Bizonyítás. A bizonyítandó képletekben és szerepe szimmetrikus, így az általánosság megszorítása

nélkül feltehetjük, hogy .
Legyenek a gömbháromszög csúcsai, pedig legyen a -vel átellenes pont. Az

gömbháromszög oldalai , szögei pedig
nagyságúak, így a Delambre-analógiák pontosan akkor érvényesek az gömbháromszögben, ha az
gömbháromszögben is azok. Mivel vagy , vagy
, feltehető, hogy .
269
Gömbi geometria
A és oldalak -n, illetve -n túli meghosszabbításai egy nyílásszögű, és

csúcsú gömbkétszöget határolnak, melynek belső gömbi szimmetriaközéppontja a szögeit felező félkörív
felezőpontja. Legyenek és az és -ra vonatkozó gömbi tükörképei. A szimmetria miatt
az oldal felezőpontjának -ra vonatkozó gömbi tükörképe az gömbi szakasz
felezőpontja. Mivel
, az , és pontokból pontosan egy merőleges
bocsátható az gömbi egyenesre. Mindhárom merőleges két-két pontban metszi az
gömbi egyenest. Jelölje ezek közül , , illetve azokat a metszéspontokat, melyek az , ,
illetve pontoktól -nél kisebb távolságra esnek.
Az -re vonatkozó gömbi tükrözés az gömbháromszöget az gömbháromszögbe,

míg a -ra vonatkozó tükrözés az gömbháromszöget az gömbháromszögbe
viszi, ezek a gömbháromszögek tehát egybevágók. Ebből egyrészt következik, hogy az , és
gömbi szakaszok hossza egyenlő, és közös hosszuk megegyezik az szakasz
felezőpontjának és a szakasz felezőpontjának gömbi távolságával is. Másfelől azt is kapjuk, hogy
a gömbi négyszög szimmetrikus a gömbi szakasz gömbi felező merőlegesére.
Ebből a szimmetriából következik, hogy az és oldalak és metszéspontjai szintén
a négyszög szimmetriatengelyére szimmetrikusan helyezkednek el, így
és . Ha feltesszük, hogy a
szimmetriatengelynek és közül esik a felőli oldalára, akkor
16. ábra.
270
Gömbi geometria
(Ennél az egyenlőségnél használtuk fel az feltevésünket. Miért?) A -ra való

középpontos szimmetria miatt , a -re vonatkozó tengelyes
szimmetria miatt pedig .
Ha -val jelöljük az szögek közös értékét, akkor az

rendezést felhasználva
adódik, amiből . Alkalmazzuk a gömbi szinusztételt a

gömbháromszögre:
(
1
5
)
A értéket kifejezhetjük az derékszögű gömbháromszögből:
(
1
6
)
A érték pedig megkapható, ha a 2.8. tételt és a szinusztételt alkalmazzuk az

derékszögű háromszögben:
(
1
7
)
Behelyettesítve a (16), (17) egyenleteket (15)-be a
összefüggést kapjuk, amit -vel beszorozva adódik a (11) azonosság.
A (12) azonosság bizonyításához a gömbi szakasz -en túli meghosszabbításán vegyük fel az
hosszúságú gömbi szakaszt. Mivel ekkor , a
háromszögnek a és csúcsánál egyaránt derékszög van. Ezt felhasználva
271
Gömbi geometria
(
1
8
)
Tekintve az derékszögű háromszöget,
(
1
9
)
Az (18) és (19) egyenlőségek egybevetéséből egyszerűen kapható a (12) Delambre-formula.
Ha a (11) azonosságot a háromszög poláris háromszögére alkalmazzuk, akkor megkapjuk a (13) azonosságot.
Végül, ha a (12) formulát a , és az -val átellenes pont által kifeszített gömbháromszögre

alkalmazzuk, melynek oldalai , , , szögei
, , nagyságúak, akkor éppen a (14) azonossághoz jutunk.
A Delambre-azonosságokat páronként elosztva egymással újabb nevezetes azonosságokhoz juthatunk:
4.4. Következmény (Napier-féle analógiák).
A Delambre- és Napier-szabályokat jól lehet használni a gyakorlatban, előszeretettel alkalmazzák őket például a
csillagászatban. Ennek az az oka, hogy a félszögek trigonometrikus függvényeiről szólnak, amelyek
egyértelműen meghatározzák a 0 és közé eső szögeket. Ezzel szemben például értékéből -ra
általában két lehetőséget kapunk.
5. 5. Az euklideszi sík – egy végtelen nagy gömb

A gömbi geometria tételeiből határátmenettel az euklideszi geometria tételeihez lehet jutni. Az ezt bemutató
példáinkat a háromszög-geometria köréből merítjük.
272
Gömbi geometria
17. ábra.
A határátmenet alapjául a következő kép szolgálhat. Tekintsünk egy háromszöget az euklideszi

síkon. Legyen az sík egy tetszőleges pontja. Jelölje az egyik olyan sugarú gömböt, mely -
et -ban érinti. A középpontján átmenő, -sel párhuzamos sík két félgömbre vágja -t; legyen
ezek közül az, amelyik -t is tartalmazza. Ha az , , pontok benne vannak az középpontú
sugarú körben, akkor az síkra az , , pontokban állított merőlegesek a félgömböt
pontosan egy pontban metszik, jelölje ezeket a pontokat rendre . Ha az sugár értéke
a végtelenhez tart, akkor az pontok rendre az pontokhoz tartanak,
miközben az gömbháromszög nevezetes adatai (oldalai, szögei, területe, súlyvonalai,
magasságvonalai, szögfelezői, beírt és körülírt köreinek sugarai, stb.) az háromszög megfelelő
adataihoz tartanak. Ha egy gömbháromszögekre vonatkozó azonosságot felírunk az
gömbháromszög adataira, majd az sugárral tartunk végtelenhez, akkor az azonosság két oldalának
határértéke (ha létezik) szintén meg kell, hogy egyezzen. A határértékeket az háromszög adataival
kifejezve az euklideszi trigonometria egy azonosságát kapjuk.
Induljunk ki például a gömbi szinusztételből. Eszerint az ( -sugarú gömbre írt!)

gömbháromszögben
Felhasználva a összefüggést,
Így határátmenettel a gömbi szinusztétel visszaadja az euklideszi szinusztételt:
Vizsgáljuk meg, hogy milyen tételt kaphatunk az oldalakra vonatkozó koszinusztétel határértékeként! Ha tart
a végtelenhez, akkor a
(
2
273
Gömbi geometria
4
)
egyenlőség mindkét oldala 1-hez tart, így határértékként az azonossághoz jutunk, ami kétségtelenül
igaz, de nem túl tartalmas. Egy kis átalakítással azonban a (24) egyenlőség az
(
2
5
)
alakot ölti, s mivel
a szögletes zárójelben álló kifejezések mind 1-hez tartanak, miközben tart a végtelenhez. Így a (25)
egyenlőség a határátmenetkor az
síkbeli koszinusztételhez vezet.
Hasonló határátmenettel Girard tételéből azt kapjuk, hogy az euklideszi síkon a háromszög szögeinek összege
, L’Huillier képletének euklideszi határértéke pedig a Heron-képlet.
6. 6. Feladatok
1. Határozzuk meg a kocka felületén az átellenes csúcsokat összekötő minimális geodetikusokat.
2. Mutassuk meg, hogy egy korlátos konvex poliéder felületén egy minimális geodetikus ív csak akkor halad át
egy csúcsponton, ha a csúcspont az egyik végpontja.
3. Bizonyítsuk be, hogy az hosszú főkörívekből pontosan akkor lehet gömbháromszöget

szerkeszteni, ha teljesülnek a háromszögegyenlőtlenségek, vagyis ,
, , és .
4. Bizonyítsuk be, hogy egy gömbháromszög súlyvonalai egy ponton mennek át.
5. Bizonyítsuk be, hogy ha egy gömbháromszögben a magasságvonalak egyértelműen definiálhatók, akkor van
közös pontjuk.
6. (Gömbi Ceva-tétel). Vegyük fel az gömbháromszög oldalain az ,

és pontokat. Bizonyítsuk be, hogy az , és gömbi
egyenesek akkor és csak akkor mennek át egy ponton, ha
274
Gömbi geometria
7. Bizonyítsuk be, hogy egy gömbháromszög középvonala hosszabb, mint az őt nem metsző oldalszakasz fele.
8. (Bolyai Farkas tétele a gömbön) Bizonyítsuk be, hogy ha két gömbsokszög területe megegyezik, akkor
egymásba átdarabolhatók, azaz fel lehet bontani az egyiket olyan gömbháromszögekre, melyek egybevágó
példányaival a másik lefedhető.
9. Legyen egy hosszúságú gömbi töröttvonal. Álljon a gömb azon a pontjaiból, melyek köré
rajzolt sugarú főkörök a -t pontosan pontban metszik. Bizonyítsuk be, hogy
Mit mondhatunk, ha a töröttvonal zárt?
Mutassuk meg, hogy ha egy zárt gömbi töröttvonal hossza kisebb, mint , akkor van olyan főkör,
amelyik legfeljebb pontban metszi.
10. Bizonyítsuk be, hogy ha egy euklideszi körlapot lefedi véges sok sáv, akkor a sávok szélességeinek összege
legalább akkora, mint a kör átmérője. (Sávnak nevezzük az euklideszi sík két párhuzamos egyenese közé eső
részét.)
11. Határozzuk meg azokat a gömbháromszögeket, melyek szögei , , alakúak, ahol

, , egészek. Bizonyítsuk be, hogy minden ilyen háromszöggel kiparkettázható a gömb.
12. Legyen az gömbháromszög területe , oldalának hossza ,a pont távolsága a

oldalhoz tartozó középvonaltól . Bizonyítsuk be, hogy
13. Milyen euklideszi formulák adódnak a Delambre- és Napier-formulák határértékeként?
14. Szerkesszünk meg egy gömbháromszöget (körző és gömbi vonalzó segítségével), ha adottak a szögei.
Milyen szögekre van megoldás?
15. Szerkesszük meg a gömbön egy adott pontból egy adott körhöz húzott érintő főköröket.
16. Szerkesszünk olyan kört a gömbön, mely által határolt gömbsapka területe .
17. (A fenti kör négyszögesítése.) Szerkesszünk olyan szabályos gömbi négyszöget, melynek területe . (A
szabályos gömbi négyszög egy olyan gömbi négyszög, melynek oldalai és szögei egyenlők.)
7. 7. Köszönetnyilvánítás
A jelen jegyzet annak a két előadásnak a bővített változata, melyeket 1999 nyarán tartottam Budapesten.
Szeretném köszönetemet kifejezni Juhász Andrásnak az előadások anyagának számítógépre viteléért.
275
Izoperimetrikus egyenlőtlenségek és
gömbi geometria
Moussong, Gábor
1. 1. Az izoperimetrikus egyenlőtlenség síkon és

gömbfelületen
1.1. Mindenki számára jól ismert, hogy azonos kerületű síkidomok közül a körnek van a legnagyobb területe.
Ezt az állítást szokás az ún. (síkbeli) izoperimetrikus egyenlőtlenségnek nevezni. Abból a célból, hogy ezt
tényleg egyenlőtlenség formáját öltő matematikai tételként mondhassuk ki, jelöljük -val, illetve -vel egy
tetszőleges síkidom kerületét és területét. A szóban forgó egyenlőtlenség ekkor
(
1
)
hiszen a kerületű kör sugara , és így területe .
Tekintsünk a síkon egy egyszerű zárt görbét. (Zárt görbének a körvonal tetszőleges folytonos képét nevezzük
(„zárt” itt annyit jelent, hogy „önmagába visszatérő”), egyszerűnek mondjuk a görbét, ha nincsenek
önátmetszései vagy önátfedései, azaz a körvonal kölcsönösen egyértelműen van a síkba képezve.) A fenti tétel
úgy is fogalmazható, hogy bármely síkbeli egyszerű zárt görbe hossza és az általa körülhatárolt síkidom
területe között fennáll a
(
2
)
egyenlőtlenség.
1.2. Ennek a nevezetes tételnek (és persze különféle általánosításainak) számos érdekes és kevésbé érdekes
bizonyítása ismeretes, amelyek egyike-másika a felsőbb matematika eszköztárát is igénybe veszi. Az
alábbiakban olyan bizonyítást ismertetünk, amely lényegében csak elemi, középiskolás szintű ismereteket
igényel, és érdekessége, hogy a gömbi geometria néhány lényegi összefüggésére épít.
276
gömbi geometria
1. ábra.
Tekintsünk most egy sugarú gömbfelületre írt egyszerű zárt görbét, jelöljük a hosszát -val. A görbe a
gömbfelületet két részre bontja (és itt, a síkbeli esettel ellentétben a két rész közül egyik sincs kitüntetve a
másikkal szemben: mindkettő kerületű gömbi idom), ezek felszínét jelöljük -gyel és -vel. Az alábbi
egyenlőtlenséget fogjuk gömbi izoperimetrikus egyenlőtlenségnek nevezni és bebizonyítani:
(
3
)
1.3. Megindokoljuk, hogy miért ezt az állítást érdemes a síkbeli (2) tétel gömbi megfelelőjének tekinteni.
Vegyük észre először, hogy esetén a (3) egyenlőtlenség automatikusan teljesül. A számtani és
a mértani közép közti egyenlőtlenségből ugyanis
adódik, felhasználva azt is, hogy és összege a teljes gömb felszínével, -vel egyenlő.
Tegyük fel most, hogy . Azt állítjuk, hogy a (3) egyenlőtlenség egyenértékű azzal, hogy a
hosszúságú zárt görbe által határolt kisebbik felületdarab felszíne legfeljebb akkora, mint egy kerületű
gömbi körlap (azaz gömbsüveg) felszíne. Állapítsuk meg először is, mekkora egy kerületű gömbsüveg
felszíne az sugarú gömbön. Nyilván elegendő a két komplementer gömbsüveg közül a kisebbikre
szorítkoznunk.
277
gömbi geometria
2. ábra.
A határoló kör sugara („légvonalban”, tehát nem a gömb felületén mérve) , ezt felhasználva a
gömbsüveg magasságára adódik. A gömbsüveg

felszínére a képletből így a kifejezést kapjuk.
A összefüggést fölhasználva (3) átírható a
alakba, amely a változóban másodfokú egyenlőtlenség. A feltétel mellett megoldva látjuk,

hogy ez az egyenlőtlenség egyenértékű a
egyenlőtlenséggel, ahol a jobboldalon éppen az imént megtalált kifejezés áll.
1.4. Most megmutatjuk, hogyan vezethető le a síkbeli izoperimetrikus egyenlőtlenség a gömbiből. Tegyük fel
tehát, hogy érvényes az 1.2. pontban kimondott gömbi izoperimetrikus egyenlőtlenség.
3. ábra.
Legyen adott egy síkbeli egyszerű zárt görbe, amelynek hossza , és amely területű síkidomot határol
körül. Válasszuk ki és rögzítsük a sík egy pontját és illesszünk a sík egyik oldalára egy -ben érintő
sugarú gömböt. Vetítsük rá a görbét a gömb felületére a gömb középpontjából. Ilyen módon gömbre írt egyszerű
zárt görbét nyertünk. Jelöljük ennek hosszát -rel, a keletkező két gömbi tartomány közül a félgömbnél
kisebbnek a felszínét pedig -rel. Írjuk fel ezekre a gömbi izoperimetrikus egyenlőtlenséget:
azaz, -vel osztva:
(
4
)
Képzeljük el, hogy most -ből „felfújjuk” az érintő gömböt, azaz a sugarát, -et elkezdjük növelni,
miközben a érintkezési pontot változatlanul megtartjuk (tehát a gömb középpontját is távolítjuk a síktól).
Vizsgáljuk meg, hogyan változnak a fenti képletben szereplő mennyiségek, ha minden határon túl
növekedik. Látható, hogy a gömbfelület egyre nagyobb darabja egyre jobban belesimul a síkba, és a gömbre írt
görbe, valamint az általa határolt (kisebbik) gömbi tartomány egyre jobban, minden határon túl megközelíti az
eredeti síkgörbét, illetve az általa határolt síkidomot. Ezért a és mennyiségek minden határon túl
278
gömbi geometria
megközelítik -t és -t. A (4) egyenlőtlenség minden -értékre érvényben van, ezért érvényben marad a
benne szereplő mennyiségek határértékeire is. A tag 0-hoz tart, így a határátmenettel nyert
egyenlőtlenség
amit bizonyítani akartunk.
1.5. Megjegyzések. 1. Az 1.4. alatti okoskodás lényegi eleme az ún. geometriai határátmenet alkalmazása volt,
amelynek során nemcsak számértékű függvényeknek, hanem geometriai idomok seregének konvergenciájával
érveltünk. Kimondatlanul felhasználtuk például, hogy konvergens görbesereg limesz-görbéjének a hossza
egyenlő a seregben szereplő görbék hosszainak a limeszével, stb. Bár az ilyenfajta okoskodások szemléletünk
alapján nyilvánvalóan helyesek, mégis szigorú matematikai megalapozást igényelnének. Ettől itt eltekintünk. A
geometriai határátmenet elve a későbbiekben is lényeges szerepet fog játszani bizonyításainkban (ld. 3.4. és
4.4.); azokon a pontokon is szemléletünkre építünk majd.
2. Annak tisztázásával sem foglalkozunk, hogy pontosan mit is értsünk görbék hosszán és síkidomok területén.
Ezen kérdések matematikailag hiánytalan megválaszolása olyan jelenségeket is felszínre hozna, mint például
olyan folytonos görbe, amelynek nincsen hossza, vagy olyan ponthalmaz, amelynek nincsen területe. Anélkül,
hogy ennek részleteibe belemennénk, állapodjunk meg abban, hogy itt és a továbbiakban csak olyan görbéket és
idomokat vizsgálunk, amelyeknek van ívhossza, illetve területe.
3. Látható, hogy a gömbi izoperimetrikus egyenlőtlenség (3) alakjában a gömb sugarának -szorosára történő
változtatása (és a görbe arányos kinagyítása, illetve zsugorítása) mindkét oldalnak ugyanazzal a számmal
történő megszorzását eredményezi. Ezért elegendő lesz az egyenlőtlenséget egyetlen rögzített -érték mellett
bebizonyítani. A legkényelmesebb választás nyilván , emiatt további vizsgálatainkban egységnyi
sugarú gömbre fogunk szorítkozni. Ez a megállapodás képleteink alakját is jelentősen egyszerűsíti.
4. A síkgeometriával fennálló analógia okán a gömbfelületen elhelyezkedő idomok felszínét nyugodtan

nevezhetjük ezek területének, így pl. beszélhetünk gömbsüveg, gömböv, gömbháromszög területéről.
Megállapodhatunk abban, hogy az ilyenfajta idomok esetében a felszín vagy terület kifejezést egyaránt
használhatjuk ugyanannak a mennyiségnek a megnevezésére.
5. Nyilvánvaló, hogy a síkbeli izoperimetrikus egyenlőtlenség körök esetében egyenlőséggel teljesül, továbbá
azt is könnyű ellenőrizni, hogy a gömbre vonatkozó (3) tételben is egyenlőség áll, ha a szóban forgó görbe kör.
Jóval kevésbé magától értetődő, hogy mind a síkbeli, mind a gömbi esetben egyenlőség csak kör esetén
lehetséges. Ennek az (egyébként szemléletünk alapján nagyon is hihető) állításnak az igazolása az itt
tárgyalandóktól eltérő eszközöket igényel, úgyhogy a bizonyítástól eltekintünk.
2. 2. Konvexitás, konvex gömbi alakzatok

2.1. Hasznos észrevétel a síkbeli izoperimetrikus egyenlőtlenséggel kapcsolatban, hogy azt elegendő konvex
síkidomokra bebizonyítani, ugyanis az általános eset ennek egyszerű következménye. (Emlékeztetőül: a sík egy
részhalmazát konvexnek nevezzük, ha bármely két pontjával együtt azok összekötő szakaszát is tartalmazza.)
279
gömbi geometria
4. ábra.
Vegyük tudniillik az adott (nem feltétlenül konvex) síkidom konvex burkát (azaz a síkidomot tartalmazó lehető
legszűkebb konvex halmazt), ennek a területe nyilván nem kisebb az eredeti idom területénél, valamint könnyen
átlátható, hogy a kerülete nem nagyobb az eredeti idom kerületénél (hiszen a konvex burok határvonala úgy
nyerhető az eredeti idom határvonalából, hogy annak egyes darabjait egyenes szakaszokkal helyettesítjük). Ezért
ha az (1) egyenlőtlenség teljesül a konvex burokra, akkor annál inkább teljesül az eredeti síkidomra.
2.2. Szeretnénk valamilyen hasonló eljárással a konvex alakzatok esetére redukálni a gömbi izoperimetrikus
egyenlőtlenség bizonyítását. Ezzel kapcsolatban a gondot az okozza, hogy a gömbfelületen nem tudjuk bármely
két pont között a szakasz fogalmát egyértelműen definiálni. A gömbfelület pontjai között a lehető legrövidebb
felületi görbe mindig főkörív. Ha két pont nem átellenes, akkor a közöttük futó két főkörív közül nyilván a
rövidebbiket érdemes a pontokat összekötő gömbi szakasznak tekinteni. Viszont ha átellenes pontpárról van szó,
akkor az őket összekötő végtelen sok egyforma hosszú főkörív közül nincs okunk bármelyiket is kitüntetni és
szakasznak nevezni. Emiatt el kell fogadnunk a gömbfelület geometriájának azt a „hiányosságát”, hogy nem
teljesül (pontosabban, csak kivételekkel teljesül) az a sík- és térgeometriában gyakran használt alaptulajdonság,
hogy bármely két különböző pont egyértelműen meghatároz egy szakaszt, amelynek az adott pontok a
végpontjai.
A konvexitás definíciójának gömbfelületre történő átültetésénél tehát figyelemmel kell lennünk az átellenes
pontpárok kivételes viselkedésére. A legkényelmesebb eljárás az, hogy a konvexitás fogalmát eleve csak olyan
gömbi ponthalmazokra értelmezzük, amelyekben nem fordul elő átellenes pontpár. Például, ha a szóban forgó
ponthalmaz valamely, a gömb középpontján áthaladó síknak szigorúan az egyik oldalán fekszik (nevezzük az
ilyen halmazokat félgömbnél kisebbnek), akkor nyilvánvalóan nem tartalmaz átellenes pontpárt. Világos, hogy
félgömbnél kisebb halmazra vonatkoztatva a konvexitás szokásos (síkbeli) definíciója szóról szóra átvihető,
valamint hogy bármely félgömbnél kisebb halmaznak egyértelműen létezik konvex burka (azaz a legszűkebb
olyan konvex gömbi ponthalmaz, amely az adott halmazt tartalmazza). Az alábbiakban látni fogjuk, hogy azzal,
hogy a gömbi konvexitás és konvex burok értelmezésénél csak félgömbnél kisebb halmazokra szorítkozunk,
nem veszítünk lényeges információt: azok a gömbi idomok, amelyek konvexitása okoskodásainkban felmerül,
mind félgömbnél kisebbek lesznek.
Megjegyzés. A konvexitás fogalmát a gömbfelület tetszőleges részhalmazai körében a következőképpen szokás

értelmezni: konvexnek nevezünk egy gömbi ponthalmazt, ha bármely két nem átellenes pontjával együtt az őket
összekötő gömbi szakaszt is tartalmazza. (Ezen definíció értelmében konvex például egy főkör vagy egy
átellenes pontpár is.) Látható, hogy ez kiterjesztése az általunk félgömbnél kisebb halmazokra elfogadott
konvexitás-definíciónak.
2.3. A gömbi izoperimetrikus egyenlőtlenség bizonyítása céljából az 1.3. és 1.5.3 pontokban tett észrevételek
miatt elegendő a
egyenlőtlenséget igazolni, ahol az egységnyi sugarú gömbfelületre írt, -nél rövidebb egyszerű zárt
görbe hossza, és pedig a görbe két oldalán keletkező két gömbi idom területe.
280
gömbi geometria
Megmutatjuk, hogy bármely, az egységgömb felületére írt, -nél rövidebb zárt görbe félgömbnél kisebb.
Ezt a tényt a bizonyítás egy döntő lépésében később is fel fogjuk használni (ld. 5.2.). (Játékos feladat
formájában így is fogalmazhatunk: tegyük föl, hogy egy (gömbölyű) alma héján mászó hangya bejárt egy
kiindulópontjába visszatérő utat, ami rövidebb az alma kerületénél; bizonyítsuk be, hogy az alma félbevágható
úgy, hogy az egyik fél érintetlen.)
Legyen adott tehát az egységgömb felületén egy -nél rövidebb zárt görbe. Válasszunk két pontot a görbén,
-t és -t úgy, hogy felezzék a görbét, azaz a és között keletkező két részív hossza egyenlő
legyen. Ekkor és nem átellenesek a gömbön, hiszen gömbi távolságuk legfeljebb a görbe teljes
hosszának a fele, ami kisebb -nél. Jelöljük -fel a gömbi szakasz felezőpontját és tekintsük azt az
síkot, amely áthalad a gömb középpontján és merőleges az egyenesre. Azt állítjuk, hogy a
görbének nincs közös pontja az síkkal.
5. ábra.
Indirekt módon tegyük fel, hogy a görbének valamely pontja az síkba esik. Vegyük a görbe
ívét és fűzzük hozzá az görbeívnek az -re vonatkozó tükörképét, az ívet. Ezzel folytonos
görbét nyertünk, amely a pontot -vel köti össze, és amelynek a hossza egyenlő az eredeti görbe
ívének hosszával, azaz a teljes hossz felével. Viszont ez lehetetlen, ugyanis a pont éppen
átellenes -vel. (Ennek magyarázatául csak annyit kell meggondolni, hogy az egyenesre és az
síkra vonatkozó tükrözések egymásutánja az -ra vonatkozó középpontos tükrözéssel egyenlő.) Ezzel
megmutattuk, hogy az eredeti görbének nincs közös pontja az síkkal, így teljes egészében annak egyik
oldalán fekszik.
2.4. Az imént bizonyítottak miatt az egységgömbre írt -nél rövidebb egyszerű zárt görbe által határolt két
gömbi tartomány közül is az egyik szükségképpen félgömbnél kisebb. Az 1.3. pontban tisztázottak szerint erről
az idomról kell bebizonyítanunk, hogy a területe legfeljebb akkora, mint az azonos kerületű gömbsüvegé. Ezt az
állítást most már elegendő lesz (félgömbnél kisebb) konvex gömbi idomokra belátnunk. A síkbeli okoskodással
megegyező módon mondhatjuk ugyanis, hogy az idom konvex burkának a területe legalább akkora, kerülete
pedig legfeljebb akkora, mint az idomé, ezért ha a konvex burokról tudjuk, hogy teljesíti a kívánt
egyenlőtlenséget, ez annál inkább fennáll az eredeti idomra. (Itt azt a nyilvánvaló tényt is felhasználtuk, hogy
félgömbnél kisebb gömbsüvegek körében a nagyobb területűnek a kerülete is nagyobb.)
Tételünk bizonyításához tehát az alábbi állítást elegendő igazolnunk: ha és jelöli egy az egységgömb
felületén elhelyezkedő, félgömbnél kisebb konvex gömbi idom területét, illetve kerületét, akkor
.
Szóhasználatunk egyszerűsítése végett nevezzük gömbi konvex lemeznek az egységgömb felületének bármely
olyan részhalmazát, amely
281
gömbi geometria
• félgömbnél kisebb,
• konvex,
• tartalmaz három nem egy főkörön fekvő pontot, és
• zárt (azaz a határát tartalmazza).
(Az első két követelményt nem szükséges magyarázni. A harmadik azt zárja ki, hogy a halmaz gömbi szakasszá
fajuljon el, és azzal egyenértékű, hogy a szóban forgó gömbi konvex halmaznak van belső pontja, azaz olyan
pontja, amellyel együtt egy körülötte rajzolt elég kicsiny sugarú gömbi körlemez is része a halmaznak. A
negyedik követelmény pusztán „esztétikai” jellegű, lényegi szerepe nincs, hiszen a határ (vagy a határ egy
részének) elhagyása vagy hozzávétele sem a területet, sem a kerületet nem befolyásolja.)
Ezekután a bizonyítani kívánt tételt így fogalmazhatjuk: bármely gömbi konvex lemez területére és
kerületére fennáll a egyenlőtlenség.
2.5. Gömbi konvex lemezek egy fontos speciális esetét: gömbi konvex sokszögeket vizsgálunk.
Egy gömbháromszög nem más, mint a gömbfelület három, nem egy főkörre eső pontjának a gömbi konvex
burka. (A konvex burok képzéséhez vegyük észre, hogy három ilyen pont szükségképpen félgömbnél kisebb
halmazt alkot.) Másik lehetőség gömbháromszög származtatására a következő. Triédernek vagy háromoldalú
térszögletnek nevezzük a tér egy részhalmazát, ha előáll mint három olyan zárt féltér közös része, amelyek
határoló síkjainak egyetlen közös pontja van (a triéder csúcsa). A gömbháromszögek pontosan azok a halmazok,
amelyeket a gömb középpontjában elhelyezkedő csúcsú triéderek metszenek ki a gömb felületéből. Világos,
hogy a gömbháromszög és az őt kimetsző triéder kölcsönösen egyértelműen meghatározzák egymást. A triéder
élei félegyenesek, amelyek a gömbháromszög csúcsait döfik ki a gömbfelületből, a triéder lapjai pedig
szögtartományok, amelyek a gömbháromszög oldalszakaszait metszik ki. Látható, hogy a gömbháromszög
oldalai egyenlők a triéder megfelelő lapjaihoz tartozó középponti szögekkel, a gömbháromszög szögei pedig
egyenlők a triéder lapjai között fellépő szögekkel.
6. ábra.
Magasabb oldalszámú gömbi konvex sokszögeket is hasonló módon származtathatunk. Nevezzük konvex
térszögletnek a tér egy részhalmazát, ha előáll mint véges sok, közös ponton (a térszöglet csúcsán) áthaladó
határsíkú zárt féltér metszeteként, nem tartalmaz teljes egyenest és nem fekszik egy síkban. A konvex térszöglet
a triéder általánosítása. Élei félegyenesek, lapjai szögtartományok. Most definiálhatjuk a gömbi konvex
sokszögeket mint a gömbfelületből a középpontban elhelyezkedő csúcsú konvex térszögletek által kimetszett
halmazokat. Ugyanúgy, mint a gömbháromszögek esetében, megállapíthatjuk, hogy a gömbi konvex sokszög és
az őt kimetsző konvex térszöglet kölcsönösen egyértelműen meghatározzák egymást, továbbá adataik között
ugyanazok az összefüggések fönnállnak.
A gömbháromszögekhez hasonló módon a magasabb oldalszámú gömbi konvex sokszögeket is értelmezhetjük

mint félgömbnél kisebb véges pontrendszerek gömbi konvex burkait. Nem könnyű viszont annak (az egyébként
szemléletünk által könnyedén befogadható ténynek) a szabatos bizonyítása, hogy ilyen módon ugyanahhoz a
fogalomhoz jutunk; ezektől a technikai részletektől itt eltekintünk.
282
gömbi geometria
3. 3. Dualitás a gömbfelületen
3.1. A gömbfelület részhalmazai között értelmezzük az úgynevezett dualitási relációt, amely gömbi konvex
lemezek körében különösen hasznos lesz.
Jelöljük -vel az középpont körüli egységgömb-felületet. Tetszőleges részhalmazra

definiáljuk duálisát, a halmazt a következőképpen: álljon mindazon
pontokból, amelyekre az félegyenes legalább 90 fokos szöget zár be az összes olyan
félegyenessel, ahol . Képlettel:
ahol a jobboldalon két vektor skaláris szorzata szerepel. (Megjegyezzük, hogy -ot szokás poláris
halmazának is nevezni. Az is előfordul, hogy az általunk megadott halmaz helyett annak a gömb
középpontjára vonatkozó tükörképét tekintik duális vagy poláris halmaznak.)
7. ábra.
Rögtön látható például, hogy az üres halmaz duálisa az egész gömbfelület, és megfordítva, duálisa az üres
halmaz. Néhány további egyszerű példa is könnyen átlátható: félgömb duálisa egyetlen pont (és megfordítva);
félgömbnél kisebb gömbsüveg duálisa ugyancsak félgömbnél kisebb gömbsüveg; főkör duálisa egy átellenes
pontpár (és megfordítva); fél-főkör duálisa egy másik fél-főkör; félkörnél rövidebb, hosszúságú gömbi
szakasz duálisa szögű gömbkétszög (és megfordítva).
3.2. Néhány általános észrevételt teszünk duális halmazokkal kapcsolatban. Először is magától értetődő az az
összefüggés, hogy bővebb halmaz duálisa szűkebb, azaz esetén szükségképpen
teljesül. Könnyen látható továbbá, hogy ha a halmaz tartalmaz három, nem egy főkörön fekvő
pontot, akkor félgömbnél kisebb.
283
gömbi geometria
8. ábra.
Válasszunk ugyanis egy ilyen -beli ponthármas által kifeszített gömbháromszög

belsejében egy tetszőleges pontot, ekkor az -n áthaladó, -ra merőleges síknak szigorú
értelemben a túlsó oldalán fekszik. Ezt azzal indokolhatjuk, hogy tetszőleges pontot választva
definíciója miatt mindhárom csúcs, és így az egész gömbháromszög is az -re
merőleges síknak a -vel átellenes oldalán van, és miután a gömbháromszögnek belső pontja, az
és félegyenesek szöge derékszögnél nagyobb.
Azt sem nehéz belátni, hogy bármely, nem egy főkörön fekvő gömbi halmaz duálisa konvex (a 2.2. pontban
tisztázott értelemben).
9. ábra.
Ha ugyanis ilyen halmaz, és , a duális halmaz pontjai, akkor része

annak a ( -től és -től legtávolabbi) gömbkétszögnek, amelyet az -re és -re
merőleges síkok határolnak, azaz a gömbi szakasz duálisának. Ha befutja a gömbi
szakaszt, akkor az -re merőleges sík ebbe a gömbkétszögbe sosem metsz bele, emiatt mindvégig a
halmazban marad.
284
gömbi geometria
Megjegyezzük, hogy ha a konvexitást a 2.2.-beli megjegyzés szerint értelmeznénk a gömbön, akkor azt is
állíthatnánk, hogy a gömbfelület bármely részhalmazának duálisa konvex.
Észrevehetjük, hogy a duálisként előálló halmazok mindig zártak (abban az értelemben, hogy összes
határpontjukat tartalmazzák). Ez annak a következménye, hogy a -ot definiáló feltételrendszer csupa
típusú (azaz egyenlőséget is megengedő) egyenlőtlenségből áll. Márpedig ha egy folytonos függvény
(esetünkben az vektorral történő skaláris szorzás) egy halmaz minden pontjában értéket vesz
fel, akkor értéket vesz fel a halmaz határpontjaiban is.
Eddigi megállapításainkat összegezve kimondhatjuk, hogy bármely gömbi konvex lemez duálisa ugyancsak
gömbi konvex lemez. Ehhez a 2.4. alatt megkövetelt négy tulajdonság közül már csak a harmadiknak a
teljesülését kell tisztáznunk, azaz azt, hogy a duális halmaznak van belső pontja. Ha gömbi
konvex lemez, akkor választhatunk olyan -n átmenő síkot, amelynek szigorúan az egyik oldalán van.
Zártságának köszönhetően az halmaz ettől a síktól pozitív távolságra helyezkedik el, és így része egy
alkalmas, félgömbnél kisebb gömbsüvegnek. Emiatt tartalmazza ezen gömbsüveg duálisát, ami szintén
gömbsüveg, és így -nak van belső pontja.
Gömbi konvex lemezek duálisát a következő szemléletes eljárással is származtathatjuk. Mozgassunk egy
félgömb alakú „sapkát” a gömbön úgy, hogy a középpontja fussa be az adott gömbi konvex lemez minden
pontját. Ekkor a sapka által érintetlenül hagyott gömbi tartomány lesz (pontosabban, annak a lezárása,
azaz a határa hozzávételével nyert idom). Észrevehetjük (bár erre a tényre a későbbiekben nem lesz
szükségünk), hogy a sapka középpontját elegendő határvonalán körbemozgatni.
Kicsit több fáradsággal megmutatható az is, hogy bármely gömbi konvex lemez duálisának a duálisa saját maga.
(Többek között ez a tulajdonság indokolja a dualitás elnevezést: a matematika különféle területein fellépő
dualitási jelenségek mindig a vizsgált objektumok egyfajta párba állítását jelentik.) Erre az összefüggésre a
későbbiekben nem lesz szükségünk, úgyhogy igazolását az érdeklődő olvasóra hagyjuk.
3.3. Megvizsgáljuk a gömbi konvex sokszögek és duálisaik közötti összefüggéseket.
Tekintsünk először egy gömbháromszöget az középpontú, egységnyi sugarú

gömbfelületen. Ennek duálisa szintén gömbháromszög, amelynek , és csúcsait azok az -
ból induló félegyenesek döfik ki -ből, amelyek merőlegesek rendre az , , illetve
síkokra és a gömbháromszöget nem tartalmazó félterekbe (azaz „kifelé”) mutatnak.
Jelöljük az gömbháromszög oldalait -val, -vel, -vel, szögeit -val, -val, -val
(mégpedig a szokásos megállapodás szerint úgy, hogy az csúccsal szemközti oldal hossza, az -
nál levő szög mértéke radiánban, stb.), területét -vel és kerületét -val. Állapodjunk meg abban, hogy a
duális gömbháromszög adataira ugyanezeket a jeleket használjuk -gal ellátva.
285
gömbi geometria
10. ábra.
Rögtön leolvashatók az alábbi összefüggések:
Felhasználjuk a gömbháromszögek területére vonatkozó ún. Girard-formulát, amely szerint
és persze ugyanígy
Ezekből közvetlenül nyerjük a
illetve
képleteket. Megállapítottuk tehát, hogy minden gömbháromszögre érvényes a

összefüggés.
A következő lépésben vizsgáljuk meg egy tetszőleges gömbi konvex sokszög duálisát. Jól látható, hogy
ugyanakkora oldalszámú gömbi konvex sokszög, mégpedig az, amelynek a csúcsait az oldalait
tartalmazó síkokra -ban kifelé állított merőleges félegyenesek döfik ki -ből. Ilyen módon csúcsai
párba állíthatók oldalaival, oldalai pedig csúcsaival. Ugyanolyan módon, mint a
gömbháromszögek esetében, fennállnak az
egyenlőségek, ahol jelöli tetszőleges csúcsánál levő szögét és az ezen csúccsal párba állított -
beli oldal hosszát, illetve jelöli tetszőleges oldalát és pedig a vele párba állított -beli csúcsnál
levő szöget. A Girard-formula közvetlen általánosításaként (például háromszög-felbontással) adódnak az alábbi
képletek az -oldalú gömbi konvex sokszög (és duálisa) területére:
286
gömbi geometria
ahol az és számok az , illetve az sokszög szögei. Ezekből a gömbháromszögekre elvégzett

számolással azonos módon adódnak a
(
5
)
egyenlőségek, most már tetszőleges gömbi konvex sokszögre kiterjedő érvénnyel.
3.4. Észrevehetjük, hogy ezek a képletek változatlanul érvényben maradnak tetszőleges gömbi konvex lemezre
és duálisára vonatkoztatva is.
Legyen adott ugyanis az gömbi konvex lemez. Közelítsük meg -et minden határon túl gömbi konvex
sokszögeknek egy sorozatával. (Ilyen sorozatot nyerünk például, ha határvonalát véges sok
osztóponttal felosztjuk, tekintjük az osztópontok konvex burkát, és a felosztást minden határon túl sűrítjük.)
Ekkor az sorozat is -hoz közeledik minden határon túl. (Fölfigyelhetünk például arra, hogy ha az
sorozat belülről közelíti meg -et, mint az iménti példában, akkor kívülről zsugorodik rá -ra.)
Az sokszögek területe és kerülete az gömbi konvex lemez területéhez, illetve
kerületéhez tart, és ugyanez igaz lesz a duális idomok területeire és kerületeire: a sorozat -hoz, a
sorozat -hoz tart. Felhasználva, hogy a 3.3. pontban bizonyítottak szerint minden -re teljesülnek a
egyenlőségek, ugyanez érvényes a bennük szereplő
számsorozatok határértékeire is, azaz a (5) képlet bármely gömbi konvex lemezre fennáll.
4. 4. Paralleltartományok
4.1. Síkbeli (és persze térbeli, sőt, magasabb dimenziós) konvex idomok vizsgálatához hasznos segédeszközt
nyújtanak ezek ún. paralleltartományai. Ha tetszőleges síkbeli halmaz és tetszőleges pozitív szám,
akkor a halmaz sugarú paralleltartományát, a halmazt úgy értelmezzük, mint az összes -
beli középpontú, sugarú zárt körlemez egyesítését.
11. ábra.
Az érdeklődő olvasó könnyedén igazolhatja, hogy konvex esetén is konvex, valamint maga is
felderítheti, milyen összefüggések állnak fenn és területe, illetve kerülete között, ha konvex
sokszög. (Az olvasó arra is fölfigyelhet, hogy ezek az összefüggések érvényüket vesztik, ha elejtjük a
konvexitás feltételét.)
4.2. Átültetjük a paralleltartományok definícióját a gömbfelületre. Legyen adott az gömbi konvex lemez és
a pozitív szám, melyre teljesül. Most is definiáljuk az gömbi konvex lemez
287
gömbi geometria
sugarú paralleltartományát, -t, mint az összes -beli középpontú, sugarú zárt gömbi körlap
egyesítését. Érdemes ezt a definíciót még azzal a esetre vonatkozó megállapodással kiegészíteni,
hogy 0 sugarú paralleltartománynak magát az halmazt tekintjük.
Megjegyezzük, hogy (a síkbeli esettel ellentétben) a gömbi konvex lemezek paralleltartományai általában nem
konvexek. (Sőt, amint erről az olvasó könnyen meggyőződhet, egy gömbi konvex sokszög esetében például
semmilyen pozitív sugarú paralleltartomány sem konvex.) Arra is érdemes fölfigyelni, hogy a 3.2. pontbeli
„sapkás” észrevétel fényében az gömbi konvex lemez duálisa éppen az paralleltartomány
komplementere (a határvonal hovatartozásától eltekintve).
4.3. Gömbi konvex sokszögek paralleltartományainak szerkezetét, majd ezek kerületét vizsgáljuk.
12. ábra.
Legyen adott az gömbi konvex -szög, továbbá a szám. Indítsunk

mindegyik csúcsából az oda befutó mindkét oldalra merőlegesen kifelé egy-egy hosszúságú gömbi szakaszt.
Ezzel az paralleltartomány -en kívül eső részét feldaraboltuk darab gömbi körcikkre és darab
gömböv-cikkre. Az -edik csúcsnál keletkező gömbi körcikk középponti szöge , ahol az
sokszög szöge az -edik csúcsban, továbbá a -edik oldal mentén keletkező gömböv-cikk középponti szöge
egyenlő -vel, a sokszög -edik oldalával.
Az paralleltartomány határvonala a körcikkek és a gömböv-cikkek azon határ-köríveiből áll, amelyek nem

főkörívek. Ezen körívek („légvonalban” mért) sugara a körcikkek esetében , míg a gömböv-cikkek
esetében . Ívhosszaik tehát , illetve . Ezt felhasználva
az paralleltartomány kerületét ezek összegeként így határozhatjuk meg:
ahol a -gal jelölt adatok a duális gömbi konvex sokszögre vonatkoznak (ld. 3.3.). Ez a képlet nyilván
érvényben van a (mindeddig kizárt) esetben is.
288
gömbi geometria
A sugarú gömbi paralleltartományok 4.2.-beli definíciója akkor is értelemmel bír, ha nagyobb -

nél, viszont ilyenkor a körcikkekre és gömböv-cikkekre való felbontás, és az ennek segítségével nyert kerület-
képlet nem marad érvényben: a körcikkek között átfedések lépnek fel. (Tulajdonképpen már
esetén a szóban forgó körcikkek és gömböv-cikkek gömbháromszögekké válnak, de ez a kerület kiszámítását
ekkor még nem befolyásolja.) Ezért eleve kikötöttük, hogy csak legfeljebb sugarú gömbi
paralleltartományokkal foglalkozunk.
Megjegyezzük, hogy ugyanilyen módszerrel területére vonatkozóan is hasonlóan egyszerű kifejezés

nyerhető: az olvasó ellenőrizheti, hogy esetén
.
4.4. Az imént nyert információt a 3.4.-ben megismert módszerrel ki tudjuk terjeszteni tetszőleges gömbi konvex
lemezek esetére. Legyen ugyanis gömbi konvex lemez és tetszőleges szám.
Válasszunk -hez tartó sokszögsorozatot úgy, ahogy azt 3.4-ben tettük. Ekkor a paralleltartományok
sorozata az paralleltartományhoz fog tartani, és ugyanez érvényes lesz duálisaikra is. Emiatt
a kerületekre felírt képlet a benne szereplő
sorozatok határértékeire is fennáll. Ezzel tetszőleges gömbi konvex lemez sugarú paralleltartományának
kerületére megkaptuk a
(
6
)
képletet, amely kulcsszerepet fog játszani az izoperimetrikus egyenlőtlenség bizonyításában.
5. 5. A gömbi izoperimetrikus egyenlőtlenség

bizonyítása
5.1. Célunk a tetszőlegesen adott gömbi konvex lemez területére és kerületére 2.4.-ben kimondott
egyenlőtlenség bizonyítása. Ezt az egyenlőtlenséget átrendezéssel a
alakba írhatjuk. Felhasználva a 3.4.-ben nyert összefüggést, megállapíthatjuk, hogy a
(
7
)
egyenlőtlenséget kell bizonyítanunk. Vessük ezt össze a 4.4.-ben megtalált (6) képlettel. Ahhoz, hogy
kapcsolatot találjunk (6) és (7) között, használjuk föl az alábbi jól ismert egyenlőtlenséget, mely szerint
tetszőleges , , és valós számokra
(
8
289
gömbi geometria
teljesül. (Ez egyébként az ún. Cauchy–Schwarz-egyenlőtlenség speciális esete, amelyet az olvasó közvetlen
számolással maga is könnyűszerrel igazolhat.)
A (8) egyenlőtlenséget , , ,
szereposztással alkalmazva és felhasználva, hogy , (6)-ból azt az
összefüggést nyerjük, hogy a
egyenlőtlenség minden 0 és közötti szám esetén fennáll.
5.2. A (7) egyenlőtlenség bizonyításához tehát elegendő egyetlen olyan számot

találnunk, amelyet az adott gömbi konvex lemez paralleltartománya sugarául választva
kerülete legalább -nek adódik.
Képzeljük el, hogy a sugarat folytonosan növeljük 0-tól -ig. Ennek során az idom
határvonala az határával egybeeső kiinduló helyzetből folytonos mozgással átkerül az duális gömbi
konvex lemez határával egybeeső véghelyzetbe. Szemléletünk azt sugallja, hogy ahhoz, hogy a zárt görbe
folytonos mozgással (úgy, hogy közben mindvégig zárt görbe marad) átkerüljön a gömb „túlsó” oldalára,
valamilyen közbülső helyzetben biztosan hosszabbra kell, hogy nyúljon, mint a gömb egyenlítője, azaz .
Ennek a szemléletes ténynek a bizonyításához nyújt segítséget az, hogy 2.3.-ban megállapítottuk: a -nél
rövidebb gömbi zárt görbék félgömbnél kisebbek. Tekintsük ugyanis az idomok határgörbéit. A kiinduló
helyzetben a görbe -et tartalmazó oldalának területe -nél, a félgömb felszínénél kisebb (hiszen ekkor ez
maga ), míg a végső helyzetben -nél nagyobb, hiszen komplementere, az halmaz is félgömbnél
kisebb. Ezért valamilyen közbülső pillanatban az halmaz határgörbéje éppen felezi a gömb felszínét.
Ebben a pillanatban viszont nyilván lehetetlen, hogy ez a görbe félgömbnél kisebb legyen. Így a hossza sem
lehet -nél kisebb, mert akkor ellentmondana a fent idézett megállapításnak. (Bár nincs rá tényleges
szükség, a 4.3. végén ismertetett képlet felhasználásával a kérdéses -érték meg is határozható:
.)
Ezzel a (7) egyenlőtlenséget beláttuk, és ez az előrebocsátottak figyelembevételével azt jelenti, hogy a gömbi
izoperimetrikus egyenlőtlenség bizonyítását befejeztük.
290
A sündisznó megfésülése és egyéb
gyakorlati problémák
Szűcs, András
1. 1. Bevezető
Elsőként a címben említett fontos gyakorlati problémát vizsgáljuk meg, hogy ti. meg lehet-e fésülni egy
sündisznót? Vagyis rá lehet-e simítani az összegömbölyödött sündisznó felületére a tüskéit úgy, hogy sehol se
keletkezzen „forgója”, azaz e lesimított tüskék folytonosan változzanak pontról pontra.
A valós probléma kísérleti megoldása helyett adjunk matematikai modellt problémánkra. Jelöljük -vel a
gömbfelületet, vagyis a következő halmazt:
A gömbfelület minden pontjából induljon ki egy egységvektor – méghozzá követeljük meg, hogy minden ilyen
vektor legyen a kezdőpontjában -höz fektetett érintősíkban. Ezen érintővektorok folytonosan függjenek az
érintési ponttól.
Világos, hogy még egyszerűbben is megfogalmazhatjuk a feladatot a következőképpen: létezik-e egy

folytonos leképezés -ből -be, melyre igaz, hogy minden -re merőleges -
re.
Most, hogy megfogalmaztuk tisztán matematikailag a problémát, felvetődik a kérdés egy természetes
általánosítása. Vajon meg lehet-e fésülni az úszógumi, ill. a kétszemélyes úszógumi alakú sündisznót? (Ld. az
ábrát.) Ezek matematikai neve tórusz, ill. „kengyelfelület”.
1. ábra. Kétszemélyes úszógumi (kengyelfelület)
Pontosabb leírásuk a következő: Forgassunk meg egy körvonalat egy, a síkjában fekvő, de őt nem metsző
egyenes körül. A kapott forgásfelület a tórusz1.
Tekintsünk két diszjunkt tóruszt és mindkettőből hagyjuk el egy pontjának kis környezetét. A kapott lukas
tóruszokat kössük össze egy hengerrel, melynek két peremköre éppen a tóruszokon képződött peremgörbékhez
ragad. Végül a peremgörbéknél képződött sarkokat kerekítsük le, hogy egy sima felületet kapjunk. Ez a
kengyelfelület.
Vezessünk be néhány fogalmat, melyek a válaszok megadásában lesznek segítségünkre.
2. 2. A fésülködés tudományának alapfogalmai

2.1. Definíció. Legyen . Az -n értelmezett vektormezőnek nevezünk egy
folytonos függvényt.
1
Lásd Csikós Balázs cikkének első ábráját.
291
Szemlétesen úgy foghatunk fel egy ilyen vektormezőt, hogy az minden pontjába oda van helyezve egy
onnan kiinduló vektor. (Például legyen egy folyó medre. Egy adott pillanatban tekinthetjük minden
pontban a víz áramlásának sebességvektorát. Ez egy vektormező az -n.)
Minden vektorra fogja jelölni e vektor hosszát. Tekintsük az

körvonalat, és ezen egy
vektormezőt, amelyik sehol sem . Tekintsük minden pillanatban (azaz a kör minden pontjában) ezen
vektornak a vízszintessel bezárt szögét. Úgy tűnik, hogy ez a szög folytonosan függ a körvonal pontjától, hiszen
a körvonal egymáshoz közeli pontjaiban a vektorok egymással közel nulla szöget zárnak be és így a
vízszintessel közel egyenlő szögeket zárnak be. Meglepő módon ez mégsem igaz. Gondoljunk például a kör
érintő vektoraiból álló vektormezőre. Legyen a kiindulási pontban ez függőlegesen felfelé irányuló, azaz a
vízszintessel bezárt szög . Ha pozitív körüljárás szerint körbemegyünk a körön, akkor a vízszintessel bezárt
szög folytonosan nő, s mikor visszaérünk a kiindulási pontba az értéke -vel nagyobb lesz, vagyis
lesz.
2. ábra.
Hasonló jelenség lép fel minden más vektormezőre is az körvonalon. A vízszintessel bezárt szög
folytonosan változik2 Ekkor -val ugrik, ahol egy egész szám. Ezt a -t nevezzük az adott
vektormező körülfordulási számának.
Egy másik lehetséges leírását adja ugyanezen körülfordulási számnak az alábbi definíció.
Legyenek az pontok a körön olyan sűrűn, hogy az és által

meghatározott (rövidebbik) ív bármely két pontjához rendelt vektorok szöge legyen kisebb -nél.
2.2. Definíció. A vektormező körülfordulási számának vagy

forgásának mondjuk a következő kifejezés értékét:
2
A vízszintessel bezárt szög nem egyértelmű, de modulo egyértelmű. Pontosabb lenne tehát azt mondani, hogy e szöget folytonosan
tudjuk kiválasztani a lehetséges értékek közül mindaddig, míg vissza nem érünk a kezdőpontba. egészen addig, míg vissza nem érünk a
kezdőpontba.
292
Itt .
2.3. Feladat. (a) Ez a definíció korrekt, azaz a értéke független az pontok választásától (és
számától), amennyiben azok elegendően sűrűn vannak választva.
(b) A körülfordulási szám értéke egész szám.
2.4. Példa. A könnyebb megadás kedvéért képzeljük a kört a komplex számsík egységkörének. Ekkor a
és a vektormezők körülfordulási száma 1. A
vektormező körülfordulási száma 2, és általában a vektormezőé .
3. ábra.
2.5. Lemma. Legyenek a és vektormezők olyanok, hogy

tetszőleges -re és által bezárt szög legfeljebb . Ekkor és
körülfordulási száma megegyezik.
Bizonyítás. Legyen és legyen Ekkor

egy sehol sem nulla vektormező. Legyen a vektormező körülfordulási száma. Ez a -nek folytonos
függvénye. Másrészt egészértékű, tehát konstans.
2.6. Lemma. A körlemezen értelmezett sehol sem nulla vektormező a körlemez határán 0 körülfordulási
számú vektormezőt határoz meg.
Bizonyítás. Legyen az origó körüli sugarú körre való

megszorítás körülfordulási száma. (Nyilván tetszőleges sugarú körre értelmezhető a körülfordulási szám.)
Az előző lemmából következik, hogy nem változik, ha egy adott érték kis környezetében változik.
Másrészt, elég kis -re , hiszen a vektormező közel állandó az sugarú körön (
). Így függvény minden -re nulla. Speciálisan
Ezt akartuk belátni.
3. 3. A sündisznó-tétel
293
Nem nehéz belátni a következő lemmát.
3.1. Lemma. Legyen a és vektormezők körülfordulási száma 0,

és legyen egy olyan vektormező, melyre felezi és
szögét minden -re. Ekkor körülfordulási száma is 0.
Ezen lemmákból már könnyen megkapható a következő – ún. sündisznó-tétel – bizonyítása
3.2. Tétel. (Sündisznó-tétel)3 Az gömbfelületen nem létezik sehol sem nulla érintő vektormező.
Bizonyítás. Indirekte tegyük fel, hogy ilyen vektormező. Vetítsük a „déli féltekét” az É „északi sarkból” az
„egyenlítő” síkjára, vagyis a déli félgömb egy pontjához rendeljük az egyenlítő síkjának és az É
szakasznak a metszéspontját, legyen ez a vetítés . Vetítsük továbbá a déli félteke pontjaihoz rendelt
vektorokat (mindegyiket az adott érintősíkba képzelve) szintén az egyenlítő síkjára a következő módon: Az
pontbeli vektornak az a vektor feleljen meg, mely -et
köti össze az egyenlítő síkjának és az É szakasz menti eltoltjának metszetével. Vegyük észre,
hogy nem lehet 0-vektor. Az északi féltekén is definiálunk egy függvényt – ott a déli
sarkból való hasonló vetítés által.
4. ábra.
Tekintsük az egyenlítőt. Ott kaptunk két sehol sem 0 vektormezőt: -et és -

et, ahol egyenlítő. Mindkettő körülfordulási száma 0, hiszen kiterjeszthetők az egyenlítő
által határolt körlapra (ld. fenti lemma).
3.3. Feladat. Lássuk be, hogy az egyenlítő pontjában kapott vektorok, és

szimmetrikusak az egyenlítő -beli érintőjére.
Bizonyítás. Egyszerű térgeometria.
A feladatból és az előző lemmából következik, hogy az egyenlítőkör menti, ezen kör érintőiből álló
vektormezőnek is nulla a körülfordulása. Márpedig ennek nyilván (körüljárási iránytól függő előjellel).
A kapott ellentmondás bizonyítja, hogy az gömbön nem létezik folytonos, sehol sem nulla
érintővektormező.
3.4. Következmény. Mindig létezik a Földön olyan pont, ahol nem fúj a szél. (Ez persze lehet, hogy épp egy
tornádó középpontja.)
Valóban, a szél a Föld minden pontjában definiál egy érintő vektormezőt. Fizikai megfontolásokból feltesszük,
hogy ez a vektormező folytonos. Az előző tétel szerint egy ilyen vektormező nem lehet minden pontban nem
nulla.
3
Nem ritka a matematikában, hogy egy tétel nem a szerzőjéről van elnevezve. Valószínűleg itt is ez a helyzet.
294
Térjünk vissza szépítkezni akaró sündisznónkhoz. Vajon hogyan tudnánk segíteni szegényen, hogy meg tudjon
fésülködni? Egy lehetőség az, hogy átszúrjuk – persze kizárólag segítő szándékkal. (Matematikai modellünkön
ez úgy jelenik meg, hogy a sündisznót jelképező tömör golyót átfúrjuk, azaz kihagyjuk belőle egyik átmérőjének
egy kis -környezetét, majd a kapott lukas golyó éleit lekerekítjük.) Ugyanis az átszúrt sündisznó felülete
topológiailag a tóruszfelület4 (úszógumi). Ezen könnyen meg lehet konstruálni érintő vektormezőt, méghozzá
végtelen sok lényegesen különböző módon. (Vajon mit jelent az, hogy lényegesen különböző?)
Ám vigyázzunk, nehogy magával ragadjon minket a segíteni akarás vágya! Ha ugyanis egynél több lyukat
fúrunk szegény sününkbe, akkor már újra csak nem fog tudni megfésülködni. Ekkor a felülete egy
többszemélyes úszógumi alakját ölti, ezen pedig ismét csak nem létezik sehol sem nulla érintővektormező.
Ennek bizonyítása nem könnyű, e cikk végén vázolunk rá egy bizonyítást.
A segítségnyújtásnak egy másik, kevésbé szadista módja, ha megnöveljük szeretett sündisznónk dimenzióját. Ha
ugyanis nem a háromdimenziós térben tekintjük az gömbfelületet, hanem a négydimenziósban az
gömbfelületet, akkor ezen már nem nehéz megadni érintőmezőt. Ugyanis az
pontban a vektor érintővektor lesz (miután a
kezdőpontját az végpontjába toltuk), hogyha merőleges rá, azaz
Ilyen nem nulla vektort pedig könnyű megadni, pl.
(Ez nyilván folytonosan függ az -től.)
Vajon mi történik, ha tovább növeljük a gömb dimenzióját? Talán már sejti a választ az olvasó: Minden páros
-re az -beli gömbön létezik érintővektormező, míg páratlan -ekre nem létezik. Ezen állítás
első fele ugyanúgy bizonyítható, mint ahogy azt -re tettük. A második fele algebrai topológiai
eszközöket igényel.
Az olvasóra bízzuk annak belátását, hogy a négydimenziós térben a négydimenziós sündisznó felülete (vagyis
) még akkor is megfésülhető, hogyha felületének minden pontjában három darab tüskéje nő, és ezeket úgy
kell elrendezni, hogy minden pontban a három tüske páronként merőleges legyen és érintse a sündisznó felületét
(azaz az háromdimenziós érintőterében feküdjenek.).
(Sokáig nem tudták a topológusok, hogy vajon mely egészekre lehetséges az térbeli
gömbfelületen darab, minden pontban lineárisan független érintőmezőt megadni. Ma már tudjuk,
hogy ez csak és 8 esetén lehetséges. Az is ismeretes, minden -re, hogy pontosan hány
lineárisan független érintő vektormező adható meg az gömbön. Íme a válasz, amit Frank Adams
kiváló angol matematikus talált meg 1963-ban: Írjuk fel az számot alakban, ahol
páratlan, majd a számot írjuk fel alakban, ahol Akkor a vektormezők
száma )
4. 4. Az algebra alaptétele
A körülfordulási szám fogalma segítségével egyszerűen bizonyítható a matematika egyik legfontosabb tétele:
4.1. Tétel. (Az Algebra Alaptétele) Minden

polinomnak van komplex gyöke.
Bizonyítás. Legyen polinom. Mivel magasabb fokú, mint , így

létezik egy olyan nagy szám, hogy az -nél nagyobb(egyenlő) abszolút értékű komplex számokon
(például megfelel).
Legyen az sugarú körön , két vektormező. Az első
sehol sem 0, és a második is sehol sem 0, hiszen teljesül.
4
Két alakzatot topológiailag azonosnak tekintünk, ha abszolút nyúlékony, ámde eltéphetetlen (és ragaszthatatlan) anyagból elkészítve őket
egymásba alakíthatók. Pl. a körlap és a háromszöglap topológiailag azonosak.
295
4.2. Feladat. Felhasználva, hogy , bizonyítsuk be, hogy és

szöge minden -re kisebb, mint .
Tehát és körülfordulási száma egyenlő. Mivel körülfordulási száma , ezért

körülfordulási száma is , tehát nem terjedhet ki a
körlapra sehol sem 0 vektormezőként. Vagyis ezen a körlapon van gyöke -nek.
Kérdés: Igaz-e az Algebra Alaptétele a kvaterniók körében?
(Emlékeztető: Kvaternióknak nevezzük az alakú „számokat”, ahol

valós számok az pedig képzetes számok, azaz
és , ,
)
Válasz: Igen, igaz, ha „kvaternió-polinomon” is az Algebra Alaptételében megadott alakú kifejezést értünk.
Minden ilyen kvaternió-polinomnak van gyöke.
Az azonban nem igaz, hogy egy fokú kvaternió polinomnak pontosan gyöke van (multiplicitással
számolva). Ugyanis pl. a polinomnak megoldása minden olyan
, ahol Tehát a megoldások egy egész gömböt
tesznek ki. Az, hogy minden nem konstans kvaterniópolinomnak van gyöke, algebrai topológiai eszközökkel
bizonyítható.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a kvaterniók szorzása nem kommutatív, így joggal pályázhatnak a
„polinom” névre olyan kifejezések is, amelyekben több, egymással össze nem vonható, azonos fokszámú tag
van, mint pl. . Az ilyen, általánosabb értelmű kvaternió polinomok
körében már az Algebra Alaptétele sem igaz: az lineáris egyenletnek például
nincsen gyöke a kvaterniók között.5
5. 5. Borsuk–Ulam-tétel
Szintén a körülfordulási szám fogalmán alapszik a topológia egyik – főleg kombinatorikában – gyakran használt
tételének bizonyítása is.
5.1. Tétel. (Borsuk–Ulam-tétel) Minden folytonos függvényre létezik ,

hogy .
5.2. Következmény. Legyen és két tetszőleges skalár értékű fizikai mennyiség, pl. a nyomás és a
hőmérséklet. Ekkor létezik minden pillanatban a Földön két átellenes pont, melyekben e két mennyiség
megegyezik.
Bizonyítás. Tegyük fel, hogy olyan függvény, amelyre minden

-re. Legyen ekkor
Ez a függvény tehát olyan, hogy . Nevezzük az

ilyen leképezéseket páratlanoknak. Azt fogjuk belátni, hogy ilyen nem létezik. Az egy egyenlítő-
5
Köszönet Frenkel Péternek ezért az egyszerű ellenpéldáért.
296
főkörére -t megszorítva egy vektormezőt kapunk, mely

szintén páratlan (azaz ). Ez a vektormező nyilvánvalóan kiterjeszthető az
egyenlítő által határolt körlapra. (Valóban, legyen egy tetszőleges pontja e körlapnak, és
legyen az északi félgömb feletti pontja. Definiáljuk -et, mint ) Tehát a
forgása az egyenlítőn nulla.
Ám másrészről belátjuk, hogy egy páratlan vektormező forgása sosem nulla. Nevezetesen igaz a következő:
5.3. Lemma Páratlan vektormező körülfordulási száma páratlan.
E lemma bizonyítása előtt be kell vezetnünk a körülfordulási szám egy általánosítását.
5.4. Definíció. Legyen egy síkgörbe, és legyen megadva még egy

nem nulla vektormező. (Úgy képzeljük, hogy minden
-re a pontba oda van állítva a vektor.) A vektormező menti elfordulásán
értsük a következő szöget:
Osszuk fel az szakaszt a

osztópontokkal oly módon, hogy minden
szakaszon a vektormező bármely két vektora -nél kisebb szöget zárjon be. Ekkor a mező -menti
elfordulása
5.5. Megjegyzés. Ha a görbe zárt, akkor éppen a körülfordulási szám -szerese. (Lásd a
2.2 definíciót.)
Bizonyítás. (5.3. Lemma) Legyen ,

a körvonal paraméterezése. Vegyük észre, hogy minden -re
és egymással átellenes pontok a körön. Így ha egy páratlan vektormező a
körön, akkor Legyen a elfordulása a
félkörön. Nem nehéz belátni, hogy folytonosan függ a -től. Másrészt a
páratlansága miatt ez mindig egy alakú szög (ahol egy egész szám). Tehát konstans.
A körülfordulási száma a körön =
Ezzel az 5.1. tétel bizonyítását befejeztük.
Még egy gyakorlati alkalmazás:
5.6. Tétel. (Sandwich-tétel)6 Adott a térben 3 darab test, nevezzük őket rendre kenyérnek, sonkának és sajtnak,
rövidítve , és . E három test együtt alkotja szendvicsünket, amelyet egyetlen vágással akarunk
megosztani partnerünkkel, méghozzá oly módon, hogy mindkettőnknek ugyanannyi jusson a szendvics
mindhárom összetevőjéből. A Sandwich-tétel azt mondja ki, hogy ez az igazságos osztozás mindig végrehajtható
egyetlen sík mentén történő szétvágással.
6
Mint ismeretes, Sandwich gróf szenvedélyes kártyajátékos volt, aki nem akarta holmi étkezés kedvéért otthagyni a kártyaasztalt. Ezért nagy
számban szendvicseket készített oda jó előre. Tanulság: Ha azt akarjuk, hogy nevezetes étel vagy tétel viselje nevünket, kártyázzunk sokat.
297
Bizonyítás. Azt fogjuk feltételezni az testek mindegyikéről, hogy létezik térfogata, minden
irányra merőlegesen létezik egy és csak egy sík, amely a térfogatát felezi, és e síknak az origótól mért távolsága
folytonos függvénye az iránynak, melyre a szóban forgó sík merőleges.
Legyen egy egységvektor -ban és legyen az a valós szám, amely a -re

merőleges -t felező síknak az origótól mért előjeles távolsága. Itt pozitívnak vesszük ezt a távolságot, ha ez
a sík az origótól a irányában van és negatív a szám ha a felező sík a -vel ellentétes irányban van az
origótól. Ily módon tehát Hasonlóan definiáljuk a és
függvényeket is.
Legyen az a leképezés, melynek két koordináta-függvénye
Ekkor egy páratlan leképezés -ről -be, (azaz ). A Borsuk–

Ulam-tétel szerint létezik olyan pont, melyben . Ám ez páratlansága
miatt csak úgy lehet, ha ezen -re , azaz és
Vagyis . Ez viszont éppen azt jelenti, hogy a -re merőleges -t,
-t, ill. -t felező síkok egybeesnek. Tehát találtunk egyetlen síkot, mely mindhárom testet felezi.
5.7. Megjegyzés. A magasabb dimenziós lények jóval gazdagabban összeállított szendvicsek esetén is tudnak
egyetlen vágással osztozkodni. Nevezetesen igaz a következő:
5.8. Tétel. ( -dimenziós Sandwich-tétel) Ha az , dimenziós térben adott darab test (melyekről
ugyanazon kikötéseket tesszük, mint fent az testekről), akkor létezik olyan
dimenziós hipersík, amely mindegyiknek felezi az dimenziós térfogatát.
Bizonyítás. A bizonyítás hasonló a fentihez, csak éppen a Borsuk–Ulam-tétel alábbi dimenziós

általánosítását kell használni:
5.9. Tétel. (Borsuk–Ulam-tétel dimenzióban) Legyen folytonos leképezés. Akkor

létezik olyan , amelyre .
Bizonyítás. E tétel bizonyítása már algebrai topológiai eszközöket igényel.
6. 6. Fixpont-tétel
A matematika sok területén használják az alábbi tételt, melynek egyszerű bizonyítása szintén a vektormező
forgásán alapul.
6.1. Tétel. (Brouwer fixpont-tétele) Minden folytonos függvénynek van fixpontja,

vagyis olyan , melyre .
Bizonyítás. Tegyük fel, hogy létezik olyan , melynek nincsen fixpontja. Ekkor
tekinthetjük a sehol sem eltűnő vektormezőt, amelyet
definiál. Ezt a peremére megszorítva tehát egy 0 körülfordulási számú
vektormezőt kaptunk. Másrészt viszont látható, hogy és hajlásszöge minden -
re kisebb, mint . Tehát körülfordulási számuk megegyezik, ami ellentmondás, hiszen -é nyilván
1.
Lássunk ezen tételre is egy gyakorlati alkalmazást!
298
7. Zavar a részecskegyorsítóban!
A részecskegyorsító matematikai modellje legyen egy tömör tórusz, azaz az a test, amelyet a sík egy zárt
körlapjának megforgatásával nyerünk egy a síkban fekvő, de a körlapot nem metsző egyenes körül. E forgatás
során a körlap minden pontja egy-egy körpályát ír le. Ezek lesznek a részecskék pályái. Illetve csak lennének!
Ugyanis valamely titokzatos, a tudomány által még fel nem derített okból az említett körpályák nagyon picit, de
módosulnak,7 úgyhogy a részecskék túlnyomó többsége nem zárt pályán fog mozogni. De természetesen minden
részecske továbbra is a részecskegyorsítón, azaz a tóruszon belül fog mozogni.
A végrehajtandó kísérlet sikere azon áll vagy bukik, hogy lesz-e legalább egy részecske, mely egy zárt pályán
fog periodikusan mozogni. Sikeres lesz-e a kísérlet? Válasz: Igen, Brouwer fixpont-tétele ezt garantálja. Miért?8
A Brouwer fixpont-tétel igaz tetszőleges dimenzióban. Legyen

azaz az dimenziós térben az egységgolyó.
6.2. Tétel. Minden folytonos leképezésnek létezik fixpontja.
6.3. Következmény. A levest nem lehet teljesen megkeverni. Vagyis úgy, hogy egyetlen molekulája se maradjon
helyben.
Bizonyítás. A térnek a leves által elfoglalt része topológiailag , a keverés pedig ennek egy folytonos
leképezése. (Vigyázat! A levest merni nem szabad, az ugyanis nem adna folytonos leképezést.)
E tétel bizonyítása magasabb dimenzióban algebrai topológiai eszközöket igényel, mégpedig a vektormező
körülfordulási számának analogonját. Vajon hogyan lehet például egy háromdimenziós térbeli vektormező
körülfordulási számát definiálni? Sajnos erre itt már nem tudunk kitérni, de az olvasó elgondolkodhat azon, ő
hogyan definiálná ezt. (Rhene Thom Fields-medálos matematikus mondta: „Mindig találunk stupid alakokat a
tételeket bizonyítására.” Ezzel azt akarta hangsúlyozni, hogy számos esetben a jó fogalmak megtalálása a
lényeges lépés. Pl. a jelen cikkben is az 5.4. definíció után a 2.3. feladat már lényegesen egyszerűbb. Hiszen a
körülfordulási szám -szerese definíció szerint az elfordulási függvény értéke, midőn visszaérünk a
kezdőpontba. Ha most az függvényhez hozzáadjuk a kiindulási vektor (egyik)
argumentumát (azaz az tengely pozitív irányával bezárt szögét), akkor minden -re a vektor
egyik argumentumát kapjuk. (Az argumentum csak modulo van meghatározva.) Minthogy a kezdő- és
végpontban a vektor ugyanaz, ezért ezen függvény értékeinek eltérése a kezdő- és végpontban
többszöröse. Ezzel megoldottuk a 2.3. feladatot.)
8. 7. Lukas sündisznók
Végül vázoljuk annak bizonyítását, hogy a többször átfúrt sündisznót sem lehet megfésülni, vagyis a
többszemélyes úszógumin nem létezik sehol sem nulla érintő vektormező.
Kezdjük egy újabb definícióval.
7.1. Definíció. Legyen egy görbe mentén két vektormező és Ekkor a -nek az -hoz viszonyított
relatív elfordulásán értsük az különbséget. Zárt görbékre hasonlóan
definiálhatjuk a relatív körülfordulási számot, mint a körülfordulási számok különbségét.
7.2. Megjegyzés. Nem nehéz belátni, hogy a relatív körülfordulási szám megadható a következő módon.
Tegyük fel, hogy a zárt görbe menti és vektormezők olyanok, hogy csak véges sok
olyan pont van a görbén, melyekben az és a vektorok által meghatározott félegyenesek
egybeesnek. Minden ilyen ponthoz rendeljük hozzá a számok valamelyikét a következő
módon: 0-t, ha a az -től ugyanazon irányban van az egybeesés előtt, mint utána. -
7
Valószínűleg földönkívüliek állnak a dolog hátterében.
8
Fontos, hogy a részecskék pályái egy zárt tömör tóruszt töltenek ki. Ha ennek felületén nem futhatnak a részecskék, s így egy nyílt tömör
tóruszról van szó, akkor lehetséges, hogy nem lesz zárt pályája a megzavart rendszernek.
299
et, ha a az -től pozitív irányba fordul az egybeesés után (és negatívba előtte). Végül
-et, ha az -től negatív irányba fordul az egybeesés után (és pozitívba előtte). Ekkor
ezen számok összege lesz a relatív körülfordulás.
(Toljuk az és vektorokat az origóba és normáljuk le őket, azaz tekintsük a velük

megegyező irányú egységvektorokat. Ekkor a végpontjaik az egységsugarú körön fognak szaladni, amint
végigfut a görbén. A fenti -ek azt számolják össze, hogy vektor hányszor hagyja el az
vektort, ill. hányszor marad le mögötte.)
Ezen megjegyzésből világosan következik az alábbi lemma.
Legyen adva a síkban egy körgyűrű és a középköre mentén két nem nulla vektormező. A körgyűrűt folytonosan
deformálva a háromdimenziós térben (a deformáció során a körgyűrűnek lehetnek önmetszései), majd újra
beleterítve a síkba egy zárt (esetleg önmagát metsző) szalagot kapunk, rajta két nem nulla vektormezőt a szalag
középgörbéje mentén.
7.3. Lemma. Ez az eljárás nem változtatja meg a vektormezők relatív körülfordulási számát.
Bizonyítás. Valóban, a megjegyzésben definiált egybeesési pontok megmaradnak (újak nem keletkeznek) és
mindegyikben a hozzárendelt -beli szám is ugyanaz marad.
5. ábra. A lukas kétszemélyes úszógumi kiterítve a síkban
7.4. Lemma. Legyen egy személyes úszógumi és legyen rajta egy olyan folytonos érintő
vektormező, melynek egyetlen null-helye van. Tekintsünk egy kis (topologikus) körvonalat ezen null-hely körül a
felületen. Ezt az érintő mezővel együtt levetítve a null-helyben húzott érintősíkra egy zárt síkgörbét kapunk és
rajta egy vektormezőt. E vektormező körülfordulási száma mindig , ha a körvonalat az
érintősíkban pozitív irányban futjuk be.
Bizonyítás. Hagyjuk el a felületből az említett körvonal által határolt körlapot. A felület megmaradó részét ki
lehet teríteni a síkba irányítástartó módon.9
Ezek után a fenti lemmát fogjuk alkalmazni egyrészt a vektormezőre, másrészt a kilukasztott felület
peremgörbéjének érintőjére. Jelöljük ez utóbbit -vel.
(Alább és jelöli az , ill. vektormező körülfordulási számát a síkon a kiterített felület

peremgörbéje mentén, míg és a megfelelő körülfordulási számok a felület érintősíkjában a null-
hely körül rajzolt kis körvonal vetülete mentén.)
A lemma az előző (7.3.) lemmából és az alábbi három állításból következik:
(1) A felületen az érintővektor forgása 1;
9
Egy felület irányítását úgy lehet szemléletesen elképzelni, hogy minden pontja köré odarajzoltunk egy kis irányított kört, és e körök
irányítása pontról pontra folytonosan változik. Irányíthatónak mondjuk a felület síkba terítését, ha ezen irányított körök a felületen pozitív
körüljárású görbékbe mennek a síkon.
300
(2) A síkon az forgása ;
(3) A mező forgása a síkon nulla;
Elfogadva egyelőre ezt a három állítást a 7.3. lemma alapján felírhatjuk:
azaz
Tehát , ami épp a bizonyítandó volt. Most már csak a fenti (1), (2), (3) állításokat
kell bizonyítanunk.
(1) nyilvánvaló. (2) leolvasható a 5. ábráról.
(3) bizonyítása:
Azt kell belátnunk, hogy a síkba terített kilukasztott felület peremén a körülfordulási száma nulla.
Bontsuk a felületet kicsi (topologikus) háromszögekre úgy, hogy két háromszögnek vagy egy közös oldala van,
vagy egy közös csúcsa, vagy nem metszik egymást. (Persze miután a felületet beleterítettük a síkba, akkor már
lehet a háromszögeknek más metszetük is). Ekkor a körülfordulása minden háromszögön nulla. (Hiszen
a háromszög belsejében sehol sem nulla, vö. 2.6. lemma.) Egy háromszög irányításán az oldalainak egy olyan
irányítását értjük, hogy minden csúcsba egy oldal fut be, egy pedig ki. Irányítsuk a háromszögeket úgy, hogy
minden oldal ellentétes irányítást kapjon azon két háromszögtől, melyeknek ő közös oldala.
Egy tetszőleges háromszög irányított határán a körülfordulási szám a három irányított oldal menti elfordulás
összege (ill. annak -szerese.) Ha minden háromszögre felírjuk, hogy három irányított oldal menti
elfordulás összege nulla, ezen egyenleteket összeadjuk, és kihasználjuk, hogy a belső oldalak két ellentétes
irányítással szerepelnek és így kiesnek, végül azt kapjuk, hogy a peremen az elfordulás nulla. Ezzel (3)
bizonyítását és egyben a 7.4. lemmáét is befejeztük.
Vegyünk végül -n egy tetszőleges érintő vektormezőt, melynek véges sok null-helye van. Ekkor minden
null-hely körül a fentiekhez hasonlóan definiálhatjuk a forgást.
7.5. Tétel. A forgások összege mindig .
Bizonyítás. Vegyünk fel a felületen mindegyik null-hely körül egy kis körlapot. Kössük őket össze kis
szalagokkal a felületen úgy, hogy egy topologikus kört kapjunk. Nem nehéz belátni, hogy e topologikus kör
peremén a forgás az eredeti körök menti forgások összegével egyenlő. Könnyű definiálni e topologikus körön
egy új vektormezőt, mely a peremen ugyanaz, ám csupán egy pontban lesz nulla. Ezzel visszavezettük a tételt a
lemmára, amit már beláttunk.
7.6. Megjegyzés. 1. A most bebizonyított tétel speciális esete az ún. Poincaré–Hopf-tételnek, és tartalmazza a
sündisznó-tételt speciális esetként. Ugyanis az felületet általában úgy definiálják, hogy az gömbből
elhagynak darab körlapot, s a kapott peremkörök mindegyikéhez egy lukas tóruszt ragasztanak. Így
esetén ez épp az
2. A szám egy nevezetes karakterisztikája az felületnek, az ún. Euler karakterisztikája.

Bárhogyan is készítjük el ezt a felületet sokszögekből (topologikus körlapokból) az oldalak páronkénti
összevarrásával mindig teljesülni fog, hogy
301
Ennek esetét, az ún. Euler poliéder-tételt már nyilván jól ismeri az olvasó.
3. Többször szerepelt az a kitétel, hogy „ez algebrai topológiai eszközöket igényel.” Minden esetben ugyanarról
volt szó, nevezetesen a vektormező körülfordulási számának általánosításáról magasabb dimenziókban. Erre az
algebrai topológiában (legalább) háromféle eljárás létezik:
a) homológiák segítségével,
b) homotopikus csoportokkal
c) leképezés fokával.
Ezek megtalálhatók [1]-ben, illetve a (c) [2]-ben. [1] olvasása némi csoportelmélet és egy kevés általános
topológia ismeretét feltételezi, [2] pedig többváltozós analízisét. [3] ismeretterjesztő, sok bizonyítást onnan
vettünk át.
9. 8. Irodalom
[1] A. T. Fomenko, D. B. Fuchs, V. L. Gutenmacher: Homotopic Topology, Akadémiai Kiadó, Budapest 1986
[2] J. Milnor: Topology from differentiable point of view, University of Virginia Press, 1990
[3] W. G. Chinn, N. E. Steenrod: Bevezetés a topológiába, Gondolat, 1980
302
Dualitás a matematikában és sok más
helyen
Recski, András
1. 1. Az ókortól a 19. század elejéig – poliéderek

Amikor az általános iskolában először találkozunk a szabályos sokszög fogalmával, természetesnek vesszük,
hogy az egyenlő oldalú háromszög, a négyzet, a szabályos öt- és hatszög mintájára bármely -re fogunk tudni
szabályos -szöget rajzolni – nem nehéz teljesíteni azt a megkötést, hogy minden oldal egyforma hosszú és
minden szög egyenlő. Ha viszont a 3-dimenziós tér szabályos poliédereit tekintjük, akkor az a definíció, hogy
bármely két határoló lapnak egybevágó szabályos sokszögnek kell lennie és a szomszédos lapoknak egyenlő
szögeket kell bezárniuk, igen szigorú megkötésnek bizonyul: mindössze 5 ilyen szabályos test létezik, a
szabályos tetraéder, hexaéder (kocka), oktaéder, dodekaéder és ikozaéder (1. ábra).
1. ábra.
Mintegy kétezerötszáz éve Pláton már ismerte ezeket a testeket; annak bizonyítása, hogy más szabályos test
nincs, feltehetőleg Theaitétosztól származik, mindenesetre megtalálható Euklidész Elemek-ének XIII.
könyvében (vagy például Hajós György „Bevezetés a geometriába” című tankönyvében).
Van-e valami kapcsolat ezen öt test között?
303
Dualitás a matematikában és sok
más helyen
2. ábra.
Jelöljük meg a szabályos testeket határoló sokszögek középpontját és kössünk össze egyenes szakasszal két
ilyen pontot, ha a megfelelő határolólapok szomszédosak (vagyis közös egyenes szakasz a határuk). A 2. ábrán
látható, hogy ha egy szabályos tetraéderből, illetve kockából indulunk ki, akkor így újra egy szabályos
tetraéderhez, illetve egy oktaéderhez jutunk. Könnyű végiggondolni, hogy a fenti eljárással az oktaéderből
visszajutnánk a kockához, míg a dodekaéder és az ikozaéder egymást eredményeznék. Valamilyen értelemben
tehát az 1. ábra második és harmadik sorában látható testek „egymás párjai”, míg az első sorban látható tetraéder
„önmagának a párja”.
3. ábra.
A „párba állítás” során tulajdonképpen nem használtuk ki, hogy a poliéderek szabályosak voltak. Induljunk ki
egy tetszőleges olyan poliéderből, amely „gömbszerű”, tehát amelyet – ha felületét gumiból képzeljük el –
gömbbé átdeformálhatnánk vágás és ragasztás nélkül. (Természetesen nem minden, síklapokkal határolt zárt
térrész ilyen. A 3. ábra baloldalán látható „képkeret” átdeformálható az ábra jobboldalán látható „mentőövvé”,
de mindkettő tartalmaz olyan zárt görbét, melyet a felfújt gumimodell „leeresztésével” nem lehetne egyetlen
ponttá zsugorítani, míg a „gömbszerű” testeknél ez nem fordulhatna elő.) Vegyünk fel a poliéder minden
lapjának a belsejében egy-egy pontot és kössük össze a szomszédos lapokhoz tartozó pontokat. Így egy új
poliéder éleihez juthatunk (ha a keletkezett „lapok” élei egy-egy síkban vannak).
304
más helyen
4. ábra.
Ennek a – legalább két évszázada ismert – konstrukciónak más szavakkal tehát az a lényege, hogy az első
poliéder lapjainak a második csúcsai felelnek meg, és közben az első élei és a második élei között kölcsönösen
egyértelmű megfeleltetést hoztunk létre. A 4. ábra (tulajdonképpen a 2. ábra jobb oldalának „kinagyítása”) ezt
a megfeleltetést szemlélteti: pl. az oktaéder 1. számú éle úgy keletkezett, hogy a kocka bekarikázott 1. számú éle
által elválasztott két lap egy-egy pontját kötöttük össze.
2. 2. A 19. század közepe – térképek

Közismert, hogy a politikai térképeken a szomszédos országokat különböző színnel ábrázolják, hogy az
országok közti határok jól láthatóak legyenek. (Eltekintünk attól, hogy egyes országok több, nem összefüggő
részből is állhatnak.) Térképészek már rég észrevették, hogy ehhez 4 szín mindig elég, és mintegy másfél
évszázada jöttek rá, hogy ennek a „sejtésnek” a bizonyítása nem az ő tudományuktól, hanem a matematikától
várható. Már a 19. században be tudták bizonyítani, hogy 5 színnél több nem kell, de az eredeti sejtés
bizonyítására kb. 1975-ig várni kellett.
5. ábra.
305
más helyen
Az e kérdéssel foglalkozó művek általában azzal kezdik vizsgálataikat, hogy áttérnek egy másik gráfra:
szemléletesen úgy képzelhetjük el, hogy minden országban bejelöljük a fővárost, majd a szomszédos országok
fővárosait olyan vasútvonalakkal kötjük össze, melyek csak a két ország közös határát metszik át. (Ezt mutatja
az 5. ábra, bár e sorok írásakor (2000. elején) Budapestről Ljubljanába még csak Horvátországon keresztül
lehetett utazni, egy élt az ábra második és harmadik részén látható gráfban megelőlegeztünk…) Így a térképek
tartományainak (országainak) színezése helyett a síkbarajzolható gráfok (ld. alább) pontjainak a színezésével
foglalkoznak, vagyis azzal, hogy hány szín kell egy gráf pontjainak megszínezéséhez, ha szomszédos (azaz éllel
összekötött) pontok nem kaphatnak azonos színt.
Ez a konstrukció nagyon hasonlít az első szakaszban leírtakhoz, mert itt is kölcsönösen egyértelmű
megfeleltetés létesíthető a két gráf (a „politikai” és a „vasúti” térkép) élei között. Annyival általánosabb
azonban, hogy itt a „vasúti” térképek vizsgálata során olyan gráfokkal is találkozhatunk, melyekben első- vagy
másodfokú pontok is vannak – gondoljunk olyan országokra, pl. Vatikán, ill. Mongólia, melyek csak egy, ill. két
országgal szomszédosak.
6. ábra.
Szemléltessük az első ábrán látható szabályos poliéderek élhálóját a 6. ábrán látható módon - ezzel a különleges
„vetítéssel” síkbarajzolható gráfokhoz jutunk, tehát olyanokhoz, melyek az élek kereszteződése nélkül
lerajzolhatóak. (Ugyanakkor például nem síkbarajzolható az a gráf, melynek öt pontja van és bármelyik kettőt
össze kell kötnünk.) A síkbarajzolás során a gráf élei a síkot tartományokra osztják, ezek felelnek meg az
eredeti poliéderek lapjainak (ne feledkezzünk meg a poliéder „alsó” lapjából adódó „külső”, nem korlátos
tartományról sem).
Most már az első szakasz végén mondottakat átfogalmazhatjuk: Legyen egy síkbarajzolható gráf
valamely konkrét síkbarajzolása, melynek során a tartományok keletkeztek. Ezek
után definiálhatunk egy gráfot, melynek pontjai megfelelnek
tartományainak, és a gráfban akkor kötünk össze éllel két pontot, ha vizsgált
síkbarajzolásakor a és tartományoknak volt közös határoló éle. Az új gráfot a régi gráf duálisának
nevezték – majd a 6. szakaszban fogjuk látni, hogy ezzel az elnevezéssel kapcsolatban fél évszázaddal később
problémák vetődtek fel.
306
más helyen
7. ábra.
Ez az új konstrukció még a jelen szakaszban fentebb tárgyaltnál is általánosabb, hisz egy síkbarajzolható gráf
tartalmazhat hurokéleket, többszörös éleket, első- és másodfokú pontokat is, holott (amellett, hogy poliéderek
„vetítésekor” ezek egyike sem keletkezhetne) a „politikai” térképeken sincsenek első vagy másodfokú pontok.
A 7. ábra baloldali gráfja mindezeket a „patológikus” elemeket tartalmazza – a középső rajz mutatja az új gráf
berajzolását szaggatott élekkel, míg a jobboldali rajz csak az új gráfot külön.
3. 3. A 19. század második fele – villamos hálózatok

A 7. ábráról azonnal leolvasható, hogy a konstrukció az első gráf párhuzamos éleinek a második gráf soros éleit
felelteti meg és viszont (vagyis az első gráf soros éleinek megfelelő élek meg a második gráfban lesznek
párhuzamosak), valamint az is, hogy az első gráf hurokéleinek a második gráf elvágó élei felelnek meg és
viszont. (Egy gráfban egy élt elvágó élnek nevezünk, ha eltávolításával megnő a gráf összefüggő
komponenseinek száma. Pl. a 8. ábra mindkét megvastagított éle elvágó, vagyis állhat az egyik keletkezett
komponens esetleg csak egy izolált pontból.) Készíthetünk egy „szótárt” is ennek alapján a fogalmak
dualizálására – ennek egyelőre az 1, 2, 3a-b és 4a-b soraival foglalkoztunk.
Az eredeti (síkbarajzolható) Az új (duális) gráfban

gráfban
1 élek élek
2 tartományok pontok
3 körök vágások
3a hurokélek elvágó élek
3b párhuzamos élek soros élek
4 vágások körök
4a elvágó élek hurokélek
4b soros élek párhuzamos élek
5 fák fák komplementerei
6 fák komplementerei fák
7 körmátrix vágásmátrix
8 vágásmátrix körmátrix
307
más helyen
9 feszültség áram
10 áram feszültség
11a ellenállás (mint alkatrész) ellenállás
11b ellenállás (mint fizikai vezetés

mennyiség)
12 feszültségforrás áramforrás
13 áramforrás feszültségforrás
14 tekercs kondenzátor
15 kondenzátor tekercs
8. ábra.
Mi felel meg a köröknek a duális gráfban? Egy olyan minimális élhalmaz, melynek elhagyásával szétesik a gráf
(vagy általánosabban, nő az összefüggő komponenseinek a száma, ha már eddig sem volt összefüggő). A
„minimális” szó azt jelenti, hogy az élhalmaz rendelkezik ezzel a tulajdonsággal, de valódi részhalmazai még
nem. Például a 4. ábrán látható oktaéder gráfjában egyaránt ilyen az és az
élhalmaz. Az ilyen élhalmazokat vágásoknak nevezzük. A 9. ábrán a
pontozott és a vastagított élek szemléltetik a „szótárunk” 3., ill. 4. sorát.
9. ábra.
A soros és a párhuzamos élek kapcsolatáról egy fizikai analógiára gondolhatunk: ha egy villamos hálózatban két
alkatrészt sorosan kapcsolunk, akkor azonos nagyságú áram folyik bennük és a feszültségeik összeadódnak, míg
ha párhuzamosan kapcsoljuk őket, akkor a feszültségeik lesznek azonosak és az áramaik adódnak össze. Ezt
tüntettük fel, mint a „szótár” 9. és 10. sorát.
308
más helyen
10. ábra.
Ezek a fizikai észrevételek tulajdonképpen Kirchhoff 1847-ből származó híres törvényeinek speciális esetei: ha
egy villamos hálózatot kétpólusú alkatrészek (például zseblámpaelemek és ellenállások) összekapcsolásával
nyerünk (Kirchhoff idején nem voltak még „háromlábú” tranzisztorok vagy még sokkal több kivezetést
tartalmazó egyéb alkatrészek), akkor az egyes alkatrészeken önkényesen valamilyen mérőirányt felvéve az
összekapcsolásukat egy irányított gráffal szemléltethetjük (az alkatrészek lesznek az élek, ld. a 10. ábrát). Ekkor
egyrészt a gráf bármely köre mentén az alkatrészek feszültségeinek előjeles összege zérus lesz (pl. a 10. ábra
három ellenállásból és két feszültségforrásból álló hálózatában
teljesülnek), másrészt a vágások mentén az áramok

előjeles összege lesz zérus. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ha egy vágás elhagyása a gráf -t tartalmazó
komponensét két részgráfra bontja, akkor az első részgráfból a másodikba mutató élek áramát vegyük mondjuk
pozitív előjellel és a másodikból az elsőbe mutatókét negatívval. A 10. ábrán látható hálózatban például az
vágáshoz az egyenlet tartozik, a és a
vágásokból pedig az , ill. az egyenleteket nyerhetjük.
Mivel láttuk, hogy a körök és a vágások egymás duális fogalmai, azonnal észrevehetjük, hogy ha egy
villamos hálózat csupa kétpólusú alkatrészből áll és az összekapcsolásukat leíró gráf síkbarajzolható,
akkor a alkatrészeinek feszültségeit és áramait leíró Kirchhoff-féle egyenletek formailag ugyanolyanok,
mintha a duálisaként nyert gráfból indulnánk ki – „csak” az a különbség, hogy a feszültségeket és
áramokat jelölő , ill. betűket is fel kellene cserélni.
Van-e azonban ennek fizikai értelme? Lesz-e olyan villamos hálózat, melynek nem csupán a gráfja lesz
épp ez a gráf, hanem az alkatrészei is olyanok lesznek, hogy ezekkel az új egyenletekkel írhatjuk majd le
őket?
Ismeretes, hogy az ellenállásokat az Ohm-törvény írja le. Fizikaórán nyilván elégtelent kapna
az a diák, aki a betűk felcserélésével az egyenletet írná fel, de matematikailag csupán arról van
szó, hogy az Ohm-törvény állításának (a feszültség egyenesen arányos az áramerősséggel) a formális leírásakor
a tanuló az arányossági tényezőt nem -rel, hanem -nel jelölné. Ilyen értelemben tehát az ellenállás
nevű alkatrész helyett egy másik ellenállást kapnánk, csak az ellenállás értéke változnék a reciprokára. (A
fizikában az ellenállás reciprokát egyébként vezetésnek nevezik, ezt tüntettük fel „szótárunk” 11b. sorában.)
Hasonlóképpen egy zseblámpaelemet az „ adott, tetszőleges” egyenletrendszerű absztrakt

„feszültségforrásként” modellezünk. (Ez egy idealizált modell: feltesszük, hogy akármilyen alkatrészt
kapcsolunk az elemre, tehát akármekkora áram fog folyni rajta, mindig ugyanakkora marad a feszültsége.)
Ennek az „áramforrás” lesz a duálisa, melynek tehát az áramerőssége adott, akármekkora feszültség esik is le
rajta.
11. ábra.
309
más helyen
Most már felrajzolhatunk egy olyan, három ellenállásból és két áramforrásból álló villamos hálózatot (11. ábra),
melynek egyenletrendszere azonos lesz a 10. ábrán látható hálózatéval, feltéve, hogy
teljesül -ra (és persze ha és , ill. és számértéke a megfelelő
mértékegységekben kifejezve megegyezik).
Hasonlóképpen a tekercs (idealizált modellben) olyan alkatrész, melynek feszültsége az áram deriváltjával
arányos, ennek az (idealizált) kondenzátor lesz a duálisa. Így tehát a kétpólusú alkatrészek is szerepelnek a
„szótárunkban” és általában is megfogalmazhatjuk a villamos hálózatok klasszikus dualitási elvét, mely kb. egy
évszázada ismert:
Tegyük fel, hogy egy villamos hálózat csupa kétpólusú alkatrészből áll és az összekapcsolásukat leíró
gráf síkbarajzolható. Helyettesítsük -et a duális gráffal és minden -beli alkatrészt a
„szótárunkban” szereplő párjával. Az így kapott hálózat és az eredeti alkatrészeinek feszültségeit
és áramait leíró Kirchhoff-féle egyenletek formailag azonosak lesznek, csak a feszültségeket és áramokat jelölő
, ill. betűket kell felcserélni.
4. 4. A 19. század második fele – rácsos tartók

Gráfelméleti szempontból nagyon hasonló észrevételekhez jutottak el a 19. század második felében a bizonyos
speciális rúdszerkezetek egyes rúdjaiban ébredő erők kiszámításával foglalkozó statikusok.
Ha például egy vasúti híd szerkezetét akarjuk vizsgálni, akkor (persze erősen egyszerűsítve) feltesszük, hogy
teljesen merev rudakat kapcsoltunk össze pontszerű gömbcsuklókon keresztül. A rudakról feltesszük, hogy csak
húzó- és nyomóerőt továbbíthatnak és egy ilyen szerkezet akkor van nyugalomban, ha minden gömbcsuklóban a
hozzá illeszkedő erők – részben a rúderők, részben a csuklóban ható terhek – (vektoriális) összege zérus.
12. ábra.
Az egyszerűség kedvéért csak kétdimenziós rúdszerkezetekkel foglalkozunk, így egy vasúti hidat úgy
képzelhetünk el, mint pl. a 12. ábrán látható síkbeli rúdszerkezetet (ill. ebből két példányt párhuzamos
síkokban). A két végén látható háromszögek azt szemléltetik, hogy az egyik parton fixen rögzíthetjük a hidat,
míg (pl. a hő okozta hosszúságváltozások miatt) a másik oldalon vízszintes irányú mozgást megengedünk.
13. ábra.
Hogyan lehet kiszámítani az egyes rudakban a terhelés hatására ébredő erőket? Ezt egy még egyszerűbb példán,
a 13a. ábrán látható rúdszerkezeten szemléltetjük. Tegyük fel, hogy egy függőleges erő (13b. ábra)
310
más helyen
képviseli a híd terhelését. Nyilvánvaló, hogy ezzel a feleakkora nagyságú, ellentétes irányú , erők
tartanak egyensúlyt (hisz az -nak vízszintes komponense nem lehet, és akkor -nek sem, nagyságuk
pedig a szimmetria miatt azonos).
14. ábra.
Mivel a rudak csak húzó- és nyomóerőt továbbíthatnak, az erőt csak a 14a. ábrán látható két egyenes
irányában ható erők összege ellensúlyozhatja – ez csak a 14b. ábrán látható és erőkkel lehetséges
(melyek vízszintes komponensei egymást, függőleges komponensei az erőt semlegesítik). Úgy is
mondhatjuk, hogy a 14c. ábrán látható vektorsokszög „záródása” fejezi ki a gömbcsuklóra ható erők
egyensúlyát. Ebből nemcsak az olvasható le, hogy az 5. (és szimmetriaokokból a 7.) rúdban húzóerő és a 4. (és a
szimmetria miatt a 6.) rúdban nyomóerő ébred, hanem ezen erők nagysága is kiszámítható: a 14c. ábrán látható
háromszög oldalainak aránya azonos az erők nagyságának az arányával.
Végül a 15. ábra a. vagy b. részén látható, hogyan lehet a 8. rúdban ébredő erőt meghatározni a felső, ill. az alsó
csuklóra ható vektorsokszögek záródásából. A 15c. ábrán látható, a jobb oldali csuklóra vonatkozó
vektorsokszöget csak a teljesség kedvéért rajzoltuk fel, ez a 14c. ábra tükörképe.
15. ábra.
Vegyük észre, hogy mivel pl. a 4. rúdban nyomóerő ébred, ez a rúd mind a bal oldali, mind a felső csuklót
„nyomja”, tehát az erő irányítása ellentétes a 14c. és a 15a. ábrán. Ugyanígy indokolható, hogy az
erő irányítása is ellentétes a 14b. és a 15b. ábrán, mivel az 5. rúd mind a bal oldali, mind az alsó csuklót
„húzza”.
Általában is elmondható, hogy a 13b. ábrán látható erők a négy csuklóra vonatkozó
négy vektorsokszög közül egyben szerepelnek, míg a rudakban ébredő erők
mindegyike kétszer, egymással ellentétes irányítással.
311
más helyen
16. ábra.
Lehetséges a négy vektorsokszöget egyetlen rajzba foglalni (16a. ábra – egyelőre ne törődjünk az ábrába írt
betűkkel), ezen már csak az első három erő irányát tüntettük fel (mert a többi két-két
ellentétes iránya egymást „kioltotta”) – vegyük észre, hogy ez a három erő is egy záródó (elfajuló)
vektorsokszöget alkot. Ez a rajz a rúdszerkezetnek (az adott terhelésre vonatkozó) Maxwell–Cremona
diagramja, ami tartalmazza minden rúdban ébredő erőnek a nagyságát.
A rúdszerkezet Maxwell–Cremona diagramját is vizsgálhatjuk egy gráfként (ha eltekintünk az élek

hosszától, egymással bezárt szögétől – amelyektől persze a statikus nem fog eltekinteni). Ekkor
„lényegileg” a rúdszerkezet gráfjának a duálisa kell, hogy legyen (feltéve, hogy síkbarajzolható,
amit e szakasz hátralévő részében felteszünk), hisz a csuklóknak a -ben egy-egy vágás (a csuklókhoz
illeszkedő rudak halmaza) felel meg, a -ben pedig egy kör (a vektorsokszög). Nem meglepő, hogy a
diagram megszerkesztésére is ismeretes olyan geometriai módszer, ami az első két szakaszban ismertetettre
emlékeztet (ahol a tartományokban felvett pontok lettek a duális gráf pontjai). Itt az a különbség, hogy a
terhelés(-ek) és az ellenerő(-k) vektorait (a fenti példában a erőket) először
meghosszabbítjuk (gondolatban a végtelenig), így a rúdszerkezet gráfjának nem egy külső (nem korlátos)
tartománya lesz, hanem példánkban három, általában pedig annyi, mint a terhelések és az ellenerők együttes
száma.
Eddigi példánkban a 13a. ábra rúdszerkezete két belső, tartományt, a 13b. ábrán feltüntetett erők
három további tartományt határoznak meg (ld. a 16b. ábrát). Ezek a tartományok felelnek
meg a 16a. ábrán látható, a megfelelő betűvel megjelölt pontoknak.
Ellentétben az 5. és 7. ábrákkal, itt általában nem tudjuk szépen egymásra rajzolni a gráfot és a „duálisát”: míg
ott az egymásnak megfelelő élek metszették egymást (gondoljunk a fővárosokat összekötő vasútvonalra, mely
metszi az országhatárt), addig itt éppen ellenkezőleg, párhuzamosak.
A rúderők kiszámításának ez a módszerét (az ún. Bow-módszert) ma már sokan főleg kultúrtörténeti
kuriózumnak tartják, hisz a számítógépes tervezési eljárások elterjedése szükségtelenné tette, hogy a statikus
pontról pontra kézzel szerkessze meg a rúderőket. Ennek ellenére ma is tanítják ezt a módszert, mert segíti az
építőmérnököket a „statikai érzék” kialakításában. Ha egy pillantást vetünk a 17. ábrára, mely Bow 1873-ból
származó könyvének két táblázatát mutatja, benyomást szerezhetünk ennek az eljárásnak a szépségéről.
312
más helyen
17. ábra.
Az egyszerűség és a rövidség kedvéért nem is foglalkozunk ennek az eljárásnak egyéb részleteivel. Csak
utalásszerűen jegyezzük meg, hogy a diagram nem a rúdszerkezetre, hanem annak konkrét terhelésére
vonatkozik: más teher hatásának a vizsgálatakor megváltoznak a rudakban ébredő erők és ez nem csak a
diagram alakját (az élek hosszainak arányát) változtatja meg, hanem esetleg magát a gráfot is, hisz elképzelhető,
hogy bizonyos terhelés hatására egy adott rúdban nem ébred erő, és ilyenkor a két végének megfelelő pontok
egybeesnek. Azt a – sokkal fontosabb – kérdést egyáltalán nem is vizsgáljuk, hogy milyen feltételek mellett lesz
az egyáltalán igaz, hogy a terhelés minden rúdban egyértelműen határozza meg az ébredő erőt.
5. 5. A 20. század eleje – logika

Térjünk vissza „szótárunk” 4a-4b soraira! Ha kapcsolókat kötünk sorosan vagy párhuzamosan, akkor az „és”,
ill. a „vagy” logikai műveleteket modellezzük: akkor és csak akkor tekinthető bekapcsoltnak a sorba, ill.
párhuzamosan kapcsolt kapcsolók által alkotott képzeletbeli , ill.
kapcsoló, ha mindegyiket bekapcsoltuk, ill. ha legalább az egyiket bekapcsoltuk. A matematikai logikában úgy
definiálják az logikai változók között a konjunkciónak is nevezett
„és”-műveletet, hogy annak értéke akkor és csak akkor legyen igaz, ha
mindegyikének az értéke igaz, a diszjunkciónak is nevezett „vagy”-műveletet pedig
úgy, hogy annak értéke akkor és csak akkor legyen igaz, ha közül legalább egynek az
értéke igaz. Ezen az úton haladva kapcsolatot teremthetnénk a logika dualitáselvével is, mely – a pontatlanságig
leegyszerűsítve – olyasmit állít, hogy igaz állításokból újra igazakat kapunk, ha következetesen felcseréljük az
„igaz” és „hamis”, ill. az „és” és a „vagy” szavakat.
Például valaki elmegy egy összejövetelre, ha ráér és az is teljesül, hogy jó idő lesz vagy fedett helyen rendezik
meg. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy az illető nem megy el az összejövetelre, ha nem ér rá, vagy ha az teljesül,
hogy nem is lesz jó idő és nem is fedett helyen rendezik meg.
6. 6. Az 1930-as évek
Két gráfot izomorfnak nevezünk, ha pontjaik között létesíthető olyan kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés,
mely szomszédos pontokat szomszédosba, nem szomszédos pontokat nem szomszédosba visz. Például a 18.
ábrán látható három hatpontú gráf közül az első kettő izomorf: feleltessük meg az
313
más helyen
pontokat rendre az pontoknak, és ellenőrizzük, hogy pl.

szomszédos -vel, de nem szomszédos -vel, és ennek megfelelően 1 szomszédos 2-vel, de nem
szomszédos 3-mal. Ugyanakkor az ábra első és harmadik gráfja nem izomorf: utóbbiban van három olyan pont,
melyek közül bármely kettő szomszédos, az elsőben nincs. Kevésbé pontosan fogalmazva az izomorfia azt
jelenti, hogy „tulajdonképpen ugyanarról a gráfról van szó, csak esetleg másképp adtuk meg”.
18. ábra.
Az előző szakaszban írottak – kellő pontosítás után – a Boole-algebrák elméletében vezetnének el egy
dualitáselvhez. A matematika egyéb, itt nem tárgyalt területein is számos dualitás jellegű fogalmat vezettek be,
és hallgatólagosan elvárták, hogy a dualitást kétszer alkalmazva visszajussunk az eredetihez (pontosabban, ha
bizonyos matematikai objektumok között definiálunk egy „dualitást”, akkor a duális duálisa legyen izomorf az
eredetivel), valamint, hogy ha két objektum duálisa izomorf, akkor az eredeti két objektum is legyen izomorf.
19. ábra.
Whitney vette észre 1930 körül, hogy a síkbarajzolható gráfok dualitására ez egyáltalán nincs így! Tekintsük
például a 19. ábra alsó sorában látható gráfokat. Nyilván nem izomorfak, hisz a baloldaliban van másodfokú
pont, a jobboldaliban nincs. Ha azonban a második szakaszban leírt módon megszerkesztjük a duálisaikat (felső
sor), akkor izomorf gráfokhoz jutunk. Az „ellentmondásnak” nyilván az a magyarázata, hogy a duális gráf
megszerkesztésére adott eljárásunk igazából nem a gráfra, hanem a gráf konkrét síkbarajzolására vonatkozott:
ha másképp rajzoljuk le ugyanazt a gráfot, akkor másféleképp keletkeznek tartományok, így egész más „duálist”
kaphatunk.
Ezen a problémán elvileg kétféleképp segíthetnénk. Vagy „erősíthetnénk” az izomorfia definícióját, tehát nem
tekintenénk „lényegileg azonosnak” két gráfot, ha másképp van lerajzolva (mint a 19. ábra felső két gráfja),
vagy „gyengíthetnénk”, vagyis még a 19. ábra alsó két gráfját is valamilyen értelemben egyformán kezelnénk.
Az előbbi megoldás elfogadhatatlan, hisz az egész gráfelméletnek az a lényege, hogy a rajzok csak
szemléltetésül szolgálnak, maga a gráf csak a logikai kapcsolatok rendszere (az lényeges, hogy mi mivel van
összekötve, de az nem, hogy hogyan). Mi lehetne akkor az utóbbi megoldás kiindulópontja?
Feltehetőleg Whitney a gráfokat, mint villamos hálózatok összekapcsolásának modelljeit tekintette (ahol tehát a
Kirchhoff-féle törvények uralkodnak, vagyis csak az számít, hogy bizonyos élek kört alkotnak-e, az nem, hogy
milyen sorrendben), mert erre a kérdésre az alábbi választ adta.
314
más helyen
Nevezzünk két gráfot gyengén izomorfnak, ha éleik között létesíthető olyan, kölcsönösen egyértelmű
megfeleltetés, mely köröket körökbe, vágásokat vágásokba visz. A 19. ábra alsó két gráfja ilyen és az éleiket
úgy számoztuk, hogy rögtön a kívánt megfeleltetést adja: például az halmaz mindkét
gráfban kör, az halmaz mindkét gráfban vágás. Tehát például ez a két gráf gyengén izomorf,
de nem izomorf, másrészt nyilvánvaló, hogy ha két gráf izomorf, akkor gyengén izomorf is.
Ez a fajta izomorfia már teljesíti a szakasz elején megfogalmazott követelményeket. Belátható, hogy egy
síkbarajzolható gráf különböző síkbarajzolásaiból képzett duálisok gyengén izomorfak és ennek segítségével az
is, hogy egy síkbarajzolható gráf duálisának a duálisa gyengén izomorf az eredetivel, valamint az, hogy ha két
síkbarajzolható gráf duálisa izomorf (vagy akárcsak gyengén izomorf), akkor már az eredetiek is legalább
gyengén izomorfak voltak.
Ebből a gondolatból kiindulva Whitney egy sokkal fontosabb fogalom felismeréséhez is eljutott, ehhez azonban
előzetesen egy kis kitérőt kell tennünk.
7. 7. Intermezzó: vissza a 17. századba –

koordinátageometria
Középiskolában azt tanultuk, hogy az és az
egyenletekkel megadott , ill. egyenesek akkor és csak akkor merőlegesek, ha
. Ha a koordinátatengelyekkel párhuzamos egyenesekre is gondolunk, akkor egy kissé
pontosabban kell fogalmaznunk: egy egyenes egyenlete , ahol és
nem lehet egyszerre zérus. (Az egyik lehet: esetén a vízszintes, esetén a függőleges
egyenesek egyenletére jutunk.) Legyen most az egyenesek egyenlete rendre
, ill. . Ha a két egyenes
merőleges egymásra, akkor és megfordítva, ebből a feltételből
következik is a merőlegesség, ha tényleg két egyenesről van szó, vagyis ha az és az
párok egyike sem két zérusból áll.
Általában is merőlegesnek (vagy latin szóval ortogonálisnak) nevezzük az akárhány dimenziós
és a vektorokat), ha
teljesül. A síkban beszélhetünk két merőleges egyenesről, vagy a 3-dimenziós térben egy síkról és egy rá
merőleges egyenesről (mely ekvivalens azzal, hogy az egyenes az sík összes egyenesére merőleges).
Általában legyen most egy -dimenziós és egy -dimenziós „rész-terünk” egy kellően nagy (legalább
-dimenziós) térben. Ezeket ortogonálisnak nevezzük, ha előbbi bármely vektora merőleges utóbbi bármely
vektorára. Ha egy épp -dimenziós térben vagyunk, akkor szokás ezt a két rész-teret (szokásosabb
nevén alteret) egymás ortogonális komplementerének nevezni.
Azt állítjuk, hogy tulajdonképpen ez is „olyan, mint a dualitás”. A 10. ábrán látható hálózat feszültségeire az
egyenleteket írtuk fel; ezek felfoghatóak úgy is, mint a
vektoroknak az vektorral való ortogonalitása, illetve általában a

Kirchhoff-féle feszültségtörvények megfogalmazhatóak úgy is, hogy az
feszültségvektor ortogonális minden olyan vektorra, mely egy-egy kört ír le. Hasonlóképp az
315
más helyen
ábrán látható hálózat áramaira az , ,

egyenleteket írtuk fel; ehelyett mondhattuk volna azt, hogy az
vektorok merőlegesek az vektorra, illetve általában a Kirchhoff-féle

áramtörvények azt fejezik ki, hogy az áramvektor ortogonális minden olyan
vektorra, mely egy-egy vágást ír le.
Mármost vegyük észre, hogy a köröket és a vágásokat leíró vektorhalmazok ortogonális altereket határoznak
meg, vagyis a első csoport bármelyik vektora merőleges a második csoport bármelyik vektorára. (Ha ezt valaki
nem gépies összeszorzással ellenőrzi, hanem követi is a gráfon, hogy épp melyik élnél tartunk, akkor hamar
rájöhet arra, hogy tulajdonképpen egy ismert anekdotában olvasható népi bölcsességről van szó: amikor valaki
dicsekszik, hogy reggelente edzésképp ötször átússza a folyót, a többiek csendben megjegyzik, hogy ők ugyan
csak négyszer ússzák át, de utána legalább visszajuthatnak a ruhájukhoz…)
Általánosabban, ha egy gráf összes körét vagy vágását leíró vektorokat egymás alá írjuk, akkor a gráf kör-, ill.
vágásmátrixához jutunk, ld. a 3. szakasz táblázatának 7-8. sorait. Belátható, hogy ezek nemcsak ortogonális
altereket határoznak meg, hanem ezek az alterek egymás ortogonális komplementerei is.
Általában is, ha van két mátrixunk, melyek mindketten oszlopból állnak, továbbá
sorai egy -, míg sorai egy -dimenziós alteret határoznak meg, továbbá a két altér egymás
ortogonális komplementere, akkor a két mátrixot (vagyis inkább az általuk meghatározott altereket) is
tekinthetjük egymás duálisának.
Ezt a gondolatot felhasználva vezette be 1935-ben Whitney a mátrixok és a gráfok közös általánosításaképp a
matroidok fogalmát. Azóta a matroidelmélet a diszkrét matematika egyik legfontosabb ágává fejlődött – és talán
nem meglepő, hogy épp a villamos hálózatok és a rúdszerkezetek vizsgálata során bizonyult különösen jól
alkalmazhatónak.
8. 8. Az 1970-es évek
A következő évtizedekben is sok olyan matematikai felfedezés született, mely ezekkel a fogalmakkal
kapcsolatba hozható. Pl. a II. világháború alatt és az azt követő években alakult ki a lineáris programozás
elmélete, mely lineáris egyenlőtlenségrendszerek „megoldását” (vagyis az ilyen feltételeket kielégítő vektorok
halmazán egy lineáris függvény optimalizálását) tárgyalja. Itt is definiáltak ilyen feladatok közti dualitást, ami
lényegileg az együtthatómátrixaik ortogonális komplementer voltát jelenti. (Az 1970-es évek végére tisztázódott
ennek és a matroidelméletnek a kapcsolata is.) A feladatok közti dualitás azt is lehetővé tette, hogy nemcsak a
megoldható feladatok megoldásának a jóságát lehet könnyen (lényegileg behelyettesítéssel) ellenőrizni, hanem
épp ilyen könnyen ellenőrizhető okot lehet találni arra, hogy egy megoldhatatlan feladat miért megoldhatatlan.
Ez utóbbi gondolatmenet döntő fontosságú volt az 1960-as évek végén egy új tudományág, a
bonyolultságelmélet kialakulásához.
Ugorjuk azonban át ezt a közel fél évszázadot és csak egyetlen további fejleménnyel foglalkozzunk!
A 3. szakaszban leírt villamosságtani alkalmazások feltétele volt, hogy a villamos hálózat összes alkatrésze
(feszültség- és áramforrás, ellenállás, tekercs, kondenzátor) kétpólusú. Ez már a huszadik század első felében, az
elektroncsövek és a transzformátorok felfedezése után sem volt igaz. Természetes igény volt arra, hogy
Kirchhoff és mások klasszikus eredményeit általánosítsák a sokpólusú alkatrészeket is tartalmazó hálózatokra.
316
más helyen
20. ábra.
Lássunk példát néhány hárompólusú alkatrészre! A 20a. ábra egy transzformátort mutat. Ismert, hogy ez az
alkatrész növelni képes a feszültséget, de persze ugyanolyan arányban csökkenni fog az áramerősség, hogy
szorzatuk (az alkatrész leadott teljesítménye) ne változzék. Emiatt az ábrán látható áramokra és feszültségekre
az
egyenletek teljesülnek (ha a mérőirányokat a feltüntetett módon definiáljuk). A 20b. ábrán látható „alkatrész”
egy erősítő legegyszerűbb modellje: ugyanezekkel a mérőirány-konvenciókkal
a leíró egyenletrendszere.
Általában is igen sok villamos alkatrész írható le úgy, hogy pólusaikat párba állítjuk, majd a párokon mért
feszültségek és áramok között adunk meg darab független lineáris egyenletet. Az így definiált (lineáris) -
kapuk összekapcsolását leírhatjuk gráfokkal; minden -kapunak darab él fog megfelelni. Több, mint egy
fél évszázada használják ezt a fogalmat és a hálózatelmélettel foglalkozók számára magától értetődő volt, hogy
a 3. szakasz végén írt dualitási elv is érvényben marad, ha értelemszerű apróbb változtatásokat hajtunk végre:
Tegyük fel, hogy egy villamos hálózat csupa lineáris -pólusú alkatrészből áll és az
összekapcsolásukat leíró gráf síkbarajzolható. Helyettesítsük -et a duális gráffal és minden
-beli alkatrészt a „párjával”. Az így kapott hálózat és az eredeti alkatrészeinek
feszültségeit és áramait leíró Kirchhoff-féle egyenletek formailag azonosak lesznek, csak a feszültségeket és
áramokat jelölő , ill. betűket kell felcserélni.
Van-e értelme ennek az állításnak (és ha igen, igaz-e)? A válasz nyilván attól függ, hogy mit értünk egy
alkatrész „párján”.
Próbáljuk meg ezt kitalálni a transzformátor esetén. A korábban már látott

egyenletek nyilván úgy is leírhatóak, hogy az vektornak a
és a
vektorokra kell merőlegesnek lenni. E két vektor meghatároz a 4-dimenziós térben egy 2-dimenziós alteret, mi
ennek az ortogonális komplementere? Pár másodpercnyi próbálgatás után észrevehető, hogy az
és a
vektorok olyanok, hogy egymásra is, meg a fenti két vektorra is ortogonálisak – így egy olyan alkatrészt
definiálnak, melynek egyenletei . Persze azonnal észrevehető,
hogy ezt sokkal egyszerűbben is megkaphattuk volna – elég lett volna az áramok és a feszültségek szerepét
felcserélni a transzformátort leíró egyenletrendszerben.
317
más helyen
Feltehetőleg így gondolkodhattak a kutatók több évtizeden keresztül, mert nem vizsgálták azt a kérdést, hogy a
fenti dualitás-elvben szereplő kifejezés (az alkatrész „párja”) végül is az és betűk formális felcserélését
vagy a matroidelméleti értelemben vett dualitás képzését jelenti-e – mindenki úgy gondolta, hogy a két dolog
tulajdonképpen ugyanaz, másképp megfogalmazva. A Tokyo Egyetem professzorával, Masao Irivel 1979-ben
vettük észre, hogy ez nem így van, két különböző áram-feszültség szimmetria létezik a lineáris -kapuk
elméletében, csak a legtöbb alkatrész (pl. a fenti transzformátor) esetén ezek egybeesnek. (Az előbbi dőlt betűs
állítás persze csak akkor lesz igaz, ha a betűcserével definiáljuk az alkatrész „párját”, de a másik esetben is
szoros kapcsolat lesz a és a hálózatok villamosságtani tulajdonságai között.)
A 20b. ábrán látható „erősítő” (hivatalos nevén: feszültségvezérelt feszültségforrás) a legegyszerűbb példa arra,
hogy a két dolog nem mindig esik egybe: az egyenletrendszer a
vektorok által meghatározott altérhez vezet, amelynek ortogonális komplementerét az
vektorok definiálják. Ez viszont nem egy áramvezérelt áramforrás lesz, hanem egy másik feszültségvezérelt
feszültségforrás, melynek kapui helyet cserélnek egymással.
9. 9. Irodalom
Cholnoky Tibor: Mechanika I. Statika, Tankönyvkiadó, Budapest, 1969.
Fodor György: Hálózatok és rendszerek analízise, II. rész, BME-Kiadó, Budapest, 1993.
Hajós György: Bevezetés a geometriába, Tankönyvkiadó, Budapest, 1964.
M. Iri–A. Recski: What does duality really mean? Circuit Theory and Applications 8, 1980, 317.
Lovász László: A matroidelmélet rövid áttekintése, Matematikai Lapok 22, 1971, 249.
Recski András: Matroid theory and its applications in electric network theory and in statics, Springer, Berlin és
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.
318
Irodalomjegyzék
319

Mozaik

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Mozaik

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Új matematikai mozaik

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

6. 6. Lineáris és MDS kódok ................................................................................................. 105

Megjegyzések az Eötvös–Kürschák Verseny feladataihoz ............................................................. 211

Próbáljunk meg elkészíteni ilyen futam-beosztást!

a következő négyet pedig alkossák az előbbiekben egymás alá került négyesek:

Ellenőrizhető, hogy bármely két versenyző pontosan egyszer találkozott.

A1 Két ponton át egy és csak egy egyenes megy.

két pont és . Milyen -re és -re lehet igaz egyszerre, hogy

(ez mindig értelmes, mert ), és

különböző megoldás, és jelöljünk két ilyet -gyel és -vel. Ekkor

Feleltessük meg a kilenc versenyző sorszámát az maradékosztály-pároknak az alábbi módon!

1–3. futamok 4–6. futamok 7–9. futamok 4–6. futamok

1. szabály. Minden versenyző mindegyik másikkal pontosan egyszer találkozik.

I. forduló: 1., 2., 3., 4. futam

II. forduló: 5., 6., 7., 8. futam

III. forduló: 9., 12., 17., 20. futam

IV. forduló: 10., 14., 15., 19. futam

V. forduló: 11., 13., 16., 18. futam.

2. feladat. Bizonyítsuk be az előbbi állítást!

Mindez igaz megfordítva is, ha hozzátesszük az alábbi egyszerű axiómát:

A3 Van három nem egy egyenesen lévő pont.

A következő feladat megoldásában és a továbbiakban, a geometriában megszokottakhoz hasonlóan, két egyenest

5. 5. Gyűrűk, kommutatív gyűrűk és testek

van egy 0-val jelölt eleme, amelyre

igaz továbbá, hogy

Tehát (9) helyett elég a következő összefüggés teljesülése:

Az ilyen halmazokat „nullosztómentes gyűrűnek” nevezik. Ez arra utal, hogy az egyenlet

Mindez azonban csak annyit jelent, hogy 0, 1, és nem mind különbözőek és

Miután az „nemegyenlőségből” következik, hogy , már csak

Ha most 16 versenyzőnket e négyelemű halmazból képezhető 16 lehetséges elempárral jelöljük, és tekintjük a

7. 7. Véges testek elemszáma

Be fogjuk látni, hogy 1-en kívül csak prímhatvány lehet.

Ehhez vizsgáljuk meg az 1, , , összegek sorozatát! Ezek között van

Mármost legyen a test karakterisztikája , és jelöljük minden -re a db 1-esből

Ha van még elem, jelöljük egyiküket -gyel! Ekkor a db alakú elem (

összefüggést kapunk, ha minden helyére -t írunk.) Noha minden gyakorlati példában

Sokáig úgy tekintette minden gondolkodó ember, hogy az

alakú számot is hozzá kell venni a testhez ( és tetszőleges racionális számok).

Hasonló meggondolásból testet alkotnak az

Induljunk most ki a kételemű testből, melynek műveleti táblái

érdekes azonossága, hogy , azaz minden -re. Nézzünk most is egy

Az egyenletnek azonban sem a 0, sem az 1 nem megoldása, tehát nincs megoldása.

ahol természetesen 1 és 0 az -beli „számokat” jelöli. Az

( ) alakú kifejezések most összesen csak négyen vannak:

és az összeadásra, kivonásra zárt rendszert alkotnak. De mivel egyenlő pl. az szorzat

Két szorzás eredményében lehetünk még bizonytalanok:

Érdemes próbálkozni a következő gyakorló feladat megoldásával:

6. feladat. Tekintsük az test felett az egyenletet. Bizonyítsuk be, hogy ennek

Euler az , , , , , latin betűkkel jelölte a fegyvernemeket és az , , , , , görög

-as görög–latin négyzet

A feladat meglepően nehéznek bizonyult, de „kisebb társaival” az olvasó is bátran próbálkozhat:

Két 3-adrendű ortogonális latin négyzet

8. feladat. Oldjuk meg az ortogonális latin négyzetek problémáját , 3, 4 és 5 esetén!

A két struktúrát a következőképp feleltethetjük meg egymásnak. A sík egyenese

Hármas futamok négy fordulóban – két ortogonális latin négyzet

Bruck–Ryser tétel. Ha és létezik -adrendű affin sík, akkor

10. 10. Test és geometria

Tekintsük a valós számokra épített síkot és benne a szokásos , koordináta-tengelyeket. A Moulton-sík

4. ábra. Ellenpélda Desargues tételére a Moulton-féle síkon

Ez a művelet nem lesz kommutatív:

és a jobboldali disztributivitás sem teljesül: