Eredeti m ű: Sy lv ia Day : Sev en Years to Sin

Fordította
GOITEIN VERONIKA
 © Sy lv ia Day
Hungarian translation © Goitein Veronika
Hungarian edition © Álom gy ár Kiadó
Minden jog fenntartv a!

Borítóterv : Faniszló Ádám

Szerkesztette: Kalocsai Judit

Korrektúra: Hoppe Adrienn

Tördelés: Nov aBook

Készült a Gy om ai Kner Ny om da Zrt.-ben, 2 01 7 -ben

Felelős v ezető: Balla László, az igazgatóság elnöke

ISBN 9 7 8-6 1 5-56 9 2 -3 0-7

Álom gy ár Kiadó, Budapest, 2 01 7

Felelős kiadó: Nagy pál Viktor

Elérhetőségeink:
+ 3 6 3 04 87 3 552
adm in@alom gy ar.hu
www.alom gy ar.hu
www.facebook.com /alom gy ar
 Prológus

Volt valami ellenállhatatlan izgalom a látványban, ahogy a

délceg férfiak megmérkőztek, versengtek egymással. Alantas
állatiasságukat elárulta zabolátlan vadságuk és könyörtelenségük.
Ahogy erőlködtek, testi erejük felkavarta a nők legprimitívebb
ösztöneit.
Lady Jessica Sheffield nem volt fából, hiába tanították arra,
milyen modor illik egy úrinőhöz.
Nem tudta levenni a szemét a két fiatalemberről, akik nagy
lendülettel birkóztak a pázsiton a keskeny kis kerti tó másik
oldalán. Egyikük hamarosan a sógora lesz; a másik a leendő sógor
barátja volt, egy csirkefogó, aki veszélyesen jóképű, és ezzel sok
bajból sikerült már kimentenie magát.
– Szeretnék én is olyan szabadon ugrándozni, ahogy ők –
mondta Jessica húga vágyakozva. Hester is a fiatalembereket
figyelte a vén tölgyfa árnyékából, ahol üldögéltek. Lágy szellő
fújdogált, megcirógatta a fűszálakat az impozáns Pennington-kúria
előtti gyepen. A kúria egy erdőkkel tarkított domb tövében épült,
aranyszín kő homlokzatán és aranyozott ablakkeretein megcsillant
a napfény, és a látogatókat ettől ünnepélyes nyugalom járta át.
Jess újra a hímzésére szegezte a tekintetét, és bánta, hogy meg
kellett dorgálnia a húgát a bámészkodásért, miközben ő maga is
ezt tette. – A felnőtt hölgyekhez nem illik az ilyesféle mulatság.
Jobb nem sóvárogni olyasmi után, ami úgysem lehet a miénk.
– Miért van az, hogy a férfiak egész életükben úgy
viselkedhetnek, mint a kisfiúk, míg a nők már ifjan kénytelenek
megöregedni?
– Mert a világ a férfiaké – mondta Jess halkan.
 Szalmakalapjának széles karimája alól lopva a birkózókra
pillantott. Ekkor valaki hangosan rászólt a fiatalemberekre, és Jess
is kihúzta magát. Mindenki a hang irányába fordult. Jessica
jegyese közeledett a két fiatalabb férfi felé, és a lány lassan
engedett fel, akár a visszavonuló tenger a dagály hullámai után.
Nem először tűnődött el azon, hogy vajon eljön-e valaha az idő,
amikor majd nem érez éles aggodalmat, ha nézeteltérés történik.
Talán olyannyira belenevelték, hogy rettegjen a férfiak haragjától,
hogy ez már örökké így marad?
Benedict Reginald Sinclair, Tarley vikomtja és Pennington
leendő grófja magas volt és elegáns. Határozottan vonult végig a
pázsiton, pontosan tisztában volt a tekintélyével. Jessicát meg is
nyugtatta e kékvérű arrogancia, de tartott is tőle. Voltak olyan
férfiak, akik megelégedtek a tudattal, hogy fontos emberek, míg
mások állandó kényszert éreztek ennek bizonygatására.
– Na és mi a nők feladata a világban? – kérdezte Hester
makacsul lebiggyesztve az ajkát. Így sokkal fiatalabbnak tűnt
tizenhat éves koránál. Szeleburdi mozdulattal kisöpört az arcából
egy mézszőke fürtöt, ami pontosan olyan színű volt, mint Jessica
haja. – Hogy a férfiakat szolgálják?
– Hogy életet adjanak nekik. – Jessica visszaintegetett Tarley-
nek. Másnapi esküvőjükre a Sinclair család kápolnájába az
arisztokrácia krémjét hívták vendégül. A lány több okból is várta
már az eseményt, nem mellékesen azért, hogy végre
megszabaduljon apjának kiszámíthatatlan, minden ok nélkül
előforduló dühkitöréseitől. Nem neheztelt Hadley márkira, amiért
az nagy hangsúlyt fektet a társasági szerepekre és arra, hogy
ebben a lányának is elöl kell járnia. De nehezményezte a nyers
modort, ahogyan apja büntette őt a hiányosságaiért.
Hester gyanakodva felhorkantott. – Mintha csak atyánk szavait
hallanám.
– És az emberek többségének véleményét. És ezzel mi
tisztában vagyunk, ugye? – Anyjuknak az életébe került a
próbálkozás, hogy Hadley-nek örököst szüljön. Hadley kénytelen
volt újranősülni, újabb leánygyermeke született, és még öt évet
kellett várnia az áhított fiúörökös érkezésére.
– Nem hiszem, hogy Tarley tenyészkancának tekint téged –
mondta Hester. – Sőt véleményem szerint bizony érzelmeket
táplál irányodban.
– Ha így van, szerencsés vagyok. De ha nem lenne megfelelő a
származásom, nem kérte volna meg a kezemet.
Jess figyelte, ahogy Benedict megdorgálja öccsét a
vadóckodásért. Michael Sinclair el is szégyellte magát, Alistair
Caulfield viszont cseppet sem. Bár tartása nem volt kihívó, mégis
látszott rajta, hogy nem hunyászkodik meg.
A három férfi szemrevaló társulat volt: a Sinclair fivérek
csokoládébarna hajukkal és karcsú termetükkel, Caulfield pedig
koromfekete hajával és ördögien vonzó arcával, mely miatt azt
mondták rá, Mefisztó kegyeltje.
– Ugye boldog leszel mellette? – kérdezte esdeklőn Hester a
nővéréhez hajolva. Szeme ugyanolyan smaragdzöld volt, mint a
gyep, és aggodalom tükröződött benne. Édesanyjukra hasonlított a
szemszíne és a halványszőke haja is. Jess az apjuktól örökölte
szürke szemét. Apjuk nem is adott neki semmi mást soha. De ezt a
lány nem bánta túlságosan.
– Azon leszek.
Erre persze nem volt biztosíték, de miért is terhelné vele
Hestert feleslegesen? Tarley-t az apjuk választotta, és bárhogyan
is alakul, Jess kénytelen megszokni.
Hester azonban folytatta. – Nem akarom, hogy egyikünknek is
úgy kelljen távoznia e világból, mint édesanyánknak.
Megkönnyebbüléssel, szánalmasan... Az élet arra való, hogy éljük
és élvezzük.
Jess fészkelődött a félhold alakú márványpadon, és óvatosan
maga mellé helyezte hímzését a kis táskába. Imádkozott azért,
hogy Hester mindig ilyen édes és reményteli maradjon. – Tarley
és én tiszteljük egymást. Mindig jól érzem magam a társaságában,
és szívesen beszélgetünk. Intelligens és türelmes, tapintatos és
udvarias. És persze igazán szemrevaló férfi, ezt nem tagadhatjuk.
Hester szeme felragyogott, akár a napsugár. – Igen, úgy van.
Remélem, apánk számomra is hasonló férjet választ majd.
– Nos, van olyan fiatalember, akit szívesen fogadnál?
– Egyelőre nem mondhatnám. Még keresem azt, akiben
megvan minden, ami számomra fontos. – Hester komoly pillantást
vetett a három férfira, akik elmélyülten beszélgettek. – Olyan
férjet szeretnék, akinek Tarley-hoz hasonló a rangja, de kedélyes,
akárcsak Mr. Sinclair, és olyan vonzó, mint Mr. Caulfield. De
véleményem szerint Alistair Caulfield a legszemrevalóbb férfi
egész Angliában, sőt a fél világon, szóval be kell érnem kevesebbel
is.
– Túl fiatal ahhoz, hogy így tekintsek rá – füllentette Jess,
miközben a beszélgetés tárgyát vizslatta.
– Ugyan! Mindenki szerint épp elég érett a korához.
– Céltalan, mert nem tereli senki az útján. Nagy különbség. –
Jess túl sok szabály közé volt szorítva, Caulfield viszont teljesen
korlátozások nélkül élt. Három bátyja volt, megvolt tehát a
családban az örökös, a katonatiszt és az egyházi személy, és neki
már nem maradt szerep. Anyja csüggött rajta, és ez csak rontotta
az esélyét annak, hogy megtanuljon felelősségteljes életet élni.
Hírhedt volt a kockázatvállalásról, sosem tudott ellenállni
semmiféle fogadásnak vagy kihívásnak. Jess ismerte már néhány
éve, és a férfi minden évadban egyre hírhedtebb lett.
– Két év korkülönbség semmit sem számít – érvelt Hester.
– Harminc és harminckettő között talán nem is. De tizenhat és
tizennyolc között annál inkább.
Jess megpillantotta Benedict anyját, aki épp hozzá igyekezett.
Nyilvánvaló volt, hogy az utolsó pillanatig tartó előkészületek
forgatagából csak időlegesen sikerült elmenekülnie, és ennek most
vége. Jessica felállt. – Mindenesetre jobb lesz, ha másfelé
pillantgatsz. Mr. Caulfield meglehetősen hasznavehetetlen alak.
Szerencsétlen státusza, mint negyedik fiúgyermek, szinte
kezeskedik arról, hogy ne vigye sokra. Nagy kár, hogy semmibe
veszi családja nemesi nevét, hogy helyette felelőtlen életet éljen,
de ez csakis az ő hibája, és jobb, ha nem keveredsz bele.
– Úgy hallottam, az apja egy cukornádültetvényt és egy hajót
adott neki.
– Masterson bizonyára azért tette ezt, hogy a fia inkább távoli
partvidékeken űzze kockázatos hóbortjait.
Hester felsóhajtott. – Néha azt kívánom, bárcsak én is messzire
utazhatnék. Vajon egyedül nekem vannak ilyen álmaim?
Korántsem, gondolta Jess. Ő is gondolt már szökésre, de rangja
szűk korlátok közé szorította. Ebben a tekintetben rosszabb
helyzetben volt, mint a közrendi származású asszonyok. Hiszen
Hadley márki leányának, Tarley jövendőbeli vikomtnéjának
ügyelnie kell jó hírére. Kizárt dolog, hogy utazgasson, ha atyja vagy
férje nem utazgat. De nem lenne sem illő, sem tisztességes ezeket
a nyugtalanító gondolatokat megosztania fiatal, befolyásolható
húgával.
– Ha Isten is úgy akarja, olyan férjed lesz, aki mindent megad
neked. Megérdemled – mondta Jess.
Eloldozta kedves kis ölebe, Temperance pórázát, és intett a
szolgálójának, hogy hozza a táskáját. Ahogy ellépett a húga
mellett, megcsókolta a homlokát. – A vacsoránál vess egy
pillantást Lord Regmontra. Jóképű és elbűvölő, és nemrég jött
vissza a körutazásáról. Visszatérte óta te leszel az első drágakő,
aki megcsillan a szeme előtt.
– De két évet kellene várnia az első bálomig – felelte Hester
kissé bosszúsan.
– Megéri várni rád. Ezt egy jó ízlésű férfi tudni fogja.
– Még ha meg is tetszem neki, akkor sem sok beleszólásom lesz
az ügybe.
Jess kacsintott, és halkabban folytatta. – Regmont igen jóban
van Tarley-val. Biztos vagyok benne, hogy Benedict elismerően
nyilatkozna róla, ha atyánk szükségesnek véli, hogy kikérje a
véleményét.
– Valóban? – Hester izgatottan, szinte kislányosan fészkelődön.
– Kérlek, mutass be minket egymásnak.
– Hogyne – intett Jess. – Magától értetődik, de azért addig se
gyönyörködj a semmirekellőkben.
Hester színpadiasan eltakarta a szemét, de Jess úgy gondolta,
biztosan vet még egy-két pillantást a fiatalemberekre, amint lehet.
Hisz ő sem tenne másként.

– Tarley igen feszült – állapította meg Michael Sinclair.

Leporolta magát, és távozó bátyja után pillantott.
– Mégis mit vársz tőle? Holnap bilincsbe verik! – Alistair
Caulfield felvette a földről a felöltőjét, és lerázta a kiváló kelméről a
rátapadt fűszálakat.
– A legszebb elsőbálozót veszi el. Nem olyan rossz az. Anyám
szerint a trójai Heléna sem lehetett szebb nála.
– És egy márványszobor sem lehetne hidegebb.
Michael a barátjára meredt. – Tessék?
 Alistair odapillantott a sekély kerti tó túloldalára, ahol Lady
Jessica Sheffield épp átsétált a pázsiton apró ölebével. Karcsú
alakját bokáig érő, hosszú ujjú, magasan zárt nyakú pasztellszín
virágos muszlinruha fedte, ami az enyhe szellőtől szorosan simult
rá. Arcát elfordította, a naptól széles karimájú kalap védte, de
Alistair jól ismerte ezt az arcot. Önkéntelenül is folyton megakadt
rajta a szeme, ahogy sok más férfinak is.
Jess haja csodálatos volt, ilyen hosszú, sűrű szőke fürtöket
Caulfield még sosem látott. Halványszőke volt, szinte ezüstös, néha
egy-egy sötétebb, aranyló tinccsel vegyülve. Első bálja előtt a lány
néha kibontva viselte a haját, de azóta ugyanolyan makulátlan és
tartózkodó volt mindig a frizurája, mint ő maga. Ifjú kora ellenére
a modora sokkal idősebb hölgyhöz illett volna.
– Az a világos haj, a hófehér bőr – suttogta Alistair. – És a
szürke szempár...
– Tessék?
Alistair hallotta barátja hangjában a csodálkozást, így
határozottabban folytatta. – A színek tökéletesen illenek a
modorhoz – mondta nyersen. – Jégkirálynő az a lány. A bátyád
csak abban reménykedhet, hogy hamar teherbe ejti, különben le
fog fagyni a farka.
– Azért csak vigyázz a nyelvedre – figyelmeztette Michael, és
félresimította sötétbarna haját. – Nehogy felbosszants! Lady
Jessica hamarosan a sógornőm lesz.
Alistair szórakozottan bólintott, és ismét a kecses lányt figyelte,
aki olyan tökéletes volt mind külsejét, mind társasági illemtudását
tekintve. A férfit egészen lenyűgözte, és csak arra várt, hátha
felfedez rajta valami tökéletlenséget. Kíváncsi volt, hogy bírta
Jessica ezt a nagy terhet ilyen fiatalon, hiszen ő maga egyáltalán
nem tűrte a rá nehezedő társadalmi elvárásokat. – Elnézésedet
kérem.
Michael fürkészőn nézte Alistairt. – Valami bajod van vele? A
hangodból úgy érzem, nem kedveled.
– Kissé talán megsértett – ismerte el Caulfield morogva. – A
minap egy estélyen tudomást sem vett rólam. Mintha ott sem
lettem volna. Ezzel ellentétben a húga, Hester, egészen elbűvölő.
– Igen, Hester rendkívül bájos. – Michael hangja egészen olyan
volt, mint Alistairé, amikor Hestert dicsérte, ezért Alistair kérdőn
felvonta a szemöldökét. Michael elpirult, és folytatta. – Jessica
biztosan nem hallotta a köszönésedet.
Alistair belebújt a felöltőjébe. – Pont mellette álltam.
– A bal oldalán? A kisasszony a bal fülére süket.
A férfi egy pillanatig gondolkodott, mielőtt felelt. El sem tudta
képzelni, hogy Jessica valamiben mégsem tökéletes, de
megkönnyebbült, hogy így van. Így inkább tűnt halandónak, mint
görög istennőnek. – Erről fogalmam sem volt.
– A legtöbben nem veszik észre. Csak ha hangos a zaj egy
nagyobb fogadáson, olyankor zavaró néha.
– Most már értem, miért őt választotta Tarley. Kész áldás az
olyan feleség, aki csak fél füllel figyel a pletykákra.
Michael felhorkant, és elindult a ház felé. – Lady Jessica
valóban tartózkodó – ismerte el. – De ez illendő is Pennington
jövendő grófnője számára. Tarley azt mondja, vannak jó
tulajdonságai a választottjának, melyekről fogalmunk sincs.
– Hmmm...
– Úgy tűnik, kétkedsz, de hiába vagy feltűnően jóképű, közel
sem vagy olyan tapasztalt nőügyekben, mint Tarley.
Alistair gúnyosan elmosolyodott. – Biztos vagy benne?
– Ha azt nézzük, hogy bátyám tíz évvel idősebb, akkor igen. –
Michael átkarolta a barátját. – Szerintem elismerhetnéd, hogy
érettebb koránál fogva alkalmasabb észrevenni választottjának
rejtett jó tulajdonságait.
– Semmit nem szeretek elismerni.
– Jól tudom, barátom. De most elfogadhatnád a vereséged a
csúfosan félbeszakított birkózásunkban. Csak másodpercek
kérdése volt a győzelmem.
Alistair oldalba bökte. – Ha Tarley nem hoz neked kegyelmet,
most magad könyörögnél érte.
– Ugyan! Akkor legyen az a győztes, aki gyorsabban fut el a...
Alistair már futott, mielőtt Michael befejezte volna a mondatot.

Már csak néhány óra volt hátra az esküvőig.

Az éj sötétje lassan hajnallá szürkült. Jessica szorosabbra vonta
maga körül a vállkendőjét, és beljebb sétált Temperance-szel a
Pennington-kúriát szegélyező erdőbe. Az öleb szaporán szedte a
lábát, ropogott alatta az apró kavicsos ösvény. Megnyugtatóan
ismerős volt ez a zaj.
– Miért vagy ilyen körülményes? – dorgálta Jess az állatkát.
Látta a hűvös levegőben a lélegzete páráját, és vágyott rá, hogy
végre puha ágyába fekhessen. – Nem mindegy, hová?
Temperance felnézett, és Jess úgy érezte, méltatlankodik.
Befordultak és az öleb végre megállt szaglászni. Bizonyára
tetszett neki a hely, mert hátat fordított gazdájának, és leguggolt
egy fa elé.
Jess elmosolyodott, és tapintatosan elfordult, hogy inkább
szemügyre vegye a környezetüket. Elhatározta, hogy napvilágnál
is bejárja ezt az ösvényt. A Pennington-birtok értékelte a
természet szépségében rejlő lehetőségeket, ellentétben számtalan
más birtokkal, ahol obeliszkek, görög szobrok és templomok
másolatai és pagodák álltak elszórtan. Ezen az ösvényen, úgy tűnt,
mérföldekre van a civilizáció és annak minden tartozéka. Jessica
nem számított rá, hogy ez az érzés tetszeni fog neki, de mégis
tetszett, főként, mivel órákon át kénytelen volt bájcsevegni
olyanokkal, akik csakis a rangjával törődtek, melyet házassága
révén szerez.
– Ez kellemes séta lesz – szólt a válla fölött. – Ha felkel a nap, és
rendesen felöltözöm.
Temperance végre elvégezte a dolgát, és előjött. A ház felé
indult, húzta a pórázt, most bezzeg sietős volt neki, miután annyi
ideig kereste a tökéletes helyet a kisdolgához. Jess követte, de
balról hirtelen zajt hallottak. A kis szuka fülelni kezdett, és
felkunkorodott a farka, izmos, barna bundás kis teste várakozva
megfeszült.
Jess szíve a torkában dobogott. Ha vaddisznó vagy veszett
róka, abból nagy baj lehet. A lány szíve meg is szakadna, ha valami
történne Temperance-szel, az egyetlen lénnyel, aki nem olyan
elvárások alapján ítélte meg Jessicát, amiknek oly nehéz volt
eleget tenni.
Egy mókus futott át az ösvényen. Jess megkönnyebbülten
felnevetett, de Temperance továbbra is feszülten figyelt. Sőt,
hirtelen előreugrott, és kirántotta a pórázt a gazdája ellazult
kezéből.
– Az ördögbe, Temperance!
 A mókus és az öleb már el is szaladt. Csak az avar susogott, és
Temperance morgása hallatszott még, majd elhalt ez is.
Jess megadóan felemelte a kezét, és nekiindult, hogy kövesse a
nyomokat az ösvényről letérve. Csakis arra figyelt, hogy
megtalálja a kutyácskát, ezért észre sem vette, hogy majdnem
nekiszaladt egy jókora kerti lak falának. Jobbra fordult...
És hirtelen meghallotta egy nő rekedtes nevetését. Döbbenten
megállt.
– Siess, Lucius – zihálta a nő. – Trent észre fogja venni, hogy
eltűntem.
Wilhelmina. Lady Trent. Jess mozdulatlanul állt, még a
lélegzetét is visszafojtotta.
Csak a fa lassú nyikorgása hallatszott.
– Türelem, édes. – Egy ismerős férfihang szólalt meg szinte
affektálva. – Hadd adjam meg neked, amiért fizettél.
A kerti lak nyikorgása folytatódott, immár hangosabban. Egyre
gyorsabban, egyre keményebben. Lady Trent felnyögött.
Alistair Lucius Caulfield. In flagranti tetten érve Trent
grófnéval. Szent ég! Hiszen a nő vagy húsz évvel idősebb!
Gyönyörű nő volt, de hát az anyja lehetett volna!
Sokkoló volt hallani a férfi második keresztnevét. És talán
sokatmondó is...? Talán intim kapcsolat van köztük, már azon túl
is, ami épp zajlik. Talán a széltoló Caulfield érzelmeket táplál a
szép grófné irányában, ezért szólítja őt a nő olyan néven, amin
mások nem?
– Ó, minden pénzt megér az, amit kapok tőled – dorombolta a
grófné.
Szent ég! Talán nem is intim kapcsolat, hanem... tranzakció!
Üzlet. Ahol a férfi adja a szolgáltatást...
Jess óvatosan lépett egyet, remélve, hogy nem csap zajt és nem
lepleződik le. A kerti lakban mozgás támadt, és ő megdermedt.
Összehúzott szemmel próbált látni a homályban. Nem volt
szerencséje, mert épp megvilágította a holdfény, míg a kerti lak
belseje az árnyak sötétjének takarásában maradt a tető és a fák
alatt.
Jessica egy kezet látott a kupolás tető egyik tartópillérébe
fogódzkodni, és felette egy másikat. Egy férfi kezét, ahogy
támaszkodik. A kezek magasságából Jessica tudta, hogy a férfi áll.
 – Lucius, az isten szerelmére! Abba ne hagyd!
Lady Trent Caulfield és a nyári lak fala közé ékelődött. Tehát
Alistair Jess felé fordulva állt.
A sötétben két ragyogó pont pislogott.
A férfi meglátta a lányt. Sőt! Bámulta.
Jess azt kívánta, bárcsak elnyelné a föld. Mit is mondhatna?
Hogyan illik egy ilyen helyzetben viselkedni?
– Lucius, az ördögbe is! – A régi fa nyikorgott a ránehezedő
nyomástól. – Pompás érzés, hogy bennem van az a jókora
szerszámod, de ha mozog, az még pompásabb.
Jess a torkához kapta a kezét. A hideg idő ellenére
izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán. El kellett volna
szörnyednie, hogy meglátott egy férfit közösülés közben, de nem
ez történt.
Mivel a férfi Caulfield volt, Jessica lenyűgözve állt ott. Valami
borzasztó csodálattal figyelte... irigyelte a férfi szabadságát, és
elrémítette, hogy Alistair mennyire nem ad a közvéleményre.
Jessica tudta, hogy sürgősen távoznia kell, vagy Lady Trent is
rájön a jelenlétére. Óvatosan elindult...
– Várj! – szólalt meg rekedten Caulfield.
A lány megdermedt.
– Nem tudok! – tiltakozott pihegve Lady Trent.
De Caulfield nem a grófnőhöz beszélt.
Egyik kezét kinyújtotta Jessica felé. Könyörgése
megdermesztette a lányt.
Egy hosszú pillanatig a férfi csillogó szemébe fúródott a
tekintete. Alistair hangosan zihált.
Aztán megragadta a tartópillért, és mozogni kezdett.
Eleinte lassan, aztán egyre gyorsulva. A fa ritmusos nyikorgása
mintha körülvette volna Jessicát. Csak a kezeket és a forró,
ragyogó tekintetet látta, azon kívül semmit, de a hangok életre
keltették a képzeletét. Caulfield nem vette le róla a szemét, még
akkor sem, amikor már olyan hevesen mozgott, hogy a lány nem is
értette, mit élvezhet ebben az erőszakos döfködésben a grófné.
Lady Trent kivehetetlen, nyers szavakkal dicsérte a férfit, és
sikoltozott.
Jessicát elbűvölte a szexuális együttlét valóságának ez az oldala,
hiszen semmit sem tudott róla. Persze azzal tisztában volt, hogyan
zajlik a dolog, mert nevelőanyja alaposan elmagyarázta. Ne
húzódozz, és ne sírj, amikor beléd hatol. Próbálj ellazulni; akkor
kevésbé kényelmetlen. Semmiféle hangot ne adj. És soha ne
tiltakozz. De Jess látta más asszonyok sokatmondó pillantásait, és
hallotta a suttogást legyezők mögött mindenféle másról. Most a
szeme elé tárult a bizonyíték. Lady Trent gyönyörének hangjai
visszhangra leltek benne, úgy játszottak az érzékein, mint egy
lapos kavics a víz felszínén. A teste önkéntelenül is felelt, bőre
érzékenyebb lett, lélegzete elakadt.
Caulfield pillantásának súlya alatt megremegett. Szeretett volna
elfutni a lopott intimitás közeléből, de képtelen volt megmozdulni.
Lehetetlen volt, mégis úgy tűnt, mintha a férfi belelátna, mintha
átlátna a felszínen, ahol csak Jessica apjának szigorú nevelése
mutatkozott.
Csak akkor tört meg a varázs, amikor Caulfield a csúcsra jutva
rekedten felnyögött. Ekkor Jessica futni kezdett, mintha
megsarkantyúzták volna. Mindkét kezével szorongatta a
vállkendőjét, és karjait keresztbe fonta sajgó, telt keblén. Amikor
Temperance előugrott egy bokorból, Jess a megkönnyebbüléstől
elsírta magát. Felkapta az ölebet, és visszaszaladt a kúriához
vezető ösvényre.

– Lady Jessica!
Jess megbotlott, amikor meghallotta, hogy valaki szólítja,
amikor végre visszaért a hátsó kert viszonylagos biztonságába.
Most hevesen vert a szíve, mintha valamin rajtakapták volna.
Gyorsan megfordult, és kék selyemszoknyája meglibbent, ahogy a
hang forrását kereste. Rettegett, nehogy Alistair Caulfield legyen,
aki talán diszkrécióért könyörögne. Vagy, ami még rosszabb,
Jessica apja.
– Jessica. Szent ég, már mindenhol kerestem. Jessica
megkönnyebbülve látta, hogy Benedict közeleg a kúria felől, de a
megkönnyebbülésbe némi aggodalom is vegyült. A férfi gyors,
határozott léptekkel közeledett a kőrisfákkal szegélyezett kerti
ösvényen. Jessica megremegett. Talán haragos?
– Valami gond van? – kérdezte óvatosan, amikor Benedict
odaért, mert úgy sejtette, biztosan jó oka van, amiért ilyen kései
órában keresi.
 – Hosszú ideje távozott. Fél órája mondta a szobalány, hogy ön
kiment megsétáltatni Temperance-t, és már akkor is negyed órája
kint járt, amikor rákérdeztem.
Jessica lesütötte a szemét, nehogy úgy tűnjön, dacol a férfival. –
Elnézését kérem, hogy aggodalmat okoztam.
– Nem szükséges a bocsánatkérés – felelte Benedict kimérten.
– Csak beszélni kívántam önnel. Ma lesz az esküvőnk, és
szerettem volna megnyugtatni, ha esetleg bármi aggasztaná.
Jess pislogva felnézett. Meglepte Tarley tapintatossága. – De
Mylord...
– Benedict – javította ki a férfi, és kézen fogta jegyesét. – Illőbb
most már tegeződnünk. Jéghideg a kezed. Merre jártál?
A hangjában egyértelműen aggodalom csengett. Jessica először
nem is tudta, mit feleljen. Benedict egészen máshogy szólt hozzá,
mint apja tette volna hasonló helyzetben.
Zavarában szinte gondolkodás nélkül kezdett beszélni.
Elmesélte, hogy miként eredt a mókust kergető Temperance
nyomába, és közben olyan figyelmesen fürkészte leendő férjét,
ahogy még talán sosem. Tarley Jess életének fontos része volt, ezt
a kötelességet a lány különösebb mérlegelés nélkül elfogadta.
Amennyire lehetett, megszokta a közös életük gondolatát. De most
feszengett. Kipirult, és izgatott volt amiatt, ahogy Caulfield
felhasználta őt saját gyönyörének fokozására.
– Ha megkértél volna, szívesen elkísérlek – mondta Benedict,
amikor Jess befejezte. Megszorította a kezét. – A jövőben, kérlek,
engedd meg.
A férfi gyengéd modorán felbátorodva, és a bor miatt is, amiből
kissé többet ivott a vacsorához, Jess nem hagyta abba a mesélést.
– Temperance és én valami másra is rábukkantunk az erdőben.
– Valóban?
Jessica beszélt a nyári lakban a párról. Hangja elhalkult,
megremegett, szavai összekeveredtek, mert nem is ismerte a
megfelelő szavakat, sem a bizalmat. Arról nem beszélt, hogy a
grófné fizetett is Caulfieldnek, és azt sem árulta el, kiket látott.
Benedict meg sem mozdult, amíg menyasszonya beszélt. Utána
megköszörülte a torkát, és így szólt: – A szentségit! Borzasztó,
hogy ilyesfajta rémséget láttál épp az esküvőnket megelőző este.
– Úgy tűnt, az a pár cseppet sem találta rémségesnek a dolgot.
 A férfi elpirult. – Jessica...
– Azt mondtad, szeretnél megnyugtatni, ha esetleg aggaszt
valami – mondta Jessica gyorsan, mielőtt elhagyja a bátorsága. –
Szeretnék veled őszinte lenni, de félek, nehogy átlépjem a
türelmed határait.
– Ha véletlenül átléped, jelezni fogom.
– Miképpen?
– Tessék? – Benedict összevonta a szemöldökét.
Jess nagyot nyelt. – Miképp fogod jelezni? Szóval? Valamely
privilégium megvonásával? Vagy talán... határozottabb módon?
A férfi megdermedt. – Sosem emelnék kezet hölgyekre, sem
rád, sem másra. És sosem kárhoztatnálak az őszinteségedért. Úgy
gondolom, sokkal engedékenyebb leszek veled, mint bárki mással,
akit ismerek. Nagy kincs vagy számomra, Jessica. Türelmetlenül
vártam, hogy eljöjjön a nap, amikor az enyém leszel.
– Miért?
– Mert gyönyörű vagy – felelte Tarley rekedten.
A lány meglepődött, egyszersmind reménykedni is kezdett. –
Mylord... Ellenedre volna, ha tudnád, mennyire szeretném, hogy
házasságunk testi szempontból is... kellemes legyen?
Mindkettőnknek.
Jessica tudta, hogy ő képtelen volna úgy viselkedni, ahogy Lady
Trent tette. Az ilyesfajta szabadosság teljesen idegen volt tőle.
Benedict feszengését elárulta, ahogyan nyakkendőjével babrált.
– Mindig is az volt a szándékom, hogy így legyen. És így is lesz, ha
bízol bennem.
– Benedict. – A lány beszívta vőlegénye illatát: fűszer, dohány
és jó bor illata volt. És bár a férfi nem számított arra, hogy a
feleségével valaha is beszélnie kelljen ilyesmiről, a szavai és a
tekintete nyílt volt és őszinte. – Nagyon jól viseled ezt a
beszélgetést. Nem tudom, mondhatok-e többet.
– Kérlek, beszélj csak szabadon – mondta Benedict. – Azt
szeretném, hogy kétségek és aggodalmak nélkül állj velem oltár
elé.
Jess hadarva folytatta. – Szeretnék veled a tó melletti nyári
lakba menni. Most azonnal.
A férfi szinte haragosan sóhajtott, és nagyon erősen szorította a
lány kezét. – Miért?
 – Megharagítottalak. – Jess lesütötte a szemét, és hátralépett.
– Bocsáss meg. És kérlek, ne kételkedj ártatlanságomban. Későre
jár, kivetkőztem magamból.
Benedict magához vonta. – Nézz rám, Jessica!
A lány eleget tett a kérésnek, és beleszédült a férfi átható
pillantásába. Már nem volt feszengés vagy aggodalom a
tekintetében.
– Már csak órák választanak el minket a nászágytól –
emlékeztette, és a hangja rekedtebb volt, mint amilyennek Jessica
valaha is hallotta. – Úgy vélem, amit az erdőben megpillantottál,
az olyan reakciót váltott ki belőled, amit még nem értesz. És el
sem tudom mondani, mit érzek a gondolatra, hogy ez téged
lenyűgöz, nem pedig taszít, ahogy talán más nőket taszítana. De a
feleségem leszel, és megérdemled a tiszteletet, ami kijár neked.
– A nyári lakban nem kaphatnám meg a tiszteletet?
Benedict arcára egy pillanatra kiült a döbbenet. Aztán
hátravetette a fejét, és nevetett. Mély, zengő hangja visszhangzott
a kertben. Jessnek tetszett, ahogy a derűtől átlényegül.
Megközelíthetőbb lett, és ha lehet, még vonzóbb.
Benedict még közelebb vonta menyasszonyát, és homlokon
csókolta. – Igazi kincs vagy.
– Én úgy tudom – suttogta Jess odabújva a férfihoz –, hogy a
nászágyban a kötelesség fekszik, a gyönyör pedig azon kívül,
szeretőkkel vár. Talán jellemhibám, ha bevallom, hogy jobban
örülnék, ha szeretődként kívánnál, nem feleségedként, már ami a
hálószobát illeti?
– Tökéletes vagy. A legtökéletesebb nő, akit valaha láttam és
ismertem.
Jessica jól tudta magáról, hogy nem tökéletes, és ezt
tanúsították a combja hátulján örök nyomot hagyó
vesszőcsapások. Meg kellett tanulnia palástolni a tökéletlenségét.
Hogy érezhette meg Caulfield, hogy nem lesz ellenére ott
maradni és nézni őt? Talán felismert valamit a jellemében, ami
még önmaga előtt is titok volt?
Bárhogy is, Jess felettébb megkönnyebbült a tudattól, hogy
Benedict nem találta hirtelen jött felismerését fenyegetőnek vagy
taszítónak. Jegyesének elfogadó hozzáállása felbátorította a lányt.
– Elképzelhető volna irányomban ilyen érdeklődés a részedről?
 – Több mint elképzelhető. – Benedict ajka Jessica szájára
tapadt, elfojtva a megkönnyebbült, hálás szavakat, amit a lány
suttogni készült. Tapogatózó csók volt, gyengéd és óvatos, de
magabiztos. Jess megfogta a férfi gallérját, és zihálva kapkodott
levegőért. Tarley nyelve végigsimította Jess ajkait, majd közéjük
siklott. Amikor a lány megérezte szájában, elgyengült a térde.
Benedict még szorosabban átölelte, és vágya nyilvánvaló volt
abból, ahogy keményen Jess csípőjéhez nyomult. Lázasan
simogatta, egyre izzóbb sóvárgással. Amikor abbamaradt a csók,
egymáshoz ért a homlokuk, és a férfi alig kapott levegőt.
– Szavamra, bármily ártatlan vagy, akkor is nagy érzékkel
csábítasz el – dörmögte.
A karjába vette menyasszonyát, és szapora léptekkel a nyári
lakhoz vitte.
Temperance érezte, hogy igen kényes a helyzet, így csendben
kocogott mellettük. Aztán szokásával ellentétben nyugodtan
várakozott a kiskertben, és a napfelkeltét leste.
 Első fejezet

Hét évvel később

– Kérlek, gondold át újra!

Jessica, Lady Tarley átnyúlt a kis asztalka fölött a Regmont
család otthonának szalonjában, és megszorította a húga kezét.
– Úgy érzem, mennem kell.
– Miért? – Hester ajka lebiggyedt. – Megérteném, amennyiben
Tarley veled lenne, de most, hogy elhunyt... Biztonságos neked
ilyen messzire utaznod egyedül?
Ezt a kérdést Jess is számtalanszor feltette magának, de a
válasszal nem boldogult. Már eldöntötte, hogy megy. Most adódott
egy kis ideje, hogy valami rendkívülit tehessen. Kétséges volt,
hogy valaha is lesz-e újra ilyen lehetősége.
– Hát persze hogy biztonságos – húzta ki magát. – Tarley öccse,
Michael... Meg kellene szoknom, hogy mostantól a Tarley cím őt
illeti... Maga szervezte meg az utat, és a család egyik alkalmazottja
fog várni a kikötőben. Minden rendben lesz.
– Nem nyugtattál meg. – Hester a virágos csésze fülével
babrálva boldogtalanul elmerengett. – Egykor te is távoli tájakra
akartál utazni – emlékeztette Jess, mert nehezére esett ilyen
zaklatottnak látni a húgát. – Elhagyott a kalandvágy?
Hester sóhajtva kinézett az ablakon. A vékony függöny egy kis
takarást nyújtott, de látni lehetett a Mayfair forgalmas nyüzsgését
a városi ház előtt. Jess azonban csakis a húgát figyelte. Hesterből
csodaszép ifjú hölgy lett, híres volt arany ragyogásáról és bűbájos
zöld szemeiről, sötét pilláiról. Régebben gömbölydedebb volt, mint
a nővére, és élénkebb is, de az évek alatt mindkét tulajdonság
elveszett, és Hester nádszálkarcsú, visszafogott úrhölggyé
cseperedett. Regmont grófné tartózkodó modora közismert volt,
és ez meglepte Jesst, mert Lord Regmont igen elbűvölő és
közvetlen ember volt. Húga változásáért Jessica az apjuk átkozott
büszkeségét és nőgyűlöletét okolta.
– Sápadt vagy és vékony – jelentette ki Jessica. – Talán rosszul
vagy?
– Gyászolok veled. És be kell vallanom, azóta nem alszom jól,
amióta bejelentetted, hogy elutazol. – Hester a nővérére nézett. –
Egyszerűen nem értem, miért teszed.
Közel egy év telt el, mióta Benedict jobblétre szenderült, és
halála előtt három hónapig súlyos beteg volt. Ez elég időt adott
Jessnek, hogy megszokja a gondolatot, hogy férje nélkül kell leélnie
az életét. De a gyász úgy lengte körül, mint a köd. A család és a
barátok lesték, mikor tudja végre maga mögött hagyni a múltat,
de nem volt rá képes. – Távolodnom kell a múlttól, hogy
megragadhassam a jövőt.
– De nem volna elég csupán vidékre utaznod? – Tavaly télen
nem volt elég. Most újra itt a báli szezon, és én még mindig a gyász
súlya alatt nyögök. Szükségem van arra, hogy kizökkenjek a
megszokásból, amelybe belesüppedtem, hogy mindenki más is
továbbléphessen az életével, ahogy a körülmények engedik.
– Szent ég, Jess – sápadt el Hester. – Nem mondhatod azt,
hogy elhagysz minket, akárcsak Tarley, hogy mindenki
kigyógyulhasson a gyászból. Még fiatal vagy, és férjhez mehetnél.
Az életed nem ért véget!
– Így igaz. Kérlek, ne aggódj miattam. – Jess teát töltött a
húgának, és két kockacukrot tett bele. – Csak annyi időre utazom
el, hogy az ültetvény eladását intézzem. Felfrissülve, elevenen
térek majd vissza, és mindenkit felvidítok, aki szeret és aggódik
értem.
– Még most sem hiszem el, hogy rád hagyta az ültetvényt.
Miért tette?
Jessica szeretetteljesen elmosolyodott, a pillantása a
cseresznyefa bútorokra, sárga selyemfüggönyökre, kárpitokra és
kék kiegészítőkre esett. Hester a házasságkötése után röviddel
átrendezte a szalont, és a stílus tükrözte derűjét. – Azt akarta,
hogy egészen független lehessek, és érzelmes gesztus is volt
egyben. Tarley tudta, mennyire szerettem az utazásunkat Calypso
szigetére.
– Persze, szép és jó az érzelmesség, de nem úgy, ha a fél világot
be kell utaznod miatta – dünnyögte Hester.
– Mondom, hogy szeretnék elmenni. Sőt, fogalmazhatnék úgy,
hogy szükségem van erre az utazásra. Amolyan búcsú a
számomra. Hester nyögve megadta magát. – Megígéred, hogy írsz,
és mihamarabb visszatérsz?
– Hát persze. Te pedig válaszolj a leveleimre.
Hester bólintott, és kézbe vette a csészéjét. Úri hölgyhöz
cseppet sem illő módon egyetlen korttyal felhajtotta a meleg teát.
Igazán jólesett egy kellemes ital.
Jess megértette. Neki is szüksége volt rá most, hogy Tarley
halálának évfordulója közelgett.
– Hozok neked ajándékot – mondta szándékos könnyedséggel,
remélve, hogy húga elmosolyodik.
– Csak gyere vissza épségben – korholta Hester, és
megfenyegette a mutatóujjával.
Ez a gesztus a gyermekkorukra emlékeztette őket. Jess nem
állta meg, hogy meg ne kérdezze: – Ha túl soká maradok távol,
utánam jössz?
– Regmont nem engedné. De talán valakit utánad küldhetnék.
Talán egy idősebb hölgyet, aki aggódik a jólléted miatt...?
Jess színpadiasan megrázkódott. – Jól van, értem a célzást.
Sietni fogok.

Alistair Caulfield épp háttal állt a raktára irodája ajtajának,

amikor valaki benyitott. Sós tengeri fuvallat támadt, és kikapta a
kezéből a szerződést, amit épp a helyére akart tenni.
Ügyesen megfogta a papirost, és a válla fölött hátranézett.
Felismerés hasított belé. – Michael!
Tarley újdonsült lordjának úgyszintén kikerekedett a szeme a
meglepetéstől, és óvatos félmosoly jelent meg az ajkán. – Alistair,
te csirkefogó! Nem is mondtad, hogy hazatérsz.
– Épp csak megérkeztem. – Alistair a megfelelő mappába
helyezte a pergament, és becsukta a fiókot. – Hogy vagy,
barátom?
Michael levette a kalapját, és beletúrt sötétbarna hajába. A
Tarley cím nehéz teherként nyomta széles vállát, és úgy
megkomolyodott miatta, hogy Caulfield egészen meglepődött.
Barna, visszafogottan elegáns öltözéket viselt, és balján megcsillant
a Tarley pecsétgyűrű, amikor megmozgatta a kezét, mintha nem
tudná megszokni, hogy ott van. – Jól, amennyire a körülmények
megengedik.
– Őszinte részvétem a családnak. Megkaptad a levelem?
– Igen. Köszönöm. Válaszolni akartam, de annyira kevés időm
akad mostanában. Az elmúlt év pillanatok alatt telt el, és szinte
levegőhöz sem jutok.
– Megértelek.
Michael bólintott. – Örülök, hogy újra látlak, barátom. Sokáig
voltál távol.
– Ilyen a kereskedők élete. – Nem kellett személyesen intéznie
mindent, de Alistair nem akart Angliában maradni, ahol folyton
apjába és Jessicába botlott volna. Caulfield apja ugyanolyan
vehemensen szidta fia üzleti sikereit, mint hajdan a
semmirekellőségét. Ez nagyon zavarta Alistair anyját, és a férfi
nem tehetett mást az érdekében, mint hogy annyi időt tölt távol,
amennyit csak lehet.
Jessica pedig próbálta őt a lehető legmesszebb elkerülni. Alistair
ezt megtanulta viszonozni, amikor látta, mennyire megváltoztatta
a lányt a Tarley-vel kötött házassága. Jessica modora továbbra is
kimérten hűvös volt, ám Alistair látta benne a kivirágzó
érzékiséget, ami sütött a lágy mozdulataiból és sokatmondó, nagy
szürke szeméből. Más férfiak Jessica rejtélyessége után
sóvárogtak, de Alistair bepillantást nyert a fátyol mögé, és ő arra a
nőre vágyott. A valóságban sosem kaphatta meg, de örökké rá
gondolt. Beleégett az emlékeibe az ifjúság őrült sóvárgásával, és az
évek alatt ez az emlék mit sem halványult.
– Hálás vagyok az üzleti érzékedért – mondta Michael. Csakis a
te hajód kapitányára merném rábízni a sógornőmet jamaicai útja
során.
Alistair közömbös arcot vágott. Ebben gyakorlott volt, de belül
hirtelen csupa feszültség lett. – Lady Tarley Calypsóra készül
utazni?
– Igen, mégpedig ma reggel. Ezért vagyok itt. Szándékomban
áll beszélnem a kapitánnyal, hogy ügyeljen rá egészen a
megérkezésükig.
– Ki kíséri?
– Csak a szobalánya. Az én feladatom lenne, hogy kísérjem, de
most nem tudok erre időt szakítani.
– És ő nem halasztaná el az utazást?
– Nem – mosolyodott el szárazon Michael. – Képtelen vagyok
lebeszélni.
– Azaz képtelen vagy nemet mondani neki – javította ki
Alistair, és az ablakhoz lépett, ahonnan jól látta a Nyugat- India
kikötőt. A hajók az északi kikötőbe futottak be, hogy lerakják a sok
drága importárut, aztán továbbmentek a déli kikötőbe, hogy
felvegyék a kivitelre szánt rakományt. A kikötők körül magas fal
húzódott, hogy távol tartsa a rengeteg tolvajt, akik a londoni
rakpartokon portyáztak. Ez a fal növelte a hajózási társaság
népszerűségét a nyugat-indiai földbirtokosok körében, akik
biztonságban akarták szállíttatni áruikat.
– És Hester sem... azaz bocsánat... Lady Regmont.
Michael ezt nagy nehezen mondta ki. Alistair régóta gyanította,
hogy barátja mélyebb érzéseket táplál Jessica húga iránt, és
feltételezte, hogy udvarolni fog neki. Ám Hestert eljegyezték,
alighogy bemutatták a nemesi társaságban. Sok reményteli ifjú
szíve szakadt meg akkor. – De miért akar ennyire elutazni?
– Benedict örökül hagyta neki a birtokot. Szeretné személyesen
intézni az eladását. Attól tartok, nagyon felzaklatta bátyám halála,
és életcélt keres. Megpróbáltam segíteni, hogy megtalálja az
egyensúlyát, de a kötelességeim teljesen lefoglalnak.
Alistair válasza óvatos és semleges volt. – Úgy gondolom, Lady
Tarley segítségére lehetnék. Megismertethetném a megfelelő
emberekkel, és adhatok neki némi olyan információt, melyet
különben hónapok munkájával deríthetne csak ki.
– Nagylelkű ajánlat – Michael pillantása fürkésző volt. – De te
csak most tértél haza. Nem kérhetlek arra, hogy máris újra
kihajózz.
Alistair megfordult, úgy felelt. – Az ültetvényem Calypsóval
határos, és szeretnék terjeszkedni. Abban reménykedem, hogy
kedvező vételi ajánlatot tehetek. Természetesen méltányos
fizetségben gondolkodom.
Michael arcára öröm ült ki. – Ez nagyon megnyugtatna. Máris
beszélek a sógornőmmel.
– Ezt talán bízd rám. Ha életcélt keres, ahogy állítod, akkor
úgyis a saját kezében kívánja tartani az irányítást. Rá kellene
hagynunk, hogy kedve szerint alakítsa a tárgyalásunkat. Nekem
bőven van időm, neked viszont nincsen. Foglalkozz csak a saját
sürgető dolgaiddal nyugodtan, és bízd rám Lady Tarley-t.
– Remek barát vagy – mondta Michael. Remélem, hamarosan
visszatérsz Angliába, és hosszabb ideig maradsz. Szívesen venném
a tanácsaidat üzleti ügyekben. Addig is, kérlek, emlékeztesd
Jessicát, hogy írjon gyakran, és tájékoztasson az eseményekről.
Szeretném, ha még az előtt visszatérne, hogy télre a vidéki
birtokra költözünk.
– Megteszem, ami tőlem telik.
Alistair várt egy kis ideig, miután Michael távozott, majd az
íróasztalához lépett. Új ellátmányt írt össze az útra, hogy a lehető
legmegfelelőbb körülményekről gondoskodjon. Eszközölt némi
gyors, költséges változtatást az utaslistán is, és két utast egy
másik hajójára osztott be.
Az Acheron fedélzetén a legénységen kívül csak ő maga, Jessica
és a szobalány utazik majd.
Hetekig ott lesz a közelében. Pompás lehetőségnek ígérkezett,
és Alistair a világért sem akarta elszalasztani.

Jessica a hintója kényelméből nézte a remek hajót. Végigmérte

a csillogó fedélzetet és a három, égbe nyúló árbocot. A legszebb
hajó volt a kikötőben, de erre Jessica számíthatott volna abból,
ahogy Michael aggodalmaskodott az utazás miatt. Nyilván mindent
megtett, hogy a legnagyobb biztonságot és kényelmet nyújtó
hajóra foglaljon neki helyet. Jessica gyanította, hogy Michaelnek
segít a gyászában, ha bátyja özvegyéről gondoskodhat, de épp ez
volt az egyik oka annak, amiért Jessica menekülni akart.
Az óceán illata visszatérítette a Nyugat-India kikötő zajos
forgatagához. Izgalmában a torkában dobogott a szíve, de talán félt
is egy kicsit. A Karib-szigetek angol nemesi köreiben keveset
tudtak Lady Tarley-ról, és a társasági események nyugodtabb,
lassabb mederben folytak. Jessica várta már a kellemes,
magányos pillanatokat az elmúlt hónapok jó szándékú, ám
fojtogató figyelmességei után.
Nézte, ahogy inasai felcipelik a csomagjait a pallón át a
fedélzetre. A Pennington-libéria égszínkékje kitűnt a tengerészek
kevésbé színpompás ruhái közül. Hamarosan eljött az ideje, hogy
kiszálljon a hintóból.
Egy inas lesegítette, és Jessica megigazította halvány
levendulaszín selyemszoknyáját, aztán elindult. Vissza sem nézett.
A fedélzetre érve érezte lába alatt a hajó imbolygását, és egy
pillanatra megállt, hogy szokja az érzést.
– Lady Tarley.
Jess megfordult, és egy pocakos, jól öltözött urat látott, amint
felé igyekezett. Mielőtt megszólalt volna, már kiderült a
ruházatából, hogy ő a kapitány.
– Smith kapitány vagyok – mutatkozott be a férfi, és
meghajolva kezet csókolt. – Örvendek a szerencsének, mylady.
– Szintúgy – mosolygott vissza udvariasan Jessica a fehér
szakállú kapitányra. – Igazán lenyűgöző hajó áll a parancsnoksága
alatt, kapitány.
– Nos, valóban! – lelkendezett a kapitány, és kicsit feljebb tolta
kalapját, hogy Jessica szemébe nézhessen. – Nagy megtiszteltetés
lenne, ha a társaságomban költené el a vacsorákat, asszonyom.
– Köszönöm, csodálatos lesz.
– Remek – Smith intett egy ifjú matróznak. – Miller majd
megmutatja önnek a kabinját. Ha kérdése van, vagy bármi gondja,
csak szóljon bátran.
– Hálásan köszönöm.
A kapitány távozott, hogy az indulás előkészületeivel
foglalatoskodjon, Jess pedig Millerhez fordult, aki nem tűnt
többnek tizenhét évesnél.
– Mylady, erre parancsoljon – intett a fiatalember egy nyitott
folyosó felé, ahonnan lépcső vezetett a hajó belsejébe.
Jessica követte, és lenyűgözve figyelte a tengerészek
bátorságát, ahogy a köteleken másztak fel s alá szorgosan. De
amikor leért a lépcsőn, a hajó belseje is lenyűgözte.
A folyosók lambériája fényesen csillogott, az ajtók rézveretei és
a lámpások réztartói ragyogtak. Jess nem is tudta, mire számított,
de ez az elegancia igazán kellemes meglepetés volt. Miller megállt
egy ajtó előtt, bekopogott, mire Jessica szobalánya, Beth kikiabált,
hogy szabad.
Jess belépett a kabinba, amely kicsi volt, de jól felszerelt. Egy
ágy állt benne, és egy asztal két székkel. Közepes méretű,
szögletes ablakokon szűrődött be a fény. A padlón az egyik
utazóláda mellett ott állt egy karton Jessica kedvenc vörösborából.
Bár ez volt a legkisebb helyiség, amit valaha hálószobának
használt, valahogy megnyugtatónak találta a kabin
behatároltságát. És nagyra értékelte, hogy a következő hetek
során nem kell majd azzal törődnie, hogyan viselkedjen, hogy
mások jobban érezzék magukat a társaságában.
Kivette a kalaptűjét, és levette a kalapját, majd átadta Bethnek.
Miller megígérte, hogy hatkor visszatér és vacsorához kíséri,
majd távozott. Miután kilépett a folyosóra és becsukta az ajtót,
Jess a szobalányra pillantott.
Beth az ajkába harapott, és körbepördült.
– Micsoda kaland, mylady! Azóta hiányzik nekem Jamaica,
amióta eljöttünk onnan.
Jess felsóhajtott, hogy enyhítse a szorítást a gyomrában, és
elmosolyodott. – És egy bizonyos fiatalember is hiányzik.
– Úgy van, úgy bizony – helyeselt a szobalány.
Beth igazi áldás volt az elmúlt napokban, felvidította Jessicát,
amikor mindenki rosszallóan próbálta lebeszélni a terveiről.
– Kaland – ismételte Jess. – Azt hiszem, valóban az lesz.

Amikor hat óra előtt pár perccel kopogás hallatszott Jess

ajtaján, letette a könyvet, amit épp olvasott, és kissé vonakodva
állt fel. Beth harisnyát stoppolt a kisasztal mellett, és csendes
társasága nagyon kellemes volt.
Beth letette a varrnivalót, hogy ajtót nyisson. Az ifjú Miller állt
odakint. Félénken elmosolyodott, kivillantva picit szabálytalan
fogsorát. Jess elengedte a szobalányt, hogy ő is megvacsorázzék, és
elindult a matrózzal a kapitány kabinjába. A folyosó végén a nagy
ajtó közelébe érve egy hegedű panaszos hangja hallatszott. Valaki
gyönyörűen játszott a hangszeren, a dallam lágy volt, de
keserédes. Jessica gyorsított léptein, csodálva a muzsikát. Miller
bekopogott, majd válaszra sem várva benyitott. Elegáns
karmozdulattal engedte előre Lady Tarley-t a jókora kabinban.
 Jessica mosolyogva ment be, tekintete Smith kapitányra esett.
A férfi felpattant a hosszú ebédlőasztal mellől, és vele két másik
férfi is, akiket bemutattak Jessicának: az első tiszt és a hajóorvos.
Jessica udvariasan elcsevegett velük, aztán figyelme a hegedűn
játszó férfi felé kalandozott. A férfi háttal állt neki a hajó tatjára
nyíló nagy, ívelt ablakok előtt. Nem volt rajta frakk, ezért a nő
gyorsan elkapta a tekintetét. De amikor a kapitány az asztalhoz
kísérte, újra futó pillantást vetett a botrányosan alulöltözött úrra.
Frakk nélkül bizony jól látszott az ülepe, ami igen figyelemreméltó
volt. Jessicának eddig nem volt alkalma, sem szokása a férfiak
anatómiájának ezt a részét vizsgálgatni. De meglehetősen
kellemesnek találta a bámészkodást, mivel a kérdéses fenék
kemény volt és formás.
A tisztekkel beszélgetve Jess pillantása gyakran a sötét hajú
muzsikusra vetődött, aki gyönyörűséges dallamokat csalt elő a
hegedűből. Karja gyakorlott, laza mozdulataitól megfeszültek a
hátizmai és a válla, lenyűgözve a nőt. A férfiak teste olyan nagy és
erős volt a nőkéhez képest... vadságra és agresszióra is képes,
ugyanakkor kecses és könnyed.
A dal véget ért. A muzsikus megfordult, hogy a hegedűt és a
vonót a székre helyezett tokba tegye. Jess ekkor csak egy gyors
pillantást tudott vetni oldalról a férfi arcára. Borzongás cikázott
végig rajta. A férfi felvette a szék támlájára terített kabátját, és
magára öltötte. Jess nem is gondolta volna, hogy ugyanolyan izgató
lehet, amikor valaki felveszi a ruháit, mint ha levenné, de így volt.
Kecses, fürge mozdulataiban érzékiség vibrált, illett magabiztos,
parancsoló megjelenéséhez.
A kapitány kicsit oldalra fordult, és a férfi felé intett. –
Bemutatom Mr. Alistair Caulfieldet, aki ennek a remek hajónak a
tulajdonosa, és amint asszonyom is hallotta, kiváló muzsikus.
Jess megesküdött volna, hogy egy pillanatra megállt a szíve. A
lélegzete bizonyosan elakadt. Caulfield odafordult, és tökéletes,
elegáns meghajlással üdvözölte. De a fejét egy pillanatra sem
hajtotta le, és le nem vette a nőről a szemét.
Szent ég...
 Második fejezet

Mennyi esélye volt, hogy így találkoznak?

A férfi, aki most ott ált Jessica előtt, szinte egyáltalán nem
hasonlított az ifjoncra, akire emlékezett. Alistair Caulfield már nem
volt csinos fiatalember. Arcvonásai élesebbek lettek, amitől
nagyon férfias volt a megjelenése. Szemöldöke és szempillája sötét
volt, hírhedten tüzes szeme mélykék. A naplementében és az
olajlámpások fényében éjfekete haja egészségesen csillogott.
Korábban lenyűgöző volt a külseje, most viszont... még inkább.
Valahogy mintha megnőtt volna, érettebb lett, és tagadhatatlanul
veszélyes.
Lélegzetelállítóan férfias.
– Lady Tarley – köszönt, és felegyenesedett. – Nagy örömömre
szolgál, hogy újra láthatom.
A hangja mélyebb volt, mint amilyenre Jess emlékezett. Valami
lágy dörmögés volt benne. Szinte dorombolás. És macskaszerűen
kecses volt a járása, könnyed léptek és magabiztosság társult
erőteljes termetéhez. A tekintete fürkésző és átható volt. Kihívó.
Ahogy régen, most is úgy tűnt, mintha egyenesen a nő szívébe
látott volna bele, és nem engedte, hogy erről megfeledkezzen.
Jess mély levegőt vett, és kezet nyújtott. – Mr. Caulfield. Rég
nem láttam.
– Évek óta.
A férfi tekintete olyan bensőséges volt, hogy Jessnek az az
éjszaka jutott eszébe a Pennington-birtok erdejében. Forróság
áradt szét benne onnan indulva, ahol a bőrük összeért.
Alistair folytatta. – Kérem, fogadja részvétemet a gyászában.
Tarley jó ember volt. Csodáltam és kedveltem.
 – Köszönöm – nyögte ki Jess nagy nehezen, kiszáradt szájjal. –
Én is hasonlóképp őszinte részvétem nyilvánítom önnek a bátyja
halála miatt.
Alistair összeszorította a fogát, és elengedte a nő kezét. Úgy
húzta el a kezét tőle, hogy ujjai megcirógatták Jess tenyerét. – Két
bátyám hunyt el – felelte keserűen.
Jess diszkréten a szoknyájához dörzsölte a kezét, de hiába. Nem
tudott megszabadulni a bizsergéstől, amit a férfi érintése keltett.
– Nos? – a kapitány az asztal felé biccentett.
Caulfield közvetlenül Jessicával szemben ült le. Ez eleinte
feszélyezte a nőt, de Alistair látszólag meg is feledkezett róla,
amint tálalták az ételt. Jess szerette volna kellemessé tenni a
társalgást, ezért olyan témákat hozott fel, melyek a hajóval és a
tengerrel voltak kapcsolatban. A férfiak örömmel követték a
fonalat. Nyilván megkönnyebbültek, hogy nem Jessica életének
behatárolt ügyeivel kellett foglalkozniuk, ami cseppet sem
érdekelte őket. A következő óra csodás ételekkel és kellemes
beszélgetéssel telt. Jessicának ilyenben még sosem volt része. A
férfiak nem beszélgettek előtte üzleti ügyekről. Hamar
nyilvánvalóvá vált, hogy Alistair Caulfield igen sikeres és jómódú
volt. Nem tett erre utalást, de ahogy a kereskedelemről beszélt,
abból világos volt, hogy üzleti ügyeiben elmélyülten részt vesz. És
kiváló ízléssel öltözött. Kabátja szürkészöld bársonyból készült,
ami igen tetszett a nőnek, és a divatosan testhezálló vonalvezetés a
vállánál kiemelte izmos termetét.
– Kapitány, ön gyakran hajózik Jamaicára? – kérdezte Jess.
– Nem annyira gyakran, mint Mr. Caulfield más hajói. – A
kapitány az asztalra könyökölt, és a szakállával babrált. –
Legtöbbször Londonban kötünk ki. A többiek Liverpoolban vagy
Bristolban.
– Hány hajó van?
A kapitány Caulfieldre nézett. – Mennyi van már? Talán öt?
– Hat – felelte Alistair egyenesen Jessicára pillantva.
Jess nehezen állta a tekintetét. Nem tudta megmagyarázni,
miért érzett így, de szinte olyan volt, mintha azon az éjszakán az
intim események közte és Caulfield közt történtek volna, nem egy
másik nővel. Valami mélységes kapocs kötötte össze őket, amikor
ráébredtek egymás jelenlétére a sötétben. És Jess nem tudta,
hogyan szakíthatná el ezt a fonalat. Olyasmit tudott a férfiról, amit
nem lett volna szabad, és már nem tehette meg nem történtté azt
az éjszakát.
– Gratulálok a sikeréhez – mondta halkan.
– Én is az önéhez. – Caulfield az asztalra támasztotta a karját.
Kabátja ujja divatosan hosszított volt, szinte eltakarta a kézfejét.
De ujjai a régi eseményre emlékeztették a nőt...amikor ez a kéz
egy nyári lak tetejének tartóoszlopát markolta, miközben a csípője
mozgott.
A férfi dobolni kezdett az asztalterítőn, és megtörte Jess
mélázását. – Tessék? – nyögte ki Lady Tarley egy megnyugtató
korty bor után.
– Calypso áruszállítását is a hajóim végzik.
Jess nem lepődött meg. – Erről majd még szeretnék tárgyalni
önnel, Mr. Caulfield.
A férfi felvonta a szemöldökét, a többiek elhallgattak.
– Amikor időt tud szakítani rá – helyesbített Jessica. – Nem
sürgős.
– Most is tudok időt szakítani.
A szemében éles figyelem villant, és Lady Tarley felismerte,
hogy felcsigázta az érdeklődését, ami az üzleti ügyeket illeti. Egy
pillanatnyi nyugtalanság vett rajta erőt, de remélte, hogy ez nem
látszik. Megtanulta felismerni azokat a férfiakat, akikkel jobb nem
ujjat húzni, és Alistair Caulfield pontosan ilyennek tűnt. Könnyen
és elbűvölően mosolygott. De a mosoly nem ért el a szeméig.
– Hálás vagyok, amiért eleget tesz a kérésemnek – mondta
Jessica.
Figyelte, ahogy Caulfield feláll. A férfi megkerülte az asztalt, és
sietség nélkül, de fürgén felsegítette őt az asztal mellől.
Jess az asztalfőn ülő kapitányhoz fordult. – Köszönöm a
kellemes estét, kapitány úr.
– Remélem, minden este megtisztel minket.
Bár Jess az illemnek megfelelő modorban távozott, nagyon is
érezte, mennyire közel áll mellette Caulfield. Amikor együtt léptek
ki a nagy kabinból, ez az érzés megsokszorozódott. Becsukódott
mögöttük az ajtó, és a nő úgy érezte, mintha a rézkilincs kattanása
az idegszálait pengette volna. Tarley mindig ügyelt arra, hogy a
felesége biztonságban és nyugalomban érezze magát, de Caulfield
könnyedén félresöpörte Jess nagyra értékelt
kiegyensúlyozottságát. Volt benne valami, amitől egészen
kiélesedett Jessica női mivolta és sebezhetősége.
– Sétálunk egyet a fedélzeten? – kérdezte Alistair halkan, és
hangja rezgett a zárt térben a nő körül. Szinte túlságosan közel
voltak egymáshoz, a férfi lehajtotta a fejét, mert alacsony volt a
mennyezet. Csodálatos volt az illata, Jess szantálfa, pézsma és egy
kis verbéna illatát érezte rajta.
– Hoznom kell magamnak egy vállkendőt – Jessica hangja
rekedtebb volt, mit szerette volna.
– Csak nyugodtan.
Alistair csendben a kabinhoz kísérte, és a csend kiemelte a férfi
magabiztos lépteinek hangját, Jess szapora lélegzetét és a víz
csobbanását a hajótesten.
Jessica levegőért kapkodva besietett a kabinjába, és illetlenül
gyorsan csukta be az ajtót. Nagy lélegzetet vett, és Beth
csodálkozva nézte. A szobalány letette az asztalra a varrást, és
felállt.
– Szent ég, asszonyom, hogy ki van pirulva! – Beth hangja
nyugodt és határozott volt, amitől Jess úgy érezte, minden
rendben, még ez a jamaicai utazás is. A szobalány az ágy mellett
álló kancsóhoz lépett, aztán a mosdótálhoz, és nedves törölközőt
hozott. – Ugye nem lesz beteg?
– Dehogy. – Jess elfogadta a borogatást, és az arcához
szorította. – Talán kicsit több bort ittam a vacsorához, mint kellett
volna. Hozz nekem egy vállkendőt.
Beth az ágy végében álló utazóládából előhúzott egy fekete
selyem vállkendőt. Jess hálás mosollyal elvette, és visszaadta a
törölközőt.
De Beth arca nem derült fel. – Talán pihennie kellene, mylady.
– Úgy van – helyeselt Jess, és korholta magát, amiért
egyáltalán felvetette a megbeszélés ötletét Caulfielddel. Legalább
másnapig várnia kellett volna. De még jobb lett volna az intézőjére
bízni a kérdést, mert úgy minden különösebb kényelmetlenség
nélkül megkaphatta volna a válaszokat. – Nem maradok sokáig, és
utána elmehetsz a kabinodba.
– Miattam ne siessen, én túlságosan izgatott vagyok most az
alváshoz.
 Jess a vállára kanyarította a vállkendőt, és visszament a
folyosóra.
Caulfield lezseren a hajótest falának dőlt, de amikor Jess
megjelent, kihúzta magát. A kabinból kiszűrődő éles fényben az
arcán elismerés tükröződött, és Jessica belepirult. A férfi perzselő
tekintete szinte azonnal kedves mosollyá csitult, de a nő még jól
emlékezett régről erre a pillantásra. Akkor is ugyanígy
megbénította.
Alistair a lépcső felé intett, és finoman maga elé tessékelte. Jess
előtte lépdelt fel a fedélzetre, és örült a hűs szellőnek. A hatalmas,
sárga hold fénye egészen megfosztotta a világot a színektől,
minden fekete és szürke volt. Ettől azonban könnyebb lett elviselni
az erőteljes élénkséget, ami Alistair Caulfieldből áradt.
– Mi volt az esély arra, hogy ön és én pont ugyanazon a hajón
fogunk utazni? – kérdezte Jess, csak hogy megtörje a súlyos
csendet.
– Jó esély volt rá, mivel én szerveztem így – felelte fesztelenül
a férfi. – Remélem, eddig kényelmesen telt az utazás.
– Nem is lehetne másként, hiszen csodálatos ez a hajó.
Alistair elmosolyodott, és Jess gyomra megremegett.
– Ezt örömmel hallom. Ha bármire szüksége volna, állok
rendelkezésére. Megígértem Michaelnek, hogy amikor odaérünk,
bemutatom önt a megfelelő embereknek, és minden szükséges
információval ellátom, hogy segítsek a Calypso ültetvény
eladásában.
– Michael... – Jess felsóhajtott, amikor rájött, hogy sógora
rábízta őt Alistair Caulfieldre. Márpedig Caulfield sosem a
biztonságérzetet erősítette benne. – Ezt nem tudtam.
– Bocsásson meg neki. Azt mondtam Michaelnek, hogy majd én
megbeszélem ezt önnel. Le akartam venni a terhet a válláról,
hiszen így is túl sok nehezedik rá.
– Igen, ez igaz. Valóban figyelmes volt. – Jess a hajó orra felé
indult, hogy könnyítsen a feszültségen. Nem ismerte elég jól
Caulfieldet, hogy azt mondhassa, megváltozott, de ahogy most
beszélt, az már nem illett ahhoz a zabolátlan fiatalemberhez, akit
Jess évekkel korábban megismert.
– Nem egészen önzetlen a szándékom – jelentette ki Alistair, és
egyszerre lépett vele. A kezét hátul összekulcsolta, kihangsúlyozva
erős vállát, széles mellkasát. Mindig izmosabb volt, mint a Sinclair
fivérek. A saját bátyjainál is erősebb alkatú volt.
És Jessica úgy megbámulta, ahogy nem lett volna szabad. –
Hogyhogy?
A férfi rápillantott. – Éveket töltöttem az otthonomtól távol, és
csak rövid látogatásokat tettem odahaza, hogy anyám ne küldjön
csapatokat a keresésemre. Abban reménykedem, hogy ön majd
segít nekem beilleszkednem az angliai társaságba, amikor
visszatérek, ahogyan én is segíteni fogok önnek Jamaicán.
– Hosszabb időre visszatér hát Angliába?
– Igen. – Alistair előreszegezte a tekintetét.
– Értem. – Szent ég, Jess lélegzete megint elakadt. – Bizonyára
örülni fog a családja és a barátai.
Caulfield nagyot sóhajtott.
Jess arra gondolt, hogy a férfi családját megfelezték a
halálesetek, és gyorsan hozzátette: – A bátyjai...
Lehajtotta a fejét. Bánta, hogy elszomorította a férfit, hiszen
maga is jól tudta, milyen, amikor folyvást az eltávozottakra
emlékeztetik.
Alistair megállt a főárboc mellett. Lágyan megfogta Jessica
könyökét, hogy megállítsa.
Egymással szemben álltak. Alistair közelebb lépett, bár erre
semmi szükség nem volt. Ilyen közel állva már táncolhattak volna.
– Azért megyek vissza Angliába, mert már nem áll fenn az ok,
amiért távol maradtam, és hirtelen okom lett visszatérni.
Caulfield ezt bizalmas hangon mondta. Jess eltűnődött, hogy
vajon nő van-e a dologban.
Bólintott. – Remélem, tudok majd annyit segíteni önnek,
amennyit ön nekem.
– Köszönöm. – Alistair habozott, mintha akarna még mondani
valamit. De végül nem tette, hanem újra elindultak. – Az
áruszállításról akart velem beszélni a Calypso birtok kapcsán,
ugye?
– Calypso ügyeinek intézése immár rám hárul, és tudnom kell
erről mindent. Csak ennyit akartam mondani. De az intézőmmel is
megbeszélhetem. Kérem, ne is törődjön velem.
– Tudom a válaszokat, amikre szüksége van. És szeretném, ha
én beszélhetnék önnek ezekről. Kérdezzen csak, bármikor.
 Jessica a férfira pillantott, és látta az arcán a feszült figyelmet. –
De ön bizonyára igen elfoglalt ember. Nem szeretném fecsérelni az
idejét.
– Ugyan, dehogy fecsérli. Igazán örömömre szolgálna, ha
mindent megtehetnék önért, amit csak kíván.
– Rendben – felelte Jess halkan.
Caulfield hangja megváltozott, mintha kissé nyugtalanná vált
volna. – Úgy érzem, neheztel.
Akárcsak régen, Alistair valahogy most is arra sarkallta
Jessicát, hogy sokkal nyíltabban szóljon, mint amire képesnek
tartotta magát. – Mr. Caulfield, igazán hálás vagyok a
figyelmességéért, de ugyanakkor fáraszt is a tapintat. Nem vagyok
üvegből, nem fogok összetörni, ha nem járnak körülöttem
lábujjhegyen. Részben azért is döntöttem az utazás mellett, hogy
távol kerüljek azoktól, akik úgy kezelnek, mintha törékeny volnék.
– Nekem fogalmam sincs, hogyan kell tapintatosnak lenni –
mondta Caulfield szárazon. – Ha ez lett volna a célom, nem sikerült
volna. Igazság szerint találkoztam már néhányszor az ön
intézőjével, és az az érzésem, nem igazán tudna őszintén tárgyalni
egy hölggyel. Azt akarom, hogy ön a tények birtokába jusson. És
csak akkor lehetek biztos az ön bizalmában azt illetően, hogy szem
előtt tartom az érdekeit, ha magam mutatok meg minden
szerződést és dokumentumot, és elmagyarázok mindent, ami
esetleg nem világos.
Alistair arcán pajkos mosoly játszott. – Nem védelmezni
akarom önt, hanem mély vízbe dobni.
Jessica kissé elmosolyodott. A férfi a maga csibész módján
elbűvölő volt.
– Későre jár – mondta, ahogy a kabinlépcsőhöz értek. –
Visszakísérhetem?
– Köszönöm. – Jessica meglepve tapasztalta, hogy örült a férfi
társaságának.
Az ajtóhoz érve Alistair a lehetőségekhez mérten meghajolt a
szűk térben. – Jó éjszakát kívánok, Lady Tarley. Álmodjon
szépeket.
Mielőtt a nő felelhetett volna, Caulfield már ott sem volt, és
meglehetősen erős nyomot hagyott maga után.
 Harmadik fejezet

Michael Sinclair, Tarley vikomtja a Regmont-ház előtt találta

magát a Mayfairen, fél órával annak a két órának a kezdete után,
amikor Lady Regmont köztudottan látogatókat fogadott. Leszállt a
lováról, mielőtt még meggondolhatta volna magát, és a várakozó
szolgának adta a gyeplőt, majd kettesével szedte a lépcsőket az
ajtóig. Visszatartotta magát, hogy ne húzkodja a nyakkendőjét,
amit egyszerű csomóval kötött meg. Nagyon izgatott volt, még
azzal is hosszú időt töltött, hogy melyik mellényt válassza a
sötétkék kabáthoz, mert Lady Regmont egyszer azt mondta, hogy
a kék szín felettébb jól áll neki.
Hamarosan bejelentették az érkezését, és fél tucat másik
látogatóval együtt a szalonba lépett. Hester egy vajszínű, magas
támlás fotelban ült középen, és olyan törékeny, olyan gyönyörű
volt, amilyennek még sosem látta.
– Lord Tarley – üdvözölte, és kezet nyújtott, de nem állt fel.
Michael gyorsan keresztülsietett a keleti szőnyegen, és mindkét
halvány, karcsú kezet megcsókolta. – Lady Regmont. Máris szebb
a napom, mert láthatom önt.
Amikor majd távozik, elszürkül az öröm, mintha a napsütésből
árnyékba lépett volna. Meg volt róla győződve, hogy Hestert neki
szánja a sors, és sosem gondolt arra, hogy mást vegyen feleségül.
Ifjúkorában arra gondolt, milyen csodálatos volna, ha a Sinclair
fivérek elvennék a Sheffield nővéreket, és párhuzamos, boldog
életet élhetnének. De Hadley előkelőbb jövőt szánt a lányainak, és
Michael, mint másodszülött fiú, nem volt elég befolyásos, hogy
megfeleljen neki.
Még csak esélyt sem kapott.
 Ugyanis Hester még egy báli évadot sem csinálhatott végig;
amint bemutatták az udvarnál, máris eljegyezték, akárcsak a
nővérét.
– Már azt hittem, elfeledett – mondta Hester Michaelnek. –
Rég nem jelentkezett.
– Önt sosem felejteném el. – Pedig volt, hogy éjjel azért
imádkozott, hogy elfeledhesse.
Hester sokatmondó pillantást vetett a férfi válla fölött. Egy
pillanattal később egy fürge szolga odahelyezett a fotel mellé egy
damasztpárnás széket. A többi vendég mosolyogva, bájcsevegve
viszonozta Michael köszönését.
– Üljön le, kérem – mutatott Hester a székre. – Mesélje el, mi
minden történt önnel, mióta nem találkoztunk.
Michael letelepedett, és mohó tekintettel figyelte a nő
szépségét. Lady Regmont aranyhaja göndör fürtökben hullott a
homlokára és a fülére. Gyönyörű rózsaszínű ruhát viselt, és a
nyakában fekete bársonyszalagon medál függött.
– Azért jöttem, hogy megnyugtassam, Jessica jó kezekben van.
Alistair Caulfield megígérte, hogy vigyáz rá a távolléte alatt.
Caulfield sok évet töltött Jamaicán, és jól ismeri az ottani nemesi
köröket és a befolyásos személyeket.
– Mr. Caulfield? – Hester összevonta a szemöldökét. – Nem
vagyok biztos benne, hogy Jessica különösebben kedvelte őt.
– Azt hiszem, az érzés kölcsönös volt köztük. Valahányszor
láttam, hogy egymásba botlottak, úgy tűnt, egyikük sem lelkes. De
most már felnőtt emberek mindketten, és Lady Tarley-nak
tanácsokra van szüksége olyan kérdésekben, melyeknek Caulfield
a szakértője. Az ön nővére szeretné eladni az ültetvényt, és
Caulfield birtoka határos vele, tehát lehetőség nyílik az üzlet gyors
nyélbeütésére és a mihamarabbi visszatérésre.
– Mylord – Hester szép zöld szeme felragyogott. – Ön igazán
ravasz és okos. Ezt felettébb kedvelem önben.
Michael szíve elszorult e szavaktól. Sokkal többre vágyott a
nőtől, mint csupán arra, hogy kedvelje. – Nem dicsekedhetek
azzal, hogy csakis az én érdemem a dolog. Caulfield szinte az
ölembe pottyant, és felajánlotta segítségét. Egyszerűen szerencsés
helyen voltam szerencsés időben, hogy így alakult.
– Igazán csodás. – Hester mosolya elhalványult. – Máris
rettenetesen hiányzik a nővérem, pedig alig egy napja utazott el.
De milyen önző vagyok, hiszen tudom, mennyire vágyott az
utazásra, bár próbálta titkolni. Igen lelkes volt. Legalább meg
kellene próbálnom osztozni a lelkesedésében.
– Épp ezért vagyok most itt. Tudom, milyen közel áll önhöz a
nővére, és hogy fáj a távolléte. Azt szeretném, ha tudná, hogy...
állok rendelkezésére bármiben, amíg Jessica visszatér.
– Ön mindig oly kedves hozzám. – Hester kinyújtotta a kezét,
és gyengéden, futólag megérintette a férfi karját. Valamiféle
melankólia lengte körül, ami nyugtalanította Michaelt. – De önre
épp elég teher hárul már nélkülem is.
– Ugyan, ön soha nem lesz a terhemre. Kiváltság számomra,
hogy felajánlhatom a szolgálataimat, amikor csak szüksége van
rám.
– Csak nehogy megbánja az ajánlatát – incselkedett Hester
felvidulva. – Biztosan vissza tudnék élni vele.
Bár ezt teljesen ártatlanul mondta, Michael reakciója mégsem
volt ilyen ártatlan. – Tegye csak – felelte rekedten. – És
bebizonyítom, hogy emberére talált.
Lady Regmont sápadt orcájára végre egy kis szín költözött,
ahogy elpirult.
– Mylady. – A komornyik egy ezüsttálcán apró, szalaggal
átkötött dobozt nyújtott át.
Hester egyik vendége, Grayson márkiné ékelődve kezdett
titkos hódolókat emlegetni, és azt, hogy milyen féltékeny lesz
Regmont, akiről köztudott volt, hogy a feleségét valóban igencsak
őrzi. Túlságosan is imádta.
Hester először a levélkét bontotta ki, ami az ajándékot kísérte.
Letette a szék karfájára. Michael észrevette, hogy remegő kézzel
bontja ki a dobozt, melyben egy igen drága, ékköves bross volt.
Lord Tarley látta Hester szemében a feszengést, és a félbehajtott
levélkére pillantott. Keveset tudott elolvasni a dőlt betűs írásból,
de annyit igen, hogy „bocsáss meg”. A férfi összeszorította a fogát,
és ezer kérdés cikázott át az elméjén.
– Nos? – kérdezte Lady Bennett. – Ne csigázzon bennünket,
Lady Regmont. Mi az, és ki küldte?
Hester a grófnő kezébe tette az ajándékot. – Természetesen
Regmont.
 A brosst körbeadták és alaposan szemügyre vették a hölgyek,
de Michael úgy érezte, Hester széles mosolya nagyon erőltetett. És
túlságosan sápadt is volt, aggasztóan halovány.
Lord Tarley elköszönt, mert nem bírta elviselni a gondolatot,
hogy Hesternek valami baja van, és neki nem áll jogában segíteni
rajta.

Már késő délután volt, de Jessica még nem jelent meg a

fedélzeten.
Alistair nehezen uralkodott magán, hogy ne járkáljon fel s alá.
Ha a nő úgy dönt, hogy a hajón végig kerülni fogja őt, akkor sokkal
nehezebb lesz meghódítani, de Caulfield nem adta fel egykönnyen.
Mindent meg akart tenni, hogy a közelébe férkőzzön az út során.
Bizonyára megtalálja a módját, hogy bensőségesebb kapcsolatot
alakítson ki kettejük között. Csak meg kellett tudnia, hogyan
nyerhetné meg Jessica bizalmát. Előző éjjel arra gondolt, hogy a
nyíltság a legkézenfekvőbb, de talán rosszul ítélte meg.
A hajókorlátot markolva a vízbe bámult. Nem kerülte el a
figyelmét, hogy a tenger épp olyan színben tündökölt, mint Jessica
szeme.
Micsoda lenyűgöző asszony!
Alistair arra gondolt, ahogy a nő belépett a nagy kabinba a
vacsorához. Még a levegő is megváltozott körülötte, a férfi
megérezte, ahogy belépett. Úgy simította végig a hátát Jessica
tekintete, mint egy cirógató érintés. Szándékosan fogadta így,
kabát nélkül, elmerülve a zenében. Azt akarta, hogy Jessica
olyannak lássa, amilyenné az idők során vált: művelt, kifinomult
embernek. Ez az első benyomás volt az első lépés, hogy Caulfield
lassan, óvatosan elcsábítsa.
Ám Jessica ugyanilyen döbbenetes benyomást tett rá. Ahogy
ott állt előtte, magasra tűzött ezüstszőke hajával, hibátlan,
porcelánfehér bőrével, hajdan karcsú teste nővé érett... Telt,
feszes keblek, karcsú derék és hosszú combok, melyek ölelését
Alistair érezni akarta a csípőjére fonódni. Volt Jessicában valami
sebezhetőség, ami előhívta a férfi minden ősi ösztönét.
Legszívesebben felfalta volna. Birtokolni akarta.
Egy röpke pillanatra a nő arca elárulta a gondolatait, amikor
felismerte Caulfieldet. Hét éve is és most is vonzódott hozzá. Ha a
férfi óvatos és türelmes, ezt kihasználhatja.
– Jó napot, Mr. Caulfield.
Az ördögbe! Még Jessica hangjától is vad gondolatai támadtak.
Pedig a hangja ugyanolyan kimért és visszafogott volt, mint a
modora. Alistair szerette volna, ha ez a hang rekedtesebb, lágyabb
lett volna. Hogy a gyönyörtől elfúlva suttogja a nevét.
Nagy levegőt vett, és odafordult. – Lady Tarley. Kipihentnek
látszik. Gondolom, jól aludt, ugye?
– Igen, köszönöm.
Jessica valóban kipihentnek tűnt, sőt, lenyűgözően szépséges
volt. Mélykék ruhát viselt, és kecses napernyőt tartott a kezében.
Csodásan festett a hajó fedélzetén. Alistair le nem vette róla a
szemét, de tudta, hogy az összes férfi ugyanilyen elvarázsolva
bámulja. Egyszerűen tökéletes volt.
Lady Tarley is a hajókorláthoz lépett, és kesztyűs kezét a
korláton nyugtatva végigpásztázta a végtelen óceánt. – Mindig is
imádtam hajózni – mondta hadarva. – Van valami felszabadító és
megnyugtató a határtalan messzeségben. Bár nem szeretnék itt
egyedül lenni, de egy ilyen pompás hajón, ilyen nagy létszámú
személyzettel semmi nem rontja el az élvezetet. Lord és Lady
Masterson bizonyára igen büszkék az ön sikereire.
Apja nevének hallatán Alistair mindig haragot érzett.
Megmozgatta a vállát, hogy kicsit elhessegesse a feszültséget. –
Ezt talán nem mondanám, de abban biztos vagyok, hogy tudnak a
lépéseimről.
Jessica rápillantott. Nemcsak onnan volt érezhető az
idegessége, hogy hadart, de abból is, ahogy az ajkát harapdálta.
Bár még egyikük sem említette azt a hajdani éjszakát a
Pennington-birtok erdejében, az emlék ott lebegett közöttük, és
annál áthatóbb volt, minél inkább kerülték, hogy említést
tegyenek róla. Pedig Alistair nagyon szerette volna szóba hozni.
Annyi, de annyi kérdést akart feltenni róla!
Ehelyett olyan témára terelte a beszélgetést, ami mindkettőjük
számára megfelelő volt. – Egyetértek, a széles óceán olyan, mint
egy tiszta lap. Végtelen lehetőség, végtelen rejtély.
Jessica mosolya csodaszép volt. – Igen.
– Hogy van a családja? – Remekül. Az öcsém jelenleg
Oxfordban van. Hadley ennek természetesen örül. A húgom pedig
híres estélyeket ad. Amikor visszatér Angliába, nagy segítségére
lehet önnek is.
– Regmont grófjához ment feleségül, ugye?
– Igen. Én mutattam be őket egymásnak az esküvőm estéjén,
és egymásba szerettek, bármennyire is kevéssé divatos manapság
a szerelmi házasság.
Alistair nem tudott ellenállni a lehetőségnek. – Emlékezetes éj
volt.
– És az ön családja? – Jessica kissé elpirult. – Hogy s mint
vannak?
– Ahogy lenni szoktak. Bátyám, Albert, immár Lord Baybury,
egyelőre nem nemzett örököst, és ez roppantul aggasztja
Mastersont. Attól tart, egy nap én öröklöm a hercegi birtokot, és
ez valódi rémálom a számára.
A nő kérdő pillantást vetett rá. – Ugyan! Mindenki számára
nehéz, amikor nem jön a gyermekáldás. Lady Baybury is nyilván
aggódik.
Az együttérzés Jessica hangjában nyilvánvalóan mélyről jött, és
Alistair arra gondolt, hogy hat év házasság alatt Lady Tarley-nek
sem született gyermeke.
Gyorsan témát váltott. – Nem emlékszem, milyen évszakban
utaztak Calypsóra Lord Tarley-vel, de mostanság még elviselhető
a meleg. Néha délutánonként esik, de hamar kisüt a nap. A legtöbb
látogatót elbűvöli a hely, és úgy sejtem, önnek is tetszeni fog.
Jessica elmosolyodott, és bár a mosolyt nem szánta csábítónak,
Alistair mégis annak találta. – Igazán értő módon evez a nehéz
beszélgetések vizén.
– Az üzleti életben elengedhetetlen. – A nőre pillantott.
– Meglepődött? Kellemesen csalódott?
– Örülne, ha így lenne?
– Felettébb.
– Miért? – vonta fel a szemöldökét.
– Mert ön a társasági elegancia netovábbja. Akik elnyerik az ön
helyeslését, azokról nyilván mindenki jó véleménnyel van.
Jessica szárazon elmosolyodott. – Többre becsül, mint amit
megérdemlek.
Alistair szembefordult vele, és lezseren a korlátnak dőlt. –
Akkor hadd mondjam azt, hogy nagy örömömre szolgálna, ha
kivívhatnám az ön nagyrabecsülését.
Jessica úgy tartotta a napernyőt, hogy eltakarja az arcát.
– Eddig sikerrel járt.
– Köszönöm. De azért még próbálkozhatok jobban is.
– Ez is elegendő lesz.
A nő kimért hangjától Alistair mosolya még derűsebb lett. Most
Jessica váltott témát. – A sziget körül még olyan kristálytiszta a
víz, ahogy emlékszem rá?
– Igen, tökéletesen tiszta. A partvidéken vannak olyan helyek,
ahol egészen sokáig sekély, és egészen a zátonyokig ki lehet sétálni.
– Keresni szeretnék majd egy ilyen helyet.
– Majd mutatok egyet.
A napernyő felemelkedett. – Igazán nem tartozik Michaelnek
ennyi figyelmességgel irányomba. – Örömömre szolgálna. – Amint
Alistair kimondta ezeket a szavakat, máris tudta, hogy hangjának
rekedtsége túl sokat árult el. Nem tehetett róla. Hiszen arra
gondolt, ahogy Jessica pajkosan sétál a vízben, és felemeli a
szoknyáját, kivillan karcsú bokája, sőt talán formás vádlija is...
– Azt hiszem, mára elég a napsütésből – lépett hátra Jessica. –
Örvendek, hogy beszélgettünk, Mr. Caulfield.
Alistair kihúzta magát. – Még hetekig itt leszek, ha esetleg újra
egy kis napsütésre vágyik a társaságomban – tréfált.
Jessica már elindult, de a válla felett még visszaszólt: – Ezt
észben fogom tartani.
A hangja egészen kicsit, de kacéran csengett, és Alistair
elégedetten hallgatta. Apró győzelem volt, de már megtanulta,
hogy sok kicsi sokra megy.
 Negyedik fejezet

Jessica ismét meglepően kellemes vacsorát költött el a nagy

kabinban, és közben újra meg újra Alistair Caulfieldre pillantott az
asztal felett. Eltűnődve nézte, micsoda férfi lett belőle. Megállta a
helyét a tiszteletet parancsoló és sokkal idősebb kapitánnyal
szemben is. A hajóorvos, akit csak Morley néven mutattak be,
szintén sokkal több tiszteletet mutatott iránta, mint amennyi
puszta kötelessége lett volna egy alkalmazottnak. Mind a kapitány,
mind az orvos láthatóan csodálta Alistairt, és adott a véleményére.
Ő pedig egyenrangúként beszélt velük, ami felettébb imponált
Jessnek.
Akárcsak előző este, Lady Tarley most is megpróbálta úgy
irányítani a beszélgetést, hogy a férfiak számára érdekes témákról
csevegjenek. Épp a rabszolga-kereskedelemről esett szó, és Jess
tudta, hogy bizonyos körökben ebből parázs viták kerekedtek.
Caulfield eleinte nem akart kitérni arra, hogy hogyan biztosít
munkaerőt az ültetvényein, de amikor Jess érdeklődött, mégiscsak
kifejtette a véleményét. Jess emlékezett rá, mennyire
helytelenítette régebben, hogy a férfi annyira könnyen elveti a
szokásokat, de most már értékelte ezt a tulajdonságát. Sem apja,
sem Tarley nem beszélt előtte soha politikáról vagy üzletről. Most
felbátorította, hogy Caulfield hajlandó erre, és olyan témákat is
felemlített, melyeket egyébként sosem hozott volna szóba.
– Az ültetvények nagy részén még mindig rabszolgák
dolgoznak? – kérdezte, hiszen jól tudta, hogy a rabszolga-
kereskedelem betiltása a rabszolgaság intézményét nem szüntette
meg.
 A kapitány a szakállát húzgálta. – Akárcsak a kalózoknál, a
törvény nem változtatja meg a kereskedők bevett szokásait. A
védőcsapat túlságosan kicsi.
– Kapitány, szoktak gondot okozni a kalózok?
– Minden hajó tart tőlük, de büszke vagyok rá, hogy az én
hajómra még sosem tették be a lábukat.
– Ez magától értetődik – kedveskedett Jessica, és Smith
kapitány boldogan mosolygott rá. Aztán Alistair felé fordult, előre
megacélozva magát, hogy ne taglózza le a férfi látványa. Hiába.
Cseppet sem sikerült közömbösnek maradnia, női érzékei kiélezve
reagáltak rá. – Calypso is rabszolgák munkájára hagyatkozik?
Alistair bólintott. – A legtöbb ültetvény még igen.
– Az öné is?
Caulfield hátradőlt a székében. Összeszorította a száját, mielőtt
válaszolt, mintha átgondolná a véleményét, mielőtt kimondaná.
Jessica értékelte az alaposságát, ezt eddig fel sem tételezte róla. –
Üzleti szempontból a rabszolga-munkaerő költséghatékony.
Személyes véleményem az, hogy inkább olyanok dolgozzanak
nekem, akik szabad akaratukból teszik.
– Megkerüli a kérdésemet.
– Nem dolgoztatok rabszolgákat a Sous la Lune ültetvényen –
felelte Alistair, és látszott rajta, hogy érdekli Jessica reakciója. –
Fizetett munkásaim vannak. Főként kínaiak és indiaiak. Vannak
feketék is, de szabad emberek.
– „A hold alatt”... – mélázott Lady Tarley, lefordítva az
ültetvény nevét. – Megkapó.
– Igen – mosolygott titokzatosan Caulfield. – Mondhatná, hogy
szentimentális vagyok.
Jessica karja libabőrös lett. Mintha a férfi megint arra az éjre
célzott volna a Pennington-birtok erdejében. De ha így volt, azt
másként tette, mint ahogyan Jessica számított volna rá. A hangja
meleg és bensőséges volt, nem gúnyos vagy indiszkrét és kihívó.
De miért gondolna érzelmesen egy ilyen erkölcstelen
eseményre?
Caulfield az ajkához emelte a poharát, és a széle fölött fürkészőn
nézte a nőt. Hűvös kék szemében elismerés csillogott, és Jessica
napsugárként érezte a bőrén.
Átgondolta a saját nézőpontját arról az éjszakáról. Amit a férfi
művelt, az obszcén volt, és ő eddig csakis erre gondolt. De amikor
összefonódott a tekintetük, akkor volt ott... valami más is. Nem
értette, hogy mi, nem tudta megmagyarázni, és ez megrémítette.
Ha valaki elmesélte volna neki a történteket, felháborítónak találta
volna, és semmi kellemeset nem tudott volna gondolni róla. De ez
vele történt személyesen, és az egész életét megváltoztatta az,
ahogyan utána Tarleyvel beszélni tudott. Addig ismeretlen
késztetések törtek fel belőle, és a vágy bátorságot adott neki, hogy
erről szóljon is a férfinak, akihez feleségül ment. Ezáltal hat boldog
évet töltött férje mellett. Talán Alistairnek is származott valami
előnye a dologból? Jess remélte, hogy egy nap elég bátor lesz
feltenni ezt a kérdést.
– Miért tartott rabszolgákat Tarley továbbra is, ha van más
megoldás? – kérdezte, mert szeretett volna valami kevésbé
személyes témát felhozni.
– Ne gondoljon rosszat róla – felelte Alistair. – Tarley nem
személyesen felügyelte Calypso ügyeit. Van intézője és
munkavezetője, akiknek ez a feladatuk, és ők a munkaadójuk
érdekeit tartják szem előtt.
– Azaz a profitot.
– A kettő egy és ugyanaz, nemde? – a férfi előredőlt, és
keményen Jess szemébe nézett. – Szeretném, ha ezt megértené.
Az eszmék nemes dolgok, de azok nem etetik, nem ruházzák és
nem melegítik.
– De hát ön is más módszereket alkalmaz – érvelt Jess. Nem
szívesen gondolt bele, hogy ruháit, ékszereit, kétlovas fogatát és
más luxuscikkeit rabszolgák munkájának gyümölcséből vásárolták.
Jól tudta, milyen kiszolgáltatottnak lenni valaki más kényének-
kedvének.
– A többi üzleti érdekeltségem miatt kicsit több a mozgásterem.
– Tehát ezt értsem úgy, hogy az elvek pénzbe kerülnek?
Akinek megfelelő a vagyoni helyzete, azoknak lehetnek elveik,
akiknek pedig kevésbé, azok tulajdonképpen aprópénzre
kénytelenek váltani őket? – Ez talán nem túl romantikus –
jegyezte meg Alistair mentegetőzés nélkül, de így igaz.
Hát igen. A hajdani fiatalember, aki minden kihívást elfogad, sőt
pénzért árulja szolgálatait. Jessica azon tűnődött, hová tűnt az a
fiatalember, és most rádöbbent, hogy nem tűnt el sehová.
Egyszerűen kifinomultabbá vált, és már nem tűnik annyira
élesnek.
– Jó tudni – dünnyögte Jess, és nagyot kortyolt a borból.
Amilyen hamar csak lehetett, kimentette magát, és visszaindult
a kabinjába. Olyan sietősen haladt végig a folyosón, ahogy csak az
illem engedte.
– Jessica.
Amikor meghallotta, hogy Alistair mély hangja a keresztnevén
szólítja, egészen elgyöngült. Csak akkor állt meg, hogy
szembeforduljon vele, amikor már a kabinja ajtajához ért. –
Tessék, Mr. Caulfield.
A férfi ismét betöltötte a folyosó szűk terét, akárcsak előző este.
– Nem akartam felzaklatni.
– Hát persze. Tudom.
Caulfield nyugodtnak tűnt, de ahogy hirtelen beletúrt éjfekete
hajába, az elárulta, hogy nem teljesen az.
– Nem akarom, hogy rosszat gondoljon Tarley-ről azért,
amilyen döntéseket hozott annak érdekében, hogy gondoskodjon
önről. Nem volt ostoba, és megragadta a kínálkozó lehetőségeket.
– Ön félreért engem – válaszolta Jessica higgadtan, és egészen
felélénkült. Akárcsak Benedicttel, Alistairrel sem tartott attól,
hogy őszinteségének baljós következményei lehetnének. – Nem
kárhoztatom a józan észt, a gyakorlatiasságot, sem a jó szándékú
takarékosságot. Az bosszant, ha alábecsülnek. Van annyi eszem,
hogy ne menjek szembe a saját érdekeimmel még magasabb rendű
elveim okán sem. De talán újratárgyalnám a Calypso birtok
szerződését önnel, hogy meglegyen az anyagi lehetőségem fizetett
munkaerőt alkalmazni. Vagy talán saját hajóval és legénységgel
jobban járok hosszú távon, és anyagi könnyebbséghez jutok. Vagy
lehet, hogy jobban utána kellene járnom, érdemes-e rum
készítésével foglalkozni. Mindenesetre lehetségesnek tartom, hogy
meglegyen a vagyonom az elveim finanszírozására, ha úgy akarom.
A férfi szeme felragyogott a lámpások fényében. – Asszonyom,
úgy érzem, alaposan helyre tett. Azt hittem, el akarja adni
Calypsót, és hogy a kérdései a múltra, nem pedig a jövőre
vonatkoztak.
– Hmm – Jessica kétkedve hümmögött.
– Valaha alábecsültem önt – ismerte be Caulfield, és a háta
mögött összekulcsolta a kezét. – De az már rég volt.
Jess nem állta meg, hogy ne kérdezzen rá: – És mi változtatta
meg a véleményét?
– Ön. – Alistair rávillantotta híres, csibészes mosolyát. –
Amikor választhat, hogy menekül, vagy helytáll, ön helytáll.
Jessica erős szorítást érzett a mellkasában, és elhagyta a
bátorsága. Megfordult, hogy kinyissa az ajtót, de a válla fölött
hátranézett, amikor a kabinjába lépett. – Én önt sosem becsültem
alá. Alistair elegánsan meghajolt. – És javaslom, hogy továbbra se
tegye. Jó éjt, Lady Tarley.
Jess a kabinban a csukott ajtónak dőlt, és megvárta, hogy
hevesen dobogó szíve lecsillapodjon.
Beth már készenlétben volt, és vizes törölközőt hozott. Jess az
arcához szorította, hogy lehűtse, és látta a szobalány szemében,
hogy belelát a gondolataiba. Hátat fordított neki, hogy
kigombolhassa a ruhája hátulját.
Erre az estére bőven elég volt egy személy is, aki keresztüllát
rajta.

Hester elrendezte az utolsó hófehér tollat feltűzött hajában,

amikor a férje hiányos öltözékben megjelent a budoárjában.
Nyakkendője lazán lógott a nyakában, mellénye ki volt gombolva.
Nedves hajából és tükörsima arcából ítélve Regmont az imént
fürdött és borotválkozott. Igen jóképű volt, mézszőke hajú és
tengerkék szemű. A Regmont házaspár szép, aranyszín pár volt, a
férfi energikus volt és elbűvölő, a nő visszafogott és igen illemtudó.
Regmont odabiccentett Sarah, a szobalány felé, aki épp az apró
ráncokat simította ki a halványkék ruhán, melyet Hester fel akart
venni. – Azt reméltem, a csipkés rózsaszínűt veszed fel. Csodásan
festesz benne, főleg anyám gyöngysorával.
Hester a tükörben elkapta Sarah pillantását, és bólintott, hogy
tegyenek eleget férje kérésének. Ha nem, abból úgyis veszekedés
lett volna, és azt jobb volt elkerülni.
A szobalány csendben, gyorsan kicserélte a ruhákat. Kiterítette
az ágyra a rózsaszínű estélyit, aztán Regmont intett, hogy
távozhat. Sarah sápadt és aggodalmas arccal hagyta el a szobát,
láthatóan a legrosszabbtól tartva. Bár nem volt előre látható
Regmont hangulatingadozásának mintája, bármikor
kirobbanhatott belőle az erőszak.
Amikor kettesben maradtak, a gróf megfogta Hester vállát, és a
füle tövéhez dörzsölte az orrát. Masszírozó érintésétől Hester
összerezzent, és Regmont ezt azonnal észrevette. Megdermedve
nézte a felesége bőrét ott, ahol megérintette. Hester a tükörből
nézett vissza, és várta, hogy bűntudat üljön ki a férfi kifejező
arcára. Ebben a férje más volt, mint az apja. Hadley sosem bánta
meg, amit tett.
– Megkaptad az ajándékomat? – suttogta, és finoman simogatta
a sötét véraláfutást a nő jobb lapockáján.
– Igen. – Hester a fésülködőasztalkára mutatott, ahová a
dobozkát helyezte. – Köszönöm. Nagyon szép.
– De te sokkal tündöklőbb vagy. – Ajka megcsiklandozta Hester
fülét. – Meg sem érdemellek.
Lady Regmont gyakran arra gondolt, hogy megérdemlik
egymást. Jess oly sokszor állt ki érte, oly sokszor zúdult rá apjuk
haragja helyette, hogy itt volt az ideje megfizetni érte. Jess
legalább időszakosan menedéket talált boldog házasságában.
Szomorú és ironikus volt, hogy Hester valaha úgy érezte, Regmont
és ő azért is különösen összeillenek, mert gyermekkorukat
agresszív szülők keserítették meg. Megértették, miféle nyomot
hagy az ilyesmi, és miféle módokon próbálnak meg a bántalmazott
gyermekek életben maradni. De Hester kénytelen volt ráébredni,
hogy aki túl fiatalon szenved el bántalmazást, annak a
személyiségébe beleivódnak bizonyos jegyek. Folt esik a lelkükön,
és olyan módokon nyilvánul meg, ami nem látható előre. Az alma
nem esik messze a fájától.
– Milyen volt a napod? – kérdezte.
– Hosszú. És egész nap rád gondoltam. – Regmont maga felé
fordította a feleségét, és Hester óvatosan fordult meg a kis széken,
háttal a tükörnek.
Regmont letérdelt elé, és megfogta a vádliját. Ölébe hajtotta a
fejét, és könyörögve szólt. – Bocsáss meg, drágám.
– Edward – sóhajtotta Hester.
– Te vagy az életem. Senki nem ért meg úgy, ahogy te.
Elveszett lennék nélküled.
A nő végigsimította a férje nedves haját.
– Ha italt fogyasztasz, kivetkőzöl magadból.
 – Úgy van – helyeselt Regmont, és az arcát felesége
véraláfutásos combjához simította. – Nem tudok uralkodni
magamon. Tudod, hogy sosem bántanálak szándékosan.
Egyetlen házukban sem tartottak italt, de Regmont máshol is
könnyen megtalálta. Mindenki úgy ismerte, mint kedélyes
részeget, aki igen szórakoztató volt, ha becsípett. De amikor
hazatért, előbújtak belőle a démonok.
Hester érezte, hogy a férfi könnyei áztatják alsóingét és
nadrágocskáját.
Edward kivörösödött szemmel nézett fel rá.
– Meg tudsz bocsátani nekem?
Valahányszor feltette ezt a kérdést, egyre nehezebb volt felelni
rá. Legtöbbször tökéletes férj volt, kedves és gondos.
Ajándékokkal halmozta el Hestert, apróságokkal, szerelmes
levelekkel és kis figyelmességekkel. Figyelt rá, és mindig
emlékezett, ha a nő valamit megcsodált. Hester hamar
megtanulta, hogy óvatosan kell tetszést nyilvánítania, mert
Edward mindent megszerzett neki, bármi áron. Ám igazi
szörnyeteg is tudott lenni.
Hester lelkének egy része még mindig nagyon szerelmes volt
azokba az emlékekbe, melyeket a házasságuk elején teremtettek
közösen. De ugyanakkor már gyűlölte is a férjét.
– Édes kicsi Hester – suttogott Edward, és a keze a felesége
derékfűzőjére siklott. – Hadd tegyem jóvá. Hadd imádjalak, ahogy
megérdemled.
– Mylord, kérem – Hester ujjai a férfi kezén köröztek. –
Graysonék báljára vagyunk hivatalosak. Már kész a frizurám.
– Nem fogom összekócolni – ígérte Edward mély, érzéki
hangon, mely hajdan őrült kalandokra csábította Hestert
hintókban, falfülkékben és bárhol máshol, ahol kettesben
maradhattak. – Engedj.
Regmont álmodozón nézett rá. Kipirult a szenvedélytől és
elszántság csillogott a szemében. Amikor rájött a hajlandóság, nem
tűrt ellentmondást. Hester megpróbálta néhányszor, mert nem
bírta elviselni a gondolatot, hogy a férfi hozzáérjen, még ha
gyengéden is, de olyankor a gróf leitta magát, és a nő megbánta,
hogy nem engedett neki. Hiszen a magáévá tette úgyis, és
kifogásként felemlítette az orgazmusokat, melyeket a felesége
testére erőltetett. Úgy érvelt, hogy bizonyára jó volt neki, elvégre
elélvezett. Hester szinte könnyebben viselte a verést, mint a saját
teste árulásából fakadó megaláztatást.
Edward lehúzta róla a nadrágocskát, végig a harisnyás vádliján,
aztán levette. Nagy kezét a nő térdére tette, kissé szétnyitotta a
lábát. Lehelete a combja belső oldalát perzselte.
– Milyen szépséges – dicsérte, és kíváncsi ujjaival széttárta. –
Lágy és édes, és rózsaszínű, mint egy kagyló.
Regmont gróf nagy szoknyavadász hírében állt, mielőtt
megkérte volna Hester kezét. Keze, szája és farka olyan szexuális
tapasztalattal bírt, ami már túlzás is volt. És amikor ezt a
tapasztalatot felhasználta a nő testén, Hester minden porcikája
elárulta a nőt. Hiába döntötte el, hogy saját ép elméje érdekében
haragos marad, a férfi makacsabb volt. Hogy percekre vagy
órákra, az nem számított.
Most is megmutatta, hogy mit tud. Nyelve hegyével ingerelte
Hester csiklóját, és ő hiába harcolt a gyönyör ellen, lehunyta a
szemét, összeszorította a fogát, és a kárpitozott kis szék szélébe
kapaszkodott, és amikor elkerülhetetlen volt, hogy elélvez, könny
szökött a szemébe.
– Szeretlek – mondta Regmont szenvedélyesen.
Milyen nő az, aki gyönyört képes érezni egy olyan férfi
karjaiban, aki ennyi fájdalmat okoz neki? Talán az apai örökség
jobban meglátszott a magánéletén, mint a társaságin.
Regmont folytatta az érzéki ostromot. Hátradöntötte a
feleségét, hogy jobban kitárulkozzon. Amikor a nyelve beléhatolt,
Hester gondolatai elbújtak egy sötét sarokba, minél távolabb a
testétől. Legalább ennyi szerencséje volt. Igazán nem sok.
 Ötödik fejezet

– Vitorlát fel!
Beth felnézett a hajóbelső mennyezetére, mintha
keresztülláthatna rajta, hogy szemügyre vegye a fenti hirtelen
sürgés-forgást. – Istenem, vajon mi történik?
Jess a homlokát ráncolva félretette a könyvét. Délután volt, és a
kabinjában maradt, hogy elgondolkodhasson újonnan támadt
érdeklődésén Alistair Caulfield iránt. Ijesztő volt, ahogy lassan
felfedezte a férfit és az iránta táplált vonzalmat. A férfi roppant
távol állt attól az élettől, amihez Jessicát a neveltetése kötötte, és a
nő nem tudta elképzelni, hogy más is lehetne köztük, mint egy kis
futó gyönyör. A vonzalom veszélyes lehetett, hiszen Jessica
legnagyobb kincse a jó hírneve volt.
Nem mintha valaha is egy férfi szeretője akart volna lenni, még
akkor sem, ha meglett volna benne a vakmerőség ilyesmihez. Alig
volt tapasztalata kacérkodásban és csábításban. Még az első bálja
előtt Tarley-nek ígérték a kezét. Fogalma sem volt, hogyan kell
titkos szerelmi viszonyokat szövögetni. Vajon nyári lakban állva
szokás? Hány titkos szerető megy el egymás mellett a társasági
eseményeken egyetlen mosoly, egyetlen érzelmes gesztus nélkül?
Hogy lehet az ilyesmi kicsit is fennkölt? Jessica el sem tudta
képzelni, hogy ne érezze magát lealacsonyítva ilyesfajta
meggondolatlan élmény után.
A folyosón léptek dübörögtek és parancsok hallatszottak, úgy
tűnt, valami nincs rendjén. Jess aggodalmát csak tetézte, amikor
meghallotta, hogy valami súlyos tárgyat tolnak keresztül a
fedélzeten.
 – Ágyúk? – kérdezte Beth tágra nyílt szemmel.
Jess felállt. – Maradj itt.
Kinyitotta az ajtót, és látta, hogy a hajón eluralkodott a káosz. A
folyosón matrózok tülekedtek, egyesek a fedélzetre indultak,
mások épp lejöttek.
Lady Tarley kiabálva próbálta hallatni a hangját. – Mi történik?
– Kalózok, mylady.
– Szentséges ég! – rémüldözött Beth, és átpillantott Jess válla
felett.
– A kapitány biztosított arról, hogy az ő parancsnoksága alatt
álló hajóra még sosem léptek kalózok.
– Akkor mi ez az ijedelem?
– A felkészültség nem jelent ijedelmet, sem vereséget –
jelentette ki Jessica. – Talán nem helyes, hogy a kalózoknak
megmutatjuk, hogy harcra készek vagyunk?
– Jobb lenne, ha inkább semmit sem mutatnánk nekik.
– Igyál egy pohárral – mutatott Jess a vörösborra. –
Hamarosan visszajövök.
Elindult a tolakodó tengerészek közt a folyosón, és addig vágott
utat magának, amíg a fedélzetre nem jutott. Megfordult, hogy
lássa a másik hajót, de semmit nem vett észre, csak a tengert. De
az Acheron kormányánál megpillantott valamit, amitől elállt a
lélegzete. Alistair kormányzott, és igencsak úgy festett, mint egy
kalóz. Nem volt rajta mellény, sem kabát. Széles terpeszben állt a
kormány mögött, karcsú csípőjén görbe kard függött.
Jessicát lenyűgözte a látvány. A szél borzolta a férfi sötét haját,
és felfújta vászoningét. A nő szíve hevesebben vert, mert Alistairt
valami veszélyes vakmerőség lengte körül.
Aztán megpillantotta az arcát, és szenvedély suhant át rajta.
Megrázta a fejét, de ennyi erővel akár magához is hívhatta volna.
Jess áttörte magát a fedélzeten nyüzsgő tömegen, és mire
odaért hozzá, zihált. A férfi elkapta a csuklóját, amikor elég közel
ért, és magához rántotta.
– Túl veszélyes idefent! – A hangja tisztán csengett a zaj
ellenére, pedig nem kiabált. – Menjen le, és maradjon távol a
kémlelőnyílásoktól.
– Nem látok kalózokat. Hol vannak? – kérdezte Jessica, és a
tengert fürkészte.
 Mielőtt felocsúdhatott volna, Caulfield odahúzta maga elé. A nő
a kormánykerék és a férfi közt állt. – Túl közel – felelte Alistair.
Igen. Túl közel volt. – Mit csinál?
A férfi ajka szinte hozzáért Jess jobb füléhez. – Mivel önnek épp
most támadt kedve beszélgetni, védelmezem.
– Nem szükséges. Megyek...
Hirtelen dörrenés riasztotta meg. Egy pillanattal később egy
ágyúgolyó csapódott mögöttük a vízbe, magasra fröccsentve a
habokat.
– Késő. – Alistair teste kőkemény volt, ahogy Jess hátához ért,
de meleg, mint a napsugár. – Nem kockáztathatom az ön épségét.
Lélegzete csiklandozta Jess fülét, és megbizsergette a gerincét.
Lehetetlennek tűnt, hogy ennyi vadidegen ember előtt felizguljon,
de a mellbimbója tagadhatatlanul megkeményedett, és ahogy a
muszlinruháját a hűvös szél megcirógatta, sajgott.
Alistair felemelte a karját, még inkább odanyomva magához a
nőt. Keblei a férfi karjához értek. És háta mögött érezte a férfi
reakcióját a közelségére.
Csak néhány réteg ruha állt Lady Tarley és Alistair Caulfield, a
társasági jó hírre cseppet sem adó hírhedt csibész közt. És Jess azt
kívánta, bárcsak még ennyi se állna közéjük. Hiányzott neki, hogy
egy férfi nagy, erős testét érezhesse a sajátján, benne...
Egy egyedül töltött év és egy jóképű férfi könnyed udvarlása
máris elszédítette.
Szent ég... egy év. Pontosan egy év. Ahogy rádöbbent az
évforduló jelentőségére, megdermedt. Másnap lesz egy éve, hogy
Tarley eltávozott. És ő itt áll, feneke egy olyan férfi ágyékához
nyomva, akinek nyilván nincsenek nemes szándékai, de ennek
ellenére... hét éve nem érezte ennyire, hogy... él. Árulásnak érezte
ezt a vágyat. Egy jó ember özvegye volt, néhai férje olyan
biztonságot és jólétet teremtett neki, amilyenről álmodni sem
mert. Igazán szerette. De akkor miért érez mégis ilyen erős
kötődést a mögötte álló semmirekellő csibész iránt? Olyan kíváncsi
vonzalmat, amilyet drága férje iránt nem érzett soha.
Alistair megérezte a változást Jess tartásában. – Jessica? –
szólította kérdőn.
Egy tengerész nagyot kurjantott, és megriasztotta a nőt. Az
érdes hang visszhangzott jobb fülében, melynek ép volt a hallása.
Nyilvánvaló volt körülöttük a káosz. Minden kiáltás, minden
dörrenés és dübörgés élesen megrázta.
Újabb dördülés, újabb ágyúgolyó csobbant a vízben a
közelükben.
Jess érezte, ahogy eluralkodik a pánik. Küzdött Alistair
szorításában. – Eresszen el!
A férfi azonnal elengedte.
Jessica eliramodott.
– Jessica!
A nő zihálva kerülgette a szorgos legénységet és a kinyúló
csörlőket. Ilyen erős pánikrohama nem volt soha, csak jóval az
esküvője előtt. Visszagondolt arra, ahogy az apja ordított, ahogy az
anyja kiáltozott... törött üveg csörömpölt... vessző suhogott...
puska durrant... saját hangját hallotta, ahogy rémülten nyüszít...
Az emlékek belevegyültek a nyüzsgésbe, ami körülvette.
Megannyi feldolgozhatatlan hang és érzés. Ép füle megtelt a zajjal,
és Jessica kezdte elveszíteni az egyensúlyát. Megingott.
Nagy sietségében beleütközött a tengerészekbe, és
fejvesztetten rohant a biztonságot jelentő kabinba.

Alistair rosszul aludt, és még napkelte előtt felébredt. A

fedélzetre ment, hogy a legénységgel együtt dolgozzon, mert le
akarta vezetni a nyugtalanító energiát.
Jessica este nem vacsorázott a nagy kabinban. És az új nap
alkonyáig elő sem bújt.
Miért is ragadta meg úgy? Ezzel az utazás kezdete óta megtett
csekély előrelépést is elrontotta hevességével.
Alistair csakis magát okolta. A nagy izgalomban, az erős szélben
már akkor forrt a vére, amikor a nő még fel sem bukkant, de
amikor megérkezett, minden egybeolvadt, és a férfi hirtelen mást
sem akart, mint magához szorítani.
Amikor Jessica elmenekült, utána akart menni, de nem
hagyhatta el a hajókormányt. Óriási csalódást érzett, amikor
vacsoránál Jess meg sem jelent. Pedig szellemességével és jó
modorával mindig kellemessé tette a társalgást az asztal mellett.
Nyíltsága öröm volt, és Alistair szerette figyelni, ahogy elbűvöli a
többieket is.
Már éppen azon tűnődött, hogy felkeresse-e, amikor a
szobalány megjelent a fedélzeten. Sötét haját fodros főkötő
takarta, és vállára vastag gyapjúkendőt terített. Intett Millernek,
aki megbabonázva meredt rá, aztán a korláthoz lépett, hogy a
tengert fürkéssze.
Alistair odasietett, és üdvözölte.
A szobalány pukedlizett. – Uram? – Remélem, jól van az úrnője.
Előző este nagyon hiányzott a vacsoránál. Ha óhajt valamit, kérem,
csak szóljanak.
Beth megnyugtatóan elmosolyodott. – Attól tartok, most semmi
nem segítene rajta. Pont egy éve, hogy a nagyságos úr jobblétre
szenderült.
– Tarley halálának évfordulója bántja tehát? – Alistair a
homlokát ráncolta. Jessica az előző délután olyan gyorsan elszaladt
a fedélzetről... bizonyára neki magának is köze van ehhez.
– Azt hiszem, uram, csak egy kis egyedüllétre van szüksége.
Engem is elküldött, és korán óhajt lefeküdni. Holnap minden szebb
lesz.
Caulfield bólintott, és elfordult. Olyan erősen összeszorította a
fogát, hogy szinte fájt.
Az ördögbe, egy halottra féltékeny! Évekig irigyelte Tarley-t.
Egészen pontosan azóta, hogy követte Jessicát a Pennington-
birtok erdejéből kifelé, és látta, ahogy a lány elcsábítja az igen
tisztességes Tarley vikomtot, hogy kielégítse az éhségét, amit ő
ébresztett fel. Ő ébresztette fel a lányban a szenvedélyt, mégis
Tarley-nek volt joga jóllakatni. A gondolat, hogy a történelem talán
megismételte magát tegnap...
Talán ahogy odasimult hozzá, Tarley után sóvárgott?
Caulfield halkan felmordult, és lement a fedélzetről a lépcsőn.
Odaért Jess ajtajához, körülnézett, nehogy meglássa valaki, és
egyszerűen belépett.
Aztán megtorpant. A fejéből elillant minden gondolat. Olyan
látvány fogadta, hogy még az ajtót is elfelejtette becsukni egy
másodpercre. De aztán ezt villámgyorsan megtette. Csak előtte a
folyosóra pillantott, hogy meggyőződjön arról, nem látta-e meg
valaki azt, ami neki is majd elvette az eszét.
– Mr. Caulfield – dorombolta vágyai tárgya. – Nem tudja, hogy
illett volna kopogni?
Egy hosszú, karcsú és teljesen meztelen láb nyúlt át a réz
fürdőkád szélén. Jessica kipirult a forró fürdőtől és a kissé túl sok
vörösbortól... legalábbis erre utaltak akadozó szavai,
szemérmetlensége és a kád melletti zsámolyon álló üveg. Haját
kócosan feltűzte, és ez a rendezetlen külső – mintha épp csak most
mászott volna ki az ágyból – megtestesített minden parázna
képzelgést, melyet Alistair valaha is gondolt róla. Gyönyörű,
hófehér bőre volt, teltebb keble, mint a férfi gondolta volna, és
álomszép, hosszú lába.
Az ördögbe is, ezért megérte, hogy néhány hordó vizet külön
azért szállított a hajó, hogy a nemes hölgy kedvére fürödhessen.
Alistair nem jutott szóhoz, Jessica pedig felvonta a szemöldökét.
– Óhajt egy pohár bort?
A férfi annyi méltósággal sétált a zsámolyhoz, amennyire
keményen álló erekciója engedte. Kézbe vette az üveget, és
beleivott. Már alig volt benne bor. Kiváló évjárat volt ugyan,
mégsem csillapította a kínzó éhségét, melyet csak erősített, hogy
ebből a szögből tökéletesen látta szemből a nőt.
Jess feje hátrahanyatlott, és álmatag pillantással nézte a férfit.
– Láthatóan ön cseppet sincs zavarban egy hölgy mosdóhelyisége
láttán.
– Láthatóan ön sincs zavarban, hölgyem.
– Gyakran tesz ilyet?
Sosem bölcs dolog régi szeretőkről társalogni, és Alistairnek
esze ágában sem volt ebbe a hibába esni. – No és ön?
– Életemben először.
– Megtisztelő a számomra. – A férfi az asztal mellett álló
székhez lépett, és azon gondolkodott, hogyan tovább. Ismeretlen
vizekre evezett. Tegnap túl sokat akart túl hamar. Ma nem
követhette el ugyanazt a baklövést, de mit tegyen, amikor itt van
előtte a nő, akire évek óta vágyik, mégpedig meztelenül, némileg
berúgva és gátlástalanul. Egy szent sem tudna ellenállni, és Isten a
tanúja, hogy Caulfield nem volt szent.
Leült, és pillantása az ágy lábánál álló rekesz borra esett. A
mennyiség arra utalt, hogy Jessica gyakran keresett vigaszt a
pohár fenekén. Nehéz gondolat volt, hogy ennyire kötődött
Tarley-hez. Hogy lehetne versenyre kelni egy kísértettel? Főként
egy olyannal, aki annyira illett a nőhöz, amennyire Alistair sosem
fog.
 – A vacsoránál megtisztel bennünket a társaságával? –
kérdezte olyan lezseren, ahogy csak tudta.
– Nem – Jessica a kád szélére hajtotta a fejét, és lehunyta a
szemét. – És ön se tiszteljen meg társaságával a kabinomban, Mr.
Caulfield.
– Szólítson csak Alistairnek – javította ki a férfi. – És nyugodtan
szólítson fel távozásra, bár azt hiszem, szüksége lesz némi
segítségre. Mivel már elbocsátotta mára a szobalányt, örömmel
ajánlkozom.
– Rájött, hogy egyedül vagyok, és máris lecsapott rám. Maga
vakmerő, pimasz és...
– Elnézését kérem a tegnapi kellemetlenségért.
Jessica felsóhajtott. Alistair magyarázatra várt, de a nő csak
ennyit mondott: – Fontos számomra a jó hírnevem.
Bár nem mondta ki, de a férfi értette, hogy arról van szó, hogy
Lady Tarley úgy gondolja, ő ezzel nem törődik. – Nos, számomra is
fontos az ön jó hírneve.
Jess kinyitotta egyik szemét. – Miért?
– Mert önnek fontos.
A szürke szem fürkész pillantása zavarbaejtő lett volna, ha
Alistair nem tökélte volna el, hogy teljesen őszinte lesz. A nő
bólintott, és újra lehunyta a szemét.
– Élvezem, hogy néz – mondta Jessica meglepően nyíltan. – És
ez az élvezet aggaszt.
A férfi a borosüveg mögé rejtette a mosolyát. Jessica őszinte
részeg volt. – Szeretem nézni. Mindig is így volt. Nem hinném,
hogy változni fog. Az ön vonzalma irántam ugyanis nem egyoldalú.
– De ennek a vonzalomnak nincs helye egyikünk életében sem.
Alistair kinyújtóztatta a lábát, és folytatta. – De itt és most nem
a szokásos életünket éljük. És a következő néhány hónapban sem
azt fogjuk.
– Mi ketten nagyon különbözünk egymástól. Talán ön azt hiszi,
hogy amikor ledermedtem a Pennington-birtok erdejében, az
valami mélyebb, izgalmasabb jellemvonást rejt bennem, de higgye
el, hogy nem így van. Össze voltam zavarodva és le voltam
döbbenve, semmi több.
– Most mégis itt van. Messzire utazik egyedül. Nem azért, mert
muszáj, hanem mert így akarja. Ez szerintem izgalmas. Tarley
nagy jövedelemforrást hagyott önre. Miért volt ilyen fontos a
számára, hogy ne csupán jólétben, de dúsgazdagon élhessen az
özvegye? Megadta önnek a lehetőséget, hogy bármerre
indulhasson, amerre csak óhajtja, ugyanakkor rá is kényszerítette,
hogy nagyszabású üzletet bonyolítson. Egyik kezével óvta önt, a
másikkal egy új világba terelte. Ezt is izgalmasnak találom.
Jessica kiitta a maradék bort a poharából, és odatette a
zsámolyra, ahol az üveg volt. Felült, átkarolta felhúzott térdét, és
az ajtóra pillantott. – Nem lehetek a szeretője.
– Sosem kérnék ilyet. – Alistair kinyújtotta a kezét az asztal
fölött, és tekintete a nő nyakához simuló nedves hajfürtre tapadt.
Keményen lüktető erekcióját nem rejtette el a testhez simuló
nadrág. – Nem akarok egyezséget önnel. Nem azt akarom, hogy
kiszolgálja a vágyaimat. A szabad akaratát, a vágyát akarom.
A nagy, szürke szempár elkerekedett.
– Én akarom kiszolgálni a... te vágyaidat, Jessica. Be akarom
teljesíteni, amit hét éve elkezdtünk.
 Hatodik fejezet

Alistair látta, hogy Jessica elgondolkodik.

– Nem értem az egészet – mondta hosszú hallgatás után. – És
hogy mindezt épp ma beszéljük meg.
– Talán ezért hagyta rád Tarley Calypsót? Mert a magáénak
akart tudni örökké? Mert nem akarta, hogy valaha is szükséged
legyen másik férfi támogatására?
Jessica a térdére hajtotta a fejét. – Ő túlságosan jó ember volt,
hogy ilyen önző legyen. Azt mondta, a boldogságom a legfontosabb
neki. Hogy tudjak újra szeretni. Hogy ezúttal magam döntsek a
sorsomról. De biztos vagyok benne, hogy ezt úgy értette, menjek
újra férjhez, nem pedig úgy, hogy csapodár szeretőt tartsak.
Alistair megszorította a poharát, de bölcsen hallgatott.
– A férfiak annyival több szabadságot élvezhetnek – sóhajtott
keservesen Jessica.
– Ha szabadságra vágysz, miért házasodnál újra?
– Nem áll szándékomban. Mire volna jó? Támogatásra nincs
szükségem, és mivel meddő vagyok, nincs mit kínálnom a
megfelelő férfiaknak.
– Természetesen az anyagi megfontolások is jelentősek, de mi
lesz az igényeiddel nőként? Örökre megtagadod magadtól a
férfiérintés örömét?
– Vannak férfiak, akiknek az érintése csakis fájdalmat hoz.
Alistair jól tudta, hogy a nő nem Tarley-ről beszél. Kettejük
között mindenki számára nyilvánvaló volt az összhang. – Kiről
mondod ezt?
Jessica fészkelődött. Megragadta a kád szélét, és úgy
emelkedett ki a vízből, akár Botticelli Vénusza. Vizes volt és
szégyentelenül meztelen. Keze végigsiklott telt keblén, aztán a
hasán, és a tekintete követte ujjait. Amikor a férfi szemébe nézett,
Alistair lélegzete elakadt. Egy szirén csábos pillantása volt ez.
Forró, vágyódó, éhes.
– Szent ég! – nyögött rekedten Caulfield. – Gyönyörű vagy.
Megőrjítette a vágy, le akarta teperni, és kielégíteni végre a
mohó sóvárgást, mely oly régóta kínozta.
– Melletted annak érzem magam. – Jessica fél lábbal kilépett a
kádból. A mozdulat kecses és hívogató volt, ez nem kerülte el a
férfi figyelmét. Mintha a bor is feltüzelte volna Jessica
szenvedélyét.
– Ennél többet is érezhetsz.
Mellbimbói halvány rózsaszínűek voltak, és nagyon
kiemelkedtek. A nedves bőrét érő hűvös levegőtől
megkeményedtek, szinte könyörögtek Alistair szájáért, ujjaiért. A
férfi lassan, érzékien megnyalta az ajkát, hogy Jessica lássa, milyen
parázsló gondolatok járnak a fejében. Őrületes gyönyörrel
ajándékozhatná meg. A szexből üzletet csinált hajdan, és volt hozzá
érzéke. Ha esélyt kapna, a nő sosem vágyna utána más férfira.
Eldöntötte, hogy így is lesz.
Jessica figyelmét sem kerülte el Alistair szándéka, sem az
állapota. Mélyen elpirult. A törölközője és köntöse felé vándorolt a
tekintete, és azon gondolkodott, szüksége van-e rájuk.
Alistair szívesen segített volna és odaadta volna neki, csak hogy
betakarja végre a meztelenségét, és ne őrjítse meg. De moccanni
sem tudott. Mintha elvesztette volna a teste felett az uralmát.
Minden izma pattanásig feszült, farka duzzadtan ágaskodott.
– Látod, mennyire kívánlak – suttogta rekedten.
– Szégyentelen vagy.
– Azt szégyellném, ha nem kívánnálak. Akkor nem lennék férfi.
Jessica halványan elmosolyodott, és az összehajtott törölközőért
nyúlt. – Akkor talán elkerülhetetlen volt, hogy én is kívánjalak.
Hiszen minden nő odavan érted. Furcsa lenne, ha kivétel volnék.
Alistair sokatmondóan elmosolyodott. – Akkor csak egy kérdés
marad: mit teszel most?

Jess megállt, és a törölközőt szorongatta. Micsoda őrült helyzet!

Itt áll anyaszült meztelenül Alistair Caulfield előtt. Rá sem ismert
magára, sem az érzéseire: gátlástalan volt, mohó és üres.
Mit tesz most? Tudatlanságáról árulkodott, hogy eszébe sem
jutott tenni semmit. De most, hogy arról volt szó, tesz-e bármit,
vagy sem, ráébredt a hatalmára. Sosem úgy gondolt a férfi iránti
kíváncsi vágyára, mint amiben egyenlő felek. Sőt, kifejezetten
gyengének érezte magát.
Elengedte a törölközőt, és Alistair felé fordult. – Ha azt
akarnám, hogy érints meg, hol kezdenéd?
A férfi az asztalra tette az üveget, és láthatólag feszengve ült fel.
Jess jól tudta, miért, hiszen Caulfield erekciója szinte kihasította a
nadrágját és az alsóját. – Gyere ide – suttogta a férfi azon a mély
hangján, amit Jess úgy szeretett. – Megmutatom.
Jessica megingott, léptei meglehetősen bizonytalanok voltak.
Hogy a bortól-e, vagy a szorongástól, azt nem tudta.
Milyen vonzó volt Alistair! Ellenállhatatlan. Úgy nyújtózott el a
kis széken, mint egy párduc. Csupa féken tartott, robbanni készülő
erő. Kirajzolódtak combizmai, látszott, milyen erős. És ez mindig is
lenyűgözte Jessicát. Könnyű volt elképzelni, ahogy ez a test egy női
testen mozog... az ő testén...
Megremegett, ahogy visszaemlékezett rá, hogy ragadta meg a
férfi keze a nyári lak tetejének tartóoszlopát.
– Megmelengetnélek – suttogta Alistair, és Jess felé nyújtotta a
kezét.
Már a látványtól is forrt a vére. – Attól tartok, sok leszel
nekem.
– Milyen tekintetben?
A nő a nadrágban ágaskodó keménységre pillantott, és úgy
felelt: – Minden tekintetben.
– Hadd bizonyítsam be, hogy nincs igazad – Alistair
meglehetősen arrogánsan, begörbített mutatóujjával hívogatta
Jessicát.
Jess a poharára pillantott, és arra gondolt, bárcsak volna még
benne bor.
– Itt az üveg – mondta Caulfield. – Hozd csak ide a poharat, és
töltök.
Jess úgy döntött, inkább kihagyja az italt, de bevállalja az
ajánlat többi részét. Hirtelen jutott döntésre, és máris lépett,
nehogy közben kijózanodjon és meggondolja magát. Tudta, hogy
Alistair mindent elfeledtetne vele, és érezni akarta az érintését, de
sietségében megbotlott a fényes faparkettán. Nedves sarka
megcsúszott, és cseppet sem kecsesen elterült volna...
De Alistair villámgyorsan felpattant, és elkapta. Jessica az egyik
pillanatban még majdnem a padlóra borult, a másikban már a férfi
nagy, izmos testéhez szorult.
– Micsoda szerencse, hogy a pohár nem volt a kezedben –
incselkedett Caulfield, de a hangja szinte lázas volt, a szeme olyan
sötéten ragyogott, mint a zafír.
Jess egy pillanatig nem is tudta, mitévő legyen. Másra sem
tudott gondolni, mint arra, hogy a testük összeér, és érzi a férfi
bőrének illatát.
Alistair leült, és a karjába vette a nőt. – Az ördögbe is,
elgyengült a térdem.
Egymás szemébe néztek, és Jess látta, micsoda szenvedély
tükröződik Caulfield tekintetében. Nem jutott eszébe
szellemesebb, úgyhogy csak ennyit mondott: – Egészen nedves
lettél miattam.
– Akkor úgy illik, hogy ezt a szívességet viszonozzam.
Jessica felnevetett a merész felelet hallatán.
A férfi felvonta sötét szemöldökét. – Ismételd meg.
– Nem volna bölcs. Ha nem kapsz el, akár meg is sérülhettem
volna.
– Nem az esésre gondoltam, hanem a kacajra – felelte Alistair
egy félmosollyal.
Jessica felszegte az állát. – Nem fogom. Nem kacagok
parancsra.
Alistair ujjai végigfutottak az oldalán. A csiklandozástól Jess
megvonaglott és felnevetett.
A férfi azonnal abbahagyta. – Ennyi elég. Ha tovább vonaglasz,
messzebbre fogunk menni, mint ami szándékomban áll így, hogy
nem vagy józan.
A nő érezte, hogy Caulfield erekciója kitartóan nyomódik a
combjához. Amikor felfogta, hogy még oda is dörgölőzött hozzá,
mélységesen elpirult, és az arcába toluló vértől csak még jobban
szédült.
– Nagy csibész vagy – jelentette ki.
– Közel sem, de ezen még segíthetünk. Kapaszkodj! – Alistair
felállt, és az ágyhoz lépett. Letette Jesst a matrac szélére, hanyatt
fektette, és odafeküdt mellé, a tenyerébe támasztva a fejét.
A testhelyzetváltás azonnal hatott a nőre, lelassította a
gondolkodását, és felforrósította a vérét. Az ágyon
meztelenebbnek érezte magát, mint álltában. Keresztbe fonta a
mellén a karját.
A férfi mosolya gyengéd volt, és látszott rajta, hogy remekül
érzi magát. Finoman végigsimította Jessica karját, hogy
belebizsergett az egész teste. – Inkább engem érintenél meg, mint
magadat?
Micsoda csábító gondolat! – Hol?
– Ahol csak szeretnéd.
Jessica felsóhajtott, és a tenyerét a férfi arcára simította.
Későre járt, Alistair borostás volt. Ez tetszett neki. Melegség áradt
szét benne, mielőtt még ráébredt volna, mit tesz.
Alistair mosolya elhalványult, és nagyon feszültté vált. Ijesztően
feszültté.
Jess azonnal elhúzódott. – Nyilvánvaló, hogy fogalmam sincs,
hogyan kell rendesen elkezdeni egy viszonyt.
Caulfield felszisszent, és visszahúzta a nő kezét. – A viszonyokat
sosem kell rendesen kezdeni.
– De romantikusan sem – érvelt Jessica. – Majd megpróbálok
csakis testi szükségletekre gondolva érni hozzád.
Alistair hátradőlt és felnevetett. Csak nevetett hosszan, és Jess
végre visszafordult az oldalára. A férfi jókedve ragadós volt, és
most már a nő is mosolygott.
– Igazán jól sikerült – szólalt meg végül Alistair, és a szeme még
mindig nevetett. – Ez volt a legkevésbé romantikus mondat, amit
valaha hallottam.
Jess úgy érezte, butuska, de ugyanakkor azt is érezte, hogy a
férfi elfogadja ilyennek. Csodálatos volt, ahogy bátorította, hogy
legyen önmaga.
Caulfield kinyújtotta a kezét, és ugyanúgy fogta a tenyerébe
Jess arcát, ahogy az előbb a nő az övét.
– Jó ez? – kérdezte.
– Édes.
– Én is így gondoltam, amikor te értél hozzám ugyanígy.
Megegyezhetnénk abban, hogy azt tesszük, ami jólesik
mindkettőnknek?
Jessica lehajtotta a fejét, megnyalta az ajkát, és odahajolt, hogy
megcsókolja. Látta Alistair szemében, hogy tudja, mire készül.
Ismét egészen mozdulatlanná dermedt. Várakozott. Figyelt.
Engedte, hogy az első lépést Jessica tegye meg, de amikor összeért
az ajkuk, átvette az irányítást. Megfogta a tarkóját, szája a nő
ajkára tapadt, ajka mohón, szomjasan kinyílt.
Jess lélegzete elakadt, ahogy elolvadt a karjaiban, és egészen
beleszédült. A férfi ajka puha volt, de határozott; csókja érzéki és
tapasztalt volt, ugyanakkor visszafogott. Tarley csókjaiban Jess
hódolatot érzett, Alistair csókja maga volt a testi vágy. Valami
bűnös dekadencia volt abban, ahogy megízlelte őt. Nyögdécselt,
hirtelen fel-fellángolt a szenvedély, aztán lágyan megnyalta az
ajkát, és csak finoman mozgott a szája. Jess őrülten vágyott rá,
hogy elmélyüljön ez a csók.
Félrehajtotta a fejét, és megpróbálta megszerezni, amit akart.
Meglepte, hogy Alistair engedi. Nem gátolta meg, ahogy a tarkóját
tartotta, csak simogatta, mintha önkéntelenül érintené, mintha
szándékosan visszafogná magát, hogy csak a nő testének ilyen
ártatlan részére engedje kalandozni a kezét.
Nem mintha Jess tiltakozott volna, ha felfedezőútra indul.
Kissé elfordult, hogy levegőhöz jusson. Alistair ujjainak érintése
végigbizsergette a gerincét és a lába közét, mintha oda is
elkalandoztak volna az ujjai.
– Alistair...
Egészen könnyen szólította a férfit a keresztnevén. Caulfield
válaszul a hátára gördítette, és fölé kerekedett. Csók közben
végigsimította Jess felsőtestét, a derekát cirógatta, majd a
csípőjére tette a tenyerét. Megszorította, nem fájdalmasan, csak
annyira, hogy éreztesse a szenvedélyét. Szorítása felizgatta a nőt,
aki ettől az érintéstől igazán nőiesnek és csábítónak érezte magát.
Beletúrt Caulfield hajába, kicsit meg is húzta a sűrű fürtöket,
jelezve, hogy őt is hatalmába kerítette a szenvedély. A férfi nyelve
lassan, mélyen mozgott Jess szájában, és Jess arra vágyott, hogy
ugyanilyen lassan, mélyen érintse másutt is. Egészen nedves lett,
érezte, hogy lüktet és megduzzad a vágytól.
Ívben megfeszült a teste, sajgó mellét a férfi
selyemmellényéhez nyomta. Alistair egészen szorosan tartotta,
szinte leszorította.
– Lassan... – suttogta, és úgy simogatta, mintha egy ijedt
kancát nyugtatgatna. – Itt vagyok. Foglak.
– Nem... ez nem elég... – sóhajtotta Jess, mintha egészen
elveszítette volna az uralmat a teste fölött.
Alistair megcsókolta az állát, aztán a jobb fülét, és úgy suttogta:
– Hadd könnyítsek rajtad.
– Kérlek...
A férfi ajka végigsiklott Jess nyakán, finoman szívta, hogy
érezze, de ne hagyjon nyomot. Szájának mohó forrósága édesen
perzselte, lángra gyújtotta. Jess ujjai megrándultak Caulfield
fürtjei között, még a lábujjai is bizseregtek, amikor a férfi szája a
kulcscsontjához ért. Jobban megrészegítette, mint a bor, és
egészen kiélesedtek az érzékei. Édes, bódult, őrült érzés volt.
– Mit szeretnél? – kérdezte, és lehelete megcsiklandozta
Jessica kemény mellbimbóját. Felnézett, amikor megnyalta. Jess
felkiáltott, és megragadta a vállát. Alistair tekintete elégedetten
megvillant. Bársonykabátja puha volt Jessica tenyere alatt,
emlékeztetve a nőt, hogy míg ő anyaszült meztelen, a férfi teljesen
fel van öltözve.
Ez a kettősség izgató volt. Jessica felszabadultnak,
gátlástalannak érezte magát, márpedig ez korábban sosem volt
jellemző rá. – Kérlek, érints meg!
– Hol?
– Te jobban tudod, mint én – kiáltott Jess, és megpróbálta a
férfi fejét a keblére húzni, de Alistair erősebb volt.
– Majd – ígérte halkan. – Jobban fogom ismerni a tested, mint
bárki más. Jobban, mint te magad. De most még csak tanulok.
Mondd el, mit szeretsz és hogyan.
Jessica hátrahúzta a vállát, és a mellbimbóját kínálta. – Itt.
Még...
Alistair mosolya ragadozó, vad gyönyörrel villant meg. Kezébe
fogta a nő mellét, és pont annyira szorította meg, hogy még akarja.
– A kezemmel?
– A száddal. – Jessica felbátorodott a vörösbortól, de még így is
lehunyta a szemét, hogy ne érezze magát olyan sebezhetőnek.
Érezte a férfi forró leheletét a bőrén, aztán a száját. Olyan
nyersen, olyan vágyódva nyögött fel, hogy el sem hitte, hogy ő
sikoltott így. Alistair nyelve végigsimította a mellbimbóját, és
amikor szívni kezdte, Jessica testében egészen a méhéig áradt a
gyönyör, és már nem is törődött vele, miféle sikolyok hagyják el a
száját.
Felemelte a lábát, és Alistair vádlijára fonta. Vonaglani kezdett
alatta. Igen, Caulfield hét éve ott bujkált a gondolataiban, és most
végre kielégítette azt a titkos sóvárgást.
Ügyes ajka kis szünetet tartott, és Jess kínzó hiányt érzett.
– Feküdj nyugodtan – dörmögte. Arca kipirult, szeme szinte
lázasan csillogott.
Ugyanúgy hatalmába kerítette a vágy, mint Jessicát. A nőt
felbátorította, hogy hatalma van, és sokatmondóan rámosolygott.
– Akkor fektess le!
 Hetedik fejezet

Alistairt lenyűgözte az alatta pihegő nő. Ez a lángoló szépség

nem is lehetett ugyanaz, mint a fagyosan visszafogott lány, akit
hajdan mindig követett a pillantása. Nem érdekelte, hogy a
vörösbor-e az oka, vagy a szenvedély, amit iránta érez. Hálás volt.
De ha Jess továbbra is így ficánkol, akkor nem tudja megállni, hogy
ne tegye a magáévá ájulásig, és ezt jobb szerette volna akkor
megtenni, amikor a nő színjózan és teljesen magánál van.
– Fektesselek le? – ismételte, és Jess elégedett mosolya még
kacérabbnak tetszett, ahogy a nő újra megvonaglott. – Na és mit
javasolsz, hogyan tegyem?
Jessica gondterhelten összevonta a szemöldökét, elrontva a
világi, csábító asszony illúzióját. Alistair gyanította, hogy fogalma
sem volt, hogyan. De neki voltak édes ötletei.
– Például kifáraszthatnál – mondta végül Jess, és az ajkába
harapott. Látszott, mennyire várja a férfi reakcióját.
Azt mondta, túl sok lesz neki. Alistair gyanította, hogy ha Jess
végre elveszíti a gátlásait az ágyban, akkor bizony felkötheti az
alsóneműt. Márpedig mohón, sóvárogva kívánta. Már a gondolatra
is leizzadt. Hogy az ördögbe távozhat innen, ha így áll a
férfiassága?
– Bontsd ki a nyakkendőmet – parancsolta.
– Mmm... – Jessica dorombolt, láthatóan élvezte, hogy
vetkőztetheti. Keze a csomón dolgozott, és olyan gyorsan bogozta,
ahogy így, becsípve képes volt rá.
Alistair örült, hogy a nő ennyire élvezi a vetkőztetését. Jobb
helyszínt nem is választhatott volna viszonyukhoz, mint Jamaicát,
ahogy a párás melegben a lehető legkevesebb ruhát viselik majd.
 Ahogy Jess elhúzta a hosszú vászoncsíkot a férfi nyakától,
Alistair elkapta a kezét, és felnevetett. Fölé hajolt, megcsókolta,
egészen elszédítette. Ő maga is majdnem beleszédült a nő heves
reakciójába, de sikerült úgy fordítania, hogy mellette feküdjön a
matracon, ne keresztbe, és a nyakkendőt az ágyvéghez kötözte.
Jess nem tiltakozott, amikor a férfi elkapta és a feje fölé emelte a
csuklóját. Csak felnyögött csók közben, és szívta a férfi nyelvét,
annyira felizgatva ezzel, hogy Caulfield érezte, hogy előcseppek
nedvesítik a farkát. Jess csókjának bor-, vágy- és bűnös
gyönyöríze volt, és ő fel akarta falni. De gyanította, hogy sosem
tudna jóllakni, sosem tudna betelni vele.
Jess csak akkor ocsúdott fel, amikor már össze volt kötözve a
csuklója. Elakadt a lélegzete, és elrántotta a fejét, megpróbálta
szemügyre venni, mit csinált Alistair. A férfi feltérdelt, elkapta a
másik kezét, és azt is megkötözte, mielőtt Jess tiltakozhatott
volna.
– Mit csinálsz? – kérdezte a nő, és szürke szemében az izgalom
mellett aggodalom is csillogott.
– Lefektettelek. Ahogy kívántad. Tudod, milyen vagyok... nem
tudok ellenállni a kihívásoknak.
Jessica halkan felelt. – Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó
nekem.
– Pedig jó lesz.
Alistair már csak szükségből is tökéletes technikát fejlesztett ki
a nők gyönyörködtetésére. Nem állt érdekében úgy kielégíteni
őket, hogy elveszítsék iránta az éhségüket; a kielégülés nem tolta
volna a szekerét. Arra volt szüksége, hogy függővé váljanak tőle,
hogy ne tudjanak betelni az érintésével és a kitartásával. Csakis
erre a tudásra összpontosított, és mindig azt mondta magának,
hogy Jessica miatt fejleszti a képességeit. Hogy nem
értéktelenebb, hanem értékesebb lesz ettől a számára. Maga sem
hitte el teljesen, de nem akart a másik lehetőségre gondolni: arra,
hogy a nő el fogja őt taszítani a múltja miatt.
Alistair most újra Jess keblét kényeztette. Még sosem látott
ilyen gyönyörűt. Tökéletes méret volt a karcsú testhez,
kihangsúlyozta a vékony derekat és a kívánatosan telt csípőt. A
legújabb divat sajnálatosan a magas derekú, egyenes szoknyás
stílus volt, amiben nem érvényesült ez a szépséges test. Alistair
sejtette, hogy Jessnek csodás keblei vannak, de ez minden
képzeletet felülmúlt. Rengeteg időbe telne, hogy közömbösen
tudjon ilyen bájakra pillantani. Mindent meg akart tenni, hogy a
lehető leghosszabb időt töltsék a szigeten.
Azt akarta, hogy mire Jess elhagyja, már jóllakjon vele. Nem
térhetett vissza úgy, hogy még mindig ugyanaz a sóvárgás
emészti, ami az elmúlt hét évben.
Szétvetett lábbal odahelyezkedett fölé. Egy pillanatig csak
élvezte a gömbölyű mellek és a feszes has látványát, és azon
gondolkodott, hol is kezdje.
– Alistair – Jessica zihálva húzogatta kikötözött kezét.
A férfiban megbúvó vadállat ezt a kis küzdelmet őrjítően
izgatónak találta. Ahogy zihálva suttogta a nevét, Caulfield alig
bírta visszatartani a szenvedélyét. Kénytelen volt megigazítani a
nadrágját, mert erekciójától kényelmetlenné vált.
Jessica mozdulatlanná dermedve követte a tekintetével a kezét.
Megnyalta az ajkát, és Alistair azon gondolkodott, vajon vett-e
már valaha a szájába erekciót. Ezt nem aznap akarta kipróbálni, de
egyszer majd...
Alistair a lehetőségekhez képest próbált kényelembe
helyezkedni, és kalandozásra indult lefelé a nő testén. Kezét Jess
feje mellé támasztotta, és mellkasával a nő keblére nehezedett.
Kinyújtotta a lábát, és végignyúlt fölötte. Combjával az ágyhoz
szegezte, és sajgó farkát összezárt lábához dörzsölte.
Lakomára készült. Szája most Jessica másik mellbimbóját
kóstolgatta. A nő felszisszent, és a bimbó megkeményedett. Milyen
érzékeny volt! Milyen készséges! Gyönyör volt hallgatni a kéjes
hangokat, miközben kényeztette. Amilyen illedelmes és
visszafogott volt Lady Tarley a társasági körökben, olyan
gátlástalanul nyögdécselt az ágyban. Mély sóhajok, ziháló
kiáltások, melyek afrodiziákumként tüzelték fel a férfit.
Ez volt az a lány, akit a Pennington-birtok erdejében látott. Ez
volt a szerető, akire vágyott, aki után úgy sóvárgott, hogy az már
fájt.
Tenyerébe fogta Jess másik mellét, és nagy élvezettel
masszírozta. Jessica teste minden mozdulatára érzékenyen
reagált. Tudta, hogy biztosan forró és nedves, és lejjebb csúszott,
hogy saját szemével lássa a vágy árulkodó jeleit. Meg akarta ízlelni,
érezni akarta, hogy a nő megremeg a nyelve érintésétől.
Belenyalt a köldökébe, és Jessica egész teste megremegett.
Csiklandós volt, és ez nagyon tetszett Caulfieldnek. Meg tudta
nevettetni, amikor csak akarta. Örömmel hallotta a rekedtes, lágy
kacajt. A csábító nevetést. Érezhető volt, hogy Jess ritkán
nevetett, de Alistairnek ezen szándékában állt változtatni. Az a
nevetés az érzéki asszony nevetése volt, nem a hűvös Lady
Tarley-é, aki maga volt a megtestesült arisztokrata tartás.
A nő hasa megvonaglott, amikor Caulfield közeledett az ölét
fedő göndör, sötétszőke pihékhez.
Felpillantott, és látta, hogy Jess figyeli. – Szeretsz nézni.
– Te pedig szereted, ha néznek. Azt már tudjuk, hogy
exhibicionista vagy.
Kimért, elegáns hangjába ziháló sóhajok vegyültek, és Alistair
elmosolyodott. – Csak akkor, ha te nézel.
– Meg akarlak érinteni.
– Miért?
– Hogy fog veled maradni az emlékem, ha nem hagyok
lenyomatot?
Alistair erre a combját Jessica combjai közé nyomta, hogy
széttárja őket. Ha a nő úgy gondolta, ez lesz köztük az egyetlen
alkalom, bizony téved. De Caulfield úgy gondolta, ezt egyelőre nem
fogja ilyen nyíltan közölni vele. – Majd legközelebb azt tehetsz
velem, amit csak akarsz.
Mielőtt még Jessica válaszolhatott volna, felemelte és a vállára
vette karcsú lábát. Feszült várakozással töltötte el a nő akadozó
lélegzete. Jess félig lehunyta a szemét, csóktól duzzadt ajka elnyílt,
keble zihált. Csípőjét provokatív mozdulattal Alistair szája felé
emelte. Nem volt tehát ismeretlen előtte az ilyesmi. Alistair
irigyelte, egyszersmind csodálta is Tarley-t. A vikomtnak mindene
megvolt, amire férfi csak vágyhatott: köztiszteletben álló,
népszerű ember volt, szokatlanul boldog házasságban élt, és remek
volt a házasélete, pedig becses nejéről mindenki azt gondolta volna,
hogy az ilyen alantasságok tőle távol állnak.
Alistair nem tudott annyit kínálni, mint Tarley. Volt ugyan
vagyona és üzleti érzéke, de ezen túl csak a szenvedély szólt
mellette, és az, hogy jó szerető volt. Meg talán az is, hogy nem volt
szégyellős, és egyenlőként kezelte az asszonyt.
 Jessica a másik lábát is a férfi vállára helyezte, és némán,
kihívóan felvonta szemöldökét.
– Elcsábítasz – mondta Caulfield, és széthúzta Jessica
szeméremajkait. Csípőjét az ágyhoz szorította, hogy elhanyagolt
farkának fájó lüktetését enyhítse. – Még itt is tökéletes vagy.
Nyelvével végigsimította az érzékeny testrészt, és körkörösen
izgatni kezdte a duzzadt csiklót. Ahogy remélte, a virágszirom
puhaság nedves volt és vágytól izzott. Jessica teste szinte
könyörgött, hogy végre magában érezhesse a kemény erekciót.
– Igen... – nyögte a nő. – Igen.
Alistair nyelve a lüktető nyílást térképezte fel, és ő is felnyögött,
érezve Jessica izgalmát. Még közelebb hajolt, és belenyalt a lágy
lüktetésbe. Feltüzelték a rekedt sóhajok, egyre gyorsabban és
hevesebben mozgott a nyelve. Éhesen falta, szomjasan itta magába
az ízét, a hangját. Jessica már könyörgött, hogy vigye a csúcsra, és
magánkívül ígérgetett, fenyegetőzött, csak kapja meg végre, amire
vágyik.
Alistair sokra tartotta ezeket az ígéreteket.
Végignyalta a nedves szeméremajkakat, aztán finoman szívta,
nyelvével simogatta a csiklót. Jessica teste megremegett a
gyönyör csúcsán, és amikor már magánkívül volt, Alistair
becsúsztatta két ujját a régóta elhanyagolt, sóvár testbe.
Az ágy nyikorgott, ahogy Jessica rángatózott kötelékeiben,
izmai szorongatták a férfi döfködő ujjait. Caulfield nyelve nem
pihent, nem kegyelmezett, már egy újabb orgazmus felé hajtotta
Jesst, mielőtt még csillapodott volna az előző. A nő felsikoltott,
ahogy újra elélvezett. Száját saját felkarjához nyomta, hogy
tompítsa a hangot.
A férfi felmordult. Ugyanúgy ki volt éhezve Jess gyönyörére,
mint a sajátjára. Becsúsztatta harmadik ujját is, és tovább
mozgatta a kezét a szűk helyen. Megőrjítette a gondolat, hogy
milyen szorosan fogná a farkát Jessica teste. Nagyon finoman
megharapdálta a legérzékenyebb pontokat, és a második
orgazmus után egy harmadikkal ajándékozta meg.
Addig folytatta, gyorsan és keményen, amíg Jessica megint
elélvezett. Magáénak akarta tudni a nő vágyait.
– Nem bírom tovább – könyörgött Jess rekedten, és elhúzódott
a férfi mohó szájától. – Kérlek...
 Alistair vonakodva felemelte a fejét, és kihúzta nedves ujjait a
lüktető forróságból. Ajkát Jess combjába törölte, és válláról
leemelte a nő remegő lábát. Aztán felkelt.
– Most hová... – kezdte Jessica, amikor Alistair felállt.
– Nem maradhatok. – Kioldozta a csomókat, hogy Jess keze
kiszabaduljon, ő pedig visszakapja a nyakkendőjét. Jessica
kinyújtóztatta a karját, Alistair látta, hogy kicsit megrándul, és
tudta, miért. A gyönyör csúcsán Jess rángatta a köteléket, és
megerőltette izmait, melyek nem voltak ilyesmihez szokva.
Caulfield megmasszírozta a vállát, finoman, de határozottan
nyomkodta, hogy enyhítse a kényelmetlen feszülést.
– Ne menj!
– Muszáj.
– De én... – Jess nagyot nyelt. – Akarlak.
– Pontosan ezt akartam. – Szent ég, Alistair majd belehalt, hogy
most távozni tudjon, amikor Jess szexért könyörög. De sokkal
rosszabb lenne, ha megtenné, és Jess reggelre megbánná. Alistair
megfogta a nő tarkóját, hosszan szájon csókolta. – Csodálatos
voltál.
Jess elkapta a csuklóját, mielőtt felegyenesedett. – Miért kell
menned?
– Akkor akarlak, ha teljesen magadnál leszel. Nem akarok
kettőnk közt megbánást, sem kellemetlen emlékeket. – A
nyakkendőjével kezdett bíbelődni. – Kérj újra, amikor már józan
vagy, és ezer örömmel fogok engedelmeskedni.
Jessica felkönyökölt. – Ha maradsz, annyit fizetek, amennyit
csak akarsz.
Alistair jéggé dermedt. Ennél jobban egy vödör hideg víz sem
hűthette volna le. És ami még rosszabb, hogy a mellkasában szúrós
szorítást érzett, mintha tőrt forgattak volna a szívében. Elhátrált
az ágytól, hogy kínzójától eltávolodjon.
Megfordult, és gyorsan, rendetlenül megkötötte a
nyakkendőjét. – Jó éjt, Jessica.
Csak az isteni szerencsének köszönhette, hogy senki nem volt a
folyosón, amikor kimenekült a kabinból.

Már elmúlt éjfél, amikor Michael kiszállt a hintóból az impozáns,

háromemeletes Remington Gentlemen’s Club oszlopokkal
szegélyezett bejárata előtt. Felment a széles lépcsősoron a
kétszárnyú tejüveg ajtóig, amit fekete-ezüst libériás inasok
nyitottak ki az érkező uraknak. Michael átnyújtotta a kalapját és a
kesztyűjét, és pillantása a hatalmas, kerek virágcsokorra esett a
kör alakú, kupolás előtérben álló asztal közepén. Lucien Remington
híres volt kiváló ízléséről, és klubja a legelőkelőbb volt egész
Angliában, nem utolsósorban azért, mert a tulajdonos
folyamatosan a legújabb módi szerint alakította a dekorációt.
Remington nem követte a divatot, a divat követte őt.
Fent volt a játékterem, a legtöbb tevékenység ott zajlott. Innen
a vívóterembe vezetett egy lépcső, valamint a szépséges
kurtizánok privát szobáiba. Az alsó emeleten bokszedzésekre és -
mérkőzésekre alkalmas tornaterem volt. Balra helyezkedett el a
bár és a konyha, jobbra pedig Lucien Remington irodája.
Michael átvágott a fekete-fehér márványpadlós termen a
játékteremhez, onnan pedig a nagyterembe. A bőrfotelek és a
finom dohány illata segített megnyugtatni az idegeit, mivel nagyon
feszült volt, amióta előző nap meglátogatta Hestert.
Ám ekkor megpillantotta Regmont grófot.
Egy alacsony asztal mellett ült az egyik magas támlájú fotelban,
és valamin nevetett, amit Lord Westfield mondott. Velük együtt
üldögélt Lord Trenton, Lord Hammond és Lord Spencer Faulkner.
Michael mindnyájukat jól ismerte Regmont kivételével, így
nyugodtan leült a szabadon maradt fotelba.
– Jó estét, Tarley – üdvözölte Ridgley, és intett egy inasnak. –
Elmenekül a kisasszonyok elől, akik új rangja iránt érdeklődnek?
– Nos, most már kezdem belátni, hogy a báli szezon igen nagy
terhet ró a nőtlen nemesekre. – Michael konyakot rendelt.
Regmont úgyszintén. A többieknek még félig teli volt a pohara.
– Úgy bizony – szólt egyetértőn Westfield, és megemelte
poharát.
– Inkább ön, mint én – mondta Lord Spencer. Második fiúként
őt kevésbé üldözték a feleségjelöltek; az asztal körül ülők közt
mindenki más már nős volt.
Michael Regmontot fürkészte, és azon tűnődött, mit keres itt a
gróf, miért itt mulat a barátaival ahelyett, hogy otthon vigasztalná
Hestert. Michael nehezen állta meg szó nélkül, hiszen látta, milyen
boldogtalan a fiatalasszony. Ha az ő felesége volna, mindent
megtenne a boldogságáért.
A szolga megérkezett a két pohár konyakkal. Regmont azonnal
ivott, és Michael pillantása a gróf kezére esett, mely a hasas
poharat tartotta. Ökle duzzadt és véraláfutásos volt.
– Verekedett mostanában, Regmont? – kérdezte, mielőtt
kortyolt volna.
Tudomása szerint a gróf kedves fickó volt, mindenki szerette. A
hölgyek körében is népszerű volt, aranyhajú és jóképű, ám hiába
volt elbűvölő, Michael nemigen tudta megkedvelni. Valahogy túl
könnyednek tűnt, mint akiből minden komolyság hiányzik. De
talán épp ezért illett Hesterhez, aki valaha a legvidámabb,
legbájosabb nő volt a világon. Ami ez utóbbi jellemvonását illeti,
még most is az volt, és Michael nem is tudta volna másként látni.
– Ökölvívás – felelte Regmont. – Kiváló sport.
– Egyetértek. Magam is gyakorlom. Itt, a Remington klubban
szokott edzeni?
– Legtöbbször igen. Ha gondolja, gyakorolhatunk együtt...
– Remek lenne – vágta rá Michael, mert alig várta a
lehetőséget, hogy kiálljon Hesterért, még akkor is, ha csakis ő
maga tudja a motivációt. Regmont kezéből ítélve a gróf kesztyű
nélkül edzett, és ez teljesen elfogadható volt Michael számára. –
Mondjon egy időpontot, és ott leszek.
– Szükségem lesz a fogadások feljegyzésére – szólalt meg jó
hangosan Lord Spencer, szándékosan magára vonva a figyelmet.
Regmont elvigyorodott. – Csak nem verekedni akar, Tarley?
Néha nekem is van ilyen napom. Örömmel állok rendelkezésére
akár most is.
Michael végigmérte a grófot. Regmont alacsonyabb volt nála,
vékony volt és izmos, jól állt neki a legújabb divat szerint szabott
szűk nadrág és kabát. Michaelnek előnyére vált magassága és
hosszabb karja. Kényelmesen elhelyezkedett a vajpuha
bőrfotelben, és így szólt: – Egy kora délutáni mérkőzésnek jobban
örülnék. Mindketten jobban fogjuk élvezni, ha kipihentek vagyunk,
és italt sem fogyasztottunk.
Odahozták a könyvet, amibe a fogadásokat jegyezték, és már
gyülekezett is egy kisebb csoport.
Regmont arcára szokatlan komolyság ült ki. – Tökéletesen igaza
van. Legyen akkor egy hét múlva, délután háromkor. Megfelel?
 – Igen, remek lesz. – Michael várakozásteljesen elmosolyodott.
A könyvért nyúlt, és Alistair nevében fogadást kötött saját
magára.
Tudta, hogy barátja szívesen veszi az ilyesmit.
 Nyolcadik fejezet

Jessica másnap kínzó fejfájással ébredt. A feje lüktetett, a

szájában szörnyű ízt érzett, és igen rosszul volt. Küzdött a
hányingerrel, de nem sikerült legyőznie. Feltűnt neki az is, hogy a
combjai közt mennyire érzékeny. Belepirult az előző este
emlékeibe, aztán kirázta a hideg. Hogy lehetett ilyen
fegyelmezetlen? És Alistair ügyes keze és ajkai olyan faragatlan
megjegyzésre ragadtatták, mellyel megsértette őt?
Jess tudta a választ: Alistair Caulfield mindig is különös hatással
volt rá. Kivetkőzött magából mellette, egészen a
felismerhetetlenségig. És nehéz volt eldöntenie, hogy szeret-e
olyan lenni, amilyen a férfi mellett volt.
Hogy is lehetne ez rendjén, amikor egészen ellentmondásos,
zavart és bűntudatos érzések kavarogtak benne?
Beth segítsége most is csodát tett. A szobalány meleg vizet
hozott a fürdéshez, és egy tál kétszersültet, hogy Jess kavargó
gyomra megnyugodjon. Estére már jobban érezte magát, és többet
tudott enni, sőt készen állt rá, hogy találkozzon Alistairrel. Már
ismerte a férfiak haragját, ezért nem akart négyszemközt
találkozni vele. Inkább a nagy kabinban vacsorázott a többi
gentleman társaságában. A vacsora során Alistair kerülte a
tekintetét, és nem szólt hozzá, hacsak nem volt feltétlen szükséges.
Jess úgy gondolta, helyesen döntött, de bántotta a kettejük közt
tátongó szakadék.
Talán mégis így volt a legjobb. Ha megkeserítette a férfi
érdeklődését, akkor talán megkíméli magát az érzelmi viharoktól,
amik újbóli találkozásuk óta zaklatták. A kérés, hogy legyen
Caulfield szeretője, olyan távolt állt Jessica elképzelésétől
önmagáról, hogy sosem tudta volna elfogadni. Ám a férfi mégis
képes volt a védelmi vonala mögé hatolni. Tehát a három lépés
távolságot, melyet Lady Tarley szükségesnek gondolt, Alistairnek
kellett tartania. És bár bánta, hogy ezt úgy sikerült elérnie, hogy
megbántotta a férfit, mindkettejük számára jobb volt, ha
abbamarad ez a kapcsolat.
Jess kimentette magát, és távozott, amint az illem megengedte.
Amikor a férfiak felkeltek, Alistair így szólt: – Lady Tarley,
megtisztelne, ha sétálna velem egyet a fedélzeten. Talán a friss
levegő felüdíti majd.
Jessica halványan, zavartan elmosolyodott, és bólintott. Az első
tiszttel együtt távoztak a kabinból. A tiszt hamar eltűnt a
folyosóról, kettesben hagyva őket.
Jess megállt kabinja ajtaja mellett. – Hadd hozzak egy
vállkendőt.
– Parancsolj – Alistair kigombolta a kabátját.
Jessica tiltakozott, és elfordította a tekintetét a férfi
mellkasáról. – Egy úriember nem jár ingujjban.
Alistair epésen válaszolt: – A fedélzeten rajtad kívül senki nem
kifogásolja, Jessica, és a tegnap történtek után igen fárasztónak
találom ezt a tettetett szemérmességet.
A nő szíve elszorult Caulfield szigorú vonásai láttán. Kék szeme
ördögien megvillant, állkapcsa megfeszült, és látszott rajta, hogy
nem lesz könnyű lerázni. Jessica igen jól ismerte az alig palástolt
haragot. Sosem ígért jót. – Talán okosabb volna máskor
beszélnünk.
– Vannak dolgok, amiket mielőbb tisztáznunk kell.
Jessica rossz előérzete ellenére követte, és elindult a
hajókorláthoz. Langyos érintést érzett a vállán, ahogy Alistair
ráterítette a kabátot. Illata azonnal áthatotta Jess érzékeit, amint
megérezte az erős, férfias illatot. Caulfield igazi férfi volt, és Jessica
teste beleborzongott az előző éjszaka emlékeibe.
Felmentek a fedélzetre. Caulfield megállt egy ponton, ahová
nem vetett árnyékot az árbocok és kötelek sokasága. Türelmetlen,
uralkodói intéssel elküldte a közelben serénykedő két matrózt.
Jessica fölé magasodott, felizgatva és megrémítve őt egyszerre.
Milyen jóképű volt! Szabályos arcvonásait ezüstfényben
fürösztötte a hold. Lehetett volna egy ókori hős életre kelt szobra,
csakhogy a levegő vibrált körülötte az életerőtől. Alistair
Caulfieldben úgy lüktetett az élet, ahogy Jessicában soha.
– Nem tudom, hogy kell ezt csinálni – mordult fel, és a hajába
túrt.
– Mármint mit?
– Nem tudom, hogyan táncoljam körül az igazságot, hogyan
tegyek úgy, mintha semmi sem úgy lenne, ahogyan valójában van,
és hogyan használjam az udvariasságot pajzsnak.
– Az udvariasság valóban olyan, mint egy tánc – mondta
Jessica halkan, egyetértőn. – A lépések ismerős mintát adnak,
amit követni lehet, és ami alapján két ember bizonyos céllal tölthet
időt együtt. Utat teremt, melyen idegenek utazhatnak együtt.
– Most cseppet sem érdekel a tánc, sem az, hogy mi ketten
idegenek legyünk. Miért maradtál?
– Tessék?
– Miért maradtál ott az erdőben azon az éjszakán?
Jessica a kabát gallérjába kapaszkodott, és szorosan összehúzta
magán. Nem azért, mert hideg volt, hanem azért, mert
védtelennek érezte magát. – Arra kértél, hogy maradjak.
– Valóban? – Alistair szája kegyetlen mosolyra húzódott. –
Minden parancsomnak engedelmeskedni fogsz?
– Dehogy!
– Annak miért engedelmeskedtél?
– Miért ne? – válaszolta felszegett állal.
Alistair közelebb lépett. --Ártatlan voltál. Meg kellett volna
rémülnöd. El kellett volna szaladnod.
– Mit akarsz most ezzel mondani?
Alistair megragadta Jesst a könyökénél fogva, és szinte
lábujjhegyre emelte. – Gondoltál azóta arra az éjszakára?
Gondoltál rá, amikor Tarley-vel háltál? Kísértett az óta az emléke?
Jesst megdöbbentette, mennyire közel jár a férfi a kérdéseivel a
valósághoz. – Miért olyan fontos ez?
Egyik kezével maga felé fordította a fejét, éppen úgy, hogy az
ajka éppen megfelelő magasságban legyen. A szavai forró párát
hagytak maguk után. – Emlékszem minden egyes másodpercre,
amíg ott álltál. A mellkasod emelkedésére és süllyedésére, ahogy
ziháltál. A lázas csillogást a szemedben.
A kezedet, ahogy a saját torkodat markoltad, mintha
erőszakosan akarnád elfojtani a könyörgést.
– Emberek vannak körülöttünk – suttogta Jessica dühösen,
remegve a félelemtől és az izgalomtól. Annyira meghökkent, hogy
képtelen volt visszafogottan válaszolni erre a durvaságra. Nem lett
volna szabad ennyire izgatónak találnia ezt a fajta figyelmet.
Megrémítette a gondolat, hogy a lelkének egy része igenis ilyen
gondoskodásra vágyik.
– Nem érdekel.
Jess zavarodottságában nyersen beszélt. – Állatiasságodat más
nők talán vonzónak tartják és megelégszenek vele, de én, hidd el,
nem találom szórakoztatónak.
A férfi olyan gyorsan kapta el a kezét, hogy Jess megbotlott. –
Édesem, dehogynem elégszel meg vele. Pont úgy ki vagy rám
éhezve most is, mint akkor.
Lady Tarley megrázkódott. Alistair vonásaira kiült valami
elkínzott sötétség. Elfordult, és halkan szitkozódott.
A válla fölött hátraszólt. – Megpróbáltam elfeledni azt az
éjszakát, de nem tudtam.
Jess elkapta a tekintetét a férfi merev hátáról, és hagyta, hogy
a friss, hűvös szél az arcát simogassa. – Miért kínoz ennyire az
emlék? Hiszen diszkrét voltam, nem árultalak el.
– Ezért hálás vagyok. – Jessica a szeme sarkából látta, hogy
Alistair a szaténnadrágja zsebébe süllyeszti a kezét. – Azóta
kerülsz engem. De ha nem volt fontos, ami történt, akkor miért?
– Mert tudtam rólad valamit, amit nem lett volna szabad
megtudnom. Ez feszélyezett.
– Én feszélyeztelek – javította ki Caulfield. – És ez semmit sem
változott.
Akarva-akaratlanul, Jess felismerte az érzést, hogy vadásznak
rá. Érezte a férfi kavargó vágyát, és megrémült tőle. Talán nem is
Alistair sóvárgása miatt, hanem a sajátja miatt.
Alistair hirtelen újra odalépett elé, és Jessica semmi mást nem
látott, csak őt. – Minél fennhéjázóbban viselkedsz, annál
eltökéltebb leszek, hogy valami mást hozzak ki belőled. Igen, tudsz
rólam valamit, amit csakis mi ketten tudunk. De emiatt közelebb
kellene lennünk egymáshoz, nem pedig távolabb.
– Olyan közel, mint most, amikor ilyen szókimondó a
beszélgetésünk?
 – Olyan közel, mint tegnap éjjel, csak ital nélkül. Bár nem állt
szándékunkban átlépni a küszöböt, amit hét éve átléptünk, mégis
megtörtént, és ez már visszafordíthatatlan. Arra kértelek, hogy
maradj, és te nem futottál el. Megosztottunk egymással egy
pillanatot, ami egészen más volt, mint az addigi életünk, vagy az az
élet, amit azóta éltünk. Te úgy vonod magad köré az illemet, a
tisztességet és a társasági érintkezés szabályait, mint a
vállkendőidet. De most átléptük ezeket a határokat. A sors most
összehozott minket, és én már belefáradtam, hogy küzdjek ellene.
Valahogy vigasztaló volt a gondolat, hogy a sors rendelte úgy,
hogy szeretők legyenek. Ez kivette a döntést Jess kezéből, és
levette a válláról a következményekért viselt felelősséget.
Gyávaság volt így tekinteni a dologra, de ugyanakkor a gondolat
bátorságot is adott neki. Mély levegőt vett, és hadarva szólt: –
Sajnálom, amit tegnap este mondtam, mielőtt távoztál. Csak azt
akartam, hogy maradj...
– Valóban pénzért árultam a testem. De el akarom mondani
neked, hogyan lett belőlem hímringyó.

Alistair mélységes megkönnyebbülést érzett, amint kimondta

ezeket a szavakat. De utána feszültség lett úrrá rajta, mivel mindig
kerülte, hogy kiadja magát.
Jessica oldalra hajtotta a fejét, és egy vastag aranyszín fürt a
vállára hullott. A kabát gallérját szorongatta, és cseresznyeajka
mellett kicsi ráncok jelentek meg. Nemrég veszítette el szeretett
férjét, és Alistair mégis rávette, hogy erről megfeledkezzék,
pusztán önös érdekből, vágyból. A nő halványszürke ruhája most
is a gyászról tanúskodott. Caulfield pedig nagyon nehezményezte
az emlékeztetőt a néhai férjre, akinek kifogástalan erkölcseihez és
hibátlan modorához nem ért fel.
– Mondd el! Magyarázd el, hogy megértsem – biztatta Jessica.
Alistair beszélni kezdett, mielőtt még meggondolhatta volna
magát. – Anyám kívánsága szerint Masterson adott nekem egy
jamaicai birtokot. A földbirtok kicsi volt, és semmi hasznos nem
nőtt rajta. Nem voltak hozzá rabszolgák, épületek, gépek sem.
Anyám gondoskodott róla, hogy őlordsága hajót is adjon nekem, és
erre a célra a legócskább vízijárművet sikerült megtalálni. Tehát
adott volt a lehetőség, hogy tehetős ember legyen belőlem, de
nem volt annyi vagyonom, hogy előteremtsem a szükséges
feltételeket.
Jessica nagyot sóhajtott. – El sem tudom képzelni, hogy mit
tennék ilyen nehéz helyzetben, tudva, hogy a megélhetésem múlik
rajta.
– Hála az égnek, te sosem fogsz ilyen helyzetbe kerülni. De
talán már látod, hogyan kényszerültem rá, hogy áruba bocsássam
egyetlen tehetségemet.
– Így lettél híres arról, hogy bármilyen fogadásba belemész.
Alistair bólintott. – Minden versenybe, minden esélyt
megragadva. És elég szerencsés vagyok abban is, hogy vonzónak
találnak a nők.
– Lenyűgözően vonzónak – helyeselt Jessica. – De annyira
fiatal voltál...
– Elég idős voltam, hogy tudjam, nem engedhetem meg
magamnak, hogy elveim legyenek – felelt a férfi szárazon. Nem
mérlegelte a döntését. Ha a túléléshez könyörtelenség kellett, nem
volt lelkifurdalása. – Bizonyos tekintetben előnyöm származott a
fiatalságomból is. Kanos voltam, teli életerővel, és nem voltam
válogatós sem.
Ezt dacosabban mondta, mint szerette volna, de feszült volt, és
a gyomra összeszorult a gondolatra, hogy a nő talán
megbocsáthatatlannak találja a múltját. – Eleinte még élveztem is.
Annyit szexeltem, amennyit csak akartam, márpedig sokat
akartam, és nagyvilági nők okítottak gyönyörre. Amikor először
kaptam drága ajándékot, meglepett a dolog. Most már tudom,
hogy néhány nő így nyugtatta meg a lelkiismeretét, amiért olyan
férfival hálnak, aki feleannyi idős, mint ők, de akkoriban az egész
csak egy élvezetes játék volt a számomra. Kíváncsi voltam, mit
kaphatok cserébe olyasmiért, amit még élvezek is. Csodálatos
titkokat tanultam a női testről. Hogyan figyeljem, hallgassam,
hogyan vadítsam meg. A gyönyör művészet, és rájöttem, hogy
képes vagyok megtanulni, ahogy bármi más művészet is
tanulható.
– Tehetséges tanonc voltál, az biztos – suttogta Jessica.
– A nők sokat beszélnek – folytatta Alistair komoran. Nem
tudta megállapítani, mit gondol Jessica erről az őszinte
megnyilatkozásról. – Főleg olyasmiről, amit élveznek. És mint
mindig, most is az volt a helyzet, hogy minél nagyobb az
érdeklődés a portéka iránt, annál jobban felmegy az ára.
Felismertem, hogyan húzhatok ebből hasznot, és tudtam, hogy
ostobaság lenne bármiféle jövedelemről lemondanom az akkori
körülményeim között. Egy idő után pedig már nem számítanak az
érzések, csak az üzlet. Megtanultam uralni a testemet minden
helyzetben.
– Nos... – Jessicának hosszú időbe telt újra megszólalni. –
Ostoba vagyok. Sosem jutott eszembe, hogy te talán nem...
élvezted a dolgot. Hiszen Lady Trent szép nő...
– Voltak szépek, és voltak kevésbé szépek. Volt, aki csak
kívülről volt szép. De amikor áruba bocsátasz valamit, az már nem
a tiéd. Elveszíted a jogot arra, hogy megtagadj bármit, és ha
visszatérő üzletet akarsz, akkor nem leszel rugalmatlan, és nem
ellenkezel. Amikor rádöbbentem, hogy használati tárgy lettem,
holmi árucikk, attól kezdve semmi örömömet nem leltem a
dologban. Csak munka volt, bár annak igen jövedelmező.
– No és a családod? Ők nem tudtak volna...
– Elfogadtam azt az átkozott hajót és a birtokot. Nem volt
bennem elég büszkeség, hogy visszautasítsam. Hidd el, ha lett
volna kihez fordulnom segítségért, megtettem volna.
Alistair várta, hogy Jessica megkérdezze, miért nem fordult
Mastersonhoz, és elgondolkodott, hogyan feleljen. A nő már így is
többet tudott a sötét múltjáról, mint amennyit valaha is
megosztott eddig bárkivel. Hogy ezt elmondja neki... az
egyetlennek, akihez mélyen kötődött... ez mélységes kínszenvedés
volt. Azt akarta, hogy Jessica mindennél jobban vágyjon rá, de túl
alantasnak érezte magát hozzá.
– Akkor azt tetted, amit tenned kellett – mondta a nő olyan
meggyőződéssel, ami meglepte Alistairt. – Megértem, hogy
olyanná váltál, amilyenné kellett, a túlélés érdekében. Hiszen a
körülmények mostohák voltak.
A férfi el sem tudta hinni, hogy Jess ilyen könnyen túllépett
azon, amit elmondott neki.
Közelebb lépett, hogy még azt a kis távolságot is áthidalja
kettejük közt. – Még mindig akarsz engem? Túl tudod tenni
magad ezen? Akárhogy is szeretném, hogy ne így legyen, az
érintésem be fog mocskolni téged. De gyönyört is ad. És imádatot.
Semmit nem akarok úgy, mint téged.
– Elfogadlak, Alistair – Jessica szaggatottan felsóhajtott. – De
ami a többit illeti...
– Folytasd... – kérte a férfi rekedten.
– Nem vagyok jobb, mint azok, akik kihasználtak téged, hogy
gyönyört kapjanak. – Jess szeme tágra nyílt és elsötétült, szép
arcán látszott a vívódás. – Azt akartam, hogy parancsolhassak
neked, akárcsak Lady Trent, de nem a biztonságom miatt, hanem
azért, mert izgat a gondolat.
A vér olyan gyorsan tolult Alistair ágyékába, hogy beleszédült.
Felizgatta a nő őszintesége, és az is, hogy Jessica őt használná saját
gyönyöréért. – Ó, Jessica...
Jess hirtelen megkerülte, és a korláthoz lépett, ahogy
megmarkolta a fényes fát, és teljes erejéből szorította.
Alistair követte, szorosan mögé állt, és két kezével
megtámaszkodott mellette. Lady Tarley szálegyenesen állt, testén
érezhető volt a feszültség. Alistair lehajtotta a fejét, és homlokon
csókolta. Éreztetni akarta vele, hogy ez a felindultság mélyebb
érzéseket tárt fel iránta.
– Azt akarod, hogy alávessem magam neked? Forr a véred a
gondolatra, hogy a szolgálatodra kényszerítesz?
– Dehogy! – Jessica nagyot nyelt. – Azt akarom, hogy
önszántadból add magad, de letaglózol. Kézben akarom tartani...
– Hát azt hiszed, én kézben tudom tartani? Ami kettőnk közt
van, az sosem lesz biztonságos, és sosem volt az. El kell fogadnod
ezt a vonzalmat annak, ami, minden hibájával és hiányosságával
együtt, bízva abban, hogy megéri majd, kerüljön, amibe kerül.
– Nem hiszem, hogy meg tudom tenni.
– Próbáld meg.
Jess megfordult Alistair karjai közt, és felnézett rá. – Bocsásd
meg a tapintatlanságomat. Csak azt akartam, hogy maradj.
Annyira akartam, hogy meggondolatlanul szóltam.
A férfi megfogott egy arany fürtöt, és az ujjai közt morzsolgatta.
– Sose kérj bocsánatot, amiért vágysz rám. De hadd szögezzek le
valamit: én játszmák nélkül közeledem hozzád. Lucius nem lehet a
tiéd. Soha. Az a férfi már nem létezik, és számodra nem is létezett
soha.
Akkoriban Caulfield azt mondta magának, hogy azért a középső
nevét használja, hogy védje a személyiségét. Valójában önvédelem
volt, mert távol akarta tartani magát a lealacsonyító valóságtól,
hogy pénzért árulja a testét olyan nőknek, akik olyasmire
vágynak, amit máshol botrány és megvetés nélkül nem
kaphatnának meg. Volt, aki Lucius testét, arcát akarta, de sokan
valami egészen másra vágytak. Egy olyan szeretőre, aki minden
kockázatot vállal... aki pénzért bármire hajlandó. Kevésbé érezték
aljasnak magukat, ha arra gondoltak, hogy megvásárolták
maguknak a jogot a lealacsonyodáshoz.
Jess bólintott. – Értem.
Alistair a homlokát a nő homlokához szorította, és nyomorultul
érezte magát, amiért Jess valami olyat akart tőle, amit ő nem volt
képes megosztani vele. – Lucius sosem volt a tiéd, ezt tudd. Azon
az éjszakán, amikor megpillantott téged, attól kezdve csak mi
ketten voltunk, te meg én. Lucius Lady Trentet szolgálta ki, de én
veled voltam.
Jessica felsóhajtott. – Akkor jó. Mert én nem őt akarom. Már
értem, hogy amikor fizetséget kínáltam neked, akkor őt kértem.
Miután te... megérintettél. Bocsáss meg.
Jessica tekintete nyílt volt és tiszta, tele bánattal és
megbánással. Talán sajnálat is tükröződött benne, de Alistair
cseppet sem vágyott a nő sajnálatára.
– Mindent megadok neked, amire csak vágysz. Önszántamból.
Csak kérned kell. – A kezét a nő csípőjére csúsztatta a kabát alatt.
– Meséld el, mit képzeltél el.
– Nem! – Jessica prűd rettenete megmosolyogtatta a férfit. –
Hiszen az erkölcstelen!
Alistair odahajolt, és megnyalta Jess fülét. – Bízz bennem –
suttogta, és a nő megremegett. – Én megbíztam benned, és
olyasmit árultam el magamról, ami csak szégyent hoz rám...
– Nem hibáztatlak.
– És ez nagyon sokat jelent nekem. Hadd viszonozzam. Mondd
el, mire vágysz!
– Nem szabadna ennyire bizalmaskodnunk. – Jessica
körbepillantott a fedélzeten, ahol valaki volt még rajtuk kívül.
– Itt nem kettesben vagyunk.
– Éjjel meglátogathatlak?
Alistair sokáig várt feleletre, de Jessica szótlan maradt. Csak
egyre nyugtalanabbnak tűnt, a kabáttal babrált, és egyik lábáról a
másikra állt. Alistair félt, hogy ismét elhamarkodott lépést tesz,
ezért elhátrált.
– A kabinom a tiéddel átellenben van, a folyosó túloldalán –
mondta végül. – Eljöhetsz hozzám.
Jessica szeme elkerekedett. – Sosem tehetném meg. Caulfield
elmosolyodott. Talán nem... de édes lesz a várakozás.
 Kilencedik fejezet

Akárcsak az elmúlt két hétben minden reggel, Hester most is

erős hányingerrel ébredt.
Kikecmergett az ágyából, és az éjjeliedényhez ment, hogy
könnyítsen kavargó gyomrán. Hajnalig még egy óra volt hátra, és
az végig így telt.
– Mylady, készítettem egy kis gyenge teát és pirítóst – mondta
halkan a szobalány.
– Köszönöm.
– Talán, ha elmondja a gróf úrnak, hogy gyermeket vár, akkor
megváltozik majd – javasolta óvatosan Sarah.
Hester könnyes szemmel pillantott a szobalányra, és zihált a
megerőltetéstől. – Senkinek nem mondhatod el.
– Egy szót sem szólok, mylady, amíg nem ad rá engedélyt.
Hester a homlokához nyomta a nedves törölközőt, és szabadjára
engedte a könnyeit. Házasságának első éveiben semmire sem
vágyott jobban, mint egy gyermekre, aki bearanyozhatja a
boldogságát Edward mellett. De Isten könyörületes volt, amikor
megtagadta tőle ezt az áldást. Amikor Edward jellemének sötét
oldala előtűnt, Hester brandybe áztatott szivacsokat használt,
hogy teherbe ne essen. Nem akart egy ártatlan gyermeket
belekényszeríteni abba az életbe, amit ő élt. Jessica és Hester
mögött szörnyű gyermekkor állt, hogyan is engedhette volna, hogy
saját gyermekére is ez a jövő várjon?
De Regmont nem várt vágyainak kielégítésével estig, ahogy
Hester várta, és a sors másként rendelte.
– Bárcsak itt lennél, Jess – suttogta Lady Regmont. Szüksége
volt a nővére együttérzésére és bölcsességére, hogy meghallgassa
és tanácsot adjon. Már gyanította, hogy állapotos, mielőtt Jessica
elutazott, de képtelen volt elmondani neki. Lady Tarley számára
nagy fájdalom volt a meddősége. Hester nem tudott volna
siránkozni a terhessége miatt, ami a nővérét oly boldoggá tette
volna.
Amikor Hester felkászálódott, Sarah segített neki visszafeküdni.
Regmont a szobájában aludt, fogalma sem volt a történtekről.
– Kérem, hamar mondja el a gróf úrnak – suttogta a szobalány,
és elrendezte a párnákat, hogy Hester kényelmesen fekhessen.
Lady Regmont lehunyta a szemét, és felsóhajtott. – Azt hiszem,
részben miattam van a baj, és nem tudom, hogyan beszélhetnék
erről. Mi más oka lenne, hogy az életemben a férfiak ilyen
démonokkal küzdenek?
Amikor azonban néhány órával később a reggelinél látta a
férjét, Regmont cseppet sem úgy nézett ki, mint aki bajban van.
Sőt, határozottan kicsattant az egészségtől. Szélesen mosolygott,
és jókedvű volt. Amikor Hester elment mellette, hogy leüljön,
arcon csókolta.
– Füstölt halat és tojást? – kérdezte, és a letakart tálcákhoz
lépett.
Hester gyomra tiltakozott. – Köszönöm, nem.
– Nem eszel eleget, drágám – korholta a gróf.
– Már ettem egy kis pirítóst a szobámban.
– De mégis itt vagy mellettem a reggelinél. – A férfi mosolya
csak úgy ragyogott. – Milyen csodálatos! Milyen volt az estéd?
– Semmi különös, de azért kellemes.
Hester szinte már rettegett a látszólag normális pillanatoktól,
amikor úgy tettek, mintha minden rendben volna, mintha nem
bujkálna gonoszság a sötétben, mintha Lord Regmont remek férj,
Lady Regmont pedig boldog feleség lenne. Ez olyan volt, mintha
egy dobozt bámulna, amiről tudná, hogy mindjárt felpattan a
teteje, de arról fogalma sem volna, hogy a benne rejtőző
meglepetés irtózatos lesz-e. Felőrölte a várakozás.
Körbepillantott a szobában. Barátaik szerették a Regmont-ház
vidám színeit, például a halvány krémszínű, élénk kék csíkos
tapétát, amit Hester az ebédlő falára választott. A házat nem
sokkal az esküvő előtt vették, új kezdetnek szánták mindkettejük
számára, ahová nem ér el a múlt. De Hester most már tudta, hogy
hiába reménykedett. A múlt bennük lakozott... legbelül, és
bárhová mentek, követte őket.
– Tegnap megittam egy italt Tarley-vel – mondta Regmont két
falat közt. – Menedéket keresett a férjre vadászó elsőbálozók elől.
Azt hiszem, kezdi megviselni, hogy ilyen népszerű a köreikben.
Hester a férjére nézett, és a szíve egy kicsit gyorsabban kezdett
dobogni. – Valóban?
– Jól emlékszem azokra az időkre. Kedvesem, te voltál a
megmentőm. Jobban is, mint gondolnád. Segíteni fogok Tarley-
nek levezetni a feszültségét. Megtudta, hogy érdekel az ökölvívás,
és megbeszéltünk egy mérkőzést.
Szent ég! Hester jól tudta, milyen fürge és kegyetlen tud lenni
Regmont. Nem bírt veszíteni; attól csak még erősebbé vált benne
a kisebbségi komplexus. Lady Regmont gyomra még jobban
görcsbe rándult. – Mérkőzést? Kettőtök közt?
– Nem tudod véletlenül, hogy Tarley mennyire ért a sporthoz?
Hester megrázta a fejét. – Fiatal koromból emlékszem, hogy
Alistair Caulfielddel vívtak. Csak ennyit tudok. Régebben jó
barátságban voltunk, de az esküvőnk óta nemigen láttam.
– Akkor könnyen fogok győzni.
– Talán javasolhatnád neki, hogy válasszon kevésbé képzett
ellenfelet.
Edward elvigyorodott. – Csak nem félted őt?
– Jessica felettébb kedveli – felelte kitérőn Hester.
– Úgy tudom, mindenki kedveli. De ne aggódj, kedvesem. Csak
móka, semmi több. – A két várakozó inashoz fordult, és parancsot
adott. – Hozzatok Lady Regmontnak vajas pirítóst és lekvárt.
Hester felsóhajtott, és belenyugodott, hogy akár akarja, akár
nem, ennie kell. – Sápadt vagy ma reggel – jegyezte meg a férfi. –
Rosszul aludtál?
– Elég jól aludtam. – Hester az asztalon heverő napilapért
nyúlt. Megmagyarázhatatlanul nyugtalanította Michael és
Regmont mérkőzése, főként azzal a súlyosbító tényezővel
kiegészítve, hogy Tarley aggódhat jövendőbelije kiválasztása
miatt. Ebben Hester több segítséget nyújthatott, mint a férje.
Szinte mindent tudott a nemesi körök hölgyeiről, a köztiszteletben
álló matrónáktól a legifjabb elsőbálozókig. Talán Michael elfogadná
a segítségét.
Hester lelkének jólesett volna látni, hogy Michael elégedett a
sorsával. Megérdemelte a boldogságot.
Regmont letette az ezüst evőeszközt az üres tányérjára. –
Nagyon szívesen sétálnék veled délután a parkban. Ugye nincs
más terved?
Ha lett volna, Hester tudta, hogy le kell mondania. Amikor
Edward igényt tartott az idejére, akkor nem tűrt ellentmondást.
Elvégre a feleségéről volt szó. Aki az övé. A tulajdona, míg a halál
el nem választ.
Hester felpillantott a napilapból, és mosolyt erőltetett az arcára.
– Csodás ötlet, mylord. Köszönöm.
Talán még aznap eljön a pillanat, amikor hírül tudná adni
férjének, hogy várandós. Kint, a napsütésben, a nemesség
köreiben, akikre Regmont mindig jó benyomást akar gyakorolni.
Talán ez egy lehetőség volna az újrakezdésre együtt.
Hester ebben reménykedett. Talán csoda történik... néha hitte,
hogy így lesz. Nem lehetett másként. Mert nem volt kiút.

Miller egy óra után kopogtatott Jess kabinjának ajtaján,

üzenetet hozva Alistairtől, hogy Lady Tarley-t várja a fedélzeten.
Jessica követte Millert fel a lépcsőn, ki a friss levegőre, és
megpróbálta elűzni zavarát és bizonytalanságát. Legutóbbi
holdfényes beszélgetése Caulfielddel igen feszült volt. Még órákig
nem tudta kiverni a fejéből a férfi meghívását a kabinjába.
Természetesen nem élhetett ilyen ajánlattal, és úgy sejtette, hogy
ezt Alistair is tudja, de mégis úgy érték a szavai, mintha kesztyűt
vetettek volna a lába elé, párbajt követelve.
Egy belső hang, amit feltüzelt a férfi, arra biztatta, hogy tegye
meg ezt a lépést, de Jess igazi egyénisége nem tűrt ilyen
szabadosságot.
Mit akar vajon Caulfield? Rövid ideje ismerték egymást, és
máris számtalan forró, intim pillanatot osztottak meg. Jess
állandóan rá gondolt, ahogy még soha senkire. Nem is értette,
hogyan kötheti magához testileg ennyire a férfi, és hogyan
foglalhatja le az elméjét is, mégis ez történt. Alistair rábízta a
döntést, hogy hogyan reagál minderre, de azt is nyilvánvalóvá
tette, hogy nem hátrál meg. Jess úgy vélte, nemigen van olyan,
amit Caulfield meg ne szerezne, ha vágyik rá.
A kormányrúd felé fordulva hátba támadta a sós levegő, és
felélesztette érzékeit. Felfrissülve, várakozásteljesen lassított
léptein, amikor megpillantott egy nagy plédet, ami ki volt terítve a
fedélzeten, és minden sarkát egy-egy ágyúgolyó tartotta a helyén.
Párnák és egy kis, étellel teli kosár is volt rajta.
Egy piknik... a tengeren.
Alistair a pléd túloldalán állt és várt. Tökéletesen felöltözött,
elegáns nadrágját fényes csizmája szárába tűrte,világosbarna,
csíkos mellényt és barna frakkot viselt. Haját összeborzolta a szél,
olyan volt, mintha Jessica beletúrt volna.
Akárcsak a legtöbb nő, Jess is úgy gondolta, íme, a legvonzóbb
férfi, akit valaha látott. Egzotikusan jóképű. Kendőzetlenül csábító.
És felettébb veszélyes, ínycsiklandó. Legszívesebben meztelenre
vetkőztette volna, hogy megcsodálhassa erős testét ruha nélkül.
Nem tudta elhessegetni a gondolatot, hiszen a vágy csak úgy
vibrált közöttük.
Lenyűgöző volt Alistairt ennek a pompás hajónak a fedélzetén
látni az alkalmazottai körében. Jess alig emlékezett már az örökké
kockázatokat vállaló, veszélyt kereső semmirekellőre, de tudta,
hogy a csiszolt külső mögött bizony ott rejtőzik még. És ördögi
ígéretekkel csábítgatja, melyeket szándékában áll be is tartani.
– Mylady – Caulfield meghajlással üdvözölte Lady Tarley-t.
– Mr. Caulfield – Jessica körülnézett, és látta, hogy a tucatnyi
szorgos matróz mind ügyel rá, hogy ne bámulja őket.
Caulfield intett Jessicának, hogy foglaljon helyet, és Jess
elhelyezkedett. Alistair is leült, és a kosárból kivett és kettétört
egy cipót. Mellé tett még egy darab száraz sajtot és egy felszeletelt
körtét is. Egy asztalkendőbe tette, és átnyújtotta Jessicának az
ételt.
Jess mosolyogva elfogadta. – Micsoda pompás piknik egy hajón.
– Hamarosan hiányozni fog a változatos étkezés. – Egy pikniket
akár udvarlásnak is lehet tekinteni – vetette fel Jessica
incselkedve. – Hiszen igen romantikus.
– Örömet akarok szerezni – villantotta meg Caulfield a hírhedt
mosolyát, és Jess beleborzongott. Milyen könnyen leveszi a
lábukról a nőket! Pedig a hangja könnyed volt, hogy szavai ne
tűnjenek túlságosan komolynak. Jessica nem tudta eldönteni, hogy
a kimért, felszínes csevegés célja az-e, hogy megnyugtassa őt, vagy
az, hogy felébressze a vágyát Caulfield megszokott
szenvedélyessége iránt.
A férfi tökéletes fogsora a cipóba mélyedt, és még az is érzéki
volt, ahogy rágta a falatot. Pedig úgy tűnt, nem szándékosan
csinálja. Jess meg volt győződve, hogy ez az érzékiség veleszületett
tulajdonsága.
Ő is evett egy falatka sajtot, és tekintete elmerült az óceán
végtelenjében. A nap megcsillant a vízen, és bár hűvös volt, Jess
mégis pompásan érezte magát. A szorongás, amit eddig Alistair
társaságában érzett, átalakult valami másféle figyelemmé, amitől
úgy érezte, megelevenedett.
Neveltetésénél fogva mindig távolságtartó volt, és ezt a
távolságot testtartásával, beszédével könnyedén sikerült is
megőriznie. A legtöbb férfit elbátortalanította, de Alistair kihívást
látott benne. Nem hagyta, hogy Jess visszahúzódjon, és a nő
kénytelen volt felismerni, hogy nem is akar. Pontosan ott akart
lenni, ahol volt... egy hírhedt csibész mellett, egy kaland kellős
közepén.
És ott voltak Alistair érintésének emlékei is. Jessica hasonló
intimitást élt meg Tarley-vel, és mégsem esett nehezére
reggelente a férje szemébe nézni az asztalnál. De Caulfield mellett
gyakran hirtelen elpirult, teste felforrósodott és ellágyult már a
puszta közelségétől is. Érintése valahogy még Tarley érintésénél is
meghittebb volt. Hogy lehetséges ez?
– Jól aludtál? – kérdezte Alistair.
Jessica megrázta a fejét.
– Bevallom, én sem. – A férfi oldalt feküdt, állát a tenyerébe
támasztotta, és ragyogó kék szeme fürkészőn figyelte a nőt. Szeme
a lelke tükre volt, és idősebbnek tűnt, volt benne valami olyan
sötétség, ami nem illett egy ilyen fiatal férfihoz. – Mondd el, mi
történt a minap, amikor elszaladtál mellőlem a hajókormánytól.
Miért menekültél? Előlem futottál?
Jess zavartan vállat vont. – Sok volt a zaj, a nyüzsgés.
Valahogy... kibillentett.
– Ez amiatt is lehet, hogy a bal füledre nem hallasz?
Jessica felvonta a szemöldökét. Visszagondolva rájött, hogy
Alistair mindig a jobb fülébe suttogott. – Észrevetted.
 – Michael mondta el – mondta Alistair kedves együttérzéssel.
Jessica sosem beszélt erről. Olyannyira kerülte a témát, hogy
inkább azonnal másfelé terelte a beszélgetést.
– Nem előled futottam.
– Hát akkor?
– Tarley épp egy éve halt meg.
Alistair felvonta a szemöldökét. – És te érinthetetlenséggel
tiszteled meg az emlékét? Meddig?
– Úgy tűnik, kereken tizenkét hónapig – felelte Jessica
szárazon.
– Szégyelled, hogy kívánsz engem. De ez nem bátortalanít el.
Szégyen. Ez volna rá a szó? Nem, Jessica nem szégyent érzett.
Inkább zavarodott volt. Gyermekkorától szigorú szabályok szigorú
világában élt. És Alistairrel való viszonya egy egészen új világba
vitte. Visszagondolt a férfi hasonlatára a táncról, és az jutott
eszébe, hogy nem ismerte a lépéseket, ezért botladozott. Úgy
nevelték, hogy a botladozás és a hibás lépés kizárt dolog legyen, és
rendkívül nehéznek találta ezt hátrahagyni.
– A szex élvezetéhez nem szükséges egy viszony – mondta.
– Bizony tökéletesen megfelelő, bár nem divatos, ha a gyönyör
a hitvesi ágyban vár.
– Arra célzol, hogy házasodjunk össze? – Alistair hangja
veszélyesen elhalkult és kiélesedett.
– Dehogy! – Jess összerezzent, amiért ilyen gyorsan felelt.
– Nem megyek újra férjhez. Senkihez.
– Miért nem? Boldog volt az első házasságod. – Alistair
megfogott egy körtét.
– Tarley-vel ritka szerencsés összhangban éltünk. Tudta, mire
van szükségem, és ismertem az elvárásait. Ebből harmónia
született kettőnk között. Kétlem, hogy ismét ilyen szerencsés
lennék.
– Számodra sokat jelent, hogy megfelelj az elvárásoknak. Jess a
férfi szemébe nézett. Mint mindig, most is ott csillogott benne
valami kihívás, hogy Jessica felülmúlja magát. Kihívás, hogy
mondja ki a gondolatokat, melyek még önmaga előtt is ritkán
találtak hangot. – Ha sikerül megfelelni az elvárásoknak, az
harmóniát eredményez. Alistair félrehajtotta a fejét, és
elgondolkodott. – Ahhoz, hogy értékeljük a harmóniát, ismernünk
kell a diszharmóniát.
– Beszélhetnénk valami másról?
Néhány pillanatig csendben ültek, majd Alistair megszólalt. –
Ahogy óhajtod.
Jess egy kicsit rágcsálta a cipót, és tűnődött. Miért volt olyan
érzése, hogy a férfi a veséjébe lát? Ez igazságtalanság volt, hiszen ő
maga rejtélyes maradt. – Te döntöttél úgy, hogy ebbe a
vállalkozásba fogsz?
– Miért ne lett volna az én döntésem?
– Azt mondtad, hogy apád adta az ültetvényt és a hajót.
Kíváncsi voltam, hogy te kérted-e tőle, vagy egyszerűen beérted
azzal, amit kaptál.
Alistair a kezére pillantott. – Semmit sem kértem Mastersontól,
de anyámnak sokat jelentett, hogy elfogadjam a nagylelkűségét. A
cukornádat én javasoltam, mert tudtam, hogy jövedelmező lesz, és
hogy a távolság Masterson kedvére való. Évek óta haragudott
rám.
Jess emlékezett rá, hogy évekkel korábban valami hasonlót
mesélt Hesternek, és most bánta a kegyetlenségét. Előítélet volt,
hogy úgy gondolta, Alistair nem rendelkezik ambíciókkal és üzleti
érzékkel. A születési helyzetéből adódóan lenézte. És azért is, mert
bosszantotta Hester csodálata. Hester már csak futólag dicsérte, és
csak azért, mert csevegni akart valamiről, Jess mégis féltékeny
lett.
– Vannak apák, akik jó szándékúak a ridegségük ellenére –
mondta. – Bár sok kivetnivalót hagy a bánásmódjuk, de a
szándékuk dicséretes. – Saját apjának Jessica nem tulajdonított
ilyen nemes érzületet, de ez nem is volt fontos.
– Honnan tudod? – vonta kérdőre halkan Caulfield. – Te mindig
tökéletes voltál. Én sosem.
– A tökéletesség, ha annak nevezzük... nem megy erőfeszítés
nélkül.
– Pedig rólad azt hittem. – Alistair felemelte a kezét, hogy Jess
ne tiltakozhasson. – Mastersonnak csak anyám iránt vannak
érzései. Csakis miatta volt nagylelkű. Én hálás vagyok érte, és még
a legapróbb dolgot is értékelem, amit anyám miatt tett értem. Ami
a kettőnk közti ellenérzést illeti, anyám iránt érzett szeretetét
akkor is becsülöm.
 – Miért van közöttetek ellenérzés?
– Ha elárulod a titkaidat, majd elárulom az enyémeket
– Alistair lenyűgöző mosolya tompította az elutasítás élét.
– Rejtélyes nő vagy, Jessica. És az az érdekem, hogy te is
rejtélyesnek találj engem, és kíváncsi legyél rám.
Jess elgondolkozva falatozott. Alistair tehát kivételesnek látta,
és ő szeretett volna valóban olyan figyelemre méltó lenni,
amilyennek a férfi gondolta. Igen szigorú neveltetést kapott, és
minden apró tökéletlenségért kemény volt a büntetés. Biztos volt
hát benne, hogy ha volt is bármi figyelemre méltó a
személyiségében, az rég elhervadt és lehullott.
De Alistair mellett most elgondolkodott, vajon tényleg így van-
e. Elgondolkodott, milyen lehet olyan nőként élni, aki egyenlő egy
olyan férfival, mint ő. Egy ilyen sötéten érzéki férfival, aki annyira
vonzó, hogy a nők fizettek érte, hogy megkaphassák, még ha csak
rövid időre is.
Jessica fantáziája elszabadult, és kitalált magának egy múltat,
ami elég érdekesnek és figyelemre méltónak tüntetheti fel.
– Nos, talán elmesélhetem, mi történt, amikor fogságban tartott
a maharadzsa... – kezdte.
– Nocsak! – Alistair szemében kaján fény csillant. – Kérlek,
meséld el!
 Tizedik fejezet

Alistair napról napra erősebb érdeklődést érzett Jessica iránt,

és attól tartott, hogy ez a délutáni piknik megpecsételné a sorsát.
Mit árulna el a nőről ez a kitalált történet? Már az is nagyon sokat
elmondott, hogy egyáltalán kitalált ilyesmit. Képzeletgazdag volt,
kalandvágyó és pajkos...
De Caulfield tudta, hogy Jessicának sok titkos jellemvonása van.
Már volt alkalma bepillantást nyerni a mélybe. És ez volt az, ami a
legjobban vonzotta: annak felismerése, hogy ő is olyan lélek, aki
álarc mögé rejtőzik a túlélés érdekében. Alig várta, hogy Jess is
önmagára ébredjen végre. Micsoda veszélyes nő válhat belőle,
amikor elfogadja és kihasználja saját rejtett bájait!
Jess elfordult, és eltakarta az arcát a férfi pillantása elől. – Egy
beduin törzzsel utaztam. Sótömböket szállítottunk teveháton, és
egy rivális törzs megtámadta a karavánunkat.
Micsoda egzotikus helyszín egy olyan hölgytől, aki igazi angol
úrinő! Segítségre szoruló, gyönge nő? Alistair máris imádta a
történetet. – Na de mit kerestél a Szaharában?
– A téli hideg elől menekültem.
– És féltél?
– Csak kezdetben. Nem tudtam, milyen sorsot szánnak egy
nőnek ezen a rideg helyen. Egy oázisba vittek, a sejk sátrába.
Egy rabnő. A mese egyre pajkosabb lett. – És megkötöztek?
– Igen. – Jess hangja árulkodón elcsuklott. – A kezemet
kötözték meg.
Caulfield elmosolyodott magában. Bár Jessica elmondta, hogy
irányítani akarja őt a szexben, lám, ezek szerint az sincs ellenére,
ha ő van alávetett szerepben. Igazán provokatív gondolat. – Na és
milyen volt a sejk?
– Fiatalabb, mint amire számítottam. És vonzó.
– Hogy nézett ki?
Jessica rejtélyes mosollyal pillantott a férfira. – Mint te.
– Pompás – suttogta Alistair, és örült, hogy a nő beleszövi a
történetbe. Talán az sem mellékes, hogy Tarley-t kihagyta, de
efelől egyelőre nem lehetett biztos. Talán majd a hibátlan férj lesz
a hős megmentő, aki kiszabadítja a kéjenc sejk karmaiból. – És mit
mondott, amikor meglátott?
– Ő rabolt el. Feldobott a lovára, és elhurcolt.
Caulfield felfigyelt a valósággal felismerhető párhuzamokra: a
végtelen homoktenger olyan, akár a végtelen óceán. Alistair a
hátára feküdt. A feje alá helyezett egy párnát, és a tiszta, kék eget
fürkészte.
– Volt étel, és bor is – folytatta Jessica. – A földre szőnyegeket
terítettek, és párnákat tettek körbe. A sejk arra kért, hogy
nyújtózzak el mellette. Valahogy úgy, ahogy most mi ketten itt a
fedélzeten. Levette a kezemről a kötelet, de én azért eléggé féltem.
– Miért? Elég kellemes fickónak tűnik a sejk.
– De hát elrabolt! – tiltakozott Jessica.
– Nem kárhoztathatod, amiért megszöktetett. A kietlen
sivatagban nem mindennap talál az ember ilyen kincset. – Itt is
világosak voltak a párhuzamok.
– Tehát az ember csak úgy elveheti, amit akar?
– Ha senkit nem bánt vele, akkor miért ne?
Jessica felnevetett. Alistair imádta a kacaját. – Te bizony
javíthatatlan vagy.
– Igen, többnyire az vagyok – helyeselt.
– A sejk is javíthatatlan volt. Elbűvölő, de makacs. Hiába
figyelmeztettem számtalanszor, hogy az én világom sokkal
rugalmatlanabb, mint az övé, és hogy ez előbb vagy utóbb
árnyékot fog vetni ránk, őt nem érdekelte.
– Máris rokonszenves.
– Gondoltam – Jessica bekapott egy falatot.
– És mit tettél?
– Jaj de nehéz neked mesélni! – méltatlankodott Jess. – Nem
engeded, hogy magam bontakoztassam ki a történet részleteit.
Szerencsémre a sejk jobban viselkedett ebben a tekintetben, mint
te.
– És milyen részleteket meséltél el neki?
– Hiába szólok rád, csak folytatod ugyanúgy?
Alistair Jessicára nézett, és látta, hogy a nő feszülten figyeli.
Nem az arcát, hanem minden mást, és ezt ő nagyon is élvezte. –
A kitartás rózsát terem.
– Ha jól ismerem a mondást, akkor az a türelem. De neki nem
részleteket meséltem, hanem történeteket.
– Hogy eltereld a figyelmét a kéjvágyról? Mint Seherezádé?
– Bizonyos értelemben igen. – Jess lesütötte a szemét, és a
kenyeret tördelő kezét nézte. – Mi másról beszélhettünk volna?
Az etikettről? A sakkjátékról? Az ilyesmi rémesen untatott volna
egy férfit, aki kalandokhoz szokott.
– Bizonyos vagyok benne, hogy bármit mondasz, érdekelte
volna – mondta Alistair. – És még ha nem is mondasz semmit,
akkor is pompásan érezte volna magát már attól, hogy nézhet
téged.
Jess elmosolyodott. – Milyen könnyen bókolsz.
– Gyakorolhatod rajtam te is, hogy könnyebben dicsérj. Bár, ha
megteszed, nem garantálom a szerénységemet.
– Milyen tulajdonságaidért vágysz csodálatra?
– Bármi megteszi, ha a csodálat őszinte. – Caulfield újabb falat
körtét evett, és az járt a fejében, hogy most a világért sem lenne
sehol másutt, mint ahol éppen van. Szokatlan nyugalommal
ajándékozta meg ez a gondolat. Amióta az eszét tudta, mindig is
több irányba figyelt egyszerre. Új lehetőségeket, új
jövedelemforrásokat keresett. Sosem tűrte a sikertelenséget.
Jessica elgondolkodva csücsörített. – Én valami olyasmivel
szeretném kiérdemelni a csodálatot, ami valóban az én érdemem.
Még nem sikerült, de remélem, ami késik, nem múlik.
– Magyarázd el, hogy érted ezt.
– Hogy is tarthatnám a saját érdememnek a külsőmet? Ez a
szüleim érdeme. És hogy is tarthatnám a saját érdememnek a
viselkedésemet, amikor akarattal sem lennék képes másként
viselkedni?
– Valóban nem?
– Gyermekkoromban nem volt más választásom, és most már
annyira a részemmé vált, hogy el sem tudnám képzelni másként.
 – Nem volt más választás – ismételte Alistair. – De mindig van
választás... hogy azt tegyük, amit mások várnak el tőlünk, vagy
azt, amit mi magunk akarunk.
Jessica szürke szeme elkomolyodott. – Az a következményektől
függ.
Alistair érezte a hangulatváltozást, és jól tudta, hogy ez a téma
sok buktatót rejthet. Azzal is tisztában volt, hogy Jessica egyelőre
nem szeretne elmélyülni benne. De nem tudott ellenállni a
kísértésnek, hogy legalább meg ne próbálja.
– Eatonben volt egy barátom, talán a legintelligensebb fickó,
akit valaha ismertem – mondta. – Nem annyira a tanulmányaiban,
hanem egyszerűen jó megfigyelő volt, és villámgyorsan tanult. De
amikor megdicsértem ezt a ritka képességét arra, hogy gyorsan
kiszűri az előnyöket és a javára fordítja őket, megpróbált
ellenkezni. Nem volt önbizalma, de nem értettem, miért. Később
megismerkedtem bizonyos családtagjaival, és ráébredtem, hogy
náluk az ilyen éles elmét nem értékelték, ez pedig aláásta Barton
önbizalmát. A szülei elvárták tőle, hogy jó jegyeket szerezzen, és
más nem is érdekelte őket.
– Ezzel együtt tudok érezni.
– Biztos vagyok benne, mert vannak köztetek hasonlóságok.
Akárcsak Barton, te is le akarsz beszélni róla, hogy nagyra
becsüljelek. De neked nincs önbizalomhiányod, vele ellentétben.
Téged nem kicsinyel le a környezeted, mint őt. A te esetedben te
magad nem értékeled azokat a jellemvonásaidat, melyeket mások
csodálnak. Most azt mondod, azért, mert kényszerből sajátítottad
el őket. De miféle kényszerből? Édesanyád miatt? A testvéreddel
való rivalizálás miatt?
Jessica kétségbeesett pillantást vetett Caulfieldre. – Mindig
ilyen kíváncsi vagy? Ha igen, akkor mindenkire? Vagy csak azokra
a nőkre, akiket el akarsz csábítani?
– Tüskés vagy, mint a sündisznó, és ugyanolyan nehéz
megfogni. Imádom.
– A kihívást imádod – javította ki Jess. – Ha én akarnálak téged
megfogni, mindjárt másként éreznél.
– Próbáld ki – nézett a szemébe a férfi. – Lássuk, így van-e.
– Újabb kihívás. Ellenállhatatlan számodra az ilyesmi. – Jessica
bekapta az utolsó falat kenyeret, és elkezdte rendezgetni a
párnákat. Alistair elbűvölőnek találta, ahogy ledőlt és a könyökére
támaszkodott. Lezser elegancia és természetes szépség.
Alistair nem akart vitát nyitni arról, mi áll érdeklődése
hátterében, így hát visszatért egy korábbi témához. – Tehát
hogyan látod a jövődet? Mik a terveid?
– Talán jól fogom irányítani Calypsót. – Jess óvatosan
beleharapott egy szelet körtébe. – Remélem, méltónak bizonyulok
a feladathoz.
– Nem lesz tennivalód. Tarley remek intézőket alkalmaz, és
kiválóan oldotta meg a szállítási ügyeket is. A fogaskerekek
olajozottan forognak, és neked nem kell semmi erőfeszítést tenned.
Jessica arca elkomorodott, és Alistair rájött, hogy hibázott.
Igazság szerint aggodalommal töltötte el, hogy a nőnek nem lesz
szüksége rá, márpedig, ha nem akar vevőt keresni, akkor ez
bizony így lesz. De nem akarta összetörni a reményeit. Jessica
szeretett volna egy ismeretlen és nagy feladatot véghezvinni.
Bármilyen hatással is lesz ez kettejükre, Alistair támogatni akarta
a bátor tervet. Hiszen valóban szívből csodálta.
– De nem arról van szó, hogy nincsenek megoldandó kérdések
– visszakozott gyorsan. – Mindig lehet fejleszteni a birtokot.
Jess hálás, ugyanakkor sokat tudó pillantást vetett rá. Bár új
volt számára a csábítás, a szexuális hódítás játszmája, azért azt
észrevette, hogy Alistair engedményeket tett neki.
– Remélem is. Az a célom, hogy minden továbbra is rendben
menjen.
A férfi elmosolyodott. – És azt mondod, semmi figyelemre
méltó nincs benned.
Jessica a kezére pillantott. Egy jókora zafír ékeskedett a
gyűrűjében. – Talán egy kicsi azért van – adta meg magát.
– Legalábbis szerinted.
– Az nem számít, hogy mások szerint van-e. – Alistair rubint
választott volna Jessnek. A vörös illene ahhoz a belső tűzhöz, amit
a nő olyan óvatosan rejtegetett.
– Tudnál... hajlandó volnál segíteni? – Jessica felnézett hosszú
pillái alól. – Te a semmiből indultál, és úgy gondolom, mindent
tudsz a cukornád termesztéséről és értékesítéséről.
Alistair megkönnyebbülést és némi diadalt érzett, de ezt valami
lágyabb, melegebb érzés is kísérte. – Úgy van. Ha már kicsit
megszoktad az új környezetet, akkor bővíthetjük az ismereteidet.
Nem akarnálak ilyesmivel túl hamar leterhelni, de ha kérdésed
vagy nehézséged akad, megtisztelő volna, ha segíthetnék.
– Köszönöm.
Egy kis ideig barátságos csendben eszegettek. Alistair
egyszerűen örült, hogy együtt piknikezhet a nővel egy ilyen szép
napon, viszont feltűnt neki, hogy minél hosszabb a csend, annál
nyugodtabbnak tűnik Jess. Ezért el is gondolkodott, hogy vajon
mennyire hagyja magát kiismerni. A kérdéseket inkább elkerülte,
mintsem megválaszolta. Nyilvánvaló volt, hogy gyermekkorában
kegyetlenséget szenvedett el, melyek következtében olyan modort
vett fel, mellyel valójában nem volt kibékülve.
Ismét a zafírral ékesített jegygyűrűre pillantott Jessica karcsú
kezén, és eltűnődött, hogy vajon Tarley mennyire ismerte. A
legtöbb nemesi frigy felszínes volt, és a felek vigyáztak arra, hogy
ne társalogjanak kényes témákról. Az sem volt szokatlan, ha a
házaspár épp csak érintőlegesen mesélt egymásnak arról, ki mit
csinált aznap, de egyáltalán nem próbáltak a felszín alá pillantani,
nem érdeklődtek, hogy mit érez a másik bizonyos eseményekkel,
ismerősökkel kapcsolatban.
Volt Jessica életében valaki, akivel bizalmasan beszélt?
– Volt egy kutyád – emlékezett vissza. – Mindig a sarkadban
volt.
– Temperance – mondta Jess szomorkásan vágyakozva. –
Néhány évvel ezelőtt elpusztult. Borzasztóan hiányzik. Néha, ha a
szoknyám a bokámat súrolja, egy-egy pillanatra még azt
képzelem, hogy mellettem van.
– Sajnálom.
– Neked volt valaha háziállatod, ami közel állt a szívedhez?
– Aaronnek, a testvéremnek volt egy beagle kutyája, amit
kedveltem. Albertnek meg egy masztiffja volt, ami folyton
nyáladzott. Andrew-nak pedig volt egy Lawrence nevű terrierje,
aki igazi terrorra volt képes, tehát imádtam. De mire Lawrence
végzett a bútorokkal és a szőnyegekkel, addigra Masterson
meghozta a szabályt, hogy több állat nem teheti be a lábát a házba.
Szerencsétlenségemre én vagyok a legfiatalabb fivér.
Jess lágyan rámosolygott. – Gyanítom, hogy ha lenne
házikedvenced, elkényeztetnéd.
 Alistair legszívesebben őt kényeztette volna, ajándékokkal
halmozta volna el, drágakövekkel borította volna be meztelen
testét...
Megköszörülte a torkát, és megkérdezte: – Lady Regmont is
kedveli az állatokat?
– Hester mindig túl elfoglalt volt, sosem volt ideje
házikedvencre. Ritka az olyan nap, amikor akad egyáltalán
szabadideje.
Alistair visszagondolt rá, mennyire életigenlő volt Hester
hajdan, amikor ismerte. – Michael felettébb szerette Lady
Regmont élénk természetét. Ő is igen társasági ember.
– Hestert mindenki szereti. – A szellő odébb simított egy dús,
szőke fürtöt Jess arcából. – Nem is lehet nem szeretni.
– Michael régen le sem tudta venni róla a szemét.
– Hester mindig kitűnik a társaságban.
Alistair kihallotta a nő hangjából a vágyakozást. – Hiányzik a
húgod, ugye?
Jessica felsóhajtott. – Igen, sok tekintetben. Az elmúlt évben
nagyon megváltozott. Szégyenszemre nem tudnám megmondani,
hogy ez a változás fokozatosan következett-e be, vagy hirtelen.
Miután Tarley megbetegedett, nemigen volt időm látogatásokra.
– Hogy érted, hogy megváltozott?
Jessica tanácstalanul megvonta a vállát. – Attól tartok, hogy
talán beteg. Nagyon lefogyott, és igen sápadt. Néha egészen
karikás a szeme, és úgy szorítja össze a száját, mintha fájdalmai
lennének. De amikor könyörögtem, hogy hívjon orvost, csak azt
mondta, semmi baja.
– Ha esetleg baj van, biztos vagyok benne, hogy a távollétedben
Michael majd Hester segítségére siet. Efelől nyugodt lehetsz.
– Michaelnek most annyi dolga van, hogy talán saját magára
sincs ideje. Kedves ember. Kellene mellé egy feleség, hogy
könnyítsen a terhein.
– A húgod köti le Michael minden gondolatát. Gyanítom, hogy
ezért nem nősült még meg.
Jess tágra nyitotta a szemét. – Azt állítod, hogy Michael
érzelmeket táplál Hester iránt?
– Évek óta – felelte Alistair szárazon. Jól tudta, hogy az ilyen
rajongás mennyire felemészti a szívet.
 – Az nem lehet – suttogta Jessica. – Nem hiszem el. Sosem
mutatott iránta több érdeklődést a puszta barátságnál.
– Ebben egészen biztos vagy?
Jess egy hosszú pillanatig csak bámult, aztán kis félmosollyal
megszólalt. – Fogalmam sem volt.
– Lady Regmont sem tudja, és ez volt Michael legnagyobb
problémája.
– Hester említette őt egyszer, nagyon rég, amikor a
jövendőbelijében keresett tulajdonságokról beszéltünk.
– Valóban? És mit mondott? Talán Michael vigaszt találna
abban, hogy Lady Regmont azért valamelyest figyelemre
méltónak találta. Ámbár talán fájna is neki, hiszen most már nem
tehet semmit.
– Azt hiszem, a húgom kedvelte benne, hogy olyan barátságos –
csillant fel Jessica szeme. – De ami a külsőségeket illeti, téged
csodált legjobban.
– Hízelgő. Egyetértettél vele?
– Hazudtam neki.
Alistair felvonta a szemöldökét.
– Legalábbis olyasmi – pontosított Jess. – Azt mondtam, hogy
túl fiatalnak talállak, hogy véleményem legyen rólad ebben a
tekintetben.
Alistair a szívére szorította a kezét. – Ó, hölgyem, micsoda
csapást mért rám!
– Ugyan! – morgott Jessica.
– A fiatalságnak is megvannak az előnyei. Életerő,
állóképesség...
– Szeleburdiság.
– Az is édes lehet – vágott vissza Alistair. – Ha jól csinálják.
Mivel bevallod, hogy hazudtál, ezzel elismered, hogy már akkor is
vonzónak találtad a megjelenésemet. Miért nem mondtad ezt el a
húgodnak? – Vajon soha semmi személyeset nem árult el
senkinek?
– Nem akartam bátorítani az érdeklődését! Nem gondoltalak
titeket összeillőnek. Szerintem gyorsan túl sok lettél volna neki.
– Amúgy sem viszonoztam volna az érdeklődést. Nem lett volna
bölcs udvarolni egy leánynak, akinek titkon a nővére után
sóvárgok.
 Jessica elpirult. – Te sosem sóvárogtál semmi után. Nem olyan
a természeted. Valamint, Mr. Sinclairhez hasonlóan, sosem adtad
jelét a legkisebb érdeklődésnek sem.
– Ez rád is igaz felém. Úgy tűnik, felfigyeltünk egymásra, de
téged Tarley-nek ígértek, én pedig valóban túl fiatal voltam.
Fogalmam sem volt, mit akarok kezdeni veled a paráználkodáson
kívül, és nem tudtam, hogyan jussak el idáig. Te olyan tökéletes,
tiszta, ragyogó teremtés vagy. Lehetetlennek, sőt obszcénnek tűnt
még a gondolat is, hogy ifjonti hévvel rád vessem magam.
Jessica egyre inkább kellemesen és nyugodtan érezte magát
Alistair mellett, amiről az is tanúskodott, hogy szókimondását nem
találta oly botrányosnak, amilyennek néhány nappal korábban
találta volna. – Amikor láttalak, úgy vettem észre, hogy ebben a
tekintetben nem voltál sem tapasztalatlan, sem elsietett.
– Veled más lett volna.
Jessica még mélyebben elpirult. Az ételt nézte a pléden. –
Talán, ha Michael nyíltabban mutatja ki az érzéseit
Hester iránt... nem mintha a húgom nem volna boldog
Regmonttal...
– Nem szeretek a múltban elszalasztott lehetőségeken
elmélkedni. Az élet úgy alakult, ahogy. Épp elég erőfeszítést kíván
a legjobbat kihozni a jelenből. Nincs értelme bánkódni azon, amit
nem lehet megváltoztatni.
Jessica egyetértőén bólintott, de a tekintete merev volt,
elárulva, hogy igenis mereng. – Te úgy cselekszel, hogy
szándékodban áll nem megbánni, amit teszel – suttogta, szinte
csak magának. – Én viszont mindig úgy döntöttem, hogy nem
cselekszem, nehogy okom legyen a bánatra.
– Ki tudja, melyik megoldás a jobb?
– Kipróbálnám a tiédet. Legalább egy kis időre.
Alistair az égre emelte a tekintetét, hogy enyhítse a nyomást,
amit a következő szavai okozhatnak. – Akkor talán most van itt az
ideje. Újraalkothatod magad, amíg távol vagy az otthonodtól, és
senki sem fog tudni róla.
– De te tudsz róla.
– Én sosem árulom el senkinek.
Jess megfenyegette a mutatóujjával, és ezt Alistair
imádnivalóan játékosnak találta. – Hatással vagy rám. Hogy jó
vagy rossz hatással, az majd kiderül.
– Tudom, mire van szükséged.
– Valóban?
– Szabadságra, kötöttségek nélkül. – Alistair felült. – Létezik
ilyen, és meg is mutathatom neked.
– A szabadság és a következmények kéz a kézben járnak. –
Igaz. De a túlzott önfegyelem vajon következmény, vagy csak
zavaró tényező? Tényleg számít, mit gondolnak mások, ha
megteheted, hogy nem törődsz velük?
Jessica nagyot sóhajtott. – Kezd számítani nekem, hogy te mit
gondolsz rólam.
– Megőrülök érted. – Alistair a kosárba nyúlt a borért. – És
eddig minden jellemvonásod tetszik, amit megismertem.
– Nem rúghatjuk fel mindketten a konvenciókat.
– Miért nem?
– Egyikünknek racionálisnak kell maradnia. Rád osztom a
feladatot.
Alistair felnevetett. – Pont rám?
– Szerepet cserélünk. Én a továbbiakban nem fogok aggódni a
következmények miatt, te viszont odafigyelsz a decens
magaviseletre. Úgyis gyakorolnod kell, ha be akarsz illeszkedni a
nemesi körökbe, amikor visszatérsz Angliába.
Alistairt felettébb kíváncsivá tette a merész javaslat.
– Ugyan már – mondta Jessica. – Mindketten tudjuk, hogy a
szabályok megszegésében nagy gyakorlatod van. A kérdés az,
hogy betartani képes vagy-e őket. Ki tudsz-e szállni egy
vállalkozásból, egy célkitűzésből, egy vágyból csak azért, mert
botrányos volna a folytatás? Fel tudsz-e adni lehetőségeket, hogy
elkerüld mások ítélkezését?
– Mindent meg fogok tenni az ügy érdekében. – Jess mosolya
ragyogóbb volt, mint valaha. – Kössünk fogadást, hogy még
érdekesebb legyen az alku? – Ó, már így is épp elég érdekes. – A
szerepcsere egy sor pajkos, csodás lehetőséget kínált. – De, mint
tudod, sosem mondok nemet egy kihívásra. Húsz font?
Jessica kezet nyújtott. – Legyen!
 Tizenegyedik fejezet

– Ó, micsoda pompás kalap!

Hester megbámulta a szörnyű fejfedőt Lady Emily Sherman
fején, és azon gondolkodott, hogy Lady Bencott vajon csak színleli a
lelkesedést, vagy tényleg ennyire rossz az ízlése. Mivel Lady
Bencott híres volt divatos öltözködéséről, Hester kénytelen volt a
másik eshetőséget feltételezni.
– A kirakatban is van egy kalap – mondta Hester. – Szerintem
csodásan mutatna rajtad, Em.
Hester a bolt elejébe indult, és most különösen hiányzott neki
Jessica. Vele mindig olyan élvezet volt az olyan vásárlókörút, mint
ez a mai. És Jess mindig tudta, hogyan fegyelmezze a Lady
Bencotthoz hasonló hölgyeket udvariasan megfogalmazott és
egyáltalán nem kifogásolható szavakkal. Hester mindig irigyelte a
nővére szilárdságát. Ő sosem volt ilyen erős. Inkább megalkuvó
volt, szerette feloldani a feszültséget, és mindenáron kerülte a
konfliktusokat.
Hester elvette a kirakatba helyezett, csinos kalapot az
állványról, de megtorpant, mert meglátott valakit odakint. A Bond
Streeten nyüzsögtek az emberek, de Hester tekintete csak egy
alakra szegeződött. Magas, jó kiállású férfi volt, izmos lábakkal, és
olyan vállal, amihez nem kellett válltömés. Sötétzöld kabátja és
velúrnadrágja szerény, ám láthatóan drága öltözék volt. Olyan
magabiztosan mozgott, hogy az emberek kitértek az útjából.
Mintha megérezte volna Lady Regmont tekintetét, odafordult.
A kalapja karimája alatt Hester meglátta szögletes állát, amit
bárhol felismerne.
Michael. Hester valami olyan melegséget érzett, amit az óta
nem tapasztalt, amióta Regmont először emelt rá kezet. Aznap
valami megtört benne, de most mintha ébredezett volna.
Szent ég! Mikor lett Michael ilyen vonzó?
Mikor nőtt fel Hester gyermekkori barátja? Amikor övé lett a
Lord Tarley titulus? Vagy már korábban? Hester olyan ritkán
látta, hogy nem is tudta volna megmondani, mikor ment végbe ez
a nagy változás.
A férfi is megtorpant, megállt a nyüzsgő forgatag közepén.
Micsoda nemes tartás! Michaelt sosem feszélyezte a magassága,
Hester férjét, aki pár hüvelykkel alacsonyabb volt, annál inkább.
Lady Regmont keze lehanyatlott. Mielőtt felocsúdhatott volna,
már ki is szaladt az utcára, és várta, hogy Michael hosszú,
türelmetlen, de kecses lépteivel odaérjen hozzá.
– Jó napot, Lord Tarley – köszöntötte. Maga is meglepődött,
hogy milyen nyugodt és tiszta a hangja, pedig szédült és szinte
remegett.
Michael levette a kalapját csokoládébarna hajáról. Meghajolt. –
Lady Regmont. Micsoda szerencsében van részem, hogy
találkozhatom önnel ma reggel.
Hestert nagyon boldoggá tette ez a kedves közhely. – Én is
örvendek.
Michael a nő válla fölött bepillantott a kalapboltba. – A
barátnőivel tölti a délutánt?
– Igen. – Azaz nem beszélhetett arról, ami a szívét nyomta. –
De amint ideje engedi, szeretném látni önt. Van valami, amiről
beszélnünk kell.
Michael megdermedt. – Valami baj van?
– Hallottam a fogadásról, amit Regmonttal kötött.
A férfi felvonta a szemöldökét. – Nem fogom bántani.
Legalábbis nem nagyon.
– Nem Regmontért aggódom. – Michaelnek fogalma sem volt,
miféle alvó szörnyeteget ébreszt fel.
Lord Tarley megpróbálta elfojtani a mosolyát, de nem sikerült.
Hesternek a lélegzete is elállt tőle, egyúttal ráébredt, mennyire
ritkán lát mosolyt a férfi arcán. Mindig tartózkodó volt. És sosem
nyugtatta meg Hester elbűvölő egyénisége, ami másokat mindig
megmosolyogtatott.
– Nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e, amiért aggódik értem,
vagy inkább sértődjek meg, amiért ennyire nem hisz az ökölvívó-
képességeimben.
– Nem akarom, hogy megsérüljön.
– Majd önért védem magam. De valójában azért tudnia kell,
hogy így a férjének okozhatok sérülést.
Mindig ilyen melegség csillogott vajon a sötét szempárban,
amikor ránézett? – Regmont meg tudja védeni magát.
Michael összevonta a szemöldökét, és Hester rádöbbent, hogy
talán többet árult el a hanghordozása, mint amennyit szeretett
volna. Megpróbálta elterelni a témát. – Nagyon örültem a
látogatásának a minap. Örülnék, ha gyakrabban láthatnám.
– Bár tehetném, Hester. – Michael hangja halk és meghitt volt,
a tekintete elsötétült. – Meg fogom próbálni.
Elváltak útjaik. Hester csak nehezen állta meg, hogy ne
forduljon utána, amikor visszament a boltba. Az egy dolog, hogy
egy kicsit beszélget a nővére sógorával, de teljesen más, ha látják,
hogy megbámulja.
Amikor visszatért a barátnőihez, Lady Bencott megjegyezte: –
Tarley-hez jól illik az új rangja.
Hester bólintott, ismerve a gyászt és egyéb terheket, melyek
ezt az új rangot kísérték.
– Ha szerencséd van, Emily, a szép új kalapodban megakad
rajtad a szeme, és remek partnert foghatsz magadnak – folytatta
Lady Bencott.
– Ó, az csodás szerencse lenne. – Em újabb előnytelen kalapot
vett le szép, hollófekete fürtjeiről. – Jó ideje csodálattal figyelem
Lord Tarley-t.
Hester éles fájdalmat érzett a mellkasában barátnője álmodozó
hangjának hallatán. Azzal győzködte magát, hogy csak a
várandósság okozza, nem pedig valami sokkal bonyolultabb,
lehetetlen érzés... mint a féltékenység.

– Látni óhajtottál?
Michael felpillantott az íróasztaláról, amikor anyja belépett a
dolgozószobájába. A szoba tágas volt ugyan, de Pennington grófné
karcsú alakja mégis dominált benne. Elspeth Sinclair akaratos,
nemes tartású, tiszteletet parancsoló asszony volt. Erős jellemét
csak kiemelte szépsége és eleganciája.
 – Igen. – Michael letette a pennát, és felállt. Megkerülte a
mahagóni íróasztalt, intett az egyik kanapé felé, és megvárta, hogy
anyja helyet foglaljon. Aztán leült vele szemben, és elmosolyodott.
– Szívességet szeretnék kérni tőled.
A grófné figyelmesen fürkészte. Sötét szemében látszott a
szeretett fia elvesztése felett érzett gyász, a bánat halotti lepelként
vette körül. – Tudod, hogy csak kérned kell. Ha módom van,
bármiben segítek.
– Köszönöm. – Michael elgondolkodott, hogyan is fogalmazza
meg a kérést.
– Hogy vagy? – Elspeth összekulcsolta a kezét, és felnézett. A
halántékánál már őszült, de arca egészen fiatalos maradt. Szép
volt, és tökéletes megjelenésű. – Megpróbáltam a legkevésbé
beleszólni az életedbe, de be kell vallanom, aggódom miattad.
Amióta Benedict elhalálozott, mintha nem is lennél önmagad.
– Mindnyájan megváltoztunk miatta. – Michael nagyot sóhajtva
hátradőlt.
Ez a beszélgetés már régóta érett. A grófné eddig is csak nagy
önuralommal tudott várni, hiszen általában mindig mindent
azonnal tudni akart a családtagjairól. Pennington vidéken gyászolt,
de Elspeth már hetekkel korábban visszatért, és a lehető
legdiszkrétebben, de figyelemmel kísérte fia új életét. Látszólag
elfoglalta magát a társasági élettel, de Michael jól tudta, mi áll a
háttérben: anyja támogatni akarta egyetlen fiát, aki
kétségbeesetten próbálta betölteni a bátyja által hátrahagyott űrt.
– Sosem becsültük meg Benedictet – mondta Michael fáradtan. –
Jó szándékúak voltunk, ártatlanok, de sosem gondoltunk arra,
hogy talán egy nap majd nélküle kell megbirkóznunk mindennel.
– Meg tudsz birkózni a kötelességeiddel – érvelt Elspeth. –
Képes vagy vállalni új felelősségedet a magad módján. Nem kell
pontosan Benedict nyomdokain haladnod. Járhatod a saját utadat.
– Próbálkozom.
– Nagy erőfeszítéseket teszel, hogy a bátyád útjára lépj. Kérlek,
ne hidd, hogy atyád és én ezt várjuk tőled.
Michael összeszorította az ajkát. – Nincs nála méltóbb példakép.
A grófné felemelte a kezét, és fiára mutatott, cipőjétől
nyakkendőjéig. – Amikor beléptem, alig ismertelek fel. Új
ruhatárad visszafogott színei, az egyszerű díszítés... Nem illik
hozzád.
– Már nem egyszerűen Sinclair vagyok – vágott vissza
védekezőn Michael. – Tarley vagyok, és egy nap, adja Isten, hogy
nagyon soká, Pennington leszek. Ehhez visszafogottságra és
modorra van szükség.
– Ugyan, kérlek. A józan eszedre és a boldogságodra van
szükség. Egyéni képességeid és nézőpontod értékesebb a rangod
mellé, mint az, hogy utánozd a bátyádat.
– A józan eszem most luxus, amiért meg kell küzdenem.
Egyelőre nehezen tartom a lépést. Fogalmam sincs, hogy boldogult
a kötelességeivel Benedict, de Isten látja lelkemet, néha eltemet a
rengeteg munka.
– Jobban kellene támaszkodnod a birtokaid intézőire. Nem kell
mindennel magadnak foglalkoznod.
– De igen, amíg nem tudok eleget ahhoz, hogy valakinek
átengedjem az irányítást. Nem helyezhetem családunk anyagi
biztonságának felelősségét alkalmazottak vállára csupán azért,
hogy igazoljam a tudatlanságomat. – Michael körülnézett, és
hiteltelennek érezte magát a dolgozószobában, melynek minden
zuga a bátyját idézte. Az ünnepélyes vörös és barna
színösszeállítás idegen volt számára, de nem változtatott meg
semmit. Úgy gondolta, nincs hozzá joga, és nem is akarta
megtenni. – Benedicttel ellentétben nekem Calypso miatt sem kell
aggódnom, mégis úgy érzem, alig boldogulok.
Elspeth megrázta a fejét. – Értetlenül állok bátyád döntése
előtt, hogy ekkora felelősséget helyezett Jessica vállára.
– De egész életére gondoskodott róla.
– Már az éves jövedelme is elég, hogy dúsgazdag özvegy legyen.
Az ültetvényből származott bátyád vagyonának java, és nem
véletlenül, hiszen rengeteg időt és figyelmet igényelt. Valószínűleg
túl nagy teher lesz ez Jessicának. Nekem már a gondolat is
rémületes, hogy ilyen kihívásnak kelljen eleget tennem.
– Benedict ezt megvitatta velem, mielőtt véglegesítette volna a
végrendeletét, és én megértem, miért döntött így.
– Magyarázd el, kérlek!
– Szerette a feleségét – felelte Michael egyszerűen. – Azt
mondta, hogy a sziget valahogy hatással van Jessicára, hogy ezt a
változást a jellemében és a hozzáállásában ő támogatni szeretné.
Azt akarta, hogy özvegye érezze, hogy senkire nem kell
támaszkodnia a jólétért, ha egyszer nélküle lesz kénytelen élni.
Mondott valamit arról, hogy Jessicának teljes szabadságra lesz
szüksége, vagy ilyesmi.
– Gondolom, jó szándékkal döntött. De özvegyének itt a helye,
velünk. Fáj a gondolat, hogy egyedül van.
Michael megragadta az alkalmat, hogy felvezesse az indokot,
amiért elhívta anyját. – Jessica húga, Lady Regmont is így érez. És
ha már Hesterről beszélünk, akkor szívességet szeretnék kérni,
anyám.
– Mégpedig?
– Szeretném, ha anyám összebarátkozna vele. Ha bevonná a
társaságába. Ha több időt töltene vele, hogyha lehetséges.
Elspeth felvonta a szemöldökét. – Bűbájos fiatalasszony, de
jóval idősebb vagyok nála. Nem vagyok biztos benne, hogy azonos
az érdeklődésünk.
– Próbálja meg.
– Miért?
Michael előredőlt, és a térdére támaszkodott. – Attól tartok,
valami gond nyomasztja. Anyám véleményét szeretném hallani.
Ha igazam van, az önnek azonnal fel fog tűnni.
– De miért ilyen fontos Lady Regmont? Jessica miatt?
– Fontos számomra Jessica lelki nyugalma – kerülte meg a
kérdést Michael. – A két nővér nagyon közel áll egymáshoz.
– Ennek így is kell lennie, és nagyon dicséretreméltó. Mégsem
értem, miért foglalkozol Regmont gróf feleségével. – A grófné
hangja inkább aggodalmasan kíváncsi volt, mintsem számonkérő.
– Ha van valami, amire ügyelni kell, arra Regmont majd odafigyel.
Neked viszont nősülnöd kellene, és a saját feleségeddel
foglalkoznod.
Michael felmordult, hátrahajtotta a fejét, és lehunyta a szemét.
– Másra sem gondol mostanság senki, mint arra, hogy engem ki
kell házasítani? A pletykalapok folyvást a szándékaimmal
foglalkoznak, és most már itthon sem lehet békességem.
– Van valaki, aki tetszik neked?
Hogyne. Ahogy anyám is jól tudja, hisz észrevette, egy másik
férfi feleségéért vagyok oda. Michael kihúzta magát. – Ebből
ennyi elég. Jól vagyok. Jól mennek a dolgaink. Nincs szükség
aggodalomra. Fáradt vagyok, és nehezen boldogulok, de gyorsan
tanulok, és hamarosan mindennel tökéletesen tisztában leszek.
Kérem, anyám, nyugodjon meg.
Elspeth a csengőhöz lépett, barackszín szaténszoknyája
suhogott. – Egy jó erős teára lesz szükségem.
Michaelnek valami még erősebbre volt szüksége.
– Nos, akkor halljam, mi aggaszt Lady Regmonttal kapcsolatban
– szólt beletörődőén a grófné.
Michaelnek nem okozott örömet, hogy anyja megadta magát.
Mi oka lehet Hesternek ennyire aggódni egy ártalmatlan ökölvívó-
mérkőzés miatt? Lord Tarley jól emlékezett a nő riadt, könyörgő
arcára.
– Sovány és sápadt. Túlságosan törékenynek tűnik, testileg és
lelkileg is. Nem szokott ilyen lenni. Mindig életteli volt... teli
vidámsággal, energiával.
– A legtöbb férfi az ilyesmit a saját feleségén sem veszi észre,
nemhogy a másén. Michael felemelte a kezét, hogy elhessegesse a
korholást és a feltételezéseket. – Tisztában vagyok mindkettőnk
helyzetével. Hiszen anyám kezébe helyezem az ügyet. Ez
megnyugtatna, és akkor ismét teljesen lekötné a figyelmemet a
rangommal járó számos kötelességem.
Egy fehér főkötős cseléd jelent meg az ajtóban, és Elspeth teát
hozatott. Aztán ismét leült, és megigazította a szoknyáját. – A
híres mérkőzésed Regmont ellen most máris más színben tűnik fel.
Sejtettem mindjárt, hogy nem egészen illik újdonsült szerepedhez,
hogy kockáztasd a magisztrátus nemtetszését. Reméltem, hogy
talán visszatér a régi Michael.
– Olyan motivációt képzelsz a dolog mögé, ami puszta kitaláció.
És nem olyan mérkőzésről van szó, amit ellenezne a magisztrátus.
Egyszerűen gyakoroljuk az ökölvívósportot.
Anyja fáradt, rosszalló pillantást vetett rá. – Látom ám,
ahogyan a zsebóráddal babrálsz és a lábaddal dobolsz a padlón.
Ezek régi szokásaid, csak elnyomtad őket az elmúlt év során. De
amikor Lady Regmontra gondolsz vagy róla beszélsz, ezek a régi
szokások felélednek. Nagy hatással van rád.
Michael a kezébe temette az arcát. – Miért tulajdonítanak a nők
kivételes jelentőséget minden apróságnak?
– Mert észrevesszük az apró részleteket, amiket a férfiak nem.
Ezért okosabbak a nők. – Elspeth édesen elmosolyodott,
kivillantva fehér gyöngyfogait.
Michael aggodalmasan ismerte fel ebben a mosolyban a
szokásos kajánságot.
– Utánajárok Hester ügyének, de van egy feltételem – mondta
bájosan a grófné.
Na igen. Mindjárt sejtette. – Mégpedig?
– Meg kell engedned, hogy bemutassalak néhány eladósorban
lévő ifjú hölgynek.
– Ördög és pokol! – csattant fel Michael. – Nem lehetne, hogy
anyám egyszerűen csak szívességet tesz?
– Ez pontosan az. Túl sokat dolgozol, fáradt vagy, és nincs, aki
körülrajongjon. Nem csoda hát, hogy olyasvalakihez vonzódsz, akit
ismersz és régóta kedvelsz.
Michael belátta, hogy értelmetlen volna vitázni, így aztán
csendre intette magát, és felállt. A tea nem elég, sokkal jobban
esne Benedict könyvespolcáról a jó konyak. Michael a
könyvszekrényhez lépett, és kinyitotta az egyik faragott alsó ajtót.
– Jó is, hogy nem ellenkezel – folytatta az anyja. – Mert
hallgatnod kell rám. Sinclairhez mentem feleségül, és két Sinclairt
neveltem fel. Pontosan ismerem a természeteteket.
Michael a pohár feléig töltötte az italt, aztán folytatta a
pereméig. – Talán más a természetünk, mint a többi férfinak?
– Vannak, akik ésszel választanak párt, mérlegelve az
előnyöket és a hátrányokat. Mások, mint a barátod, Alistair
Caulfield, a testi vonzalom alapján döntenek. De a Sinclairek innen
választanak. – Elspeth a szívére tette a kezét. – És ha már
döntöttek, nehéz őket lebeszélni.
Michael két kortyban felhajtotta a pohara tartalmát.
Elspeth korholón csettintett a nyelvével.
– Évek teltek el, mire a nagyanyád valóban elfogadott engem.
Azt gondolta, túl makacs és keményfejű vagyok nő létemre, de
apád nem mondott le a döntéséről. – Nem is értem, mire alapozta
nagyanyám a véleményét.
– Jessica pedig... Szeretem, mintha a leányom lenne, de
kezdetben voltak a fenntartásaim... Őt sosem lehet kiismerni, de
Benedict nem tűrt ellentmondást.
– És boldog volt vele.
 – Valóban? Akkor miért tett ilyen nagy gesztusokat, mint
például az örökség? Csak hogy felszínre hozza a felesége mélyebb
tulajdonságait? A szerelem birtokolni akar testestül-lelkestül. Azt
hiszem, Benedict előbb vagy utóbb bánta volna, hogy Jessica
egyáltalán nem osztja meg vele a legbelső lényét. De ez már a
múlté. Most rólad van szó, és a romantikus érdeklődésedről, ami
nem helyénvaló. Neked kell valakit találni. Ez a legjobb
gyógymódja a viszonzatlan szerelemnek.
– Vannak fontosabb dolgok is.
– Régen talán maradhattál volna agglegény, de most már nem.
Michael a poharára bámult, ide-oda forgatta, hogy tükrözze az
ablakból beszűrődő fényt. A Tarley címmel járó kötelességek közül
a legnehezebb volt, hogy meg kellett házasodnia. Hazugságban
kényszerülne leélni az életét. Már a gondolat is elkeserítő és
fárasztó volt.
– Csak foglalkozzon anyám Lady Regmonttal – mondta
komoran. – Adjon neki tanácsot, együttérzést, amíg csak szüksége
van rá. Én pedig alávetem magam a párkeresésnek.
Elspeth elmosolyodott. – Legyen!
 Tizenkettedik fejezet

Jess karonfogva sétált Bethszel a fedélzeten. Az óceán felől erős

szél fújt, duzzadtak a vitorlák, a hajó szaporán szelte a vizet. De a
szobalány még ezt is lassúnak találta.
– Ráuntam az óceánra és a hajózásra – morgott. – És még
heteket kell kibírnunk!
– Ó, hiszen nem is olyan szörnyűséges!
A barna hajú szobalány pajkos mosollyal nézett úrnőjére. – No
igen, de naccságának van ám valakije, akivel jobban telik az út.
Jess ártatlan arcot vágott. – Én sosem ismernék be ilyesmit.
Alistair mellett immár megértette azt a mindent elsöprő
rajongást, amit a legtöbb nő egészen fiatalon szokott
megtapasztalni. Jessnek idáig nem volt dolga ezzel az érzéssel. Ám
most szinte riasztóan sokat gondolt a férfira, ébren is és álmában
is.
– Mesélj a fiatalemberről, aki Jamaicán vár rád – kérte, hogy
elterelje Beth figyelmét.
– Ó, az én Harrym! Az egy édes ember, és mindig kanos! Az a jó
egy férfiban, úgy bizony!
Jess felnevetett. – Hogy te milyen csintalan vagy!
– Néha igen – felelte Beth minden szégyenérzet nélkül.
– Édes és kanos, azt mondod? Nos, engem sosem tanítottak
arra, hogy épp ezeket a tulajdonságokat értékeljem.
– De azért azt megtanulta a naccsága, hogy a legcsinosabb fickót
fogja meg magának – vágott vissza a szobalány. – No persze minél
vonzóbb a férfi, annál nehezebb dolga lesz mellette a nőnek.
– Valóban? Miért?
 – Mert máshogy bánnak velük. Többet várnak, de kevesebbet
is ugyanakkor. Vannak dolgok, amit megbocsátanak nekik, és
magasabbra teszik a lécet egyebekben. – Beth Jessicára nézett. –
Nem tiszteletlenségből, naccsága, de jó, ha tudja.
Jess bólintott. Tudta.
– Szóval úgy van az, hogy az ilyen férfiaknak több a
szabadságuk, kevesebb következménnyel – magyarázta Beth. –
Javarészt mindent megbocsátanak nekik. És mi, nők, nem tudjuk
kiverni őket a fejünkből, amivel meg csak a bánat van. Ha
választhatok, hogy nekem a szép és elbűvölő férfi kell-e, vagy az
édes és kanos, hát az édeset választom, és tudom, hogy sokkal
boldogabb leszek.
– Bölcs vagy, Beth.
A szobalány vállat vont. – Nehéz ám a lecke. De azért hálás
vagyok, hogy tanultam. Bár, bevallom, megszegném a szabályomat
Mr. Caulfieldért. Mert vannak elbűvölő férfiak, és vannak, akik
egészen ellenállhatatlanok. Ez már így igaz.
– Igen, ő valóban ilyen. – És ezért volt olyan nehéz dacolni vele,
és ügyelni arra, milyen következményekkel járna vele egy viszony.
Okot kellett találnia, hogy igazolni tudja ezt a kockázatot. Pár
órányi gyönyör édeskevés volt indoknak.
– Ne vágjon ilyen morcos arcot, mylady. Nincs oka aggódni.
Jess nagyon is úgy gondolta, van oka aggódni, és kíváncsian
nézett a szobalányra. – Hogy érted?
– Mert túl hamar jött. Még gyászol, naccsága. Amikor gyógyul a
szív, találunk valakit, aki segít elfeledni a fájdalmat. Egy nap aztán
már nem akarunk felejteni, és akkor elengedjük őt. Amikor eljön
az ideje, naccsága elköszön majd Mr. Caulfieldtől. Hálás lesz, nem
fogja bánni. Mi, nők, így éljük túl, ha meg kell gyászolnunk a
szeretett férfit.
– Valóban? – Jessnek tetszett a gondolat, hogy mégsem
kötődne túl mélyen Alistairhez. A lehetőség meglepő volt... és
megkönnyebbülést hozott.
– Nos... hát aki gyógyul. Annak nem fáj, mert közben a szív egy
héjat növeszt maga köré, mint a kagyló. Amíg meg nem erősödik,
hogy újra szeretni tudjon. – Beth megszorította Jess karját. – És
nem aggódnék ám Mr. Caulfield miatt, mylady. És úgy vettem
észre, hogy az ilyen férfiak már jókora héjat növesztettek. Jól
megvannak benne, kijönni meg nemigen akaródzik nekik.
A hajó tatján egy gyerek futott át. Jess egészen megdöbbent, és
megfeledkezett róla, mit is akart mondani. A legényke tizenegy
évesnél nem tűnt idősebbnek, szőke fürtjei, pufók arca egészen
gyermeki volt. A kormányos felé szaladt, de egy csizmás láb
elévetődött. A fiú felbukott, és fájdalmas kiáltással elterült a
fedélzeten.
Jess elhűlt a kegyetlenségen, és haragra gerjedt, amikor a
tengerész, aki elgáncsolta a fiút, most felrántotta és meg is pofozta,
aztán csúnyán káromkodva szidalmazta. A gyerek megrettent a
férfi tomboló dühétől, de sápadtan, elszánt büszkeséggel felszegte
az állát.
Jess visszagondolt, milyen volt neki hasonló helyzetben lenni.
Emlékezett a rettegésre és a pánikra, ahogy azt várta, mikor sújt
le a következő ütés. Mert mindig volt következő. Az olyan férfiak,
mint ez a tengerész vagy Jess apja, addig hergelték magukat, amíg
már belefáradtak, és nem bírták tovább ütlegelni a
bántalmazottat.
Jess nem tűrhette ezt. Kivonta kezét Beth karjából, és
előrelépett. – Maga ott, uram!
A tengerész nem is hallotta, annyira lefoglalta a tombolás, de
egy társa felfigyelt, és megbökte a vállát.
Jess megállt előttük. – Uram, nem tűrhetem, hogy így bánjon
egy gyerekkel! Fegyelmezheti másképp is, éppoly hatékonyan.
A férfi ridegen végigmérte. – Ez nem a maga dolga.
– Figyeljen a szájára, ha a naccságával beszél! – szólt rá Beth. A
tengerész zord pillantást vetett rá.
Jess jól ismerte ezt a tekintetet. A tengerész le akarta vezetni
az indulatait. Sajnálatos, hogy mennyi hasonló ember létezett, mint
Jess apja: képtelenek voltak megszabadulni a fájdalomtól, ami
kínozta őket, anélkül, hogy másokat bántottak volna. Csak azt
tudták, hogyan zúdítsák másokra a gyűlöletüket, és erkölcsileg
olyan mélyre süllyedtek, hogy ez még örömet is okozott nekik.
– A naccsága nem tudja, hogyan kell rendet tartani egy hajón –
mondta a tengerész lenéző fintorral. – Márpedig akkor hagyja csak
rám az okítást, hogy hogy kell.
Lassan körülvette őket egy csapat matróz, és Jess kezdett
aggódni.
 – Az okítás, már ha ezt annak óhajtja nevezni, minden
mesterségben fontos – szólt rá Jessica, és olyan feszültnek érezte
magát, hogy sajgott a nyaka és a válla. – És maga igencsak rosszul
csinálja.
A férfi zsebre vágta a kezét, kihúzta magát, és fagyos mosoly ült
ki vörös szakállas képére. – Ha egy matróznak azt mondják, hogy
hozza ide ezt vagy azt, akkor csak ne felejtse el, hogy mit, és azt se,
hogy íziben!
– De... ez egy gyerek! – vitázott Jessica. A hangja
megbicsaklott. Önkéntelenül hátralépett.
Valami megtört benne, amikor felismerte, hogy nagyra tartott
és nehezen megszerzett higgadtságát ilyen egyszerű kibillenteni.
Meg volt győződve róla, hogy ha felnőtt fejjel kellene szembenéznie
egy bántalmazó személlyel, akkor képes lenne uralni a helyzetet,
nem úgy, mint gyermekkorában. Azt hitte, erős lesz, és ki tudja
mondani az erélyes szavakat, ahogy fiatalon elképzelte. De most
ott állt, a lába földbe gyökerezett, és csak úgy áradt belőle a riadt
feszültség.
– Ez a kölyök matróz, és meg kell keresnie a napi betevőjét, de
úgy, hogy ne legyen láb alatt. – A tengerész a gyerek hajába
markolt, és jól meghúzta.
Jessica nagyot nyelt, hogy enyhítse félelmét. – Én úgy láttam,
hogy a maga lába volt az ő útjában.
– Lady Tarley.
Jessica megfordult Alistair hangja hallatán.
A lézengő matrózok utat engedtek, és azonnal elhallgattak. Már
a férfi tartása is tiszteletet parancsolt és figyelmet követelt. Jess
ökölbe szorított keze ellazult, aztán újra ökölbe szorult, ahogy
ismét elöntötte az idegesség. Nem volna szabad, hogy szüksége
legyen valakire, aki megnyugtatja, de mégis így volt, és ettől
gyengének, tehetetlennek érezte magát.
– Igen, Mr. Caulfield?
Alistair fürkészőn figyelte. – Óhajtja, hogy segítsek?
Jess egy pillanatra eltűnődött, aztán így felelt: – Beszélhetnénk
négyszemközt?
– Hogyne. – Caulfield a bámészkodókra pillantott. – Eredjenek
a dolgukra!
A tengerészek szétszéledtek.
 Alistair rámutatott a tengerészre, aki megharagította Jesst.
– Maga figyeljen csak ide!
A férfi levette ócska kalapját. – Parancsára, Mr. Caulfield.
Alistair arckifejezése döbbenetesen megváltozott. Kék szeme
fagyos lett, Jess beleborzongott a hideg pillantásba. Emlékezett
még erre a hűvös közönyre ifjúkorukból; a rideg könyörtelenségre,
ami vonzotta a nőket és a könnyelmű szerencsejátékosokat.
– Figyeljen oda, miként bánik azzal a matrózfiúval –
figyelmeztette ellentmondást nem tűrve. – Nem viselem el a
hajómon a gyermekbántalmazást.
Jess csodálatot és örömet érzett. Alistair bizonyára azonnal
felismerte a problémát, és sokat jelentett, hogy így áll hozzá. Jess a
gyerek felé nyújtotta a kezét. – Talán velünk együtt távozhatna?
A fiú szeme elkerekedett a rémülettől, jobban, mint amikor a
tengerész bántotta. Erőteljesen rázta a fejét, és közelebb húzódott
a többiekhez.
Jess kicsit megzavarodott, hiszen hálára és megkönnyebbülésre
számított. Aztán megértette. Gyermekkora egyik legfájdalmasabb
leckéje volt, hogy ha elhalasztja azt, ami elkerülhetetlen, csak még
nagyobb büntetésre számíthat végül.
Könnybe lábadt a szeme. Sajnálta a gyereket, és sajnálta saját
gyermekkori önmagát is. Valószínűleg csak ártott ezzel a fiúnak.
Jess meg sem várta Alistairt, csak sarkon fordult, és a korláthoz
sietett. Amikor megérezte a hátán Caulfield érintését,
elhomályosult a tekintete. Engedte, hogy a férfi vezesse, és hálás
volt, hogy lekísérte a fedélzetről, zárt ajtók mögé.
A saját kabinjába. Jess ugyan alig látott a könnyektől, de
azonnal rájött, hogy Alistair kabinjában vannak. Érezte a férfi
semmihez sem hasonlítható, erőteljes illatát, és elöntötte a
forróság.
Alistair kabinja körülbelül ugyanakkora volt, mint Jessicáé, és
hasonlóképp volt berendezve. De a nő egészen másképp érezte
magát itt, érzékei kiélesedtek, és úrrá lett rajta egy bizsergető
várakozás.
Felsóhajtott, és a kezét tördelte, belső vívódását megerősítve.
Hiába hitte eddig, most kiderült, hogy mégsem szabadult meg apja
bánásmódjának hatásától. És most már tudta, hogy sosem lesz
szabad.
 – Jessica? – Alistair odalépett hozzá, és felszisszent. – Az
ördögbe is! Ne sírj...
Jess megpróbált kitérni az útjából. Caulfield magához húzta, és
megszorította. Jess arca a férfi kabátjának finom kelméjéhez
simult. Hallotta Alistair erős, szabályos szívverését.
– Mondd el, mi bánt! – bátorította Caulfield.
– Felháborít az a tengerész... Gonosz, és nem is bánja. Ismerem
az ilyeneket. Vadállat. Jobban tennéd, ha megszabadulnál tőle.
Jess elhallgatott, és a hosszú csendben Alistair ügyelt még a
lélegzetére is. Jess ismerte már annyira, hogy tudta, most
mérlegeli a szavait, és azon tanakodik, mi lehet a gyökere annak,
amit Jess most mondott.
Végigsimította a gerincét. – Beszélni fogok Smith kapitánnyal.
Amikor kikötünk, elbocsátom azt a tengerészt.
Jess felegyenesedett, és odébb lépett. Nem csak testileg akart
Caulfieldre támaszkodni... és ez veszélyes volt.
– Jess... – ez a bizalmas megszólítás még ellentmondásosabb
érzéseket ébresztett. – Talán jót tenne, ha elmondanád, mi bánt
ennyire.
– Neked? – vágott vissza Jessica önvédelemből. Túlságosan
nagy hatással volt rá a férfi, túlságosan sebezhetőnek érezte magát
előtte. – Egy idegennek tárjam ki a szívem?
Alistair olyan méltóságteljesen fogadta Jess haragját, hogy a nő
elszégyellte magát. – Talán ez lenne a legjobb – mondta
nyugodtan. – Pártatlan vagyok, és ismered szégyenletes
múltamat. Tehát, még ha hajlanék is az indiszkrécióra, bár tudod,
hogy nem így van, akkor is kívül esem azon a körön, ahol ezzel
árthatnék neked.
– De én egyáltalán nem kívánok erről beszélni. – Jess az ajtóhoz
indult.
Alistair elállta az útját, és karba fonta a kezét.
Jesst csak tovább bosszantotta, hogy csapdába esett.
– Most itt akarsz tartani?
Alistair szája kihívó mosolyra húzódott. De a tengerész gúnyos
vigyorával ellentétben ez erőt adott a nőnek.
– Most sebezhető vagy – mondta Caulfield. – Amíg ilyen
állapotban vagy, mellettem maradsz.
Jessica figyelmét nem kerülte el a párhuzam azzal, amit Beth
mondott neki a fedélzeten. Bár itt más volt a szándék, a szavak
megegyeztek. Beth tapasztaltabb volt, és tudta, miért vonzza
Jessicát ennyire Alistair csábítása. Jess azonban nem értette,
miért jó ez a férfinak.
– Miért törődsz velem?
– Mert a szeretőm vagy, Jess.
– Még nem.
– A szex itt már csak formaság. – Caulfield halkan, meghitten
beszélt. – Ez mindig elkerülhetetlen volt. Én pedig nem az
egésznek a darabkáit akarom, hanem az egészet. A jót és a rosszat.
– Csak zúdítsam rád? – Jess hangja éles volt, mert hirtelen
elöntötte a vágy, hogy pontosan ezt tegye. – Akkor nem lennék én
is olyan, mint az a tengerész? Rákényszerítenélek, hogy a saját
gondjaimat te viseld el?Alistair közelebb lépett. – Én el is tudom
viselni, nem úgy, mint a matrózfiú. Sőt én el akarom viselni.
Mindenestül akarlak.
– Miért?
– Mert féktelenül vágyom rád, és azt akarom, hogy te se fékezd
magad.
Jess legszívesebben fel-alá járkált volna, de úgy beleivódott
tanult modora, hogy nem tette. Az úrinők nem járkálnak fel-alá.
Nem mutatnak mást, csak nyugalmat. Az a hivatásuk, hogy
könnyítsenek a férfiak terhein, nem pedig az, hogy még
nehezítsenek is rajtuk.
De Jessica úgy érezte, lelke árnyoldalait csakis Alistairrel tudná
megosztani, hiába volt ő a legférfiasabb férfi, akit valaha ismert.
Valami megmagyarázhatatlan bizonyossággal tudta, hogy
másokkal ellentétben Caulfield nem nézné le ezért. Ő ismerte a
sötétséget. Élt a mélyén, befogadta, és még erőt is nyert belőle.
Jessicát lenyűgözte a motiváltsága, a könyörtelen célratörése, és
az, hogy mekkora kockázatot mert vállalni a siker, az önállóság
érdekében.
Már nagyon fiatal korában felfigyeltek rá kiélt, erkölcstelen
személyek, mivel lélegzetelállítóan jóképű és érzéki volt. Alistair
pedig tudta, hogy a jövője csakis saját kezében van, így aztán
megtanult ebből a rettenetes körülményből előnyt kovácsolni. De
milyen áron?
– Jessica, mire gondolsz, amikor így nézel rám?
 Jess megbűvölve bámulta a férfi sötét szépségét és azt a
veszélyes kisugárzását. Nem értette ugyan, amit Beth mondott az
„efféle férfiakról”, de azért nő volt, és benne voltak nemének ősi
ösztönei. Caulfield olyan nyers érzékiséget sugárzott, ami szinte
függővé tette. Amikor nem volt mellette, őrülten hiányzott. Már
egy hete, hogy Jess félt ettől a sóvárgástól, mert tudta, hogy nem
lehet köztük semmi komoly.
Nem ugyanabban a világban mozogtak. Egy rövid ideig egy
ösvényen haladtak, de hamarosan elválnak útjaik. Jess nem
maradhatott örökké Nyugat-Indiában, Alistair pedig nem viselné
el a londoni nemesi életet, bármit is mond az ellenkezőjéről. Nem
csak Jessica iránti vágya volt féktelen. Merész volt, vakmerő,
eleven és erős. A nemesi körök, melyeknek modorát és erkölcseit
Jessica képviselte, halálra untatnák.
Nem, Jessica nem volt olyan tapasztalt, mint Beth... de Alistair
igen. És ő is úgy beszélt a viszonyukról, hogy az csak egy bizonyos
időre szól. Hamar jön és hamar múlik. Csak szép emlékek és hála
marad utána. Jess arra gondolt, bíznia kellene a tapasztalatukban.
– Csodállak – mondta.
Bár Alistair nem reagált láthatóan, Jess érezte, hogy
megdermed. – Azok után is, amit megtudtál rólam?
– Igen.
Súlyos csend ereszkedett rájuk. – Azt hiszem, te vagy az
egyetlen, aki ismeri a múltamat, mégis ezt mondja.
– Te mégiscsak őszinte voltál velem. Bizonyára hittél
valamelyest abban, hogy nyitottan állok hozzád.
– Nem mondhatom, hogy nem aggódtam – ismerte be Alistair.
– De valóban úgy véltem, hogy inkább megbocsátod a vétkeimet,
mintsem kárhoztatnál értük.
Jessica úgy érezte, hogy a szívében tátongó üresség meleg
gyengédséggel telik meg. – Én sem hittem volna ezt magamról.
Nem tudta megmagyarázni, mit érez. Szinte diadalt, pont az
ellentétét annak, amikor legyőzötten elhagyta a fedélzetet.
Különös volt, hogy az egyik érzés ilyen gyorsan követi a másikat.
Az elméje csakis az övé volt.
Tagadhatatlan, hogy a testét bántalmazták, és az érzelmeit
hajlamos volt uralni a félelem. De az elméje tiszta maradt. Anélkül
tudott véleményt alkotni Alistairről, hogy elítélte volna a szűk
társadalmi elvárásoknak megfelelően, melyek közt nevelkedett.
Apja minden próbálkozása ellenére is elbukott, mert Jess nem úgy
gondolkodott, ahogyan ő. Volt benne valami, amit nem tudott
elérni. Ez a meglátás mély és megható volt, mert a szabadságot
hordozta. És ezt a felfedezést Alistair tette lehetővé. Nélküle
sosem került volna olyan helyzetbe, ahol lehetséges ez a
megvilágosodás. Még sosem merült fel, hogy Jess elfogadhat
valamit, ami elfogadhatatlan. Az ő világában ilyen döntésekre nem
került sor.
Alistair mereven, rezzenéstelen arccal állt, mialatt Jess világa
fenekestül felfordult.
Jessica átlátott rajta, és megértette, hogy a férfi még nem
fogadta el a saját lehetőségeit. De őt már elfogadta.
Jess gondosan kioldotta kalapjának szalagjait, és a kalapot egy
székre helyezte. Az ajtóhoz indult. Megkerülte Alistairt, és bár a
férfi utánafordult, nem állította meg. Jess tudta, hogy ha kimegy,
követni fogja, és szerencsésnek érezte magát. De ő csak elhúzta a
rézreteszt, és hallotta, ahogy Alistair lélegzete elakad.
Jess az ágyhoz lépett, és óvatosan a matrac szélére ült.
A férfi arcán tükröződő mohó szenvedélytől várakozásteljesen
megremegett. De Caulfield arca gyorsan megváltozott, és
szokatlan komolyság ült ki a vonásaira.
– Megállapodásunk szerint most figyelmeztetnem kell téged,
hogy nem illő velem egy bereteszelt hálókabinban tartózkodnod –
mondta, és összekulcsolta a kezét a háta mögött.
Jessica szélesen elmosolyodott. Eddig nem volt módjuk rá, hogy
kipróbálják a fordított szereposztást. – Nos, úgy nézek ki, mint
akit érdekel az illem?
– És a következményekre is gondoltál?
A férfi érintése. A csókjai. A jártassága a gyönyörben. Szüksége
volt erre az intimitásra. Erős kötődést érzett, és hálás volt azért,
hogy Alistair változást hoz az életébe. – Ó, igen. Gondoltam bizony.
Alistair tekintete elkomolyodott a könnyed válasz hallatán. – De
a biztonság kedvéért ismertetnem kellene a kockázatokat.
– Nem. – Jess a térdére tette a kezét. – Most ne játssz, kérlek.
– Áruld el, miért adtad be a derekad hirtelen.
– Miért ne?
– Miért most? Meghívtalak a kabinomba, és napokig nem jöttél.
Egy perce még távozni akartál. Mitől állt be ez a hirtelen változás?
Feledésre vágysz? Ha ágyba bújsz velem, az olyan lesz, mint a
vörösbor? Figyelmeztetlek, hogy nem vagyok olyan kellemes
évjárat.
– Nem akarok felejteni. Sőt, remélem, ennek a napnak minden
pillanatára emlékezni fogok.
Alistair nem mutatta ki az érzéseit, de mintha még a levegő is
vibrált volna körülötte.
– Nagyon közel érzem magam hozzád – mondta Jessica. – De
nem elég közel. Ha levetkőzünk, úgy sokkal jobb lesz.
– Nem akarom, hogy zaklatott legyél, vagy bármiképp befolyás
alatt állj.
– Már nem vagyok úgy. – Ez a figyelmeztetés sokat elárult a
férfi szándékairól. Ha csak szexet akart volna, nem érdekelte
volna, miért adta be a derekát a nő. – Hát nem elég, hogy akarlak?
Kell ennél több?
– Most nem fogok megállni, ahogy a múltkor tettem. Dél van.
Órák fognak eltelni, fel fog tűnni, hogy nem vagy sehol. A
szobalányod és az inasom tudni fogják, hová tűntél. Talán mások
is, ha megfeledkezünk magunkról, és meghallanak minket.
Jess alaposan végigmérte Caulfieldet. – Most megpróbálsz
lebeszélni. Talán meggondoltad magad?
Jól tudta, hogy nem így van, hiszen Alistair szeméből sütött a
vágy, de az észjárása rejtélyes volt.
– Olyan régóta kívánlak, hogy már nem is tudom, milyen e
nélkül a sóvárgás nélkül élni – felelte a férfi rekedten. – De tudnod
kell, mit teszel. Végig kell gondolnod, ki vagy, hol vagy és ki
vagyok én. Gondolj rá, hogy fog minden megváltozni, ha átlépjük a
határt. Gondolj arra, hogyan lépsz ki a kabinomból... ziláltan,
alaposan kielégítve. Gondolj arra, hogy vacsoránál egy asztalnál
fogunk ülni, és a többiek egyetlen pillantás után tudni fogják, hogy
ma alaposan a magamévá tettelek.
Jess összerezzent Alistair szókimondásától, és sosem gondolta
volna, mennyire felizgatják ezek a szavak. Elvörösödött. Ez a férfi
nem gyengéd szerető volt, hanem az, akinek éles eszű
szellemességét régről ismerte, és akinek egyszerre elbűvölő és
megsemmisítő a nyelve. Olyan férfi, aki bármit megtesz, hogy
megkapja, amire vágyik.
 És most rá vágyott. Ez megerősítette Jess önbizalmát.
Alistair odalépett hozzá. – Légy tisztában azzal, hogy mit teszel,
Jessica – mondta újra rekedten, nyersen. – Megvárom, amíg
döntesz.
– De én nem akarok várni. – Jess felpattant, és egy székre
mutatott. – Ülj le oda. Ideje, hogy megkapjalak.
 Tizenharmadik fejezet

Alistair mély levegőt vett, és hatalmasat sóhajtott. Sarkon

fordult, a székhez lépett, levette a kabátját, és a támlára terítette,
aztán leült. – A megbeszéltek szerint én vagyok a racionális. A
megtestesült tisztesség és illem.
Jess figyelte a férfit, csodálta a mozgásában rejtőző érzékiséget.
Megnézte magának a feszes fenekét is, és alig várta, hogy
ruhátlanul lássa. – Csak tessék. De nem fogom meggondolni
magam. Értem azonban, hogy nehezen viseled, ha elveszítesz egy
fogadást.
Alistair a térdére tette a kezét, és várt. Szemhéja elnehezült a
várakozástól. Jess lélegzete elakadt, amikor észrevette, mennyire
ágaskodik már izgalmában. – Most nem viselném nehezen. Az
egész vagyonomat is odaadnám, hogy megkaphassalak. Elenyésző
ár ezért, hogy elveszítem a fogadásunkat.
Jess szíve elszorult Alistair szenvedélyes szavaitól, és a fűzőjét
valóságos börtönnek érezte. Odalépett hát a férfihoz, és hátat
fordított. – Segíts levenni.
Alistair nagyon lágyan érintette meg, ez az érintés nem lakatta
jól. Amikor kibomlott a ruha fűzője, Jesst elöntötte a forróság,
szinte megrészegült. Mélyen magába szívta Alistair bőrének
sajátos, egzotikus illatát. Tudta, hogy a férfi éppúgy lángol, mint ő,
és meg akarta érinteni, beszívni a bőre illatát, megízlelni.
Alistair lefejtette a válláról a ruhaujjat, és Jessica kibújt a
ruhájából, mely a földre hullott. Következőnek Alistair tapasztalt,
ügyes kézzel bontotta ki az alsóneműjét. Jess élvezte ezt az
ügyességet, hiszen élénken emlékezett rá, és álmodott róla.
 Letolták a halcsontos fűzőt, és Jessica kilépett belőle. Valami
újszerű szabadságérzés lett úrrá rajta, és egyáltalán nem érzett
gátlásokat.
– Jess – suttogta Caulfield, azzal átölelte, és a hátához simította
az arcát. Nagy kezébe fogta a nő mellét, és gyengéden, de
határozottan masszírozta a sajgó kebleket.
Jess feje hátrahanyatlott, lehunyta a szemét, és felsóhajtott.
Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy odaadja magát a férfinak, de
visszafogta magát. Ha engedné, akkor átadná az irányítást, és azt
nem akarta. Már épp elég olyan nővel volt dolga, akik elvárták tőle
az erőfeszítést az ágyban, és Jess nem akart ilyen lenni, főként az
elmúlt este elhangzott kegyetlen szavai fényében. Gyönyört akart
adni a férfinak, és azt akarta, hogy Alistair elfogadja.
Óvatosan megfordult, és odaállt Caulfield lábai közé. Tenyerébe
fogta az arcát, száját az ajkaira tapasztotta, csókot akart, hogy
csábítónak, kívánatosnak érezze magát, Alistair átölelte a derekát,
és magához húzta.
– Engedd, hogy élvezzelek – suttogta Jess a férfi szájába. – A
múltkor elutasítottál... – Hét év után csak nem intesz türelemre...
Jessica beletúrt Alistair selymes hajába. – Hét év után mit
számít néhány pillanat?
Alistair feje hátrahanyatlott. Felnyögött, és szeméből vad, forró
szenvedély sugárzott. Jessica le volt nyűgözve, amiért ilyen
reakciót képes kiváltani egy olyan tapasztalt, érzéki férfiból, mint
Caulfield. Elvégre ő a hűvös jó modoráról híres nemes hölgy volt,
míg Alistairből csak úgy áradt a forró szexualitás, és ez
megrészegítette.
Végigsimította a sötét, ívelt szemöldökét. Ez a szemöldökforma
valami kajánságot kölcsönzött az arcának, és keretet adott
csodaszép szemének, sűrű pilláinak. Jess megcirógatta az arcát, és
tartotta a fejét, ahogy megcsókolta arisztokratikus vonalú orra
hegyét.
– Szent ég, Jess – mordult fel Alistair. – Ha meg akarsz ölni,
tedd gyorsan, ne kínozz.
Jessica elhúzódott, és elkezdte kioldozni a férfi nyakkendőjét. –
Még semmit sem csináltam.
– De máris megőrjítesz. – Alistair a csípőjénél fogva közelebb
húzta, és forró ajkai közé fogta a kemény mellbimbóját.
Felmordult, és Jess elomlott a karjaiban.
Még alsóinge vékony selymén keresztül is perzselte az érintés.
Elakadt a lélegzete, a teste megfeszült, és méhe lüktetett a
sóvárgástól. Belekapaszkodott a férfi vállába, hogy állva
maradhasson, mert elgyengült a térde. Alistair nyelve kegyetlen
tökéletességgel munkálkodott, felidézve azt, amikor utoljára
hozzáért. Jessica melle megduzzadt. A bimbója már piros volt és
kemény. Ekkor Alistair kezelésbe vette a másikat is. Jess érezte,
hogy a combjai között már egészen nedves a vágytól.
Felnyögött. – Vetkőzz le! Érezni akarlak magamban.
Alistair felmordult, és eleresztette. – Érezni fogsz, édesem.
Minden porcikámat. Sosem voltam még ilyen kemény. Kitöltelek
legbelül, és te sorozatosan fogsz élvezni.
Alistair gyorsan végiggombolta mellénye elefántcsont gombjait,
aztán kecses mozdulattal felállt, és Jess remegő lábbal hátralépett.
Egészen idegennek érezte a saját testét. Csupa bizsergés volt és
csupa vágy, az érzelmei úgy tülekedtek, hogy ha a végtagjaira nem
nehezedik ólomsúllyal a sóvárgás, talán elfutott volna.
Hét év! Mintha ez a vonzalom a hét év során végig ott forrt
volna a felszín alatt, és csak az érintésre várt, hogy kitörjön. Most
forró hullámokban áradt szét, perzselte Jess bőrét, és
lekívánkozott róla az alsóing és a nadrágocska. De nem merte
levenni. Így is túl sebezhető volt. Túl meztelen. Nem volt kéznél
egyik védőpajzsa sem: a merev modor, az éles visszavágás, a
hibátlan illendőség. Nem is tudta, hogy kicsoda ő valójában e
páncél alatt, és túlságosan nyitottnak, védtelennek érezte magát.
Alistair nem vette észre Jess vívódását. Levette a
nyakkendőjét, és félrehajította, aztán kibújt az ingéből is. Már a
nadrágját kezdte gombolni, amikor Jess megállította.
– Várj – mondta, és nagyot nyelt, ahogy végigmérte. Caulfield
elegáns volt ruhában, de a ruha alatt féktelen, szenvedélyes férfi
rejtőzött. Napbarnított bőre elárulta, hogy gyakran jár
félmeztelenül, és vastag, izmos karja, feszes hasa arról árulkodott,
hogy sokszor dolgozik együtt az alkalmazottaival.
Jess önkéntelenül is közelebb lépett, hogy megérintse. A
tenyerét a férfi meleg bőrére fektette, és megremegett. A szíve
hevesen vert. Micsoda erőt érzett benne! Látszott rajta a
várakozás; izmai megfeszültek. Kívánatos volt, és Jessicát őrülten
felizgatta ez a kicsattanó életerő. Reszketett a vágytól, hogy a férfi
minden energiáját az ő gyönyörének szentelje.
Alistair elkapta a csuklóját. – Szinte fáj, annyira akarlak.
– Ugyanezt érzem – suttogta Jess, és kivonta a kezét Alistair
kezéből, hogy a vállába kapaszkodjon. Végigsimította, aztán az ujjai
a férfi bicepszére siklottak. Megnyomkodta, érezte, milyen
kemény. Mint a márvány, csak testmeleg. Végig akarta cirógatni,
magába szívni az illatát, lassan, ráérősen. Vágyott rá. Jobban, mint
bármire a világon. Úgy érezte, teljesen hatalmába keríti az elfojtott
sóvárgás. Nem maradt más, csak a vágy, most, hogy Alistair
megfosztotta őt a zárkózottságától, a korlátaitól.
Caulfield keze ökölbe szorult, amikor Jess végigsimította
kemény hasizmait. – Nedves vagy már? Érezni akarsz magadban?
Jess bólintott, és érezte, hogy belül mohón lüktet.
– Hadd legyek benned – csábította Alistair. – Hadd hatoljak
beléd, hogy elélvezz...
– Még ne... – Jess átölelte, magához húzta, és még nem adta
meg magát, mert arra vágyott, hogy a férfi adja meg magát
először. Végignyalta Alistair mellbimbóját. A férfi felszisszent, és
teljes erővel megragadta a csípőjét.
– Mindjárt a falhoz szorítlak, és nem hagyok neked esélyt
ellenkezni.
– Hová lett a dicséretes önfegyelem, amit a minap tanúsítottál?
– Akkor nem voltál józan. Már az elején tudtam, hogy nem
foglak a magamévá tenni. De most... nincs visszaút. Tudom, hogy
mindjárt az enyém leszel, és túl régóta kívánlak már.
– Ó, Alistair...
– Az ördögbe is, én próbálok civilizált maradni. – Heves csókot
nyomott Jessica homlokára. – Tartózkodom attól, hogy
lenyomjalak és rád vessem magam, mint valami vadállat. De férfi
vagyok, nem is túl erényes, és pontosan tudom, milyen jó lesz ez
nekünk. Nem akarom abbahagyni. És alig várom, hogy kezdjük
már.
Jess megdermedt, a lélegzete súrolta a férfi bőrét. Összeszorult
a gyomra Alistair várakozásától. Bele is halna, ha csalódást okozna
neki. Alistair csodálatos gyönyörre számított, és ő meg is akarta
adni neki. Elkezdte kigombolni a nadrágját.
Alistair közben kihúzta a hajcsatokat, amik Jessica fürtjeit
illedelmesen féken tartották. – Érezni akarom a hajadat a
bőrömön. Meg akarom markolni, hogy tartsalak, amíg hosszan,
mélyen mozgok benned.
Jessica remegő kézzel benyúlt Caulfield alsójába, és kézbe vette.
A férfi felnyögött, és megvonaglott.
– Milyen forró vagy! – mondta Jess. Szinte perzselte. Odébb
húzta a ruhát, hogy kiszabadítsa. Alistair elfúló hangon felsóhajtott,
ahogy súlyos férfiassága Jessica kezébe került.
Jess lélegzete elakadt. Csak bámulta a vágyódva ágaskodó,
pompás hímvesszőt. Talán számítania kellett volna arra, hogy
Alistair minden porcikája lenyűgöző, de ez mégis meglepte.
Egyetlen férfival volt eddig dolga, és sosem gondolt arra, hogy
intim közelségbe kerül egy másikkal is.
Ujjai óvatosan követték a tekintetét a felfedezőútra.
Végigsimította a kanyargó ereket, melyek behálózták a merev
erekciót. Alistair teljesen felizgult. Heréi megkeményedtek, és
éppoly lenyűgözőek voltak; nagyok, ígéretesek: tanúskodtak arról,
hogy nemhiába magabiztos és arrogáns a férfi. Jess azon tűnődött,
vajon be tudja-e fogadni ezt a hosszú, vastag szerszámot tövig.
– Mondj valamit – szólalt meg rekedten Alistair. – Mondd, hogy
akarod.
– Inkább megmutatom. – Jess megnyalta a száját, és letérdelt.
– Jessica!
Izgató volt Alistair rekedt hangja, és elfeledtette a fapadló
keménységét. Caulfield mozdulatlanul állt, keze a nő hajába
gubancolódott. Zihált, és hasán verejtékcseppek csillogtak.
Jess tudta, hogy ezzel legalább gyönyört ad neki. Ajka elnyílt, és
bekapta a vastag szerszámot.
– Szent ég! – nyögött Alistair, és megremegett.
Jess nyelvére lassú előcseppek gördültek. Felnyögött, ahogy
megízlelte, és erősebben szívta, hogy újra érezhesse.
– Jessica... ó, igen... – Alistair a kezébe fogta a nő arcát, és
hüvelykujjával cirógatta. – Álmodtam már erről. Annyira
akartalak így, hogy azt hittem, beleőrülök.
Csípője előrelendült, vesszője ki-be mozgott Jessica ajkai közt.
Szép arcát szinte eltorzította a vágy, érzéki száját fájdalmas
mosolyra húzta a kéj. Talán meg is ijesztette volna Jessicát a
hevességével, ha az érintésében és a tekintetében nincs végtelen
gyengédség.
Jessica kimelegedett, ahogy visszagondolt az éjszakára, amikor
Alistair kényeztette őt a szájával, az ujjaival. Legbelül. Emlékezett
a szinte elviselhetetlen mámorra. Ugyanezt akarta adni neki, hogy
hasonló, kitörölhetetlen emlékkel ajándékozza meg. Megfogta a
csípőjét, és a másik kezével a heréit tartotta. Masszírozni kezdte,
és Alistair elfojtott egy kiáltást. Jess nyelve is kalandozni kezdett,
körbenyalta a selymes makkot, aztán végigfutott alatta.
– Istenem... – suttogta Caulfield, és hasán remegve feszültek az
izmok. – Szopj mélyebben... igen, Jess... igen, így...
Jessica megfogta a tövét, és megszorította, csak hogy érezze,
ahogy Alistair beleremeg és felkiált. Olyan lenyűgözően,
veszélyesen érzéki volt az elragadtatása... Jess összeszorította a
combját, hogy enyhítse a vágy fájdalmas sóvárgását. Érezte,
mennyire nedves már, és reszketett a vágytól. De most ezt akarta,
látni akarta, hogy Alistair elélvez, minden porcikáját figyelni
akarta, amikor végre átadja magát a közelgő mámoros
megkönnyebbülésnek. Egészen különösen érezte magát,
határtalanul, féktelenül nőiesnek, aki nem ismer szabályokat,
hanem olyan, mint maga a természet: vad és megszelídíthetetlen.
Alistair érdes ujja cirógatta az ajkát. Nagyra nyitotta a száját,
hogy befogadhassa, és ez kissé kényelmetlen is volt, de lekötötte
minden figyelmét. Benedicttel ez sosem volt ilyen. Tarley mindig
kedves és hívogató volt, szexuális kapcsolatukra a gyengéd
törődés volt jellemző. Alistair nyers volt és zabolátlan, bensőséges
a gyönyörben. Jess még sosem érezte magát ilyen közel senkihez,
sosem érzett ilyen erős, csodálatos kötődést.
– Mindjárt elmegyek – zihálta Alistair. – Ó, istenem... milyen
csodálatos a szád...
Mozdulatlanul tartotta Jess fejét, és egyre gyorsabban mozgott
a csípője, a nő pedig megmarkolta a combját, és erősebben szívta,
lázas mohósággal nyalogatta a farkát. Ő maga is majdnem
elélvezett, hallva Alistair szenvedélyes nyögését, rekedt
suttogását.
– Igen! – mordult fel a férfi, és egy pillanatra még jobban
megduzzadt, mielőtt a magva Jessica szájába ömlött volna.
Féktelen hévvel élvezett el, ugyanúgy, ahogy minden mást is
tett. Feje hátrahanyatlott, nyakán kidagadtak az erek, és
felkiáltott, ahogy megtöltötte Jessica száját. Jess tovább
masszírozta, fejte, minden csepp vágyat, éhséget mohón ki akart
belőle sajtolni magának.
Alistair testében épp csak enyhült a feszültség, máris megfogta
Jess karját, és talpra állította.
– Jessica... – felkapta, és az ágyhoz vitte.
Az orgazmustól elgyengült a térde, és szorosan a mellkasához
fogta a nőt. Azt akarta elérni, hogy Jess ugyanúgy elveszítse a
fejét, ahogyan ő tette az imént. A haja csapzott volt, a bőre
bizsergett, mintha túl szűk lenne rá, és a szája kiszáradt a
kiáltásoktól, nyögésektől.
Sosem gondolta volna, hogy létezik ilyen gyönyör. Jess úgy
szopta, mintha ki lenne éhezve az ízére, nyöszörögve szorította,
mintha bele is halna, ha nem kaphatná meg. Nem mintha Alistair
fejében akár a gondolat is megfordult volna, hogy ellenálljon. Még
akkor sem, ha süllyed a hajó.
Jess a férfi hajába túrt, formás teste vonaglott a karjaiban.
Alistair a matrac szélére ültette, és lehúzta róla az alsóinget.
Félrehajította, és a nő ziháló keblére irányította minden figyelmét.
A tenyerébe fogta, és hüvelykujjával a keményen meredező
bimbókat simogatta. Jess hátrahajolt, és a karjára támaszkodott.
Szép arca kipirult, szürke szeme egészen elsötétült. Aranyszőke
fürtjei kuszán omlottak a vállára. Alistair még sosem látott olyan
gyönyörűt, mint Jess így ziláltan, kócosan.
– Köszönöm – suttogta, és hátradöntötte a nőt, hogy a szájába
vehesse a mellbimbóját. El sem tudta mondani, mennyit jelentett
neki Jess önzetlensége. Oly sokáig vágyott rá, és most olyan sokat
kapott tőle, olyan lelkesen...
Nyelvével simogatta a kemény bimbót, és nagyon finoman
szívta. Izgatta. Hogy Jess még többet akarjon.
– Alistair... – pihegte Jessica szinte önkívületben. Már semmi
ellenállás nem volt benne, semmi óvatosság, semmi riadtság.
Alistair nem is tudta, mi történt, amitől ilyen felszabadulttá vált a
karjaiban, de ezt majd később is ráér megtudni. Most csak el
akarta varázsolni, hogy hallja, amint a nevét suttogja, miközben
elélvez.
A lába közé nyúlt, és érezte, hogy mennyire nedves. Széthúzta
selymes szeméremajkait, és két ujját becsúsztatta. Jessica nedves
volt, forró, és készen várta, hogy a férfi a magáévá tegye. Alistair
ujjazni kezdte, és összeszorította a fogát, amikor érezte a
lüktetését. Erősen szívta a mellét, aztán hirtelen elengedte.
Jess karja összecsuklott, és a nő elomlott a sötétbarna
ágytakarón, akár egy buja angyal. Alistair felegyenesedett,
megragadta Jess térdét, és széttárta.
– Gyönyörű vagy – suttogta, őrülten vágyva a rózsaszínű
puhaságra a combjai között. Azon gondolkodott, levetkőzzenek-e
egészen, de arra jutott, hogy ráérnek legközelebb, amikor Jess
már alélt a kielégüléstől.
Alistair megragadta a farkát, és lefelé irányította, hogy
érzékeny makkját a nő virágszirom puhaságú szeméremajkai közé
csúsztassa. Lenyűgöző érzés volt, és úgy megduzzadt tőle, mintha
nem is percekkel korábban élvezett volna el.
– Még mindig kemény vagy – suttogta Jessica, és felkönyökölt.
– Miattad, örökké. Egész nap benned leszek – ígérte. – És egész
éjjel.
– Ezt kíváncsian várom.
– Csak nem kihívásnak szánod? – Caulfield mosolya
kivillantotta a fogait. – Jól tudod, hogy hat rám a kihívás. Vastag
szerszámát odaillesztette a szűk bejárathoz, és behatolt, átsiklott a
kis ellenálláson, amit Jessica egyévnyi önmegtartóztatása okozott.
Jess felnyögött, ahogy magában érezte, amint kitölti, belé hatol.
Alistair visszafogott egy állatias kiáltást, és önuralmat erőltetett
magára, hogy ne vesse bele magát mohó, vad döfésekkel. Az túl
gyors lenne, és Jess nem élvezhetné ki minden percét. Azt akarta,
hogy a nő érezze, amint lassan kitölti, érezni akarta, ahogy
megvonaglik közben, azt akarta, hogy örökké emlékezzen a
mozdulatra, ahogy végre tövig hatol belé.
Erősen tartotta Jess széttárt lábát, és a szeme arra a pontra
szegeződött, ahol eggyé olvadtak. Zihálva kapkodta a levegőt,
minden idegszálával a nő selymes puhaságának lüktetésére
összpontosított. Elárasztották az érzések. Hátán és mellkasán
csörgött a verejték, látszott, mennyi erőfeszítésébe kerül az
önuralom.
– Milyen szűk – suttogta rekedten, összeszorított foggal. –
Mintha a kezed szorítana... forró és szűk...
Jessica vonaglott alatta, és az ajkába harapott, ahogy Alistair ki-
be mozgott, minden lassú lökéssel egyre beljebb. – Kérlek! Siess!
Alistair előrehajolt, és beleharapott Jess vállába. Elég erősen,
hogy nyomot hagyjon, de azért nem sértette fel a bőrét. Jessica
nyögve felemelkedett a szája felé. Ősi, ösztönös mozdulat volt,
belül pedig lüktetve, mohón szorította a makkját, csábította, hogy
legyen benne végre. Csupaszon. Semmi nem állt testük
legérzékenyebb részei közé. Alistair soha életében nem tett
magáévá egyetlen nőt sem óvszer nélkül. Csak most először. Csak
Jessicát. Mert amikor először megpillantotta, már akkor tudta,
hogy neki teremtette a sors.
Elvette a kezét Jess combjáról, és az ágyra támaszkodott, a
csípője pedig lassú ritmusban mozgott. Jess kihasználta a hirtelen
szabadságot, és a férfi köré fonta a combját, hogy mélyebben
magába húzza. Elfúlón felnyögött, a nevét kiáltotta, ahogy Alistair
végre tövig hatolt belé.
Aztán Alistair mozdulatlanná dermedt, önuralmat keresve.
Szoktatni akarta Jess testét ahhoz, ahogy vastagon, hosszan lüktet
benne. Jess tágra nyílt, csillogó szemekkel nézte. Szeme most
valóban a lelke tükre volt. Nyoma sem volt benne a szokásos
hűvös kimértségnek. Forrón lángolt Alistair alatt és körülötte.
Eltűnt minden mesterkéltség, minden távolság. Alistair még soha
nem látott ilyen arckifejezést senkin, de tudta, hogy sajátját
tükrözi: úgy érezte, teljesen megrendült, megnyílt, és nem
rejtőzhetett többé.
Amikor Jess felemelkedett, és arcon csókolta, valami feloldódott
benne, és mélységesen megrázta. Forrt a vére, hiszen hét éve erre
a pillanatra várt, de ez az egyetlen, édes csók lelassította az őrjítő
vágyat. Alistairt letaglózta ez a gyengédség a saját zabolátlan
sóvárgásával szemben. Arcát a nő arcához simította, és belélegezte
a szex, a vágy, a szeretett nő illatát. Gyönyörű, makulátlan Jess.
Az övé. Egyetlen pillantása képes lecsillapítani egy sereg nyüzsgő
embert. De a testét arra teremtette a sors, hogy őt fogadja
magába. A férfit, aki pontosan tudta, miként gyönyörködtesse a
nőket a lehető legcsodálatosabban. Önhittség nélkül is tudta, hogy
igen jó mérettel rendelkezik. Ezt is kihasználta, amikor rádöbbent,
mennyire tetszik a nőknek.
De nem a többi nőnek szánta, amit tudott. Jessicának
teremtette a sors, ahogy Jessicát neki. És kerüljön bármibe,
Alistair megfogadta, hogy ezt be is bizonyítja a nőnek.
Finoman végignyalta a fülét, és érezte, ahogy válaszul Jess belül
megszorítja. – Tökéletes – suttogta, és ahogy Jessica
visszahanyatlott az ágyra, ráfeküdt. – Egy egész két fele.
Jess megragadta a karját, és aprókat körözve mozgatta a
csípőjét, megnyalta a száját. – Kérlek – suttogta újra rekedten, a
végletekig felizgatva a férfit.
Alistair kissé felemelkedve a tenyerére támaszkodott, lassan
visszahúzódott, élvezte, ahogy Jess szorítja a farkát. Aztán
visszacsúszott, és érezte, milyen szűk ott belül. Jess dobálta a fejét,
lehunyta a szemét, de Alistair ezt nem így akarta. Azt akarta, hogy
végig lássák egymást, miközben a testük újabb vihart él át. Érezte,
hogy mindjárt elélvez, hogy a heréi megkeményednek, és a farka
lüktet, tudta, hogy nemsokára kisajtol belőle minden cseppet az
alatta vonagló nő. De hiába tudta, akkor sem tudott elhúzódni.
Mert azon a réges-régi estén Jessica megfogta magának, és örökre
megbűvölte. Visszavonhatatlanul. Alistair nem tudott mást
választani, és azt akarta, hogy Jess se tudjon.
A nő válla alá csúsztatta a kezét, tartotta a fejét, és egészen
leszorította. Ajkát Jess szájára tapasztotta, és félrehajtotta a fejét,
hogy elmélyítse a csókot. Jess átölelte a derekát, és hozzásimult.
Verejtékben úsztak együtt, nyers és forró volt az együttlétük.
Alistair mozgott. Jess vele mozgott. Közös volt a ritmus. Jess
végigkarmolta a férfi hátát, mire ő úgy csókolta, mintha bele is
halna, ha szétválna az ajkuk. A nyelve és a farka egy ritmusra
döfött, hogy megvadítsa a nőt. Meg akarta vadítani, hogy
ugyanolyan kétségbeesett őrületbe kergesse, amit ő maga érzett.
Körözött a csípőjével, kőkemény erekciója vizsgálta, érezte Jess
minden apró rezdülését. Megtalálta a pontot, amitől megremegett,
és újra meg újra ingerelte. Amikor a nő elélvezett, Alistair
felmordult, mert Jess lüktetve szorította döfködő farkát. Alig bírt
uralkodni magán, mert azt akarta, hogy először Jess elélvezzen, és
csak utána akarta megengedni magának az újabb gyönyört.
Lassított, ki-be, és felpillantott, hogy lássa az élvezetet Jessica
arcán. A nő teste most már hozzászokott a méretéhez, könnyebb
volt mozogni benne, és elárasztotta a nedvesség. Szeme mámoros
volt, ajka duzzadt, ahogy a férfi nevét suttogta. – Alistair...
Caulfield még jobban megkeményedett.
 – Te még mindig... már megint...
– Egész nap – emlékeztette a férfi, és erősebben, gyorsabban
mozgott. – És egész éjjel.
Jess ujjai a hátába vájtak, combjával szorosan ölelte a csípőjét. –
Igen. Ó, igen!
 Tizennegyedik fejezet

Jess arra ébredt, hogy határozott ujjak simogatják a karját. A

hasán feküdt, átölelte Alistairt. A teste sajgott, elnehezült, érezte a
megerőltetést. Egy pillanatig csak feküdt csendben, és azon
tűnődött, milyen furcsa egy férfi mellett ébredni. Meglepően jó
érzés volt, megerősítette az intimitást, amit a szeretkezés
kezdeményezett.
Kint már sötétedett. A kabin ablakán betűző fény már
homályosodott. Órák teltek el, és számos szikrázó orgazmus. Jess
nem is tudta, hogy a teste képes sorozatban élvezni, sem azt, hogy
egy férfinak ilyen állóképessége lehet. Bár néha Benedict is
többször magáévá tette egy éjszaka, mindig órák teltek el közben.
Alistair nem kért időt, hogy magához térjen... csak pár pillanat
kellett neki. Azt mondta, azért, mert ennyire kívánja. És persze
fiatalabb is volt, mint Benedict. Fiatalabb, mint Jessica... de Jess
erre nem is akart gondolni.
Ami inkább meglepte, az az volt, hogy a hevessége már nem
riasztotta. Hogy is riaszthatta volna, amikor ő is épp ezt érezte a
férfi iránt? A hála, amiről Beth beszélt, csak egy volt a sok érzés
közül, ami kavargott benne. Összeszorult a szíve, olyan erős
kötődést érzett iránta.
Fészkelődött egy kicsit, lábát átvetette Alistair lábán, és
megcsókolta a karját. A férfi elégedetten mormogott. – Ha tudtam
volna, hogy a szextől ilyen kedves leszel, hamarabb ágyba vittelek
volna – csillant fel a szeme.
– Egy hét nem elég hamar? – kérdezte Jess, és maga is
meglepődött, ahogy kimondta, milyen gyorsan közel engedte a
férfit.
 – De ezt a hetet évek előzték meg. – Alistair felemelte a
mellkasáról a nő kezét, és megcsókolta. – Mitől lágyult meg az
ellenállásod és mitől lettél ilyen édes?
– Nem értettem a kapcsolatunk sok vetületét. Csak azt láttam,
hogy szükségtelen bonyodalmakhoz vezetne. Fogalmam sem volt,
hogy egy özvegy számára természetes, hogy viszonyba keveredik.
A gyógyulási folyamat része, ami lehetővé teszi a nőnek, hogy férje
nélkül élje tovább az életét.
Alistair kissé erősebben szorította a kezét. – Erre ma jöttél rá?
Jess bólintott, és közelebb húzódott, félig ráfeküdt a férfira. Jól
érezte magát vele. Biztonságban érezte magát. Szabad volt. – Most
már kész vagyok élvezni ezt a viszonyt, és tudom, hogy amikor
eljön a búcsú ideje, szépen fogunk elbúcsúzni. És erősebb,
szilárdabb leszek utána.
– Tehát én a gyógyulási folyamat része vagyok neked –
tűnődött Alistair. – Mit gondolsz, mikor jön el ennek a szép
búcsúnak az ideje?
Jess vállat vont. – Fogalmam sincs. És, hogy őszinte legyek,
nem is foglalkozom azzal, mi lesz, ha vége lesz.
Máris sokat változott Alistair miatt. Nem csupán a gyógyulás
része lesz számára ez az élmény, hanem egy kaland, ami ugyanúgy
tele van lehetőségekkel, mint ez a hajóút Nyugat-Indiába.
– És ha engem foglalkoztat? – dörmögte Caulfield.
Szavainak súlyát enyhítette könnyed hangja. Ez fájt Jessnek, de
próbálta nem kimutatni. Nem a férfi hibája volt, hogy Jessica nem
tudta, hogyan kell viszonyt folytatni, de nem akarta, hogy Alistair
megbánja, hogy egyáltalán belement. – Ugyan, kérlek. Mindketten
tudjuk, hogy előbb fogsz megunni.
– Tehát, csak hogy világosan fogalmazzunk: megtartasz
szeretődnek, amíg egyikünk meg nem unja a másikat?
– Te jobban ismered az ilyen viszonyok etikettjét, mint én.
Alistair egyetlen ügyes mozdulattal hanyatt fordította Jessicát.
Fölé emelkedett, térdével széttárta a lábait, és közéjük
helyezkedett. Bőrük illata izgatóan keveredett egymással. – Ugye
tudod, hogy ezt is kihívásnak tekintem? – dorombolta. – Most
azért, hogy sose unj rám.
Jess felnézett rá, imádta, ahogy a férfi sötét haja az arcába
hullik, imádta, hogy ilyen veszélyesen csábító.
 Végigsimította a szemöldökét. – Biztos vagyok benne, hogy
hamar ráunnál egy ábrándos szeretőre.
Alistair egy gyakorlott mozdulattal odaillesztette a makkját
Jessica lába közé, és épp hogy csak a hegyével behatolt. Jess
nedves volt, teli a magvával, de mégis újra akarta. Többet és
többet akart, és ez kicsit meg is rémítette. Alistair odanyúlt,
megtalálta a csiklóját, és pihekönnyű érintésekkel körözött rajta.
Jess aléltan felsóhajtott. Sajgott, duzzadt volt, de ez sem tartotta
vissza. El akart veszni Alistair érintésében, ahogy gyönyört ad
neki. El akarta felejteni, hogy viszonyuk végéről beszéltek, amikor
ő még annyira imádja az elejét.
A férfi ajka érzéki mosolyra húzódott, de tekintete elszánt
maradt. – Akkor bizonyítsd be.
Hirtelen mozdulattal behatolt, és Jess felkiáltott a
meglepetéstől. Alistair eddig olyan óvatos volt, minden pillanatban
megállt egy kicsit, hogy legyen ideje hozzászokni az ingerekhez. De
most tagadhatatlanul, keményen a magáévá tette. Jessica
vonaglott, próbálta befogadni, ahogy vastag férfiassága mélyen
beléhatolt.
– Ábrándozz rólam. Halmozz el a figyelmeddel, és várd ki, mi
lesz belőle – biztatta sötéten.
Jess azt akarta mondani, hogy nem akarja siettetni az
elválásukat, de Alistair döfködni kezdte. Mozdulatai
gördülékenyek voltak ugyan, de sokkal vadabbak, mint eddig.
Sokkal keményebbek. Minden lökéssel tövig hatolt, és olyan
idegvégződéseket stimulált a vastag makk, hogy Jess egészen
elalélt. Karmolta a férfi hátát, és magához szorította.
Alistair a nő homlokát csókolta, aztán arcát az arcához simította,
és verejtékük összevegyült. – Most tényleg megháglak, Jess –
suttogta. – Úgy, ahogy ennyi éven át vágytam rá.
Gyengéd csókja szöges ellentétben állt rekedt hangú ígéretével.
Jess sóváran, éhesen várta. A férfi megfogta a térdét, felhúzta a
lábát, és széjjelebb tárta. A következő kemény lökésre Jess
felkiáltott, vad gyönyört élt át, ami már a fájdalom határán
lüktetett. Az ajkába harapott, hogy ne kiáltson újra.
– Hadd halljalak. – Alistair a matracra támaszkodott, csípőjét
megemelte, ahogy térdelt, és mozdulatai könnyedek voltak. Jess
lába a karján nyugodott, medencéje felfelé ívelt, teljesen
védtelenül kitárulkozott. A férfi villámgyors döfésekkel mozgott
benne, emelkedett és süllyedt a csípője, súlyos heréi gyors, érzéki
ritmusban csapódtak Jesshez. – Mondd ki, milyen jó – suttogta. –
Hogy mennyire szereted...
Jess aléltan sikoltozott. Alistair ráfeküdt, uralta a testét, és
megszűnt a világ. Minden, amit Jess tudott, elhalványult, és csak
az ösztön, a vágy, a forró sóvárgás maradt. Testének minden sejtje
ráhangolódott a férfira, aki birtoklón, hevesen a magáévá tette.
– Jess... – nyögte Alistair, és verejték cseppent le a hajából,
ahogy a csípője megállíthatatlanul mozgott. – Sosem fáradok bele.
Sosem unok rád. Ó, istenem... Nem bírok leállni.
– Ne állj le! – Jess a másik lábával átfonta a férfi csípőjét,
birtokba vette őt, és viszonozta a heves tempót. – Ne állj le!
Méhe mohón összehúzódott, az orgazmus lángként perzselte a
bőrét, és a gyönyör mintha átszakította volna a kagylóhéjat,
melyben eddig bezárkózva élt. Alistair szenvedélye mélységesen
megrázta, védtelen volt az érzelmek áradata ellen. Úgy érezte,
leomlanak benne a falak, és a szeme megtelt könnyel.
Alistair csak nézte, ahogy Jess széthullik alatta. Kék szeme
lázasan ragyogott a félhomályban. A nő hevesen megremegett a
gyönyör csúcsán, nyögött, amikor Alistair mélyebbre hatolva
körözött a csípőjével, és tökéletes mozdulatokkal ingerelte Jess
csiklóját, hogy a végtelenségig elhúzza az orgazmusát.
Jess átfonta a karjaival, és közelebb húzta magát hozzá, hogy
egy heves, édes csókban összeforrjanak. Duzzadt öle lüktetve
fogadta be Alistair vonagló férfiasságát, hívta, hogy döfködje még.
Alistair elengedte Jess lábát, megemelte, karját a válla alá
csúsztatta, és magához szorította. Csókolgatta az arcát, forró
lélegzete a fülét csiklandozta.
– Most én jövök – mordult fel. Megragadta Jess vállát, és
hevesebben mozgott. – Szoríts!
Jess a férfi verejték áztatta mellkasához szorította arcát, érezte,
ahogy a teste megfeszül. Mozdulatai édesen dörzsölték és újabb
gyönyörök felé repítették, de most ellenállt, mert át akarta élni,
ahogy Alistair közeledik a csúcshoz. A férfi egész délután csak rá
figyelt, és visszatartotta magában az állati szenvedélyt, ami pedig
végig ott tombolt benne. Most végre elengedte magát, és
hevessége, vadsága olyan érzelmeket sejtetett, melyek talán
felérnek Jessicáéval.
A nő érezte, ahogy Alistair teste megfeszül, és összeszorítja a
fogát. – Menj el bennem – suttogta, és befogadta, ahogy hevesen
mozgott a csípője, a farka. A vágy elhamvasztotta minden gátlását,
és Jess végre képes volt érzéki, szenvedélyes szavakkal az őrületig
korbácsolni a férfi vágyát. – Olyan jó ez... olyan jó...
– Az ördögbe! – szisszent fel Alistair, és megduzzadt benne.
Jess boldogan felsóhajtott, amikor érezte a forró, lüktető
magömlését. Alistair vonaglott, minden lüktetésbe beleremegett,
és megragadta Jess feje mellett az ágytakarót.
Hosszan, hevesen élvezett, a nő nevét suttogta, és úgy
dörgölőzött hozzá, mintha meg akarná jelölni az illatával.
Jess befogadta, ölelte, és Alistair ugyanazt a feloldódást élte át,
amit percekkel korábban ő is. Kikötőt talált a viharban.

A nagy kabinban Alistair nyugtalanul babrált az asztal lapján, és

Jessicát figyelte, ahogy vacsora közben a kapitánnyal társalgott.
Jess magas nyakú ruhát viselt, hogy elrejtse Alistair fogának
nyomát. A selyem szürkés-lilás árnyalata még gyászoló özvegyre
vallott. Alistairnek igaza volt, Jessicán látszott, hogy alaposan
megdolgozta. Kipirult az arca, ajka duzzadt volt a csókoktól. Szeme
ragyogott, hangja rekedt volt, kezének elegáns mozdulataiba
érzéki kecsesség vegyült. Alistair még sosem látta gyönyörűbbnek,
sem nyugodtabbnak, de örömébe valami aggodalom vegyült.
Ugyanis odavolt a nőért, úgy szerette, ahogy még soha senkit.
De Jessica sokkal összeszedettebbnek tűnt nála. Alistair jövője új
irányt vett most; minden, amit eddig bizonyosságnak tartott,
elillant: ragaszkodása agglegény mivoltához, a szabadsága, hogy
kedve szerint utazzon, a lehetősége, hogy óhaja szerint elkerülje a
nemesi társaság köreit. Most már óhatatlanul Jessicához igazította
a lépéseit, mert nem élhetett nélküle. Megrázta ez a felismerés.
Régóta tudta, hogy a sors akarata, hogy birtokolja őt, de azt csak
most értette meg, hogy meg is akarja tartani.
Nagyot sóhajtott, és beletúrt a hajába. Jess a borospohara fölött
rápillantott, és a homlokát ráncolta. Alistair türelmetlenül
legyintett, hogy elhessegesse aggodalmát.
Többet kapott ezzel a viszonnyal, mint amire számított. Jess
nagylelkűsége túlmutatott az ágyon, és azon, hogy odaadta a
testét. Nem tartott vissza semmit. Könny, mosoly, érzéki szavak...
Alistair a hátán viselte Jess körmeinek nyomát, de ami sajgott, az
nem a bőrén volt, hanem lénye legbelsőbb zugában. Jess
szeretkezés közben engedte, hogy minden érzelmet lásson rajta, és
ezzel meg is nyitotta őt. Amikor a gyönyör csúcsán magához
szorította, mintha összetartoztak volna, mélyre hatolt a lelkébe.
Most pedig ott ült teljes nyugalommal, azok után, ami köztük
történt délután. Hogy volt képes rá? Mintha nem is érintette volna
meg az egész. De az lehetetlen! Jessica nem bocsátkozott laza
viszonyokba. Nála kettős kötődés kellett: léleké és testé. Biztosan
jobban megérintette a dolog, mint amennyire látni engedi, de
tökéletes modora áthatolhatatlan pajzsként védte. Alistair viszont
képtelen volt elrejteni, hogy világa fenekestül felfordult.
A nagy kabin falai ránehezedtek. Lélegzete kapkodott, elöntötte
a forróság. Meglazította a nyakkendőjét, hogy ne érezze a
szorítást.
A vacsora mintha egy örökkévalóságig tartott volna. Nem kérte
utána a szokásos pohár bort, és amint az illendőség engedte,
távozott. Futólag Jessicára mosolygott, aztán elmenekült. A
fedélzeten megragadta a korlátot, és várta, hogy megtalálja az
egyensúlyát.
– Mr. Caulfield.
Alistair lehunyta a szemét, ahogy meghallotta Jess hangját.
Képek villantak be délutánról, és ráébredt, hogy miben hibázott.
Jessica már a lelkében volt. Nem volt menekvés. – Igen, Jessica?
– Minden... rendben?
Alistair a tengert fürkészte, és bólintott.
Jess mellé lépett, és együtt nézték a hold megnyúlt tükörképét
a vízen. – Igen csendes voltál a vacsoránál.
– Sajnálom – felelte szórakozottan Alistair.
– Szeretném tudni, mi foglalkoztat ennyire.
– Rád gondolok.
– Ó... – Jessica közelebb hajolt. – Ez nem túl hízelgő, ha közben
ilyen bánatos vagy.
– Csak merengő – javította ki a férfi, bár magában igazat adott,
valóban bánatos volt. Pedig ez sosem volt rá jellemző. A
megélhetése a múltban és a jelenben is sokban függött attól,
mennyire képes uralni az arcát. – Még nem fejeztük be a reggeli
beszélgetésünket arról, ami itt, a fedélzeten történt, és arról,
ahogyan ez hatott rád.
Jess felszegte az állát, és nagy levegőt vett. – Nem tagadom
meg a választ – magyarázta –, de fel kell tennem egy kérdést:
tényleg a múltam sötét árnyairól akarsz hallani? Bevallom, jobban
szeretném, ha romantikus fényben látnál, mintha azt gondolnád,
tele vagyok sérülésekkel, hibákkal.
– Hát csak ennyit akarsz? – kérdezte Alistair ridegen, és
gondolatban átkozta a köztük feltűnt távolságot. – Azt akarod,
hogy csak a felszínt lássam, a mélységet ne?
– Nem. – Jess lágyan a férfi karjára tette a kezét.
Alistair azonnal a tenyerébe vette.
Jess a szemébe nézett. – Sok minden van, amit tudni akarok
rólad. Mindent. – Miért?
Jessica kissé összevonta a szemöldökét. Gyönyörű volt a
holdfényben, dús fürtjei ezüstösen fénylettek, bőre ragyogott, mint
a gyöngy. Volt benne valami lágyság, amit Alistair korábban nem
vett észre. Azon tűnődött, vajon már a vacsoránál is ott volt-e,
vagy csak most, hogy kettesben voltak. Aggodalmában a
másodikat tartotta valószínűbbnek, és ettől még jobban
elkomorodott. Nem akart esendőnek tűnni.
– Mert lenyűgözöl – felelte Jess halkan. – Mert amikor már azt
hiszem, ismerlek, mindig mutatsz magadból valami váratlant.
– Úgymint?
Jess félig lehunyta a szemét, hosszú pillái árnyékot vetettek az
arcára. – Úgymint amikor átvetted a kormányt. Vagy amikor
pikniket rendeztél a fedélzeten. Vagy amikor azon az éjjelen
távoztál a kabinomból.
Alistair bólintott.
Jess az ajkát harapdálta, aztán gyorsan abbahagyta, mintha
korholta volna magát, amiért látszott rajta az aggodalom. – Nem
értem a hangulatodat. Talán megbántottalak valamivel?
– Ha még ennél is jobban rajonganék érted, a maradék eszemet
is elveszíteném. – Alistair az ujjai közé kulcsolta Jess ujjait.
Jessica mély levegőt vett, mielőtt végre megszólalt volna.
– Atyám abban hitt, hogy a gyermeket kemény kézzel kell
nevelni.
Alistair megdermedt. – Valóban?
 – Nos, elég, ha annyit mondok, hogy több verést kaptam, mint
dicséretet. – Jess megmarkolta a férfi kezét. – Ezért zaklat fel a
bántalmazás, főként, ha valaki gyermeket bánt.
Alistairt elöntötte a harag. – Hát ez volt a következmény,
amiről beszéltél a minap? Hogy vertek, ha nem megfelelően
viselkedtél? Ütlegelt az atyád?
– Visszagondolva, talán kezelhetetlen gyermek lehettem.
– De akkor türelemre van szükség, nem fenyítésre! Ezt jól
tudod.
– Ami történt, megtörtént. – Jess legyintett, de a hangja
megbicsaklott.
– De nem felejtetted el. – A férfi közelebb lépett. – Ma zaklatott
voltál. A lelkedben ott van a nyoma.
– Valamelyest igen. – Jess édesen, tétován elmosolyodott, és
Alistair csak még erősebb kötődést érzett. – De ma ráébredtem,
hogy erősebb vagyok, mint gondoltam. Hadley minden
erőfeszítése ellenére mégis csodálom a te életfilozófiádat és
problémamegoldásodat. És gátlások nélkül élvezem a
viszonyunkat.
Alistair szíve elszorult. – Lázadásból adtad nekem magad, mivel
tudod, hogy Hadley nehezményezné.
– Nem. Azért adtam neked magam, hogy ünnepeljek, amiért
Hadley véleménye nem érdekel. Már nem. Nem hiszem, hogy
érted, mekkora felismerés volt ez a számomra, hogy nem gyakorol
felettem teljes befolyást az atyám. Megőriztem az egyéniségem
egy részét, és ez a rész akart téged.
– Ez egybevág azzal a felfedezéseddel, hogy segít elgyászolnod
Tarley-t, ha szeretődnek fogadsz engem? – Alistair bánta, amiért
ilyen keserű a hangja, de úgy összeszorult a gyomra, hogy nem
tudott könnyed maradni. Ebben a kérdésben nem. Úgy tűnt,
megfelel Jess minden céljának, a legfontosabbat kivéve: hogy
elnyerje a szívét. Azt kívánta, bárcsak meg tudna elégedni
annyival, hogy segít neki elűzni a bánatot, de számára nem volt
elég annyi, hogy segítsen elfeledni Tarley-t és Hadley-t. Hiszen
Jess miatt megváltozott az élete, és merőben új utakra tévedt.
– Alistair... – Jess gyorsan elfordult, és megszorította a
hajókorlátot. A háta szálegyenes volt, a fejét felszegte. Volt a
tartásában valami dac; tiszteletet parancsoló és vágykeltő
büszkeség. – Úgy érzem, mintha azt akarnád, hogy mondjak
valamit... bármit, amitől kevesebbre becsülhetnél vagy
elfordulhatnál tőlem.
Hogy elfordulna tőle? Már a gondolat is abszurd volt. Máris
megőrült a tiszta ártatlanságért, amit az ágyban talált mellette. Ezt
ugyanúgy nem tudta elengedni, ahogy nem tudott változtatni azon
sem, hányadik fiúgyermeknek született. Egész életében küzdött
azért, hogy a függetlenségét megőrizze, és most ennek vége lett.
Nem menekülhetett. – Mit gondolsz, mi volna az, ami
kiábrándíthatna engem? Mondd el, hogy tudjam, mit kell
titkolnom előtted, nehogy te ábrándulj ki belőlem. Habár,
amennyiben az nem ijesztett el, hogy pénzért vettek meg a nők,
talán csak az ijesztene el, ha tisztes polgárként viselkednék. Talán
azért vagyok hasznos számodra, mert mihaszna vagyok.
– Hagyd abba! Nem akarom, hogy így beszélj – szisszent fel
Jessica, és éles pillantást vetett rá.
– Elnézést. Talán túl messzire merészkedtem a
mihasznaságban? Talán csak a mérsékelten elfogadhatatlanul
viselkedő szerető elfogadható számodra?
Jess kirántotta a kezét a férfi kezéből, és elfordult. – A holnapi
viszontlátásra, Alistair. Remélem, kialszod magad, és holnap
kellemesebb hangulatban talállak.
– Ne hagyj faképnél – csattant fel a férfi, és legszívesebben
visszahúzta volna. Persze sosem alkalmazott volna erőszakot,
főként az után, hogy megtudta, mit kellett Jessicának elviselnie
fiatal korában.
Jess visszafordult. – Lehetetlenül viselkedsz. Undokul. És nem
értem, miért.
– Mindig azt hittem, mindent megkaphatok, amit csak akarok,
ha elég keményen küzdők érte. Ha meghozom az áldozatokat, ha
alkut kötök az ördöggel, ha eleget fizetek... Azt hittem, minden
lehetséges, és minden az enyém. – Alistair elhallgattatta a belső
hangot, ami óvatosságra, több tartózkodásra intette. – Most pedig
itt van az, amit a világon a legjobban akarok, és tudom, hogy nincs
az a pénz, sem azok az érvek, melyek rávehetnek téged, hogy
elfogadj. Nem tudom elviselni a kiszolgáltatottságot. Elrontja a
hangulatomat, és felettébb megkeserít.
Jess összeszorította az ajkát. – Miről beszélsz?
 – Azt szeretném, ha a megegyezésünket nem időszakosnak
látnád, hanem határtalannak. Azt akarom, hogy olyan napok
végtelen sorát képzeld el, mint a mai. Reggeleket, amikor a
karjaimban ébredsz. Éjszakákat, amikor benned vagyok. Közös
kocsikázást a Hyde Parkban, keringőt velem az úri bálokban.
Jess karcsú kezét a nyakához emelte. – De boldogtalan lennél.
– Nélküled lennék boldogtalan. – Alistair összefonta a karját.
Haját összekócolta az élénk tengeri szél. Most ő érezte magát dacos
lázadónak. – Sajnálom, hogy erről nem az elején szóltam neked.
Tudom, hogy a viszonyunkról úgy beszéltem, mint ami csak rövid
időre szól. De a szándékaim... az érzéseim megváltoztak.
– Nem biztos, hogy értem, mik a szándékaid – mondta Jess
óvatosan. – Mit akarsz tőlem?
– Azt mondtad, már nem aggaszt a vége, de elkerülhetetlennek
látod. Én azt szeretném, hogy ne lásd elkerülhetetlennek.
– Azt gondoltam, úgy egyeztünk meg, hogy szeretők leszünk,
amíg egyikünk rá nem un a másikra. Mi egyebet tehetünk?
– Dolgozhatunk ezen a... kapcsolaton, ami köztünk van. –
Alistair türelmetlenül kettőjükre mutatott. – Nem kell hagynunk,
hogy elhalványuljon, hogy elhervadjon. Ha probléma merül fel,
megbeszélhetjük. Ha múlik a vonzalom, segíthetünk rajta, hogy
újra fellángoljon.
Jess megnyalta az ajkát. – És ezt a fajta viszonyt, hogy
neveznéd?
Alistair nem engedte, hogy félelme úrrá legyen a hangján.
Nyugodtan felelt: – Úgy vélem, ezt hívják udvarlásnak.
 Tizenötödik fejezet

Hester lassan iszogatta a teát, és megpróbálta a gyomrában

tartani. Bár esténként farkaséhes volt, még délutánonként is
gyötörte a hányinger. – Szerintem cserélje ki a szalagokat,
méltóságos asszonyom – mondta Pennington grófnénak. –
Próbálja meg a barnát a kékkel, és a zöldet a barackszínnel.
Elspeth a válla fölött Hesterre pillantott, aki a grófné
budoárjában ült egy kanapén. – Úgy gondolja?
A grófné ismét az ágyra terített kelmét és szalagokat
vizsgálgatta. Intett a szabásznőnek, hogy tegye, amit Hester
mondott, és bólintott. – Milyen igaza van!
Hester elmosolyodott. Eleinte kicsit értetlenül fogadta, amikor
Elspeth barátságosan, kitartóan kereste a társaságát, de aztán
rájött, hogy a grófné a leányaként tekint rá. Ez korábban Jessica
szerepe volt, és Hester élvezte az anyáskodó jelenlétét.
Megértette, hogy Elspeth csak időlegesen támaszkodik rá, amíg
visszaszokik a nemesi társaságba a vidéken eltöltött évek után.
Hester irigyelte az idilli életet a pompás Pennington-birtokon.
– Kóstolja meg a citromos süteményt – biztatta Elspeth. –
Biztos vagyok benne, hogy ilyen finomat még nem evett. Szinte
elolvad a szájában.
– Köszönöm, csodás lehet. Talán majd máskor.
A grófné a fejét ingatta, és Hesterrel szemben letelepedett egy
kanapéra. – Próbálta a gyömbérteát vagy a húslevest? Esetleg
mindkettőt? Kiválóan megnyugtatják a gyomrot, esténként pedig
ne egyen nehéz ételeket. A sós keksz is segíthet.
Hester kis hallgatás után halkan kérdezte: – Hát ennyire
nyilvánvaló?
 – Csak olyan nőnek, aki jó megfigyelő, és az elmúlt hetet szinte
állandóan ön mellett töltötte.
– Szépen kérem, legyen diszkrét.
Elspeth sötét szeme felcsillant a titok lehetőségére. –
Regmonttal titokban tartják a jó hírt? Milyen bájos!
Hester habozott, nehezen osztotta meg ezt a bizalmas
információt. – Regmont még nem tudja.
– Ó... de hát miért?
– Nagyon rosszul vagyok. Sajnos attól tartok, valami nincs
rendben. Regmont nem lenne... ő nem olyan... – Hester letette a
csészéjét az asztalkára. – Jobb lesz, ha várok, és meggyőződöm
róla, hogy minden rendben alakul.
– Ó, kedveském... – A grófné a süteményfogóval egy citromos
süteményt helyezett a tálcáról egy kistányérra. – Most elszalasztja
azon kevés alkalmak egyikét, amikor a férj bármit megtenne a
feleségéért, és bármit megad neki.
– Regmont így is túl sokat ad nekem. – De nem azt, amire
Hester vágyott. Nem a lelki békéjét. – És Jessicát is szeretném
még egy darabig megkímélni.
– Ő repesne az örömtől a jó hír hallatán.
– Igen – Hester megigazította a szoknyáját. – De talán sajnálná
magát, és már így is elég bánata van.
– Jobban fog fájni neki a titkolózás.
– Írtam neki röviddel az elutazása után. Azt hiszem, így a
legjobb. Ha nem vagyok ott, amikor megtudja, nem kell majd
uralkodnia az érzésein. Úgy reagálhat, ahogy szeretne, és amikor
újra látjuk egymást, csakis öröm lesz a szívében.
Elspeth ivott egy korty teát a süteményre. – Önök nagyon
közel állnak egymáshoz.
Hester sajgó szívére szorította a kezét. – Igen. Jessica
egyszerre a nővérem, az anyám és a legjobb barátnőm.
– Jessica elmesélte, hogy az édesanyjuk meghalt, amikor önök
még kisleányok voltak.
– Tízéves voltam, de sok tekintetben már korábban is
anyátlanok voltunk. Anyánk melankóliája lesújtó volt. Akár egy
kísértet... törékeny, sápadt és meggyötört volt.
– Sajnálom... – Elspeth kedvesen, együttérzőn mosolygott. – Az
anyaság egy ajándék. Nagy kár, hogy Lady Hadley nem
örvendhetett neki.
– Jess csodás anya lett volna. Tarley pedig csodás apa.
– Ez igaz önre és Regmontra is, ebben biztos vagyok.
Hester elkapta a tekintetét, és halványan a szabásznő segédeire
mosolygott, amikor azok távoztak a kelmékkel, melyeket a grófné
kiválasztott.
– Kedveském, nem lehetséges, hogy önt is melankólia gyötri? –
kérdezte Elspeth halkan.
– Nem, dehogy. Valójában csak felettébb gyötör a rosszullét. És
őszintén szólva, aggaszt a holnapi mérkőzés Regmont és Michael
között. Jó volna lebeszélni őket. Regmont túlságosan komolyan
veszi az ilyesmit.
– Önnek fontos Michael.
Hester érezte, hogy mélyen elpirul. Az elmúlt héten észrevette,
hogy túl sokat foglalkozik Michaellel. Kereste a társasági
eseményeken és a városban, remélte, hogy megpillanthatja.
Amikor így történt, olyan izgalom lett úrrá rajta, amitől egyszerre
szárnyalt és bánkódott. Tagadhatatlan bizonyíték volt ez, hogy
már nem érez elsöprő szerelmet a férje iránt. – Michael jó ember.
– Úgy van. – Elspeth sóhajtva letette a csészét. – Őszinte leszek
önnel. Több okom is van, hogy a barátságunkat ápoljam. Nagyon
hálás vagyok, amiért tanácsokkal segít az öltözködésben, de
másban is szeretném kikérni a véleményét.
– Megtisztelő, ha a segítségére lehetek bármiben.
– Szeretném, ha tanácsot adna, hogy kit tart megfelelő jelöltnek
Michael számára. Mivel önnek is fontos Michael, akárcsak nekem,
tudom, hogy szeretné, ha jól házasodna és boldog lenne.
– Hát persze. – Hester a grófné fürkésző szemébe nézett, és
összeszedte minden önfegyelmét, amit Jessicától tanult az évek
során, hogy elrejtse elkeseredését. Hiszen ostobaság volt azt
várnia, hogy Michael örökké agglegény maradjon.
Elspeth elbűvölően elmosolyodott. – Köszönöm. Reménykedem
benne, hogy a fiam még az év vége előtt megnősül.
– Az csodálatos volna – mondta Hester egyetértőn. – Sőt, talán
előbb is sikerrel járunk.

Kopogás hallatszott.
 Jess elmosolyodott, mert sejtette, ki lehet az. Nem is válaszolt,
az ajtó mégis kinyílt. Alistair úgy lépett be a kis kabinba, mint aki
biztosan tudja, hogy örömteli fogadtatásra számíthat.
Lélegzetelállítóan vonzó volt. Megváltozott, amióta hajóra
szálltak, és főleg az elmúlt hét óta, amióta szeretők lettek. Ragyogó
kék szeme élénkebb volt, melegebb, kedvesebb. Vonásaiban volt
valami lágyság, amitől furcsamód csak még férfiasabb lett. És a
mozgása... az a lassú érzékiség, ami csak rá volt jellemző. Mintha
Jessica megszelídítette volna benne a vadállatot. Elrugaszkodott
gondolat volt, de Jessnek tetszett.
Alistair odalépett az asztalhoz, ahol Jessica üldögélt, és
homlokon csókolta. Jess felkínálta az ajkát, és csókot lopott tőle.
– Jó estét – suttogta, és ismét repesett az örömtől a kettejük
közt kibontakozott meghittség miatt. Hasonló volt ez ahhoz,
ahogyan Tarley mellett élt, mégsem volt ugyanolyan. Alistair az
érzések sokkal színesebb, erősebb palettáját váltotta ki belőle. Fájt
a gondolat, hogy talán a házassága Tarley-vel nem volt olyan,
amilyen lehetett volna. De gyanította, hogy ami hiányzott a
házasságából, annak Alistair volt az oka. Nem is tudott róla, de a
férfi ott bujkált a gondolataiban, és elfoglalt egy szegletet, ahová
senki más nem juthatott be.
– Most már jó az este. – Alistair felegyenesedett, hóna alatt egy
bőrkötéses könyvet szorongatott.
– Ez mi?
– Munka. – Letette a könyvet az asztalra. Jess elmosolyodott,
és félretette a pennát, mellyel épp Hesternek írt levelet. – Boldog
vagyok, hogy eljöttél, annak ellenére, hogy fontos elintéznivalóid
vannak.
– Szívesebben szeretkeznék veled, de gyanítom, hogy ez most
alkalmatlan.
Jess felvonta a szemöldökét. Aznap reggel megjött a
havivérzése. – Honnan tudtad?
Alistair kibújt a kabátjából, és a szemben álló székre helyezte. –
Hogyne tudtam volna? Többször érintem a testedet, mint a
magamét. A melled duzzadt és érzékeny, és az utóbbi két napban
megőrülsz a vágytól. És vannak egyéb jelei is.
Jess szárazon elmosolyodott. – Remek megfigyelő vagy.
– Nem tehetek róla – mondta, és rámosolygott. – Nem tudom
levenni rólad a szemem.
– Te hízelgő! – incselkedett Jessica. – Sajnos valóban
alkalmatlan. De más módon talán örömet szerezhetnék neked...
Alistair leült. – Édes gondolat, de a puszta társaságod is örömet
szerez.
Jess önkéntelenül felsóhajtott, és a szíve hevesen vert. A férfi
ugyan könnyedén mondta ki ezeket a szavakat, de nagy hatást
gyakorolt a nyíltsága és a keresetlenségében rejtőző sebezhetőség.
– Nekem is a tiéd – felelte halkan.
– Tudom. – Alistair átnyúlt az asztalon, és megfogta a kezét. –
El sem mondhatom, milyen sokat jelent nekem, hogy a szextől
függetlenül is időt akarsz tölteni velem. Jess nem is tudta, miért,
de meglepte, hogy egy ilyen vonzó férfi vágyik rá, hogy a
megjelenésénél többért is becsüljék, és a szexuális vágy mellett
másért is kívánják. – Alistair...
– Nehogy sajnálj! – csattant fel a férfi, ahogy meghallotta
Jessica ellágyult hangját. – Bármit érezz irántam, elfogadom, de a
sajnálatot nem.
– Odavagyok érted.
Alistair arcáról eltűnt a szigor. – Hát ez mindjárt más.
Jess megrázta a fejét. – Nem akarom, hogy miattam szégyelld
magad. Sosem ítéltelek el a múltad miatt, és soha nem is foglak. De
ha gyűlölöd magad, amikor együtt vagyunk, jobb, ha elválnak
útjaink.
A férfi összevonta a szemöldökét. – Nézd...
– Nem. Te nézd. El kell hinned, mégpedig most rögtön, hogy
ugyanolyan méltó vagy a megbecsülésemre, mint bárki más. Ha
erre nem vagy képes, akkor, kérlek, menj.
Alistair elfojtott egy szitkot. – Nem mondhatsz ilyet!
– Dehogynem – vágott vissza Jess. – Álltathatod magad azzal,
hogy én tökéletes vagyok, de csak egy hétköznapi nő vagyok, sőt
annak is kevés, hiszen meddő vagyok. Igazságtalanságnak tartom,
hogy nem lehet gyermekem, mégis vérzésem van minden
hónapban, mintha lehetne.
– Tehát tényleg megvan a vérzésed? – kérdezte Alistair
túlságosan is könnyedén.
– Ha aggódtál, hogy nem fogok, nem kellett volna.
A férfi állta a tekintetét. – Biztos vagy abban, amit mondtál?
Talán Tarley hibája volt.
– Nem. Mielőtt feleségül vett, volt egy szeretője, aki gyermeket
szült neki.
– Talán nem tőle volt az a gyerek.
– Ha láttad volna a kisfiút, nem lennének kétségeid. Apja
szakasztott mása, akárcsak a fivéreid.
Alistair bólintott, és a könyve felé fordult.
Jessicát átjárta a jeges félelem. Ha Caulfield gyermeket akar,
mint a legtöbb férfi, akkor kapcsolatuk vége elkerülhetetlen.
Márpedig Alistair megérdemli ezt a boldogságot.
– Figyeltelek a gyerekkel – mondta a kis matrózra utalva, akit
egy héttel korábban próbált megmenteni a bántalmazástól. Alistair
felfigyelt a kis tengerészre, és vele munkálkodott a
kötélcsomózáson és hasonló hasznos dolgokon. Jess szerette nézni
őket. – Egy nap remek apa válik majd belőled.
Alistair felpillantott, hátradőlt a széken, és összefonta a karját.
Haja kicsit megnőtt, és Jessica imádta a férfi arcát keretező fekete
tincseket. Elszorult a torka, és a kezét önkéntelenül a nyakához
emelte.
– Jessica. – Caulfield nagyot sóhajtott. – Sosem tervezgettem,
hogy gyermekem legyen. Most sem foglalkoztat a gondolat.
– Ne mondd ezt! Nem tagadhatod meg magadtól önként ezt az
örömet.
– Amint tudod, a szaporodáshoz pár kell. Te vagy az első
láncszem. Ha az utolsó láncszem is te vagy, akkor ez van. Gondolni
sem tudok rá, hogy mással tervezgessek.
Jess szeme könnybe lábadt. Pislogott, elhomályosult a
tekintete. Felpattant az asztal mellől, és a sarokban álló rekesz
vörösborhoz sietett.
– Jess...
Jessica hallotta a szék súrlódását, aztán erős kéz fogta meg a
vállát, még mielőtt megragadhatott volna egy üveget.
– Innod kell, amikor hallod, miként érzek irántad? – kérdezte
Alistair, és ajka a nő füléhez ért.
– Nem. Azért kell innom, mert önző vagyok, és boldoggá tesz,
amit mondtál.
– Én akarom, hogy önzőn gondolj rám.
Jess megrázta a fejét. – A szerelem önzetlen. Vagyis annak
kellene lennie.
– Van, akinek bizonyára az is. De te és én már annyi mindent
elveszítettünk. Számunkra az a természetes, hogy elfogadjunk
egymástól.
Jessica lehunyta a szemét, és a férfi vállára hajtotta a fejét.
Alistair átölelte, és megfogták egymás kezét. – Sok testvéred van.
Nem akarsz nagy családot?
– Ha a családomról akarunk beszélni, ahhoz tényleg kelleni fog a
vörösbor.
Alistair elhátrált. Jess felkapott egy üveg bort. Mikor
megfordult, Alistair épp két poharat vett elő a kabin ajtaja mellett
álló kis ládából.
Jessica az asztalra tette a bort, és leült. Alistair lerakta a
poharakat, és kihúzta a dugót a palackból. Hagyta levegőzni az
italt, miközben leült, és fürkészőn, elgondolkodva nézte a nőt.
Jess türelmesen várt.
– Sosem gondolkodtál el azon, hogy Masterson atyai vonásai
miért oly erősek a fivéreimben, és én miért vagyok anyám
kiköpött mása?
– Ezt az áldást sosem firtattam.
Alistair kissé elmosolyodott a bók hallatán.
– Tehát ezek szerint Masterson nem az atyád – mondta végül
Jess.
– És ez téged nem érdekel – állapította meg halkan a férfi.
– Miért is érdekelne?
– Jess... – Caulfield kurtán felnevetett. – Tudod, féltem ezt
elárulni neked. Hiszen híresen ragaszkodsz a tisztességhez; azt
hittem, talán lebecsülsz majd miatta.
– Sosem tenném. De vajon a fivéreid lebecsültek? Nem érzel
fivéri kötődést Albert iránt?
– A fivéreim sosem törődtek a dologgal. Masterson azonban...
nem tudok a kedvére tenni. – Közömbös hangja mély érzelmeket
palástolt. – Már nem érdekel, de anyámat aggasztja ez a távolság
köztünk. Ha tudnám, megnyugtatnám, de ez nem olyasmi, amin én
változtatni tudok.
– Sajnálatos Masterson számára. – Jessica végre megértette,
miért nem volt hajlandó Masterson valóban támogatni Caulfieldet.
– Egy remek fiúgyermeket dob el magától.
 Alistair csodálkozva ingatta a fejét. – Meglep a nyugalmad.
Figyelmeztetlek, hogy valahányszor elfogadod egy-egy sötét
titkomat, csak még jobban megerősödik az elhatározásom, hogy
megtartalak. Úgy tűnik, nem tudok olyat mondani, amiért
elfordulnál tőlem.
Jess keblében melegség áradt szét. – Valakinek kordában kell
téged tartania.
– Erre csak te vagy képes.
– Ezt a te érdekedben remélem is.
– De kérem, hölgyem, csak nem fenyeget?
Jess szigorú képet vágott. – Mr. Caulfíeld, én nagyra értékelem
a kitartást és a hűséget.
– Én úgyszintén. – Alistair az asztalon dobolt az ujjaival. –
Hajdan azt hittem, Masterson nagyon szereti anyámat, és anyám
ezt viszonozza. Masterson megengedte neki, hogy megtartson
engem, és sajátjaként ismert el, bár emészti magát emiatt. Azért
tette, mert tudta, hogy anyám sosem bocsátaná meg, ha
kényszerítené, hogy lemondjon rólam. De most...
Alistair hangja elcsuklott. Jessica biztatta. – De most...?
A férfi felsóhajtott, és folytatta. – Igen nagy köztük a
korkülönbség, és már értem, hogy ez kihatott Masterson abbéli
képességére, hogy megmaradjon a házaséletük. De esküszöm, én
sosem hagynám, hogy te a szexuális szükségleteidet máshol
elégítsd ki, és ezt a közönyt még „szerelemnek” is nevezni... soha.
Kielégítenélek másképpen... szájjal, kézzel, gyönyört adó
eszközökkel... ahogy csak lehet. Ami az enyém, azon nem
osztozom.
– Talán egyikük sem tudta, miként beszélhetnének erről. Nem
ítélkeznék túl szigorúan.
– Ígérd meg, hogy bármiről, bármikor beszélni fogsz velem.
Ez nem volt nehéz ígéret. Alistair már a tekintetével elérte,
hogy Jessica megnyíljon neki. Benedict is ugyanígy nézett rá, de
sosem faggatta. Csendesen adta a szeretetét, és nem várt cserébe
semmit, nem voltak feltételei. Alistair többet követelt, és sokkal
átfogóbban. Ám az elfogadása is határtalan volt.
Jessica rábólintott.
Alistair a pergamenre mutatott. – Levelet írsz?
– Igen, a húgomnak. Elmesélem neki, hogy milyen az utazásom
eddig.
– Rólam is beszéltél?
– Igen.
Alistair szemében öröm csillant. – Mit mondtál?
– Ó, még nem fejeztem be.
– Olyan sok a mesélnivalód?
– Igen, és meg kell válogatnom a szavaimat. Hiszen őt
lebeszéltem rólad.
– Önző vagy.
Jess felállt, és megkerülte az asztalt. Alistair nyílt, szenvedélyes
tekintete követte. Jess a férfi vállára tette a kezét, sötét haját
odébb simította a homlokából, és megcsókolta.
– Nagy öröm, hogy a magaménak mondhatlak – suttogta,
miközben Masterson ostoba büszkeségére gondolt.
Alistair elkapta a derekát. – Vajon Londonban is ezt fogod
gondolni? – kérdezte. – Amikor talán sokan elítélnek majd a
választásodért?
– Azt hiszed, ilyen gyönge és befolyásolható vagyok?
– Nem tudom. – Alistair Jess szemébe nézett. – És azt hiszem,
te sem tudod.
Valahogy igaza is volt. Jessica mindig úgy cselekedett, ahogy
elvárták tőle. – Atyám nem értene veled egyet. Elmondaná, hogy
engem csak nagy erőfeszítések árán lehet beilleszkedésre
kényszeríteni.
Alistair gyengéden az ölébe vonta. Magához szorította. – Elönt a
harag, ha arra gondolok, hogyan bánt veled.
– Nem ér annyit. Különben is, valamelyest hálás vagyok neki.
Ami hajdan nehezemre esett, azt elsajátítottam, és könnyebb lett
tőle az életem. – Beletúrt a férfi hajába. – És látod, hogy te két hét
alatt máris lehámoztad rólam ezeket a korábbi bizonyosságokat.
– Fel akarlak szabadítani.
– És pontosan azt teszed. – Jess minden Alistairrel töltött
pillanattal egyre felszabadultabbnak érezte magát. Valahogy úgy,
mint amikor egy hosszú nap után levette a fűzőjét végre. Kezdett
kételkedni benne, hogy el tudná viselni a korábbi kötöttségeket, ha
újra rákényszerülne.
– Ez megrémít téged? Vagy lehűti a lelkesedésedet? Ha ilyen
könnyen hullok a karjaidba, nem untat, hogy nincs benne kihívás?
 – Minden pillanatban kihívást adsz, Jess. És meg is rémítesz. –
Alistair a nő keblére hajtotta a fejét. – Nem tudom, hogyan
függhetek bárkitől bármiért, de úgy érzem, függök tőled.
Jess átölelte a férfi széles vállát, és fejét a feje búbjára hajtotta.
Sejthette volna, hogy egy olyan férfi, mint Alistair, aki mindent
teljes erőbedobással csinált, az érzelmeit is ugyanilyen lendülettel
adja. De nem gondolta volna, hogy elköteleződésre vágyik, amikor
annyi nő közül válogathatna. – Bevallom, félek. Minden olyan
gyorsan változott meg.
– És olyan szörnyű ez? Előtte olyan boldog voltál? – Nem
voltam boldogtalan.
– És most?
– Nem ismerek magamra. Ki ez a nő, aki veszélyes férfiak ölébe
ül, és úgy osztogatja a szerelmét, mint egy csésze teát?
– Ő az enyém, és felettébb megszerettem.
– Hát persze, te jómadár. – Jess a férfi hajához simította az
arcát. – Édesanyád szeretett téged? Ezért tudsz talán ennyire jól
szeretni engem?
– Igen, anyám a fogantatásom és a születésem minden bánata
ellenére jó hozzám. Bármit megtennék a boldogságáért.
– Nem vágyik unokákra?
Alistair elhúzódott, és Jess szemébe nézett. – Ez Baybury
felelőssége, ő az örökös. Majd gondoskodik erről.
– És neked mi a felelősséged? – kérdezte Jess Alistair arcát
cirógatva.
– Hogy a család fekete báránya legyek, és szép, ifjú
özvegyasszonyokat csábítsak bűnre.
Jess megcsókolta, és ajkát a szájához érintve így szólt: – Én
pedig majd megpróbálom elérni, hogy az egyenes ösvényen
maradj, amit az utóbbi évek során követtél.
Alistair végigsimította a hátát. – Micsoda pár vagyunk mi
ketten! A víg özvegy és a jó útra tért csibész.
Jess gyomra összeszorult, de uralkodott magán, és meggyőzte
magát róla, hogy lesz még idő bőven a viszonyuk kegyetlen
valóságával szembesülni. Oly sok minden történt oly rövid idő
alatt. És még hosszú utat kell megtenniük együtt, hogy kiderüljön,
valóban útitársak maradhatnak-e. De addig is követni akarta a
férfit. Ha a boldogságuk csak egy ideig tart, ám legyen. Most már
késő volt megfutamodni.
Megcsókolta Alistair orra hegyét. – Akkor igyunk egy kis
vörösbort.
 Tizenhatodik fejezet

– Megbocsásson, Lord Tarley.

Michael már épp indult volna felfelé a Remington Gentlemen’s
Club lépcsőjén. Megfordult, és egy kocsist pillantott meg, aki a
kalapjával a kezében ácsorgott.
– Igen?
– Úrnőm arra kéri, szíveskedjék egy pillanatnyi időt szakítani
rá.
Michael a kocsis mögött álló, lefüggönyözött ablakú hintóra
pillantott. Szívverése izgatottan felgyorsult. Bármelyik merész
elsőbálozó lehetett ez a bizonyos úrnő, de remélte, hogy Hester az.
Bólintott, és a kocsihoz lépett. Az ajtó mellett megállt.
– Miben segíthetek?
– Michael. Kérem, szálljon be!
Lord Tarley épp csak vissza tudta tartani a mosolyát. Kinyitotta
az ajtót, beült, és elhelyezkedett Hesterrel szemben. A nő
parfümjének illata betöltötte a zárt teret. A napfény beszűrődött a
függönyön át, de valahogy mégis a titkos meghittség hangulata
lengte körül a találkozót.
És Michael biztos volt benne, hogy ezt nem csak ő érzi így.
Legalábbis így gondolta, amíg meg nem pillantotta a keszkenőt,
amit Hester kiterített az ölében. Egyszer már adott neki egy
keszkenőt játékból, mint ifjú hölgy a hős lovagnak. Milyen rég volt!
Mintha egy másik életben lett volna.
– Azért jött, hogy zálogot adjon, amit magammal vihetek a
csatába? – kérdezte Michael könnyedséget erőltetve magára.
Hester egy hosszú pillanatig csak nézte. Halványzöld, valami
sötétebb színnel szegett prémes köpenyt viselt, Michael nem látta
jól a félhomályban. De azt látta, hogy milyen törékeny és
gyönyörű.
Hester felsóhajtott. – Ugye nem tudom lebeszélni?
A szomorkás hang szíven ütötte a férfit. Mintha Hester híres
vidámságára ólomsúllyal nehezedett volna a boldogtalanság. –
Miért aggasztja ennyire egy egyszerű ökölvívó mérkőzés?
Hester a kesztyűs kezét tördelte. – Nem lesz jó vége, bárki is a
győztes.
– De Hester...
– Regmont valószínűleg játékosan kezdi majd – mondta Hester
színtelen hangon. – De ahogy kiismeri az ön képességeit, egyre
jobban fog összpontosítani. Ha nem kerekedhet felül, talán elönti a
harag. Ha így lesz, vigyázzon! Mert Regmontnak akkor már csak a
győzelem fog számítani, és lehet, hogy nem tiszta eszközökkel
próbál célt érni.
Michael megrendült, mintha arcul ütötték volna.
– Ezt senki másnak nem mondanám el. – Hester csendes
méltósággal felszegte az állát. – De gyanítom, hogy ön józanabb,
kiszámíthatóbb a ringben. Követi a sport szabályait, és attól félek,
nem számítana a legkártékonyabb csapásokra.
– Azt mondja, talán elönti a harag... ki ellen? – Michael tudta,
hogy nem áll jogában faggatózni, de nem bírta visszatartani a
kérdést. – Hester... csak nem bántalmazza önt?
– Maga miatt aggódjon – korholta Hester, és bár mosolyt
erőltetett az arcára, ez nem nyugtatta meg a férfit. – Hiszen maga
készül verekedni.
Michael valóban alig várta, hogy verekedhessen; sokkal inkább,
mint eddig. Sokkal inkább, mint akár csak néhány pillanattal
korábban.
Hester odanyújtotta a keszkenőt, de amikor Michael érte nyúlt,
gyorsan elhúzta. – Ha azt akarja, hogy odaadjam, ígérje meg, hogy
néha meglátogat.
– Zsarolás – mondta rekedten Michael, és felismerte előző
kérdésére a választ Hester kitéréséből. Forrt benne a harag. Józan
és kiszámítható? Messze volt ettől.
– Csak csereüzlet – javította ki Hester. – Mégpedig azért, hogy
a saját szememmel lássam, nem sérült-e meg.
Michael tehetetlenül összeszorította a fogát. Nem avatkozhatott
bele. Magánügy volt, hogy mi zajlik egy férj és a felesége közt.
Csak annyi eszköz volt a kezében, amennyit egy héttel korábban
megszervezett: néhány túlságosan is rövid pillanat a ringben,
amikor kedvére ütlegelhette Regmontot. – Megígérem, hogy
meglátogatom.
– Még ezen a héten – szólt Hester, és csendes korholással
összehúzta zöld szemét. – Úgy lesz. – Michael mohón elvette a
keszkenőt. A zálogot a sarkára hímzett cikornyás „H” még
személyesebbé tette. – Köszönöm.
– Kérem, legyen óvatos!
Lord Tarley bólintott, és kiszállt a hintóból. Mielőtt még
visszaért volna a Remington Club lépcsőjéhez, a kocsi elindult.

– Ne tévessze meg a termete!

Michael bemelegítésként ugrált, és most odapillantott a hang
irányába. Westfield grófja volt az, egy nőtlen nemes, aki hozzá
hasonlóan állandó kitüntetett figyelmet kapott, mint ígéretes
férjjelölt. Híresen jóképű és elbűvölő volt, a hölgyek odavoltak
érte, és a férfiak is kedvelték. – Semmi nem téveszt meg.
– Érdekes – tűnődött Westfield. Belépett a ringbe, a minden
oldalán két és fél méteres négyszögbe, melyet vonalakkal jelöltek
ki a parkettán. – Akkor örvendek, mert önre fogadtam.
– Valóban? – Michael körülhordozta a tekintetét a termen, ami
tömve volt nézőkkel.
– Igen, azon kevesek közé tartozom, akik önre fogadtak. – A
gróf felvillantotta mosolyát, melytől elaléltak a nők. – Regmont
ugyan alacsonyabb, ezért viszont fürgébb és ügyes is. Olyan
állóképessége van, amihez foghatót sosem láttam, és ezért
általában győz. Szinte mindenkinél tovább bírja. Erre fogadtak a
többiek. Hogy ön előbb kifárad.
– Úgy gondolom, ez azon fog múlni, hány ütést kap, és milyen
erőset.
Westfield megrázta sötét fürtös fejét. – Vannak, akik nem
szeretnek veszíteni, szívesebben nyernek. Én is ilyen vagyok. De
vannak, akik nem tudnak veszíteni, az önbecsülésük múlik rajta.
Ilyen Regmont. A büszkesége hajtani fogja még jóval az után is,
hogy ön már kitöltötte rajta a mérgét esetleges múltbeli
sérelmeikért.
– Csak egy egyszerű mérkőzésről van szó, Westfield.
– Ahogy ön méregeti az ellenfelét, nem hinném. Nyilvánvaló,
hogy személyes problémáról van szó. Ez nem az én dolgom. Én
csak a fogadásomat akarom megnyerni.
Máskor Michael mosolygott volna ezen a megjegyzésen, de
most túlságosan haragos volt. Azt viszont tudta, hogy hogyan
használja ki a korábban kapott tanácsokat. Regmont széles
vigyorából sejtette, hogy ellenfele teljesen biztos magában. Bár a
gróf rosszabbat is érdemelt volna, mint egy alapos verés, de
Michael tudta, hogy a megaláztatás lesz az igazi büntetés számára.
Párszor kitért Regmont puhatolózó ütései elől, aztán erőt merítve
Hester iránt érzett reménytelen szerelméből és a gonosz férj iránti
gyűlöletéből, egyetlen csapásba sűrítette minden erejét.
Regmont eszméletét vesztve elterült a parkettán, a mérkőzés
kezdete után egyetlen perccel.

– Nehéz koncentrálnom, ha így bámulsz rám. – Jess a

fedélzeten Alistairre pillantott, aki egy ládának támaszkodva ült.
Levette a kabátját, és most egyik lábát kinyújtóztatta, a másikra
papírokat támasztott, és valamin dolgozott. Jess már látta így ülni
az ágyban is, amikor olvasott vagy dolgozott, és mindig csodálta.
– Ne is törődj velem – mondta Caulfield.
Lehetetlen kérés. Hiszen ingujjban olyan vonzó és csibészes.
Fényes csizmájában, jól szabott nadrágjában tökéletesen
kirajzolódott izmos lába, és a szél úgy kócolta a haját, ahogy Jess
szerette volna.
Szép nap volt, bár kissé borult. A hűvös idő miatt Jess felvett
egy vállkendőt, de azért nem volt túl hideg. Jess feljött a
fedélzetre, hogy egy kis friss levegőt szívjon, és egy órával később
Alistair is megjelent, egy mappával a hóna alatt. Kissé távolabb ült
le, de gyakran felpillantott, és a tekintete nagyon fürkésző volt.
Jess felhorkant, majd újból a hímzésébe temetkezett.
– Csak nem horkantott egyet felém a tiszteletre méltó Lady
Tarley? – Alistair felvonta a szemöldökét.
– Úrinő nem horkant. – Jess kedvesnek találta, hogy Alistair
ilyen gyakran a közelében akar lenni annak ellenére, hogy sok
egyéb dolga van.
Barátok lettek. Szinte mindent megosztottak egymással. Jess
kész csodának tartotta, hogy két férfi is épp olyannak fogadta el őt,
amilyen volt. Nem a külsőségekért, amiket szigorú neveltetése
alakított ki, hanem a belül rejtőző nőért fogadták el, akit ki mert
mutatni előttük.
– Más úrinők talán nem – felelte Alistair halkan, hogy csakis
Jess hallhassa. – De te mindenféle kellemes kis hangot adsz.
Jess már a puszta kijelentéstől is felizgult. Egy hete nem
feküdtek le, és most, hogy a havivérzése elmúlt, Jessica szinte
elviselhetetlen vágyat érzett.
– Tessék, most te bámulsz – incselkedett a férfi, de nem nézett
fel.
– Mert túl messze vagy. Mi mást tehetnék?
Alistair azonnal felpillantott.
Jess mosolyogva felállt. – További kellemes délutánt, Mr.
Caulfield. Azt hiszem, vacsora előtt egy kicsit visszavonulok, és
lefekszem.
Visszatért a kabinjába, ahol Beth éppen a ruháit szellőztette
szorgosan.
– Isten irgalmazzon Mr. Caulfieldnek – szólalt meg a szobalány.
– A naccsága szeme se áll jól.
– Valóban?
– Ön is jól tudja – mosolygott Beth. – Évek óta nem láttam
ilyen boldognak. Kezdem szánni Caulfield urat.
– Azt mondtad, neki nemigen lehet szívfájdalmat okozni.
– Mylady, néha én is tévedhetek ám. Ritkán, de előfordul.
Jess szélesen elmosolyodott. Jólesett hallani Beth véleményét.
Elégedettségét egyetlen gondolat homályosította el: attól félt, hogy
ez a boldogság nem lesz maradandó, hogy nem fog tudni
megtartani egy olyan férfit, mint Alistair. Nem azért, mert
méltatlan hozzá, hanem azért, mert vannak nők, akik méltóbbak.
Olyan nők, akik megadják neki azt, amit Jess nem tud.
Tapasztalatot, a sajátjáéhoz hasonló kalandos lelket, és
gyermekeket...
 Levette a vállkendőjét, és elkomolyodott. Mindketten fiatalok
voltak még. Hiába ért el Alistair máris sok mindent, még évek
telhetnek el, mire úgy érzi majd, hogy házasodni akar és
gyermekre vágyik. Most még nem tudhatja, hogy ez a pillanat
eljön-e valaha, de Jess tudta, hogy el fog. Neki kellett hát helyesen
cselekednie, és felelősen viselkednie a viszonyukat illetően.
Alistair jellegzetes, erőteljes kopogása hallatszott az ajtón. Beth
halkan felnevetett, és egy ládára tette a ruhát, amin éppen
dolgozott. Széles mosollyal nyitott ajtót. – Jó estét, Mr. Caulfield.
Jess háttal állt az ajtónak, várakozásteljesen, örömmel hunyta
le a szemét, és hallotta Alistair udvarias válaszát.
Beth Jesshez fordult. – Mylady, szüksége van még rám?
– Nem, köszönöm. Ma este már kedved szerint töltheted az
idődet.
Az ajtó alig csukódott be, amikor valami koppant a padlón. Egy
pillanattal később Jessica már a kabin falához szorulva pihegett a
felajzott Alistair karjaiban. Tetszett neki ez a váratlan hevesség.
Átölelte a férfi derekát, és szenvedélyesen viszonozta a csókját.
– Vadmacska – szólt Alistair vádlón, és megcsókolta Jess arcát.
– Szándékosan megőrjítesz.
– Fogalmam sincs, miről beszélsz.
Alistair megharapdálta a fülcimpáját, és ő nevetve elhúzódott.
Megpillantotta a földre esett mappát, és megdermedt.
– Amikor már nem alkalmatlan, alaposan megfizetsz majd,
amiért így incselkedsz egy férfival, aki már egy hete kénytelen
téged nélkülözni – morgott Alistair halkan, érzékien.
– Már nem alkalmatlan – mondta Jess szórakozottan, és
lenyűgözve meredt a rajzokra, amik kicsit kilátszottak a földre
dobott mappából. – Már két napja nem.
Alistair felegyenesedett. – Tessék?
– Ez mi? – kérdezte Jessica, és a szétszóródott lapok fölé hajolt.
– Két napja – ismételte Alistair.
Jess felemelte a fekete bőrmappa fedelét, és elakadt a lélegzete.
– Szent ég, Alistair... ez lenyűgöző!
– Ami lenyűgöző, az az, hogy te mennyire nem kívánsz engem.
– Ugyan, ostobaság. Nincs olyan nő, aki ne kívánna téged. –
Jessica a ceruzarajzra meredt, ami őt ábrázolta tökéletes, finom
vonalakkal. A felső kép néhány pillanattal korábban készült a
fedélzeten, ami megmagyarázta, miért figyelte Alistair annyira
fürkészőn. – Ilyennek látsz?
– Ilyen vagy. Jess, a pokolba is, egész héten epekedtem utánad.
Ezt bizonyára te is tudod. Látod, hogy napok óta áll a farkam.
Jess finoman megérintette a rajzot. Csodaszép volt rajta, lágy
vonású, ragyogó szemű nő. Sosem látta magát ilyen szépnek. –
Igen – suttogta szórakozottan. – Nem lehet nem tudomást venni
egy ekkora szerszámról, főleg, ha a hátamat bökdösi, ahogy szokta,
amikor mellém fekszel.
– Ne tréfálj – csattant fel Alistair. – Inkább magyarázd meg,
amit mondasz.
– Valóban ilyen volnék?
– Amikor rám nézel, igen. Bizonyítani akartam neked, hogy
nem csupán a millió orgazmus miatt keresem a társaságodat. –
Jessica felállt a mappával a kezében, és nagyot sóhajtott. Átlapozta
a többi portrét, amit Alistair rajzolt róla. Lenyűgözte a férfi
tehetsége. – Semmi rejtély nem vesz körül, ugye? Ami a szívemen,
az nem is a számon, hanem az arcomon, hogy mindenki lássa.
– Nem kellene ennyire kétségbeesned miatta – lépett oda hozzá
a férfi. – Hiszen ugyanúgy tekintek rád, mint eddig.
Jess ráemelte a pillantását. – Nem igaz. Úgy nézel rám, mint
egy ugrásra kész macska. Én elolvadok, odaadom magam, te pedig
éles vagy, mint egy penge.
– Érzéki férfi vagyok – mondta Alistair nyersen. – De ez nem
jelenti azt, hogy nem lágyulok el tőled. Remélem, látod az
érzéseimet, ha nem is az arcomon.
– Igen, látom. – Jessica átböngészte a képeket, és talált
magáról egy egészen régit is. Egyértelműen fiatalabb volt, és a
papiros már elsárgult, de ami ledöbbentette, az a rajzból sugárzó
vágy volt. A szeme elsötétült és tágra nyílt, pupillája kitágult, ajka
elnyílt, mintha zihálna. A kép nyers volt, bepillantást adott a
legeslegmélyébe annak a vágynak, amit a mellette álló férfi iránt
érzett. – Alistair...
– Az éjszaka a kertben.
– Hogy kételkedhetsz a vágyamban, amikor ilyen képet őrzöl
rólam?
A férfi elvette a rajzokat, és az asztalra hajította őket. – Tényleg
megőrjítesz. Megtagadod tőlem, hogy a legmélyebb kapcsolatba
lépjek veled, csak azért, hogy így bizonyítsd az érzéseidet?
Jessica szárazon elmosolyodott. – Forróvérű vagy. A szex
neked olyan, mint az evés és az alvás.
Alistair kielégíthetetlen vágya már viszonyuk elején
meglátszott, és ez megmagyarázta, hogy fizikailag miként volt
képes prostituálni magát. A szex Jess számára mindig intim dolog
volt. Alistair számára pedig szükséglet, mint a fogmosás, és éppoly
lényegtelen érzelmi szempontból. Persze ez nem azt jelenti, hogy
Jess nem érezte a törődést az ágyában, de tudta, hogy a férfi
számára a szex valami olyasmit jelent, amit ő maga kevéssé ért.
Alistair elmondta, hogy szükségből árulta a testét, és Jess hitt is
neki, de nem azért, amit indokként elmondott. Fiatal volt, tele
vággyal, és pénzre volt szüksége, de ez mind nem jelentett
magyarázatot arra, hogy áruba bocsátotta magát. Jess gyanította,
hogy ez valahonnan belülről fakadt. Nem külső okból. Akár
Masterson miatt, akár ismeretlen atyja miatt, Alistair a saját
értékét abban határozta meg, amennyit mások fizettek, hogy
megkaphassák. Jess ezt akarta ellensúlyozni azzal, hogy
megmutatta, más miatt is értékeli, nem csak a testiség miatt. De
úgy tűnt, Alistair erre még nem állt készen. Bár könyörtelenül és
állandóan kényszerítette magukat, hogy feltárják egymás előtt a
legtitkosabb, legfájdalmasabb emlékeiket, mégis szüksége volt a nő
érintésére és vágyára, hogy tudja, értékeli őt.
Újra a falhoz szorította, és izmos combját Jess lába közé ékelte,
hogy odaszegezze. A falnak támasztotta a tenyerét, és úgy nézett
le rá. – Igencsak próbára teszed a türelmemet.
– Nem áll szándékomban – felelte Jess őszintén, és a teste
felforrósodott a heves közeledésre. – Csak annyira megérintettek
a rajzaid, és úgy csodálom a tehetséged tisztaságát, hogy belesajdul
a szívem.
Alistair homlokon csókolta. – Máshol nem sajogsz? – mordult
fel, és úgy helyezkedett, hogy térde Jess öléhez nyomódjon.
Jess egy pillanatra lehunyta a szemét, és csak élvezte a forró,
kemény test érintését, szeretett illatát. Vágya átitatta, és olyan
gátlástalanságot csalogatott elő belőle, hogy képes volt a férfi lábai
közé nyúlni, és megmarkolni a kemény, lüktető férfiasságát.
Alistair megvonaglott, és felszisszent. – Szent ég!
– Azóta akarlak, hogy először megláttalak – vallotta be Jessica,
és megnyalta kiszáradt ajkát. – És csak egyre jobban akarlak azóta
is.
A férfi szeme elsötétült a vágytól. – Akkor legyél velem mindig.
Jess simogatni kezdte a nadrágján keresztül, és nedves, forró
lett a várakozástól. – Neked lételemed a szex; úgy árad belőled,
mint valami bódító, mámorító illat. De miben lehetek én más, mint
a többi nő, aki vágyott rád, ha nem mutatom meg, hogy többet
akarok tőled, mint a testedet?
– Miféle többi nő?
Jess ezen elmosolyodott, de Alistair arca egészen komoly
maradt. – Érints meg – könyörgött Jess, és úgy érezte,
akaratlanul távolságot nyitott kettejük között.
– Még nem. – Alistair visszautasítása váratlan és izgató volt.
Jess annyira megszokta a férfi irányítását az ágyban, hogy ez a
visszahúzódás csak még inkább felizgatta. – Miért?
– Hogy égj, ahogy én égtem, ahogy én égek érted állandóan,
amikor nem vagyok benned.
Jess odahajolt, és megcsókolta a férfi állát. Belebizsergett. –
Meg akarsz büntetni.
Alistair a két tenyere közé fogta a nő arcát. – Nem. Kettőnk
közé helyezted akadályként a szexet. Vissza kell juttatnunk a
helyére.
Jess kihúzta a férfi ingét a nadrágja derekából, és megérintette
tűzforró hátát. – Elfelejted, hogy azért csalogattalak ide, hogy
elcsábítsalak.
– És közben teljesen ostobának nézel.
– Dehogy! – tiltakozott a nő. – Sőt! Kifejezetten elmésnek
talállak.
– Valóban? – Alistair a hüvelykujjával végigsimította Jess alsó
ajkát, és ez az ártatlan érintés őrületes, mohó vágyat szított. –
Hetek óta tanítgatsz szeretkezni, mégsem hiszed el, hogy
megtanultam a leckét.
Jess megmarkolta a férfi izmos hátát, és ujjai a bőrébe vájtak.
– Amikor először az enyém lettél – suttogta Alistair, és
homlokát Jess homlokához támasztotta –, megértettem, mi a
különbség aközött, amit már tudok a szexről, és aközött, amit még
tanulnom kell. Most már nem értem, hogy sikerült ezt valaha
megtennem teelőtted, és hogy hogyan is kísérelhettem meg
nélküled.
Jess lábujjhegyre állt, és hozzásimult, szorosan átölelte, és
heves érzelmek öntötték el.
– Szükségem van rád – mondta, és arcát Alistair nyakához
dörzsölte. – Elérted, hogy szükségem legyen rád.
– Nem is értem már, hogy gondolhattam az orgazmusokra ilyen
személytelenül. – Alistair combja eltávolodott Jess lábai közül.
Jess kis tiltakozó nyögéssel nyugtázta, hogy éhesen sajog az öle
a férfi érintése nélkül. – Kérlek...
Alistair felhúzta Jessica terjedelmes szoknyáit, amíg kivillant az
alsóneműje. Erősen a fenekébe markolt, hogy már szinte fájt.
Általában játékos, gyengéd volt az ágyban, de Jess akkor izgult fel
a legjobban, amikor heves volt és mohó.
Ujjai a férfi nadrágjának apró gombjaival küzdöttek.
Kiszabadította ágaskodó erekcióját, és elakadt a lélegzete, amikor
végre megmarkolhatta. Mohón simogatta a vastag erekkel
behálózott hosszát, és Alistair szavaitól teljesen felizgult.
Felajzották a rajzok is, és az, hogy a férfi ilyen szaporán követte a
fedélzetről. Mellette különlegesnek és kívánatosnak érezte magát,
és tudta, hogy teljes biztonságban van. Szabad volt, olyan lehetett,
amilyen lenni akart. Olyan vad, féktelen és merész, amilyen csak
lenni akart.
Alistair csak nézte őt sűrű, sötét pillái alól. Csípője mozgott,
előre-hátra húzta a farkát Jess ujjainak sóvár szorításában. Jessica
nedves volt, és hüvelye irigyelte a kezét.
Mintha Alistair megérezte volna, hátulról a lába közé nyúlt, és a
nadrágocska nyílásán át megfogta. – Milyen nedvesen vársz!
– Nem tehetek róla. – Ez teljesen természetes. – Alistair
hirtelen a combja alá nyúlva felemelte Jesst. Erekciója kihúzódott
a kezéből, ami tiltakozó nyögést váltott ki.
Jess érezte, hogy Alistair selymesen, forrón nyomul a nyílása
felé, és vágyódva nyöszörgött. Átölelte széles vállát, ajka a férfi
füle mögött azt az érzékeny pontocskát kereste.
– Figyelj – szólt Alistair komolyan, és lassan beléhatolt.
Jess tehetetlen nyögéssel a falnak hanyatlott. Alistair
végtelenül lassan húzta ágaskodó vesszőjére, hogy a nő apránként
érezze, amint kitölti őt.
– Istenem... – Jess lélegzete elakadt, és megvonaglott, de
Alistair erősen tartotta. Ebben a pózban alig tudta befogadni. De
mégis behatolt, és olyannyira kitöltötte, hogy a nő szinte alig
kapott levegőt. Amikor végre tövig benne volt, Jess szinte sírt a
vágytól, hogy mozogjon, hogy döfködje, hogy gyönyörködtesse.
Leírhatatlanul erotikus volt, hogy eközben mindketten teljesen fel
voltak öltözve. Alistairt nem tévesztette meg a hűvös külső. Sem
most, sem régen.
Szorosan tartotta a kabin falának támasztva. Átfogta a derekát,
a kezét odahúzta a szívéhez. Hevesen dobogott a tenyere alatt,
miközben Alistair zihálva lélegzett. – Alig kerül erőfeszítésbe.
Pihekönnyű vagy. Mondd hát, Jess, miért zakatol így a szívem?
Talán a szexcsata miatt, ami csak most kezdődik? Vagy... mert
érted dobog?
Jess a másik kezével Alistair hajába túrt. Lángoló arcát az
arcához szorította. Szólni akart, de nem jött ki hang a torkán.
– Ha lehetne, örökre így maradnék – folytatta Caulfield. –
Benned, melletted, a részedként, mozdulatlanul. Amikor
szeretkezünk, mindig küzdők, hogy visszatartsam az orgazmust,
nem akarok elélvezni, nem akarom, hogy vége legyen. Bármilyen
hosszan is tart, sosem tudok betelni vele. Bánom, hogy nem tudom
tovább elnyújtani. Miért, Jess? Ha csakis a testi gyönyört
keresem, szükségletként, mint az ételt vagy az álmot, miért
tagadnám meg magamtól?
Jess kétségbeesett, vad csókkal tapasztotta be a száját.
– Mondd, hogy érted – követelte Alistair csók közben. –
Mondd, hogy érzed te is.
– Érezlek – suttogta Jessica megrészegülve a szenvedélytől,
mint a legfinomabb vörösbortól. – Te vagy a mindenem.
Alistair szorosan tartotta, és az ágyhoz lépett.
 Tizenhetedik fejezet

Jess a matracra hanyatlott, Caulfield követte. Mindketten

megrándultak, Alistair mélyen behatolva az ágyhoz szegezte a nőt.
Jess felnyögött, bőrén verejtékcseppek gyöngyöztek. Alistair
morogva belemarkolt az ágytakaróba, és újra döfött. Erőteljesen
mozgott, feljebb tolta Jessicát a csúszós bársonyon, de megfogta a
vállát, hogy szorosan tartsa.
– Ne... – suttogta Jess a csúcshoz közeledve. Ha hagyja, Alistair
máris eljuttatja a csúcsra... újra meg újra. Kitartóan elodázza saját
beteljesülését, amíg Jessica nincs végre egészen magánkívül.
Akkor levetkőzteti a gyönyörtől magatehetetlen testét, és még
órákig folytatja, elszántan, kitartón, védtelenné téve a nőt.
Alistair megdermedt, és perzselő pillantással fürkészte. – Ne?
Jess felkönyökölt. – Hagyd, hogy én...
Alistair felegyenesedett. Gyorsan levette a mellényét,
nyakkendőjét és ingét, de közben behatolva maradt. Amikor
alsóruháját is levette, kénytelen volt kihúzódni, és felszisszent,
mert érezte, mennyire szorítja őt Jessica. Jess gyönyörködve
nézte a férfi tökéletes testét. Sosem unta meg a látványt. Alistair
nyúlánk volt és olyan izmos, hogy minden izom kirajzolódott sima
bőre alatt. Jessica tetőtől talpig végigsimogatta a tekintetével,
minden élettől duzzadó porcikáját megcsodálta. A férfi nem
mozdult, minden szégyellősség nélkül engedte, hogy nézze. Amikor
a tekintetük találkozott, Jess már odavolt a vágytól és a
megszállott szenvedélytől.
– Tökéletes vagy – suttogta, felállt, odalépett hozzá, átölelte a
csípőjét, és megcsókolta a mellkasát a szíve felett. – És
felbecsülhetetlenül értékes.
Alistair olyan hevesen viszonozta az ölelést, hogy majdnem
összetörte a nőt. – És sose kételkedj benne, hogy a tiéd vagyok.
– Akkor jó. Mert odavagyok érted. – Jessica Alistair mellkasára
hajtotta a fejét, és mélyen beszívta tiszta, férfias illatát. Alistair
szíve gyorsabban dobogott a szavaitól, és igazolták azt, amit
Jessica amúgy is gyanított: hogy a félelmei a férfira is hatnak, és
arra sarkallják, hogy úgy ragaszkodjon hozzá, mintha attól kellene
félnie, hogy bármikor kicsúszik a kezei közül. Pedig ez lehetetlen
volt, annyira kötődött már hozzá. De ezt a férfi nem tudhatta.
– Ezt gyakrabban szeretném hallani – dörmögte Alistair, és
olyan nyersen, sebezhetőén őszinte volt megint, hogy Jess
szégyellte saját tartózkodó természetét.
– Nem tudom, hogyan mondjam. – Jessica félrehajtotta a fejét,
és Alistair gombolni kezdte a ruhája hátulját.
– Nem tudod elhibázni. – Alistair megcsókolta a nő vállát, aztán
beleharapott. A fogai úgy mélyedtek bele, hogy szinte fájt. Ez a
vadság meglepte és felajzotta Jessicát. – Tarley-vel sosem
beszéltél az érzéseidről?
– Nem, ilyesmiről nem társalogtunk. Csak tudtuk, ismertük az
érzéseinket egymás iránt.
Alistair megfordította a nőt, hogy kilazítsa a fűzőjét. – Nekem
ennyi nem elég.
– Túl erős ez... túl gyors nekem – vallotta be Jessica
megrendültén. – Nem tudom magam visszatartani. Beleszédülök.
Megrémít, amit irántad érzek, és úgy gondolom, téged is megrémít
ez az intenzitás.
– Beszélj a félelmeidről, ahogy én teszem.
Jess lehunyta a szemét, és tudta, hogy nagyon sok mindent
nem tud még a férfiról. Csak a saját hibája volt, hogy nem ismerte
az eseményeket, melyek formálták Alistairt, hiszen nem
kérdezősködött, Caulfield viszont igen. Jessicát arra nevelték, hogy
ne faggatózzon, de ha igazán boldoggá akarja tenni a férfit, akkor
ezen túl kell tennie magát.
– Megpróbálom. Te habozás nélkül beszélsz az érzelmeidről. –
Közben lehullott róla a ruha. – Irigylem ezt a könnyedséget.
Alistair most már ismerős mozdulatokkal vette le Jessicáról a
fűzőt, az alsóinget és a nadrágocskát.
 – Voltál valaha... – Jess megköszörülte a torkát. – Bizonyára
volt valaki, aki fontos volt neked...
– Úgy gondolod?Jess a válla fölött a férfira nézett. Alistair várt,
és Jess végre megértette, mire. Arra volt kíváncsi, miért állította
le, tudni akarta, mit szándékozik tenni. – Feküdj az ágyra.
Alistair kecses mozdulatokkal engedelmeskedett. Félig
feltámaszkodva elnyúlt a párnákon, hosszú lábait kinyújtóztatta,
és egyáltalán nem feszélyezte a meztelensége. Jessica az ágy
széléhez lépett, és azon gondolkodott, hol is kezdje. Alistair
erekciója csábító volt, vastag és kemény, ahogy a köldöke felé
ívelt, de ő minden porcikáját imádta.
– Ki volt ő? – kérdezte Jess, és hirtelen féltékeny lett arra a
nőre vagy nőkre, akik a múltban így láthatták Alistairt.
– Nagyon biztos vagy ebben.
– Nem Luciusként kezdted a szexuális tapasztalatokat gyűjteni,
úgyhogy bizonyosan nem én vagyok az egyetlen nő, aki ismeri
Alistairt az ágyban.
A férfi megmarkolta magát, és lassan fel-le mozgott a keze, félig
lehunyt szeme pillantásában kihívás csillant.
– Szégyentelen vagy – suttogta Jess rekedten, és az ágyra
telepedett.
– Te pedig meztelen. Sajog érted a farkam.
Jess forrón és nedvesen várta. Már nem az orgazmus küszöbén,
de Alistair egy pillanat alatt vissza tudta volna repíteni oda.
Amikor érte nyúlt, Jess megrázta a fejét. – Feküdj nyugodtan,
és csak hagyd magad.
– Feküdjek nyugodtan? Észnél vagy?
– Ha kell, meg is kötözlek. – Jess... az ördögbe – mordult fel a
férfi. – Hét napja! Majd később játszadozunk, amikor fogékonyabb
leszek rá.
Jessica kézbe vette, és a lélegzete is elakadt, hogy mennyire
forró és kemény. Alistair erei kidagadtak a nyakán, és
összeszorított foggal élvezte a nő érintését, ami sokkal gyengédebb
volt, mint a sajátja. Jess megnyalta a száját.
– Ne – mordult fel Caulfield. – A száddal most ne, túl hamar
elélveznék.
– Hát jó. – Jessica felült rá, lábát átvetette, és az ágaskodó
erekció fölé helyezkedett. Kicsit tiltakozott, amikor Alistair
derékon ragadta. – Ne fogj meg.
– Az ördögbe is! Hogy gyönyörködtethetnélek, ha hozzád sem
érhetek?
A nő elmosolyodott. – Épp ez a lényeg.
Alistair már tiltakozott volna, de nem jutott szóhoz, mert
Jessica ráereszkedett széles, duzzadt makkjára. Halkan felnyögött,
combja megremegett, és végtelenül lassan tövig magába fogadta. A
behatolás fokozatos volt, lüktető, és Jessica egész teste
beleremegett. Alistair teste ívben megfeszült, megragadta a nőt, és
a keblei közé fúrta a fejét.
A csípője mozgott, körzött, és mozdulatlanul tartotta a nőt,
ahogy mélyen belefúródott, kereste és megtalálta azt az érzékeny
pontot, ami megőrjítette.
– Feküdj nyugton – nyögte Jessica, és küzdött önző vágyával,
ami arra sarkallta, hogy engedjen Alistair érzéki hozzáértésének.
– Hadd juttassalak a csúcsra – suttogta a férfi. – Engedd,
hogy... – Még ne! – Jess megremegett, mert Alistair úgy nyomta
oda a csípőjét, hogy pont Jess csiklójára nehezedjen a nyomás. –
Állj le! Megígérted!
Alistair szitkozódva abbahagyta, teste olyan forró volt, hogy
szinte lángolt. – A pokolba, Jess, mit teszel velem?
– Én akarlak téged a csúcsra juttatni – Jessica lefejtette
magáról a férfi karját. – Nézni akarlak közben.
Alistair nyögve a párnára hanyatlott. Lehunyt szemmel a
hajába túrt.
Jess fölé hajolt, és ajkát a férfi ajkára tapasztotta. Hiába mondta
Alistair, hogy együtt átélt orgazmusaik mennyire bensőségesek
voltak, mégsem osztozott rajtuk. Nem igazán. Először úgy
megdolgozta Jessicát, hogy már félájult volt a gyönyörtől, és csak
aztán élvezett el, arcát a nő nyakához fúrta vagy a hajába temette,
és szorosan ölelte, de rejtőzött előle. Még amikor Jess a szájával
kényeztette, akkor is hátrahajtotta a fejét, elfordította az arcát.
A két tenyere közé fogta Jessica fejét, hogy úgy tartsa, ahogy
csókolni akarta. Nyelvével simogatta a nyelvét, és beszívta ziháló
lélegzetét. Jess végigbizsergett. Mellbimbója megkeményedett,
szinte könyörgött, hogy érezhesse. Alistair csókja leírhatatlan volt,
szívszorítóan érzelmes. Végtelen szenvedéllyel csókolta, úgy
tapadt az ajkára, hogy érzékien nyalogatta közben.
 Jessica érezte magában, ahogy még keményebb és duzzadtabb
lett. Megremegett a gondolattól, hogy Alistair már a csókjuktól
elélvezne. De a férfi elhúzódott, küzdött az elkerülhetetlen
végkifejlet ellen.
Jess elkapta a kezét, odébb húzta, és felegyenesedett.
Egymásba kulcsolta az ujjaikat, felemelkedett, és fel-alá csúszkált
a férfi kemény farkán. Selymesen, nedvesen. Lassan ereszkedett,
a férfi karjára támaszkodott, és nem engedte, hogy Alistair elrejtse
az arcát.
A férfi felszisszent, szeme sötét zafírként ragyogott. Kipirult,
ajka duzzadt volt a csókoktól, fekete haját összekócolta a nő
érintése. Jess még sosem látott ilyen gyönyörűt.
Belesajdult a szíve. Újra megemelte a csípőjét, majd
leereszkedett, és hallotta a sikamlós cuppogást, ami tanúskodott
tomboló vágyáról. A pillái alól figyelte a férfit, ki akarta ismerni a
gyönyörét, hogy tudja, milyen gyorsan mozogjon, milyen mélyen
fogadja be, milyen szögben élvezi a legjobban, mitől gyöngyözik
verejték az arcán.
– Szent ég! – szisszent fel Alistair, amikor Jessica hirtelen
ereszkedett rá, és az egész teste megvonaglott. Mélyen benne járt,
tövig hatolt belé. Kézzelfogható volt a feszültség, ami átjárta erős
testének minden porcikáját.
Jess szorosabban markolta a kezét, és istenigazából
meglovagolta, gyorsan, erősen, belefeszülve a mozdulatba, amikor
felemelkedett, és ellazulva lefelé. Olyan mélyen fogadta magába,
hogy Alistair feje hátrahanyatlott, lába vonaglott.
– Várj! A pokolba! Lassíts! – Alistair megpróbált felülni.
– Engedd – suttogta elfúlón Jessica, és maga mögé nyúlt, hogy a
férfi kemény, súlyos heréit simogassa. – Majd megtartalak.
– Jess! – Alistair kirántotta a kezét a nő kezéből, és megragadta
a csípőjét. Mozdulatlanul tartotta, és csak ő mozgott, gyors
döfésekkel ostromolta. Jessica belekapaszkodott, és nem volt más
választása, mint engedni.
Alistair vadul felmordult, és elengedte, amikor elélvezett. Karja
lehanyatlott, és az ágytakarót markolta. Egész teste megfeszült,
hátát megemelte, nyaka meghajlott. Döbbenetesen erős sugárban
élvezett, és közben Jess nevét zihálta.
– Igen! – biztatta a nő, és tovább lovagolt, késleltetve saját
élvezetét, hogy egészen átélje a férfiét. Lenyűgözte ez a kéj, és
boldoggá tette, hogy Alistair most ilyen erősen átéli az aktust, amit
régebben személytelennek talált és lenézett. – Istenem... de
gyönyörű vagy...
És milyen sebezhető. Milyen tehetetlen. Érzelmek sora
váltakozott az arcán: fájdalmas eksztázis, sóvárgás, szerelem...
még harag is.
Alistair megfordult, és az ágy szélére gördítette Jessicát. Mielőtt
a nő magához tért volna, már rá is vetette magát, vastag farka
addig dörzsölte, amíg a már eleve felajzott testből kihozta a
gyönyör csúcsát. Jessica felsikoltott, vonaglott, Alistair hátába
kapaszkodott, és egészen széttárta a combját, hogy teljesen,
egészen befogadja.
Ajkuk egymáshoz tapadt, eltompítva a hangokat, miközben
együtt élveztek el.
Szeretlek, suttogta Jessica a mámoros csókba. Már nem tudta
és nem is akarta visszatartani a szavakat, sem a mögöttük lüktető
érzelmeket.
Alistair válaszul magához ölelte, és úgy szorította, hogy szinte
összetörte. Alistair úgy érezte, életét hullámok rázták meg,
akárcsak a hajót. Ujjai Jessica dús hajába gabalyodtak, és semmi
más nem járt a fejében, mint az az egyetlen szó, amit... mintha az
előbb hallott volna a nő ajkáról.
Tapasztalatból tudta, hogy a nők egy erős orgazmus alatt
képesek ilyesmit suttogni, és nem is kell törődni a dologgal később.
Tudta, hogy Jess megrészegült saját nőiségének hatalmától, mert
végre megértette, milyen könnyen elvarázsolja, szétzilálja a férfit.
Amikor vele volt, nem tudott ellenállni... elképzelni sem tudta,
hogyan tehetné.
Jessica most csendesen bújt hozzá, lassan elcsitult bennük a
forróság, és megnyugodott a lélegzésük. Alistair végre egészen
kimerült, most nem terelte el a figyelmét a vágy a felkavaró
érzésekről.
Miért nem mond semmit Jessica? Miért nem mondja ki újra?
Caulfield végül maga törte meg a csendet, hogy ne essen
egészen kétségbe. – Szexuális tapasztalataimat úgy szereztem
eleinte, mint a legtöbb serdülő fiú: bárki megfelelt, aki csinos volt
és hajlandó.
 – Szent ég! – nevetett fel Jessica. – Gondolom, a nők
szégyentelenül futottak utánad.
Bár ez így volt, Alistair nem említette, mert nem akarta, hogy
Jess feleslegesen féltékeny legyen. – Legidősebb bátyám, Aaron
egy éjjel elvitt mulatni. Majdnem tizenöt éves voltam, és
szerettem volna én is olyan nagyvilági lenni, amilyennek őt láttam.
Végül egy félvilági nő házában találtuk magunkat egy
összejövetelen.
Jessica felkapta a fejét, és rámeredt. – Tizennégy évesen?
– Majdnem tizenöt – javította ki Caulfield. – És nem voltam
már túlságosan ártatlan. Igazán sosem lehettem az. Tudod, anyám
már rég kénytelen volt elmagyarázni, miért nem bír engem
elviselni Masterson.
Jessica a férfi hasára tette a karját, és ráhajtotta a fejét. – Ő az
egyetlen, aki így érez irántad.
Alistair végigsimította a nő finom vonalú állát. – Az
összejövetelen jelen volt egy kurtizán is. Megakadt rajtam a
szeme, és az enyém is rajta.
– Hogy nézett ki?
– Karcsú volt és szőke. Törékeny, világoskék szemű. Attól
függően, hogy milyen kedve volt, a szeme néha szinte szürkének
tűnt.
– Ó... – Jess tekintete elborult. – Micsoda szerencse, hogy pont
a zsánered vagyok.
Alistair visszatartotta a nevetést, mert tudta, hogy csak
megharagítaná vele.
– Valójában épp miattad lett ez a zsánerem, ugyanis pont két
héttel korábban láttalak először. Ő csak véletlenül illett a képbe.
Jessica zavartan összehúzta a szemét, aztán kifejező arcára kiült
a felismerés.
– Attól tartok, az a nő gyenge másolat volt – folytatta Caulfield,
és tekintete a távolba révedt Jess válla fölött. – Korántsem volt
olyan finom hölgy, mint te. Réges-rég nem tudott már senkivel
törődni, csak magával, és ez nekem megfelelt. Nem kellett
kedvelnem ahhoz, hogy meg akarjam hágni. Jess összerezzent a
nyers szavak hallatán.
– Kis ideig ideális viszony volt. Elűzte az unalmát, hogy
oktathat, miként kell a nővel bánni az ágyban, én pedig lelkes diák
voltam. Megtanított, hogy az aktus részleteivel foglalkozzam,
valószínűleg azért, hogy ne kezdjek el érzelmeket táplálni iránta.
– És így is lett?
– Tulajdonképpen igen – Alistair megvonta a vállát. – Talán
nem eléggé, mert egy nap, amikor megérkeztem hozzá, ott
találtam egy ismerősét. Egy másik kurtizánt. Azt akarta, hogy
mindkettőjüket kiszolgáljam, és meg is tettem.
Jessica átölelte, becsúsztatta a karját a résbe a férfi háta és az
ágy támlája között.
– Aztán már nem egy barátnője jött, hanem kettő, és ő néha
nem is vett részt, csak nézte. Voltak más férfiak is, mert néha
egyszerre több farkat is akart.
– Szent ég! – suttogta Jessica. Elsápadt, és elkerekedett a
szeme. – Miért jártál oda? Miért nem hagytad magad mögött a
kurtizánt és azt a fertőt?
– Hová mentem volna? Haza? Anyám és Masterson közt
hatalmas felszültséget okozott a jelenlétem. Mindig rossz volt
anyámnak, ha ott voltam. De sosem cselekedtem akaratom
ellenére. Jessica, ez számomra nem volt förtelmes. Annyi idősen
szinte folyvást állt a farkam, és annak a kurtizánnak az ágyában
kielégülésre találtam.
Alistair hangja könnyed volt, de Jessica felismerte a benne
rejtőző érzéseket. Arcát a férfi hasához simította, odadörgölőzött a
lefelé futó, sűrű pihékhez. – Nem lett volna szabad ilyen
akaratosnak lennem – suttogta. – Bocsáss meg!
Alistair felhorkant. – Ne kérj bocsánatot, amiért életem
legcsodálatosabb orgazmusával ajándékoztál meg.
Jess elhúzta a karját, és feljebb csúszott. – Az eddigi
legcsodálatosabbal – javította ki, átvetette a lábát a csípőjén, és
átölelte a vállát. – Mostantól csak arra fogok törekedni, hogy egyre
jobb és jobb legyen, minden alkalommal, amikor szeretkezünk.
Alistair farka megvonaglott, de Jess kifacsart belőle minden
erőt.
– Még ne – suttogta a fülébe. – Most csak hadd öleljelek át,
ahogy ígértem. Nem kell mindig szexszel kimutatnod az érzéseidet
felém.
Alistair szívét szinte fájdalmas gyengédség öntötte el. Könnybe
lábadt a szeme, kiszáradt a torka. Kezét az ágyra támasztotta,
hogy palástolja remegését.
– Ő volt az egyetlen nő, aki fontos volt neked? – kérdezte Jess
nekitámaszkodva.
– Hát, nevezhetjük így is.
– Hogy neveznéd? Vágynak?
– Nem is tudom. Csak azt tudom, hogy sosem volt ilyen.
– De voltak nők, akik szerettek téged. – Ez nem kérdés volt,
hanem kijelentés.
– Meg is bánták. Több a hátránya, mint az előnye.
Jess masszírozgatni kezdte Alistair nyakát, érezte az izmok
feszültségét. – Nem kell szégyellned, amit tettél.
– Nem tudod, mit tettem.
– De ismerlek. Szeretlek, és nem fogom megbánni.
Alistairt megrémítette, hogy mennyire megrázták Jessica
szavai. Most már egészen közel érezte magához a nőt, és Jessica
mindent látott, amit ő addig olyan ügyesen rejtegetett.
Nem akarta, hogy lássa...
– Ebben sem lehetsz biztos – mondta élesen.
– Bíznod kell bennem, Alistair. Hinned kell nekem. – Jessica
ölelése lazult. Elhúzódott, mintha engedni akarná, hogy a férfi
visszavonuljon.
Igazság szerint Alistair gondolt is rá, hogy megtegye. Élete
során sok olyat tett, amitől elfogadhatatlanná vált a személye...
már születésének körülményei miatt sem volt méltó Jessicához.
Jess sokat szenvedett, hogy olyan kifinomult, nemes, feddhetetlen
asszony legyen, amilyen volt. És ha udvarol neki, akkor
tönkreteszi a társadalmi megítélését, ami oly fontos a számára. Ha
tehetné, egyszerűen fogva tartaná az ágyában, az egyetlen helyen,
ahol tudta, hogy mindent elfeledtethet vele, amíg gyönyörködteti.
Magához vonta, és uralkodott magán, hogy viharos érzéseit
gyengéden tudja kifejezni. Jessicának gyengédségre, védelmezésre
volt szüksége, ő pedig olyan volt, mint egy faltörő kos, folyton
megpróbálta áttörni a védelmi vonalait, melyeket a nő a
gyermekkori bántalmazás következtében emelt. – Bízom benned
– dörmögte Alistair. – Hiszen mindent megosztok veled, nem?
– Minden rosszat elmondasz magadról – nézett fel Jessica. – És
olyan dacosan mesélsz, mintha arra szólítanál fel, hogy forduljak el
tőled. Jobb most, mint később. Minden egyes nappal jobban
ragaszkodtak egymáshoz. Alistair úgy érezte, hamarosan levegőt
sem kapna Jess nélkül. Néha már most is így érzett.
Jess megcsókolta a szája sarkát. – Maradj mellettem, és
melletted maradok.
– Te vagy minden vágyam. – Alistair felnyögött, ahogy Jess
teste hullámozni kezdett rajta.
– Bizonyítsd be – suttogta a nő.
Alistair szokásához híven elfogadta a kihívást. Ismerte saját
erősségeit: el tudta hallgattatni a lelkiismeretét, jól értett a
pénzkereséshez, vonzó volt, és mesteri volt az ágyban. Ez ugyan
kevés volt egy olyan nőnek, mint Jessica, de Caulfield mindent oda
akart adni neki, remélve, hogy elég lesz valahogy, és hogy sikerül
őt megtartania.
 Tizennyolcadik fejezet

Hester megállt a hálószobája ajtajában, és alvó férjére nézett. Az

elmúlt héten Regmont gyakran jött hozzá, hogy az ágyában
csillapítsa kínjait. Hester megpróbálta vigasztalni, magyarázta
neki, hogy senki nem törődik már az egy héttel korábbi ökölvívó-
mérkőzéssel, hogy szó sincs megaláztatásról, de hiába mondott
bármit, férje nem nyugodott meg. Hester elfáradt a sok
erőfeszítésben, és elkeserítette Regmont gyengesége is, és saját
esendősége is iránta. Minden sötét gonoszsága ellenére sem tudott
volna rosszat kívánni neki.
Legnagyobb kudarcának érezte, hogy nem tudta megmenteni a
hajdan szeretett férfit a saját démonaitól. Nem tudta megmenteni
a szerelmüket sem, mely elfonnyadt és haldoklóit. Ez fájt ugyan,
de Hester már nem tudott energiát, szeretetet szánni a férfira, aki
ezt nem fogadta el és nem értékelte. Most már a gyermekre is
gondolnia kellett, az apró lényre, akinek szüksége lesz Hester
minden idejére, törődésére, szeretetére. Az erőre, melyet eddig
nem lelt magában, de most a benne növekvő gyermek miatt
sikerült rátalálnia.
Kihúzta magát, és az ágyhoz lépett.
Regmont elbűvölő is tudott lenni. Jóképű volt és sármos.
Szellemes volt, és mindent könnyedén megtanult. A nők imádták,
a férfiak tisztelték. De ő semmi jót nem látott önmagában. Sajnos
apja megalázó, lekicsinylő szavait hallotta állandóan, mint belső
hangot, és ez elnyomott minden dicséretet. Úgy érezte, nem
érdemel szeretetet, és ezeket az érzéseket úgy vezette le, ahogy
apjától látta: erőszakkal.
Hester már nem keresett mentséget számára. Regmont
teljesen uralkodni akart rajta, ellenőrzése alatt akarta tartani,
manipulálni. Még azt is előírta volna, milyen ruhát viselhet és mit
ehet. Dühkitöréseit az italra fogta, és néha a feleségére is. Ha nem
tudta elfogadni saját felelősségét, nem volt esély a változásra.
Hesternek most már gyermeke biztonságára kellett gondolnia.
Ahogy közelebb lépett, Regmont mocorogni kezdett, izmos
karja átnyúlt az ágyban Hester térfelére. Érezte, hogy nincs ott, és
felemelte a fejét. Amikor meglátta, lassú, álmos mosolyra húzódott
az ajka. Hester alig érezhetően megremegett. Regmont
tagadhatatlanul vonzó volt meztelenül, kócosan. Egy angyal arca
mögött rejtőzködtek a démonok, melyek uralkodtak rajta.
Regmont a hátára fordult, és felülve a faragott ágytámlának
dőlt. A takaró a csípőjéig fedte, izmos mellkasa és hasa kilátszott. –
Szinte látom, ahogy forognak a fejedben a fogaskerekek – mondta.
– Min tűnődsz ennyire?
– Mondanom kell valamit neked.
Regmont az ágy széle felé fordult, és felállt. Cseppet sem
szégyellte meztelenségét. – Azonnal osztatlan figyelmet szentelek
neked... csak egy pillanatot várj.
Megcsókolta a felesége arcát, és az éjjeliedényhez sietett, ami
egy paraván mögött állt a sarokban.
Amikor visszatért, Hester megszólalt. – Állapotos vagyok.
Regmont olyan hirtelen torpant meg, hogy majdnem felbukott.
Tágra nyílt a szeme, és elsápadt. – Hester! Szent ég...
A nő nem is tudta, mire számított, de nem erre a szörnyű
dermedtségre. – Remélem, boldoggá tesz a hír.
Regmont nagyot sóhajtott. – Hát persze. Bocsáss meg, kissé
meg vagyok hökkenve. Azt hittem, talán a nővéredhez hasonlóan
te is meddő vagy.
– Talán ezért dühödtél meg rám sokszor? – És akkor milyen
dühös lenne, ha megtudná, hogy Hester évek óta aktívan tett róla,
hogy megelőzze a terhességet... Már ettől a gondolattól is
megrettent.
– Megdühödtem? – Regmont elvörösödött. – Ne kezdj vitát.
Ma ne.
– Sosem kezdek vitát – felelte Hester közömbösen. – Gyűlölöm
a veszekedést, jól tudod. Gyermekkoromban bőven kijutott belőle,
meggyűlöltem egy életre.
 Regmont kék szeme veszedelmesen megvillant. – Ha nem
ismerném jól a gyengéd természetedet, most azt gondolnám,
szándékosan provokálsz.
– Azzal, hogy elmondom az igazságot? – Hester szíve riadtan
kalapált, de nem adta meg magát. – Csak beszélgetünk, Edward.
– Nem tűnsz boldognak, amiért gyermeket vársz.
– Boldog leszek, ha tudom, hogy a gyermek biztonságban van.
– Mi a baj? – Regmont a kanapéhoz lépett, melyre előző este a
köntösét terítette. – Látott már a doktor?
– Csak reggeli hányinger szokott kínozni, ez teljesen normális.
Azt mondták, eddig minden rendben alakul. – Hester legyőzte a
késztetést, hogy felszegje az állát, mert tudta, hogy a csendes
kihívás felbőszítené a férjét. – De vigyáznom kell magamra, és
kerülnöm kell a s-sérülést.
Regmont összeszorította a fogát. – Hogyne.
– És többet kell ennem.
– Én is mindig ezt mondom neked.
– De úgy nehéz enni, ha fájdalmaim vannak. – Regmont ajka
elfehéredett, de Hester erőt vett magán, és nem törődött a
figyelmeztető jellel. – Erre gondolva, szeretnék az évad végéig
visszavonulni vidékre. Az évad végén csatlakozhatsz hozzám.
– De hát a feleségem vagy! – Regmont haragosan rángatta
köntöse övét. – Mellettem a helyed.
– Ezt jól tudom. De a gyermekre is gondolnunk kell.
– Nem tetszik a hangod, sem az, hogy úgy beszélsz, mintha én
valamiképp veszélyt jelentenék a saját gyermekemre!
– Te nem – hazudta Hester önvédelemből. – Hanem a szesz,
amikor iszol.
– Nem fogok inni. – Regmont összefonta a karját. – Ha nem
tűnt volna fel, közel három hete egy kortyot sem ittam.
Már korábban is megtörtént, hogy a gróf huzamosabb ideig
nem nézett a pohár fenekére, de aztán valami miatt mindig újra
visszaesett. – Talán túlzás, hogy bármit megteszek a
gyermekünkért?
– Itt maradsz! – csattant fel Regmont, és az ajtóhoz lépett, ami
elválasztotta a hálószobájukat. – Egy szót se többet erről az
ostobaságról, hogy elutazol.
Az ajtó becsapódott. A vitának ezzel vége is lett.
 – Milyen remekül festesz! – áradozott Elspeth, ahogy lefelé
sietett a lépcsőn a látogatóknak fenntartott előtérbe. – Ma melyik
szerencsés elsőbálozó örvendhet a látogatásodnak?
Michael abbahagyta a babrálást makulátlan nyakkendőjével, és
a tükörben megkereste anyja tekintetét.
– Jó napot, anyám.
A grófné felvonta a szemöldökét, mert fia felvette a kalapját a
kis asztalkáról, de nem mondott semmi többet. A délutáni napfény
beszűrődött a kétszárnyú ajtó feletti ívelt ablakon át, és
megcsillant a márványpadlón. Ez a szűrt fény sokkal fiatalabbnak
láttatta Elspethet virágos ruhájában.
A grófné elmosolyodott. – Lady Regmont segített
összeállítanom az elsőbálozók listáját. Nagyon figyelmes, jó
összeköttetésekkel rendelkezik, és nagyon szeretné, hogy jól
házasodj.
Michael megdermedt. Hirtelen szűknek érezte tökéletesen
szabott, kék kabátját. – Örvendek, hogy anyám és Lady Regmont
ilyen remekül megtalálták a hangot. Sejtettem, hogy így lesz.
– Igen, jobban, mint gondoltam volna. Szegénykém évek óta
anyátlan, és most, hogy Jessica elutazott, Hestert leányomként
szerethetem helyette.
Michael arra gondolt, bárcsak menyeként szerethetné Hestert
az anyja... de a sors másként rendelte.
– És most, hogy várandós, vele örvendhetek – folytatta Elspeth
könnyedén. – Felkészít arra a boldogságra, amit majd a
feleségedtől is megkapok, bárkit is választasz.
Michael felszisszent, megragadta az asztalka szélét, és
megpróbált uralkodni magán. Úgy érezte, szíven szúrták.
Szembefordult a grófnéval. – Anyám, óvatosan bánjon a
szavakkal. Tőrt forgat a szívemben.
Elspeth elsápadt és megtántorodott. – Michael...
– Miért?! – kérdezte a férfi keserűen. – Mindketten tudjuk,
hogy nem kaphatom meg őt. De nem kell erre emlékeztetnie.
– Bocsáss meg! – Elspeth meggörnyedt, és mintha hirtelen az
évek súlya rászakadt volna vonásaira. – Én...
– Mégis mit gondolt?
– Attól félek, hogy az iránta érzett szerelmed nem enged
továbblépni.
 – Tudom, mi a kötelességem, és teljesíteni fogom.
– Azt akarom, hogy boldog légy. – Elspeth a fiához lépett. –
Semmi mást nem akarok jobban. Azt hittem, ha tudsz erről...
– Akkor majd egyszerűen lerázom ezt a keserves vonzódást, és
nyugodtan továbblépek? – Michael szárazon felnevetett. – Ó, bár
ilyen egyszerű volna!
Elspeth felsóhajtott. – Segíteni akarok neked. Bárcsak tudnám,
hogyan tehetném!
– Már elmondtam. – Michael felvette a kalapját. – Vigyázzon
Hesterre. Támogassa mindenben, bármire is van szüksége.
– Attól tartok, nem tehetek érte többet. Michael, te és én nem
segíthetünk rajta ennél többet.
Lord Tarley az anyjára pillantott. – Regmont... – szólt maró
keserűséggel.
– Ahogyan Hester a férje nevére reagál... azt a tekintetet már
láttam, és semmi jót nem jelent. De mit tehetnénk?
– Megerősíthetem a barátságunkat – Michael azt ajtóhoz indult.
A komornyik sietve kinyitotta. – És imádkozom.

Hester szaporábban kapkodta a levegőt, amikor a szalonba

lépett. Michael azonnal felállt, amint megpillantotta, és sötét
szemében felizzott a vonzalom. Hester sütkérezett ebben a
melegségben, engedte, hogy fagyos szíve kiolvadjon.
– Egy teljes hetet várt, mielőtt ígéretéhez híven eljött
látogatóba – korholta.
Michael mosolyába szomorúság vegyült.
– Anyám javasolta, hogy várjak.
– Ó. — Hester leült a kanapéra a férfival szemben. – Bölcs
asszony.
– És kedveli önt.
– Én is kedvelem őt – Hester zavartan igazgatta a szoknyáját. –
Nos, hogy van? – Magam is alig vártam, hogy ezt a kérdést
feltehessem önnek. Amikor utoljára beszéltünk, említett bizonyos
dolgokat. Attól tartottam, rontottam az ügyön... hogy
szükségtelenül okoztam esetleg... – Michael megdörzsölte az arcát.
– Szent ég...
– Jól vagyok, Michael.
– Valóban? – a férfi az ölébe ejtette a kezét, és pillantása
kiélesedett. – Engednem kellett volna, hogy legyőzzön. Túl
arrogáns voltam... túl dühös... nem bírtam. Pedig önre kellett volna
gondolnom.
Hester szíve olyan hevesen dobogott, mintha új életre kelt
volna. Igazából olyan elevennek érezte magát Michael közelében,
ahogy már évek óta sehol. – De hát tényleg rám gondolt, nem?
Michael megdermedt és elpirult.
– Bárhogyan is ígérte a nővéremnek, hogy vigyáz majd rám –
folytatta Hester nem hinném, hogy Jessica elvárta volna, hogy
ilyen komolyan vegye ezt a felelősséget. Meghat, hogy így figyel
rám.
– Szüksége van egy lovagra, hölgyem? – kérdezte Michael
halkan, és előrehajolt.
– Nemes lovag, önre valahol vár egy hercegkisasszony.
Michael kecsesen, ám indulatosan felpattant, de uralkodott
magán. – Istenemre mondom, utálok rébuszokban beszélni.
Hester intett a szobalánynak, aki az alacsony asztalra helyezte a
teáskészletet. Miután a lány távozott, Hester folytatta. – Nem
válaszolt a kérdésemre. Hogy van?
Michael nagyot sóhajtva visszaült. – A körülményekhez képest
a lehető legjobban. Sosem gondoltam volna, hogy Benedictnek
ennyi kötelezettsége van. Mindent csendben, hatékonyan intézett.
Nem is értem, hogyan. Bizonyára éjt nappallá téve szorgoskodott.
– Volt felesége, aki segített neki.
– Istenemre, ha még valaki kijelenti, hogy egy asszony
könnyítene a terheimen, nem állok jót magamért, és bizony
faragatlanságot fogok válaszolni.
Hester lágyan felnevetett. Titokban nagyon is boldoggá tette,
hogy Michael nem akarta siettetni a nősülést. – Nem gondolja,
hogy egy feleség segíthetne?
– Magam is alig evickélek. Fogalmam sincs, hogyan
gondoskodhatnék így egy asszonyról.
– Azt szeretném, hogy olyan feleséget találjon, aki gondoskodik
önről. Nem olyan nehéz ügy. Hiszen maga imádnivaló.
– Bár tapasztalatból beszélne – suttogta Michael.
– De hát tapasztalatból beszélek.
Michael szárazon elmosolyodott. – Hát persze.
– Jobban, mint amennyire magam is sejtettem – vallotta be
Hester. – Ostoba vagyok.
– Hester... – Michael arcára kiült a döbbenet, majd a
kétségbeesés.
Hogy is nem vette észre a nő, hogy Michael érzéseket táplált
iránta? Elvakította Regmont csibészes bája, és az érzéki varázs,
amivel megbűvölte. Mire eljött az esküvő ideje, Hester alig várta,
hogy elhálják a frigyet, úgy felajzották a titkos érintések, mohó
csókok és a végtelen gyönyör forró ígéretei. – Találunk önnek
valakit, aki bolondul majd önért – mondta Hester rekedten. –
Valakit, akinek a legfontosabb az ön boldogsága és öröme.
– Egy idő után megharagudna rám.
– Nem tenné. – Hester nekifogott a teakészítésnek, és a forró
vízbe helyezte a leveleket. – Hamarosan ön is viszonozná az
érzéseit. Önkéntelenül is. És azután boldogan élnének, ahogy
megérdemlik.
– No és ön?
Hester hagyta ázni a teát, felegyenesedett, és a hasára tette a
kezét. – Nekem már úton van a boldogságom.
Michael keserédesen, de őszintén elmosolyodott. – Ennek
igazán nagyon örülök.
– Köszönöm. Akkor hát szűkítsük le a listát, amit az
édesanyjával összeállítottunk önnek. – Hester felállt, és Michael
követte. Az ablaknál álló szekreterhez léptek, Hester kinyitotta a
fiókot, és egy lapot vett elő. Leült a fából faragott székre, és
kinyitotta tintatartóját. – Ha elmondja, mik a fontos tulajdonságok,
majd én feljegyzem.
– Inkább fogat húzatnék.
Hester szigorú arcot vágott.
– Az ördögbe! Hester, ne nézzen így rám. Azt hittem, kedvel.
– Milyen legyen a hölgy hajszíne?
– Ne legyen szőke.
– A szeme?
– Ne legyen zöld.
– Michael...A férfi összefonta a karját, és felvonta a
szemöldökét. – Esélyt kell adnom szegénykének. Nem akarok
igazságtalan lenni.
Hester lágyan felnevetett. Mellette az ablak alól ostorcsattogás
hallatszott, és lónyerítés törte meg a délután csendjét. Hester
gyakran ült az ablakban, és figyelte a világot odakint. Vigasztalta a
gondolat, hogy vannak sokkal boldogabb otthonok és boldogabb
életek, mint az, amely őt fogva tartja. De most boldog volt, hogy
figyelmét a saját életére irányíthatta, és a férfira, aki, ha csak
mellékszereplőként is, de részese volt. – Magas legyen vagy
alacsony?
– Nem számít.
– Karcsú vagy telt?
– Csak arányos legyen.
– Mihez értsen? – kérdezte Hester, és Michaelre pillantott. A
férfi kecses léptekkel közelebb lépett, és olyan magabiztosak
voltak a mozdulatai, hogy a nő lenyűgözve követte a szemével.
Lord Tarley megállt mellette, és karját a szekreteren nyugtatta.
– Hogy érti?
– Például tudjon énekelni? Zongorázni?
– Engem nem érdekel az ilyesmi. Önre bízom.
Hester felnézett. Michael igazán kiöltözött. – Jól áll önnek a kék,
mylord.
A férfi szeme felcsillant. – Köszönöm, hölgyem.
Michael arcára kiült a boldogság, és Hester egy pillanatra
megdermedt, ezernyi lehetetlen lehetőség villant át a gondolatain.
Összeszedte minden önuralmát, hogy megtörje a varázst, és
inkább jelentéktelen csevegésbe kezdett. – Ó, milyen figyelmetlen
házigazda vagyok. Kihűl a tea.
De nem mozdult. Michael olyan közel állt, hogy érezte a belőle
áradó verbénaillatot. Csodásan keveredett a férfi saját illatával, és
frissítő, hívogató illatelegyet alkotott.
– Nem érdekel – suttogta Lord Tarley. – Én csak a társaságot
élvezem.
– Önnel táncoltam az első keringőmet – emlékezett vissza
Hester.
– Attól tartok, azóta is sajog a lábam.
Hester tettetett felháborodással tiltakozott. – Hiszen én
hibátlanul követtem!
Michael elnevette magát.
– Hát nem emlékszik? – kérdezte Hester. Azért akarta az első
táncot Michaellel táncolni, mert bízott benne, és biztonságban
érezte magát vele. Tudta, hogy a férfi ugratni fogja, de csak
kedvességből, és az egész kínos élményt szórakoztatóvá tette.
Olyan ügyesen vezette, és olyan jól lekötötte a figyelmét, hogy
Hester diadalittasan hagyta el a táncparkettet. Évek óta nem volt
olyan büszke magára, mint akkor.
– Hogyne emlékeznék. Minden pillanatra emlékszem, amikor a
karjaimban tarthattam önt – felelte Michael halkan.
Hester ezekre a régmúlt érzésekre gondolva úgy felpattant,
hogy felborította a széket. Elkapta Michael kabátjának hajtókáját,
és szájon csókolta a férfit. Gyors, szűzies csók volt, hálából adta,
amiért Michael emlékeztette rá, milyen merész és vidám leány
volt hajdan. Most elpirult, és elhúzódott. – Sajnálom...
Michael földbe gyökerezett lábbal állt, sötét szeme parázslóit. –
Én nem.
Hester reszkető kézzel megigazgatta a haját, és a teáskészlethez
lépett. Mélyen, nyugodtan lélegzett, hogy elcsitítsa hevesen
dobogó szívét. Hallotta, hogy Michael a helyére teszi a felborult
széket, és hirtelen megpillantotta Regmontot, aki az ajtóban állt.
A szíve egy pillanatra megállt.

– Mylord – suttogta.
Michael megdermedt. Kihallotta a félelmet Hester hangjából,
mintha kétségbeesett sikoly volna. Megfordult, hogy
szembenézzen a fenyegető veszéllyel, és meglátta a gróf haragtól
eltorzult arcát. Michael felmérte ellenfelét, észrevette Regmont
ökölbe szorult kezét és összeszorított száját. Bár sosem voltak
közeli ismeretségben, mégis tudta, hogy a gróf az utóbbi években
sokat változott. Önhitt fickónak ismerte, aki azonban mindig
melegen, szeretettel pillantott a feleségére. Most ennek a
gyengédségnek nyoma sem volt. Csak fagyos feltételezések és éles
gyanú tükröződött a pillantásában.
– Regmont. – Michael maga is meglepődött, milyen nyugodt a
hangja, pedig legszívesebben odaugrott volna, hogy szétverje a
férfit, aki Hestert boldogtalanná tette.
– Tarley. Maga mit keres itt?
Michael szándékos könnyedséggel vont vállat. Nem tudta, mit
láthatott Regmont, de abban biztos volt, hogy ha nem óvatos,
annak Hester fogja meginni a levét. – Anyám küldött.
Választhattam, hogy eljövök és besegítek a megfelelő jelöltek
kiválasztásába, vagy olyan feleséget szerez nekem, akit talán
képtelen leszek elviselni.
Regmont a feleségére nézett. – Valóban? Hallottam, hogy Lady
Pennington mostanában gyakran látogat.
Hester sápadt volt, a szeme rémült. Nagyot nyelt, és így felelt:
– Ha Jessica itt volna, Lady Pennington az ő tanácsát kérné. De
mivel nővérem elutazott, az én feladatom, hogy segítsek a
grófnénak eligazodni az évad elsőbálozói között.
– Igazán kedves tőled, drágám.
– Szent ég – Michael ismét leült. – Kérem, ne bátorítsa őket!
A gróf is csatlakozott hozzájuk, és Hester mellé ült. Lady
Regmont mély levegőt vett, és teát töltött.
Regmont elvette a csészét, és belekortyolt. – Ez már szinte
kihűlt.
Hester összerezzent.
– Kérem, bocsásson meg – szólt gyorsan Michael. – Ma reggel
megégettem a nyelvemet a kávéval, és Lady Regmont volt olyan
kedves, hogy nem vette zokon a langyos teavizet.
Regmont elhelyezkedett a kanapén, térdével a felesége felé. –
No és mivel foglalatoskodtak, amíg kihűlt?
Hester kihúzta magát, és olyan hűvös mosollyal nézett a férjére,
amilyen az átkozott teavíz volt. – Lord Tarley listáját jegyeztem a
kívánalmairól a megfelelő feleségjelölttel kapcsolatban.
A gróf szeme a szekreterre villant. Gyors lendülettel felállt, és
odasietett. Felemelte a pergament, és jeges tekintettel vizslatta a
sorokat. Aztán kisimult arccal pillantott fel Michaelre. – Csak
barna és vörös hajú hölgyek?
Michael válaszul csak legyintett.
Regmont felnevetett, feszültsége enyhült, nyugtalansága csitult.
– Tudja, Tarley, a vörösekkel csak baj van. Kérdezze meg
Graysont vagy Merricket.
– Én kedvelem a tűzrőlpattant nőket. – Amilyen a maga
felesége volt, mielőtt maga bántalmazta...
– Lady Regmont majd segít megfelelően választani.
Michael hátat fordított a grófnak, hogy elrejtse a gyűlöletét,
undorát és tehetetlenségét, mert biztos volt benne, hogy mindez
kiült az arcára. Ha Benedict még élne, Michael elszöktethette volna
Hestert ebből a pokolból. Nyugat-Indiába menekülhettek volna,
vagy a kontinensre, vagy akár Amerikába. Bárhová, ahová Hester
vágyott. De Michaelnek most már Angliában kellett maradnia.
Mindketten egy olyan élet foglyai voltak, melyet nem akartak
maguknak.
És egyikük számára sem látszott kiút.
 Tizenkilencedik fejezet

– Lady Tarley!
Jessica kicsit megbillentette napernyőjét, és egy alacsony,
köpcös urat pillantott meg, aki a kikötőhíd végéből buzgón
integetett neki.
– Ő az intéző – magyarázta Alistair, és megfogta Jess könyökét,
hogy segítse. – Mr. Reginald Smythe.
– Mi a véleményed róla? – Lady Tarley finoman visszaintett
kesztyűs kezével a férfinak, aki buzgón próbálta magára vonni a
figyelmét a kikötő zajos forgatagában. Kávé és kátrány szaga
vegyült, és a sirályok hangos rikoltásai versengtek a fürge
matrózok kiabálásával. Ládákat és hordókat rakodtak a
teherhajókra.
– Becsületes fickó. És hozzáértő. Calypsón közel kétszáz
rabszolga dolgozik, és a termelés jó, mert elégedett a munkaerő.
De az intéző bizony igen régimódi nézeteket vall arról, hogy a
nőknek van-e helye az üzleti életben.
– Gyanítom, hogy a te nézeteid haladóbbak a legtöbb férfiénál.
– Tapasztalatom szerint a nők képesek a ravaszságra és a
könyörtelenségre a pénzügyekben. Jó velük üzletelni.
– És talán tesznek neked olyan engedményeket, melyekre más
férfiak nemigen számíthatnak.
Alistair Jessicára nézett. Kék szeme még kalapja karimájának
árnyékában is szikrázott. – Elképzelhető.
Jess elmosolyodott. Alistair jelenléte csak még csodálatosabbá
tette az élményt, hogy visszatérhetett a buja, zöldellő szigetre,
melyre oly szívesen emlékezett. Emlékeiben a táj kész drágakő
volt, és örült, hogy ezek az emlékek nem bizonyultak hamisnak. A
háttérben az óceán akvamarinként tündökölt. Előttük smaragdszín
hegyek szegélyezték a láthatárt. Benedict egyszer azt mondta,
hogy a sziget egyik pontjától sincs néhány mérföldnél távolabb az
óceán.
Paradicsom, mondta akkor Jess. Jövedelmező is, felelte
Benedict.
– Mr. Caulfield. – Mr. Smythe megemelte a kalapját.
– Mr. Smythe.
Az intéző Jessicára nézett. – Asszonyom, remélem,
biztonságban és kellemesen utazott.
– Csodásabb nem is lehetett volna – felelte Jess, és Alistairre
gondolt, s arra, mennyire másként érzi most magát, mint amikor
hajóra szállt. Özvegyasszonyként kezdte az utazást, biztos volt
abban, hogy hátralevő életét egyedül éli le. És íme, szeretője van,
egy olyan férfi, aki előtt teste és lelke is meztelen, és aki olyan
emlékeit is ismeri, melyeket korábban csak Hesterrel osztott meg.
Alistair könnyedén megsimogatta a könyökét.
Mr. Smythe biccentett, és a várakozó hintó felé intett. – Lady
Tarley, a csomagjairól tüstént intézkedem. Örvendek, Mr.
Caulfield. A héten majd beszélünk.
Jess Alistairre pillantott. Hat hétig tartott a hajóút, és
kapcsolatuk közben szirmot bontott, kivirágzott, most azonban el
kellett távolodniuk egymástól. Innen Jessica a birtokára indult,
Caulfield szintúgy.
Egymás szemébe néztek; Alistair várakozott és figyelt.
Jess látta a tekintetében a kérdést: hogyan fog most viselkedni,
amikor újfent visszatérnek a nemesi társaság szabályai közé?
Jess hevesebben reagált, mint amit meg tudott osztani vele.
Mindig maga mellett akarta tudni a férfit. Nyilvánosság előtt
éppúgy, mint kettesben. A reggelizőasztalnál és a színházi
páholyban. Jessica erre vágyott, és ha Caulfield beleegyezik, ezt
akarta kettejüknek.
Érzelmesen szólalt meg. – Mr. Caulfield, tudom, hogy önnek
most rengeteg tennivalója akad, de talán ráérne, hogy velünk
vacsorázzon? Így Mr. Smythe számára is megtakaríthatnánk a
vesződséget, és nem lenne szükség külön megbeszélésre, mely
után engem is tájékoztatnia kell.
Smythe meglepetten pislogott.
 Alistair elmosolyodott. Íme, Jess első próbálkozása, hogy
kezébe vegye az irányítást az ültetvényen. Elismerően bólintott. –
Örömmel, mylady.

Jess megemelte szoknyája szegélyét, és felkapaszkodott a

domboldalon. Cipője néha megcsúszott az eső áztatta talajon, de
Alistair ott volt mögötte, és ő tudta, hogy elkapná, ha megbotlana.
Mindig elkapta, mindig bátorította, hogy ugorjon, hiszen
biztonságban lesz, mert ő kitárt karokkal várja.
– Tessék – mondta Caulfield, és balra mutatott, ahol egy
tisztáson kis kerti lak állt. Azonnal felismerhető volt a formája:
olyan volt, mint a Pennington-birtokon, csak kisebb, és háló vette
körül az oldalát és a hátulját. Középen egy alacsony emelvényen
takarók és párnák sorakoztak.
Jess Alistair felé fordult. Ahol megálltak, onnan csodás kilátás
nyílt a cukornádültetvényekre és a háttérben hullámzó óceánra.
Alistair megállt a nő mellett. – Láttad már, ahogy égnek a
cukornádültetvények?
– Nem.
– Ezt majd orvosoljuk, ha eljön az ideje. Elviszlek valahová, ahol
jó a kilátás, de nem ér oda a füst és a szag. Bár veszélyes és
pusztító a tűz, de azt a látványt nem szabad kihagyni.
– Alig várom, hogy együtt megnézzük. – Jess Alistair büszke
profilját csodálta. – Mindent veled akarok megnézni.
Alistair feleletként heves és forró pillantást vetett rá.
Jessica a nyári lak felé indult. – Hát ezzel foglalkoztál
napközben?
Alistair újabban éjszakánként a kezén apró vágásokkal és a
karján néhány lila folttal látogatta meg Jessicát. De bárhogy
faggatta a nő, nem volt hajlandó elárulni, mi készült, bár azért
bátorította, hogy vessen csak be nyugodtan minden trükköt, hogy
meggyőzze. – Tetszik? – kérdezte, és figyelte Jess reakcióját.
– Hízelgő, hogy ekkora erőfeszítést teszel, hogy meghódíts –
mosolyodott el a nő. – És azt is észrevettem, hogy amikor épp
havibajom van, egészen nyughatatlan vagy. Úgy látom, neked
nagyobb szükséged van a szexre, mint az élelemre és a vízre.
– Csak melletted. – Alistair a tető alá lépett, és letette a
magával hozott kosarat. – És tudod is, hogy miért. Mert amikor
benned vagyok, tudom, hogy nem hagysz el. Tudom, hogy nem
akarsz elhagyni.
Jessica hátat fordított a kilátásnak, hogy Alistair szemébe
nézzen. Ez volt a legszebb látvány. – És mi lenne, ha egészen a
magadénak tudhatnál? Ha felvenném a neved, és viselném a
gyűrűd? Akkor megnyugodnál?
Alistair egészen szoborrá dermedt. Még csak nem is pislogott. –
Tessék? – kérdezett vissza elhűlve.
– Most megijedtél? – kérdezte Jess halkan.
– Megijedtem, hogy csak álmodom. – Alistair végre
megmozdult, és közelebb lépett.
– Mondtam már, hogy szeretlek. Sokszor. Mindennap
elmondom. – Jess nagyot sóhajtott, és megpróbálta összeszedni a
bátorságát. Nem tudott uralkodni az érzésein, majd kiugrott a
szíve, és levegőt is alig kapott. – Úgy szeretlek, hogy ha mégiscsak
apa akarsz majd lenni, félreállok.
Alistair nagyot nyelt. – Ha gyermekeket akarunk elkényeztetni,
az árvaházak tele vannak.
Jessica szíve szaporábban vert a reménytől.
Alistair feléje nyújtotta a kezét. Megfogta, és követte a férfit az
emelvényhez. Alistair leültette, és amikor Jess már ült, odatérdelt
elé.
Jess csak ekkor fogta fel. – Ó, Alistair...
– Nem úgy terveztem, hogy megelőzöl, Jess – mondta
gyengéden, és mellénye kis zsebébe nyúlt. Most nem vett fel
kabátot, sem nyakkendőt. Botrányos és felháborító nyegleség, de
ki láthatná meg őket idefent? Ez volt az elmúlt héten a
legnehezebb: úgy tenni, mintha csak ismerősök volnának, pedig
amikor kettesben maradtak, majd szétvetette őket a szenvedély.
Borzasztó volt látni a helyi elsőbálozókat, özvegyeket, sőt
néhány férjes asszonyt is, ahogy legyeskednek a férfi körül.
Jessicának tűrnie kellett, hogy táncolni hívják és vacsorához
kísértessék vele magukat. Látta, hogy a fiatal lányok kacérkodnak
vele; fiatal lányok, akik akár gyermeket is szülhetnének neki, hogy
végre családja legyen, ahogy sosem volt igazán, és ahogy vele
sosem lesz.
Alistair mindezt cseppet sem bátorította, éhes tekintete
minduntalan csakis Jessicát kereste. Jess próbálta nem viszonozni
a pillantásokat, mert tudta, hogy arca azonnal elárulná érzéseit.
Elárulná, milyen szerelmes, és milyen elviselhetetlen volna az élete
Caulfield nélkül.
Igazság szerint Alistair sokkal jobban boldogult a
kapcsolatukkal a nyilvánosság előtt, mint Jessica. Bár
négyszemközt birtokolni akarta, nyilvánosan sosem adta jelét
ilyesminek. Ehelyett mintha örömmel nézte volna Jess társasági
szereplését, csodálta, milyen könnyedén érintkezik másokkal,
hogyan cseveg, hogyan táncol. Büszke volt rá, elégedetten nézte őt
a neki teremtett környezetben, és ezzel értelmet nyert mindaz a
szenvedés, amit Jessicának hajdan ki kellett állnia, hogy azzá
váljon, aki most volt.
Alistair egy gyűrűt vett elő. Vastag aranygyűrű volt, hatalmas,
hivalkodó rubinnal. A vérvörös, ragyogó követ négyszögletesen
csiszolták, és gyémántokkal rakták körül. Büszkén hirdette,
micsoda vagyonos ember vásárolta. A drágakő szinte már túlzás
volt, olyan hatalmas volt és olyan tiszta. Jessica elmosolyodott. Ha
házassága Alistairrel nem mutatta volna meg a világnak, mennyit
változott, ez a gyűrű bizonyosan megtette.
– Igen – suttogta a férfi, és Jess ujjára húzta a gyűrűt. –
Feleségül veszlek. Amint lehet. Ha lehetséges, még a héten.
– Nem. – Jessica megfogta az arcát, és odébb simította a fekete
tincseket a homlokáról. – Rendes házasságot fogunk kötni.
Angliában. Bejelentéssel, hosszú ünnepségsorozattal, családunk
jelenlétében. Azt akarom, hogy a világ tudja, és főleg, hogy te is
tudd, hogy alaposan átgondoltam ezt, és megfontoltan döntöttem.
Tudom, mit csinálok, Alistair. Tudom, mit akarok.
– Én jobban szeretnélek elvenni, mielőtt visszatérünk.
– Nem hagylak el – ígérte Jessica, jól tudva, mitől tart a férfi.
– Nem is engedném. – Alistair megragadta Jess kezét, és
gyengéden, de erősen tartotta. – De lesznek nők... az
összejöveteleken, a fogadásokon... akik tudják, hogy...
– Ők Luciust ismerik – szólt közbe Jessica. – Nem téged, nem
úgy, ahogy én. És úgy sosem fognak ismerni.
Odahajolt, és megcsókolta Alistair összevont szemöldökét. –
Drágám. Azért nem hiszed, hogy téged bárki tud feltétel nélkül
szeretni, mert eddig sosem tette senki. De én igen. Hogy is
tehetnék másként? Idővel látod majd, hogy amiben miattad
megváltoztam, az végleges. Miattad vagyok most az, aki vagyok,
és nélküled nem is léteznék. Nem is tudom, hogy fogom kibírni a
következő hónapokat, amíg végre csatlakozol hozzám...
– Csatlakozom? – kérdezte Alistair élesen. – Hol?
– Ma délután levelet kaptam Hestertől. Biztosan indulásunk
után küldte, talán még aznap, amiből arra következtetek, hogy
már az előtt tudta, hogy állapotos, hogy elutaztam volna, de nem
akarta, hogy a hír visszatartson engem.
– Gyermeket vár a húgod?
– Nem is tudom, hogy gondolhatta, hogy nem sietek vissza
hozzá azonnal. Mondtam neked, hogy egy ideje nem érezte jól
magát. Gondoskodásra szorul. Mellette kell lennem.
– Természetesen visszamegyek veled. Ha szerencsénk van,
már két hét múlva indulhatunk.
– Ezt nem kérhetem tőled. Okkal utaztál ide.
– Igen. Miattad. És Angliába is miattad tértem vissza. Veled
utaztam, mert nem volt okom ott maradni, ha te itt vagy, és
viszont.
Jess teljesen ledöbbent. Visszagondolt arra az estére, amikor az
Acheron fedélzetén beszélgettek, és azon gondolkodott, vajon
Caulfield egy nő miatt tér-e haza. Letaglózta, hogy ő maga volt az
a nő. Meghatódott.
Alistair látta az érzelmeket az arcán, és megfeszült az állkapcsa.
– Tudod, milyen mohón vágytam rád. Nem mondanám, hogy
szerelmes voltam, de azért nem felületes érzés volt. Ez a vágy
adott nekem reményt, hogy újra örömet találhatok majd a
szexben, hogy másként látom majd, mint puszta testi kielégülés.
Úgy éreztem, te kellesz nekem, Jess, bármit is kell tennem érted.
Jessica csak bámulta, és azon gondolkodott, miért nem mondja
ki Alistair, hogy szereti. Talán nem így volt. Vagy talán nem tudta
kimondani. Talán annál többet sosem kérhet tőle, mint amit már
eddig kapott érzelmileg.
Egy pillanat tűnődés után úgy döntött, ennyi elég is. Szerelme
elegendő volt mindkettejüknek.
Elengedte Alistairt, és hátradőlt. Elnyújtózott a párnákon,
hívogatón a feje fölé emelte a karját, és hátrahajlott. Ha a férfi csak
a vágyat akarta adni, akkor az is jó lesz.
Alistair is fellépett az emelvényre. Jess fölé helyezkedett, kezét
a párnákon nyugtatta a nő válla mellett. Odahajolt, és
megcsókolta. Ajkuk összetapadt.
Langyos szellő fújdogált a párás melegben. A távolból férfiak
kiáltozása hangzott, és sirályok messzi vijjogása. Idekint bárki
megláthatta őket, és Jess ettől csak izgatottabb lett. Átölelte
Alistair nyakát, és dorombolt csók közben.
– Azt hittem, nehéz lesz meggyőznöm téged, hogy feleségül
gyere hozzám – suttogta Alistair Jess ajkán. – Azt hittem, sok
időbe fog telni. Hetekbe, hónapokba, talán évekbe. Azért építettem
ezt a helyet, hogy ne legyen olyan egyszerű megfutamodnod, amíg
felsorakoztatom az érveimet.
Jessica elmosolyodott. – Rabul ejted a közönséget? Mégis hogy
akadályoztad volna meg, hogy megfutamodjak?
– Mondjuk, elrejtem a ruháidat, és a farkamra tűzlek. Hoztam
néhány üveggel a kedvenc vörösborodból is, mert tudom, hogy
egy-két pohár után sokkal simulékonyabb a természeted.
– Te csibész! – Jess tekintete a lüktető érre vándorolt Alistair
nyakán. – Hát akkor tedd csak, amit mondtál. Visszavonom a
beleegyezésemet.
– Ó, hiszen még bele sem egyeztél. Te kértél meg, és én
egyeztem bele. – Alistair Jess orrához dörzsölte az orrát. – És el
sem tudom mondani, mennyire sokat jelent ez nekem.
– Megmutathatod. – Jess megcirógatta a férfi tarkóját, pont
úgy, ahogy szerette.
Alistair mellé feküdt. – Gördülj kicsit odébb.
Jess engedelmeskedett. Végigbizsergett a gerince, ahogy hátat
fordított neki. Alistair kioldotta a ruhája szalagját hátul, aztán
gyorsan végiggombolta a halványlila ruhát. Jessicában egyre nőtt a
várakozás. Bárhogy is ugratta Alistairt hatalmas szexuális étvágya
miatt, a sajátja éppoly tüzes volt. Egy hetet hagytak ki a havibaj
miatt, és egészen ki volt éhezve a férfi érintésére, figyelmére.
– Szeretném, ha kelengyét vásárolnál magadnak – mondta
Alistair. – A pénz nem akadály. Nem akarom, hogy megtagadd a
gyászod Tarley halála felett, hiszen tudom, hogy jó volt hozzád, de
nem szeretnélek gyászruhában látni az esküvőnk után.
Jess a válla felett hátrapillantott. Egyre jobban szerette
Alistairt.
Caulfield megnyalta a hátát a lapockái közt. – Szeretnélek
vörösbe öltözve látni. És aranyszínben. Vagy égszínkékben.
– Akár a szemed. Az nekem is tetszene. Talán eljöhetnél velem
a szabászhoz.
– Rendben. – Alistair erős keze becsúszott a nyitott ruha
hátulján, és megragadta Jess derekát. – Amikor méretet vesznek,
úgyis alig leszel felöltözve. Imádni fogom a látványt.
– De most inkább vetkőznék.
Caulfield megszorította Jessicát, majd a hátára fordult. – Ahogy
óhajtod.
Jess lecsusszant az emelvényről, és felállt.
Alistair egy párnát tett a feje mögé, és kényelmesen
elhelyezkedett. Behajlította a térdét, kezét rátámasztotta, és
ellazult, némileg arrogáns pózt vett fel. A sok színes párna és az
oszlopok közé feszített háló arra a történetre emlékeztette Jesst,
melyet a sivatagi kalandról és a kéjsóvár sejkről mesélt.
Szándékosan lesütötte a szemét, alázatos, megadó testtartást
vett fel. Felemelte a kezét, megfogta a nyakánál a ruhája szélét, és
lejjebb húzta a vállán. Először az egyik, majd a másik oldalon. A
ruha épp a keble felett állt meg, és Jess mozdulatlanná dermedt.
– Felség, akár váltságdíjat is kaphatna értem – suttogta. –
Nagy árat kaphatna, és a karaván is bőven ad zsákmányt. Ez
bizonyára felülmúlná az örömöket, melyeket az ágyában
nyújthatnék.
Alistair egészen meglepődött. Egy pillanatig csak hallgatott, és
mellkasa szaporán emelkedett, süllyedt, ahogy lélegzett. Aztán
megszólalt. – De hát ön miatt raboltam el a karavánt, mylady. Mi
értelme lenne, ha visszaadnám önt?
– Egy vagyont kapna értem váltságdíjul.
– Én egyetlen kincsre vágyom: arra, ami az ön combjai közt
rejtőzik.
Jessicát elöntötte a forróság.
Alistair büszkén felszegte az állát. – Vetkőzzön, nemes hölgy,
hadd lássam!
Jess megnyalta kiszáradt ajkát, és egy pillanat múlva
engedelmeskedett. Megfogta a szoknyáját, és lehúzta, de úgy,
mintha szégyellné megmutatni a testét, pedig Alistair jobban
ismerte őt saját magánál. A ruha végre lehullott a földre.
– Most a többit is – parancsolta a férfi.
 – Kérem...
– Ne féljen, hölgyem! Néhány pillanat múlva olyan gyönyörrel
ajándékozom meg, amilyet még sosem ismert. – Alistair
összehúzta a szemét. – És amilyet utánam sosem fog ismerni.
Jess egyik lábáról a másikra állt, és lopva a férfira pillantott.
Alistair a lába közé nyúlt, és szemérmetlenül simogatta
erekcióját. Micsoda kéjenc! Ügyes... és sokkal tapasztaltabb, mint
amilyenné Jess valaha válhatna. Hacsak ő maga nem gondoskodik
ezekről a tapasztalatokról, de ebben valahogy kételkedett.
Gyanította, hogy Alistair nem akarta őt romlottabbá tenni, mint
amennyire eddig tette, Jess pedig attól félt, nehogy untassa az
ágyban a férfit.
– Én nem tudom ugyanezt kínálni – mondta halkan.
Alistair kecses mozdulattal felállt, akár egy ragadozó. -
De igen.
Megkerülte a nőt, mintha a bájait vizsgálgatná. Aztán megállt a
háta mögött, karját a nő karja alá fűzte, és magához ölelte. Gyors,
birtokló mozdulattal megmarkolta a mellét. Jess felnyögött.
Fejét hátrahajtotta Alistair vállára. – De felségednek annyi
ágyasa volt már, akik mind kalandvágyóbbak nálam. Mi lesz
velem, ha megun?
– Ne becsülje alá, hogy mennyire kívánom – suttogta a férfi
Jessica fülébe. Közelebb húzta, hogy a nő érezze ágaskodó vágyát.
– Érzi, milyen kemény? Régóta őrülten akarom magát. Nem tudok
betelni önnel.
– Mielőtt lecsapott a karavánra, elképzelte, hogy majd a
magáévá tesz? Elképzelte, hogyan tesz a magáévá?
– Minden éjjel – morogta Caulfield, és ujjai közé fogta Jessica
kemény mellbimbóit.
Jess megfordult, és arcát a férfi arcához szorította. – Hadd
lássam, amit elképzeltél. Taníts meg mindenre, hogy
gyönyörködtesselek. Tanulni akarok tőled.
Alistair egyik keze végigsiklott Jess hasán, a lába közé. – Akkor
már nem is kell a váltságdíj?
Jess felnyögött, ahogy a férfi ujjai becsúsztak alsóneműje
nyílásán, és széthúzták szeméremajkait. Ujjbegyei érdesek voltak
a munkától, ahogy ezt a kis kéjlakot megépítette. Simogatta Jess
csiklóját, és pontosan tudta, hogyan bizsergesse meg az egész
testét. – Ki más olthatná el ezt a tüzet a véremben, ha kiváltanak a
fogságból?
– Senki – Alistair Jess fülcimpájába harapott. – Ha csak
megpróbálja bárki, kiherélem.
Jess elalélt, ahogy a férfi a mellbimbóját morzsolgatta, és
hirtelen a lába közé csúsztatta az ujját. Csípője hullámzott, és
halkan nyögdécselt. Alistair becsúsztatta még egy ujját, lassan,
könnyedén mozgatta. Jess lélegzete elakadt, megrészegült a férfi
napsütötte illatától. – Kérlek...
– Hajolj előre. – Alistair előretolta Jessicát.
Jess megbotlott, és kinyújtotta a kezét, hogy el ne essen.
Alistair felegyenesedett, és hagyta, hogy a szél cirógassa a nő
hátát. Letolta róla a nadrágocskát; Jess bőrén verejtékcseppek
csillogtak.
– Milyen gyönyörű! – dicsérte, végigsimította a hátsóját, majd a
tenyerével masszírozta a combjai közt. – Milyen duzzadt és
nedves! Szépséges foglyom, csak nem arra vágysz, hogy kitöltsön a
farkam? Sajogsz a vágytól?
Jess egészen ki volt szolgáltatva Alistair kényére-kedvére. Nem
látta az arcát, a mozdulatait. – Állandóan.
Ruhák suhogtak halkan, aztán érezte a férfi makkját, ahogy
hozzáér. Alistair nem várt; megragadta Jess csípőjét,
hátrarántotta, lökött rajta egyet, és máris mélyre hatolt.
Jess felkiáltott, és megpróbált kinyújtott karral egyensúlyozni.
– Szent ég! – Alistair körözgetett a csípőjével, és döfködte. –
Jess, annyira mélyen vagyok benned! Érzed?A nő lehunyta a
szemét, és felsóhajtott. A combja hátulját súrolta Caulfield
velúrnadrágja, és az inge ujja a csípőjét csiklandozta. Amikor Jess
lefelé pillantott, látta a sáros cipőjét. A férfi teljesen fel volt öltözve,
míg ő szinte meztelenre vetkőzött, így vetette rá magát a férfi.
Jess vágyát felkorbácsolta a gondolat, hogy mit szólnának mások,
ha megpillantanák őket így. Őrülten felajzva lüktetett. Alistair
felnyögött, hangját elvitte a fuvallat, de Jessica azt sem bánta
volna, ha meghallja őket valaki. Csak oda tudott figyelni, ahol
összekapcsolódott a testük, ahol lüktetve befogadta Alistair vastag
erekcióját.
A férfi mozogni kezdett. Nem keményen és erőteljesen, ahogy
Jess ebben a nyers pózban számított rá, hanem csak ráérősen.
Odafigyelve. Lassú, folyamatos ingerléssel csúszkált benne, egyre
mélyebben. Amikor így mozgott, teljesen elvarázsolta. Lassan,
ritmussal, kecsesen. És buján, gyakorlottan. Jess csípőjének
ritmusát a sajátjához igazította, köröket írt le, dörgölőzött hozzá,
minden érzékeny pontját végigsimogatta.
Jess lába összecsuklott. Térdre hullott az emelvényen, Alistair
pedig kicsúszott, de aztán ő is letérdelt, és visszadöfte magát.
Jessica felkiáltott. Meghódította. Széttárta a térdét, és gyorsított a
ritmusán. Súlyos heréi újra meg újra hozzáverdestek, érzékien
ingerelve a csiklóját, egészen új szintre emelve az élményt. Jessica
karja elgyöngült. Vállal a párnákra hanyatlott, csípője magasabbra
emelkedett. Alistair így már akadálytalanul tehette a magáévá,
mégis uralkodott magán, megtartotta azt a lassú ritmust, amitől
Jessica a selyempárnákat markolászta.
– Milyen szűk vagy így! – suttogta a férfi rekedten. – És milyen
nedves! Beléd akarok élvezni...
– Igen!
– De nem azonnal. Addig foglak dugni, amíg már remeg a lábad.
Jess megborzongott a nyers szókimondástól. Forrón
áthullámzott a testén az orgazmus, minden porcikája reszketett
tőle. Alistair felkiáltott, ahogy eksztázisban lüktetve szorította.
Mozdulatlanul, mélyen maradt benne, késleltetve saját
kielégülését. Ujjai olyan erővel markolták Jess combját, hogy
nyomot hagytak a bőrén. Jess imádta. Imádta, hogy ki tudja
billenteni Alistair acélos önuralmát csupán azzal, hogy elfogadta,
amit a férfi adni akart neki.
Jessica megadta magát, engedte, hogy a gyönyör áramlása
elragadja. Alistair már nem markolta olyan hevesen, hanem
halkan suttogva cirógatta. A nő annyira elmerült az orgazmus
utáni lebegésben, hogy csak kicsit később vette észre, mennyire
elcsendesedett hirtelen Alistair. Kinyitotta a szemét,
hátrapillantott, és látta, hogy a férfi összeszorított foggal,
meredten nézi, de nem vágy lángol a szemében.
– Mi az? – Jess gyönyöre elillant, amint meglátta, mennyire
elsötétült Caulfield arca.
A férfi hangja haragosan csengett. – Mik ezek a forradások a
bőrödön?
Jess összerezzent. Gyűlölte, hogy Alistair meglátta a vékony,
halvány hegeket a hátsóján és a combján. Ha nem idekint, az erős
napfényben lettek volna, talán sosem veszi észre őket. Jessica, bár
utálta, mégis elmondta neki az igazat. – Talán felismered a pálca
nyomait.
– Ördög és pokol! – Alistair odahajolt, egész testével Jessica fölé
magasodott, és vasmarokkal ragadta meg. Vad féltéssel,
vigasztalón. – Van más sebed is?
– Külső sérülésem nincs több. De amúgy sem számít már.
– Dehogyisnem! Mi más van?
Jess habozott, mert nem akarta felhánytorgatni a fájdalmas
múltat.
– Még hol, Jessica?
– A bal fülemre süket vagyok – felelte Jess halkan. – De ezt
tudod.
– Ez is Hadley miatt? – Alistair Jess hátához szorította lángoló
arcát. – Szent ég!
– Erre most gondolni sem akarok – tiltakozott Jess. – Ne itt. Ne
így, hogy bennem vagy közben.
Alistair ajka zihálva végigfutott Jess gerince mellett. – Majd
elfeledtetem veled.
A nő felnyögött a megkönnyebbüléstől, amikor Alistair a kezébe
fogta a keblét. Gondolatai szanaszét szóródtak, mint a tengeri
fuvallat.
– De én nem felejtem el – morogta Alistair. – Soha!
 Huszadik fejezet

Alistair lesegítette Jessicát a hintóról, és örömmel látta fehér

kesztyűje alatt gyűrűjének kirajzolódó körvonalát. Regmonték
városi háza előtt álltak. A vörös téglaépület a járókelők szemében
hétköznapi volt, de Alistair számára még ismeretlen kockázatokat
rejtett.
Nem tudta, hogy mit fog tenni Jessica, ha a húga ellenzi az
eljegyzésüket. És azt sem tudta, hogy ő maga hogyan reagálna,
mert abba belehalna, ha le kellene mondania Jessről.
– Hester azt akarja, hogy boldog legyek – suttogta Jessica, és
szalmakalapja karimája alól megnyugtatóan a férfira mosolygott. –
Talán meglepődik majd, hogy milyen különc döntést hoztam, de
nem fogja ellenezni.
Alistair felhorkantott. Képtelen volt elrejteni az érzéseit, ha
Jessicáról volt szó.
Belekarolt, és felkísérte a rövid lépcsősoron. Névjegyét odaadta
az inasnak, amikor az ajtót nyitott, és hamarosan egy vidám, sárga
szalonban találta magát. Állva maradt, amíg Jess helyet foglalt.
Nyugtalan volt, nem tudott volna ülve maradni, és nem is akart
alkalmatlankodni, miután Lady Regmont megérkezik. Még csak
néhány órája futott be a hajójuk, és rengeteg dolga volt.
Londonban a személyzetét nem értesítette előre az érkezéséről,
tehát otthona még nem állt készen a fogadására. Levelet akart írni
az anyjának, látogatást kérve, hogy beszámoljon neki Jessicáról. És
Bayburynek is írni akart.
Türelmetlenség hajtotta. Túl sok teendője volt még, mielőtt
Jessicával hivatalosan is bejelenthették eljegyzésüket.
 – Jess!
Caulfield odapillantott, és elakadt a szava, amikor meglátta a
szalonba siető Hestert. Évek óta nem látta, és akkor is mindig
Jessicát figyelte inkább. De abban biztos volt, hogy Lady Regmont
sosem volt ennyire törékeny. Gyorsan kiszámolta, és arra jutott,
hogy Hester úgy öt hónapos terhes lehetett, ám ez nemigen
látszott rajta. Vékonyka volt és halovány. Arca a pirosítótól
természetellenesen élénknek tűnt.
Alistair megborzongott. Talán Lady Regmont elvetélt?
A nővérek összeölelkeztek. Hasonlóságuk miatt még
feltűnőbbek voltak különbözőségeik. Jessica ragyogott, majd
kicsattant. Szeme csillogott, ajka duzzadtan piroslott Alistair
csókjaitól, bőre egészséges rózsaszínű volt a férfi gyakori,
szenvedélyes figyelmétől. Hester szinte kísértetnek tűnt mellette.
– Ó, egek! – suttogta Hester. – Milyen szép vagy! Sosem
láttalak még ennyire boldognak.
Jessica elmosolyodott. – Ezt Mr. Caulfieldnek köszönhetem.
Hester zöld szeme Alistairre villant. Tekintetéből nem tűnt el a
melegség. Kitárt karokkal sietett az üdvözlésére. Alistair megfogta,
és ajkához emelte Lady Regmont kezét, és észrevette a vékony,
pergamenszerű bőr alatt futó kék ereket. Aggasztó volt, hogy
Hester homlokán és szeme körül is látszottak a kis hajszálerek.
– Hálával tartozom önnek – mondta Hester. – Ön igen elfoglalt
ember, igazán kedves, hogy mégis sokat törődött a nővéremmel.
– Megtiszteltetés volt számomra – mondta Caulfield, és
elmosolyodott, bár nehezére esett. Mi az ördög üthetett Lord
Regmontba, hogy hagyta így tönkremenni a feleségét? Főként
most, amikor a gyermekét várja? Ha Jess valaha ilyen vékony és
sápadt lenne, Caulfield ágyba fektetné, és a kezéből etetné,
egyetlen percre sem hagyná magára, amíg nem győződött meg
róla, hogy gyógyul.
– Hogy vagy? – kérdezte Jess, és húga válla fölött a tekintete
találkozott Alistair pillantásával. Ő is ugyanúgy aggódott.
– Pompásan. – Hester óvatosan megfordult, és a kanapéhoz
lépett. – De te bizonyára rögvest hazaindultál, amint megérkeztél
úti célodhoz.
– Mi mást tettem volna, miután elolvastam a leveledet?
– Örülhettél volna a boldogságomnak, miközben élvezed a
sajátodat.
Jess lehúzta a kesztyűjét. – Pontosan ezt tettem, és most itt
vagyok.
– Tökéletesen jól érzem magam – mondta Hester. – Az
átkozott reggeli hányinger elmúlt, hála az égnek. Sokszor igen
fáradt vagyok, de az orvos szerint ez rendjén is van. Jöjjön, Mr.
Caulfield, foglaljon helyet. Milyen rég láttam!
– Köszönöm, de sietnem kell. Jó ideje nem jártam már
Angliában, és rengeteg a teendőm.
– Hát persze. – Hester mosolya elhalványult. – Nem is akarom
feltartani. Köszönöm, hogy elhozta a nővéremet. Találkozik
mostanában Lord Tarley-vel?
– Természetesen.
– Remek. Kérem, adja át neki üdvözletemet, és önnek is
minden jót kívánok.
Jessica letette a kesztyűjét maga mellé, a virágos huzatra. –
Egy darabig szeretnék veled maradni. Hiányoztál.
– Aggódsz miattam, pedig nem kellene – szállt vitába Hester.
– Pedig puszta önzésből javasoltam – felelt Jessica
simulékonyan. – Hiszen ki más segíthetne megszervezni az
esküvőmet, ha nem te?
Hester pislogott. – Tessék? Azt mondtad, esküvő?
– Úgy bizony. – Jessica mosolyogva fordult Alistair felé.
Caulfield képtelen volt róla levenni a szemét. Jess arcára mindig
kiültek az érzelmei, a szeretet csak úgy áradt belőle. Alistair
gombócot érzett a torkában.
– Alistair Caulfield a vőlegényed? – kiáltott fel Hester.
A férfi összerezzent leendő sógornője döbbent hangjától.
De Hester felpattant, odaszaladt hozzá, és megölelte.
Ugye megmondtam, tátogta Jessica, és könnybe lábadt a
szeme.
Alistair megnyugodva viszonozta Hester ölelését. És érezte,
hogy a fiatalasszony csupa csont és bőr.

Miután távozott Regmontéktól, Alistair a Remington

Gentlemen’s Clubba ment. Szüksége volt egy italra, esetleg
többpohárnyira is.
Nagyon nehezére esett hátrahagyni Jessicát. Itt, Londonban
minden ellenük dolgozik majd, sok tényező állhat közéjük. Amikor
együtt voltak, Alistair úgy érezte, minden akadályt le tudnak
küzdeni. De amikor különváltak, a legrosszabbtól tartott, és
eszeveszetten hiányzott neki a nő.
Belépett a kétszárnyú ajtón a klubba, átsietett a játéktermen,
és a mögötte lévő terembe ment. Végighordozta a tekintetét az
arcokon, majd talált magának egy üres részt a távolabbi sarokban.
Sajnos a bátyja, Albert nem volt itt. Alistair úgy gondolta, minél
hamarabb beszámol a családjának az eljegyzéséről, annál
hamarabb zárhatja ki a világot a magánéletéből. Miután feleségül
vette Jessicát, a nemesi társaság és annak fennkölt erkölcsei és
véleménye mind elmehet a pokolba. A házasság intézménye szent
volt: amit egy férfi a feleségével tett, az rajta kívül senkire nem
tartozott.
Ahogy Alistair áthaladt a termen, feltűnt neki, mennyien
figyelik. Akikkel volt korábban üzleti ügye, azoknak kurtán
biccentett, a többiekről tudomást sem vett. Amikor a bárhoz ért,
skót whiskyt rendelt, aztán tintát, pennát és papirost kért. Először
megnézték a klubtagok listáján, ami eszébe idézte, mennyire rég
nem élt már társasági életet Londonban. Odatelepedett a
bőrfotelba a csendes sarokba, amit már kinézett magának.
– Az ördögbe – motyogta, és ajkához emelte az italt. Érezte,
hogy sokan figyelik, de nem értette ezt a nagy érdeklődést.
Végigpillantott: az öltözékén, hogy nincs-e valami hiba, ami
miatt megbámulják.
Nem talált értelmes magyarázatot a kíváncsi tekintetekre.
Kihívóan végighordozta a pillantását a termen, várva, hogy valaki
végre odamenjen hozzá bámészkodás helyett. Meglepetésére
néhányan rámosolyogtak és intettek neki, mintha régi barátok
volnának. Kiélezett aggodalma elcsitult, de egyre zavarodottabban
érezte magát. Megkönnyebbülve állt fel, amikor egy magas, sötét
hajú ismerős lépett a terembe.
Michael azonnal meglátta. Meglepett arcot vágott, és odasietett,
hogy szorosan megölelje Alistairt.
– Mi az ördög folyik itt? – kérdezte Caulfield, és kinyújtotta a
karját, nehogy az italt barátja hátára öntse.
– Hogy vagy? – Michael Alistair arcára meredt, aztán
sokatmondóan a pultosra pillantott.
 – Élek és virulok.
– Na igen, ennek megvannak az előnyei, nemdebár?
– Természetesen.
Leültek. Egy pillanattal később Michael megkapta az italát. –
Még pár hónapig nem számítottam az érkezésedre – mondta.
– Úgy lett volna ideális. De amikor Lady Tarley megtudta, hogy
a nővére gyermeket vár, azonnal haza akart jönni.
Michael mélyet sóhajtott, de nem szólt semmit.
Alistair belekortyolt az italába; tudta, milyen érzés egy másik
férfi feleségére vágyni. – Lady Regmont küldi üdvözletét.
Kifejezetten kérte, hogy találkozzam veled, és adjam át.
– Valószínűleg arra gondolt, hogy nekünk kettőnknek most sok
közös vonásunk van.
– Azért, mert mindketten Sheffield hölgyet szeretünk? De hát
mégis mit csináljunk, folytassunk róluk eszmecserét?
Michael megdermedt. – Mit mondtál?
– Ugyan már, évek óta tudom, miféle érzéseket táplálsz Jessica
húga iránt. Jesshez hasonlóan a te arcod is mindent elárul.
– Te csak Jessnek hívod Lady Tarley-t? Mi az ördög?! –
Michael az asztalra csapta a poharát. – Nagyon remélem, hogy
nem vagy olyan ostoba, hogy a néhai fivérem özvegyével
játszogass.
– Soha nem tennék ilyet.
Michael megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Bár, hogy miféle játékokat játszogatok a menyasszonyommal,
az csakis rám tartozik – tette hozzá Caulfield.
– Szent ég, Alistair... – Michael kimeresztette a szemét, aztán
egyetlen korttyal kiürítette a poharát. Intett, hogy hozzanak neki
még egyet. – Mégis miben mesterkedsz? Jessica nem az a fajta nő,
akit félvállról lehet venni. Még ha feleségül is megy hozzád, nincs
olyan rangod és vagyonod, amivel boldoggá teheted. Óvatosnak
kell lenned, diszkrétnek, és...
– Lehet, hogy elég csak hűségesnek lennem.
– Ne tréfálj!
– Nem tréfálok, Tarley. – Alistair a poharát billegette, és
körülnézett. Tudta, hogy mások is egyetértenek Michaellel: úgy
gondolják, Jessica jobban járna egy másik férfival. – Még csak
zöldfülű ifjak voltunk, amikor beleszerettem. Akkoriban
hibátlannak, tökéletesnek tartottam. Úgy éreztem, ő az egyetlen
csoda a világon, mely megmenthetné sötét lelkemet.
– Hagyd abba az ömlengést! Nem vagy te Byron.
Alistair elmosolyodott, Jessicára gondolt, és ellágyult. Egy
ragyogó gyémántot készült feleségül venni, aki olyan tökéletes,
hogy a szíve is elszorult, ha csak felidézte magában. Itt is mindenki
tudta, hogy milyen magasztos a személye... és ez a nő az övé. –
Azóta megtanultam, hogy épp a tökéletlenségeink azok, amik
tökéletessé tesznek minket egymás számára. Életem hátralevő
részét monogám, boldog házasságban fogom leélni.
– Na és Mastersonnak mi erről a véleménye?
– Cseppet sem érdekel.
– És édesanyád? – folytatta Michael. – Ő talán úgy gondolja,
ebben a kérdésben végre közös nevezőt találhatnál Lord
Mastersonnal. Alistair... Jessica meddő. Ez biztos.
– Tudom. Nem érdekel.
– Nem lehetsz ilyen bosszúálló. Tudom, hogy sosem volt jó
kapcsolatod atyáddal, de ez a dolog túlmutat kettőtökön.
Michael elé újabb italt tett az inas. Alistair elhúzta előle, és
felhajtotta. – Agyadra ment a rengeteg munka – korholta barátját.
– De hát felelősséget kell vállalnod a döntésedért, ami
generációkra lesz hatással...
– Az ördögbe! Tisztázzunk valamit... Nem azért ellenzed a
házasságomat Jessicával, mert úgy gondolod, nem illünk össze,
hanem azért, mert kötelességemnek tartod az utódnemzést?
– Ugye, micsoda rettenet a sok kötelesség? – kérdezte Michael
felettébb keserűen.
– Bátyád halála felett érzett gyászod elvette az eszedet. Majd
bolond leszek lemondani az egyetlen dologról a világon, ami
boldoggá tesz, pusztán ezért, hogy gyerekeket nemzzek abban a
szánalmas reményben, hogy akkor elfogadásra találok.
– A rangoddal járó kötelesség az első, függetlenül attól, hogy
atyáddal békét köttök-e.
Alistair arra gondolt, hogy okosabb lenne most szednie a
sátorfáját, különben fel találja pofozni régi jó barátját. Michaelnek
ugyan fogalma sem volt Alistair születésének titkáról, de ettől
függetlenül ostobaságokat beszélt. – A Masterson család
fennmaradása sosem volt az én kötelességem, és sosem lesz az.
 Michael félrehajtotta a fejét, és összehúzta a szemét. Aztán
hirtelen valami megfoghatatlan rémület ült ki az arcára. –
Szentséges ég... Neked fogalmad sincs, ugye?

– Alistair Caulfield – ismételte Hester, és megrázta a fejét.

– Hát ezt sosem gondoltam volna. Ti ketten mindig olyan
hűvösen viselkedtetek egymással. Mindig azt hittem, hogy nem
kedveled.
Jessica lezseren, kissé zavartan vállat vont. – Megváltozott. És
ami még fontosabb, hogy vannak olyan mélységei a jellemének,
amikről csak az szerez tudomást, akit Alistair közel enged
magához. És bevallom, mindig is vonzónak találtam.
– Van egyáltalán olyan nő, aki nem? – Hester előrehajolt,
mintha nagy titkot készülne elárulni. – Van benne valami édesen...
gonosz. Valami bűnös és dekadens. És bizony férfi lett belőle.
Milyen nagy, milyen erős! Még vonzóbb, mint ifjoncként.
Legszívesebben megbámulná az ember.
– Igen. Teljesen odavagyok érte. Tényleg feleségül kell
mennem hozzá, vagy bolondot csinálok magamból, ahogy
meregetem rá a szememet.
Hester felegyenesedett, és újabb csésze teát töltött. – Ahogy
rád néz, az már szinte bűn. Háltál már vele?
– Na de, Hester!
– Tehát igen! – Hester hátravetette a fejét, s a nevetése
emlékeztette Jessicát arra, milyen vidám lány volt hajdanán.
– Nos? Tudnom kell! Olyan jó az ágyban, amilyen vonzó a
megjelenése?
Jess belebizsergett a gondolatba. – Hogy lehetsz biztos benne,
hogy intim kapcsolatba kerültünk? Lehet, hogy tökéletes úriember
volt.
– Alistair Caulfield? Egy hajón, egy hosszú úton? – Hester
édesen, csengő hangon felkacagott. – Más férfi talán képes lett
volna rá. De egy ilyen csirkefogó soha. Tehát?
– Tehát... épp olyan, amilyennek látszik.
– Tudtam! – Hester elmosolyodott a teáscsésze széle felett.
– Úgy örülök a boldogságodnak, Jess.
 Jess is örülni akart a húga boldogságának, de a körülmények
nem hagyták. Hester túl törékeny volt, főleg ahhoz képest, hogy
már a terhessége közepénél járt. – Hogy állnak a dolgok a
férjeddel?
– Ő is felettébb ügyes az ágyban – felelte kesernyésen Hester.
– Túlságosan is ügyes. Egyetlen férfinak sem szabadna ennyire jól
ismernie a női testet.
– Talán hűtlen hozzád?
Hester letette a csészét, és eltűnődött. – Nem tudok róla. Ha
igen, akkor sem jön ritkábban hozzám.
Csend telepedett rájuk, és Jess megpróbálta felfogni, mi
okozhatja a húga fájdalmát. – Hester... – szólalt meg végül. –
Kérlek, mondd el, mi bánt! Nagyon lefogytál. Mi lesz a
gyermekkel? Táplálékra van szüksége, hogy kigömbölyödhessen.
– Most, hogy itt vagy, többet fogok enni.
– És amikor nem vagyok itt? – Jess felpattant. Nyugtalanul
járkálni kezdett. Ezt a rossz szokását fiatal korában atyja veréssel
próbálta kiirtani.
– Sokat változtál – jegyezte meg Hester.
– Te is. – Jess a tálcán sorakozó, érintetlen citromos
süteményekre mutatott. – Ezeket imádod. A kedvenceid. Mindig
sokat ettél belőlük, rengeteg tejszínhabbal. Még az ujjadat is
összekented vele. Most viszont ré se nézel az édességre.
– Nem vagyok éhes.
– A gyermeked viszont biztosan az.
Hester megrándult, és Jess utálatosnak érezte magát, de tennie
kellett valamit.
A húgához lépett, letérdelt, és kétségbeesetten ragadta meg
Hester csontsovány kezét. – Mondd el, mi baj! Beteg vagy? Látott
már orvos? Vagy valami más kínoz? Talán Regmont? Talán azért
nem akarod elárulni nekem, mert én mutattalak be egymásnak
titeket? Hester, könyörgöm, szólalj meg! Kérlek!
Lady Regmont bánatosan felsóhajtott. – Már nem boldog a
házasságom. – Ó, Hester! – Jess szíve majd megszakadt. – Mi
történt? Összevesztetek? Még talán javulhat a helyzet?
– Régebben reménykedtem, hogy igen. Talán még lehetne, ha
erős volnék, mint te. De a gyengeségem megharagítja.
– Nem vagy gyenge.
 – De igen. Amikor atyánk haragudott rám, és te közénk álltál,
engedtem, hogy téged verjen, ne engem, és hálás voltam, amiért
így volt. – Hester ajka legörbült. – Nagyon hálás voltam.
– De... de hát gyerek voltál – Jess hangja megremegett a
visszafojtott sírástól. – Okosan tetted, hogy engedtél
közbeavatkozni. Butaság lett volna, ha nem így teszel.
– Talán. De bátor is lehettem volna. – Hester hatalmas, zöld
szeme könnyben úszott. Holtsápadt bőrén furcsán festett a
pirosító, amit azért kent az arcára, hogy egészségesnek látsszon,
de inkább csak olyan lett tőle, mint a régi idők rizsporos parókás
nemesasszonyai. – Most is bátorságra lenne szükségem, de nem
találom.
– Majd én segítek – ígérte Jess, és gyengéden megszorította a
húga kezét. – Majd együtt megtaláljuk. Gondolom, Regmont is épp
annyira aggódik érted, mint én. Ha látja majd, hogy erőre kapsz,
javulni fog a kapcsolatotok. Terhesség idején természetes, ha egy
asszony hangulata ingadozik, vagy ha lehangolt. De ezt egy férfi
talán nehezen érti meg. Csak el kell neki magyaráznunk.
Hester elmosolyodott, és megfogta Jess arcát. – Annyira
sajnálom, Jess, hogy neked nem lehet gyermeked. Csodálatos anya
lennél. Sokkal jobb, mint én.
– Ugyan már! Remek anya leszel, én pedig büszke nagynéni.
– Nagyon szeret téged a vőlegényed.
– Igen, így van – helyeselt Jessica, és Hester térdére hajtotta a
fejét. – Nem tudja kimondani, de érzem az érintésén. Hallom a
hangján, ha beszél hozzám.
– Hát persze hogy imád. És kétségkívül odavan érted. – Hester
hűvös ujjai a nővére homlokát cirógatták. – Anglia összes
hajadonja irigyelni fog. Alistair Caulfield dúsgazdag, lenyűgözően
jóképű, és fülig szerelmes beléd. Ehhez jön még a hercegi birtok;
nincs nő, aki ne cserélne veled szíves örömest.
Jess nevetve felemelte a fejét. – Nagy álmokat dédelgetsz.
Alistair sosem fogja örökölni a hercegi címet.
Hester pislogott. Aztán döbbenten elkerekedett a szeme. –
Szent ég! Te... nem is tudod...?
 Huszonegyedik fejezet

Alistair fel-alá járkált a Masterson-rezidencia családi

szalonjának kandallója előtt, fényes csizmája halkan lépett a keleti
szőnyegen. Háta mögött összefonta a kezét, és ujjai zsibbadtak,
olyan szorosan kulcsolta össze őket. – Himlő...
– Igen. – Anyja hangja halk volt és elkínzott.
Louisa, Masterson hercegnéje szálegyenesen ült egy faragott
széken. A haja ugyanolyan sötét volt, mint Alistairé, egyáltalán
nem őszültek a csillogó fürtjei, de szép arcán meglátszott a kora is
és a fájdalom is, hogy négy fiából hármat el kellett temetnie. A
kandallópárkány felett egy portré függött a hercegnéről. A kép
nagyobb volt, mint Alistair, és a szoba minden pontjáról vonzotta a
szemet. A fiatal hercegné mosolygott rajta, szeme naiv és tiszta
pillantása még nem árulkodott a jövőbeli tragédiák sejtelméről.
Alistair nem tudta, mit is mondhatna. Mindhárom bátyja
meghalt. Szívére ólomsúllyal nehezedett a fájdalom. Ugyanilyen
teher volt a rang is, ami most rá szállt, pedig sosem vágyott rá. –
Én ezt nem akarom – tiltakozott rekedten. – Árulja el, anyám,
hogyan kerülhetem el.
– Sehogy, fiam.
Alistair az anyjára pillantott. Masterson is itthon volt, de Louisa
egyedül beszélt a fiával, mivel drága férje nem bírta elviselni a
fattyút, akire immár a rangja szállni fog.
– Kitagadhatna – javasolta Alistair. – És akkor valamelyik
rokon örökölhetné a hercegi címet.
– Alistair... – A hercegné az ajkához emelt egy zsebkendőt, és
felzokogott. Caulfield úgy érezte, megszakad a szíve.
– Rám sem bír nézni. Bizonyára ő is kiutat keres.
 – Ha lenne ilyen, akkor így volna. De nem akarja, hogy megcsalt
férjnek tartsák, rám sem akar szégyent hozni, és a következő
örökös egy távoli unokatestvér lenne, aki kétes jellem.
– De én nem akarom – ismételte Alistair, és összeszorult a
gyomra. Utazni akart, bejárni a világot Jessicával. Örömet és
kihívást akart ajándékozni neki, szabadságot, hogy elfeledhesse
fiatalkori kötöttségeit, és végre korlátok nélkül élhessen.
– Anglia egyik leggazdagabb embere leszel...
– Istenemre mondom, Mastersontól egy árva tallér sem kell –
sziszegte Alistair. Már a felvetéstől is elöntötte a harag. – Anyám
elképzelni sem tudja, mit kellett tennem eddig, hogy megéljek.
Amikor szükségem lett volna rá, Masterson alig segített. Most
azonban nem fogadok el tőle semmit.
Louisa felállt, és zsebkendőjét gyűrögette. Beesett arcán
végigcsorogtak a könnyek. – Mégis mit tehetnék? Nem bánhatom
meg, hogy megszülettél. Nem mondanék le rólad most sem.
Kockáztatnom kellett ezt, hogy az életem része maradj, és
Masterson is kockáztatott értem. Velem. Együtt hoztuk a döntést,
és ki is tartunk mellette.
– Mégis egyedül áll előttem, anyám.
Louisa felszegte az állát. – Én akartam így. Az én döntésem.
Alistair ellépett a kandalló mellől, és anyjához sietett. A
boltozatos mennyezet kilenc méter magasan húzódott felettük, a
terem falai is távol voltak. Minden Masterson-kúria hasonlóan
hatalmas és tágas volt, tele az évszázadok során összegyűlt
bútorokkal és műtárgyakkal.
Alistair most mégis úgy érezte, összeszorítják a falak, és maguk
alá temetik.
Sosem tudott kapcsolódni ehhez a helyhez, nem érezte, hogy ide
tartozik, nem érzett büszkeséget családja felé. Ha viseli a rangot,
az olyan lesz, mintha álarcot hordana. Egyszer már felvett egy
szerepet a túlélésért, de most már úgy érezte, a helyére került. A
helyére került, mert Jessica feltétel nélkül szerette.
– Az ön döntése, anyám – mondta halkan. – De én fizetek meg
érte.

Jess a Regmont-házban maradt, de egész éjjel egy

szemhunyásnyit sem aludt. Gondolatok kergették egymást a
fejében, és a szíve majd megszakadt.
Alistair immár Baybury márkija volt. A jövőben rá vár a
Masterson hercegi cím. Ezzel a ranggal hatalom és presztízs járt,
de súlyos felelősség is.
Nem vehetett feleségül egy meddő asszonyt.
Az Acheron fedélzetén és a szigeten is mindig délig aludtak. A
második londoni reggelen azonban Alistair már reggel nyolckor
becsöngetett. Jessica felöltözve, készen várta, hiszen tudta, hogy a
férfi azonnal meglátogatja, amennyire korán csak illendő. És tudta,
hogy erősnek kell lennie, mindkettejük érdekében.
A lehető legméltóságteljesebben ment le a lépcsőn, de úgy
érezte, mintha az akasztófa alá vonulna. Amikor már majdnem az
előtérbe ért, látta, hogy Alistair a lépcső alján várja, egyik kezét a
korláton nyugtatva, lábát pedig az első lépcsőfokra emelve. Kalapja
a fején volt, és tetőtől talpig feketét viselt. Arcán ott ült a
kétségbeesés, ami Jess szívét marta.
A férfi kitárta a karját, és Jess odaszaladt hozzá, hogy az
ölelésébe fészkelje magát. Alistair könnyedén elkapta.
– Őszinte részvétem, amiért elveszítetted őket – suttogta Jess,
és nyugtalanul simogatta Caulfield halántékát.
– Én azért is sajnálom magam, amit „nyertem”. – Alistair
hangja üres volt és hűvös, de az ölelése nem. Homlokát Jess
homlokához szorította, és úgy fogta őt magához, mintha már
sosem akarná elengedni.
Egy hosszú pillanat után hagyta, hogy Jess a szalonba kísérje.
Mindketten állva maradtak, egymással szembefordulva. Alistair
fáradtnak tűnt, és idősebbnek látszott a koránál.
A hajába túrt, és bosszankodva sóhajtott. – Úgy tűnik, csapdába
estünk.
Jessica bólintott, és a legközelebb álló székhez botorkált. A szíve
hevesen, csapongva vert. Szédült. Alistair többes számban beszélt.
Kettőjükről együtt. Jess tudta, hogy így lesz. Egy sárga
damaszthuzatos fotelba roskadt, és felsóhajtott. – Sok dolgod lesz.
– Igen, hogy az ördög vinné el. Máris elkezdődött. Amint
Masterson megtudta, hogy visszatértem, máris feladatokat osztott
rám. A következő három napban negyed órám sem marad
szabadon. Az ördög tudja, hogy egyáltalán lesz-e időm néha
könnyíteni magamon.
 Jess szíve megsajdult. Alistair gyűlölte a kötelességet, ami
rászakadt, de alkalmas volt rá, hogy megbirkózzon vele. Remek
üzleti érzéke volt, és magabiztosságával kivívta a legnagyobbak
tiszteletét is. – Hamarosan mindent elrendezel, és mindenki
csodálni fog érte.
– Engem nem érdekel, hogy ő mit gondol.
– Nem Mastersonról beszéltem, de különben is, édesanyád
véleményére adnod kell, és ő ad Masterson véleményére. Anyád
szeret, és küzdött érted...
– Nem eleget.
– Mi volna hát elég?
Alistair harcias pillantást vetett Jessre, de ő állta a tekintetét.
A férfi felmordult. – Istenem, mennyire hiányzol! Gyűlölöm,
hogy várnom kell, míg illendő órákban láthatlak, és éjjel nélküled
kell feküdnöm. Hiányzik, hogy meghallgass, hogy elmondhassam
neked, ami foglalkoztat, és te tanácsot adj.
Jess szeme könnybe lábadt. Alistair most annyira
elkeseredettnek, bizonytalannak, magányosnak tűnt. Nem vette le
a kalapját, hanem a karimájával babrált és forgatta. – Mindig
melletted leszek.
– Tudom, hogy mit akartál – mondta Alistair. – De nem fogom
kivárni. Talán hónapokba telne, hogy ismét rendeződjön az életem,
és ezekkel az ügyekkel nem tudok foglalkozni, ha ki vagyok éhezve
rád. Azért jöttem, hogy megkérjelek: szökj meg velem.
Jess összefonta a kezét az ölében. A szíve fájdalmasan sajgott. –
Ez nem volna bölcs.
Alistair megdermedt, és összehúzta a szemét. – Ne tedd ezt
velem!
– Tudtad, hogy ezt fogom mondani. Ezért vagy ilyen nyugtalan,
és ezért jöttél ilyen korán, hiszen még a nap is alig kelt fel. –
Jessica mélyen felsóhajtott. – Meg kell tennem, hogy
továbbléphess.
– Mit kell megtenned, Jess?! – kérdezte a férfi vészjóslóan
halkan. – Mondd ki!
– Időt kell adnom neked, hogy megszokhasd, kivé lettél, és ki
leszel mostantól egész életedben.
– Tudom, hogy mit akarok.
– Tudod, hogy mit akartál – javította ki a nő. – De most más
dolgokat is végig kell gondolnod. Hogyan áll össze a darabokból az
egész? Hol vannak átfedések? Van-e, ami már a múlté? Ezt nem
tudhatod, amíg az új szerepedbe bele nem szoktál.
– Hagyd abba! – csattant fel Alistair. – Ne merészelj ilyen
nyugodtan üldögélve, ilyen higgadtan leckéztetni engem arról,
hogy vége köztünk mindennek. Úgy beszélsz, mintha csak azt
kérdeznéd, kérek-e még egy csésze teát, miközben kitéped a
szívemet!
– Alistair... – Jess szája sírásra görbült. Ajkába harapott, és
kiserkedt a vére.
– Félsz – vádolta a férfi.
– Te talán nem? Ilyen lelkiállapotban nem szabad az egész
életedre kiható döntést hozni.
Alistair haragosan fújt egyet. – Jess, te sem tudsz nélkülem élni.
Jess jól tudta, hogy ez igaz. És remélte, hogy nem is kell. De
mindkettejüknek biztosnak kellett lennie a dolgában. – Hesternek
szüksége van rám. Nem hagyhatom el.
– Engem bezzeg igen.
– Te sokkal erősebb vagy nála.
– De szükségem van rád! – sziszegte Alistair, minden szónak
nyomatékot adva. – A húgodnak ott van Regmont és Michael és
te. Nekem csak te vagy. Csak te törődsz velem, csak te gondolsz a
boldogságomra unos-untalan. Ha elhagysz, Jess, semmim sem
marad.
– Sosem hagylak el – suttogta a nő. – De az nem jelenti azt,
hogy melletted a helyem.
Jess tudta, hogy Alistair látja az arcán az érzéseit. Látja, hogy
érte dobog a szíve. De a szerelem önzetlen, hiába is állítaná az
ellenkezőjét. Ha Alistair elveszi őt feleségül, akkor az anyját fogja
magára haragítani, márpedig a hercegné az egyetlen Jessicán
kívül, aki igazán szereti őt. Ha Alistair vállalja ezt a kockázatot,
akkor Jess is vállalja, de erről most nem lehetett beszélni vele.
Most gondolkodás nélkül száguldott volna, hogy szembeszálljon a
jövővel, amihez nem fűlött a foga.
– Jess. – A férfi tekintete kemény volt, mint egy drágakő. –
Amikor először megpillantottalak, már akkor tudtam, hogy az
enyém leszel. Ifjú voltam ugyan, mégis bizonyos voltam ebben.
Nem nősültem meg, még csak rá sem néztem a kereskedők és
földbirtokosok leányaira, akik az utamba kerültek, jókora
hozományuk és előnyös összeköttetéseik sem érdekeltek.
Mindegyiküket visszautasítottam, mert tudtam, hogy egy nap mi
ketten egymásra találunk majd. El sem tudtam képzelni, hogy nem
így lesz. Évtizedeket is vártam volna rád. Többet is. Nem írhatod
elő, hogy miként éljem az életemet nélküled. Nélküled akár meg is
halhatnék.
– Ne érts félre! – Jess hangjából kicsengett a meggyőződés. –
Nem megyek sehová. Nem keresek mást. Itt leszek Hester
mellett.
– És vársz?
– Nem várhatlak. Azzal csak visszatartanálak. – Megfogta
rubinos gyűrűjét, de úgy érezte, hogy a szívét dobja el.
– Elég! – Alistair ledobta a kalapját, odaugrott, és lefogta,
mielőtt Jess lehúzhatta volna ujjáról az aranygyűrűt.
Visszacsúsztatta rá, és homlokát a homlokához szorította. Zihálva
kapkodta a levegőt, lélegzete csiklandozta Jess orrát. – Magyarázd
el!
– Először is tudnod kell, hogy megértelek. – Jess megszorította
Alistair kezét, és remélte, hogy a férfi érzi a szeretetét, a
támogatását. – Belegondoltam, mit éreznék én, ha le kellene
mondanom rólad, hogy megóvjak valakit, akit szeretek. És hogy
milyen igazságtalan lenne, ha ebből az áldozatomból Hadley húzna
hasznot.
– Nem mondok le rólad, Jess. Kizárt dolog. Nem teszem meg. –
Csitt... Arra gondolok, amit nem mondtál el édesanyádról és
Mastersonról. El tudom képzelni a helyzetet... azt, ahogy az
elfogadás és megértés illúzióját tudatos szurkálódással törték meg.
Masterson sosem engedte, hogy anyád elfeledkezzen vétkéről, és
arról, hogy ez neki mennyire fájt, ugye? Anyádat egész életed
során bűntudat és megbánás gyötörte. Büntette magát, hagyta,
hogy Masterson mindenféle aprósággal keserítse. Te pedig tanúja
voltál az egész történetnek, és magad is szenvedtél a bűntudattól.
– Ezt mind magadtól értetted meg? – Alistair szívszorító
gyengédséggel vette a kezébe Jess arcát.
– Anyádat nagyon véded, akár saját károd árán is. Ami nincs
veszélyben, azt senki sem védelmezné ennyire.
Alistair megcirógatta a nő arcát a hüvelykujjával. – Anyám erős
akaratú és határozott, kivéve ezt az egy dolgot... velem
kapcsolatban.
Jess hozzábújt. – Ez nem a te hibád, szerelmem. Nem te tehetsz
róla. Csak gondolj bele... Van módja a fogamzásgátlásnak, férfiak és
nők számára is. Ha csak édesanyád testi szükségleteiről szólt a
dolog, nem lett volna felkészültebb? És a szeretője?
– Ezzel mit akarsz mondani?
– Talán édesanyád halálosan szerelmes lett. Talán elsöprő
viszonyba bonyolódott. Olyan szexuális kapcsolatba, ami
elhallgattatta a józan eszét. Talán ezért szégyellj magát ennyire.
– Szereti Mastersont. Fogalmam sincs, miért.
– Én pedig téged szeretlek tiszta szívből, ahogy még soha
senkit. De volt, amikor elvesztettem a fejem Tarley-vel is; volt,
amikor úgy éreztem, beleőrülök, ha nem érint meg.
Alistair Jess ajkára tette a kezét. – Ne mondd tovább – mondta
rekedten, de a pillantása gyengéd volt.
– Te is tudod, hogy szerelem nélkül is lehetséges a vad
szexuális gyönyör. Ha jól sejtem, ez igazolja édesanyád
önsanyargatását. – Jess megfogta Alistair kezét, és csendesen,
támogatón megszorította. – Az is lehet, hogy titokban szeretett
volna még egyszer teherbe esni. Ha már egy ideje próbálta
felkelteni Masterson érdeklődését, mielőtt Masterson úgy döntött,
elnézi neki a félrelépést, akkor talán nőként is elégtelennek érezte
magát. Talán azon tűnődött, hogy az ő hibájából nem mutat iránta
érdeklődést a férje. Sok dolog állhat a feszültség hátterében. De
egyikről sem te tehetsz.
Alistair belelátott, és megértette, hogyan tud Jess együttérezni
az anyjával. Ő maga is ismerte az elkeseredettséget és azt az
érzést, hogy nem elég jó.
– Nem a te hibád – ismételte a nő. – De felelősnek érzed
magad, és egész életedben azon voltál, hogy elrejtőzz, és minél
kevésbé terheld őket. Most pedig a legismertebb tagja leszel egy
olyan családnak, amit nem érzel a magadénak, és elvárják tőled,
hogy előrevidd a családfát. Ebben én hasznavehetetlen vagyok.
– Ne! – Alistair Jess homlokára szorította a száját. – Soha ne
beszélj így magadról.
– Korábban is fájt, hogy meddő vagyok. De Tarley esetében ott
van Michael, aki egy nap majd apa lesz. Neked viszont nincs, aki
helyetted vihetné tovább a család nevét, különben most nem
lennél itt.
– Nem vagyok valami átkozott mártír, Jess! Több áldozatot
nem vagyok hajlandó hozni ebben a kutyakomédiában. Soha nem
mondok le rólad. Sem emiatt, sem másért.
– Én viszont nem akarom, hogy felemésszen téged a megbánás
és a bűntudat. Inkább veszítselek el most, amíg még szeretjük
egymást, mint évek múltán, amikor közénk áll édesanyád
boldogtalansága és a saját felelősségtudatod.
– De mit akarsz, mit tegyek? – Alistair szeme sötét zafírként
ragyogott. – Ha te nem leszel az enyém, én nem akarok senki
mást. Akkor pedig senki nem kapja meg, amit akart.
– Rendezd el az ügyeidet és az érzéseidet. Éld az új életedet.
Szokj hozzá. Találd meg a helyed. Ha ezután is engem akarsz, és ha
édesanyád az áldását tudja adni a döntésedre, akkor megtalálsz.
Alistair édesen megcsókolta, ajkuk hosszan összetapadt. Amikor
elváltak, szemében vágy árnyéka villant, arca férfiasan gyönyörű
volt, de elkínzott. – Akkor hát teszem a kötelességem, te pedig
gondoskodj a húgodról. És légy fürge, mert nemsokára érted jövök,
és akkor készen kell állnod, Jess. A gyűrűmet pedig ne vedd le!
Engem semmi nem állíthat meg. Ha kell, elrabollak, úgy cipellek
Skóciába.
Azzal elviharzott. És magával vitte Jess szívét.

Jessica még mindig a szalonban volt, túl a harmadik pohár

vörösboron, amikor Hester csatlakozott hozzá.
– Úgy értesültem, hogy reggel itt járt Baybury – mondta
halkan.
Jess bólintott és kortyolt, és magában megborzongott Alistair új
rangjával járó neve hallatán.
Hester megállt az asztalnál, és összevonta a szemöldökét. –
Reggelire vörösbort?
Jessica vállat vont. Már fiatal lány korában inni kezdett, amikor
a szakácsnő brandyt öntött a teájába olyankor, ha túl nagy
fájdalmai voltak, és nem tudott aludni. Hamar rájött, hogy a szesz
az érzelmi fájdalmakat is tompítja. Házasságának korai éveiben
nem volt szüksége az ivásra. De amikor a tüdővész karmai
marcangolni kezdték Benedictet, Lady Tarley ismét az üvegben
keresett vigaszt, és erről azóta sem mondott le.
Hester leült mellé a kanapéra. – Még sosem láttalak olyan
bánatosnak, és semmi okod rá, hogy korán reggel alkoholt igyál.
– Ne aggódj miattam.
– Elhagyott, Jess? – kérdezte Hester csendesen.
Hát persze hogy Hester a legkézenfekvőbb kilátásra gondolt.
Hiszen ugyanúgy nevelkedett, mint Jess. A nemesek asszonyainak
egyetlen feladata volt: hogy örökösöket szüljenek, mégpedig minél
többet.
Jess megszorította a húga sovány kezét. – Nem. És nem is fog.
Túlságosan szeret engem.
– Akkor miért búsulsz úgy, mint amikor Temperance kimúlt?
El akarja halasztani az esküvőt?
– Ellenkezőleg, meg akart szöktetni.
– És visszautasítottad? De hát miért? – Hester szeme könnybe
lábadt. – Szent ég! Ugye nem azért, hogy mellettem maradj? Azt
nem tudnám elviselni! Már így is túl sok mindenről mondtál le
miattam.
– Őérte tettem. Az ő érdekében. Alistairnek időre van
szüksége, még ha ezt nem ismeri is be. Már nem az a férfi, akihez
hozzá akartam menni. Új rangjával új igények, új célok léptek az
életébe, és én ebben akadályt jelentek. Korábbi énje mégis
makacsul ragaszkodik hozzám. Megkértem, hogy egy ideig élje az
új életét. És ha így is akar engem, ha így is szívből tud szeretni,
akkor boldogan feleségül megyek hozzá. De egyelőre még nem
tudhatja. Még azt hiszi, maradhat Alistair Caulfield.
– Vissza fog jönni érted, ugye?
Jess szíve megsajdult. – Biztosan. Régóta vágyik rám. Már
azelőtt is, hogy Benedicthez hozzámentem volna.
– Valóban? – Hester letörölt egy könnycseppet hosszú
szempillájáról. – Ez igazán romantikus.
– Alistair a mindenem. El sem tudom mondani, milyen sokat
tett értem... hogy mennyit változtam mellette. Éppoly jól ismer,
mint te. Ismeri a titkaimat, a félelmeimet, a reményeimet. Semmit
sem titkolok előle, nem is lenne rá okom. Elfogad mindenestül, a
hibáimmal együtt, és a hibáink csak még jobban összekötnek
minket.
– És a sötét múltja?
 Jess igen árulkodónak találta húga kérdését. – Mindenki tud
róla, és Alistair részletesen elmesélte nekem.
– Tényleg? Vajon miért?
– Mert azt akarta, hogy már az elején tudomásom legyen
mindenről, ami miatt esetleg mégsem akarnám őt. Hogy tudjam,
mielőtt még túl közel kerülnénk egymáshoz, mielőtt még túl
fájdalmas lenne a szakítás. – És mit sem ért a sok jó szándéka...
Hester vágyódva elmerengett. – Sosem gondoltam, hogy
Alistair Caulfield ennyire...
– Érett gondolkodású? – Jess szomorkásan elmosolyodott. –
Nehezebb körülmények között nevelkedett, mint gondolnád.
Érettsége cinizmusból, élettapasztalatból fakad. Sokkal idősebb a
koránál.
– És most mitévő leszel?
– Most gondoskodom róla, hogy visszanyerd az egészségedet.
És újra társaságba fogok járni. – Nyugtalanul felállt. – Új ruhákra
van szükségem.
– Vége a gyászidőszakodnak.
Vége? Talán Jessica még gyászban maradt volna, de nem
elhunyt férjéért. – Igen. Ideje már.
– Úgy bizony – helyeselt Hester.
Jess a borra pillantott az asztalon, és ujjai megrándultak, de
uralkodott magán, hogy ne nyúljon a pohárért. Ezzel a függőséggel
le kellett számolnia. Nem volt joga elvárni Alistairtől, hogy küzdjön
meg a démonaival, ha ő dédelgeti a sajátjait.
– Egy jó kiadós reggelire lesz szükségünk, hogy legyen erőnk a
rengeteg vásárláshoz, amit mára tervezek.
Hester felkelt, akár egy kecses lidérc. – Szerintem remekül
állna neked egy málnaszínű estélyi.
– Vörös. És arany. – Lenyűgöző – álmélkodott Hester. –
Atyánk szívrohamot is kapna.
Jess majdnem felkacagott, ahogy elképzelte, de ekkor Hester
felszisszent, és hirtelen nekidőlt. Jess alig tudta elkapni, hogy
ájultan a földre ne zuhanjon.
 Huszonkettedik fejezet

– Halálra éhezik – mondta dr. Lyon. Világoskék szeme aggódva

csillogott a szemüvege mögött. – Nagyon vékony, és ez így, hogy
állapotos, bizony veszélyes dolog.
– Amióta itt vagyok, többet eszik, de csak néhány nappal
ezelőtt érkeztem. – Jess szíve összeszorult az aggodalomtól és a
rémülettől. Hol az ördögben van Regmont? Még nem is látta. Vagy
furcsa időpontokban tartózkodott otthon, vagy haza sem jött...
három napja.
– Az bizony kevés. – A szikár orvos csípőre tette a kezét. Ahhoz
képest, mennyire aggódott Hester súlya miatt, maga is igen
sovány ember volt. – Lady Regmontnak ágynyugalomra van
szüksége terhessége további idejében, és mindennap sok, könnyű
étkezésre. Kíméljék az izgalmaktól is, mivel a szívét legyöngítette a
fogyás.
– Nem értem. Mi baja? Az elmúlt hónapok során egyre
rosszabbul van.
– Ritkán adódott alkalmam Lady Regmontot alaposan
megvizsgálni. Nagyon szemérmes, azt mondanám, túlságosan is.
De ettől függetlenül kijelenteném, hogy melankóliára hajlamos. A
hangulat jobban kihat a testre, mint gondolnánk.
Jess ajka megremegett, de uralkodott kitörni készülő könnyein,
és bólintott.
Az élet... milyen törékeny... milyen drága... és milyen rövid.
Az orvos megkapta a fizetségét, és távozott.
Jess belépett a húga hálószobájába, leült az ágya szélére, és csak
nézte Hester hajdan ragyogó, most betegesen sápadt arcát.
Hester halványan elmosolyodott. – Milyen komor vagy. Pedig
nincs akkora baj. Csak fáradt vagyok, és erős reggeli hányinger
kínzott, de annak már vége.
– Hallgass ide – suttogta Jess haragosan. – Nekem egy életre
elég volt abból, hogy halálos ágyak mellett üljek!
– Egyszer csináltad végig – vágott vissza Hester.
– Az is sok volt. Ha azt hiszed, ismét végigcsinálom, hát nagyon
tévedsz. – Jess megfogta a húga kezét, hogy enyhítse szavai élét. –
Unokahúgom vagy unokaöcsém hősiesen küzd, hogy növekedjen a
méhedben, és segítened kell neki, az ördögbe is!
– Jess... – Hester szeme könnybe lábadt. – Én nem vagyok
olyan erős, mint te.
– Erős? Én nem vagyok erős. Túl sokat iszom, mert akkor
elrejtőzhetek. Elküldtem magam mellől a férfit, akit szeretek, mert
rettegek, hogy ha nem teszem, akkor majd ő fog elküldeni engem,
és azt nem bírnám ki. Alistair hajóján az egyik tengerész
bántalmazott egy matrózfiút, és amikor kiálltam, hogy
megvédjem, attól féltem, elájulok, rosszul leszek vagy
összerondítom magamat. Gyenge vagyok, rengeteg hibám van, és
nem vagyok képes végignézni, ahogy elfogysz. Úgyhogy nem
hallgatom tovább a kifogásaidat. Eszel, amit hozok neked, iszol,
amit hozok neked, és néhány hónap múlva egy makkegészséges
gyermeket szülsz, akit majd jól elkényeztethetünk.
Hester zöld szeme haragosan megvillant. – Ahogy parancsolod
– duzzogott.
Jess örült, hogy legalább kicsit felélénkült. És levonta a
tanulságot is a nap eseményeiből: az élet és a boldogság túl drága
kincs ahhoz, hogy csak úgy eldobják. Időt fog adni Alistairnek,
hogy hozzászokjon új életéhez, de nem fogja elengedni, hanem
küzd érte. Ha ehhez Lord Mastersont, Lady Mastersont és
Alistairt be kell zárnia együtt egy szobába, hogy tisztázzák végre,
amit tisztázniuk kell, hát ezt fogja tenni.
Homlokon csókolta Hestert, és elindult, hogy beszéljen a
szakácsnővel.

Michael belépett Alistair dolgozószobájába, és barátját egy új

öntözőrendszer tervrajza fölé hajolva találta. Egy pillanatig csak
figyelte, látta, mennyire megváltozott a hajdani fiatalember a távol
töltött idők során.
 – Rettenetesen festesz – jelentette ki Michael. Alistair borostás
volt, inge gyűrötten lógott rajta. – És mégis mit keresel itt,
ahelyett, hogy Masterson rezidenciáján lennél?
Alistair felnézett. – Én ugyan semmi pénzért nem költözöm
Mastersonnal egy fedél alá!
– Tudtam, hogy ezt fogod mondani.
– Akkor miért kérded?
– Hogy bosszantsalak.
Alistair felnyögött, szinte már felmordult, és a hajába túrt.
Michael jól tudta, hogy az első néhány hónap felettébb megterhelő
lesz a barátja számára. Benedict halála után másfél évvel ő még
csak most kezdte úgy érezni, hogy a helyén van az életében. –
Nélküled is van elég bajom.
– Akkor mire valók a barátok? – Michael felemelte a kezét,
mielőtt Alistair rászólhatott volna. – Lesz ez rosszabb is, ha
előlépsz végre, és megjelensz a társaságban. A botránylapok
szerint most már nálam is kapósabb agglegény vagy. Ezért
roppant hálás is vagyok neked.
Alistair visszasüppedt az íróasztala mellett álló bőrfotelbe. A
dolgozószoba stílusa kicsit a tengert idézte. Kék és fehér dominált,
a diófa bútorok letisztult vonalai és a rézkiegészítők is illettek
volna egy hajóhoz. Tökéletesen megfelelt Alistairnek, akit
világjárónak, kalandornak ismertek. A következő mondat viszont
megdöbbentő volt a szájából.
– Nem vagyok agglegény.
– Nem vagy nős – közölte Michael szárazon. – Úgyhogy igenis
agglegény vagy.
– Szerintem meg nem.
– Még mindig Jessicát akarod feleségül?
– Jessica az enyém. – Alistair pimaszul vállat vont. – A többi
csak formaság.
– Őszintén remélem, ez nem azt jelenti, hogy szabadosan
viselkedtél vele. – Ez a gondolat ellenszenves volt. Jessica elvégre
Michael fivérének özvegye volt, családtag és barát. Szerette
Benedictet, boldoggá tette, és amikor Benedict tüdőbajban
megbetegedett, végig mellette maradt. Nem járt társaságba,
elhanyagolta a bálokat és gálákat, helyette Benedictet ápolta és
szórakoztatta, ahogy tudta. Michael ezért vigyázott rá, és élete
végéig segíteni akarta.
Alistair a karfán dobolt, és összevont szemmel méregette a
barátját. – A kapcsolatom Jess-szel nem tartozik rád.
– Ha tisztességesek a szándékaid, akkor miért nem jelented be
az eljegyzést?
– Ha csak az én döntésemen múlna, már házasok lennénk, és
egy fedél alatt élnénk. Miatta késlekedünk, és nem is igazán
értem. Úgy tesz, mintha lenne valami, ami miatt kiábrándulhatnék
belőle.
– Mégis mi?
– Például, hogy a Masterson családnak örökös kell, és ezt egy
fiatal hölgy biztosítani tudná. Vagy hogy anyám nem lesz elégedett
a választásommal. Vagy hogy a jövőben meggondolom magam, és
gyerekeket akarok.
– Ezek érthető érvek.
– Én viszont érthetetlenül szerelmes vagyok Jessicába, amióta
csak ismerem. Ez mindennél többet számít, és nem fog változni.
– Mindennél többet számít, de azért több nővel volt dolgod,
mint amennyit meg tudok számolni – mondta Michael szárazon.
– Akkor fogadj tanítót, hogy oktasson számtanra.
– Erre semmi szükség. Alig volt olyan éjszaka, amikor nem
éreztem rajtad nők parfümjét.
Michael legnagyobb meglepetésére szabados erkölcseiről híres
barátja elvörösödött. – Na és mégis, mi olyan emlékezetes azokon
a nőkön? – háborgott.
– Bocsáss meg, öregem. Engem korántsem érdekelnek annyira
a hölgyeid, mint téged. És ritkán láttam egynél többet, ez is igaz.
– Hmm... És nem tűnt fel, hogy mind szőke? Hófehér bőrűek és
világos szeműek. Sosem találtam egyet sem, akinek szürke a
szeme, mint a közelgő vihar, de ez nem is baj. Úgysem akartam
megelégedni a legdrágább kincs másolatával. Semmi nem fogható
az eredetihez – dünnyögte Alistair szórakozottan. – És ha egy férfi
végre van olyan szerencsés, hogy kincsre lelhet, akkor örömmel
védelmezi és kényezteti, és örömmel helyezi élete és otthona
középpontjába.
Michael a homlokát ráncolva tűnődött. Nagyot sóhajtott, amikor
megértette, mennyire megszállottan odavan Alistair Jessicáért.
Talán annyira, mint ő Hesterért. – Az ördögbe.
 Kopogás hallatszott.
Alistair odafordult, és kérdőn felvonta a szemöldökét.
A komornyik törte meg a csendet. – Elnézésüket kérem,
méltóságos urak. Őnagysága Masterson hercegné érkezett
látogatóba.
Alistair felsóhajtott. – Engedje be!
Michael távozni készült.
– Maradj! – kérte Alistair.
– Tessék? – Michael meglepetten felvonta a szemöldökét.
– Kérlek.
Michael újra leült, de amint Alistair anyja megérkezett, azonnal
felpattant. Rámosolygott, hiszen minden férfit megörvendeztet
egy szép hölgy érkezése. Bátyjaival ellentétben Alistair az anyjára
hasonlított. Mindkettejüknek fekete haja és élénk kék szeme volt.
Mindkettejükből sugárzott valami veleszületett elegancia és
érzékiség, éles elméjük egyszerre volt metsző és elbűvölő.
– Örvendek, Lord Tarley – szólt éneklő hangján a hercegné, és
kezet nyújtott. – Remekül fest. Igazi szívtipró, a hölgyek nagy
bánatára, gondolom.
Michael kezet csókolt. – Hercegné, felettébb örvendek.
– Eljön a Treadmore álarcosbálba?
– Ki nem hagynám.
– Pompás. Akkor elkísérné a fiamat oda?
Michael a barátjára pillantott, és elmosolyodott, mert Alistair
bús ábrázattal támasztotta az íróasztalát.
– Ilyen ostobaságokra nincs időm – tiltakozott.
– Márpedig legyen – vágta rá az anyja. – Kezdenek pletykálni
az emberek.
– Hadd tegyék.
– Évekre eltűntél. Látni akarnak.
– Nos, arra úgysem alkalmas egy álarcosbál – morgott Alistair.
– Alistair Lucius Caulfield...
– Szent ég. Mikor is van az átkozott bál?
– Szerdán. Öt napod van, hogy szabaddá tedd azt az estét.
– És egy sor másikat, ha anyám kedve szerint alakul –
duzzogott Caulfield.
– Büszke vagyok rád. Talán baj, hogy szeretnélek mindenkinek
bemutatni?
 Michael vigyorogva összefonta a karját. Ritka öröm volt látni,
hogy Alistair valakinek engedelmeskedik.
– Elmegyek, ha... – Alistair felemelte a kezét, anyja pedig
diadalmasan elmosolyodott. – Ha a menyasszonyom is eljön. A
jelenléte elviselhetőbbé teszi.
– A menyasszonyod... – A hercegné lassan leereszkedett egy
székre Michael mellé. Döbbenet ült ki szép arcára. – Ó, Alistair! Ki
az?
– Jessica Sinclair. Lady Tarley.
– Tarley – ismételte Louisa, és Michaelre pillantott.
Michael erősen szorította a széke karfáját. Kezdett
megharagudni. – A sógornőm.
– Ó, igen – köhécselt a hercegné. – Ő... nem idősebb nálad?
– Alig valamivel. Két év nem számít.
– És hosszabb ideig Tarley felesége volt, ugye?
– Évekig. És boldogok voltak.
Louisa szórakozottan bólintott. Michael egyre dühösebb lett. A
hercegnét cseppet sem érdekelte Tarley boldog házassága, ezt
Alistair is tudta.
– Csodás hölgy.
– Nincs nála szebb a világon – mondta Alistair, és sasszemmel
méregette anyját. – Szeretném, hogy anyám megismerkedjen
vele, de Jessica vonakodott. Attól tart, hogy ön olyan kritériumok
alapján ítélné meg, melyeknek semmi közük ahhoz, mennyire
leszek boldog vele. Megnyugtattam, hogy ez alaptalan aggodalom.
A hercegné nagyot nyelt. – Hát persze. – Talán küldhetné neki
egy megnyugtató levelet, anyám? Biztosan örömmel fogadná.
Louisa bólintott, és felállt. – Majd megfogalmazom a megfelelő
sorokat.
Michael és Alistair is felálltak. Michael töltött magának egy
pohár brandyt, amíg Alistair kikísérte anyját. Zavarta, hogy
Michael már kora reggel ivásra vetemedik. Alistair régen egyik
őrült kalandból a másikba rángatta, és úgy tűnt, még mindig kétes
hatással van rá.
Amikor visszatért, Michael nekitámadt. – Az ördögbe, Baybury,
mekkora szamár vagy! Ostoba szamár, az bizony!
– Hát te megbolondultál. Úgy fogod rám a rangomat, mint
valami fegyvert. – Alistair arrogánsan, ráérősen sétált vissza. – Ha
most meglep, ahogy ezt az ügyet intéztem, az csak annyit jelent,
hogy évek óta nem vettél tudomást a hibáimról.
– De hát ehhez engem semmi szükség nem volt marasztalnod.
Igen kínos volt nekem is és a méltóságos asszonynak is.
– Jó okom volt rá – Alistair az asztalkához ment, és italt töltött
magának. – A jelenlétedre való tekintettel anyám kénytelen volt
önuralmat erőltetni magára. Most végiggondolhatja, amit
elmondtam neki, és nem szaladt ki a száján semmiféle
elhamarkodott megjegyzés. Remélem, hogy miután emésztette a
dolgot, a boldogságomat tényleg minden más szempont elé fogja
helyezni.
– Mindig is könnyelmű voltál, de ez... ez kihat ám másokra is!
Alistair felhajtotta az italt, és az asztalkának dőlt. – Talán azt
mondod, lenne olyan ok, amiért nem akarnád, hogy Lady Regmont
a tiéd legyen?
Michael megdermedt, és megszorította a poharát. Gyilkos
haragot érzett Regmont iránt, és nem tudott válaszolni a kérdésre.
Alistair elhúzta a száját, és letette a poharát. – Na ugye. Van
egy kis dolgom. Elkísérnél?
– Miért ne? – morgott Michael, és megitta a maradék brandyt.
– Ki tudja, lehet, hogy a bolondokházában kötünk ki az est végén,
vagy bilincsben visznek el minket. Veled sosem unatkozom,
Baybury.
– Ó... már megint a rangom... bizonyára haragszol rám.
– Csak szokd meg az új neved, bárhogy is utálod a rangodat. Az
álarcosbálon úgyis mindenki így szólít majd.
Alistair átkarolta Michael vállát, és az ajtóhoz indult. – Ha
Jessica nevével együtt hallom, imádni fogom. Addig majd nem
bosszantalak.
– Szent ég, jólesne még egy ital.

– Milyen gyönyörű ez a vörös! – áradozott Hester, és felült az

ágyban. Aprónak és fiatalnak tűnt a rengeteg párna között, bár a
szobája igen felnőttesen volt berendezve. Jess valójában sokkal
döbbenetesebbnek találta húga hálószobájának stílusát, mint a
kelmét, amit épp fontolgatott. A ház többi részén vidám színek
domináltak, de Hester hálószobájában és budoárjában szürkéskék,
grafitszürke és törtfehér árnyalatok kaptak hangsúlyt. Drámai, de
igen komor hangulatot árasztottak. Jess egyáltalán nem erre
számított. – Igen merész – helyeselt Lady Pennington a csészéje
felett.
Jess ismét a vérvörös selyemre meredt, és azon gondolkodott,
mit jelentene Alistairnek; azt, hogy megváltozott érte, hogy
felbátorodott, hogy megtalálta a belső békét, amiről álmodni sem
mert. – Fogalmam sincs, mikor vehetnék fel egy ilyen ruhát.
– Talán csak otthon – javasolta Hester.
Jess Elspethre pillantott, az ajkába harapott, és azon
gondolkodott, hogy vajon ez a beszélgetés milyen érzéseket vált ki
a nőből, aki anyja helyett anyja volt az elmúlt években. Talán
neheztel, amiért Jess megpróbál továbblépni?
– Kedves leányom – nézett a szemébe Elspeth. – Miattam ne
aggódj. Benedict szeretett téged. Azt akarta, hogy boldog legyél.
Én is ezt akarom.
Jess szeme könnybe lábadt, és elkapta a tekintetét. –
Köszönöm.
– Én tartozom köszönettel – mondta a grófné. – Bár Benedict
élete rövid volt, te rengeteg örömet adtál neki. Ezért örökké hálás
leszek.
Jess felfigyelt a mocorgásra, ahogy Hester előrehajolt és
végigsimította a gazdag kelmét. A szabásznő halkan, de lelkesen
áradozott róla. Elképzelte, milyen fogadtatásban részesül majd, aki
ilyen dekadens ruhába öltözik.
– Talán csak a felsőrész készülhetne ebből – vetette fel Hester.
– Krémszínű szatén- vagy súlyosabb damasztszoknyával. Vagy az
ujjak? Esetleg a szegély?
– Nem – suttogta Jess, és összefonta a karját. – Az egész ruha
ebből a kelméből legyen, húzott derékkal és mélyen kivágott
háttal.
– C’est magnifique! – lelkendezett a szabásznő, és csillogó
szemmel intett segédeinek, hogy vegyenek méretet.
Egy fehér főkötős szobalány lépett be, és pukedlizett. – Lady
Tarley, valami érkezett az ön számára. Óhajtja, hogy idehozzam?
Jess összevonta a szemöldökét. – Miért kell azonnal
megnéznem? Nem tennéd inkább a szobámba?
– Azt mondták, tüstént adjam át önnek.
– Érdekes. Rendben, hadd lássam.
 – Vajon mi lehet az? – kérdezte Hester. – Sejted, Jess?
– Fogalmam sincs. – Jess remélte, hogy Alistair küldte, bármi
legyen is az. Még csak néhány napot kellett külön tölteniük, de
máris nehezen viselte. Ha nem lett volna Hester ilyen törékeny, és
nem kellett volna ügyelnie rá, hogy egyen, Jess biztosan átment
volna a férfihoz.
Néhány pillant múlva a szobalány egy füles kosárral tért vissza.
Letette a földre, és a kosár mocorogni kezdett. Valami halkan
vinnyogott benne. Jess közelebb lépett.
– Mi az? – kérdezte Lady Pennington, és letette a csészéjét.
Jess odahajolt, levette a kosár fedelét, és egy pöttömnyi
mopszkölyköt talált benne egy párnán.
– Nicsak – mondta boldogan. Óvatosan benyúlt, és kivette az
állatkát a kosárból. Felnevetett, és magához ölelte a puha,
fészkelődő kis bundást.
– Szent ég! – kiáltott fel Hester. – Egy kiskutya!
Jess még hangosabban kacagott. Leguggolt, ölbe vette az izgő-
mozgó mopszkölyköt, és megnézte, mi áll a vörös bőr nyakörvön
függő bilétán.
Acheron; ez volt az egyik oldalára írva. Jess szíve elszorult. A
másik oldalon ez volt olvasható: Örök szerelemmel: ALC.
– Ki küldte? – kérdezte a grófné.
– Gondolom, Baybury – mondta ábrándosan Hester.
Jess kézbe vette a kosár fülére fekete szalaggal erősített
levelet. A pecsét emlékeztette Alistair új rangjára, de Jess
tudomást sem vett róla. Eltökélte, hogy küzdeni fog érte.

Drága, makacs Jess!

Remélem, örömödet leled a kis ajándékban. És szívből
kívánom, hogy mindig emlékeztessen téged arra, akitől
kaptad. Rábíztam a feladatot, hogy vigyázzon rád,
védelmezzen téged, hiszen tudom, hogy imádni fog, akárcsak
én.
Anyám, a hercegné azt óhajtja, hogy öt nap múlva
jelenjek meg a Treadmore álarcosbálon. Azt feleltem, hogy
csak akkor teszek eleget a kérésének, ha a jegyesem is
 eljöhet. Ha téged láthatlak, még ezt a poklot is kibírom.
Kérlek, add át szívélyes üdvözletemet a húgodnak.
Jobbulást kívánok neki, és megértem, hogy a távollétedben
gyengélkedett. Én is gyengélkedem nélküled.
Örökké a tiéd:
Alistair

A levélen egy rajz is volt. Jessicát ábrázolta, ahogy az

emelvényen fekszik a nyári lakban, amit Alistair épített a szigeten.
A tekintete ábrándos volt és álmodozó, ajka duzzadt a
szenvedélyes csókoktól, haja kócosan omlott a vállára. Fejét a
tenyerébe támasztotta, testét csak egy szinte áttetsző alsóing
takarta. Alistair aznap nem vitte magával a rajzkészletét, tehát ezt
a pillanatot emlékezetből, később örökítette meg.
– Jess, ne sírj! – mondta Hester ijedten, mert nővére szeméből
peregni kezdtek a könnyek.
– Minden rendben, kedveském? – kérdezte a grófné, és
odasietett. – Eszedbe jutott Temperance?
Jess magához ölelte Acheront és a levelet. – Nem. Bár, ha rá
gondolok, újra eszembe jut az élet múlandósága. Benedict olyan
kicsattanóan egészséges volt... Alistair most vesztette el három
bátyját. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy eldobjuk a
boldogságot. Küzdenünk kell érte, meg kell szereznünk.
Elspeth leguggolt Jess mellé, és kinyújtotta a kezét a
kiskutyáért. – Hogy te milyen tüneményes vagy – mondta,
amikor Jess odaadta neki Acheront.
Jessica felállt, és újra a vörös selyemre pillantott. – Most már
lesz hová felvennem ezt a ruhát.
– Isten irgalmazzon annak a férfinak – sóhajtott Hester, de a
szeme ragyogott.
– Már késő – felelte Jess, és felemelte a karját, hogy méretet
vehessenek róla. – Már a markomban van.
 Huszonharmadik fejezet

Kétség sem fér hozzá, hogy az álarcok mögött feloldódnak a

gátlások.
Alistair ennek újabb és újabb bizonyítékát fedezte fel, ahogy a
Treadmore bálteremben a dór oszlop mellett állva próbált
megbirkózni a vendégek hadával, akik az üdvözlésére siettek.
Gyakran érzett kísértést, hogy a zsebében rejtőző levelet
szorongassa, de nem tette. Jessica szavai erőt adtak neki, így
türelmesebben viselte az álságos vagy túlságosan készséges
vendégeket, akik be akarták hízelegni magukat a jövendőbeli
Masterson herceg figyelmébe. Úgy tűnt, elfelejtik, milyen jó
memóriája van Alistairnek, aki nem feledte el, mennyire semmibe
vették, amikor csak a negyedik fiú volt. És nem feledte azokat
sem, akik a testéért fizettek, és akik miatt mocskosnak érezte
magát. Emlékezett mindazokra, akik megalázták és megsértették.

Édes, eltántoríthatatlan Alistair!

Ajándékod és leveled szavai összetörték a szívemet, de
örömmel is töltötték el. Amikor újra látlak, megfogom
mutatni neked, mennyire hálás vagyok. Ami az álarcosbált
illeti, semmi sem tarthat engem távol tőled. Sem most, sem a
jövőben.
Ezt vedd akár fenyegetésnek.
Örökké a tiéd:
Jessica

Alistair balján Masterson állt komoran, mint aki kővé dermedt.

Jobbján anyja bűvölte el az érkezőket. Louisa azonban nem írt
Jessicának. Nem mintha Alistair számított volna arra, hogy
megteszi.
– Haymore leánya igazán bájos – dünnyögte Lady Masterson,
és legyezőjével az épp elhaladó ifjú hölgy felé mutatott.
– Fogalmam sincs, ki az.
– Épp az imént láttad. Kissé lejjebb is húzta az álarcát, hogy
szemügyre vehesd.
Alistair vállat vont. – Ha anyám mondja, bizonyára úgy van.
A karzaton a zenekar muzsikálni kezdett. Kezdődött a tánc. A
vendégek elhúzódtak a táncparkettről a terem szélei felé.
– Francia négyes az első – mondta szárazon a hercegné. – Illene
felkérned legalább egy hölgyet azok közül, akikkel most találkoztál.
Igazán udvarias gesztus volna.
– Igazán udvarias voltam mindegyikhez.
– De olyan jól táncolsz. Szeretem nézni. Mindenki más is
szeretné. – Anyám. – Alistair a zenekar felé fordult, ahogy
elkezdődött a zene. – Nem kívánom, hogy minden legalja
botránylap azon spekuláljon, miféle jelentőséget tulajdoníthatnak
annak, kikkel táncolok. Nem vagyok elérhető, és nem kívánom azt
a látszatot kelteni, hogy igen.
– De hát még csak meg sem nézted a hajadonokat! – tiltakozott
suttogva a hercegné, hogy meg ne hallja senki a zene alatt. –
Odavagy azért a szépséges, idősebb, nagyvilági nőért. Persze ezt
megértem, különösen a jelen körülmények között. Most
kivételesen értékes számodra, hogy ő ilyen avatott a társasági
életben. De kérlek, fontold meg a választásod hatását a jövőre is. A
választottad özvegyasszony, fiam. Sokkal szabadosabban élhet,
mint egy hajadon, és a hitvesi ágyon kívül is hasznodra válhat.
Alistair felháborodottan felszisszent. Mély levegőt vett, hogy
uralkodni tudjon magán, és ne adja haragja tanújelét a
nyilvánosság előtt. – Anyám, amit az imént mondott, azt
mindkettőnk érdekében elengedem a fülem mellett.
Mastersonra pillantott, és összeszorította a fogát, mert úgy
tűnt, a hercegnek fogalma sincs, miről beszélnek mellette. – Még
meddig tart ez az álszenteskedés, mire végre feloldozza anyámat a
bűne alól? Hát még nem bűnhődött eleget?
A herceg továbbra is a levegőbe meredt. Csak az állkapcsa
rándult meg, több jele nem volt, hogy hallotta Alistair szavait.
Caulfield az anyjára nézett, és levette az álarcát. – Én már
megfizettem mindenért. Anyám, egész életemben azt akartam,
hogy ön boldog legyen. Ezért megtettem, ami csak tőlem telt, de
ebben a dologban nem engedek.
Louisa szemében könny csillant. Alistair szíve belesajdult, de
nem volt hajlandó engedményre. Legalábbis arra nem, amit anyja
akart.
Hirtelen suttogni kezdtek a vendégek, és Alistair gerince
megbizsergett. Valami várakozás futott végig rajta, valami erős,
édes sejtés. Anyjára pillantott, és döbbenetét látott a hercegné
arcán, ahogy elnézett a válla fölött. Alistair a kezébe nyomta az
álarcát, és megfordult. Lassan... élvezve azt az édes feszültséget,
amit csakis Jessica jelenlétében érzett.
A látvány letaglózta, még a lélegzete is elakadt. Vörös! Jessica
vörösbe öltözött. Selyembe, mint egy becsomagolt ajándék. A ruha
látni engedte a válla és a dekoltázsa hófehér bőrét. Dús haját
feltűzött loknikba és leomló tincsekbe rendezte. Kicsit kócosnak
tűnt a frizurája, de ettől csak csábosabb, dekadensebb, bűnösebb
lett. Hófehér kesztyű fedte a karját, de ez sem tompította
megjelenésének lenyűgöző érzékiségét.
Bár Alistair tudta, hogy a zene nem hallgatott el, hiszen a tánc
folytatódott, mégsem hallott egyetlen hangot sem, úgy zúgott a
füle. Minden szem Jessicára szegeződött, de ő lassan, elegánsan
vonult végig a parkett mellett. Erotikusan. Hívogatóan.
Alistair végre levegőért kapkodott. A vágytól elszorult a szíve,
tekintete szinte falta a nőt, hogy csillapítsa az éhségét, ami napok
óta egyre jobban mardosta.
Jessica szeme körül egyszerű, vörös szatén álarc takarta az
arcát, de ahogy közeledett, levette, és a szalagjánál fogva tartotta.
Hagyta, hogy mindenki lássa, ahogyan Alistairt nézi. Szürke szeme
ragyogott, meg sem próbálta elrejteni érzéseit. Aki csak látta,
mind jól tudta, mit jelent neki a férfi.
Micsoda bátorság kellett ehhez! Hiába verte fiatal korában
atyja, amíg fél fülére megsüketült és egész életére hegeket viselt,
csak hogy megfeleljen a nemesi körök elvárásainak; most itt volt,
habozás nélkül, gátlások nélkül felvállalva szerelmét. Nem félt.
Megszűnt körülöttük a világ. Alistair senki mást nem látott,
csak Jessicát, ahogy ránéz, és a szeme minden szónál többet
elárult: szerette őt, teljes szívéből szerette. Mélyen, őszintén és
feltétel nélkül.
– Látja, anyám? – kérdezte halkan, megbűvölve. – A sok
hazugság közt nincs csodálatosabb igazság, mint ami itt van a
szeme előtt.
Önkéntelenül elindult Jessica felé, mintha mágnes vonzaná.
Amikor már olyan közel volt, hogy érezte az illatát, megállt. Alig
egy tenyérnyi távolság maradt köztük, és Alistair őrült vágyat
érzett, hogy megragadja és magához húzza.
– Jess. – A keze ökölbe szorult, annyira érinteni akarta a nő
lágy, selymes bőrét.
A táncolok helyet hagytak nekik, és bámészkodtak, de ők mit
sem törődtek vele.
A ruha magáért beszélt, és Alistair szóhoz sem jutott, olyan
hálás volt érte. Ez nem ugyanaz a nő volt, aki felszállt a hajóra.
Alistair már nem volt „túl sok” neki, és saját magát nem tartotta
kevésnek a férfihoz. És Alistair most még jobban szerette, mint
akkor. Napról napra jobban fogja szeretni, ebben biztos volt.
– Mylord... – suttogta, és úgy falta a szemével, hogy látszott,
épp annyira ki van éhezve Alistairre, amennyire a férfi őrá. – A
tekinteted...
Alistair bólintott. Jól tudta, hogy az arcára vannak írva az
érzései. Nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy odavan
Jessicáért. – Borzasztóan hiányzol – mondta rekedten. – Nincs
annál rettenetesebb kín, mint hogy távol legyek tőled.
A zenekar elkezdett egy keringőt. Alistair kihasználta a
pillanatot, átölelte Jess derekát, és a táncparkettre húzta.

A teremben nem volt délcegebb férfi, mint Alistair.

Jess lélegzete elakadt, ahogy ránézett. Lenyűgözte, milyen
tökéletesen fest báli öltözékben. Fekete nadrág és kabát volt rajta,
a komor külső csak kihangsúlyozta tökéletes vonásait és alakját.
Fényes, koromfekete hajával és ragyogó kék szemével kitűnt a
tömegből. Nem volt szüksége feltűnő kiegészítőkre. Átható
tekintete és kis mosolya elég volt, hogy magához vonzza a nőket.
Még a férfiak is közelebb húzódtak, mert Alistairből áradt az
önbizalom és a tekintély.
 Jess lélegzete elakadt a gondolattól, hogy ez a csodálatos és
tagadhatatlanul vonzó férfi az övé. Ahogy ránézett, az a szívszorító
gyengédség, az a forró vágyódás...
Szent ég! Hogy is gondolhatott arra akár egy pillanatig is, hogy
elhagyja? – Felkérsz? – kérdezte dorombolva, ahogy Alistair a
táncparkett közepére vitte.
– Csak veled vagyok hajlandó táncolni, úgyhogy kérlek, gyere.
Megszorította Jess derekát, és felemelte a kezét. Közelebb
lépett. Túl közel. Botrányosan közel. Jess imádta. Még sosem
táncoltak egymással, de már sokszor elképzelte. Alistair
mozdulatai eleganciát és kecsességet sugároztak. Veleszületett
érzékiségével ez egészen lenyűgöző látványt nyújtott, és Jess
tudta, milyen érzés, ha a testük összeér. Édes kín lesz ilyen közel
simulni a férfi erős testéhez, miközben uralkodniuk kell
ösztöneiken az illem kedvéért, és nem téphetik le egymásról a
ruhát.
– Szeretlek – suttogta Jessica, és oldalra hajtott fejjel
felpillantott. – Nem engedlek el. Önző vagyok, és szükségem van
rád.
– A fogammal fogom rólad leszakítani ezt a ruhát.
– Pedig azt hittem, tetszik.
Alistair szeme kajánul felcsillant. – Ha ennél is jobban tetszene,
már derékig felrántottam volna.
Jess megszorította, és beszívta az illatát. Csodás illata volt,
férfias, szantálfa és citrus elegye. Jessica gyűlölte, hogy kesztyűje a
bőrük közé simul, és hogy vendégek százai veszik körül őket.
Egyedül akart maradni Alistairrel, örökre csak kettesben. Együtt
munkálkodnának csendesen, hallgathatná, ahogy a férfi gyönyörű
dallamokat csalogat elő a hegedűjéből, beszélgetnének a
gondolataikról, az érzéseikről, és semmi sem állna közéjük...
A zene lendületet kapott. Alistair elmosolyodott, és határozott
mozdulattal megpörgette Jessicát. A nő pihegve felnevetett. Úgy
illett a karjaiba, mintha oda született volna. Alistair úgy táncolt,
ahogy szeretkezett. Meghitten, erőteljesen, lenyűgöző
önuralommal, és agresszív mozdulatokkal. Combjuk minden
lépésnél összeért, és Alistair olyan közel húzta magához Jessicát,
hogy szinte nem is volt köztük hely. Áramlott a zenével, szinte a
részévé vált. A tekintetével birtokolta a nőt, olyan áthatóan nézte,
mégis gyengéd melegséggel.
Jessica eddig nem is tudta, mennyire vágyott erre a pillantásra.
– Mindenki látja, hogy mit érzel irántam.
– Nem érdekel. Csak az a fontos, hogy te lásd.
– Látom.
Kicsit gyorsabb tempóban táncoltak a többi pár között, Jess
vörös szoknyája Alistair lába körül libbent. Jess kipirult, izgatott
volt. Érezni akarta a férfi ajkát a bőrén, hallani akarta, ahogy
érzéki szavakat suttog a fülébe, forró ígéreteket, melyek elveszik
az eszét.
– Hogy van a húgod? – kérdezte Alistair, de rekedt hangja
elárulta, hogy ugyanúgy sóvárog, ahogy Jess.
– Napról napra jobban. Az ágynyugalom jót tesz neki.
– Nekem is jót tenne. Veled.
– De nekünk nincs nyugalmunk az ágyban, mylord.
– Vajon négy hét múlva már olyan jól lesz Hester, hogy
nélküled is boldogul?
Jessica elmosolyodott. – Mire kihirdetjük a frigyet, már nem
lesz rám szüksége mindennap.
– Akkor jó. Mert nekem viszont igen. Jess nem kérdezte, hogy
van Lord és Lady Masterson. Látta a hercegné arcát, és azt is,
ahogy Alistair valamit mondott neki. Hogy mit, az nem derült ki,
mert a pillantása nem változott, de Jess látta benne az
elszántságot. Alistair erről volt híres: a merész határozottságról és
a kihívásokról; olyan férfi volt, aki sosem futamodott meg egy
kihívás elől. Látszott rajta, hogy nem hátrál meg. Bármit is
mondjon a választásáról az anyja, ő eltökélt volt, és nem engedett.
– Nem maradhatok túl későig – mondta Jessica. – Fogalmam
sincs, mivel tölti Regmont az idejét, de mindig az után jön haza,
hogy már nyugovóra tértünk, és korán elmegy, mielőtt még
lemennénk reggelizni. Szinte már az az érzésem, hogy kerül
engem. Mindenesetre valakinek Hester mellett kell lennie éjszaka,
és Acheronnak is szüksége van rám.
Alistair egészen közel hajolt, ajkuk majdnem összeért.
– Ennyi most elég. Látni akartalak, a karjaimban akartalak
tartani. Ha nem ellenzed, akkor mostantól nyilvánosan is jelét
adom szándékaimnak.
– Örülök neki. – Jess egészen megrészegült a férfi közelségétől
és érzelmeitől, úgy, ahogy soha semmiféle vörösbortól nem tudna.
Napok óta egy kortyot sem ivott, és bár eleinte rettenetes elvonási
tünetek kínozták, már jobban érezte magát. Erősebb lett. –
Máskülönben végem. Szégyentelen cédának fognak tartani.
Mylord, csináljon belőlem tisztességes asszonyt.
– Miután mindent megtettem, hogy bűnre csábítsalak?
– Veled mindig elcsábulok majd. Ahogy a zene abbamaradt,
Alistair megállt, de Jess szíve továbbra is hevesen dobogott. A férfi
hátralépett, és megcsókolta a nő kesztyűbe bújtatott kezét. –
Gyere. Bemutatlak anyámnak és Mastersonnak, mielőtt
hazamégy.
Jessica bólintott, és követte Alistairt, mint mindig.

Alistair elvette a kalapját, nagykabátját és sétapálcáját az

inastól, aztán az ajtóhoz indult, hogy megvárja a hintóját. Amikor
Jess egy félórával korábban elindult, mintha a fény is kialudt volna
a teremben, és már ő sem akart maradni.
– Lucius.
Alistair megtorpant. Kihúzta magát, minden izma megfeszült.
Megfordult. – Lady Trent.
A nő csípőjét ringatva közeledett, ajkát nyalogatta. –
Wilhelmina – javította ki. – Túlságosan intim az ismeretségünk a
formalitáshoz.
Alistair ismerte ezt a pajkos tekintetet. Lady Trent még mindig
gyönyörű és kívánatosan telt volt. Bájaival nála sokkal idősebb
férje nem tudott mit kezdeni.
Alistair gyomra összeszorult a szégyentől. Már nem tudott a
hajdani falai mögé rejtőzni. Jessica lerombolta ezeket a falakat, és
segített Alistairnek, hogy felismerhesse önnön értékeit. A
döntései... a viszonya a Lady Trenthez hasonló nőkkel... Most már
undorodott ezektől.
– A mi ismeretségünk sosem volt intim – mondta neki. –
Kellemes estét, Lady Trent.
Alistair sietve távozott a Treadmore kúriából, kirohant az ajtón,
és örömmel látta, hogy már várja a hintó. Beszállt a halvány
lámpással megvilágított kocsiba, és hátradőlt a bőrülésen. Csattant
a kocsis ostora, és a hintó elindult. Amikor elérték a nyitott,
kovácsoltvas kaput, kénytelenek voltak lelassítani, mert előttük
hosszú sorban álltak a hintók. Alistair tudta, hogy ez hazáig így
lesz, mivel az utcák teli voltak a nemes társaság hintóival, ahogy
bálokból bálokba jártak.
Alistair felsóhajtott és ellazult, elméje visszatért a pillanathoz,
amikor Jessicát bemutatta anyjának és Mastersonnak.
Mindhárman annyira jártasak voltak a társasági
illemszabályokban, hogy fogalma sem volt, mi járhat valójában a
fejükben. Udvariasan csevegtek semmiségekről, és pontosan a
megfelelő időben búcsúztak el, nehogy egyetlen pillanatnyi kínos
csend telepedjen rájuk. Túl egyszerű volt.
A hintó megállt egy téglából épült kerítésoszlop mellett, melyet
oroszlánszobor ékesített. Egy sötét árny vált el az oszloptól, és
kinyitotta a hintó ajtaját. Amint behajolt, szembetalálta magát a
tőrrel, ami Alistair sétapálcájában rejtőzött.
Kesztyűbe bújtatott kéz húzta félre az alak csuklyáját, és
Jessica meglepett mosolya villant a férfi elé. – Abban
reménykedtem, valami kellemesebb módon fogsz döfködni.
A kivont fegyver a hintó padlójára hullott, és Alistair beljebb
rántotta Jessicát. Becsukódott az ajtó. Diszkréciójáért az inas busás
borravalóra számíthat majd.
– Jess, te mi az ördögöt keresel itt?
Jessica a karjaiba vetette magát, és az ülésre döntötte. – Neked
talán elég volt a tánc, nekem azonban nem. Korántsem.
Felkönyökölt, és behúzta a függönyöket. Aztán a férfi fölé hajolt,
és türelmetlen szenvedéllyel húzta fel vörös selyemszoknyáját.
Alistair megpillantotta csipkés szegélyű nadrágocskáját, aztán Jess
már lovaglóülésben ült rajta.
– Jess! – zihálta Caulfield. Bőre lángolt, még levegőt is alig
kapott. Teljesen hatalmába kerítették viharos érzései. Jessica
meglepte. Teljesen letaglózta. Könnyedén elcsábította.
– El kell mondanom... tudnod kell, hogy... sajnálom. – A nő
hangja elcsuklott, Alistair szíve elszorult. – Sajnálom, ha csak
egyetlen perc fájdalmat vagy kétséget okoztam neked. Szeretlek.
Jobbat érdemelsz.
– Te vagy a legjobb – dörmögte a férfi. – Senki nem lehetne
tökéletesebb.
Jessica kesztyűs ujjai Alistair nadrágjával babráltak. Caulfield
halkan felnevetett, élvezte a mohóságát. Kezét Jess kezére tette,
hogy lelassítsa. – Ne olyan sietősen.
– Meghalok érted! Ahogy táncolsz... – Jess szeme lázasan
csillogott a hintó lámpásainak halvány fényében. – Azt hittem,
alábbhagy, amikor eljöttem, de csak egyre erősebb.
– Micsoda?
– A sóvárgásom utánad.
Alistair vére forrt, farka megmerevedett. – Akkor haza kell
vinnem téged, magamhoz.
– Nem lehet. Nem hagyhatom magára Hestert olyan sokáig, és
nem tudok addig várni.
Alistairnek majdnem elvette az eszét a gondolat, hogy Jess itt, a
hintóban akarja. Legszívesebben máris maga alá gyűrte volna,
hogy gyorsan, szenvedélyesen a magáévá tegye, úgy, ahogy
Jessica vágyott rá, de a körülmények közbeszóltak. A függönyön
túl kocsisok kiáltoztak. Gyalogosok nevettek és beszélgettek az
utcán. Ha kinyújtotta volna a kezét a hintó ablakán, kezet
foghatott volna a többi hintó utasaival, annyira közel haladtak el
egymáshoz.
– Csitt – nyugtatta, és cirógatta a nő hátát. – Ha csendben
tudsz maradni, simogatlak, hogy elélvezz.
Jessica megrázta a fejét. – Magamban akarlak érezni...
– Szent ég! – Alistair megszorította. – Jess, csigalassúsággal
vánszorog a hintó. Látszana, ha ringatózna, ahogy mozgunk. És
körülöttünk tömeg van.
Jessica odasimult hozzá, kecses karja átölelte a vállát. – Rád
bízom. Ötletes vagy. – Odahajolt, és végignyalta a férfi fülét. –
Nedves vagyok, forró, és sajgok érted, szerelmem. Utánad
sóvárgok. Nem hagyhatsz kiéhezve.
Alistair megrázkódott. Jessica ennél meghittebben nem is
mutathatta volna ki a bizalmát, de sietsége, lelkesedése arra utalt,
hogy itt nem csak testi gyönyörről van szó. Talán az is benne volt,
hogy az imént ismerkedett meg Lord és Lady Mastersonnal,
Masterson pedig nem volt hajlandó elfogadni őt sem, nemhogy
szíve választottját. Ez a családi helyzet egészen más volt, mint amit
Jess megszokott Tarley oldalán. Erről Michael védelmező figyelme
is tanúskodott.
Alistairt feldühítette, hogy szerelmét talán ez nyugtalanította.
Jess igazi gyémántként ragyogott a nemesi társaságokban, minden
szempontból tökéletes volt, kivéve esetleg olyasmit, amiről nem
tehetett. Megszenvedett azért, hogy tökéletes felesége legyen egy
rangos férjnek, és nem azt érdemelte, hogy bárki semmibe vegye.
Alistair a tenyerébe fogta a nő arcát, és sürgette, hogy dőljön hátra
és nézzen a szemébe. – Jess...
Jessica megdermedt a férfi hangjának komolyságától. Alistair
félrehajtotta a fejét, és lágyan megcsókolta. – Szeretlek – suttogta
halkan.
 Huszonnegyedik fejezet

Jess a szerelmi vallomás után egy percig moccanni sem tudott,

aztán egészen elolvadt, és az őrjítő vágy helyet adott valami
gyengédebb, édesebb sóvárgásnak. – Alistair...
– Én is féltem. Látod? Egyformák vagyunk.
Jess szeme könnybe lábadt. Gombócot érzett a torkában, nem
jutott szóhoz.
– De hát tudnod kellett – suttogta a férfi, és ajkához emelte
Jess kezét. Hófehér fogával elkapta a kesztyű egyik ujjának
hegyét, és lehúzta.
– Igen, tudtam – súgta Jess. – De mégis sokat jelent, hogy
kimondtad.
– Akkor gyakran fogom mondani. – Kiejtette a kesztyűt a fogai
közül. A fehér selyemdarab az ölébe pottyant.
Jess meglepetten vette észre, mennyire izgatónak találja már
ezt is. Alistair a másik kesztyűt is levette, egyenként húzta le az
ujjait, hogy lecsússzon. Szeme félig lehunyva, érzéki várakozással
figyelte a nőt. Jessicában valami primitív ösztönt ébresztett, ahogy
figyelte, hogyan húzza le a fehér kesztyűjét a fogaival a férfi. Volt
ebben valami kirobbanó erő, és Jess emlékezett rá, hogy Alistair
azt mondta, a fogával fogja róla letépni a ruhát.
A másik kesztyű is az ölébe hullott. A hintó lassan kanyarodott.
Jess kinyújtotta a kezét. Alistair megcsókolta meztelen bőrét.
Nyelve hegyével megcirógatta a csuklóját, és Jess felnyögött. Belül
kéjesen összerándult.
Ahogy Alistair lehúzta a kesztyűjét, a selyem simogatta a karját,
és Jessicának a lélegzete is elakadt a várakozástól. Alistair
megcsókolta a kezét a gyűrűje fölött, és megnyalogatta az ujjait.
Jess úgy felizgult, mintha a lába között nyalogatta volna.
Merészen Caulfield lába közé nyúlt, és simogatni kezdte
erekcióját. A férfi szinte dorombolt. Jess imádta, ahogy ellazul,
ahogy süt róla az érzékiség, és ahogy engedi, hogy ő azt tegyen
vele, amit csak akar.
– Egy életen át sem tudnék betelni veled – mondta.
Alistair a ruhája alá nyúlt, és megfogta a combját. Jess imádta.
Alistair először mindig megszorította, mintha ez a pillanatnyi
vadság kellene ahhoz, hogy utána önuralomra legyen képes. Nézte
őt, és a tenyerébe fogta a fenekét, aztán a nadrágocska hasítékába
nyúlva érezte, milyen forró és nedves.
– Igen, tényleg nedves vagy és forró – suttogta, és ujja körözni
kezdett a nő csiklóján. – Én meg majd szétrobbanok miattad.
Jess érezte is, milyen kemény. Repesett a gyönyörűségtől,
amiért így fel tudta izgatni ezt az érzéki vadat. A kesztyű már nem
akadályozta, így aztán gyorsan kiszabadította. Alistair erekciója
vastagon, hosszan állt a kezében. Micsoda eszköze a gyönyörnek!
Egészen ki tudta tölteni Jessicát, és a vastag erek minden
érzékeny ideget érintettek benne.
Jess mindkét kezével megragadta, és úgy simogatta, hogy
Alistair elveszítette minden önuralmát.
Felnyögött, és a feje az ülés támlájának hanyatlott. Két ujját
becsúsztatta Jess combjai közé, és mozgatni kezdte, felkészítette,
hogy beléhatoljon.
Jess alig várta. Már akkor készen állt, amikor Alistair a
bálteremben felé fordult, és úgy nézett rá, mintha oázist látna a
sivatagban, ahol napok óta szomjasan bolyongott. Jess ugyanígy
sóvárgott utána, minden nap fájt, amit nélküle kellett eltöltenie.
Feltérdelt, elhúzta magától a férfi kezét, és odaillesztette a
helyére a farkát. Amint hozzáért a makkja, lüktetni, reszketni
kezdett. Alistair megragadta a csípőjét, megtartotta, de engedte,
hogy Jess határozza meg a ritmust, ahogy befogadja.
Jessica lassan ereszkedett rá, minden porcikáját érezni akarta,
halkan felnyüszített, ahogy érezte, hogy beléhatol.
Megtámaszkodott a hintó kárpitozott ülésének tetején, ahol egy
keskeny, lakkozott fapárkány húzódott, és lassú tempóval
mozgott. Alistair erősen szorította.
– Jess... várj! – a férfi combjai megfeszültek. – Állj meg egy
pillanatra. Úgy szorítasz, mintha kézben fognál. Ne... Az ég
szerelmére... ne mozdulj... Ó, istenem!
Alistair felmordult és elélvezett, a fogát csikorgatta, farka
lüktetett, ahogy magva sűrűn, mélyen kispriccelt. Nem is volt bent
tövig, de a hirtelen nedvességben nem tudta tovább visszatartani
magát. Jess ráomlott.
Megremegett, és körmeit a bőrülésbe mélyesztette. Alistair
hosszan élvezett, ő pedig nézte. Lenyűgözte a férfi elsöprő
gyönyöre, és az, hogy ez mennyire felizgatja őt is. Alistair igazán
tapasztalt volt szexuálisan, és neki mégis sikerült őt a szerelme, a
lelkesedése erejével a csúcsig kényeztetnie.
– Szent ég! – Alistair átölelte, hátradöntötte, és a dekoltázsába
temette verejtékes arcát. Élesen, humortalanul, kesernyésen
felnevetett. – Ennyi mindent tettél... ezért.
Jess a férfi selymes hajába túrt, és azon gondolkodott, hogy a
férfi szó szerint csak azt a gyönyört tartotta értéknek, amit ő
tudott adni a nőnek... és ezt nehéz lesz elfelednie.
Alistair kipirulva, ragyogó szemmel nézett rá. A hintó
dülöngélve haladt a macskaköves úton, a város zaja beszűrődött a
csendes, párás kocsiba. Alistair összeszorította a fogát, és
mélyebbre furakodott Jessicába.
– Alistair, nekem a te gyönyöröd a gyönyör. Anélkül nekem
sem jó. Üres volnék, ha te nem töltenél meg. – Mosolyogva
megcsókolta a férfi orra hegyét. – És még mindig kemény vagy
bennem, még mindig van benned szufla. Sosem hagysz
kielégületlenül.
Alistair kecses mozdulattal felemelte a nőt, és az átellenes
ülésre helyezte. Most Jess volt alul, és szinte az üléshez szegezte
Alistair kőkemény, vastag vesszője. Háta mögött párnaként terült
el prémes bársonyköpenye, Alistair pedig egész testével rásimult.
Egyik kezével a támlának támaszkodott, a másikkal az ajtó melletti
karfának. Széttárta Jess lábait, egyik térdével az ülésre
nehezedett, és felemelte a nő combját. Jess másik lába a hintó
padlóján pihent a férfi mellett. Teljesen ki volt szolgáltatva ebben a
pózban, válla az ülés sarkának szorult, és csak Alistair tudott
mozogni. Ki is használta helyzeti előnyét. Csípője egyetlen,
gyakorlott mozdulatával odadörgölte hozzá a farkát. Jess ölét forró
gyönyör öntötte el, és felsóhajtott.
 – Maradj csendben – suttogta Alistair, de szinte lehetetlenné
tette a következő mozdulatával.
Jess megragadta a csípőjét, és arra gondolt, hogy mindketten
báli öltözékben vannak, csak ott csupaszok, ahol egymásba olvad a
testük. Alistair megemelte a csípőjét, farka végigsiklott Jess
remegő belsején. Amikor már csak a makkja volt bent, megállt,
nézte, ahogy a nő megvonaglik, és elsötétült a pillantása, amikor
Jess körmei a testébe mélyedtek. Aztán lassú mozdulattal, mélyen
beléhatolt. Jess az ajkába harapott, de halkan felnyüszített.
– Csitt – korholta a férfi kaján pillantással. Jól tudta, milyen
édes kín a nőnek ez a lassú tempó. Megemelte a csípőjét, aztán
leereszkedett. Most nem olyan mélyen; rövid, erős lökés volt.
– Alistair... – Jess összerándult belül, apró izmai mohón
szorították.
– Istenem, de csodálatos – zihált a férfi. Nekifeszült, a
nyomással ingerelte a csiklóját, és olyan mélyen merült belé, ahogy
csak lehetett. – Érzem benned a magvamat. Síkos vagy tőle. De
adok még...
Jess már pihegett, bőrét verejték borította, és a vágytól elalélt.
Azt akarta, hogy Alistair keményen mozogjon benne, mélyen,
hevesen, hogy megkapja a szenvedélyt, amire vágyott. De a férfi
csak végtelenül lassú mozdulatokkal izgatta tovább. Mint egy jól
beolajozott gép, olyan precíz volt minden mozdulata, ahogy
kőkemény farka ki-be járt a nedves puhaságban. A ritmusa olyan
pontos és folyamatos volt, mint a metronóm.
Jess küszködött, hogy gyorsítson, teste megfeszült, mint egy íj.
Alistair belesuttogott a jobb fülébe. – Odakint emberek tucatjai
járkálnak, és én itt háglak meg, a hintóban.
Jess megbizsergett, őrült szenvedély lett úrrá rajta. A
háttérben hallotta a gyalogosok hangját odakint az utcán. Hallotta
az elhaladó hintókat és az utasok nevetését. A veszély, hogy
megpillanthatják őket, csak olaj volt a vadul lángoló tűzre. Jess
megőrült a vágytól, olyan nagyon, hogy semmi más nem számított
most, csak a gyönyör.
– Ha úgy látnának, ahogy én látlak... – dorombolta Alistair. –
Kiterülve a hintó ülésén, a szoknyád felhúzva, az édes kis pinád
tele a magvammal és a farkammal.
Jess Alistair szemébe nézett, és szenvedélyes szerelmet,
szívbemarkoló gyengédséget látott a kék mélységben, hiába voltak
nyersek a férfi szavai. Alistairnek olyan sok arca volt... sima, mint
a folyóban a kavics, és kemény, mint a salak... ártatlan és
sebezhető, vagy dekadensen bűnös. El sem tudta képzelni nélküle
az életét. Együttesen alkották a világát.
Alistair egyre mélyebben mozgott benne. – Jess, nekem egy
ajándék a bujaságod. Te vagy az ajándék, jól tudom.
Tudom, mennyi bizalom és szerelem kell ahhoz, hogy így
odaadd magad.
Egy hozzáértő mozdulattal a gyönyör csúcsára repítette a nőt.
Jess teste megfeszült, és mozdulatlanná dermedt.
– Szeretlek – dörmögte Alistair, és amikor a hintó huppant
egyet, mélyet döfött, hogy Jess elélvezzen. – Őrülten szeretlek.
Belesajdul a szívem, annyira.
Jess reszketett, lüktetett belül, és szorongatta Alistair
erekcióját. A férfi felnyögött, és ő is elélvezett, kiáltását elfojtotta,
ahogy Jess izzadt nyakához fúrta az arcát. Egymáshoz tapadtak,
ziháltak és vonaglottak, hogy olyan közel lehessenek egymáshoz,
amennyire csak lehetett, de ruhájuk közéjük feszült. És ott, a
nyüzsgő város közepén elvesztek egymásban.

Őszinte részvétem az elsőbálozóknak, akik abban

reménykedtek, hogy megkaparinthatnák a jóképű márkit.
A korábban oly fagyos özvegy Lady T. talpig vörösbe
öltözve úgy vonzotta magához Lord B.-t, mint a láng a
lepkét. Kedves olvasók, bizony vibrált köztük a levegő.
Botrányos. Hírhedt. És oly édes...

Michael befejezte a felolvasást, letette az újságot, és

összeráncolt homlokkal Alistairre meredt.
– Mi az? – kérdezte Alistair, és belekortyolt a sörébe.
– Ne kertelj! Láttam Jessicát tegnap. Az a ruha... Mit tettél a
sógornőmmel?
– Miért nem azt kérded, hogy ő mit tett velem? Elhiheted, hogy
arra a kérdésre mélyebb választ kapnál. Alistair pillantása
végigfutott a Remington Gentlemen’s Club vendégein. Sokan
biccentettek, és rámosolyogtak. Most már értette ezt a barátságos
érdeklődést, ami az előző héten még különösnek tűnt. Mindenki
tudott a megváltozott körülményekről, mielőtt ő maga értesült
volna róluk. Még mindig nehéz volt felfogni és megszokni.
Délelőtt meglátogatta Albert özvegyét, megpróbált beszélni
vele, és felajánlotta, hogy mindenben a segítségére lesz. Az özvegy
nagy vagyont örökölt, de mivel valóban szerette Alistair bátyját,
nem csak anyagi biztonságra volt szüksége, hogy a közeljövőben
boldoguljon. Szüksége volt támaszra, és Alistair tudta, mennyire
fontos ilyenkor, hogy a gyászolót a szerettei segítsék, hogy
egyáltalán meg tudjon küzdeni a hétköznapokkal. Cserébe Albert
özvegye adott neki valamit, ami sok mindent megváltoztathatott.
Ez a valami közel állt Alistair szívéhez, de még nem döntötte el,
mit tegyen vele.
– Másról sem hallok, mint arról, hogy mindenki együtt emleget
téged és Jessicát – morgott Michael.
– A holnapi lapokban bejelentjük az eljegyzést, és ezzel elejét
vesszük minden indiszkrét spekulációnak. Minden úgy lesz, ahogy
a tisztesség és a becsület megkívánja. Már ma meg akartuk
jelentetni a hírt, de... dolgom akadt este. – Alistair eldöntötte, hogy
azt a hintót élete végéig megtartja. Jess-szel majd más hintókat is
megszentelnek a szenvedélyükkel, de ez mindig különleges lesz, és
mindig arra emlékezteti majd, ahogy Jessicát a magáévá tette;
még akkor is, ha a hintó már rég nem lesz használható eredeti
rendeltetése szerint.
– No és a szüleid? – kérdezte Michael. – Nem tűnnek lelkesnek.
Alistair vállat vont, és sajnálat hasogatta ugyan a szívét, de nem
érzett felelősséget vagy bűntudatot. – Túl fogják élni.
Alistair észrevette, hogy Michael keze ökölbe szorul, és az
újságot gyűrögeti. Nem értette, mit mondott, amivel ezt váltotta ki
belőle. Aztán észrevette, hogy a barátja tekintete a háta mögé
réved. Ő is odanézett, és látta, hogy Regmont gróf lép a terembe,
néhány víg cimborájának zajos társaságában.
– Meghívjuk egy italra? – kérdezte Alistair, és hátat fordított
nekik.
– Megőrültél? – Michael sötét szeme haragosan összeszűkült. –
Még azt is nehezen viselem, hogy él egyáltalán.
Alistair felvonta a szemöldökét. Erre nem tudott mit mondani.
Bár a körülményeik közt volt hasonlóság, mégsem tehetett
említést róla, hiszen a nő, akit Alistair imádott, korábban épp
Michael bátyjának felesége volt.
– Mi az ördög baja van ennek a fickónak? – sziszegte Michael. –
A felesége betegen fekszik otthon és a gyermekét hordja a szíve
alatt, ő meg úgy mulat, mintha agglegény volna.
– A legtöbb nemes ezt teszi.
– A legtöbb nemesnek nem Hester a felesége.
– Javasolnám, hogy költözz el Angliából a szívfájdalmad elől, de
tudom, hogy nem teheted.
Michael rámeredt. – Hát ezért voltál olyan sokáig távol
Angliától? Mert Jessica hozzáment Benedicthez?
– Igen, legfőképp ezért.
– Fogalmam sem volt. Jól álcáztad. Alistair legyintett. – Magam
előtt is felettébb jól álcáztam. Meggyőztem magam, hogy csak az
ösztöneim hajtanak, és az a megoldás, hogy kiéljem magam.
Visszatekintve, azt hiszem, bölcsen tettem, hogy becsaptam
magam, mert ha tudtam volna, hogy Jessica mennyire fenekestül
felforgatja majd a világomat, talán rémülten elmenekültem volna
előle.
– Tényleg megváltoztál – tűnődött Michael, és végigmérte
barátját. – Nyugodtabb vagy. Higgadtabb. Talán megszelídültél?
– A pokolba, legalább halkan mondd, ha mindenképp mondanod
kell.
Michael figyelmét ismét harsány nevetés vonta el. – Elnézést,
egy pillanat!
Alistair felsóhajtott és a fejét ingatta, de ő sem értette
Regmontot. Alistair tényleg csak azért üldögélt Remington
klubjában, mert nem mehetett haza Jessicához.
– Lord Baybury.
Alistair felpillantott, meglátta Lucien Remingtont, és
elmosolyodott. – Remington. Hogy van?
– Pompásan. Ideülhetek egy pillanatra?
– Hogyne.
– Nem akarom sokáig feltartani. Ha nem érek haza egy órán
belül, a feleségem még képes lesz értem jönni. – A tulajdonos
mosolyogva leült a székre, amely Michael immár üres széke
mellett állt. – Előre is elnézését kérem a szókimondásért. Mint ön
is tudja, minden úriemberről, aki a klubom tagja, bőséges
információ birtokában vagyok.
 – Ez nyilvánvaló.
– Úgy van. – Remington szeme szokatlan ametisztszínű volt, és
kedélyesen csillogott. – Például tudom, hogy önnek és nekem
vannak olyan közös vonásaink, melyeket mások nem is sejtenek,
és ezért azt is tudom, mennyire nehéz lehet önnek a jelenlegi
helyzete.
Alistair megdermedt. Remington egy herceg törvénytelen fia
volt. Bár ő volt Őméltósága legidősebb gyermeke, fiatalabb,
törvényes születésű öccse volt az örököse a rangnak és a
birtokoknak is.
– Az ördögbe – motyogta Alistair, amikor megértette, hogy
Remington tud az ő törvénytelen származásáról; ezt a titkot csak
Alistair anyja, Masterson és Jessica őrizte. Már hallotta a
szóbeszédet, hogy a Remington minden tagjáról bizalmas
információ gyűlik itt, de ezt álmában sem gondolta volna.
Elgondolkodott, hogy Remington vajon tudja-e, ki az igazi apja...
– Ha szüksége van valakire, aki segít vagy csak meghallgatja, én
örülnék a megtiszteltetésnek – mondta Remington simulékonyan,
mintha nem taglózta volna le Alistairt, amit most mondott neki.
– A fattyak tartsanak össze? – kérdezte Alistair, de nem akart
olyan kérdést feltenni, amelyre nem volt biztos, hogy tudni akarja
a választ.
– Valami olyasmi.
– Köszönöm. – Voltak, akikkel érdemes volt jó kapcsolatot
ápolni; Lucien Remington is közéjük tartozott.
A bár felől kiáltások hallatszottak. Remington fürgén felpattant.
– Megbocsásson, mylord. Valami gond adódott, és a személyes
figyelmem szükséges.
Alistair a válla fölött Regmont vidám cimboráira pillantott. –
Remington, kérem, csak még egy pillanatra. A problémát illetően...
Mivel az illető felesége hamarosan a sógornőm lesz,
feltételezhetem, hogy nekem is problémára kell számítanom?
– Igen. – Remington kimérten bólintott, és távozott.
Alistair felállt, és Michaelt kereste. Michael a bárpultnak dőlt
Regmont csoportjának közelében, de nem vegyült közéjük.
Odalépett hozzá. – Menjünk.
– Még ne – Michael a kabátja belső zsebébe nyúlt ezüst
szivardobozáért. Regmont felnevetett és tiltakozni kezdett, amikor
Remington megkérte, hogy viselkedjék halkabban, vagy távozzon
a teremből.
– Ez nem bölcs dolog – Alistair érezte, hogy körülöttük gyűlik a
feszültség, mint a viharfelhők. Regmont részegségében hősködött
és ostobán viselkedett, Michael pedig nyilvánvalóan csak az
alkalmat kereste az összetűzésre.
Regmont egyik barátja, Lord Taylor megbotlott. Meglökte
Michaelt, aki elejtette szivardobozát és a zsebkendőjét. A drága
szivarok szanaszét gurultak.
– Vigyázzon! – csattant fel Michael, és lehajolt, hogy felvegye a
holmiját.
Regmont rászólt Taylorra, és leguggolt, hogy segítsen
Michaelnek. Felvett egy szivart, aztán a zsebkendőt. Megdermedt,
és egy pillanat alatt kijózanodott.
Michael kinyújtotta a kezét. – Köszönöm.
A gróf megsimogatta a zsebkendő sarkába hímzett
monogramot. – Milyen érdekes.
Alistair jobban megnézte, és magában átkozódott, mert a vörös
fonallal hímzett „H” magáért beszélt.
– Regmont, kérem – Michael visszakövetelte a zsebkendőt.
– Nem hinném, hogy ez a magáé. – Regmont Michael szemébe
nézett, aztán Alistairre pillantott, és zsebre vágta. – Úgy
gondolom, ez az enyém.
Michaelből sütött a düh. Alistair a vállára tette a kezét, és
figyelmeztetőn megszorította. Regmont gróf lehelete alkoholtól
bűzlött, és Alistair látta véreres szemében az őrületet. Regmontba
belebújt az ördög, és fittyet hányt a veszélyre.
Michael kihúzta magát. – Követelem, hogy adja vissza,
Regmont.
– Akkor vegye el!
Michael keze ökölbe szorult. Remington közéjük állt. A klub
tulajdonosa magas volt és izmos, tökéletesen elintézte volna az
ügyet egyedül is, de mellette felsorakozott a személyzet három
egyenruhás tagja. – Uraim, ezt odalent folytathatják –
figyelmeztette őket, az ökölvívóterem felé intve. – Vagy folytassák
másutt, de idebent tilos a verekedés.
– Vagy folytathatjuk párbaj formájában – jelentette ki Michael.
– Regmont, nevezze meg a segédeit.
 – A pokolba! – dünnyögte Alistair.
– Taylor és Blackthorne.
Michael bólintott. – Baybury és Merrick majd megbeszéli velük
a részleteket holnap.
– Alig várom – vicsorgott Regmont.
– Hát még én!
 Huszonötödik fejezet

Drágám,
bevallom, egész nap rád gondolok, és biztos vagyok benne,
hogy örülnél a kellemes gondolataimnak. Remélem, vigyázol
magadra.

Acheron morgott Jess lábánál a párnán. Jess kezében megállt a

penna. Odahajolt a pici mopszhoz.
– Mi bajod?
A kutyakölyök ismét morgott, aztán a galériára vezető
lépcsőhöz szaladt. Ott elkezdett ugrálni és forgolódni. Jess felvette
a vállkendőjét, hogy kivigye elvégezni a dolgát, de a kiskutya
lesunyta a fülét, és egyre hangosabban morgott. Aztán
szerencsétlenül nyüszített, és még mielőtt Jess odaért, lepisilte a
parkettát.
– Acheron! – korholta Jess erőtlenül. A mopszkölyök válaszul
megint nyafogott.
Jess a sarokban álló mosdótál mellől elővett egy törölközőt, és
az ajtóhoz lépett. Ekkor haragos férfihang ütötte meg a fülét. A
törölközőt a kis tócsára dobta, és kinyitotta az ajtót.
A kiabálás így hangosabb lett, és már az is hallható volt, hogy
honnan jön: Hester lakosztályából.
– Nem csoda, hogy nyugtalan vagy – mondta Jess a kutyának.
– Maradj itt!
Átsietett a halion. Regmont hangja minden lépéssel egyre
hangosabb lett. Jess gyomra összeszorult, tenyere izzadt. Úrrá lett
rajta az ismerős félelem, és erőt kellett vennie magán, hogy
egyenletesen lélegezzen.
– Megaláztál! Az előző hetekben... a mérkőzés Tarley-vel...
Nem tűröm, hogy felszarvazzanak!
Hester halk válaszait nem hallotta, de azt igen, hogy hadar,
talán mert dühös, vagy... fél. Robaj hallatszott. Jess odaugrott, és
feltépte az ajtót.
Szent ég...
Hester hálóingben állt a szoba közepén, és falfehér volt az arca.
Szeme a rettegéstől elkerekedett, Jess jól ismerte ezt a tekintetet.
Máris egy új ütésnyom sötétlett a halántékán.
Regmont háttal állt az ajtónak, ökölbe szorult a keze.
Öltözékéből látszott, hogy szórakozni volt, italtól és dohánytól
bűzlött. Egy asztal felborult, a díszes váza leesett és darabokra
tört. Regmont megindult. Jess rákiáltott.
A gróf megállt és megdermedt. – Lady Tarley, távozzon! Ez
nem az ön dolga.
– Gróf úr, azt javaslom, távozzon inkább ön – felelte remegve
Jessica. – A felesége állapotos, és az orvos elrendelte, hogy
őrizkednie kell minden olyasmitől, ami felzaklathatja.
– Egyáltalán az enyém a gyerek? – förmedt Hesterre Regmont.
– Hány férfival voltál?!
– Menj innen, Jess – könyörgött Hester. – Fuss!
– Nem! – rázta meg a fejét Jessica.
– Nem siethetsz mindig a megmentésemre.
– Regmont! – Jess hangja ostorként csattant. – Kérem,
távozzék!
Regmont fenyegetően megindult felé, és Jess szíve megállt. A
gróf szeme véreres volt, telve azzal a makacs gyűlölettel, ami
Hadley tekintetében is mindig megvillant, amikor bántani készült
egy védtelen áldozatot.
– Ez az én házam! – üvöltötte. – És maga... idejön szajhálkodni,
és botrányt kavar! Most meg már a húga is ezt akarja tenni. Hát
vegye tudomásul, hogy nem tűröm!
Jess füle zúgott, alig értette sógora szavait, de azt tudta, hogy
móresre akarja tanítani. Elszédült. Ilyen pillanatokat már átélt a
múltban. Hallotta ezeket a szavakat... Sokszor, nagyon sokszor...
A félelem egy szempillantás alatt eltűnt, és különös nyugalom
vette át a helyét. Jessica már nem egy rémült leányka volt.
Alistair megmutatta neki, hogy erősebb, mint gondolta. És amikor
Alistair ideér, márpedig az hamar lesz, mert máris küldeni fog
érte, akkor Regmont megfizet majd azért, amit az imént tett.
– Hatalmas hibát követ el, ha meg merészel ütni – fenyegette
meg.
Regmont csak nevetett, és felemelte a kezét.

Michael lóra pattant, és látta, hogy Alistair követi. A

tehetetlenség tettekre sarkallta. Vissza akarta kapni azt a
keszkenőt, az ördögbe is! Hestert akarta. És olyan indulattal
kívánta Regmont halálát, hogy azon maga is megdöbbent.
– Mondj már valamit! – förmedt Alistairre, aki meg sem szólalt,
mióta elhangzott a párbajra hívás.
– Ostoba fajankó vagy.
– A pokolba!
– És ha megölöd párbajban? Akkor mi lesz? – Alistair
megsarkantyúzta a lovát. – Elmenekülsz az országból a büntetés
elől. A családod szenvedni fog nélküled. Hester meggyűlöl, amiért
elvetted tőle a férjét. Jessica pedig meggyűlöl engem, amiért
részem van ebben a botrányban. Akkor majd jobban érzed
magad?
– El sem tudod képzelni, milyen ez! Hogy milyen tudni, hogy
védelmezőre van szüksége, és én nem segíthetek!
– Úgy gondolod, el sem tudom képzelni? – kérdezte halkan
Alistair, és barátjára pillantott.
– Nem. Fogalmad sincs. Ha irigyelted is a bátyám szerencséjét,
legalább tudtad, hogy törődik Jessicával, és gondoskodik róla.
Benedict boldoggá tette a feleségét. Nem kellett minden percben
attól tartanod, hogy kezet emel rá. Hogy a nő, akit szeretsz,
rettegésben él, hogy bántják, hogy...
Alistair akkorát rántott a kantáron, hogy lova nyerítve
felágaskodott. A patadobogás a macskakövön mennydörgésként
hatott. A paripa riadtan kapkodott és forgolódott. – Mit mondtál?
– Ütlegeli. Tudom, hogy bántalmazza. Onnan tudom, hogy
látom a jeleit, és anyám is egyetért. – Az ördögbe! – Alistair
hangjából áradt a harag. – És hagytad futni? Mi van, ha már haza
is ért?
Michaelt is elöntötte a düh. – Mit tehetek? Hester a felesége.
Nem segíthetek.
– Jessica is ott van! És a legrosszabb rémálma, hogy
bántalmazza egy férfi.
– Mi az ördög...?
– Hadley verte a lányait – sziszegte Alistair, és ráncba szedte a
lovát. – Gyakran és fájdalmasan büntette őket.
Michael gyomra összeszorult. – Szentséges ég!
Alistair vágtára sarkantyúzta a lovát, előrehajolt a nyaka fölött,
és vakmerőn száguldott a forgalmas utcán. Michael követte.

Jess látta, hogy Regmont ütni készül, és megacélozta magát. De

mielőtt még elcsattant volna a pofon, tompa, rettenetes puffanás
visszhangzott a szobában. Jess döbbenten, zavartan látta, ahogy
Regmont szeme kifordul, és a gróf hang nélkül összerogy.
Jessica meglepetten hátrált. Regmont szőke haján vér csörgött
végig, megcsillant rajta a gyertyafény. Nagy csattanás vonta el a
figyelmét: egy piszkavas esett zajosan a padlóra... Hester ernyedt
kezéből.
– Jess...
Jessica felpillantott. A húga éles, fájdalmas nyögéssel
összegörnyedt. Vér cseppent a lábánál, végigfolyt a combján, és
tócsába gyűlt. Ne!
Dübörgő léptek hallatszottak. – Jessica!
Jess felkiáltott, és átugrott Regmont fölött, Hester mellé.
Alistair jelent meg az ajtóban, mögötte Michael. Mindketten
megtorpantak az összerogyott gróf előtt. Jessica elkapta Hestert,
aki majdnem összeesett. Együtt ájultak a padlóra.

– Meghalt? – kérdezte Jess fel-alá járkálva a lenti szalonban.

Acheron az asztal alatt kuporgott, és panaszosan vonyított.
– Nem. – Alistair odalépett hozzá egy pohár brandyvel.
– Tessék, idd meg!
Jess vágyakozva pillantott az aranyló italra, tagadhatatlan
erővel vágyott most az alkoholmámorra. Kiszáradt a torka,
remegett a keze. Tudta, hogy pár kortytól máris jobban lenne, de
volt annyi önuralma, hogy megrázza a fejét. Nem akart
visszafordulni. A múlt elmúlt. Ez után az éjszaka után csak még
határozottabban maga mögött akarta hagyni.
 Körbepillantott. A vidám, sárga szín egészen abszurdnak tűnt,
ismerve az itt elő házaspár történetét.
– Fejbe verte a piszkavassal – suttogta Jess. Még mindig alig
tudta felfogni, ami történt, és nem is értette, hogy kerülhette el a
figyelmét a bántalmazás ezernyi jele.
– Jól tette! – szólt indulatosan Michael.
Alistair letette a brandy t, és Jess mögé lépett. Megfogta a
vállát, és masszírozta feszült izmait. – Az orvos először a húgodat
látja el, de azt mondja, Regmont sérülését varrni kell.
Jess szíve majd megszakadt. – Hester eddig is bánatos volt.
Most pedig még a gyermeket is elveszítette...
Michael felkapta a poharat, és egy hajtásra kiürítette a brandyt.
A haja kócos volt, annyit babrálta, és sötét szemében keserűség
villant.
Jess tisztán látta, hogy Michael szereti a húgát. Keserves
bűntudatot érzett. Hiszen ő hívta fel Hester figyelmét Regmontra,
ő boronálta össze őket, pedig Michael, aki érdemesebb lett volna
rá, végig ott volt.
Jessica Alistairre pillantott. – Az esküvőnk után szeretném, ha
Hester nálunk lakhatna, ameddig csak akar. Nem hiszem, hogy
egy percet is tanácsos volna itt töltenie.
– Természetesen. – Alistair szép szemében együttérzés és
szeretet ragyogott.
Jess magába szívta az illatát, a szántál, pézsma és verbéna
megnyugtató elegyét. Megfogta a kezét. Annyi mindenért hálás
volt neki! Alistair egyensúlyt adott neki a káoszban, erőt adott
neki, hogy ő erőt tudjon adni Hesternek.
– Addig pedig mindketten velem laknak majd – mondta
Michael. – Jessica, ön hosszabb időt töltött a Tarley házban, mint
én, és a szolgák már ismerik az igényeit. Hesternek is ismerős lesz
a hely, hiszen édesanyám is ott tartózkodik jelenleg. Ő is segíteni
fog.
Hirtelen pisztolylövés dördült, majd vérfagyasztó sikoly
hallatszott. Jess felpattant, és már rohant is fejvesztve a lépcső
felé. Michael megelőzte a lépcsőfordulóban, Alistair viszont
mellette maradt, és karon fogta, mielőtt Hester szobájához értek.
Dr. Lyon komoran állt az emeleten, és Hester ajtajára mutatott.
– A gróf úr ide rohant be, és bereteszelte.
 Az ajtó túloldalán Hester még mindig sikoltozott.
Jess térde megroggyant az ijedségtől, de Alistair tartotta.
Michael megmarkolta a kilincset, és vállal az ajtónak ugrott. A
keret nyikorgott, de a zár tartotta a fatáblákat.
Az orvos hadarva, egyre hangosabban beszélt. – Lord Regmont
eszméletlenül feküdt a hálószobájában, amikor nekiláttam
összevarrni a sebét. Feleszmélt... kitört belőle a harag... és Lady
Regmont után érdeklődött. Megkértem, hogy halkabban szóljon,
hogy nyugodjon meg. Elmagyaráztam, hogy a felesége pihen, és
hogy elvetélt. Erre a gróf úr kirohant a szobából, mint egy őrült...
megpróbáltam követni, de...
Michael újból nekirontott az ajtónak. Alistair besegített.
Együttesen sikerült berúgniuk az ajtószárnyat, ami nagy
reccsenéssel megadta magát. Berohantak, nyomukban sietett a
doktor. Jess is elindult, de Alistair megpördült, és elkapta.
Visszavitte az emeletre. – Ne menj be! – parancsolta.
– Hester! – kiáltott Jessica, és megpróbált átpillantani Alistair
válla felett.
Alistair szorosan magához ölelte. – Regmontnak vége.
Jessicát hirtelen minden ereje elhagyta, amikor megértette a
férfi szavait. – Szentséges Istenem... Hester!

Hester Jessicához bújt, és magához szorította. A

vendégszobában feküdt Jessica ágyában a takaró alatt, és még
mindig vacogott.
Jess a fejét simogatta, és halk, vigasztaló szavakkal
nyugtatgatta. Olyan volt ez, mint gyermekkorukban. Jess mellett
Hester olyan szeretetben és biztonságban érezte magát, mint
senki mással.
Mindene fájt. A sajgás teljesen elgyengítette. Elveszítette a
magzatát. És a férjét is. Mégis csak ürességet érzett legbelül.
Szinte meglepte, hogy még lélegzik egyáltalán. Azt gondolta, hogy
már életjelt sem tud adni.
– Hát így ment el Edward... – suttogta.
Jessica csendben hallgatta.
– Bejött a szobámba, és olyan volt, amilyenné mostanra lett:
gyűlöletes és félelmetes. A szeme vad volt, ahogy a pisztollyal
hadonászott. Megkönnyebbültem, amikor megláttam. Arra
gondoltam, végre vége a fájdalomnak és a bánatnak. Azt hittem,
kegyes lesz, és engem szabadít meg tőle.
Jess szorosabban ölelte magához. – Ne gondolj erre!
Hester nyelt egyet. Torka és szája egészen kiszáradt. –
Könyörögtem neki. Kérlek, végezz velem. Elveszítettem a
magzatot... kérlek, hadd menjek én is. És Edward ott állt... láttam
a szemében... Üres volt a tekintete. Ráébredt, mit tett, amikor
nem volt az eszénél.
– Hester... csitt... Pihenned kell.
Jess hangja elcsuklott.
– De nem kímélt meg a fájdalomtól. Végig önző maradt. Mégis
hiányzik. Az a férfi hiányzik, amilyen régen volt. Akihez
hozzámentem. Ugye emlékszel rá, Jess? – Hester felnézett a
nővérére. – Ugye emlékszel, milyen volt Edward régen?
Jess könnyes szemmel bólintott.
– Mit jelent ez? – kérdezte Hester, és lehajtotta a fejét. – Hogy
lehet, hogy boldog vagyok, amiért elment, de ugyanannyira...
bánatos is?
Hosszú csend telepedett rájuk.
– Talán hiányzik neked, ami lehetett volna, de hálás is vagy,
hogy ami volt, annak vége.
– Talán így van. – Hester még közelebb húzódott a nővéréhez.
– De... mitévő legyek most? Mihez kezdjek?
– Most csak legyél egy kicsit jobban napról napra. Felkelsz,
eszel, fürdesz, beszélsz azzal a kevés emberrel, akivel egyelőre
beszélni akarsz a gyászodban. Idővel enyhül a kín. Fokozatosan. –
Jess megsimogatta Hester kibontott haját. – Egy reggel majd arra
ébredsz, hogy már csak emlék a fájdalom. Mindig veled marad, de
nem lesz örökké ilyen bénító.
Hester szeme könnyben úszott, Jess ruhája elázott tőle. Jess
utcai ruhájába öltözve bújt a húga mellé, azonnal tudva, hogy
Hesternek most erre van szüksége, még mielőtt Hester tudta
volna.
– Azt hiszem, örülhetek – suttogta Hester. – Legalább annak,
hogy nem várok gyermeket a halott férjemtől. Mégsem tudok
örülni. Túlságosan fáj.
Hester szívszaggatóan felzokogott. Panaszos sírása áthatolt a
zsibbadt gyászon, és belemart a szívébe. – Jess, én annyira
akartam ezt a gyermeket... annyira akartam...
Jess ringatni kezdte, és halkan, hadarva vigasztalta. – Lesz még
gyermeked. Egy nap megérkezik majd a megérdemelt boldogság.
Egy nap a tiéd lesz, és akkor majd megérted, hogy minden, ami
történt, csak azért történt így, hogy megérkezhess oda.
– Ezt ne is mondd! – Hester gondolni sem akart újabb
terhességre. Úgy érezte, azzal elárulná az elveszített magzatát.
Mintha a gyermekek pótolhatóak volnának. Mintha
helyettesíthetné egyik a másikat.
– De bármi is történjen, én veled leszek – Jess homlokon
csókolta. – Együtt csináljuk végig. Szeretlek.
Hester lehunyta a szemét. Úgy érezte, senki más nincs mellette,
csak a nővére. Még maga az Úr is elhagyta...

Alistair holtfáradtan tért haza. Átérezte Jess fájdalmát, és a

szíve nehéz volt a bánattól és rettenettől, ami most árnyékot
vetett a nő életére.
Kalapját és kesztyűjét átadta a komornyiknak.
– A nagyságos hercegné a dolgozószobájában várja, uram –
mondta Clemmons.
Alistair a nagy ingaórára nézett, és rájött, milyen késő van.
Hajnali egy felé járt az idő. – Mióta vár?
– Közel négy órája, uram.
Akkor bizonyára rossz híre van. Alistair a legrosszabbra
számítva a dolgozószobájába ment. Anyja a kanapén ülve
olvasgatott. Lábát felhúzta, és vékony takarót terített magára. A
kandallóban tűz lobogott. Louisa vállánál gyertyatartó állt, a
lángok megvilágították a könyv lapjait és a hercegné szép arcát.
Felpillantott. – Alistair.
– Anyám. – A férfi megkerülte az íróasztalt, és levette a
kabátját. – Mi a baj?
A hercegné áthatóan nézte a fiát. – Ezt én is megkérdezhetném
tőled.
– Hosszú napom volt, és még hosszabb estém. – Alistair
fáradtan felsóhajtott, és lerogyott a székére. – Mit óhajt tőlem?
– Miért gondolod, hogy óhajtok valamit?
Alistair az anyjára meredt. Látta a szeme és a szája körül a
feszültséget; ezeket a jeleket legutóbb Lady Regmonton vette
észre... Egy boldogtalan házasság jeleit. Tudta, hogy Jess arcán
ezek nem fognak megjelenni soha, mert inkább választotta volna a
halált, mint azt, hogy a szeretett nőt boldogtalanná tegye.
Alistair nem felelt. Louisa letette a takarót, és levette a lábát a
kanapéról. Ölébe ejtette a kezét, és kihúzta magát. – Gondolom,
rászolgáltam az óvatosságodra és a gyanakvásodra. Mindig a saját
érzéseimmel törődtem, és nem figyeltem a te érzéseidre. Őszintén
sajnálom. Éveken át rossz voltam hozzád.
Alistair szívverése felgyorsult, összezavarodott, alig hitt a
fülének. Gyermekkorában mindennél jobban vágyott ezekre a
szavakra.
– Azért jöttem, hogy elmondjam: azt akarom, hogy boldog légy
– folytatta a hercegné. – Öröm a szívemnek, hogy van, aki szeret
és csodál téged. Láttam rajta. Éreztem rajta. Odavan érted.
– Én is érte. – Alistair a szívére szorította a kezét. – És ez
mindig így lesz. Tudja rólam a legsötétebb titkokat is, mégis szeret,
minden hibám ellenére. Nem... talán nem is a hibáim ellenére,
hanem épp miattuk; mert azok formáltak ilyenné.
– A feltétel nélküli szeretet csodálatos ajándék. Az én hibám,
fiam, hogy erre nem voltam képes. – Louisa felállt. – Azt akarom,
hogy tudd, támogatom a döntésedet. Ugyanúgy a szívembe zárom
a választottadat, ahogy te.
Alistair végigsimította a sima, lakkozott asztallapot. Végtelenül
kimerült volt. Jessica mellett akart lenni. A karjába akarta venni,
vigasztalni akarta, és meg akarta találni mellette a békességet. –
Anyám, ez nagyon sokat jelent nekem. Sokat jelent a látogatása, és
hogy megvárt. Nagyon fontos, hogy az áldását adja ránk.
Köszönöm.
Louisa bólintott. – Szeretlek, fiam. Meg fogom próbálni ezt ki is
mutatni, és remélem, egy nap megszűnik majd köztünk a
bizalmatlanság és a távolságtartás.
– Ez boldoggá tenne.
A hercegné megkerülte az asztalt, és arcon csókolta a fiát.
Alistair elkapta anyja kezét, mielőtt még felegyenesedhetett
volna. Feszülten figyelte a reakcióját. Tényleg bocsánatkérőn,
ártatlan szándékkal, szeretettel jött volna? Vagy talán már tudja a
hírt, amit most ő akar neki elújságolni, és ezért adja áldását, tudva,
hogy így már nincs kockázat?
 – Unokája fog születni, anyám – mondta halkan.
Louisa megdermedt, elakadt a lélegzete, és a szeme
elkerekedett az örömteli ámulattól. – De Alistair...
Tehát nem tudta. Alistairt elöntötte a melegség anyja
elfogadása, áldása miatt. – Nem én leszek apa. Jól tudja anyám,
hogy Jessica meddő. De Emmaline... Mint kiderült, Albert a halála
előtt már megtette a kötelességét. Talán nem fiú lesz, talán nem
hercegi örökös, de legalább meglesz az öröm, hogy unokát
dédelgethet.
Louisa szomorkás kék szemében tétova derű csillant. Ez a
szempár egészen olyan volt, mint a fiáé.
És Alistair visszamosolygott rá.
 Epilógus

– Milyen szép és egészséges már a húgod – jegyezte meg

Masterson hercegné.
Jess a verandán álló asztal felett Alistair anyjára pillantott.
– Igen, erős és majd kicsattan. És napról napra többet nevet,
több benne a derű.
A verandát a pompás kerttől egy faragott oszlopsor választotta
el. Jess fogadására sok vendég érkezett, akik most a gondosan
nyírt sövények között sétálgattak. Még Masterson is kint volt,
élvezte a csodaszép időt. Kézen fogva vezette az apró, totyogó
Lord Bayburyt a kerti úton.
– Úgy tűnik, Lord Tarley felettébb kedveli – jegyezte meg
Louisa.
Jess a tekintetével követte Hestert és Michaelt, akik együtt
sétáltak. Hester napernyőt tartott, Michael hátrakulcsolta a kezét.
Szép pár voltak, Michael sötét hajú, jóképű, Hester aranyhajú és
gyönyörű.
– Régóta kedves barátunk – mondta Jess. – De az utóbbi két
évben igazán közel került hozzánk. Hester biztonságban érzi magát
mellette, és ezért végre képes gyógyulni. Ugyanúgy, ahogyan
Alistair segített nekem.
– És te is sokat tettél a fiamért. – A hercegné az ajkához emelte
a csészéjét. Porcelánfehér bőrét széles karimájú szalmakalap védte
a naptól. – De hol is van most?
– Valami öntözési problémán töri a fejét.
– Remélem, tudja, hogy Masterson büszke rá.
Alistair ezt nyilván nem tudta, hiszen alig beszélt Mastersonnal,
de ennek a hűvös kapcsolatnak a témája talán majd máskor
kerülhet elő. – Mindenhez remekül ért. Tényleg döbbenet a
számomra, hogy egy ilyen romantikus és kreatív lélek ennyire jól
boldogul a számokkal, a mérnöki munkával és számos egyéb,
analitikus készséget igénylő dologgal.
És még ott volt a testi ereje is, de az bizony csakis Jessicára
tartozott.
– Mylady.
Jessica a cselédre pillantott. Levelet hozott. Jess elmosolyodott,
és elvette a papirost. Azonnal felismerte férje kézírását. Nevetve
törte fel a pecsétet.

Keress meg!

– Megbocsásson, hercegné – mondta, és felállt.

– Minden rendben?
– Igen. Mint mindig. – Jess a kétszárnyú ajtón át besietett a
házba. Odabent csend és béke honolt, a nagy birtok valahogy
megőrizte bensőséges, vendégszerető hangulatát. Nyaranta
Jessica és Alistair itt foglalt el egy szárnyat, a herceg és a hercegné
az év nagy részét a másik szárnyban töltötte. Ez volt itt a második
nyaruk Alistair családjával, és egyelőre jobban telt, mint az első.
Albert fiának és örökösének születése nagy megkönnyebbülés volt
mindenki számára.
Jess azt az ürügyet használta fel, hogy segítségre van szüksége
a fogadás megszervezésében, és Hestert is magával hozta, hogy
felkészítse, hogy Hester a következő báli szezonban már újra
részese legyen a társasági életnek. Nehéz volt az elmúlt két év.
Regmont halála után botrányok és találgatások özöne indult el.
Jess házassága a közismerten szabados Caulfielddel ugyan
elterelte a figyelmet, de Hester számára semmi sem könnyítette
meg a gyógyulást. Azért haladt vele, lassan, de biztosan. Michael
mindig jelen volt, amikor szüksége volt rá. Megbízható és szerény
barátként állt mellette. Egy nap talán több is lesz, amikor Hester
készen áll erre. Alistair tudta, hogy barátja türelmesen várni fog,
ahogy ő is megvárta Jessicát.
Jess először a férfi dolgozószobájába ment, de az üres volt.
Onnan a szalonba indult, majd a biliárdterembe, de ott sem találta
a férjét. Amikor aztán felfelé indult a lépcsősoron, hegedű halk
hangja ütötte meg a fülét. Repesett a szíve. Kedvenc időtöltése
volt, hogy hallgatta, ahogy Alistair hegedül. Néha szeretkezés után
felkelt az ágyból, és muzsikált neki. Jess pedig feküdt és hallgatta,
és a zenében benne volt mindaz az érzés, amit Alistair nem tudott
szavakba önteni. Olyan volt ez, akárcsak a rajzai. A finom
ceruzavonalak olyan pillanatokat és kifejezéseket örökítettek meg,
melyeket csak egy szerető szem láthat. A szavaknál ezerszer
szebben árulták el ezek a gesztusok, hogy Alistair mennyire
szerette, mennyire becsben tartotta őt.
Jess követte a kísértetiesen gyönyörű dallamot a
lakosztályukba. Két cseléd is ugyanolyan lenyűgözve hallgatta,
mint Jess, de amikor meglátták úrnőjüket, távoztak. Jess
kinyitotta a nappali ajtaját, aztán becsukta és bereteszelte.
Elégedetten hallgatta a hangosodó muzsikát. Férjét a hálószobában
találta a nyitott ablaknál. Barna nadrágján kívül nem viselt ruhát.
Acheron a lábánál feküdt, elbűvölve bámult rá, mint mindenki, aki
hallgatta.
Ahogy a vonó táncolt a húrokon, kar- és hátizmai megfeszültek
kecses mozdulataitól. Jess mindig belefeledkezett a látványba. Az
ágy lábához ült a kis padra, és figyelt. A teste máris lángra lobbant
a várakozástól.
Dél volt. Odakint vendégek vártak rájuk. De Alistair
felcsalogatta a feleségét a hálószobába, hogy elcsábítsa finom zenei
tehetségével és nyers vágyával. Jess nem is tudta, hogy milyen
csodás ez a kettősség, amíg Alistair meg nem mutatta neki.
A zene ellibbent a nyári szélben, és ő halkan megtapsolta.
Alistair óvatosan a tokjába helyezte a hangszert.
– Szeretem hallgatni, amikor hegedülsz – mondta Jess halkan.
– Tudom.
Jessica elmosolyodott. – És imádom nézni a hátadat, a hátsódról
nem is beszélve.
– Ezt is tudom.
Felé fordult, és Jessica lélegzete elakadt. Alistair vágya
ágaskodott. Lenyűgöző volt.
Jess megnyalta az ajkát. – Azt hiszem, túl sok rajtam a ruha.
– Úgy bizony. – A férfi egy ragadozó kecsességével lépett oda
hozzá, izmos hasáról és magabiztos lépteiről Jess le sem tudta
venni a szemét.
– Miféle pajzán terved van?
– Nos, egy éve házasok vagyunk, de még nem voltunk
nászúton. Pedig ahhoz egy férjnek joga van.
Jessica megbizsergett. – Valóban... Szegénykém... Csorbult
talán egyéb jogod is?
– Dehogy. Azt úgysem hagynád. – Alistair elkapta Jess kezét,
és felsegítette. Érintése heves volt és mohó, ellentétben a lágy
dallammal, amivel az előbb megbűvölte a nőt. Jess mellbimbója
megkeményedett a fűzője alatt.
Alistair figyelmét ez nem kerülte el. Megmarkolta a keblét, és
erősen masszírozta. Sóvárgásától Jessica nedves lett, forró és
izgatott. Minden módon imádta, ahogy Alistair szeretkezett vele,
de az különleges volt, amikor ilyen fejvesztetten kívánta. Mintha a
szakadék szélén várt volna rá, szándékosan közel húzva őt
magához akkor, amikor a legsebezhetőbb. Aztán együtt zuhantak.
Mindent együtt csináltak.
Jess átölelte a férje csípőjét, és hozzásimult. – Sosem tudok
betelni veled.
– Akkor gyere velem nászútra – suttogta Alistair csábító, mély
hangján. – Néhány hét a hajón. Néhány hónap Jamaicán. Tudod,
még dolgunk van ott. Hester most már jól van, elboldogul egy
időre nélküled. És Michael a lelkét is kiteszi, úgy vigyáz rá.
– De van most erre időd?
– Beszéltem Mastersonnal. Mehetünk, amíg ő is egészséges és
képes kézben tartani az irányítást. – Alistair a kezébe fogta Jessica
arcát, félrehajtotta a fejét, és lágyan megcsókolta. – Meztelenül
akarok úszni veled. Meg akarom mutatni az égő mezőket. Azt
akarom, hogy...
– ...szakadó esőben szexeljünk – suttogta Jessica, hogy
felizgassa. — Nem kell elcsábítanod. Beleegyezem. Bárhová
elmennék veled, csak kérned kell.
– De így izgalmasabb – Alistair kicsit lejjebb ereszkedett,
kemény erekcióját Jess combjai közé igazította, és nekidöntötte a
csípőjét. – Nyitva az ablak, és odakint vendégek sétálgatnak.
Csendben kell élvezned.
– Te pedig mindent megteszel, hogy sikolyt csalj ki belőlem?
– Úgy bizony.
 Jess elmosolyodott. – Talán te fogsz hangosan élvezni. Talán
nem bírod majd ki, amit teszek veled, és kegyelemért fogsz
könyörögni.
– Csak nem egy kihívás, mylady? – dorombolt a férfi. – Tudod,
hogy nem tudok ellenállni a kihívásoknak.
Jess odanyúlt, és megragadta a férje kemény fenekét. –
Tudom. Sőt! Számítok rá.
Acheron már jól ismerte gazdáit. Most diszkréten kiszaladt a
szobából, és a nappaliban a kanapé mellé terített kis szőnyegre
feküdt. Elnyújtózott, és boldogan elszenderedett, fél füllel hallgatva
a hálószobából kiszűrődő nevetést és szerelmes incselkedést.