Professional Documents
Culture Documents
Zsidókhoz Írott Levél Göröggel És Kapcsolódó Igékkel
Zsidókhoz Írott Levél Göröggel És Kapcsolódó Igékkel
Zsid. 1,2 Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión):
világkorszakokat] is teremtette [(poieó): létrehozta, alkotta]3
Zsid. 1,3 Aki az ő dicsőségének visszatükröződése [(apaugaszma):
ragyogása, kisugárzása, visszfénye, fénylése, vagy visszatükröződése. Szó
szerint: kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár], és az ő valóságának
képmása [(hüposztaszisz kharaktér): létezésének alátámasztása,
bizonyítéka, és lényege, lenyomata, kifejező képmása, külső megjelenése,
lényegének látható kifejeződése], aki hatalma szavával [(dünamisz):
Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a
cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11)
3
Az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki
sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a
Fiú akarja megjelenteni [kijelenteni, leleplezni; akinek szeme elől a Fiú a leplet el
akarja vonni]” (Mát. 11,27). Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott
mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (nem
engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta”
(Ján. 3,35-36). Kijelentés a Logoszról, vagyis a teremtő Igéről: „Kezdetben
[eredetileg már] vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az
Ige. Minden [a mindenség] Őáltala lett [Őáltala teremtetett; rajta keresztül támadt; és
általa jött létre] és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [semmi sem
teremtetett], lett [ami teremtetett, és létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]”
(Ján. 1,1-2). És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem:
„Kezdetben teremté Isten az eget (vagyis a mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1). De
ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása,
kijelentése) által teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a
láthatatlanból (és nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3). Mert: „Az Úr
szavára (logoszára = igéjére) lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük
(Az ÚR (Logosza) igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt
és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9). Ő lett hústestté: „És az Ige
(logosz) (hús)testté lett és lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk (és láttuk az
ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és
igazsággal” (Ján. 1,14). Pál apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő) képe a láthatatlan
Istennek, minden teremtménynek előtte született (az elsőszülött minden teremtmény
közül). Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön,
láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak),
akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve
teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,15-17).
Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted
(alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami
rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet
mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6). Ézsaiáson
keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova), megváltód és alkotód, anyád
méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent
cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jehova), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül
3
más név és hatalom fölött áll. Isten azért tette ezt, mert azt akarja], hogy a Jézus
nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké [égieké], földieké és föld alatt valóké
[(katakhthoniosz): sátáni, sötét: (Mohay András: Újgörög-Magyar kéziszótár 318.
oldal)]” (Fil. 2,9-10). Dávid így prófétál Isten nevéről: „Szent templomod felé
hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden
felül felmagasztaltad a te beszédedet (alétheia: a Te Igédet) (Zsolt. 138,2). A
feltámadott nevéről kap kijelentést János apostol. aki így látta Őt: „És vérrel hintett
ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének neveztetik” (Jel. 19,13)
6
És Dávid fiához – az Úr Jézushoz – akkor szól az Úr, amikor megkapja a Szent
Szellem erejét: „És Jézus bemeríttetvén [miután alámerítkezett], azonnal kijöve
[vagyis feljött] a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő [vagyis János]
látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé [az
égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam,
akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem] (Mát.
3,16-17). És az Úr Jézusban beteljesedett a Dávidnak adott ígéret, amelyről Dávid így
prófétál: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája!
Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké
megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És
az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait. Ha
az ő fiai elhagyják az én törvényemet, és nem járnak az én végzéseim szerint; Ha az
én rendeléseimet megtörik, és meg nem tartják az én parancsolataimat: Akkor
vesszővel látogatom meg az ő bűnöket, és vereségekkel az ő álnokságukat; De az én
kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az én hűséges voltomban nem hazudom”
(Zsolt. 89,27-34). Dávid megvallja Isten ígéretét: „És minden fiaim közül (mert az Úr
sok fiakat adott nékem) választotta Salamont, az én fiamat, hogy ülne az Úr
királyságának székében (trónjára) Izráel felett. És monda nékem: Salamon a te fiad
építi meg az én házamat és az én pitvarimat (és udvaraimat); mert én őt magamnak
fiamul választottam, és én is néki atyja leszek” (1 Krón. 28,5-6). Péter apostol a Szent
Szellem kitöltése után bizonyságot tesz arról, hogy Dávid prófétaként beszélt Isten
ígéretéről: „Próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő
személy] lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött [(omnüó):
esküvel fogadta], hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust
(hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe [trónjára], Előre látván ezt,
szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a
sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak
birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást
7
embernek fia, hogy gondod van reá [hogy reá tekintesz; (episzkeptomai):
és meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá]?
Zsid. 2,7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál [Elohim: Istennél],
dicsőséggel és tisztességgel [és méltósággal] megkoronáztad [és
megkoszorúztad] őt és úrrá tetted kezeid munkáin,
Zsid. 2,8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent [vagyis
a mindenséget] alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még
nem látjuk, hogy néki minden [vagyis a mindenség] alávettetette, [hogy
minden uralma alatt áll]19
119
És az Úr, Őt tette: „Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és (ható)erőn
és uraságon és minden néven mely neveztetik [és valamennyi névnél, amelyet
segítségül hívnak] nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a
következendőben [ami még KÖRÜL fog venni; az eljövendő (világ)korszakban] is.
És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
anyaszentegyháznak [eklézsiának (kihívott gyülekezetnek)] fejévé. Mely az Ő teste
(szóma = az Ő lénye), teljessége Őnéki [amely telítve van azzal], aki mindeneket
betölt mindenekkel. [mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,21-23). Újra és újra
megismétli a Szent szellem, Aki csak az Úr Jézust dicsőíti: „Mert mindent az ő lábai
alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy
azon kívül, aki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor
maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen
minden mindenben” (1 Kor. 15,27-28) És hogy ez a hatalom a Krisztusé, és az Ő
testéé, vagyis az Eklézsiáé, arról így beszél az Ige: Erről tesz bizonyságot a Szent
Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és
az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és
méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá
vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait
és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily
felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10) Hiszen Krisztus a fej, és az
eklézsia – a kihívottak gyülekezete – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az
egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az
első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik
az istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a
teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-
19; 2,9-10).Az Úr Jézus már mennybemenetele előtt, ezt a hatalmat átadta az
Övéinek: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [és bennem]
adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért [tehát], tegyetek
tanítványokká [és tanítsatok] minden népeket [az összes nemzeteket], bemerítvén őket
az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében [hatalmába, dicsőségébe,
erejébe]” (Mát. 28,18-19). „És gyógyítsátok a betegeket [(aszthenész): erőtlen,
gyenge, beteges, és tehetetleneket], akik ott lesznek, és [hirdessétek, és] mondjátok
nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa [az Isten királysága, uralma]” (Luk.
10,9). De ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek [kaptok] erőt
[hatalmat], minekutána a Szent Szellem eljő [és leszáll] reátok: és lesztek nékem
15
Zsid. 2,9 Azt azonban látjuk, hogy [az a] Jézus, aki egy kevés [egy rövid]
időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel
[hírnévvel, tekintéllyel, méltósággal] és tisztességgel koronáztatott meg,
hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje [(geuomai):
megtapasztalja] a halált20
Zsid. 2,10 Mert illendő vala [és az volt méltó Istenhez], hogy akiért minden
[vagyis a mindenség] és aki által minden [vagyis hogy őt, akiért, és akin
keresztül a mindenséget teremtették], sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő
üdvösségük [(arkhégosz): szerzőjét, és] fejedelmét szenvedések által tegye
tökéletessé [és vigye végcélba, és dicsőítse meg]21
tanúim [bizonyságtevőim] úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és
Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8). Már a teremtéskor – a
bűneset előtt –uralkodásra rendelte az embert Isten: „És monda Isten: Teremtsünk
embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég
madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle
állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt:
férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten:
Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá;
és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó
mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26-28). Ámulva kérdezi Jób, és Dávid: „Micsoda az
ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá (és törődsz
vele)?” (Jób. 7,17). „Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle (hogy törődsz vele),
és az embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsolt. 144,3).
220
És folytatódik a kijelentés: „Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt [mindenek
fölé], és ajándékoza néki oly nevet, amely minden [más] név fölött való; [amely
minden névnél nagyobb] Más fordítás: „ezért azután Isten a legmagasabb
méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és
hatalom fölött áll”. Isten azért tette ezt, mert azt akarja], hogy a Jézus nevére minden
térd meghajoljon, mennyeieké [égieké], földieké és föld alatt valóké
[(katakhthoniosz): földalatti; alvilági, sátáni, sötét: (Mohay András: Újgörög-
Magyar kéziszótár 318. oldal)]. És minden nyelv vallja [hirdesse; vallást tegyen
arról], hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. [Más fordítás: „Mindenki el
fogja ismerni, és ki fogja mondani: „Jézus Krisztus az Úr”. Ez pedig dicsőségére lesz
az Atya Istennek]” (Fil. 2,9-11). És az Ő: „Ruhájára és derekára az a név van írva:
Királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel. 19,16).
221
És az apostlon keresztül folytatódik a kijelentés arról, hogy ki a Teremtő, és
Megváltó: „Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek, [mert Belőle jött
elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség].
Övé a dicsőség mindörökké [és a dicsőség Neki jár az örökkévalóságban is]. Ámen”
(Róm. 11,36). Az apostol vallástétele: „… nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől
van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a
mindenség, mi is Őáltala” (1 Kor. 8,6) „Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi
sem lett, ami lett” (Jn. 1,3) „Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben
és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár
16
Zsid. 2,16 Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám
magvát karolta fel. [Más fordítás: Mert bizonyára nem angyaloknak megy
a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget, és viseli gondját,
s mellettük kötelezi el magát]24
Zsid. 2,17 Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az
atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő [irgalmas] legyen és hű főpap
az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti szolgálatban], hogy
Aki megtartott (Ő szabadított meg) minket és hívott (el) szent hívással, nem a mi
cselekedeteink szerint (alapján), hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely
adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek (kezdete) előtt. Megjelentetett
(nyilvánvalóvá lett) pedig most a mi Megtartónknak (Üdvözítőnknek), Jézus
Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte (teljesen működésképtelenné,
hatástalanná tette, érvénytelenítette) a halált (megtörte a halál erejét). Világosságra
hozta pedig az életet és halhatatlanságot (az elmúlhatatlan életet) az evangélium
által” (2 Tim. 1,8-10). Mert Isten: „… elveszi (leveszi) e hegyen a fátyolt (leplet),
mely beboríta minden népeket (nemzetet), és a takarót, mely befödött (betakart) vala
minden népségeket (nemzetet). Elveszti a halált (véget vet a halálnak, megsemmisíti)
örökre, és letörli az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) a könnyhullatást minden orcáról.
És népe gyalázatát eltávolítja (leveszi) az egész földről; mert az Úr szólott (ezt
ígérte). És szólnak (ezt mondják) ama (azon a) napon: Ímé (itt van a mi) Istenünk,
akit mi vártunk, és aki megtart (benne reménykedtünk, hogy megszabadít) minket. Ez
az Úr (Itt van az ÚR), akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk (vigadjunk)
szabadításában!” (Ésa. 25,7-9). Mert Isten ígérete így hangzik: „Megváltom
(kifizetem a váltságdíjat; kiváltom, kiszabadítom) őket a Seol hatalmából (a holtak
hazájából, az alvilág torkából)! Megmentem (megváltom) őket a haláltól! Hol van a
te veszedelmed (tövised, mérged), oh halál?! Hol van a te romlásod (fullánkod), oh
Seol (holtak hazája, alvilág)?! Megbánás (nincs bennem) elrejtetett én előlem
(Elrejtőzött a részvét szemem elől)” (Hós. 13,14). És a prófécia beteljesült
Krisztusban: „Mert [drága; nagy] áron vétettetek [vásároltattok] meg; [Nagy volt a
váltságdíjatok] dicsőítsétek [meg tehát, és hordozzátok] azért az Istent a ti
testetekben [(szóma): egész valótokban] (és szellemetekben, amelyek az Istenéi)” (1
Kor. 6,20). Ő az: „Aki megszabadított [kiragadott] minket a sötétség hatalmából
[fennhatóságából], és általvitt [áthelyezett] az Ő szerelmes [és szeretett] Fiának
országába [királyságába]” (Kol. 1,13).
224
Isten ugyanis így szólt Ábrahámhoz: „…A te magodnak adom ezt a földet” (1Móz.
12,7) És az apostolon keresztül megvilágítja a Szent Szellem a kijelentést: „Az
ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a
magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus”
(Gal. 3,16) Ezért akik a Krisztuséi, azokhoz így szól az apostol: „Ha pedig Krisztuséi
vagytok, (akkor) tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal.
3,29) „Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28).
És folytatódik a kijelentés: „Azaz, nem a (hús)testnek fiai az Istennek fiai; [nem a
testi származás szerinti utódok Isten gyermekei] hanem az ígéret fiait
18
Zsid. 3,5 Mózes [(kai): akkor] hű, vagyis [(pisztosz): hűséges, megbízható,
szavahihető] volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek
bizonyságára, [aki a jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot]31
Zsid. 3,6 Krisztus ellenben mint Fiú, a maga háza felett, akinek háza mi
vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését [ha a
bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reménykedést] mind végig
erősen [(bebaiosz): állhatatosan, és szilárdan] megtartjuk, [ha mindvégig
rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben].
Zsid. 3,7 Annakokáért amint a Szent Szellem mondja: Ma, ha az Ő szavát
[az Ő hangjá] halljátok és [(akúó): megértitek],
Zsid. 3,8 Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, és nehogy [(szklérünó):
konokká tegyétek] mint az elkeseredéskor, az [(parapikraszmosz):
elkeseredés, zúgolódás, fellázadáskor] a kísértés [peiraszmosz): támadó
élű próbálkozás, a bűnre, azaz céltévesztésre való csábítás] ama napján a
pusztában32
331
Az Úr Jézus kijelenti, hogy kiről tett tanúságot Mózes: „Mert ha hinnétek
Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar): ugyanis] énrólam írt ő” (Ján. 5,46). És a
tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén Mózestől és minden
prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik minden
írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,27
332
Ez pedig így lett megírva: „És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete (egész
közössége) a Szin pusztájából, (jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos,
agyagos; az ingovány vidéke) az Úr rendeléséhez képest (az ÚR parancsa szerint)
az ő útjuk rendje szerint (táborhelyről táborhelyre) és tábort ütének Refidimben
(jelentése: síkság, nyugvópont, támasz). De a népnek nem vala inni való vize.
Verseng vala azért a nép (és ismét perbe szállt) Mózessel és mondák: Adjatok nékünk
vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért
kísértitek az Urat? És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes
ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból (jelentése: lezárás, bezárás,
körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság)? Hogy szomjúsággal ölj meg minket,
gyermekeinket és barmainkat (jószágainkat)? Mózes pedig az Úrhoz kiálta mondván:
Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés hijja, hogy meg nem köveznek engemet. És az
Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közűl;
pálcádat is, mellyel a folyót megsujtottad, vedd kezedbe és indulj el. Ímé én oda állok
te elődbe a sziklára a Hóreben, (jelentése: pusztaságban; sivatagban: vagyis a
világban) és te sujts a sziklára, és víz jő ki abból, (víz fakad belőle) hogy igyék a nép.
És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára. És nevezé annak a helynek nevét
Masszának (kísértés, teher, súly) és Méribának, (jelentése: viszály, civakodás,
pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés) Izráel fiainak versengéséért, és
(perlekedése miatt) és mert kísértették az Urat, mondván: Vajjon köztünk van-é az Úr
vagy nincsen?” (2 Móz. 17,1-7). Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi
Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; Most,
amikor halljátok szavát, Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál,
20
335
És így folytatódik a kijelentés: „Tartsátok [és őrizzétek] meg magatokat Istennek
szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát [gyengéd, szerető
irgalmát] az örök életre. És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket. [Más
fordítás: Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, győzzétek meg őket, ha még
ingadoznak, némelyeket pedig utasítsatok rendre, mert még bukdácsolnak]” (Júd.
1,21-23). Mert: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan, és gonosz az; ki tudná
kiismerni?!” (Jer. 17,9).
336
És: „Akiben van a mi bátorságunk, szabadon, és bizodalommal való menetelünk,
és biztonságos utunk Istenhez az Őbenne való hit által” (Eféz. 3,12). „Annakokáért
atyámfiai [testvéreim] igyekezzetek [és (szpúdadzó): törekedjetek még] inkább a ti
elhívatásotokat és kiválasztásotokat erőssé tenni [(bebaiosz): megerősíteni,
megszilárdítani, állandóvá tenni, hogy megmaradjon]; mert ha ezeket cselekszitek,
nem ütköztök meg [(ptaió): nem fogtok megbotlani, vagy elesni, vagy kudarcot
vallani] soha” (2 Pét. 1,10).
337
És ez így történt: „De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt
kívánságában, ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól
bennünket hússal? Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát,
dinnyét, póréhagymát, vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert
semmit sem látunk a mannán kívül” (4 Móz. 11,4-6) Erről énekel Dávid is: „De
csakhamar (hirtelen) megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében (nem várták az ő
tanácsát). Sóvárgás fogta el (epekedés epeszté) őket a pusztában, próbára tették
Istent a sivatagban” (Zsolt. 106,9-14). És „Felemelé szavát az egész közösség,
elkezdett hangosan jajveszékelni és síra a nép azon az éjszakán. És mindnyájan
22
Zsid. 3,18 Kiknek esküdött pedig meg, [(omnüó): kiknek fogadta meg
esküvel] hogy nem mennek be az ő nyugodalmába [nyugalma helyére],
hanemha [(apeitheó): a hitetleneknek, a rábeszélhetetlen, makacs]
engedetleneknek?38
Zsid. 3,19 [Világos tehát], és látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség
miatt. [Más fordítás: Nem voltak képesek bemenni hitetlenségük miatt,
hogy a hitetlenség következtében nem juthattak el oda]39
zúgolódának Mózes ellen és Áron ellen Izráel fiai, és monda nékik az egész közösség:
Vajha megholtunk volna Égyiptom földén! vagy ebben a pusztában vajha
meghalnánk! És az Úr válasza: De életemre mondom és az ÚR dicsőségére, amely
betölti az egész földet, Hogy mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és
a jeleket és csodáimat, amelyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és
megkísértettek engemet immár tízszer, és nem hallgattak szavamra és nem engedtek
az én szómnak: Nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak;
senki nem látja azt azok közül, akik gyaláztak engem. senki sem fogja meglátni azt a
földet, amelyet esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik
engem megutáltak. Szóla annakfelette az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
Meddig tűrjek e gonosz közösségnek, amely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel
fiainak zúgolódásait, akik zúgolódnak ellenem! Mondd meg nékik: Élek én, azt
mondja az Úr, hogy épen úgy cselekszem veletek, amiképpen szólottatok az én füleim
hallására! E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, akik
megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül,
akik zúgolódtatok ellenem” (4 Móz. 14,1-2.21-23.26-29. Dávidon keresztül
megismétli az Úr: „Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám:
Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat! Akiknek megesküdtem
haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,10-11). Pál
apostol így figyelmezteti Isten népét, ezért Isten: „azoknak többségét nem kedvelé, és
nem lelte örömét bennük, mert elhullának, elpusztultak a pusztában, és
(katasztrónnümi): Holttesteik szőnyegként terültek el. Hát ti pedig ne zúgolódjatok
((go/n/ggüdzó): morog. Félhangosan, fogai között mormolja elégedetlenségét,
morogva beszél, zúgolódik), miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és
elveszének a pusztító [keze] által. [ezért lesújtott rájuk (elveszítette őket) a pusztító
angyal]. Mindezek pedig példaképpen [(tüposz): előre mutató értelemben: példa,
(minta)kép; példa (figyelmeztetésre).. Előre felvázolt, megrajzolt forma);
előkép.] estek rajtuk; [történt velük] megírattak pedig a mi tanulságunkra,
[figyelmeztetésül; és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi)] akikhez az időknek
[világkorszakok (aionok)] vége elérkezett. [akik a végső (utolsó) időkben élünk]” (1
Kor. 10,5 .10-11). És: „meg ne szomorítsátok [(lüpeó): megszomorít, megbánt;
bosszant, megsért] az Istennek ama Szent Szellemét, Aki által. [Akiben]
megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. [Más fordítás: Hiszen Isten a Szent
Szellem által előre megjelölt benneteket arra az időre, amikor elnyeritek a teljes
megváltást. Ez a megjelölés mutatja, hogy ti Istenhez tartoztok, és az övéi vagytok].
Minden mérgesség [keserűség] és fölgerjedés [indulat; düh; bosszúság] és harag
23
hiába ne vettétek légyen [hogy ne váljék hiábavalóvá (üressé, haszontalanná) az, hogy
elfogadtátok] az Isten kegyelmét [(kharisz) Isten jóindulatát, kedvezését, jóindulatú
gondoskodását]” (2 Kor. 6,1). „Bánjátok meg [gondoljátok hát meg magatokat] azért
és térjetek meg [(episztrephó): megfordul, visszatér], hogy eltöröltessenek a ti
bűneitek [(hamartia): céltévesztésetek], hogy így eljöjjenek a felüdülés
[(anapszüxisz): fellélegzés, felüdülés, enyhülés, frissülés] idei az Úrnak színétől
[jelenlététől]. »Más fordítás: Térjetek észre (változtassátok meg
gondolkozásmódotokat) és forduljatok vissza Istenhez, hogy eltöröltessenek a
bűneitek (vétkeitek), hogy így eljöjjenek a felüdülés időszaka(sza)i (vagyis: a nagy
ünnepi pihenés napjai)az Úr ábrázatától, vagyis: jelenlététől«” (Csel. 3,19). Mert aki
bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen
Isten is a magáéitól” (Zsid. 4,10). Az igét a judabeliek is hallották, de: „[Világos
tehát], és látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt. [Más fordítás: Nem voltak
képesek bemenni hitetlenségük miatt, hogy a hitetlenség következtében nem juthattak
el oda]” (Zsid. 3,19). Dávidon keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem
voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő
segítségében” (Zsolt. 78,22). „És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet,
nem hittek az ő ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem
hallgattak az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit
nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki
az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat,
akik őt keresik” (Zsid. 11,6).
441
Dávidon keresztül megismétli az Úr: „Negyven esztendeig bosszankodtam e
nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat!
Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére”
(Zsolt. 95,10-11). És Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy: Mindezek pedig
példaképpen [(tüposz): előre mutató értelemben: példa, (minta)kép; példa
(figyelmeztetésre).. Előre felvázolt, megrajzolt forma); előkép.] estek rajtuk;
[történt velük] megírattak pedig a mi tanulságunkra, [figyelmeztetésül; és azért írták
le, hogy okuljunk belőlük mi)] akikhez az időknek [világkorszakok (aionok)] vége
elérkezett. [akik a végső (utolsó) időkben élünk]” (1 Kor. 10,11). Ézsaiás így szól az
25
engedetlenség miatt: [A görög szöveg szerint: (epei ún): mivel tehát még
(apoleipó): hátra van, hogy (tisz ti): egyesek (eiszerkhomai): bemenjenek,
(autosz): azok, akinek (proteron): előzőleg (euaggelidzó): hirdettetett az
evangélium, (ú úk úkh eiszerkhomai): nem mentek be (apeitheia
dia):hitetlenség, és makacs engedetlenség miatt]44
Zsid. 4,7 Ismét határoz [(horidzó tisz ti): kijelöl egy bizonyos] egy napot
[(hémera): időszakot]: Ma, szólván Dávid által annyi idő,
442
Így hangzott a törvény: „Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot,
megszentelvén a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen
közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a
mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott” (2 Móz. 31,16-
17). A megnyugvás napjáról szól az Úr: „És [ezután] bizonyságot tőn [tanúsította]
János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani [leereszkedni] az égből, [mennyből]
mint egy galambot [galamb alakjában]; és megnyugovék Őrajta [s rajta is maradt]”
(Ján. 1,32). Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt] azokban a
napokban, eljöve [odament] Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette magát
János által a Jordánban. És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni
[meghasadni], és a Szellemet, mint egy galambot [galamb alakjában] Őreá leszállani
[és rajta megnyugodni]. És szózat lőn az égből [mennyekből pedig egy hang
hallatszott]: Te vagy az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága]
fiam, akiben én gyönyörködöm [tebenned telik kedvem; akiben én
megengeszteltettem]” (Márk. 1,9-11). Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme
megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak
(erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének (szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2).
443
Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének
népei és az ő kezének juhai vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek
meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, (jelentése: viszály, civakodás, pörlekedés,
elégedetlenség, ellenszegülés), mint Maszszáh (kísértés, teher, súly) napján a
pusztában: Ahol megkisértettek engem a ti atyáitok (őseitek); próbára tettek engem,
jóllehet látták az én cselekedetemet. Negyven esztendeig bosszankodtam e
nemzetségre (nemzedékre), és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják (nem
ismerik) ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én
nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,7-11). És az apostol idézi a próféciát: „Annakokáért
amint a Szent Szellem mondja: Ma, ha az Ő szavát [az Ő hangját] halljátok és
[(akúó): megértitek], Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, és nehogy [(szklérünó):
konokká tegyétek] mint az elkeseredéskor, az [(parapikraszmosz): elkeseredés,
zúgolódás, fellázadáskor] a kísértés [peiraszmosz): támadó élű próbálkozás, a bűnre,
azaz céltévesztésre való csábítás] ama napján a pusztában. Ahol [próbára tettek]
engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig. Azért megharagudtam
arra a nemzetségre [nemzedékre] és mondám: mindig tévelyegnek szívükben; ők
pedig nem ismerték meg az én útjaimat. Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy
nem fognak bemenni az én nyugodalmamba, [az én nyugalmam helyére]” (Zsid. 3,7-
11).
27
multán, annyi [(khronosz meta) korszak után] amint előbb mondva volt.
Ma, ha az ő szavát [(phóné): az ő hangját] halljátok, meg ne
keményítsétek [(szklérünó): konokká ne tegyétek] a ti szíveiteket [a ti
(kardia): bensőtöket].
Zsid. 4,8 Mert ha őket Józsué [Jelentése: Isten szabadítás, segítség,
üdvösség, nagylelkűség] nyugodalomba helyezte volna [ha Józsué bevitte
444
És újra -és újra példaként mutatja be az apostol a pusztában vándorló népet: „Kikre
[(proszokhthidzó): neheztelt], és haragudott vala pedig meg negyven esztendeig?
Avagy nem azokra-é, akik vétkeztek vagyis [(hamartanó): elvétették a célpontot],
akiknek testei [(kólon): holttestei] elhullottak a pusztában? Kiknek esküdött pedig
meg, [(omnüó): kiknek fogadta meg esküvel] hogy nem mennek be az ő
nyugodalmába [nyugalma helyére], hanemha [(apeitheó): a hitetleneknek, a
rábeszélhetetlen, makacs] engedetleneknek? [Világos tehát], és látjuk is, hogy nem
mehettek be hitetlenség miatt. [Más fordítás: Nem voltak képesek bemenni
hitetlenségük miatt, hogy a hitetlenség következtében nem juthattak el oda]” (Zsid.
3,17-19). Pál apostol így figyelmezteti Isten népét, ezért Isten: „azoknak többségét
nem kedvelé, és nem lelte örömét bennük, mert elhullának, elpusztultak a pusztában,
és (katasztrónnümi): Holttesteik szőnyegként terültek el. Hát ti pedig ne zúgolódjatok
((go/n/ggüdzó): morog. Félhangosan, fogai között mormolja elégedetlenségét,
morogva beszél, zúgolódik), miképpen ő közülük zúgolódtak némelyek, és
elveszének a pusztító [keze] által. [ezért lesújtott rájuk (elveszítette őket) a pusztító
angyal]. Mindezek pedig példaképpen [(tüposz): előre mutató értelemben: példa,
(minta)kép; példa (figyelmeztetésre).. Előre felvázolt, megrajzolt forma);
előkép.] estek rajtuk; [történt velük] megírattak pedig a mi tanulságunkra,
[figyelmeztetésül; és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi)] akikhez az időknek
[világkorszakok (aionok)] vége elérkezett. [akik a végső (utolsó) időkben élünk]” (1
Kor. 10,5 .10-11). És: „meg ne szomorítsátok [(lüpeó): megszomorít, megbánt;
bosszant, megsért] az Istennek ama Szent Szellemét, Aki által. [Akiben]
megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. Minden mérgesség [keserűség] és
fölgerjedés [indulat; düh; bosszúság] és harag [haragtartás] és lárma [kiabálás;
szóváltás] és káromkodás [istenkáromlás; szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás,
becsmérlődés] kivettessék közületek [és legyen távol tőletek] minden gonoszsággal
együtt.” (Eféz. 4,30-31). Judás apostol is így figyelmezteti Isten, azaz Krisztus népét:
Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint akik egyszer már tudjátok (jóllehet
minderről tudtok), hogy az Úr, amikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította,
viszontag azokat, akik nem hittek (később), elvesztette” (Júd. 1,5). Dávidon keresztül
is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem
hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22). „És becsmérelték, és
megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének. Hanem zúgolódtak,
morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az
apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem
lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő
28
volna őket a nyugalom helyére], nem szólana azok után más, későbbi
napról45
Zsid. 4,9 Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.
[Görög szerint: (ara): következésképpen (apoleipó): hátra van még a
(sabbat): nyugalom, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvása az Isten
népének]46
Zsid. 4,10 Mert aki bement az ő nyugodalmába [(katapauszisz):
nyugalmába, megszűnésébe], az maga is megnyugodott [(katapauó):
megszűnt, felhagyott] cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól.
Zsid. 4,11 Igyekezzünk [(szpúdadzó): törekedjünk] tehát bemenni abba a
nyugodalomba [(katapauszisz): nyugalomba, megszűnésbe], hogy valaki a
447 És
hogy mi volt az a hitetlenségből fakadó engedetlenség arról így szól Mózes:
„Meghallá pedig az Úr beszédetek szavát, (hangoskodásotokat) és (felháborodott), és
megharaguvék, és megesküvék, mondván: E gonosz nemzetségből (és nemzedékből)
való emberek közül egy sem látja meg azt a jó földet, amely felől megesküdtem, hogy
a ti atyáitoknak adom” (5 Móz. 1,34-35). És Pál apostolon keresztül ismét: „Nem
mennek be az én nyugodalmamba” (Zsid. 4,5). Dávidon keresztül is megerősíttetik a
kijelentés, hogy azért nem voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és
nem bíztak az ő segítségében” (Zsolt. 78,22). „És becsmérelték, és megvetették a
kívánatos földet, nem hittek az ő ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak
sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az apostol
megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet
kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő
létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsid. 11,6).
448
Mert azt mondja az Úr: „Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr,
vagy mint a sziklazúzó pöröly” (Jer. 23,29). Mózes bizonyságtétele az igéről, - amely
élet, és életet ad - aki így szól Izráel fiaihoz: „Vegyétek szívetekre mind ezeket az
igéket, … és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e
törvénynek minden igéjét; Mert nem hiábavaló ige ez néktek (nem üres beszéd az
számotokra); hanem ez a ti életetek, (életet jelent nektek) és ez ige által
hosszabbítjátok meg napjaitokat, (Általa éltek hosszú ideig)…” (5 Móz. 32,46-47).
Ugyanis Isten igéje szül újjá: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból
születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23). Megtisztít: „Ti már
tiszták vagytok ama beszéd [(logosz): az ige] által, amelyet szóltam néktek” (Ján.
15,3). Kéréseink teljesítése is általa van: „Ha énbennem maradtok, és az én
beszédeim [(rémáim): kijelentéseim] bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok,
és meglesz az néktek” (Ján. 15,7). A gonosz elleni harcban támadó fegyver: „…
fölvegyétek a Szellem [harci] kardját [ragadjátok meg a hatalom támadó fegyverét],
amely az Isten beszéde [Isten kijelentése]” (Eféz. 6,17).
30
nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s
mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel csinált
szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a
mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,11-12.24).
552
És: „Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik
megkísértetnek [Más fordítás: Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették
szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek]” (Zsid. 2,18).
Mert Isten: „azt, aki bűnt, azaz céltévesztést nem ismert, bűnné, azaz céltévesztetté
tette értünk, azért, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak
legyünk Istenben” (2 Kor. 5,21). Őt: „Aki bűnt nem cselekedett, és követett el, aki
nem vétette el a célt, sem a szájában álnokság nem találtatott. Akinek csalárdságot,
hamis szót nem találtak szájában. (1Pét 2:22). Ezért: „… mindenestől fogva
hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő
[irgalmas] legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti
szolgálatban], hogy engesztelést szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt
legyen] a nép bűneiért [(hamartia): vagyis céltévesztéséért]” (Zsid. 2,17). „És
tudjátok, hogy ő azért jelent meg [(phaneroó): ő azért lett láthatóvá], hogy a mi
bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és
[(kai): ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette el a célt]” (1 Ján.
3,5).
553
Nyerjünk (lámbánó): megfog, megragad, elér, megkap, elnyer, megért, befogad. -
vesz (nagyon sokféle alkalmazásban, szó szerint és átvitt értelemben: megszerez,
megkaparint valamit; elfogad
554
Mert: „És lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel,
hitnek teljességével, mint akiknek szívük (megtisztult) tiszta a gonosz lelkiismerettől,
És teljes személyük meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek
hitvallását tántoríthatatlanul, mert hű az, a ki ígéretet tett” (Zsid. 10,21-23). Az Úr
Jézus kijelentette, hogy miért Őhozzá kell járulnunk: „... Én vagyok az út, az igazság
és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (Ján. 14,6). Az apostolon
keresztül megerősíttetik a kijelentés: „Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt
számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben
állunk, élünk, és vagyunk, és dicsekedünk, ujjongunk az Isten fiai dicsőségének
reménységében. [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni
dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2) „Őbenne van bátorságunk és szabad utunk,
bizodalommal való menetelünk Istenhez a Benne való hit által” (Ef. 3,12). És azért,
mert: „az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul, - fedélnek,
32
Zsid. 5,13 Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan [(apeirosz): tudatlan] az
igazságnak beszédiben [(dikaioszüné logosz): megigazulás
igéjében], mivelhogy kiskorú [(népiosz): kisgyermek, oktalan]62
Zsid. 5,14 Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek
mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való
különbségtételre [Más fordítás: A (teleiosz): felnőtt, érett korúaknak,
bevégzetteknek, tökéleteseknek, célba jutottaknak, kemény eledel való.
Akiknek érzékeit, és [(aiszthétérion): ítélőképességét] a gyakorlat, és
(hexisz dia): tapasztalat az idő folyamán kifejlesztette a jó és a rossz
(kakosz): gonosz, káros, ártalmas, értéktelen megkülönböztetésére]63
Zsidó levél 6. fejezet: Az evangéliumi hitben való állhatatos megmaradásról.
[Más fordítás: értsétek meg Jézust, mint apostolt, és mint főpapot]” (Zsid. 3,1). „…
aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint”. „Miképpen másutt [(heterosz
en): máskor] is mondja [(legó): kijelenti, kihirdeti]: Te örökké való pap vagy,
Melkisédek [jelentése: igazság királya, az én királyom igazságos] rendje szerint.
Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak. Akiről nekünk sok és
nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra
[minthogy eltompult a hallásotok]” (Zsid. 5,6.10-11). Mert ez a Melkisédek Sálem
királya, a felséges Isten papja, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal
találkozván, őt megáldotta. Akinek tizedet is adott Ábrahám mindenből: aki elsőben
is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség
királya, Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem
életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. Mert
ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 7,1-3.17).
„Melkisédek pedig Sálem királya, … a Magasságos Istennek papja vala” (1 Móz.
14,18). Dávid is erről tesz megvallást: „Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap
vagy te örökké Melkisédek rendje szerint” (Zsolt. 110,4)
776
Erről így ad hírt Isten igéje: „Melkisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort vitt
ki eléje; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. És megáldá őt, és monda: Áldott
legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos
Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből” (1 Móz. 14,18-
20).
44
Zsid. 7,3 Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak
kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához,
pap marad örökké.
Zsid. 7,4 Nézzétek [(theóreó): figyeljétek] meg pedig, mily nagy ez,
akinek a zsákmányból [a zsákmány legjavából] tizedet is adott Ábrahám, a
pátriárka, az [(patriarkhész): ősatya];77
Zsid. 7,5 És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot,
parancsolatuk van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az
ő atyafiaiktól, [saját testvéreiktől], jóllehet ők is az Ábrahám ágyékából
[Ábrahám testéből] származtak;78
Zsid. 7,6 De az, akinek nemzetsége [(genealogeó): származása] nem azok
közül való, tizedet vett Ábrahámtól, [(dekatoó): tizedet ad], és [aki az
ígéretet kapta] az ígéretek birtokosát megáldotta,79
777
Az Úr Jézus kijelentését hallva, így szólnak a Júdabeliek: „Avagy nagyobb
[(meidzón): vagy idősebb] vagy-é te a mi atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A
próféták is meghaltak: kinek állítod [és kinek tartod] te magadat? Az Úr Jézus
válasza: Ábrahám a ti atyátok örvendezett [és ujjongott azon], hogy meglátja az én
napomat; látta is, és örült. Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem
vagy, és Ábrahámot láttad. Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek:
Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok” (Ján. 8,53.56-58). Tehát: Ábrahámnak a
mindenható Isten jelent meg, és egyben kijelentést nyer, hogy Jézusban a Mindenható
jött el: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr (JHVH =
Jahve, az Örökkévaló) Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj
én előttem, és légy tökéletes (és feddhetetlen). És monda Isten Ábrahámnak:
Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. És
megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké;
nemzetek királyai származzanak ő tőle. Ekkor Ábrahám arcra borult, de nevetett és
gondolá az ő szívében: vajon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? Avagy Sára
kilencven esztendős lévén, szűlhet-é” (1 Móz. 17,1.15-17).
778
A törvény így szólt a lévitákról: „De ímé a Lévi fiainak örökségül adtam minden
tizedet Izráelben; az ő szolgálatukért való osztályrész ez, amellyel teljesítik ők a
gyülekezet (a kijelentés) sátorának szolgálatát. A lévitáknak pedig szólj, és mondd
meg nékik: Mikor beszeditek Izráel fiaitól a tizedet, amelyet örökségetekül adtam
néktek azoktól, akkor áldozzatok abból felemelt áldozatot az Úrnak; a tizedből
tizedet” (4 Móz. 18,21.26).
779
Erről így ad hírt Isten igéje: „Melkisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort vitt
ki eléje; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. És megáldá őt, és monda: Áldott
legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a Magasságos
Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből” (1 Móz. 14,18-
20). Maga Isten szólt Ábrahámhoz így: „Bizony megáldván megáldalak téged, és
megsokasítván megsokasítalak téged [Más fordítás: Szólván ily módon: „Amilyen
igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak
téged]” (Zsid. 6,14). „És nagy nemzetté (nagy néppé) teszlek, és megáldalak téged, és
45
Zsid. 7,7 Pedig minden ellenmondás nélkül való, [minden vitán felül való]
hogy a nagyobb, a [(kreittón): felette álló] áldja meg a kisebbet.
Zsid. 7,8 És itt halandó emberek szednek [(lambanó): fogadnak el] tizedet,
ott ellenben az, aki bizonyság szerint [akiről bizonyságunk van], hogy él,
és [(dzaó): éltet]:
Zsid. 7,9 És hogy úgy szóljak, Ábrahámnál fogva [(dia) Ábrahámon
keresztül] tized vétetett [(dekatoó): tizedet ad / fizet] Lévitől is, a
tizedszedőtől [a tizedet (lambanó): elfogadótól],
Zsid. 7,10 Mert ő még az atyja ágyékában vala, amikor annak elébe ment,
és [találkozott vele] Melkisédek.
Zsid. 7,11 Ha tehát a lévitai papság által [elérhető] volna a tökéletesség
[(teleiószisz): bevégzettség, végcélba jutás] - mert [(gar): ugyanis] a nép ez
alatt nyerte a törvényt: mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap
támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?80
Zsid. 7,12 Mert [(gar): ugyanis] a papság megváltozásával szükségképpen
[(anagké): elkerülhetetlenül] megváltozik a törvény is.
Zsid. 7,13 Mert akiről ezek mondatnak, [akiről ez az ige szól] az más
nemzetségből származott, [más törzshöz tartozik] amelyből senki sem
szolgált az oltár körül;
Zsid. 7,14 Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott,
[(anatelló): származott, sarjadt ki] amely nemzetségre nézve semmit sem
szólott Mózes a papságról.81
felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És áldottak lesznek, akik téged áldanak,
és aki téged (qálal): megvet ('árar): átkozott lesz, átok alá helyezi magát: és
megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei (minden népei). (1 Móz. 12,2-3).
880
És így folytatódik a kijelentés: „Hiszen ha a törvény emberei az örökösök, akkor
üressé lett a hit, és valóra válthatatlan az ígéret” (Róm. 4,14) Ezért hangzik a
figyelmeztetés: „Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni,
a kegyelemből kiestetek” (Gal.5,4) De a törvénnyel nincs semmi baj, mert a törvény
betöltötte feladatát: „A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! Mert
ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján
volna a megigazulás. De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus
Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,21-22) „Ekként
a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De
minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt” (Gal. 3.24).
881
És ez így lett megírva: „De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei
között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől
fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2). Prófécia Júdáról: „Nem múlik el Júdától a
fejedelmi bot a jogar, sem a vezéri pálca, a kormánypálca térdei közül; míg eljő Siló,
a nyugalom, biztonság, gond nélküliség helye, és a népek néki engednek” (1 Móz.
49,10). Az Evangélium így ad hírt a prófécia beteljesedéséről: „Amikor pedig
megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. ímé
46
Zsid. 7,20 És amennyiben nem esküvés nélkül való, [nem esküvés nélkül
történt] mert amazok esküvés nélkül lettek papokká,
Zsid. 7,21 De ez esküvéssel, az által, aki azt mondá néki: Megesküdött
[(omnüó): esküvel fogadta] az Úr, és nem bánja meg, és nem
[(metamellomai) gondolja meg magát], te pap vagy örökké, Melkisédek
rendje szerint:87
Zsid. 7,22 Annyiban jobb [(kreittón): különb, erősebb, hatalmasabb]
szövetségnek lett kezesévé [jótállójává, közvetítőjévé] Jézus.88
Zsid. 7,23 És [(kai): ugyanis] amazok jóllehet [(men): valóban] többen
lettek papokká, de nem [paramenó): maradhattak a helyükön] mert a halál
miatt meg nem maradhattak, [mert ezt a halál (kólüó): megakadályozta]:
Zsid. 7,24 De ennek, [(de): ámde Ő] minthogy örökké megmarad,
változhatatlan a papsága [(aparabatosz): átruházhatatlanul viseli a
papságot].
Zsid. 7,25 Ennek okáért ő mindenképpen [(pantelész): teljesen,
tökéletesen] üdvözítheti is, mert [(dünamai): hatalma van
(szódzó): megmenteni, kiszabadítani, megtartani, biztonságba helyezni, és
megőrizni, meggyógyítani] azokat, akik ő általa járulnak Istenhez, mert
mindenha él, hogy [(entügkhanó): közbenjárjon], és esedezzék érettük.89
Zsid. 7,26 Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen
[(amiantosz): mocsoktalan, tiszta, makulátlan], a bűnösöktől
[(hamartólosz): céltévesztőktől] elválasztott, [(khóridzó): elkülönített] és
aki az egeknél magasságosabb lőn, [és aki magasabbra jutott az egeknél]89
Zsid. 7,27 Akinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra
előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer
s mindenkorra megcselekedte, maga-magát megáldozván.90
Zsid. 7,28 Mert [(gar): ugyanis] a törvény gyarló [(asztheneia): erőtlen]
embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde
[(logosz): igéje] örök tökéletes Fiút.91
992
Az Evangélium bizonyságtétele: „Az Úr [Jézus] azért, minekutána szólott vala
nékik, felviteték, felemeltetett a mennybe, és üle az Istennek jobbjára [és elfoglalta
helyét az Isten jobbján]” (Márk. 16,19). „Felül minden fejedelemségen és
hatalmasságon és hatóerőn és uraságon és minden néven mely neveztetik, amelyet
segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a
következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni. És
mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé” (Eféz. 1,21-
22). Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő (Isten)
dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő lényének
képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki minket
bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban,
Annyival kiválóbb, és feljebbvalóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet
örökölt azoknál” (Zsid. 1,2-4). Hát: „Lévén nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken,
Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk megvallásunkhoz” (Zsid. 4,14). Dávid
próféciája az Úr mennybemeneteléről: „Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én
uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul
vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1). István – mielőtt megkövezték – így látta az
Urat: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá
Istennek dicsőségét, Jézust, állani az Istennek jobbja felől, És monda: Ímé látom az
egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani” (Csel. 7,55-56).
993
Az első sátorról így hangzik a kijelentés. Mózeshez szól az Úr: „Az első
hónapban, a hónap első napján, állítsd fel a gyülekezet (a kijelentés) sátorának
hajlékát” (2 Móz. 40,1). János apostol hallja, hogy: „egy hatalmas hang szól a trónus
felől, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és
velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük”
(Jel. 21,3). És ez akkor következett be, amikor: „az Ige (logosz) hústestté lett és
lakozék, sátrat vert, letáborozott mi közöttünk és láttuk, szemléltük az ő dicsőségét,
mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét…” (Ján. 1,14). Azóta: „ti az élő Istennek
temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük, és közöttük járok; és
leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek” (2 Kor. 6,16). „... Mert mi az élő Isten
temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta. Közöttük fogok lakni és járni, Istenük
leszek, és ők az én népem lesznek” (1 Kor. 6,19). „Így teljesültek be a próféciák: „És
szerzek velük békességnek frigyét, örökkévaló frigy lesz ez velük; és elültetem őket és
megsokasítom, és helyeztetem az én szenthelyemet közéjük örökké. És lesz az én
51
Zsid. 8,13 Mikor újról [(kainosz): új; szokatlan, meglepőről] beszél, óvá
tette [(palaioó): elavultnak nyilvánította] az elsőt, a [(prótosz): korábbit];
ami pedig megavul és megvénhedik, [(géraszkó): megöregszik, elavul]
közel van az enyészethez [az (eggüsz aphaniszmosz): nemsokára, hamar
eltűnik, elmúlik, megsemmisül].
Akit így ígért meg az Úr Jézus: „És ímé én [(aposztelló): kibocsátom], és elküldöm ti
reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában [ti pedig
(kathidzó): tartózkodjatok, és várakozzatok a városban], mígnem felruháztattok
mennyei erővel [(endüó): amíg a mennyből jövő hatalmat nem öltöttétek magatokra]”
(Luk. 24,49). Mert akkor: „… vesztek [kaptok] erőt [hatalmat], minekutána a Szent
Szellem eljő [leszáll] reátok: és lesztek nékem tanúim [bizonyságtevőim] úgy
Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső
határáig” (Csel. 1,8). Mert Ő a: „… bölcseségnek (ḥáḵəmáh: szakértelemnek, és
ügyességnek), értelemnek (bínáh: ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek,
felismerésnek, megértésnek) Szelleme, tanácsnak (ʿécáh: előrejelzésnek) és
hatalomnak Szelleme. Erőnek (gəḇúráh: vitézségnek, bátorságnak) Szelleme, az Úr
ismeretének és tiszteletének Szelleme” (Ésa. 11,2) És: „… mikor eljő Ő, az
igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra (a teljes igazság útján
vezet titeket). Mert nem önmagától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a
bekövetkezendőket megjelenti néktek (és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek). Ő
engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz (merít), és megjelenti néktek (és azt
jelenti ki nektek)” (Ján. 16,13-14). „Mikor pedig eljő majd a Vigasztaló (a Pártfogó,
Bátorító, Szószóló), akit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Szelleme, aki az
Atyától származik, Ő tesz majd én rólam bizonyságot. De ti is bizonyságot tesztek;
mert kezdettől fogva én velem vagytok” (Ján. 15,26-27). „De én az igazat (alétheia:
valóságot) mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek,
nem jő el hozzátok a Vigasztaló (a Pártfogó): ha pedig elmegyek, elküldöm Őt
tihozzátok. És Ő, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság (megigazulás) és ítélet
tekintetében (leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság (a megigazulás)
és mi az ítélet). Bűn tekintetében (a bűn az), hogy nem hisznek énbennem. És igazság
tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet
tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. (Mert) mikor eljő Ő, az
igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden (a teljes) igazságra (a teljes
igazság útján vezet titeket). »hodégeó: utat mutat, vezet, irányít, kísér«” (Ján.
16,7-11). Az Úr Anániást azért küldte Saulhoz – aki Pál lett – hogy vegye a Szent
Szellemet: „Elméne azért Anániás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda.
Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen
jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Szellemmel, a Szent Szellem
teljességével.” Csak ezután értette meg az Írásokat, és hirdette a Krisztust: „És
azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és
felkelvén, bemerítkezett; És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő
56
növelt, és mandulát érlelt. És kihozá Mózes mind azokat a vesszőket az Úr színe elől
mind az Izráel fiai elé, és miután megnézték vala, vevé kiki az ő vesszejét. És monda
az Úr Mózesnek: Vidd vissza az Áron vesszejét a bizonyság ládája elé, hogy
őriztessék ott a lázadó fiaknak jegyül, hogy megszűnjék az én ellenem való
zúgolódásuk, hogy meg ne haljanak. Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan
megparancsolta neki az ÚR” (4 Móz. 17,1-10). A salamoni templomban is ott volt az
Úr szövetségládája: „bevitték a papok az ÚR szövetségládáját a helyére, a templom
legbelső részébe, a szentek szentjébe, a kerubok szárnyai alá. És nem volt egyéb a
ládában, mint csak a két kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor
az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földéből” (1Kir.
8,6.9).
1102
Az Úr parancsa így hangzott: „Csinálj két Kerubot is aranyból, vert aranyból
csináld azokat a fedélnek két végére. Az egyik Kerubot csináld az egyik végére innen,
a másik Kerubot a másik végére onnan: a fedélből csináljátok ki a Kerubokat annak
két végén. A Kerubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a
fedelet; arcaik egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A
fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok
néked. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül,
melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, amiket általad parancsolok az
Izráel fiainak” (2 Móz. 25,18-22). „Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a
szentek szentjébe” (2 Móz. 26,34). Mózes pontosan végrehajtotta az Úr parancsát:
„És vevé és betevé a bizonyságot is a ládába, a rudakat pedig a ládára tevé, és a
ládára felül helyezteté a fedelet. Azután bevivé a ládát a hajlékba, és feltevé a takaró
függönyt, a (függőkárpitot) és elfedezé a bizonyság ládáját, amint az Úr parancsolta
vala Mózesnek” (2 Móz. 40,20-21). Ez pedig így volt a salamoni templomban is:
„És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére a ház (a templom)
legbelső részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. Mert a Kerubok
kiterjesztik vala szárnyaikat a láda helye felett, és befedik (betakarták) vala a
Kerubok a ládát és annak rúdjait felülről” (1 Kir. 8,6-7). És ismét: „És bevivék a
papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére, az Isten házának (a templom)
legbelső részébe, a szentek-szentjébe, a Kerubok szárnyai alá. A Kerubok pedig
szárnyaikat kiterjesztik vala a láda felett, és befedezik vala a Kerubok a ládát és
annak rúdjait felülről” (2 Krón. 5,7-8).
1103
És a szolgálatról így szólt az Úr: „És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
Parancsold meg Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ügyeljetek, hogy az én
áldozatomat, kenyeremet kedves illatú tűzáldozatul a maga idejében (a megszabott
59
Zsid. 9,9 Ami példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal
és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni
a szolgálattevőt,
Zsid. 9,10 Csakis ételekkel meg italokkal és különböző [rituális]
mosakodásokkal, és [(baptiszmosz): bemerítésekkel] - melyek [(szarx):
hús]testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők, ezek a
Zsid. 9,14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem
által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti
lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő
Istennek.108
Zsid. 9,15 És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az
első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló
örökségnek ígéretét.109
1108
Mert: „minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten
előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen
[(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki
elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van
véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért,
azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).
Ezért: „minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az
áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket. Ő azonban, egy
áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek jobbjára; Mert
egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,11-
12.14). Az apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság megtörténtéről. Ő az: „Aki
odaadta önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a váltságdíjat minden
emberért, - mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6). Ugyanis: „Senki sem
válthatja meg atyjafiát, vagy önmagát. nem adhat érte, vagy magáért váltságdíjat
Istennek. [Héber: Egy ember sem adhat testvéréért váltságdíjat az Úrnak]. Minthogy
életüknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre. [Héber szerint: Az élet ára túl
magas volna, meg nem fizetheti senki soha, végképp le kell tennie róla]” (Zsolt. 49,8-
9). De Isten: „Gondoskodott népe megváltásáról, örökre elrendelte szövetségét, szent
és félelmes az ő neve” (Zsolt. 111,9). „Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és így
aztán Ő bűnhődött a mi céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész
teremtett, látható világért is” (1 Ján. 2,2). Az Úr Jézus megvallása: „És én ő érettük
oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban
[(alétheia): a valóságban]” (Ján. 17,19). Azokért: „Akik ki vannak választva az Atya
Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus
Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2). „Amely akarattal szenteltettünk
meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének teljes lényének megáldozása
által” (Zsid. 10,10). Aki: „… egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a
megszentelteket” (Zsid. 10,14). Az Úr Jézus az: „Aki adta, és feláldozta önmagát a
mi bűneinkért, a mi céltévesztésünkért, és tévedéseinkért, hibáinkért. Hogy
kiszabadítson, kiragadjon, kimentsen, kivegyen, kiemeljen minket magának e
jelenvaló gonosz, káros, veszélyes, ellenséges züllött világból, a jelen világ
gonoszságából, ebből a gonosz korszak létkorából az Istennek és a mi Atyánknak
akarata, rendelése, elhatározása szerint. (Gal. 1,4). A Szent Szellem újra - és újra
kijelenti, hogy mit tett Isten Krisztusban értünk: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott,
és feltámasztatott a mi megigazulásunkért”„aki önmagát adta értünk, hogy
megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé,
62
Krisztus értünk, istentelenekért, Isten nélkül élőkért” (Róm. 5,6). „Az Isten pedig a mi
hozzánk való szerelmét, isteni természetét abban mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy
abban az időben, mikor még bűnösök, céltévesztők voltunk, Krisztus már akkor
érettünk meghalt” (Róm. 5,8).
1110
És így folytatja az apostol: „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint szólok, emberi
szokásra hivatkozom. Lám az embernek megerősített, jogerős, hitelesített
testámentomát, végrendeletét, szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem
hatálytalaníthatja, érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem
adhat, nem toldhatja meg, vagy záradékkal nem láthatja el” (Gal. 3,15).
1111
Ez pedig így történt: „Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden
beszédét (minden igéjét) és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval
(egyhangúan) felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt,
megcselekesszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét, (összes igéjét) és
felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izráel tizenkét
nemzetsége szerint. Azután elküldé az Izráel fiainak ifjait, és áldozának égő
áldozatokat, és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak. Mózes pedig vevé a vérnek
felét, és tölté a medencékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra hinté. Azután vevé
a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent
megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vevé a vért,
és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek,
mindama beszédek szerint (mindezeknek az igéknek az alapján)” (2 Móz. 24,3-8).
1112
Mert így szólt a törvény: „Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené a hajlékot
minden benne valóval egybe, és felszentelé azokat. És hinte abból az oltárra is
hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, és (minden fölszerelését) a
mosdómedencét is a lábával együtt, hogy azokat megszentelje. Az Áron fejére is tölte
a kenetnek olajából, és megkené (fölkente) őt, hogy felszentelje őt. És előállatá
Mózes az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az ő köntöseikbe, és felövezé őket
övvel, felköté nékik a süvegeket is, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek. Azután
előhoza egy tulkot a bűnért való áldozatra, és Áron az ő fiaival egybe a bűnért való
áldozat tulkának fejére tevé az ő kezét. És miután megölték azt, vőn Mózes annak
véréből, és tőn az ujjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a
többi vért pedig önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést
szerezzen rajta. Azután előállatá az égőáldozatra való kost, és Áron és az ő fiai
rátevék kezeiket a kos fejére. És megölék azt; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra
köröskörül. Azután előállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az ő
64
Zsid. 9,25 Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint ahogy a főpap
évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;
Zsid. 9,26 Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ
teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, [a
látható világba] hogy áldozatával [egyszer s mindenkorra] eltörölje a bűnt
[(hamartia): a céltévesztést].116
Zsid. 9,27 És miképpen elvégezett [elrendeltetett] dolog, hogy az emberek
egyszer meghaljanak, azután az ítélet, a [(kriszisz): a megítélés]:
mindörökre üle az Istennek jobbjára, Mert egyetlenegy áldozatával örökre
tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,12.14). „Ennek okáért ő mindenképen
üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy
esedezzék érettük” (Zsid. 7,25).
1116
Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mikor pedig eljött, elérkezett az
időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát,
aki asszonytól született, aki törvény alatt lett, a törvénynek alávetve, mert a törvény
alá adatott, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, kivásárolja, hogy elnyerjük, és
visszanyerjük a fiúságot, és Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,4-5). Ugyanis: „Valaki a
bűnt (hamartia: a cél elvétését) cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi;
[(anomia): törvényszegést követ el]. A bűn pedig a törvénytelenség. [Más fordítás:
Mindenki, aki (hamartia: céltévesztő) az a törvényt is megrontja, kai): ugyanis a
(hamartia: a céltévesztés törvénynélküli állapotot (poieó): eredményez]. És tudjátok,
hogy ő azért jelent meg [(phaneroó): ő azért lett láthatóvá], hogy a mi bűneinket
[(hamartia): céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és [(kai):
ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette el a célt]” (1 Ján. 3,4-5.)
Isten: „Mert azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia):
céltévesztetté] tette értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága [igazságossága]
legyünk Őbenne [hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21). „Mert
nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a
világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az
embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa
[hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17). Bemerítő János is az Ő
céljáról, és feladatáról tesz bizonyságot: „Másnap [amikor] látá János Jézust őhozzá
menni, és [hogy Jézus feléje tart], monda [így szólt: nézzétek]: Ímé az Istennek ama
Báránya, aki elveszi [hordozza; magára veszi; eltávolítja] a világ bűneit [(hamartia):
céltévesztését]!” (Ján. 1,29). Péter apostol bizonyságtétele szerint, Őt: „Aki bűnt
nem cselekedett (nem követett el) (hamartia: nem vétette el a célt), sem a szájában
álnokság nem találtatott (csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában). Aki
szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz), viszont nem szidalmazott (a szidalmat
nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem
fenyegetőzött. Hanem hagyta az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra
hagyott) (átadta ügyét az igazságosan ítélőnek). Aki a mi bűneinket (hamartia:
céltévesztésünket) maga vitte fel testében (testén) a fára, hogy a bűnöknek
meghalván (hamartia: a céltévesztésre ne legyünk kaphatók), az igazságnak
(igazságosságnak, megigazult életet) éljünk. Akinek sebeivel gyógyultatok meg (véres
66
zúzódásai gyógyítottak meg titeket, teljessé, éppé tett) (az ő sajgó sebei által
gyógyultatok meg)” (1Pét 2:22-24) Ézsaiás így prófétál Róla: „A fogságból és
ítéletből ragadtatott el (fogság és ítélet nélkül hurcolták el). És kortársainál ki
gondolt arra (ki törődött azzal), hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor
kiirtják a földön élők közül), hogy népem bűnéért (anomia: törvénytelenség,
törvénysértés, törvényszegés) lőn rajta vereség (népe törvényszegése miatt éri a
büntetés)?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál
után: pedig nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság
sem találtatott szájában (és nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,8-9) És tette ezt Isten
azért: „Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, [mivel a törvény a maga részéről
tehetetlenséget mutatott] mivelhogy erőtlen vala a (hús)test miatt [melyet a (hús)test
gyengévé tett]. Az Isten [azt megtette] az ő [saját] Fiát elbocsátván [elküldve] bűn [a
céltévesztés] (hús)testének hasonlatosságában [hasonmásában] és a bűnért, [a
céltévesztés miatt]. Kárhoztatá a bűnt [a céltévesztést] a (hús)testben. [hogy elítélje a
(hús)testben levő bűnt (céltévesztést]” (Róm. 8,3) Azért, hogy az embert kiszabadítsa
az ördög hatalmából: „Mivel tehát a gyermekek (hús)testből és vérből valók, ő is
hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse
(működésképtelenné tegye) azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,
És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok
valának” (Zsid. 2,14-15) „Krisztus váltott meg minket [kivásárolt bennünket;
szabadított fel váltságdíj ellenében] a törvény átkától [átka alól] átokká [az átok
hordozójává] levén [átok alá került] érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden,
aki (száraz)fán függ. Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a
pogányokon [szálljon a nemzetekre], hogy a Szellem ígéretét elnyerjük [és
befogadjuk] hit által, [a hiten keresztül]” (Gal. 3,13-14) „Őbenne van a mi
váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek (céltévesztésünknek) bocsánata (eltörlése,
elengedése; megbocsátása). Az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7)
„hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5) Így
váltunk szabaddá: „Mert a Jézus Krisztusban való élet Szellemének törvénye
megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” (Róm. 8,2).
1117
Az Úr kijelenti a céltévesztés – a halál ura befogadásának – következményét:
„Orcád verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból
vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19). „A por visszatér a
földbe, olyan lesz, mint volt, a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Préd.
12,9). „Ha kimegy, és elszáll a szelleme; visszatér a földbe, és aznapon elvesznek az
ő tervei” (Zsolt. 146,4). De az apostolok újra és újra megvallják, hogy az Úr Jézus
67
1119
És folytatódik a kijelentés: „Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél;
füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál. Akkor azt
mondtam: Ímé jövök [itt vagyok]; a könyvtekercsben [a Törvény könyvében] írva van
felőlem, én Istenem, a te törvényed [(tóráh tôráh): a Te útmutatásod, tanításod,
amelyet az Igében jelentettél ki] keblem [(méʿáh): bensőm] közepette van. (Zsolt.
40,7-9). „Mert nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem
gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és
bűnbánó szívet, oh Isten nem veted te meg!” (Zsolt. 51,18-19). Hiszen Te magad
mondtad Uram, hogy: „nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te
aklaidból; Hiszen enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken”
(Zsolt. 50,9-10). És azt mondja az Úr: „Mert nem az égő- és véresáldozatokról
beszéltem őseitekkel, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam
őket Egyiptomból, Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván:
Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek,
és mind csak azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jól legyen
dolgotok!” (Jer. 7,22-23).A prófétán keresztül így szól az Úr: „Vajon kedvesebb-e az
Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé,
jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” (1
Sám. 15,22). „Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az Úr, Jahve az
Örökkévaló, mint az áldozatot” (Péld. 21,3). „Mert szeretetet kívánok én és nem
áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6). És
folytatja az Úr: „Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? Ezt mondja az
Úr, Jahve az Örökkévaló; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hizlalt
barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm” (Ésa.
1,11). Újra megismétli az Úr: „Minek nékem ez a tömjén, a mi Sébából kerül, és a
messze földről való jóillatú fahéj? A ti égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti
véres áldozataitok nem tetszenek nékem” (Jer. 6,20). Mert bár: „A törvény szerint
majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.
Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a
mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal” (Zsid. 9,22-23). A testté lett
Ige kijelentése: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot és
könyörületet akarok és nem áldozatot. Mert nem a megigazultakat hívogatni jöttem,
hanem a bűnösöket, a céltévesztetteket a megtérésre, a gondolkodásmód
megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé” (Mát. 9,13).
69
1127
Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert Őáltala van szabad utunk, és
menetelünk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,18). „Mely
lelkünknek [(pszükhé): életünknek] mintegy bátorságos és erős [(aszphalész
bebaiosz): biztos és szilárd] horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul
[(prodromosz): előfutárként] bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett
Melkisédek (jelentése: Igazság királya, az én királyom igazságos) rendje szerint”
(Zsid. 6,19-20). És Ő: „nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére
által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem
kézzel csinált szentélybe, az igazinak a [(aléthinosz): valóságosnak] csak másolatába
[(antitüpon): amely csak képmása, előképe] ment be Krisztus, hanem magába a
mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk, hogy [(emphanidzó
hémón): bemutasson minket]. Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint
ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel” (Zsid. 9,12.24-25). És
csak Őáltala: „van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon
járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, élünk, és vagyunk, és
dicsekedünk, sőt ujjongunk az Isten dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És
dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).
„Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van” (2 Kor. 3,4). Mert:
„Őbenne van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk, és szabad utunk
Istenhez az Ő benne való hit által” (Eféz. 3,12). Hát: „Járuljunk azért bizodalommal
a kegyelem királyi székéhez, a kegyelem trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk, és
kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül, amikor segítségre van
szükségünk” (Zsid. 4,16). És a kárpit meghasadása akkor történt, megnyitva a
szentélybe való bemenetel lehetőségét: „Jézus pedig ismét nagy hangon kiáltván
kiadá, kilehelte, kibocsátotta szellemét. És ímé [abban a pillanatban] a templom
kárpitja fölétől [felülről egészen] aljáig ketté hasada; és a föld megindula [rengett;
megrendült], és a kősziklák megrepedezének [és a sziklaszirtek meghasadtak]” (Mát.
27,50-51). A testben megjelent Úr kijelentése: „Én vagyok az ajtó, a kapu: ha valaki
én rajtam keresztül megy be, megtartatik, és gondviselésben, ellátásban, védelemben
részesül, és megmenekül, üdvözül. Bejár és kijár, és tovább megy, tovább halad majd,
és legelőt talál” (Ján. 10,9). „Én vagyok az út, az igazság, a valóság és az élet; senki
sem mehet, és nem juthat az Atyához, csak rajtam keresztül” (Ján. 14,6).
1128
És Neki azért kellett szenvedni, mert: „mindenestől fogva hasonlatosnak kellett
lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő [irgalmas] legyen és hű főpap
az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti szolgálatban], hogy engesztelést
szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt legyen] a nép bűneiért
73
36,25).
1130
Mert: „Így éritek el a hitetek végcélját: egész lényetek, és életetek
megmenekülését és teljes átformálódását” (1 Pét. 1,9). És hogy ez megtörténhessen,
arról Isten maga gondoskodik: „Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt”
(1 Thess. 5,24). Mert bizony: „hű és, megbízható, szavahihető az Úr, aki megerősít,
sőt támogat, táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz titeket és megőriz, megvéd,
megóv, vigyázással és erővel megoltalmaz a gonosztól, a rosszakaratú, rosszindulatú
ördögtől, és a káros, ártalmas, gonosz dologtól, szerencsétlenségtől, és minden
bajtól” (2 Thess. 3,3).
1131
És folytatódik a kijelentés, meghatározva, hogy mik azok a jó cselekedetek: „A
szentek iránt való szolgálatról felesleges is néktek többet írnom. Hiszen ismerem a ti
készségeteket, buzgóságotokat, készséges szíveteket, hajlandóságotokat,
jóindulatotokat, és lelkesedéseteket, amellyel dicsekszem felőletek a macedónoknak,
hogy Akhája felkészült, és készen áll a múlt esztendő óta; és a ti buzgóságtok,
lelkesedésetek sokakat magával ragadt, és felindította a többieket” (2 Kor. 9,1-2). A
macedón hívőket úgy fellelkesítette Akhája buzgósága, hogy: „Sok könyörgéssel
kérvén igyekeztek meggyőzni minket, és erősen sürgetve kérték tőlünk azt a
kegyelmet, hogy a szentek iránt, a szentek szükségére való szolgálat, a szentek
megsegítésének jótéteményébe, és örömébe adakozással részt vehessenek, közösséget
vállalhassanak” (2 Kor. 8,4) És így folytatja az apostol, az adakozás Isten kegyelme,
ezért: „A szentek szükségeire adakozók vagyonotokat közlők legyetek; (Más fordítás:
A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben…” (Róm. 12,13) És a kihívott
gyülekezet ezt meg is cselekedte: „Ez időtájban vagyis ezekben a napokban pedig
menének Jeruzsálemből Antiókiába próféták. Felkelvén pedig előállt egy azok közül,
név szerint Agabus, megjelenté a Szellem által, hogy az egész föld kerekségén nagy
éhínség lesz; amely meg is lőn, és be is következett Klaudius császár idejében. A
tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy a szerint, amint kinek-kinek
közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak,
testvéreknek: Amit meg is cselekednek, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze
által” (Csel. 11, 27-30) „Mert kedvét, és örömét lelte, és tetszett Macedóniának és
Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei, a szűkös anyagi helyzetben
lévők részére némileg adakozzanak. Jónak, és helyesnek látták, hogy gyűjtést
rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára” (Róm. 15,26) Betöltve Isten
Igéjét, mely arra int, hogy: „Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha
hatalmadban van annak megcselekedése. Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha
módodban van, hogy megtedd” (Péld. 3,27).
75
feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt. (Más fordításban: Hogy akik
elestek, ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az
Isten Fiát)” (Zsid. 6,4-6). „Mert ha az Úrnak, a megtartó, üdvözítő Jézus Krisztusnak
megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, és megszabadultak a világ
förtelmeitől, szennyétől, tisztátalanságától, beszennyezettségétől, fertőjétől, és
mételyétől. (Itt a görög szöveg azt mondja: elkerülték a világ szennyét, fertőző
hatását) de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak, és legyőzetnek, az ő utolsó
állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá lett az elsőnél. Mert jobb
volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság, a megigazulás útját, mint
hogy megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól.
De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a
megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a megfürdött disznó sárban hempereg” (2
Pét. 2,20-22). És így hangzik a Példabeszéd: „Mint az eb visszatér a maga
okádására, úgy a bolond, az Isten nélkül élő, a hitetlen megkettőzteti az ő
bolondságát, és úgy ismétli meg bolondságát az ostoba” (Péld. 26,11). Azt tanácsolja
az Úr, hogy: „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia, az ő testvére vétkezik, de nem
halálos bűnt, nem szándékos a cél elvétése, nem szándékos félrelépést, könyörögjön
érte, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik, aki nem
szándékosan, és nem saját akaratból, minden kényszerítés nélkül válik céltévesztetté.
Van halálos bűn; nem az ilyenért, és nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.
Minden igazságtalanság, minden istentelenség, Isten nélküli tett, az igazság / az Ige /
hiánya bűn, céltévesztés. De van nem halálos bűn is” (1 Ján. 5,16-17). Már a törvény
kimondta, hogy: „ki kell irtani népe közül azt az embert, akár bennszülött, akár
jövevény, aki szándékosan cselekszik, mert az Urat, (Jahvét az Örökkévalót) gyalázta
meg. Hiszen az Úr, (Jahve az Örökkévaló) igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát
szegte meg, föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell” (4 Móz. 15,30-
31).
1134
Folytatódik a prófécia: „Uram! Fölemelted kezedet, de nem látják! De látni
fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg
ellenségeidet” (Ésa. 26,11). Mert: „Eljön a mi Istenünk [('ĕlóhím)] és nem hallgat
[(ḥáraš): némán]; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél” (Zsolt. 50,3). Igen:
„Mert a Seregek Ura meglátogat téged mennydörgés, földrengés, nagy zúgás,
forgószél és emésztő tüzes lángok közepette” (Ézs. 29,6). Az apostol fejti ki az eljövő
testté lett igéről szóló próféciát: „Tűznek lángjában, ki igazságot szolgáltat azokon,
akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus
Evangéliumának, győzelmi hírének. (Más fordítás: Akik nem akarnak
77
Zsid. 10,30 Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én
megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. [Görög
szerint: (gar): hiszen (eidó oida): tisztába vagyunk vele, ismerjük azt aki
(epó): kijelentette: (emoi): Bennem van az (ekdikészisz):
igazságszolgáltatás, megvédelmezés, én (antapodidómi): megfizetek
(legó): szól az Úr, Jahve az Örökkévaló. És ismét: az Úr, Jahve az
Örökkévaló (krinó): szétválasztja, megkülönbözteti az ő népét].137
Zsid. 10,31 Rettenetes [(phoberosz): félelmetes] dolog az élő Istennek
kezébe [(kheir): erejébe] esni.138
Zsid. 10,32 Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben,
minekutána megvilágosíttattatok, [(phótidzó): fényt kaptatok] sok
szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki [(hüpomenó): viseltetek el].139
prófétákat, az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyeket is, akik
előttetek voltak, akik előttetek éltek” (Mát. 5,12). Az apostol bátorítása: „Most tehát
reménységgel várjuk azokat az áldásokat, amiket Isten készített nekünk, a
gyermekeinek. Ezeket az áldásokat semmi sem teheti tönkre, soha meg nem fakulnak,
sem nem veszítenek az értékükből, mert a Mennyben őrzik őket a számotokra]” (1
Pét. 1,4). A türelmes várakozás jutalma pedig: „tudván, hogy ti viszonzásul
megkapjátok az Úrtól az örökséget; az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát” (Kol.
3,24). Ezt az Evangélium jelenti ki: „A mennyekben néktek eltett reménységért,
amelyet már előbb hallottatok az igazság, a valóság=Ige beszédében, mely az
evangélium” (Kol. 1,5).. És: „Hálákat adván örömmel az Atyának, aki alkalmasakká,
képessé, és méltókká tett minket a szentek örökségében való részvételre a
világosságban, a fényben” (Kol. 1,12).
1142
Az Úr Jézus ígérete: „A ti béketűrésetek által (állhatatosságotokkal,
kitartásotokkal, kitartó hittel) nyeritek meg az életeteket” (Luk. 21,19). Az apostol
folytatja a kijelentést: „A reménységben, - az Isten ígéreteire irányuló,
természetfölötti elváró reménységben - örvendezők, derűsek, örülők. A
háborúságban, szorongattatásban, elnyomásban, szorult helyzetben,
nyomorgatásban, nyomorúságban, baj, és üldözésben tűrők, és kitartóak,
állhatatosak. E azt jelenti, hogy: alatta maradás a tehernek, nem teszi le, viszi;
„vállalja” ezeket” (Róm. 12,12). Ezért: „Teljes és nagy örömnek tartsátok,
atyámfiai, testvéreim, valahányszor különféle, és változatos, bonyolult kísértésekbe
estek, mikor megpróbálnak elcsábítani bűnre, céltévesztésre. (Más fordítás: Nagy
örömnek tartsátok testvéreim, valahányszor kísértésbe estek a gonoszság
megtapasztalása, és provokáció által)” (Jak. 1,2).. Sőt: „Amelyben örvendeztek, sőt
túláradó örömmel ujjongtok, és ugráltok az örömtől. Noha most kissé, egy kis időre,
ha meg kell lenni - mert szükségszerű, hogy meg legyen, - ez szomorúságot okoz, és
elszomorodtok a különféle változatos, bonyolult, sokrétű, nehéz, és sokféle, támadó
élű kísértések, bűnre csábító próbálkozások, a gonoszság megtapasztalása, ingerlés
és provokáció között. Hogy a ti kipróbált, és a próba alapján igazinak, valódinak
bizonyuló hitetek, - és hűségetek, megbízhatóságotok, hiteles hitvallásotok, - Ami
sokkal becsesebb, és értékesebb a veszendő, de tűz által kipróbált, megvizsgált,
jóváhagyott, és jónak, megfelelőnek, alkalmasnak bizonyuló vertaranynál. Dicséretre,
elismerésre, tisztességre, megbecsülésre, tiszteletre és dicsőséges ragyogásra
méltónak találtassék, és méltónak bizonyuljon a Jézus Krisztus megjelenésekor,
lelepleződésekor, kinyilatkoztatásakor, kijelentésekor” (1 Pét. 1,6-7). Hát: „Legyetek
azért, atyámfiai, [testvéreim] béketűrők (makrothümeó): türelmesek, állhatatosak,
81
Zsid. 10,37 Mert még vajmi kevés [csak rövid, nagyon rövid] idő, és a ki
eljövendő, eljő [(hékó): megérkezik] és nem késik.143
Zsid. 10,38 Az igaz, a [(dikaiosz): megigazult] pedig hitből él. És aki
meghátrál, abban nem gyönyörködöm.144
Zsid. 10,39 De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk,
hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.145
Zsid. 11,4 Hit által vitt [(proszpheró): mutatott be] Ábel [jelentése:
hiábavalóság, valami átmeneti, mulandó. Lehelet, lélegzet, semmiség,
elmúlás, esendőség] becsesebb [(pleión pleion pleon): értékesebb]
áldozatot Istennek, mint Kain [jelentése: szerzemény, nyereség, tulajdon;
alkotó, alapító; kovács; alkotott, képmás]. Ami által bizonyságot nyert a
felől, hogy igaz, [(dikaiosz): hogy megigazult] bizonyságot tevén az ő
ajándékairól [(dóron): áldozatáról] Isten, és az által még holta után is
beszél.148
megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva, aki az anyaméhben formált. Én vagyok
az Úr, aki mindent cselekszem. Én, az Úr, Jahve az Örökkévaló alkottam mindent. Aki
az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól, mert egyedül
feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet” (Ésa. 44,24). A feltámadott
dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is
írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a teremtett világ eredete” (Jel.
3,14). És: „Minekutána az Isten sok rendben, sokszor és sokféleképpen szólott
hajdan, az atyáknak a próféták által, ez utolsó, ezekben a végső időkben szólott
nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki
az Ő - Isten - dicsőségének visszatükröződése, és kisugárzása, és az ő valóságának,
az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget,
aki miután minket bűneinktől megtisztított, üle a mennyei Felségnek jobbjára a
magasságban” (Zsid. 1,1-3). Erről így tesz bizonyságot János apostol: „Kezdetben
már vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istenben, és Isten maga vala az Ige. A
mindenség Őáltala lett, Ő általa teremtetett, rajta keresztül támadt, és általa jött
létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, ami lett, ami létrejött, s
egyetlen létező sem lett Őnélküle” (Ján. 1,1.3). Ő az: „Aki teremtette az egeket
bölcsességgel; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete. Aki
kiterjesztette a földet a vizek fölé; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart
szeretete. Aki teremtette a nagy világító testeket; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert
örökké tart szeretete. A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az ő
kegyelme, mert örökké tart szeretete. A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak
éjszaka; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete” (Zsolt. 136,5-9).
Dávid megvallása: „Tieid az egek, a föld is a tied: e világot minden benne valóval te
fundáltad (Te hoztad létre). Az északot és a délt te teremtetted, a Thábor és a Hermon
a te nevednek örvendeznek” (Zsolt. 89,12-13). Pál apostol arra hívja az embereket:
„hogy e hiábavalóktól, e (mataiosz): haszontalan dolgoktól az élő, (dzaó): életet adó,
és éltető Istenhez térjetek, ki teremtette, (poieó): alkotta a mennyet, a földet, a tengert
és minden azokban valókat: (Csel. 14,15).
1148
A Kainról szóló bizonyságtétel így hangzik: „Lőn pedig idő multával, hogy Kain
(jelentése: szerzemény, nyereség, birtoklás, alkotott, képmás) ajándékot (minəḥáh):
felajánlást, áldozatot) vive az Úrnak a föld (thüszian: a cselekedetei) gyümölcséből.
És Ábel (jelentése: lehelet, esendőség, mulandóság) is vive az ő juhainak első
fajzásából (az elsőszülött bárányokból) és azoknak kövérségéből (ḥéleḇ ḥeleḇ:
legjavából). És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára (minəḥáh: felajánlására és
áldozatára). Kainra pedig és az ő ajándékára (és áldozatára) nem tekinte, miért is
84
Zsid. 11,5 Hit által vitetett fel [(metatithémi): szállíttatott át] Énokh,
[jelentése: odaszánt, odaszentelt, beavatott] hogy ne lásson halált, és nem
találták meg, mert az Isten felvitte [(metatithémi): átszállította] őt. Mert
felvitetése [(metatheszisz): áthelyezése] előtt bizonyságot nyert a felől,
hogy kedves volt Istennek.149
Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő
atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre, az ő atyjafiára (a
testvérére), és megölé (meggyilkolta) őt” (1 Móz. 4,3-5.8). Káinról szóló további
bizonyságtétel: „Mert ez az üzenet, a kijelentés, amelyet kezdettől fogva hallottatok,
hogy szeressük egymást úgy, hogy teljesen szánjátok oda magatokat egymásnak; Nem
úgy, mint ahogyan Káin, aki a gonoszból vala, aki a gonoszból származott, és
meggyilkolá az ő testvérét. És miért? Kinek a kedvéért gyilkolta meg azt? Mivel az ő
cselekedetei gonoszok valának, mert az ő feladata a gonoszság volt, a testvéréé pedig
igazak, igaznak nyilvánított volt” (1 Ján. 3,11-12). Az Úr Jézus kijelentése a hitetlen
Júdabeliek, és minden hitetlen ember származásáról: „Kígyók, mérges kígyóknak
[viperáknak] fajzatai [ivadékai], miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését.
Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat [és törvénytanítókat,
törvénymagyarázókat] küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket [egyeseket]
megöltök, és megfeszítetek, [majd] másokat azok közül a ti zsinagógáitokban
megostoroztok [és megkorbácsoltok] és városról-városra üldöztök. Hogy reátok
szálljon minden igaz [megigazult] vér, amely kiömlött [és amelyet kiontottak] a
földön, az igaz [megigazult] Ábelnek vérétől Zakariásnak [jelentése: az Úr
megemlékezik], a Barakiás [jelentése: az Úr az, aki megáld] fiának véréig, akit a
templom és az [áldozati] oltár között megöltetek [meggyilkoltatok]” (Mát. 23,33-35).
És miért hitetlenek? Mert a hitetlenség atyjától származnak: „Ti az ördög (a vádló,
rágalmazó, félrevezető, ellenség) atyától valók vagytok (és származtok), és a ti
atyátok kívánságait (és vágyait tudjátok), és akarjátok (és csak azt vagytok képesek)
teljesíteni. Az emberölő (embergyilkos) volt kezdettől fogva, és nem állott meg az
igazságban (az Igében, a valóságban), mert nincsen ő benne igazság (az Ige, a
valóság). Mikor hazugságot szól, a sajátjából (a magáéból) szól; mert hazug (csaló,
hamisító) és hazugság (a hamisság, valótlanság, kitalálás, csalás, becsapás) atyja”
(Ján. 8,44). Úgy mint Kain, akiről így hangzik az isteni bizonyságtétel: Mert Kain a
hitetlenség atyjától származott, és hitetlen volt.
1149
Énokról így hangzik a bizonyság: „És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnik,
mert Isten magához vevé” (1 Móz. 5,24). Próféta volt, és már prófétált az Úr Jézusról:
„Ezekről is prófétált pedig Énok [jelentése: odaszánt, odaszentelt, beavatott], aki
Ádámtól [jelentése: vörös földből való ember] fogva a hetedik volt, mondván: Ímé
eljött [(erkhomai): eljön, megérkezik] az Úr az ő sok ezer [(müriasz):
megszámlálhatatlan] szentjével [szentjeinek tízezreivel]” (Júd. 1,14). A krisztus
Szelleme élt benne, ahogy erről Péter apostol bizonyságot tesz: „Mindenekelőtt azt
kell megértenetek, hogy az írás egyetlen próféciája sem származik egyéni
85
Zsid. 11,6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé
járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt
[szorgalmasan] keresik, akik [a láthatatlanból előkutatják].150
Zsid. 11,7 Hit által tisztelte Istent, és [(khrématidzó): kapott kijelentést
Istentől] Noé, a még nem látott dolgok felől, és házanépe megtartására
[(szótéria): megmentésére] bárkát készített, amely által ítélte el e világot és
a hitből való igazságnak [(dikaioszüné): megigazulásnak] örökösévé
lett.151
értelmezésből, vagy önkényes magyarázatból, és az írásnak egyetlen próféciája sem
oldható meg a magunk magyarázatával. Mert sohasem ember akaratából származott
a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva, Általa sugalmazva szólottak az
Istennek szent emberei, akik Istenből szóltak” (2 Pét. 1,20-21).
1150
Ahhoz hogy hit keletkezzen a szívünkben, meg kell hallani az igét, mert: „A hit a
meghallott üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van”
(Róm. 10,17). Ha meghallottátok az igét, akkor: „Most azért igyekezzetek szívvel-
lélekkel keresni Isteneteket, az Urat, Jahvét az Örökkévalót…” (1 Krón. 22,19).
1151
Noé napjairól így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „És amikor látá az Úr, hogy
megsokasult, és elhatalmasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy az ember
szívének minden szándéka és gondolata, és minden alkotása szüntelenül csak gonosz.
A föld pedig romlott, és mind romlottabb vala Isten előtt és megtelék a föld
erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre és látta, és ímé meg vala romolva,
mert minden hústest megrontotta vala az ő útját, mindenki rossz útra tért a földön.
Monda azért Isten Noénak: Minden hústestnek vége elérkezett előttem, és
elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek, mivelhogy a föld erőszakoskodással
telt meg általuk: és ímé elvesztem, elpusztítom őket a földdel együtt. Csinálj
magadnak bárkát gófer fából,(ciprus – jelentése: szeretet; virágzás, vagy fenyőfából)
rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belül és kívül szurokkal. Én pedig
ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden hústestet, minden élőlényt az
ég alatt; Minden el fog pusztulni, ami a földön van. De te veled szövetséget kötök, és
bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. És úgy
cselekedék Noé; amint parancsolta vala néki Isten, mindent akképpen cselekedék” (1
Móz. 6,5.11-14.17-18.22). „Beméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és fiainak
feleségei ő vele a bárkába, az özönvíz elől. Lőn pedig hetednapra, hogy megjöve az
özönvíz a földre. És oda vesze minden földön járó és mozgó hústest, madár, barom,
vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat, és minden féreg, és minden
ember. Mindaz meghalt, aminek orrában élet lehelete vala, a szárazon valók közül,
ami a szárazföldön élt. És eltörle az Isten minden állatot, amely a föld színén vala, és
minden élőt, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig;
mindenek eltöröltetnek a földről; és csak Noé marada meg, és azok, akik vele valának
a bárkában” (1 Móz. 7,7.10.21-23). Péter apostol is erről tesz bizonyságot, és egyben
figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Nem kímélte meg az őskor világát sem,
hanem csak Noét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor
özönvízzel borította el az istentelenek világát” (2 Pét. 2,5). Az Úr Jézus kijelentése az
Ő visszajövetelét megelőző időről: „Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban
86
esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen
Noé a bárkába méne. És semmit sem sejtettek, semmit nem vesznek vala észre, és nem
eszméltek fel, nem is gondoltak rá, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat
elragadá, elsodorta, elpusztította. Akképpen lesz az ember Fiának eljövetele,
megérkezése, megjelenése is” (Mát. 24,38-39). „És miként a Noé napjaiban történt,
úgy lesz az ember Fiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek
mindama napig, amelyen Noé a bárkába beméne, és eljöve az özönvíz, és mindeneket
elveszte, mindenkit elpusztított” (Luk. 17,26-27).
1152
Ez pedig így történt: „És felvevé Tháré (jelentése: tartózkodási hely, elmulasztott,
késleltetett, elhalasztás; állomás) Ábrámot, (jelentése: magasztos Atya, a magasság
Atyja) az ő fiát, és Lótot, (jelentése: lepel, fátyol, takaró; elrejtettség; sötét színű;
égés) Háránnak (jelentése: hegyi lakó; megvilágosított; erős; a nemes, szabad;
haragos) fiát, az ő unokáját, és Szárait, (jelentése: fejedelmi nő) az ő menyét,
Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, (jelentése:
Káldeabeli Úr; a holdisten városa; aszfaltvakolású helység) hogy Kanaán (jelentése:
lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) földére menjenek. És eljutának Háránig,
(jelentése: út, utca; hegyes vidék,) és ott letelepedének. Vala pedig Tháré kétszázöt
esztendős, és meghala Tháré Háránban” (1 Móz. 11,31-32). Erről így tesz
bizonyságot Isten igéje: „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te
rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked. És
nagy nemzetté, nagy néppé teszlek, és megáldalak téged, naggyá teszem, és
felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat, akik téged
áldanak, és aki téged átkoz és gyaláz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a
föld minden nemzetségei” (1 Móz. 12,1-3). Józsué is erről tesz bizonyságot, egyben
kijelentést nyer, hogy Ábrahámék nem ismerték az egy igaz Istent,: „És monda
Józsué (jelentése: Isten szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; az Úr segít v.
megment) az egész népnek: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: A folyóvizen túl
lakoztak régenten a ti atyáitok: Tháré, Ábrahámnak atyja és Nákhórnak (jelentése:
fújtatva, lihegve, horkoló, horkanó; haragos; átfúró) atyja, és idegen isteneknek
szolgáltak vala. De áthozám a ti atyátokat, Ábrahámot a folyóvíz túlsó oldaláról, és
végigvezettem őt az egész Kanaán földén, és megsokasítám az ő magvát; és adám
néki Izsákot (jelentése: valaki nevet, nevető, vidám; bár rámosolyogna)” (Józs. 24,2-
3). Nehémiás (jelentése: Isten megvigasztalt, Jahve vigasztal, fellélegeztet; Isten
vigasztalása) megvallása: „Te vagy Uram Jahve, Örökkévaló az Úr, az Isten, aki
választottad Ábrámot és kihozád őt a Káldeusoknak (jelentése: férfias, harcias;
nyereség) Úr (jelentése: fény, ragyogás, tűz, láng) nevű városából, és nevezed őt
87
Zsid. 11,10 Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és
alkotója az Isten.154
Zsid. 11,11 Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és
életkora ellenére szült, [hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával
nemzetséget alapítson, noha már idős volt] minthogy hűnek tartotta azt, a
ki az ígéretet tette. [Héber szerint: (pisztisz): Hit által lett (dünamisz):
képes arra Sára is, hogy (lambanó autosz): magába fogadja a (szperma):
magot (katabolé): fogantatásra, és életkora ellenére szüljön, mert
(pisztosz): hűségesnek, és megbízhatónak (hégeomai): tartotta azt, aki azt
(epaggelló): megígérte].155
Ábrahámnak (jelentése: sokaság Atyja). És találád az ő szívét hűnek te előtted és
szerzél vele szövetséget, hogy adod a Kananeusok, Hitteusok, (jelentése: meleg, forró,
elégett; sötétbőrű; néptömeg, csődület fia levertség, irtózat, rettenetes; óriás, dalia
keresztül) Emoreusok, (jelentése: hegyi lakó, csúcson lakó; kiemelkedő, derék,
ékesszóló) Perizeusok, (jelentése: parasztok; szétszórtan lakók, egy falu lakói)
Jebuzeusok, (jelentése: Jebusban letaposott, ledöngölt hely, megerősített helyen
lakók) Girgázeusok (jelentése: terméketlen vidéken lakók) földét, hogy adod az ő
magvának. És megteljesíted beszédeidet, mert igaz vagy te!” (Nehem. 9,7-8). István
(jelentése: koszorú; megkoronázott) vértanú a szanhedrin előtt tesz erről bizonyságot:
„Férfiak, atyámfiai, testvéreim és atyák, halljátok, és értsétek meg! A dicsőségnek, a
fénynek, és ragyogásnak Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak mikor
Mezopotámiában (jelentése: folyóköz, a középső folyó vidéke; a két folyó felvidéke;
két folyó közt) vala, minekelőtte Háránban lakott, És monda néki: Eredj ki a te
földedből és a te nemzetséged, a te családod, és rokonaid közül, és menj arra a
földre, amelyet mutatok néked” (Csel. 7,2-3).
1153
Jákób is: „…lakozék az ő atyja bujdosásának (vándorlásának) földén, (ahol atyja
jövevény) volt Kanaán földén” (1 Móz. 37,1).
1154
Pál apostol megvallása: „Mert tudjuk, és tisztában vagyunk vele, hogy ha e mi
földi sátorházunk elbomol, leomlik, leoldódik, összeomlik, megsemmisül, épületünk,
lakásunk, hajlékunk van Istentől, nem kézzel csinált, nem kézzel épített, alkotott, nem
mesterséges, örökkévaló házunk, örök otthonunk, épületünk a mennyben, a legfelső
égben” (2 Kor. 5,1). „Mert a mi országunk mennyekben van, és nekünk a mennyben
van polgárjogunk, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül” (Fil.
3,20) És hogy hol készít helyet az Úr Jézus, és milyen városban, arról így szól a Szent
Szellem János apostolon keresztül: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas
hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől
szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága,
ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, a kristályfényű, és kristálytiszta jáspis
kőhöz” (Jel. 21,10-11).
1155
Ez pedig így történt: „Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenik az
Úr, Jahve az Örökkévaló Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok,
járj én előttem, és légy tökéletes. És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te
feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. És megáldom őt, és fiat
is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai
88
1156
Az Úr Ábrahámnak tett ígérete: „megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen
megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger
partján van...” (1 Móz. 22,17). „És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és
számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda néki: Így lészen
a te magod” (1 Móz. 15,5). Az apostol bizonyságtétele az ígéret beteljesedéséről:
„Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek és rendeltelek téged, az előtt az
Isten színe előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és életre kelti és azokat,
amelyek nincsenek, előszólítja és létre hívja mint meglevőket, hogy létezzenek” (Róm.
4,17). Az Úr szava népéhez: „Tekintsetek atyátokra, Ábrahámra, és Sárára, aki szült
benneteket! Csak egymaga volt, amikor elhívtam, de megáldottam és
megszaporítottam” (Ésa. 51,2)
1157
Jákób megvallása: „Az én (vándorlásom), és bujdosásom esztendeinek napjai
százharminc esztendő; kevesek és nyomorúságosak voltak az én életem esztendeinek
napjai, és nem érték el az én atyáim élete esztendeinek napjait, ameddig ők
(vándoroltak), és bujdostak” (1 Móz. 47,9). Dávid így imádkozik: „Halld meg Uram
az én könyörgésemet [(təp̄illáh): esedezésemet], figyelmezzél kiáltásomra,
könnyhullatásomra, ne vesztegelj [(diməʿáh ḥáraš): könnyeim láttán ne légy néma];
mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér [(tóšáḇ tôšáḇ): bevándorló], mint minden
én ősöm” (Zsolt. 39,13). Dávid megvallása: „Jövevény vagyok e földön…!” (Zsolt.
119,19-22). Igen: „Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, amint a
mi atyáink is egyenként, és mint minden ősünk; a mi életünk napjai olyanok e földön,
mint az árnyék, melyben állandóság nincsen” (1 Krón. 29,15) Péter apostol így
figyelmezteti a megváltottakat: „Péter, Jézus Krisztusnak apostola, az … elszéledt, és
szétszóródott jövevényeknek, idegeneknek, akik rövid ideig, átmenetileg idegen
helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ. És ha Atyának
hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül, és elfogulatlanul válogat ki, kinek-kinek
cselekedete, tevékenysége, munkássága szerint, szent félelemmel töltsétek a ti
jövevénységetek, a ti vándorlásotok, zsellérségetek idejét. Tudván, hogy nem
veszendő holmin, nem romlandó, múlandó ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti
atyáitoktól örökölt hiábavaló, értéktelen, és üres életetekből, életmódotokból. Hanem
drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén,
a Krisztusén. Tehát: Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, mint
zarándokokat, vándorokat, hontalanokat, tartóztassátok meg magatokat, és
tartózkodjatok a hústesti kívánságoktól, és vágyaktól, amelyek az életetek ellen
vitézkednek, és küzdenek, amelyek hadat viselnek életetek ellen” (1Pét 1,1.17-19.és
2,11). Pál apostol is buzdítja a szenteket: „Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és
90
Zsid. 11,17 Hit által [(proszpheró): ajánlotta fel], és áldozta meg Ábrahám
Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, őt, akit
ígéretképpen kapott.161
Zsid. 11,18 Akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag;
Zsid. 11,19 Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes
feltámasztani, miért is őt példaképpen visszanyerte.162
Zsid. 11,20 Hit által áldá meg a jövendőkre nézve Izsák Jákóbot és
Ézsaut.163
Zsid. 11,21 Hit által áldá meg a haldokló Jákób a József fiainak
mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott.
Zsid. 11,22 Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak
kimeneteléről, és az ő csontjairól rendelkezett.164
Zsid. 11,23 Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három
hónapig, mivel látták, hogy kellemes [(aszteiosz): szép külsejű] a gyermek,
és nem féltek a király parancsától.165
Zsid. 11,24 Hit által tiltakozott [(arneomai): utasította vissza] Mózes,
midőn felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják.166
Zsid. 11,26 Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus
gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.
1165
Ez így lett megírva: „Izráel fiai pedig termékenyek, és szaporák valának.
szaporodnak és gyarapodnak, és sokasodnak és igen-igen elhatalmaznak, nagyon
megerősödtek úgy, hogy megtelik velük az ország. Azonközben új király támada
Égyiptomban, új király került Egyiptom élére, aki Józsefet nem ismerte vala. És
monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb, nagyobb és
erősebb nálunknál. Nosza, bánjunk okosan és bölcsen vele, hogy el ne sokasodjék, és
hogy még többen ne legyenek, és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is
ellenségünkhöz adja magát, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, és ellenünk harcoljon,
és az országból kimenjen, kivonuljon. Rendelének azért föléjük robotmestereket,
munkafelügyelőket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. És építe a Fáraónak
gabonatartó városokat, raktárvárosokat, Pithomot és Ramszeszt. De minél inkább
sanyargatják, és minél kegyetlenebbül elnyomják vala őt, és minél durvábban bánnak
velük, annál inkább sokasodnak, annál inkább szaporodnak, és annál inkább
terjeszkednek vala, s félnek és rettegnek vala az Izráel fiaitól. Pedig kegyetlenül
dolgoztatták az egyiptomiak az Izráel fiait. És kemény és nehéz munkával keserítik
életüket. Sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden
munkájukkal, melyekkel kegyetlenül dolgoztatnak vala velük. És szóla, és parancsot
adott Égyiptom királya a héber bábáknak, akik közül egyiknek Sifra (jelentése:
szépség), a másiknak Puá (jelentése: a ragyogó, kellemes; kiáltó, lihegő) vala neve.
És monda: Mikoron héber asszonyok körül bábálkodtok, nézzetek a szülőszékre: ha
fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány az, hadd éljen. De a bábák félék az Istent és
nem cselekedének úgy amint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben
hagyják vala a gyermekeket. Hívatá annakokáért Égyiptom királya a bábákat és
monda nékik: Miért műveltétek azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket? A bábák
pedig mondának a Fáraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az
Égyiptombeliek: mert azok életerősek; minekelőtte a bába hozzájuk eljutna, már meg
is szülnek. Annakokáért jól tőn Isten a bábákkal, a nép pedig sokasodik szaporodott
és igen elhatalmazék és igen megerősödött. És lőn, hogy mivel a bábák félék az
Istent: megépíté az ő házukat. Parancsola azért a Fáraó minden ő népének,
mondván: Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok
mind életben” (2 Móz. 1,7-22). Ekkor történt, hogy: „elméne egy Lévi nemzetségéből
való férfiú és Lévi-leányt vőn feleségül. És fogada méhében az asszony és fiat szüle;
és látá, hogy szép az és rejtegeté három hónapig” (2 Móz. 2,1-2). Erről tesz
bizonyságot István a szanhedrin előtt, mondván, a Fáraó: „a mi nemzetségünkkel
álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, és gonoszul bánt velük, hogy magzataikat
pusztulásnak kitétesse, hogy életben ne maradjanak. (Más fordítás: Ez ravaszul elbánt
93
Zsid. 11,27 Hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félvén a király
haragjától; [(kartereó): hanem kitartott] mert erős szívű volt, mintha látta
volna a láthatatlant.168
Zsid. 11,28 Hit által rendelte a páskát és a vérnek kiontását, [és a vérrel
való meghintést] hogy az öldöklő [(olothreuó): a pusztító] ne illesse
[(thigganó): ne érintse] az ő elsőszülötteiket.169
Zsid. 11,29 Hit által keltek át a veres, a [(erüthrosz): vörös] tengeren, mint
valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elnyelettek.
[(katapinó): elmerültek].170
Zsid. 11,30 Hit által omlottak le Jerikónak [jelentése: holdváros, illatozó,
illatos hely] kőfalai, midőn hét napig köröskörül járták.171
Zsid. 11,31 Hit által nem veszett [(szünapollümi) nem pusztult] el Ráháb,
[jelentése: dühöngés, féktelenség, tombolás; tágas, széles, nyitott, messze
házadba, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész földet. Az asszony pedig fogá a
két férfiút, és elrejté vala őket, és monda: Úgy van! Bejöttek hozzám a férfiak, de azt
sem tudom, honnan valók voltak. És kimentek e férfiak kapuzáráskor a sötétben; nem
tudom, hová mentek a férfiak; siessetek gyorsan utánuk, mert utolérhetitek őket.
Pedig ő felhágatta őket a házhéjára a háztetőre, és elbujtatta őket a száras len, a len
kóró közé, amely néki a házhéjára, a háztetőre volt kirakva” (Józs. 2,1-6). Majd:
„Alábocsátá azért őket kötélen, az ablakon mert az ő háza a kőkerítés falán vala, és ő
a kőkerítésen lakik vala. És monda nékik: A hegyre menjetek, hogy rátok ne
találjanak az üldözők, és ott rejtőzködjetek három napig, amíg visszatérnek az
üldözők; azután pedig menjetek a magatok útján” (Józs. 2,15-16). Amikor elfoglalták
Jerikót: „A két férfiúnak, akik megkémlelték vala a földet, monda Józsué: Menjetek
be a parázna asszonynak házába és hozzátok ki onnét az asszonyt és mindazt, amije
van, amiképpen megesküdtetek néki. Bemenének azért a kémlő ifjak, és kihozák
Ráhábot, és az ő atyját, anyját és az ő atyjafiait, és mindazt, amije vala, és minden
cselédjét is kihozák, és helyezék őket Izráel táborán kivül. A várost pedig megégeték
tűzzel, és mind azt, ami benne vala; csakis az ezüstöt és aranyat és a réz- és
vasedényeket rakták az Úr házának kincsei közé.A parázna Ráhábot pedig, és az ő
atyjának háznépét és mindenét, amije vala, élni hagyta vala Józsué, és ott lakik az
Izráel között mind e mai napig; mert elrejtette vala a követeket, akiket küldött volt
Józsué, hogy kikémleljék Jérikhót” (Józs. 6,22-25). Jakab apostol bizonyságtétele az
megigazulásról: „Hasonlatosképpen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem
cselekedetekből igazíttatott-e meg, és tétetett igazzá, amikor a követeket házába
fogadta, és más úton bocsátotta ki, és engedte őket tovább?” (Jak. 2,25).
1173
Gedeon története pedig így került megírásra: „És eljött az Úrnak (Jahvénak az
Örökkévalónak) angyala, és leült ama cserfa alatt, amely Ofrában (Jelentése:
szarvastehén, gazella; porból; majorság) van, amely az Abiézer (Jelentése: Atyám
segítség, a segítség atyja; segítő) nemzetségéből való Joásé (Jelentése: Isten adta,
Isten segítségül jön; Isten a támaszték; Isten tűz, hatalmas) vala, és az ő fia Gedeon
épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták (Jelentése: civódás,
viszály, küzdelem; ítélőszékek, bírák) orcája elől. Ekkor megjelent előtte az Úrnak,
(Jahvénak az Örökkévalónak) angyala, és monda néki: Az Úr (Jahve az Örökkévaló)
veled, erős vitéz! És az Úr (Jahve az Örökkévaló) hozzá fordult, és monda: Menj el
ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt (Jelentése: Isten harcol, Isten harcosa,
hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme) Midián kezéből.
Nemde, én küldelek téged? És monda néki: Kérlek uram, miképpen szabadítsam én
meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, (Jelentése:
97
Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé. És Dávid
benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán
találta a Filiszteust úgy, hogy a kő homlokába mélyede, és arccal a földre esék. Így
Dávid erősebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kővel. És levágta a Filiszteust és
megölte őt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében” (1 Sám. 17,45-50). És Jeremiás
prófétáról: „És hallá Passúr (jelentése: köröskörül jólét, kiterjedés; szabadítás,
megváltás, szabadság) a pap, az Immár fia (jelentése: beszédes; kiemelkedő,
szembetűnő; bárány) - ő pedig fejedelem vala az Úr házában, - meghallotta, hogy
miket prófétált Jeremiás. És megcsapdosá Passúr Jeremiást a prófétát, és beveté őt a
tömlöcbe, a mely a Benjámin (jelentése: jobb kezem fia; szerencse fia; szerencsés,
boldog) felső kapujában vala, az Úr háza mellett. És lőn másnap, hogy kivevé
Passúr Jeremiást a tömlöcből, és monda néki Jeremiás: Nem Passúrnak nevezett
téged az Úr, hanem Mágor Missábibnak (jelentése: köröskörül borzalom); Mert ezt
mondja az Úr: Ímé, én félelembe ejtelek téged és minden barátodat, és elhullanak az
ő ellenségeik fegyvere által a szemeid láttára; az egész Júdát pedig odaadom a
babiloni király kezébe, és elviszi őket Babilonba, (jelentése: zűrzavar; Isten kapuja)
és fegyverrel vágja le őket” (Jer. 20,1-4). És minden próféta erre a sorsra jut, aki az
Úr szavát meghirdeti: „Akkor megharaguvék Asa (jelentése: valaki, aki gyógyít; Ő
(Isten) meggyógyított, (Isten) az orvos vagy gyógyító; Ő (Isten) megszomorított) a
prófétára, és veté őt a tömlöcházba, mert igen megharagudott vala e szóért reá; és
ugyanakkor Asa a nép közül is sokat bántalmazott” (2 Krón. 16,10). „Akkor ezt
parancsolta Izráel királya: Fogjátok Míkájehút, (jelentése: ki olyan, mint Jahve)
vigyétek Ámón (jelentése: erősség; mesterember, munkavezető, ügyes munkás;
művész; nagyság, magasztosság) városparancsnokhoz és Jóás (jelentése: Isten adta,
Isten segítségül jön; Isten a támaszték; Isten tűz, hatalmas; »Jehoás« rövidített
alakja.) királyfihoz, és mondjátok: Ezt parancsolja a király: Vessétek börtönbe, és
szűkösen tápláljátok kenyérrel és vízzel, amíg békében vissza nem térek!” (2Krón.
18,25-26).
1174
És azért győztek, mert: „Mert mindaz, ami az Istenből született, legyőzi a világot
[(nikaó): győzelmet arat]; és az a győzedelem, az a [(niké): diadal; fölény], amely
legyőzte a világot, ami [(nikaó): győzelmet aratott a világ fölött] a mi hitünk, és
[(pisztisz): meggyőződésünk]. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy
Jézus az Isten Fia?!” (1 Ján. 5,4-5). Aki ezt mondja: „Ímé, megszégyenülnek és
meggyaláztatnak, akik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek,
(elpusztulnak) akik veled perlekednek. Keresed őket és meg nem találod a veled
versengőket, (akik téged támadnak); megsemmisülnek teljesen, akik téged
101
háborgatnak (akik ellened harcolnak). Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobb
kezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ésa. 41,11-13).
És Dávid győzelmeit így mutatja be a Szent Szellem: „Dávid megverte a
filiszteusokat, (jelentése: idegen, vándor, kivándorolt) megalázta és leigázta őket: és
elfoglalta Dávid a Filiszteusok kezéből Méteg Ammát. (jelentése: anya, kezdet;
erődítmény; könyök; anyaváros kormányzási, felügyeleti jogát). Megverte a
móábiakat (jelentése: jóllakott, az atya leszármazottai; kívánság) is. Lefektette őket a
földre, és kötéllel mérte meg őket: kétkötélnyit kivégeztetett, egy kötélnyit pedig
életben hagyott. És a móábiak adófizető szolgái lettek Dávidnak. Megverte Dávid
Hadadézert (jelentése: Hadád a segítség, hatalmas a segítség) is, Réhóbnak (jelentése:
út; tágas, nyitott hely; piactér) fiát, Cóbának (jelentése: állomáshely, állás, hely;
ragyog, mint az arany v. réz) királyát, mikor elment, hogy hatalmát kiterjessze az
Eufrátes (jelentése: édes, kellemes víz; nagyon széles, túláradó; termékenység
folyója) folyó vizéig. És foglyul ejtett Dávid közülük ezer és hétszáz lovagot, és
húszezer gyalog embert; és megbénította Dávid a harci kocsik lovait, inaikat
elvagdaltatva minden szekeres lovaknak és csak száz szekérbe valót hagyott meg
közülük. Eljövének pedig a Siriabeliek (jelentése: felföld, magaslat, felmagasztalt)
Damaskusból, (jelentése: tevékenység, serénység) hogy megsegítsék Hadadézert,
Czóbának királyát; és levága Dávid a Siriabeliek közül huszonkétezer férfit. És
helyeze Dávid állandó sereget a damaskusi Siriába; és a Siriabeliek Dávidnak
adófizető szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr, Jahve az Örökkévaló Dávidot
valahová megyen vala” (2 Sám. 8,1-6). Dániel győzelmét az oroszlánok fölött így
mutatja be Isten igéje: „Erre szóla a király, és előhozák Dánielt, (jelentése: Isten a
bírám; Isten bírója) és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá
Dánielnek: A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged! És
hozának egy követ, és oda tevék a verem szájára, és megpecsétlé a király az ő
gyűrűjével és az ő főembereinek gyűrűivel, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre
nézve. Erre eltávozék a király az ő palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és
vigasságtevő szerszámokat sem hozata eléje; kerülte őt az álom. Hajnalban a király
azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne. És mikor
közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda
Dánielnek: Dániel! Az élő Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen
szolgálsz, meg tudott-e szabadítani téged az oroszlánoktól? Akkor Dániel szóla a
királynak: Király, örökké élj! Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az
oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te
előtted sem követtem el, oh király, semmi vétket. Akkor a király igen örvende, és
102
ráborult a gyermekre, és így kiáltott az Úrhoz: Istenem, Uram! Térjen vissza az élet
ebbe a gyermekbe! Az Úr, Jahve az Örökkévaló meghallgatta Illés szavát, az élet
pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a
felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad!”
(1Kir. 17,17-23). Elizeus próféta által történő csoda: „És teherbe esék az asszony és
fiat szült abban az időben, amelyet megmondott volt Elizeus (jelentése: az én Istenem
üdvösség, szabadító; az üdvösség Istene). De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy
egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz, És monda az ő atyjának: Jaj fejem, jaj
fejem! És monda az ő atyja a szolgának: Vidd el őt az anyjához. Ki mikor felvette őt,
vivé az ő anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt. És felméne az
asszony, és az Isten emberének ágyára tevé őt, és az ajtót bezárván kijöve onnét. És
előhívatá az ő férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy
szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök. És az
monda: Miért mégy ő hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak
hagyd rám! És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne
késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked. És elmenvén, juta az Isten
emberéhez a Kármel (jelentése: gyümölcsöskert, díszkert, ültetvény) hegyére. Mikor
pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az ő lábait; de Géházi (jelentése: a
jelenés völgye; aki kisebbé tesz; tagadó) oda ment, hogy elűzze őt, az Isten embere
azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az ő szíve, és az Úr eltitkolta
tőlem, és nem jelentette meg nékem. És monda az: Vajon én kértem-e fiat az én
uramtól? Nemde nem mondám-e néked: Ne csalj meg engemet? És monda Elizeus
Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálcámat, és menj el, ha
valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, aki köszön néked, ne felelj, és az én
pálcámat tedd a gyermek arczára. De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te
lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé őt. Géházi pedig már
előttük elment volt, és a pálcát a gyermek arcára fekteté, de nem szólott és nem is
eszmélt rá a gyermek. Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem
támadt fel a gyermek. És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva
az ő ágyán. És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az
Úrnak. És az ágyra felhágván, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára
tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste.
Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult.
Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek. Ő pedig
szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment,
monda: Vedd a te fiadat. Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az ő
105
szemben” (1 Thess. 5,14). És hogy hogyan kell bátorítani, buzdítani, arról így
hangzik a kijelentés: „… mit kell hát tenni; mi hát a helyes, testvéreim? Mikor
összejöttök, mindeniteknek van zsoltára, dicsőítő éneke, tanítása, az Úrról szóló
ismerete, tudásanyaga, nyelve, kijelentése, kinyilatkoztatása, leleplezése,
magyarázata. Mindenek épülésre szolgáljanak” (1 Kor. 14,15.26). És nem a napi
híreket megbeszélve, hanem: „Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és
dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben, a
bensőtökből az Úrnak. [Más fordítás: a Szent Szellemtől kapott énekekkel
bátorítsátok egymást; Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új
éneket]. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak
nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,19-20). Hogy ezt jól tudjátok tenni: „A
Krisztusnak beszéde, Igéje lakozzék, és éljen ti bennetek gazdagon, és elevenen,
minden bölcsességben. Tanítván és emlékeztetve egymást zsoltárokkal, dicséretekkel,
szellemi énekekkel. Hálával zengedezvén énekeljetek a ti szívetekből, a ti bensőtökből
az Úrnak” (Kol. 3,16).
1193
Bemerítő Jánosban teljesedett be a prófécia, amelyet így hirdetett meg az Úr:
„Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja, és elegyengeti előttem az utat, és
mindjárt eljön az ő templomába az Úr, akit ti kerestek, aki után vágyódtok, és a
szövetségnek követe, akit ti kívántok. ímé, eljön, sőt jön már, azt mondja a
Seregeknek Ura. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiakhoz téríti, a fiak szívét
pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek, és meg ne verjem e földet átokkal, és hogy
pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök” (Malak. 3,1; 4.6) Őróla szólt
Ézsaiás próféta is: „Egy szó, egy hang kiált: A pusztában készítsétek, és építsétek az
Úrnak útját, ösvényt egyengessetek, és készítsetek egyenes utat a kietlenben a mi
Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és
süllyedjen le, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává, a dombvidék
síksággá. Mert megjelenik az Úr dicsősége, és minden hústest, vagyis minden ember
egyaránt látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ésa. 40,3-5) Maga Bemerítő János
is így tesz bizonyságot arról, hogy a próféták által megjövendölt útkészítő ő: „És ez a
János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből,
hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? Erre ő így felelt és monda: Én kiáltó szó,
kiáltó hang vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, és készítsetek egyenes
utat az Úrnak, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,19.23). Bemerítő János
aki útkészítő volt: „így prédikált, ezt hirdetve vala: Térjetek meg, térjetek új
felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza
Isten felé, mert elközelített a mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma.
111
Mert Ő az, akiről Ézsaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában:
Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő
ösvényeit” (Mát. 3,2-3). Az Úr így figyelmeztet: „Egyengesd el lábaid ösvényit,
[egyengess sima utat a lábadnak] s minden te útaid állhatatosak [biztosak,
céltudatosak] legyenek. [Más fordítás: Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden
utad biztos lesz]. Ne térj [és ne hajolj le az útról] jobbra, se balra, fordítsd el a te
lábadat a gonosztól [tartsd távol lábadat a rossztól; mert a jobbra vivő utat az Úr
ismeri, a balra tartók pedig sikertelenek, boldogtalanok, szerencsétlenek, gonoszak. Ő
azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, pályafutásodat, és útjaidat szerencsés véghez
vezeti]” (Péld. 4,26-27). Az igazak útját Isten készíti el, ezért: „Az igaznak ösvénye
egyenes, egyenesen készíted az igaznak a megigazultnak útját. ...”(Ésa. 26,7). És az
Úr által készített út: És az Úr Jézus kijelentése az Isten által készített útról: „Én
vagyok az út…” (Ján. 14,6).
1194
Békesség (eiréné) az az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó
egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig
mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.
Így biztat az Úr: „Boldogok a békességre igyekezők, a békeszerzők, akik békét
teremtenek, és békességet készítenek: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mát.
5,19). Ezért: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, és tőletek függ, minden emberrel
békességben éljetek” (Róm. 12,18) És: „Azokra a dolgokra törekedjünk tehát,
amelyek a békességet és egymás építését szolgálják” (Róm. 14,19) Már a prófétákon
keresztül így szól az Úr: „És lesz az igazság, a megigazulás műve békesség, és az
igazság, a megigazulás gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké. A
megigazulás békét teremt, és az igazság, a megigazulás a békét és a biztonságot
szolgálja örökké. Népem békesség hajlékában lakozik majd, biztonság sátraiban,
biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban” (Ésa. 32,17-18). Ezért
mindenkinek szól az üzenet: „… Keresse, sőt járjon, és fusson utána, törekedjen rá,
kutassa a békességet, kövesse, és törekedjen rá, és gyakorolja azt” (1 Pét. 3,11).
Minden gyülekezetnek szól a figyelmeztetés: „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót;
keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15).
1195
A megszentelődésről így hangzik a kijelentés: „Mert ez az Isten akarata,
szándéka, elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti megszentelésetek, és Isten céljaira
való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól, ami a
házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől megtartóztassátok” (1
Thess. 4,3). „Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre, - megszentelődésre,
112
csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És
monda: Nem tartottál-e nékem is valami áldást? Felele Izsák és monda Ézsaúnak:
Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is
őt láttam el; mit műveljek azért immár veled fiam? Monda Ézsaú az ő atyjának:
Avagy csak az az egy áldásod van-e néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám;
és felemelé szavát Ézsaú és sír vala. Felele azért Izsák, az ő atyja, és monda néki:
Ímé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felül; És
fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, amikor ellene támadsz, letöröd
igáját nyakadról” (1 Móz. 27,30-40).
2200
Ez pedig így történt: „Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és
szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat; És legyenek
készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a
Sinai hegyre. És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra,
hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet
érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy
nyíllal nyilaztassák le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan
hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez, és
megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat. És monda a népnek: Legyetek
készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek. És lőn harmadnapon virradatkor,
mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és
megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az
Isten eleibe és megállának a hegy alatt (a hegy lábánál). Az egész Sinai hegy pedig
füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje,
mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava
mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten (mennydörgésben) felel vala
néki hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr
Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá,
intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közülük sokan elhullanak.
És a papok is, akik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magukat, hogy reájuk ne
rontson az Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre,
mert te magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körül, és szenteld meg
azt. De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jöjj fel te és Áron is veled; de a papok
és a nép ne törjenek előre, hogy feljöjjenek az Úrhoz; hogy reájuk ne rontson.
Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik” (2 Móz. 19,10-25). „Az egész
nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy
füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, (reszketni kezdett) és hátrább álla. És
114
gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7). „Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson,
hogy kifizesse a váltságdíjat, és visszavásároljon minket minden hamisságtól, a
törvénynélküli állapotból. És tisztítson önmagának kiváltképpen való, kiváló,
különleges, saját választott népet, jó, nemes, derék, vitéz, bátor, becsületes
cselekedetekre igyekezőt, aki rajongó követője, képviselője, odaadó híve, amely bátor
tettekre törekszik. [Más fordításban: és jótettekben buzgólkodó, választott népévé
tegyen]” (Tit. 2,14). „Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres
áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, az irgalom
helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő
igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként…” (Róm. 3,25).
És hogy ki az, aki önmagát adta mi érettünk, arról így tesz bizonyságot a Szent
Szellem: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent
Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának, a kihívottak
közösségének legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28). Péter
apostol is erről tesz bizonyságot: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem
romlandó, és mulandó dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg,
vásároltattatok vissza a ti atyáitoktól örökölt, rátok hagyományozott hiábavaló
életetekből, haszontalan, istentelen, értéktelen, üres életmódotokból. Hanem drága,
értékes, és becses véren, mint hibátlan, kifogástalan, feddhetetlen, szeplőtlen, folt
nélküli, makulátlan, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén” (1 Pét.
1,18-19). „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első
szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek
ígéretét” (Zsid. 9,15).
2205
És újra hangzik a kijelentés: „Mimódon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk meg
mi, hogyha nem törődünk [(ameleó): és könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy
[(télikútosz): fontos / és jelentős] üdvösséget [(szótéria): szabadulást, megmentést]?
Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr [amely akkor vette kezdetét, amikor
először az Úr hirdette], azok, akik hallották, [(akúó): és megértették] biztosítottak
[(bebaioó): és megerősítettek] számunkra” (Zsid. 2,3).
2206
Először ez akkor történt, amikor az Úr kijelentette magát népének: „ A harmadik
napon virradatkor pedig mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és
igen erős kürtzengés. Ekkor megrémült az egész nép a táborban. Mózes pedig
kivezette a népet a táborból Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. A Sínai-hegy
egészen füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint a
kemence füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2 Móz. 19,16-18). Dávid így
folytatja a próféciát: „A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a
117
engem, ezért (phobeó phobeomai): nem félek, nem ijedek meg. (tisz ti):
Milyen ember árthat (poieó) nekem].215
Zsid. 13,7 Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az
Isten beszédét, [az Isten igéjét], és figyelmezvén az ő [(anasztrophé):
életvitelük, magatartásuk eredményére], és életük végére, [figyeljétek meg
életútjuk végét], és kövessétek hitüket.216
Zsid. 13,8 Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz.
is emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17). Az apostolon keresztül
pedig kijelentést nyer, hogy miért történik mindez: „Mert a teremtett világ, és a
teremtmények, és az egész természet sóvárogva, epedő sóvársággal, feszülten várja
az Isten fiainak megjelenését, megnyilvánulását, kijelentését, kinyilatkozását. Mert a
teremtett világ hiábavalóság, mulandóság, üresség, haszontalanság, sikertelenség alá
vettetett, és minden teremtmény mulandóságnak van alávetve. Nem önként, nem
önszántából, készségesen, és szabad akaratból, hanem azért, és az által, aki az alá
vetette. Azzal a nekünk adott reménységgel, hittel és bizalommal, hogy maga a
teremtett világ is megszabadul, hogy a teremtett világot is fel fogja szabadítani a
romlandóság rabszolgaságától, a mulandóság szolgai állapotából az Isten fiai
dicsőségének szabadságára és hogy a teremtett világ is átjut az Isten fiainak
dicsőséges szabadságába. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, és a
teremtmények, és az egész természet együtt, és egyetemben fohászkodik, sóhajtozik,
nyög, nyöszörög és vajúdik, a szülés fájdalmaiban kínlódik egészen mostanáig. Sőt,
nemcsak ez a világ, hanem maguk a Szellem zsengéjének, kezdetének birtokosai, akik
mint a Szellem teljességéből az első részlet, mi magunk is, akik bensőnkben
hordozzuk a Szellem zsengéjét, fohászkodunk, sóhajtozunk, és nyögünk magunkban, a
mi bensőnkben, a szellemünkben. Várván egy fiú helyére helyezést, hogy méltóvá
tétessünk az apa teljes jogaiba, kiváltságaiba, és méltóságaiba való belépésre. A mi
testünknek megváltását, a holttestünkből való, váltság általi megszabadítást” (Róm.
8,19-23). Az egész teremtett világ pedig azt várja, hogy visszaálljon az eredeti – a
teremtéskori, a paradicsomi – állapot, és: „A farkas és bárány együtt legelnek, az
oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem
ártanak, és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr” „… mert
teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják. És lesz ama
napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő
nyugodalma dicsőség lészen” (Ésa. 65,25; 11,9-10). És hogy ki helyezte átok alá az
egész teremtett világot, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „A kígyó pedig
ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az
asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egyetlen fájáról se
egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De
annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne
egyetek, azt meg se illessétek, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok. És monda a
kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely
napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az
Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy
121
azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak” (2 Móz. 19,5-6). És: „Titeket
pedig az Úr papjainak neveznek, Istenünk szolgáinak mondanak. A népek
gazdagságát élvezitek, kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). Hát: „Ne félj te
kicsiny nyáj; mert tetszett, örömmel való döntése a ti Atyátoknak, hogy néktek
ajándékozza az országot, a királyságot, a királyi hatalmat” (Luk. 12,32) . Péter
apostol így buzdítja a Krisztus népét: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság,
szent nemzet, Isten tulajdon - megváltott, megvásárolt, megmentett - megtartásra való
nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, nagy tetteit, aki a sötétségből
az ő csodálatos világosságára, az Ő fényébe hívott el titeket. Ti magatok is mint élő
kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent, - Isten számára elkülönített, elhatárolt
mindentől ami tisztátalan, közönséges - papsággá, hogy szellemi áldozatokkal
áldozzatok, és olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel amelyek kedvesek, jól /
kedvesen, és szívesen fogadottak Istennek a Jézus Krisztus által” (1 Pét. 2,9.5). És
hogy milyen áldozatot vigyünk Isten elé, arról így hangzik a kijelentés:
„Annakokáért Ő általa vigyünk dicséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő
nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét” (Zsid. 13,15). És akkor: „Vigyetek veletek
beszédeket, amikor megtértek az Úrhoz, Jahvéhez az Örökkévalóhoz, és ezt
mondjátok neki: Végy el minden álnokságot, minden bűnt, vétket, és azok
következményét: minden bajt, csapást” (Hós. 14,3). És az igazi áldozati ajándék, ami
kedves Isten előtt: „Hogy amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a
Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány
népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek” (Róm.
15,16). Így teljesedik be a prófécia: „Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk
szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és élvezitek, és azok
dicsőségével dicsekedtek, kincseikkel büszkélkedhettek” (Ésa. 61,6). És újra hogy
milyen szolgálatot végezzünk, arról így szól a Szent Szellem: „Szabadítsd meg
azokat, akik a halálra vitetnek, és akik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg!”
(Péld. 24,11).
2209
És folytatódik a kijelentés: „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető
Isten ő” (5 Móz. 4,24). Izráel fiai így látták az Úr erejét: „Az Úr dicsőségének
jelensége pedig olyan vala az Izráel fiainak szeme előtt, mint emésztő tűz, a hegy
tetején” (2 Móz. 24,17). És: „Megrettentek a Sionon a vétkesek, reszketés vett erőt az
elvetemülteken: Ki tartózkodhat (kilakhat) közülünk perzselő tűz mellett,
(megemésztő tűzzel) ki tartózkodhat közülünk (örök hőséggel) örökös izzás mellett?”
(Ésa. 33,14). És így szól az Úr: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az Úr
-, vagy mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer. 23,29). „És lészen Izráel világossága tűz
123
szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A
világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad
örökké” (1 Ján. 2,15-17). „Parázna: az Isten iránt hűtlen, és a szövetséget megtörő
férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság, ellenségeskedés
az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek”
(Jak. 4,4). Mert a paráznaság – akár fizikai, akár szellemi, bálványimádás, és a test
cselekedete. Arról pedig azt mondja az Úr: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik
meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert aki vet az ő hústestének, a hústestből
arat veszedelmet; aki pedig vet a Szellemnek, a Szellemből arat örök életet” (Gal.
6,7-8).
2214
Igen: „Valóban nagy, sőt a legnagyobb nyereség az Isten gyermeki tisztelete
megelégedéssel. Mert ha van élelmünk és ruházatunk, és van fedél a fejünk felett
elégedjünk meg vele” (1 Tim. 6,6-8). Hiszen: „Maga az Úr… lesz veled. Nem hagy el
téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz. 31,8). Aki azt ígérte:
„Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak
el” (Józs. 1,5). Ő, aki így szól: „Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem
nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrjük, raktáruk és magtáruk; és az Isten
gondoskodik róluk, táplálja, és eltartja őket: mennyivel drágábbak, értékesebbek, és
fontosabbak vagytok ti a madaraknál? És: Tekintsétek meg a mezei liliomokat, mi
módon növekednek: nem fáradoznak, nem gürcölnek, nem vesződnek és nem
dolgoznak keményen és nem fonnak, nem szőnek: de mondom néktek: Salamon az ő
teljes királyi dicsőségében és méltóságában sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Ha
pedig a füvet, vagy a mezei virágot, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe
dobják, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek, ti kételkedők!
Ti se kérdezzétek, és ne arra törekedjetek, és ne azt keressétek, mit egyetek vagy mit
igyatok; és nehogy kételkedjetek, és aggódjatok, vagy nyugtalankodjatok, és félelem
és remény közt ne lebegjetek” (Luk. 12,24.27-29).
2215
Dávid megvallása példaként minden krisztusi ember számára: „Az Úr (jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló az én… [(jéšaʿ ješaʿ): szabadítóm, segítségem, biztonságom,
jólétem, üdvösségem: kitől féljek, (járé'): kitől tartsak, kitől remegjek, kitől
reszkessek? Az Úr (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló az én [(ḥaj): virágzó, sikeres,
prosperáló életemnek erőssége, (máʿôz): védelme, menedéke, ereje, oltalmazója:
kitől remegjek, kitől rettegnék? (Zsolt. 27). „Mikor félnem kellene is, én bízom te
benned. Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bízom, nem félek, (báṭaḥ):
Benne nincs félnivalóm, biztonságban vagyok. Ember, a (báśár): hústesti halandó
ember mit árthatna nékem? Istenben, akinek igéjét dicsérem, és dicsőítem, Istenben
129
nem pedig Krisztushoz igazodik” (Kol. 2,8). És tovább folytatja az apostol: „Senki
titeket meg ne csaljon, meg ne tévesszen üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten
haragja a hitetlenség, és engedetlenség fiaira” (Eféz. 5,6). „Törekedjünk inkább
arra, hogy: „többé ne legyünk gyermekek, kiskorúak, kiket ide s tovahány a hab és
hajt a tanításnak akármi szele, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak
és sodródnak, az embereknek álnoksága által, és az emberek csalásától, a tévelygés
tévútra csábító ravaszságától. Hanem az igazságot követvén, és az igazsághoz
ragaszkodva szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a
Krisztusban” (Eféz. 4,13-15). „Mert sokan járnak, és élnek másképpen, akikről
sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének,
kínoszlopának ellenségei; Kiknek végük veszedelem, kiknek istenük az ő hasuk, és
akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van, mert azzal dicsekszenek, ami a
gyalázatuk. Kik mindig a földiekkel törődnek. Mert a mi országunk, és polgárjogunk
mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül” (Fil.
3,18-20).
2218
Akik: „a mennyei dolgok ábrázolatának [(hüpodeigma): képmásának,
előképének], és árnyékának szolgálnak…” (Zsid. 8,5). Mert ezek: „csak árnyékai
[(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló
jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak…” (Kol. 2,17). „Minthogy a
törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg,
nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az
áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen
bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).
2219
A törvény parancsa: „A bűnért való áldozati tulkot pedig, és a bűnért való
áldozati bakot, amelyeknek vére engesztelés végett bevitetett a szenthelyre, vigye ki a
táboron kívül, és égessék meg azoknak bőrét, húsát és ganéját tűzzel” (3 Móz. 16,27).
És ismét: „úgy cselekedjék azzal a tulokkal, mint a bűnért való tulokkal cselekvék,
úgy cselekedjék vele, és engesztelést szerez számukra a pap, és megbocsáttatik nékik.
És vigye ki a tulkot a táboron kívül, és égesse el azt, miképpen elégette az első tulkot.
A gyülekezet bűnéért való áldozat ez” (3 Móz. 4,20-21). És: „Valamely bűnért való
áldozat véréből bevisznek a gyülekezet sátorába, a szenthelyen való engesztelés
végett, az meg nem ehető: tűzzel égettessék meg” (3 Móz. 6,30).
2220
Városkapun kívül: Ugyanis az Úr Jézust a Golgotára vitték megfeszíteni, és ott
szenvedett. //A GOLGOTA (koponya (helye). Latin neve Kálvária; (pedig): Hegy
Jeruzsálemen kívül//.
132
2221
Az Úr Jézus: „felemelvén, és cipelvén az ő keresztfáját, kínoszlopát, méne az
úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak: Ahol
megfeszítették, kínoszlopra feszítették őt, és ővele más kettőt, egyfelől, és másfelől,
középen pedig Jézust… közel vala a városhoz az a hely, ahol Jézus megfeszíttetett,
kínoszlopra szegeztetett vala…” (Ján. 19,17-18.20).
2222
Mint Ábrahám, Jákób, és a többi szent: „várják vala az alapokkal bíró várost,
melynek építője és alkotója az Isten. És hogyha eszükbe jutott volna az, amelyből
kijöttek, volt idejük [(kairosz): alkalmuk] a visszatérésre. Így azonban jobb után
vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyelli őket az Isten, hogy
Istenüknek neveztessék, mert készített nékik várost” (Zsid. 11,10.15-16). Mert: Ti
ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem sűrű homályhoz,
sötétséghez, szélvészhez vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához… Ti a Sion
hegyéhez járultatok, - a harcos és diadalmas Egyházhoz - és az élő Isten városához, a
mennyei Jeruzsálemhez…” (Zsid. 12,18.22). És János apostol látja jövendő
városunkat: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá
nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből.
Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága, ragyogása hasonló vala a
legdrágább kőhöz, a kristályfényű, és kristálytiszta jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11). „És
én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a
mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy
szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és
velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük”
(Jel. 21,2-3).
2223
És: „mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak
nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala” (Kol. 3,17).
„Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az
Istennek és Atyának” (Eféz. 5,20). Az Úr Jézus ígérete az Övéinek: „És akármit
kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a
Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,13-14).
Halála előtt így szól az Úr az Övéihez: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az
én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömötek teljes legyen. Azon a
napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát
értetek” (Ján. 16,22-24.26). Dávid megvallása: „Jó dolog dicsérni az Urat, és
zengeni neved dicséretét, ó Felséges” (Zsolt. 92,2). „Hálaáldozatot mutatok be
neked, és az Úr nevét hirdetem” (Zsolt. 116,17).
133
2224
És így folytatja az apostol: „Mert e tisztnek szolgálata, ez az Úrért végzett szent
munka nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, és tölti be, hanem sok hálaadással
bőséges az Isten előtt. Amennyiben e szolgálatnak bizonysága által dicsőítik az Istent
a ti Krisztus evangéliumát megvalló engedelmességetekért, és a ti hozzájuk és
mindenekhez való adakozó jószívűségetekért, és közösségvállalásotokért” (2 Kor.
9,12-13). János apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket, kijelentve, hogy az
adakozás is a hit bizonysága: „Akinek pedig van miből élnie e világon, világi
javakkal rendelkezik, és elnézi, hogy az ő atyjafia, az ő testvére szükségben van, és
elzárja attól az ő szívét, hogyan lehetne abban az Isten szeretete? Fiacskáim,
gyermekeim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal”
(1 Ján. 3,17-18). Timóteust is így tanítja az apostol: „Azoknak, akik gazdagok e
világon, mondd meg, hogy a gazdagok jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó
cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, javaikat másokkal megosztók” (1
Tim. 6,17-18) . „A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben” (Róm. 12,13).
Pál apostol megvallása: „Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm, beteltem - el
vagyok látva, - sőt feleslegem van, vévén Epafróditustól, amit küldöttetek, mint
kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek” (Fil. 4,18).
2225
És így folytatódik a kijelentés: „Kérünk továbbá titeket atyámfiai, testvéreink,
hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak, és keményen dolgoznak közöttetek, és
elöljáróitok, akik vezetnek, irányítanak, élen járnak az Úrban, és intenek,
emlékeztetnek, buzdítanak titeket. És az ő munkájukért megbecsüljétek őket, és
viseltessetek irántuk megkülönböztetett Isten szerinti szeretettel. Egymással
békességben éljetek” (1 Thess. 5,12-13). És: „A jól, helyesen, megfelelően
forgolódók, akik szolgálatukat jól betöltő, a vezetésben bevált, tehát azok az
elöljárók, vének, presbiterek, akik élenjárnak, mint követendő példakép, kettős
tisztességre méltattassanak, kétszeres megbecsülésre legyenek méltók. Főképpen, akik
mind a beszédben, az igehirdetésben, mind a tanításban fáradoznak” (1 Tim. 5,17).
„az ilyeneket megbecsüljétek, mert az ilyen ember megérdemli, hogy tiszteljétek” (Fil.
2,29). Továbbá: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, testvérek, hiszen tudjátok, hogy
Stefanásnak és Fortunatusnak és Akhaikusnak háznépe Akhája zsengéje. És ők a
szenteknek való szolgálatra adták magukat. Hogy ti is engedelmeskedjetek, és
álljatok rendelkezésére az ilyeneknek, és mindenkinek, aki velük szolgál és fárad. …
Megbecsüljétek azért az ilyeneket, és tartsátok tiszteletben” (1 Kor. 16,15-18). A
véneket pedig arra buzdítja az apostol, hogy: „… Az elöljáró, - aki élen jár, mint
követendő példa, - aki vezet, irányít, gondoskodik valakiről, szorgalmatossággal,
igyekezettel, buzgósággal, serénységgel tegye…” (Róm. 12,8). Mert az elöljárókhoz
134
így szól az Úr: „Embernek fia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét
hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a hitetlennek:
Halálnak halálával halsz meg, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólasz, hogy
visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő vétke
miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te figyelmezteted a
hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt
meghal, de te megmentetted a te életedet” (Ezék. 3,17-19).
2226
Az apostol arra figyelmezteti a hívőket, hogy: „Atyámfiai, testvéreim
imádkozzatok érettünk” (1 Thess. 5,25). Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk
való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által
háláltassék meg mi érettünk. Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága,
hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, tettetés vagy önzés nélkül, nem hústesti
bölcsességgel, és nem evilági értelemben bölcsen, hanem Isten kegyelmével
forgolódtunk, éltünk, és jártunk a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek” (2 Kor.
1,11-12). „Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg
hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige
ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy
nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,2-4). „Minden
imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által.
Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért;
és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran
ismertessem meg az evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19). Az ima célja: „És végül,
testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék,
ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől:
mert nem mindenkié a hit” (2 Thess. 3,1-2). És: „Urunkon, a Krisztus Jézuson át és a
Szellem szeretete által arra bátorítalak, és buzdítalak titeket testvéreim, hogy
Istennek mondott imádságaitokban küzdjetek velem együtt értem. Hogy szabaduljak
meg azoktól, akik engedetlenek, szándékosan és önfejűen hitetlenek Júdeában és
hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom jól fogadott, és kedves legyen a szentek
előtt; Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt
megújuljak, felüdüljek, felfrissüljek” (Róm. 15,30-32) .
2227
Az apostol megvallása: „… készíts nékem szállást; mert remélem, hogy a ti
imádságaitokért néktek ajándékoztatom” (Filem. 1,22).
2228
Az Úr Jézust: „aki halálra adatott, és halált szenvedett, mert ki lett szolgáltatva
bűneinkért, vétkeinkért, a mi félrecsúszásainkért, botlásainkért és elhajlásainkért, és
feltámasztatott, feltámadt megigazulásunkért, felmentésünkért, igazzá
135