Professional Documents
Culture Documents
Zsidókhoz Írott Levél Göröggel És Kapcsolódó Igékkel PDF
Zsidókhoz Írott Levél Göröggel És Kapcsolódó Igékkel PDF
1
Próféta: (prophétész): Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket. Isten
nevében szóló isteni akaratot közvetítő személy. Zakariás – Bemerítő János atyja –
így prófétál, bizonyságot téve arról, hogy Isten az ősidőktől fogva szólt, és szól az
emberhez: „Amint szólott [meghirdette; kijelentette] az ő szent prófétáinak szája [az
Ő szentjei] által, kik eleitől [ősidőktől; örökidőktől] fogva voltak. Hogy a mi
ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba helyez], és mindazoknak kezéből,
akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek). Hogy
irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent
szövetségéről, [arról] Az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi
(ős)atyánknak, hogy ő megadja nékünk” (Luk. 1,70-73). A prófétákról így szól az Úr,
amikor Mózes ellen lázadtak Áron és Mirjam, aki ezért leprás lett, - kijelentve, hogy:
„… Ha van az ÚRnak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam,
vagy álomban beszélek hozzá. De nem ilyen Mózes, a szolgám! Őrá az egész házam
van bízva! Szemtől szembe szólok (és beszélek) ővele, és nyilvánvaló látásban,
(világosan, nem rejtélyesen); nem homályos beszédek által, és az Úrnak
hasonlatosságát (is megpillanthatja, és) látja. Miért nem féltetek (és hogy mertetek)
hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?” (4 Móz. 12,6-8). A zsidók elutasították
az Úr Jézust, ezt mondva: „Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt
sem tudjuk, honnan való” (Ján. 9,29). Ezért így figyelmeztet az apostol:
„Vigyázzatok, meg ne vessétek (és el ne utasítsátok) azt, aki szól; mert ha azok meg
nem menekültek, akik a földön szólót (és aki a földön adott kijelentést) megvetették,
(és elutasították) sokkal kevésbé (menekülünk meg) mi, ha elfordulunk attól, aki a
mennyekből vagyon (és a mennyből szól hozzánk)” (Zsid. 12,25).
2
Filep azt kéri az Úr Jézustól, hogy mutassa meg nekik az Atyát, mire az Úr:
„Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem,
Filep? Aki engem lát, látja az Atyát; mi módon (és hogyan) mondod azért te: Mutasd
meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én
bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom;
2
Zsid. 1,2 Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión):
világkorszakokat] is teremtette [(poieó): létrehozta, alkotta]3
hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy
én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a
cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11)
3
Az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki
sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú
akarja megjelenteni [kijelenteni, leleplezni; akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja
vonni]” (Mát. 11,27). Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki
hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (nem engedelmeskedik) a
Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36).
Kijelentés a Logoszról, vagyis a teremtő Igéről: „Kezdetben [eredetileg már] vala az
Ige és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Minden [a
mindenség] Őáltala lett [Őáltala teremtetett; rajta keresztül támadt; és általa jött létre]
és nála nélkül [Tőle különválasztva] semmi sem lett [semmi sem teremtetett], lett
[ami teremtetett, és létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle]” (Ján. 1,1-2). És
hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté
Isten az eget (vagyis a mennyet) és a földet” (1 Móz. 1,1). De ezt csak: „Hit által
értjük meg, hogy a világ Isten beszéde (réma: megnyilatkozása, kijelentése) által
teremtetett (a világokat Isten szava alkotta), hogy ami látható, a láthatatlanból (és
nem a jelenségek világából) állott elő” (Zsid. 11,3). Mert: „Az Úr szavára (logoszára
= igéjére) lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Az ÚR (Logosza)
igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete). Mert ő szólt és meglett, ő
parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9). Ő lett hústestté: „És az Ige (logosz)
(hús)testté lett és lakozék (sátorozott, letáborozott) mi közöttünk (és láttuk az ő
dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és
igazsággal” (Ján. 1,14). Pál apostol bizonyságtétele: „Aki (Ő) képe a láthatatlan
Istennek, minden teremtménynek előtte született (az elsőszülött minden teremtmény
közül). Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön,
láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek (trónusok), akár uraságok (uralmak),
akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve
teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,15-17).
Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted
(alkottad) az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami
rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet
mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6). Ézsaiáson
keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr (JHVH=Jehova), megváltód és alkotód, anyád
méhétől fogva (aki az anyaméhben formált). Én vagyok az Úr, aki mindent
cselekszem (Én, az ÚR (JHVH=Jehova), alkottam mindent). Aki az egeket egyedül
kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól (egyedül feszítettem ki az eget, magam
tettem szilárddá a földet)” (Ésa. 44,24). A feltámadott dicsőség Urának kijelentése
Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen,
a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete (ktiszisz arkhé: a teremtett
világ eredete)” (Jel. 3,14). Mert Ő a Teremtő, és Ő a Megváltó: „Mikor pedig eljött
3
létrejött; s egyetlen létező sem lett Őnélküle). És az Ige (logosz: Ige) (hús)testté lett
és lakozék (itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott) mi közöttünk (közöttünk vett
szállást) és láttuk (szemléltük) az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének
dicsőségét. (mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét). Aki teljes vala
kegyelemmel (kharisz: Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való
megnyilvánulása) és igazsággal (alétheia: Az, ami megegyezik, megfelel a
tényeknek, maga a VALÓSÁG, azaz: az IGE); akit kegyelem és igazság tölt be. És
az ő teljességéből vettünk mindnyájan [mindannyian abból kaptunk, akivel Ő volt
tele] kegyelmet is kegyelemért (kegyelem fejében; kegyelmet kegyelemre halmozva).
Az Istent soha senki nem látta (horaó: pillantotta meg, jelent meg, vált láthatóvá);
az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette (nyilatkoztatta) ki Őt. (Ő
jelentette ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá) (Ján. 1,1-
3.14.16.18). A testté lett Ige, az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Én és az Atya egy
vagyunk” (Ján. 10,30). A tanítványoknak – vagyis az övéinek – ezt mondja: „Annyi
ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp (Jelentése: aki a lovakat
kedveli, vagyis testi erőt szereti, azaz: abban bízik). Aki engem lát, látja az Atyát.
Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az
Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én
mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe
az ő cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya
énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek” (Jn.
14,9-11). Mert: Isten Őbenne vett lakozást, ahogy most az Ő gyermekeiben: „Mert
tetszett az Atyának [az egész Teljességnek], hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség
[minthogy az Atya úgy látta helyesnek, hogy benne lakozzék mindaz, ami a teremtést
betölti]. „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg (szóma:
énjében), [Más fordítás: Mert őbenne, az Ő lényében lakozik minden, ami az
istenséget betölti]” (Kol. 1,19. 2,9. Kol. 1,15). „Pál apostol vallástétele: „És minden
versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek
eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált;
megmutatkozott) (hús)testben. Igaznak bizonyult szellemben (pneuma). Megláttatott
(megjelent, megmutatkozott) az angyaloknak. Hirdettetett a pogányok (népek,
nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16). Isten
megmutatta az Ő hatalmát és erejét: „… a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a
halálból [életre keltette a halottak közül], és ültette Őt a maga jobbjára a
mennyekben. [az egeken túliakon] Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és
(ható)erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik [és valamennyi névnél,
amelyet segítségül hívnak] nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem
a következendőben [ami még KÖRÜL fog venni; az eljövendő (világ)korszakban] is.
És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
anyaszentegyháznak [eklézsiának (kihívott gyülekezetnek)] fejévé. Mely az Ő teste
(szóma = lénye), teljessége Őnéki [amely telítve van azzal], aki mindeneket betölt
mindenekkel. [mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,20-23). A feltámadott Úr
parancsa János apostolnak: „A Laodiceabeli (kihívott)gyülekezet angyalának
(küldöttének) is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság (a hű és igaz
tanú), az Isten teremtésének kezdete (arkhé: eredete)” (Jel. 3,14). János apostol
5
6
És Dávid fiához – az Úr Jézushoz – akkor szól az Úr, amikor megkapja a Szent
Szellem erejét: „És Jézus bemeríttetvén [miután alámerítkezett], azonnal kijöve
[vagyis feljött] a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő [vagyis János]
látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé [az
égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam,
akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem] (Mát.
3,16-17). És az Úr Jézusban beteljesedett a Dávidnak adott ígéret, amelyről Dávid így
prófétál: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája!
Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké
megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És
az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait. Ha
az ő fiai elhagyják az én törvényemet, és nem járnak az én végzéseim szerint; Ha az
én rendeléseimet megtörik, és meg nem tartják az én parancsolataimat: Akkor
vesszővel látogatom meg az ő bűnöket, és vereségekkel az ő álnokságukat; De az én
kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az én hűséges voltomban nem hazudom”
(Zsolt. 89,27-34). Dávid megvallja Isten ígéretét: „És minden fiaim közül (mert az Úr
sok fiakat adott nékem) választotta Salamont, az én fiamat, hogy ülne az Úr
királyságának székében (trónjára) Izráel felett. És monda nékem: Salamon a te fiad
építi meg az én házamat és az én pitvarimat (és udvaraimat); mert én őt magamnak
fiamul választottam, és én is néki atyja leszek” (1 Krón. 28,5-6). Péter apostol a Szent
Szellem kitöltése után bizonyságot tesz arról, hogy Dávid prófétaként beszélt Isten
ígéretéről: „Próféta [(prophétész): Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő
személy] lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött [(omnüó):
esküvel fogadta], hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust
(hús)test szerint, hogy helyeztesse az ő királyi székibe [trónjára], Előre látván ezt,
szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke [(pszükhé): élete] nem hagyatott a
sírban [(hadész) az eltávozott lelkek helye, állapota, pokolban; halottak
birodalmában; nem marad az alvilágban], sem az Ő (hús)teste rothadást
[(diaphthora): bomlás, pusztulás, enyészet] nem látott” (Csel. 2,30-31). A Szent
Szellem kijelentette Dávidnak, hogy: „Mikor pedig a te napjaid betelnek (ha majd
letelik az időd), és elaluszol a te atyáiddal (és pihenni térsz őseidhez), feltámasztom
utánad a te magodat, mely ágyékodból (a te véredből) származik, és megerősítem (és
szilárddá teszem) az ő királyságát. Ő fog házat építeni az én nevemnek, és
megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké” (2 Sám. 7,12-13). És az Úr
szava beteljesedett: „Azután elaludt (pihenni tért) Dávid az ő atyáival (őseihez), és
eltemettették a Dávid városában” (1 Kir. 2,10) „És meghala jó vénségben, életével,
gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve. És uralkodik az ő fia, Salamon
helyette” (1 Krón. 29,28). Mert a látható világ szintjén is megvalósítja Isten az ő
ígéretét: „Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól (nem másítja azt meg):
Ágyékod gyümölcsét (véredből való utódot) ültetem székedbe (trónodra)” (Zsolt.
132,11). Erről így tesz megvallást Dávid természetes fia, Salamon: „És beteljesíté az
Úr az ő beszédét (ígéretét), amelyet szólott (amit tett); mert felkelek az én atyám,
Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe (trónjára), amiképpen megmondotta
(megígérte) vala az Úr, és megépítém a házat az Úr, Izráel Istene nevének” (1 Kir.
8,20). Krisztusról, és az Ő feltámadásáról így prófétál Dávid: „Dicsérlek
7
Jézust. Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te. Ma nemzettelek
én téged” (Csel. 13,32-33). Ő Isten egyszülött Fia: „Hasonlóképen Krisztus sem
maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólott hozzá:
Én Fiam vagy te, ma szültelek téged” (Zsid. 5,5)
7
János apostol így látja Isten igéjének beteljesülését: „ És láttam, és sok angyal
hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer
és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: Méltó a megöletett Bárány,
hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a
dicsőség és az áldás! És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a
földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A királyi
széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-
örökké?” (Jel. 5,11-12)
8
Angyalok (aggelosz): hírnök, hírvivő, olyan személy, aki üzenetet visz, hírt
továbbít: követ. Ez lehet ember, vagy mennyei hírvivő. Itt a görög szöveg Isten
emberi küldötteiről beszél.
9
Dávid így prófétál Isten angyalairól, vagyis hírvivő követeiről: „Aki a szeleket teszi
követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá. (Más fordítás: Aki szellemi lényeit teszi hírvivő
követeivé, és fellobbanó lángoló tűzzé szolgálattevőit)” (Zsolt. 104,4). Pál apostolon
keresztül pedig kijelentést nyer, hogy az apostolok kiküldött hírvivő követek: „Akár
Titusról van szó, ő az én társam [vele közösségben élek] és ti köztetek [ti felétek
pedig] segítségem [munkatársam]. Akár a mi atyánkfiai felől [a mi testvéreinkről van
szó], ők a gyülekezetek követei [az eklézsiák, a (kihívott) gyülekezetek apostolai,
küldöttei], Krisztus dicsősége” (2 Kor. 8,23)
10
Pál apostol vallástétele Istenről: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké
áldandó [imádni való] Isten [aki Isten mindenek felett] Ámen” (Róm. 9,5). Mert az
Úr Jézusban maga a Teremtő jött el, erről tesz bizonyságot János apostol: „De tudjuk,
hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat;
és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az
örök élet” (1 Ján. 5,20). Dávid így prófétál Krisztusról: „Nyilaid élesek (és
9
Zsid. 1,13 Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobb kezem
felől [az én jobbomra], míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává [vagyis
uralmad alá] teszem?13
És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől
állani” (Csel. 7,55-56). Dávid próféciája pedig így hangzott: „… Monda az Úr az én
uramnak: Ülj az én jobbomon (a jobb kezem felől), amíg ellenségeidet zsámolyul
vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1). Pál apostol is erről tesz bizonyságot a
Korinthusiaknak: „Mert addig kell néki [királyként] uralkodnia, mígnem ellenségeit
mind lábai alá veti” (1 Kor. 15,25). A kiküldöttekről – vagyis az apostolokról – így
tesz bizonyságot a Szent Szellem: A kiküldött hetven tanítvány győztesen tér vissza
az Úr Jézushoz: „Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást
(villámként) lehullani (leesni) az égből. Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon
és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat
(árthasson) néktek” (Luk. 10,18-19). Az apostol így dicsőíti az Urat: „Annak pedig,
aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik (mindent megtehet), feljebb
(bőségesebben) hogysem mint kérjük, vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó
erő szerint, Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről
nemzetségre (nemzedékről nemzedékre) örökkön örökké. Ámen!” (Eféz. 3,20-21). És
így folytatja az apostol: „De a végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy
szeretetét irántunk. Minket, kik meg voltunk halva a vétkek [eleséseink] miatt,
megelevenített [életre keltett] együtt a Krisztussal. (kegyelemből tartattatok meg, és
kaptátok a megváltást), és az Ő kegyelme által megszabadultatok, vagyis:
üdvözültetek]. És [vele] együtt feltámasztott [életre keltett] és [vele] együtt ültetett
[maga mellé] a mennyekben [minket], Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,4-6)
14
Szolgáló szellemek (pneuma): lehetnek emberek pl: az apostolok, vagy szellemi
lények. A kísértésekben segítségünkre vannak, ahogy az Úr Jézusnak, aki: „És ott
volt [kinn maradt] a pusztában [sivatagban, a sivár, elhagy(at)ott, magányos,
pusztaságban]. Negyven napig kísértetve [(peiradzó): megkísérel valamit megtenni;
megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)] a sátántól,
és a vadállatokkal [(thérion): - veszélyes állat; (dühös, vad) állat; szörnyeteg,
fenevad; bestia] vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki” (Márk. 1,13).
Mert: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket (Más fordítás:
Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket)” (Zsolt. 34,8). Mikor
Péter apostolt Heródes börtönbe záratja, és ki akarja végeztetni, Isten angyalt küld a
kiszabadítására: „És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr
elbocsátotta (elküldte) az ő angyalát, és megszabadított (kimentett) engem Heródes
kezéből és a zsidók népének egész várakozásától” (Csel. 12,11). Mert az Úr ígérete
így hangzik: „Nem illet téged a veszedelem, (és nem érhet téged baj) és csapás nem
közelget (sőt, közel sem férhet) a sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt
felőled, hogy őrizzenek téged (és vigyázzanak rád) minden utadban. Kézen hordoznak
(és kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és
áspiskígyón jársz, eltaposod az oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, (és eltiprod az
oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet)” (Zsolt. 91,10-13)
15
Üdvösség (szótéria): tartalmazza a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól,
veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából,
12
Zsid. 2,5 Mert nem angyaloknak vetette alá [azaz: mert nem angyalok
uralma alá rendelte] a jövendő világot [(oikúmené): az eljövendő
világegyetemet, és mindent, ami benne van, hogy a következő
világkorszakban uralkodjanak], amelyről szólunk.
Zsid. 2,6 Sőt [mi több] bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda
[kicsoda] az ember, hogy megemlékezel ő róla [és gondolsz rá], avagy az
embernek fia, hogy gondod van reá [hogy reá tekintesz; (episzkeptomai):
és meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá]?
Zsid. 2,7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál [Elohim: Istennél],
dicsőséggel és tisztességgel [és méltósággal] megkoronáztad [és
megkoszorúztad] őt és úrrá tetted kezeid munkáin,
Zsid. 2,8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent [vagyis
a mindenséget] alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még
nem látjuk, hogy néki minden [vagyis a mindenség] alávettetette, [hogy
minden uralma alatt áll]19
19
És az Úr, Őt tette: „Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és (ható)erőn
és uraságon és minden néven mely neveztetik [és valamennyi névnél, amelyet
segítségül hívnak] nemcsak e világon [(világ)korszakban (aionban)], hanem a
következendőben [ami még KÖRÜL fog venni; az eljövendő (világ)korszakban] is.
És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
anyaszentegyháznak [eklézsiának (kihívott gyülekezetnek)] fejévé. Mely az Ő teste
(szóma = az Ő lénye), teljessége Őnéki [amely telítve van azzal], aki mindeneket
betölt mindenekkel. [mindenben mindent teljessé tesz]” (Eféz. 1,21-23). Újra és újra
megismétli a Szent szellem, Aki csak az Úr Jézust dicsőíti: „Mert mindent az ő lábai
alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy
azon kívül, aki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor
maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen
minden mindenben” (1 Kor. 15,27-28) És hogy ez a hatalom a Krisztusé, és az Ő
testéé, vagyis az Eklézsiáé, arról így beszél az Ige: Erről tesz bizonyságot a Szent
Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és
az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és
méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá
vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait
és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily
felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10) Hiszen Krisztus a fej, és az
eklézsia – a kihívottak gyülekezete – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak:
aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert
tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az
istenségnek egész teljessége testileg. és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez,
mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10).Az
Úr Jézus már mennybemenetele előtt, ezt a hatalmat átadta az Övéinek: „És hozzájuk
menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem [és bennem] adatott minden hatalom
mennyen és földön. Elmenvén azért [tehát], tegyetek tanítványokká [és tanítsatok]
15
Zsid. 2,9 Azt azonban látjuk, hogy [az a] Jézus, aki egy kevés [egy rövid]
időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel
[hírnévvel, tekintéllyel, méltósággal] és tisztességgel koronáztatott meg,
hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje [(geuomai):
megtapasztalja] a halált20
Zsid. 2,10 Mert illendő vala [és az volt méltó Istenhez], hogy akiért minden
[vagyis a mindenség] és aki által minden [vagyis hogy őt, akiért, és akin
keresztül a mindenséget teremtették], sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az
21
És az apostlon keresztül folytatódik a kijelentés arról, hogy ki a Teremtő, és
Megváltó: „Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek, [mert Belőle jött
elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség].
Övé a dicsőség mindörökké [és a dicsőség Neki jár az örökkévalóságban is]. Ámen”
(Róm. 11,36). Az apostol vallástétele: „… nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől
van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a
mindenség, mi is Őáltala” (1 Kor. 8,6) „Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi
sem lett, ami lett” (Jn. 1,3) „Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben
és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár
fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek;
És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,16-17) ) „Hiszen egy
atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket!” (Mal. 2,10) Az apostol
megvallja a prófétai szót: „Egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek
felett, és mindenek által, és mindenekben” (Eféz. 4,6).
22
Az Úr Krisztus a Megszentelő, akinek az akarata volt ez: „Amely akarattal
szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása
által. Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.
(Zsid. 10,10.14). „Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére
(tulajdon élete) által a népet, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).
17
23
Zakariás így prófétál Isten ígéretéről, amiről a próféták ősidők óta szóltak: „Hogy a
mi ellenségeinktől megszabadít [megment, biztonságba helyez], és mindazoknak
kezéből, akik minket gyűlölnek (megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek); Hogy
megszabadulván [kiragadva] a mi ellenségeink [gyűlölőink] kezéből, félelem nélkül
[félelmet nem ismerve, Istent tisztelve] szolgáljunk néki” (Luk. 1,71.74). Az apostol
pedig így bátorítja Timóteust, és minden Istent szeretőt: „Ne szégyeneld hát a mi
Urunk bizonyságtételét (a mi Urunkról szóló bizonyságtételt), se engem, az ő foglyát;
hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma szerint (Isten ereje által).
Aki megtartott (Ő szabadított meg) minket és hívott (el) szent hívással, nem a mi
cselekedeteink szerint (alapján), hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely
adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek (kezdete) előtt. Megjelentetett
(nyilvánvalóvá lett) pedig most a mi Megtartónknak (Üdvözítőnknek), Jézus
Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte (teljesen működésképtelenné,
hatástalanná tette, érvénytelenítette) a halált (megtörte a halál erejét). Világosságra
hozta pedig az életet és halhatatlanságot (az elmúlhatatlan életet) az evangélium
által” (2 Tim. 1,8-10). Mert Isten: „… elveszi (leveszi) e hegyen a fátyolt (leplet),
mely beboríta minden népeket (nemzetet), és a takarót, mely befödött (betakart) vala
minden népségeket (nemzetet). Elveszti a halált (véget vet a halálnak, megsemmisíti)
örökre, és letörli az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) a könnyhullatást minden orcáról.
És népe gyalázatát eltávolítja (leveszi) az egész földről; mert az Úr szólott (ezt
ígérte). És szólnak (ezt mondják) ama (azon a) napon: Ímé (itt van a mi) Istenünk,
akit mi vártunk, és aki megtart (benne reménykedtünk, hogy megszabadít) minket. Ez
az Úr (Itt van az ÚR), akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk (vigadjunk)
szabadításában!” (Ésa. 25,7-9). Mert Isten ígérete így hangzik: „Megváltom
(kifizetem a váltságdíjat; kiváltom, kiszabadítom) őket a Seol hatalmából (a holtak
hazájából, az alvilág torkából)! Megmentem (megváltom) őket a haláltól! Hol van a
te veszedelmed (tövised, mérged), oh halál?! Hol van a te romlásod (fullánkod), oh
Seol (holtak hazája, alvilág)?! Megbánás (nincs bennem) elrejtetett én előlem
(Elrejtőzött a részvét szemem elől)” (Hós. 13,14). És a prófécia beteljesült
Krisztusban: „Mert [drága; nagy] áron vétettetek [vásároltattok] meg; [Nagy volt a
váltságdíjatok] dicsőítsétek [meg tehát, és hordozzátok] azért az Istent a ti testetekben
[(szóma): egész valótokban] (és szellemetekben, amelyek az Istenéi)” (1 Kor. 6,20).
Ő az: „Aki megszabadított [kiragadott] minket a sötétség hatalmából
[fennhatóságából], és általvitt [áthelyezett] az Ő szerelmes [és szeretett] Fiának
országába [királyságába]” (Kol. 1,13).
18
24
Isten ugyanis így szólt Ábrahámhoz: „…A te magodnak adom ezt a földet” (1Móz.
12,7) És az apostolon keresztül megvilágítja a Szent Szellem a kijelentést: „Az
ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a
magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus”
(Gal. 3,16) Ezért akik a Krisztuséi, azokhoz így szól az apostol: „Ha pedig Krisztuséi
vagytok, (akkor) tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal.
3,29) „Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28).
És folytatódik a kijelentés: „Azaz, nem a (hús)testnek fiai az Istennek fiai; [nem a
testi származás szerinti utódok Isten gyermekei] hanem az ígéret fiait
[gyermekeit] tekinti [nevezi] magul” (Róm. 9,8).
25
És Ő: „… önmagát megüresíté szolgai formát vévén föl [szolgai alakot öltött],
emberekhez hasonlóvá lévén [és külsejét tekintve olyan lett (úgy jelent meg), mint
egy ember (és magatartásában is embernek bizonyult)]. És mikor olyan állapotban
találtatott, mint ember [(szkhéma): alakjára nézve embernek bizonyult; vagy
formájában embernek mutatkozott], megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még
pedig a keresztfának [kínoszlopon való] haláláig. (Fil. 2,7-8).
26
„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon,
(erőtlenségeinken) hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve
a bűnt (a céltévesztést)” (Zsid. 4,15).
27
És mert: „Lévén nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia,
ragaszkodjunk megvallásunkhoz” (Zsid. 4,14).
19
Zsid. 3,2 Aki hű, vagyis [(pisztosz): hűséges] ahhoz, aki őt rendelte [az ő
megbízójához, küldőjéhez], valamint Mózes is az ő egész házában28
Zsid. 3,3 Mert ez nagyobb dicsőségre méltattatott, nagyobb [(doxa axioó):
tisztességre, méltóságra, megbecsülésre, dicséretre méltó] mint Mózes,
amennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, és [(timé): méltósága]
mint a háznak29
Zsid. 3,4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített,
[felépített; aki a mindenséget alkotta], Isten az30
Zsid. 3,5 Mózes [(kai): akkor] hű, vagyis [(pisztosz): hűséges, megbízható,
szavahihető] volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek
bizonyságára, [aki a jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot]31
Zsid. 3,6 Krisztus ellenben mint Fiú, a maga háza felett, akinek háza mi
vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését [ha a
bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reménykedést] mind végig
erősen [(bebaiosz): állhatatosan, és szilárdan] megtartjuk, [ha mindvégig
rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben].
Zsid. 3,7 Annakokáért amint a Szent Szellem mondja: Ma, ha az Ő szavát
[az Ő hangjá] halljátok és [(akúó): megértitek],
Zsid. 3,8 Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, és nehogy [(szklérünó):
konokká tegyétek] mint az elkeseredéskor, az [(parapikraszmosz):
elkeseredés, zúgolódás, fellázadáskor] a kísértés [peiraszmosz): támadó
élű próbálkozás, a bűnre, azaz céltévesztésre való csábítás] ama napján a
pusztában32
28
Az Úr bizonyságtétele Mózesről: „… Mózes, aki az én egész házamban hív, vagyis
('áman: hűséges, megbízható)” (4 Móz. 12,7).
29
Ahogyan előbb Mózes volt Isten háza, a mostani időben pedig mi lettünk: „Kik
fölépíttettetek Isten házává az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a
szegletkő, vagyis a sarokkő maga Jézus Krisztus. Akiben ti is együtt és eggyé
építtettek Isten hajlékává, lakóhelyévé a Szellem által, a Szellemben” (Eféz. 2,20.22).
30
Mi vagyunk az Ő háza, azé, aki maga az Isten: „Mert az Ő alkotása, az Ő
remekművei vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban…” (Eféz. 2,10).
31
Az Úr Jézus kijelenti, hogy kiről tett tanúságot Mózes: „Mert ha hinnétek
Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar): ugyanis] énrólam írt ő” (Ján. 5,46). És a
tanítványainak megnyitja a próféciákat: „És elkezdvén Mózestől és minden
prófétáktól fogva, magyarázza [(dierméneuó): értelmezi] vala nékik minden
írásokban [a teljes Szentírásban], amik őfelőle megírattak” (Luk. 24,27
32
Ez pedig így lett megírva: „És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete (egész
közössége) a Szin pusztájából, (jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos,
agyagos; az ingovány vidéke) az Úr rendeléséhez képest (az ÚR parancsa szerint)
az ő útjuk rendje szerint (táborhelyről táborhelyre) és tábort ütének Refidimben
(jelentése: síkság, nyugvópont, támasz). De a népnek nem vala inni való vize.
20
Verseng vala azért a nép (és ismét perbe szállt) Mózessel és mondák: Adjatok nékünk
vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért
kísértitek az Urat? És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes
ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból (jelentése: lezárás, bezárás,
körülkerítés, beszűkülés, szorongatás, fogság)? Hogy szomjúsággal ölj meg minket,
gyermekeinket és barmainkat (jószágainkat)? Mózes pedig az Úrhoz kiálta mondván:
Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés hijja, hogy meg nem köveznek engemet. És az
Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közűl;
pálcádat is, mellyel a folyót megsujtottad, vedd kezedbe és indulj el. Ímé én oda állok
te elődbe a sziklára a Hóreben, (jelentése: pusztaságban; sivatagban: vagyis a
világban) és te sujts a sziklára, és víz jő ki abból, (víz fakad belőle) hogy igyék a nép.
És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára. És nevezé annak a helynek nevét
Masszának (kísértés, teher, súly) és Méribának, (jelentése: viszály, civakodás,
pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés) Izráel fiainak versengéséért, és
(perlekedése miatt) és mert kísértették az Urat, mondván: Vajjon köztünk van-é az Úr
vagy nincsen?” (2 Móz. 17,1-7). Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi
Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; Most,
amikor halljátok szavát, Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál,
(jelentése: viszály, civakodás, pörlekedés, elégedetlenség, ellenszegülés), mint
Maszszáh (kísértés, teher, súly) napján a pusztában: Ahol megkisértettek engem a ti
atyáitok (őseitek); próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.
Negyven esztendeig bosszankodtam e nemzetségre (nemzedékre), és mondám:
Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják (nem ismerik) ők az én útamat! Akiknek
megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,7-
11).
33
Így szólt az Úr: „De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsősége az egész földet.
Hogy mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és csodáimat, amelyeket
cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkisértettek engemet immár tízszer,
és nem engedtek az én szómnak (nem hallgattak szavamra): Nem látják meg azt a
földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt azok közül, akik
(megutáltak), és gyaláztak engem” (4 Móz. 14,21-23).
21
34
És így folytatódik a kijelentés: „Óvakodjunk tehát, (mivel még nem teljesedett be)
de még megvan az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek
fogyatkozásban levőnek ne láttassék (és közülünk senki le ne maradjon erről)” (Zsid.
4,1). Hát: „Ti azért szeretteim előre tudván ezt, (vigyázzatok), és őrizkedjetek, hogy
az istentelenek (az Isten nélkül élők) tévelygéseitől elragadtatva, a saját
erősségetekből ki ne essetek. (hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és
saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek)” (2 Pét. 3,17). És a hiteteket el ne
veszítsétek, mert megmondatott, hogy: „Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik
[alámerítkezik], üdvözül [az mind megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen,
a kárt hozó - a sátán - hatalma alatt marad, és elvész]” (Márk. 16,16). Már a prófétai
figyelmeztetés is így hangzik: „Ne legyen azért köztetek olyan férfi vagy nő,
nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve ma elfordul az ÚRtól, Istenünktől, és elmegy,
hogy szolgáljon e népek isteneinek. Ne legyen köztetek mérget és ürmöt termő
gyökér!” (5 Móz. 29,18)
35
És így folytatódik a kijelentés: „Tartsátok [és őrizzétek] meg magatokat Istennek
szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát [gyengéd, szerető
irgalmát] az örök életre. És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket. [Más
fordítás: Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, győzzétek meg őket, ha még
ingadoznak, némelyeket pedig utasítsatok rendre, mert még bukdácsolnak]” (Júd.
1,21-23). Mert: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan, és gonosz az; ki tudná
kiismerni?!” (Jer. 17,9).
36
És: „Akiben van a mi bátorságunk, szabadon, és bizodalommal való menetelünk, és
biztonságos utunk Istenhez az Őbenne való hit által” (Eféz. 3,12). „Annakokáért
atyámfiai [testvéreim] igyekezzetek [és (szpúdadzó): törekedjetek még] inkább a ti
elhívatásotokat és kiválasztásotokat erőssé tenni [(bebaiosz): megerősíteni,
megszilárdítani, állandóvá tenni, hogy megmaradjon]; mert ha ezeket cselekszitek,
nem ütköztök meg [(ptaió): nem fogtok megbotlani, vagy elesni, vagy kudarcot
vallani] soha” (2 Pét. 1,10).
22
37
És ez így történt: „De a közöttük levő gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában,
ezért Izráel fiai újra siránkozni kezdtek, és ezt mondták: Ki tart jól bennünket hússal?
Emlékszünk, hogy Egyiptomban olcsón ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát,
vöröshagymát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a
mannán kívül” (4 Móz. 11,4-6) Erről énekel Dávid is: „De csakhamar (hirtelen)
megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében (nem várták az ő tanácsát). Sóvárgás
fogta el (epekedés epeszté) őket a pusztában, próbára tették Istent a sivatagban”
(Zsolt. 106,9-14). És „Felemelé szavát az egész közösség, elkezdett hangosan
jajveszékelni és síra a nép azon az éjszakán. És mindnyájan zúgolódának Mózes ellen
és Áron ellen Izráel fiai, és monda nékik az egész közösség: Vajha megholtunk volna
Égyiptom földén! vagy ebben a pusztában vajha meghalnánk! És az Úr válasza: De
életemre mondom és az ÚR dicsőségére, amely betölti az egész földet, Hogy
mindazok az emberek, akik látták az én dicsőségemet és a jeleket és csodáimat,
amelyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkísértettek engemet
immár tízszer, és nem hallgattak szavamra és nem engedtek az én szómnak: Nem
látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt
azok közül, akik gyaláztak engem. senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet
esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem
megutáltak. Szóla annakfelette az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Meddig tűrjek
e gonosz közösségnek, amely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel fiainak
zúgolódásait, akik zúgolódnak ellenem! Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr,
hogy épen úgy cselekszem veletek, amiképpen szólottatok az én füleim hallására! E
pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, akik megszámláltattak a ti
teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül, akik zúgolódtatok
ellenem” (4 Móz. 14,1-2.21-23.26-29. Dávidon keresztül megismétli az Úr: „Negyven
esztendeig bosszankodtam e nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem
tudják ők az én utamat! Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én
nyugalmam helyére” (Zsolt. 95,10-11). Pál apostol így figyelmezteti Isten népét, ezért
Isten: „azoknak többségét nem kedvelé, és nem lelte örömét bennük, mert elhullának,
elpusztultak a pusztában, és (katasztrónnümi): Holttesteik szőnyegként terültek el.
Hát ti pedig ne zúgolódjatok ((go/n/ggüdzó): morog. Félhangosan, fogai között
mormolja elégedetlenségét, morogva beszél, zúgolódik), miképpen ő közülük
23
Zsid. 3,18 Kiknek esküdött pedig meg, [(omnüó): kiknek fogadta meg
esküvel] hogy nem mennek be az ő nyugodalmába [nyugalma helyére],
hanemha [(apeitheó): a hitetleneknek, a rábeszélhetetlen, makacs]
engedetleneknek?38
Zsid. 3,19 [Világos tehát], és látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség
miatt. [Más fordítás: Nem voltak képesek bemenni hitetlenségük miatt,
hogy a hitetlenség következtében nem juthattak el oda]39
40
Az Úr Jézus így hívja a benne való hitre az embereket: „Jöjjetek énhozzám
mindnyájan, akik megfáradtatok, akik kimerültetek és megterheltettetek, és teher alatt
éltek, és én megnyugvást, nyugalmat adok nektek, megpihentetlek és felüdítlek
benneteket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én
szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok magatoknak” (Mát. 11,28-29)
Mert aki Őbenne hisz: „Aki hiszen [aki hitre jut] és bemeritkezik, üdvözül [az mind
megszabadul; megmenekül]; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A görög kifejezés
mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad; az elvész]” (Márk.
16,16). Ez pedig csak az ige meghallásából keletkezhet: „Azért [tehát] a hit hallásból
van, [vagyis az Ige hallásából fakad] a hallás pedig Isten Igéje által. [azaz: Krisztus
(beszéde; igéje;/rémája = kijelentése/) által]. »Más fordítás: Tehát a hit a meghallott
üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van«” (Róm.
10,17). Arra buzdít az apostol, hogy: „Mint együttmunkálkodók [mint Isten
munkatársai] intünk is [kérünk, és biztatunk, bátorítunk, buzdítunk benneteket], hogy
hiába ne vettétek légyen [hogy ne váljék hiábavalóvá (üressé, haszontalanná) az, hogy
elfogadtátok] az Isten kegyelmét [(kharisz) Isten jóindulatát, kedvezését, jóindulatú
gondoskodását]” (2 Kor. 6,1). „Bánjátok meg [gondoljátok hát meg magatokat] azért
és térjetek meg [(episztrephó): megfordul, visszatér], hogy eltöröltessenek a ti
bűneitek [(hamartia): céltévesztésetek], hogy így eljöjjenek a felüdülés
[(anapszüxisz): fellélegzés, felüdülés, enyhülés, frissülés] idei az Úrnak színétől
[jelenlététől]. »Más fordítás: Térjetek észre (változtassátok meg
gondolkozásmódotokat) és forduljatok vissza Istenhez, hogy eltöröltessenek a
bűneitek (vétkeitek), hogy így eljöjjenek a felüdülés időszaka(sza)i (vagyis: a nagy
ünnepi pihenés napjai)az Úr ábrázatától, vagyis: jelenlététől«” (Csel. 3,19). Mert aki
bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen
Isten is a magáéitól” (Zsid. 4,10). Az igét a judabeliek is hallották, de: „[Világos
tehát], és látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt. [Más fordítás: Nem voltak
képesek bemenni hitetlenségük miatt, hogy a hitetlenség következtében nem juthattak
el oda]” (Zsid. 3,19). Dávidon keresztül is megerősíttetik a kijelentés, hogy azért nem
voltak képesek bemenni: „Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segítségében”
(Zsolt. 78,22). „És becsmérelték, és megvetették a kívánatos földet, nem hittek az ő
ígéretének. Hanem zúgolódtak, morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr
szavára” (Zsolt. 106,24-25). Az apostol megerősíti, hogy: „Hit nélkül pedig
lehetetlen Istennek tetszeni. Senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent
keresi, és aki Őelé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt
keresik” (Zsid. 11,6).
25
41
Dávidon keresztül megismétli az Úr: „Negyven esztendeig bosszankodtam e
nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én utamat!
Akiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam helyére”
(Zsolt. 95,10-11). És Pál apostolon keresztül jelenti ki az Úr, hogy: Mindezek pedig
példaképpen [(tüposz): előre mutató értelemben: példa, (minta)kép; példa
(figyelmeztetésre).. Előre felvázolt, megrajzolt forma); előkép.] estek rajtuk;
[történt velük] megírattak pedig a mi tanulságunkra, [figyelmeztetésül; és azért írták
le, hogy okuljunk belőlük mi)] akikhez az időknek [világkorszakok (aionok)] vége
elérkezett. [akik a végső (utolsó) időkben élünk]” (1 Kor. 10,11). Ézsaiás így szól az
Úr Jézus földi életéről és haláláról, vagyis az Úr nyugodalmának helyéről:
„Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR Szelleme
nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem Szelleme, a tanács és erő Szelleme, az ÚR
ismeretének és félelmének Szelleme. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a
látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, Igazságban ítéli a gyöngéket, és
tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának
vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen,
és veséinek övedzője a hűség. És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek
zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma (megszűnése, pihenése)
dicsőség lészen” (Ésa. 11,1-5.10). Pál apostol bizonyságtétele: „És viszont Ézsaiás
[jelentése: az Úr segítsége] így szól: Lészen a Jessének [jelentése: Isten embere]
gyökere, és aki felkel, [előáll, fellép, trónra kerül, és aki abból támad] hogy
uralkodjék a pogányokon [és vezérelje a nemzeteket, aki a népek uralkodójává
emelkedik]; Őbenne reménykednek [és bíznak majd] a pogányok [vagyis a nemzetek,
és népek]” (Róm. 15,12). Az Evangélium bizonyságtétele: „És az ő nevében
reménykednek majd a népek” (Mát. 12,21). És hogy ki Ő, arról a feltámadott Úr tesz
bizonyságot: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen
néktek a kihívott gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama
fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16). És ismét Pál apostolon keresztül hangzik a
kijelentés arról, hogy Krisztus az a hely, ahova be kell mennünk, mégpedig úgy,
ahogy az apostol megvallja: „Krisztussal együtt megfeszíttettem, azaz oszlopra
szegeztettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet
26
pedig most hústestben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és
önmagát adta, és feláldozta érettem” (Gal. 2,20). „Hiszen tudjuk, hogy a mi ó
emberünk Ővele megfeszíttetett, vagyis oszlopra feszíttetett, hogy megerőtelenüljön,
és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen a bűnnek teste, vagyis a
céltévesztett én. Hogy tétlenné, tehetetlenné váljon a bűn hatalmában álló, a
céltévesztett egó, az én. Hogy ezután ne legyünk a céltévesztés rabszolgái, és ne
szolgáljunk a bűnnek. Mert aki így meghalt, felszabadult a bűn alól, és megigazult,
igazságossá lett, mert felmentést nyert a bűntől, a cél ELVÉTÉSÉTŐL.
„Eltemettetvén [(szünthaptó): együtt elhantol valakivel, azaz szellemben
hasonlóvá válik, hasonul] Ő vele együtt a bemerítésben, akiben egyetemben fel is
támasztattatok az Isten erejébe [(energeia): cselekvés, munka, megvalósulás,
beavatkozás] vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból, [a halottak közül]” (Kol.
2,12). Mert a bemeritkezés következménye: Mert akik Krisztusba meritkeztetek be,
Krisztust öltöztétek fel” ( Gal. 3,27).
42
Így hangzott a törvény: „Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén
a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az
Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet,
hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott” (2 Móz. 31,16-17). A megnyugvás
napjáról szól az Úr: „És [ezután] bizonyságot tőn [tanúsította] János, mondván:
Láttam a Szellemet leszállani [leereszkedni] az égből, [mennyből] mint egy galambot
[galamb alakjában]; és megnyugovék Őrajta [s rajta is maradt]” (Ján. 1,32). Márk
bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt] azokban a napokban, eljöve [odament]
Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette magát János által a Jordánban. És
azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni [meghasadni], és a
Szellemet, mint egy galambot [galamb alakjában] Őreá leszállani [és rajta
megnyugodni]. És szózat lőn az égből [mennyekből pedig egy hang hallatszott]: Te
vagy az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] fiam, akiben én
gyönyörködöm [tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltettem] ” (Márk. 1,9-
11). Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek
Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és
félelmének (szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2).
43
Dávid így prófétál Isten népéről: „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének
népei és az ő kezének juhai vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek
meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, (jelentése: viszály, civakodás, pörlekedés,
elégedetlenség, ellenszegülés), mint Maszszáh (kísértés, teher, súly) napján a
pusztában: Ahol megkisértettek engem a ti atyáitok (őseitek); próbára tettek engem,
jóllehet látták az én cselekedetemet. Negyven esztendeig bosszankodtam e
nemzetségre (nemzedékre), és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják (nem
27
Zsid. 4,6 Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek abba,
de akiknek először hirdettetett ez az Evangélium, nem mentek be
engedetlenség miatt: [A görög szöveg szerint: (epei ún): mivel tehát még
(apoleipó): hátra van, hogy (tisz ti): egyesek (eiszerkhomai): bemenjenek,
(autosz): azok, akinek (proteron): előzőleg (euaggelidzó): hirdettetett az
evangélium, (ú úk úkh eiszerkhomai): nem mentek be (apeitheia
dia):hitetlenség, és makacs engedetlenség miatt]44
Zsid. 4,7 Ismét határoz [(horidzó tisz ti): kijelöl egy bizonyos] egy napot
[(hémera): időszakot]: Ma, szólván Dávid által annyi idő,
multán, annyi [(khronosz meta) korszak után] amint előbb mondva volt.
Ma, ha az ő szavát [(phóné): az ő hangját] halljátok, meg ne
keményítsétek [(szklérünó): konokká ne tegyétek] a ti szíveiteket [a ti
(kardia): bensőtöket].
Zsid. 4,8 Mert ha őket Józsué [Jelentése: Isten szabadítás, segítség,
üdvösség, nagylelkűség] nyugodalomba helyezte volna [ha Józsué bevitte
volna őket a nyugalom helyére], nem szólana azok után más, későbbi
napról45
Zsid. 4,9 Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.
[Görög szerint: (ara): következésképpen (apoleipó): hátra van még a
(sabbat): nyugalom, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvása az Isten
népének]46
48
Mert azt mondja az Úr: „Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr,
vagy mint a sziklazúzó pöröly” (Jer. 23,29). Mózes bizonyságtétele az igéről, - amely
élet, és életet ad - aki így szól Izráel fiaihoz: „Vegyétek szívetekre mind ezeket az
igéket, … és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e
törvénynek minden igéjét; Mert nem hiábavaló ige ez néktek (nem üres beszéd az
számotokra); hanem ez a ti életetek, (életet jelent nektek) és ez ige által
hosszabbítjátok meg napjaitokat, (Általa éltek hosszú ideig)…” (5 Móz. 32,46-47).
Ugyanis Isten igéje szül újjá: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból
születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1Pt. 1,23). Megtisztít: „Ti már
tiszták vagytok ama beszéd [(logosz): az ige] által, amelyet szóltam néktek” (Ján.
15,3). Kéréseink teljesítése is általa van: „Ha énbennem maradtok, és az én
beszédeim [(rémáim): kijelentéseim] bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok,
és meglesz az néktek” (Ján. 15,7). A gonosz elleni harcban támadó fegyver: „…
fölvegyétek a Szellem [harci] kardját [ragadjátok meg a hatalom támadó fegyverét],
amely az Isten beszéde [Isten kijelentése]” (Eféz. 6,17).
49
És folytatódik a kijelentés Arról, aki előtt semmi nem marad rejtve: „Mert az
Úrnak [(jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló] szemei előtt vannak mindenkinek útjai, és
minden ösvényeit ő rendeli [és minden ösvényeiket (pálas): mérlegeli]” (Péld. 5,21).
Jób is megvallja, hogy: „Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését
jól látja”(Jób. 34,21) Jeremiás megvallása: „...te nagy Isten, te hatalmas, akinek
Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta
tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint
bánsz” És Isten válasza: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek
el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt” (Jer. 32,18-19; 16,17) Dávid
megvallása: „Megtartom utasításaidat és intelmeidet, hiszen minden utamat ismered”
(Zsolt. 119,168).
A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a
gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” „Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem
rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22) És az apostolon keresztül
jelenti ki az Ige, hogy ki az, aki szemmel tarja a mi útjainkat: „Mert mindnyájunknak
leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke / díjkiosztó emelvénye elé, hogy
mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót,
akár gonoszat” (2 Kor. 5,10) Ezt az Istent csodálja és dicséri próféciájában Dávid:
„Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram! Ha azt mondom:
A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, A
sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan,
mint a világosság” (Zsolt. 139,4.11-12).
31
Zsid. 4,14 Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus
[héberül: Jehosua = Jahve az üdvösség, a szabadítás; a megváltó) és
Józsué neve görög formában], az Istennek Fia, ragaszkodjunk
vallásunkhoz50 [hitvallásunkhoz]51
Zsid. 4,15 Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni,
[(dünamai szümpatheó): nem képes együtt érezni] gyarlóságainkon
[(asztheneia): gyengeségeinken, erőtlenségeinken], hanem aki
megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, mégis bűntelen maradt52
50
Vallást tesz (homologeó): szó szerint: ugyanazt mondják velem (együtt). Tehát
jelentése még: ugyanazt mondja, mint én, egyetért velem (a nyilvánosság előtt).
Azonosul velem, elismer, elfogad engem (az emberek előtt). Jelentései még: 1)
egyetért, ugyanazt mond; azonos, köze van valakihez / valamihez. 2) bevall, elismer;
megvall. 3) ígér, megígér. 4) szerződést köt, megegyezik valakivel.
51
Ezért: „Annakokáért szent atyafiak [szent testvéreim], mennyei elhívásnak részesei,
figyelmezzetek, a mi vallásunknak [(homologia): a mi megvallásunk] apostolára
[(aposztolosz): követére] és főpapjára, Krisztus Jézusra [Más fordítás: értsétek meg
Jézust, mint apostolt, és mint főpapot]” (Zsid. 3,1). „… aki örökké való főpap lett
Melkisédek rendje szerint”
(Zsid. 6,20). És így: „… olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének
jobbjára üle, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és
nem ember épített” (Zsid. 8,1-2). Ő, aki: „… a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb
és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És
nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s
mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel csinált
szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a
mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid. 9,11-12.24).
52
És: „Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik
megkísértetnek [Más fordítás: Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették
szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek]” (Zsid. 2,18).
Mert Isten: „azt, aki bűnt, azaz céltévesztést nem ismert, bűnné, azaz céltévesztetté
tette értünk, azért, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak
legyünk Istenben” (2 Kor. 5,21). Őt: „Aki bűnt nem cselekedett, és követett el, aki
nem vétette el a célt, sem a szájában álnokság nem találtatott. Akinek csalárdságot,
hamis szót nem találtak szájában. (1Pét 2:22). Ezért: „… mindenestől fogva
hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő
[irgalmas] legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti
szolgálatban], hogy engesztelést szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt
legyen] a nép bűneiért [(hamartia): vagyis céltévesztéséért]” (Zsid. 2,17). „És
tudjátok, hogy ő azért jelent meg [(phaneroó): ő azért lett láthatóvá], hogy a mi
bűneinket [(hamartia): céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és
[(kai): ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette el a célt]” (1 Ján.
3,5).
32
engesztelést érettük is, amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7). „És áldozza meg
Áron a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és
háza népéért. Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az
övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért
való áldozati tulkot, amely az övé” (3 Móz. 16,6.11).
56
Bemerítő János is erről tesz bizonyságot: „Az ember semmit sem vehet, semmit sem
vallhat a magáénak, és nem tulajdoníthat magának, hanem ha a mennyből adatott
néki” (Ján. 3,27). És az ige megerősíti a bizonyságtételt: „Amrám (jelentése:
rokonság a fenségessel; magasrangú) fiai: Áron és Mózes, (jelentése: a kihúzott, a
vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek). Áron kiválasztatott, hogy
felszenteltetnék a szentek szentje számára, ő és az ő fiai mindörökké, hogy jóillatot
tennének az Úr előtt, és szolgálnának néki, s az ő nevében a népet megáldanák
mindörökké” (1 Krón. 23,13). Az Úr így szólt Mózeshez: „Te pedig hívasd magadhoz
a te atyádfiát, Áront (jelentése: megvilágosodás, megvilágosított, hegyi lakos,
kiemelkedő), és az ő fiait ő vele az Izráel fiai közül, hogy papjaim legyenek…” (2
Móz. 28,1).
57
Az Úr ígérete Krisztusnak és fiainak: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én
Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és
feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én
szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő
királyi székét, mint az egeknek napjait” (Zsolt. 89,27-30) Bizonyságtétel az Úr
Jézusról: „És Ő… a kezdet, elsőszülött a halottak közül…”(Kol. 1,18) Ezt ismétli meg
Péter apostol: „És mi hirdetjük néktek, az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten
betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust. Mint a második zsoltárban is
meg van írva: Én Fiam vagy te. Ma nemzettelek én téged” (Csel. 13,32-33). Így
teljesedett be Dávid próféciája: „Az Úr végzését [dekrétumát; parancsszavát]
(ki)hirdetem (bejelentem): Ő így szólt hozzám: „A Fiam vagy, ma adtam neked életet.
[ma nemzettelek (szültelek) téged]” (Zsolt 2,7). Ő az, Aki minden teremtett lénynél
nagyobb: „Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt
azoknál. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma
szültelek téged? És ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?” (Zsid. 1,4-6).
Ez akkor történt, Amikor az Úr Jézus alámeritkezett, és leszállt reá a Szent Szellem:
„És ímé az égből szózat hallatszott, és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én
szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én
megengeszteltettem” (Mát. 3,17).
34
58
Dávid is prófétál Róla: „Megesküdt az Úr (meg nem bánja) és meg nem másítja:
Pap vagy te örökké Melkisédek rendje szerint” (Zsolt. 110,4). A kárpiton túl: „Ahová
(elsőként) útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek
rendje szerint. Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, aki a
királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta. Akinek
tizedet is adott Ábrahám mindenből: aki elsőben is magyarázat szerint igazság
királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya, Apa nélkül, anya
nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de
hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. Mert ez a bizonyságtétel: Te
pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,20-7,1-3.17). „Melkisédek
pedig Sálem királya, … a Magasságos Istennek papja vala” (1 Móz. 14,18).
59
Máté bizonyságtétele így hangzik a Gecsemáné kertben történtekről: „És egy kissé
előre [és tovább] menve, arcra borult [a földre], könyörögvén [imádkozván] és
mondván: Atyám! Ha lehetséges, múljék [és távozzék] el tőlem e pohár. [Más
fordítás: Ha lehetséges, hadd ne kelljen kiinnom a szenvedésnek ezt a poharát];
mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom [és amint én kívánom], hanem amint te”
(Mát. 26,39). „Kilenc [vagyis három] óra körül pedig nagy fennszóval kiálta
[kiáltásban tört ki] Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én
Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Mát. 27,46). „Jézus pedig ismét
nagy fennszóval [újra nagy hangon] kiáltván kiadá [kilehelte; elbocsátotta;
kibocsátotta] szellemét” (Mát. 27,50). Lukács is bizonyságot tesz: „És ő
[eltávolodott], és eltávozék tőlük mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén [térdre
borulva így], imádkozék, Mondván: Atyám, ha akarod, [vedd el] és távoztasd el tőlem
e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom [vagy vágyam], hanem a tiéd legyen! És
angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén [(agónia):
harcában, küzdelemben, és gyötrődésében], buzgóságosabban [(ekteneszteron):
elszántabban, odaadóbban, kitartóbban, állhatatosabban] imádkozék; és az ő verítéke
olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak [Más fordítás: Halálos
gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre
hulló nagy vércseppek]. És [hangosan] kiáltván Jézus nagy [messze hangzó] szóval,
monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondván,
meghala [kilehelte, kibocsátotta szellemét]” (Luk. 22,41-44.46).
35
60
Mert: illendő vala [és az volt méltó Istenhez], hogy akiért minden [vagyis a
mindenség] és aki által minden [vagyis hogy őt, akiért, és akin keresztül a
mindenséget teremtették], sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük
[(arkhégosz): szerzőjét, és] fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé [és vigye
végcélba, és dicsőítse meg]” (Zsid. 2,10).
61
Így figyelmeztet az apostol: „Annakokáért elhagyván a Krisztusról való
kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a
holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek, a mosakodásoknak,
tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek. (Más
fordítás: Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a
tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való
megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, a bemerítésekről, a kézrátételekről, a halottak
feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak): (Zsid. 6,1-2).
62
Hát: „Atyámfiai [testvérek], ne legyetek [kis] gyermekek értelemben [a
megértésben; a gondolkozásban, eszetek jártatásában]; hanem a gonoszságban
[rosszban, a gonoszság terén] legyetek gyermekek [maradjatok kiskorúak, kisdedek,
naivak, ártatlanok], értelemben [a megértésben] pedig érettek legyetek.
[gondolkodásotokban azonban legyetek felnőttek (nagykorúak, férfiak); s az
értelemre nézve tökéletesek (bevégzettek; végcélba jutottak) legyetek)]” (1 Kor.
14,20). Azért: „Hogy többé ne legyünk gyermekek (kiskorúak), kiket ide s tova hány a
hab és hajt a tanításnak akármi szele (akik mindenféle tanítás szelében ide-oda
hányódnak és sodródnak), az embereknek álnoksága által (csalásától), a tévelygés
ravaszságához való csalárdság által (az emberek, tévútra csábító ravaszságától).
Hanem az igazságot (valóságot, Isten Igéjét) követvén (az igazsághoz /valósághoz/
ragaszkodva) ((agapé): Isten szerinti) szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk
Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Eféz. 4,15) Tehát: „Különböző (különféle) és
idegen tudományok által (tanításoktól) ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert
jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív…” (Zsid. 13,9).
36
Zsid. 5,14 Az érett korúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek
mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való
különbségtételre [Más fordítás: A (teleiosz): felnőtt, érett korúaknak,
bevégzetteknek, tökéleteseknek, célba jutottaknak, kemény eledel való.
Akiknek érzékeit, és [(aiszthétérion): ítélőképességét] a gyakorlat, és
(hexisz dia): tapasztalat az idő folyamán kifejlesztette a jó és a rossz
(kakosz): gonosz, káros, ártalmas, értéktelen megkülönböztetésére]63
65
Az Úr Jézus kijelentése: „Aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt,
tékozol [Más fordítás: Aki nem velem dolgozik, ellenem dolgozik; és aki velem nem
gyűjt, széjjelszór, és pazarol]. Azt mondom azért néktek: Minden bűn, azaz
céltévesztés és káromlás, gyalázkodás, rágalmazás, becsmérlődés, megbocsáttatik az
embereknek; de a Szellem káromlása, gyalázása becsmérlése, a Szellem elleni
szitkozódás nem bocsáttatik meg az embereknek. Még aki az ember Fia ellen szól,
annak is megbocsáttatik. De aki a Szent Szellem ellen szól, és Őt leszólja, annak sem
ezen - vagyis sem ebben a világban, ebben a létkorban, - sem a más világon, vagyis
sem a jövendő létkorban meg nem bocsáttatik” (Mát. 12,30-32). Márk is bizonyságot
tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Bizony mondom néktek, hogy minden bűn, vagyis
minden hiba, tévedés megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind,
bármennyi káromlást szólnak. De aki a Szent Szellem ellen szól káromlást, és ha
valaki a Szent Szellemet káromolja és rágalmazza, gyalázza, becsmérli, és ellene
szitkozódik, nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké, a
leendő, eljövendő létkorban is. Mivelhogy ezt mondják vala, és azt terjesztették:
Tisztátalan szellem van benne” (Márk. 3,28-30). „Mert ha az Úrnak, a megtartó,
üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, és
megszabadultak a világ förtelmeitől, szennyétől, tisztátalanságától,
beszennyezettségétől, fertőjétől, és mételyétől. (Itt a görög szöveg azt mondja:
elkerülték a világ szennyét, fertőző hatását), de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak,
és legyőzetnek, az ő utolsó állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá
lett az elsőnél. Mert jobb volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság, a
megigazulás útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik
adott szent parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb
visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a
38
69
Mert: „Krisztus… akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek
dicsekedését [ha a bizonyságtevés bátorságát és a diadalmas reménykedést] mind
végig erősen [(bebaiosz): állhatatosan, és szilárdan] megtartjuk, [ha mindvégig
rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben]” (Zsid. 3,6).
70
Dávid próféciája: „Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő
rendeletéről, amelyet megszabott ezer nemzetségiglen, az ezer nemzedéknek
parancsolt igére; Amelyet kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről”
(Zsolt. 105,8-9) Az Ábrahámnak tett ígéret, és a neki ajándékozott szövetség: „Mikor
Ábrám kilencvenkilenc esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki:
Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes, és feddhetetlen. És
megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és megajándékozlak
szövetségemmel: és felette igen megsokasítlak téged. És arcára borul Ábrám; az Isten
pedig szóla őnéki, mondván: Ami engem illet, ímhol az én szövetségem te veled, hogy
népek sokaságának atyjává leszel. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak,
hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És
felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, mert népeket támasztok belőled,
és királyok is származnak tőled. És adom tenéked és a te magodnak te utánad a te
bujdosásod földét hol jövevény vagy, Kánaánnak egész földét, örök birtokul; és
Istenük leszek nékik. És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted,
és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy
legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. Annakfelette monda Isten
Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az
ő nemzedékei szerint” (1 Móz. 17,1-9) „És nagy nemzetté (nagy néppé) teszlek, és
megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És áldottak
lesznek, akik téged áldanak, és aki téged (qálal): megvet ('árar): átkozott lesz, átok
alá helyezi magát: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei (minden
népei). (1 Móz. 12,2-3). Az Úr újra-és újra megerősíti ígéretét: „Az Isten pedig
monda: Kétség nélkűl a te feleséged Sára szül néked fiat, és nevezed annak nevét
Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségül az ő
magvának ő utána” (1 Móz. 17,19) Ábrahám hitének próbája után esküvel erősíti
meg Isten az ígéretet: „És monda: Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr:
mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak és nem tagadtad meg
42
Zsid. 7,5 És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot,
parancsolatuk van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az
ő atyafiaiktól, [saját testvéreiktől], jóllehet ők is az Ábrahám ágyékából
[Ábrahám testéből] származtak;78
Zsid. 7,6 De az, akinek nemzetsége [(genealogeó): származása] nem azok
közül való, tizedet vett Ábrahámtól, [(dekatoó): tizedet ad], és [aki az
ígéretet kapta] az ígéretek birtokosát megáldotta,79
Zsid. 7,7 Pedig minden ellenmondás nélkül való, [minden vitán felül való]
hogy a nagyobb, a [(kreittón): felette álló] áldja meg a kisebbet.
Zsid. 7,8 És itt halandó emberek szednek [(lambanó): fogadnak el] tizedet,
ott ellenben az, aki bizonyság szerint [akiről bizonyságunk van], hogy él,
és [(dzaó): éltet]:
Zsid. 7,9 És hogy úgy szóljak, Ábrahámnál fogva [(dia) Ábrahámon
keresztül] tized vétetett [(dekatoó): tizedet ad / fizet] Lévitől is, a
tizedszedőtől [a tizedet (lambanó): elfogadótól],
Zsid. 7,10 Mert ő még az atyja ágyékában vala, amikor annak elébe ment,
és [találkozott vele] Melkisédek.
Zsid. 7,11 Ha tehát a lévitai papság által [elérhető] volna a tökéletesség
[(teleiószisz): bevégzettség, végcélba jutás] - mert [(gar): ugyanis] a nép ez
80
És így folytatódik a kijelentés: „Hiszen ha a törvény emberei az örökösök, akkor
üressé lett a hit, és valóra válthatatlan az ígéret” (Róm. 4,14) Ezért hangzik a
figyelmeztetés: „Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni,
a kegyelemből kiestetek” (Gal.5,4) De a törvénnyel nincs semmi baj, mert a törvény
betöltötte feladatát: „A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! Mert
ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján
volna a megigazulás. De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus
Krisztusban vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek” (Gal. 3,21-22) „Ekként
a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De
minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt” (Gal. 3.24).
81
És ez így lett megírva: „De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei
között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; akinek származása eleitől
fogva, öröktől fogva van” (Mik. 5,2). Prófécia Júdáról: „Nem múlik el Júdától a
fejedelmi bot a jogar, sem a vezéri pálca, a kormánypálca térdei közül; míg eljő Siló,
a nyugalom, biztonság, gond nélküliség helye, és a népek néki engednek” (1 Móz.
49,10). Az Evangélium így ad hírt a prófécia beteljesedéséről: „Amikor pedig
megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében. ímé
napkeletről bölcsek jövének, és érkeztek Jeruzsálembe, és érdeklődtek,
kérdezősködtek ezt mondván: „Hol van a zsidók újszülött királya, aki megszületett?
Mert láttuk az Ő csillagát, amikor feltűnt napkeleten, és azért jövénk, hogy
tisztességet tegyünk néki, hódoljunk neki, hogy leboruljunk előtte, és imádjuk Őt”
(Mát. 2,1-2). És az Ő győzelméről: „És egy a Vének [presbiterek] közül monda
nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből [törzséből] való oroszlán, Dávid
gyökere [sarja]…” (Jel. 5,5).
83
Vagyis a Szent Szellem által, mert: „A Szellem az, aki megelevenít, életre kelt, és
életet ad, a hústest nem használ semmit…” (Ján. 6,63). Az Evangéliumban kerül
47
Zsid. 7,20 És amennyiben nem esküvés nélkül való, [nem esküvés nélkül
történt] mert amazok esküvés nélkül lettek papokká,
Zsid. 7,21 De ez esküvéssel, az által, aki azt mondá néki: Megesküdött
[(omnüó): esküvel fogadta] az Úr, és nem bánja meg, és nem
[(metamellomai) gondolja meg magát], te pap vagy örökké, Melkisédek
rendje szerint:87
nem ismert, bűnné, azaz céltévesztetté tette értünk, azért, hogy mi Isten igazsága
legyünk Őbenne. Hogy általa megigazultak legyünk Istenben” (2 Kor. 5,21).
90
Mert: „minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten
előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen
[(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki
elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van
véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért,
azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).
Így szólt a törvény: „Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a
te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést
magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést érettük is,
amint megparancsolta az Úr” (3 Móz. 9,7). „És áldozza meg Áron a bűnért való
áldozati tulkot, amely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. Áron
pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy szerezzen
engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot,
amely az övé” (3 Móz. 16,6.11). Ezért: „minden pap naponként szolgálatban áll és
gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek eltörölni a
bűnöket. Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre üle az Istennek
jobbjára; Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket”
(Zsid. 10,11-12.14).
91
Azt: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot [(aión): világkorszakokat]
is teremtette [(poieó): létrehozta, alkotta]” (Zsid. 1,2)
92
Az Evangélium bizonyságtétele: „Az Úr [Jézus] azért, minekutána szólott vala
nékik, felviteték, felemeltetett a mennybe, és üle az Istennek jobbjára [és elfoglalta
helyét az Isten jobbján]” (Márk. 16,19). „Felül minden fejedelemségen és
hatalmasságon és hatóerőn és uraságon és minden néven mely neveztetik, amelyet
segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a
következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni. És
mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
51
az, aki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára [(tüposz): alakra, és formára]
csinálja, melyet látott vala. Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval
[(iészúsz): Jehósua = Jézus: az Úr a szabadulás, a menekülés, az üdvösség], mikor
birodalmukba vették a pogányokat, [meghódították a pogányok / nemzetek földjét];
kiket kiűzött az Isten a mi atyáink színe elől, mind a Dávidnak napjaiig [és
birtokukban volt e sátor egészen Dávid napjaiig]” (Csel. 7,44-45). De ezek: „csak
árnyékai [(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra
homályosan utaló jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak, de a valóság
[(szóma): teljes lényetek, személyiségetek, az énetek] a Krisztusban van” (Kol.
2,17). „Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a
dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza,
ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és
rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat”
(Zsid. 10,1).
96
Pedig az Úr szólt: „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és
megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az
enyéim; (az én tulajdonom) bár enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok
birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak”
(Móz. 19,5-6). De már akkor, amikor Mózes az Úr jelenlétében tartózkodott: „Szóla
pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál
Égyiptom földéből. Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet
öntöttek maguknak, azt tisztelik (az előtt borulnak le) és annak áldoznak, és azt
mondják: Ezek a te isteneid Izráel, akik téged kihoztak Egyiptom földéből” (2 Móz.
54
32,7-8). Amikor prófétákat küldött az Úr, akkor így válaszoltak az üzenetre: „Ezt
mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene, mondván: Ti és a ti feleségeitek szóltatok a ti
szájatokkal, és végbevittétek a ti kezeitekkel, mondván: Bizonyára teljesítjük a mi
fogadásainkat, amelyeket fogadtunk az ég királynőjének, hogy (tömjénezzünk), és
füstölve áldozzunk, és néki italáldozatot vigyünk. Megerősítvén megerősítettétek a ti
fogadásaitokat, és megcselekedvén megcselekedtétek a ti fogadásaitokat. Azért
halljátok meg az Úr szavát (az ÚR Jahve, az Örökkévaló igéjét) mind, ti Júdabeliek,
akik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt
mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni,
mondván: Él az Úr Isten, (és hogy: Az én Uramra, az élő Úrra mondom) egész
Égyiptom földén!” (Jer. 44,25-26)
97
És megismétli az Úr, kijelentve az Új szövetség eredményét is: „Ez az a szövetség,
melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő
szíveikbe, (az ő bensőjükbe) és az ő elméjükbe írom (vésem) be azokat, Azután így
szól: És az ő bűneikről (és gonoszságaikról) és álnokságaikról többé meg nem
emlékezem” (Zsid. 10,16-17). Jeremiáson keresztül már hangzott az ígéret: „Ímé,
eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a
Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal (őseikkel) kötöttem
az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de akik
megrontották (párar: megszegték, megtörték) az én szövetségemet, de én Uruk
maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után (ha
eljön az ideje) az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő
belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe (bensőjükbe) írom be, és Istenükké leszek, ők
pedig népemmé lesznek” (Jer. 31,31-34). És Ezékiel is erről prófétál: „Én
megemlékezem frigyemről, (szövetségemről) amelyet veled ifjúságod napjaiban
kötöttem, és örök frigyet vetek (örök szövetségre lépek) veled. És te megemlékezel
útjaidról és megszégyelled magadat, mikor hozzád veszed nőtestvéreidet, akik
nagyobbak nálad, (gəḏóláh gáḏôl: számosabbak, hatalmasabbak, erősebbek), együtt
azokkal, akik kisebbek, (qáṭón qáṭán: fiatalabbak) s adom őket néked leányaidul, de
nem a te frigyedből, (bəríṯ): nem a veled kötött szövetségből). És én szövetségre
lépek veled, és megismered, hogy én vagyok az Úr (Jahve, az Örökkévaló). Hogy
megemlékezzél és pirulj, és (szégyenkezz, és gyalázatod miatt) meg ne nyissad többé
szádat, mikor megkegyelmezek néked mindenekben, valamit cselekedtél,
(megbocsátom mindazt, amit elkövettél) azt mondja az Úr Isten, az én Uram, az Úr
(Jahve, az Örökkévaló)” (Ezék. 16,60-63). „És őket szemmel tartom az ő javukra, és
visszahozom e földre, (ebbe az országba) és megépítem, és el nem rontom, (le nem
rombolom) és beplántálom, és ki nem szaggatom (ki nem gyomlálom őket). És olyan
szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr (Jahve, az
Örökkévaló), és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes
szívükből megtérnek hozzám” (Jer. 24,6-7). „És adok nékik egy szívet, és új szellemet
55
amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek
néked. Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert,
(mutasson be illatáldozatot); mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse
(akkor mutassa be) azt. És a mikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse
azt. Szüntelen való illattétel (állandó illatáldozat) legyen ez az Úr előtt nemzetségről
nemzetségre. Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se
ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá, és (ne mutassatok be azon idegen
illatáldozatot)” (2 Móz. 30,1-9). „Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és
tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék
maradékaitok számára. Amint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a
bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék” (2 Móz. 16,33-34). „És szóla az Úr
Mózesnek, mondván: Szólj Izráel fiainak, és végy tőlük egy-egy vesszőt az ő atyáiknak
háza szerint; az ő atyáik házának valamennyi fejedelmétől tizenkét vesszőt; és kinek-
kinek a nevét írd fel az ő vesszejére. Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert
egy vessző esik az ő atyjuk házának fejéért. És tedd le azokat a gyülekezet, (a
kijelentés) sátorában a bizonyság ládája elé, ahol megjelenek, és (kijelentem magam)
néktek. És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, akit elválasztok, kihajt, és (ki fog
virágzani). (így csendesítem le) és hárítom el magamról Izráel fiainak zúgolódásait,
amelyekkel zúgolódnak ti ellenetek. Szóla azért Mózes Izráel fiainak, és adának néki
mind az ő fejedelmeik egy-egy vesszőt egy-egy fejedelemért; az ő atyáiknak háza
szerint tizenkét vesszőt; az Áron vesszeje is azok között a vesszők között vala. És
letevé Mózes a vesszőket az Úr elé a bizonyság sátorában. És lőn másnap, hogy
beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való
Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, (bimbót fakasztott), és virágot növelt, és
mandulát érlelt. És kihozá Mózes mind azokat a vesszőket az Úr színe elől mind az
Izráel fiai elé, és miután megnézték vala, vevé kiki az ő vesszejét. És monda az Úr
Mózesnek: Vidd vissza az Áron vesszejét a bizonyság ládája elé, hogy őriztessék ott a
lázadó fiaknak jegyül, hogy megszűnjék az én ellenem való zúgolódásuk, hogy meg ne
haljanak. Mózes egészen úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR” (4
Móz. 17,1-10). A salamoni templomban is ott volt az Úr szövetségládája: „bevitték a
papok az ÚR szövetségládáját a helyére, a templom legbelső részébe, a szentek
szentjébe, a kerubok szárnyai alá. És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két
kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött
az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földéből” (1Kir. 8,6.9).
102
Az Úr parancsa így hangzott: „Csinálj két Kerubot is aranyból, vert aranyból
csináld azokat a fedélnek két végére. Az egyik Kerubot csináld az egyik végére innen,
a másik Kerubot a másik végére onnan: a fedélből csináljátok ki a Kerubokat annak
két végén. A Kerubok pedig terjesszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a
fedelet; arcaik egymás felé legyenek; a Kerubok arcai a fedél felé forduljanak. A
fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a Bizonyságot, amelyet adok
néked. Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kerub közül,
59
Zsid. 9,8 Azt jelentvén ki, azt [(déloó): leplezi le] ezzel a Szent Szellem,
hogy még nem nyílt meg a szentély útja, [még nem lett [(phaneroó)]:
nyilvánvaló, még nem járható, még nem nyittatott meg az Isten felé vezető
út] fennállván még az első sátor.105
Zsid. 9,9 Ami példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal
és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni
a szolgálattevőt,
Zsid. 9,10 Csakis ételekkel meg italokkal és különböző [rituális]
mosakodásokkal, és [(baptiszmosz): bemerítésekkel] - melyek [(szarx):
hús]testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők, ezek a
sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő az élő bakot. És tegye Áron mind
a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden
hamisságát és minden vétkét, (és minden vétkes hitszegését), mindenféle bűneit: és
rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, Hogy
vigye el magán a bak minden ő hamisságukat (egy távol eső) kietlen földre, és hogy
bocsássa el a bakot a pusztában. Azután menjen be Áron a gyülekezet (a kijelentés)
sátorába, és vesse le a gyolcs ruhákat, amelyeket felöltött, mikor bement a szentélybe,
és hagyja ott azokat. És mossa meg a hústestét vízben szent helyen, és öltse fel a
maga ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga egészen égőáldozatát és a nép
egészen égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért” (3 Móz. 16,17-
24). „Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten
előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen
[(proszpheró): mutasson be] a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal [aki
elnéző tud lenni az értelmetlenekkel] és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van
véve gyarlósággal [asztheneia): erőtlenséggel]. És ezért köteles, miképpen a népért,
azonképpen önmagáért is áldozni [áldozatot bemutatni] a bűnökért” (Zsid. 5,1-3).
Mert a törvény szerint: „… minden főpapot ajándékok és áldozatok bemutatására
rendelnek…Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának
szolgálnak...” (Zsid. 8,3.5). „Minthogy a törvényben az eljövendő javaknak csak
árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, vagyis nem a mennyei dolgok valóságos
alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként
szüntelenül visznek, és rendszeresen bemutatnak, sohasem képes tökéletességre
juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1). Mert ezek: „csak árnyékai a következendő, a
jövendő dolgoknak, de teljes lényetek, személyetek, az énetek a Krisztusban van. (Kol.
2,17).
105
Az Úr Jézusban megnyílt az út: mert az Úr Jézus golgotai halálakor: a templom
kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a
jeruzsálemi Templomban] középen kettéhasadt” (Luk. 23,32-45). „Mivelhogy azért
atyámfiai bizodalmunk, és (szabad utunk) van a szentélybe való bemenetelre a Jézus
vére által, Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk, és (nyitott meg előttünk) új és élő
út gyanánt, a kárpit, azaz az ő (szarx): (hús)teste által” (Zsid. 10,19-20).
61
109
Az Úr Jézus azért jött: „Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, és kivásárolja,
hogy elnyerjük, hogy visszanyerjük a fiúságot, és ismét Isten fiaivá legyünk” (Gal.
4,5). János apostol megvallása: „És mi láttuk és bizonyságot teszünk arról, hogy az
Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül” (1 Ján. 4,14). Pál apostolon keresztül nyer
kijelentést, hogy ki jött el hústestben: „És minden versengés nélkül, közismerten,
elismerten, bevallottan, és valóban nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, aki
láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott hústestben, megigazíttatott,
és igaznak bizonyult szellemben. Megláttatott, megjelent, megmutatkozott az
angyaloknak. Hirdettetett a pogányok, a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon,
felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16). Így beteljesült ez a prófécia is: „És megjelenik
az Úr, Jahve dicsősége, és minden hústest látni fogja azt; mert az Úr szája szólt, mert
az ÚR, Jahve az Örökkévaló maga mondja ezt” (Ésa. 40,5) Dávid pedig így dicséri
az Urat: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe
maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve,
hogy kegyelmet ad” (Mik. 7,18). „És mindenekből, amikből a Mózes törvénye által
meg nem igazíttathattatok, őáltala mindenki, aki hisz, megigazul” (Csel. 13,39).
Mert: „a törvénynek cselekedeteiből, az olyan tettekből, melyekkel a törvényt akarja
betölteni, egy hústest sem igazul meg Őelőtte, Isten előtt: mert a bűn, a céltévesztés
ismerete és felismerése a törvény által vagyon” (Róm. 3,20).De Isten: „amikor még
erőtlenek, gyengék, és tehetetlenek voltunk a hústest miatt, ami engedett a
kísértésnek, a rendelt, az alkalmatos, a meghatározott, és kijelölt időben halt meg
Krisztus értünk, istentelenekért, Isten nélkül élőkért” (Róm. 5,6). „Az Isten pedig a mi
hozzánk való szerelmét, isteni természetét abban mutatta meg, azzal bizonyítja, hogy
abban az időben, mikor még bűnösök, céltévesztők voltunk, Krisztus már akkor
érettünk meghalt” (Róm. 5,8).
110
És így folytatja az apostol: „Atyámfiai, testvéreim! Ember szerint szólok, emberi
szokásra hivatkozom. Lám az embernek megerősített, jogerős, hitelesített
testámentomát, végrendeletét, szövetségkötését senki erőtlenné nem teheti, senki sem
hatálytalaníthatja, érvénytelenítheti, nem másíthatja meg, sem ahhoz hozzá nem
adhat, nem toldhatja meg, vagy záradékkal nem láthatja el” (Gal. 3,15).
64
111
Ez pedig így történt: „Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden
beszédét (minden igéjét) és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval
(egyhangúan) felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt,
megcselekesszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét, (összes igéjét) és
felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izráel tizenkét
nemzetsége szerint. Azután elküldé az Izráel fiainak ifjait, és áldozának égő
áldozatokat, és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak. Mózes pedig vevé a vérnek
felét, és tölté a medencékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra hinté. Azután vevé
a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent
megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk. Mózes pedig vevé a vért,
és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek,
mindama beszédek szerint (mindezeknek az igéknek az alapján)” (2 Móz. 24,3-8).
112
Mert így szólt a törvény: „Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené a hajlékot
minden benne valóval egybe, és felszentelé azokat. És hinte abból az oltárra is
hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, és (minden fölszerelését) a
mosdómedencét is a lábával együtt, hogy azokat megszentelje. Az Áron fejére is tölte
a kenetnek olajából, és megkené (fölkente) őt, hogy felszentelje őt. És előállatá Mózes
az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az ő köntöseikbe, és felövezé őket övvel,
felköté nékik a süvegeket is, amint az Úr parancsolta vala Mózesnek. Azután előhoza
egy tulkot a bűnért való áldozatra, és Áron az ő fiaival egybe a bűnért való áldozat
tulkának fejére tevé az ő kezét. És miután megölték azt, vőn Mózes annak véréből, és
tőn az ujjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a többi vért
pedig önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen rajta.
Azután előállatá az égőáldozatra való kost, és Áron és az ő fiai rátevék kezeiket a kos
fejére. És megölék azt; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül. Azután
előállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az ő fiai kezeiket a kos
fejére. És megölék azt; Mózes pedig vőn annak véréből, és tőn abból az Áron jobb
fülének cimpájára, és jobb kezének hüvelykére és jobb lábának hüvelykére. Előállatá
az Áron fiait is, és tőn Mózes a vérből azok jobb fülének cimpájára, és jobb kezüknek
hüvelykére és jobb lábuknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes a vért az oltárra
köröskörül. Azután vőn Mózes a kenetnek olajából és a vérből, amely az oltáron vala,
és meghinté Áront és az ő ruháit, az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt, és
megszentelé Áront és az ő ruháit, és az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt” (3
Móz. 8,10-15.18-19.22-30).
65
113
Ezért így rendelkezett a törvény: „Mert a hústestnek élete a vérben van, én pedig
az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a
benne levő élet által szerez engesztelést” (3 Móz. 17,11).
114
„Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten
előtt való dolgokban, [Isten szolgálatára] hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen
[(proszpheró): mutasson be] a bűnökért” (Zsid. 5,1). De ezek: „csak árnyékai
[(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló
jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak, de a valóság [(szóma): teljes
lényetek, személyiségetek, az énetek] a Krisztusban van” (Kol. 2,17). „Minthogy a
törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg,
vagyis nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az
áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen
bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).
„Viszont a mi Főpapunk: „Krisztus Önmagát adta miérettünk ajándékul és áldozatul
az Istennek, kedves jó illatul [Más fordítás: S odaadta magát értünk, hogy felajánlás,
véres áldozat, jó illat legyen az Istennek]” (Eféz. 5,2). „Mert az Isten őt eleve
elrendelte, és oda adta engesztelő véres áldozatul…” (Róm. 3,25). És Ő: „önmagát
adta értünk…” (Róm. 4,25). És ismét: „Aki adta, és feláldozta önmagát a mi
bűneinkért, céltévesztésünkért… Az Istennek és a mi Atyánknak akarata, rendelése, és
elhatározása szerint” (Gal. 1,4).
115
És így folytatódik a kijelentés: „Mint a szent helynek és amaz igazi [(aléthinosz):
valódi] sátornak [(leitúrgosz): sz.sz jelentése: a népért működő] szolgája, amelyet az
Úr és nem ember épített [(pégnümi): állított fel]” (Zsid. 8,2). „Mert Krisztus
szenvedett egyszer a bűnökért,a céltévesztésért, mint igaz a nem igazakért, Azért
hogy minket Istenhez vezéreljen…” És: „Ő egy áldozattal áldozván a bűnökért,
mindörökre üle az Istennek jobbjára, Mert egyetlenegy áldozatával örökre
tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,12.14). „Ennek okáért ő mindenképen
üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy
esedezzék érettük” (Zsid. 7,25).
66
116
Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mikor pedig eljött, elérkezett az
időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta, és elküldte Isten az ő Fiát, aki
asszonytól született, aki törvény alatt lett, a törvénynek alávetve, mert a törvény alá
adatott, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, kivásárolja, hogy elnyerjük, és
visszanyerjük a fiúságot, és Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,4-5). Ugyanis: „Valaki a
bűnt (hamartia: a cél elvétését) cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi;
[(anomia): törvényszegést követ el]. A bűn pedig a törvénytelenség. [Más fordítás:
Mindenki, aki (hamartia: céltévesztő) az a törvényt is megrontja, kai): ugyanis a
(hamartia: a céltévesztés törvénynélküli állapotot (poieó): eredményez]. És tudjátok,
hogy ő azért jelent meg [(phaneroó): ő azért lett láthatóvá], hogy a mi bűneinket
[(hamartia): céltévesztésünket] elvegye; [(airó) viselve eltávolítsa] és [(kai):
ugyanis] ő benne nincsen bűn [(hamartia): Ő nem vétette el a célt]” (1 Ján. 3,4-5.)
Isten: „Mert azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia):
céltévesztetté] tette értünk [helyettünk], hogy mi Isten igazsága [igazságossága]
legyünk Őbenne [hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21). „Mert
nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a
világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az
embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa
[hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17). Bemerítő János is az Ő
céljáról, és feladatáról tesz bizonyságot: „Másnap [amikor] látá János Jézust őhozzá
menni, és [hogy Jézus feléje tart], monda [így szólt: nézzétek]: Ímé az Istennek ama
Báránya, aki elveszi [hordozza; magára veszi; eltávolítja] a világ bűneit [(hamartia):
céltévesztését]!” (Ján. 1,29). Péter apostol bizonyságtétele szerint, Őt: „Aki bűnt
nem cselekedett (nem követett el) (hamartia: nem vétette el a célt), sem a szájában
álnokság nem találtatott (csalárdságot, hamis szót nem találtak szájában). Aki
szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz), viszont nem szidalmazott (a szidalmat
nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem
fenyegetőzött. Hanem hagyta az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra
hagyott) (átadta ügyét az igazságosan ítélőnek). Aki a mi bűneinket (hamartia:
céltévesztésünket) maga vitte fel testében (testén) a fára, hogy a bűnöknek meghalván
(hamartia: a céltévesztésre ne legyünk kaphatók), az igazságnak (igazságosságnak,
megigazult életet) éljünk. Akinek sebeivel gyógyultatok meg (véres zúzódásai
gyógyítottak meg titeket, teljessé, éppé tett) (az ő sajgó sebei által gyógyultatok
meg)” (1Pét 2:22-24) Ézsaiás így prófétál Róla: „A fogságból és ítéletből ragadtatott
el (fogság és ítélet nélkül hurcolták el). És kortársainál ki gondolt arra (ki törődött
azzal), hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor kiirtják a földön élők közül),
hogy népem bűnéért (anomia: törvénytelenség, törvénysértés, törvényszegés) lőn
rajta vereség (népe törvényszegése miatt éri a büntetés)?! És a gonoszok közt adtak
sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett
hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában (és
67
nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,8-9) És tette ezt Isten azért: „Mert ami a törvénynek
lehetetlen vala, [mivel a törvény a maga részéről tehetetlenséget mutatott] mivelhogy
erőtlen vala a (hús)test miatt [melyet a (hús)test gyengévé tett]. Az Isten [azt
megtette] az ő [saját] Fiát elbocsátván [elküldve] bűn [a céltévesztés] (hús)testének
hasonlatosságában [hasonmásában] és a bűnért, [a céltévesztés miatt]. Kárhoztatá a
bűnt [a céltévesztést] a (hús)testben. [hogy elítélje a (hús)testben levő bűnt
(céltévesztést]” (Róm. 8,3) Azért, hogy az embert kiszabadítsa az ördög hatalmából:
„Mivel tehát a gyermekek (hús)testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese
lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse (működésképtelenné tegye) azt,
akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, akik a
haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának” (Zsid. 2,14-15) „Krisztus
váltott meg minket [kivásárolt bennünket; szabadított fel váltságdíj ellenében] a
törvény átkától [átka alól] átokká [az átok hordozójává] levén [átok alá került]
érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki (száraz)fán függ. Hogy az
Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon [szálljon a nemzetekre],
hogy a Szellem ígéretét elnyerjük [és befogadjuk] hit által, [a hiten keresztül]” (Gal.
3,13-14) „Őbenne van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek
(céltévesztésünknek) bocsánata (eltörlése, elengedése; megbocsátása). Az Ő
kegyelmének gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7) „hogy a törvény alatt levőket
megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” (Gal. 4,5) Így váltunk szabaddá: „Mert a Jézus
Krisztusban való élet Szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál
törvényétől” (Róm. 8,2).
117
Az Úr kijelenti a céltévesztés – a halál ura befogadásának – következményét:
„Orcád verítékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból
vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19). „A por visszatér a
földbe, olyan lesz, mint volt, a szellem pedig visszatér Istenhez, aki adta” (Préd.
12,9). „Ha kimegy, és elszáll a szelleme; visszatér a földbe, és aznapon elvesznek az
ő tervei” (Zsolt. 146,4). De az apostolok újra és újra megvallják, hogy az Úr Jézus
helyettünk vállalta a halált: „Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a
mi megigazulásunkért. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő
vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése
miatt. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az
egész világért is” (Róm. 4,25; 3,25; 1 Ján. 2,2). Hát: „Ez a szeretet, és nem az,
ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát
engesztelő áldozatul bűneinkért, céltévesztésünkért” (1 Ján. 4,10). És a
nemzetbeliekhez így szól a Szent Szellem: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek, és
idegenek voltatok, mert elszakadtatok, és ezért ellenségek valátok, és ellenséges
gondolkozásúak, és érzületűek voltatok gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros
tetteitekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett, most nektek is
68
sokakért, és ez által sok embert megmentsen” (Mát. 20,28). „És én ő érettük oda
szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a
valóságban]” (Ján. 17,19). Az apostol így vall az Úr Jézusról és a váltság
megtörténtéről. Ő az: „Aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, - hogy kifizesse a
váltságdíjat minden emberért, - mint tanúbizonyság a maga idejében” (1 Tim. 2,6).
„Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, és így aztán Ő bűnhődött a mi
céltévesztésünkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész teremtett, látható világért
is” (1 Ján. 2,2).
121
Mert a törvény így rendelkezett: „Ez pedig az, amit áldoznod kell az oltáron:
Esztendős két bárányt mindennap szüntelen” (2 Móz. 29,38).
122
Az Evangélium bizonyságtétele: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik,
felemeltetett a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobbján. (Márk. 16,19). „Mert
nem Dávid emelkedett fel a mennybe; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én
Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá
zsámolyul, amíg ellenségeidet hatalmad alá vetem” (Csel. 2,34-35). Mert az Úr ezt
mondta Neki: „ … Ülj az én jobb kezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak
zsámolyává teszem” (Zsid. 1,13). „Felül minden fejedelemségen, és hatalmasságon,
és hatóerőn, és uraságon és minden néven, mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak
nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban / aionban /, hanem a
következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni. És
mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az
anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé” (Eféz. 1,21)
Mert Isten: „Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő
(Isten) dicsőségének visszatükröződése, kisugárzása, és az ő valóságának, az Ő
lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget, aki
minket bűneinktől megtisztítván, üle a mennyei Felségnek jobbjára a magasságban,
Annyival kiválóbb, és feljebbvalóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet
örökölt azoknál” (Zsid. 1,2-4) És: „akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és
földön” (Eféz. 3,10-11.15) / nemzetség: Az eredeti szó: patria, egy közös őstől,
mint atyától származó törzsi, népi vagy nemzeti közösséget jelent; vagyis: az
71
egyház, bármilyen nemzetségből valók vannak is benne /. „Mert addig kell néki
királyként uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti” (1 Kor. 15,25).
123
Így folytatódik a kijelentés: „Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén
hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek [(szarx): hústestnek]
tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Szellem által
önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt
cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid. 9,13-14) „….Krisztus
szerette – teljesen eggyé vált a kihívott gyülekezetekkel, az eklézsiákkal, és Önmagát
adta, kiszolgáltatta és feláldozta azért, odaadva érte a saját életét. Hogy azt
megszentelje, Isten számára elkülönítse, szentté tegye, megtisztítván a víznek
fürdőjével az ige, a (rema) az élet igéje által” [Más fordítás: Hogy felkészítse, és
megtisztítsa az övéit az Isten élő beszéde által]” (Eféz. 5,25-26). Ő lett a mi
főpapunk: „Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen
[(amiantosz): mocsoktalan, tiszta, makulátlan], a bűnösöktől [(hamartólosz):
céltévesztőktől] elválasztott, [(khóridzó): elkülönített] és aki az egeknél
magasságosabb lőn, [és aki magasabbra jutott az egeknél]. Akinek nincs szüksége,
mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot,
azután a népéiért, mert ezt egyszer s mindenkorra megcselekedte, maga-magát
megáldozván..” (Zsid. 7,26-27).
124
Jeremiás így prófétál erről: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új
szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint,
amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam
őket Egyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjük
maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az
Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az
ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja
többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az
Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja
az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem”
(Jer. 31,31-34). Az apostol pedig idézi a próféciát: „Mert dorgálván őket, így szól:
Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új
szövetséget kötök. Nem azon szövetség szerint, amelyet kötöttem az ő atyáikkal ama
napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Egyiptomból, mert ők nem
72
127
Az apostol megerősíti a kijelentést: „Mert Őáltala van szabad utunk, és
menetelünk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,18). „Mely
lelkünknek [(pszükhé): életünknek] mintegy bátorságos és erős [(aszphalész
bebaiosz): biztos és szilárd] horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, Ahová útnyitóul
[(prodromosz): előfutárként] bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett
Melkisédek (jelentése: Igazság királya, az én királyom igazságos) rendje szerint”
(Zsid. 6,19-20). És Ő: „nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által
ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert nem kézzel
csinált szentélybe, az igazinak a [(aléthinosz): valóságosnak] csak másolatába
[(antitüpon): amely csak képmása, előképe] ment be Krisztus, hanem magába a
mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk, hogy [(emphanidzó
hémón): bemutasson minket]. Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint
ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel” (Zsid. 9,12.24-25). És
csak Őáltala: „van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon
járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, élünk, és vagyunk, és
dicsekedünk, sőt ujjongunk az Isten dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És
dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).
„Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van” (2 Kor. 3,4). Mert:
„Őbenne van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk, és szabad utunk
Istenhez az Ő benne való hit által” (Eféz. 3,12). Hát: „Járuljunk azért bizodalommal
a kegyelem királyi székéhez, a kegyelem trónjához, hogy irgalmasságot nyerjünk, és
kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül, amikor segítségre van
szükségünk” (Zsid. 4,16). És a kárpit meghasadása akkor történt, megnyitva a
szentélybe való bemenetel lehetőségét: „Jézus pedig ismét nagy hangon kiáltván
kiadá, kilehelte, kibocsátotta szellemét. És ímé [abban a pillanatban] a templom
kárpitja fölétől [felülről egészen] aljáig ketté hasada; és a föld megindula [rengett;
megrendült], és a kősziklák megrepedezének [és a sziklaszirtek meghasadtak]” (Mát.
27,50-51). A testben megjelent Úr kijelentése: „Én vagyok az ajtó, a kapu: ha valaki
én rajtam keresztül megy be, megtartatik, és gondviselésben, ellátásban, védelemben
részesül, és megmenekül, üdvözül. Bejár és kijár, és tovább megy, tovább halad majd,
és legelőt talál” (Ján. 10,9). „Én vagyok az út, az igazság, a valóság és az élet; senki
sem mehet, és nem juthat az Atyához, csak rajtam keresztül” (Ján. 14,6).
128
És Neki azért kellett szenvedni, mert: „mindenestől fogva hasonlatosnak kellett
lennie az atyafiakhoz [a testvéreihez], hogy könyörülő [irgalmas] legyen és hű főpap
az Isten előtt való dolgokban [és az Isten előtti szolgálatban], hogy engesztelést
szerezzen [(hilaszkomai): illetve, hogy kiengesztelt legyen] a nép bűneiért
[(hamartia): céltévesztéséért]” (Zsid. 2,17). És Hogy Isten házává lehessünk:
„Mózes [(kai): akkor] hű, vagyis [(pisztosz): hűséges, megbízható, szavahihető] volt
ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek bizonyságára, [aki a
jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot]. Krisztus ellenben mint Fiú, a maga háza
felett, akinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését [ha
74
Zsid. 10,22 Járuljunk hozzá igaz szívvel, [(kardia): igaz bensővel], hitnek
teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, [Más
fordítás: mint akiknek szívük megtisztult a rossz lelkiismerettől a vérrel
való meghintés által].129
Zsid. 10,23 És testük [(szóma): egész valójuk] meg van mosva tiszta
[(katharosz): hamisítatlan, romlatlan] vízzel; tartsuk meg [(katekhó):
erősen] a reménységnek vallását [(homologia):
ragaszkodjunk a reménység hitvallásához, és tartsunk ki a reménységünk
megvallásában (aklinész): rendületlenül] tántoríthatatlanul, mert hű
[(pisztosz): hűséges, megbízható] az, aki ígéretet tett.130
mételyétől. (Itt a görög szöveg azt mondja: elkerülték a világ szennyét, fertőző
hatását) de ezekbe ismét belekeveredve elbuknak, és legyőzetnek, az ő utolsó
állapotuk gonoszabbá, rosszabbá, károsabbá, súlyosabbá lett az elsőnél. Mert jobb
volna rájuk nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság, a megigazulás útját, mint
hogy megismervén, elpártoljanak, és elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól.
De betelt rajtuk az igaz példabeszéd szava: Az eb visszatért a saját okádására, és a
megmosódott disznó a sárnak fertőjébe, és a megfürdött disznó sárban hempereg” (2
Pét. 2,20-22). És így hangzik a Példabeszéd: „Mint az eb visszatér a maga
okádására, úgy a bolond, az Isten nélkül élő, a hitetlen megkettőzteti az ő
bolondságát, és úgy ismétli meg bolondságát az ostoba” (Péld. 26,11). Azt tanácsolja
az Úr, hogy: „Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia, az ő testvére vétkezik, de nem
halálos bűnt, nem szándékos a cél elvétése, nem szándékos félrelépést, könyörögjön
érte, és az Isten életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik, aki nem
szándékosan, és nem saját akaratból, minden kényszerítés nélkül válik céltévesztetté.
Van halálos bűn; nem az ilyenért, és nem az ilyen esetre mondom, hogy könyörögjön.
Minden igazságtalanság, minden istentelenség, Isten nélküli tett, az igazság / az Ige /
hiánya bűn, céltévesztés. De van nem halálos bűn is” (1 Ján. 5,16-17). Már a törvény
kimondta, hogy: „ki kell irtani népe közül azt az embert, akár bennszülött, akár
jövevény, aki szándékosan cselekszik, mert az Urat, (Jahvét az Örökkévalót) gyalázta
meg. Hiszen az Úr, (Jahve az Örökkévaló) igéjét vetette meg, és az ő parancsolatát
szegte meg, föltétlenül ki kell irtani az ilyen embert, bűnhődnie kell” (4 Móz. 15,30-
31).
134
Folytatódik a prófécia: „Uram! Fölemelted kezedet, de nem látják! De látni
fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg
ellenségeidet” (Ésa. 26,11). Mert: „Eljön a mi Istenünk [('ĕlóhím)] és nem hallgat
[(ḥáraš): némán]; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél” (Zsolt. 50,3). Igen:
„Mert a Seregek Ura meglátogat téged mennydörgés, földrengés, nagy zúgás,
forgószél és emésztő tüzes lángok közepette” (Ézs. 29,6). Az apostol fejti ki az eljövő
testté lett igéről szóló próféciát: „Tűznek lángjában, ki igazságot szolgáltat azokon,
akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus
Evangéliumának, győzelmi hírének. (Más fordítás: Akik nem akarnak
engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól)” (2 Thess.
1,8). Ézsaiás is prófétál az Úr eljöveteléről, és arról, hogy megöli az Úr az óembert,
hogy feltámadjon az újember: „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő
szekerei (harci kocsijai gyorsak), hogy megfizesse (rájuk zúdítja) búsulásában az Ő
(lángoló) haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal (és fenyítését lángoló tűzben).
Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden (hús)testet (kardja mindenkit elér), és
sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,13-16) És az Úr kardjáról így hangzik a
bizonyságtétel: „Mert az Istennek beszéde (logosz=Ige) élő és ható (élő energia), és
élesebb minden kétélű fegyvernél (kardnál), és elhat a szívnek és (áthatol az elmének
78
Zsid. 10,30 Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én
megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét. [Görög
szerint: (gar): hiszen (eidó oida): tisztába vagyunk vele, ismerjük azt aki
(epó): kijelentette: (emoi): Bennem van az (ekdikészisz):
igazságszolgáltatás, megvédelmezés, én (antapodidómi): megfizetek
(legó): szól az Úr, Jahve az Örökkévaló. És ismét: az Úr, Jahve az
Örökkévaló (krinó): szétválasztja, megkülönbözteti az ő népét].137
Zsid. 10,31 Rettenetes [(phoberosz): félelmetes] dolog az élő Istennek
kezébe [(kheir): erejébe] esni.138
Zsid. 10,32 Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben,
minekutána megvilágosíttattatok, [(phótidzó): fényt kaptatok] sok
szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki [(hüpomenó): viseltetek el].139
Zsid. 10,33 Midőn egyfelől gyalázásokkal [(oneidiszmosz): csúfolással,
gúnyolással] és nyomorgattatásokkal [(thlipszisz): gyötrésekkel]
nyilvánosság elé hurcoltak titeket, [szidalmazásnak és szorongatásnak
hirdette], azok, akik hallották, [(akúó): és megértették] biztosítottak [(bebaioó): és
megerősítettek] számunkra” (Zsid. 2,2-3).
137
Így figyelmezteti Krisztus népét az apostol: „Magatokért bosszút ne álljatok, és ne
szolgáltassatok a magatok ügyében igazságot szerelmeseim, hanem adjatok helyet a
gonosz, a sátán ellen irányuló haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, az
igazságszolgáltatás, és a megvédelmezés, én megfizetek, és igazságot szolgáltatok, és
megigazítok, ezt mondja az Úr” (Róm. 12,19). Mert azt mondja az Úr: „Enyém a
bosszúállás, és az igazságszolgáltatás és a megfizetés, amikor lábuk megtántorodik;
mert közel van az ő veszedelmük napja, és siet, ami rájuk vár! Bizony, ítél az ÚR népe
ügyében, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-
nagyja” (5 Móz. 32,35-36). „Mert igazságot szolgáltat népének az ÚR, és
megkönyörül szolgáin” (Zsolt. 135,14).
138
Mert: „a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid. 12.29). Ezt már Mózesen keresztül
kijelentette a Szent Szellem: „Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető
Isten ő” (5 Móz. 4,24).
139
Így folytatja a Szent Szellem, a szenvedés okát is kijelentve: „Mert néktek adatott
az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy
szenvedjetek is Őérette. Ugyanolyan tusakodástok, küzdelmetek, harcaitok lévén,
hiszen ugyanazt a harcot kell megvívnotok, amilyent énnálam láttatok, és most
hallotok felőlem” (Fil. 1,29-30). Az Úr Jézus így szól a tanítványaihoz: „Boldogok
vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak
rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így
üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Mát. 5,11-12). És hogy mik ezek a
szenvedések, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: A jeruzsálemi apostolokat
megverették, amiért hirdették az Úr Jézust, és: „Ők pedig örömmel távoztak a
nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek
az ő nevéért; és nem hagytak fel a naponkénti tanítással, és hirdették a Krisztus
Jézust a templomban és házanként” (Csel. 5,41-42) .
80
Evangélium jelenti ki: „A mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb
hallottatok az igazság, a valóság=Ige beszédében, mely az evangélium” (Kol. 1,5)..
És: „Hálákat adván örömmel az Atyának, aki alkalmasakká, képessé, és méltókká tett
minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban, a fényben” (Kol.
1,12).
142
Az Úr Jézus ígérete: „A ti béketűrésetek által (állhatatosságotokkal,
kitartásotokkal, kitartó hittel) nyeritek meg az életeteket” (Luk. 21,19). Az apostol
folytatja a kijelentést: „A reménységben, - az Isten ígéreteire irányuló,
természetfölötti elváró reménységben - örvendezők, derűsek, örülők. A
háborúságban, szorongattatásban, elnyomásban, szorult helyzetben,
nyomorgatásban, nyomorúságban, baj, és üldözésben tűrők, és kitartóak,
állhatatosak. E azt jelenti, hogy: alatta maradás a tehernek, nem teszi le, viszi;
„vállalja” ezeket” (Róm. 12,12). Ezért: „Teljes és nagy örömnek tartsátok,
atyámfiai, testvéreim, valahányszor különféle, és változatos, bonyolult kísértésekbe
estek, mikor megpróbálnak elcsábítani bűnre, céltévesztésre. (Más fordítás: Nagy
örömnek tartsátok testvéreim, valahányszor kísértésbe estek a gonoszság
megtapasztalása, és provokáció által)” (Jak. 1,2).. Sőt: „Amelyben örvendeztek, sőt
túláradó örömmel ujjongtok, és ugráltok az örömtől. Noha most kissé, egy kis időre,
ha meg kell lenni - mert szükségszerű, hogy meg legyen, - ez szomorúságot okoz, és
elszomorodtok a különféle változatos, bonyolult, sokrétű, nehéz, és sokféle, támadó
élű kísértések, bűnre csábító próbálkozások, a gonoszság megtapasztalása, ingerlés
és provokáció között. Hogy a ti kipróbált, és a próba alapján igazinak, valódinak
bizonyuló hitetek, - és hűségetek, megbízhatóságotok, hiteles hitvallásotok, - Ami
sokkal becsesebb, és értékesebb a veszendő, de tűz által kipróbált, megvizsgált,
jóváhagyott, és jónak, megfelelőnek, alkalmasnak bizonyuló vertaranynál. Dicséretre,
elismerésre, tisztességre, megbecsülésre, tiszteletre és dicsőséges ragyogásra
méltónak találtassék, és méltónak bizonyuljon a Jézus Krisztus megjelenésekor,
lelepleződésekor, kinyilatkoztatásakor, kijelentésekor” (1 Pét. 1,6-7). Hát: „Legyetek
azért, atyámfiai, [testvéreim] béketűrők (makrothümeó): türelmesek, állhatatosak,
kitartóak] az Úrnak eljöveteléig (parúszia): látogatásáig, megjelenéséig” (Jak. 5,7).
Példa Ábrahám, akihez így szólt az Úr: „Bizony megáldván megáldalak téged, és
megsokasítván megsokasítalak téged [Más fordítás: Szólván ily módon: „Amilyen
igaz, hogy vagyok, olyan igaz, hogy igen megáldalak, és nagyon megszaporítlak
téged]. És ekképpen, békességes tűrő lévén, [hosszútűréssel] megnyerte az ígéretet”
(Zsid. 6,14-15).
82
143
Péter apostol is erről tesz bizonyságot: „Nem [(bradünó): késlekedik] és nem
késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem
[(makrothümeó): türelemmel viseltetik irántunk] és hosszan tűr érettünk, nem
akarván, hogy némelyek, elvesszenek [(apollümi): elpusztuljanak,
megsemmisüljenek], hanem hogy mindenki megtérésre jusson [(metanoia):
gondolkodásmód megváltozásra jusson, és új felismerésre térjen]” (2 Pét. 3,9).
„Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, (az én Uram, az ÚR, hogy nem
kívánom a bűnös ember halálát), és nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem
hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz
útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!?” (Ezék. 33,11. Menj be
népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid
szempillantásig, míg elmúlik a bús harag! Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy
meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi
megöletteit többé!” (Ézs. 26,20-21). „Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés
idő van még, és én megindítom (és megrendítem) az eget és a földet, a tengert és a
szárazt. És megindítok (és megrendítek) minden népet, és eljön, akit minden népek
óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura” (Agge.
2,6-7). Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és
nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad
el” (Hab. 2,3-4). „S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő,
hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, (akik
benne reménykednek). (Ésa. 30,18).
144
Pál apostol így folytatja: „…az igaz, a megigazult ember hitből él” (Gal. 3,11). „
…S ezt a megigazulást a hit a hitnek adja tudtul, miképpen meg van írva: A
megigazult és megigazított ember pedig hitből él. Ez olyan hit, amely Istennek emberi
ésszel fel nem érhető segítségében, és csodáiban tud bizakodni” (Róm. 1,17). A
próféta is erről tesz bizonyságot: „Az elbizakodott ember nem őszinte, de az igaz
ember a hite által él” (Hab. 2,4).
145
Akkor: „Eléritek hitetek célját, egész lényetek, és életetek üdvösségét,
megmenekülését. [Más fordítás: Így éritek el a hitetek végcélját: egész lényetek, és
életetek megmenekülését és teljes átformálódását]” (1 Pét. 1,9). Mert: „Hit nélkül
pedig lehetetlen Istennek tetszeni; senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Isten elé
járul, és Őt keresi, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt
keresik” (Zsid. 11,6). Az Úr Jézus ígérete: „Aki hiszen, aki hitre jut és bemeritkezik
üdvözül, az mind megszabadul, megmenekül, aki pedig nem hiszen, elkárhozik. [A
görög kifejezés mondanivalója: a kárt hozó – a sátán – hatalma alatt marad, és
elvész]” (Márk. 16,16)
83
Zsid. 11,4 Hit által vitt [(proszpheró): mutatott be] Ábel [jelentése:
hiábavalóság, valami átmeneti, mulandó. Lehelet, lélegzet, semmiség,
elmúlás, esendőség] becsesebb [(pleión pleion pleon): értékesebb]
áldozatot Istennek, mint Kain [jelentése: szerzemény, nyereség, tulajdon;
alkotó, alapító; kovács; alkotott, képmás]. Ami által bizonyságot nyert a
felől, hogy igaz, [(dikaiosz): hogy megigazult] bizonyságot tevén az ő
ajándékairól [(dóron): áldozatáról] Isten, és az által még holta után is
beszél.148
hajdan, az atyáknak a próféták által, ez utolsó, ezekben a végső időkben szólott
nékünk Fia által. Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki
az Ő - Isten - dicsőségének visszatükröződése, és kisugárzása, és az ő valóságának,
az Ő lényének képmása, aki hatalma szavával fenntartja, és hordozza a mindenséget,
aki miután minket bűneinktől megtisztított, üle a mennyei Felségnek jobbjára a
magasságban” (Zsid. 1,1-3). Erről így tesz bizonyságot János apostol: „Kezdetben
már vala az Ige és az Ige [logosz] vala az Istenben, és Isten maga vala az Ige. A
mindenség Őáltala lett, Ő általa teremtetett, rajta keresztül támadt, és általa jött
létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, ami lett, ami létrejött, s
egyetlen létező sem lett Őnélküle” (Ján. 1,1.3). Ő az: „Aki teremtette az egeket
bölcsességgel; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete. Aki
kiterjesztette a földet a vizek fölé; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart
szeretete. Aki teremtette a nagy világító testeket; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert
örökké tart szeretete. A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az ő
kegyelme, mert örökké tart szeretete. A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak
éjszaka; mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete” (Zsolt. 136,5-9).
Dávid megvallása: „Tieid az egek, a föld is a tied: e világot minden benne valóval te
fundáltad (Te hoztad létre). Az északot és a délt te teremtetted, a Thábor és a Hermon
a te nevednek örvendeznek” (Zsolt. 89,12-13). Pál apostol arra hívja az embereket:
„hogy e hiábavalóktól, e (mataiosz): haszontalan dolgoktól az élő, (dzaó): életet adó,
és éltető Istenhez térjetek, ki teremtette, (poieó): alkotta a mennyet, a földet, a tengert
és minden azokban valókat: (Csel. 14,15).
148
A Kainról szóló bizonyságtétel így hangzik: „Lőn pedig idő multával, hogy Kain
(jelentése: szerzemény, nyereség, birtoklás, alkotott, képmás) ajándékot (minəḥáh):
felajánlást, áldozatot) vive az Úrnak a föld (thüszian: a cselekedetei) gyümölcséből.
És Ábel (jelentése: lehelet, esendőség, mulandóság) is vive az ő juhainak első
fajzásából (az elsőszülött bárányokból) és azoknak kövérségéből (ḥéleḇ ḥeleḇ:
legjavából). És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára (minəḥáh: felajánlására és
áldozatára). Kainra pedig és az ő ajándékára (és áldozatára) nem tekinte, miért is
Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő
atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre, az ő atyjafiára (a
testvérére), és megölé (meggyilkolta) őt” (1 Móz. 4,3-5.8). Káinról szóló további
bizonyságtétel: „Mert ez az üzenet, a kijelentés, amelyet kezdettől fogva hallottatok,
hogy szeressük egymást úgy, hogy teljesen szánjátok oda magatokat egymásnak; Nem
úgy, mint ahogyan Káin, aki a gonoszból vala, aki a gonoszból származott, és
meggyilkolá az ő testvérét. És miért? Kinek a kedvéért gyilkolta meg azt? Mivel az ő
85
Zsid. 11,5 Hit által vitetett fel [(metatithémi): szállíttatott át] Énokh,
[jelentése: odaszánt, odaszentelt, beavatott] hogy ne lásson halált, és nem
találták meg, mert az Isten felvitte [(metatithémi): átszállította] őt. Mert
felvitetése [(metatheszisz): áthelyezése] előtt bizonyságot nyert a felől,
hogy kedves volt Istennek.149
Zsid. 11,6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé
járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt
[szorgalmasan] keresik, akik [a láthatatlanból előkutatják].150
152
Ez pedig így történt: „És felvevé Tháré (jelentése: tartózkodási hely, elmulasztott,
késleltetett, elhalasztás; állomás) Ábrámot, (jelentése: magasztos Atya, a magasság
Atyja) az ő fiát, és Lótot, (jelentése: lepel, fátyol, takaró; elrejtettség; sötét színű;
égés) Háránnak (jelentése: hegyi lakó; megvilágosított; erős; a nemes, szabad;
haragos) fiát, az ő unokáját, és Szárait, (jelentése: fejedelmi nő) az ő menyét,
Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, (jelentése:
Káldeabeli Úr; a holdisten városa; aszfaltvakolású helység) hogy Kanaán (jelentése:
lapály, mélyföld; megalázás, leigázás) földére menjenek. És eljutának Háránig,
(jelentése: út, utca; hegyes vidék,) és ott letelepedének. Vala pedig Tháré kétszázöt
esztendős, és meghala Tháré Háránban” (1 Móz. 11,31-32). Erről így tesz
bizonyságot Isten igéje: „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te
rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked. És
nagy nemzetté, nagy néppé teszlek, és megáldalak téged, naggyá teszem, és
felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat, akik téged
áldanak, és aki téged átkoz és gyaláz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a
föld minden nemzetségei” (1 Móz. 12,1-3). Józsué is erről tesz bizonyságot, egyben
kijelentést nyer, hogy Ábrahámék nem ismerték az egy igaz Istent,: „És monda
Józsué (jelentése: Isten szabadítás, segítség, üdvösség, nagylelkűség; az Úr segít v.
megment) az egész népnek: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: A folyóvizen túl
lakoztak régenten a ti atyáitok: Tháré, Ábrahámnak atyja és Nákhórnak (jelentése:
fújtatva, lihegve, horkoló, horkanó; haragos; átfúró) atyja, és idegen isteneknek
szolgáltak vala. De áthozám a ti atyátokat, Ábrahámot a folyóvíz túlsó oldaláról, és
végigvezettem őt az egész Kanaán földén, és megsokasítám az ő magvát; és adám
néki Izsákot (jelentése: valaki nevet, nevető, vidám; bár rámosolyogna)” (Józs. 24,2-
3). Nehémiás (jelentése: Isten megvigasztalt, Jahve vigasztal, fellélegeztet; Isten
vigasztalása) megvallása: „Te vagy Uram Jahve, Örökkévaló az Úr, az Isten, aki
választottad Ábrámot és kihozád őt a Káldeusoknak (jelentése: férfias, harcias;
nyereség) Úr (jelentése: fény, ragyogás, tűz, láng) nevű városából, és nevezed őt
Ábrahámnak (jelentése: sokaság Atyja). És találád az ő szívét hűnek te előtted és
szerzél vele szövetséget, hogy adod a Kananeusok, Hitteusok, (jelentése: meleg, forró,
elégett; sötétbőrű; néptömeg, csődület fia levertség, irtózat, rettenetes; óriás, dalia
keresztül) Emoreusok, (jelentése: hegyi lakó, csúcson lakó; kiemelkedő, derék,
ékesszóló) Perizeusok, (jelentése: parasztok; szétszórtan lakók, egy falu lakói)
Jebuzeusok, (jelentése: Jebusban letaposott, ledöngölt hely, megerősített helyen
lakók) Girgázeusok (jelentése: terméketlen vidéken lakók) földét, hogy adod az ő
magvának. És megteljesíted beszédeidet, mert igaz vagy te!” (Nehem. 9,7-8). István
(jelentése: koszorú; megkoronázott) vértanú a szanhedrin előtt tesz erről bizonyságot:
„Férfiak, atyámfiai, testvéreim és atyák, halljátok, és értsétek meg! A dicsőségnek, a
fénynek, és ragyogásnak Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak mikor
Mezopotámiában (jelentése: folyóköz, a középső folyó vidéke; a két folyó felvidéke;
két folyó közt) vala, minekelőtte Háránban lakott, És monda néki: Eredj ki a te
88
Zsid. 11,9 Hit által lakott [(paroikeó): idegenként] az ígéret földén, mint
idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek
örökös társaival.153
Zsid. 11,10 Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és
alkotója az Isten.154
Zsid. 11,11 Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és
életkora ellenére szült, [hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával
nemzetséget alapítson, noha már idős volt] minthogy hűnek tartotta azt, a
ki az ígéretet tette. [Héber szerint: (pisztisz): Hit által lett (dünamisz):
képes arra Sára is, hogy (lambanó autosz): magába fogadja a (szperma):
magot (katabolé): fogantatásra, és életkora ellenére szüljön, mert
(pisztosz): hűségesnek, és megbízhatónak (hégeomai): tartotta azt, aki azt
(epaggelló): megígérte].155
Zsid. 11,17 Hit által [(proszpheró): ajánlotta fel], és áldozta meg Ábrahám
Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, őt, akit
ígéretképpen kapott.161
Zsid. 11,18 Akinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag;
Zsid. 11,19 Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes
feltámasztani, miért is őt példaképpen visszanyerte.162
Zsid. 11,20 Hit által áldá meg a jövendőkre nézve Izsák Jákóbot és
Ézsaut.163
160
Mi is tudjuk, hogy: „a mi országunk és polgárjogunk / modern szóval:
állampolgárságunk / = magatartásunkat meghatározó eredetünk és hovatartozásunk
a mennyekben van, ahonnét a megtartó, szabadító, megmentő, üdvözítő, védő,
pártfogó, gyógyító Úr Jézus Krisztust is, mint üdvözítőt várjuk türelmetlenül,
sóvárogva” (Fil. 3,20).
161
Ez pedig így történt: „És lőn ezeknek utána, az Isten próbára tette Ábrahámot, és
monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te
egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának (jelentése: Jahve
gondoskodni fog, Isten által kiválasztott, kiszemelt; Jahve megjelenése, az Úr
alapítása) földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, amelyet
megmondok néked. Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát,
és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő
áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala.
Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. És monda
Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek
elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. Vevé azért Ábrahám
az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé
a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő
atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda Izsák:
Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? És monda
Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és
mennek vala ketten együtt. Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki
mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot
az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére. És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és
vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és
monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. És monda: Ne nyújtsd ki
a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy,
és nem kedvezel a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. És felemeli Ábrahám
az ő szemeit, és látá hogy ímé háta mögött egy kos akadt meg szarvánál fogva a
bozótban. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő
áldozatul az ő fia helyett. És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek.
Az Úr, Jahve az örökkévaló gondoskodik. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a
gondviselés” (1 Móz. 22,1-14).
162
Mert: „Teljesen bizonyos volt, mert mindenestől fogva elhitte, sőt meg volt
győződve afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni, mert elég hatalmas
ígéretének teljesítésére” (Róm. 4,21).
92
Zsid. 11,21 Hit által áldá meg a haldokló Jákób a József fiainak
mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott.
Zsid. 11,22 Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak
kimeneteléről, és az ő csontjairól rendelkezett.164
Zsid. 11,23 Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három
hónapig, mivel látták, hogy kellemes [(aszteiosz): szép külsejű] a gyermek,
és nem féltek a király parancsától.165
163
Így áldotta meg Izsák Jákóbot: „Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld
kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét. Népek szolgáljanak néked és
nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg
előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, aki téged átkoz, és aki téged áld, legyen áldott”
(1 Móz. 27,28-29). Továbbadva az Ábrahám áldását: „Áldott aki téged áld, s átkot
hoz magára aki téged gyaláz. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (1Móz.
12,3).
164
Ez pedig így történt: „És monda József az ő testvéreinek: Én meghalok, de Isten
bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel
ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. És megesketé József Izráel fiait,
mondván: Mikor az Isten titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én
csontjaimat magatokkal” (1 Móz. 50,24-25). És a kivonuláskor: „Mózes elvivé
magával a József csontjait is, mert megesketvén megeskette vala Izráel fiait,
mondván: Meglátogatván meglátogat titeket az Isten, akkor az én csontjaimat
felvigyétek innen magatokkal” (2 Móz. 13,19). Józsué halála után pedig elhelyezték
József csontjait: „A József (jelentése: Isten gyarapítson, Ő megsokasít, sokasító,
megsokasítás; Ő összegyűjt, bevon, elvesz) csontjait pedig, amelyeket felhoztak vala
Izráel (jelentése: Isten harcol, Isten harcosa, hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten
harcol; Isten fejedelme) fiai Egyiptomból, (jelentése: szamár) eltemették Síkemben,
(jelentése: hegyhát) a mezőnek abban a részében, amelyet szerzett vala Jákób
(jelentése: sarkot fogó, elgáncsoló; csaló; aki a másik helyére lép) Hámornak,
(jelentése: szamár) a Síkem (jelentése: váll, tarkó hát); atyjának fiaitól száz pénzén; és
lőnek a József fiainak örökségévé” (Józs. 24,32).
165
Ez így lett megírva: „Izráel fiai pedig termékenyek, és szaporák valának.
szaporodnak és gyarapodnak, és sokasodnak és igen-igen elhatalmaznak, nagyon
megerősödtek úgy, hogy megtelik velük az ország. Azonközben új király támada
Égyiptomban, új király került Egyiptom élére, aki Józsefet nem ismerte vala. És
monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb, nagyobb és
erősebb nálunknál. Nosza, bánjunk okosan és bölcsen vele, hogy el ne sokasodjék, és
hogy még többen ne legyenek, és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is
ellenségünkhöz adja magát, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, és ellenünk harcoljon,
és az országból kimenjen, kivonuljon. Rendelének azért föléjük robotmestereket,
munkafelügyelőket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. És építe a Fáraónak
gabonatartó városokat, raktárvárosokat, Pithomot és Ramszeszt. De minél inkább
sanyargatják, és minél kegyetlenebbül elnyomják vala őt, és minél durvábban bánnak
velük, annál inkább sokasodnak, annál inkább szaporodnak, és annál inkább
terjeszkednek vala, s félnek és rettegnek vala az Izráel fiaitól. Pedig kegyetlenül
93
lőn annak, és nevezé nevét Mózesnek, és mondá: Mert a vízből húztam ki őt” (2 Móz.
2,1-10). Erről tesz bizonyságot István is: „Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya
felvevé, magához vette, és örökbe fogadta, és felnevelé őt a saját fia gyanánt” (Csel.
7,21).
168
És: „… lakozék Midián földén…” (2 Móz. 2,15).
169
Így rendelkezett a törvény: „Szóljatok Izráel egész gyülekezetének, (egész
közösségének) mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt
az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt. És legyen nálatok őrizet alatt e
hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezeti
közössége estennen. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik,
hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjel tűzön
sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt. Ne egyetek abból
nyersen, vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét, lábszáraival és belsejével
együtt. És ne hagyjatok belőle reggelre, vagy ami megmarad belőle reggelre, tűzzel
égessétek meg. És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok
lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr, Jahve
az Örökkévaló páskája az. Mert általmegyek (átvonulok) Égyiptom földén ezen
éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Égyiptom földén, az embertől kezdve a
baromig, és Égyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én az Úr, Jahve az
Örökkévaló. És a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a
vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a pusztító csapás veszedelmetekre,
mikor megverem Égyiptom földét” (2 Móz. 12,3.6-13). És így kell végrehajtania
rendeletet: „Előhívá tehát Mózes Izráel minden véneit és monda nékik: Fogjatok és
vegyetek magatoknak bárányt családjaitok szerint és öljétek meg a páskhát. És
vegyetek egy kötés izsópot és mártsátok a vérbe, amely az edényben van, és hintsétek
meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a vérből, amely az edényben van; ti
közűetek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig. Mikor általmegy
(átvonul) az Úr, Jahve az Örökkévaló hogy megverje az Egyiptombelieket és meglátja
a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr, Jahve az Örökkévaló az ajtó
mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba.
Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak
mindörökre. És mikor bementek a földre, melyet az Úr, Jahve az Örökkévaló ad
néktek, amint megmondotta vala: akkor tartsátok meg ezt a szertartást” (2 Móz.
12,21-25).
95
Zsid. 11,29 Hit által keltek át a veres, a [(erüthrosz): vörös] tengeren, mint
valami szárazföldön, amit megpróbálván az egyiptomiak, elnyelettek.
[(katapinó): elmerültek].170
Zsid. 11,30 Hit által omlottak le Jerikónak [jelentése: holdváros, illatozó,
illatos hely] kőfalai, midőn hét napig köröskörül járták.171
170
Az apostol példaként állítja a Krisztusban hívők elé az Úr vezetését, csodáit,
kegyelmét, szeretetét, védelmét, szabadítását: „Az Úr pedig megy vala előttük nappal
felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson
nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a
tűzoszlop éjjel a nép elől” (2 Móz. 13,21-22) „Elindula azért az Istennek Angyala,
aki jár vala az Izráel tábora előtt, és méne mögéjük; a felhőoszlop is elindula előlük,
s mögéjük álla. Odament Egyiptom tábora és Izráel tábora közé, és az a felhő, amely
világítani szokott éjjel, sötét maradt, ezért nem közeledtek egymáshoz egész éjszaka.
És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel
hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek. És szárazon
menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik
jobbkezük és balkezük felől” (2Móz. 14,19-22) És: „És megszabadítá az Úr azon a
napon Izráelt az Egyiptombeliek kezéből, és hatalmából; és látá Izráel a megholt
Egyiptombelieket a tenger partján” (2Móz. 14,30). Nehémiás így emlékezteti az Urat
- Aki „tegnap, ma és örökké ugyanaz”: „És a tengert kétfelé választád őelőttük és
szárazon menének, és szárazon vonultak át a tenger közepén; üldözőiket pedig
mélységbe borítád. Úgy dobtad az örvénybe, mint követ a hatalmas vizekbe. És
felhőnek oszlopában vezetéd őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy
megvilágosítsd nékik az utat, melyen menjenek” (Neh. 9,11-12) Dávid örvendező
hívása: „Jöjjetek és lássátok az Isten dolgait, az Isten tetteit; csodálatosak, és
fenségesek az Ő cselekedetei, az Ő dolgai az emberek fiain, és az emberek fiai között.
A tengert szárazzá, - szárazfölddé - változtatta, a folyamon gyalog, és száraz lábbal
mentek - keltek - át: ott örvendeztünk Őbenne, és ezért örüljünk neki” (Zsolt. 66,5-6)
„Kihozta onnan Izráelt, mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete.
Hatalmas, erős kézzel és kifeszített, kinyújtott karral. Mert örökkévaló az ő kegyelme,
mert örökké tart szeretete. Kettéhasította, kétfelé választotta a Vörös-tengert, mert
örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete, és átvitte, átvezette rajta
Izráelt, annak közepén. mert örökkévaló az ő kegyelme, mert örökké tart szeretete”
(Zsolt. 136,11-14). Apáik, őseik előtt csodát művelt Égyiptom földjén, a Coán
(jelentése: szilárd hely, település /a föld) mezején. Kettéválasztotta, kettévágta a
tengert s átvitte, átvezette őket; és felállította a vizeket fal gyanánt, és a víztömeget
gátként állította meg. Vezette őket nappal felhőben, és egész éjen át, tűznek
világosságában tűz fényével” (Zsolt. 78,10-14). „Megszabadította őket gyűlölőik
kezéből, kimentette az ellenség kezéből. Szorongatóikat víz borította el, egy sem
maradt meg belőlük” (Zsolt. 106,10-11).
171
Ez pedig így történt: „Józsué felkele jó reggel, és felvevék a papok az Úrnak,
Jahvénak az Örökkévalónak ládáját. És a hét pap, akik a kos-szarvból való hét kürtöt
vivék az Úr, Jahve az Örökkévaló ládája előtt megy vala és kürtöl vala a kürtökkel, a
fegyveresek pedig előttük mennek vala, és a köznép követi az Úrnak ládáját, menvén
96
Zsid. 11,31 Hit által nem veszett [(szünapollümi) nem pusztult] el Ráháb,
[jelentése: dühöngés, féktelenség, tombolás; tágas, széles, nyitott, messze
kiterjedő] a parázna nő [a (porné): prostituált] a [(apeitheó): a hitetlen]
engedetlenekkel együtt, befogadván a kémeket békességgel.172
Zsid. 11,32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék,
és [(diégeomai): részletesen beszámolnék] Gedeonról, [jelentése:
173
Gedeon története pedig így került megírásra: „És eljött az Úrnak (Jahvénak az
Örökkévalónak) angyala, és leült ama cserfa alatt, amely Ofrában (Jelentése:
szarvastehén, gazella; porból; majorság) van, amely az Abiézer (Jelentése: Atyám
segítség, a segítség atyja; segítő) nemzetségéből való Joásé (Jelentése: Isten adta,
Isten segítségül jön; Isten a támaszték; Isten tűz, hatalmas) vala, és az ő fia Gedeon
épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták (Jelentése: civódás,
viszály, küzdelem; ítélőszékek, bírák) orcája elől. Ekkor megjelent előtte az Úrnak,
(Jahvénak az Örökkévalónak) angyala, és monda néki: Az Úr (Jahve az Örökkévaló)
veled, erős vitéz! És az Úr (Jahve az Örökkévaló) hozzá fordult, és monda: Menj el
ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt (Jelentése: Isten harcol, Isten harcosa,
hőse; aki Istennel harcol; akiért Isten harcol; Isten fejedelme) Midián kezéből. Nemde,
én küldelek téged? És monda néki: Kérlek uram, miképpen szabadítsam én meg
Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, (Jelentése: feledékeny,
aki elfelejteti; pótlék) és én vagyok a legkisebb atyámnak házában. És monda néki az
Úr, (Jahve az Örökkévaló): Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert”
(Bír. 6.11-12.14.16). „És monda az Úr Gedeonnak: „…háromszáz férfiú által
szabadítlak meg titeket, …és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, kiki
a maga helyére. És a háromszáz embert három csapatba osztá el, és mindeniknek
kezébe egy-egy kürtöt adott, és üres korsókat és fáklyákat e korsókba. És monda
nékik: Én reám vigyázzatok, és úgy cselekedjetek. És ímé én bemegyek a tábornak
szélibe, és akkor amint én cselekszem, ti is úgy cselekedjetek. Ha én a kürtbe fúvok és
mindazok, akik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket az egész tábor körül,
és ezt kiáltsátok: az Úrért és Gedeonért! És lement Gedeon, és az a száz férfiú, aki
vele volt, a tábor széléhez a középső éjjeli őrség kezdetén, amikor épen az őrség
felváltatott, és kürtölnek a kürtökkel és összetörik a korsókat, amelyek kezükben
valának.
És kürtölt mind a három csapat a kürtökkel, és összetörték a korsókat, és balkezükben
tartották a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, hogy kürtöljenek, és kiáltának:
Fegyverre! És mindenik ott állott a maga helyén a tábor körül. Erre az egész tábor
futásnak eredt, és kiáltozott, és menekült. És mikor a háromszáz ember belefújt
kürtjébe, fordítá az Úr kinek-kinek fegyverét az ő felebarátja ellen az egész táborban,
és egész Béth-Sittáig (Jelentése: akác háza) futott a tábor, Czererah (Jelentése: rakás;
batyu) felé, Abelmehola (Jelentése: táncrét, körtáncliget) határáig, Tabbathon
(Jelentése: vidék, földsáv; a jó (asszony) túl” (Bír. 7,7.16-22). Bárák történetet így
98
került megírásra: Debóra, Izráel bírája: „Elkülde és hivatá Bárákot, (jelentése: villám,
villámló kard) az Abinoám (jelentése: Atyám jóság, a kedvesség Atyja, a jóindulat
Atyja) fiát, Kedes-Nafthaliból, (jelentése: szentély Naftaliban) és monda néki: Avagy
nem parancsolta-e meg az Úr, Jahve az Örökkévaló, Izráelnek Istene: Menj és vonulj
fel a Thábor (jelentése: kőbánya; törés; hegy, magaslat, domb) hegyére, és végy
magadhoz tízezer embert a Nafthali (jelentése: harcom, harcok, küzdve, harcolva;
harcos, küzdő) és a Zebulon (jelentése: lakás, lakóhelyek; magasságos. Ő a megadott
menyasszonyi váltságdíj) fiai közül? És te ellened kihozom a Kison (jelentése:
kanyargós, hurkolt, meggörbült; fordulat, görbület, a meghajolt) patakjához Siserát,
(jelentése: csatarend, v. vezér; csatamező; fecske) Jábin (jelentése: értelmes, belátó,
képes különbséget tenni; áttekinti a dolgokat; akit Isten) figyel) hadvezérét, az ő
szekereit és seregét, és kezedbe adom őt. Összegyűjté annakokáért Bárák Zebulont és
Nafthalit Kedesbe, (jelentése: szentély, kultuszhely; szent, elkülönített, odaszánt) és
elvive magával tízezer embert, és elméne vele Debora (jelentése: méh, méhecske;
szorgalmas méh; darázs) is. Hírül vivék pedig Siserának, hogy Bárák, az Abinoám fia
felvonult a Thábor hegyére. Egybegyűjté azért Sisera minden szekereit, a kilencszáz
vas-szekeret, és egész népét, mely vele volt, a pogányok városából, Harósethből,
(jelentése: mestermunka; pogányok kő- vagy faszobrászata; nemzetek erdeje,
nemzetek kovácsa) a Kison patakjához. És monda Debora Báráknak: Kelj fel, mert
ez a nap az, amelyen kezedbe adja az Úr Siserát! Hisz maga az Úr vezet téged! És
alájöve Bárák a Thábor hegyéről, és a tízezer ember ő utána. És megrettenté az Úr
Siserát minden szekereivel és egész táborával fegyvernek élivel Bárák előtt, annyira,
hogy Sisera leugrott szekeréről, és gyalog futott. Bárák pedig a szekereket és a tábort
egész Harósethig, a pogányok városáig űzé, és Siserának egész tábora elhulla
fegyvernek éle miatt, még csak egyetlen egy sem maradt meg” (Bír. 4,6-7.10.12-16).
Sámson története: „Szült az asszony fiat, és nevezte annak nevét Sámsonnak,
(jelentése: nap fia, napos, hasonló a naphoz, napocska; napból való; fényes, erős) és
felnövekedett a gyermek, és megáldotta őt az Úr. És kezdé az Úrnak, Jahvénak az
Örökkévalónak Szelleme őt indítani a Dán (jelentése: bíró) táborában, Czóra
(jelentése: mélyföld, vereség; lódarázs, darázsfészek) és Estháol (jelentése: akiket
kértek; kívánság, kérés; mélyút) között. És megverte őket keményen válluktól
tomporukig, és lement és lakott Ethamban, (jelentése: erődítményvonal; vár;
vadállatok helye, barlangja) a sziklabarlangban. A Filiszteusok (jelentése: idegen,
vándor, kivándorolt) pedig felmentek, és megszállották Júdát, (jelentése: hálaadás,
áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő) és Lehiben (jelentése:
állkapocs, pofa) telepedtek le. Akkor mondának a Júda férfiai: Miért jöttetek fel
ellenünk? Azok pedig mondának: Sámsont megkötözni jöttünk fel, hogy úgy
cselekedjünk vele, mint ő cselekedett mi velünk. Ekkor háromezer ember ment le
Júdából Ethamba, a sziklabarlanghoz, és monda Sámsonnak: Nem tudod-e, hogy a
Filiszteusok uralkodnak mi rajtunk? Miért cselekedted ezt velünk? Ő pedig monda
nékik: A miképpen cselekedtek ők velem, én is úgy cselekedtem velük. És mondának
néki: Azért jöttünk le, hogy megkötözzünk, és hogy a Filiszteusok kezébe adjunk
téged. Sámson pedig monda nékik: Esküdjetek meg nékem, hogy ti nem rohantok
reám. És azok felelének néki, mondván: Nem! Csak megkötözvén megkötözünk, és
kezükbe adunk; de nem ölünk meg téged. Azután megkötözték őt két új kötéllel, és
99
földre, és kötéllel mérte meg őket: kétkötélnyit kivégeztetett, egy kötélnyit pedig
életben hagyott. És a móábiak adófizető szolgái lettek Dávidnak. Megverte Dávid
Hadadézert (jelentése: Hadád a segítség, hatalmas a segítség) is, Réhóbnak (jelentése:
út; tágas, nyitott hely; piactér) fiát, Cóbának (jelentése: állomáshely, állás, hely;
ragyog, mint az arany v. réz) királyát, mikor elment, hogy hatalmát kiterjessze az
Eufrátes (jelentése: édes, kellemes víz; nagyon széles, túláradó; termékenység
folyója) folyó vizéig. És foglyul ejtett Dávid közülük ezer és hétszáz lovagot, és
húszezer gyalog embert; és megbénította Dávid a harci kocsik lovait, inaikat
elvagdaltatva minden szekeres lovaknak és csak száz szekérbe valót hagyott meg
közülük. Eljövének pedig a Siriabeliek (jelentése: felföld, magaslat, felmagasztalt)
Damaskusból, (jelentése: tevékenység, serénység) hogy megsegítsék Hadadézert,
Czóbának királyát; és levága Dávid a Siriabeliek közül huszonkétezer férfit. És
helyeze Dávid állandó sereget a damaskusi Siriába; és a Siriabeliek Dávidnak
adófizető szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr, Jahve az Örökkévaló Dávidot
valahová megyen vala” (2 Sám. 8,1-6). Dániel győzelmét az oroszlánok fölött így
mutatja be Isten igéje: „Erre szóla a király, és előhozák Dánielt, (jelentése: Isten a
bírám; Isten bírója) és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá
Dánielnek: A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged! És
hozának egy követ, és oda tevék a verem szájára, és megpecsétlé a király az ő
gyűrűjével és az ő főembereinek gyűrűivel, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre
nézve. Erre eltávozék a király az ő palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és
vigasságtevő szerszámokat sem hozata eléje; kerülte őt az álom. Hajnalban a király
azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne. És mikor
közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda
Dánielnek: Dániel! Az élő Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen
szolgálsz, meg tudott-e szabadítani téged az oroszlánoktól? Akkor Dániel szóla a
királynak: Király, örökké élj! Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az
oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te
előtted sem követtem el, oh király, semmi vétket. Akkor a király igen örvende, és
Dánielt kihozatá a veremből. És kivevék Dánielt a veremből, és semmi sérelem nem
találtaték ő rajta: mert hitt az ő Istenében” (Dán. 6,16-23).
175
Dániel társairól hangzik a kijelentés: „Szóla Nabukodonozor, (jelentése: Nebe v.
Nabu, védd meg a koronát, a határt; Nébó megvéd a szerencsétlenségtől; titkos
király) és monda nékik: Sidrák, (jelentése: Akkunak, a holdistennek parancsa, királyi;
vidáman az úton) Misák (jelentése: kicsoda Aku [a holdisten]? a király vendége) és
Abednégó (jelentése: Negó szolgája, a fény szolgája, a fénysugár szolgája; a tűz
szolgája)! Szántszándékból nem tisztelitek-e az én istenemet és nem imádjátok-e az
arany állóképet, amelyet felállíttattam? Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a
kürtnek, sípnak, citerának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek
szavát, leboruljatok és imádjátok az állóképet, amelyet én csináltattam. De ha nem
imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemencébe; és kicsoda az az Isten, aki
102
fölgyógyult. Mit mondjak? Hogy szólott nékem és Ő azt meg is cselekedé! Nyugton
élem le éveimet lelkem keserűsége után! Oh Uram! Te meggyógyítasz és éltetsz
engemet! Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontál a
pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!” (Ésa 38,1-
5.9.15-17). Így bátorítja az apostol Timóteust: „Harcold meg a hitnek szép, és nemes
harcát. Nyerd el és ragadd meg e harc jutalmát, az örök életet, amelyre hívattattál, és
szép, és bátor vallástétellel megvallottál sok tanú előtt. (1 Tim. 6,12).
176
Az Illés által történő csoda: „Történt ezek után, hogy megbetegedett az
asszonynak, a ház tulajdonosának a fia, és betegsége olyan súlyossá vált, hogy már
nem is lélegzett. Az asszony így szólt Illéshez (jelentése: az Úr az Isten, erősségem az
Úr): Mi bajod van velem, Isten embere? Azért jöttél hozzám, hogy emlékeztess
bűnömre, és megöld a fiamat? Ő ezt mondta neki: Add ide a fiadat! És elvette az
öléből, felvitte a felső szobába, ahol lakott, és az ágyra fektette. Majd az Úrhoz,
Jahvéhoz az Örökkévalóhoz kiáltott, és ezt mondta: Istenem, Uram! Még bajt is hozol
erre az özvegyre, akinek én a vendége vagyok, és megölöd a fiát?! Azután háromszor
ráborult a gyermekre, és így kiáltott az Úrhoz: Istenem, Uram! Térjen vissza az élet
ebbe a gyermekbe! Az Úr, Jahve az Örökkévaló meghallgatta Illés szavát, az élet
pedig visszatért a gyermekbe, és az föléledt. Ekkor Illés fogta a gyermeket, levitte a
felső szobából a házba, odaadta az anyjának, és ezt mondta Illés: Nézd, él a fiad!”
(1Kir. 17,17-23). Elizeus próféta által történő csoda: „És teherbe esék az asszony és
fiat szült abban az időben, amelyet megmondott volt Elizeus (jelentése: az én Istenem
üdvösség, szabadító; az üdvösség Istene). De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy
egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz, És monda az ő atyjának: Jaj fejem, jaj
fejem! És monda az ő atyja a szolgának: Vidd el őt az anyjához. Ki mikor felvette őt,
vivé az ő anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt. És felméne az
asszony, és az Isten emberének ágyára tevé őt, és az ajtót bezárván kijöve onnét. És
előhívatá az ő férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy
szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök. És az
monda: Miért mégy ő hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak
hagyd rám! És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne
késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked. És elmenvén, juta az Isten
emberéhez a Kármel (jelentése: gyümölcsöskert, díszkert, ültetvény) hegyére. Mikor
pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az ő lábait; de Géházi (jelentése: a
jelenés völgye; aki kisebbé tesz; tagadó) oda ment, hogy elűzze őt, az Isten embere
azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az ő szíve, és az Úr eltitkolta
tőlem, és nem jelentette meg nékem. És monda az: Vajon én kértem-e fiat az én
uramtól? Nemde nem mondám-e néked: Ne csalj meg engemet? És monda Elizeus
Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálcámat, és menj el, ha
valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, aki köszön néked, ne felelj, és az én
104
178
Az üldözés Kaintól (jelentése: szerzemény, nyereség, tulajdon; alkotó, alapító;
kovács; alkotott, képmás) kezdve végig tart: „Az Isten Szelleme pedig felindítá
Zakariást, (jelentése: Jahve megemlékezett róla, gondol reá; az Úr dicsőséges) a
Jójada (jelentése: Isten tudja, ismeri, felismeri; az Úr tudta, törődött vele) pap fiát,
aki felálla a nép között, és monda nékik: Ezt mondja az Isten: Miért szegtétek meg az
Úrnak parancsolatait? - mert az nem használ néktek. Ha elhagytátok az Urat, ő is
elhagy titeket. Amazok pedig reá támadván, ott az Úr háza pitvarában megkövezék őt
a király parancsolatjából” (2 Krón. 24,20-21). És folytatódik az Újszövetség idején
is. Istvánt (jelentése: koszorú): „Felkiáltván pedig nagy fennszóval, füleiket bédugák,
és felindulásukban egyszerre, és egyakarattal reá rohanának. És kiűzvén a városon
kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus - ki később Pál
-nevezetű ifjú lábaihoz rakták le” (Csel. 7,57-58).
179
Az üldözés elől menekülve: „mikor Jézabel (jelentése: tiszta, szűz; nem otthonos
nálunk; a tengerpart, a lakás) megölette az Úr prófétáit, Abdiás (jelentése: Jahve
szolgája, tisztelője, imádója) száz prófétát vett oltalmába, és rejtette el ötvenenként
egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel” (1 Kir. 18,4). Illés
(jelentése: az Úr az Isten, erősségem az Úr) is így menekült: „És beméne ott egy
barlangba, és ott hála. És ímé lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit
csinálsz itt Illés? Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért;
mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te
prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra
keresnek” (1 Kir. 19,9-10).
180
Csak Krisztusban nyerhetők el az ígéretek: „Amely megmenekülés, üdvösség felől
tudakozódtak, amelyet kerestek, kutattak és vizsgáltak nyomozódva a próféták, - az
Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek, - akik a nektek szánt
kegyelem felől jövendöltek, prófétáltak. Nyomozódva, vizsgálva, és kutatva, hogy
mely vagy milyen korszakra jelenté azt ki a Krisztusnak őbennük lakozó, és működő
Szelleme.” (1 Pét. 1,10-11). Az Úr Jézus – Akiben Isten szeretete, és szeretetének
konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása jelent meg az emberért, az emberen és
az emberben - a tanítványaihoz így szól: „És a tanítványokhoz fordulván, nekik külön
ezt mondta: Boldog szemek, amelyek látják azokat, amelyeket ti láttok. Mert mondom
néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták; és
hallani, amiket hallotok, de nem hallották” (Luk. 10,23-24) .
106
Zsid. 12,3 Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást
szenvedett el a bűnösöktől, [(hamartólosz hüpo) a célt eltévesztők által]
hogy el ne [(eklüó): lankadjatok], és el ne csüggedjetek, elalélván
[(kamnó pszükhé hümón): a ti életetekben].
Zsid. 12,4 Mert a bűn ellen való harcban még nem álltatok ellen egészen a
vérig.
Zsid. 12,5 És elfeledkeztetek-e az intésről, a [(paraklészisz): buzdításról,
bátorításról] amely néktek, mint fiaknak szól. Fiam, ne vesd meg az Úrnak
fenyítését,183 [(paideia): tanítását, útmutatását, helyreigazítását], se meg
ne lankadj, [(eklüó): és ne csüggedj el] ha ő dorgál,184 [(elegkhó): feltár,
felfed, ismertté teszi – napvilágra hozza – a tényeket, bizonyít, hogy
meggyőzön] téged.185
az ő fiát, akit kedvel, [akinek javát akarja, és akiben örömét leli] (Péld. 3,12). Az Úr
szeretetének a jele, ha Ő nevel, tanít: „„Akit én szeretek, megvizsgálom, tanítom,
oktatom, nevelem: igyekezz tehát, és térj meg. (Akiket [(hoszosz): akiket csak] én
szeretek [(phileó): kedvelek], megfeddem [(elegkhó): megvizsgálom, fölfedem,
föltárom; napvilágra hozom] és megfenyítem [(paideuó): tanítom, nevelem]: légy
buzgóságos azért, [(dzéloó): lelkesen törekedj, igyekezz, buzgólkodj tehát] és térj meg
[és térj új felismerésre; (ún metanoeó): valóban változtasd meg a gondolkodás
módodat]!” (Jel. 3,19). Dávid megvallása: „Boldog ember az, akit te oktatsz,
helyreigazítsz, Uram, és akit megtanítasz a te törvényedre; Hogy nyugalmat adj
annak a veszedelem napján, és hogy megóvd a rossz, káros, ártalmas, gonosz
napoktól, míg megásták a sírját a hitetlennek!” (Zsolt. 94,12-13). Így aztán én: „Nem
halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit! Keményen oktatott
engem az Úr; de nem adott át engem a halálnak” (Zsolt. 118,17-18). Az apostol
tanítása: „De mikor megbíráltatunk, akkor helyrehozásra kerül a helytelen, az Úrtól
taníttatunk, utat mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal, a teremtett világgal nehogy
a kárt hozó, a sátán hatalma alatt maradjunk” (1 Kor. 11,32).
186
Szeret (agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Ez azt is jelenti:
Isten teljesen odaadja, átadja, teljesen összeköti magát, eggyé válik vele.
187
És hogy hogyan ostoroz az Úr, azt a prófétán keresztül jelenti ki „Mit csináljak
(cselekedjem, tegyek) veled, Efraim? Mit csináljak (cselekedjem, tegyek) veled,
Júda? (Hiszen) hűségetek (szeretetetek) csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a
korán tűnő (múló) harmat. Ezért a próféták által ostoroztam őket, beszédeimmel
gyilkoltam őket. (Más fordítás: Azért vertem meg a próféták által és megölöm őket az
én számnak beszédivel, ajkam szózatával): ítéletem napvilágra jön (ítéletem
elérkezik, mint a világosság)” (Hós. 6,4-5).
188
És így folytatódik a kijelentés: Mert: „Ímé boldogság a halandó, esendő
embernek, akit Isten megvizsgál, kikérdez. Azért a Mindenható, tanítását, útmutatását
ne utasítsd vissza!” (Jób. 5,17). „Gondold, és értsd meg azért a te szívedben, a te
bensődben, hogy amiképpen tanítja, korrigálja az ember az ő gyermekét, úgy tanít,
korrigál téged az Úr, Jahve az Örökkévaló, a te Istened” (5 Móz. 8,5). Ugyanis:
„mikor ítéltetünk, és helyrehozásra kerül a helytelen, az Úrtól taníttatunk, Ő utat
mutat, útbaigazít, hogy ezzel a világgal, evilággal, a teremtett világgal együtt el ne
kárhoztassunk, azaz nehogy a kárt hozó, a sátán hatalma alatt maradjunk” (1 Kor.
11,32). Már Salamon így figyelmezteti a mindenkorban élő hívőket: „Az Úrnak
109
„így prédikált, ezt hirdetve vala: Térjetek meg, térjetek új felismerésre, változtassátok
meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé, mert elközelített a
mennyeknek országa, a mennyeknek királysága, uralma. Mert Ő az, akiről Ézsaiás
próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és
egyengessétek meg, és tegyétek egyenessé az ő ösvényeit” (Mát. 3,2-3). Az Úr így
figyelmeztet: „Egyengesd el lábaid ösvényit, [egyengess sima utat a lábadnak] s
minden te útaid állhatatosak [biztosak, céltudatosak] legyenek. [Más fordítás: Ügyelj,
hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz]. Ne térj [és ne hajolj le az
útról] jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól [tartsd távol lábadat a
rossztól; mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig sikertelenek,
boldogtalanok, szerencsétlenek, gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet,
pályafutásodat, és útjaidat szerencsés véghez vezeti]” (Péld. 4,26-27). Az igazak útját
Isten készíti el, ezért: „Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak a
megigazultnak útját. ...”(Ésa. 26,7). És az Úr által készített út: És az Úr Jézus
kijelentése az Isten által készített útról: „Én vagyok az út…” (Ján. 14,6).
194
Békesség (eiréné) az az állapotot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó
egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig
mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.
Így biztat az Úr: „Boldogok a békességre igyekezők, a békeszerzők, akik békét
teremtenek, és békességet készítenek: mert ők az Isten fiainak mondatnak” (Mát.
5,19). Ezért: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, és tőletek függ, minden emberrel
békességben éljetek” (Róm. 12,18) És: „Azokra a dolgokra törekedjünk tehát,
amelyek a békességet és egymás építését szolgálják” (Róm. 14,19) Már a prófétákon
keresztül így szól az Úr: „És lesz az igazság, a megigazulás műve békesség, és az
igazság, a megigazulás gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké. A
megigazulás békét teremt, és az igazság, a megigazulás a békét és a biztonságot
szolgálja örökké. Népem békesség hajlékában lakozik majd, biztonság sátraiban,
biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban” (Ésa. 32,17-18). Ezért
mindenkinek szól az üzenet: „… Keresse, sőt járjon, és fusson utána, törekedjen rá,
kutassa a békességet, kövesse, és törekedjen rá, és gyakorolja azt” (1 Pét. 3,11).
Minden gyülekezetnek szól a figyelmeztetés: „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót;
keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15).
195
A megszentelődésről így hangzik a kijelentés: „Mert ez az Isten akarata,
szándéka, elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti megszentelésetek, és Isten céljaira
való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól, ami a
házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől megtartóztassátok” (1
Thess. 4,3). „Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre, - megszentelődésre,
vagyis elkülönítés / elkülönülésre a világ szennyétől - hívott el minket az Isten” (1
Thess. 4,7)
112
196
Kegyelem: (kharisz) olyan tett, amely örömet vált ki, boldogságot hoz. Szószerinti
jelentése: öröm. Valaki igyekszik másoknak örömet okozni. Jótétemény valaki iránt,
aki az ellenkezőjét érdemelné. „Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása
az ember iránt” Így is megfogalmazhatjuk: A kegyelem Isten szeretetének konkrét
cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az emberen és az emberben.
197
Már Mózesen keresztül is hangzik a figyelmeztetés: „Ne legyen azért köztetek
olyan férfi vagy nő, nemzetség vagy törzs, amelynek a szíve ma elfordul az Úrtól,
Istenünktől, és elmegy, hogy szolgáljon e népek isteneinek. Ne legyen köztetek mérget
és ürmöt termő gyökér!” (5 Móz. 29,18).
198
Ez pedig így történt: „Egyszer Jákób [jelentése: Sarokfogó vagy mást kiszorító,
más helyébe lépő; de valójában megfejtetlen a név. Csapdát állító] valami főzeléket
főzött, amikor Ézsaú [jelentése: a szőrös, bozontos; nyers, durva] fáradtan jött meg a
mezőről. Ézsau azt mondta Jákóbnak: Hadd egyem ebből a vörös ételből, mert fáradt
vagyok! Ezért nevezték el őt Edómnak [jelentése: veres; erősség, vár, hegyes vidék;
földből való); az 'ádóm melléknévből származik, jelentése: vörös. (Ádám név
jelentése is: vörös, vagy a (vörös) földből való ember]. De Jákób azt felelte: Add
nekem érte azonnal az elsőszülöttségi jogodat! És monda Ézsaú; Ímé én halni járok,
mire való hát nékem az én elsőszülöttségem. Jákób azt felelte: Akkor esküdj meg
nekem azonnal! Ézsau megesküdött neki, így adta el elsőszülöttségi jogát Jákóbnak.
Jákób meg adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket. És ő evett, ivott, azután
fölkelt, és elment. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget” (1 Móz. 25,29-34).
199
Így aztán Izsák Jákobot áldotta meg: „És lőn amint elvégezé Izsák [jelentése: H.
jichák: valaki nevet, nevető, vidám; bár rámosolyogna] Jákóbnak megáldását; és
épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú
is megjöve vadászásából. És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő
atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, és azután áldj meg
engem! És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te
elsőszülött fiad Ézsaú. Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt
hát az, aki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenből ettem minekelőtte te
megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen. Amint hallotta vala Ézsaú az ő
atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj
meg engem is atyám. Ő pedig ezt mondta: Öcséd jött be alattomban, és ő vette el a te
áldásodat. Az pedig monda: Nem méltán hívják-e őt Jákóbnak? Mert immár két ízben
113
csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És
monda: Nem tartottál-e nékem is valami áldást? Felele Izsák és monda Ézsaúnak:
Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is
őt láttam el; mit műveljek azért immár veled fiam? Monda Ézsaú az ő atyjának:
Avagy csak az az egy áldásod van-e néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám;
és felemelé szavát Ézsaú és sír vala. Felele azért Izsák, az ő atyja, és monda néki: Ímé
kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felül; És fegyvered
után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, amikor ellene támadsz, letöröd igáját
nyakadról” (1 Móz. 27,30-40).
200
Ez pedig így történt: „Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és
szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat; És legyenek
készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a
Sinai hegyre. És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra,
hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet
érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy
nyíllal nyilaztassák le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan
hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez, és
megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat. És monda a népnek: Legyetek
készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek. És lőn harmadnapon virradatkor,
mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és
megréműle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az
Isten eleibe és megállának a hegy alatt (a hegy lábánál). Az egész Sinai hegy pedig
füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje,
mint a kemencének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava
mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten (mennydörgésben) felel vala
néki hangosan. Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr
Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne. És monda az Úr Mózesnek: Menj alá,
intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közülük sokan elhullanak.
És a papok is, akik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magukat, hogy reájuk ne
rontson az Úr. Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre,
mert te magad intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körül, és szenteld meg
azt. De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jöjj fel te és Áron is veled; de a papok
és a nép ne törjenek előre, hogy feljöjjenek az Úrhoz; hogy reájuk ne rontson.
Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik” (2 Móz. 19,10-25). „Az egész
nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy
füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, (reszketni kezdett) és hátrább álla. És
mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen
114
Zsid. 12,20 Mert nem bírták ki, [(pheró): nem viselhették el] a mi
parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék,
vagy nyíllal lövettessék le;
Zsid. 12,21 És oly rettenetes [(phoberosz): félelmetes] volt a látomány,
[(phantadzó): a látvány] hogy Mózes [jelentése: a kihúzott, a vízből
kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek] is mondá: Megijedtem és remegek
[(entromosz): reszketek, és borzongok]:201
velünk, hogy meg ne haljunk. Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért
jött az Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy az ő félelme legyen előttetek,
hogy ne vétkezzetek. Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a (sötét)
felhőhöz, melyben az Isten vala” (2 Móz. 20,18-21). „És előjárulátok, és megállátok a
hegy alatt (a hegy lábánál); a hegy pedig tűzben ég vala (égig érő lánggal égett) mind
az ég közepéig, mindamellett sötétség, köd (felhő) és homályosság vala. És szóla az
Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a hangot;
alakot azonban nem láttok vala” (5 Móz. 4,11-12). „Színről színre szólott veletek az
Úr a hegyen, a tűz közepéből. Én pedig az Úr között és ti közöttetek állok vala abban
az időben, hogy megjelentsem néktek az Úr beszédét; mert ti a tűztől féltek vala, és
nem menétek fel a hegyre, mondván: Ez igéket szólá az Úr a ti egész
gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből hangos szóval,
és nem többet; és felírá azokat két kőtáblára, és adá azokat nékem. És lőn, mikor a
szót a sötétség közepéből halljátok vala, és a hegy tűzzel ég vala, hozzám jövétek a ti
törzseiteknek minden fejedelmével és vénjével; És mondátok: Ímé az Úr, a mi
Istenünk az Úr megmutatta nékünk az ő dicsőségét és nagyságát; és az ő szavát
hallottuk a tűznek közepéből; e mai napon pedig láttuk, hogy az Isten emberrel szól,
és ez mégis él. Most hát miért haljunk meg? Mert megemészt e nagy tűz minket. Ha
még tovább halljuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk! Mert van-e olyan
ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni úgy mint mi, életben
maradt? Járulj oda te, és hallgasd meg mind azt, amit mond az Úr, a mi Istenünk, és
te majd beszéld el nékünk mind, amit néked mond az Úr, a mi Istenünk, és mi
meghallgatjuk, és megtesszük azt” (5 Móz. 5,4-5.22-27).
201
Ezékiel így látja dicsőségben az Urat: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett
vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, egy zafírfényű trónus
alakja, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És
látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától
fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És
fényesség, fényözön vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben
szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség, a fényözön köröskörül. Ilyen vala az
Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát”
(Ezék. 1,26-28).
115
202
János apostol megvallása: „És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet,
amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített
menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten
sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az
Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,2-3). „És elvive engem szellemben egy nagy és
magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, amely
Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága,
ragyogása hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz”
(Jel. 21,10-11). „És látám, és hallám a királyiszék, a trón, az élőlények és a Vének, a
mennyei elöljárók körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és
ezerszer ezer vala” (Jel. 5,11). Jób is ezt kérdezi: „Van-e száma az ő sereginek…?”
(Jób. 25,3).
203
Az Úr Jézus szava az övéihez: „De azon ne örüljetek, hogy a gonosz szellemek
néktek engedelmeskednek; és hogy a szellemek alátok vannak rendelve; hanem
inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben” (Luk. 10,20).
János apostol bizonyságtétele: És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani
az Isten trónusa előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg,
amely az életnek könyve; és szétválasztásra kerülnek a halottak azokból, amik a
könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20,12). És a mennyei
Jeruzsálembe: „… nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és
hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé”
(Jel. 21,27).
204
Hát: „Járuljunk hozzá igaz szívvel, (kardia): igaz bensővel], hitnek teljességével,
mint akiknek szívük megtisztult a rossz lelkiismerettől a vérrel való meghintés által”
(Zsid. 10,22). Mert: „Krisztusnak a vére… megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt
cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek” (Zsid. 9,14). Azokért: „Akik ki
vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében,
engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2). És Pál
apostol ezt hirdeti: „Mert drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt
a váltságdíjatok, dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti
testetekben, a ti egész lényetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1 Kor.
6,20). Bizony: „Nagy áron vétettetek meg, nagy váltságdíjat fizetett értetek, ne
legyetek, és ezért ne váljatok embereknek rabszolgáivá” (1 Kor. 7,23).. És egy új,
116
szokatlan ének így szól a mennyben: „És énekének új éneket, mondván: Méltó vagy,
hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál
minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és
nemzetből” (Jel. 5,9). És így folytatja a Szent Szellem Pál apostolon keresztül:
„Akiben van a mi váltságunk az Ő vére árán, és a bűnöknek, félre-csúszásoknak,
elhajlásoknak bocsánata, és eltörlése, és az elesések elengedése, az Ő kegyelmének
gazdagsága szerint” (Eféz. 1,7). „Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson,
hogy kifizesse a váltságdíjat, és visszavásároljon minket minden hamisságtól, a
törvénynélküli állapotból. És tisztítson önmagának kiváltképpen való, kiváló,
különleges, saját választott népet, jó, nemes, derék, vitéz, bátor, becsületes
cselekedetekre igyekezőt, aki rajongó követője, képviselője, odaadó híve, amely bátor
tettekre törekszik. [Más fordításban: és jótettekben buzgólkodó, választott népévé
tegyen]” (Tit. 2,14). „Mert az Isten őt eleve elrendelte, és oda adta engesztelő, véres
áldozatul, - fedélnek, mint előkép. Ő a frigyláda fedele a Templomban, az irgalom
helye, a kiengesztelés - Azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát, és az Ő
igazzá tételét megmutassa nekünk, nyilvánvaló jelül, bizonyítékként…” (Róm. 3,25).
És hogy ki az, aki önmagát adta mi érettünk, arról így tesz bizonyságot a Szent
Szellem: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent
Szellem titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának, a kihívottak
közösségének legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett” (Csel. 20,28). Péter
apostol is erről tesz bizonyságot: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, nem
romlandó, és mulandó dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg,
vásároltattatok vissza a ti atyáitoktól örökölt, rátok hagyományozott hiábavaló
életetekből, haszontalan, istentelen, értéktelen, üres életmódotokból. Hanem drága,
értékes, és becses véren, mint hibátlan, kifogástalan, feddhetetlen, szeplőtlen, folt
nélküli, makulátlan, be nem szennyezett, mocsoktalan bárányén, a Krisztusén” (1 Pét.
1,18-19). „És ezért újszövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első
szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek
ígéretét” (Zsid. 9,15).
205
És újra hangzik a kijelentés: „Mimódon [(pósz): vagy hogyan] menekedünk meg
mi, hogyha nem törődünk [(ameleó): és könnyelműen semmibe veszünk] ily nagy
[(télikútosz): fontos / és jelentős] üdvösséget [(szótéria): szabadulást, megmentést]?
Amelyet, miután kezdetben hirdetett az Úr [amely akkor vette kezdetét, amikor
először az Úr hirdette], azok, akik hallották, [(akúó): és megértették] biztosítottak
[(bebaioó): és megerősítettek] számunkra” (Zsid. 2,3).
117
cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17) Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik
újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által,
amely él és megmarad örökké. Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden
dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde
megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1
Pét. 1,23-25) „Mert sokan járnak másképpen, kik felől sokszor mondtam néktek, most
pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus kínoszlopának ellenségei; Kiknek végük
veszedelem, kiknek Istenük az ő hasuk, és akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van,
kik mindig a földiekkel, a földön lévő, a Földhöz tartozó dolgokkal törődnek. Mert a
mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil.
3,18-20). Mi pedig: „nem a láthatókra, nem a rövid ideig tartó, ideiglenes, átmeneti
dolgokra és történésekre nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig
valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2 Kor. 4,18).Ami az ígért változást hozza,
az: „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek recsegve-
ropogva nagy robajjal, óriási zajjal, zúgva tovatűnnek, továbbhaladnak, elmúlnak,
semmivé válnak. Az elemek, a világ elemei, az anyag alkotórészei, a tapasztalati világ
anyagi alkatelemei pedig megégve felbomlanak, felolvadnak, és feloldódva
széthullnak, és a föld, a látható világ, és a rajta lévő dolgok is megégnek” (2 Pét.
3,10). Ézsaiás is erről prófétál: „Széthull, és elporhad az ég minden serege, és az ég
mint írás egybehajtatik, összecsavarodik mint egy tekercs, és minden serege lehull,
miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb” (Ésa. 34,4). János apostol
látja, amikor a Bárány: „…feltörte a hatodik pecsétet: nagy földrengés támadt, és a
nap elsötétült, mint egy fekete szőrcsuha, a telihold olyan lett, mint a vér, És az ég
csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor
nagy szél rázza. És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik;
és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték” (Jel. 6,12-14). Az Evangélium újra -
és újra beszél az Úr Jézus visszajöveteléről, és az azt kísérő jelenségekről: „És
azonnal ama napok nyomorúságai, szorongattatásai, megpróbáltatásai, szorongásai,
gyötrelmei után a nap elsötétedik, elhomályosul, és a hold nem fénylik, nem
sugározza fényét, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei, a
világmindséget összetartó erők megrendülnek, és a mennyei hatalmak meginognak”
(Mát. 24,29). És a kijelentés folytatódik: „Az ég és a föld megváltoznak, más, jobb
állapotba mennek át, de az én beszédeim, az én szavaim, Igéim azonban semmiképpen
el nem múlnak, semmiképp sem veszítik érvényüket” (Mát. 24,35). Márk is ír az Úr
Jézus kijelentéséről: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim, az én Igéim soha
el nem múlnak, és semmiképp sem veszítik érvényüket” (Márk. 13,31). Ézsaiás is az
Úr Jézus visszajöveteléről prófétál: „Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja,
mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól. Ezért megerőtlenülnek, és lehanyatlanak
minden kezek, és megdermed minden embernek szíve; És megrémülnek, kínok és
fájdalmak fogják el őket, és szenvednek, gyötrődnek, mint a szülőasszony; Riadtan
néznek egymásra és egyik a másikon csodálkozik, és arcuk lángba borul, és lángban
ég. Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt, izzó haraggal, hogy a
földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és
csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét
nem tündökölteti. És meglátogatom a földön a bűnt, és megbüntetem a világ
119
egymást kitartóan, tiszta szívből, tiszta szellemből szeressétek, mint akik nem
romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó
igéje által” (1 Pét. 1,22-23). „A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom
nektek, hiszen titeket az Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert
gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket,
testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben” (1 Thess. 4,9-10). Már Dávid
így prófétál erről, kijelentve az egyetértés és szeretet eredményét: „… Ó, mily szép és
mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a
drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse
gallérjára. Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda
küld az Úr áldást és életet mindenkor” (Zsolt. 133,1-2). Az apostoli figyelmeztetés
minden gyülekezetben felhangzik: „Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van
szeretetből fakadó bátorítás, ha van közösség a Szellemben, ha van irgalom és
könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok:
ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Az az
indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Fil. 2,1-5). „Mindenkit
tiszteljetek, és becsüljetek meg. Az atyafiúságot, a testvéri közösséget odaadóan
szeressétek…” (1Pét. 2,17). Hát: „… öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség, a
célbajutottság köteléke, és összefogó ereje” (Kol. 3,14).Az apostolok újra-és újra arra
tanítják a mindenkori hívőket, hogy: „És járjatok, és éljetek Isten szerinti szeretetben,
miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és
áldozatul az Istennek, kedves jó illatul” (Eféz. 5,2). És ismét: „Mindenekelőtt pedig
legyetek hajlandók az egymás iránti elszánt, megállás nélküli, heves, forró szeretetre,
az egymás odaadó Isten szerinti szeretetében; mert a szeretet sok vétket, sérelmet,
elfedez, befed, betakar, elleplez” (1Pét 4,8). És nemcsak az egymás szeretetére
buzdítanak, hanem minden ember szeretetére: „Senkinek semmivel ne tartozzatok,
hanem csak azzal, hogy egymást - az ugyanabból a fajtából valót, a Krisztusit -
szeressétek. És aki szereti a felebarátját, embertársát, - a különböző, „másféle” más
fajtából való Ádámi idegent is - a törvényt, Isten útmutatását, tanítását, amelyet az
Igében jelentett ki betöltötte, megvalósította, tartalmat adott neki” (Róm. 13,8). Az
Úr Jézus így szólt a mindenkori tanítványaihoz: „Új parancsolatot adok néktek, hogy
egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről
ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”
(Ján. 13,34-35).Mert: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást,
ahogyan én szerettelek titeket” (Ján. 15,12). Ennek eredménye, hogy: „És akármit
kérjünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük,
amik kedvesek előtte. Az ő parancsolata pedig az, hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus
Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, ahogyan erre parancsolatot adott
nekünk. És aki az ő parancsolatait megtartja, az Őbenne marad és Ő is abban; és
abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Szellemből, amelyet nékünk
adott” (1 Ján. 3,22-24). És ismét: „Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki
szereti Istent, szeresse a testvérét is” (1 Ján. 4,21).
124
211
Péter apostol is erre buzdítja a szenteket: „Legyetek egymáshoz vendégszeretők,
mutassatok kedvességet a vendégek iránt, zúgolódás, zokszó, morgás nélkül” (1 Pét.
4,9). És folytatódik a buzdítás: „Legyetek a vendégszeretetre alkalmat keresők, és
nem csak ismerőseiteket vendégeljétek meg, hanem az ismeretlen, idegen embereket,
jövevényeket is fogadjátok be közösségetekbe” (Róm. 12,13). És az apostolokon
keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy kik az idegenek: „…. tudjuk, hogy e testben,
ebben a valónkban lakván, vándorként élünk és jövevényekként vagyunk, távol járva
az Úrtól, Tőle elszakítva, hazánktól távol, idegenben élünk” (2 Kor. 5,6). Péter
apostol így ír a megváltottaknak, a szétszórtságban élő szenteknek: „Péter, Jézus
Krisztusnak apostola, meghatalmazott, teljhatalmú megbízott, aki a küldő személy
hatalmával szól, cselekszik. Isten kiválasztott népének; zarándokoknak, akik
átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanok, akiknek nem otthona a világ”
(1Pét 1,1). János apostolon keresztül hangzik a kijelentés, arról hogy kiket kell
befogadni a gyülekezetbe: „Szeretett testvérem te helyes magatartást tanúsítasz a
testvérek iránt, főképp, amit az úton lévők iránt cselekszel. Akik bizonyságot tettek a
te Isten szerinti szeretetedről a gyülekezet, a kihívottak közössége, az eklézsia színe
előtt; akiket jól teszed, ha Istenhez és az Ő nevéhez méltóan bocsátasz útjukra. Mert
ők a Krisztus szolgálatára indultak útnak, és a hitetlenektől semmit nem fogadtak el”
(3 Ján. 1,5-7). Cselekedjetek úgy, ahogyan Ábrahám is, aki a sátra bejáratánál ülve:
„felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjük
siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát. És monda: Jó Uram, ha kedves
vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat. Hadd hozzanak, kérlek, egy
kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt. Én pedig hozok
egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert
azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, amint szólál. És besiete
Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és
csinálj pogácsát. A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és
adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni. És vőn vajat és tejet, és a borjút,
melyet elkészített vala, és eléjük tevé: és ő mellettük áll vala a fa alatt, azok pedig
evének” (1 Móz. 18,2-8). És ahogy Lót is cselekedett: „A két angyal estére
Szodomába érkezett, Lót pedig éppen Szodoma kapujában ült. Amint meglátta őket
Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, Uraim,
szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd
fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban
töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a
házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek” (1
Móz. 19,1-3).
125
212
Az Úr Jézus kijelentése az engedelmesség jutalmáról, és az engedetlenség
következményéről: „éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok;
jövevény és idegen voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és
felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok, és gondoskodtatok rólam; fogoly
voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki a megigazultak, az Isten által
igaznak nyilvánítottak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk
volna? Vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény
voltál, és befogadtunk volna? Vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor
láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király,
azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel
az én legkisebb atyámfiai, testvéreim közül, én velem cselekedtétek meg. Akkor szól
majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, az én színem elől ti átkozottak,
az örök tűzre, amely az ördögnek, és az ő angyalainak, hírnökeinek, követeinek, és
küldötteinek készíttetett, és készen áll. Mert éheztem, és nem adtatok ennem;
szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény és idegen voltam, és nem fogadtatok
be engem, nem adtatok szállást; mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel engem;
beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek majd
néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy jövevény
és idegen, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna
néked? Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, amennyiben nem
cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg. És
ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; a megigazultak pedig az örök életre, a soha
véget nem érő, természetfeletti életre” (Mát. 25,35-46). Pál apostol kérése a
szentekhez: „Emlékezzetek meg az én bilincseimről, az én fogságomról! A kegyelem
veletek. Ámen” (Kol. 4,18). Az apostol emlékezteti a szenteket, hogy mikor tudják
cselekedni Isten akaratát: „Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, amelyekben,
minekutána megvilágosíttattatok, és fényt kaptatok, sok szenvedésteljes küzdelmet
állottatok ki, és viseltetek el. Midőn egyfelől gyalázásokkal, csúfolással, gúnyolással
és nyomorgattatásokkal, gyötrésekkel nyilvánosság elé hurcoltak titeket.
Szidalmazásnak és szorongatásnak voltatok kitéve, nyilvánosan megszégyenítettek
titeket. Látványossággá lettetek, mintegy színpadra vittek, közszemlére bocsátottak,
cirkuszi látványossággá téve mutogattak. Másfelől társai lettetek azoknak, akik így
jártak, akik hasonlóképpen szenvedtek. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és
vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó
vagyonotok van a mennyekbe” (Zsid. 10,32-34). Az apostolon keresztül hangzik a
kijelentés a „fogságról”: „Óh én nyomorult, szegény, szerencsétlen, szenvedő ember!
Kicsoda szabadít meg, ki fog kiragadni engem e halál-testből? Ebből a halálra ítélt
testből, amely a halálé? Ebből a holtestből? Mert én: amikor hústestem indít, a bűn,
a céltévesztés törvényének vagyok rabszolgája” (Róm. 7,24-25).
126
213
És így folytatódik a kijelentés: „Avagy nem tudjátok-é, és nem vagytok tisztában
vele, hogy igazságtalanok, hamisak, engedetlenek, hűtlenek, és hitetlenek nem
örökölhetik Istennek országát, Istennek királyságát? Ne tévelyegjetek. Ne ámítsátok,
ne csaljátok meg, és ne ejtsétek tévedésbe magatokat. Ne vezessenek félre titeket. Se
paráznák, azaz: buja, fajtalan, lányfuttató, vagy prostituált férfiak, se bálványimádók,
istenszobrot, vagy isten képet szolgálók, vagy imádók ne legyetek. Se házasságtörők,
se pulyák, azaz: kéjenc, kicsapongó, homoszexuális férfi partnere, se férfiszeplősítők,
homoszexuális férfi, férfiakkal paráználkodó és közösülő, férfivel háló ne legyen
köztetek” (1 Kor. 6,9). És újra megismétli a Szent Szellem: „Paráznaság,
házasságtörés pedig és akármely tisztátalanság… még szóba se kerüljön ti közöttetek,
amint szentekhez illik; Sem undokság, szemérmetlenség, vagy bolond, és ostoba
beszéd, vagy trágárság, vagy kétértelműség, melyek nem illenek: hanem inkább
hálaadás. Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy
fösvénynek, vagy nyerészkedőnek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak,
Istennek országában” (Eféz. 5,3-5). Már az Ószövetségben így figyelmeztet az Úr:
„Férfiúval ne hálj úgy, amint asszonnyal hálnak: utálatosság az” (3 Móz. 18,22). „És
ha valaki férfival hál, úgy amint asszonnyal hálnak: utálatosságot követtek el
mindketten, halállal lakoljanak; vérük rajtuk” (3 Móz. 20,13). „Mert ez az Isten
akarata, szándéka, elhatározása, a ti szentté lételetek, a ti megszentelésetek, és Isten
céljaira való elkülönítésetek, hogy magatokat a paráznaságtól, a bálványimádástól,
ami a házasságtörés, és az Istennel kötött szövetség megtörétésétől
megtartóztassátok. Hogy mindenitek szentségben, megszentelve, és Isten céljaira való
elkülönítésben, és tisztességben, megbecsülésben, méltóságban, tiszteletben, vagy
másképp: értékének, árának megfelelő állapotban tudja bírni a maga edényét, a saját
hústestét. És uralmat tudjon venni tulajdon hústeste fölött, és meg is tudja tartani
önuralmát felette. Nem kívánság gerjedelmével, nem a vágy szenvedélyével, - és nem
a vágy által keltett élmény / tapasztalat / benyomás / érzet, nem amit átél, amit
megtapasztal, - mint a pogányok, mint a nemzetekből származók, akik nem ismerik az
Istent. Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre, - megszentelődésre, azaz
elkülönítés / elkülönülésre a világ szennyétől - hívott el minket az Isten. Aki azért
megveti, elveti, semmibe veszi, elutasítja ezeket, nem embert vet meg, nem embert
utasít el, hanem az Istent, aki Szent Szellemét is nekünk ajándékozta” (1 Thess. 4,3-
5.7-8). Ezért ti: „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki
szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban
van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától,
hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten
akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17). „Parázna: az Isten iránt
hűtlen, és a szövetséget megtörő férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal
való barátság, ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt,
ellenségévé válik az Istennek” (Jak. 4,4). Mert a paráznaság – akár fizikai, akár
127
szellemi, bálványimádás, és a test cselekedete. Arról pedig azt mondja az Úr: „Ne
tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratja is. Mert
aki vet az ő hústestének, a hústestből arat veszedelmet; aki pedig vet a Szellemnek, a
Szellemből arat örök életet” (Gal. 6,7-8).
214
Igen: „Valóban nagy, sőt a legnagyobb nyereség az Isten gyermeki tisztelete
megelégedéssel. Mert ha van élelmünk és ruházatunk, és van fedél a fejünk felett
elégedjünk meg vele” (1 Tim. 6,6-8). Hiszen: „Maga az Úr… lesz veled. Nem hagy el
téged, és nem marad el tőled. Ne félj hát, és ne rettegj!” (5Móz. 31,8). Aki azt ígérte:
„Veled leszek, ahogy Mózessel is vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak
el” (Józs. 1,5). Ő, aki így szól: „Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem
nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrjük, raktáruk és magtáruk; és az Isten
gondoskodik róluk, táplálja, és eltartja őket: mennyivel drágábbak, értékesebbek, és
fontosabbak vagytok ti a madaraknál? És: Tekintsétek meg a mezei liliomokat, mi
módon növekednek: nem fáradoznak, nem gürcölnek, nem vesződnek és nem
dolgoznak keményen és nem fonnak, nem szőnek: de mondom néktek: Salamon az ő
teljes királyi dicsőségében és méltóságában sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. Ha
pedig a füvet, vagy a mezei virágot, mely ma a mezőn van, és holnap kemencébe
dobják, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek, ti kételkedők!
Ti se kérdezzétek, és ne arra törekedjetek, és ne azt keressétek, mit egyetek vagy mit
igyatok; és nehogy kételkedjetek, és aggódjatok, vagy nyugtalankodjatok, és félelem
és remény közt ne lebegjetek” (Luk. 12,24.27-29).
215
Dávid megvallása példaként minden krisztusi ember számára: „Az Úr (jəhóváh):
Jahve, az Örökkévaló az én… [(jéšaʿ ješaʿ): szabadítóm, segítségem, biztonságom,
jólétem, üdvösségem: kitől féljek, (járé'): kitől tartsak, kitől remegjek, kitől
reszkessek? Az Úr (jəhóváh): Jahve, az Örökkévaló az én [(ḥaj): virágzó, sikeres,
prosperáló életemnek erőssége, (máʿôz): védelme, menedéke, ereje, oltalmazója:
kitől remegjek, kitől rettegnék? (Zsolt. 27). „Mikor félnem kellene is, én bízom te
benned. Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bízom, nem félek, (báṭaḥ):
Benne nincs félnivalóm, biztonságban vagyok. Ember, a (báśár): hústesti halandó
ember mit árthatna nékem? Istenben, akinek igéjét dicsérem, és dicsőítem, Istenben
remélek, nem félek. (Zsolt. 56,4-5). Mert: „Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és
128
nem félek, nem rettegek; mert erőm és énekem az Úr, (jəhóváh): Jahve az
Örökkévaló), az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), és lőn nékem szabadítóm!”
(Ésa. 12,2). „Erőm az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló) és énekem,
szabadítómmá lőn nekem; Ő az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt
magasztalom” (2 Móz. 15,2). „Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az Örökkévaló)
nem félek; ember mit árthat nekem? Velem van az Úr, (jəhóváh): Jahve az
Örökkévaló) segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. Jobb az Úrban
(jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb
az Úrnál (jəhóváh): Jahvénél, az Örökkévalónál) keresni oltalmat, mint emberben
bízni. Jobb az Úrban, (jəhóváh): Jahvéban az Örökkévalóban) bízni, mint
főemberekben reménykedni. Jobb az Úrnál, (jəhóváh): Jahvénél az Örökkévalónál)
keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni. Erősségem és énekem az Úr,
(jəhóváh): Jahve az Örökkévaló), és megszabadított engem” (Zsolt. 118,6-9.14).
216
Az apostol minden gyülekezetben azt kéri a hívőktől: „… hogy becsüljétek azokat,
akik fáradoznak, és keményen dolgoznak közöttetek, és elöljáróitokat, akik vezetnek,
irányítanak, élen járnak az Úrban, és emlékeztetnek, buzdítanak titeket” (1 Thess.
5,12). És: „Legyetek az én követőim, az én utánzóim, mint én is a Krisztus utánzója,
követője vagyok” (1 Kor. 11,1). És az apostol újra-és újra ismétli: „Kérlek azért
titeket, legyetek az én követőim” (1 Kor. 4,16). Szó szerint: Legyetek együttkövetőim,
és figyeljetek azokra, akik úgy járnak és úgy élnek, amiképpen mi néktek példátok
vagyunk…” (1 Kor. 11,1). És ismét: „Legyetek az én követőim, és a velem együtt
követők atyámfiai, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, és a szerint élnek,
amiképpen mi néktek példátok vagyunk” (Fil. 3,17). És hogy hogyan kell őt követni,
és az Evangéliumot hirdetni, arról így beszél az Ige: „Legyetek követőim, testvéreim,
és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.” Mert: „... a
mi evangéliumunk ti nálatok nem áll csak szóban, hanem isteni erőkben is, Szent
Szellemben is, sok bizodalomban is. Amiképpen tudjátok, hogy milyenek voltunk
közöttetek ti érettetek” (1 Thess. 1,5-9). És a mindennapi életben való követésről
pedig: „A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig rendeljük néktek, atyámfiai, hogy
vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás
szerint, amelyet mi tőlünk kapott. Mert magatok is tudjátok, hogyan kell követnetek
minket; hiszen mi nem tétlenkedtünk közöttetek. Nem azért, mintha nem volna meg a
jogunk erre, hanem azért, hogy önmagunkat állítsuk elétek követendő példaként. Mert
akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar
dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem
dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig
megparancsoljuk, a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk
kenyerén éljenek” (2 Thess. 3,6-12).
129
217
Az Úr Jézus így figyelmezteti az Övéit: „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely
elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia
ad majd néktek” (Ján. 6,27). „Mert az Isten országa, királysága, uralma nem evés,
nem ivás, nem eszem-iszom, és nem ételben, nem italban áll, hanem megigazultság,
békesség, és vidámság a Szent Szellemben” (Róm. 14,17). Az apostol így
figyelmezteti a hívőket, hiszen: „Az étel pedig nem változtat Istenhez való
viszonyunkon, nem tesz minket kedvessé Isten előtt; ha nem eszünk, nem lesz belőle
hátrányunk, és azzal sem veszítünk, és nem leszünk rosszabbak. És ha eszünk, abból
sem lesz előnyünk, és akkor sincs érdemünk” (1Kor. 8,8). Hát: „… Meglássátok, és
vigyázzatok, hogy valaki el ne hitessen, és meg ne tévesszen titeket, mert sokan jőnek
majd az én nevemben, akik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus, azaz a felkent; és
sokakat elhitetnek, és megtévesztenek” (Mát. 24,4-5) „Mert hamis Krisztusok, azaz
hamis felkentek és hamis próféták támadnak, és állnak majd elő, és nagy jeleket és
csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, és megtévesszék, ha lehet, a
választottakat is” (Mát. 24,24-25) Bizony: „Sok hamis próféta támad, akik sokakat
elhitetnek, és megtévesztenek” (Mát. 24,11). Azért: „Ezt mondja a Seregek Ura: Ne
hallgassátok azoknak a nektek prófétáló prófétáknak szavait, beszédét, akik néktek
prófétálnak. Elbolondítnak titeket, és hiábavalóságba vezetnek, haszontalan, céltalan
dologba visznek, és hiú reményt ébresztenek bennetek. Mert ők csak az ő szívüknek
látását szólják, és saját bensőjük látomását hirdetik, nem az Úr szájából valót, és nem
azt, amit az Úr, Jahve az Örökkévaló adott” (Jer. 23,16). Az apostol így
figyelmezteti Krisztus népét arra, hogy ki a hamis próféta: aki mást tanít, mint amit
az apostolok, az a hamis próféta: „Kérlek, buzdítlak, és intelek pedig titeket
atyámfiai, testvérek, vigyázzatok azokra, és tartsátok szemmel azokat, akik … más
tudományra tanítanának azon kívül, vagy épp az ellenkezőjét tanítják annak melyet
tanultatok. És azoktól hajoljatok el, sőt kerüljétek, távoztassátok el őket, és térjetek ki
előlük” (Róm. 16,17) Ezek más Evangéliumot hirdetnek: „Amint már korábban is
megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet, azon
kívül, amelyet elfogadtatok, átok alatt legyen!” (Gal. 1,9). „Ügyeljetek rá, hogy senki
ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet, hogy valaki rabul ne ejtsen a tudományon
keresztül hiú és üres, félrevezető szavakon át. Hogy evilági bölcselkedéssel meg ne
csaljon, meg ne tévesszen, mely emberek rendelése, továbbadott hagyománya,
előírása, tanítása szerint, a világ alapelvei szerint, és nem a Krisztus szerint való,
130
nem pedig Krisztushoz igazodik” (Kol. 2,8). És tovább folytatja az apostol: „Senki
titeket meg ne csaljon, meg ne tévesszen üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten
haragja a hitetlenség, és engedetlenség fiaira” (Eféz. 5,6). „Törekedjünk inkább
arra, hogy: „többé ne legyünk gyermekek, kiskorúak, kiket ide s tovahány a hab és
hajt a tanításnak akármi szele, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak
és sodródnak, az embereknek álnoksága által, és az emberek csalásától, a tévelygés
tévútra csábító ravaszságától. Hanem az igazságot követvén, és az igazsághoz
ragaszkodva szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a
Krisztusban” (Eféz. 4,13-15). „Mert sokan járnak, és élnek másképpen, akikről
sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének,
kínoszlopának ellenségei; Kiknek végük veszedelem, kiknek istenük az ő hasuk, és
akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van, mert azzal dicsekszenek, ami a
gyalázatuk. Kik mindig a földiekkel törődnek. Mert a mi országunk, és polgárjogunk
mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül” (Fil.
3,18-20).
218
Akik: „a mennyei dolgok ábrázolatának [(hüpodeigma): képmásának,
előképének], és árnyékának szolgálnak…” (Zsid. 8,5). Mert ezek: „csak árnyékai
[(szkia): a jövendőnek az árnyéka, árnyképe, mint a valóságra homályosan utaló
jel] a következendő [vagyis a jövendő] dolgoknak…” (Kol. 2,17). „Minthogy a
törvényben az eljövendő javaknak csak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg,
nem a mennyei dolgok valóságos alakját tartalmazza, ennél fogva azokkal az
áldozatokkal, amelyeket esztendőnként szüntelenül visznek, és rendszeresen
bemutatnak, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat” (Zsid. 10,1).
219
A törvény parancsa: „A bűnért való áldozati tulkot pedig, és a bűnért való áldozati
bakot, amelyeknek vére engesztelés végett bevitetett a szenthelyre, vigye ki a táboron
kívül, és égessék meg azoknak bőrét, húsát és ganéját tűzzel” (3 Móz. 16,27). És
ismét: „úgy cselekedjék azzal a tulokkal, mint a bűnért való tulokkal cselekvék, úgy
cselekedjék vele, és engesztelést szerez számukra a pap, és megbocsáttatik nékik. És
vigye ki a tulkot a táboron kívül, és égesse el azt, miképpen elégette az első tulkot. A
gyülekezet bűnéért való áldozat ez” (3 Móz. 4,20-21). És: „Valamely bűnért való
áldozat véréből bevisznek a gyülekezet sátorába, a szenthelyen való engesztelés
végett, az meg nem ehető: tűzzel égettessék meg” (3 Móz. 6,30).
131
(Ján. 16,22-24.26). Dávid megvallása: „Jó dolog dicsérni az Urat, és zengeni neved
dicséretét, ó Felséges” (Zsolt. 92,2). „Hálaáldozatot mutatok be neked, és az Úr
nevét hirdetem” (Zsolt. 116,17).
224
És így folytatja az apostol: „Mert e tisztnek szolgálata, ez az Úrért végzett szent
munka nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, és tölti be, hanem sok hálaadással
bőséges az Isten előtt. Amennyiben e szolgálatnak bizonysága által dicsőítik az Istent
a ti Krisztus evangéliumát megvalló engedelmességetekért, és a ti hozzájuk és
mindenekhez való adakozó jószívűségetekért, és közösségvállalásotokért” (2 Kor.
9,12-13). János apostol így figyelmezteti a mindenkori hívőket, kijelentve, hogy az
adakozás is a hit bizonysága: „Akinek pedig van miből élnie e világon, világi javakkal
rendelkezik, és elnézi, hogy az ő atyjafia, az ő testvére szükségben van, és elzárja
attól az ő szívét, hogyan lehetne abban az Isten szeretete? Fiacskáim, gyermekeim, ne
szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,17-18).
Timóteust is így tanítja az apostol: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd meg,
hogy a gazdagok jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek
szíves adakozók, közlők, javaikat másokkal megosztók” (1 Tim. 6,17-18) . „A
szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben” (Róm. 12,13). Pál apostol
megvallása: „Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm, beteltem - el vagyok látva, -
sőt feleslegem van, vévén Epafróditustól, amit küldöttetek, mint kedves jó illatot,
kellemes, tetsző áldozatot az Istennek” (Fil. 4,18).
225
És így folytatódik a kijelentés: „Kérünk továbbá titeket atyámfiai, testvéreink,
hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak, és keményen dolgoznak közöttetek, és
elöljáróitok, akik vezetnek, irányítanak, élen járnak az Úrban, és intenek,
emlékeztetnek, buzdítanak titeket. És az ő munkájukért megbecsüljétek őket, és
viseltessetek irántuk megkülönböztetett Isten szerinti szeretettel. Egymással
békességben éljetek” (1 Thess. 5,12-13). És: „A jól, helyesen, megfelelően
forgolódók, akik szolgálatukat jól betöltő, a vezetésben bevált, tehát azok az
elöljárók, vének, presbiterek, akik élenjárnak, mint követendő példakép, kettős
tisztességre méltattassanak, kétszeres megbecsülésre legyenek méltók. Főképpen, akik
mind a beszédben, az igehirdetésben, mind a tanításban fáradoznak” (1 Tim. 5,17).
„az ilyeneket megbecsüljétek, mert az ilyen ember megérdemli, hogy tiszteljétek” (Fil.
2,29). Továbbá: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, testvérek, hiszen tudjátok, hogy
Stefanásnak és Fortunatusnak és Akhaikusnak háznépe Akhája zsengéje. És ők a
szenteknek való szolgálatra adták magukat. Hogy ti is engedelmeskedjetek, és
133
228
Az Úr Jézust: „aki halálra adatott, és halált szenvedett, mert ki lett szolgáltatva
bűneinkért, vétkeinkért, a mi félrecsúszásainkért, botlásainkért és elhajlásainkért, és
feltámasztatott, feltámadt megigazulásunkért, felmentésünkért, igazzá
nyilvánításunkért” (Róm. 4,25). De Ő nemcsak meghalt, hanem: „... Krisztus
feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak” (1Kor. 15,20).
229
És így folytatja az apostol: „Nem mintha magunktól, mintegy saját erőnkből
volnánk alkalmatosak, és képesek vagy elegendők valamit gondolni, és bármit is
megítélni, úgy, mint magunkból, mintegy a saját erőnkből. …Ellenkezőleg a mi
alkalmatos, és elégséges voltunk, és a mi képességünk, rátermettségünk az Istentől
van. Aki alkalmassá, és képessé tett minket, ezért elégségeseknek talált arra, hogy
Újszövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé…” (2 Kor. 3,5-6). „Mert
Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást, a véghezvitelt jó
kedvéből. [Más fordításokban: „Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s
hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően”; Még másik fordításban: „Hiszen maga
Isten az, aki bennetek munkálkodik. Segít benneteket, hogy akarjátok azt tenni, ami
Istennek örömet okoz. Ő ad hozzá erőt is, hogy valóban meg is tudjátok tenni
ezeket]” (Fil. 2,13). „A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére
hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, Ő maga
fog helyreigazítani; maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és
megalapozni, biztos alapra helyezni” (1 Pét. 5,10). Azokat: „Akik ki vannak
választva az Atya Isten eleve elrendelése, előzetes elhatározása szerint, a Szellem
megszentelésében, Isten céljaira való elkülönítése által engedelmességre, figyelmes
hallgatásra, szolgálatkészségre, és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1
Pét. 1,2). „Övé legyen a dicsőség, a fényesség, ragyogás, hírnév, tekintély, tisztesség
most, és az eljövendőben! Ámen. (Gal. 1,5). Már Dávid így tanít: „Hagyjad az Úrra a
te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti, [Más fordítás: Tárd fel az Úr előtt a te
életedet, sorsodat, bízzál benne, mert ő munkálkodik]” (Zsolt. 37,5)
135