Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 1

A kör jelentése a

művészetekben

„ A kör vagy körvonal a geometriában egy sík azon pontjainak halmaza, amelyek a sík egy meghatározott pontjától
(középpont) adott távolságra (sugár) vannak. Körlapnak, illetve körlemeznek nevezzük azon pontok halmazát, melyekre
a távolság kisebb vagy egyenlő a sugárral. „– Ezeket a gondolatokat olvashatjuk, ha a körre hivatalos, műszaki vagy
matematikai definíciót keresünk. Ennél azonban a művészeti értelme sokkal tágabb, színesebb és megengedőbb.
Nézzük át, hogy hogyan értelmezi, látja a művészet és a hétköznapi élet a kör fogalmát.
A kör dióhéjban: A kör az egyik legalapvetőbb, legegyetemesebb és legtökéletesebb szimbólum. Az élet jelenségeinek
mindenben visszatérő törvényét fejezi ki. Számtalan értelmezését nem is lehet részletezni, mivel konkrét értelmét mindig a
környezete, a vele együtt feltüntetett jelek határozzák meg. A végtelenséget, az örökké megújuló életet is körrel ábrázolják.

Más források szerint a világmindenséget, a határtalan teret, a korlátlan időt jelenti. Ez Isten alapmintája, ez az abszolút semmi,
amely azonban képes mindent világra hozni, és mindent visszavenni és elnyelni. Egységet, egészséget, tökéletességet, a
kiteljesedett tudatot szimbolizálja. A szent építmények alaprajza szinte minden kultúrában kör alakú.

A körmozgás tökéletes, megváltoztathatatlan, kezdet és vég nélkül való, változások nélküli; ez teszi lehetővé, hogy az időt
jelképezze. Az idő úgy definiálható, mint egymással egylényegű pillanatok folyamatos és változatlan egymásra következése. A
kör így az eget is szimbolizálja, a körkörös és eltéríthetetlen mozgással

Összefoglalásként megállapítható, hogy a kör egy olyan alapvető szimbólum, ami a tökéletességet, egységet,
végtelenséget egyszerre jelképezi, Összetett szimbólumról van szó, ami körülbelül egyidős az emberiséggel.

A kör, mint építészeti jelkép a különböző korokban


A kör már az őskorban is jelen volt. Az e korszakban készült kerámiák gyakran ember, vagy állatalakot formáznak.
Némelyek áldozati italok, ételek tárolására, mások halotti urnának készültek. Az edényeken látható díszítések
geometrikus alakzatok - kör, spirál, háromszög – voltak. A törzsi szertartások szerves része a tánc. Az utánzó, ábrázoló
táncok leggyakoribb térformája a kör, aminek középpontjában lehetett személy, de tárgy is. Kisebb építmények is
megjelentek már, például az angliai Stonehenge, ami szintén kör alakú.

Ókor – Már a korai ókortól kezdve a kör jelezte a teljességet, a tökéletességet, egybefoglalta az időt, hogy jobban
mérhesse azt. A babiloniak időmérésre használták; 360 fokra osztották, a 360 fokot pedig 6 darab 60 fokos egységre.
A babiloni vallási gondolkodás ebből vonta ki az idő fogalmát, amely aztán áthagyományozódott az antik világra, a
görög korra például, a saját farkába harapó kígyó formájában. A keresztény ikonográfiában a kör motívuma az
örökkévalóságot szimbolizálja; három egymásba forrt kör az Atya, fiú és Szentlélek szentháromságát idézi fel. Ebben
a korban is bőven találunk kör alakú építményeket, például a római Colosseum, ami bár nem kör, hanem ovális alakú,
szintén mintája lehet a kör felhasználásának, de elég, ha a nagy oszlopokra gondolunk: ezek keresztmetszete is szintén
kör alakú.
Középkor – A kör használata leginkább a középkorban terjedt el, gondoljunk csak a reneszánsz építészetre és
kultúrára, ahol a kör és a gömb számított a tökéletes formának, így jelent meg a kupola, harang és óratorony is..
Szintén a kör alakúak voltak a gótikus templomok rózsaablakai
Összefoglalva azt láthatjuk, hogy a kört használja sok hagyományos építészeti stílus. Ezekben az esetekben a kör, az
életre kelés ábrázolásaként értelmezhető, és teljesen megszokott formája például a nomád népeknél a szentélyeknek,
míg a négyzet a földművelőknél a templomok formáját adta. Minden helyen értelme nagyjából azonos, kis
eltérésekkel.

A mandala
A mandala tulajdonképpen jelképkör, a mindenség, a személyiség egyfajta ábrája, a szemlélődés és elmélyülés,
valamint a beavatás eszköze. Azon túl, hogy a mandaláknak pszichológiai értéke van, a buddhizmusban is lényeges
szerepet töltenek be. A mandalára rátekintve, keretét szemlélve egy, általában kör alakú határt látunk, melynek belső
oldalán tetszés szerint különböző minták jelennek meg, gyakran a kör is. Ebben a grafikai elemben is a körnek a
tökéletesség és az ismétlődés a szerepe.

You might also like