Bátai Tibor

ÚGY VOLT, ÚGY VAN

Bátai Tibor

ÚGY VOLT, ÚGY VAN

válogatott versek, 1969–2017

2017
LETT VOLNA ESÉLY
 Saul

adásban voltam
így üzeneteid nem juthattak célba
időbe telt amíg beláttam
vételre kellene állnom

megtettem

azóta a jel-
folyam félreérthetetlenül téged közvetít
belőlem
és én nem tudok
betelni állandó jelenléteddel

Járkál némán egy éji kertben

Csillagfény olvad, só a sebben. Magára

hagyatva a kemény, botrányhős, nagyhangú
legény. Lakolni kész, megérdemelten.

A bizonyosság ha nem enyém, ellenállni

is értelmetlen; nézem csak kényszeredetten,
amint sorsom megindul felém.

Trágár őrök kezére adva, hóhérolt

szárnyai helyén csonkokat cipel a szegény,
elbukott angyal, fejlehajtva.

Címerként zászlaimra varrva imádkozik,

hogy elnézzétek: hasonlítani remélek
érvényesnek szánt önmagamra.

7
 Egy vereség állomásai

1.
Minek tovább, ha nincs miért?
Ajkam fölrepedt és csorba
a bögre — elgondolom,
a hangya mint örül, ha
az asztalról morzsa hull
a földre.

Kérgét eldobja, vedlik

a platán. Hozzám jobban oda-
nőtt a kéreg: a páncéling,
az önként felöltött, úgy
szorít, hogy levetni
már félek.

2.
Azt képzelem, pók vagyok,
hálómba fogok fényes
bogarat, de földönfutó
bogárként végül is
menekülök, s a háló
rám akad.

Nem fut a mozdony, nem vet

parazsat, nem fog lángot
a kalász, csillag sem
világlik az égen; ne
keress ott, ahol tudhatod,
nem találsz.

3.

Árad a sötét, ellep. Egy

szál sugárban silbakol
a fény. Bátorítaná magát,
hiába, hűlt helye marad csak

8
őrhelyén.

Sűrűsödik az éjszaka,
gomolyló párává
összeáll. Észrevétlenül
bekerít, de még nem támad:
jelre vár.

4.

Fűszálak szuronyán menetel

a csönd, tudom, hiába
várom a zenét. Szelíden,
némán gyászol a tücsök,
és elföldeli törött
hangszerét.

Már megértem: ez a rend,

nem rémülök, húr hogyha
pattan. Érzem, ahogyan
gyengülök, sebemből
szivárog, elfolyik
a dallam.

5.

Fejszémnek csak a nyele

veszett, akad még vad és
tág vadászmező. Mégis,
vesztett harc ez is,
vesztett és késhegy-
re menő.

Bosszút érte! — tétován

pördült (ó szemérem!),
s lehullt a levél. Halott.
Virágok élén most feni
kését a gyilkos, aki
én vagyok.

9
 Lett volna esély

Bölcs asszonyok megértő türelmével

kezel első találkozásunk óta.
Szemrehányásokkal soha nem illet.
Igaz, tulajdonképpen nincs is nehéz
dolga velem. Kezdettől érezheti:
hatalma korlátlan fölöttem. Vele
élek, vele hálok, és ha rajtam áll
majd, ott lesz ő is, mikor le kell fogni

szemem. Persze, a mi viszonyunk sem

mentes a hullámzásoktól. Még az is
előfordul: átsunnyogok előle
a másik oldalra, ha alkalmatlan

időben jön szembe az utcán. Bízunk

egymásban így is — tudjuk: a hűtlenség
gyanúja irreleváns és méltatlan
lenne egy ilyen kapcsolathoz. Az sem

zavarja, hogy noha összekötöttük

sorsunk, a magamé az enyém maradt.
Ha módomban állna ennyi év után,
éppen ezen változtatnék. Feltétel

nélkül adtam át magam, de sohasem

teljesen. Hozzá bútoroztam csupán,
pedig lett volna esély az elején
(elpackáztam!): életem benne éljem.

A versben.

mestermű

gyémántnál keményebb
leheletnél lágyabb
minden próbálkozásodnak ellenáll
felületén nincs nyoma kérdéseidnek

10
 algoritmusa sincs
nem modellezhető
részleteire nem bontható
csak egészként lehet
egészen
a tied
és ha fenntartások nélkül átadod magad
téged teremt újra
nem kell tenned mást
csupán lélegezd

Nincsenekből vannak

Lehetne néha kissé más.

Aztán gyakrabban még másabb.
Csend lehetne a hallgatás,
én meg csendje e hallgatásnak.
Olyan súlyos, hogy hallanának.

Ami szép, tűnhetne szebbnek,

a gondatlan gondtalannak.
A vers is lehetne versebb,
amikor nincsenekből vannak
válnak refrénjévé a dalnak.

látásromlás

fel kellett adni magad hogy felismerd

fönnakadtál a súlytalanságodban
és még csak azt sem tudtad meg hogy kaptál-e
bármit is cserébe
ingyen adtad el magad
keresve azt az üveggyöngyöt
ami mindvégig nálad volt
te mindenről lemondtál érte
de ezt csak akkor érzékelted
amikor elgurult
cserébe viszont megtanultad hogy csak szemed világáért

11
 kaphatod vissza a látás képességét
és most a maradék éned kell feláldoznod
hogy teljes legyél
hogy megkerülve a valóságot
rejtőzködésbe menekülve
újra oda kerülj
ahonnan elindultál

nincsenek lejátszva

kihasználatlan esélyeid
fejben biztatnak
hogy fejezd be oktalanul félbehagyott játszmáidat

de ügyelj rá hogy közben ne befolyásolj mentális

történéseket
mert nem bírálhatod felül lezáratlanságukat

beléd épültek
szabad akaratod mindmáig belőlük épül
és minduntalan verssé akar válni

Mintha kézenfekvő lenne

Ismerős, ahogy kaptatok

lépcsők végeláthatatlan
során. Azt a pillanatot
is számtalan változatban

megéltem – és jó előre –,
amikor majd felismerem.
Már bárki közeledőre
simán föltenném mindenem,

hogy aztán el is veszítsem

rendre a magammal kötött
fogadásokat, hiszen
még véletlenül sem ő jön

12
 szembe, fentről ereszkedve.
Mikor belátnám: nincs remény,
mintha kézenfekvő lenne,
egy fordulóból lép elém.

tetten ért magad

tarts egyensúlyt a penge élén

esélytelen a hallgatás
nem hivatkozhatsz többé tévedésre
ott vagy
és bár pontosan átlátod milyen veszéllyel jár
ha megbillenve
elvágott inakkal bizonygatnád
hogy nem tudtad másképp
mint ezt és így
hiába lenne igaz
mentségnek szánnivalóan kevés
de a helyesen megválasztott valósággal
kizárhatod
a tettenértség abszurd tagadását
és a tévképzetet hogy kiküszöbölhető
nembéliséged immanens fogyatéka

nincs értelmes lázadás

amikor a mindenségben éppen
puccsot hajt végre a mindenség maga
maradj a penge élén

reggeli rutingyakorlatok

1.

levetve úgy-ahogy az ébredés nyűgét

belebújsz gyűrött ujjasodba
életre dörgölöd fénytelen szemed
bekötöd kardod markolatsebeit

13
 csillagokat szedsz le palástodról
horpadt homlokodon koronát egyengetsz

2.

magára árvult szemed mögé bújva

felöltöd öntudatod ujjasát
(gombjai vérsebek)
kifényesíted szíved s koronád
hónod alá kapod a vérted
kardod görbületén elmerengsz

3.
.
árvult szempár figyel a tükörből
s míg fölhúzod a nárcizmus glaszékesztyűit
koronád összeolvad homlokod acéllemezével
szívbe görbült kardod kiegyenesedik
s megvárod míg álarcaid felébrednek

a pillanat teljessége

mikor a psziché prizmáján most átlépő fény spektruma

a régi történésekben a jelent éli át
változó szögből más-más fénytöréssel
írja felül önmagát
szivárványt vetít
és néha
azt is elhiszi hogy megállhat alatta

Format C:\

Nem tudhattam, ezt nem tudhattam.

Számban hűlnek a szavak,
mondhatná őket más is. Akárki.
Megfosztva gesztusaimtól,
jól ismert, begombolt pózaimtól,
hogy titkolhatnám tovább:

14
cipőmről leporlott a sár,
mert nem jelöltek meg az utak,
amelyeken hiába próbáltam lábnyomot hagyni.
Nem tudtam, nem tudhattam, hogy
fagytól óvott gyökereim alig mélyedtek talajba —
utánam még a vízözön sem.
Nem hittem:
százszor ellenőrzött térkép jelzéseit követve
még mindig eltévedhetek.
Nem tudhattam, hogy érintetlenné tesz érintésed.
Újra kell alkotnom magam.
Még nem tudom, milyen leszek.

Téma

Túl korán próbált meg dadogni róla,

pedig alig volt miről.
Az épp csak beindult láncreakciót
gyorsítani próbáló maszkulin ösztön
hogyan is törődhetett volna a hangoltsággal?
Magabízásában számíthatott-e
szenvtelen elutasításra?
Aztán persze sorra elmulasztotta zavarában
a legalkamasabb pillanatokat, hogy
újra szólni merjen.
Elhitte: erről nincs mit beszélni.
Már tudja, van.
Ha késő is direktben szóba hozni,
másról társalogva mindig téma lesz ez is.

hézagzárás

testedbe zárva rád pályázik

feszélyez közvetlensége
beléd köt
lépten-nyomon provokál
nyelveden beszél hozzád neveden szólít
választ vár

15
de nem mítoszok személytelen feleletét
kitérhetnél előle
hallható frekvencián kívülre kergethetnéd
ám belső tartásod képessé tesz magadra eszmélni
bizalmat szavazol neki és egyszer csak
beléd hasít
hogy mindig is készülhetett rá
kérdezni fogsz

Platónról, több ülésben

Platón kapualja

Először s utoljára kísértelek

haza. Vigyázva, meg ne bánts, másodszor
mondtad a szemembe, amit megbántás
nélkül egyszer sem lehet ilyen nyíltan.
Bár folytak még utóvédharcok, az volt
a döntő momentum. Meg kellett legyen,
és pontosan így, hogy most elmondhassuk:
egymás nélkül is meglettünk egymásnak.

Platón a psziché titkairól

Kár próbálkoznia, ez a kapualj

sosem lesz Öné. Idegen felöltőt
szélesre táró gesztus is hasztalan,
ha a provokált tisztában van vele,
mit takar önnön tógája, s mit tart meg
titkaiból a psziché. Nehéz lenne
elfojtáson érni, aki publikus
szövegekben analizálja saját
motivációit. Akár maradhat
is — egyáltalán nem feszélyez. Arra
azért megkérném, Professzor: ne állja
el a kilátást, és ne traktáljon Jung
doktort leszóló történeteivel.

16
Platón az origóról

Hiba volt szóba hoznom az Öregnek.

Most, hogy az emlegetett megjelent, már
egy flashmobhoz is elegen lennénk
a kapualjban. Önök ketten persze
máshonnan érkeztek célba – vagy csak: meg –,
én mindvégig el sem mozdultam innen,
az origóból. Milyen tanulsággal
szolgálhatna egy ilyen Önök felől
nézve valószínűleg dögunalmas
karakter lineáris fejlődése,
és milyennel a professzionális
önmegfigyelés alatt tartott psziché
hullámvasutazása nekem? Mit is
mondhatnánk egymásnak olyat, aminek
érvénye lehetne? Talán meg tudjuk
állni, s nem zavarjuk egymás köreit.
Ha kételyei vannak, csak szóljon, Carl —
szerintem az agg Ödipusz is biztos
rábólintana, hogy szükség esetén
Frau Spielreinhez forduljunk tanácsért.

Platón a madárdalról

Mindenkor tartózkodtam a hallatlan

szavaktól. Miért akarna túlozni,
aki a legnagyobbat érinti meg
mégoly köznapi dologról beszélve
is? Nem a szó, a logosz-e, amitől
érthető lesz az érthetetlen, és
az értelmetlen értelmet nyer? Csak az
van, ami kimondható. Jól figyeld meg,
miként ölt alakot az alaktalan!
Elég megnevezned az érzékekkel
fogható egyedit, hogy megszólíthasd
az ideáját is. Metafizika
a madárdalban — 2 in 1, csupán
idézd fel, amiről kezdettől tudtál.
A professzor alig tévedett azzal

17
a varázsnotesszel: a szöveget el
lehet tüntetni, de a viaszon ott
az összes jel. Kérdés persze, ki hagyott
rajta elsőként nyomot. Kész szerencse,
hogy Carl éppen erre házalt kollektív
tudattalanról szóló tézisével.
Azért én mégis maradnék a viasz-
táblánál, az eszményeknél, meg ennél
a kapualjnál. Itt valahogy sokkal
könnyebben elő tudom hívni őket.

Platón az ideák természetéről

Zavarba ejtenek a végletesen

ellentétes érvek. Mintha múlhatna
bármi is azon, hogy alkalmaztam-e
az elvonatkoztatás műveletét,
amelyről elsőként Arisztotelész
tesz majd említést. Érdektelen vita,
nem illendő döntőbírót játszanom
benne. Fontosabb ennél, hogy megértsék:
az ideák nem azonosíthatók
a fogalmakkal, hiszen éppenséggel
ezeknek ideái. Pusztán annyi
közük van a dolgok absztrakcióval
föltárható lényegéhez, hogy
a mibenlétük pszichés érzetei.
A megnevezés közbenső állomás,
zajmentes állapot, a megismerés
csendje. Az „ágy” egy minden egyeditől
megtisztított, elvont fogalmat jelöl,
az idea pedig – például – olyan
tökéletes ringatózás benne, mely
pusztán érzéki úton semmiképpen
sem megtapasztalható. Mégis,
emlékezhet rá a szerencsés, aki
ismeri a módját. Magam gyakorta
itt is ringatózom, ebben a kapu-
aljban. És ha már „ágy”: az ölelkezést
sem hagyom ki. De az egy merőben más

18
idea. Freud meg Jung eléggé sokat
beszél róla, s ilyenkor valamiért
rendre szóba kerül Frau Spielrein is.

Platón az írásról (kérdez)

Az egészet írod felül, ahányszor

valamit hozzáteszel. Lehet, csak egy
árnyalattal lesz gazdagabb, egy addig
homályban hagyott részlettel pontosabb
az összkép, ám megeshet, hogy merőben
új értelmet nyer. Akár szándékodtól
függetlenül is. Te magad vagy írott
történeted, a szöveg veled együtt
alakul, olybá tűnik, kényed-kedved
szerint. És ha kiderülne: buzgalmad
csupán annyi, hogy engedsz lefutni egy
beléd kódolt programot — a cselekményt
már előtted megírták? Kíváncsian
vagy kelletlenül folytatnád-e tollba-
mondás után a megkezdett mondatot?
S elég bátor lennél-e, hogy megkérdezd,
ki írt engem ebbe a kapualjba?

Platón várakozása

Mindkettőnknek tartozom vele, hogy be-

lássam: mióta először hallottam
felőle, mindennél jobban izgatott,
miképpen is lehetne becserkészni.
Kezdetben szándékosan halogattam
a dolgot, mint az ínyenc, aki csupán
csipeget elő- és főételekből,
a desszertre várva. Azután egyre
többet foglalkoztatott a gondolat,
hogyan üthetném nyélbe anélkül, hogy
félreértésekre adnék alkalmat.
Mindahányszor ugyanoda lyukadtam ki:
üzenhetnék érte Carllal vagy akár
a professzorral. Ám mindig vissza is

19
hőköltem — ki vagyok én, hogy magamhoz
rendelhessek bárkit, pláne egy ilyen
különleges asszonyt. Így továbbra is
csak a halogatás marad, s a desszert
egyre fájdalmasabban késik. Pedig
feltétlenül szót kellene váltanunk
Sabinával arról, működhet-e úgy
is a nevemmel társított kapcsolat,
ha egyszer már beteljesült. Remélem,
elég kíváncsi lesz ahhoz, hogy mer majd
elsőként lépni. Van időm kivárni.

Platón bátorságáról (Frau Spielrein)

Carléktól hallottam, hogy már többször is

csaknem értem küldött, de valamilyen
félreértéstől tart. Persze fölöttébb
bosszantó a férfiúi önteltség,
amely ennyire kevéssé becsüli
a másik nem pszichés képességeit.
Ám zavaróbb ennél, hogy mindhiába
furdal a kíváncsiság, milyen is
az a róla elnevezett érzület,
amely állítólag beteljesülés
nélkül is egyfajta teljességet ad.
Lehet, arra vár, hogy majd én teszem
meg az első lépést. Csalódnia kell.
Hogyan kockáztathatnék meg éppen én
egy félreértést a magam közismert
előéletével? Nem mintha sokat
adnék a szóbeszédre, de mindenképp
tekintettel kell lennem azokra is,
akik köröttem élnek. Nem kenyerem
a türelem, amit mégis kénytelen
leszek gyakorolni. Csak legyen miért.
Most csupán annyi bizonyos – eddig is
tudtam –, hogy minden kapcsolathoz szükség
van bátorságra. És Platón tudja-e
abban a bátortalan kapualjban?

20
Platón búcsúja

Még mindig nem jön, én meg mintha ide-

ragadtam volna, pedig rég elfogyott
az összes mondanivalóm Carlnak vagy
a professzornak. Amúgy is kerülik
a fölösleges szószaporítást, ha
helyette új esetre vadászhatnak
a járdán nyüzsgő tömegben. A praxis
fontosabb számukra az elméletnél.
Ideig-óráig kedvemre esett
a szemlélődés, mint akad horgukra
egy-egy új delikvens, s milyen büszkeség
tölti el őket ilyenkor – akárha
ezzel végleg eldőlhetne kettejük
párbaja –, hogy azon melegében új
trófea után nézzenek. Már az sem
igazán szórakoztat, hogy fogadást
kössek magammal, melyikük jár előbb
sikerrel. Bár gondolkodni mindenütt
lehet, azért jót tenne kedélyemnek
több változatosság. Csak az tartott itt
ilyen sokáig, hogy úgy tűnt, ez a leg-
alkalmasabb helyszín, ahol Sabina
bizonyosan felkereshet, ha akar.
A hosszú várakozás közben végül
rájöttem: olyannyira hozzám nőtt, hogy
valóban enyém lett a kapualj. Így
bárhová magammal vihetem, akár
csiga a házát. Megüzentem Carllal:
mostantól mindenhol könnyen megtalál.

Csapdába csaltad

Nem határoztad el, de már tudod, hogy

bántani fogod. Elé dobsz valami
szöveget, és ismerheted annyira:
bizonyosan megüti magát benne.

21
Minél tapinthatóbb vagy a sorokban,
annál inkább. Ha képes átérezni, azért,
ha pedig ér(in)tetlen tud maradni,
ott a kétely, kinek a hibájából.

Hiába, hogy nem akarnál fájdalmat

okozni, magaddal együtt ostoba
csapdába csaltad. Hallgatásod is csak
sebeket ejtene. Mindkettőtökön.

Volt, van

Volt szerencsém (akkor másként gondoltam)

ismerhetni téged, igaz, futólag
csupán. Önérzetemet persze máig
sérti, hogy ennyiben is maradtunk egy-
mással. Idővel azután mégis fel
tudtam mérni e kapcsolat nélküli
kapcsolat hozadékát: a (megkésett)
szembesülés élményét érvényesnek
szánt önmagammal és a teljes oda-
adás feltételes reflexére – mint
olykor egyedül adekvát válaszra –
való képességet. Bár tudat alatt
készültem rá, hogy egyszer majd neked is
megmutathatom maszk nélküli arcom,
már nem remélt meglepetésként ért az
üzenet, hogy soraim évtizedek
múltán, címzés híján is eljutottak
hozzád. A futólagosnál azóta
sikerült jóval messzebbre jutnunk, a
kapcsolat nélküli kapcsolat pedig
egészen új tartalmat nyerve (talán)
már kölcsönös. Legfőbb ideje hát, hogy
javítsam a múlt időt – van szerencsém! –,
és folyamatos jelenben beszéljek.

22
 Korona fejszeélen

Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy

kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-
udvaron. Belesápadnak a vének, elkékül
az ajkakon az ének. Hittem nagytüzű tavaszban,
sorsot érlelő nyarakban: villámaimon
jégből a nyereg, most az átok is gyönyörű lehet.
Otthonosak akik a télben, próbálják koronám
fejszeélen! Kidőlnöm nekem lehetetlen,
gyökerezem a szerelemben; szerelem végvára
védj meg — ne hagyd, hogy kegyelmet kérjek.

Triptichon

Nem szűnik a varázs

nem múlnak az álmok, szelíd

határsértők, szememből szemedre
áthajolnak napvilágnál inni
csillagok fényét, tüzet gyújtani
pázsitodon, majd kioltva meg-
rabolni rejtekeidet, nem fogyó
rejtelmeidet — körülölelnek
mindennapjaim: titkos ékszered
szorításuk, tűz-ujjuk nyoma, és
már nem szűnik a varázs soha,
szerelmem ébreszt, s bocsát rád álmot.

Itt áll előttem

éltető fénybe öltözötten, és

sugarát szelíden rám veti: íme
választott napom, holdam és minden
csillagom, partról a vágyott, álmodott

23
 tenger, és „föld!” kiáltás az árbóc-
kosárból, élet, mely puszta létével
hevít a szenvedélyig, és kitartanom
segít, élni én beléköltözöm —
magára gyújtott, és végigégem.

Már sosem fogunk

tudni nem tudni egymásról, már csak itt

a közelemben, ha legtávolabb
távol, ing alatt lángként rejtelek,
hevével bőröm perzseled, járjak
bárhol, fölékesítve napjaim
a megújuló vágytól, s mint kit varázs
ütött a rácsodálkozástól, úgy hasít
belém (hogy bátran legyek bátor): mi
már sosem fogunk se asztaltól, se ágytól.

Átláthatóság

a lapos hazugságon, mint szitán,

majd a cselvetések bevett fondorlatain,
mézen-mázon,
burjánzó szóvirágon,
a tiltott határ szögesdrót-során,
a frontvonalak féltve ápolt lövészárok-
romantikáin,
végül magán az ármányon —
az idegen palástok nem rejthetnek tovább
benső hiányt, be nem töltött vágyat.
Így medréből kilépve
már nyakló nélkül áradhat
az őszinteség durva tökélye,
hogy azt is félreértsük,
ha ki-ki maszkját letéve áll végre elénk.

24
 Refrén

A megemelés technikájával, gazdagabb

instrumentációval, megszólaltatva néhány
indokolatlanul mellőzött vagy háttérbe
szorult hangszert is, valamelyest pontosabb
partitúrából, frissen szerződtetett zenészekkel
az immár méretre igazított frakkokban,
s persze a határozottabb dirigens lendületesebb
értelmezésében. A kritika fanyalog
vagy lelkesedik, növelendő a mű rangjával
önnön fontosságát, előszeretettel él a megemelés
technikájával, így lesz mind emelkedettebb,
klasszikus és elnyűhetetlen, és már egyedüliként
értelmezhető — esküdni mernél, hogy beleszületett
a fülbe, öröklődött, mint egy mutáns kromoszóma
vagy az eredendő bűn.

Verstettek

Túlkoros angyal vállán fityegő

csibeszárny — halovány virtus.

Mutatványra futja még,

a repülés túl fárasztó csoda.

Hanyatt-homlok támadások,
győzelmes bukások közhelye,
és homlokegyenest harmóniák.

Mindahány verstett hiába.

Látszatok impozáns sorát zárom:

vesztesek számadása.

Narcisszusz végsőkig elszánt arca

merül az olajos víztükörbe.

25
MÉGIS ITT
 Időben halld meg

Szinte imponál, ahogyan eltörted a pálcát.

Most hát nem vagy semelyikük sem.
Nemrég még mindegyikük te akartál lenni.
Mióta külön világokban éltek,
idegen tereppé vált a saját szigeted.
Hiába működtek Istentől ellesett trükkjeid,
ha végül besültél velük.
Csupán magadat kábítottad:
nem konstruálható tökéletes szerkezet.
Oktalanság duzzognod, hogy a hátralépés
kimódolt eleganciája sem képes leplezni a kudarcot.
Legkevésbé előled.
Mi lenne, ha inkább új könyvet nyitnál,
hogy valódi varázslattal próbálkozhass?
Immár pálca nélkül.
Még az is megeshet, most először
te is átéled a csodát,
a saját szabadságodat az övével.
Az elviselhető felelősséget.
Ügyelj, hogy időben halld meg, amikor
Caliban szólít.

Megtapasztalván igazuk

Kiveszünk írmagot sem hagyva

rendelés szerint
légből kapott ideák jegyében
a végső logikának ellent ki mondana
ki vetemedne arra
hogy idétlen megint
csillagot hajítson az égre
felcsavart
zászlókkal ki merne zavart kelteni
tüntető menetben
s ki lenne bátor
a törvénytelen létben
törvény nevében magára vallani

29
bűnt nem ismerő bajnokok délceg sora jő
utánunk vágni rendet
szavuk legelső jelentését mindenki
szemébe
sápad a szemérem hitvány kép-
mutatássá
joggal övék hát minden
hibátlanra átkódolt gén
és az érdem.

már tervezik

a hazányi rezervátumot
helyben megépítenék
(lenne rá uniós forrás
apadó kasszából is bőven)
rodostót
az intranzigens véneknek turint
érzékeny lelkületűeknek all inclusive döblint
és igény szerint
kufsteinben is otthon
(egész pontosan itthon)
lehetne aki romantikára vágyik
skanzenbe zárva kinek tűnne fel
a tájba nehezen simítható múlt
persze bizonyosan lennének,
akik így is tiltakoznának
a megkülönböztetések ellen
nekik készülne a galérie des cotelle
pontos mása amelynél minden évben
együtt tarthatnának koszorúzási ünnepséget
külországból érkező notabilitások
és meghívóik

Bachot hallgatok

mindig beleborzongok
először unatkozó kisgyerekként kerített

30
hatalmába a templomot betöltő orgonaszó
az előzőből tévedhetetlenül
következő
egyetlen lehetséges hangzat mintha még
azelőtt szólalna meg bennem mielőtt a sípokból kiáradna
ülök a képernyő előtt és Bachra asszociálok
gesztusokra
hangsúlyokra
egyedül lehetséges mondatokra
próbálok következtetni
mielőtt még egyetlen szó is elhangozhatna
embereket látok
áramló hullámzó embertömegek csapódnak
az isteni gondviselés szikláihoz
és hullnak vissza önmaguk iszonyatába
nem volt
szükség próbára
egyszerűen csak tudomásul veszed hogy
most így működik benned az isteni hang
fél szívvel s fél
füllel követed az adást miközben egyre Bachra asszociálsz
várod a szakértői összegzések végét az alig néhány
perce lezárult strasbourgi vitáról
majd elindítod a CD-lejátszót újra
hogy immár ingerültség nélkül adhasd át magad
annak a talán még felidézhető gyerekkori
élménynek
amiben még felidézhető volt az igazi Isten arca

Ugyanazok a csillagok

Elképesztő, hányféle változatban

futtatják – egymással versengve – végig
tévedhetetlen programok a teljes
összeomlás biztos szcenárióit.
Az ütközés sebességét és szögét
olyan szenvtelenül modellezik, mint
kozmikus baleset évmilliárdok
távlatában becsülhető esélyét.

31
 Egyre kisebb tétben mernék fogadni
ellenükben, mert objektivitásuk
heve elragad; olyannyira, hogy már
forgatókönyvet pörgetek magam is.
Az áprilisi égboltot kémlelem
a majtényi éjben. Ugyanazok a
csillagok. Ugyanolyan lesz az érzet,
amikor át kell gázolnunk a vízen.
Szeretnék hinni az epheszoszinak.
Az a folyó valóban lehetne más.

mégis itt

túl messze merészkedtél

nem gondoltad végig hogy van olyan pont
ahol nem lehet befejezni
csak abbahagyni
megalkuvások láncolata nélkül
innen
visszafelé sem vezet út

mennyire ügyeltél pedig hogy kínos helyzetbe ne kerülj

mégis magad állítottál csapdát
magadnak

szavak helyett hasztalan kutat az önérzet

alkalmas gesztus után
amellyel presztízsveszteség nélkül kikeveredhetnél

megkönnyebbülsz amikor ráébredsz

itt fogsz gyökeret verni

történet nélkül

talán az egyetlen
ami letagadhatatlanul a tied
mégis
szemrebbenés nélkül letagadod azzal

32
hogy csak vagy mellette
persze néha hagyod megesni veled
és többnyire pont akkor
amikor épp neked kellene megtörténni
ha betonnehéz bakancsot húzol az elrugaszkodáshoz
ne panaszkodj hogy nem tudsz repülni
feltétel nélküli odaadásod
lett volna az ára
hogy kettőtökön múljon
a folytatásod

Ereszkedő [kezedre játszik minden]

Ereszkedsz, kaptatás érzetével az

izmokban. Kilököd a lengőajtót,
úgy lépsz be, és régóta esedékes
találkozás izgalmát érzékeli
az üdvözlés hangsúlyában, akitől
távozáskor búcsút veszel. Csoda-e,
hogy egyre erősödő gyanakvással
fürkészed a psziché rezdüléseit?

Betéve ismered az önámítás

professzionális trükkjeit — éppen
elégszer fanyalodtál rájuk, és
szemernyi kétséged sincs, ha a szükség
úgy hozza, habozás nélkül kész leszel
újból bevetni őket. Most azonban
megnyugodhatsz, nem te írtad felül a
valóságot. Fogalmad sincs, mi történt.

Veled. Akárha újszülöttként látnád

a világot, pontosan úgy, ahogyan
retinádra vetül a kép. Csupán egy
pillanatra akadsz meg az ötleten,
hogy azután szinte kéjesen megadd
magad neki. Döntesz: ha rajtad múlik,
nem fordítasz a fejre állt dolgokon.
Úgyszólván minden a kezedre játszik.

33
 Prioritás: fontos

Akár élhetnéd is. Ám mindegyre

elrúgod magad a valóságtól,
ahogyan magyarázkodsz. Fárasztó
lehet kitérni, szándékkal esni
mulasztásba. Minek törnéd szét, ha
szilánkjai zavarbaejtően
azonos képet sokszoroznának?

Bábozódj ki! — már nem védelmez, csak

elszigetel a burok. Elég, ha
hagyod lefutni a génjeidbe
kódolt programot. Hiábavaló
lenne kifogásokat keresned;
teendőid listájának élén
egy rég esedékes bejegyzés áll.

Nem vagy tovább halogatható.

Színről színre

Ideje belátnod: nem csak lakója,

de lakóhelye is vagy; részeként az
egésznek. Hogyan érhetnéd be
spektrumaival? Ha elvontál minden
zavaró objektumot, és szemed ép,
akkor is csak törten láthatod a fényt.
Kívül nem fogod megtalálni, ami
benned világlik. Illő tisztelettel
kopogtass be hát önmagadhoz, és ne
késlekedj az ajtót sarkig kitárni.

34
 Párbeszéd kérdő módban

(Amit a férfi kérdez)

Hervadhatatlan ki tarthat virágot kezében?

Ki őrizheti meg a pillanatot, múlhatatlan?
Tenyerében a tenger hullámzását, ki?
Égrelobogást a gyertyalángban is, ki?
Léptek neszére várakozást legbensőbb termeiben, ki?
És tisztának a tisztát, vajon ki?
Örök zenitjére ki szögezheti a Napot?
Éj múltán csillagot ki marasztalhat?
Ki indul, föladva harcállásait,
Elfoglalni a folytonos változást
És nem sejtett emlékeit, szerelmem, tebenned,
És visszatekintve az időben, ki tudhat majd
Mindenkor egyetlen asszonyának téged?

(Amit az asszony kérdez)

Kinek a kezében lehetek virág, hervadhatatlan?

Múlhatatlannak kiben őrizhetem meg pillanatom?
Hullámzásomat, akár a tenger, kinek a tenyerében?
A gyertyalángban is föllobogásom, kiében?
Lépteim neszét kinek a legbensőbb termeiben?
Tisztaságomat tisztának kinek a szemében?
Kire nézhetek Napként örök zenitemről?
Éj múltán is, csillaga gyanánt, kire?
Ki fogadja el, föladva harcállásait
Folytonos változásom, és ki ismer
Nem sejtett emlékeire bennem?
S visszatekintve az időben, ki
Egyetlen asszonyának tudhatom magam?

Ab aeterno

Nem lehettem volna sebezhetőbb, sem

teljesebb egész, mint akkor. Történelem

35
előtti jel a szív legbenső falán —
hasztalan próbáltam lefordítani
nyelvére. Furcsálkodva nézett, de mind
távolabbról, hogy ne lássam, mennyire
kedvére van zavarom. Engedte, hogy
beérjem s rácsodálkozzak: öröktől
adott. Vissza tudtam rá mosolyogni.

Szimultán(ok)

1. Ott pulzál

Párhuzamos síkok, helyszínek.

Történések egy időben:
lényegük szerint fölötted zajlók,
és intimitástól megemeltek.
Cseppek egyediségében az óceán
megtapasztalt, univerzális élménye,
és megfordítva, a Tejút távolából
készült sorozatfelvételek
járdarepedésnyi mikrovilágról —
az agy merevlemezére exponálva.
Összeérő pólusok szikra-
kisüléseitől élesre állított érzékek.
Megérint. Mellbe vág. Betölt.
Szimultán jelenléteidben ott pulzál
egy képtelen ígéret teljesülésének
zavarba ejtő esélye.

2. Nincs mit kezdened

Mit kezdhetnél a dezsavükkel?

Nem ezt, nem így, és még csak
nem is te. Legfeljebb hasonlót,
ha egyáltalán. Áttetszővé fakulva is
rendre visszacsatol saját jelenébe
a tiédből. Ám átjárás csak a múltba,

36
soha abba az immár idegen jelenbe.
Ha olykor cseppfolyósan mégis
föltolul, értelmezhetőség híján csak
rendszert terhelő üresjárati folyamat.
Élhetsz ugyan visszafelé is, persze,
de mindig csak, mint a mostani
éned. Íme, a szimultán korlátai.
Nincs mit kezdened velük.

3. Így képzelem

Ott majd föltárulsz mindeneknek.

Átlátható lesz összes áramköröd,
és közöttük minden létrejött
vagy csak lehetséges kapcsolat.
Egyszerre leszel, aki valaha is voltál
és még itt lehettél volna. Egyetlen
személy tudatává rendeződik össze
– közvetlenül lehívható formában –
minden letöltött információ,
és jelenléted kitölti az összes bejárt
helyszínt. Idő és tér korlátai nélkül
szabadságod csaknem teljessé tágul.
Tenmagad maradsz az egyetlen határ,
amit átlépned nem adatik meg,
mert már csak önnön teljességed lehetsz.
(Igazság ha tétetik, én így képzelem.)

A palack (kor)szelleme

Miféle ígéret? Én ilyet soha!

Szemenszedett és ostoba — na jó, va-
laha magamnak, ha egyáltalán, még
az idők hajnalán, ám e kor már nem
a csodák kora. Szóval, hiú és vak,
de táplálja csak, ha nincs jobb dolga, míg
bele nem kékül! Úgy is be kell lássa
végül, nem vár magára itt sem gyors ha-
lál, sem óhaját leső, füttyre ugró

37
szolga. Jobb, ha tudja, föltörhetetlen
a pecsét a szájon! Nos, tán kíván még
valamit, barátom? Félreértettem
volna,és foga mégis másra vásik?
Sajnálom, ha csupán kopogtat, az is
hiábavaló: a hely nem kiadó,
új lakót nem fogad, nincs olyan Isten
– már bocsánat –, kerítsen hát egy másik
palackot magának, és húzzon innen!

Pillantás a hídra

Illetlenül ne feszegesd! Rendhagyó

helyzetekben udvariatlan minden
kérdés. Kötözni való, aki nem érti:
nincs olyan állapot, amelyben ne lenne

valami szabálytalan. Dermesztő ez

az együttérzés; magamban járnék
eltörni a kútra, ha megengeded.
Azt sem állhatom, hogy szünet nélkül

figyelsz. Kezemben kulcs, és biztosan

elfordítom. Bátran úgy veheted, hogy
már megoldottam, betömtem egy lyukat
a teremtésen. Láthatod, részekből

alkotok egészet. Csak álmodozol

a harmóniáról, szerkezetekért
rajongó dekonstruktőr! Végsőkig
feszíted a húrt, emeled a tétet.

Feszélyez, ahogy olykor irigyellek.

Ez a nap sem vert hidat partjaink
közt, legkevésbé itt, ezen a síkon.
Tudom a tengerhez a legrövidebb

38
 utat, ideje hát készülődni lágy
hullámokra. Egyedül vágok neki,
de fölösleges lenne búcsúzkodni.
Megengedem, hogy távolról kísérj.

Vetítés

Először tényleg úgy tűnik, nyakló nélkül

nyomatják, bele a vakvilágba. Mintha
csupán önmagukról adnának föl rejtvényt,
megfejthetetlent. Nincs benne semmi rendszer,

figyelmeztetnek többször is; élvezik, hogy

zavarba hoznak. Add csak föl – provokálják
kéjesen önérzetem –, úgy sem vagy képes
tetten érni. Csak te válogathatod ki

blöffök közül az érvényeset magadnak —

feszítik tovább a húrt. Persze, ha elég
spiritusz van benned, vigyorognak sokat-
mondón, hogy – látván lankadásom – kitartást

öntsenek belém. Ne keress fogódzókat,

szólítanak föl, kövess inkább szabályon
és konvención túlra. Felkutathatnánk
egy élhetőbb hazát, ha velünk tartasz, ott

biztosan nem kérnek számon rajtad semmit.

Neked kell döntened, alkalmas vagy-e rá —
jönnek elő a farbával. Elsiettük,
állapítják meg, elnézőn sajnálkozva

ódzkodásomon. Még nem értél meg hozzánk —

teszik hozzá szinte biztatóan; most nem
akarnak lekezelőnek tűnni. Azért
rajtad leszünk! — ígérik még elmenőben.

39
 Szálanként

Tekinteted öröknyarát, tüzét.

Didergésekből vissza: melegedni.
Arcodat — egyedül lehetséges
arcát a szerelemnek.
A fészekrakás nem múló izgalmát.
Szálanként tapasztani hozzád életem.

Közeledből tovább a közeledbe.

Egyetlen belakott földnyelvről
annyi év után is felfedezetlen,
egésznyi kontinensre.
Indulok felderíteni égtájaidat.
Szálanként tapasztani hozzám életed.

Csaknem megtelt e sorokkal,

a papír mégis szűz előttem. Megíratlan,
miként fogjuk egymásban újra
megtalálni érintetlenségünk,
és – nem számít, törvényt betöltve
vagy bontva – naponta
szálanként összetapasztani életünk.

Tabula rasa

Érvényes jegyét mutatja. Hiába.

Holtvágány. Mozdonyra váró, árva
szerelvény. Üres vagonok, lezárva.

Ekkor beléhasít: megborul megint.

Elakad, kihagy. Szív. Szokás szerint.
Van rá magyarázat. Belátja. Legyint.

Tétova léptekkel haza. Lakattal

magára. Minden kaput. Az asztal,
ahogyan hagyta. Reggel. Tiszta lappal.

40
 Fej, írás

Fej: Gombold helyére

azt a mellényt, ha tényleg közös! Kezdetnek

az is megteszi, hogy empátia helyett
nem értetlenkedsz szánt szándékkal. Nyomd már le
a kilincset, másként nem kerülhetsz beljebb.
Kívülről beszólni soha nem szül jó vért.
Színt vallva érvényesebben változtathatsz
árnyalaton. A sajátodon is, akár.
Ám ne hidd, hogy olvashatsz gondolatokban;
szemekből is csak, ha már bizalmat nyertél.
Lásd be, és fenntartás nélkül otthon lehetsz.
Rajtad áll, vendégként akarsz-e maradni
vagy csatlakozol. Ne feledd a gombokat!

Írás: Kívül, belül

Kívülről szól be, s ha

a „miért onnan?”-t kérded,

kötekedő leszel,
míg ő belül sértett.

Veled lenne belül,

és kívül is maradna.
Belül sok vagy neki,
kívül letagadja.

Érteni sem akar,

de vádol, mert nem érted:
csakis érted nem ért
ő, a meg nem értett.

41
 Szűzbeszéd

Nem ezektől a gereznás palástoktól,

keresztbefektetett pallosoktól, glancolt
vasbordáktól, émelyítő füstölőktől,
láthatatlan csuklyáktól, nem ezektől a
kulcslyuk formájú szemektől, koponyához
simuló fülektől, bodorított apród-
frizuráktól, készséges csörgősipkáktól,
nem ezektől a lopakodó léptektől
termeimben, nem ettől a csalánból szőtt
ingétől az ármánynak, és nem ettől a
skarláttól, bakacsintól, tönktől meg fűrész-
portól, velük magam is (úgy-ahogy), tőlük
legkevésbé, csak ahogyan elterveztem,
lépésről lépésre, ám a falakon túl
uralkodnotok kell, hogy uralkodhassam,
Isten óvja összes királyait!

Félszeg

Homályhoz szokott, bambán hunyorog

a fényben. Zavara feszélyez:
halálosan bosszant a mozdulat,
ahogy nehézkesen szeméhez

emeli kezét. Tájékozódni

próbál, arcát árnyékba vonva.
Beleizzad, és mégsem boldogul.
Akár, ha világtalan volna.

Kiutat keres tétován, bár nincs

esélye rá, hogy megtalálja.
Káromkodik, mert így illendő. De
betakarja az istenfája.

42
 Kizsinóroztattam

Idegenkedtem anno a zsinórdíszes

viselettől, mert a porondmestereket
idézte, vállukon az idétlen partvis-
fejekkel, meg a forgóajtót pörgető
hotelportások gazsuláját. Korábban
kellett volna megismernem a lelkészi
palástot (katolikusnak keresztelve
gyerekként csak ornátusokat bámultam
a miséken), amely már éppen fordított
volna ízlésemen, de ekkor kezdtek fel-
tűnni csapatostól az ország házában
porondmesterkedő méltatlanok. Ambi-
valenciám megszűntét végül azoknak
köszönhettem, akik egyre hangosabban
vonták kétségbe európaiságát.
Protestálva kizsinóroztattam a leg-
jobb angol szövetből készült, álló nyakú
alkalmi öltönyöm (már ennek is van vagy
évtizede) — kevés alkalom adódik
viselhetni, ám olyankor mindig egy
európai nyugalmával állom
a méltatlankodó tekinteteket.

Hangsúlyeltol[ód]ások: újraindul, lefagy

Édes bizonytalanság a vers.

(Bár akad bizonyosság is, Édes.)
Az inspiráló sugallatról
még magam sem sejtem, hogy mivé lesz.

Most annyi tudható pontosan:

pont, mint a többi, rólad fog szólni.
Cselekmény nélküli történet.
Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi.

43
Részleteiben esetleges,
ám tisztán látni a kifejletét.
Újraindul, lefagy. Ugyanott
akad(unk) rendre. Te ki. Én meg. Beléd.

édes bizonytalanság a vers

az inspiráló sugallatról
még magam sem sejtem hogy mivé lesz
csak annyi tudható pontosan
hogy mint a többi ez is rólad fog szólni
cselekmény nélküli történet
nem lesz benne mikor hol
és talán még annyi sem
hogyan
részleteiben esetleges
de már most látni a kifejletet
hogy újraindul lefagy és elakad rendre
ugyanott

ahol te belőlem ki én pedig feléd

igyekszem

Édes bizonytalanság a vers,

hogy mivé lesz, attól függ,
mivel,
és hogyan akarod behatárolni.

Most csak annyi tudható pontosan,

hogy rólad fog szólni.
Cselekmény nélküli történet lesz ez is.
Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi
történik körülötte.

Esetleges minden részlete,

ám tisztán látni a kifejletét:
újraindul, lefagy.

44
Ugyanott
akad(unk) rendre el.
Te ki.
Én pedig haladnék befele.

Édes bizonytalanság a vers.

Ha a végtelenséggel határolod,
semmivé foszlik.
Ha végesként bánsz vele,
agyagba száradt kínná rögösödik.

Annyit már tudsz most is, hogy

pont, mint a többi, rólad fog szólni.
Cselekmény nélküli történet.
Nem oszt és nem szoroz, mikor, hol, mi
határolja vagy nem határolja be.

Részleteiben esetleges,
ám tisztán látni a kifejletét:
újraindítás után azonnal lefagy. Ugyanott
akad(unk) rendre el. Te ki belőlem,
és én
változatlanul benned szeretném megtalálni
magunkat.

Erről szólt

Kerülgetem egyre, ami lényegem.

(Erről szólt minden egyenes szavam és
epés énekem.) A „mégis” csapdáját.
Az állhatatos bukást. Hogy el mégsem
kerülhetem, régen megsejtett tudás.
Úgy élek egy újabb nélküllel tovább,
hogy lélegzésem is hőstett. És persze
alku. Meg: árulás.

45
 a vers

fényérzékeny anyag
te hívódsz elő

Kettőnk helyett

Mellénk ülök. Kettőnk helyett.

Megmondanám előre, hol
és mikor. Egymáson sebet.
Meg azt is, hogy majd összeforr.

Mi: kéz a kézben. Egyedül: én.

Kettőnk helyett csak hallgatok.
Félreérted. Hagyom. Hülyén
bátrak a bátortalanok.

Képéről a bőr nem sül le.

Rossz kibic, aki közbeszól.
Kettőnk helyett. Közénk ülne.
Fogást keres rajtunk egy troll.

Értelmetlen vakbuzgalom.
Nincs helye a történetben.
Hárman maradunk a padon.
Kettőnk helyett csak elkezdem.

Úgy volt, úgy van

Akkor úgy volt, hogy ami lehet, lesz is.

Esélyek sora jött, de mindjárt ment is.
Én mégis maradtam. Úgy, mivel úgy volt.
Van! Ez a sztorim. És cseppet sem túltolt.

46
 Habzás ez is

Ma van mindig, ha nincs holnap.

Álmaim hozzá hajolnak.
Heveskedésem nem érti.
Az a nő. Sem. Én, a férfi.

Aki, ahogy kell. Izomból.

Minden titkokat kikódol.
Kódokat gyárt ő maga is.
Kódolva fakad dalra is.

A vért pumpálja, és dobog.

Vizsgálgathatják doktorok.
Veszélyes, mikor kibeszél.
S veszélyt jelez, ha nincs veszély.

Látszik az oroszlán foga.

Rejtegetné. Ám nincs hova.
Nem tudhatom, csak remélem:
Elfér most is egy tenyéren.

Nem az. De egészen olyan.

Magunk játsszuk el. Komolyan.
Éppen az "i"-n nincs ékezet.
Habzás ez is, bár fékezett.

47
EGYSZER CSAK MEGTÖRTÉNIK
 Ott. Van. Mindenütt.

Ott

Közelebbről? Mindenekelőtt: benned, hiányként. Hiszen fizikailag nincs

jelen, és ennek a körülménynek persze tökéletesen tudatában vagy.
Ám a psziché hogyan is érhetné be ennyivel? Egyszerű, de ravasz trükkel
simán erényt kovácsol a szükségből. Az érzetek szintjén ellentétébe
átfordítva, előhívja a hiány hiányát. Ahelyett, hogy elkendőzni
próbálná, még nyilvánvalóbbá teszi. Kivetítéssel az anyagihoz csak-
nem a megszólalásig hasonló, eleven valóságot alkot magának.
Így születik meg a dédelgethető, megérinthető, testet öltött hiány.
Egyszóval ott, benned és belőled kiszakadva, körötted. Vagyis: mindenütt.

Van

Testét tőled kapta (emlékezetből és egy netről levadászott, pixeles

felvétel alapján rekonstruáltad), de lényének–létének forrása ő
maga. (Még akkor is, ha hullámai és rezgései csak pszichéd szűrőjén
keresztül érhetnek célba.) Már úgyszólván magától értetődőnek veszed
egy távolból is a tiédig elérő energiamező sugárzását,
mióta a mentális térben újból egymásba akadtatok. A kezdeti
elragadtatottságot, majd tudatos túlreagálást követően mára
megtanultad, hogyan kezeld — beépült az életedbe. Ha szükséged van rá,
bizonyosra veheted, hogy megtalál, ahogyan te is őt. Mert van. Neked. (Is.)

Mindenütt

Azt mondod, mindenütt. De nem túlzol-e megint? Vegyük hát sorra. Kezdjük
/ mindjárt
a legbanálisabb helyszínekkel, mint amilyen, mondjuk, a borotválkozó
tükör. Forgószék a számítógépasztal előtt, tévéfotel. (Az intimebb
szférák hallgatólagos megállapodás alapján kimaradnak a jóból.)
Aztán a hétvégi séták erdői vagy kirakatai. Mozik, színházak,
koncerttermek nézőterei. Télen jégpályák, nyáron strandok. Balaton és
a tengerek. Felolvasó estek pódiuma, irodalmi szeánszokat
befogadó művházak, presszók vagy kocsmák. (Egyszemélyes közönség.) Látod,
koránt sincs benne semmi tódítás, megnyugodhatsz. Csakugyan (majdnem)
/ mindenütt.

51
 Összezavar, kimerít [sikerült megúsznom]

Maga, igen, maga. A nevetséges

esernyőjével a megállóban. Noha
csak szemerkél. Hiába tekergeti
a nyakát. Mióta tudja, hogy figyelem?

Látom, nem köti le, ami odabent

történik. Szerintem törvénytelen így
fölhajtani a feketét. Nem lennék
a helyében. Képtelen rá, hogy élvezze.

Az életet. Bámulom, jobb híján. Most

épp magát az üres járdaszigeten.
Bár már baromira unom, ahogyan
közönyt mímel. Végül is ki figyel? És kit?

Fogadni mernék, fizetéskor bezzeg

mindjárt megélénkül. Talán vissza
is kérdez a számlára. Képes rá. Hogy
a fenébe stírölhet egy ilyen alak?

Jóval kezd, ha vesémbe akar látni.

Roppant kényes vagyok személyiségi
jogaimra. Meg arra is, hogy senki
esernyője ne takarhasson ki semmit.

A valóságból. Vagy előlem. Ami

bizonyos, hogy meneküléssel ér fel
minden gesztusa. Egészen pontosan
a hiányuk. Egyre jobban összezavar.

Kimerít. A várakozás. Jöhetne

már a pincérlány. Vagy a villamos, hogy
véget vessen a képtelen helyzetnek.
Kínos, amikor a fagylalt így visszanyal.

52
 Most szinte szimpatikus, hogy ennyire
elanyátlanodott. Bolond lennék, ha
hagynám lépre csalni magam. Még jó, hogy
végre felszállhatok. Sikerült megúsznom.

Ezt a kellemetlen kalandot inkább

megspóroltam volna. Már egy tök üres
presszóban / megállóban sem lehet megbízni.
Végképp itt az ideje, hogy másikat keressek.

Háttérben most is [képtelenül]

[Feléd: ez annyit tesz, mint tőled.

A rezonanciák homlokegyenest harmóniája.
Hiábavaló hanyatt-homlok támadásaim.
Idegen égtájak felé — hiány-számban, rokon-időben.
Az épület átellenes szárnyain egymásba nyíló ajtók.
Miközben feléd, addig tőled.
Egyre lehetetlenülőbb.

Belátás, 1973]

Annyiszor ismételgette, hogy a közös

múltból egyedüliként felülírható,
míg maga is elhitte, s rászánta magát.
Nem állított valótlant: a történések
még mindig ugyanazok, csak nem egészen
ugyanazért és nem pont úgy estek meg. Hogy
azután miért és miképpen is, már nem
igazán firtatja. Beéri azzal, hogy
végre tényleg el tudja engedni őket.
Teljesen bizonyos benne: többé nem tesz
föl keresztkérdéseket. Még magának sem.

53
 Rejtve hagyott részletek megosztásával
adott kulcsot a kezébe szövegei
értelmezéséhez (is). Kész-e használni,
vagy inkább elzárja elméjének titkos
rekeszébe? És ha történetesen el
is fordítja, feltárulhat-e előtte
mélyrétegük? Képes lesz-e megfejteni
történelem előtti jeleket a szív
legbenső falán, és vajon rá tud-e majd
érezni földerengő arcok között a
kezdettől fogva hitelesre? Volt idő,
amikor mindennél fontosabbnak vélte,
hogy választ kapjon kérdéseire. Ma sem
tartja érdektelennek, de tisztában van
vele: már nincs perdöntő jelentősége.

Elegendő egyetlen szálat meghúzni

a történet szövetében, és úgy tűnhet,
csaknem értelmezhetetlenné gyűrődik
az egész. Az összkép zavarba ejtően
más. A tájat más szögben világítja meg
a napfény. Más égtájak felől más szelek
fújnak. Másképp hajladoznak a fák, és más-
ként vetnek árnyékot. Más árnyalatú kék
alatt máshol gyülekeznek más formájú
felhők, és más a tükör is, amelyet más
vizek másképpen sima felülete tart
az égnek. Ám a változás mégsem teljes.
Háttérben most is ugyanaz a két ajtó.
Ugyanúgy. Képtelenül egymásra tárva.

Születnének immár [dicsértessél]

Meglep, amikor bevillan a népbolt özönvíz előtti ventilátora

keltette légáramban lengedező légypapírok képe. Esküdni mernék,
azóta sem gondoltam rájuk, pedig legalább negyedórát méregettem
őket, míg végre rám nem került a sor. Elhadartam a listát, csúnyán el is

54
vétettem – szerencsére még időben helyesbítettem, mielőtt fizettem
volna –, hiszen közben is azokon a ragacsos szalagokon járt az eszem.
Látszatra teljesen megdelejeztek. Persze távolról sem ez volt az első
alkalom szembesülnöm látványukkal, hétévesen pedig már túljutottam
a csapdába esett, ám sikeresen élve kimentett példányokkal végzett,
úgymond nagyfiús kísérleteken is. Ezúttal egész más okból izgattak:
mindössze egy könnyen előhívható képhez igyekeztem kötni a napot,
hogy azután felidézve bármikor eszembe jusson. Ötvennyolc június
tizenhetedikét írtunk, s éppen a Balatonnál nyaraltunk. Egy életre
sikerült megjegyeznem a dátumot, ám a látványhoz kapcsolás trükkjére
egyáltalán nem volt szükség. Most mégis megborzongtat az élmény,
/ hogy bevillant.
*

EgyetleN mondatot
a nyelved hegyén tartva
juss a túlsó partra
át a túlsó partra
és mondd kI végre ott —

egy magyar moNdatot

csak legyen akI hallja
s húzhatod szárazra
a biztos szárazra
– hisz célba ért – csónakod

forradalmas Napok
takarva avarba
mégIs összerakta
végül összerakta
a sors azt a mondatot.

Tavasz, nyár, ősz, tél

és történelem.
Mérsékelt égöv.

Villámok elkötött lova,

rebellis szelek lázadása,

55
idő előtti kikelet és
visszatérő fagyok.
Fele korona, fele királyság.
Mérsékelt égöv.

Vetések bedőlt végvárai.

Közelharc homlokon virágzó
szikkel, verejtékszagú aszállyal.
Átszakadt homokzsákok aztán,
dialektika, és hitünk veretése jéggel.
Mérsékelt égöv.

Konok a föld, kitart,

megterem újra:
marad, valami mindig megmarad
fagyálló vermeinkben
és a szív kamráiban.
Lesz tehát ok torra és szüretre.
Kinek-kinek.
Mérsékelt égöv.

Csirát bontó magvak

dacolnak léleknyi téllel,
Születnének immár élhetőbb idők.

Tavasz, nyár, ősz, tél

és történelem —
ez az ország végül is
egyévszakú.

Dicsértessél hát,
mérsékelt égöv!

fölemelt kezekkel

leszünk jóval több mint

most mégis csak ennyi
van ami van s abban
pont ezt kell szeretni

56
 ezt kell mert ezt lehet
bár sokszor csak alig
fölemelt kezekkel
megyek egész addig

ahol homlok koppan

elérve a falat
visszaút ha van is
már nincs rá akarat

akkor hát támasszuk

te onnan én innen
sok van közöttünk de
előttünk még minden

Revans [játék oldással, kötéssel, menetrenddel]

Halálra bosszant, ahogy szememre veti —

mások szemével példálózva. Fogalmam
sincs, hogy mikor hozta először szóba O-t.

Meglehet, elővigyázatlanul simán

elengedtem a fülem mellett a célzást.
Mert bizonyosan az volt, hiszen
azóta le nem szállna a témáról.

Ennek sem tulajdonítottam komolyabb

jelentőséget, míg észre nem vettem, hogy
mire megy ki a játék. Szinte sugárzott
a boldogságtól, amikor végre nekem
szegezhette a zavarba ejtő kérdést:
el tudom-e képzelni O tekintetét
az árbóctól való eloldozásának

pillanatában? Meghökkenésemet ki-

használva a folytatással módszeresen
elzárt minden lehetséges egérutat.
Mit érezhetett O – forgatta meg bennem

57
a kést –, rádöbbenve, hogy kötelékei
szorosabbak, mint valaha? Hogy innentől
kezdve belülről szól a csábító ének,

és engedelmeskednie olyan kényszer,

amelynek sem ellenállni, sem eleget
tenni nem lehet képes? Nem válaszokért
fürkészte arcomat – teljesen bizonyos
lehetett benne: nincsenek –, bénultságom
akarta a végletekig kiélvezni.
Azóta számtalanszor hagytam felelet

nélkül menetrendszerűen ismétlődő

monológjait. Egészen mostanáig.
Válaszolni természetesen ezúttal
sem tudtam volna, ám felötlött egy
másik kérdés a sajátjával szemben.
Vajon elképzelte-e már, mit olvasna
ki az O-t eloldozók tekintetéből,

amikor belegondolnak, hogy fogalmuk

sincs róla, mi az, amit elmulasztottak,
és ami O egész életét ki tudja tölteni?
A beállt csendben van elegendő időm
mérlegelni, hogy mi legyen az eddigi
menetrenddel. Összetépjem, vagy átírjam?
Most mindenesetre az arcát fürkészem.

Szárazdokk

A víz illata, mióta eszedet

tudod. Napjaid mégis part fövenyén.
Peregnek. Lábujjaid között homok-
szemek. Néha feltűnik egy vitorla
a horizonton. Ilyenkor felsejlik
még a gyermeki vágyakozás: hányszor
képzelted magad a fedélzetre, s épp
a kormány rúdja mellé. Most nincs merszed
szemügyre venni lassan tűzifává

58
korhadó hajódat a hervasztóan
reménytelen örökös szárazdokkban,
amivé sufnidat kinevezted. Már
álmaidban sem szállsz vízre. Egymásra
torlódnak napok, hónapok, évszakok,
évek, akár hullámok a tavon, és
összeér minden egyetlen eleve
beteljesült várakozássá. Egyre
rövidebb karnyújtásnyira a túlpart.

Hívd inkább, mondom

Verdiktre vársz, verbális tankra,

s már minden mozgó: célpont, mivel
ő mozgatja. Elképzelem, mint
tépem föl előtted ingem, lőj!

Annyira valószerűtlen, nem

állom meg nevetés nélkül.
Sehogy sem tudod hova tenni,
hisz rettegnem illenék. Veled.

Kívülről érkezik védelem —

ígéred. Csupán el kellene
fogadnom: megint megeshet, hogy
akár önmagammal szemben is.

Belemelegedsz, és szélesen
magyarázod a tévedésről, hogy
kölcsönös. Hogy te meg-, míg én el-,
a múlt pedig már soha többet.

Tanultál belőle, ugyanis.

Elnézem, ahogy gesztikulálsz,
s bólintok befelé, hát persze.
Hívd inkább a tankokat, mondom.

59
Pillangó(d)ef(f)ektus [kérdések, föltéve]

A megválaszolhatatlannak tűnő
kérdések már szinte jobban izgatnak,
mint maguk a válaszok. Perverzió?
És vajon kié? A szerzőé-e, vagy
a szövegé? Lehet minden gesztusod az?

Többszörös védőréteg alatt nevelted

vállalhatóvá arcodat. Hogy milyen áron,
mindketten tudjátok. Megérte-e? És:
mire mehettetek volna maszkok nélkül?

Amióta fölismerted magadban,

már el sem veszítheted. Durván hangzik:
innen nézvést nincs szükség rá. A puszta
képzete is perdöntő bizonyosság
marad. De mondd, hová lennél nélküle,
ha csak benne találhatod meg önmagad?

Elég szárnyát billentenie benned,

s te máris elhiszed: vele rezdülhetsz.
Ez lenne hát a pillangó(d)ef(f)ektus?

Disszonáns lehet a legtisztább öröm

is, ha óvatlanul nyakába öntöd.
Képes vagy-e az ő szemével mérni
a számodra csökkenő távolságot
váltig egymásra nyitott ajtók közt, és
érzékelni tudod, mit jelent neki,
amivel te oly boldogan beéred?

60
 *

Átfolyatod magadon. Transzfúzió.

Ha kiürül a tasak, újratöltöd
vele, hogy a véreddé váljon. Neked
használ, de meg mered-e kérdezni:
jó-e neki, és ha igen, akkor mire?

A líra képlete: érzelem + logika.

Definíció szerint az érzelmek
logikája. De ki fejti meg, hogy ez-mi-ez
az elcseszett, lehetetlen szöveg?

Komfortzóna

Túlfeszültség, majd rövidzárlat.

Totális homály a belső tájon,
és érzékek farkasvaksága.
Kilátástalan volt, be kell látnom.
Sehonnan sehova menet. Rend.
Velünk lett üres az összes járat.
Arcodra nyíló váróterem.
Túlkésleltetett retard varázslat.

Óvatlanoknak csapda is lehet,

nekünk már belakott komfortzóna
az elmeközi tér. Felszikrázunk
benne, mintha áram alatt volna.

Lehetne több, de hát ez sem kevés.

Így is van, aki csodának mondja
(noha úgyszólván triviális): mi
vagyunk egymás mentális G-pontja.

61
 egyszer csak megtörténik

és megemel ne méricskéld mennyire

öt centi is mérhetetlenül távol
van a földtől és hihetetlen közel
az égbolthoz egyszer csak megtörténik
rezonálni kezdesz hullámokra és
kilépsz a síkból valószerűvé válsz
a térben eggyé érzed magad velük
fölismered együtt történhetsz te is
csupán arra kell vigyáznod hogy minél
később engedd el ami megérintett
bár nem tudod nem elengedni mégis
végleg nyeregben vagy mióta elég
felidézned a puszta képzetét hogy
megérintsen megemeljen és együtt
rezegve megtörténj újra meg újra

Szerep – csere – satöbbi

Fogalmam sincs, hány, soraimba gondolt

satöbbi állít meg jól elhelyezett
aknaként, míg követsz a szöveg tőlem
is független csapásain, ha egyszer
nem írtam bele őket. Simán le is
vághatod a túl éles kanyarokat
és meredek kaptatókat, hogy saját
ösvényt keress kockázatmentesített
olvasatokhoz. Elháríthatsz minden
késztetést, sugallatot: ha nem hagyod,
hogy tovább munkáljanak pszichédben, nem
mutatnak majd túl önmagukon. Szavam
sem lehet, ha így teszel, ám tudnod kell,
ezzel egyúttal fel is cserélődnek
a szerepek. Mostantól én követlek
téged — a szövegeimmel. Nem csupán
újakkal (amelyekben megpróbálom
olyan agyafúrtan telepíteni
virtuális aknáimat, hogy alig

62
maradjon esély elkerülésükre),
de a látszatra hatástalanított
régiekkel is. Kell-e mondanom, hogy
az egészben ez a legizgalmasabb?
A leíratlan, alvó satöbbik még
mindig be vannak élesítve. Elég,
ha egyetlen pillanatra alábbhagy
veszélyérzeted, például váratlan
hangulatváltozás miatt – satöbbi
(tessék, most leírtam!) –, és biztos lehetsz
benne, hogy működésbe lépnek. Sejted,
milyen lelkesen szurkolok magunknak?

szelíd és kérlelhetetlen

„nem múlt vagy nékem, nem történelem,

de húsom-vérem, lényem egy darabja”

Faludy György

*
csak ami kerek mint a vég
– megkerülhetetlen
csak ami véges mint a lét
– bevégezetlen

csak ami elhárítható

– kivédhetetlen
csak ami elárulható
– megtörhetetlen

csak ami megvádolható

– cáfolhatatlan
csak ami bitorolható
– kisajátíthatatlan

csak ami többszörözhető

– mindig oszthatatlan
csak ami elégethető

63
 – kiolthatatlan

csak ami lerombolható

– megronthatatlan
csak ami mindennapi szó
– kimondhatatlan

csak ami mindig esendő

– rendíthetetlen
csak ami múlt és jövendő
– szelíd és kérlelhetetlen

Várakozó

Íme, neked is fényesedik az idő

(noha a nappali világ mind rövidebb):
túlhordott viselet deprimáló tükrét
idegen szemmel bámulod. Pedig volt, hogy
már hetekkel korábban kiakasztottad
hangolódni az alkalomra, amikor
felöltheted, s közben magad fényesedtél,
hogy legjobb formádat hozva köszönthesd majd
az újra megszületőt. Közelít megint
az ő ideje, de egyre nehezebben
lényegülsz hozzá. Eltompult érzékekkel
erőlködsz, hogy valamiképpen mégis meg-
idézd, végül belátod, már csak arra tudsz
várakozni — arra a várakozásra.

Lorelei fésűje

Hiába bevált trükk, amely most is csábít,

hogy úgy, mint aki nem is mondja, csak kérdi —
sehogy sem megy. Folyton feleletnek látszik.
Szóljon direktben inkább, démoszthenészi
elszánással (az a kavics még a számban),
remélve, nem pusztán dadogásnak hallik.
Úgy kellene a lehető legtisztábban

64
 artikulálni a semmitől csak alig
érzékelhetően különböző mindent,
hogy nagyrészt hiányoznak hozzá a szavak.
Nem(csak) belőlem, hanem a nyelvből. Hiszen
a fogalmak azonnal szertefoszlanak,
ha a határtól még hajszálnyival innen
neveznénk meg velük, ami odaát van,
(illetve nincsen), s szinte az is átbillen
ilyen közelségből, ami általában
kézzelfogható. Maradnak hát a pszichés
érzetek, valamiféle nyelv nélküli
költészet leírhatatlan szavai, és
Lorelei, mint jelkép: fésűtlen fésüli.

tudat alatt mintha

most hogy tudok rólad

valóság lett bennem mindaz amit eddig tudtam
összerakós türelemjáték
rám osztottad benne az alany szerepét
és így mintha
mindketten
egy időben egy helyen tesztelnénk
a magunk tudatát
miközben úgy oldódunk egymásba
akárha a valóság cáfolatát
éppen
a jövőnk kristálygömbje mutatná

Jutalmunk lesz ott is

Valahány kárpitunkon Egy a hasadás.

Hamar felfedeztük, hogy magunkra nyílik:
éjünk égboltján csillagként ő sugárzik,
zenitjeinken ő delel, ő dereng át
titkaink homályán. Ám ennyi év múltán
mégis törvényt bontunk mi ketten kárpitunk
egymáshoz mind hasonlóbb mintázatával,

65
benső égboltunk ikercsillagaival,
zenitünk idejének zavarba ejtő
összecsúszásával és egymásnak is föl-
derengő titkainkkal. Szándékkal szabályt
sértve mi egyebbek vagyunk. A büntetés
persze kijár, ám jutalmunk lesz majd ott is.

L’éternel retour

Jeleket küld életem fája,

a magról eredt ezüstnyárfa.
Alig látszott, ám rátaláltam
bújócska közben a susnyásban.
Kérleltem az Istent, segítsen,
hogy baj nélkül áttelepítsem
a kertbe, ahol nyaraimat töltöm.

(Persze, gyakorlatilag
rögtön elszáradt, mégis zöldbe
borult, rá egy esztendőre.)

Azóta
üzen tavasztól őszig lombja
zöldje, sárgája, bronza, rőtje,
miként az is, hogyan hull földre
a levél (a zörgő avar
számomra csupán vételi zavar),
és hív a kert a következő körre.

meghívók

ne törődjön a lábtörlővel
nyomja le a kilincset
lépjen be foglaljon helyet
legyen házigazdám a házamban
lásson vendégül asztalomnál

66
 birodalmam vegye birtokba
nyomatékosan felhívom figyelmét

figyelmeztetés nélkül fogom szeretni

nyomatékosan felhívom figyelmét

birtokba vettem birodalmát
majd megkínálom asztalánál
mert vendégem lett a házában
ha itt vagyok jöhet bármikor
de ne nyomkodja azt a rohadt kilincset
és a lábtörlőbe törölje a lábát

ne belém

dicsérni őt

ahogy már annyiszor

újra meg újra ráérezni a horizonton túlmutató
távlatokra
igaz egyre fáradságosabb ugyanarról valami újat mondani
szédülésig rótt köreid csigavonalában
felismerni és megélni mindazt ami
eltér az előző ciklusokban felismerttől
hogy minden helyzetben megtaláld az alkalmas szavakat
bár vészesen fogynak
tudj újabb áradást remélni a most sziket virágzó
ártereken
és közben folyamatosan hinni abban hogy meghallja azt is
amikor a szavakat megelőzve már benne szólsz

ambíció

szeretném én is a halhatatlanságot
de nem művekből emelt piramis jövőnek konzervált
lakójaként
mert mit is keresne szabadon lobogó szellemek között
egy papírbörtönbe zárt múmia

67
 meddig jutna a végtelen időben amelyben még
a legkiválóbbnak is csak szakaszgyőzelemre lehet esélye
az én becsvágyam nagyobb ennél:
ha egyetlen pillanatra is
de itt és most
magadban érezz halhatatlannak amikor olvasol

Lombok és rügyek ǁ Ha nem dezertálsz

[párhuzam(os)ok]

Mikor máskor, ha nem azonnal?

Elszáll az utolsó alkalom,
hogy megtöltsd őket tartalommal,
s túlléphess végül a szavakon.

Itt és most, vagy megint elsumákolod.

Ahogy szoktad. Hiába képzelegsz, hogy
mást tettél volna – vagy tehetnél majd –, mint
amit. Persze, nincs predesztináció.

Beérni most ennyivel kéne.

A pohár tele már nem lehet.
Attól a teljesség igénye
még nem délibáb, hogy így esett.

Egyedül az „akkor, ott” determinál

annyira egyértelműen, hogy soha,
sehol nem változtathatsz rajta — csakis
az éppen adott időpontban–helyen.

Lombosodik a nincsen bokra,

a rügyek mind téged rejtenek,
feszegeted, de nem mész sokra,
már az is siker, hogy sejtenek.

68
 Ha nem dezertálsz folytonosan, akár
még vissza- és előremenőleg is:
koordinátarendszered felülírt
pontjáról más szögben látszik múlt, jövő.

A Valóság nyerhet, ha vele

áll rajthoz a Vágy és Képzelet?
A Van eljátszhatja, hogy lesz-e,
ha benne él minden életed?

Felejtsd el, amit a carpe diemről

tudni véltél. Semmi nem kínál nagyobb
élvezeteket a szabadság biztos
tudatánál. Legyen minden perc tied.

képtelenség

mondod
annyira határozottan
mintha léteznének nem elképzelhető képek

igyekszem elgondolni
lehasítom magamról a körbeölelő ürességet
és csak a szó hangalakjára figyelek
kép sehol
visszhangtalanul kapaszkodót keres a megidézett csend
de várok
lazán gyöngyözik a homlokom
kép nélkül gördülnek le az izzadságcseppek
kép nélküli patakok indulnak
csorognak át a semmin
anélkül hogy képük lenne magukról
feloldódnak a visszaidézhetetlen ürességbe

nem sietek
előbb-utóbb meg kell hogy törjön az átok
előbb-utóbb kép kell hogy formálódjon a szóból
a képtelenségnek is képe kell hogy legyen
amit tetszés szerint formálhatok

69
ki- és ráfesthetek
letörölhetem
kitapogathatom a körvonalait
még retteghetek is tőle
a kép nélküli kép el fog kísérni
és megfigyel mindenhol
befekszik közénk és elérhetetlen leszek a magam számára is
míg képpé nem tudom tenni
nincs ok elsietni
mindegy hogy melyikünk töri meg a csendet
csak érvénye legyen amikor megtörténik

kimondom újra
szeretlek

most a kiejtett szóba kapaszkodva

megpróbálhatjuk elejét venni képtelenségünknek

leárnyékolva

gyenge antennáinkkal foghatatlan

az első korszellem hibátlan összhangja
csak vízióink súrolhatják
a teljességet
de
a tudás ködrétegét váratlanul átüti néha egy-egy lélekrepesz

a résen
beáramlik az univerzum
érzékeinknek idegen anyaga
és táplálja a reményt
hogy
hazatalálhatunk még abba a már végzetesen elfelejtett kertbe

egymásbaforgás

nincs vége semminek. kezdődik elölről.

kezdete sem volt, mert mindig benned lakott.

70
 egymáséi vagytok: két kiszolgáltatott.
felrúg minden szabályt, ahogyan előtör

előjel nélkül az alattomos roham,

ahogy megnyilvánul minden jelenléte,
hiánya. vesztedre pályázik, s vesztébe
fut, hogy kifáradjatok csaknem boldogan.

(az új menet előtt töredék béke van.)

el
lehetetlenülés

miközben felé én addig tőle csak

rezonanciák
a hiábavaló hanyatt-homlok támadások
megannyi végsőkig elszánt megfutása
az épület átellenes szárnyain egymásba nyíló ajtók
rögeszmés képzetében váltig
távolodunk

impact

semmitmondó partok.
tükörsima vizek.
szenvedsz a kudarctól.

átmenetileg.
majd feltámad a szél,
s mihelyt elhiszed,

hogy nyílik újabb esély,

vitorlád feszíti
dac és szenvedély.

71
VALAMIKÉPPEN MEGNEVEZNI
 pillanatszakadás [kép a merevlemezről]

itt és most csordulásig tölti a bizonyosság

egyensúlyi állapota tökéletes

megnyugodva figyeli magát

képeket rögzít

a fürdőszoba csempéit elválasztó fugák repedéseit

a szellőzőablakon beszűrődő fénypászmában táncoló
porszemeket
a tükör alatti polcon sorakozó tégelyek és üvegcsék
rendjét bogozgatja
idegen rend
de próbálja megfejteni
gondolatban egyenként megjelöli a rögzített képeket
precízen keresve az előhívható minőséget

döbbenten ismeri fel közöttük az iskolatábla fogantyúját

másodikosként büntetésből állt szemben a táblával
akkor félórán keresztül tanulmányozta
és ez a tudat alá mélyen eldugott kép most felbukkan
és átszakítja a gátat

elárasztják a kényelmetlennél kényelmetlenebb

szituációkhoz társított képek
a hárítás önkéntelen reflexében veszélybe kerül
az egyensúlyi állapot

átgázol rajta a menekülő áradat

nincs ideje a tapasztaltakról leltárt készíteni
a részletek összefolynak
már nem tudja eldönteni hogy ebben az áramlásban
ki az áramló és ki az áramoltatott
reményt vesztetten keresi a kilépés technikáját
a rögzített képek merevlemezétől
fényévekre

75
 kézenfekvő zárlat

kezdetben észrevétlenül lazulnak

a ragaszkodás eresztékei
de amikor
kapkodva beütöd a megszokás durva szegeit
már sejted
egyenes út vezet innen
a legyen hát közönyéig
amiből előbb vagy utóbb kiviláglik
a magad előtt is titkolni próbált cserbenhagyás
igazolásul a gyalázatra
a szembefordulás megtervezett
és kézenfekvő zárlat lesz
a kés végsőkig kéjes megforgatása
a gondatlanságból ejtett sebekben

ismételgető

szavam sosem volt rád

nem könnyű beismernem
még így
utólag sem

hogy nem tudlak azonosítani

amikor elvonatkoztatlak magamtól

hogy még mindig meglep

miért tűnsz
ennyire azonosnak velem

hogy nincs bennem rád csak rólad

és ezt ismételgetem

76
 vadászat-variációk

1. („magamra ismer”)

szarvasbőgető őszben a színek

összecsapnak
veszélyt kémlelő bokrok
léptektől riadó gallyak
arcodra kiülő csillag nézi felvérzett ingem
szél jön magamra ismer
szoknyád az égig lebben
veszélyt érlelő kürtszó zaklatott csaholások
dobhártyán doboló lármán kavargó
csend a másod
ahogy süllyed a tisztás félszeg alkonyába
a válladról hullócsillag menekül
utánad

2. („magára ismer” – diaporáma)

színek ütközete
szarvasbőgető őszben
veszélyt kémlelő vad széltől remegő bokrok
menekvőn léptektől riadt gallyak
mégis üldözőben szoknyád az égig lebben
jelt ad
a küzdők összecsapnak
kürtszó
közvetlen közelről
zaklatott ebek csaholása aztán a csend
nyargalása a vérnek a leszálló alkony
dobhártyán doboló harci lárma magára ismer két tekintet
arcodra kiülő csillag
nézi felvérzett ingeinket

3. („magunkra ismer”)

szarvasbőgető őszben a színek összecsapnak

veszélyt kémlelő bokrok léptektől riadó gallyak

77
arcodra kiülő csillag nézi felvérzett ingem
szél jön magunkra ismer szoknyád az égig lebben
veszélyt érlelő kürtszó zaklatott csaholások
dobhártyán doboló lármán kavargó csend a másod
ahogy süllyed a tisztás félszeg alkony a hátad
mögött szakadó égbolt menekül utánad

átkelés előtt

valahol messzi mintha egy csillag

de csak a képzelet
csak az
testetlenné foszlott megannyi ígéret
kidőltek alóluk a napszakok
a csontfehér hajnal a kikezdett zenit
seblázas alkony
pihen a menet

ártatlanul a fűben elterülve

kitárulkozás
és kémlelés egyben
elcsigázott lovak horkannak
alattomosan roppan valahol egy faág
a már az indulás pillanatában veszítettek
az idő elől szököttek lelkét nyomják
a könnyelműen eltékozolt napok

kiégett tűzhelyek
körben kifakult tépett zászlók
és üszök
erről a vidékről jó lesz mielőbb
odébb állni
átkelés majd a hídon
betöltött pályával
teljes ívvel

de most még ártatlanul a fűben elterülve

úttalan és léttelen lebegve
a forráshoz vissza már nem

78
de esküszöm
egyszer elérem a tengert
lemaradt és győztesnek hitt
szerelmeim hamuján nyíljon lóhere
négylevelű

emlékeimen lassan felmelegszem

begombolom a terepzubbonyt
sisakom lombokba öltöztetem
megint útra készen állok
megfáradt tagjaim biztatnak semmiség ez
csak menj tovább
de lépéseim rajtam kérik számon Istenemet
hogy mikor hagytuk ki egymást játszmáinkból

Valamiképpen megnevezni

a részletekben ismerheted meg magad

de amikor elérsz legbelső rejtekhelyedbe
meg fogsz lepődni

következtetéseidből feltevések lettek

és minden amit eddig belőlük tápláltál magadról
porrá omlik
mert miközben határok ezrein léptél át
megteremtetted
a kívülmaradásod

az alkotott formák nélküled lettek csorbítatlan

darabjai a tervezett
egésznek

írni írhatsz erről mert tisztánlátásod hiánya

úgyis rákényszerít arra hogy tudomásul vedd
ez is Te vagy

79
 függő játszmák

1. [bizonyosság]

bárkit tartós függésre kényszeríthetsz

de magad is függővé válsz
ha megteszed

és számtalanszor felidézed majd a helyzetet

finomhangolása nem könnyű
folytonos alkalmazkodásod
megtöri engedékenységét
és időnként hívatlanul is rád nyitja az ajtót

ilyenkor hálás vagy a bizonyosságért

hogy még mindig tudsz az örömben is fájni

2. [latolgató]

lehetséges, hogy éppen itt ér majd véged.

éleden állsz. tévedhetetlenül érzed: latolgat.
még nem döntötte el, melyik oldaladra fordulj.
több esélyed van most, mint amennyit reméltél.
nyerő szériát vársz, emeled a tétet.

3. [tét lenne]

pont most dob hatost

hát persze
ugyan kit is érdekel a játék
amikor nincs már tétje
hiszen csak az életét tette rá
az egészre

rég nincs kedve még kiszállni sem

ásít
történhet bármi
nincs olyan Isten hogy
hasson rá

80
 és egy legyintéssel rá int

egy váratlan villanás

ha most ő lenne
a kocka
és hatost dobna vele valaki
ez már tét lenne
és ok is itt
maradni

köztes állapot

gyakran az üres van teli

és túlcsordul
köztes állapot
egy határtalan
szubjektum lenyomatában
ami a legszemélyesebb akkor tud lenni
ha személytelen
kötéltánc
zsúfolt nézőtér fölött
ön-
és közveszélyes botlásokkal

mégis csak

számítottál-e erre
amikor
eltökélted visszatérsz a forráshoz hogy
esküvel fogadd
egyszer úgyis eléred vele a tengert
számíthattál-e arra
hogy hányszor nyúlsz majd megint a sebekbe
és még mindig makacsul hinni és hirdetni fogod
emberként is boldogulni lehet
de csoda helyett
csak a csodavárás halálát láttatják
bizonyságtételeid

81
 farkasos

farkas jár a holdudvaron látom pedig

nem akarom
szemeimre
szemet vetett néz most velem farkasszemet

szemeimet elbújtatnám — elbújtatnám

hogyha tudnám
elbújtatnám
de nem lehet észrevettem hogy észrevett

farkas jár a holdudvaron holddal néz be

az ablakon
holddal néz be
engem figyel bennem ordasodó kétely

szólítalak hogy elzavard segíthetne

tán a szavad
szólítalak
te hozzám bújsz szavad szelíd fölém hajolsz

farkas jár a holdudvarban elmerülök egy

szempárba
ha felnéznél
most a holdra a farkas eloldalogna

kávét rendelni s várni

víz a vizekhez tér meg

esők árnyéka üldöz

szél támad felemel és

magasból ver a földhöz

mernék ha lennék bátor

mélyebb titkokat tudni

82
 malomkővel nyakamban
újra tanulnék úszni

de csak tétován állok

melegedni szeretnék

kávét rendelni s várni

valamit ami nincs rég

Visszaszámlálás felfüggesztve

Lefagyott rendszer. El-

akadt vérrög. Reset.
Föléd hajol, szerel.
Nem szól, nem kérdezed.

Nincs nyelési reflex.

De összes szerved műx-
ik. Másnap felkelhetsz,
és csak alig szédülsz.

Feledve a szondát
(bár a cső még benned)
a gyógyszert szájon át
sikerül bevenned.

Felépülni innen
kezdve tükörsima.
Szerencsén múlt minden.
S ez kritikus hiba.

önvarrás

panaszkodni könnyű
legyint rá ki könnyed
némán tűrni szörnyű
nehéz mégis bölcsebb

83
 olykor nincs mit tenni
ha engem kérdezel
válaszom pont ennyi
be kell hogy érd ezzel

csak ami rajtad áll

arra legyen gondod
eddig gombhoz varrtál
most erre varrj gombot

míg bírod cérnával

tűvel és idővel
minden öltés rád vall
önmagad öltöd fel

egy árva sor

forgatod nyelveden
van-e íze sója súlya
s lehet-e belőle

zöldágból kapu amelyen átbújva túljuthatsz

árkon bokron hegyen völgyön
míg rá nem érzel

már túlmutat önmagadon

megered
innentől a te dolgod már csak az hogy vele vagy

vad az avarban

halni készülő vad az avarban

összecsavart lobogó suhog
kicsorbult élű kés zuhan
mellé
feltámadása önmagadnak
egy tükörbe bujdosó arc
ahogy

84
 csikorogva szakállt ereszt
ellenfényben elmosódó gesztus
inverzében látod hogy az idegen testtájak
hajlataiban letörölhetetlenül
ott van a most kimúló tél
és te
aki bár teljes fegyverzetben még
megadod magad

eggyé

belé vetítem magam

befogad
a finomra hangolt psziché saját arcával
sugároz vissza
a könnyednek indult mentális játékot
a kölcsönösség észrevétlenül
teszi abbahagyhatatlanná

tükrözések és azonosulások
bombázzák az én-határokat amíg
el nem tűnnek

valóra válunk a szimbiózisban

szeplőtelenül

tudtam a szeplőit az orrtövében

a fürkésző tekintetét
a félmosolyt
benne a nyílt várakozást
a szeme színét is a visszavonulás pillanatában
azt is hogy hiába akarnék nála megtörténni
és az okot

hogy nem voltam kíváncsi a történetére

fel sem ötlött bennem

85
létezhet az enyémen kívül másik is
hiszen akkor azok a szeplők velem estek meg
velem esett meg a nevetőráncok nélküli félmosoly
a zavarba ejtően nyílt várakozás
szemszíne a visszavonulás pillanatában

és az is hogy nem voltam képes nála megtörténni

kellett némi távolság
hogy belekezdhessek a saját történetembe
és ezzel végre rákérdezhetek az övére
nem ért váratlanul de lesújtott
a válasz
már másé a szerep

azt viszont egyikünk sem sejtette

hogy minden látszat ellenére
mégis megtörténtünk egymásnak
úgy váltunk szót
és ezen meg sem lepődünk
hogy azóta is mindketten a másik szövegét mondtuk
ebben az évtizedekkel később leszakadt találkozásban

karakterkivonat

nem panasz
egyszerűen tény
egyre nehezebb versbe
írni téged
eddig bárhogy igyekeztem
minden sor
csak változat volt
arról
milyennek láthattalak volna
ha realizálódik a
karakter
néha melléd írtam magam
hogy ne legyek annyira egyedül veled

86
 Lehetséges

Akkor először és másodszor is

csak azt,
csak arra.
Később még mindig: legfőképp.
Mégis,
egyedüliként éppen az maradt elérhetetlen
számomra
a történet rendhagyó folytatásában is.
Lehetséges
magyarázatként feltolul egy mind kevésbé zavarba ejtő
kérdés:
melyikünk a másik gazdateste?

hozzá közeledve

Miklya Zsoltnak, barátsággal

inkognitóban jársz
szembefordított tükrök között lépkedsz
míg káprázattá nem sokszorozódsz
míg el nem veszel a mikrouniverzumok tömegében

egyetlen esélyed marad

szilánkjaid összeszedve
oldasz és oldódsz
hogy lényegeddé kristályosodhass

ahol csak egyetlen tükör lesz és benne az ő képe

elég engedned és magad fölé emel az élmény
hogy egyre rövidebb sugarú körpályán közeledsz hozzá

87
 aki elkísért

idefelé sem volt könnyű

néha fedezéknek próbáltad használni terheid
hogy elrejtőzz előlük
olcsó porondmutatvány lett volna
erőművészt játszanod
inkább érvényt akartál szerezni a szavaknak
állítmányt tenni a hiányos mondatokba
hogy eljuthass velük hazáig
ahol
és ezt végig bizonyságként éled
az fog várni
aki önzetlenül az út végéig kísért

tüzeknek tüzével [asszonyomnak]

mondd a tengernek
türelem
ne fodrozódjék
hullám a vízen
mondd a szélnek
fűszál ne rezdüljön

lágyítsd meg szíved

engedd
hogy jó urad
elfeledtesse emlékét
a déröklű napoknak
kínjait a lélek

telének

királyném
soha többé
ne hagyd
tűnek hegyén szenvedni
most fölröppent lepkét

88
apály
dagály
morzsolta szíveinknek
engedd végre
hogy megint megtalálják egymást
száz életre való
lélekkel
kísértelek
és
kísérlek
hagyd hogy
megvigasztalódjam
benned

hogy elégjek
hogy rendjelként
viseljem égési sebeim

süllyedtem
és hagytalak süllyedni
örök atlantiszom
emelkedj
a hullámok fölé

adjad
egész birodalmad
amivé lettél míg
vakságomban
nem láthattalak
teremtményem volt
ki újrateremtette magát
homlokán önző feliratommal
privát

meggörbítettél és kiegyenesítettél
férfikorban férfivá tettél
egyetlen
mindenkor hatályos
törvényem
te

89
 téged perzsellek
hajnalig
tüzeknek tüzével
túl drága kincs
vagy nekem
hogy nélkülözzelek
mértéktartásra
ne ints
nincs többé alku

olvass el
csukj be
nyiss ki újra

zuhanásomban
általad
emelkedem
és kereslek
míg vér lüktet
megszűkült ereimben

Lassan kezd hát összeállni

a kép, mint fog eggyé válni,

ami kezdetnek két darabra
tört. Jószerével akármi
után nyúlsz, kezedbe akadva

illeszkedik az egészhez.
Hézagmentesen. Olyan mindegy,
mit hisztek, hogy ki, mit érez —
a kettő most több lett, mint egy.

Mégsem csoda, mert van oka

naprakészre írni a törvényt,
szerinte csak az ostoba
nem merné kockáztatni tüstént.

90
 napi járat

közvetlen út csak egy visz hozzád

hogy elérjelek nap mint nap
vigyázom ívét széltét-hosszát
egy Einstein-Rosen vershídnak

Egyetlen pontra felfüggesztve

Léted egy pontra felfüggesztve

Menekülnöd sincs már merre
Se célja se értelme
Egyetlen pontra felfüggesztve

Ha elhagy a lélek fegyelme

Hiába száz Isten kegyelme
Egyedül rajtad a világ terhe
Egyetlen pontra felfüggesztve

Ablakod gondosan beszegezve

Kilépsz a világegyetembe
Csillagokkal kivarrt ing az este
Egyetlen pontra felfüggesztve

Belékapaszkodsz vesztőhelyedbe
Várod a penge sújtson a fejre
Öltözöl talpig szerelembe
Egyetlen pontra felfüggesztve

Életre varázsol ő kelt életre

Tüzei gyűlnek csak gyűlnek a szembe
Nem tudod hited még hihető-e
Egyetlen pontra felfüggesztve

91
----------J-------------------------N-----------------
----R---------A---------------R--------Y-----------
Á------------------S-------Á---------------A-------
------T-----------------Z --------------I-------------
------------I-----------------------T------------------
-----------------K------!------,-----------------------
-----------------S------J------E---------------------
------------E--------Ű-----É-------K----------------
--------L-------T----------------R-------P----------
----R-------L-------------------------Ő-------E-----
Ö------Ü----------------------------------L--------L
----P--------------------------------------------A---

Zuhanásaink

Te
a gyújtópontban fölszikrázva
fellobbanó esély.

Én
a lebegésből rutinosan gyávuló ereszkedés.

A lepke száll ilyen végérvényesen

a gombostű hegyére.

Vételi zavarok

Romló légköri viszonyok.

Üzeneteit nem fogod.
Blokkolt, eldugult jelfolyam.
Akut mentális sztrókod van.

Lehet, hogy most már így marad.

Szivárványhártyán madarak.
Látóteredet kitöltik.
Láttad már őket (felötlik).

92
 Amit tenned kell, megteszed:
Magasba tartod két kezed.
Kijózanodni egyszerű.
Voltál már így. Vele. Dezsavü.

zaklatás

megint rohansz
adott helyről egy másikra szabatos terv szerint
lobog mindened
szoknyád
(ha nadrághoz túl meleg van)
hajad ha éppen nem rövid
és én megbámulom ami lobog rajtad körülötted
és ki nem hagynám
hogy szoknyád alá lessek
akkor sem ha magam is meglepődöm az ötleten
mert kinek jutott volna eszébe akár
csak húsz évvel ezelőtt egy bőven nagy
mama korban lévő nőt molesztálni
(még ha képzeletben is) megannyi
fiatalabb bombázó helyett
így változnak az idők
ám az érzet változatlan
és ezt kizárólag
a körülötted lobogó képzetem kelti

kódolt történet

eleve belém programozták azokat

akik körülvesznek
és akikkel körülveszem magam

ha a családomat nézzük
a géneket szükségtelen hosszan magyarázni
kaptam őket
hogy továbbadjam belőlük amit lehet

93
alvó ügynökként
egy–egy kód aktiválta sorra szerelmeimet is
aki elsőnek találta meg az enyémet magában
máig párom

egy kód viszont bizonyosan hiányzott belőlem

már jóval negyven fölött történt
hogy a gyerekek miatt
hozzánk került

kezdetben teljesen hidegen hagyott

a végére egész fajtáját belém kódolta
mégis
csak jóval később lett újra
kutyánk

kondicionálás

álmában röpülve kinézte magának

majd az új meg új földerítő körökkel
meghatározta a menteni kívánt koordinátákat

reggelig memorizálta az adatokat

az ébredés kábaságában egy új

egy eddig idegen bódulat várta
megmagyarázhatatlanul biztos benne
hogy átléphet korlátain

kimért mozdulatokkal ablakot nyit

hogy bizonyságot vegyen
és ekkor újból átjárja az az álombéli mámor

ott van alatta a szédítő mélység

bármikor szárnyat bonthat

94
lenyomatok [agent spirituel]

most bontakozik ki előtted

megpróbálod
elfogulatlanul figyelni
de hiába ügyelsz rá hogy távolságot
tartva aprólékos műgonddal mélyedj
a részletekbe
idegenek maradtok egymás számára

egy idő után már nem is a szövegre

összpontosítasz
jobban érdekel hogy mit láthat
egy avatatlan szem belőled
és ösztönösen cenzúrázol

hátrálsz még néhány lépést

önmagad ismételt lenyomatát látod

dobhatod ezt is a többi közé

***

kívülről próbálod követni

és reméled
sikerül elfogulatlan megfigyelőként
viselkedni benne
de hiába ügyelsz a részletekre
mire észbe kapsz
nem a szövegre összpontosítasz
jobban izgat mit láthat egy avatatlan szem
belőled
hátrálsz néhány lépést
hogy lenyomatod megfelelő mélységet kapva
megfelelhessen örökkévalód
ízlésének

95
Elvirágzott [közte csaknem ötven év]

[Mégsem a magánynak]

Hűvösek, feketék,
fejkendőt lengetnek az esték.
Felhők lobognak a menetelő szélben,
örökölt zászlaink lengenek — sötéten.
A tájat őrző, fákhoz nőtt varjak
nem szállnak többé: árnyékok maradnak.

Árnyékból szőtt, kopott ingem

levetem.
A csend elvirágzott szívemben,
s most termőre fordul.

***

A kenyeret nevén szólítja,

magához öleli, úgy szeli.
Nem jelszavakból! — hitéből teremtett hazát,
mégsem a magánynak érlelte magát,
s mert úton van,
az út megismeri.

[1969]

[Hogy lehessek]

Hűvös fekete
fejkendőben az este
felhők lobognak
a menetelő szélben
örökölt zászlaink lengenek sötéten.

96
 A tájat őrző, fákhoz nőtt varjak
nem szállnak többé
árnyékok maradnak.

Árnyékból szőtt ingem

levetem
a csend elvirágzott bennem
s most termőre fordul
hogy
lehessek

aki
nem jelszavakból!
hitéből teremt hazát
és útjai
az utat felismerik.

[2017]

Választék

Az asszony megint morogni fog érte,

de ő nem akarja beadni a derekát.
Pedig olyan lehetne vele, akár egy élére
vasalt nadrág. Hibátlanul elegáns.

Felvidul, amikor belép a fodrászüzletbe.

Előre élvezi a borbélykisasszony
elszánt próbálkozását
– „Hova kívánja a választékot, uram?”

Évtizedek elteltével sem képes

megfejteni, miért nem nyilvánvaló
abból, ahogyan belép:
fésületlenül akar távozni.

Pedig elegánsan tudna veszíteni is, de

az még odébb van. Belülre! — vágja ki,
s közben a fodrászlány arcára kiülő

97
döbbenetet figyeli a tükörben.

nyomáspróba [történet régről]

váltott lovakon váltott futárral

fehér kesztyű magasában pecsétes levél

szórványos taps
füttyök itt-ott

az úri közönség csalódott

a kivezényelt osztag szerelvényt igazít

a tömeg napirendre tér

szétoszlik
a fűrészport felsöprik
a tönköt elgurítják
a készültséget visszavezénylik
az orvos elrakja sztetoszkópját
amire nincs
de valójában sem volt szükség

Explicatus

Pilátus blogjából

Nem a töviskoszorúról
a lándzsáról
tenyered–talpad sebeiről se
és horpadt mellkasodról is minek
kár arra vesztegetni a szót
amit vállaltál
mikor mosdóvízbe mártani levettem rólad
kezem

98
hanem pléhmeztelenséged
a szúette fán
málló talapzaton
már fölemlíteném engedelmeddel
árokszéli fenség
vénasszonyok
megesett szüzek önmagukban hívő
hitehagyottak gyámolítója

hervadt virágok lábaidnál

alamizsnául néhány füledbe dadogott kérés
és ügyetlen térdhajtás

lehettél volna uralkodó

igazi
akit illetlenül kéréssel tolakodók sose

végül is a te dolgod hogy másra tettél fel mindent

ha csak rossz kibic lennék a történetedben
enyhe iróniával bár
de úgy mondanám hogy mások ne hallhassák
hát ennyi teljesült be

érintettként azonban ne vedd zokon

akár annak idején a vádat
muszáj
mégis fennhangon neked szegeznem a kérdést

mi lesz az én megváltásommal?!

99
HOGY FÖLÉRJÜNK ODA
 triptichon varjakkal

1. varjak útján

csapatba verődött árnyak

a havon
vérző sebekkel
hamis csillagok alatt
tekintetedben varjakkal teli tisztást cipelsz
és eteted velük keselyűvé vált galambjaidat
elkanyarodott előled minden út
vándorbotod elkopott
most táborhelyet keresel
és visszatérsz lábnyomodhoz
leguggolsz mellé
égtájait vizsgálva tájékozódsz
megérkezel

2. protest song

fenséges röptű sasok és sólymok

engedjétek őket szabadon röpködni birodalmatokban

évente migrációra kényszerült madaraink

ne nézzétek le szerény küzdelmét a megélhetésért

ne büntesse senki a feketedő télért

amelyben otthonos

nézzétek el neki ha hangjával felveri

havas kertetek csendjét

bocsáttassék meg hasonlatossága

az együgyű emberhez

103
 *

3. vagyok

a szürkén derengő téli égre

csonkolt
vigasztalan tájban
varjúként
otthon

a megmagyarázhatatlan

az iskola udvarán éreztem először harmadikban

pedig minden ellene szólt

a nyakban szűk kisdobosing

a sötétkék rövidnadrág a fehér térdzoknival
a magasszárú lakkcipő
a felvont szemöldökökkel felügyelt alakzat
feszengő várakozása
az indokoltnál jobban pattogó vezényszó
egy idétlen orvtámadás a mögöttem állótól
a dobpergés
a csapatkürt fojtott vihogásra ingerlő hamis hangja

de amikor felhangzott az első ismerős akkord

a hangszórókból
borzongás futott végig a gerincemen
és kitartott az utolsó taktusig

képtelen voltam uralni

minden beazonosítható ok nélkül
tőlem függetlenül kerített a hatalmába

104
elmaradt az egyening
a rövidnadrág a térdzoknival és a lakkcipővel
el a dobszó meg a hamis kürt a vezényszavakkal
de maradt a borzongás azóta is
ahányszor csak hallom

és nem értem hogy vannak

akiknek magyaráznom
sőt
olykor még magyarázkodnom is
kellene miatta

Sugallat és konnotáció

Nem maga a kép. A közeg takarja

ki a modelt tényleges helyéről.
Őt látod, de csak egy konstruált helyzet
díszleteként. A felülírt rész kínálja
fogyasztásra kész egészként magát.
Hol vagyunk már a puszta látszat
pofonegyszerű csapdájától? Amit
ma reménytelenül kerülgetsz,
az a káprázat művi utánzata.
Duplacsavar a virtuális valóságban.

„pedig lehetett volna”

„Ha a halál tette ő védtelenné:ki az,

aki eljön az ő nevében? Kicsoda győz
a hős nevében?"

Szécsi Magit: Nagy László emlékezete

jöttek mindenféle rangból

jöttek tarka tömegben a rendek

105
de senki közülük akinek szavára
porig omolhatna Babilon

és a csapat zavarodottan
mégis ekkor széledt el végleg
volt aki vele az élen

volt ki maradt megfáradtan

volt kiket elől ért az álom
és mámorukban vezérszerepekre
törve szekértáborokat szerveztek hirtelen

szárnypróbáló fiaknak minta így lett

a repülés lendítő íve helyett
totyogás a hősi vagy antihősi pózban

a szétfutó partokat megroppanva is

hídként összetartó szivárvány terhével
egyre távolabb került a túlpart
távlatait vesztve így süllyedt

egyre lejjebb a horizont

szem elől tévesztve a táguló határt
a táborokat védők és ostromlók

sorsszerű szerepük szerint lemondtak

– önként! – a már kiküzdött végtelenről
pereg újra a szappanopera
zászlók lobognak iszapba ragadtan

/1997–2017/]

ködszurkáló

miféle chirurgus buzgalom

terjed itt közöttünk
hogy már mindenfelől
seregnyi felcser kész összevarrni
– ne leskelődjön illetéktelenül

106
a zavarba ejtő múltra senki –
megszurkált ködök sebeit

szeplőtlenséget mímelők
tagadják konokul a tényt
hogy miként lehetett érte
és nevében föllépve
bontani
a szorosra zárt sorokon túl
lapító rendet
módot adva
megannyi egykori támaszának
pirulás nélkül dicsérni
megvilágosult önmagát

akik a magasba álmodott hazáért

ügynököltek bátran konspirálva
a hatalommal is
azok jussa csupán
hallgatni a ma hőseitől
hogy jelenük reménytelenül
a múltba ragadva véget ért

[1996–2017]

Hogy fölérjünk oda

„S jönnek hívatlan is mind a hűségesek"

Ratkó József: Déva

Szavaid igazolni eljöttek

mind, a holtukban is hűségesek.
Emelkednek már Déva falai,
és omladozóban, mi létezett

öröknek tételezve. Kísértél

csak a küszöbig, s most elárvultan
téblábolunk itt, lassan gyökeret
verve, pedig sok hegyen túl van

107
a megígért haza, a magasba
álmodott. Lépnénk, de segítség kell:
vénánkba bekötött bátorítás,
hogy van értelme a verítékkel

végigjárható útnak, mert csak az

vezet arra a földre, amelyet
lefogott szemmel is láthattatok.
Már közülük valóként teheted:

szólítsad hát elő újra őket!

Mondd el nekik, hogy fölérnünk oda
veletek együtt lehet. Nem lesz még
egy esély. S ha most sem, akkor soha.

Menthetetlen

Kérem, uram, a hang után,

csakis a hang után haladjon!
Bármit is gondol, ne higgye el,
csak amit a hang,
a hang mond.
Ön nem helytállásra született,
a győzelemmel fölérő vereség az ön számára
csupán álom.
A kételyek
túlnövik akaratát, ha figyelmen kívül hagyja
a hangot.
Ne tétovázzon hát,
megalkuvások nélkül tegye azt, amit
a hang,
a hang mond.
Legyen kés,
és a sors kegyeltje lesz,
a nyugalmát majd én biztosítom.
Ön kiválasztott, ez nagy szerencse,
bármit megtehet, ha a hang
hallható önben.
Pont az a hang,

108
amit nagy, ijedt bárányszemekkel kiűzni akar
önmagából,
de biztosítom, a hang nélkül maga menthetetlen,
jósolhatatlan jövőbe téved.

bolond vers

akit a jobb sorsba vetett bizalom

bolondulásig áltatott,
mit tehet
most? eheti

a saját főztjét,
noha szeretne jobbra jobbat.
egy idő után
megszokja, hogy

amit adnak
csak abból főzhet,
és ha élni akar,
nem érdekli. a „mit”

mellé teszi lazán

„amit lehet”,
és mert bolond,
a kísérlet itt

megáll.
ha nem kell gyakrabban
éheznie,
mint eddig,

úgy tesz, mintha

ország lenne:
a héj kerül jobbról balra,
a többi pedig
saját sorson, saját áron
halmozódik az asztalán,
mint minden más, amiről

109
 valaha

álmodott talán.
bólogat, vigyorog
a felhalmozott díszek előtt.
minden

mutatja, sült bolond,

de azt is, hogy
nem
ostoba.

Farkasordító

Akár mérsékelt égöv is lehetne itt,

ha nem épülnének benne
sarkkörön túli birodalmak.

Pólusi klíma lenne itt,

ha nem húzódna még
egy-két együgyű szívben egyenlítő.

a harmadik napon

ébredés
az újra kitáruló szárnyas ajtó
eleven sebe átenged ma is
kitörli szemedből az álmot
de ne fordulj vissza
megrémülnél az ébredésed előtt ottfelejtett
bárány tekintetétől

érzékeid életre kelnek

az emlékezet nélkül előhívott színek
felszikrázva körülölelnek
arkangyalod
kiterjesztett szárnyat nyújt át

110
 örül amikor látja
hogy kételkedés nélkül felöltöd

a stációk
már mind mögötted
a fal áttetsző síkjából kilépő testek
lépcsője felvezet a végső dimenzióig
ahol a kezdetek beteljesüléseként látod magad
az égő üvegikon vitráljában

a vers szíve

mintha zúgó lelátó biztatná

belead mindent fájdalmas világmegváltó magából
színültig tölti dalait
szívvel lélekkel kínzó gyötrelemmel sóvár vággyal
azt hiszi nincs ember
aki az érzelem húrjait jobban pengetné nála
s mert néha megesik hogy
az untig emlegetett szív
a szövegeiben megdobban
senki el nem tántoríthatja kliséitől
ha valaki mégis megkísérli
irigy dilettáns ítélkező
mert azt hiszi hogy
okoskodó rideg és személytelen minden leírt sor
ha az övé helyett a vers szíve dobog

reggel

szabadesés a borotválkozó tükörből

átjár az áthullás iszonyata
át a csodája
kizuhanok a körből
s most reménykedve várom
tér és idő
arcomba csapódását

111
 atlantisz hangja

ereszkedő majdnem elfelejtett dallam

távoli mint az anyaöl
maradéka táltos nagy nyaraknak
és árad
de lehetséges-e áradás
sivatagban
tengerek elsüllyedt medrében
lehetséges-e az eredendő bűnben
lehetséges-e az ereszkedő elfelejtett dallam
vagy csak hallásod hiánya okozza
hiányod
a végképp elsüllyedt kontinensen

Ha a vers ellenáll

Ha ellenáll, s kevés a hatalmad,

ne izzadj tovább, csapj az asztalra —
olykor tolvaj szüli az alkalmat.

Szegett lehet a kedv, de nem: szavad.

Sorra új sor, mint nyár a tavaszra:
ha ellenáll, s kevés a hatalmad,

a világ rendje mégis ez marad.

Ki elszánt, akadály nem riasztja —
olykor tolvaj szüli az alkalmat.

Mozdulatlanul gubbaszt madarad?

Rögvest szárnyat bont majd a mihaszna,
úgy áll ellen, csak legyen hatalmad.

Lepd meg! Váratlan nyúlj oda, s adjad

a macsót neki. Ez kiakasztja,
s ha ellenáll is, már van hatalmad —
most is tolvaj szülte az alkalmat.

112
Variációk egy témára, avagy a redukció fokozatai

Helyetted is

Asszociációs mező.
Változóban. Ő volt. Eddig.
Ám más közegben már nem ő.

Legjobb esetben is egyik

reménybeli opciója csak,
amely akként illeszkedik

hozzád – csont nélkül –, akár egy

belőled hiányzó darab.
S te tudnád, mint szimpla számjegy,

föladni önálló magad,

egy másikat egészítve
ki kerekre? Mernél szabad

lenni egódtól, ennyire?

Könnyű rávágni a választ —
nem biztosíték semmire.

Noha túl sok igényt támaszt,

most még(is) autentikus
(annyi romantikát áraszt).

Helyetted is romantikus.

Helyetted is veled

Asszociációs mező.
Ő volt. Eddig.
Ám más közegben már nem ő.

113
 Legjobb esetben is egyik
reménybeli opciója magának,
amely akként illeszkedik

hozzád, akár egy

belőled hiányzó darab.
S te tudnád, mint szimpla számjegy,

föladni önálló magad,

egy másikat egészítve
ki prímszámmá? Mernél szabad

lenni egódtól, ennyire?

Ő? Volt.

Asszociációs mező.
Változóban. Ő volt. Eddig.
Ám más közegben már nem ő.

Aki csak akként illeszkedik

hozzád akár egy
belőled hiányzó darab.

Ennyi

Akaratlan bár,
de lélekbe gázoltál.
Tekintélyt jó szándékkal
sértettél ugyan, de most téged rúgnak le a toronyból,
és kiszellőztetnek utánad.
Zuhanva
már nem választhatsz elrugaszkodás és
kivettetés között, mégis te mindent megteszel, hogy
visszamenőleg ne váljon belőled
vétlen szerencsétlen, se tetten ért
törtető.

114
Pedig csak egyszerűen tudomásul
kellene venned, hogy ennyi volt számodra,
a becsapódástól nem fog megvédeni
a magadra karcolt
igazság.

küszöbhatás

oktalanság volt kérkedni vele

még ha csak magadnak is
nehezen tudtál napirendre térni az élmény fölött
mikor megfordultál egy küszöbön túli térben
lépteid nyomát is elhoztad
nemcsak trófeának
és annyit használtad sablonként
hogy talpaddal mind nehezebben tudtad
kitölteni

most abban bízol hogy kellő időben váltottál lépést

megtanulsz ismét fesztelenül járni
lábnyomok helyett csakis előre figyelsz
és máris egyre biztosabban érzed
egész sor küszöb mögötti élmény vár
rád

szkafander

test a sajátom körül amely ugyanúgy enyém

és legalább annyira összeköt a körülöttem létező
világgal
mint amennyire elválaszt tőle
belülről minduntalan beleütközöm
nem lehet megszokni
hogy ahányszor elérem a védelmi vonalat
mindannyiszor visszapattanok róla
zavaromat fokozza
hogy mi van ha nem képzelődöm
ha valóban van szkafanderem és az

115
az anyanyelvem

Asszonáncok balladája

Asszonanciák korszaka a kor

Hol rímpár lehet mennybolt és pokol
S a vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
Asszonanciák korszaka a kor

Tudjuk tovább romolhat mi romlott

A rend hogyha reánk omlott
A vödör is csak más csöbör
Tudjuk, a vödör csak más csöbör
És tovább romolhat mi romlott

Tudjuk kínzónk nem kéjjel gyötör

A kín azért még nem gyönyör
S a vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
Bár kínzónk nem kéjjel gyötör

Tudjuk holló hollónak hogyan vájja

Rabló mint támad társára
S a vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
s holló hollónak hogyan vájja

Tudjuk sosem lázad az alázat

És bűnökre van csupán bocsánat
A vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
És sosem lázad az alázat

Tudjuk a kör bezárult végleg

Egy a vége minden mesének
Hogy a vödör csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
És a kör bezárult végleg

116
Tudjuk immár a végső törvényt
Mi lépünk a csapdába önként
A vödör is csak más csöbör
Tudjuk a vödör csak más csöbör
S tudjuk immár a végső törvényt

Ajánlás

Herceg ha mindebből kimaradtunk

Diadalt akkor sem arattunk
Hisz az elnyert díj ama vödör
Mely mint tudjuk csak más csöbör
Jól tudjuk hogy csak más csöbör

Második ajánlás

Herceg tudom hogy balladám

Hamisan szólna ha elhallgatnám
(S több kegyet kegyedtől hiába remélnék)
Én mégis elcserélném jelenünk edényét
Hiszen a vödör más csöbör

117
KÖZMAGÁNBESZÉD-
GYAKORLATOK
 építs birodalmat

elébb a tornyokat
bennük a szobákkal
pókhálóval a bolthajtások sarkaiban
mécsesek füstjét a falakra
fegyvereid derengő helyét
majd a vaspántos tömör tölgyfaajtók csikorgását
lépteid padlórecsegéséhez
a folyton egymást váltó napszakokkal
bekeríted a tornyaidat
kísérteteidet a padlásra költözteted
kísértőidet a nyirkos pincébe
a hetedik szobába minden szerelmedet
és talán sárkányt is
őt csak azért hogy legyen sárkányod valamire
mindenképpen kell még egy vizesárok
rajta ravasz felvonóhíd
lezárt rostélyokkal fonod be az égtájakat
ügyelsz rá hogy mindenhol
és mindenben
ott legyen a gyanú
végül birodalmad lakóit is beengeded
légből gyártott tornyaidba
nyüzsgésük szórakoztat de fárasztónak is találod
csak ekkor
hasít beléd a felismerés
mostantól minden este azzal fogod álomra hajtani a fejed
nehogy másnap reggel úgy ébredj
máris
rájuk untál
és mind gyakrabban álmodozol arról
hogy mi lesz majd a sárkányod dolga

egy amerikai pesten

a tánc beindítja a cselekményt.

elválaszthatatlanok egymástól.
bár később maga lesz a történet

121
 a nézőtéren is, részeként az újabb
felvonásnak. a jogtulajdonosok
boldogok. lám eddig itt is bejött
minden levédett geg. a szerző
értetlenkedve kérdezgeti a rendezőt.
nem akarja észrevenni hogy már
rég nem az ő történetét játsszák.
a címlapokon egy háttérfigura döntött.

határok nélkül

elfogyott a terület ahol eddig álltál

hosszú folyamat volt
régóta sejtetted ugyan
hogy előbb-utóbb választanod kell hova lépsz tovább
volt elegendő időd felkészülni
mégis
teljes a zavarod

azt hitted elég lesz eldöntened

mit teszel majd
amikor megszűnik számodra a térhatár
biztosra vetted semmiféle következménye nem lesz
azonkívül hogy pontosabban fogod látni
önmagad
szellemi érzékenységed csorbulhat ugyan
de fizikai mozgástered érintetlen marad
kedvedre járhatsz-kelhetsz
forgalomtól szigorúan elzárt terepen is
ha kellő elővigyázatossággal használod a bátorságod

tévedtél

belső zavar nélkül azonosulsz most

akárhány érveléssel
csakhogy
a túlhajtott pergőtűz lecövekelni késztet az érintett oldalon

122
 az egykori senki földjének lassan
az emléke is feledésbe megy

kiigazított pályaív

nyomasztóan transzparens ív fut

horizonttól horizontig
a kételyt nem tűrő bizalom globális védelmet ígér
tűnődni a túlzó gesztuson nincs elég bátorságod
inkább elszánod magad
és a részlettől részletig lengő trapézon
távolsághoz és ütemhez igazítva
kioldod a biztosítóköteled

prédikáció

függöny előtt beszélj

az eltakart valóságról
hitelességed csak úgy őrizheted meg
ha a publikumban fel sem merülhet
hogy magad is alkotóeleme vagy
a sugallt képzetnek

nem szűnő

Szokolay Zoltánnak, barátsággal

szánalmas ösztönöd
cserbenhagyott
eltékozolt az erőlködő remény
vértolulássá vált a túlhasznált erekben
a szív
ártatlan gyepűvidék lett a szülőfölded megint
hiábavaló áldozatba bicsaklott

csonkolt hitetlenkedésed nem szűnő

fantomfájdalom

123
 hiába

vigyázok hogy ne vegyem észre

mint villan össze tekintetük
nem derülhet ki
hogy mindig is tudtam róluk
a szerepeinkbe visszazökkenve lépdelünk
tovább
a kíséret fegyelmezetten szerelvényt igazít
a tömeg egykedvűen bámul
rég nincs mersze látni
együttlépésünkben
a távolodást

Közmagánbeszéd-gyakorlatok

Blanche de Bruxelles

Zavarba hoz, ahogyan szólsz,

ha szólsz, és amiként hallgatsz;
idegesítő, ütemtelen cselek,
mintha folyton árnyékra vetődnék.
Empátia? Éppen most lennél
megértő? Nehogy már helyembe
képzeld magad! Ha sarokba szorítod,
a gyöngytyúk sem válogat elébe
szórt szavak között. Fair play?
Hát persze! Poszter-mosoly fehére
nem véletlenül innen villan haza:
itt kedvezőbbek a fényviszonyok,
és stoptáblától mentes az egérút.

Nem érhet váratlanul

Nyelvemen beszélsz, ellenem fordítva szavaim.

Ha visszatámadnék, saját állásaimat

124
bombáznám; így csak néhány definiálatlan
gesztusra futja a védekezés látszataként.
Identitásom skalpja régóta ott fityeg
öveden — eltűrhetetlen hatalmi jelvény.
Ötlet kellene, miként kezeljem a helyzetet.
Egymást kioltó praktikákkal lehetetlen
tovább felszínen maradnom. Ideje lenne
végre dűlőre jutnunk egymással. Sarokba
szorítva fokozott biztonsági kockázat
vagyok. Nem érhet váratlanul, hogy döntetlent
ajánlok, felőlem halkan is igent mondhatsz.

Kölcsönhatás

Félrevezetésről papolsz, a látszatok

csapdájáról. Csakis értünk aggódsz, persze,
remélve, így talán sikerül kitörnöd
az elutasítottságból. Elképesztő
a verbális trükk, miként lesz a megoldott
gubanc szálaiból jogot korlátozni
rám vetett béklyó, az átvágott csomóból
meg szóra sem érdemes göb egy cérnaszálon.
Végső érved halántékomhoz szorított
szabadság, csőre töltve. Arcunkon egyfor-
ma döbbenet, amikor üresen kattan.

Két keserves

/1/

amikor már semmit nem ér a térdrehullás

kegyelemhitért könyörögve
amikor már az így és itted
csak a türelem feladásával tudod elfogadni
és a reményed is kölcsönkapott
akkor amikor mindenre találsz okot és mentséget

125
 hallgatsz pedig kiáltanod kellene

/2/

amikor már nem tudod a legtöbb kevés-e

a félelmeidben kitartott bátorságod
útnak ereszted a jégen bár tudod hogy ott
sem magad sem más nem lehetsz
de ahol hiszed még tehetnél magadért
mindent és mindenkit mérlegen tartva
kiáltani akarsz pedig hallgatnod kellene

Reprezentatív mintavétel

Mint anno a Patriarsije Prudin.

Felmérni, hogy az új ideák milyen
mélyre hatoltak a tömegekbe, és váltak
anyagi erővé. Aztán tárgyszerűen

jelenteni. A szüntelen benne forgás

minden erődet felemészti, és nem
avatkozhatsz bele, nem léphetsz ki
belőle, ha már egyszer elindítottad,

kontakt nélküli szigorú távolságtartással

kell figyelned megbízatásodra. Úgy kell
kitapogatnod a válaszokat, mintha egy

magad készítette kérdőív rovatait

ikszelgetnéd. Néha beleborzongsz:
mi lenne, ha nálad lenne a megoldó kulcs.

Hová lett?

Nincs alku? Hát én alkuszom:

konspirálok, fenntartom magam.
Vállalásom világ vállalása,

126
 mégis ellene szól minden szavam.

Kétfelé is hazug áruló vagy!

Saját hazádban idegen haza.
Menekülhetsz, de nem tud megvédeni
magadtól sem a félelmed fala.

Nincs alku, feleled. No persze —

de hát ez a megrepedt pohár,
ez a szétömlő undor, ez az este.
Nincs alku, mondod, de hová lett a nyár.

Nincs alku, bizonygatod egyre —

de hát itt ez a behorpadt alkony,
ez a hullám, amint habot vetve
ítéleteddé fröccsen szét a parton.

Munkanap virrad az ünnepekre,

a csapszék benned most is nyitva áll.
Álladon támaszkodsz lerészegedve,
nincs alku, mondod, de hová lett a nyár.

megint fegyverletétel

a szembesülés ezúttal is példásan fegyelmezett

gondosan összecsavart zászlók alatt vonulsz
egységet mutatsz
hogy palástolhasd veszteségeidet
a kiürítendő terepről
még egykedvű bizonyosságként látszódik
a túlpart
mint stratégiai cél
de eléréséhez
lélekben gúlába rakott fegyvereid
hasznavehetetlenek
jobb híján lábnyomokat imitálsz bakancsoddal
a képlékeny mába
mintha szerelvényeidet hátrahagyva
éppen levonulnál

127
és bízakodsz
hogy még Waterloo előtt csatlakozni fog hozzád
a szerencse

analógia

hogyan is lehetne bárkié

akár csak kvantumnyi belőle
ha egyszer mindenkire sugárzik
ám forrása nem rendelkezik vele

birtokolja de nem tulajdon

mivelhogy
visszavonhatatlanul lemondott róla

megannyi egymással versengő teória

magyarázza a miértet
és persze azt is
hogy mit vár el érte cserébe
de minél részletekbe menőbb
annál nyilvánvalóbbá válik
hogy csak közelítő a pontosság

így hát be kell érni

a legkisebb közös többszörösükkel
hogy nem lehet senki tulajdona
ami még övé sem

De még ma!

Belecsaptál a lecsóba. Jól

telibe. Szarva közt a tőgyit.
Elárulhatsz mindent. Magadról.
Nem könnyű persze. Viszont könnyít.

A helyzeten, talán. És rajtad.

Önző lettél. A felismerés
sért, ám mégis el kell fogadjad

128
 igazát. Bátor-e, ki merész?

Kurázsi? Olcsó porhintés, ha

önvalóddal nem nézel szembe.
Mostantól mindig, s nem csak néha.
Vagy mehetsz (te is). A levesbe.

csak a megnyert ütközet számít

egyre több
a jelentéktelen harci cselekmények száma
amelyekben már nem is kell részt vennünk
visszaütni
inkább csak jelzésszerűen
úgyszólván lovagiasságból
mert még elveszíthetné kedvével együtt
a harckészséget is az ellenfél
aminek defetista hatása a mi sorainkra
beláthatatlan lenne
a stratégiai térségből
naponta
távcső nélkül is szemügyre vehetjük
az ostromlott város kupoláit és tornyait
és
a lövészárkok kemény deszkaágyain
elábrándozhatunk azon
hogy álmunkhoz legközelebb már
ahogy ezt tisztjeink ígérik is
puhára veti ágyunk
a lelkes polgári lakosság

hallgat

elborzad a tükörbe nézve,

mégsem szór átkot a tükör-
képre, nem dadog, hallgat.
rég megfejtve benne a titkok
nyitja, maga gyújtotta

129
magára a házat, himnuszos
balsors ez, végső magyarázat.
belesápad mikor megérti,
ami élhető benne, csak így
lehet leélni, hiába remélt
ragyogó sorsot, inkább
hallgat, hogy ne dadogjon.

megtartani

nem tüntetőleg
nem sértetten tiltakozva
de nem is belenyugvással
szótlanul
a megadás jeleként
inkább csak befelé
mintegy önmagadnak
természetesen
akár a fény
a mezők és vizek illata
olyan magától értetődően
mint a nap- és az évszakok
tudatos fegyelemmel
megtartani
Sorsot és Hazát

Hagyott pályán

Merre?
Mindenesetre tőletek,
ti subát és szekérrudat kifelé
fordítók.
Csak el riadalmatoktól,
valahonnan menekülők.
Akkor hát mégis merre?
Mindenesetre beljebb,
ezzel tartva fenn
a folyamatos menekülés jogát

130
 valahová.

sérelmeivel mér

országot hazát
sorsot történelmet dekáz
patikamérlegen
ha mázsányi a súly akkor is
csődgondnokokkal egyezkedik
remélve hogy ő diktálhatja
a feltételeit

nem békíthető
szenvedő alanya
minden konfliktusodnak
valósnak véltnek egyre megy
bárkinek bármikor képes megmondani
hogy mi az igazság
éppen képződő gondolataiban

változásért kiáltva rejti a tudattalanodba

ragaszkodását
fölpanaszolt helyzetéhez
és nem érti
hogy romló közérzetéből
miért nem tud többé
közügyet csinálni

nincs ilyen madár

bevallom
fölöttébb zavarba hoznak
olyannyira hogy egyszerűen nem is tudom
hova tegyem őket.
nincs ilyen mondanám
ha nem repkednének mindenfelé csapatostul
eleven cáfolataként
valamennyi ismert létezéstechnikai törvénynek

131
öntelten vallom
érteni vélem a psziché működését
szeretet és gyűlölet logikáját
mi több
még a szeretve gyűlölködését is

de felmerül a kérdés
lehet-e
akár csak közelítő pontossággal dekódolni
az önzetlennek tűnő szolidaritás
gyűlöletvezérelt megnyilvánulásait
empátia és habzó száj árukapcsolását

nem szégyellem
gyanakvó vagyok

továbbra sem mondhatok mást

csak azt hogy ilyen nincs

akkor hát mitől van mégis

A különbözők egyformaságáról

A különbözők, különbségük biztos

tudatában, megkülönböztetésül
gyakorta bélyegzik egyformáknak
azokat, akiktől különböznek.
Persze, ettől a ponttól a formális
logika szabályait követve el
lehetne jutni a felismeréshez:
a különbözés egy másik csoporttól
a saját sorokban szükségszerűen
bizonyos mértékű egyformaságot
generál. Kifürkészhetetlen okból mégis
naponta új kinyilatkoztatások,
röp- meg gúnyiratok, tüzes rigmusok
s jobb sorsra érdemes alkalmi versek
bírnák – egyformán elvakultan – éles-

132
látásra a lesajnált egyformákat. A
másik oldalon.

felségjelem

hommage à 1989

zászlómat kitűzve
meghirdetem harcom
nem tudom milyen lesz
újrakezdett arcom
túl vagyok mindenen
s mindenen még innen
mindenre elszántan
végsőkig szelíden
nyomaimhoz vissza
cipel felségjelem
csodák múlásában
kezdődhet életem

/1990/

Fejben olvas

A mutatvány értékét persze némileg csökkenti,

hogy nem fel, hanem rá.
Saját múltat vádként a jelenre.
Vérszemet kapva elhiszi,
hogy lát a gondolatokban.
Egyre emeltebb hangon
magyarázza sanda szándékainkat.
Leckézteti a leleplezést követelőt.
Tettenéréssel ér fel, ahogy,
és beismeréssel minden magyarázata.

133
 csak ennyi kell

hiába az égre ívelő

merész
részekből szerkesztett egész
ideája
ha kinek–kinek gondja
rész

csak a szobor áll

ami félig van készen

lyuk a teremtésen
megkerülni sem átlépni
nincs hatalmad

de megpróbáltad-e
messzebbre
hűvös tapintattal
a helyére tolni

hiába még hiába

az arányok álmodott
harmóniája
csillagok geometriája
hiába

míg csak a szobor áll

addig a rend is csak festett

a szándék még
nem öltött testet
leheljetek hát lelket
a szoborba

a szobor áll

tükör
benne egy macska
szájában két egér

134
 nyelvbotlás

alázatot követel mennydörögve

maga ácsolta szószékről
várod hogy elüljön a visszhang
zavaró körülmények nélkül
szeretnéd meglelni indokait

bizonytalanságodra tesz fel

minden lapot
de nagy igyekezetében
nem ügyel a részletekre
ornátusa alól a fékevesztett gesztusoktól
rendre elővillan a becsületét rég elvesztett mundér

nincs ideje zavarba jönni

nincs több előhúzható cinkelt lapja sem
de még nem adja föl
blöfföl
visszakanyarodik az alázathoz
felvont szemöldöke megrándul
amikor egy szájára vett szóban megbotlik
a nyelve
és világgá kiáltja szégyenét

135
SZEMÉRŐL A POR
 szavak nélkül hidat

„Aki valóban tud várni, abban megszületik

az a mélységes türelem, amely szépségében
és jelentésében semmivel se kevesebb an-
nál, amire vár.”
Pilinszky János

büszke bizonyossággá vált minden

szó amit eddig kiejtettél
nem maradt semmi rejtve

szakadó szavak peremén nincs

szükséged többé hídra
rég adottan benned ívelt

s most múltad követed rajta

amint türelmed mélységében
napról napra szebbé csiszolódik

Nyeregben

Innen lesz szép nyerni. Tét nélkül

is tovább tekerni. Nem törni
célra, csak gurulni, végül majd
illőképpen megköszönni, hogy
nem volt kényelmetlenebb, sőt,
úrrá tudott lenni rajta — bár
belekopott a nyereg, mégis-
csak megülte egy magadfajta.

Ha majd észreveszed

Babrálnál-e évekig a zárral,

ha pontosan tudnád, mit találsz az ajtó mögött?
Mennyire lepne meg, ha kiderülne,
magad hordtad oda

139
önmagad elől?
És miután észreveszed,
hogy ott benn sincs kívüled senki,
hogy
nincs több föltáratlan titkod,
képes leszel-e a létezés meztelen gesztusával továbbadni
a szavakba nem önthetőt?

viszonylatok

új sebeket üt rajta, ahogy

leplezni próbál. gyengesége
megint elárulta. visszasűrűsödni
képtelen. egyenes lett, amelyet
duplán kívül eső pont vonz. újra
és újra megpróbálja áttörni
az eltérő dimenziók korlátait,
de csak síkban folytatódhat. akinek
ennyi jutott a térből, legyint rá
végül, minden irányban végtelen.

előzmény

egyszerűen megtörtént
innentől kezdve folytatás vagy
és csakis ebből a pontból tájékozódhatsz

áthághatod ám megmarad keretnek

eldobhatatlan agresszív iránytű
le kell takarnod hogy eltévedhess

innentől
élesre állított ösztönökkel
kell járnod elaknásított terepen

minek feszegetni ami lezárult

ha egyszer eljutottál a felismerésig
hogy már nem bánt a bélyeg „elutasítva”

140
 csukott szemmel

ennyi évvel a hátam mögött

könnyű volt felismernem
a nyilvánvalót
mégis megittasodtam tőle
és
nem tudtam ellenállni a késztetésnek
kipróbáltam
hogy előbbre való-e számomra a tartalom
de
a szöveg
mintha pengeéles köszörűkövön csiszolódnék
pattogó szilánkokra hasogat
pillanatnyilag
a legfontosabb gondom
hogy csukott szemmel
elkerüljem
a megvakulást

lex optimi

vannak akik tökéletesen kiélvezik az életet

a poharuk
napról napra kiürül

mások hajlandók elfogadni

hogy a lehetséges világok legjobbikában élnek
náluk a pohár
csordultig nap mint nap

de mikor fel kell állnunk az asztaltól

rádöbbenünk
hogy szomjúságunk csupán fikció volt

141
 kétszintes

csapdává vált ez a tetten ért komfortzóna

aki beleesik
menthetetlenül ott ragad

sovány vigasz
hogy aki a háló közepéről figyeli vergődését
szerencsétlenebb nála

sohasem repült

Mondhatni

Mindened merő áttétel és hasonlat.

És csupa majdnem.
Úgyszólván átéled.
Jóformán azonosulsz.
Mégis, mintha túlértékelnéd.
Szinte szétvet az igyekezet.
Úgyszólván a becsvágyra bízod magad,
amelytől hajtva újra meg
újra nekilátsz körülírni,
amit sehogy sem tudsz pontosan megnevezni.
Így marad a majdnem, az úgyszólván,
a sok jóformán, a kikerülhetetlen mintha és a szinte,
a szinte már végső kétségbeesésben.
Úgy is mondhatnám, nem túl elegánsak ezek az
áttételek.
Ha sikerül ritkítanod,
hajszál híján akár védjegyként is működik,
amit többé-kevésbé el is fogadsz
hogy úgy-ahogy lezáródjon vele
a mondhatni versnek készült versed.

142
 Tamás mondja

Immár megtapintván a sebeket

nevén nevezi őt
elé térdelve
ad példát hitéről
mostantól úgy vigyázok én rád
mondja
ahogy a tűz vigyázza őrzőjét
elrejtelek sebeid mögött
de neveden nevezlek mégis
hogy halhatatlanságodban felismerhessék
a magukét
már oldhatatlan bennem ez a béklyó
Te tetted azzá Mester.

Égtájak merőlegesén

Mi az én didergésem?
Átok vagy fohász?
Szikláknak feszülő tenger
indulatrajzolata?
Időnk csillagporában
kitáruló szárnyak?
Pikkelyes rozsda repülésünk ívén?
A moccanatlan táj rezgő forróságában
fejtetőre állt zenit?

Csönd és csömör lakmározhat rajtam,

marad a hangom, marad a vérem,
de a szó kevés, ha szó marad,
és a fegyvereimmel sem megyek semmire
ronthatatlan arcoddal szemben:
szerelem!

Égtájak merőlegesén didergek.

Gyönyörűséges ellenségem,
üldözőm,
engedj végre leszállnom a földre,

143
 adj ennem, innom,
hogy életre melegedjek végre!

történet nélkül

talán az egyetlen
ami letagadhatatlanul a tied
mégis
szemrebbenés nélkül letagadod azzal
hogy csak vagy mellette
persze néha hagyod megesni veled
és többnyire pont akkor
amikor épp neked kellene megtörténni
ha betonnehéz bakancsot húzol az elrugaszkodáshoz
ne panaszkodj hogy nem tudsz repülni
feltétel nélküli odaadásod
lett volna az ára
hogy kettőtökön múljon
a folytatásod

szeméről a por

úgyszólván egy vele

noha túlmutat rajta
a forrás ő maga
érzetek szintjén mégis
akárha kívülről kerítené hatalmába
egy különös képzet
hogy azután belső kényszerként
megnyilvánulásra késztesse
újradefiniálja
ahányszor csak átéli
sokáig így sincs elegendő bátorsága
felismerni érvényes történései sorozatát
és a szerencsét
hogy már életében létezni kezdett

144
 Színváltás

Költőnek tudtad őt. (Ma is: az.)

Persze tüskésnek is, szent igaz.
Ha szúrt is: mint a rózsa szára.
Másra figyeltél — illatára.
Most fintorogva, talán bánod,
de színt vallott: sárgára váltott.

transzportálás

mint felsértett havon seb

kötésen vér
korona rubintja
rozsda hibátlan pengeélen
tábornokzubbony díszítésein átütő
gyakorlóruha izzadságfoltja
keményített ingmell-kézelő
püspöki palást
ahogy illetlen álmokban olykor
önérzetemként
fölbuzogsz

ami nincs

személytelen ige
első személy
ráolvasott csillagok
szemmelvert éj

a hit ami nincs

felvérzett ing alatt
a híd ami nincs
alattad beszakad

a város ami nincs

tornya felhőt temet
a vetés ami nincs

145
 száraz hamu felett
az otthon ami nincs
kilakoltatott
isten aki nincs
halott mindig halott

a világ ami nincs

felvállalt magad
az alku ami nincs
kárhozottként tagad

szemmel vert csillagon

személyed hite
személytelen villan
a ráolvasott ige

amióta elhiszem

hogy van elérhetetlen

már el is érem
bármikor abszurdba hajlok
a folyvást valószínűtlen
ébredéseimben

imágó

most itt vagy a falnál

beragadva
reményed semmi
te vagy a fal
az összes utad itt fut össze
egyetlen útba
és nem sejtheted hogy innen hová

az egyetlen út már
tebenned fut

146
 Creatio continua

Fedésben volt,
az egó árnya nem engedte látni.
Évekig illesztgette maga köré készen kapott korlátait.

Egy örvény mélypontjára jutva érte kegyelem.

Nem sejtett erő ébredt benne
(de a kitöréskor még maga előtt is tagadta,
hogy bármit is kapott).

Tizenkilencre húzott,
és máig beleborzong, amikor felidézi,
mit érzett rádöbbenve,
ki volt az osztó —
azóta fel sem ötlött benne, hogy cinkelt lapokhoz nyúljon,
pedig gyakran áll vesztésre.

De megértette,
hogy semmi, amit kapott,
nem volt,
és sohasem lesz kulcsrakész.
Feltárult előtte a folyamatos teremtés titka.

mindenen túli pillanat

a sértett
már önmagának is megbocsát
az utolsó pillanat utáni idő
egykedvű készülődés
nem érti hogy miért izgatja
mégis
milyen színű lett a bíró arca
az ítélethirdetés alatt

147
 hozsánna

terhedet leraktad
szökellhetsz könnyű lélekkel
ifjonti rétek füvén vagy frissen hullt havon
míg hátizsákod töltik
ólmot és tollpelyhet markoló kezek

tudhatod
mezők harmatát és karácsony ünnepét
ajándékul kaptad vissza azoktól
akik bátrak voltak sorsodba
nyúlni

megőrizni eddig volt

hited
de innentől
már el nem hagyhatod

Tükröm, tükröd

Lehet-e random egy ember

karaktere? Hol ilyen,
hol olyan? Hinnéd, a tenger
is mindig más, mikor milyen

a szél iránya, ereje.

Pedig fújjon bárhogy, éppen
csak arra képes: fölkeverje
felszínét. Ám lenn, a mélyben

jóformán alig valami

változik, s átmenetileg
befolyás alatt tartani
sem sikerül semminek.

148
A hasonlat persze sántít.
A tengeren még hullám se
vagy, de legalább hangyányit
tűnödhetnél rajta, tán te

magad is felszínként rejtesz

egy egész univerzumot.
Szélcsended, viharod nem lesz
rá hatással. Már tudod.

149
TALÁN EGY ÁRNYALATRA
 Egytől kettőig

Minden ölelés véget ér,

még az is, amelyik elmaradt,
máig mindegyik bennem él —
bár egyikükhöz sem volt szavad.

Minden ölelés véget ér,

de lehet, hogy el sem kezdődik.
Kettőtől egyig jutni kérsz,
én egytől szeretnék kettőig.

minden éjszaka

talpba fúródott tövis lüktetése

bordák páncélzatán áthatoló fájdalom
gyulladt szálkákkal megvetett körömágy
vértolulás a homlokcsont mögött
dobhártyán doboló indulat
fölöklendezett sérelmek
kezeletlen gennyedő sebei
oktalanul haragvó szíveinkben

minden éjszaka

macskaléptek könnyedsége
bordákhoz nőtt páncéling
vaskesztyűkkel óvott körömágy
hiányod lüktetése a homlokcsont mögött
dobhártyánkon zúgó csöndben
lélekfűrésszel kikezelt sebeink
szíveink elegáns közönyéből
ujjaink ölelkezésébe zártan

sem múlhatnak el többé

153
egy metafora jelentésváltozása

/1/

én voltam ez is
hagytam
elüszkösödni
és most elképedve nézem
a csonkolt végtagot
hiányzó kezemmel a
semmit markolom

/2/

elvesztett fél karomnak hittelek

s míg arra vártam
hogy visszavarrják
te mozdulásra bírtad
így lettem végre
ami kezdettől
lennem kellett volna
fél karod

Enigma

Úgy adott föl rejtvényt (és

ráadásul rólad!):
az ő kulcsa is kellett
hozzá, hogy megoldjad.

Könnyítést is kaptál, mert

benned rejtette el.
A kényes kérdésekre
új kérdéssel felel,

de úgy, hogy – találd ki te! –

még csak fel sem teszi.
(És mindketten tudjátok:
már válaszoltál neki.)

154
 Hát marad a status quo.
Szabad, amit szabad.
És nincs más választásod:
rád kell bíznod magad.

parabolafonat

egy hangaszállal
túlhangoltan
hogy
akkor is csak téged
csak rád
várakozás
hogy a majd
és a most
már
az egészen mellettem
melléd
és hazaérve
a várakozásom
várakozásoddá
legyen

bontom

Déva várát
dübörgő buldózer vonul föl képzeletemben

a megvakult lőrések alól

figyelem
a megdőlt bástya dohos falából kiomló
nőm
árnyát

megérint a helyzet melankóliája

ám felmérem
az omlás nem rám szakadt
élek

155
 nekem csak a törmeléket kell
eltakarítanom

megismerés

előbb a nyak
a kendőzetlen vállak
a mellek fedetlen mosolya
a térdek
a combközép amit szabadon hagy a szoknya
a csípő takaratlan kitárulkozása
végül egy leplezetlen gesztus
ba
csomagolt
meztelen tekintet

fejlődés

az eredendő szereposztás
én a tekintet
és
te a látvány
aztán némi zavar
mert
két látvány és két tekintet
de
tekintetünk egybekapcsolódásával
immár másodlagossá vált
a látvány

előhívódik újra

egy kép a fényérzékeny lemezen

párálló hajnalon vonat
a völgyön át
tengerszemek
fülkeablakból

156
 a felbukkanó emlékezet
végérvényesült
titok és várakozás lesz
akár egy gombostűvel rögzített
lepke

Bizonyosság tükörnézetben

A „gyermekké tettél” kiszolgáltatottságának

nyomai nemcsak az elme, de a psziché merev-
lemezéről is már évtizedekkel ezelőtt
végleg törlődtek. A vágy titokzatos tárgya is
azonosíthatatlanná vált, hiszen sejtjei
vagy fél tucatszor kicserélődtek azóta, hogy
legutóbb láttad. Ráadásul tökéletesen
tisztában vagy kötöttségeiddel. Akkor mégis,
miféle függőség lehet, amelytől nem tudsz (és
meg sem próbálsz) szabadulni? Letéve utolsó
maszkodat, mi az, amit még mindig feltétlenül
meg akarsz mutatni magadból — neki? Megannyi
kérdésre tőle vártad a választ, de rossz helyre
címezted őket, a fölismert anima bizonyosságában
csakis magadban találhatod meg.
Mindegy, hogy ő mit gondol erről, és mit érzékel
belőle, a tény kétségbevonhatatlan. Így hát
kezdeni kellene vele valamit. Ha lehet,
együtt. Most ennyi teljesülhetne belőletek.
A hátralévő idő talán elég lesz, hogy
fölkészüljetek, másodszorra sikerülni fog.

pillangó

második lehetett volna

igaz
egyben a legérdemesebb
egy reményteljesnek ígérkező kollekcióban
csakhogy
már az elsőt sem sikerült levadászni

157
 azóta sincs hát semmilyen gyűjteményem
van viszont egy eleven
lepkém
vele szoktuk röptetni egymást

Most is azt reméled

Mi lett volna ha Érvénytelen kér-

désekre nem adható érvényes
válasz Próbáld hát érvényesre
fordítva mi nem lenne ha Nyilván
nem lennének ezek a sorok sem
Pontosabban nem ezek lennének
amelyekben legalább második-
ként mindenkor ott munkált a
szándék elégtételt venni a sorson
Most is azt reméled olvasva őket
érvénytelen kérdések sorát kény-
szerül föltenni magának aki egy-
kor fejedre olvasta félreértése
voltál És már bánja hogy sorve-
zető nélkül olvasott

Talán egy árnyalatra

Minden kérdésem felőlem tudakozódott,

amikre semmiképpen sem adhattál hitelt érdemlő választ.
Nevetséges, mennyire szűklátókörű tud lenni az ego
(nem mentség számomra, hogy a tiéd is az volt).
Sértettségemben nem kérdeztem rá,
ugyan mitől vagy annyira bizonyos magadban,
hogy képes vagy feltételezni,
belém látsz,
még mielőtt megnyílhatnék.
De igazság szerint
te is csak kérdésekkel válaszolhattál volna.
Magunkba rekedt kérdésekkel.
Az évtizedek alatt azért

158
ezek is ránk íródtak,
hogy megsejtsük bennük
mennyit változhattak
az egymásnak szánt válaszaink.

az is te vagy

fájó mulasztásaidat
már jó ideje nem akarod pótolni
kínosak számodra
az érintetlenül hagyott szirmok
önérzetedet sérti létük
puszta tudatának felidézése is
amiről biztosra vetted
már régen betokosodott
kerülöd hát vele
a düh és önsajnálat csapdáit
pedig rég rászolgált hogy rangján kezeld
akár szerethetnéd
elvégre az is te vagy
az a kiújuló seb

Kérdések palackpostában

Ki tartott inkább a másiktól?

Kinek az érzékenysége gyanította
már a kezdetektől
a vonzással elfedett veszélyek túlságos
kockázatát?

Az ösztön vagy az elme hárított-e kapásból

kikényszerítve a végleges döntést?

Ennyi év múltán
mi indítja újra feszegetni
ami résnyire nyílt
néhány óvatlan pillanatra?

159
Mi tartja vissza
hogy pengéjét kristálykeményre szilárdult felületen
tegye próbára
talán hogy feltörni nincs valós esélye?

Fontosnak tartja-e még hogy bizonyosságot szerezzen

volt-e lehetősége más végkifejletnek?

Miért is tenné boldoggá a tudat

hogy a latolva meghozott döntés mögött ott lehettek
a szív indokai is?

Aki szintén álcával óvta ellene

sérülékenységét
hogy is tudta volna ezt érzékelni?

Van-e még lehetőségem

eltökélt szelídséggel lefejteni
látszatbiztonságot nyújtó maszkjainkat?

Ki meri megkockáztatni az első tapintatlan kérdésre a választ

a menetrend szerint útjára bocsátott
palackpostában?

kérdés

gyakran a biztos sem az

aminek gondolod
tapintás illat íz
és a dallam még elő sem hívódott

azt hiszed arra rezonálsz

ami megszólalt a másikban
és megsértődsz
mikor rájössz hogy mennyire független tőle

válaszok nélkül is
kockázatos a művelet
ha dűlőre akarsz jutni a hol-ról

160
 ha azt szeretnéd
érvénnyel merülhessen fel
a kérdés
hát én innen hova is

összeszárva

az idő belefonta magába ezt is

mióta együtt látszódunk
egyszerűbb lett várakozni rád

horizonttól horizontig
összezárva
ránk borultak történeteink

vissza a hegyekbe

megborzongtat
ahogy felvillan újra a völgy majd elgomolyog
a meglelt egérút könnyelmű hite
gyorsan megbosszulja
magát
elcsigázva gázolsz
bakancsod alatt fűszálak szivárgó fénye
gyújtózsinór serceg
fedezék mögé bújsz
majd vissza a hegyekbe
nem nézel hátra
nem akarod látni
eldobált fegyvereidet

Lorca

pereg csak pereg a

rózsák szirma
borostyán
indázta erkélyek

161
 romjain sziromeső
mindegyre hull
borul rá
bakacsin árny
duende
fekete szivárvány

nem fordulhatsz vissza

az immár
nem folytathatótól
a szárnyasajtó
kitárult
létezés gödrödnek
leg
mélyén
vég
leg
megadatott számodra
a kegyelem

Három nyolcas öregedő férfihangra

1. Vakfolt

Üres. Nem lehetne üresebb.

Ütősnek hitte, s most üresebb.
Vakfolt a tudatban. Félelem.
Gyámoltalanság a négyzeten.

Beleáll. Peng, és rezeg benne,

belevágott az elevenbe.
Nem lepi meg, mert megértette,
mostantól fájni sincs esélye.

162
 2. Egyedülivé lett

Karnyújtásnyira vagy szüntelen magadtól,

amióta észleled, rád szűkült a tér.
Érzékcsalódásra hiába gyanakszol —
önvalód tapintod, ha kezed falat ér.

Kívül immár semmi, belül, mi megmaradt.

Veszteségeidnek leltárjegyzéke kész.
Egyedülivé lett a kínos feladat:
úgy érkezni célba, hogy sehová se mégy.

3. Mégis: megérinteném

Van ami lehetne, noha

nincs. Hiánya ettől goromba
tény. Áthatolhatatlan
korlát. Mégis: megérinteném.

Persze, ezzel, ahol a part szakad,

vagyok. Keresni jobb alkalmat?
Minek? Csak egyszer megtapintani!
Ebben a korban már az is valami.

Mosoly albuma

Nem itt, és nem most, ha nem

lehet. Ne félj, már tudom
az illemet. Amikor
és ahol engeded, szó
helyett elég majd intened.

Hol voltál, hol nem, ott leszek,

hol egymás múltját lapozzuk
végig.
Hol idegen arcok,
gyerekek, de sejthetjük
bennük a nőt,

163
 és a férfit.

Önfeledt játszás ez
most is.
Egészen más, mi
változott.
Kerülni kell a
látszatot. A tét
hatványozódott
holtig.

Párbaj

– Nevetséges, milyen rosszul csinálja.

Annyira feszülten lesi az úszót,
akárha az élete múlna rajta.
Észre nem venné, hogy ez reménytelen.

– Ennél az is jobb volna, ha beszélne,

de csak meredten figyel, mint egy versenybíró.
Feszélyez. Mindig is utáltam, ha
.vizsgahelyzetekbe kényszerítenek.

– Ott, ahol áll, soha nem fog ki semmit.

Ennyire szélvédett helyen túl tiszta
az áramlás, ide csak lúzerek járnak.
Bosszantó ez a semmit sem váró türelem.

– Lecövekelt mögöttem, mintha ugrásra

készen várná, mikor kapok ki valamit.
Már régen tovább kellett volna állnom,
de kivárom, hogy elegye innen a fene.

– A türelmem fogytán, de kíváncsi vagyok,

hogy meddig bírja. Látni szeretném az
arcát, amikor rájön, hogy feleslegesen
töltötte itt az idejét. Csak engem fogott ki.

164
 – Hopp, ez most ráharapott! Húú, hogy
a damilt! A francba! elkelne a segítség.
Hééé! ember! nem ugrana ide?!
Még sose akasztottam meg ekkora példányt.

– Nézd már, szemet talált a vak tyúk!

Na, gyerünk! Örülhetsz, sikerült!
Ha nem vagyok itt, most szinkronúsznál
a fenéken — vetem oda búcsúzóul.

Ne rontsd el a kedvem — vigyorgok rá

felhőtlen boldogsággal, és döbbent
tekintetétől kísérve visszacsúsztatom
a vízbe életem legnagyobb fogását.

Ösvény a rengetegbe

A jó tördelés ösvény, amelyről tilos letérned, ha ki akarsz keveredni a ren-

getegből, ügyelj hát rá, hogy tántoríthatatlanul kövesd. A jó tördelés köny-
nyen emészthető, olyannyira, hogy meg sem kell rágni. A jó tördelés útjelző
fény a sztrádán vagy még inkább automata kormány egy limóban: esélyt
sem ad eltérésre a helyes iránytól, meghagyja mégis hitében a sofőrt, hogy ő
vezet. A jó tördelés esztétikus látványt nyújt, a vers mindig elegáns Chanel-
kosztümje. Prófétája szabálytisztelő és szigorú, elismeri versképző elemnek
a belső ritmust, csak éppen teljességgel érzéketlen rá. Betéve tudja a leckét a
szabad versről, ám a gyakorlatban hallani sem akar róla. Ha ismeretlenül
megkínálnák kézirataikkal, Bukowski szemérmetlenül hosszú mondatokkal
váltakozó egyszavas sorai láttán sértetten fintorogna, és habozás nélkül te-
remtené le Whitmant, miért nem margótól margóig fut a szöveg. A jó tör-
delés a végső érv, amely megmagyarázza, hogy meg sem próbál a versbe
sűrített pszichéig hatolni. A jó tördelés ösvényén díszlépésben veszel bele

a legsűrűbb rengetegbe.

165
LASSÚ MERÍTÉS
 horgásztörténet áthallással

még nem is olyan régen rendszeresen

végigportyáztam a nádast
napestig szuggerálva az úszót
(fenekezni sosem volt elég türelmem)
és minden rezdülésére gondolkodás nélkül bevágtam
kleine fische gute fische
győzködtem magam
szákomban keszegek mellett sügérek naphalak meg snecik
nyüzsögtek

aztán egy nap paprikáskenyérrel

sikerült pontyot akasztanom
persze fogalmam sem volt róla
hogy ezzel be is fellegzik nálam a pecázásnak
innentől kezdve csakis a nagyhalak érdekeltek
a csalit is hajlandó voltam annyi év után
kukoricára cserélni

a pontyok viszont következetesen elkerültek

órákig meg sem moccant az úszó
ha pedig mégis arra járt egy-egy falánk keszegraj
egyszerűen üresre csipkedte a horgot
elment a kedvem az egésztől
így még azon a nyáron elajándékoztam a teljes felszerelést

azóta nem volt bot a kezemben

egy ideje az unokák
egész ügyesen használják a fiaimét
magam csak a stégről dicsérem kitartásukat
és persze a zsákmányt
csupa keszeg sügér naphal meg sneci
igyekszem nem gondolni rá
hogy kleine fische gute fische ide vagy oda
de most már végképp itt az ideje nekilátnom
összeütni ebből a történetből egy igazán nagy verset

169
 rigmusok a tanár úrnak

Vasbányai Ferencnek, szeretettel

(E sorok kézírásos változata a budapesti József Attila Gimnázium 1969-ben

érettségizett IV/C osztályának találkozóit megörökítő albumban olvasható.)

tarkódon égtájak célkeresztje

gesztusok vetkőznek meztelenre

szívkamrák fagyálló vermek

forradalmaid leveretnek

felekoronáznak ha koronáznak
szél emelte torony a várad

birodalmad ím birtokba veszik

surranó léptektől hangosak termeid

történelem előtti távolléted

a csodák nem veled történnek
ha a tisztás varjakkal teli
még a galamb is megkeselyűli

szivárgó sebek homokzsákok

megint megfogan – hányadszor – az átok

villámaidon jégből a nyereg

most az átok is gyönyörű lehet

korlátok közt félelmes szabad

miért rázná hát rácsait a rab

elrozsdált szegek szúette fa

az úri közönség elindul haza

elföldelve a törött hangszer

most húzzon tust a bátor ha mer

170
varjúláb hogyha tapodna a kertben
légy szelíd és kérlelhetetlen

harmadik utáni nap ha lenne

bizonyosság legyél a kételyre

magára ismer bennünk a tekintet

a csoda halála sem büntethet minket

merőlegesén mindahány égtájnak

dideregsz tagjaid fájnak

lehetetlenülsz egyetlenné
fegyver elleni fegyverré

védtelenné fölvértezve
véred folyik jön az este

meglengeti fejkendőjét
ingként hűl válladra a sötét

ím a csönd termőre fordul

káromlásod ha csikordul

személytelen ige első személy

vád és védelem helyet cserél

hódító hódítás híján

börtönudvarként bekerít a hiány

istenülhetni emberül
mifelénk sosem sikerül

győzelmes bukás és mind a közhelyek

arcodat újrakezdheted

égre hajított csillagok

minden égitest én vagyok

171
homlokegyenest harmóniák
néked ajánlja strófáit egy diák

aki már rég nem garabonciás

csak ilyen alkalmi klapanciás

***

rigmusok a tanár úrnak

25. éves jubileumi változat

tarkódon égtájak célkeresztje

gesztusaidra vetkőzik meztelenre

szívkamráid fagyálló vermek

forradalmaid mind levernek

felkoronázzák koronádat
szélből rakott torony a várad

birodalmad birtokba vették

bitorló hangos naplementék

a történelem előtt távolléted

csodái nem veled történtek

tisztásaid varjakkal teli

galamb és keselyű kerüli

szivárgó sebeid homokzsákok

megfogant benned a turáni átok

villámaidon jégből vert nyereg

átok viharzik rá gyönyörű telet

a korlátok között félelmed szabad

mert túlüvölti rácsait a rab

172
rozsdás szegeken elrohadt bányafa
volt közönséged is elindult haza

elföldelték törött hangszered

talán még tust húznál így is, de nincs kinek

mint varjúláb tapostad a felásatlan kertet

szelíden játszottad a kérlelhetetlent

harmadik utáni napod ha lenne

bizonyosság legyél a kételyeidre

magára ismert bennünk tekinteted

a csoda halála sem büntethet minket

merőlegesén valahány égtájnak

didergő tagjaid mindegyiken fájnak

lehetetlen lettél egyben és mindenben

fegyverként szegeződsz fegyvereid ellen

védtelenné fölvértezve
véred folyik az estére

meglengeted mintha égne

belehullsz a sötétségbe

ige lettél első személy

vád védelem helyet cserél

hódító hódítás híján

börtönudvar lesz a hiány

istenültél bennünk de emberül

mifelénk senkinek sem sikerül

173
győzelmes bukásod és mind e közhelyet
arcod rajzolatán újrakezdheted

égre hajították csillagod

minden égitesten ott lobog

homlokegyenest harmóniák
néked ajánlja strófáit egy diák

aki már rég nem garabonciás

csak ilyen alkalmi sírásból kiírás

lassú merítés

a vereség után
sebeztél meg ott
ahol már nem érlek utol

egérutat adtam
de alábecsültél
és nem hagytál tisztának maradnom

pedig arcom még mindig a te arcod

csak vissza kellene fordulnod
hogy látni tudj

luminis claritate

megüt a látvány
ahogy csak állsz ott
irtózatos fényben
félreérthetetlenül
áttetszően

174
 belém akadt és

múlásról dünnyög vég nélkül

jelen időben
zaklat
fejemre olvas
gúnyosan zárójelbe tesz
megkérdőjelez
kéjes örömmel terrorizál

és most kitettem a pontot

erre megenyhülten szabadon enged

mintha ezt várta volna
váltságdíjként

változatok vadászatra

lépteid követve iramlik

pontosan tartva az irányt
hogy elejtsen
kivédhetetlenül bekerít
a négy égtáj felől
kiforgat minden menedékedből
mígnem
gátjaidon átbukva eláraszt
a fölfedett bizonyosság döbbenete
élesre állított érzékeidet
eloldja szorongásaidtól
és te méltósággal veszel bele
mint legendák ködébe a mitológiai
szigetek
önmagadba

175
 azon a napon

magányos küldetésében
a szolgálat fegyelmén túl köti hagyomány

gyermeki várakozás
a fényesedni vágyók és piros betűs napok
benső csendjének nyugalmára sóvárgók hívása

fölkészülésnek tekinti feladatát

iránytűnek
bár most csak emlékeztetnie kell és nem rámutatni

dolgát befejezve
együtt jönnek le megítélni útjainkat hozzá

akár útközben is

hasztalan bíbelődsz dedukcióiddal

miként járhatnád be az utat
alapszíneidtől a spektrum teljességéig.
ha kíméled érzékeidet
a mű sosem lesz elég eleven.
át kell siklanod a részleteken
hogy előre lásd
hol kapcsolódhatsz be az áramlatba.
a torkolat felé haladva
így
útközben is
megtapasztalható lesz a végtelen

És

Magad elől is titkolnád, majdhogynem

sikerrel. Csupán annyit sejtesz, készülsz
valamire, s veszélyes lenne máris
a vállalkozás célját feszegetni.

176
 Előveszed az ilyen helyzetekben
alkalmazott technikát, hogy eltereld
nyugtalanító gondolataidat.
Ezúttal azonban ez sem működik.

Mindjárt a felidézni próbált szöveg

első soránál elakadsz. Nekilátsz
hát fejben újraírni. Mindhiába,
túlságosan felbosszantottad magad.

Végzetes hiba, mert így esélyed sem

maradt ráhibázni a folytatásra.
Leforrázva tudomásul veszed: jobb,
ha hagyod az egészet a fenébe.

Legalább néhányat memorizáltam

volna tisztességesen – füstölögsz –, de
azután kénytelen-kelletlen újból
ráfutsz a készülődés témájára.

Mire is, mire is? – kerülgeteted a

forró kását – amikor váratlanul
azon kapod magad, már fel is tépted
az első útba eső bolt ajtaját.
Meglepődni sincs időd, ösztönökre
kell hagyatkozz. Életed és életet! —
mordulsz a rémült tekintetű eladóra,
és megnyomod helyette a pánikgombot.

Distinguer pour unir

Zenit.
Végre beláthatod eged határait.
Mindig megilletett, ám csak most lett tied.

Mikor visszatérsz, már használhatod is.

Belső
késztetés sürget, hogy kifelé is termőre fordulj.

177
Mert addig nem vagy szabad,
míg meg nem találod, ami Mindenkié, mégis a
Tied.

konfesszió

eltakar az erdő lombja

sűrűsödik az éjszaka

tanúsíthatom így is

a fűszál fényt hullat

apró bogarak erőműve
cikázik köztük

fent én is

aki megvádolva
gyanúba esek gyanútlanul

faggat az éjszaka
vallok
loptam

Thriller

Sikerült meglepned. Nem gúnyból mondom:

ki nem néztem volna belőled. Végül
is, utólag be kell látnom, pontosan
mérted fel lehetőségeidet. Kis
vödörrel, lapáttal még annyira sem
mentél volna, mint a többiek. Kézen-
fekvőnek tűnt, hogy inkább nekiláttál
fikázni a homoksütik ízét és
állagát, majd tanult pékmestereket
megszégyenítő magabiztossággal
kezdted ki készítőik önérzetét.
Nagyképűen azt hittem, már teljesen

178
átlátok rajtad, amikor egyszer csak
észrevettem a csákányt kezedben. Mégis
te voltál, aki jobban meglepődött.
Az is csak hitvány műanyagból készült.

a megbízatás

védhetetlen a híd
a késedelem vereségbe torkollhat

körülötte omló partfal

kilométerekkel távolabb
elaknásított kelepce a gázló

halántékhoz szorított döntési helyzet

a kiképzés alatt megtanulta elviselni
az érzelem magasfeszültségeit
amint végig fedezékben
eljut a legvégső védvonalig
a kétely legfeljebb átfut elméjén
de pontosan tudja
tette elkerülhetetlen

szabad utat enged kétségbeesésének

miközben bocsánatot kér a tájtól

kézbe veszi a detonátort

patent

elmaszatolni mielőtt még szemet

szúrnának a túlzottan határozott
kontúrok a sarkokat rutinosan
lekerekíteni majd elvenni
az egész élét annyira hogy még
értelmezhető maradjon ha már fel-
színre vergődtél vele és elegendő
játékteret hagytál ahhoz hogy

179
 többnek tűnjön önmagánál akkor
még némi bíbelődés a tördeléssel
hogy illő távolságból méregethesd
a végeredményt ami egészen olyan
megint de már nincs benne kockázat
mert nem az most sem az
mint ami nem akart lenni

mimikri

annyira ügyel a látszatokra

hogy már nem ő látszik
tudatalattijából is a második szándék
kezd elsőként nyomulni
ám a high-tech színvonalon művelt alakoskodás
sem hibátlan rendszer
eszement kapkodás a válasz bármilyen üzemzavarra
pontosan tudja milyen gyermekded reakció
mégsem képes blokkolni
a véglegesen kiiktatottnak gondolt reflexeket
nem érti
hogy a látszódó helyett
miért a nem látszóról születik ítélet

Erőművész

Mutatványos sátor. Porond.

Képzelt hőse tényleg hős-e?
Csak míg hiszi. De nem bolond
folyton-folyvást tán még ő se.

Cirkuszol hát. Ám a cirkusz

és a líra más-más műfaj.
Maszkokat letéve mit tudsz —
ez számít. S nem műbáj-műbaj.

180
 receptus

visszatekintve milyen röhejes

a sok sallangos vitézi torna
mintha kárpótolhatná a keszkenős kezekből
elnyert aranyalma fénye
a megfáradt bajnokot

becsvágy nélkül
egyre könnyebb kezelni helyzetem
kisegítenek az ép ösztönök

becsüljétek
a tét nélküli harc eleganciáját
jó urak
bár nem tehetek rólatok
bizonyságot teszek értetek

levetett vértemet elétek teszem

aztán megbocsátok

maradj

ha már alakot öltött

a küllemnél
elsőre
ne nézz távolabb

és ne kérj elnézést
hogy férfi vagy

és ha
megérti e törvényt
a szabályokon tüstént változtass
addig viszont
a kézközelnél messzebbre
nézned

181
 értelmezhetetlen
számára is

A város

Alkony. A harangkondulás
tegnapot mutat. Ez az a város, amely
engem kihordott. Nyissatok nekem kaput!

Fekete fejkendők mutatják a tengerhez vezető

legrövidebb utat. A főtéren tornyot rak a szél.
Homokból. Nyitott kaput döngettek.

Nem lett híd a városkapuból. Ajándékaim

eldobom. Indulok igazabb várost keresni.
Becsukott kaputok mögöttem döng.

ajánlás

Uram nem ragaszkodom víg esztendőhöz

csak éppen tartsd őt távol a megvont határtól
tedd hogy még ne érje el
a védett kör
önnön tükörképe láttán nehogy megfusson
hátat tudjon fordítani legalább még egy évnyi időre
s hogy azután mennyivel többre tisztázhatjuk majd
ilyentájt

Uram nem ragaszkodom víg esztendőhöz

csak éppen add
hogy ami múlandó belőle villámgyorsan eltűnjön
nyom nélkül
de maradjon enyém minden pillanata
ami varázslat
meg nem fejthető titok fölfoghatatlan
csoda

Uram nem ragaszkodom én víg esztendőhöz

csak éppen engedd hogy körötteimben

182
ne támadjon az ismerős arcokban
gesztusokban új hiány
és tedd meg nekem hogy olykor ha már
végképp el nem kerülhetem
feltűnésmentesen tudjam magam szeretni

Ünneptemető

Eső szemel. Ködben a táj.

Fákon gubbasztó madarak.
Ünneptemető: csúcsra jár.
Elsápadsz. Nem volna szabad.

A köd azért majd felszakad.

Jól teszi, aki most kivár.
Napfényben szikrázó havat
Hoz kárpótlásul február.

183
GYŐZTES.HU
 akvarell

orgonasíp hangjai a boltívek alatt

valahányszor elindulok az égbe vezető lépcsőkön
hangulatainak falán visszhangzó én-
falak
kőpárkányain képezi le magányom

kockaköveken léptek
suhanó idő alatt városnyi háztető

délután

s mintha nem is történhetne másként

hozzám lépsz

azóta is magamon hordom véletlen színű tekinteted

az ígéret

„Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja

otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most,
ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések
közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.” (Márk Evangéliuma
10,28-31)

tetteik mint láncszemek

fonódnak egymásba mégis csak látszat
a hibátlan sor

végéről egyaránt
hiányzik az akiért és az
amit ama képes beszéd áldozat gyanánt elhagyni tanít

sőt helyet is cserél

holt dologgal halhatatlan
menlevelet nem kaptál érte csak választásod szabadságát

187
 földröpte

a madár
tekintete rég a levegőben hasít
mielőtt szárnyát kiterjeszti

és fordítva
röptében is ragaszkodik a földhöz
célját meglátva

te
csukott szemmel türelmesen erőlködsz
csukott szárnyakkal

jó szándékkal

kikövezett járt utakat ajánlasz egyre

egy jó szavad sincs a megépült pillérekről
becsmérled az el sem kezdett ívet

nem a lehetségest nézed a meglévőben

előre megfontolt szándékkal különös kegyetlenséggel
nyilvánítod áthidalhatatlannak a távolságot
pilléreim között

halmazati büntetésként viselem

hogy mindenképp le kell töltselek de
utána kezdenünk kell majd valamit egymással

Verskontroll

„Lazíts, és menj mélyebbre!”

Agykontroll José Silva módszerével

Hozd fel, amit lent találsz,

és ha semmit nem találtál,
ejtsd vissza.

188
 renonsz

"Egy lehetséges nő
egy lehetséges férfi
megy az esőben
megáll az esőben"
Petri György: Improvizáció
(részlet)

Egy nő, aki visszamenő-

leg tette lehetségessé magát.

Ha még adnál a szabályokra,

dühönghetnél:
időn túl látta meg benned
a lehetséges férfit.

Hol volt a szeme

amikor élesben játszottál érte?

Kihúzva magad, hogy játékon kívül

ugyan, de partiképes lettél,
habozás nélkül mész vele
a mentális térbe,
hogy valós időben nyerjél.

És már nincs szükséged visszamenőleges hatályra.

Egy lehetséges nő és egy lehetséges férfi

beteljesítette egymást.

Tizenhárom

Tizenhárom napon keresztül

élte át újra meg újra addigi élete minden napját,
a szövőgyári munkásnő,
míg cellájában várt az utolsóra napra.

189
Kegyelemre nem számított, de megkapta,
és tizenhárom év múlva a szabadságát is.

Távoli jövője lett ez a tizenhárom nap,

amelyben rövidre szánt élete tizenháromszor ismétlődött.

Távoli jövőjében érdemrendek akarták bizonyítani

számára, hogy megérkezett,
de elégtétel nem járt velük,
csak országos felelősség és kiüresedett elvárások.

Sorsa bezárult, vele a lelke is,

talán már az ítélethirdetéskor.

hát még

váratlanul kérdezett rá
annyira
hogy végiggondolni sem volt időm

a lépcsőházból azért
vissza tudtam szólni hogy tudhatná
vannak dolgok amikre

nem csupán váratlanul illetlenség

de beléjük gondolni is
hát még végig

most aztán alaposan feladtuk

egymásnak a leckét és mindketten
a másikét szeretnénk megcsinálni

válaszul

óvatosan mondd ki ha fölidézed

vigyázz
különösen társaságban
türelemmel hívd elő

190
a pupillák célkeresztjén át
térben-időben felmérve
és illendőn tartva a távolságot

a szívekben derengő
esendő végvidék-országban
folyjon bár végtelen pozícióharc
győzelem után
az ellenfelet is méltató ünnep
csitítsa
a zsivajt

a felajánlott tűzszünetre
te tartózkodó és szelíd álommal felelj
melyhez nem ér el sem parancsolt csönd
sem durva vásári lárma

meglátod
így vívott hited veszteség nélkül kihajt

átkozó

átkozd meg életed

minden egyes napod
szerencséd balsorsod
szerelmed haragod

átkozz hazugságot
átkozd ki félrenéz
átkozd mi könnyűnek látszott
s most mégis túl nehéz

átkozd dolgainkban
a rend kinek érdek
hogy miért nincs elég gond
amikor temérdek

191
 átkozd a hatalmat
s ki szolgamódra szolgál
átkozd a vackán búvót
és azt is ki már továbbállt
vagy próbál

átkozd a sumákoló csürhét

és azt is aki csak reményen él
átkozd aki sosem átkozódik
kit magához kötve öl meg a remény

All in [négysoros-variációk]

Egyetlen sorra, betűre,

írásjelre mindent? Akár
egy ékezetre is, ha valós
esélyt ad, hogy élni tudj.

*
egyetlen sorra betűre
írásjelre mindent akár
egy ékezetre is ha esély
van rá hogy még élni tudsz

*
Egyetlen sorra, betűre,
írásjelre mindent, de akár
egy ékezetre is, ha valós
az esély, hogy élni tud.

bújócskát játszik

a tegnapi fősodor
most ereje fogytán simul a tájba
tükör
meg se lepődsz hogy torzítás nélkül láttat

ha veszélyt érez mélyebbre húzódik

192
takarja hínár
békalencse

felhőket hozó szelet remél

várja
hogy megnyíljanak az ég csatornái

és akkor hullámokká duzzadva

mederágyában próbálja magával sodorni
egyetlen életed

a kiűzetés

köröskörül csapdák
tapintható
vashidege

érvényüket vesztve
feloldódnak
a közelítők

csak távolról látta

de látnia kellett
hogy visszataláljon

eggyé olvadva érezte meg

szabadságát
kiszabadul

splendor ordinis

belesimulni meghitten
ahogyan csak ők tudtak
a régiek
helyére tolva a kizökkent időt

hazatérni az eredendő rendbe

az időtlen ösztönös tudatában

193
pillanatról pillanatra
teremtve újra a harmónia egyensúlyát

megcsapolni a lelkünk legmélyéről

felszínre szivárgó tudást
kilépni vele a meglévőbe
és teret építeni belőle magunk köré

miután megbizonyosodunk
hogy ez a szabadság
és látjuk együvé került arány mérték és szabály
már megítélhetjük érdemrendjeinket

oldás

ha a korszellem zárójelbe tette is

te illőképp becsüld meg szégyened
bátor ma
ki feloldva zárójelét
restellni tudja azt mi benne van
általa lehetsz majd
bárha pirulva
megannyi idült görcs nyűgétől szabad és
immár megfejtve képleted
újra csak magad

te én

minden földi–égi
válság- és világvégi bálszezonban
csillár-galaxisainkkal
egymásba kapaszkodva forgunk
szemhéjunk alatt
a szűnő világ
illetlenül
kifulladásig egymásban kering
te és én
nyitó tánca

194
ama komor díszletű
szobában

minden földi–égi
válság- és világvégi bálszezonban
csillár-galaxisainkkal
egymásba kapaszkodva forgunk.
szemhéjunk alatt
a szűnő világ.
illetlenül
egymásban kering kifulladásig
te és én
nyitó tánca
ama komor díszletű
szobában.

minden földi–égi
válság- és világvégi bálszezonban
csillár-galaxisainkkal
egymásba kapaszkodva forgunk.
szemhéjunk alatt
a szűnő világ.
illetlenül
kifulladásig egymásban kering
te és én.
nyitó tánc
ama komor díszletű
szobában.

kettő az egyben

mióta fölismerted
második tér lett számodra
melyben minden lépted előtted jár
körbefon

195
a táguló–szűkülő határ
érzed
hogy ő veled méri magát
körülveszed
perce vagy
kifelé is csak befelé haladhatsz
ellépett lépteibe lépsz
mióta felismerted
hogy nálad nélkül is ő a folytatás

Győztes.hu

Ki hagyja örökségül
vesztett harcállásait
minden korláton át
zuhanását
a sebben
kristályosodó sót
az amputált szárnyak csonkjait
isten hiányát
nála becsvágyóbban megírni
ki próbálhatná
újra ormokon lengő hímzett zászlókká
(völgymenetben sem lett szerényebb)
ki hazudhatná lelkesebben
veresége átvérzett rongyait?

kettőslátás

szárnyvonalon
kísértetvonat vergődik
a párálló völgyben
ablaka átsüt
a virradat fényén
látom a csodát
a szakadozó ködben
vársz
megérkeztem

196
 feladat — két apeva

te
lejárt
menetjegy
érvénytelen
felülirattal

mi
tenni
akarjuk
érvénytelent
érvénytelenné

részvétlenség

most tudtam meg műtét és kemo vár rá

még az egyetemet sem fejezte be
képtelen vagyok átérezni a helyzetét
az én koromban mégoly durva fordulatokon sem szokás
már egykönnyen kiakadni
analógia híján felidézhetetlen
így azt is csak sejtem
hogy annak idején
az ő éveivel még nem tudtam volna komolyan venni
ekkora kiszúrást
tudom persze hogy könnyen beszélek
mert kényelmi okokból belegondolni sem vagyok hajlandó
hogy szeretteim közül is megtörténhet valakivel
hasonló
így hát csaknem szenvtelenül szorítok neki és érte
ne adja fel

Erőművész

Mutatványos sátor. Porond.

Képzelt hőse tényleg hős-e?

197
Amíg hiszi. De nem bolond
folyton-folyvást tán még ő se.

Cirkuszol hát. Ám a cirkusz

és a líra más-más műfaj.

Maszkok nélkül lássuk mit tud

felturbózva műbáj-műbaj.

január

akár ha okos gép működne

meredeznek a fagy-szikék
az elme lombja rég lehullott
a szív még bízik s biztat még

mag duzzad élettel terhesen

szennyel borított hó alatt
biztat bár tudom félig hazugság
csak tél még ne add fel magad

in vivo

érzékeken túl derengő távlat

holdkráter környezet
képtelenné torzult
élőben tesztelt emberség

replika

átszűrni előbb higgadtan

oly óvatosan ahogy
jégre lépve tennéd magad
mielőtt engednéd a nyelv hegyéről
csatasorba állni replikád

198
ne siess lecsapni
minden ziccert
keresd inkább hol van
a neked szánt tőr
várva hogy belédőlj

csapda lehet bármi

hát ne hagyd
provokálni az ösztönöket
várd ki míg fölfedi
a szöveg önmagát

míg pontosan nem látod

hol feslik szét
az álca öltözet
valódi
igazad fölött

beteljesülés

ha mindenkit követsz
de egyenként senkit
magadtól érlelődsz

erőd sérelmek nélkül működik

mióta bízol megoldott
kötelékeidben

hajnali kitekintés

káprázat:
az ablak alatti bokrokon
angyalselyem
a földön szétszórt ruhák

mintha elvittek volna valakit

akinek már nem volt teste

199
 A Közeledő

Minek is görcsölnél, hogyha lehet

lazán? Attól még tudhatod. Szívből
és igazán. Attól még jól tudja,

hogy amit te tudsz, ő is. Jön az új

esztendő. Szűk is lesz, meg bő is.
Víg lesz, és szomorú. Ahogy mindig

szokott. Mindkettőre találsz

bőven majd indokot. Elég is találnod,
nem kell benne magad. Keresned.

A szabály mindig volt és marad.

Jutni fog árnyékból, és persze marad
a fényből is. Kevés az egyikből, de néha

sok is a kevésből. Ám minden, ami lesz,

így lesz éppen elég. Úton vagy
már felé. Úton ő is feléd.

spanyolviasz [önmontázs tizenegyesekre]

– a tálat kihozták miért haboznál

gyakorta éppen az üres van teli
kezdettől pontosan tudtad nem csupán
könnyednek induló mentális játszma

– megint rohanvást noha rendezetten

ha engem látsz is csak konstruált helyzet
az éppen adott időpontban–helyen
nem fordíthatsz a fejre állt dolgokon

– a trükk egyszerű mint a spanyolviasz

a tánc beindítja a cselekményt és
tetten éred a kukkolót magadban
lenyűgöz az állandósult zűrzavar

200
 – sovány vigasz mégis belekapaszkodsz
árnyalhatod úgy hogy árnyalat legyél
látszatra teljesen megdelejeznek
a jó kifogások mentségnek rosszak

– hadd folyjon a szöveg amerre akar

minek mindig válaszokat keresni
ha legfeljebb hangsúlyokban változnak
menekülni nem segíthet menlevél

– hiábavaló az arcát fürkészned

bár adódhat úgy akkor meg miért ne
bizonyosra veszed hogy megtalál de
ne hivalkodj vele és ne is szégyelld

– „hova kéri a választékot, uram?”

súlyos kockázattal járó művelet
valaki a vesédbe akar látni
mert már életedben létezni kezdtél

201
202
 Tartalom

LETT VOLNA ESÉLY 5

Saul 7
Járkál némán egy éji kertben 7
Egy vereség állomásai 8
Lett volna esély 10
mestermű 10
Nincsenekből vannak 11
látásromlás 11
nincsenek lejátszva 12
Mintha kézenfekvő lenne 12
tetten ért magad 13
reggeli rutingyakorlatok 13
a pillanat teljessége 14
Format C:\ 14
Téma 15
hézagzárás 15
Platónról, több ülésben 16
Csapdába csaltad 21
Volt, van 22
Korona fejszeélen 23
Triptichon 23
Átláthatóság 24
Refrén 25
Verstettek 25

MÉGIS ITT 27

Időben halld meg 29

Megtapasztalván igazuk 29
már tervezik 30
Bachot hallgatok 30
Ugyanazok a csillagok 31
mégis itt 32
történet nélkül 32

203
Ereszkedő [kezedre játszik minden] 33
Prioritás: fontos 34
Színről színre 34
Párbeszéd kérdő módban 35
Ab aeterno 35
Szimultán(ok) 36
A palack (kor)szelleme 37
Pillantás a hídra 38
Vetítés 39
Szálanként 40
Tabula rasa 40
Fej, írás 41
Szűzbeszéd 42
Félszeg 42
Kizsinóroztattam 43
Hangsúlyeltolódások: újraindul, lefagy 43
Erről szólt 45
a vers 46
Kettőnk helyett 46
Úgy volt, úgy van 46
Habzás ez is 47

EGYSZER CSAK MEGTÖRTÉNIK 49

Ott. Van. Mindenütt. 51

Összezavar, kimerít [sikerült megúsznom] 52
Háttérben most is [képtelenül] 53
Születnének immár [dicsértessél] 54
fölemelt kezekkel 56
Revans [játék oldással, kötéssel, menetrenddel] 57
Szárazdokk 58
Hívd inkább, mondom 59
Pillangó(d)ef(f)ektus [kérdések, föltéve] 60
Komfortzóna 61
egyszer csak megtörténik 62
Szerep – csere – satöbbi 62
szelíd és kérlelhetetlen 63
Várakozó 64

204
Lorelei fésűje 64
tudat alatt mintha 65
Jutalmunk lesz ott is 65
L'éternel retour 66
meghívók 66
dicsérni őt 67
ambíció 67
Lombok és rügyek ǁ Ha nem dezertálsz [párhuzam(os)ok] 68
képtelenség 69
leárnyékolva 70
egymásbaforgás 70
el / lehetelenülés 71
impact 71

VALAMIKÉPPEN MEGNEVEZNI 73

pillanatszakadás [kép a merevlemezről] 75

kézenfekvő zárlat 76
ismételgető 76
vadászat-variációk 77
átkelés előtt 78
Valamiképpen megnevezni 79
függő játszmák 80
köztes állapot 81
mégis csak 81
farkasos 82
kávét rendelni s várni 82
Visszaszámlálás felfüggesztve 83
önvarrás 83
egy árva sor 84
vad az avarban 84
eggyé 85
szeplőtelenül 85
karakterkivonat 86
lehetséges 87
hozzá közeledve 87
aki elkísért 88
tüzeknek tüzével [asszonyomnak] 88

205
Lassan kezd hát összeállni 90
napi járat 91
Egyetlen pontra felfüggesztve 91
Zuhanásaink 92
Vételi zavarok 92
zaklatás 93
kódolt történet 93
kondicionálás 94
lenyomatok [agent spirituel] 95
Elvirágzott [közte csaknem ötven év] 96
Választék 97
nyomáspróba [történet régről] 98
Explicatus 98

HOGY FÖLÉRJÜNK ODA 101

triptichon varjakkal 103

a megmagyarázhatatlan 104
Sugallat és konnotáció 105
„pedig lehetett volna” 105
ködszurkáló 106
Hogy fölérjünk oda 107
Menthetetlen 108
bolond vers 109
Farkasordító 110
a harmadik napon 110
a vers szíve 111
reggel 111
atlantisz hangja 112
Ha a vers ellenáll 112
Variációk egy témára, avagy a redukció fokozatai 113
Ennyi 114
küszöbhatás 115
szkafander 115
Asszonáncok balladája 116

206
KÖZMAGÁNBESZÉD-GYAKORLATOK 119

építs birodalmat 121

egy amerikai pesten 121
határok nélkül 122
kiigazított pályaív 123
prédikáció 123
nem szűnő 123
hiába 124
Közmagánbeszéd-gyakorlatok 124
Két keserves 125
Reprezentatív mintavétel 126
Hová lett? 126
megint fegyverletétel 127
analógia 128
De még ma! 128
csak a megnyert ütközet számít 129
hallgat 129
megtartani 130
Hagyott pályán 130
sérelmeivel mér 131
nincs ilyen madár 131
A különbözők egyformaságáról 132
felségjelem 133
Fejben olvas 133
csak ennyi kell 134
nyelvbotlás 135

SZEMÉRŐL A POR 137

szavak nélkül hidat 139

Nyeregben 139
Ha majd észreveszed 139
viszonylatok 140
előzmény 140
csukott szemmel 141
lex optimi 141
kétszintes 142

207
Mondhatni 142
Tamás mondja 143
Égtájak merőlegesén 143
történet nélkül 144
szeméről a por 144
Színváltás 145
transzportálás 145
ami nincs 145
amióta elhiszem 146
imágó 146
Creatio continua 147
mindenen túli pillanat 147
hozsánna 148
Tükröm, tükröd 148

TALÁN EGY ÁRNYALATRA 151

Egytől kettőig 153

minden éjszaka 153
egy metafora jelentésváltozása 154
Enigma 154
parabolafonat 155
bontom 155
megismerés 156
fejlődés 156
előhívódik újra 156
Bizonyosság tükörnézetben 157
pillangó 157
Most is azt reméled 158
Talán egy árnyalatra 158
az is te vagy 159
Kérdések palackpostában 159
kérdés 160
összezárva 161
vissza a hegyekbe 161
Lorca 161
nem fordulhatsz vissza 162
Három nyolcas öregedő férfihangra 162

208
Mosoly albuma 163
Párbaj 164
Ösvény a rengetegbe 165

LASSÚ MERÍTÉS 167

horgásztörténet áthallással 169

rigmusok a tanár úrnak – 1992-es változat 170
rigmusok a tanár úrnak – 2017-es, „jubileumi” változat 172
lassú merítés 174
luminis claritate 174
belém akadt és 175
változatok vadászatra 175
azon a napon 176
akár útközben is 176
És 176
Distinguer pour unir 177
konfesszió 178
Thriller 178
a megbízatás 179
patent 179
mimikri 180
Erőművész 180
receptus 181
maradj 181
A város 182
ajánlás 182
Ünneptemető 183

GYŐZTES.HU 185

akvarell 187
az ígéret 187
földröpte 188
jó szándékkal 188
Verskontroll 188
renonsz 189
Tizenhárom 189

209
hát még 190
válaszul 190
átkozó 191
All in [négysoros-variációk] 192
bújócskát játszik 192
a kiűzetés 193
splendor ordinis 193
oldás 194
te én 194
kettő az egyben 195
Győztes.hu 196
kettőslátás 196
feladat — két apeva 197
részvétlenség 197
Erőművész 197
január 198
in vivo 198
replika 198
beteljesülés 199
hajnali kitekintés 199
A Közeledő 200
spanyolviasz [önmontázs tizenegyesekre] 200

210