DOBSAI GABRIELA

PÖSZMÉTE, A KÖNYVTÜNDÉR

Bizony, egyre nehezebb mostanában a könyvtündérek élete. Hol van már az az idő,
amikor egy-egy könyv vagy történet sikeréért csodát tehettek. Ma már a technika fejlődése gátat
szab az olvasás élményének. Egyre kevesebb az olyan gyerek, aki örömét leli a könyvek rejtette
világok felfedezésében. Pöszméte is ilyen kis könyvtündér volt. Mindennél jobban szeretett
volna csodát tenni. Legalább egy icike-picike csodát! Fellebbenteni a valóság és a mesék közötti
fátylat, de a könyvtárban ahol lakott és figyelt, sajnos kevés gyerek járt. Azok is inkább csak a
számítógépeket nyüstölték, rá sem néztek a könyvekre. Teltek múltak a napok. Pöszméte egyre
szomorúbb lett. Már azon morfondírozott, hogy hivatást vált, és tavasztündér lesz. Bár ma már
az sem biztos munka, gondolta elkeseredetten. Aztán egy nyári napon, egy olyan hét éves forma
kislány sétált be a könyvtárba, és ahelyett, hogy a számítógépek felé vette volna az irányt, a
könyvespolcokat vette szemügyre. Pöszméte szíve hevesen dobbant. „Most, talán most, végre
csodát tehet!” – gondolta.

Óvatosan kilopakodott a könyvespolc szélére és szemügyre vette

az új jövevényt. Szőke copfos kíváncsi kislányt látott, aki lassan
lépegetve, magában olvasta a könyvcímeket. Ha valami érdekeset
talált kivette, belelapozott, majd visszatette szépen rendesen a
polcra. Pöszméte türelmesen figyelte mit csinál a kislány, majd
egy hirtelen ötlettől vezérelve egy hatalmasat suhintott aprócska
kezével és azt mondta: – Zima, zima kutyimfix, a következő
könyv a kedvedre lesz fix! – és láss csodát mi történt!
Felszikrázott a levegő és ibolya illat szállt. A kislány lassan
tovább lépett és olvasni kezdte a következő könyv címét: Grimm
testvérek legszebb meséi.

Levette a polcról és belelapozott. Pöszméte ismét legyintett egy picit és a levegőben lebegő
csillám szemcsék a könyvben lévő képekre hullottak. Ahogy a kislány olvasni kezdett,
megelevenedtek a történetek. Királyok, hercegnők és szegénylegények harcoltak az igazságért.
Aztán egy pillanat múlva a kislány becsapta a könyvet. A kis könyvtündér megijedt. – Jaj, mi
van, ha nem jól varázsolt és nem sikerült a csoda? – de kár volt félnie, mert a kislány boldogan
szaladt a kölcsönző pulthoz és sugárzó mosollyal mondta – ezt kérem könyvtáros néni.
Pöszméte boldog volt. Végre csodát tehetett, de tudjátok mit? Nem ez volt az egyetlen alkalom,
nem bizony! Mert Dóra – így hívták a kislányt – ezután rendszeresen ellátogatott a könyvtárba.
Pöszméte pedig újabb és újabb könyveket, történeteket varázsolt szebbé és érdekesebbé a
számára.
 GABRIELA DOBSAI

PÖSZMÉTE, KNJIŽNA VILA

Posve sigurno, život knjižne vile danas postaje sve teži. Gdje su vremena, kada se za
uspjeh pojedinačne knjige ili priče činilo čuda. Danas čitalačko iskustvo ometa razvoj
tehnologije. Sve je manje djece, koja uživaju u otkrivanju knjižnog skrivenog svijeta. Pöszméte
bila je takva malena knjižna vila. Više od bilo čega najradije je činila čuda. Barem jedno sićušno
čudo! Odškrinula je veo između stvarnosti i priče, no u knjižnici gdje je živjela i promatrala,
nažalost malo je djece dolazilo. A oni koji su ipak došli, oni su samo tražili računala, ni ne
pogledavši u knjige. Dani su prolazili. Pöszméte je postajala sve tužnija. Već je razmišljala
kako će napustiti zanimanje i postati proljetna vila. Iako danas taj posao nije siguran, očajnički
je razmišljala o njemu. Onda je jednog ljetnog dana, sedmogodišnja djevojčica ušetala u
knjižnicu, i umjesto, da krene u smjeru računala, usmjeri pogled na police s knjigama.
Pöszmétenino srce strastveno zakuca. „Sada, možda sada, konačno mogu napraviti čudo“, -
pomislila je.

Pažljivo se došuljala na rub police za knjige i promatrala

pridošlicu. Vidjela je znatiželjnu djevojčicu s plavim kečkama,
koja se polako kretala, čitajući u sebi naslove knjiga. Ako
pronađe nešto zanimljivo, uzme to, a onda ga vrati natrag uredno
na policu. Pöszméte je strpljivo promatrala što djevojčica radi, a
potom vođena iznenadnom idejom, jako je mahnula s ručicom i
rekla: – Zima, zima uhvati nit, sljedeća knjiga bit će hit! – i gle
što se dogodi. Svjetlucao je zrak, a miris ljubičice je dopirao.
Djevojčica se polako udaljila i počela čitati sljedeći naslov
knjige: Najljepše bajke braće Grimm.
Skinula je knjigu s police i prelistala. Pöszméte ponovo mahne i svjetlucave čestice praha u
zraku padnu na slike u knjizi. Kako je djevojčica počela čitati, priče su oživjele. Kraljevi,
princeze i siromasi borili su se za pravdu. Zatim, u jednom trenutku, djevojčica zalupi knjigu.
Malena se knjižna vila uplaši. –Joj, što ako je krivo izrekla čaroliju i čudo nije uspjelo? – ali
bojala se bez razloga jer je djevojčica radosno otrčala do pulta i blistavim osmijehom rekla: –
ovu knjigu ću uzeti teta knjižničarka. Pöszméte je bila sretna. Konačno je mogla napraviti čudo,
znate li što? Nije to bio jedini put, nije sigurno! Jer je Dora - tako se zvala djevojčica – otada
redovito dolazila u knjižnicu. Pöszméte je pak novije i novije knjige, priče učinila ljepšima i
zanimljivijima za djevojčicu.

Prevela: Matea Čubelić