Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 5

Házi dolgozat

„Gnóthi szeuton!” - Ismerd meg önmagad!


(Khilón)

Készítette: Fükő Zsanett


2013. január 4.
A hét bölcs
Egy napon a hét bölcs ellátogatott a híres Delphoi Apollón-templomba. Nagy tisztelettel fogadták
őket, majd megkérték, hogy véssenek egy-egy bölcs mondást a templom falaiba. Khilón a hét bölcs
egyike volt és ezt a mondatot véste a bejárat fölé, a homlokzatra: „Ismerd meg önmagad!” Egyetlen
feladatod a világban: megtalálni önmagad, és így megállni a helyed! Az önmegismerés a lényeg az
életben.

Az önismeret
Az önmagát megismerni vágyó ember alapkérdései:
„Ki vagyok én? Milyen vagyok én?”

Az önismeret arra irányul, hogy ezeket a kérdéseket minél alaposabban meg tudjuk válaszolni.
Személyiségünkkel kapcsolatos tudásunk gyarapításával, szélesítésével ugyanis elősegítjük az
emberi kapcsolatokban, így magában az életben való pozitív forgolódásunkat. Az önismeret,
önmegismerés egy olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, amely során megismerjük
személyiségünk tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek
együttes működését.

Az önismeret szintjei:
 A felszín: milyen adottságaink, képességeink vannak, mik a céljaink, milyen az akaraterőnk,
kitartásunk.
 Mélyebb szint: milyen élmények, történések alakították ki jelenlegi viszonyulásainkat,
érzéseinket, honnan erednek és mire irányulnak indítékaink, vágyaink, viselkedésünk
mennyire van összhangban szándékainkkal, céljainkkal.
 Társas szint: hogyan tudok megfelelni az irányomban támasztott követelményeknek és
elvárásoknak, milyen hatást váltok ki másokból, hogyan látnak engem mások, mennyire
egyezik az a kép, amit mások rólam alkotnak, azzal, amit én önmagamról kialakítottam.

Az önismeret gyarapításának módjai:


 Társas kapcsolatainkból származó visszajelzések, melyek „tükör” gyanánt szolgálhatnak
számunkra.
 Önmegfigyelés: viselkedésünk, motivációink megfigyelése és kiértékelése.
 Önismereti csoportokban való részvétel.
 Pszichológiai ismeretek gyarapítása által.
Önmagunkról alkotott elképzelésünket énképnek nevezzük, melynek az összetevői a
következők:
 Testkép: a testi jellemzőink összessége.
 Morális énkép: erkölcsi tulajdonságaink összessége.
 Individuális énkép: személyiségünk jellemzői.
 Családi énkép: ahogyan a család értékelése alapján látjuk magunkat
 Szociális énkép: ahogyan szűkebb és tágabb környezetünk értékelése alapján látjuk
önmagunkat.

Énképünk tekinthető önértékelésünk alapjának, mely pozitív vagy negatív irányba egyaránt
fejlődhet. Kialakulása elődlegesen a szülők nevelés által gyakorolt hatásától függ, hiszen egy
pozitív, támogató, szeretetteljes családi légkör nagymértékben elő tudja segíteni a pozitív
önértékelés kialakulását. Az ilyen személyiség jeggyel rendelkezők jó viszonyra törekszenek
környezetükkel, képesek a konfliktusokat elsimítani, és jól be tudnak illeszkedni egy közösségbe.
Az önismeret tehát azt jelenti, hogy áttekintésünk van a saját személyiségünk összetevőiről,
határairól és lehetőségeiről, betekintésünk van viselkedésünknek mozgató rugóiba, hátterébe,
motívumrendszerébe, helyesen ítéljük meg az emberi kapcsolatokban játszott szerepünket,
hatásunkat. Az önmegismeréshez szükség van őszinteségre, hogy be tudjuk vallani magunknak
azokat az igazságokat is, amelyek bevallása fájdalommal jár. A feszült légkörű, kritikus
családokban, ahol a büntetés és a hibák hangsúlyozása dominál, sokkal nagyobb eséllyel alakul ki a
gyermekben negatív önértékelés. Az ilyen én képpel rendelkezők felnagyítják saját gyengeségeiket,
érzékenyek a környezet negatív jelzéseire, védekezésre és támadásra készek, nehezen
alkalmazkodnak. Az önismereti folyamatot jó esetben önelfogadás követi.

Manapság többféle lehetőséget kínál számunkra az élet, ahol megismerhetjük és


továbbfejleszthetjük önmagunkat. Többféle variációnk is van, amik segítséget nyújtanak ahhoz,
hogy az emberek megtalálhassák önmagukat, például: jobb agyféltekés rajzolás, grafológia, jóga-
meditáció, körök-mandalák, tánc-mozgás, önismereti – önértékelési tesztek, kurzusok, csoportok,
többféle képességfejlesztő játékok, vallások, pszichológia, ezotéria.

Grafológia
A grafológiai személyiségkép segíti az önmegértést, az önelfogadást, fejleszti az önismeretet.
 Átfogóan, részletesen és rendszerbe foglalva mutatja be a személyiséged jellemzőit.
Tudni fogod, hogyan gondolkozol, milyen temperamentum, érzelmek befolyásolják és alakítják
viselkedésed, mi jellemzi a másokkal való kapcsolatodat, hogyan látod, értékeled önmagadat,
melyek a legerősebb hajtóerőid, amelyek cselekvésre ösztönöznek, milyen energiaszinttel
rendelkezel, és hogyan gazdálkodsz vele, milyen a munkavégzésed, a teljesítőképességed.
 Megerősíti az önmagadról alkotott képet.
 Fejleszti az önismereted, ami elengedhetetlen a sikeres, harmonikus élethez és a helyes
döntésekhez.
 Rávilágít erősségeidre, hogy miben vagy jó, mire támaszkodhatsz, és hogy hogyan
kamatoztathatod azt, illetve szembesíti a gyengébb oldaladdal és tanácsot ad hogyan fejleszd
azt.
 A korábban nem tudatosult vagy fel nem ismert képességek révén új lehetőségek tárulnak
eléd.
 Megértheted, hogy melyek cselekedeteid mozgatórugói, és miért az adott módon cselekszel,
vagy reagálsz egy bizonyos helyzetben.
 Tisztábban látod önmagadat, és azt, hogy mi a probléma oka, gyökere, megérted az
összefüggéseket.
 Sokszor már maga a tisztánlátás megkönnyebbülést hoz, és megkímél, hogy újra és újra
ugyanabba a csapdába ess, illetve megadja a kezdő lökést egy-egy élethelyzet megoldáshoz,
döntés meghozatalához.
 A magadról szerzett ismeretek segíti az önelfogadást, növelik az önbecsülést, ami nélkül
nincs valódi változás, fejlődés.

Fontos:
A grafológiai elemzés abban segít, hogy megismerd önmagad, meglásd a lehetőségeidet, a kiutat
egy helyzetből, de sem a grafológus, sem az elemzés nem fogja megoldani helyetted a problémádat
vagy meghozni helyetted a döntést.
Tanácsot, megoldási alternatívákat ad a grafológus, hogy merre érdemes elindulnod, de döntened,
cselekedned neked kell. Nélküled nincs változás és fejlődés. Ehhez te aktív közreműködésedre is
szükség van.

Véleményem szerint az önismeret az első és legfontosabb lépés. Elengedhetetlen az élethez az,


hogy ismerjük önmagunkat, hiszen úgy tudunk nap mint nap továbblépni, élni, ha tudjuk, érezzük,
hogy számunkra mi a jó, fontos, elviselhető, esetleg nem éppen kedvelhető. Ahhoz, hogy
kapcsolatokat alakítsunk ki, tudnunk kell mit keresünk a másik emberben. Ha az ember nem ismeri
meg önmagát, nehezebben tud kapcsolatokat kialakítani más emberekkel, hiszen nem tudja, hogy
számára mik a fontos belső és külső értékek, tulajdonságok, jellemzők egy emberben. Az életben
célokat kell kitűzni, hogy iskolát, később munkát válasszunk, ami számunkra a legkedvezőbb,
legjobb. Ismerni kell önmagunkat, hogy megfelelő párt találhassunk, aki mellett egy életre
elkötelezzük és boldognak érezzük magunkat.

Az önmegismerést elősegítő módszerek közül azért éppen a grafológiát emeltem ki, mert Anyukám
révén kapcsolatba kerülhettem ezzel a tudománnyal, mert őt ez nagyon érdekelte. És mert ő,
tanítónőként és úgy is, mint gyógypedagógiai asszisztens a munkája során nap, mint nap tapasztalja
ennek valódiságát és alkalmazza a pedagógiai grafológia elemeit.

Források:
Honlap címek:
Wikipédia (http://hu.wikipedia.org/wiki/Önismeret)
http://www.azirastukreben.hu/elemzesek/onismereti-grafologia
http://onismeret.lap.hu
http://www.grafomagazin.hu/index.php?menu=13&rovat=&id=46

Könyvek:
Keményné Dr. Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába
Nemzeti Tankönyvkiadó, 1989

W. Barna Erika: Beszél az írás


Könyvfakasztó Kiadó, 2008

Fazekasné Visnyei Irma: Pedagógiai grafológia I. II.


Regionális Grafológusképző és Szakértő Központ Bt. Komló 2005.

Képek:
http://pszihologuskereso.hu/blog/2/kis_Onbecsules.jpg
http://www.vonzoferfi.hu/wp-content/uploads/2012/03/önismeret-vonzo-ferfi.hu_-276x300.jpg

You might also like