Önreflexió az életem változásira

Tavaly ilyenkor a fináléhoz közeledtünk, már ami a gimis éveimet illeti. Emlékszem, egyáltalán nem
szorongtam attól, hogy hamarosan érettségiznem kellene, mert annyira el akartam végezni, hogy
már nem érdekelt semmi ezzel az egész vizsgás hercehurcával kapcsolatban. Csak legyen vége.
Májusban, amikor nagyban tanult mindenki a szóbelire, megismerkedtem G-vel, aki picit elvitte a
figyelmem a tárgyaimról (érthető okokból). Persze Rá, csak jó dolgokat lehet fogni…

De elfelejtettem bemutatkozni! A kis tűszúrásból származó hegek, a vérdaganat helye és az a tény,

hogy a számolási képességeim korlátokba ütköznek, mind abból származik, hogy jóval hamarabb
születtem, mint a 9 hónap. 21 évig anyukámmal éltem, szimbiózisban, többé-kevésbé egyetértésben
(mert veszekedések mindig vannak), apukámmal pedig főleg telefonon tartottam a kapcsolatot és két
hetente találkoztunk.

Aztán ez az egész a gimnázium befejeztével megváltozott, mert anyukám elnyert egy pályázatot és
így 9 hónapig abban az országban dolgozhatott, ahová kutatásai amúgy is mindig szólították.

Én pedig a felnőtt léttel ismerkedtem. Ebben a 21 évben nem volt sok a vállamon, nem nagyon kellett
mosnom, a mosogatást elvégezte a gép, a számlákat pedig a család feje intézte. Kicsit úgy éreztem
magam ez után a nagy kavarodás után, mintha kidobtak volna a fészekből.

Albérletben lakom, G-vel karöltve és minden nap tanulok valamit. Például a ruhák nem hajtódnak
össze maguktól és kaja sem lesz csak úgy a semmiből. A telefonszámlákat be kell fizetni, mert
megbüntetnek. Időben le kell feküdni, hogy beérjek a reggeli óráimra. Nem szabad őket ellógni!
Felkelés után jógázni, mert a testmozgás fontos, a végén tunya leszek és elsorvadnak a lábaim.
Gyakrabban beszélni a nővéremmel. Meg úgy általában véve azokkal, akik fontosak nekem és
megvonni a vállam azon, ha valaki nem kedvel, mert nem kedvelhet mindenki. Többet kimozdulni
itthonról, bejárni Budapestet, mert még mindig eltévedek. Munkát találni és élvezni, mert nem
akarok olyanná válni, mint a közelünkben lévő SPAR-ban a pénztárosok, akik elszívják a vásárlóktól a
jókedvet. Piacra járni fonott kosárral. Habár ez nem hinném, hogy olyan felnőttes szokás, de falun
minden kedden és pénteken piacnap volt, így megszoktam. Nem foglalkozni annyit az internet-
nyújtotta bugyrokkal és ha valamit elkezdek tök jó lenne időben befejezni, nem pedig halogatni.
Apropó halogatás! A mosás pár perce lejárt, úgyhogy rohanok is teregetni!