Szendi Gábor:

A jód: a nélkülözhetetlen és a veszélyes elem a pajzsmirigy működésében

A jód kétszer tud veszélyes lenni: ha kevés van belőle, vagy ha túl sok

(Az alábbi cikknek Lyn Patrick írása adja a vázát; ahol külön források vannak megadva, azokat én
szúrtam be, kiegészítve Patrick írását).

Világméretű jódhiány

1998-ban a világ harmada szenved jódhiányban. A golyva, azaz a pajzsmirigy megnagyobbodása

látványos tünete a jódhiánynak. A jódhiánynak nincs mindig látható jele, de következményei
leggyakrabban a jódhiányos anya gyermekin látszik: halláskárosodás, tanulási zavarok,
agykárosodás, myelinizációs zavarok vagy magzati pajzsmirigy alulműködés. Ahol felszámolták a
jódhiányt, ott 65%-kal csökkent a csecsemőhalandóság. Az anyai jódhiány tünete a lecsökkent T3
szint és a megemelkedett TSH (2 mU/l -nál magasabb érték már alulműködésre utal), és
szubklinikus (még nem látható) pajzsmirigy megnagyobbodás. A jódhiány eredményezhet
pajzsmirigy alulműködést, peteérés elmaradást, meddőséget, terhességi magas vérnyomást, az első
három hónapban spontán abortuszt ill. koraszülést. A jódhiány okozhat pajzsmirigy rákot is. A
jódhiányt kapcsolatba hozzák a prosztata-, a méh-, a petefészek- és a mellrákkal.

Jódhiány a fejlett országokban

Bár a jódhiány inkább Afrikára, a Közel-Keletre és Közép-Ázsiára igaz, de Franciaországban,

Belgiumban, Olaszországban, Németországban szintén jelentős a jódhiány. Bár Észak-Amerika
népességét jó jódellátásúnak gondolták, ez manapság megváltozott. A NHANES (Nemzeti Egészség
és Táplálkozás Vizsgálat) szerint a vizeletben mért jód 50%-kal csökkent az 1971-74 és 1988-94
közti két vizsgálat között. Korábban 320 mikrogramm/l volt, s ez lecsökkent 145 mikrogramm/l-re.
A 2001-2002-es felmérés szerint a terhes nők 36%-a jódhiányban szenved. Ha a vizeletben 100
mikrogramm/l szint alá megy a jódkiválasztás, akkor már jódhiányról beszélünk. (Mások
optimálisnak azt tekintik, ha 200 mikrogramm/l fölött van ez az érték /Utiger, 2006/, de a WHO
adatai szerint 100 és 200 közt már megfelelő.) A 2001-2002-es felmérésben a nők 15%-nál a
vizeletben 50 mikrogramm/l-nél kevesebb jódot mértek. A terhesség alatti jódhiány a gyermeknél
később csökkent intelligenciát, merev izomzatot, süketnémaságot, koordinációs zavarokat, és
autoimmun pajzsmirigy alulműködést eredményez. Szoptatás alatt szintén fontos az anyatejben a
jód a csecsemő normál fejlődéséhez. Egy bostoni vizsgálatban a szoptatós anyák 47%-nak kevés
volt a tejében a jód.

A táplálék jódtartalma: a japán jelenség

A japán emberek tengeri hínárokból 5280 mikrogrammtól (5.28 mg) 13 800 mikrogrammig (13.8
mg) fogyasztanak naponta. (Egy újabb összegzés ezt túlzónak minősítette, mivel a hínár főzés során
40-90%-át elveszíti jódtartalmának, továbbá gyakran főzik a jód hasznosulását akadályozó
növényekkel, mint szójával, és keresztesvirágúakkal. Ezen összefoglaló szerint a japán
átlagfogyasztás 1-3 mg naponta. /Zava és Zava, 2011/). Akárhogy is, ez többszöröse a nyugati
világban ajánlott napi 150-200 mikrogrammnál. A jódfogyasztás biztonságos felső limitje a nyugati
orvoslás szerint 1 mg (1000 mikrogramm). Ez a nagy fogyasztás ugyanakkor láthatólag nem
csökkenti a pajzsmirigy működését, nem okoz autoimmun pajzsmirigy betegséget, sem
túlműködést. Viszont japánoknál az amerikaiakhoz képest harmad olyan gyakori a mellrák, és a
prosztatarákos esetek is tizedannyi halálhoz vezetnek (Zava és Zava, 2011). Szintén sokkal
ritkábbak a jóindulatú fibrocisztás elváltozások is. (Némi kételkedéssel azért meg kell jegyezni,
hogy amikor pedig a szóját istenítik, akkor pedig a szójafogyasztással magyarázzák ugyanezen
adatokat.) Összességében azt feltételezik, hogy a japánok magas jódfogyasztása megvédi őket a
mell és a pajzsmirigy betegségektől.

Ennek azonban sajnos ellentmondanak más országokban végzett vizsgálatok.

Például Laurberg és mtsi. (1998) Izlandot és Dánia egy területét, Jutlandot hasonlították össze.
Izlandon 300-350, míg mikrogrammot, Jutlandon 40-60 mikrogramm jódot fogyasztanak naponta.
Izlandon a pajzsmirigy túlműködés nem gyakoribb, viszont négyszer gyakoribb a szubklinikus
(látványos panaszokat még nem okozó) alulműködés a Jutlandiakhoz képest. Ennek az a
magyarázata, hogy a túl sok jód gátolja a pajzsmirigy működését. Fontos, hogy az autoimmun
típusú alulműködés még érzékenyebb a jód gátló hatására. Az autoimmun pajzsmirigy alulműködést
"kitermeli" a glutén fogyasztás (lásd. Szendi, 2011), és az alulműködések 80%-a autoimmun
eredetű. A túl sok jód alulműködést okozó hatását igazolja Laurberg és mtsi. szerint az is, hogy a
jódhiányos országokban elég ritka az alulműködés. Jól ismert (csak esetleg a betegek nem tudják),
hogy a amiodaron hatóanyagú Cordarone-t szedők körében a gyógyszer jódtartalma miatt gyakran
alakul ki pajzsmirigy alulműködés (Martino és mtsi., 1984). Dániában más vizsgálat is
megerősítette, hogy ahol több jódot fogyasztanak, ott több az autoimmun eredetű pajzsmirigy
alulműködés (Carlé és mtsi., 2006). Egy brazil vizsgálat szintén úgy találta, hogy az időközben
bevezetett jódpótlás, ami sokaknál túlzott jódbevitelhez vezetett, majdnem kétszeresére növelte az
autoimmun pajzsmirigy alulműködésben szenvedők számát (Camargo és mtsi., 2007). Egy kínai
vizsgálatban egy jódhiányos, és jóddal a szükségesnél valamivel jobban ellátott, és egy túlzott
jódfogyasztású terület népességét hasonlították össze, és a jódhiányos területhez képest a túlzott
mennyiségű jódot fogyasztók közt a szubklinikus pajzsmirigy alulműködés 15-ször, az autoimmun
alulműködés hatszor volt gyakoribb (Teng és mtsi., 2006).

Sang és mtsi. (2012) placebo kontrollos vizsgálatban mérték különböző mennyiségben adott jód
hatását. Összesen nyolc csoportot vizsgáltak: 0, 100, 200, 300, 400, 1500, 1750,és 2000
mikrogramm jódpótlást alkalmaztak a táplálékkal bevitt jód mellett. A négyhetes vizsgálat végén a
pótlást nem kapók közt nem volt alulműködés, a 400 mikrogrammot kapok 5%-a, az 1500
mikrogrammot kapók 16%-a, a 2000 mikrogrammot kapók 29%-a vált alulműködővé.

Elképzelhető tehát, hogy a japánok alkalmazkodtak a sok jódhoz, vagy talán még inkább,
megőrizték az extrém mennyiségű jódbevitellel szembeni védettségüket. Evolúciós
megfontolásokból ugyanis a vízi majom és a tengerparton élő ember a japánokhoz hasonló
mennyiségeket kellett fogyasszon, csakhogy mikor elvándoroltunk a szárazföld belsejébe,
valószínűleg alkalmazkodtunk a kisebb jódfogyasztáshoz, és a hirtelen megnövelt jódmennyiséghez
már nem tudunk alkalmazkodni.

Az elfogyasztott jód 90%-a a vizelettel ürül. A jódbevitel optimumát úgy lehet mérni, hogy
miközben ellenőrzik a pajzsmirigy normál működését, mérik az elfogyasztott és az ürített jód
mennyiségét. Ezek alapján az amerikai Orvosi Intézet csecsemőknek 90 mikrogramm/nap,
felnőtteknek 150 mikrogramm/nap, terhes nőknek 220 mikrogramm/nap, szoptatós anyáknak pedig
290 mikrogramm/nap jódmennyiséget javasol (NAS, 2001). Bár a még nem ártalmas mennyiség
felső limitje 1100 mikrogramm (1.1 mg), az idézett vizsgálatok is azt mutatják, hogy már napi 500
mikrogramm fölött is, arra érzékenyek hosszú távon pajzsmirigy működési zavarokkal
reagálhatnak.

A normál pajzsmirigy működéséhez szükséges elemek

Fontos megjegyezni, hogy a pajzsmirigy normál működéséhez fontos napi 200 mikrogramm szelént
is fogyasztani. A szelén koncentrálódik a pajzsmirigyben, mert a pajzsmirigy hormonok
előállításához szükséges enzimekben a szerepe nélkülözhetetlen. A szeléntartalmú enzimeknek
fontos szerepe van a T4 T3-á konvertálásában is. A jód és szelénhiány együtt különösen komoly
pajzsmirigy károsodáshoz vezet. Önmagában viszont csak a jód pótlása szelén nélkül súlyosbíthatja
a problémákat.

A cinkhiány ugyancsak gyakori, és önmagában is pajzsmirigy alulműködéshez vezethet. Egy

tanulmány eseteteket ismertetett, melyben hajhullás hívta fel a figyelmet a pajzsmirigy
alulműködésre, de hiába pótolták a hormont, a helyzet egészen addig nem javult, amíg nem kezdték
el pótolni a cinket (Betsy és mtsi., 2013). Cink pótlására nem ritkán rendeződik a pajzsmirigy
alulműködés (Arthur és Beckett, 1999).

A réznek nem tisztázott a szerepe, de vannak adatok arra nézve, hogy a réznek a pajzsmirigyhormon
receptorok működésében fontos szerepe van, s hiánya a T3 hatását gátolja. Hasonló a helyzet a
vashiánnyal is, a pajzsmirigy normál működéséhez vas is szükséges (Bastian és mtsi., 2010).

A jód az emberi szervezetben

A pajzsmirigy 15-20 mg jódot tartalmaz, de ez a szervezetben tárolt jódnak csak 30%-a. Sok jódot
tartalmaz a mellszövet, a szem, a gyomornyálkahártya, a méhnyak, és a nyálmirigyek. A jód
antioxidáns, hatása a C-vitaminnal azonos.

A jód és a fibrocisztás mell

A mell evolúciós okokból négyszer több jódot tárol, mint a pajzsmirigy, és rendelkezik két
enzimmel is, amely a T4 hormont T3-á alakítja. A mell jódtartalma pubertásban és terhesség és
szoptatás alatt a legnagyobb. A nők 10-20%-ának fibrocisztás elváltozások mutathatók ki a
mellében. Állatkísérletek alapján tudjuk, hogy a mellszövet a molekuláris (azaz I2) jódot
hajlamosabb felvenni, mint a pajzsmirigy. Vizsgálták a jód különféle formáit a fibrocisztás
elváltozások kezelésére, és azt találták, hogy a leghatásosabb a napi 3-6 mg molekuláris jód (I2). A
tiszta jódra egy személy sem reagált pajzsmirigy problémával. Hat hónap után a betegek 65%-a
szignifikáns javulást mutatott.

Egy másik vizsgálatban 1.5, 3 és 6 mg jódot adtak nőknek, és a legnagyobb javulást 6 mg jód esetén
tapasztaltak. Fontos megjegyezni, hogy ezekben a vizsgálatokban csak olyan nők vettek részt,
akiknek teljesen ép volt a pajzsmirigyük, és nem mutattak autoimmun aktivitást.

Mellrák és jód

Japánoknál mind a mellrák, mind a fibrocisztás elváltozás jóval ritkább, mint a nyugati
országokban. Némely vizsgálat kapcsolatot talált a pajzsmirigy alulműködés és a mellrák között,
mások nem találtak ilyen összefüggést. Állatoknál a jódhiányos mell érzékenyebb a rákkeltő
hatásokra, mellrákos nőknél a mell sokkal több jódot vesz fel (izotóp jóddal mérték).
Mellrákosoknál alacsony jódszintet találtak, és állatkísérletekben az molekuláris jód (I2) hatásosan
csökkentette a tumor méretét. Patkányoknál Lugol oldat (1 gramm I2 és 2 gramm káliumjodid 100
ml vízben) és progeszteron együtt adva jelentősen csökkentette a tumor méretet. Az adagot emberre
átszámolva 50 kg-os nő esetén ez 5 mg molekuláris jódot jelent. Egy vizsgálatban többféle
formában adtak jódot olyan patkányoknak, akiknél kémiai irritációval mellrákot idéztek elő. A
molekuláris jódot kapó állatokban csak 30%-ban alakult ki mellrák, míg a többiekben 73%-ban. A
molekuláris jód egyik állatkísérletben sem okozott pajzsmirigy károsodást. A szerzők felvetették,
hogy embernél is vizsgálni kéne a molekuláris jód mellrákellenes hatását.

Gyomorrák és jódhiány
A gyomorfalban normálisan sok jód található. A jódhiányos vidékeken, pl. Iránban, a gyomorrákos
betegeknek 2.5-szer valószínűbben van jódhiányuk. Törökország észak-keleti részén ugyancsak
gyakori a gyomorrák és ez a vidék szintén jódhiányos. Az elrákosodott részeken sokkal kevesebb a
jód, mint a környező egészséges szövetekben (Piccone, 2011).

Pajzsmirigy méreg: a perklorát

A perklorát egy klórvegyület (ClO4), amely a természetben is előfordul, de különböző vegyi

folyamatok melléktermékeként az ipar is előállítja. Perklorát található a vizekben, így az ivóvízben
is és az élelmiszerekben is. Az anyatejben is nagy mennyiségben mutatták ki. A perklorát gátolja a
jódfelvételt, és így csökkenti a T3 és T4 termelődését. Kiderült, hogy már 0.004994295 mg/l
mennyiségben csökkenti a pajzsmirigy működését. A kalkulációk szerint a jódhiányos nők esetében
a perklorát fogyasztása pajzsmirigy alulműködést eredményezhet, ami terhesség esetén magzati
károsodáshoz vezethet. A perklorátot valószínűleg csak a fordított ozmózissal működő víztisztítók
távolítják el.