Pap Gábor: Asztrálmítoszi keretek




Készült: 2005. április 04. hétfő, 00:00

Találatok: 17053
Pap Gábor: Asztrálmítoszi keretek - mai sorsok
(I. rész)
(Forrás: Fõnix 1. szám, 1995 december, Debrecen)

Az asztrálmítoszi keretek (zodiákusjegyek, bolygó-"viselkedések" stb. hagyományosan

zárt, összefüggõ rendszere) és a magyar népmûvészet világlátási modellje között a
lényegi összefüggések feltárása csak a legutóbbi években történt meg, illetve történik
átfogóan, valamennyi mûfajágazatra kiterjedõen és teljességre törekvõen. Ezekkel a
törekvésekkel párhuzamosan felvetõdött egy olyan kérdés is a szak-, illetve
népszerûsítõ publikációkban, hogy vajon az ilyen irányú vizsgálódások során nyert
tapasztalatok hasznosíthatók-e, s ha igen, miképpen, a mai vagy éppen a holnapi
mûvészetben is - már akár régi népmûvészeti alkotások újrafeldolgozásáról, akár új,
önálló, modern hangvételû mûvek létrehozásáról van szó.

Kezdetben - mintegy másfél évszázada, több-kevesebb folyamatossággal elsõsorban a

népmese-kutatás területén vetõdtek fel egy ilyen kapcsolatteremtés igényei. Ezért
mostani fejtegetéseinket is célszerû ennek a kutatási ágazatnak, illetve a benne elért
fontosabb eredményeknek a vázlatos ismertetésével indítani.
A magyar népmesekutatás egyik ága (Vámos 1943., Berze-Nagy 1961., Jankovics
1980,. Pap 1981.) az 1980-as évek elejére kidolgozta azt az elméletet, amely szerint
népmeséink általános dramaturgiai modellje szoros kapcsolatban van az évkör
hagyományos, zoomorf modelljével. Eszerint (Jankovics 1980. - Propp 1975. nyomán) a
fõbb népmesei helyszín-típusok rendre megfeleltethetõk a 12 elemû Zodiákus egy-egy
csillagképének, illetve (Pap 1986., Pap 1987.) állatövi jegy-érvénytartamának; a tipikus
népmesei szereplõk pedig a hagyományos "hétbolygó"-rendszer (Nap, Hold, Merkur,
Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz) egy-egy tagjának.

További részletkutatások során (Pap 1987.) arra is fény derült, hogy a

bolygó-"istenségek" összesen 5-féle lehetséges viselkedésmódjával ("otthon",
"számûzetésben", "erõben", "erõvesztésben" vagy "vándorúton" lehetnek) igen jól
jellemezhetõk a konkrét népmesei cselekménykeretek, illetve -mozzanatok.
Minthogy az elmélet kidolgozói között úttörõ szerepet játszott egy gyakorló mûvész,
Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilm-rendezõ, várható volt, hogy hamarosan sor fog
kerülni a rekonstruált modell kipróbálására a jelenkori alkotói gyakorlatban is.
Az eddigi ilyen irányú próbálkozások két nagy csoportba oszthatók. Idõrendben is,
mennyiségi mutatóit tekintve is elsõség illeti meg a rajzfilmes kísérleteket. Ezek között
egy önálló, egész estét betöltõ népmese-feldolgozás (Jankovics Marcell: Fehérló, fia,
1981.) és egy - elsõsorban televíziós igények kielégítését célzó – rövidfilm-sorozat
(Magyar népmesék - terv: Jankovics Marcell, kivitel: Pannónia Filmstúdió kecskeméti
részlege,1980-as évek közepe) említhetõ meg. Az elõbbi kifejezetten, az utóbbiak
hellyel-közzel árulkodnak arról, hogy az alkotók a fent említett zodiákusi modell szerint
dolgozták át a filmre vitel során a kiválasztott népmeséket.
A próbálkozások közönségvisszhangja ugyancsak figyelemre méltó. A Fehérlófia
gyakorlatilag megbukott a hazai mozikban, míg a televíziós mesefilm-sorozat
kifejezetten sikeres vállalkozásnak bizonyult, és a Televízión kívül is széleskörû,
folyamatos felhasználásra talált (óvodák, iskolák, olvasótáborok stb.)
Tanulságot rejt ez a kettõsség, és ezt a tanulságot (tanulságokat) még ma sem késõ
levonniuk az alkotóknak, illetve a forgalmazóknak. Arról van szó ugyanis, hogy
Jankovics eredetileg nem egyetlen népmese feldolgozására adott be forgatókönyv-
tervezetet a Pannónia Filmstúdiónak, hanem a mese általános modelljét akarta
képletezni egy egész estét betöltõ rajzfilmben. Miután ezt a lehetõséget nem kapta meg
a Filmgyártól, opponensei rábeszélésére módosított a témán. Maga is érezhette
azonban, hogy egyetlen mese értelmezésére nem alkalmas (pontosabban szólva:
egyelõre túlságosan merev) az általa addig kidolgozott sematika, mert végül is három
népmesét gyúrt össze az új változatban. Ez kifejezetten szerencsétlen lépésnek
bizonyult. Nem vette figyelembe ugyanis, hogy a általa "rokonnak", illetve egymáshoz
képest „variánsnak" minõsített három mese (Fehérlófia - Arany László gyûjtése;
Fanyüvõ, Vasgyúró, Hegyhengergetõ- Illyés Gyula feldolgozása) éppen zodiákusi
helyszínbeosztását tekintve, korántsem feleltethetõ meg pontról-pontra egymásnak. A
kontaminálás így szabályos "kozmikus vihart" eredményezett, amit a nézõk
dramaturgiai zökkenõk sorozataként, azaz végsõ fokon ritmuszavarként éltek meg, és -
különösen a gyermekek, ami, mesefilmrõl lévén szó, mindenképpen megfontolandó
körülmény! - heves elutasítással nyugtáztak.
A Magyar Népmesék címû tévéfilm-sorozat stábja okult a Fehérlófia kudarcából, és
példaszerû mértéktartással ültette át a rajzfilm nyelvére népmesei nyersanyagát. Nem
erõltették a zodiákusi kellékrendszert, de ahol az ilyen elemek szembetûnõek voltak, ott
nem is tértek ki jelzésük elõl. Ezáltal olyan tanulságokig is el tudták juttatni nézõiket,
amelyekre talán maguk sem ébredtek rá a filmkészítés során, viszont a mesékben
többé-kevésbé kifejtve, már benne rejtõztek.
És még egy nem elhanyagolható különbség a kétféle rajzos meseinterpretáció között. A
Magyar Népmesék sorozat mindvégig tudatosan (és ötletesen) élt a rajzfilm és a
népmûvészet közös - és mindkettõben hagyományosnak számító - eszközével, a
körvonallal. A Fehérlófia alkotója - ugyancsak tudatosan, de nem eléggé meggondoltan!
- lemondott errõl az eszközrõl. Pedig az eredmény elõre látható volt: zsáneresedés, a
mögöttes tartalom kiürülése, végsõ soron a népmesei valóság ellaposodása. Jankovics
Marcell egy kevéssé szerencsés, bár kétségkívül "egyéni" rajzfilmes ötlet bûvöletében
kategorikusan elutasította magától azt a lehetõséget, amelyet az ábrázoló népmûvészet
éppen a maga hangsúlyozottan vonalrajzra építõ gyakorlatával készen kínált volna neki,
hogy tudniillik az ily módon megfogalmazott alakok (élõ és élettelen szereplõk)
egyszerre értelmezhetõk térben és idõben, és így megfelelõ mozgatásukkal a
természeti-társadalmi valóságnak igen nagy mélységeibe lehet bepillantást adni. Ez a
döntés annál sajnálatosabb, mivel a szóban forgó valóság-idézési módszernek mind a
meglétérõl, mind a konkrét mûködési szabályairól egészen bizonyosan tudomása volt
(történetesen éppen e sorok írója révén!) már a film készítésének idején is.
A Zodiákus-modell másik próbájára a bábjáték mûfajában került sor,1984-tõl
folyamatosan, a debreceni Vojtina Bábegyüttes mûhelyében. Az elsõ nagyobb szabású,
színházi produkció igényével készült bábdarab a Szépen zengõ pelikánmadár címû
népmesébõl íródott (író-rendezõ: Pap Gábor, bábtervek: Szász Zsolt, díszlet: Pikó
Sándor, az együttes vezetõje: Szabó Tibor), és nemcsak általános dramaturgiájában, de
az egyes bábszereplõk megformálásában, mozgatásában, sõt a díszletezésben is
feltûnõen érvényre juttatta a vállalt modell sajátosságait. A Vojtina együttes 1987
tavaszán mutatta be elõször Debrecenben, és azóta folyamatosan játssza. Két
magasszintû szakmai értékelés és a közönségvisszhang tanúsága szerint a kísérlet
sikeresnek mondható.
Akár Jankovics rajzfilmjeit, akár Pap bábdarabjait (azóta újabb készült, A kiskakas
gyémántfélkrajcárja címû népmese alapján) nézzük, egyelõre csupán annyit
állapíthatunk meg, ha tárgyilagosak akarunk maradni, hogy meglevõ népmeseanyag
átdolgozása során jól használható a hivatkozott zodiákusi sematizmus. Nyitott kérdés
azonban, hogy merõben új értékek létrehozásához ugyanilyen jól igénybe vehetõ-e a
segítsége, vagy esetleg épp gátolja az önálló alkotói invenciók érvényesülését.
Erre a kérdésre egyelõre csak elviekben válaszolhatunk. Szigorúan elvi alapon
mérlegelve a dolgokat, úgy tûnik, semmi akadálya sincs annak, hogy ez a modell
magasrendû modern mûvészeti alkotások létrejöttéhez is megfelelõ keretet biztosítson.
Ennél többet egyelõre talán nincs is jogunk kijelenteni, de ennyit biztonsággal
állíthatunk. És azt is hozzátehetjük, hogy ennél - a keretszerepnél - többre tudomásunk
szerint jelentõs alkotók soha, egyetlen mûvészettörténeti korban sem használták ezt a
világlátási, illetve világértelmezési modellt.

Ha a kérdésben tisztán akarunk látni, célszerû szem elõtt tartani, hogy a zodiákusi
modell nem függetleníthetõ az általános emberi életvitel alapvetõ ritmusaitól. Nem
valamiféle steril, tõlünk független konstrukcióról van szó tehát ebben az esetben,
hanem az emberre gyakorolt hatásában számon tartott egyetemes természeti
mozgásrendszer képletezésérõl, amit - kissé sarkítva - úgy is átfogalmazhatunk, hogy a
Zodiákus - maga az ember. És itt nincs értelme megszorításokkal élni. Nem arról van
szó, hogy a Zodiákus - a középkori, az ókori, a mediterrán, a kínai, a prekolumbián
amerikai stb. ember, hanem az ember, más szóval a történelmi-társadalmi
alakváltozatokon is mindig, mindenütt átsugárzó egyetemes emberi minõség - azaz mi
is, itt is, ma is.
Ami változik az egymást követõ történelmi korokkal, az a mód, ahogyan konkrét emberi
cselekvésekkel megtöltjük az egyetemesebb törvények szerint rendezõdõ kereteket. Ha
tehát mai emberi viszonyrendszereket bontunk ki, illetve mûködtetünk valamely
korunkhoz szólóan hangszerelt mûalkotásban, akkor a mára esedékes
keretelem(ek)ben kell megtalálnunk helyét, szerepét - esetleg éppen a hontalanságát,
szerep-veszítettségét - az egyes emberi karaktereknek ("bolygó-minõségeknek").
Természetesen nem valamiféle kiagyalt lombik-dramaturgiára kell itt gondolnunk.
Nagyon is húsbavágó, személyesen megélt, sõt megszenvedett konfliktusok alkotják
ennek a dramaturgiának a nyersanyagát. De azon meg éppen nem érdemes
meglepõdnünk, hogy minél hitelesebb, "életszagúbb" a cselekményanyag, amelyhez
nyúlunk, annál simábban, magától értetõdõbben fog beleilleszkedni a napjainkban
aktualizálódó állatövi keretekbe. Nem gombhoz kell tehát kabátot fércelgetnünk, hanem
csak helyes megvilágításba kell állítanunk, a kabátot, és máris kiderül: rajta van,
mégpedig éppen a számára legjobb helyen, a gomb.
Hogyan is "mûködik" hát a gyakorlatban ez az állatövi - helyesebben mondva
asztrálmítoszi - keret?
Érdemes mindenek elõtt alaposabban szemügyre vennünk az egyes, eddig csupán
nevükön nevezett, de bõvebben nem méltatott elemeit. Ehhez két táblázat lesz
segítségünkre, továbbá egy rajzos modell-vázlat. Az elõbbiek merõben szöveges
információkat tartalmaznak, a magunk összeállításában (vö.: Baktay é.n.), az utóbbi
Kustár Zsuzsa iparmûvész kortársunk alkotása.*
Konkrét mûvészettörténeti, illetve népmûvészeti példák idézésével illusztrálja a
legfontosabb összefüggéseket, és ezáltal megkönnyíti a Zodiákus-stációk névadóinak
(ezek általában, de nem kizárólagosan állatalakok) felismerését- azonosítását a
népmesei, balladai stb. szövegkörnyezetekben is.
Kezdjük az elsõ táblázattal.
A jelenleg rendelkezésünkre álló meglehetõsen szûkös keretek között is legalább ötféleképpen
kell kifejtenünk a tartalmát ahhoz, hogy mélyebb ismeretek összefüggõ rendszeréhez jussunk
általa - így aztán öt különbözõ típusú, mindamellett egymással szorosan összefüggõ polaritáshoz
jutunk. Ezek sorban a következõk:

1. TÉRBELISÉG, mint vizsgálódásunk IDÕBELISÉG, mint vizsgálódásunk

általános kerete (Állat- öv = általános kerete (Állatöv = hónapok
csillagképek tizenkettese) tizenkettese)
2. ÓRASZÁMLAP-szerepkör a ÓRAMUTATÓ-szerepkör a tájékozódásban
tájékozódásban (ÁLLÓCSILLAGOK, (BOLYGÓK, mint cselekmény-meghatározó
mint keret-meghatározó elemek) elemek)
3. FÉNY-ÁRNYÉKARÁNY- VÁLTOZÁS, A NAKELTE-HELY MÖGÖTT LÁTHATÓ
mint téridõbeli szakaszolás alapja CSILLAGKÉPEK VÁLTOZÁSA, mint a
téridõbeli szakaszolás alapja
4. NAP-RITMUSOK meghatározó HOLD-RITMUSOK meghatározó szerepe a
szerepe a szakaszolásban szakaszolásban (HOLD- HÁZAK)
(DEKANÁTUSOK)
5. "KIS" ÉV (365 nap), mint ciklus- "NAGY" vagy PRECESSZIÓS ÉV
egység (26 000 "kis" év), mint ciklus- egység

Vegyük sorra ezeket a párosokat!

1. A térbeliség-idõbeliség ellentétpár vonatkozásában legyen elég ehelyütt annyit
megjegyeznünk, hogy a kétféle tizenkettes egymáshoz képesti "viselkedését" az ún.
precessziós jelenség szabályozza. Ennek tudható be, hogy a Kos idõegysége nem
feleltethetõ meg egyszer s mindenkorra, végérvényesen a Kos térbeli egységének,
hanem a kétféle Kos-egység folyamatosan, egyszersmind ciklikusan elmozdul
egymáshoz képest, és ugyanez vonatkozik az Állatöv valamennyi további szakaszára
is.
Kétféle hibalehetõség adódik ezzel a "kettõs természettel" kapcsolatban. Az egyik - ezt
elsõsorban laikusok követik el - az, hogy módszertelenül, nyakra- fõre összekeverjük a
kétféle tizenkettes elemeit, más szóval egy-egy levezetésen belül indokolatlanul
átugrálunk egyikbõl a másikba. Ilyenkor rendre bizonytalanná válnak megállapításaink,
hiszen az idõ-adatok nem vihetõk át minden további nélkül, automatikusan a téri
rendszerbe, és viszont.
A másik gyakori hiba - ennek elkövetése inkább a csillagász, illetve mûvelõdés-
történész szakemberek privilégiuma - az, hogy a kettõ közül az egyik tizenkettest, szinte
mindig az idõbelit, egyszerûen figyelmen kívül hagyják. Így az Állatöv jelentése a
csillagképek körére, szaknyelven az Ekliptikára szûkül le, és a vele összefüggésbe
hozható mûvelõdéstörténeti anyag jószerivel magyarázhatatlanná válik. Gyaníthatólag
ez az egyik oka annak is, hogy a Zodiákust mindeddig vonakodtak közvetlenebb
kapcsolatba hozni a néphagyománnyal, beleértve természetesen a magyar
népköltészeti, illetve népmûvészeti hagyományt is.
Az Állatöv tizenkét jegyének kétféle továbbosztása, a Nap-, illetve a Hold- "járás” ritmusa
szerint - a bolygóuralmi helyzetek feltüntetésével

Az Állatöv tizenkét jegyének kétféle továbbosztása, a Nap-, illetve a Hold- "járás”

ritmusa szerint - a bolygóuralmi helyzetek feltüntetésével
Dekanátusok Ny-i Zodiákusok Bolygók K-i Zodiákusok Hold-Házak
Kos KOS Mars otthon KUTYA Kutya
Oroszlán Nap erõben Farkas
Nyilas Griffmadár
Bika BIKA Vénusz o. DISZNÓ Disznó
Szûz Hold e. Galamb
Bak
Ikrek IKREK Merkur o. PATKÁNY Patkány (Egér)
Mérleg Sárkányfej e. (EGÉR) Bagoly
Vízöntõ (Vénusz rejtett
e.)
Rák RÁK Hold o. BIVALY Bivaly (Ökör)
Skorpió Jupiter e. (ÖKÖR) Gólya
Halak Párduc
Oroszlán OROSZLÁN Nap o. TIGRIS Tigris (Oroszlán)
Nyilas - e. (OROSZLÁN) Róka
Kos (Mars rejtett e.)
Szûz SZÛZ Merkur o. MACSKA Macska (Nyúl)
Bak Merkur e. (NYÚL) Medve
Bika Sárkány
Mérleg MÉRLEG Vénusz o SÁRKÁNY Szarvaskigyó
Vízöntõ Szaturnusz e Giliszta
Ikrek (Kolbász)
Skorpió SKORPIÓ Mars o. KÍGYÓ Kígyó
Halak - e. Szarvas
Rák (Szaturnusz r. e.)
Nyilas NYILAS Jupiter o. LÓ Ló
 Kos Sárkányfarok e. Dámvad (Õz)
Oroszlán (Merkur r. e.)
Bak BAK Szaturnusz o. KECSKE Kecske (Juh)
Bika Mars e. (JUH) Sakál (Szakáll)
Szûz Csecsemõ
Vízöntõ VÍZÖNTÕ Szaturnusz o. MAJOM Majom (Ifjú)
Ikrek - e. (IFJÚ) Holló
Mérleg (Jupiter r. e.)
Halak HALAK Jupiter o. KAKAS Kakas (Madár)
Rák Vénusz e. (MADÁR) Páva
Skorpió

2. Az óraszámlap-óramutató szerepkör további részletezése már kevésbé tûnhet

felesleges idõpocséklásnak. Annyi még magától értetõdhet, hogy az állócsillagok
(köztük a jellegzetes formájú és helyzetû csillagcsoportosulások, mint a Zodiákus 12
csillagképe) inkább a díszletek, a mozdíthatatlan vagy nehezen mozgósítható
környezetelemek alakjában jelentkeznek a szöveges, illetve képszerû mûalkotásokban,
míg a hozzájuk képest különbözõ sebességekkel ide-oda mozogni látszó további
égitestek - köztük természetesen az ilyen szempontból ugyancsak "bolygónak" számító
Nap és Hold! - inkább a díszletek között tevékenykedõ színjátszók jelmezét öltik
magukra. A képlet azonban nem ilyen egyszerû. Egy lovas katona (huszár) esetében
például, már akár népdalban, népmesében, akár hímzésen, faragványon tûnjék fel,
mindig a ló számít a "mozdíthatatlan" keret-elemnek (a Ló ugyanis a Nyilas
zodiákusjegyének jelzõállata a keleti Állatövben!), az ember pedig a "mozgékony"
bolygó-minõség megtestesítõje, bármennyire fordított is ehhez képest a hétköznapi
életben kettejük viszonya. (A ló mozog, míg nyergében mozdulatlanul ül az ember! )
Tudnunk kell, hogy a Zodiákus, mint csillagképek 12 elemû gyûrûje vagy öve (Állat-öv!)
éppen azért vált kitüntetetté az égbolt többi részéhez képest, mert valamennyi szabad
szemmel megfigyelhetõ "bolygó" - a klasszikus "hétbolygó-rendszer" valamennyi tagja,
beleértve a Napot és a Holdat is! - ebben az övben látszik keringeni Földünk körül.
Ezen az "óraszámlapon" tehát valamennyi "mutató" állását, illetve mozdulásait
egyszerre lehet számon tartani.
Az állócsillagok díszlet-elemei között a bolygó-színjátszók alapvetõen kétféleképp
viselkedhetnek. Vagy egyöntetû tevékenységgel, voltaképpen inkább csak jelenléttel
töltik ki a megfelelõ Zodiákus-mezét - ekkor azt mondjuk, hogy "otthon" vagy
"uralomban" vannak az adott helyszínen; vagy pedig egyszeri, heves, robbanásszerû
megnyilvánultságukat észleljük, ez meg azt jelenti, hogy éppen "erõben" vannak. Még
ugyanennek a szabálynak a hatósugarában érvényesül az a megkötés, hogy az
"uralmi" helyzettel (idegen szakkifejezéssel: domicilium) szemben - tõle 6 csillagképnyi,
illetve 6 hónapnyi távolságban a Zodiákuson belül - "számûzetésben" (exilium) van az
illetõ bolygó, míg az "erõnléti" helyszínnel (exaltatio) szemben "erõvesztésben"
(deiectio) találjuk õt. Ha sem ez, sem az nem észlelhetõ velük kapcsolatban, akkor
éppen "vándorúton" vannak (peregrinatio) két égi helyszín, illetve két idõegység között.
Mindez jól tettenérhetõ a népmesékben és népballadákban, ahol az "otthon" levõ
bolygó-minõség mindig általános jellegzetességeket határoz meg egy-egy mesei-
balladai helyszínen, míg ugyanott az "erõben" levõ bolygó effektíve is cselekményt indít,
illetve már futó cselekményt drasztikusan módosít. Például: a téli napfordulós Bak-
idõegységben Szaturnusz uralkodik, ennek megfelelõen az adott mesei (Félig nyúzott
bakkecske - nyúzási jelenet) vagy balladai szituációban (Halálra táncoltatott lány - a
ballada második fele, a tánc jelenet) a visszafogó, megkötõ erõk érvényesülnek
általános és tartós közegteremtõ tendenciákként, míg a voltaképpeni cselekmény
(nyúzás, vérig táncoltatás) az ugyanitt erõben levõ Mars-bolygóminõség számlájára
írandó. Az itt vázolt "szereposztás" természetesen kimutatható a képszerû
népmûvészeti alkotásokban is, különösen a figurális jelenetes pásztorfaragásokon, de a
hímzéseken és a népi fazekasság írókázott mintakincsében is.
Külön magyarázatra szorul a "Sárkányfej", illetve "Sárkányfarok" kifejezés a
táblázatban. Az elõbbinek ismertebb, mais használatos neve a Felszálló
Holdcsomópont, a másiké a Leszálló Hold-csomópont. Egy valódi (Hold-) és egy,
látszólagos (Nap-) "bolygó"-pálya metszéspontjáról van itt szó, amelyet a ránk maradt
emlékek tanúsága szerint már az õskor kései szakaszában számon tartottak, mivel
csak ennek a virtuális "lénynek" a vándorútját figyelve lehetett elõre jelezni a Nap-,
illetve Holdfogyatkozásokat. (Könnyû belátni: akár Nap- akár Holdfogyatkozás csakis
akkor következhet be, ha mindkét égitest a csomópontok egyikének vagy
mindkettejüknek az irányában helyezkedik el a földi megfigyelõhöz viszonyítva!)
Minthogy ezúttal is mozgó (azaz óramutató szerepû égi minõségrõl van szó) az ókori-
középkori kultúrák némelyike kategórikusan besorolta a Sárkányfej-Sárkányfarok
kettõst a bolygók zárt rendjébe, és így jellegzetes bolygó-kilencesség jött létre,
amelynek nyomai kifejezetten is megörökítõdtek a táblázatunkban összefoglalt
bolygóuralmi-erõnléti rendszerben. (Vö.: Harmer 1938., Hoyle 1978.). Ez a "számfeletti"
két bolygó-minõség kimutatható a magyar népi mûveltségben is. Népmeséink sárkány
figuráinak többsége ezek egyesített képjelének fogható fel - sztereotip viselkedésük
alapján elsõsorban erre kell következtetnünk -, csak ritkábban tekinthetõk a Mérleg jegy
keleti megfelelõje, a Sárkány megidézõinek.

3. Az eddigiek alapján voltaképpen magától értetõdik, hogy a népmûvészet

valóságidézése esetében keretnek ne a teret, ne is az idõt tekintsük önmagában,
hanem az egységes téridõ-rendszert. Ez a mûködési elv konkrétan úgy nyilatkozna
meg a képszerû népmûvészeti alkotásokban, hogy velük kapcsolatban az esetek
többségében elvileg sem lenne eldönthetõ, hogy információtartalmuk döntõen térbeli
vagy idõbeli karakterû. Magyarán szólva: ha egy dunántúli tükrösfedél ábráján,
mondjuk, négy vonuló betyárt látunk egy sorban, akkor ezekrõl éppoly jogosan
állíthatjuk, hogy egy adott pillanatban négy különbözõ személyrõl adnak hírt, mint hogy
egyetlen személynek négy egymást követõ léthelyzetérõl tájékoztatnak. Ez viszont,
következményeit tekintve, azt jelentené, hogy egy-egy ilyen ábra szükségképpen
legalább kétértelmû kell, hogy legyen; vagyis ebben az információ-továbbító
rendszerben, úgy látszik, az egyértelmûség nem számít feltétlenül elõnyös
karakterisztikumnak. (Pap 1979., Pap 1987.)
A szóbanforgó alapelv jelentõsége ott mutatkozik meg a legszembetûnõbben, amikor
csillagképek, illetve állatövi jegy-érvénytartamok hagyományosan számon tartott
sajátosságait kell egymásra vonatkoztatnunk vagy egymáshoz képest értékelnünk. A
tavaszindítás például jellegzetesen és kifejezetten az idõbeli Kos-egység sajátosságai
közé tartozik (Kos-pont: március 21.), függetlenül attól, hogy az adott év Kos havának
elsõ napján hajnalban melyik állatövi csillagképbõl látjuk felkelni a horizonton a Napot.
(Jelenleg, mint ismeretes, ez a csillagkép éppen nem Kos, hanem a Halak, de jó ideje
átfedi már a Vízöntõ is!) Másrészrõl viszont az a két "támadási pont", ahol a külsõ,
hatalmasabb, egyetemesebb világ közvetlenül is "beleszólhat" a Zodiákus kisvilágába,
nevezetesen a Nyilas és a Szûz csillagképének állatövi szakasza, térbeli mivoltában
jelentõs elsõsorban, hiszen az elsõ esetben, a Nyilas csillagkép irányába nézve "látunk
be" a saját Tejútrendszerünk generáló ("atyai") természetû középpontjába, a második
esetben pedig ugyancsak a Szûz csillagkép irányából hat ránk az az extragalaktikus
szuperhalmaz (népmeséink boszorkánytanyáinak égbolti megfelelõje!), amely tetemes
egyirányú húzást ad az egyébként viszonylag egyöntetûen tágulónak látszó
Univerzumnak.
Bármennyire is így áll azonban a helyzet, ha objektív (csillagászati) tényszerûségében
vizsgáljuk, az asztrálmítoszi világképben (népmûvészetünk világképe, mint tudjuk,
jellegzetesen ilyennek tekinthetõ!) a mondott sajátosságok mintegy átsugároznak a
térbeli egységekbõl az idõbeliekbe és viszont. Így az "atyai" tulajdonságok székhelye
ókkor is a Nyilas havában marad, amikor ennek a hónapnak a kezdetén már nem a
Nyilas csillagkép, rajta keresztül pedig saját "atyai" Galaxiscentrumunk "szól be" a mi
kis világunkba, mint kétezer évvel ezelõtt, hanem a Skorpió csillagkép, amelynek
hátterébõl más égboltmezõk küldik felénk a maguk jellegzetes - "atyainak" éppenséggel
nem nevezhetõ - üzenetét.
Talán még ennél is fontosabb azonban, hogy megértsük: az asztrálmítoszi (téridõ-)
logika szerint semmiféle ellentmondás nem rejlik abban a kijelentésben, hogy míg
egyrészrõl az állatövi jegyek belsõ mozgástendenciái - és az ezeket jól felismerhetõen
leíró, mai napig használatos jeleik - elsõsorban az éven belüli fény-árnyék ingadozások
függvényében (tehát idõben) generálódnak, addig ugyanezek az alapvetõ
mozgástendenciák felnagyítódva és kifejtõdve - egy- egy precessziós világhónapba
szétterülve - már annak függvényében realizálódnak, hogy a tavaszponti napfelkelte-
hely mögött éppen melyik csillagkép (azaz térbeli zodiákus-egység) látható.
Annyit mindenesetre feltétlenül észre kell vennünk - a szöveges és a képszerû
népmûvészeti alkotások vallomása e tekintetben is figyelemre méltóan összecsengõ! -,
hogy a "normális" 365 napos éven belül az egyes hónapokra esedékes
legszembetûnõbb természeti mozgások (virágok nyílása-hervadása, állatok föld alá
rejtõzése, illetve kibújása barlangból-odúból, költözõ madarak ide-oda vándorlása stb.)
elsõsorban a fény-árnyék ingadozás adott fázisának vonzataként értelmezhetõk, nem
pedig aszerint, milyen csillagképek tûnnek fel az égbolton a kelõ (vagy éppen a nyugvó,
delelõ stb.) Nap mögött. Ami azt is jelenti, hogy ha egy népmûvészeti alkotásban
tendencia jelként fogalmazódik meg valamely állatövi tulajdonság (például a Kos-
tulajdonság a fejét jobbra- balra hajtogató griffmadár alakjában a Fehérlófia-típusú
mesékben, illetve az ún. "kétfejû sas" ábrájában a festett kazettás mennyezeteken,
pásztorkészségeken, hímzéseken stb.), akkor nagy biztonsággal következtethetünk
arra, hogy a "kis" évi (365 napos) idõegységben fogalmazza híreit a világról a
szóbanforgó alkotás. És ez a megállapítás akkor is érvényben marad, ha történetesen
sem a "nyugati" (mediterrán), sem a "keleti" (török- kínai) Zodiákus nem használja
kanonizált képjelként a mi "kétfejû" griffmadarunkat a Kos-tulajdonságok jelülésére.
4. Ha táblázatunk két oldalát összevetjük egymással, feltûnik, hogy egy darabig
tükörszimmetrikusan futnak egymás mellett a rubrikák, aztán a széleken eltér egymástól
az osztások ritmusa. A bal oldali szélsõ oszlop egyöntetûen háromszorozza a
mediterrán Állatöv egységeit, míg a jobb szélén hol három, hol két osztás ("Hold-ház")
felel meg egy-egy keleti zodiákus mezõnek. A kettõsség oka kézenfekvõ: ugyanazt a
nagyobb tér-idõ-egységet - esetünkben ez a 365 napos év, illetve a neki megfelelõ
360°-os Ekliptikakörív - nemcsak a Nap látszólagos mozgásának a ritmusa szerint lehet
felosztani apróbb és még apróbb egységekre, de egy másik nagy „világító", a Hold
valódi járása szerint is. Ennek a ciklusnak a teljes ideje kereken 28 nap lesz, tehát
célszerû az Ekliptika övét, amelyben (5°-nyi billegéssel lefelé-fölfelé - vö. a Hold-
csomópont kérdéskörével!) a Hold is kering körülöttünk - persze õ nem csupán
látszólag, mint a Nap, hanem valóságosan is - , 28 „Hold-házra" beosztani, és akkor
ezen az új skálán az éjszakai fényingadozások, illetve az ezek függvényében lezajló
természeti mozgások is nagy pontossággal követhetõk lesznek.
Ez a 28 elemû óraszámlap természetesen magában foglalja a Nap "járása" szerinti 12
elemet is, további szakaszolás pedig úgy történik, hogy minden egyes Nap-stáció után
még egy további, most már csak a Hold járásra jellemzõ egység iktatódik be (így
összesen már 24 egységünk van), s ezekhez a "sarkaltos" téridõ-szakaszokban, azaz a
napéjegyenlõségi Kos (Kutya) és Mérleg (Sárkány), továbbá a napfordulós Rák (Bivaly)
és Bak (Kecske) hónapokban még további egy-egy Hold-ház járul. Az így megismert 28
állatalak - ezt hosszadalmas bizonyító eljárás híján, pusztán személyes tapasztalatokra
építve is tudomásul vehetjük - jellegzetes szereplõgárdája a hazai népmûvészetnek,
mégpedig valamennyi mûfaja (mesék, balladák, faragások, hímzések stb.)
vonatkozásában. Sõt, nem túloznánk akkor sem, ha azt állítanánk, hogy elsõsorban
éppen ezek az állatalakok népesítik be népmûvészeti alkotásainkat.
Nem kevésbé jelentõs azonban az évkörnek a Nap "járása" szerinti tovább osztása
sem. Ebben a rendszerben valamennyi zodiákus-egység a neki megfelelõ elemi
tulajdonság mentén tagolódik további részegységekre. A teljes Állatövön belül, mint
ismeretes, szabályos rendben összesen négy elemi tulajdonság ismétlõdik három-
három alkalommal. A Tavaszponton kezdve a sort: a Kos tüzes természetû, a Bika föld-
jellegû, az Ikrek levegõs, és így tovább, ugyanebben a sorrendben végig az évkörön.
Eszerint a Kos tulajdonságmezeje például úgy bontható tovább az elemi karakter
megsértése nélkül, hogy az elsõ tíz napjában (szaknyelven az elsõ dekanátusában)
töretlenül érvényesülnek benne a Kos- tulajdonságok, a második tíz napban ezek már a
következõ "tüzes" jegy, az Oroszlán sajátosságaival színezõdnek át, míg a befejezõ tíz
nap a harmadik (és egyben utolsó) "tüzes" jegy, a Nyilas jellegzetességeit rétegzi rá a
Kos-mezõre.
Könnyû belátni, hogy ez a 36 elemû "nappali” rendszer nem szinkronizálható
zökkenõmentesen a 28 elemû "éjszakaival". Ez azonban semmiféle nehézséget nem
okoz a mindennapi tájékozódásban, hiszen a nappali munka ritmusai még az
ésszerûtlenség határain túl egyöntetûsített nagyvárosi életviteli modellben sem esnek
egybe pontosan az éjszakaiakkal. Sarkítottan úgy is fogalmazhatnánk, hogy a
dekanátus jelzések elsõsorban tendenciákat tapogatnak le, míg a Hold- házak állat
képviselõi megvalósulások képjeleinek tekinthetõk. Ez a felismerésünk majd a
háromrétegû ember-(valóság-)kép kifejezésekor - alább - nyer különös jelentõséget.

5. A dekanátusok rendszerének igazi súlya nem is a 365 napos "kis" év keretei között
mérhetõ meg, hanem a tágabb téridõ-egységben, az ún. precessziós vagy "nagy"
Nap-évben. Ez a két jellegzetes téridõ-keret döntõen két sajátosságában tér el
egymástól : az elõbbinek, ez pedig - tovább részletezve a kérdést - annyit jelent, hogy
egy "kis" hónapnak a precessziós idõkeretek között kerek 2160 "kis" év felel meg. Az
irányultság tekintetében sarkítottabb a helyzet: a precesszió "világévében" a hónapok
pontosan fordított sorrendben követik egymást, mint a mi megszokott 365 napos "kis"
évünkben. Ott a Kos után nem a Bika következik, hanem a Halak, azután a Vízöntõ, és
így tovább.
Mindkét sajátosság közös forrása, egyben magyarázata a precesszió - egzakt
csillagászati formalizmussal leírható - jelenségében rejlik. Eszerint tapasztalati tény,
hogy Földünk tengelye nem mozdulatlan forgás közben, hanem kúppalást mentén
elmozdul. Ennek következményeképpen a "szoláris" (a fény-árnyék arányváltozásai
alapján számon tartott) év valamivel rövidebb, mint a "sziderikus", amelyet aszerint
mérünk, hogy a napéjegyenlõség pillanatában melyik csillagkép látható éppen a felkelõ
nap mögött. Ez utóbbi tehát csekély mértékû késésben van az elõbbihez képest. Ez a
késés 72 évenként egy fokot tesz ki, kereken 2160 évenként 30 fokot, azaz
gyakorlatilag egy csillagképnyi ívhosszat. Nem árt tudnunk, hogy népmûvészetünknek
eddig ilyen szemszögbõl megvizsgált alkotásai - elsõsorban ismét népmesékre,
népmeséinkre kell hivatkoznunk! - mindkét idõ-egységet ismerik, és mindkettõnek a
menetében nagyjából egyforma gyakorisággal fogalmazzák meg üzeneteiket a világról.
Most már az is könnyen belátható, miért nõ meg a dekanátusok jelentõsége éppen a
precessziós rendben. Itt nem a "fejüknél" találkozunk az egyes hónapokkal, hanem a
"farkuknál". Ez a tény a jelalkotásban úgy jut kifejezésre, hogy míg a "kis" évbeli
hónapjelzõ állatok rendre a fejükön viselik a fõbb mozgástendenciákat leíró címer-
alakzatokat (a Kos esetében például ez az állat két irányba egyforma ívelõdéssel
szétáradó szarva), addig az eredetileg precessziós rendben fogalmazódott keleti
zodiákus-állatok ugyanezt a jelet az altestükön hordozzák (az elõbbi példánál maradva:
a Kos keleti megfelelõje a Kutya, farka csóválásával, azaz idõegységben egyforma ívû
ide-oda mozgatásával írja le ugyan ezt a jelet!).
Ha viszont nem az elején, hanem a végén lépünk be egy-egy állatövi jegybe, akkor nem
az elsõ, hanem éppenséggel az utolsó dekanátusuk sajátosságai lesznek szembeötlõek
a bemenetel idõszakában. Ha például a Kos precessziós "Világhónapjába" hátrálunk
bele, akkor az elsõ 720 évben (ennyi egy dekanátus idõtartama) még nem Kos-szerû,
hanem inkább Nyilas-szerû jellegzetességekkel fogunk találkozni, hiszen - mint már
láttuk ez a "tüzes" jegy süt át a Kos harmadik dekanátusán.
Táblázatunk használatához nem árt még annyit tudnunk, hogy a kétféle Zodiákus közül
a keletit nem csupán egyetlen ciklus tagolására használják, hanem szervesen
egymásra épülõ fokozatokban legalább négy felhasználási szintjükrõl tudunk. A
legkisebb, egyetlen napnyi terjedelmû ciklusban egy-egy zodiákusállat egy-egy ún.
"kettõsórát" jelöl, mégpedig úgy, hogy a delet a Ló kettõsórájának közepén találjuk, az
éjfélt a szemközti Patkányéban. Eggyel magasabb fokozatban ugyanezek az állatok
egy-egy (kb. 30 napos) hónapot jelölnek a "kis" évben. Tovább növelve az idõhatárokat,
egy zárt 12 éves ciklushoz jutunk, amelynek 1-1 évét képletezik a nevezett állatok.
Végül - de nem utolsósorban - a precessziós "nagy" Nap-év egyes hónapjai viselik a
szóban forgó állatsereglet egyes szereplõinek nevét, természetesen fordított
sorrendben, mint a "kis" évben.