William Shakespeare:

TITUS ANDRONICUS
tragédia 2 részben

Fordította: Tandori Dezső

 Szereplők:

Titus Andronicus
Marcus Andronicus
Lucius
Quintus
Titus fiai
Martius
Mutius
Lavinia, Titus lánya
Saturninus
Bassianus
Aaron, mór
Tamora, gót királynő
Alarbus
Chiron
Tamora fiai
Demetrius
Dajka
Bohóc
Publicus
Aemilius
Első gót
Második gót
Harmadik gót
Lucius fia
Kapitány, futár, rokonok, tribúnusok, katonák, nép

2
 Első felvonás

1. szín

(Jönnek fenn a tribúnusok és a szenátorok, ezután érkezik

Saturninus, vele követői, az egyik ajtón át, Bassianus és követői
a másikon jönnek, és dobok s trombiták.)

Saturninus Pártolóim, hű patríciusok,

Fogjatok fegyvert igaz ügyemért,
És ti, kedves híveim, honfitársak,
Jogos címemért kardra keljetek:
Róma utolsó, törvényesen ékes
Császárának vagyok első szülötte,
Általam éljen apám diadalma,
Ne sértsük a kor jogát a jogarra.
Bassianus Hívek, barátok, harcos társaim,
Ha Bassianust, Caesarnak fiát a
Császári Róma egyszer is kegyelte,
Védjétek a Capitolium útját,
Ne tűrjétek, hogy nemes trónusát, hol
Mérték, érték, erény uralkodott,
Most ocsmány gyalázat szennyezze be,
Tisztán döntsetek, ragyogjon az érdem,
Szabadságotoké, rómaiak.

(Marcus Andronicus, fentről jön a koronával.)

3
Marcus Császárfiak, hogy a hatalomért
Harcolva hívtok társat, jóbarátot,
Halljátok: Róma népe, amelyet mi
Képviselünk itt, tiszta akarattal
Jelölte a szent birodalmi trónra
Andronicust, méltó nevén Piust, ki
Rómának sok nagy jó szolgálatot tett.
Különb harcos, nemesebb szív nem él
Napjainkban itt e városfalak közt:
A barbár gótok ellen háborúzott,
De hazarendelte őt a szenátus,
Miután fiaival harcra edzett
Bősz ellenségünket porig alázta.
Tíz éve kezdett ő Róma ügyéért
Gyilkos küzdelmet, melyben összezúzta
Gőgös rontónkat. Ötször tért haza
Sebesülten, hős fiait a hadból
Koporsóban hozva.
Végre most, dicsőségtől roskadozva,
Megtér Rómába jó Andronicus,
Titus, fegyverein áldás virul.
Annak nagy nevére, akit a trónon
Követnétek, a Capitoliumra,
A bölcs szenátusra, és mindenekre,
Kit-mit tiszteltek, úgymond, kérjük, íme:
Fékezzétek szívetek és erőtök,
Ne hadakkal, inkább mint pálya-társak,
Alázattal, békén versengjetek.

4
Saturninus Tiszta beszéd, tribúnus, hűti elmém!
Bassianus Marcus Andronicus, hittel hiszek
Nyílt és igaztévő becsületedben,
Szeretlek, tisztelem nemes fivéred,
Titust, harcos fiait is vele,
S a nőt, akin lelkem hódolva ámul,
A tündér Laviniát, Róma gyöngyét,
Hát megválok itt pártos híveimtől,
A jószerencse és a nép kegye
Döntsön jó ügyem esélye felől.
(Bassianus kísérete el.)
Saturninus Barátaim, kik küzdöttetek értem,
Köszönöm - elbocsátlak - menjetek.
Hazám kegyére és szeretetére
Bízom magam, személyem és ügyem.
(Saturninus kísérete el.)
Értő Róma, oly kegyesen ítélj meg,
Ahogy bízott benned igaz szívem.
Kaput nyissatok, bemegyek.
Bassianus Tribúnusok, én is, szerény vetélytárs.

(Harsona. Felmennek a szenátus épületébe.

Érkezik egy kapitány.)

Kapitány Népek, utat, a jó Andronicus jön!

Az erény őre, Róma bajnoka,
Sok megvívott nagy tusa győztese,
Kincsekkel, diadallal visszatér,
Hogy kardja fennen villogott, vele

5
 Róma ellenségét porig alázta.

(Dobok és trombiták, s akkor jön Titus fiai közül

kettő, és két férfi feketével borított koporsót hoz,
aztán két további Titus-fiú érkezik, majd maga
Titus Andronicus, utána Tamora, a gótok
királynője, vele fiai, Alarbus, Chiron és
Demetrius, csakígy a mór Aaron, jönnek mások
is sokan: leteszik akkor a koporsót, Titus kezd
beszélni.)

Titus Üdv, Róma, diadalmas gyászruhádban!

Mint bárka, mely terhétől szabadult,
És drága kinccsel biztos révbe megtér,
Hol horgonyát egykor felvonta, útra,
Így Andronicus, homlokán babér,
Jön, könnyel öntözi hazája földjét,
Örömkönnyel, hogy Rómát újra látja.
Capitolium védő istene,
Szertartásainkat keggyel fogadd!
Huszonöt hős fiam volt, feleannyi,
Mint Priamosz királynak - Róma, nézd,
Ki maradt, mi maradt: jön élve, holtan.
A túlélőknek add szíved jutalmát,
És akik végső nyughelyükre térnek,
Város, az ősök közt legyen helyük,
Gótok nem zaklatják már kardomat,
Titus, most véreiddel kell törődnöd!
Ne hagyd, hogy temetetlen fiaid
Styx borzalmas partján bolyongjanak:

6
 Bocsásd őket fivéreik közé.
(Felnyitják a sírt)
Itt, álom-üdvön, holtak szíve vágyán:
Nyugodjatok, hazátokért leöltek!
Ó, örömeim vad, szent menedéke,
Erény, nemesség áldott éji odva,
Omló öled hány fiam rejti már!
Ki mindenektől fosztasz meg örökre.
Lucius A legbüszkébb gót foglyot add nekünk,
Aprítsuk fel ízekre, hogy a máglyán
Ad manes fratrum hús, eleven, égjen,
E földi csont-börtönnek áldozat,
Hogy az árnyak nyugalmat leljenek,
Ne kísérthessék békült életünket.
Titus A legnemesebb túlélőt, adom:
E bomlott királynő első fiát.
Tamora Róma! Testvérek! Ó ne! - Diadalmas,
Hódító Titus, nézz rám kegyelemmel,
Anya hullat itt vérkönnyet fiáért:
Ha fiadat egyszer is szeretted,
Gondold meg: épp ily drága ő nekem.
Rómába hurcolódtunk, nem elég ez,
Ha ékes diadal kell? Rabjaid,
Hazád igába tör minket szeszéllyel,
Jó - de mit még? Fiaimat levágni,
Utcán, mert honuk védték hadi úton?
Ó, ha nálatok országnak, királynak
Oltalma szent cél, hát nálunk is az.

7
 Andronicus, kriptát vérrel ne szennyezz!
Istenekhez lennél hasonlatos?
Tedd azzal, hogy irgalmat gyakorolsz,
Ily erény az igaz szív címere,
Nemes Titus - kíméld elsőszülöttem.
Titus Békülj, asszonyom - megbocsáss. Ezek
Testvérei itt azoknak, kiket
Gót kardotok ölt és sebzett - az ily seb
Vallásos emberáldozatra gyógyul,
Fiad jelölték, meg kell halnia,
Üvöltsön - holt árnyak csituljanak.
Lucius Vigyétek! Máglya halmára. Magas
Lángok lobogjanak, kard kaszaboljon
Hasadó húst - míg tiszta hamu nem lesz.

(Titusz fiai, - Alarbusszal - el.)

Tamora Kegyetlen hittétel! Istengyalázó.

Fele ilyen barbár nem volt a szkíta.
Aaron Nem szkíta a törekvő római.
Alarbus elhuny, mi élünk tovább,
Retteghetünk Titusz tekintetétől.
Szép királynőm, ne félj, inkább remélj,
Trója úrnőjének az istenek
Adtak jó fegyvert, a trák zsarnokon
- Rút sátrában - szép bosszút álhatott,
Állhat így Tamora, a gót királynő

(Ha gót a gót, és királynő Tamora,)

Kegyetlen vérbosszút ellenfelén.

8
 (Andronicus fiai visszatérnek)

Lucius Urunk, atyánk! Római rítusunk

Szerint Alarbus tagjait levágtuk,
Zsigere, húsa, zsírja szent tüzet szít,
Füstje tömjénillatként száll az égre.
Marad csak, hogy fivéreink temessük,
Hirdessük Rómának ezt harsonákkal.
Titus Úgy legyen. És legyen Andronicus
Végbúcsúja ez végzett lelkeiktől.

(Harsonaszó, a koporsót a sírüregbe helyezik)

Becsülettel, békén pihenjetek hát

Pompás fiaim, Róma hősei,
Földi balsors ne háborgasson itt.
Árulás nem les, nem sarjad irigység,
Nem tép átok viszály, nem ront vihar szél,
Zaj nem kél, csönd vár itt, végtelen álom.
Béke és becsület, jó fiaim.

(Lavinia jön)

Lavinia Béke és becsület, Titus, soká élj,

Nemes uram, atyám, híred ne múljon.
Jövök, fivéreimnek nyughelyét
Öntözhessem hálám könnyeivel,
Térdeljek lábadhoz, sírjak örömmel,
Róma földjét áldjam, hogy visszatértél,
Győztes kezed viszonozza az áldást,
Míg jó polgárnép ujjong éltetőn.
Titus Tetőzi örömem, Róma, derék hon,

9
 Hogy őrizted szívem szép vígaszát - őt.
Éld túl apádat - Lavinia éljen,
Mert hírnév múlhat, az édes erény nem.

(Jön Marcus Andronicus a tribúnusokkal,

visszatér Saturninus, Bassianus, mások is
jönnek.)

Marcus Soká élj, Titus úr, drága fivérem,

Dicső hódító, ahogy Róma lát most.
Titus Hála, Marcus, hű fivér, jó tribúnus.
Marcus Isten hozott, derék harcos öcséim,
Isten véletek, kik meghaltatok.
Nemes urak, a közös sors szavára
Jól forgattátok honunkért a kardot.
A gyász ünnepe a végső siker,
Szolón szólott ekképp: a síri nyugvók
Legyőzték már vak sorsuk - boldogok.
Nos, Titus Andronicus, Róma népe
Küldi néked, ki üdvének, jogának
Örök híve vagy, küldi általam
E folttalan-fehér fényű palástot,
És a trón várományosának ítél
Holt császárunk e két fiával együtt,
Légy candidatus, itt a köpönyeg,
Fejetlen Rómának adj új fejet.

Titus Méltóbb fő illenék a csonka törzsre,

Nem az enyém, e koros, reszketős.
Mit öltsem e palástot, zűrzavarra?

10
 Közkiáltással megválasztotok,
Én meg holnap meghalok, mire jó,
Azon-rögtön kezdhetitek elölről.
Róma, negyven évig harcoltam érted,
Vezettem győztes hadseregeid,
És huszonegy hős fiam eltemettem,
Hadak kölykei - hulltak férfi mód,
Nemes urakként a nemes hazáért.
Koromhoz békés bot illik, nagyúri,
Nem világúri pálca és jogar,
Fennen hordta, ki utoljára hordta.
Marcus Titus, egy szót - s a hatalom tiéd!
Saturninus Mondod te, büszke, törtető tribúnus.
Titus Várj, kedves úr!
Saturninus Rajta, rómaiak:
Patríciusok, kardra fel, legyen harc,
Míg nem Saturninus lesz itt a császár!
Andronicus, az ördög vinne el,
Mit rablod el tőlem népem szivét!
Lucius Saturninus, gőgöd lerontja mind
A sok jót, mit nemes Titus neked szán!
Titus Csitulj, derék úr, a néptől elorzom
Szívét, csak hogy neked visszaszerezzem.
Bassianus Andronicus, nem hízelgek, ne hidd,
De tisztellek, egy ízig, holtomiglan:
És ha engem pártolnak híveid,
Nagyon meghálálom, nemes jutalmat
Méltán kap mindig, aki nemesen dönt.

11
Titus Róma népe, tribúnus ügyvivők,
Kérdelek, szavazati jogotok
Híven ruháznátok Andronicusra?
Tribúnusok Andronicusnak hálásak vagyunk,
Sikerrel tért meg, így ünnepli Róma:
Elfogadja a nép, kit ő ajánl.
Titus Hála, tribúnusok. Tehát javaslom
Halott császárunk jó elsőszülöttjét,
A nemes Saturninust, úgy remélem,
Erénye Rómán szent, titáni fény lesz.
Igazság és közjó beérlelője:
Ha rám hallgattok, zengjen koronázó
Kiáltás rá: „Soká éljen a császár!”
Marcus Egyhangúlag, patrícius, plebejus
Akaratával: legyen Róma új, nagy
Császára a dicső Saturninus:
„Soká éljen Saturninus, a császár!”
Saturninus Titus Andronicus, amit ma tettél
Megválasztásunk érdekében, íme,
Lássa méltó hálám azonnal, és tudd,
Hogy a folytatás nem fog elmaradni.
Most, kezdetül, hogy neved és családod
A trón fényével fölmagasztosuljon,
Császárnőmmé veszem Laviniát,
Szívem és Róma nagyasszonya lesz ő,
Kézfogónkra vár a szent Pantheon.
Tetszik e gondolat, Andronicus, mondd?
Titus Nagyon is, felség, mert ez a kötés

12
 Boldogságban oldja fel szívemet:
Róma színe előtt Saturninusnak,
Honunk királyának és hadurának,
A világ császárának adom, íme,
Kardom, harci kocsim, gót foglyaim,
Róma urát ez méltán illeti:
Fogadd hát, adót, mivel tartozom,
Lábad elébe hódolón rakom.
Saturninus Hála, nemes Titus, életem apja!
Róma feljegyzi majd: büszke vagyok
Ajándékodra és terád magadra,
Ha legkisebb érdemed is feledném,
Feledje Róma, hogy fölesküdött rám.
Titus Hölgyem, innét egy császár rabja vagy,
Rajta múlik, veled és népeiddel
Miként bánik majd, mely érdem szerint.
Saturninus Micsoda nő, a mindenit! Ha még
Dönthetnék, nem kérdés, hogy döntenék. -
Szép királynő, kérlek, űzd bánatod,
Amit a háború köréd kerített.
Rómába, meghidd, nem borúra jöttél,
Fejedelmi bánásmód vár reád.
Higgy nekem, és ne hagyd, hogy a remény
Elhagyjon: asszonyom, ki így vígasztal,
Nem gót királynővé, többé tehet.
Lavinia, semmi nincs ellenedre?
Lavinia Nincs, jó uram, nemes szíved a zálog,
Hogy semmi kétely nem kap tőle tápot.

13
Saturninus Hála, nemes Lavinia. Ezennel
Tudja Róma: rabjaink szabadok.
Nagy lelkünk hirdesse dob, trombita.
Bassianus Titus úr, megbocsáss, lányod enyém.
Titus Lányom, Bassianus? Hogy képzeled?
Bassianus Csak úgy, jó Titus, hogy szívem joga,
És kész vagyok mindent megtenni érte.
Marcus Suum cuique: ez római jog.
Csak azt veszi el, ami az övé.
Lucius S azt el is veszi, míg Lucius él.
Titus Hé, árulók! Hol a császári őrség?
Merénylők! Szöktetik Laviniát!
Saturninus Még hogy ki?
Bassianus Az, ki hű menyasszonyát
Megvédi, ellene bár a világ!

(Bassianus és Marcus Lavinával el)

Mutius Szökjön, szökjön! Fivéreim, segítsük.

Én itt elállom karddal ezt az ajtót.

(Lucius, Quintus és Martius el)

Titus Urak, utánam! Rögvest visszahozzuk.

Mutius Uram, csak a testemen át.
Titus Kölyök, te?
Utam állod, Rómában?
Mutius Lucius! Jaj!

(E küzdelem alatt Saturninus, Tamora,

Demetrius, Chiron és Aaron el.)

14
Lucius Apám, ez rútság, nincs is rá szavam:
Fiadat ölted meg álnok viszályban
Titus Nem az, te sem vagy az, fiú az apját
Így el nem árulhatja. Áruló, a
Császárnak hozd vissza Laviniát.
Lucius Holtan, ha óhajtod, nem asszonyául,
Másnak törvényes menyasszonya ő már.

(El. Visszatér Saturninus, vele Tamora, ennek két

fia, meg Aaron, a mór.)

Saturninus Nem, Titus, nem, császárodnak a lányod

Nem kell, és te sem kellesz, senki sarjad,
Hogy bízzak abban, ki gúnyt űz belőlem?
Te és áruló, gőgös fiaid
Gyalázatomra szövetkeztetek.
Rómában csak Saturninust lehet
Így csúffá tenni? Méltó ez a tett,
Andronicus, fennhéjázó szavadhoz,
Hogy úgy koldultam tőled a hatalmat.
Titus Rémálom! Hogy értsem e vádakat?
Saturninus Ugyan, menj, annak add e csalfa némbert,
Ki érte kardjával keménykedik:
Örömöd leled majd vitéz vejedben,
Bandita fiaiddal verekedhet,
Róma garázdái, a tieid.
Titus Tőrt forgat meg szavad sebzett szívemben.
Saturninus Így, szépséges Tamora, gót királynő,
Ki túlragyogod Róma hölgyeit,
Mint nimfáit Phoebe, a sugaras,

15
 Így, ha gyors döntésem nincs ellenedre,
Menyasszonyul téged kérlek, csodás,
Hogy Róma nagy császárnője lehessél.
Tetszik ez így, gót királynő, felelj!
Esküszöm Róma minden istenére,
Hol oly közel a szent víz és a pap,
Gyertyák lobognak, minden készen áll,
Hymenaeus nagy napját ünnepelni,
Esküszöm, engem a római utca
Nem lát, se palotám fenn, míg e helyről
Hites jegyesem nem viszem magammal.
Tamora És én esküszöm Róma nyílt egére:
Kell Saturninusnak a gót királynő - ?
Vágyainak hű szolgálója lesz,
Értő dajka, ifjúságának anyja.
Saturninus Fel, szépem, a Pantheonba. Urak, fel,
Nemes császárral és menyasszonyával,
Kit az ég küldött szíve hercegének,
Győzött a női bölcsesség a sorson:
E nászt ott fenn illendőn ünnepeljük.

(Titus kivételével mind el.)

Titus Engem meg se hívott a kézfogóra.

Titus, voltál-e már ilyen magányos,
Ily megalázott, ily sorsüldözött?

(Visszatér Marcus, Lucius, Quintus és Martius.)

Marcus Ó, Titus, ó, mit tettél, hű fiadat

Megölted egy gyalázatos viszályban.

16
Titus Dőre tribúnus, nem és nem, fiam
Nem volt ő, te sem vagy, mindannyian csak
Nevük gyalázatára cimboráltok:
Méltatlan testvér-fattyak, nem fiúk!
Lucius Mégis, temessük el, úgy, ahogy illik!
Hadd nyugodjék a fivérei mellett.
Titus Itt ugyan nem! El innen, árulók:
Ötszáz éve, hogy áll ez a dicső mű,
Én újítottam fel, hogy díszelegjen,
Hát itt nem nyugszik más, csak Róma hőse
És derék szolgája, ez nem szemétdomb. -
Kaparjátok el, ide nem kerül.
Marcus Kegyetlen vagy, uram. Nagybátyja voltam,
Tudom jeles tetteit Mutiusnak.
Fivérei közt kell nyugodnia.
Martius És fog is. Vagy mi fekszünk oda mellé.
Titus „És fog is!” - Ki szólt így, melyik gazember?
Martius Ki bárhol mellette állna, csak itt nem.
Titus Eltemetnéd - tilalmam ellenére?
Marcus Dehogy, jó Titus, épp csak arra kérünk,
Bocsáss meg Mutiusnak és temesd el.
Titus Marcus, főbe kólintottál te is,
Jó hírem e kölykökkel meggyaláztad:
Rontásomra vagytok mindannyian,
Eriggyetek hát, ne is lássalak.
Quintus Ez nincs észnél, jobb is, ha elmegyünk.
Martius Nem én - míg Mutiust el nem temettem.

(Titus fivére és fiai: térdre hullva.)

17
Marcus Testvér - és ez a természet szava ...
Martius Apám - a természet beszél e szóban ...
Titus Kuss, hadd karattyoljon a többi is.
Marcus Dicső Titus, lelkem jobbik fele ...
Lucius Én jó apám, szívünk, vérünk, erőnk ..
Marcus Engedd, hogy Marcus fivéred fiadnak
Méltó nyughelyet adjon, a nemesnek,
Ki nemesen halt - és Laviniáért.
Római vagy: ne légy barbár. Ajaxot
A görögök, jó szóra, eltemették,
Bár öngyilkos volt - és a bölcs Laertes
Fia könyörgött e végtisztességért.
Mutius szíved örömére volt, mint
Zsenge ifjú - ne rekeszd ki.
Titus Te, Marcus! -
Te! - Állj föl már. Legszörnyebb napom ez,
A fiaimért vet meg Róma. Jól van,
Temesd el, és temess melléje engem.

(Mutiust a sírba helyezik.)

Lucius Testvérek közt a tested, Mutius,

Diadalzsákmány lesz a dísze, meglásd.
Mind (térden)
Mutiusért ne hulljon könny: dicsőn élt,
És az erényért adta életét.
Marcus Uram, e gyatra gyászt most félretéve:
Hogy van ez? Hogy az álnok gót királynő
Csillaga Rómában így felszökött?

18
Titus Ha tudnám, Marcus! Azt tudom, hogy így
van:
Álnok-e útja, vagy sem, rejtelem.
Érthető, hogy ahhoz húz, aki őt
Ily magas polcra emelte, világos?
És meg is kapja a hölgytől jutalmát.

(Jön a császár, Tamora, két fia és a mór - az

egyik ajtón, a másikon Bassianus és Lavinia
többekkel.)

Saturninus Elnyerted nagy jutalmad, Bassianus,

Legyen. Tegyen csak boldoggá arád.
Bassianus Téged meg a tiéd, uram: mi többet
Mondjak és kívánjak. Inkább megyek.
Saturninus Ha áll Róma törvénye és hatalmunk,
E nőrablásért lakolsz, áruló!
Bassianus Rabló lennék, mert megvédtem, aki
Enyém volt: jegyesem - most feleségem?
Jó, csak döntsön majd a római törvény,
Élvezem addig boldog birtokom.
Saturninus Jól van - kurtán beszélsz velünk, uram,
Azon leszünk, te húzd a rövidebbet.
Bassianus Uram, bármit tettem, nem tagadom,
Ha kell, életemmel felelek érte.
Kegyeskednél mégis megérteni:
Tisztelet-becsület Rómának, ám e
Kiváló úrnak, Titusnak komoly
Sérelem esett a becsületén,
Hogy Lavinia után törekedve

19
 Saját kezével ölte meg fiát,
Bizony, a te érdekedben, nagyúr,
Nem fékezhette hűsége haragját:
Fogadd hát vissza őt jeles körödbe,
Saturninus, tettei szavatolják,
Hogy néked, Rómádnak öreg barátja.
Titus Bassianus úr, a tények beszélnek:
Szégyent te - és azok! - ti hoztatok rám.
Róma a bírám, tanúm a nagy ég,
A császárt mindig tiszteltem, szerettem.
Tamora Édes uram, ha kegyelmes szívednek
Tamora kedves volt valaha is,
Pártatlan szavam halld most, és bocsásd
meg,
Kérésemre legalább, ami történt.
Saturninus Ej, asszonyom, tétlen tűrjem talán,
Hogy nyílt színen megszégyenítenek?
Tamora Nem úgy, én uram, gyalázatod én
- Róma isteneire! - hogy akarnám!
Mégis, becsületem rá! - jó Titus
Velejéig ártatlan e dologban.
Dühöngése is hűségét mutatja,
Kérlek, kegyesen nézd, a kedvemért,
Ne veszíts el egy barátot hiába,
Gyanakvással ne sérts nemes szívet.
(Félre Saturninusnak)
Uram, hallgass rám, engedj itt a végén,
Bánatod, bosszúvágyad ne mutasd:

20
 Épp csak most választottak meg, a nép,
De a patríciusnép is hamar
Átállhat aztán Titus oldalára,
Mert hálátlannak lát, mert Róma az
Ilyesmit halálos bűnnek tekinti,
Mondom, engedj nekik - bízd rám a többit:
Lesz alkalom, hogy mindet leölessem
Egy szép napon, a családot, a pártot,
Kegyetlen apát, áruló fiúkat,
Ahogy a fiamon se könyörültek,
Megtudják mi a királynői hála,
Amiért hagyták kérni térden állva.
(fennszóval)
Gyere, hős hódító, Andronicus,
Édes császár, öreg híved ne bántsad!
Szíve félholt már villámló szemedtől.
Saturninus Állj fel, Titus, meggyőzött drága úrnőm.
Titus Hála, felség, és hála néki is.
Egy szó, egy nézés - érzem, újra élek.
Tamora Titus, engem Róma befogadott,
S boldog vagyok, hogy Róma lánya lettem,
És így szolgálom császáromnak üdvét.
Vesszen ma a viszály, Andronicus,
Javamra szóljon, császárom-uram,
Hogy barátaidhoz békítelek.
Bassianus nagyúr, szavamat adtam
- Nevedben -, hogy jólneveltebb leszel,
A császár javára, a magadéra.

21
 Ne féljetek, urak, Lavinia,
Te sem, térdeljetek le, uratok
Császárotok kegyelmét kérve így.
Lucius Úgy legyen - eskünk reá és az égre,
Hogy legjobb szívünk szerint cselekedtünk,
Húgunk becsületét védtük, magunkét.
Marcus Becsületem erre így a bizonyság!
Saturninus Elég, el innen, ne zavarjatok.
Tamora Nem, édes úr: legyünk mind jóbarátok,
Kegyelemért térdel itt e család,
Kedves drágám, emlékezz, mit ígértél.
Saturninus Marcus, a kedvedért, meg Titusért,
Meg hogy így közbenjárt bájos királyném,
Megbocsátom a fiúk randa bűnét.
Fel, fel.
Lavinia, jól otthagytál faképnél,
De lett hű társném. Életemre! nem,
Nem árválkodom satnya agglegényként.
Vendégem vagy, hölgy, mind, barátaiddal.
Tamora, szerelem-nap legyen ez ma.
Titus Holnap meg, felség, ha kívánja kedve,
Szarvast űzünk együtt, vagy párducot,
Csaholás és kürtszó lesz a bonjour.
Saturninus Úgy legyen, granmercy, jó Titus úr.

(Harsonák szava. Aaron kivételével mind el.)

22
 Második felvonás

1. szín
Aaron (egyedül)
Tamora megmássza itt az Olümposzt,
Sors nyila nem éri, ül magasan fenn,
Mennydörgés-villámlás neki nem árthat,
Sápadt irigységre fütyül. Akár ha
Az arany napfény köszönti a reggelt,
Óceánt aranyozva sugarával
Az állatövön száguld kocsija,
Égig érő hegycsúcsok - mit neki:
Így Tamora.
Eszét csodálja a világ, elég egy
Szemvillanása - retten az erény.
Rajta, Aaron, vértezd szíved-agyad,
Hogy császárnővé vedlett ágyasoddal
Együtt hágj a magasba - nem hiába
Volt ő szerelmed rabja, hé! szemeddel
Bűvölted-béklyóztad, hogy Prometheuszt
Nem fogta úgy a kaukázusi szirt.
Nem fogok szolgaruhában lapulni!
Tündökölni fogok, gyönggyel-arannyal,
Az újsütetű császárnő körül.
Körül? Még hogy! Ölelem e királynőt,
Ezt az istennőt, nimfát, Szemirámiszt,
A Saturninust bűvölő szirént,

23
 Nézem, hogy pusztul császár, Róma,
minden.
De hé, mi ez a kavarodás?

(Jön egymással veszekedve Chiron és

Demetrius.)

Demetrius Nem jön meg az eszed, Chiron?

Mire használod akkor? Eleve nem illik

Furakodnod, ahol engem kegyelnek.

Chiron Örök felvágó, te! Most azt hiszed, hogy
Elsöpörsz egy kis nagyképűsködéssel?
Egy-két év van köztünk, attól te még nem
Lehetsz mindenütt kegyenc, én lelenc.
Érek annyit, mint te, alul-felül,
Körül-belül, hogy egy asszony szeressen,
Kardomtól tudod meg, te, nagylegény,
Laviniáért hogy versengek én!
Aaron Jajaj! Nesze! Két izgága szerelmes.
Demetrius Öcsikém, hogy anyánk gyanútlanul
Játéktőröcskét dugott az övedbe:
Szép és nemes. De hogy barátaid
Fenyegetnéd? Ragaszd a hüvelyébe,
Míg forgatását meg nem tanulod.
Chiron Ügyességem ócsárolod, jó, legyen!
Csodálkozni fogsz merészségemen.
Demetrius De vakmerőek lettünk!

(Fegyvert rántanak.)

24
Aaron Állj, uracskák!
Állj! A császári palota tövében
Merészelnétek összeverekedni?
Értem én, miről van szó - mennyire!
Adnék érte egy milliót, aranyban,
Csak meg ne tudják, kikre tartozik
Dicső anyátoknak még többet érne
Hogy meg ne vesse Róma udvara.
Kardot hüvelybe, pfuj.
Demetrius Az lenne szégyen,
Ha át nem döfném ezt a kis varangyot,
Le nem nyomnám torkán utálatos
Beszédét, mellyel engem meggyalázott.
Chiron No, azt megnézném! Gyere, mennyköves
Szájhős, ki csak a nyelved forgatod,
Fegyverforgatás nem a kenyered.
Aaron Szét, szét, ha mondom!
A gótok harci isteneire -!
Mind elveszünk vacak kakaskodáson.
Meg aztán: hogy egy trónkövetelőnél
Követelőztök így - merész dolog, nem?
Ennyire elzüllött Lavinia?
Vagy Bassianus lett patkány, puhány,
Hogy szerelmén kölykek civódjanak - hogy
Nincs rend, jog, bosszú, nem kell félniök?
Kis urak, vigyázat! Ha jó anyátok

25
 Mulatástokról hall, lesz nemulass!

Chiron Mit bánom én! Tudja meg a világ:

Szívemnek Lavinia a világ!
Demetrius Öcsi, mondom, hogy ne vesd el a sulykot:
Lavinia a bátyádé lehet csak.
Aaron Megőrültetek? Róma férfinépe
Vadul féltékeny, szerelmi vetélytárs
Itt nem illeghet bosszulatlanul!
Mondom, gyerekek: halálotokért
Lihegtek így.
Chiron Aaron, ezer halál sem
Riaszt, el kell nyernem szívem szerelmét.
Aaron Hogy ... elnyerni?!
Demetrius Mit nem értesz ezen?
Asszony ő - vagyis ostromolható,
Asszony ő - vagyis meghódítható,
Ő Lavinia - őt imádni kell,
Ugyan, öreg! Mit tudja azt a molnár,
Mennyi víz zúdul le a malomárkon,
Szegett cipóból csenhetsz könnyedén
Egy karéjt, bármi nagyúr Bassianus,
Hordták a kos jegyét különbek is.
Aaron (félre) Hogy Saturninusról ne is beszéljünk.
Demetrius S ha teheted, miért ne tedd a szépet:
Ügyes szavaddal, vonzó küllemeddel?
Menj már, hisz lőttél te is őzikéket,
És nem kérted az erdész engedélyét.

26
Aaron Alkalmas felfogás, de alkalom
Szüli a tettet. Tenni kéne róla.
Chiron Ez az!
Demetrius Aaron, pedzed!
Aaron Ha pedzenétek
Ti is, ilyen viszályt nem kezdenétek!
Ugyan már! Szamarak. Hölgyért epedtek -
S egymásnak estek? Bánnátok-e ha
Ketten érnétek célt?
Chiron Nem én! Hitemre!
Demetrius Ha egyik én vagyok - benne vagyok.
Aaron Tessék! Közös zsákmánytok tartson össze!
Az vezessen, ami célra vezet,
Ez jó ügymenet: ha nem megy az ügy,
Hát ügyeskedni kell, nem igaz? És ha
Nem igazodsz el másképp, hát hamiskodj!
Én mondom: szűzebb Lucretia sem volt,
Mint e Bassianus Laviniája.
A gyengéd ábrándnál gyorsabb utat
Kell választanunk - én tudom, hogyan.
Uraim, lesz egy fenséges vadászat,
Hemzsegnek majd a szép római hölgyek,
És csupa árnyas, jó rejtek az erdő,
Ösvény vezet, hol a madár se jár,
Vadul tépázhatók a gyönyörök:
Oda csaljátok őzikéteket,
Ha szép szó nem használ, hajrá erőszak:
Egyéb módot ne is reméljetek.

27
 Rajta, a császárnő imádja a
Hitványságokat, és bosszúra éhes,
Falni fogja majd gonosz híreinket,
Sőt, ravasz tanácsokkal még segít is -
Dehogy tűrné, hogy veszekedjetek
Arra vágyik, teljen be vágyatok.
Persze, a palotában csak vigyázat,
Minden fal csupa fül, szem, nyelv, veszély:
Az erdő néma, vak, süket - csurom kéj,
Ott döfködjétek meg a kis vadat,
Dúskáljatok, rejtve az ég szemétől,
Szelencéjében, kincsei között.
Chiron Nem gyávaságtól szaglik a tanácsod.
Demetrius Sit fas aut nefas, hűs habokra vágyom,
Öleljenek, hűtsék már szörnyű lázam.
Per Stygia, per manes vehor.

(el mind)

28
 2. szín

(Jön Titus Andronicus, vele három fia, zajosak - kürtökkel és

kutyákkal -, érkezik Marcus.)

Titus Vadászatra pitymallik, szép nap ez.

Illatos a föld, sűrű zöld az erdő.
Lóduljon a falka, csaholjon - erre
Ébredjen császárunk és szép neje,
Meg Bassianus, mindenki, az udvar
Visszhangozzék e vidám harci zajtól.
Fiúk, a császáron legyen szemünk,
A mi dolgunk, hogy vigyázzunk reá:
Na! zavaros álmot láttam az éjjel,
Igaz, a hajnal aztán messze űzte.

(Vad csaholás, kürtök-harsonák szava, ekkor

érkezik Saturninus, Tamora, Bassianus, Lavinia,
Chiron, Demetrius és kíséretük.)

Felség, jó reggelt, nagyon szép napot,

Ékes hölgy, hozzád méltót neked is.
Megígértem - itt a vadászköszöntés.
Saturninus Hát volt foganatja, igaz, urak?
Most férjezett hölgyeknek tán korán is.
Bassianus Mit szólsz ehhez, Lavinia?
Lavinia Ugyan!
Fenn voltam több, mint két órája már.
Saturninus Gyerünk akkor: kocsikat! lovakat!
Aztán dologra! Látsz majd, hölgyem, egy

29
 Igazi római vadászatot.
Marcus Kutyáim felhajtják a legvadabb
Párducot, és szédült csúcsokra másznak.
Titus Lovaim olyan fürgék mint a fecske!
Vágtatnak vaddal, ebbel - test a testre.
Demetrius Chiron, kutya és ló se kell nekünk,
De egy ünőt ma még lefektetünk.

(Mind el)

3. szín

Aaron Azt hinnék, elment az eszem, hogy ennyi

Aranyat ások el egy fa tövében,
Kincset, melyhez nem lesz többé közöm.
Ugyan! Közlöm bárkivel: ez az érték
Még becsesebb haditerv eszköze.
Ha ügyes leszek, nevetek a végén,
Olyan vicces gaztett ígérkezik,
Szorongjanak, míg te itt fogsz időzni,
Szép császárnénk alamizsnalesői.

(Jön Tamora, egymaga, a mór után.)

Tamora Édes Aaronom, arcod, mondd, miért zord,

Mikor minden ragyog, minden vidám?
A bokrokon madárkák énekelnek,
Kígyó sütkérezik föltekeredve,
Hűvös szellőn rezdül sok zöld levél,

30
 Könnyű árnyékrácsokat tereget szét,
Bűvös árnyukba, Aaron, telepedjünk,
És amíg a kutyák vadul csaholnak,
Versengve a kürtök harsány szavával,
Mintha két bősz vadászat zajlana,
Élvezzük a csöndesebb életet:
Ahogy megpróbáltatások után
A vándor herceg s Didó, a legenda
Szerint örült a barlang rejtekén,
Ahová a vihar terelte őket,
Ily boldogan ölelkezzünk, hogy aztán
Kiérdemelt álom ringasson el,
Ebek, kürtök és madarak zaja
Legyen altatónk, mint a csecsemőké,
Ha dajkájuk karjai közt pihennek.
Aaron Hölgyem, Vénusz vezérli vágyaid, de
Az enyémet a jéghideg Szaturnusz.
Szemem holtbiztos, merev sugara,
Csöndem, felhős borúm, csigás hajam,
Ahogy az égnek áll, mint viperák,
Szálanként, támadás előtt, ugyan
Mit jelent mindez, hm?
Végzetet, és nem vágyat, asszonyom!
Szívem bosszút akar, kezem halált,
Vért! megtorlást! - dobol lázas agyam.
Figyelj, Tamora, úrnő, kit e szív
Örök, egyetlen üdvéül kíván,
Na - ez Bassianus végnapja lesz ma.

31
 Fülemüléje elveszíti nyelvét,
Fiaid ronggyá tépik tisztaságát,
És férje vérében mosnak kezet.
Látod ezt a levelet? Nesze! És add
A királynak, végzetes terv tekercse.
Ne kérdezz most, itt vannak már: remélt
Zsákmányunk kis csapata közeleg -
A szép pár nem is sejti pusztulását.

(Jön Bassianus és Lavinia.)

Tamora Drága mór, életemnél kedvesebb, te!

Aaron Elég, nagy úrnőm! - Itt jön Bassianus:
Köss bele - én hozom fiaidat,
Bevégzik ők, akármi lesz vitátok.
Bassianus Kit látok itt? Róma császári hölgyét,
Védőkíséretétől elszakadva!
Ej, vagy talán Diána öltözött úgy,
Ahogy ő, mert unta szent ligetét,
Jobban érdekelte itt a vadászat?
Tamora Pimasz kuksoló! Leselkedsz utánam?
Lenne csak hatalmam, mint Dianának,
Szarvak nőnének halántékodon, mint
Egykor Akteónnak, és a kutyák
Tépnék szét elbűvölt tagjaidat -
Kéretlen, illetlen tolakodó!
Lavinia Megbocsáss, nemes úrnőm: hallani,
Hogy a felszarvazáshoz így is értesz,
Móroddal alighanem ilyen okkal
Váltatok el a vadásztársaságtól,

32
 Jupiter óvja férjed! hogy sötét
Ebek szarvasnak ne higgyék a végén.
Bassianus Bizony, császárnő: szolgád fekete
Színe bemocskolja erkölcseid!
Az undok, kétes, kéjes szolgafajzat!
Miért hagytad ott méltó népedet?
Miért szálltál le fehér paripádról,
Hogy így járj itt az erdőn, lopakodva,
Egy barbár mór társnőjeként? Bizony,
Mi másért, ha nem bujálkodni vágyol.
Lavinia És ebben leptünk meg - ezért nevezted
Nemes férjemet pimasz kuksolónak.
Pimasz magad! - hagyjuk itt ezt a hölgyet,
És hollószín, romlott társát a kéjben,
Szándékaikhoz illik jól e völgy.
Bassianus Királyi bátyám hall majd, persze, róla.
Lavinia Már ha nem hallja rég a suttogást:
Arról, hogy rútul rászedik a császárt!
Tamora Hogy tűrhetem én ezt mind türelemmel!

(Jön Chiron és Demetrius)

Demetrius Ó, drága úrnőnk, édes-szép anyánk,

Miért e dúlt sápadtság arcodon?
Tamora Azt hiszitek, ok nélkül sápadok?
Ezek itt, ketten - ide csalogattak:
Ahogy látjátok, átok-rút e völgy,
Nyár volna, de kopárak mind a fák,
Emésztőjük moha, lián, ragacs,
Nem süt ide a nap, nem lakik itt, csak

33
 Éji bagoly, holló - végzet hozója,
És ők, hogy e vad zugot megmutatták,
Elmondták nekem azt is: éjidőn itt
Ezer rémalak jár, kígyó sziszeg,
Tízezer varangy vartyog, és a szörnyű
Zsivajban döfni kész megannyi sün -
A halandó, kit sorsa ezzel átkoz,
Beleőrül - vagy holtan rogy a földre.
Elmondták ezt a pokoli mesét,
És nyomban azt is közölték velem:
Kikötöznek egy undok tiszafához,
Ott hagynak, haljak nyomorult halált.
Mocskoltak akkor: házasságtörő
Lennék, buja gót némber, őszerintük,
Iszonyat ilyet csak hallani is.
Ha nem hoz titeket a jószerencse,
Már tennék is velem, amit kifőztek.
Bosszút! ha még kedves nektek anyátok,
Bosszút - vagy nem vagytok gyermekeim.
Demetrius Mutassa ez, milyen fiad vagyok.

(ledöfi Bassianust)

Chiron És hogy én sem vagyok alábbvaló.

(beledöf ő is Bassianusba, aki meghal)

Lavinia Te Semiramis - nem, barbár, reád csak

A gót név illik: Tamora! te átok!
Tamora Fegyvert adjatok, fiúk! hogy anyátok
Vérrel mossa le nevéről a szennyet.

34
Demetrius Anyám! Ugyan! Rosszabb sors várja ezt:
Csépelj előbb, aztán gyújtsd fel a szalmát.
Hencegett a kicsi, hogy ő a tiszta,
A hűséges - mert szent néki az eskü?
No már, annyi szent, ne vigye magával
A sírba is ezt a képmutatást.
Chiron Herélt legyek, ha meg nem irdalom
Erényét. Gödörbe a férje testét,
Teteme kéjünk párnája legyen.
Lavinia Ó, Tamora, nőarcú szörnyeteg ...
Tamora Elég az ilyen beszédből, vigyétek!
Lavinia Jó urak, egy szavam hallhassa még csak -!
Demetrius Legyen, jó anyám! Könnyeit, ha látod,
Az diadalmad. Persze, legyen aztán
Szikla a szíved - semmi irgalom.
Lavinia Kölyke mióta oktatná a tigrist?
Anyád bősz tanítványa - őt ne bőszítsd!
Tejét szoptad - márvánnyá lett szívedben.
Minden szavad tépőfogú gonoszság.
De nem minden testvér egyforma - kérlek:

(Chiront kéri)

Te kérd - egy nő iránt - anyád kegyét.

Chiron Még hogy! Fattyú legyek? Hogy azt
akarnád?
Lavinia Igaz, hogy holló nem költ ki pacsirtát,
De hallottam - bár most is lenne úgy! -
Irgalom gyúlt az oroszlán szívében,
Hagyta, vágják le szörnyű karmait.

35
 És hogy árvákat etetett a holló,
Míg fiókái éheztek a fészkén.
Ó, ha szíved nemet mond is: magad légy
Irántam egy csöppecske irgalommal.
Tamora Szavát se értem. Vigyétek, na, gyorsan!
Lavinia Ó, hát akkor apámra kérlek! Ő
Megölhetett volna - élni hagyott,
Ne élj hát ilyen érzéketlenül!
Tamora Ha magad meg nem sértesz: akkor is
Irgalmatlan volnék - apád miatt.
Emlékeztek, fiúk? Hiába sírtam,
Ne áldozzák fel fivéreteket.
A bősz Andronicus kemény maradt - hát
Vele is így bánjatok, kedvetekre.
Minél rosszabbul - annál jobb nekem.
Lavinia Ó, Tamora, nemes híredre válna,
Királynő, ha magad ölnél meg, itt! most!
Nem életet koldultam tőled: én sem
Élek már, hogy Bassianus halott.
Tamora Elvakult nő, mit akarsz még? Eressz!
Lavinia Gyors halált, és amit női mivoltom
Nem hagy tiszta szóval kimondani.
Ó, e kéjenceknek ne adj! Gyiloknál
Szörnyebbre készülnek - hajíts gödörbe,
Hogy férfi szeme testem sose lássa,
Könyörgök, légy irgalmas gyilkosom.
Tamora Ugyan már? Vár rád ez a két gyerek:
Hadd döfködjenek! fetrengessenek!

36
Demetrius Gyerünk! Mit húzzuk-nyúzzuk ezt a dolgot?
Lavinia Nincs irgalmad? Szörnye a női nemnek,
Te ... bestia! Átok reád! Gyalázat!
Verje meg a ...
Chiron Én fogom be a szád! Te hozd a férjét.
A barlangba, mit Aaron mutatott.

(El Lavinával Chiron és Demetrius)

Tamora Jó utat, fiaim - csak rajta, csak rá!

Szívem addig ne nyughasson, amíg az
Andronicus-népség nem pusztul itt.
Most drága móromhoz megyek - eközben
Hadd mulassanak fiaim - e hölgyben. (El)

(Jön Titus két fiával, Aaron)

Aaron Hajrá, urak: egy kicsit szaporábban.

Mindjárt itt az a nyomorult üreg,
Ahol a párduc alszik - el is ejtjük.
Quintus Ej, alig látok. Mi ez a hunyorgás?
Martius Én is érzem. vesszek meg, lepihennék,
Ha nem röstelleném - no hát, gyerünk ...
még.

(A verembe esik)

Quintus Hé, testvér! Hova estél? Micsoda

Álnok luk ez, szertenövi a dudva,
Frissen hullt vér borítja, mint a harmat
A rét virágát - rothadt levelét!
Félek, ez nem jó hely ... Na, megütötted

37
 Magad máris? Testvérem, válaszolj hát!
Martius Még hogy! Ez valami ocsmány dolog ... hé!
A szemnek, szívnek borzalom - ki hinné!
Aaron Na, én megyek, máris hívom a császárt,
Hadd higgye - vagyis hadd lássa! - ezek
Tették el láb alól kedves fivérét.

(El)

Martius Segíts már, hallod? Húzz ki végre ebből

Az átkozott, csurom vér sírveremből!
Quintus Te, én nem is tudom, valami rémes
Rettegés tört rám, és hideg veríték,
Nem látok tisztán - szívem csupa sejtés!
Martius Majd látod is mindjárt! Csak nézzetek le
Ide Aaronnal, gyorsan, rajta hát -
Szörnyűséges vért láthattok, halált!
Quintus Aaron elment, szánakozó szívem
Tovább titkolná szememtől a látványt,
Melynek sejtelmétől is borzadok.
De csak mondd el, nem vagyok ijedős,
Mi mindent kibírtam már eddig is.
Martius Bassianus úr van itt, vérbefagyva,
Leölve, mint egy bárány, mondom, itt,
Ebben a csupa vér, szörnyű gödörben.
Quintus Honnan tudod, hogy ő az, ha sötét van?
Martius Véres kezén gyűrű van, gyönyörű -
És fényes! beragyogja ezt a gödröt:
Mint sírboltban az örökmécs, sugárzó
Fényt lövell a holt ember sáros arca,

38
 Így látom a verem tépett falát.
Pyramusra sütött ily síri holdfény,
Ahogy leányvérben ázva hevert.
Testvér, ó, nyújtsd kezed, bárhogy
remegjen,
Tudom, félsz most, mint én, mégis: segíts,
Húzz ki ebből az emésztő torokból,
Mely mint a Cocytus szája, oly ocsmány.
Quintus Nyújtózz te is, hogy kihúzhassalak,
Vagy ha ehhez nem lesz elég erőm,
Húzz le a rémüregbe, Bassianus
Urunk sírjának mély, örök ölére.
Nem megy, nincs erőm, nem tudlak kihúzni.
Martius Én meg nem boldogulok nélküled.
Quintus Kezed, még egyszer! És el nem eresztem,
Míg fönn nem vagy - vagy én nem vagyok
ott lenn.
Nem jöhetsz onnét? Megyek én oda.
(Bezuhan)

(Jön a császár, vele Aaron, a mór.)

Saturninus Gyere csak, nézzük, mi ez a gödör,

És ki esett verembe az imént?
Felelj, ki vagy? hogy a föld gyomra így
Akarna elnyelni?
Martius Öreg Titus
Andronicus két fia van a mélyben,
Kiket a sors - balsors! - vetett ide,
Hogy fivéred holttestét megtalálják.

39
Saturninus Fivéremet? Holttestét? Tréfa lesz ez:
Feleségével pihen valahol
E vadűző terep északi részén,
Csak egy órája hagytam őket ott!
Martius Nem tudjuk, hol hagyhattad őket élve,
Öcséd mi már itt, jaj, holtan találtuk.

(Jön Tamora, vele Andronicus és Lucius.)

Tamora Hol van uram, a császár?

Saturninus Itt, itt, Tamora, fájdalom öli.
Tamora És merre van testvéred, Bassianus?
Saturninus Ne vájkálj a szívem sebében, asszony:
Ott lenn hever szegény öcsém. Megölték.
Tamora Hát későn jött ez a végzetes írás!
Szörnyű cselszövésről árulkodik -
És csak ámulok, hogy képmutató
Mosoly mögé hogy bújhat ily gonoszság.

(Átadja a levelet Saturninusnak)

Saturninus (olvas)
„És ha nem bírunk vele szépszerén,
A hű vadásszal, Bassianusunkkal,
Rád annyi vár, hogy a sírját megásod -
Tudod, hol és miként. Jutalmad is
Ott leled a csalános bodzafánál,
Mely a veremre borul, ahová
Bassianus dobjuk. Legyen verem -
És mi örök barátaid leszünk.”
Nagy ég, Tamora! Hallottál ilyet?

40
 Itt a bodzafa és itt a verem.
Lássuk, urak, ki lehet a vadász,
Aki Bassianust megölte itt!
Aaron Itt a zacskó arany, jó nagyuram.
Saturninus (Titushoz)
Két gonosz kölyköd, két vérfarkasod
Rabolta el fivérem életét!
Urak, börtönbe velük a veremből:
Láncra! ott várják, mily embertelen
Kínokat élvezhetnek majd - jutalmul.
Tamora Micsoda? Hogy lenn vannak a veremben?
Gaztettükre ily hamar fény derült?
Titus Császár, fenség! Rozzant térdemre hullva
Könyörgök, sírva, íme, gyötrelemmel:
Ha átok fattyaimnak szörnyeteg
Vétke - mert szörnyek ők, ha gyilkosok ...
Saturninus Ha gyilkosok? Nem vitás, hogy azok!
Levelükre ki lelt? Tamora, te?
Tamora Titus Andronicus találta meg.
Titus Én nagyuram. Kezesük hadd legyek! Mert
Atyáim szent sírjára esküszöm:
Készek felelni ők a tettükért,
Ha rájuk bizonyul, hogy elkövették.
Saturninus Te itt nem kezes vagy. Te szolga vagy.
Hozzátok a legyilkoltat, s a két
Gyilkost. Bűnük világos. Szót se többet.
Hitemre! Ó, lenne csak a halálnál
Gonoszabb vég - megkapnák tőlem azt.

41
 Tamora Titus, én közbenjárok a királynál,
Fiaid méltánytalanság ne érje.
Titus Lucius, gyere! Szót se szólj velük.

(El)

4. SZÍN
(Jön a császárné két fia, velük Lavinia, kit mostanra már
megbecstelenítettek - két kezét is levágták, nyelvét kitépték.)

Demetrius Na, akkor: mondd el, forogjon a nyelved,

Ki bántott - és nyelved ki tépte ki?
Chiron Amit érzel, amit gondolsz: csak írd le.
Tanulj ügyeskedni a csonkjaiddal.
Demetrius Nézd, hogy ficánkol újra - hogy jelezne.
Chiron Szaladj haza, friss vizet kérj, kezet moss.
Demetrius Nem nyelvel többé, nem lesz piszkos a
Keze. Menjen csak, némán - boldoguljon.
Chiron A helyében én felkötném magam.
Demetrius Kezeskedem, én is. Nincs keze hozzá.

(Demetrius és Chiron el. Jön Marcus, a

vadászatról érkezik.)

Marcus Ez meg ki? Húgocskám! Hogy menekülne!

Egy szóra kicsikém, hol van a férjed?

42
Legyek koldus, csak ne álmodjam ezt!
S ha ébren látom: hát egy meteor
Zuhanjon rám, örök álomra vessen!
Édes kishúgom, azt mondd, micsoda
Szörnyű kéz nyiszálta le gyönyörű
Tested két ékes ágát - ölelésük
Királyokat ringatott volna boldog
Álomba, kéjesen - Lavinia,
Mondd végre? És mondd, miért nem
beszélsz?
Nagy Isten, a meleg vér, mintha bíbor
Forrás patakját borzolná a szellő,
Hullámzik fel rózsás ajkaidon,
Bűvös szád jó illatát fojtogatja!
Beszennyezett valami Tereus,
És hogy el ne áruld, nyelved kivágta.
Ó, égő arcod szégyenkezve fordul
El, el, és bármi vért veszítesz a
Háromágú szökőkútból, azért
Csak bíborra gyúl két orcád, akár
Két titáni égbolt, bősz fellegekkel.
Szóljak helyetted? Mondjam: igen, így volt?
Így van? Bár tudnám titkod és a szörny
Nevét - átkoznám! Könnyebbülne lelkem.
Az elfojtott kín, mint kemence, ha
Nem szelel, szénné hamvasztja a szívet!
Szép Philomela elvesztette nyelvét,
Kínján legalább hímezgethetett

43
Mégis: húgom, neked ez se maradt,
Tereusod sokkal kegyetlenebb volt.
Levágta kecses ujjaid, melyekkel
Mívesebb voltál te Philomelánál!
Ó, ha láthatta volna az a hóhér,
Liliom kezed hogy leng könnyű lanton,
Selyem húrok csókján nyárfalevélként,
Hozzád nem nyúl, még ha belehal, úgy se.
Ha ismeri a mennyei zenét, mely
Nyelveden fakadt, hát elejti kését,
Álomba hull inkább, mint Cerberus
A trák költő lábánál. Most gyerünk,
Mondom, gyerünk, vakítsuk meg apádat,
Mert ily látvány apa-szemet vakít! Egy
Órácska zápor megfojt zsenge rétet,
Hát akkor ez! egy örök zokogás!
Apádé! Gyere: gyászolunk veled,
Bár enyhíthetnénk így gyötrelmedet.

44
 Harmadik felvonás
1. szín

(Jönnek a bírák s a szenátorok, hozzák Titus két megkötözött

fiát, a vesztőhely felé vezetik őket, Titus előttük támolyog,
kegyelemért esdve.)

Titus Állj, állj! Bölcs atyák ... mind, nemes urak ...
na!
Egy szóra, egy agg szavára! aki
Nektek küzdött ifjan, hogy álmotok
Békés lehessen - Róma harcain
Ontottam vérem, fagytam téli éjen,
És most vén arcom redőit keserves
Könny marja szét, ezért hallgassatok meg!
Irgalmat, ó! két elítélt fiamnak,
Nem ám romlottak ők, mint hiszitek,
Huszonkét fiamat sosem sirattam,
Becsület édes ágyán hulltak ők,

(Titus a porba veti magát, ahogy a menet

továbbvonul)

Ezért írom a porba, bölcs urak,

Sírásommal a szívem nagy keservét,
A könny a föld száraz torkát üdítse,
Szégyen-vörössé festi ez a vér.
Ó, föld, e két vén urna több vizet
Zúdít rád könnyhullással, mint az ifjú

45
 Április, ha folyton záporozik,
És nyári aszályaid csillapítom,
Forró cseppekkel a nagy tél jegét
Olvasztom, arcodon örök tavasz lesz
Tőlem: csak fiaim vérét ne kívánd!

(Lucius kivont karddal jön.)

Ó, tisztelt tribúnusok! jeles aggok!

Oldjátok le a halál láncait
E fiúkról - én, aki sose sírtam,
Hadd legyek dicső szónok: könnyeimmel.
Lucius Dicső apám, e mihaszna panaszt nem
Hallják az illetékesek, hiszen nincs
Itt ember, egy süket kőnek mesélsz.
Titus Jaj, Lucius, bátyáidért könyörgök!
Tribúnusok, halljátok meg szavam!
Lucius Nagyuram, mondom, kőből a közönség.
Titus Na és, fiam? Mi van, ha hallanának?
Nem figyelnének rá. Na, és ha mégis?
Nem könyörülnének. Mégis könyörgök,
Mert könyörögnöm kell, bár hasztalan,
Mondom, mondom bánatom a köveknek.
Némák, igaz, de a tribúnusoknál
Egy fontos szempontból jobbak azért: nem
Szakítják félbe történetemet.
Sírhatok - és alázattal veszik,
Hátha kicsit zokognak is velem. Nézd,
Ha tóga lógna kőtagjaikon, nem
Lenne Rómának jobb tribúnusa.

46
 A kő viaszból van, de a tribúnus
Kőből és kőből, a kő néma és nem
Bánt - az emberi nyelv halálba küld.
De mit állsz itt kivont karddal, fiam?
Lucius Két fivérem akartam menteni:
Ezért aztán a bírák örökös
Száműzetésre ítéltek. Megyek.
Titus Menj, boldog lélek! Jót tettek veled.
Ej, balga Lucius, nem vetted észre,
Hogy Róma tigrisek vadona már? A
Tigrisnek préda kell, és Róma engem
Ad csak, minket ad: hé, boldog lehetsz, ha
Mondom, hogy e vadonból szabadulsz.
De Marcus fivéremmel ki jön itt?

(Marcus Lavinával jön.)

Marcus Titus, sírásra készítsd vén szemed, vagy

Inkább jó szívedet, hogy megszakadna!
Emésztő kínt hozok öreg fejedre.
Titus Emésztő? Lássam, pusztuljak bele.
Marcus Ez volt a lányod.
Titus Ugyan. Most is az.
Lucius Nem! Megöl ez a látvány.
Titus Viasz fiú, kelj föl, tekints reá.
Laviniám, szólj, kié volt e kéz, hogy
Kezetlen állsz édesapád előtt?
Ki hord itt könny tengerébe vizet,
Kegyetlen őrült, Trójára, ha ég már,
Parazsat? Színültig volt bánatom, míg

47
 Nem jöttél, most: mint a Nílus, kiönt.
Kardot! A magam kezét is levágom,
Rómáért küzdött, tessék, és hiába!
Éltető két kéz - romlás éltetői!
Meredtek ég felé, imádkozók:
Haszontalan célra szolgáltak engem.
Csak még egy szolgálatra kérem őket.
Az egyik vágja le a másikat.
Ez az, Lavinia! Hogy nincs kezed: jó,
Mert a Rómát szolgáló kéz mihaszna.
Lucius Ki csonkított meg, mondd! édes húgom ...!
Marcus Ó, elméjének pompás eszköze,
Ékes szavak pontos remegtetője:
Nincs többé! kitépték a gyönyörű
Kalitkából - az énekes madár
Nem dalol többé, édes örömünkre.
Lucius Akkor te mond helyette, hogy ki tette.
Marcus A vadaskertben leltem rá - bolyongott,
Rejtőzött volna, mint kecses kis őz,
Hogy meghaljon, mert halálra sebezték.
Titus Ősz erdőm őze volt. Hóhér vadásza
Rosszabbat tett, mint hogyha engem öl
meg.
Itt állok most: magányos zátonyon
Árva férfi, a tenger ostromát
Tűröm, de látom, hogy nő a dagály
Gonosz vize, és várom, hogy az éhes
Áradat sós örvénye mélybe rántson.

48
 Szegény fiaim itt vitték halálba,
Itt áll még egy, a száműzött, emitt meg
A fivérem zokog keservesen.
De ami a legmardosóbb: szívemnél
Drágább Laviniámat látnom így kell!
Ha képen látnálak ily nyomorultul,
Beleőrülnék: hogy testi valódban
Nézlek így, akkor mit tegyek? Kezed nincs,
Hogy égő könnyeidet letöröld, nincs
Nyelved, hogy elmond, hóhérod ki volt.
Férjed halott, és ezért a halálért
Ítélték fivéreid kínhalálra.
Marcus, fiam, Lucius! Íme, arcán
Friss könnypatak indul, fivérei
Hallatán, mint ha mézzel harmatozná
Bemocskolt szirmát a dúlt liliom.
Marcus Sír talán, mert két fivére a gyilkos,
Sír talán, mert tudja, ártatlanok.
Titus Ha ők ölték meg férjedet, örülj most:
Keményen bosszút állt rajtuk a törvény.
Nem, ők nem voltak ily gonosztevők:
Húguk bánata erre a bizonyság.
Édes Lavinia, hadd csókolom
Ajkad! Jelezd, mit is tehetek érted.
Telepedjünk te meg én, bácsikád és
Fivéred egy szép szökőkút köré,
Nézzük a víz tükrében, íme, arcunk,
Milyen foltos, dúlt mind, akár a rét, ha

49
 Nem tűnt róla a szennyes áradat még?
Meredjünk e vízbe oly hosszasan,
Míg könnyeinktől elvész tisztasága,
És keserűségünktől íze sós lesz?
Vagy a kezünk vágjuk le? Mint neked - ki?
Vagy a nyelvünk harapjuk le, hogy eztán
Torz némajáték legyen rút időnk?
Vagy mit csináljunk? Van nyelvünk, legyen
Újabb rémségek forgatója, oly
Borzalmaké, hogy a jövő elájul?
Lucius Jó apánk, hagyd ezt, nézd, nagy bánatod
Láttán húgom még fájóbban zokog!
Marcus Csitulj, kicsikém. - Titus, hagyd, ne sírj.
Titus Marcus, Marcus, testvér! tudom, tudom,
Kendőd nem issza fel már könnyemet,
Mert te, szegény, telesírtad előttem.
Lucius Kis húgom, hadd törlöm meg arcodat.
Titus Testvér, e test beszédét értem én, nézd:
Marcus, ha volna nyelve, Luciusnak
Azt mondaná, mit én mondtam neked:
Agyonsírt kendő nem hűsíti arcát,
A jó szándék semmit sem ér - jaj, átok!
Együttérzésünk neki úgy segít,
Ahogy pokol tornáca üdvözít.

(Jön Aaron, a mór, egymaga)

Aaron Titus Andronicus! Uram, a császár

Üzeni: ha két fiad élete
Kedves, egyikőtök - magad, Titus,

50
 Vagy Lucius, vagy Marcus vágja le
A kezét, küldje hozzá, ő ezért
Élve küldi vissza két gyermeked,
Ez lehet megváltása bűneiknek.
Titus Ó, kegyes császár! Aaron, nemes úr!
Mikor szólt így holló - pacsirtaként,
A kelő napot édesen köszöntve?
Nagyurunknak boldogan küldöm a
Kezem: jó Aaron, segítesz levágni?
Lucius Állj, édesapám! Hősies kezed, mely
Annyi ellenséget vágott le, nem
Küldjük így: az én kezem megteszi,
Fiatal vagyok még, hullhat a vérem,
Rajta! kezem mentse meg két fivérem.
Marcus Van-e kezetek, mely nem védte Rómát,
Véres harci bárdot nem forgatott,
Ártó hadakat irtva fényesen?
A ti kezetekre érdem tapad,
De az enyém renyhe, érdemtelen,
Váltsa meg most két ifjú életét,
Ez lesz dicső cél, erre tartogattam.
Aaron Hé, egyezzetek meg, mit bánom én.
Hamar, mert meghalnak, amíg vitáztok.
Marcus Kezem rá!
Lucius Nem fogadom el.
Titus Elég a
Vitából - a száraz füvet kaszálják,
A vén kezet vágják. Itt a kezem.

51
Lucius Apám, ne legyek a fiad, ha nem
Én mentem meg a fivéreimet.
Marcus Apánkra, anyánk emlékére, hadd lásd,
Mi a testvéri szeretet, Titus!
Titus Nem bánom. Döntsetek egymás között.
Lucius Megyek, bárdot hozok.
Marcus Mely engem ér majd.

(mindketten el)

Titus Aaron, ide: megcsalom mind a kettőt:

Gyors legyen a kezed - tiéd e kéz.
Aaron (félre)
Ha ez csalás, én magam vagyok a
Becsület: embert így meg nem csalok
Soha. Így - nem. Másképp csallak meg én,
Látni fogod majd, fél óra se kell.

(Levágja Titus kezét. Jön Lucius és Marcus:)

Titus Nincs hát több vita. Megvan, ami kellett.

Jó Aaron, vidd a császárnak kezem:
Mondd neki, mindig őt védte e kéz,
Róma urát. Kérd, hogy égesse el,
Jobbat érdemelt? Jó, kapjon meg ennyit.
Fiaim, mondd meg, úgy tekintem én így,
Mint olcsón megvett drágaköveket.
Mindennél drágábbak - mert az enyémek.
Aaron Megyek, Andronicus. Hogy hízik a májam,
Hogy e pompás gaztettet kitaláltam!
Tegyenek jót a fehérek, hülyék:

52
 Arcomnál csak a lelkem feketébb.
Titus Ó, megmaradt kezem nyújtom az égbe,
És földnek lógatom a satnya csonkot:
Ha van könnyeken megkönyörülő
Hatalom: hívom! Térdelnél velem, te?!
Rajta, drágám, így hallgat meg az ég
- Talán! -, vagy így komorul sóhajunkra,
Mely ködösíti a napot, lehet,
Mint a közönyös keblű fellegek.
Marcus Jaj, testvérem, mit beszélsz! Van elég
Gondunk, hagyd a képzelet mélyeit.
Titus De hát ha mély a kín, ha feneketlen!
Szenvedélyem hadd járja tengerét.
Marcus Kormányosod a józan ész legyen.
Titus De nincs ész, mely felfogná szenvedésem!
Sírásom is ezért határtalan.
Sír az ég - ugye, túlcsordul a föld?
Dühöng a szél, nem őrül meg a tenger,
Arca nem puffad, felhőt riogatva?
Te ürügyet akarsz - ilyen haraghoz?
Tenger vagyok: lányom sóhaja dúl.
Ő a síró ég: én vagyok a föld.
Még hogy keserve föl ne háborítson!
Még hogy rideg rögöm sárrá ne gyúrja,
El ne hordja könny vízözöne!
Zsigereim nem tűrnek ennyi kínt,
Kiokádják, akár a részegek.
Eriggy már! Ez a vesztesek joga?

53
 Keserű szájjal öblítik a gyomruk.

(Futár érkezik, két fejet hoz, fél kezet.)

Futár Jeles Titus, tudom, bajos fizetség

Ez így - császárnak küldött kezedért, de
Mit tegyünk: fogd két hű fiad fejét,
Félkézzel - harag küldi vissza társát.
Nevetnek rajtad, kínod élvezik,
Én, persze, átélem fájdalmadat,
Jobban fáj, mint szegény apám halála.

(El)

Marcus Forró Etna, légy jég Szicíliában,

Szívem legyen lávás pokol helyetted!
Ennyi gyötrelem, ez már bírhatatlan.
Sírni a sírókkal - még csak megenyhít:
Csúfolódásuk kétszeres halál.
Lucius Mély sebet üt e látvány, mégsem űzi
El utált életünk, na, már ha élet
A neve az oly halálnak, amelyben
Az élet már csak szuszogni akar.

(Lavinia megcsókolja Titust.)

Marcus Szegény szív, mire jutsz? Neki e csók:

Éhenveszett kígyónak a jeges víz!
Titus Rémes álom, nem akarsz véget érni?
Marcus Mit ámítod magad: halj meg, Titus!
Nem álom ez: nézd két fiad fejét,
Megcsúfolt kezed, szétdúlt lányodat,

54
 Rémlátványtól sápadó fiadat,
E száműzöttet, nézz talán reám is,
Kőbálvánnyá vert a kín, holtra. Tessék,
Nem vigasztallak többé így-amúgy,
Ezüst hajad tépd, megmaradt kezed
Fogaddal szaggasd, átkozott szemünket
E végső nyomorúság képe zárja.
Itt a vihar órája: és te hallgatsz?
Titus Ha, ha, ha.
Marcus Nevetsz? Igazán nem illik ide.
Titus Ugyan! Csak nincs több könnyem, amit
ontsak,
Meg aztán: ellenség e fájdalom,
Fájó szemem bitorolja, a végén
Ő tenne vakká, én segíteném.
Bosszúm barlangját akkor hogy lelem?
Mert ez a két fej mintha szólna hozzám,
Fenyegetőzne: addig nem lelek
Nyugalmat, míg vissza nem kanyarítom
A végzetet a gaztevők nyakára!
Gyerünk, nézzük hát, mit is kéne tennem.
Megalázottak, ti, köröttem állók,
Hozzátok fordulok, külön-külön:
Esküszöm, megtorlom gyötrelmetek!
Esküszöm. Öcsém, fogd az egyiket,
A másik fejet én viszem. Gyerünk.
Lavinia, te is kellesz, szívem:
fogad között a levágott kezem hozd!

55
 Te meg - mozgás, fiú, ne lássalak már! -
Eriggy, száműzött, űzlek, de hova?
A gótokhoz. Gyűjts ott nagy sereget,
És ha úgy szeretsz, ahogy hiszem is, még
Csókolj meg - és menj. Munka vár reánk.

(Lucius kivételével el.)

Lucius Ég áldjon, Andronicus, jó apám,

Rómában a szenvedés bajnoka!
Büszke Róma - Lucius elhagy, és
Drágább zálogot hagy az életénél.
Ég veled, Lavinia kishúgom,
Bár újra az lehetnél, aki voltál!
De Lucius és Lavinia már csak
A feledésben él, s a gyötrelemben.
Bosszút áll érted Lucius, ha él
Addig: a gőgös császár és a gót szuka
Koldus lesz akár züllött őseik.
Fel, a gótokhoz! Szervezzünk hadat,
Rómák és császárok pusztuljanak!

(El)

56
 2. szín
Ebédlő Titus házában

(Jön Andronicus, Marcus, Lavinia és Lucius kisfia.)

Titus Így, így, csak üljetek le, egyetek: de

Nem többet annál, mint ami a bosszú
Végrehajtásához kellő erőt ad.
Marcus, ne fonja össze karodat
A bánat! Mi ketten itt, nyomorult
Kezetlenek ily bánat-koszorút már
Sosem fonhatunk! Jó, van fél kezem:
Zsarnokoskodjék feldúlt keblemen,
És ha őrjöngő szívem az üres
Húsbörtön falán dörömbölni mer,
Odasújtok rá, így!

(Laviniához)

De hát te, bánat élő jelbeszéde,

Ha szegény szíved így követelőzik,
Nem üthetsz rá, hogy kuss! Ő ver tovább.
Sóhajjal sebezd, lány, nyögdelve gyilkold!
Vagy fogaid közé kapj egy hegyes kést,
Próbálj lukat verni szíved fölé, hogy
Minden könnyed, ami csak hull iszonnyal,
Visszafolyjon beléd, és fojtsa sós
áradatba a kínok dobogását.

57
Marcus Gyalázatos beszéd! Ártatlan ő,
Mit emeljen rontó kezet magára?
Titus Meghibbantál? Fájdalmadban? Különben
Tudnád, ily őrültséget én tehetnék
Csak! Hogy Lavinia - ? Kezet emeljen - ?
Mit emlegetsz egyáltalán kezet?
Aeneast kéred: kétszer mondja el, hogy
Égett Trója, hogyan lett nyomorult ő?
Ha szólni kezdesz, több szó ne legyen
A kézről - ne gyötörd a csonkjainkat!
Csonkold beszéded! - Milyen tébolyultan
Kerülném ezt a témát. Mitha Marcus
Némaságától kezünk visszanőne.
Rajta, kislányom, egyél. Ennyi van:
Ital nincs? - Marcus, figyeld, mit jelez,
Megértem én a kín minden szavát, csak
Ez az itala, csak sós könny, szeme
Üstjében forralt lé folyhat le torkán,
Én kiolvasom néma panaszod
És kitanulom! Tökéletesen!
Mint koldus remeték a szent imákat:
Tudni fogom! Egy sóhaj, csonkjaid
Rebbenése, bólintás, térdelés: mind
Oktatóm lesz, ábécém összeáll,
És gondolataidban olvasok.
Lucius kisfia Hagyd ezt a sok kesergést, nagypapa.
Szép mesét mondj, hogy néném
megörüljön.

58
Marcus Kicsi fiú! Megszakad a szive,
Hogy nagyapját mindig gyötrődni látja.
Titus Csitt, kiscsibém: könnyekből raktak össze,
S a könnyek szétolvasztják életed.

(Marcus késével a tányérra üt.)

Marcus mit vagdosol azzal a késsel?

Marcus Csak egy legyet öltem le, jó uram.
Titus Ki innen, gyilkos! Mit ölöd a szívem?
Zsarnoki látványokból elegem van!
Ártatlanok életét rontani:
Titus öccséhez nem méltó, na, kotródj,
Látom, nem vagy méltó társam te se!
Marcus Csak egy legyet öltem meg, jó uram.
Titus „Csak”? És ha anyja van, ha apja van?
Arany szárnyacskák rezgetik az ég
Felé elmondhatatlan bánatuk!
Ártatlan légy, szegény.
Zümmögő kis dallal jöttél be hozzánk,
Örömünkre - erre Marcus megöl.
Marcus Bocsáss meg: sötét, gonosz volt a légy,
Mint Tamora mórja - így hát megöltem.
Titus Ó, ó, ó: mint a mór, mór mór?
Akkor tényleg bocsásd meg korholásom,
Nagyon is dicséretes, hogy megölted.
Ide a késed: aprítom tovább,
És azt képzelem, ő a mór, aki
Azért jött csak, hogy megmérgezzen
engem.

59
 Nesze - ezt magadnak! Ezt Tamorának!
Bitang!
Talán még nem tartunk ott, hogy ne
tudnánk
Megölni egy hitvány legyet se, ha
Úgy jön hozzánk, mint egy mór szerecsen.
Marcus Szegény ember! Úgy összetört a bánat,
Hogy csak zagyválsz itt álmot és valót.
Titus Menjünk. Lavinia, gyere velem:
Szobádba vágyom, olvasgassuk ott
A tűnt idők bús történeteit.
Gyere, fiú! Fürge még a szemed,
Ha az enyém káprázna: kisegítesz.

60
 Negyedik felvonás

1. szín
(Jön Lucius fia, Lavinia szalad mögötte, a fiú menekül előle,
könyvekkel a hóna alatt. Titus és Marcus érkezik.)

Lucius kisfia Nagyapa, segíts! Lavinia néném

Folyton jön utánam, de hát miért?
Marcus, bácsikám, látod, hogy szalad:
Édes néni, nem tudom, mit akarsz!
Marcus Gyere, Lucius, nénikéd dehogy bánt!
Titus Sokkal jobban szeret - csöppet se félj.
Lucius kisfia Így volt, amíg apám Rómában élt.
Marcus Lavinia húgom, ezt hogyan értsük?
Titus Ne félj, Lucius: valamit akarhat.
Marcus Nézd csak, hogy rajong érted, Lucius, nézd,
Kérné, menjetek valahova együtt?
Cornelia sem olvasott ilyen nagy
Buzgalommal verseket, szónoki
Tulliust, ahogy ő így téged oktat.
Mondd, te magad nem sejted, mit kiván?
Lucius kisfia Nem én, uram, nem is gyaníthatom.
Valami őrület tört volna rá?
Nagyapám gyakran hajtogatta, hogy
Bánatunkban meg is hibbanhatunk.
Olvastam, hogy trójai Hecuba
Ámokfutó lett ekképp - jaj nekem!
Ettől rettegek! Persze, hogy tudom,

61
 Nemes nénikém fiaként szeret,
Ép ésszel gyermeket nem bántana -
Mégis eldobáltam könyveimet,
Futottam: bocsásd meg, jó néne, kérlek!
Nénikém, ha Marcus bácsi velünk tart,
Szívesen megyek én akárhová.
Marcus Úgy legyen, Lucius.
Titus Mi az, Lavinia? Marcus, mi ez?
Valamelyik könyvet akarja látni.
Lányom, melyiket? Segíts, na, gyerek!
Olvasottabb vagy, pihentebb az elméd,
Rajta, kutassuk át könyvtáramat,
Hogy fájdalmad csituljon, és az ég
Segítsen, hogy lássuk, ki volt a hóhér.
- Két csonkját lengeti? Marcus, hogy értsük?
Marcus Gondolom, azt jelzi, hogy többen is
Voltak - cinkosok, mást ez nem jelenthet.
Vagy az ég bosszúját követeli.
Titus Lucius, melyik könyvet lökdösi?
Lucius kisfia A Metamorphosist Ovídiustól,
Anyámtól kaptam.
Marcus Talán csak szerette
Szegény anyádat, így emlékezik rá.
Titus Csendet! Nincsak, már bele is lapoz,
Ahogy bír. Segítek. Olvassam - ezt?
Ez Philomela tragikus regéje!
Hogy csalta tőrbe és gyalázta meg
Tereus - félek, rólad szól a vers.

62
Marcus Nézd, bátyám, nézd! Megjelöl pár lapot.
Titus Lavinia, rádtörtek, édesem, mi?
És meggyaláztak, mint Philomelát.
Erőszakot tettek rajtad a vad
Rengetegben. Nocsak, nocsak!
- Ilyesmi helyen vadásztunk. Nagy ég, bár
Ne vadásztunk volna soha, soha! -
Illik rá a költő szava: erőszak,
Rablás, gyilkolás helye az ilyen hely.
Marcus Hogy lehet ilyen zuga a világnak!
Romlásunkban istenek kéjelegnek?
Titus Jelezz, lányom! - barátaid vagyunk,
Melyik római úr a bűnöző?
Csak nem Saturninus? Orvul megejtett
Ahogy Lucretiát Tarquinius.
Marcus Ülj le, húgom. - Bátyám, ülj ide mellém.
Apolló, Pallas, Merkur, Jupiter
- Segítsetek megfejteni a rejtélyt!
Nézz rám, jó úr, nézz rám, Lavinia!
Itt ez a sima homok. Ha tudod,
Kövesd példámat.

(Ezt Laviniának mondja, s botjával ír a homokba,

a botot szájába fogta, ám a lábával is igazítja,
vezeti.)

Nevem ideírtam
Még hozzá kezem segítsége nélkül.
Írjál, húgom, lássuk ... és iszonyodjunk ...
És lássa Isten is, hogy bosszulónk

63
 Lehessen. Kínod tollát ő vezesse,
Rajta, lássunk tisztán - e vérmocsokban.

(Lavinia a homokba ír, szájában a bot, csonkjával

igazgatja.)

Uram, meg tudod fejteni, mit ír?

Titus Stuprum. Chiron, Demetrius.
Marcus Hogy mi? Tamora kéjenc fiai
Volnának e véres gonosztevők?
Titus Magni dominator poli,
Tam lentus audis scelerat? Tam lentus
vides?
Marcus Csitulj, ó, édes úr! bár jól tudom,
Ami e porba írva áll, elég, hogy
A legszelídebb szív lángba boruljon,
És fegyvert rántson a gyermeki kéz.
Térdre, testvér! Te is, Lavinia!
Térdre, Róma Hectorának reménye!
Esküdjünk, együtt, mint a meggyalázott
Lucretia férje, apjaura
És Junius Brutus úr esküdött, hogy
Irgalmatlan józansággal halálos
Bosszút állunk a két gót nyomorulton,
Vérük hulljon - vagy ránk a szégyen árnya.
Titus Nem rossz beszéd, kivihető a terv: de
Ha űzőbe veszed a kölykeit,
Felriad rá az anyaállat, és
Megy rád - és még mindig nőstényoroszlán.
És játékosan elaltatja hímjét

64
 S míg alszik, megteszi, amit kitervelt.
Kezdő vadász vagy, Marcus, bízd reám ezt.
Vigyázz, én most réz táblát hozok, és e
Szavakat érc késsel vésem belé,
Maradjon meg - mert észak vad szele
Elfújja a port, Szibilla-levélként,
És akkor? Hol a lecke? - Hé, fiam!
Lucius kisfia Ha én most férfi lennék, nagyapa,
Nem védené anyjuk hálószobája
E rút rablókat, Róma rabjait.
Marcus Ez a beszéd, fiam! Apád nem egyszer
Szolgálta így e hálátlan hazát.
Lucius kisfia Követem őt, bácsikám, ha megérem.
Titus De most fegyverkamrába jöjj velem,
Lucius - felszerellek! Elviszel te
A császárnő kölykeinek Titustól
Pár ajándékot, legyen az övék.
Halljuk, leszel-e így a követem?
Lucius kisfia Tőrömet a szívükbe, nagyapa!
Titus Nem úgy, fiam, nem úgy. Más módja is van.
- Lavinia, Marcus: ti legyetek
Házam őrzői, Lucius meg én
Az udvarban tesszük tiszteletünket.

(Titus, Lavinia és a kisfiú - el.)

Marcus Nagy ég, hallod egy jó lélek nyögését,

És csak hagyod - és nem irgalmazol?
Marcus, te védd akkor! Mert nincs magánál,
És szívét több kín szabdalta, tudom,

65
 Mint pajzsát ellenséges kardcsapás.
Reménykedem, hogy nem bosszúra készül,
Helyette égi bosszú sújt le végül.

2. szín
(Jön az egyik ajtón Aaron, Chiron és Demetrius, a másikon
Lucius kisfia, kísérője fegyvereket hoz, ezeken versfeliratok
tekercsei.)

Chiron Demetrius, Lucius fia jön, nézd,

Valami üzenetet hoz nekünk.
Aaron Bolond nagyapjától nyilván bolond szót.
Lucius kisfia Uraim, hódolattal átadom
Titus Andronicus üdvözletét

(félre)

Róma isteneinek átka rátok.

Demetrius Merci, hála, kis Lucius. Mi újság?
Lucius kisfia (félre) Az, hogy megvagytok! Hitvány
nőgyalázók,
Tudunk rólatok.

(fennszóval)

Örültök talán:
Nagyapám úgy gondolta, szép ajándék
Illet benneteket, küldött tehát

66
 - Velem - legjava fegyvereiből
Egy kis mutatványt,hogy így ékesítse
Róma reményét, ifjúságotok.
Tessék! Hogy fegyvertelen semmiképp
Ne legyetek - majd. Most én távozom.
Hagylak titeket.

(félre)

Rohadt állatok.

(Lucius kisfia és kísérője el.)

Demetrius Mi ez a papírtekercs? Körbeírva!

Nézzük csak:
Integer vitae, scelerisoue purus.
Non eget Mauri jaculis nec arcu.
Chiron Ez egy vers, na. És Horatius írta.
Olvastam én - még iskolás koromban.
Aaron Lelked rajta - hogy Horatiusé.

(félre)

Hogy némelyek micsoda szamarak!

Semmi vicc! Már tud róluk az öreg,
A fegyvereket burkoló sorok,
Nem is sejtik, elevenükbe vágnak,
Lenne csak itt gyorseszű asszonyunk,
Meg is tapsolná Titus ötletét,
De hadd nyugodjon tovább nyughatatlan
Kis uraim, jó szerencse hozott
Minket Rómába, csillag magasába,

67
 Fogoly idegeneket. Szembeszálltam
Egyből a kapunál a tribúnussal
Fivére látta! Látjátok: ez az!
Demetrius Meg az, hogy egy ilyen nagyúr nekünk
Hízeleg, tessék, ajándékokat küld!
Aaron Nincs rá oka, Demetrius uracskám?
Leányát nem hanyagoltátok el.
Demetrius Még ezer római nőt kéne így
Dárdára kapni, hadd forogjanak!
Chiron Annyi szent! folytassuk, ha belevágtunk.
Aaron Anyátok áldjon - aztán rajta, rajta.
Chiron Húszezer ízig - ez neki gyönyör!
Demetrius De kérjük mi is az isteneket:
Enyhítsék jó anyánk gyötrelmeit.
Aaron Ördögöd kérd, az övéi vagyunk már.

(Harsonaszó)

Demetrius Mit harsognak a császár harsonái?

Chiron Örül a nagyúr: fia született.
Demetrius Csönd, hé. Ki jön?

(Dajka jön)

Dajka Jó reggelt, uraim.

Nem láttátok-e itt a, a mórt?
Aaron Szemedtől láss - itt, itt! Nem is amott.
Itt van Aaron, na, mi legyen vele?
Dajka Jó Aaron, mit kezdjünk? Jaj, vége, vége.
Segíts már - vagy a ragya verne ki!
Aaron Agya, vagy a ragya - te mit gagyogsz?

68
 Ragyogó! És mi ez a bugyola?
Dajka Ó, ha elrejthetném az ég szemétől,
Úrnőm szégyene, Róma végzete:
Ez lett, urak, ez lett.
Aaron Mi lett?
Dajka No, hát
Az áldás, a gyermekáldás.
Aaron Legyen
Áldott. Isten áldja.
Dajka De ez egy ördög.
Ezt szülte.
Aaron Ördög-anyja lett tehát. De
Pompás kis bimbó.
Dajka Rút fekete fattyú!
Undorító varangy, szurok mocsok,
Még hogy Róma fehérei között - ez?
Küldi úrnőm: pecséted, bélyeged -
Kéri, a tőröd keresztelje meg.
Aaron Pofád, kurva! Mit olyan rút neked? - Te
Édes kis húsom, bimbózó szurok ...
Demetrius Mit csináltál? Mocsok!
Aaron Amit nem bírsz visszacsinálni.
Chiron Mit csináltál anyánkkal?
Aaron Hát felcsináltam.
Demetrius Ezt csináltad vele, rohadt gazember!
Jaj, hogy így döntött - a sors! és anyám!
Fajtalan, te! És átkozott a fattyú!
Chiron Nem élhet.

69
Aaron Nem halhat meg.
Dajka Meg kell halnia, anyja így akarja.
Aaron Hogy kell-e, dajka? Hogyha kell, csak én
Ölhetem meg húsomat-véremet.
Demetrius Magam szúrom föl e férget. Gyerünk,
Ide! Késő döfés, de annyi baj.
Aaron Én jókor döfök. A beled kiontom.
Csirkefogók! Megölnétek öcsétek?
Az égi lámpásokra esküszöm
- És hogy égtek, míg a fiú fogant! -
Kardom hegyétől hal meg, aki bántja
Elsőszülöttem, hű örökösöm!
Döfködők! én mondom, hogy nekem aztán
Jöhet Enceladus, vagy mit tudom
Én, Typhon vad népe, Alcides, a nagy
Hadisten, az apa megvédi kincsét!
Hé, mondom, elmeszellek, kis fehérek!
Falra kenlek! Kuss, ittas becsület.
A szénfekete szín szebb, mint akármi,
Mert egyetlen más színt sem tűr magán.
Ugyan! Lötybölheti egy óceán, a
Hattyú lába fekete, mérhetetlen
Terek és idők ölén: éj a színe!
Üzenem asszonyodnak: nem vagyok
Gyerek - ezt védem - védje ő: magát.
Dajka Nemes úrnőnket így megcsalod?
Aaron Úrnőm
Csak az úrnőm, de ez itt: én vagyok!

70
 Ifjú erőm képe - hogy rúgkapál. A
Világon a legjobban szeretem.
Két világ ellen megvédem. Ha három
Kezed van - nyúlj hozzá: és egy se lesz.
Demetrius Egy életre meggyaláztad anyánkat.
Chiron Róma megveti e rohadt gyümölcsért.
Dajka A dühödt császár megöli miatta.
Chiron Belepirulok a feketeségbe.
Aaron Arcotok úgyis rózsa, hát viruljon!
Piruljon. A szív ne titkolja, hogy
Él és érez, fehér bőröm mutassa.
De más anyagból gyúrták e fiút!
Kis rabszolga, hogy nevet a papára,
Na: „Öreg fiú, a tied vagyok!” Mi??
Urak, ez az öcsétek, az a vér,
Amiből vagytok, egykor ... ami táplált.
Börtöne az a méh volt, amelyik
Titeket óvott - onnét tört a fényre.
Igaz-felől fivéretek, habár
Az én hamisabb kis feketeségem.
Dajka Aaron, jó, de mit mondjak asszonyomnak?
Demetrius Ez az, Aaron. Mondd meg, hogy mit
tegyünk,
Mi megfogadjuk, itt a lényeg az, hogy
Minket is ments meg - a fiaddal együtt.
Aaron Leülni, akkor - hadd tanácskozunk.
S mi szemmel tartunk - én meg a fiam
Ne közelebb! Úgy tán megmenekültök.

71
Demetrius Látta-e más nő is a gyereket?
Aaron Ez a beszéd, urak! Szelíd a mór, de
Ha ingerled, az a fekete bárány
Vörös mérgű oroszlán lesz, zajong,
Bizony, dühöng Aaron, akár a tenger -
Mozgás, hányan látták a gyermeket?
Dajka Cornelia, vagyis a bába, és én -
Persze, a császárnő még, aki szülte.
Aaron A császárnő, a bába és te - na,
Kettő, az még titok, három kicsit sok.
Eriggy hát. Ezt üzenem asszonyodnak.

(Megöli)

Hijj! Hijj! - kiált a malacka a nyársnak.

Demetrius Muszáj volt ezt, Aaron? Hallod? Nem értem.
Aaron Urak, mindig legjobb az óvatosság.
Mit élne? Hogy fecsegne bűneinkről?
Szarka a farka. Nem bizony, urak.
Figyeljetek ide, kész is a tervem.
Van itt egy földim. Muli a neve.
A felesége tegnap szült. A fattyú
Olyan fehér, amilyenek ti vagytok.
Pénzt vigyetek, mozgás, a kismamának,
Mondjátok el nekik, hogy mi a helyzet.
Meg hogy a kölykük igencsak magasra,
Császári örökségbe jut, mit tudom én,
Az én gyermekem helyére kerül.
Ettől az udvar is lecsöndesül,
Ha dúlna, és a császár csak örülhet,

72
 Ott az utóda, pátyolhatja, minden.
Ez meg pihenjen, gondotok legyen rá,
Van tágas, szép rét, ásó és lapát,
És utána se vacakoljatok.
Hamar a bábát, ide - és ha dajka,
Bába sincs, vége, kész: nincs fecsegés.
Chiron Te még a levegőben sem nagyon
Bízol, mi, Aaron?
Demetrius Tamora s övéi
Holtig hálásak neked, hogy ilyen vagy.

(El a dajka hullájával.)

Aaron Most a gótokhoz! Fürgén, mint a fecske.

Kincsem ott lesz biztos helyen. Gyerünk,
Kis vastag ajkú, ott köszöntjük a
Császárnő igazvérű híveit.
Miattad minden, szökjünk! Ha gyökéren,
Ha bogyón kell - életben tartalak.
Tejföl, túró lesz, és szoptatni - kecske,
Bújunk barlangban - én majd fölnevellek
Hogy parancsolj a sötét seregeknek.

73
 3. szín
(Jön Titus és Marcus, a kisfiú (Lucius kisfia) más urak (íjjal
szerelkezve), s Titus oly vesszőket hoz, melyeknek végén írott
levelek leledzenek.)

Titus Gyerünk, Marcus - rokonok, erre, erre!

Fiamuram, hogy áll az íj kezedhez?
Húzd meg - akkor repül célba a vessző.
Terras Astraea reliquit:
Marcus, ne feledd, elszökött a nő!
Urak, fegyverbe. Rokonok, gyerünk,
Az óceánt - hálókkal! Hé! Kimerni.
Több jog ott sincs, mint itt a föld színén.
Sempronius, Publius, föl, gyerünk!
Ásítson a föld, ássatok, kapátok
Kaparjon, ha kell a legközepéig!
És ha Plútó váráig értek el,
Kérésemet adjátok át neki:
Közöljétek, igazságot, segítést
Kíván tőle az agg Andronicus.
Szenvedtem én Rómáért épp elég bajt
És jajt. Jaj, Róma. Jajod a bajom,
Mert uraddá tettem ezt a gazembert,
Kegyemből, s most kényre-kedvre
kegyetlen. -
Gyerünk, és kérlek, jól vigyázzatok,
Fürkésszétek mind a fürge hajókat,
A császár így lophatja ki szukáját.

74
 Hogy aztán bottal üthessük nyomát.

Marcus Hallod, Publius? Ugye, nyomorult

Ügy ez - szegény nagybátyád - dúltan, így!
Publius Urak, ezért kell vigyáznunk vele -
És vigyáznunk rá: éjjel-nappal, és
Kedvében járni, ahogy csak lehet,
A többit majd eldönti az idő.
Marcus Az ő dolga már eldőlt, híveim. De
Álljunk össze a gótokkal, lezúzni
A hálátlan Rómát, hadd vesszen akkor
Álnok Saturninus, ez lesz a bosszú.
Titus Hé, Publius, mi az? Jó rokonok!
Csak nincs meg a nő?
Publius Nincs még, kedves úr, de Pluto üzente:
Pokoli bosszú útja sose hosszú,
Csak az Igazságnak van annyi dolga,
Jupiterrel az égben, vagy egyébütt,
Hogy várni kell, míg sorra kerülünk.
Titus Baj, baj. Nekem baj. Baj - de jaj a nőnek
Így is, megkeresem az Akherónban,
Repedt sarkánál fogva tűz-tavából
Kirántom. Marcus, alja kis bozót,
Az vagyunk, nem cédrusok, nem kemény
Küklópszok. Marcus, nyakig érc, acél
Borít minket, de beleroppanunk: mert
Se a föld, se a pokol nem segít
Igazsággal, az egekhez könyörgünk,

75
 Segítenének így az istenek. De
Munkára most. Marcus, te jó lövő vagy.

(átadja neki a nyílvesszőket)

Ad Jovem, ez tiéd - ez Ad Apollinem:

Ad Martem, ez meg az enyém: nesze,
Fiú, Pallasnak: Mercuré emez,
Ez Saturnusnak, nem Saturninusnak,
Hé, úgy szél ellen lőnél, drága Caius.
Kéj ez, fiú - Marcus, pengjen a húr,
Ha mondom, és ezt így mind odaírtam,
Kéretlen egy szál isten se marad.
Marcus Urak, lövöldözzük hát ezt az udvart,
Piszkáljuk meg a császárt, a pimaszt.
Titus Szurkapiszka! A jelszó. Lucius,
Ez a beszéd. A Szűz keblébe. Pallas,
Segíts.
Marcus Uram, én egy mérfölddel a
Hold mögé célzok, ott lesz Jupiter.
Titus Hahahahahaha!
Hát te Publius, hát te, hát te, hát te?
Mit tettél? A Bika szarvát lelőtted.
Marcus Telitalálat, urak: Publius
Találatára a Bika dühös lett,
Megdöfte a Kost, két szarv potyogott
Az udvarba: császárnőnk szépfiúja
Kapja el, a nő röhög: „Mondom, add
Uradnak ezt a csinos díszt, nosza.
Titus Az ám! Azé! Örüljön homloka.

76
 (Jön a Clown, kosarat hoz, abban galambpár.)

Égi hírek! Marcus, megjött a posta!

Fickó, ficánkolj! Van nálad levél?
Nyertünk? Megsegít minket Jupiter?
Clown A jó Péter? Jó dolgában, talán.
De tudja a hóhér. Ez mindig attól függ.
Most szegre akasztották az akasztást.
Titus Azt kérdeztem, Jupiter mit üzent!
Clown Hát azt nem tudom. Ahova én járok inni,
abba’ a kocsmába’ ilyen nevű úr még nem
pityergett.
Titus Hát akkor mi jó hírt hoztál, gazember?
Clown Miféle hírt? Nekem hírem, se hamvam. Csak
ez a két galambom van.
Titus Mi az, hát nem az égből érkezel?
Clown Még hogy az égből! Jó uram, nekem sose
volt arra érkezésem, meg hát isten ments is
attól, hogy ilyen ifjan oda
feltolnám magam. csak a néptribúnust
keresem ezzel a két galambbal, mert egy
vitás ügy támadt a bácsikám meg egy
császári ember közt.
Marcus Bátyám, ez épp kapóra jön neked a kérésed
dolgán, kérjük meg a fickót, vinné a
galambokat a császárnak - hogy te küldöd.
Titus Aha! Figyelj, fiú: le tudsz vágni egy
szónoklatot a császárnak hódolattal?

77
Clown Se hódot, se galambot, nem tudok levágni,
odaadó én világ életemben nem voltam.
Titus Menj már, tökfej. Vagyis gyere ide.
Vidd a császárhoz ezt a két galambot,
Mondd, én küldöm - és ügyed megnyered.
Ráadásba itt egy kis pénz, nesze.
Tollat, tintát, hamar.
Csak ennyit: egy kérvényt át bírsz-e adni?
Clown Át én, uram.
Titus Akkor itt van ez, na. És ha a császár színe
elébe érsz, térdre előtte! Aztán jöhet a
lábcsók, aztán a két galambod - átadod,
jutalmad várhatod. Kéznél leszek, kis úr. Ne
félj, eriggy, és légy ügyes.
Clown Ügyes? Nyert ügyünk lesz akkor, nagy úr.
Titus Tökfej, késed van-e? Ide vele.
Marcus, göngyöld be a kérvénybe, úgy ni.
Így illik összevissza az alázat.
És ha átadtad a császárnak, egyből
Gyere vissza, és meséld el, mi volt.
Clown Isten áldjon, uram. Megyek.
Titus Jöjj, Marcus, menjünk. Publius, kövess.

(El mind)

78
 4. szín

(Jön a császár, a császárné és két fia, a császár hozza Titusék

belövöldözött nyilait.)

Saturninus Mi ez, urak? Példátlan! Római

Császárt így zaklatni! Kihívni! És
Azért, mert jogos igazságot osztott,
Megvetés tárgyává tenni. Urak,
Ti tudjátok, a magas istenekkel
Egyetemben, bármit pusmogjanak
A békétlenek, az öreg Titus
Veszett fiaival mi itt a törvény
Nevében jártunk el. Na és - lehet, hogy
bánatában megbomlott az agya!
Minket ez keserítsen? Ez dühítsen?
Mert ő kesereg? Dühöng, tehetetlen?
Tessék, mit tesz mégis: az égbe írkál,
Jupiternek, Apollónak, ezt itt
Merkurnak szól ... ez a had istenének,
Szép kis röplapok a római utcán!
Ezek itt kicsúfolják a szenátust!
Azt hirdetik, törvényszegők vagyunk!
Fenébe, jó kis tréfa, uraim.
Nem azt mondja: Rómában nincs igazság!
Úgy éljek, hiába teszi magát
Ez a vén nyálas, nem fogja megúszni.
Meglátja majd, Saturninussal él a

79
 Jog - éberen él! És ha szenderegne,
Úgy fölverem, hogy dühében levágja
A legpimaszabb összeesküvést is.
Tamora Kegyes uram, arany Saturninus,
Lelkem és agyam nyűgöző vezére,
Csitulj, légy e vénséghez irgalommal,
Vitéz fiait siratja Titus,
Haláluk holtra sebezte szivét.
Vigasztaló inkább, olyan nyomorult!
Kis embert, nagy embert üldözni kár
Apró vétkekért.

(félre)

Okosan, Tamora!
Tedd csak, mintha még védenéd is őket.
Titus, szívedben forog rég a tőrön,
Életre-halálra megy ez! Ha Aaron
Észnél van, akkor biztos révbe érünk.

(Jön a Clown)

Na, jó fiú! Hozzánk lenne szavad?

Clown Ha nőszemély a császár, hát igen.
Tamora A császárné vagyok. De ott a császár.
Clown Na, az. Istené Szent Pityu, ne pityeregjünk.
Levelet hozok és duplája galambot.
Saturninus (miután elolvasta a levelet.)
Vigyétek, és kössétek fel. Azonnal.
Clown Mennyi lenne a megváltás?
Tamora Kisfiam, lógnod kell, jól áll neked majd.

80
Clown Lógni? Akkor nem hiába van nyakam.

(elviszik)

Saturninus Tűrhetetlen pimaszság, még ilyet!

Igen, ez az, tűrhetem-e? Tudom,
Honnét bűzlik a hal - micsoda fej!
Mondom, tűrjem? Ezt? Úgy állítja be,
Mintha mindkét fia, hogy testvéremért
Pusztult, önkényem áldozata lenne?
Hajánál fogva ide a bitangot!
Ne védje hajlott kora, régi rangja -
Tréfálsz? Sintéred leszek, kutya dög,
Azért tettél naggyá, mert azt remélted,
Hogy uralkodsz majd Rómán s rajtam is!

(Jön Aemilius)

Aemilius, mi hírt hozol, mi van, na?

Aemilius Fegyverbe, urak! Róma végveszélyben.
Gyülekeznek a gótok, nagy hadat
Küldenek ránk, zsákmányra éheset,
A vén Andronicus fia, bizony,
Lucius a vezérük, fenyegetőzik,
Hogy ő lesz a második bosszúálló,
Könyörtelen, véres Coriolanus.
Saturninus A vérszomjas Lucius a vezérük?
Ez nem darázscsípés! Ez végzetes
Döfés lehet, jó ég. Lekonyulok, mint
Deres fű, riadt virág. Ez baj, ez baj.
Nagy gond, hogy nagyon kedveli a köznép,

81
 Luciust. Hallottam is jószerén.
Mikor álruhásan jártam a várost.
Szóval, hogy miért száműztem, hogy ez
Nem jogos - és császárnak őt akarnák.
Tamora Jaj, miért félsz? Rómád ma is erős.
Saturninus De ha népe Lucius kedveli!
Lázadás lesz mellette - ellenem.
Tamora Nagyúr! Legyen a szíved is királyi.
Szúnyog nem sötétíti el a napfényt.
Tűri a sas, ha kis madár pityeg,
Bánja is ő, mit akar mondani,
Fő az, hogy tudja, szárnya puszta árnya
Elpusztítja, ha zavarja a kis zaj.
Ne bándd e dőre népet - légy te sas.
Fel a fejjel! Ígérem, én Titust
Úgy elbűvölöm, édes szép szavakkal,
Melyek vészesebbek lesznek azért, mint
Halak csalétke, kikerics a juhnak:
Fennakad az aggastyán, vagy ha úgy
Tetszik, halálos mérget szív. Elég ez?
Saturninus A fiát akkor se állítja le.
Tamora Ha Tamora kéri, meglesz az is.
Állítom! Vén fülét arany szavakkal
Körbehízelgem, és akármilyen
Megátalkodott, meglásd, hajlani
Fog szavamra, megenyhül, kezesünk lesz.

82
 (Aemiliushoz)

Eriggy, légy a követünk. Mondd: a császár

Beszélni óhajt a hős Luciusszal,
És az se baj, ha a találkozásra
Apja házában, Titusnál kerül sor.
Saturninus Aemilius, jól képviseld ügyünket.
Na és ha túszt kíván, nevezze meg,
Miféle biztosítékot akar.
Aemilius Követni fogom a császár parancsát.

(El)

Tamora Ez megvolt. Most megyek a vén Titushoz,

Ráveszem, így vagy úgy, hogy hívja vissza
Fiát a harcias gótok köréből.
Drága császárom, mondom, semmi gond,
Bízz bennem és ne félj, rendbe jövünk.
Saturninus Indulj azonnal, és vesd be magad.
(Mind el)

Ötödik felvonás

83
 1. szín

(Lucius jön, gótok hadával.)

Lucius Katonák: bajnokok, barátaim!

A nagy Rómából olyan levelek
Jöttek hozzám, hogy gyűlölik a császárt,
És minden vágyuk az, hogy bevonuljunk.
Jó urak, tiétek a hatalom,
Ne alkudjatok, mert minden megillet!
S aki úgy érzi, Róma tartozik
Neki, kapja meg, ami az övé.
Első gót Titus Andronicus nemes fia,
Rémünk egykor, dicső vigasztalónk ma,
Kinek hős tetteit a hűtelen
Róma rút megvetéssel viszonozta,
Bízhatsz bennünk, megyünk, te csak
vezess,
Méhek fullánkos raját tarka rétre,
Vigye szép virágokra jó vezére -
Az átkozott Tamorán bosszút állunk.
Gótok Úgy legyen. Egyetértünk vele. Így lesz.
Lucius Köszönöm - neki, nektek, társaim.
De kit hoz itt e gót óriás nekünk?

(Gót harcos jön, hozza Aaront, ennek karján a

csecsemő.)

Második gót Lucius, nagyuram, épp elbolyongtam,

Csak megnézni a klastromot - no, persze,

84
 A romjait, micsoda pusztulás,
Mondom, hát erre mit hallok: a fal
Tövéből valami gyereknyüszítést.
Megyek, mi ez a zaj, hát erre akkor
Már hallom is, a kicsikét csitítják:
„Csönd, kis barna, apád fele, anyád
Úri vére! Bár színed se beszélne,
Kinek vagy a fattya, lennél fehér, mint
A hölgy, császár is lehetnél, gazember:
De hát fehér tehén, fehér bika
Borja sose lenne fekete, na,
Csönd legyen!” - Mondom, csitítgatta. -
„Egy
Megbízható gótot kell majd keresnünk,
Dédelgessen, ha megtudja, hogy a
Császárnő ilyet szült.” Hát így beszélt, én
Egyből nekiszegeztem kardomat,
Mozgás, hát jött, idehoztam eléd, hogy
Érdeme szerint bánj vele, nagyúr.
Lucius Ó, kedves gót, magát az ördögöt
Hoztad! Ő csalta el Andronicus
Fél kezét, a császárnő ágyasa volt,
Ez itt ragyás tüzű kéjük gyümölcse.
Halljuk, gülüszemű szolga, kire
Bíztad volna ördögképmásodat,
Ezt a kölyköt? Süket vagy? Nem forog
A nyelved? Fel a fára, katonák!
És akasszátok mellé a pulyát.

85
Aaron Hozzá ne érjetek! Királyi vér.
Lucius Mit ér, ha az apaállatra üt.
- Hadd lássa, kölyke hogy ráng a bitón.
Pokoli élmény lesz, lefogadom.
Létrát nekem.

(Hozzák a létrát, ezen kell felmásznia Aaronnak.)

Aaron A gyereket ne bántsd!

Vidd a császárnénak inkább. Jutalmul
Olyan csudás dolgokról szólhatok,
Hogy meglátod, csak te jársz jól a végén.
Ha nem, hát nem. És vedd búcsúszavam:
„Rohadj meg. A bosszú még hátra van.”
Lucius Halljuk! - s ha megtetszik, amit beszélsz,
A kölyköd él majd, és kap enni is.
Aaron Megtetszik! Biztosítlak, Lucius, hogy
Velőkig feldúl minden mondatom.
Gyilkolás, rablás, nőtiprás - mi kell még?
Iszonyú tettek, bűnszövetkezésben,
Árulás, randaság, sok éji ármány:
Hallani is sok, de ha így igaz!
Ha meghalok, mind sírba száll velem,
Esküdj, hogy életben hagyod fiam.
Lucius Beszélj. Mondom, hogy életben marad.
Aaron Akkor ér a szavad, ha esküszöl.
Lucius Mire? Mikor istenben nem hiszel -
Akkor miféle eskünek hihetnél?
Aaron Na és, ha így van? Persze, így van. Azt
Viszont jól tudom, hogy magad papos vagy,

86
 Vallásod neve lelkiismeret, meg
Sok más efféle koloncot cipelsz,
Ne is tagadd, fontosak neked - így
Kérem esküdet, jó, a semmi bábot
Csak higgyétek istennek, kis hülyék, de
Hűek legyetek, hívők, hát ezért
Kell az esküd. - Istenedre fogadd,
Bárki legyen az, akihez imád
Küldözgeted, mert tiszteled személyét,
Rá esküdj, hogy a fiam élni fog,
Te neveled föl - vagy egy szót se hallasz.
Lucius Jó, megesküszöm - akár istenemre.
Aaron Kezdjük. A császárnén fekve csináltam.
Lucius Ó, az a telhetetlen, buja némber!
Aaron Csönd, Lucius, csak most jön a java.
Ez eddig édes mese. Bassianust
Az ő két fia ölte meg, húgod
Nyelvét kivágták, megerőszakolták,
Érted ugye? Megstuccolták kezét.
Lucius Megstuccolták? Hogy beszélsz, te barom?
Aaron Előbb megmosták, majd stuccolni kezdték,
Rá fröccsentették mindazt, mi szokás.
Lucius Nyársra való, gaz állatok, akár te!
Aaron Nem tagadom, én tanítgattam őket.
De a buja vérük az anyjuké,
Ahogy kártyában megy a színre szín.
Véres kedvük én szítottam: ha már
Kis vérebek, szép nagyra nőjenek.

87
 Mi vagyok én, mutassák tetteim.
Én csaltam két öcséd a rút veremhez,
Bassianus teteméhez, alul.
A levelet, mit megtalált apád,
Én írtam, és én dugtam el a pénzt is,
Tamora és két fia volt a társam.
Nem volt olyan eset, hogy én magam ne
Lettem volna kínjaid okozója!
Hogy apád keze ott volt a kezemben,
Elfordultam nyomban, a röhögés
Fojtogatott, hallod? És amikor
Fiai fejét hozták fél-kezéhez,
Lestem egy fal résén át, élvezet volt,
Látni keserves könnyeit - kacagtam!
De úgy, hogy az én könnyem is kicsordult.
A császárnő e tréfa hallatán
Úgy mulatott, hogy kis híján elájult -
Össze-vissza csókolt, de mindenütt!
Első gót Ezt így meséled, és el se pirulsz?
Aaron Fekete kutya mindig fekete.
Lucius Csak meg se bántad gaztetteidet?
Aaron Csak hogy nem tettem még ezer ilyet!
Átkozom az olyan napot - kevés
Ilyen nap van, nyugodt lehetsz, - mikor
Életrontó bűnt nem követtem el:
Nem öltem, vagy nem terveztem halált,
Lányt nem mocskoltam, vagy nem törtem
erre,

88
 Nem tettem hamis esküt, rágalommal,
Csellel senkit nem ugrasztottam össze,
Szegényeket nem fosztottam ki, tűzzel
Nem törtem csűrre, boglyára, hogy a
Tulajdonos könnyével oltogassa,
Ha bírja, síri holtat ki nem ástam,
Nem raktam jóbarátnak ajtajába,
Hadd elevenüljön a fájdalom:
Bőrükbe, mint a fák kérgeibe
Szokás, késemmel latinul bevésve:
„Ha meghalok is, éljen gyászotok!”
- Ez volt, ez járt velem: rémtettek ezre,
Ezt élveztem, mint más, ha légycsapóval
Csapdos - és szívem az gyötörte csak, hogy
Nem tízezerszer tehettem ilyesmit.
Lucius Le a létráról! Ennek balzsamos
Halál volna a sietős kötél.
Aaron Bár lennének ördögök, én valóban
Köztük élnék, örökös tűzön égnék,
Ti lennétek pokoli társaim,
Nyelvem láng-mérge marná húsotok.
Lucius Tömjétek be, urak, a ronda száját.

(Gót jön)

Harmadik gót Római követ érkezett, uram,

Azt kéri, hogy színed elé eresszük.
Lucius Eresszétek akkor.

89
 (Aemilius jön)

Aemilius, hé! Rómában mi hír?

Aemilius Lucius uram, gót nagyuraim.
A császár köszöntését hozom. És
Ajánlatát. Tudja, fegyverben álltok.
Tárgyalni kíván veled, Lucius:
Apád házában. És biztosítékul
Nyomban túszokat is küldhet neked.
Első gót Vezérünk? Mit szólsz ehhez?
Lucius A túszokat a császár küldje nyomban
Apámhoz és Marcus bátyámhoz. Akkor
Ott termünk. Indulás, urak.

(mind el)

90
 2. szín

(Jön Tamora, vele két fia, álruhában)

Tamora Ebben a furcsa, gyászos maskarában
Állok Andronicus elébe. Mondom:
„Én vagyok a Bosszú, a föld alól
Jövök, segítőd, együtt fizetünk meg
Mindenért.” Kopogtatok ajtaján,
Mondják, bosszúterveket sző, no, lássuk.
Tudja meg, azért jött a Bosszú, hogy
Balsorsot hozzon megrontóira.

(Kopognak, Titus kitárja dolgozószobája ajtaját.)

Titus Tűnődéseimben ki mer zavarni?

Cselfogás ez, értem én: hogy az ajtón,
Ha nyitom, borús dolgozószobámból
Szétröppenjenek komor terveim?
Az! De tévedtek. Amit tervezek,
Véres írással már itt írva áll,
És vérrel teljesül be majd az írás.
Tamora Titus, jövök, hogy beszéljek veled.
Titus Egy szót se. Nincs irgalmas szó. Kezet kér
A véres vágy. Cselekvő, jó kezet.
Előnyben vagy, tehát csak ne beszélj.
Tamora Kezeskedem, ha ismernél, beszélnénk.
Titus Ne nézz bolondnak: jól ismerlek én.
Tanúm rá ez a csonk, e véres írás,
Tanúm a gond, a gyász megannyi ránca,
Tanúm a gyötrő nappal, a vak éj,

91
 Tanúm a bánat, hogy tudom, ki vagy te,
Gőgös császári nő, a nagyhatalmú
Tamora. Jössz a másik kezemért?
Tamora Tudd meg, bús férfi, nem vagyok Tamora,
Ő ellenséged, én meg jóbarátod.
Az alvilági Bosszú vagyok én,
Jövök lelked keselyűmadarát
Elűzni - rontóidat irtani.
Gyere hát, üdvözülj e földi színen,
Beszéljünk gyilkolásról és halálról.
Nincs az a barlangüreg, az a rejtek,
Sivatag, ködös völgyszurdok, ahol
Véres öldöklő, rút asszonygyalázó
Elbújhatna előlem: rátalálok,
Fülébe súgom rettentő nevem,
Bosszú! Melytől reszket a rohadék!
Titus A Bosszú lennél? Hozzám, ide küldtek:
Hogy ellenségeim véresre szaggasd?
Tamora Ízekre! Gyere hát és üdvözölj.
Titus Jó. De én is kérlek valamire.
Melletted áll Erőszak és Gyilok.
Igazold magad, hogy te vagy a Bosszú:
Öld le őket, kocsiddal törd kerékbe.
És akkor a kocsisod is leszek,
És körbeszáguldjuk a földgolyót,
Bosszúszekered elébe, na, fogj be
Két szurokfekete lovat, vadat,
Bujkáló gyilkosokat megvadászni.

92
 És ha kocsid színültig lesz levágott
Fejekkel, hát leszállok, és egész nap
Futok, mint fullajtár, kereke mellett,
Bizony, amíg a Keleten kelő
Hüperión Nyugat ölén aláhull,
És napról napra lótok-futok így, ha
Az Erőszakot és Gyilkot leölted.
Tamora De csak éljenek! Hű szolgáim ők.
Titus Hű szolgáid? Na, és mi a nevük?
Tamora Erőszak és Gyilok. Nevüket onnan
Kapták, hogy ők e bűnök bosszulói.
Titus Jó ég! Azt mondanám, a két fiad -
Vagy mit beszélek! Így csal ez a földi
Szemünk, szegény. Hogy is lennél Tamora,
És a többi. A Bosszú vagy! Megyek,
És ha fél kar ölelése elég,
Ölellek én, hogy több se kell, soha.

(el)

Tamora Vén holdkóros, így kell vele beszélni.

Akármit mondok majd e tébolyultnak,
Toldjátok meg valami zagyvasággal.
Most azt hiszi, hogy én vagyok valóban
A Bosszú - hadd higgye az agyalágyult!
Hivatom vele fiát, Luciust,
Lakomát csapunk - közben kitalálok
Valami cselfogást, hogy ezt a hibbant
Gót hadat leszereljem, vagy a végén
Titus ellen uszítsam legalább. - De

93
 Itt jön, játszom tovább a szerepem.

(Jön Titus)

Titus De rég kereslek titeket, de jó, hogy

Itt vagy bús házamban, te, Fúria,
Te, Erőszak, Gyilok - ördög hozott!
Mintha a császárnőt látnám a két
Fiával, éppen csak a mór hiányzik. -
Nincs olyan fekete szörny a pokolban?
A császárnő, bizony, sehova nem megy,
Tapodtat se, ha a mór nincs vele,
Ha már úrnőnk alakjában jelensz meg,
Illene hozzád ilyen ördög is.
Mindegy, jó hogy jöttök, na. Mit tegyünk?
Tamora Mit kívánsz, Andronicus, mit tegyünk hát?
Demetrius Mutass egy gyilkost - elbánok vele.
Chiron Ide egy nőteperő bökdösőt,
Majd megbököm, bosszút állok a nőkért.
Tamora Ezer gonoszt mutass, ki neked ártott,
Ezer bosszút állok majd, én, a Bosszú!
Titus Menj csak, nézd a rohadt római utcát,
És aki, úgy látod, hozzád hasonló,
Gyilkold le, jó Gyilok, mert gyilkos az.
És tarts vele, Erőszak, és ha lelsz
Valaki mást, aki reád hajaz,
Gyorsan bökd meg, mert az nőket teper le.
Menj velük, Bosszú, és keress a császár
Udvarában egy úrnőt, vele egy mórt,
A nőt megismered saját magadról,

94
 Kiskörméig olyan, mint te, na, rájuk
Kínhalál várjon, mert kínoztak engem,
És családomat is, halálosan.
Tamora Megértettük, ez a leckénk, csináljuk.
Csak egyre kérlek, jó Andronicus: hívd
Ide Lucius fiad, a csudás hőst,
Aki most gótokkal jön Róma ellen.
Üzenj neki, pompás lakoma várja
Házadban, és én meghozom e torra
A császárnőt, és fiait, a császárt,
Minden ellenséged - tort ülsz, bizony,
Térdelnek majd, vonaglanak előtted,
Friss vér mossa le szíved bánatát.
Mit szólsz Andronicus ehhez a tervhez?
Titus Marcus öcsém, gyere, a bús Titus hív.

(Marcus jön)

Eriggy, Jó Marcus. Lucius öcsédhez,

Kinn a gótok táborán leled őt,
Hívd ide szépen, hozzám, és a gót had
Néhány főembere is vele jöjjön.
Mondd nekik: a sereg várjon, ahol van.
Tudja meg Lucius, lakoma lesz,
Császár és császárné ül asztalunknál,
Na, menj, tedd meg a kedvemért. Tudom,
Ő is hajlik majd vén apja szavára.
Marcus Úgy legyen, így teszek, jövök hamar.
Tamora Én is megyek, eljárok ügyeidben.
Magammal viszem segítőimet.

95
Titus Ne, ne! Erőszak és Gyilok maradjon
Csak itt. Vagy visszahívom az öcsémet,
És a bosszút Luciusra hagyom.
Tamora (Demetriushoz és Chironhoz, félre)
Mit szóltok, fiúkák? Vele maradtok,
Sietek, hogy császár uram hamar
Tudja meg édes kis tervünk. Legyen
Hízelgő a beszédetek, a vén
Hülye annak örül. Mondom, jövök.
Titus (félre)
Jól tudom, kik ezek, nem vagyok őrült.
Maguk vermébe esnek - amit ásnak.
Két sátánkutyája! A szuka anyjuk!
Demetrius Nyugodtan menj, hölgyünk, mi itt leszünk.
Tamora Ég veled, Titus, Bosszúd most odébbáll,
És ellenségeidre kínhalál vár.

(el)

Chiron Öreg, mit tehetünk az érdekedben?

Titus Lesz itt tennivalótok, Publius,
Caius, Valentinus, gyertek ide.
Publius Parancsolj velünk.
Titus Tudod kik ezek?
Publius A császárnő két fia, Chiron és
Demetrius
Titus Hű, tévedsz Publius!
Ez itt Erőszak, ő meg ott Gyilok.
Kötözd meg őket, épp ezért. Gyerünk,
Valentinus, Caius, segítsetek.

96
 De vártam ezt az órát - a megoldást!
Ne oldódjék a kötés! Jó szorosra!
Betömni a szájuk, ha kiabálnak.

(el)

Chiron A császárnő az anyánk, rohadék!

Publius Épp azért, épp azért. Parancs parancs.
Betömni a szájuk, mert kiabálnak.
És ne oldódjék. Jó szoros kötést is.

(Jön Titus, kést hoz, vele Lavinia, tállal.)

Titus Gyere, lányom, megrontóid lekötve,

Egy szót se! - tömjétek be szájukat,
De ők hadd hallják iszonyú beszédem.
Itt a forrás, tőletek iszapos lett,
Itt a szép nyár, fagyos lett és koszos,
Férjét megöltétek s bűnötökért
Az ő két bátyja halt meg. Tréfa volt?
Levágni hozzá a kezem, az is?
És előbb az ő édes két kezét?
Kivágni drága nyelvét? És előtte
Elvenni istenadta tisztaságát?
Embertelen gazemberek! Ha most a
Szátok nincs betömve, mit mondatátok?
Gyalázat, ha kegyelemért visong
A néma szátok. Vár a kínhalál. Van
Még fél kezem, torkotokat nyiszálni,
Lavinia meg két csonkja közé
Szorítja a tálat, hogy a mocsok vér

97
 Abba dőljön. Anyátok lakomázik
Velem ma, őrültnek hisz - még hogy ő
A Bosszú! Haha. Csonjaitokat
Porrá töröm, péppé gyúrom kiömlő
Véretekkel, pástétom legyen! És
A két romlott fejetek lesz a krémje,
Szajha anyátoknak feltálalom
A ritka csemegét - na, lakomázzon,
Komázzon a fattyaival, kitömjék!
Zabáljon benneteket csömörig!
A lányom többet tűrt, mint Philomela,
Bosszúm szörnyűbb lesz Prokné bosszújánál.
Ide a gigátok! Átok! - A tálat!

(Elvágja torkukat)

Lavinia, most vér szottyan. Hamar

Végük. Akkor csontjaikat megőrlöm,
Te vérrel öntözöd a port, ahogy
Mondtam, aztán gonosz fejük kisütjük.
Ide, mindenki! Közösen csináljuk,
A Kentaurokénál véresebb
A mi konyhánk, vadabb a rotyogása.
Na!

(Elvágja torkukat, levágja fejüket)

Itt a két kobak, leszek szakácsuk,

Megfőnek, mire anyjuk ideér.

(El)

98
 3. szín

(Jön Lucius, Marcus, gótok velük, hozzák a fogoly

Aaront.)

Lucius Marcus bátyám, ha apám így akarta,

Visszajöttem Rómába, itt vagyok.
Első gót Jövünk mi is, hozhat bármit a sors.
Lucius Marcus, na, ezt a vad mórt vidd magaddal,
A veszett tigrist, átok ördögét, vidd.
Ne kapjon enni, és nehogy eloldozd,
Így visszük majd a császárné elé,
A hitvány hölgy élő bűnjeleként.
De vigyázat, a had résen legyen: mert
Attól félek, ez itt császári csapda.
Aaron Az ördög súg fülembe átkokat, hogy
Fortyogó nyállal azt köpje a nyelvem,
Hadd éreznétek gyűlölő szívem!
Lucius El innen, hitvány szolga, mocsok eb!
Segítsetek a bátyámnak, urak.

(Gótok Aaronnal el)

A kürtök jelzik: mindjárt itt a császár.

(Kürtszó. Jön a császár és a császárné, velük

Aemilius, tribúnusok, mások)

Saturninus Mi van? Az égen két nap is ragyoghat?

99
Lucius Hogy jössz ahhoz, hogy napnak mondd
magad?
Marcus Róma császára, öcsém, hagyjuk ezt!
Később majd mindent szépen
megbeszélünk,
De most lakoma vár, melyet Titus
- Célját pontosan látva - tevezett, hogy
Barátság legyen, béke, jó szövetség,
Tessék, tessék, foglaljatok helyet.
Saturninus Marcus, rajtunk ne múljon.

(Trombiták hangja. Jön Titus: szakácsnak

öltözötten, rakosgatja az asztalra a fogásokat,
megjelenik Lavinia is, lefátyolozottan.)

Titus Nagyuram üdv! Rémes császári nő, üdv!

Üdv, harcos gótok! Üdv, Lucius! Üdv
Mindenkinek. Konyhám szerény, de csak
Egyetek, teli lesz a begyetek.
Saturninus Mi ez a maskara, Andronicus?
Titus Azon vagyok, hogy jól mulasson itt ma
Feleséged és császárnő-asszonyod.
Tamora Nagyon kedves tőled, Andronicus.
Titus Látnák csak felségtek a szívemet!
Na, császári uram, már kérdem is:
Jól tette a hebrencs Virginius,
Hogy lányát saját kezűleg megölte,
Mert bemocskolták, megerőszakolták?
Saturninus Jól hát, Andronicus.
Titus És miért, nagyuram?

10
Saturninus Minek élne, akit így meggyaláznak!
Látványa mit szülne új kínokat.
Titus Nagy érv, erős, hatásos, jó uram!
Ez a beszéd, gyötörnek néma kínok,
Kifacsarnak - jó! Követem a példát.
Halj meg, Lavinia! És szégyeneddel
Együtt haljon meg apád bánata.

(Megöli leányát)

Saturninus Elfajzott szörny, mit csináltál, kegyetlen?

Titus Megöltem, akiért a könny vakított,
Most én is szenvedek, Virginiusként,
Bár ezerannyi okom volt a szörnyű
Eljárásra - megvolt akkor ez is.
Saturninus Micsoda? Meggyalázták? Kik? Beszélj!
Titus Egyenek felségtek! Nagyuram ... Úrnő!
Tamora Miért ölted meg egy szem lányodat?
Titus Nem én - a te két fiad ölte meg
Őt, mikor meggyalázták és a nyelvét
Kivágták, mindent ők tettek vele.
Saturninus Ide velük, azonnal!
Titus De hiszen
Itt vannak már, e pástétomba sütve,
Anyjuk jóízűen evett belőlük,
Világra lökött húsából. Ez így volt.
Így ám! Késem hegye is tanúsítja.

(Ledöfi Tamorát)

Saturninus Szörnyű öreg, pusztulj gaztettedért.

10
 (Megöli Titust)

Lucius Apám vére vérbosszúért kiált:

Magad kérted - itt hozom a halált!

(Megöli Saturninust)

Marcus Róma meggyötört arcú népe nézz rám!

Csitulj, röptében megzavart madárhad,
A rémségek vihara csöndesül már.
Ó, hadd mondjam el, hogy lesz újra egység
- Bízzunk! - kéve a sok széthullt kalászból,
A tört testrészek testté egyesülnek
- Bízzunk! - Róma ne rontsa önmagát!
Nagy nemzetek szolgáltak már neki,
Most útonálló legyen maga, hitvány?
Öngyilkos, önrontó, önszégyenítő!
De ha egy ősz öregember szava
Nem talál még így sem meghallgatásra,
Mert nem hisztek dús, bús tapasztalásnak -
- Te szólj, Lucius, Róma drága híve,
Ahogy ősünk mesélte ünnepi
Szóval a szerelmes Didó fülének
- Bánatra - a tűzvész történetét,
Ravasz görög hogy tört Trójára, éjjel,
Ki szedett rá mindek álnok szavakkal,
Vagy ki hozott be álnok falovat,
Hogy Róma, mint új Trója, sebesüljön?
Szívem nem kőszirt, nem kemény acél,
Szorítja irgalmatlan bánatunk,

10
 Sírás sodorna el, ha elmesélném,
És mire ott lennénk, hogy rámfigyeltek,
Akkor fúlnék bele a könnyeimbe,
Meghatottan, hogy meghatódtatok.
Szóljon inkább Róma ifjú vezére
Én félreállok, sírok - hallva őt.
Lucius Kegyes népem, tudd meg az igazat:
Chiron meg az átok Demetrius
Gyilkolta le a szegény Bassianust,
És ők gyalázták meg a kishúgunkat.
Bűnükért fejezték le két öcsénket,
Lett gúny tárgya apánk, vesztette el
Rómát védő hős kezét - mennyi gazság! -
Csalárdság lett a hálád, ó, hazám!
Száműztek végül engem is. Zokogva
Űzött a fájdalom, a zárt kapuktól
- El, el: hová? Az ellenségeinkhez.
Segítsenek ők. Haragjuk feledve,
Könnyek közt zártak karjaikba, engem,
Kit Róma taszított oda, az én szent
Városom, de hát Rómának, bizony, már
Semmi se volt szent, az, hogy vérem érte
Hullt - olyan volt, mintha kardomba dőlnék.
Ismertek, sose szoktam dicsekedni,
Ezt néma sebhelyeim tanúsítják,
Igazak, ahogy szavam is igaz mind.
Elég, elég. Még elkalandozom,
Magam dicsérve - bocsánat. Magunkat

10
 Dicsérjük, hogyha éppen nincs barátunk.
Marcus Most végre szólhatok. Itt ez a gyermek,
Tamora hozta a világra, apja
Egy elvetemült mór, egy gaz pogány,
Aki bajaink építésze volt.
Titus házában ül most a bitang,
Nem menekül, sőt, tanúsítja majd,
Mindez igaz. Akkor ítéljetek:
Jogos volt-e Titus bosszúja a
Tűrhetetlen szenvedések nyomán.
Így volt ez: mit szóltok, rómaiak?
Túloztunk? Rajta, ne kíméljetek,
Mutassatok rá, és mi, az utolsó
Andronicusok máris kéz a kézben,
Fejest bukunk a semmibe, a sziklák
Szagassák szét árva lelkünket is,
Házunknak rongy emléke se maradjon.
Jaj, Róma, halljuk! Egy szavad elég, és
Kéz a kézben bukunk. Fel, Lucius.
Aemilius Megállj, igazlelkű római úr!
Fogd kézen Luciust, de mint a császárt,
Róma egyetlen törvényes urát.
Tudom, a nép boldogan rákiált.
Rómaiak Róma császára! Éljen Lucius!
Marcus (kísérőihez)
Szegény Titus bús házából, no rajta,
Hozzátok a hitetlen szerecsent.
Hadd kezdje el iszonyú kínhalálát,

10
 Megérdemelte hitvány életével.

(néhány kísérő el)

Rómaiak Üdv, Róma kegyes ura, Lucius!

Lucius Köszönöm, Róma. És azon leszek,
Hogy enyhítsem a szenvedéseket.
Addig, nemes nép, csak egy percet adj
Nekem magamnak - ó, nézzétek, és
Nézzétek el, a természet parancsa:
Bátyám, sírjunk, öntözzük meg e törzset,
Forró csókom érezze hideg ajka.
- Véred mossák le fájó könnyeim,
Hű fiad végső hódolata ez.
Marcus Könnyre könny, csókért csók, elfogadod?
Így búcsúztat gyengéden Marcusod.
Adósságom lenne bár végtelen,
Míg élek, számlálatlan fizetem.
Lucius Gyere, fiam. tanuld a bánatot,
Könnyzáporát. Nagyapád szeretett,
Sokszor meglovagoltatott a térdén,
Szíve hű vánkosán álomba dúdolt,
Mesélt neked bűvöletes regéket,
Ébresztgesse kis elméd, és ha ő már
Rég nincs, e mesékkel megemlegesd.
Marcus Árva ajkai, míg éltek, ezerszer
Forrósodtak az arcodon, fiacskám.
Hát búcsúzóul csókold meg te is
Még az egyszer, emléked add neki,
Hogy kedves neked ő - vigye magával.

10
Kis Lucius Nagyapa, nagyapa, miért nem én
Haltam meg, kérlek, cseréljünk, cseréljünk!
Mi ez? Nem is hagy beszélni a sírás,
Ha kinyitom a szám, megfojt a könny.

(Jönnek a kísérők, hozzák Aaront.)

Aemilius Elég a bánat, Andronicusok!

Ítélkezzetek. Az elvetemült mór
Hozta rátok szörnyű balsorsotok.
Lucius Haljon éhen, mellkasig földbe ásva,
Őrjöngve üvöltsön egy falatért, de
Aki egy falatot is ad neki,
Életével lakol. Ez az ítélet.
Vigyétek, és ássátok be a földbe.
Aaron Harag, ne hallgass! Gyűlölet, gyalázkodj!
Nem vagyok gyerek, hogy hitvány imával
Irgalmat kérjek, megbánjam gonosz
Tetteim. Ha tehetném, tízezerszer
Ennyi rosszat követnék el, gyönyör
Lenne. Ha életemben bármi jót
Csináltam, azt bánom teljes szívemből.
Lucius Vigyék most jóbarátai a császárt,
Temessék apja mellé, ahogy illik.
Apámat és Laviniát családi
Sírboltunk fogadja majd csöndesen.
Hanem ez a vérszomjas tigrisasszony,
Tamora egy árva könnyet se kapjon,
Ne szóljon érte a lélekharang se,
Ne legyen eltemetve, vessük a

10
Bősz madaraknak, irgalmatlanul
Szaggassák szét, ahogyan élt, vadul.
Vigyázzatok, hogy bűnhődjön a mór,
Minden bajunk átkozott kútfeje:
S intézzük úgy az államügyeket,
Hogy ily dolgok többé ne essenek.
(Mind el.)

VÉGE

10