Petőfi Sándor

VERSEK
ARANY LACINAK
Móra Ferenc: Sétálni megy Panka
Sétálni megy Panka a búzamezőbe, Laci te,
Pillnagós papucsba, hófehér kötőbe. Hallod-e?
Dalolgatva ballag, egyes-egymagába, Jer ide,
Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája! Jer, ha mondom,
Simulj puha pázsit, lába alá lágyan, Rontom-bontom,
Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban! Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Légy a légyezője, te lapu levele! Meg talállak csípni,
Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele! Igy ni!
Búzavirág-szeme, mosolyog reátok: Ugye fáj?
Nevessetek vissza rá, búzavirágok! Hát ne kiabálj.
Kakukkfű, az útját jó szagoddal hintsd be, Szájadat betedd,
Bújj a lába elül, szúrós királydinnye! S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Ha a dűlőúton szegényke kifárdt, Majd meglátod, hogy mi fut
Szagos fodormenta, te vess neki ágyat! Rajta át fejedbe...
Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel, Egy kis tarka lepke.
Szelíd széki füvek, csillagfejetekkel! Tarka lepke, kis mese,
S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa, Szállj be Laci fejibe.
Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!
Te vigyázz reája, csöndes legyen álma! Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? elment a kúthoz.
Weöres Sándor: Ballada a három falevélről De nem volt viz a vederbe’,
Kapta magát, telemerte.
Lehullott három falevél És vajon minek
észrevétlen az őszi ágról. Meritette meg
És jött a szél, a messzi szél, Azt a vedret?
egy messzi, másik, új világból - Tán a kertet
Elröpült három falevél. Kéne meglocsolnia?
--------------- Vagy ihatnék?... nem biz a.
Az egyik magasba vágyott: Telt vederrel a kezében
talált a felhők közt új világot, A mezőre ballag szépen,
emelte, emelte a szél. Ott megállt és körülnézett;
A másik rohanni vágyott: Ejnye vajon mit szemlélhet?
magasba hágott és mélybe szállott, Tán a fényes délibábot?
sodorta, sodorta a szél. Hisz olyat már sokat látott...
Harmadik szédülni vágyott: Vagy a szomszéd falu tornyát?
szemét lehúnyta, semmit se látott, Hisz azon meg nem sokat lát...
kavarta, kavarta a szél. Vagy tán azt az embert,
Lobogott három falevél. Ki amott a kendert
--------------- Áztatóba hordja?
Lehullott három falevél Arra sincsen gondja.
tehetetlenül a világból. Mire van hát?
Ott lenn a sár, fekete, mély - Ebugattát!
ki emel fel az őszi sárból, Már csak megmondom, mi végett
ti szegény három falevél? Nézi át a mezőséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge,
Hű, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se’ rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!
ISTEN
Hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyóját ő lyukba gurítja.
Ö sohase gondol magára,
de nagyon ügyel a világra.
A lányokat ő csinosítja,
friss széllel arcuk pirosítja.
Ö vigyáz a tiszta cipőre,
az utcán is kitér előre.
Nem tolakszik és nem verekszik,
ha alszunk, csöndesen lefekszik.
Gondolatban tán nem is hittem.
De mikor egy nagy zsákot vittem
s ledobván, ráültem a zsákra,
a testem akkor is őt látta.
Most már tudom őt mindenképpen,
minden dolgában tetten értem.
S tudom is, miért szeret engem -
tetten értem az én szívemben.
Az árvák
Egyszer az utcán sétáltam
S ottan két kis árvát láttam.
Halljátok, mint következik,
Mit mondott az idősebbik.
"Akinek van egy krajcárja,
Az árvától ne sajnálja.
Nincs kenyerünk, nincsen tejünk,
Nincs, ahol megmelegedjünk.
Árvák vagyunk: apa nélkül,
De még inkább: mama nélkül;
Nincsen apánk, nincsen mamánk,
Nincsen nekünk meleg ruhánk.
Ó, ha apa, mama élne,
Bezzeg koldulni nem kéne,
De sem apánk, de sem mamánk,
Az éjjel is majd megfagyánk."
Meghallá ezt egy nénike,
S az árvákat hazavitte.
Szobájába bevezette,
Soha el sem eresztette.
Szép is lehet
Magos fák közt ballagom,
szívem boldogan dobog,
csodás, szerény életem,
színes tartalommal robog.
A fénylő erdő mélyén
önmagamra lelek, tudom,
a hosszú úton megyek,
a létezést ünnepelve futom –
egyszer megtalállak, tudom!
Az élet szép is lehet –, hagyom.
Egyszerű életre vágyom (Sziget 2)
Egyszerű életre vágyom.
Nyugodt szigetre a tó közepén,
hol hatalom, gazember nem talál,
s nem érdek vezeti az ide utazót.
Boldog családra vágyom.
Zöldellő zsenge természetre ott,
hol nemcsak gyermek mosolyog,
s az őszinte beszéd nyelvét ismerik.
Szerető együttlétre vágyom.
Biztonságot adó igaz ölelésre,
hol a létezés, a tartalmas élet,
a szellemünk, örök s végtelen.
Lélek
Mikor csendesen elalszol, én ébredem,
S nézlek még kicsit a félhomályban,
Majd elönt a jóság mi sugárzik felém,
S rácsodálkozok hogy lehet - ,
Itt vagy -,
Itt vagy, teljes valódban előttem,
Arcod mint gyermek mosolyog,
Édes álmok közt élve világodban,
Messze úszik gyengéd lelked,
S szíved beragyogja az egészet.
Álmok nélkül nehéz az élet
Álmok nélkül nehéz az élet,
Ne hidd, hogy az álom teremt téged.
Csukd le lassan szép szemed,
Ne hidd, hogy a reményt elveszíted.
Szabadon merüljön végtelen tudatod,
S ne hidd, hogy bármily lánc visszafog.
Szárnyaljon magasban csodás elméd,
S ne félj a zuhanás okozta kártól.
Szeressen lényed, repüljön lelked,
Ne félj a benső világtól.
A boldogságért, pillanatért küzdj,
És ne félj a szabadságtól!
Karácsonyi csoda
Fények áradata megcsillan arcodon,
Tisztán ragyog fel az örömteli mámor,
S tekintetedből sugárzik a boldogság.
A színek kavalkádjában úszik mosolyod,
Az ünnep belőled áramlik lelkembe,
S e varázslat könnyet csal szememre.
DALOK
PÁL DÉNES - TULIPÁN
Tél van, fázom
A szél csak fúj
Várlak haza
Az érzés új
Téged látlak
Mindenhol
Mert van még, aki csak
Rád gondol
Jó, hogy jöttél
Kár, hogy mész
Fellobban ez a láng és kész
Jártam sokszor az út mellett
De boldog vagyok, hogy
Ismerlek
Mondanék valamit
Halkan
Ha téged is érdekel
A világ
Egy kicsi tulipán
Ne is érj hozzá
Nehogy bajt hozz rá
Amíg él
A kicsi tulipán
Addig mindenképp
Legyen álomszép
A világ
Republic – Kirúgjuk magunk alól a Földet
Zuhog az eső, csak változz csak változz
Ahogy az idő, csak változz csak változz
Simogat az ég, változz csak változz még
Mert nem volt, még nem volt elég
Jön értünk egy másik hajó
A nap süt és hull rám a hó
A mindenhol Mindenható most változtat rajtam
És zuhog az eső az égből a földre
Ahogy az idő, csak változz örökre
Simogat az ég, csak változz csak változz
Csak még, mert nem volt, még nem volt elég.
Keresnek újra, mindig keresnek
Jönnek az árnyak, szembe jönnek
Magamat látom csak magamat féltem
Fenn a magasban és lenn a mélyben
Kirúgjuk magunk alól a Földet
Kirúgjuk magunk alól a Földet
Kirúgjuk magunk alól a Földet
Palya Bea: Suttognak a vének
Suttognak a vének
Mindig legyen ének
Dúdoljunk dalt egymásnak,
Mint anya gyerekének
Repüljön az ének
Zendüljön a lélek
Hangunkat a dalnak adjuk
Hajunkat a szélnek
Hangos már az ének
Búcsúznak a vének
A folyónak túlpartjáról
Vissza sose térnek
Pál utcai fiúk: Mi vagyunk a Grund!
Nagy a világ, az égig ér,
De van ez a föld, ami kezünkbe fér.
Itt nevet a nap, sugara ránk,
Rajzol egy pályát a deszkapalánk.
és a tél, és a nyár,
és a fák, az akác,
és a kert, és a ház,
és a házból a srác,
te meg én,
ugye szép,
soha nem szakadunk,
gyere mondd, hogy a Grund mi vagyunk.
Álljunk bele ha kell,
Bármi jöjjön is el
Legyen szabad a Grund.
Véssük ide ma fel,
Hogy megmarad ez a hely,
Vagy egyszer belehalunk.
Nagy a világ, és rá se ránt,
Hogy errefelé a követ ki veti rá.
Ha közel a vész nem remeg a szánk,
Lefogjuk győzni, nekünk ez a hazánk.
ez a pad, ez a fal
ez a pár farakás
ez a dal, ahogy nő
ez a szívdobogás
ez a jel
innen el soha nem szaladunk,
gyere mondd, hogy a Grund mi vagyunk.
Álljunk bele ha kell,
Bármi jöjjön is el
Legyen szabad a Grund.
Véssük ide ma fel,
Hogy megmarad ez a hely,
Vagy egyszer belehalunk.
Mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy
álomért.
Mért félnénk, mért élnénk, ha nem egy
álomért.
Valahol Európában: A zene az kell
Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva
hang, egy jel.
a zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy
mégse adjuk fel!
Mert a jó, a rossz csak szó, olyan ami sokszor
változó,
de egy ismerős hang, az megmarad, máris
érzed, hogy védve vagy,
a dal egy biztos hely!
A zene az kell, mert körülölel, és nem veszünk
majd el.
Ha van elég szív, az sokat segít, már úgysem
adjuk fel.
Köztünk minden ember más, különös és
sokfajta szokás.
De hogy éjjel mindenki álmodik, nagy bajt
nem csinál hajnalig,
ebben egyformák!
Itt van, aki csak néz, és van aki beszél,
és van aki segít, hogyha kimerültél.
mert mindenki erős, és életrevaló,
de van aki csak árva, és sose volt jó!
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindenki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, s a dal csak így lesz
szép!
Itt mindenki tudós, mert mindenki figyel,
és van, aki majd játszik, és sose nő fel.
de van aki majd ír, és lesz, aki zenél,
és van aki majd bátran és okosan él.
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindenki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, s a dal csak így lesz
szép!
Itt van, aki csak néz, és van aki beszél,
és van aki segít, hogyha kimerültél.
mert mindenki erős, és életrevaló,
de van aki csak árva, és sose volt jó!
Ami fontos az, hogy úgy legyen,
az, hogy mindenki más milyen,
a zene is csak ettől igaz, a dal csak így lesz
szép!
Így lesz szép...
A zene az kell, mert nem adjuk fel,
egy ritmus vagy jel, csak ne vesszünk most el,
a zene az kell, mert körülölel,
ha van elég szív, a dal az csak így lesz szép!
Szép...
MONOLÓGOK
Karácsonyi ének (Dickens)
„A múltban, jelenben és jövőben akarok
élni” - ismételgette boldogan, mialatt
kibújt az ágyból. Óh, három szellem, kik
meglátogattatok, ti fogtok utamon
vezérelni. És te, Marley Jakab! A
magasságos ég áldjon meg érte!
Térdenállva mondok hálaimát érte!
Élek! A szörnyűségek, amiket láttam, nem
fognak bekövetkezni!
Már azt sem tudom, mit csinálok. Óh,
olyan könnyű, olyan friss, olyan boldog
vagyok. Oly boldog, mint egy angyal! Úgy
érzem magam, mint egy iskolásfiú, mint
egy kölyök, mint egy csikó, mint egy
részeg ember. Jó karácsonyt és boldog
újévet mindenkinek! Bort, búzát,
békességet!
Azt se tudom, hányadika van ma! Vajon
mennyi időt tölthettem a szellemek
társaságában? Tudja a jó ég! Nem is
akarom tudni! Semmit sem akarok tudni!
Oly tudatlan és boldog vagyok, mint egy
ma született csecsemő!
Szép karácsonyt mindenkinek!”
Kis herceg
„Az embereknek nem ugyanazt jelentik a
csillagaik. Akik úton járnak, azoknak
vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak
nem egyebek csöppnyi kis fényeknél.
Ismét mások, a tudósok számára
problémák. Az üzletemberem szemében
aranyból voltak. A csillagok viszont mind-
mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid
lesznek, amilyenek senki másnak. (...)
Mert én ott lakom majd valamelyiken, és
ott nevetek majd valamelyiken: ha
éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz
számodra, mintha minden csillag nevetne.
Neked, egyedül neked, olyan csillagaid
lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha
majd megvigasztalódtál (mert végül is
mindig megvigasztalódik az ember), örülni
fogsz neki, hogy megismerkedtél velem.
Mindig is a barátom leszel.”
„Te pillanatnyilag nem vagy számomra
más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a
többi száz- meg százezer. És szükségem
sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám.
Számodra én is csak ugyanolyan róka
vagyok, mint a többi száz- meg százezer.
De ha megszelídítesz, szükségünk lesz
egymásra. Egyetlen leszel számomra a
világon. És én is egyetlen leszek a te
számodra...
…Jobb lett volna, ha ugyanabban az
időben jössz (...). Ha például délután
négykor érkezel majd, én már háromkor
elkezdek örülni. Minél előrébb halad az
idő, annál boldogabb leszek. Négykor már
tele leszek izgalommal és aggodalommal;
fölfedezem, milyen drága kincs a
boldogság. De ha csak úgy, akármikor
jössz, sosem fogom tudni, hány órára
öltöztessem díszbe a szívemet.”
HARISNYÁS PIPPI:
„Amikor kettesben maradtak, Pippi felállt,
és a katedrához ment.
- Tudod mit? - kezdte, majd így folytatta:
- ...izé, tanító néni, tetszik
tudni, nagyon jó volt itt, jó volt látni, hogy
megy az az iskola. De azt
hiszem, ennyi elég is volt belőle. Azt se
bánom, ha nem kapok
karácsonyi szünetet. Sok nekem ennyi
alma meg sündisznó meg
kígyó. Csak úgy forog a fejem tőlük.
Remélem, hogy nem bánkódsz
miattam.
De a tanító néni azt mondta, hogy igenis
bánkódik, főleg azért, mert
Pippi meg se próbál rendesen viselkedni,
márpedig egyetlen gyerek
se járhat iskolába, aki ott így viselkedik,
még akkor se, ha nagyon
szeretne.
- Talán rosszul viselkedtem? - ámuldozott
Pippi. - Nohát, ezt igazán
nem gondoltam volna - mondta bús képpel.
Senki sem tudott olyan
bús képet vágni, mint Pippi, ha szomorú
volt. Hallgatott egy darabot,
végül így szólt remegő hangon:
- Értsd meg, tanító néni, ha valakinek a
mamája angyal és az apja
négerkirály, és ő maga egész életében csak
a tengert járta, akkor
nem könnyű tudnia, hogyan kell viselkedni
az iskolában az almák
meg a sündisznók között. A tanító néni azt
felelte, hogy megérti, és
egyáltalán nem bánkódik Pippi miatt, és
hogy Pippi visszajöhet az
iskolába később, ha majd nagyobb lesz.
Pippiről sugárzott az öröm
ennek hallatára, és így szólt:
- Igazán nagyon rendes vagy, tanító néni.
Nézd, ezt neked adom!
Azzal a zsebéből előhúzott egy szép kis
aranyórát, és a tanári
asztalra tette. A tanító néni azt mondta,
hogy nem fogadhat el egy
ilyen értékes ajándékot, de erre Pippi így
szólt:
- El kell fogadnod! Különben holnap
reggel is eljövök az iskolába!”
KINCSKERESŐ KISKÖDMÖN:
„…Akárhogy fűtöttük a búbost, a
malomszoba ablaka egész télen át ki nem
engedett. S az a befagyott ablak volt az én
palatáblám, édesanyám ujja rajta a
palavesszőm. Lesz-e a világon valaha
szépíró mester, aki utánozni tudná azokat
az ide-oda csúszkáló, hol hanyatt vágódó,
hol orra bukó, furcsa ákombákomokat,
melyek korcsolyázó tündérek szeszélyes
lába nyomához hasonlítottak? Sokat
sírtunk és sokat kacagtunk azon a télen.
Voltak gonosz, makacs betűk, melyek nem
akartak szót fogadni tanítómesteremnek se,
és voltak kedvesek, derék, barátságos
betűk, amiket az én ügyetlen ujjaim is
egyszerre elő tudtak hívni. A g betűnek
sohase fogom megbocsátani azokat a
könnyeket, melyek a világ legdrágább
szeméből hullottak miatta. S az o betűre
mindig úgy fogok gondolni, mint áldásra
nyitott szájra. Ezt kedveltem a legjobban,
mert ez volt a legkönnyebb…. Azon az
estén ezt a szót kapartam bele a jégvirágok
mezejébe: KINC Édesapám odaállt mögém
a méccsel, hogy jobban lássa, mit
dolgozom.
– Te, az S-et megfordítva írtad! – kacagott
édesapám – Így kell azt írni. Azzal a
körmével egy rendes S betűt hasított az
ablak jegébe. De én ravaszul csóváltam a
fejemet, hogy engem nem lehet bolonddá
tenni. Tudom én, hogy az az igazi, amire
szülém tanított. S ha gyorsan írok, most is
sokszor megesik még velem, hogy
megfordítva írom az S-et, mint ahogy
falusi szabók cégtábláján látni. S amikor
észreveszem a hibát, mindig teleszalad a
szemem könnyel, s megcsókolom a
szívemmel a ráncos kezet, mely e
kígyóbetűt először mutatta meg nekem…”
Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék
„Minden gyerek tudja, még a legkisebb is,
hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb,
mint jónak lenni. Folyton jónak lenni
iszonyúan unalmas, és amellett fárasztó
is. Minden gyerek tudja, még a legkisebb is,
hogy felnőttnek lenni sokkal jobb! A felnőtt azt
a ruhát veszi fel, amelyik eszébe jut, ha
tűzoltószirénát hall, nyugodtan kihajolhat az
ablakon, akármennyire kimelegedett, mindig
ihat vizet, olyan halkan köszönhet, ahogy csak
akar, és nem kell akkor lefeküdnie, amikor a
legérdekesebb a tévé. De ez még nem minden.
A felnőtt azt csinál, amit akar, a gyereknek
pedig azt kell csinálnia, amit a felnőtt akar. Én
egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi
mindennek örülnék. Először is annak örülnék,
hogy azt csinálhatom, amit akarok.
Ha én felnőtt volnék, vendégségben mindig
kalimpálnék a lábammal a széken, sose fújnám
ki az orrom, csak szipognék, sose törölném
meg az ajtó előtt a sáros lábam, és tartanék
otthon egy zsiráfot, aki az ágyam előtt aludna.
Jaj, de jó lesz, ha már felnőtt leszek.”
J. K. Rowling – Harry Potter - Albus
Dumbledore

„Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, s

közben elfelejt élni. Az embert nem a
tulajdonságai határozzák meg, hanem a
döntései. A döntéseinkben, nem pedig a
képességeinkben mutatkozik meg, hogy
kik is vagyunk valójában(…) Jól figyelj
arra, amit most mondok. Rossz ember
belőled sose lesz. Jó ember vagy akivel
rossz dolgok történtek. Egyébként is, a
világ nem osztható fel egyszerűen jókra és
halálfalókra, mindenkiben van fény, és
némi sötétség, a kérdés az, hogy melyik
részre hallgatunk, az jellemez minket. (…)
Az öröm mindig segít rajtunk, akkor is, ha
teljes a sötétség, mert a sötétséget elűzi a
fény.”
VÁLOGATLANUL VERSEK (ALSÓ, Barátod az, ki melletted marad,
FELSŐ)
ki elviseli a rigolyáidat.
Aranyosi Ervin: A barátság Tettéért hálát tőled sose vár,
ki nélkül élni unalmas és sivár…
Barátod az, ki akkor jön, ha kell,
Kit nem a pénzed, s a rangod
érdekel.
Aki előtt nincsenek titkaid,
s rohan, ha hívod, mindegy, hogy
hol lakik.

Nem számít az sem nappal, vagy

éjszaka.
Akinek fontos egy barát “jaj”
szava.
Akivel gyorsan rohan az idő,
de ha hiányzik, holnap újra jő’.

Aki meghallgat, s komolyan

veszi,
és hogyha sajnál, azt őszintén
teszi.
Aki megérti minden gondodat,
ki szót sem vár, elég a gondolat.

Ki megért téged és ő is érthető,

ha együtt vagytok megáll az idő.
Bármit is mond, csak igazat
beszél,
s elvárja azt, hogy Te, magad
legyél.

Barátod, egyben lelki rokonod,

s a legjobb benne, hogy te
választhatod.
Egy szinten rezeg időtlen
lelketek,
egyenlők vagytok, mint
ikergyermekek.

Aranyosi Ervin: Legyél
a barátom!
Mondd csak, leszel a barátom?
Elkísérsz majd hét határon?
Képes leszel úgy szeretni,
hogy ne akarj elengedni?
Szeretném, ha rám nevetnél,
ha szívedből úgy szeretnél,
hogyha kérem, simogatnál,
szívemért egy szívet adnál!
Leszel a barátom, mondd csak?
Vagy elmenjek, sátrat
bontsak?
Bujdokoljak hét határon?
Legyél inkább a barátom!
Aranyosi Ervin:
Mutasd ki!
Mutasd ki a szereteted,
nem kell mondogatnod,
csupán csak a figyelmedet,
s magadat kell adnod!
Néhány jó szó sokat jelent,
egy egész világot,
egy dicséret, egy kis hála
nyújthat boldogságot.
Kis figyelem, gondoskodás,
együtt töltött percek,
ezek azok, mitől érzem,
engem is szeretnek!
Scmidt Károly
És ha érzem, tovább adom,
hadd érezze más is!
Tudja meg, ki még nem érez,
s az is, aki mást hisz!
Nem elég, ha szíved érzi,
add egy öleléssel!
Szereteted kifejezni,
hát sohase késs el!
Meglátod a világ szépül,
sokkal jobbá válik.
Ne felejtsd el megmutatni!
Szeress mindhalálig!
József Attila
Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítõt old az ég vizében.
Szeretetiskola
 Van egy kicsi csodakutyánk, Pötyi a neve,
született már régen neki egy szép gyereke.
Megnőtt olyan nagyra, hogy nagyobb az anyjánál,
Mocinak neveztük el, bár Ő is egy kislány.
Kaptak mind a ketten egy jóval nagyobb társat,
így már nemcsak két kutyát, szerethetünk hármat.
Talán nem véletlen, még eggyel szaporodtunk,
négy kutyával játszhatunk, hogyha unatkozunk.
Cicánkat, a Mircit is ajándékba kaptuk,
jó és dolgos kis állat, ezt mi meg nem bántuk.
Mircikénk, ha elfárad, Pötyi hátán fekszik,
igaz álomba merül, nagyon mélyen alszik.
Kicsiny kakaskánk, a beteg, sánta lábával,
együtt él és álmodik a kis kutyáinkkal.
Ha a Moci és a Pötyi rossz fát tesz a tűzre,
tanítani kell Őket egy kis fegyelemre.
Ha megdorgálom Őket, meg nem haragszanak,
szeretetet továbbra is önzetlenül adnak.
A szeretet iskolájuk példamutató,
itt lehetne az ember eminens tanuló.
Meggyesi Éva
Anyám szeme
Anyám szeme miattam könnyes
miattam fátyolos két szeme,
s a messze tűnő esti ködben
miattam homályos tekintete.
Ha néha-néha rossz vagyok hozzá
csak arcába temeti két kezét,
s nem szól semmit hogy ne is lássam
könnytől fátyolos tekintetét.
Anyám szeme oly szépen fénylik
mint az ég alján feltűnő csillagok,
s szemének minden villanása,
minden sugara rám ragyog.
Anyám szenében látom a tengert,
a messzire kéklő hegyeket,
mely ragyogásával eltakarja
a feltornyosuló felleget.
Anyám szeméből öröm sugárzik
mely értem van, s boldog vagyok
hogy én lehetek minden kincse,
bár meghálálni sosem tudom.
Meggyesi Éva
A boldogság
A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.
A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.
Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.
Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.
A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány
,csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.
Éginé Szederkényi Edina
Kócos
Apró vagyok,
Vadóc vagyok,
Szálkásszőrű tacskó vagyok.
Szívem nem, csak szőröm drótos,
Becsületes nevem: Kócos.
Kis bundámban szürkés foltok,
Mintha rámöntöttek volna
Egy jókora adag borsot.
Drótos! Szálkás! Mondják rólam.
De a szívem, az vajból van!
Tömzsi testem, harsány hangom,
Fogócskázok az udvaron.
Csaholom a madárkákat,
Kergetem a kiscicákat.
Csak a villámoktól félek,
Igyekszem elűzni őket!
Mikor aztán elfáradok,
Kisgazdámhoz odabújok.
Bekucorgok az ölébe,
A villámot Ő kergesse!
Én pedig majd mélyen alszom,
Sült kolbászról álmodozom.
S ha majd a nap kisüt végre,
Sétáljunk az erdőszélre!
 S elindulnak vele haza boldogan.
A játék.

A játék. Hallom, vidáman arról beszélgetnek,

milyen ügyesek lesznek otthon ketten.

Az különös. Gesztenyéből játékot készítenek.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
Lovacska, szekér készül, ugye nekem? -
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű. kérdi a lányka, s boldogan nevetnek.

Bűvös kulcs és gyertya lángja, Vidámak. Lelki szemeimmel lesem.

színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel, Tóth Marianna (banattanc)
búvócskázom minden árnnyal, Szekrényben turkálva
a padlással, a szobákkal, Itt a piros papucsom,
a fénnyel, mely tovaszárnyal, Rajta kicsi pipacsom.
a tükörrel fényt hajítok, Pipacspiros papucsba’,
a homoknak, a bokornak,
Kimegyek a piacra!
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel, Itt a sárga kalapom,
a két kedves, pici kézzel, Benne jobb az alakom.
játszom játszó önmagammal, Hogyha téged zavarna,
a kisgyermek is játékszer. Ledobnám az avarba.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Itt a rózsás keszkenőm,
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe. Lengedezik reszketőn,

Játszom én és néha este Kényeskedve, nyafogva,

fölkelek, Dermedt szélben vacogva.
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.
Itt a barna kis cipőm,

Hogyha volna még időm,

Murzsa András Dr.
Egy gesztenye élete Mint egy Hamupipőke,

Sétálnék a cipőbe’!
Egy kis gesztenye leesett a fáról,

ragyogó barna színű, fehér szemmel.

Itt a lila kabátom,
Kislány teszi kosarába örömmel -
Ez nem is a sajátom!
szed még egy-két szemet hozzá az ágról.
Próbálom a családra,

Nem jó rám, csak apámra!

A kosárka megtelik, már tele van.

Nézd, milyen sokat szedtem - anyja nézi Siklósi Krisztián

kislányát, ki kosarát hozzáviszi.
 Égig érő óriás
Végre itt a szülinapom,
Pont egy éve várok rá,
Napról napra nagyobb leszek,
Nagyobb, mint az apukám,
Felnyúlok a felhők fölé,
Megfogok egy csillagot,
Megmutatom anyukámnak,
Nézze meg csak, hogy ragyog!
Végre itt a szülinapom,
Mégis csak szomorkodom,
Nem nőttem még elég nagyra,
Hiába nyújtózkodom.
Egyszeriben felrepülök,
Mert apukám varázsol,
És a fénylő csillagokat
Elérem a nyakából!
Végre itt a szülinapom,
Ez a legszebb, nem vitás,
Így lettem én egy hatalmas,
Égig érő óriás!
Siklósi Krisztián
Boszorkánykonyha
Boszorkánykonyha
Éled a tűz, piros rózsát fest
Jegenyefa óriás lángot vet
Nyalja a kondért, melegedik a vize
Fekete boszorkák gyűlnek köribe.
Randa vasorrú mérget főz
Zöld levet önt bele, felcsap a gőz
Rengeteg vén banya he-he-he-he, kacarász
Ez a büdös étek ne legyen a vacsorád
Mérgezett étkek könyve
Szemdüllesztő kotyvalék
Hozzávalók:
Béka szeme, farkas foga
Pók keresztje, patkány farka
Bagoly füle, kacsa csőre
Liba lába, tehén szőre
Macska bajsza, kígyó mérge
Kecske körme, tyúk epéje
Denevér potyadék
Mindegyikből tíz marék
Így készül a kotyvalék
Zuhogó zápora villámlik
Lobogó zöld leve csillámlik
Fortyog a főzet, elolvad a kanala
Táncol a sok banya! Reszkessetek! Ha-ha-ha!
Szedő Tibor
Gyereknap
Kacaj a levegőben száll,
édes vattacukorillat.
Peti felfújt lufit cibál,
égbolton mosolyalakzat.
Anna boldogságban fürdik,
arcán ezernyi víg szeplő.
Napfény a nyakába ugrik,
lesi egy kíváncsi felhő.
Zoli apján lovacskázik,
örömkönnye földön landol.
Árnyék a hátára mászik,
madár a fülébe dalol.
Copfos Kati a fűben ül,
pöttyös labda a kezében.
Arany sugár elé terül,
béke honol a lelkében.
 KuroShini
Balázs tigrisbukfencet vet,
Cirkusz
mindkét lába összeakad.
Sok bolondos, tarkabarka
Hajkurássza a hűs szelet,
színész forog jobbra-balra.
szabadidő gyorsan szalad.
Szoknya pördül, cipő kopog.

Pete Margit A nézőtéren mindenki boldog.

A pitypang útja
Fűszálak közt kicsi pitypang A nézők nézik, szemük kerek.

pityereg: Nézi minden felnőtt, gyerek.

Úgy szeretném bejárni a Gyere te is a nézőtérre!

hegyeket! Színész is van ezerféle:

Itt gyerekek fogócskáznak,

rám lépnek. Krumpliorros, erőművész,

Úgy elvágyom messze innen, Artisták és pár bűvész.

kesergek... Színes, vicces, magas, törpe,

Minden van. Te is jöjj be!

Kérlelem az erre járó

Bekker Anita
szeleket:
Hetedhét álom
kapjátok fel ernyőm szélét,
Egyszer régen álmot láttam,
vigyetek!
Virágok közt sétálgattam.
Veletek ha messzi útra
Napfény volt a ruhám,
mehetek,
S a kék ég a hazám.
hegyben, völgyben gyönyörködöm,

lebegek,
Madarak szárnyán szálldogáltam,
közben apró magocskákat
Hetedhét országot bejártam.
pergetek.
Láttam erdőt, hegyeket,

S néhány kicsi szigetet.

A gyökerem itt marad majd

veletek,
Bárányfelhőn utazgattam,
s jövőre új bóbitákat
S önmagam is megtaláltam.
nevelek!
Ott aludtam édesdeden
Pitypang-sárga virágaim
Egy kis tisztás közepében.
nevetnek,

ha majd nap süt, s kivirulnak Polgár Olga

a rétek. Szeretem az iskolát
Van egy hely, mi csuda jó,
Addig viszlát, vidám nyarat, odajár sok tanuló.
gyerekek! Képzeljétek, gyerekek,
 hogy ott mi mindent lehet: Tengernyi boldogság
Boldogságból van tengernyi,

Először csak rajzolunk, ahány az arc, annyiféle,

meséket hallgatunk, mindegyik csupán embernyi,

és ott van a tornaóra... oly, mint az ember igénye.

Ugrunk, futunk vezényszóra.

Van, ki attól boldog, hogy él,

Én már másodikos vagyok, az anyagnak sosem rabja,

és az ujjaim nélkül számolok. a sötéttől sohasem fél,

Sőt! Mikor jön a sötét, s ettől boldog minden napja.

én olvasok esti mesét.

Van, aki már attól boldog,

Írok is szép leveleket, hogyha látja szeretteit,

rajzzal díszítem nevemet. sohasem pénzért sóvárog,

Na és a környezetóra! nem motiválja tetteit.

Már tudom, mi az a boróka.

Van, ki boldog, ha Napot lát,

...és tanulok németül. vagy az égen esőfelhőt,

Sitzen azt jelenti: ül. van, ki szereti Angyalát,

Még magam is ámulok, s reá bízza a jövendőt.

hogy én mi mindent tudok!

Van, kinek az a boldogság,

Persze van, hogy elfáradok, hogy lefekhet és felkelhet,

s a padban csak bambulok. számára az bizonyosság,

De hát kérem, mit tegyek? hogy bír isteni védelmet.

Hisz a lelkem gyermeteg!

Van, kit csak a pénz boldogít,

Be is vallom rendesen, hajszájában veszik napja,

mindig várom lelkesen, másra sosem összpontosít,

hogy leteljen az óra, ő a földi élet rabja.

s kezdődhessen a fogócska.
Boldogság tehát tengernyi,

Csuda jó az iskola, annyi, mint csepp a tengerben,

ezért járok én oda. s belőle mit fog merít`ni,

S hogy ne kelljen otthagynom, tükröződik az emberben.

kitaláltam, mit teszek:

Lengyel Sára
Felnövök, és én is tanítónéni leszek!

Schmidt Károly Imre

 Legfőbb álmom
Legfőbb álmom:
Mindenkinek kívánom,
Boldog legyen
Ezen a világon.
Boldog szeretnék lenni,
Házamban finomat enni,
Szeretetben élni,
Családomnak adni enni.
Békésen szeretnék vacsorázni,
Kislányommal sokszor cicázni,
Éjszakánként örömmel aludni,
Telente fiammal korcsolyázni.
Sok mindenről álmodom,
Sok mindenért vágyakozom.
Legfőbb álmom a boldogság,
Azt mindenkivel megosztom.
József Attila
Mikor az uccán átment a
kedves
Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.
Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.
Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!
De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.
És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!
FALU VÉGÉN KURTA KOCSMA...
Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.
„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!
Húzd rá cigány, huzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”
Bekopognak az ablakon:
„Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”
„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”
Megint jőnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”
Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.
Milyen volt...
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom
már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti
virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el,
tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
RESZKET A BOKOR, MERT...
Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!
Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.
Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!
 Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
ARANY LACINAK Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Laci te, Nézi át a mezőséget,
Hallod-e? A vizet mért hozta ki?
Jer ide, Ürgét akar önteni.
Jer, ha mondom, Ninini:
Rontom-bontom, Ott az ürge,
Ülj meg itten az ölemben, Hű, mi fürge,
De ne moccanj, mert különben Mint szalad!
Meg talállak csípni, Pillanat,
Igy ni! S odabenn van,
Ugye fáj? Benn a lyukban.
Hát ne kiabálj. A mi emberünk se’ rest,
Szájadat betedd, Odanyargal egyenest
S nyisd ki füledet, A lyuk mellé,
Nyisd ki ezt a kis kaput; S beleönté
Majd meglátod, hogy mi fut A veder vizet;
Rajta át fejedbe... Torkig tele lett.
Egy kis tarka lepke. A szegény kis ürge
Tarka lepke, kis mese, Egy darabig türte,
Szállj be Laci fejibe. Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
Volt egy ember, nagybajúszos. A lyuk száján nyakon csipték,
Mit csinált? elment a kúthoz. Nyakon csipték, hazavitték,
De nem volt viz a vederbe’, S mostan...
Kapta magát, telemerte. Itt van...
És vajon minek Karjaimban,
Meritette meg Mert e fürge
Azt a vedret? Pajkos ürge
Tán a kertet Te vagy, Laci, te bizony!
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?... nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezőre ballag szépen, Horváth Piroska
Ott megállt és körülnézett; Vers a szabadsághoz
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Ó, drága szabadság, ó, édes szabadság!
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott... Csak téged imádni mért lenne badarság?

Vagy a szomszéd falu tornyát? Kötetlenül élni, futni és kacagni,

Hisz azon meg nem sokat lát... még egy fűszálból is álmokat faragni...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert ...végtelen mezőkre boldogan szaladok,
Áztatóba hordja?
 vágyakat elvetek, szerelmet aratok, Kezdtem ezt a verset én, tavaly május
szabadsággal oltok, gyógyítok hegeket, elején,
gúzsoknak sebhelye azonnal beheged, idén lett csak készen, idén sem egészen.
Címe az volt: életem, s kihúztam, mert
levetem láncaim, vállamról terhemet,
félszegen
gyöngyözött betűkkel írom a versemet,
sántikált a címe, minden lába ríme.
íriszem megcsillan égboltnak tükrében,
Újra kezdtem, s ezalatt félesztendő
sasmadárszárnyakon mennyeknek
leszaladt,
csücskében,
de az égre nézve alig vettem észre.
Az égen egy felhő szállt, s az a felhő nem
begubózott bábból pillangóvá válok,

azúrrengetegbe - mindenségbe szállok,

is szállt,
kasmírszárnyaival repít a szerelem, lebegett vagy állt tán, mint egy őr, várt
örömöm sóhaját virágra lehelem, rám.
Azt a felhőt néztem én, míg e forgó év
faragtam fűszálból smaragdzöld sípokat, felén
világra fütyülök - végtelen hívogat. csak lehullott onnan, mint katona holtan.
Csak téged imádni nem lenne badarság - Ismét kezdtem: Háború lett a címe, száz
ó, drága szabadság, ó, édes szabadság! sorú
volt az első versszak, jajgatott mint vert
had.
Meggyesi Éva Jaj mit is kerestem itt, katonák holttesteit,
Mért bántjuk egymást? Hisz annyira szeretlek!
bűverő terelte lépteimet erre.
Lehoznék néked minden csillagot! Kutattam a tárva tárt messze hajló láthatárt,
Nélküled üres, és sivár minden este
nélküled én már levegőt sem kapok! föllelem, reméltem, nyitját, minek éltem.
Mért bántjuk egymást? Hisz oly rövid az élet! Életemmel kezdtem el, háborúban vesztem
Addig szeressünk ameddig lehet!
Hisz ki tudja még hogy mit hoz a holnap, el,
meddig őrizhetem a lépteidet?
én másról akartam szólani e dalban.
Meddig láthatom a bimbódzó rózsát
ahogyan épp a szirmát bontja szét? Másról én, de nem lehet, valaki nem
Meddig láthatom a felkelő nap fényét
hisz az ablakomba nem süt be a fény.
engedett,
tán a ma lepergő, oszló testű felhő.
Szeresük egymást, hisz oly rövid az élet!
S addig szép amíg együtt lehetünk,
hidd el: a szívünk is csak addig sugárzik
amíg önzetlenül, tisztán szeretünk!

Hollós Korvin Lajos: Csonka vers

(Holt katonák balladája)
2009. 10. 30. Készítő: Verspatikus
WEÖRES SÁNDOR: nem félni, és nem remegni,

Ki minek gondol, az 
mindig, mindig csak szeretni.

vagyok annak... De jó lenne jónak lenni,

a nagy Istent megkeresni,

Ki minek gondol, az vagyok  a lábához kuporodni,
annak…  és az Igét befogadni.
Mért gondolsz különc 
rokontalannak?  De jó lenne... de nem lehet.
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:  Farkasok közt nem élhet meg,
Te vagy magad, ki e jelet vonja. aki bárány, aki balga,

megrohanja azt a falka.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba 
játszik, 
Megrohanják, leteperik,
Mert fénye­árnya terád sugárzik. 
mert a jót itt nem szeretik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, 
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
badarról: 
nincs közöttünk aki szeret?
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad  Gyilkosságok, fegyver, átok

rám.  miért sújtja a világot?

Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.  Hisz` szeretni könnyebb lenne,

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;  lelkünk szállna, mint a lepke.

Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
De jó lenne jónak lenni,
Szemem tavában magadat látod:  egymás kezét megkeresni,
Mint tükröd, vagyok leghűbb  és a gonoszt mindörökre
barátod. eltemetni, elfeledni.

De jó lenne jónak lenni...

Juhász Magda
De jó lenne...
De jó lenne jónak lenni, Varró Dániel: Email
mindig, mindig csak szeretni, 2009. 02. 3. Készítő: Verspatikus

lelkem szállna, mint a lepke, Hát el vagyok egészen andalodva,

olyan könnyű, lenge lenne. és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
De jó lenne jónak lenni, veled titokban ímélezgetek.
csak a szépet észrevenni,
 Rajtam pihent a könny-áztatta szem,
Nem kell megszólítás, se semmi cécó, S mosollyal mondta: Nem fáj semmi sem!
és az se baj, ha nincsen ékezet,

csak kebelembe vésődjék e négy szó,

hogy: Önnek új levele érkezett! Mint vándor-angyal járt e bús világban.

Ha égre nézett, mosolyogni láttam.

Az egész világ egy linkgyűjtemény,

az emberek, a tárgyak benne linkek, Úgy tetszett nékem: a magasba fönt

Mosolygó szemmel társakat köszönt.
bárhova kattintok, te tűnsz elém,

te vagy felvillanó websiteja mindnek.

Utólszor láttam. Sírtak körülötte.

És ő mosolygott. Némán. Mindörökre!
Te dobogsz bennem, mint versben a

metrum.

Föltettem háttérnek a képedet,

s míg körülöttünk szikrázik a chat Boldogság

room,
A tévéhez leültünk
látlak, miközben vakon gépelek.
megnézni azt a filmet,
miről a műsorújság
Hiába nem láttalak még, az embert, megírta, hogy nagyon sok
ha minden betűd mégis eleven, vér fog majd folyni benne,
ha érezlek, mint kisujjam az entert, és ennek mind a ketten
van nulladik látásra szerelem? örültünk, mert szeretjük
a filmeket, amikben
nagyon sok vér folyik. Te
két fázós lábad akkor
Ábrányi Emil: Mosoly
pólóm alá bedugtad,
kis talpad ráhelyezted
kövér, meleg hasamra,
Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,
Melyben sugár s könny lágyan összefoly. úgy néztük ezt a filmet,
pisztáciát is ettünk.
De gyorsan elfogyott, és
Jól tudtam, hogy nagy, nagy bánatja volt. félóra múlva kábé
Nem láttam mégse bájosabb mosolyt.
szép, szőkített fejecskéd
a mellkasomra tetted,
én kissé hátradőltem,
Faggattam, kértem: Nos, mi bántja hát?
De mást nem láttam, csak szép mosolyát.
a vállad átkaroltam,
és elnyomott az álom.

Most arra ébredek fel,

hogy vége már a filmnek,
a farpofák sajognak,
jól elzsibbadt a lábam,
és el van gémberedve
a vállam is rohadtul,
fejem nem dönthetem meg,
nincsen mögötte támasz,
valami ócska pornót
sugároz a csatorna,
éjfél is régen elmúlt.
A távirányitóért
nyúlnék, de el nem érem,
van egy pohárnyi kólám,
miből kiment a szénsav,
de azt sem érem el, mert
te rajtam fekszel éppen,
szemed becsukva tartod,
a szád kinyitva félig,
meleg fuvallatocskák
szállnak nyakamra onnét.