Professional Documents
Culture Documents
Szamitastechnikai Fogalomtar II Valtozat 5 8 Osztaly
Szamitastechnikai Fogalomtar II Valtozat 5 8 Osztaly
Szamitastechnikai Fogalomtar II Valtozat 5 8 Osztaly
OSZTÁLYNAK
II. változat
információ kiterjesztés
Új ismeret. A fájl típusának jelölésére szolgáló, általában 3-4
karakterből álló szó (pl. exe, mp3). A fájl nevétől
informatika ponttal választjuk el (pl. level.doc).
Azt a tudományágat, amely az információ
szerzésével, továbbításával, feldolgozásával, kitöltés színnel
rögzítésével, tárolásával, valamint az ezekhez A rajzolóprogramban használható eszköz, mellyel
szükséges eszközökkel és módszerekkel az adott területet a kiválasztott színre festhetjük
foglalkozik, informatikának nevezzük. be.
ívrajzoló kivágás
A rajzolóprogramban használható eszköz, mellyel Egy kijelölt rész Vágólapra helyezése áthelyezés
legfeljebb két görbületet tartalmazó ívet céljából.
rajzolhatunk.
kiválasztógomb
jel Egy-egy lehetőség ki- és bekapcsolását teszi
Az adat továbbítására szolgál. lehetővé.
mappaszerkezet nyomtatás
Mappákból kialakított szerkezet. Számítógépen tárolt adatok megjelenítése papíron.
másolás nyújtás
Egy kijelölt részről másolat készítése új helyre. A rajzoló programban kiadható parancs, mellyel a
(CTRL+C vagy egér helyi menü és másolás) rajz egy kijelölt részletét függőlegesen vagy
vízszintesen megnyújthatjuk.
megnyitás parancs
Olyan parancs, mellyel a háttértárolón rögzített operációs rendszer
munkánkat elővehetjük. Olyan program, amely nélkül nem lehet dolgozni
a számítógéppel. Kapcsolatot teremt a gép és a
memória felhasználó között. Vezérli a hardvereszközöket
Adatok, programok ideiglenes tárolására szolgál. és biztosítja a programok futtatásához a megfelelő
Ha kikapcsoljuk a számítógépet, akkor tartalma környezetet. Pl. Windows 7
törlődik.
Paint
mentés másként parancs A Windows rajzoló programja.
Olyan parancs, mellyel a korábban mentett
munkánkat másik helyre vagy más néven (vagy paletta
akár mindkettő egyben) rögzíthetjük a A rajzolóprogram azon része, amely a színek
háttértárolón. változtatását teszi lehetővé.
parancs
A számítógép számára kiadott utasítás.
párbeszédablak Start menü
Olyan ablak, amelyben megadhatjuk, hogy milyen A Start gomb megnyomására megjelenő menü.
adatokkal, beállításokkal hajtson végre a program
egy adott műveletet. Súgó
Egy programhoz tartozó, számítógépen olvasható
pendrive kézikönyv. Használatával megismerhetjük az
Kis mérete ellenére viszonylag nagy (több elvégezhető művelteket, a végrehajtás lépéseit.
gigabyte) mennyiségű adat tárolására alkalmas
háttértároló. számítógép (PC)
Olyan elektronikus gép, amely képes bemenő
pixel adatok fogadására, ezeken különféle, előre
Lásd képpont. programozott műveletek végrehajtására, illetve az
eredményül kapott adatok kivitelére.
processzor
Egyrészt vezérli a számítógép egyes részeit, szerszámkészlet
másrészt számolási és logikai műveleteket végez. A rajzolóprogram azon része, amely a rajzoláshoz
szükséges gombokat tartalmazza.
program
Olyan utasítások sorozata, melyek végrehajtásával szkenner
a számítógép képes megoldani egy feladatot. Lásd lapolvasó.
programablak szoftver
Program indításakor megjelenő ablak. A számítógép működéshez, használatához
szükséges programokat szoftvernek nevezzük.
rádiógomb
Olyan gomb, mely segítségével több lehetőség szöveg formázása
közül pontosan egyet (és csak egyet) tudunk A szöveg, illetve a szöveget alkotó karakterek
kiválasztani. tulajdonságainak pl. betűméret, betűtípus stb.
megváltoztatása.
radír
A rajzolóprogramban használható eszköz, mellyel szövegdoboz
a megrajzolt vonalakat, alakzatokat a háttér Olyan terület, ahová írni, adatokat bevinni lehet.
színére lefesthetjük.
szövegszerkesztő program
rajzlap Szövegek bevitelére, azok külalakjának
A rajzolóprogram azon része, ahová a rajzokat megváltoztatására, elmentésére, megnyitására és
készítjük. nyomtatására használt számítógépes program.
Pl.: WordPad
rajzolóprogram
Rajzok készítésére, mentésére, megnyitására és Tálca
nyomtatására használt számítógépes program. Az Asztal része, mely általában a képernyő alsó
részén található.
Sajátgép
Olyan mappa, mely tartalmazza a téglalap rajzoló
számítógépünkön lévő összes háttértárolót, fájlt és A rajzolóprogramban használható eszköz, mellyel
mappát. téglalapot, négyzetet rajzolhatunk.
tükrözés
A rajzolóprogramban kiadható parancs, mellyel a
rajz egy kijelölt részletét függőlegesen vagy
vízszintesen tükrözhetjük.
vágólap
Egy átmeneti tároló, amely lehetővé teszi a
programon belüli, illetve a programok közötti
szövegek, képek másolását, áthelyezését.
vonalrajzoló
A rajzolóprogramban használható eszköz, mellyel
különböző vastagságú egyenes vonalat húzhatunk.
vonalszín
A megrajzolt vonal vagy alakzat színe, melyet a
színpalettán állíthatunk be.
vonalvastagság
A megrajzolt vonal vastagsága, melyet a
szerszámkészlet alsó részén állíthatunk be.
vonszolás
Lásd húzás.
webkamera
Olyan hardvereszköz, mely segítségével élő képet
továbbíthatunk az interneten keresztül.
Windows
Egy gyakran használt operációs rendszer.
Windows= ablakok.
WordPad
A Windows saját szövegszerkesztő programja.
(A Word a Microsoft Office csomagban van.)
6. osztály eljárás
Egy utasítássorozat. Az eljárás nevének
algoritmus kiadásával, mint egy utasítással, végre tudjuk
Egy feladatsor megoldását eredményező, véges hajtani a benne szereplő utasításokat. (Pl.
számú lépések sorozata. Comenius Logoban a „tanuld” eljárások.)
bekezdésformázás Gmail
Az a formázási művelet, melynek hatásköre egy Weben megtalálható ingyenes levelezőrendszer.
vagy több bekezdés. (Bekezdés(ek) formázásához
ki kell jelölni az adott bekezdés(eke)t.) Google
Egy népszerű (legnépszerűbb) kereső, melynek
betűformázás használatával könnyebben lehet tájékozódni a
Az a formázási művelet, melynek hatásköre egy weblapok között.
vagy több karakter (betű, szám vagy jel).
Google Maps
billentyű kombináció Egy olyan térképgyűjtemény, amely lehetővé teszi
Több billentyű együttes használata. a keresését és az útvonaltervezést.
(Pl. SHIFT + ENTER vagy CTRL+C stb.)
jobb oldali behúzás
böngészőprogram Ha a bekezdés jobb oldala nem illeszkedik a jobb
Weblapok megtekintésére alkalmas program. margóhoz, akkor jobb oldali behúzásról
(Pl. M.Firefox, I.Explorer, Opera, G.Chrome.) beszélünk.
margó
A lap szövegtükrön kívüli területe.
(Az Oldalbeállítás menüpontban állítható be.)
médium
Új ismeretek közvetítésére szolgáló eszköz.
(Pl. tankönyv vagy számítógépes szoftver.)
pdf dokumentum
Az e-könyvek egyik jellegzetes típusa.
papírkönyvtár
A könyvtári szolgáltatások leghagyományosabb,
ezért mindnyájunk számára legismertebb formája,
papírtechnológiára épül.
raktári jegyzet
Betűből és két számból áll, mely a könyv gerincén
látható. A szépirodalmi művek helyét raktári
jelzet határozza meg a könyvtár polcain.
sorkizárt igazítás
A bekezdés sorai a bal és a jobb oldali margóhoz
igazodnak.
szerver
A hálózatban az a kitüntetett gép, amely más
gépek számára nyújt szolgáltatást.
szövegtükör
A lap azon téglalap alakú területe, amelyben a
szöveg, illetve a szövegbe helyezett kép
elhelyezkedik.
7. osztály dia
A bemutatóban az összetartozó információk egy
adat képernyőn jelennek meg, melyet diának
Az információ tárolásához, továbbításához nevezünk. A bemutatót diák sorozata alkotja.
szükséges jelek sorozatát adatnak nevezzük.
(Röviden: tárolt információ.) digitális jel
A számjegyekkel leírt jelet digitális jelnek
adatbázis nevezzük. (Pl. digitális óra.)
Az egymással kapcsolatban lévő adatok rendezett
összessége. diszkrét jel
Diszkrét jelnek nevezzük azt a jelet, melyhez csak
analóg jel meghatározott időpillanatokban rendelnek egy-
Analóg jelnek nevezzük azt a jelet, melyhez egy jellemző adatot. (Ma már a diszkért jelek
minden időpillanatban hozzárendelnek egy-egy többsége egyben digitális is.)
jellemző adatot. (A jel folytonos, nem konkrét. Pl.
a mutatós óra vagy bakelit lemez stb.) elektronikus faliújság
Az elektronikus faliújság vetítése automatikusan
bemutató történik a billentyűzet és az egér használata
Előadás (ismeretátadás) szemléltetésére, nélkül.
lényegkiemelésére használható dokumentum.
(Lásd: PowerPoint.) elektronikus könyv
Az elektronikus könyv a hagyományos,
bináris jelrendszer nyomtatott könyv elektronikus változata.
Bináris jelrendszernek nevezzük azt a
jelrendszert, amely két jelből áll. elöltesztelős ciklus
Elöltesztelős ciklusnak nevezzük azt a ciklust,
bit amelyben a ciklusmagban szereplő utasítások
Az adatmennyiség legkisebb mértékegysége. végrehajtása egy feltételtől függ. Először a feltétel
kiértékelése történik meg, és annak igaz értéke
ciklus esetén következik a ciklusmag utasításainak
Ciklusnak nevezzük azt a szerkezetet, amikor egy végrehajtása.
vagy több utasítást többször is végre kell hajtani.
fájl beágyazása
ciklusfeltétel A beágyazott fájl a dokumentum egyik része.
A ciklusban a ciklusfeltétel határozza meg, hogy
hányszor kell végrehajtani az ismétlődő feltételes vezérlés
utasításokat. (Pl. Comenius Logoban az ’ismétlés’ A feltételes vezérléssel azt adjuk meg, hogy a
parancs.) megadott műveletek közül melyiket hajtsuk végre
az adott feltétel alapján.
ciklusmag
A ciklusban az ismétlődő utasítások alkotják a helyettesítő karakterek
ciklusmagot. (Comenius Logoban a [ ] közzé írt A ? egy karaktert, a * tetszőleges számú karaktert
utasítások.) helyettesít a fájl vagy mappa nevében
(kereséskor).
csatolt fájl
A csatolt fájl nem képezi részét a helyőrző
dokumentumnak. A dokumentum csak a csatolt Egy dia szaggatott vonallal körülvett mezőjét
fájl helyét tárolja és annak képét jeleníti meg. helyőrzőnek nevezzük. (Ne keverd: helyőr=
kurzor. Lásd: PowerPoint.)
dekódolás
A kódolással ellentétes folyamat, amikor hivatkozásgyűjtemény
visszaalakítjuk egy jelrendszer jeleit az eredeti A hivatkozásgyűjtemény témakörönként
jelrendszer jeleire. csoportosítja a hivatkozásokat.
hungarikum MMS
Hungarikumok azok a kiadványok, amelyek Multimédiás üzenetküldő szolgáltatás, amely
valamilyen módon kapcsolódnak lehetővé teszi, hogy ne csak szövegeket, hanem
Magyarországhoz, tehát vagy magyarul írták őket képeket, hangokat, mozgóképeket is tudjunk
vagy Magyarországon adták ki vagy magyar az küldeni a mobiltelefon segítségével.
író vagy magyar vonatkozású a mű témája.
nemzeti könyvtár
kézikönyv Fő feladata a magyar és a magyar vonatkozású,
Kézikönyveknek nevezzük a lexikonokat, írott kulturális örökség gyűjtése, feldolgozása,
enciklopédiákat, szótárakat, melyek az emberi megőrzése és hozzáférhetővé tétele a kéziratos
tudás írásos, a fogalmakat valamilyen rend szerint kódextől a nyomtatott kiadványon keresztül az
tárgyaló gyűjteményei. elektronikus kiadványokig.
kicsomagolás okostelefon
Kicsomagolásnak nevezzük azt a műveletet, Saját operációs rendszert (pl. Windows Mobile,
amikor a tömörített mappából visszaállítjuk az Android, Symbian) futtató telefon. Nagyon sok
eredeti állományokat, mappákat. kiegészítő alkalmazás telepíthető rá utólag. (pl.
Samsung Omnia)
kirakati bemutató
A kirakati bemutató vetítése automatikusan paraméteres eljárás
történik a billentyűzet és az egér használata Paraméteres eljárásnak nevezzük az olyan eljárást,
nélkül. (Lásd: PowerPoint.) melynek alkalmazásakor meg lehet adni egy vagy
több adatot, amely befolyásolja az utasítások
kódolás végrejhajtását.
Kódolásnak nevezzük azt a folyamatot ,amikor
egy jelrendszer jeleit egy másik jelrendszer jeleire PDA
alakítjuk át. Digitális személyi asszisztens, egy tenyérben
elférő, kisméretű számítógép.
közművelődési könyvtár
A közművelődési könyvtárak körébe tartoznak a PowerPoint
megyei, városi és a községi könyvtárak. Bemutató készítő program. (A MS-Office
programcsomag része.)
központi feldolgozó egység
A számítógép központi feldolgozó egysége a prezentáció
processzor (CPU). Lásd bemutató.
lista szakkönyvtár
A lista egy olyan összetett adatszerkezet, amely A szakkönyvtárak speciális gyűjtőkörű és
szavakból, képsorokból és listákból áll. szolgáltatásrendszerű könyvtárak.
tömörítés
Tömörítésnek nevezzük azt a műveletet, amikor
olyan mappát készítünk, amely a kiválasztott
állományok adatait tömörebben tartalmazza.
változó
Az adatokat változóba lehet tárolni, melynek
nevet adunk. A változó neve alapján tudunk neki
értéket adni, illetve értéket kiolvasni.
véletlen jelenség
Az olyan jelenség, amely kimenetelét nem lehet
teljes pontossággal előre megjósolni, véletlen
jelenségnek nevezzük.
vizuális jel
A látható jelet vizuális jelnek nevezzük.
WAP
Vezeték nélküli adatátviteli szabvány, amely
magába foglalja a mobileszközök
internetcsatlakozását.
8. osztály cellakijelölő
Az aktív cella helyét jelöli.
abszolút hivatkozás (táblázatkezelés)
Az a hivatkozás, amikor a képletben szereplő diagram
cellahivatkozás mindig ugyanarra a cellára mutat, Táblázatban lévő értékek szemléletes
akárhová másoljuk is azt. megjelenítésére szolgál.
munkafüzet sorköz
Munkalapokat tartalmazó egység. A sorköz a bekezdésen belül a sorok egymástól
való távolsága.
munkalap
A munkalap sorokba és oszlopokba rendezett sormutató
cellákból áll. Sorok azonosítására szolgál.
munkalapfülek szakkatalógus
A munkalapot jelző ablakrész. A szakkatalógusban a besorolás alapja a művek
tartalma.
oldalformázás
Az a formázási művelet, melynek hatásköre egy szegély
vagy több oldal. Szövegrész, bekezdés, illetve oldal kiemelése
határoló vonalakkal.
oszlopdiagram
Az ábrázolt mennyiség különböző időpontokban szerzői jog
felvett értékeit oszlopdiagramon hasonlítjuk Szellemi termékeket védő jog.
össze.
szövegdoboz
oszlopmutató Képek vagy szövegek tárolására alkalmas
Oszlopok azonosítására szolgál. áthelyezhető és átméretezhető terület.
osztólap táblázat
A szakkatalógusban a gyors tájékozódást Egy vagy több cellasor, amelyet szövegek és
biztosítják az olvasó számára. számok megjelenítésére használunk a keresés és
az elemzés megkönnyítése érdekében.
pontdiagram
Pontdiagram alkalmazásával adatpontokat tabulátor
egyenes vagy görbe vonalakkal összekötve lehet A tabulátor táblázatszerűen tagolt dokumentum
ábrázolni. létrehozását teszi lehetővé.
térköz
A térköz a bekezdések közötti távolság.
tortadiagram
Adatsorok egyes adatainak egymáshoz való
viszonyát tortadiagramon ábrázoljuk térben.
vegyes hivatkozás
Vegyes hivatkozásnak nevezzük azt, amikor a
képletben csak az oszlophivatkozást vagy csak a
sorhivatkozást rögzítjük.
vektorgrafika
Az ábrázolandó ábra kisebb részekre van bontva,
a tárolásnál a sarokpontok, valamint az azokat
összekötő görbék egyenlete szerepel.