Professional Documents
Culture Documents
Hagyma
Hagyma
Néhány éve az
alkalmazottai és sok kuncsaftja is influenzások voltak. A következő
évben több edényben hagymát helyezett el különböző helyre a fodrász
helyiségben. Meglepetésére senki sem betegedett meg az alkalmazottai
közül.
Vagy süssük le azonnal, vagy dobjuk ki. A szendvicsbe rakott hagyma is másnap veszélyes.
Paracelsus azt mondta róla: "A hagyma olyan értékes, mint egy egész patika".
Az idők során felfedezték, hogy a hagyma fogyasztása megóvhat a nyelőcső, a
gyomor, a vastagbél és a tüdő alattomos tumoros megbetegedéseitől. A nyers
hagyma hatóanyagai hatásosak lehetnek a szemölcs, tyúkszem, a hajhullás
gyógyításában valamint a bélflóra zavaraival, és emésztési problémákkal
szemben is.
Nyákoldó hagymaszirup
Megfázás esetén
Egy hagymát apróra vágva két percig vízben felfőzünk. A főzetet lehűtjük,
majd amikor langyos 5 percig a lábas fölé hajolva inhaláljunk.
Torokfájás esetén
Egy nagy friss hagymát nagy szeletekre darabolunk. Befedjük cukorral és egy
tálkában a hűtőszekrénybe helyezzük. Egy fél nap múlva édes levet ereszt.
Ebből naponta több alkalommal egy-egy teáskanálnyit fogyasszunk.
Álmatlanság ellen
Migrén
Hajhullás
Néhány szem hagymát igen apróra vágunk, vagy lereszelünk. Egy kevés langyos
vízzel elkeverjük, majd a pakolással hajunkat, fejbőrünket befedjük. Pár
percig rajta hagyjuk, ezután jöhet az alapos hajmosás.
Szemölcs
A hagymát feldaraboljuk, meghintjük sóval . Hagyjuk így egy éjszakán át, míg
levet ereszt. Ezzel a lével naponta kétszer dörzsöljük be a szemölcsöt.
Hagymareceptek
Májkrémes hagymasaláta
Két keménytojást apróra feldarabolunk, egy fej hagymát igen apróra
felkockázunk. Egy doboz jó minőségű májkrémet elkeverünk diónyi vajjal, majd
hozzá adjuk a hagymát és a kockára vágott keménytojást, majd ezt is
elkeverjük. Amennyiben szükséges sózzuk, borsozzuk. Pirítóssal,
uborkaszeletekkel kiváló vacsora, zsúrkenyérszeletekre helyezve vendégváró
finomság, sörkorcsolya.
Kedvenc hússaláta
Hagymás csirkesaláta
Rántott hagyma
http://www.hotdog.hu/parkapcsolat-mag…/…/a-hagyma-gyogymodja
freeman.
404 hozzászólás
39 282 megosztás
4,3 EÉva Farkas, Enikő Joó és további 4,3 E ember
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
HozzászólásMegosztás
Seiner Goj Péter Ennyi laboratóriumi dolgozót, doktort, kutatót és nyelvészt egy helyen.... Őrület. �
8
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Biró Miklós Katalin Nagymamaink is haszaltak, a beteg gyerek parnaja melle helyeztek a hagymat.
6
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Tibi Teleku Majd akkor is ezt mondjad ha már meg öregszel és összeszeded magad mindenféle rosszbajjalés rájössz hogy a modern
gyógyszerek inkább rontanak mint javítanak!!!!!
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Kaszper Lukács Tünde A fodrász üzletben ott laktak a a fodrászok???? Vagy otthonis meg mindenhol volt náluk mindig egy kis
hagyma vészhelyzet esetére???? ���
Meg tegyem a fejem mellé a hagymát éjszakára, naaa aztán biztos tudnék is aludni tőle, hát ki tudná azt egész éjjel szagolni!!?
8
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Orsolya Boldoczki Andrea Angelina Balázs 2 fele modon lehet elkesziteni. Az egyik, hogy egy megpucolt hagymat egeszben
megfozunk kb. fel liter vizben( lehet tobb is). Nem kell tul sokaig fozni, ha mar sarga a viz, akkor jo. Tetszes szerint lehet izesiteni,
de picit majd…Tovább
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Válasz írása...
Bagladiné Mariann Na most hogyha bevonzza a mikrobákat, akkor a napokig a zöldségesnél lévő hagymát már ne is vegyük meg.
Merthogy már eleve mikrobás. Ilyen hülyeséget!
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Farkas Csilla A vöröshagyma tele van antibiotikummal!!!! Szerintem ezt sokan nem tudják. Ja nincs mellékhatása sem. A leve
fülgyulladásra szuper általa úsztuk meg ,hogy az akkor 2 éves fiamnak felszúrják a fülét. Most karácsonykor az influenzás fiam aki
26 éves itta…Tovább
397
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
26 válasz elrejtése
Erzsébet Vajtóné Lajcsák Farkas Csilla szia bocs a zavarasért ,volna egy kérdésem.Mostanában enyhén fáj a fülem sokat dolgoztam
ventillátor mellett,hogyan kell alkalmazni a fülbe a hagymát?Nem marja fel a fül belsejét,lehet buta kérdés,de sajnos egyáltalán nem
értek hozzá.Előre is köszönöm válaszodat.További szép napot kívánok.
6
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Fekécsné Ugor Katalin Erzsébet Vajtóné Lajcsák ma 31 éves a fiam! Kicsi gyermek volt amikor állandó fülgyulladással jártuk a fül-
orr-gégészetet. Amikor javasolta a doki, hogy felszurják a fülét nem engedtem, végső elkeseredésemben Meg fogadtam nagyikám
javaslatát. A hagyma …Tovább
21
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Farkas Csilla Erzsébet Vajtóné Lajcsák szia !! Reszeld le a hagymát gézlapon szürd át. Igazából csak ennyi ezt kell csepegtetni a
fülbe majd azért ajánlatos legalább éjszakára bedugni. Hihetetlen de a fiam akkor 2 éves volt ő nyáron volt 30 és azóta sincs vele
baj…Tovább
13
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Andrea Kukorelli Kedves Farkas Csilla nem antibiotikummal van tele �� hanem antioxidánssal...
19
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Erzsébet Deák Erzsébet Vajtóné Lajcsák a hagymalén kívül, a fülfájásra, fülgyulladásra a kövirózsa kipréselt leve is nagyon hatásos
és annak még szaga sincs.
17
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Tímea Csondor Meleg sót szoktam rátenni hogyha enyhén fáj pár napig alkalmazom Egy két napig hogy ha három nap után is fáj
Akkor felkeresem azért az orvos Mert jobb ha megnézik
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Judit Fekete Erzsébet Vajtóné Lajcsák Hagyma leve ,vagy kövirózsa leve nagyon hatásos,és ha lehetséges amíg a gyulladás fenn áll
addig ne fogyasz tejet és tejterméket.(Segithet még a meleg só illetve az infra lámpa.)
3
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Klára Dézsy Farkas Csilla gyermekkoromban (1960) édesanyám hagymalevet csöppentett a fülembe és elmúlt a fulgyulladásom
7
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Andrea Andráska-Vas Teca Zsilvölgyiné meleg azért jó gyulladásra, mert fokozza vérkeringést, ezáltal gyorsul az anyagcsere...
Nyilván ésszel...
Ha a saját kezünket odatesszük akkor is meleg lesz az energiától...
4
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Beata Ruska Akos Szimandli én úgy szoktam csinálni h rajta hagyom a vörös héját is. Félbe vágom és főzöm 20-25 percet. Aztán
teszek bele mézet ha már nem forró. 3 és fél éves a kislányom. Sokat náthás de 90%-ban csak hagymateat kap. Nagyon szereti méz
nélkül is.
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Teca Zsilvölgyiné Andrea Andráska-Vas amikor nekem fölszúrták a fülem azt mindta a doktornő azért lobbant be annyira mert meleg
sót tettem rá !
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Sarolta Szőnyi Teca Zsilvölgyiné, mit is mondott volna...Nekem pár napja oldotta meg a vászonba kötött meleg só a fülfájásomat,
kimondottan jól esett. Kihúzott belőle mindent. Gyerekkorom óta nem fájt a fülem, viszont arra emlékszem, hogy az Anyukám akkor
is használta ezt és a kövirózsát is.
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Nagy Zsuzsanna
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Péter Maszlagi Több féle fülgyulladás van! Középfülgyulladásnál jó a meleg, só, lámpázás, fülsapka stb.. külsőfülgyulladásnál már
viszont nem! Ez inkább bakteriális uszoda strand után stb.
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Ilona Szabóné 2
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 3 napja
Istvan Geprac Andrea Andráska-Vas igen ..fokozzák azon a területen a fehérvérsejtek számát/vérkeringés fokozása!/...ezért is
javallják az infra lámpákat is!
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 2 napja
Goron Iren Akos Szimandli volt már.itt feljebb pár, de hadd.mondjak egy finom és.illatos.változatot. Két.evőkanál kristály cukrot
edénybe tenni, tüzön melegíteni, amig karamellizálodik (szép sötétbarna lesz, de nem.égett!), ráönteni kb egy liter vizer (vigyázz,
p…Tovább
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 napja
Ilona Győrfi Erzsébet Vajtóné Lajcsák Vattára csepegtetni és úgy bedugni vele a fület.
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 órája
Válasz írása...
Somogyvári Tibor Az a jó ebben a sztoriban, hogy a hagyma bármire kicserélhető, ami az éppen aktuális áltudományos gyógyításban
sláger. Legyen az parlagfű, homoktövis, avokádó, bármi. Ha még beleírjuk, hogy ősi magyar/hun/szkíta/viking/sumér/stb. emberek is
ismerték, akkor lesz a történetből igazi bullshit mágnes. Ja és régen minden jobb volt! :) Régen gondolkodni sem kellett, minek
változtassunk ezen a jó szokáson? :D
336
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
92 válasz elrejtése
Kun Sándor Somogyvári Tibor ha ezek az ősök nem léteztek volna, Ön sem posztolna itt okosságokat!
119
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Sándor Lőrinczy Somogyvári Tibor Nos lehet ,hogy van némi igaz aban amit ír.De ne feledje régen töben tudták gondolkodni mint
ma.Ma ezt központilag intézik az átlag polgároknak,hogy ideje se legyen gondolatikkal törírdi ,dolgokat megfigyelni az
öszefügéseket megtaláln…Tovább
51
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Gyöngyi Póczikné Sándor Lőrinczy nyelvtan tanulás, helyesírás....
32
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Mária Szabóné Fehér Gyöngyi Póczikné Az most nem divat. Időnként bennem is felmerül, hogy sietett-e a kommentíró, vagy csak
ennyit tud?!
17
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Ferencné Gyöpös Somogyvári Tibor Régen az altalad nem gondolkodónak nevezett emberek többet tudtak,mint most a magukat igen
okosnak gondoló egyének , nem a sok mellékhatást okozó kemikaliat fogyasztották , sok mindenre volt saját ,természetes gyogyirjuk.
Üdvözletem.
A jó pap is holtig tanul !
75
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete · Szerkesztve
Gábor Kun Somogyvári Tibor Úgy tűnik a gondolkodás most sem az erősséged.
17
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Sándor Lőrinczy Gyöngyi Póczikné Elsö a gondolat,A helyes írás érdekes tudomány,az átlag magyarnak nem megy.De a betelepültek
100%ának vissza ideája,hogyha tökéletesen tudja a szabályokat,és alkalmazá is.Nem veszi észé senki ,hogy egy papir magyaral van
dolga.Tisztelet mindazon nem papir magyaroknak akik tökéletesen tudnak helyesen írni.
6
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Pétery Szabolcs Sándor Lőrinczy hát lehet így élni, proli módon, de azért semmiképpen sem kötelező :D :D
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Adamecz Mira Szerintem lényegesen egészségesebbek voltak a nagy öregek.Nagyapám 63 évesen is jobban bírta a kemény fizikai
munkát,mint a mai huszon-harmincon éves fiatalok többsége ma,a dédnagyanyám úgy futott a kiszökött jószág után, én most 45
évesen már tuti nem…Tovább
43
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Betti Horváth Akinek az jó, nyakalja a coldrex-et, csak úgy tudományosan, akinek meg nem, az egye a hagymát, csak úgy
hagyományosan. ;-)
94
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete · Szerkesztve
Somogyvári Tibor Régen minden jobb volt. A csecsemőhalandóság is, és a várható élettartam is.
http://www.ksh.hu/.../xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001b.html
Kezelés
ksh.hu
STADAT – 1.1. Népesség, népmozgalom (1900–)
6
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Levenda Bianka Somogyvári Tibor tény, hogy poénos volt amit írtál, tetszett �de nagyon egyszerű gondolkodásra vall, ha komolyan
gondolod hozzászólásodat, sőt még el is szomorít! De tuti, hogy csak viccnek szántad, annak nagyon jó! �
9
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Somogyvári Tibor Levenda Bianka viccnek. Chemtrail csopiból mutatták ezt a gyöngyszem poszt. :)
3
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Klára Verebes Somogyvári Tibor a hagyma viszont valóban jó, gyerekeknél köhögésre ki van próbálva, hatékony!
16
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Betti Horváth Somogyvári Tibor jah ha Chemtrail csopis vagy akkor érthető...ugye ott az a legjobb szórakozás,hogy csámcsogunk és
röhögünk másokon???
7
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
János Sándor Annyit a hitetlenkedőknek, hogy 20 évvel ezelőtt ittam először hagymateát[bizalmatlanul] és 5 perc alatt csillapította a
torokfájásomat. Alig akartam elhinni, próbáljátok ki mielőtt recsegtek.
53
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Katalin Bajnokné A hagyma levet èn is használtam amikor a fiam kicsi volt és fàjt a torka. Mi nem használtunk gyògyszereket .
Sajnos vannak emberek akik nem járnak utána a dolgoknak ,csak ùgy élik ki magukat , hogy kötözködnek ,kritizálnak.
39
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Lukács Hajni Mi is hagymateát adunk a kisfiúnknak most, illetve összevágott hagymát tettem a feje mellé éjszakára, mert sikerült
össze szedje az első megfázását. A doki nem javasolt gyógyszert. És jobban aludt az éjszaka, hogy a hagyma miatt, vagy sem, azt
nem tudo…Tovább
30
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Tundi Nagy Somogyvári Tibor nem tudom megnyitnia cikket , feltenned ujra vagy maskent.. ?
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Annamária Agócsné Marton Ha mobilról ír és nem nézi át újra, hihetetlen dolgok jelenhetnek meg
4
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Andrea Sajben Gyöngyi Póczikné Nagyon sajnálatra méltó, hogy olyan emberek, akik tanultnak gondolják magukat, nincsenek
tisztában vele, hogy helyesen írni adottság. Mint a hallás. Mellesleg akinek nincs hallása, az általában rossz helyesíró. Lássuk be: van
összefüggés. Nyilván lehet fejleszteni, főleg olvasással. De ne felejtsük el; azért mert valaki nem ír helyesen, még írhat jó, poénos,
valamint hasznos kommenteket is.
9
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Vargha Zoltan Somogyvári Tibor Remélem nem ragalyós az ,,agybajod"! Mert az agy baj= az nagy baj...ma is!
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Judit Jucus Bencze Somogyvári Tibor , pont erre gondoltam én is. Olyan nincs, hogy valami mindenre jó.
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Istvàn Szili Judit Jucus Bencze! "Olyan nincs, hogy valami mindenre jó.." De van! Barna kavicsra kell köpni minden reggel. És ha
van rá mód egy marék sót a ball váll felett átdobni. Ja..! Csukott szemmel!
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Zsuzsa Kaltenecker Somogyvári Tibor Az emberek régen is gondolkodtak ,ha nem tették volna még mindig a fán lógnánk :):)
8
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Marcsika Kass Somogyvári Tibor igen lehet bullshit is.. Miért ne.. Ez a divat. Én falun nőttem fel.. Szerencsés vagyok mert a
nagyszülők és dédszülők szeretét figyelmét megismerhettem.. A lényeg amit írni akarok ki mit hogy nem gondolkozik.. Ezek a
paraszt emberek t…Tovább
71
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Tímea Csondor Nátha időszakban minden nap efy apró lilahagymát eszek..
3
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Diána Gaál Somogyvári Tibor igazad van, az antibiotikum sokkal jobb. Benne is van a nevében. Anti bio tikum. Hasznos. A szervezet
szétcseszésében. Es a gyógyszeripar is agyógyulasra esküdött. Fenébe a természetes gyógymódokkal! A kemikália sokkal jobb!
Éljenek a mérgek!
20
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Tünde Kovács Somogyvári Tibor úgy gondolom a régi bölcs emberektől tanultak ,nem volt mindenféle betegségük ,pl cukorbetegség
,depresszió ,elhízás!Nem kell ítélkezni!
12
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Zsuzsa Buczolits Kedves Tibor kár szkeptikusak lenni a növényeket illetöen.Az én nagymamàmat a harmincas években amikor még
nem volt gyógyszer a tiszta a foghagyma pálinka keveréke gyógyította meg amikor sorra haltak meg a környezetében az emberek a
tanácsot egy idős 90 feletti katona orvostól kapta.
11
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
István Stefán Nem az a kerdes, hogy termeszetes modszerekkel pl fuszerekkel, zoldsegekkel, gyumolcsokkel lehet-e javitani egy
betegsegen, esetleg gyogyitani! Itt altudomanyos maszlagot akartak eladni, amivel karositjak az embereket! A mezes alma nagyon
finom, de se …Tovább
10
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
István Stefán Igen, legalabb 60%-ban hatasos, barmire is szedi az ember. Az pedig, hogy ennel tobbre alkalmas-e, nem hit, hanem
tudomany kerdese, es ez a vita nem arrol szol, hogy egy kozossegi feluleten tortent megjegyzesbol viccet csinalunk-e, hanem a sajat
egeszs…Tovább
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Gyongyi Szabo-Pall Somogyvári Tibor Igen a szuper modern világ teszi tőnkre a bolygonkat!
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
István Stefán Kedves Tunde, a termeszetben ugyanugy talalhatoak mergek, fuggoseget okozo vegyuletek, ezek hatasa attol fugg,
hogy mikor, mennyit fogyasztunk belole. Indulattal nem fog elorebb jutni senki sem, ahhoz mar gondolkodni kellene, ahogy regen is.
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
István Stefán Es kedves Gyongyi: a bolygot nem a modern vilag, a technologia, a tudomany, a fejlodes teszi tonkre, hanem a
felelotlen emberek, azok, akik tobbek kozott olyanokkal verik at a kevesbe informalt embereket, mint pl a hagyma mindenre IS jo, es
sajnos azok…Tovább
6
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Zsuzsa Buczolits Érdekes hogy a tudomány is bebizonyította a hagyma és a foghagyma virucid és baktericid hatását ezzel nem azt
mondom hogy minden betegséget gyógyít de nem elhanyagolható a természetes gyógyító hatása.Kár gúnyolódik rajta. Ki kell
próbálni és utánna nyilatkozni.
9
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Sárvári Zoltán Zsuzsa Buczolits! Engem nagyon érdekel a foghagyma pálinka receptje. Kérem küldje el nekem. Előre is köszönöm!
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Attila Honos István Stefán Belegondoltam! Egymás után halnak bele, a kemoterápiás kezelésbe, barátaim, ismerőseim, vagy éppen a
mellékhatásaiba! Itt egyébként sem a mézes almáról van szó, hanem a hagymáról! A hagymát influenzajárványos időszakban évek
óta alkalmazom, a fent leírt módon, sikerrel!
11
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja · Szerkesztve
Maris Endre Lehet poénkodni,de akinek annyit fájt gyerekkorától a füle,az inkább mindent kipróbál mint hogy álkandóan felszúrják
neki! Jól kipróbált paraszti gyógyszerek sokszor tőbbet érnek mint a divatos kemikáliák!
9
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Zsuzsa Buczolits Sárvári Zoltán Megfázás ellen is jó egy fél dl pálinkának elkaparunk 3-4 gerezd fokhagymát egy kicsit hagyjuk
állni és fogyasztjuk aki akar tehet hozzá egy kis mézet is .A pálinkának belerakjuk a fokhagymát
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Zsuzsa Buczolits Maris Endre Fülfájásra nagyon jó a kövi rózsa kifacsart leve.Pár csepp a fülbe orvos és természetgyógyász is
javasolta már kipróbáltam és bevált
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Katie Marley Somogyvári Tibor neked találták ki a gyógyszertárakat és még pár millió embernek. A többségnek mindig igaza van..
Nem???? A régi és ma ma is létező növények gyógynövények kB ingyen vannak ezért tuti nem jók..!! Amit jó sok pénzer adnak
megaz orvos is azt mondta.. Vásároljuk meg!! Hajrá!!
3
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
István Stefán Belehalnak. A kemoterapias kezelesbe. Ertem. Nem abba a betegsegbe, amire a kemoterapiat kapjak, hanem a
kezelesbe.
Mert bizonyara ha nem kapnanak sem kemoterapiat, sem sugarkezelest, akkor nem lennenek betegek, hanem meggyogyulnanak.
Es a csikok az eg…Tovább
8
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Edit Horváth Maris Endre üdv.fülfájás gyógyításra mit szokott alkalmazni gyógyszeren kívül?
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Maris Endre Edit Horváth kőrózsa levét vagy vöröshagyma levét 1-2 cseppet! Magas a penicilin tartalma,és bár én érzékeny vagyok
de ilye formában nem !Utána 2-3 napig tompul a hallásom de nem hasogat ,fáj! Idővel kitisztul a hallás is!
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja · Szerkesztve
Somogyvári Tibor Maris Endre a hagymában nincs penicillin. A " kőrózsában" sincs. Kérlek olvass utána, hogy mit írsz.
3
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
István Stefán Kivancsi lennek, hogy vajon ezt a kommenthalom mennyire reprezentalja a valodi magyar eloszlast. Ha valoban
jelentosen, akkor reszint kezd megvilagosodni, hogy miert tartunk a kihalas fele (lsd termeszetes szelekcio), reszint el nem tudom
kepzelni, hog…Tovább
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Viola Csilla Szűcs - Sooch Gyöngyi Póczikné maguk csak a kakan keresik a csomot � ha nem megy elolvasni segitek �
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Gábor Kun István Stefán Te, gondoltál már rá hogy gúnyolódás helyett megpróbálj művelődni? Nem tudom mi a pontos helyzet, de a
kommented alapján idiótának tűnsz. Volt már olyan, akiről kiderült, ez a célja. Ha neked is az, tökéletesen csinálod.
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 3 napja · Szerkesztve
Somogyvári Tibor Akinek elfogytak (vagy sosem voltak) érvei, és csak személyeskedni tud, az abban a pillanatban megszűnik
vitapartner lenni. Választ ne várjon, mert ha választ kapna, az leminősítené a válaszadót is.
4
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Mazsola És Tádé Én is szkeptikus vagyok, de azt tapasztaltam, hogy amióta sózott lilahagymát fogyasztok vacsorára az olivaolajba
mártogatott zsemle, vagy kenyérfalatokhoz nem vagyok még csak náthás sem nemhogy influenzás. Eddig rengeteget költöttem
mindenféle gyógysze…Tovább
9
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja · Szerkesztve
Somogyvári Tibor Ma Zsola ez tök jó, és ezt senki nem is vitatja. (Y) Ami vita tárgya volt, az az eredeti cikk, ami egyszerű képtelen
sületlenségekkel támasztja alá azt, hogy a hagyma mindenre jó. Maga a cikk érvrendszere butaság. Tehát nem a hagyma jótékony
hatása a b…Tovább
9
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Steer Györkös Gizella Somogyvári Tibor ha csendben maradsz bölcs maradsz
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Gelsi Kati István Stefán gyerekkoromban ismeretlen volt a szemét fogalma! A büdös nagy fejlődésnek, pl a műanyag feltalálásának
köszönhető, hogy fuldoklunk a szemétben, szennyezett a vizünk és a levegőnk. Ha nincs összehasonlítási alapja a fiatal kora miatt, ne
beszéljen hülyeséget. A technikai találmányok nem feltétlenül egyenlők a fejlődéssel!!!
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Zoltán Hlbocsányi Gyöngyi Póczikné Kedves Holgyem! En is elolvastam Sándor Lőrinczy hozzaszolasat, es egyaltalan nem az
erdekelt, hogy mit ir helyesen, mit nem. En se irok helyesen, soha nem is voltam jo helyesiro, de lehet sok mas dolgot meg tudok
csinalni sokkal jobban, mint On, es biztos vagyok benne, hogy ezzal a Sandor is igy van. Ne kritizaljuk egymast foloslegesen!
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
István Stefán Kedves Gelsi Kati! A tudomany es a fejlodes adta lehetoseg nem koveteli meg, hogy az ember szemeteljen! Nem lattam
meg LED-es kortet valakit rakenyszeriteni, hogy a muanyag zacskot ne a szelektivbe dobja, hanem az utcara!
Nem a fejlodes a hibas, hanem …Tovább
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Nita Kis Edit Horváth nagyon fűllfájós vagyok, jöhet huzat, víz a fülem mindig megfájdúl, egyetlen bevált receptem van ami gyorsan
hat, melegítek kis lábosban konyhasót ezt két pamutzokniba beleteszem és rá a fülre, érezni ahogy kihúzza a gyulladást, próbálja ki,
tuti recept.
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja · Szerkesztve
Nagy Zsuzsanna Somogyvári Tibor A hozzászólók nem látják, hogy nagy kamu ?
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Somogyvári Tibor Nagy Zsuzsanna ha látnák, nem szólnának hozzá úgy, ahogy azt tették. Ezért sajkózom nagyon sokszor, hogy a
világ legnagyobb problémája nem a környezetszennyezés, a globális felmelegedés, a GMO stb., hanem az emberi butaság. A
mindenki számára kötelező …Tovább
4
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Klara Bessko Somogyvári Tibor nekem is ugyanezek a gondolatok forogtak a fejemben, amikor olvastam a "csodahagyma"
történetét.
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Zsófi Németh Somogyvári Tibor persze a tobbi hozzaszolast meg csak ignoraljuk amik arrol szolnak mennyire hatasos ez a modszer
♀ Egyebkent tudom meglepo lesz, es megrazo de kepzeld nem csak a hagyma jo mindenre, sok mas gyogynovenyt is fel lehet
hasznalni,
ez meg nem azt jelenti hogy ez eppen hulyeseg � wow!!!!! ♀
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 3 napja
László Boda Mária Szabóné Fehér sajnos a helyesírási programnak tudható be. Kicsit türelmesebbnek kell lenni.
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 3 napja
Rozália Czirok A hagyma valóban gyógynövény, sok mindenre jó én magam is rendszeresen fogyasztók ,szinte napi
rendszerességgel.
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 3 napja
Nikolett Farkas
�
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 3 napja
Judit Mogyoro Gyöngyi Póczikné nem nyelvtanoran vagyunk.Latom Onnek csak ez jott le a mondanivalobol.
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 3 napja
Judit Mogyoro István Stefán Onnek meg ajanlom figyelmebe a cinikus kommentje helyett, olvasson kulfoldi forumokat a
hagymafelek gyogyito hatasairol,...ha mar nekunk nem hisz!
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 2 napja · Szerkesztve
Attila Schuszter Kedves Mazsola És Tádé, van egy jó hírem, a cikk szerint nem is kell megennie a hagymát, hogy egészséges
maradjon, elég az ágya mellett tárolnia..
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 2 napja
Attila Schuszter Judit Mogyoro tudjuk, hogy a hagyma egészséges, nem is ezzel van bajunk, hanem a cikk egyéb más hazug,
ellentmondó és logikátlan állításaival.
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 2 napja
Massza ReGigina Hogy egy hagyma mennyi hülyeséget ki tud hozni emberekből! �Miért ne tudna akkor influenzát is enyhíteni. De
komolyan! A hagyma tényleg segít enyhíteni az influenzát és tüneteit. Márpedig mi nem használunk gyógyszert csipcsup
megfázásra....
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 2 napja · Szerkesztve
József Simófi István Stefán A probléma az veled hogy most is a kemoterápiát hozod fel mint példa te ultramodern okoska!!���
��
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 napja
József Simófi Zsuzsa Buczolits Helyes!Ennyit kellene ,aztán lehet okosnak lenni...
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 napja
„A legérdekesebbek” szerinti rendezés van kiválasztva, így lehet, hogy néhány válasz ki van szűrve.
Válasz írása...
Zsuzsanna Nagy Az Én Nagyim is piritott hagymás égetett cukros teát csinált mikor beteg voltam! Szörnyü rossz volt, de használt!
157
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
21 válasz elrejtése
Zsuzsanna Nagy Kaifisné Szilvia elismerem hogy hatásos volt de nagyon nem imádtam! Szörnyű íze volt! Brrr!
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Edina Kuzma Az oviban is kapnak a picik hagymateát, azóta csinálom én is, szerintem iható és nem is annyira elviselhetetlen az íze.
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Zoltánné Tóth Zsuzsanna Nagy Most is használ !!A kruppos befulladásra refluxos köhögésre asztmás befulladásra full extrás !!!
Sajnos tapasztalatból tudom a gyerekeim úgy 5évig fulladtak!!!
3
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete · Szerkesztve
Viola Juhasz Zsuzsanna Nagy hogyon készül a tea ,nekem most jó lenne
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Török Vistai Zsofia Viola Juhasz egy nagy evőkanal cukrot kicsit megpiritom, fel öntöm 2 dl vízzel, hozzá adok egy nagy piros
hagymát szeletelve, 5 percig lassú tűzön főzzük fedő alatt. Melegen fogyasztjuk ,leszürve , lehet citrom vagy narancs levét tenni
hozzá .
9
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Zsuzsanna Nagy Viola Juhasz hasonlóan mint Zsófia leírta de a szeletetelt hagymát is lepirította a Nagyikám! Nem tudom van e
előnye de Ő igy készitette! Jobbulást kívánok
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete · Szerkesztve
Tímea Csondor Zsuzsanna Nagy bizony égetett cukrot mi is szerettük nagyon És még mindig teszek karamellel is sokszor a tejbe
beteg a család mindig hagyma teát csinálok és kakukkfűvel adom meg teszek bele fokhagymát is
5
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Erzsike Egriné Török Vistai Zsofia A fiaim már nagyok, felnőttek! Túl éltek mindent amit én is megtettem a asztmájuk idején! A
legjobb az volt, amikor : pirított cukrot ( gondolom mennyiséget, kb 4-5 evőkanál) készítettem, mikor felengedtem, bele hársfa,
kamilla ami…Tovább
16
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Bárány Tamás Györgyné Mennyi idős kortól adható a tea köhögésre??? 11 hós a picim.Köszönöm ha válaszol rá valaki! �
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Pesti Mária Bárány Tamás Györgyné ha evett már hagymát,cukrot akkor adható már :) a mézet 1-1,5 éves kor után ajánlják
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Bárány Tamás Györgyné Pesti Mária köszönöm.Mézet tudom h még nem szabad.Hagymat tisztán még nem...de kajába már kapott.
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Kaifisné Szilvi Zsuzsanna Nagy nekem ízlik. A gyerkőceim is szeretik.
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Tischler Mária Marcsi Kaifisné Szilvi ..extra jô...semmi gyogyszer nem kell
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 3 napja
Kati Topler Zsuzsanna Nagy így csináltam én is a lányomnak mikor kicsi volt..és az unokámnak is..a vöröshagyma külső héjjában
van a lényeg...
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 2 napja
Válasz írása...
Irénke Csókásné “Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon”, imádom nyersen, főve, sütve, és nélküle nem igazán jók az ételek sem.
82
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete · Szerkesztve
Edit Urbán ÈN IS
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Válasz írása...
Sándorné Bottyan Tudja valaki, régen az idős bácsik a munkába vive szalonna mellé mit vittek? az ő szavukal élve Kubikos narancs
volt a hagyma.és én még emlékszem rá nem voltak betegek.gondolom, van még akik szintén át élték még aszt az életet.minden jót
kívánok nekik!
89
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
3 válasz · 1 órája
Anna Matuka Nagyanyàm.mindig hagymahéj teát adott, amikor meg voltam fázva.
75
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
12 válasz elrejtése
4
Tetszik
· Válasz · 1 hete · Szerkesztve
Jármai Ágnes Én is azt adom a gyerekeimnek, karamlizalt cukorral, pici citromlé és fahéjjal isteni finom. �
��
3
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 6 napja
Válasz írása...
Jozsi Gabor gyerek voltam ès fájt a fülem szerintem huzatot japtam és nagy mamám fogot egy hagymát keté vágta és a felét adig
szorongata mig elnem kezdet fojni belőle a hagymalé eből csepektetet a fülembe és éresztem hogy már enyhül a fájdalom mi szó
téleg az az idő hogy a mamák tuták hogy gyógyszernélkül is lehetet kezelni fájdalmakat álgya meg az isten őket
125
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Berényi Timea Jozsi Gabor köviròzsa leve is ilyen hatás ér el a fűlben. Régi gyógymód ez is.
2
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 4 napja
Válasz írása...
Maris Endre Engem a szomszéd néni gyógyított ki a fűlfájásból, oly módon hogy a vöröshagyma kinyomott lévéből cseppentett a
fájó fülbe! Azóta is így kúrálom, az én fülemet többet nem szúrja fel egy orvos sem,63évem.betöltöttem!
13
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
1 válasz
Recskóne Anikó Én egy két hagymát apróra vágok be sózom jól össze nyomkodom 5-10 percig állnihagyom 3-4paradicsomot is fel
kockázom és összekeverem bundás kenyérrel fogyasztom. Nagyon finom. A levét amit enged azt megiszom a végén.minden cseppért
kår!!!!
15
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
1 válasz
Emília Nagy A cikk ugyan több sebből vérzik, de saját tapasztalat, hogy a ketté vágott vöröshagymát az ágyam mellé, fej magasságba
rakva, kitisztítja a bedugult orrot, tudok aludni. Nekem ez jó. Persze, mindenki azt hisz, amit akar.
9
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Zsuzsanna Győrfi Nagyikám hagyma teát javasolt köhögésre, de soha nem főzte meg. Szivesebben használok lila hagymát, anyósom
csak ' evőhagymának nevezte ezért soha nem főzött vele. Sokan nem eszik nyersen mert még másnap is bűzlik tőle az ember, de ha
friss citromlével megcsurgatjuk, megszabadulunk a szagtól.
8
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Erzsike Egriné Aladárné Csiky a méz csodákra képes a hagyma illatát! Egyébként az parfüm illat csak még nem fedezték fel! :D
1
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 napja
Válasz írása...
Ildikó Vajasné Szerintem a puding próbája az evés. Mielőtt bármilyen véleményt formálnánk. Ha használ, kit érdekel a tudományos
magyarázat ? Nekem vannak jó tapasztalataim, de ezeket is kipróbálom.
8
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Krisztina Tabáni Én asztmás vagyok kb. 40 éve. Régen hagymahéj teát főzött nagymamám. Most szteroidos injekcióval kezelik az
embert. A roham elmúlt akkor is, igaz, kicsit hosszabb idő alatt. Kérdem én, melyik jobb? Azt hiszem nem kérdés...Igen, lehet
homoktövis, csalán, parlagfű, bodza, csipkebogyó...mind mind a régi idők gyógymódja, miért is ne lehetne a mai világé is?! De nem
cserélhető, mert mindennek meg van a maga funkciója!!!
7
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete · Szerkesztve
Krisztián Egyed Ilyen jó hatása van, hogy bevonza a vírusokat, akkor valaki körbe szorhatná a parlamentet :D hátha a toxikus
anyagok nem a fejekben lennének..
7
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Bonivárt Zoltánné Figyeljetek van egy ötletem tüdőgyulladásom van,plusz ki kalapalta a doktornő a fogamat aminek ciszta volt a
tövénél bevolt gyulladva de nem pucolták ki utána és most sajnos a fejem is dagad és faj pedig egy hete már hogy eltávolította a
fogam na mindegy én most rakok magam melle egy hagymát és utána megírom az eredményt.
6
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
7 válasz
Horvath Zsuzsanna A hagyma a beleje szurt villatol lett fekete masnapra nem a mikrobaktol !
8
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
1 válasz
Gyula Farkas Megosztom! Mivel nagyon sok jót írnak a jótékony hatásairól ,,, nagyon hosszú a felsorolása! Kerlek olvasd el! Meg
eri sokat tanul az Ember,, ebbol a felsorolásból! Megosztom!
8
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
Katalin Nagy Abonyi A felszeletelt hagymát lecukrozom ,ès azt a sűrű szirupot naponta 2_3 kiskanállal fogyasztom . Köhögèsre
kiváló!! Csak ajánlani tudom!
7
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete
1 válasz
Kéri János Amiket minden alkalommal együtt főzöm a csirke húslevesben. Pitypang, cickafark, fehér virágú tyúkhúr, csalán, kövér
porcsin, medve hagyma, erdei snidling. Továbbá fontos, hogy ne túlfűtött szobában aludjunk, hanem a saját testmelegünk fűtsön a jó
takaró alatt és, ha nincs módunk naponta szaunázni, hetente legalább egyszer okvetlenül.
6
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete · Szerkesztve
Lőwinger Rita A hagyma nagyon jó sok mindenre, de ha a kedves orvos a WC deszkát tette volna nagyító alá akkor most azt
szúrnánk villára az ágy mellé? Mert az is biztos tele volt mindenféle mikroorganizmussal :D
47
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
3 válasz
Kéri János Én sem sokat nyitogatom a körzeti rendelő ajtaját, mert mindenféle ehető gazt megeszek a kertemből. A fővárosból 10 éve
jöttünk vidékre és az akkor még élő 96 éves, hagymakedvelő idős apámnak irattattam fel gyógyszert. Azóta nem jártam a körzeti
rendelő felé. Szerintem már GPS nélkül oda sem találnék.
(Állj, vagy növök, szólt a gaz!)
112
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 hete · Szerkesztve
Mihály Kulcsár A hagyma mint gyógyszer:hinned is kell a gyógyító erejében,különben nem fejti ki gyógyító hatását.Mi a hit?
Megtalálod a Bibliában,a Zsidókhoz irt levél 11:1-ben:"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom,és a nem látható dolgok létéről
való meggyőződés"
152
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
12 válasz
Ónodi Zsolt Mindig vevő vagyok az alternatív megoldásokra, ezzel viszont van egy kis problémám.
A cikk értelmében a hagyma még hámozatlanul is bevonzza a környezetéből a mikrobákat. Emiatt a hagyma mérgező lesz a
mikrobák toxinjaitól. Tehát alapvetően a hagyma mindig mérgező, mert mindig bevonzza a mikrobákat a környezetéből, nem csak
akkor, ha a szobában tartjuk.
Nem kötekedek, csak gondolkodom. Javítsatok ki.
391
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
40 válasz
Ágota Horváth Köszönöm az olyan orvos segítségét, aki "segít a járvány elterjesztésében". Ha megtalálta az influenza vírust a
hagymában, többszörös Nobel -díjat érdemel. Egyrészt, mert méreténél fogva csak elektron mikroszkóppal látható, másrészt mert
csak élő sejtkultúrákban életképes... Mindazonáltal nem vonom kétségbe a hagyma jótékony hatását. :)
271
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
9 válasz
Német Zoltánné Judit Sziazstok kislányok!! Julianna Mészárosnak köszönöm, hogy vissza tértt ez a téma!!! Mi a véleményetek róla?
Annyi év után én még mindig ezt használom!!! Pedig szaporodt a család!! Már büszkén kijelentem hogy 19 unokám van!! És hála
istennek egy sem beteg!!!! Puszi nektek!!
75
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 1 éve
4 válasz
Farkas Tibor Nagyon jó! A hagymát bizony népszerűsíteni kell, mert igen jó immunerősítő, és antimikrobás hatású növény. Sokan
vallják ezt, és igaz is. Egy kis kötözködés: az orvos, aki a családokat látogatta, nem a járvány elterjedésében segített, vagy ha abban,
akkor az nagy baj. Az influenzavírus, és a többi vírus is önálló helyváltoztató mozgásra képtelen, tehát nem tudom elképzelni,
hogyan "vonzotta" be őket a hagyma.
42
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
3 válasz
Bernadett Herman Influenza ellen ugy lehet vedekezni vele, hogy antiszocialisra eszed magad, ezzel eluzod a virushordozokat a
kozeledbol a BKV-n, valamint a csokolozas eselye is csokken. Sajnos komoly nathasok ellen, akik nem erzik a szagokat, csokken a
hatasa.
120
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
4 válasz
Parádi László "volt egy orvos, aki sok farmert meglátogatott,hogy megpróbáljon segíteni a járvány elterjedésében."
Ez komoly? :)
53
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
7 válasz
Német Zoltánné Judit 7 gyereket neveltem fel!!! Van 12 unokám... És még mindig sláger a hagyma haj tea sz hatásos
72
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
21 válasz
Bernadett Herman 1931-ben sikerult eloszor lathatova tenni a virusokat. A bevezeto sztori baromsag ugy, ahogy van.
33
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
1 válasz
Gergely Csaszar A cikk egész jó, kár, hogy az eleje nyilvánvaló hülyeség (honnan tudná az önálló mozgásra képtelen vírus (amit
elektronmikroszkóp nélkül vajon hogyan láthatott az illető orvos...?), hogy merre van a hagyma...), és ha így indítanak egy cikket,
nehezebb …Tovább
51
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
2 válasz
Molnár Szabolcs Doktor A vírusok láthatóvá tétele csak az 1931-ben felfedezett, de csak a harmincas évek végétől kezdve elterjedő
elektronmikroszkóp segítségével sikerült. http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADrus
25
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
2 válasz
Zita Letenyei Láttam egyszer egy ukrán nagymamát, aki úgy kúrálta megfázott unokáját, hogy apróra vágott hagymával szipuztatta.
Hagyma nejlonzacskóba, rá a gyerek orrára, szájára. Szegénynek taknya, nyála egybefolyt, majd pánikszerűen meggyógyult.
169
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 éve
8 válasz
Orsolya Matesz Igen, pont ezt akartam mondani, hogy nem is volt még mikroszkóp..
Liszt Andras A cikk eleje egy baromi nagy marhaság! A vírusokat csak valamikor a 20. sz. 30-as éveiben sikerült először meglátni,
ehhez ugyanis fel kellett fedezni az elektronmikroszkópot!!!! Ettől függetlenül a hagyma nagyon egészséges, amit több ezer éve tud
már az emberiség....
52