Az európai integráció főbb állomásai a maastrichti szerződésig

Habár az európai egységet hirdető (páneurópai) gondolat a két világháború között is

megtalálható volt a kontinens szellemi áramlatai között, az 1945 utáni hatalmi politika több
szempontból is kedvezett az európai integráció intézményesülésének. A háború utáni
gazdasági újjáépítés feladatai, az általános békevágy, illetve a szovjet fenyegetés együttes
hatása új megoldások keresésére ösztönzött. Róbert Schumann francia külügyminiszter 1950.
május 9-én nyilvánosan ismertette a Jean Monnet elképzelésein nyugvó koncepcióját. A
Schuman-terv ambíciójában messze meghaladta a Németország fegyveres erejét
hagyományos kormányközi szervezetekkel ellenőrizni kívánó politikai megoldásokat.
Schumann a tagállami önállóság (,szuverenitás) egy részét feladó, nemzetek feletti
(szupranacionális) francia-német együttműködést kezdeményezett a kiemelt katonai és
gazdasági fontosságú szén- és acéltermelésben. A kezdeményezés kedvező fogadtatásra talált
a franciákkal való kiegyezésre törekvő Konrad Adenauer Német Szövetségi Köztársaságában
(NSZK), illetve más nyugat-európai államokban is. 1951. április 18-án az ún. „Hatok",
vagyis Franciaország, az NSZK, Olaszország, és a három Benelux állam (Belgium, Hollandia,
Luxemburg) képviselői aláírták az Európai Szén- és Acélközösséget (ÉSZAK, avagy
Montánunió) létrehozó párizsi szerződést. Az ESZAK mintájára a Paul-Henri Spaak vezette
bizottság két újabb közösséget vázolt fel. 1957. március 25-én a Hatok képviselői a római
szerződések aláírásával megalapították a következő év első napjától működő Európai
Atomenergia-közösséget (Euratom) és az Európai Gazdasági Közösséget (EGK),
amelyekben a hangsúly a szupranacionális elemektől némileg a kormányközi jelleg felé
tolódott. A három szervezet a következő években eredményesen működött, és hozzájárult az
európai gazdasági fejlődéshez. Az integrációs törekvésekkel szemben gyanakvó Egyesült
Királyság, amely a csatlakozás helyett egy különálló szabadkereskedelmi övezetet (EFTA)
hozott létre, a sikerek láttán felvételét kérte az EGK-ba. A kérelmet Charles De Gaulle (1959-
1969) francia elnök vétózta meg a britek amerikai kapcsolatai és a francia mezőgazdaságnak
konkurenciát jelentő Brit Nemzetközösség miatt. Szintén az ő nevéhez fűzhető az eleinte a
kormány- és államfők informális fórumaként működő Európai Tanács alapjainak lerakása
(1974-től formalizált), illetve az európai intézmények francia bojkottja („üres székek
válsága"), melyet 1966- ban a nemzeti érdekek védelmében tagállami vétó lehetőségét nyújtó
Luxemburgi Kompromisszum zárt le. 1967-től az EGK Bizottsága és Tanácsa egyben az
Euratom és az ESZAK Bizottsága és Tanácsa lett (a négy alapvető intézmény közül a
Közgyűlés/Parlament és a Bíróság addig is közös volt). A hetvenes évek közepétől az új
tagállamok (1973: Dánia, Egyesült Királyság, Írország ˛/1979-ben létrehozzák az Európai
Monetáris rendszert. Az EU polgárok először választhatják meg közvetlenül az Európai
parlament képviselőit/ 1981: Görögország;/1985: A görög kulturális miniszter javaslatára az
Európai Unió tanácsa határozatot hoz az Unió kulturális városa cím odaítéléséről. Első ilyen
város:Athén./ 1986: Spanyolország, Portugália csatlakozik az Európai Közösségbe) A
bővítések miatt sürgetővé vált az EGK intézményrendszerének módosítása, illetve gazdasági
okokból az ún. nem vámjellegű korlátozások (pl. eltérő nemzeti előírások, szabványok)
felszámolása is támogatásra lelt. Jacques Delors elnöksége alatt a Bizottság új lendületet adott
az integrációnak. Az 1986-ban aláírt Egységes Európai Okmány 1992-re ütemezte a
korlátozásoktól mentes egységes (belső) piac megvalósítását. 1992. február 7-én a
Közösségek tagállamai aláírták a maastrichti szerződést, amely több reform mellett két ún.
pillérrel bővítette az integrációt a bel- és igazságügy, illetve a külügyi együttműködés
területén. Az 1993. november 1-én hatályba lépő szerződéssel megszületett az Európai
Unió, a tagállamok állampolgárai egyben uniós állampolgárok lettek. 1995-ben hatályba
lépett a Benelux államok, Franciaország és az NSZK által egy évtizeddel korábban aláírt, a
belső határokat lebontó, a külső határellenőrzést szigorító schengeni egyezmény is. A
Schengeni Egyezmény 7 állam között érvénybe lép, ezek: Franciaország, Németország,
Belgium, Luxemburg, Hollandia, Portugália és Spanyolország. Ezen országok állampolgárai
szabadon, ellenőrzés nélkül kelhetnek át a határokon. 1995-ben az Unió immár tizenöt
tagállammal rendelkezett az Ausztriát, Finnországot és Svédországot érintő újabb bővítési
hullám után. Az egykori szocialista tömb országaihoz való viszony már ambivalensebb volt.
Habár az Unió nem engedhette meg Közép- és Kelet-Európa politikai és gazdasági
összeomlását, illetve a térség országainak többsége is Nyugat felé nyitó politikát folytatott, az
együttműködés lehetséges formái közül csak az Európai Tanács 1993-as koppenhágai ülését
követően emelkedett ki az Unió bővítése. Egyértelmű volt azonban, hogy ennek a politikai
döntésnek a megvalósítása nem csupán a regionális támogatások rendszerének átalakítását, de
az eredetileg hat tagállamra tervezett intézményrendszer teljes reformját igényli. A komoly
politikai és pénzügyi kockázatokkal járó reformokról a tagállamoknak csak két körben
sikerült megállapodni: az 1997-es amszterdami szerződés és a 2000-ben aláírt nizzai
szerződés intézményi átalakításai felkészítették az EU-t az új tagállamok befogadására, de a
hosszú távú reformok kérdésének megoldása már a kibővült Unióra várt. Habár már
Maastrichtban megállapodás született egy közös valuta bevezetéséről, az időközben eurónak
elnevezett valuta elektronikus fizetőeszközként csak 1999-ben(11 tagállamban: Austria,
Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország,
Olaszország, Portugália, Spanyolország), míg tényleges bankjegyként 2002-ben jelent meg
az eurózóna tagállamaiban. 2001-ben Görögország csatlakozik az euróövezethez. 2004.
május 1-én tíz új tagállam (Ciprus, a Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország,
Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia, Szlovénia), 2007. január 1-én
további két új tagállam (Bulgária, Románia) csatlakozott az EU-hoz így alakul ki a 27 tagú
Európai Unió/Ebben az évben írják alá a lisszaboni szerződést, Szlovénia csatlakozik az
euróövezethez/. A 2007-ben aláírt (2009. december 1-től hatályos) lisszaboni szerződés
átvette tartalmi elemeinek nagy részét, így a nemzeti vétók lehetőségének csökkentését, egy
erősebb közös kül- és biztonságpolitikai együttműködést, illetve önálló nemzetközi
jogalannyá tette az Uniót. 2007- re tagállamok: Ausztria, Belgium, Ciprus, Cseh Köztársaság,
Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia,
Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta,
Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovákia és Szlovénia.
2008: Ciprus és Málta áttér az euróra. 2009-ben életbe lép a lisszaboni szerződés.
Szlovákiában is bevezetik az eurót. 2010: Pécs európa egyik kulturális városa lesz Isztambul
és Essen mellett. 2011: Magyarország EU soros elnöke. Észtországban bevezetik az eurót.
2013: Horvátország csatlakozik az EU hoz, így a 28. tagállam. 2014-ben Lettországban is
bevezetik az eurót. 2015-ben Litvániában euró használat.
Az Európai Unió intézményrendszere
Az európai integrációs folyamat története kompromisszumok sorozata, ezért az Európai Unió
jelenlegi struktúrája is számos elem bonyolult egyensúlyán alapul. Az Unió intézményei csak
a szerződésekben meghatározott ügyekben rendelkeznek kizárólagos hatáskörrel. A
tagállamokkal közös területeken a hatáskörök megosztása (szubszidiaritás) érvényesül, azaz
elvileg az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben hatékonyabban tud
fellépni, mint a tagállamok. Az Unió legtöbb fontos intézménye Brüsszelben található. A
hivatalos dokumentumokat az EU 23 hivatalos nyelvének mindegyikére - köztük magyarra is
- le kell fordítani, de a napi ügyekben az intézmények az angol, francia, illetve német
nyelveket használják.
Az Európai Tanács (nem összetévesztendő sem az Uniótól független Európa Tanáccsal, sem
az Európai Unió Tanácsával) az állami szuverenitás és a kormányköziség elvének legfőbb
letéteményese, amely a legfontosabb politikai kérdésekben dönt. Szavazati joggal rendelkező
tagjai a tagállamok kormányfői (illetve a francia és finn esetben az államfő), további tagok az
Európai Tanács elnöke (jelenleg Hermán Van Rompuy) és az Európai Bizottság elnöke, míg
az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője (jelenleg Catherine Ashton) és más
tisztség- viselők is jelen lehetnek az üléseken, amelyeknek jobbára Brüsszel ad helyet.
Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli.
„ Az Európai Unió Tanácsa, röviden Tanács, a tagállamok miniszteri szintű találkozóinak,
illetve az ezt támogató többszintű intézménynek az összefoglaló neve. A Tanács az Unió
kiemelkedő fontosságú szakpolitika- és jogalkotó szerve, elnökségét rotációs rendszerben
töltik be fél év időtartamra az egyes tagállamok (2013 első félévében Írország, majd júliustól
Litvánia). A Tanács ülései Brüsszelben és Luxembourg városában zajlanak.
Az Európai Bizottság az Unió azon szerve, ahol leginkább érvényesül a szupranacionalitás
elve. A szakterületenkénti főigazgatóságokra (Directorate-General, DG) osztott Bizottság a
mindennapi szakpolitikai döntések terén egyaránt végrehajt, ellenőriz és javaslatot tesz. A
biztosok számának kérdése a bővítéssel komoly politikai problémává vált, mivel a jelenlegi
szerződések alapján annak a tagállamok számánál kevesebbnek kell lennie, de értelemszerűen
egyetlen ország sem szeretne biztos nélkül maradni. A horvát csatlakozás előtt a Bizottság
(elnöke Jósé Manuel Barroso) ezért csak 26 tagból áll, de kiskapuként a külügyi és
biztonságpolitikai főképviselői pozíció egy 27. - értékben egyenrangú -tisztséget nyújt. A
Bizottság központja Brüsszel, bár néhány kisebb intézménye Luxembourgban van. A magyar
biztos jelenleg Andor László, aki a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős.
A sokszor demokratikus deficittel megvádolt Unióban az Európai Parlament. 1979 óta az
EGK/EU egyetlen olyan intézménye, amelynek tagjait az állampolgárok közvetlenül
választják. A Parlament fontos jogosítványokkal rendelkezik az uniós jogalkotásban, azonban
a nemzeti parlamentektől eltérően nincs önálló törvénykezdeményezési lehetősége. A
tagállamok előre megszabott számú képviselővel rendelkeznek, de a képviselők (jelenleg 754)
nem állampolgárság, hanem ideológiai elkötelezettség alapján csoportosulnak frakciókba. A
Parlament Brüsszelben és Strasbourgban ülésezik, titkársága Luxembourgban található.
Jelenlegi elnöke Martin Schulz. Magyarországnak 22 képviselője ül a Parlamentben.
Az Európai Unió Bírósága az uniós jog betartatását ellenőrző bíróság, székhelye
Luxembourg. Szintén itt található az Unió pénzügyeit ellenőrző Európai Számvevőszék. A
közös monetáris politika irányítójaként kulcsfontosságú európai Központi Bank (elnöke
Mario Draghi) Frankfurtban található. Az egyéb intézmények közül érdemes megemlíteni a
tanácsadó szervként funkcionáló Régiók Bizottságát és az Európai Gazdasági és Szociális
Bizottságot. Az Unió számos kisebb ún. ügynökséggel is rendelkezik több szakpolitikai
területen, amelyek közül különösen fontos az Europol, míg az Európai Innovációs és
Technológiai Intézet budapesti székhelye miatt érdemel említést.
Az ENSZ kialakulása, jellemzői:
A második világháború következményének tekinthető egy nemzetek fölötti szervezet
megalakulása. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) megalapításának lényege az
volt, hogy visszanyúljanak a Népszövetség eszméjéhez, hiszen alapítói a szervezet elsődleges
céljául a háború elkerülését tűzték ki. Ahogyan ezt a gondolatot a szerződés bevezetésében
is megfogalmazták: meg kell menteni a jövő nemzedékét „a háború borzalmaitól, amelyek
életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre…‖.
A szervezet megalakításáról először a teheráni konferencián (1943. november) esett szó,
ahol már konkrétan felmerültek a nemzetközi béke és biztonság fenntartására hivatott
szervezet fő feladatai. A végül San Franciscoban aláírt ENSZ-alapokmány 1945. október
24-én lépett hatályba (az ENSZ napja). Az alapító tagok közé tartoztak (51 állam) azok az
államok, amelyek hadüzenetet intéztek a második világháború során Németország,
Olaszország, illetve Japán ellen. A további tagfelvételek – különösen az első 10 évben –
komoly politikai harcokat váltottak ki, és számos állam felvételére a hidegháború éveiben
egyáltalán nem kerülhetett sor. Magyarország felvétele – 15 másik országgal együtt – 1955.
december 14-én történt meg. 1960-ban a 16 afrikai tagállam és Ciprus felvételével, illetve
1973-ban a két német állam (az NDK és NSZK) egyidejű felvételével jelentősen megnőtt a
szervezet taglétszáma, és mára valóban az egész világot átfogó szervezetté vált, amely
nélkülözhetetlen garancia a világ békéjének.
Az ENSZ célja tehát a nemzetközi béke és biztonság fenntartása. Az alapokmányban
felsorolt egyetemes érvényű alapelvek a nemzetközi együttműködés alapigazságaivá
váltak. Ezeket egészítette ki a helsinki záróokmány (1975), amely ismételten és lényegre
törően – szinte katalogizálva – foglalta össze az államok közötti kapcsolatokat szabályozó
legfontosabb tíz alapelvet. A nemzetközi biztonság fenntartásán túlmenően az ENSZ fontos
szerepet játszik az emberi jogok érvényesítésében. E tárgyban jelentős az 1948-ban
elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, illetve az 1966-ban elfogadott Polgári és
Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmánya, amely az emberi jogok deklarálásán túl
egyidejűleg létrehozta az egyezményokmány betartását vizsgáló Emberi Jogok Bizottságát
is.
Az ENSZ szervezete és működése:
Az ENSZ szervezeti felépítése és működése a Közgyűlésen, a Biztonsági Tanácson (BT), és
a Titkárságon nyugszik, de ezen kívül a szervezetnek még további három rendkívüli fontos
szerve van: a Gazdasági és Szociális Tanács, a Gyámsági Tanács és a Nemzetközi Bíróság.
Igen jelentős szerepet játszanak az ún. szakosított intézmények is (pl. WHO, FAO,
UNESCO, UNICEF stb.).
A Közgyűlés (General Assembly) a legfőbb tanácskozó testület. Az összes tagállam
képviselőiből áll, amelyek mindegyike egy szavazattal rendelkezik. Megvizsgálhat minden
kérdést, amely a nemzetközi béke és biztonság fenntartására vonatkozik, de a döntések
alapvetően nem itt, hanem a Biztonsági Tanácsban születnek meg. A Közgyűlés által hozott
határozatok így csak ajánlások.
A Biztonsági Tanács (Security Council) az Alapokmány értelmében elsődlegesen felelős a
nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért. A szervezeten belül a központi szerep a
Biztonsági Tanácsé. Alapvető feladatai a békéltetés és a vizsgálódás. A béke veszélyeztetése
esetén a Tanács háromféle megoldás közül választhat. Először felhívhatja az érdekelt feleket,
hogy alkalmazkodjanak az ideiglenes rendszabályokhoz, valamint a Közgyűlés által
megalkotott ajánlásokhoz; másodszor fegyveres erő felhasználásával nem járó szankciókat,
rendszabályokat vezethet be (pl. gazdasági blokád); harmadszor pedig már fegyveres erő
felhasználásával járó műveleteket foganatosíthat. A Biztonsági tanács eredetileg 11 tagból
állt. Állandó tagjai az öt alapító nagyhatalom, az Egyesült Államok, Anglia,
Franciaország, Kína és a Szovjetunió, amelyek a döntéshozatal során vétójoggal
rendelkeznek. A nem állandó tagok számát az afrikai és ázsiai tagállamok
kezdeményezésére 1963-ban 10-re emelték; így jelenleg a Biztonsági Tanácsnak 15 tagja van.
(Magyarország eddig két alkalommal volt a Biztonsági Tanács tagja: 1968/69-ben és 1992/93-
ban). A „nagyhatalmi egyetértés elvének” vagy az állandó tagok egyetértése elvének
megfelelően érdemi kérdésekben a határozatokat az öt állandó tag igenlő szavazatát magában
foglaló kilenc szavazattal kell hozni. Ha egy állandó tag nem ért egyet egy döntéssel, ellene
szavazhat, és ez a döntés megvétózását jelenti. Mind az öt állandó tag élt már vétójoggal egy
vagy több alkalommal. Ha egy állandó tag nem támogat egy határozatot, de elfogadását nem
akarja vétójával megakadályozni, akkor tartózkodhat.
Az Alapokmány értelmében az ENSZ minden tagja elfogadja és végrehajtja a Biztonsági
Tanács határozatait. Amíg az ENSZ más szervei csak javaslatokat tesznek a kormányoknak,
addig egyedül a Biztonsági Tanács rendelkezik azzal a hatalommal, hogy olyan határozatokat
hozzon, amelyek végrehajtása az Alapokmány értelmében kötelező a tagállamok számára.
A Titkárság a főtitkárból és tisztviselői karból áll. A főtitkárnak nagyon jelentős feladata
van, ő a szervezet legfőbb igazgatási tisztségviselője. A főtitkári funkció mindenekelőtt
politikai jellegű feladat, amely aktivitást, jó diplomáciai készséget igényel, és egyúttal
feltételezi a bizalom meglétét a főtitkár és a tagállamok között. Főtitkárt, a Biztonsági Tanács
javaslata alapján a Közgyűlés nevez ki ötéves, megújítható időtartamra. Az ENSZ jelenlegi
főtitkára, aki hetedik a sorban e poszton, a dél-koreai Ban-ki Moon.
A Titkárság által végzett feladatok ugyanolyan sokrétűek, mint az ENSZ által kezelt
problémák. Ez a békefenntartó műveletek irányításától a nemzetközi vitákban való
közvetítésig, gazdasági és társadalmi trendek és problémák felmérésétől az emberi jogokra és
a fenntartható fejlődésre vonatkozó tanulmányok készítéséig terjed.
.Nemzetközi tisztviselőként tevékenységükért ők is, és a főtitkár is csak az ENSZ-nek
tartoznak felelősséggel. Esküt tesznek, hogy egyetlen kormánytól vagy kívülálló hatóságtól
sem kérnek vagy fogadnak el utasításokat. Az Alapokmány alapján minden tagállam vállalja,
hogy tiszteletben tartja a főtitkár és a tisztviselői kar kötelezettségeinek kizárólagos
nemzetközi jellegét, és tartózkodnak attól, hogy befolyásolják őket munkájuk végrehajtása
során.
Az ENSZ-nek, amelynek központja New Yorkban van, jelentős hivatalokat tart fenn
Genfben, Bécsben és Nairobiban. Az ENSZ Genfi Hivatala a konferencia-diplomácia
központja, valamint a leszerelés és az emberi jogok fóruma. A Bécsi Hivatala a
nemzetközi kábítószer-ellenőrzés, a bűnmegelőzés és büntetőjog, a világűr békés
felhasználása és a nemzetközi kereskedelmi jog területén az ENSZ tevékenységének a
központja. Az ENSZ Nairobi Hivatala a környezet és az emberi települések terén az ENSZ
tevékenységének a központja.
A Nemzetközi Bíróság az államok között kialakult jogviták, valamint a háborús
konfliktusok békés, bírósági tárgyaláson történő rendezésére hívatott. Az utóbbi években
egyre nagyobb jelentőséggel bíró ENSZ-szervezet. A Bíróság előtt csak államok lehetnek a
peres felek (tehát sem egyének, sem nemzetközi szervezetek), és a testület a nemzetközi jog
alapján hozza meg döntéseit. A Nemzetközi Bíróság székhelye Hágában van, testületét 15
állandó bíró alkotja, akik mind különböző államok állampolgárai, azaz őket felkészültségük,
és nem nemzetiségük alapján választják ki, továbbá gondoskodnak arról, hogy biztosítsák a
világ fő jogi rendszereinek a Bíróságban való képviseletét. Nem lehet a testület tagja két
azonos állampolgárságú bíró. A bírákat kilencéves időszakra választják, és újra
megválaszthatók. A bírák semmilyen más foglalkozást nem űzhetnek hivatali időszakuk
folyamán. (A Bíróságnak eddigi egyetlen magyar tagja Herczeg Géza akadémikus volt, akit
1994-ben választottak meg erre a posztra.)
A Gazdasági és Szociális Tanácsot az Alapokmánynak megfelelően hozták létre, mint olyan
főszervet, amely koordinálja az ENSZ, valamint az ―ENSZ-szervezetek családja‖ néven
ismert szakosított intézmények és szervezetek gazdasági és szociális munkáját. A tanácsnak
54 tagja van, amelyeket három évre választanak. A Gazdasági és Szociális Tanácsban a
szavazás egyszerű szótöbbséggel történik; minden tag egy szavazattal rendelkezik.
A Gyámsági Tanácsot (az ENSZ egyik főszervét, a gyámsági rendszer alá helyezett
gyámsági területek igazgatásának felügyeletére hozták létre. A gyámsági rendszert az
Alapokmánynak megfelelően építették fel az eredetileg 11 gyámsági terület lakói
előrehaladásának, továbbá önkormányzóvá vagy függetlenné válási folyamatának
támogatásra. A Gyámsági Tanács a Biztonsági Tanács öt állandó tagjából áll – Kína,
Franciaország, Orosz Föderáció, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
Az Alapokmány felhatalmazza a Gyámsági Tanácsot, hogy megvizsgálja és megvitassa az
Igazgatási Hatóságtól érkező jelentéseket a gyámsági terület népeinek politikai, gazdasági,
szociális és oktatási előrehaladásáról; megvizsgálja a területekről érkező petíciókat; és
speciális missziókat küldjön a területekre.
Az ENSZ további feladatai közé tartozik a nemzetközi gazdasági, szociális és humanitárius
feladatok megoldása, koordinálása, és az ez irányú együttműködés előmozdítása. E téren
teljesítménye vitathatatlanul pozitív. A szervezet elsődleges céljával, a nemzetközi béke és
biztonság fenntartásával kapcsolatban azonban nem mindig váltja be a hozzá fűzött
reményeket. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a meghozott döntések végrehajtását nehéz
és nem mindig célravezető kikényszeríteni, a tagállamok pedig féltve őrzik nemzetközi jogi
értelemben a szinte érinthetetlen szuverenitásukat.