Professional Documents
Culture Documents
Digitális Beavatottak Interfész-Keresőben
Digitális Beavatottak Interfész-Keresőben
Induljunk el látszatra „kis dolgoktól”, hogy talán fontos kérdésekig és válaszokig jussunk el a
révükön a kortárs digitális szcéna legfiatalabb célcsoportjával, a 3-14 évesekkel
kapcsolatban. Egy új narratívát szeretnék megjeleníteni és népszerűsíteni, ami talán egyre
fontosabb lehet, amikor jövőkép-keresőbe indulunk ’gyermek és információs kultúra’
tárgykörében.1 Nem tudtam elkerülni, hogy olykor ne érintsek szenvedélyesen megosztó
kérdéseket, és ne foglaljak állást azokban. Ezt talán ellensúlyozza, hogy gyakorta igyekszem
majd tudáshiányokra rámutatni, sürgetve olyan kutatásokat, amelyek továbblendíthetik a
párbeszédet. Írásom azoknak szól elsősorban, akik e témakörben a tudományos közbeszédet
tematizálják, és azoknak, akik szülők és pedagógusok számára állítanak elő és közvetítenek
tartalmakat és meggyőződéseket. Kiegészítő szándékom a felmerülő részkérdésekkel
kapcsolatban az, hogy nem meggyőzni, hanem óvatosságra késztetni szeretném az olvasót.
Kerüljön szembe olyan érveléssel, amellyel esetleg ritkábban találkozik. Gondolja újra azt,
talán máshonnan, amit kézenfekvőnek és magától értetődőnek gondolt korábban. Magam is
ezt tettem, írás közben.
A gyerekjátékok arra valók, hogy elvonulva (privately) játsszanak velük (nem igaz,
számos másmilyen játék van, sok egyéb mellett azok, amikhez több gyerek kell) nem
arra, hogy megfigyeljék a gyerekeket (arra mi való? És különben is: a digitális mackó
nem arra való, hogy a gyermeket „megfigyelje”. Ez sok lehetséges opciója közül az
egyik, és nem a legfontosabb).
Az eszköz privacy-érzékeny, mert adatokat gyűjt arról, mit csinálnak vagy mondanak
a gyerekek.(Nem. Az eszköz, ha úgy állítják be, kép-és hangfájlokat rögzít. Adattá
mindez akkor lenne, ha volna entitás, akire egyszerre igaz, hogy hozzáfér a
1
A kutatás első szakaszát a FuturICT.hu nevű, TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0013
azonosítószámú projekt támogatta az Európai Unió és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása
mellett.
2
Valójában és egészen pontosan már 2012 februárjában elindult az eljárás, de a cég csak ekkor kapta
meg a szabadalmat – nem mackóra, hanem „emberre emlékeztető babára, játékra, állatra, mitikus
lényre vagy élettelen dologra”. A leíráshoz mellékelt rajzon a mackó csak egy példa, amin
illusztrálják az egyes eszközök elhelyezkedését. Mellette van egy nyuszi is például. Kiegészítő
szabadalma a játékfigura személyiségének perszonalizálása. Minderre:
http://www.cnbc.com/2015/05/26/google-wins-patent-for-toy-that-controls-the-home.html
(Valamennyi, a szövegben hivatkozott link letöltési dátuma: 2015. augusztus 5.)
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
3
A még be sem vezetett eszközben rejlő privacy-kockázat fals diskurzusa természetesen a
végtelenségig folytatható volna. A magam részéről azt tartom lényegesnek, hogy egy mackóban nincs
semmi olyan, csak rá jellemző veszélyfaktor, ami más, intelligens otthon alkalmazások vagy
objektumok sorára ne volna elmondható – jelezvén, hogy a probléma nem mackóspecifikus (így
teljesen irreális épp a mackó kapcsán beszélni minderről). Másfelől azt, hogy ha már ennyire ismert ez
a vásárlástömeget is veszélyeztető fenntartás, akkor a kockázat kezelésének, a veszélyt elhárító
mechanizmusoknak a beépítése, a szülő megnyugtatása alapvető gyártói érdek. Amire a technofób
majd azt mondja, hogy a gyártó, ha egyéb érdeke vagy egy hatósági utasítás azt diktálja, adott esetben
mégis „meghackelheti” majd a félrevezetett szülőket. Ám a szülők sem teljesen védtelenek ebben a
csatában – de innen ne folytassuk, mert talán látszik, hogy ezt a problémát nem ennek a kérdésnek a
tárgyalásakor tudjuk megfelelő módon kezelni.
4
Ez egy szobadísznek sem utolsó multifunkcionális eszköz, amely hangvezérléssel váltja ki a kéz
használatát. Sokan már a használati megkezdése előtt tudták, hogy figyelemdeficites szülők fogják
használni gyerekfelügyeletre és bébiszitterek szemmel tartására.
5
http://www.myfilip.com/about-filip/
6
http://index.hu/video/2014/12/19/2014_1217_robot/
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
Aki a gyermekkor történetével foglalkozó irodalmat tanulmányozza, sok egyéb mellett négy
alapvető mintázatot azonosíthat, ami a teljes történeti ívre igaz.
1.” Minél távolabb megyünk vissza a történelemben, annál alacsonyabb a gyermekekről való
gondoskodás színvonala, és annál nagyobb a valószínűsége, hogy a gyermekeket megölték,
7
http://www.leapfrog.com/en-us/store/c/_/N-1z141uu
8
Az adatok forrása: http://techcrunch.com/2015/02/16/elemental-path-debuts-the-first-toys-powered-
by-ibm-watson/
9
http://www.elementalpath.com/
10
Előzmények alatt a korábbi gyermek-technológia kapcsolatok kialakuló szakaszában tetten érhető,
jól formalizálható és erősen át-ideologizált pánikreakciókat értem (az olvasás veszélyei,, a számítógép
(és a számítógépes játékok) veszélyei, a média (és a médiaerőszak) veszélyei, telefon veszélyei, az
Internet veszélyei, stb). Az „okos babáknak” is voltak alig egy-két műveletre képes, „butább” elődjeik
(gombnyomásra hangot adó baba, simogatásra reagáló baba, stb), de ezeket csak fanyalgás fogadta
egykor, nem vészreakció.
11
http://www.men.hu/m/?nid=4325
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
2. A családon belül felnevelt gyermek az első pillanattól fogva hármas szocializáció alanya:
13
És természetesen mindenütt, ahol a mégoly fejlett társadalomban élő családoknál az autonóm döntés
előtt erős korlátok vannak (jövedelmi, regionális, szociokulturális, stb.) ott archaikusabb teleológiák és
azok részeként archaikusabb szerepfelfogások vannak jelen. Ezt a teret vallási vagy ideológiai minták
tovább tudják bonyolítani.
14
Pl. több család megosztja a gyerekfelügyelet terheit, vagy fog össze egy erőforrás közös
megszerzése érdekében. A család szolgáltatást vásárol. Elektromos babaőrt helyez a gyerekszobába.
Képeskönyvet vesz, amelyet a gyerek lapozgat.
15
Az aktív kereső népesség munkaidő-terhelése az utóbbi két évtizedben jelentősen kisebb lett, s a
megnyert idő már egyre kevésbé jövedelem-kiegészítésbe és kiadás-megtakarításba fordul, hanem
szabadidős tevékenységgé válik. Ez kedvező lehetőséget teremt a gyermekkel együtt töltött minőségi
idő számára is (amit persze aktualizálni is kell). Falussy Béla adatgazdag tanulmányát idézi: Tószegi
(2010).
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
szülőpótló kapcsolatok egyszerre, egymást kiegészítve vannak jelen, olyan arányban, amit a
lehetőségek és a szülői szándék határoz meg. Ne felejtsük el azonban, hogy a dolgok
(eszközök, tárgyak, „artefaktumok”) – ugyanúgy, mint az élet bármely területén – minden
kapcsolati formában jelen vannak: támogathatják a szülővel töltött minőségi időt és
gazdagíthatják a szülő nélkül eltöltött idő és tevékenység minőségét is.16 S hasonlóképpen: a
mese és a játék során felépülő (virtuális) varázsvilágok szintén buborék természetűek. Ami a
felnőttnek „csak” virtuális, a gyereknek nagyon is valóságos. Az elképzelt, de történeteken
keresztül kibomló, megismerhető, megélhető, szerethető és otthonos
„fantáziakörnyezetekben” nem egyszerűen csak értelme, jelentése lesz a dolgoknak, hanem
tétje is: ma már tudjuk, hogy ugyanazok az agyterületek aktiválódnak a „mintha-világban”,
mint az analóg tevékenység-világban. És ez nemcsak a terápiás lehetőségeknek nyit új
ösvényeket, hanem visszatérően felhívja a figyelmet rá: mindenre, amit ez a buborék
tartalmaz, ami része ezeknek a világoknak, igaz a jelentés-teli mivolt. A tárgyak
megszemélyesítenek dolgokat, az állatfigurák történetek szereplői, mese-terek benépesítői:
akár egyidejűleg többé. A „dolgok” itt úgy működnek, mint a szavak: felbonthatóak és
kiterjedésük van, kapcsolathálókba szerveződnek. A valóságban olyanok, amilyenek, de a
konstruált világban önkényes szemantikai univerzumok részei. Egy dolog egy időben több
mindent is jelenthet, és egy dologhoz több fontos jelentés is kapcsolódhat, amelyből mindig
csak valamelyik aktualizálódik. Egy egyszerű mackóban hol az lesz fontossá, hogy ’aranyos’,
hol az, hogy ’szőrös’, hol az, hogy más állathoz képest ’erős’, hol az, hogy ’lomha’, hol az,
hogy ’bumfordi’, hol az, hogy ’brummog’ – és így tovább.17
16
A gyermekkor történetének itt bemutatott, négy mintázat köré rendezett áttekintése egy első,
kezdetleges kifejtése annak a keretrendszernek, amire véleményem szerint szükség van ahhoz, hogy
történeti és rendszer-keretbe helyezhessük a jellemzően egydimenziós diskurzusokat. Ez a magas
absztrakciós szintű áttekintés olyan, mint egy vázlat, amelynek az a sorsa, hogy még nagyobb
felbontásban, sok illusztrációval, történeti anyaggal, újabb mintázatokat magához vonzva bővüljön
önálló, gazdagon argumentált elemzéssé. Ezt azonban, programként, még jó ideig nem tudom
teljesíteni. A morális pánikra épülő megközelítések ostorozása mellett eddig ennek a témának alig
néhány vonatkozásában mélyedtem el alaposabban. A korosztályos animációs filmek autenticitásának
kérdéskörében (Z. Karvalics, 2006), a civilizációs teleológia-váltásnak a médiapedagógiára gyakorolt
hatásában (Z. Karvalics, 2013a) az új digitális eszközkörnyezet és a gyermekkép
összekapcsolódásának részkérdéseiben (Z. Karvalics, 2013b és 2014b) és a gyermek és az iskola új
szerepfelfogásának csapdákkal teli világában (Korábban: Z. Karvalics, 2014c, újabban: Z. Karvalics,
2015). Jellemzőnek tartom, hogy a digitális korszak pedagógiájával foglalkozó frissen megjelent, de a
korábbi évek termését rendszerező könyvemben (Z. Karvalics, 2014a) még fel sem vetődik az itt
megosztott gondolatmenetben tárgyalt megközelítésmód igénye, létjogosultsága és értelme. Emiatt is
inkább narratíva-kezdeménynek, mint megoldásnak tekintem ezt a tanulmányt. Ez az oka annak is,
hogy nem széleskörű szakirodalmi vitatérbe helyezem bele a kulcskérdéseket (miközben gyakran
idézhetném egyetértőleg számos nagyszerű pályatárs, pedagógiai gondolkodó és gyakorló szakember
véleményét, Gyarmathy Évától Kőrösné Mikis Mártán át Tóth Andrásig), hanem leginkább saját,
rekapitulált gondolataimat rendezgetem újra (beleértve azokat a bekezdésnél is hosszabb, külön nem
feltüntetett átvételeket, amelyek a hivatkozott munkákból származnak).
17
Ezeknek a virtuális világoknak a bemutatott, a tárgy-antropológia modelljeivel összekapcsolt
elemzése sok izgalmas, új megközelítést eredményezhet.
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
mondhat (majd) mesét egy kézbe vehető, okos dinófigura is. És innentől már csak a kérdések
maradnak. Hiheti-e bárki, hogy az „okos dinoszaurusz” a többiek helyét akarja elfoglalni a
mese-fronton? Milyen akadályai lehetnek annak, hogy a szülők vagy az iskolák a véleményük
szerint legmegfelelőbb mixet próbálják a gyermekeik számára biztosítani?20 És vajon miért
érzik szükségét sokan annak, hogy kizárólagos teleológiák birtokában univerzális recepteket
próbáljanak kínálni a Másik Szülőknek, hogy ők hogyan járjanak el – értéktelenként és
jellemzően veszélyesként utasítva el mindent, ami a saját értékrádiuszukon túl van?
Van itt aztán még egy hatalmas csúsztatás-forma, ami erősen összezavarja a
tisztánlátást, és reflektálatlanul mérgezi a tudományos közbeszédet is. Minden korszak
minden tipikus mixében találunk normál (átlagos) és az átlagtól eltérő (szélsőséges, extrém)
használati és viselkedési mintázatokat, amelyek jelen vannak a problématérben, de annak csak
járulékos, nem lényegi, nem meghatározó részét alkotják. Kulturális és szociálpszichológiai
devianciák, amelyek kísérik a kulturális váltást, de nem meghatározzák és pláne nem a
lényegét jelentik. Már a rész-egész viszony ilyen felcserélése is félrevezető, de ha mindez a
„régivel” való összehasonlításban történik, valahogyan mindig az új legrosszabb (létező, de
nem meghatározó) jellegzetessége kerül szembe egy idealizált „régi” legjobb (egykor létező,
de pozitív szélsőségként nem meghatározó) jellegzetességével.
20
A megőrzött szülői autoritást mi sem bizonyítja jobban, mint azoknak a családoknak az esete, akik
teljes mértékben és programszerűen uralják gyermekeik idő-és tevékenységháztartását, akár teljes
mértékben kirekesztve abból a televíziót, a számítógépes játékokat vagy a közösségi médiához
kapcsoló eszközöket. Ha ilyen döntések szuverén módon meghozhatóak, akkor bármilyen, ennél
kevesebb kompromisszummal és kényszer-elemmel járó mix-kompozíciós döntés is meghozható. A
megőrzött intézményi autoritást mi sem bizonyítja jobban, mint hogy éppen a képességfejlesztést
középpontba helyező alternatív iskolák (a Waldorf és a Montessori) utasítják el programszerűen, elvi
alapon és totálisan az információtechnológiai megoldások adaptálását, és teljesen „IT-tlanított”
környezetet kívánnak teremteni a diákjaik számára. Ha ez lehetséges, és nem korlátozza semmi, akkor
nyilvánvalóan az is lehetséges, hogy úgy és olyan mértékben váljon az IT mix-alkotóvá, ahogy azt az
iskola a legjobbnak tartja. Ha egyszer egy IT-megoldás nemcsak ugyanazt, hanem másképp, jobban,
esetleg érdekesebben és vonzóbban tudja (például akár egy Montessori óvodában), akkor miért is
félreértett veszélydiskurzusok alapján közelítsünk a kérdéshez?
21
Természetesen nem a „11 éves és intelligensebb, mint Einstein”- típusú hírek csodagyerek
szereplőire gondolunk (http://www.life.hu/csalad/20110313-victoria-cowie-a-11-eves-angol-kilany-
okosabb-mint-bill.html), hanem a „hétéves gyerekek képesek a chicago-i reptér forgalmát
elirányítani” a szimulációban- típusúakra. Vagy megtanítani a nagymamának az okostelefon
használatát. Személyes kedvencem Hailey Fort, a 9 éves kislány, aki nemcsak megépített egy
hajléktalanoknak szánt faházacskát, hanem ezek tömeggyártását tervezi.
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
http://lajk.hu/2015/06/05/sajat-maga-epit-hazat-hajlektalan-baratjanak-a-9-eves-kislany/
22
Az olyan típusú vizsgálatok, mint a neves agykutató, Susan Greenfield-éi (Greenfield, 2009),
természetét tekintve remek kiindulópontnak és ígéretes iránynak tűnnek, még ha következtetéseinek
alkalmazásával kapcsolatban sok fenntartásom is van. Kiindulópontja és megközelítésmódja ugyanis
szükségszerűen és helytelenül vezet el a számítógépes játékok diabolizálásához. (Amit már nem a
szerző végez el, hanem az interpretációk, amikor eltüntetik a megszorító „ha” és „bizonyos esetekben”
modalitásokat, és univerzális törvényeket faragnak az óvatos kutatói argumentációból.
Avval, hogy Greenfield is mindig a „túlzásba vitt számítógépes játék” neuropszichológiájából
építkezik, nem lesz válasza a „túlzásba nem vitt”, mix-alkotó számítógépes játékok
hatásmechanizmusaira, és hamis dichotómiába (képernyő vagy mozgás a szabad levegőn) tereli a
diskurzust. Az a mód azonban, ahogyan Greenfield eljut a tipikus identitásstruktúrák azonosításához
(szám szerint négyhez), termékeny lehet, mert az általánosítással („a” gyerekek, „a” játékok)
parttalanná tett témateret nagyobb felbontásban leszünk képesek érzékelni, és egyedi kognitív
komplexumokat egyedi szocializációs helyzetekhez párosítva kombinációkban-együttállásokban
kezdhetünk gondolkodni. Ekkor már sokkal könnyebb és előremutatóbb ezekhez rendelni didaktikát,
vagy egyszerűen csak praktikus tanácsokat. Utakat a diszfunkciók elkerülésére vagy ellensúlyozására.
Nézzünk egy állítást, ahogyan az most megfogalmazódik: „a gyerekek a „hiperingergazdag
kibervilágba” menekülnek” (Tószegi, 2010). És hogyan nézhet ki egy megfelelően szofisztikált és
empirikus anyagra támaszkodó, distinkció-érzékeny állítás, ugyanevvel kapcsolatban? Különböző
gyerekek különböző szocializációs háttérrel, élethelyzettel és identitással különböző módokon
teremtenek közös felületeket a kibervilággal, számtalan lehetséges forgatókönyvig jutva. Közülük
lesznek olyanok is, akik számára ez mix-gazdagító, de lesznek olyanok, akik számára menekülés
funkciójú. Ez utóbbiak között pedig lesznek olyanok, ahol a menekülés egyensúly-teremtő, korrekciós
hatású, mert megoldást kínál egy nehezen kezelhető élethelyzetre, és lesznek olyanok, akiknél a
menekülésnek ez a formája tovább billenti a már amúgy is eldőlő-félben lévő pszichés egyensúlyt,
amelynek forrása amúgy jellemzően a család és a szülő, és nem a kibervilág maga. Az addikció
vizsgálata fontos, Greenfield sok mindent megmagyaráz nekünk - de nem helyettesítheti a teljes képet.
23
„Egészen világosan emlékszem rá, pedig hét éves koromban történt” – meséli T.A. „Rubeolával
feküdtem otthon, nem kelhettem ki az ágyból, így nem is juthattam el a másik szobába, a tévéhez,
aminek a bekapcsolását amúgy is megtiltotta Anyu. Miután mindenki elment, a kezem ügyében
felhalmozott lehetőségek közül kellett választanom. Rajzolni kezdek (amit nagyon szerettem, és nagyon
jól is ment, sok boldog visszajelzést kaptam), verset faragok (amivel épp csak ismerkedni kezdtem
ekkor) vagy olvasok? Old Shatterhand győzött, valamelyik Karl May regényt választottam: de nem
csak azért, mert vonzott, meg izgalmasnak ígérkezett. Hanem azért, mert úgy éreztem, ennek az időnek
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
29
De iskolát sem csak választhat, hanem alapíthat is, hogy egy hiányzó, de elvárt minőséget
megteremtsen. Számomra az egyik legizgalmasabb fejlemény ma ezeknek az alulról jövő
kezdeményezéseknek a sorsa: vajon csak a jelenlegi ’mainstream’ esetleges alternatíváit, vagy éppen
azt az irányt látjuk, amely fel fogja váltani azt?
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
Emögött a digitális kultúrának egy ritkán elemzett sajátossága áll. Még abban az
életszakaszában jár ugyanis, amikor fejlődése spontán és esetleges: nem tervezetten és
konszenzuálisan konstruált, hanem a technológiai és üzleti innovációk sodrában alakul, a
mindenkori fogadókészség függvényében. Az információs környezetek, eszközök mögött
ritkán jelennek meg tudatos célok, átfogó tervezettség: az iskola annyit asszimilál a létező
megoldások közül, amennyit hatékonyan tud használni, ott van fejlődés, ahol eladásokat lehet
produkálni. A programozók, a hardverfejlesztők, a felhasználók és a társadalom különböző
alrendszereinek jövőjéről gondolkodó stratégiatervezők között nincsenek valódi áramlások,
jelentéscserék, munkamegosztások: minden megy a maga útján, mindenki fejleszti a saját
rendszereit és megoldásait. Az a cégvilág, amelyiknek még a mobiltelefonok
töltőcsatlakozóját sem akaródzott sokáig standardizálni (a laptopoknál meg mai napig, olykor
még típuscsaládon belül sem), ennél nagyságrendekkel stratégiaibb területeken sem fogja
összehangolni a lépéseit. Ugyanarra az „irányra” érez rá a Google mackója és a Digital Path
dinója, de eközben a Facebook sem tétlenkedik: ki tudja milyen fejlesztéssel áll elő frissen
létrehozott mesterséges intelligencia divíziója. S noha az innovációs versenyfutás minden
szereplője számára világos, hogy az üzleti siker közelébe kerülni annak van a legnagyobb
lehetősége, aki a legjobban „ráérez” a középtávú trendekre, a harc mégis a rövid távért folyik.
Nyom nélkül tűnik el a süllyesztőben Alan Kay, a számítógépes kultúra egyik óriásának
figyelmeztetése: „a jövőt úgy a legkönnyebb előre jelezni, ha megépítjük”. Szigetszerűen
jönnek létre „digitális kis világok”, amelyek különböző célcsoportoknak különbözőképpen
jók. Nincs közös jövőépítés. Csak versengő víziók vannak, amelyek mögül mindig kilóg
valamilyen (céges) lóláb. S mostanra egyre nyilvánvalóbbak a hirdetés-központú
tartalomszolgáltatási gyakorlat (és annak kitett felhasználói élmény) diszfunkciói is – amit
Zuckerman (2014) egyenesen az Internet eredendő bűnének nevez, és amellyel kapcsolatban
teljes teleológia-váltást javasol.
Távolról tekintve a fentiekre egyértelművé válik, miért ülünk fordítva a digitális
kultúra lován. Egy olyan, cselekvés-és beavatkozás-központú társadalom-és gyermekképnek
kellene megelőznie a technológia-és szolgáltatástervezést, amelynek teleológiája, vagyis
határozott, normatív, belső késztetettségből származó elképzelése van arról, miért és milyen
irányba kívánja formálni a meghatározó viszonyokat. Ehhez már könnyűszerrel
hozzáigazíthatóvá válnak a digitális kultúra rendszerszintjei és intézményei, 30 s
befolyásolhatóvá a szereplői, hogy azok a leginkább megfelelő módon szolgálják a közössé
tett célokat.
Egy ilyen logikával mindennek oka lesz, már alacsony életkorban is. Mint láttuk, az
alaprendszerek, az eszközök, a játékfelületek, a tipikus interakciós megoldások már olyan
funkciókat is hordoz(hat)(ná)nak, amelyek későbbi, magasabb életkorban végzett
tevékenységeket „huzaloznak” észrevétlenül elő. Hiszen a felnövekvő nemzedék nem
problémaforrás, amelynek valamivel/bármivel le kell kötni a figyelmét. Az új teleológiának
megfelelően sokkal inkább erőforrás, amely hozzájárulhat az élet jobbá tételéhez, amely
bevonható közös ügyek felelős gondozásába. Egy ilyen szemléleti fordulat, amikor
végbemegy, újraírja az „architektúrákat”: egy mobil kézi eszköz már nemcsak „digitális
asszisztens”, hanem „mozgó laboratórium” is, ami ott van milliónyi kézben, és működésbe
hozható, ha kell. Egy opció a mobil eszközön már nemcsak Webshopon vásárolt fizetős
30
Természetesen csak azután, hogy tisztázó, feltáró, tudáshiányt megszüntető kutatások sora segítette
a sokszintű párbeszédet, vitát és konszenzus-keresést. Szerencsére minden egyes lokális kísérlet
tanulságai immár egy globális tudástárba tudnak ömleni, így a helyi próbálkozásokra tekinthetünk akár
egy elképzelt nagy laboratórium részeiként is, ahonnan mindig a legjobb, bevált, hitelesített
gyakorlathoz nyúlhat az, aki keres.
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
31
Emiatt nem tekintjük relevánsnak a tárgyalt dilemmák szempontjából a diszciplináris önállóságot
kivívó CCI (Child-Computer Interaction) irányzatát. A már felnőttkorú HCI (Human-Computer
Interaction) paradigmájáról lefűződő új irányzat (amelynek 2013-ban lett önálló szakfolyóirata, az
International Journal of Child-Computer Interaction) nem teleológiát, hanem praktikus fejlesztési
kérdéseket kíván támogatni. Megközelítése ugyanakkor nagyon korszerű. Erősen technológia-
túlsúlyos szótára ellenére ugyanis mégsem csak az eszközre figyel: modelljeiben alapvető szerepet
játszik a szülői involváltság mértéke, a számítógépes való érintkezés szituáció-típusai és az egész
szociokulturális háttér, amibe a technológiafejlesztés kérdései beágyazódnak. A kutatási terület
összefoglaló ismertetésére, történetére, fejlődésére ld. Read és Bekker (2011).
32
Nehogy félreérthető legyen: arról van szó, hogy ha a hang-interfész (lesz) az alapja az emberrel
együtt növekvő személyes, gépi „intelligencia-partnerrel” kialakítandó koegzisztenciának, akkor ott
nem a nyelv elképesztő és expanzív szemantikus potenciáljának kiteljesítése a cél, hanem egy
korlátozott, de hibamentesen működő készlet kialakítása, amelyre igaz minden, ami az alaprendszerre:
hogy az idővel változik, gyarapszik, s eközben egyre több egyéni elem lesz benne.
33
Az analógia felismerése Vietorisz Tamás érdeme, ld. Z. Karvalics-Vietorisz (2007)
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
Irodalom:
Gray, Peter 2011: The Decline of Play and the Rise of Psychopathology. American Journal of
Play, Vol 3, Nr. 4. 443-463.
Greenfield, Susan 2009: Identitás a XXI. században HVG Orac, Budapest
Gyarmathy, Éva dr. (2013): „Érezd az erőt” Mindennapi Pszichológia 6.
http://www.mipszi.hu/cikk/131214-erezd-erot
Lauricella, Alexis R. – Barr, Rachel – Calvert, Sandra L. 2014: Parent–child interactions
during traditional and computer storybook reading for children’s comprehension: Implications
for electronic storybook design International Journal of Child-Computer Interaction Vol.2.
No.1. 17-25.
34
Azt a folyamatot, ahogyan a „digitális beavatott” terminushoz eljutottam és a versengő, lehetséges
kifejezések közül ezt választottam, részletesen bemutattam korábban (Z. Karvalics, 2013b).
Z. Karvalics László: Digitális beavatottak interfész-keresőben
In: Székely, Levente (szerk.): Fókuszpontok. Úton az ifjúság megismerése felé
Gondolat/Infonia, 2016 44-79.o.
McGonigal, Jane 2011: Reality Is Broken: Why Games Make us Better and How they Can
Change the World Penguin Press, HC
Palmer, Sue 2007: Toxic Childhood. How the Modern World is Damaging Our Children and
What We Can Do About It Orion
Read, Janet C. – Bekker, Mathilde M. 2011: The nature of child computer interaction
BCS-HCI '11 Proceedings of the 25th BCS Conference on Human-Computer Interaction
British Computer Society Swinton, UK 163-70.
Tószegi, Zsuzsanna 2010: A túlzott képernyőhasználat hatása az identitás alakulására Könyv
és Nevelés 1. 42-52.
Vajda Zsuzsanna – Pukánszky Béla szerk. 1998: A gyermekkor története. Szöveggyűjtemény.
Eötvös József Könyvkiadó
Z. Karvalics, László – Vietorisz, Tamás 2007a: „Milliónyi kis tudáskazán”. Az oktatás
átalakítása és a fenntartható világba való átmenet Eszmélet 75. (2007 ősz) 5-36.o.
Z. Karvalics László 2006: Pokémon-pedagógia Kritika, 2006. július-augusztus 31-35.o.
http://www.kritikaonline.hu/kritika_06juli-aug_cikkek_karvalics.html
Z. Karvalics László 2013a: "Jelentés-teli világra nyíló szárnyas kapu". Egy logokratikus
médiapedagógia kiindulópontjai In: Médiatudatosság az oktatásban Szerk. Pálfi Erika OFI,
Budapest, 53-59.o.
Z. Karvalics László 2013b:„Digitális beavatottak” egy hiperkonnektív világban In: Szekszárdi
Júlia (szerk.): Digitális (de)generáció 2.0. Underground Kiadó, Budapest, 2013 62-78.o
Z. Karvalics László 2013c: Mangalány mondja: közeledik a „digitális beavatottak” ideje
Digitális nemzedék konferencia 2013. Konferenciakötet. Szerk.: Lévai Dóra 19-23.o.
Z. Karvalics László 2014a: Lyuk a falon: gyermek és közoktatás az információs
társadalomban Digibook (e-könyv) http://digi-book.hu/Z--Karvalics-Laszlo-Lyuk-a-falon-
EPUB#page_artdet_tabs
Z. Karvalics László 2014b: Tanulás az információs társadalomban (B.Tier Noémi interjúja)
In: Alma a fán – A tanulás jövője Szerk: B.Tier, Noémi – Szegedi, Eszter
Tempus Közalapítvány, Budapest, 2014. 16-23.o.
Z. Karvalics László 2014c: Digitális kultúra és pedagógia In: Polgári nevelés – Digitális
oktatás. Nyelv és módszer Magyar Nyelvstratégiai Intézet,68-84.o.
Z. Karvalics László 2015: Közoktatás: honnan, hová, hogyan? Szempontok az átmenet
tudáskormányzásához Oktatás-Informatika 1. 7-16.o.
Zuckerman, Ethan 2014: The Internet's Original Sin The Atlantic August 14.
http://www.theatlantic.com/technology/archive/2014/08/advertising-is-the-internets-original-
sin/376041/