SZONDI KÉT APRÓDJA

A költemény szerkezete bonyolult, az események nem időrendi

egymásutániságban, egy cse lekményszálon bontakoznak ki. Többszólamúság,
párhuzamos szerkesztésmód jellemzi a művet. Két időbeli szólam szolgál a
történet alapjául: a két énekes a múltat pengeti lantján, míg Ali szolgája a jelenről
beszél.
Az első két versszak három színhelyet jelenít meg. A leírás mozgalmas: látjuk az
alkonyi nap sugarak fényével megvilágított, por- és füstfelhőbe borult vár romjait
s szemközt a „nyájas, szép zöld hegyorom” tetején a lobogós kopjával megjelölt
sírhalmot, a Szondit sirató, térdeplő lantosokat. Lent, a „völgyben alant” a
nyüzsgő török táborban a győztes zsarnok diadalmámorát üli.
A leíró versszakok utáni drámai dialógussal folytatódik a ballada. Először Ali és
szolgája párbeszédét halljuk. A kegyetlen basa negédes szóvirágokkal várja,
sürgeti az apródokat, hogy az ő dicsőségét zengjék ezentúl. – Arany János a
keleties stílussal, török szavakkal hitelesíti a történelmi eseményt.
Az ötödik strófától kezdve bontakozik ki a két külön világ értékrendje. A páratlan
szakaszokban az apródok históriás énekben idézik fel a közelmúltat, az
egyenlőtlen erőkkel vívott harcot, Szondi György rendíthetetlen, meg nem alkuvó
hősiességét és dicső halálát. A páros versszakokban a jelenről beszél a török
küldött. Eleinte csábító ígéretekkel próbálja rávenni az ifjakat, hogy álljanak az
idegen hatalom szolgálatába, legyenek hazaárulók, szolgálják Alit ezentúl. Az
apródok éneke fokozatosan emelkedik himnikus magasságba, a török küldött
fokozatosan veszti el türelmét, s majd kifogyva érveiből, durva szavakkal gyalázza
Szondit és fenyegeti börtönnel a megingathatatlan dalnokokat. A két apród átka a
költemény végén jelképes, általános érvényű: a költők a hűség és a hazaszeretet
erkölcsi parancsát közvetítik. (Ugyanezt sugallja az V. László[1853] és A walesi
bárdok[1856] című ballada is.)
A szövegben előforduló nevek, régies kifejezések: "bülbül", "huri", "ormó",
"gyaur", "sörbet", "pálma", "álgyú", "kaftán", "cseléd", "kelevéz", "Rusztem", "a
hegy menedéke".
Szondi két apródja (1856) a nagykőrösi korszakban keletkezett, kétszólamú,
történelmi ballada. A vers Drégely 1552-es török ostromát mutatja be. Szondi
György figurája már a reformkori balladaírás gyakori témája volt, alakjához
többnyire az önfeláldozás, a hősiesség, a hazaszeretet kapcsolódott. A Szondi két
apródja arra a kérdésre keresi a választ, hogy a hősi tetteket és a tragikus elbukást
követő mindennapokban milyen, erkölcsileg követhető magatartáslehetőségei
vannak a túlélőknek, köztük a közösséghez tartozó költőknek.
Az elbeszélő pontosan megjelöli a balladai cselekmény kezdetének idejét, utal az
előzményekre, és 3 térbeli pontra irányítja a figyelmet. A várrom és Szondi sírja
egymással szemközti magaslaton helyezkedik el, míg a 3. tér, a völgy lent
helyezkedik el, itt található a törökök tábora. A 3 térbeli ponthoz 2 idősík
kapcsolódik, Drégely romjához a múlt, a hegyoromhoz és a völgyhöz a jelen. 1-2.
vsz.: a három helyszín bemutatása: vár, sír, völgy. A 3. versszaktól kezdve a
narrátor el-hallgat, a szereplőknek adja át a szót. Ez után a két versszak után végig
drámai párbeszéd van a balladában.
A 3-4. vsz. Ali és szolgája párbeszéde, az 5. vsz.-tól a páratlan strófák az apródok
énekei, a párosak pedig a török küldött beszéde. Az 5. vsz. elején lévő 3 pont azt
jelzi, hogy az apródok régóta siratják Szondit. Két különböző erkölcsi világ, két
egymásnak ellentmondó lelkület és értékrend áll egymással szemben. Az apródok
éneke olyan, mint egy 16. századi krónikásének, amely bemutatja a dicsőséges
múltat, Szondi dicsőségét. Ez a szál egészen önálló, folyamatszerű. Ali szolgája
viszont a jelenről beszél, bele-beleszól a történetbe, még az is megtörténik, hogy
elragadtatottan szól Szondiról, az ellenségről.
A szolga közbevágásai jelenetekre tagolják a történetet: Márton pap követsége (a
török megadást kér Szonditól); Szondi válasza (elutasítja a felkínált békét); Ali
ostromparancsa; Szondi készülődése az ostromra, gondoskodás apródjairól
(elégetik a vagyontárgyakat, szép ruhát ad az apródoknak, nem engedi őket
harcolni); az ostrom alatti hősiessége és vitézsége, majd dicső halála (az apródok
megátkozzák a török hódítót). A szolga hiába próbálkozik hízelkedéssel,
fenyegetéssel, az apródok nem hallgatnak rá.
Az apródok kitartása példázza, hogy nem az számít, ami volt, hanem az, hogy
emlékezzünk a régi hősökre, az apródok viszik tovább a hősiességet, ezért nevezik
a művet a hűség és kitartás balladájának. A népi témájú ballada a Tengeri-hántás
(1877) sajátossága, hogy benne Arany a ballada műfaji keletkezéstörténetét is
bemutatja; az elbeszélő feladata, hogy kukoricahántás közben szórakoztassa a
résztvevőket, ugyanakkor erkölcsi tanítást is adjon a fiataloknak. A strófák 5. sora
vagy jelképesen értelmezi a történetet, vagy kapcsolatot teremt a hallgatósággal,
hangulatilag erősítve föl a történetet. A büntetés most is az elme megbomlása, a
hallucináció és vízió, s ennek következménye a halál.