http://drlenkei.

hu/content/view/39/

Dr. Lenkei Gábor:

Élelmiszereink vitamin tartalma
A tökéletes megoldás természetesen az lenne, ha egy egyszerű vegyes étrenddel,
zöldségben-gyümölcsben gazdag táplálkozással sikeresen el tudnánk látni a
szervezetünket a szükséges mennyiségű vitaminnal, ásványi anyaggal és
nyomelemmel.

Mutatok egy példát arra, miként kerül süllyesztőbe a meglévő tudás.

Manapság akarva vagy akaratlanul a gyógyszeripar érdekeit szolgálják a kormánytagok, a

kormánypártiak és az ellenzékiek is.

Elképesztő tájékozatlanságról és tudatlanságról tesznek tanúbizonyságot, amikor nem kérik

számon saját magukon, vagy a másikon az ígéreteiket.

A kormány hangzatos „egészségügyi” programja 2002-ben a „Johan Béla” nevet kapta, bár
megítélésem szerint nem volt jogosult erre. (Az elnevezése: Az Egészség Évtizedének
Johan Béla Nemzeti Programja.)

Nem tudják ugyanis, mire hívta fel a figyelmet Johan professzor már 1943-ban, amikor
előszót írt a „Magyar Néptáplálkozástan” című igényes, több mint figyelemfelkeltő
tanulmánykötethez. A jelek legalábbis erre utalnak.

Idézem a „nagy öreget”, aki már több mint 60 évvel ezelőtt azt az irányt javasolta, amelyet
jómagam is képviselek.

1.) A könyv belső borítólapja:

„MAGYAR NÉPTÁPLÁLKOZÁSTAN

DR SÓS JÓZSEF

EGYETEMI MAGÁNTANÁR
M. KIR. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI FELÜGYELŐ

BUDAPEST
MAGYAR ORVOSI KÖNYVKIADÓ TÁRSULAT
FŐBIZOMÁNYOS RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA BUDAPEST
1942”

2.) A Johan Béla által írt előszó:

„A kutató orvostudomány már régebb idő óta és alaposan foglalkozott az ember

táplálkozásának mennyiségi és minőségi kérdéseivel. A gyakorló orvost hosszú ideig csak a
csecsemő és a beteg szervezetén át érdekelte a táplálkozási probléma. Az állam a
néptáplálkozásban régebben – de sokfelé még ma is – igen egyszerű s csak mennyiségi
problémát látott. A népélelmezést egyik országban rizs-, a másikban burgonya-, a
harmadikban a búza-kérdésnek tartották. Az egyes ember a megfelelő táplálkozást az
éhségérzet megszüntetésével megoldottnak tartotta. A táplálkozási hiánybetegségek
tanulmányozása terelte rá a figyelmet a táplálkozás minőségi igényeire. A táplálkozás
élettanának részletes kutatása az elmúlt három utolsó évtizedben kiderítette, hogy az
embernek tápanyagigénye minőség tekintetében igen nagy. Ezzel a felismeréssel nem
ellentétes, hogy az emberiség élt, szaporodott, dolgozott és harcolt, mielőtt felismerte, hogy
szervezetének helyes táplálásához mintegy negyven különböző táplálkozási tényezőre,
bizonyos aminosavakra, vitaminokra, sókra stb. van szüksége. Kétségtelennek látszik,
hogy a történelem előtti, sőt a régi történelmi idők emberének tápláléka sok tekintetben más
volt, mint a mai idők civilizált emberének étrendje. A civilizáció az embert mind messzebb
vitte a természettől, élelmiszereink lelőhelyétől. Élelmiszereink termelése és fogyasztása
közé, – ép az említett távolság miatt és egyéb okokból is – olyan műveletek iktatódtak be,
amelyek az élelmiszert bizonyos fokig megváltoztatják. Bizonyos – az ősembernek
könnyen és frissen hozzáférhető élelmiszereket – a városiasodott ember csak nehezen vagy
többé kevésbé megváltozott alakban tud megszerezni. Nem tudnám eldönteni, hogy
évszázadunk civilizált embere – szemben őseivel – azért szorul-e táplálkozásában a
táplálkozás-élettani ismeretekre, mert a célszerű élelmiszermegválasztás ösztöne az idők
folyamán gyengült, vagy azért, mert ilyen ösztöne sohasem volt, de a természet, bölcs
berendezésében, az ősvilágban az embernek a legelőnyösebb alakban nyújtotta mindazt,
amire teste fejlődéséhez, élete fenntartásához szüksége volt. Vagy talán mind a két
körülménynek szerepe volt. Ezt eldönteni ma talán a filozófus tudná. A
természettudományok csak arra tanítanak, hogy az egyes ember a civilizáció fejlődésével
mind gyámoltalanabb lett, élete fenntartásához mind nagyobb segítségre, mind több
ember közreműködésére szorul. Ez a helyzet a ruházkodása, a lakása és a táplálkozása
terén is.

A népélelmezés kérdése, mint közügy, Európában eddig főleg a háborúk idején került
előtérbe. Háború idején a termelésnek és az importnak jól ismert akadályai miatt a
népélelmezésben majdnem minden országban bizony nehézségek mutatkoznak, amelyek
miatt a rendelkezésre álló illetve megszerezhető élelmiszerkészletek lehető igazságos
elosztásáról kell gondoskodni. Háború idején a termelés és a behozatal lehető fokozása
mellett az egyenletes elosztás a népélelmezéssel foglalkozó hatóságok fő törekvése. Béke
idején más célt kell magunk elé tűznünk. Meg kell állapítani, hogy az élettani
szempontból legmegfelelőbb táplálkozásnak mik az igényei, ki kell számítani, hogy az
egyes élelmiszerekből milyen mennyiségre van szükség és ennek alapján olyan élelmiszer
termelési – illetve ha szükség van reá – élelmiszerimportpolitikát kell felállítani, hogy
minden ember megszerezhesse a szervezetének élettanilag legmegfelelőbb táplálékot.
Tisztában vagyok azzal, hogy ennek lehetővé tétele igen nehéz mezőgazdasági, pénzügyi,
gazdasági kérdéseket vet fel, de meggyőződésem szerint a népélelmezés kérdése a háború
után minden civilizált államban – egyéb szociális és közegészségügyi kérdésekkel együtt –
az érdeklődés homlokterébe fog kerülni. Meggyőződésem, hogy a kultúrállamokban az
élelmiszerek termelését vagy külföldről behozatalát a nemzettest élettani szükségleteinek
tekintetbevételével fogják megszervezni. A mezőgazdasági termelésben tehát az eddigi
pénzügyi és gazdasági szempontok mellett mindjobban előtérbe fog nyomulni az
élettani alapon minőség és mennyiség szerint megállapított élelmiszerszükséglet
kérdése. A modern szociálpolitika nemcsak arra fog törekedni, hogy az általa gondozottak a
fizikai éhségérzettől ne szenvedjenek, hanem a szervezetük fiziológiai értelmében se
éhezzék.

Erre az időre, erre a munkára fel kell készülnünk. A Magyar Nemzeti Népélelmezési
Bizottság öt éve egybegyűjtötte azokat a szakembereket, akik önzetlenül tudásuk legjavát
adták a népélelmezés terén felmerült kérdések megoldásához. Ez a Bizottság alkalmas arra,
hogy a béke éveiben irányítója legyen a népélelmezés terén bizonyára bekövetkező
átalakulásnak.

Az élettani értelemben megfelelő népélelmezés kérdését minden országra nézve, minden

népnek magának kell majd kialakítania. Ezt a munkát készíti elő Sós Józsefnek „Magyar
Néptáplálkozástan”-a. Sós eddigi életpályája különösen alkalmassá teszi őt ennek a
könyvnek a megírására. Mint volt falusi orvos jól megismerte a lakosságunk körülbelül
kétharmadát kitevő őstermelő népességünk életét, szokásait, psychologiáját
(pszichológiáját). Mint pécsi egyetemi Kórtani Intézet tanársegédje, majd magántanára sokat
foglalkozott tudományosan az élelmiszerek kémiájával és a táplálkozás fiziológiájával. Most
pedig mint közegészségügyi felügyelő országos viszonylatban látja és kutatja a
népélelmezés kérdéseit.

Könyvét úgy gondolom sokat fogják forgatni, olvasni azok, akik a jövőben a magyar
népélelmezés kérdéseivel foglalkoznak.

Budapest, 1943. február 20.

Johan Béla”

A kormányzat a Johan Béla nevet adta az egészségügyi programjának, de nem képviselte a

neves szakember eszmeiségét.

Csak egy jól hangzó név kellett, minden mögöttes tartalom nélkül?

Felszólítom a politikusokat, képviselőket, emeljék fel a szavukat, hogy a régi, de ma is – sőt,

ma még inkább – aktuális szemléletmód elfoglalhassa méltó helyét és valódi, megelőzésen
alapuló népegészségügy jöhessen létre. Az előszó megírása óta már eltelt több mint hat
évtized! Mire várunk még?

Vessünk egy pillantást arra, hogy mennyi gyümölcsöt-zöldséget kell elfogyasztanunk

ahhoz, hogy a valóban egészséges működéshez szükséges mennyiségű vitaminhoz
jussunk.

Nézzük először a C-vitamint.

Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós, a C-vitamin felfedezője eleinte napi minimum 1000
mg, azaz 1 g elfogyasztását javasolta. Későbbi kutatásai során felismerte, hogy az ideális
mennyiség valahol 2000-8000 mg, azaz 2-8 g között van. Naponta!

Számításainkat arra a kiadványra alapoztuk, amelyet Dr. Rodler Imre, az OÉTI (Országos
Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet) igazgató főorvosa szerkesztett 2004-ben. A
kiadvány címe: Táplálkozási ajánlások, Adatok a tápanyagtáblázatból.
Nézzük először a C-vitamint.

Lássuk:
Nézzünk még egy példát, vegyük az E-vitamint, amelyből orvostudósok kutatásai szerint
minimum 400 NE (Nemzetközi Egység) mennyiség napi fogyasztása indokolt. Ez a
mennyiség már képes lehet megelőzni vagy akár javítani a szív-érrendszeri betegségeket.
Mindezek után kicsit nevetségesnek tűnik, hogy egy rendelet szerint:
37/2004 (IV.26.) ESzCsM azaz Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium rendelet
- Az étrend-kiegészítőkről:

„Az étrend-kiegészítő jelölése, megjelenése, reklámozása nem állíthatja vagy sugallhatja,

hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok
bevitelére.”

Milyen messzire elér a gyógyszerlobbi keze!