Abby Green

A sejk és a táncosnő
 1. FEJEZET
Hat hónappal korábban

Sylvie Devereux csüggedten felsóhajtott, miközben felhajtott az

udvarház széles kocsifeljáróján. Csak a féltestvére miatt vállalta azt az
áldozatot, hogy meglátogassa az apját és a mostohaanyját. Sophie-ért
még ezt is érdemes vállalni.
A hatalmas épület teljes pompájában ragyogott, és a kertben
felállított rendezvénysátorban a zenekar klasszikus dzsesszt játszott.
Grant Lewis évente megrendezett nyári partija a londoni társaság
egyik legfontosabb eseménye volt, és a felesége, Catherine – Sylvie
gyűlölt mostohaanyja – vállalta mindig a védnökségét.
Egy törékeny alak tűnt fel a bejáratnál. Sophie izgatott
örömkiáltással szaladt oda a nála hat évvel idősebb féltestvéréhez.
Sylvie nevetve átölelte a szép, szőke lányt, és tréfásan megkérdezte:
– Mit jelentsen, hogy így örülsz nekem?
Sophie kiszabadította magát az ölelésből, és elhúzta a száját.
– Anya mostanában még rosszabb, mint különben, egyszerűen rám
akar tukmálni minden szóba jöhető férjjelöltet. Apa pedig megint
elsáncolta magát a dolgozószobájában, ezúttal egy sejkkel. Szörnyű
ember, de fantasztikusan néz ki. Kár, hogy nem…
– Hát itt vagy, Sophie!
Sylvie mostohaanyja lépett ki az ajtón, a házból kiszűrődő fény
keretbe fogta Catherine Lewis elegáns alakját és tökéletesen fésült,
szőke haját.
Lekicsinylően szemügyre vette Sylvie-t.
– Hát eljöttél? Nem tudtuk, hogy egyáltalán számíthatunk-e rád.
 Ami azt jelentette, remélték, hogy nem jön.
Sylvie mosolyt erőltetett az arcára. A maga huszonnyolc évével már
nem érhették meglepetések.
– Örülök, mint mindig, ha látlak, Catherine.
Az asszony vonakodva félreállt, és beinvitálta a mostohalányát a
házba.
– Apád épp az egyik vendégünkkel tárgyal, de hamarosan befejezi.
Catherine visszatért a fényesen megvilágított előcsarnokba, de nem
bírta ki, hogy ne tegyen kritikus megjegyzést a mostohalánya
ruhájára.
– Átöltözhetsz Sophie szobájában, ha gondolod – mondta hűvösen.
– Feltételezem, hogy egyenesen Párizsból jössz az egyik… show-ról.
Így volt. Sylvie egy délelőtti előadáson lépett fel, és csak a vonaton
öltözött át.
A fáradtsága most elszállt, és kihívó mozdulatot tett a csípőjével.
– A ruha az egyik rajongóm ajándéka – közölte negédes hangon. –
Tudom, milyen fontos neked, hogy a vendégeid kicsípjék magukat.
Valójában a ruha Sylvie lakótársáé, az elragadó Giselle-é volt. A lány
direkt azért kérte kölcsön, mert tudta, milyen hatással lesz Catherine-
re. Természetesen gyerekes dolog, de nem tudott ellenállni a
kísértésnek.
Ebben a pillanatban nyílt a dolgozószoba ajtaja, és Sylvie követte a
mostohaanyját, hogy üdvözölje az előcsarnokba kilépő apját.
Kíséretében megpillantotta a legfantasztikusabb férfit, akit valaha
látott. Az arca kemény és szögletes, a tekintete hűvös, a szemöldöke
sűrű – ez az ember nem ismer se türelmet, se kíméletet.
Sophie tehát róla beszélt.
Áradt belőle a tekintély, a hatalom… és a szexualitás. Sylvie
szemügyre vette világosszürke öltönyét, sötét nyakkendőjét, fehér
ingét, rövid, fekete haját és sötét szemét…
A két férfi most ránézett. A lánynak nem kellett hosszan
tanulmányoznia az apja arcát ahhoz, hogy tudja, szomorúság,
csalódottság és fáradtság tükröződik rajta.
– Örülök, hogy eljöttél – üdvözölte halkan a lányát.
Sylvie felvillantotta sugárzó mosolyát.
– Apa… jó, hogy látlak.
A férfi futólag megpuszilta, de nem nézett a szemébe. A régi sebek
még fájtak, de Sylvie megpróbálta titkolni, ahogy mindig.
Csak most merte tekintetét az idegenre emelni.
– És ön kicsoda? – kérdezte kacéran.
– Bemutathatom neked Arkim al-Sahidot? – szólalt meg udvariasan
Grant Lewis. – Fontos üzleti tárgyalásokat folytatunk.
A név ismerősnek tűnt, noha Sylvie nem tudta, honnan. Kezet
nyújtott.
– Örülök, hogy megismertem. De nem unalmas egy partin üzletről
beszélni?
Bátran közelebb lépett a férfihoz, aki végre megfogta a kezét. A lány
ujjai szinte eltűntek hatalmas tenyerében.
Az idő mintha megállt volna. Sylvie teste bizseregni kezdett,
ismeretlen érzések ébredtek benne. Forróság öntötte el, és furcsa
gyöngeség. Ellenállhatatlanul vonzotta valami az idegenben,
ugyanakkor megszólalt a fejében a vészcsengő.
Zavartan elhúzta a kezét, és hátrább lépett.
– Én is örülök, hogy megismertem.
A férfi hangja mély volt, és enyhe amerikai akcentussal beszélt.
Összeszorította a száját, kurtán szemügyre vette a lányt, és a részéről
ezzel elintézettnek tekintette a dolgot.
Sylvie egyszeriben olcsónak érezte magát. Ráébredt, milyen rövid a
ruhája, a felsőrész pedig veszélyesen szűk. Túl sokat mutat magából.
Hosszú, vörös hajával meg még közönségesebbnek tűnhet.
Persze revütáncosként keresi a pénzét, a fellépésein alig van rajta
ruha, nem finnyáskodhat. Fokról fokra megtanulta legyőzni
veleszületett félénkségét, és megacélozta magát. De az idegen
másodpercek alatt átlátott az álcáján.
Szerencsére Sophie a nővére segítségére sietett, belekarolt az
apjába, és szelíden figyelmeztette:
– A vendégek biztosan nem értik, hol maradsz ilyen soká.
Sylvie némán nézte, ahogy az apja, a mostohaanyja és a húga a
nyugtalanító idegennel – aki pillantásra sem méltatta őt – elindul
kifelé. Követte őket.

Egy idő múlva Sylvie arra vágyott, hogy egyedül legyen,

elmeneküljön a vendégek meg a mostohaanyja és az apja kritikus
pillantásai elől.
Megkönnyebbülten fedezett fel a kert végében álló pavilon
közelében egy nyugodt szegletet, ahol egy patak csordogált. Leült a
partjára. Fellélegzett, amikor végre lerúghatta a cipőjét, és a lábát
bedughatta a hűvös vízbe.
Amikor felpillantott a holdra, hirtelen megérezte, hogy nincs
egyedül. Körülnézett, és észrevett egy magas, sötét alakot, amint az
egyik fának dőlt.
A pulzusa meglódult.
– Ki az?
A férfi kivált az árnyékból.
– Pontosan tudja, hogy ki vagyok.
 Sylvie gyorsan felállt, és visszabújt a cipőjébe. A magas sarok
mélyen belesüppedt a puha talajba, ezért egy kicsit megingott.
– Mennyit ivott? – kérdezte megvetően az idegen.
Sylvie-t dühítette az igazságtalan feltételezés.
– Egy üveg pezsgőt, ha tudni akarja. – Valójában egy csöpp alkoholt
sem fogyasztott, mert az elhúzódó légcsőhurutja miatt még mindig
antibiotikumot szedett. – Tájékoztatásul közlöm, azért jöttem ki,
hogy egyedül legyek, tehát tartsa meg magának az arrogáns
megjegyzéseit.
Büszkén faképnél akarta hagyni Arkim al-Sahidot, aki olyan közel
állt hozzá, hogy csak ki kellett volna nyújtania a kezét, hogy
megérintse. És a férfi pontosan ezt is tette, amikor a sarok úgy
belesüppedt a puha földbe, hogy Sylvie veszedelmesen megingott.
Elkapta a lányt, aki elvesztette az egyensúlyát, és egy halk sikollyal
Arkim acélkemény mellkasának dőlt.
Hirtelen elfelejtette, miért is akart elmenni.
– Mondja csak, mindenkit utál első látásra, vagy csak engem? –
kérdezte zihálva.
A holdfényben látta, hogy a férfi gúnyosan elmosolyodik.
– Ismerem jól, hiszen épp elégszer láttam Párizsban a plakátokon.
– Ez egy évvel ezelőtt lehetett az új műsor premierje előtt.
De azok a plakátok nem az igazi Sylvie-t mutatták. Azért őt
választották a fotózásra, mert teltebb volt a többi lánynál. Pedig
általában sokkal kevesebbet mutatott magából, mint a többi táncosnő.
Most el kellene húzódnia a férfitól. Miért nem teszi? És a pasas meg
miért nem engedi el? Nyilván azokhoz a fennkölt
erkölcsprédikátorokhoz tartozik, akik felizgatják magukat, ha egy nő a
show-businessben dolgozik.
 A legjobban az bosszantotta, hogy Arkim al-Sahid elhamarkodottan
tört pálcát felette. Sylvie gúnyosan felvonta a szemöldökét.
– Megerősítette az előítéleteiben, hogy most élőben lát?
A férfi tekintete a mellére siklott.
– Tagadhatatlan, hogy most… meglehetősen sokat mutat magából.
– Sylvie szemébe nézett. – Ezért abból indulok ki, hogy máskor is
ilyen szabados.
A lány kiszabadította magát Arkim szorításából, és ellökte magától.
Olyan dühös volt, hogy úgy döntött, megmondja neki a véleményét,
mielőtt faképnél hagyja.
– Rosszul vagyok a magához hasonló alakoktól! Bíráskodnak
anélkül, hogy fogalmuk lenne, miről beszélnek. – Sylvie a férfi
mellkasába fúrta az ujját. – Tudnia kéne, hogy a L’Amour Revue a
világ egyik legigényesebb táncosshow-ja. Világklasszis művészek
vagyunk, nem pedig olcsó sztriptíztáncosnők.
– Ennek ellenére levetkőzik.
– Nos, igen…
Sylvie-nek a fellépése során nem kellett teljesen levetkőznie.
Túlságosan nőies idomai voltak, és Pierre szívesebben küldött lapos
mellű lányokat a színpadra. Esztétikusabbnak találta őket.
Arkim al-Sahid megvetően elmosolyodott, majd azt mondta:
– Nem érdekel, hogy anyaszült meztelenül lép-e fel, vagy sem. Nincs
mit mondanunk egymásnak.
Azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta a lányt.
Noha tulajdonképpen nem kellett volna izgatnia, mit gondol róla,
Sylvie hihetetlenül dühös volt rá. Mit képzel ez az öntelt fickó?
Anélkül, hogy belegondolt volna, kikiabálta magából a véleményét,
a szitokszavak gyógyírként hatottak a lelkére.
 Arkim al-Sahid megtorpant, és lassan megfordult.
– Tessék?
Az arca olyan fura volt, hogy Sylvie tiszta szívből felkacagott. Nem
hagyja, hogy megfélemlítsék.
– Azt mondtam, hogy maga egy beképzelt, öntelt majom.
Arkim al-Sahid veszélyesen lassan megindult visszafelé. Az elegáns
öltöny ellenére ugrásra készülő fenevadnak tűnt. Sylvie akaratlanul
hátrálni kezdett, míg valami keménynek nem ütközött.
A pavilon!
Arkim fenyegetően megállt előtte, mindkét kezével a falnak
támaszkodott, és csapdába ejtette a lányt. Sylvie szíve a torkában
dobogott, a bőre bizsergett. Egzotikus illat áradt a férfiból – tele
ígéretekkel és veszéllyel…
– Bocsánatot kér?
A lány megrázta a fejét.
– Eszemben sincs.
Arkim másodpercekig nem szólt semmit.
– Tulajdonképpen igaza van…
Sylvie alig mert levegőt venni. A férfi kér elnézést tőle?
– Igen?
Arkim bólintott, majd az egyik ujját végighúzta a lány arcán egészen
meztelen válláig.
A lány úgy kapkodta a levegőt, mintha lefutotta volna a maratont.
Még egyetlen férfi sem volt rá ilyen hatással.
– Igen – felelte halkan Arkim. – Öntelt vagyok. Talán segíthetne
abban, hogy megváltozzak.
Mielőtt Sylvie válaszolhatott volna, a férfi magához húzta, az ujjait
belemerítette a hajába, és megcsókolta.
 A lány úgy érezte, mintha másodpercek alatt nulláról százra
gyorsított volna. A csók elsöprő hatással volt rá. Mielőtt észbe kapott
volna, a nyelvük már erotikus táncra kelt egymással. Eszébe sem
jutott, hogy védekezzen, sőt élvezte, amit a férfi művelt vele. Pedig ez
egyáltalán nem volt jellemző rá.
Átkarolta Arkim nyakát, és lábujjhegyre állt, hogy még közelebb
legyen hozzá. Remegett a vágytól és a kéjtől. Érezte, ahogy a férfi
letolja a ruháját a válláról. Valami vadság, gátlástalanság ébredt fel
benne, amikor Arkim elszakadt a szájától, és a vállát kezdte
csókolgatni.
Magáról megfeledkezve hátrahajtotta a fejét, és lehunyta a szemét.
A hűvös éjszakai levegő meztelen testét cirógatta.
– Arkim… – sóhajtotta.
Jelentéktelen mellékkörülménynek tűnt, hogy nem is ismeri a férfit.
Azt akarja, hogy hagyja abba, vagy azt, hogy folytassa?
Arkim rászegezte sötét szemét, és megfosztotta az utolsó tiszta
gondolatától is.
– Pszt… Sylvie, szeretném megérinteni.
Ahogy kimondta a nevét, a lány végleg megadta magát. A következő
pillanatban a combján érezte Arkim kezét, a lába között. Felemelte a
ruhája szegélyét. Ilyen bizalmasan még egyetlen férfi sem érintette
meg, mert Sylvie valójában senkit sem engedett közel magához.
Csodálatos volt.
Önként széttárta a combját, és látta, ahogy Arkim elmosolyodik, de
nem diadalittasan vagy számítóan, hanem vágyakozva.
Aztán előrehajolt, és megcsókolta Sylvie meztelen mellét, majd
becézgetni kezdte a bimbót. A lány testét hullámokban járta át a kéj,
az öle nedves lett, és fájdalmas húzást érzett.
 Kábán kapaszkodott Arkimba, miközben a férfi a szájával, a
nyelvével és a kezével felfedezte a testét. Most már ott érezte mélyen
magában az ujját, és ez olyan hihetetlen volt, hogy nem bírta tovább.
– Nem tudom… Mit művel…?
Képtelen volt folytatni. Kiürült a feje, csak érzései voltak. Még ha
maga az ördög tartja is a karjaiban, most a mennybe repítette őt…
Sylvie száján nem jött ki egyetlen hang sem, nekipréselte magát a
férfinak, és hozzádörgölőzött…
Arkim váratlanul szünetet tartott. A nyakkendője elcsúszott, a haja
összekócolódott. A holdfényben rémülten meredt a lányra, mintha
annak két feje nőtt volna. Aztán olyan hirtelen engedte el és hőkölt
vissza, hogy Sylvie majdnem elesett.
– Mi az ördög…? – Arkim hátrálni kezdett. – Soha többé ne gyere a
közelembe! – mordult rá, és a kerten át elindult a kivilágított ház felé.

Három hónappal korábban

Sylvie sosem gondolta volna, hogy ilyen hamar viszontlátja a

richmondi udvarházat. Általában el tudta kerülni ezeket a
látogatásokat, mert a húga a család londoni apartmanjában lakott.
Ám az túl kicsi volt ehhez az eseményhez. Sophie eljegyzését
ünnepelték – Arkim al-Sahiddal.
Sylvie még mindig hallani vélte a húga izgatott hangját, amikor
néhány nappal ezelőtt felhívta.
– Minden olyan gyorsan történt…
Semmi sem tudta volna rávenni Sylvie-t, hogy a sokkoló este után
ilyen hamar visszatérjen a szülői házba, de nem hagyhatta, hogy a
húga Catherine mesterkedéseinek a játékszere legyen. Vagy annak az
arabnak.
Akire az óta a bizonyos este óta gondolni sem akart, mert gorombán
elküldte őt… Beleborzongott az elképzelésbe, hogy viszontlátja.
A megalázó közjáték mintha csak tegnap történt volna. Pontosan
emlékezett a férfi megvető hangjára: „Soha többé ne gyere a
közelembe!”
A mostohaanyja éles, kurta parancsszavai, ahogy a sajnálatra méltó
alkalmazottakat utasítgatta, elhessegették Sylvie borús gondolatait.
A homlokát ráncolva a mosdókagyló fölé hajolt, és megnézte magát
a tükörben. Még mindig égette a szégyen, amikor eszébe jutott, hogy
Arkim al-Sahid egyszerűen otthagyta őt – félig lehúzott bugyival,
csupán egy pár magas sarkúban. És szó sincs róla, hogy a férfi
erőszakoskodott volna!
Mert ő lelkesen és mohón vetette bele magát a szerelmi játékba. Alig
várta…
Hogy tehetett ilyet? Sylvie dühös volt magára. Csak Sophie miatt
van most itt, nem azért, hogy felfrissítse az emlékeit. Nagyot sóhajtva
megfeszítette a derekát, és szemügyre vette a külsejét. Még gondolni
sem szeretett arra a szexi arany laméruhára, amelyet azon az estén
viselt. Most a kis feketében, a magas sarkúban, a haját szigorú
kontyba tűzve, a finom sminkkel elegánsan visszafogottnak tűnt.
Sylvie végül méltóságteljesen besétált a nagy ebédlőbe, ahol a jól
megpakolt büféasztalt felállították. A szeme sarkából rögtön
észrevette Arkim al-Sahidot, aki most is nagyszerűen festett.
Természetesen tudomást sem vesz róla, és nagy ívben kerülni fogja.
Ami nem egyszerű feladat, mert feltétlen négyszemközt akart
beszélni Sophie-val.
Úgy tűnt, az estének sohasem lesz vége. Sylvie fesztelenül csevegett
a vendégekkel, de újra és újra megborzongott, mert ösztönösen
érezte, hogy valaki figyeli. De amikor feltűnés nélkül körülnézett,
senkit sem tudott felfedezni.
Mivel nem találta Sophie-t, a keresésére indult. Talán az apjuk
dolgozószobájában van. Óvatosan kinyitotta az ajtót, de csak a
könyvekkel megpakolt tölgyfa polcokat és a kandallót látta, amelyben
már majdnem leégett a tűz.
A meleg és a nyugalom csábító volt, belépett, és becsukta maga
mögött az ajtót.
Mozgásra lett figyelmes a kandallónál álló, magas támlájú fotel
mögött.
– Soph? Te vagy az?
A húga régebben is gyakran bújt el itt, és Sylvie megértően
elmosolyodott.
De amint kiderült, nem Sophie volt az, hanem egy sötét alak, aki
most felemelkedett a fotelból.
Sylvie önkéntelenül visszahőkölt.
– Csak azt ne képzeld, hogy téged kerestelek! – jelentette ki jeges
hangon, és menni készült. – De ha már itt vagy, mondok neked
valamit.
A férfi karba fonta a kezét.
– Hallgatlak.
Mintha egy márványszobor állna előtte. Idegesítette Sylvie-t, hogy
Arkim milyen könnyen ki tudja hozni a sodrából. Merev léptekkel a
kandallóhoz ment, és a fotel háttámlájára tette a kezét, amelyben a
férfi ismét helyet foglalt.
Mint annak idején, most is elegáns, háromrészes öltönyt viselt, és
megvetően nézett a lányra.
– Kit akarsz becsapni? – kérdezte gúnyosan. – Vagy talán elő akarod
adni, hogy mi rejtőzik a tisztesség álarca mögött?
 Sylvie-t elöntötte a harag.
– Először fel sem fogtam, hogy mit tervezel. Most már tudom.
Az apád a leghírhedtebb amerikai pornóbárókhoz tartozik, és te nem
csinálsz titkot abból, hogy túlszárnyaltad, és felépítetted a saját
birodalmadat. Még a nevét is eldobtad.
Arkim összehúzta a szemét.
– Amint magad is mondtad, kedvesem, ez nem titok.
Sylvie nem ilyen válaszra készült.
– Nem…
– És?
A lány nyelt egyet.
– Csak azért akarod feleségül venni a húgomat, hogy társadalmilag
elfogadott légy. De Sophie ennél sokkal többet érdemel. Például
szerelmet…
Arkim gúnyosan felnevetett.
– Álomvilágban élsz? Mióta házasodunk szerelemből? A húgod csak
nyerhet a kapcsolatunk által, mindenekelőtt élethosszig tartó anyagi
biztonságot és megbecsülést. Nem úgy tűnt, mintha boldogtalanná
tenné az eljegyzésünk. Az apád biztos jövőt kíván neki… ami nem
csoda, tekintve, mi lett az idősebbik lányából.
Hidegen nézett Sylvie-re. Meglepő, hogy a férfi milyen gyorsan
átlátta a helyzetet.
– Kedvesem – folytatta Arkim. – Se vak, se gyengeelméjű nem
vagyok. Az apád két legyet akar ütni egy csapásra. Itt az eszményi
lehetőség, hogy jó üzletet kössön, és egyidejűleg a lánya jövőjét is
biztosítsa. Nem titok, hogy a pénzügyi válság nehéz helyzetbe hozta.
Jó üzlet? Sylvie émelygett. Természetesen tudta, hogy az apja
komoly veszteségeket könyvelt el, de azzal is tisztában volt, hogy a
mostohaanyja van e mögött az eljegyzés mögött. Mindig is úgy
tartotta, hogy a nőknek gazdag férjet kell fogniuk. Kétségkívül
meggyőzte Grant Lewist arról, hogy Sophie és Arkim al-Sahid
házassága garantálja számukra a biztos jövőt.
Sylvie igyekezett összeszedni magát.
– Sophie nem a megfelelő lány neked, és te biztosan nem vagy az
igazi a húgom számára.
Arkim egy pillanatig fürkésző tekintettel méregette Sylvie-t.
– Tökéletes jelölt – jelentette ki. – Fiatal, szép és intelligens.
Tanult. És mindenekelőtt igazi hölgy.
Ez talált.
Sylvie védekezőn felemelte a kezét.
– Fejezd be, hogy sértegetsz! Azért ítélsz el, amit csinálok, de ez a
munkám.
– És mégis mit csinálsz? – kérdezte gúnyosan a férfi.
Sylvie ökölbe szorította a kezét.
– A múltkor nagyon úgy tűnt, hogy nem zavar.
Furcsa, de Arkim elvörösödött, mintha pofon vágta volna.
– Nem fog megismétlődni. – Az arcán a megvetés mellett mintha
fájdalom tükröződött volna.
Álljon bosszút ezen az arrogáns fickón? Vajon mikor veszíti el az
önuralmát? Sylvie csábos léptekkel megkerülte a fotelt, Arkim fölé
hajolt, és az ölébe ült.
A férfi mély lélegzetet vett, a szeme megvillant, aztán megragadta a
lány karját.
– Mi az ördögöt művelsz?
– Be szeretném bizonyítani, hogy képmutató alak vagy, Arkim al-
Sahid.
 Ezekkel a szavakkal hozzásimult, és szenvedélyesen megcsókolta.
Aztán már nem tudott gondolkozni, csak azt érezte, hogy a férfi
teste megfeszül, és izgalmának kemény bizonyítéka a hasának
préselődik. Ennyi nem elég? Sylvie diadalmasan gondolt a három
hónappal ezelőtti estére, amikor Arkim ellökte magától. Most
vágyakozva a férfihoz dörgölőzött. A férfi elengedte a karját, és
simogatni kezdte, miközben tovább csókolta.
Sylvie számára megszűnt létezni a világ. Csak ők ketten voltak, senki
más.
De hirtelen történt valami. Arkim elhúzódott tőle.
A lány zihált, amikor eltolta magától.
A férfi lekicsinylően elmosolyodott.
– A húgod eljegyzésének estéjén akarsz elcsábítani, de én nem
játszom ezt a játékot. Hát semmitől sem riadsz vissza?
Sylvie hirtelen megborzongott. A férfi jeges tekintetétől kihűlt
benne a szenvedély. Mi ütött belé, hogy megcsókolta Arkimot? Mit
akart bizonyítani?
Zavartan megrázta a fejét.
– Nem így van. Sosem tennék olyat, amivel fájdalmat okozok
Sophie-nak.
Arkim megvetően dörmögött valamit, amikor kopogtak az ajtón, és
belépett valaki.
– Elnézést a zavarásért, Mr. Al-Sahid, de mindent előkészítettünk az
eljegyzés kihirdetéséhez.
Sylvie megkönnyebbülten állapította meg, hogy ő nem látszik a
fotelban.
Arkim kurtán bólintott.
– Máris jövök. – Amikor az ajtó újra becsukódott, vádló pillantást
vetett a lányra. – Az lenne a legjobb minden érintett számára, ha
most elmennél, nem gondolod?
 2. FEJEZET
Jelen – a meghiúsult esküvő napja

Arkim al-Sahid dühösen nézte elegáns irodájának ablakából London

sziluettjét. Az elmúlt hét kész rémálom volt. Még most sem tudott
tisztán gondolkozni. Hat hónap alatt kétszer – nem, háromszor, ha a
felejthetetlen templomi fellépését is hozzászámolja – találkozott
Sylvie Devereux-vel, és minden alkalommal elveszítette az önuralmát.
Most megbűnhődik ezért a lány! Jobban, mint valaha gondolta
volna.
Arkim tombolt a dühtől. Neki kell viselnie a következményeit annak,
hogy a lány a felső tízezer elkényeztetett tagja, aki nem viseli el a
visszautasítást, és puszta féltékenységből megtorpedózta a húgával
kötendő házasságát.
Miért furdalja akkor őt a lelkiismeret? Mert képtelen volt ellenállni
Sylvie közszemlére tett bájainak. Az első perctől küzdött ellene,
amikor Grant Lewis házában először találkoztak.
Arkim még most is látni vélte maga előtt a lányt. Elég volt
megrebegtetnie a szempilláját, és ő, a fagyos sejk nyomban
elgyengült. Egyetlen pillantás a kifürkészhetetlen szemekbe – az
egyik zöld, a másik kék –, és máris a rabja lett. A pokolba!
A csodaszép arcot a kis rendellenesség még titokzatosabbá tette.
Magas arccsontok, egyenes orr és csábítóan érzéki száj.
Arkim összepréselte az ajkait, és kinézett az ablakon, hogy
elhessegesse az emlékeket.
A gyengeségének súlyos következményei lettek. A Sophie Lewisszal
tervezett esküvője meghiúsult. És ezzel valószínűleg a jelentős
befektetése is Grant Lewis konszernjébe. Az üzlet elvesztése nem
okoz komoly veszteséget a pénzügyi birodalmának, de az imázsát ért
kár jelentős.
A hét folyamán a munkatársai próbálták megnyugtatni az aggódó
ügyfeleket, és eloszlatni a kételyeket. Pillanatnyilag a részvényeik és
az értékpapírjaik zuhantak.
A bulvársajtó persze felkapta a hírt, a résztvevőket kaján jelzőkkel
illették: a szenvedő apa, a botrányhős lány, aki féltékenységből
bosszút állt, az édes, ártatlan menyasszony – az áldozat – és a
társadalmi státuszra áhítozó, semmitől vissza nem riadó, becsvágyó
anya.
Plusz Arkim, a világ egyik leggazdagabb emberének a fia, a
nemzetközi pornóipar hírhedt köreiből.
Saul Marks, az apja kicsapongó életet élt Los Angelesben, és Arkim
tizenhét éves kora óta nem látta őt. Akkor megfogadta, hogy az anyja
nevét veszi fel, és az apja tisztességtelen ügyleteihez nem lesz többé
köze.
Arkim anyja, Zara egy arab államnak, Al-Omarnak egyik vagyonos
családjából származott, amerikai egyetemen tanult, és ott ismerkedett
meg Saul Marksszal, aki elcsábította. Zara naiv volt, és ártatlan, s
amikor rádöbbent, hogy teherbe esett, a jóképű, karizmatikus
amerikai fiatalembernek már új barátnője volt. Hajlandónak
mutatkozott ugyan gyerektartást fizetni, de nem tartotta a
kapcsolatot a terhes Zarával, aki később belehalt a szülésbe. Mivel a
lány al-omari családja nem érdeklődött a gyerek után, Saul Marks
kénytelen-kelletlen magához vette a kisfiút.
Arkim életét ezek után bébiszitterek és angol internátusok
végeláthatatlan sora fémjelezte. A vakációkat mindig az apjával és
állandóan változó, a pornóiparban dolgozó szeretőivel töltötte.
Később aztán egyikük veszedelmes érdeklődést mutatott Arkim iránt,
és olyan leckét adott neki, amit soha nem fog elfelejteni.
Amikor egy héttel ezelőtt az évtized esküvője botrányba fulladt,
Arkim fáradozásai, hogy az apja pornóbirodalmától elhatárolódjon,
meghiúsultak.
És mindez a vörös hajú boszorkány miatt!
Aki elvarázsolta. Az első pillanattól fogva. Olyan ártatlannak látszik,
mint egy iskolás lány – megközelíthetetlen, a haja szigorú kontyba
fogva, az arca természetellenesen sápadt…
Persze a szemérmes, illedelmes külső csak látszat, mert mindenáron
meg akarta akadályozni a húga házasságát.
Hogy túltegye magát a szégyenletes és kínos eseményen, Arkim
élvezettel színezte ki maga előtt, hogyan fog bosszút állni Sylvie
Devereux-n.
Hónapok óta nem tudta kiverni a fejéből a lányt, álmatlan éjszakáin
a legvadabb, erotikus fantáziák kínozták. Miközben az édes kis Sophie
vőlegénye volt.
Egyébként Sylvie nemcsak vele űzött gonosz játékot, hanem a
húgával is, aki vigasztalhatatlan, de remélhetőleg készen áll arra,
hogy egy második esélyt adjon neki.
Sylvie Devereux templomban elmondott szavait sohasem fogja
elfelejteni: „Ez a férfi lefeküdt velem!”. És miért jött ettől igazán
dühbe? Mert nem feküdtek le! A lány egyszerűen hazudott. Biztos
lehetett benne, hogy ezzel jóvátehetetlen károkat okoz neki.
Nos, rendben. Ha le akar feküdni vele, hát tessék! Amíg rá nem un,
és vissza nem küldi a könnyűvérű nők világába, ahová tartozik.
De ettől a bosszútól távol tartja a pletykaéhes nyilvánosságot és a
bulvársajtót. Ő makulátlanul fog kijönni a történetből.

Sylvie megbabonázva nézett ki a magángép ablakából az alatta

elterülő, végtelen sivatagra. Akár egy fantasztikus filmben, úgy
rajzolódtak ki a horizonton a hőségben reszkető csupa acél és üveg
felhőkarcolók.
Al-Omar fővárosa: B’harani.
A Közel-Kelet ékkövének is nevezik.
A haladó szellemű államot egy modernül gondolkozó, erőskezű
uralkodópár kormányozta. A repülőn talált magazinban Sylvie
olvasott róluk egy cikket. A címlapkép Sadiq szultánt, a feleségét,
Samiát és két aranyos kisgyereküket ábrázolta.
A ragyogó szépségű Samia szultána fiatalabb volt, mint Sylvie, és a
fotón a férje olyan szerelmes szemmel nézett rá, mintha nem lenne
rajta kívül nő.
Valaha az ő apja is így nézett az anyjára…
Sylvie bánatosan elmosolyodott. Időközben Sadiq szultán
feddhetetlen ember lett, de a lány még jól emlékezett rá, hogy
törzsvendége volt a L’Amour Revue-nek, és hol az egyik, hol a másik
sztárocska ágyában aludt.
Vele persze sohasem. Sylvie, miután lejött a színpadról, átöltözött,
hátrafogta a haját, és minden alkalommal észrevétlenül elsurrant
gyönyörű kolléganői mellett. Ami miatt a lányok szakadatlan
gúnyolódásának céltáblája lett. „Sylvie nővérnek” csúfolták, mert
inkább hazament, hogy egy jó könyvvel a kezében kényelembe
helyezze magát, mint hogy a gazdag vendégekkel bárokba járkáljon.
– Miss Devereux? Mindjárt leszállunk.
Sylvie a sötét szemű, fekete hajú, csinos utaskísérőhöz fordult, és
viszonozta a mosolyát. Akaratlanul is eszébe jutott a férfi, aki két
héttel ezelőtt a szó szoros értelmében lerohanta, miután ő a
nyilvánosság előtt megszégyenítette.
Fenyegető, engesztelhetetlen, szinte sátáni arckifejezéssel indult el
a templomban feléje. A mostohaanyja azonban gyorsabb volt, és
akkora pofont kevert le neki, hogy felrepedt Sylvie szája. Még mindig
fájt a helye, ha a nyelvével megérintette.
Lelki szemei előtt feltűnt a húga arca – sápadtan, könnyesen, tágra
nyílt szemmel. Döbbentnek tűnt. És megkönnyebbültnek. És ez
megérte a kínos szereplést. A húga nem a megfelelő feleség Arkim al-
Sahid számára.
Ám Sylvie nem igazán tudta kiélvezni a diadalát. Maga sem értette,
miért volt olyan fontos neki, hogy megakadályozza az esküvőt.
Arkim az egyetlen férfi, akinek sikerült lerombolnia a saját maga
köré épített falat. Megnyílt előtte, ahogy még senki előtt – a
foglalkozását tekintve ez egy vicc! –, de a férfi eltaszította magától.
Inkább a szép, szőke húgát választotta, akit az apjuk is feltétel nélkül
szeretett. Mert ő, ellentétben Sylvie-vel, nem emlékeztette folyton
imádott első feleségére…
Sylvie bekötötte magát, és elfojtotta a fájdalmas emlékeket. Jobb, ha
előretekint.
De mi vár rá?
A revü többi szereplőjével együtt egy dúsgazdag sejk születésnapi
partiján bemutatnak egy magánelőadást. És mivel a többiek már
korábban elrepültek, ő egy magángépen követte a csapatot.
Az ilyen felkérések nem voltak szokatlanok. A revü bejárta az egész
világot, sőt egy nyáron át Las Vegasban is szerepeltek.
Most várja a többi lány, hogy bemutassák a show-t.
Aztán hamarosan repül haza.
 Sylvie-nek feltűnt, hogy a város határán kívül landoltak. Ameddig a
szem ellátott, végtelen homoktenger vette őket körül. A repülőtér
nem látszott különösebben forgalmasnak. Csak néhány épület és
egyetlen leszállópálya, állapította meg Sylvie megrökönyödve.
Mihelyt a kis gép megállt, a kabin ajtajához vezették. Forró sivatagi
levegő csapta meg az arcát, alig tudott lélegezni. Másodpercek alatt
kiverte az izzadság.
Ennek ellenére feszülten várta, mi fogadja a sivatag végtelen kék ege
alatt.
Még sosem járt ilyen távoli országban, de a zűrzavaros hetek után a
látvány megnyugtatóan hatott rá.
– Miss… a kocsija készen áll.
Sylvie a kifutópálya irányába nézett, ahol a sofőr kitárta egy elegáns,
fekete limuzin ajtaját. Turbánt meg jellegzetes hosszú köntöst viselt.
A lány furcsán érezte magát farmernadrágjában, pólójában és lapus
sarkú szandáljában.
Valaki betette a bőröndjét a csomagtartóba, és ő hálásan
elmosolyodott, amikor a sofőr intett, hogy üljön be.
Sylvie alig várta, hogy egy hűs, klimatizált helyiségbe érjenek.
Mihelyt a kocsi ajtaja becsapódott, minden egyszerre történt: a zár
kattant, a sofőr becsusszant az első ülésre, és az elválasztófal
hangtalanul felemelkedett.
Sylvie rémülten állapította meg, hogy nincs egyedül a hátsó ülésen.
– Remélem, kellemes utad volt.
Ezt a mély hangot bárhol felismerte volna. Sylvie oldalra kapta a
fejét.
A másik sarokban ott ült Arkim al-Sahid. A lánynak egyszerre volt
melege, és fázott. Alig kapott levegőt, egyetlen szó sem jött ki a
száján.
A férfi most is elegáns öltönyt viselt, mintha Párizsban vagy
Londonban lennének, és nem az elviselhetetlenül forró sivatag
közepén.
Arkim diadalittasan nézett rá.
Tényleg azt hitted, megbocsátja neked, hogy botrányt csaptál? –
kérdezte Sylvie-től egy belső hang. Arra számítottál, hogy büntetlenül
megúszod?
Arkim szótlanul levette a lány napszemüvegét, és eltette. Sylvie
zavartan hunyorgott, és a férfira nézett. Sötét, hátrafésült haj, éber
szempár, markáns pofacsontok, sasorr…
És az a száj, amely annak idején úgy elgyengítette!
Arkim gúnyosan mosolygott. Bosszúvágyón.
Aztán megkérdezte:
– Mi van, Sylvie? Csalódott lennék, ha a következő két hétben nem
tudnád használni a nyelvedet.

Arkim szíve hevesebben vert, amikor Sylvie farmerban és pólóban

lesétált az utaslépcsőn. Vörös haja ragyogott az Arab-öböl fölött
lebukni készülő nap fényében. Hatalmas szemeivel – az egyik kék, a
másik zöld – még talányosabbnak, még titokzatosabbnak tűnt.
Sylvie végre összeszedte magát.
– Hol van a többi lány?
Arkim elfojtotta a lelkiismeret-furdalását, és az órájára pillantott.
– Valószínűleg épp táncolnak Abdel al-Hani sejk egyik
kormánytagjának a születésnapi partiján. Holnap pedig az első géppel
visszarepülnek.
Sylvie elsápadt.
– Hogyhogy én nem vagyok velük? Mi az ördög folyik itt?
 Arkim hátradőlt az ülésen. Sylvie most ott van, ahol ő akarja, hogy
legyen.
– Akár hiszed, akár nem, én is sejk vagyok. A szultán régen
iskolatársam volt, és ő maga adományozta nekem ezt a címet. De
maradjunk a témánknál! A kis jeleneted a templomban nem marad
következmények nélkül. Meg kell fizetned érte.
Észrevette, hogy Sylvie keze remeg, de a részvétet nem engedhette
meg magának. Ez a boszorkány megérdemli a büntetését.
– És? Elraboltál?
Arkim látható élvezettel pöckölt le a zakójáról egy képzeletbeli
porszemet.
– Nevezzük nyaralásnak. Önként jöttél ide, és bármikor elmehetsz.
De nem lesz könnyű, mert itt se tömegközlekedés, se térerő nincs.
Tehát meg kell várnod, míg én elviszlek innét. Két hét múlva.
Sylvie keze ökölbe szorult az ölében.
– Ha muszáj, gyalog átvágok a sivatagon.
Arkim elmosolyodott.
– Éppenséggel megpróbálhatod, de huszonnégy óráig sem bírnád.
Még a helybeliek számára is a biztos halált jelentené. Megölne a
hőség.
Nem szabad kimutatnia a félelmét! – bátorította magát Sylvie.
– És az állásom? Visszavárnak. Elvégre a szerződés egyetlen
fellépésre szól.
Arkimnak arcizma sem rándult. Sylvie a legszívesebben felképelte
volna.
– Nem kell aggódnod az állásod miatt. A főnöködet nagylelkűen
kárpótoltam, amiért kiesel a munkából. Olyan nagylelkűen, hogy
elkezdheti az évek óta esedékes felújításokat. A bőkezű
adományomnak hála az átalakítások idejére a színházat egy hónapra
bezárják.
Sylvie most már pánikba esett. Tudta, hogy Pierre már évek óta
tervezte a renoválást, de hiába könyörgött a bankoknak kölcsönért. Ez
most ideális időpont, mert még nem kezdődött el a turistaszezon.
– Pierre egyetlen lányt sem… egyetlen lányt sem küldene ide
egyedül – hebegte. – Ha nem megyek vissza, botrányt csap, nem
számít, mennyi pénzt kínáltál neki.
Arkim csak hűvösen mosolygott.
– Pierre sem jobb másoknál. A nagy pénz elvarázsolja. Azt hiszi,
hogy te itt táncórákat adsz egy sejk lányának és a barátnőjének. A jó
Pierre-nek nem kell tudnia, hogy ehelyett nálam vagy.
Sylvie összefonta a karját a melle előtt.
– Ez meglep – jegyezte meg gúnyosan. – Azt hittem, hogy az
erkölcsi törvényeid nem engedik meg, hogy ilyet tegyél.
Arkim már nem mosolygott.
– Ha akarok valamit, figyelmen kívül hagyom az erkölcsi
szabályokat, és téged akarlak.
A nyílt hadüzenet hallatán Sylvie-nek egy pillanatra elállt a
lélegzete.
– Gondolhattam volna, hogy lelkiismeretlen alak vagy. A szó szoros
értelmében megvásároltál, akár egy ringyót.
– Ugyan már… mindketten tudjuk, hogy ez meglehetősen közel áll
az igazsághoz – felelte Arkim negédesen.
Sylvie képtelen volt tovább uralkodni magán. A férfira rontott, hogy
felképelje, de az megragadta a csuklóját, és magához rántotta.
A pánik és felháborodás ellenére mintha áramütés érte volna a
lányt.
 – Engedj el!
Ám Arkim továbbra is erősen szorította a kezét, és Sylvie rájött,
hogy tényleg dühös.
– Eszemben sincs, kedvesem! Valamit még be kell fejeznünk, addig
nem hagyhatod el ezt a helyet.
Sylvie-nek eszébe jutott az apja kertjében lejátszódott jelenet,
amikor Arkim magához szorította, aztán meg kíméletlenül ellökte.
– Ezt meg hogy értsem?
Először változott meg Arkim arckifejezése, és ettől a nézéstől a
lánynak elszorult a gyomra.
– Hogy le fogok feküdni veled, újra és újra, míg rád nem unok.
Végre Sylvie kiszabadult a férfi szorításából, és a lehető legtávolabb
húzódott tőle.
– Nem akarok tőled semmit – sziszegte reszketve. – Amint megáll
az autó, kiszállok, és ebben nem akadályozhatsz meg.
Arkim derűsen nézte.
– Valahányszor egymás mellé kerülünk, bebizonyítod nekem, hogy
mennyire kívánsz. Kár vitatni. A célállomásunkon pedig nincs
közlekedés.
– Hiszen ez nevetséges! Nem kényszeríthetsz olyasmire, amit nem
akarok.
Arkim furcsa tekintettel fürkészte, és ettől Sylvie-nek arcába szökött
a vér.
– Nem lesz rá szükség, hogy erőszakot alkalmazzak.
A lánynak eszébe jutott az apja dolgozószobájában lejátszódott,
megalázó jelenet.
– Ebből is látszik, mennyire nem érdekel a húgom. Ha fájdalmat
okozol nekem, akkor neki is fájdalmat okozol.
 – Hogy én okozok fájdalmat a húgodnak? Te voltál az, aki a
nyilvánosság előtt megszégyenítetted.
Sylvie hirtelen észrevett valamit a távolban, ami elvonta a figyelmét.
Arkim követte a tekintetét.
– Itt vagyunk.
A kis repülőtéren egy elegáns, fekete helikopter állt. Sylvie az
önvédelmi tanfolyamra gondolt. Semmi esetre sem szabad
megengedni, hogy a támadó másik helyre csalja az áldozatot,
magyarázta az oktató, mert akkor drámaian csökkennek a túlélés
esélyei.
Persze az illető nem emberrablásról beszélt.
Arkim valószínűleg nem fog tettlegesen fellépni vele szemben, de ha
most ő felszáll a helikopterre, akkor a menekülés esélyei gyakorlatilag
a nullára csökkennek, gondolta Sylvie.
A kocsi megállt, és a férfi ránézett.
– Kiszállni!
A lány határozottan megrázta a fejét.
– Az autóban maradok, és vissza akarok menni a repülőtérre vagy
B’haraniba. Biztosan érdekes város, szeretném meglátogatni.
Arkim most feléje fordult.
– A kocsi sofőrje csak arabul beszél, és kizárólag az én
utasításaimnak engedelmeskedik. Senki másnak.
Kérlelhetetlen arca elárulta, hogy nem lehet alkudozni vele. Ezt a
kört ő nyerte…
– Hová akarsz vinni? – kérdezte Sylvie óvatosan.
– A sivatagi erődítményembe, amely B’haranitól északra található, a
burquati határtól százhatvan kilométerre. Merkazad több mint
kilencszáz kilométerre nyugatra esik tőle.
 Most, hogy nagyjából tudta, hol van az a hely, Sylvie egy kicsit
megnyugodott. Hirtelen eszébe jutott valami.
– Biztosan azzal a feltétellel adtad oda Pierre-nek a pénzt, hogy én
elvállalom a tánctanítást, ugye?
Arkim bólintott.
– Szabályos üzleti szerződés volt.
Sylvie a legszívesebben megmondta volna, hová dugja az üzleti
szerződését, de uralkodott magán. Egyelőre nincs más lehetősége,
engednie kell.
– Ha már… azon a helyen leszünk, nem fogsz olyasmire
kényszeríteni, amit nem akarok?
Arkim elégedettnek tűnt.
– Nem, semmire sem kényszerítelek.
Sylvie-t dühítette a férfi önelégült modora, ennek ellenére derűsen
mosolygott rá.
– Az utóbbi időben annyit dolgoztam, hogy megérdemlek egy
ingyen luxusnyaralást. Kevésbé örvendetes, hogy a társaságodban kell
eltöltenem, de biztosan megtaláljuk a módját, hogy kitérjünk egymás
útjából.
Arkim érzékien elmosolyodott.
– Várd ki a végét!
Sylvie még sohasem utazott helikopteren. Elbűvölve figyelte a
végtelen homoktengert. Milyen kalandra vállalkozott?
Kis idő múlva Arkim a fejhallgatóján át közölte:
– Lent balra van az erődöm.
Amikor Sylvie az adott irányba nézett, szó szerint elállt a lélegzete.
Erőd? Ami alattuk feküdt, inkább egy okkersárga arab palotának tűnt
vastag falakkal és lapos tetőkkel. A kerítésen belül dúsan virágzó
kertek látszottak, és a távolban ott csillogott az Arab-tenger. Sylvie
mintha Az Ezeregyéjszaka meséiben találta volna magát.
A helikopter leereszkedett egy sík területre az erőd falai előtt, amely
közelről még nagyobbnak és lenyűgözőbbnek hatott.
Turbános férfiak markolták erősen hosszú köntösüket, mert a
helikopter felkavarta a homokot és a levegőt. Végre leálltak a rotorok,
és Arkim kiszállt. A férfiak közelebb jöttek. Sylvie érdeklődve figyelte,
hogy Arkim milyen szívélyesen köszönti az embereket arabul.
– Kiszállás! – kiáltotta aztán oda neki. – Sajnálom, de a helikopter
nélküled repül vissza.
Sylvie idegesen próbálta kicsatolni az övét, és dühösen eltolta Arkim
kezét, amikor segíteni akart. Miután végre kiszabadította magát,
jólesően nyújtózott egyet. A férfi figyelmét nem kerülte el, ahogy a
póló megfeszül a mellén.
Hamarosan a lány egy kicsit bizonytalanul ott állt a sivatag
hepehupás talaján.
Fehér ruhás alkalmazottak siettek oda hozzájuk, a csomagjaikat egy
kicsi járműbe tették, miközben Arkim egy könnyű elektromos
homokfutóhoz vezette Sylvie-t, és intett, hogy szálljon be.
A lány habozva engedelmeskedett. Most már tényleg a férfi foglya!
Arkim becsúszott a volán mögé, és elindultak az erődítmény nyitott
kapuja felé. Levegős, parkosított udvarra értek, a közepén
szökőkutakkal.
Amikor a jármű megállt, Arkim segíteni akart Sylvie-nek a
kiszállásnál, de a lány nem mozdult a helyéről.
A férfi gúnyosan elmosolyodott.
– Isten hozott a házamban! – szólt eltúlzott kedvességgel. –
Remélem az itt-tartózkodásod… kellemes lesz.
 3. FEJEZET
Sylvie tanácstalanul rótta a helyiségeket, amelyeket Arkim kijelölt
számára.
Kellemes? Mit képzel ez az arrogáns fickó?
Kopogtak. A lány mindenre felkészülve megtorpant, és ökölbe
szorította a kezét. Jelenleg nincs olyan helyzetben, hogy megküzdjön
Arkimmal.
Óvatosan ajtót nyitott, és megpillantott két törékeny, fiatal nőt a
görgős bőröndjeivel. Az egyikben voltak a valószínűleg felesleges
fellépőruhák, a másikban a személyes holmija.
Elmosolyodott, és hátrább lépett, hogy a fehér tunikás lányok
bejöhessenek. Fehér fejkendőt viseltek, de az arcukat nem fátyolozták
el. Mindketten frissnek és üdének tűntek, míg Sylvie az idegőrlő nap
után kimerültnek, izzadtnak érezte magát.
A nők távozni akartak, de aztán az egyikük megállt, és félénken
bemutatkozott:
– Halima vagyok. Ha szüksége lenne valamire, egyszerűen csak
emelje fel a telefont, és én rögtön jövök.
Tiszteletteljesen lehajtotta a fejét, és távozott.
Sylvie csodálkozva bámult utána. Saját szolgálója van?
Mielőtt Arkim elment volna, azt tanácsolta neki, hogy pihenje ki
magát, és majd értesíti, ha tálalják a vacsorát.
Időközben az ég vérvörösre színeződött, és lassan lement a nap.
Sylvie csak most ébredt rá, milyen luxuskörülmények veszik körül.
Csupán a nyolcszögletes előtér akkora volt, hogy háromszor elfért
volna benne kicsiny párizsi lakása. A közepén csempézett medence
volt, és díszhalak úszkáltak benne.
Az előtérből nyolc ajtó nyílt: a két vendégszobába, az étkezőbe és a
nappaliba, amely a legmodernebb médiaeszközökkel volt felszerelve.
Az egyszerű, kőfalú helyiségek berendezése mindenütt finom és
visszafogott volt. Modern festmények, válogatott antikvitások és
drága perzsaszőnyegek lágyították a régi épület szigorúságát. Minden
ablak a szabadba nézett, és az odakint uralkodó elviselhetetlen hőség
ellenére kellemesen hűvös volt a virágillatú helyiségekben.
Sőt még fitneszrészleg: kis medence, gőzfürdő és szauna is volt itt.
És hálólakosztály, amelyet a sötétvörös és a krémszínek uraltak.
Mindenütt mennyezeti ventilátorok gondoskodtak az egyenletesen
hűvös levegőről.
Sylvie sosem tartotta magát élvetegnek, de mióta megérkezett ide,
meglepően kiélesedtek az érzékei.
A fő hálószobát egy hatalmas, takarókkal és párnákkal elborított
mennyezetes ágy uralta, függönyeit arany szalagokkal fogták össze.
Egy egész futballcsapat elférne ebben az ágyban, gondolta Sylvie.
Egyvalami biztos: Arkim al-Sahid itt nem fog vele aludni. Ennek
ellenére az ágynak hipnotizáló ereje volt, erotikus képek villantak fel
lelki szemei előtt…
Sylvie évek óta tapasztalta, hogy a barátnői futó szexuális
kalandokba bocsátkoznak, és néha még irigyelte is őket a könnyed
hozzáállásukért. Természetesen ő is randizhatott volna, de a férfiak
valami olyat láttak benne, ami nem ő volt.
Mert ő többet akart gyors, lélektelen szexnél, szerelmet és
ragaszkodást, amit a szüleinél látott, mielőtt az édesanyja tragikus
módon meghalt volna.
A legjobban az zavarta Sylvie-t, hogy Arkim al-Sahid ezt a
hozzáállását rendítette meg. Mert ha a férfi ránézett, olyasmi történt
vele, amivel szemben tehetetlen volt.
Elhessegette a nyugtalanító gondolatokat, és a fő hálószoba ajtaján
át kilépett a szabadba. Nyomban mellbe vágta a hőség.
Még saját terasza is volt kivilágított úszómedencével, melynek
türkizszínű csempéi hívogatóan csillogtak. Az asztalok körül kerti
székek álltak selyempárnákkal. A falakon mindenütt lámpák, amelyek
az éjszakai tiszta égbolt alatt romantikus fénybe vonták az egész
teraszt.
Sylvie nagy levegőt vett. Nem ez a megfelelő időpont, hogy
ábrándozzon. Közelebb lépett a terasz falához, amely mögött
homokos tengerpartot pillantott meg.
A lány ismét rádöbbent, hogy csapdába esett. Zajt hallott, mire
hevesen dobogó szívvel megpördült. De csak Halima volt az, aki
mosolyogva meghajolt.
– Al-Sahid sejk örömmel venné, ha egy óra múlva vele vacsorázna.
Addig még van elég ideje, hogy felfrissítse magát.
Sylvie-nek nem tetszett, hogy Arkim egyszerűen rendelkezik fölötte.
– Igen? – Töprengve összevonta a szemöldökét. – Várjon egy kicsit,
szeretném, ha átadna neki valamit. – Sylvie egy perc múlva visszajött,
és átnyújtott a lánynak egy összehajtogatott papírt. – Ezt küldöm a
sejknek!
Halima távozott, és Sylvie becsukta mögötte az ajtót. Hirtelen
nagyon fáradtnak érezte magát, elszállt minden harci kedve.
Kelletlenül elkezdte kipakolni a bőröndjéből a legszükségesebb
holmikat. Legfeljebb egy éjszakát marad itt. Valahogy meg kell
győznie Arkimot, hogy engedje elmenni.
Csüggedten állapította meg, hogy a mobilja tényleg nem működik.
Levetkőzött, és belebújt egy selyemköntösbe. A fürdőszoba ajtajában
megtorpant, mert elakadt a lélegzete. A mosdót és a kádat mintha a
sziklából vájták volna ki. Az arany szerelvények meglepő kontrasztot
képeztek a helyiség egyszerűségével.
A kád majdnem akkora volt, mint egy kisebb medence. Sylvie
kinyitotta a csapot, az egyik szekrényből kivett egy illatos olajat, és a
vízbe öntötte. Körülvette az egzotikus pára.
Elképedve ezen a luxuson, levette a köntösét, és beereszkedett a
kádba. Hátrahajtotta a fejét, és próbálta száműzni a gondolataiból
Arkim al-Sahidot. Miért nem látja pozitívabban a helyzetét? Itt, a
könyörtelen sivatagban, a civilizációtól távol vakációzik valakivel, aki
bosszút akar állni rajta. Miért nem tekinti egyszerűen izgalmas
kihívásnak?

Beesteledett, és Arkim tűnődve nézett ki a titokzatos sivatagi tájra.

Ezt az otthont az anyja családjától csikarta ki. Annak idején fájt, hogy
csöppet sem érdeklődtek iránta, de most már nem törődött ezzel.
Ezek az emberek ellökték maguktól, többé semmi köze hozzájuk, még
akkor sem, ha térden állva könyörögnének.
Először azért jött ide, hogy kivonja magát az apja befolyása alól.
Sosem hitte volna, hogy ez a vidék ilyen mélyen megérinti, szinte
mágikus vonzerőt gyakorol rá, és belsőleg szabadabbá teszi.
Az első milliójából ezt az erődítményt vette meg, aztán ingatlanokat
vásárolt Párizsban, Londonban és New Yorkban. Fokozatosan váltotta
valóra az álmait. Csak az utolsó akadályt nem vette eddig sikerrel,
hogy kivívja a társadalmi elismerést és megbecsülést, hogy többé ne
az apja fia legyen, hanem egy szuverén ember.
Akaratlanul maga előtt látta Sophie Lewist, és bűntudata támadt.
Alig gondol rá. A kapcsolatuk tisztán plátói volt. A lány apja javasolta
a házasságot, és lassan Arkim is megbarátkozott az ötlettel.
Rebellis, vörös hajú nővéréhez képest Sophie meglepően szelíd és
ártatlan volt. A közelében nem bolondultak meg Arkim hormonjai.
Udvarolt neki, vacsorázni vitte, és minden egyes alkalommal úgy
érezte, hogy gyógyulnak a lelkében a sebek. Egy ilyen feleség mellett
elérhette volna, amit kívánt – hogy épp ellenkezőleg éljen, mint az
apja.
Derék, mindenki által tisztelt ember akart lenni, aki szép feleségével
együtt megy a fiáért az iskolába. Példamutató családi életre vágyott.
Botrányok nélkül. Házasságon kívül született gyerekek nélkül.
Szeretők, mocskos pletykák és titkok nélkül. Az ő gyerekeit nem fogja
csúfolni senki.
Ám az istenek kinevették a becsvágyó terveit, és bebizonyították
neki, ostobaság lenne azt hinnie, hogy kitörölheti az apját az életéből.
Arkim a kezében tartott összegyűrt papírra nézett, és kisimította,
hogy még egyszer elolvassa.

Köszönöm a kedves vacsorameghívást, de nemet kell mondanom. Ma

este mást tervezek.
Sylvie Devereux

Arkim harcolt az ingerültsége – és a vágya ellen. A legszívesebben

rögtön Sylvie-hez rohant volna, hogy beszéljen a fejével.
Érthető, hogy dacosan reagált, hiszen tulajdonképpen elrabolta őt,
ezért a lány most meg akar fizetni neki. Nos, jól van. Csak addig
játszhatja a játékait, míg az ágyban nem landol vele – hogy aztán
kegyelemért könyörögjön.

Sylvie kora reggel ébredt. Úgy érezte, akárha újjászületett volna,

mintha nem is tíz órát, hanem egy egész hetet végigaludt volna. Ám a
következő pillanatban belehasított, hogy hol van.
Még mindig a selyemköntöst viselte. Felült, és gyanakodva
körülnézett, mintha Arkim az egyik sarokban leselkedne rá. Vajon
miként fogadta, hogy nem jelent meg a vacsoránál?
Sylvie felkelt, kinyitotta a teraszajtót, hogy beengedje a friss, reggeli
levegőt. Amint feljebb jön a nap, a hőség hamar elviselhetetlen lesz.
Derűsen sétált a kerítés mentén, és mélyeket lélegzett. Tökéletes
csend vette körül. Ilyen csöndet még sohasem tapasztalt. Körülötte
minden nyugodt volt… túlságosan nyugodt.
Visszament a hálószobába, farmert és tiszta pólót vett fel. Nem
érdekelte, hogy néz ki, ezt az épületszárnyat úgysem fogja elhagyni,
elvégre nem akar összefutni Arkimmal.
Nemsokára megjelent Halima, frissen és mosolyogva, s felszolgálta a
reggelit.
Sylvia gyomra megkordult. Farkaséhes volt. Legutóbb a gép
fedélzetén evett – a vacsorát visszautasította. Amikor Halima
megterített, és letette eléje a serpenyőt a friss pitával, összefutott a
szájában a nyál. Tipikus keleti reggelit készítettek össze neki – a
tálakban olajbogyók és sajtok, hozzá istenien illatozó, frissen őrölt
kávé, valamint teák széles választéka.
Mielőtt Halima visszavonult volna, még azt mondta:
– Al-Sahid sejk elnézését kéri. Telefonkonferencián vesz részt,
különben már rég felkereste volna. De majd együtt ebédelnek.
Sylvie mosolyt erőltetett az arcára. Manapság már nem ölik meg a
rossz hír hozóját.
– Köszönöm.
Miután Halima távozott, élvezettel nekilátott a bőséges reggelinek.
Aztán céltalanul kóborolt a helyiségekben, míg végül szűkösnek
érezte a benti teret. A hosszú utazás után sürgősen mozgásra volt
szüksége. Sietve elhagyta a lakosztályát, végigment a hosszú
márványfolyosókon, ahonnan látta a belső udvarokat és a hatalmas
gyepfelületeket.
Egy tágas udvar mögött felfedezett egy magas kőoszlopokkal
határolt teraszt hívogató úszómedencével. Sylvie ellenállt a
kísértésnek, és folytatta a felfedezőutat. Néhány ajtót csukva talált, de
óvakodott belesni mögéjük, mert nem akarta megkockáztatni, hogy
összetalálkozzon Arkimmal.
Végül megtalálta az erődítmény bejárati udvarát. Adrenalin
árasztotta el a vérét, amikor megpillantotta a homokfutót, amellyel
Arkim előző nap idehozta. A slusszkulcs a helyén volt, csak el kellett
fordítani – a kapu nyitva állt.
Talán ez az egyetlen menekülési esélye!
Hevesen dobogó szívvel beszállt a kocsiba, elindította, és kigördült
az erőd udvaráról.
Szűk egy órával később Sylvie lába belesüppedt a homokba.
Tanácstalanul állt a lerobbant elektromos jármű mellett. A homokfutó
kattogva és akadozva egyre lassabban haladt, míg végül megállt.
A nap kegyetlenül tűzött le az égből, a levegő vibrált a hőségtől, és
amerre a szem ellátott, mindenütt csak homok volt.
Sylvie már tudta, hogy ostobán viselkedett. Nem volt se vize, se
ennivalója, és teljesen elveszítette a tájékozódási képességét.
A póló a bőréhez tapadt, és a szűk farmerben rettenetesen izzadt.
Mit nem adott volna most egy hűvös, fehér köntösért és egy
fejkendőért! Nem bírta a perzselő napot, és a homokfutó alig nyújtott
némi védelmet.
Könnyek szöktek a szemébe. Arkim al-Sahid kergette bele ebbe a
kétségbeesett akcióba. Bárcsak sohase találkozott volna vele!
A szeme sarkából mozgásra lett figyelmes a látóhatáron. Sylvie azon
töprengett, vajon nem csak a forróságtól vibráló levegő téveszti-e
meg.
Nem akart hinni a szemének, amikor már jól kivehető volt a fekete
lovon vágtató lovas…
Mintha évszázadokat repült volna vissza az időben. Először azt
hitte, hogy Arkim valamelyik embere az, mert fehér köntöst és kufiját
viselt, amely eltakarta az arcát, s így csak a szemét láthatta. Ám a
lovas az övében egy drágakővel kirakott tőrt viselt…
Odaérve hozzá megfékezte a lovát, mire Sylvie idegesen hátrább
lépett.
Kiszáradt a szája az idegességtől, amikor a férfi ruganyosan leugrott
a lováról. Az állatot a homokfutóhoz kötötte, majd fenyegetően
megindult a lány felé, és lerántotta a kufiját az arca elől.
Természetesen ő volt az! Arkim tehát megtalálta.
– Átkozott kis boszorkány! Mi az ördög jutott eszedbe?
Sylvie nem akarta hagyni, hogy a férfi megfélemlítse. A kegyetlen
sivatag kellős közepén Arkim még vonzóbbnak és veszélyesebbnek
látszott.
– Meg akartam szökni – jelentette ki.
A férfi szeme vészjóslóan megvillant.
– Egy homokfutóval? Minden szükséges felszerelés nélkül? Hogy
képzelted? Tényleg azt hitted, hogy ezer kilométeren át
zötykölődhetsz át a sivatagon, aztán begördülsz egy benzinkúthoz?
Sylvie dühösen Arkimra támadt, ököllel verte a mellkasát, de ő
könnyedén elkapta a csuklóját. A feszültség elviselhetetlenné
fokozódott köztük, és Sylvie egy szívdobbanásnyi ideig azt hitte, a
férfi meg fogja csókolni – amikor motorzúgás hallatszott, és két dzsip
dudálva megjelent a dűnék között.
Sylvie már nem akart mást, csak visszatérni az erődbe, és
elbarikádozni magát a lakosztályába.
A dzsipek megálltak, és Arkim emberei fürgén kiugráltak belőlük.
A lány bűntudatosan arra gondolt, az ő hibája, hogy kutatóexpedíciót
kellett indítani utána.
Arkim szó nélkül az egyik dzsiphez vezette, mondott valamit a
sofőrnek, majd elővett egy üveg vizet a hátsó ülésről, és odanyújtotta
Sylvie-nek.
– Igyál, különben kiszáradsz ebben a hőségben! – mondta dühösen.
A lány nem ellenkezett, mohó kortyokban ivott. Arkim kivett a
dzsipből egy hosszú, fehér köntöst, és odadobta neki.
– Azt akarod, hogy vegyem fel? – lázadozott Sylvie.
A férfi arca megkeményedett.
– Természetesen. Már így is leégtél.
A lány bőre tényleg kipirosodott, de inkább Arkim közelségétől.
Dacosan belebújt a köntösbe, és meglepetten tapasztalta, hogy
kellemesen hűvös.
Mielőtt válaszolhatott volna, a férfi levette a kufiját, és Sylvie feje
köré csavarta úgy, hogy egy réteg a szája elé került.
A kendőnek Arkim-illata volt, és elfedte a lány arcát. A következő
másodpercben mozgásba lendültek a dzsipek, hogy elvontassák a
homokjárót.
Amikor Arkim a kötőfékénél fogva odavezette a lovát, Sylvie egy
kicsit félrehúzta a száját elfedő kendőt.
– Mit jelentsen ez? És hová mennek a dzsipek?
A férfi a táncoló csődörrel megállt előtte.
 – Teszünk egy kis kirándulást.
Mielőtt Sylvie észbe kaphatott volna, Arkim megragadta a derekánál
fogva, és felemelte a ló hátára. Sylvie-nek nem maradt más
választása, mint belekapaszkodni a nyeregbe. Félénken nézett le az
ijesztő magasságból. Gyerekkora óta nem ült lovon…
Arkim minden magyarázat nélkül a kengyelbe tette az egyik lábát, és
lendületesen felpattant a nyeregbe. Sylvie hirtelen mindenütt érezte
őt, izmos combját, a karját, a felsőtestét…
– Fedd be magad! – utasította Arkim.
A lány nem moccant.
– Hová megyünk?
A férfi türelmetlen hangot hallatott.
– Sosem teszed meg, amit mondanak neked? – Egyetlen rántással a
helyére húzta a kendőt. – Megvéd a homoktól.
Sylvie nem tudott válaszolni, mert a ló máris megfordult. Miközben
a dzsipek eltűntek, Arkim megindult az ellenkező irányba. A lány
pánikba esett. Túlfeszítette volna a húrt? A férfi büntetésből ki akarja
tenni a sivatag közepén, a biztos halálra kárhoztatva őt?
Aztán lassan megnyugodott. Arkim az egyik kezével magához ölelte,
és ő élvezni kezdte a meghitt közelséget…
Egyre inkább elveszítette a valóságérzetét – a való világ és a
civilizáció végtelen messzinek tűntek.
Miután jó húsz percet lovagoltak, Arkim megfékezte a csődört, és a
kezét nyújtotta Sylvie-nek.
– Az egyik lábad lendítsd át a ló háta fölött! – utasította.
Mivel a lány tudta, hogy így vagy úgy, de le kell szállnia a lóról,
összeszedte minden bátorságát. Nem szabad kimutatnia, hogy fél.
Óvatosan megkapaszkodott a férfi vállában, miközben ő átfogta a
derekát, és könnyedén leemelte. Amikor Arkim ledobta a földre a
gyeplőt, Sylvie nyugtalanul megkérdezte:
– Nem fog elszaladni a ló?
– Aziz nem mozdul, míg meg nem parancsolom neki. Egyébként
nem maradunk sokáig.
Sylvie vonakodva kibontakozott Arkim karjából, lehúzta a szája elől
a kufiját, és körülnézett a végtelen homoksivatagban.
– Hol vagyunk?
A férfi eléje állt, és csípőre tette a kezét.
– Ide érkeztél volna, ha a homokfutó akkumulátora nem merül le. És
szerencsés esetben két nappal később rád akadtunk volna –
kiszáradva és aszottra sülve.
Sylvie hitetlenkedve nézett rá.
– Túlzol.
Arkim megragadta a karját.
– Semmi esetre sem. Ez még azokkal az emberekkel is megeshet,
akik évek óta itt élnek, és ismerik a vidéket. Pillanatnyilag minden
békésnek tűnik itt, ugye?
Sylvie kényszeredetten bólintott.
Arkim összepréselte a száját.
– De a látszat csalóka. Bármelyik pillanatban kitörhet egy
homokvihar. Láttál már ilyet?
A lány a fejét rázta.
– Akár egy árhullám, csak homokból és kövekből. Az ember
másodpercek alatt halott. Megfullad.
Sylvie rémülten ébredt rá, hogy milyen könnyelmű volt.
– Rendben van, megértettem. Ostobaságot követtem el. Senkit sem
akartam veszélybe sodorni… – Azért kibukott belőle a szemrehányás
is. – De ne felejtsd el… végül is a te hibád, hogy itt vagyok.
Arkim a lányra nézett, és különös érzések ébredtek benne. Megrázta
a fejét, de nem tudott másra gondolni, csak őrá.
Magához húzta, és megcsókolta.
Sylvie először lebénult, de aztán viszonozta a csókot – vonakodva,
habozva –, és elveszítette a harcot.
Arkim a tarkóját simogatta, becézgette, míg a lány nem tehetett
mást, átölelte, és vágyakozva hozzásimult. A férfi a legszívesebben
lenyomta volna a homokba, hogy felhúzza a köntösét, megszabadítsa
a farmerjától, és végre kielégülést találjon. Olyan kétségbeesetten
vágyott rá, hogy attól félt, elveszíti az önuralmát…
De aztán rádöbbent, mire készül. A sivatag kellős közepén magáévá
akarja tenni a lányt, akár egy vadember…
Vonakodva lazított a szorításán. Csak most ébredt rá, milyen
kegyetlenül perzsel a nap.
Sylvie zavartan kinyitotta a szemét, az arca kipirult, a szája
megduzzadt…
Aztán gyorsan összeszedte magát, és elhúzódott. Arkim majdnem
elnevette magát.
– Elfelejtetted, hogy civilizált ember vagy? – csattant fel a lány.
A férfi felemelte a földről a kantárt.
– Itt nem kell civilizáltnak lenni.
Elvégre ezért hozta ide Sylvie-t. Mert a sivatag ugyanolyan
határtalan és rejtélyes, mint a lány iránt táplált érzelmei.
Erősebben markolta a kantárt. Szerencsére a köntös elrejtette az
izgalmát.
– Tehát tetszésed szerint kapcsolod ki-be?
A lány bizonytalanul nézett rá. Szörnyen nézhet ki. A kufija
elcsúszott a fején, és előbukkantak a vörös loknik. Karba fonta a
kezét.
– Mit kapcsolok ki-be?
– Hol akarod, hol nem…
– Szó sincs róla! Egyáltalán nem akarom azt, ami az imént történt.
Valószínűleg napszúrást kaphattam, de ne aggódj, többé nem fog
előfordulni.
Arkim majdnem megsajnálta.
Érzékien végighúzta a hüvelykujját a lány ajkán.
– Hidd el nekem, elő fog fordulni – duruzsolta. – És te készséges
leszel.
Sylvie ingerülten ellökte a férfi kezét, és épp tisztázni akarta az
álláspontját, de Arkim ebben a pillanatban felemelte, és feltette a
lóra. Mit is mondhatna neki, amikor szinte elolvad a karjaiban?
A legjobb, ha többé nem engedi közel magához a férfit. De amikor
Arkim felült mögé, átkarolta, és megsarkantyúzta a csődört, Sylvie
valami keményet érzett a csípőjénél. Forróság öntötte el, és ennek
semmi köze sem volt a perzselő naphoz.
 4. FEJEZET
Sylvie megkönnyebbülten feküdt a lakosztályában a kanapén. Miután
megérkezett, Halima bekente egy kenőccsel napégette bőrét, valamint
finom falatokkal és hűvös itallal kínálta. Le a kalappal! Arkim
mindenre gondolt.
Lassan leszállt az éj. Az ég sötét ibolyaszínű lett, és feltűntek az első
csillagok. Sylvie fejében milliónyi kérdés kavargott. Lenyűgözőnek
találta Arkimot ebben a környezetben. Itt nem a tapasztalt
üzletember volt, hanem a sivatag rettenthetetlen ura, aki félelemmel
és izgalommal töltötte el őt.
Vajon a férfit mi köti ehhez a helyhez? És miért akart
érdekházasságot kötni?
Sylvie felkapta a fejét, mert zajt hallott. A gondolatait uraló férfi állt
az ajtóban. Még mindig a hosszú köntöst viselte, és… hatalmasnak
tűnt. Titokzatosnak.
A lány teste megfeszült.
– Azért jöttél, hogy megbizonyosodj felőle, a foglyod még itt van?
Arkim derűsen elmosolyodott.
– Többet nem leszel olyan ostoba, hogy meneküléssel próbálkozz.
– Legközelebb jobban felkészülök.
Arkim most elkomolyodott.
– Hidd el, nem lesz legközelebb! Nélkülem nem mehetsz el innen.
Sylvie felháborodottan pattant fel.
– Őrültség! Vissza kell mennem Párizsba, hogy ott…
– Enned kell – szakította félbe elnézően Arkim.
A lány csak most vette észre, hogy az alkalmazottak tálcákkal a
kezükben mögötte állnak.
Arkim intett, és félrelépett, hogy bejöhessenek.
– Ma nálad lesz a vacsora. A teraszon eszünk.
Sylvie gyámoltalanul nézett rá. Mit is tehetne ellene?
Csüggedten a teraszra ment, ahol már égtek a lámpák és a gyertyák,
meleg, aranyos fényt árasztva. A romantikus légkör lecsillapította
Sylvie-t…
Az alkalmazottak letették az alacsony asztalra az illatozó ételekkel
teli tálakat. Sylvie szeretett enni, s mivel éhes volt, képtelen volt
ellenállni az egzotikus csemegéknek.
Végül megjelent Halima egy jegesvödörbe állított pezsgővel. Mivel
Sylvie még mindig habozott, Arkim a kezét nyújtotta neki.
– Gyere, ülj le!
A lány engedelmeskedett, és helyet foglalt a férfival szemközt.
– Hogy van a bőröd?
Sylvie zavartan nézett végig magán. A pirosság határozottan
enyhült.
– Sokkal jobb – ismerte el. – Halima kenőcse csodát tett.
Bocsánatot akart kérni a szökési kísérletéért, ám Arkim máris
különböző fogásokat tett egy tányérra, és odanyújtotta neki. Aztán
kinyitotta a pezsgőt, és töltött neki egy pohárral, amit a lány habozva
elfogadott.
Arkim felvonta a szemöldökét.
– Nem szereted a pezsgőt?
– Kevés alkoholt iszom. Nem ízlik.
A férfi kétkedő hangot hallatott, és magának is töltött.
– Elfelejted, hogy láttalak részegen.
Igen, azon a bizonyos estén a kertben…
 – Csak azért álltam bizonytalanul a lábamon, mert a magas sarok
belesüppedt a puha földbe – védekezett Sylvie. – Egy fertőzés után
antibiotikumot szedtem, és nem ihattam alkoholt.
Arkim nem felelt, csak nézte a lányt, aki állta a tekintetét. Végül a
férfi vállat vont.
– Már nem fontos.
Ám Sylvie számára igenis fontos volt. Anélkül hogy belekortyolt
volna a poharába, némán az ínycsiklandó falatoknak szentelte magát.
A férfi megbabonázva figyelte, amint Sylvie megkóstolja a
különböző fogásokat, majd élvezettel megrágja az ételt.
Szinte érzéki élmény volt figyelni őt.
A lány mintha megfeledkezett volna róla, hol van. Arkim egy kicsit
hátradőlt, hogy jobban láthassa. Sylvie természetesen tudta, hogy
figyeli, ezt elárulta a testtartása és a nyakán a hevesen lüktető ér.
Arkim aznap este döbbent rá először, hogy milyen rosszul ítélte meg
a lányt. Zavarta a felismerés. Véletlenül meghallotta, amint Sylvie az
egyik alkalmazottól elnézést kért a sivatagi kiruccanásáért – és
őszintének tűnt. Nem tudhatta, hogy Arkim hallótávolságon belül
van.
Milyen törékeny, gondolta a férfi. Sokkal sebezhetőbb, mint
gondolta. Eszébe jutott a templomi botrány, amikor a mostohaanyja
megpofozta Sylvie-t…
A lány most előrehajolt, hogy vegyen egy darab kenyeret, és telt
melle megrezzent.
– Ízlik? – kérdezte Arkim, hogy elterelje a gondolatait.
Sylvie felnézett, és bólintott.
– Fenséges. Ilyen rafinált fűszereket még sohasem kóstoltam.
– A bárány különösen finom. – Arkim a villájára szúrt egy
húsdarabot, és odanyújtotta a lánynak. Mielőtt Sylvie a kezével
elvehette volna, villámgyorsan elhúzta. – Gyáva!
Diadalmasan megvillant a szeme, amikor a lány engedelmesen
bekapta a falatot. Ahogy előrehajolt, kivillant csipkés melltartója. De
nyomban hátradőlt, és megtámaszkodott a karfán.
Arcába szökött a vér, aminek semmi köze sem volt a pikáns
fűszerezésű bárányhoz. Működött köztük a kémia, csak úgy sistergett
a levegő. Sylvie miért védekezik ellene?
A lány ivott egy korty pezsgőt, és Arkim figyelte karcsú, kecses
nyakát. Smink nélkül tizennyolc évesnek is elmenne…
Hová tűnt a femme fatale? Az a Sylvie, akit itt megismert, egy
csöppet sem hasonlított az őt örökösen provokáló nőre. Arra a nőre,
aki testhez simuló motorosöltözékben megjelent a templomban.
Mintha csak a második bőre lett volna! Illetlen és botrányos…
Kulturáltabb viselkedést várt volna tőle. Azok a nők, akiket ismert,
ritkán tanúsítottak bármiféle ellenállást, elfogadták a sorsukat.
Pontosan ez tetszett neki Sophie Lewisban is, ezért gondolta, hogy
számára ő az igazi. Nem volt benne semmi hamisság vagy fondorlat.
De mély érzéseket sem táplált irántad, mondta egy belső hang.
Arkim gyorsan elhallgattatta. Arra gondolt, ha feleségül vette volna
Sophie-t, most nem lehetne itt a nővérével.
Ahogy az esküvő közeledett, ő egyre rosszabbul érezte magát a
bőrében. De nem az a férfi volt, aki azon töpreng, mi lehetett volna,
ha… Nem engedte meg magának a kételyt. Döntéseket hozott, és
mindig a jelenben élt. A pillanatnak.
Zavarta, hogy Sylvie nem néz rá.
– A szemed… – kezdte óvatosan. – Az egyik zöld, a másik kék. Még
sosem láttam ilyet.
 A lány épp áthajolt az asztal fölött, hogy megkóstoljon egy falatot,
amit Arkim nyújtott feléje.
– Csak egy szempár – csattant fel ingerülten. – Mindenkinek van.
Még neked is.
A férfi elmosolyodott.
– Persze, de nem olyan szokatlan, mint a tiéd.
– Anyai örökség. Heterochromia iridum a jelenség neve. Nincs benne
semmi titokzatos.
Arkim hallgatott egy sort.
– Az anyád francia volt, ugye?
Sylvie bólintott. Különös, hogy a férfi hallott elhunyt édesanyjáról,
de talán Sophie említett valamit.
– Igen, Párizs egyik elővárosában született.
– A szüleid hogy ismerkedtek meg?
Sylvie kihívóan nézett rá.
– Nem tudod?
Arkim megvonta a vállát.
– Tudnom kéne?
Sylvie töprengett egy kicsit. A férfi talán tényleg nem sejt semmit.
Büszkén hátravetette a fejét.
– Anyám táncosnő volt a párizsi revüben, ahol most én is fellépek.
Akkoriban a show egy kicsit más volt… a korszellemnek megfelelően.
– Hogy értsem ez? Kevesebb meztelenkedés?
Sylvie már megbánta az őszinteségét. Miért nem mondta azt, hogy
az anyja ápolónő vagy titkárnő volt? De nem szokott hazudni.
– Valahogy úgy.
– És hogy ismerte meg az apádat? Nem olyan embernek tűnt, aki
ilyen helyekre jár.
 Ez talált. Sylvie-nek eszébe jutottak a szép emlékek, a boldogság és
az életöröm pillanatai, amikor az apja meg az anyja kéz a kézben
sétáltak a kertben.
– Ez is azt bizonyítja, hogy egy könyvet nem lehet megítélni a
fülszövege alapján.
Arkim felemelte a poharát, és koccintott vele.
– Igazad van.
Sylvie tétován forgatta a félig tele pezsgőspoharat az ujjai között.
Valószínűleg nincs más választása, el kell mesélnie az egész
történetet.
– Az apám üzleti úton járt Párizsban, és az egyik ügyféllel
megtekintette a revüt. Meglátta az anyámat, és találkát beszéltek
meg… Ennyi volt.
A szülei igaz szerelmi történetét nem fogja leleplezni egy ilyen
cinikus fráter előtt. Az apja rögtön beleszeretett Cécile Devereux-be,
villámcsapásként érte ez az érzelem. Egy hónapon át kérlelte az
anyját, míg az végül hajlandó volt találkozni az angol üzletemberrel,
aki egy teljesen más világban élt. A fiatal lány is szerelmes lett.
Kimondhatatlanul boldogok voltak egymással…
Sylvie-t elárasztották a jól ismert, fájdalmas emlékek, de nem
akarta, hogy Arkim szimatolni kezdjen a múltjában.
Ivott egy korty pezsgőt, és a férfira nézett.
– És a te szüleid…
Arkim arca elborult.
– Pontosan tudod, ki az apám.
Sylvie a dolgozószobában lejátszódott jelenetre gondolt, amikor ő
Arkim szemére hányta az apja múltját.
– Az édesanyádról nem tudok semmit – próbált veszélytelenebb
vizekre evezni. – A szüleid házasok voltak?
Arkim arcát mintha márványból faragták volna. Gyűlölte ezt a
témát. Sylvie elégedetten állapította meg, hogy sikerült kihoznia a
sodrából – akárcsak az első találkozásuk alkalmával.
– Az anyám gyermekágyi lázban meghalt. És nem, nem voltak
házasok. Az apám semmire sem tartja a házasságot. Csak a pénz
érdekli.
Sylvie részvétet érzett. Arkim édesanyja meghalt a fia születésekor…
– Amerikában nőttél fel? – váltott témát.
A férfi összepréselte az ajkait.
– Meg Angliában, különböző internátusokban. A vakációkat
Los Angelesben töltöttem, és láttam az apám féktelen életét.
Sylvie önkéntelenül összerezzent. Ez megmagyarázza Arkim
előítéleteit. Habozva tovább kérdezősködött:
– Nem álltok közel egymáshoz?
A férfi tekintete jeges lett.
– Érettségi óta nem láttam őt.
Sylvie mélyet sóhajtott, és Arkim gúnyosan folytatta:
– A vele kapcsolatos tapasztalataimból annyit megtanultam, hogy
az élet nem olyan, mint a mesék.
Érthető ez a cinikus hozzáállás, gondolta a lány, noha ő egészen
másféle emlékeket őrzött a szüleiről.
– Vannak boldog kapcsolatok is.
Arkim szeme úgy ragyogott, mint a fekete gyémánt, és feszültnek
tűnt.
Volt egy kérdés, amely nem hagyta nyugodni Sylvie-t.
– Miért akartad feleségül venni Sophie-t, amikor nem hiszel a
házasságban?
 – Miért, te talán hiszel?
Sylvie a távolba révedt. A legszívesebben ő is cinikus választ adott
volna, de ő megtapasztalta, hogy az apja majdnem belehalt a
gyászba…
Ismét Arkimra pillantott.
– Tulajdonképpen igen, de boldog házasságokat is tönkretehet a
betegség vagy a halál.
A férfi egy pillanatig tűnődve szemlélte őt, és aztán csak annyit
kérdezett:
– Milyen volt az édesanyád?
Sylvie teste megfeszült, és a poharába bámult.
– Bámulatos, csodaszép… szeretetre méltó asszony. – Mivel Arkim
hallgatott, folytatta: – Sosem felejtem el az egzotikus parfümjének az
illatát. Ha az apám Párizsban járt, mindig ugyanabban a
parfümériában vásárolt szemben a Ritz Szállóval. Az üzletvezető egy
szép indiai nő volt, akinek nem volt lánya. Az apám egyik alkalommal
magával vitt. – Sylvie elmosolyodott az emléken. – Egyszer, amikor a
szüleim készültek valahová, az anyám lábánál ültem, és néztem,
ahogy fésülködik. Közben francia sanzonokat dúdolt, és néha táncolt
is velem.
– Akár a mesében. Túl szép, hogy igaz legyen – szakította félbe
Arkim hűvösen.
Sylvie felpillantott. Egy pillanatra elfelejtette, hol van.
– Számomra ez volt a valóság. Csodaszép valóság.
A hangja egy kicsit megremegett. Arra gondolt, nem viselné el, ha
Arkim tovább faggatózna, és megkérdezné tőle, hogyan halt meg az
édesanyja. A szörnyű évet, amely során az asszony önmaga árnyéka
lett, sosem fogja elfelejteni. Akkor veszítette el az apját is…
 Hogy témát váltson, Sylvie ellentámadásba ment át.
– Miért akartad feleségül venni a húgomat? Légy őszinte!
Arkim arca kifejezéstelen maradt.
– Már mondtam.
Sylvie ingerülten letette a szalvétát, felállt, és a falhoz ment. Zajt
hallott, mire megfordult.
Arkim csak pár lépésre állt tőle.
– Nos, igen, bevallom, hogy voltak kételyeim…
Sylvie dermedten hallgatta.
– Azon az estén az apád dolgozószobájában már nem voltam biztos
benne, hogy tényleg feleségül akarom-e venni Sophie-t. De amikor
felbukkantál… – Arkim szeme megvillant – megerősítettél a
meggyőződésemben.
Sylvie nem akart hinni a fülének. Különben Arkim lefújta volna az
esküvőt? Felébredt a harci szelleme.
– Tehát már megint én vagyok a hibás?
Arkim erre nem válaszolt, hanem azt kérdezte:
– Miért hiúsítottad meg a szertartást? Bosszúból?
Sylvie haragja csillapodott. Arkim tényleg mérlegelte, hogy
lemondja az esküvőt? A szíve gyorsabban vert. Legszívesebben
mindent elmesélt volna a férfinak, de nem tehette meg. Megígérte a
húgának, hogy hallgat. Büszkén hátravetette a fejét.
– Ha feltétlenül tudni akarod, újra ugyanezt tenném.
Arkim vonásai még keményebbek lettek.
– A belépőd a motorral ügyes sakkhúzás volt. Direkt megtanultál
motorozni, hogy az egésznek drámai színezetet adj?
Sylvie csak kis szünet után válaszolt:
– Hogy mobilabb legyek, Párizsban volt egy motorom, míg el nem
lopták. Aznap béreltem egyet, mert így kényelmesebb volt.
Arkim gúnyosan felnevetett.
– Úgy érted, villámgyorsan leléphettél, miután robbant a bomba?
Miközben Sylvie a megfelelő választ kereste, megjelent Halima és
még néhányan, hogy leszedjék az asztalt.
Miután távoztak, Sylvie és Arkim még mindig úgy álltak egymással
szemben, mint a harci kakasok.
A lány próbált engedékenyebb hangot megütni:
– Rendben, Arkim, tisztáztad az álláspontodat. Most engedj végre
elmenni!
A férfi arca kifürkészhetetlen maradt.
Aztán megszólalt:
– Mivel szép összeget fizettem érted, szeretném, ha most táncolnál
nekem. Ezreknek megtetted, nekem miért ne tennéd?
A gondolatra, hogy a férfi előtt táncoljon, Sylvie-t elöntötte a
forróság.
– Most? – kérdezte remegő hangon.
Arkim bágyadtan elmosolyodott.
– Nem, hanem holnap este. Egy intim magánelőadásra gondoltam.
Csak nekem.
Sylvie dacosan megszólalt:
– Ha öltáncra gondolsz, csalódnod kell. Én olyat nem csinálok.
Arkim egész közel lépett, és megcirógatta a lány arcát.
– Már alig várom, hogy mit csinálsz helyette.
Sylvie felháborodottan elütötte a kezét.
– Miért kellene azt tennem, amit te akarsz?
– Mert tartozol nekem – felelte a férfi rezzenéstelen arccal. – És
holnap fizetni fogsz.
 Másnap este Halima felemelte Sylvie egyik strasszköves
fellépőruháját, és ámulva végigsimította.
– Csodaszép!
Sylvie nehezen tudta elképzelni a hagyományosan öltözött fiatal nőt
félig meztelenül ebben a csillogó öltözékben. Elvette a lánytól a
kosztümöt, és a többi mellé akasztotta.
Reggel óta nem tudott lenyelni egyetlen falatot sem. Görcsbe
rándult a gyomra a gondolatra, hogy Arkim előtt táncoljon. A férfi
természetesen arra számított, hogy tiltakozni fog. De épp az
ellenkezőjét fogja tenni, és táncol neki. Addig provokálja, míg Arkim
bebizonyítja neki, hogy nem jobb a többieknél.
Az első perctől kezdve izgatja ez a férfi. És hová vezetett mindez?
Ide, a világ egyik legforróbb pontjára, ahol le kell vetkőznie egy férfi
előtt, aki kívánja őt. És megveti.
De most már nem visszakozhat.
Sylvie szemügyre vette magát a tükörben, miközben Halima egy
fekete fátylat erősített a fejére, hogy csak sötétre festett szeme
látszott. Egy másik fátyol a haját fedte.
Vajon Arkim sejti, hogy miért döntött Seherezádé fátyoltánca
mellett?
Sylvie mély lélegzetet vett, és Halimához fordult.
– Most már csak egy tőrre lesz szükségem. Tudna szerezni?
A lány gondolkozott egy darabig, aztán felcsillant a szeme.
– Igen!

Arkim feszülten várta Sylvie-t. Utasítást adott, hogy a lányt kísérjék

a ceremóniaterembe, ahol a sejk a hagyományoknak megfelelően a
fontos vendégeket fogadja. A férfi mögött az ajtó a szabadba nyílt,
ahol lámpások és gyertyák aranyos fénybe vonták a kertet.
 Észrevette, hogy egy széllökés végigsöpört a nyílt terepen, és
eloltott néhány lámpást. A homokvihar hamarosan tombolni fog.
Arkim tele volt tettvággyal és türelmetlenséggel. Délelőtt Aziz hátán
kilovagolt, és egyértelműen megállapította, hogy erősödik a szél.
A csődör ideges lett, ezért visszafordult vele az istállók felé.
Arkim ivott egy korty bort. Hol marad Sylvie? Már megint kéreti
magát?
Ingerülten letette a poharat, hogy érte küldjön. Ám ebben a
pillanatban megjelent a lány, könnyed léptekkel, szinte lebegve és
mezítláb. A férfi fülében hangosan dobolni kezdett a vér.
Furcsa, de Sylvie még csak nem is nézett felé, tudomást sem vett
róla, miközben felment a színpadra. Arkim nem tudta, mire számított
– de nem erre. A lány aranyszínű, felsliccelt, strasszköves
csípőnadrágot viselt, hozzá övet csillogó bojtokkal, amelyek minden
mozdulatára felvillantak.
Meztelen dereka alatt arany csípőkendő, felette rövid, fekete póló
hosszú, a végén bővülő ujjakkal, amelyet az aranyszínű melltartó
fölött rafináltan megkötött. A felső izgatóan szabadon hagyta a
dekoltázsát.
Sylvie még most sem pillantott felé. Arkimnak csak most tűnt fel,
hogy a haja és az arca el van fátyolozva. Csak a drámaian sötétre
festett szempár sejlett fel alóla.
A lány kecsesen meghajolt, matatott valamit a hangszórón, aztán
felcsendült az érzékien fülledt arab zene.
Arkim teste önkéntelenül megfeszült, amikor Sylvie felemelt egy
nehéz, görbe tőrt, amelyet csak most vett észre. Mit jelentsen ez?
Gyanúsan hasonlított ahhoz, amelyet a kiállítóteremben az értékes
régiségek és ősi fegyverek között őrzött.
 A lány most leguggolt, a tőrt a feje fölé emelte, és lassan feléje
fordult. A tekintetük találkozott, és Sylvie kígyószerű mozdulatokat
végzett a zene ütemére.
Arkim olyan izgatott volt, hogy már nem tudott tisztán gondolkozni.
Csak a lány makulátlan bőrét és csábosan köröző hasát bámulta.
Most Sylvie megforgatta a nehéz tőrt először az egyik, aztán a másik
kezében, előrenyújtotta a lábát, hátrahajolt, miközben a tőr pengéjét
a kezén egyensúlyozta, és szabad karját csalogatón kinyújtotta.
Milyen hajlékony és sebezhető…
Arkim vére a zene ütemére pulzált.
Sylvie villámgyorsan ismét felegyenesedett, a földre hajította a tőrt,
és végre fellebbentette a fátylat az arcáról meg a hajáról, kioldotta a
felsőrész szalagját, és hagyta lehullani.
A selymes vörös haj a vállára és az aranyszínű melltartóra omlott.
A bőrén finom izzadságcseppek gyöngyöztek.
Akkor is verejtékezni fog, ha lefekszik velem? – futott át a gondolat
Arkim fején.
Anélkül, hogy levette volna róla a szemét, Sylvie letérdelt,
erotikusan mozgatni kezdte a felsőtestét, a csípőjét meg a karját –
ahogy ezt a hastáncosoknál látta. A vörös hajzuhatag ott örvénylett a
vállán és a mellén.
Arkimnak uralkodnia kellett magán, mert a legszívesebben
belemarkolt volna a selymes fürtökbe, hogy magához rántsa a lányt…
Sylvie továbbra is őt nézte, de furcsán közönyös, kifejezéstelen
arccal – mintha valójában nem is látná.
Arkim izgatottan beszívta a levegőt. Akár beismerte, akár nem,
elbűvölte a lány produkciója, valósággal megbabonázta… Ahogy
évszázadok óta elvarázsolják a táncoló nők a férfiakat.
 Sylvie lihegve befejezte a számot, a melle süllyedt és emelkedett, a
haja vad hullámokban hullott a hátára. Az egyik kezét csípőre tette, a
másikat kinyújtotta Arkim felé, mintha kínálna neki valamit…
Még csak le sem vetkőzött, de a férfi vére valósággal forrt. A lány
ugyan figyelmeztette, hogy ne várjon tőle öltáncot, de ő
tulajdonképpen pontosan valami közönségesre, alpárira számított,
ami illett volna a Sylvie-ről kialakított képbe.
Ám a lány tánca fantasztikus volt, és ártatlan, ennek ellenére
bizsergetően izgató. Pedig Arkim soha nem ismerte az igazi
ártatlanságot. Már gyerekkorában megrontották.
Hirtelen dühös lett. Felállt, és összecsapta a kezét.
– Kit akarsz ezzel az olcsó produkcióval megtéveszteni?
Sylvie elvörösödött, leengedte a karját, és a férfira nézett. Noha
Arkim nagyon izgatott volt, uralkodott magán.
– Tehát nem tetszett? Sajnálom, de nem kapod vissza a pénzed.
A lány zihált, kék-zöld szeme dacosan villogott. Arkimot soha nem
ismert érzések árasztották el. Sylvie számtalan ember előtt
készségesen levetkőzött – csak előtte nem. Vajon sejti, milyen
kétségbeesetten vágyik rá?
Most nem léphet közelebb hozzá, különben semmit sem
garantálhat. A benne lakozó fenevad le akarta rázni a láncait.
– Úgy fogsz táncolni nekem, ahogy már több ezer ember előtt, akik
mindent láttak belőled. Kevesebbel nem elégszem meg. Fél óra múlva
újra itt légy!
 5. FEJEZET
Sylvie némán figyelte, amint Arkim elhagyja a ceremóniatermet. Hogy
lehet valaki ilyen arrogáns! A legszívesebben letörölte volna a képéről
az önelégült arckifejezést.
Amikor arra gondolt, mit vár el tőle a férfi, elöntötte a felháborodás.
„Úgy fogsz táncolni nekem, ahogy már több ezer ember előtt, akik
mindent láttak belőled.”
Meglepő, hogy nem állíttatott fel ide egy rudat neki, hogy ott
mutassa be a táncát. Arkim változatlanul rossz véleménnyel van róla.
Pedig Sylvie-nek minden bátorságára szüksége volt, hogy táncoljon
előtte. Tudatosan nem nézett rá – miközben a férfi mint egy pasa ült
ott, és szexuális tárgyként bámulta őt.

Sylvie a szobájában állt. Egy heves széllökésre felkapta a fejét, a

nyitott teraszajtóhoz ment, hogy becsukja. Odakint az ég
veszedelmesen elszíneződött, a levegő nyomasztóan fülledt volt.
Halima izgatottan sietett be.
– A sejk megkért, hogy segítsek az ajtókat és az ablakokat bezárni.
Homokvihar készülődik.
Sylvie-ben is készülődött valami.
Ha Arkim annyira áhítozik arra az erotikus táncra, hát meg fogja
kapni.
Halima sorra becsukta a lakosztály teraszra nyíló ajtajait. Ijedten
Sylvie-hez fordult.
– A homokvihar… egyenesen felénk tart!
– Igen?
Sylvie az ablakhoz lépett, hogy maga is meggyőződjön róla. Látta,
hogy egyre erősebben fúj a szél.
– Nézze… ott! A homokfal mindjárt itt van!
Sylvie a megadott irányba pillantott, és felfedezett egy óriási, fekete
felhőt a komor égen. Beletelt néhány másodpercbe, míg a szeme
hozzászokott a sötéthez – akár egy horrorfilmben, egy homokfal
száguldott feléjük.
– Atyaég! – Félelmetes látvány volt. – Épségben átvészeljük?
Halima villámgyorsan becsukta az utolsó ajtót is, és bólintott.
– Természetesen. Az erődítmény már csúnyább viharokat is
tapasztalt. Idebent biztonságban vagyunk. Meglátja, holnapra vége az
egésznek.
Halima elsietett, hogy az erődben minden ablakot és ajtót
becsukjon, így Sylvie zavartalanul átöltözhetett.
Kritikusan szemügyre vette magát a tükörben. Ha nem lenne ilyen
dühös Arkimra, még élvezné is, amit tervez.
Kikereste a legmerészebb kosztümjét, hozzá fekete harisnyát, amely
sokat látni engedett meztelen combjából. Az egyszerű fehér póló alatt
flitteres melltartót viselt, hozzá csillogó bugyit. A pólót megkötötte a
melle alatt, így a hasát szabadon hagyta.
A haját lófarokba fogta. A szemét kiemelte a fekete szemceruza,
hosszú szempillái vastagon kifestve, a száján élénkpiros rúzs.
Minden olyan olcsónak és művinek tűnt rajta, ahogy a színpadon
meg filmekben fellépő sztriptíztáncosnőkön szokott.
A L’Amour Revue nem ilyen előadásokról volt híres. Ebben a
ruhában ott fel sem léphetett volna. Sylvie gúnyosan elmosolyodott.
Még jó, hogy Arkimnak fogalma sincs a munkája nüanszairól.
Kopogtak az ajtón, és Sylvie gyorsan belebújt a köntösébe. Halima
semmi esetre sem láthatja meg ebben a kosztümben.
 A lány belépett.
– A sejk várja, Miss Devereux.
Sylvie erősebben meghúzta az övét, és nagy levegőt vett.
– Köszönöm.
Amikor belépett a ceremóniaterembe, elszállt a haragja, és kételyei
támadtak. Nem az a nő, akinek Arkim tartja, egy nem létező személyt
akar eljátszani.
Tétován megállt a bejáratnál, de Halima gyöngéden beljebb
tuszkolta, és becsukta mögötte az ajtót. A teremben sötétebb volt,
mint fél órával ezelőtt, a homokvihar fenyegető feketeséggé
változtatta a külvilágot. Visszakozni már nem lehet. Sylvie bátran
közelebb lépett.
Arkim a székében ült, előtte az asztalon bor és étel. Majd ő
megmutatja ennek az arrogáns fickónak!
Sylvie most sem nézett a férfira, csak egy kurta pillantást
kockáztatott meg az irányába. Arkim kifejezéstelen arccal ült ott,
fegyelmezettnek és közönyösnek tűnt.
Újabb ok, hogy megadja neki!
Sylvie ismét bekapcsolta a fülledt arab zenét, az érzéki hangok
betöltötték a termet. És ott volt a szék, amelyet Halima a színpad
közepén felállított. Sylvie kihívóan lassan megoldotta az övét, és
ledobta magáról a köntöst.
Arkim hangosan beszívta volna a levegőt?
A lány nem törődött vele, a székhez ment, a karfára tette mindkét
kezét, és a férfi szemébe nézett, noha belül remegett.
Izgatóan mozogni kezdett, a revüben szereplő lányoktól és a
kedvenc filmjéből, a Kabaréból ellesett pózokat mutatta be.
Arkim egyetlen pillanatra sem vette le róla a szemét. Tetőtől talpig
végigmérte, majd hipnotizálva a lány szétterpesztett lábára meredt,
ahogy lovagló ülésben helyet foglalt a széken. Sylvie most a combja
közé hajtotta a fejét, aztán szándékosan lassan felegyenesedett,
betekintést engedve a kivágásába, és jelentőségteljesen végigsimított
meztelen combján.
Közben csábosan nézett Arkimra. A férfi minden mozdulatát
megbabonázva figyelte. Sylvie egyre bátrabb lett, eggyé vált a zenével,
a pulzáló ritmus átjárta, és ettől a teste szinte önálló életre kelt.
Két kezét a székre tette, csábosan előrehajolt, kivette a hajából a
szalagot, a fürtjei vadul a vállára omlottak.
Valami veszélyes dobolt a vérében – mint azon a bizonyos estén a
kertben, amikor Arkim magához szorította, hogy érezze az izgalmát…
A hatalom érzése járta át Sylvie-t – tudta, a férfi közel jár ahhoz,
hogy elveszítse az önuralmát. Arkim arca kipirult, a szeme
koromfeketén ragyogott, a fogait összeszorította. Sylvie pontosan ezt
akarta. A férfinak be kell ismernie, hogy képmutató alak, kettős
erkölccsel.
A lány mintegy transzban lement a színpadról, és elindult Arkim
felé. A tekintetük néma harcot vívott egymással, ő próbálta
hipnotizálni a férfit… Aztán elhalt a zene, és megtört a varázs.
Sylvie rájött, hogy hibát követett el. Méltóságteljes befejezést
tervezett, de Arkim most vadul megragadta a karját.
Hevesen dobogó szívvel nézett a férfira. A tekintete nem sok jót
sejtetett… Sylvie túl közel volt hozzá, hogy kiélvezze a diadalát.
Arkim felállt, és a testük majdnem összeért. Szikrázott köztük a
levegő.
– Ez meg mi az ördögöt jelentsen! – kérdezte lekicsinylően.
Sylvie dacosan elrántotta magát. Csak most vette észre, hogy a
fekete homokfelhő odakint mindent elsötétített. A látvány merésszé
tette – érezte, hogy minden megváltozott.
– Nem ezt vártad tőlem? – kérdezte. – Azt adom neked, amit akarsz.
– Amit akarok? – Arkim a lány hajába fúrta az ujjait, és
kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Meg fogom mutatni neked,
mit akarok – ígérte rekedt hangon.
Mielőtt Sylvie felfogta volna, mi történik, Arkim magához rántotta,
és szenvedélyesen megcsókolta.
A lány nem tiltakozott, de a száját nem nyitotta ki, mereven állt csak
ott, mint egy darab fa.
Az ördögbe! Sylvie nem utasíthatja vissza őt! Miután előadta neki
ezt az olcsó produkciót… Arkim kimondhatatlanul kívánta őt. Már
megint. Csak homályosan érzékelte, mi történik körülöttük. Mintha a
zajok megszűntek volna, a homokvihar mindent elnyelt.
Pillanatnyilag azonban csak ez a nő létezett a karjában… Sylvie meg
fog lakolni érte, hogy a feje tetejére állította az életét.
Megszakította a csókot, és a lány szemébe nézett. Ha nem érezte
volna, milyen felhevült a kis boszorkány, elengedte volna, és ezzel
lezárja élete Sylvie nevű fejezetét. Nem érdekli olyan nő, aki nem
akarja őt – noha ilyesmi eddig csak elvétve fordult elő.
De Sylvie kívánja őt, ezt Arkim pontosan tudta. Akkor is, ha az
ellenkezőjét állítja.
Nem, nincs visszaút, míg a lány meg nem fizet. Míg a vágya nem
csillapodik.
Arkim gyöngéden masszírozni kezdte a lány fejét.
– Mit csinálsz?
Sylvie a mellkasának feszítette a kezét, de nem lökte el magától.
A férfi olyan izgatott volt, hogy alig tudott uralkodni magán. A lány
törékenysége és sebezhetősége gyámoltalanná tette, és fékezte a
bosszúvágyát… Kell neki ez a nő, de nem erőszakkal…
– Le akarok feküdni veled.
Sylvie megpróbálta eltolni magától.
– Lehetséges, de én nem.
Arkim csak a fejét rázta, és tovább masszírozta a lány fejét.
– Tudom, hogy te is akarod, kétségbeesetten akarod. Érzéki,
szenvedélyes nő vagy.
Sylvie a szemébe nézett. A férfi mellett még a magas sarkúban is
kicsinek, törékenynek érezte magát. Ahogy Arkim masszírozta, a
legszívesebben kéjesen felnyögött volna.
Érzéki, szenvedélyes nő. Ha a férfi tudná!
A gondolatra megdermedt. Ismét megpróbálta ellökni magától
Arkimot, de a mellkasa, mintha acélfal lett volna. Tulajdonképpen
nem is tőle félt, hanem saját magától. És a férfi tudta ezt.
Amikor Arkim két kezébe fogta az arcát, veszélyes érzés ébredt
Sylvie-ben. Olyan érzés, amelynek semmi keresnivalója a szívében.
Arkim olyan férfias, elvarázsolja a belőle sugárzó erő. A férfi ezúttal
nem szólt semmit, csak föléje hajolt, és megcsókolta. Sylvie nem
védekezett.
Arkim meglepően gyöngéden az ajkába harapott, majd a szájába
dugta a nyelvét. Simogatta, szorosan magához húzta, hogy érezze
izmos testét. Sylvie viszonozta a csókot, és sosem tapasztalt kéjt
érzett…
Már nem tudott gondolkozni, csak átadta magát a gyönyörnek.
Karját a férfi nyaka köré fonta, és hozzásimult. Arkim keze megindult
lefelé a hátán…
Sylvie hirtelen ijesztően tisztán látta maga előtt a helyzetet. Ez a
férfi megveti őt, büszkeség és erkölcs nélküli nőnek tartja. Ő meg a
legjobb úton halad, hogy odaadja magát neki…
Rémülten húzódott el. Arkim értetlenkedve nézett rá.
Sylvie a két karjával átölelte magát.
– Figyelmeztettelek, hogy nem akarom.
Arkim elvörösödött.
– Nem akarod? – kérdezte dühösen. – Akkor miért követsz el
mindent, hogy megőrjíts? Mert valójában nagyon is akarod.
A szeme megvillant, és Sylvie egy pillanatra észrevette a
tekintetében a sebezhetőséget. De valószínűleg tévedett, mert a férfi
hidegen folytatta:
– Velem ne játszadozz! Most menj aludni!
Anélkül hogy egyetlen további pillantásra méltatta volna, Arkim
sarkon fordult, és elindult kifelé.
– Semmi sem tudsz rólam! – kiáltotta utána Sylvie.
A férfi megtorpant, és megvetően hátranézett a válla fölött.
– Mit nem tudok?
– Hogy sosem fekszem le olyan férfival, aki megvet, mint te.
Arkim lassan, szinte habozva megindult visszafelé, és néhány
lépésre a lánytól megállt.
– Azt hittem, megvetlek, főleg, miután meghiúsítottad az
esküvőmet, de tulajdonképpen semmi mást nem érzek irántad, csak
fizikai vágyat.
Ez talált.
– Igen? Köszönöm a felvilágosítást. Ezzel megkönnyítetted a
dolgomat.
Arkim csak nézte a lányt, aztán felemelte a földről a köntöst, és
odanyújtotta neki.
 – Vedd fel! – utasította.
Sylvie kábán engedelmeskedett, és meghúzta a derekán az övet.
Arkim még mindig furcsa tekintettel méregette, ami összezavarta a
lányt. Szinte fogadni mert volna, hogy a férfi a legszívesebben
bocsánatot kérne tőle.
Fájt neki, hogy Arkim lenézi őt. Kár volt színlelnie.
– Van még valami, amit nem tudsz.
A férfi felvonta a szemöldökét.
Sylvie mély lélegzetet vett.
– Én még soha… nem vetkőztem le teljesen. A legmerészebb dolog,
amit a revüben csinálok, az a produkció a tőrrel. Az imént egyszerűen
csak improvizáltam, hogy bizonyítsak neked.
Arkim kétkedve oldalt billentette a fejét.
– Ezt nem veszem be.
Sylvie büszkén felszegte az állát.
– Ítéletet formáltál rólam, mielőtt megismertél volna, és
meglehetősen homályos elképzeléseid vannak a revügirlökkel
kapcsolatban. Miért hazudnék neked? Mit veszíthetek? – A férfi
gyanakvó szemébe nézett, és gyorsan folytatta: – A revü igazgatója,
Pierre ismerte az anyámat. Amikor tizenhét évesen Párizsba
érkeztem, a szárnyai alá vett. Az első két évben csak a próbákra
mehettem el, nem léphettem fel. Hogy megkeressem a kenyeremet,
takarítottam és besegítettem a könyvelésbe. – Sylvie vállat vont. –
Pierre egész idő alatt vigyázott rám, egyfajta apafigura volt a
számomra. Merész dolgokat sosem engedett nekem.
Arkimnak szempillája sem rebbent. Talán nem is érdekli őt az
életem, gondolta Sylvie.
Nagy sokára a férfi megszólalt:
 – Most menj aludni! Itt végeztünk.
A lány úgy érezte, mintha pofon vágta volna. Talán kezdettől
őszintének kellett volna lennie, akkor minden másképp alakul.
Arkimnak nincs ideje egy olyan nőre, aki nem teljesíti az elvárásait.
Elindult kifelé, de aztán kibukott belőle:
– Hogy értsem, hogy itt végeztünk?
A férfi tűnődve nézett rá.
– Elutazunk, mihelyt elül a homokvihar.
Azzal elhagyta a termet, és Sylvie zavartan ott maradt.
– Elutazunk…
Ez az! Sikerült rábírnia Arkimot, hogy engedje el. Ám ahelyett, hogy
elégedett vagy diadalmas lett volna, Sylvie egyszerűen csak…
halálosan boldogtalan volt.

„Tulajdonképpen semmi mást nem érzek irántad, csak fizikai

vágyat.” A saját szavai ott visszhangzottak Arkim fülében. Nem tudta
elfelejteni Sylvie megbántott tekintetét.
És a legrosszabb az egészben, hogy hazudott. Sokkal többet érez a
lány iránt puszta szexuális vágynál. Csak minden olyan zavaros.
Általában kerülte, hogy megbántsa a nőket. Egyszerűen elkerülte a
veszélyes helyzeteket, és nem engedett meg magának semmiféle
érzelmet. Ám Sylvie Devereux-t minden adandó alkalommal
megsértette.
Most elégedettnek kéne lennie magával, de nem volt az. Az a
nyugtalanító érzése támadt, hogy valamit elrontott.
Sylvie fellázadt ellene, s noha a menekülése a pusztába gyerekes
cselekedet volt, de tulajdonképpen bátor.
Arkim tanácstalanul üldögélt a dolgozószobájában, nézte a falaknál
sorakozó könyvespolcokat, az elegáns, sötét bútorokat és az eredeti
festményeket. Itt mindig nagyon jól érezte magát, mert ez a hely
világokra volt az apja modern, fényűző hollywoodi palotájától. Ott
minden puccos és giccses, a hatalmas úszómedence tele meztelen
lányokkal…
Arkim képmutatónak érezte magát. Amikor Sylvie ott állt előtte
abban a közönséges öltözékben, amelyet ő kényszerített rá, olyan
aljasul viselkedett, mint még soha. Ivott egy nagy korty whiskyt,
miközben beismerte a szomorú igazságot, hogy fikarcnyival sem jobb,
mint az apja.
Diadalának biztos tudatában idehozta Sylvie-t, és a lány hamar
rájött, hogy blöfföl. Kék-zöld szemével a szíve közepébe talált, és
olyan dolgokat hozott a felszínre benne, amelyekről ő tudni sem
akart.
Sylvie ösztönösen érezte, mi rejlik benne, és hallani sem akart róla,
hogy lefeküdjön egy olyan férfival, aki megveti őt.
Arkim ezért nem bírt tovább Sylvie közelében maradni. Szégyellte
magát.
A lány felvállalta saját magát. Több önbecsüléssel rendelkezett,
mint azok, akik lenézték őt. Mint például Arkim.
Amikor elmesélte, hogy tizenhét évesen Párizsba jött, régi sebeket
tépett fel a férfiban. Mert Arkim tizenhét évesen látta utoljára az
apját. Közölte vele, hogy soha többé nem jön Los Angelesbe, és
megszakít vele minden kapcsolatot.
Arkim felállt a sötét bőrfotelből, és nyugtalanul járkálni kezdett a
dolgozószobában. Többet akart tudni Sylvie-ről… hogy mit gondol és
érez, miért dolgozik táncosnőként.
Közölte a lánnyal, hogy elutaznak, mihelyt javul az idő. De az ő
lelkében továbbra is viharok dúlnak, és amíg nem csillapítja a vágyat,
nem lel nyugalmat.

Amikor Sylvie másnap reggel felébredt, minden sötét és csöndes volt

körülötte. Felkelt, és mezítláb az ablakhoz ment. Mi vár rá? A homok
betemette az erődöt? De amikor kinyitotta a zsalukat, ragyogóan kék
ég köszöntötte. A teraszt vékony homokréteg fedte – egyetlen
emlékeztetője az éjszakai rémálomnak.
Ám a homokviharnál több is történt. Sylvie gondolni sem akart az
előző esti táncára, ahogy beleélte magát a szerepébe, hogy elbűvölje
Arkimot.
De a férfi undorodott tőle. Na jó, annyira talán mégsem, mert akkor
nem csókolta volna meg. Ő meg viszonozta a csókot…
Szerencsére még időben észbe kapott, és megőrizte a méltósága
maradékát. Különben Arkim felfedezte volna, hogy még ártatlan…
Napfény árasztotta el a szobát, és Sylvie-nek eszébe jutott, hogy a
férfi el akar utazni. Megkönnyebbülten lehuppant az ágy szélére.
Sikerült meggyőzően bizonyítania neki, hogy haza akar menni.
Kopogtak az ajtón. Sylvie gyorsan belebújt a köntösébe. Halima
jelent meg a reggelizőtálcával, amelyet a teraszon lévő asztalra tett.
– A homokvihar elvonult – közölte a lány, és szélesre tárta az
ajtókat. – Önnek és a sejknek jó idejük lesz az utazáshoz.
– Az utazáshoz? – Halima biztosan a hazaútra gondol.
A fiatal lány derűsen folytatta:
– Igen. Ebben az évszakban az oázis virágzó paradicsomnak tűnik
annak, aki a sivatagból érkezik.
Sylvie zavartan kérdezte:
– Oázis?
Halima bólintott.
– Igen. A sejk az egyik oázishoz viszi el. Több napra be kell
csomagolnom önnek.
Sylvie pulzusa meglódult. Mit tervez Arkim?
Az idegességtől csak pár falat ment le a torkán, aztán a
fürdőszobába indult. Amikor visszajött a szobába, Halima már
bepakolta az utazótáskáját.
A lány futó pillantást vetett Sylvie kargónadrágjára meg pólójára, és
rosszallóan megcsóválta a fejét.
– Valami megfelelőbb kellene. Jöjjön!
Sylvie követte Halimát az öltözőszobába, amelyet közelebbről még
szemügyre sem vett. Elámult, amikor a lány kinyitotta a gardrób
ajtaját, amely zsúfolásig tele volt gyönyörű ruhákkal, nadrágokkal és
más dizájnerdarabokkal.
– Kié mindez?
Sylvie ámulva megérintett egy elegáns, piros ruhát. Talán van itt egy
másik nő… vagy nők…?
– Természetesen az öné. A sejk direkt magának hozatta ezeket a
holmikat.
Sylvie-nek egy pillanatra elállt a szava.
– Biztos, hogy nem egy másik nő hagyta itt?
Halima értetlenkedve nézett rá.
– Másik nő? A sejk még sohasem hozott ide nőt.
A lány nem hazudott, ehhez túlságosan kedves és őszinte. Sylvie
szíve szaporán kalapált. Azt feltételezte, hogy a félreeső erődítmény
Arkim szerelmi fészke, ahová visszavonul az aktuális szeretőivel.
Tényleg ő lenne az első nő, akit idehozott?
– Tessék, vegye ezt fel!
Halima átnyújtott egy arannyal hímzett, krémszínű tunikát, amely
hasonló volt ahhoz a köntöshöz, amelyet Arkim a sivatagban viselt.
 – Ahová mennek, egyszerű és konzervatív emberek élnek. Egyébként
is praktikusabb ez az öltözék, mert jobban megvédi a naptól és a
hőségtől.
„Ahová mennek.” Sylvie egyetlen szóval sem célzott rá, hogy el
akarja kísérni Arkimot. Kellett volna? A szíve megint szaporábban
vert.
A tunikához tartozott egy szűk, puha, arannyal hímzett
vászonnadrág. Aztán Halima még egy pehelykönnyű sálat is ráterített
a vállára. A lapos sarkú cipő tette teljessé a megjelenését.
Sylvie meglepetten a tükörbe nézett. Alig ismert magára – egy új nő
állt ott.
Végül Halima elrendezett a fején egy sálat, aztán végigmentek a
folyosón. Sylvie úgy érezte magát mint egy menyasszony, aki
szembenéz a sorsával.
Hogy történhetett meg mindez? Természetesen nem akarja elkísérni
Arkimot ebbe a titokzatos oázisba… Miért követne egy férfit, aki iránt
nem érez semmit? Ám a teste sóvárgott a másik közelségére.
Őrület!
Tovább azonban nem töprenghetett, mert beléptek a pompás
fogadóterembe, ahol Arkim már várta őt.
 6. FEJEZET
A látványtól elakadt Sylvie lélegzete. A férfi a hosszú, sötétkék
tunikában hihetetlenül magasnak és egzotikusnak hatott, és
nyugtalanítóan komolynak.
A lány egyszeriben arra vágyott, hogy rámosolyogjon, megbocsásson
neki. Sokkal többet akart tudni róla. Veszélyes dolgokat…
Az alkalmazottak kivitték a csomagokat, és letették a két dzsip közé.
Aztán visszavonultak.
Sylvie és Arkim is kimentek. A lány tudta, hogy legkésőbb most
tisztáznia kellene, nem megy semmiféle oázisba. Ehelyett úgy állt ott,
mint akinek gyökeret vert a lába, és megbabonázva meredt a sötét
szempárba.
Néma harc folyt köztük – érzéki párbaj.
A lány tenyere nyirkos lett. Egyetlen kérdés létezik. Kívánja-e
annyira ezt a férfit, hogy lemondjon az önbecsüléséről – aztán örökké
szemrehányást tegyen magának, amiért végül is nem tudott ellenállni
neki?
Arkim közelebb jött, és Sylvie nem tudta kivonni magát férfias
kisugárzása és vonzereje alól.
– Két dzsip áll itt – szólalt meg Arkim.
Sylvie bólintott. Természetesen látta.
– A bal oldalival visszamehetsz a repülőtérre, ahol landoltunk, ha
ezt szeretnéd. A jobb oldali megy az oázisba velem és talán veled.
Tudom, múlt éjjel azt mondtam, hogy elutazunk, de úgy határoztam,
még maradok. És szeretném, ha te is maradnál. Igazad van, sok
mindent nem tudok rólad, de szeretnélek megismerni. És akarlak.
Nemcsak a múltról és a meghiúsult esküvőről van szó, hanem rólunk.
Kezdettől fogva rólunk volt szó. – Arkim ironikusan elmosolyodott. –
Ha rögtön rájövünk, most nem állnánk itt.
– Mert akkor feleségül vetted volna a húgomat?
A férfi Sylvie szájára tette az ujját.
– Nem. Ha viszonyunk lett volna, eszembe se jut megkérni Sophie
kezét.
Egy viszony. Ez minden. Arkimnak nem is kell kimondania, hogy
nem gondol tartós kapcsolatra.
Sylvie be akart szállni a bal oldali dzsipbe, de amikor a férfi magához
húzta, és szenvedélyesen megcsókolta, már képtelen volt tisztán
gondolkozni.
– Ha nem engedünk a vágyunknak, belehalunk. Ha elég erős vagy
hozzá, hogy elmenj, és lemondj kettőnkről, hát rajta! De akkor soha
többé nem látsz viszont.
Sylvie a legszívesebben kinevette volna Arkimot. Arrogáns fickó!
Miért akarná viszontlátni őt? Hűvös mosollyal el kellene húzódnia, és
minden jót kívánni neki.
De a férfi hangja rekedten, szinte könyörgőn csengett. És a
gondolatra, hogy soha többé nem látja viszont, Sylvie a
legszívesebben belekapaszkodott volna.
Te jó ég! Mi ütött belé?
Amikor Arkim elengedte a lányt, és hátrább lépett, Sylvie a
legszívesebben visszatartotta volna. Hiszen amit mondott, csábítóan
hangzott. „Sok mindent nem tudok rólad, de szeretnélek
megismerni.”
Izgalom járta át a lány testét. Ijesztőnek találta az elképzelést, hogy
elkíséri Arkimot, jobban megismeri… lefekszik vele. De még
ijesztőbbnek, hogy visszatér a régi életébe, és sosem tudja meg, mi
lehetett volna.
Sylvie mindig az ösztöneire hallgatott, amely annak idején azt súgta
neki, hogy kerülje mostohaanyja mérgezett környezetét és az apja
nyomasztó gyászát. Most pedig ez az ösztön a jobb oldali dzsip felé
hajtotta.
Arkim arca nem árult el diadalt, amikor a lány elindult feléje.
Egyszerűen csak kinyitotta az utasoldali ajtót, megvárta, míg beszáll,
aztán becsapta. Majd becsusszant a kormány mögé. Sylvie csak
ködösen látta, amint az alkalmazottak beteszik a csomagokat a
dzsipbe. Arkim kikormányozta a járművet az erőd udvaráról.
Ám a lány ahelyett, hogy szégyellte volna magát, amiért beadta a
derekát, élvezte, hogy valami tiltott dolgot tesz.
Végtelen homokdűnék és kék ég vette körül őket, ám a vidék
korántsem volt unalmas. Néma egyetértésben zötykölődtek az
egyenetlen terepen.
Sylvie végre kibökte, ami jó ideje foglalkoztatta. Arkimhoz fordult,
és szemügyre vette markáns arcélét.
– Halima azt mesélte, hogy még sohasem hoztál nőt az erődbe.
A férfi futólag rápillantott, és derűsen elmosolyodott.
– A románcunk enyhén szólva köztudott lett, miután te az
esküvőmön kijelentetted, hogy lefeküdtem veled.
Sylvie zavarba jött. Erről szívesen megfeledkezett volna. Sosem
tudott jól hazudni. Gyorsan témát váltott, mielőtt Arkim
megkérdezhette volna, miért hiúsította meg a házasságát.
– Ez az oázis… a tiéd?
Arkim minden figyelmét a homokdűnéknek szentelte.
– Igen. Része a birtokomnak. De természetesen rendszeresen
bukkannak fel ott nomádok és átutazók, amit nem tilthatok meg. Ez a
föld ezeké az embereké, a hazájuk.
Milyen büszkén mondta ezt! Bármit tartson is róla, gondolta Sylvie,
ez a férfi megvesztegethetetlen és jellemes ember.
Kíváncsian megkérdezte:
– Mi köt Al-Omarhoz?
Arkim szája keskeny vonallá préselődött.
– Az anyám innen származik. B’haraniban nőtt fel. Ez a föld az egyik
távoli rokonáé volt. Az apja a szultán tanácsadója volt, mielőtt Sadiq
hatalomra került volna.
– Kapcsolatban állsz a családoddal?
Arkim arca mindent elárult.
– Eltaszították az anyámat, mert szégyent hozott rájuk. Irántam
meg senki sem érdeklődött.
Arkim sorsa megrendítette Sylvie-t.
– Sajnálom, hogy így bántak az édesanyáddal. Nagyon magányos
lehetett.
Ám a férfi erről nem akart beszélni.
Sylvie az utat bámulta, és próbált valami ártatlan témát felvetni.
– Szép itt. Annyira más, mint amit valaha láttam.
– Hiányoznak az üzletek, a klubok és a nyüzsgő városi élet? –
kérdezte gúnyosan Arkim.
– Természetesen szívesen élek Párizsban – felelte Sylvie. – De a
vásárolgatásért nem vagyok oda. Mivel késő este lépek fel, nem igazán
érdekel a mozgalmas éjszakai élet.
Arkim ezen elgondolkozott. Hátradőlt, egyik kezével fogta a
kormányt, a másikat a combján pihentette.
– Mesélj még magadról! – kérte végül. – Hogy kerültél tizenhét
évesen Párizsba?
Ajjaj! Ezt csak magának köszönheti. Sylvie bizonytalanul nézett
Arkimra. A férfi hirtelen békülékenyebbnek, szinte kedvesnek tűnt.
– Miért nem maradtál Angliában? Miért Párizst választottad?
Sylvie nem szívesen gondolt vissza azokra az időkre. Az ölében
némán ökölbe szorította a kezét.
Arkim aggódó pillantást vetett rá, és megfogta a karját.
– Mi az?
A meghitt gesztus meghatotta Sylvie-t.
– Számomra… ez nem volt könnyű időszak.
Arkim ismét a kormányra tette a kezét, mert a talaj nagyon
hepehupás lett.
– Folytasd!
Sylvie a távolba révedt, a keze az ölében pihent. Erről még soha nem
beszélt senkinek. Meglepő, hogy megbízik ebben a férfiban.
– Biztosan észrevetted, hogy nem jövök ki különösebben jól a
mostohaanyámmal. Amióta Catherine feleségül ment az apámhoz,
megkeseríti az életemet. Az apám pedig… a kapcsolatunk
meglehetősen feszült. Mindkettőjük ellen fellázadtam.
– Amennyiben?
– Catherine egy svájci internátusba akart küldeni. Ezért Párizsba
szöktem, az anyám korábbi ismerőséhez. Mindig is táncolni akartam.
Gyerekkoromban balettozni tanultam, de az anyám halála után az
apám alig törődött velem. Amikor Catherine megérkezett, úgy
döntött, hogy a balett nem illik hozzám… Megpróbálta az anyámnak
még az emlékét is száműzni a házból.
Grant Lewis is sok kivetnivalót talált a lányában. A mostohaanyja
egyszerűen csak egy féltékeny, bizonytalan asszony volt. De az apja
ismerte őt.
– Párizsba szöktél, és elszerződtél a revühöz?
Sylvie bólintott, és hátradőlt. A dzsipben könnyebb volt ellazulnia.
– Száz fonttal a zsebemben jelentkeztem Pierre-nél, és ő befogadott.
Természetesen meg kellett dolgoznom az eltartásomért. Táncórákat
adott nekem, cserébe a szabadidőmben takarítottam.
– Miért nem kértél pénzt az apádtól? – kérdezte csodálkozva Arkim.
Álmában sem jutott volna eszébe.
– Mióta eljöttem otthonról, nem kértem pénzt tőle. Büszke vagyok
rá, hogy egyedül is boldogulok.
Arkim nem árulta el, hogy mély benyomást tettek rá ezek a szavak.
Egyáltalán nem ilyennek képzelte Sylvie-t. Gazdag házból való
elkényeztetett lánynak hitte, aki unalomból lázad a családja ellen. De
sokkal inkább azért szökött Párizsba, mert többé-kevésbé elűzték
otthonról.
Arkim érezte, hogy a lány oldalról rásandít.
– Pihenj egy kicsit! Az oázisig még jó óra az út.
Zavarta Sylvie-t, hogy Arkimot alig érdekli az ő múltja. Ennek
ellenére kényelembe helyezte magát, a feje kis idő múlva oldalt
billent, a hosszú, vörös haj szétterült a vállán.
Arkim végre feltűnés nélkül megbámulhatta. A lány lehunyta a
szemét, a hosszú, sötét pillák árnyékot vetettek az arcára. Nem volt
kifestve, és most első ízben látta a szeplőit. Sylvie megrendítően
ártatlannak tűnt.
Atyaég! Nem kellett volna engednie a vágyának, nem lett volna
szabad Al-Omarba szöktetnie. Úgy viselkedett, mint egy középkori
hűbérúr! Ide kell rendelnie a helikoptert, és visszarepíteni Sylvie-t a
civilizációba.
 Ám ehelyett csak erősebben szorította a kormányt, és tovább
vezetett. Mert számára még nem ért véget a történet. Nem engedheti
el Sylvie-t. Egyébként is önként jött vele. Ha a tűz kialudt, majd
elválnak útjaik…

– Itt vagyunk.
Sylvie felébredt, és nem akart hinni a szemének. Álmodik? Buja,
zöld, paradicsomi környezet vette körül.
Arkim kiszállt, és kinyitotta a dzsip ajtaját. Ingatag lábakon Sylvie is
kikászálódott, és álmélkodva körülnézett.
A közelben két nagy, díszes, csúcsos sátor állt. Kicsit távolabb fákkal
körbevett, kisebb sátrakat fedezett fel. A tábor a homokdűnék között
rejtőzött, oldalt sziklafal emelkedett. Amikor Sylvie az egyik kezét
védelmezően a szeme elé emelte, egy idilli tavacskát fedezett fel, egy
vízvételező helyet.
Elbűvölve közelebb sétált. A víz olyan tiszta volt, hogy az alján
látszottak a kövek, a levegő pedig melegen és bársonyosan
simogatott, össze sem lehetett hasonlítani a sivatag kegyetlen
hőségével.
Látta, hogy Arkim odalép hozzá.
– Ez tényleg egy kis paradicsom – jegyezte meg a lány.
– Szerintem is. Számomra az oázis a föld legbékésebb helye.
Sylvie kutatón ráemelte a tekintetét, de Arkim a vizet nézte. Aztán
felemelte a fejét, és amit a lány a szemében látott, attól elakadt a
lélegzete. Arkim kívánja őt.
Mindaz, ami köztük volt – ellenségeskedés, előítéletek,
bizalmatlanság – hirtelen lényegtelenné vált. Csak a most létezett. Ők
ketten. Egy férfi és egy nő.
Elkerülhetetlen és magától értetődő az, aminek jönnie kell. Sylvie
közelebb akart lépni Arkimhoz, de valaki odasietett, és mondott
valamit a férfinak.
Sylvie rémülten döbbent rá, hogy kis híján Arkim nyakába vetette
magát. De hiszen már akkor feladta minden ellenállását, amikor
beleegyezett abba, hogy elkíséri…
Arkim csak röviden beszélt az őt megszólító férfival, aztán Sylvie-
hez fordult.
– Készen van az ebéd.
A varázs megtört. Sylvie követte Arkimot a sátrak előtti nyílt
területre, ahol egy kifeszített ponyva alatt karmazsinvörös
selyemabrosszal megterítettek egy alacsony asztalt. Sylvie-nek
feltűnt, hogy nincsenek evőeszközök.
Összefutott a nyál a szájában, amikor szemügyre vette a feltálalt
ínycsiklandó ételeket. Egyszeriben eszébe jutott, hogy milyen éhes.
Arkim helyet foglalt vele szemben, és átnyújtott neki egy tányért
válogatott csemegékkel. Nyilvánvalóan kézzel kell enni, gondolta a
lány, mert a tányérok mellett ezüst kézmosók álltak.
Sylvie megkóstolt egy fogást, ami rizslabdának látszott, és kéjesen
lehunyta a szemét, amikor a meleg sajt szétolvadt a nyelvén. Arkim
ivott egy kortyot valami aranysárga italból, és közben a lányt figyelte.
Fölöttébb érzéki tapasztalás ujjakkal enni, futott át Sylvie fején, és
Arkim erős kezét nézte. Milyen lehet érezni a bőrén…
A gondolatra elöntötte a forróság.
– Igyál egy kortyot! – kínálta a férfi, és a poharára mutatott. –
Helybeli specialitás, nem bor, de valami hasonló.
Sylvie beleivott a pohárba. Édeskésen fanyar volt, egy kicsit olyan,
mint a nektár.
– Mennyei – ismerte el.
 Arkim figyelmeztetően elmosolyodott.
– Könnyen az ember fejébe száll. Meg kell elégedni néhány korttyal.
Sylvie meghökkenve nézett rá.
– Azt hittem, hogy keleten tilos az alkohol.
– Így is van, de a nomádjaink erről a főzetről híresek. Egy ritka
bogyóból készül titkos recept alapján, amelyet évszázadok óta
nemzedékről nemzedékre adnak tovább.
Sylvie ivott még egy kortyot, és lassan ízlelgette a hűvös folyadékot.
Arkim fürkésző tekintete láttán megborzongott.
Gyorsan letette a poharat. A férfi teljességgel elvarázsolta, és azt
éreztette vele, hogy a kapcsolatuk egy új dimenzióba emelkedett…
De tulajdonképpen semmi sem változott.
Arkim egyszerűen csak el akarja csábítani. Hogyan is tudna
ellenállni neki?
– Miért hoztál ide? Mindketten tudjuk, hogy csak futó románcot
akarsz. Azt állítod, hogy már nem gyűlölsz, de amit érzel irántam,
nincs messze a gyűlölettől.
Arkim egy darabig némán nézte a lányt. A haja selymesen fénylett, a
legszívesebben belemerítette volna az ujjait. Alabástrombőrével
Sylvie olyan volt, mint egy ritka gyöngyszem az okkerszínű
sivatagban.
Arkim őszintén válaszolt:
– Teljesen felforgattad az életemet. Izgatsz és dühítesz egyszerre, de
még sohasem kívántam úgy nőt, mint téged. Az érzéseim zavarosak,
magam sem értem őket.
Sylvie a szavak hallatán láthatóan megbántódott. Mielőtt Arkim
megakadályozhatta volna, felállt, eltávolodott pár lépést, aztán
megperdült, tűzvörös haja csak úgy röpködött körülötte.
 Haragosan karba fonta a kezét.
– Hiba volt! Nem lett volna szabad eljönnöm veled!
Arkim átkozta az őszinteségét, és ő is felugrott. Amikor közelebb
lépett a lányhoz, az hátrálni kezdett. A férfi legszívesebben
megragadta volna, és…
– Azért vagy itt, mert ezt akartad. Ilyen egyszerű a dolog. Már rég
nem arról van szó, hogy a múltban mi történt. Sokkal fontosabb az itt
és a most, a te meg az én. Nem tagadhatod, hogy erősen vonzódunk
egymáshoz. Több van köztünk mint futó szexuális fellángolás.
Látta, hogy Sylvie elsápad, és nyugtalan mozdulatot tesz. Arkim úgy
érezte, mintha egy törékeny, tarka kolibrit tartana a tenyerén, aki
könnyen örökre elrepülhet.
Azt akarta, hogy a lány ismerje el, kívánja őt. Hirtelen megijesztette,
hogy mennyire szeretné ezt…
– Tegnap igazad volt. Nem ismerlek, de változtatni szeretnék ezen.
Ülj vissza, és fejezd be az ebédet! Kérlek.
Arkim feszülten várt. Sylvie mereven engedelmeskedett, és nem
nézett rá. Némán ettek tovább.
Később a lány szalvétával megtörölte a száját, újra belekortyolt az
italba, végül Arkimra nézett.
– És hogy cseperedik fel az ember Los Angelesben? – váltott témát.
A férfi láthatóan megkönnyebbült.
– Mindent gyűlöltem ott. Annyira, hogy soha többé nem térek vissza
oda.
Sylvie egy kicsit elgondolkozott a hallottakon.
– Egyszer Las Vegasban jártam, és rettenetesnek találtam. Minden
hamis és hazug volt.
Tulajdonképpen Arkim is hasonlóan érzett.
 – Los Angeles is egy szörny. Egy túlméretezett nagyváros. Több
kilométer hosszú utak választják el a negyedeket, amelyek nem
tartoznak igazán össze. Mindenki helyet keres magának a
rivaldafényben, és soványabb, napbarnítottabb meg tökéletesebb akar
lenni, mint a másik. Minden olyan lélektelen.
– Los Angelesben az emberek nem járnak gyalog – jegyezte meg
Sylvie.
Arkim önkéntelenül elmosolyodott, ami saját magát is meglepte.
– Igaz. A tengerpartot leszámítva, mert ott olyan peckesen
vonulnak, mint a bevásárlóutcákon.
– Azóta tényleg nem láttad az apádat?
Arkim a fejét rázta.
– Nem, tizenhét éves korom óta nem találkoztunk. – Vágott egy
grimaszt. – Kidobott engem.
– Miért?
Arkim igyekezett felvértezni magát lelkileg.
– Mert rajtakapott szex közben a szeretőjével, egy ismert
pornósztárral.
Ezernyi érzés tükröződött Sylvie vonásain: döbbenet, hitetlenkedés,
felháborodás…
Aztán az asztalra dobta a szalvétáját.
– Aljas képmutató! Még van képed erkölcsről papolni, és…
– Várj! – Arkim megragadta a lány csuklóját. Most első ízben érezte
a kényszert, hogy magyarázatot adjon valakinek. – Nem én
csábítottam el azt a nőt, hanem ő engem.
A lány megrökönyödve pillantott rá, ahogy Arkim a karját szorítva
szinte kétségbeesetten meredt rá.
A felháborodása elszállt.
 – Hogy értsem ezt?
Arkim felugrott, nyugtalanul járkálni kezdett, és idegesen a hajába
túrt. Szemlátomást az önuralmáért küzdött. Sylvie még sosem látta
ilyennek.
Végül a férfi odafordult hozzá.
– Az apám a nyári vakációra visszarendelt Angliából. Nem akart a
vizsgák után, nyáron Európában hagyni, noha ott vállalhattam volna
diákmunkát, hogy valamivel kitöltsem az időt az egyetemi
tanulmányokig. Az apám tudta, hogy utálom Los Angelest, és gúnyolt
is emiatt. – Arkim fanyarul elmosolyodott. – Cindy állandóan
félmeztelenül flangált előttem, főleg, ha az apám nem volt otthon –
folytatta megvető hangon. – Én ellenálltam neki… egész nyáron.
Végül pár nappal az Angliába való visszautazásom előtt elcsípett a
medencénél. Elgyengültem. Az volt a legrosszabb, hogy ő –
ellentétben velem – egyetlen percre sem veszítette el az önuralmát.
Aztán az apám rajtakapott minket…
Sylvie tulajdonképpen elítélhette volna a történtekért, de nem
tudta. Sajnálta a fiatal Arkimot. El tudta képzelni, hogy azóta mennyi
szemrehányást tehetett magának.
– Tizenhét éves voltál – próbálta mentegetni. – Egyetlen egészséges
kamasz sem tudott volna ellenállni egy idősebb, tapasztalt nőnek.
Főleg nem egy pornósztárnak, aki minden szexuális trükköt ismer.
Arkim azonban nem látszott nyugodtnak.
– Csak azért csinálta, hogy féltékennyé tegye az apámat… Hogy
rábírja, vegye feleségül őt. De elszámította magát. Az apám őt is
kidobta. – Arkim elfordult, és a távolba révedt. – Nyolcévesen voltam
először tanúja egy szexorgiának…
Sylvie örült, hogy a férfi nem láthatja az arcát.
 – Arkim… ez…
A férfi keserűen folytatta:
– Ilyen volt a Los Angeles-i életem. Valaki észrevette, hogy
bámészkodom, de természetesen nem tudtam, hogy valójában miről
van szó. Az apám mindenesetre ezek után Angliába küldött
internátusba, abban a reményben, hogy ott uralkodói sarjakkal együtt
nevelkedem. Ez mentett meg. Már csak a vakációkat kellett kibírnom,
és elbújnom valahová, ha szexpartik voltak.
A gondolat, hogy egy kisfiúnak ilyen dolgokat kellett végignéznie,
felháborította Sylvie-t.
– Ez megrontásnak minősül! – fakadt ki. – Akárcsak az, hogy
elcsábított az a pornósztár.
Arkim cinikusan elmosolyodott.
– Igen? Cindy megmutatta, mi az a kéj. Teljesen a rabja lettem, és
gyűlöltem magamat ezért.
Sylvie-be belemart a féltékenység, alig kapott levegőt. A gondolat,
hogy ez a férfi szexuálisan rabja lett egy másik nőnek, elviselhetetlen
volt.
Még szerencse, hogy Arkim semmit sem vett észre.
– El tudod képzelni, milyen az, együtt élni egy emberrel, akinek
nincsenek semmiféle lelkiismereti aggályai?
Sylvie egy kicsit kábán megrázta a fejét.
– Megváltozik a gondolkodásmódod, másképp viselkedsz, hiába
védekezel ellene. Mint egy tetkó a bőrön – lemoshatatlan.
Bebizonyítottam, hogy nem vagyok jobb, mint az apám. Egy férfi, aki
elhagy egy kedves, ártatlan, fiatal lányt…
Nyomasztó hallgatás követte Arkim vallomását, és Sylvie
megértette, a férfinak milyen harcokat kellett megvívnia, és miért
reagált olyan hevesen az ő életmódjára. Hogy mit jelenthetett neki
egy jó házasság. Megkaphatott volna mindent, ami eddig hiányzott az
életéből. Egyszerre megértette Arkimot.
Egy ember lépett be a sátorba. Mondott valamit Arkimnak, amit
Sylvie nem értett.
A férfi távozott, és Arkim a lányhoz fordult.
– Épp most érkeztek meg a nomádok, és beszélni akarnak velem.
Addig pihenj egy kicsit! Délben itt elviselhetetlen a hőség.
Sylvie úgy érezte, hogy elbocsátották. Mielőtt bármit válaszolhatott
volna, Arkim elsietett. Egy fekete ruhás, barátságos, középkorú
asszony jelent meg, és mondott neki valamit, amit a lány nem értett.
Némán követte a nőt a két nagy sátor közül a kisebbikbe.
A biztonság kedvéért utánozta az asszonyt, és levette a cipőjét.
Eltartott pár másodpercig, míg a szeme hozzászokott a félhomályos
sátorhoz, ahol kellemesen hűvös volt.
A földet mindenütt értékes, keleti selyemszőnyegek borították,
Sylvie lába szinte elsüllyedt bennük.
Ilyet még sohasem látott. Kíváncsian körülhordozta a pillantását:
nemes anyagok, puha, hívogató párnák, egy alacsony asztal, kecses
lámpák, amelyek lágy fénybe vonták a sátor belsejét. És mindezen
luxus közepén, egy kis pódiumon egy óriási mennyezetes ágy,
amelynek súlyos függönyeit a sarkoknál összekötötték. További
párnák hevertek a lepedőn.
Sylvie elkapta az asszony jelentőségteljes pillantását. Bizonyára csak
egyetlen okot lát arra, miért hozta őt magával a sejk…
Sylvie zavartan hallgatott, és rezzenéstelen arccal szemügyre vette
az oroszlánlábas kádat a fényűző fürdőben.
Miután az asszony távozott, Sylvie egy darabig nyugtalanul járkált
fel és alá. Arkim bármelyik pillanatban megjelenhet…
Mivel nem jött, Sylvie leereszkedett az ágy lábánál lévő fotelba, de
nem vette le a szemét a sátor bejáratáról. Talán a férfi szundít egyet,
mondta magának néhány perc múlva, amikor még mindig nem
bukkant fel Arkim.
Mi ez a csalódottság?
Sylvie pillanatnyilag képtelen volt aludni, túlságosan zaklatottnak
érezte magát, és a legőrültebb gondolatok cikáztak az agyában. Végül
felállt, és átült a csodásan puha ágyra, amely mágikusan vonzotta.
Később már csak arra emlékezett, hogy inkább nem akart Arkim
szomorú gyerekkorára gondolni.
Túlságosan veszélyes lenne, olyan érzések ébrednének benne,
melyeket nem engedhet meg magának.
 7. FEJEZET
Sylvie valamikor aztán felriadt szendergéséből.
Rettenetes álma volt: több száz meztelen, egymással összekötözött ember
tekergett eksztázisban, miközben ő kétségbeesetten próbált szabadulni
közülük…
Sylvie kábán próbálta elhessegetni a zavaros álomfoszlányokat, és
körülnézett. Valaki járhatott a sátorban, és további lámpákat gyújtott meg.
Arkim? A gondolatra hevesebben vert a szíve.
Izzadtan a fürdőbe botorkált, levetkőzött, és belépett a kád melletti
zuhanyfülkébe. Alkonyodott, az ég vörösesre színeződött. Miközben hagyta,
hogy a meleg víz a fejére és a testére záporozzon, érezte, hogy magával
ragadja a sivatag különös hangulata.
Végül elzárta a vizet, maga köré tekert egy fürdőlepedőt, és megtörölgette a
haját. A válaszfal mögött felfedezett egy pehelykönnyű, smaragdzöld
selyemköpenyt, és belebújt. Jóleső érzés volt, ahogy hűvösen simogatta
meztelen bőrét.
Felfrissülve a sátor bejáratához ment, és kikémlelt. A tábort az alkonyat
vöröses-kékes, varázslatos fénybe vonta. Senkit sem látott, de a távolból
fojtott hangokat hallott.
És pompás illatokat hozott felé a szél.
Arkimnak nyoma sem volt. Sylvie-n erőt vett az elhagyatottság. Csak pár
órával ezelőtt váltak el, de miután a férfi olyan sok mindent mesélt magáról,
teljesen új megvilágításban látta őt.
A vízvételező hely felé nézett, ami már az érkezésekor feltűnt neki. Rövid
töprengés után elhatározásra jutott. Belebújt a szandáljába, hogy felfedezze a
tábort. A levegő még mindig meleg volt, de már nem olyan tikkasztó. Sylvie
óvatosan lépkedett, majd széthúzta egy bokor ágait – és mintha gyökeret vert
volna a lába.
Arkim megelőzte őt, és a vízben állt. Anyaszült meztelenül.
Félig árnyékban volt, és előrehajolt, hogy a kezével vizet locsoljon a fejére.
Sylvie megcsodálhatta feszes fenekét és izmos hátát. A férfi hirtelen
kiegyenesedett, a teste megfeszült. Megérezte Sylvie közelségét. A lány
visszafojtotta a lélegzetét. Most kellene elosonnia, de nem moccant a
helyéről.
Arkim feléje fordult.
Hátrasimította nedves haját, és mozdulatlanul állt – akár egy fiatal isten!
Sylvie már sok meztelen embert látott. Férfiak is léptek fel a revüben, és
néha segítettek egymásnak átöltözni. De ilyen férfival, mint Arkim, még nem
találkozott. Mintha sziklából faragták volna ki, széles, acélos felsőtest, sötét
mellkasi szőrzet, keskeny csípő és…
Sylvie pulzusa meglódult, a térde remegni kezdett. Ahogy bámulta, Arkim
férfiassága nőni kezdett, keményen felemelkedett a combjai közti sötét
háromszögből.
A lánynak valahogy sikerült Arkim arcára emelnie a tekintetét. A férfi
sürgetően, félreérthetetlen sóvárgással nézte. A levegő megtelt feszültséggel.
Amikor először látta, Arkim távolságtartó volt, háromrészes öltönyt viselt –
most pedig meztelenül áll előtte. Bebizonyította, hogy így is képes hatalmat
és tekintélyt sugározni.
A férfi fesztelenül kijött a vízből, és egy törölközőt kötött a dereka köré.
Sylvie megbabonázva nézte. Pillanatnyilag csak annyit tudott, hogy le akar
feküdni vele – a férfival, aki soha életében nem ismerte a romlatlanságot. Már
kisfiúként találkozott a világ sötét oldalával.
Miközben ő megőrizte az ártatlanságát, amelyet most Arkimnak akart
ajándékozni – hogy segítsen neki átlépni a múlt szomorú emlékein.
 A férfi magabiztosan odasétált hozzá. Sylvie csak bámulta, látta, milyen
izgatott, és hogy mit akar tőle.
Határozottnak tűnt, az egész hozzáállása elárulta, hogy már nincs visszaút.
– Mit szeretnél, Sylvie?
Ez nem kérdés volt, hanem ultimátum.
És a lány őszintén felelt:
– Téged.
Arkim megállt előtte, kivette a csatot Sylvie nedves hajából, és a fürtök
szabadon a vállára omlottak. Lassan, de határozottan magához húzta a lányt,
míg a testük összeért. Sylvie ágaskodó mellbimbója fájt, mert nem volt elég
ez a közelség. A férfi erekciója a hasának feszült.
– Arkim – suttogta a lány. Vajon mire vár még?
– Biztos vagy benne, hogy akarod?
Sylvie nem számított ennyi figyelmességre. Meghatódott, és vágyakozva a
férfihoz simult.
– Igen.
Egyetlen szó – megsemmisítő következményekkel.
A lányt megrohanták az érzelmek. Hogy mondja el Arkimnak, hogy mit
akar adni neki?
– Szeretnék odaajándékozni valamit – suttogta.
A férfi olyan erővel markolta a karját, hogy fájt, de aztán lazított a
szorításán, és egyszerűen ölbe kapta Sylvie-t.
A lány átölelte a nyakát, lehunyta a szemét, és az arcát Arkim mellkasába
fúrta.
Amikor hűvös és sötét lett, felnézett. Arkim sátrában voltak, amely
nagyobb volt az övénél, és hangsúlyozottan férfiasan rendezték be.
A középen álló ágy óriási volt.
Arkim először leültette rá a lányt, de Sylvie egyelőre nem merte
alaposabban szemügyre venni. Bizonytalanul fordult a férfi felé.
Arkim két kezébe fogta az arcát, és a szemébe nézett.
– Az első pillanattól fogva kívántalak – vallotta be. – Gyöngeségnek
éreztem, amit nem ismertem be magamnak. Most már nem tagadhatom
tovább.
Sylvie hitt neki. Nem tudott és nem akart kételkedni ebben.
Egy ösztönös késztetésnek engedve felállt, és átölelte Arkim nyakát.
– Ne beszélj, különben elrontasz mindent!
A férfi már az övét babrálta, aztán lesimította róla a köntöst, így Sylvie
meztelenül állt előtte. A szíve a torkában dobogott, kiszolgáltatottnak érezte
magát, noha táncosnőként megszokta, hogy bámulják az emberek.
– Hiszen remegsz.
Sylvie félénken elmosolyodott.
– Képes vagy megfélemlíteni.
– Igen? – Arkim kioldozta a törölközőt, és hagyta, hogy a földre hulljon. –
Most teljesen egyenrangúak vagyunk. Csak egy férfi és egy nő, akik kívánják
egymást.
Meztelenül és sóvárogva álltak az ágy előtt.
Másodpercekkel később csókolózva a selyemlepedőre hanyatlottak. Sylvie
érezte a férfi izmos testét, és megborzongott, amikor Arkim megsimogatta a
hátát, majd a keze becézgetőn lejjebb siklott. Mielőtt felfoghatta volna, mi
történik, a férfi szétfeszítette a lábait, az egyik combját közéjük csúsztatta, és
addig izgatta Sylvie-t, míg az dobálni nem kezdte magát alatta.
Zihálva nézte őt.
– Szebb vagy, mint gondoltam.
Sylvie csak hitetlenkedve rázta a fejét. Még most sem tudta felfogni, hogy
létezik ekkora gyönyör.
– Te pedig varázsló vagy.
 Arkim mintha nem is hallotta volna, megigézve bámulta a lány mellét,
simogatta és csókolgatta, míg a bimbók meg nem keményedtek. Sylvie
türelmetlenül mozdult, még többet akart. A férfi a nyelvével kényeztette,
nyalogatta és szívogatta az érzékeny bőrt.
A lány magáról megfeledkezve Arkim hajába fúrta az ujjait, közelebb húzta
magához, a teste ívben megfeszült, beleveszett egy értelmen túli világba. De
talán már akkor elveszett, amikor először megpillantotta a férfit.
Arkim addig becézgette a mellét, míg az fájdalmasan megduzzadt, aztán
csókokkal borította lapos hasát, a keze a combjai közé siklott…
Amikor a lába közé csúszott, Sylvie könyörögve nézett fel rá.
– Arkim…
A férfi azonban képtelen volt abbahagyni.
– Pszt… – súgta.
Sylvie feje a párnára hanyatlott, amikor Arkim megemelte az ölét, és föléje
hajolt, hogy felfedezze a nyelvével a legintimebb pontját.
A lány az öklébe harapott, amikor a férfi nyelve mélyen belehatolt, és a
fogaival izgatta őt. A feszültség egyre nőtt benne, és hangosan sóhajtozott.
Arkim azonban nem hagyta abba, folytatta, míg Sylvie úgy érezte, hogy
felrobban, és elmerült egy forró tűztengerben.
Korábban már élt át orgazmust, elvégre olyan szakmában dolgozott, amely
szexuális vágyakat keltett, de eddig csak az önkielégítéssel próbálkozott. És
sosem tapasztalt még ehhez foghatót. Rájött, amikor újra visszatért a földre,
hogy eddig mindent rosszul csinált.
Arkim már ismét ott feküdt rajta, széttolta a combjait, hogy magáévá tegye.
Sylvie egy pillanatig félt, hogy még nem áll készen erre, de amikor a férfi
belehatolt, boldogan fogadta.
Arkim nem volt benne biztos, hogy meddig tud még uralkodni magán.
Végre teljesen birtokolhatja Sylvie-t…
 Izgatottan előrelendült… De a lány teste miért feszül meg görcsösen?
Arkim teste megváltásért könyörgött. Sylvie tágra nyílt szemmel nézett rá, a
mellbimbója a testének feszült…
Az illata elkábított a férfit, még jobban feltüzelte. Összeszorította a száját,
és újra döfött.
Amikor Sylvie élesen beszívta a levegőt, Arkim a szemébe nézett. Mi a baj?
Valami nincs rendben.
A lány az imént még nyögdécselt a kéjtől, most sápadt és görcsös volt.
Az ajkába harapott, a szeme különösen fénylett…
Könnyek?
Arkim úgy érezte, mintha nagy magasságból zuhanna alá. Gyanú ébredt
benne. Sylvie olyan szűk, szűkebb, mint gondolta.
Újra próbálkozott, szabaddá akarta tenni az utat. A lány ökölbe szorította a
kezét, majd a körmeit a hátába vájta…
– Hagyd abba! Kérlek! Fáj.
Arkim agyában megszólalt a vészcsengő. Szűz… érintetlen…
Hihetetlen, de nincs erre más magyarázat. Sylvie még szűz.
Döbbenten húzódott vissza, és érezte, hogy a lány fájdalmasan összerándul.
Arkim felállt, Sylvie-hez fordult, de valójában nem látta. Mint valami
alvajáró a fürdőszobába ment, és eltávolította az óvszert.
A tükörbe pillantott, és megdermedt. Ördögien, szinte vadállatiasan nézett
ki, akár az apja. A mohó kifejezés a szemében… Önző, aki csak a saját
kielégülésére gondol, mit számít, hogy a nő még ártatlan.
Nem jobb, mint az apja. Most még egyértelműbb, mint annak idején a
pornósztár esetében. Valami hidegség érintette meg Arkim szívét. Valami
kemény. Valami ismerős.

Egy idő után visszatért Sylvie-hez. A lány egy lepedőt maga köré tekerve
az ágy szélén ült. A férfihoz fordult, és teljesen elveszettnek tűnt.
 Arkim szótlanul felemelte a földről a nadrágját, és belebújt. Elöntötte az
indulat.
– Miért nem mondtad? – Megkerülte az ágyat, és megállt a lány előtt.
Amikor Sylvie zavartan felnézett rá, úrrá lett a haragján.
– Miért? – kérdezte meg újra rekedten.
A lány összerezzent, ujjai a lepedőt markolták, amelyet védekezően
szorosabbra húzott magán.
– Nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán észreveszed. Majdnem
bevallottam, de nem tudtam, hogyan…
– Mit szóltál volna ehhez: „Hé, Arkim, légy óvatos, még szűz vagyok!”
Sylvie remegve felállt. Istenem, milyen törékeny és sebezhető! Ő meg úgy
viselkedett, mint elefánt a porcelánboltban.
Arkim a legszívesebben széttört volna valamit.
– Nem gondoltam, hogy feltűnik neked, és nem is olyan fontos.
– De feltűnt. És igenis fontos! – Arkim merev léptekkel hátrált, és
összefonta a karját a mellkasa előtt. – Huszonnyolc éves vagy, és egy
sztriptízbárban dolgozol. Hogy az ördögbe lehetsz még szűz?
Sylvie büszkén felszegte a fejét.
– Az nem sztriptízbár. És eddig egyszerűen nem érdekelt a szex.
Indult, hogy megkeresse a ruhadarabjait, de Arkim visszatartotta. Dühös
volt, és a legszívesebben kiosztott volna valakit. Sylvie-t. Megmondaná
neki…
És aztán? Hagyja elmenni?
Természetesen nem!
– Miért? Nem hiszem el, hogy nem érdekelt a szex. Érzéki nő vagy.
Fogalmam sem volt róla, különben…
– Különben? Nem feküdtél volna le velem?
Sylvie felfedezte a selyemköntösét, fel akarta venni, közben leesett a
lepedő, így Arkim vethetett még egy utolsó pillantást meztelen testére.
A lány kihívóan nézett rá.
– Tényleg tudni szeretnéd, miért vagyok még szűz?
Arkim nem akarta hallani, de Sylvie feltartóztathatatlanul folytatta:
– Az apám gyerekként elutasított. Imádott felesége, az anyám meghalt, és
én annyira hasonlítottam rá, hogy nem bírta elviselni a látványomat.
Elküldött engem, mert nem tudott rám nézni úgy, hogy ne érzett volna
fájdalmat és gyászt. A legszívesebben elcserélt volna valaki másra.
A vallomás megdöbbentette Arkimot.
– Honnan tudod?
– Mert hallgatóztam. Bevallotta valakinek, hogy nem bír rám nézni.
Folyton arra emlékeztetem, hogy a felesége halott. Mindent megadna azért,
hogy ő ismét mellette legyen – helyettem.
Arkim megrendülten meg akarta érinteni, de Sylvie ellökte a kezét.
– És miért akartam, hogy te légy az első? Mert tudtam, hogy a szíved
mélyén elutasítasz, így nem fogok csalódni benned.
Egy határozott mozdulattal megkötötte a köpeny övét, és faképnél hagyta a
férfit.

Sylvie megalázottnak érezte magát, és közel állt a síráshoz. Hogyan

mesélhetett el Arkimnak ennyire bizalmas dolgokat? Az apjához fűződő
szomorú kapcsolata nem érdekli a férfit, ahogy a visszautasítástól való
félelme sem. Még Sophie-nak sem beszélt erről, hogy ne terhelje
feleslegesen.
Sylvie feldúltan a sátrába ment. A lába között a tompa fájdalom arra
emlékeztette, hogy Arkim megpróbált belehatolni. Még most is látni vélte
döbbent arcát.
Óvatosan leült az ágyra. Nem hitte volna, hogy az első alkalom ennyire fáj.
Eddig élvezetes dolognak gondolta a szexet.
 A szüzességét rendkívüli, értékes ajándékként akarta felajánlani Arkimnak,
de a férfi csöppet sem tűnt boldognak. A háta közepére sem kívánt egy
tapasztalatlan nőt.
Nos, jól van. A férfi bosszút állt rajta, most talán hagyja elmenni.
És soha többé nem látja viszont.
Sylvie nyugtalanul felállt, és dobálni kezdte a holmiját az útitáskájába.
Korábban valamelyik alkalmazott pakolhatta ki, amíg ő aludt. Biztosan nem
Arkim!
Dühösen mindent belegyömöszölt a táskába, és ijedten összerezzent,
amikor egy ismerős hang csendült fel a háta mögött.
– Mit jelentsen ez?
Sylvie mozdulatlanul állt, meg sem fordult.
– Mégis mit gondolsz? Csomagolok.
– És miért?
Sylvie-nek valami nem tetszett a hangjában. Habozva elejtette az utolsó
ruhadarabot, és megfordult. A lámpás lobogó fényében Arkim hatalmasnak
és fenyegetőnek tűnt.
– Mert te végeztél velem.
Képzelődik, vagy a férfi arca tényleg megrándult?
Végül Arkim rekedten megszólalt:
– Józanabbul kellett volna reagálnom. Fájdalmat okoztam neked.
Sylvie szíve majd kiugrott a helyéről, de nem vett tudomást róla.
– Jól vagyok. – Hát nem így van? A fájdalom csökkent, már csak egy kicsit
sajog. – Nem számítottál rá, hogy szűz lánnyal lesz dolgod, miután inkább
egy könnyűvérű kis…
– Ne mondd ki! – figyelmeztette Arkim, és közelebb lépett.
Miért csinálja ezt? Talán mégis fontos lenne a személye a férfinak? Sylvie
keresztbe fonta a karját a melle előtt. A vékony selyemköntösben olcsónak és
kiszolgáltatottnak érezte magát.
– Nem kell bocsánatot kérned. Megértelek. Nem volt kellemes meglepetés,
hogy még szűz vagyok. Semmi kedved tanítani engem.
Arkim a fejét csóválva állt előtte. Sylvie csak most vett észre a borostáját,
amit nemrég még a bőrén érzett… a combja között.
– Ostobán viselkedtem, és szeretném, ha megbocsátanál. Megdöbbentem,
túlreagáltam a dolgot, és rajtad vezettem le az indulataimat. Természetesen
feltételeztem, hogy te már… – Arkim szitkozódva hátrasimította a haját, és a
sátor ajtaja felé indult. Sylvie egy szívdobbanásnyi ideig azt hitte, hogy
elmegy, de a férfi megtorpant, és folytatta: – Az anyám még szűz volt,
amikor az apám elcsábította, és elvette az ártatlanságát. Nagyon boldogtalan
volt, mert gorombán bánt vele…
Arkim újra a lány felé fordult. Sylvie lerogyott az ágyra.
– Honnan tudod te ezt?
A férfi dühösen folytatta:
– Az anyám naplót vezetett. Kamaszkoromban felfedeztem egy dobozban a
többi személyes holmijával együtt, melyeket az apám furcsamód megőrzött. –
Arkim hangja megkeményedett. – Amikor rájöttem, hogy te még… ártatlan
vagy, rádöbbentem, hogy ugyanazt teszem veled, mint az apám annak idején
az anyámmal.
Sylvie felállt, és a férfihoz sétált.
– Nem tudhattad – ismerte be. Egy kicsit eltöprengett. – Amit most
bevallok, őrültségnek tűnhet, de miután te olyan őszinte voltál hozzám,
szeretném…
Arkim hátrahőkölt.
– Azért akartál lefeküdni velem, mert megsajnáltál?
– Nem. – Sylvie szünetet tartott, aztán bevallotta: – Nos, talán…
Arkim sértetten kapta fel a fejét, de Sylvie megnyugtatóan leintette.
 – Nem úgy van, ahogy gondolod. – Csúfondárosan elmosolyodott. – Hidd
el, nem az a típus vagy, aki részvétet kelt. Azért akartam lefeküdni veled,
mert az első férfi vagy, aki iránt ilyen erős érzelmek ébredtek bennem.
Az első perctől kívántalak. Még akkor is, amikor az apám dolgozószobájában
olyan megvetően néztél rám.
– Rögtön feltűnt nekem – ismerte be Arkim.
Sylvie zavartan gondolt az első találkozásukra az apja házában.
Vállat vont, és kerülte a férfi tekintetét.
– Valami szépet akartam ajándékozni neked, a legszebbet, amim van,
bebizonyítani, hogy nem minden mocskos. – Csak most nézett újra Arkimra.
– Nem vagy olyan, mint az apád. Én pedig nem vagyok olyan, mint az anyád.
Figyelmes vagy, és nyomban abbahagytad, amikor fájt nekem. Az apád nem
vette volna észre.
A levegő ismét megtelt feszültséggel, megbűvölten néztek egymás
szemébe. Arkim megsimogatta a lány arcát.
– Ne kezdjük elölről?
Sylvie szaporábban szedte a levegőt. Egészen elölről? Mint annak idején a
kertben? Vagy csak mától? Nem merte megkérdezni, hogy ne törje meg a
varázst. Az imént szolgáltatta ki magát Arkimnak testestől-lelkestől, de a férfi
még mindig itt van. És még mindig kívánja őt.
– Jó… – suttogta.
Arkim közelebb jött, mire borzongás futott végig Sylvie hátán.
– Egy dolgot tisztázzunk egyszer s mindenkorra. Nem utasítalak el, hanem
elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Hozzám tartozol – hangsúlyozta a férfi,
és elsötétült az arca. – Ha jobb ember lennék, hagynálak elmenni, de
túlságosan önző vagyok ahhoz, hogy másnak átengedjelek.
Mielőtt Sylvie bármit mondhatott volna, megcsókolta, és már nem volt
menekülés.
 A lány úgy érezte, lángokban áll a teste.
Arkim szó nélkül az ágyhoz vitte, egyetlen kézmozdulattal lesöpörte róla az
útitáskát, és lefektette Sylvie-t a lepedőre. Pillanatok alatt levetkőzött.
A látvány félelemmel töltötte el a lányt, mert a fájdalomra gondolt.
Arkim óvatosan hozzásimult, mintha sejtené, mi megy végbe benne.
– Mindent jóváteszek – ígérte. – Ne aggódj, ezúttal nem fog fájni.
Sylvie meglepődve nézett rá. Nem számított arra, hogy Arkim ilyen
empatikus lesz. Nem jött ki hang a torkán, csak biccentett.
A férfi óvatosan lesimította róla a selyemköntöst. Aztán becézgetni kezdte a
meztelen lányt, míg az könyörögve dobálni nem kezdte magát a karjában.
Fájni fog, vagy sem, olyan izgatott és nedves volt, hogy érezni akarta
magában a férfit.
– Érints meg! – kérte Arkim rekedten, majd ráfeküdt, és izmos testével a
lába közé csúszott.
Sylvie nem tudott szólni, kába volt, és bizonytalan. Lenézett Arkim
erekciójára, és megfogta. Az óvszer zavarta, érezni akarta a meztelen bőrt, de
így is lenyűgöző élmény volt.
Lágyan megszorította, a keze óvatosan fel-le járt rajta, aztán Arkim arcába
nézett, és látta, hogy csak nehezen uralkodik magán.
Melegség járta át a szívét, a férfi dereka köré kulcsolta a lábát, végre érezni
akarta őt.
– Kérlek, tégy a magadévá… most!
Arkim csak kicsit habozott, aztán belehatolt a lányba, centiméterről
centiméterre – míg ellenállásba nem ütközött.
– Kérlek, lazíts, kedvesem…
Varázslatos módon a becéző szó hallatán megszűnt az akadály, és Arkim
előrelendült. Sylvie érezte, hogy kitölti. Szép volt, csodaszép. A férfi újra
próbálkozott, még mélyebben. A lány alig mert lélegzetet venni, új, hihetetlen
érzések kerítették hatalmukba. Aztán Arkim visszahúzódott, és ismét
kezdődött a két test tánca…
A férfi újra és újra lökött egyet, míg Sylvie magához nem ragadta a
kezdeményezést, és fokozta a tempót.
Mosolyogva nézett Arkimra, aztán valami mélyen mintha felrobbant volna
benne. Felkapták a kéj hullámai, magukkal ragadták, miközben a férfi egyre
vadabb és szenvedélyesebb lett.
Aztán az egyik kezét Sylvie combja közé csúsztatta, és még ügyesebben
becézgette. A lány felsikoltott, és beleveszett a fantasztikus érzések
tengerébe.
Arkim követte őt, és végre ő is kielégülést talált Sylvie karjaiban.
A lány még sohasem érezte ennyire teljesnek magát, mint ebben a
pillanatban.
 8. FEJEZET
Sylvie lustán elnyúlt a kellemesen meleg vízben, és felpillantott a
végtelen, kék égre.
A selymes víz lágyan simogatta, és ő merengve elmosolyodott. Egy
hét volt mögötte – tele hihetetlen új felismerésekkel és
tapasztalatokkal. Mindezt a szerelmi művészetek fáradhatatlan
tanárának köszönhette.
Sylvie-nek eddig fogalma sem volt, hogy valójában milyen a szex…
Természetesen hallotta, hogy beszélnek róla, de tulajdonképpen
nem értette, miért csapnak akkora felhajtást körülötte. Eddig kerülte
az intimitást, mert félt a visszautasítástól.
De ennek vége. Éjjelente – gyakran napközben is – Arkim egyre
jobban beavatta a gyönyör titkaiba. Sylvie telhetetlen, szinte függő
lett.
A gondolat szárnyakat adott a lánynak, megfordult, és céltudatosan
a másik oldalra úszott. Nem kellett tartania attól, hogy valaki
meglátja meztelenül, mert napközben senki sem közelíthette meg a
kis tavat.
A lány leült a vízben lévő sziklakiszögellésre, és újra átélte, ahogy
Arkim idehozta őt, és utasította, hogy kulcsolja át a lábával, hogy
mélyen belehatolhasson… Ahogy az öklébe harapott, hogy
visszafojtsa mámoros sikolyait.
Valaki talán afrodiziákumot tett az italába vagy az ételébe? Néha az
egész egy őrült álomnak tűnt. Ám a meleg levegő a nedves bőrén és a
víz csodásan valóságos volt. És az ínycsiklandó illat is, amelyet feléje
sodort a szél, valamint a távoli hangok meg nevetések.
 A nomádokból Sylvie eddig nem sokat látott, többnyire maguk
között voltak. Egyáltalán hogy is látott volna bárki mást Arkimon
kívül, aki teljesen uralta a gondolatait és az érzéseit.
Még életében nem volt ilyen felhőtlenül boldog és megelégedett.
Ennek ellenére néha kételyek gyötörték.
Mióta egy pár lettek, nem került sor köztük személyes vallomásokra
és beszélgetésekre. Sylvie nem tudta, Arkim mit gondol róla, de az
egyértelmű volt, hogy nem tud betelni vele. És ő is kívánja a férfit.
Nagy ég, egyenesen megőrül érte, napról napra fontosabb a számára!
Egyvalamit viszont biztosan tudott: Arkim értékeli őt, és ez az
időszak számára is valami egészen különleges. Nem volt szükség rá,
hogy kimondják. Pillanatnyilag lényegtelen, hogy a férfi pontosan mit
tart felőle.
Ha elhagyják az oázist, Arkim majd hátat fordít neki. Egy olyan férfi,
mint a szomorú múltú Arkim al-Sahid tele sötét titkokkal, sosem
döntene egy hozzá hasonló nő mellett.
Bizonyára más szemmel néz rá, mióta kiderült róla, hogy még szűz
volt, de számára egy revütáncosnő továbbra is vállalhatatlan. Ezt nem
szabad elfelejtenie. Nem szabad, hogy elvakítsa a pillanat varázsa.
Mindenek ellenére Arkim valami hihetetlen dolgot ajándékozott
neki, segítette, hogy felfedezze az érzékiséget és a szexualitást. A sors
iróniája, hogy ő éveken át mindkettőt tagadta.
Sylvie hirtelen mozgásra lett figyelmes. A tavacska másik oldalán ott
állt Arkim – csupán egy törölközővel a dereka körül. Nedves haját
hátrasimította, nyilvánvalóan most zuhanyozhatott. Sylvie nyomban
teljesen éber lett, a teste várakozásteljesen bizseregni kezdett.
Arkim csípőre tette a kezét, és körülnézett. Szemlátomást őt kereste.
A lány akaratlanul szaporábban vette a levegőt…
 A tekintetük találkozott.
Arkim arca felderült, és vágyakozva szemügyre vette Sylvie-t.
A törölköző a földre csúszott, és a férfi anyaszült meztelenül begázolt
a vízbe.
A lány izgatottan szétnyitotta a lábát, amikor már ott állt előtte.
Arkim érzékien elmosolyodott, megfogta a mellét, és izgatni kezdte a
nyelvével.
Aztán a száját kereste, hogy belefojtsa a kiáltást, amikor egyetlen
lökéssel belehatolt. Minden lélegzetelállítóan gyorsan történt. A kéj
hulláma magával ragadta Sylvie-t, és érezte, hogy Arkim igyekszik
megőrizni az önuralmát. Az utolsó pillanatban visszahúzódott – túl
későn –, az ondó forrón a lány hasára meg a mellére spriccelt, és
Arkim elragadtatott kiáltással hátravetette a fejét.
Sylvie hihetetlenül erotikusnak találta ezt a villámgyors szexet. Ám
a hőség ellenére hirtelen fázósan megborzongott. Mi van, ha a sperma
már ott van benne, és egy új élet keletkezik, ami eltéphetetlenül
összeköti őket?

– Örökre el akarsz tűnni a radarról?

Arkim homlokráncolva nézte a mobilját.
– Természetesen nem.
– Jól van. Mert az üzlet Lewisszal még nem került le a napirendről.
De itt kell lenned, hogy aláírjuk a szerződést.
Néhány perccel később Arkim befejezte a telefonálást. Az imént
leállította a lovát egy homokdűnén, és onnan nézett le az oázisra.
Innen jól ki tudta venni Sylvie ragyogó, vörös haját. Jókedvűen
játszott egy csapat gyerekkel. Vidám kiáltásait még itt is hallani
lehetett. Időközben lebarnult a bőre, és a magas faktorszámú naptej
ellenére, amit itt naponta használt, új szeplők jöttek elő az orrán.
 Arkim önkéntelenül elmosolyodott, és mély, belső elégedettséget
érzett. És szinte csillapíthatatlan vágyat Sylvie után.
Eszébe jutott az első éjszakájuk, és lehervadt a mosoly az arcáról.
Amikor a lány el akarta hagyni, ő eldöntötte, hogy visszatérnek a
civilizációba. Azonban Sylvie története az apjáról, aki elutasította őt,
mélyen megrendítette. Utána valahogy minden más lett, képtelen lett
volna elválni a lánytól.
Eddig a szeretőivel mindig megtartotta a kellő távolságot, kizárólag
csak szállodákban találkozott velük. A magánéletébe nem engedte be
őket, nem osztott meg velük semmi személyeset.
S főleg nem hozta el őket ebbe a sivatagi oázisba.
Ahol Sylvie-vel őrületes gyönyört élt át.
„Örökre el akarsz tűnni a radarról?”
Arkim nyomban felrezzent a paradicsomi mámorból. Mi az ördögöt
művel itt?
A mosoly eltűnt az arcáról, józan megfontoltságnak adta át a helyét.
A hírneve még mindig veszélyben van – Sylvie-nek köszönhetően.
Alaposan kiélvezte a bosszút. Megbocsátásról szó sem lehet. Mikor
feledkezett meg erről?
Amikor Sylvie először odaadta magát neki.
Lassacskán kinyílt a lány előtt, megbízott benne. Mindezt csak azért,
mert először teljesen félreismerte. Sokkolta a felfedezés, amikor
kiderült, hogy még érintetlen.
De Sylvie még mindig nem árulta el, miért akadályozta meg az
esküvőjét.
Arkim háta libabőrös lett. Milyen naiv volt! Még néhány perccel
ezelőtt is azt latolgatta, hogy nem engedi el a lányt, hanem megtartja
szeretőnek. Mert nem tudta elképzelni, hogy nélküle éljen.
Gyakorlatilag a rabja lett.
Arkim a homlokát ráncolva figyelte, mi történik az oázisban. Sylvie
védekezően a szeme fölé tartotta a kezét, és felfelé nézett. A férfi még
ebből a távolságból is kívánta. Látta, ahogy a szél a lány köntösével
játszik, körülöleli kecses alakját.
Vigye magával a civilizációba, és kockáztassa meg, hogy teljesen a
rabja lesz? Ezt most, a nyilvános botrány után nem teheti meg. Sylvie
már épp elég kárt okozott neki.
Arkim dühösen megsarkantyúzta a csődörét, és elindult az oázis
felé.
Tudta, mit kell tennie.

– Nézd csak! Egy kölyökkutya, az egyik szeme kék, a másik meg

zöld!
Sylvie mosolyogva guggolt le a ficánkoló, fehér szőrgombóccal az
ölében Arkim sátra előtt. Noha a férfi furcsamód komolynak tűnt, ő
mégis örült, hogy látja.
Arkim letérdelt mellé, és szemügyre vette a kiskutyát.
– Sadim, az egyik fiú hozta. Nagyon izgatottak voltak, mert a
kölyöknek, akárcsak nekem, eltérő színű a két szeme.
Arkim mereven felállt.
– Légy óvatos! A kutyák errefelé gyakran harapósak.
Mi baja lehet? Valami itt nem stimmel. Sylvie-nek különös volt ez a
hang.
Ő is felemelkedett, és a melléhez szorította a kölyköt.
– De hiszen… hihetetlenül édes.
A kisfiú a közelben ácsorgott. Arkim odaintette, elvette Sylvie-től a
kutyát, és visszaadta a gyereknek. Mondott neki valamit arabul, mire a
srác ijedten elszaladt.
 Sylvie semmit sem értett.
– Miért csináltad ezt?
– Mert nincs időnk ilyesmire. Elutazunk. Visszarepülök Londonba.
– Ó… történt valami? – Sylvie nem értette a hirtelen
hangulatváltozást.
– Meghagytam, hogy a helikopter két órán belül jöjjön érted. Halima
gondoskodik róla, hogy a holmid az erődből a fedélzetre kerüljön.
– Értem jön a helikopter? – kérdezte Sylvie ijedten.
Arkim nem felelt.
Az arca kifejezéstelen maradt. Néhány órával ezelőtt még
szenvedélyesen szeretkeztek…
– Igen, érted – válaszolta a férfi. – A helikopter B’harani nemzetközi
repülőterére visz. Ott majd vár egy alkalmazottam, és feltesz a
franciaországi gépre. Én dzsippel visszamegyek az erődbe. Mielőtt
Európába repülnék, még el kell intéznem néhány üzleti ügyet.
Sylvie elsápadt.
– Tényleg azt hitted, hogy örökre itt maradhatunk? – kérdezte
hűvösen Arkim.
Igen, felelte volna a legszívesebben a lány.
Milyen ostoba is volt! Hiú reményekbe ringatta magát. Az oázis és
amit itt átélt, csupán délibáb volt, amit a szomjazó vizionál a hőségtől
reszkető levegőben. Valami, ami nem valóságos.
Kényszerítette magát, hogy Arkim szemébe nézzen.
– Nem, természetesen nem.
– Nem lehet több köztünk annál, mint ami itt volt – magyarázta
Arkim ridegen. – De valószínűleg tudod.
Hogyan szerethetett bele menthetetlenül egy férfiba, aki ilyen
kevéssé becsüli? Aki csak bosszúból csábította el. Ő pedig szíves
örömest belement ebbe a játékba.
– Persze hogy tudom.
Sylvie-nek nem volt könnyű közömbösnek mutatkozni.
Nyomorúságosan érezte magát. A lábából kiszállt minden erő. Ha
valaki most megkopogtatná a vállát, összeesne. Némán hátrább
lépett. Csak el innen!
– Megyek pakolni, hogy készen legyek, mire jön a helikopter.
– Mariah még felszolgál neked egy kis harapnivalót.
Sylvie mosolyt kényszerített az arcára.
– Kedves tőled. Köszönöm.
Gyorsan megfordult. Arkim nem veheti észre, mi játszódik le benne.
Miért nem ment el idejében, amíg méltósággal megtehette volna?
Hiszen tudta, hogy a férfi szemrebbenés nélkül elhagyja, amint ráun.
De sosem hitte volna, hogy ilyen gyorsan, hidegen és kegyetlenül
szakít vele.

London, egy hónappal később

Arkim mereven bámult ki az irodája ablakán. Szürke, hideg égbolt és

szemerkélő eső.
Tipikus angol nyár, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Bosszúsan vette tudomásul, hogy túl sok időt töltött azzal, hogy a
várost bámulja, noha valójában semmit sem látott.
A Londonba való visszatérése után lelkileg felvértezte magát a
meghiúsult esküvő utórezgései ellen. Legnagyobb meglepetésére a
PR-csapat biztosította, hogy elültek a botrány hullámai.
Persze eleinte érték kisebb üzleti veszteségek, a részvények
zuhantak, de csak rövid ideig. Komolyabb károkat nem okozott a
dolog. Arkim meglepve tapasztalta, hogy a Föld forog tovább.
Az egész nem ártott a hírének. Hiszen botrányok mindig történnek,
aztán meg elülnek. Ez már a tavalyi hó. Már nem érdekelte az
embereket, hogy ő lefeküdt-e Sylvie Devereux-vel, vagy sem.
Az üzletet végül megkötötte Grant Lewisszal, a férfi szemlátomást
nem haragudott rá. Sokkal szorultabb helyzetben volt, mint Arkim
hitte volna. Cinikusan arra gondolt, hogy a mohóság, a hatalom és a
gazdagság feledtet minden botrányt.
Határozottan rosszkedvű volt. Az emberei mindent megtettek, hogy
Sylvie nyomára bukkanjanak, de a lányt mintha a föld nyelte volna el.
Valószínűleg folytatja a régi életét.
Hirtelen olyan világosan látta maga előtt mosolygós arcát a
szemtelen szeplőkkel, hogy egészen beleszédült.
A fájdalom, ami azóta fészkelte bele magát a lelkébe, hogy a
helikopter azon a bizonyos napon felszállt, ismét jelentkezett. Arkim
nem tagadhatta, hogy még mindig kívánja Sylvie-t.
Múlt hónapban számtalan randit bonyolított le a világ legszebb
nőivel, de valamennyien hidegen hagyták. Belül mintha meghalt
volna.
Az íróasztalán zümmögni kezdett a telefon. Arkim örült, hogy
valami eltereli a gondolatait.
– Igen, Liz?
– Odalent várja egy fiatal hölgy, aki beszélni szeretne magával.
Mielőtt Arkim megkérdezte volna a nevét, érezte, hogy az arcába
szökik a vér. És nem csak oda.
– Ki az?
– Sophie Lewis, a volt menyasszonya.
Arkim nem is lehetett volna csalódottabb. Mi az ördögöt akar Sophie
Lewis egy férfitól, aki állítólag lefeküdt az ő nővérével?
– Küldje fel! – szólt mogorván.
 A próba már véget ért Pierre-rel és a lányokkal, de Sylvie még
maradt, hogy dolgozzon a Modern Táncstúdió koreográfiáján.
Balettleggingsben és rövid pólóban gyakorolta a zenére a saját
számát. Haját lófarokba kötötte, izzadt volt, az izmai tiltakoztak, de
nem bánta – legalább képes kiverni a fejéből Arkimot. A férfi többé
hallani sem akar róla. Semmit sem jelentett számára, ami történt
köztük.
Sylvie elvétett egy lépést, és a jobb lábára esett. Gyorsan
megtapogatta, szerencsére mindent rendben talált. A klubot
hamarosan újra megnyitják. Pierre sosem bocsátaná meg neki, ha
most lesérülne.
Sylvie felvette a kezdőpozitúrát a tükörfal előtt, és kihúzta magát.
Éppen folytatni akarta, amikor az üveges ajtó mögött mozgásra lett
figyelmes.
A tükörben felfedezett egy magas, sötét alakot.
Arkim.
Délibáb? Párizs közepén? Zavartan pislogott. Ám az alak nem tűnt
el, hanem kinyitotta az ajtót, és belépett. Sötét nadrágot és könnyű
inget viselt, amelynek feltűrte az ujját.
Sylvie mintegy transzban megfordult. Talán csak képzelődik. De
Arkim ott volt teljes életnagyságában.
Ellentétes érzések ébredtek a lányban: harag, megkönnyebbülés,
vágy…
Mély lélegzetet vett, és ökölbe szorította a kezét.
Minden akaraterejére szüksége volt, hogy hűvösen üdvözölje:
– Helló, Arkim!
– Helló, Sylvie!
– Nem tudom elképzelni, hogy véletlenül vagy itt – jegyezte meg a
lány szárazon.
Arkim zsebre dugta a kezét, és közelebb jött. A legizgatóbb férfi,
akivel valaha találkozott.
Sylvie-től kétlépésnyire megállt.
– Nem, miattad jöttem. Hogy beszéljek veled.
A lány büszkén felszegte a fejét.
– Hogyhogy? Valamit talán otthagytam nálad?
Arkim állán megrándult egy izom.
– Mondhatni. Engem.
Sylvie hitetlenkedve nézett rá.
– Téged?
– Igen.
Arkim közelebb jött, és vágyakozva nézett a lányra.
Sylvie-t elöntötte a forróság, ugyanakkor fázott. Ez a férfi teljesen
megváltoztatta őt. Annyira, hogy amikor visszajött a stúdióba, Pierre
csodálkozva mérte végig.
– Valahogy más vagy. Mi történt?
Sylvie döbbenten hallgatott. Tehát látszik rajta, hogy történt
valamit. Ő is érezte tánc közben ezt az újfajta nőiességet.
A lány most keresztbe fonta a karját a melle előtt, és a férfit nézte,
aki ekkora hatással volt rá.
Arkim váratlanul megszólalt:
– Milyen lépések voltak, amelyeket az imént próbáltál? Ez a tánc
egész más, mint amit nekem előadtál.
Sylvie erre nem számított.
– A saját koreográfiámon dolgozom az általam vezetett Modern
Táncstúdiónak.
– Tetszik.
 – Igen?
Arkim óvatosan kisimított a lány homlokából egy tincset.
– Úgy mozogtál, mintha egy másik világban lennél.
– Saját koreográfia.
Ezzel túl sokat árult el magáról. A mozdulatok nagy része a szűnni
nem akaró fájdalomból született.
Sylvie óvatosan hátrább lépett. Arkim szemében még mindig ott a
régi arrogancia.
– Mit akarsz itt? Próbálnom kell.
– Beszélnem kell veled. A lakásomon van valami a számodra.
– A lakásodon?
– Van itt egy apartmanom. Az elkövetkező hetekben itt dolgozom a
párizsi irodámban.
Természetesen. Arkimnak van itt egy lakása meg egy irodája.
– Miért? Miért kellene beszélnünk? Azt hiszem, már mindent
elmondtunk. Legalábbis te.
A férfi szemlátomást vívódott magával.
– Nálam járt a húgod. Mindent elmesélt.
Sylvie ereiben megfagyott a vér, egy kicsit megingott, de Arkim
elkapta. Ostoba módon eszébe sem jutott a húga, abban
reménykedett, hogy Arkim vissza akarja kapni őt…
– Sophie nálad járt?
Arkim bólintott.
– Először fejezd be a próbát! Addig várok. Aztán eljössz hozzám,
rendben?
Sylvie képtelen volt tisztán gondolkozni.
– Mindjárt végzek, aztán átöltözöm, és elmegyek veled.
Nincs más választása. Tudnia kell, hogy mit jelent Sophie
látogatása.
Arkim elégedetten bólintott.
– Odalent várok. A kocsim a kapunál áll.
Miközben Arkim a limuzinban ült, alig tudta leplezni a diadalát.
Ahogy az ajtóból figyelte Sylvie-t, minden újra fellángolt benne.
Szinte hipnotizálva bámulta. Hódolattal. És vágyakozva.
S noha Sylvie gyanakodva fogadta a felbukkanását, a régi parázs újra
ott izzott. Rossz néven veheti tőle, hogy bizalmatlan? Az utolsó nap
az oázisban úgy viselkedett, mint egy idióta. Úgy döntött,
megszabadul Sylvie-től, mielőtt végleg a rabja lesz. De elkésett vele.
Még ha Sophie nem is világosította volna fel…
Ebben a pillanatban Sylvie kilépett az utcára, ragyogó, vörös haját
kontyba tűzte, és nyilvánvalóan lezuhanyozott. Kopott farmert viselt
– amely kiemelte hosszú lábát –, valamint szandált és bő pólót.
Arkim annyira izgatott volt, hogy a sofőrnek kellett kinyitnia az
ajtót. Miközben Sylvie becsúszott mellé a hátsó ülésre, nem nézett rá,
az ölébe vette vállra akasztható táskáját, és bekötötte magát.
Arkimot pánik öntötte el, amikor rájött, mennyire kívánja őt.
Határtalan megkönnyebbülés, hogy végre megtalálta!
Ám Sylvie Devereux számára nem az igazi. Egyszerűen csak akarja
őt. Többről nincs szó. És egyszer majd vége lesz.
Aztán a kék-zöld szempárba nézett, és mindenről megfeledkezett.
– Miért volt nálad Sophie?
– Hogy mindent elmeséljen.
 9. FEJEZET
A limuzin csigatempóban araszolt a kora esti párizsi
csúcsforgalomban. Eltartott egy percig, míg Sylvie teljes
jelentőségében felfogta Arkim válaszát.
Tétován megkérdezte:
– Mindent? Hogy érted?
– Most már tudom, hogy Sophie leszbikus. Hogy félt bevallani.
A szülei kényszerítették, hogy jöjjön hozzám feleségül, hogy ezzel
megédesítsék számomra az apjával kötött üzletet. Valamikor
céloztam rá, hogy le akarok telepedni Angliában, és megházasodni.
– Hogy elvegyél egy nőt, aki megszabadít a fájdalmas múlttól, és
tisztes családi hátteret biztosít neked.
– Sophie mesélt nekem a főiskolai barátnőjéről is, meg arról, hogy
nem mert szembeszállni zsarnokoskodó anyjával. – Arkim ironikusan
elmosolyodott. – Amit meg tudok érteni.
Sylvie megpördült.
– Atyaég! Tényleg mindent elmondott neked.
Arkim bólintott.
– Először nem akart belerángatni téged a dologba, hogy ne rontsa
tovább az amúgy is feszült viszonyodat a szüleiddel. Noha semmi
közöd hozzá, biztosan téged hibáztattak volna Sophie szexuális
irányultsága miatt. Az esküvőt megelőző héten azonban pánikba
esett, és rábólintott a javaslatodra, hogy az utolsó pillanatban
hiúsítsd meg az esküvőt. Amit te sajátos módon meg is tettél.
Sylvie zavartan gondolt a templomi fellépésre. Óvatosan
megkérdezte:
 – Dühös vagy a húgomra?
– Még most is csak Sophie az egyetlen gondod?
– Nos, elvégre megtapasztaltam, milyen sértő módon tudsz
viselkedni.
Arkim összepréselte az ajkait.
– Először tényleg magamon kívül voltam. És joggal. Nevetségessé
tettetek a nyilvánosság előtt. Ha Sophie időben elmond nekem
mindent, megértettem volna őt. Az ördögbe is, nem vagyok
szörnyeteg!
Arkim elfordult, és kibámult az ablakon.
Sylvia nyelt egyet.
– Sajnálom – mondta. – El kellett volna mennem hozzád, és
beszélnem veled. Ha egy héttel korábban lemondjuk az esküvőt, nincs
semmi botrány. De persze tudtam, hogy nem hinnél nekem.
Arkim arca kifürkészhetetlen maradt.
– Azért viselkedtél így, hogy higgyek neked?
Sylvie ráébredt, hogy végre tiszta vizet kell öntenie a pohárba.
Bátran állta a férfi tekintetét.
– Őszintén szólva nemcsak Sophie-ért tettem, hanem magam miatt
itt. Féltékeny voltam…
– Tudtam! – jelentette ki diadalmasan Arkim.
Sylvie majdnem biztos volt benne, hogy a férfi mindjárt átöleli, de
ebben a pillanatban diszkréten kopogtak az elválasztófalon. A sofőr
megállt, és az előttük magasodó, elegáns épületre mutatott.
Sylvie zavartan nézett ki.
– Hol vagyunk?
– A lakásom előtt.
A lány elbizonytalanodva nézett Arkimra.
 – Odafent van valamim a számodra.
– Legalább olyan eredetien hangzik, mint a bélyeggyűjtemény.
– Tényleg vár rád valami egészen különleges.
– Igen…?
Sylvie folytatta volna, de a sofőr már kinyitotta neki az ajtót.
Vonakodva hagyta, hogy Arkim bevezesse a házba. A márványpadló,
az antik környezet és az egyenruhás portás láttán – aki uralkodóhoz
illő tisztelettel köszöntötte Arkimot – úgy érezte, nagyon nem való ő
ide.
A liftben természetesen egy boy várta őket, és Sylvie elfojtott egy
mosolyt. Mindez itt világokra volt az ő montmartre-i, ócska kis
bérleményétől.
A felvonó hangtalanul megindult felfelé. Miután az ajtók kinyíltak,
Arkim a puha szőnyegen a lakásához vezette Sylvie-t. A lány habozva
belépett, a tekintetét körbehordozta az elegáns berendezésen.
A tágas helyiség mennyezetig érő ablakaiból lélegzetelállító kilátás
nyílt Párizsra és a Szajnára. Az antik bútorok nemcsak szépek voltak,
hanem kényelmeseknek is tűntek.
A szoba végében egy fekete-fehér fénykép vonta magára a figyelmét.
– Al-Hibiz – mondta Arkim áhítatosan.
– Igen.
Sylvie-nek eszébe jutott a nap, amikor először pillantotta meg a
sivatagban a fenséges erődöt.
Az oázis…
Vágyakozva felsóhajtott.
– Arkim?
– Igen?
Sylvie szemügyre vette a férfi markáns vonásait, érzéki száját,
határozott állát. A feszültség egyre nőtt köztük, és hirtelen egymás
karjában találták egymást. Az ajkuk szenvedélyes csókban forrt össze.
Arkim felkapta a lányt, és a kanapéhoz vitte.
Sylvie levegő után kapott, amikor a combja között megérezte a férfi
kemény erekcióját. A láng újra fellobbant.
– Arkim… mit művelünk?
A férfi a szájára tette a mutatóujját.
– Kérlek, ne mondj semmit! Szükségem van rád. Most!
A könyörgő hang mindent eldöntött. Kinek akar hazudni? Hiszen ő
is vágyik Arkimra.
Sylvie habozás nélkül kibontakozott a férfi karjából, és levetkőzött –
míg meztelenül állt előtte.
Arkim hipnotizálva meredt rá.
A lány segített neki is megszabadulnia a ruháitól, miközben
simogatta és becézgette őt.
– Szeretnék benned lenni – nyögte rekedten Arkim.
Gátlástalanul egymásnak estek, hagyták, hogy magukkal ragadja
őket a szenvedély. Sylvie úgy érezte, mintha a robbanás a világűrbe
röpítette volna. Izzadt volt, és kimerült, de nem számított.
– Mit tettünk? – suttogta reszelős hangon.
– Amit újra meg fogunk tenni, mihelyt ismét erőre kapok.

Sokkal később, amikor már besötétedett, Sylvie egy hatalmas ágyban

ébredt.
Óvatosan a hátára hengeredett, és a gyönyörű stukkómennyezetet
bámulta.
Mit keres itt?
És egyáltalán hol van Arkim? Sylvie felült, és vágott egy grimaszt,
mert jelentkeztek sajgó izmai. Az ágy lábánál felfedezett egy köntöst,
és belebújt. Túl nagy volt neki, ezért szorosabban meghúzta az övet.
Zavartan gondolt a mindenütt szétszórt ruhadarabjaira.
A hálószobából mezítláb az előszobába ment. Egy félig nyitott ajtón
világosság szűrődött ki, és furcsa zajokat hallott.
Kíváncsian belépett a dolgozószobába, amelyet három oldalról
könyvespolcok szegélyeztek. Az ablak előtt íróasztal állt, rajta
számítógép, laptop és iratok…
Arkim a szabad falfelület mellett, a földön ült, karjában az oázisban
kapott édes kölyökkutyával.
Egy pillanatig mindketten dermedten néztek rá, aztán a kutya
kiszabadította magát, és izgatottan odaszaladt hozzá. Sylvie leguggolt
hozzá, és a kölyök boldogan összevissza nyalta.
A meglepetés okozta első sokk után a lány Arkimra nézett.
– Hogy kerül ide? – kérdezte értetlenkedve.
És miért?
A férfi színlelt egykedvűséggel vállat vont.
– Úgy döntöttem, magammal hozom Európába.
Sylvie meghatottan fúrta az arcát a kölyök bundájába.
– Milyen fajta?
Arkim mosolygott.
– West highland terrier és valami meghatározhatatlan korcs
keveréke.
– Van már neve?
Arkim a fejét rázta.
– Mivel neked akarom adni, te találj számára nevet!
– De… nem vehetem magamhoz – dadogta Sylvie. – Túl kicsi a
lakásom, és Giselle allergiás a kutyaszőrre.
Arkim a homlokát ráncolta.
 – Giselle?
– A lakótársam. Mi a célod ezzel?
A férfi felállt, egy fotelhez vezette Sylvie-t, ahol az ölébe vonta.
– Már a sivatagban tudtam, hogy óriási hibát követek el.
– Igen?
Arkim bólintott.
– Sosem lett volna szabad elküldenem téged. Túl gyáva voltam,
hogy harcoljak érted. De még nem végeztünk. Szeretném, ha velem
lennél.
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Szeretném, ha összeköltöznénk. Maradj nálam, amíg…
– Amíg?
– Amíg kívánjuk egymást.
Tehát egy időben korlátozott viszony.
Sylvie kibontakozott a férfi karjából, és felállt. A kutyus a lábánál
nyüszített, lehajolt hozzá, és felemelte. Hogy lehet Arkim ilyen
szívtelen?
– Tehát szeretőnek akarsz? Jól értettem? És a kutyával akarod
megédesíteni az üzletet – tette hozzá Sylvie gúnyosan.
– Nem, nem erről van szó. – Arkim kétségbeesetten kereste a
megfelelő szavakat. – Azt szeretném, ha nálam maradnál mint… mint
a partnerem, nem pedig a szeretőm. Természetesen tudom, nem
olyan nő vagy, aki hagyja, hogy kitartsa egy férfi. De én sem tartok
barátnőket, akiket drága ajándékokkal kényeztetek. És igazad volt –
tette hozzá szárazon.
– Miben?
Arkim elhúzta a száját.
– Jól gondoltad, miért akartam feleségül venni Sophie-t. Olyasmit
nyújthatott volna nekem, amire mindig is vágytam. Egy
köztiszteletben álló családot.
Ő ezt kezdettől fogva tudta. Arkim egy szép nap talál magának egy
lányt, aki a megfelelő társadalmi hátteret biztosítja neki. Sylvie már
most gyűlölte azt a nőt. Büszkén felszegte a fejét.
– Ha nálad maradok is, nem adom fel a munkámat.
Arkim meglepően nyugodt maradt.
– Nem is vártam tőled mást.
Megkönnyebbülés és fájdalom harcolt egymással Sylvie lelkében.
Amíg megtartja a „kétes állását”, nem fogja elfelejteni, hogy
valójában ki ő. Addig nem fenyeget a veszély, hogy átadja magát az
álmoknak és illúzióknak, hogy mindez másképp is lehetne. Mert nem
lehet. Ő nem az a nő, akivel Arkim meg akarja osztani az életét. Ezt
sohasem felejtheti el.
Színlelt közönnyel megjegyezte:
– Nos, ha a kölyök tényleg az enyém, gondolkoznom kell a nevén.

– Bravó, Omar!
Arkim az ajtóban állt, és figyelte Sylvie-t, aki épp egy finom falatot
adott a kölyöknek, és megvakarta a fülét. Eddig úgy vette ki, hogy a
kutya egyáltalán nem engedelmeskedik, de ez látszólag csöppet sem
zavarta a lányt.
Derűsen nézte Sylvie-t, aki leggingsben és pólóban, a haját copfba
fonva ült a földön. Nyilván táncpróbáról jött. Még ebben a laza
szerelésben is szebb volt bárki másnál.
Egyébként a lány ragaszkodott hozzá, hogy metróval közlekedjen.
Hallani sem akart róla, hogy Arkim autót és sofőrt bocsásson a
rendelkezésére.
Sylvie bámulatos nő.
 Már két hete költözött be hozzá, de azóta csak egyre jobban kívánja.
Nyugtalanító, milyen nagy szüksége van rá.
A lány most felpillantott, és észrevette Arkimot. Elmosolyodott, de
aztán éber lett a tekintete. A férfi a legszívesebben magához ölelte
volna, hogy bevallja neki…
Állj! – figyelmeztette egy belső hang. Arra gondolt, mióta Sylvie
nála lakik, furcsán magába forduló lett, már nem olyan spontán,
élettel teli.
Csak akkor oldódott fel, ha szeretkeztek. De utána többnyire hátat
fordított neki. Csak feküdt ott ökölbe szorított kézzel, hogy Arkim ne
húzza ismét magához.

– Egy meghívás? – kérdezte meglepetten Sylvie.

A közös életük eddig gyakorlatilag Arkim luxuslakására
korlátozódott. Itt találkoztak munka után, aztán a végkimerülésig
szeretkeztek. Reggel felkeltek, mentek dolgozni, aztán este megint
vágyakozva egymás karjába omlottak.
Reggelenként Sylvie azt kívánta, bárcsak ne lenne annyira oda
Arkimért. Esténként pedig vacsora után – majdnem mindennap főzött
– újra az ágyban kötöttek ki.
Arkim épp most jött meg az irodából, és az ajtófélfának dőlt.
– Egy jótékonysági gálára, ahol a rákkutatásra gyűjtenek.
Gondoltam, talán érdekel.
Tehát nem felejtette el, hogy egyszer valamikor megemlítette neki,
az anyja rákban halt meg.
– Igen, természetesen – bólintott Sylvie. – De azt hittem, hogy nem
akarsz mutatkozni velem a nyilvánosság előtt.
Különös kifejezés suhant át Arkim arcán.
– Eddig azért nem mentünk sehová, mert esténként alig vártam,
hogy magamhoz öleljelek. Mint most is.
Sylvie boldogan mosolygott rá.
– És mi lesz a jótékonysági rendezvénnyel? – Nyugtalanította a
gondolat, hogy nyilvános helyen jelenjen meg Arkimmal.
– Elmegyünk rá. De előbb zuhanyozzunk le együtt!
A férfi már tolta is a fürdőszoba irányába Sylvie-t, de Omar orra
előtt becsapta az ajtót. A kölyök a következő fél órában panaszosan
vinnyogott, amiért kizárták a vizes mulatságból.

– Megfelelő a ruhám?
Sylvie egy cseppet sem érezte jól magát a bőrében. Természetesen
tudta, hogy mi vár rájuk azon a jótékonysági rendezvényen. Mindenki
kíváncsian fogja mustrálni őket.
Arkim bátorítóan megszorította a kezét.
– Fantasztikusan nézel ki. Gondolj arra, hogy annak idején
rendszeresen részt vettél az apád társasági rendezvényein! Sosem
voltál gátlásos.
Egyértelmű, hogy Arkim az apja dolgozószobájában lejátszódott
jelenetre gondol. Sylvie idegesen megigazította a testhez simuló,
smaragdzöld estélyit.
Arkim a zuhany alatti szerelmeskedés után nyújtotta át neki egy
ezüstszínű dobozban. Sylvie nem akarta elfogadni a drága ajándékot,
de elég volt egyetlen pillantást vetnie rá, hogy másként döntsön. Arra
a dizájnermodellre emlékeztette, amit valaha az édesanyja viselt, és
Catherine később kiselejtezett.
– Lazíts, Sylvie! Hidd el, minden rendben lesz.

A limuzin megállt az elegáns párizsi luxushotel előtt. Arkim kiszállt,

és Sylvie mély lélegzetet vett, amikor a férfi kisegítette. Nem sokkal
később elvegyültek egy csomó híresség között. Arkim Sylvie kezét
fogta, és a lány biztonságot merített az érintéséből.
Csak határozottan! – intette egy belső hang. Bátran kihúzta hát
magát, mielőtt beléptek volna a jótékonysági gála színhelyére, a
pompás bálterembe.
Sylvie örült, hogy Arkim mellette van, miközben a libériás pincérek
italokkal kínálták. Keresztülvágtak a termen, meg-megálltak, és
elbeszélgettek a férfi ismerőseivel.
Sylvie megkönnyebbülten állapította meg, hogy az emberek csak
futólag vettek tudomást róla. Csak fel ne ismerjék!
Amikor egy pillanatra egyedül maradt Arkimmal, a fülébe súgta:
– Mikor kezdődik a vacsora?
Miután kimerülésig szeretkeztek a zuhany alatt, most megéhezett.
A férfi vágott egy grimaszt, majd az egyik pincérre mutatott, aki
miniszendvicsekkel járt körbe, amelyek parányi műalkotásokra
emlékeztettek.
– Attól tartok, hogy ez a vacsora. A legtöbb vendég tíz éve nem evett
semmi tisztességes dolgot.
Sylvie a csípős megjegyzés hallatán elmosolyodott, de megkordult a
gyomra, és zavartan félrefordult.
Arkim átölelte, és magához húzta.
– Otthon nem maradt a burgundi marharaguból?
Otthon… Sylvie gyomra újra jelentkezett.
– Azt hiszem, maradt – súgta.
Arkim a szájára nézett, egyértelmű volt, hogy mire gondol.
– Akkor tűnjünk el innen! Nekem ennyi elég volt.
Sylvie megkönnyebbülten bólintott.
– Nekem is. Menjünk!
Kéz a kézben keresztülvágtak a márvány előcsarnokon. A lány már
elképzelte, mi várja otthon, amikor egy csapat férfi körbevette őket, és
meg kellett állniuk.
Bizonyára Arkim ismerősei, gondolta Sylvie.
Ám a férfiakat ő érdekelte. A teste. A melle. Az egyikük szemtelenül
megjegyezte:
– Nézd csak, James! Ez nem az a szexi kis vörös a L’Amour Revue-
ből?
 10. FEJEZET
Sylvie döbbenten ismerte fel a férfiakat. A show törzsvendégei voltak
– Párizsban dolgozó külföldiek. És az egyiküknek futó viszonya volt a
lakótársnőjével, Giselle-lel. Sylvie sosem fogja elfelejteni, ahogy a
férfi másnap reggel a parányi lakásban szitkozódva kereste a holmiját.
Arkim ráförmedt a mellette álló férfira:
– A hölgy nem ismeri magát, tehát álljon félre az útból!
Most minden tekintet Arkimra szegeződött. Sylvie a legszívesebben
meghalt volna.
– Te meg ki vagy, cimbora? – gúnyolódott az egyik fickó. – Fizetsz
neki az éjszakáért? Ha végeztél, mi is szívesen elszórakozunk vele.
Sylvie gyámoltalanul megszólalt:
– Sajnálom, de nem hiszem, hogy már találkoztunk volna…
Most előrelépett a legmagasabb férfi, aki még így is alacsonyabb volt
Arkimnál.
– Különbnek tartod magad, mi? Véletlenül ismerlek, te vagy az a
fickó, akit a menyasszonya faképnél hagyott az oltár előtt.
Arkim elengedte Sylvie kezét, és védelmezően hátrébb tolta.
– Várj meg a kocsiban! Mindjárt jövök.
Sylvie megfordult, de az egyik férfi, aki eddig hallgatott, elállta az
útját.
– Hová, hová, édes?
Sylvie összeszorította a száját.
– Hagyjon békén!
A fickó közelebb jött, Sylvie-t megcsapta alkoholos lehelete.
– Na, na, lehetnél egy kicsit kedvesebb is…
 Megérintette Sylvie karját, aki undorodva hátrahőkölt.
– Te vagy a kedvencem a tánckarban, szeretnélek jobban
megismerni.
Sylvie úgy állt, hogy megrúghassa a férfit a legérzékenyebb pontján,
ha ismét hozzáérne, amikor tompa puffanást hallott a háta mögött.
Megpördült, és látta, amint Arkim megtántorodik, és a szeméhez kap.
Ebben a percben odarohantak a hotel biztonsági őrei. Arkim anélkül,
hogy levette volna a kezét a szeméről, mondott valamit az egyik
férfinak, aki a vezetőjüknek tűnt. Perceken belül körülvették a nyolc
angolt, és csak amikor elvezették őket, látta Sylvie, hogy mennyire
részegek.
Arkim megragadta a karját, és az autóhoz húzta. A lány csak akkor
könnyebbült meg, amikor kocsi elindult.
Most jobban megnézte Arkimot, és rémülten látta, hogy még mindig
a szemére szorítja a kezét.
– Mi történt? Ki támadott meg?
– Felismertem az egyik gazembert.
Sylvie reszkető kézzel kinyitott egy vizespalackot, megnedvesítette
vele a ruhája szegélyét, és azzal törölgette meg Arkim szemét.
– És? – kérdezte.
– Mondott rólad valamit, ami nem lehet igaz.
Sylvie gyomra görcsbe rándult.
– Követeltem, hogy azonnal vonja vissza, különben mindenki
értesülni fog a kábítószeres ügyleteiről. Erre behúzott egyet.
– Szörnyen sajnálom.
– Miért mentegetőzöl? – háborgott Arkim. – Azok a fickók zaklattak
minket.
– Persze, de ha nem ismertek volna fel engem…
 Arkim hallgatása mindent elmondott. A kocsi hamarosan megállt, és
a férfi bizonytalanul kiszállt. Sylvie arra gondolt, hogy a sors brutális
kegyetlenséggel rántotta vissza a tények talajára.
A lakásba érve hallotta, amint Arkim nyugtalanul járkálni kezd a
szalonban – majd pohárcsörömpölés következett. Sylvie jégkockákat
tett egy konyharuhába, és odavitte neki.
– Ülj le! Hadd nézzem a szemed!
Arkim dacosan pillantott rá bedagadt szemével, majd vonakodva
helyet foglalt a kanapén.
Sylvie megvizsgálta.
– Nem vérzik – állapította meg. – Ez jó.
– Talán ápolónő vagy? – morogta Arkim.
– Nem, de mindenki hozzám jön, ha megsérül.
Hát persze, gondolta a férfi. Mert Sylvie együttérző, megértő és
segítőkész. Ami megint csak azt bizonyítja, hogy annak idején milyen
rosszul ítélte meg.
Sylvie némán a férfi szeméhez tette a jeges borogatást, aki halkan
felnyögött. Eszébe jutott az egyik fickó gúnyos megjegyzése.
– A kis csaj nem rossz az ágyban, ugye?
Arkim akkor nem tudta tovább türtőztetni magát. Megőrjítette a
gondolat, hogy Sylvie mással is együtt lehetett őutána.
A lány most mellette ült, a selyemruha kiemelte telt mellét.
Arkimban felébredt a vágy, és ez elfojtotta a haragját. Letette a
whiskyspoharat, magához húzta Sylvie-t. A lány levette a borogatást a
férfi szeméről, és aggódva nézett rá.
Vagy inkább bűntudatosan?
– Arkim… – Egyértelmű volt, hogy mit akar a férfi, és Sylvie
megpróbálta észre téríteni. – Megsérültél. Most nem lehet…
 Nem folytathatta. Arkim szája lezárta az ajkait, majd finoman
simogatni kezdte, mint egy értékes porcelánt.
Sylvie vonakodva el akarta tolni magától, de a férfi nem tudott
uralkodni magán, leszórta a ruháit, és sietve felhúzta az óvszert.
A lány hogyan is állhatott volna ellen neki? Felemelte a ruháját, és az
ölébe ült.
Arkim addig izgatta a csiklóját, míg készen állt a fogadására, aztán
lassan belehatolt. Ringatózva, egyre vadabb ritmusban repültek az
eksztázis felé. Aztán Arkim nem bírta tovább, szorosan magához
ölelve Sylvie-t elveszett benne, és végre rátalált a jótékony feledés.

Sylvie csak jóval később ébredt fel.

Meztelenül feküdt az oldalán, a keze Arkim arcán. Ábrándosan nézte
a férfit. Valamikor az este folyamán elbotorkáltak az ágyig, aztán újra
meg újra szeretkeztek. Sylvie még mindig érezte az utóhatását.
Megcsodálta Arkim büszke profilját. Szenvedélyesen, szinte
kétségbeesetten szerette őt, de megváltozott valami köztük a
hotelben történt közjáték után.
A lány már két napja meg akart beszélni valamit Arkimmal, de újra
és újra gyáván visszariadt. Attól tartott, hogy ez a téma a kapcsolatuk
próbaköve lehet.
A férfi nyugodtan, egyenletesen lélegzett, és Sylvie irigyelte a lelki
békéjét. Mivel nem tudott aludni, felkelt az ágyból, és a nappaliba
ment.
Ott kényelmesen elfészkelte magát a kanapén, és Omar az ölébe
ugrott. Szórakozottan simogatta a kutyakölyköt. Nincs más
választása, beszélnie kell Arkimmal. A szállodában történt botrány
után a férfi valószínűleg úgyis szakít vele. Ezúttal örökre.

Felvirradt a másnap reggel. Arkimnak fájt a feje, és összerándult,

amikor megérintette sérült szemét.
Sylvie. Hirtelen teljesen éber lett, és minden az eszébe jutott.
A férfiak, akik körülállták őket… Dühösen ökölbe szorította a kezét.
Még soha nem verekedett nő miatt.
Sylvie. Körülnézett. A lány nem volt a szobában, és a fürdőszobából
sem hallatszott semmi nesz. Noha éjjel a végkimerülésig szeretkeztek,
már megint vágyott a lány után. Az ördögbe! Hát sosem tud betelni
vele?
Felkelt, és melegítőnadrágot vett fel. Mezítláb elindult, sorra
bekukkantott a helyiségekbe, de sehol sem bukkant Sylvie nyomára.
Sőt Omart sem látta.
Végre a nappaliban rátalált. Az ablakon bámult ki, farmert és pólót
viselt. Furcsán merev volt a testtartása.
– Már felöltöztél?
A lány összerezzent, lassan megfordult, és keresztbe fonta a karját a
melle előtt.
– Már régóta akartam mondani neked valamit, de valahogy sosem
jutottam hozzá.
Arkimnak kényelmetlen érzése támadt.
– Nem várhat? – A kezét nyújtotta. – Gyere az ágyba!
Beszélgetéshez még túl korán van.
Sylvie ironikusan elmosolyodott.
– Nem, sajnos nem várhat.
Arkimnak nem tetszett ez a hang. A bárszekrényhez lépett, és töltött
magának egy konyakot.
– A legjobb orvosság… – Látta, hogy a lány elsápad. – Mi a baj?
– Pierre főszerepet ajánlott nekem a revüben.
– Jól hangzik.
 – Igen, de ha elfogadom, teljesen le kell vetkőznöm, mint a többi
lánynak. Eddig Pierre nem kényszerített erre, de most azt mondja, ha
maradni akarok, többet kell nyújtanom a közönségnek.
Arkim fülében dübörögni kezdett a vér. Képek villantak az agyába,
amint több száz ember bámulja Sylvie gyönyörű mellét, szexi testét.
Aztán a tegnapi férfiak… Rendszeresek lesznek a hasonló jelenetek.
Arkim a legszívesebben összeroppantotta volna a kezében tartott
konyakospoharat. Lazítania kell, hogy józanul megítélhesse a
helyzetet.
– Őszintén szólva nem tudom, hogy elfogadjam-e az ajánlatot –
folytatta Sylvie. – Talán másik munkát kellene keresnem.
Arkim megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán összevonta a
szemöldökét. Sylvie olyan furcsán néz rá. Talán azt várja, hogy
megkérje a kezét?
Ellentétes érzések viaskodtak benne. Ha bevallja, mit érez,
kiszolgáltatja magát.
Eszébe jutott az a nap, amikor elveszítette az ártatlanságát és az
önbecsülését. Amikor letolt nadrággal rajtakapták, amint az a nő a
szájával éppen…
Arkim elhessegette a rosszízű emléket. Ilyesmi többé nem fordulhat
elő!
Óvatosan ivott egy korty konyakot. Nem érezte, hogy égetné a
torkát. Amikor ismét meg tudott szólalni, a hangja nyugodtan,
fegyelmezetten csengett.
– Nem tudom, mit vársz tőlem. Ez a te életed. Azt kell tenned, amit
jónak látsz.
Sylvie egy másodpercig némán, sápadtan nézte. Aztán összehúzta a
szemét.
 – Igen, az én életem. És azt fogom tenni, ami a legjobb nekem. Ezért
elhagylak.
– Elhagysz…
Sylvie Omarra pillantott. A kutya a lábánál ült, és bizakodva nézett
fel rá.
– Igen, elmegyek. Az új revü a jövő héten debütál. Már holnap
kezdődik a nagyszabású reklámkampány. A tegnap történtek után
jobbnak látom, ha szakítunk. – Büszkén hátravetette a fejét. – Nem
akarlak még egyszer hasonló helyzetbe hozni.
Hideg, zsibbasztó érzés terjedt szét Arkim gyomrában.
– Tehát elfogadod Pierre ajánlatát?
Sylvie vállat vont.
– Csak ehhez értek. Az a csapat olyan, mintha a családom lenne.
Ostobaság volna, ha a világ egyik leghíresebb revüjében lemondanék a
karrierről.
– Levetkőzöl? – kérdezte Arkim megvetően.
Sylvie szeme megvillant.
– Mit érdekel az téged? Gondolnom kell a jövőmre. Ha nem ragadom
meg ezt az alkalmat, több tucat lány vár arra, hogy beugorjon
helyettem.
Arkim összepréselte az ajkait.
– És ha megkérlek, hogy maradj itt? – bukott ki belőle.
Sylvie még jobban elsápadt.
– Meddig? Egy hétig? Egy hónapig? Két hónapig? Mindketten
tudjuk, hogy ez nem lehet… tartós.
– Mert sehová sem vezet.
– Igazad van – felelte halkan Sylvie.
Fogta a blézerét és a táskáját. Anélkül, hogy a férfira nézett volna, a
bőröndjéhez ment, amely a helyiség másik sarkában hevert. Tehát
már be is pakolt. Arkim fájdalmas szúrást érzett a szívében.
Sylvie még egyszer feléje fordult. Törékenynek és nagyon fiatalnak
tűnt. Aztán elindult kifelé…
Arkim olyan lendülettel tette le a poharat, hogy az széttörött, és az
aranyszínű folyadék szétspriccelt. Az előszobában érte utol Sylvie-t.
Látta, hogy felemeli Omart, a bundájába fúrja az arcát, aztán óvatosan
leteszi a földre. Arkim mellkasa elszorult, mintha mázsás szikla
nehezedne rá.
A lány nem nézett rá, a kilincsért nyúlt.
– Nem vihetem magammal, egyszerűen nem lehet – mondta. –
Gondoskodsz róla, ugye?
Arkim érezte, hogy a hideg szétterjed a testében. Gyűlölte az apját.
Az anyját nem ismerte. Sosem tanulta meg, hogy kell szeretni.
– Természetesen – mondta.
Jó ez a hideg. Szüksége van rá. Nem kellenek az érzelmek meg a
szenvedély.
– Köszönöm. Minden jót! – Sylvie kinyitotta az ajtót. – Vigyázz
magadra! – Azzal elment.
Arkim lepillantott Omarra, aki a farkát csóválta, és halkan
vinnyogott. Felemelte, magához szorította, a nappaliba vitte, majd
leült vele a kanapéra.
Még mindig érezte Sylvie illatát a levegőben. Olyan erővel szorította
össze a fogát, hogy fájt. Jó a fájdalom. És minden rendben lesz.
Sylvie Devereux csak egy rövid és viharos fejezet volt az életében.
Ideje továbblépni.
 11. FEJEZET
Egy héttel később – a L’Amour Revue utolsó kosztümös próbája

– Igyekezz, Sylvie! Te következel!

A lány mély lélegzetet vett, és kiszökkent a rivaldafénybe. A színpad
mögött tökéletes volt a káosz. Néhány óra múlva lesz az új show
premierje, és még rengeteg dolgot kell előkészíteni.
Felcsendült a zene, és Sylvie táncolni kezdett. Most nem kellett
pontosan végrehajtani a betanult mozdulatokat, mert ez csak a
technikusi csapat főpróbája volt.
Ezért Sylvie lemondott a fátyolról, a fejfedőről meg a tőrről, és át
akart térni a tánc második részére, amikor a sötét nézőtérről valaki
rákiáltott:
– Állj!
A lány szíve kihagyott egy ütemet. De talán téved, és nem az ő
hangját hallotta. Rendületlenül táncolt tovább.
A zene hirtelen elhallgatott.
Sylvie megpördült, mert zajt hallott. Egy férfi lépett ki a színpadra a
függöny mögül. Valamit tartott a kezében, ami erősítőnek tűnt. Egy
dühös hangtechnikus követte őt, mérgesen gesztikulált, elvette tőle a
berendezést, és újra eltűnt.
Sylvie úgy érezte, álmodik.
– Arkim? Mi az ördögöt keresel itt? A próba kellős közepén vagyunk!
Hogy minden még valószerűtlenebb legyen, Arkim kopott farmert és
olcsó pólót viselt. A haja kócos volt, valahogy rendetlennek és
veszélyesnek tűnt.
– Arkim…
 A férfi a szavába vágott:
– Megtiltom, hogy levetkőzz! Senki sem láthat téged.
Sylvie csípőre tette a kezét.
– Tulajdonképpen mit képzelsz? Megtilthatod, hogy fellépjek, mert
valaha együtt voltunk?
Arkim közelebb jött.
– Senki sem láthat, mert te hozzám tartozol.
Sylvie szeme villámokat szórt.
– Emlékeztethetlek rá, hogy kétszer is szakítottál velem?
Arkim állán megrándult egy izom.
– Nem akarom, hogy bárki meztelenül lássa a nőt, aki hozzám
tartozik.
Sylvie dühösen felfortyant:
– Nem tartozom hozzád!
Olyan közel álltak egymáshoz, hogy majdnem összeért a testük.
– Nem akarom, hogy elhagyj. Kérlek, maradj velem!
Sylvie szíve nagyot dobbant.
– Ezt egyszer már eljátszottuk. Mégis meddig? Két hétig? Egy
hónapig? Aztán visszatérsz a tisztes életedbe, megismerkedsz az
igazival, és feleségül veszed?
– Te vagy számomra az igazi.
– Tessék?
– Te vagy álmaim asszonya. Nem akarok mást.
Sylvie a fejét rázva hátrahőkölt.
– Csak szexet akarsz – suttogta.
Mielőtt észbe kaphatott volna, Arkim mellette termett, átölelte, és
szenvedélyesen megcsókolta. Aztán egy kicsit elhúzódott, és
megigézve nézett rá.
 – Pontosan tudom, mit akarok. Téged.
Akarlak. Szerelemről szó sincs.
Sylvie óvatosan kibontakozott a férfi karjából.
– Egy monokli nem volt elég? Elfelejtetted, ki vagyok? Bárhol is
járunk, valaki mindig felismerhet. – Mély lélegzetet vett. – Nem
akarom, hogy újra elküldj, ha rájössz, nem vagyok tökéletes.
Könnyekkel a szemében elfordult, és ott akarta hagyni Arkimot, de ő
visszatartotta.
Pierre hitetlenkedve figyelte a jelenetet. A többiek is köréjük
gyűltek, és szemlátomást élvezték a rögtönzött előadást.
– Arkim, én…
– Fejezd be, Sylvie!
Miért nem megy már el Arkim?
Talán komolyan gondolja?
Mielőtt megszólalhatott volna, a férfi levette a pólóját, hogy
mindenki megcsodálhatta izmos felsőtestét. Elismerő füttyöket
lehetett hallani.
Sylvie döbbenten nézte.
– Mit művelsz?
Arkim a farmerjával folytatta.
– Be akarom bizonyítani, hogy mindent megtennék azért, hogy újra
bízz bennem. – Kinyitotta a legfelső gombot.
Sylvie rémülten próbálta visszatartani.
– Állj! – kiáltotta. – Miért…?
Arkim leeresztette a kezét, és elszántan nézett rá.
– Meg akarlak győzni, hogy a szó szoros értelmében készen állok
meztelenre vetkőzni érted. Soha többé nem ítéllek el. Büszke vagyok
arra, amit elértél. Nélküled értelmetlen és üres az életem.
 Sylvie-nek egyszerűen elakadt a szava.
Arkimot már nem lehetett leállítani.
– Még mindig nem érted? Szeretlek! Pokolian sok időre volt
szükségem, hogy rájöjjek. Talán mentség, hogy sohasem ismertem a
szeretetet. Kérlek, bocsáss meg!
Sylvie döbbenten nézte, ahogy Arkim letérdel előtte, és kivesz a
zsebéből egy bársonydobozkát. Kinyitotta.
– Sylvie Devereux, tudom, minden okod megvan, hogy utálj, de
ennek ellenére feleségül jönnél hozzám? Szeretlek, és nélküled csak
egy beképzelt, arrogáns fickó vagyok. Hozzám tartozol. Tisztelni és
szeretni foglak, amíg csak élek.
Sylvie csak a szeme sarkából látta a zölden csillogó gyűrűt. Milyen
szívesen hinne Arkimnak!
– Valójában nem fogadtam el Pierre ajánlatát. Csak azért mondtam
ezt neked, hogy világossá tegyem előtted, nem én vagyok számodra az
igazi – vallotta be. – Ma este csak azért lépek fel, hogy szívességet
tegyek Pierre-nek, mert hiányzik egy betétszám a műsorból.
A koreográfusom Párizsban összeszedett egy modern tánccsoportot,
és én ott szeretnék szólótáncos lenni. Nem kell levetkőznöm, és
tényleg csábít a feladat…
Arkim elmosolyodott.
– Ha meztelenül lovagolnál végig Párizson, akkor is követnélek.
Ameddig boldog vagy, én is az vagyok.
Sylvie végre hitt neki. Aztán rájött, hogy Arkim még mindig a
válaszára vár.
– Igen – mondta halkan, és letérdelt a férfi elé, hogy szinte összeért
az arcuk. – A feleséged akarok lenni. Teljes szívemből szeretlek, az
első pillanattól szerettelek.
 Arkim felhúzta Sylvie ujjára a zafírokkal és gyémántokkal kirakott
smaragdgyűrűt. Kék és zöld, akár a lány szeme.
A következő pillanatban már ölelték egymást, és csókkal pecsételték
meg életre szóló szövetségüket.
Valaki megköszörülte mögöttük a torkát, mire ijedten
szétrebbentek.
– Ha befejezték, szeretnénk folytatni a próbát, Mr. Al-Sahid –
szólalt meg színlelt szigorral Pierre. – Két óra múlva kezdődik az
előadás.
– A legszívesebben rögtön hazavinnélek, Sylvie – mondta Arkim. –
Tényleg végig akarod csinálni?
A lány mosolyogva nézett egyik férfiról a másikra.
– Igen – jelentette ki. – Ez lesz itt az utolsó fellépésem. Pierre-nek
hála a modern tánccsoportban folytatom. Csak azért kínálta fel nekem
a főszerepet, hogy visszautasítsam. Pontosan erre a lökésre volt
szükségem, hogy elinduljak a magam útján.
 UTÓHANG
A pap nem akart hinni a szemének. A törékeny, elfátyolozott, fehérbe
öltözött menyasszonyt egy csodaszép szőke lány vezette az oltárhoz.
A jelenet ismerősnek tűnt. Néhány hónappal ezelőtt ugyanez a
vőlegény állt itt, de akkor a szőke lány volt a menyasszony.
Mielőtt a pap elkezdhette volna a szertartást, a vőlegény
fellebbentette a fátylat a menyasszonya arcáról, és megcsókolta őt.
A lelkipásztornak csak most tűnt fel, hogy ugyanarról a nőről van
szó, aki az első esküvőt botrányos módon megakadályozta. Hangosan
köhécselni kezdett, mire a fiatalok vonakodva elhúzódtak egymástól.
A pap kicsit rosszallóan megszólalt:
– Ha egyetértenek, talán kezdhetjük.
– Hogyne – mosolygott rá a vőlegény.
Szerencsére a szertartást ezúttal nem zavarta meg senki.

VÉGE