Ady Endre háborúellenes költészete

ÉLETPÁLYÁJA
- Érmindszenten született 1877-ben.
- Édesapja Ady Lőrinc, nemes, „hétszilvafás” gazdálkodó. Paraszti sorban élt, néhány cseléddel művelte kis
birtokát.
- Édesanyja Pásztor Mária, papok és tanítók leszármazottja.
- Érettségi után jogásznak tanult, de végül újságíró lett.
- 1901: A nívós és ellenzéki ’ Nagyváradi Napló’ kötelékébe lép.
- Léda és Párizs
- 1904: Nagyváradon megismeri Brüll Adél-t (Lédá-t)
- Brüll Adél Párizsban élő, nagy intelligenciájú nő.
- Léda magával vitte Adyt Párizsba, és ő ismertette meg Adyval Verlaine és Baudelaire, a francia
impresszionista-szimbolista verselés nagyjainak költészetét.
- 1905-ben hazatért Budapestre, ahol állást kapott a liberális-radikális szellemű ’Budapesti Naplónál’.
- „Új idők új dalosa”
- 1906 februárjában megjelent 3. verseskötete, az első „igazi Ady-kötet” (Új versek), amiért sokan
támadták Ady-t. De voltak, akik mellé álltak, mert megérezték költészetének meghökkentően új jellegét.
- 1908: a Nyugat c. folyóirat főmunkatársa lesz. Ez elszigeteltségét enyhítette. A folyóirat magára vállalta Ady
védelmét és az ellentámadást is.
- Lédával kapcsolata 1912-ben szakadt meg. Ennek egyik „dokumentuma” az Elbocsátó szép üzenet’c. vers.
- 1914: találkozik Csinszkával (Boncza Berta). 1915-ben összeházasodnak. Csucsán, a Boncza-birtokon éltek,
ahol Ady látta keresztül vonulni a román hadsereget a világháború idején. Egészsége rohamosan romlott, de
lelkileg valósággal összezúzta a háború. Nagyon aggódott Erdélyért, siratta a magyarságot és az eltévedt
emberiséget.
- 1919: tüdőgyulladásban meghalt.

Ady háborúellenes versei:

- Mag hó alatt - A mesebeli János
- Az eltévedt lovas - Intés az őrzőkhöz
- Ember az embertelenségben - Az eltévedt lovas
- Emlékezés egy nyár-éjszakára - Őrizem a szemed
- A Krónikás ének - A fajtám sorsa

HÁBORÚELLENES KÖLTÉSZETE
Tiltakozott a háború ellen, ezt a verseiben is leírja, ezért nem engedik kiadni a
legújabb kötetét. Gyűlölte a vérrontást, az emberi javak pusztítását, különösen fájt neki, hogy
a félrevezetett magyarokat idegen érdekekért küzdenek. Eddigi költészetében gyakran a
múltat ostorozta, de a háború miatt megváltozott, most már a jelen háborús, érzéketlen
világában már csak a múlt számít, az értékek megőrzése.

Mag hó alatt (1914)

Ez a vers a reményre utal. A mag a telet a hótakaró alatt túléli és tavasszal újraéled.
Ady ezzel a körforgást ábrázoló természeti képpel mutatja be, hogy az értékeket is így kell
átmenteni a tegnapból a jövőbe. A mag az életet szimbolizálja, a feltámadás pedig az élet
rendje. Tehát az emberiség is túléli, akárcsak a mag, mert az élet elpusztíthatatlan.

Az eltévedt lovas (1914)

Ezt a versét Ady néhány hónappal a háború kirobbanása után írja, és a Nyugat közli is.
Ekkorra már messzeségbe tűnt a háború vége, szétfoszlottak a dicsőséges villámháború
illúziói s az embereket megrémítette az évekig tartó öldöklés lehetősége. Ebben a műben a
költő az emberiség eltévedését, útvesztését jeleníti meg, hiszen az egész vers arról vall, hogy a
háború a maga szörnyűségeivel az emberiség végzetes eltévelyedése. Ennek az eltévedt
emberiségnek a szimbóluma maga a lovas, melynek képe vizuálisan nem jelenik meg, csak
hallani, ezáltal megteremtve a kísérteties hangulatot. A lovas útja erdők és nádasok közt, sűrű
bozótban vezet, melyek a háború szimbólumai, és a sűrű köd és a sötétség láthatatlanná teszi
alakját. Ami vizuálisan is megjelenik a versben, az csak a színtér, mely félelemmel és
szorongással teli, és amely az emberi lét szimbóluma egyben. A jövő eltűnik a versből, a
lovas útja az eltévedés miatt céltalan és kilátástalan. A táj, amin keresztülhalad kísérteties,
történelem előtti szörnyek élnek benne. Visszatérünk az őskorba, a civilizáció előtti világba,
mely a háború miatt mintha visszatérne a 20. századba.

Ember az embertelenségben (1916)

A vers a román csapatok betörése után született, mikor a magyar katonák fejvesztve
rohantak az ellenség elől Erdély egyetlen országútján mely pont Csinszka szülői háza alatt
vonult el. Ady ekkor épp Csucsán tartózkodott és látta az elűzött székelyek fejvesztett
menekülését, ez ihlette meg ennek a versnek a megírásában. Ady ebben a háborús helyzetben
is meg tudott maradni mind embernek mind magyarnak, ennek ad hangot művében. A mű
rapszódia. Az első versszakban metonímiák sorát láthatjuk melyek az embert és a háborús
öldöklést hordozzák. A tehetetlenség kínzó érzéséhez hozzájárul az idő összezavarodása. A
lírai én szinte elveszti életlehetőségeit, ezért önmagáról, mint halottról beszél, de itt is
megjelenik a mégis-morál, megpróbál szembeszegülni a cselekvésképtelenséggel. Rájön,
hogy neki hivatása van, másokért kell élnie, át kell mentenie a jövőnek az emberiség elveszett
értékeit. A záró szakaszban a költő dühödten követeli az emberiséget az embertelenségben.

Emlékezés egy nyár-éjszakára (1917)

A vers 1917-ben íródott, mikor kezdetét vette a háború totális jellege és a költő
felismerte a modern technika mögött az embertelenséget. Emlékként idézi fel a háború
kitörésének éjszakáját. A 12-szer megismételt különös szó a vers kulcsszavak, amely arra utal,
hogy a háborút még hosszú évek múltán sem lehet megszokni. Az éjszaka a világ és az
értékpusztulás lehetőségét hordozza magában és sugallja. A költemény az Apokalipszis
angyalának látomásával indít, mely a kozmikus pusztulás. Ez hasonlít a Jelenések könyvében
megírtakhoz: az angyalok harsonaszava hozta a földre a katasztrófákat. Minden összeomlott
és felbomlott a világban, a párok elváltak és emberi életek értek véget. Majd a már
középkorban is használt babonás, csodás előjeleket láttatja, melyből a jövendőt tudták
megjósolni. A régi falusi idill szertefoszlott. Az erkölcsi értékek gyökeresen megváltoztak,
már az igaz ember válik bujdosóvá, míg a rabló szabadon rabol. Az ember a jelenben
mérhetetlenül szeretetéhes és erkölcsileg kicsi, melyből a kozmikus jellegre
következtethetünk. Az emberekből újra előtör a vadság és barbárság, a kultúrát pedig
levetkőzik. A Gondolat, amely megkülönböztet minket az állatoktól és emberré tesz, pedig
részeg, tehát már józanul sem gondolkodik senki. Az utolsón részben már a költő kerül a
középpontba, aki még évek múltán sem tud megszabadulni a borzalmas éjszaka képétől. A
világot elsüllyesztő éjszaka képe különben visszatérő kép a legendákban és az irodalomban,
pl. : Atlantisz.

Krónikás ének 1918-ból (1918)

Műfaja krónikás ének, amely történeti témájú mű, mely az eseményeket időrendben
követi. Az eredeti műfajhoz való hasonlóságot hangsúlyozza az archaizáló beszédmód és a
régies versforma is. Az első versszakban a világháborúról ír, az emberek egymás ellen
háborúznak és a bűnösök mellett a jók is szenvednek. Ezen időszak alatt az emberek
elveszítik hitüket mindenben és ekkor nincs igazság, hogy meghalnak a szeretteink. A sok
harc csak a romboláshoz vezet, megsérül a szív, a családi összetartás („tűzhely”) és az emberi
agyak megörülnek. Az emberek már nem lelkesülnek, mert idegen országban kell harcolni
idegen városért és javakért. Az ötödik versszakban zűrzavar van a jelenben, a tolvajoknak,
gyilkosoknak a jó a többi ember csak menekül. Az emberek nem tudnak gondolkodni, háború
idején azt is megteszik, amit békében tilos. Azok akik nem akarnak ölni, félnek, hogy végül
nekik is kell. A hetedik versszakban elmondja, hogy az anyáknak nincs kedve gyereket szülni,
mert már a fiataloknak is harcba kell menniük és a család összetartása megromlik. („Bús
kedvű anyák keservesen szülnek, / Labdázó fiúk halálba merülnek,”)
Ilyenkor mindent kitörölnek az emberek emlékezetükből, csak ölnek és nem gondolkodnak. A
kilencedik versszakban viszont fordul a kocka most már Ady attól fél, hogy béke lesz, mert
úgyis az állatok szintjére süllyednek, hiszen majd úgy is lesz még harc. Emberi hullák vannak
mindenüt, „De az emberek meg nem csömörülnek.”