Professional Documents
Culture Documents
Hogyvolt: Gyilkos Elmék 3x08 - Lucky/1
Hogyvolt: Gyilkos Elmék 3x08 - Lucky/1
Kedves Hogyvolt-Olvasók!
A mostani epizód rendhagyó módon lett megírva, ugyanis két részben kerül fel a
blogra: az első fele ma, a második holnap. Ennek két oka van. Az első, hogy
annyi minden történik az epizód 43 perce alatt, hogy az egyetlen hogyvoltba nem
fért volna bele hitelesen. A másik pedig az, hogy nehezen emészthető, rémes
témát jár körbe. Nehéz megnézni, megírni is elég kiborító, olvasni sem könnyű.
Ebben az epizódban a nyugalom megzavarására alkalmas dolgok történnek.
Olyan terepre érkeztünk a sorozatgyilkosságok bemutatásai során, mely valóban
bonyolult és ingoványos. Aki valamit nem ért, kérdezzen, aki tud, az meg
válaszoljon. Nembrit tudósok szerint a délután 5-6 óra körül szerzett élmények
nagy eséllyel visszatérnek az aznapi éjszakai álmokban, kéretik ezt is
figyelembe venni. Véleményem szerint csak erős idegzetű 18 év felettiek
kattintsanak a TOVÁBB-ra.
1988-ban a floridai Hazelwood Börtön-Elmegyógyintézetben egy orvos győzködi
két főnökét és egy kollégáját egy 17 éves ápoltról: A fiú nem olyan, mint más
ápoltak, nem szabad kiengedni!!! Egy füzetet lobogtat, azt mondja, szörnyű
dolgokat írt bele a fiú. A főnökök szerint ez csak a fantáziája, 17 éves, majd
kinövi. A doktor szerint azonban a 17 éves fiúk nem kinövik a szexuális
fantáziákat, hanem igyekeznek megélni azokat. És ez az, ami miatt nem szabad
kiengedni, mert a gyógyszert nem fogja szedni, és akkor az Isten irgalmazzon
mindenkinek.
De a főnökök szerint muszáj kiengedni, mert csak 18 éves koráig lehet bent
tartani, meg van kötve a kezünk. Ám a doktor nem a főnökök kezei miatt
aggódik. Egy cellában az ajtónak háttal ül a fiú (gondolom én), amikor belép az
ápoló, és közli, hogy új neve mostantól Mázlista (Lucky). A falon ijesztő képek, a
polcon látszólag sátánista témájú könyvek. (Anyám, mi lesz itt ma?!)
Quanticoban Garcia egy kávézóba tér be, a pultoslány már adja is a szokásos
kávéját, amikor az egyik asztalnál ülő pasasra figyelnek fel, akivel a bolondját
járatja a laptopja. Garcia jó kislány, segít neki, voilá! A srác köszöni, Garcia örül,
hogy segíthetett, gyors bemutatkozás (James Baylor, haveroknak Colby -
Penelope Garcia, haveroknak Csodálatos) a srác meg ebédelni hívná, hálából.
(Biztos nem a dekoltázs miatt, ááá, dehogy.)
Reid szerint talán azért, mert Isten sem nagyon érinti meg. Mármint, a logika úgy
diktálja, hogy ha az egyikben hisz, akkor a másik létezését is el kell hinnie. Hotch
szerint a lényeg az, hogy a sátán hatását az emberekre sajnos nem szabad
alábecsülniük.
Hotch, Reid és Prentiss a bridgewateri halottkémnél kezd, a lány holttestének
maradványa alapján a halála előtt még a gyilkos megetette vele az ujjait
(huhhh!), a pentagrammát viszont már a halála után karcolta a bőrébe. Rossiék
pedig a helyi lelkészhez mennek, de Morgan inkább a szülőkkel beszélne. Marks
atya fogadja őket (hello, Michael Beach), Rossi gyorsan úgy intézi, hogy Morgan
beszéljen vele mégis, ő meg megy Abbey szüleihez. Morgan kiakadva néz
utána. Aztán meg a papra, mikor az megkérdi, mióta nem járt Isten házában. De
Morgan nem magáról akar beszélni (mikor is akart egyáltalán?). Hanem arról,
feltűnt-e az atyának mostanság sátánizmus iránt érdeklődés, vandalizmus,
ilyesmi? De nem, semmi. Morgan megköszöni a válaszokat, aztán lelép.
Morgan zabos, a templom előtt várja Rossiékat, Rossi csak mosolyog rajta. Az
őrsön aztán kezdődik a gondolkozás: a városban nincs jele sátánizmusnak, ez
egy sorozatgyilkos műve, méghozzá szadistáé, de Rossi szerint az ujjak
levágása és megetetése nem lehet csupán a szadista elkövetés egyetlen jele. Az
érkező Hotch hozza a megoldást: ez egy üzenet, méghozzá arról, hogy nem
Abbey az első áldozat. Ugyanis a tíz, Abbey gyomrában megtalált ujj egyike sem
az övé volt, ráadásul a tízből hat mutatóujj!!! (Hányinger és hidegrázás.)
Egy fiatal lány a terepjárójával megáll az erdei úton, fogja a hátizsákját, és
bemegy a nyilvános WC-be. Belép az egyik fülkébe, becsukja az ajtót, majd
hátrahőköl: az ajtón egy fordított pentagramma van (piros színű, akarok én
belegondolni, mivel lett felrajzolva?) Aztán a lábát látjuk, majd a kamera a
szomszédos fülke alja felé mozdul el, ahol egy pár bakancsos láb ereszkedik le,
majd kilép a fülkéből, a lány ajtaja elé lép, aki látja alul a lábakat, még hátrébb
húzódik.
Morgan meg csak pislog, Garcia pedig felkapja a szemetest, kiveszi belőle Colby
névjegyét, és tárcsáz. Prentiss érkezik Morganhez, aki elmondja neki a tíz prosti
hírét, de Emily már látta is, mert Garcia közben elküldte, és nicsak, mind a tíz
Bridgewater környékén tűnt el. Hotch már tud is róla, értesíteni kell a családokat
és a lakosságot. Elmondja a helyi rendőröknek, hogy a nők eltűnési helyei a
sorozatgyilkos biztonsági zónája, azaz lakóhelye körül vannak. A biztonsági zóna
pedig határozottan Bridgewater-nek tűnik. A nyomozónak leesik az álla (de azért
a szivar nem esik ki a szájából), és kérdi, hogy de akkor miért ölte meg Abbey-t,
aki a biztonsági zónában volt? Hát azért, mert senki nem tudott róla, pedig ő
akarja, hogy tudjanak róla. De persze nem azért, hogy el is kapják, hanem mert a
gyilkolással hatalmat kap, és a nyilvánossággal még több hatalmat.
Nem fog leállni, mert ez még csak a kezdet volt. A nyomozó telefonja
megcsörren, felveszi, majd Rossihoz szól: jól mondta, Abbey halála tényleg csak
a kezdet volt. Emily és Rossi érkezik a nyilvános klotyóba Tracey Lambert
holmijaihoz, mert eltűnt, őt is rajtaütésszerűen kapta el a gyilkos, pont, mint
Abbey-t. Rossi benéz a klotyóba, és a vécé teteje lecsukva, rajta pedig négy
könyv áll, szépen nagyság szerinti sorban. Rossi azt mondja, az elkövető
biztosan volt elmegyógyintézetben, ott nevelik bele a pszichopatákba a rendet,
amit akkor is megtartanak, ha a gyógyszerszedés abbahagyásával
visszazuhannak a belső káoszba. Morgan kiakad, mikor meglátja az érkező
Marks atyát, aki persze segíteni akar, meg Tracey a templomi kórusnak volt a
tagja, ezért itt a helye. Elmagyarázzák neki meg a nyomozónak, hogy a tettes
nagy valószínűséggel a közösség aktív tagja, és bele akar majd folyni a
nyomozásba (vakmerőség és hatalomérzet miatt ugyebár), szóval önkénteseket
kell szervezni Tracey keresésére, de úgy, hogy közben megtalálhassák a
gyilkost is.
Minden önkéntest lajstromba vesznek, keresőpáronként jár egy síp is, indulhat a
keresés, Rossiék nézik az embereket, hátha. Emberek indulnak az erdőbe, egy
nőt nagyon hosszan mutatnak, naná, hisz elcsámborog a férje mellől.
Forgolódik, nézelődik. Még egy fordulás, halkan felkiált, és puff, leütik. A férje
felfigyel a hangra, és szólongatni kezdi. De választ már nem kap, mert Sheryl-t
épp most vonszolja el két kéz meg a hozzájuk tartozó ember.
Folyt. köv.