Werbőczy törvénykezése

Tripartitum

Werbőczy István a 16. századi történelmünk egyik kiemelkedő és ugyanakkor rejtélyes

alakja, 1458 körűl született az Ugocsa megyei Werbőc nevű faluban. Életének kezdetleges
szakaszát homály fedi. Tanulmányainak helyszíneit sem tudták pontosan meghatározni ezért
munkáiból le vonva a következtetéseket úgy vélik, hogy Pozsonyban, Itália valamely neves
egyetemén és egyes feltételezések szerint Bécsben is tanult. Pályafutását állami szolgálatban
kezdte Ugocsa vármegyében mint országgyűlési nagykövet. Éles eszű, bátor és művelt jogász
volt, mindezek melett latin, görög és a német nyelven is beszélt. Jogi ismereteit, politikai
kapcsolatait fölhasználva gátlástalanul gyarapította birtokait, kihasználva adósai
megszorultságát, ügyfelei kiszolgáltatottságát, politikai ellenfeleinek az ő megnyerésére
irányuló erőfeszítéseit is. Politikai karrierjét Szobi Mihály köznemesi párt nógrádi ágának
vezetője által alapozta meg. Az 1500-as és 1501 es országgyűléseken a köznemesség szóvivője
és vezére volt. Ő fogalmazta meg azt a királyhoz intézett felterjesztést, amelyben a nemesség
sérelmeinek tolmácsolása mellett a főrendek hadseregeinek kiállítását is kérte, valamint a

főpapok a jövedelem tizedrészének Isten munkájára való felajánlását törvényszerű

gyakorlásából hajtsák végre. Politikai sikereinek azonban egyik legszebbike az 1505. évi rákosi
gyűlés híres végzése a nemzeti királyság visszaállítása tárgyában. A politikai célokat
fontosabbnak tartotta mint a jogot, a törvények szabályait oly módon forgatta, hogy
megfeleljen politikai szándékának. Ez vezette azonban oda, hogy jogász képességei
kibontakozzanak. Lendületes politikai előmenetele példátlan volt mégis életpályájának nagy
megvalósítását jogászként érte el. Bár a pontos időpontot csak hozzávetőlegesen ismerjük, arra
következtethetünk, hogy 1504 előtt kérték fel, hogy elkészítse Magyarország történelmének
első a magyar nemesi jogot összefoglaló jogkönyvet. II. Ulászló király Werbőczy
István országbírói ítélőmestert bízta meg „az ország minden jogainak, törvényeinek, bevett és
jóváhagyott szokásainak s rendeleteinek egybeszedésével, címekre és fejezetekre osztásával”
A királyi megbízás nem csak a szokásjogi jogkönyv alkotására utasíotta a jogtudóst hanem,
hogy az ország jogait, törvényeit, bevett és elfogadott szokásai, rendeleteit egybe gyűjtse,
fejezetek és címek szerint állítsa össze és egy könyvbe foglalja. Tehát a feladat a teljes magyar
írott és íratlan jogforrás összefoglalása volt. Ezt a megbízást Werbőczy olyan korban kapta
amikor még nem létezett magyar jogtudomány, nem volt részletes kidolgozása a jog elveinek
1
valamint a jogi tételek sem kerültek kifejtésre. Werbőczy a Tripartitum megírásával úttörő
munkát végzett, hiszen munkája nem csak személyes siker hanem a magyar jog színterén is
egyszeri munka.

A Hármaskönyvvel, mint sui generis jogforrással részletesen foglalkozik Wenzel Gusztáv.

Szerinte a Tripartitum kötelező ereje négy alapon nyugszik: „1. mivel benne Werbőczy a
hazánkban divatozó jogot híven feljegyezte; 2. mivel annak kötelező erejét utólag a hazai
törvényhozás 3. a hazai bíróságok folytonos gyakorlata és 4. a hazai jogtudomány elismerte
támogatta és helybenhagyta.” A fenti ismérvek, sajátosságok alapján tekinti Wenzel a
Tripartitumot jogkönyvnek. A továbbiakban vegyük egyenként is sorra a Wenzel Gusztáv által
említett sajátosságokat. A „hazánkban divatozó jog híven történő feljegyzése” arra utal, hogy
Werbőczy munkája az élő, hatályos jogot a tényleges, valóságos helyzetnek megfelelően
tükrözze. Werbőczy ilyen módon nem jogot akart alkotni, hanem szándéka a meglévő jog
rendszerben való összefoglalására irányult. Erre kifejezett formában maga is utal a II.
Ulászlóhoz intézett ajánlásában41. Kétségtelen tény azonban az, hogy Werbőczy a Tripartitum
előkészítő munkálatai során a római jogból és a kánonjogból is merített, bár tagadhatatlan az,
hogy a forrás túlnyomó részben a hazai jog volt. De ha csupán a hazai joganyagot dolgozta
volna fel Werbőczy, még ezen az alapon sem tekinthetnénk a Hármaskönyvet jogforrásnak. A
benne foglalt jogtételek kötelező erővel rendelkeznek ugyan, de nem azért, mert a
Hármaskönyvben szerepelnek, hanem azért, mert korábbról származó törvényes
rendelkezésekben, avagy szokásjogon nyugszanak. Magának a Tripartitumnak a jelentősége
formailag tekintve egy kompilációéhoz hasonlítható, amelynek összeállítója elvileg bárki lehet
és amelynek eo ipso nincs kötelező ereje. Ebből következően az, hogy Werbőczy az élő hazai
jogot feljegyezte, a feljegyzés eredményét, a kompilációt önmagában véve kútfővé nem teszi.A
Tripartitum II. Ulászló halála után került kinyomtatásra, amit Werbőczy saját pénzén
nyomtatott ki Bécsben és ez a magyar jog legfontosabb forrásaként gyorsan ismertté is vált az
ország egész területén, formai értelemben még mindig nem nevezhetjük azt pusztán ezáltal
törvénykönyvnek. A nyomtatás után a természetesen Ausztriában is ismerté vált és széles
körben elterjedt. A Tripartitum egy különálló jogrendszer forrásának tekintették ami arról ad
bizonyságot, hogy Magyarország jogrendje a Habsburg briodalomban is önállóságot élvezett.
A Hármaskönyv egyértelműen a szokásjog, a consuetudo területéhez tartozik. Az 1518. évi 41.
tc. és az ezt követően alkotott törvények, törvényi rendelkezések megállapítják, hogy a
Tripartitum jogforrás, ennek megfelelően a bírói gyakorlat azt mint kötelező jogszabályt
alkalmazza. Törvényerőre mégsem a törvények, hanem sokkal inkább a nemzet jogi

2
meggyőződése, a már Werbőczy által is említett consensus populi emeli a Tripartitumot. A
könyv első soraiban megjelenik Ulászló király neve ugyanis Werbőczy a neki cízett művet
mint a legkegyelmesebb urnak az ő engedelmével írta. Rátérve a könyv további fontos
elemeire, már a prológus is kérdéseket feltételez. Martin Rady angol professzor úgy véli, hogy
Werbőczy Prológusának készítésekor felhasználta Temesvári Pelbart Pomeriumát. Ennek
egyetlen Szent Imréről szóló prédikációjában ugyanis négy olyan idézet fedezhető fel
Arisztotelésztől, Nagy Gergelytől, Szent Ambrustól és Szent Jeromostól, amelyek a Prológus
első fejezetében is olvashatók. Majd megállapítja, hogy a Prológus 40%-áról bizonyított, hogy
Werbőczy az illető részeket más szerzőktől vette át, és feltehető, hogy még további átvételekre
derül majd fény. Az első „czím” Az igazságról: ennek meghatározása és felosztását foglalja
magába. Az igazság mint a méltóság, az engedelmesség, megbecsülés és a lélek igaz
tulajdonsága, ami Istennek a vallásos tiszteletét is jelenti, eképpen vélekedi Werbőczy beépítve
vallásos elemeket sőt szorosan összefüggésbe hozva a szent elemekkel, mint a legdicsőbb
erény mely a halandók szemeit olyan fényben ragyogtatja, milyenben még a hajnalcsillag sem
tündöklik. Majd pedig két részre osztja az igazságot, mint természeti és törvényi. A természeti
amely örök és mely megadja mindenkinek a maga jogát, mely nélkül senki nem érheti el Isten
országát. Törvényi pedig az amely gyakran változik és mely nélkül nem maradnak fenn
társadalmak. A második „czím” a jogot és annak felosztását tárgyalja. A jogot és a törvényt
mint annak faja bontja ki, melyet Tullius meghatározásával is alátámaszt „a jónak és igaznak
mestersége vagy tudománya, a mely szerint minket papoknak, azaz: a szent törvényeket és
akárki részére a maga jogát kiszolgáltatóknak neveznek.” A jog tehát kétféle: közjog és
magánjog. A közjog mint a közérdek szolgálója valamint a magánjog amit külön három félének
tekint: természeti jog, nemzetek joga és polgári jog. A továbbiakban ezt a három formát bontja
ki, a köztük levő különbségeket és hasonlóságokat. A 4. „czim” a hadijogról szól belefoglalva
a zsold fogalmát valamint a hadi zsákmány feletti igazságos elosztás döntése. Az elkövetkező
címekben az igazság, a törvény a jog ls jog tudomány fogalmait boncolgatja, ezek közötti
különbségeket ezek használatát és meghatározásait, ismét megjelenik Isten mint az igaz
törvények létrehozója. Láthatjuk, hogy a szent és a jog valamint a törvények ismét szoros
kapcsolatba állnak, ami jellemző volt erre a korszakra. A jog általános elemei, a törvények,
ezek alkalmazása, miért lettek alkotva, a szokás ezeket rendre kifejti a 12. címig. A „13” czím
tartalmazza már a bírákat mint a törvény alkalmazói, a felperes, alperes fogalmai, mi szerint
kell a bíró döntéseit meghozza, a jogszerű döntés meghozatalát a perben hallottak alpján, ilyen
tárgykörökkel zárja a prológust Werbőczy. Blazovich László a következőképpen vélekedik:
„A Prológus, amint az általános felfogás tartja, a mű tudományos és elméleti alapja. Szászy
3
István két egységre bontja. Az 1-12. cím az általános fogalmakat jog, igazság, jogtudomány
tartalmazza, szól a jog felosztásáról, a természeti jogról, a nemzetek jogáról, valamint a polgári
jogról, majd a Magyar magánjog forrásairól: a törvényről a statútumról, a jogszokásról és ezek
erejéről. A 13-16. terjedő címek a jogalkalmazás tanát foglalják magukban, úgy mint a bíró
személyét, a bírói vizsgálatot, az ítélést, a bírói joghatóságot, a bírói lelkiismeretet, a bíró tisztét
és kellékeit. A magunk részéről nem látunk oly szoros összefüggést a Prológus és a mű további
részei között, mint korábban számos más kutató vélte. Az elvi fejtegetéseket tartalmazó
Prológust követő három könyvben a szerző éppen úgy, mint a korábban alkotott jogkönyveket
készítő európai társai a saját korában élt szokásjog normáit és jogintézményeit írta le.
Werbőczy Prológusában elődeihez hasonlóan idézi azon jeles tudósokat és tekintélyeket, akiket
a korban illett ismerni. Ezzel tájékozottságát és hitelességét igazolja, magának és könyvének
tekintélyét alapozza meg.”

„ELSŐ RÉSZ: Nemes Magyarország jogainak és szokásainak hármas felosztásáról

általában.”
Az alkotó egy rövid szövegben ismerteti az első rész tagolását, amelyet ugyancsak három
részre osztott el, az első rész a személyekre tartozó dolgokról a nemesség eredetéről, a fekvő
jószágok és birtokjogok szerzéséről, kormányzáról, megosztásáról, eladásról […] szól, a
második részben pedig a az említett jószágok, birtokjog és egyéb dolgok irnánti indítandó
perekről és végrehajtásokat foglalja össze. A harmadik és egyben az utolsó részben pedig olyan
ügyeket és pereket ír le amelyek az ország különböző pontjaiban zajlottak Horvát,
Slavonországból és többek között Erdélyből is összegyűjtött amelyek a királyi Curiához
szoktak kerülni. Ugyszintén talákozuk a szabad városok törvényeiről és bűnügyeiről minden
olyan elemmel amelyek az említett tárgyban szükségesek.

„Az ország jogainak és szokásainak első részéről különösen és először”

Mielőtt elkezdenénk le kell szögezni, hogy Werbőczy a 15.-16. század élő jogát ezen belül
pedig elsősorban a nemesi magánjogot és annak perjogi szabályozását rögzítette. A
köznemesség számára is biztosította azokat a szabályokat amelyeket a bárók, főnemesek
érvényesítettek maguknak. Ezek a kiváltságos nemesi jogok túlnyomó része, már az
Aranybullában is rögzítve voltak. Négy nemesi jogról kell megemlékezni: a személyes
szabadság, a királyi bíróság alá tartozás, az adómentesség illetve az ellenállási jog. Az első
szakaszokban a nemesség, főpapok, bárók és más méltóságok adózásáról szól, a felsőbb réteg
nem kellett adót fizzesen viszon emberdíjat igen amelynek mértéke különbözött és attól

4
függött, hogy milyen „tisztséget” töltöttek be.Továbbá a nemssség kialakulásának történelmi
folyamatát magyarázza Werbőczy, a hunok vándorlásától Szent István megkoronázásig
amelytől megjelent a király és a nemesség elválaszthatatlan jellege. „ Mert a fejedelmet is csak
a nemesek vásztják, és a nemeseket is csak a fejdelem teszi azokká, s ékesíti nemesi
méltósággal. A valódi nemességet hadi szolgálatokkal és egyéb érdemekkel szerzik meg
eképpen fogalmaz Werbőczy. Ezen társadalmi osztályt, ha lehet így nevezni szolgálataiért és
tetteikért különböző jutalmak és adományok illetik várak, birtokok vagy mezővárosok és ezek
felett minden nemese szabadon rendelkezhet. Tehát a nemesség ezen kiváltságos jogait
részletezi. Mondhatjuk tehát, hogy Werbőczy jogászként korának legfontosabb
jogintézményeit foglalta össze, másrészt a magyar köznemesség politikai és gazdasági
helyzetét jogi eszközökkel biztosította. Ezáltal a szokásjogi rendszerben sikerült
jogbiztonságot teremtenie. A török hódoltság után Magyarország fejlődésnek indul és
függetlenül attól, hogy a magánjogi intézmények nem voltak szabályozva a Tripartitumban a
mindennapi élet kialakította azokat. Ez legfőképpen a szerződések terén mutatható ki, hiszen a
Hármaskönyvben a szerződések terén csak az örökbevallásról és az időleges bevallásról van
szó. Örökbevalláson egy dolog tulajdonjogának, míg az időleges bevallás esetén csak a dolog
birtokának átruházását érti, és éppen azon cél által vezérelve, hogy a köznemesség vagyoni
helyzetét is szilárd alapra helyezze, következetesen a nemesi ingatlan tulajdon- és
birtokjogának átruházásáról beszél. Az örökbevallást az I. rész 57-79. cím tartalmazza mint
tulajdon-átruházási forma ugyanakkor szó esik a cseréről illetve az ajándékozásról. A 80-83.
cím tartalmazza a birtokátruházásra irányuló szerződések közül a birtokzálog szerződést mint
kárhozatos és elitélendő gyakorlat. A 16. század elején Magyarországon is általános volt, hogy
ha valakinek hitelre volt szüksége, akkor kölcsönkért valakitől. Mivel a kánonjog tiltotta a
kamatot, ezért a magyar jogrendszerben a birtokzálog-szerződés rendszere alakult ki. A
kölcsönösszeg visszaadásának biztosítékaként, ingatlan jószágot adott az adós a hitelező
birtokába. Ha a szerződésben meghatározott idő lejárt, és az adós teljesíteni akart, a hitelezőnek
vissza kellett adni a zálogtárgyat a tulajdonosnak. A birtokzálog rendszeréből viszont gyakran
az következett, hogy a hitelező nem akarta visszaadni a birtokot. Mivel Werbőczy a
köznemesség jogi helyzetét akarta biztosítani megfelelően kellett rögzítse a nemesi
ingatlanvagyon elidegenítésének szabályait és a nemesi tulajdonjog biztonsága érdekében
lefektette azokat a rendelkezéseket, amelyek a birtokátruházással és közvetlenül a kölcsön
felvételével ezt a rendszert veszélyeztették. Ezek mellett meg kell jegyezni, hogy később
számos szerződés típus jelenik meg amelyek a Tripartitumban nem voltak rögzítve. Ilyenek
például a bérlet és haszonbérlet, a válallkozási szerződés vagy más ilyen jellegű szerződések.
5
Ezek a szerződések azért nem jelentek meg mert a nemesség, a polgárság de még a jobbágyság
körében is általánosan elfogadott normák voltak illetve már a Tripartitum előtt is léteztek a
szokásjog keretei között. A bérlet, haszonbérlet, valamint a szolgálati és a vállalkozási
szerződés esetében jól kimutatható az a gazdasági, társadalmi fejlődés, ami ezeknek a
szerződési típusoknak a kialakulását elősegítette. A szolgálati és a vállalkozási szerződések az
iparosok, kereskedők, valamint a gazda-cseléd viszonyban, vagy éppen a béresek körében
keletkeztek. Ezek azok a megállapodások, amelyek tartalmát ténylegesen a szerződő felek
akarata alakította. Nincsenek az egész országra érvényes általános szabályok, a kor, a
társadalom, az adott helyzet alapján változtak. A megállapodásokat legtöbbször szóban, néha
írásban kötötték meg a felek. Miután e szerződési típusokat a mindennapi élet hozta létre, a
megegyezésen alapuló tartalmi elemeket, feltételeket, a teljesítés módját, a nem vagy hibás
teljesítésből származó felelősségi kérdéseket csak a levéltárakban megőrzött
jegyzőkönyvekből vagy éppen a mezővárosi, úriszéki iratokból, szabad királyi városokban a
városi törvényszék fennmaradt iratanyagának feldolgozásával lehet megállapítani. Ha arra
szeretnénk választ kapni, hogy miképpen alakult a bérlet és a haszonbérlet sorsa a magyar
jogéletben, akkor már ténylegesen a Hármaskönyv szabályaihoz kell visszanyúlni. Joggal
vetődik fel a kérdés, hogy ha Werbőczy rögzítette a birtokzálog-szerződésnek a szabályait
akkor miért nem tett említést a bérletről vagy a haszonbérletről. Azt nem lehet mondani, hogy
a Mohács előtti évszázadokban nem ismerték a bérletet, hiszen Illés József az Árpád-kori
szerződési típusok között már elemzi a locatio–conductio szabályait. Ugyanakkor az a tény,
hogy valaki egy idegen dolgot meghatározott időre, ellenszolgáltatás fejében birtokba vesz és
használ, nem lehetett olyan általános, hogy arról Werbőczynek feltétlenül szólnia kellett volna.
Hiszen egy bérleti szerződés esetében a birtokot meghatározott időre adták a bérlő
használatába, s a szerződésben rögzített idő lejártakor a bérlet tárgyát vissza kellett adni a
tulajdonosnak. Az oklevelek azt bizonyítják, hogy a bérleti díj megizetésére helyezték a
hangsúlyt a szerződő felek. Ugyanakkor a kora újkorban a bérleti szerződés nem volt gyakori,
hiszen a nemesség saját jobbágyaival műveltette a földet, s az általuk izetett kilenced, illetve
az allodiális föld robottal való műveltetése nem indokolta a bérlet, haszonbérlet útján való
jövedelemszerzést. A szerződési jogok fejlődését elsősorban a mindennapok gyakorlata
alakította, amelyet a fellelhető szerződések, illetve a felek között kötött megállapodások hibája
vagy nem teljesítése miatt indított perek bizonyítanak.

6
Jobbágyi jogok a Tripartitumban
A Hármaskönyv tartalma tulnyomó részt a nemesi jogokkal foglalkozik viszont nem szabad
megfeledkeznünk, hogy az akkori magyar társadamat 80-90 % a jobbágyság teszi ki. Ezért
érdemes megvizsgálni a könyv ezen vetületét is hiszen a jobbágyokkal kapcsolatos alapvető
jogi kérdések is meghatározzák a magyar társadalom jogi berendezkedését. Kérdés tehát, hogy
egyáltalán foglalkozik-e ezzel a Tripartitum. A címekből kiindulva észtevehető, hogy csak a
harmadik részben kapnak helyet a jobbágyi jogok illetve néhány helyen még találunk a
jobbágyságra vonatkozó kérdéseket. A Tripartium összesen 256 címből áll és ebből mindössze
7 vonatkozik közvetlenül az akkor magyar jobbágyságra. A jobbágyi jogok tehát inkább csak
mai fogalmainkkal nevezhetők jogoknak, a részletszabályokat megvizsgálva inkább jobbágyi
kötelezettségekről lenne helyes beszélnünk. Mielőtt megvizsgálnánk a Hármaskönyv
jobbágysággal foglalkozó részeit, érdemes röviden említést tennünk a Dózsa-féle
parasztfelkelés leverését követő egyéb jogalkotási tevékenységekről is. Az 1514. évi
törvényalkotás jórészt a felkelést követő büntetőjogi megtorlással és gazdasági reparációval
foglalkozott. Az adott évben született hetvenegy törvény nagy része ezt a két kérdést próbálja
rendezni: nyilván a győztes uralkodó osztály szemszögéből. Ezeket a törvényeket Werbőczy
sem hagyhatta figyelmen kívül, bár már ezek előtt elkészült a Hármaskönyv két helyen
váltaoztatásra került sor. Ami a jobbágyságot illetti a második változás releváns a mi
szempontunkból. Az Országgyűlés elvetette a szabad költözködés jogát – ő is beikattta
ugyanezt amely a III. rész 25. címben található : „2. § És ámbár mind e népségek (a

királyi jászok, kúnok, oroszok és polgárok kivételével) eddigelé a szabadság amaz

előjogával éltek, hogy, ha úgy akarták, szabadságukban állott, törvényes földbérük

letétele és adósságaik kiizetése után lakóhelyeikről bármikor más, nekik inkább

tetsző helyre költözniök, hogy majdan ott lakjanak, minthogy azonban pártot

ütöttek és bizonyos Székely György nevű leggonoszabb haramia vezérlete alatt az

egész nemesség ellen az úgynevezett kurucz lázadásban váratlanul felkeltek és e

miatt örök hűtlenség vétkébe estek: az elmúlt nyáron szabadságukat végkép

elvesztvén, földesuraiknak föltétlen és örökös szolgaságába kerültek.”

7
Mindazonáltal a Hármaskönyv jobbágysággal foglalkozó részei nem csupán a röghöz kötést
deklarálják. A III. rész 25. cím 1. §, amely „a jobbágyoknak nevezett falusiak állapotjáról és

törvényeiről” címet viseli, rögvest egy deiníció-féleséggel kezd ezen fenti jobbágyokról,

„kiknek állapotja sokféle, mert némelyek magyarok, mások szászok és németek, mások

pedig csehek és tótok, a kik a keresztény hitet vallják. Ezenkívül némelyek oláhok és

oroszok, némelyek pedig ráczok vagy szerbek és bolgárok, kik a görögök tévelygését

követik. Vannak ezenfelül jászok és kúnok, kik királyi földeken telepedtek le és ott laknak

és hasonlóképen a keresztény hitet vallják. Az oroszok és bolgárok közül pedig némelyek

a mi hitünkhöz, másik pedig a görögök tévelygéséhez ragaszkodnak.” E sokféle emberre

vonatkoztatva következik a fentebb már említett második paragrafus, amely örök hűtlenségre
„kárhoztatja” a Magyar jobbágyot, és ennek büntetéseként föltétlen és örök szolgasorsra
juttatja őket. A szabad költözés betiltása mellett a Tripartitum a jobbágysággal kapcsolatban
két jelentős kérdést emel még ki még ha láttuk is, hogy terjedelmében nem foglalkozott velük
sokat. A harmadik rész 25–28. címei az igazságszolgáltatással, míg a 29–30. címek az
örökléssel kapcsolatban állapítanak meg szabályokat. A III. rész 25. cím 3. kimondja, hogy a
jobbágyoknak elsősorban a földesuraik szolgáltatnak törvényt és igazságot, és a III. rész 25.
cím 5. jogorvoslatot is lehetővé tesz számukra „akképen tudniillik, hogy ha a per sora szerint

az egyházi törvényszék elé látszik tartozni akkor a megyés püspök és helyettese elébe, ha

pedig tudnivalóképen világi biró elibe tartozik, a megyei ispán és szolgabirák elibe kell azt

felküldeni”. Kiemelendő, hogy a földesúr egyszerű megkeresésre és panasztételre is tartozik

igazságot tenni, de amíg törvényesen meg nem indul az eljárás, addig mulasztás esetén sem
vonható felelősségre, ha mégsem teszi meg. A Hármaskönyv különbséget tesz a kisebb és a
nagyobb hatalmaskodások kapcsán indított eljárások között is, ami szintén a különféle
eljárásjogi cselekmények, és az azokat megelőző bűncselekmények közötti lassú kategorizálás
megjelenésének tekinthető. A szabályok (III. rész 27. cím) olyan kérdésekre is kiterjedtek, mint
az esküérték szabályozása vagy a tanúvallomások helye az eljárás menetén belül. Bár az
öröklési szabályok bemutatása után a jogalkotó kiemeli, hogy „a parasztnak földesura

földeiben, azok örökségére nézve a munka bérén és jutalmán kívül, semmi joga sincs,

hanem az egész föld tulajdona a földesurat illeti s reá tartozik”, illetve „a jobbágy tehát az

8
ilyen hagyomány vagy eladás által csakis munkájának bérét és jutalmát, tudniillik a föld, a

rét, malom vagy szőlő igaz becsüjét hagyhatja, vagy adhatja el valakinek”, az öröklés

kapcsán mégis ugyanazt az érdekességet igyelhetjük meg, ami a jobbágyok helyzetét

jellemezte a feudális korszak Magyarországán: a jobbágyok birtokában lévő dolgok
tulajdonként való kezelését. Azaz az öröklési szabályok – bár a források sokszor mást mutatnak
– a jobbágybirtok kapcsán nem tették lehetővé a klasszikus öröklést, a munka bére és jutalma
válhatott öröklés tárgyává. Ahogy a III. rész 30. cím megfogalmazza: „ha a paraszt egyedül

és magában álló személy és semmi örököst és utódot nem hagy maga után: ingó

vagyonáról szabadon végrendelkezhetik”. Amennyiben nincs végrendelkezés, akkor az

összes ingó és ingatlan vagyona a földesúrra szállt. „De ha az igazi örökös azután a mondott

életkort eléri vagy meghaladja […] az egész vagyon megtartás és kezelése az örököst fogja

illetni.” Végezetül érdemes megemlíteni a röghöz kötés kapcsán Hóman Bálint és Szekfű Gyula

óriási jelentőségű művéből a kérdés értékelését, miszerint: „A magyar fold még nem volt a
nemesség kizárólagos tulajdona, mikor ez a tan már jogi maximává lett és a magyar parasztot
letaszította a politikailag jogtalan bérmunkás, a birtokszerzésre képtelen jobbágy színvonalára.

Végsősoron A Hármaskönyv tartalmazza azt a nemesi jogot amelyet Werbőczy a köznemesi

státusnak köszönhetően, indokolt és hiteles tapasztalatain fekszik, jogi felkészültségének
köszönhetően törvényi erőként tudott kibontakozni. Munkáját a magyar országos jog
összefoglalását megtárgyalta és elfogdata az országgyűlés amelyet 1514-ben a király
megerősítő levelével is ellátta. A szentesítés azonban az uralkodü megtagadta és nem válhatott
alakilag a törvényi jog részévé azonban ez nem jelentett gátat a jogkönyv általános
érvényesülésének. Miután kiadta számos bíróságnak és vármegyének küldte szét és a magyar
jog meghatározója maradt. A Tripartitum a következőkben a magyar jogélet legmeghatározóbb
forrásává lett. Elterjedésének feltételeit leginkább használhatósága határozta meg. Werbőczy
olyan művet alkotott amely egyszerre jogösszefogalalás, tudomáynos mű és egyben tankönyv
is. A szerző célja az volt, hogy az elvek, szabályok, eljárási módozatok összefoglalásánál a
bíráknak, ügyvédeknek minden felmerülő esetben biztos támpontot nyújtson a jogi ügyek
kezelésében. Werbőczy a könyv befejezésében utalt arra is, hogy nyelvezetét a kor praxisának
„szokott egyszerű nyelvéhez” igazította, a közhasználatú kifejezéseket vette igénybe, hogy
magyarázatai érthetők legyenek. Nem tudományának csillogtatása volt célja, hanem a tanítás

9
és az eligazítás. Az igazi tudósok szerénységével visszatartotta magát a korban pedig fölöttébb
divatos, sőt kötelező klasszikus idézetektől, Cicero, Livius és Sallustius műveinek citálásától.
Munkáját azoknak ajánlja ugyanis, akik „inkább a fegyvert, ekevasat és a kaszát forgatják
kezükben”, mint a klasszikus ókori szerzőket. A Tripartitum karrierje egyben Werbőczy
dicsőségét jelentette. Hatásainak számbavétele nélkül nem értékelhetjük kellőképpen a szerzőt
sem. Neve összeforrott a művel, a joghistória panteonjában Werbőczy nem politikai pályája,
személynöki tevékenysége vagy nádorsága biztosított helyet, hanem a Tripartitum.

10
Bibliográfia

Blazovich L., 1011-1023. o A Tripartitum és Forrásai

Földi A. , 194-200. o, Beszámoló a WERBŐCZY ISTVÁN ÉS MŰVE C. Tudományos

ülésről

Dr. Hamza G.,Werbőczy Tripartituma mint sajátos jogforrás

Dr. Hamza G., Tanulmányok Werbőczy Istvánról

Jogtörténeti szemle, Válogatás a Tripartitum 500. évfordulóján rendezett tudományos

konferenciák előadásaiból

http://www.staff.u-szeged.hu/....htm

http://leletek.lapunk.hu/6

http://mek.oszk.hu/......./160.html

11