Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 28

Polgári hetilap

2019. június 21–27.


II. évfolyam 25. szám
www.magyarhang.org
Ára: 490 forint
Előfizetőknek: Olvasmány
450 forint egész hétre

A CÉLKERESZTBEN BIGE LÁSZLÓ MAGYAR KÖZPÉNZ ROMÁNOKNAK NYOMOR AZ OLAJON AZ ORMÁNSÁGBAN

ÜTÉSÁLLÓNAK
KELL LENNI
Nyáry Krisztián
író, irodalmár megnehezített
életekről, főpolgármesteri
felkéréséről és a vélemény
féltve őrzött szabadságáról

z Kánont szerencsére úgy


nem lehet csinálni, ahogy
a kormány próbálja, ez még
Rákosinak sem ment

z A nagyon dühödt
támadássorozat után mintha
lenne konszolidációs szándék
az irodalmi életben

z A Fidesz egész
szervezeti kultúrája
a konfliktuskeresésre
épül, a lehetséges helyi
ellenzéki vezetőkre is ötéves
vesszőfutás vár

FOTÓ: HALÁSZ NÓRA

Rendelje meg a postán


FIZESSEN ELŐ ÖN IS vagy a www.magyarhang.org oldalon.

A MAGYAR HANGRA! Támogassa lapunkat és a szabad magyar sajtót!


Mert tényleg a lét a tét.
2 VILÁGKÉP 2019. JÚNIUS 21–27.

Hongkongi tüntetők a kiadatási


törvény visszavonását követelik.
Ráébredtek az erejükre
FOTÓ: REUTERS

Hongkongban
a víz az úr
M AJLÁTH RONALD autonómiával rendelkezik – viszo- aggasztó, hogy a népi Kína korábbi bejelentette, hogy „a feltételezé- tet, és ha megszavazzák, az óriási
nya a szárazföldi Kínával azóta igen ügyekben is kérelmezhetné egye- sek és a félreértések” miatt felfüg- csapást jelent majd a városállam

H
iába függesztette fel a változatosan alakult, amit több sek kiadatását, ám Hongkongban gesztik annak bevezetését. Csak- gazdaságára és társadalmi életére.
vitatott kiadatási tör- kisebb-nagyobb, általában aktu- sokaknak kétségeik vannak a kínai hogy a tömegnek ez nem elég: ők Ugyanis a jövőben még az ide láto-
vény bevezetését, és álpolitikai vita tarkított. A mosta- bírósági rendszerrel szemben. a kormányzó lemondását követelik. gatókat is kiadhatnák a szárazföl-
hiába kért bocsánatot a ni események apropója azonban A tiltakozás aztán napról nap- Nem meglepő módon végül di, vagyis a kommunista párt által
tüntetőktől Carrie Lam hongkongi egy gyilkossági ügy, amely miatt ra nőtt. A törvénytervezet ellen- Peking is támogatásról biztosí- ellenőrzött kínai bíróságoknak.
kormányzó, ők nem tágítanak: a Hongkong új kiadatási törvény- zői már április végén az utcára totta a kormányzót, a kínai kül- De nem csak a kormányzónak
tüntetők a politikus azonnali távo- nyel állt elő. A történetet mostanra vonultak, akkor több ezer ember ügy határozottan kiállt Carrie Lam van oka az aggodalomra. Hasonló
zását követelik. Arra az esetre, ha a az egész világ ismeri: Csan Tong- demonstrált a javaslat elvetését mellett. Vagyis hiába nyújtaná be helyzetben van Hszi Csin-ping kí-
kormányzó mégsem mond le, még kaj (Chan Tong-kai), egy 20 éves követelve. Most vasárnap aztán a lemondását a tüntetések hatá- nai elnök is, mivel a hongkongi fel-
nagyobb demonstrációkat helyez- hongkongi férfi 2018 februárjában kétmillióan vonultak utcára a tör- sára a kormányzó, a kínai vezetés fordulás nemcsak Kínán belül adhat
tek kilátásba. Pedig a vasárnapi Tajvanon meggyilkolta a barátnő- vényjavaslat ellen tiltakozva, hol- nem fogadná el azt. Ez pedig olyan muníciót az ellenfeleinek, hanem
tiltakozás már önmagában rekor- jét, miután megtudta, hogy a fiatal ott a kormányzó még szombaton patthelyzetet eredményezhet, amit külföldön is. Ezért a hongkongi és
dot döntött: kétmillióan demonst- nő egy másik férfitól vár gyerme- korántsem lesz könnyű orvosolni. pekingi vezetésnek minden oka
ráltak fekete ruhába öltözve, ami ket. Csan ezután visszatért Hong- Annál is inkább, mert a tüntetők megvan arra, hogy feszülten fi-
a 7,4 milliós városállam esetében kongba, amelynek Tajvannal nincs – felbuzdulva az eddigi eredmé- gyelje a fejleményeket. A tüntetést
azt jelenti, hogy legalább minden kiadatási egyezménye, így az ottani nyeken – ráébredtek az erejükre szervezők egy része már hétvégére
negyedik ember az utcára vonult. hatóságok hiába kérték a férfi ki- Nem csak a kormányzónak és nem hisznek a kormányzónak. újra utcára szólítaná a tömegeket.
Mi vezetett idáig? Az egykori adatását. Ezért szövegezte meg a van oka az aggodalomra. Ők nem a törvény felfüggesztését, Mások viszont a nagyobb hatás ér-
brit gyarmatot 1997-ben csatolták hongkongi vezetés az új törvényt, Hasonló helyzetben van hanem annak teljes visszavonását dekében egészen július 1-jéig vár-
vissza Kínához, amely azóta is az csakhogy az óriási indulatokat Hszi Csin-ping kínai elnök követelik, amit egyébként a hong- nának. 1997-ben ugyanis ezen a
„egy ország – két rendszer” elve szült. A jogszabály ugyanis a jö- is, mivel a hongkongi kongi ellenzék is elvárna. A legtöb- napon adták vissza Kínának a bri-
alapján működik, vagyis Hong- vőben azt is lehetővé tenné, hogy felfordulás nemcsak ben attól tartanak, hogy a Peking- tek Hongkongot, így a demonst-
kong megőrizhette régi politikai és Hongkong szökevényeket – köz- Kínán belül adhat muníciót hez hű politikus újracsomagolt rálók ígérete szerint aznap még az
gazdasági rendszerét. A városállam tük esetleg politikai menekülte- az ellenfeleinek, hanem formában ismét megpróbálja majd eddigieknél is nagyobb tömegde-
– amely ilyen módon nagy fokú ket – adjon ki Kínának. Különösen külföldön is keresztülvinni a törvényterveze- monstrációra kerülhet sor.
2019. JÚNIUS 21–27. 7/24 3

NYITOTT SZEMMEL
Bizalmasa tálalt ki Zajlik az előválasztás
Simonka Györgyről Budapesten Hirtelen halál
Bár nem nevezi meg, félreérthetetlenül Simonka György fideszes Három jelölt verseng Budapesten az ellenzéki előválasztáson, a tét, Órákkal azután, hogy bírósági tárgyalásán
képviselőt támadta meg Facebook-posztjában a politikus volt hogy melyikük lesz az őszi önkormányzati választásokon Tarlós rosszul lett, összeesett, majd kórházba szál-
bizalmi embere, Galló Ferenc. A posztot a Magyar Narancs vet- István kormánypárti főpolgármester kihívója. Hárman gyűjtötték lítása után elhunyt, már el is temették Mo-
te észre. Mint ismert, Simonkát, akit Dél-Békés erős emberének össze az induláshoz szükséges számú aláírást: Karácsony Gergely hamed Murszit. A 67 éves egykori egyiptomi
tartanak, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni (MSZP, Párbeszéd), Kálmán Olga (Demokratikus Koalíció) és Ker- elnök 2013 óta volt őrizetben, kémkedéssel,
hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják, mert jogelle- pel-Fronius Gábor (Momentum). A jelölő pártok ígéretük szerint illetve azzal vádolták, hogy kapcsolatban
nesen szerezhetett meg uniós fejlesztési pénzeket. Galló Ferenc beállnak a győztes mögé, ugyanezt teszi az LMP is. A párt ere- állt a terrorszervezetként számon tartott
kilépett a Fideszből a többi között azért, mert hiába javasolta Si- detileg Puzsér Róbertet támogatta, ám kihátrált mögüle, amikor a palesztin Hamásszal. A Muzulmán Test-
monka Györgynek, hogy a bírósági ítéletig mondjon le minden po- publicista elutasította az előválasztáson való részvételt. Az ellen- vériség egykori politikusát az arab tavasz
litikai tisztségéről. A pályázatírással foglalkozó Galló arról is írt, zéki előválasztás június 20. és 26. között zajlik. után megrendezett szavazáson választot-
hogy a barátai elmondták neki, bizonyos pályázatok kapcsán mire Programot hirdetett a párttámogatás nélkül a főpolgármesteri ták államfővé 2012 közepén, de egy évvel
kérte, utasította őket a háttérből a szóban forgó politikus, akinek a címért harcba szálló Puzsér Róbert. Bár megfogalmazása sze- később egy tüntetésekkel tarkított katonai
„rokonai, barátai és üzletfelei” a projektek lebonyolításában részt rint az európai parlamenti választás szilánkosra törte a politikai puccsal eltávolították a hivatalából, egyesek
vevő szervezetek vezetői. Galló barátai nem tették meg, amit a po- centrummal kapcsolatos elképzeléseit, nem adja fel a küzdelmet. úgy vélik, Washington hallgatólagos támo-
litikus kért tőlük, aki ezután „utánuk nyúlt, fenyegető- Szerinte Gyurcsány Ferenccel és Karácsony Gergellyel gatásával. Egy átmeneti időszak után – a
zött, leváltott, kirúgatott...” Simonkát a közelmúlt- nem lehet együttműködni, az általa betonember- 2011-ben megbuktatott Hoszní Mubarakhoz
ban tüntették ki dél-békési polgármesterek. nek nevezett Tarlós Istvánt pedig csak a cent- hasonlóan – újra egy katona került a nílusi
Közben a 444.hu arról adott hírt, hogy a rumból érdemes legyőzni. A napokban Kál- ország élére: Abdel Fattáh esz-Szíszi. (B. R.)
korábbi határozatot felülbírálva a Debreceni mán Olga is előállt néhány tervével: klímás
Járási Ügyészség költségvetési csalás gya- metrót, fiataloknak ingyenes BKV-t és
nújával nyomozást rendelt el a Kósa Lajos több elektromos buszt ígért.
Egészen biztosan A neonáci terror maradt
(Fidesz) feleségéhez, Porkoláb Gyöngyi- A főváros VIII. kerületében, a József-
hez köthető egyesületek ügyében. Egy nem akarjuk azt, városban bejelentették, hogy Pikó And- A hatóságok és a politikusok is alábecsülték
szórakozóhely szokásos játékestjét ál- hogy az Akadémiáról rás újságíró, a Klubrádió eddigi mun- a szélsőjobboldali veszélyt – állapította meg
lították be úgy, mintha azt ők szervez- a kutatóintézetek katársa civil jelöltként, az ellenzéki kommentárjában a konzervatív-liberális
ték volna; a „szervezést” minisztériumi pártok támogatásával indul a polgár- napilap, miután kiderült, hogy a Walter Lüb-
pénzből finanszírozták. (MH)
– ahogy ez egyébként mesterségért. (MH) cke német kereszténydemokrata politikus
más országokban esetleg meggyilkolásával gyanúsított férfi szélső-
megtörtént – jobboldali csoportokkal állt kapcsolatban. Az
Több vezető leválasztásra Paks II.: államigazgatási hivatalvezetőként dolgozó
Lübckét június elején lőtték le. A Die Welt
kerüljenek
távozott eseményhez szerint mialatt a figyelem az iszlám terro-
rizmusra összpontosult, a szélsőjobboldal
a Mi Hazánkból Palkovics László innovációs és
kötött törlesztés folyamatosan nyert teret: határokon átnyúló
hálózata alakult ki, sőt, a parlamentekbe is
Három – meghatározónak számító – po- technológiai miniszter kijelentése A beruházás késése miatt nem előre rögzített beültek. A fehér ember veszélyeztetettségé-
litikus, illetve területi vezető lépett ki a Mi egy tavalyi, az Index birtokába került dátumhoz, hanem az „eseményhez”, vagyis nek érzése köti őket össze. A véleménycikk-
Hazánk Mozgalomból – tudta meg az Alfa- hangfelvételen a tényleges üzembe helyezéshez köthetik a ben leírták, a néhány éve feltárt és gyilkos-
hír. A távozók között van a Toroczkai Lász- paksi óriáshitel törlesztését. Az ATV.hu in- ságokat elkövető neonáci csoportok hálózata
ló vezette, a Jobbikból kivált politikusokból formációi szerint Varga Mihály pénzügymi- máig létezik az országban. (SZ. ZS. L.)
létrejött párt alelnöke és egyik alapítója, volt a Mi Hazánk pápai szervezetének elnöke volt: niszter a Paks II.-beruházás pénzügyi-fi-
országgyűlési képviselő, Devecser polgár- „Sutyerák, sudri bunkók a saját telhetetlen- nanszírozási szerződésének módosításáról
mestere, Ferenczi Gábor. A Facebookon az- ségüket és tehetségtelenségüket ne azokon tárgyal Moszkvával. A cél az, hogy a magyar
zal indokolta a kilépését, hogy a Mi Hazánk a volt a jobbikosokon verjék le, akik alapítói fél akkor kezdje meg a 10 milliárd eurós hi- Tito adósságát nyögi Szerbia
letért az alapító nyilatkozatban vállalt útról. voltak a megyei Mi Hazánk Mozgalomnak. tel törlesztőrészleteinek és a kamatainak Még 22 évig kell törleszteni azokat a
Úgy fogalmazott: nem szeretne olyan közös- Nem volt jó érzés viszontlátni a Mi Hazánk visszafizetését az oroszoknak, ha a Paksi hiteleket a szerb költségvetésből, ame-
séghez tartozni, ahol a bajtársiasság alapel- Mozgalomban azokat a senkiket, akiket a Atomerőmű új blokkjait üzembe helyezték, lyeket az egykori szocialista Jugoszlávia
ve nem mindenkire vonatkozik. Hozzátet- Jobbikból azért szórtunk ki, mert az állandó és a piacon már el tudják adni az itt termelt vett fel – írta a szerb Blic. A belgrádi lap
te, a helyzetet menthetetlennek tartja. Még szarrágásukkal, parttalan okoskodásukkal villamos energiát. Az üzembe helyezés ter- beszámolója alapján itt azokról a hitelek-
keményebben fogalmazott Orbán Imre, aki csak hátráltatták a munkánkat.” (MH) vezett időpontja 2026, de a 2014-ben kötött ről van szó, amelyeket a titói rezsim még
államközi szerződéssel útjára indított pro- a hetvenes és nyolcvanas években kapott a
jekt jelentős késésben van, többek között az Világbanktól és a Párizsi Klubtól, ezeknek

Mise a tűzvész után uniós vizsgálatok miatt.


A kormány azt is szeretné elérni, hogy a
az utolsó részleteit 2031-ben és 2041-ben
kell majd kifizetni. Ráadásul itt különösen
finanszírozó orosz bank engedje el a ren- drága hitelekről volt szó, amelyek után
delkezésre állási díjat. A szerződés módosí- fix hétszázalékos kamatot kellett, illetve
tása ősszel kerülhet a parlament elé . (MH) kell fizetni. A lap emlékeztetett: Szerbiával
szemben Horvátország már tíz éve visszafi-
zette minden adósságát a Párizsi Klubnak és
Platinit faggatták a Londoni Klubnak, sőt a Világbanknak és
az Európai Befektetési Banknak is. Náluk is
Őrizetbe vették, kihallgatták, majd kien- felelősebben viselkedtek a szlovének, akik
gedték a háromszoros aranylabdás és Eu- már 1995-re rendezték minden adósságukat
rópa-bajnok egykori francia labdarúgót, a szocializmus éveiből. (M. R.)
az UEFA korábbi elnökét, Michel Platinit
a 2022-es katari világbajnokság rendezési
jogának sokat vitatott odaítélésével kap-
csolatban. A Mediapart által közölt hírt A diákok nem hallgatnak
a France Football, valamint az akcióban Nincsenek könnyű helyzetben a fran-
részt vett rendőrtiszt is megerősítette az cia tanárok, amikor a fegyelmet kívánják
AFP hírügynökségnek. Platinit a nanterre-i fenntartani – derült ki egy friss OECD-ku-
rendőrség antikorrupciós irodájába vitték. tatásból, számolt be róla a Le Parisien. Egy
Lapinformációk szerint Nicolas Sarkozy tanórából átlagosan 10 perc tanítás helyett
volt köztársasági elnök egyik közeli tanács- a rendteremtésről szól, egy iskolaév alatt
adóját is kihallgatták a rendőrök. A volt fut- így nagyjából 7,5 napnyi tanítást vesztenek
ballsztár ellen nem indul eljárás, az ügyben a francia diákok. A kutatásvezető, Karine
tovább nyomoznak. Tremblay úgy magyarázta ezt, hogy bár a
Platini a nemzetközi futballügyektől való francia pedagógusok rendkívül felkészültek,
Először tartottak misét a hét végén a Notre-Dame-ban, miután április 15-én leégett a pá- négyéves eltiltását tölti, mert bűnösnek ta- arról nem sokat tanulnak, hogyan lehet a
rizsi katedrális tetőszerkezete. A szertartást szűk körben tartották, a papok munkavédel- lálták hűtlen kezelés vádjában a Sepp Blat- rendet fenntartani. Csupán 22 százalékukról
mi sisakot viseltek. Az épület, amelyet az ígéretek szerint újjá fognak építeni, továbbra is ter korábbi FIFA-elnöktől kapott pénzösz- mondható el, hogy megfelelő ismeretekkel
sérülékeny állapotban van. (MH) FOTÓ: REUTERS/KARINE PERRET szegek miatt. (B. M. L.) és gyakorlattal rendelkezik. (L. D.)
4 INTERJÚ 2019. JÚNIUS 21–27.

48 fok
mondtam el. Másnap délelőtt na- migrációról beszél, de nem tisz-
pirend előtt megismételtem a ja- tázzák, mi az ok és az okozat. Az
vaslatot, hátha átszakad a gát. elkövetkező időszakban a klíma-
Válaszként azt a sablonos szö- változás lesz a menekülthullám fő

júniusban
veget kaptam, hogy a kormány oka, az éghajlatváltozást viszont
mindent megtesz a klímaváltozás sem a kerítésnél, sem a politikai
ügyében. A tények viszont mást vagy országhatároknál nem lehet
mutatnak, az Európai Tanács leg- megállítani.
utóbbi ülésére például a bizottság
Schmuck Erzsébet:
beterjesztett egy 2050-ig szóló – Hétfőn azonnali kérdést tett fel a
A magyar kormány az autóipari lobbi markában van szigorú klímatervet, amit Orbán miniszterelnöknek.
Viktor a német, a cseh és a len- – Felhívtam Orbán Viktor fi-
gyel kormányfővel együtt meg- gyelmét arra, hogy friss adatok
A Fidesz állandóan a migrációról beszél, de nem tisztázzák, mi az ok vétózott. A magyar kormány az alapján egymilliárd ember él a
és az okozat. Az elkövetkező időszakban a klímaváltozás lesz a mene- autóipari lobbi markában van. Az klímaváltozás miatti magas koc-
külthullámok – amelyeket nem lehet majd a kerítésnél megállítani – ő érdekeiket képviselik, munka- kázatú helyeken: az aszály, az
fő oka. Schmuck Erzsébettel, az LMP frakcióvezető-helyettesével, helyteremtésre hivatkoznak. Ma áradások, a sivatagok terjedése,
az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnökével erről már tudományos kutatások ezrei, az elviselhetetlen hőhullámok
és a párt mélyrepülésének okairól is beszélgettünk. a Kormányközi Éghajlatváltozási lesznek a jövőben a migráció fő
Testület (IPCC) jelentései egyér- kiváltó okai. Nem véletlen, hogy
telműen bizonyítják, hogy az em- néhány napja Ferenc pápa is az
beri tevékenységnek, elsősorban éghajlatváltozás fenyegetéséről
az energiahasználatnak döntő beszélt. Felsoroltam a már emlí-
szerepe van az éghajlatváltozás- tett jó példákat is, majd megkér-
ban. 2014-ig Magyarországon a deztem, hogy az emberek egész-
nehézipar visszaszorulása miatt sége helyett miért az autóipar
csökkent, azóta viszont éven- érdekeit képviselte Brüsszelben,
te átlagosan hat százalékkal nő a és az Európai Tanács következő
szén-dioxid-kibocsátás. ülésen támogatja-e az unió szi-
gorúbb klímacélkitűzéseit. Or-
– Erre a kormányzat szerint az bán Viktor azt válaszolta, hogy
atomenergia, a paksi bővítés a meg- Brüsszelben is a magyar emberek
oldás. érdekeit képviselte eddig, és a jö-
– A kérdéseket mindig ösz- vőben is ezt teszi, a V4-ek közös
szefüggéseiben kell látni, az állásponttal érkeznek az Európai
atomenergia-termelés ide- Tanács következő ülésére, vagy-
jén valóban nincs vagy kevés a is nem támogatják a szigorúbb
szén-dioxid-kibocsátás, de itt más klímaterveket. Szerinte Magyar-
kockázat mutatkozik, ami szintén ország minden nemzetközi köte-
az emberiség létét veszélyeztet- lezettségének eleget tesz, a kor-
heti. A nagy aktivitású, sugárzó mány fontosnak tartja a környezet
hulladék lebomlási ideje több tíz- védelmét és a klímaváltozás elle-
ezer év, a tárolás nem megoldott, ni küzdelmet, utódaink érdeke-
nem engedhetjük sem a Pécshez it. A paksi bővítés támogatására
közeli Bodán, sem máshol, hogy kért, úgy fogalmazott, hogy vagy
a jövő nemzedék nyakába ilyen klímacélok és atomerőmű, vagy
kockázatot varrjanak. A hulladék nincs Paks, és akkor nincsenek
tárolásához és az atomerőmű le- klímacélok. Gondolom, a minisz-
bontásához külső energiaforrások terelnök tisztában van azzal, hogy
kellenek. A tavaly elfogadott klí- az LMP az atomenergia ellen van.
mastratégia nem a legutóbbi, valós
adatokra épül, ráadásul nincsenek – Az LMP a várakozás alatt sze-
M ANGEL GYÖNGYI – 1992-ben, Rio de Janeiróban fo- világszerte olvad a jégtakaró. hozzárendelve konkrét célok, esz- repelt az uniós választáson, ezután a
gadták el az ENSZ éghajlatváltozási A politika lassan reagál a válto- közök és pénzügyi forrás. Az LMP teljes elnökség lemondott. Elemez-

A
napokban az LMP klíma- keretegyezményét, és azóta nagyon zásokra, de vannak pozitív jelek klímavészhelyzetre vonatkozó ha- te-e már a párt a kudarc okait, és
vészhelyzettel kapcsola- sok tudományos adat, éghajlati mo- is. A következő uniós elnökséget tározati javaslatában viszont pon- hogy látják a jövőt?
tos határozati javaslatot dell és egyéb bizonyíték igazolja a adó finn kormány szeretné elérni, tokba szedett javaslatok szerepel- – Jelenleg ügyvezető elnökség
nyújtott be az Országgyű- folyamat gyorsulását. Számtalan po- hogy 2050-nél korábban tegyék nek, ebből három: még ebben az vezeti a pártot, július 6-án tartjuk
lésben, de mielőtt erről beszélünk, zitív lépés ellenére az üvegházhatást karbonsemlegessé az európai or- évben készüljön el a klímavédelmi a tisztújító kongresszust. Ami a
kalandozzunk egy kicsit a múltban. okozó gázok, így a szén-dioxid-kibo- szágok gazdaságait, az európai törvény a hozzá rendelt eszközök kudarcot illeti, az LMP 2,19 száza-
A 90-es évek első felében, más-más csátás összességében nem csökkent, országokban klímatudatos embe- és források biztosításával; a kor- lékot ért el az uniós választáson.
szervezet képviseletében, mindket- sőt növekedett a világon. A tudósok rek tízezrei mennek ki az utcára mány év végéig készítsen tervet De mindent el is követtünk azért,
ten részt vettünk New Yorkban egy és a környezetvédők az emberiség és azt követelve, hogy a kormányok arra, hogyan lehet a gazdaságot az országgyűlési választás utá-
ENSZ- előkészítő konferencián, ahol az élővilág létét veszélyeztető vál- vegyék komolyan a figyelmeztető 2050-ig karbonsemlegessé tenni; ni belső csatározások, fegyelmik
az éghajlatváltozás kiemelt téma sághelyzetről beszélnek. Mi az oka jeleket, a brit és az ír parlament ne lehessen sem uniós források- miatt a választók megbüntették a
volt. Vagyis a kérdéskör nem újdon- annak, hogy a politikai és gazdasági pedig a közelmúltban klímaügyi ból, sem a hazai költségvetésből pártot. Igazán zöld politikát csak
ság, mégis mintha újra és újra fel döntéshozók nem vették elég komo- vészhelyzetet hirdetett ki. olyan programokat finanszírozni, az uniós kampányban kezdtünk el
kellene hívni a figyelmet a fontossá- lyan a figyelmeztetést? amely nem szolgálja az éghajlat- folytatni, de az idő rövid volt a bi-
gára… – A természeti folyamatok ál- – Ez volt az oka annak, hogy má- változás fékezését vagy az alkal- zalom visszanyerésére. Az embe-
– A tanácskozáson nemcsak talában lassan változnak, így nem jusban az LMP is benyújtotta a klí- mazkodást. A Fidesz állandóan a rek érzik a fenyegető gondokat, a
kormányzati szereplők és tudó- figyelünk eléggé a jelekre, csak mavészhelyzetre vonatkozó határo- fiatalok egyre aktívabbak a klíma-
sok vettek részt, hanem a világ amikor hirtelen fordulatok kö- zati javaslatát? változás kérdésében, ezért hiszek
minden tájékáról civil szervezetek vetkeznek be, így történt ez az – Pontosan. A fenntartható fej- abban, hogy Magyarországon is
is, hiszen az ENSZ-ben tisztában éghajlatváltozással is. Nálunk lődés bizottságban a többségben meg fog erősödni a zöldirányzat.
voltak azzal, hogy a környezetvé- sokan hiszik, hogy csak az időjá- lévő kormánypárti képviselők le- Az eddigi politikákkal nem lehet
delem területén a civil mozgalmak rás bolondult meg, pedig a Kár- szavazták a javaslatot. Áder János a világ kihívásait, az ökológiai
egyfajta híd szerepét töltik be a pát-medence különösen kitett az köztársasági elnök többször be- válságot, a klímaváltozást, a tár-
döntéshozók és a lakosság között. éghajlatváltozásnak, az átlagnál szélt arról, hogy a klímaváltozás sadalmak szétszakadását és az
Akkor sok emberrel tárgyaltunk, magasabb hőmérséklet-emelke- korunk legnagyobb kihívása, de A nagy aktivitású, sugárzó igazságtalanságot kezelni. Ehhez
köztük a csendes-óceáni kis szi- dés várható, a csapadékeloszlás úgy látszik, ennek nincs hatása hulladék lebomlási ideje olyan gondolkodásra van szükség,
getállamok képviselőivel is, akik rendkívül egyenlőtlen, ami a me- a kormányra. A javaslatunk ké- több tízezer év, a tárolás amely egységben nézi a társa-
már akkor felhívták a figyelmet zőgazdaságot sújtja. Június má- sőbb mégis az Országgyűlés elé nem megoldott, nem dalmi, a gazdasági és környezeti
arra, hogy az éghajlatváltozás sodik hetében 35–37 Celsius-fok kerülhetett, de a múlt hétfői ülé- engedhetjük sem a Pécshez kérdéseket. A közvélemény-ku-
miatti tengerszint-emelkedés el meleget mértünk, Indiában vi- sen a helyzet tragikus volt, hiszen közeli Bodán, sem máshol, tatások is arra utalnak, hogy az
fogja önteni országaikat. És azóta szont már 48 fok fölé emelke- egyetlen kormánypárti képviselő hogy a jövő nemzedék emberek azt a pártot fogják támo-
valóban elindultak onnan a klí- dett a hőmérséklet, emiatt falva- sem jelent meg az ülésteremben, nyakába ilyen kockázatot gatni, amelyik válaszokat tud adni
mamenekültek. kat kellett kitelepíteni, valamint a szövegemet üres padsoroknak varrjanak a jövő kihívásaira.
2019. JÚNIUS 21–27. BELFÖLD 5

Népszavazással teljes
nagyjából harmadát hozta – fogal-
Adriai kikötőket idéző hajórévet mazott Szabó, aki a Révfülöpért Ci-
álmodott Révfülöp vezetése és vil Társaság elnökhelyettese.
Kondor Géza független polgár- Az egykori képviselőt szem-

a révfülöpi nyár
mester a település központjába. besítettük azzal, hogy 2013-ban
A 133 hajó fogadására alkalmas ő is megszavazta: a szóban forgó
dokk látványos külsőt kapott: a kikötőt fejlesszék. Ezt azzal ma-
kikötő kőgátja banán alakú lenne. gyarázta, hogy akkor jó elképze-
Igazán különlegessé az tenné, lésnek tűnt, de a környezetvédel-
hogy télen sem fagyna be a vize, is ő a polgármester. A testület ak- talmaznak – fogalmazott Miklós lenül hagyja a parti területet. Itt mi szempontok miatt átértékelte
így használhatnák a vitorlázók. kor egyhangú szavazással tette le a Tamás, a képviselő-testület egyik működnek a vendéglátóhelyek, a a helyzetet és azóta az alternatí-
A fejlesztési elképzelés azonban garast a község part menti sétánya tagja. Leszögezte: ő szeretné, ha Tópart galéria, a szabadtéri szín- vákat is megismerte. Arra a fel-
megosztja a északi parti település mellett működő egykori teherkikö- fejlődnének a vitorlázási lehető- pad. A kikötő fejlesztésével még vetésünkre, hogy politikai tőkét
lakosságát. A helyiek aláírásokat tő (ma hivatalosan vitorláskikötő) ségek Révfülöpön, és ezért tett is zsúfoltabbá válna Révfülöp szűk remél-e a népszavazástól – azaz
gyűjtöttek, hogy népszavazás fejlesztése mellett. A beruházás ma korábban, de a most tervezett ki- központja. Főként, hogy egy 101 fé- hogy polgármesterjelölti ambíci-
döntsön a fejlesztés sorsáról. is az előkészítés szakaszában tart. kötő helyszínválasztása szerin- rőhelyes parkolót is kialakítanának. ói vannak-e –, azt felelte: a kez-
Bár elsőre a hatóságnak is voltak te katasztrofális. – Tönkre tenné Ezt csak a Halász utcáról lehetne deményezés elindításakor nem
aggályai, az önkormányzat 2018 Révfülöp egyedi arculatát, termé- megközelíteni, ahol most is nehéz számolt ezzel, igaz, azóta felve-
S ZABÓ ZSOLT LÁSZLÓ őszére jogerős környezetvédelmi szeti környezetét és családias üdülő közlekedni. Másrészt egy ilyen ko- tődött az indulása is. A népsza-
engedélyt szerzett. jellegét, és jellegtelen tucatüdülővé moly beruházás – ami mély merü- vazás 1,3 millió forintos költségét

B
ár ottjártunk idején alig Kondor Géza a helyszínt firta- egyébként a költségvetés tarta-
volt mozgás az egykori tó kérdésünkre visszakérdezett: lékkeretéből fedezik. Lapzártánk
teherkikötőben – nem „A révfülöpieknek miért ne adatna előtt derült ki, hogy augusztus
úgy a parton –, az 1200 meg a vitorlázás lehetősége? Mi- 11-én szavazhatnak a révfülöpiek.
lelkes, Balaton-átúszásról is is- ért kellene távoli kikötőben helyet Kondor Géza polgármester sze-
mert településen arról nincs vita, bérelni, mikor itt a lehetőség?” rint a beruházás forrása egyaránt
hogy a kikötői infrastruktúra felett A fejlesztés szükségességét a dokk lehet pályázat, hitel és több évre
elszaladt az idő és rengeteg lehe- leromlott állapotával, a meder eli- előre értékesített kikötőhelyekből
tőség rejtőzik benne. Az elmúlt fél szaposodásával és a nád elterjedé- származó bevétel. Ám hogy meny-
évszázadban több fejlesztési terv sével indokolta. nyibe kerülhet, csak a tervek bir-
készült. Legutóbb 2007–2008-ban A Halász utcán az egyik tokában lehet majd megállapítani.
Miklós Tamás (független) akkori találomra megszólí- Mint írta, a környezetvédelmi ha-
polgármester – ma önkormány- tott helybeli szerint tóság engedélyével már rendel-
zati képviselő – kezdeményezésére tényleg festhetne keznek, az elvi létesítési engedély
vizsgálták a vitorláskikötő létesíté- szebben a kikötő. elkészült, ám a kiviteli tervek előtt
si lehetőségeket, megvalósítható- Ám mivel ő nem még további engedélyek beszerzé-
sági tanulmányokat is készíttettek. vitorlázik, nem sére van szükség. A parkolót és a
Akkor Révfülöp turisztikai negye- akart többet mon- W Szabó Sándor Pál lésű, kifejezetten drága hajók foga- forgalmat érintő kifogásokról azt
dében, a Nemzeti Sportközpontok dani, főként, hogy dására is alkalmas –, később újabb mondta: a cél az, hogy a Halász
kikötője melletti szabad területen csak keveset tud a igényeket támasztana a partot és utca központi szakaszába mielőbb
képzeltek el egy kikötőbővítést. beruházásról. süllyesztené a tele- akár a futballpályát is veszélyez- csak az ott lakók és vendégeik, va-
A tervekből azonban a hosszú Bár az interneten pülést – magyarázta. tetve – magyarázta Szabó Sándor lamint ott dolgozók hajthassanak
előkészítés és lakossági fórumok elérhető egy látványterv- A beruházásnak szá- Pál. Szerinte a másik vitorláskikö- be, a vasút alatti területen szeret-
ellenére sem lett semmi, a gazda- videó, az információhiány vissza- mos civil ellenzője is akad, egyi- tőt volna célszerű fejleszteni, mert nék központi parkoló kialakításá-
sági válság elsodorta a beruházást. térő panasz Révfülöpön. – Ehhez a kük Szabó Sándor Pál. Noha koráb- akkor egy 2,5 kilométeres sétány val tehermentesíteni a központot;
Később aztán Kondor Géza (még projekthez nem készült előzetesen ban maga is testületi tag volt – sőt jöhetne létre. – A népszavazás le- a fejlesztéshez szárazföldi területet
képviselőként) és Kálomista Gábor megvalósíthatósági, megtérülési Kondor Géza támogatója –, mégis hetőség arra, hogy felnyíljon az nem kell átadni a kikötőnek. Kon-
filmproducer, révfülöpi városatya a tanulmány, költségbecslés, finan- civilként vitte végig népszavazási emberek szeme, és többet megtud- dor a kétségkívül összetett kérdést
központi kikötő fejlesztését kezdte szírozási koncepció. Nem tudni, kezdeményezését. Szabó a legna- junk a polgármester terveiről. Azért tartalmazó népszavazási kezde-
forszírozni. hogy önkormányzati vagy magán- gyobb problémának a gazdasági állhattak ennyien a kezdeményezés ményezésről azt közölte, hogy az
A kikötőfejlesztési láz a 2013-as beruházásban épülne-e, ahogy azt számítás hiányát és a lakosság ki- mellé, mert ez fontos kérdés Rév- szerinte téves információkat su-
időközi választást követően tört ki sem, hozna-e bevételt. Az újabban hagyását tartja. fülöp életében. Az üdülőtulajdono- gall, és az „értelmezhetetlensége
újra, miután a voksolást Kondor tett nyilatkozatok pedig egymás- – Elképzelhetetlen, hogy egy sok is nagy számban írták alá, a Ré- miatt” ő nem fog a népszavazáson
Géza (független) nyerte, jelenleg nak ellentmondó állításokat tar- ilyen mértékű beruházás érintet- vfülöpi Polgári Kör az aláírásoknak részt venni.

Legális családi biznisz


SZABÓ get. Ezzel is több probléma akadt.
A feljelentés szerint a kivitelező a

A
rendőrség szerint nem munkaterületet még át sem vette,
bűncselekmény, hogy Váradinak pedig nem volt felha-
Váradi László, Demecser talmazása az utalványoztatásra.
fideszes polgármestere
A rendőrség már nem nyomoz a demecseri polgármesteri hivatalban Miután ez kiderült, a pénz vissza-
egy éjjel a közmunkásokkal le- került ugyan az önkormányzathoz,
szereltette egy önkormányzati tu- azonban bő kétévi nyomozás után gi alapon segített az összeszere- – köztük a polgármester testvé- de a Nyír-Flop Holding még az-
lajdonú ipari csarnok vázát, majd megszüntette a hűtlen kezelés és lésben. Miután szóvá tették, hogy re – furcsa tankolási szokása is. nap kérte ismét az előleget. Váradi
azt a felesége nevére írt cég telep- más bűncselekmények miatt indí- ebből baj lehet – és kiderült, hogy A rendőrség azt ugyan megálla- nyomban – felhatalmazás nélkül –
helyén állította fel. Nem minősül tott eljárását – tudta meg lapunk. nem fér el benne a jármű –, lesze- pította, hogy a gépjármű üzemel- rendelkezett is az újbóli utalásról, a
sikkasztásnak, hogy önkormány- Ez azt jelenti, hogy már csak a relték a csarnokvázat. tetési szabályokat megkerülték, Szervezeti és működési szabályzat
zati dolgozók nyilvántartás nélkül Nemzeti Adó- és Vámhivatal A rendőrség abban sem ta- mivel csak ritkán és rendszámok megsértését megvalósító utasítá-
tankoltak különböző autókba; il- (NAV) nyomoz költségvetési csa- lált kivetnivalót, hogy az önkor- nélkül rögzítették a menetleve- sát pedig írásba is adta. A rendőr-
letve nem alapozza meg bűncse- lás gyanúja miatt. mányzat attól a Belu-ker Kft.-től lekben, hogy éppen milyen autó- séggel szemben azonban a NAV ezt
lekmény gyanúját az sem, hogy A rendőrség tehát – a bizottság rendelt élelmiszert és tisztítósze- ba tankoltak, de hogy ténylegesen az ügyet vizsgálja, az óvodaépítke-
az önkormányzat olyan cégtől tagjaival szemben – a jelek sze- reket, amelynek számlája felett ellopták volna az üzemanyagot, az zésen ugyanis a közmunkásokat is
vásárolt túlárazott élelmiszert és rint nem találta gyanúsnak a pol- Váradi László felesége rendel- nem volt megállapítható. A nyo- dolgoztatták. A feljelentés alapján
tisztítószereket, amelyek szám- gármester szemére vetett ügyek kezett. A feljelentés szerint csak mozók elfogadták a benzinkúton közfoglalkoztatottak dolgoztak a
lája felett Váradi felesége rendel- körülményeit. A már emlegetett emiatt több mint 6 millió forin- vezetett füzet hitelességét. A ren- polgármesterhez köthető erdőben
kezett. Néhány kiragadott és kér- ipari csarnok esetében a nyomozók tos kár érte az önkormányzatot. dőrség szerint a menetlevelek is (Váradi azt állítja, ez sem igaz),
déseket felvető eset azok közül, elfogadták Váradi magyarázatát. A nyomozás során kiderült, hogy a hiányosságai önmagukban nem de az adóhatóság az önkormány-
amelyeket a Váradi László visszás Eszerint a csarnok vázszerkezete Belu-ker valóban túlárazta a ter- alapoznak meg büntetőjogi fele- zat által túl drágán beszerzett
ügyeit vizsgáló fegyelmi bizott- azért került a felesége nevén lévő mékeket. A helyi ÁFÉSZ árainál lősséget. szarvasmarhák és különböző gé-
ság gyanúsnak talált, és amelyek cég – aminek korábban ő volt a azonban csak 9 százalékkal adta A jelek szerint hivatali vissza- pek, eszközök, valamint az eltűnt
miatt feljelentést tett. Az említett tulajdonosa – telephelyére, mert drágábban a termékeket, ez pedig élés gyanúja sem állt meg. Pedig sóder és cement miatt nyomoz –
eseteket cikksorozatban mutattuk a tűzoltóegyesület szerkocsijának kevésnek bizonyult a büntetőjogi feljelentésben az is szerepelt, hogy a gyanú: költségvetési csalás. Az
be lapunkban. garázsra volt szüksége. Ennek épí- felelősség megállapításához. a polgármester soron kívül utal- ügyészség erre vonatkozó érdek-
A Szabolcs-Szatmár-Bereg tésére akarták felhasználni a vasat. Következmények nélkül marad tatta át a pénzügyesekkel a helyi lődésünkre azt írta, az eljárásnak
Megyei Rendőr-főkapitányság Váradi sógora pedig csak szívessé- néhány önkormányzati dolgozó óvoda kivitelezőjének az előle- nincs gyanúsítottja.
6 BELFÖLD 2019. JÚNIUS 21–27.

Olimpiai bajnokot
K ATONA M ARIANN 2015-ben, az illegális migrációs
hullám csúcspontján a közeli Vá-

S
zámos vidéki település mosszabadiban lévő menekülttábor
mellett Győrben is ösz-
szeállt az ellenzék az őszi
önkormányzati választá-
győzne le az ellenzék Győrben miatt határozottan megtapasztal-
ták, milyen az, amikor a város tele
van idegenekkel. Habár a bevándor-
sokra, de rendkívül nehéz verseny- lás szinte már egyáltalán nem érzé-
re számíthatnak. A nyugat-dunán- nem a város kezében van, hanem a közlekedési helyzetről kérdeztük. tetők, hogy kiadhassák albérletbe. kelhető, többek azt gondolják, nem
túli megyeszékhelyet 2006 óta – az a szombathelyi székhelyű Észak- A városban nemcsak az autók, de a Kereslet ugyanis bőven van, egy múlik az a téves képzet, hogy a Fi-
egykori olimpiai bajnok, illetve ko- nyugat-Magyarországi Közlekedé- lakosok száma is dinamikusan nő, belvárosi garzon bérleti díja pedig desz védte meg az országot. – Nem
rábban a magyar olimpiai bizottsá- si Központ irányítja. Azt szeretnék, jellemzően a máshonnan oda köl- már megközelíti a százezer forin- a török–német paktum, hanem a
got is vezető – Borkai Zsolt irányítja. ha Győr saját maga gondoskodna tözők miatt. Városszerte épülnek az tot. Az elmúlt időszakban legin- magyar kormány tudta egész Euró-
Borkai 2014-ben több mint 60 szá- a tömegközlekedésről. Ez köny- új társasházak, amelyek lakásaira kább Északkelet-Magyarországról pában megállítani a migrációt – ka-
zalékos többséggel tudott győzni. nyebbséget jelentene az ideális – az ott élők elmesélése alapján – érkeztek sokan Győrbe. Volt, aki azt rikírozta ki a helyzetet egyik győri
Kihívója idén a Demokratikus Ko- menetrend kialakításában, és lehe- rövid idő alatt lecsapnak a befek- mesélte, hogy egy Tisza menti fa- beszélgetőpartnerünk.
alícióhoz tartozó Glázer Tímea lesz, tőség nyílna a régi buszok luból származó munkanél- Az ellenzéknek az adhat re-
aki mögé a DK-tól a Jobbikig bezá- lecserélésére is, amelyeket küli házaspárnak adta ki a ményt, hogy a legutóbbi európai
rólag minden ellenzéki párt felso- elektromos járművekkel lakását, ám nagyon rövid parlamenti választáson a Fidesz
rakozott. pótolnának. A városnak idő alatt mindketten mun- 53 százalékot ért el, míg a többiek
– A polgármestert még azok kö- nem jelentene problémát kát találtak. Sokan az Au- együttesen – leszámítva a Mi Ha-
zül is többen elismerik, akik alap- a beruházások finanszí- dinál, illetve beszállítóinál zánkat – nagyjából 45-öt, vagyis
vetően kormányellenesek – mond- rozása, hiszen például az helyezkednek el, a gyárak nem volt olyan óriási a lemaradás,
ta ottjártunkkor Attila, aki szinte idei költségvetése 56 mil- folyamatosan felszívják a és vannak, akik szerint ez az arány
születése óta Győrben él, és fiatal liárd forint, csak iparűzési kétkezi munkásokat. Ám még megfordítható.
értelmiségiként most is ott dol- adóból – Győrben van az ezzel együtt mintha kez-
gozik. Ő maga ellenzékinek vallja Audi gyár, illetve a közel- dene kicsit kettészakadni
magát, de szerinte Borkai Zsolttal ben számos beszállítója – a város, nő a különbség a
a városnak szerencséje van. A Fi- 22 milliárd forint folyik be szerényebb körülmények Fideszesként indul
desz-kormányban leginkább a csa- a kasszába. között élő, jellemzően fizi- az exjobbikos
lád és a haveri kör gátlástalan gaz- A közlekedés jobbá té- kai munkások, illetve a te- Öt évvel ezelőtt még a Jobbik szí-
dagodása zavarja, de ez a jelenség telének természetesen hetősebbek között. neiben akarta legyőzni Borkai
– az ő tapasztalatai szerint – náluk az autósokat is érintenie Borkai Zsolt sokak sze- Zsoltot, most már fideszes tá-
nem ütötte fel a fejét. – Mészáros kellene. – Ez már lassan rint nem pártja, a Fidesz mogatással méreti meg magát
Lőrinc vagy Tiborcz István itt nem olyan, mint Budapesten. miatt népszerű, nem is tol- az egyik önkormányzati körze-
vetette meg a lábát – mondta. Ez Dugók vannak, a belváros- ja annyira előtérbe a párt- tért Takács Krisztián. A politikus
persze nem jelenti azt, hogy a vá- ban vadászni kell a par- logót. Persze azért tartja 2014-ben 10 százalékot ért el az
rosban ne lennének néhányan ki- kolóhelyekre, 400 forin- a kormány által szabott önkormányzati választáson, majd
vételezett helyzetben, de úgy véli, tot kell fizetni óránként, irányt: a város közgyűlése bekerült a képviselő-testületbe,
ezt már mindenki „beárazta”. de már a lakótelepeken is is elfogadta például tavaly ám egy évvel később kilépett a
Az ellenzéki pártok helyi képvi- előfordul, hogy alig tu- év elején, hogy elutasítják Jobbikból, és függetlenként foly-
selői az egyik legkomolyabb prob- dok megállni – panasz- Glázer Tímea mögé a „Soros-tervet”. Győrben tatta a munkát. Úgy tűnik, egykori
lémaként a közösségi közlekedés kodott egy éppen a kocsi- felsorakoztak az ellenzéki pártok ennek azért lehetett érde- ellenfelével azóta sikerült megta-
helyzetét említették, ez ugyanis jához siető hölgy, amikor FORRÁS: FACEBOOK mi jelentősége, hiszen még lálnia a közös hangot. (K. M.)

Az az eredmény, hogy nem lesz rosszabb


szakápolás (5,59 milliárd) esetében
is. Alig járnak jobban a mentők: a
jövő évi keretük 43,3 milliárd fo-
rint, ami nominálisan 0,9 százalé-
Nagyító alatt a költségvetés (2.) – Mi várható az egészségügyben? kos növekedés, reálértéken azon-
ban közel kétszázalékos csökkenés.
B ODACZ PÉTER A kormány 21 792 milliárdos kiadá- aki 2007–2008 között egészség- Az „Alapellátás fejlesztése” és Szintén rosszabb lesz a helyzet
si főösszeggel és 21 425 milliárdos ügyi államtitkár, korábban pedig „Finanszírozási rendszer átalakí- az összevont (Járó- és fekvőbe-

J
únius negyedikén ter- bevétellel számol jövőre. az MDF szakpolitikusa volt. tása” címet viselő tételek 10, illet- teg) szakellátás esetében. A kassza
jesztette a parlament elé Az immár évek óta javuló gazda- ve 40 milliárd forintot jelentenek, tartalma ugyan - 20,7 milliárd-
a 2020-as költségveté- sági környezet ellenére a kormány Pró ami érzékelhető javulást jelenthet. dal - 932 milliárd forintra nő, ám
si javaslatot Varga Mihály továbbra is tartózkodik attól, hogy A szakértő gyorselemzésében rá- Szintén örvendetes – folytatta a a 2,8 százalékos infláció alapján ez
pénzügyminiszter. Az elképzelések a nagy ellátórendszereket rendbe mutatott, hogy az E-alap kiadá- korábbi államtitkár – a népegész- fél százalékos veszteséget jelent.
alapján jövőre folytatódik a nagy- tegye, azon belül is a legrosszabb si oldala – 239,4 milliárddal – ségügyi programok forrásának - Ebből a 20,7 milliárdból kelle-
családosok támogatása, kedvezmé- állapotban lévő egészségügyet 2681,4 milliárd forintra nő, vagyis megduplázása, bár ez közel sem ne ledolgozni a 60–80 milliárdnyi
nyeket kapnak a vállalkozók, és az gatyába rázza. Legalábbis erre utal, a növekedés háromszor olyan mér- fedezi Kásler Miklós emberi erőfor- kórházi adósságot, és ebből kellene
eddigieknél többet szánnak tarta- hogy jövőre az idei 1711 milliárdnál tékű, mint az infláció. Még jobb a rás miniszter programjait, ráadásul kigazdálkodni a jövőre éves szin-
lékolásra is. Legalább ennyire ér- mindössze 184 milliárd forinttal jut helyzet, ha a gyógyító-megelőző a növekmény egy részét felemészti ten 15 százalékos, már jóváhagyott
dekes ugyanakkor mindaz, amiről több az egészségügy alágazatainak, ellátások (közfinanszírozott egész- a kifutó EU-s források pótlása. Kér- szakdolgozói béremelést – emel-
nem, vagy csak szűkszavúan tesz mint idén. Nominálisan összesen ségügyi szolgáltatások) költség- dés ugyanakkor – emelte ki –, hogy te ki Kincses. A költségvetésben
említést a kormányzati kommuni- 1895 milliárd forintról van tehát vetését nézzük: itt több mint 12 ezek a pénzek milyen elvek szerint, ugyanakkor vannak olyan sorok is,
káció. Négyrészes sorozatunkban szó, ráadásul a 2020-ra várt 2,8 százalékos bővülés eredményeként milyen szakmai döntések alap- amelyek néhány milliárddal javítják
szakértők segítségével tekintjük át, százalékos inflációval kalkulálva az 1433,6 milliárd forint található. ján lesznek felhasználva. Kincses a mérleget. De visszalépés várható
mi várható jövőre az oktatásban, egészségügyi büdzsé reálértéke 53 A növekmény Kincses Gyula szerint Gyula pozitívumnak nevezte azt is, az intézmények fejlesztése terén
az egészségügyben, a kormány ál- milliárd forinttal karcsúbb ennél. azt sejteti, hogy az egészségügy jö- hogy a gyógyszerár és a gyógyá- is: erre jövőre csak 5,6 milliárdot
tal prioritásként kezelt hadászati A kiadások szemernyit sem vőre talán nem lesz vesztese a költ- szati segédeszközök támogatása szánnak, szemben az ezévi 8,1 mil-
beruházások és az infrastruktúra- növekednek a GDP-hez képest: a ségvetésnek. Ugyanígy örvendetes szolid reálérték-növekedést tar- liárddal. Az Egészséges Budapest
fejlesztések terén. Megnézzük azt 2o2o-as költségvetésben 48 779 – hangsúlyozta –, hogy vannak talmaz. Emellett 17,4 százalékkal programra 35,1 milliárd forint lesz
is, a büdzséből kiolvasható makro- milliárd forint szerepel a hazai célok (például a népegészségügyi többet szán a kormány táppénzre, az idei 43 milliárddal szemben.
adatok miről árulkodnak. össztermék rubrikában, ennek program támogatása) ahol érdemi is ami vélhetően az egészségügyi Jó hír, hogy gyógyításra szánt
A költségvetés fő számai szerint ugyanúgy 3,8 százalékát teszi ki az növekedés látható. ágazaton kívül végbemenő nagyobb forrást az inflációt meghaladó mér-
jövőre 4 százalékos GDP növeke- egészségügyi büdzsé, mint az idén. bérkiáramlás, és nem a rosszabb tékben növeli a kormány, ám ez a
dés várható 2,8 százalékos infláció A teljes egészségügyi összképet egészségi állapot miatt reális. forrásnövelés várhatóan nem tud-
mellett. A költségvetés hiánya a árnyalja ugyanakkor, ha megnéz- ja megállítani az ágazat erózióját,
GDP arányában egy százalék lehet, zük, mi várható a lakosság külön
Kontra nem oldja meg az égető munkaerő-
míg az államadósság év végére 66,7 egészségügyi célú befizetései- A gyógyításra szánt forrást Rossz hír ugyanakkor, hogy a házi- gondjait és modernitási deficiteit
százalékra mérséklődhet. Varga ből – tehát az Egészségbiztosítási az inflációnál nagyobb orvosi ellátásra ugyanannyi – azaz – mondta Kincses, megjegyezve:
Mihály azt mondta, államháztar- Alapból (E-alap) finanszírozott te- mértékben növeli a az inflációval is számolva keve- sajnos a 2020-as költségvetés-
tási szinten nullás költségvetést rületeken, illetve az intézményfej- kormány, ám ez várhatóan sebb – jut, mint tavaly (139,5 milli- ben sincs fedezete a tisztességes, a
készítettek, a hiányt csak az inf- lesztéseknél. A költségvetés ezen nem tudja megállítani az árd), ugyanez a helyzet a fogászati közszolgáltatásokat stabilizáló bér-
rastrukrurális fejlesztések okozzák. részét Kincses Gyulával tekintjük át, ágazat erózióját ellátás (32,8 milliárd) és az otthoni emelésnek.
2019. JÚNIUS 21–27. BELFÖLD 7

Célkeresztben
FACSINAY K INGA–HAJDÚ PÉTER letve a vegyiparból. (Hazai műtrá-
gyapiaci részesedése ma még 60

K
ívülről egyáltalán nem százalékos.) Persze, teszi hozzá a
úgy fest a Bige-biroda- magazin, ez egyelőre csak speku-
lom egyik gyöngyszeme, láció. Ezzel együtt az a kérdés is
az egykori szolnoki Ti-
szamenti Vegyiművek, mint amire
számítunk, amikor egy szennyező
vegyi anyagokkal dolgozó gyárhoz
Bige László felvetődik, ki az, akinek elegendő
tőkeereje, megfelelő politikai kap-
csolatrendszere vagy kellő fideszes
beágyazottsága van ahhoz, hogy
közeledünk. A jó néhány száz méter megszerezze a két nagy Bige-érde-
hosszú bekötőút mentén hatalmas,
A héten még termelt a szolnoki műtrágyagyár · Mindenkivel leszámolnak keltséget, a péti Nitrogénműveket
hűs árnyékot adó fasor, távolabb is a NER-en kívül? és az egykori szolnoki Tiszamen-
hatalmas zöld felületek. A főépület ti Vegyiműveket magában foglaló
sem hivalkodó, rajta a Bige Hol- nak, amelyről már tavaly áprilisban gyar első öt helyezettje között? rért szállt harcba Bige és még két, Bige Holdingot.
ding felirat, a beljebbi, a tényleges panaszkodott az Agrárszektor.hu- Az biztos, hogy nem könnyű em- kilétét titkoló nagyvállalkozó. Bige A lap három lehetséges fel-
üzemekre viszont nem látunk in- nak. Akkor elmondta, másik nagy- ber, impulzív, kiszámíthatatlan és nem csinált titkot belőle, hogy 20 vásárlót vél felfedezni a mostani
nen rá. Még mielőtt kiszállunk az vállalatánál, a péti Nitrogénművek szigorú. A 170 milliárdra becsült milliárd forintot adna a vállalatért, események mögött. Mindenekelőtt
autóból, elkattintok néhány fotót Zrt.-nél folyamatosan zajlanak a vagyonnal rendelkező vállalkozó s az összeget letétbe is helyezte, Csányi Sándort, akivel – ahogy fen-
a bejáratról, mert arra számítunk, Gazdasági Versenyhivatal (GVH) erdélyi születésű, 1984-ben költö- amikor azonban a KITE közgyűlé- tebb részleteztük – már korábban
később már bajos lenne. vizsgálatai. Alig fejeződött be a 2017 zött Magyarországra, a Bige Hol- sét összehívták, hirtelen új vevő- is összerúgta a port Bige. A követ-
Szerencsére éppen műszakvál- augusztusi, kartellgyanú miatt in- dingot pedig 1991-ben alapította. jelölt is színre lépett, a KITE egyik kező Andrej Babis, akinek Csányi-
táskor érkezünk, s így, még mielőtt dított ellenőrzés, máris kezdődött Később megszerezte a már említett középvezetője, Guba Sándor szemé- hoz hasonlóan tőkéje is lenne – ő
belépne a kapun, sikerül szóba ele- egy újabb szeptemberben. szolnoki Tiszamenti Vegyiműve- lyében. Mögötte sokan már akkor Csehország egyik leggazdagabb
gyedni egy éppen érkező ötvenes A következő nagyszabású vizs- ket, 2002-ben pedig a Moltól vette az OTP-vezért sejtették, de nem embere –, és érdekelt lehet a műt-
alkalmazottal. Az anyagmozga- gálatra tavaly novemberben került meg a péti Nitrogénművek több- sikerült a feltételezést bizonyíta- rágyagyárak megszerzésében. S az
tással foglalkozó szaki a műtrá- sor, amikor a szolnoki műtrágya- ségi részvénycsomagját, s ezzel a ni. 2015 végén azonban kiderült, utolsó jelölt Mészáros Lőrinc, akinek
gyagyárban dolgozik, amely egye- gyárat szállta meg közel 300 nyo- hazai műtrágyagyártás fontos sze- hogy egy bonyolult, többlépcsős hatalmas mezőgazdasági érdekelt-
lőre termel. – A műtrágyagyártás mozó. Ugyanis feljelentés érkezett, replőjévé lépett elő. Akkoriban még tulajdonátruházási akció végén a ségei vannak, miután megszerezte
zavartalanul folyik, Bige úr nem amely alapján a Készenléti Rendőr- jóban volt és együtt vadászgatott Csányi Sándor érdekeltségébe tar- Simicska Lajostól a Mezort-csoport
tett lakatot az üzemre, a hét végé- ség Nemzeti Nyomozó Iroda hulla- Csányi Sándor OTP-vezérrel, aki – tozó Agrárintegrátor Kft., az Agrár- tagját, a Talentis Agro Zrt.-t, s így
ig biztosan dolgozhatunk még, de dékgazdálkodás rendjének megsér- egyes források szerint – mindkét spektrum Kft. és az Agrochain Kft. már 38 ezer hektáron gazdálkodik.
abban is reménykedünk, hogy egy- tése és más bűncselekmény gyanúja üzem felvásárlását segítette. Ké- szerzett többségi részesedést szer- Ám az érintettek mindegyike
általán nem zár be a gyár. Mintegy miatt indított nyomozást zett a nádudvari cégben. tagadja, hogy érdekelné a Nitro-
250 alkalmazottról, azaz családos- ismeretlen tettes ellen. Bige számára azért lett génművek vagy a szolnoki gyár
tul ezer ember megélhetéséről van Idén május végén pedig volna fontos a KITE meg- megvásárlása. Az OTP Bank kom-
szó – mondja. Kérdésünkre arról is gyanúsítottként hallgatták kaparintása, mert a válla- munikációs főosztálya szerint
beszél, hogy a kénsavgyár valóban ki Bige Lászlót, aki két na- lat egyike a magyarországi „Csányi Sándor nem foglalkozik
leállt, s miután nem termel gőzt, a pot töltött őrizetben. Egyes műtrágya-forgalmazás ezzel a kérdéssel”. Babis érdekelt-
kriolitüzem sem termel. hírek szerint vesztegetés- legjelentősebb szereplői- sége, az Agrofert szintén tagadta,
Már a beszélgetés alatt gyana- sel gyanúsították, de a HVG nek. Mellette még a cseh hogy magyarországi felvásárlásra
kodva tekintgetnek ránk a bejá- úgy tudja: azzal vádolták kormányfő, Andrej Babis készülnének. Jan Pavlu, az Agrofert
ratnál álldogálók, amikor pedig a nagyvállalkozót, hogy cége, a bábolnai IKR Agrár kommunikációs osztályáról any-
kissé távolabb megyünk az épü- nem piaci áron értékesített Kft., illetve a Bige Holding nyit válaszolt a magazin kérdésére,
lettől, hogy készítsünk néhány műtrágyát. Ezzel párhuza- érdekeltségébe tartozó hogy a magyar hírekben megjelent
újabb fotót, egy biztonsági őrt is mosan a szolnoki üzemben Genezis rúghat labdába. spekulációk minden alapot nélkü-
utánunk küldenek. Udvariasan is folytak a vizsgálódások, Azzal, hogy Csányi löznek. Végül a Mészáros-csoport
elmondja, hogy teljes a hírzárlat, amelynek eredményeként megszerezte a KITE-t, is tagadta, hogy érdeklődne a Nit-
Bige úr megtiltott minden nyilat- néhány nappal később fel- jelentősen romlott a Bi- rogénművek iránt. Egyes szakértők
kozatot, fotót sem lehet készíteni. függesztették a kénsav- ge-érdekeltségek piaci szerint nem is biztos, hogy olyan jó
Mi persze azon már túl vagyunk, gyár tevékenységét. De helyzete, hiszen ettől a üzlet lenne most az utóbbi időben
és közterületen állunk, itt nem nem most került először a pillanattól kezdve a nád- eladósodott péti gyár: 2017-es adó-
tilthatják meg a fényképezést. Ki- hatóságok látókörébe Bige udvari cég már nem Bige, zás előtti eredménye még 10 milli-
felé hajtva látjuk, hogy valóban László: 1998-ban előzetes hanem a nagy vetélytárs, árd forint körül alakult, de a Forbes
érkeznek az emberek dolgozni, letartóztatásba helyezték, Babis szlovákiai Vágsely- szerint a tavalyi év már masszívan
ha nem is tömegével. Kedden még többek között adócsalással lyén gyártott műtrágyáját
tényleg folyt a munka a gyárban. és vesztegetéssel gyanú- vásárolta meg és forgal-
sították meg, de a bíróság mazta Magyarországon.
Sakk-matt helyzetben felmentette. „Nincs véleményem Csá-
A hírekkel ellentétben
Korábbi közlékenységét követően Bige László a múlt héten a Klub- a hét végéig még termel nyi Sándorról” – szögezte le akko- Tavaly két barátján
kissé meglepő, hogy a gyár tulaj- rádiónak arról beszélt: tavaly két a műtrágyagyár. A jövő kérdéses riban a Heti Válasznak Bige Lász- keresztül is üzentek neki,
donosa az elmúlt napokban teljes barátján keresztül is üzentek neki, FOTÓ: HA JDÚ PÉTER ló, ám a KITE-ügy hatására üzleti hogy vagy elmegy az
hírzárlatot rendelt el – többszöri hogy vagy elmegy az országból, stratégiát váltott. Többé nem volt országból, vagy börtönbe
megkeresésünkre sem reagált. vagy börtönbe fogják juttatni. Va- sőbb azonban megromlott a viszo- hajlandó bankhitelből finanszí- fogják juttatni.
Az azonban tény, hogy hosz- laki ugyanis szemet vetett érde- nyuk, aminek egyértelmű jeleként rozni vállalkozásait, hanem inkább Valaki ugyanis szemet
szú ideje tartó támadássorozat bi- keltségeire, azaz „oligarchikus 2008-ban az addigi fő hitelező, saját forrásból, illetve kötvényki- vetett érdekeltségeire,
zonyulhat eredményesnek, miután maffiatámadásról” van szó. Nevet az OTP váratlanul leállította a péti bocsátásból tette ezt. Persze ez is azaz „oligarchikus
június elején felfüggesztették a azonban nem említett. (Az sem vi- Nitrogénművek finanszírozását, 15 kétélű fegyver: 2014-ben további maffiatámadásról” van szó
Bige Holding szolnoki kénsavgyá- lágos, hogy egyetlen vagy több ér- milliárd forint forgóeszköz-hitel fejlesztésekbe kezdett, a péti üzem
rának működési engedélyét. Az In- dekcsoport állhat az ügy mögött.) kivonásával. Ezzel szinte lehetet- korszerűsítése például 350 millió
dex információi szerint a kataszt- Bige László azt is kijelentette, hogy lenné tette a gyár működését. Az euróba került. A modernizáció fi- veszteséges volt. A szolnoki műt-
rófavédelem előírta az óleumtorony nem adja a műtrágyagyárat, inkább akkoriban jó szocialista kapcso- nanszírozására tavaly 200 millió rágyagyár viszont nem lenne rossz
sérült szigetelésének, illetve be- bezárja az egész üzemet, s kifizeti latokat ápoló Bige azonban állami dolláros kötvénykibocsátást hajtott vétel, hiszen valamelyest csökkent
tonszarkofágjának helyreállítását, a beszállítókkal és az alkalmazot- segítséget kapott egy 24 milliárd végre, és ma is ezt tartják a piacon ugyan a nyeresége, de az adózás
egyes tárolótartályok műszaki hi- takkal szembeni kötelezettségeit. forintos garanciahitel formájában. a Bige-birodalom legkomolyabb előtti eredménye még mindig több
bájának megkeresését és javítását, Június második hetében viszont Az akciót követően 25 milliárd fo- kockázatú tételének. mint 800 millió forint volt tavaly.
valamint a tárolt veszélyes anyag már arról beszélt, hogy közigazga- rintra perelte az OTP-t, de a pert Hogy valóban sikerül-e kiszorítani
mennyiségének az engedélyezett tási bíróságon támadja meg a gyár elvesztette. A rossz nyelvek szerint
Mindenki tagad a Bige-érdekeltségeket a műtrá-
szint negyede alá csökkentését. működését felfüggesztő határoza- azért tört ki a háború az agrárium Azt követően, hogy Bige oligar- gya- és a vegyipari piacról, az jó
Erről a Bige Holdingnál úgy véle- tot, addig semmiképpen nem tesz két erős embere között, mert va- chatámadásról kezdett el beszélni, eséllyel hamarabb eldől, mint az,
kednek, hogy a veszélyes anyagok lakatot a gyárkapura, illetve nem lamiféle elszámolási-tulajdonlási megindultak a találgatások, vajon hogy valóban oligarchatámadás-
szintcsökkentése nem csak ellehe- küldi el a 250 dolgozót, amíg ebben vita alakult ki a Nitrogénművek ki állhat a lassan két éve indított ról van-e szó, s ha igen, akkor ki
tetleníti a termelést, de a tilalom az ügyben döntés nem születik. megvásárlása kapcsán, de konkré- hadjárat mögött. A Forbes magazin áll mögötte. Talán éveket kell várni
miatt egyenesen bűncselekmény, tumokra soha nem derült fény. piaci információkra hivatkozva ar- arra is, hogy kiderüljön: Bige ter-
az erre való utasítás pedig felbujtás. Rázós út a műtrágyakirályságig A háború 2013-ban lángolt fel ról ír, hogy amennyiben Bige nem vezett „kicsinálása” csak környe-
A felfüggesztés csak az utolsó De ki is az a Bige László, akinek újra, amikor a hazai műtrágya- tudja magát tisztázni a legújabb zetvédelmi ügy, vagy inkább része
lépése annak a – Bige László értel- immár hosszú évek óta bérelt he- forgalmazás egyik nagyágyújáért, gyanúsítások alól, teljesen kiszo- a nem Fidesz közeli leggazdagabb
mezése szerint – bosszúhadjárat- lye volt a száz leggazdagabb ma- a nádudvari KITE agrárintegráto- ríthatják a műtrágyagyártásból, il- magyarok elleni hadjáratnak.
8 PUBLICISZTIKA 2019. JÚNIUS 21–27.

Fél ország
DÉVÉNYI ISTVÁN És ekkor vastag, nehézkes csönd
telepedett a kis sátorra, s mint a no-

É
szrevették, milyen sokat vember végi nyálkás köd a pislákoló
beszélünk mostanában a hajnali napfényt, úgy szippantotta
félelemről? Íme egy or- magába az addigi ötletelős, tettre
szág, ahol mindenki fél.
„Kiállnék én örömest, mert gyűlölöm az igazságtalanságot, kész hangulatot, vagy kevésbé ba-
Egyik fele retteg hatalomtól és a de ki fog értem kiállni? Ki fog engem megvédeni?” rokkosan: ez egy jó kérdés. Vagy ta-
másik felétől, a másik fele retteg, lán a legjobb kérdés. A Kérdés.
hogy az egyik feléék kerülnek hata- Gyűrtük, csűrtük-csavartuk a
lomra, s megvalósul mindaz, ami- gozó kisembernek, és jobb a bé- lomra, mi, társadalom pedig tol- mi ilyesmi, aztán minden átvezető témát, de mindig, újra és újra oda
től a hatalom szerint rettegnie kell. kesség. juk visszafelé, s ebből az állandó nélkül elkezdték mondani a törté- jutottunk, hogy a helyi nyilvános-
Nézzük a mi félelmeinket. Kezdett gyanús lenni ez a sok- területszerző tusakodásból alakul neteiket, hogy negyedóra múltán ságé lenne a feladat. Amiből sokfe-
Szoktam mesélni, hogy amikor sok félelem. Hogy talán nincs is ki az úgynevezett kelet-európai sehol sem volt már az én remekbe lé csak kormánypárti létezik, ezért
Sárospatakra hívtak az ellenzéki ennyi köröttünk, csak úgy hisz- demokratikus berendezkedés. szabott elméletem, átadta helyét (is) kellett bedarálni a rádiókat,
országgyűlésiképviselő-jelöltek szük, ezért húzzuk magunkra, be- a szigorú valóságnak. megyei lapokat, mert az is fontos
vitáját moderálni, az ismerőse- lebugyolálódunk, s ha már tényleg Például egy kisvárosi, harmin- cél persze, hogy egységesen dü-
im féltek eljönni a rendezvényre. ránk feszült, akkor nagyon sóhajt- cas vállalkozó fiatalember arról börögjön a mindenkori üzenet,
Mert vagy ők, vagy a házastársuk, va megadjuk magunkat, hiszen mesélt, hogy amióta ismertté vált de legalább ennyire meghatározó,
vagy a gyerekük, rokonuk, akárki- jobb a békesség. Csakhogy. Vagy Amióta ismertté vált politikai álláspontja, már nem hogy ne legyenek ügyek, amelyek
jük az önkormányzatnál, mellette, elcsépelt dramaturgiával, amikor… politikai álláspontja, szállít a helyhatóságnak, pedig megkarcolhatnák a lokális mi-
vele szerződésben álló cégnél, ne- …amikor szűk két hete a Min- már nem szállít előtte volt bőven megrendelése ni-Orbánok imázsát. Tehát akár-
tán közmunkásként dolgozik, és denki Magyarországa Mozgalom a helyhatóságnak, onnan is, és elégedettek voltak hogyan is, de meg kell teremteni
jobb a békesség. Vagy, hogy ami- Kossuth Köreinek első országos pedig előtte volt bőven vele, mert arra mindig nagyon az új nyilvánosságot a legkisebb
kor a Kötöttfogás extrához keres- találkozóján vezettem beszélge- megrendelése onnan is, és ügyelt, hogy ne érhesse panasz a településeken is. Megpróbáltunk
tünk helyszínt, inkább támogatták tést arról, mire juthat egy kistele- elégedettek voltak vele, munkáját. Kis céget visz, de azért erre közös receptet alkotni, és mi
volna suttyomban a műsort, csak pülés politikusa, közéleti aktivis- mert arra mindig nagyon több családért is felelős, ahány al- lett a megoldás, amire szinte majd’
helyet ne kelljen nekünk biztosí- tája a nem – vagy csak nyomokban ügyelt, hogy ne érhesse kalmazott, annyi feleség és any- mindenki rábólintott?
tani. Mert hát, meg kell értenünk, – létező vidéki nyilvánosságban, panasz a munkáját nyiszor két-három gyerek, meg- Tádámm!
ez van, ilyen időket élünk, és jobb láss csodát, itt is szóba került a értette a leckét, visszább vett az Szórólapozás. Megtalálni a kö-
a békesség. félelem. Előadtam a témáról meg- aktivitásból. Szomorú monológját zösség fontos témáit, tömören,
És, hogy senki sem tüntet, nem alkotott kedvenc metaforámat, A közönség meghallgatta, tu- ezzel zárta: érthetően megírni A5-ben, és be-
emeli fel a szavát, nem lázad, még amelyben van a hatalom, és van a lajdonképpen tetszett neki, mert „Kiállnék én örömest, mert dobálni minden postaládába.
csak hangot sem ad a véleményé- társadalom, a kettő között a jog- ha belejövök, egész szórakozta- gyűlölöm az igazságtalanságot, de 2019, Magyarország. Lassan
nek, mert minek, az ilyesmiből állami határvonalon a félelemfal, tóan tudok magyarázni, néhányan ki fog értem kiállni? Ki fog engem tényleg már csak a Szabad Európa
csak baja lehet a keményen dol- amit a hatalom tol ránk, társada- még cüccögtek is, hogy igen, vala- megvédeni?” Rádió hiányzik. Ja, nem.

MAGA ITT A KULTÚRHÖRCSÖ G?

Szabaccság, elvtársak!
GULYÁS B ALÁZS rendezvényen, amely álcája sze-
rint az ’56-os hősökről az újra-

H
arminc éve, amikor a temetés évfordulóján emlékeznek
budapesti Hősök te-
rén újratemették 1956
mártírjait, én tizenkét
Szabaccságkoncert! meg, valójában egy nagy mintás
„történelemhekk”, amely azt hi-
vatott bizonygatni, hogy csak-
évesen meg voltam róla győződve, is Orbán Viktor 30 évvel ezelőtti
hogy Nagy Feró, a Beatrice rock- A nagy mintás „történelemhekk” szerint csakis Orbán Viktor 30 évvel ezelőtti ijesztő beszéde nyomán kotródtak
zenekar frontembere a legna- beszéde nyomán kotródtak el a megszálló csapatok el a megszálló csapatok a hazából.
gyobb punklázadó, akit ez a ma- 1989. június 16-ára, amikorra
gyar ugar szülhetett. Nagyon nem Orbán beszéde elhangzott, már
is járhattam távol az igazságtól, 10 400 szovjet katona (a Magyar-
hiszen a punk teljesen mást je- országon állomásozók több mint
lentett a nyolcvanas évek kom- 20 százaléka), közel 300 harcko-
munista Magyarországán, mint csi, 150 páncélozott harcjármű,
a pihe-puha nyugat-európai ka- valamint a szárazföldi tüzérségi
pitalizmusban, ahol a szórakoz- technika 90 százaléka elhagyta
tatóipar része volt, míg idehaza az országot. Három hónappal a
börtönnel, de legalábbis tiltással későbbi miniszterelnök elhíre-
fenyegető valóság. sült beszéde előtt Cserhalmi György
Így hát mi is lehetett volna egy színművész a Magyar Televízió
nyiladozó elméjű kiskamasznak épülete előtt már felolvasta azt a
nagyobb királyság, mint hogy azt tizenkét pontot, amelynek egyike
óbégassa a nagymuttertől elhap- az volt, hogy „Vonják ki a szovjet
polt baboskendővel, hogy „Úgy csapatokat hazánk területéről!”.
érezte, szabadon él!”. Nagy Feró A mai hivatalos állampropa-
rendszerellenessége még a nyugati ganda szerint ezek mintha meg
határhoz közeli megyeszékhelyen sem történtek volna. Csak Orbán
élő (nálunk a nyolcvanas évek vé- és az ő beszéde. Ami révén Orbán
gén már fogni lehetett az osztrák Viktor azzá az infantilis vendéglá-
tévécsatornákat, amely tényleg tóvá vált, aki még akkor is lökdösi
maga volt a Nyugat) kiskamasznak kifelé a nemkívánatos vendéget,
is átélhető volt. Az iskola nyolca- amikor az már átlépte a küszöböt:
dikosai – a mi aktív baboskendő- „Mennyémá! De hiszen megyek!
lengető támogatásunk mellett De akkor is mennyémá!”.
– még azt is elérték nem kicsi bot- Ehhez a történelemhekkelés-
rány árán, hogy levetítsék a kert- hez asszisztált az én kiskamasz-
városi iskolánkban Vitézy László és kori idolom, Nagy Feró is ahelyett,
Vicsek Ferenc Beatrice-filmjét. hogy az első sorból üvöltötte vol-
Innen szép nyerni, az életmű na: „Hazudtok!”. Tette mindezt
kész, egy rendszerváltás esetén rokat maguk az idolok rombolják Nagy Feró énekel a Nagy Imre ságkoncertnek nevezett nagy a rendszerváltás szimbolikus pil-
az ilyen lázadókat pajzsra emelik, porig. Nagy Ferónak nemcsak sa- és mártírtársai újratemetésének mintájú emberkísérlet alkalmával lanatára emlékezni hivatott kon-
és nincs más dolguk, mint hogy a ját emlékműve lezúzása sikerült, harmincadik évfordulója került sor, amelynek arcául Nagy certen az egykori besúgóval egy
alkalmából rendezett
nekik állított szobrot fényesítgetik, hanem ő még rá is vizelt a földdel Szabadságkoncerten, a Hősök Ferót választotta a cinikus ha- színpadon.
szidolozzák. Csakhogy Magyaror- egyenlővé tett maradványokra. terén. Az idolokat maguk talom („majd mi megmutatjuk, Így nem maradt más, mint
szágon vagyunk, ahol törvénysze- Az utóbbi lépésre múlt hét vé- az idolok rombolják porig hogy a legjobbjaitokat is be tud- hogy én üvöltsem az ő képükbe:
rű, hogy az idoloknak állított szob- gén, a szarkasztikusan Szabad- FOTÓ: MTI/MÓNUS MÁRTON juk törni”). Az agyonreklámozott Feró és Vikidál, hazudtok!
2019. JÚNIUS 21–27. PUBLICISZTIKA 9

Már
ÁLLÁSPONT

Nemzeti közép
felháborodni is kár… SZERETŐ SZABOLCS

A
z ellenzék szempontjából a magunk mögött
hagyott európai parlamenti választás a kü-
T ORKOS M ATILD Azt pedig engedjük is el a fülünk ban emlegettek széltében-hosz- lön indulással az egymás elleni küzdelemről
mellett, ha egy jogerősen börtön- szában. Lehet, hogy ő is ártatlan. (is) szólt, az őszi önkormányzati voksoláson

L
elki egészségünk védel- büntetésre ítélt politikusnak nem Mint Kósa Lajos, akit egy közjegy- viszont csak együttműködéssel, az alkalmas jelöltek
me érdekében azt aján- kell a börtönbe vonulnia, mert a ző asszisztenciája mellett csapott mögötti helyi összefogásokkal lehet pozíciókat elhódí-
lom, naponta csak egy- mindenek felett álló köztársasági be egy csengeri háziasszony. tani a Fidesztől. A választási rendszer logikája ezt kö-
szer háborodjunk fel. elnöknek nincs ideje foglalkozni a Nem értem én már ezt a mai veteli, enélkül részsikerekre sincs esélyük az ellenzéki
Lehetőleg kora reggel ne hagyjuk kegyelmi kérvények elbírálásával. világot. Megöregedtem. Pedig vol- pártoknak. Egyre több vidéki városban körvonalazó-
magunkat felbosszantani, mert (Veres Margitról, Balmazújváros öt tam én is fiatal, reményekkel tel- dik az az alkalmi szövetség, amelytől okkal tarthat a
az egész napunkat tönkre teszi. év börtönre ítélt egykori polgár- jes, amikor még Viktor is csak úgy kormánypárt. – 2022 most ősszel kezdődik – mondta
Halasszuk inkább késő délutánra mesteréről van szó – a szerk.) felpattant a színpadra, és bátran nemrégiben Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely pol-
a tájékozódást közügyeink iránt. A politikus él, mint Marci He- hazaküldte a tavarisokat. Most meg gármestere arra utalva, hogy minden egyes megszer-
Így mindenki jobban jár: a mun- vesen ahelyett, hogy búsulna a itt édesgeti Putyint a szemünk lát- zett önkormányzati poszt segíthet a Fidesz túlhatal-
kahelyünkön jobb teljesítményre hűvösön. Addig tart ez a kegyelmi tára. Szóval, azt gondoltam amikor mának korlátozásában, növelheti a kormányváltás
leszünk képesek, nem lesz meg- állapot, amíg nem bírálják el a kér- még csak bimbózott a mi kis de- esélyét három év múlva.
erőltető a szívélyesen viselked- vényét. Cirka egy éve nem bírálják mokráciánk, hogy majd a nemzeti Érdemi esélyről azonban véleményem szerint az
ni az ügyfelekkel, nem küldjük el. Na és? Lehet, hogy az elnök úr közösre úgy fognak vigyázni, mint önkormányzati választások eredményétől függetlenül
el melegebb éghajlatra a túlórát ebben most oly ártatlan, mint a ma a szemük világára. Most meg ki- is csak akkor beszélhetünk, ha az önálló megméretés,
délelőtt elrendelő főnököt, mo- született kétfejű bárány, mert még szúrják a szemünket elmismásolt rivalizálás, majd az összefogás, együttműködés sza-
solyogva kötjük be a hatvana- az is előfordulhat, hogy fel sem ügyészi vizsgálatokkal. kaszát az alternatívaképzésé követi az ellenzéki olda-
dik infúziót, mérünk lázat ötven terjesztették eléje azt a kérelmet. Az a baj, hogy simliktől fel- lon. És nem csak Orbán Viktorral szemben, nem csak
betegnek két lázmérővel… De legalább nem tüntették ki az megy az ember vércukra, és ki hozzá képest. Május 26-án, az európai parlamenti
A parlamenti közvetítéseket pe- elítéltet. Bár az is lehet, hogy ki- tudja, lesz-e holnap inzulin a pa- választáson mintha a 2010 előtti kétosztatú politikai
dig még az esti órákban is kerül- tüntették, csak nem tudunk róla, tikában. erőtér született volna újjá a régi szereplők vezetésével.
jük, mert a szabadszájú Jakab Péter mert a hírek helyett Vikidál Gyulát Most éppen K-vitamint nem le- Ez azonban csupán megtévesztő látszat. A 2010-ben
képviselő biztos felszólal. És tuti, hallgattuk a Hősök terén a rend- het kapni. Azt a vitamint, amelyik- ígért nagy elszámoltatást egy karcolás nélkül megúszó
hogy már megint a miniszterelnö- szerváltás évfordulóján. ből állítólag nem adott be időben Gyurcsány Ferenc pártja a legerősebb ellenzéki erőként
keveredett ki a megméretésből, de a kanyarban sem
látszik a Fidesz mögött (a 16 százalék nagyon mesz-
sze van az 53-tól), szó sincs arról, hogy a félmillió
szavazót maga mögé állító Demokratikus Koalícióra
mostantól mint a Fidesz lehetséges váltópártjára te-
kinthetnénk. A Fidesz egymillióval kevesebb szavazót
tudott az urnák elé vinni, mint tavaly áprilisban, de
az ellenzéki torta is kisebb lett. Ebből tudott egy-egy
nagyobb darabot kihasítani magának a Demokratikus
Koalíció és a Momentum. Ettől azonban az ellenzéki
pártok sem együtt, sem külön-külön nem kerültek
közelebb a kormányváltás lehetőségéhez.
Sokakat valósággal sokkolt a választási eredmény,
az a tény, hogy a szavazni hajlandó polgártársaink
több mint kétharmada vagy Orbán Viktor, vagy Gyur-
csány Ferenc pártjára húzta be az ikszet. Az európai
parlamenti választás különösen kedvez azoknak, akik
mögött fegyelmezett, elkötelezett, nem túl finnyás,
bizonyos viselkedési minták alapján szektaszerűen
működő bázis áll. A két – abszolút, illetve relatív –
győztes, valamint az őket segítő gazdasági és média-
hálózat kíméletlenül igyekezett ledarálni a politikai
közepet, a polgári centrumot, amely ezen a választá-
son erőtlennek bizonyult, csak a Momentum szereplé-
se jelentett némi vigaszt ezen gondolkodásmód hívei
számára. Az persze még nyitott kérdés, hogy a friss,
fiatalos erő mit tud kezdeni ezzel a lehetőséggel.
A Fideszre és a Demokratikus Koalícióra együtt
2,4 millióan szavaztak a nyolcmillió választópolgár-
ból; ha a notórius távol maradókat is tekintetbe vesz-
künket pécézi ki, hogy meggazda- A Dél-Békési Kistérség az újszülötteknek Márki-Zay Péter szük, ez az adat akkor is azt jelzi, hogy a polgárok
godásának újabb lépcsőfokait kérje Többcélú Társulás tanácsa felesége, a bábaasszony. Az orszá- kritikus tömege nem kér sem Orbánból, sem Gyur-
rajta számon. Pedig jól tudja, hogy kitünteti a csalással gyanúsított gos K-vitamin-hiányért is biztos csányból. Akik együtt jelenítik meg itthon a demok-
Simonkát (b).
a kormányfő üzleti ügyekkel nem Jár neki az elismerés jól megbüntetnek majd valakit. ratikus rendszereket jelenleg sújtó kínálati válságot,
foglalkozik. Azt is tudhatná már, FOTÓ: FACEBOOK De ne háborítsuk fel az embe- amely sok szavazót visszatart az aktív véleménynyil-
hogy Orbán sem csókosa, sem is- reket! Ne is botránkoztassuk meg vánítástól. Nem kárhoztathatjuk azokat, akik rajtuk
merőse senkinek. Besúgók és provokátorok… őket, mert a Bibliában is írva va- kívül sem láttak most választható erőt a palettán.
A rádiót véletlenül se állítsuk Nem tudom, ugyanitt Nagy Feró gyon, hogy „jaj a botránkoztatók- A elenlegi és a valamikori miniszterelnök közötti ha-
olyan frekvenciára, ahol beszél- előadta-e a Nyolc óra munka, nyolc nak”. talmas terület ugyan jelenleg a senki földjének látszik,
getnek vagy híreket mondanak. óra pihenés, nyolc óra szórakozás Azt nem tudom, hogy a botrányt de a nemzeti közép számára belakható. Úgy sejtem,
Különben vagy a hazugságtól megy című dalát a rabszolgatörvény be- okozónak jaj, vagy a hírvivőnek. egy, a jelenlegi pártkereteken túllépő formációnak
fel a vérnyomásunk, vagy azt szaj- vezetésének évében, mindenesetre Nem mindegy. kell majd megtestesítenie azt az alternatívát, amely
kózzák, hogy itt a maffia kormá- aktuális lett volna. Simonka és Handó elfogadták három év múlva reményt nyújthat a kiábrándult, az
nyoz. De attól sem lesz jobb az Képzeljék, a minap magam is a kitüntetésüket. Egy hajóskapi- Orbán-rendszerben a helyét nem találó sokaságnak.
életünk, ha megtudjuk, hogy Polt megszegtem a saját szabályo- tányt ki akart tüntetni egy kerü- Iszonyú ellenszéllel kell számolniuk azoknak, akik
Péter főügyész kitüntette Handó mat, és már reggel belenéztem a leti polgármester, mert kimentett az új nemzeti közép politikáját formálják. S csak ak-
Tünde főbírót. Ráadásul ugyanazon hírözönbe, de én már nem leszek két embert a Dunából, a Hableány kor lesz esélyük, ha valahogy sikerül felrázniuk, cse-
a napon, amikor – az Országgyű- ideges, csak röhögök az egészen. katasztrófáját követően. A huszon- lekvésre ösztönözniük a politikai otthontalanokat,
lés a főbíró felügyeletére kirendelt A Simonka nevű képviselőt is ki- négy éves nőnem fogadta el a ki- a közélettől ma undorral elfordulókat. Akik passzivi-
testület javaslatára – éppen ki kel- tüntette valamilyen vidéki szer- tüntetést, mert amit tett, az szá- tásukkal az akaratuktól függetlenül hatalomban, il-
lett volna penderítenie az elnöki vezet. Őt. Bizony. Akit milliárdos mára természetes. letve a politika színpadán tartják azokat, akik miatt
székből. közpénz lenyúlásával kapcsolat- Akkor azért még van remény? elviselhetetlennek érzik az itthoni viszonyokat.
10 PUBLICISZTIKA 2019. JÚNIUS 21–27.

L ÁNYI ANDRÁS gyakorolt hatás (…) A környezeti


V IS S Z HANG kockázatok megítélésénél a jelen-

A
mennyiben a dialektikus legi normákat kell figyelembe ven-
materializmustól örö- ni (…) a múltban megkezdett tevé-
költ „megszűnten meg-
őrizni” formulának volt
valaha értelme, akkor a magyar-
országi rendszerváltozásra nézve
Kinek a kudarca? kenységek folytatása során is. (...)
(A feleknek) kielégítő megoldást
kell találniuk az Öreg-Duna med-
rébe és a mellékágakba juttatandó
volt. A megszűnt gulyáskommu- Igenis jelentős félsiker volt a Dunakanyar megmentése víz mennyiségére a folyó mindkét
nizmus élcsapata sikeresen őrizte partján” (140. §).
meg – s busás haszonnal váltotta Azt sem rejtették véka alá,
készpénzre – befolyását az új vi- hogy ezen mit értenek. Amikor a
lágban, az ország megőrizte te- 143. §-ban kijelentik, hogy a felek
kintélyuralmon nevelkedett szol- részéről a megkívánt jóhiszemű-
gai lelkületét, a több párt pedig ség bizonyítékának tekintenék, ha
megőrizte az egypárt jó szokását, tárgyalásaik során igénybe vennék
hogy szeretett népe feje felett s egy harmadik fél közvetítését és
megkérdezése nélkül intézked- szakértelmét, az Európai Bizottság
jen. Szomorú látni, hogy magáról 1993-as vízmegosztási javaslatával
a rendszerváltozásról is e meg- példálóznak, márpedig az a Duna
szűnten-megőrzés ködös és eleve mindenkori vízhozamának felét
ködösítésre szánt terminusaiban biztosította volna a főmeder és a
gondolkodunk. Legutóbb ezt a mellékágak számára. Szerintünk is
Magyar Hangban megjelent, Nekik ez lehetne a megegyezés alapja és a
erőmű – nekünk fiaskó című cikk tájrehabilitáció kiindulópontja.
juttatta eszembe. Hágában tehát kimondták
A harmadában-negyedében si- ugyan, hogy a demokratikusan
került politikai átalakulásnak an- megválasztott magyar kormány-
nak idején igenis jelentős félsikere nak nem volt joga megszűnt-
volt a Dunakanyar megmentése, nek nyilvánítani két kommunis-
heves és elhúzódó küzdelemben ta diktatúra megállapodását, az
a dunai duzzasztógátak elszánt ügy érdemi részére nézve na-
hazai híveivel. A Horn-kormány gyobb jelentősége volt annak,
még 1998-ban is a teljes vízlép- hogy egyidejűleg megállapítot-
csőrendszer megépítésére készült, A nagymarosi duzzasztás- Építési munkálatok Duna-védők között ingadozva mi- ták az erőszakkal teremtett – és
s emellett agitált. „A villamos ról, sajnos, a szlovák fél egy per- a Dunakanyarban 1989-ben. ért nem élnek a hágai végzésben sajnos azóta is fennálló – status
energiát előállító erőmű építésé- cig sem kívánt lemondani. Ezért Kő kövön foglalt kedvező lehetőségekkel. quo jogszerűtlenségét. Állásfog-
FORRÁS: FORTEPAN
nek elgáncsolásáról” szóló suttogó nem tartotta elfogadhatónak sem A Nemzetközi Bíróság ragasz- lalásuk szerint Csehszlovákiának
propaganda közhelyei azóta újra és az Antall-kormány, sem a Duna kodott a jogfolytonosság elvéhez, nem volt joga, „hogy Magyaror-
újra előkerülnek, olyan jóhiszemű Kör 1990-ben a Vavrousek-féle, vízlépcsőrendszer ellen nyilatkozó tehát a két kormány eredeti meg- szág beleegyezése nélkül ekkora
írásokban is, mint ezúttal. „mindkét fél számára kedvező- Václav Havel elnök Csehszlovákiája állapodását nem semmisítette vízmennyiséget tereljen el”, mert
Már-már közmegegyezés- nek tűnő megoldást”, amelyet a velünk szép egyetértésben tekint el meg. De állásfoglalásában minden ezáltal „egyoldalúan átvette egy
számba megy, hogy ha Bős– Magyar Hang cikkírója emleget. a kommunista múlt vasbeton em- lehetséges módon kinyilvánította, közös természeti erőforrás felett
Nagymaros nem is volt valami Még hevesebben tiltakoztak azok lékművének üzembe helyezésétől. hogy az 1977-es államközi szerző- az ellenőrzést” (85. §.).
remek üzlet, mégsem kellett vol- a szlovák tudósok, mérnökök és 1997-ben a hágai Nemzetközi dés „olyan eszközöket bocsátott a Nem a hágai ítéleten és nem a
na kiszállni belőle akkor, amikor csallóközi környezetvédők, akik Bíróság még meg sem hozta ítéle- felek rendelkezésére, hogy tárgya- Duna-mozgalmakon múlt, hogy
már majdnem megépült. Nem is nálunk jobban tudták, milyen sú- tét, amikor a kormánypárti média lások útján bármikor új egyensúlyt ezt a jogsérelmet azóta sem sike-
értem, hogy a szocializmus épí- lyos károkat okoz majd a kiliti idehaza már régen azt sulykol- tudnak keresni a gazdasági és az rült orvosolni. Az egymást követő
téséből miért szálltunk ki annak víztározó és az oldalvízcsatorna a ta, hogy a pert elveszítettük. Ez ökológiai követelmények között…” magyar kormányok következetlen,
idején. Hiszen az is majdnem felszín alatti ivóvízbázisnak, a fo- az üggyel kapcsolatos legnagyobb (103. §) és azt is lehetővé teszik, felemás magatartását látva szlovák
megépült, és nekünk addigra már lyami és vízparti élővilágnak, nem és legkártékonyabb hazugság. „hogy az újabb környezetvédelmi szomszédaink azóta sem hajlandók
rengetegbe került. Akik így gon- utolsósorban a Csallóköz akkori- A Horn-kormánynak azért volt normákat beépítsék a közös egyez- méltányosabb vízmegosztási meg-
dolkodnak, vajon tényleg azt sze- ban még szinte színmagyar lakos- erre szüksége, mert eltökélt szán- ményes tervbe” (112. §). Akkor már állapodásra. Ezt, birtokon belül lé-
retnék, ha a Dunakanyarban Esz- ságának. Azóta ezek a károk sorra déka volt, hogy az ítélettől függet- senki sem gondolta, hogy a bírák vén, könnyen megtehetik. Mi pedig
tergomtól Visegrádig egy naponta bekövetkeztek, akit érdekel a táj lenül Vladimír Meciar markába csap, majd eltiltják Szlovákiát a megépült azóta sem vettük igénybe a bíróság
kétszer leürülő víztározó hullám- és lakóinak kálváriája, megrendítő építkezik és fizet. 1998-ban ezt mű használatától. Magyarországot által szorgalmazott európai közre-
zana emeletmagasságú gátak kö- beszámolót olvashat róla a Somor- megakadályozta ugyan a tömeges ellenben felmentették minden, a működést, hiába vált időközben a
zött? Vagy elhitték, hogy ha ma- ján megjelenő Fórum című társa- tiltakozás és a szocialista-liberá- szlovákok által hangoztatott építé- két ország az Európai Unió tagjává.
gunk is közreműködünk a Duna dalomtudományi szemle utolsó két lis koalíció bukása, de az egymást si, illetve kártérítési kötelezettség Pedig az uniós vízkeretirányelvek
elterelésében, akkor a Szigetköz számában, Murányi Veronika tollá- követő kormányok azóta is ezzel alól, és belefoglalták ítéletükbe a ismeretében nem kétséges, hogy
és a Csallóköz élővilága kevésbé ból. De 1990-ben még az sem tűnt mentegetik magatartásukat: hogy magyar álláspont sarkalatos pont- ez a lépés melyik fél számára ígér-
pusztul, mint így? képtelenségnek, hogy a korábban a a sziklaszilárd vízlépcsőlobbi és a ját: „kulcskérdés a környezetre ne kedvezőbb kimenetelt.

K ALMÁR B ENEDEK próbálva ezeket valószerűtlenné,


ÍRÓ O LVAS Ó nevetségessé tenni. Az ennek nyo-

A
z európai választások mán kialakuló természetellenes

Európa és mi
végeztével kezd nyilván- politikát pedig már nehéz hely-
valóvá válni, hiányzik rehozni és mederben tartani, ami
az az európai méretre teljesen más irányba lökheti a köz-
szabott politikus, aki képes len- véleményt, a kontinens országait.
ne valamilyen egyesítő szerepet milyen válság merül fel, akkor a az egymás területére való beha- korrupciót megakadályozzák, ak- Jelen helyzetben – midőn itt-
betölteni a kontinens nyugati és tagok hónapokig vagy akár évekig tolást. kor inkább a szolgálatába állnak. hon is előszeretettel temetik az
keleti felén. Aki el tudná mondani, vitatják a problémát, kevés érde- Valamint ott vannak a vezető Továbbá a brexit megoldatlan- EU-t – a politikai vezetés nem tud
milyen lesz a sikeres Európai Unió. mi intézkedéssel. Ilyen például a európai politikusok elképzelései sága nemcsak a kontinensen okoz mit kezdeni a világ kiszámítha-
Tény, a mai (még) huszonnyolc bevándorlás témája vagy Venezu- az uniót illetően. Angela Merkel bizonytalanságot, hanem a sziget- tatlan változásaival. A felelősséget
tagállammal rendelkező EU nagy- ela ügyében az egységes politikai pragmatikus EU-t szeretne, még országban is jelentős politikai töre- hárítva könnyebb másokat, Sorost
ban különbözik a kezdeti, a római állásfoglalás hiánya. Huszonnyolc Matteo Salvini szkeptikus a szo- dezettséget, válságot eredményez. vagy Brüsszelt hibáztatni sorsunk
szerződést 1957-ben aláíró hat or- különböző hanggal nehéz elérni rosabb integrációt illetően. Arról Teljesen leegyszerűsítve a brit alakulásáért, ez pedig hű képet
szág közösségétől, adottságaitól. a teljes összhangot, és Brüsszel nem is beszélve, egyes politikusok, közbeszédet, a brexitet a román ad a kormány szellemi és fizikai
Mivel az unió tagállamainak megoldási javaslatai sok tagor- megérkezve Brüsszelbe, pillana- zsebtolvajoktól és kockázóktól való állapotáról. A nemzeti megúju-
száma fokozatosan növekedett, szágot elidegenítenek a szorosabb tok alatt feláldozzák addig han- szabadulásként kezdik megélni. lás olyan helyzetet kell jelentsen,
kialakult egyfajta reagálási képte- együttműködéstől. Mindenesetre goztatott álláspontjukat, elárulva De ezeknek a szélsőséges ki- amikor a hatalom nem barátok,
lenség az életünket foglalkoztató azt mára sikerült elérni Európá- szavazóikat a mélyebb integráció lengéseknek az oka maga az EU is rokonok, pártok kiváltságait erő-
fontosabb kérdésekben is. Ennél- ban, hogy ha nem is értenek egyet előmozdítása érdekében. Olyanok, részben, mert nem vette, veszi fi- síti, hanem valóban a haza érde-
fogva nem szokatlan, ha vala- az országok, akkor sem tervezik mint akik gyengék ahhoz, hogy a gyelembe a kritikus észrevételeket, keit szolgálja.
2019. JÚNIUS 21–27. RIPORT 11

GRIMM B ALÁZS ötvenezret havonta. Remélte, hogy olajipari felnőttképzés indítása, És a szegénységet látom, iszonyú- ményük. – Az olajosoknál dolgo-
ebből a nagy olajos pénzből majd ennek előtárgyalásai megkezdőd- an lepukkant házak állnak abban zók 60-70 kilométerről járnak ide

M
ariska kutya bizony- nekik is több jut, de nem. tek. Keresünk egyéb tevékenységi az irányban, ahonnan a teherautó melózni. Meg külföldről – mondja
talanul tacskó, de József taktikai szempontból körű vállalkozókat is, akik szék- jött. Mint erre mindenhol, itt is Lakatos Sándor. Aki úgy látja, egy-
egészen biztosan kan. tökéletes helyen álldogál félmez- helyet létesítenének, illetve saját sok az üres ház, ami érthető, hi- általán nem valószínű, hogy vala-
Nem értem. – Nincs telenül: ha innen nézem, a hely- gazdasági programot szeretnénk szen ugye errefelé nincsen semmi, ha is pettendiek dolgoznak majd az
a történetben semmi különös, így közi buszra vár, ha onnan, akkor kidolgozni, amely csökkenti a legkevésbé munkahelyek. amerikai–magyar cégnél.
került hozzám – legyint a gazdá- a Kastély Söröző vagy a mellette munkanélküliséget, és a közfog- A térkép szerint a szomszédos A falucska lakói közül senki-
ja, Ferenc, az Ormánságban fekvő lévő Italbolt feliratú intézmény falu, Pettend felé nagyot kell ke- nek nincs rendes munkája. Hu-
Kétújfalu lakója. A település és a délutáni nyitására. Lehet, hogy a rülni, de nincs ez így, megyek a szonhatan dolgoznak közhasznú
környező, mélyszegénységben élő kettő egy, mindenesetre két cégér kamionnal szemközti irányban, el munkásként, és valóban: a fű na-
falvak határában minden eddigi- alatt két bejárat van zárva. Mert itt T Olajjal teli tartálykocsi húz át a putrisor mellett. Meglepően jó gyon szépen le van nyírva a rozo-
nél nagyobb feltáratlan olajmezőt a piálásnak ritmusa van: a kocs- Gyöngyösmelléken. Repedések minőségű utak szelik át a szántó- ga házacskák előtt. Vonat nincsen,
talált egy amerikai–magyar cég. ma kétszer nyit ki, egyszer reggel, A SZERZŐ FELVÉTELE földeket: alapos tömörítés, mur- ha Pettendről be szeretnék utazni
Mindenki más Kánaánra gondolna, tömegközlekedve a 17 kilométer-
az itt lakók nem. Ők azt nem ér- re lévő Szigetvárra, akkor napon-
tik, hogy én mit nem értek, hiszen ta háromszor tehetem meg, ha
semmiben nem változott meg az munkám lenne a városban, onnan
életük, csak zaklatottabb lett. visszajönni busszal nem tudnék,
A térségben évek óta folynak a csak ha még fél napot ott töltök –
próbafúrások, sőt hónapok óta több mondja el érdeklődésemre Lakatos
helyen kitermelés is zajlik, amiről Sándor. Otthon megnézem a tér-
úgy egy héttel ezelőttig semmit képet, van olyan opció is, hogy az
nem lehetett hallani. Az ügynek a ember átballag a 3 kilométerre lévő
G7 ment utána, nekik a beruházó Gyöngyösmellékre, és ott ül busz-
műszaki igazgatója azt mondta, ra. Így a távot 1 óra 41 perc alatt le-
azért nem volt az olajmezőnek nagy het megtenni.
sajtóvisszhangja, mert a vállalat – Mik a terveik, megpróbálnak
nem tőzsdei cég. A Kétújfaluhoz valahol panasszal élni az elma-
közeli pettendi és istvándi mezőkön radt pénzek miatt? – kérdezem.
február végén már több mint napi – Megvárjuk az őszi önkormány-
hatezer hordó kőolajat termeltek. zati választásokat, utána pedig ki
A lap számításai szerint naponta fogunk vetni iparűzési adót, aho-
akár több mint 14 ezer hordó kő- gyan a többi település is tette. Ak-
olajat lehet majd a felszínre hozni, kor meg fogjuk tudni, hol vannak
amivel megduplázódna Magyaror- ezek bejelentve telephelyileg – vá-
szág kőolaj-kitermelése. laszolja a polgármester, amit nem
A már megindított kutakból igazán értek, de ez az ő dolguk.

Irgalmatlan
több tíz kilométernyi kőolajve- vás felület. Akár óránként 30-40 Kint, az olajkutaknál szorgo-
zeték szállítja majd az olajat egy kilométeres sebességgel is tudok san dolgoznak a melósok, van,
Kétújfalu külterületéhez tartozó rajtuk közlekedni, bár hatalmas ahol éppen a majdani gázvezeté-
főgyűjtőbe, hogy onnan egy to- porfelhő jelzi, merre járok. Az, ket fektetik le. Ameddig ezek nem

nagy robajokat
vábbi tíz kilométeres vezetéken mondjuk, nagyon durva, amikor a épülnek meg, a földgázt helyben
vigyék tovább Szigetvárra. Amíg a kis falvak szűk, hajdan szekerekre elégetik, az égés dübörgő hangját
vezetékek el nem készülnek, ad- méretezett utacskáin bitang nagy Gyöngyösmelléken is hallani. Van
dig kamionok szállítják a kitermelt kamionok dübörögnek végig. Erre is rá panasz, sok.
olajat, aki megáll errefelé az utak
mentén, maga is láthatja.
Sokáig a helyiek sem tud-
tak semmit az olajos dolgokról.
hallottunk sokan panaszkodnak. A porra, a
zajra is. Meg ugye a házakon egyre
szaporodó repedésekre.
Ha a környék szomorkás volt,
A kutak mellett egyentábla:
„Veszélyes bányaüzem! Belépés
csak engedéllyel!” Egyik helyen a
biztonsági őr a bódéja előtt, kem-
– A történet úgy kezdődött, hogy Kincs, ami nincs – Avagy mire megy az Ormánság akkor Pettend egy igazán elszomo- pingszéken ücsörög. Rövidgatya,
irgalmatlan nagy robajokat hal- rítóan szegény falu. Úgy 150 lélek meztelen felsőtest, láthatósági
lottunk – meséli Mariska gazdá- rengeteg olajával? lakja, lakosainak 70 százaléka val- mellény, munkavédelmi sisak.
ja, Ferenc. Beléjük remegett a ház. lotta magát cigánynak a legutóbbi Integetek, jöjjön ki. Nem jön, in-
Nem mondom, hogy földrengés, népszámláláson. Néhány házikó, teget. Bemegyek, mire közli, hogy
mert hallottuk, hogy gép csinálja, hogy baráti körben indulhasson a lalkoztatást átalakítaná gazdasági egy templom, más nincsen. Sem tilosban járok, sürgősen hagyjam
de rendesen megijedtünk. Ilyen nap, egyszer meg délután, a fel- foglalkoztatássá. bolt, sem kocsma, sem remény. el a bánya területét. Egy másik
böhöm nagy önjáró gépek mentek gyűlt tapasztalatok megosztására. – Kétújfaluban azt mondták A környező, picit gazdagabb te- kútnál, a táblához viszonylag kö-
a földeken, rohantunk a polgár- – Az első komoly bevétel az nekem az emberek, hogy tavaly lepülésekhez képest ők nem kap- zel munkások dolgoznak egy tar-
mesterhez, hogy mi van. Akkor idei évben jelentkezett az olajosok karácsonykor és idén húsvétkor is nak iparűzési adót az olajosoktól, tálynál. Hívom őket, beszéljünk
derült ki, hogy olajat keresnek, iparűzési adójából, közel 110 millió kaptak az önkormányzattól fejen- ahogy a két szomszédos falu, Kis- pár szót, rám se hederítenek.
később meg az, hogy találtak is – forint – cáfolja a 900 milliós ér- ként 10 ezer forintot, illetve cso- tamási és Nemeske sem. – Nem Visszamegyek Kétújfaluba, a
mondja Ferenc, miközben egy le- tesüléseket Klózer Gyula, Kétújfalu magot. Ez már az olajos pénzből értjük mi ezt az egészet – mond- másik irányban Hobol község a
gyet hessent arrébb a karjáról. polgármestere. A cég megjelenése volt? – A szociális rendeletünkben ja Lakatos Sándor, Pettend polgár- szomszéd település. Látszik, hogy
Kétújfaluban többen, köztük Fe- előtt ez az összeg 6-10 millió fo- szereplő lakossági támogatások mestere. Szerintem az lehet a hát- közelebb van Szigetvárhoz, de
renc is, úgy tudják, hogy a község rint között mozgott, jövőre azon- az önkormányzati ciklus minden térben, hogy itt nincs bejelentve azért persze ez sem Monte-Car-
eddig 900 millió forint iparűzési ban arra kell számítaniuk, hogy évében adottak voltak a lakosok telephelyileg a cég, hiába vannak lo. Bár nem rossz a felhozatal: a
adót kapott. A férfi szerint nem va- elvesztik a központi támogatást, számára. Nem a cég által biztosí- a kutak karnyújtásnyira a szélső Sport Presszó mellett van a Tomi
lószínű, hogy a pénzből bármennyi és szolidaritási adót kell fizetni- tott összegből kerültek finanszíro- házaktól. És persze hiába a kertek Kocsmája nevű intézmény. Ahol is
is visszajut ténylegesen a falunak. ük. Azt, hogy ezek mennyivel vetik zásra – mondja a polgármester. mögött épített új utak, az olajat a törzsközönség műanyag strand-
– Karácsonykor meg húsvétkor az vissza a bevételeket, szakemberek A Kétújfalutól három kilo- Pettenden keresztül is szállítják. Ez papucsban és nejlon rövidgatyá-
önkormányzat csomagot osztott, a bevonásával tervezik kiszámítani. méterre lévő Gyöngyösmelléken Lakatos szerint napi 15-16 kamiont ban issza a sört, közben pedig a
húsvétiban volt sonka meg szalá- – A helyiekkel, környező tele- koros asszony beszélget egy idős jelent. A polgármester állítja, azért pecázásról beszélget. Nemrég ir-
mi is, és mindenki, még a gyere- püléseken élőkkel beszélgetve azt férfival. Ők bizakodók. Úgy gon- sem kapnak pénzt, hogy a teher- galmatlan zivatar volt, kérdezem
kek is kaptak 10 ezer forintot. Az tudtam meg, hogy önöknél, illetve dolják, akár 20-30 évig is eltarthat autók használják a település egyik tőlük, itt mennyi eső esett. Egy
a nagy baj, hogy nem csak pénzt a környező falvakban nincsenek a kitermelés, és remélhetőleg nagy földútját. – Hatvanezer forintot emberként csúnyán néznek rám:
kéne osztani – mondja a könyökét munkahelyek, az olajosoknak vi- pénzt kapnak majd a települések. kínáltak, de mi ebbe nem mentünk – Hú, az anyja úristenit, olyan
vakarva –, bár jól jön minden fil- szont nem kell a helyi munkaerő. Már csak az a kérdés, ezeket az bele. Pereskedni nem akarunk, régen ülünk itt, azt sem tudjuk,
lér, hanem munkahelyeket kellene Hogyan, milyen munkahelyeket összegeket hogyan osztja vissza a mert biztos, hogy közérdekre vagy hogy esett egyáltalán – mondja az
teremteni. Mert az itt, de a környé- szeretnének teremteni? – A mun- vezetés – teszik hozzá. És azt is nem tudom, mire hivatkozva az egyik. Nekünk olajkutunk nincsen,
ken sincsen. Kétújfalu tipikus ma- kahelyek száma tényleg alacsony. mondják, hogy itt náluk a befolyt olajosok javára ítélne a bíróság. de sörös az legalább van! – teszi
gyar falu, volt egy téesz, nagyjából A cég mindent megtesz azért, összegből már szépen el is kezdték Pettend egy szem utcácskájá- hozzá derűsen. – Amúgy nyilván
mindenki ott dolgozott, aztán jött hogy a környékbeli településekről felújítani a köztereket, középü- nak majdnem minden második irgalmatlan pénz van az olajban,
a rendszerváltozás, a téesz szétve- vonja be az embereket. A munkák leteket. Lehet, de én csak annyit háza megrepedt. A károkat még de hogy mi lófrászt sem fogunk
rődött, onnantól nem volt szükség végzéséhez egyedi, speciális szak- látok, hogy nagy zajjal elhúz egy nem számszerűsítették. A telepü- kapni, az hót ziher – mondja új
emberekre. Mára nem maradt más, mai tudás szükséges. Éppen ezért kamion a helyi Református Leány- lésről senki nem kapott munkát a barátom, majd kiissza a sörét, és
csak a közmunka. Ferenc keres úgy a tervek között szerepel a helyi egyházközség temploma mellett. kutaknál, pedig ez volt minden re- elmegy horgászni.
12 KÜLFÖLD 2019. JÚNIUS 21–27.

A félelem tartja össze


nagy eséllyel nem a középpártok
Egyesek szerint meg vannak javára rendezné át az erőviszonyo-
számlálva a német nagykoalíció kat. No, meg a német üzleti szfé-
napjai. Vannak, akik állítólag már ra is mindent megtesz a számára

a német nagykoalíciót
az előrehozott választások kényelmes nagykoalíció egyben
dátumát is tudják. A koalíciót tartásáért. Nem elhanyagolható
azonban egyelőre összetartja szempont az sem, hogy ez a felál-
a félelem a hatalom elvesztésétől, lás felel meg a legjobban a német
és nem engedik szétesni az üzleti expanziós törekvéseknek is. A né-
Mára a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták is
szféra érdekei sem. A jelenlegi met gazdaság ugyanis olyan, mint
felállás tökéletesen megfelel az a közös kormányzás foglyaivá váltak a bicikli, ha nem megy előre, ak-
Európában egyre erősödő német kor eldől. Így aztán az üzleti szféra
expanzív törekvéseknek is. előremenekül, megteremtve eh-
hez a politikai hátteret is. Mert ma
már mindennél élesebben vetődik
S TIER GÁBOR fel Konrad Adenauer igazsága, mi-
szerint Németország csak Európá-

M
erész, ám nem is olyan val együtt erős hatalom. Így aztán
váratlan bejelentés- a nagykoalíció valójában ehhez az
sel állt elő a minap expanzióhoz biztosít stabil politi-
az ARD egyik politi- kai hátteret.
kai vitaműsorában Gabor Steingart. A koalíció szétesésének egyik
Az ismert publicista a CDU felső legnagyobb vesztese Merkel len-
köreiből származó információ- ne, hiszen a kancellár bejelentette,
ra hivatkozva arról beszélt, hogy újabb választáson már nem in-
a kereszténydemokraták már az dul. Megnyílna ugyanakkor előtte
előrehozott választásokra készül- az út az európai politikába. Ha az
nek. Dátumot is mondott, szep- Európai Bizottság következő veze-
tember 27-ét, mire a beszélgetés tőjéről nem tudnak megállapodni
másik résztvevője, a német poli- a tagországok, és kigolyózzák az
tikai körökben szintén bennfen- EPP csúcsjelöltjét, Manfred Webert,
tesnek számító tévés, Micky Bei- akkor Merkel lehet a német ér-
senherz csak annyit jegyzett meg: dekek megmentője. Németország
„Olyan korán?” ugyanis aligha engedheti meg
Vagyis sokan a szakítás tényét magának, hogy olyan politikus-
már készpénznek veszik, csak már meg is előzik őket. S akkor Merkel és Macron. lehetetlen helyzetbe hozta a má- nak engedje ezt a kulcspozíciót,
annak idejéről folynak még a ta- még nem beszéltünk a nagykoalí- A királycsináló és a megmentő? sodhegedűs szerepében amúgy is akit nem tart a kezében. Merkelt
lálgatások. Akadnak, akik ősz he- ció másik pártjáról, a 15,5 száza- FOTÓ: REUTERS megfáradt SPD-t. Ehhez jött most támogatná a királycsináló szere-
lyett inkább az év végére várják a lékos eredményével ismét nagyot kegyelemdöfésként a Zöldek feltá- pébe egyre inkább belehelyezkedő
kereszténydemokraták és a szoci- bukó, korábbi szavazataik több madása. Logikus lenne tehát, hogy francia elnök is. Emmanuel Macron
áldemokraták koalíciójának végét. mint 11 százalékát elveszítő SPD- nöke volt. Távozása után Malu a végleges eltűnést megelőzendő, a minap beszélt erről, kiemelve,
Megint mások úgy látják, hogy a ről, amely ráadásul súlyos vere- Dreyer, Manuela Schwesig és Thors- a párt gyorsan kilépne a koalíció- hogy Európának erős emberre van
nagykoalíció ideje ugyan már le- séget szenvedett a brémai tarto- ten Schäfer-Gümbel vette át az SPD ból, és ellenzékben próbálná meg- szüksége. Merkellel persze nehe-
járt, egyelőre összetartják – a fé- mányi választásokon is, így 73 év irányítását. találni a helyét. Erre alkalmat adna zen képzelhető el az Európai Unió
lelem mellett – az össznémet ér- után el kell búcsúznia a város ve- E triumvirátusnak kellene a koalíciós megállapodás azon megújulása, a jelenlegi kiélezett
dekek. zetésétől. megállítania a szociáldemokraták pontja, miszerint a törvényhozási helyzetben azonban alkalmas le-
Ez a beszélgetés is jól mutatja Várhatóan hasonló vessző- mélyrepülését. Az SPD népszerű- ciklus félidejében – 2019 őszén – hetne az indulatok féken tartására.
a német belpolitikában uralkodó futás vár a pártra ősszel a keleti ségét egyébként először Gerhard felül kell vizsgálni a szövetségi Már csak ezért sem mindegy,
hangulatot. A CDU–CSU ugyan a tartományokban megrendezen- Schröder neoliberális reformjai kormány munkáját, a koalíciós miként alakul a német nagykoa-
legtöbb szavazatot szerezte az eu- dő választásokon. Így aztán nem ingatták meg. Tovább csökken- együttműködésről szóló szerződés líció sorsa, amelyet a félelem je-
rópai választásokon, folyamatosan meglepő, hogy a hónap elején le- tette a párt támogatottságát, hogy eredményeit. lenleg ugyan még egyben tart, a
esik népszerűsége, és igencsak a mondott a SPD első női vezetője, Angela Merkel középre, sokak sze- Egyelőre azonban erősebb a változó politikai hangulat azonban
nyakukra jöttek már a Zöldek. Van Andrea Nahles, aki 2017 óta már a rint már-már balra navigálta a párton belül az előrehozott vá- bármelyik pillanatban felrobbant-
olyan közvélemény-kutatás, ahol szociáldemokraták harmadik el- kereszténydemokratákat, és ezzel lasztásoktól való félelem, amely hatja.

Mennyibe kerülnek
lattal kapcsolatos fenyegetéseire, amerikai gáz, akkor elgondolkod- azokat – a svájci Allseas, az olasz
hogy Németország nem Amerika nánk, de így semmilyen gazdasági Saipem és az orosz MRTSZ –,
gyarmata, és ez a nyomásgya- alapja nincs annak, hogy Ausztria amelyek hajói részt vesznek a csö-

„a szabadság korlás szembemegy a német gaz-


dasági érdekkel. Elkötelezett tá-
mogatója az orosz gáz szállítását
változtasson eddigi energiapoliti-
káján” – mondta az osztrák elnök.
vek lefektetésében. De a legújabb
képviselői tervezet azokat a társa-
ságokat is büntetné, amelyek biz-

amerikai molekulái”? megkönnyítő beruházásnak Angela


Merkel is. A kancellár a projekt elé
szintén folyamatosan akadályokat
tosítják ezeket a hajókat.
Nem véletlen tehát, hogy az
amerikai LNG mind nagyobb teret
gördítő Európai Bizottságnak adta Amerika évtizedek nyer Európában. Az abszolút szá-
STIER maszt is ad az amerikai LNG vá- nemrégiben értésére, hogy az új óta kiemelt célja, hogy mokat tekintve piaci részesedése
sárlásához. Washington azonban gázdirektíva sem állhat a vezeték megakadályozza a német még messze van az orosz vezeté-

A
z Északi Áramlat bővíté- nemcsak saját gáza számára akar bővítésének útjába. Az új elképze- technológia és az orosz kes gázétól, ám azért figyelemre
sében részt vevő cégek- piacot szerezni. Évtizedek óta ki- lés a kitermelő és a szállító szét- források egymásra méltó, hogy 2018 júliusa óta 10,4
kel szembeni szankciók emelt európai geopolitikai célja, választásával megtörné a Gazprom találását. Az Északi milliárd köbméterre nőttek euró-
mellett már ideológiát hogy megakadályozza a német monopóliumát, és a harmadik fél Áramlat e mindkét felet pai szállításai. Ez 272 százalékos
is gyártott a Fehér Ház, amellyel technológia és az orosz forrá- hozzáférésének garantálásával erősítő gondolkodás bővülést jelent, egyben azt is, hogy
az amerikai cseppfolyósított gáz sok egymásra találását. Az Északi csökkentené a szállítási kapacitást. megtestesülése, így aztán 12,6 százalékos részesedésével az
(LNG) európai exportját próbálja Áramlat e mindkét felet erősítő Ha a jogszabályt érvényesítenék az Washington kettőzött idei télen az Egyesült Államok volt
elősegíteni. Az Egyesült Államok gondolkodás megtestesülése, így Északi Áramlatra is, az adott eset- erővel dolgozik az Európai Unió legnagyobb gáz-
„a szabadság amerikai moleku- aztán Washington kettőzött erővel ben azt jelentené, hogy a kapacitás kisiklatásán szállítója. A jövőt illetően pedig
láiként” ajánlja az orosznál jó- dolgozik kisiklatásán. fele kihasználatlan maradna. sokat sejtet, hogy az Egyesült Ál-
val drágább gázt, és akárcsak a Mindez azonban eddig nem na- Kiállt az Északi Áramlat mel- lamokban jelenleg három csepp-
geopolitikai térnyerést szolgáló gyon hatotta meg az orosz gáz leg- lett a közelmúltban a szlovák kor- Washington azonban nem adja folyósító üzem dolgozik exportra,
„demokráciaexport” esetében, nagyobb felvásárlóját, Németor- mányfő és az osztrák államfő is. fel. A kongresszus újabb szankci- miközben egy éve még csak egy
agresszívan igyekszik megtisz- szágot. Ezt jól mutatja, hogy Klaus Alexander Van der Bellen a Vlagyi- ókkal akadályozná meg az Északi volt. Közben újabb három üzem áll
títani a terepet a gáz exportja Ernst, a Bundestag gazdasági és mir Putyinnal folytatott tárgyalá- Áramlat bővítésének befejezését. beindítás előtt, kettőt pedig építe-
előtt. Míg Donald Trump az európai energetikai bizottságának elnöke sai előtt beszélt arról, hogy Bécs- Ezúttal az építkezésben részt vevő nek. Így a mostani, évi 40 milliárd
energiabiztonságot félti, addig az azzal vágott vissza a berlini ameri- nek esze ágában sincs kiszállni a cégeket fenyegeti különböző gaz- köbméteres cseppfolyósító kapa-
új kommunikáció ideológiai tá- kai nagykövetnek az Északi Áram- projektből. „Ha olcsóbb lenne az dasági korlátozásokkal, mégpedig citás 2025-re 130 milliárdra nő.
2019. JÚNIUS 21–27. KÜLFÖLD 13

Kelet-európai polip
L UKÁCS CSABA szerzett szavazatokkal ugrotta meg
az EP-választás bejutási küszöbét.

E
lméletileg lapunk meg- A g4media azt írja, Gliga (aki-
jelenésének napján zárul nek 500 hektár földje van a me-
a jelentkezési határidő gyében) 12 000 eurót „kapott Or-
minden idők legnagyobb
Magyar közpénzt ad a Fidesz a román PSD-nek bán Viktortól”, és megjegyzi, hogy
székelyföldi mezőgazdasági pá- ez az első alkalom, amikor tetten
lyázatán, amelyet a magyar adófi- és Külügyminisztérium parlamenti miért nem tették meg, és arra kér- budapesti kormány egy mezőgaz- érhető, hogy PSD-vezetőt támo-
zetők finanszíroznak. A budapesti államtitkára arról beszélt, a térség tük őket, küldjék el nekünk a listát, dasági vállalkozáson keresztül. gatnak Budapestről. Mindez akkor,
kormány a marosvásárhelyi szék- valaha volt legnagyobb koncentrált de lapzártáig nem válaszoltak. Vasile Gligát egyébként egyéves fel- amikor a PSD a leghangosabban
helyű, de a székelyföldi városokban mezőgazdasági fejlesztése akkora A román sajtó viszont meg- függesztett börtönre ítélték, mert a kiáll az ellen, hogy „külföldi ha-
is irodákat működtető Pro Econo- nagyságrendet jelent, hogy „min- szellőztetett már néhány nyer- feleségét alkalmazta a parlament- talmak pénzzel avatkozzanak bele
mica Alapítványra bízta a közel 10 den esély megvan arra, hogy aki test. A g4media.ro független por- ben”. A politikus, aki korábban két Románia belügyeibe”.
milliárd forint szétosztását. Mező- pályázik, meg is kapja a támoga- tál például a következő címet adta cikluson át Maros megye szociál- A mezőségi támogatások zárá-
gazdasági erőgépek, tenyészállatok tást”. Az államtitkár nem volt szé- írásának: „PSD-vezetőt pénzel a demokrata képviselője volt a bu- sának ünnepségén – az MTI be-
beszerzésére, valamint ültetvények gyenlős, nyíltan ki- karesti parlament- számolója alapján – Magyar Le-
telepítésére lehetett pénzt kérni, de mondta, mit kérnek ben, és jelenleg a vente Erdélyben arról beszélt: a
valójában csak rövid ideig: egy hét- a fejenként igényel- párt megyei elnöke, román kormány pozitívan fogadta
tel a pályázat indulása után felke- hető 15 ezer euróért: nem tagadta, hogy a programot, és továbbra is pozitív
rült az alapítvány honlapjára, hogy „a gazdaságfejlesz- ő is az 500 győztes hozzáállást tanúsít iránta. Külön
a székelyföldi gazdaságfejlesztési tési program addig között volt, de nem köszönetet mondott Liviu Dragnea
programon csak azok vehetnek folytatódhat, amíg mondta meg a lap PSD-elnöknek, „akinek támogatá-
részt, akik másnap délutánig re- Magyarországnak újságírójának, pon- sa nélkül a projekt nem érte volna
gisztrálnak (a korábbi pályázati ki- nemzeti kormánya tosan mennyi pénz el a jelenlegi stádiumot”. Most már
írásban szó sem volt regisztrációs van”. Ahhoz, hogy kapott. nem tudná személyesen megkö-
feltételről). Nem nehéz kitalálni, Budapestről nézve A lap ugyanazt szönni neki, Dragnea éppen bör-
mi történt: nagyon sokan lema- „a láthatár ne érjen gondolja, amit a mi tönbüntetését tölti korrupció miatt.
radtak a lehetőségről. Egy dühös véget az országha- forrásaink is meg- A fentiek alapján úgy tűnik,
erdélyi gazda így fogalmazott ne- tárnál”, szerinte az erősítettek: létezik igaza volt Orbán Viktornak, ami-
künk: „Meghirdettek egy ingye- is szükséges, hogy egy háttéralku a kor májusban egy Maros megyei
nes kirándulást, de az autóbusz a térség országai magyar kormány és takarmánykeverő üzem avatásán
hamarabb elindult a tervezettnél. fejlődjenek, és Eu- a PSD között, amely azt mondta: „mindenki jól jár, aki
Aki ezt tudta, és időben ment, azt rópa is erős marad- szerint a baloldali a magyarokkal együttműködik”.
elvitték kirándulni, a többi integet- jon. Ezt az erdélyi párt vezette buka- Egy bekezdés erejéig térjünk
het a távozó járműnek.” Az alapít- gazdálkodók azzal resti kormány en- még vissza a pénteken záruló új
vány honlapján még most is pörög szolgálhatják, ha gedi többek között programra: a bennfenteseknek
a visszaszámláló: a cikk írásának részt vesznek a má- az erdélyi mezőgaz- talán mégsem zárult le a regiszt-
időpontjában még 3 nap 2 óra 13 jus 26-ai európai dasági pályázatok ráció, mert egy Maros megyei
percig lehet jelentkezni. parlamenti válasz- zavartalan lebo- RMDSZ közeli cég még mindig
Az alapítvány úgy nyilatkozott, a táson, és „a meg- nyolítását, cserébe nagyon ajánlja szolgálatait. A hét
„beérkezett igények magas száma felelő oldalra” sza- viszont a saját em- végén ugyanis ezt írták ki Face-
és a pénzügyi keret jelentős túl- vaznak – emelte ki. berei vihetik haza book-odalukra: „Kereken egy hét
lépése miatt” zárták le a regiszt- A magyar kormány két éve már FORRÁS: FACEBOOK a magyar adófizetők pénzének egy maradt, míg a Pro Economica Ala-
rációt. Két ok miatt is furcsa az bonyolított le hasonló pályázatot a részét. Ez lehet a magyarázat arra pítvány elfogadja a pályázati be-
érvelésük: májusban még nem tud- Mezőségben, azt is az RMDSZ-kö- is, miért nem nyilvánosak a mező- adványokat. Addig is még van időd
hatták, hogy június végére meny- zeli Pro Economica Alapítvány ségi pályázat eredményei. És ez azt ajánlatot kérni tőlünk!” Ha a gaz-
nyi érvényes pályázat érkezik majd segítségével. Hiába kerestem, kik is megvilágítja, miért nem jelenhe- da tőlük veszi az uniós származási
be, és mekkora összeget kérnek, nyertek: ugyan a honlapjukon az tett meg a magyar „közszolgálati” hellyel rendelkező belorusz (tehát
hiszen a pályázók még csak most áll, hogy 2017. október 30-ára ter- és kormánypárti sajtóban egyet- fehéroroszországi, Romániában
töltögetik fel a dokumentumokat. vezték az eredményhirdetést, a len sor sem az RMDSZ különleges csak összeszerelt!) traktort, maxi-
Másrészt a program beharangozó- nyertesek nevét nem hozták nyil- fegyvertényéről, hogy a PSD uralta mális, vagyis plusz tizenöt pontot
ján Magyar Levente, a Külgazdasági vánosságra. Megkérdeztük tőlük, Kárpátokon túli román megyékben kap majd az elbíráláskor. Ügyes.

Gyermekek
M AJLÁTH RONALD tot jelent nemcsak az anya, szüle-
tendő gyermeke számára is.

H
abár világszerte is- Nem sokat segítenek a helyze-
mertek káros hatásai,
bizonyos régiókban a
megkövesedett tradíci-
az oltár előtt ten a nemzetközi megállapodá-
sok sem: bár az ENSZ gyermek-
jogi egyezményével ellentétes a
ók miatt képtelenség véget vetni gyermekházasságok gyakorlata,
a gyermekházasságok gyakor- fejlődésére. Henrietta Fore, az ság vezet, ahol minden harmadik zalék) és Banglades (59 százalék) az aláíró országok mégis kevés-
latának. Erre utalnak az UNICEF UNICEF ügyvezető igazgatója a fiú gyermekként lép frigyre. Mö- következik. Azonban tévedés azt bé veszik figyelembe. Sőt, több
múlt héten nyilvánosságra hozott jelentés bemutatásakor úgy jel- göttük Nicaragua (19 százalék), hinni, hogy csak a harmadik vi- országban egészen megengedő a
adatai, amelyek az egész világot lemezte mindezt, hogy elrabolják Madagaszkár (13 százalék), Nauru lágban lennének gyermekházas- szabályozás. E jelenségben rekor-
meglepték. a gyermekkort, mivel ilyenkor (12 százalék) és Honduras (12 szá- ságok! Bosznia-Hercegovinában der Közép-afrikai Köztársaságban
Kiderült ugyanis, hogy a vilá- gyermekek kényszerülnek arra, zalék) következik, vagyis a gyer- a lányok 4, Macedóniában 7, Uk- például bírósági beleegyezéssel
gon minden tizedik frigy – egész hogy viseljék egy felnőtt felelős- mekházasságokból keresztény rajnában 9, Albániában pedig 10 már 13 évesen is lehet házasodni,
pontosan 773 millió – gyermek- ségét. A korai házasságkötés ál- országokban is akad bőven. A lá- százaléka házasodik 18 éves kora Egyenlítői-Guineában pedig már
házasság, azaz a kapcsolatban talában korai apasággal is jár, a nyoknál persze még ennél is ma- előtt az UNICEF adatsora szerint. 12 évesen is férjhez adhatók a lá-
legalább az egyik fél olyan sze- családról való gondoskodás kény- gasabb arányokról beszélhetünk. Az adatokból így jól látszik, hogy nyok szülői engedéllyel.
mély, aki nem töltötte be a 18. szere pedig csökkenti a munka-, Esetükben a rekorder egyértelmű- a gyermekkorú fiúk és lányok me- Megnyugtató viszont, hogy a
életévét az esküvőig. A jogvédők illetve az oktatási rendszerben en Niger, ahol a nők 76 százaléka nyegzőinek aránya országonként gyermekházasságok aránya glo-
természetesen már korábban is való részvétel lehetőségét. (!) 18 éves kora előtt házasodik. erősen eltér egymástól. Ennek bálisan csökken. A legnagyobb
figyelmeztettek arra, hogy évente Mindezek ellenére úgy látszik, Majd a Közép-afrikai Köztársa- oka, hogy bizonyos országok- esés kétségkívül Dél-Ázsiában
12 millió 18 év alatti lányt vesznek a gyermekházasságokat szinte le- ság (68 százalék), Csád (67 szá- ban – például Nigerben – a fiatal következett be az elmúlt évtized
feleségül (így napjainkban 650 hetetlen megakadályozni. Termé- lányok inkább idősebb férfiak- során, ahol ez idő alatt harmadá-
millió nő él a földön, akik gyer- szetesen ezek gyakorisága szoros hoz mennek feleségül. Ám még val csökkent az ilyen esetek szá-
mekként házasodtak). A mostani összefüggésben áll az adott ország aggasztóbb, hogy nagyon nagy ma. De még így is messze vagyunk
kutatás azonban rámutatott, hogy jövedelmi helyzetével. A leggaz- arányban mennek férjhez a lányok az ideálistól. Mivel ez a jelenség
rengeteg fiú is még nagykorúsága dagabb országokban gyakorlatilag Bosznia-Hercegovinában 15 éves koruk előtt. Túl azon, hogy szoros összefüggésben áll a sze-
előtt lép házasságra: az ő számuk nulla ez a szám, ugyanakkor a kö- a lányok 4, Macedóniában a gyermekvállaláshoz szükséges génységgel és az oktatás hiányá-
115 millióra tehető, vagyis minden zepes jövedelmű országokban már 7, Ukrajnában 9, Albániában lelki érettségről ebben a élet- val, a szakértők sürgős beavat-
30. férfi gyermekként nősül meg. tömegével fordul elő a jelenség. pedig 10 százaléka korban még nem beszélhetünk, kozást követelnek nemcsak a jogi
Pedig a gyermekházasságok Ami a fiúkat illeti, itt egyértel- házasodik ilyenkor a terhesség és a szülés szabályozás, hanem a felvilágosí-
egyértelműen károsak az egyén műen a Közép-afrikai Köztársa- 18 éves kora előtt nagy fokú egészségügyi kockáza- tás és a foglalkoztatás területén is.
14 MAGAZIN 2019. JÚNIUS 21–27.

Egyetlen vezérkultusz
emlékeztem rá, nem is olyan pozí- vigyázni kéne. Mindenki fel sze-
cióban dolgozott, hogy felmerültek rette volna használni.
volna politikai nézetei. Ráadásul
a Budapest.hu főszerkesztőjéről, – Valóban, még az is elhangzott,

sem lehet liberális


akire hivatkozik, lehetett tudni, hogy EP-képviselőnek indítanák őt.
hogy masszív jobboldali nézete- – Beteges volt, ami itt zajlott.
ket vall. Egyébként meg remek Látszik, hogy a baloldali pártok és
szerkesztő volt, soha semmilyen választók körében létezik egyfaj-
problémája nem volt emiatt. Ma ta csodavárás. Bárkibe, aki bátran
a közéleti lírához viszont nagyon is – A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) már nehéz elhinni, hogy ez nem cselekszik, vagy csak vállalja a vé-
Nyáry Krisztiánt is megkeresték, sokat tett hozzá. Tudunk még egyál- körül lángolt a kultúrharc tavaly, de téma egy önkormányzati lapnál, leményét, hajlamosak belelátni a
hogy legyen főpolgármester- talán hasonlókról, akik ezt a köztes ez most már csillapodni látszik. De- de tényleg nem volt az. következő miniszterelnök-jelöltet.
jelölt, de nem vette túl komolyan pozíciót el tudták érni? meter Szilárd érkezésével valóban Aztán gyorsan ki is szeretnek be-
az ötletet, és szerinte nem is – Biztos akad, persze. Hogy lejjebb tekerhetik ezt a vonalat? – Azért az is frusztrálhat valakit, lőle. Nézzük csak meg, 2010 után
lenne jó a posztra. Interjúnkban egy nagyon másmilyen életművet – Azt deklarálta, hogy ő ezt a ha úgy érzi, semmibe veszik, és csak hány kormánykritikus civil kez-
a Petőfi Irodalmi Múzeum hely- említsek: ember legyen a talpán, nagyon brutális kultúrharcot nem egy lényegtelen csavar a gépezetben. deményezés indult. Rögtön jött az
zetéről és a Demokratikus Koalí- aki megmondja, Oravecz Imre kívánja folytatni. Az intézetveze- Most meg már, nézzük meg, sztárpub- elképesztő nyomás, hogy legyenek
ció liberalizmusáról is beszélt. politikailag hol áll. Néhányszor tői tevékenysége alapján leszünk licista, aki Bayer Zsolttal ír könyvet. politikusok, álljanak az élre. Aztán,
beszélgettem vele, de nem tud- okosabbak. És vegyük észre, hogy – De hát hány ilyen ember van, amikor páran azt mondták, hogy jó,
nám megmondani. Pedig politikai eltűnt a Magyar Időkből lett Ma- aki az ambícióit nem tudja kiél- rögtön megkapták: „ja, szóval ti is
L AKNER DÁVID múltja is van, közvetlenül részt gyar Nemzetből ez a Szakács Ár- ni, mondjuk, egy önkormányza- csak rohadt politikusok vagytok”.
vett a rendszerváltás után a po- pád-sorozat. Ha volt ilyen poli- ti portálnál, mert másra vágyik.

A
héten, kedden temették litikában. Hogy miről mit gondol, tikai szándék is, hogy „gyerünk, Félreértés ne essék, én is ismerek – Ha már a castingoknál járunk
Térey Jánost. Fel lehet még azt a műveiből talán lehetne szub- fiúk, csináljátok”, ez mintha kiváló önkormányzati újságírókat. ismét, önt nem keresték meg, hogy
egyáltalán mérni, kit veszí- legyen főpolgármester-jelölt?
tett vele az irodalmi élet? – Ötletként elhangzott, de nem
– Az ilyen veszteségeket csak vettem túl komolyan.
részben lehet felmérni. Aki ott-
honosan mozog az irodalomban, – Ki kereste meg?
tudja, milyen megkerülhetetlenül – Nem nevezném meg, sze-
fontos szerző volt Térey János. De rencsére nem álltak elő nyíltan
mindig kell egy rátartás, egy kis a témával. Nem is lennék rá al-
idő, mire tisztázódik az illető helye kalmas. Ha meg is nyeri egy el-
az irodalomtörténetben. Amikor lenzéki, ötéves vesszőfutás indul
valaki meghal, akkor a nekrológok majd. Ha valaki ütésálló, és bírja
kicsit pozicionálják, a kánonon a támadásokat, netán még élvezi
belül elhelyezik, vagy valamifé- is, mint Orbán Viktor, annak aján-
le kultuszt építenek, ami teljesen lom a pozíciót. Látjuk, mi történik
természetes. De ez nyilván nem a egy ellenzéki polgármesterrel akár
kritika, hanem a veszteség hangja egy vidéki városban. Folyamatos
lesz. Térey hihetetlenül termékeny támadásnak vannak kitéve. Urba-
volt, tudatosan szerkesztette élet- nisztikai programok ismertetésébe

FOTÓ: HALÁSZ NÓRA


művét. Megnéztem az első publi- pedig teljesen felesleges belemen-
kációit, amelyek akkor a Holmi- ni. Bármi is a jelöltek szakpolitikai
ban, a Nappali Házban jelentek véleménye, semmilyen lehetősé-
meg. Húszéves volt, és már akkor gük nem lesz a megvalósítására.
hibátlan. Szokás ifjúkori zsengék-
ről beszélni, amikor még mutál a – Akkor olyan jelölt lehet alkal-
költői hang. Hát itt ilyet nem ta- mas, aki jelképes pozíciónak tekinti?
pasztaltam. És bármilyen nehéz Kálmán Olga, Puzsér Róbert?
kimondani: ez egy félbetört élet, limálni, ahogy Térey esetében is. mostanra már nem lenne érvény- Aki viszont nem találja ott a he- – A mostani jelöltek közül
de egy teljes életmű. Az biztos, Aki elolvassa a Protokollt vagy ben. Volt egy másfél éves nagyon lyét, érezheti úgy, hogy a világ áll mindenki, ha abba a helyzetbe
hogy ott a helye a kor legfontosabb bármit az epikus költészetéből, az dühödt támadássorozat, ami ma vele harcban. kerül, kénytelen lesz politizáló
költői között, és amikor majd öt- bőven vonhatna le tanulságokat. kevésbé jellemző, de ettől még főpolgármesterré válni. Más lehe-
ven év múlva az ezredforduló utáni Ha ez lenne a legfontosabb. Hogy mikroszinteken működik. Kien- – Helyi lapoknál, különböző hiva- tőségük nem lesz. Utoljára 2010-
magyar irodalomról beszélünk, az mondjak még egyet: Szálinger Ba- gedtek egy szellemet a palackból. taloknál azért még ma is tapasztal- ben láttam bele abba, mi a dolga
első öt mondatban meg kell emlí- lázs. Ő is tudatosan törekszik rá, Például nem hívják azokat az író- hatjuk, hogy nem mindenki kormány- egy fővárosi önkormányzatnak
tenünk Téreyt. Most szembenézni hogy csak a műveiben foglaljon kat vidéki rendezvényekre, akik párti, csak esetleg jobban magukban vagy főpolgármesternek. Azoknak
is nehéz a személyes veszteséggel, állást, de ott elég határozottan ki lettek szerkesztve. Ott van az kell tartaniuk a nézeteiket. a jogosítványoknak a 60 százaléka
főleg hogy egy fiatal emberről be- teszi. Az is egy hiba, ha mindig újságban, hogy valamelyik szer- – Persze, vannak hasonlók, lá- már nincs ott. Államosították, és
szélünk. Nagyon szerettem őt én elvárjuk egy írótól, hogy feltét- ző Soros-ügynök, a kultúrháznál tom én is az ismerőseim között. elvonták a pénzt is. Ha ezt kapta
is, bár csak néhányszor beszélget- lenül legyen közéleti véleménye pedig nem akarnak kockáztatni. Elég csak egy iskolában tanítani, jutalmul Tarlós István, mit fog
tünk. A Facebookon látom viszont, mindenben. Az elmúlt százötven Kánont így szerencsére nem lehet már nem merik a Facebookon sem kapni egy ellenzéki főpolgármes-
hogy sokan generációs veszteség- évben ezt a művészek közül csak csinálni, ez még Rákosinak sem vállalni a véleményüket. Vagy má- ter büntetésként?
ként is beszélnek a haláláról. Az én az íróktól szokás elvárni. Egy kar- ment. Viszont ha életművet nem sok attól tartanak, hogy a rokonuk-
generációm rajta keresztül saját mestert sosem kérdeznek arról a is tudnak kitörölni, konkrét élete- nak lesz bajuk. Azért azt gondolom, – Ha már a régi időkről van szó,
magát is gyászolja. tévében, mi a véleménye a család- ket azért megnehezíthetnek. Meg mindig jobb stratégia bátornak az egykori munkatársaként hogyan
védelmi akciótervről. Persze, nem nem született művekről pedig be- lenni, mint csendben maradni. Az érinti, hogy Demszky Gábor ma már
– Kiemelték többen, hogy a létező baj, ha van valakinek sarkos véle- szélhetünk, ha valaki úgy dönt, ő ember lelki egészsége szempont- milyen különös nyilatkozatokat ad?
kánonokat ő is kritizálta. Mi volt ve- ménye. De az is baj, ha ezt kötele- inkább elmegy fagylaltosnak. jából fontosabb, hogy a vélemény- – Erről inkább nem monda-
lük a problémája? zőnek gondoljuk. szabadságát meg tudja őrizni. nék semmit, már csak az utólagos
– Egy költőnek ez is a dolga. – Ha a kultúrharc kiindulópontját lojalitás miatt sem.
Kritizálta és csinálta egyben. Ne- – Szálinger valóban jó példa, nézzük, a Szakács Árpádhoz hasonlók – A lelki egészséget az is megfertőz-
héz ügy, hogyan képződik a kor- gyakran olvashatjuk az ő interjúiban radikalizálódásában nem lehet szere- heti, amikor az emberről széttett lábú – És az EP-választások eredmé-
társ kánon. Az irodalomtörténeti is, hogy elvárnák, valahova sorolja be pe annak a szellemi légkörnek, ami, képet tesznek közzé a kormánysajtó nyéről? A DK az új MSZP, a Momen-
és az iskolai kánon természetéről magát. mondjuk, a Budapest.hu körül létezett emberei. Nagy Blankára gondolok. tum az új SZDSZ?
többet tudunk, de hogy a jelen- – Ezen a téren is van két típus. még? Ő panaszolta, hogy ott mennyire – Ez kétségtelen. Pró és kont- – Volt már a Momentum az új
ben ez hogy alakul? Abban renge- Az egyik, akinek van nagyon hatá- kinézték a politikai véleménye miatt. ra nem tetszett, amit ezzel a fiatal Fidesz is. Mindenfélét mondanak,
teg tényező játszik közre: ki hogy rozott közéleti véleménye, de nem Ön pedig 2006 és 2010 között dolgo- lánnyal csináltak. Azzal nyilván szeretik az emberek az ilyen ana-
érvényesül, milyen kiadónál van, akarja elmondani, mert úgy gon- zott a Főpolgármesteri Hivatalban. semmi gond, hogy valaki 18 éves lógiákat. Pedig a Momentum ese-
milyen költőszemélyiséget kreál dolja, csak az az igazán érvényes, – Nem hiszem, hogy volt ilyen korában egy tüntetésen elmondja tében sem egy szokásos pártról van
magának. Térey János azok közé amit a műveiben mond. Szálinger légkör a Budapest.hu körül. Ak- a véleményét. Amit viszont utána szó. A magam részéről szimpátiá-
tartozott, akikhez viszonyulni Balázs ilyen. Az ő politikai vélemé- kor kommunikációs igazgató vol- művelt vele a jobboldali média és val figyelem őket még akkor is, ha
kellett, amit el is várt, joggal. nyét ismerni vélem, neki van, de el tam, és tényleg az a helyzet, hogy a baloldali politika, az szimpto- sokszor hibáznak. Látom, hogy
tudom fogadni azt is, akinek épp amikor Szakács az elnyomatásáról matikus volt. Senki nem úgy vi- komolyan gondolják, középtávon
– Érdekes, hogy igyekezte elke- nincs. Őt pedig ne kényszerítsük beszélt, körbe kellett kérdeznem a szonyult hozzá, hogy itt egy fiatal gondolkodnak, van mögöttük stra-
rülni a politikai besorolhatóságot, bele, hogy erről beszéljen. kollégáimat, ki ő. Egyáltalán nem gimnazista lányról van szó, akire tégia. Lelkesedésből be lehet állni
2019. JÚNIUS 21–27. MAGAZIN 15

egy időre politikai ügyek mögé, de lemben a túlzott félelmeket egye- ID Ő GÉP
náluk az első év után is kitartott ez. lőre nem igazolta vissza az élet.
Ráadásul liberálisnak tartom ma- Ettől még vannak jogos aggályok,
gam, így az is fontos számomra,
hogy az ő nyilatkozataik tükrözik
leginkább ezt a világnézetet.
például a Szépírók Társaságán be-
lül. Kérdésként merült fel, hogy
továbbra is tartsunk-e rendezvé-
Demokráciaimport
Amerikából
nyeket a PIM-ben. Vannak, akik
– A DK nem liberális? már nem is mennek oda. Mindenki
– A meghirdetett programjában eldöntheti, hol van az ingerküszö-
sok a liberális elem, de a tetteiben be. Én nem láttam eddig, hogy vál-
azért nem igazán látom. Egyetlen lalhatatlan dolog történt volna ott.
vezérkultusz sem lehet liberális. Avagy hogyan alakult ki az előválasztás rendszere?
És olyan pártról van szó, amelynek – Krusovszky Dénes a könyvfor-
van kormányzati múltja, legalább- dítást emelte ki, mint ami kapcsán NÁDASI B ALÁZS többségi szavazattal választanak tosította a jelöltségét a republi-
is a vezetőjének. Ott is több libera- léteznek félreértések. Azt gondolhat- elnököt, és ha első próbálkozásra kánus jelölőgyűlésen. Roosevelt a

A
lizmus volt a beszéd szintjén, mint ják, elég csak lefordítanunk egy szer- z elmúlt hetekben egy- nem sikerül ilyen döntést hozniuk, Progresszív Párt színeiben indult
a tettekben. Azt a kitartást ugyan- zőt, és máris el lehet adni külföldre. általán nem volt biztos, a választás joga átszáll a kongresz- ekkor elnöknek; ám mivel a re-
akkor tudom becsülni, amit Gyur- – Ezek szakmai kérdések, sze- lesz-e ellenzéki elővá- szusra, ez gyakorlatilag belekódol- publikánus szavazatok megoszlot-
csány Ferenc már jó tíz éve mutat. rintem nem jól látja Demeter Szi- lasztás, és kik vesznek ta a rendszerbe, hogy csak két jelölt tak, a demokrata Woodrow Wilson
Akármennyire is nem értek egyet lárd, mik a lehetőségek a nem- benne részt. Most úgy tűnik, há- küzdjön az elnöki címért, különben lett az elnök. Ez a választás bi-
csomó mindenben vele. Elképesztő zetközi könyvpiacon. Önmagában rom komolyabb jelölt között dől el egyiknek sem lesz többsége a sza- zonyságul szolgált arra, hogy egy
pofonok után állt fel. Amit kapott, az üdvözlendő, ha több pénz jut a küzdelem, az őszi nagy megmé- vazatok megoszlása miatt. olyan politikai erőtérben, ahol a
azt egy normál lelkületű ember fordítástámogatásra. Ha ő ezt ki retésen pedig külön elindul füg- Az előválasztási rendszer kiala- többségi szavazatot kapó mindent
nem bírná sokáig. Azért sem len- tudja járni, az is. Annak viszont getlenként Puzsér Róbert és Sermer kulása felé vezető úton az első lépés visz, csak a kétpártrendszer lehet
nék jó politikus, mert nem vagyok nincs sok értelme, hogy volunta- Ádám is. Összességében tehát félig az 1824-es választás volt. Andrew a megoldás, a jelöltállító gyűlésen
ilyen ütésálló. rista módon rámutassunk írókra: beváltotta a rendszer az előzetes Jackson hiába kapta a legtöbb sza- vesztes félnek saját pártja sikere
őket kell fordítani. Ha valaki nem reményeket: aktivizálta az ellen- vazatot, elektorjainak szavazatai érdekében nem szabad harmadik
– Az nem jelzésértékű azért, ami- kell a német piacon, hiába for- zéki tábort, ám nem sikerült elér- nem érték el az 50 százalékot, mivel párti jelöltként elindulnia.
kor hatalomból mondja valaki, hogy dítjuk mi le az egész életművét. ni, hogy Tarlós Istvánnak csak egy a demokrata-republikánus pártból A rendszer kezdett kialakulni,
élvezi a támadásokat? Minden erő- Azért is szeretek a könyvkiadás- kihívója legyen majd ősszel. négyen is (!) elindultak az elnökvá- de még mindig nem volt elég de-
forrás mögöttük áll, míg akik bírál- ban dolgozni, mert ez szerencsére Az ellenzék a 2018-as válasz- lasztáson. A kongresszus pedig John mokratikus, így New Hampshire
ják őket, jellemzően semmiféle va- a kulturális intézményrendszer- tási vereségből azt szűrte le, hogy Quincy Adamset tette meg elnöknek. állam vezetői úgy döntöttek 1949-
lódi hatalommal nem rendelkeznek. nek olyan szelete, ahol elsősorban ha sikerül egy kihívóra szűkíteni a Jackson és hívei csalást kiáltottak, ben, több választópolgárt vonnak
Mégis csak az orbáni tanácsra hivat- a piaci szempontok döntenek. Én választás lehetőségét a Fidesz je- új pártot hoztak létre, hogy aztán be a jelölési folyamatba, és állami
kozó Demeter Szilárd a főigazgató, pedig ahhoz a szűk kisebbséghez löltjével szemben, akkor már szinte az 1828-as választást már bizto- szinten szervezték meg az elővá-
akik pedig bírálják, nem döntenek tartozom, amely szerint jó dolog garantálva is van a győzelem, és a san megnyerjék. Ez az 1824-es vá- lasztást. A példa gyorsan terjedt,
semmilyen forrásokról. a kapitalizmus, még a kultúrában kritikus közvélemény is a szélesebb lasztás kényszerítette ki azt, hogy ma már minden államban tartanak
– Kétségtelenül hatalomból is. Addig jó, amíg az állam nem koalíció felé terelgeti az ellenzéki egy-egy pártból csak egy elnökjelölt előválasztásokat, többnyire ilyen
mondva még furcsábban veszi ki érzi úgy, hogy meg kell menteni politikai szereplőket. E szereplők legyen, különben lehetségessé vál- primaryt a pártok által szervezett
ez magát. Valószínűleg őszintén a könyvkiadást. A kultúrharcban közül többen programok készítése, hatott, hogy a jelöltek egymás elől kaukuszok helyett. De 1949-ben ez
gondolják viszont. A Fidesz egész erre is voltak különféle ötletek, de hiteles jelöltek felépítése vagy te- happolják el az elnöki címet. még mindig csak egy jelöltszép-
szervezeti kultúrája a konflik- szerintem felmérték, hogy ebben repmunka helyett a háttérben zajló A következő lépcsőfokra az ségverseny volt, a jelöltállító gyű-
tuskeresésre épül. Miközben az nem lehet nyerni. Ez nem olyan, alkudozásaik során elsősorban azon újonnan alakult Szabadkőműves- lésen részt vevőket nem kötelezte
egészséges, ideális politizálás az mint odaadni egy vidéki színházat agyaltak eddig, melyik párt milyen ellenesek Pártja lépett fel, amely semmire.
lenne, hogy választási helyzetek- a baráti rendezőnek, és az majd el- erős, a várható megállapodásban megtartotta az első nyílt jelölő- 1968-ban, a demokraták gyűlé-
ketyeg magától valahogy az adófo- kinek hány hely juthat, szem elől gyűlést 1831-ben. Korábban a sén kisebb botrány tört ki, mivel Hu-
rintokból. Az olvasó szavaz azzal, tévesztve a képviselet leglényege-
megveszi-e a könyvét, vagy sem, sebb vonását: a képviseletet.
NÉVJEGY az állam pedig maximum ráse- A mostanra kialakult hely-
Nyáry Krisztián 1972-ben született gíteni tud erre. Két dolgot tehet: zet mindenképpen pezsdítő jel-
Budapesten. Író, irodalomtörté- ösztöndíjak útján támogathatja a legű ilyen szempontból, ugyanis
nész, könyvkiadó, a Líra kreatív- szerzőt, amit egyébként egyre ke- három, viszonylag erős bázissal
igazgatója, de korábban dolgozott vésbé tesz az állam. És segítheti az rendelkező politikus vesz részt a
Demszky Gábor sajtófőnökeként is. olvasót is, aki venne könyvet, de budapesti előválasztáson, és riva-
Két gyermek édesapja. nem tud. Adhatnának kedvezmé- lizálásuk visszahozta a politikába
nyeket például a közművelődésben azt, amiről annak szólnia kéne: a
dolgozóknak, tanároknak, akiknek választók megszólítását, megnye-
ez munkaeszköz. Ez egy kicsi, 50 rését. Ilyen értelemben az elővá-
ben ki lehet élezni ezeket, miután milliárdos piac. Ebből, akik rend- lasztásnak mint politikai innová-
viszont döntés született, konszo- szeres könyvvásárlók, maximum ciónak van haszna, főleg akkor,
lidálni, együttműködni kell. Az 5-10 milliárdos forgalmat jelent- ha majd a vesztes jelöltek tényleg
amerikai politikai kultúra nagyon hetnek. Ha ehhez ugyanennyit beállnak a győztes mögé. Azért azt
sokáig ilyen volt. Talán már az hozzátenne az állam, már kétszer szögezzük le, hogy az USA-ban
sem, de ott egy sima iskolaszéki annyi könyvet vehetnének. sem egyik pillanatról a másikra
választáson is kőkemény kam- alakult ki ez a rendszer: lássuk hát
pány szokott lenni. Ha viszont – Az viszont furcsa, hogy új fo- röviden, hogyan! Trump elnök Roosevelt bert Humprey úgy lett a párt jelöltje,
valaki utána nem működik együtt, lyóiratban gondolkoznak, miközben Az első elnökválasztás idején, lovasportréja előtt hogy egyetlenegy előválasztáson
leváltják őt is. a mostaniak is alig tudnak megélni. 1789-ben még nem rendeződ- a Fehér Házban, 2017-ben. sem indult, a helyszínen győzte
Finomhangolások
Pedig bőven vannak olyanok, ame- tek pártokba a politikai klikk- meg a delegáltakat. Ekkor vezet-
FOTÓ: REUTERS/KEVIN LAMARQUE
– Térjünk még vissza egy kicsit a lyeket közel érezhetnek magukhoz: ek. Az alapító atyák ódzkodtak a ték be azt, hogy az előválasztáson
PIM-hez! Szó volt lapalapításról és Hitel, Irodalmi Jelen, Bárka, Napút, pártstruktúrától és a közvetlen pártok kongresszusi képviselői az államot képviselő delegáltaknak
újságíróképzésről, amelyek vihetik Parnasszus… demokráciától is; úgy vélték, rá- zárt körű kaukuszt tartottak, és ők kötelező leadniuk szavazatukat a
a pénzt, de úgy tűnik, az intézményt – És azt sem igazán érzem, termettségi alapon kell kiválasz- döntötték el, kit támogatnak. Ezt győztes jelöltre, ezzel elkerülhetet-
azért nem fogják tönkretenni. hogy a határon túli magyar iroda- tani az állam vezetőit, nem pedig a jelölőgyűlési rendszert a többi lenné tették az előválasztáson való
– A Magyar Könyvkiadók és lom különösebben helyzetbe lenne a könnyen befolyásolható köznép párt is átvette, így még demokra- indulást. A demokrata párt mellett
Könyvterjesztők Egyesülésének hozva. Az egyik legszínvonala- hangulata alapján – talán emiatt is tikusabb lett a választás. a republikánus is hasonlóan mó-
elnökségi tagjaként voltam Deme- sabb irodalmi folyóirat a maros- alakították ki az elektori rendszert. Az újabb mérföldkő 1912-ben dosította saját előválasztási szabá-
ter Szilárdnál, elmondta nekem is, vásárhelyi Látó, és mégis szám- Az USA-ban ugyanis nem közvet- jött el. Teddy Roosevelt, miután lyait, amelyeket majdnem minden
mit szeretne. Az volt az érzésem, ról számra küszködnek. Örülnék lenül elnököt, hanem elnökválasz- korábban hét éven át már volt az négy évben módosítanak is.
van benne konszolidációs szándék. annak is, ha a XX. század erdélyi tókat választanak csak, így az elvi USA elnöke, nem volt megelégedve Az a fajta előválasztás tehát,
Nem lehet mondani, hogy nem irodalma jobban benne lenne a esélye megvan annak, hogy ezen utódja, William H. Taft politikájá- amelyet ma látunk az USA négyé-
tesz gesztusokat, miközben persze mainstream kánonban. De a zse- elektorok ne a legtöbb szavazatot val, ezért újra jelöltette magát. Bár vente esedékes elnökválasztásakor,
a székely bicskás imázsát is építi. nik helyett csak Wass Albertről kapó jelöltet, hanem a legráter- Roosevelt az előválasztást tartó 12 egyáltalán nem egy régi hagyo-
Az pedig fontos, hogy a PIM-nek van szó. Zajlik egy teljesen bor- mettebbet válasszák elnöknek. államból 9-et megnyert, azon ál- mány, annak ellenére, hogy közel
kiváló a szakembergárdája, és még nírt vita, eközben pedig hol jelenik Az elektori rendszer még nem lamok, ahol a helyi pártok jelölték két évszázada finomhangolják. Így
mindig ott vannak. Remek progra- meg a legtöbb határon túli szerző? generálja automatikusan az elő- a delegáltakat, Taftot támogatták, nem meglepő, hogy elsőre a hazai
mokat csinálnak ma is. Ilyen érte- A Magvetőnél és a Kalligramnál. választást, ám mivel az elektorok aki így már az első körben bebiz- ellenzéknek sincs könnyű dolga.
16 MAGAZIN 2019. JÚNIUS 21–27.

Pityke alezredes
Ennek az az üzenete, hogy akinek barátom és volt kollégám dolgozta
vagyona van, az bármit megtehet, ki. Az edzés rendszeres, céltuda-
és meg is teszi. tos, fegyelmezett tevékenység, fej-
leszti a testet, tartást ad, és lehe-
Az utolsó csepp tőséget nyújt a közösségi élmény

szolgál és véd Istvánnal könnyű interjúzni. Per-


cenként csöng a telefonja, intéz-
kedik, ám eközben olyan odaadás-
sal fordul felém, mintha csak én
megélésére. Arra biztatjuk Zsolttal
a gyerekeket, hogy az edzés erőn-
léti elemeit, a nyújtást, a húzó-
dzkodást, a guggolást, a fekvőtá-
léteznék a világon. Pályaválasz- maszt otthon is gyakorolják, mert
SOMBOR JUDIT verebélynél igazoltatásba ütköz- tását barátja édesapja inspirálta, a napi testmozgás megalapozza az
Hatéves korától nyomozó akart tek, és a fiam a rendőrök láttán aki nyomozó volt, és őt kisgye- egészséges életformát.

A
megbeszélt nap reggelén lenni. Veszélyes területeken lenyelte a kokainos zacskót. rekként elbűvölte a megjelenése,
hív, hogy dolga akadt, de dolgozott, a szervezett bűnö- Mari szerint Attila tudott a a modora és Lada gépkocsija, me- Olvass fel a kedvenc
ne aggódjam, mozgósí- zés elleni osztály éléről szerelt piszkos ügyletekről, de nem volt séli. Megjárta a szakma sűrűjét,
könyvedből!
tott valakit, akinek len- le. Hazatérve ott folytatta, ahol bennük. Ijedtében tette, amit tett, foglalkozott hírszerzéssel, ifjú- De nem elégszenek meg ennyivel.
ne mondanivalója, amíg ő megér- rendőrként abbahagyta – harcot nem sejtette, hogy a zacskó a ha- ságvédelemmel, életvédelemmel, Edzés közben leülnek, beszélget-
kezik. Nagybátony központjában, indított a hajdan békés kisvárost lálos adag ötszörösét rejti. Ennyi rablással, szervezett bűnözéssel. nek, s arra kérik a gyerekeket, hoz-
a kis étterem teraszán csinos, megfertőző drog ellen. Orosz kokain megemeli a testhőmérsék- Negyvenkét évesen szerelt le. zák magukkal a kedvenc könyvüket,
szőke nő vár ránk. „Beszédes Má- István (alias Pityke) sajátos letet, rettenetes görcsöket okoz. Mint mondja, egyetlen percet sem és olvassanak fel belőle. Szerintük
riának hívnak” – mutatkozik be. eszközöket használ: térfigyelő A haláltusája több mint egy napig bánt meg, de úgy érezte, tartozik ugyanis akinek van mersze ilyes-
– Amikor húsz éve ideköl- kamerák helyett emberekre épít, tartott, a szomszédok hallották az annyival a családjának, hogy több mivel kiállni a többiek elé, annak
töztünk, Bátonyterenyének ez a kommandós edzéseit retorikai üvöltést. Attila bemászott a kád- időt töltsön velük. Utóbbi persze máshoz is lesz bátorsága. A szimpla
része szép fekvésű, nyugalmas gyakorlatokkal vegyíti, és ha kell, ba, hogy hűtse magát, ott halt csak terv maradt. Jelenleg egy rendőrképbe ez nem fér bele. Vi-
hely volt, azonnal beleszerettem. időt szakít családterápiára is. meg vasárnap este. Csilla csak ak- piacvezető logisztikai cég tanács- szont ha tudjuk, hogy István a kul-
A férjemnek környezetváltozást kor hívott mentőt, amikor a férfi adója, sokat van távol, és itthon tikus irodalmi-művészeti folyóirat,
javasoltak az orvosok, ezért tele- a Jelenkor rajongója (panaszkodik
pültünk át a fővárosból ide. Az- is, hogy néha tövig lejárja a lábát,
tán ő meghalt, és tavaly a párom mire hozzájut), nem csodálkozunk.
is, akivel tizenkét évet éltünk le – Én a saját bőrömön tapasz-
– kezdi az asszony. – Öt-hat éve taltam, mennyire fontos a nyomo-
kezdtek itt megváltozni a dolgok. zók munkájában a kommunikáció.
Elfajult a droghasználat, főként Ezért ösztönzöm arra a gyerekeket
este már nem lehetett az utcán és a szülőket, hogy olvasni, olvas-
járkálni. Én ezt a munkanélküli- ni, olvasni – és beszélni szépen,
ségre, az elszegényedésre, a kilá- tagoltan, érthetően. Ettől oldódnak
tástalan jövőre vezetem vissza. De a gátlások, befogadóbbá válnak, és
tudok gazdag családról is – szép őket is könnyebben befogadják –
ház, két autó, gyerekek, unokák. magyarázza.
És ha megkérdem, miért drogoz- Kivárok, majd rákérdezek a zak-
nak, az a válasz: mert olyan jó latott nőre meg a drámai monológ-
kicsit gondtalannak lenni. A ká- jára, mert nem hagy nyugodni a
bítószer-probléma az egész vá- fura jelenet.
rost érinti. István harcot kezdett – Az a nő gyerekkori barátom,
a drog ellen, és sokan csatlakoz- és azzal keresett meg, hogy a gyö-
tunk hozzá. Amúgy a fiamnak nyörű, tizenéves lányát behálózta
nincs gondja a szerrel, sokat be- egy csapat, amely kábítószerrel,
szélgettünk vele erről, korán fel- fegyvercsempészettel és egyéb
készítettük, hogy ne álljon szóba masszív dolgokkal keresi a pénzt
idegennel, ne fogadjon el senkitől – feleli. – Keményen belemásztak
semmit. a család intim szférájába, mindent
megtettek azért, hogy a lányt el-
A kokainos zacskó szakítsák a családtól, aki ezáltal
Mária fia tízéves, hiperaktív és súlyos stresszben élt. Három hó-
figyelemzavaros. Több sportot ki- Orosz Istvánnal egy étteremben Orosz István: a drog nem helyi megtalálta őt az ügy, amely min- napos védőőrizetbe vontuk őket,
próbáltak, hogy lekössék az ener- ülünk le beszélgetni. De még bele specialitás den szabad percét leköti. hogy ne férkőzzenek a közelükbe.
giáit, de Ádám nem szerette sem a sem kezdünk, máris bevágódik FOTÓ: FARKAS NORBERT – Idilli, csöndes városkából Még nyalogatják a sebeiket, de
karatét, sem a focit. A komman- egy nő. Lecsapja asztalunkra a mentem el, és hazatérve azzal már javul az állapotuk. Egy má-
dós edzésekre viszont szívesen slusszkulcsát, nem ül le, elhadar szembesültem, hogy szertől bódult sik kislányt naponta kísérgetünk,
jár, és nagyon hamar látszott rajta egy drámai monológot, majd el- elvesztette az eszméletét, és már zombik fetrengenek az utcákon. Az mert a szülei dolgoznak, őt pedig
a változás: hiperaktivitása alább- viharzik. És már jön is a követke- semmit sem tudott mondani. Az utolsó csepp az volt a pohárban, olyan trauma érte, hogy nem mer
hagyott, nőtt az önbizalma, és ző. Csaba Alfrédné Mari ad magára, anya feljelentést tett segítség- hogy az általános iskola közvet- egyedül közlekedni. Pillanatnyilag
sokkal nyitottabb lett. ám annyira elgyötört, hogy nehéz nyújtás elmulasztása miatt, két len közelében árulták a drogot. Mi öt családnak biztosítunk folyama-
– Én a kezdetektől támogatom megsaccolni a korát, lehet hatvan, éve zajlik a magánvádas per. nagycsalád vagyunk: az első há- tos védelmet és segítséget, de a
István munkáját. Drogprevenci- de hetven is. – Elhallgatások, hazugságok, zasságomból származó lányomnál kör bővülhet, hiszen már nagyon
ós előadásokat tartok iskolákban, – Amióta megszűnt a bánya, eljárási hibák sorozata ellen vívok és fiamnál már unokák születtek, sokan vannak a városban és a kör-
ifjúsági klubokban, és tagja va- csúszunk lefelé. Sokan elmentek, szélmalomharcot. Próbálom ki- a mostani páromnak a korábbi nyező településeken, akik tudnak a
gyok a figyelőhálózatnak, amit mások nem tudták ezt megten- deríteni az igazságot, mert a fiam házasságából van két gyermeke, munkánkról, tudják, hová fordul-
István szervezett szülőkből, isme- ni. Az én nagyobbik fiam például nem ezt érdemelte. Senki nem a közös fiunk tízéves. Valameny- hatnak baj esetén.
rősökből. Ha jelzést kapunk akár kiállt az erkélyre, nézte szemben érdemel ilyen halált – koppan- nyien itt élünk, miattuk és a múl- Estig elhallgatnám, ám hirtelen
droghasználatról, akár drogárusí- a Mátrát, az örökpanorámát. Itt nak szárazon a szavak. – Csilláék tam miatt is szégyelltem volna, ha az órájára néz, tíz perc múlva men-
tásról, amint tudunk, segítünk – akart megöregedni, de nem így köre ma is létezik, élik világukat, nem lépek fel a drog ellen. Egyéb- nie kell. Búcsúzóul megajándékoz
meséli Mária. történt – szól a felvezetés. a pénzükön társadalmi megbe- ként a drog nem helyi specialitás, még egy történettel. A lakótelepen,
Aztán kocsiba pattanunk, el- – Attila belekeveredett egy dí- csülést vesznek, iskolát festetnek, mindenütt jelen van, csak más- ahol él, tizenöt-húsz gyerek há-
hozzuk a gyereket a tíz kilométer- lerekből álló, helyi társaságba, az műfüves pályát csináltatnak – hol homokba dugják a fejüket. Én romtól tizenhat évesig az ablakból
re fekvő Dorogházáról. Mária tu- élettársa ennek a körnek szállí- érinthetetlenek. Iszonyatos, hogy meg úgy gondolom, beszélni kell, lesi, mikor érkezik meg az autója.
datosan, a kis létszámú osztályok totta a kokaint. Másfél évig éltek a XXI. században, egy állítólagos és cselekedni. Akik egészséges, él- Abban a pillanatban, ahogy a gom-
miatt választotta ezt az iskolát. együtt, hét hónapos volt a kisfiuk, jogállamban ilyesmi megeshet. hető helyet szeretnének maguknak ba kinő az avarból, köré gyűlnek, és
Ádám vagány kölyök, lángvörös amikor Attila huszonnyolc éve- és a családjuknak, fogjanak össze, várják, mit tartogat mára. A prog-
hajjal, vidám szeplőkkel. Kréta, sen meghalt. Ő velünk dolgozott és teremtsék meg. De csak üldözni, ram bármi lehet: társasjáték, foci,
vadkender, fű, szipu – sorolja a Hollandiában, én hívtam ki, mert tiltani valamit – félmegoldás. Nem pingpong, beszélgetés. Arra gon-
szegények közt használatos dro- féltettem. Azt a bizonyos hétvégét elég nemet mondani, segítséget dolok, ki is mondom, hogy sok kicsi
gokat, henceg azzal, hogy hatvan itthon töltötte, szombaton elin- Idilli, csöndes városkából is kell nyújtani, például alternatí- Istvánt kellene széthinteni az or-
fekvőtámaszt nyom le egyhu- dultak Budapestre kokainért. Csil- mentem el, és hazatérve vát felkínálni a szerhasználat he- szágban. Azt válaszolja erre: ő nem
zamban, és hozzáteszi: azért kell la felment az ismerőséhez, egy azzal szembesültem, hogy lyett. A fiatalokat megcélzó, drog- különleges. Mindenütt lehet ilyen
a kommandós edzés, hogy meg nagy kaliberű dílerhez, Attila a szertől bódult zombik prevenciót szolgáló kommandós központi figura, csak a közösség-
tudja védeni magát. kocsiban várta. Visszafelé Mátra- fetrengenek az utcákon edzés tematikáját Mátrahegyi Zsolt nek ki kell termelnie magából.
2019. JÚNIUS 21–27. MAGAZIN 17

Békák
kórt, ami ugyancsak a klímaválto- Minél hamarabb szabályozni kel-
zás eredménye. A mostani májusi lene ezt a szektort, mert valóban
időjárás is nagy valószínűséggel nagyon jó dolog háromezer forint-
az éghajlatváltozás következmé- ból elrepülni egy másik kontinens-
nye, akárcsak a poloskainvázió re, de hatalmas károkat okoz.

a fazékban
vagy az, hogy a legfontosabb élel-
miszer-alapanyagainkból egyre – Thaiföldtől Velencén át Izlan-
kevesebb terem, ami drasztikus dig egész városrészeket, szigeteket
áremelkedést hoz magával. Mi kell vagy épp kanyonokat kellett lezárni
még, hogy rádöbbenjünk, nincs az elmúlt években a hatalmas tömeg
Ürge-Vorsatz Diána már tíz szép évünk sem? Igaz, miatt. Hogyan lehetne mérsékelni a
előadást tart. még mindig nem olyan tragikus a turisták áradatát?
A klímaváltozás
helyzet, mint amikor majd eljön – Ezt nem tudósként mondom,
hatásai már pontosan
láthatók egy „rendes járvány”, vagy amikor de talán a lokálpatriotizmus lehet
FOTÓ: MH-ARCHÍV nem egymillió menekült indul út- a válasz a problémára. Sokkal töb-
nak az aszályok miatt, hanem több bet kellene tennünk azért, hogy a
tízmillió. Olyanok vagyunk most, helyben található értékekre felhív-
mint a békák a fazékban. Ha for- juk a figyelmet, hiszen nincs an-
ró vízbe dobnánk, a béka kiugrana, nál izgalmasabb, mint felfedezni a
de ha hideg vízbe tesszük, és szép hazai tájakat. Büszkének kell len-
fokozatosan melegítjük az edényt, nünk arra, amink van, mert cso-
bent marad, és lassan megfő. dálatos hely a Machu Picchu vagy
Izland, de a Bükk legalább olyan
– Mire vonatkozik akkor ez a 10– varázslatos.
12 év?
– A tizenkét év, ami már – Mindeközben az éghajlatválto-
egyébként is csak tizenegy, arra zás a politikai diskurzus részévé vált,
utal, hogy a jelenlegi gázkibo- itthon és külföldön is egyre heveseb-
csátások mellet 2030-ra elfogy a ben támadják a zöldeket, mondván, a
szén-dioxid-költségvetésünk. Az klímaváltozás csak liberális hisztéria.
üvegházhatású gázok hőmérsék- – Az éghajlatváltozás nem vá-
let-emelkedést okoznak, és ha logat a politikai ideológiák között,
még 11 évig annyit bocsátunk ki a konzervatívot ugyanúgy sújtja,
belőlük, mint tavaly, akkor 11 év mint a liberálist és a szélsőségest,
alatt elértük azt a légköri koncent- ezért sem lehet politikai kérdést
FICSOR B ENEDEK gyobb megmozdulásokhoz vezettek. rációt, amivel már szinte bizto- csinálni a belőle, ezt minden ol-
Az éghajlatváltozás nem válogat Mire számít ezektől a tüntetésektől? san át fogjuk lépni a másfél fokos dalnak fel kell vállalnia. Személy

A
z Erik, a viking című angol az ideológiák között, a konzer- – A mozgalom, amelyet Greta melegedést. Ezenfelül egyre több szerint ezért is igyekszem távol
vígjáték egyik jelenetében vatívokat ugyanúgy sújtja, mint Thunberg elindított, nagyon békés visszafordíthatatlan hatással kell maradni a politikától, hiszen tel-
az éppen süllyedő Atlantisz a liberálisokat, ezért sem lehet és teljesen politikamentes. Legfőbb majd szembenéznünk. jesen mindegy, milyen kormány-
királya és udvartartása kó- politikai kérdést csinálni belő- üzenete, hogy az üzleti és a politikai nyal dolgozunk, a lényeg, hogy az
rusban bizonygatja, hogy „nem süly- le – mondja Ürge-Vorsatz Diána döntéshozóknak oda kell figyelniük – Hogyan tartható másfél fok ENSZ-ben nekünk az összes kor-
lyedünk, nem süllyedünk”, míg végül fizikus, klímakutató, aki sze- a tudomány eredményeire. A leg- alatt a melegedés? mánnyal együtt kell megoldanunk
elnyeli őket az óceán. A valóságban rint drasztikus változásra van utóbbi tüntetésükön világszerte – Úgy, ha 2030-ig a felére, 2050- a problémát.
is ilyen tragikomikus a helyzet, addig szükség ahhoz, hogy elkerüljük összesen több mint másfél millió- ig pedig nettó nullára csökkentjük
hangoztatják a döntéshozók, hogy a katasztrófát. an gyűltek össze, vagyis már nehe- a kibocsátást. Vagyis addigra gya-
minden rendben, amíg elnyel ben- zen lehetne figyelmen kívül hagyni korlatilag teljesen el kell feledkez-
nünket a víz? őket. Feltehetően ezért is támadják nünk a fosszilis tüzelőanyagokról.
– A szakértők harminc-negy- téshulláma, akik a szén-dioxid- őket olyan hevesen egyes politikai Ehhez forradalmi változásokra van Ha a felső tíz százalék csak
ven éve kongatják a vészharangot, adó miatt vonultak utcára. Az iga- erők, és ezért várható az is, hogy szükség. Jó hír, hogy e változások az EU-s átlagra csökkentené
de a kibocsátások azóta is töretle- zán hatékony megoldás érdekében más pártok – kihasználva a klíma- egy része már elkezdődött, láthat- a kibocsátását, már
nül emelkednek. 1992-ben aláírták a döntéshozóknak saját társadalmi védelem egyre népszerűbb témáját juk például a közúti közlekedés- világszinten harmadára
a riói egyezményt, annak kiegé- rétegükkel szemben kellene kor- – a mozgalom eredményeit a saját ben. Európában a nagy autógyártók csökkenne a szennyezés
szítéseként megszületett a kiotói látozásokat bevezetniük. Részben népszerűsítésükre használják majd ugyan még makacsul tartják ma-
jegyzőkönyv, amelyet 2009-ben ez magyarázhatja, hogy az álla- fel. De egyelőre e megmozdulások gukat, a világ más részén azonban
az ENSZ éghajlatváltozási konfe- mi-gazdasági hatalmi helyzetben a fiatal generáció békés és fontos egyre többen használnak elekt- – Az emberiség eddig számos ka-
renciáján, Koppenhágában újra- lévők jó része miért igyekszik ba- jelzései arról, hogy így nem mehet romos autót. Továbbá a fiatal ge- tasztrófát élt túl, és valahogy mindig
tárgyaltak, három éve írták alá a gatellizálni a klímaváltozás ha- tovább. neráció számára az autó már nem alkalmazkodott a helyzethez. A klí-
párizsi egyezményt, az üvegház- tásait, részben pedig az, hogy ők státuszszimbólum, radikálisan maváltozás kivétel lenne?
hatású gázok kibocsátása azonban még anyagi helyzetük és koruk – Gyakran hallani arról, hogy még csökken a jogosítványt szerző fia- – A dinoszauruszok 350 millió
a nagy nekibuzdulások ellenére a miatt egyelőre meg tudják védeni 10–12 jó évünk van, amíg el nem jön talok száma, egyre többen használ- éven át uralták a Földet, embe-
mai napig meredeken emelkedik. magukat a fő hatásoktól. Továbbá a klímakatasztrófa. Valóban ennyi nak autómegosztó-rendszereket, ri civilizációról néhány ezer éve
Pedig a megoldás megvilágításá- nemcsak pénzügyi és hatalmi, de idő áll csupán rendelkezésünkre? vagy ülnek biciklire. Vannak tehát beszélhetünk, ebből az utolsó öt-
hoz elegendő elvégezni egy egy- generációs szempontból is óriá- – Ez félreértés. Nem úgy néz ki pozitív jelek, ennél azonban jóval ven évben sikerült tönkretenni a
szerű számítást. Az emberiség tíz si különbségeket látunk. Hiszen folyamat, hogy tíz évig élünk bol- többre van szükség. bolygónkat. Abban szinte teljesen
százalékához köthető a kibocsá- azok, akik ma tehetnének, de nem dogan, majd hirtelen lehúzzuk a biztosak lehetünk, ha nem vál-
tások fele, és fordítva is igaz, az tesznek sokat az üvegházhatá- rolót. A klímaváltozás hatásai most – Például a légi közlekedés szabá- toztatunk az életmódunkon, akkor
emberiség fele a teljes kibocsá- sú gázok kibocsátása ellen, nem is pontosan láthatók. A személyes lyozására? az emberiség egy része nem fogja
tás kevesebb mint tíz százaléká- ugyanazok lesznek, akik elszenve- példámból kiindulva: annak, hogy – A Nature Climate Change tu- túlélni a klímaváltozást. Elképzel-
ért felelős. Ha a felső tíz százalék dik az éghajlatváltozás katasztro- Lyme-kóros lettem, háromszor dományos magazin nemrég meg- hető, hogy lesznek, akik sikerrel
csak az EU-s átlagra csökkentené fálisabb következményeit. A fiatal akkora volt az esélye, mint tíz év- jelent cikkében írják, hogy egy jó- vészelik át a katasztrófát, de rájuk
az üvegházhatású gázok kibo- generációk, akiket igazán érint a vel ezelőtt. Ugyancsak tíz éve még módú család kizárólag a repüléssel milyen élet vár?
csátását, világszinten harmadára dolog, már tudják, hogy az ő jö- szinte elképzelhetetlen lett vol- évente 66 tonna szén-dioxidot
csökkenne a szennyezés. És ehhez vőjüket tesszük tönkre, de mivel na, hogy Magyarországon valaki juttat a légkörbe. Összehasonlí- – Ilyen kilátások mellett mi hajtja
nem kellene visszatérniük a kő- nincsenek még döntési helyzet- nyugat-nílusi lázban betegedjen tásként egy átlagos magyar polgár önt, lát reális esélyt rá, hogy elkerül-
korszakba, csupán kicsivel jobban ben, sokszor még csak nem is sza- meg, ma tucatnyian kapják el a éves teljes kibocsátása 5 tonna. hetjük a legrosszabbat?
odafigyelni a környezetre. Az ed- vazók, keveset tehetnek a változá- Valóban a légi közlekedés jelenti – Szerencsére olyan megoldá-
digi intézkedések sokszor azokból sért. Az elmúlt években az ifjúság tehát a legnagyobb tehertételt, és sokkal dolgozom, amelyek tényleg
próbálták kicsikarni az eredményt, elkezdte aktivizálni magát, egy- mivel ez az egyik legdinamikusab- tisztább, szebb és egészségesebb
akik – ha tehetnek is a gázkibo- mást követik a klímatüntetések, NÉVJEGY ban növekvő szektor, a probléma életet biztosíthatnak mindenkinek,
csátás mérsékléséért, alig hoz igyekeznek változásokat elérni. Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klí- egyre súlyosabb. A fapados légitár- és mivel egyre magasabb szinten is
eredményt, mert a leggazdagab- makutató, a CEU professzora, saságok megjelenése széles körben hallgatnak rám, van remény, hogy
bak – könnyen kifizetik például az – Egy 16 éves, svéd aktivista, Gre- a béke-Nobel-díjjal kitüntetett elérhetővé tette a repülést, olyanok elkerüljük a katasztrófát. Muszáj
energia többletköltségeit. A meg- ta Thunberg vált a mozgalom arcává. Éghajlat-változási Kormányközi előtt nyílt ki a világ, akik korábban hinni, különben nem tudnám csi-
szorítások hatása pedig érthető Arra biztatta társait, hogy az utcán kö- Testület (IPCC) mérséklési mun- nem engedhették volna meg ma- nálni. Hét gyermekem van, már
feszültséget szül, jó példa erre a veteljék a hatékony intézkedések be- kacsoportjának alelnöke. Hét guknak az utazást, csakhogy ez az csak miattuk is küzdeni fogok az
francia sárga mellényesek tünte- vezetését, szavai pedig világszerte na- gyermek édesanyja. üzletpolitika nem fenntartható. utolsó pillanatig.
18 MAGAZIN 2019. JÚNIUS 21–27.

T ORKOS M ATILD óta virágzó törvénytelen olajüzlet,


amelynek méreteit jól jelzi, hogy

V
alamivel dél előtt, 1998. az intézkedések hatására a fűtő-
július 2-án, pokolgép olaj-fogyasztás havi egymillióról
robbant Budapest bel- néhány ezer literre csökkent. Ez
városában. A robbanás is megmutatja, hogy az ezzel fog-
epicentruma az Aranykéz utca 2. lalkozó kormányzati tisztviselők
előtt parkoló Polski FIAT 126-os közül csak az nem látta, mi folyik
autó volt. A detonáció következ- itt, aki nem akarta.
tében négyen haltak meg, 25-en A Legfőbb Ügyészség által
megsérültek, többen súlyosan. Az 2000 márciusában nyilvánosság-
áldozatok között volt a merénylet ra hozott jelentés szerint 1991 és
célpontja, Boros József Károly is, 1999 között 4300 „olajozós” bűn-
akit alvilági körökben Boros Ta- cselekményt követtek el. 2000-ig
másként ismertek. 340 személyt állítottak bíróság
Borosról később kiderült, hogy elé, többségüket szabadságvesz-
meggyilkolása előtt együttműkö- tésre ítélték. Ugyanakkor ren-
dött a nyomozóhatósággal. Halála geteg ügy maradt rejtve. Főleg a
előtt többórás, videóra rögzített „kishalak” akadtak fenn a nyo-
vallomásban számolt be a maffia mozóhatóságok hálóján, az iga-
ügyeiről, az olajos bűncselekmé- zán befolyásos, háttérben meg-
nyekben fontos szerepet játszó, húzódó irányítók nyomát bottal
így az Energol Rt.-hez kapcsoló- ütötték a bűnüldözők.
dó bűnözői kör tevékenységéről De térjünk vissza az Arany-
is. A rendőrségi védelem alatt álló kéz utcai merénylethez. Csaknem
Borost korábban már többször húsz esztendőnek kellett eltelnie
megpróbálták megölni, de ezek a ahhoz, hogy a bűnt bűnhődés kö-
merényletkísérletek meghiúsultak. vesse. Portik Tamásra, több gyil-
Az Aranykéz utcai robbantás kosság megrendelőjére csak 2012-
ügyében indított nyomozás során ben csapott le a honi bűnüldözés.
elég hamar kiderült, hogy a szá- Az Aranykéz utcai robbantásos
lak a szlovák alvilághoz vezetnek. merénylet megbízójaként csupán
A kis Polskit, amit felrobbantot- 2016-ban kapott jogerős ítéletet,
tak, egy Jozef Hamala nevű szlovák a Fenyő János meggyilkolásában
bűnöző vásárolta a saját nevére. játszott szerepéért pedig 2017 má-
Hamala pedig a Jozef Rohác nevű jusában ítélték jogerősen 13 évre.
rettegett szlovák bűnöző bandá- Az 1997-ben indult Ener-
jához tartozott. Rohácot a tavaly gol-ügyet pedig, ami a 2000-es
hozott jogerős ítélet alapján Portik években zárult, meglepően enyhe
Tamás, az Energol egyik korábbi ítéletekkel úsztak meg az elköve-
igazgatója bízta meg Boros meg- tők. Az Energol Rt. jelentős sze-
gyilkolásával. repet játszott a kilencvenes évek
A Roháchoz kötődő alvilági sokból az állam alacsonyabb adó- Robbantás az Aranykéz ügyeskedők megfizették a vegyé- olajszőkítési ügyeiben. Portik eb-
kört gyanúsították meg később terhet rakott a tüzelésre használt utcában 1998. július 2-án. szeket, és megtanulták, hogyan ben az ügyben meg sem gyanúsí-
az 1998 tavaszán és nyarán vég- olajra, mint a dízel üzemanyagra. Maffialeszámolás lehet „szőkíteni” az adalékanyag- tották, az ő ügye elévült. Közben
FOTÓ: REUTERS
rehajtott több merénylettel, köz- Így volt ez már a rendszerváltás gal vörösre festett tüzelőolajat. Az családot alapított, 2012-es le-
tük Seres Zoltán meggyilkolásával, előtt is: a tüzelőolaj áfája tíz szá- alvilág legjobban fizető üzletágává tartóztatásakor négy gyermeket
illetve azokkal a politikai indíté- zalék volt, míg a gázolajé 25. Nem rációban alkalmazva ez a színe- vált az olajszőkítés, és működött nevelő családapaként vitték el a
kú robbantásokkal is, amelyeket volt ezzel semmi probléma egé- zőanyag károsíthatja a motort is egészen 1995-ig, a kettős ár- rendőrök.
a Fidesz Lendvay utcai székháza szen addig, ameddig csak az ál- a bomlástermékként keletkező rendszer megszüntetéséig. Egyes A Portik-ügyben folyó bün-
ellen, illetve Szájer József fideszes lam kereskedett az olajjal. A rend- vasoxidok koptató hatása miatt. becslések szerint évente 200-300 tetőperekben figyelemre mél-
és Torgyán József kisgazda politi- szerváltással azonban megnyílt a A képviselő utalt arra is, hogy akik milliárd forint veszteséget oko- tó összefüggésekre derült fény a
kus lakásánál követtek el. Ezek a piac, így bárki bekapcsolódhatott tisztességtelenül akarják felhasz- zott a költségvetésnek az alvilági rendőrségi besúgóként is műkö-
robbantások még viszonylag kis az olajüzletbe. Ráadásul az An- nálni a HTO-t, azok nem fogják olajos biznisz. dő bűnözőkről, a nyomozók belső
hatóerejűek voltak, vagyis figyel- tall-kormány 1990 őszén draszti- elhinni a motorkárosító hatásról Az olajos maffia – törvény- viszonyairól, egyes magas rangú
meztetésnek, illetve félelemkel- kusan megemelte az üzemanya- szóló kormányzati kommunikáci- sértésük rejtve tartása céljából – rendőrtisztek alvilági figurákhoz
tésnek szánhatták megrendelőik. gok árát, emiatt lett annak idején ót, és – üzemanyagként felhasz- hatósági embereket, rendőröket fűződő meglepő barátságáról,
Jozef Rohác jelenleg börtön- a taxisblokád. A magasabb ár és az nálva a színezett olajat – tönkre- vesztegetett meg. Legendák ke- egyes titkosszolgálati szerveze-
büntetését tölti Magyarországon. áfakülönbség már nagyobb kísér- tehetik a járműveket, a nemzeti ringtek táskában átadott tízmil- teknek például az Energol Rt.-vel
Legutóbb azzal hívta fel magára a tést jelentett az ügyeskedőknek. vagyon egy részét. A visszaélések liókról, olajozó katonatisztekről, való zavarba ejtő munkakapcso-
figyelmet, hogy vallomást tett ar- Azért, hogy a tüzelés céljára megakadályozására szigorú ellen- megkent politikusokról. latáról.
ról, ő ölte meg Prisztás Józsefet is, olcsóbban árusítható olajat ne le- őrzést, példás büntetést javasolt. Ma sem tudjuk pontosan, mire Az Energol-ügy talán legérde-
akinek meggyilkolásáért korábban hessen üzemanyagként használni, Arra azonban még a jóhiszemű gondolt Katona Béla szocialista kesebb száláról ma is igen keveset
mást ítélt el a magyar bíróság. Sőt egy vegyi eljárással az olajat vö- MDF-es honatya sem gondolt, képviselő, amikor azt nyilatkoz- tudunk.
azt is állította a most folyó bünte- rösre színezték, így akarták – a mekkora volumenű illegális iparág ta 1995-ben, hogy „megtörtént a A Magyar Nemzet 2014. szep-
tőperben, hogy nem Portik Tamás törvény kidolgozóinak elképzelése alapjait fektetik le ezzel a kétféle hídverés a politika és a szervezett tember 27-én arról számolt be,
volt a megbízója. szerint – motorikus felhasználás- árképzéssel és az üzemanyag árá- alvilág között”, utalhatott akár az hogy a 90-es évek közepén egy
Portik Tamás jelenleg 15 éves ra alkalmatlanná tenni. nak drasztikus megemelésével. Az olajszőkítéssel kapcsolatos össze- fővárosi szállodában a szervezett
fegyházbüntetését tölti, az Arany- Egy olajipari szakember, Szűcs fonódásokra is. bűnözés ellen létrehozott Közpon-
kéz utcai merényletben játszott István MDF-es országgyűlési kép- Nehezen hihető ugyanis, hogy ti Bűnüldözési Igazgatóság tiszt-
szerepe mellett a Prisztás-ügy- viselő már 1990 november elején, nem tűnt fel senkinek, a föld- jei gyűltek össze. A konspirációt a
ben emberölésre felbujtásért is alig egy hónappal a háztartási gáz-tüzelési mód kiszélesítése Katonai Biztonsági Hivatal akkori
elítélték, sőt a Fenyő János elleni tüzelőolaj forgalmazását szabá- ellenére statisztikailag kimutat- főigazgatója, Stefán Géza irányítot-
merényletre is ő adott megbízást lyozó kormányrendelet kihirdeté- hatóan megnőtt a HTO-felhasz- ta. A találkozón részt vett a Nem-
a jogerős ítélet szerint. se után felhívta az illetékes ipari nálás. zetbiztonsági Hivatal igazgatósá-
A 90-es évekbeli alvilági erő- miniszter, a belügyminiszter és Ennek ellenére az igazán ha- gának egyik volt munkatársa is.
szakos leszámolásos bűncselek- a pénzügyminisztériumi állam- Az Energol-ügyben tékony intézkedés sokáig váratott A Nemzet értesülései szerint ezen
mények jelentős részének hát- titkár figyelmét, hogy a jogsza- a vádlottak közül hatan magára. a megbeszélésen abban állapodtak
terében egy 1988-ban hozott bály szakmailag hibás. Sőt, Szűcs letöltendő börtönt, A kettős árrendszert tehát csak meg, hogy a katonai titkosszolgá-
jogszabály állt, amely a háztartási István etikátlannak is tartotta az heten felfüggesztett 1995-től szüntették meg, később lat szoros ellenőrzés alá vonja az
tüzelőolaj árát úgy szabályozta, olaj megfestését, mert véleménye szabadságvesztést, a halasztott vámfizetés szabályait olajkereskedelemmel foglalkozó
hogy azt jóval olcsóbban lehetett szerint „a ferrocén típusú adalék illetve próbára bocsátást is megszigorították, 1998-tól pe- Energol Rt.-t, ettől az időponttól
megvásárolni, mint az üzem- alkalmazása nem teszi motorikus kaptak, öt vádlottat pedig dig az üzemanyag céljaira szol- kezdve a cég üzletpolitikájának
anyagként használható gázolajat. célú felhasználásra alkalmatlan- felmentettek. gáló kőolajtermékeket azonnal minden mozzanatáról jelenteni
A háztartási tüzelőolaj kémiailag ná a HTO-t”. A szakirodalomra A legsúlyosabb letöltendő behajtandó jövedéki adó terhelte. kellett Stefánnak. Vélhetően ez a
azonos az üzemanyagnak használt hivatkozva Szűcs arra is felhívta büntetés egy év nyolc Ezeknek az intézkedéseknek kö- találkozó volt az alapja az egykori
gázolajjal. Szociális megfontolá- a figyelmet, hogy nagy koncent- hónap volt szönhetően szűnt meg az 1990 KBI nyugalmazott alezredesének,
2019. JÚNIUS 21–27. MAGAZIN 19

Nem fenékig tejfel


Sándor Istvánnak az olajügyeket tősen visszaesett a forgalom, ami
vizsgáló parlamenti vizsgálóbi- miatt a tulajdonos leépítésekre
zottság előtt 2000 novemberében kényszerült. Annyi embert küldött
tett kijelentésének, miszerint ő el, hogy egyedül már nem bírtam

az élet külföldön sem


„úgy tudja, a katonai titkosszol- ellátni minimum három ember
gálatok cége volt az Energol”. munkáját, így a végén nekem is új
Az 1994 novemberében, tehát munkahely után kellett néznem.
már a Horn-kormány idején ala- Sikerült azonban elhelyezkednem,
pított Energolban a kezdetektől és azt hittem, újra minden rendben
voltak titkosszolgálati kapcso- B. M OLNÁR LÁSZLÓ nak, így pedig kialakul egy ugyan- lesz. Aztán eljött az a nap, amely
latokkal rendelkező személyek a Ferenc húsz éve ment dolgozni olyan helyzet, mint Magyarorszá- alapjaiban változtatta meg az éle-

F
rendőrségi nyilvántartás szerint erenc nem ma hagyta el Amerikába, bejárta a fél világot, gon. Már nem azért dolgozol, hogy temet. Két és fél évvel ezelőtt egy
is bűnözői előélettel terhelt ala- Magyarországot. A negy- jelenleg Németországban él. Itt- otthon jól élj, hanem azért, hogy a osztrák papírokkal és biztosítással
pítók mellett. Portik megjárta a venes éveiben járó férfi hon is próbálkozott, de balatoni helyi viszonyokban érd el azt, amit rendelkező személlyel karambo-
tököli fiatalkorúak börtönét, de élete majdnem felét kül- éttermében keserű tapasztalatok- otthon szerettél volna. loztam munkába menet. A kocsim
ott volt két, visszaeső bűnözőként földön töltötte, közben olykor kal gazdagodott a munkamorált Feleségét, a szintén Siófokról eleje összetört, a légzsák kinyílt,
nyilvántartott személy, Drobilich megpróbált itthon is érvényesülni. illetően. származó Anikót a Balaton fővá- míg a nyakam akkorát reccsent,
Gábor és Ferencsik Attila is. Felbuk- Története újabb látlelete annak, rosában ismerte meg, és a mester- hogy azonnal sejtettem, nagy gond
kant a titkosszolgálati kapcsola- vajon miért gondolják sokan a ren- fodrász végzettségű hölgy követte lehet ebből. Orvoshoz vittek, ahol
tokkal rendelkező Kerekes István és geteg nehézség ellenére is, hogy Ferencet; jelenleg egy fodrászatban felvették a látleletet, majd egy do-
Gulyás Emil, valamint az MSZMP külhonban próbálnak szerencsét. völgyön kívülről jött honfitársai- dolgozik. Miután közös gyermekük, boz fájdalomcsillapítóval dolgozni
KB agitációs és propagandaosz- – Húsz évvel ezelőtt csillapítha- kat is külföldinek nézik, nemhogy a 9 esztendős Alexandra iskolába küldtek. Két hét múlva a nyakamat
tályát megjárt, majd 1995-ben a tatlan vágyat éreztem, hogy kipró- minket, és azt tapasztaltam, hogy jár, csak heti 30 órában dolgoz- már mozgatni sem tudtam, folya-
Belügyminisztérium adatfeldol- báljam, vajon képes vagyok-e más- minél közelebb megy az ember hat. Persze, az ő keresete is kell a matosan zsibbadt a bal karom, sőt
gozó háttérintézményétől lesze- hol is megélni – kezdi a történetét. Svájc felé, ez annál inkább igaz. kasszába, hiszen a salzburgi szál- mint később kiderült, a csattanás
relt Csikós József lett az Energol – Belevetettem magam a nagyvi- Amikor ezt már nem bírod elvi- lások havi díja mérettől és kerület- következtében megsérült a hasfa-
vezérigazgatója. lágba, és a katonaságtól való le- selni, akkor úgy érzed, a legjobb től függően általában 600 és 1300 lam, és műteni kellett sérvvel.
A Magyar Nemzet cikke sze- szerelést követően pár héttel máris eltávolodni kicsit attól a helytől, euró között van, és erre az összegre A nyaka és a zsibbadás sem ja-
rint a Horn-kormány idején az egy luxushajó gyomrában találtam ahol hasonló megpróbáltatás ér – még rájön a fűtés, villany, internet vult, így több MRI- és CT-vizs-
Energol a titkosszolgálat vigyázó magam Amerikában. Utólag érté- folytatja a jelenleg Németország- és egyéb szolgáltatások, valamint gálatot követően Németország-
tekintete mellett erőszakos ter- kelve ezt az időszakot, fantasztikus ban élő férfi. a parkolás költsége, ami legalább ban megműtötték. Az operáció
jeszkedésbe fogott, tevékenysége érzés volt olyan helyekre eljutnom, Ferenc próbálkozott is becsü- újabb 250–300 eurót jelent havon- – ahogy az orvosok mondták – jól
nagypolitikai érdeket is szolgált. amelyeket maximum a híradókból lettel, többek között dolgozott és ta. De ahhoz, hogy egy ilyen lakást sikerült, felépülése viszont a leg-
„Ebben az időszakban, 1992- vagy a földrajzi atlaszokból ismer- lakott Tenerifén, Ibizán, Dublin- ki tudjon bérelni egy család, le kell kevésbé sem úgy, mint várta.
től ENSZ-embargó volt érvényben tem. Eljutottam a Karib-térségen ban, munkát vállalt Pesten és Bu- tenni 2-3 havi kauciót is. – A behelyezett fém miatt a
Szerbiával szemben. Oroszország át egészen Dél-Amerika csücskéig, dán, sőt megfordult Svédország- – És akkor még be is rendezni a nyakam kényszertartásban van, a
azonban a korlátozások ellenére illetve vissza, Panamán keresztül ban is, de valahogy mégis mindig lakást… Képzelheti, mennyibe ke- gerincem statikája már nem lesz
minden eszközzel megpróbál- fel Alaszkába. Ausztria maradt a legstabilabb rül mindez, amikor olyan lakáshoz soha olyan, mint volt. A bíróság
ta segíteni a Milosevics-rezsimet. Ferenc közben végig képezte pont az életében. lehet csak hozzájutni, amelyikben vétlenné nyilvánított a baleset-
A szocialisták 1994-es hatalom- magát: három szakmát tanult ki a – A szakmai alázat, a nyelv csak drótok lógnak a plafonból a ben. Ám ez idő alatt megszűnt a
ra kerülését követően a kiváló folyamatos továbbképzések alatt elsajátítása és a vezető beosztá- csillárok helyén. Ez hagyján, de tá- munkahelyem, ugyanis a sérülé-
orosz kapcsolatokkal rendelkező – szakács, pincér és bármixer sok egyre jobb életkörülményeket vozáskor ugyanígy kell visszaadni. seim miatt az eredeti munkakörö-
Stefán Géza, engedve a baráti ké- – az egyaránt három-három biztosítottak, de a szezonmunkák Ráadásul háziorvost is elképesztő- met egyébként sem tudtam volna
résnek, az Energolon keresztül – Michelin-csillagos séf testvér- mellett családi élet jóformán nem en nehéz találni, főleg, ha valaki ellátni. Egy hat hónapos rehabi-
amelynek legfőbb felügyelője volt pártól, Albert és a Michel Roux-tól, létezett. Jól fizető éves állások pe- idegen. litáción vagyok most túl, egész-
– egyengette néhány olajszál- és szakácsként több ötcsillagos dig javarészt a városokban vannak. Ekkor született megm a mentő ségesnek, ugyanakkor átképzésre
lítmány áthaladását az országon hajón is megállta a helyét. Itt viszont szállást nem biztosíta- ötlet. Szétnézett a határ
hat túloldalán, szükségesnek nyilvánítottak. Jú-
– írta a Nemzet 2014-ben. – A hajós időszakom
zakom alatt nem- és rájött, a német oldalon
ol kedve- liusban kezdem meg Münchenben
A 2003-ban megkezdett Ener- csak új helyeket ismertem meg, lakásviszon
zőbbek a lakásviszonyok, és így is a hároméves nappali képzésemet,
gol-perben, amely 6,5 milliárd hanem saját magamat
gamat is. A meg- legfeljebb pár kilomé
kilométerre lakna a de nagyon félek, hiszen az elmúlt
forintos kárt okozó adócsalás szerzett gyakorlat,
at, hozzáállás és munkahelyétől. Hat évvel ezelőtt 20–25 évet a vendéglátóiparban
miatt folyt, négy évig tartó tár- atással volt az el-
terhelhetőség kihatással költözte A városka
Freilassingba költöztek. töltöttem el, igazából ehhez értek
gyalás után 2007-ben megdöb- következő évekre.. A szerződéseim nyugodt volt, a lakásuk
lakásu és a mun- a legjobban.
bentően enyhe ítéletek születtek. időszakára, amelyekyek öttől hét hó- kahely között mindössze
mindö 2 kilo- A helyzetét az sem könnyíti
A vádlottak közül hatan letölten- napig tartottak, egyetlen szabad- méter távolsággal, és mivel a régi meg, hogy a német állam jelenleg
dő börtönt, heten felfüggesztett nap sem szerepelt, t, ami embertelen határt már elbontottá
elbontották, 5–10 perc minden támogatást megvont tőle,
szabadságvesztést, illetve próbára tempót követelt. Amikor tavaly ha- alatt hazaért a munka
munkahelyéről úgy, és a baleset okozójának biztosítója
bocsátást kaptak, öt vádlottat pe- atonnál megpró-
zajöttem, és a Balatonnál hogy közben ország
országot is váltott. mindössze két nap „magas fokú
dig felmentettek. A legsúlyosabb báltam saját éttermet
met üzemeltetni, Úgy érezte, végre megtalálta
m azt, fájdalom után járó” kártérítést
letöltendő büntetés (egy év nyolc rájöttem, hogy a melósok többsége amit addigi élete során
so keresett, akar számára kifizetni.
hónap) sem haladta meg azt az sztárgázsit kér, de három hetet aztán beütött a krach, ami – Természetesen perelek, hi-
időt, amit az elítélt korábban már sem bír ki kemény y munkával. gyökeresen megváltoz- szen a baleset következtében bizo-
előzetesben letöltött. De térjünk még g vissza tatott mindent.
mi nyíthatóan két hónapig nem tud-
A bíró az ítélet indokolása so- oda, amikor hősünkősünk – A feketeleves a tam megszólalni, fél éven át aludni
rán fontosnak tartotta hangsú- visszatért a luxus-
uxus- migránsokkal
migrán kez- sem nagyon. Nem könnyíti a hely-
lyozni, hogy a vádirat sok részle- hajók világából. Ha- dődött,
dődött az addig zetemet, hogy mind a német, mind
tében nem felel meg az alapvető zaérve azt érezte, zte, nyugo
nyugodt kisváros pedig az osztrák oldalon külön
kritériumoknak. Hasonlóan szi- hogy a kint szer- r- egy csapásra
cs bele- ügyvédet kellett alkalmaznom. Az
gorúan kritizálta a bíróság egyes zett tapasztalatá- - került a híradókba. egészben az a legszebb, hogy ami-
szakértők munkáját is. val Ausztriában me
A menekülők ára- kor a német munkaügyi irodában is
Csak jó pár évvel később, ami- sokkal többet data miatt szinte elmondtam a történetem, a hivatal
kor alvilági figurákkal megenged- tudna keresni, minden
mind megvál- dolgozója, egy kedves hölgy közöl-
hetetlen kapcsolatot ápoló magas ráadásul ga- tozott A határon
tozott. te velem, ha mindez nem tetszik,
rangú rendőrök kezén is kattant rantált lenne nemegy
nemegyszer két-két mehetek haza, ahonnan jöttem.
a bilincs, vált valamelyest érthe- számára a heti és fél órát
ór kellett vá- Ferenc úgy érzi, amiatt, hogy
tővé, hogy miért nem tudták ko- egy szabadnap. rakozni, ráadásul az nem Németországban született,
rábban megfelelő szakértelemmel – Nem ha- étterembe
étteremben, ahol dol- illetve nem a mostani menekült-
elvégezni a nyomozati munkát, boztam ismét or- - goztam, a migránsok hullámmal érkezett az országba,
miért nem sikerült bizonyítékok- szágot váltani, és 2001 megjelenésé
megjelenésével jelen- rengeteg hátrányt és megalázta-
kal jól alátámasztott vádemelé- és 2017 között keresz- tást kell elviselnie.
si javaslatot készíteni, és miért tül-kasul dolgoztam
goztam – Mindegy, mennyi ideje él
járhatott háborítatlanul ki-be az majdnem mindegyik
ndegyik itt valaki, milyen munkát végez,
országhatáron hosszú éveken át tartományban. Sokszor W Az elmúlt években mennyire becsülték meg. Ahogy
Portik Tamás, akiről ma már a nehéz elviselni a men- már főszakácsként én is, életem végéig külföldi, be-
és konyhafőnökként is
jogerős ítéletek alapján kimond- talitást, ami a kisváro-
sváro- vándorló maradok. Higgye el
megállta a helyét
ható, hogy az egyik legfélelmete- sokat, völgyeket körül- a német nyelvterületen mindenki, nem fenékig tejfel kül-
sebb magyar bűnöző. lengi. Az ott élők még a élő Ferenc földön sem.
20 MAGAZIN • IDŐGÉP 2019. JÚNIUS 21–27.

W Hoefnagel mester 1595-ös


metszete Esztergomról.
Balra fent Bakócz Tamás, míg
jobbra Szatmári György címere

udvari megítélésén javítandó pro-


testánsból katolikussá lett költő
1589-ben zsoldosvezéri ambíci-
ókkal újra lengyelföldön próbál-
kozna, ám a török elleni hadjárat
nem valósul meg.
Hányatott életút. Ez különösen
azért zavarba ejtő, mert nem fel-
tétlenül ilyennek képzel el az em-
ber egy példaképet: az első nem-
zeti költőt. Az ellentmondásokat
nehéz feloldani, főleg, mondjuk,
középiskolásokkal ezt mélysége-
iben elemezni, bemutatni. S mi-

„Haj, szegény
közben egyébként a tankönyvek
nem rejtik véka alá Balassi hibá-
it, konfliktusait, élete legnagyobb
talányáról, a kapcsolatáról Loson-
czy Annával, még mindig az a né-

Balassi Bálint!” zet tartja magát, hogy a szerelem


már 1578-ban elkezdődött – az
akkor az egri várkapitány, Ungnad
Kristóf feleségeként élő Losonczy
B ALOGH ROLAND Kőszeghy szerint is fontos megje- ges nemi erőszak, azt Sommerné Ugyancsak beszédes: 1586. au- és az ott szolgáló Balassi között.
gyezni: „Szinte minden, amit róla a két szolgának köszönhette, akik gusztus 15-én, egy Garamszent- A bökkenő azonban mindössze az,

K
özel két hete tartott az tudunk, perből-botrányból és így töltött puskájukkal siettek a segít- benedeken kötött szerződésben hogy a költő 1579-ben már Bar-
ádáz küzdelem Esztergo- szükségképpen nagyon tenden- ségére. Az eset végül Rudolf kirá- Fánchy Györgynek 1700 forintért tholomäus Kolonitsch kapitány ide-
mért a török ellenében, ciózus forrásokból ismert. Alig van lyig is elért, Balassi ügyét az udvari zálogba adja a Nógrád megyei jén került a várba, Ungnad horvát
amikor 1594. május 19-én viszont adatunk arról, hogy mi- pártfogójának, Ungnad Dávidnak Szente és Bussa falut. „A baj csak bánná lépett elő, így Anna sem
a császári sereg egy válogatott osz- lyen kulturális közegben mozgott, közbenjárására a bécsi hadita- az, hogy korábban Bussát már tartózkodhatott Egerben. S ugyan
taga, köztük Balassi Bálint a Budai mit olvasott, mi érdekelte, kik ol- nács helyett a zólyomi vármegyére eladta Lentvoray Pálnak, továbbá ha korábbról ismerték is egymást,
kapu és a Hévízfürdő tornya között vasták, kik szerették műveit, s kik utalták. Az események értékelése végrendeletében odaajándékozta elég nehézkes lett volna akkoriban
egy nappal korábban ütött résen ítélték el, egyáltalán: milyen jel- szempontjából az is fontos, hogy Feltóti Jánosnak” – írja a ma csi- bármilyen kapcsolattartás.
behatolt a városfalon belülre. A ké- legű és mérvű recepciója volt még Balassi – például az italkimérési és nos kis földbirtokmutyinak ne- Miként terjedhetett el ez a
zitusában „Pállfy (Miklós) s a többi, életében írásainak.” vámszedési viták, valamint egyéb, vezhető esetről Kőszeghy. A levél, történet róluk? Balassi tíz év-
kik sívő, járó golyóbisok, fáklyák S noha közvetlen és közvetett állítólagos erőszakoskodásai mi- amelyet egy hónappal az adásvétel vel később, 1588–1589 táján va-
s kénkővel s fenyűszurokkal teli hatása felmérhetetlen, számos att – kifejezetten rossz viszony- után ír a meglepődött Fánchynak, lóban küzdött az özveggyé vált
cserépcsévek között elölmentek forrás, akár magánlevél is arról ta- ban volt a bányavárosokkal, így már hab a tortán: „Hasonló jó- Losonczy Anna kezéért, ekkor
vala, melyek égnek vala, életeknek núskodik, bizony, ismerték mun- Zólyommal is. Így nem csoda, ha szágot adok kegyelmednek Bussa már minden versbéli Anna ő volt.
veszedelme alatt forgódván egy kásságát, idézték műveit – mind- helében, csak kegyelmed nevez- Balassi ekkortájt kezd verseinek
néminemű kőkoporsó megé visz- ezt úgy, hogy például a szerelmes ze meg, melyiket kívánja. Mert rendszerezésébe is, és Szép ma-
szamenének. Mely igyekezetben versei 1879-ig kizárólag csak kéz- az Istennel bizonyítom, hogy ha gyar komédia címmel drámát ír.
Balassi Bálint gyors ifjú legénynek, iratban terjedtek. Istenes éneke- éheznem kellene is utána, de ke- A titok nyitja az utóbbi műben le-
ki mind az hadakozásba, s mind az it közben már a halálát követően gyelmednek és Illésházy uramnak het, hiszen a Cristoforo Castelletti
deáki bölcsességes tudományban több kiadvány népszerűsítette. hamisat soha nem cselekszem, 1587-es Amarilli pásztordrámája
igen jól előment vala, mind az két Fontos tehát különbséget tenni miérthogy noha kölcsön, de ugyan alapján írt mű egyik vezérfonala,
ágyékánál ólomgolyóbissal általlő- élete és a lírájában sugallt énképe szükségemben adott kegyelmetek hogy a szerelmesek egy szakítást
teték, mely sebben, noha csontjai között, a két sík ugyanis nagyon pénzt” – magyarázza a mundér követően tíz év után találnak is-
meg nem sértődtek vala, kevés na- eltér egymástól. S hogy nem erő- becsületét Balassi. mét egymásra. Tehát a szerelem
pok múlva meghala.” szakos főúrként emlékezünk ma Öccsével, Ferenccel együtt egy- vagy inkább a házassági szándék
Így örökítette meg a kortárs, a rá, nagyban az utóbbinak tudható re elkeseredettebb harcot vív ko- kezdetét ma már inkább 1588-ra
magyar Liviusként is emlegetett be. Illetve a gyakorlatilag Balassi rábbi gyámjával, unokabátyjával, érdemes keltezni. Balassi azonban
Istvánffy Miklós történeti munká- személye köré épített mítosznak, Balassa Andrással Liptóújvár bir- pórul jár, kosarat kap, Anna 1589
jában a magyar líra első nemzeti amelynek egyes elemei egészen toklásáért – a zászló nem nekik szeptemberében a fiatal Forgách
költőjének utolsó pillanatait. Még napjainkig tartják magukat, mind- állt. Közben szemmel láthatóan Zsigmondhoz megy feleségül. Ké-
tartott a tizenöt éves háború első ez köszönhető a halálakor induló alkalmatlan a katonai pályára: a sőbb pedig becsületsértési perig
nagyobb – s ekkor még sikertelen ifjú „pályatárs” Rimay Jánosnak és Balassi Bálint portréja a XVII. lengyel királlyá lett Báthory Ist- fajul a poétával a viszony.
– ostroma, amikor Balassi május gyóntatópapjának, az utolsó napja- század második feléből. ván mellől tér haza fiatalon, 1579 Mondják, Balassi meghal-
30-án, pünkösd hétfőjén a sebek iban mellette lévő, jezsuita Dobokay Az ismeretlen alkotó és 1582 között egy konfliktusok- ni ment Esztergom alá. Életútja
olajfestménye ma az esztergomi
okozta vérmérgezésbe belehalt. Sándornak. Balassi tetteit ugyanak- Keresztény Múzeumban található kal csipkézett három és fél egri alapján inkább az feltételezhető,
„Az barbélyok gondviseletlensé- kor még véletlenül sem mai szem- év után 1588-ban Érsekújvár az elismertségét és vagyoni helyzetét
gek miá holt meg” – írta az uno- üvegen át kell vizslatni, ám, mi- újabb állomás. Ám onnan pár hó- javítandó csatlakozott a tizenöt
katestvér, Balassa Zsigmond. Még ként Kőszeghy Péter biográfiájában ellenérdekeltjeinek kapóra jött egy nap múlva mennie kell, mert vi- éves háború katonai vállalkozásá-
negyvenéves sem volt. több helyen is jelzi, a költő viselke- ilyen ügy. A költő a szeptember 12- szonyba keveredik a vár kapitá- hoz. A becsületét is elvesztő költő
Vajon milyen ember lehetett a dése és olykor erőszakos fellépése a ei megyegyűlés alatt gyakorlatilag nya, korábban apja, Balassa János végül ebbéli igyekezetébe hal bele.
Hungarus Herosként is emlegetett források alapján saját korában sem a várost megszállva, randalírozva, alatt is szolgáló Ferdinando Zama- „Haj, szegény Balassi Bálint!” –
Balassi? Az ismert források, és Kő- számított normának. még a jóakarói szerint is lekasza- ria feleségével, Zandegger Luciával. sommáza majd’ hetven évvel ké-
szeghy Péter legutóbbi, elképesztő- Jól példázza ezt a fiatal özvegy- bolta volna az ellene eljárni pró- Az itáliai származású, ám már sőbb az ugyancsak tragikus sorsú
en alapos (és mondhatni, kijózaní- asszonnyal, Sommer Jánosnéval bálkozó bírót – aki épp emiatt nem Magyarországon születő, magya- ifjabb Zrínyi Miklós Pethő Gergely
tó) monográfiája szerint finoman szembeni atrocitása. A történteket mert kijönni a házából. Miként rul kiválóan beszélő Zamaria alatt krónikájában a költő halálának
szólva sem könnyű. S még ha ezt az ellenérdekelt felek későbbi be- Kőszeghy megjegyzi: „a lényeges, így érthetően nem lesz maradása, leírása mellé írt megjegyzésében.
lehetett is sejteni, végigkövetve számolói miatt is nehéz pontosan személyiséget jellemző azonban a botrány jó időre befagyasztja a A Balassi fivéreket – így a Bá-
életútjának írásos nyomait, rop- rekonstruálni, de a kerettörténet mégiscsak az, hogy Balassi Bá- kortársaihoz, így saját öccséhez linttal szinte majdnem egy idő-
pant nyomasztó kép bontakozik szerint az enyhén pityókás Balassi lint, feltehetőleg kissé kapatosan képest jó indulattal sem sikeres ben, Hatvannál elesett Ferencet –
ki az olvasó előtt: nemierőszak- 1583. május 20-án, pünkösdhétfőn s visszaesőként (hajniki paplány, katonai karrierjét. Ekkor már túl együtt temetik el Hibbén, rigorózus
kísérlet, garázdaság, hatalmasko- lovával Besztercebányáról Zólyom- Sommerné) nem riadt vissza a van egy házasságon és egy nem apjuk és anyjuk, Sulyok Anna mellé.
dás, földbirtokmutyi és közben pe- ba tartva Hajnik előtt találkozott a (mégoly szelíd) nemi erőszak- túl szép (nem Balassi részéről A család temetkezőhelye 1633-ban
rek végeláthatatlan sorban, szinte vélhetően csinos özveggyel, akit, tól, ilyesmit a kortársakról, a vele történt) megcsalós afférral uno- leégett, síremlékük ekkor pusztul-
követhetetlenül. Mintha másból miután tett neki egy tisztességte- egyívásúakról, mondjuk, a Dobó katestvérével, Dobó Krisztinával. A hatott el, ám a féktelen és vad főúr
sem állt volna az élete, csak bí- len ajánlatot, feltehetően molesz- vagy Zay fiúkról vagy akár öccséről korábban épp eme házasságának verseivel kiérdemelte a későbbi ko-
rósági tárgyalásokból. Igaz, ahogy tált. Hogy nem lett belőle tényle- nem őrzött meg az emlékezet.” elismerése és többek között az rok elismerését.
2019. JÚNIUS 21–27. MAGAZIN 21

L AKNER DÁVID nyították az 1966-os Nem félünk


Franco Zeffirelli
a farkastól című filmben. Tény, a

K
2008-ban
étségkívül nem volt átla- FORRÁS: WIKIMEDIA tömegek viszont nem feltétlenül
gos olasz művészfilmes erre kaptak rá, ahogy ezt Bradshaw
a június 15-én, kilenc- is említette. Rómeó és Júlia lán-
venhat éves korában el- goló lelkű, tiszta szerelme volt az,
hunyt Franco Zeffirelli. A rendezőt amivel a nagyközönséget Zeffirelli
nemcsak a színpad, illetve az eu- végleg meg tudta hódítani.
rópai mozi szerelmesei siratták, Nemcsak a színpadon és szé-
de búcsút vettek tőle azok a szé- lesvásznon, de a tévéképernyőn
lesebb tömegek is, akik egyéb- is nagyot tudott alkotni, amikor
ként a hasonló alkotókat, Bernardo 1977-ben bemutatta a kétrészes
Bertoluccit, Vittorio De Sicát, esetleg A Názáreti Jézust, Robert Powell-lel
Luchino Viscontit nem feltétlenül a főszerepben. Utóbbi elmondá-
ismerik. De az 1968-as Rómeó sa szerint Zeffirelli szigorú alkotó
és Júlia-adaptációt, benne Olivia volt, és nem fogadott el semmit,
Hussey és Leonard Whiting alakí- ami nem olyan volt, amilyennek
tásával, már annál inkább látták, lennie kellett. „Akárcsak Ken Rus-
szerették. Ugyanígy élvezhették sellnek, neki is megvolt az a híre,
a szintén Shakespeare-adaptáció hogy lehetetlen ember, nagyon
A makrancos hölgyet, esetleg az nehéz vele dolgozni. De ha egyszer
Assisi Szent Ferenc életét bemutató megérted a szabályokat, az egész
Napfivér, Holdnővért. Pedig ezek örömmé válik. Akkor már te is el-
nemcsak témaválasztásukkal, de utasítod, ami nem egész pontosan
több mint két órás játékidejükkel olyan, amilyennek tervezted” –
is erőteljesen feszegették a popu- idézte fel Powell a Guardian cik-
láris játékfilmek kereteit. A drá- kében. Közel is maradtak egymás-

Franco Zeffirelli
mafeldolgozások mesterének hoz, az egyébként vállaltan a saját
népszerűségét az ilyen apróságok neméhez vonzódó Zeffirelli lett
viszont szerencsére nem tudták gyermekei keresztapja.
visszafogni. Akik még nem ismer- Sorolhatnánk még bőven a

(1923–2019)
ték volna Shakespeare nagyszerű Shakespeare-adaptációkat az
tragédiáit, általa biztosan köze- Otellótól a Hamletig, nem kihagy-
lebb kerülhettek hozzá. va olyanokat sem, mint a Charlotte
Rendkívül kemény volt, mégis Brontë-regényre épülő Jane Eyre.
valamiféle szeretetteljes módon De filmjein túl is hallatott magá-
– emlékezett Brooke Shields, aki- pedig nagyban hatottak Tea Mus- ként Olaszországban és az Egye- ról Zeffirelli: konzervatív nézete-
vel az 1981-es Végtelen szerelem solinivel című, 1999-es filmjére. sült Államokban is nagy sikert ket valló római katolikusként két
című filmen dolgoztak együtt. Ha pedig mindez még nem lenne aratva. cikluson át volt a Berlusconi-féle
Nem is csodálkozhatunk a ke- elég, olasz kutatók felfedezték azt Persze, a művészfilmes na- Forza Italia-képviselője. Miköz-
ménységen, volt alkalma meg- is, hogy Zeffirelli egyike volt Leo- gyon eltalálta a korszellemet, ben sokszor vádolták blaszfém
edződnie gyerekkorában az 1923. nardo da Vinci néhány életben lévő amikor némiképp tradicionáli- megközelítéssel, a Krisztus utol-
február 12-én, Firenzében szüle- leszármazottjának. sabb felfogású, könnyen befo- só megkísértését már ő támadta
tett filmesnek. Indulása már felért A regényes életkörülmények gadható Shakespeare-filmeket azzal, hogy olyan „Los Angeles-i
egy shakespeare-i drámával: egy ellenére figyelme nem rögtön a kezdett készíteni, elsősorban is a zsidók” produkciója, akik so-
divattervező asszony és selyem- színház felé fordult, először épí- Rómeó és Júliát, benne Nino Rota sem hagynák ki, hogy rúghassa-
kereskedő férfi szerelemgyere- tészetet tanult a Firenzei Egye- könnyfakasztó szerzeményével, a nak egyet a keresztény kultúrába.
keként jött világra. Szülei mind- temen. A világot jelentő deszkák Love-val. De semmi okunk művé- Imádta sokkolni a nagyközönsé-
ketten másik házasságban éltek, iránt az után kezdett érdeklődni, szileg elvetni ezt a produkciót sem, get mondataival: hol halálbünte-
a kicsi pedig nem tudta felvenni hogy megnézte Laurence Olivier különösen a fiatal, lelkes színészi tést követelt az abortuszon átesett
sem az anya, sem az apa veze- rendező Shakespeare-adaptáció- A Rómeó és Júlia gárda felé fordítva figyelmünket nőkre, máskor azt mondta, gye-
téknevét, így lett Mozart operája, ját, az 1944-es V. Henriket. Ezek filmzenéjének lemezborítója – amint arra a Guardian filmkri- rekként zaklatta egy pap, de nem
az Idomeneo alapján Zeffiretti. után még kevésbé volt meglepő, FORRÁS: FLICKR.COM tikusa, Peter Bradshaw is felhívta a lett ettől semmi baja.
Csakhogy a nevet rosszul jegyez- hogy maga is erősen épített a nagy figyelmet. Ahogy persze egy évvel A XX. század egyik legnagyobb
ték fel, így végül Gian Franco Corsi drámaíró munkásságára. Visconti korábban, A makrancos hölgyben is formátumú művészének utolsó
Zeffirelli néven nőtt fel. Mindösz- asszisztenseként, illetve Roberto nagyszerű választás volt Elizabeth nagyjátékfilmje a 2002-es Mind-
sze hatéves volt, amikor édesany- Rossellini és Vittorio De Sica segéd- Taylor és Richard Burton a két fősze- örökké Callas lett. Kétszer jelölték
ja meghalt, így egy angol beván- rendezőjeként kezdett. Az ötvenes repre. Nekik aztán igazán jól ment Oscarra, és ugyanennyi alkalom-
dorló közösség pártfogásában élt évektől kezdve újraértelmezte az már a perlekedő, cinikus házaspár mal kapott Emmy-díjat. Kilenc-
tovább, az itt szerzett élmények opera műfaját, színpadi rendező- alakítása, ezt tökéletesen bizo- venhat évet élt.

Búcsúzik a POSZT?
PETHŐ T IBOR hetséges helyszínt is megnevezett:
Kaposvárt.

A
z idei pécsi színházi ta- Hogy a dolog komoly lehet,
lálkozó, a POSZT tovább arra a Magyar Teátrumi Társaság
tartott néhány napig, döntött, hogy kilép a POSZT Nkft.- detektől zajlott a térfoglalás, a ki- sem értesítve új tolmácsot raktak a menedzsertitkárának szavaiból is
mint bárki gondolta vol- ből, és tulajdonrészét felajánlja a szorítósdi: ennek egyik állomása helyére. A tanácsadó testület má- következtethetünk. Szabó László a
na. Sőt, a hivatalos zárást követően másik szakmai tulajdonosnak”. volt Csáki Judit kritikus zsűritag- sik tagja, Balogh Tibor kritikus azt Népszavának annyit mondott, hogy
legalább olyan fontos események Akár azt is mondhatták volna, s ságának megakadályozása, illetve kifogásolta, hogy Karsai György, az eddigi POSZT megszüntetése
történtek, mint a fesztivál (egyre feltehetően valóban azt üzenték: az a Kritikusok Céhének kivonulása a mint a testület tagja, túllépte a valóban felmerült, ám megvárják
szürkébb) hétköznapjain. Az ala- MSZT-vel szemben igazi döntési szakmai tanácsadó testületből. „hatáskörét”, nem segíthette vol- az önkormányzati választásokat.
pító, a Magyar Színházi Társaság helyzetben a kormányközeli Teát- A Színházi Társaság visszalépé- na tolmácsként sem a zsűri mun- Tény, hogy a színházi találkozó
(MSZT) hétfőn, két nappal a Ko- rumi Társaság áll. Ha pedig így van se után néhány órával a fentiekkel káját. Úgy tűnik, igazából a POSZT még az ezredforduló előtt valóban
dály Központban tartott ünnepé- – szól a konzekvencia –, viseljék szorosan nem összefüggő csörte vezetősége hibázott nagyot, amikor vándorló fesztiválként működött,
lyes díjátadó után kiszállt a talál- hát ők a felelősséget a POSZT-ért. kezdődött: Karsai György klasszi- korábban elfelejtett alapkérdéseket de 18 éve Pécs lett (akkor úgy tűnt),
kozó tulajdonosi köréből. (A másik A Színházi Társaság kiszorulá- ka-filológus, színháztörténész be- tisztázni. végleges otthona.
két tulajdonos Pécs városa és a sa, kiszorítása többesztendős fo- jelentette, távozik a POSZT Szakmai A POSZT tulajdonosi körében Feltűnést keltett az is, hogy az
Vidnyánszky Attila vezette Teátrumi lyamat vége, amely a rivális szer- Tanácsadó Testületéből. A POSZT beállt változásnak valószínűleg le- idei POSZT megnyitóján Páva Zsolt
Társaság.) Az MSZT közleményé- vezet megjelenésével kezdődött. vezetősége ugyanis arra kérte, vál- het majd egy másik következmé- távozó polgármester némi kétség-
nek legsokatmondóbb része szerint 2012-ben lett a találkozó harmadik laljon szinkrontolmácsolást a szak- nye is. Vidnyánszky Attila néhány beeséssel a hangjában hangsúlyoz-
mivel „az egyik kisebbségi tulajdo- tulajdonosa a Teátrumi Társaság, mai zsűri általa felkért tagja, Phi- héttel ezelőtt vetette fel, hogy a ta, mennyire hiányozna a pécsiek
nosként nem áll módunkban meg- ami (hiszen szinte az összes vidéki lippe Macasdar, a genfi Théâtre St. találkozót el kellene vinni Pécsről, életéből a fesztivál, amelyhez a város
felelően gyakorolni tulajdonosi és színház a Nemzetivel együtt felso- Gervais igazgatója mellett. Karsai érdemes lenne a fesztivált évente nagyon hozzánőtt. Az szinte biztos,
ellenőrzési jogunkat, a Magyar rakozott mögé) akár logikus lépés ezt meg is tette, azonban néhány különböző városok között vándo- hogy a kérdést az önkormányzati
Színházi Társaság Elnöksége úgy is lehetett volna. Ám szinte a kez- nap múlva kurta-furcsa módon, őt roltatni. Egy számára kedves le- választásokig jegelni fogják.
22 MAGAZIN • AJÁNLÓ 2019. JÚNIUS 21–27.

Az első magyar rocksztár A centenárium alkalmából, közvetlenül a renoválás után


emlékezete nagyszabású kiállítással nyitja meg újra kapuját a bu-
dapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum.
„Amikor a Németországban, főként Berlinben történt A Made in Asia – Százéves a Hopp Múzeum című tár-
ájulásokról először hallottam, szánakozva vontam vál- lat bemutatja, ki is volt az idén száz esztendeje elhunyt
lat […] Azt hittem, hogy csupán öncélú felhajtás volt az alapító, a világutazó optikus Hopp Ferenc, aki 1919-ben a
egész. Imigyen magyaráztam ezt a Lisztomániát, és a magyar államra hagyományozta 4000 darabos műgyűj-
Rajnán túli politikai elnyomás egyik tüneteként tekintet- teményét, valamint Andrássy úti villáját. Felidézik a mú-
tem rá. Tévedtem, noha erre egészen a múlt hétig nem zeum mérföldköveinek számító korszakokat, a múzeum
jöttem rá, amikor is Liszt első koncertjét adta az olasz első igazgatója, Felvinczi Takács Zoltán művészettörté-
operaházban. Köze sem volt a németes szentimentaliz- nésztől a 2017-ben elhunyt neves sinológushoz, Ferenczy
mushoz a közönségnek, ami elé Liszt egymaga, vagyis Máriához köthető időszakig. Már csak azért is érdemes
inkább ő és géniusza kiállt. És mégis, valósággal meg- ellátogatni augusztus 30-áig az Andrássy útra, mert
most végre együtt látható a múzeum kínai, japán, koreai,
indiai, délkelet-ázsiai, mongol, tibeti-nepáli, közel-ke-
leti és a Zichy-féle régészeti gyűjteménye.

Évszázados fotográfia Nemes Nagy Ágnes költő otthonában


FORRÁS: FORTEPAN
– Az analóg korszak csodái
jasként több hónapig a Római Magyar Akadémián lakott
férje, Lengyel Balázs, illetve Csorba Győző, Weöres Sándor,
Pilinszky János, Hantai Simon és Reigl Judit társaságában.
„Ami ott (…) történt, villámerejű volt. Olyan tetőpont-
élmény volt, amelyet visszanézve boldogságnak tekint-
het az ember”– írta férje erről az időszakról.
Az esten Döbrösi Laura, Takács Katalin és Adorjáni Bá-
babonázta őket, ahogy megjelent. És micsoda féktelen lint színművész olvas fel részleteket a költő írásaiból,
tapsvihar köszöntötte! Micsoda ováció! Valóságos őrület, mellettük közreműködik Tóth Evelin énekes és Kézdy Luca
amire eddig nem volt példa az izgalmak évkönyveiben!” jazzhegedűs.
– így írt Heinrich Heine arról a tömeghisztériáról, amit
Liszt Ferenc az 1840-es évek derekán váltott ki a kon-
certtermek közönségéből. Hogy a legendás komponis- Fela Kuti fia Nagykovácsiban
ta miként hatott a későbbi korok populáris kultúrájára
és zeneiparára, az is kiderül Tóth Endre zenetörténész, a
Bartók rádió riporterének előadásából június 24-én, hét-
főn este hat órától a budai Kelet kávézóban.

Százéves a Hopp Múzeum

Az analóg filmezésben van valami megmagyarázhatat-


lan, ott valami más történik – tartja Stalter György fo-
tográfus. Hogy mitől annyira titokzatosak ezek a fény-
képezőgépek, arról megbizonyosodhatunk a keszthelyi
Helikon Kastély márványtermében december 31-éig lát-
ható kiállításon, ahol Rigó Lajos több száz darabból álló
fényképezőgép-kollekciója kapott helyet.
A Kolorádó Fesztivál vendégeként ad koncertet Nagyko-
vácsiban a nigériai színészlegenda és aktivista legidő-
A római lány sebb fia, Femi Kuti. Még apja együttesében kezdett ze-
nélni, mára viszont már saját jogán is elismert zenész,
A magyar irodalom egyik legfontosabb női szerzője, Ne- négyszer jelölték Grammy-díjra, legutóbbi lemeze ta-
mes Nagy Ágnes alakját idézik meg június 21-én, pénteken valy jelent meg One People One World címmel. Positive
este nyolc órától a budapesti Várkert bazárban. Az Újhold Force nevű együttesével június 22-én, szombaton lép
alapító tagja, a XX. század egyik legnagyobb tehetségű színpadra a Sztrilich Pál Cserkészparkban.
költője volt, akinek életében Budapest mellett Róma ját-
szotta a legfontosabb szerepet. 1947–48 telén ösztöndí- Összeállította: Makrai Sonja

Szerkesztőség és postacím:
Magyar Hang, 1094 Budapest, Balázs Béla utca 15–21., C ép., fszt. 5.
Telefon: +36 (1) 303 3944 (üzenetrögzítő is);
+36 (70) 210 7343,
E LŐ FIZETÉS I S Z E LVÉ NY e-mail: elofizetes@magyarhang.org
Előfizetem a Magyar Hang hetilapot negyedévre (5850 Ft)
Elfogadom az előfizetői ászf-et.
fél évre (11 700 Ft) egy évre (23 400 Ft)
................. példányban Céges megrendelés esetén feltétlenül töltse ki:

Kapcsolattartó neve: …………….………….............…………………………………………………


Megrendelő neve: …....................................................……………...…...…………………………
Címe: ………………………………..................................................................................................... Cég neve: ……………………………………………………………………………………..............…………

Telefonszáma: …………............….......... E-mail-címe: .....……....…………….…………….. Adószám: ………………………………………………………………………………..............……………..

Átutalási adatok: ALHAMBRA-PRESS Bt. Számlaszám: 11702036-20724120-00000000 KÉZBESÍTÉSI ADATOK (amennyiben eltér a megrendelői adatoktól):
A közlemény rovatba, kérem, tüntesse fel az alábbiakat:
Név: ……………………….............…………………………............................……………………………
„MH-előfizetés” + a megrendelői név és cím
Kérjük, a megrendelőlapot is mindenképpen küldje vissza! Cím: ………………………………………………………………………………........……..............…………
Kérésre sárga csekket tudunk küldeni. Telefonszám: ………………………………………………………………………………...............…….
2019. JÚNIUS 21–27. MAGAZIN 23

H E GYI B E S Z É D
HEGYI ZOLTÁN

Egy mindenes get. Apám nekem, én meg a lánya-


imnak. Így megy ez az örök érté-

Ö
tvenkét hét. Egy év nagy kekkel. A Napfivér például át- és
idő. Hogyan telt? Kar- felölel vagy nyolcszáz évet, Isten

feljegyzései
csún. És harminc, az szegénykéjétől a hippikig. Akit ez
miként? Repül, holott sem érint meg menten, az ment-
csalódások tömege húzta lefe- hetetlen. Zeffirelli úgy bánt az
lé, vö. anyám én nem ilyen lovat érzelmekkel, és úgy közvetítet-
akartam, ha tudom, hogy ez lesz te őket a moziban, mint kevesen
belőle, azonnal belépek a mun-
kásőrségbe. Június 16-án, már
ebben az évben, feltettem egy
(52. rész) vagy talán mint senki más. Szép-
ség és szipogás. Katarzis. Ahonnan
egy lépés a giccshatár, de ő mindig
kérdést a Facebookon, így hang- megállt a tranzitzónában. Kivéte-
zott: hol voltál, mit csináltál har- les érzéke volt ehhez is. Valamint
minc évvel ezelőtt, ezen a na- a boldogság és a kultúra közös és
pon? Nem saját ötlet volt, a Durst együttes felmutatásához. Ahogy
Gyuritól nyúltam, valamint abból kőre kő.
indultam ki, hogy Amerikában Kimozdulok. A szomszéd falu-
ban Tisztelet a 180 éves fotográfiá-
nak. Szép kor ez is, ráadásul a
műfaj egyre fittebb. A festészet
kisöccse hamar magára talált, és
Ha tudom, hogy ez lesz öregségére kiütötte a szöveget is.
belőle, azonnal belépek Képekben gondolkodunk. Ha át
a munkásőrségbe akarjuk verni, képekben írunk.
A szomszéd faluban kiállítások,
vetítések, előadások, vándorfo-
állítólag aki már az eszénél volt, tográfus, camera obscura, három
a mai napig emlékszik, hogy mi napon át. A Török Lacinál per-
történt vele a Kennedy-gyilkosság sze. Öreg harcosok és ifjú titánok
időpontjában. No meg sejtettem, heverésznek a fűben. Egyik este
hogy érdekes válaszok érkeznek Dresch-koncert. A Misi, ez a káp-
majd, és nem is csalódtam. Mert rázatos muzsikus és csodás em-
ilyenek jöttek például. „A 301-es ber, fiatal zenészekkel. Egyik jobb,
parcellában díszőrséget álltam. mint a másik. Főként a népzenei
És kur…ra nem azt gondoltam, SZATHMÁRY ISTVÁN PÁL RA JZA vonal megy, dzsesszben persze,
hogy ez lesz, ami.” „Én biztos pompás kombó. Felemelő az egész.
voltam, hogy nem lesz rendszer- Másnap délelőtt pultozok. Bejön
váltás. Csak azt hittem, majd pár vásárolt, Trabant-tetőn hazaho- mentünk ki, mert a Bokros Peti és próbáján a Kis Erika telkén Ady- egy srác a csajával, helyesek, és
év múlva szépen eltűnnek. Csak zott Grundig kistévé képviselte a Molnár Képtelenség Tamás nem ligeten egy nyúl, egy cica és egy azt mondja: á, te vagy az, Monthy
még most is itt vannak.” „Ál- haladást. Osztrák import, meg- kapott VIP-belépőt. Ők faragták a egér társaságában, basszusgitár- Python-pólóban, mögötted egy
tisi 3. osztály utáni nyári szü- alázó körülmények között besze- kopjafákat… Krassót a tv-ben este ral és Veled.” Nos, ez utóbbi nem Lynch-képpel. Kerek. Elröhögöm
net épp elkezdődött. Sopronban, rezve. Ohne távkapcsoló. De nem átb…ták… Meg minket is átb... lehetséges, mivel magam a téren magam, mert tényleg az. Délután
apai nagyszülőknél. Nagypapám is kellett, mert apám percenként tak.” „Apám nyakában a Hősök álltam, két múzeum és két pogány még kerekebb, tolom a talicskát,
nézte a tévét, és egyre izgatot- ugrott fel, üres zsebében cigaret- terén.” „Berlin utólag is jó dön- között. De az állatkert stimmel, lapátolom a sittet a negyven fok-
tabb volt. Kikiabált a konyhába tát keresve, pedig akkor már évek tés volt.” „Nem tudom, nem volt oda tértem vissza másnap. Szóval, ban, Recsk lehetett ilyen. A hom-
nagyinak, gyere be. Kuks, gyere! óta nem volt cigaretta a zsebé- Facebook.” „A tv-t néztem apám- érdekes ez, mennyi emlék, meny- lokomról sós lé folyik a számba.
Nagyi morcosan megérkezett a ben. Azt hittük, lesz ebből valami mal, aki csak annyit mondott a nyi sors, mennyi szín, akkor és Samba Pa Ti. Szálkásítok és na-
konyhából, na ne mind kiabálj, nagyszerű. Nem lett.” „Mittudo- végén, ebből a fiúból minisz- azóta is. És az a nyúl sem él már. pozom, mi kell még? Boribon ér-
a szomszédok is hallják. Erre mén.” „Én Eufóriában. Sokáig le- terelnök lesz.” „Connecticutban És kilencvenhét év mekkora kezik glettelni, ledobja a kis JBL-t
nagyapa felhangosította a tévét.” begtem ott, azt hittem, azért va- Cult-videókat néztem az MTV-n.” idő? Ennyit töltött ezen a földön a sarokba, és benyom egy rádiót,
„Katona....basszus.” „Gimnazista gyok olyan könnyű. Később derült „Egy kunyhóban az árnyékban Franco Zeffirelli olasz filmrende- amit nemrég talált a neten. Svájci,
voltam, népköztársasági pecsét- csak ki, hogy az ellopott pénztár- szívtam a dzsangát bemelegítés- ző. Teljes, nagy élet, benne olyan Classic Rock, vagy valami ilyesmi
tel a diákigazolványomban. Hár- cám miatt…” „Természetesen a képpen.” „Nem tom.” „Lehet, művekkel, mint a Napfivér, Hold- a neve, csak zene, de milyen. Még
man néztük a tévét, az apám, az Hősök terén, álltam a tömegben hogy a Tik-Takban.” „Ugyanazt, nővér vagy a Rómeó és Júlia. Ezt A oldalas sláger is alig. Ez meg-
öcsém és én az öcsémmel közös ...a spiclik a buszról integettek, mint te: bíztam a csodában. Csak a kettőt a mi családunkban szokás dobja a napot rendesen. Százas
gyerekszobában. Egy Ausztriában mentek ki a temetőbe. Mi nem nem annyira.” „Én a Tyúk Group volt továbbadni, mint egy öröksé- pulzusig meg sem állok.

HEGYI KIS KERTI ZENE mint bátor óvodások az orvosnál


egy hang nélkül tűrtek, egy másik

E Mitől gyűrűs a lába?


lőször két buksit láttunk, szakember a népeket nyugtatta,
aztán már hármat fedez- előadást tartott és prospektuso-
tünk fel, majd a János kat osztogatott, a gyerekek vízzel
szomszéd azt mondta, spriccelték a kis hősöket, és ki-
hogy ezek bizony négyen vannak. alakult, ami ritkán, a kitüntetett
Mármint a fiókák a gólyafészek- szigetelési eljárásokkal. De a fehér tyognak az égből, de azért még- elő, és azon nyomban komoly pillanat, amit az ember kitartana
ben, amely jól megfigyelhető a gólyát iszonyú nehéz lebeszélni sem cigány gyerekek, hogy a népi sürgölődés kezdődött. Magunk hosszan. A gólya hozzászokott a
kertből, ami fölött naponta több- a villanyoszlopról, a kihelyezett mondások tárgykörénél időzzünk is szaporáztuk rendesen kifelé a civilizációhoz, nyugodtan lépdel a
ször is elhúznak a szülők. Dicsé- fészkeket többnyire figyelemre még. De a szelíd többség velük kertből, a szomszédsággal egye- traktor mellett, de fiókákat ilyen
retes és örvendetes szaporulat ez, sem méltatják, legfeljebb a repü- van, és még tanul is tőlük, türel- temben, arcunkon aggodalom, közelről látni, megsimogatni, rit-
az átlag úgy nagyjából két egész lési tudomány elsajátításának első met, alázatot és kitartást, ahogy ne már, hogy megint csak a baj. ka ajándék, kevesek kiváltsága.
valamennyi. Annál is inkább, mert szakaszában használják, leszálló- felhőszakadásban, szélviharban, Hamar kiderült azonban, hogy Közösség alakult, meghatott, mo-
már a fészkelési időszakban je- helyként. Az a jó viszont, hogy a tűző napon állnak a vártán, az ezúttal attrakció lesz, jelesül ma- solygós. Aztán vissza az egész, egy
lentős a pusztulás, ami 94 száza- magyar emberek jelentős részé- utazások viszontagságairól most dárgyűrűzés. Ez meg úgy történt kis előzetes lebegés a srácoknak ég
lékban áramütés miatt következik nek szívügye ez a csodás madár. nem is beszélve. esetünkben, hogy anyuka min- és föld között, még az önálló repü-
be. Nehéz ügy ez, holott a Magyar Akadnak persze jócskán kivéte- Így aztán érthető, hogy való- den tiltakozása ellenére daru föl a lés mámora előtt. Történt mindez
Madártani és Természetvédelmi lek, mert hogy összepiszkítják a ságos csődület támadt a minap, magasba, ott cirkuszi mutatvány- Káptalantótiban, június 17-én, az
Egyesület tagjai a nemzeti par- tetőt (lásd még „mint gólyafos a amikor megjelent a villanyászok nak beillő mozdulatok sora bátor Úrnak 2019-dik esztendejében.
kokkal és az áramszolgáltatókkal levegőben”, ugye, de jelentem, az kosaras emelőkocsija a gólyafé- emberek részéről, fiókák kosárba, Bravó, MME, bravó, E.On. Ül-
együttműködve már a kilencve- első őszi esők eltüntetik a nyomo- szek alatt, és még különféle sze- daru vissza a földre. Ott pediglen dögélek még egy darabig a műv-
nes évek elejétől dolgoznak azon, kat), és persze az is előfordulhat mélyautók, amelyekből hivata- szép dolgok következtek. Gyűrűző ház lépcsőjén, bámulok felfelé.
hogy ez ne így legyen, például egyszer-kétszer, hogy békák po- losnak látszó emberek pattantak szakember dolgozott, kismadarak Nagy kelepelés.
24 MAGAZIN • KRITIKA 2019. JÚNIUS 21–27.

Tábornokos hadsereges Ha Mao feltámadna


WEKERLE kai szövege az egyik legerősebb az öt közül. L AKNER DÁVID dolta volna jónak, ha Mao feltámadna. Hogy
Nemcsak azt teszi átélhetővé, milyen volt miként él együtt múlt és jelen, azt viszont

A K
katonaság, így vagy úgy – pozitív az élet vajdaságiként a JNA-ban (úgy vettük önnyen megkavarodhatunk, ha már ez a megidézett tréfás fórumhozzá-
vagy negatív, de azért általában ki, hogy elviselhető), ennél sokkal gazda- a kínai szavakat következetesen szólás tükrözi: az egykori diktátor feltámad,
inkább negatív értelemben – min- gabb képet fest fel a jugoszláv hadseregről, próbáljuk lefordítani nyelvünkre. kimászik koporsójából és pásztázza az olyan
denkinek meghatározó élménye, és egyáltalán az egész állam működéséről. A nemzetközileg bevett módszer ismerős, mégis idegen Tienanmen teret. Ek-
akinek része volt benne. Súlyos esetben lelki Lapunk szerzője, a két hosszú évet a szov- a pinjin átírás, a külföldi sajtóban is így ta- kor látják meg őt, és rögtön odarohannak:
megnyomorosodást, életre szóló traumákat jet hadseregben leszolgáló Gazda Albert írta lálkozhatunk a kínaiak neveivel. De mit is „Gu Yue, adjon nekünk egy autogramot!”
is szerezhetett ott az ember, ugyanakkor a Katonakönyv másik gyöngyszemét: elégi- mondtunk, pinjin? Pinyin lesz az is valójá- Ezzel utalva arra a híres színészre, aki gyak-
se szeri, se száma a kedves, nosztalgiával kus, lírai, épp a kellő mértékben informatív ban. Jü Hua (vagy inkább Yu Hua?) Kína tíz ran játssza Maót a filmekben.
megidézett anekdotáknak, tréfálkozásoknak. hozzászólása tökéletesen tükrözi, milyen szóban című esszékötetének magyar válto- Jü Hua rendkívüli nyíltsága a mai Kíná-
A szerencsén, és a sokszor a gyerekkorból élményt nyújtott a birodalom katonájának zata is a pinyint használja – igaz, mégiscsak ban sem kifizetődő, így könyvét hazájában
épp csak kinőtt rekruták egyéniségén múlt, lenni (rosszat, de főképp: az elképzelhetőnél szelektív módon. Elvégre akkor Peking he- betiltották. A módszerek persze változhat-
kit mennyire viselt meg a kaland. is értelmetlenebbet). lyett Beijing, Kanton helyett Guangzhou ne- nak gyermekkora, a „kulturális forrada-
A magyarországi helyzetet jobban ismer- Gazda és Makai mellett Tóth Tibor (Tibo- vével kellene találkoznunk. lom” ideje óta. Nem ál-
jük, arról azonban kevés fogalmunk lehet, ru) tett még ki magáért, tényekben gazdag Ellenben olvashatunk Mao lítják ki például táblával a
hogyan élték meg kisebbségi honfitársaink dolgozata a román hadseregről visszame- Zedongról, Deng Xiaoping- nyakában bűnözők mel-
a szomszédos országok hadseregében töltött nőleg sem kelt vágyat a Ceausescu-éra Ro- ről és a Tiananmen térről, lé, mint hírhedt „feke-
szolgálatot. Hogy ezt a fájó hiányt enyhítse, mániája iránt. (Igaz, ő maga, egyedüliként a miközben valószínűleg te tollnokot”, és az utcai
a Cser Kiadó felkért öt „írással is foglalko- kötetben szereplők közül kedvét lelte a kato- eszünkbe sem jutna Mao tacepaókon sem fogják
zó, középkorúnak számító férfit”, meséljék náskodásban, nem véletlen, hogy az elit ala- Ce-tung és Teng Hsziao- hirdetni, mekkora ellen-
el, milyen volt magyarként a szovjet, a szlo- kulatnak számító ejtőernyősöknél kötött ki). ping helyett ezeket hasz- forradalmár ő valójában.
vák, a jugoszláv, a román, Horváth Viktor, aki néhány nálni. A nemzetközi átírást Megismerkedhetünk a
illetve a magyar armadá- éve megírta a Csehszlová- inkább preferáljuk, ha is- szerző ifjúkorával, amikor
ban. Ha egészen röviden kia lerohanásáról és egyben meretlenebb névvel, fo- aki olvasni szeretett volna,
kell összefoglalnunk a vá- a magyar néphadseregről galommal találkozunk. Ki annak erre Mao Ce-tung
laszt, az így hangzik: nagy szóló, érzésünk szerint in- szeretne hosszan vesződni válogatott művein túl nem
vonalakban és alapjaiban dokolatlanul keveset mél- a pontos magyar változa- sok lehetősége volt. Aztán
ugyanolyan, számtalan tatott, pontos és humo- tokon való gondolkodással? lassan újra találkozhat-
apró, de olykor jelentős el- ros művét, a Tankomat, Nekünk marad az, hogy tak nyugati irodalommal:
téréssel. itt kevésbé volt elemében. Pekingre van szavunk, a kézzel másolt példányok
A jugoszláv hadseregben Ami nem jelenti azt, szeretett vezér módszerei- jártak diákról diákra, pél-
(JNA) például – tudjuk meg hogy szövege ne lenne jó – ről léteznek elképzeléseink. dául Dumas-tól A kaméli-
Makai József írásából –, ele- épp csak elhalványul kissé És összeszorul a szívünk, ha a Tienanmen ás hölgy, amit a szerző és egy barátja egy
nyésző volt a kiszuperáltak az említett háromé mellett. térre gondolunk, talán még ’56-os párhuza- teljes éjszakán keresztül írtak át, hogy vé-
aránya, az ifjúság, ellen- (Bár azért, hogy megosz- mokat is megengedünk magunknak. Hiszen gül meglegyen számukra is. (Nem a teljes
tétben az anyaországgal, totta velünk egyik felettese Jü Hua is írja: „a hallgatóság (...) a legna- könyvről, csak egy kivonatról volt szó.)
nem űzött nemzeti sportot újoncok megrendszabályo- gyobb tisztelettel állta körül a kölyökarcú Jü Hua országa számos ismerős vonást
abból, hogyan úszhatná zására használt mondatát – diákokat, gyakran kiforratlan beszédstílusuk mutat, miközben rengeteg mindenre nincs
meg a sorkatonai szol- „Álljanak be, a román ku… dacára, és szüntelen bólogatott vagy lelkesen szavunk, nehezen férkőzünk közel hozzá.
gálatot. Ha pedig valahol, a leginkább még va istenit!” – örökké hálásak lehetünk neki.) tapsolt.” Aztán az 1989-es kegyelmi állapot Napjaink Kínájáról talán már ő sem olyan ér-
éppen a szövetségi hadseregben valósult Ahogyan elhalványul Huncik Péter szövege úgy múlt el, mintha nem is lett volna. Bele- zékletes és személyes, mint mikor fiatalko-
meg a jugoszláv eszme, bár ott sem mara- is: rövid, nem túl eseménydús miniesszéjét lőttek a tömegbe, az emberek pánikszerűen rát eleveníti fel. Ilyenkor szoktuk téves elő-
déktalanul. Az albánok például, írja Makai, mintha kissé sietősen vetette volna papírra. szivárogtak haza, kezdetét vette a megtorlás. feltevéseinkkel kitölteni a teret, és jól hangzó
itt is, akárcsak az egész országban, páriának Színvonalbeli egyenetlenségei dacára a Húsz évvel később pedig már alig valaki gon- általánosításokat megfogalmazni keleti em-
számítottak. Mint Fatmir, akit szerzőnk, Katonakönyv remek olvasmány, mindenki- dolt az akkor történtekre. „Állítólag sokan berekről, keleti kultúrákról és rendszerekről.
látva reménytelen csetlésbotlását, egy időre nek – katonaviseltnek és nem katonaviselt- kivonultak az utcára” – ennyi maradt meg Ne tegyük. Olvassuk inkább, ahogy a világ-
a pártfogásába vett. De hiába: még a rendfo- nek, határon inneni vagy túli magyarnak – a fejekben Jü Hua 2009-es szövege alapján. szerte ismert, hazája vezetése számára vi-
kozatok jelzéseit sem sikerült a fejébe ver- ajánlható. Az élményt fokozza a dizájn: Salát Viszont ha az emberek nem is vágynak vissza szont kényelmetlenül őszinte szerző beszél
nie, úgyhogy az albán közlegény továbbra is Zalán Péter ritka ízléses kötetet tervezett. a forradalmi tömegbe, azért máshová igen. arról, amit neki módja volt megélnie.
alszázadosnak, főezredesnek meg táborno- Gazda–Horváth–Huncik–Makai–Tóth: Egy tíz évvel ezelőtti közvélemény-kutatás Jü Hua: Kína tíz szóban. Ford.: Zombory Klára.
kos hadseregesnek nevezte feletteseit. Ma- Katonakönyv. Cser Kiadó, 2019. 3995 Ft során a megkérdezettek 85 százaléka gon- Magvető, 2018. 3299 Ft

L AKNER INTERAKTÍV szinte biztos, hogy ott lenne kö-


zöttük az erdélyi szerző, akinek

T
avaszi tárlat. Ez volt az most hetvenes-nyolcvanas évek-
egyik első regény, ami-
be 2010-ben, Budapestre
Szilágyi István a metróban beli elbeszélései jelentek meg az
MMA Kiadónál.
költözésem után bot- A Katlanvárosba többek közt a
lottam. Nem a Libriben vagy az nya azért bizakodással töltenek el. Mindennek ellenére váratlanul Deák téri mozgólépcsőn botlani: ez
Alexandrában, nem is a bölcsészkar Amíg a legnagyobb kiadó és köny- ért, amikor 2019 nyarán egyszer egy ideális világban magától érte-
olvasmánylistáján. Spiró György re- veslánc felvállalja, hogy Krusovszky csak Szilágyi Istvánba botlottam a tődő lenne. De talán a távoli erdélyi
génye a metróaluljárókban jött ve- Dénest, Dragomán Györgyöt és Takács mozgólépcsőn. Pedig őt valószínű- írólét, talán a kortárs irodalom-
lem szembe. Hát mégsem csak azt Zsuzsát helyezi a kirakatba, nagy leg többen ismerik: Lópici Gáspár ban való elmélyülés hiánya az oka:
jelentheti az „irodalmi esemény”, baj nem lehet. megformálója, aki az utóbbi évek- egyelőre csak kevesek sajátja lehet
hogy tízen ülnek egy könyvbemu- Persze, ettől még nem feltét- ben nehéz anyagi körülmények a Kő hull apadó kútba megrendítő
tatón, miközben az írót a részt- lenül fogják többen tudni, ki írta között élt, nem? Persze ezúttal lélektani utazása, a Hollóidő tör-
vevőkön kívül alig ismeri valaki A Vak Reményt, hiába vált a Ha van nem róla, hanem a kolozsvári író- ténelmi rétegzettsége. Ha a „mi
– gondoltam és reméltem. Persze, lelkünk ugyan 2017 egyik legolva- ról van szó. Szintén nyolcvan fe- a honvágy?” kérdésre keressük a
sztárszerzőről beszélünk, de hát sottabb online versközleményévé. lett jár, viszont az ő nevéhez nem választ, mondhatjuk azt is, mint
mi számít a kortárs szépirodalmon Mégsem lehet ezután arra hivat- filmklasszikusokat, hanem olyan Zelk Zoltán szerint József Attilának a
belül ismertségnek? Nem voltak kozni, hogy a hirdetőoszlopokról regényeket kötünk, mint a Kő vitapartnere: a gázlámpa a Bezeré-
kétségeim afelől, hogy tíz járókelő- csak a bulvár ömlik, és nincs hol hull apadó kútba vagy a Hollóidő. di utca sarkán. Vagy felelhetjük: az
ből kiről hallottak többen, BB Éviről szembetalálkozni a kortárs író- Persze, a színész ismertségével érzés, ami József Attila, Zelk Zoltán
vagy a Feleségverseny szerzőjéről. val, költővel. (Az internet korában gondunk nem lehet, a méltóbb verseit olvasva elfog minket. Ha a
Azóta sem vagyok biztos ben- persze ennek az érvnek már nem nyugdíjasévekhez pedig ettől füg- hazára gondolunk, eszünkbe juthat
ne, hogy Háy János és Szvoren Edi- kellene léteznie, de ismerjük a Fa- getlenül is rászolgálna. Írótársa a Deák tér, és éppúgy Szilágyi Ist-
na legyűrték volna Sebestyén Ba- cebook-buborékok működését is. viszonylagos ismeretlenségét vi- ván prózája. Nem feltétlenül kell,
lázst vagy épp VV Alekoszt, de a Kik Hiába van ott minden és mindenki, szont nem tudjuk eléggé kárhoz- hogy a haza ott legyen a magasban.
vagytok ti? metróhirdetései, a Libri aki nem keres, az nem is feltétle- tatni. Ha az öt legfontosabb, élő Jöjjön csak szembe akkor is, ha épp
irodalmi díj marketingkampá- nül talál.) FOTÓ: FARKAS NORBERT magyar írót kellene felsorolnom, lefelé tartunk a mozgólépcsőn.
2019. JÚNIUS 21–27. MAGAZIN • KRITIKA 25

Mire képes a kezünk? Nem is rossz hely a világ


M AJLÁTH RONALD Miért éppen ilyen alakúra formálta ezt a vég- M AJLÁTH portjainak túlélését szolgálták – amelyek
tagunkat az evolúció? Hogyan véd meg ben- nagyban elősegítették, hogy a „drámai” szi-

R V
engetegszer előfordul, hogy rá- nünket a bőrünk valamennyi veszélyforrás- éres háborúk, tomboló erőszak, tuációkat azonnal észrevették. Azonban ezek
csodálkozunk egy olyan tárgyra, tól, amellyel kapcsolatba kerülünk? Milyen természeti csapások, emberi ere- az ösztönök ma sokszor inkább megtévesz-
amely a hétköznapjainkban egész potenciál rejlik az ujjunk sejtjeiben? Hogyan detű katasztrófák, mindent elöntő tenek, amikor felmérjük a környezetünket.
gyakran kerül a kezünk ügyébe. használhatjuk a kezünket a jövő alakításá- korrupció. Gazdagodó gazdagok, Rosling könyvében tíz ösztön működésén
Elbűvölve nézzük ilyenkor ra? Hogyan fog átalakulni szegényedő szegények, növekvő éhezés, ki- keresztül mutatja be a világot, amelyekkel
a bankkártyánk chipjét, a az ember keze a távolabbi merülő erőforrások. Aligha van olyan nap, ha tisztában vagyunk, talán nem is találjuk
karóránk mutatóinak járá- jövőben? Vagy éppen mit amikor ne hallanánk ezekről híreket, ami annyira drámainak az adott helyzetet.
sát, egy cipzár összezáró- mond a tudomány, képesek miatt egy idő után már okkal tesszük fel a Ennek pedig a legfőbb eszköze az a hoz-
dását, de akár egy golyós- leszünk valaha pótolni az kérdést: lehet még ennél rosszabb a világ? záállás, amit a szerző ténytudatosságnak ne-
toll működését is. De van ujjunkat, ha netán egy bal- Nem kell sokat várni a válaszra, ami egy órán vez. Ha mindezt következetesen gyakoroljuk,
itt még valami, amivel még eset során elveszítenénk? belül újabb hír formájában érkezik: igen. immár lecserélhetjük túldramatizált világ-
a tárgyaknál is gyakrab- Mert a jövőben igenis le- Pedig ha tisztában lennénk a tényekkel, képünket egy tényeken alapulóra. A könyv
ban találkozunk – ez pedig hetőség lesz erre, hiszen egészen másként gondolkodnánk, és talán elolvasásával így az olvasó is képessé vá-
a kezünk! az eddigi eredmények igen kevésbé lennénk stresszesek. Ha alaposab- lik arra, hogy helyesen értelmezze a világot
És valóban, ez az a biztatóak. A bemutatott ban megvizsgáljuk a valóságot, könnyen rá- anélkül, hogy adatokat kelljen bemagolnia. E
testrészünk, amelyről tu- megfigyelések és hipote- jövünk, hogy a világ lakosságának túlnyomó tudás birtokában bizonyos, hogy jobb dön-
lajdonképpen alig tudunk tikus balesetek elemzései többsége valahol a jövedelemskála közepén téseket hozhatunk, könnyebben azonosít-
valamit. Azt persze isko- így egyszerre nyújtanak helyezkedik el. Ha nem is tartoznak oda, hatjuk a valós veszélyeket, és elkerülhetjük,
lai tanulmányainkból is lenyűgöző példákat az em- amit mi középosztálynak hogy állandóan felesleges
tudjuk, hogy az evolúció beri test működésére vo- gondolunk, de nem is élnek dolgok miatt stresszeljünk.
során az emberré válás fő natkozóan, továbbá inspi- szélsőséges szegénység- Lássuk be, Magyarorszá-
tényezője az agytérfogat ráló történeteket arról, mi ben: lányaik iskolába jár- gon minderre különösen
növekedése, a kommunikáció összetetteb- mindenre lehetünk képesek a kezünkkel. nak, a gyermekeik védőol- nagy szükség lenne, és
bé válása és az egyre gyakoribb és fejlettebb Túl azon, hogy a könyv megismertet min- tásokat kapnak, jellemzően nem csak azért, mert még
eszközhasználat volt. Míg az előbbiek tör- ket az emberi kéz minden apró részletével, kétgyermekes családban egy művészembernek is
ténetéről ma már sokat tudunk, az utóbbi óriási erénye a műnek, hogy a kutatási ered- élnek, és nyaralás céljából nehéz lenne borúsabb ké-
használójáról – vagyis a kezünkről – már mények mögött rejlő, kézzelfogható mun- utaznak külföldre, nem pet festeni világunkról,
sokszor megfeledkezünk. kákra is alaposan kitér. E történetekkel pedig pedig menekülnek. E té- mint ahogy – és amilyen
Pedig egészen különleges út vezetett megláthatjuk, hogyan használható egy kuta- vhiteket és tényeket ve- hatékonyan – azt a kor-
a csak helyváltoztatásra képes szolgá- tás új ismeretek szerzésére, hogyan járulnak szi górcső alá Hans Rosling mánypárti média teszi.
ló mellső végtagtól addig a „multifunkciós hozzá az új felfedezések az orvostudomány, nemrég megjelent Tények Ám ez a könyv nemcsak
eszközig”, amelyet természetesen egészen a mérnöki bravúrok és a technika forradal- című művében, és egészen a jelennek szól, hanem a
máshogy használtunk akkor, amikor még mához, amelynek mindennap tanúi lehe- más képet kapunk a világ- jövőnek is, hiszen gondol-
vadászó-gyűjtögető életmódot folytattunk, tünk. Mindezt nagyban megkönnyíti a könyv ról, mint amit eddig való- kodási hibáink legtöbbször
mint manapság, amikor akár épp a mobil- stílusa, még a legösszetettebb tudományos ságnak hittünk. ösztönösek. A segítségével
telefonunk érintőképernyőjén ügyeskedünk. felfedezéseket is érthető módon magyarázza A szerző szerint ma a következő generációk is
Ezt a hosszú utat mutatja be Asmund H. Eike- el az olvasónak. De a mű nagyszerűsége talán túldramatizált a világképünk, ami nem egy- felismerhetik a túldramatizált történeteket,
nes nemrég magyarul is megjelent, Utazás a mégis abban rejlik, hogy az elolvasása után szerűen a média rovására írható, és még az és birtokába juthatnak olyan gondolkodási
kezed körül című művében, a szerző most már már egészen más szemmel tekintünk sem, hogy elavult tudásanyag alapján ítéljük módszereknek, amelyekkel már kordában
összegyűjtötte a kezünkkel kapcsolatos tu- majd a kezünkre. meg a mi XXI. századunkat. A túldramati- tarthatók a drámai késztetéseik – ezáltal pe-
dományos felfedezéseket. Asmund H. Eikenes: Utazás a kezed körül. zált világképnek egészen más magyarázata dig jóval kiegyensúlyozottabb és harmoni-
Hogy mindez érdekes legyen, a könyv Ford.: Petrikovics Edit. van. Az emberi agy sok évmilliónyi evolúció kusabb életben lehet részük.
minden része a kézzel kapcsolatos kérdések- Typotex, Budapest, 2019. 2900 Ft eredménye; olyan ösztönökkel huzalozott, Ola, Hans és Anna Rosling: Tények. Ford.:
kel kezdődik. Honnan származik a kezünk? amelyek az őseink vadászó-gyűjtögető cso- Sóskuthy György. Libri Kiadó, 2018. 3999 Ft

Minden idők legjobb sorozata


színen a vizsgálóbizottságot, ő a sugárszennyezett területekre ve-
ugyanis azon kevesek közé tarto- zényelt úgynevezett likvidátorok
zott, akik felismerték, mekkora ve- közül azonban sok ezren mit sem
szélyt jelent a robbanás. Legaszov sejtve „takarítottak”. A legmeg-
FACSINAY K INGA blokk egyike, mindössze 120 kilo- akkor sem, amikor saját embereik, ragaszkodott ahhoz is, hogy a kö- rázóbb pillanatok közé tartozik az
méterre Ukrajna fővárosától, Ki- az erőművi dolgozók sugárzástól zeli Pripjaty város teljes lakosságát egyik tűzoltó sugárfertőzés általi

A
z IMDb-n, az internetes jevtől. A robbanás során a reaktor- leolvadó arcával néznek szembe. evakuálják, amire így is a kataszt- halála, illetve amikor a tiltott öve-
filmes adatbázis oldalán a épület gyakorlatilag megsemmisül, Azt mondogatták a szerencsétlen rófa után több mint egy nappal zetben a háziállatokat irtanak vég-
nézők szavazatai alapján a reaktorban található radioaktív mérnököknek, biztos nem jó a mű- került sor. A sorozat bemutatja az telen mennyiségben az erre a fel-
rangsorolják a produkci- anyagok egy része pedig szinte szer. Akkora volt a sugárzás, amit oltásban résztvevő tűzoltók tragi- adatra kirendelt „önkéntesek”.
ókat. A Csernobil című minisorozat akadálytalanul kerül a környezet- nem tudott mérni a sugárzásmérő. kus sorsát, akik a grafittüzet elő- A sorozat rendkívül jól eltalál-
június elejére az értékelések alap- be. Az első epizódban nem is tör- Elképesztően lassan mozdul ször vízzel akarták eloltani, majd ja a kor hangulatát, nagy hang-
ján maga mögé utasította a Trónok ténik más, csak figyeljük a baleset meg az államgépezet, amikor vég- a szintén védelem nélkül dolgozó súlyt fektetve a történelmi hű-
harcát és a Drótot. Mi lehet a titka? utáni történéseit. Feltárul előttünk re Mihail Gorbacsov pártfőtitkár elé katonák és bányászok hősies mun- ségre. A kórházi belsőktől kezdve
Azt hisszük, tudjuk, mi történt a Szovjetunió velejéig romlott pár- kerül az ügy. Végül a moszkvai káját, akik nélkül nem lehetett vol- a Ladákon át a függönyig minden
a csernobili atomerőműben 1986. tapparátusa, az, ahogyan bánik a Kurcsatov Atomenergia-intézet na megfékezni a további katasztró- éppen olyan ütött-kopott, nyomo-
április 26-án. Mégis sokkot kap- tényekkel, az igazsággal, a tudás- első igazgatóhelyettese, Valerij Le- fát. Van, aki önként vállalva ment rúságos, amilyennek lennie kellett.
hatunk amikor arról beszélgetnek sal, a kockázatokkal. Nem csupán gaszov akadémikus vezeti a hely- a pokolba, a későbbi hónapokban A szereplők is hitelesek, a Viktor
az egyik epizódban, mi lesz, ha a magáról a katasztrófáról és követ- Legaszovot játszó Jared Harris, va-
leolvadt reaktormag eléri a víztá- kezményeiről látunk filmet, hanem FORRÁS: IMDB lamint a Borisz Scserbina minisz-
rozót. Vagy amikor kiderül, mind- arról is, hogyan működött a pártál- terelnök-helyettest, a mentési és
össze egy-két napon múlt, hogy lam, mennyire volt alkalmatlan, helyreállítási munkálatokat irányí-
fél Európa ki nem pusztult. Bár a felelőtlen, a megtörténteket min- tó bizottság elnökét megszemé-
Csernobil nem dokumentumsoro- denáron eltussolni akaró rendszer. lyesítő Stellan Skarsgard is parádés
zat, mégis a katasztrófa talán leg- Attól kezd igazán szorongani alakítást nyújt. Egyesek felróják a
erőteljesebb feldolgozása. a néző, amikor látja, hová vezet sorozatnak, hogy a szereplők an-
Az első epizód azon a neveze- a tagadás, amikor a kommunista golul beszélnek benne, s nem oro-
tes napon, hajnali 1 óra 23 perckor párttitkárok és a magasabb pozí- szul. Erre csak azt lehet mondani,
kezdődik, amikor egy rosszul meg- cióban lévő mérnökök is elutasítják kár, hogy 33 évvel az esemény után
tervezett és a biztonsági rendsza- a reaktor felrobbanásának még a nem az oroszok vagy az ukránok,
bályok sorozatos, durva megszegé- gondolatát is. A baleset éjszaká- hanem britek, amerikaiak, svédek,
sével végrehajtott kísérlet és hibás ján az erőmű vezetésétől kezdve izlandiak végezték el, megdöbben-
döntések következtében felrobban a pártfunkcionáriusig senki sem tően magas színvonalon, az orosz
a négy RBMK típusú atomerőművi képes elfogadni az igazságot, még emlékezés munkáját.
26 MAGAZIN • TÁRCA 2019. JÚNIUS 21–27.

AZ ÉN HANG OM MÉLYEBB ÓSZLENG

Egy lehetséges utóhatás Félős


és véleményes
PETHŐ
B ENEDEK SZABOLCS A Dinamo Kijev nyert már ko-

K
rábban KEK-et, mégpedig 1975- iss Manyi Madách szín-

1
986. május 2-án Lyonban a ben. A csapatnak, ahogyan tizenegy házbeli játékát méltató
Kupagyőztesek Európa-ku- évvel később, az ukrán születésű kritika a Népszava 1943.
pája fináléjában a Dinamo Valerij Lobanovszkij volt az edző- decemberi számából:
Kijev káprázatos játékkal je, az ellenfél éppenséggel a Fe- „Bosszantó lenne, ha a mostani
3–0-ra verte az Atlético Madri- rencváros. (A végeredmény akkor alakítása után megint az úgyneve-
dot. A korabeli otromba szóbeszéd is 3–0 a kijeviek javára.) Aztán az zett ‘jópofás’ – a ‘kismanyis’ sze-
szerint a kijeviek sugárhajtású ra- újabb nemzetközi kupagyőzelmet repekben kellene majd látnunk.”
kétaként száguldozták be a pályát. követően, pár nappal a finnek elleni Jópofa – jópofás? Az -s mellék-
Az ízléstelenség élét némiképp fiaskó után, egyben három héttel a névképző szokatlan használatával
tompíthatja, hogy akkor még igen mexikói világbajnokság rajtja előtt született szlengszó gyors terjedését
keveset lehetett tudni az egy héttel Malofejevet menesztették a szovjet mi sem jelezhetné pontosabban,
korábban bekövetkezett csernobili válogatott éléről, és helyére Loba- mint a Holéczy-vokálnégyes 1944.
atomerőmű-katasztrófáról. Aho- novszkijt nevezték ki. Aki tulaj- februári foxtrottja: „Oly csodás,
gyan azt a nemrégiben véget ért donképpen a Dinamo Kijevet vitte jópofás, volt az esti lumpolás…”
és hatalmas sikert hozott amerikai ki a Mundialra: a 22-es keretben 12 Háborús tünet-e az -s képző nagy
minisorozatból is tudjuk, a hatósá- kijevi futballista volt. Közülük 8-an népszerűsége? Egy 1944. novembe-
gok napokkal utána és akkor is csak pályára is léptek a napra pontosan ri levélben azt olvasom, hogy Pes-
vonakodva ismerték el a baleset egy hónappal a KEK-döntő után ten 48 éves korig munkára viszik a
tényét, annak valódi következmé- sorra kerülő Szovjetunió–Magyar- férfiakat. „Félős, hogy ez vidéken is
nyeiről, így az áldozatok számáról ország-csoportmérkőzésen, ahol, be fog következni.”
pedig még később értesülhetett a FORRÁS: FORTEPAN mint az köztudott, a Szbornaja A félős – bár a jópofás analógi-
világ. A hivatalos megfogalmazá- 6–0-ra verte azt a magyar csapa- ájaként születhetett – részben más
sok igyekeztek jócskán elbagatelli- pások érték. 1986. január 22-én a jobb gólkülönbséggel a csoport tot, amely az olimpiai selejtezőkön ügy. Melléknévi igenévből képzett
zálni a történtek súlyát, ami abban szovjetek 2–0-ra kikaptak Spa- élén végzett – igaz, a szocialis- kétszer is találkozott Malofejevék- jassz melléknév; a minta raga-
is megnyilvánult, hogy a béketá- nyolországban, február 19-én pe- ta országok bojkottja miatt vé- kel, jól ismerte tehát azt a gárdát, dós, a háború utáni időktől máig
borban mindenütt megtartották a dig 1–0-ra Mexikóban. A március gül nem utazott el Los Angelesbe. szakvezetésével egyetemben a ve- élő-virágzó szavak születnek a
szokásos május 1-jei felvonuláso- 26-án Tbilisziben megrendezett Ezen a bizonyos 1984. április 25- lük való összecsapásra készült. nyomában; a legismertebb a – ha-
kat. Így a katasztrófához legköze- Szovjetunió–Anglia mérkőzésen ei olimpiai selejtezőn egyébként Gorbacsov 2006-os nyilatkozata nyag-lekezelő – felejtős. Jelentése
lebb eső nagyvárosban, Kijevben is. a vendégek 1–0-ra győztek, amit szerint valójában a csernobili 4-es eleinte a maihoz képest szűkebb:
Tény, hogy Blohinék iskolajá- április 23-án Temesvárott újabb, reaktor robbantotta föl a Szovjet- „ha a vendég felejtős, még utána is
tékkal ütötték ki a KEK-döntőben a 2–1-es vereség követett, ezúttal uniót. E sorok írója most puszta szaladnak” – olvasom egy 1966-os
spanyolokat. Úgy tűnt, beköszön- a románoktól. Elérkezett a világ- föltételezésekkel él, de talán nem Népszabadságban. Egészen kor-
tött a szocialista futball virágkora, bajnokság előtti utolsó mérkőzé- A korabeli otromba valószerűtlen, hogy a szovjet fut- szerű (és életszagú) Nyelvész Józsi
hiszen öt nappal a kijeviek diadala se, május 7-én, Moszkvában, ahol szóbeszéd szerint a kijeviek ballcsapat körül 1986 májusában példája a Szlengblogon: „Üzeni a
után a Steaua Bucuresti megnyerte a Lenin-stadionban 40 ezer néző sugárhajtású rakétaként lezajlott hirtelen váltásban az is tüzépes Árpi, hogy felejtős a tűzálló
a Bajnokcsapatok Európa-kupáját elhűlve és mérgelődve látta, hogy száguldozták be a pályát közrejátszhatott, hogy az atom- Lafardzs…”
(a sevillai döntőben a rendes játék- a Szbornaja kínkeserves 0–0-ra erőmű-baleset után a Szovjet- A felejtős nyomában pedig ott
részben elért 0–0-t követő bün- végez a nálánál jóval gyengébbnek unióban a hangulat javításának terem a kiülős, a megúszós és a
tetőpárban Duckadam egyszerűen tartott finnekkel. a magyar csapat kispadján Mezey és a figyelem elterelésének egyik véleményes. Az utóbbi háromra
lehúzta a román kapu rolóját). Na A szovjet csapat kispadján ekkor György ült, aki Malofejevhez ha- lehetséges eszközeként szóba ke- nyomtatásban megjelent példát
és hát ott volt a magyar válogatott, a Dinamo Minszk egykori váloga- sonlóan ugyancsak együtt vitte az rülhetett a válogatott reménybeli csak az ezredfordulót követő idők-
amely egy évvel korábban a világon tott futballistája, Eduard Malofejev olimpiai és a nagyválogatottat. Sőt jó szereplése a Mundialon. A Ma- ből találtam. A véleményes persze
másodikként, Európából elsőként ült. A Szbornaja vele harcolta ki alighanem futballtörténelmet írt, lofejev–Lobanovszkij csere e te- bizonyos szempontból kakukktojás.
harcolta ki a mexikói világbajnok- a világbajnokságra való kijutást. amikor 1983. szeptember 7-én a kintetben észszerű döntésnek tűnt Feltételezhetően a hivatalos nyelvi
ságra való kijutást, 1985 végén pe- A fehérorosz származású szakem- Népstadionban előbb levezényelte – ha némiképp váratlannak is –, fordulatból – a véleményes javas-
dig a neves angol szaklap, a World ber az olimpiai csapat szakvezetői a szovjetek elleni budapesti olim- helyességét igazolta a június 2-ai latból, a véleményes nyilatkozat-
Soccer a kontinens legjobb váloga- székéről került a nagyválogatott- piai selejtezőt (0–1), majd annak mérkőzés. Addigra megfékezték ból – eredhet. Ezek ugyan többnyi-
tottjaként nevezte meg. hoz, úgy, hogy egy ideig párhuza- lefújása után pár perccel az NSZK a csernobili lángokat, a zónát ki- re százévesnél is öregebb példák, de
A szovjet válogatottra viszont mosan vitte a kettőt. Az olimpiai elleni mérkőzésen (1–1) debütált a ürítették, és a szovjet vezetés, ha találhatunk újabbat is, így dr. Vendl
nehéz idők jártak. A Szborna- csapat is kiharcolta a továbbjutást: nagyválogatott szakvezetőjeként. a katasztrófa pontos okát nem is, Aladár beszámolóját 1945-ből: Vé-
ja utoljára 1985. október 30-án bár az utolsó mérkőzésen hazai Két meccs négy óra leforgása alatt, de annak mértékét többé-kevésbé leményes jelentés a székesfőváros
nyert, majd utána folyamatos csa- pályán kikapott a magyaroktól, erre mondják, hogy nem semmi. már elismerte. budai fürdőinek forrásairól…

GAZDA ALBERT
Madár dékről, Tóth Tibor Erdélyből, Horváth Viktor
Magyarországról a további négy szerző –,

I
szom a bort, ölelem a babámat, úgysem amely a 80-as évekről szól, és amelynek
érem keresztül a hazámat, énekelte Kol- szintén van soundtrackje, illetve bort is
lár-Klemencz László a Margó fesztiválon, érzünk rá egymásra. Nem volt ez mindig így benscsikov és az Akvárium 1996-os Navigátor tartalmaz. Nem a legjobbakat, ezt indokolt
barátom és kolumnatársam, Vass Norbert – a Piramist vagy az Eddát hagyhatjuk, ne c. lemezén van egy másik zeneszám, A leg- elismernem, fehérorosz almabort és szesz-
könyvbemutatóján. A mű egyfajta novellafü- feszegessük a gyerekkort, de Cseh Tamást gyorsabb repülőgép c., amelyben egyebek szel dúsított azerbajdzsánit nem szívesen
zér, az a címe, hogy Indiáncseresznye, a 90- például ne hagyjuk sose –, később azonban közt arról esik szó, hogy остается лишь fogyasztanék mai fejjel. De a zene a he-
es évekről szól, egész jó, vicces meg minden, így lett, ördög tudja, miért, egyszer majd vé- одно, пить вино, да любоваться, если б lyén van. Anélkül, hogy túlzásba vinném a
olvassanak mindennap. giggondolom rendesen. не было тебя, я б ушел давным давно, ez szpojlerezést, elárulom, hogy történetem
Az a helyzet, hogy én szeretem ezt a bo- Hiszen nyilvánvaló, hogy nem élhetek szabad fordításban így hangzik: nem marad egy pontján Vikidál Gyula arról dalol, hogy
ros-babámos-hazámos dalt, meg-megérint muzsikaszó nélkül. Sőt mi több: újabb és más, mint inni a bort és szeretni, elmentem szállj fel a csillagokba, szél könnyű szárnyán
– nem volt ez másként a Petőfi Irodalmi újabb, a frissnél is frissebb muzsikaszók nél- volna rég, ha te nem lennél. szállj, Kárpátok gyűrűjéből szállj fel, szabad
Múzeum 36 Celsius-fokos Lotz termében kül. Kellenek, mint egy falat kenyér, a zene Izgalmas egybeesés. Nem mintha rendkí- madár! Arról nem tudok, hogy ezzel a szép
sem, egy felújított metrószerelvényben is le- maga az élet, bármi történik velünk bármi- vüli dolog lenne párhuzamot vonni a fontos magyar slágerrel párhuzamba állítható más
hettünk volna a 3-as vonalon –, a feleségem kor, mindennek soundtrackje van. dolgok között. nyelvű ének készült volna valahol valaha. De
hasonlóképpen van vele, egyfajta kedvence Mármost a fentebb említett Kollár-Kle- Ha már itt tartunk, hadd meséljem el – azt tudom, hogy mindenképpen katartikus
ez neki is. mencz-dal kivételt képez néhányadmagával további autobiografikus elemekben bővel- hatást volt képes kiváltani Fehéroroszország
Én általában sok-sok zenét hallgatok, – noha nem angol, nem orosz, nem fran- kedve –, hogy nekem is volt könyvbemu- mélyén, fél évtizeddel a nagy fordulóponto-
hála a Spotifynak, de magyart aránylag ke- cia, nem dán, nem is svéd –, majdhogynem tatóm a Margón. Azaz nekünk, mivel öten kat megelőzően. Sokszor szoktam értekez-
veset, nem lelek közte sok olyat, amelyek harmónia kezd képződni köztünk. Külön ér- jegyezzük a Katonakönyv c. kötetet – Hun- ni róla, hogy fontos az esztétika. Ugyanez a
pont nekem szólnának, pláne rólam, ritkán dekessége a zeneszámnak, hogy Borisz Gre- cík Péter a Felvidékről, Makai József a Délvi- helyzet a kontextussal is.
2019. JÚNIUS 21–27. SPORT 27

Papíron már
lemaradásban lesznek a hasonló gíti majd a hazai tehetségek minél
korú német, francia, angol vagy nagyobb megbecsülését, hogy a
akár a szerb, horvát, lengyel fiata- 2020/21-es évadtól – az UEFA és
lokhoz képest. más nagyobb ligák gyakorlatát kö-
Az MLSZ vezető testülete vetve – az MLSZ korlátozni fogja

a fiataloké a jövő egyébként jó ideig – hibásan –


úgy ítélte meg, hogy a fiatalok já-
téklehetőségét az elmúlt években
támogató, úgynevezett „fiatal-
az NB I-es csapatok versenyen-
gedéllyel rendelkező játékosainak
számát. Felmerült az is – erről ter-
mészetesen még semmilyen dön-
szabály” jó irányba tett lépés volt. tés nincsen –, hogy a szerény költ-
B. M OLNÁR LÁSZLÓ Pedig több példa is van arra, hogy Az élvonalban szereplő klubok ségvetésű csapatok helyzetének
Noha a Magyar Labdarúgó Szö- ahol saját nevelésű fiatalokra épít számára nem jelentett valódi ösz- javítása érdekében az NB I létszá-

A
z elmúlt időszakban vetség több szabályt is módosított egy klub, ott egyrészt a szurkolók tönzést az, hogy 2018-tól külön mát ismét felemelik 16 csapatra.
már-már akadtak olyan annak érdekében, hogy minél is sokkal jobban kedvelik a csa- díjazza az MLSZ, a fiatalok mennyi Az utolsó két helyen végzett gárda
periódusok is a magyar több játéklehetőséghez jussa- patot, másrészt ennek eredmé- időt töltenek a pályán. A szövetség esne ki, míg a 13. és 14. helyen záró
labdarúgásban, ame- nak az utánpótláskorúak a hazai nye is lehet, mint például a Vasas – amelynek elnöke, Csányi Sándor klubok osztályozót játszanának a
lyekből arra következtethettünk, bajnokságban, az adatok azt bi- esetében, amely két éve egészen egy konferencián kifakadt a ma- bennmaradásért. Ugyanakkor az
végre rátaláltunk a helyes útra, zonyítják, a klubok abszolút nem a bajnoki bronzéremig menetelt. gyar fiatalok háttérbe szorítása és NB III-as pontvadászatot meg-
és innentől kezdve felszállóágban bíznak a fiatal játékosokban. Persze el kell ismerni azt is, hogy a rengeteg használhatatlan ide- szüntetnék, viszont újra két NB
lesz a hazai foci. Kétségkívül igaz, ma a legtehetségesebb fiatalokat genlégiós miatt – ismét beavat- II-es csoport lenne, amelyekből a
hogy például a Mol-Vidi hosz- már 17 évesen elviszik külföld- kozni kényszerül. Azt tervezik, bajnokok automatikusan feljutná-
szú, ínséges évek után bejutott re, még úgy is, hogy itthon előtte hogy az új kooperációs szerződés nak az első osztályba, míg az ezüs-
az Európa-liga csoportkörébe, tok keretébe, és még ennél is ke- maximum korosztályos bajnoki keretein belül az NB I-es csapatok térmesek mehetnének osztályozó-
a felnőttválogatott pedig vezeti vesebben mutatkoztak be az első meccsen léptek a pályára. Ez utób- 21 éven aluli játékosai ugyanazon ra. A harmadosztály megszűnését
csoportját a 2020-as Európa-baj- osztályban. A vizsgált időszakban bi egyébként jót is tesz a magyar a hétvégén az NB II-ben is pá- követően a megyei bajnokságokat
nokság selejtezőjében, ráadásul (lásd grafikánkat) összesen 16 csa- fiataloknak, hiszen azok a játéko- lyára léphetnek, ha klubjuk első is átszerveznék, amivel jelentősen
csupaszív játéka egyre inkább pat játszott legalább egy szezont sok, akik utánpótláskoruk végéig csapatában nem vagy csak keveset csökkenne a csapatok utazási költ-
vonzza a közönséget is. Ugyancsak az NB I-ben, és 116 fiatal debütál- nem jutnak ki külföldre, hatalmas játszottak. Egyelőre azonban még sége.
remekelt az U17-es válogatott,
amely ötödik lett az Eb-n, ezzel
kijutott az őszi világbajnokságra.
De a sportág női vonalán sem kell FIATAL LABDARÚGÓK BEÉPÍTÉSE A FELNŐTT CSAPATBA (2015. július – 2019. május)
szégyenkeznünk, hiszen amíg a Összesen 116 fiatal mutatkozott be az NB I-ben, 16 csapatban – ez átlagban 2,4 játékos klubonként
felnőttek augusztusban indulnak
harcba az Európa-bajnoki rész-
vételért, addig az U19-es csapat a
A fiatal játékosok aránya
szezononként
kontinensviadal elit körének 4., az 18
1 9 7 5
U17-es gárda a 2. helyén végzett. 2015–2016: 9,1%
Persze mindehhez megfelelő
Diósgyőr Mezőkövesd
Mezőkö
kövesd
kö Vasas
Va
asa
sass Újpest
Újpe
pest
st 2016–2017: 9,9%
anyagi és infrastrukturális háttér
2017–2018: 4,9%
is szükséges, és ebben is hatal-
masat lépett előre a magyar lab- 2018–2019: 3,9%
darúgás, bár lehet, hogy ehhez 11
1 8 6 3
kevesebb ráfordítás is elegendő
lett volna. Az összesítés szerint
A magyar és a külföldi
Kispest
Kisp
pes
est MTK
MT
TK Ferencváros
Ferenc
cváros
á Balmazújváros
almazzúj
újváros
újv játékosok aránya
mostanáig 334 milliárd forintból
szezononként
az állam 31 stadion építését kezdte
meg, amelyből 19 arénát már át- magyar 75,2%, külföldi 24,8%
adtak, 8 jelenleg is kivitelezés alatt
áll, míg 4 esetében tervezési, illet-
10
1 8 6 2 magyar 73,3%, külföldi 26,7%
magyar 69,7%, külföldi 30,3%
ve pályázati szakaszban tartanak.
A pályaépítési programban ed- Haladás
Hala
adá

dás Paks
Pak
Paks
ks MOL-Vidi
MOL
L-V
Vidi
Vid
Vi Puskás
P
Puská
sk
kás
ás magyar 64,1%, külföldi 35,9%
dig országos szinten 650 új pálya Akadémia
épült meg, 2209-et felújítottak,
ezek nettó költsége 19 milliárd
forint volt. A fiatal korosztályok
9 7 5 2
számára indított Bozsik-prog-
ramban például a 2010-es részt- Debrecen
Debrec
ecen Gyirmót
Gyir
irmó
mót
ó Békéscsaba
ékéscsaba Kisvárda
Kisv
vár
árda
árd
da
vevői létszámhoz képest (60 885 MAGYAR HANG-GRAFIKA
fő) mára megháromszorozódott
a focizó fiúk és lányok száma
(183 129 fő), ráadásul a most véget hatott a hazai pontvadászatban, sehol sincsenek az erről rendelke- Az edzőképzés színvonalán
ért 2018/19-es szezonban 30 ezer ami azt jelenti, hogy csapatonként ző pontos szabályok és a részle- sem ártana javítani, bár meny-
lány vett részt a programban, azaz átlagosan 2,4 játékos. A legtöbb fi- tes leírások, holott már majdnem nyiségileg éppen elég szakembert
rekord született. A legkisebbeknél atalt a Diósgyőr tette be csapatába, június végét írjuk, így kétséges, képeztünk 2018-ban. Összesen
(5–7évesek) 33 187 gyerek focizott szám szerint 18-at, míg például a életbe léphet-e az új szabály a kö- 20 olyan konferenciát szerveztek
valamilyen formában, és a prog- rengeteg közpénzt elnyelő Puskás vetkező bajnokságban. Magyarországon, amelyeken kre-
ram részeként 3010 intézmény Akadémiában összesen 2 fiatal Egyébként magát az utánpót- ditpontokat tudtak szerezni a to-
vett részt a sportág népszerűsíté- mutatkozhatott be, ami azért is lásbajnoki rendszert is átszerve- vábbképzésre jelentkezők. Tavaly
sében. döbbenetes, mert a vizsgált négy- zi az MLSZ, miután a részt vevő összesen 698-an kaptak valami-
A fentiek ismeretében tényleg éves időszakban a csupán egy-egy csapatok és a szakmai bizottság is lyen edzői képesítést, ebből so-
azt hihetnénk, hogy a magyar lab- évet az első osztályban eltöltő Bé- szorgalmazta a változtatást. A cél, kan már nem az első végzettséget
darúgásban minden rendben van, késcsaba vagy Gyirmót is jóval hogy erősödjön a mérkőzések in- tudhatják magukénak. Az után-
ám sajnos erről szó sincs. Nem több fiatalnak adott lehetőséget. A legtöbb fiatalt a Diósgyőr tenzitása, javuljon a bajnokság mi- pótlás tekintetében legfontosabb
véletlen, hogy az MLSZ elnöksége Jól mutatja a problémát, hogy tette be csapatába, nősége, és az eredménycentrikus- Grassroots C képzésben – gyere-
– a szakmai bizottság munkáját a 2010-től eltelt kilenc szezonban szám szerint 18-at, míg ság helyett a játék színvonala, az kekkel és a tömegsportban a lab-
figyelembe véve – az utánpótlást odáig jutottunk, hogy a nemrég például a rengeteg egyéni fejlődés kapjon prioritást. darúgással foglalkozó edzők kép-
érintő kérdésekben a nagy változ- véget ért bajnoki idényben a fia- közpénzt elnyelő Puskás Ennek érdekében rugalmasabb zése – összesen 450 fő szerzett
tatások mellett döntött. Felmérték talok aránya visszaesett 3,9 szá- Akadémiában összesen 2 bajnoki rendszert vezetnek be, és képesítést, míg 110-en az amatőr
ugyanis, hogy 2015 júliusa és 2019 zalékra – a legmagasabb arány fiatal mutatkozhatott be, minden évfolyam besorolását csak C kategóriában végeztek. Az UEFA
májusa között miként alakult a fi- 2015/16-ban még 9,9 százalék ami azért is döbbenetes, az adott évfolyam eredményei ha- továbbképzésein a legmagasabban
atal magyar játékosok helyzete az volt –, míg a külföldi játékosok mert a vizsgált négyéves tározzák majd meg, azaz az eddigi szintet adó pro licences képzésben
NB I-ben. A helyzet meglehetősen aránya legutóbb már 35,9 százalék időszakban a csupán egy- gyakorlattól eltérően nem számít- 24-en – két női edző, Markó Edina
szomorú, ugyanis hiába hozta volt. Vagyis a hazai fiataloknál sok egy évet az első osztályban ják össze a különböző korosztá- és Schumi Dorottya is sikeres vizs-
meg a fiatalszabályt a szövetség, esetben semmivel sem jobb ide- eltöltő Békéscsaba vagy lyok eredményeit. Az új rendszert gát tett –, az A kategóriásban 25-
az utánpótlásból egyre kevesebben genlégiósok egyszerűen elveszik Gyirmót is jóval több a lehető leghamarabb be kívánja en, míg a B-ben 69-en szerezték
kerültek be a felnőtt klubcsapa- a helyet a magyar tehetségektől. fiatalnak adott lehetőséget vezetni a szövetség. Talán az is se- meg képesítésüket.
28 UTOLSÓ OLDAL 2019. JÚNIUS 21–27.

A
dó nem lehet bosszú eszköze. Egy olyan ígéret, amely nem pusztán nemtelen
jogállam nem azért adóztat, hogy Puzsér Róbert bujtogatás, de hiába nyer az ígérgető, még
büntessen, hanem hogy forrásokat csak hatalma sem lesz hozzá? Nos, aligha
rendeljen olyan fontos társadalmi kormányzóképességet. Már csak az a kér-
célok szolgálatába, mint az egészségügy, az
oktatás és a szociális rendszer. Egy jogál-
lam nem azért adóztatja nagyobb arányban
Karácsonyi dés: ha Karácsony Gergely ennyire hisz a
Tiborcz-adóban, vajon miért nem vezette
be Zuglóban, ahol joga is lett volna hozzá?

Tiborcz-adó: blöff
a gazdagabbakat, mert azok bűnt követtek Öt év nem volt rá elég? Vagy csak pár napja
el – loptak vagy csaltak –, hanem mert ők jött az ötlet? Ez volna a csodafegyver Kál-
többet tudnak adni a közösbe, az ő életmi- mán Olgával szemben?
nőségüket nem sínyli meg a magasabb adó, Az ingatlanadó gondolatát nem lenne
a társadalom egészének stabilitását és biz-
tonságát viszont hatékonyan szolgálja, ha a
gazdagok szolidárisak a szegényekkel.
és populizmus szabad sem a gátlástalan populizmus oltá-
rán feláldozni, sem rövid távú bevételma-
ximalizálás eszközévé tenni. Ha Magyaror-
Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb szág kiheveri a devizaválságot, ha lesz még
közösség elleni uszítását Botka László követ- néhány év gazdaságnövekedés, ha a közé-
te el tavaly, amikor miniszterelnök-jelöl- az ötszázmillió forintot meghaladó értékű pedig nem, azok csak még frusztráltabbak posztály picit megerősödik, lassan és ki-
ti kampányában a „fizessenek a gazdagok” ingatlanok tulajdonosaira vár, ha a szocia- lesznek, hogy bár a gazemberek börtönt számítható módon a felhalmozott vagyont
uszító jelmondatát Mészáros Lőrinc és Andrew listák jelöltje Budapest főpolgármestere lesz. érdemelnének, adóval megússzák. Har- is adóztatni kell. Ez ugyanakkor számtalan
G. Vajna fejével illusztrálta. Mondhatta vol- Alighanem Tiborcz-adó vár Rubik Ernőre, Bo- madrészt: a lopás, a joggal való visszaélés technikai és bürokratikus nehézséget hor-
na, hogy állítsuk bíróság elé az oligarchákat, jár Gábor Graphisoft-vezérre s még ki tud- szankciója nem gyakorolható várospolitikai doz, ezért sokat kell beszélni erről az em-
vagy hogy változtassuk meg az adórendszert: ja, hány sikeres feltalálóra és üzletemberre, szinten. Ha az ellenzéknek az a programja, berekkel, el kell magyarázni nekik, hogy a
a gazdagok adóját növeljük ésszerű mér- akik a Fidesz által diktált feudalizmusnak hogy elszámoltatja a NER-lovagokat, kör- forgalmi adó és a munkára rakódó terhek
tékben, a legszegényebbekét pedig töröljük nemhogy nem haszonélvezői, hanem kife- mére néz Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Ist- mértéke csak akkor csökkenthető, ha az
el. Mondhatta volna, hogy számoltassuk el jezetten kárvallottjai. A vagyon, a pénzügyi vánnak, ahhoz választást kell nyernie. Nem állam új bevételi forrásokat csatornáz be
a gyanúsan gazdagodó milliárdosokat, vagy siker, a nagy értékű ingatlantulajdon a Ti- önkormányzatit, nem budapestit, hanem a költségvetésbe. Az ingatlanadó kulturált
hogy csökkentsük a munkára nehezedő ter- borcz-adó narratívájában nem egyéb, mint a országgyűlésit. Az elmúlt évek rablásai nem körülmények között nem egy új sarc, ha-
heket, az így kieső bevételek pótlására pedig Fidesszel való kollaboráció: jogtalan rablás. Tiborcz-adóval, hanem új legfőbb ügyésszel nem a terhek igazságosabb társadalmi el-
vezessünk be észszerű mértékű vagyonadót. Karácsony Gergelynek ez a retorikája ak- orvosolhatók. Negyedrészt: Karácsony Ger- osztásának eszköze. Nem lehet mindegy,
Botka László azonban inkább összemosott ceptálhatatlanul felelőtlen és lelkiismeretlen gely blöffje nyomorultul átlátszó. A nemzeti hogy egy adózónak háromszázezer forintos
egy teljes társadalmi osztályt két fideszes közösség elleni uszítás. együttműködés rendszerének kétharmada havi jövedelme mellett van-e öröklaká-
oligarchával, hogy üzenete minél egysze- Egyrészt: Magyarországon Orbán Viktor van, Alkotmánybírósága van: Orbán Vik- sa, vagy nincs. Ma mindketten nagyjából
rűbb, átélhetőbb és gyűlöletkeltőbb legyen. pecsétgyűrűjének megcsókolása nélkül is tor egy Tiborcz-adót bármikor könnye- ugyanúgy adóznak, holott nagyon külön-
Az állam által felhizlalt vállalkozók vagyono- fel lehet halmozni félmilliárdos vagyont – dén elkaszál. Hiába lelkesedik az ellenzéki bözik az anyagi helyzetük. Botka László és
sodásának felülvizsgálata és az adórendszer sőt, annak sokszorosát is. Másrészt: min- szavazók keménymagja, hogy Tiborcz és Karácsony Gergely uszító populizmusa ezt
korrekciójának ügye két teljesen különálló den sikeres adópolitika alapja, hogy az ál- a többi oligarcha majd pórul jár, a legjobb a fontos diskurzust és ezt a jövőre váró tár-
téma – nincs közük egymáshoz, egyikből lampolgárok értik, miért vesz el pénzt tőlük esetben is csak annyi történik majd, hogy a sadalmi konszenzust lehetetleníti el. Talán
sem következik a másik, egymással való ösz- vagy mástól az állam, és ennek helyességét miniszterelnök a Budapestnek járó pénzből úgy tűnik, hogy a szocialista párt aktuális
szemosásuk ostobaság vagy gazemberség. illetően a társadalomban valamilyen mér- kipótolja oligarcháinak veszteségét. Ötöd- jelöltjei politikájukat Orbán Viktorral szem-
Miután Gyurcsány Ferenc puhának és tékű konszenzus uralkodik. Egy gazdagokat részt: az ingatlanadóztatás kerületi hatás- ben fogalmazzák meg, valójában azonban
gyengének minősítette Karácsony Gergelyt, kriminalizáló Tiborcz-adó kapcsán azonban kör – ha Karácsony Gergely jól blöfföl, és teljes mértékig kiszolgálják és nagy megy-
pár napba sem telt, és megérkezett a Ti- soha nem lesz társadalmi konszenzus: akik főpolgármester lesz, ehhez akkor sem lesz győződéssel hozzák azt a szerepet, amit a
borcz-adó kampányígérete, mely új adónem fizetik, igazságtalannak érzik majd, akik joga. Mit üzen a választópolgároknak egy miniszterelnök ellenzékére osztott.

Tudják, mit? Inkább nem leszünk szociáldemagógok,


MARABU TRAUMA-TILI-TOLÓGIA és nem kezdünk el most azon morgolódni, hogy bezzeg
hány milliárdot kapott idén a magyar foci!

Főszerkesztő: György Zsombor · Kiadó: Alhambra Press Bt. Előfizetés: elofizetes@magyarhang.org Megrendelhető a www.magyarhang.org  telefonon +36 (1) 767 8262 számon,
Lapigazgató: Lukács Csaba · Lapszerkesztő: Szerkesztőség, postacím: 1094 Budapest, Előfizetés egy évre: 23 400 Ft, oldalon, vagy az ország bármely postáján, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.
Farkas Melinda· Kulturális szerkesztő: Balázs Béla utca 15–21., C ép., fszt. 5. fél évre: 11 700 Ft., negyedévre: 5850 Ft a hírlapot kézbesítőknél, ISSN: 2630-8258
Wekerle Szabolcs · Online: Bittner Levente · Telefon: +36 (1) 303 3944; +36 (70) 210 7343 Online: www.magyarhang.org a www.posta.hu webshopban,
Főmunkatárs: Szerető Szabolcs, Torkos Matild Kapcsolat: szerk@magyarhang.org Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. e-mailben a hirlapelofizetes@posta.hu címen,

You might also like