1900.

április 29-dikén kegyeletes ünnepet szenteltünk

ide s tova háromszáz éves iskolánk két régi, neves mun­
kásának, két derék tanárának: dr. G yarm athi Sámuelnek
és H iri Ferencnek az emlékezetére.
Gyarmathi, »a grammatikai nyelvhasonlítás atyja«,
első tanára volt e tanintézetnek (előtte csak két-három
évig tartó hivataloskodással úgynevezett »rectorok« álltak
az iskola élén), Hiri meg nagy munkásságú reformátora
collegiumunknak a nemzeti ébredés és újjá születés kor­
szakában.
Az írt nap a századik évfordulója vala Gyarmathi tanári
székfoglalásának, kinek arcképét a collegium birtokában
levő egykorú olajfestmény után e füzet elején mutatjuk
be. Ugyanarra a napra esett az ünnepélyes fölállítása an­
nak az egyszerű syenit-sirkőnek, melylyel Hirinek eddig
jeltelen sírját a tanítványok és tisztelők hálás kegyelete
megjelölte s melyen a következő fölírat áll:
HIRI FERENC.
SZÜLETETT 1798.
MEGHALT 1876.
1831-TŐL HALÁLÁIG
TANÁRA VOLT
A ZILAHI EV. REF.
COLLEGIUMNAK.
SÍRJÁT E KŐVEL MEGJELÖLTÉK
TANÍTVÁNYAI ÉS TISZTELŐI.

A kettős ünnepély sorrendjét az elöljáróság és tanár­

kar a következőleg állapította m eg:
 — VI —

f/Délelölf 11 órakor a collegium tornacsarnokában

dr. (jjüyarmaíki Sámuel, az európai íirü nyelvtudós, a
collegium első állandó fanára szélfoglalásánál emlékére
a százados évforduló alkalmából

/. a о //у с п п и >i/ é -n -e d /i a z iy^e'it.H Íyc é -u e /t d ,a i y

2 . e m /e d d e ö z é c /e / f a l / y d i/v a n . а /,., у /о д у т п . г . /ancti j

3. o d /a d e t o /d a lo -d y i 3 o d á z z a / a n e Á / i a z iy/y. e-ne/t-Áai.

II.

Wéluíán 4 órakor az evang. reformátusok köziemé-

főjében a collegium ecjg másik nacjijérdemü fanára, Jpiri
Serene sírjának emlékkővel való ünnepélyes megjelölésénél

/. (ЗН о-лоагус- & d /id á /y o A n r íp tí/ é n e d / i az tyjf/. ó n e /A a iy

2 . e m d é d d e z z é c /e -/ т о ж е / Q /Z iyi& z с Ц у а /а , y d ía y m c n ; г у а г у а /ó у

3. а /i/z c z z c t/o / еж-e d d i a z г/ f . ty n ,tíd d ,a i.

A Both István dr. tanár felolvasását és Kincs Gyula

igazgató beszédét az alábbiakban közöljük:

Mélyen tisztelt Hallgatóság !

Kedves Tanuló Ifjúság !

Évszázadoknak megmérhetetlen sora folyt le a mi koránk előtt

s véges értelmünk érzi, hogy a mi időnk, az emlékezetünk hatá­
raival körűi zárt létezés csak egy vízcsepp, egy tűnő buborék hul­
lámaiban ama nagy folyamnak, melynek sem eredete, sem torkolata
nincs. Az égi testek megfigyeléséből megtanultuk, hogy a mi föl-
 — VII —

dünk csak egy pehely, egy bolygó porszem az egymást kormányzó

naprendszerek tömkelegében.
S ha tudásra vágyó elménk a végső határig fokozza az emlé­
kező tehetség működését; ha segítségül veszi mindazt, a mit az
elődök betűkkel és alkotásokkal, a mit a löld, a víz és a tűz egy­
másra halmozott rétegekkel az időnek egyik teléből, a múltból
megírtak; elfáradva érzi, hogy az idő halára meg nem közelíthető.
Ha szemünk az égi testek végső határait keresve segítségül
veszi a nagyító üveglencséket s mint a szivárványt kergető gyer­
mek hatol tovább és tovább, a célját soha el nem éri, mert az
eredmény mindig csak az, hogy a tökéletesebb eszközök az addig
ismert égitesteken túl újabb meg újabb világok sejtelmes birodal­
mába engednek bepillantást.
Tisztelt Hallgatóság!
Midőn a zilahi evang. református iskola dr. Gyarmathi Sá­
muel Zilahra jövetelénék százados évfordúlóját ünneppel üli meg s
ez alkalomból emlékbeszéd tartására én valék szerencsés megbízást
nyerni: nem kezdhetém e beszédet mással, mint az idő és tér vég­
telenségének gondolatával.
Pedig megpróbáltam szabadulni e gondolattól, mert tudom,
hogy van ugyan benne sok a fenségesből, de még sem alkalmas a
tiszta, derűltebb ünnepi hangulat keltésére. Az idő végtelenségének
gondolata múlandóságunkat, a téré parányiságunkat juttatja eszünkbe.
És ha beletévedünk a merész kísérletbe, hogy arasznyi lé­
tünket a végtelennel összemérjük, a lélek fázni és szédülni kezd s
mint a vihartól űzött madár siet menekülni ; mint a hullámokba
merülő hajótörött a mentő csolnakhoz, görcsösen kapaszkodik a
most és az itt fogalmához, létezésünk eme kettős középpontjához.
Ez a kettős középpont szabja meg azt a változatos alakú pályát, a
melyet a gondviselés az embereknek juttatott. Ha kicsiny e pálya,
melyet a végtelennel lehangoló csalódás nélkül összemérni nem
lehet, másrészről, vigasztaláséi, az is bizonyos, hogy lehet e pályát
úgy betölteni, hogy az idő és tér középpontjai ne szabjanak szűk
korlátokat az eszmények után törekvő léleknek.
Ilyen módon betöltött pálya volt a Gyarmathi Sámuelé, kinek
emlékét megünnnpelni e mai alkalommal összejöttünk.
De tulajdonképen miért is ünnepelünk mi, mikor még felsőbb
rendeletet sem kaptunk az ünneplésre? És kit illet a mi ünnep­
lésünk, mikor senki sincs közöttünk, aki őt személyesen ismerte
volna? Hiszen a kolozsvári polgári család fiát, Hunyad vármegye
főorvosát, nem mi vagyunk hivatva ünnepelni! Midőn a zilahi col­
legium első tanárának hivatalbalépését akarjuk felidézni s emlék­
ünneppel megtisztelni, még mindig kérdés marad, hogy vájjon az
alkalom fontosabb-e ünneplésünkben, vagy a személy, a kinek mű­
ködésével az alkalom összefügg ?
És ha mi ünnepeljük Gyarmathit, mert itt működött, mert
legalább egy időre a mienk volt, mi indította arra a berlini tudó-
 — V III —

mányos akadémiát már a 60-as években, hogy elhatározza Gyar­

matin szobrának az akadémiai szoborgyűjteményben való felállí­
tását ?
És mi az oka annak, hogy ma, midőn életének, működésének
közvetlen emlékezete régen kihalt a megváltozott nemzedékek tuda­
tából, a könyvtárak poros polcait kutatva s minden kis feljegyzés­
nek fontosságot tulajdonítva igyekszünk életének történetét össze­
állítani, egyéniségének képét megrajzolni ?
Mindezen kérdésekre a feleletet épen a Gyarmathi életpályája
adja meg. Vessünk hát egy futó tekintetet ez életpályára!
Gyarmathi Sámuel született Kolozsvárit, 1751. julius hó
15-én. Apja Gyarmathi János, anyja Osváth Éva volt. Első okta­
tását 1757-től kezdődőleg Kolozsvártt nyerte, 1763-ban Nagyenyedre
került. Aztán Kolozsvárra jő s ott végezvén a rhetorieát, 1766-ban
mint diák Zilahra kerül. 1769-ben ismét Nagyenyeden van s ott
végzi el iskolai tanulmányait. 1776. szept. 16-án negyedmagával
vizsgálatot tevén, mint a reform, superintendens, Csernátoni Pál,
által ajánlott ifjú a Goldbergianum alumnaeumra kineveztetett s
évi 200 frt segélylyel a bécsi egyetemre az orvosi tudományok
tanulása végett beiratkozott.
1782-ben doctor medicinae rangot nyert s már ekkorra Bécs-
ben van Fogaras vármegye meghívó levele, melyben a megyei or­
vosi állás felajánltatik számára. De nem siet haza, hogy ismereteit
kenyérkereset alapjává tegye, hanem e helyett a veleszületett tudo-
mányszomj által űzetve, Andrád Sámuel nevű barátjával együtt
Németország beutazására índúlt. Úti költségéből kifogyva, 4 hónap
múlva kénytelen visszatérni és valami állás után nézni. Egy jó ba­
rátjának ajánlása folytán gróf Rádai Gedeon két unokája mellett
— mig a nevelő külföldi útjáról visszatér — ideiglenes nevelői
állást nyert Pozsonyban. Itt időzése alatt dolgozott az első magyar
hírlapba, a Ráth Mátyás-féle Magyar Hírmondó-b a ; majd a Mon-
golüer testvérek által csak akkor feltalált léghajónak a bemutatá­
sával múlattatta a pozsonyi közönséget. 1784-ben az ideiglenes
nevelői állás megszűnvén Pestre került, hol a játékszínben az
első magyar előadásnál mint súgó és mint a szerepek betanítója
működött. Hont vármegye ifj. Rádai Gedeon administratorsága alatt
orvosának hívta meg, de csupán azért, hogy a régi orvos állás
nélkül ne maradjon, a felajánlott állást nem fogadta el.
Majd a Hóra-világ lecsendesültével visszatért szűkebb hazá­
jába, Erdélybe s 1785-ben Enyeden megházasodott. E házassága
csakhamar felbomlott s ő előbb a Rhédei grófokhoz, majd Bethlen
Gergely grófhoz kerül, mint udvari orvos. 1787-ben Hunyad vár­
megye orvosa lett. Ez időben Déván laktában értesült, hogy Görög
Demeter udvari tanácsos 50 arany jutalmat tűzött a legjobb magyar
grammatica jutalmazására, ilyen grammatica Írásához fogott. A
kész művet, melynek : »Okoskodva tanító Magyar Nyelvmester« a
címe, maguk az erdélyi rendek terjesztették fel jutalmazás végett,
s mivel a jutalmazás elmaradt, az erdélyi diaeta intézkedett a mű
 IX —

kiadása felől, olyan módon, hogy az idegen származású erdélyi

birtokos Natorp 1500 frt adományából viselték a kiadás költségeit
s a tenmaradó 532 irtot a szerző jutalmazására fordították. A munka
kinyomatott 500 példánya a rendek tulajdonába ment s az ezek­
ből befolyt jövedelem képezte a magvát a kolozsvári színház ala­
pítási költségeinek.
Gyarmatin e munkájával csakugyan reá szolgált arra a hír­
névre, a melynek mint tudós már ekkor csaknem országszerte ör­
vendhetett. Az akkori viszonyokat figyelembe véve már az is ér­
deme, hogy a tudományos célzatú magyar grammaticát magyarúl
és nem latin nyelven írta. Ha mai szemmel nézve rendszerében,
némi zavarosságot, (ejtegetéseiben néhol felesleges aprólékoskodást,
osztályozásaiban tévedéseket találunk is, nem szabad elfelednünk,
hogy minden előző vezérmunka nélkül állva, teljesen önmagára,
elmélkedések útján elvont eredményekre volt útalva. Ha ezekkel
szemben felhozott példáinak sokaságát s az azokban mutatkozó
biztos nyelvérzékel vizsgáljuk, be kell látnunk, hogy mai tudósaink
is sok haszonnal forgathatják ezt az elavúlt könyvet. Egyik legfőbb
érdeme a nyelvtani műszók magyarra fordítása, a melyek közül
egyik-másik, bár nem ment a közhasználatba, ma is elfogadható
volna (mással értő, magánértő stb.)
A hunyadmegyei orvosi állást Gyarmatin ismét a gróf Beth­
len Gergely udvarával cserélte fel, kinek örökségéből holtig tarló
esztendei fizetés biztosíttatott számára. 1795-ben ismét külföldi
útra indúlt, mint a gróf Bethlen Pál királyi táblai elnök unokájá­
nak, gróf Bethlen Eleknek mentora és útitársa. Az ifjú gróffal két
évet töltött a göttingai egyetemen s az ottani gazdag könyvtár és
a tudósokkal kötött ismeretség és barátság igen kedvező hatással
voltak a folyton tanulni vágyó térfiú továbbképzésére. E két év
alatt (1797. és 98.) útazásokat tettek Németország nevezetesebb
városaiba, majd Svéd- és Dánországba. Közben a legkiválóbb tudó­
soktól tanulta a muszka, svéd, dán és angol nyelveket. A Büttner-
rel való barátsága, s az együtt folytatott tudományos irányú tár­
salgások adták Gyarmathinak az impulsust a magyar és finn nyelv
között levő s már előbb szóba hozott rokonság beható tanulmá­
nyozására. Ezen tanulmányainak eredményét híres latin nyelvű
munkájában fejtette ki »Affinitas Lingvae Hungaricae cum lingvis
Fennicae originis grammatice demonstrata« cim alatt. A munka
Göttingiában való tartózkodása alatt készült s ugyanott jelent meg
1799-ben. Ezen munkájával szerzett érdemeit a göttingai tudós
társaság azzal igyekezett elismerni, hogy tagjai közé választotta s
e társaság üléseiben Gyarmatin, míg ott tartózkodott, állandóan
részt vett. A munkát I. Pál orosz cárnak ajánlotta, mint akinek
jogara alatt élnek amaz északi népek, a kikkel való rokonságunkat
nyelvtudományi alapon igyekszik bizonyítani. A finn rokonságnak
nem ő az első hangoztatója, de ő az első, a ki a közös származás
bizonyítékát nem a rokonhangzású szavakban, hanem a nyelvtani
alakoknak, a nyelv idomílásának hasonlóságában keresi. Ezzel az
 — X —

új irányú nyelvhasonlítással szerzett európai hírnevet már életében

s örök dicsőséget a nyelvtudomány történetében magának és a
magyar nemzetnek egyaránt.
Gabelentz, az újabb kor egyik legjelesebb német nyelvtudósa
»Nyelvtudomány« c., 1891-ben Lipcsében megjelent munkájában a
következő elismerő nyilatkozattal adózik a mi Gyarmatiunk érde­
meinek. Említve Sajnovicsot, mint a finn-magyar rokonság első
hangoztatóját, így folytatja: »A grammatical nyelvhasonlítás atyja
egy másik magyar, Gyarmatin Sámuel, a ki, mint maga kifejezi,
anyanyelvének a finn eredetű nyelvekkel való rokonságát gramma­
tical alapon nyelvalakok összehasonlításával bizonyítja«.
1798. végén visszatér hazájába, de 1799-ben már ismét Bécs-
ben van gróf Bethlen Gergelylyel. Itt találja őt a zilahi egyház
kebli tanácsának meleg hangú felhívása, hogy ezen iskola tanári ál­
lását fogadja el.
íme az elmondottakban vázoltam Gyarmatin életének és mű­
ködésének a tanárkodásáig terjedő folyamát. Rövidség okáért a
száraz adatok felsorolására szorítkoztam, de, úgy hiszem, ezek is
eléggé támogatják ama rövid jellemzésnek igazságát, a melyet tüze­
tesebb tanulmány alapján foglaltam össze Gyarmatidról.
Lássuk hát, hogy kit hívott meg első tanáráúl a zilahi ev.
reform, egyház presbyteriuma ?
Egy férfiú volt ez, kit kora gyermeksége óta a tudni vá­
gyás nemes szenvedélye vezérelt, kinek nagyratörő lelkét ki nem
elégítette az a különben igen nemes hivatás, hogy a szenvedő
emberiség fájdalmán enyhítsen; neki az ép erőben munkáló,
a haladó, fejlődő emberiség teendője kellett. Ott van s egyéni ere­
jét, képességét igyekszik mindenütt a munkáló tömegével egyesí­
teni, a hol a nemzet s az emberiség egy-egy lépést tesz a haladás
útján. Az összes tudományok, de főként a nyelv kérdései, az álta­
lános mívelődés, a találmányok, a polgári szabadság azok a fon­
tosabb eszmék, a melyek nagy lelkét foglalkoztatják. Egyéni, sze­
mélyes önzés nincs benne, mintha nagy lelkét az egyénnél széle­
sebb körű család eszméje sem tudná betölteni, az ő családja a
nemzet, annak fejlődésén fáradozik zajtalanéi, annak haladását szol­
gálja teljes erejével. Önzetlensége eléri azt a határt, amit a közön­
séges felfogás könnyelműségnek hajlandó nevezni; oly könnyen s
s annyiszor változtatja helyzetét, olyan könnyen mond le biz­
tos állásáról a bizonytalanért, hogy pályafutásának ezen tulajdon­
ságát sajnálni kezdenők, ha nem tudnók — más nagy férfiak példá­
jából is — hogy épen ebben rejlik a nagyság titka. Kenyeret min­
denüvé rendelt a gondviselés s ő nem a helyhez kötött biztos
kenyérért, hanem az áldozatot kívánó eszményekért szenteli éle­
tét. Midőn a nemzet és a nemzeti nyelv érdekében teljesített szol­
gálataival két ország elismerését teljes mértékben kiérdemelte, itt
meg nem állva szélesebb munkakört, nagyobb munkát keresett, az
emberiségért, az emberek számára dolgozott. Megtanulta s tanította
a nyelvek egybevetéséből, hogy miként kereshetik a nemzetek csa-
 — XI -

ládfájuk leszármazását s a népek nagy tömegében a hozzájuk kö­

zelebb álló testvórnemzetet, ez által útját egyengette a lelkében élő
ama magas fokú emberszerelet terjedésének, a mely minden nem­
zetben közelebbi vagy távolabbi rokont, minden emberben testvért
látott. Szorgalmas, kitartó munkásssága e téren is meghozta gyü­
mölcsét, a művelt Európa elismeréssel adózott a tudósnak.
És most lássuk, milyen volt az állás, a melyet felajánlottak
számára ?
Tisztelt Hallgatóság!
Száz esztendő nagy idő, nagyobb, minthogy közvetlen benyo­
mások, személyes tapasztalatok alapján betekinthetnők; elegendő
arra, hogy a nemzet és társadalom vagy egyes intézmények életé­
ben jelentékeny változásokat idézzen elő. Ha ezen iskola száz év
előtti alakjáról s belső állapotáról akarunk magunknak képet al­
kotni, nagy különbségeket fogunk találni a mai viszonyokkal szem­
ben. A mai igényekhez mérten ime már nagyon is szűk elhelye­
zésnél még sokkal szükebb volt az akkori. A templom udvarán
ma egyháztanácsi gyűlésteremül és magán lakásul használt föld­
szintes épület az időközben lebontott emeleti helyiségekkel szolgál­
tatta elhelyezését az iskolának, a mely addig több mint másfél
századon keresztül Kolozsvárról és Debrecenből egy-két évi időtar­
tamra hozott rectorok vezetése alatt u. n. particula jellegű iskola
volt s épen ez előtt 100 esztendővel, a Gyarmatid idejövetelével
nyert szerény igényű collegiumi szervezetet.
Hogy milyen szerény, milyen nagy terhekkel s csekély java­
dalommal járó volt az újonan beállítandó professori állás, arról
leghívebb bizonyságot tesz az 1799. dec. 27-dikén Gergely László
főcurator és Balogh Mihály főnotarius aláírásával tett meghívó
levél, melyben a tanítói szék megüresedésének elbeszélése után ez
következik:
»Esméretes lévén némelyikünk előtt a magyarság kimívelé-
sére, ennek más európai nemzetekkel atyafiságban való léteiére
tett grammatical munkáiból az Űrnak az, hogy nem unná talán a
tanuló ifjakkal is bíbelődni; e mellett megnyilatkozván (kinyilat­
koztatván) előttünk az a valóságos nemes szíve az úrnak, mely
arra vér, hogy szegény iskolánk boldogitásáról nem csak gondol­
kodna, hanem ha eszközöket találna, ennek tökéletesítését töreke-
dése czéljává tenné, amint ezen hajlandóságát megsajdítván, noha
nem tudhatjuk, mi módon gondolta a Doctor úr használni osko­
lánknak, de mi ezen törekedést úgy gondoltuk legnyomóssabban
hasznunkra fordítani, ha oskolánk állandó Tanítói hivatalát az Úrnak
ajánlani bátorkodnánk.
Elő tűntek itt mindjárt az akadályok, melyek ezt az utat jár­
hatatlannak tenni gondoltaltak. Ilyen elsőben az, hogy a Doctor úr
már ezen nemes K.-Szolnok vármegyében Phisicusi hivatalra meg­
hívatott lévén, talán inkább ezt, mint amazt fogná elfogadni. 2.
Hogy egy valóságos Mllságos Grófíi nagy udvarban mind fizetése,
 - X II —

mind nyugodalma nagyobb lévén, ezt amazzal felcserélni nem fogná.

3. Hogy az oskolán kivűl tanítói házunk nem lévén, talán a mos­
tani Rectori ház nem volna elegendő befogadni érdemes személyét.
4. Hogy míg együtt idővel más tanítóról is gondoskodhatnánk, ad­
dig egyedül kellene tanítani Deákjainkat, azaz a három első Glas-
sissokat*.
A bőbeszédű meghívó levél e felhozott nehézségek mindeni-
kére megadja a lehető feleletet is. Lássuk ezek közül csak a la­
kásra vonatkozót:
»Az harmadikról (t. i. a lakásra vonatkozó nehézségről) úgy
ludósíttattunk, hogy a Doctor úr egy egyes személy, az ház ic egy
szoba, de tisztességes és elég tágas, nem méltó ugyan, de tűrhető,
béfogadó szállása a Doctor úr használni szerető nemes alázatossá­
gának. Külömben is a mostani időben az erkölcstelenülni szerető
és kikapni siető ifjúságnak egy szüntelen köztök lakó Igazgató kell
a szorgosabb vigyázattal való zabolázás végett, míg a nemesebb
erkölcs szépsége rajtok foganatosabb nem lesz« stb.
Végül a javadalmazásra térve ezt tartalmazza a meghívó levél :
»Ezek a könnyítő környülállások minket arra indítanak, hogy
a Dtr. úrnak oskolánk boldogításáról való szándékát ilyen módon
használni kivánnók a mostani tanítói fizetésre, (mely minden egyes
gazdától másfél veder bor, mindössze középmértékben 7—800 veder,
e mellett az három Classisért 15 v. frt; minden hónapra két véka
búza és 6 v. frt. fára esztendőnként), a mostani rectori házban a
mostan tanítottaknak tanítására a Doctor urat hívó levelünkkel
meghívnék« stb.
Ezeket ajánlja fel a zilahi presbyterium Gyarmatidnak, ezt a
fizetést az európai hírű tudósnak, egy szobát lakásúl az Európát
beútazott doctornak. És Gyarmattá — a mit még a presbyterium
se mert reményleni — a megyei főphysikusi állás helyett az igény­
telen tanári állást fogadta el.
Elhatározásának kulcsát megtaláljuk az 1800. jan. 21-dikén
Bécsben kelt köszönő és elfogadó levelében, melyben a többek kö­
zött ezt mondja:
»Egyenes hazafi indulatomba és csekély tehetségembe vetett
bizodalma a T. N. consistoriumnak oly igen új tűzzel éleszté jóra
czélozó vágyódásomat, hogy már az is, ha mit eddig akadálynak
képzeltem, egyenes ösvénynyé vállék... Eleitől fogva gyakorlott
minden emberkori cselekedeteimnek tárgya nagy részint Hazám­
fiái tökélletesítése volt és igen ritkán tulajdon személyi hasznom
vadászása. Ebben csekély iparkodásim szemlélői s esmerői legyenek
ítélő bírák. Most is hát ezen egyetlen egy legnemesebb czélomra
függesztett szemmel megyek eleitől fogva járt úlamon... a legfőbb
kegyelmet segítségül hívom és míg testemben az éltető erő vér,
munkámat híven folytatni igyekezem«!
Majd a szokásos udvariassággal kifejezett köszönet és Ígére­
tek után áttér jövetele idejének megjelölésére. Még egy levélbeli
válasz küldését kéri a consistoriumtól, ígérve, hogy a mint a »jár-
 — XIII —

hatatlan útak igazéinak« azonnal haza indul és »sehol útamban

semmit késni nem czélozván Zilajra oly hamar, a milyen hamar a
környülállások s az idő viszontagsága engedik, haza verekedem«.
1800. febr. 9-ről keltezve kapja meg Gyarmatin a consistorium-
tól kívánt választ, a melyben sürgetik jövetelét, mert — a mint a
levél mondja: — »oskolánknak eddig volt tanítója nem csak taní-
nítani megszűnt, hanem az oskolából is kiköltözött, mely esetben
a két tiszteletes Papjainknak ajánlottuk ugyan az oskolának mind
kormányzását, mind tanítását, de a kik ilyen népes Eklesiaban
ingyen sem érhetnek ezen dologban úgy eljárni, a mint vagy az
oskola sok ügyei kívánnák, vagy magok is óhajtanák. Kérjük azért
az urat szeretettel, hogy leindulását és megérkezését minél inkább
lehet, siettetni... ne termeltessék«.
Idézem még, mint a száz év előtti viszonyokra igen jellemzőt,
a levélnek a következő szakaszát:
»Minthogy a legjobb tanító alatt is a tanulásnak segedelmei
nélkül jó véget nem lehet érni, az ilyeneknek pedig a mi oskolánk
nagy szűkiben vagyon : innen szeretettel kérjük az urat, hogy a
mi tanítani nem tudó gyenge ifjainknak segítségekre egy tanítás
módját deákul, vagy magyarul tanító könyvecskét szerezzen és
öt-hat exemplarokat hozzon: nevezetesen a Geographiának tanulása
végett egy Globus, még pedig ha lehetne coelestis és terrestris és
egy olcsószerü Atlas múlhatatlanul szükségesek volnának, melyeket
pedig itthon megszerezni, vagy lehetlen, vagy sokára és nagy baj­
jal eshetnék meg. Ezekre mindöszve mintegy 20—30 forintig való
költséget szántunk el, ha megszerezheti a Doctor úr, igen hasznos
segedelem áll elő oskolánkban ez által. A pénznek felküldése innen
Zilahról nem bátorságos, már sok becsületes emberek recepisse
mellett is kárt vallottanak, de idehaza vételét és vecturáját öröm­
mel megfizetjük«.
Nehéz volna elhatározni, hogy mi tekintetben jellemzőbb ez
idézet, az iskola tanszerállományára s annak beszerzési módjára
vonatkozólag-e, vagy pedig a száz év előtti posta viszony okra, hogy
nem mertek 20—30 frtot Bécsbe küldeni?
A sürgető hívásnak engedve, végre 1800. április hónapjában
megjött Gyarmathi ellátva tanszerekkel, bővölködve a közlésre
szánt tudományokkal, eltelve az újonan választott pálya szerete-
tével. Salamon József feljegyzése szerint az oskola udvarán nagy
közönség jelenlétében tartotta meg beköszöntőjét. Mint 49 éves
ember őszülő fejjel indúlt ez új pályára abban az életkorban, a
melyben e pálya mai munkásai a fizetésnek nyugalomban élvezhető
percentjeit szeretik számolgatni.
De neki nem nyugalom, neki munka kellett. És pedig épen a
tanítás munkája, mert érezte, hogy azt a sok tudást, a mit egy
élet fáradtságával magának megszerzett, csak úgy teheti nemzetére
nézve gyümölcsösévé, ha a nagy kincset apró pénzre váltva, a fiatal
nemzedék között szétosztja.
A külföldi tanintézetekben szerzett tapasztalatait alkalmazva,
 — XIV

értelmes, gyakorlatibb tanítást s szelidebb fegyelmet igyekezet be­

hozni. Szeretettel bánt tanítványaival, de ezen szeretetteljes, szelíd
bánásmódnak megfelelő finomabb kedély és tisztultabb erkölcsi ér­
zék még hiányzott a növendékeknél. Az azelőtti szigorú fenyítéknek
és rendnek egyszerre enyhébbel való felváltása kihágások, pajkos
csínyek okozója lett és — mint Salamon feljegyezte — ezen csí­
nyek és »némely tanítványai pajkos bosszantásainak kikerüléséért
városi szállással cserélte fel lakását, mely eleinte az iskolai épület
emeletének középső szobájában volt. Különben azt hiszem, hogy a
kiköltözés ténye avval az egyszerű okkal is kellőkép megmagya­
rázható, hogy a koránál fogva indokolt s anyagi helyzeténél fogva
megengedhető kényelmet akarta magának megszerezni s ezért há­
zat veit. Majd, hogy Zilahon élve zilahi szokások szerint élhessen
s hogy külföldön szerzett gazdasági ismereteit gyakorlatilag érvé­
nyesíthesse, szőlőt is vásárolt. (Hogy melyik utcán, melyik ház volt
az övé, annak most idők múltán adatok híján nyomára még nem
akadhattam ; a szőlője a Németi-hegyben volt, ma a Kürti Károly
polgártársunk tulajdona.)
Hogy a nagyvilági zajtól elvonulva, a zilahi csendes magány­
ban élve nem szakított egészen múltjával, azt teljes határozottság­
gal állíthatjuk. Hogy külföldi tudós barátaival ez idő alatt is leve­
lezésben volt — noha ezen korból való ilyen levelek ma nem ál­
lanak rendelkezésünkre — abból következtethetjük, hogy a későbbi,
a Zilahról való távozása utáni időből is vannak említve ilyen leve­
lek. Különben a világ folyását, a tudományok fejlődését, főképen a
könyvpiacot élénk figyelemmel kisérte. A Magyar Nemzeti Muzeurn
levéltárában őriztetik egy gróf Széchenyi Ferenchez intézett s
Zilahon 1803. május 30-dikán kelt levele, melyben írja :
»Kegyelmes Uram! Excellentiádnak számomra küldeni mél-
tóztatott igen kedves ajándékát a’ Magyari Könyvtár Lajstromát a’
dolognak méltóságához illendő tisztelettel és nagy háladatossággal
vettem«. Kéri a kegyelmes urat, hogy akármely előfordulható kör-
nyülállásban vele, mint legkészebb szolgájával parancsolni méltóz-
tassék. A levelet így fejezi b e : »Fogadja el ExcelUmtiád legköze­
lebbről kegyelmesen ezen még megígért és most már felküldött
könyvetekét, Székely Istvánnak 1558-beli Magyar Cronicáját aláza­
tos ajánlásomból, hogy az, azon drága könyvtárban magának he­
lyet, az én hazafiúi szívemben pedig az Excellentiad tisztelendő
emlékezete örök szállást találhasson, kinek érdemem felett tapasz­
talt kegyességébe... leghívebb tisztelettel maradok stb.«
Horváth István, a lelkes magyar, a későbbi történetíró, akkor
még »a törvénynek negyedik esztendőbeli Hallgatója« a M. N. Mú­
zeumban őrzött Mindennapi című naplójába 1806. jan. 17.-i kelet­
tel ezt írta Pesten:
»Tizenegy órakor meglátogatott Gyarmathi Sámuel úr. Kértem
alázatosan a tudós férfiút életének rövid elmondatásáért, hogy meg­
mentsem a jövendő maradékot az efféle bajjal teljes keresgéléstől.
 XV —

Örömmel engedett kérésemnek és beszéde után készült jegyzeteim­

ből ennyit tudok felőle:*
Itt aztán előadja Gyarmathinak saját szájából hallott életraj­
zát, a következő szavakkal fejezve be azl : »Visszatérvén ismét
hazájába, 1800-ban Zilaji Reformatus Professorsággal megtiszteltetett.
Itt éli ő most nyugodalomban a könyvek között életét s édes ér-
zemény lepi el csöndes szívét, ha számos cseresznyefáinak bő s
kedves ízű gyümölcseit tág kosaratskákra szedi, áldozván velők a
szent barátság oltára előtt. — Éljen sokáig*!
Leírja aztán, hogy együtt mentek el Révaihoz, a nagyhírű
nyelvtudóshoz, a pesti egyetem tanárához s azt otthon nem talál­
ván, az Eggenberger boltjába mentek s feljegyzi még azt is, hogy
Gyarmathi mily könyveket vásárolt meg ott.
Az az élénk öröm, a melyet Horváth István a Gyarmathival
való megismerkedés felelt érez, az a tisztelet és meleg ragaszko­
dás, mely naplója ezen részének minden sorából kiérezhető, fénye­
sen bizonyítja, hogy Gyarmathinak már előbb megszerzett érde­
meit, tudós hírnevét a vidéki elvonulás, a csendes életmód sem
feledtette el.
Azonban a csendes életmódnak is kerültek apró kellemetlen­
ségei, melyek elkedvetleníthették az öreg tudóst. E tekintetben
ismét tanítványának, Salamonnak feljegyzéseit veszem forrásül,
mivel azokat, mint az emlékezetben fenmaradt s igy előzőleg a
köztudatban élő tények megörökítését hiteleseknek tartom.
»Tanári fizetése — írja Salamon —- az volt, ami eleitől fogva
a Rectoroké: minden zilahi gazdától másfél veder must, az özve­
gyektől pedig félannyi- Mivel pedig a rectorok legalább az urva-
csoraosztás napjain délután prédikálni szoktak s ezt a medic, doc­
tor Gyarmathi nem tette, voltak olyanok az értellenebbek között,
kik a gyülekezet tagjaitól vett fizetést felhányták s a deák ifjak
közűi, kik ezen fizetést beszedték, sokan ily felhányásokat az öreg
professor bosszantására költve is, nagyítva is beszéltek«.
Ezek az apró kellemetlenségek adhatták az okot elhatározá­
sához, melylyel 10 évi működés után 1810-ben megvált az osko­
lától. De ekkorra az alapvetés munkája már be volt fejezve. Az a
nagy tehetség, a nemzet fejlesztését célozó amaz erős elhatározás,
a munkában való lankadatlan kitartás, melyek oly szerencsésen
egyesültek Gyarmathiban, áldást hozlak a zilahi iskolára, mely sze­
rény kezdetből fejlődve az időkhöz mérten addig is betöltötte hi­
vatását, de igazi gymnasialis szervezetet csak Gyarmathitól vett.
Az akkor szerzett megerősödés volt alapja a további fokozatos és
talán még ma is tartó fejlődésnek, mert az elért szervezetet visz-
szaesni nem hagyván, a távozó Gyarmathi helyét ismét professorral
töltötték be. De kérdés, vájjon ha Gyarmathi annak idején a meg­
hívást el nem fogadta volna, a következő nemzedékek jelesei Sa­
lamon és Hiri teljesithetik-e olyan fényes sikerrel a továbbfejlesz­
tés munkáját ? S ha vájjon ez iskola visszaesik, volna-e mai hely­
zetében városunk ? mai színvonalán a város és vidék magyar mi-
 — XVI

veltsége ? Megfejthetetlen kérdések; nem is azért vetettem fel, hogy

megfeleljek reájok, hanem azért, hogy felelet helyett áldjuk a gond­
viselést, mely így rendezte e dolgokat s nekünk az ősök érdemeiről
hálás kegyeletettel megemlékezni alkalmat adott.
A tanári működéstől visszalépve, még húsz évet töltött Gyar­
matin az előbbinél még csendesebb elvonultságban, a grófBethlen-
család körében. Nagyobb részt a család báni birtokán, közben,
főként a téli hónapokon Kolozsvárt tartózkodva, ez idő alatt is
régi eszményeinek igyekezett szolgálni. Mint előbb az Aranka György-
féle Nyelvmivelő Társaságnak, tagja volt most s alapítása körül is
részt vett az Erdélyi Muzeumegyletnek. Része volt a mozgalomban,
mely az erdélyi születési és értelmi előkelőségek körében a magyar
színészet pártolására már jó régen megindult és ez időlájt is foly­
ton hatással működött.
Midőn hajlott koránál fogva nemzete érdekében utazással
kapcsolt tudományos búvárkodásra ő maga többé nem vállalkoz­
hatott volna, örömmel látta a fiatalabb nemzedék sarjaiban az efféle
vállalkozást. Midőn Körösi Csorna Sándor a magyarok eredetének
felfedezése céljából ázsiai útjára készült, érdeklődésével, jó taná­
csokkal, levelező közbenjárással segítette ezt a, lelkét gyönyörköd­
tető, jó szándékot.
Irodalmi működéséhez is visszatért. Ez idő alatt irta az 1816-
ban Bécsben megjeleni »Vocabularium« című munkáját, »szótárát,
melyben sok magyar szókhoz hasonló hangú idegen nyelvbeli szó­
kat rendbe szedett«.
Ez iskola iránt állandó jóindulattal, szeretettel viseltetett. En­
nek adta tanujelét Kolozsvárt 1824. julius 6-án kelt végrendeleté­
ben is. *
Ezen végrendelet értelmében egy értékes könyvtár és az adó­
soknál levő s az ingatlanok eladásából bevett tőke egyesített ösz-
szege gyanánt 2800 Irt jutott iskolánk birtokába a Gyarmathi ha­
lálával, ami nemsokára bekövetkezett. Szülővárosában, Kolozsvárt,
a gróf Bethlen-család belső-közép-utcai házában érte el a halál 79
éves korában 1830. március hó 4-én. Hamvai a kolozsvári há-
zsongári temetőben nyugosznak.

íme, tisztelt Hallgatóság, az életpálya, melyet ez alkalomból

tisztemből kifolyólag vázolnom kellett. Egyszerű, de nemes munká­
val betöltött, kevés anyagi haszon, de több erkölcsi elismerés mel­
lett megfutott életpálya volt ez, melynek főbb vonásokban való
megismerése mind tovább és tovább csalogatja a kutatót, hogy a
bő tanulságot nyújtó részletekkel is megismerkedjék. Egyike e pálya
ama keveseknek, amelyek hazánk földjéből, nemzetünk életéből
indulva az egész művelt világ figyelmét magokra vonták. És midőn
e figyelem közepette a nemzet büszkén vallja magáénak e pálya

* Ld. a m ellékelt facsimilét. — K. Gy.

 — XVII —

megfutóját, viszont a nemzettel szemben mi is lélekemelő önérzet­

tel mondhatjuk, hogy Gyarmathi a miénk volt.
A miénk volt ifjú lelkének a tudományokért epedő szomjúsá­
gában ; a miénk férfi kora nemzetet erősítő munkájával; a miénk
jótékonyságot gyakorló öreg szive utolsó dobbanásával!
Íme, ezért ünnepelünk mi a mai alkalomból a szívnek önként
fakadó hajlamával, ezért vegyül lelkűnkben a kegyelet és hála ér­
zéseivel a nemes öröm ! Mert öröm ez iskolának, hogy fokozatos
fejlődést mutató messze múltra tekinthet vissza; öröme lehet e
városnak, hogy iskolája magasabb fokú szervezetének évszázados
múltját ünnepeli; de háromszoros az öröme mindnyájunknak, hogy
e múlt egyik korszakalkotó mozzanata egy Gyarmathi nevéhez fű­
ződik !
Ez általános öröm közepett talán csak én állok itt szorongó
érzéssel ez ünnepélyes pillanatban, én, a törpe utód, aki közelebb­
ről ismerni tanulván Gyarmathi életét, tűnődve kérdem magamtól,
vájjon adhattam-e róla olyan képet, amely méltó legyen érdemeihez ! ?
Ezért, ha van e tekintetben fogyatkozás, az ne a Gyarmathi
dicsőségére vessen árnyékot, hanem kérem a T. Hallgatóságot,
hogy azt az én gyengeségemnek tudja be és bocsássa meg. Egy­
úttal kérem, fogadják úgy a magam, mint a collegiumi elüljáróság
és tanári kar nevében kifejezett köszönetemet, hogy becses megje­
lenésükkel ez ünnepélynek fényét emelni, hatását fokozni, jelentő­
ségét gyarapítani kegyeskedtek!

Kedves Tanuló Ifjúság!

Különösen hozzátok intézve van még egy pár szavam, mielőtt
ez ünnepről távoznánk. A múlt nagyjainak felidézése, az elhunyt
jelesek példáinak feltüntetése reátok nézve kell, hogy a legtöbb
haszonnal járó legyen, mert hiszen ti vagytok a jövendő s a ti fiatal
lelketek fogékony a jóra irányzó benyomások, a követésre méltó
példák befogadása iránt.
Ha azt kérdezitek, mi volt, a mi Gyarmathit nagygyá tette, a
vázolt életpálya e kérdésre is megadja a feleletet: Szerette, min­
dennél becsesebbnek tartotta a tudományt s hogy ezt megszerez­
hesse, kitartással folytatta s szerette a munkát, a tanulást. Szerette
nemzetét, hű gonddal ápolta annak elhagyatott nyelvét, tudomá­
nyát s nagy lelkében e mellett jutott még hely az emberiség sze-
retetének is. Szerette hazáját, szerette az iskolát, melyben egykor
tudományának egy csekély részét vette s a melyben utóbb a tu­
dományt oly pazar mértékkel osztogatta.
Ez a sok nemes szeretet volt irányítója életének, ezeknek
szárnyán emelkedett ki lelke a mindennapiság szűk köréből.
Ha tehát okulást, hasznot akartok meríteni példájából, ha­
sonló eszmények követésére buzduljatok. S ha majd szívetek ne­
mes eszményekért dobogván értelmetek néha a tér és idő végte-
II
 — XVIII —

lenségének gondolatához téved, e gondolat nem fogja szárnyát le­

törni lelketeknek, mert tudjátok, e példából is világosan áll előtte­
tek, hogy a nemes eszmények szolgálatában töltött élet emléke
diadallal győzedelmeskedik az idő és tér szűkre szorító korlátain.
íme, a mi Gyarmatiunknak is hamvai már régen csendesen porlad­
nak a kolozsvári temetőben, de hire, neve, dicsősége, melyeknek ő
működésével ércnél maradandóbb emléket állított, él és élni fog,
míg ez iskola fennáll, míg a magyar dicsőségére büszke tud lenni
s míg az emberiség nyelvének múltja iránt a jövő évszázadok során
érdeklődni fog!

(HIRI SÍRJÁNÁL.)

Temetőben vagyunk. Egy sirt állunk körűi... s nincs a sze­

mekben könny, az arcokon ború.
Nincs. Sőt öröm dereng. Hisz’ szemünkkel látjuk, amit hitünk
tanít, hogy a sir nem határ, hol éltünk végződik, csak út, amelyen
át szellemünk visszatér oda, ahonnan jött, a legfőbb szellemhez, le­
rakva itt a port, mit magára öltött, földanyánk kebelén.
Igen, tisztelt közönség, mai ünnepünk is szívet emelő bizony­
sága annak az igazságnak, hogy nem hal meg, ki e földön híven
betölti ember-tisztét, hanem föltámad, igazabban szólva: tovább él
az utókor emlékezetében s azoknak az eszméknek a diadalában,
amelyeknek szenteli földi életét.
Ezt hirdeti annak a férfiúnak a példája, kinek porrészeit több
mint 23 évvel ezelőtt helyeztük e sírdomb alá, melyet most volt
tanítványainak és más tisztelőinek hálás kegyelete eme síremlékkel
jelölt meg.
Ez a férfiú tanári székét, melynek annyi tiszteletet szerzett,
igen nevezetes korszakban foglalta el. E kort ő maga az »átalaku­
lási csendes forrongás korának« nevezi, »melyben a nemzet úgy
köz-, mint társadalmi életében a haladás kérdésével foglalkodott s
a nép minden rétegeire, kiváltán az ifjú nemzedékre terjedt a szel­
lemi mozgalom, öregbedett az újjáalakulás mellőzhetetlen szükségé­
nek érzete, érlelődött a reformeszme s növekedett mind számára,
mind erkölcsi erejére- a szabadelvű párt«.
A Gondviselés őrködött itt, a Meszes alján ama tanintézet fö­
lött, hogy a nemzeti és társadalmi átalakulás ez örökre nevezetes
éveiben őt állítá annak élére, aki éles, beható tekintetével a kor
irányeszméit igy fölismerni, nagy munkabírásával a reábizott nem­
zedékeket azok elfogadására előkészíteni annyira képes volt.
És éppen az az ő hervadhatatlan érdeme, hogy a diákkal
nemcsak ósdi tógáját vetteti le, hanem az ósdi szellemet is. Meg­
érteti vele, mindannyinak leikébe csepegteti, hogy az újjáalakulás
elodázhatatlan: a magyarságnak a középkori intézmények által szét-
 — xíx —
tagolt részeit, különböző osztályait egy nemzetté kell forrasztani s
azt a nemzetet mindenek fölött nemzetivé kell tenni.
De ki tadná egy rövid beszéd keretében csak vázolni is, mi­
ként reformálja az iskolát, miként szakít az iskolázás internationa-
lis jellegű hagyományaival, miként teszi a nevelést és oktatást lé­
pésről lépésre nemzetibbé, mint képez ebben a szellemben a jövő­
nek derék munkásokat, mint dolgozik az új Magyarország alapjai­
nak lerakásánál.
A legteljesebb elismeréssel kell fejet hajtanunk ily nagy arányú
munkásság előtt. Nagy arányúnak mondom, noha őmaga egy föl­
jegyzésének a sorai között csak hangya-munkának tartja. Ez a fel­
jegyzése egy idézet Széchenyitől, aki egy hírlapi cikkében leginkább
Kossuthra célozva azt írja, hogy »bátrabbak, merészebbek, kikkel
magasabb, láthatatlan hatalmak látszanak szorosabb szövetségben
lenni, rövid napok alatt oly alapra fektették hazánk jövendőjét,
melyet — tisztelet, de igazság is — velem együtt mi hangya-mun­
kások soha, vagy csak generatiók után lettünk volna képesek meg­
alakítani«. Nem tudok menekülni a benyomástól, hogy a legnagyobb
magyar e mondását azért írta föl magának mintegy emlékeztetőül
a néhai Hiri, mert a maga munkáját értékénél kevesebbre becsülve
bizonyos vigasztalást talált abban, ha még egy Széchenyi is többet
szereteti volna tenni a hazáért, mint amennyit tett.
Hát ne bántsuk az ő tiszteletreméltó szerénységét, mondjuk
mi is, hogy : az ő munkája hangya-munka volt. De az az isteni
szikra, mely Kossuth és halhatatlan reformator-társai szelleméből
pattant ki, maga is csak úgy gyújthatott, ha olyan hangya-munká­
sok, aminő Hiri volt, már előbb összehordták az anyagot, ami lán­
got vessen s a láng maga is csak úgy maradhatott tartós, ha olyan
hangya-munkások folyton szították, folyton élesztették a hazafi szí­
veknek szent tűzhelyén.
Ha valami megérdemli a bámulatot, az a fáradhatatlanság, az
ernyedetlen kitartás, a lankadhatatlan munkakedv, amik a hangya­
munka jellemző sajátságai. Ily értelemben Hiri működése csakugyan
hangya-munka volt. 46 hosszú éven keresztül dolgozott egész tudá­
sával, egész leikével azon, hogy e vidék első culturalis intézetét a
jobb jövő egyre virágzóbb veteményes kertjévé tegye; 46 éven
keresztül küzdött a társadalmi és közélet térén is azért a magas
célért, hogy hazarészünk lakosságát a reform-törekvéseknek meg­
nyerje.
Küzdött a szó teljes értelmében. Küzdött nemcsak a termé­
szetes akadályokkal, hanem az emberi önzéssel s az abból szár­
mazó maradisággal, sőt ellenséges indulattal is. A régi rendszer
hívei hivatalba lépésétől kezdve természetes ellenséget láttak benne;
hiszen minden téren újítást sürgetett, a valódi liberalismus alapján
állva ostromolta a kiváltságokat s így sértette az önző érdekeket.
Ellenségei a református egyháztanácsban 1838-ban ki is mondták
hivatalától való megfosztását s bizonyára végkép elveszti őt akkor
II*
 — XX —

e tanintézet, ha védelmébe nem veszi a collegium akkori, halhatat­

lan emlékű íögondnoka, aki benső barátságával tisztelte meg az
egyszerű professort ama magasságban is, melyre őt magát születése,
traditiói s istentől nyert fényes tehetségei állították, az a nagy em­
ber, akinek városunk főterén nem sokára fölállítandó díszes érc­
szobra, mint ez az egyszerű sírkő itt, e fák alatt, a liberalismus
diadalát fogja hirdetni.
Szinte el sem hinnők, ha nem bizonyítná egy kartárs szava­
hihető följegyzése is, hogy az új szellem actiója minő hatalmas
reactiót volt képes fölkelteni abban az időben e, különben csendes
vidéki városkában is ; hogy a conservativ elemek mily elszántsággal
szervezkedtek párttá, sőt titkos comitévá, amelynek célja volt meg­
semmisíteni az új irányt minden áron. Ez a párt az 1838-diki ku­
darc után sem szűnt meg Hirinek, az áj irányzat egyik legerősebb
helybeli bajnokának, útjába akadályokat gördíteni. 1848-ban a re­
formpárt, majd a függetlenségi harc sikerei megfélemlítették ugyan
egy időre, de csak azért, hogy az önvédelmi harc leveretése után
annál nagyobb erővel lépjen a küzdő térre. Ráfogásainak, vádjai­
nak, árulkodásainak sikerűit is végre oda vinni a dolgot, hogy Hiri
1850-ben az akkori katonai hatalom által tanszékéről leszoríttassék.
Életírói azt mondják, hogy ártatlanul mozdították el. Az ellen­
fél álláspontját nézve más véleményen vagyok. Mert igaz ugyan,
hogy az a vád, amit ellene a katonai parancsnokság előtt emeltek,
puszta hazugság v olt: nem járt Schweizban honvédeket toborzani,
de bizonyára többet ártott az absolutismusnak azzal, hogy tanítvá­
nyaiba az új szellemet csepegtette be, mintha személyesen fegyvert
fog, vagy Schweizból csakugyan honvédeket toborzott volna ; s így
az absolutismus, ha nem öntudatosan cselekedett, tagadhatatlanul
finom ösztöntől vezéreltetett, amikor Hirit és a hozzá hasonlókat
üldözőbe vette.
1856-ban Hiri ismét visszatéri tanszékére. Ezentúl már nem
bántják külső zaklatások s munkásságát most már több derék kar­
társával együtt nyugodtan szentelhette szeretett iskolája intensiv
fejlesztésére s 1867-ben az erdélyi református tanárok Zilahra ösz-
szehívott értekezletén már bizonyos megnyugvással mondhatja, hogy
az »ügy, melyért annyi balviszontagságok, annyi meglámadtatások
közt törhetlen hűséggel küzdöttem köröm s tehetségem szerint s
küzdött annyi hű kedély, diadalának küszöbéhez ért«.
És dolgozott azután is tovább egész haláláig, 1876. decem­
beréig, amikor a legigazabb tisztelet és szeretet általános megnyi­
latkozása mellett temettük el ez eddig jeltelen sirhantok alá.
A hálás tanítványok filléreiből gyűlt összeg csak napjainkban
növekedett akkorára, hogy ez egyszerű kővel külsőleg is kimutat­
hassuk azt a bámulattal határos tiszteletet, melyet e kiváló hazafi,
a történelem lánglelkű tolmácsa, a valódi tanár iránt mindannyian
érezünk, akik őt személyesen ismertük, avagy csak tetteiből ismerjük.
Szerencsésnek érzem magam, hogy e tiszteletnek, e hálának
 XXI

én lehettem tolmácsolója ez ünnepélyen, mely egyszersmind fokozza

azt a vonzalmat is, mely bennünket, engem és kartársaimat e pá­
lyára hívott. Hisz’ látják, tapasztaljuk, hogy aki a jövőért dolgozik,
annak munkáját nem emészti fel a jelen pillanat s egyszerű pályánk
munkásainak az emléke tovább él az utókor hálás kegyeletében
akkor is, amikor már a napi szükségletnek dolgozó, sok, díszesebb
állású munkás sírjára rég ráborúlt a feledés éjszakája.
S te, üdvözűlt szellem, fogadd el kegyesen, amit hálánk nyúj­
tott. S ha eszméid egén felhők tornyosúlnak, jelenj meg lelkűnkben,
bátoríts és serkents, hogy küzdjünk, dolgozzunk hazáért, eszményért!