Professional Documents
Culture Documents
Matematika Doga Megfejtéssel 7.o
Matematika Doga Megfejtéssel 7.o
Tanári kézikönyv
a Matematika felmérőfüzet
7. évfolyamához
Celldömölk, 2010
Bíráló
ÁRVÁNÉ DOBA MÁRIA
A rajzokat készítette
SZALÓKI DEZSŐ
Szerkesztette
BALASSA Éva
AP–070841
ISBN 978-963-465-335-6
© Csahóczi Erzsébet, Csatár Katalin, Morvai Éva, Széplaki Györgyné; 2009
Kedves Kollégák!
Tanártársaink kérésére és munkájuk segítésének érdeké ten méri a továbbhaladáshoz szükséges ismeretek, ké-
ben Matematika felmérőfüzetet készítettünk. A felmérő fel- pességek elsajátítását. Hosszabb témakör tanítása során
adatsorokat tartalmazó kötetet az Oktatási Minisztérium érdemes több 10–20 perces röpdolgozatot íratni. A las-
2004-ben kiadott kerettantervének követelményei sze- sabb gyerekeket engedjük tovább dolgozni, mialatt a
rint állítottuk össze. Mivel ez a kerettanterv a 2003-ban gyorsabb tanulóknak szorgalmi feladatot adunk. Osztá-
elfogadott Nemzeti alaptantervre épül, a Matematika fel- lyozásra is használható.
mérőfüzet az Apáczai Kiadó matematikai tankönyvcsalád- 3. Értékelő felmérő
ja mellett bármely más tankönyvhöz is használható. Egy-egy fejezet lezárásakor íratható témazáró felmérő,
A könyvben minden feladatsorhoz javítási útmuta- azokhoz a fejezetekhez készült, amelyekhez minimum-
tó tartozik megoldással és pontozással. A felmérések na- követelmény tartozik a tantervben. Osztályozásra is hasz-
gyobb létszámú osztályokban való megíratását két-két nálható. A méréselméleti szakirodalomban elfogadott ér-
változat segíti. A feladatok a tanulócsoport tudásszintjé- tékelés szerint 80%, 60%, 40%, 20%, 0% az osztályzatok
től függően módosíthatók, könnyebbre vagy nehezebb- alsó határa, amitől a csoport képessége szerint el lehet
re cserélhetők, hiszen a mérések célja az adott csoport térni. Az értékelő dolgozatokból a matematikát alapszin-
haladásának megítélése. Ez a kiadvány a tankönyv szer- ten (heti három órában) vagy emelt szinten (legalább he-
zői által összeállított teszteket tartalmazza, amelyeknek ti négy órában) tanulók részére különböző feladatsor ké-
kipróbálása csak kis mintán történt meg. szült, mindkettő A és B változatban. A Tanári kézikönyv
tartalmazza a minimumkövetelményeket és a minimum-
Az egyes témakörökhöz három típusú felmérő kapcso- szintet meghaladó követelmények felsorolását is.
lódhat: Az írásbeli mérés az értékelés összetett folyamatának
1. Továbbhaladáshoz szükséges alapismeretek mé- csak az egyik eleme. A tanórákon megfigyelt tevékeny-
rése (TSZAM) ségek során még teljesebb képet alkothatunk az osz-
Csak azokhoz a fejezetekhez írtuk, amelyek tanulása ko- tály, egy-egy csoport vagy egy-egy tanuló fejlődéséről.
rábbi ismeretekre épít. Egyrészt segítheti annak eldönté- A tantervek követelményrendszerébe tartozik a követke-
sét, hogy a csoport elkezdheti-e az új fejezetet, másrészt ző képességek fejlesztése is: összefüggések felismerése;
információt adhat arról, hogy az egyes tanulók rendelkez- észrevételek megfogalmazása; szöveges feladatok értel-
nek-e a következő témakör elsajátításához szükséges is- mezése; összehasonlítások, rendezések pontossága; geo-
meretekkel. Nem célja az osztályozás. A tanári példány metriai modellek elkészítése; gyakorlati problémák meg-
tartalmazza a hatodik évfolyamon év végére elvárt mini- oldása; mérések kivitelezése; valószínűségi gondolkodás
mális követelmények felsorolását is. megléte.
2. Röpdolgozat Várjuk a méréseket kipróbáló kollégák véleményét, ami-
Olyan tananyagrészek után iktattuk be, ahol új mini- nek alapján a szükséges módosításokat elvégezzük. Ered-
mumkövetelményeket fogalmaz meg a tanterv. Néhány ményes munkát kívánunk:
órás tananyag feldolgozása után csoport- és egyéni szin- a Szerzők és a Kiadó
1. tanuló 1 1 2 0 80 1 0 2 1 1 1 3 90 13 87
2. tanuló 1 1 2 1 100 1 1 2 1 1 1 1 80 13 87
3. tanuló 1 1 1 1 80 1 1 0 1 1 1 2 70 11 73
4. tanuló 1 1 0 1 60 1 1 2 1 1 1 2 90 12 80
5. tanuló 1 1 0 0 40 1 1 2 0 0 1 0 50 7 47
átlag pont
átlag % 100 100 50 60 100 80 80 80 80 100 53
Irodalom
Báthory Zoltán: Tanulók, iskolák – különbségek. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992
Csapó Benő: Az iskolai tudás. Osiris Kiadó, Budapest, 2002
Nagy József: A témazáró tudásszintmérés gyakorlati kérdései. Tankönyvkiadó, 1972
Vidákovich Tibor: Diagnosztikus pedagógiai értékelés. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990
SZÁMOK ÉS MŰVELETEK
Minimumkövetelmény a 6. évfolyam végén
Számfogalom
A tízes számrendszer biztos ismerete. Természetes szám, egész szám, előjel, tört, egyszerűsítés,
bővítés, közös nevezőre hozás, reciprok, tizedes tört, százalék jelentése, ezekhez konkrét tartal-
mak párosítása. Egész számok, egyszerű esetekben tört és tizedes tört alakban megadott szá-
mok helye a számegyenesen, nagyság szerinti sorba állítása. A pontos szám és közelítő szám
jelentése. Kerekítés. Ellentett és abszolút érték szavak jelentésének helyes értelmezése.
Műveletek
Kéttagú összeg, illetve különbség, többtényezős szorzat, illetve hányados előjele, az eredmény
becslése. Egész számok összeadása, kivonása, szorzása és osztása – eszközök nélkül – viszony-
lag nagyobb számok körében is, alkalmazásuk a legegyszerűbb feladatokban. Alapműveletek
– összeadás, kivonás, szorzás és osztás törtekkel (a törtek nevezője egyjegyű vagy kerek szám
egyszerű többszöröse vagy legfeljebb 1-2 tizedes jegyet tartalmazó tizedes tört), alkalmazás. A
tanult számelméleti ismeretek alkalmazása a műveletvégzés során. Maximum két művelettel
leírható szöveges feladat megoldása. Elemi százalékszámítási feladatok.
A diagnosztizáló mérést két részletben célszerű megíratni! (Első részlet: 1–4. feladat, 2. részlet: 5–6. fel-
adat.) A mérésekhez javasolt idő 2 tanóra.
Számok és műveletek
TSZAM – A csoport
1. a) Igaz vagy hamis az állítás a számhalmazokra? Írd be a táblázatba a megfelelő (I vagy H) betűt! a 18
b) A szürke mezőkbe írt válaszaidat indokold is meg! b 5
23
Természetes számok Negatív egészek Egész számok
halmaza halmaza halmaza
Végtelen sok eleme van
I I I
2. a) Írd le betűvel! a 4
b 2
7530,4 hétezer-ötszázharminc egész négy tized c 2
d 4
 2 5 két egész öt tizenketted
e 4
12 f 5
21
b) Írd le számjegyekkel!
7 tízezres + 3 százas + 5 egyes + 4 század 70 305,04
mínusz 7 kilenced – 7
9
7 százas + 40 ezres + 5 tízes + 32 tized 40 753,2
73 százas + 504 század 7305,04
3. a) A felsorolt számok közül melyik szám helyét nem jelöltük a számegyenesen fekete ponttal? a 7
Karikázd be! Ábrázold! –1,15 b 1
b) Mely számokat nem soroltuk fel a megjelöltek közül? –1 és 1,6 c 2
10
F –1 C G 0 AB=D 1 E 1,6
D) Az én megoldási tervem:………
E l l .:
1 2 0 – 7 2 = 4 8
1 2 0 - n a k a 4 0 % - a 4 8
a) 3 5, 8 9 0 b) 1 9, 5 0
+ 4, 7 1 2 – 8, 1 5
4 0, 6 0 2 1 1, 3 5
c) d)
9 + 20 = 29 5 – 5 =0
12 12 12 4 4
29 ∙ 4 = 29
12 3
e)
8 5, 2 : 6 = 1 4, 2
2 5
1 2
0
f) 2 4, 9 2 : 0, 8 = 2 4 9, 2 : 8 = 3 1, 1 5
0 9
1 2
4 0
0
g) 1 0, 5 ∙ 2, 4 h)
2 1 0 – 5 ∙ 2 =– 5
+ 4 2 0 4 3 6
2 5, 2 0
– 5 ∙ 9 =– 3
6 10 4
i) –5 + 2 – 1 2 = –1 5 j) 1 0 – 1 2 = –2
k) 1 0 ∙ (– 1 2 ) = –1 2 0
Helyi érték szerint írja egymás alá a számokat: 1 pont. Jó az összeg: 1 pont. Jól
a 3 pont
szoroz 100-zal: 1 pont, akkor is, ha az összeget rosszul határozta meg
Helyi érték szerint írja egymás alá a számokat: 1 pont. Jó különbség: 1 pont.
b 3 pont
Jó hányados: 1 pont, akkor is, ha a különbséget rosszul határozta meg
6. Ha egy folyékony mosószer kupakját 3 részéig töltjük meg, akkor az 84 ml-nek felel meg. a 2
4 b 2
c 2
d 2
8
A diagnosztizáló mérést két részletben célszerű megíratni! (Első részlet: 1–4. feladat, 2. részlet: 5–6. fel-
adat.) A mérésekhez javasolt idő 2 tanóra.
Számok és műveletek
TSZAM – B csoport
1. a) Igaz vagy hamis az állítás a számhalmazokra? Írd be a táblázatba a megfelelő (I vagy H) betűt! a 18
b) A szürke mezőkbe írt válaszaidat indokold is meg! b 5
23
Természetes számok Negatív egészek Egész számok
halmaza halmaza halmaza
Bármely eleménél van na- I H I
gyobb eleme
Ez a –1
Bármely két elemének H H H
szorzata negatív
Pl.: +2 ∙ (+3) = + 6
Nincs olyan eleme, amely- H I A negatív egész szá- H
nek abszolút értéke is a hal- mok abszolút értéke
mazban van pozitív egész
2. a) Írd le betűvel! a 4
b 2
8504,3 nyolcezer-ötszáznégy egész három tized c 2
d 4
 4 3 négy egész három tizenegyed
e 4
11 f 5
21
b) Írd le számjegyekkel!
8 tízezres + 6 tízes + 5 egyes + 2 század 80 065,02
mínusz 5 nyolcad – 5
8
8 tízes + 60 ezres + 5 százas + 23 tized 60 582,3
84 százas + 605 század 8406,05
10
3. a) A
felsorolt számok közül melyik szám helyét nem jelöltük a számegyenesen fekete ponttal? a 7
Karikázd be! Ábrázold! 1,15 b 1
b) Mely számokat nem soroltuk fel a megjelöltek közül? –1 és 1,4 c 2
10
G –1 B D 0 A=E C 1 F 1,4
A) 3 B) – 0,50 C) 75 D) – 1 E) 12 F) 1,15 G) –1,2
5 100 4 20
b) A
garázsban 140 autó tud parkolni, és a szürkével jelölt területek megteltek.
Hány autó áll a garázsban, ha minden szürke területen ugyanannyi férőhely van?
84 autó áll a garázsban
c) Melyik megoldási terv szerint számoltál? Karikázd be, vagy írd le a tiedet!
A) 140 : 100 ∙ 60 B) 140 : 10 ∙ 4 C) 140 ∙ 0,6
D) Az én megoldási tervem:………
1 4 0 – 8 4 = 5 6
1 4 0 - n e k a 4 0 % - a 5 6
11
g
f
3
4
4
f ) 24,69 : 0,6 = 41,15 g) 10,5 ∙ 2,6 = 27,3 h) – 5 ∙ 4 : 10 = – 3  h 5
8 3 9 4 i 3
i) –5 – 2 – (–12) = 5 j) –2 ∙ (–5) – 12 = –2 k) –12 : (–2) ∙ (–15) = –90 j 3
k 3
39
Itt számolj!
a) 5 1, 9 8 7 b) 1 5, 9 0
+ 7, 1 2 – 5, 1 8
5 9, 1 0 7 1 0, 7 2
c) 15 + 8 = 23 d) 7 – 7 =0
12 12 12 6 6
23 ∙ 3 = 23
12 4
e)
9 6, 6 : 7 = 1 3, 8
2 6
5 6
0
f) 2 4, 6 9 : 0, 6 = 2 4 6, 9 : 6 = 4 1, 1 5
0 6
0 9
3 0
0
g) 1 0, 5 ∙ 2, 6 h) – 5 ∙ 4 = – 5
2 1 0 8 3 6
+ 6 3 0
2 7, 3 0 – 5 ∙ 9 =– 3
6 10 4
i) –5 – 2 + 1 2 = 5 j) 1 0 – 1 2 = –2
k) 6 ∙ (– 1 5 ) = – 9 0
12
Helyi érték szerint írja egymás alá a számokat: 1 pont. Jó az összeg: 1 pont. Jól
a 3 pont
szoroz 100-zal: 1 pont, akkor is, ha az összeget rosszul határozta meg
Helyi érték szerint írja egymás alá a számokat: 1 pont. Jó különbség: 1 pont.
b 3 pont
Jó hányados: 1 pont, akkor is, ha a különbséget rosszul határozta meg
Jó közös nevező: 1 pont. Jó bővített alakok: 2 pont. Jó összeg: 1 pont. Jól szo-
c 5 pont
roz: 1 pont (akkor is, ha rossz összeggel számol)
Jó a műveleti sorrend: 1 pont. Jól oszt (akkor is, ha rossz a műveleti sorrend):
d 3 pont
1 pont. Helyes végeredmény: 1 pont
Jól használja az osztás algoritmusát: 1 pont. Jó helyre teszi ki a hányados-
e ban a tizedesvesszőt: 1 pont (akkor is, ha a részeredmények rosszak). Helyes 3 pont
a végeredmény: 1 pont
Bővít: 1 pont. Jó a hányados nagyságrendje: 1 pont. Pontos eredmény: 2
f 4 pont
pont
Jók a részletszorzatok: 2 pont. Nagyságrend: 1 pont. Pontos eredmény: 1
g 4 pont
pont
Előjel: 1 pont. Jó szorzat: 1 pont. Jól oszt (a 10/9 reciprok értékével szoroz): 1
h 5 pont
pont. Pontos eredmény: 2 pont
i–k A helyes eredmény feladatonként 3-3 pont 9 pont
6. Ha egy folyékony mosószer kupakját 3 részéig töltjük meg, akkor az 75 ml-nek felel meg. a 2
5
b 2
c 2
d 2
8
b) 5 kg erősen szennyezett ruhához, 60 °C-os vízben való mosáshoz, 100 ml mosószert javasolnak
a mosási útmutatóban.
Meddig kell tölteni a kupakot? Karikázd be a helyes választ!
a) 3 rész 75 ml b) 100 ml = 4
5 125 ml 5
1 rész 75 ml : 3 = 25 ml
5
5 rész 25 ml ∙ 5 = 125 ml
5
13
( ) ( )( )( )( )
4
f ) 5 = 5 ∙ 5 ∙ 5 ∙ 5 = 625
3 3 3 3 3 81
14
( )
3
c) 5 ∙ 5 ∙ 5 = 5 
2
d) 0,2 ∙ 0,2 = (0,2)
4 4 4 4
15
( ) ( )( )( )( )
4
f ) 2 = 2 ∙ 2 ∙ 2 ∙ 2 = 16
5 5 5 5 5 625
16
Számok és műveletek
17
18
Számok és műveletek
Értékelő felmérő – B csoport
3 6 9 4 c 4
10
a) Természetes számok: 3 , 0
2
4
b) Nem pozitív egészek: –8, – 24 , 0 , (–1)
3
6 4
c) Pozitív racionális számok: 0,5 , 7 , 3 , 0,74
2 2
3
2 2 2
c) (–10 + 4) ∙ 5 = –6 ∙ 25 = –150 d) (–10 + 4 ∙ 5) = 10 = 100
19
20
Számok és műveletek
Minimumkövetelmény a 7. évfolyam végén
A minimumszintet meghaladó követelmény dőlt betűvel
Ismerjék és értsék a természetes szám, negatív szám, egész szám, racionális szám fogalmakat. Sokféle alakját ismerjék
a számoknak. Legyenek képesek halmazként ábrázolni a megismert számkörök egymáshoz való viszonyát.
Tudjanak alapműveleteket végezni kis abszolút értékű egészek, törtek, tizedes törtek körében fejben, írásban, egy-
szerű számokat tartalmazó műveletsorokban. Tudják a műveletvégzés sorrendjét, ismerjék a zárójelek szerepét. Is-
merjék és alkalmazzák a tanult műveleti azonosságokat.
Tudjanak becsléseket és közelítő számításokat végezni ezekben a számkörökben.
10 pozitív egész kitevőjű hatványainak ismerete. A 10-nél nagyobb számok normálalakja.
A természetes szám kitevőjű hatvány jelentésének ismerete. Természetes szám kitevőjű hatvány felírása azonos tényezők
szorzataként, egyenlő tényezőkből álló szorzat felírása hatvány alakban.
Normálalakba írt számok átírása tízes számrendszerbe és fordítva, alkalmazása egyszerűbb esetekben.
( )
2
5
, – 3 , 8 , –5, 2 , (–1) , 0,3
3 2
1. Helyezd el a számokat a halmazábrában! a 7
8 2 2 3
7
R acionális számok
8 –5 3
2 2
(–1)3
5
0,32 8 ( )
22
3
2. A számokat kétféle alakban adtuk meg. Keresd meg az egyenlőket! A felíráshoz a számok betűjelét a 5
használd! 5
2
D= 4
3 3 2
A = 1,6 : 10 B = 1,6% C = 0,16 ∙ 10 E = (– 4)
100
a = 160 b = 16 c = 0,16 d = 0,016 e = 0,0016
a = C b = E c = D d = B e=A
21
( )< ( )
b 2
a) 6 + – 3 6 + – 3 b) –32 – 5,31 < –32 – 531 c 2
5 4 5 8 1000
6
2 3
c) a 24 3 -szorosának a része = a 24 2 -szorosának a része
8 3 3 8
( )
e 4
c) 0,459 : 2,25 = 0,204 d) 1,25 – 3 ∙ 5 = 1,25 f 4
4 2
21
10 5( )
e) 9 : – 3 + 7 = – 1
6 3 5 ( )
f ) 1 3 + – 5 ∙ 12 = –13 2
4 5
Itt számolj!
a) 1, 3 2 7 b) 7, 1 8 ∙ 0, 2 4
– 0, 3 6 1 4 3 6
0, 9 6 7 + 2 8 7 2
1, 7 2 3 2
c) 4 5, 9 : 2 2 5 = 0, 2 0 4
– 4 5 0
9 0 0
– 9 0 0
0
d) (1, 2 5 – 0, 7 5) ∙ 2, 5 = 1, 2 5
e)
( )
9 ∙ – 5 + 7 = – 3 + 7 = – 1
10 3 6 2 6 3
f)
1 3 – 15 = –13 2
5 5
a Helyi érték szerint írja egymás alá a számokat: 1 pont. Jó az összeg: 1 pont 2 pont
A részletszorzatok jók: 2 pont. A részletszorzatok jó helyi értéken állnak: 1
b 5 pont
pont. Jó eredmény: 2 pont
Jól használja az osztás algoritmusát: 1 pont. Jó helyre teszi ki a hányados-
c ban a tizedesvesszőt: 1 pont (akkor is, ha a részeredmények rosszak). He- 3 pont
lyes a végeredmény 1 pont
d Helyes különbség: 1 pont. Helyes szorzat 2 pont. 3 pont
22
Számok és műveletek
Értékelő felmérő – B csoport (legalább heti 4 óra)
( )
2
5
, – 7 , 9 , –3, 3 , (–1) , 0,2 a 7
5 2
1. Helyezd el a számokat a halmazábrában!
9 2 3 2 7
R acionális számok
–3
9 7
3 2
(–1) 5
5
0,22 9 ()
32
2
2. A számokat kétféle alakban adtuk meg. Keresd meg az egyenlőket! A felíráshoz a számok betűjelét a 5
használd! 5
2
D= 5
3 3 2
A = 2,5 : 10 B = 2,5% C = 0,25 ∙ 10 E = (– 5)
100
a = 250 b = 25 c = 0,25 d = 0,025 e = 0,0025
a = C b = E c = D d = B e=A
23
( )< ( ) 2
b
a) 5 + – 3 5 + – 3 b) –23 – 3,15 < –23 – 315 c 2
4 5 4 10 1000
6
c) a 28 4 -szeresének a 3 része = a 28 3 -szeresének a 4 része
7 2 2 7
( ) 4
e
c) 0,561 : 2,75 = 0,204 d) 1,75 – 5 ∙ 5 = 1,25 f 4
4 2
21
9 ( )
e) 8 : – 4 + 7 = 1
3 6 2 6 ( )
f ) 1 5 + – 8 ∙ 15 = –22 1
5 6
Itt számolj!
a) 1, 4 3 7 b) 3, 5 9 ∙ 0, 4 8
– 0, 4 7 1 4 3 6
0, 9 6 7 + 2 8 7 2
1, 7 2 3 2
c) 5 6, 1 : 2 7 5 = 0, 2 0 4
– 5 5 0
1 1 0 0
– 1 1 0 0
0
d) (1, 7 5 – 1, 2 5) ∙ 2, 5 = 1, 2 5
( ) ( )
e) 8 : – 4 + 7 = 8 ∙ – 3 + 7 = – 2 + 7 = – 1
9 3 6 9 4 6 3 6 2
f)
1 5 – 24 = –22 1
6 6
a Helyi érték szerint írja egymás alá a számokat: 1 pont. Jó az összeg: 1 pont 2 pont
A részletszorzatok jók: 2 pont. A részletszorzatok jó helyi értéken állnak: 1
b 5 pont
pont. Jó eredmény: 2 pont
Jól használja az osztás algoritmusát: 1 pont. Jó helyre teszi ki a hányados-
c ban a tizedesvesszőt: 1 pont (akkor is, ha a részeredmények rosszak). He- 3 pont
lyes a végeredmény 1 pont
d Helyes különbség:1 pont. Helyes szorzat 2 pont 3 pont
Helyes műveleti sorrend: 1 pont. Helyes hányados 1 pont.
e 4 pont
Helyes összeg: 2 pont
Helyes műveleti sorrend: 1 pont. Helyes szorzat 1 pont.
f 4 pont
Helyes összeg: 2 pont összesen 51
24
KÖZÉPPONTOS TÜKRÖZÉS
Minimumkövetelmény a 6. évfolyam végén
A minimumszintet meghaladó követelmény dőlt betűvel
Pont, egyenes, szakasz fogalmának helyes használata.
Párhuzamos és merőleges egyenesek ismerete, szerkesztése.
Szakaszfelező merőleges, szögfelező szerkesztése.
30°-, 45°-, 60°-, 90° -os szögek szerkesztése, szögmásolás, nevezetes szögek szerkesztése.
Hosszúság, terület mértékegységei, azok átváltása egyszerű esetekben.
Háromszög, deltoid, húrtrapéz szögeinek és területének meghatározása.
Háromszög, rombusz, deltoid, húrtrapéz alapszerkesztések.
Szabályos sokszögek ismerete.
Középpontos tükrözés
TSZAM – A csoport
25
2. A felsorolt három-három hosszúság közül melyik lehet egyenlő szárú háromszög három oldalának a 4
hossza? Válaszodat indokold! b 5
c 4
a) 3 cm, 2 cm, 30 mm b) 0,4 dm, 2 cm, 20 mm d 5
c) 3,5 dm, 40 cm, 3 dm d) 5 cm, 50 mm, 0,5 dm 18
a) 30 mm = 3 cm, a három szakasz között van két egyenlő 3 cm hosszúságú, és teljesül a há-
romszög-oldalegyenlőtlenség, ezért ezek egyenlő szárú háromszöget alkotnak.
b) 0,4 dm = 4 cm, 20 mm = 2 cm, a szakaszok között van két egyenlő 2 cm hosszúságú, de a
három hosszúság nem tesz eleget a háromszög-egyenlőtlenségnek: 2 cm + 2 cm = 4 cm,
ezért ezek nem alkotnak háromszöget.
c) 3,5 dm = 35 cm, 3 dm = 30 cm. Ezek között nincs két egyenlő hosszúságú szakasz, ezért
nem alkotnak egyenlő szárú háromszöget.
d) 50 mm = 5 cm, 0,5 dm = 5 cm. A három szakasz egyenlő, tehát van közöttük két egyenlő,
így ezek egyenlő szárú háromszöget alkotnak.
a) y C
1
A B
0 1 x
2
d) A háromszög AB oldalának hossza: 3 cm, ehhez az oldalhoz tartozó magassága 3,5 cm.
Területe: T = 3 ∙ 3,5 = 5,25 cm .
2
2
Másik megoldás: A területszámításhoz szükséges hosszúságok mindegyike fele akkora mé-
2
rőszámú, mert 2e = 1 cm. Így a terület mérőszáma cm -ben a rácsegységben számolt mé-
2
rőszám negyede lesz. 21 : 4 = 5,25. Tehát a háromszög területe: 5,25 cm .
26
α β
α+2β
27
Középpontos tükrözés
TSZAM – B csoport
2. A felsorolt három-három hosszúság közül melyik lehet egyenlő szárú háromszög három oldalának a 4
hossza? Válaszodat indokold! b 5
c 4
a) 6 cm, 3 cm, 60 mm b) 0,6 dm, 3 cm, 30 mm d 5
c) 2,5 dm, 30 cm, 2 dm d) 4 cm, 40 mm, 0,4 dm 18
a) 60 mm = 6 cm, a három szakasz között van két egyenlő 6 cm hosszúságú, és teljesül a há-
romszög-oldalegyenlőtlenség, ezért ezek egyenlő szárú háromszöget alkotnak.
b) 0,6 dm = 6 cm, 30 mm = 3 cm, a szakaszok között van két egyenlő 3 cm hosszúságú, de a
három hosszúság nem tesz eleget a háromszög-egyenlőtlenségnek: 3 cm + 3 cm = 6 cm,
ezért ezek nem alkotnak háromszöget.
c) 2,5 dm = 25 cm, 2 dm = 20 cm. Ezek között nincs két egyenlő hosszúságú szakasz, ezért
nem alkotnak egyenlő szárú háromszöget.
d) 40 mm = 4 cm, 0,4 dm = 4 cm. A három szakasz egyenlő, tehát van közöttük két egyenlő,
így ezek egyenlő szárú háromszöget alkotnak.
28
a) y
C
A B
1
0 1 x
2
d) A háromszög AB oldalának hossza: 3 cm, ehhez az oldalhoz tartozó magassága 2,5 cm.
Területe: T = 3 ∙ 2,5 = 3,75 cm .
2
2
Másik megoldás: A területszámításhoz szükséges hosszúságok mindegyike fele akkora mé-
2
rőszámú, mert 2e = 1 cm. Így a terület mérőszáma cm -ben, a rácsegységben számolt mé-
2
rőszám negyede lesz. 15 : 4 = 3,75. Tehát a háromszög területe: 3,75 cm .
29
α β
α+2β
30
A B
A’
A
B’
K O K’
B
A’
31
3. Az A(2; –2), B(6; 3), C(2; 8), D(–2; 3) pontok, ebben a sorrendben egy négyszög csúcsai. a 4
b 1
a) A pontok felvétele után rajzold meg a négyszöget! c 2
d 2
b) Milyen négyszöget kaptál? Az A, B, C, D pontok egy rombusz csúcsai. 9
D B t2
O
1
0 1 x
32
B’
C’
K’
A B
A
O
A’
33
3. Az A(1; –3), B(5; 2), C(1; 7), D(–3; 2) pontok, ebben a sorrendben egy négyszög csúcsai. a 4
b 1
a) A pontok felvétele után rajzold meg a négyszöget! c 2
d 2
b) Milyen négyszöget kaptál? Az A, B, C, D pontok egy rombusz csúcsai. 9
D B t2
O
1
0 1 x
34
Középpontos tükrözés
35
2. Az ábrán megrajzoltuk egy szabályos hatszög minden átlóját. O-val jelöltük a szimmetria-közép- a 3
pontot, t-vel az egyik szimmetriatengelyt és α-val egy szöget. b 3
c 1
d 2
a) A
végpontok felsorolásával add meg az EL, ED és OD szakaszok t tengelyre vonatkozó tükörképe- 9
it! A megjelölt szakaszok t tengelyre vonatkozó tükörképei: IC, DC, OD.
b) A
végpontok felsorolásával add meg az EL, ED és OD szakaszok O középpontra vonatkozó tükör-
képeit! A megjelölt szakaszok O középpontra vonatkozó tükörképei: IB, AB, AO.
α H
A B
C’
36
4. Az ábrán látható ABC háromszög C csúcsánál lévő γ szöge 60°-os, B csúcsánál lévő β szöge pedig a 4
35°-os. b 2
a) Tükrözd a háromszöget a BC oldalának egyenesére! c 5
b) Milyen síkidomot határoz meg az eredeti és a tükrözött háromszög együtt? 11
A kapott síkidom egy deltoid.
c) Mekkorák a kapott síkidom szögei? A’
Az α = 85°, a tükrözés miatt α’ = 85°, β’ = 35°, γ’ = 60°.
Így a deltoid szögei: 85°, 70°, 85°, 120°.
C
60°
35°
A B
5. Rombusz alakú papírsárkányt készítünk. Két átlójának hossza 0,3 m és 4 dm. Szerkeszd meg a sár- a 2
kány 1:10 arányú kicsinyített képét! b 2
c 7
Az átlók hossza cm-ben: 30 cm és 40 cm. 11
Az 1:10 arányban kicsinyített átlók mérete: 3 cm és 4 cm.
37
Középpontos tükrözés
Értékelő felmérő – B csoport
2. Az ábrán megrajzoltuk egy szabályos hatszög minden átlóját. O-val jelöltük a szimmetria-közép- a 3
pontot, t-vel az egyik szimmetriatengelyt és α-val egy szöget. b 3
c 1
d 2
a) A
végpontok felsorolásával add meg az EK, EF és OF szakaszok t tengelyre vonatkozó tükörképe- 9
it! A megjelölt szakaszok t tengelyre vonatkozó tükörképei: AH, FA, OF.
b) A
végpontok felsorolásával add meg az EK, EF és OF szakaszok O középpontra vonatkozó tükör-
képeit! A megjelölt szakaszok O középpontra vonatkozó tükörképei: BH, BC, OC.
d) Keress az ábrán α-val egyállású szöget! α-val egyállású szög: JCI , GHA .
E D
K
α α
L J
C
α
F O t
G I
α
H
A B
38
5, 5
c) Mekkora a kapott síkidom területe?
cm
A paralelgramma egyik oldala 5,5 cm, az ehhez tartozó A
magasság 3 cm.
2
Területe: T = 5,5 cm · 3 cm = 16,5 cm F
B
C’
4. Az ábrán látható ABC háromszög C csúcsánál lévő γ szöge 60°-os, B csúcsánál lévő β szöge pedig a 4
45°-os. b 2
a) Tükrözd a háromszöget a BC oldalának egyenesére! c 5
b) Milyen síkidomot határoz meg az eredeti és a tükrözött háromszög együtt? 11
A kapott síkidom egy deltoid.
c) Mekkorák a kapott síkidom szögei? A’
Az α = 75°, a tükrözés miatt α’ = 75°, β’ = 45°, γ’ = 60°.
Így a deltoid szögei: 75°, 90°, 75°, 120°.
C
60°
45°
A B
39
5. Rombusz alakú papírsárkányt készítünk. Két átlójának hossza 0,4 m és 5 dm. Szerkeszd meg a sár- a 2
kány 1:10 arányú kicsinyített képét! b 2
c 7
Az átlók hossza cm-ben: 40 cm és 50 cm. 11
Az 1:10 arányban kicsinyített átlók mérete: 4 cm és 5 cm.
Középpontos tükrözés
40
2. Az ábrán megrajzoltuk egy szabályos hatszög minden átlóját. O-val jelöltük a szimmetria-közép- a 2
pontot, t-vel az egyik szimmetriatengelyt és α-val egy szöget. b 2
c 2
a) A végpontok felsorolásával add meg az FK és AO szakaszok t tengelyre vonatkozó tükörképeit! _ d 2
A megjelölt szakaszok t tengelyre vonatkozó tükörképei: BJ, AO. e 2
10
b) A
végpontok felsorolásával add meg az FK és AO szakaszok O középpontra vonatkozó tükör
képeit! A megjelölt szakaszok O középpontra vonatkozó tükörképei: CH, DO.
d) A
csúcsok felsorolásával add meg az ABH háromszög O középpontra vonatkozó tükörképét!
DKE háromszög.
D t
E
L J
α
F O C
G
α I
A B
41
A B
F
C’
D’
42
Dd
C
Dp
1
A 0 1 B x
a Dd pont 4 pont
b Dp pont 4 pont
5. Deltoid alakú papírsárkányt készítünk. Két átlójának hossza 0,4 m és 8 dm. A 0,4 m a 2
hosszú átló a 8 dm hosszút 3 : 5 arányban osztja. b 4
c 2
2
a) Legalább hány dm papírra van szükségünk a sárkány elkészítéséhez? d 1
Az átlók hossza cm-ben: 40 cm és 80 cm. e 7
16
A papír méretét a deltoid területe adja: T = 40 cm ∙ 80 cm = 1600 cm .
2
2 2
2
Legalább 1600 cm = 16 dm papírra van szükség.
43
Középpontos tükrözés
Értékelő felmérő – B csoport (legalább heti 4 óra)
2. Az ábrán megrajzoltuk egy szabályos hatszög minden átlóját. O-val jelöltük a szimmetria-közép- a 2
pontot, t-vel az egyik szimmetriatengelyt és α-val egy szöget. b 2
c 2
a) A végpontok felsorolásával add meg az LD és FO szakaszok t tengelyre vonatkozó tükörképeit! _ d 2
A megjelölt szakaszok t tengelyre vonatkozó tükörképei: GB, FO. e 2
10
b) A
végpontok felsorolásával add meg az LD és FO szakaszok O középpontra vonatkozó tükör
képeit! A megjelölt szakaszok O középpontra vonatkozó tükörképei: IA, CO.
E D
c) A
csúcsok felsorolásával add meg a
CDJ háromszög t tengelyre vonatkozó
tükörképét! K
CIB háromszög.
α
d) A csúcsok felsorolásával add meg a L J
CDJ háromszög O középpontra vonat-
kozó tükörképét! C
FAG háromszög.
e) K eress az ábrán α-val egyállású szöget! F O t
α-val egyállású szög: AHB .
G I
H
α
A B
44
D C = B’ A’
A
B = C’ D’
A
1
B
0 1 x
a Dd pont 4 pont
b Dp pont 4 pont
45
5. Deltoid alakú papírsárkányt készítünk. Két átlójának hossza 0,3 m és 5 dm. A 0,3 m a 2
hosszú átló az 5 dm hosszút 2 : 3 arányban osztja. b 4
c 2
2
a) Legalább hány dm papírra van szükségünk a sárkány elkészítéséhez? d 1
Az átlók hossza cm-ben: 30 cm és 50 cm. e 7
16
A papír méretét a deltoid területe adja: T = 30 cm ∙ 50 cm = 750 cm .
2
2 2
2
Legalább 750 cm = 7,5 dm papírra van szükség.
ÖSSZEFÜGGÉSEK, ARÁNY
46
Összefüggések, arány
TSZAM – A csoport
1. Számítsd ki a következő mennyiségeket! a 2
b 2
a) 36 méternek a 7 része 28 m c 2
9 d 1
e 1
36 méter része 36 : 9 = 4, 7 része 7 · 4 = 28 m
1
8
9 9
b) 180 kilogrammnak a 30%-a 54 kg
180 kg 10%-a 180 : 10 = 18 kg, 30%-a 18 · 3 = 54 kg
c) 14 liternek a 7 -szerese 49 l
2
14 l része 14 : 2 = 7 l, 7 része 7 · 7 = 49 l
1
2 2
d) A 9 : 12 arány tört alakja 9 = 3
12 4
e) A százalék alakja = 35 = 35 %
7 7
20 20 100
b) R
eggelire mind a 42 táborlakó kapott 2 szelet sajtot is. Hány táborozónak jutott volna sajt, ha 3
szeletet kaptak volna?
42 táborozónak 42 · 2 = 84 szelet sajt jutott, 84 : 3 = 28.
28 táborozónak jutott volna 3-3 szelet sajt.
c) A szálláson összesen 78 férőhely volt, de táborozásuk idején rajtuk kívül más nem tartózkodott
ott. A férőhelyeknek hányad része volt szabad abban az időben?
78 – 42 = 36 szabad hely volt, 36 = 6 .
78 13
A férőhelyek 6 része volt szabad.
13
d) A z egyik táborozó 900 forintját, azaz zsebpénzének 6 részét elköltötte képeslapra. Hány forint
11
zsebpénzt vitt a táborba?
A zsebpénz 1 része 900 : 6 = 150 Ft, 11 része 150 · 11 = 1650 Ft.
11 11
A táborozó 1650 Ft zsebpénzt vitt a táborba.
47
a–d Bármilyen helyes számítás feladatonként 2-2 pont. Szöveges válasz 1-1 pont 12 pont
4. Készíts grafikont, amely egy tartályban levő víz mennyiségét szemlélteti a következő adatoknak a 2
megfelelően! b 2
c 2
a) A vízszintes tengelyen az időt, a függőleges tengelyen a vízmennyiséget jelöld alkalmas egysé- d 2
geket választva! 8
b) A tartályba egy csapból 4 percig vizet engednek, percenként 15 liter víz folyik bele.
c) Ezután 5 percen át zárva van a csap és a lefolyó is.
d) Végül kinyitják a lefolyót, amelyen keresztül 12 perc alatt kiürül a tartály.
vízmennyiség [l]
60
10
0
1 4 9 21 idő [perc]
48
a Mindkét tengelyen a jól választott egység és jelölt mértékegység 1-1 pont 2 pont
b Helyesen jelölt időtartam, helyesen jelölt térfogat-növekedés 1-1 pont 2 pont
c Helyesen jelölt időtartam, helyesen jelölt térfogat 1-1 pont 2 pont
d Helyesen jelölt időtartam, helyesen jelölt térfogatcsökkenés 1-1 pont 2 pont összesen 33
Összefüggések, arány
TSZAM – B csoport
c) 3 6 liternek a 9 -szerese 81 l
4
36 l 1 része 36 : 4 = 9 l, 9 része 9 · 9 = 81 l
4 4
d) A
15 : 18 arány tört alakja
15 = 5
18 6
9 százalék alakja
e) A
20
9 = 45 = 45%
20 100
49
b) Az egyik játék kezdetén mind a 28 résztvevő 5 zsetont kapott. Hány játékosnak jutott volna zse-
ton, ha fejenként 7 zsetont kaptak volna?
28 résztvevőnek 28 · 5 = 140 zseton jutott, 140 : 7 = 20.
20 résztvevőnek jutott volna 7-7 zseton.
c) Az egyik játékhoz mindannyian körbeültek, a tanárok és a diákok is. Az ülőhelyeknek hányad ré-
sze volt szabad, ha a teremben összesen 36 szék volt?
36 – 28 = 8 szabad hely volt, 8 = 2 .
36 9
Az ülőhelyek 2 része volt szabad.
9
d) Az egyik csapat 540 pontot gyűjtött, ami az összesen megszerezhető pontok 9 része. Hány
11
pontot lehetett volna szerezni?
A pontok 1 része 540 : 9 = 60 pont; 11 része 60 · 11 = 660 pont.
11 11
Összesen 660 pontot szerezhettek a csapatok.
a–d Bármilyen helyes számítás 2-2 pont. Szöveges válasz 1-1 pont 12 pont
50
4. Készíts grafikont, amely egy tartályban levő víz mennyiségét szemlélteti a következő adatoknak a 2
megfelelően! b 2
c 2
a) A vízszintes tengelyen az időt, a függőleges tengelyen a vízmennyiséget jelöld alkalmas egysé- d 2
geket választva! 8
b) A tartályba egy csapból 3 percig vizet engednek, percenként 20 liter víz folyik bele.
c) Ezután 5 percen át zárva van a csap és a lefolyó is.
d) Végül kinyitják a lefolyót, amelyen keresztül 12 perc alatt kiürül a tartály.
vízmennyiség [l]
60
10
0
1 3 8 20 idő [perc]
a Mindkét tengelyen a jól választott egység és jelölt mértékegység 1-1 pont 2 pont
b Helyesen jelölt időtartam, helyesen jelölt térfogat-növekedés 1-1 pont 2 pont
c Helyesen jelölt időtartam, helyesen jelölt térfogat 1-1 pont 2 pont
d Helyesen jelölt időtartam, helyesen jelölt térfogatcsökkenés 1-1 pont 2 pont összesen 33
1. Írd fel a következő arányokat olyan tört alakban, amely nem egyszerűsíthető! a 2
b 2
a) 2 1 : 18 b) 0,8 : 2 c 2
d 2
8
21 : 18 = 21 = 7 0,8 : 2 = 8 : 2 = 4 = 2
18 6 10 10 5
c) 2 : 3 d) 1 : 8
5 7 6
2 : 3 = 2 · 7 = 14 1 : 8 = 1 · 6 = 6 = 3
5 7 5 3 15 6 8 8 4
a–b Helyes tört alak 1-1 pont. Egyszerűsített alak 1-1 pont 4 pont
c Helyes tört alak 2 pont 2 pont
d Helyes tört alak 1 pont. Egyszerűsített alak 1 pont 2 pont
51
a) y b) y
1 1
0 1 x 0 1 x
3. Karikázd be a sor végén lévő E betűt, ha az állítás egyenes arányosságra lehet igaz, illetve karikázd a 1
be az F betűt, ha fordított arányosság esetén lehet igaz az állítás! b 1
c 1
a) Az összetartozó értékek szorzata állandó. E F d 1
e 1
5
b) A 3-hoz 11-et rendel, a 12-höz pedig 44-et. E F
52
1. Írd fel a következő arányokat olyan tört alakban, amely nem egyszerűsíthető! a 2
b 2
a) 3 5 : 21 b) 0,6 : 3 c 2
d 2
8
35 : 21 = 35 = 5 0,6 : 3 = 6 : 3 = 2 = 1
21 3 10 10 5
c) 3 : 2 d) 1 : 6
5 7 8
3 : 2 = 3 · 7 = 21 1 : 6 = 1 · 8 = 8 = 4
5 7 5 2 10 8 6 6 3
a–b Helyes tört alak 1-1 pont. Egyszerűsített alak 1-1 pont 4 pont
c Helyes tört alak 2 pont 2 pont
d Helyes tört alak 1-1 pont. Egyszerűsített alak 1-1 pont 2 pont
53
a) y b) y
1 1
0 1 x 0 1 x
3. Karikázd be a sor végén lévő E betűt, ha az állítás egyenes arányosságra lehet igaz, illetve karikázd a 1
be az F betűt, ha fordított arányosság esetén lehet igaz az állítás! b 1
c 1
a) Az összetartozó (nullától különböző) értékek aránya állandó. E F d 1
e 1
5
b) A 3-hoz 8-at rendel, a 12-höz pedig 32-t. E F
54
Összefüggések, arány
a Tizedes tört vagy tört alak 1 pont. Százalék alak 1 pont 2 pont
b Tizedes tört vagy tört alak 2 pont. Százalék alak 1 pont 3 pont
55
2. Mekkora a valóságban az a rovar, amit a nagyítólencsén keresztül 2,7 cm-nek látunk, ha a nagyító a 2
egy 6 mm-es tárgyat 3,6 cm-nek mutat? b 3
c 1
A valóságban 9 mm-es a rovar. 6
3. Az iskolai ünnepségre készült meghívókat 14 diák 20 perc alatt hajtogatja össze. a 2
Mennyi ideig tartana ez a feladat 8 diáknak? b 3
c 1
35 perc alatt végezne 8 diák. 6
4. Két szám aránya 5 : 19. Mekkora a két szám összege, ha a kisebb szám a 60? a 2
b 3
A két szám összege 288. c 1
6
Egyenes arányosság: 60 : 5 = x : 19 x = 228; 228 + 60 = 288.
56
Összefüggések, arány
Értékelő felmérő – B csoport
a Tizedes tört vagy tört alak 1 pont. Százalék alak 1 pont 2 pont
b Tizedes tört vagy tört alak 2 pont. Százalék alak 1 pont 3 pont
2. Mekkora a valóságban az a távolság, amit az alaprajzon 2,7 cm-nek látunk, ha tudjuk, hogy az alap- a 2
rajz a 4 m-es hosszúságot 1,8 cm-nek ábrázolja? b 3
c 1
A valóságban 6 m-es a távolság. 6
3. Az iskolai ünnepségre készült meghívókat 26 diák 20 perc alatt hajtogatja össze. a 2
Mennyi ideig tartana ez a feladat 8 diáknak? b 3
c 1
65 perc alatt végezne 8 diák. 6
4. Két szám aránya 17 : 7. Mekkora a két szám különbsége, ha a kisebb szám a 210? a 2
b 3
A két szám különbsége 300. c 1
6
Egyenes arányosság: 210 : 7 = x : 17 x = 510; 510 – 210 = 300
57
5. A földrajzszertárban összesen 240 fali térkép van, külön-külön tárolóban a domborzati, a köz- a 1
igazgatási és a földrészeket bemutató térképek. A három tárolóban levő térképek aránya b 2
(a felsorolás szerinti sorrendben) 5 : 6 : 1. Hány térkép van az egyes tárolókban? c 3
A térképek száma rendre 100, 120, 20, összesen 240 darab. d 1
5 + 6 + 1 = 12 egyenlő részre osztjuk a 240 térképet; 1 rész 240 : 12 = 20 térképet jelent; 5 rész 7
5 · 20 = 100; 6 rész 6 · 20 = 120 térkép.
Összefüggések, arány
Minimumkövetelmény a 7. évfolyam végén
A minimumszintet meghaladó követelmény dőlt betűvel
Számolás aránypárral.
Arányos osztásra vonatkozó feladatok megoldása.
Egyenes és fordított arányosság felismerése, ábrázolása és tulajdonságainak alkalmazása konk-
rét feladatokban. Összetett arányossági feladatok megoldása.
A törtrész és a százalék kapcsolatának ismerete. Egyszerű százalékszámítási feladatok megol-
dása következtetéssel (százalékérték, alap, százalékláb kiszámítása).
Kördiagram készítése a teljes szög arányos osztásával.
a Tizedes tört vagy tört alak 1 pont. Százalék alak 1 pont 2 pont
b Osztás tört alakban 2 pont. Arány felírása helyesen 1 pont 3 pont
c Tizedes tört alak 1 pont. Kerekítés 1 pont. Százalék alak 1 pont 3 pont
2. Az iskolai ünnepségre készült 180 meghívót 14 diák 20 perc alatt hajtogatja össze. a 2
Hány perc alatt hajtogatna össze 8 diák 108 meghívót? b 1
21 perc alatt végeznének. c 2
Egyenes arányosság: Fordított arányosság: d 1
e 1
14 diák 180 db 20 perc, 108 db 14 diák 12 perc, 7
14 diák 1 db 20 = 1 perc, 108 db 1 diák 12 · 14 = 168 perc,
180 9
14 diák 108 db 1 · 108=12 perc. 108 db 8 diák 168 : 8 = 21 perc.
9
58
5. Az iskolában felmérést végeztek arról, hogy nyolcadik után az angol mellett milyen idegen nyelvet a 2
tanulnának szívesen a diákok. A 168 megkérdezett diák között 11 : 8 : 3 : 2 arányban oszlott meg a b 4
német, a francia, a latin és az orosz nyelv választása. c 1
d 1
a) Hányan választották az egyes nyelveket? e 2
f 2
12
Németet 77 diák, franciát 56, latint 21 és orosz nyelvet 14 diák választana.
x : y : v : z = 11 : 8 : 3 : 2 és x + y + v + z = 168.
11 + 8 + 3 + 2 = 24 egyenlő részre osztva a 168-at 1 rész 168 : 24 = 7.
x = 11 · 7 = 77, y = 8 · 7 = 56, v = 3 · 7 = 21, z = 2 · 7 = 14.
59
b) (5. folytatása) Ábrázold kördiagramon a különböző nyelvet tanulók számának eloszlását!
német
orosz
francia
latin
Összefüggések, arány
Értékelő felmérő – B csoport (legalább heti 4 óra)
A következő feladatok esetén a megoldásod gondolatmenetét és a számításokat is írd le!
1. a) Írd fel a 21 : 35 arányt százalék alakban! 60% a 2
b 3
21 : 35 = 0,6 = 60% c 3
8
5 : 17 ≈ 0,294 = 29,4 %
60
a Tizedes tört vagy tört alak 1 pont. Százalék alak 1 pont 2 pont
b Osztás tört alakban 2 pont. Arány felírása helyesen 1 pont 3 pont
c Tizedes tört alak 1 pont. Kerekítés 1 pont. Százalék alak 1 pont 3 pont
2. Az iskolai ünnepségre készült 180 meghívót 14 diák 20 perc alatt hajtogatja össze. a 2
Hány perc alatt hajtogatna össze 4 diák 108 meghívót? b 1
c 2
42 perc alatt végeznének. d 1
e 1
Egyenes arányosság: Fordított arányosság: 7
14 diák 180 db 20 perc, 108 db 14 diák 12 perc,
14 diák 1 db 20 = 1 perc, 108 db 1 diák 12 · 14 = 168 perc,
180 9
14 diák 108 db 1 · 108 = 12 perc. 108 db 4 diák 168 : 4 = 42 perc.
9
4. Egy húrtrapéz két belső szögének aránya 9 : 11. Mekkorák a húrtrapéz szögei? a 1
b 2
A húrtrapéz belső szögei rendre 99°, 99°, 81°, 81°. c 2
A húrtrapéz egy száron levő szögei kiegészítő szögek, ezért összegük 180°. Azonos alapon fek- d 1
vő két-két szöge egyenlő. e 2
8
α : β = 9 : 11 és α + β = 180°.
A 180°-ot 9 + 11 = 20 egyenlő részre osztva 1 rész 180° : 20 = 9°.
α = 9 · 9 = 81°, β = 11 · 9 = 99°.
61
5. Az iskolában felmérést végeztek arról, hogy nyolcadik után az angol mellett milyen idegen nyelvet a 2
tanulnának szívesen a diákok. A 168 megkérdezett diák között 5 : 4 : 2 : 1 arányban oszlott meg a né- b 4
met, a francia, a latin és az orosz nyelv választása. c 1
d 1
a) Hányan választották az egyes nyelveket? e 2
f 2
Németet 70 diák, franciát 56, latint 28 és orosz nyelvet 14 diák választana. 12
x : y : v : z = 5 : 4 : 2 : 1 és x + y + v + z = 168.
5 + 4 + 2 + 1 = 12 egyenlő részre osztva a 168-at 1 rész 168 : 12 = 14.
x = 5 · 14 = 70, y = 4 · 14 = 56, v = 2 · 14 = 28, z = 1 · 14 = 14.
német
orosz
francia
latin
62
HOZZÁRENDELÉSEK, FÜGGVÉNYEK
b) F üggvényt kapsz-e, ha a második halmazbeli elemekhez rendeled hozzá az első halmazbeli ele-
meket? Nem, ha minden színhez az ilyen színű anyagot rendeljük.
A B
liszt
cukor piros
étcsokoládé barna
citrom
fehér
starking alma
sárga
tej
100 mm
5
3 cm
cm
1 cm 2 cm 8 cm
3 cm
4 cm
2 cm 1 dm 2 cm
2 cm
63
3. A meteorológiai állomáson folyamatosan mérik a napi hőmérsékletet, és egy szerkezet azt folyama- a 2
tosan lerajzolja: b 1
c 2
T [˚C] d 2
e 2
7 9
6
5
4
3
2
1
–1 12 24 t
[óra]
–2
64
b) F üggvényt kapsz-e, ha a második halmazbeli elemekhez rendeled hozzá az első halmazbeli ele-
meket? Igen
A B
kutya nyerítés
macska nyávogás
kígyó sziszegés
madár kukorékolás
ló csiripelés
kakas ugatás
10 cm
3 cm
1 dm 60 mm
2 cm
4c
m m
3 cm 4c 150 mm
65
3. A meteorológiai állomáson folyamatosan mérik a napi hőmérsékletet, és egy szerkezet azt folyama- a 2
tosan lerajzolja: b 1
c 2
T [˚C] d 2
e 2
6 9
5
4
3
2
1
–1 12 24 t
[óra]
–2
–3
66
1
0 1 x
D B
Döntsd el, hogy az adott pontok közül melyik van a grafikonon, melyik van fölötte és melyik alatta!
A pontok betűjelét írd be a táblázatba!
A(2; 7), B(–2; –2), C(5; 14), D(–3; –3), E(10; 25), F(–12; –21)
x 2x + 1
1 x –x + 2
0 1 x x –x + 3
x 5
67
3 3 1, 4 6 4, 5
68
1
0 1 x
B D
Döntsd el, hogy az adott pontok közül melyik van a grafikonon, melyik van fölötte és melyik alatta!
A pontok betűjelét írd be a táblázatba!
A(2; 3), B(–2; –6), C(5; 7), D(–1; –6), E(10; 23), F(–12; –27)
C A, B, E D, E
69
x – 2x + 3
1 x x+2
0 1 x x –x + 2
x 4
70
1, 3 3 2, 4 6 1
1. Írd fel a megkezdett számtani sorozat első hat elemét, és készítsd el a hozzá tartozó grafikont is! a 3
5; 3; 1… b 2
c 3
y d 2
10
1
0 1 x
71
4. Bálint elcsent a karácsonyfáról két szem diót. Mivel úgy gondolta, hogy ez senkinek sem tűnt fel, a 1
mindennap eggyel többet tört fel és evett meg, mint előző nap. b 1
a) Hány szem diót evett így meg Bálint két hét alatt? c 1
Két hét alatt 119 diót evett meg. d 2
b) A pa egy hét után észrevette a turpisságot, és minden nap 15 diót a tartalékból visszaakasztott e 3
f 2
este a fára. A két hét elteltével mennyivel volt több vagy kevesebb dió a fán, mint eredetileg, ha g 2
más nem nyúlt a diókhoz? 12
14 dióval kevesebb volt a fán.
72
1. Írd fel a megkezdett számtani sorozat első hat elemét, és készítsd el a hozzá tartozó grafikont is! a 3
6; 4; 2… b 2
c 3
y d 2
10
1
0 1 x
73
4. Lujza elcsent a karácsonyfáról három szem diót. Mivel úgy gondolta, hogy ez senkinek sem tűnt fel, a 1
mindennap eggyel többet tört fel és evett meg, mint előző nap. b 1
a) Hány szem diót evett így meg Lujza két hét alatt? c 1
Két hét alatt 133 szem diót evett meg. d 2
b) A pa egy hét után észrevette a turpisságot, és minden nap 20 diót a tartalékból visszaakasztott e 3
f 2
este a fára. A két hét elteltével mennyivel volt több vagy kevesebb dió a fán, mint eredetileg, ha g 2
más nem nyúlt a dióhoz? 12
7 dióval több lett a fán.
74
Hozzárendelések, függvények
1. Készíts hozzárendelést a megadott halmazok között, majd döntsd el, hogy melyik határoz meg a 2
függvényt! A függvények esetén add meg az A alaphalmazt és a K képhalmazt is! b 3
c 2
a) függvény b) függvény c) függvény d 3
A K A K A K e 2
f 3
–2 5 –3 15
Finnország Helsinki 4
Magyarország Párizs 0 0 2
–6
Kanada Ankara 3 –12 0
5
Franciaország Budapest 1 6
2 –3 3
Törökország Ottaw a –4
–5 2 –5
7
75
A
1 C
E
0 1 x
e
C( 14 ; 32 ) Grafikonról való leolvasást is elfogadjuk, de pontatlan érték esetén 2 pont
csak 1 pont
f D(3; 7) Grafikonról való leolvasást is elfogadjuk 2 pont
g (
E –
5 1
)
; Grafikonról való leolvasást is elfogadjuk, de pontatlan érték ese-
12 6
3 pont
1
c) Különbség: Második elem: 1,5 Első elem: 1 Ötödik elem: 3
2
76
4. Gyuri elhatározta, hogy súlyemeléssel erősíti magát. Az első nap 14-szer emelte fel a súlyokat, majd a 2
mindennap 2-vel növelte az előző napi mennyiséget. A hét utolsó napján hányszor emelte fel a súlyo- b 4
kat, és az egész hét folyamán összesen hányszor? c 5
A hetedik napon 26-szor emelte fel a súlyokat. 11
Összesen 140-szer emelte fel a súlyokat.
Hozzárendelések, függvények
Értékelő felmérő – B csoport
1. Készíts hozzárendelést a megadott halmazok között, majd döntsd el, hogy melyik határoz meg a 2
függvényt! A függvények esetén add meg az A alaphalmazt és a K képhalmazt is! b 3
c 2
a) függvény b) függvény c) függvény d 3
e 2
A K A K A K f 3
15
Amerikai Prága –3 0 0
2 5
Egyesült Államok 0 1
Amsterdam 3 3
Ausztria Bécs 7 3
Magyarország 7 –4
Washington –2 4 0
–6
Csehország 3 –2
Budapest 4 3 2
Hollandia 4
77
A
1
E
0 x
C1
e
C ( 14 ; – 12 ) Grafikonról való leolvasást is elfogadjuk, de pontatlan érték ese- 2 pont
g
E( 35 ; 15 ) Grafikonról való leolvasást is elfogadjuk, de pontatlan érték esetén 3 pont
csak 1 pont
78
4. Julcsi elhatározta, hogy mindennap hasizomgyakorlatokat csinál. Az első nap 12-szer sikerült végre- a 2
hajtania a gyakorlatot, majd mindennap 2-vel növelte az előző napi mennyiséget. A hét utolsó napján b 4
hány gyakorlatot csinált, és az egész hét folyamán összesen hányat? c 5
A hetedik napon 24 gyakorlatot csinált. 11
Összesen 126 gyakorlatot csinált.
Hozzárendelések, függvények
1. Készíts hozzárendelést a megadott halmazok között, majd döntsd el, hogy melyik határoz meg a 2
függvényt! A függvények esetén add meg az A alaphalmazt és a K képhalmazt is! b 3
c 2
a) függvény b) függvény c) nem függvény d 3
A K A K e 2
f 2
–1 1 4 14
Németország Bern 4
3 5 0
Svájc Moszkva 0
5 0 5
Bulgária Berlin 1 1
0 3 4
Románia Szófia 3 1
–1 25
Oroszország Bukarest 3 3 2
–2 16
9
79
1
E
0 x
C1
b) A
felsorolt pontok közül válogasd ki a grafikon fölött elhelyezkedőket (kékkel húzd alá őket)!
e
C ( 16 ; – 23 ) Grafikonról való leolvasást is elfogadjuk, de pontatlan érték ese- 2 pont
g
E( 56 ; 23 ) Grafikonról való leolvasást is elfogadjuk, de pontatlan érték esetén 3 pont
csak 1 pont
A grafikon fölött van: F; I; J pontonként 2-2 pont. Minden hibásan beírt pon- 6 pont
h
tért levonunk 2 pontot
1
c) Különbség: Második elem: 3,5 Első elem: 4 Ötödik elem: 2
2
80
4. Pista letett 15 üveggolyót sorban egymás mellé, majd a közöttük levő hézagokhoz – a földön két-két a 2
golyó fölé középre – helyezte el a következő sornyi golyót. Ezt addig folytatta, amíg legfelül csak egy b 2
golyó állt. Hány üveggolyója volt összesen, ha hármat nem tudott elhelyezni a leírt módon? c 3
Pistának 123 üveggolyója volt. d 2
9
a Adatok kijegyzetelése vagy helyes értelmezése 2 pont
Az egyes sorokban elhelyezkedő golyók számtani sorozatot alkotnak, ahol: 2 pont
b a1 = 15; d = 1; an = 1, innen n = 15
A jelölések használatát nem várjuk, csak az adatok helyes értelmezését
c Az elhelyezett golyók száma (1 + 15) : 2 · 15 = 120 3 pont
Képlet használata nélkül az egyes sorokban levő golyók
d Szöveges válasz 2 pont összesen 53
Hozzárendelések, függvények
Értékelő felmérő – B csoport (legalább heti 4 óra)
1. Készíts hozzárendelést a megadott halmazok között, majd döntsd el, hogy melyik határoz meg a 2
függvényt! A függvények esetén add meg az A alaphalmazt és a K képhalmazt is! b 3
c 2
a) függvény b) függvény c) nem függvény d 3
e 2
A K A K f 2
1 3 14
Magyarország Bern –1 1
4 6 0
Svájc Madrid 0
–6 0 5 1
Franciaország Budapest 1 –4 4
Törökország Párizs 0 2 1 25
Spanyolország Ankara –1 4 2
9
2 8 –1
81
1
E
0 1 x
C
b) A
felsorolt pontok közül válogasd ki a grafikon fölött elhelyezkedőket (kékkel húzd alá őket)!
e
C ( 16 ; – 12 ) Grafikonról való leolvasást is elfogadjuk, de pontatlan érték ese- 2 pont
g
E( 125 ; 14 ) Grafikonról való leolvasást is elfogadjuk, de pontatlan érték ese- 3 pont
82
4. Pista letett 16 közel azonos méretű kavicsot sorban egymás mellé, majd a közöttük levő hézagokhoz – a 2
a földön két-két kavics fölé középre – helyezte el a következő sornyi kavicsot. Ezt addig folytatta, amíg b 2
legfelül csak egy kavics állt. Hány kavicsa volt összesen, ha kettőt nem tudott elhelyezni a leírt mó- c 3
don? d 2
Pistának 136 kavicsa volt. 9
SZÁMELMÉLET
Minimumkövetelmény a 6. évfolyam végén
A minimumszintet meghaladó követelmény dőlt betűvel
Ismerjék a tanulók az egyszerű oszthatósági szabályokat (2; 5; 10; 4; 25; 100) 1000-rel, 3-mal és
9-cel való oszthatóság felismerése konkrét esetekben.
Kis számok esetén tudják meghatározni két szám közös osztóit és közös többszöröseit.
Tudjanak a tanulók kis számlálójú és nevezőjű törteket egyszerűsíteni és bővíteni.
Számelmélet
TSZAM – A csoport
83
c) Határozd meg a két szám legnagyobb közös osztóját és legkisebb közös többszörösét!
(60; 126) = 2 · 3 = 6
[60; 126] = 2 · 2 · 3 · 3 · 5 · 7 = 1260
60 10
d) Add meg a tört legegyszerűbb alakját!
126 21
84
4. D
öntsd el, hogy melyik állítás igaz és melyik hamis! a 3
Válaszod röviden indokold! b 3
a) A legkisebb prímszám páratlan. c 3
9
Hamis, mert a legkisebb prímszám a 2, ami páros.
Számelmélet
TSZAM – B csoport
1. A fogkrémes tubusokat tucatjával helyezik papírdobozokba a szállítás előtt. Egy tucat 12 darab. A a 3
becsomagolandó fogkrémes tubusok száma 2019. b 1
c 2
d 2
a) Lehetséges-e, hogy az összes fogkrémes tubust elszállítják, ha csak a teli dobozokat viszik el? 8
2019 : 12 = 168 és marad 3.
Tehát nem lehet elszállítani az összes tubust.
b) Hány tubus fogkrémet tudnak elszállítani? 168 tubus fogkrémet tudnak elszállítani.
85
c) Határozd meg a két szám legnagyobb közös osztóját és legkisebb közös többszörösét!
(84; 198) = 2 · 3 = 6
[84; 198] = 2 · 2 · 3 · 3 · 7 · 11 = 2772
84 14
d) Add meg a tört legegyszerűbb alakját!
198 33
86
4. D
öntsd el, hogy melyik állítás igaz és melyik hamis! a 3
Válaszod röviden indokold! b 3
c 3
a) A legkisebb prímszám az egy. 9
Számelmélet
Röpdolgozat – A csoport
B, C, E, G A, C, E, F, H E, F A, B, C B, D, G
a Páros: 4 jól beírt betű 3 pont, 3 jól beírt betű 2 pont, 1-2 jól beírt betű 1
3 pont
pont, helytelen betűért pontlevonás jár
b Osztható 3-mal: 5 jól beírt betű 3 pont, 3-4 jól beírt betű 2 pont, 1-2 jól be- 3 pont
írt betű 1 pont, helytelen betűért pontlevonás jár
c Többszöröse 5-nek: 2 jól beírt betű 3 pont, 1 betű megtalálása 1 pont, hely- 2 pont
telen betűért pontlevonás jár
d Osztható 7-tel: betűnként 1-1 pont, helytelen betűért pontlevonás jár 3 pont
e 3-as maradéka 1: betűnként 1-1 pont, helytelen betűért pontlevonás jár 3 pont
87
b) 9-cel,
A számjegyek összege 12, ezért egyetlen szám sem osztható 9-cel. A valószínűség = 0.
c) 4-gyel,
2 megfelelő végződésű szám van: 24 és 64. A valószínűség = 1.
3
d) 8-cal,
2 szám osztható 8-cal: a 624 és a 264. A valószínűség = 1.
6
e) 12-vel?
2 szám osztható 12-vel, hiszen 3-mal mindegyik szám osztható, 4-gyel pedig csak kettő. A
valószínűség = 1.
3
88
4. Döntsd el, hogy melyik állítás igaz, és melyik hamis! Válaszodat röviden indokold! a 3
b 3
a) Két páros szám összege a 4 többszöröse. c 3
9
Hamis. Például: 6 + 8 = 14 nem osztható 4-gyel.
Igaz. A két szám egymástól függetlenül legalább egy-egy 2-essel járul hozzá a szorzat prímté-
nyezős felbontásához.
Számelmélet
Röpdolgozat – B csoport
B, C, E, G A, C, F, H A, F A, B, C, G, H B, D, E
89
a Páros: 4 jól beírt betű: 3 pont, 3 jól beírt betű 2 pont, 1-2 jól beírt betű 1
3 pont
pont, helytelen betűért pontlevonás jár
b Osztható 3-mal: 4 jól beírt betű: 3 pont, 3 jól beírt betű: 2 pont, 1-2 jól beírt 3 pont
betű: 1 pont, helytelen betűért pontlevonás jár
c Többszöröse 5-nek: betűnként 1-1 pont, helytelen betűért pontlevonás jár 2 pont
d Osztható 11-gyel: 5 jól beírt betű 3 pont, 3-4 betűért 2 pont, 1-2 betűért 1 3 pont
pont; helytelen betűért pontlevonás jár
e 3-as maradéka 2: betűnként 1-1 pont; helytelen betűért pontlevonás jár 3 pont
90
c) 5-tel,
2 darab 5-revégződő szám van: 495 és 945. A valószínűség = 1.
3
d) 4-gyel,
Nincs ilyen szám, mert a két páros végződésű szám (54 és a 94) nem osztható 4-gyel. A valószí-
nűség = 0.
e) 18-cal?
2 szám osztható 18-cal: az 594 és a 954, hiszen, a számjegyek összege a 9 többszöröse, 2-vel pe-
dig csak két szám osztható. A valószínűség = 1.
3
4. Döntsd el, hogy melyik állítás igaz, és melyik hamis! Válaszodat röviden indokold! a 3
b 3
a) Két hárommal osztható szám összege a 6 többszöröse. c 3
Hamis. Például: 3 + 6 = 9 nem osztható 6-tal. 9
91
Számelmélet
a A nem valódi osztók felírása 1-1 pont. A beszorzás elvégzése nélkül is jár a
2 pont
pont
Minden helyesen felírt szám 1-1 pont. Hibásan beírt értékért pontlevonás
b 3 pont
jár
c Helyes válasz 2 pont
d Helyes válasz 2 pont
e Helyes válasz 2 pont
2. Töltsd ki a táblázatot! A harmadik sorba a törtek tovább nem egyszerűsíthető alakját írd be! a 2
(42; 98) = 14 b 2
(124; 155) = 31
c 2
[42; 98] = 294 [124; 155] = 620 d 1
42 3 124 4 e 2
= =
98 7 155 5 f 2
5 + 3 22 23 – 3 103 g 2
= = h 2
42 98 147 124 155 620
i 2
j 2
k 2
21
92
a Lnko = 14 2 pont
b Lkkt = 294. Elfogadjuk a szorzat alakot is: 2 · 3 · 7 · 7 2 pont
c 21/49 tört vagy 6/14 tört 1 pont 2 pont
d Közös nevező = 294 1 pont
e Jó bővítése a törteknek 1-1 pont: 35/294 és 9/294 (rossz közös nevezővel jól 2 pont
bővít, akkor jár a 2 pont)
f Végeredmény 44/294 1 pont; egyszerűsített forma 22/147 1 pont 2 pont
g Lnko = 31 2 pont
h Lkkt = 620 2 pont
i 4/5 2 pont
j Jó bővítése a törteknek 1-1 pont: 115/620 és 12/620 (rossz közös nevezővel 2 pont
jól bővít, akkor jár a 2 pont)
k Végeredmény 103/620 2 pont
93
4. Döntsd el, hogy melyik állítás igaz, és melyik hamis! Válaszodat röviden indokold! a 3
b 3
a) Ha egy szám 7-tel osztva 5-öt ad maradékul, egy másik szám 7-es maradéka 2, akkor a két szám ös�- c 3
szege a 7 többszöröse. 9
Igaz. A két maradék összege éppen 7, ezért a számok összege többszöröse a 7-nek.
a–c Minden kérdésnél a helyes válasz 1 pont, az indoklás 2 pont 9 pont összesen 60
Számelmélet
Értékelő felmérő – B csoport
a A nem valódi osztók felírása 1-1 pont. A beszorzás elvégzése nélkül is jár a
2 pont
pont
Minden helyesen felírt szám 1-1 pont. Hibásan beírt értékért pontlevonás
b 3 pont
jár
c Helyes válasz 2 pont
d Helyes válasz 2 pont
e Helyes válasz 2 pont
94
2. Töltsd ki a táblázatot! A harmadik sorba a törtek tovább nem egyszerűsíthető alakját írd be! a 2
(48; 84) = 12 b 2
(116; 145) = 29
c 2
[48; 84] = 336 [116; 145] = 580 d 1
48 4 116 4 e 2
= =
84 7 145 5 f 2
7 + 5 23 21 – 7 77 g 2
= = h 2
48 84 112 116 145 580
i 2
j 2
k 2
a Lnko = 12 2 pont 21
4
b Lkkt = 336. Elfogadjuk a szorzat alakot is: 2 · 3 · 7 2 pont
c 24/42 tört vagy 16/28 vagy 8/14 tört 1 pont 2 pont
d Közös nevező = 336 1 pont
e Jó bővítése a törteknek 1-1 pont: 49/336 és 20/336 (rossz közös nevezővel 2 pont
jól bővít, akkor jár a 2 pont)
f Végeredmény 69/336 1 pont; egyszerűsített forma 23/112 1 pont 2 pont
g Lnko = 29 2 pont
h Lkkt = 580 2 pont
i 4/5 2 pont
j Jó bővítése a törteknek 1-1 pont: 105/580 és 28/580 (rossz közös nevezővel 2 pont
jól bővít, akkor jár a 2 pont)
k Végeredmény 77/580 2 pont
Négyzet
oldala cm- 1 2 5 10
ben
Lefedő
négyzetek 9900 2475 396 99
száma
95
4. Döntsd el, hogy melyik állítás igaz, és melyik hamis! Válaszodat röviden indokold! a 3
b 3
a) Ha egy szám 9-cel osztva 5-öt ad maradékul, egy másik szám 9-es maradéka 4, akkor a két szám ös�- c 3
szege a 9 többszöröse. 9
Igaz. A két maradék összege éppen 9, ezért a számok összege többszöröse a 9-nek.
a–c Minden kérdésnél a helyes válasz 1 pont, az indoklás 2 pont 9 pont összesen 62
Számelmélet
96
a A nem valódi osztók felírása 1-1 pont. A beszorzás elvégzése nélkül is jár a
2 pont
pont
b Minden helyesen felírt szám 1-1 pont. Hibásan beírt értékért pontlevonás 3 pont
jár
c Helyes válasz 2 pont
d Helyes válasz 2 pont
e Helyes válasz 2 pont
2. Töltsd ki a táblázatot! A harmadik sorba a törtek tovább nem egyszerűsíthető alakját írd be! a 2
(204; 238) = 34 3 2 3 3 3 b 2
(2 · 3 · 7; 2 · 5 · 7 ) = 2 · 7 = 56
2 3 2 3 3 3 2 3
c 2
[204; 238] = 2 · 3 · 7 · 17 = 1428 [2 · 3 · 7; 2 · 5 · 7 ] = 2 · 3 · 5 · 7 = 123 480 d 1
3 2
238 7 2 ·3 ·7 9 e 2
= 3 3 =
204 6 2 · 5· 7 245 f 1
7 3 67
3 2
2 · 3 · 7 · n = négyzetszám g 2
+ = h 2
204 238 1428 n = 2 · 7 · bármilyen négyzetszám
i 2
(238; n) = 17 n = 7-tel nem osztható páratlan szám, de 17-el osztható j 2
k 2
2
a 204 = 2 · 3 · 17 és 238 = 2 · 7 · 17. Lnko = 34. A prímtényezős felbontás 20
2 pont
nem kötelező.
2
b Lkkt = 1428. Elfogadjuk a szorzat alakot is: 2 · 3 · 7 · 17 2 pont
c Nem teljes, de jó egyszerűsítésért 1 pont adható 2 pont
d Közös nevező = 1428 1 pont
e Jó bővítése a törteknek 1-1 pont: 49/1428 és 18/1428 (rossz közös nevező- 2 pont
vel jól bővít, akkor jár a 2 pont)
f Végeredmény : 67/1428 1 pont
7-tel nem osztható, de 17-el osztható páratlan szám, néhány helyes szám
g 2 pont
beírása 1 pont
h Lnko = 56 2 pont
3 2 3
i Lkkt = 2 · 3 · 5 · 7 = 123 480. bármelyik alakért jár a 2 pont 2 pont
j 9/245 2 pont
k 2 · 7 beírása 1 pont, 2 · 7 · bármilyen négyzetszám 1 pont 2 pont
97
b) Az 1 cm élű kis kockák közül hánynak lesz minden oldala festetlen?
Minden oldal faszínű, ha 1cm réteget leveszünk az eredeti téglatestből. Az új téglatest adatai:
40 cm, 58 cm és 64 cm.
148 480 a festetlen kockák száma.
4. Döntsd el, hogy melyik állítás igaz, és melyik hamis! Válaszodat röviden indokold! a 3
b 3
a) Ha egy szám 9-cel osztva 6-ot ad maradékul, egy másik szám 9-es maradéka 3, akkor a két szám ös�- c 3
szege a 9 többszöröse. d 3
Igaz. A két maradék összege éppen 9, ezért a számok összege többszöröse a 9-nek. 12
5
b) A 2 · 3 · 5 szám osztható 8-cal.
Igaz. A szám prímtényezői között több mint 3 darab 2-es szerepel. Kiszámolás (480 = 8 · 60)
5
c) A 2 · 3 · 5 szám páratlan.
Hamis. A szám prímtényezői között szerepel a 2, ezért páros.
4
d) A 2 · 5 számnak kevesebb, mint 10 osztója van.
Hamis, mert a számnak pontosan 10 osztója van.
a–d Minden kérdésnél a helyes válasz 1 pont, az indoklás 2 pont 12 pont összesen 55
98
Számelmélet
Értékelő felmérő – B csoport (legalább heti 4 óra)
A nem valódi osztók felírása 1-1 pont. A beszorzás elvégzése nélkül is jár a
a 2 pont
pont
Minden helyesen felírt szám 1-1 pont. Hibásan beírt értékért pontlevonás
b 3 pont
jár
c Helyes válasz 2 pont
d Helyes válasz 2 pont
e Helyes válasz 2 pont
2. Töltsd ki a táblázatot! A harmadik sorba a törtek tovább nem egyszerűsíthető alakját írd be! a 2
(342; 380) = 38 3 3 3 2 3 b 2
(2 · 5 · 7; 2 · 3 · 5) = 2 · 5 = 40
2 2 3 3 3 2 3 2 3
c 2
[342; 380] = 2 · 3 · 5 · 19 = 3420 [2 · 5 · 7; 2 · 3 · 5] = 2 · 3 · 5 · 7= 63 000 d 1
3 2
380 10 2 ·3 ·5 9 e 2
= 3 3 =
342 9 2 · 5 · 7 175 f 1
7 + 3 97
3 2
2 · 3 · 5 · n = négyzetszám g 2
= h 2
342 380 3420 n = 2 ·5 · bármilyen négyzetszám
i 2
(342; n) = 19 n = 3-mal osztható, de 19-cel nem osztható páratlan szám j 2
k 2
20
99
3. Egy fából készült téglatest élei 48 cm, 60 cm és 126 cm hosszúak. Befestettük zöldre. a 2
b 2
a) M
ekkora, cm-ben mért egész élhosszúságú, egybevágó kis fakockákra lehet szétfűrészelni, és hány c 2
kis kocka keletkezik az egyes esetekben? d 2
e 2
A kocka f 2
élhossza cm- 1 2 3 6 12
ben
A keletkező
362 880 45 360 13 440 1680
kockák száma
b) Az 1 cm élű kis kockák közül hánynak lesz minden oldala festetlen?
Minden oldal faszínű, ha 1 cm réteget leveszünk az eredeti téglatestből. Az új téglatest adatai:
46 cm, 58 cm és 124 cm.
330 832 a festetlen kockák száma.
100
4. D
öntsd el, hogy melyik állítás igaz, és melyik hamis! Válaszodat röviden indokold! a 3
a) Ha egy szám 11-gyel osztva 5-öt ad maradékul, egy másik szám 11-es maradéka 6, akkor a két szám b 3
összege a 11 többszöröse. c 3
Igaz. A két maradék összege éppen 11, ezért a számok összege többszöröse a 11-nek. d 3
4
12
b) A 2 · 3 · 5 szám osztható 27-tel.
Igaz. A szám prímtényezői között több mint 3 darab 3-as szerepel. Kiszámolás (810 = 27 · 30)
5
c) A 2 · 3 · 5 szám páratlan
Hamis. A szám prímtényezői között szerepel a 2, ezért páros.
4 9
d) A 2 · 5 számnak ugyanannyi osztója van, mint a 3 -nek.
Igaz, mert mindkét számnak pontosan 10 osztója van.
a–d Minden kérdésnél a helyes válasz 1 pont, az indoklás 2 pont 12 pont összesen 55
101
SOKSZÖGEK ÉS A KÖR
Minimumkövetelmény a 6. évfolyam végén
A minimumszintet meghaladó követelmény dőlt betűvel
Alakzatok felismerése, csoportosítása geometriai tulajdonságok alapján. A pont, az egyenes, a
szakasz fogalmának helyes használata.
A tengelyesen szimmetrikus háromszögek és négyszögek megnevezése, tulajdonságaik felis-
merése.
A sokszögek és a kör felismerése, megnevezése. Szabályos sokszögek ismerete.
Párhuzamos és merőleges egyenesek szerkesztése.
Szakaszfelező merőleges és szögfelező szerkesztése.
30°-, 45°-, 60°-, 90°-os szögek szerkesztése, más nevezetes szögek szerkesztése, szögmásolás szer-
kesztéssel.
Tengelyesen szimmetrikus háromszög, rombusz, deltoid, húrtrapéz szerkesztése.
Hosszúság- és területszabvány mértékegységeinek ismerete, átváltásuk gyakorlati faladatok-
ban. Szögek összehasonlítása, szög mérése, adott nagyságú szög rajzolása.
Kerületszámítással kapcsolatos feladatok megoldása.
Területmérés lefedéssel. Terület meghatározása számítással.
Tengelyesen szimmetrikus háromszög, téglalap, deltoid, húrtrapéz szögeinek, kerületének és
területének meghatározása.
Sokszögek és a kör
TSZAM – A csoport
1. a) S zerkessz az e egyenesre merőleges egyenest az A ponton át! Jelölje ezt az egyenest f, és az e és a 4
f metszéspontját pedig B! b 3
b) Szerkessz az e egyenessel párhuzamos egyenest az A ponton át! Jelölje ezt az egyenest g! c 1
d 2
e 3
f 3
A D g 16
B
e
C
f
102
2. a) Egy háromszög két belső szöge 40°, illetve 60°. Határozd meg a harmadik szög nagyságát! a 3
A háromszög belső szögeinek összege 180°. 180 – (40 + 60) = 80 b 3
A harmadik szög 80°. 6
30º B’
B
5 cm C
A’
b) Tükrözd az ABC háromszöget a C pontra!
c) Nevezd meg, milyen alakzat az ABA’B’ négyszög! Válaszodat indokold! Rombusz.
A középpontos tükrözés miatt ABA’B’ négyszög paralelogramma, átlói merőlegesek az adott
derékszög miatt.
103
a Szög szerkesztése, merőleges szerkesztése 1-1 pont, pontos ábra 1 pont 3 pont
b Helyes tükörképpontok 1-1 pont, pontos ábra 1 pont 3 pont
c Helyes válasz 1 pont. Bármilyen helyes indoklás (pl. oldal és átló) 1-1 pont 2 pont
d Helyes oldalhossz, megfelelő összefüggés, helyes eredmény, válasz 1-1 pont 4 pont
e Helyes oldalhossz, megfelelő összefüggés, helyes eredmény, válasz 1-1 pont 4 pont
2 cm 3 cm
3 cm
4 cm
6 cm
a) húrtrapéz b) deltoid
104
Sokszögek és a kör
TSZAM – B csoport
1. a) S zerkessz az e egyenesre merőleges egyenest az A ponton át! Jelölje ezt az egyenest f, és az e és a 4
f metszéspontját pedig B! b 3
b) Szerkessz az e egyenessel párhuzamos egyenest az A ponton át! Jelölje ezt az egyenest g! c 1
d 2
e 3
A f 3
D g 16
B
e
C
105
B B’
C
A’
b) Tükrözd az ABC háromszöget a C pontra!
c) Nevezd meg, milyen alakzat az ABA’B’ négyszög! Válaszodat indokold! Rombusz.
A középpontos tükrözés miatt ABA’B’ négyszög paralelogramma, átlói merőlegesek az adott
derékszög miatt.
a Szög szerkesztése, merőleges szerkesztése 1-1 pont, pontos ábra 1 pont 3 pont
b Helyes tükörképpontok 1-1 pont, pontos ábra 1 pont 3 pont
c Helyes válasz 1 pont. Bármilyen helyes indoklás (pl. oldal és átló) 1-1 pont 2 pont
d Helyes oldalhossz, megfelelő összefüggés, helyes eredmény, válasz 1-1 pont 4 pont
e Helyes oldalhossz, megfelelő összefüggés, helyes eredmény, válasz 1-1 pont 4 pont
106
1 cm
1 cm
3 cm
a) húrtrapéz b) deltoid
107
20º 30º
70º T
A U
50º
B
fc
mc
c) Számítsd ki, mekkora szögekre bontja a magasság és a szögfelező az ACB szöget!
ABC háromszögben az ACB szög 180° – (70° + 50°) = 60°, a CU szögfelező ACU = UCB = 30°-os szö-
gekre bontja. Az ATC derékszögű háromszögben ACT szög 20°, ezért TCU szög 30° – 20° = 10°.
20°, 10°, 30°
40º 40º
108
mc ≈ 3 cm
30º 110º
A c = 4 cm B
a) Számítsd ki a trapéz belső és külső szögeinek nagyságát! Számításodat indokold!
Belső szögek: 45°, 135°, 108°26’, 71°34’. Külső szögek rendre: 135°, 45°, 71°34’, 108°26’.
A trapéz azonos száron levő szögei, valamint a külső és belső szögek kiegészítő szögek.
d) Mérd meg a szükséges adatokat, jelöld az ábrán, majd számítsd ki a trapéz területét!
2 2
T = (a + c) · m : 2 = (6 + 2) · 3 : 2 = 12 cm . A trapéz területe 12 cm .
f) Mérd meg a szükséges adatokat, jelöld az ábrán, majd számítsd ki a háromszög területét!
2 2
T = (a · m) : 2 = 4 · 3 : 2 = 12 cm . A háromszög területe 6 cm .
a Indoklás 1 pont, 5-6 helyes szög 3 pont, 3-4 szög 2 pont, 1-2 szög 1 pont 4 pont
b Indoklás 2 pont, minden szög jó 2 pont, egyféle szög jó 1 pont 4 pont
c Indoklás 1 pont, 3-4 helyes szög 2 pont, 1-2 szög 1 pont 3 pont
d Adatok jelölve 2 pont, számítás, eredmény megfelelő mértékegységgel 1-1 4 pont
pont
e Adatok jelölve 2 pont, számítás, eredmény megfelelő mértékegységgel 1-1 4 pont
pont
f Adatok jelölve 2 pont, számítás, eredmény megfelelő mértékegységgel 1-1 4 pont
pont összesen 45
109
30º
15º
75º
A U
T 45º
B
fc
mc
c) Számítsd ki mekkora szögekre bontja a magasság és a szögfelező az ACB szöget!
ABC háromszögben az ACB szög 180° – (75° + 45°) = 60°, a CU szögfelező ACU = UCB = 30°-os szö-
gekre bontja. Az ATC derékszögű háromszögben ACT szög 15°, ezért TCU szög 30° – 15° = 15°.
15°, 15°, 30°.
110
50º 50º
mc≈ 3 cm
115º 30º
A c = 4 cm B
d) Mérd meg a szükséges adatokat, jelöld az ábrán, majd számítsd ki a trapéz területét!
2 2
T = (a + c) · m : 2 ≈ (5 + 2) · 3,3 : 2 = 11,55 cm . A trapéz területe 11,55 cm .
111
f) Mérd meg a szükséges adatokat, jelöld az ábrán, majd számítsd ki a háromszög területét!
2 2
T = (a · m) : 2 ≈ 4 · 3 : 2 = 6 cm . A háromszög területe 6 cm .
a Indoklás 1 pont, 5-6 helyes szög 3 pont, 3-4 szög 2 pont, 1-2 szög 1 pont 4 pont
b Indoklás 2 pont, minden szög jó 2 pont, egyféle szög jó 1 pont 4 pont
c Indoklás 1 pont, 3-4 helyes szög 2 pont, 1-2 szög 1 pont 3 pont
d Adatok jelölve 2 pont, számítás, eredmény megfelelő mértékegységgel 1-1 4 pont
pont
e Adatok jelölve 2 pont, számítás, eredmény megfelelő mértékegységgel 1-1 4 pont
pont
f Adatok jelölve 2 pont, számítás, eredmény megfelelő mértékegységgel 1-1 4 pont
pont összesen 45
1. a) Szerkeszd meg az ABC háromszög köré írt körét, jelöld K-val a középpontját! a 5
b 2
C c 3
d 4
14
B
K
b) Mérd meg az ABC háromszög köré írt kör sugarát, írd fel cm és mm egységben is!
3,5 cm = 35 mm
112
K
A
b) Mérd meg az ABC háromszög köré írt kör sugarát, írd fel cm és mm egységben is!
3,5 cm = 35 mm
c) Számítsd ki a kör kerületét!
K = 2rπ ≈ 2 · 3,5 · 3,14 = 21,98 cm
A kör kerülete körülbelül 21,98 cm.
2 2
d) Számítsd ki a kör területét! Az eredményt mm és cm egységben is add meg!
2 2
T = r π ≈ 3,5 · 3,5 · 3,14 = 19,625 cm
2
A kör területe körülbelül 19,6 cm .
113
a Félkörökre összefüggés, számolás 2-2 pont, összegük, válasz 1-1 pont 6 pont
b a = 2r mérés alapján 1 pont. Félkörökre összefüggés, számolás 1-2 pont, 8 pont
négyzet területe 2 pont, összegük, válasz 1-1 pont összesen 28
Sokszögek és a kör
14
5,8
2
Ttrapéz = (a + c) · m : 2 ≈ (5,5 + 1,5) · 3 : 2 = 10,5 cm
2
cm
114
2
r2 = 2 m T1 = 1 : 2 · 1ri π ≈ 1 : 2 · 2 · 3,14 = 6,28 m
2 2 2
2
r3 = 3 m T1 = 1 : 2 · 1ri π ≈ 1 : 2 · 3 · 3,14 = 14,13 m
2 2 2
a Félkörökre összefüggés, számolás 2-2 pont, összegük, válasz 1-1 pont 8 pont
b Félkörökre összefüggés, számolás 2-2 pont, összegük, válasz 1-1 pont 8 pont
b) A: egy 3,5 cm sugarú kör kerülete B: három 24 mm sugarú kör kerületének összege
A ≈ 2 · 3,5 · 3,14 = 21,98 cm B ≈ 3 · 2 · 1,2 · 3,14 = 22,608 cm
B – A = 0,628 cm
7
c) A: egy szabályos háromszög külső szöge B: a derékszög -e
5
A = 120° B = 90 · 7 : 5 = 126°
B – A = 6°
A B szög nagyobb 6°-kal.
115
Sokszögek és a kör
Értékelő felmérő – B csoport
1. Az ábrán látható hatszög egy derékszögű trapéz és egy paralelogramma összeillesztésével készült. a 3
Számítsd ki a hatszög területét! A számításhoz szükséges adatokat mérd meg és jelöld az ábrán! b 3
c 2
2 c= d 4
Ttrapéz = (a + c) · m : 2 ≈ (4,5 + 1,5) · 3 : 2 = 9 cm 1,5
2 e 2
Tparalelogramma = a · ma ≈ 4 · 2,5 = 10 cm cm 14
m
2 2 2
Thatszög = 9 cm + 10 cm = 19 cm m p ≈ 2,5 cm
3c
=
2
A hatszög területe körülbelül 19 cm .
t
m
p = 4 cm
a=
4,5
cm
a Félkörökre összefüggés, számolás 2-2 pont, összegük, válasz 1-1 pont 8 pont
b Félkörökre összefüggés, számolás 2-2 pont, összegük, válasz 1-1 pont 8 pont
116
Sokszögek és a kör
Minimumkövetelmény a 7. évfolyam végén
A középpontosan szimmetrikus négyszög (paralelogramma) ismerete.
Trapéz felismerése, tulajdonságainak ismerete.
Paralelogramma, trapéz szerkesztése.
Háromszögek és konvex négyszögek belső szögeinek összegére vonatkozó összefüggés ismerete.
A hosszúság, a szög és a terület szabványmértékegységeinek biztos ismerete.
Paralelogramma, trapéz és háromszög kerületének és területének kiszámítása.
A kör kerületének és területének kiszámítása.
Értékelő felmérő – A csoport (legalább heti 4 óra)
1. Az ábrán látható hatszög egy derékszögű trapéz és egy deltoid összeillesztésé- a 3
vel készült. Számítsd ki a hatszög területét! A számításhoz szükséges adatokat cm b 3
mérd meg és jelöld az ábrán! 4,5 c 2
e= d 4
2
Ttrapéz = (a + c) · m : 2 ≈ (5,5 + 1,5) · 3 : 2 = 10,5 cm e 2
c = 1,5 cm
f=
2
Tdeltoid = e · f : 2 ≈ 5,8 · 4,5 = 13,05 cm 14
5,8
2 2 2
Thatszög = 10,5 cm + 13,05 cm = 23,55 cm
cm
2 m = 3 cm
A hatszög területe körülbelül 23,55 cm .
a = 5,5 cm
117
2m 1m 1m 2m
a Félkörökre összefüggés, számolás 2-2 pont, összegük, válasz 1-1 pont 8 pont
b A négyzet deltoid is, e = f = 2r 1 pont, négyzet területe 2 pont. Körre össze-
függés, számolás 2 pont. Satírozott rész területe 1 pont. Arány felírása száza- 8 pont
lék alakban 2 pont. Mért adatokból számolva is jár minden pont (r = 2 cm)
Az A nagyobb 1-gyel.
b) A: egy 3,5 cm sugarú kör kerülete B: három 12 mm sugarú kör kerületének összege
A ≈ 2 · 3,5 · 3,14 = 21,98 cm B ≈ 3 · 2 · 1,2 · 3,14 = 22,608 cm
B – A = 0,628 cm
A három kör kerülete nagyobb 0,2π cm-rel, körülbelül 0,628 cm-rel.
118
Sokszögek és a kör
Értékelő felmérő – B csoport (legalább heti 4 óra)
1. Az ábrán látható hatszög egy derékszögű trapéz és egy paralelogramma összeillesztésével készült. a 3
Számítsd ki a hatszög területét! A számításhoz szükséges adatokat mérd meg és jelöld az ábrán! b 3
2 c= c 2
Ttrapéz = (a + c) · m : 2 ≈ (4,5 + 1,5) · 3 : 2 = 9 cm d 4
Tparalelogramma = a · ma ≈ 4 · 2,5 = 10 cm
2 1,5 e 2
cm 14
m
2 2 2
Thatszög = 9 cm + 10 cm = 19 cm m p ≈ 2,5 cm
3c
2
=
A hatszög területe körülbelül 19 cm .
t
m
p = 4 cm
a=
4,5
cm
2 2 2
Tnégyzet = (2r) = 4r (= 16 cm ) r
2 2
Tkör = r π(≈ 12,56 cm )
2 2 2
Tsatírozott = 4r – r π (≈ 3,44 cm )
Tsatírozott : Tkör ≈ (3,44 : 12,56) = 0,27
a=2r
119
a Félkörökre összefüggés, számolás 2-2 pont, összegük, válasz 1-1 pont 8 pont
b a = 2r 1 pont, a négyzet területe 2 pont. Körre összefüggés, számolás 2 pont.
Satírozott rész területe 1 pont. Arány felírása százalék alakban 2 pont. Mért 8 pont
adatokból számolva is jár minden pont (r = 2 cm)
120
ALGEBRA
a–c Egy-egy kifejezésről helyesen dönt: 0,5 pont. Ha egyet sem húz alá, 0 pont.
7 pont
14 döntés, összesen: 7 pont
121
b) Egy virágbolt átlagos napi bevétele x Ft. Anyák napján a bevétel ennek 10-szerese.
Mennyi az anyák napi bevétele a boltnak?
10x
c) Egy lóversenypályán jelenleg x ló és 3-mal több lovas tartózkodik. Összesen hány fejük és hány
lábuk van a pályán lévőknek?
A legegyszerűbb alakban is írd fel a kifejezéseket!
a 15 – x 1 pont
b 10x 1 pont
c Fejek száma: 2 pont, lábaké: 1 illetve 2 pont 5 pont
B) 42 · x · y – 10 · x + 5 · x – 22 · x · y = 20 · x · y – 5 · x
A = 11 · y – 20 = 11 · 2 – 20 = 2
122
a–c Egy-egy kifejezésről helyesen dönt: 0,5 pont. Ha egyet sem húz alá, 0 pont.
7 pont
14 döntés, összesen: 7 pont
123
b) Egy éjjel-nappal nyitva tartó bolt átlagos napi bevétele x Ft. Vasárnap a bevétel ennek 1,5-szerese.
Mennyi a vasárnapi bevétele a boltnak?
1,5x
c) Egy cirkuszi mutatványban jelenleg x kutyus és 7-tel kevesebb idomár tartózkodik a porondon.
Összesen hány fejük és hány lábuk van a porondon levőknek?
A legegyszerűbb alakban is írd fel a kifejezéseket!
a 15 – x 1 pont
b 1,5x 1 pont
c Fejek száma: 2 pont, lábaké: 1 illetve 2 pont 5 pont
B) 5 · y – 43 · x · y – 10 · y + 23 · y · x = –5 · y – 20 · x · y
A = 11 · x – 20 = 11 · 2 – 20 = 2
B = –5 · y – 20 · x · y = –5 · (–1) – 20 · 2 · (–1) = 5 + 40 = 45
124
2. 4·x+5 = 5
/∙ 2 a 3
2 2 b 1
4 · x + 5 = 5 /–5 4
4 · x = 0 /: 4
x=0
Ell.: 4 · 0 + 5 = 5
2 2
3. 5 · x – 9 = 7 · x – 4 – 2 · x – 13 /összevonás a 3
5 · x – 9 = 5x – 17 /–5x 3
– 9 ≠ –17
nincs ilyen x
a 2
4.
4 – (x – 3) = 1,8 + (2 – x) /azonos átalakítás b 2
5 c 1
0,8 – x + 3 = 1,8 + 2 – x /összevonás 5
3,8 – x = 3,8 – x
azonosság
125
5. 6 · (x + 1) = 3 · (x – 2) /azonos átalakítás a 2
6 · x + 6 = 3 · x – 6 /–3 ∙ x b 3
3 · x + 6 = –6 /–6 c 2
3 · x = –12 /: 3 7
x = –4
Ell.: bal oldal: 6 · (–4 + 1) = 6 · (–3) = –18
jobb oldal: 3 · (–4 – 2) = 3 · (–6) = –18
–18 = –18
6. 4 · x – 3 ≤ 2 · x – 6 /–2 ∙ x a 3
2 · x – 3 ≤ –6 /+ 3 b 2
2 · x ≤ –3 /: 2 5
x ≤ – 3 = –1,5
2
Ell.:
Ha x = –1,5, akkor
4 · (–1,5) – 3 = –9
2 · (–1,5) – 6 = –9
Ha x < –1,5, fennáll az egyenlőtlenség.
126
2. 5 · x + 8 = 8 a
/∙ 3 3
3 3 b 1
5 · x + 8 = 8 /–8 4
5·x=0 /: 5
x=0
Ell.: 5 · 0 + 8 = 8
3 3
3. 3 · x – 7 = 7 · x – 5 – 4 · x – 11 /összevonás a 3
3 · x – 7 = 3 · x – 16 /–3 ∙ x 3
–7 ≠ –16
nincs ilyen x
4. 6 – (x – 3) = 0,2 + (4 – x) a 2
/azonos átalakítás
5 b 2
1,2 – x + 3 = 0,2 + 4 – x /összevonás c 1
4,2 – x = 4,2 – x 5
azonosság
5. 3 · (x – 4) = 6 · (x + 1) /azonos átalakítás a 2
3 · x – 12 = 6 · x + 6 /–3 ∙ x b 3
–12 = 3 · x + 6 /–6 c 2
–18 = 3 · x /: 3 7
x = –6
Ell.: bal oldal: 3 · (–6 – 4) = 3 · (–10) = –30
jobb oldal: 6 · (–6 + 1) = 6 · (–5) = –30
–30 = –30
127
6. 5 · x – 4 ≤ 3 · x – 7 /–3 ∙ x a 3
2 · x – 4 ≤ –7 /+4 b 2
2 · x ≤ –3 /: 2 5
3
x ≤ – = –1,5
Ell.: 2
Ha x = –1,5, akkor
5 · (–1,5) –4 = –11,5
3 · (–1,5) –7 = –11,5
Ha x < –1,5, fennáll az egyenlőtlenség.
128
b) 9 – x – 3 ∙ (x + 4) = 5 ∙ (4 – x) /azonos átalakítás
9 – x – 3 ∙ x – 12 = 20 – 5 ∙ x /összevonás
–4 ∙ x – 3 = 20 – 5 ∙ x /+ 5 ∙ x
x – 3 = 20 /+ 3
x = 23
Ell.: bal oldal: 9 – 23 – 3 ∙ (23 + 4) = –14 – 81= –95
jobb oldal: 5 ∙ (4 – 23) = 5 ∙ (–19) = –95
c) 2 ∙ x + 1 ∙ x – 3 = x – 1 /azonos átalakítás
3 2
4 ∙x+ 3 ∙ x – 3 = x – 1 /összevonás
6 6
7 ∙ x – 3 = x – 1 /– x
6
1 ∙ x – 3 = –1 /+ 3
6
1 ∙ x = 2 /∙ 6
6
x = 12
a Minden jó lépés 1-1 pont: maximum 3 pont. Érdemi ellenőrzés 1 pont 4 pont
Azonos átalakítás 3 pont, összevonás 2 pont, mérlegelv alkalmazása 2 pont.
b 8 pont
Érdemi ellenőrzés 1 pont
Azonos átalakítás 2 pont, összevonás 1 pont, mérlegelv alkalmazása 3 pont.
c 7 pont
Érdemi ellenőrzés 1 pont
129
–3 0 1
3. Egy babamúzeumban három polcon összesen 210 babát láthatunk. A középső polcon a 3
14-gyel több van, mint a legfelsőn, a legalsón pedig éppen kétszer annyi, mint a középsőn. b 2
c 1
d 1
Hány baba került az egyes polcokra? 7
A megoldásodat követhetően írd le! Szöveges választ írj! Ellenőrizz!
Jelöljük a középső polcon lévő babák számát k-val!
A polcokon lévő babák száma így:
legfelsőn: k – 14
középsőn: k
alsón: 2 ∙ k
k – 14 + k + 2 ∙ k = 210
4 ∙ k – 14 = 210
4 ∙ k = 224
k = 56
A legfelső polcon 42, a középsőn 56, a legalsón 112 baba van.
Ell.: 42 + 56 + 112 = 210
130
4. Egy városban a tó körüli sétányt díszkővel burkolták. Három helyi vállalkozó végezte el a munkát. a 3
3 b 4
A Sima Út cég az út részét készítette el, a Tartós Beton cég egy 1,8 km-es szakaszt épített meg.
8 c 1
2 d 1
Az Örök Út cég a sétány részét burkolta. 9
5
Milyen hosszú a sétány?
A megoldásodat követhetően írd le! Szöveges választ írj! Ellenőrizz!
A sétány 8 km hosszú.
Ell.: 8 km 3 része 3 km, a 2 része 3,2 km. 3 km + 3,2 km + 1,8 km = 8 km
8 5
131
b) 5 – x – 2 ∙ ( x + 7) = 4 ∙ (5 – x) /azonos átalakítás
5 – x – 2 ∙ x –14 = 20 – 4 ∙ x /összevonás
–3 ∙ x – 9 = 20 – 4 ∙ x /+ 4 ∙ x
x – 9 = 20 /+ 9
x = 29
Ell.: bal oldal: 5 – 29 – 2 ∙ (29 + 7) = –24 – 72= –96
jobb oldal: 4 ∙ (5 – 29) = 4 ∙ (–24) = –96
c) 1 ∙ x + 2 ∙ x + 5 = x – 3 /azonos átalakítás
3 5
5 ∙ x + 6 ∙ x + 5 = x – 3 /összevonás
15 15
11 ∙ x + 5 = x – 3 /– 11 ∙ x
15 15
5 = 4 ∙ x – 3 /+3
15
8 = 4 ∙ x /: 4
15 15
x = 30
a Minden jó lépés 1-1 pont: maximum 3 pont. Érdemi ellenőrzés 1 pont 4 pont
Azonos átalakítás 3 pont, összevonás 2 pont, mérlegelv alkalmazása 2 pont.
b 8 pont
Érdemi ellenőrzés 1 pont
Azonos átalakítás 2 pont, összevonás 1 pont, mérlegelv alkalmazása 3 pont.
c 7 pont
Érdemi ellenőrzés 1 pont
132
–3 0 1
3. Egy hangversenyterem háromszintes mélygarázsában összesen 166 autó parkol. A középső szinten a 3
30-cal több autó áll, mint a legalsón. A legalsón feleannyi van, mint a legfelsőn. b 2
c 1
d 1
Hány autó parkol az egyes szinteken? 7
A megoldásodat követhetően írd le! Szöveges választ írj! Ellenőrizz!
Jelölje a legalsó szinten parkoló autók számát a!
A egyes szinteken álló autók száma így:
legfelsőn: a ∙ 2
középsőn: a + 30
legalsón: a
a ∙ 2 + a + 30 + a = 166 /összevonás
4 ∙ a + 30 = 166 /–30
4 ∙ a = 136 /: 4
a = 34
A legfelső szinten 68, a középsőn 64, a legalsón 34 autó parkol.
Ell.: 68 + 64 + 34 = 166
133
4. Egy iskola papírgyűjtést rendezett. Az ebből befolyó összeget a helyi gyermekotthon javára ajánlot- a 3
2 2
b 4
ták fel. Az alsósok az összes papír -ét, a felsősök 3,4 tonnát, a középiskolások az összes papír -ét c 1
9 5 d 1
gyűjtötték össze. 9
134
10 · x + 15 – 18 · x + 3 = –8 – 8 · x + 26
–8 · x + 18 = –8 · x + 18
azonosság
Ellenőrzés:
Bármely érték behelyettesítése esetén fennáll az egyenlőség.
135
5. Az iskolai büfében háromfajta szendvics kapható. A melegszendvics darabja másfélszer annyiba kerül, a 3
mint a szalámis, és 90 Ft-tal drágább a sajtosnál. b 4
Jancsi a barátaival 2 melegszendvicset, 3 szalámis és egy sajtos szendvicset vett, és 1110 Ft-ot fize- c 3
tett. d 2
Mennyi az ára az egyes szendvicseknek? 12
A megoldásodat követhetően írd le! Szöveges választ írj! Ellenőrizz!
136
137
10 ∙ x – 12 = 4 ∙ x /– 10 ∙ x
12 12 12
–12 = – 6 ∙ x
12 ( )
/: – 6
12
x = 24
A keresett szám a 24.
Ell.: 24-nek az 5 része 20, az 1 -a 8.
6 3
20 – 8 = 12
Egy vonaljegy ára 270 Ft, egy szakaszjegyé 220 Ft, egy átszállójegyé 330 Ft.
Ell.: 330 + 3 ∙ 220 + 2 ∙ 270 = 330 + 660 + 540 = 1530
Az átszállójegy 60 Ft-tal drágább a vonaljegynél, hiszen 270 + 60 = 330 Ft.
Az átszállójegy másfélszer annyiba kerül, mint a szakaszjegy, hiszen 220 ∙ 1,5 = 330 Ft
138
HASÁBOK, HENGEREK
Hasábok, hengerek
TSZAM – A csoport
1. Válaszd ki a testek közül a kockákat! Karikázd be a jelüket! a 1
b 1
(1) (2) (3) c 1
d 1
e 1
f 1
6
1. kocka, 2. nem kocka, 3. kocka, 4. nem kocka, 5. nem kocka, 6. nem kocka
139
2. A téglatest vastagon megjelölt élei közül, a megfelelő végpontokkal add meg, hogy mely élek a 1
b 5
H c 2
G 8
E
F
D
C
A B
a) párhuzamosak AE || BF
b) merőlegesek metszők: AE EF, EF FB, FB BC, kitérők: AE BC, EF BC
c) kitérők? EF és BC, AE és BC
3. Az ábrán lévő öt-öt négyzetből álló alakzatokat egészítsd ki egy-egy négyzettel úgy, hogy a kapott a 3
hat négyzetből álló alakzat egy-egy kocka hálója legyen! b 3
6
(1) (2)
4. Mekkorák lehetnek annak a téglatest alakú doboznak az élei, amelyben 12 db 1 cm élű dobókockát a 2
hézagmentesen el tudunk helyezni úgy, hogy azok teljesen kitöltik a dobozt? b 2
A téglatest élei lehetnek: 1cm, 1cm, 12 cm c 2
2 cm, 3 cm, 2 cm d 2
2 cm, 6 cm, 1 cm 8
3 cm, 4 cm, 1 cm
140
Hasábok, hengerek
TSZAM – B csoport
1. Válaszd ki a testek közül a kockákat! Karikázd be a jelüket! a 1
(1) (2) (3) b 1
c 1
d 1
e 1
f 1
6
1. nem kocka, 2. nem kocka, 3. nem kocka, 4. kocka, 5. nem kocka, 6. kocka
2. A téglatest vastagon megjelölt élei közül, a megfelelő végpontokkal add meg, hogy mely élek a 1
b 5
H G c 2
8
E
F
D
C
A B
a) párhuzamosak BF || CG
b) merőlegesek metszők: BF EF, BF BC, GC BC, kitérők: GC EF, BC EF
c) kitérők? EF és CG, EF és BC
141
3. Az ábrán lévő öt-öt négyzetből álló alakzatokat egészítsd ki egy-egy négyzettel úgy, hogy a kapott a 3
hat négyzetből álló alakzat egy-egy kocka hálója legyen! b 3
6
(1) (2)
4. Mekkorák lehetnek annak a téglatest alakú doboznak az élei, amelyben 20 db 1 cm élű dobókockát a 2
hézagmentesen el tudunk helyezni úgy, hogy azok teljesen kitöltik a dobozt? b 2
c 2
A téglatest élei lehetnek: 1cm, 1cm, 20 cm d 2
2 cm, 5 cm, 2 cm 8
2 cm, 10 cm, 1 cm
4 cm, 5 cm, 1 cm
Hasábok, hengerek
Röpdolgozat – A csoport
1. Egy olyan rombusz alapú egyenes hasáb élvázas modelljét készítjük el, amelynek magassága az a 1
alapél háromszorosa. Hány méter drótra van szükségünk, ha a hasáb alapéle 4 cm hosszú? b 1
c 1
Az alapélek hosszának összege az alaplapon 4 · 4 cm = 16 cm. d 1
A fedőlapon is 16 cm. e 1
Ezek hossza összesen 32 cm. f 1
Egy magasság hossza 3 · 4 cm = 12 cm. g 1
h 1
A négy magasság összesen 4 · 12 cm = 48 cm. 8
A teljes élváz hossza 32 cm + 48 cm = 80 cm.
80 cm = 0,8 m
A hasáb elkészítéséhez 0,8 m drótra van szükség.
142
2. Egy csokoládés doboz olyan szabályos nyolcszög alapú egyenes hasáb, amelynek alaplapja 8 db, a 2
2
egyenként körülbelül 13 cm területű, egyenlő szárú háromszög egymáshoz illesztésével rakható ki. b 3
2
A doboz alapéle 46 mm, magassága 35 mm hosszú. Legalább hány cm kartonpapír kell egy ilyen c 1
fedél nélküli doboz elkészítéséhez? d 2
e 1
9
t ≈ 13 cm2
45° 35 mm
12,77 cm2
m
mm 46 m
46
2 2
Az alaplap területe: 8 · 13 cm = 104 cm
A hasáb oldallapjai téglalapok.
2 2
Egy ilyen téglalap területe: 46 mm · 35 mm = 1610 mm = 16,1 cm
2 2
Nyolc ilyen téglalap területe: 8 · 16,1 cm = 128,8 cm
A szükséges papírmennyiség területét az alaplap területének és az oldallapok területének ös�-
szege adja meg.
2 2 2
Legalább 104 cm + 128,8 cm = 232,8 cm területű kartonpapírra van szükség a doboz elké-
szítéséhez.
143
3. Az ábrán lévő 6 db téglalap felhasználásával rajzold le egy belőlük alkotható téglatest két különböző a 4
hálóját! b 4
8
1,5 cm
1 cm 1 cm
1,5 cm
1 cm 1 cm
2,5 cm 2,5 cm 1,5 cm
Például:
Hasábok, hengerek
Röpdolgozat – B csoport
1. Egy olyan rombusz alapú egyenes hasáb élvázas modelljét készítjük el, amelynek magassága az a 1
alapél háromszorosa. Hány méter drótra van szükségünk, ha a hasáb alapéle 5 cm hosszú? b 1
c 1
Az alapélek hosszának összege az alaplapon 4 · 5 cm = 20 cm. d 1
A fedőlapon is 20 cm. e 1
Ezek hossza összesen 40 cm.
f 1
g 1
Egy magasság hossza 3 · 5 cm = 15 cm. h 1
A négy magasság összesen 4 · 15 cm = 60 cm. 8
A teljes élváz hossza 40 cm + 60 cm = 100 cm.
100 cm = 1 m
A hasáb elkészítéséhez 1 m hosszú drótra van szükség.
144
2. Egy csokoládés doboz olyan szabályos nyolcszög alapú egyenes hasáb, amelynek alaplapja 8 db, a 2
2
egyenként körülbelül 12 cm területű, egyenlő szárú háromszög egymáshoz illesztésével rakható ki. b 3
2
A doboz alapéle 44 mm, magassága 25 mm hosszú. Legalább hány cm kartonpapír kell egy ilyen c 1
fedél nélküli doboz elkészítéséhez? d 2
e 1
9
t ≈12 cm2
45° 25 mm
11,68 cm2
m
44 m
mm
44
2 2
Az alaplap területe: 8 · 12 cm = 96 cm
A hasáb oldallapjai téglalapok.
2 2
Egy ilyen téglalap területe: 44 mm · 25 mm = 1100 mm = 11 cm
2 2
Nyolc ilyen téglalap területe: 8 ·11 cm = 88 cm
A szükséges papírmennyiség területét az alaplap területének és az oldallapok területének ös�-
szege adja meg.
2 2 2
Legalább 96 cm + 88 cm = 184 cm területű kartonpapírra van szükség a doboz elkészítésé-
hez.
145
3. Az ábrán lévő 6 db téglalap felhasználásával rajzold le egy belőlük alkotható téglatest két különböző a 4
hálóját! b 4
8
1,5 cm
1 cm 1 cm
1,5 cm
1 cm 1 cm
2,5 cm 2,5 cm 1,5 cm
Például:
Hasábok, hengerek
146
Hamis, mert az ötszög alapú hasábnak 10 csúcsa és 15 éle van. A 15 nem háromszorosa a 10-nek.
Igaz, mert az alapháromszög bármely csúcsát a fedőlap bármely csúcsával összekötő szakasz a
hasáb valamelyik oldallapján halad, ami nem lehet testátló.
147
a A magasság 2 pont
b Az alaplap területe 2 pont, helyes mértékegység 1 pont 3 pont
c A két oldallap 3 pont, az alapterület 1 pont, helyes mértékegység 1 pont 5 pont
d Helyes átváltás 2 + 2 pont 4 pont
d) A
z összeragasztott test felszíne hányad része a négy különálló egységkocka együttes felszíné-
nek?
2
18 cm = 3
2
24 cm 4
148
4. A Hortobágyi Nemzeti Parkban található az ábrán lévő hodály (birkák szálláshelye). Az elején látha- a 3
tó szabályos háromszög oldala 6 m, magassága körülbelül 5,2 m. A hodály hossza 18 m. (Az adatok b 4
becsült értékek.) c 1
8
2
3
A hodály térfogata közelítőleg 281 m .
Hasábok, hengerek
Értékelő felmérő – B csoport
1. Igazak-e az állítások? Válaszaidat indokold! a 3
b 3
a) A ferde hasáb oldalélének hossza egyenlő a hasáb magasságával. c 3
d 3
Hamis, mert az egyenes hasáb oldalélének hossza egyenlő az alap- és fedőlap távolságával. 12
Igaz, mert az ötszög alapú hasábnak 10 csúcsa és 15 éle van, és a 15 éppen másfélszerese a
10-nek.
149
2 2
d) Add meg az utóbbi terület nagyságát dm -ben és m -ben!
2 2 2
A terület: 8800 cm = 88 dm = 0,88 m .
a A magasság 2 pont
b Az alaplap területe 2 pont, helyes mértékegység 1 pont 3 pont
c A két oldallap 3 pont, az alapterület 1 pont, helyes mértékegység 1 pont 5 pont
d Helyes átváltás 2 + 2 pont 4 pont
150
d) A
z összeragasztott test felszíne hányad része a négy különálló egységkocka együttes felszínének?
2
18 cm = 3
2
24 cm 4
151
4. A Hortobágyi Nemzeti Parkban található az ábrán lévő baromfiól. Az elején látható szabályos há- a 3
romszög oldala 2,6 m, magassága körülbelül 2,2 m. Az ól belső hossza 3 m. (Az adatok becsült érté- b 4
kek.) c 1
8
Az építmény egy háromszög alapú egyenes hasáb, amely az egyik oldallapján fekszik. A hasáb
alaplapja a kép elején látható szabályos háromszög, magassága pedig az ól hossza.
2
3
A baromfiól térfogata közelítőleg 8,6 m .
Hasábok, hengerek
152
a = 4 cm, b = 3 a = 6 cm
2
Az élváz hossza: H3 = 6 ∙ 4 cm + 3 ∙ 6 cm = 42 cm b= 3a
2
Tehát 42 cm hosszú drótra van szükség.
b) négyszög,
a = 4 cm, b = 3 a = 6 cm
2 b= 3a
Az élváz hossza: H4 = 8 ∙ 4 cm + 4 ∙ 6 cm = 56 cm 2
Tehát 56 cm hosszú drótra van szükség.
c) ötszög?
a = 4 cm, b = 3 a = 6 cm
2
Az élváz hossza: H5 = 10 ∙ 4 cm + 5 ∙ 6 cm = 70 cm b= 3a
2
Tehát 70 cm hosszú drótra van szükség.
153
C D
3. Egy utcai hirdetőoszlop alapkörének átmérője 1,4 m, magassága 2,7 m. Mekkora a hirdetőfelület a 3
ezen az oszlopon? b 3
c 3
A hirdetőfelület a henger palástja. d 1
Az alapkör kerülete: K = 1,4 ∙ π ≈ 4,4 m 10
2
A palást területe: P = 4,4 m ∙ 2,7 m ≈ 11,9 m
2
A hirdetőfelület nagysága körülbelül 12 m .
154
4. Egy 6 dm élű tömör kockából az ábrán látható módon levágtunk két hasábot. a 7
b 5
a) R
ajzold le a levágás után keletkezett új test (a házikó) határoló lapjait! A sokszögek oldalaira írd rá c 2
a megfelelő betűjeleket (az oldalhosszakat jelölő betűket)! 14
a
2
a
2
a
2
a b b a
2 2
a
b b a
a = 6 dm
a 2 db
a a
2 2 2 2 db
a a
b 2 db
a
a
3
b) Hány m a házikó térfogata?
A házikó térfogatát megkapjuk, ha a kocka térfogatából levonjuk a két háromszög alapú ha-
sáb térfogatát. Ha a két háromszög alapú hasábot a legnagyobb oldallapjuknál összeillesztjük,
a
akkor egy alapélű, a magasságú, négyzet alapú hasábot kapunk.
2
3 3 2 3 3
Vház = Vkocka – Vhasáb = 6 dm – 3 ∙ 6 dm =162 dm
3 3
A házikó térfogata 162 dm = 0,162 m
155
Hasábok, hengerek
Értékelő felmérő – B csoport (legalább heti 4 óra)
1. Szabályos sokszög alapú egyenes hasábok élvázát készítjük el vékony drótból. a 5
A sokszög oldala 6 cm hosszú, a hasáb magassága pedig a sokszög oldalának másfélszerese. Milyen b 3
hosszú drótra van szükségünk, ha a hasáb alaplapja c 3
a) háromszög, 11
a = 6 cm, b = 3 a = 9 cm
2
Az élváz hossza: H3 = 6 ∙ 6 cm + 3 ∙ 9 cm = 63 cm b= 3a
2
Tehát 63 cm hosszúságú drótra van szükség.
b) négyszög,
a = 6 cm, b = 3 a = 9 cm
2 b= 3a
Az élváz hossza: H4 = 8 ∙ 6 cm + 4 ∙ 9 cm = 84 cm 2
Tehát 84 cm hosszúságú drótra van szükség.
c) ötszög?
a = 6 cm, b = 3 a = 9 cm
2
Az élváz hossza: H5 =10 ∙ 6 cm + 5 ∙ 9 cm = 105 cm b= 3a
2
Tehát 105 cm hosszúságú drótra van szükség.
156
C D
3. Egy utcai hirdetőoszlop alapkörének átmérője 1,3 m, magassága 2,5 m. Mekkora a hirdetőfelület a 3
ezen az oszlopon? b 3
c 3
A hirdetőfelület a henger palástja. d 1
Az alapkör kerülete: K = 1,3 m ∙ π ≈ 4,08 m 10
2
A palást területe: P = 4,08 m ∙ 2,5 m ≈ 10,2 m
2
A hirdetőfelület nagysága körülbelül 10 m .
157
4. Egy 8 dm élű tömör kockából az ábrán látható módon levágtunk két hasábot. a 7
a) R ajzold le a levágás után keletkezett új test (a házikó) határoló lapjait! A sokszögek oldalaira írd rá b 5
a megfelelő betűjeleket (az oldalhosszakat jelölő betűket)! a c 2
14
2
a
2
a
2
a b b a
2 2
a
a
b b
a = 8 dm
a 2 db
a a
2 2 2 2 db
a a
b 2 db
a
a
3
b) Hány m a házikó térfogata?
A házikó térfogatát megkapjuk, ha a kocka térfogatából levonjuk a két háromszög alapú egye-
nes hasáb térfogatát. Ha a két háromszög alapú egyenes hasábot a legnagyobb oldallapjuknál
a
összeillesztjük, akkor egy alapélű, a magasságú, négyzet alapú egyenes hasábot kapunk.
2
3 3 2 3 3
Vház = Vkocka – Vhasáb = 8 dm – 4 ∙ 8 dm = 384 dm
3 3
A házikó térfogata 162 dm = 0,384 m
158
161