BETŰMESÉK

Írta:

Tóthné Tuller Ildikó

Felelős szerkesztő:
Remeczné Komár Gabriella
 ELŐSZÓ

Kedves Kollégák!

Ezt a néhány mesét azzal a szándékkal írta a szerző, hogy ötleteket adjon a
mindennapi pedagógiai munkához. Tóthné Tuller Ildikó, aki maga is gyakorló
pedagógus, több első osztályt tanított meg olvasni a diszlexia prevenciós és
reedukációs módszerrel, ami Meixner Ildikó életműve.

A mese VARÁZSSZER. Ezek a kis történetek valóban varázsszerként működnek az

órákon. Ragyogó tekintetű, érdeklődő gyermekekké varázsolják a tanítványokat.
Mintaként csupán ötleteket szeretnénk adni a sikeres munkához.

A szerző
A s hang hívóképe a vonat

A s betű meséje

Ahogy reggel jöttem az iskolába, találkoztam barátunkkal, Mérges Mackóval, aki

megszólított.
– M, m, m! – mondta Mérges Mackó, ami macinyelven azt jelenti: – jó reggelt!
– Szia, Mackó! – feleltem.
– M-m-m? – mondta Mérges Mackó, ami macinyelven azt jelenti: hová mégy?
– Tudod, ilyenkor reggel iskolába sietek az első osztályosokhoz. Már nagyon várnak,
mert szeretnének mindennap okosabban hazamenni.
– M-m-m? – felelte Mérges Mackó, ami macinyelven azt jelenti: gondolod?
– Tudod, tegnap az erdei iskolában új betűt tanultam, és olyan jó lenne, ha én
taníthatnám meg a gyerekeknek.
– Hát jó! Próbáljuk meg! Ma három új betűt tanulnak meg a gyerekek. Ezek közül
egyet, a te betűdet, te taníthatod meg. Jól tettem, hogy ezt feleltem, gyerekek?
– M, m, m! – felelte Mérges Mackó, ami macinyelven azt jelenti: sziasztok, gyerekek!
Figyeljetek nagyon rám! Új betűt mutatok be nektek. Ha ezt a betűt mutatom fel, m,
azt mondjátok: m.
Miután Mérges Mackó megtanította saját betűjét, helyet foglalt a játékpolcon a többi
barátja között.
– És melyik volt a másik betű? – kérdezték kíváncsian a gyerekek.
– Ezzel a betűvel én ismertetlek meg benneteket – felelte a tanító néni.
– T, t, t! – tülkölte a kisautó, ami a kisautó nyelvén azt jelenti: tanítsd meg nekem!
– Rendben – felelte a tanító néni. – Ha ezt a betűt mutatom fel, t, azt mondjátok: t.
– De izgi! – mondták a polcon a játékok.
– Tanulunk még valamit? – kérdezték a gyerekek.
– Igen. Mégpedig a te betűdet, kisvonat.
– S, s, s – mondta a kisvonat, ami vonatnyelven azt jelenti: tanítsd meg nekem is,
kérlek!
– Rendben – felelte a tanító néni.
Ha ezt a betűt mutatom fel, s, azt mondjátok: s.
A játékok is nagyon boldogok voltak. Picit még iskolást játszottak, azután szépen
rendben visszaültek a helyükre, a játékpolcra, majd álomba merültek.
A v hang hívóképe a kutya

A v betű meséje

Emlékeztek arra, hogy a múlt alkalommal játékaink az iskolásjáték után elfoglalták

helyüket a polcon, majd mély álomba merültek? Egyszer csak valamiféle mirgő-
morgó zavarta meg álmukat.
– M-m-m? – mondta Mérges Mackó, ami macinyelven annyit jelent: ki a csuda ez?
– S-s-s? – mondta a kisvonat, ami vonatnyelven annyit jelent: ki zavarta meg az
álmomat?
– T-t-t? – tülkölte a kisautó, ami a kisautó nyelvén azt jelenti: netán jött valaki
hozzánk?
– V, v, v – hangzott a válasz, ami kutyanyelven annyit jelent: csak én vagyok.
– M-m-m? – mondta Mérges Mackó, ami macinyelven annyit jelent: híre ment
Kutyaországban, hogy nálatok milyen klasszul lehet iskolást játszani. Már egy hete
titeket kereslek, mert én is szeretnék veletek játszani. Hol találom a tanító nénit?
– Szervusz! Ildikó néni vagyok.
– V, v, v – felelte a kutya, ami kutyanyelven azt jelenti: légy szíves, tanítsd meg
nekem az én betűimet is!
– Rendben. Figyelj csak, kutyus! Ha ezt a betűt mutatom fel, v, azt mondod: v.
– V, v, v – felelte a kutyus, ami kutyanyelven azt jelenti: hű, de klassz!
Már tudom is a betűmet. Megyek, s elújságolom a többieknek. Azzal Mérges
Mackóhoz, a kisvonathoz, a kisautóhoz fordult, és boldogan mesélte, milyen okos lett
a mai napon.
A l hang hívóképe a kacsa

A l betű meséje

A kiskacsák a nagy melegben elmentek a tóra fürödni. Pancsolás közben hangosan

énekelték a Kis kacsa fürdik című dalt.
Énekeljük el mi is!
A kiskacsák a nagy játékban egészen megfeledkeztek arról, hogy anyukájuk azt
mondta, egy óra múlva menjenek haza. Ők csak önfeledten pancsikoltak, s
énekeltek. Anyukájuk eléjük sietett a tóhoz, s közben így hívta őket: – l, l, l! Ami
kacsanyelven azt jelenti: gyertek csak ki, rosszaságok!
– L-l-l! válaszolták a kicsinyek, ami kacsanyelven azt jelenti: jövünk már, jövünk már!
Kacsa mama hazaparancsolta a szófogadatlan kiskacsákat, s ágyba dugta őket.
Majd megmérte lázukat. A lázmérő higanyszála magasra szökött. A kiskacsák annyira
berekedtek, hogy már csak annyit tudtak mondani mamájuknak: – l, l, l –, ami
kacsanyelven azt jelenti: jaj, de betegek vagyunk!
Kacsa mama elhívta csemetéihez a kacsadoktort, aki kanalas orvosságot írt föl a
csöppségeknek. Még iskolába sem mehettek három napig. Valaki csöngetett.
A szorgos Kacsa Vili érkezett az iskolából a rosszaságokhoz. Elhozta nekik a leckét.
– L-l-l? – kérdezte Kacsa Vili, ami kacsanyelven azt jelenti: tudjátok mit tanultunk ma
az iskolában? Megtanultuk a betűket. A tanító néni felmutatta, l, és mi azt mondtuk: l.
– L-l-l! – felelték a kacsatestvérek, ami kacsanyelven azt jelenti: de kár, hogy
hiányoztunk!
A testvérpár ezután szót fogadott az anyukájának, s addig maradtak a tónál, amíg
anyukájuk megengedte.
Ha ezt a betűt mutatom fel, l, azt mondod: l.
A p hang hívóképe a pipa

A p betű meséje

Tomi szobájában a játékok türelmetlenkedtek a polcon. Mind, mind azt kiabálta: – Új

betűt akarunk!
– Jó, jó – mondta Tomi.
Ismeritek Tomit? Őt láthatjátok a magánhangzók hívóképein, amint ajkával bemutatja
a magánhangzókat, s most az ő szobájába látogatunk el. Tomi játékainak zajos
türelmetlenkedését a nagypapa pipája nehezen tűrte. Amikor a pipa ideges lett, nagy
füstöt eresztett maga köré. Ezzel az volt a célja, hogy elvegye a játékok kedvét a
kiabálástól, és magára akarta hívni Tomi figyelmét. Hiszen ő is szerette volna
megtanulni saját betűjét.
– No, jó – figyelt fel rá Tomi –, de azért nem kellene ilyen kellemetlen füstöt eregetni!
Erre a pipa befejezte a füstölést. Egyre csak azt mondta : – p-p-p –, ami pipanyelven
azt jelenti: soha nem figyeltél volna rám, Tomi, ha nem csinálok ilyen füstöt magam
körül.
– Meg szeretnéd ismerni te is a betűdet?
– Naná! – felelte a pipa.
– Rendben. Ha ezt a betűt mutatom fel, p, te azt mondod: p. (Hangoztatják a
gyerekek.)
Ezzel a pipa megnyugodott, s megkérte Tomit, tegye őt a nagypapa karosszéke
mellé, mivel olvasás közben szeret pipázgatni. Mielőtt visszatért volna oda, arra kérte
a fiút, ha ismét olvasni fog a játékokkal, őt is vigye be a gyermekszobába, mert
nagyon tetszett neki ez az iskolásjáték.
Cserébe megígérte, hogy többé nem ereget füstöt mérgében.
A c hang hívóképe az egér

A c betű meséje

A játékok a polcon elkezdtek mozgolódni, mert a padlásról nagy csata zaja

hallatszott. A mi rekedt torkú kiscicánk éppen a kisegérre akart csapni, amikor Tomi
felosont a padlásra, hogy kifürkéssze mi volt az a nagy robaj.
A mi kisegerünk már csak annyit tudott mondani, hogy c-c-c, ami egérnyelven azt
jelenti, hogy kérlek szabadíts ki!
– Persze, persze, máris! – mondta Tomi.
Azután Tomi kezébe vette az egeret, s levitte a játékokhoz a szobájába. A játékok
boldogan üdvözölték.
A kiskacsa mondta: – l-l-l (A gyerekek valószínűleg mondják veled),
a kiskutya mondta: – v-v-v,
a Mérges Mackó mondta: – m-m-m,
a kisvonat mondta: – s-s-s,
– No, gyere, egérke, játssz velünk! – hívta Tomi. – Megmutatom a betűdet. Ha ezt a
betűt mutatom fel, c, te azt mondod: c.
– C, c, c …
A k hang hívóképe a kakas

A k betű meséje

Tomi családi házban lakik. Időnként a padlásról is, a gyermekszobából is hallható volt
a játékok, illetve a kisállatok zaja.
Most a baromfiudvar gyönyörű, színes tollú ura kezdett éktelen kukorékolásba. Egyre
hangosabban kukorékolt a kakas, egyszerűen nem akarta abbahagyni. Tomi
mindezek ellenére nem figyelt Kakas Károly felhívására. Már a szomszéd is
becsengetett hozzájuk, hogy mi történhetett a kakassal. Tán ki kellene hívni hozzá az
állatorvost, mivel nem tudja befejezni a kukorékolást.
Tomi nyomban kiment hozzá.
– Mi a baj, Kakas Károly?
Kakas Károly egyre csak kukorékolt, csak kukorékolt, mert egy csillogó láncdarabkát
talált a földben, amelyet nem tudott teljesen kiszabadítani onnan. Tomi segített neki.
A kakas már annyit kukorékolt, hogy teljesen elment a hangja, s csak annyit tudott
mondani: – k-k-k –, ami kakasnyelven annyit jelent: segíts rajtam, Tomi! Ha nem jön
vissza a hangom, nem tudok hajnalban kukorékolni, ha nem tudok hajnalban
kukorékolni, nem ébred fel a pék, ha nem ébred fel a pék, reggel nem lesz friss
kenyér a boltokban. Abból lesz csak igazán nagy kalamajka!
Ezért hát Tomi bevitte Kakas Károlyt a lakásukba, ahol meleg kendővel betekerte a
torkát, s mézes teát itatott vele. A terápia időtartama alatt Kakas Károlynak is kedve
támadt bekapcsolódni az iskolásjátékba. Tomi megtanította vele az ő betűjét is. –
Figyelj csak, ha ezt a betűt mutatom fel, k, akkor azt mondod: k.
Kakas Károly jót játszott, olvasott Tomival és kis barátaival. Időközben visszajött a
hangja, majd visszatérhetett a baromfiudvarba is. Hajnalban pedig ő ébresztette a
péket, és időben került friss kenyér a boltokba.
A f hang hívóképe a fa

A f betű meséje

Tomiék udvarán gyönyörű fácska áll. Tomi öntözte, gondozta. Nagy szélvihar
kerekedett. A nagy vihar majdnem kicsavarta a kis fácskát. A szél egyre erősebben
fújt, a fácska már csak azt a hangot tudta kimondani : – f-f-f –, ami a fa nyelvén azt
jelenti: gyere Tomi, segíts rajtam!
Tomi a segítségére sietett, levert egy karót a kis fa mellé, s átkötözte. A szél nagy
ereje már nem lett úrrá rajta. Mindezek örömére Tomi és a kis fácska iskolásjátékba
kezdett. A kis fácskának is megtanította a saját betűjét.
– Ha ezt a betűt mutatom fel, f, akkor azt mondod: f.
A fácska boldogan újságolta el a szélnek, a napnak, a felhőknek, a kis bogaraknak, a
madaraknak, mit tanult ma Tomitól.
A h hang hívóképe a kezét lehelő gyerek

A h betű meséje

Ki tudja, hogy az őszt melyik évszak követi? Bizony, bizony a tél. Beköszöntött a
zord, hideg tél. Nagy pelyhekben hullott a hó. Tomi kedvet kapott a
hóemberépítéshez. Havat görgetett, s egyre nagyobb hógolyót készített. Elkészült a
hóember hasa, majd ugyanígy a feje is. Rossz fazék került a fejére, répa volt az orra,
szén a szeme, s egy seprűt is tartott a kezében. Még nevet is kapott: Huba.
– Szervusz, Huba! Engem Tominak hívnak. Játszol velem?
– Örömmel.
Fogócskázni kezdtek az udvarban. A játékba bekapcsolódtak a többiek is: a maci, a
kutyus, a kacsa, a vonat és a fűzfa. A sok hógolyózástól fázni kezdtek. Hóember
Huba megmutatta, hogyan szokta felmelegíteni a kezét. A kezét a szája elé tette, s
azt mondta: – h-h-h –, miközben azt jól átjárta a meleg.
– Jé, ez a betűd talán? – kérdezték a többiek.
– Igen – felelte.
– Tomi, menjünk be a szobába, s tanítsd meg nekünk is!
– Rendben.
Huba, a hóember nem tarthatott velük, hiszen a meleg szobában elolvadt volna.
Egyébként már nagyon szépen olvasott fel a jó öreg Mikulásnak, aki öregsége miatt
bizony már elég rosszul látott.
Az idén is elkezdődött a gyermekek kívánságait tartalmazó levelek hullása. A mi
Hubánk most is a jó öreg Mikulás segítségére sietett, hogy minden kisgyermek
óhaját tudja teljesíteni Mikulás napjáig.
Mikor is van Mikulás napja?
Hogyan melegíti fel Tomi a kezét?
Ha ezt a betűt mutatom fel, h, azt mondjátok: h.
A z hang hívóképe a méh a kaptárral

A z betű meséje

Zimi-Zumi, a méhecske Mérges Mackónak gyűjtögette a mézet. Igen ám, de Mérges

Mackó jól belakott a mézből, s elaludt.
Zimi-Zumi éppen megérkezett a gyűjtögetésből, s kopogni kezdett Mérges Mackó
házának ajtaján.
De Mérges Mackó csak horkolt.
Úgy tűnt, minden erőfeszítés hiábavaló.
A ház lakói Zimi-Zumi segítségére siettek. Aki addigra már úgy elfáradt a
dörömböléstől, hogy csak annyit tudott mondani: – z-z-z –, ami méhecskenyelven
annyit jelent: köszönöm, hogy segítettetek!
Ha ezt a betűt mutatom fel, z, azt mondod: z.
A d hang hívóképe a dob

A d betű meséje

Fantasztikus barátunk érkezett a cirkuszból.

Mit gondoltok, ki ő? Igen, ő a bohóc. Ismét találkozni szeretett volna barátaival. Kik is
a barátai? A vonat, a mackó, az autó, az egérke, a kacsa, a kakas…
Nagyon szeret velük játszani. Emlékeztek, mikor játszott velük utoljára? Amikor
bukfencezni tanította őket.
Most pedig pergő dobszóval érkezett. A legnagyobb dobot hozta el a cirkuszból.
Miközben dobolt, vígan mondogatta: – d-d-d!
Üdvözölte barátait, s örömmel mondta, hogy legutóbb ő tanulta meg az iskolásjáték
alkalmával barátainak betűjét, ma pedig ő tanítja meg kedvenc hangszerének
betűjét.
Ha ezt a betűt mutatom fel, d, azt mondod: d.
A j hang hívóképe Pinokkió

A j betű meséje

Tomi Pinokkióról kezdett mesélni a játékoknak.

Élt egyszer egy szegény asztalosmester, akit Gepettónak hívtak. Nem volt gyermeke.
Faragott egy fabábut egy szép farönkből. Jött a jó tündér, s életre keltette a fát.
Mozogni, beszélni kezdett. Pinokkió lett a neve. Gepetto szerette volna taníttatni.
Elküldte hát Pinokkiót az iskolába, hogy vegye meg a tankönyveket. Igen ám, de
útközben Pinokkio találkozott a farkassal és a rókával, akik elcsalták őt a cirkuszba.
Pénzének egy részéből nem könyvet, hanem cirkuszjegyet vett. Jól érezte magát a
cirkuszban. Este, amikor haza kellett volna mennie, eszébe jutott, mit tett.
Nagyon megijedt. Mi lesz most? Az igazmondás helyett a hazugság mellett döntött.
Ahányszor hazudott, annyiszor nőtt mind nagyobbra az orra, ahogy a jó tündér
megjósolta.
Pinokkió, amint meglátta magát a tükörben, megrémült, s csak jajgatott, jajgatott.
Addig-addig jajgatott, míg csak annyit tudott mondani: – j-j-j –, ami Pinokkió nyelvén
azt jelenti: jó tündér, segíts rajtam, ne tedd ezt velem! Megígérem, hogy ezentúl jó
leszek!
Ha ezt a betűt mutatom fel, j, azt mondod: j.
 Az n hang hívóképe a szirénázó mentőautó

A n betű meséje

Tomi új játékot kapott. Föltette a polcra a többi játék közé. A mentőautó

összebarátkozott a polcon levő kisvonattal, s beszélgetni kezdtek.
A kisvonat azt mondta: – s-s-s –, ami vonatnyelven azt jelenti: szia, én vagyok a
kisvonat, hát te ki vagy?
– Néno, néno! – felelte a mentőautó, ami a mentőautók nyelvén azt jelenti: a
mentőautó vagyok, s ha én jövök, mindenki vigyázzon, mert általában sietős az
utam! A mentőautó egyre mondogatta: – nénó, nénó…
A játékok már haragudtak rá, mert nem győztek félreugrani előle a polcról. Ráadásul
azt is tudták, hogy most nem is olyan sietős az útja, hiszen csak játszik. Addig-addig
szirénázott, míg lemerült benne az elem, s már csak annyit tudott mondani: – n-n-n…
Ha ezt a betűt mutatom fel, n, azt mondod: n.