Bibliai történetek

Az Ószövetség
Káin és Ábel
Ádám és Éva gyermekei. Káin megöli Ábelt, mert Isten csak testvére áldozatát fogadta el,
az övét nem. Ábel vére „felkiáltott” Istenhez (→ „égbekiáltó bűn”), aki úgy büntette
Káint, hogy bélyeget sütött rá („Káin-bélyeg”) otthontalanul kellett a világban
bolyongania, és senki sem ölhette meg.

Bábel tornya
Régen az egész Föld egynyelvű volt. A gőgös emberek egy égig érő tornyot kezdtek
építeni, hogy nevet szerezzenek maguknak. Isten nem akarta hagyni, hogy az emberek
elérjék az eget, és összezavarta nyelvüket („bábeli nyelvzavar”)

Ábrahám és Izsák
Ábrahám a zsidó nép ősatyja, Mezopotámiából vándorolt Kánaánba (Palesztinába). Isten
szövetséget kötött vele, megígérte neki, hogy népét naggyá teszi. Felesége, Sára 100
éves korában szülte Izsákot. Isten Ábrahámot arra utasította, hogy egy hegy tetején
feláldozza neki fiát. Ő késznek mutatkozott volna erre, Isten azonban megbizonyosodván
Ábrahám hitéről az utolsó pillanatban megakadályozta ebben.

Lót és Szodoma és Gomora története

A „természetellenes” nemi szokásaikról híres Szodomát az Úr el akarta veszíteni.
Ábrahám alkudozni kezdett vele, hogy akkor is ezt teszi-e, ha van ott 50, 45, 40, 20,
10 igaz ember. Isten megígéri, hogy nem teszi. Lót Szodomában élt. Egyszer két angyal
tért be hozzá férfiak képében, akiket megvédett az erőszakos szodomaiakkal szemben
(természetellenes módon akartak velük erőszakoskodni). Lót nem adta ki őket, ezért az
angyalok, szóltak neki, hogy családjával meneküljenek, mert Isten elpusztítja Szodomát
és Gomorát, de ne nézzenek hátra. Lóték elmenekülnek, a két város elpusztult, Lót
felesége pedig, aki a tiltás ellenére hátranézett, sóbálvánnyá változott.

Jákob
Jákob Izsák fia. Egyszer útközben egy álmot látott: egy égig érő létrán angyalok jártak
fel és le. Ráchel nevű feleségétől 12 fia születik: a 12 fiú egy-egy zsidó törzs ősatyja lesz.
Egyszer egy ismeretlen férfi jelent meg előtte és birokra kelt vele, majd Istennek nevezte
magát, Jákob nevét pedig Izraelre (’Istennel viaskodó’) változtatta. Később családjával az
éhínség elől Egyiptomba költözött, ahol egyik fia, József volt a fáraó főembere.

József története
József legkisebb, késői fia volt apjának, Jákobnak, ezért közelebb állt apja szívéhez.
Ezt testvérei irigykedve vették tudomásul, és amikor már olyan nagy lett, hogy velük
együtt kijárt pásztorkodni, a testvérei összebeszéltek, hogyan tudnának megszabadulni
tőle. Először egy kiszáradt, mély kútba dobták, de később kihúzták a kútból, és eladták
rabszolgának. Az egyiptomi palotaőrség parancsnoka, Putifár vette meg, és mivel jó
eszű, talpraesett szolgának ismerte meg, ifjú korában Józsefet nevezte ki a
felügyelőjének. Itt szemet vetett rá Putifárné, de József nem volt hajlandó elcsábítani az
aszonyt. Putifárné még aznap megvádolta Józsefet a férjénél, hogy József erőszakoskodott
vele. Putifár börtönbe vetteti Józsefet. Ott József megfejti az ott raboskodó előkelők
álmát. Egyikőjük beajánlja a fáraónak, aki Józsefet kéri álma megfejtéséhez. József
elmagyarázza neki az álom tartalmát, amiben vegyesen jó és rossz korszakok utalnak
Egyiptom jövőjére („7 bő év után 7 szűk esztendő” fog következni). A fáraó
helytartójának nevezi ki. Abban az időben nagy éhínség támad Palesztinában, és Jákob a
fiait küldi Egyiptomba, hogy gabonát vásároljanak. József felismeri a testvéreit, de magát
nem fedi fel előttük. Megbocsát nekik, ad nekik gabonát, és hazaküldi őket azzal, hogy
jöjjenek apjukkal Egyiptomba. Az Egyiptomba visszatérő testvérei előtt aztán József
felfedi önmagát. Amikor megtudja, hogy apja is itt van a táborban, apja sátrához siet,
hogy annyi év után találkozhassanak, és apja áldását kérhesse.
Mózes és a zsidók kivonulása Egyiptomból – A pusztai vándorlás
Mózes a hagyomány szerint a zsidó vallás megalapítója, a Biblia első öt könyvének a
szerzője.
Születésekor Egyiptomban elnyomták a zsidókat, az újszülötteket a folyóba dobták. Ez
elől Mózes anyja a csecsemőt egy kis kosárban a folyóra tette („Mózes-kosár”). A fáraó
lánya talált rá és ő nevelte fel.
Felnőttkorában Isten (Jahve) egy égő csipkebokor képében jelent meg előtte, és őt
jelölte ki, hogy Egyiptomból kivezesse népét. A fáraó csak az Isten által Egyiptomra
bocsátott tíz csapás (pl. dögvész, jégeső, sáskajárás) után volt hajlandó elengedni őket.
A menekülés során Isten segítette a zsidókat (pl. a Vörös-tengert addig kettéválasztotta,
míg át nem keltek rajta, eleségül pedig égi mannát küldött nekik) A pusztai vándorlás
során a Sínai-hegyen Mózes találkozott Istennel, aki átadta neki a tízparancsolatot
tartalmazó kőtáblákat. Az Isten által megígért földre (az Ígéret Földje, Kánaán) Mózes
már nem léphetett, előtte meghalt.
Bálám szamara
Bálám egy ellenséges nép papja volt, azt az utasítást kapta, hogy átkozza meg a
zsidókat. Bálám szamáron indult hozzájuk, de útközben megjelent előtte az Úr angyala,
amit csak a szamár látott, ezért nem volt hajlandó továbbmenni („áll, mint Bálám
szamara”). Miután Bálám is észreveszi az angyalt, továbbindul és átok helyett megáldja
az érkező zsidókat.

Illés
Zsidó próféta, sokat harcolt a Jahve-kultusz elterjesztéséért. Csodák is kapcsolódnak
hozzá: megsokasítja egy öregasszony lisztjét, halott fiát pedig feltámasztja.
Halálakor Isten tüzes szekeret küldött térte, és azon az égbe ragadta a prófétát.
Az Újszövetség Jézus egyik előfutáraként említi.

Dávid és Góliát
Dávid fiatalkorában a zsidók közül egyedül elfogadja az ellenséghez tartozó, óriás
termetű Góliát kihívását, akit parittyájával ölt meg.
Később Dávid Palesztina királya lett, a hagyomány az ő nevéhez köti a zsoltárok egy
részét. Ő helyezi el Jeruzsálemben a tízparancsolat kőtábláit tartalmazó frígyládát (ami
köré utódja, a bölcs döntéseiről híres Salamon építtet templomot.)

Az Újszövetség
Keresztelő Szent János
A Messiásnak (Megváltó), azaz Krisztusnak az eljövetelét hirdető szent. Beszédeiben a
bűnbánat fontosságát hirdette, de keserűen panaszolta, hogy intelmei „pusztába
kiáltott szavak”. Ő keresztelte meg a felnőtté váló Jézust a Jordán vizében. Elfogják,
kivégzését a király Salome tánca után rendelte el, aki Keresztelő Szent János
levágott fejét kérte az uralkodótól táncáért cserében.

Angyali üdvözlet
Isten Gábriel arkangyalt elküldte Názáret városába egy Mária nevű szűzhöz, aki
Józsefnek volt a jegyese, és azt mondta, gyermeke fog születni a Szentlélektől
(„Üdvözlégy Mária!...” az angyal szavainak kezdete, fontos katolikus imádság). Először
József el akarta hagyni Máriát emiatt, de később egy angyal felszólította a házasságra
jegyesével.

Jézus születése – A három királyok és a pásztorok

Jézus Betlehemben született, egy jászolban. Az evangéliumok hangsúlyozzák, hogy
Jézus (a Messiás) születését az Ószövetség többször is megjövendölte. A környéken
pásztorok őrizték nyájukat. Isten angyala közölte velük az örömhírt, hogy megszületett a
Megváltó, akit fel is kerestek és hódoltak előtte. Emellett – a betlehemi csillagot
követve – 3 napkeleti bölcs is felkereste a kisdedet és ajándékokkal halmozták el.
Heródes király haragja elől (aki Jézustól félve az összes betlehemi kisdedet megölette)
Egyiptomba menekültek.

Krisztus csodái
Jézus működésének kezdetén 12 tanítványt (apostolt) vett maga mellé. Velük együtt
tanították a népet. Jézus leghíresebb tanító beszéde az ún. „hegyi beszéd” volt,
amelyben az evilági életben szenvedőknek ígér vigasztalást a mennyben (itt szerepel a
„Miatyánk” imádság is).
A tanító beszédek mellett Jézus csodákkal jelezte isteni hatalmát. Sok beteget
meggyógyított, élelmet sokasított a rászorulóknak, a vízen járt. Egyszer a négy napja
meghalt Lázárt támasztotta fel. A történet jelzi, hogy Jézus nemcsak próféta, hanem
isten is.
A kánai menyegző: Jézus tanítványaival a galileai Kánába ment, ahol a rokonsága
körében lakodalmat tartottak. A vacsora alatt zavar támadt, mert elfogyott a bor, amit
Jézusnak is elmondtak. Jézus utasítására a korsókat megtöltötték vízzel, ami borrá vált.

Az utolsó vacsora
Az utolsó vacsorával kezdődik a passiótörténet (szenvedéstörténet). A kezdeti
lelkesedés után a tömegek elfordultak Jézustól, akit túl erőtlennek véltek. Ugyancsak
ellene voltak Jézusnak a zsidó főpapok is (farizeusok).
Az utolsó vacsorára a zsidó húsvétkor került sor (ekkor ünnepelték az Egyiptomból való
kiszabadulást) a Getsemáne-kertben. Először alázatosságát fejezte ki azzal, hogy
megmosta tanítványai lábát. Jézus a megáldott kenyeret és bort mint saját testét és
vérét adta körbe, és meghagyta, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére is.
Itt történt Jézus elfogatása, Júdás, az egyik tanítvány 30 ezüstért elárulta mesterét, a
római katonáknak egy csókkal jelezte („Júdás-csók”), ki Jézus.

Krisztus Pilátus előtt

A zsidó főpapoktól Jézus Pontius Pilátushoz, a római helytartóhoz került (Palesztina
ebben az időben római uralom alatt áll, de a zsidók királyukat, Heródest is
megtarthatták). A vád ellene az volt, magát istennek mondva lázadást szít a császár
ellen. Pilátus szabadon akarta őt engedni, de a nép a két szabadulásra felkínált rab közül
inkább Barabást választotta. Pilátus a tömeg nyomására megostoroztatta és átadta a
zsidóknak, mondván: Ecce homo! (Íme, az ember!). Heródes királytól újra visszakerült
Pilátus elé, aki kereszthalálra ítélte Jézust, miközben magától elhárított minden
felelősséget („Mosom kezeimet”). Közben – ahogy Jézus megjövendölte – egyik kedves
tanítványa, az egyház későbbi megalapítója, az első pápa, a mennyország kulcsainak
őrzője, Péter háromszor megtagadta őt, Júdás pedig öngyilkos lett.

Jézus halála és feltámadása

A katonák csúfot űztek Jézusból, töviskoronát tettek a fejére, majd a menet elindult a
Golgotára (Koponyák hegye). Két bűnössel, latorral együtt keresztre feszítették, ruháit
szétosztották, köntösére sorsot vetettek. A keresztre feliratot erősítettek: INRI = Názáreti
Jézus, a zsidók királya. Néhány mondat után („Bocsáss meg nekik, nem tudják, mit
cselekszenek.” „Istenem, miért hagytál el engemet?” „Atyám, a kezedbe ajánlom
lelkemet.”) meghalt. Isten a kereszthalál vállalásával azonosult a bűnös emberiséggel,
egyszersmind meg is szabadította őket. Halála után egy katona oldalba szúrta, és a
sebből vér folyt (ezt a hagyomány szerint a Szent Grálban fogták fel) levették a
keresztről (Pieta = a keresztről levett Krisztus anyja, Szűz Mária ölében) Jézus holttestét
egy halotti lepelbe csavarták (a hagyomány szerint ez a lepel a torinói halotti lepel) és
egy közeli sziklasírba temették. Harmadnapon a sírt üresen találták, a Biblia szerint
Jézus feltámadt. A sírhoz vezető úton többen találkoztak a feltámadt Jézussal (pl. az
Emmauszba tartó tanítványok). Feltámadása utáni 40. napon az Olajfák hegyén a
mennybe emelkedett.