Spárta

Spárta a Pelopponészoszon terül el, ahol kopár hegyláncok és köztük mély völgyek
húzódnak, ahonnan 3000 évvel a Spártaiak élőt a trójai háborúban résztvevő Görögök egy
része indult harcba. I.E. 1100-ban ez a világ azonban kipusztult, és észak felöl hazát kereső
dórok bukkantak fel, akik egy újfajta görög nyelvjárást beszéltek, és juhokat, kecskéket
terelve érkeztek, erre a vidékre. Az Euratasz folyó medencéjébe jutottak, a Lakóniai síkságra,
amelyet észak-déli irányban 80 kilóméternyi termőföld borít, amit egész évben egy bővizű
folyó szel át. Néhányan felhagytak mesterségeikkel és letelepedtek az olajfa ligetekben.
Létrejött egy új Spárta, ahol templomot állítottak a legendás uralkodó Meneláosz és egykori
hitvese emlékére.

A Spárta egészét áthatotta a katonai fegyelem, a városállam iránti feltétlen hűség és

fanatikus, kikezdhetetlen harci szellem jellemzett. A céljuk az volt, hogy államukat tökéletes
katonák védjék. A lányokat a fiúkhoz hasonlóan nagyon kemény nevelésben részesültek,
birkózással, futással, diszkoszvetéssel edzették, hogy egészségesek legyenek és hogy később
majd egészséges utódot hozzanak a világra és felkészüljenek a szüléssel járó fájdalom
elviselésére. A csecsemő az állam tulajdonát képezte ezért születése után az apa a karjában
a csecsemővel elment egy Leszkhé névű helyre, ahol a vének megvizsgálták a csecsemőt és
eldöntötték, hogy felnevelheti e az apa a gyereket, ha a gyerek erös és egészséges volt akkor
kijelöltek neki a kilencezer spártai parcellából egyet. Ha viszont nem volt elég erős akkor
ledobták a Taügetosz pereméről, mondván, hogy nem jó sem az államnak sem a gyereknek,
ha életben marad olyan gyerek, aki nem elég erős.

A gyerekek csak annyira tudtak olvasni és írni amennyire nagyon szükség volt. A nevelést azt
a harcra és a feljebbvalójának való engedelmességre korlátozták.

A gyerekeket a városállam iránti feltétlen hűségre és fanatikus, kikezdhetetlen harci

szellemre nevelték. Bármit megtettek, amit megparancsoltak nekik.