Download as doc, pdf, or txt
Download as doc, pdf, or txt
You are on page 1of 56

BIOLÓGIA ALAPSZAK

A tantervi kurzusok

TANTÁRGYI ADATLAPJAI
Tantárgy neve: A biológia története

Tantárgy heti óraszáma: 2+0


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Dr. Szathmáry Eörs egyetemi tanár


tanszéke: Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A tudományegyetemek ‘tantárgy centrikus’ képzési szisztémájában relative kevés


figyelem jutott eddig az egészen más jellegû, nem csak természettudományos
stúdiumoknak, mint pl. a tudományok, esetünkben a biológia történetének.
Ez a diszciplina eszme- és szakmatörténetet, problématörténetet, korelemzést nyújt,
minthogy kitűzött célja a tudományok műhelytitkainak megközelítése, feltárása, az
összefüggések meglátása a természettudományos gondolkodás évszázadain keresztül.
Különösen alkalmas a határterületek, az interdiszciplináris tudományágak bemutatására.
Az egyetlen tárgy biológia szakon, ami a szellemi alkotómunkát végző személyt, a
humánumot tekinti kiindulásnak. A tudománytörténet stúdium, a fentiek alapján, a leendő
kutatókat tágabb horizontú szemlélettel ruházza fel, a tanároknak pedig segít, hogy
oktatásuk emberközeli, élményszerű legyen.

Kötelező irodalom:

Az előadások anyaganak kivonata elérhető elektronikus adatállomány formájában a


tanszék honlapján (ramet.elte.hu).

Ajánlott irodalom:

Benedek I. A tudás útja Gondolat, Budapest


Benedek I. 1975: Lamarck és kora Gondolat, Budapest
F. Jacob 1974. A tojás és a tyúk Európa, Budapest
E. Mayr 1982. The Growth of Biological Thought The Belknap Press of Harvard
University Press Cambridge, London
J. Meadows szerk. 1990. A tudomány csodálatos világa Helikon, Budapest
Simonyi K. 1998. A fizika kutúrtörténete Gondolat, Budapest
Vekerdi L. 1969. Kalandozás a tudományok történetében Magvetõ, Budapest
Tantárgy neve: Állatrendszertan I.-IV.

Tantárgy heti óraszáma: 4+4 (két félév heti 2+2))


kreditértéke: 7

tantárgyfelelős neve: Dr. Dózsa-Farkas Klára


tanszéke: Állatrendszertani és Ökológiai Tsz.
számonkérés rendje: írásbeli kollokvium ill. állattani szigorlat, gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:


előadás: A taxonómia és szisztematika viszonya. A rendszerezés logikai alapelvei, mai fõ
irányai. A nómenklatúra fõ szabályai. Az élõvilág rendszere, a csoportok jellemzése,
evolúciós kapcsolatai és a legjelentõsebb taxonok és fajok a regnum Protozoa és
Animalia különbözõ törzseinél:
Placozoa, Porifera, Cnidaria, Ctenophora, Platyhelminthes, Nemertini, Kamptozoa,
Nematoda, Gastrotricha, Rotatoria, Nematomorpha, Kinorhyncha, Acanthocephala,
Priapulida, Mollusca, Gephirea, Annelida, Onychophora, Tardigrada, Arthropoda,
Tentaculata, Brachiata, Homalopterygia, Hemichordata, Echinodermata, Chordata.
Az állatrendszertani irodalom rövid áttekintése a referencia-folyóiratok (Zool. Rec.,
Current Contents) használata. Az identifikáció módszerei.
gyakorlat: A két félév során elsõsorban a hazai faunára koncentrálva rendszertani
sorrendben következik az állattörzsek bemutatása a szakmai alapozó modulnak
megfelelően elsősorban nem manipulativ, hanem demonstraciós jelleggel, preparátumok,
dia- és video- és állathangfelvételekkel, a Biológiai és Paleontológiai Múzeum
anyagának felhasználásával is.
Első félévben elsősorban a hazai ízeltlábúakkal foglalkozunk, különös tekintettel a
különbözõ rovarrendekre. A nagyobb fajszámú, és szabad szemmel is könnyen
identifikálható csoportok képviselõivel, így pl. a bogarakkal, lepkékkel bõvebb
terjedelemben. A második félévben a hazai gerincesekkel ismerkednek meg a hallgatók.
Az év során néhány esetben laboratóriumi órát is tartunk, ahol a hallgatók élő és preparált
állatokat vizsgálhatnak. Videokamerával ellátott mikroszkópunk lehetõséget ad arra,
hogy a gyakorlatvezetõ a kis méretû preparátumokat az összes hallgatónak egyidőben be
tudja mutatni.
A beszámolókra a hallgatók a tanulóhelyiségben elhelyezett tanulógyűjtemény
preparátumai és internetre felhelyezett segédanyagok segítségével készülnek fel.

Kötelező irodalom:
Papp László (szerk.) (1996): Zootaxonómia egységes egyetemi jegyzet. Dabas, Jegyzet
Kft. Dabas.

Ajánlott irodalom:
- Dudich, E. & Loksa, I. (1969) Állatrendszertan. Tankönyvkiadó, Budapest
- Hickman, C. & al (1995): Integrated principles of Zoology Mosby, Boston..
- Westheide, W.  Rieger, R (1996): Specielle Zoologie. Gustav Fischer Verlag Stuttgart,
Jena, New York
- Móczár, L. (1969): Állathatározó I-II. Tankönyvkiadó, Budapest
- Búvár zsebkönyvek Móra Kiadó
- Fürkész Könyvek Gondolat, Budapest
Tantárgy neve: Állatrendszertan V.-VI.

Tantárgy heti óraszáma: 2 + 2 (2 félév heti 2 óra)


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Dózsa-Farkas Klára tszv. egy. tanár


tanszéke: Állatrendszertani és Ökológiai Tsz.
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:


gyakorlat: Az állatrendszertani irodalom rövid áttekintése néhány, az állatrendszertan
szempontjából mérföldkő jelentőségű mű bemutatásán keresztül (Linné, Cuvier, Darwin,
Brehm... stb); tájékozódás a szakterülethez kapcsolódó mai irodalomban: a referencia-
folyóiratok (Zool. Rec., Current Contents) gyakorlati használata. A nevezéktan
legfontosabb pontjainak átismétlése. Az identifikáció módszerei: határozási gyakorlat
megszerzése.
A két félév során elsősorban a hazai faunára koncentrálva rendszertani sorrendben
következik az állattörzsek bemutatása.
Ezeken a gyakorlatokon mód van rá, hogy a hallgatók aktívan, önállóan is részt vegyenek
az állatok megismerésében identifikálásában.Első félévben a hazai gerinctelen faunából
elsősorban az ízeltlábúakkal ismerkednek meg, ill végzik el a fajok determinálását,
különös tekintettel a különböző rovarrendekre. A nagyobb fajszámú, és szabad szemmel
is könnyen identifikálható csoportok képviselőivel, így pl. a bogarakkal, lepkékkel
bővebb terjedelemben foglalkozunk. A gyakorlatokon a hallgatók önálló munkáját labor-
és sztereomikroszkópok is segítik A demonstrációhoz a nedves és száraz preparátumok
mellett dia- és videofelvételeket is mutatunk, ahol lehetséges, állathangfelvételeket is
lejátszunk. Néhány állatcsoportnál lehetőség van élő állat bemutatására is.
Videokamerával ellátott mikroszkópunk lehetőséget ad arra, hogy a gyakorlatvezető a
kis méretű preparátumokat az összes hallgatónak egyszerre be tudja mutatni, ill.
magyarázni. A második félévben a hazai gerinces-faunával ismerkednek meg.

A beszámolókra a hallgatók a tanulóhelyiségben elhelyezett tanulógyűjtemény


preparátumai és a hálózatra felhelyezett segédanyagok segítségével készülnek fel.

Kötelező irodalom:

Papp László (szerk.) (1996): Zootaxonómia egységes egyetemi jegyzet. Dabas Jegyzet
Kft. Dabas.

Ajánlott irodalom:
- Dudich, E. & Loksa, I. (1969) Állatrendszertan. Tankönyvkiadó, Budapest
- Móczár, L. (1969): Állathatározó I-II. Tankönyvkiadó, Budapest
- Búvár zsebkönyvek Móra Kiadó
- Fürkész Könyvek Gondolat, Budapest,
Tantárgy neve: Állatszervezettan I.-III.

Tantárgy heti óraszáma: 4+4


kreditértéke: 8

tantárgyfelelős neve: Dr. Sass Miklós


tanszéke: Állatszervezettani Tanszék
számonkérés rendje: első félévben kollokvium,
második félévben szigorlat, gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A tantárgy célja, hogy bemutassa a az állatok szervezetének felépítését, az életmóddal


összefüggő sajátosságaikat, a funkcióikat és a működésük szabályozását, esetenként a
felismerésekhez vezető legfontosabb kísérleteket. Ezt a gyakorlatokon a makroszkópos
anatómia szintjén tesszük meg, példaállatok boncoltatása és demonstrációk segítségével,
míg az előadásokon a fény- és elektronmikroszkópos szerkezetet, valamint a korszerű,
molekuláris lokalizációs technikák segítségével elért eredményeket ismertetjük.

Kötelező irodalom:

Zboray G. A keringési szervek. 2004 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. XII.


(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Sass M. Az ivarszervek. 1999 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. VIII. pp. 1-122
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Kondics L. A kiválasztószervek. 1998 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. VII.
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Zboray G. (Szerk.) 2001 Összehasonlító anatómiai praktikum I. és II.
2. kiadás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Zboray G. Az érzékszervek. 1997 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. XII.
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Zboray G. Az idegrendszer. 1996 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. X.
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Sass M. Fejlődéstan. 1995 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. II. pp 1-110
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Sass M. A köztakaró. 1995 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. III. Pp 1-66
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest

Ajánlott irodalom:

Sass M. 1989 Összehasonlító anatómiai atlasz. pp 1-162 Universitas, Budapest


Tantárgy neve: Állatszervezettan IV.

Tantárgy heti óraszáma: 0+4


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Sass Miklós


tanszéke: Állatszervezettani Tanszék
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A tantárgy célja ugyanaz, mint az Állatszervezettan I.-III. tárgynak, azzal kiegyészítve,


hogy ezen a gyakorlaton több példaállat, részletesebb és önálló boncolására kerül sor.
Ezek mellett a szükséges szövettani és fejlődéstani ismereteket is megtanítjuk.

Kötelező irodalom:

Zboray G. A keingési szervek. 2004 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. XII.


(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Sass M. Az ivarszervek. 1999 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. VIII. pp. 1-122
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Kondics L. A kiválasztószervek. 1998 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. VII.
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Zboray G. (Szerk.) 2001 Összehasonlító anatómiai praktikum I.és II. (.)
2. kiadás, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Zboray G. Az érzékszervek. 1997 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. XII.
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Zboray G. Az idegrendszer. 1996 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. X.
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Sass M. Fejlődéstan. 1995 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. II. pp 1-110
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Sass M. A köztakaró. 1995 In.: Összehasonlító anatómiai előadások. III. Pp 1-66
(Sass M. és Zboray G. Szerk.) Eötvös Kiadó, Budapest
Sass M. 1989 Összehasonlító anatómiai atlasz. Universitas, Budapest

Ajánlott irodalom:

Röhlich, P. (Szerk.)1999 Szövettan, Medicina, Budapest


Sass M. 1989 Összehasonlító anatómiai atlasz Universitas, Budapest
Szentágothay J. és Réthelyi M. 1985 Funcionális anatómia Medicina, Budapest
Törő I. 1968 Az ember fejlődése és szövettana Medicina, Budapest
Vigh B. és Kondics L. 1985 Összehasonlító szövettan, Tankönyvkiadó, Budapest
Zboray G., Sass M. és Köműves L. Embryologia 1986 Tankönyvkiadó, Budapest
Tantárgy neve: Általános és szervetlen kémia

Tantárgy heti óraszáma: 4+2


kreditértéke: 6

tantárgyfelelős neve: Dr. Torkos Kornél


tanszéke: Általános és Szervetlen Kémiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium és gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Sztöchiometria alapjai, fázisegyensúlyok, kémiai kötés elmélete, kémiai folyamatok


energiája, kinetikája, kémiai egyensúlyok, protolitikus folyamatok, redoxi reakciók,
elektródfolyamatok, elektrolízis, komplex kémia alapjai, reakciómechanizmusok alapjai.
Elemek és vegyületek általános jellemzése, oxidok, hidroxidok, oxosavak, elemek és
vegyületek biológiai hatásai.

Kötelező irodalom:

Torkos Kornél: Az általános kémia alapjai (Eötvös Kiadó)


Torkos Kornél, Meszticzky Aranka: Általános kémiai praktikum

Ajánlott irodalom:

Nyilasi János: Szervetlen kémia (Tankönyvkiadó)


Tantárgy neve: Analitikai kémia I.

Tantárgy heti óraszáma: 3


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Oltiné dr. Varga Margit


tanszéke: Szervetlen és Analitikai Kémia
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A legfontosabb klasszikus (kvantitatív) és műszeres (kvalitatív és kvantitatív) analitikai


módszerek ismertetése különös tekintettel a természetes és biológia minták analízisére.
Számítási feladatok megoldása a tananyag elméleti összefüggéseinek demonstrálására,
valamint az oldatokban lejátszódó egyensúlyi folyamatok (pH, komplexképződés,
csapadékképződés) bemutatására.

Kötelező irodalom:
nincs

Ajánlott irodalom:
Burger Kálmán 1985 A mennyiségi analízis alapjai Tankönyvkiadó, Budapest
Tantárgy neve: Analitikai kémia II.

Tantárgy heti óraszáma: 5


kreditértéke: 5

tantárgyfelelős neve: Oltiné dr. Varga Margit


tanszéke: Szervetlen és Analitikai Kémia
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Néhány kiemelt klasszikus és műszeres analitikai módszer gyakorlati alkalmazása


különös tekintettel a természetes és biológia minták analízisére, egyéni és csoportos
feladatok formájában. A mérési eredmények feldolgozása, számítógépes kiértékelése,
jegyzőkönyvek készítése. Számítási feladatok megoldása az oldatokban lejátszódó
egyensúlyi folyamatok (pH, komplexképződés, csapadékképződés) leírására.

Kötelező irodalom:
a tanszék munkatársai által írt egyetemi jegyzet és példatár (interneten hozzáférhető)

Ajánlott irodalom:
nincs
Tantárgy neve: Bevezetés a biokémiába I.-II.

Tantárgy heti óraszáma: 5 (2 óra előadás, 3 óra gyakorlat)


kreditértéke: 5

tantárgyfelelős neve: Dr. Pál Gábor


tanszéke: ELTE Biokémiai Tanszék
számonkérés rendje: írásbeli beszámoló

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Makromolekulák és építőegységeik kémiai szerkezete, a biomolekulák reakciói vizes


közegben, termodinamikai alapok, a makromolekuláris felismerés és a biokatalízis
alapvető sajátosságai, az anyagcsere általános jellemzése, a szabályozás alapelvei, a
genetikai információ tárolásának és kifejeződésének szerkezeti háttere.

Kötelező irodalom:
Az előadások bővített anyaga elektronikus formában.

Ajánlott irodalom:
Lubert Stryer et al. Biochemistry.
Tantárgy neve: Bevezetés a biológiába

Tantárgy heti óraszáma: 2+0


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Dr. Szathmáry Eörs egyetemi tanár


tanszéke: Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A tantárgy az elsőéveseket vezeti be a biológiai gondolkodásmódba. A kulcskérdésekre és


az ideákra koncentrál, melyeket gondosan válogatott példákkal illusztrál. Főbb
témakörök a következők: Az élet kettős jellege: homeosztázis és információtárolás; Az
élet keletkezésének néhány problémája. A replikáció és az öröklődés; A szexualitás
problémája, molekuláris rekombináció; Néhány nemtriviális evolúciós probléma:
neutrális evolúció és az öregedés; A genetikai szabályozás alapjai. Az egyedfejlődés és a
másodlagos öröklődési rendszerek. A viselkedés alapjai; Az agyműködés alapjai; A
mintázatképzõdés alapjai; Populációdinamika és élőlényközösségek szerveződése.

Kötelező irodalom:

Az előadások anyaga elérhető elektronikus adatállomány formájában a tanszék honlapján


(ramet.elte.hu).

Ajánlott irodalom:

Maynard Smith, J.: Kulcskérdések a biológiában. Budapest, 1990.


Maynard-Smith J & Szathmáry E. 2000: Az evolúció nagy lépései. Scientia Kiadó,
Budapest.
Szathmár, E. & Maynard-Smith, J. 2000: A földi élet regénye. Vince Kiadó, Budapest
Tantárgy neve: Bevezetés a növénytanba

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Dr. Böddi Béla


tanszéke: ELTE TTK Növényszervezettani Tanszék
számonkérés rendje: folyamatos, megajánlott kollokviumi jeggyel

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A növénytan, mint tudományág, kapcsolatai más tudományterületekkel és a gyakorlati


élettel. A növényi szervezetek sajátosságai, összehasonlításuk az állatokkal és
gombákkal. A fotoautrófia szervezettani és anyagcsere-élettani következményei. A
növényi sejt. A növények szaporodása és egyedfejlődése. A növényi testszerveződés
szabályai: plaszticitás, polaritás, szövettenyésztés, mikroszaporítás. Algák, mohák,
harasztok, nyitvatermők és zárvatermők szervezettani elemzése.
A tantárgy ismerteti a növényi anyagcsere- és fejlődésélettan legalapvetőbb és
legjellemzőbb folyamatait. Tárgyalja a növényi autotrófia fogalmát, a szén- nitrogén- és
kénautotrófia sajátosságait. Foglalkozik a növények vízháztartásának és ásványos
táplálkozásának legfontosabb kérdéseivel, áttekintést nyújt a növény és környezete
kapcsolatáról, valamint a külső környezeti és a belső tényezők változásainak az
anyagcserére és a növények egyedfejlődésre gyakorolt hatásairól. További témák: A
növényi ingerlékenység és aktív mozgások. Szervezeti szintű szabályozás: a növényi
hormonális szabályozás általános szabályai.

Kötelező irodalom:

Előadásjegyzetek, amelyek folyamatosan letölthetők a tanszék honlapjáról

Ajánlott irodalom:

Gyurján István: Növényszevezettan: Eötvös Kiadó, Budapest. Haraszty Árpád:


Növényszervezettan és Növényélettan Tankönyvkiadó (A jegyzet szervezettani része)
Láng Ferenc: Növényélettan: Eötvös Kiadó – A jegyzet egyes fejezetei
Tantárgy neve: Bevezetés az állattanba I.-II.

Tantárgy heti óraszáma: 4+0 (két félév heti 2 óra)


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Sass Miklós


tanszéke: Állatszervezettani Tanszék
számonkérés rendje: első félévben kollokvium, második félévben kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A tantárgy célja, hogy bemutassa az állatok rendszerezésének alapelveit, az elméleti és


gyakorlati szempontokból legfontosabb állatcsoportok szervezetének felépítését, a
legfontosabb és legismetebb, elsősorban hazai, fajokat. A demonstrációkon alapuló
előadássorozat felkészíti és szintrehozza a nagyon vegyes felkészültséggel érkező
hallgatókat és így az első évben megszerzett tudásuk alapján alkalmasak arra, hogy az
állatszervezettai és állatrendszertani tárgyak ismeretkincsét egy előképzettség alapján
eredményesen tudják elsajátítani.

Kötelező irodalom:

Az Állatrendszertani és Állatszervezettani Tanszékek által elkészített és az Egyetem


honlapján elérhető multimédiás tananyag, amely minden előadás szövegét és ábraanyagát
tartalmazza.

Ajánlott irodalom:

Sass M. 1989 Összehasonlító anatómiai atlasz.Universitas, Budapest


Zboray G. (Szerk.) 2001 Összehasonlító anatómiai praktikum I.-II. 2.. kiadás
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1996
Dudich E. és Loksa I.: Állatrendszertan
Tankönyvkiadó, Budapest, 1968
Papp L. (Szerk.) Zootaxonómia
Tantárgy neve: Bioinformatika I.-II.

Tantárgy heti óraszáma: 1+3 (1 óra elmélet + 3 óra gyakorlat)


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Patthy László, egyetemi magántanár


tanszéke: Biológiai Tanszékcsoport
számonkérés rendje: kollokvium, gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Molekuláris biológiai, bioinformatikai adatbázisok. Információkeresés az adatbankokban.


A számítógépes szekvenciaelemzés alapjai: EMBOSS programcsomag. Páros
szekvencia-összehasonlítások, szekvenciaillesztések, pontozási rendszerek. Hasonlósági
keresések szekvencia-adatbázisokban. Többszörös szekvenciaillesztés. Fehérjék
doménszerkezetének megállapítása. A molekuláris filogenetikai elemzések alapjai.
Genomikai adatbázisok. Kódoló régiók, funkcionális helyek előrejelzése a genomi DNS-
ben. Génexpressziós elemzések. Fehérje-térszerkezeti adatbázisok. Strukturális
osztályozás. Fehérjeszerkezet előrejelzés.

Kötelező irodalom:

A. Malcolm Campbell, Laurie J. Heyer: „Genomika, proteomika, bioinformatika”.


Medicina, Budapest, 2004.

Ajánlott irodalom:

T.K. Attwood, D.J. Parry-Smith: “Introduction to Bioinformatics”. Prentice Hall, 1999.


A.D. Baxevanis, B.F.F. Ouellette (szerk.): “Bioinformatics: A Practical Guide to the
Analysis of Genes and Proteins”. Wiley-Interscience, 2001.
D.W. Mount: “Bioinformatics: Sequence and Genome Analysis”. CSHL Press, 2001.
D. Higgins, W. Taylor Bioinformatics: “Sequence, structure and databanks. A Practical
Approach”. Oxford University Press, 2000.
Tantárgy neve: Biokémia és molekuláris biológia

Tantárgy heti óraszáma: 10 (4 előadás + 6 gyakorlat)


kreditértéke: 10

tantárgyfelelős neve: Nyitray László, egyetemi docens


tanszéke: ELTE Biokémiai Tanszék
számonkérés rendje: írásbeli (szóbeli) vizsga, gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Fehérjék szerkezete és működése. A biokatalízis és szabályozás molekuláris stratégiái. A


biológiai információ tárolása és átadása. A génexpresszió szabályozása. A géntechnológia
alapjai. Bioenergetika és metabolizmus. Válogatott fejezetek a molekuláris biológiából:
biológiai membránok, jelátviteli útvonalak, sejtciklus, apoptózis, tumorbiológia, immun-
és motorfehérjék.
Emelt szintű biokémiai és molekuláris biológiai gyakorlatok.

Kötelező irodalom:
Az előadások bővített anyaga pdf formában („elektronikus jegyezet”).

Ajánlott irodalom:
Stryer et al: Biochemistry, Lehninger (Nelson & Cox): Principles of Biochemistry, Voet
& Voet: Biochemistry
Tantárgy neve: Biokolloidok és nanostruktúrák

Tantárgy heti óraszáma: 2 óra előadás


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Gilányi Tibor egyetemi docens


tanszéke: Kolloidkémiai és Kolloidtechnológiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium.

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Határfelületek.
A határfelületi energia és következményei, a felületi jelenségek bilógiai vonatkozásai. A
határfelületek elektromos szerkezete.
Kis részecskék és részecske rendszerek.
Diszperziós kolloidok: Diszperziók stabilitásának elméletei.
Associációs kolloidok: Micellák, vezikulumok, lamelláris, bifolytonos és membrán
struktúrák .
Makromolekulás kolloidok: Polimerek és biomakromolekulák tulajdonságainak
összevetése
Kolloid rendszerek a bioszférában
A talajban, levegőben, vízekben képződő nanostruktúrák; a kolloidika szerepe a
környezetvédelemben.

Ajánlott irodalom:

Wolfram Ervin, Kolloidika, I., II/1, jegyzet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1989.


D. J. Shaw: Bevezetés a kolloid- és felületi kémiába. Műszaki Könyvkiadó, Budapest,
1986.
R. J. Hunter: Foundation of Colloid Science, Clarendron Press, Oxford, 1993.
Gilányi Tibor, Határfelületek. jegyzet, 2005. szeptemberétől elektronikus formában
elérhető.
Tantárgy neve: Biológiai Fizika

Tantárgy heti óraszáma: 4


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Meszéna Géza


tanszéke: Biológiai Fizika Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A tantárgy célja a biológiai jelentőséggel bíró legalapvetőbb fizikai ismereteknek átadása,


és a kapcsolatok bemutatása.
Elektrosztatika alapjai. Statisztikus termodinamika alapjai. Bioenergetika alapjai.
Membránpotenciálok. Rezgések és hullámok. Geometriai és hullámoptika alapjai.
Atomfizika alapjai. Spektroszkópiák és egyéb biofizikai mérési módszerek.
Hidrodinamika alapjai. Biomechanika. Biológiai folyamatok modellezése.

Kötelező irodalom:

Az előadások anyaga elektronikus formában.

Ajánlott irodalom:

Damjanovics – Mátyus (szerk.): Orvosi biofizika. Medicina, 2000


Horváth: A mechanika biológiai alkalmazása. ELTE Eötvös Kiadó, 2004
Horváth: A geometriai optika biológiai alkalmazása. ELTE Eötvös Kiadó, 2004
Tarján – Rontó (szerk): A biofizika alapjai. Medicina, 1987
Tantárgy neve: Biometria

Tantárgy heti óraszáma: 1+3


kreditértéke: 4
tantárgyfelelős neve: Dr. Podani János egyetemi tanár
tanszéke: Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A Biometria tárgy kifejezett célja, hogy a leendõ biológusokkal megismertesse a


statisztikai hipotézisvizsgálat alapjait, s szemléletet adjon ismereteik késõbbi
kiterjesztésére. A gyakorlaton mód nyílik egyszerû biológiai problémák biometriai
megoldásának részletezésére, az elmélet és a gyakorlat közötti kapcsolat részletezésére.
Bevezetõ fogalmak: halmazok és halmazmûveletek, relációk és gráfok. A relációk és
gráfok biológiai alkalmazásai. A kombinatorika alapjai. A valószínûségszámítás alapjai.
Diszkrét valószínûségeloszlások és az eloszlásfüggvény. A nevezetes eloszlások biológiai
alkalmazásai. Leíró statisztika. A konfidencia-intervallum és jelentése. Student-féle t-
próba. Kétmintás t-próbák. A t-próba általánosítása: variancia analízis. Mérhetõ változók
kapcsolatának mérése. Korreláció és kovariancia. Megfigyelhetõ változók kapcsolatának
mérése. A kontingenciatáblázat értelmezése. A chi2-próba és a chi2 eloszlás.
Homogenitásvizsgálat. Rendstatisztikák alapelvei. Bevezetés az információelméletbe.
Diverzitásfüggvények.

Kötelező irodalom:

Az előadás és a gyakorlatok röviditett tananyaga elérhető elektronikus adatállomány


formájában a tanszék honlapján (ramet.elte.hu).

Ajánlott irodalom:

Izsák J., Juhász-Nagy P. Varga Z. Bevezetés a biomatematikába. Budapest 1981.


Sváb J. Biometriai módszerek a kutatásban. Mezőghazdasági Kiadó, Budapest. 1981.
Précsényi, I.: Alapvető kutatástervezési, statisztikai és projectértékelési módszerek a
szupraindividualis biológiában. Debrecen 1995
Tantárgy neve: Etológia I.

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Altbäcker Vilmos

tanszéke: Etológia Tanszék


számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Az állati és emberi viselkedés biológiai alapjainak evolúciós szemléletű elemzése révén egy
általános kép kialakítása a viselkedés mechanizmusairól, ökológiai kényszereiről.
Az etológia története, klasszikus koncepciói és a modern etológia irányzatai
Az állati viselkedés szerepe a biológiai evolúcióban
Magatartásvizsgáló módszerek.
Magatartásgenetika
A magatartás élettani alapjai. Hormonok és a viselkedés. A viselkedés ritmusai. Motiváció
A mozgásmintázatok szervezõdése.
A tanulás etológiai és evolúciós tényezõi. Általános tanulási mechanizmusok.
Tanulás érzékeny periódusokban: Bevésõdés, szexuális bevésõdés. Madarak énektanulása.
Az agy környezeti modelljének funkcionális szerkezete
Az állatcsoportok szerkezete és funkciója. A szociális vonzódás, és agresszió
A kommunikáció.
Az állatok területhasználata. A szociális rangsor
A szexualitás elõnyei és hátrányai, szexarány és a szexuális szelekció
Az élõhely kiválasztása
Alkalmazkodás komplex környezethez: az állati intelligencia
A humán etológia: tárgya, módszerei.
A fõemlõsök összehasonlító etológiája
Az ember szociális viselkedésének fajspecifikus jellegzetességei

Kötelező irodalom:
Csányi Vilmos: Etológia, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994, 2000

Ajánlott irodalom:
Bateson, PPG, Martin, P. Measuring behaviour 2nd edition Cambridge University Press
1999
Tantárgy neve: Etológia II.

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Tantárgyfelelős neve: Altbäcker Vilmos


tanszéke: Etológia Tanszék
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A gyakorlat célja, hogy a hallgatók számára lehetővé tegye az állatokkal való bánásmód
alapvető szempontjainak az elsajátítását, illetve, hogy ismertesse és a elsajátítassa az
alapvető viselkedésformákkal kapcsolatos magatartásmérési és elemi adatkiértékelési
módszereket.
A magatartás-elemzés alapjai: elmélet és technika
Bevezetés a terepmunkába
Laboratóriumi és kültéri állattartás, állatvédelem és állatetikai kérdések
Antropomorfizmus
Formaállandó magatartásformák és kulcsingerek. Magatartás kódolása
Egyszerû tanulási formák laboratóriumi elemzése
Táplálékkal kapcsolatos tanulási formák
Táplálékkeresés, optimalizáció és rizikó érzékenység modellezése
Szociális magatartás vizsgálata
Az állati kognició laboratóriumi vizsgálata
Szociális tanulási formák vizsgálata

Kötelező irodalom:

Précsényi István: Alapvető kutatástervezési, statisztikai és projectértékelési módszerek a


szupraindividuális biológiában, Debrecen, 1995.
Csányi Vilmos: Etológia, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994, 2002

Ajánlott irodalom:

Bateson, PPG, Martin, P. Measuring behaviour 2nd edition Cambridge University Press
1999
Tantárgy neve: Evolúcióbiológia

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Molnár István


tanszéke: Genetika
számonkérés rendje: írásbeli

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Ismertetjük az élővilág 3, 5 milliárd éves történetét, az evolúció szelekciós és


véletlenszerű (sodródáson alapuló) mechanizmusait, a történelmi esetlegességeket, a
szerveződési egységeket és az azokból képződő hálózatok szabályait, az adaptációk
eredetét, a genetikai változatosság evolúcióját, a népességek genetikáját, a fajok redetét, a
makroevolúciót, valamint a genomok, a fenotípusok és a környezet evolúcióját. Az
evolúcióbiológia oktatásának fő célja a biológiai tudás elemeinek integrációja modellek,
összehasonlító és kísérleti információn alapuló szemléletek alapján.

Kötelező irodalom: -

Ajánlott irodalom:
Futyma, D. 1998. Evolution. Sinauer,
Ridley, M. 2004. Evolution., Oxford
Tantárgy neve: Fizika I.-II.

Tantárgy heti óraszáma: 2 félév heti 2 óra


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Rajkovits Zsuzsanna


tanszéke: ELTE Általános Fizika Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A mechanika alaptörvényei (anyagi pont, pontrendszer, rezgések és hullámok,


folyadékok sztatikája és áramlása), szemelvények az elektrodinamika köréből (pl. az
intermolekuláris kölcsönhatások háttere: a dipól tulajdonságai, tere, dipól-dipól
kölcsönhatás, a tömegspektrometria háttere: töltött részecske mozgása elektromos és
mágneses térben)
(A középiskolai ismeretek összefoglalása és kiegészítése a biológia és kémia tanulása
szempontjából fontos, ott nem tanított törvényekkel, elvekkel.)

Kötelező irodalom:
A fizika alapjai, szerkesztette: Erostyák János és Litz József, Nemzeti Tankönyvkiadó,
Budapest, 2003 (egyetemi tankönyv)

Ajánlott irodalom:
Fizika I.-II. Szerkeszette: Holics László, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986
Tantárgy neve: Fizikai kémia (előadás)

Tantárgy heti óraszáma: 3


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Dr. Láng Győző


tanszéke: Fizikai Kémia
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Gázállapot, reális gázok, a termodinamika alapfogalmai, a belsőenergia és az entalpia


változása, termokémia, a termodinamika II. főtétele, az entrópiafogalom használata,
termodinamikai potenciálfüggvények, tiszta anyagok fázisátmenetei, fázisdiagramok,
elegyek, parciális moláris mennyiségek, elegyek és fázisváltozások, kolligatív sajátságok,
desztilláció, kémiai egyensúly, transzportjelenségek, határfelületi jelenségek, a
reakciókinetika alapfogalmai, egyszerű kinetikai rendszerek, összetett reakciók,
láncreakciók.
Elektrokémia: az elektrokémiai rendszerek jellemzése, elektrolitok, elektrolitoldatok,
aktivitás, közepes aktivitás, transzportfolyamatok elektrolit oldatokban. Az elektrokémiai
cella, a kapocsfeszültség, az elektromotoros erő, a cellareakció potenciálja. Elektródok,
az elektródok osztályozása, az elektródpotenciál, az elektródreakció potenciálja.
Elektródfolyamat, elektródreakció, az elektródfolyamatok kinetikája.Ionszelektív
elektródok, biológiai érzékelők. Kémiai áramforrások, fémek korróziója.
Méréstechnika&statisztika: Kísérlet, mérés, műszeres mérés. Irányítástechnikai
ismeretek. Hibaszámítás, statisztikai próbák. Összefüggésvizsgálat. Modellalkotás, a
modell illesztése és korlátai. Méréstechnikai alapismeretek.

Kötelező irodalom:

Póta György: Fizikai kémia gyógyszerészhallgatók számára (Debreceni Egyetemi


jegyzet, 2003), Kiss László: Bevezetés az elektrokémiába,
Szalma József - Péter László - Szetey Zoltánné: Fizikai kémiai gyakorlatok
biológushallgatók számára.
Alapvető fizikai kémiai mérések és a kísérleti adatok feldolgozása (előkészületben)

Ajánlott irodalom:

P. W. Atkins: Fizikai kémia I. és III. kötet,


Inzelt György: 12 előadás fizikai kémiából J3-1392
Tantárgy neve: Fizikai kémia II.

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Láng Győző


tanszéke: Fizikai Kémia
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A laboratóriumi gyakorlat célja az alapvető fizikai kémiai mérési módszerek


megismerése, az alapvető szakmai fogások gyakorlása.
Témák: Fizikai kémiai alapmérések végrehajtása: Kísérletek előkészítése. Mérőeszközök
hitelesítése. Irányítástechnika, vezérlés és szabályozás. Számítógépes adatgyűjtés és a
mérési adatok feldolgozása.
Kalorimetria. Gőznyomásmérés. Fázisegyensúlyok tanulmányozása. Kémiai
egyensúlyok, egyensúlyi állandó meghatározása. Reakciókinetikai kísérletek, sebességi
együttható meghatározása. Egyszerű elektrokémiai mérések: konduktometria,
elektromotoros erő meghatározása, termodinamikai paraméterek számítása az
elektromotoros erő hőmérsékletfüggése alapján.

Kötelező irodalom:

Szalma József - Péter László - Szetey Zoltánné: Fizikai kémiai gyakorlatok


biológushallgatók számára.
Alapvető fizikai kémiai mérések és a kísérleti adatok feldolgozása (előkészületben)

Ajánlott irodalom:

Szalma J.: Mérési eredmények kiértékelésének alapjai, Budapest, 1989.


Kiss László: Bevezetés az elektrokémiába
A „Fizikai kémia” című előadáshoz előírt egyéb irodalom
Tantárgy neve: Genetika

Tantárgy heti óraszáma: 4+4


kreditértéke: 8

tantárgyfelelős neve: Dr. Orosz László


tanszéke: Genetikai Tanszék
számonkérés rendje: Kollokvium, gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:


Gén: ortolog, paralog. cisztron, ORF, exon, intron, allél, gén-géntermék kolinearitás
fogalma, gén könyvtár fogalma.
Mutáció: típusok DNS szinten, allélek szintjén, spontán és indukált mutációk, mutagén
hatások, mutációk kimutatása.
Mendel törvények: genotípus, fenotípus, teszt-cross, öröklés menetek.
Rekombináció, Géntérképezés, Crossing over: 2 és 3 pontos és deléciós logika. Kiazma.
Holliday szerkezet. Fágok, baktériumok géntérképezése. Egyéb rekombinációk:
transzpozonok, profágok, génklónozás.
Kromoszóma: Genom, meiozis, mitózis, kromoszóma szerkezete, kariotípus, ploidia,
nemi kromoszómák, mesterséges kromoszómák, a kromoszóma térképe, kapcsolási
csoport, haplotípus, plazmidok, genom könyvtár, kontig.
Tetrád: jelentése gaméta, kromoszóma, kromatida, gén szinten. Aszkospora lineáris
sorrendek jelentése (PD, NPD, T). Tetrád /génkonverzió/crossing over/Holliday szerkezet
összefüggése.
Genetikai szabályozás: a gén cisz/transz része, pozitív és negatív szabályozás elve. Lac
operon. λ fág lizogéniája. Plazmidok és fágok géntechnológiai jelentősége.
Fejlődésgenetika: genetikai útvonal jelentése, elemezése episztázissal, szuppresszióval,
funkciónyerés/vesztés kombinációkkal. A gén fókusza, enhanszere, pleiotrop fenotípusa.
Anyai öröklés, homeotikus gén, sejtvonal, genetikai mozaik jelentése.
Humángenetika: családfa elemzés, LOD elemzés, DNS diagnosztika (hajlamosító allél
azonosítása, mikroszatellita értelmezése mint allél, igazságügyi, bűnügyi alkalmazása). A
Humán Genom Program és más Genom programok jelentősége.
Transzgénikus előlények: a transzgén, transzformáció, gén tagging, irányított
mutagenezis, fordított genetika. Alapító egyed, kiméra, génpuska, Ti plazmid. Példák
modell baktérium, növény, állat genetikai rendszerre. Származás ellenőrzés DNS
diagnosztikával.

Kötelező irodalom:
Előadási anyag CD-n megkapható a tanszéken

Ajánlott irodalom:
Orosz L. (szerk.): Klasszikus és molekuláris genetika. Akadémiai K., 1980 (CD-én
megkapható a tanszéken)
Parádi E. – Orosz L.: Genetikai példamegoldó. 2., bővített kiadás 2003
Vida G. : Általános genetika. J11-1092 sz. Jegyzet
Rédei P. Gy.: Genetika. Gondolat és Mezőgazdasági K., 1987
Watson, J. D. – Tooze, J. – Kurtz, D.T.: Rekombináns DNS. Mezőgazdasági K., 1988
Stansfield, W.D.: Genetika. Panem McGraw-Hill K., 1987
Weaver – Hedrick: Genetika. Panem, McGraw-Hill K., 2000
Stansfield, W.D.: Genetika. Panem McGraw-Hill K., 1987
Tantárgy neve: Humánbiológia I.

Tantárgy heti óraszáma: 3


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Dr Gyenis Gyula


tanszéke: Embertani Tanszék
számonkérés rendje: Kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A recens primáták rendszere és a primáták evolúciója. A hominidák evolúciója: a


Praeanthropus, az Archanthropus, a Paleoanthropus és a Neanthropus fázis. A biológiai és
a kulturális evolúció összefüggései. A Homo sapiens biodiverzitása: földrajzi, alkattani
variációi. A humán növekedési minta speciális jellemzői, kialakulásának evolúciója. A
pre- és posztnatális növekedés sajátosságai és szerveződése. Az öröklődés és a környezet
interakciói: nemi és populációs különbségek a fejlődési folyamatok időzítésében, a
testformábanban és a testösszetételben.

Kötelező irodalom:

Gyenis Gyula: Humánbiológia. A hominidák evolúciója. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001.


Bodzsár Éva: Humánbiológia. Fejlődés: növekedés és érés. ELTE Eötvös Kiadó, 1999.
Bodzsár Éva: Humánbiológia. Életkorok biológiája. A pubertáskor. ELTE Eötvös Kiadó,
2003.
Tantárgy neve: Humánbiológia II.

Tantárgy heti óraszáma: 4


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Bodzsár Éva


tanszéke: Embertani Tanszék
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Az emberi csontvázrendszer. A történeti antropometriai vizsgálatok alapjai: a csontok


metrikus és morfológiai jellemzői; az elhalálozási kor és a morfológiai nem becslése.
Paleopatológiai vizsgálatok. A történeti népességek demográfiai jellemzőinek becslése és
rekonstrukciója. Az élő ember vizsgálatának típusai és a mintaválasztás módszerei.
Antropometria vizsgálatok, a biológiai életkorok, a testtalkat és testösszetétel becslésének
módszerei.

Kötelező irodalom:

Bodzsár Éva és Zsákai Annamária: Humánbiológia. Gyakorlati kézikönyv. Egyetemi


tankönyv. ELTE Eötvös Kiadó, 2004.
Tantárgy neve: Immunológia I.

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: prof. Erdei Anna


tanszéke: Immunológiai
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Az immunrendszer felépítése; az immunrendszer sejtjei; limfoid szervek és szövetek; az


antigén fogalma; a természetes és az adaptív immunitás; az antigén felismerés; az
ellenanyag molekula szerkezete és funkciói; az MHC molekulák és az antigén bemutatás;
Járulékos molekulák és citokinek; a limfociták ontogenezise és aktiválódása; a celluláris
és a humorális immunválasz; a komplementrendszer; az immunológiai memória.

Kötelező irodalom:

Immunbiológia. Szerkesztette: Gergely János és Erdei Anna; Medicina könyvkiadó,


2000.

Ajánlott irodalom:
Tantárgy neve: Immunológia II.

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: László Glória


tanszéke: Immunológiai
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Ellenanyag reagensek (poliklonális és monoklonális ill. új generációs) előállítása; Oldott


anyagok mennyiségi és minőségi kimutatására alkalmas antigén-ellenanyag
kapcsolódáson alapuló módszerek (precipitáció, agglutináció, enzim immuno assay,
radioimmunoassay); sejtek, sejt-sejt kapcsolatok, sejtfelszíni antigének kimutatására
alkalmas módszerek (immunprecipitáció, immunhisztokémia, áramlási citometria,
fluoreszcens mikroszkópia, konfokális lézer szkenning mikroszkópia); az immunrendszer
sejtjeinek kinyerése, tenyésztése ill. in vitro differenciáltatása; az immunrendszer
sejtjeinek funkcionális vizsgálatára alkalmas in vivo és in vitro módszerek.

Kötelező irodalom:

Ajánlott irodalom:

Immunológiai módszerek; szerkesztette: Erdei Anna (Medicina könyvkiadó, lektorálás


alatt; várható megjelenés 2005)
Tantárgy neve: Informatika

Tantárgy heti óraszáma: 1 óra előadás+3 óra laborgyakorlat


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Zsakó László


tanszéke: IK Informatika Szakmódszertani Csoport
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Bevezetés a számítástechnikába, operációs rendszerek, hálózati szolgáltatások.


Szövegszerkesztés, prezentáció, táblázatkezelés, diagramok, statisztikák készítése.
Multimédia alapismeretek, szimulációs modellek.

Kötelező irodalom:

Hack F.: Informatikai alapismeretek, Mikrológia 31, ELTE IK 2003.

Ajánlott irodalom:

http://izzo.inf.elte.hu/ honlapon található oktatási segédanyagok


Tantárgy neve: Integratív biológia

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Dr. Szathmáry Eörs egyetemi tanár


tanszéke: Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Az integratív biológia egy olyan szintetizáló tárgy, mely a biológia számos fontos
kérdését a szerveződési szinteket és a diszciplínákat egyszerre komolyan véve, egységes
szemléletben tárgyalja. Az integratív biológia a korábbi Bevezetés a biológiába c. tárgy
szellemi leszármazottja, annál azonban magasabb szintű tudásra épít és összetettebb
ismereteket ad. Főbb témakörök: A kémia és a biológia kapcsolata a replikáció és az ön-
összeszerelés terén. A molekuláris biológia és a nanotechnológia kapcsolata. A
kooperáció szintjei, elvei és problémái. Replikátordinamika. Az egyedfejlődés
evolúciója. A többsejtűség evolúciós feltételei. Az emberi nyelvkészség biológiai alapjai.

Kötelező irodalom:

Az előadások anyagához kapcsolódó aktuális nemzetközi szakirodalom elérhető


elektronikus adatállomány formájában a tanszék honlapján (ramet.elte.hu).

Ajánlott irodalom:

Maynard-Smith J & Szathmáry E. 2000: Az evolúció nagy lépései. Scientia Kiadó,


Budapest.
Szathmáry, E. & Maynard-Smith, J. 2000: A földi élet regénye. Vince Kiadó, Budapest
Tantárgy neve: Matematika I.-II. gyakorlat

Tantárgy heti óraszáma: 4 (2 félév heti 2 óra)


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Pfeil Tamás


tanszéke: Alkalmazott Analízis
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

I. Alapfogalmak (halmaz, valós és komplex szám, függvény, koordinátageometria),


lineáris algebra (vektor, mátrix, sajátérték-feladat, Leslie-modell), egyváltozós analízis
(sorozat, határérték, derivált, függvényvizsgálat, primitív függvény, Riemann-integrál,
Taylor-sor, diszkrét dinamikai rendszer), többváltozós analízis (parciális derivált,
szélsőérték-számítás, primitív függvény).
II. Differenciálegyenletek (integrálható és szétválasztható egyenletek, egydimenziós
fáziskép, differenciálegyenletes modellek), differenciálegyenlet-rendszerek
(kétdimenziós homogén lineáris rendszerek, kétdimenziós fáziskép, kétdimenziós
dinamikai rendszerek geometriai vizsgálata, kétdimenziós dinamikai rendszerek
stabilitásvizsgálata lineáris közelítéssel, Lotka-Volterra-modell), valószínűségszámítás
(kombinatorika, kombinatorikus valószínűség, feltételes valószínűség, események
függetlensége, diszkrét és folytonos valószínűségeloszlások).

Kötelező irodalom:

Izsák János – Juhász-Nagy Pál – Varga Zoltán: Bevezetés a biomatematikába

Ajánlott irodalom:

Csernyák László: Analízis,


Scharnitzky Viktor: Mátrixszámítás,
Bárczy Barnabás: Differenciálszámítás.
Tantárgy neve: Mikológia

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Dr. Jakucs Erzsébet


tanszéke: Növényszervezettani Tsz.
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A mikológia tárgya, tudományterületei, rövid története. A gombák helye az élővilágban


A gombák sejttana. Egyedfejlődési típusok, ivaros és ivartalan szaporodási formák. A
gombák filogenetikai rendszere és evolúciója. Modern rendszertani elképzelések. A
gombák evolúciójának újabb elképzelései. A főbb rendszertani csoportok
A gombák anyagcseréje és növekedési folyamatai. Gombagenetika. A gombák szerepe a
természetben. Orvosi és állatorvosi mikológia. Növényvédelmi mikológia. Ipari
mikológia. Erdészeti mikológia. Gombabiotechnológia és törzsnemesítés.

Kötelező irodalom:

Jakucs E.: A mikológia alapjai (egyetemi tankönyv) ELTE Eötvös Kiadó, Budapest
(1999, 2003)

Ajánlott irodalom:

Jakucs E.- Vajna L. (szerk.) Mikológia (pp. 1-477). Agroinform Kiadó, Budapest, 2003.
Tantárgy neve: Mikrobiológia I.-II.

Tantárgy heti óraszáma: 2+2


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Kériné Borsodi Andrea dr


tanszéke: Mikrobiológiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium + gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A prokarióták és a bioszféra koevolúciója, a prokarióták törzsfája;


A recens prokarióta sejt organizációja, összehasonlítása az eukarióta sejttel;
A prokarióta anyagcsere alapvonásai: az energiaszerzés és konzerválás legfontosabb
típusai, a prokarióták fermentációs és légzési folyamatai, a baktériumok
fényhasznosítása;
A legfontosabb biogén elemek (C, N, S) biogeokémiai ciklusai.

A környezetünkben lévő mikroorganizmusok kimutatása, mintavétel, tenyésztési


eljárások, izolálás, tiszta tenyészetek, törzsfenntartási módszerek, a táptalajok típusai;
A baktériumok kulturális és morfológiai karaktereinek vizsgálata, festési eljárások;
Környezeti feltételek hatása a mikroorganizmusokra;
Sterilizálás, fertőtlenítés, antibiotikumok, kemoterápiás szerek hatásának vizsgálata.

Kötelező irodalom:

Szabó István Mihály: A bioszféra mikrobiológiája I-III., Akadémiai Kiadó, Budapest


Mikrobiológiai Gyakorlati Útmutató (ELTE Mikrobiológiai Tanszék)

Ajánlott irodalom:

Pesti Miklós (szerk.): Általános mikrobiológia, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs


Tantárgy neve: Mikrobiológia III.-IV.

Tantárgy heti óraszáma: 3+3


kreditértéke: 6

tantárgyfelelős neve: Dr Márialigeti Károly


tanszéke: Mikrobiológiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium + gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A prokarióták és a bioszféra koevolúciója, a prokarióták törzsfája; az ősbaktériumok


helye és szerepe a bioszféra evolúciójában;
A recens prokarióta sejt organizációja, összehasonlítása az eukarióta sejttel;
A prokarióta energiaszerzés és konzerválás legfontosabb típusai, fermentációs
anyagcsereutak, aerob és anaerob légzési folyamatok, a baktériumok fényhasznosítása
(fototrófia és fotoszintézis), kemolitotrófia, autotróf széndioxid fixációs mechanizmusok;
A toxikus elemek körforgalma; környezetszennyező anyagok, mint mikrobiális
anyagcsere szubsztrátok;
A víz körforgalma a természetben, a vizek mikrobiológiája;
Gnotobiózis, állat-mikroba kapcsolatrendszerek; növény-mikroba kölcsönhatások.

A mikroorganizmusok tenyésztésére, vizsgálatára szolgáló morfológiai, biokémiai,


élettani, ökológiai vizsgáló módszerek megismerése;
Anaerob tenyésztési technikák a mikrobiológiában;
Környezetállapot elemzés indikátor szervezetek alkalmazása révén, mikrobiológiai
vízminősítés;
Antimikrobiális vegyületek, antibiotikumok hatásának vizsgálata;
Alapvető biotechnológiai és fermentációs eljárások alkalmazása;
A N-körforgalom főbb folyamatainak vizsgálata.

Kötelező irodalom:

Szabó István Mihály: A bioszféra mikrobiológiája I-III., Akadémiai Kiadó, Budapest


Mikrobiológiai Gyakorlati Útmutató (ELTE Mikrobiológiai Tanszék)

Ajánlott irodalom:

Prescott L. M., Harley J. P., Klein D. A.: Microbiology, Wm.C. Brown Publishers,
London
Madigan M. T., Martinko J. M., Parker J.: Brock Biology of Microorganisms, Prentice
Hall, London
Tantárgy neve: Molekuláris Biológia és Biotechnológia

Tantárgy heti óraszáma: 4 óra előadás


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Venekei István


tanszéke: ELTE Biokémiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Leíró biokémia (fehérjék szerkezete és működése, az enzimreakciók leírása), rendszeres


biokémia (anyagcsere folyamatok), anyagcsere szabályozás és jelátvitel,
mechanobiokémia. Molekuláris biológia (a makromolekulák biokémiája: DNS, RNS,
fehérje anyagcsere, szabályozás). A molekuláris rendszerbiológia elemei. A molekuláris
biotechnológia alapmódszerei.

Kötelező irodalom:
Az előadás ábraanyaga és kiegészítések a tanszéki internetes honlapon

Ajánlott irodalom:
Lubert Stryer Biochemistry, Albert Lehninger Biochemistry
Tantárgy neve: Molekuláris növénybiológia

Tantárgy heti óraszáma: 3


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Szabó Endréné Rácz Ilona


tanszéke: Növényélettani Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A tantárgy célja, hogy betekintést nyújtson azon folyamatok genomikai, ribonomikai és


proteomikai szintű szerveződésébe és szabályozásába, melyek a növények életfolyamatai
és egyedfejlődése során lejátszódnak.
A molekuláris növénybiológia
- megismertet a növényi nukleáris, valamint a növényi organelláris (plasztisz és
mitokondrium) genomszerveződés sajátságaival, a genomok megváltoztatásának,
transzgénikus növények előállításának lehetőségeivel és céljaival
- bemutatja a sejtmagi és organelláris genomok expresszióját, melynek során tárgyalja a
transzkripció folyamatát és a transzkripció során keletkező RNS-ek struktúráját és
funkcióját, a transzláció, a fehérjetranszport és a proteolízis folyamatát és annak növényi
sajátságait, valamint megismerteti mindezen folyamatok transzkripció szintű,
poszttranszkripciós és transzláció szintű szabályozásának módjait és lehetőségeit
- tárgyalja a növény egyedfejlődése és környezetével való kapcsolata során a külső és
belső tényezők hatására bekövetkező fiziológiai változások molekuláris mechanizmusát,
a folyamatokban szerepet játszó jelközvetítőket, szignáltranszdukciós hálózatokat és azok
szabályozását.

Kötelező irodalom:

Az alábbi könyvek megfelelő fejezetei:


Láng Ferenc (szerk.) Növényélettan - Növényi anyagcsere (ELTE Eötvös Kiadó,
Budapest 2002)
Erdei László (szerk.) Növényélettan - Növekedés és fellődésélettan (JATE Press, Szeged
2004)
Dudits D., Heszky L.: Növényi biotechnológia és géntechnológia (Agroinform Kiadó,
Budapest 2003)
Balázs Ervin, Dudits Dénes (szerk.) Molekuláris növénybiológia (Akadémiai Kiadó,
Budapest 1999)
Taiz L., Zeiger E. (szerk.) Plant Physiology (Sinauer Assoc. Inc., Publish., Sunderland,
Massachusetts, USA 2002)

Ajánlott irodalom:

A szakfolyóiratok aktuális összefoglaló cikkei


Tantárgy neve: Növényélettan I.-III.

Tantárgy heti óraszáma: egyik félévben 3+0, másik félévben 2+4


kreditértéke: 9

tantárgyfelelős neve: Dr. Szigeti Zoltán


tanszéke: Növényélettani Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium (mindkét félévben) és gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Előadások:
Az anyagcsereélettan: a növények ásványi táplálkozása, a víz és az ásványi anyagok
felvétele, a fotoszintézis alapfolyamatai, a növényi légzés jellegzetességei, szénhidrát
anyagcsere, nitrogén és kénanyagcsere (nitrogénfixáció, nitrátredukció, szulfátredukció),
aminosav- és fehérjeszintézis, nukleinsav anyagcsere alapfolyamatai, az univerzális és
speciális anyagcsere összefüggései.
Növekedés- és fejlődésélettan: az egyedfejlődést és az anyagcserét befolyásoló belső
(hormonok) és környezeti tényezők (fény, hőmérséklet tápanyagellátottság) hatásai, A
növényi egyedfejlődés szakaszai (csírázás, vegetatív szakasz, virágzás, termésképzés,
dormancia, öregedés). A növény és környezetének viszonya, stressztényezők hatásai.
Gyakorlatok:
Vízháztartási paraméterek meghatározása, membránkárosító anyagok hatásának
kimutatása betacianin efflux-szal, légzésintenzitás mérési technikák, direkt végoxidázok
aktivitásának fotometriás meghatározása, fotoszintetikus pigmentek szétválasztása,
mennyiségi meghatározása, fotoszintetikus aktivitásmérés Hill reakcióval, szabad
aminosav és redukáló cukortartalom mérése csírázó magvakban. A gyakorlatok során a
hallgatók megismerik a legalapvetőbb növényélettani méréstechnikákat.

Kötelező irodalom:

Láng Ferenc (szerk.): Növényélettan. A növényi anyagcsere ELTE Eötvös Kiadó,


Budapest (2002)
Erdei László (szerk.) Növényélettan. Növekedés- és fejlődésélettan JATEPress Szeged
(2004)
Láng Ferenc (szerk.) Növényélettani gyakorlatok ELTE Kiadó Budapest (1994)
A tanszéki oktatók által írt gyakorlati segédanyagok.

Ajánlott irodalom:

Taiz L. and Zeiger E. Plant Physiology 3. kiadás Sinauer Associates, Sunderland,


Massachusets, USA (2002)
Tantárgy neve: Növényélettan IV.

Tantárgy heti óraszáma: 3


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: dr. Sárvári Éva


tanszéke: Növényélettani Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A növényi anyagcsere- és fejlődési folyamatok összefüggései és regulációja:


A víz- és ionfelvétel kapcsolata. A C-, N- és S anyagcsere összefüggései. A növényi
anyagcsere áttekintése: az univerzális és speciális anyagcsere összefüggései. A növény és
környezete: génexpresszió- és anyagcsere változások az egyedfejlődés és az
akklimatizáció folyamán, valamint stressz hatására. Jelátviteli folyamatok. Adaptív
jellegek.

Kötelező irodalom:

Láng Ferenc: Növényélettan – A növényi anyagcsere (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest,


2002)
Erdei László: Növényélettan – Növekedés- és fejlődésélettan (JATE Press, Szeged, 2004)

Ajánlott irodalom:

Taiz L., Zeiger E.: Plant Physiology (Sinauer Assoc. Inc.,Massachusetts, USA 2002)
Mohr H, Schopfer P.: Plant Physiology (Springer Verlag, Berlin, etc., 1995)
Tantárgy neve: Növényrendszertan I.-IV.

Tantárgy heti óraszáma: 4 EA + 4 GY óra (2 félév heti 2+2)


kreditértéke: 7 (4+3)

tantárgyfelelős neve: Dr. Podani János egyetemi tanár


tanszéke: Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium, Növénytan szigorlat, gyakorlati jegyek

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A Növényrendszertan tárgy célja a rendszerezés elvi és gyakorlati alapjainak


megismertetése, a növények leíró rendszereinek áttekintése, a nagyobb rendszertani
egységek és ezek főbb képviselőinek bemutatása. A célkitűzés, hogy a további tárgyak
(pl. genetika, evolúcióbiológia, ökológia stb.) megfelelő rendszertani megalapozását
megteremtsük. A legkorszerűbb, molekuláris filogenetikai kutatásokra is támaszkodó
filogenetikai növényrendszertant oktatjuk. A gyakorlatok célja egy alapszintű
növényismeret (leggyakrabban fajismeret) elsajátítása különös tekintettel a magyar
flórára, a növényhatározás menetének valamint hazánk természetközeli
növénytakarójának alapszintű megismerése.

Kötelező irodalom:

Podani J.: A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana. ELTE Eötvös Kiadó,


Budapest 2003.
Engloner A., Penksza K. & Szerdahelyi, T. 2001: A hajtásos növények ismerete.
Tankönyvkiadó, Budapest.

Ajánlott irodalom:

Simon T.: A magyarországi edényes flóra határozója. Tankönyvkiadó, Budapest. 2000


Albert, Locsmándi, Vasas: Ismerjük fel a gombákat, Gabo kiadó, 1995
Kiss-Keve T.: Bevezetés az algológiába. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 1998.
Simon T., Seregélyes T.: Növényismeret, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998
Horánszky A. & Járainé Komlódi M.: Növényrendszertani praktikum. Tankönyvkiadó,
Budapest, 1981.
Tantárgy neve: Növényrendszertan V.-VI.

Tantárgy heti óraszáma: 3 óra (egyik félévben 2, másik félévben 1 óra)


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Dr. Kalapos Tibor egyetemi docens


tanszéke: Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A tárgy a szakmai alapozó modul Növényrendszertan tárgyára épülve alaposabb


növényismeretet és elmélyültebb gyakorlati készségeket nyújt. Ezek a következők:
középszintű növényismeret elsajátítása Magyarország flórájából, rutin szerzése
ismeretlen növény morfológiai leírásában (diagnózisában), morfológiai bélyegek
preparálásában, növényhatározásban, határozókulcs készítésében, növénygyűjtemény
készítésében és kezelésében. Az érintett taxonok nagy vonalakban: algák, gombák,
zuzmók, mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők.

Kötelező irodalom:

Engloner A., Penksza K. & Szerdahelyi, T. 2001: A hajtásos növények ismerete.


Tankönyvkiadó, Budapest.

Ajánlott irodalom:

Simon T. 2000: A magyarországi edényes flóra határozója. Tankönyvkiadó, Budapest.


Albert, Locsmándi, Vasas: Ismerjük fel a gombákat, Gabo kiadó, 1995
Simon T., Seregélyes T.: Növényismeret, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998
Horánszky A. & Járainé Komlódi M.: Növényrendszertani praktikum. Tankönyvkiadó,
Budapest, 1981.
Tantárgy neve: Növényszervezettan I.-II.

Tantárgy heti óraszáma: 4 (2 félév, heti 2 óra)


kreditértéke: 4

tantárgyfelelős neve: Dr. Böddi Béla


tanszéke: ELTE TTK Növényszervezettani Tanszék
számonkérés rendje: első félév: kollokvium, második félév szigorlat

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A strukturális és funkcionális differenciálódás a teleptestű növényekben: algák, mohák,


hajtásos növények gametofitonja. A növényi szövetrendszerek csoportosítása, sejttípusai
és működésük: merisztémák, epidermisz, rizodermisz, alapszövetek, szállítószövetek. A
hajtásos növények részletes funkcionális szervezettana: gyökér, hajtástengely
(makromorfológia, differenciálódás, a fiatal szerv szövettana, vastagodása, módosulásai),
levél (makromorfológia, differenciálódás, szövettan, módosulások), virág (evolúciós
eredet, differenciálódás, a virágalkotók morfológiai és szövettani analízise,
mikrosporogezezis, makrosporogenezis, mikrogametogenezis, makrogametogenezis,
megporzás, megtermékenyítés, virágbiológia). Növényi embriófejlődés: szervezettani és
funkcionális differnciálódás. Mag és termés (csoportosítás, szövettan).
Ökológiai növényszervezettan: a környezeti hatások és módosult szövetek, szervek
összefüggései. Összefoglalás: a kétszakaszos növényi egyedfejlődési típusok analízise
szövettani, szervezettani és evolúciós vonatkozások.

Kötelező irodalom:

Előadásjegyzetek, amelyek folyamatosan letölthetők a tanszék honlapjáról

Ajánlott irodalom:

Gyurján István: Növényszevezettan: Eötvös Kiadó, Budapest. Haraszty Árpád:


Növényszervezettan és Növényélettan Tankönyvkiadó (A jegyzet szervezettani része)
Láng Ferenc: Növényélettan: Eötvös Kiadó – A jegyzet egyes fejezetei
Tantárgy neve: Növényszervezettan III.

Tantárgy heti óraszáma: 3 (1 félév)


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Dr. Böddi Béla


tanszéke: ELTE TTK Növényszervezettani Tanszék
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A hajtásos növények morfológiája: típusnövények vizsgálata. Sztereomikroszkóp


használata.
Algológia. Mohák és harasztok testszerveződése. A gombák testszerveződése.. Szövettani
vizsgálatok. A hajtásos növények szerveinek szövettana: gyökértípusok,
gyökérvastagodás, az egyszikű és a fiatal kétszikű szár, szárvastagodási típusok.
Levéltípusok, C3, C4, CAM fotoszintézist végző levelek összehasonlítása. A virág és
virágzatok felépítése. A virágalkotók.

Kötelező irodalom:

Bóka Károly – Jakucs Erzsébet: Növényszervezettan gyakorlat II. (Jelenleg készül:


Növényszervezettan I. –szerk: Keresztes Áron)

Ajánlott irodalom:
A tanszék által kiadott segédanyag, Gyurján István: Növényszervezettan -Eötvös Kiadó
Tantárgy neve: Növényszervezettan IV.

Tantárgy heti óraszáma: 3 (1 félév)


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Dr. Böddi Béla


tanszéke: ELTE TTK Növényszervezettani Tanszék
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Sejttani vizsgálatok – a fénymikroszkópia módszerei és alkalmazásuk, fáziskontraszt és


polarizációs mikroszkópia, fluoreszcens mikroszkópia. A növényi sejtalkotók vizsgálata:
plasztisztípusok és átalakulásaik. A sejtfal vizsgálata, speciális festési eljárások. A
növények egyedfejlődésének analízise: algák, mohák, harasztok, nyitvatermők és
zárvatermők. Mikro- és makrosporogenezis, mikro- és makrogametogenezis. A gombák
egyedfejlődési típusai.

Kötelező irodalom:

Bóka Károly – Jakucs Erzsébet: Növényszervezettan gyakorlat II. (Jelenleg készül:


Növényszervezettan I. –szerk: Keresztes Áron)

Ajánlott irodalom:

A tanszék által kiadott segédanyag, Gyurján István: Növényszervezettan -Eötvös Kiadó


Tantárgy neve: Ökológia és biogeográfia I.-II.

Tantárgy heti óraszáma: 10 (egyik félévben 5, másik félévben 5)


kreditértéke: 10

tantárgyfelelős neve: Dr. Török János


tanszéke: Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokviumok

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A kurzus célja az általános és alapozó ökológiai és életföldrajzi ismeretanyag bemutatása.


Az élőlénypopulációk globális elterjedésének mintázata és történeti kialakulása. A talaj és
az éghajlat szerepe a populációk és közösségek tér-idő mintázatának kialakításában.
Mintázatelemzések. A populációk dinamikája, elemi populációs kapcsolatok és a
közösségek szerkezete, térbeni és időbeni dinamikája.

Kötelező irodalom:

Szentesi Á. és Török J. 1997: Állatökológia. Egyetemi jegyzet, ELTE, Kovásznai Kiadó,


Budapest

Ajánlott irodalom:

Begon M., Harper JL. és Townsend CR.1996: Ecology. Blackwell Science.


Hortobágyi Tibor és Simon Tibor (szerk.) 2000. Növényföldrajz, társulástan és ökológia.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Tantárgy neve: Összehasonlító élettan I.-II.

Tantárgy heti óraszáma: 6 (2 félév heti 3 óra)


kreditértéke: 6

tantárgyfelelős neve: Dr. Détári László


tanszéke: ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszék
számonkérés rendje: 2 kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Alapvető célja az állati és emberi szervezet szabályozásának bemutatása. Célkitűzése az


egyes szervek működésében, azok összehangolásában, a szervezet szintű integrációban
szerepet játszó folyamatok megtanítása, a megfelelő szemlélet elsajátíttatása.

Kötelező irodalom:

Fonyó A. Az Orvosi Élettan Tankönyve. Medicina Kiadó, Bp.2002.

Ajánlott irodalom:

Kiss J.: Élettan. Feladatok és megoldásaik. Typotex, Bp., 2004


Tantárgy neve: Összehasonlító Élettan III.

Tantárgy heti óraszáma: 3


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Dr. Détári László


tanszéke: ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszék
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Az alapvető élettani ismeretek szemléltetése, alapfokú jártasság nyújtása élettani


vizsgálatok tervezésében, kivitelezésében, illetve az adatok kiértékelésében. A hallgatók
megismerkednek az állatkísérletek szabályaival, az elektronikus mérőeszközökkel, a
számítógépes kísérletvezérlés és kiértékelés alapjaival.

Kötelező irodalom:

Kukorelli T. - Világi I. (szerk.) Élettani Gyakorlatok. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 1998
Gyakorlati jegyzet: http://detari.web.elte.hu/gyak_jegyzet/index.htm

Ajánlott irodalom:
Tantárgy neve: Összehasonlító élettan gyakorlatok IV.

Tantárgy heti óraszáma: 3


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Dr. Détári László


tanszéke: ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszék
számonkérés rendje: gyakorlati jegy

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Az élettani ismeretek szemléltetése, jártasság nyújtása élettani vizsgálatok tervezésében,


kivitelezésében, illetve az adatok kiértékelésében. A hallgatók megismerkednek az
állatkísérletek szabályaival, az elektronikus mérőeszközökkel, a számítógépes
kísérletvezérléssel és kiértékeléssel, önálló mérési feladatokat végeznek, továbbá
kiselőadások formájában is feldolgozzák a tananyagot.

Kötelező irodalom:

Kukorelli T. - Világi I. (szerk.) Élettani Gyakorlatok. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 1998
Gyakorlati jegyzet: http://detari.web.elte.hu/gyak_jegyzet/index.htm

Ajánlott irodalom:

Kiss J.: Élettan. Feladatok és megoldásaik. Typotex, Bp., 2004


Tantárgy neve: Sejtbiológia

Tantárgy heti óraszáma 3


kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Dr Réz Gábor


tanszéke: ELTE TTK Állatszervezettani Tsz.
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Elsősorban az eukarióta sejtek eredetének, szerkezetének és kompartimentalizált


funkcióinak, ezek fenntartásának, valamint a sejtek közötti kommunikációnak és
kapcsolatoknak, a sejtciklus (-növekedés), --differenciáció, a sejthalál folyamatainak és
szabályozásuknak megismertetése. Betekintés a sejtbiológia legsajátosabb módszereibe.
A molekuláris sejtbiológiai, a növénybiológiai, mikrobiológiai, állatszervezettani,
növény-és állatélettani, genetikai és immunológiai tanulmányok megalapozása.

Kötelező irodalom:

Kovács János(2005) Sejttan (in: Összehasonlító anatómiai előadások I., szerk.: Sass
Miklós és Zboray Géza) Eötvös Kiadó, Budapest, második, átdolgozott kiadás,
Budapest.

Ajánlott irodalom:

Szabó Gábor szerk. (2004) Sejtbiológia, Medicina, Budapest.


Cooper, GM. (több kiadás) The Cell, a molecular approach, ASM press, Washington,
D.C.
Tantárgy neve: Szerves Kémia

Tantárgy heti óraszáma: 3


Kreditértéke: 3

tantárgyfelelős neve: Hudecz Ferenc


tanszéke: Szerves Kémia Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A szénvegyületek csoportosítása, nómenklatura. Konstitúció, konfiguráció és


konformáció. Reakciómechanizmusok: addició, elimináció, szubsztitució, polimerizáció.
Alifás, aliciklusos, aromás és heretociklusos vegyületek. Funkciós csoportok. Kémiai
szerkezet és reaktivitás. Szerkezetfelderités és szintézis módszerek. A biokémiai
folymatok szerves kémiai alapjai.

Kötelező irodalom:

Ajánlott irodalom:

Robert V. Hoffman: Organic Chemistry (Second Edition) (ISBN: 0471450243) John


Wiley & Sons, Inc. 2004
Tantárgy neve: Állatrendszertani Terepgyakorlat

Tantárgy heti óraszáma: 2 x 3 nap a szorgalmi időszakban


kreditértéke: 2

tantárgyfelelősök neve: Dr. Dózsa-Farkas Klára1


Dr. Kalapos Tibor2
1
tanszéke: - Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék;
2
- Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: háromfokozatú gyakorlati értékelés
(kiadott feladat teljesítése, dokumentálása
jegyzőkönyvben)

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Különböző élőhelyek felkeresése a jellemző fauna megismerése céljából; a legfontosabb


gyűjtési módszerek bemutatása, gyakoroltatása (fűhálózás, planktonhálózás, kopogtatás,
talajcsapda, a rovar-preparálás alapjai). Magyarország növénytakarója fő típusainak
helyszíni megismerése, a növényhatározás és növénygyűjtés módszereinek elsajátítása.
Egy terület flórájának felmérése.

Kötelező irodalom:

Móczár, L. (1969): Állathatározó I-II. Tankönyvkiadó, Budapest


Simon T. 2000: A magyarországi edényes flóra határozója. Tankönyvkiadó, Budapest.

Ajánlott irodalom:

Zahradnik,J (1985): Käfer Mittel- und Nordwesteuropas – Parey Verlag, Hamburg, Berlin
Európa madárkalauza. Magyar Könyvklub, 2000
Reichholf,J (1996): Emlősök. Magyar Könyvklub,
Búvár zsebkönyvek Móra Kiadó
Carter, D. (1994): A Világ lepkéi – Határozó kézikönyvek
Albert, Locsmándi, Vasas: Ismerjük fel a gombákat, Gabo kiadó, 1995
Simon T., Seregélyes T.: Növényismeret, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998
Simon, T., Horánszky, A., J. Komlódi, M., K. Láng, E., Draskovics, R.:
Növényrendszertani terepgyakorlatok, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993
Engloner A., Penksza K. & Szerdahelyi, T. 2001: A hajtásos növények ismerete.
Tankönyvkiadó, Budapest.
Tantárgy neve: Növényrendszertani terepgyakorlat

Tantárgy heti óraszáma: 2 x 3 nap a szorgalmi időszakban


kreditértéke: 2

tantárgyfelelősök neve: Dr. Dózsa-Farkas Klára1


Dr. Kalapos Tibor2
1
tanszéke: - Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék
2
- Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: háromfokozatú gyakorlati értékelés
(kiadott feladat teljesítése, dokumentálása
jegyzőkönyvben)

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Különböző élőhelyek felkeresése a jellemző fauna megismerése céljából; a legfontosabb


gyűjtési módszerek bemutatása, gyakoroltatása (fűhálózás, planktonhálózás, kopogtatás,
talajcsapda, a rovar-preparálás alapjai). Magyarország növénytakarója fő típusainak
helyszíni megismerése, a növényhatározás és növénygyűjtés módszereinek elsajátítása.
Egy terület flórájának felmérése.

Kötelező irodalom:

Móczár, L. (1969): Állathatározó I-II. Tankönyvkiadó, Budapest


Simon T. 2000: A magyarországi edényes flóra határozója. Tankönyvkiadó, Budapest.

Ajánlott irodalom:

Zahradnik,J (1985): Käfer Mittel- und Nordwesteuropas – Parey Verlag, Hamburg, Berlin
Európa madárkalauza. Magyar Könyvklub, 2000
Reichholf,J (1996): Emlősök. Magyar Könyvklub,
Búvár zsebkönyvek Móra Kiadó
Carter, D. (1994): A Világ lepkéi – Határozó kézikönyvek
Albert, Locsmándi, Vasas: Ismerjük fel a gombákat, Gabo kiadó, 1995
Simon T., Seregélyes T.: Növényismeret, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998
Simon, T., Horánszky, A., J. Komlódi, M., K. Láng, E., Draskovics, R.:
Növényrendszertani terepgyakorlatok, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1993
Engloner A., Penksza K. & Szerdahelyi, T. 2001: A hajtásos növények ismerete.
Tankönyvkiadó, Budapest.
Tantárgy neve: Természet- és környezetvédelem

Tantárgy heti óraszáma: 2


kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Dr. Standovár Tibor


tanszéke: Növényrendszertani és Ökológiai Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

A természetvédelem és környezetvédelem fogalma, e két tevékenység kapcsolatai. A


természetvédelmi tevékenység tudományos megalapozásának igénye, a természetvédelmi
biológia tárgya. A biodiverzitás fogalma, veszélyeztető tényezői, ezek hatásai.
Természetvédelmi prioritások kijelölésének szakmai alapjai. A populációvédelem
elméleti és gyakorlati alapjai. Védett területek tervezésének és kezelésének szakmai
alapjai, gyakorlati vonatkozásai. Az élőhely helyreállítás elméleti alapjai és gyakorlata.
Természetvédelem Magyarországon és az Európai Unióban.

Kötelező irodalom:

Standovár Tibor és Richard B. Primack 2001. A természetvédelmi biológia alapjai.


Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, p. 542.

Ajánlott irodalom:

Gadó György (szerk.) 2000. A természet romlása, a romlás természete Magyarország.


Föld Napja Alapítvány, Budapest.
Gaston, K.J. & Spicer, J.I. 1998. Biodiversity. An introduction. Blackwell Science,
Oxford. P. 113.
Hunter, M.L., Jr. (1996) Fundamentals of Conservation Biology. Blackwell Science,
Oxford.
Kerényi Attlia 2003. Európa természet- és környezetvédelme. Nemzeti Tankönyvkiadó,
Budapest
Meffe, G.K. & Carroll, C.R. (1994) Principles of Conservation Biology. Sinauer
Associates, Sunderland, MA.
Sutherland, W. J. (Ed.) 1998. Conservation Science and Action. Blackwell Science,
Oxford.
Török János és Szentesi Árpád 2001. A természetvédelmi biológia ökológiai alapjai. In:
Török Katalin és Fodor Lívia (szerk.) A természetes életközösségek megóvásának és
monitorozásának aktuális problémái, ökológiai alapja, a természetvédelem feladatai.
Tanulmányok Magyarország és az Európai Unió természetvédelméről II. p.13-136.
Tantárgy neve: Természetes szénvegyületek

Tantárgy heti óraszáma: 2


Kreditértéke: 2

tantárgyfelelős neve: Hudecz Ferenc


tanszéke: Szerves Kémia Tanszék
számonkérés rendje: kollokvium

Az elsajátítandó ismeretanyag rövid (néhány soros) leírása:

Kémiai sajátságok és biológiai funkció értelmezése a molekula szerkezete alapján. A


kémiai kötés és reaktivitás közötti kapcsolat a természetes szénvegyületek körében.
Aminosavak, peptidek, fehérjék. Szénhidrátok. Nukleinsavak. Lipidek. Alkaloidok.
Antibiotikumok, vitaminok. Bevezetés a komplex szerkezetek világába (pl. gliko-, lipo-,
foszfoproteinek, foszfolipidek). A poszt-transzlációs módosulások kémiai alapjai.

Kötelező irodalom:

John McMurry, Mary E. Castellion, Mary E Castellion: Fundamentals of General,


Organic, and Biological Chemistry, (ISBN: 0130418420) 2002, Prentice Hall

Ajánlott irodalom:

Lorraine Buckberry, Paul Teesdale: Essentials of Biological Chemistry (ISBN: 0-471-


48904-2) 2000, Wiley,

You might also like