A romantikus dráma jellemzői

- a romantikus dráma sajátosságai megragadhatók: - a témaválasztásban (a romantikus

író kedveli a filozófiai (az élet értelme, a boldogság forrása, az ember lehetőségei stb.)
illetve a történelmi témát (szívesen fordul a nemzeti múlthoz ellentétben az antikvitást
választó kasszicista drámaíróval)
- a műfajválasztásban (divatos műfaj a
tragédia pl. Katona József: Bánk bán illetve a drámai költemény pl. Vörösmarty
Mihály: Csongor és Tünde, Madách Imre: Az ember tragédiája)
- a szerkezetben ( a romantikus író
szakít a klasszicista dráma legfőbb szabályával, a hármas egység - tér, idő,
cselekmény - elvével)
- a szereplők megformálásában
(egyediség, eredetiség, szélsőségesség szemben a klasszicisták által kedvelt
tipikussal)
- a stílusban ( költőiség,
metaforikusság)

A drámai költemény

- a drámai költemény műfaji sajátosságai: - a romantika korában divatozó műfajötvözet.

Filozófiai témát ( egyetemes létkérdésekre keresi a választ) feldolgozó, elsősorban
olvasásra szánt irodalmi alkotás, ötvözi a dráma (felvonásokból, jelenetekből áll, két
közlésfajta fordul elő benne: a párbeszéd és a monológ), a gondolatlíra (költői hatású,
metaforikus nyelv, filozófiai tartalom) és az epika (van cselekménye) sajátosságait.
- átalakulnak benne a hagyományos dráma
összetevői (konfliktus, cselekmény, szereplő, beszédmód). A konfliktus nem a cselekmény
vagy a beszéd szintjén, hanem az eszmék szintjén ragadható meg. A külső cselekmény
alárendelődik a gondolatiságnak, a jelenetek lazán kapcsolódnak egymáshoz. A cselekmény
tere és ideje szimbolikus értelmű, és alapja mítosz vagy bibliai történet . A drámai beszéd
elsősorban nem a cselekmény alakítója, hanem a gondolatokat, a világhoz való viszonyt
közvetíti, nagyobb szerepet kap benne a monológ. A szereplők nem hús-vér alakok, hanem
szimbolikus értelmük van. A főhős egyetemes létértelmező kérdésekre próbál érvényes választ
találni (mi az emberi lét értelme, van-e fejlődés a történelemben, melyek az ember lehetőségei
a világban, mi a tudomány szerepe a társadalom életében, mi jellemzi a férfi és nő, a kimagasló
személyiség és tömeg, az eszme és gyakorlat, az anyag és szellem viszonyát stb.).

- a drámai költemény szinonímái: emberiségköltemény, világdráma, könyvdráma

- a műfaj művészi példái a magyar irodalomban: Vörösmarty Mihály: Csongor és
Tünde, Madách Imre: Az ember tragédiája c. művek.
- az eszmék szerepe a drámai költeményben: - a drámai szituációt megalapozó
konfliktus a drámai költeményben gondolati síkra tevődik át, az eszmék szintjén valósul
meg.
A Csongor és Tünde c. mű alapeszméje az egyén életének értelmet adó
boldogság. A főhős Csongor boldogságkereső útján tulajdonképpen az egyéni lét
értelmére keresi a választ. A mű szimbolikus értelmű szereplői egy-egy általános vagy
korhoz kötött boldogságtörekvés megtestesítői, pl. a Kalmár a pénzben
(anyagiasságban), a Fejedelem a hatalomban, a Tudós az öncélú tudásban, Mirigy az ártó,
másoknak rosszat okozó gonoszságban, Ledér és Balga az ember testi vágyainak a
kiélésében, Tünde a magasztos, tiszta, az embert felemelő szerelemben látja az élet
értelmét. Velük szemben az Éj asszonya értelmetlennek tartja a véges létet. Monológja
időben és térben tekinti át az emberiség, illetve a világegyetem történetét. Következtetése
minden optimizmust nélkülöz. Az ember léte és élete jelentéktelen semmiség a
világegyetem egyetlen sóhajához vagy fuvallatához képest. De az ember mégis küzd: „A
nagy mindenség benne születik”. Ahogy az egyén tükörképe az egész emberiségnek, úgy
az emberiség is tükörképe a világegyetemnek. De az ember gyenge és kicsiny, parányi
mégis, s életének tragikus vétsége, hogy minden akaratát és munkálkodását a hiúság
vezérli. A hiúság pedig kevés ahhoz, hogy annyi értéket halmozzon föl, amennyi elég
lenne az egyetemes pusztulással való szembeforduláshoz.
Az Éj asszonyának nem sikerül Tündét meggyőznie a földi élet
értelmetlenségéről. A Csongorral való szerelem megélése a végesség tudatában is felér
az örökléttel. Vörösmarty műve nem azt sugallja,hogy az életnek nincs értelme, hanem
azt, hogy élni csak az elmúlást szabad és érdemes. „S ha valaki méltó önmagához, akkor
arra a néhány földi pillanatra az Éj is, a Nap is meg minden csillagok az ő társául
szegődnek.”(Fűzfa Balázs)
-kompozíciós eljárások a drámai költeményben: -a kompozíciónak
jelentéshordozó szerepe van, pl.a körkörösség a Csongor és Tündében vagy az
ellentétezés Az ember tragédiája c. műben.

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

- 5 felvonásból áll, a tér- és időszerkezetére a körkörösség és szimmetrikus elrendezés
jellemző. Ennek jelentése: a boldogság nem tér függvénye, az embernek önmagában
kell megtalálnia a boldogságot biztosító harmóniát, melynek forrása a Tünde-féle
szerelem.
- Ismétlődő és szimbolikus jelentésű helyszínek és cselekménymozzanatatok.
- két világszint (mesei és a reális világ) kapcsolódik benne össze, a kettő közötti
kapcsolatot az aranyalmafa teremti meg

A romantikus tragédia

- a magyar irodalomban a művészi példája Katona József: Bánk bán c. műve.

- a Bánk bán romantikus jegyei: - 1. a téma két szempontból is: - a nemzeti történelem
egy középkori eseményéhez kapcsolódik (az 1213-as zendülés eseményeihez)
- a politikai és magánéleti
(szerelmi) szál összefonódása
 - 2. a hármas egység elvének fölülírása
- 3. a szereplők egy részének megformálása
(romantikus szemléletet tükröz Bánk, Melinda, Ottó alakja. Klasszicista elvek szerint
formálódik Gertrudis, Biberach, Petúr, Tiborc alakja olyan értelemben, hogy egy típus
megtestesítői: Gertrudis a zsarnoki hatalom megtestesítője, Biberach a klasszikus
cselszövő, Petúr a tipikus nemes, Tiborc az öntudatos jobbágy. Bánk kitűnik a nemesek
közül nemcsak azért, mert a király helyettese, hanem mert egyedi módon gondolkodik
például a hatalomról, a hazáról, a nemzetről (beletartoznak az ő nézete szerint a
jobbágyok is), a családról ( Melindával kötött házasságának nem érdek, hanem szerelem
az alapja). A legnagyszerűbb emberi vonások jellemzik, Tiborc szerint angyal is lehetett
volna. Egyediségét hangsúlyozza az is, hogy magányos hős. Romantikus vonásként
értelmezhető személyiségének ellentmodásossága: egyszerre megfontolt és indulatos.
Melinda az abszolút szép, nemes lélek és egyben az abszolút áldozat. Csak pozitív
vonásai vannak.
Vele ellentétben Ottó az abszolút negatív szereplő: aljas, hatalmaskodó, hazug, gyáva. A
legellenszenvesebb szereplője a drámának)
- 4. nyelvi- stilisztikai jellemzői
- 5. jelképek használata pl. álom, ébredés, éjszaka
- 6. shakespeare-i minta követése

- klasszicista hagyományok a Bánk bán c. műben: - 1. tiszta műfaj és nem

műfajötvözet
- 2. a cselekmény öt mozzanata
- 3. sok görög-római utalás (Auróra,
Elysium, Endymion) - 3. a sötétség-világosság ellentéte
- 4. néhány szereplő alakja
(Gertrudis, Petúr, Biberach, II.Endre)

Madách Imre: Az ember tragédiája

A mű szerkezeti sajátosságai

- a 15. színből álló mű nem tagolódik hagyományos felvonásokra. A drámai költemény felépítésének
egyik sajátossága a keretesség, másik jellemzője az ellentétezés (elllentétes világszintek, a színek
felépítését meghatározó tézis – antitézis – szintézis elve)
- a mű térszerkezete: az 1-2. és a 15. szín alkotják a keretet, a 4-14. színek álomszínek. Az 1-2.
keretszín a tapasztalaton túli szférához tartozik. Az álomszínek színtere a Föld, valójában Ádám
tudata. Ez az e világi szint. A földi színek sora kiterjed az űrjelenetre is, hiszen a tér itt is a Föld
szellemének hatáskörébe tartozik.
- a helyszínek száma kevesebb tizenötnél, mivel két szín ismétlődik (a pálmafás vidék és Prága). A
szerkezeti ismétlődéseknek fontos szerepük van. A 3. és 15. szín Ádám álmát fogja közre. Benne
Lucifer vezérletével éli végig az emberiség történelmét és saját léttörténetét. A 8. és 10. szín által
közrefogott párizsi szín álom az álomban. Ezt a színt két nevezetes aránnyal is kiemeli Madách. A
mű egészét tekintve aranymetszésben található, az álomszínek sorában pedig felezőponton
helyezkedik el. A kétszeres szerkezeti kiemeltség jelzi, hogy a párizsi színnek tartalmi szempontból
is hangsúlyos szerepe van. Például álom az álomban, együtt jelentkeznek a korábbi eszmék, Éva két
alakban és szerepben is megjelenik, ezt követően Ádám nem néven nevezett, jelentős történelmi
szereplő. Továbbá ez az egyetlen szín, amelynek pozitív kicsengését a folytatódó prágai szín sem
írja fölül („Mi óriás volt bűne és erénye” – Ádám). Hiszen Párizs a szabadság, egyenlőség és
testvériség szabadelvű eszméjét éppen a megvalósulás folyamatába viszi színre. Így Ádám
kiábrándulása csak a liberális eszméket megvalósító-eltorzító londoni színben következhet be.
Másként hangsúlyos a 3. és 15. szín. A emberpár második színbeli bűnbeesését követően a
„Paradicsomon kívül” kezdi meg és rendezi be új, Istentől elhagyott életét. Ádám a 3. színben
fogalmazza meg először kéréseit-kérdéseit is. Itt még Luciferhez szól, akinek vezetésére bízta magát
(„Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad.”) Kérdéseit a 15. színben már sokkal
árnyaltabban, történelmi és élettapasztalatok birtokában teszi fel újra, és Teremtőjéhez intézi.
Ezekre az Úr nézőpontjából adódik válasz. Mivel a 3. és 15. szín a tapasztalaton túli és az e világi
szint érintkezési pontját jelöli, és mivel Ádám fizikailg a fakalitkában álmodja végig az emberiség
Lucifer értelmezésén alapuló történetét, a Tragédia két világszint határán játszódik. Ezt a belátást
teszi nyilvánvalóvá az álomszíneket közrefogó helyszín.
-a mű időszerkezete: - nemcsak a tér- de az időviszonyok is osztottak. A drámai cselekmény
indulásának kitüntetett ideje a végtelen egy véges pillanata, a szellem anyaggá válásának, vagyis a
teremtés befejezésének mozzanata. A mennyekhez a végtelen idő tartozik. Ez az állítás az angyalok
karára és a főangyalokra azonban csak korlátozottan vonatkozik. Hiszen ők is az Úr teremtményei.
A 15. színből kiderül, hogy feltehetően a lázadó főangyal, Lucifer is közéjük sorolható, maga is az
isteni terv része. A tapasztalaton túli szféra örök idejével szemben az emberpár létéhez a mitikus idő
(2. szín) és a véges történelmi, illetve egyéni életidő kapcsolódik (3-15.) Mivel nem ehettek a
halhatatlanság fájából, Ádámnak szembe kell néznie léte mulandóságával. Ebből fakadnak az élet
céljára, értelmére, valamint a történelem menetére vonatkozó kérdései. A pálmafás vidék időben is
határszituációt jelöl. Ádám a teremtés és a kiűzetés utáni, valamint az emberi történelem tényleges
kezdete előtti idő határhelyzetében álmodik (tehát a végtelen időben). A pálmafás vidék határhelyzet
az isteni teremtés és a között az idő között, amit Ádám, illetve megfogant gyermeke és
leszármazottai (az emberiség) valósítanak majd meg a Földön.
- a tér és idő jelképessége: a cselekmény tere és ideje szimbolikus, és alapja mítosz, illetve
bibliai történet, a helyszínek az útkeresés/úttévesztés/megértés szimbolikus terei, illetve a
különböző történelmi korok és korszakok, valamint társadalmi berendezkedések sűrített
jelképes színterei. A tér- és időszerkezet keretességéhez kapcsolható szimbolikus jelentések:
a teljesség, a megértés, a mondanivaló egyetemessége.
- a cselekményszerkezet sajátosságai: a mű drámai cselekménye két, egymással összefonódó
szálon bontakozik ki. Az egyik cselekményszál az Úr és Lucifer vitájának a történetét viszi színre, a
másik Ádám férfivá érésének (beavatódásának) történetét. Az Úr és Lucifer küzdelmét tematizáló
cselekményszál mozzanatai: az Úr és Lucifer összecsapása, az Úr veresége és eltűnése a világból,
majd az Úr dicsőséges visszatérése. Küzdelmük csak a földi szférában dőlhet el, és Ádám
döntésétől függ. Helyes döntést, érett, felnőtt ember hozhat, ezért van szükség Ádám
beavatódására. Madách a bibliai történetet (teremtés, bűnbeesés története) a mítoszok szellemében
írja újra (istenek harca, az ember beavatódása). A cselekmény egyes mozzanatai, a jelenetek lazán
kapcsolódnak egymáshoz. Sem térben, sem időben nincs közvetlen folyamatos kapcsolat az egyes
színek cselekménye között. A 15 szín egységét a központi helyzetbe állított drámai hős teremti meg.
A történelmi színek felépítésében érvényesül Hegel triád elmélete, Kant létfilozófuai szemlélete ( a
világ teljesen soha nem ismerhető meg), a 19. század természettudományos tanai (a frenológia, az
entrópia-elmélet, az utópista szocializmus, a pozitivizmus stb.)
-a cselekményt meghatározó mitológiai, bibliai motívumok jelképes jelentésük van. Mitológiai
motívum az utazás (álomutazás) motívuma. Szimbolikus jelentése: az ember beavatása a lét
törvényeibe. Ádám álomutazása a felnőttéválás, az eszmélkedés útja, melynek során megismeri és
megérti a lét törvényeit. Bibliai motívumok: a bűnbeesés motívuma, mely az ember tökéletlenségét,
esendőségét jelenti, a kiűzetés a Paradicsomból pedig az ember létbevetettségének szimbóluma.

A drámai költemény szereplőinek viszonyrendszere

- a drámai költemény szereplői nem drámai értelemben vett jellemek, hús-vér emberek, hanem
allegorikus, szimbolikus figurák, egy-ey eszme, magatartásforma megtestesítői pl. a küzdés, a
szeretet, a tagadás, a hit, a tökéletesség. (lásd: Jelképesség a drámai költeményben)
-a szereplők a tapasztalaton túli vagy az e világi szinthez tarozásuk, továbbá egymáshoz való
viszonyuk alapján értelmezhetők. Közülük az Úr (FŐJÓ),az angyalok kara és a főangyalok a lázadó
Luciferrel (TAGADÁS) a tapasztalaton túli szférához tartoznak. Ádám (KÜZDÉS) és Éva
(SZERETET) az e világi szint képviselői.
-Az Úr alkja az angyalok karának és a három főangyalnak az 1.színbeli, valamint az Úr és az
angyalok karának utolsó színbeli megszólalásai alapján jellemezhető. Az angyalok kara szerint a
teremtés lényege az eszme anyaggá formálása. A teremtett világ teljességét kiegészítő ellentétekkel
jellemzik. Eszerint tehát az Úr maga a teljesség. Olyan, önmagában is meghatározható eszmei
képlet, amelyben az ellentmondások egységesülnek, az ellentétek kiegyenlítik és feloldják egymást.
Megőrzik érvényüket az erények, a gyarlóságok pedig ellentétükbe fordulnak át. A főangyalok
szerint megtestesíti az abszolút tudást, a mozgást, a változást, valamint az erkölcsi tökéletességet.Az
álomszínekben Éva paradicsomi emlékei és a nő szerepeihez tartozó fényszimbolika (londoni szín:
glória) jelzik az Úr jelenlétét. Hiszen a tudást ekkor csak Lucifertől remélheti az Úr ellen fellázadt
Ádám, akinek éppen a teremtőjéhez való visszatérés hoz létre új helyzetet. A 15. színben
dicsőségesen visszatérő Úr kijelöli az ember illetékességi körét a tudás és a hit vonatkozásában.
Ugyanakkor az ember által kiküzdött tudás következtében sem az Úr, sem Ádám nem térhet vissza
Isten és Ember eredeti viszonyához.
-Lucifer alakja: Ha az Úr maga a teljesség, az ellenmondásokat önmagában feloldó harmónia,
akkor az egésznek része a tagadás szelleme, a lázadó főangyal is. Lucifer ezért csak az Úrhoz való
viszonyában értelmezhető. Ezt a viszonyt a két szereplő különbözőképpen fogalmazza meg az első
színben. Az Úr Lucifert is teremtménynek tekinti. Lucifer viszont az Úrral való egyenrangúságát,
kiegészítően ellentétes voltát állítja. A 15. szín felől nézve Lucifer első színbeli állítása nem felel
meg a valóságnak. De az Úr nem semmisíti meg a lázadó főangyalt. Ezzel ugyanis elismeri, hogy a
világ működésében az egyik normaképző elv a tagadás. Vagyis a zárlat nem az alaphelyzet állítás –
tagadás ellentétéhez tér vissza. Sokkal inkább ezek kiegyenlítését, az ellentétekből fakadó
magasabb szintű harmónia érvényre jutását jelzi. Lucifer és az Úr kiegészítő ellentéte jelölheti
azt, hogy a mű központi kérdése éppen az ember jó és rossz közötti szabad választásának
lehetősége.
-Ádám alakja: Ádám a teremtés legnagyszerűbb eredménye: az öntudatra képes anyag. Ádám, a
férfi, a tudás, a tapasztalás, az értelem. Az isteni mindentudás eléréséért adta fel a paradicsombeli
nyugalmat. Ádámot tudásvágya köti össze Lucifer hideg észelvűségével, de hite, illetve lankadatlan
küzdésvágya szembe állítja Lucifer kétkedő tagadásával. Szövegkörnyezetből kiragadott
mgszólalásaik időnként összecsengenek.
-Éva alakja: Éva a nő, a sejtés, az érzelem. Együtt Ádámmal az első emberpár, az Ember ősképei.
Éva mindvégig emlékezik a teljességet jelentő Paradicsomra. Ösztönös, mély kapcsolat fűzi az
Úrhoz, aki szintén hivatkozik Éva e vonására (15, színben) Éva szerepe Ádám életében és álmában
kettős: az álomban hol támasz és megtartó erő (Athén, falanszter), hol szerelmi kalandokba
bonyolódó feleség (Prága), vagy pénzért elcsábítható, üres fejű lány (London). Jóhoz és rosszhoz
egyaránt kapcsolódó figurája a párizsi színben megkettőződve jelenik meg. A londoni szín
haláltáncvíziójának végén „glóriával” lépi át a „ tátongó mélységet”. Lénye kettősségét az is jelzi,
hogy a 2. színben Lucifert segíti Ádám meggyőzésében, vagyis bűnre csábít. A 15. színben viszont
Ádám az ő hatására adja fel önpusztító tervét, és tér meg az Úrhoz. Áldott állapotának a kezdete az
emberiség tényleges történetének a kezdetét jelenti, vagyis beteljesíti a jövőt. A nő tehát a teremtés,
a születés, az élet misztériumát őrzi, ezért válthatja meg a férfit a haláltól, és vezetheti vissza a
hithez. Az Úrhoz való bensőséges viszonya azt is jelentheti, hogy maga a fogantatás szintén az
isteni kegyelem megnyilvánulása. Az ember pusztulásával ugyanis pusztulna a szabad akarat is.
Nem lenne senki, aki tudna választani a bűn és erény között.
Ahogy tehát az Úr vagy Lucifer, illetve Lucifer és Ádám, úgy Éva és Ádám, illetve Éva, az Úr
és Lucifer is hordozzák a kiegésztő ellentétesség jegyeit. Ez a mindent átható kiegészítő
ellentétesség jelzi a mű világának hátteréében meghúzódó határozott lírai alanyiságot. Azt,
hogy az emebr tragédiája a lírai tudat többszólamú gondolatainak, belső vitájának
szereplőkbe és történéssorba való kivetítése, kivetülése.

Kérdésfeltevések és válaszok a műben

-a mű fő kérdése az ember erkölcsi magatartásának, döntési szabadságának a lehetőségeit firtatja.

Ádám a tudás almájának elfogyasztása után tapasztalást szerez az emberi társadalomról.
Tapasztalataiból azt a következtetést vonja le, hogy a világban az egyetlen lehetséges és értelmes
emberei magatartás a küzdés. S bár a küzdés az egyetlen etikus létforma, mégsem vonja maga után
szükségszerűen jutalmát, a boldogságot.
Az utolsó szín elején saját kezébe kívánja venni a sorsát, maga akar dönteni. Az Úrral és Luciferrel
egyaránt szakítani akar, öntörvényűen akar véget vetni az életnek. A gyermekükkel várandós Éva
döbbenti rá, hogy a létezés és a halál az ember döntési körén kívül eső kérdések, de erény és bűn
között választani kell. A 15. színben az Úrhoz intézi kérdéseit. (E szűk határú lét a mindenem?....
megy-é előbbre majdan fajzatom...,... Van-é jutalma a nemes kebelnek?). Ekkorra a tudható
dolgoknak a birtokába jutott, a tudhatatlanra pedig csak az Úrtól remélhet választ. A történelemről
szóló álmában értelmezte a létet, de a végső kérdéseire nem talált választ a tudásban. Így visszatalál
a hithez. Ádám tragédiája, hogy legfontosabb kérdései nem a tudás, hanem a hit szférájába
tartoznak Így nem kaphat rájuk válszt. Az Úr azonban éppen ezzel helyezi az embert a termékeny
bizonytalanság állapotába. Válasza arra világít rá, ha az ember tudná, hogy az emberiség
történetéből hiányzik a cél, akkor hiábavalónak ítélné a küzdelmet. Ha pedig bizonyos lehetne
lelkének a halálon túli örökkévalóságában, illetve a történelmi fejlődésben, akkor feleslegesnek. Az
Úr mindössze küzdésre és bizakodásra szólítja fel az embert. Ezzel a választ a tudás helyett a hit
világába helyezi. Ehhez a felismeréshez Ádám egyedül is eljutott az űrjelenet végén: „az ember
célja a küzdés maga”. A van-é jutalma a nemes kebelnek...? kérdés a kötelességtudat által vezérelt
cselekvés jutalmára vonatkozik, közösség és egyén egymáshoz való viszonyára. Arra, hogy a
történelem formálásában mi a szerepe az egyénnek és a tömegnek. A választ az angyalok kara
mondja ki: „Szabadon bűn s erény közt/Választhatni, mily nagy eszme...”. Az angyali kórus arról
biztosítja Ádámot, hogy valóban szabadon választhat, mert ez a szabadság az etikus cselekvés
előfeltétele. Ám a nagyság és az erény alapja a bizonytalanság, mert az etikus cselekvésnek a
belső erkölcsi törvényből kell fakadnia, tekintet nélkül jutalmára akár e világon, akár a
másvilágon.