Húsvét

Megérkeztél Húsvét,
Drága szép ünnepünk,
Azt kérdezzük tőled:
Mit hoztál most nekünk?
Minden kicsi szájba
Édes jó kalácskát,
Öntöző gyermeknek,
Sok piros tojáskát.
A nagy embereknek
Szeretetet s békét,
Hitet a lelkünkbe,
S reményt a szivünkbe.

Valahol csendes napok várnak

Lászlóffy Aladár

Valahol tavasz jön teritni,

az ég vendége minden ember.
Aki erős, azt nem hiába
éheztetik a türelemmel.

Valahol csendes esték várnak,

csak nem találom azt a várost,
az épp a holnaptól szerencsést,
és épp a tegnappal határost.

Valahol én is számitottam
rosszabbra, rosszra, türhetőre;
ki hitte volna, hogy a magvam
kiültetik a szirttetőre.

Valaha éppen igy igazság,

valahol éppen úgy szerették,
s villámok járta üszkeimnek
haló porát is hogy levetnék!

De most már jöjjön egy vasárnap,

öltsenek ünneplőt a lelkek,
nincs oly tavasz, melynek szelében
megkülönbözhetők a telkek.

Ha áld esője, napsütése,

egyszerre őrzi erős várnak
az életet a föld vendége...
Valahol csendes napok várnak.
 Krisztustövis
Devecseri Gábor

A szenvedésre emlékezzetek.
A szenvedésben lesz még részetek
- mint volt is – de én az ő tövisével,
mely ágaimtól szivetekig ér el,
azt hirdetem, hogy igyekezzetek
szeliddé tenni próbált sziveteket,
ti emberek kezétől szenvedő
és embert szenvedtető emberek.
És irgalmasabb lesz majd az idő,
mit úgyis egyedül kell töltenetek.

A Húsvét dicsérete
Dsida Jenő

Ezerkilencszázharminc éve: szent

zsidók földjére nagy próféta támadt.
Emlékének, mely bágyadt, égi bánat,
szenteljük ezt a sárga pergament.

Rágondolok, mig járom Golgotámat,

Mivelhogy nincs igazság idelent,
Pilátus alatt a keresztre ment,
de harmadnapra új életre támadt.

Alleluja! – nagy bástyákat ledöntőn

rivalg s csodára váró tüzben ég
falu és város, ház, tébolyda, börtön,

minden üszkös, az arcok feketék!...

Feltámad-é a bús erdélyi földön,
ki meghala és eltemetteték?
 A rostirónt letettem
Vas István

1.
Hatvan napig bennem lakoztál.
Énbennem lépdelt könnyü lábad.
Voltam Galileád és Jeruzsálemed.
Amivel ostoroztak, belém vágott az ostor.
Kereszted szögei két tenyerembe szúrtak
s egymásra helyezett két lábfejemen át.
Már hülő oldalamba döfött az otromba dárda.
Sebembe dugta újját a hitetlen Tamás.
Azután te az égbe száltál a te Atyádhoz.
Én kitettem a pontot a történet után,
S a rostirónt letettem.

2.
Éli, éli, lamá sabaktani?
Miért hagytál azóta üresen?
Nyomaid hiába keresem:
A puzstában sem tudom megtalálni.
Hol vannak a dombok, hol a kertek?
Elszáradtak mind a fügefák?
Nélküled a világ nem világ.
Azt sem látom, hol állt a kereszted.
Húsz napja sincs, hogy bennem beszéltél.
Szivemre sütötted szavaid.
Uram, miért hagytál magamra itt?
Miért van azóta bennem éjfél?

3.
Feltámadás szele mindig újra
Fúj a földön – fújj hát rajtam át,
Pusztaságom odvaiba fújva,
Oszlasd szét a kétely zavarát,
S új Kezdet lesz, ami már kiszáradt:
Hajtasd ki megint a pálmafákat!

Te, aki nem üzted el Tamást sem,

Bár boldog, aki hisz, ha nem is lát,
Ugye, megadod, hogy újra lássam
Szép arcod hitető sugarát?
Virraszt velem a türelem,
S könyörög a kétely és a hüség:
Támadj föl már bennem, örök Húsvét!
 Vigasztaló
Keresztúry Dezső

Van úgy, hogy elnémul, megáll

az ember; vár, borzong, alél:
a szivéből térdébe száll,
s szivárog csendesen a vér

a sebből, melyben megszakadt

munkák, napok gyökere ég,
s jövő gyötrelme alszanak,
mig konokul halad az év,

s vajúdva újúl életünk,

mint tojásból lehull a héj:
böjtből húsvét felé megyünk.

Locsolóvers

A kezemben öntöző van,

A szívemben víg öröm,
Igyekszem én megjelenni
Mindenütt a küszöbön.
Illendően beköszönök
Minden kis ház ajtaján,
Feltámadás ünnepének
Napsugaras hajnalán.

Legyen olyan ez a húsvét,

Milyen nem volt még soha.
Minden pohárban csillogjon
Az öröm aranybora.
A végtelen magasságban
Ezer madár énekel,
Szívünk buzgó imádsága
Szálljon az egekbe fel.

Muzsikálnak a harangok
Áldott húsvét ünnepén,
Boldog húsvétot kívánni
Ünneplőbe jöttem én.
Azt kívánom: egészségben
Sok-sok évet éljenek.
S nekem egy-két piros tojást
Szeretettel mérjenek.
 Locsolóversek

1.
E háznak van rózsabokra,
megöntözném, hogy virulna.
A kis kertész fáradsága,
egy pár tojás a válsága.

2.
Én kicsike vagyok,
szólani se tudok,
mégis az Istennek
dicséretet mondok.
Egy pár tojást várok.

3.
Hol kitérek, hol betérek,
Mindenütt egy tojást kérek.
Ha nem adnak visszatérek,
nagymamámtól kettőt kérek.

4.
E húsvéti ünnepnek második reggelén,
tudják azt már magik, mért jöttem ide én.
hamar hát előmbe százszorszép leányok,
Piros rózsavizem hadd öntözzem rátok.
Aztán nyugodt szivvel innen távozhatok,
Emlékül néhány szép piros tojást kapok.

5.
E háznak kis kertjében
van egy rózsatő,
rózsakertben nevelje
a jó teremtő,
vizet öntök rózsatőre,
szálljon áldás a fejére,
az Istentől azt kérem:
Piros tojás a bérem.

6.
Én kis kertész legény vagyok,
virágokat locsolgatok.
A múltkor , hogy erre jártam,
Egy rózsafát látam.
El akart hervadni.
Megszabad öntözni?

7.
Vizbevető hétfő, ma nekem úgy tetszik,
látom az utcákon, hogy egymást öntözik.
Kártyával nem öntöm, mert az nem tisztesség,
Ha kannával öntöm, úgy leszen ékesség,
Nekünk úgy is jó lesz, ha kannával öntjük,
Hogy a kicsinyeket nagyon meg ne sértsük.
Öntök asszonyt, embert kedves magzatjával,
Várok piros tojást, mégpedig párjával.
ha párral nem adják, el sem fogom venni,
ha párjával adják, meg fogom köszönni.

8.
Köszönöm szivemből kedves adományát,
ha én nem adhatom szivem szerint mását,
adja a jó Isten magukra áldását!

9.
Húsvét másodnapján, régi szokás szerint,
Fogadják szivesen az öntöző legényt,
Én még a legénységhez, igaz kicsi vagyok,

De azért öntöző legénynek

Mégiscsak felcsapok.
Esztendő ilyenkor megint csak itt vagyok,
Ha e locsolásért piros tojást kapok.

Locsolás elött:

Eljöttem hozzátok ifjú létemre,

harmatit öntsek egy kis növendékre.
Mert ha meg nem öntik, nem virágzik szépet.
Virágozzon szépet, ékes virágokat,
Nyerjen az egekben fényes koronákat.
Tojást elé leány, mert itt a viz készen,
Én amit megmondtam, minden úgy is lészen.

Locsolás után:

Köszönöm leánynak szép tojás-adását,

Áldja meg az Isten e háznak gazdáját.
Ékes gazdasszonyát,
Ragyogó fáklyákkal rakja meg udvarát.
 Húsvéti zsoltár
Megyeri Ábel

Keljetek fel kertek a némaságból,

nőjj füzfalomb, légy enyhet adó sátor,
fordulj már tavaszba serkentö világ,
hadd csipkedjék zölded sárga kislibák.

Hajnali fényjelek, kósza illatok,

újtüzü arcok, napként villogjatok.
(Felhök vitorláznak bátor szelekkel,
még sötét éjbe ring a húsvét – reggel.)

Nagyheti bánat, tompa némaság,

halld, halld a lélek öröm – kórusát;
a halál lánca szikla-sirba hullt,
nagypéntek gyásza végleg már a mult,

mert a Városban, ime, hire kélt,

hogy Jézus megjelent, föltámadott, él!
(Feszes piros rügyeket csókol a fény
a Golgotán és az Olajfák hegyén.)

Húsvéti dal
Blaskó Mária

Legyen szivem minden húrja

csupa zengő kis harang,
csengjen-bongjon dallal rajta
allelujás örömhang.
Alleluja, Alleluja,
Zengje az én szivem húrja
S zengjék vele minden hangok:
Krisztus Jézus!

Száz harangként zengje szivem:

A Megváltó feltámadt,
Sirjáról a kő elmozdult
És belőle fény áradt.
Égi angyal szava mondja:
Feltámadt a sir lakója:
Feltámadt az Ég s Föld Ura,
Alleluja, Alleluja!
 Feltámadott
Palasovszky Béla

A helytartónak udvarába
A nép halált kiáltott rája.
Hiába tett Ő szent csodákat,
Mégis kimondták rá a vádat.
Hiába áldták a szegények,
Megkiáltották: ...Feszitsétek!
S csütörtök éjjel Júdás csókja
Lett szegény Krisztus árúlója.

Akkor már nem volt senki véle

S a getsemáni kertnek éje
Elhagyatottan úgy találta,
Búsan bolyongva egymagába,
Nem volt már vele János, Péter,
S az áruló már önkezével
vetett véget az életének,
Mikor felvirradt gyászán Péntek.

És ment útján a Golgotának,

És benne minden földi bánat
Örök keresztjén görnyedezve
Vonszolta gyászát fel a hegyre.
Megköpdösték és megrugdosták,
S tovább hajszolták gonosz hordák,
Hogy fenn, a hegyi meredélyen
Keresztje mindörökkön éljen.

Szombaton mély sirba tették

S hiába örizték a testét:
Istenhez szállott vissza mégis,
Hogy kiderült a gyászos ég is.
A szent húsvét vasárnap reggel,
Mikor az égi seregekkel
Zengte a népek harsonája:
- Feltámadott az Ég királya!
 Húsvéti köszöntés
Székely László

Piros legyen a húsvéthajnalod.

Alleluját zokogjon a dalod.
El ne aludd, ha majd betérnek hozzád
Az angyalok.

Ne törjön le a Nem, a Tagadás.

Ne légy borongó, csüggeteg Tamás.
Komor ajkadról szent patak fakadjon:
Vig vallomás.

S ha elindulnál, mint ők egykoron,

Az emmauszi almafás soron,
Szegödjön hozzád Jézus útitársnak,
Mint egykoron.

S ha már a kétség nagyon fojtogat,

Ő fejtegesse az irásokat.
Késedelmes szivednek Ő meséljen
Sokat, sokat.

Mig ő beszél, bús szived gerjedez.

Sivatagján új forrás csergedez.
Kenyérszegéskor áhitattal súgod:
A Mester ez!

S nem lesz szivedben akkor semmi más,

Csak hangtalan, csak üdvözült sirás.
Ó, testvér, mindent, mindent visszaadhat
A Messiás.
 A szép húsvét
Ady Endre

Odukat és kriptákat pattant

S bús árkokig leér a szava:
Ilyen a Húsvét szent tavasza
S ilyen marad.

Miért tudjon Ő az embervérről,

Mikor künn, a Tavaszban
Minden csoda csodát csinál
S minden drága fizetség megtérül?

Óh, Tavasz, óh, Húsvét,

Emberek ősi biztatója,
Csak azt szórd szét köztünk:
Állandó a tavaszi óra
S ilyen marad.

Krisztus támad és eszmél,

Odukat és kriptákat pattant.
Van-e gyönyörübb ennél?
 Volt egy Jézus
Ady Endre

Szent elgondolás: volt egy Jézus,

Ki Krisztus volt és lehetett
És szerette az embereket.

Ő mondta: fegyvert a fegyverrel

Győzni s legyőzni nem szabad:
Jézus volt, Krisztus: legigazabb.

Az emberek úgy elrosszultak

(Hiszen nem voltak soha jók):
Most Krisztus-hitünket csúfolók.

Pedig ma is élhet. Föltámadt,

Ki Krisztus és nagyon nagy Ur,
De él másképpen és izgul.

Járj köztünk, drága Isten-Ember,

Tavasz van, nőnek a gazok,
S kevesebb az igaz igazok.

Úgy látlak, ahogy kigondoltak:

Egy kicsit véres a szived,
De én-szivem egészen a tiéd.

Nincs halál...
Juhász Gyula

Múló világ felett

örök csillagok élnek,
Hiába hullanak
Hervadt lombok, remények,
Mindig akar, szeret, dalol az élet!
Görögség napja, te
Krisztus boldog álam,
Hiába roskadoz,
Bús tegnap szürke mába,
örökkön élsz az ég mély templomába.
Múló világ felett,
Tünő nap temetőjén
örökké fölragyog
Az isteni verőfény,
És él a bennünk élő égi törvény.
 Mióta sirjából
Harsányi Lajos

Mióta sirjából kikelt,

a hajnal is pirosabb,
pirosló arccal talpra áll,
ki tegnap összeroskadt.

Mióta sirjából kikelt,

a nappal is hevesebb,
gyógyit a fény, heggedni kezd
a kinoktól hevesebb.

Mióta sirjából kikelt,

enyhébb a lázas este,
harangszó mellett nyugszik el
az ember árva teste.

Mióta sirjából kikelt,

és minden emberré lett,
azóta kinban is vidám
és tündöklő az élet.

A föltámadott
Juhász Gyula

Negyven napig még a földön maradt.

Járt-kelt a zöldben, megfürdött a fényben,
Szivében érzé a szent tavaszt.

A gyermekek közt játszott és mesélt,

Virágát derüs homlokára fonta,
Újjongva mondta: Ó, élet, te szép élet!

Negyven napig még a földön maradt.

Ragyogó lelke távol ködbe látta
A koponyák hegyét, az árnyakat.

Egy orgonavirágos hajnaltájon

Oly könnyü lőn a teste, mint a fény,
S elszállt némán a mennybe, mint egy álom.