Kathleen régi szerelme, Lorcan Fitzgerald visszatér a Ballykisteen birtokra.

Lehet,
hogy elüldözi a lányt, ha rájön, hogy házasságon kívüli kapcsolatban élt az ő
féltestvérével? Vajon a férfi, akiért Kathleen szíve még mindig dobog, barát vagy
ellenség?
 1. FEJEZET
Kathleen hónapok óta attól rettegett, hogy Lorcan egyszer csak megjelenik.
Elképzelte, milyen lesz újra találkozni azzal az emberrel, aki gyűlöli és megveti őt. Nem
tehetett a férfi ellen semmit: a jog az ő oldalán áll. Csak Lorcanen múlik, tönkreteszi-e az
életét.
Röviddel Harry halála után az ügyvéd megpróbálta újsághirdetés útján felkutatni az
elhunyt öccsét, Lorcant. Ettől kezdve Kathleen minden reggel idegesen ébredt. Ki tudja,
talán ez lesz az utolsó napja Ballykisteenben, ebben az elragadó, ódon házban. Ha Lorcan
igényt tart az örökségre, ő és a kisfia fedél nélkül marad.
– Drágám, meddig érleled még azt a szegény babot a kezedben? – szakította félbe a
lány sötét gondolatait Declan.
– Buggyant alak! – Kathleen a markában szorongatott babhüvelyt a férfi felé dobta,
majd felgyűrte pulóverének ujját, és folytatta a munkát. A „Ballykisteen Biogazdaság”
címkével ellátott láda már csaknem tele volt. – Egyfolytában azon tűnődöm, mi lesz, ha
Lorcan mégis jelentkezik.
– Ne gyötörd magad! – dorgálta meg barátságosan Declan, akivel, kora gyermekkoruk
óta ismerték egymást. – Jelentkezett valaki a hirdetésre? Nem! Lorcan-nek megvolt a
lehetősége, de elszalasztotta. Nem is érdemes több szót fecsérelni a dologra.
– Talán igazad van. Csakhogy nem tudom kiverni a fejemből!
– De én igen! Ballykisteen a tiéd, és kész!
– Csak a fele! – sóhajtott letörten a lány, miközben megpróbálta elhessegetni a láda
körül kíváncsiskodó tyúkokat.
– Különös dolgokat produkál az élet. Máig sem értem, hogyan tehette ezt veletek
Harry. Hiszen szívből utálta Lorcant.
Kathleen felsóhajtott. Nem akart az elmúlt esztendő szörnyűségeire gondolni.
– Szegény Harry! Talán csak ki akart tolni az öccsével, hogy vele fizetteti ki az
adósságait.
– Lehet, de az a te adósságod is! Elvégre te voltál Harry felesége.
A lány zavartan lesütötte a szemét. Senki sem sejtette, hogy ő és Harry nem voltak
házasok. Bár kényelmetlenül érezte magát, hogy be kell csapnia másokat, mégsem
akarta elárulni az igazságot, mert annak idején hallgatást ígért Hánynék, ismét sötét
gondolatok futottak át az agyán.
Ha egyszer Lorcan feltűnik a színen, többé semmi sem maradhat titokban… Jobb nem
gondolni rá, mi lesz, ha a férfi megtudja az igazat. Ha egy rideg, érzéketlen ember
kényétől-kedvétől függ majd a gyermeke sorsa…

Még két mérföld, és otthon vagyok! – gondolta Lorcan örömmel. Fáradtsága egy
szempillantás alatt elszállt.
A rádióban ír népdalt énekeltek; jókedvűen ő is rákezdett. Már nagyon régóta a zene
tartotta ébren. Gyorsan utánaszámolt: Bostonban most reggel van, itt pedig ebédidő
lehet.
Beleharapott a szalámis szendvicsbe, amelyet még útközben, Galwayben vett, de
igazából egy fenséges, ír reggelire vágyott. A gyomra is tiltakozni kezdett az íztelen,
száraz zsemle ellen.
Nyolc éve annak, hogy elment itthonról; azóta nem járt erre. Most is csak Hány
halálhíre hozta haza.
 Kötelességtudóan megpróbált szomorúságot erőltetni az arcára, de nem igazán
sikerült. Miért kellene Harry miatt bánatosnak lennie? – kérdezte keserűen önmagától.
Hiszen a bátyja hazugságai tönkretették az életét, száműzték abból a házból, amelyet
annyira szeretett.
Dühösen harapott bele újra a szendvicsbe. Annak idején a Fitzgerald család
mindkettőjüket örökbe fogadta. Harryt rögtön a születése után, míg őt tizenegy évvel
később, kilencévesen. Nem voltak tehát vér szerinti testvérek, és kezdettől fogva
gyűlölték egymást.
Akkoriban ő sem volt angyal, nehezen kezelhető kis kölyöknek tartották, de talán
Harrynek sem kellett volna mindjárt az első találkozáskor a fölényét fitogtatnia. Bátyja –
koránál fogva – jóval erősebb volt nála. Így történt, hogy egy ásóval maradandó sebet
ejtett Lorcan arcán.
A férfi megtapogatta a heget, amely bizony sok lányt elijesztett az első randevútól…
Istenem, a nők!
Lorcan tekintete elborult, amint Kathleen eszébe jutott. Micsoda gátlástalan kis cafka!
A házvezetőnő törvénytelen gyereke. Érdekes, mennyire meg tudnak változni a lányok.
Csapzott, fekete hajával, olcsó szemüvegkeretével, fogszabályzójával gyerekkorában
ágrólszakadt, rút kiskacsának látszott.
Később aztán formás nagylány lett belőle, igazi szépség. Már nem hordott sem
szemüveget, sem fogszabályzót.
Lorcan hirtelen visszarántotta a kormányt. Te jó ég, majdnem a bokorban kötött ki! Jó
lesz, ha kiveri a fejéből Kathleent, mert a lány még veszélybe sodorja. Nem először
történne meg…
Ez a kis uralkodni vágyó vadmacska igazi szexmániás volt. Tizenhét évesen úgy tudott
csókolni, hogy Lorcan csaknem eszét vesztette tőle. Aztán egy óra múlva már Harry
ágyában vihogott. Másnap reggel pedig Declannel, a kertész fiával összeölelkezve találta.
Lorcan eltűnődött. Akkoriban nem volt könnyű túltennie magát ezen. Most is
gyorsabban vert a szíve, ha a lányra gondolt. Lehet, hogy még nem heverte ki a
csalódást? Szerencsére Kathleen elköltözött az édesanyjával Ballykisteenből.

Kathleen végzett a munkával. Szorosabbra húzta derekán az övet. majd lehajolt, és

megsimogatta a békésen szundikáló két kis korcsot. Szerencsétlen kutyák! Menynyi
szenvedésen mehettek keresztül, mielőtt befogadta őket. Mi lesz majd velük, ha Lorcan
megjelenik, és arra kényszeríti őt, hogy hagyja el a házat?
A bekerített gyümölcsösben néhány cica napozott lustán elnyújtózva; ők is kóbor
macskaként kerültek ide. A szamárral feleselő kacsák hápogása messzire elhallatszott.
Az idilli tájba jól beleillett a két póni, ahogyan önfeledten futkároztak.
– Nem szép dolog ilyet mondani, de nem bánnám, ha Lorcan sosem jönne vissza –
mondta Kathleen.
Declan egyetértően bólintott.
Hirtelen könny szökött a lány szemébe.
– Gondolod, hogy ki akar fizetni?
– Ki tudja? – A férfi elgondolkozott az ötleten. – Mindenesetre nem vagy köteles eladni
neki a részedet.
– Ha Lorcan mégis arra kényszerít, hogy elmenjek, mi lesz akkor Connal és velem?
Veled és a gyerekekkel? A vásárlóinkkal vagy azokkal, akik a gazdaságban dolgoznak? –
A lány hangja elcsuklott.
– Ne izgasd fel magad, drágám!
 – Hogyne izgatnám?! – csattant fel Kathleen. – Hidd el, megpróbáltam feldolgozni
magamban a történteket! De Harry halála óta majd' meghalok a félelemtől.
A lány elfordult, nehogy Declan észrevegye a szeme sarkában a könnyeket.
A férfi tapintatosan lefoglalta magát a munkával. Kihúzott néhány hagymát a főidből.
– Nincs más választásod, mindent meg kell osztanod vele. Te kapod a szamár egyik
felét, ő a másikat. Szerintem a kecskéket egészben nekiadhatod, ha megengedi, hogy a
konyhabútort és a tévét megtartsd.
Kathleen keserűen elmosolyodott. Nem, Lorcan és ő nem tudnának egy fedél alatt élni.
Még csak egymás közelében sem. Megvető szavaival olyan mély sebet ejtett a lány lelkén,
amely nem gyógyul be egyhamar. Gúnyos megjegyzéseivel, elutasító viselkedésével most
is könnyen elűzheti őt Ballykisteenből.
Kathleen tűnődve egy hajtincset csavart az ujjára.
– Ez nem lenne megoldás! Állandóan veszekednénk! Legszívesebben kidobna a
szemétbe, úgysem tart többre – sóhajtott fel. – Hátha nem jelentkezik!
– Biztos, hogy nem jön vissza!
De Kathleenben a félelem egyre erősödött. Ráadásul mindig is vonzónak találta a
férfit; annyira más volt, mint a többi. Különc és kiszámíthatatlan.
Lorcan lobbanékony természete röviddel a megérkezése után megmutatkozott.
Kathleen akkoriban hatéves lehetett, de azt a percet soha nem felejti el, amikor
rátalált a fájdalomtól nyögdécselő Harryre, aki azt állította, hogy Lorcan – minden ok
nélkül – megverte.
Egy órával később Lorcant is megtalálták a mocsár közelében. Az arcán lévő sebből
ömlött a vér, beszennyezte az ingét is. Harry megesküdött, hogy Lorcan szándékosan
vágta meg magát. Az utcabeli gyerekek ettől kezdve rettegtek tőle.
A lány élete mégis könnyebbé vált. Legnagyobb meglepetésére Lorcan volt az
egyetlen, aki nem engedte, hogy Kathleen a többi gyerek gúnyolódásának céltáblája
legyen.
Egy alkalommal a lány az iskolaudvaron pityergett. Lorcan mellé ült, és nagy
türelemmel kiszedte belőle, mi a baj: a falubeli gyerekek azt pletykálták, tetű van a
hajában, és ő attól félt, levágják hosszú, fekete copfját, Lorcan berontott az
osztályterembe, és kijelentette, bosszút áll mindenkin, aki bántani merészeli Kathleent.
Még a tanár is meghökkent. Az esetet azóta is emlegetik a faluban.
De a fiú ellentmondásos természetén a lány sem tudott kiigazodni. Viselkedését szinte
lehetetlen volt összeegyeztetni a róla keringő, rosszindulatú pletykákkal. Valóban
megrögzött hazudozó lenne? Mivel Kathleennel mindig kedvesen bánt, későbbi
magatartása különösen nagy csalódást okozott a lánynak. Ahogyan – akkor egyszer és
utoljára – rátámadt, világossá vált számára: ellenségeivel szemben nem ismer
könyörületet. Kathleen megborzongott: most már ő is az ellenségei közé tartozik.
A lány tisztában volt vele, hogy a ház iránti igénye jogilag megkérdőjelezhető.
Lorcannek nem szabad megtudnia az igazságot. De mi lesz, ha a férfi mélyen a szemébe
néz? Nem tudna hazudni neki. Máris csomagolhatná a holmiját.
– Gyönyörű napunk van! – Declan más témára váltott.
Valóban mesébe illő volt a táj: vakítóan kék az ég, bárányfelhők úsztak a domb fölött…
A távolból madárcsicsergés hallatszott. Kathleen szíve elszorult. Nem tudná elviselni, ha
minderről le kellene mondania.
– Nem hagyom itt a házat! – Olyan erővel tort ki belőle a dacos tiltakozás, hogy a két
kutya felriadt. –Mindent el fogok követni, akár térden állva könyörgök, hogy
maradhassak,
– Ezt verd ki a fejedből! – Declan dühös lett.
 – Pedig így lesz! – vágott vissza a lány. Most vált világossá számára, hogy semmiképp
nem mond le a birtokról, még akkor sem, ha Lorcannel kell egy fedél alatt élnie.
– Hajlandó leszek akár dolgozni is neki.
Declan a lány vállára tette a kezét, és mélyen a szemébe nézett. Ahogy Kathleen
hozzábújt, érezte vastag szálú, fekete haját – olyan volt, akár az övé. Az erős karokban a
lány biztonságban érezte magát.
– Azért ne alázkodj meg! – figyelmeztette a férfi.
– Ó, Dec – súgta a lány –, ne engedd, hogy ez megtörténjen!
– Hidd el Kate, nem fog odáig fajulni a dolog!
Kathleen csak nehezen érte át a széles vállú férfit, kétségbeesésében mégis olyan
szorosan ölelte, hogy Declan alig kapott levegőt. Szeretett volna hinni neki, de tudta, a
férfi úgysem mondana ellent Lorcannek.
Akkor sem fogja elhagyni Ballykisteent! Felkészült a legrosszabbra.
Miközben fejét Declan vállára hajtotta, érezte a nyakában lógó ezüstmedál fémes
hidegét. Eszébe jutott első kisbabája, akit sok évvel ezelőtt elveszített, és akinek a
fényképét azóta is itt, a szíve fölött hordta. A fájdalom éles késként hasított belé, Kieran
halálát soha nem fogja magában feldolgozni. Talán azért veszi körül ekkora szeretettel és
féltéssel második gyermekét, Conort. Képes lemondani mindenről, csak hogy őt
biztonságban felnevelhesse. Mindenképpen Ballykisteenben kell maradniuk, ez az
egyetlen megoldás.
Kathleen nagyot sóhajtott. Elhatározása végleges volt. Minden eszközt felhasznál,
hogy elérje célját.

Amint Lorcan megpillantotta a Dooley söröző türkizre és rózsaszínre festett ablakait,

érdekes módon felszabadultabbnak érezte magát. A szeme túlságosan hozzászokott már
a nagyváros szürkeségéhez.
Egy forró fürdő, egy igazi ír vacsora meg egy pohár sör talán felélénkíti majd. Máris
kezdte jobban érezni magát. Nevelőanyja csodálkozni fog, ha megtudja, milyen
nagyszabású tervei vannak a birtokkal kapcsolatban. Lorcan meglepetésnek szánta
érkezését. Nevelőanyja öt éve nem válaszolt a leveleire. Vajon miért? Egyszer olyan
kósza hír jutott el hozzá, hogy az asszony őt vádolja férje haláláért. Talán Harry keze volt
a dologban?
Akkoriban Lorcan rettegett attól, hogy az anyja elhiszi a rágalmat, és meggyűlöli. Ezt
nem bírta volna elviselni. Vigaszt keresve a munkába menekült, az évek pedig oly
gyorsan szálltak.
Harry azóta meghalt, de Lorcan érezte, hogy az anyja meg van győződve az ő
ártatlanságáról, Magában már előre örült a találkozásnak.
Mélyen belélegezte a nyitott ablakon át beáramló sós, tengeri levegőt. Hirtelen
tőzegszagot érzett. Persze! Itt azzal fűtenek. Mosolyogva nézte a házak szalmatetőit,
amelyeket felül vastag kötélfonatokkal erősítettek meg az Atlanti-óceán felöl érkező
viharos szelek ellen.
Minden végtelenül békésnek látszott: a tenger csillogó hullámai, a dimbes-dombos
vidék,
Lorcan most érezte igazán, hogy hazaérkezett. Olyan erővel tört rá a honvágy, hogy a
tenger és ez a csodálatos, ír vidék könnyekig meghatotta. Régi álma válik most valóra.
Szerette ezt a tájat. Húszéves korában kissé elhamarkodva hagyta el otthonát.
Akkortájt még az emlékeket is megpróbálta elhessegetni magától. De most már tíz lóval
sem tudnák elvontatni innen. Ez a darabka föld az élete, hozzátartozik örökre.
 A postahivatal előtt, Mrs. O'Grady házánál kisebb csoport verődött össze egy kis női
tereferére. Lorcan a sebességkorlátozás miatt lassan hajtott el mellettük. Észrevette,
hogy a keze remegni kezd. Biztosan csak a kimerültségtől próbálta nyugtatgatni magát.
– Üdvözlöm, Mrs. O'Grady! Jó napot, hölgyeim! – kiáltott ki az ablakon. Látta, hogy az
asszonyok felismerik, és döbbenten bámulnak rá.
Világosszőke hajával mindig is feltűnő jelenség volt, de most, afrikai útjáról hazatérve,
napbarnítottan minden tekintetet magára vont.
– Tűnj el innen, Lorcan Fitzgerald! – kiabálta Mrs. O'Grady, és dühödten rázta az öklét.
– Meglásd, pokolra jutsz!
– Magának is hasonló szépeket kívánok! – Lorcan sietve felhúzta az ablakot, a válaszra
már nem volt kíváncsi.
Micsoda fogadtatás! Bár tulajdonképpen számított rá… Ostobaság volt azt képzelnie,
hogy az emberek megváltoznak. Az idevalósiak ragaszkodnak a múltjukhoz.
Nagyot sóhajtott. Mivel a gyomra háborgott, meghúzta az ásványvizes üveget.
Tulajdonképpen még örülhet is: a múlt században már a fejét vették volna, vagy
felkötötték volna az első fára, hogy aztán keselyűk martalékává váljon.
Megvakarta borostás állát. A helybeliek ellenséges viselkedése komolyan aggasztotta.
Mi lesz, ha betörik az ablakát, kilyukasztják a kerekeit, vagy egyéb módon próbálnak a
vélt bűneiért bosszút állni rajta?
Az ördögbe az efféle gondolatokkal! Lelkesedése azonban alábbhagyott. Kijózanodva
dőlt hátra az ülésen. Kimerültnek érezte magát. Az utóbbi hetek – különösen az Incambo
kormánnyal folytatott, hosszúra nyúlt tárgyalások – kiszívták minden erejét. Pihenésre
lenne szüksége.
Egy tehén ballagott át előtte az úton, lustán, méltóságteljesen. Lorcan türelmesen
megvárta, amíg átér. Az állat a karibi strandokra emlékeztető, hófehér homokos
tengerpart irányába tartott.
A férfi észrevette a visszapillantó tükörben, hogy Mrs. O'Grady még mindig utána és
az öböl északi részén fekvő sziklákra mutogat. Nevelőapja itt lelte halálát.
Szerencsétlenül megcsúszott, és a háborgó tengerbe zuhant. Bár véletlen baleset volt,
Lorcanre mégis ráfogták, hogy ő okozta apja halálát.
Nem számít, mit gondolnak az emberek, ha ő tudja magáról, hogy ártatlan. A tragédiát
persze soha nem fogja elfelejteni. És hogy még ilyesmit feltételezzenek róla? Az
embereknek nincs szívük.
Olyan erővel taposott a gázra, hogy a motor felbőgött.
Valóságos rosszullét vett erőt rajta. Talán a repülőút a ludas a dologban. Elcsigázott
teste kezdte felmondani a szolgálatot. Nem csoda, hiszen hetek óta alig aludt.
Amint visszatért Afrikából az Egyesült Államokba, tizennyolc órás, szünet nélküli
megbeszélést folytatott a munkatársaival. Rögtön utána Bostonból Dublinba repült, majd
egyenesen Connemara és a tengerpart felé vette útját.
De megéri a fáradságot, hiszen az álma hamarosan valóra válik. Gondoskodni fog róla,
hogy a falubeliek ellenséges viselkedése megszűnjön.
Olyan lassan fordult be a birtok felé vezető útra, hogy a motor hangja alig hallatszott.
Szerette volna meglepni nevelőanyját. Biztos, hogy örömmel fogadja majd, és talán
eszébe sem jut az a rengeteg hazugság, amellyel Harry megpróbálta besározni őt.
Amint megpillantotta a szeretett házat, forrni kezdett benne a düh. Valami itt nagyon
nincs rendben. Miért hanyagolták el ennyire az épületet? A vakolat itt-ott lepotyogott, az
ablakszárnyak ferdén álltak, az ereszcsatornán és a kéményen is lenne mit javítani… De
az ódon ház még ilyen állapotban is gyönyörű volt. .
– Jellemző Harryre, nem foglalkozott semmivel – fortyogott Lorcan.
 Összeszorította a száját, és a bejárat előtt megállította az autót. Minden különösebb
nehézség nélkül bejutott a házba. Úgy látszik, Írországnak ezen a részén nem ismerik a
zárat.
– Mama! – kiáltotta a hallban. – Mama!
Senki sem válaszolt. Ahogyan szobáról szobára járt, nyugtalanul állapította meg, hogy
értékes tárgyak hiányoznak. Gondolatok sokasága cikázott át az agyán. Menynyi ideig is
volt Harry beteg? Hogyhogy nem látja semmi jelét annak, hogy a nevelőanyja még itt él a
házban? Hová tűntek az értékes holmik? Csak nem betörő vitte el őket?
Egyenesen felment nevelőanyja hálószobájába, anélkül hogy a cselédszobába benézett
volna. De itt sem talált senkit. Az asszony személyes dolgai is eltűntek. Amint ránézett az
érintetlen ágyra, azonnal tudatosult benne: a mama már nem lakik itt.
A kellemetlen élményektől és a kimerültségtől szinte sokkos állapotba került. Kissé
megszédült, ezért összeszedve minden erejét, kinyitott egy ablakszárnyat. Bágyadtan
bámult kifelé.
Kábultan gondolt arra az asszonyra, aki örökbe fogadta őt. Szeretetet, otthont adott
neki-Harry minden igyekezete és áskálódása ellenére. Mostanáig fel sem merült benne,
hogy a nevelőanyja talán már nem él. Könnyek szöktek a szemébe; kétségbeesetten
szorította az ablakkilincset. Itt kellett volna lennie mellette, még akkor is, ha a bátyjának
ez nincs ínyére. Nem is értette magát. Hiszen soha senkitől nem félt. Miért hagyta mégis
Harry akaratát érvényesülni?
A fáradtságtól már gondolkodni sem volt ereje. Ha nem keres sürgősen valami
fekvőalkalmatosságot, állva elalszik.
A kert végében mintha mozgást észlelt volna. Felemelte a kezét, és bizonytalanul
inteni próbált. Könnyein át azonban nem tudta kivenni tisztán a mozgó alakot. Lehet,
hogy a nevelőanyja az?
A remény újra felébredt benne. Talán mégsem olyan kilátástalan a helyzet.

2. FEJEZET
Declan átölelte a lányt, és bátorítóan megpuszilta. Mindig mellette állt a nehéz
időkben. Együtt hozták létre a biogazdaságot, azóta is együtt gondozták a gyümölcsöst és
a veteményeskertet.
– Ne izgasd fel magad, drágáin! – vigasztalta a lányt. – Lorcannek megvan a saját élete.
Ez a ház nem érték az ő szemében. Hidd el, menekülni fog innen! Csak egy őrült akar
olyan épületbe beköltözni, amelyet a padlótól a mennyezetig fel kell újítani.
– Kösz a bókot! – mondta a lány csendesen.
– Nagyon szívesen! Figyelj, Kate, itt minden a tiéd! Gyönyörű ez a birtok, és egy
vagyont ér annak, aki tud bánni vele.
Kathleen lábujjhegyre állt, és homlokon csókolta a férfit.
– Örülök, hogy vagy nekem. Mindent köszönök, Declan O'Flaherty.
– Mára már eleget idegeskedtél Összeszedem a tojásokat, és hozom a zöldséget Ryan's
Delének.
– Én meg megsütöm Nellie O'Brian esküvői tortáját. Szólj, légy szíves Bridget-nek,
hogy Cont a szokott időben hozom haza! Igyekeznem kell. – Kathleen még egyszer
átölelte a férfit.
– Szia, drágám! – Declan kellemes, mély hangja a kert végéig elhallatszott.
 A lány intett neki, és egy puszit dobott felé. Majd a két vidáman csaholó ebbel a
nyomában a hátsó bejárathoz sietett. Úgy döntött, először gyorsan megfürdik, csak aztán
lát neki a munkának. Futás közben ledobta magáról Harry kinyúlt pulóverét, és
kigombolta a blúzát.
A piszkos csizmát szép rendben a konyhaajtó mellé tette. Mezítláb szaladt fel a
lépcsőn, miközben a maradék ruhadaraboktól próbált megszabadulni. Meglazította
derekán az övet, és a kopott farmernadrág hirtelen lecsúszott róla. Kathleen így ugrált
tovább, hogy végre elérje a hálószoba melletti, szépen berendezett fürdőszobát. A
nadrág egyik szárából sikerült kibújnia, de a másikat a rosszcsont kutyák elkapták és
összevissza cibálták.
– Mi ütött beléd, hogy félmeztelenül rohangálsz a házban? – szólalt meg egy idegen
hang.
Kathleen ijedten rezzent össze; hirtelen elveszítette egyensúlyát, és a fenekére esett.
Másodpecekig csak ült a földön, és a fájdalomtól csillagokat látott. Végül nagy nehezen
összeszedte magát, és feltápászkodott. Akkor pillantotta meg az ablakban álldogáló
férfit. Lorcan tehát visszajött.
– Jól vagy? – kérdezte a férfi mogorván.
– Nem, nem vagyok jól! Hála neked. –Kathleennek feltűnt a kissé gyűrött, ám elegáns
szabású öltöny. A kigombolt nyakú, sárga selyeming még jobban kiemelte a férfi
napbarnított bőrét. Borostás állával, vakítóan fehér fogsorával, megvető mosollyal a
szája szögletében úgy festett, akár egy kalóz.
Kathleent meglepte, hogy Lorcan ennyire megváltozott. Válla szélesebbnek tűnt,
csípője még keskenyebbnek. Egy jóképű, bár meglehetősen morcos férfi állt előtte.
Bizonyára a jelenlétem bosszantja, gondolta a lány nyugtalanul.
Kathleen tudatában volt annak, hogy a férfi érzéki kisugárzása még mindig nagy
hatással van rá. Elöntötte a forróság. Végre sikerült a morgó kutyák fogai közül
kiráncigálnia a nadrágszárat. Összeszedte a holmiját, miközben megpróbált nyugalmat
erőltetni magára.
– Mit keresel itt? – kérdezte Lorcan összehúzott szemöldökkel, nem túl barátságosan.
– Fürdeni készülök! – A lány szándékosan nem vett tudomást a kérdés valódi súlyáról.
Agyából mintha egy pillanat alatt elfújták volna az érzéki gondolatokat. Helyükbe
félelem költözött. Nem lesz könnyű megértetnie a férfival, miért jött vissza a házba.
– Nem a saját fürdőszobádat használod?
– Ott csőtörés volt.
– És nincs egy vízvezeték-szerelő egész Connemarában?
A lány az ajkába harapott. Előbb-utóbb úgyis minden kiderül… De jobb, ha utóbb.
– Nos, használd kedvedre a házamat! – mondta a férfi gúnyosan.
Kathleen nem akarta, hogy a kétségbeesés eluralkodjon rajta. Bárcsak ő is
felbosszanthatná valamivel! Aztán eszébe jutott, hogy a férfit legjobban a jelenléte
idegesíti.
– A normális emberek a fürdőszobában szoktak levetkőzni, nem mindenki szeme
láttára – kezdte támadólag Lorcan. – Vagy netán szereled mutogatni magad?
– Nem szeretem! De azt hittem, egyedül vagyok – vágott vissza a lány éles hangon,
miközben maga elé kapta ruháit, hogy eltakarja meztelenségét.
– Igazán? Szemmel láthatólag otthon érzed magad a házamban!
– Én… én… – dadogta Kathleen, és egyik kezével idegesen a hajába túrt.
– Szóval befészkelted magad ide – vádolta Lorcan.
– Semmi törvénybe ütközőt nem követtem el.
– Nem? Felsoroljam talán? – kérdezte a férfi gúnyos mosollyal a szája szögletében.
 – Te meg olyan alattomosan sompolyogtál be a házba, mint egy tolvaj! Szólhattál
volna előre, hogy jössz!
– Miért szóltam volna épp neked? – Lorcan szeme villámokat szórt. – Sejtelmem sem
volt róla, hogy itt lopod a napot! Talán annak idején nem ebrudaltak ki anyáddal együtt a
házból?
– De igen. Csakhogy visszajöttem.
Elmondjam neki most, hogy miért? – mérlegelte magában a helyzetet a lány. –Ugyan!
Pusztába kiáltott szó lenne,,.
– Énről még értekezünk, kisasszony! – A férfi szavai már-már fenyegetésnek hatottak,
– De először is kezdjük a legfontosabbal! Hol az anyám? Nem igazán tudom elképzelni,
hogy az engedélyével lépted át a ház küszöbét, arról nem is beszélve, hogy az ő
fürdőszobáját használod! Beszélj, mi történt vele! – Felkészült a legrosszabbra is, – Talán
meghalt?
– Nem! – Kathleen megdöbbent a kérdésen.
Bár ügyesen palástolta érzelmeit, szemlátomást nagy kő esett le Lorcan szívéről.
Amint az előbb végigsétált az elhagyatott, üres szobákon, rossz előérzete támadt.
A lány megsajnálta. Bármilyen szívtelen is a férfi, egy biztos: a nevelőanyját szerette.
– Hol van most? – kérdezte Lorcan.
– Úgy tudom, a nővérénél, Dublinban.
– Dublinban? Miért éppen ott? Miért költözött el?
– Harryvel nem tudták elviselni egymást, folyton veszekedtek.
– Gondoltam. És tudod, min vitatkoztak?
A lány bólintott.
Rajtad.
A férfi összerezzent.
– Éppen rajtam?
Kathleen megsajnálta.
– Amennyire tudom, Harry rajtakapta, hogy titokban levelet ír neked. A bátyád ezután
dühödten égette el az összes borítékot, amely tőled érkezett. Magából kikelve őrjöngött,
és követelte, hogy a mamátok azonnal hagyja el a házat.
Lorcan sápadtan hallgatta. Talán mégsem annyira érzéketlen, futott át a lány agyán.
Igaz, soha nem mutatta ki az érzéseit, de nevelőanyja mindig fontos volt számára.
– Igazán sajnálom, Lorcan – jelentette ki Kathleen. – A mamád, szegény, teljesen
összetört ettől a helyzettől.
– Csodálkozol rajta?.' – kérdezte a férfi dühösen, – Még szép, hogy összetört! Elvégre
arra kényszerítették, hogy hagyja el az otthonát! És még csak nem is valami idegen,
hanem az a hálátlan kölyök, akit kisgyermekként örökbe fogadott, akit felnevelt!
– De azt hiszem, mindennél borzasztóbb volt számára, hogy elveszítette a címedet. –
Kathleen ezt Declantől hallotta. – Harry azért égette el a leveleidet, hogy minden
kapcsolatot megszakítson közted és a nevelőanyád között.
Lorcan kimerülten rogyott le az ágy szélére; mozdulatlanul meredt maga elé.
– Bizonyára csak félreértésről van szó – dünnyögte Halkan. Látszott, hogy még a
beszéd is nehezére esik. – Én meg azt hittem, nem akar tudni rólam. Meg kellett volna
látogatnom, de biztos voltam benne, hogy… – Megcsóválta a fejét. – Azt gondoltam,
gyűlöl, mint ahogy a falubeliek, akiknek a szemében amúgy is szálka voltam. Tehát
tényleg Harry terjesztette rólam a rosszindulatú pletykákat!
– A mamád mindig szeretett téged – mondta csendesen a lány. – Sohasem hagyta,
hogy mások véleménye befolyásolja.
 Kathleent csodálattal töltötte el, milyen erős tud lenni az anyai szeretet, még akkor is,
ha örökbefogadott gyermekről van szó. Persze érthető. Az ember magához vesz egy apró
kis emberi lényt, látja, ahogyan felcseperedik, miközben még a széltől is óvja. Ezek után
természetes, hogy ha bárki egy rossz szót szól rá, nyomban ellenséggé válik.
– A mama olyan emberismerettel rendelkezett, mint senki más, de lám, Harrynek,
annak az alattomos ördögnek mégis sikerült szétválasztania minket. A bátyám
mindenkire csak bajt és szerencsétlenséget hozott. Még magára is!
Lorcan hangjából olyan gyűlölet áradt, hogy Kathleen döbbenten nézett rá. Ezek után
hogyan mondja el neki a teljes igazságot?
A férfi keze remegett a felindultságtól. Hitetlenkedve újból megrázta a fejét, mintha
csak el akarná hessegetni a szörnyű gondolatokat.
– A ház elég elhanyagolt állapotban van – állapította meg szárazon.
– Harry eladósodott – felelte a lány, és remélte, nem kell további részletekkel
szolgálnia.
– Egyáltalán nem lep meg! – A férfi megdörzsölte a tarkóját, és fáradtan Kathleenre
pillantott. – Szóval most te játszod a háziasszony szerepét?
– Nem.
– Tehát mégiscsak befészkelted magad ide.
A lány érezte, ideje volna őszintén beszélniük egymással.
– Hosszú történet, majd később elmesélem. Most meg kell fürdenem. Még rengeteg
elintéznivalóm van.
– Declan a hátadat is megmossa? – kérdezte megvetően Lorcan. Látva a lány
értetlenségét, hozzátette: – ■■- Láttalak benneteket a kertben. Úgy turbékoltatok, akár a
galambok. Régóta vagytok együtt?
– Hogyhogy együtt? – Kathleen döbbenten nézett a férfira…
– Csak azt mondom, amit láttam. – Hosszasan bűvölte a lány ujján csillogó gyűrűt,
majd szemöldökét összeráncolva hozzátette: – Tehát házasok vagytok!
Kathleennek elakadt a lélegzete. Megpróbált visszaemlékezni, mi is történt a kertben.
Babot szedtek, aztán Declan barátilag átölelte és megpuszilta. Szóval ezért gondolta
Lorcan, hogy Declan a férje. Még a tenyere is nyirkos lett. Hogy fog ebből az egészből
kimászni?
– Ne haragudj, dolgom van – próbált időt nyerni, majd behátrált a fürdőszobába. –
Meg kell sütnöm egy esküvői tortát.
– Menj csak! Majd később… beszélgetünk.
A lány elképedve meredt rá. Csak képzelődik, vagy Lorcan valóban alig tudja kinyögni
a szavakat? A férfi bizonytalan mozdulattal a hajába túrt.
Kathleen megdermedt. Hogyhogy eddig nem vette észre? Pedig igazán volt benne
gyakorlata!
– Hullarészeg vagy! – esett neki.
– Mi?!
– Undorodom tőled!
– Nem vagyok részeg, csak halálosan fáradt – motyogta Lorcan, majd tehetetlenül
eldőlt az ágyon. Pár másodperc múlva már mélyen aludt.
Kathleen zavarodottan figyelte. Először Harry, most meg Lorcan. Vajon mi a baj a
Fitzgerald fiúkkal? Mindenesetre meglepő, hogy Lorcan ivásra adta a fejét, pedig
világéletében gyűlölte az alkoholistákat.
De jobb, ha nem áltatja magát. Hiszen ismeri a jeleket: gyors hangulatváltozás,
agresszivitás, feltűnően csillogó szemek, kézremegés, egyensúlyzavar… Reggelig tudná
sorolni. Kell-e ennél több bizonyíték?
 – Az ördög vigyen el, Lorcan Fitzgerald! – suttogta dühösen. – Nem hagyom itt a házat,
az egyszer biztos! Nem fogsz mindent tönkretenni, mint a drágalátos bátyád!
Beviharzott a fürdőszobába, és rátolta a reteszt. Senki sem tántoríthatja el a céljától!
Túlságosan sokáig kellett elviselnie egy alkoholista rigolyáit. Most, hogy Lorcant hasonló
állapotban látta, előtörtek a régi emlékek: a Harryvel töltött nyomorúságos évek, a
félelem, a szégyen. Megpróbálta elterelni gondolatait a múltjáról.
Kathleen haragudott a férfira, mert életének legborzasztóbb időszakát juttatta eszébe.
Felsóhajtott. Nem fog mindent elölről kezdeni! Ballykisteent nem adja újra egy részegen
tántorgó gazda kezére. Lorcannek számolnia kell azzal, hogy foggal-körömmel harcolni
fog az igazáért. Minden követ megmozgat, végső esetben akár a helybeli lakosokhoz
fordul támogatásért.
Egy alkoholista nem veheti el a gyermekétől az örökségét! Miután Lorcan ilyen
ellenségesen viselkedik vele, tiszta lelkiismerettel játszhatja tovább, hogy Harry
törvényes felesége volt.
Amikor végzett a fürdőszobában, a férfi még mindig úgy aludt, akár a bunda. Olyan
békésnek, ártatlannak tűnt, mint egy csecsemő. Kathleen elmosolyodott, de a vészharang
megkondult benne. A látszat néha csal.
Elővett egy takarót meg egy kispárnát a szekrényből. Lehúzta Lorcan cipőjét, és a
megszokott mozdulattal majdnem meglazította a férfi derekán az övet. Istenem,
hányszor végigcsinálta ezt Harryvel, miután az részegen hazavánszorgott a kocsmából.
Csak ilyenkor ért hozzá.
Szerencsére most időben visszafogta magát, és nem nyúlt Lorcanhez, bár meglepő
módon nem lett volna ellenére a dolog. Rég elfeledett érzések kerítették halalmába.
Nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy nem Harry fekszik itt – az unalmas, szex iránt
semmi érdeklődést nem mutató Harry –, hanem Lorcan, egy érzéki kisugárzású férfi.
Megálljt parancsolt magának, mert ebből még bonyodalmak származnának.
Miután a kispárnát óvatosan a férfi feje alá tette, nem tudta megállni, hogy ne érintse
meg. Valahogy izgató volt ilyen tehetetlen állapotban látni. Kathleen szíve majd' kiugrott
a helyéről, miközben végigsimított Lorcan vastag szálú, mégis selymes haján és az arcán.
Közelről megcsodálta sűrű, sötét szempilláját. Hirtelen vágyat érzett, hogy hozzábújjon,
és megcsókolja.
Túl sokáig éltem szerelem nélkül, gondolta, és elfordította a tekintetét.
Kathleent mindig is lenyűgözte Lorcan, annak ellenére, hogy mindenki különcnek
tartotta a fiút. Ettől azonban számára még vonzóbbá vált. Önkéntelenül hátrált pár
lépést. Nem szabad az érzelmeire hallgatnia, Lorcan nem a leendő szeretője, hanem az
ellensége! Tőle aztán kedvére vedelheti az italt!
De a látványától nem tudott szabadulni. Álmában a férfi egyáltalán nem tűnt
undoknak vagy erőszakosnak.
Egyfolytában ez járt a lány eszében, miközben a régi cselédszobában átöltözött, és
később is, amikor a tortával foglalatoskodott.
És ha Lorcan elutasító viselkedése csupán védekezés a külvilággal szemben? Talán
Kathleen csak most fedezte fel az igazi énjét. Lehet, hogy kedves, rokonszenves férfi
lakozik benne, aki fél kimutatni a szeretetét; nehogy csalódás érje?
Bosszúsan megdörgölte az orrát. Ugyan! Lorcan tapintatlan, erőszakos fickó, és
főként… az ellensége! Nem léteznek számára szabályok, a maga öntörvényű világában él.
Biztos, hogy meg akarja szerezni a házat. Amitől eddig rettegett, most bekövetkezik.
Nincs más választása: felveszi a harcot ellene. Nyolc hosszú éven át próbálta elfelejteni
azt a szörnyű beszélgetést, amely kettejük között zajlott, de még mindig sokszor eszébe
jutott, milyen gonosz volt vele akkor a férfi. Most sem számíthat másra.
 Kisfia jövője vékony cérnaszálon függ. Ha most gyengének mutatkozik, Lorcan könnyű
győzelmet arat.

3. FEJEZET
Kathleen annak idején tizenhét éves volt, Lorcan alig húsz. A fiú ritka vendégnek
számított otthon, mivel Dublinban jogot tanult,
A lány – bár a házvezetőnő gyermeke volt – szabadon mozgott a házban. Édesanyja
időnként szörnyű fejfájásra panaszkodott. Ilyenkor Kathleen fogta a hálózsákját, és
felvonult valamelyik vendégszobába aludni. Egy ilyen alkalommal történt az az eset,
amely egész későbbi életét meghatározta.
Amint felért a lépcsőn, hallotta, hogy Lorcan és Harry a könyvtárszobában kiabálnak
egymással. Legnagyobb meglepetésére Seamus, a fiúk apja is beszállt a vitába.
Lorcan karácsonyi vakációra utazott haza. Szülei büszkék voltak rá, hiszen nemcsak
kitűnő eredménnyel tette le vizsgáit, hanem a sport terén is jeleskedett. Megnyugodva
vették tudomásul, hogy a rosszindulatú pletykák nem jutottak el az egyetemig, és fiukat,
a „fekete bárányt”, kitörő örömmel fogadták otthon. Harry ezt nem tudta elviselni.
Kiállhatatlan lett, úgy duzzogott, akár egy kisgyerek.
A lány viszont emlékezetes napokat töltött Lorcan társaságában. A fiú
kiegyensúlyozottabb volt, mint máskor, és sokat segített Kathleennek. Megjavította kis
védenceinek a ketreceit, sőt még az állatorvost is kifizette. Kathleen ugyanis mindig
megszánta és befogadta a sebesült, beteg jószágokat.
Soha nem érezte magát olyan jól, mint akkor Lorcannel. Nagyobb boldogságot el sem
tudott képzelni, mint amikor egymást átkarolva végigsétáltak a Famine Roadon.
Érezte, a fiú többet jelent számára, mint bárki eddig. Áhítattal hallgatta Lorcan terveit,
és eltűnődött, vajon ő beleillik-e ebbe a képbe. Csodálattal figyelte szenvedélyes
előadásait arról, hogy az életét a gyermekek jogaiért vívott harcnak szenteli. Olyan mély
átéléssel beszélt, hogy a lány érezte, valóban komolyan gondolja. Lorcan – akárcsak
Kathleen – mindig is szívén viselte az elesettek ügyét. Egy ilyen fiút nem lehetett nem
szeretni!
A könyvtárszobából egyre hangosabb veszekedés hallatszott. A testvérek szemmel
láthatólag megpróbálták egymást túlharsogni. Majd Lorcan hirtelen az apjához fordult:
– Szemenszedett hazugság! Képes vagy elhinni neki?! – Ezzel kirontott a könyvtárból.
Kathleen még nem látta ilyen felindultnak. Szeme villámokat szórt, amint felszaladt a
lépcsőn. A lány tehetetlenül állt fenn a korlátnál. A döbbenettől szinte földbe gyökerezett
a lába. Átérezte a fiú fájdalmát, és szívesen megvigasztalta volna. Ám Lorcan gondolatai
messze jártak, észre sem vette a lányt, aki kezében hálózsákjával és egyéb éjszakai
holmijaival nem tudott időben kitérni a felé viharzó fiú elől. Az összeütközés
elkerülhetetlen volt.
– Jaj…! – Kathleen kezéből minden szanaszét repült.
– Mi a…? – kezdte a fiú, aztán kapcsolt, és még idejében elkapta a lányt, nehogy
leguruljon a lépcsőn. Szorosan magához szorította, és csak hosszú másodpercek múlva
engedte el.
– Ne haragudj, nem láttalak! Nem esett bajod?
– Nem, jól vagyok – felelte Kathleen, majd felbátorodva hozzátette: – De te nem úgy
nézel ki, mint aki jól van! Mi történt?
 – Csak a szokásos – felelte Lorcan keserűen. – Megint rajtakaptam a bátyámat, azt a
kis patkányt, amint összevissza hazudozik rólam az apámnak. Állítólag én ejtettem
teherbe két lányt is a környéken. Jó, hogy nem az egész falut!
Biztos Sorcháról és Ashleenről van szó. Kathleent elfogta a féltékenység.
– De hát ez hazugság! Vagy nem…? – Mire kimondta, máris elszégyellte magát, hogy
kételkedik a fiúban.
– Persze hogy az! Harry szerint nekem folyton csak a szexen jár az eszem.
– De miért mondja ezt?
– Mert gyűlöl, és ki akar készíteni. – A férfinak elborult a tekintete. – És tudod, mi volt
a hab a tortán? Figyelmeztette a papát, hogy jobb lesz vigyázni, mert előbb-utóbb te is
úgy jársz, mint az a két lány!
Kathleen elvörösödött.
– Nem akarok gondot okozni neked. Nem kellene találkoznunk. – A lánynak nehezére
esett ezt kimondani, de megtette.
Lorcan megfogta a kezét.
– Nem szeretsz velem lenni? – kérdezte gyengéden.
A lány arca felragyogott.
– Dehogynem, nagyon is! – Mivel úgy érezte, túlságosan elragadtatta magát, kevésbé
lelkesen hozzátette: – Azaz, nem is rossz veled lenni…
– Nem is rossz?! – ismételte meg a szavait a fiú nevetve. – Jobban örültem volna az
első változatnak! Egyébként pedig én döntöm el, mit teszek. Sem Harry, sem az apám
nem írhatja elő, kivel töltöm a szabadidőmet.
Kathleen halálra rémült.
– A papádnak nem tetszik, ha velem vagy?
– Nincs ínyére a dolog. – A fiú gúnyosan mosolygott. – Én már semmin sem
csodálkozom.
Kathleenben egy világ omlott össze. Tehát valaki nyíltan kimondta, hogy nem
megfelelő partner Lorcan számára.
A mamának igaza volt. Évekig próbálta lánya konok fejébe verni, hogy Lorcan és
Harry befolyásos, nemesi család tagjai. A Fitzgeraldok családfája évszázadokra
visszavezethető: őseik az ír királyi család leszármazottai.
– Tudnod kell, hol a helyed – mondogatta gyakran.
Kathleen – a házvezetőnő törvénytelen gyermekeként nem lehet jó parti a Fitzgerald
fiúk számára.
A lány a könnyeivel küszködött. Szerelmes volt Lorcanbe, de minden álma egy pillanat
alatt szertefoszlott. A fiúnak fényes jövőt, szántak, s ehhez persze az is hozzátartozik,
hogy egy jó házból való, szép és okos úrilányt vegyen feleségül.
Kathleen szíve elszorult, Lorcan nem tudhatja meg, milyen hiú ábrándokat kergetett.
– Én sem csodálkozom – bólintott a lány lemondóan,
– Szóval… te is tudod? – nézett rá különös pillantással a fiú.
Kathleen akkor még nem értette, mire gondol, de a Lorcan szemében megjelenő
fájdalom együttérzéssel töltötte el.
– Sajnálom, Lorcan. A családon belüli viszály mindig kiborító. Bárcsak Harry
abbahagyná az áskálódást ellened! Milyen jó barátok lehetnétek…
– Felesleges olyasmiről álmodozni, ami úgysem válhat valóra – sóhajtotta
sokatmondóan Lorcan, és mélyen a lány szemébe nézett.
Kathleen rámosolygott, és ösztönösen a fiú keze után nyúlt. Érezte, hogy valami
különleges dolog történik. Ahogy Lorcan kezét szorította, testét forróság öntötte el. A fiú
lélegzete is szaporábbá vált.
 – Mindent el fogok követni, hogy ti ketten kibéküljetek! – jelentette ki elszántan.
– Ez jellemző rád – mondta Lorcan olyan gyengéden, hogy Kathleen szinte
beleszédült. – Beteg állatokat gyógyítasz, segítesz, akin csak tudsz. – Kisimította a lány
homlokból a rakoncátlan fürtöket.
Amint a fiú hozzáért, Kathleent ismét elöntötte a forróság. Egy pillanatra boldogan
hunyta le a szemét,
Lorcan közelsége felizgatta. Nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkát, miközben
észrevette, hogy a fiú a csípőjét bámulja. Zavartan megigazította magán a régen kinőtt,
szűk szoknyát, és elvörösödött.
– Pedig semmi különlegeset nem teszek – próbált visszatérni az előző témához. – A
legtöbb ember együtt érez bajbajutott társaival, és segít az elesett, szerencsétlen
állatokon. – A lány minden erejét összeszedte, hogy a hangja nyugodtnak tűnjön. –
Egyébként, emlékezz csak vissza, te is mindig megvédték, amikor a többiek csúfoltak!
– Nem tehettem mást. Olyan voltál, mint egy törött szárnyú kismadár – felelte Lorcan
halkan.
Átható tekintete zavarba hozta a lányt. Amint a fiú a nyakát kezdte simogatni, egész
testén bizsergés futott át.
– Megjavítottad még a… beteg állatok ketrecét is. –Kathleen elszántan küzdött
magával. Lorcan nem veheti észre, hogy vágyakozó pillantása milyen érzéseket
ébresztett benne. Lehunyta a szemét, és megadóan odabújt hozzá. De amint a melle
hozzáért a fiú testéhez, azonnal kijózanodott, és gyorsan elhúzódott. Nem mutathatja ki
az érzéseit!
– Egész Írországban nincs még egy ilyen kedves és gyönyörű lány, mint amilyen te
vagy! – mondta szenvedélyesen Lorcan. Hangjában annyi érzékiség volt, hogy Kathleen
egészen beleszédült.
– Soha nem voltam gyönyörű! – tiltakozott erőtlenül.
Lorcan lágyan megsimogatta Kathleen haját, majd mosolyogva így szólt:
– Nekem már akkor is szép voltál, amikor azt a rémes szemüveget viselted, és hosszú
copfod volt,
– Szóval te is csak gúnyolódsz?
– Nem! Akkor csak azért találtalak szépnek, mert olyan jólelkű voltál. De ma… – A fiú
szinte simogatta a tekintetével. – Őszintén megmondom, eláll a lélegzetem, ha rád nézek.
Kathleen bőre bizseregni kezdett. Ilyen sóváran még soha nem nézett rám – gondolta,
miközben érezte, hogy a fiú az ajkát bűvöli.
Túl szép, hogy igaz legyen! A beszélgetés új reményeket ébresztett a lányban. Ez több
volt, mint amiről valaha álmodott. Ebben a pillanatban még az sem tűnt merész
gondolatnak, hogy egyszer a felesége lesz.
– Lorcan…-A lány hangja megbicsaklott. Legszívesebben szorosan odabújt volna a
fiúhoz, aki szemmel láthatólag jól értelmezte a lelkiállapotát. Gyengéden magához húzta
Kathleent, és a lány boldogan hunyta le a szemét. Érezte, nem tud ellenállni a
kísértésnek.
– Szeretnélek megcsókolni – mondta a fiú, és bátortalanul hozzátette: – Mindenütt.
Egész éjjel szeretni akarlak! – Szorosan rátapasztotta ajkát a lány ajkára.
Ami ezek után következett, arra Kathleen mindig emlékezni fog.
Talán megijedt a rátörő érzéki vágytól. Mert legszívesebben letépte volna a ruháit,
hogy magán érezze a férfi puha ajkát. De ismét megálljt parancsolt önmagának.
Nem akarta, hogy Lorcan észrevegye tapasztalatlanságát, ezért ki kellett találnia
valami hihetőt. Végül egy romantikus film hősnőjének mondatait idézte:
 – Ne, Lorcan! – suttogta, amint levegőhöz jutott. – Nem megyek tovább, amíg a gyűrűs
menyasszonyod nem leszek! – Emlékezett rá, hogy a filmbeli hősnő szóról szóra ezt
mondta. Aztán eltolta magától partnerét, és faképnél hagyta. Ez a rész már nem tetszett
annyira Kathleennek, úgyhogy változtatott a forgatókönyvön. Kihívóan a fiúra nézett, és
így folytatta: – Megcsókolhatsz, Lorcan, de többet nem akarok.
– Lehetetlen. Ha csak ennyit akarsz, jobb, ha nem csókollak meg még egyszer. Az
eszem azt súgja, el kell fogadnom, amit kérsz. De a szívem mást mond. – Hogy
bebizonyítsa, nem túloz, gyengéden végigsimított a lány csípőjén.
A keze nyomán Kathleen bőre felforrósodott, de volt annyi önuralma, hogy visszafogja
magát. Butaság lenne az érzéki vágyat a mély érzelmekkel összetéveszteni. Édesanyja
figyelmeztette, hogy Lorcan és Hány bizonyára megpróbálják majd elcsábítani, de ennek
a szerelemhez az égadta világon semmi köze. Még ha Lorcan belebolondult volna is,
akkor sem szabad elfelejtenie, hogy ő csak a házvezetőnő házasságon kívül született
gyereke.
– Felejtsük el az egészei, Lorcan! Az az igazság, hogy én sokkal többet akarok, mint
amit adni tudsz. – Kathleen okosan akart viselkedni, mégis az volt az érzése, hogy álmai
szertefoszlottak. – Nem te vagy számomra az igazi.
A fiú leforrázva állt ott.
Kathleen összeszedte a holmiját a földről, majd berohant a szobába. Az ágyra vetette
magát, és kétségbeesetten zokogni kezdett. Milyen igazságtalan a világ! Épp amikor
felfedezte, milyen érzések fűzik a fiúhoz, kénytelen lemondani róla.
Később hallotta, hogy Harry botorkál felfelé a lépcsőn. Biztos megint hullarészeg, mint
ahogy az utóbbi időben egyre többször. Ha Lorcan meglátja ilyen állapotban, kiabálni fog
vele. Meg kell akadályozni az újabb veszekedést! – gondolta a lány. Óvatosan kinyitotta
az ajtót.
– Pszt! – figyelmeztette Hányt, miközben Lorcan szobája felé mutatott.
– Kathleen! Éppen kapóra jössz nekem! – kiáltott fél Harry boldogan.
Eltántorgott a lányig, majd addig tolta-vonszolta hátra, amíg Kathleen az ágyra nem
esett. Akkor ráfeküdt, és elkezdte cibálni a lány hálóingét. Kathleen tehetetlenül
kapálózott a hatalmas test alatt. Megpróbált segítségért kiabálni, de Harry rátapasztotta
borgőzös száját az ajkára. Aztán elkezdte csiklandozni a szerencsétlen lányt, aki akarata
ellenére hisztérikusan vihogni kezdett..
Harry hangosan nevetett. Szemmel láthatólag nem érdekelte, meghallja-e őket valaki,
és tovább csiklandozta Kathleent. Hirtelen felgyulladt a villany. A lány ijedten nézett az
ajtóra.
Harry válla fölött Lorcant pillantotta meg. Azt kívánta, bárcsak megnyílna a föld alatta.
– Kathleen!
– Ne bántsd Harryt! – kérlelte a férfit, és közben rettenetesen szégyellte magát. – Ő
csak…
Amint Harry Kathleenhez bújva próbált védelmet keresni, a lány észrevette rettegő
tekintetét. Ennyire fél az öccsétől? Kathleen agya gyorsan járt. Ha elmondja Lorcannek,
hogy a bátyja megint részegre itta magát, kitör a botrány. Harry amúgy is nagy csalódást
jelentett a szülők számára, mert semmiben sem hasonlított Lorcanre. Mivel nem tudott
megfelelni az elvárásoknak, bánatában ivásra adta a fejét. Kisebbrendűségi érzései miatt
nem tudott szót érteni senkivel.
– Nem bántom – felelte Lorcan haragosan. – Te viszont megérdemelnéd, álnok kis
cafka! A te ötleted volt, vagy a drágalátos mamádé?
– Miről beszélsz? – kérdezte a lány zavarodottan.
Lorcan megvetően elhúzta a száját.
 – Nincs félórája, hogy azt motyogtad, többet akarsz tőlem, mint amit adni tudok! Hát
ennyit jelentettem neked?! Szóval csak ki akartad próbálni a csábítási trükkjeidet, hogy
aztán Harryt behálózd velük! Teljesen mindegy, melyik fiú révén teszed rá a kezed a
Fitzgerald-vagyonra, igaz?!
Kathleen fájdalmasan felnyögött. Ellökte magától Hányt, majd kihúzta alóla a
hálóingét, miközben megvető pillantást küldött a két testvér felé.
– Ez badarság! – kiáltotta, miközben a könnyeivel küszködött.
Lorcan egy lépést tett felé.
– Igazán? A mamád pontosan tudja, hogy nem éri el a célját, mert apám soha nem
fogja feleségül venni! Úgyhogy egyáltalán nem lep meg, ha most az édeslánya
próbálkozik! A bájos, törékeny kis Kathleen, akit mindenki imád! Aki még a
szerencsétlen állatokon is segít!
– Miért mondod ezt? – kérdezte a lány megbántottan.
– Mert végre felfogtam, mi az ábra! Jól átvertél, gratulálok! Pedig apám időben
figyelmeztetett, de én nem hittem neki, a saját érzéseimre hallgattam! Nem gondoltam,
hogy ugyanabba a csapdába esem, mint ő. És tessék, most Harry az áldozat! De hogy
éppen ő…! Hányingerem van tőled! – undorodva fordult el a lánytól. – Te és a mamád!
Erkölcstelen, züllött család vagytok, ha nevezhetem egyáltalán annak…
Kathleen megdermedt.
– Mit mondtál a mamámról? – kiabálta mindenre elszántan.
– Ne játszd nekem az ártatlant! Azt hiszed, nem tudom, hogy milyen színjáték folyik a
házban? Mit gondolsz, mi történik a szobátokban, miközben édesanyád kibírhatatlan
fejfájásra panaszkodik?!
A lány elképedt arckifejezése láttán Lorcan megvetően biggyesztette le ajkát.
– Utálom már ezt az egészet. Kizárólag anyám miatt hallgattam. De rosszullét
kerülget, ha arra gondolok, hogy apám a házvezetőnővel hempereg. Az a szajha
tizennyolc éve nem ereszti ki a karmai közül!
– Nem igaz! – suttogta Kathleen megtörten.
A fiú nagy levegőt vett. Szemében gonosz fény villant, és megadta a kegyelemdöfést:
– Kérdezd csak meg! Azon se lepődnék meg, ha apám lánya lennél.
Ettől kezdve gyors egymásutánban követték egymást az események. Senki sem vette
észre, hogy Fitzgerald asszony végig ott állt mögöttük, és mindent hallott. Fogalma sem
volt róla, hogy a férje csaknem húsz éve csalja a házvezetőnővel. Eddig csak Lorcan
tudott a titokról.
Kathleen remegő kézzel emelte szájához a poharat, miközben gondolatban újra átélte
az akkor történteket. Még most, évek múltán is rémálomnak, tűnt az egész.
Másnap, azon a nyolc évvel ezelőtti reggelen, ő és édesanyja elhagyták a Fitzgerald
házat. Úgy érezte, összedőlt a világ. Lorcan gyűlölte és megvetette. Elveszítette az
otthonát, a birtokot, amelyhez apró gyermekkora óta szoros szálak fűzték. De ami a
legrosszabb: Lorcan igaznak bizonyuló vádja megölte az édesanyja iránti szeretetét.
A sors kegyetlen játéka folytán kirobbant események a Fitzgerald család életét is
örökre megváltoztatták.
Megér egy házasság ennyi fájdalmat és szenvedést? – tűnődött Kathleen, és azt
kívánta, bárcsak jobban ismerné az embereket. Különösen a férfiakat!
 4. FEJEZET
Lorcan másnap reggel későn ébredt. Felhozta az autóból a bőröndjét, lezuhanyozott
és átöltözött. A konyha felől kellemes illatok terjengtek.
Biztosan Kathleen tevékenykedik, gondolta bosszúsan. Afelől nem volt kétsége, hogy a
lány engedély nélkül költözött a házba. Mindegy, azért nem fogja hibáztatni, ha egy
nappal tovább marad.
Lorcan egyelőre nem kezdeményezett beszélgetést. Kathleen – kócos hajával, kipirult
arcával – úgy mozgott a konyhában, mintha otthon lenne. Ugyanazt a bő pulóvert viselte,
mint előző nap, amelyben olyan törékenynek és bosszantóan szexisnek nézett ki. Épp
egy kisgyereket etetett.
A férfi furcsa ürességet érzett. Amint belépett a konyhába, Kathleen barátságos
bólintással üdvözölte. Lorcan csak mormolt valamit az orra alatt válasz gyanánt, majd
lehuppant az egyik székre. Borzasztóan éhes volt. Szó nélkül felkapta az asztalról az
egyetlen szelet pirítóst, amit talált, megvajazta, és pillanatok alatt behabzsolta. De korgó
gyomra további ennivalót követelt.
– Látszik, hogy tegnap este semmit sem ettél – jegyezte meg a lány szemrehányóan. –
A kávét a tűzhelyen találod.
– Inkább teát innék – felelte a férfi mogorván.
– A tea nem jó a másnaposságra.
– Arra a kávé se jó, mert az kikészíti a májat. Olyankor vizet kell inni – próbált meg
Lorcan nyugodtan válaszolni.
– Úgy látom, nagy szakértője vagy a dolognak.
– Annyira igen, hogy meg tudjam állapítani, nem vagyok másnapos.
– Valóban nem? – nézett rá Kathleen gúnyosan. – Ott van a teáskanna a szekrényben,
teafiltert a fiókban találsz.
A férfi szó nélkül megfőzte magának a teát, majd szemügyre vette a konyhát. Kathleen
elég régóta lakhat itt. A szekrényben képeslapok sorakoztak, a falinaptáron dátumok
voltak bekarikázva, mégpedig sűrűn. Tehát a ház lakója komoly társasági életet él. A más
házában! Ennek a lánynak kötélből vannak az idegei!
Nem szívesen tette ugyan, de el kellett ismernie, a konyhát sikerük hangulatossá
varázsolni. Az óriási cserepekbe ültetett, zöld növények otthonossá tették a helyiséget. A
férfi elmosolyodott. Gyermekkori emlékek jutottak eszébe: amikor a kis Kathleen és ő a
díványon kuporogva gondozták a sebesült állatokat.
Úgy látszik, nem sok minden változott, állapította meg magában Lorcan, amint
meglátta a rózsaszín takaró tetején lustán elnyújtózó, félfülű kismacskát.
A poharak csillogtak, a fenyőbútor méhviasz illatot árasztott. A férfi összehúzta a
szemét. A kandallón fényképeket fedezett fel, amelyek Declant és Kathleent ábrázolták;
mellettük egy kisbaba, jó néhány háziállat társaságában. A kép láttán a férfi ideges lett.
Gyorsan felhörpintette a teáját.
– Ha végeztem, készítek neked valami meleg ételt. Conort nyugodtan üdvözölheted.
Imádja, ha beszélnek hozzá – jegyezte meg Kathleen.
Lorcan, akár egy morcos medve, csak dörmögött az orra alatt. A kisfiúról tudomást
sem vett. Bár titokban megfigyelte, hogy a gyerek – fekete hajával, csinos kis pofijával –
mennyire hasonlít Declanre. Magának is nehezen vallotta be, hogy féltékeny.
Borús tekintettel nézte, ahogyan a lány a kisgyerekkel foglalatoskodik. Megvetően
húzta el a száját.
 Kathleen mindig is remekül értett a színpadias jelenetekhez. De ha azt hiszi, a
gondoskodó anya szerepében meghatja őt, hát nagyon téved. Ezzel nem éri el a cél-ját-
Még az is lehet, hogy a nagyobb hatás kedvéért csak kölcsönkérte a gyereket. Na nem,
ezt azért nem feltételezi róla. Egyébként is a kisbaba Declan szakasztott mása.
– Azt hittem, a környékbeli emberek korán kelnek. – Nem bírta ki, hogy ne tegyen
megjegyzést a később várható reggelire.
Kathleen felvonta a szemöldökét.
– így is van. Már hatkor ébren voltunk. Megetettük az állatokat, elvégeztük a kerti
munkát. Mi már ettünk, csak miattad fogok még egy reggelit készíteni.
A férfi megdöbbent ekkora szemtelenség hallatán. Szóval még csak lelkiismeret-
furdalása sincs! Homlokát összeráncolva azon tűnődött, vajon a többes szám első
személy másik fele Declanre vonatkozott-e. Lorcan megdörzsölte idegességtől majd'
szétpattanó halántékát.
Kathleen óvatosan megtörölte a kisbaba arcát, maszatos kezét. Hogy lefoglalja,
műanyag tányérokat adott neki játszani. A kicsi egy kanállal azon nyomban ütni kezdte a
tányért, miközben elégedetten kacarászott. Jól sikerült kis kölyök, kerek arcocskája
Kathleenre hasonlít.
– Virsli, sonka, tojás, paradicsom, gomba megfelel? – kérdezte a lány fagyosan.
Lorcan összerezzent.
– Persze… – Szándékosan nem mondott köszönetet. Elvégre a saját házában csak
megérdemel egy reggelit!
El sem hiszem, hogy beszálltam a szerepjátékba! – gondolta, miközben le sem vette
szemét a lányról.
– Úgy érzed magad, mintha a saját otthonodban lennél, ugye?
– Igen. – Kathleen gyanakodva lesett rá, de közben fél szemmel a kicsit figyelte, aki
épp egy kanalat nyújtogatott Lorcan felé.
– Neked akarja adni – - magyarázta a lány vedd el tő le!
Bár Lorcan legszívesebben elmosolyodott volna, olyan aranyos volt a kis kölyök,
mégsem akart barátságosan viselkedni Declan és Kathleen gyermekével. Úgy döntött,
keresztülnéz rajta, és inkább egy másik teát készít magának. Kissé kényelmetlenül érezte
magát.
– Nem azért jöttem, hogy a fiaddal játsszak. Ez a csöpögős anya-gyerek jelenet
egyébként is az agyamra megy. Szeretném, ha még ma elhagynád a házat.
– Azt elhiszem! Csakhogy ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! Bizonyos
tényeket figyelembe kell venned.
– Nem! – kiáltotta Lorcan olyan hangosan, hogy a kicsi összerezzent. Majd halkabban
hozzátette: – A helyzet egyértelmű, Kathleen…
– Lorcan – vágott közbe a lány türelmetlenül –, Conor mindjárt elalszik. Folytassuk
utána a beszélgetést!
– Nincs miről beszélgetnünk! Szeded a sátorfádat, és elhagyod a házat. Ha netán nincs
hol aludnod, fordulj a szociális osztályhoz!
– Hát tényleg ennyire kegyetlen vagy? – kérdezte a fejét csóválva Kathleen.
A meglehetősen fagyos társalgás ellenére a konyha családias hangulatot árasztott. A
férfit – érdekes módon – feszült várakozás kerítette hatalmába. Komoran kortyolgatta a
teát.
Ahogy Kathleen felnézett, sötét, majdnem fekete szemében könnyek csillogtak. A férfi
hirtelen megsajnálta, olyan sebezhetőnek tűnt.
– Nem szeretném Conort megijeszteni – magyarázta a nő. – Kérlek, légy addig
türelemmel, amíg lefektetem! A régi, szép idők emlékére.
 Van képe a régi szép időkre hivatkozni? Te jó ég, még sírni is képes! Azt hiszi, ezzel az
ócska trükkel meg tudja hatni?
– Talán arra az estére gondolsz, amikor a hálószoba előtt megcsókoltál, és aléltan
sóhajtoztál a karomban? Aztán pár órával később már a bátyámmal henteregtél az
ágyban?! Másnap reggel pedig a kertész nyakába csimpaszkodva enyelegtél?!
– Akkor csak elbúcsúztam Declantől – védekezett a lány erőtlenül.
– Na persze! De csak egy kis időre, mert aztán hamarosan találkoztatok! Szerintem
már akkor a szeretője voltál, és…
– Ez nem igaz!
– Akkor bizonyára csak sajátságos szemszögből látom a dolgokat – gúnyolódott a férfi.
Hány álmatlan éjszakán át tépelődött, próbált magyarázatot találni a lány viselkedésére!
– A nyughatatlan véredet sosem voltál képes kordában tartani, ez az igazság. Ezért
másztál rám. Aztán időben rájöttél, hogy tőlem nem kaphatod meg azt, amire vágysz.
Erre gyorsan ágyba bújtál Harryvel.
– A bátyád elkezdett csiklandozni! Semmi más nem történt – tört ki Kathleenből
dühösen.
Lorcan közönyösen vonta meg a vállát.
– Ezt akarod beadni nekem? Jó kifogás… Ugyan már! Miért nem vallod be, hogy
remekül szórakoztatok? Harryt azelőtt csak egyszer láttam ilyen felfokozott
hangulatban: amikor az ásóval az arcomba csapott!
– Lorcan! – döbbent meg a lány.
– Miután rajta keresztül sem jutottál el a célodig, mármint hogy Ballykisteent a
karmaid közé kaparintsd, kiszemelted magadnak Declant – folytatta a férfi
könyörtelenül. – Három férfi tizenkét óra leforgása alatt… Szép teljesítmény,
mondhatom!
– Félreérted a helyzetet! Később mindent megmagyarázok!
– A drámai jelenetet megspórolhatod magadnak. Úgysem tudod tisztára mosni magad,
bármennyire is igyekszel. – Lorcan elutasítóan nézett rá.
Kathleen az ajkába harapott, és szó nélkül hozzáfogott elkészíteni a reggelit. Csak
időnként fordult hátra, hogy felemelje a tárgyakat, amelyeket a gyerek dobált le.
Amikor a kicsivel beszél, ugyanolyan kedves, mint amilyennek megismertem, még
mielőtt az anyja elronthatta volna, töprengett Lorcan.
Amint a lány újból hátat fordított neki, alaposan szemügyre vette. Kathleen hosszú,
hullámos haját egy rózsaszínű pánttal fogta össze, néhány engedetlen fürt azonban
kiszabadult.
Valamiért közel érezte magához a lányt. Nem lehetek ilyen szentimentális, vén
szamár! – figyelmeztette magát. Hiszen Kathleen már rég nem az a bájos, kedves
teremtés, akinek hittem.
– A hamisítatlan ír reggeli tálalva – tette a tányért a lány kifejezéstelen arccal Lorcan
elé.
– Kösz, egész jól néz ki – ismerte el a férfi. Jó étvággyal látott neki az ételnek, és
nagyon meglepte, milyen ízletes. – Igazán finom – dicsérte kissé kelletlenül.
– Ez természetes – felelte Kathleen epésen.
Lorcan lelki szemei előtt kirajzolódott egy jelenet, amint Kathleen mosolyogva elé
teszi az ételt a konyhában, szexisen, mezítláb, aztán a dolog az ágyban folytatódik...
Tipikus férfigondolat! – állította le magát. Viszont ha a lány érzéki vágyakat tud
ébreszteni benne, talán felfogadhatná házvezetőnőnek… és egyúttal szeretőnek.
Csakhogy ő többet szeretne kapni egy nőtől puszta testi szerelemnél.
 Sajnos eddigi élete során nem akadt olyan társa, akivel minden gondját-baját szívesen
megoszthatta volna. Egyedül Kathleen volt rá nagy hatással. Igaz, akkor alig húszéves
lehetett, és abban a korban a fiúk nagyon befolyásolhatóak.
– Valami baj van? – kérdezte a lány.
Lorcan kénytelen volt visszazökkenni a valóságba.
– Hogy lehet az, hogy a bostoni étel még véletlenül sem ilyen finom? – Hirtelen nem
tudott jobbat kitalálni.
– Talán mert soha nem kóstoltad, milyen a biozöldségekből készült étel. Egyébként
nem tudtam, hogy Bostonban laksz – válaszolt a lány közömbösen.
Lorcan még soha nem evett ilyen ízletes reggelit. Mindent elpusztított, egy falatot sem
hagyott a tányéron, majd elégedetten hátradőlt.
Amint Kathleen lehajolt a kandallóhoz, hogy fát tegyen a tűzre, a férfi még egyszer
alaposan szemügyre vette. Hírtelen olyan erős érzéki gondolatok ébredtek benne,
amelyekről nem lehetett nem tudomást venni.
Nem fogja elkövetni ugyanazt a hibát, mint az apja! Nem áll be az O'Harák szeretőinek
sorába!
– Conor mindjárt elalszik – közölte a lány feszülten. – Akkor aztán torkod szakadtából
kiabálhatsz, mert nem könnyű felébreszteni.
Miközben a kisbabát szeretettel magához ölelte, és gyengéden ringatni kezdte, Lorcan
csodálattal bámulta a lány hosszú, sűrű szempilláját, telt ajkát. A pulzusa vészesen
felgyorsult.
Ez a bestia még most is képes lenne elcsavarni a fejemet! – gondolta mérgesen, hogy
heves érzelmeit elnyomja. Biztosan könnyen odaadná magát. Mindig is ilyen volt. De egy
férjes asszonnyal viszonyt kezdeni – ez nem az ő stílusa. Mindenképpen meg kell tőle
szabadulnia!
– A fiad alszik, folytathatjuk a beszélgetést. – morogta kelletlenül. Ez a túljátszott
anyaszerep egyre jobban idegesítette.
Kathleen bevitte a kisbabát a régi cselédszobába. Lorcan követte.
Amint meglátta a széles franciaágyat, amelyen valaha az apja hancúrozott a
házvezetőnővel, forrni kezdett benne a düh. Az ágy melletti széken egy férfipulóver és
néhány női alsónemű hevert, a szőnyegen gyerekjátékok sorakoztak.
Ez tehát a szerelmi fészke! – futott át a férfi agyán. Hogy van képe hozzá?! Lorcan
indulatosan megfordult. Sem Kathleennek, sem Declannek nincs joga itt lakni! Harry
haláláig bizonyára a kertészlakban, húzták meg magukat, aztán nyugodt szívvel
megszállták a házat. Undorító eljárás!
Amint a lány elintézte a picivel kapcsolatos teendőket, visszamentek a konyhába, és
Lorcan türelmetlenül nekiesett:
– Kész vagy végre?
– Igen. De ha jól látom, te még nem egészen. Nem látom a kezedben a vallató-
eszközöket – válaszolta Kathleen kihívóan. Leült egy székre, és várakozóan Lorcanre
nézett.
A férfi érezte, hogy nem ura a helyzetnek, keze remegett az idegességtől, de ügyesen
álcázta,
– Nincs szükségem erőszakra – mondta fagyosan. – A jog az én oldalamon áll.
A lány csípője mágnesként vonzotta a tekintetét. Hirtelen forróság öntötte el. Levette
magáról a pulóvert, majd nyugtalanul fel-alá kezdett járkálni.
Lelki szemeivel látta Kathleent és Declant, amint ágyba bújnak. Alig kapott levegőt.
A lány minden erejével azon volt, hogy felmérje Lorcan hangulatát. A férfi tekintete
villámokat szórt; látszott, hogy majd' szétveti a düh.
 Nekem kell kézbe vennem az ügyet, gondolta Kathleen, és nyelt egyet.
– Tudsz róla, hogy Harry meghalt… – kezdte óvatosan.
– Különben nem lennék itt! – Lorcan a homlokát ráncolva a lány felé fordult.
Kathleen észrevette, hogy a férfi összehasonlította Kieran és Conor fényképét a falon.
Bizonyára feltűnt neki, hogy a két gyerek nem hasonlít egymásra…
Akkor sem fogom elárulni a titkomat, túlságosan mély sebeket tépnék fel vele,
gondolta Kathleen vigasztalanul. Harryn kívül senki sem tudott erről a dologról.
– Gondolom, láttad a gyászjelentést és a hirdetést az újságban – mondta a lány, hogy
elterelje Lorcan figyelmét.
A férfi Kathleen felé fordult.
– Nem láttam. Az elmúlt félévet Afrikában töltöttem.
– Nem azt mondtad, hogy Bostonban élsz?
– De igen… Valóban ott van az állandó lakcímem. De ügyvéd vagyok, és mivel a
szakterületem a nemzetközi jog, sokat járok külföldre.
Kathleen csalódottan vette tudomásul, hogy Lorcan lemondott eredeti terveiről és
nem a gyermekek jogaiért harcol. Pedig milyen lelkesen tudott beszélni róla! Már
semmin sem csodálkozom, gondolta a lány.
A férfi különben sem szereti a gyerekeket, Conorral sem tud mit kezdeni.
– Honnan értesültél Harry haláláról? – kérdezte.
– Egy bostoni munkatársam bukkant rá a gyászjelentésre az Irish Times egyik régi
számában. Rögtön utánam telefonált Afrikába, én meg azon nyomban repülőre szálltam.
Hogy halt meg Harry?
– Alkoholista volt.
– Ez nem újdonság.
Kathleen csodálkozva nézett a férfira.
– De hát… azt hittem, csak az orvosa meg én tudunk róla.
– Jó emberismerő vagyok, van szimatom az ilyesmihez. – Lorcan az ablaknál állt, és
tűnődve figyelte a lányt.
Kathleen gyorsan elfordult, mert úgy érezte, a férfi olvas a gondolataiban.
– Egyre többet ivott, végül vérkeringési problémái adódtak, amelyeket komoly
gyógyszerekkel kezeltek. A sok orvosság persze kikezdte a veséjét, a további szerek
pedig tönkretették a máját. A halál okaként végül is azt állapították meg, hogy a veséje
felmondta a szolgálatot.
A lelki oka pedig a legyőzhetetlen kisebbrendűségi érzés volt, tette hozzá szomorúan,
persze csak gondolatban.
Legnagyobb meglepetésére Lorcant megrázta a hír.
– Micsoda nyomorúságos élet! – mondta a férfi csendesen. – Feltételezem, hogy már
hosszú ideje betegeskedett.
– Harry túl nagy árat fizetett a Ballykisteen birtokért – állapította meg szomorúan
Kathleen. Fájdalmas tekintetéből a férfi kiolvasta, hogy nehéz időket élhetett át. – A
bátyád minél jobban eladósodott, annál több italt eresztett le a torkán. Így próbált a
gondok elöl elmenekülni. – Hirtelen ötlettől vezérelve felállt, és az egyik fiókból előhúzta
Harry fényképét. – Tessék! – nyújtotta át a férfinak. Jobb, ha saját szemével látja, milyen
rombolást visz véghez egy emberben az alkohol.
– Ez lenne Harry?! – kiáltott fel Lorcan döbbenten, majd alaposabban szemügyre vette
a képet. A bátyja mindig is túlsúlyos volt, de a halála előtt készült fényképről egy
természetellenesen kövér, fölpuffadt arcú férfi nézett vissza rá. Kezében Conort tartotta.
Az egészségtől kicsattanó csecsemő szomorú ellentéte volt bátyja néhai önmagának.
Megritkult hajával, elhanyagolt külsejével esendőnek, szánalmasnak látszott.
 – Ő volt Conor keresztapja? – kérdezte a fotó alapján Lorcan.
– Nem. – Kathleen még nem gyűjtött magában annyi erőt, hogy mindent elmondjon a
férfinak, ezért gyorsan témát váltott: – Harry később még borzalmasabb állapotba
került.
Lorcan úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. Nekitámaszkodott a szekrénynek, majd
Kathleen szemébe nézett.
– Szóval ezért voltál tegnap annyira dühös, amikor azt hitted, részeg vagyok.
A lány nyugtalanul szorította össze a száját.
– Nemcsak azt hittem; tényleg részeg voltál! Engem nem csapsz be, felismerem az
árulkodó jeleket, Lorcan. Nem engedem, hogy Ballykisteen még egyszer egy alkoholista
kezébe kerüljön! – kiáltotta. – Ezt a birtokot óvni kell, szeretni, és rengeteg pénzt
belefektetni…
– Egyetértünk. Ezért vagyok itt. Azt is tudom, hogy a ház fenntartása nem kevés pénzt
igényel. Minden lelkesedésed ellenére sem tudsz annyit keresni, hogy a felújítási
munkákat elvégeztesd – jelentette ki magabiztosan a férfi. – Komoly összegről van szó.
– Mindent tönkreteszel, akárcsak Harry!
– Az már nem a te dolgod, kedvesem. Ballykisteen az enyém, azt teszek vele, amit
akarok – vágott vissza Lorcan dühösen. – Egyébként sem látom, hogy túl sokat
foglalkoztál volna a felújítással. Nézd meg a…
– Megteszem, amit tudok! Szeretem Ballykisteent, és az sem mellékes, hogy általában
józan vagyok!
– Kathleen, nem vagyok alkoholista, bármennyire is szeretnéd belém beszélni –
jelentette ki a férfi nyugodt hangon. – Tegnap kimerült voltam a hosszú utazástól, és
nem részeg. Az utóbbi három napban nem túl sokat aludtam.
A lány meg sem próbált úgy tenni, mintha elhinné. Harry is folyton azt bizonygatta,
hogy egy kortyot sem ivott. Ugyan már! Néhány órás repülőút Bostontól Dublinig nem
csinál roncsot senkiből!
– Gondolom, már kipihented magad – jegyezte meg Kathleen metsző gúnnyal a
hangjában.
Lorcan szándékosan figyelmen kívül hagyta a lány gúnyolódását.
– Igen, azt hiszem. De térjünk a tárgyra! Tulajdonképpen mit keresel itt? Talán azt
játszod, hogy a ház úrnője vagy? Mindig is ez volt az álmod, ugye?
Kathleen leereszkedett a székre. Ha Lorcan már azon felbosszantja magát, hogy ő a
ház úrnőjét játssza, mi lesz, ha megtudja, hogy tényleg az?
– Dec és én egy biogazdaságot vezetünk – adott kitérő választ.
– Az én földemből húztok hasznot?! – A férfi egy pillantást vetett a ház mögötti
veteményeskertre, a gyümölcsfákra. – Legalább megspóroltátok nekem a munkát.
Ilyesmivel már nem kell bajlódnom.
Ha most azt hiszi, a kegyetlen megjegyzéseivel megalázhat, hát nagyon téved? –
gondolta dacosan a lány.
– Egyébként a nyugati legelőket is megműveltük, és már nyereségesek vagyunk.
– Kik a vásárlók?
– Üzletek, éttermek. Nagy igény van biotermékekre.
– És mióta csináljátok?
– Négy éve.
– Ezt nem hiszem el! – ordította Lorcan magából kikelve. – Harry szeme láttára saját
gazdaságot hoztatok létre?!
– Mi nem…
 – A fenébe, Kathleen! Kihasználtad, hogy a bátyám tökrészegre issza magát, és szépen
elhalásztad az orra elől a birtokot! Jól kitervelted az egészet, a drágalátos szeretőddel
együtt! Gondoltad, hogy így majd nem lesz gond a megélhetés, ugye?
– Declan nem a szeretőm – helyesbített a lány.
– Ó, ezer bocsánat, a férjed! Mindenesetre nem hagytátok ki a kínálkozó alkalmat –
tette hozzá a férfi megvetően.
– Declan nem a férjem.

5. FEJEZET
– Mit beszélsz? – Lorcan megzavarodott.
– Declan hét éve boldog házasságban él Bridget Mulligannel, a pék lányával.
– Igazán? Netán gyerekük is van?
– Kettő.
– Te szégyentelen kis cafka! Képes vagy rámászni egy kétgyerekes családapára?!
Lorcan olyan dühödten rázta az öklét, hogy Kathleen ijedten hátralépett.
– Talán azt hitted, megütlek? – kérdezte döbbenten a férfi. – Szóval még ezt is
feltételezed rólam! Szépen vagyunk. Életemben egyetlenegyszer ütöttem meg valakit.
Harryt, de őt is csak önvédelemből,
– Ő azt állította, hogy te kezdted a verekedést. Nekiestél az ásóval, de aztán magadat
sebesítetted meg. És utána őt is alaposan helybenhagytad,
– Jól ismerem ezt a változatot. Érdekes módon, mindenki elhitte Harry hazugságait.
De mondd csak, Kathleen, kettőnk közül ki kínozta az állatokat?
– Harry – ismerte el a lány.
– És ki védte meg őket?
– Te. – Kathleen most már igazán szégyellte magát.
– Végre valaki hisz nekem! És éppen te! Egy ilyen szélhámos, csalárd nőszemély!
Áruld el: mit vársz az élettől? Hogy minden férfi a lábad előtt heverjen? Az anyaszerep
nem áll jól neked. Nem is értem, hogyan tudtalak valamikor… – Lorcan hirtelen
elhallgatott, és hátat fordított a lánynak. Látni sem bírta.
Kathleen még ilyen lelkiállapotban sem tudta levenni a szemét a férfi izmos testéről.
Könnyek gyűltek a szemébe. Szinte fizikai fájdalmat érzett, miközben Lorcan
vádaskodását hallgatta. Miért törődik azzal, mit gondol róla? Csak egy magyarázat lehet
a dologra: a férfi még mindig fontos számára.
– Lorcan! – kezdte bizonytalanul, és békítésképpen a vállára tette a kezét.
A férfi azonnal lerázta magáról a kezét.
– Ne érj hozzám!
– Csak bocsánatot akartam kérni, mert feltételeztem, hogy képes lennél megütni.
Lorcan lassan felé fordult
– Ösztönös mozdulat volt, ugye? Talán már előfordult veled ilyesmi, azért reagáltál
így. Ki ütött meg? Declan?
– Dehogyis! Ő végtelenül rendes.
– Akkor ki volt'? – faggatta Lorcan a lányt.
– Egy pillanat! Először tisztázzuk a Declanhez fűződő kapcsolatomat!
– Láttam, amit láttam, Kathleen. Átöleltétek egymást, aztán megcsókolt. Nem hiszem,
hogy ezek után még magyarázkodnod kellene.
 Ez semmit sem jelent! Ártatlan puszi volt. Kedveljük egymást, nagyon közeli barátok
vagyunk.
– Persze, „ágyközeli” barátok! Mindig is azok voltatok. A Fitzgerald családot pedig
alaposan rászedtétek, akárcsak a drágalátos mamád!
Kathleen gyors mozdulattal kitörölte szeméből a könnyeket.
– Hinned kell nekem! Tegnap nagyon ki voltam borulva, Declan csak megvigasztalt.
Ilyen máskor is előfordul, hiszen szeretjük egymást. De nem úgy, ahogy te gondolod…
– Ne fáraszd magad tovább! Túl sok férfi karjában láttalak, Kathleen, úgyhogy már
nem tudok hinni neked. – Lorcan könyörtelen arckifejezéssel nézett a lányra. – Szóval, ki
a szerencsés, vagy hogy is fogalmazzak… a felszarvazott férj?
Ezzel betelt a pohár. Kathleen nagy levegőt vett,
– Talán nem jelen időben kellene kérdezned, hanem úgy, hogy ki „volt” a férjem…
Lorcan elboruló tekintetéből kiolvasta: a férfi azonnal rájött, kiről van szó. Odahúzott
a lány mellé egy széket, és leült,
– Harry? – kérdezte megütközve.
– Igen, ő.
– Tehát ő ütött meg.
– Legalábbis megpróbálta, de rendszerint nem járt sikerrel – suttogta a lány.
– Az a patkány! Persze csak a nála gyengébbeket bántotta, ahhoz volt esze! De hogy
merészelt téged… – Lorcant láthatólag nagyon megrázta a dolog. – Egyszerűen képtelen
vagyok elhinni, hogy feleségül mentél Harryhez. Szóval mégiscsak sikerült behálóznod!
Kathleen nem tudta tovább elviselni a férfi gyanúsítgatásai. Idegei pattanásig
feszültek, legszívesebben felüvöltött volna.
– Ez nem igaz, Lorcan.
– Ó, hát persze, hogy nem! Természetesen egymásba szerettetek, aztán
összeházasodtatok. Mint a mesében, ugye? Csak nem gondolod, hogy ezt beveszem?!
Nem úgy nézel ki, mint egy gyászoló özvegy. Soha nem szeretted Harryt! Hogy voltál
képes…? – Odadugta bátyja fényképét Kathleen orra alá – Mondd meg őszintén:
szeretted valaha ezt a férfit? Hiszen olyan kedves, helyes lány voltál, ő meg egy gonosz,
megátalkodott alkoholista! Egyetlen öröme az volt az életben, ha kínozhatott valakit,
vagy valamit maga körül! Nem, valahogy nem áll össze a kép…
Kathleen elfordította a fejét, szabályos rosszullét tört rá. Ő sem igazán érti, hogyan
történhetett mindez. Harry valahogy rábeszélte, hogy kössék meg azt az egyezséget.
Elővette minden jó modorát, kedvességét…
– Mi tetszett meg benne? Mesélj, a kíváncsiságtól kilyukad az oldalam! – gúnyolódott
Lorcan.
A lány megpróbálta összeszedni a gondolatait. Fakó hangon beszélni kezdett:
– Miután Harry a nevelőanyátokat elkergette a birtokról, Londonba utazott, és
felkeresett. Declantől tudta meg a címemet. Akkor a bátyád… ajánlatot tett nekem.
– Úgy érted, házassági ajánlatot? Természetesen te kapva kaptál a lehetőségen! –
mondta megvetően a férfi.
Kathleen azt kívánta, bárcsak elmondhatná neki a teljes igazságot. Talán megértené,
és nem kellene itt összevissza hazudoznia.
Szó sem volt házassági ajánlatról. Végül is – hosszú fontolgatás után – a lány belement
az alkuba. De ezt nem árulhatja el Lorcannek. A feltételeket sem, amelyben kölcsönösen
megegyeztek.
Hirtelen néma csend lett. Kathleen idegesen morzsolgatta az ujjait, Lorcan kővé
dermedve figyelt. Meg se moccant, mintha minden energiáját arra próbálná fordítani,
hogy megértse a lány indítékait.
 Kathleen úgy érezte, nem tudja tovább elviselni a feszült csendet. Legszívesebben
kikiabálta volna magából, hogy Londonban, tizennyolc évesen igenis férjhez ment, de
nem Harryhez, hanem egy külföldi férfihoz. Aki a gyermeküket – az ő engedélye nélkül –
magával vitte egy idegen országba. A lány csak jóval később tudta meg, hogy a kicsi
meghalt. Ettől aztán szörnyű állapotba került, nem tudta legyőzni a depressziót,
kibírhatatlan honvágya támadt. Akkor tűnt fel a színen Harry, akár egy mentőangyal.
A lány számára rettenetes volt, hogy hazudnia kell Lorcannek, de nem tehetett mást.
– Kérlek, ne ítélj el! – törte meg a csendet a lány. – Nem tudhatod, a körülmények mire
kényszerítik az embert…
– Tehát feleségül mentél Harryhez – szakította félbe Lorcan –, és mivel a férjed
sajnálatos módon elhunyt, Ballykisteen immár a tiéd. Gratulálok, szerencsés vagy.
Csodálom a kitartásodat, még akkor is, ha a viselkedésedet egyértelműen elítélem. A ház
most már a te tulajdonod.
Lorcant annyira letörte a hír, hogy Kathleennek lelkiismeret-furdalása támadt.
– Nem egészen az enyém. Ezt kellene megbeszélnünk.
A férfi reménykedve pillantott fel.
– Harry jelzálogkölcsönt vett fel rá? A bank rátette a kezét?
– Nem. A bátyád úgy végrendelkezett, hogy te és én egyenlő arányban örököljük a
birtokot.
– Lehetetlen!
– Őszintén szólva, ezt én sem vártam – mondta Kathleen keserűen. – Nézd csak meg a
hivatalos papírt! Az íróasztal fiókjába tettem. Gondolod, hogy szívesen osztom meg veled
Ballykisteent?
A férfi hosszú másodpercekig csak bámulta a lányt:, mire felfogta, hogy valószínűleg
igazat mond. Újra át kell gondolnia a dolgokat.
– Ez természetesen mindent megváltoztat – szólalt meg végül. Hangjából eltűnt a
bántó él.
Kathleen úgy érezte, a régi, kedves Lorcan szólal meg, és bőrén bizsergés futott
keresztül. A férfi arrébb húzta a széket. Olyan közel ült, hogy majdnem a lány térdéhez
ért.
Kathleen megdermedt a közelségétől. Csak a férfi izmos testét érzékelte; agyából
minden értelmes gondolat elszállt. Elképesztő! Ez a beszélgetés talán egész további
életét meghatározza, öt meg egyfolytában csak az érzéki vágyak foglalkoztatják! Nagy
nehezen nyugalmat erőltetett magára.
– Tehát egyenlő arányban osztozunk a birtokon – sikerült végre kinyögnie,
– Igen, mi ketten, te meg én. – Lorcan hangjában és magában a kijelentésben is volt
valami izgató.
– Elméletileg így van, de a gyakorlatban ez nem igazán működik – szögezte le a lány
közönyös hangon, bár a szíve hangosan kalapált. Szinte hipnotikus állapotba került,
amikor a férfi – mintegy mellékesen – rátette kezét a combjára.
– A helyzet pofonegyszerű. Neked van valamid, amit én szeretnék. És én előbb-utóbb
megkapom, amit akarok.
A férfi tenyere alatt Kathleen bőre lángra gyúlt. Nem szívesen ugyan, de eltolta
magától a kezét.
– Gondolom, nem akarsz veszekedést.
– Remélem, ez rád is vonatkozik – jegyezte meg kedvesen a férfi. – Teszek neked egy
ajánlatot: megveszem a részedet.
Értem már, miért ez a kedveskedés! Megpróbál levenni a lábamról, gondolta a lány.
 – Nem adom el! A ház a fiamé is, nem költözünk el innen! – jelentette ki
nyomatékosan.
Lorcan előrehajolt, és áthatóan Kathleen szemébe nézett.
– De igen, el fogod adni a részedet, ha meghallod, mekkora összeget ajánlok. Ismerlek,
Kathleen – közölte magabiztosan a férfi. – Ha elég pénzt kapsz, elköltözöl.
– Connemarát sohasem tudnám elhagyni.
– Tehát itt maradsz, bánni történjék is? – Lorcan szemmel láthatólag ideges lett.
– Így van.
Mindketten elhallgattak. A férfi figyelmesen nézett rá.
Kathleen megremegett, ahogy Lorcan az ajkára pillantott. Melle megfeszült,
gyomrában furcsa remegést érzett.
A férfi sokatmondóan felnevetett. Észrevette rajtam, mit érzek! – suhant át a lány
agyán, és elvörösödött.
– Egy nehézséggel viszont szembe kell néznünk, Kathleen. Gondolom, mindkettőnk
számára világos, hogy nem élhetünk egy fedél alatt. Vagy kitekerjük egymás nyakát, vagy
az ágyban kötünk ki.
Igaza van, gondolta a lány tanácstalanul. Sistereg a levegő körülöttük. Érezte a férfi
testének illatát. Vágyott az érintésére, hiába az ellensége…
– Inkább a halál, mint a közös ágy! – tiltakozott erőtlenül. Bár fagyosabban mondta
volna!
A férfi szemében fény villant fel.
– Ám legyen! – mondta lassan. Úgy hangzott, mintha tudná, hogyan tovább.
Kathleen megpróbálta figyelmen kívül hagyni egyre erősödő vágyát. A beszélgetésre
kellene figyelnem, elvégre a jövőmről van szó.
Hirtelen támadt egy ötlete.
– A legjobb megoldás az lenne, ha elmennél.
– Miért mennék el?
– Mert egy gyászoló özvegyet és egy apró gyermeket úgysem fogsz kitenni az utcára.
A lány tudta, hogy telibe talált; elégedetten felállt, és elkezdte letakarítani az asztalt.
Remélte, ha jól taktikázik, sikerül felbosszantania a férfit.
– Tévedsz, ha azt hiszed, hogy nehezemre esne a dolog – jelentette ki Lorcan nagy
lelki nyugalommal.
– A falubeliek szóbeszéde ellenére is megtennéd?
– Természetesem először átgondolom a helyzetet – válaszolt a férfi könnyed
mosollyal a szája szögletében. Látta, hogy a lány nem tudja véka alá rejteni érzéseit,
ezért máris győztesnek képzelte magát. – A gyászoló özvegyet és gyermekét nem
taszítom nyomorúságba, mivel felajánlok nekik egy méltányos összeget, a ház nekik járó
részéért. A hír futótűzként fog terjedni a faluban. Még az utálatos O'Grady asszonyság
szemében is ünnepelt hős leszek!
– Megmondtam, hogy nem fogadom el az ajánlatodat… – próbálkozott Kathleen egyre
erőtlenebbül.
– Na és? Mit gondolnak majd az emberek rólad, ha egy ilyen lehetőséget elszalasztasz?
Ha inkább a szegénységet választod az anyagi biztonság helyett? Ők is tudják, hogy anya
vagy, gondoskodnod kell a fiadról!
Milyen agyafúrt! – gondolta rémülten a lány. Nagy levegőt vett, és nekiállt végre
leszedni az asztalt. Úgy látszik, Lorcan túljárt az eszén. Kétségbeesetten keresgélt újabb
érvek után.
– Azt sem engeded, hogy Declannel együtt tovább dolgozzunk a biogazdaságban?
– Persze hogy nem. – A válasz egyértelmű volt.
 – Nagy kár – sóhajtott fel Kathleen színpadiasan. – Akkor Declan munkanélkülivé
válik. Mi lesz a családjával? Bridgettel, a feleségével, a négyéves kislánnyal és az egyéves
aprósággal? Vajon ehhez mit szólnak majd az emberek? Nem leszel népszerű a faluban;
talán még riportert is hívnak, egész kis kampányt indítanak ellened! És persze itt van
Kevin.
Lorcan ugyancsak színpadra illő arckifejezéssel nézett rá, és felsóhajtott:
– Újabb szerető, akinek felesége és éhező gyermekei vannak..,?
– Nincs se felesége, se gyereke. Nekünk dolgozik, ő süti a házi süteményeket.
Kathleen biztos volt benne, hogy most majd sarokba szorítja a férfit. Lorcan soha nem
tenné az utcára azt a szegény férfit.
– Emlékszel még Kevin O'Gradyre? – kérdezte.
Hát persze hogy ismeri! Kevin O'Grady, a szellemi fogyatékos srác, aki úgy ülte meg a
lovat, mint senki más! És hogy tudott sütni! Mostanra már harmincéves lehet. Szóval
Kathleennek dolgozik!
Lehet, hogy messzire mentem, de valamivel hatnom kell rá! – mentegetőzött magában
a lány.
– Alkalmazni fogom. Declant is – adta be a derekát Lorcan. Aztán újra a lány telt ajkát
kezdte bámulni. – De téged nem, ne is álmodozz róla!
A lány reményei egy pillanat alatt szertefoszlottak. Dühödten csapkodta az
evőeszközöket a mosogatóba. Talán térden állva könyörögjön?
– Nem értelek. Ha ennyi pénzed van, élhetnél Bostonban luxuskörülmények között. Mi
szükséged van erre az elhanyagolt házra, amelyhez egyébként is csupa rossz emlék fűz?
– Szeretem a birtokot. Ez volt az egyetlen otthonom. Árvaházról árvaházra jártam,
aztán egyik nevelőszülő jött a másik után.,. Igaz, az életem itt sem volt könnyű, de
legalább biztonságban érezhettem magam az adott szabályok között. És legalább
valakitől, ha rövid időre is, szeretetet kaptam.
A lány szíve megsajdult; érezte, hogy a férfi igazat mond. Végre megértette, miért
fontos neki ennyire a nevelőanyja.
Ilyen körülmények között talán nem kellene ragaszkodnom a házhoz. Micsoda önző
alak vagyok! – gondolta, de aztán észbe kapott. Conor miatt igenis meg kell tennem!
– Gondolom, számodra is világos, hogy itt nem maradhatsz. A falubeliek csak
megkeserítenék az életedet. Jobban jársz, ha visszautazol Bostonba, és örökre elfelejted
a birtokot.
– Bárcsak ilyen egyszerű lenne! De most, hogy újra látom a régi házat, úgy érzem, ez
az otthonom. Senki és semmi nem tántoríthat el a célomtól, Kathleen. Kész vagyok akár a
falubeliek rokonszenvéért is harcolni. Rengeteg tervem van.
– Milyen terved? – kérdezte a lány ijedten. – A házat nem alakíthatod át!
– Ne beszélj butákat! Azt csinálok vele, amit akarok. Neked a szükséges javításokra
sem volt pénzed. Még a végén összedől az épület. – Előhúzott egy csekkfüzetet a
táskájából.
– Úgy látszik, nem figyeltél rám! – kiáltotta a lány kétségbeesetten. – Itt akarok
maradni!
– Nem, azt nem hiszem,
– Be fogom neked bizonyítani! – Kathleen újabb ötleten gondolkozott.
Ám Lorcan laza mozdulattal egy csekket dobott az asztalra.
– Ennyit adok, ha ma elmész. Minél tovább húzod az időt, annál kevesebbet kapsz: az
összeget minden egyes nap elteltével ezer fonttal csökkentem. Ha most szeded a
sátorfádat a törvénytelen gyerekeddel együtt, akkor…
 – Mit mondtál?! – kérdezte döbbenten a lány. Talán tudja, hogy a kisfia házasságon
kívül született?
– A kölyök egyáltalán nem hasonlít Harryre. Declanre annál inkább! – támadt a lányra.
– Azért ez már több a soknál! – Kathleen nem tudta türtőztetni magát. – Conor Harry
fia, akár meg is esküszöm rá!
– Lehet, hogy Harryt megetetted ezzel a hazugsággal, de engem nem fogsz! – Lorcan
hirtelen felállt. – Szeretném látni a végrendeletet. Mellesleg várom a magyarázatot, hová
tüntetted el a sok értékes bútordarabot és festményt. Vissza akarom kapni őket.
– Harry sok mindent eladott, hogy kinek, arról fogalmam sincs. A végrendelet az
íróasztal fiókjában van. Még nem volt időm a papírokat rendszerezni, pedig az iratok
között elég nagy a felfordulás. Mindenesetre ne örülj előre; lehet, hogy több lesz az
adósságod, mint amennyit a birtok ér.
– A te adósságod is. Még egy okkal több, hogy elfogadd a pénzt, és eltűnj innen. Bízd
csak rám, én kifizetem az adósságokat.
A lány büszkén emelte fel a fejét.
– Nem hagyom magam megvásárolni!
Lorcan két lépéssel közelebb lépett, rátámaszkodott a mosogatóra, és fenyegető
hangon így szólt:
– Harry bezzeg megvásárolhatott! – kiáltotta dühödten, olyan közelről, hogy Kathleen
az arcán érezte a leheletét. – Igen, eladtad neki a testedet!
– Kérlek, Lorcan, ne beszélj így!
– Megkaptad a házat, és felvetted a Fitzgerald nevet! Ugyan mi másért mentél volna
hozzá Harryhez? A mamád büszke lehet rád, jól kitanította a lányát! Hiszen ő csak a
szerető szerepig jutott.
– Ez badarság! Azt sem tudtam, hogy anyám az apád szeretője, amíg fel nem
világosítottál róla – védekezett a Kathleen. – Én voltam a legjobban megijedve! Anyám
nem fogta fel, hogy bűnös dolgot cselekszik. Mindig azt tartotta: amit az élet kínál, azt el
kell fogadni.
– És mit mondott még édesanyád a történtekről?
Kathleen úgy érezte, megfullad. Annak idején nem volt tudatában, hogy anyját csak a
pénz hajtja. Az emberismeret sosem volt erős oldala. Mindig elhitte, amit mondtak neki,
nem kételkedett mások szavaiban. Túlságosan naiv volt.
– Rákérdeztem, hogy Seamus az apám, vagy nem.
– És? Mit válaszolt? – vágott közbe Lorcan türelmetlenül.
– Hogy nem tudja biztosan. Lehet, hogy igen, de két másik apajelölt is szóba jöhet. –
Kathleen zavarában elvörösödött.
– Te jó ég! – Lorcan a döbbenettől csak ennyit tudott mondani.
A lány szomorúan lehajtotta a fejét.
– Anyám egyúttal azt is tudomásomra hozta, hogy világéletében csak nyűg voltam a
nyakán. Máig sem értem, hogy nem vettem észre.
– Ezek után mihez kezdtél?
– Otthagytam. Azóta sem láttam – nézett maga elé gondterhelten. – Remélem, hiszel
nekem.
A férfi összeráncolta a homlokát.
– Néhány dolgot nem egészen értek. Biztos voltam benne, hogy tudsz az apám és az
anyád kapcsolatáról. Ha jól emlékszem, azt mondtad, megérted, hogy apám óva int tőled.
– Igen, mert úgy éreztem, zavarja, ha fia a házvezetőnő lányával mászkál. A mamám
épp elégszer figyelmeztetett, hogy a családod nem nézi jó szemmel kettőnk barátságát.
 – Jaj, Kate! – kiáltott fel a férfi keserűen. – Ilyesmiről szó sem volt! Apám csak attól
félt, hogy én is olyan kínos helyzetbe kerülök, mint ő.
Ennek a félreértésnek sajnos végzetes következményei lettek, futott át a lány agyán.
– Rettenetesen szégyellem magam anyám miatt. Elárult engem, kínos helyzetbe
hozott. Pedig én szerettem őt… nem mintha törődött volna velem.
Lorcan kezét megnyugtatólag a lány vállára tette.
– Pontosan tudom, mit érzel – szólt halkan.
– Azt senki sem tudhatja! – tört ki Kathleenből.
– De igen. Mielőtt Ballykisteenbe kerültem, nem kevesebb, mint öt árvaházban éltem.
Aztán ide-oda dobáltak, egyik nevelőcsalád jött a másik után.,. Összesen kilenc helyen
voltam! A vér szerinti anyámat ismeretlenül is gyűlöltem. Sohasem bocsátom meg neki,
amit velem tett. Nem azért mondom, hogy sajnálj – folytatta nyugodt hangon a férfi csak
szeretném, ha tudnád, hogy engem is eldobott magától az anyám.
– Lehet, hogy oka volt rá – próbálta vigasztalni a lány. – Talán túlságosan fiatal volt,
vagy nem volt elég pénze, lakása…
– Én is ebben bíztam – vallotta be Lorcan. – Amikor elmentem Ballykisteenből, úgy
döntöttem, megkeresem. Bár ne tettem volna!
– Olyan borzasztó volt a találkozás? – kérdezte együtt érzően Kathleen. – Neki sem
lehetett könnyű ennyi idő után újra látni a fiát.
Lorcan keserűen felnevetett.
– Ugyan! Teljesen közömbös voltam neki. Rájöttem, hogy soha semmit nem érzett
irántam, anyai szeretetet meg aztán egyáltalán nem…
– El tudom képzelni, mit éreztél…
– Szóval mindketten világ árvái vagyunk, Kathleen. Hidd el, meg tudom érteni, milyen
csapás lehetett ez egy tizenhét éves lánynak.
Tényleg megért! – gondolta Kathleen boldogan. Zavart mozdulattal kitörölt egy
könnycseppet a szeme sarkából, és közben magán érezte a férfi szánakozó pillantását.
Ösztönösen közelebb húzódott Lorcanhez. A férfi tekintete lassan az ajkára vándorolt.
Kathleen kábultan érezte, hogy a kettejük közötti távolság egyre csökken. Csak most
tudatosult benne, hogy a férfi meg akarja csókolni.
– Kérlek, ne! – ugrott fel pánikszerűen, és a télikertbe menekült. A két kis korcs kutya
boldog csaholással üdvözölte.
Istenem, mit gondolhat rólam? – zakatolta a lány agya. Azt hiszi, én is olyan
könnyűvérű vagyok, mint az anyám? Nem, egyéjszakás kalandba nem megyek bele!
Nem beszélve arról, hogy a házzal kapcsolatos problémát még mindig nem oldották
meg.
Az ördögbe is, Lorcan Fitzgerald! A düh és a szégyen könnyei csorogtak végig a lány
arcán.
– Kathleen…
– Menj innen! Dolgom van! – kiáltott hisztérikusan. Anélkül, hogy tudta volna, mit
csinál, vadul a padlót kezdte söpörni. Sós könnyeinek ízét a szájában érezte.
Miért nem hagyja már végre békén? Miért kell ilyen fájdalmas emlékeket felidéznie?
Semmi rosszat nem követtem el! – gondolta a lány dühösen. – Talán tehetek arról, hogy
anyám az apjának, Seamusnak a szeretője volt? Az sem én voltam, aki nyolc évvel ezelőtt,
azon a bizonyos napon, hullarészegen tántorogtam haza, hanem Harry! Vagy az is az én
bűnöm, hogy Lorcan félreértette a helyzetet, és dühében minden olyasmit kikotyogott,
aminek titokban kellett volna maradnia?!
Ennek az egész cirkusznak mégis ő itta meg a levét, ő, Kathleen. Nincs igazság a
földön! Kétségbeesetten próbálta visszafojtani feltörő zokogását.
 Azt is hősiesen viselte, amikor Harry egészségi állapota romlani kezdett, és egyre
gyakrabban részegen járt haza. Eddig még arra sem volt ideje, hogy saját magát sajnálja.
De furcsa módon, amióta Lorcan visszajött, képtelen kordában tartani az érzéseit.
Érezte, közel áll ahhoz, hogy az idegei felmondják a szolgálatot, és ezért rettenetesen
haragudott önmagára. Most lenne a legnagyobb szüksége arra, hogy tiszta fejjel
gondolkodjon.
– Kathleen! – próbálkozott a férfi halk, kérlelő hangon.
A lány magába roskadt, Lorcan dühödt haragjával, gúnyos megjegyzéseivel
könnyebben elbánna, mint a szánalmával. Újra könnyekben tört ki, és boldogtalanul a
leander alá kuporodott.
Lorcan tehetetlenül figyelte. Eredetileg az volt a szándéka, hogy minden eszközzel
arra kényszerítse, adja el a birtok felét. Ám ahogy ránézett a hüppögő lányra, aki a két-
három számmal nagyobb pulóverben most még törékenyebbnek látszott, érezte,
elvetette a sulykot. Tudta, hogy Kathleen kiszolgáltatott helyzetben van, és kénytelen
minden megoldásba belemenni. A férfinak mégsem volt szíve kihasználni a kínálkozó
alkalmat, hanem valami egészen mást tett.
– Kérlek, ne sírj! – próbálta vigasztalni.
– Nem is sírok! – felelte a lány zokogva, miközben felállt, és a seprűvel ismét a
padlónak esett.
Ez a makacs ellenállás – hogy szégyenében konokul letagadja, amit a vak is lát –
meghatotta Lorcant. Gyengéden odalépett hozzá, és tenyerébe fogta a lány könnyes
arcát.
– Ne itasd az egereket!
A lány megadta magát. A seprű kiesett a kezéből. Bánatos szemmel nézett a férfira.
Lorcan megfogta a karját, és egy határozott mozdulattal magához húzta. A lány válla
rázkódott a sírástól.
Lorcan elszégyellte magát,
– Igazán sajnálom – suttogta megtörten, miközben gyengéden Kathleen haját
simogatta. – Bocsáss meg, hogy ilyen felfordulást okoztam az életedben! Fogalmam sem
volt róla, hogy nem tudsz édesanyád üzelmeiről! Különben hallgattam volna, mint a sír.
Kérlek, higgy nekem!
Érezte a lány karcsú derekát, formás csípőjét, szerette volna csókokkal borítani egész
testét. A nyolc évvel ezelőtti délutánra gondolt. Fájdalmasan hunyta le a szemét. Milyen
féltékenység tört rá, amikor megpillantotta Harry karjában a kacarászó lányt! Akkoriban
nagyon sokat jelentett neki Kathleen.
És most is! Egy lépést hátralépett, nehogy a lány megérezze, teste milyen hevesen
reagál a közelségére.
Kathleen ránézett a könnyektől csillogó szemével. Ahogy sűrű szempillái mögül
ráemelte tekintetét, Lorcan annyira törékenynek, elveszettnek látta, és ellenállhatatlan
vágy tört rá, hogy újból magához húzza. Amint remegő ajkára pillantott, nem tudott
tovább uralkodni magán. Gyengéden megcsókolta. A lány sós könnyeinek íze még inkább
felkorbácsolta vágyát.

6. FEJEZET
Lorcan gyengédsége megtörte a lány minden ellenállását. Még közelebb bujt, és ajkát
szorosan a férfi ajkára tapasztotta. Bár sose érne véget ez a pillanat! Ugye nem csak
álmodik? Nem, ez a valóság.– Végre valaki törődik vele, még ha rövid időre is… Talán
csak mindketten ki vagyunk éhezve a szerelemre, próbált ésszerű magyarázatot találni,
miközben a férfi forró csókjaival borította be az arcát.
– Tarts szorosan! – suttogta a lány, és érezte, hogy Lorcan keze lassan a derekára
kúszik. – Simogass!
– Ó, Kathleen! – nyögte Lorcan, és kezét tovább csúsztatta a lány csípőjére.
Kathleen behunyt szemmel élvezte a pillanatot, bár a tudata mélyén felderengett,
hogy butaságot cselekszik. Ám gyorsan elhessegette magától a kellemetlen gondolatot.
Gyengéden megsimogatta Lorcan arcát. Erezte, hogy a férfi megremeg.
Lorcan szorosan magához ölelte a lányt, és olyan szenvedéllyel csókolta, hogy
Kathleen felnyögött.
Akarom Lorcant! – érezte egyre erősebben. Ahelyett, hogy véget vetett volna az
egésznek, tovább bátorította a férfit. Amikor Lorcan elkezdte csókolgatni a mellét, apró
sikolyok hagyták el az ajkát.
Hirtelen azonban felülkerekedett benne a józan ész. Nem, ez az őrjítő vágy nem
tarthat sokáig.
A férfi azonnal megérezte rajta a változást, és eltolta magától.
– Azt hiszem, ez nem volt jó ötlet – mondta rekedten.
Egy véget nem érő pillanatig csak bámultak egymásra,
– Tudom… – felelte Kathleen.
– Talán jobb, ha befejezzük, mielőtt istenigazából elkezdenénk – dörmögte Lorcan, de
tovább simogatta a lány csípőjét. Egyszer csak furcsa fény villant meg a szemében. Egy
pillanat alatt kijózanodott, és elengedte Kathleent. – Nem akarok belebonyolódni –
magyarázkodott. Hiszen csak egyikünk maradhat Ballykisteenben.
Miért nem maradhatunk mindketten? – merült fel a kérdés a lányban. Olyan erős
vágyat érzett a férfi iránt, hogy egészen megdöbbeni magán. Még soha senki nem volt rá
ilyen hatással. De úgy érezte, nem bízhat meg senkiben. Alkoholistával még egyszer nem
kerül közeli kapcsolatba! Ugyanakkor bosszantotta a dolog, hogy hiába akarja a férfit,
nem kaphatja meg.
– Nekem is ugyanolyan jogom van ebben a házban lakni, mint neked! Nem beszélve
arról, hogy a birtokból élek, itt a biogazdaságom! – támadt rá Lorcanre. – Dec és én…
– Nahát, teljesen megfeledkeztem a jó, öreg Declanről! – szakította félbe a férfi
gúnyosan. Olyan fagyos volt a hangja, mintha egy pillanat alatt elfelejtette volna előbbi
érzéseit.
Kathleen bátran a szemébe nézett:
– Utoljára mondom, hogy nem a szeretőm, és nem is volt soha!
– Ó, tényleg ezt állítottad. Ezer bocsánat!
– Most meg hová mész? – kiabált Kathleen a férfi után. Miért nem marad itt, és miért
nem ölel tovább, hogy elfelejtsem, micsoda gazember?
– Rendet rakok Harry iratai között – felelte Lorcan közömbösen, és hátra sem nézett.
– De még nem egyeztünk meg a házzal kapcsolatban!
A férfi visszafordult.
– Nincs min egyezkednünk, Kathleen. Én itt maradok, te elmész. Igenis, el fogod
hagyni a házat. Két napod van rá, hogy összeszedd a holmidat, és szállást keress
magadnak meg a fiadnak.
Kathleen magába roskadt. Lorcan nem fogja megosztani vele a birtokot, és nem adja
át neki a részét, ez egyértelmű. Tehát jobban jár, ha máris szedi a sátorfáját.
 Egész nap rossz hangulatban volt. Végezte a munkát, miközben a kisfia elégedetten
gőgicsélt a járókában. Furcsán üresnek érezte magát. A testét is becsapták: érzéki
gyönyört ígértek neki, majd cserbenhagyták.
Miközben Conort lefektette, nem vett tudomást a konyhaasztalon tornyosuló irat-
hegyekről, amelyek közé Lorcan makacs hallgatással fúrta be magát. Figyelmen kívül
hagyta a csekket is, amelyet a férfi jól látható helyre, a gyümölcsöstálra helyezett.
Mivel Lorcannek vacsorát nem készített, biztos volt benne, hogy elmegy valahová
enni. Azt is sejtette, hová: a sörözőbe. Amikor végzett a házimunkával, ágyba bújt, de
előbb gondosan bereteszelte az ajtót. Ki tudja, Lorcan milyen állapotban jön haza?
Rettegve feküdt a paplan alatt, és minden apró neszre felriadt.
Röviddel éjfél után csapódott a bejárati ajtó. A lány lélegzet-visszafojtva figyelte, mi
történik. Hallotta, amint a férfi a konyhában egy italt tölt magának, aztán felmegy a
lépcsőn, és magára zárja a hálószoba ajtaját.
Kathleen sírva fakadt, maga sem éltette, miért.

– Tegnap láttam Lorcant – újságolta Declan másnap reggel, miközben a

megrendeléseket egyeztették a konyhában.
– A kocsmában volt, ugye? – kérdezte a lány megvetően. Természetesen majd meghalt
a kíváncsiságtól, hogyan fogadták a férfit a falubeliek,
Declan bólintott.
– Ennek a fickónak kötélből vannak az idegei. Amint belépett, megfagyott körülötte a
levegő. Ő persze, mit sem törődve ezzel, nyugodtan leült, és vacsorát rendelt magának.
Ráadásul mindenkit barátságosan üdvözölt. Tényleg, mi lesz most a házzal?
Kathleen elmesélte, hogy nem jutottak dűlőre.
– Eltökélt szándéka, hogy elküld innen – sóhajtotta keserűen. – Egyébként meg tudom
érteni, hogy itt akar élni.
– Ne őt próbáld megérteni, hanem magaddal törődj! – Dec vigasztalóan átfogta a lány
vállát. – A falubeliek melletted állnak.
Kathleen megérezte, hogy nincsenek egyedül a konyhában. Hátrafordult. Lorcant
pillantotta meg, aki az ajtóban állt, és megvető arckifejezéssel őket figyelte.
Már megint félreérti a baráti ölelést, gondolta a lány. Eltolta magától Declant, és a
kosarak körül kezdett szorgoskodni. Közben kis híján szétvetette a düh, amiért Lorcan
azt hiszi, ő is olyan, mint az anyja.
Amint később rózsát szedett a kertben, motorzúgásra lett figyelmes. Látta, hogy a férfi
elhajt a kocsijával. A konyhában egy cédula várta Kathleent.
– Néhány napra Dublinba utazott, meglátogatja a nevelőanyját – mesélte a lány
Declannek.
– Hiszen ez a legjobb hír! – lelkesedett a férfi.
Persze hogy az. Örülnie is kellene. Ehelyett azonban a lány furcsa ürességet érzett.
– Így csak még jobban elodázzuk a döntést – próbálta megmagyarázni rossz
hangulatát. – Szándékosan úgy kezel, és úgy hagy itt, mint egy…
– Mint egy szerelmi bánatos iskolás lányt – fejezte be a mondatot Declan egy ártatlan
tréfával.
– Csak nem gondolod, hogy…? –kezdte felháborodottan, de elhallgatott, mert érezte,
nem lett volna szabad komolyan vennie a férfi szavait. – Ne haragudj! Annyira feszült
vagyok, szeretnék már túl lenni az egészen.
– Biztosan magával hozza a nevelőanyját – vélekedett Declan.
– Tényleg! Nekem ez eszembe sem jutott! Akkor máris kezdhetek csomagolni – rémült
meg Kathleen, – Az a nő nem élne velem egy fedél alatt azok után, ami történt…
 Declan barátságosan átölelte.
– Odaköltözhettek hozzánk. Bridget is örülne.
– Köszönöm. Ez rendes tőled.

Kathleen a hét további napjait azzal töltötte, hogy újra és újra végigsétált az elegáns
szobákon, a gyönyörű, gondozott kerten. Minden egyes részletét az emlékezetébe akarta
vésni, hogy ha már nem lesz itt, maga elé tudja idézni.
Lorcan és a nevelőanyja bármely pillanatban megérkezhetnek. A lány – bár tudta,
hogy nem szabad – százszor visszagondolt a férfi ölelésére, csókjaira. Vágyott az
érintésére.
Össze kell szednem magam, gondolta nagy önuralommal, és elindult a teherautó felé.
Talán sikerül megbirkóznom a helyzettel. Új életet fogok kezdeni a faluban, nem vagyok
egyedül, itt van a kisfiam…
Csak azt hogyan fogja kibírni, ha véletlenül szembetalálkozik Lorcannel és a
nevelőanyjával?
Akkor sem fogom elhagyni ezt a vidéket! – szorította össze a fogát elszántan. Dühösen
szállt be a kocsiba, elfordította az indítókulcsot, de a motor meg se rezdült.
– Még ez is! Az indító megint elromlott – dünnyögte maga elé, miközben előkereste a
szerszámokat, és kinyitotta a motorháztetőt.
Megint olyan helyzetbe kerültem, amiért drágán kell megfizetnem, holott nem én
vagyok a hibás. A csudába, kiesett a franciakulcs a kezéből! Bosszúsan mászott be érte a
kocsi alá. Hirtelen autózúgásra lett figyelmes. Ez biztosan Lorcan meg a nevelőanyja. De
miért pont akkor jönnek, amikor ő a sárban fetreng? Hallotta, amint a kocsiajtó
becsapódik.
– Szóval még mindig nem mentél el – mondta Lorcan köszönés helyett.
Kathleen idegesen nyúlt a franciakulcs után. Ebben a pillanatban olaj spriccelt a
szemébe,
– Jaj, ez nem igazi – tápászkodott fel megsemmisülten.
– Hát, nem valami szép látvány – csóválta a fejét a férfi. Világos nadrágjában,
türkizkék ingében igazán elegáns volt. Csak állt, és figyelte a lányt.
Kathleen a férfi autójára pillantott. Lorcan nevelőanyja nem ült benne.
– Rám vagy a kocsimra érted? – próbálta oldani a hangulatot Kathleen.
– Te úgy nézel ki, mint mindig – válaszolt a férfi közömbösen.
Ó! Micsoda bók! A „mindig” bizonyára azt jelenti, hogy ilyen koszosan, izzadtan,
kócosan…
A lány rosszkedvűen újraindította a motort, de semmi nem történt.
– Segítesz megtolni? – kérdezte.
– Mi baja van?
– Nem tudom. Általában az indító szokott vacakolni, de most nem azzal van gond –
felelte morcosan, miközben már a javítási költségen járt az esze.
– Add be a roncstelepre! – tanácsolta bölcsen a férfi, és kinyitotta saját autójának
csomagtartóját.
Kathleen nem tudott tovább uralkodni magán.
– Hogy van a nevelőanyád? – hozakodott elő a kérdéssel.
– Nagyszerűen.
– Ennek örülök. És visszajön?
Lorcan becsukta a csomagtartó tetejét, majd elgondolkodva Kathleenre nézett.
– Nem. Jól érzi magát Dublinban, nincs kedve visszajönni. De gyakran meg fogom
látogatni.
 A lány megkönnyebbült.
– Beszéltél rólam?
– Igen. Azt tanácsolta, legyek óvatos. – A férfi Kathleenhez lépett, és egy zsebkendővel
letörölte az olajat az arcáról. – De én megnyugtattam, hogy megbirkózom a helyzettel.
Micsoda szemtelen fráter! – gondolta Kathleen dühösen.
– Remélem, a kocsimmal is megbirkózol. Feltétlenül el kell jutnom a megrendelőkhöz,
várják az árut. Vagy kölcsönadnád az autódat?
– Azt már nem! – A férfi megfordult, és elindult a ház irányába:
Kathleen gyorsan az útjába állt.
– Lehet, hogy engem utálsz, de a vevőimet nem hagyhatom cserben! Bíznak bennem.
Ha nem szállítom időben az árut, hamar híre megy a környéken. És akkor garantálom,
hogy mindenki megtudja, még csak nem is akartál segíteni! – fenyegetőzött a lány.
Lorcan összeráncolta a homlokát, és egy hosszú pillanatig meredten nézett
Kathleenre. Végül megadta magát:
– Rendben. Elviszlek, ahová akarod, de egy feltétellel: mindenütt megemlíted, hogy
milyen segítőkész vagyok!
– Megegyeztünk! És kösz! – örvendezett a lány. – Összepakolom a holmit. Louisburgh-
ba és Delphi Lodge-ba kell mennünk.
– A Famine Roadon keresztül? – kiáltott fel őszinte örömmel a férfi. Majd kutató
szemmel körülnézett. – Hol van Conor?
– Bridgetnél. Amikor sok a munkám, szívesen vigyáz rá. Conor egyébként imádja.
Néha már szinte feleslegesnek érzem magam.
– Milyen rendes Bridgettől. Nem sok nő vállalja el a férje szeretőjének a kölykét –
jegyezte meg fagyosan Lorcan, aztán eltűnt a házban.
Kathleen nagyot sóhajtott. Meg kell értetnie a férfival, hogy semmi köze Declanhez,
különben sosem hagy fel ezekkel a gúnyos szurkálódásokkal, határozta el, és elindult
mosakodni.
Connemara, ez a hangulatos kis ír falu, aznap ragyogott a napsütésben. Még
bárányfelhő sem takarta el a napot. A mesésen kék ég és a dimbes-dombos vidék
háborítatlan zöldje idilli képet nyújtott. Az út mentén tehenek legelésztek békésen.
Időnként át-átballagtak a túloldalra. Ilyenkor Lorcan lelassított, és türelmesen megvárta,
amíg átérnek. Mindkét oldalon lehúzta az ablakot, így Kathleen is jólesően szívta be a
friss, tiszta levegőt. Lorcant lenyűgözte a vidék szépsége. Csak bámulta a tengerpart
fövényét, és nem tudott betelni a látvánnyal.
Kathleen megértette, hogy a férfi vágyódik a szeretett vidék után, Lorcannek a
hangulata is jobb lett. Louisburgh-ban még kipakolni is segített.
– Már csak Delphi Lodge-ba kell eljutnunk – dőlt hátra elégedetten az ülésen Kathleen.
– Aztán szívesen járnék egyet. Nem kell velem jönnöd, ha nincs kedved.
– Én is szívesen sétálnék – felelte a férfi váratlanul kedvesen.
A lány szíve kalapálni kezdett, miközben Lorcan szemébe nézett.
– Rendben – válaszolt kiszáradt torokkal.
Talán mégis meg tudunk egyezni, reménykedett.
Miután a munkával végeztek, Lorcan leparkolt a Famine Roadon, egy emlékoszlop
közelében. A lány kíváncsian fürkészte az arcát, vajon emlékszik-e arra a nyári
vakációra, amikor ugyanitt álltak meg, de nem kérdezett semmit. Túlságosan sok idő telt
el azóta.
Végigsétáltak az ezüstösen csillogó, gyors hegyi patak, a hirtelen lezúduló vízesés
mentén. A levegőben a rekettyebokrok kókuszra emlékeztető, bódító illata szállt. Talán
nincs a földön még egy ilyen romantikus, békés hely, mint itt, Doo Lough-nál, a hegyek
szomszédságában. Valamikor régen mégis éppen itt pusztult el sok-sok ember.
Lorcan nagyon is jól emlékezett a napra, amikor Kathleennel erre járt. Nem felejti el,
milyen mély benyomást tett a lányra réges-rég itt elpusztult szerencsétlen emberek
sorsa.
A férfi egy pillantást vetett Kathleenre. Tekintetén látta, hogy most is a szánalom és a
szomorúság járja át, mert mindig is tenni akart a gyengékért és elesettekért.
Legszívesebben átkarolta volna, hogy a fülébe súgja, ne szomorkodjon, mégsem tette.
Egyenesen a tenger felé vették útjukat, Delphi Lodge irányába. A helység egy
vadászházról kapta a nevét. A tizenkilencedik századi éhínség idején Louisburgh
lakóinak tizenegy mérföldet kellett gyalogolniuk a rettenetes hóviharban idáig, a
vadászházig, mivel írásos engedély nélkül nem kaphattak élelmet és szállást a
szegényházakban.
Mivel a hivatalnokok éppen a vacsorájukat költötték, a szerencsétlen embereket
elküldték azzal, hogy másnap reggel jöjjenek vissza. A négyszáz férfi, nő és gyermek
közül csak kevesen élték túl az éjszakát. A sok, csonttá-bőrré soványodott,
reményvesztett szerencsétlen megfagyott a hidegben.
Lorcan érezte, hogy Kathleen magában újra elképzeli a tragédiát. Valahányszor erre
járt, a lány lehajtott fejjel mindig elmondott egy imát.
A férfiban is mély nyomokat hagyott a történet. Nehezen viselte el az
igazságtalanságot. A rátörő érzelmek megingatták szilárd elhatározását: talán mégsem
fog Kathleennel szemben olyan határozottan fellépni…
A lány kissé távolabb állt, de Lorcan észrevette, hogy arcán könnyek csorognak végig.
A férfi eltűnődött, vajon mi járhat most a fejében. Talán az a megaláztatás, amikor
édesanyjával együtt kidobták őket a házból? Kegyetlen dolog volt, az igaz, de az adott
körülmények között teljesen érthető.
A lány felemelte a fejét, és Lorcan szemébe nézett.
– Rettenetes, hogy egy ember mit tud tenni a másikkal – mondta halkan.
– Igen. De nyugodj meg, kérlek! – vigasztalta Lorcan együtt érzően, ám máris
megharagudott magára. Miért nem tudja jobban kordában tartani az érzelmeit?
A lány szomorúan elmosolyodott.
– Most azt gondolod, gyenge vagyok. A mamám, is folyton ezzel piszkált; „Olyan vagy,
mint egy törpe vízi erőmű, folyton elbőgöd magad.”
Lorcannek nagy önuralomra volt szüksége, de megállta, és nem ölelte át a lányt, aki e
pillanatban szebb volt, mint valaha. Néhány hajfürtje a homlokába hullott, szeme
könnyektől csillogott.
– Nem hiszem, hogy gyengeségnek számit, ha átérezzük mások sorsát.
Bárcsak átölelne! – gondolta vágyakozva Kathleen. Végtelenül magányosnak érezte
magát.
– Menjünk vissza! – javasolta lehangoltan.
Lorcan maga sem tudta, örüljön vagy szomorkodjon, hogy nem csókolta meg a lányt.
Hazafelé egy szót sem szólt Azon tűnődött, milyen unalmas lesz az élet Kathleen nélkül a
Ballykisteen birtokon. Időnként meglátogatja a nevelőanyját, egyébként csak a munka,
semmi változatosság…
Rápillantott a mellette ülő lányra, aki szomorúan bámult ki az ablakon. Hirtelen
irigyelni kezdte, amiért így ki tudja mutatni érzelmeit. Az őszintesége még vonzóbbá
tette a szemében.
 Aki viszont nem rejti el az érzéseit, könnyen sebezhetővé válik, töprengett Lorcan. És
neki milyen kilátásai vannak a jövőre nézve? Rendezett élet, lelki sérülések nélkül…
Hirtelen világossá vált számára, hogy nem így akar élni.
Úgy szeretném tervezni a jövőt, hogy Kathleen is a része legyen, bármennyire
veszélyes is rám nézve, fogalmazta meg magában. Gondolatai már csak a lány körül
forogtak. Elemien vágyott arra, hogy megérintse… Ha a közelében volt, nehezen tudta
türtőztetni magát. Te jó ég, olyan vagyok, mint egy szexmániás őrült, gondolta, és már
saját magát sem értette.
Megpróbált a vezetésre, a szűk utcákra figyelni, amikor az út mentén néhány varjúra
lett figyelmes. A madarak először a levegőben köröztek, majd hirtelen az utca kellős
közepén landoltak. Lorcan azonnal fékezett.
– Mindjárt jövök! – szólt oda a lánynak, és kiugrott a kocsiból,
Amint közeledett hozzájuk, a varjak nagy szárny csapással a levegőbe emelkedtek.
Egy kivételével… A férfi lehajolt, és gyengéd mozdulattal tenyerébe vette a
szerencsétlenül járt madarat.
– Mi történt? – kérdezte Kathleen kíváncsian.
Lorcan óvatosan a lány ölébe fektette a sérült jószágot
– Attól tartok, eltörött a szárnya.
– Majd én gondoskodom róla. A legtöbb férfi továbbhajtott volna! – nézett rá
csodálattal a lány.
Lorcan úgy érezte, ennél nagyobb dicséretet nem is kaphatott volna.
– De én nem – mondta halkan, és Kathleen szemébe nézett.
– Rendes vagy. De miért titkolod az emberek előtt? – Kathleen, Lorcan legnagyobb
meglepetésére, magához húzta a férfi fejét, és puha ajkával csókot lehelt a szájára. –
Induljunk, szegény kismadárnak meleg fészekre van szüksége – suttogta.
Lorcan kétségbeesetten kívánta a lányt. Szíve és esze kemény csatát vívott egymássá!.
Biztos volt benne, hogy Kathleen előbb-utóbb az ágyába fogja csábítani. Csakhogy
szabad-e engednie neki?
Nyugtalanul a hajába túrt. Miért gondolkozik egyáltalán ezen? Más férfi nem
szalasztaná el a kínálkozó alkalmat.
Istenem, hogy jut ilyesmi az eszembe? Igaz, a lány édesanyja nem mutatott jó példát,
de Kathleen attól még nem lett ugyanolyan elvetemült! Az anyja ugyan pénzsóvár
szörnyeteg, de ö mélyen érző, segítőkész lány. Aki ilyen szeretettel gondoz egy
szerencsétlenül járt kismadarat, annak helyén van a szíve.
Kathleen örömmel nyugtázta, hogy a férfi végre más szemmel tekint rá. Kezdte
rózsaszínben látni a világot, sőt odáig merészkedett, hogy megkérte Lorcant, hozzák el
együtt Conort Bridgettől.
A lány arca ragyogott az örömtől, amint a kicsivel az autó felé igyekezett. Con azonnal
belekapaszkodott Lorcan hajába, és persze nem akarta elengedni. A férfi hagyta magát,
csak csendben mosolygott.
– Nem akarod megetetni a fiamat, amíg ellátom a madarat? – kérdezte a lány
ártatlanul.
Lorcan tanácstalan képet vágott.
– Majd utána megeteted.
Kathleen nevetett,
– A gyerekek és a madarak azonnali gondoskodást igényelnek. Nem tudnak várni, ha a
pocakjukról van szó. Megmutatom, hogyan kell – ígérte.
Miközben a férfi nagy gonddal a kicsi szájába adagolta az ételt, Kathleen álmodozó
tekintettel figyelte őket. A kismadár törött szárnyát már a helyére tette, pontosan ügy,
ahogyan az állatorvostól tanulta, s a megszeppent jószágot egy kibélelt, puha dobozba
helyezte.
Hallgassak az érzéseimre? – tűnődött. Megtalálta volna a Lorcan szívéhez vezető utat?
Talán mégis hajlandó lesz megosztani vele a birtokot! A lányban ismét felébredi a
remény.
– Ha egy percig nélkülözni tudsz, lehallgatom a rögzítőt, és átszaladok Declan-hez a
holnapi megrendeléssel – pillantott bizakodva a férfira, akinek ellenséges magatartása
végre eltűnt.
– Bridget otthon van? – kérdezte meglepően éles hangon Lorcan.
– Fogalmam sincs.
– Majd én átviszem a megrendeléseket! – ajánlotta a férfi konokul.
Kathleen sejtette, mi bántja a lelkét.
– Nem romantikus pásztorórát tervezek, ha netán erre gondolsz!
– Akkor bizonyítsd be! – nézett rá bizalmatlanul Lorcan.
– Hogyan? – Kathleen nagy levegőt vett. – Úgysem hiszel nekem!
– Miért kellene hinnem neked?
– Amíg a bűnösség nem bizonyított tény, addig mindenki ártatlan!
– Egyértelmű, hogy Harryt egy szexis csípőmozdulattal vagy valami más ördögi
trükkel csábítottad el! Különben soha nem vett volna feleségül – mondta Lorcan
fagyosan. – Meggyőződésem, hogy közben mindvégig Declannel hetyegtél, és a gyerek is
tőle van. Ilyen bizonyíték alapján nincs az a bíró, aki felmentene.
– Akkor nagyon meg fogsz lepődni, mit hozok fel védelmemre. Felejtsük el a
megrendelést, az ráér később is! Leülünk a szobában?
A férfi megvonta a vállát, mintha nem is érdekelné a dolog, és elővette a fiókból Harry
határidőnaplóját. Kathleen megmosdatta a kicsit, majd követte Lorcant az ízlésesen
berendezett szobába.
A férfi – Harry noteszét lapozgatva – kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.
Akár egy családnak is nézhetnének bennünket. Vagy ha már család nem lehetünk,
legalább jó barátok lennénk, gondolta bánatosan Kathleen. Most jutott el a tudatáig,
mennyivel többet szeretne barátságnál.
Conort letette a perzsaszőnyeg közepére, és körülnézett a szobában.
– Azt nézed, mi mennyit ér? – kérdezte Lorcan.
A lány figyelmen kívül hagyta a gúnyos megjegyzést. Nem fogja elbátortalanítani ez a
hangnem.
– Fogalmam sincs – válaszolta mosolyogva. – Csak tetszik, és kész. Begyújtanád a
kandallót?
A férfi egy pillanatig habozott, majd papírt, gyújtóst és tőzeget halmozott fel a
kandallóban, és meggyújtotta. Kis idő múlva kellemes illat árasztotta el a szobát.
Conor bizonytalan, apró lábacskáin Lorcanhez totyogott, és megfogta a kezét. Ezután
elégedetten nézett körül. A férfi kedvesen megsimogatta a kisfiú buksiját, mire az
felbátorodva az ölébe mászott. Nagy egyetértésben bámulták a lobogó tűz fényét.
Kathleen a döbbenettől szóhoz sem jutott.
Ez mindig így lehetne… – futott át az agyán.
– Gyorsan átöltözöm. Vigyáznál addig Conorra? Megkérem Declant és a feleségét,
hogy egy percre ugorjanak át.
Lorcan hirtelen utánafordult.
– Vedd csak fel a legjobb ruhádat a kedvéért, én úgysem maradok itt! – szólt csípősen,
– Kérlek, ne menj el! Jó? – szólt Kathleen. – Megkapod a bizonyítékot, amire annyira
vágysz. A saját szemeddel győződhetsz meg róla, hogy Declan és a neje imádják egymást.
 – Nem tudom, mit forralsz megint, de rendben, maradok. – Lorcan bosszús tekintettel
letette Conort a földre, és féltékenyen hallgatta, mit mond a lány a telefonba. Majd
összevont szemöldökkel megpróbált a Harry nevére szóló számlákra figyelni. Ezeket kell
kifizetnie… De a telefonbeszélgetés sokkal jobban érdekelte.
Milyen vidáman csevegett! – állapította meg, miután a lány letette a kagylót. A
szeretője biztos örült, hogy felhívta.
– Mindjárt jövök! – A lány dudorászva ment ki a szobából.
Lorcant majd szétvetette a düh. Legszívesebben utánarohant volna, hogy a képébe
vágja, mit tart az olyan nőkről, akik nős férfiaknak csavarják el a fejét. De először
megnézi magának ezt a Declant. Örülhet a fickó, ha nem egy jobbegyenessel kezdi!
Conor a férfi térdére tette apró kezecskéjét, és Kathleentől örökölt, hatalmas, barna
szemével ránézett. A gyerek ugyanolyan ellenállhatatlan, akár az anyja – gondolta
Lorcan, és leült a kisfiú mellé a szőnyegre. A kicsi lelkesen körbetotyogta. Talán Kathleen
nem veszi észre…
A lány már az előtérből hallotta kisfia vidám gőgicsélését. Óvatosan az ajtófélfának
támaszkodott., nehogy meglássák, Lorcan épp játékosan a magasba emelte a kisfiút. Az
ing alatt jól látszottak a férfi feszülő izmai. El kell ismerni, formás, kimunkált teste van.
Ugyanazzal a kedvességgel foglalkozik a picivel, amelyet azelőtt annyira szeretett benne.
Ez a mozdulat többet elárul róla, mint gondolná.
A férfi hirtelen észrevette Kathleent.
– Á, szóval itt vagy! – Azon nyomban letette Conort a földre, és visszament a
díványhoz. Alaposan szemügyre vette a lányt. Bokáig érő, vidám nyári ruhájában
elképesztően csinos volt. Lorcan végigfuttatta tekintetét a mélyen kivágott felsőrészen.
Kathleen kecsesen leült a szőnyegre.
– Itt vagyok, édesem! – mondta szeretettel, és a kisfiával kezdett foglalkozni.
– Gyakran meghívod magadhoz Declant? – kérdezte a férfi rekedten.
– Csak Bridgettel és a kicsikkel együtt. Remélem, hamarosan nem gúnyolódsz majd –
sóhajtott Kathleen. – Gondolod, hogy anyámat elítélem, miközben én viszonyt folytatok
egy nős férfival?
Lorcan morgott valamit az orra alatt, majd így szólt:
– Az emberek gyakran következetlenek. Könnyedén megszólnak másokat, miközben
észre sem veszik, hogy ők is ugyanazt a hibát követik el.
– Gondolom, a bíróságon verhetetlen vagy!
– Annak tartanak… Figyelmeztetlek, Kathleen, ha megpróbálsz Declannel flörtölni, ha
kihasználod az alkalmat.
– Máskor sem tennék ilyet – szakította félbe a lány. – Komoly okom van rá. Kérlek,
bízz bennem!
– Nem tudok – felelte keserűen a férfi.
Ebben a pillanatban csengettek. Kathleen felkelt a szőnyegről, közben érezte, hogy
Lorcan minden mozdulatát figyeli.
– De igen, bízni fogsz bennem! – szólt csendesen.
A férfit mintha valami láthatatlan erő mozgatta volna, elkapta Kathleent, és magához
húzta. Tekintete zavaros volt. Kezébe fogta a lány arcát, majd lázasan csókolni kezdte.
A csengő újra megszólalt. A lány legszívesebben meg sem hallotta volna, annyira
vágyott Lorcan csókjaira. Ara a férfi ugyanolyan hirtelen, mint ahogyan elkapta,
elengedte.
– Hűha! Milyen csínos vagy! – kiáltott fel meglepetten Bridget. amikor Kathleen
lihegve ajtót nyitott.
 – Miért hívtál át bennünket, drágám? – kérdezte Declan, majd végigmérve a lányt, így
szólt: – Lorcant akarod megszédíteni ebben a szerelésben?
– Csak oda akartam adni a holnapi megrendelést, és szerettem volna, ha megismeritek
Lorcant – motyogta a lány zavartan.
– Köszönjük. Természetesen nem maradunk sokáig – kacsintott Bridget.
– Ezt hogy érted? – Kathleen bizonytalanul álldogált az ajtóban.
Barátnője átölelte.
– Ugyan már, ne csacsiskodj! Van szemem, és jól ismerlek. Csillog a szemed, kipirult az
arcod…
– Elmagyarázná nekem is valaki, miről van szó? – kíváncsiskodott Declan.
– Férfiak… – nézett rá sokatmondóan Bridget. – Szerintem Kate szerelmes Lorcanbe! –
súgta a férje fülébe.
Igen, igaza van, vallotta be magának Kathleen, és remélte, hogy Lorcan nem hallott
meg a beszélgetésből semmit.
Miután a lány Bridgetet és a gyerekeket bemutatta Lorcannek, kimenekült a konyhába
azzal az ürüggyel, hogy innivalót hoz a kicsiknek.
Nem sokkal később valamelyest megnyugodva jött vissza. Lorcan udvariasan
társalgott Bridgettel, ám Declanen egyszerűen keresztülnézett.
Kathleen a dívány legtávolabbi sarkába ült. Idegesítette Lorcan viselkedése. A férfi
egyetlen személyes kérdésre sem válaszolt.
– Dec, nem olvasod fel Marynek a kedvenc meséjét? Nézd, elhozta magával a könyvet!
– fordult a lány Declan felé.
– Ez most nem a legalkalmasabb pillanat – hárította el a kérést a férfi.
– Ne zavartasd magad, nyugodtan mesélj a lányodnak! – kérte váratlanul Lorcan is.
– Rendben. – Declan megadta magát, és a meséskönyvvel a kezében leült a kandalló
melletti fotelba.
Mary, Finn meg az anyjuk, Bridget kényelmesen elhelyezkedtek Declan lábánál, majd
szájtátva figyelték a mesét. Látszott, hogy megszokott jelenetről van szó.
Kathleen – kezében a félig már alvó Conorral – megkönnyebbülten dőlt hátra a
kanapén. Ez az idill nem színjáték, Lorcannek is éreznie kell.
Declan időnként megsimogatta felesége haját, majd hol az egyik, hol a másik gyereke
feje búbjára nyomott egy-egy puszit. Igen, ezek egy hűséges férj és egy családszerető apa
önkéntelen mozdulatai.
Mennyire vágyom én is egy ilyen családra! – tűnődött magában Kathleen, majd
Lorcanre pillantott. Vajon milyen hatással van rá ez a látvány? Legnagyobb
meglepetésére a férfi fájdalmas arccal meredt a semmibe.
– Lorcan! – súgta a lány.
Amaz összerezzent, de gyorsan összeszedte magát. Ettől a pillanattól kezdve nem vett
részt az O’Flaherty családdal folytatott beszélgetésben. Ha kérdezték, csak kitérő
válaszokat adott. Amint a vendégek távoztak, elrohant hazulról.
Micsoda érzéketlen egy alak! Kathleen csalódott a férfiban. Elnézést kellene kérnie,
amiért megvádolta, hogy Declannel viszonya van. Miért nem ismeri el, hogy nem
elvetemült, erkölcstelen nőszemély, amilyennek tartotta? Talán egy szép napon rájön az
igazságra. Csak időt kell adni neki.
A lány, miután Conort lefektette, vacsorát készített.
Minden apró zajra felriadt, és az ablakhoz rohant. De nem Lorcan jött haza, és
Kathleen egyre jobban aggódott miatta. Úgy érezte magát, mint egy kamasz az első
randevú előtt.
 Ráadásul úgy is nézek ki, suhant át az agyán, amint megnézte magát a tükörben.
Régóta nem vett fel ilyen nőies ruhát. Nem is próbálta megmagyarázni magának, miért
öltözött így ki.
Nem baj, ha néha kicsinosítom magam, védekezett önmaga előtt. Mindenesetre nem
csoda, hogy Declannek és Bridgetnek lesett az álla, amikor meglátták.
Te jó ég, ha a barátai észrevették, akkor milyen hatással lehetett Lorcanre? Talán
megijedt, hogy el akarja csábítani, és ezért tűnt el?
Nyugtalanul nézett az órára: a kocsma már régen bezárt. Hol lehet a férfi? A lány leült
az ablak elé, és csak bámult ki az éjszakába.
Eszébe jutott, hogy Lorcan – azon a bizonyos, nyolc évvel ezelőtti éjjelen – ugyanígy
ment el otthonról. Igaz, akkor komoly lelki válságban volt. Lehet, hogy most
összehasonlította Declanék életét a magáéval? Vagy talán még mindig annak a borzasztó
éjszakának az emlékei kísértik?
A lány szeme előtt újra leperegtek az akkori események:
Lorcan elárulta, hogy édesapja tizennyolc éve viszonyt folytat a házvezetőnővel,
Kathleen anyjával. Fitzgerald asszony dührohamot kapott, és kiviharzott a szobából,
hogy kérdőre vonja férjét. Lorcan nem bírta tovább a kiabálást, magára kapta a kabátját,
majd mit sem törődve a rettenetes hóviharral, kirohant a téli éjszakába.
Kathleen – úgy, ahogy volt, hálóingben – utánaszaladt, megpróbálta visszatartani. De a
fiú ügyet sem vetett rá, s pillanatok alatt eltűnt a sötétben. Kathleen bőrig ázva kullogott
vissza a házba.
Már hajnalodott, és a fiú még mindig nem jött vissza. A lány és édesanyja egész éjjel
csomagoltak, másnap reggel el kellett hagyniuk a házat. Odakinn egyfolytában tombolt a
vihar. A süvítő szél mint valami félelmetes kísértetüvöltés, visszhangzott a házban.
Kathleen hirtelen férfihangokat hallott: Lorcan apja keresőakciót indított a fia
felkutatására.
Hogy aztán mi történt Seamusszal? Talán csak megbotlott a sziklákon a fáradtságtól,
egy erős szélroham meglökte, vagy egy hatalmas hullám elsodorta… A lány csak jóval
később tudta meg, hogy Lorcanre a Lettereen Point szikláinál találtak rá, apja holttestére
borulva.
Anélkül, hogy még egyszer láthatta volna a fiút, Kathleen az édesanyjával együtt
távozott a házból, Harry később elmesélte, hogy rosszindulatú pletyka kapott szárnyra a
faluban, miszerint Lorcan lökte le apját a szikláról. Mindenesetre Lorcan még aznap éjjel
elhagyta Ballykisteent.
Kathleen megpróbálta beleélni magát a fiú helyzetébe. Nem lehetett neki könnyű
mindent odahagyni: a nevelőanyját, akihez szoros szálak fűzték, az otthonát, azt a helyet,
ahová apját temették… Most már érti, miért nem akarja feladni Ballykisteent. Ahogy
mindezt végiggondolta, és eszébe jutott a jövő, ijedten rezzent össze.
A férfi szobájába ment. Elgondolkodva ágyazott meg Lorcannek, kezébe fogta a
kispárnáját, és az arcához szorította.
Biztos részegre issza magát, hogy elfelejtse a bánatát, akárcsak Harry. Semmi kedve
az ittas Lorcan után takarítani, még akkor sem, ha józan állapotában kimondottan vonzó
férfi.
Már félig behúzta maga mögött a hálószobaajtót, amikor megpillantotta az
éjjeliszekrényen heverő videokazettákat. Hirtelen ötlettől vezérelve áthozta őket a saját
szobájába. Legalább lesz mivel elütnie az időt.
Egy csésze forró kakaóval kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, és megnézte az első
film címét: „Szívvel és ésszel”.
Igazi meglepetésben volt része.
 7. FEJEZET

Lorcan hosszú ideig céltalanul járkált a környéken. Nagyon lehűlt a levegő, hirtelen
megborzongott. Gondolatban már felépítette a jövőjét, erre ez a sehonnai Declan idetolja
a képét, és megmutatja, milyen egy igazi, boldog család. A férfi fájdalommal gondolt
vissza az estre.
Nagyot sóhajtva elindult visszafelé. A régi cselédszobából fény szűrődött ki. A szépen
gondozott kert a teliholdnál sejtelmes, varázslatos hangulatot öltött, az ezüstös fényben
az árnyak mintha táncot lejtettek volna.
Szükségem van az emberek közelségére, melegségére, gondolta a férfi. Az ablakon
keresztül látta, hogy Kathleen a kanapén kuporog. A tévét nézte elmerülten. A kezében
egy bögrét tartott, mellette két macska heverészett lustán.
Haja lágyan keretezte arcát, formás melle kirajzolódott a vékony ruha alatt.
Lorcan minden érzékszerve a lányra hangolódott, vágyakozva lehunyta a szemét.
Az előszobában halkan levetette a cipőjét, és a nyitott ajtón át belesett Kathleen
formás lábára. Elképzelte, amint a szőnyegen térdelve csókolgatja hosszú combját…
Lorcan felsóhajtott. Ez így nem mehet tovább! Olyan egyszerű volna minden: ha
kívánják egymást, akkor mire várnak? Elgondolkodva ráncolta a homlokát. Kathleen
olyan megkapóan természetesnek és ártatlannak tűnt, hogy legszívesebben óvni,
védelmezni szerette volna, nem kihasználni.
Most már biztos volt benne, hogy a lánynak sohasem volt viszonya Declannel. Sőt az
anyja üzelmeiről sem tudott.
Hozzáment viszont Harryhez, hogy elérje a célját! Bátyja megvásárolta, mint egy olcsó
kis nőt. Kénytelen lesz erre folyton emlékeztetni magát, különben beleőrül a
vágyakozásba.
Eszébe ötlött, hogy Kathleen birtoklási vágya tulajdonképpen remekül beleillik az ő
terveibe is. Mindenki megkapja, amit akar: házat, szexet, gyerekeket.
Észrevette, hogy a lány mosolyog. Majdnem kicsavarodott a nyaka leskelődés közben,
ahogy megpróbálta kideríteni, vajon milyen műsort néz. Nagyon meglepődött, amikor
megpillantotta saját videofelvételét.
Nem akart hirtelen a lányra törni, ezért először a konyhába ment. A tűzhely felől
fenséges illatok csapták meg az orrát. Kíváncsian kinyitotta a sütő ajtaját. Az étel láttán
összefutott a nyál a szájában, úgyhogy gyorsan teleszedte a tányérját.
Az ajtó résnyire kinyílt, Kathleen kukucskált be.
– Ugye nem baj, ha eszem belőle? – tudakolta a férfi.
A lány olyan félve nézett rá, mintha attól tartana, Lorcan bármelyik pillanatban
nekiesne.
– Neked főztem.
Lorcan nem értette a félelmét.
– Attól félsz, hogy bántani foglak? Ezért inkább egy kis megnyugtató vacsorával
kínálsz? – kérdezte szemrehányóan.
Kathleen elvörösödött.
– Amikor hazajöttél, valóban tartottam tőled – vallotta be.
– Soha nem tudnálak bántani, Kathleen – jelentette ki döbbenten a férfi.
– Azt hittem, ittál… – magyarázkodott a lány.
Lorcan megkönnyebbült. Tehát nem tőle fél, hanem az emlékeitől. Elképzelte, milyen
lehetett az élete Harry mellett. Már a gondolattól is felment a vérnyomása.
 – Nem lehetett könnyű dolgod a bátyámmal.
Amint meglátta Kathleen szomorú tekintetét, nem folytatta tovább. Legszívesebben
átölelte volna, hogy megvigasztalja.
– Rettegek minden részegtől. Nem tehetek róla. Kialakult reflex – mondta halkan a
lány.
– Esküszöm, egy csepp alkoholt sem ittam! – védekezett a férfi.
– Nem? – Kathleen még mindig riadtan és bizonytalanul álldogált az ajtóban.
Lorcan egyre jobban vágyott arra, hogy átölelje, de csak egy kedves mosolyt küldött
felé.
– Bizonyítékot akarsz? Mondjak talán egy nyelvtörő mondókát? Akkor hiszel nekem?
„Nem minden fajta szarka farka tarka-barka…”
– Én még józan állapotban sem tudnám ilyen gyorsan elhadarni – ismerte el a lány.
Lorcan elnevette magát.
– Leheljek rád?
– Nem kell – nevetett Kathleen is. – Hiszek neked.
– Nagy örömömre szolgál. Akkor talán elő is bújnál az ajtó menedéke mögül?
– Persze… – lépett be a konyhába a lány, még mindig kicsit feszülten. Nyomában
besomfordált a két macska.
– Újabb gazdátlan állatok? – kérdezte a férfi, miközben fejével a kismacskák felé
bökött.
– Igen, szegények elég rossz állapotban voltak – magyarázta a lány, – Rendes
körülmények között megijednek az emberektől. Hogy tőled miért nem félnek, rejtély.
– Talán mert érzik, hogy ártalmatlan vagyok.
Kathleen talányos pillantást vetett Lorcanre. Aztán megfordult, és hogy lefoglalja
magát, elkezdte törölgetni a ragyogóan tiszta mosogatót.
Testére simuló ruhája kiemelte formás alakját. Ettől minden normális férfi fantáziája
beindul – gondolta Lorcan, de nagy levegőt vett, és folytatta a vacsorát.
– A hús finom puha – dicsérte a lány főztjét.
– Én is eszem veled, úgysem vacsoráztam. – A lány fogott egy tányért, és leült az
asztalhoz.
– Remélem, nem fogyókúrázol! – pillantott végig vágyakozva rajta a férfi.
Kathleen elpirult.
– Nem, csak ideges voltam miattad, olyan sokára jöttél – vallotta be szégyenlősen.
– Izgultál miattam?
– Én… csak… – dadogta Kathleen. – Úgy elrohantál! Végig azon gondolkoztam, mivel
bántottalak meg.
– Semmivel. Csak friss levegőre vágytam. A nehéz helyzetekben mindig elvonulok,
szeretek egyedül lenni. Akkor éjszaka is így tettem, amikor a nevelőanyám közölte, hogy
elválik a papától.
– Sajnálom, hogy mindez az én anyám miatt történt.
– Nem tehetsz róla, Kathleen. Akkor éjjel azt kívántam, bárcsak apám ne jönne
utánam.
– De mégis keresni kezdett.
– Igen, mert érezte, hogy ő a hibás, és miatta szöktem meg.
– Ó, Lorcan!
A férfi tétovázott, mesélje-e tovább, mi történt közvetlenül az apja halála előtt. De a
lány aggódó tekintete meggyőzte, és folytatta:
 – Apámnak szembe kellett néznie azzal, hogy a viselkedésének következményei
lesznek. A mamáddal folytatott viszony mindaddig csak könnyű kis szórakozás volt. De
abban a pillanatban megértette, mit követett el a családjával szemben.
Kathleen megértően nézett a férfira.
– Annyira sajnálom, hogy éppen neked kellett megtalálnod!
– Kibékültünk, mielőtt meghalt. Még arra is volt ereje, hogy elmondja, büszke rám, és
nagyon szeret.
– Ennek örülök.
Hosszú másodpercekig hallgattak.
– Mindig tudtam, hogy nem te lökted le a szikláról – szólt csendesen a lány.
– De mások elhitték a rágalmakat! Harry meggyőzően tudott hazudni – mondta a férfi
keserűen.
– Amikor láttad Declan és Bridget boldogságát, ugye, fájt, hogy neked nincs ilyen
családod?
Kathleen a lényegre tapintott. Lorcan valóban irigykedve figyelte a boldog családot;
maga is meglepődött, milyen erős érzelmeket vált ki belőle a látvány. Ő is vágyik
feleségre, gyerekekre^ Igaz, egyelőre annak is örül, ha a munkája során a jobb sorsra
érdemes apróságok megszeretik.
Tudatában volt, hogy még mindig Kathleen hatása alatt áll. Ott kinn a parton egyedül
mennyivel egyszerűbb volt minden: gondolatban szépen megtervezte a jövőjét. De amint
a lány a közelébe kerül, a különös vonzalom elfeledteti vele a terveit.
– Át kell gondolnom mindent. Elismerem, tévedtem veled kapcsolatban: semmi közöd
Declanhez.
Kathleen arcán boldog mosoly áradt szét.
– Sajnos későn jöttem rá az igazságra – folytatta a férfi. – Pedig tudom, a látszat néha
csal. Kérlek, ne haragudj! Nem várom, hogy megbocsáss, hiszen a butaságomnak
majdnem végzetes következményei lettek.
– Szívesen megbocsátok, Lorcan. Elvégre két alkalommal is láttál Declan karjában.
Nem tehetek neked szemrehányást, amiért félreértetted a helyzetet. De tudod, egyedül
hozzá fordulhattam, amikor anyámmal együtt kidobtak a házból. Elvitt Galway Citybe;
ott lakott a nagynénje, aki egy időre befogadott.
Lorcan csak most sajnálta igazán, hogy akkor nem segített a lánynak,
– Szörnyű megpróbáltatás lehetett számodra.
– Az volt, de szerencsére túléltem – sóhajtott Kathleen.
– Még jó, hogy legalább Declan melletted állt. Igazi jó barát,
– Több annál. Olyan, mint egy testvér… – A lány elharapta a mondat végét,
– Kate, mi a baj? – kérdezte aggódva a férfi.
– Semmi, minden rendben – válaszolta Kathleen kimerülten. – Csak eszembe jutott,
amit anyám említett egyszer. Még senkinek sem mondtam el, annyira szégyellem magam
miatta. Lehet, hogy Declan a bátyám… Vagyis a féltestvérem. Dec apja pedig egyenesen
biztos a dologban.
– Te jó ég! – kiáltott fel Lorcan döbbenten.
– Ugye, most már megérted, hogy semmiképp sem lehet közöttünk szorosabb
kapcsolat?
– Mennyi mindent kellett átélned! – A férfi egyszerűen nem tért magához.
– Hát, nem burokban nevelkedtem, annyi szent – válaszolta mosolyogva Kathleen. –
Ezért nem szeretném feladni azt, ami végre az enyém.
– Vagyis a Ballykisteen birtokot.
– Igen.
 Lorcan nagy levegőt vett. Többet megtudott, mint amit remélt.
– Erről később még beszélünk. Egyél, kihűl az étel! – mondta barátságosan.
– Mesélj arról, milyen a munkád az UNICEF-nél! – kérte a lány, miközben enni kezdett.
– Honnan tudod, hogy ott dolgozom? – csodálkozott Lorcan.
Kathleen elpirult.
– Amikor megágyaztam neked, kölcsönvettem néhány videokazettádat.
– Szívesen odaadom őket. A munkám különben sem titok: ügyvéd vagyok, az ENSZ
megbízásából a gyermekek érdekeit képviselem. Munkatársaimmal együtt fellépünk a
kiskorúak ellen elkövetett erőszak, a gyermekmunka és más, hasonló
bűncselekményekkel szemben.
– Ezért voltál Afrikában?
– Igen. Amint Harry haláláról tudomást szereztem, azonnal Bostonba repültem, hogy
a kollégáimnak átadjam az ügyet. A hosszú tárgyalás után felszálltam a legközelebb
Dublinba induló gépre, majd idejöttem. Alig álltam a lábamon, olyan kimerült voltam.
– Én is rosszat feltételeztem rólad- vallotta be a lány. – Biztos voltam benne, hogy
részeg vagy. Ráadásul azt hittem, nem érdekelnek már a gyerekek.
– Miéit gondoltad ezt? – nézett fel meglepetten Lorcan.
– Mert Conorra ügyet sem vetettél.
– Azt gondoltam, ezzel a csöpögős anyaszereppel akarsz hatni rám. – A férfi arrébb
tolla a tányérját, és az asztalra könyökölt. – Szeretem a gyerekeket, hiszen a jogaikért
harcolok,
– Láttam a kazettákon.
– Azt is megnézted, milyen mostoha körülmények között dolgoztatják őket?
– Nem, nem láttam végig. Kikapcsoltam, amikor meghallottam, hogy jössz.
– Nézd csak: nyugodtan meg, legalább lesz némi fogalmad, mivel foglalkozom –
javasolta a férfi.
– Örömmel. Kathleen őszinte csodálattal nézett rá. – Tudom, hogy jól bánsz a
gyerekekkel.
– Szeretem a munkámat. Ezzel az állással a régi vágyam teljesült.
– Most már elhiszem. Láttam, milyen komoly összegeket gyűjtesz az éhező gyerekek
javára. A szememben igazi hős vagy.
A férfi lélegzete felgyorsult. Mi tagadás, a dicséret jólesett neki; Kathleen szájából
különösen.
– Szóval mégsem vagyok vérengző vadállat?
– Persze hogy nem! – mosolygott rá a lány. – Mindig is tudtam, hogy rendes srác vagy.
– Azért az túlzás – válaszolt a férfi némi öniróniával. – De tény, hogy mindketten
segíteni akarunk a rászorulókon.
– És az állatokon – csillant fel a lány szeme.
– Jó, hogy végre megbeszéltük ezt. Más szemmel látom a világot, és főként téged…
– Én is jobban megértelek,
Lorcan csak mosolygott, majd óvatosan megkérdezte: – Kész vagy akár a házat is
megosztani velem?
Kathleen egész idő alatt erre várt, és a férfi végre kimondta! Szíve majd' kiugrott a
helyéről; legszívesebben az egész világnak kikiabálta volna, hogy „Igen, igen!” De
hirtelen megijedt, és nem mert tovább az érzéseire hallgatni, amelyek a múltban
annyiszor cserbenhagyták.
– Hogyan képzeled a gyakorlatban? – puhatolózott.
– A ház elég nagy mindkettőnk számára. Remélem, békében megférünk egymással.
– Én laknék a cselédszobában, te pedig a rendes lakrészben?
 – Lenne kényelmesebb megoldás is…
A lány szíve hangosan kalapált, a szája kiszáradt.
– Hallgatlak.
– Te is tudod, mire gondolok.
– Lorcan…
– Gondolkozz rajta! – szakította félbe a férfi – Időre van szükségünk, hogy kiderítsük,
tudunk-e egyáltalán egy házban élni. Ráérsz később is dönteni. De én szeretném, ha itt
maradnál. Úgy érzem, mi ketten összeillő párost alkotunk. – Majd nevetve hozzátette: –
Te remekül főzöl, én imádom a hasamat, mi kell még?
– Tipikus férfilogika! – csúfolódott Kathleen. Megkönnyebbülten, bár kissé
csalódottan vette tudomásul, hogy Lorcan témát váltott. A lány egy óriási csokoládé-
pudingot varázsolt elő a hűtőszekrényből. – Rendben van, adjunk időt magunknak,
kijövünk-e egymással!
– Tudom, hogy nem lesz gond – mondta kedvesen a férfi.
– Nos, ez a puding szerintem jó kezdetnek ígérkezik – válaszolt mosolyogva Kathleen.
– Csak jobb lehet, mint a yam! – sóhajtott fél Lorcan. A lány kérdőn pillantott rá, ezért
megmagyarázta: – Hiába vittünk magunkkal rengeteg élelmiszert, Afrikában jóformán
csak yamgyökéren éltünk.
– Beszélj az utazásaidról! – kérte Kathleen.
– Nem hiszem, hogy érdekes lenne… – szabadkozott Lorcan.
– Kérlek!
Egy pillanatnyi habozás után a férfi mesélni kezdett. Kathleen önfeledten hallgatta.
A desszert után kényelmesen elhelyezkedtek a szobában, és felbontottak egy üveg
konyakot is. Lorcan egyre közlékenyebb lett. A lány arra gondolt, hogy talán még
senkinek nem beszélt ilyen részletesen a munkájáról. Olyan szenvedéllyel, beleéléssel
magyarázott, mintha életének egyetlen értelme a munka lenne. Kathleen biztos volt
benne, hogy ez így is van. Lorcannek nincs ideje magánéletre.
– Nem értem, hogyan tudod elviselni azokat a borzalmakat, amelyekkel nap mint nap
találkozol... – nézett rá csodálkozva a lány,
– Nem engedhetem, hogy az érzelmeim befolyásoljanak – felelte Lorcan, miközben
elgondolkozva forgatta kezében a poharat. – A gyerekeknek rosszabb lenne, ha látnák
rajtam, mennyire kiborulok. Csak tiszta fejjel vagyunk képesek változtatni a dolgokon,
Kathleen.
Milyen nagyszerű ember! – gondolta a lány, és mélyen Lorcan szemébe nézett.
– Ígérem, beszélni fogok a falubelieknek arról, milyen önzetlen munkát végzel. Rá kell
jönniük, ki vagy valójában. Mindenki felnézhetne rád.
– Azért ez túlzás… – mondta szerényen a férfi, de közben majd' szétvetette az öröm.
– Mindenesetre nem szolgáltál rá azokra a rosszindulatú pletykákra, amelyeket rólad
terjesztenek. Hidd el, eljön az idő, amikor rádöbbennek, hogy nem gonosz emberrel
állnak szemben, hanem jóravaló, rendes férfival!
– Gyere ide, Kate… – nyújtotta kezét a lány felé Lorcan.
Ebben a pillanatban kialudt a villany. Kathleen nagyot sóhajtott.
– Semmi ok az aggodalomra – nyugtatta meg a férfit, miközben a sötétben
tapogatózva az asztalra tette a poharat.
– Egyáltalán nem aggódom – felelte Lorcan rekedten. – Ellenkezőleg, kedvelem a
félhomályt.
A kandalló lobogó tüzénél a férfi szeme még jobban csillogott.
Közelebb jött volna, vagy csak képzelődöm? – tűnődött zavartan a lány.
– Nem ücsöröghetünk itt a sötétben! – szólt határozottan.
 – Miért nem?
Mert túlságosan bizalmas, válaszolta magában Kathleen, de hangosan csak ennyit
mondott:
– Conor bármikor felsírhat, és akkor fel kell mennem hozzá. Megkeresem a
gyertyákat.
– Jó, én addig megnézem a biztosítékot.
A férfi hangja olyan furcsán csengett, hogy Kathleen megrémült. Te jó ég, vajon
mennyi konyakot ihatott? Meggyújtott egy gyertyát a kandalló tüzében, aztán alaposan
szemügyre vette a férfit.
– Óvatosan bánj a vezetékkel, nehogy megrázzon! – figyelmeztette, és tisztes
távolságból felé nyújtott egy gyertyát.
– Nézd, nem remeg a kezem! – viccelődött Lorcan.
Kathleen elszégyellte magát. Harry alkoholizmusának keserű emléke most már élete
végéig elkíséri?
– Úgy látom, túlságosan hosszú ideig kellett elviselned a részeges bátyám rigolyáit!
Gyere közelebb, győződj meg róla a saját szemeddel, hogy egy pohár konyak nem lassítja
le a reflexeimet, és nem kezdek el énekelni tőle!
– Jaj, menj már! – Kathleen elnevette magát.
Az egyik fiókban talált új biztosítékot. Lorcan felállt egy székre, és átvizsgálta a
régieket.
– Megvan, itt a bibi! – Gyorsan kicserélte a rosszat, és dolga végeztével leugrott a
földre.
– Látod, működnek a reflexeim? –jegyezte meg sejtelmes mosollyal.
– Elhiszem, hogy színjózan vagy. De nem kell folyton emlékeztetned rá! Így is elég
kínosan érzem magam, hogy megvádoltalak. Egyébként örülök, hogy csak a biztosíték
hibája volt; már attól tartottam, nagyobb baj van. Köszönöm a segítséget, és jó éjszakát,
Lorcan!
– Máris aludni mész?
– Az hiszem, ez lesz a legjobb…
– Megértem. Jó éjt! – Lorcan a lány vállára tette a kezét, és gyengéden megpuszilta.
Kathleen remegni kezdett. A kettejük között vibráló feszültség már szinte
elviselhetetlenné vált. Lorcan hirtelen szájon csókolta.
Bárcsak megtörténne végre, aminek úgysem tudunk ellenállni! – kívánta Kathleen.
Szorosan a férfihoz bújt, és kétségbeesetten csókolta. De hirtelen észhez tért, és
elhúzódott tőle.
– Jó éjszakát! – nyögte ki végül.
– Aludj jól! Reggel találkozunk – búcsúzott Lorcan, majd lassú léptekkel felment a
lépcsőn.

8. FEJEZET
Másnap reggel Kathleen a tengerparton moszatot gyűjtött, amikor Lorcan megjelent.
A lány szíve azonnal kalapálni kezdett.
– Segíthetek? – kérdezte a férfi kedvesen, és udvariasan felemelte a földről a vasvillát,
amelyet Kathleen zavarában kiejtett a kezéből.
– Megköszönném – örült meg a lány. Végre barátságos velem, gondolta, és
letelepedett egy sziklára.
 Lorcan egy pillantást vetett a moszatra, majd Kathleen pulóverére, amely tele volt
homokkal és gyanús zöld foltokkal. Hirtelen elhatározással levette, és rádobta az ingét a
traktor ülésére. Így félmeztelenül, napbarnított bőrrel elképesztően férfias jelenségnek
látszott.
– Tulajdonképpen miért segítesz? – kérdezte a lány.
– Olcsóbb, mint ha egy méregdrága edzőteremben gyúrnék. Egyébként meg szívesen
csinálom. – Egy adag moszatot szúrt a vasvillára, majd bohóckodva Kathleen felé fordult:
– Kéred a fejedre?
– Jaj, ne! – Kathleen nevetve futott el előle, a férfi meg utána. Végül kénytelenek voltak
megállni, mert egy szikla eltorlaszolta az újukat.
– Kérlek, ne! Szörnyen büdös! – könyörgött a lány.
– Jó, nem borítom rád. De vezekelned kell a bűneidért. Hogy merészeltél nevetni
rajtam? – Letette a vasvillát a homokba.
Kathleen pulzusa felgyorsult.
– Hogyan vezekeljek?
– Mondjuk, hogy az egész napot velem töltöd!
– Ha nagyon muszáj… – ment bele a játékba a lány. Kár, hogy most nem akar
megcsókolni, gondolta. – De rengeteg dolgom van.
– Nem gond! Segítek. Különben is, minél több időt töltünk egymással, annál hamarabb
kiderül, tudunk-e egy fedél alatt élni – magyarázta komoly arccal a férfi.
– Ez igaz…
Váratlanul egy madárraj rebbent fel a közelükben. Megilletődve nézték, ahogy a
madarak kecsesen a levegőbe emelkednek, majd a hullámok fölött tovaszállnak.
Elnyújtott, panaszos hangjuk hosszasan visszhangzott az öbölben.
– Nem is értem, miért van szükség relaxációs tanfolyamokra, amikor a természet a
legjobb kikapcsolódás – jegyezte meg elégedett mosollyal Lorcan.
– Relaxációs tanfolyam? – csodálkozott Kathleen. – Nálunk inkább horgászni mennek
az emberek.
A férfi nevetett.
– Nem is rossz gondolat! Mehetnénk akár most is.
– Sok elintéznivalóm van.
Lorcan a homlokát ráncolta.
– Azért csak van néha egy kis szabadidőd.
– Egy egyedülálló anyának, biogazdasággal a nyakában?
– Majd én segítek, hogy több időd legyen magadra. Sorold a napirendet!
A lány boldogan felsóhajtott, amikor Lorcan barátságosan a vállára tette a kezét.
– Először is lerakom a moszatot a kertben. Ha kedved van, velem jöhetsz az utánfutón
– ajánlotta Kathleen.
– És aztán?
– Elszállítom a megrendelt zöldséget, gyümölcsöt és tortát a Sky Road Hotelbe,
útközben bevásárolok, és hazahozom Conort. Este magammal viszem a jógatanfolyamra.
Ja, lefekvés előtt még vasalnom is kell.
– Fárasztó napod lesz. Felejtsd el a jógát, és menjünk el inkább vacsorázni!
– Nem lehet, én vagyok a tanár.
– Akkor talán holnap… Gondoskodj bébiszitterről! – győzködte Lorcan a lányt,
miközben belebújt az ingébe.
– Meglesz. Köszönöm a meghívást! – válaszolta Kathleen vidáman, és beült a kis
traktorba. A férfi csábító pillantása teljesen rabul ejtette.
 A túláradó örömtől énekelni kezdett. Lorcan, meglepetésére, csatlakozott hozzá. A
lány ekkor hátrafordult, hogy viccesen megrója, amiért hamisan énekel, de ahogy
rápillantott, benne rekedt a szó. A férfi behunyt szemmel, átszellemülten harsogta a dalt.
Kathleen befordult a következő utcába. Legszívesebben leparkolt volna, hogy
magához ölelje a férfit, és addig csókolja, amíg mindketten bírják szusszal.
Természetesen ezt nem tehette, úgyhogy tovább énekelt.
Miután a moszatot lepakolták a komposzt mellé, a lány incselkedően megkérdezte:
– Ki fog először zuhanyozni? Te vagy én?
Majd, mint a villám felviharzott a lépcsőn. Lorcan két csaholó ebbel a nyomában
rohant utána. A fürdőszoba előtt utolérte a lányt.
– Nem tudtad, hogy hölgyeké az elsőbbség? – kérdezte szemrehányó, mégis huncut
tekintettel Kathleen.
– Ilyen jogszabály nincs! – jelentette ki a férfi, és becsapta a lány orra előtt az ajtót.
Kathleen úgy tett, mintha megharagudott volna, és méltóságteljesen a szobájába
vonult. Tiszta ruhával a kezében épp akkor jött vissza, amikor a férfi végzett a fürdéssel.
A folyosón majdnem egymásnak ütköztek. Lorcan egy kisebb törülközőt csavart a
derekára, más nem is volt rajta.
– Meghagytam neked a fürdőlepedői – szólt vidáman, miután észrevette a lány-zavart
pillantását.
– Köszönöm, de hoztam magamnak másikat. – Kathleen máris eltűnt a fürdőszobában.
Bentről hallotta a férfi nevetését, és ő is kuncogni kezdett. Hiába, a jókedv ragályos!
– Mindjárt készen vagyok! – kiabált ki a férfinak. – Rendesen felöltöztél?
– Tudhatnád, hogy mindig adok magamra.
Kathleen kijött a fürdőből.
– Hű, de csinos vagy! – mérte végig az égszínkék, rövid ruhában Lorcan.
– A hotel igazgatójának tiszteletére öltöztem így ki. A szakács imádja a nők lábát
mustrálni.
– Akkor sürgősen meg kell tanulnom főzni – vélekedett Lorcan.
Kathleen elnevette magát.
– Ha nincs ellenedre, gyorsan megszárítom a hajamat.
A férfi kivette a kezéből a hajszárítót.
– Majd én varázsolok neked frizurát. Ülj csak le!
– De…
– Azt mondtam: leülni! – parancsolt a lányra tréfásan.
Kathleen megadóan lehuppant a székre. Amint Lorcan gyengéden a haját fésülgette,
lehunyt szemmel átadta magát az élvezetnek. A férfi ujjainak simogatása kimondottan
erotikus hatással volt rá. A frizurája miatt egy cseppet sem aggódott: úgy tűnt, Lorcan ért
a dologhoz.
Valószínűleg nem én vagyok az első nő, akinek a haját szárítja, gondolta féltékenyen.
– A borús arckifejezés nem áll jól neked – csipkelődött a férfi.
– Azon jár az agyam, vajon mennyit kérsz a fodrászkodásért – rögtönzött a lány.
– Ilyen hosszú sörény esetében természetesen a legmagasabb árat számítom fel.
– Mit szólsz, mondjuk… egy áfonyás kacsasülthöz? – ment bele a játékba Kathleen.
– Megegyeztünk!
– Ilyen könnyen ki lehet téged elégíteni?
A férfi keze megállt a levegőben.
– Azért ezt nem mondanám!
Kathleen szerette volna megcsókolni, de erőt vett magán.
– Kérlek, igyekezz! – sürgette a férfit.
 – Ez így nem mehet tovább! – jelentette ki váratlanul Lorcan. A lány a tükörből nézett
rá. – Meg kell javíttatnunk a vízvezetéket és az elektromos berendezéseket a házban. Az
nem járja, hogy ugyanazt a fürdőszobát használjuk mindketten.
– Sokba kerülne…
– Azzal te ne foglalkozz!
Kikapcsolta a hajszárítót, és Kathleen fölé hajolt. Miközben egy hajtincset lágyan a
lány füle mögé simított, megérintette bársonyos bőrét.
– Jó lesz így – ugrott fel zavartan Kathleen. – Köszönöm. Elmehetnél
mesterfodrásznak.
– Egy teljes éven keresztül én fésültem a mamát, amikor a vállát nem tudta mozgatni.
A lány emlékezett rá, hogy Fitzgerald asszony egy ideig súlyos beteg volt.
– Mindig törődtél anyáddal – mondta mosolyogva. – De most gyere, még házhoz kell
szállítanunk az árut!

Egész nap úgy viselkedtek, akár a csintalan gyerekek. A Sky Roadon megálltak, és
önfeledten bámulták a lenyűgöző panorámát. Innen, fentről gyönyörű kilátás nyílt az
apró szigetekre, öblökre. Aztán hangosan énekeltek; élvezték az érintetlen természetet,
csodálták a tenger kékjét, a távoli, zöld erdők nyugalmát.
Kathleen jókedve átragadt a hotel szakácsára is, aki lelkesen vette át a zöldséget,
gyümölcsöt, a tortákat, és úgy döntött, ezentúl nagyobb mennyiségben fog rendelni.
Végül felkeresték a lány kedvenc helyét: egy puha homokkal borított, keskeny
partszakaszt.
Kathleen a keskeny ösvényen lefutott a vízhez,
– Almomban sem gondoltam volna, hogy a hotel ilyen sokat fog rendelni – mondta
örömmel, majd letette a piknikes kosarat, és pokrócot terített a földre.
– Rengeteg munkát vállalsz – állapította meg a férfi. – Nem sok időd marad saját
magadra…
– Szeretném növelni a megrendelések számát – magyarázta a lány. – A pék nemsokára
nyugdíjba megy, és hajlandó bérbe adni nekem az üzletet. Akkor Kevin egyedül
végezhetné a munkát, és nekem több időm jutna a kerti munkákra. Az a srác olyan tortát
tud sütni, amilyet én soha!
– Lehetetlen! – állapította meg Lorcan, és kíváncsian beleharapott Kevin szilvás
süteményébe.
– Annyira boldog vagyok! – lelkendezett a lány.
– Én is.
– Komolyan mondod?
– Itt, a világ legszebb helyén ki ne lenne boldog? – kérdezett vissza a férfi.
Elégedetten dőlt hátra, miközben a vízben gázoló kócsagokat bámulta.
– Sétálok egyet – szólt a lány, és felállt. Hírtelen elszállt a jókedve.
Lorcan is feltápászkodott, majd bepakolta az uzsonnamaradékot a kosárba. Kathleen
lehajtott fejjel jött vissza, hosszú haját arcába fújta a szél. A férfi észrevette a
szomorúságát. Legszívesebben elsütött volna valami ostoba viccet, hogy jobb kedvre
derítse, mert… Miért is? Maga sem tudta pontosan.
De igenis tudta! Nem ámíthatja tovább magát. Azt szeretné, ha a lány boldog volna.
Mivel mindketten szívesen laknának a házban, ha el akarják kerülni a rosszindulatú
pletykát, egyetlen megoldás jöhet szóba…
Kathleent persze csakis az anyagi biztonság érdekli. Nem azért fogja elfogadni az
ajánlatomat, mert szerelmes belém, gondolta a férfi.
 Elindultak visszafelé a tőzeges lápon, a jégkorszak csiszolta, dimbes-dombos vidéken
keresztül.
Kathleen egy szót sem szólt, a férfi pedig a lenyűgöző tájat figyelte. Bárány fel-hők
úsztak az égen, a meredek hegycsúcsokról hűs, hegyi patakok szaladtak lefelé, utat törve
a sziklák között. A közelben egy korai keresztény templom romjai és a nagy éhínség
idején kihalttá vált falvak maradványai látszottak.
Ez a táj a lelkembe ivódott, gondolta Lorcan meghatottan. Majd egy pillantást vetett
Kathleenre, aki elbűvölő szépségével, természetességével tökéletesen beleillett a tájba. A
férfiban most tudatosult, hogy vele szeretné leélni az életét.
Szemügyre vette a lányt oldalról. Pisze orrocskájának, telt ajkának látványa a
mennyekbe repítette. Bársonyosan puha bőrén parányi homokszemcséket fedezett fel.
Ettől hirtelen jókedve támadt.

Amíg Kathleen a jógatanfolyamot vezette, Lorcan csábításra alkalmas hangulatot

varázsolt a házba. Ezüst étkészlettel, kristálypoharakkal terített meg, a vázákba rózsát
tett. A legjobb bort hozta fel a pincéből, majd meggyújtotta a gyertyákat.
Tüzet rakott a kandallóban, aztán körülnézett a lemezek között, és romantikus zenét
választott. Titokban azt remélte, hogy a lány nem tud majd ellenállni neki..,
Miután végzett az előkészületekkel, lezuhanyozott. Világos inget vett fel, amely jól
illett sötétkék öltönyéhez. Majd visszament a konyhába, és türelmetlenül várta a lány
érkezését.
A korábban megírt csekket apró darabokra tépte.
– Szia! Megjöttünk! – Ez végre Kathleen hangja volt.
– Gyorsan végeztetek – mondta a férfi, mintha nem egész idő alatt erre a percre várt
volna; Alaposan szemügyre vette a lányt, akinek tekintete sugárzott az örömtől. Vajon ki
vidította így fél? – tűnődött magában féltékenyen.
– Nahát! – Kathleen megtorpant, – Borzasztóan elegáns vagy!
– A sikert meg kell ünnepelnünk – magyarázkodott Lorcan kissé ijedten, hogy talán
túlzásba vitte az előkészületeket. – Milyen volt az óra?
– Remek, végre kikapcsolódtunk egy kicsit. Legközelebb te is eljöhetnél – áradozott
Kathleen, miközben a mélyen alvó Conort betette a kiságyba. Aztán visszajött a
konyhába, és levette a kabátját.
Lorcannek nagy önuralomra volt szüksége, hogy ne a lány testhezálló, leopárd-mintás
blúzát figyelje. Olyan érzéki hatással volt rá, hogy már-már fizikai fájdalmat érzett.
– Jó, legközelebb elmegyek – ígérte.
– Hogy áll a kacsa? – nyitotta ki Kathleen a sütő ajtaját. – Egész jól néz ki! Ügyes
szakács lesz belőled!
– Nem ördöngösség! Pontosan tízpercenként meglocsoltam a szaftjával, ahogy
utasítottál.
– Szerintem ki is vehetjük. Egy darabig úgyis pihennie kell.
– Miért? Elfáradt a sütőben? – tudakolta ártatlan arccal Lorcan.
Kathleen felnevetett. Legszívesebben azonnal a férfi karjába omlott volna,
megfeledkezve a vacsoráról és az előkészületekről, de erőt vett magán.
– A hús ízletesebb lesz, ha egy kicsit hagyjuk hűlni – magyarázta. – Addig felteszem a
köretet, és gyorsan letusolok.
– Sokan voltak a tanfolyamon? – Lorcant csak nem hagyta nyugodni a kíváncsiság.
– Mint mindig. – Kathleen hercegnői mozdulattal hátradobta és összefogta hosszú
haját. – Tizenketten. Ja, és még hárman a szomszéd faluból.
 Biztosan mind férfiak! Elég, ha egy pillantást vetnek a lány szűk blúzára, és máris
csorogni kezd a nyáluk, gondolta Lorcan.
– Rendes fickók? – Magában persze remélte, hogy undok, gusztustalan pasasok…
– Rendesek, de nem fickók, hanem lányok! – mosolygott vidáman Kathleen.
A férfinak nagy kő esett le a szívéről. Legalább van esélye, hogy valóra válik a terve.
– Az ebédlőben eszünk – említette mintegy mellékesen. – Ott terítettem.
– Nagyszerű ötlet! – örvendezett a lány, és az ebédlőbe indult. Lorcan követte. –
Nahát! Előkészítettél mindent, teljesen elkényeztetsz! – Kathleen őszintén meglepődött.
– Köszönöm. És a kedvenc zenémet választottad! Most pedig gyorsan eltűnök, mint a
mesében, hogy Hamupipőkéből átváltozzak…
– Hercegnővé – segítette ki a férfi. – De siess! A mesebeli herceged már türelmetlenül
vár.
Bárcsak így lenne! – sóhajtotta a lány magában, miközben a szobájába ment. Igazán
megjelenhetne egy tündér a varázspálcájával, hogy valódi szépséggé változtasson!
Ilyen különleges alkalomra csakis a testhezálló, piros ruhát veheti fel. Igaz, a
szoknyarész merészen fel van sliccéivé, de ha nem sokat mozog, talán nem mutat tűi
sokat a lábából…
Miután lezuhanyozott, haját egy fényes csattal kontyba tűzte, ajkát kirúzsozta, majd
kedvenc parfümjével beillatosította magát.
– Gyönyörű vagy! – nyögte Lorcan rekedten. – Le fogsz venni a lábamról…
– Köszönöm – fogta kezébe a hússzeletelő kést a lány.
– Várj, még összekoszolod magad! – A férfi egy kötényt vett elő, és kissé ügyetlenül
megpróbálta Kathleenre adni. Miközben a derekán megkötötte, a lány a nyakán érezte a
leheletét. Tudta, ha most megfordul, a férfi megcsókolja. A levegő szinte szikrázott
körülöttük.
– Legjobb, ha te vágod fel a húst – mondta halkan Kathleen. – Én addig megnézem a
köretet.
Most ő húzta át Lorcan fején a kötényt, és nagyot nyelt, miközben megérezte a
férfitest feszülő izmait. Az érzéki közelség kimondottan nyugtalanította. Önmagát is
meglepte, milyen erős vágyat érez. Természetesen ügyelt arra, hogy Lorcan ne vegye
észre.
Amint asztalhoz ültek, és a férfi a jövőbeli terveiről kezdett beszélni, Kathleen kissé
magához tért. Lorcan szeretne a faluban egy helyi irodát nyitni; néhány lerobbant,
üresen álló épületet átalakítana erre a célra. Talán a legközelebbi munkatársait is rá
tudja venni, hogy jöjjenek ide dolgozni. A faluval is jót tenne: munkalehetőséget
teremtene.
– Én mindenben támogatlak – bíztatta a lány, és átnyújtott neki egy teleszedett
tányért.
Lorcan megkóstolta a húst.
– Mennyei! Azt hittem, nem vagyok éhes, de ennek egyszerűen nem lehet ellenállni!
Légy szíves, taníts meg rá, hogyan csinálod!
– Mit? A jógát? A kertészkedést? Vagy a főzést?
– Mindent. Én is beleadom a tudományomat.
– A jogászmesterséget? – tréfálkozott a lány,
– Amit csak tudok és ismerek – válaszolt sokatmondó pillantással Lorcan.
– Szóval egy gyorstalpaló tanfolyamot óhajtasz! – viccelődött tovább Kathleen, hogy
másra terelje a szót. Nem akarta elhinni, milyen sóvárgó tekintettel bámul rá a férfi.
Lorcan a kezébe nyomott egy pohár bort.
– Úgy látom, mindketten értjük a tréfát – állapította meg a férfi örömmel.
 A lányra hirtelen rátört az éhség, és jó étvággyal nekiállt falatozni.
– Mesélj még a terveidről! – kérte.
– Mindent átgondoltam. A legcsodálatosabb az egészben, hogy mi ketten jól
kiegészítjük egymást. – Lorcan belekortyolt a borába.
– Úgy látod? – A lány szíve egyre gyorsabban vert.
– Igen. Hogy csak egy példát említsek, a munkád pontosan beleillik a terveimbe.
Kathleen csalódottan vette tudomásul az ésszerű magyarázatot, de a férfi szavai
megindították a fantáziáját.
– Megbízhatsz bennem, nem fogom a házat lényegesen átalakítani – folytatta Lorcan. –
Viszont az istálló nem maradhat így. És még valami: időnként nagyszabású fogadásokat
rendezek majd, befolyásos embereket hívok meg. Szeretném, ha ilyenkor magadra
vállalnád a háziasszony szerepét, Kathleen.
A férfi ellenállhatatlan mosolya levette a lábáról Kathleent, mégis kitérő választ adott:
– Nem vagyok hozzászokva az előkelő társasághoz.
– Ugyan már! Először is: gyönyörű vagy, másodszor: érdekelnek az emberek.
Harmadszor: már a puszta jelenléteddel emelni fogod az est fényét. És negyedszer: nem
kell aggódnod, mert itt, a házban rendezzük a fogadást. Egyébként is melletted leszek. –
Lorcan egy kis szünetet tartott, hátha mond valamit a lány, de Kathleen szótlan maradt. –
Senkit sem ismerek, aki nálad alkalmasabb lenne erre a szerepre!
– De én… – dadogta a lány. Meglepődött, hogy Lorcan ilyen jó véleménnyel van róla.
– Egy szerény „igen” is megteszi – próbálta oldani a helyzetet a férfi.
Kathleen zavarában csak bólintani tudott.
– Nagyszerű! – Lorcan boldog mosollyal nyugtázta a választ. – Akár máris
hozzáláthatunk, hogy megvalósítsuk a tervet!
– Miért ne? – emelte meg a poharát a lány. – Koccintsunk az új irodádra!
– És a biogazdaságodra!
Lorcan leszedte az asztalt, és behozta az édességet a konyhából. A lány egyszerűen
nem tért magához. Lehet, hogy gyermekkori álma válik most valóra? Nem tudta elhinni,
hogy végre közös nevezőre jutottak.
– Meggyújtottam a kandallóban a tüzet. Hagyd az edényt, majd holnap reggel
elmosogatok javasolta a férfi.
– Elkényeztetsz – sóhajtott fel Kathleen.
– Éppen ideje, hogy valaki megtegye – mondta a férfi határozottan, és kézen fogta.
Milyen csodálatos minden! – gondolta a lány a szokatlan figyelmességtől meghatottan.
Lorcan már nem ellenséges vele szemben, sőt inkább túlságosan kedves. Ő pedig fülig
szerelmes belé! Önkéntelenül megszorította a férfi kezét, és érezte, hogy Lorcan
viszonozza a mozdulatot. Kathleen a férfi tekintetében végtelen gyöngédséget vélt
felfedezni.
Lorcan megsimogatta az arcát, majd könnyű csókot lehelt az ajkára.
– Köszönöm, hogy segítesz megvalósítani az álmaimat.
– Az én vágyam is teljesül – suttogta Kathleen.
– Ennek örülök. – Lorcan újra megcsókolta.
Leültek a nappaliban a széles kanapéra. A lány fejében különös gondolatok
motoszkáltak: Lorcan végtelenül vonzó, ráadásul a szíve is a helyén van. Segít a
hátrányos helyzetű gyermekeknek, megmenti a sebesük állatokat… Lehet ilyen embert
nem szeretni?
– Táncoljunk! – kérte Lorcan.
– Táncoljunk?! – ismételte meg a lány, hogy egy kis időt nyerjen. Simuljon a férfi
karjaiba? Nem, jobb, ha nem teszi, figyelmeztette magát.
 – Kérlek! Vagy félsz tőlem?
– Dehogyis! Csak…
– Nagyon szeretném!
Kathleen hosszú szempillái megrebbentek, de végül szótlanul a férfi felé nyújtotta a
kezét.
Lorcan abban a pillanatban derékon fogta, és szorosan magához ölelte. Majd
gyengéden a mellére húzta a lány fejét. Kathleen érezte a férfi szapora szívdobogását.
Lehunyta a szemét, és felsóhajtott.
Lassan mozogtak a zene ritmusára. Minden lépésnél közelebb kerültek egymáshoz.
Kathleen csípője akaratlanul a férfihoz simult, miközben nem tudta figyelmen kívül
hagyni Lorcan érezhető férfiasságát…
Vagy eltolom magamtól, vagy veszélyes játékba kezdek, futott át az agyán, de a
következő pillanatban már el is feledkezett a kételyeiről. Ajkával megérintette a férfi
nyakát.
Lorcan keze lassan lefelé csúszott Kathleen hátán, egészen a csípőjéig.
A lány tehetetlenül behunyta a szemét, és nagyot sóhajtott, amint Lorcan
szenvedélyesen a nyakát kezdte csókolni. Már késő visszakozni. Az érzéki vágy minden
ellenkezését legyőzte.
Karját Lorcan nyaka köré fonta, és mélyen a szemébe nézett. Miközben lágyan
ringatóztak a zene ütemére, a férfi szemében különös fény csillant. Gyengéden kezébe
fogta a lány arcát, és megcsókolta a szemöldökét. Kathleen még szorosabbra fonta karját
a férfi nyaka körül. Forró, sima bőre úgy hatott rá, akár az ajzószer. Szinte félálomban
gombolta ki Lorcan ingét; levette róla, és messzire hajította. Nyelvével végigsimította
izmos vállát, mellkasát.
Lorcant még senki sem szerette így. Amint a lány puha ajka a bőréhez ért, egész
testében megremegett. Minden önuralmára szüksége volt, hogy ne kezdjen el a
csípőjével mozogni. Nem akarta megtörni a pillanat varázsát.
– Kathleen… – suttogta vágyakozva.
A lány felemelte fejét, és ajkával megkereste a férfi száját.
Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos lesz, gondolta
Lorcan, miközben gyengéden harapdálni kezdte Kathleen ajkát. Eddig a szex csupán
múló örömöt, a test kielégülését jelentette. De ez most több volt annál. A lány karjában
elveszítette az akaratát.
Nem is akart belegondolni, hogy ilyen szenvedély talán veszélyes lehet számára.
Annyira kívánta Kathleent, hogy ebben a helyzetben már nem volt visszaút.
Felnyögött, és lerántotta magával a lányt a vastag, puha szőnyegre. A piros ruha egyik
pántját óvatosan lecsúsztatta Kathleen válláról. Amaz egy pillanatra megmerevedett, de
Lorcan csókjai megtörték minden ellenállását. A férfi végigcsúsztatta kezét a lábán a
bokájától egészen a combjáig.
Kathleen puha ajka, telt melle, amelyet gyengéd simogatásaival tett szabaddá, a
selyemruha, amelyet lassan, óvatosan vett le róla – mindez csak fokozta izgatottságát.
A lány apró, kéjes sikolyokat hallatott, arca kipirult. A férfi olyan szépnek látta, és
annyira kívánta, hogy szinte fizikai fájdalmat érzett.
– Gyönyörű vagy! – súgta.
– Ó, Lorcan! – Kathleen alig tudta magát visszafogni, amikor a férfi ujjai érzékeny
mellbimbóját kezdték cirógatni. – Még! – suttogta. Gyorsan megszabadult a ruha másik
vállpántjától is, mire a fényes selyem derékig lecsúszott róla. Eszeveszetten vágyott rá,
hogy meztelen testévei érezze a másik közelségét.
– Kathleen… Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen csodálatos vagy!
 A lány sóvárgó tekintettel pillantott fel, miközben két kezével közelebb emelte mellét
a férfi ajkához. Lorcan készségesen ráhajolt, és önfeledten csókolni kezdte.
Kathleen a csókjaival borította be a férfi meztelen felsőtestét, Lorcan szemében
vágyakozás égett.
– Szükségem van rád, Kathleen, kívánlak! – szólt rekedtes hangon.
A lány lehunyta a szemét.
Én pedig tiszta szívemből szeretlek, gondolta. Ajkuk egybeforrt, miközben Kathleen a
férfi meztelen hátát simogatta.
– Én is akarlak!
Lorcan szabad folyást engedett a vágyainak. Érezte, hogy a lány is alig várja a
beteljesülést.
Talán egy igazi szerelem kezdődik? – suhant át Kathleen fején. Hiszen a férfi minden
mozdulatából ugyanaz a szenvedély árad, mint amilyen őt is lángra lobbantotta.
Kéjesen felsóhajtott, amint Lorcan ujjai a combjai közé tévedtek, és rátaláltak testének
legérzékenyebb pontjára.
Tökéletes szerelmespár vagyunk. Kénytelen lesz bevallani magának, hogy szerelmes
belém, gondolta Kathleen. Biztos volt a dolgában, és élvezni akarta a mámor minden
pillanatát.
– Még! – nyögte aléltan. – Kérlek, ne hagyd abba!
A lány gerince megfeszült, ahogy Lorcan ujjai egyre mélyebbre hatoltak. Kathleen
felnyögött, miközben teste ritmusos, egyre gyorsuló mozgással követelte az érzéki
gyönyört. Simogatni kezdte a férfit ott, ahol a legjobban feszült benne a vágy.
– Ne! Nem bírom tovább! Engedd, hogy szeresselek! – könyörgött a férfi.
A lány válasz helyett széttárta combját. Amint Lorcan lassan beléhatolt, kéjesen
felsóhajtott.
Ettől a pillanattól kezdve tökéletesen átadta magát az érzéki gyönyörnek. Nem volt
tudatában annak, mit tesz, nem vette észre, milyen szenvedélyesen reagál a férfi
mozdulataira. Megrészegült saját érzéseitől. Világossá vált számára, hogy Lorcan az a
férfi, akit mindig is szeretett, és akit örökké szeretni fog. Most először érezte test és lélek
egyesülésének harmóniáját.
A lány végre eljutott a csúcspontra. Magához szorította a férfit, aki hirtelen felnyögött.
Őt is magával ragadta a gyönyör.
Nem sokkal később Kathleen érezte, hogy a teste lassan elernyed.
Fogalma sem volt, hogy ilyen élmény is lehet a szex. Még mindig nem akarta elhinni,
milyen szenvedélyesen vágyik a férfi az ölelésére.
Hamarosan újra felébredt bennük a vágy, és Lorcan ismét a karjába vette. Nem tudtak
betelni egymással, szavakra itt már nem volt szükség. A férfi minden mozdulatában,
érintésében benne volt, mit érez iránta.
Kathleen végigsimította Lorcan arcát, mire a férfi megremegett. Kell-e ennél több
bizonyíték arra, hogy szeret? Remélem, neki is ugyanazt jelentette ez az este, amit
nekem, gondolta a lány kábultan.
Miközben Lorcan a fürdőszobába vitte, és gyengéden beszappanozta Kathleen testét,
a lány bágyadtan kapaszkodott a nyakába. A férfi úgy becézgette, mint egy álmos
csecsemőt, majd mindenütt szárazra törölte. Ezután visszavitte az ágyba, és gondosan
betakarta. A lány – elégedett mosollyal – azonnal mély álomba merült
 9. FEJEZET
Amikor Kathleen másnap reggel felkelt, észrevette, hogy Lorcan elmosogatott. Miután
megetette az állatokat, visszasietett a házba, hogy minél előbb láthassa.
Egy darabig jókedvűen eljátszott Conorral, de Lorcannek nyoma sem volt. A férfi csak
tíz óra körül került elő, amikor már nem is számított rá.
Kathleen barátságosan fogadta. Épp a napi elszámolást végezte.
– Köszönöm, hogy elmosogattál. Talán álmatlan éjszakád volt? – ugratta a férfit.
Lorcan elmosolyodott, és kezében a teaforralóval így szólt:
– Úgy is mondhatjuk.
A lány nem egészen erre a válaszra számított. Mintha jeges kéz szorította volna Össze
a szívét.
– Be kell fejeznem a könyvelést – terelte másra a szót, miközben a reggelit készítette.
– Egész nap telefonálni fogok – mondta Lorcan, tudomást sem véve a lány előző
mondatáról.
Miért ilyen egykedvű és közönyös? – töprengett Kathleen.
– Talán megbántad, ami tegnap éjjel kettőnk között történt? – kérdezte kertelés
nélkül.
– Nem, arról szó sincs – felelte a férfi határozottan.
– Akkor miért viselkedsz ilyen hűvösen?
– Mert fogalmam sem volt, hogyan fogadsz ma reggel.
A lány együtt érzően mosolygott. Szóval ő is fél a visszautasítástól!
– Számomra különleges éjszaka volt – jelentette ki nyíltan.
– Számomra is – vallotta be a férfi. Felbátorodva a lányhoz hajolt, és lágyan
megcsókolta. Gyengéden beletúrt Kathleen hajába, majd az asztal túlsó végéhez ült.
A lány nem értette, miért kerüli a közelségét. Talán nem akar mást, csak szexet, és
világos nappal kínos neki nem létező érzelmeket mutatni? Kár volt túlértékelni a tegnap
este történteket.
– Sok dolgom van, a könyvtárszobában reggelizem – mondta Lorcan.
– Jó lesz, ha fél egykor ebédelünk? – Kathleen megpróbált közönyt erőltetni az arcára.
– Miattam ne főzz! Ha megéhezem, majd összedobok magamnak egy szendvicset.
Tégy úgy, mintha itt se lennék! – Mivel a férfi kezében a reggelizőtálcát fogta, vállával
nyitotta ki a konyhaajtót. Bólintott egyet Kathleen felé, majd eltűnt.
A lány megrendülten állt egy darabig, nem értette a helyzetet. Tehát Lorcan csak
kihasználja. Le akart feküdni valakivel, és ő épp kapóra jött neki. A lány mégis jólesően
gondolt vissza a csodálatos éjszakára. Ha pusztán testi örömöt akart, miért volt annyira
kedves és gyengéd? Szíve mélyén azt remélte, a férfi többet érez iránta.
Lorcan hosszú évekig palástolta az érzelmeit. Talán meg kell tanulnia, hogy
megbízzon másokban. Ha a férfi látja, hogy ő bátran beszél az érzéseiről, biztos, hogy
előbb-utóbb megnyílik majd.
Amikor Lorcan úgy dél körül a gondolataiba merülve előjött, hogy sajtos szendvicset
készítsen magának, emlékeztette a lányt, hogy este a Galway étterembe mennek
vacsorázni.
– Öltözz ki! – javasolta a férfi,
– Olyan elegáns hely? – kérdezte Kathleen izgatottan.
– Meglehetősen – mosolyodott el Lorcan, majd gyorsan kiment a konyhából.
Bárcsak tudnám, mi baja! Mindenesetre vissza kell fognom magam! – figyelmeztette
magát a lány.
 Este átjött Bridget, hogy vigyázzon Conorra, amíg távol vannak. Barátságosan
üdvözölte Lorcant, majd megcsodálta Kathleen méregzöld blúzát és a szűk, hosszú
szoknyát.
– Olyan más vagy ma! – állapította meg.
Kathleen zavartan pillantott a férfira.
– Talán a rúzs teszi. De ez megy Lorcan ingéhez! – próbálta tréfával elütni a dolgot.
– Azt hiszem, mehetünk – szólt közbe a férfi. Magától értetődő természetességgel
Kathleenbe karolt, és elindultak kifelé, mielőtt Bridget túlságosan belemelegedett volna
a témába.
– Tényleg annyira más vagyok? – tudakolta a lány, miután beültek a kocsiba.
– Talán csak nyugodtabb, és nem olyan nyúzott, mint máskor.
Az étteremben rengeteg vendég volt, de a főpincér szerencsére talált egy nyugodt
asztalt számukra az ablaknál.
– Ez valóban finom – dicsérte az első fogást Kathleen. – Végre újra embernek érzem
magam, nem csak szakácsnőnek, kertésznek, meg mindenesnek…
– Szeretném megkönnyíteni az életedet – nyúlt a lány keze után Lorcan.
Kathleen megörült az önkéntelen mozdulatnak, és ujjait összekulcsolta a férfi ujjaival.
– Szívesen végzem a munkámat.
– Tudom, csak.,. – Lorcan nem folytatta, mert a pincér bort töltött a poharakba. Aztán
máris hozta a következő fogást, és a férfi el is felejtette, mit akart mondani.
Kathleen óvatosan a ház körüli teendőkre terelte a szót. Lelkesen tárgyalták meg a
felújítással, berendezéssel kapcsolatos kérdéseket, és megegyeztek, hogy a jövő héten
meg is vásárolják a szükséges dolgokat.
– Kellene valaki, aki a veteményeskert körüli teendőkben segít neked – mondta a férfi.
– Felveszek egy kertészt, és talán személyzet sem ártana…
– Várj, Lorcan! – szólt közbe nyugtalanul a lány. – Ki fogja mindezt fizetni? Először
beszéljünk meg mindent részletesen, és aztán…
– Majd a desszert után visszatérünk a témára.
Kathleen érezte, hogy a férfi feszeng, kínosan érzi magát. Mindössze egyszer tett
említetést az előző éjszakáról. Nem bókolt neki, hanem udvariasan, szinte közömbösen
viselkedett. Csak akkor élénkült fél, ha a ház került szóba.
A lány nagyot sóhajtott. Félretolta a tortát, és előrehajolt. Tisztáznia kell a helyzetet,
mégpedig minél előbb.
– Mit tervezel?
Lorcan tágra nyílt szemmel nézett rá.
– Semmit.
– Nem hiszem. Valamit forgatsz a fejedben. Ha nem vagyunk egymással őszinték…
– Van egy ajánlatom számodra – szólt közbe türelmetlenül a férfi.
Kathleen gyomra görcsbe rándult. Egy ajánlat! Annak idején Harry is ezt a kifejezést
használta. Ezek után már semmi jóra nem számíthat. Kérdőn nézett a férfira.
– Jól kijövünk egymással… – kezdte bátortalanul Lorcan. – Tegnap éjjel is…
– igen? – biztatta a lány.
A férfi szemében furcsa fény villant Megragadta Kathleen kezét, és gyengéden
simogatni kezdte.
– Még sohasem éreztem ilyet. – Lorcan gondosan válogatta meg a szavakat. –Nem
tudtam, hogy férfi és nő egy testi kapcsolatot ilyen szenvedélyesen is megélhet. – Hangja
furcsán csengett. – Már akkor izgatott leszek, ha csak szóba kerül a téma. Az igazat
megvallva, egész nap nem tudtam a munkámra figyelni, mert folyton ezen járt az eszem.
 Kathleen sugárzó mosollyal nézett rá. Végre megértette, miért viselkedett a férfi olyan
különösen.
– Hamarabb is elmondhattad volna!
– Szeretnélek magam mellett tudni – mondta Lorcan. – A nap minden percében és
másodpercében. És van még valami, amit meg kell beszélnünk. Pontosabban, amit el
akarok mondani neked…
Hírtelen elhallgatott, és végigcsókolta a lány ujjait. Kathleen beleborzongott. Érezte,
hogy a férfi kedveli, de tőle magától akarta hallani.
– Mondd! – suttogta.
– Szeretnélek feleségül venni – nyögte ki nagy nehezen Lorcan, és mélyen a lány
szemébe nézett.
Kathleen meghökkent. Komolyan gondolja?
Kérlek, mondj valamit! – könyörgött Lorcan.
– Erre nem számítottam, nem hittem volna, hogy… – dadogta a lány, és képtelen volt
folytatni.
Lorcan elfordította a fejét, mintha kínosan érezné magát. Ez nem jó jel. Most kellene
szerelmet vallania, gondolta Kathleen. Ehelyett Lorcan elhúzta a kezét, és átható
tekintettel a lányt fürkészte.
– Mégis, mi a véleményed? – kérdezte nyugodt hangon.
– Miért akarsz feleségül venni? – A lány rettegve várta a választ.
Lorcan nagy levegőt vett.
– Egy házban akarunk lakni. Igaz?
Kathleen bólintott. Sejtette, mi következik.
– Ezért még nem kellene összeházasodnunk – érvelt.
– Nem így gondolom. Az emberek pletykálni fognak.
– Nem érdekel!
– Na és Conor?
Kathleen dühösen húzta össze a szemöldökét. Persze hogy a falubeliek beszélni
fognak róluk. Ilyen kis helyen mit lehet titokban tartani? Igen, Conornak előbb-utóbb
hátránya származna belőle.
– Kettéosztjuk a házat – javasolta.
– Tényleg azt hiszed, hogy a tegnap éjszaka történtek után működne a dolog? –
kérdezte Lorcan nyugodtan.
– Nincs más megoldás.
– Komolyan ezt szeretnéd? – A férfi hozzáhajolt, és a szemébe nézett. Kathleen
remegni kezdett. – Nem akarsz eltölteni velem több szenvedélyes éjszakát? Nem akarod,
hogy csókoljalak, becézzelek, öleljelek?
– Hagyd abba! – könyörgött a lány. Megrémült, hogy a férfi szavai milyen erős érzéki
vágyat ébresztenek benne.
– Nem kívánsz engem, Kathleen?
A lány sokáig nem válaszolt. Lorcan mosolyogva figyelte. Átlátott rajta, pontosan
tudta, mennyire vágyik az érintésére. De az ajánlat elfogadhatatlan volt Kathleen
számára.
– Lorcan, én…
– Figyelj rám! – A férfi meggyőző érveket keresett. – Neked mindenképpen anyagi
biztonságot jelent, ha férj és feleség vagyunk. A házat teljesen felújítjuk. Nem lesz
pénzügyi problémád. Ballykisteen az otthonotok lehet a kisfiadnak és neked.
– Ez tisztán üzleti megfontolásnak tűnik – védekezett Kathleen. Persze jól jön mellé
egy kis szex is, gondolta szomorúan.
 – Nem, több annál.
A lány úgy érezte, mintha ólomból lennének a tagjai.
– Fejtsd ki bővebben!
– Mindig is szerettem volna saját gyerekeket. Az anyaszerepre nálad alkalmasabb
személyt nem tudok elképzelni.
Kathleen úgy érezte, tőrt döfnek a szívébe. Meredten bámult maga elé, moccanni sem
volt ereje. Lorcan egy szóval sem említette a legfontosabbat: a szerelmet. A férfi el akarja
kerülni a rosszindulatú pletykákat, csupán érdekházasságot akar, na meg egy rakás
gyereket. És nem mellékes számára a szex sem.
A lány némi öniróniával gondolt a Harryvel kötött megállapodásra. A sors furcsa
fintora, hogy Lorcan most ugyanazt ajánlja fel neki – azzal a különbséggel, hogy
Harrynek nem volt szüksége szexre. Kathleen még sohasem érezte magát ilyen
magányosnak, kiszolgáltatottnak. Igen, anyagi biztonságban élhetne. De ő nem arra
vágyik!
Az étterem korábban hangulatosnak tűnő légköre hirtelen elviselhetetlenné vált. A
lány úgy érezte, megfullad, ha nem áll fel azonnal.
Minden férfi egyforma. Csalódott Lorcanben is. Csak arra kell neki, hogy lefeküdjön
vele, és gyerekeket szüljön, hogy a szánalmas Fitzgerald család neve fennmaradjon. ..
Nem, nem megy bele ilyen házasságba!
– Kathleen! – hallotta távolról a férfi hangját.
A lány ráemelte tekintetét, miközben úgy érezte, a szíve szakad meg. Kétségbeesetten
szerelmes volt, de láthatólag Lorcant ez hidegen hagyta.
– A válaszom: nem! – felelte Kathleen határozottan.
A férfi falfehér lett.
– Mindent elrontottam! – vádolta magát. – Nem most kellett volna megkérdeznem.
Rossz időpontot választottam, ráadásul olyan helyre hoztalak, ahol még magamhoz sem
tudlak ölelni…
– Szeretnék hazamenni – szakította félbe a lány. Attól félt, hogy itt, mindenki szeme
láttára kezd el sírni.
– Rendben van. – Lorcan kifizette a számlát, majd felsegítette Kathleenre a kabátot.
Szótlanul ültek be a kocsiba.
Hazafelé is hallgattak. A lány reménytelen ürességet érzett.
– Egyedül is boldogulok – utasította el a férfit, amikor a kiszállásnál udvariasan
kinyitotta neki az ajtót. A ház előtt hirtelen erős fejfájás tőrt rá. – Ments ki Bridget-nél!
Nem érzem jól magam – kérte Lorcant, és gyorsan a szobájába sietett. Nem volt kedve
ilyen állapotban a barátnőjével csevegni.
Nem sokkal később lépteket hallott az előszoba felől. A férfi bizonyára hazakíséri
Bridgetet Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Végre odamehet mélyen alvó kisfiához.
A kiságy mellé térdelt, és a rácson át megsimogatta Conor fejecskéjét. Nem, szerelem
nélkül nem megy férjhez. A gyermekének igazi családra van szüksége.
Lorcan minden bizonnyal meg fog sértődni. Kathleen tehát számolhat azzal, hogy el
kell hagyniuk a házat. Nagyot sóhajtott. Ugyanott tartanak, ahol elkezdték.
A férfi hang nélkül lépett be a szobába. Kathleen meglepődve felállt.
– Beszélnünk kell!
Lorcan kinyitotta az ajtót, udvariasan előreengedte a lányt, aki megállt a kandalló
mellett, és erőtlenül a falnak támaszkodott. A férfi különös arckifejezéssel figyelte.
– Nem tudom elfogadni az ajánlatodat. Szerelem nélküli érdekházasságba nem
megyek bele – fogalmazta meg mondandóját nyíltan Kathleen, bár közben egy belső
hang azt súgta neki, butaságot csinál.
 – Harrynél ez nem volt szempont? – kérdezte könyörtelenül Lorcan.
– Meg is bántam, de akkor már késő volt. Egyedül a kisfiamnak éltem. Még jó, hogy ő
van nekem… De ugyanazt a hibát még egyszer nem követem el.
– Azt hittem, kedvelsz engem.
– Nem szeretnék üzleti megállapodás tárgya lenni – érvelt a lány, figyelmen kívül
hagyva Lorcan szavait. – Most biztosan azt várod, hogy hálás legyek. Megalázó az
ajánlatod. Honnan veszed a bátorságot, hogy így bánj velem?!
– Azt kértem, hogy a feleségem légy, nem a szeretőm. Ez minden tekintetben
biztonságot nyújt neked – felelte fagyosan Lorcan.
– Valóban? És arra nem gondolsz, hogy hazugságban kell majd élnem? – A lány szeme
villámokat szórt.
– Hazugságban? Hiszen azt mondtad, kívánsz engem!
– Ezt te is mondtad.
– Igen, és megismétlem, ha akarod: kívánlak, szükségem van rád, Kathleen! Tudom,
hogy nem vagyok számodra közömbös. A tested vágyik az érintésemre. Miért nem vallod
be?
– Honnan veszed ezt? – védekezett a lány dacosan.
– Érzem. Szikrázik körülöttünk a levegő. Ha velem vagy, gyorsabban ver a szíved, az
arcod kipirul…
– A méregtől! – szólt közbe Kathleen kétségbeesetten.
– Nem, a vágytól! Mi lenne, ha meglazítanám a nyakkendőmet, és…
– Kérlek, ne!
– Miért ne? Azt mondtad, közömbös vagy irántam! Akár az ingemet is
kigombolhatom…
– Ne… – Kathleen tehetetlenül próbálta elnyomni a rátörő érzéseket. – Azt várod
tőlem, hogy pusztán üzleti megfontolásból és a szex kedvéért menjek hozzád? – kérdezte
rekedten.
– Kezdetnek nem rossz. Elvégre jól megértjük egymást.
Ez már több a soknál! – gondolta a lány, és elfordult, nehogy a férfi meglássa könnyeit.
Ő a szerelmére vágyott. Miért nem tudja kimondani, hogy szereti? Elhinné neki, még
akkor is, ha nem igaz…
– Nem leszek a feleséged – határozott.
– Akkor csak éljünk együtt!
– Nem!
– Remélem, tisztában vagy vele, ez mit jelent.
– Miért nekem kell elhagynom a házat? És ha ragaszkodom hozzá, hogy te menj el?
Évekig jól megvoltál Ballykisteen nélkül! Miért nem tűnsz el, és hagysz végre békén?!
– Az elmúlt éjszaka miatt. – Lorcan a lány vállára tette a kezét,
– Úgy érted, a szex miatt – helyesbítette Kathleen.
A férfi elgondolkozott.
– Az is elég nyomós ok.
Nem, a szex nem minden, gondolta a lány.
Lorcan gyengéden megcsókolta a nyakát; a lány testét azonnal elöntötte a vágy.
Hiábavaló kísérletet tett, hogy távol tartsa magát a férfitól.
Miért kellene bevallanom neki az érzéseimet? Elég, ha élvezem a vele töltött perceket,
és vigyázok, nehogy gyermekünk szülessen! – fontolgatta magában.
Lorcan hirtelen olyan szenvedélyesen kezdte csókolni, hogy a lányból minden erő
elszállt.
– Kérlek, ne! – suttogta tehetetlenül.
 Végül sikerült eltolnia magától a férfit, és kisietett a szobából. Elviselhetetlen
ürességet érzett.

Egy héttel később még mindig nem tudtak megegyezni. Mindenféle kifogást találtak,
amellyel elhalaszthatják a döntést.
A házban közben megkezdődtek a felújítási munkálatok, és Kathleen számára
világossá vált, hogy Lorcan nem akar elmenni. Előbb-utóbb tehát neki kell szednie a
sátorfáját. Rettegett ettől a perctől.
– Gyere hozzám feleségül! – kérlelte a férfi minden áldott este.
– Ne kívánd ezt tőlem! – tiltakozott a lány egyre erőtlenebbül. El kell ismerni, hogy
Lorcant össze sem lehet hasonlítani Harryvel. Kathleen szerelmes volt a férfiba, és a
tekintetéből időnként azt olvasta ki, ő is viszonozza érzéseit. De lehet, hogy csak
képzelődik. Talán csak olyan nőt keres, aki jó az ágyban, tud főzni és gyerekeket szülni.
Ki tudja, mi rejtőzik a gondolataiban?
Egyik este, a kimerítő hét után, Kathleen éppen vacsorát készített. Lorcan figyelte
minden mozdulatát. Egy időre elfeledkeztek a problémákról. Conort közösen dugták
ágyba, s a lánynak feltűnt, milyen szeretettel bánik a férfi a kicsivel. Biztosan jó férj és
apa válna belőle.
Kathleen lehangoltan kortyolgatta az ásványvizet, miközben – ki tudja, hányadszor –
azt fontolgatta magában, hozzámenjen-e Lorcanhez. Mi lesz, ha a férfi később talál egy
olyan lányt, akibe szerelmes lesz? Ő abban a pillanatban feleslegessé válik?
– Szótlan vagy ma – állapította meg Lorcan.
– Igen, gondolkodom – mondta a lány szórakozottan, anélkül hogy felpillantott volna.
– Van egy ötletem – szólt barátságosan a férfi. – Mi lenne, ha az emeleti kisszobát
átalakítanánk gyerekszobának?
Nem hangzott butaságnak. Csakhogy Kathleennek fogalma sem volt, meddig
maradnak még itt.
– Conornak nincs szüksége saját szobára – felelte dacosan.
– Nekem más a véleményem. Hová teszi majd a kisvasutat meg a lányok képeit?
– Milyen lányok képeit? – hökkent meg Kathleen. A férfi azt hiszi, még évekig
Ballykisteenben fognak lakni? Ez lehetetlen, szorította össze makacsul az ajkát. –
Egyébként sem jó ötlet. Ha a gyerek szobája az első emeleten lesz, nekem is fel kell
költöznöm. Ez azt jelentené, hogy a közeledben kell laknom.
– Itt lenn úgyis szűk a hely – győzködte Lorcan. – Harry felesége és kisfia megérdemlik
Írország legszebb szobáját!
A férfi észrevette Kathleen szomorú tekintetét. Leült mellé, és kezét vigasztalóan a
combjára tette. A lány szíve abban a pillanatban kalapálni kezdett.
– Egyébként is örülnék, ha mellettem lennél – vallotta be Lorcan. – Legszívesebben
minden éjjel a karomban tartanálak. Együtt aludnánk el, együtt kelnénk reggel…
– És szeretnél gyerekeket is – tette hozzá a lány bánatosan. – Nem akarsz mást, csak
egy tenyészállatot, de én nem vagyok az…
– Elég ebből! – Lorcan dühösen felállt. – Úgy látom, ma nem lehet veled értelmesen
beszélni. Megyek, lefekszem.
– Ne! Várj! – ugrott fel Kathleen ijedten. Nem akarta megbántani a férfit, és érezte,
hogy most túl messzire ment. – Ne haragudj! – A lány szemében könnyek csillogtak. –
Fáradt vagyok, és zaklatott, de tudom, hogy beszélnünk kell erről.
– Költözz fel az emeletre, hozzám! – javasolta a férfi. – Valamikor úgyis a te szobád
volt.
 – Soha nem volt az enyém! – Kathleen ijedten kapta szája elé a kezét. De már
kimondta.
– Úgy érted, hogy nem aludtál Harryvel egy szobában? – kérdezte Lorcan szokatlanul
csendesen.
– Igen.
A férfi nagy levegőt vett.
– De hát te és Harry…
– Én lenn aludtam – próbált magyarázkodni a lány, és remélte, hogy további
részletekről nem kell beszámolnia. – Itt biztonságosabb volt. Tudod, Harry gyakran
részegen jött haza.
– Hát persze! – hajtotta le a tejét bűntudatosan Lorcan. – Most már tényleg elmegyek
aludni.
– Még ne! Miért foglalkozol ennyit velem? Lásd be, a dolgok nem mehetnek így
tovább! Legjobb lesz, ha elköltözöm. Most még barátként válhatunk el egymástól, mert
azt nem tudnám elviselni, ha… – A lány alig tudta visszatartani a könnyeit.
A férfi még mindig a küszöbön állt, háttal Kathleennek.
– Nem akarom, hogy elmenj. De ha ennyire viszolyogsz attól, hogy szoros kapcsolatba
kerülj velem, valóban nincs más megoldás. Nem tudok veled egy fedél alatt élni, ha
hozzád sem érhetek.
– Pedig mennyire szeretném… – csúszott ki a lány száján.
Lorcan felkapta a fejét, és lassan felé fordult.
– Mit szeretnél?
– Semmit…
– Légy szíves, mondd el, mire gondoltál!
Kathleen magába roskadt. Most már minden mindegy.
– Azt szeretném, hogy veled legyek – mondta halkan.
– Akkor miért harcolsz ellenem? – csodálkozott a férfi.
– Mert félek.
– Hiszen soha nem tudnálak bántani!
– Tudom. A következményektől félek. Nehéz úgy elfogadni az ajánlatodat, hogy tisztán
anyagi érdek és a szex vezéreljen.
– Miért gond ez?
– Mert szerelmes vagyok beléd, Lorcan. És azt akarom, hogy te is szeress. Hogy ne
csak azért vegyél feleségül, mert jó velem az ágyban, vagy mert gyereket akarsz. Hát nem
veszed észre, mennyire szenvedek? – kérdezte a lány boldogtalanul.
– Komolyan… szeretsz engem? Kathleen! – kiáltott tél boldogan a férfi, és magához
húzta a lányt. Olyan szorosan ölelte, hogy majdnem megfojtotta.
Kathleen azt sem tudta, mi történik körülötte. Tétova vonakodásán Lorcan csak
mosolygott. Átölelte, és lágyan megcsókolta.
– Ha igazán szeretsz, akkor minden rendben van! Tartsuk meg az esküvőt már holnap,
vagy még ma, de lehetőleg minél előbb! Ígérem, boldoggá teszlek! Kérlek, mondj igent! –
Újra megcsókolta a lányt.
– Igen, de…
– Nem fogsz csalódni bennem. Nincs szükségem más nőre, egyedül te kellesz nekem!
– Könnyű ezt mondani! De mi lesz tíz év múlva, amikor ráncos öregasszony leszek, a
rosszcsont gyerekek pedig az agyadra mennek?
– Én komolyan veszem a házasságot. Ketten együtt minden nehézséget megoldunk.
Esküszöm, nem leszek hűtlen hozzád, és soha nem foglak megbántani.
A férfi olyan gyengéden csókolta meg, hogy Kathleen megadta magát:
 – Rendben – egyezett bele végük

A következő két hét az esküvői előkészületekkel telt, így Kathleennek nem sok ideje
maradt, hogy a kételyein rágódjon. Időnként belehasított a félelem, hiszen Lorcan
egyetlenegyszer sem mondta, hogy szereti. Igaz, szenvedélyesen ölelte minden éjjel, de
ez még nem jelent semmit. Néha viszont egyenesen úgy viselkedett, mint egy szerelmes
kiskamasz. Vagy csak Kathleen látta így? Valahányszor ránézett a lányra, szemében
különös fény csillant. És amikor együtt ágyba bújtak, nem lehetett nem észrevenni
gyengéd ragaszkodását.
Lehet, hogy csak nem tudja szavakba önteni az érzéseit? – tűnődött a lány, és remélte,
hogy idővel minden másképp lesz. Talán egyszer kimondja azt, amire ő annyira vágyik.
A lány ugyanakkor rettegett attól, hogy olyan álmokat kerget, amelyek soha nem
válnak valóra.

10. FEJEZET
Miközben Kathleen a menyasszonyi ruháját próbálta, meglátott egy jókedvűen
ugrándozó madarat az udvaron. Eszébe jutott a törött szárnyú kis varjú.
Elgondolkozva állt a tükör előtt. Okosan teszi, hogy feleségül megy egy olyan férfihoz,
aki nem tud az érzelmeiről beszélni, és aki talán nem is szereti annyira, mint amennyire
ő szereti? Beleborzongott a gondolatba.
Lorcan Bostonból hozatott egy menyasszonyiruha-kollekciót, és a lány végül ezt a
hűvös tapintású, fehér selymet választotta. Végigsimított a szűk felsőn, a bő szoknyán,
amely kiemelte karcsú derekát, és lágy eséssel hullott a földre.
Kathleen próbálta meggyőzni magát, hogy helyesen döntött. Lassan, óvatosan
körbefordult hófehér cipőjében; szokatlan volt neki a magas sarok. Még három teljes
napot kell kibírnia október negyedikéig! Csigalassúsággal telik az idő, gondolta.
Hirtelen felugrott. Hiszen ma október elseje van! Ez nem lehet! – sóhajtott fel
fájdalmasan.
Lorcan éppen telefonált, amikor a lány szélvészként leviharzott a lépcsőn. A férfi
döbbenten nézett rá, amint berohant régi szobájába. Gyorsan befejezte a beszélgetést.
– Kathleen! – szaladt utána. Már kintről hallotta, hogy a lány keservesen sír.
Lorcan pár percig tétován állt az ajtó előtt, majd benyitott. Kathleen az ágy szélén ült,
kezében egy medált tartott, és szívet tépően zokogott.
– Drágám, mi a baj? – kérdezte a férfi kétségbeesetten, és letérdelt mellé.
A lány szégyenlősen elfordult. Lorcan türelmesen várt, amíg a könnyei elapadtak.
Minden tiltakozása ellenére megsimogatta az arcát, és arra kényszerítette, hogy a
szemébe nézzen.
– Mondd el, mi bánt! – kérte szelíden.
– Nem tudom elmondani! – hüppögött a lány.
– Próbáld meg! Ha össze akarunk házasodni, nem lehetnek titkaink egymás előtt!
A férfi nem tudta elviselni Kathleen bánatos tekintetét. Miért, van így elkeseredve?
Már minden végigfutott az agyán. Talán az esküvővel vagy a menyasszonyi ruhával van
gond?
Lorcan újra és újra megcsodálta a lány törékeny alakját. Bájos arca most valahogy
kifürkészhetetlennek tűnt. A férfit különös félelem kerítette hatalmába.
– Elbűvölő a ruhád, drágám – próbálta elterelni saját gondolatait.
 A lány egyik kezével elengedte a medált, és végigsimított a lágy selymen. Lorcan
megkönnyebbülten sóhajtott fel. Tehát mégis jelent neki valamit ez a gyönyörű, hófehér
ruha.
– A vőlegény nem láthatja a menyasszony ruháját az esküvő előtt. Szerencsétlenséget
jelent – mondta ijedten Kathleen, és szabályszerűen reszketni kezdett.
Lorcan ráterítette a vállára a kabátját.
– Ugyan már, kicsim, ez csak babona! Inkább meséld el, mi a baj!
A lány odanyújtotta neki a medált, amelyben egy csecsemőt ábrázoló kép volt
– Conor? – kérdezte a férfi
– Nem.
Lorcan alaposabban szemügyre vette a képet. A kisfiú Kathleen szakasztott mása volt,
de…
Tehát volt még valaki az életében? Akit annyira szeretett, hogy gyermeket szült neki?
Ez már sok! – dünnyögte magában a férfi, de aztán meggondolta magát. Tulajdonképpen
mi rossz van abban?
– Ki van a fényképen? – kérdezte.
A lány az ágy szélére ült.
– Kieran, az elsőszülött fiam.
Lorcan megkönnyebbült.
– Gondolom, Harry az apja.
– Nem ő.
A férfi gyomra görcsbe rándult, a féltékenységtől legszívesebben felordított volna.
– Hány férfival volt még dolgod? – Megpróbált uralkodni magán, de nem igazán
sikerült.
Kathleen megcsóválta a fejét. Néhány hajfürt az arcába hullott, ami még
ellenállhatatlanabbá tette.
Lorcan dühösen szorította össze a fogát. Igazán elmondhatta volna! Vajon miféle
titkokat őriz még?
– Jogom van tudni!
A lány határozott mozdulattal kitörölte szeméből a könnyeket, és így szólt:
– Miután Ballykisteenből elkergettek, Londonban megismerkedtem valakivel. Egyedül
voltam, és pénzem sem volt.
A férfi ijedten gondolt arra, hogy talán éhezett is…
– És mihez kezdtél? – A legrosszabbtól tartott.
– Nem az utcán kerestem a kenyeret, ha erre gondolsz – mondta Kathleen
szemrehányóan.
– Ez eszembe sem jutott. Attól féltem, hogy hajléktalan lettél.
– Elmentem egy szállodába mosogatni. Borzalmas volt.
– És ott ismerted meg ezt a férfit?
– Igen, pincérként dolgozott. Nagyon kedves volt hozzám. Csak később derült ki, hogy
valójában milyen ember.
– Szerelmes voltál belé? – kérdezte Lorcan féltékenyen.
– Akkor azt hittem. Olyan kétségbeesetten vágytam a szeretetre.
A férfinak ökölbe szorult a keze. Kathleennek szüksége volt valakire, és bebeszélte
magának, hogy az a férfi az igazi. Talán még mindig róla ábrándozik. Talán engem sem
szeret, csak azt hiszi… Lorcan fejében összevissza cikáztak a gondolatok. Nem szólt egy
árva szót sem,
– Aztán észrevettem, hogy terhes vagyok – folytatta a lány.
– Ezek után biztos otthagyott – mondta a férfi megvetően.
 – Nem, sőt feleségül akart venni.
– És? Összeházasodtatok?
– Igen, mert úgy gondoltam, hogy szeretem.
Lorcan nagyot sóhajtott. Tehát két férje is volt. Két férfi becézgette, csókolgatta a
testét. Az agyán ezernyi kérdés futott keresztül. Vajon hogyan viselkedtek vele? Kathleen
ugyanolyan szenvedélyesen csókolta vissza őket, ahogyan őt?
Megpróbálta elhessegetni a kínzó gondolatokat. De az a tudat, hogy mindkettőjüktől
gyermeke született, nem hagyta nyugodni. Tulajdonképpen nem kellene csodálkoznia,
hiszen a lány könnyedén osztogatja kegyeit. De mennyire mély a szerelme, ha egy törött
szárnyú kismadár vagy egy ismeretlen pincér is ilyen erős érzelmeket vált ki belőle? –
tűnődött.
Lehet, hogy nem tudja, milyen az igazi szerelem? Ez az előbbi történet legalábbis ezt
bizonyítja. Amit szerelemnek hisz, az csupán felületes, semmitmondó érzelem.
Nem szabad megbíznom benne! – szólalt meg a férfiban egy hang.
– Miért vett feleségül, ha nem is szeretett? – kérdezte hűvösen.
– Mert líbiai volt, és nem akarták megadni neki a letelepedési engedélyt.
– Tehát csak azért akart megházasodni, hogy Angliában maradhasson?
– Igen, mint utóbb kiderült. – A lány bánatosan hajtotta le a fejét. Haja a szemébe
hullott, de észre sem vette.
– Aztán mi történt?
Kathleen hirtelen könnyekben tört ki. Lorcannek úgy kellett visszafognia magát,
nehogy vigasztalni kezdje. Mert az nem csak vigasztalás maradna… Hátat fordított, és
elindult az ajtó irányába.
– Meg kell hallgatnod a történet végét! – szólt utána a lány.
– Nem kell meghallgatnom. Mégsem kapta meg az engedélyt, faképnél hagyott, és
magával vitte Líbiába a fiadat.
– Tovább nem is érdekel? – A lányt meglepte Lorcan közönye. Szinte kiabálva
folytatta: – A kisfiam kilenc hónapos volt! Azt hittem, beleőrülök a fájdalomba!
Lorcannek eszébe jutottak azok nők, akiket – nemzetközi szinten – gyermekrablási
ügyben képviselt. A szerencsétlen asszonyok szabályszerűen kifordultak önmagukból.
Tudta, egy gyermek elvesztése milyen törést okoz egy nő életében. Őszintén sajnálta
Kathleent, de nem mutatott együttérzést.
Sajnos a lány varázserővel hat rá, s ha most elkezdi vigasztalni, nem tud ellenállni
neki, és oltár elé vezeti. Néhány év múlva pedig jön a keserű csalódás, hogy Kathleen
érzelmei korántsem olyan mélyek, mint hitte.
– Gyakran tárgyalok hasonló ügyeket – vonta meg a vállát a férfi.
– De most az én gyerekemről van szó!
Lorcan hűvösen bólintott.
– Aztán elváltatok?
– Nem. A férjem és kisfiam egy autóbalesetben elhunyt. A nagykövetség még a címet
sem adta meg, csupán néhány fényképet küldtek. Ma lenne Kieran születésnapja, és én
életemben először elfelejtkeztem róla! – Kathleen ismét zokogásban tört ki.
A férfi meghökkent. Szegény lány! Pokol lehetett az élete. De a szomorú történet nem
változtatja meg a róla alkotott véleményét. Mindenképpen szakítaniuk kell, győzködte
magát, miközben a reszkető Kathleenre nézett. Vajon miért kavarja fel ennyire a bánata?
Mert miatta nem valósulnak meg az álmaim, válaszolta meg magának a kérdést.
Mostanában gyakran eljátszott a gondolattal, milyen férj és apa lenne belőle. Most
kereshet magának másik nőt. De ahogy a lányra pillantott, nem találta jónak az ötletét.
Talán mindez csak érzéki vágy? Nem akar elveszíteni egy jó – szeretőt?
 Egy belső hang azonban azt súgta, hogy nem csupán a szexről van szó. Erre azonban
gondolni sem akart.
Kathleen észrevette a férfi ellenséges pillantását, és kisietett a szobából. Meg akart
szabadulni a menyasszonyi ruhától.
– Kate! – kiáltott utána Lorcan.
– Hagyj békén! – A lány felrohant a lépcsőn. – Gyűlöllek! Hogy lehetsz ennyire
közömbös irántam?! Fogalmad sincs, min mentem keresztül! Egész életemben egyedül
voltam…
A férfi követte. Kathleen berontott a hálószobába, és magára akarta zárni az ajtót, de
Lorcan nem hagyta.
– Ne szólj egy szót se! – kiabálta hisztérikusan a lány. – Tudom, hogy nem kellett volna
elmondanom!
De amint a férfira nézett, lassan elpárolgott a dühe.
Elveszítettem a bizalmát. Most már nem mer szeretni sem, nemhogy az érzéseiről
beszélni, gondolta elkeseredetten. Vége a szerelmünknek.
– Akármit is tettem, alaposan megfizettem érte. – Kathleen próbálta menteni a
menthetőt. – Biztosan azt hiszed, ugyanolyan könnyűvérű vagyok, mint az anyám. Nem
tudom. De egyet tudok: mindig olyan férfit szeretek, aki nem érdemli meg. Túlságosan
bízom az emberekben. A fenébe ezzel a ruhával! – próbálta lecibálni magáról
türelmetlenül a selymet.
– Várj, segítek! – szólalt meg Lorcan.
– Nem, én…
– Fordulj meg! – parancsolt rá a férfi olyan hangon, hogy Kathleen összerezzent.
Közös erővel sikerült az apró gombokat kigombolni. A lány alig hallhatóan valami
köszönetfélét rebegett, majd hagyta, hogy a gyönyörű ruha a földre hulljon. Elvégre már
nincs rá szüksége… Az sem érdekelte, hogy egy szál kombinéban áll. Lehúzta ujjáról az
értékes gyémánt- és smaragdkövekkel kirakott jegygyűrűt, majd a férfi tenyerébe tette.
– Nem akarok a feleséged lenni. Ráadásul van még egy titkom.
Lorcan fagyosan nézett rá.
A lány fájdalmasan vette tudomásul, hogy a férfi gyűlöli őt. Nem bírta elviselni tovább
ezt a megvető arckifejezést.
Lorcan zsebre tette a gyűrűt, és a bejárati ajtó felé indult.
– Hová mész? – kérdezte a lány ijedten.
– Friss levegőre vágyom!
– Ilyen időben? Csuromvizes leszel!
– Mit érdekel az téged? – A férfi még egy gúnyos pillantást vetett rá, majd eltűnt.
Ugyanazon az úton indult, mint azon a bizonyos, nyolc évvel ezelőtti éjszakán, amikor
Kathleent Harry ágyában találta, és amikor a szülei úgy határoztak, elválnak.
Át kell gondolnia a helyzetet. De a lány minduntalan ott járt az eszében. Egyszerűen
nem tudta elképzelni, hogy nélküle éljen. Már az is szokatlan volt számára, hogy a szex
ilyen erős érzelmeket ébreszt benne. És az együtt töltött éjszakák csak fokozták érzéseit.
Maga előtt látta a lányt, amint a konyhában sürög-forog.
Érdekes, hogy nem is elsősorban az ágyjelenetek jutottak eszébe, hanem a békés,
családias együttlétek. Például amikor Kathleen – bő pulóverben, szűk farmerban –
odaadással hallgatta a kőművesek magyarázatát.
Hirtelen elállt az eső. Talán csak azért ábrándozom így róla, mert ő a nőideálom,
vigasztalta magát a férfi.
De ha elképzelte, hogy másnap reggel Kathleen a kisfiával együtt beszáll egy taxiba, és
örökre elhagyja a házat, majd' a szíve szakadt meg. Nekitámaszkodott a sziklafalnak, és
meglepődve tapasztalta, hogy sós könnyek csurognak végig az arcán. Gyorsan
Összeszedte magát. Nem, a lány álomképe nem zökkentheti ki a valóságból.
Leült arra a sziklára, ahol annak idején megtalálta nevelőapját Apám hibázott, hogy a
házvezetőnővel kezdett viszonyt, és most én is ugyanabban a cipőben járok, gondolta.
A szakítást valahogy túl fogja élni. Majd beletemetkezik a munkába; még több
gyermekrabi isi ügyet vállal. Ami Kathleennel megesett, többé senkivel sem fordulhat
elő! Harcolni fog a gyermekek jogaiért, igen, ez a küldetése az életben.
Rendes körülmények között az ilyen gondolatok megnyugtatták volna, de most
semminek sem tudott örülni. Bőrig ázva, vacogva indult vissza a házhoz.
Bár már éjfél is elmúlt, a nappaliban égett a villany. Kathleen a lépcsőn kuporogva
aludt, bizonyára őt várta.
Lorcan elhessegette magától a gyengéd érzelmeket. De amint ránézett a takaróba
burkolózott, hálóinges lányra – mellette egy tányér leves és egy tálca sütemény –, nagy
önuralmába került, hogy ne rohanjon oda hozzá, és ne zárja a karjába.
Lassan leereszkedett mellé, és óvatosan megrázta a vállát. Kathleen azonnal kinyitotta
a szemét.
– Csuromvíz vagy! – aggódott a lány, és fáradtan Lorcan csapzott hajába túrt.
– Vedd le rólam a kezed! – kiáltott rá a férfi.
Kathleen teljesen felébredt.
– Azért nem kell ilyen durván rám ripakodnod!
– Ne haragudj! Kimerült vagyok. – És megőrülök az érintésedtől, tette hozzá magában.
– Főztem neked egy forró levest.
Lorcan elképzelte, ahogy a lány a tűzhely körül sürgölődik. Dühös lett. Nincs szükség
arra, hogy Kathleen áldozatot hozzon érte! Netán dicséretet vár?
– Miattam nem kellett volna főznöd – mondta fagyosan, miközben tudta, milyen
undok és hálátlan.
– Gondoltam, átfagyva jössz haza, éhesen…
– Így is van. Megyek, és veszek egy forró fürdőt – morogta a férfi.
Szegény lány úgy nézett rá, mint egy törött szárnyú kismadár.
Lorcan szíve gyorsabban kezdett dobogni, amiért megint csak magát okolta.
Kimondottan bosszantotta, hogy Kathleen nem tágít mellőle.
– Mit akarsz? – kérdezte fáradtan.
– Látni akarom, hogy megeszed a levest – felelte a lány élesen. – De először tényleg
zuhanyozz le, mert tüdőgyulladást kapsz! Ha ez a mániád, hogy időnként elrohansz
itthonról, legalább jobb időt válassz, vagy vegyél fel egy esőkabátot! Feleslegesen
idegesíted a veled együtt élőket.
Kathleen letette a levest meg a süteményt az asztalra, majd becsavarta magát a
plédbe, és kényelmesen elhelyezkedett a karosszékben.
Lorcan morcos tekintettel került elő a fürdőszobából. Ahogy enni kezdett, a lány kissé
megnyugodott.
– Köszönöm – mondta kurtán a férfi.
– Nincs mit. – Kathleen állig húzta a takarót, és várt. Tudta, hogy Lorcan már
meghozta a döntést.
– Le kell mondanunk az esküvőt – szólt a férfi.
Bár a lány pontosan erre számított, szíven ütötte a hír. Beleegyezően bólintott.
– Elintézem.
– Nem kellett volna eltitkolnod a házasságodat és a kicsit. – A férfi hangja idegenül
csengett.
 – Tudom, és sajnálom. De ne gondold, hogy olyan könnyű beszélni róla. Nekem most
már Conor érdekeit kell szem előtt tartanom, nem pedig a múlton rágódni – közölte a
lány erőtlenül. – Azt hiszem, sohasem fogom kiheverni Kieran elvesztését.
– Gondolom, Harry akkortájt keresett fél Londonban, miután a tragédiáról értesültél.
Kathleen elgondolkozva nézett a férfira. Eljött az ideje, hogy nyíltan beszéljen
Harryről.
– Igen. Örültem, hogy meglátogatott. A régi szép időkre emlékeztetett. Szörnyű
állapotban voltam. Mesélt nekem Írországról, a hegyekről, a tengerparti fövényről; és
kibírhatatlan honvágyam támadt. Megígérte, hogy gondoskodik rólam, én pedig
elfogadtam az ajánlatát. Hiányzott az ódon ház, a régi barátok…
– Vagyis kihasználta szorult helyzetedet – szögezte le a férfi.
– Minden bizonnyal. A kisfiam elvesztése borzasztóan megviselt. Még ma is pontosan
tudom, milyen ételt szeretett, mit utált… – A lány alig tudta visszatartani a könnyeit, de
minden erejét összeszedve folytatta: – Harry örököst akart. Engem pedig nem érdekelt,
hogy csak eszközként használ a célja eléréséhez. Szívesen megosztanék veled még egy
utolsó titkot, de megígértem, hogy senkinek sem beszélek róla.
– Akkor kitalálom. Először feleségül vett, majd…
– Nem! – szaladt ki Kathleen száján.
– Nem? Nem is tett házassági ajánlatot? – hökkent meg Lorcan.
– Mindenkinek azt mesélte, hogy Londonban esküdtünk örök hűséget egymásnak.
– Nem házasodtatok össze?! – A férfi pontosan tudta, ez mit jelent. – Akkor nem is
vagy jogos örökös!
– Így van – vallotta be a lány. – Sajnálom, hogy becsaptalak. Conor miatt tettem.
– Tehát úgy tettél, mintha Harry felesége lennél, közben csak a szeretője voltál? Nem
vetted észre, hogy a bátyám csak kihasznál az ágyban meg a konyhában?
– Az ágyban nem. Rajtad kívül csak a férjemmel feküdtem le.
– Ugyan már! A kisbabákat nem a gólya hozza! Vagy Harry részegen megerőszakolt?
– Egy ujjal sem ért hozzám, soha.
– Semmit sem értek. – Lorcan idegesen fel-alá járkált a szobában. Megpróbálta
kitalálni a lány gondolatait. Hirtelen felcsillant a szeme. – Mesterséges
megtermékenyítés!
– Igen. – Kathleen megkönnyebbülten sóhajtott fel. Végre kimondta. – Conor valóban
így jött a világra. Ez volt a megállapodásunk, mivel nagyon vágytam egy kisbabára. Nem
tudtam ellenállni a kísértésnek: ily módon hazajöhettem, és gyermeket is szülhettem.
– Micsoda szemét alak! – mormogta Lorcan,
– Gondolod? Neki köszönhetem Conort. Igaz, Harryvel nem volt könnyű az élet, de
létrehoztam egy biogazdaságot, új barátokat szereztem… – Kathleen idegesen beletúrt a
hajába. Tudta, hogy most mindennek vége. – Tehát Conor ugyan Harry fia, mégsem jogos
örökös. Összepakolok, és eltűnök az életedből.
– Nem mehetsz el! – mondta a férfi anélkül, hogy átgondolta volna szavait.
– Ne beszélj butaságot! – A lány újra sírni kezdett.
Lorcan esze mindig gyorsan vágott, most sem hagyta cserben.
– Hiszen pénzed sincs! – próbált belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba. Mivel bírja
maradásra a lányt? – Most megnyugszol, aztán együtt kitalálunk valamit.
– Már megpróbáltuk, de nem jártunk sikerrel. Egy biztos: még egyszer nem hagyom
kihasználni magam. – Kathleen a szekrényhez lépett, és elkezdte az ágyra dobálni a
ruháit. – Végre a saját lábamra állok.
– Nem indulhatsz el a gyerekkel az éjszaka kellős közepén! – Lorcan pánikba esett.
– Majd reggel. Addig összeszedem a holmimat.
 – Szóval nekem kell kimagyaráznom, miért marad el az esküvő. – Ez volt a férfi utolsó
érve. Muszáj valamit kitalálnia, hogy a lány ne menjen el!
– Neked most ez a legfontosabb?! Mondd azt, hogy nem tudunk kijönni egymással,
nem értjük meg egymást, vagy ilyesmit… – Kathleen dühödten csomagolt tovább.
Lorcan megijedt, hogy a lány tényleg elhagyja. Ha mindketten elmennek, olyan lesz a
ház, akár egy börtön, járt egyre a fejében. Ahogy véletlenül a zsebébe nyúlt, megérezte a
gyűrűt.
– Nem akarom, hogy elmenj!
– Azt elhiszem! – felelte hűvösen a lány, és megpróbálta lezárni a bőröndöt. – Most
kereshetsz magadnak valaki mást, aki kielégíti a vágyaidat, minden tekintetben. –
Kathleen szeme könnybe lábadt.
A férfi úgy érezte, egy világ dőlt össze benne. Alig állt a lábán. Nem veszítheti e!
Kathleent!
A lány olyan gyűlölettel nézett rá, hogy Lorcan szinte fizikai fájdalmat érzett. Így még
sohasem utasították vissza. Kathleen minden tervében a legfontosabb helyen szerepelt,
és most csak úgy kisétál az életéből?
– Ha valaki elhagyja a házat, az én leszek – mondta nyugodtan.
– Tessék? – lepődött meg a lány.
Lorcan elképzelte, hogy Kathleen magányosan bolyong egy idegen városban, barátok,
ismerősök nélkül… Ezt nem engedheti.
– Ugyanúgy otthon vagy a házban, mint én. Sőt biogazdaságot vezetsz, törzsvásárlóid
vannak. Te magad mondtad, hogy bíznak benned. Én máshol is berendezhetek egy
irodát. Legyen a tiéd a ház, amit annyira szeretek… Magamra vállalom a felújítási
költségeket és az egyéb kiadásokat. Majd átutalom neked…
– Ennek semmi értelme. – A lány gyanakvóan nézett rá. – Miért akarnál elmenni?
Hiszen a birtok a tiéd.
Lorcan elfordult, nehogy Kathleen meglássa szemében a könnyeket.
– Bennem is van tisztesség.
– Furcsa, hogy hirtelen ilyen nagylelkű lettél. De valamiért kerülöd a tekintetemet.
– Miért ne lennék nagylelkű? – A férfi remélte, hogy Kathleen nem veszi észre, milyen
kétségbeesetten harcol érte.
– Lorcan, nézz a szemembe, és beszélj!
Nézzen a szemébe? Legszívesebben a karjába kapná, és eszeveszetten csókolná! Nem
mehet el, mert megszakad a szíve…
– Nem olyan nagy dolog.
Kathleen kutatóan fürkészte az arcát.
– Ideje, hogy őszintén elmondd, mit érzel!
Hogy mondhatná el, mennyire szereti? Nem tud nélküle élni! Igen, már régóta
szerelmes a lányba, csak magának sem merte bevallani. Most pedig már késő.
– Nincs mit mondanom. Feleslegesen húzzuk az időt.
– Tényleg azt akarod, hogy többé ne sétáljunk végig a kedvenc utunkon, reggelente ne
ébredjünk egymás mellett…
– Hagyd abba! – mondta a férfi morcosan.
– Miért, ha egyszer közömbös vagyok neked? Lefeküdtél velem, mert éppen én voltam
kéznél. De az már nem jelent neked semmit, hogy nem lesz közös gyermekünk, hogy
nem fogunk együtt megöregedni, és…
– De igenis sokat jelent! – kiáltott fel Lorcan. – Szeretlek, Kathleen, teljes szívemből
szeretlek! Szeretem a testedet, a mosolyodat, mindenedet!
 Karjába kapta a lányt. Úgy döntött, mindent egy lapra tesz fel. Hiszen majdnem
elveszítette a boldogságot, csak azért, mert félt kimutatni az érzéseit, mert félt a
visszautasítástól!
– A szerelmem erős, mindent legyőz. Nem volt szándékomban kihasználni téged.
Amikor azt mondtam, gyereket szeretnék, úgy értettem, tőled…
– Tudom, hogy értetted – szólt Kathleen gyengéden. – Én csak…
– Életemnek fontos része vagy: a barátom, a lelki támaszom! Nélküled csak fél ember
vagyok. Meg tudnám ölni azokat az alakokat, akik kihasználtak téged!
– Tehát a férfiakra vagy dühös, nem rám?
– Végigkergetném őket a világ körül is, hogy a bocsánatodért esedezve a lábad előtt
heverjenek! Szeretnélek megóvni minden bajtól, bánattól… Conort, téged, a
szárnyaszegett madarakat, a félfülű cicákat…
– Ne sorold fel az összes állatot! – Kathleen a férfi nyaka köré fonta a karját. – Túl
sokáig tartana. Fontosabb dolgunk is van.
– Micsoda? – csillant fel Lorcan szemében a remény.
– Nem tudod? Először is meg kell csókolnod – tréfálkozott a lány. – Aztán elvonulunk
az ágyba, majd megkéred a kezem, és én igent mondok!
– Komolyan? – A férfinak elállt a lélegzete.
– Kész voltál lemondani a házról, amely oly sokat jelent neked, mert szeretsz. Én is
feladnék mindent, amit eddig elértem az életben, mert nem tudnám elviselni, hogy a
szerelmed nélkül éljek.
Lorcan megkönnyebbült. Valóban szeret! – gondolta boldogan. A poklok kínját kellett
kiállnia, de végre a karjában tarthatja a szeretett lényt.
– Azt akarom, hogy boldog légy. Semmi mást nem kívánok az életben – súgta a lány
fülébe. – Elintézem, hogy Líbiába utazz, és meglátogasd a kisfiad sírját.
– Jó lenne… – suttogta Kathleen meghatottan.
– Szeretlek – ismételgette Lorcan. – Ugye, te is szeretsz?
– Teljes szívemből! Annyira, hogy szavakkal kifejezni sem tudom.
Lorcan szemében könnyek csillogtak, miközben szorosan magához ölelte a lányt.
– Ez csodálatos!
– És ennél csak csodálatosabb lesz – ígérte Kathleen, és máris elkezdte a bizonyítást…