ISMERETLEN SZERZŐ

A T U D ATL A N S Á G F E L H Ő J E
The clowde of vnknowyng

Könyve a szemlélődésnek, melyben a lélek egyesül Istennel

fordította Losonci Gábor

Uram, aki előtt nyitva áll minden szív, akit kutat minden akarat, aki előtt nincsen titok, könyörgök,
kegyelmed elmondhatatlan adományával tisztítsd meg szívem szándékát, hogy tökéletesen
szerethesselek és érdemesen dicsérhesselek téged. Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nevében.

Arra kérlek, a szeretet minden erejével, akárki légy is, aki e könyvet birtokodban tartod,
tulajdonodként vagy vigyázol rá, viszed valakinek vagy kölcsönben van nálad, tökéld el magad
szabadon és céltudattal, hogy elolvasását, lemásolását, de még létezésének ismeretét is csak akkor
engeded meg másnak, ha meggyőződtél róla, hogy Krisztus tökéletes követésének elhatározása él
benne; és nem csupán a tevékeny életben, de a szemlélődő élet olyan magasabb fokán is, amilyen
magasra még fölérhet a tökéletes lélek, halandó testében, Isten kegyelmével. És legyen becslésed
szerint olyan ember, aki egy ideje már a tevékeny élet erényeivel is a szemlélődő élet
megközelítésére törekszik. Másként a könyv nem lesz hasznára. És még arra kérlek, akárki
olvassa,másolja, felolvassa, intsd arra, ahogyan én intlek téged, tegye figyelemmel és türelemmel.
Mert meglehet, egyes részek tárgyának kifejtése várat magára, kezdetben a levegőben marad, de
csakhamar teljessé lesz, ha nem a könyv közepére, hát a végére. Ezért ha valaki nem látja rögtön az
összefüggést, vagy nem ért meg egy részt önmagában, könnyen tévútra kerülhet, s ettől óvni szeret-
nélek téged is, másokat is. A szeretet nevében kérlek tehát, tégy úgy, ahogy mondom.
A lepcsesszájúak, a hízelkedők, a kákán is csomót keresők, a hamis hírek kufárai, a rágalmazók, a
tudálékosok akár ne is lássák ezt a könyvet: nem nekik írtam. Ugyancsak nem szándékom, hogy
alantas emberek olvassák. Nem mintha mindezek között nem akadhatna sok, aki jó ember a maga
tevékeny módján, hanem mert a könyv nem mondana neki semmit; de jusson el a könyv azokhoz,
akik jóllehet szintén tevékeny életet élnek, belső indíttatást éreznek Isten valósága iránt, s ke-
gyelméből hajlandóság támadt bennük, hogy közelebb kerüljenek a Kifürkészhetetlenhez; még
akkor is, ha ezt az indíttatást nem folytonosan érzik, mint az igazi szemlélődök, hanem csak olykor-
olykor mozdul meg bennük a vágy a szemlélődés iránt. Ha ilyen emberek kezébe kerül a könyv, ők
nagy megnyugvást találhatnak benne, Isten kegyelmével.
A könyv hetvenöt fejezetből áll. Az utolsó fejezetekben olyan jelekről lesz szó, melyek alapján a
lélek eldöntheti, valóban hivatott-e erre a munkára, avagy nem.

Barátom lélekben és Istenben! Arra kérlek, és azért könyörgöm, hogy iparkodva fürkészd hivatásod
természetét és mibenlétét. És adj hálát Istennek, hogy kegyelme segítségével megállhass az életnek
abban az állapotában, azon fokán és formájában, melyet szívből választottál, s megállhass testi és
lelki ellenségeid ellenében, és megnyerhesd az örök lét koronáját. Ámen.

1. Barátom lélekben és Istenben, én a magam bárdolatlan eszével négy fokát látom a keresztényi
életnek, ezek pedig: az Egyszerű, az Egyedi, a Kivételes és a Tökéletes. Az első három elkezdődhet
és beteljesedhet ebben a létben, a negyedik Isten kegyelmével itt megkezdhető, de nem végezhető
be ebben a létben, azon túl pedig már nem végződik be, mert folytatása az örök üdv a mennyekben.
És a négy élet abban a sorrendben követi egymást, ahogyan itt írva látod, mert úgy gondolom,
ebben a rendben haladsz, amikor szíved vágya és az Úr kegyelme révén elindulsz felé. Mert érezted
magad is, amikor még az istenes élet egyszerű módján és formájában éltél, világi barátaid körében,
hogy az Istenség örök szeretete (amely megteremtett a semmiből, s amely önnön édes vérén váltott
meg, amikor elvesztél Ádámmal) nem tűrhette, hogy ilyen távol légy Tőle, azért gerjesztette benned
a vágyat és az óhajtást, amely elvezetett az egyedi élet fokára és formájához, hogy szolgái között is
egyedi avagy különös szolgái között lásson, mely formában közelebb kerültél a lelki élethez, mint
amennyire közel lehettél ahhoz az egyszerű életben, és sokat megtanultál arról, amit azelőtt nem
tudhattál. S mi még? Nem hagyott meg ebben az állapotban szeretete, mellyel viseltetik irántad,
mióta csak megteremtett. Mit tett tehát? Nem érzed, milyen erővel és kegyelemmel vont a harmadik
életmód, a kivételes felé, melynek módján és formájában megtanulhatod, miképpen teheted meg a
szeretet első lépését ama életmód, állapot és fok felé, amely tökéletes, s amely az utolsó fok mind
között?

2. Tekints magadba gyenge, nyomorult lélek, és lásd, mi vagy! Mivel érdemelted ki az Úr hívását!
Milyen nyomorult, tunyán alvó szív az, amely nem ébred föl, ha megérzi Isten szeretetét és
meghallja hívó hangját! Mégis, vigyázz, nyomorult! Ügyelj ellenségedre! Ne gondold magad
különbnek vagy jobbnak, amiért Isten vonzása elvezetett a harmadik, kivételes állapotba, inkább
még nyomorultabbnak és esendőbbnek, és ügyelj, hogy jól cselekedj, s kegyelemben és tanáccsal
hivatásodnak megfelelően élj. Erezz tehát még több szeretetet és akaratot lelked Társa iránt, és ne
feledd, hogy a Mindenható Isten ő, királyok királya, urak Ura, aki kegyelmében éppen hozzád
ereszkedett le, nyájából éppen téged választott kivételes szolgájának, hogy később ama mezőre
vezéreljen, ahol szeretetének édes füve táplál, ízelítőjeként és zálogaként örökségednek, a mennyek
országának. Ne hátrálj tehát! Előre tekints most, és hagyd el a múltat! Azt nézd, amiben még
szűkölködöl, ne azt, amid már megvan: ez a legjobb módja annak, hogy szert tegyél az alázatra, és
meg is tartsad. Mostantól mindig töltsön ki a vágy iránta, ha a tökéletességben előbbre jutnál. Ez a
vágy munkáljon mindig akaratodban. Isten ébresztette benned a te beleegyezéseddel. Egyet azonban
ne feledj: féltékeny a te szeretőd, és nem tűr maga mellett társat. Csak akkor lesz kedvére
akaratodban munkálni, ha ott kettesben lehet veled. Nem segítségedet kéri; csak téged. Azt kívánja,
csak reá tekints. És védjed az ajtót és az ablakokat az ellenség támadásai ellen. Ha megteszed, nem
kell semmi más, mint hogy alázatos imával közelíts, s csakhamar segítségedre lesz. Kezdjed tehát,
hadd látom, miként iparkodol. Ő készen áll, és rád vár. De hogyan és mit tegyél?

3. A szeretet alázatos moccanásával emeld föl szívedet Istenhez; és Istent értem, nem pedig
bármilyen javát. Ügyelj erre, és kietlen legyen számodra minden gondolat, melynek tárgya nem ő
maga. Felejtsd el minden teremtményét és azok munkáit, és se gondolatod, se pedig vágyad ne
nyúljon ki feléjük. Hagyd el őket, és ne figyelj rájuk!
Ez a léleknek az a munkája, amely a legkedvesebb Isten előtt. A szenteknek és az angyaloknak is
nagy öröme telik ebben, és minden erejükkel segítenek. A démonok viszont igen mérgelődnek, és
minden erejükkel azon lesznek, hogy megpróbálják meghiúsítani. És ez a munka csodálatosan jót
tesz minden embernek, aki a földön él, jobbat, mint hinnéd. Igen! a purgatóriumban szenvedő lelkek
kínja is megenyhül tőle. Nincs munka, amely ennyire megtisztítaná a lelket, és megerősítené az
erényt. Mégis: könnyebb munka sincs ennél, ha a lélek a kegyelem és a tudatos sóvárgás
segítségével végzi. Különben nehéz és csodálatos munka ez neked.
Azért föl ne add, de munkálkodj mígnem örömöt érzel. Mert eleinte csak sötétben találod majd
magad, mintegy a tudatlanság felhőjében, amelyben mit sem tudsz, csak azt érzed, hogy akaratod
Isten puszta akarása. Bármit tegyél is, ez a sötétség és ez a felhő megmarad most közötted és Isten
között, mert az értelem fényében sohasem láthatod tisztán, de még a szeretet édességében is csak
ködösen erezheted. Azért tökéld el magad, hogy erős leszel, és megmaradsz ebben a sötétben,
szüntelen kiáltva szeretőd után, mert ha valaha látni és érezni fogod, az csak itt lehet, s ezért úgy
van jól, hogy mindig e felhőben és sötétben legyél. Ha iparkodsz, hiszem, hogy Isten kegyelmével
eléred ezt.

4. Ám hogy ne hibázzál munkádban, és ne képzeld, hogy másként van, mint ahogyan van,
elmondok még néhány dolgot, amint azt helyesnek látom.
Ez a munka nem kíván olyan hosszú időt, ahogyan azt sokan képzelik; mert ez az elképzelhető
munkák között a legrövidebb. Nem kíván több időt egy atomnál, lévén ez az idő legkisebb része,
mint ahogyan azt a csillagászat igaz tudorai megállapították. Olyan kicsi rész az, hogy apróságánál
fogva már nem osztható, és fölfogni is alig lehetséges. Ez az az idő, melyről írva vagyon, hogy
számot kell majd adnod, miként használtad föl. És helyesen van, hogy számot adjál róla, mert nem
hosszabb és nem rövidebb, mint egy moccanás akaratodban, amely lelked első tevékeny része. Mert
éppen annyi akarás és vágy fér bele egy órába, mint amennyi atom. S ha Isten kegyelmével
visszaállítod magadban a léleknek azt az első állapotát, amelyben volt, mielőtt bűnbe esett, ura
lennél minden moccanásnak, úgyhogy egy se tévelyedne el, de mindegyik a legszebb és leg-
magasabb dolog felé nyúlna ki: amely Isten.
Mert az Istenség éppúgy a lélek eledele, mint ahogy az Istenség eledele a lélek, mely az ő képére
teremtetett. És csak ő, 6 magában elég teljesen (és még több) kielégíteni a lélek vágyát és akarását.
A lélek pedig a kegyelem révén képes rá, hogy fölfogja a szeretettel azt, ami angyal és ember tudni
képes értelmével fölfoghatatlan.
Miután azonban minden értelmes teremtés, angyal és ember, rendelkezik egy elsőrendű munkás
képességgel, amelyet a tudás képességének nevezek, és egy másik munkás képességgel, amelyet a
szeretet képességének nevezek, az első számára Isten örök talány marad, de a második, a szeretet
képessége fölfoghat belőle annyit, amennyi elég; elég lenne minden léleknek és minden angyalnak,
akik vannak és lesznek. Ez a szeretet végtelen csodája, amely sohasem szűnik meg és nem ér véget,
mint ahogy a szeretet végtelen és szűnhetetlen. Lássa, aki a kegyelem révén láthatja, mert ez az
érzés örök üdv, hiánya pedig örök fájdalom.
Azért akit megvált annyiban a kegyelem, hogy folyvást vigyázza akarata moccanásait, soha nem
marad teljesen elhagyatva, és mindig lesznek pillanatok, amikor érzi e végtelen édességet, ahogyan
a sóvárgás sem fogja soha magára hagyni, így hát ne csodálkozz, hogy erre a munkára biztatlak, és
e munka felé irányítlak. Mert ez az a munka (ahogyan azt később még hallani fogod), amelyben az
ember megmaradt volna, ha bűnbe nem esik, s amelynek céljából megteremtetett, s amiért minden
más teremtett dolog célja, hogy az embert ehhez segítse, s amely révén újra visszaállíthatja valódi
állapotát. S ahogyan kudarcot vall ebben a dologban, és nem végzi ezt a munkát, úgy vetkezik egyre
inkább s kerül távolabb Istentől. Ha pedig végzi ezt a munkát, még ha nem tesz is semmi mást, úgy
emelkedik ki bűneiből, s kerül közelebb és egyre közelebb Istenhez.
Ügyelj hát az időre, és hogy miképpen töltőd. Semmi sem értékesebb az időnél, egy picinyke
pillanatban nyerheted meg és veszítheted el a mennyországot. Nyilvánvaló jele annak, hogy az idő
érték: Isten, aki az időt adja, sohasem ad két időt egyszerre, de egyiket a másik után. Mégpedig
azért, mert nem változtat teremtése rendjén. Az időt az embernek hozza létre, nem az embert az
időnek. Isten, aki a természet, az egyetem, az értelem irányítója, nem adja előbb a pillanatot,
hogysem az értelem moccanna az ember lelkében, amely moccanás megfelel az idő moccanásának,
így az ember, amikor idejéről számot kell adnia ítélete napján, nem védekezhet, szólván: két időt
adtál, és nekem csak egyet moccant egyszerre a lelkem.
De most szomorúan kérdezed: hogyan tegyem? Hiszen, ha úgy van, ahogy mondod, és minden
időmről számot kell adnom, hogy tegyem, mikor huszonnégy éves vagyok, és eleddig soha nem
vigyáztam az időre, és nem is gondoltam vele? S ha most megjavulok is, és úgy bánok az idővel,
ahogyan szavaid szerint helyes, akkor is csak a még jövő időben élhetek helyesen. És még akkor
sem mindig, mert esendő vagyok, és szellemem olykor renyhe, és jó, ha száz pillanatból egyet
használok úgy, ahogy kell. Szavaid tehát zavart támasztottak bennem. Segíts hát Jézus szerelmére!
Helyesen mondod: Jézus szerelmére! Mert Jézus szeretetében lesz a te segítséged. A szeretet olyan
képesség és olyan erő, amelyben minden közössé oldódik. Szeresd, és mindene a tiéd. Istensége
okán ő teremti és adja az időt; embersége okán pedig ő a legigazabb bíró, aki előtt számot adjál
idődről. Kösd magad hozzá a szeretettel és a hittel, és e kötelék révén részesévé válsz mindannak,
ami a szeretet kötelékében létezik, mint a mi Asszonyunk, Szent Mária, aki kegyelemmel oly teljes
volt az idő megtartásában, hogy akár a többi szentek és angyalok, sohasem veszíthet többé időt.
Lám! van remény, ha összeszeded magad, és hasznodra fordítod az időt. Egyvalamire azonban
mindenek-fölött ügyelj: csak akkor léphetsz Jézus, igazságos anyja, a szentek és az angyalok
közösségébe, ha mindent megteszel, hogy az időt haszonnal kövesd. Járjál mégoly kevés sikerrel, s
veszíts el megannyi pillanatot: ha a magad módján mindent elkövetsz, ennyi elég.
Tehát figyelmesen munkálkodjál lelked mélyén ebben a csodálatos dologban. Mert a kegyelem
mindig hirtelen, és a maga idejében érkezik, lelked idejének egy pillanata hirtelen lendül Isten felé,
mint szikra a szénben. Csodálatos, hány pillanat, hány moccanás fér egy órába ebben a munkában;
mégis egyetlen pillanat a számtalan között, melyben hirtelen és tökéletesen sikerül elfelejtened a
teremtést. Ám éppoly gyorsan zuhanhat vissza a lélek és ölthet ismét gondolatot, vagy öltheti
valamilyen tett képzetét; ennek oka pedig a test. Mégse keseregj ezen, mert a következő pillanatban
újra fölemelkedhet a lélek, mint annak előtte.
Nagyjából így fest a dolog, és ne hidd, hogy téves képzelődésről, délibábos agyrémről vagy különös
gondolatokról van szó. Távolról sem! Mert az előbbieket nem a szeretet alázatos, vak moccanása
szüli, hanem a büszkeség, a kíváncsiság és a képzelőerő. Az ilyen önmagukért való tulajdonságokat
pedig irtsd ki magadból, ha valóban tiszta lélekkel akarsz a dologhoz látni.
Mert aki azt hiszi, eszével kell Isten színe elé okoskodnia magát (ezért aztán leül, és töri a fejét,
miképpen tehetné), a természet ellen dolgozik; az ilyen ember veszélyes tévútra kerül, elannyira,
hogy amennyiben Isten csodát nem tesz, melynek révén fölhagyna tévelygésével, és tanácsért
folyamodna azokhoz, akik kipróbált szemlélődök, könnyen elmehet az esze, látomások gyötörhetik
vagy ideglázba eshet, vagy hallgatva az ördög sustorgásaira újabb tévedésekbe; és lelki bűnei révén
hamar elveszhet testében lelkében egyaránt. Azért az Isten szerelmére kérlek, óvakodj attól, hogy
értelmed vagy képzeleted útján próbáld megközelíteni az Istenséget. Azt mondom, nem elérhető
ilyen módokon, ezért hagyd el őket, és e munkában ne foglalkozz velük!
És ne hidd, hogy azért mert sötétségnek meg felhőnek nevezem, olyan felhőről volna szó, amely a
lég nedveiből áll össze, vagy olyan sötétségről, mint amikor elfújod a gyertyát. Ezek képek,
melyeket képzeleted vetít eléd. Hagyd el, mert nem ilyesmit értek ezeken a szavakon. Mert amikor
sötétséget mondok, a tudatlanságot értem, mert mindaz, amit nem tudsz vagy amit elfelejtettél, sötét
neked, mert nem látod lelki szemeiddel. Mert nem a levegőég egy felhőjéről van szó, hanem a
tudatlanság felhőjéről, amely elválaszt Istentől.

5. Ha tehát valaha elérkezel ebbe a felhőbe, benne is maradsz és munkálkodói tanácsom szerint,
látni fogod, hogy amint a felhő közted és Isten között van, éppúgy szükséged lesz egy másik
felhőre, a felejtés felhőjére, hogy alattad legyen, azaz elválasszon téged minden teremtménytől.
Talán úgy gondolod, hogy a tudatlanság felhőjében nagyon távol vagy Istentől, de én azt mondom
neked, jóval távolabb vagy tőle, ha nincsen a felejtés felhője közted és minden más között, amit
Isten valaha is teremtett. Amikor pedig azt mondom: minden teremtmény, nem csupán minden
létezőre és lényre gondolok, ami valaha is teremtetett, de eme teremtmények munkáit és állapotát is
értem egyszersmind. Nem teszek kivételt semmilyen lény esetében, legyen bár anyag vagy szellem,
legyen jó avagy gonosz. Röviden: mindennek el kell tűnnie a felejtés felhőjében.
Jóllehet olykor hasznodra válhat, ha némely különleges teremtményekről, azok munkája vagy
állapota felől elmélkedsz, ebben a dologban alig vagy egyáltalán nem lesz hasznodra. Amikor
ugyanis az elméd valamilyen teremtményre összpontosít, lelki szemed arra figyel, miképpen íjász a
célpontra. És azt mondom neked, bármire figyelsz, az a valami fölötted van, míg figyeled, így pedig
Isten és közéd kerül. Ennyiben pedig távolabb állsz Istentől, mintha elméd csupán őrá figyelne.
Igen! S talán csodálkozni fogsz, de ennél még több is igaz. Mert ugyancsak haszontalan számodra,
ha Isten tulajdonságain elmélkedsz: jóságán vagy méltóságán; hasonlóképpen helytelen volna, ha
lelki szemeiddel a mi Asszonyunkat, vagy akár a szenteket, az angyalokat vagy a mennyei örömöket
szemlélnéd, noha azt hinnéd: az ilyesmi csak közelebb visz a célhoz. Ez esetben tévednél. Mert
bárha igen helyes és kellemes Isten jóságán elmélkedni és dicsérni érte, jobb puszta létét szemlélni,
és önmagáért szeretni és dicsérni az Urat.

6. De most azt kérded tőlem: hogyan gondoljak pusztán őreá? és mi ő? Erre a következő választ
adhatom neked: nem tudom.
Mert kérdéseddel engem is eljuttattál a tudatlanságnak ama felhőjébe és sötétjébe, amelyben téged
szeretnélek tudni. Mert míg Isten kegyelmével az ember mindent megtanulhat a teremtésről, mi
több, magának Istennek munkáiról és tulajdonságairól is sok mindent megtudhat: magát Istent meg
nem ismerheti. Ezért hagyd el mindazt, amit gondolattal érhetsz el, és szereteted tárgyául azt vá-
laszd, amit el nem gondolhatsz. Miért? Mert Istent lehet szeretni, de elgondolni nem. A szeretet
elérheti és egyesülhet vele, de a gondolat soha. És bár helyes olykor Isten jóságán vagy hatalmán
gondolkodnod, a szemlélődés munkájában ez is kerüljön a felejtés felhőjébe. És határozottan és
sóvárogva lépjél túl rajta, hogy a vágyakozó szeretettel próbálj áthatolni a tudatlanság felhőjén. Üsd
a felhőbe sóvárgó szereteted kopjáját, és bármi történjék, eszedbe ne jusson, hogy meghátrálj!

7. Ha pedig bármilyen gondolat közéd és a felhő közé furakodna, azt kérdezve: mit akarsz itt, és mit
keresel, feleld, hogy Istent akarod, őreá vágysz, őt keresed és csakis őt.
S ha erre azt kérdené: mi légyen az Isten? feleld erre, hogy Isten az, aki teremtett és megváltott, s
aki kegyelmesen szeretetébe szólít. És tedd hozzá: nem tudsz róla semmit. Azután pedig parancsold
meg a gondolatnak, hogy távozzon, igen, még akkor is, ha olybá tűnne: szent gondolat, amely
segíteni kíván neked Isten megközelítésében. Lehet, hogy fölidézi benned Isten sok csodálatos és
édes tulajdonságát: szeretetét, kegyelmét, irgalmát. Nem is kér mást, csak hogy meghallgasd. Azért
locsogni fog neked szüntelenül, és rávesz, hogy Krisztus szenvedésére gondolj. Azután fölvonultatja
előtted eddigi életedet, s míg múltad vétkes voltán töprengsz, már el is távolodtál a helyes úttól. És
miért? Egyszerűen azért, mert meghallgattad, válaszoltál neki, elfogadtad, és teret engedtél.
Ugyanakkor ki merné tagadni, hogy a gondolat maga tiszta volt és szent! Hogyne ismerném el,
hogy a szemlélődést megelőzően minden embernek elengedhetetlenül szüksége van rá, hogy
eltűnődjön önnön nyomorúságán, Jézus Krisztus szenvedésein és Isten jóságán. A te dolgod
azonban már más, s hogy elvégezhesd, mindezeknek a gondolatoknak helye a felejtés: különben so-
ha nem juthatsz át a tudatlanság felhőjén.
Azért ha hivatásodnak érzed ezt a munkát, alázatos szeretettel emeld szívedet Isten felé, amaz Isten
felé, aki teremtett és megváltott és kegyesen e munkára szólított. S értsd meg, még ennyi is sok,
fölösleges és félrevezető: elegendő a puszta, vak vágy, amely Istent magát tekinti tárgyának.
Ha úgy gondolod, ezt a vágyat, vagy puszta szándékot bebugyolálhatod egy szóba, hogy jobban
megragadhasd, végy rövid szót, legjobb ha csak egy tagnyi (minél rövidebb, annál jobb). Legyen a
szó: Isten vagy Úr vagy szeretet. Válassz amilyen szót akarsz, csak legyen minél rövidebb. Ezt a
szót azonban vésd szívedbe, hogy bármi történjék is, onnan többé el ne mozduljon. Ez a szó legyen
aztán kopjád és pajzsod békében és harcban. Ezzel a szóval döngesd fölötted ezt a felhőt és ezt a
sötétséget. Ezzel a szóval küldj minden más gondolatot a felejtés felhőjébe, elannyira, hogy ha
bármely gondolatod támadna, és kételyt ébresztene, ne szállj vele vitába, csupán ezzel az egyetlen
szóval válaszolj. Ha pedig valamely tudós kétely azt mondaná, megmagyarázza neked ezt a szót,
válaszold azt, hogy neked jó ez a szó úgy, ahogy van, és nem kívánod elemezgetni. S ha kitartasz
emellett, meglátod, kétkedő gondolatod unja meg hamarabb, és eltávozik. Miért? Mert nem
hagytad, hogy azokból az édes elmélkedésekből táplálkozzon, amelyeket korábban említettem.

8. Most viszont azt kérdezheted: mi légyen az, ami így elmémbe furakszik, amikor hozzálátnék
ehhez a munkához? Vajon jó vagy rossz dolog? Ha gonosz dolog volna, igen csodálnám, hogy
buzgalmamat ennyire növelni látszik. Mert időnként nagy megnyugvást és odaadást érzek, amikor
szavait hallgatom, melyek hallatára olykor szívemből sírok, siratom Krisztus szenvedését, a magam
nyomorúságos állapotát, és sok más módon is fokozottabb buzgalomra késztet. Ha pedig jó, látván,
hogy mennyi jót tesz velem, akkor igen csodálkozom tanácsodon, és nem értem, miért kellene
kivetnem magamból, és elrejtenem a felejtés felhőjének mélyébe.
No mármost ez egy igen kitűnő és helyes indíttatású kérdés, minélfogva megkísérlem, hogy a lehető
legjobban válaszoljam meg, amennyire gyarló képességeim engedik. Azt kérded, ki és mi ő, aki
elmédbe furakodik, és segítségét ajánlja föl munkádhoz. Megmondom: élesen és tisztán látó
természetes értelmedről van szó. Azt kérded, jó-e, avagy gonosz. Azt válaszolom: a maga ter-
mészete szerint jó, mert ugyancsak isteni sugár az értelem. Azonban míg természeténél fogva jó,
használata szerint lehet jó avagy rossz. Mert természetesen jó, ha fölnyitja szemedet Krisztus
szenvedéseire, magad lelki nyomorára vagy Isten jóságára avagy csodálatos munkáira, és nem
csoda, hogy ilyeténképpen annyira növeli benned a szent buzgalmat, amennyire mondod. De föl-
használása lehet gonosz, amikor kevélységbe visz, és tudálékos okoskodóvá tesz, aki tanultsága
hiúságában fetreng, amint azt sokan megteszik: tudósok, akik ahelyett, hogy az odaadás és a
hittudomány alázatos mesterei és tanítói lennének, fölfuvalkodnak vélt tudásuk kevélységében, és
világi javakra áhítoznak, testi tévelygésekbe esnek, csodálatra, világi elismerésre, gazdagságra és
hízelkedőkre vágynak.
Ha pedig erre azt kérdeznéd, miért kell elsüllyesztened a felejtés felhőjébe, látván, hogy természete
szerint jó, és megfelelő alázattal használata is jó: lám, mennyire fokozza odaadásodat; erre azt
felelem, meg fogod érteni, hogy a Szent Egyházban kétféle élet lehetséges: egyik a tevékeny élet, a
másik pedig a szemlélődő élet. A tevékeny az alacsonyabb, a szemlélődő pedig a magasabb a kettő
közül. A két élet azonban annyira összekapcsolódik, hogy bár részben különváltak, egyik sem
lehetséges teljesen a másik nélkül, mert a tevékeny élet magasabb foka megegyezik a szemlélődő
élet alacsonyabb fokával, azaz fedik egymást. Úgyhogy az ember nem élheti tevékeny életét teljes-!
seggel bizonyos fokú szemlélődés nélkül, ahogyan a szemlélődő élet (amennyire ez itt egyáltalán
lehetséges) sem lehet meg minden tevékenység híján. A tevékeny élet továbbá kezdetét és végét is
veheti ebben az életben. Nem így a szemlélődés; mert bár elkezdhető i ebben a létben, véget nem ér;
mert, amit Mária választott, soha el nem vétetik. A tevékeny életben ezenfelül százféle gond és baj
van, a szemlélődő azonban egy ügyével békén megül.
A tevékeny élet alacsonyabb fokának lényege a kegyes és könyörületes cselekvés. A tevékeny élet
magasabb foka (amely egybeesik a szemlélődő élet alacsonyabb fokával) az olyan istenes
elmélkedésekben áll, amelyeknek tárgya például a bűnbánat, a lélek nyomorúsága; elmélkedés
Krisztus szenvedésein avagy Isten jóságán és csodálatos munkáin, teremtésén, akár testi az, akár
szellemi, s mindezek dicsérete, ám a szemlélődés magasabb foka (amely magas fok még lehetséges
itt a földön) nem más, mint az a meztelen, puszta sóvárgás, a lélek szeretetének vak moccanása,
amely a tudatlanság felhőjén keresztül Istent önmagában szemlélné.
A tevékeny élet alsóbb fokán az ember önmagán kívül van, és önmaga alatt. A tevékeny élet
magasabb fokán (amely egyben a szemlélődő élet alacsonyabb foka) magában van és önmagával;
de a szemlélődő élet magasabb fokán az ember önmaga fölött és Isten alatt van. Önmaga fölött,
mondom, mert a kegyelem segítségével érné el, amit természeténél fogva el nem érhet, hogy
lelkében egyesüljön Istennel, és egy legyen vele szeretetben és akaratban.
A tevékeny élet magasabb fokára hágni csak úgy lehet, ha arra az időre elhagyjuk alsóbb fokát, s
ugyanígy lehetetlen a szemlélődő élet magasabb állapotába jutni anélkül, hogy arra az időre
fölhagytunk volna az alsóbb állapottal. Mint ahogyan az elmélkedő embert is hátráltatja, ha
gondolatban cselekedetei foglalkoztatják, melyeket megtett vagy meg kellett volna tennie, bárha
önmagukban lehetnek igen jó és istenes cselekedetek - éppen így hátráltatja a szemlélődőt, aki
szeretete sóvár vágyával munkálkodna a tudatlanság sötét felhőjében, ha megzavarják gondolatai
vagy akár elmélkedései, legyen bár tárgyuk olyan magas, mint Isten adományai, jósága avagy
teremtményeinek munkái; mert ha ilyen gondolatai támadnak, közé és Isten közé fognak ékelődni,
bármilyen szent vagy kellemes gondolatok is a maguk természete szerint.
Ezért kérlek, hogy rejtsd el gondolataidat a felejtés felhőjébe, bármily jónak tetszenek is, mert célod
elérésében csak hátráltatnának. Mert a szeretet elérheti az Istent, a tudás nem. Amíg lelkünk halandó
testünkben tanyázik, Istent kereső elménk munkája sohasem lesz teljesen mentes némely
képzetektől, ám ha a kiküszöbölhetetlennél nagyobb számban vannak jelen, bizonyosan
eltévelyedünk.

9. Az értelem pedig mindig meg fog jelenni, és mindig megpróbálja, hogy közéd és Isten közé
furakodjon, s ezért vak munkálkodásodban mindig ügyelj, és űzd el. De míg te elnyomnád és
kirekesztetted, ő is el fog nyomni téged és ki fog rekeszteni, s mikor azt hinnéd, teljességgel a
sötétségben vagy, és elmédben csak Isten van, gyakran rájössz majd, hogy elméd nincsen teljesen a
felhőben, de valami más is foglalkoztatja. Ilyenkor biztos lehetsz benne, hogy ez a valami fölötted
van, és ilyenformán közéd és Isten közé került. Ezért kell kirekesztened minden mégoly tiszta
képzetet, akármilyen szent vagy kellemes.
Mert valamire figyelmeztetlek: a szeretet vak moccanása Isten puszta valósága felé lelkedben
hasznosabb, jobb és Istennek tetszőbb, és tetszőbb a szenteknek és az angyaloknak. Igen! akár élők,
akár halottak, a tudatlanság felhőjén áthatolni sóvárgó szeretet jobb nekik, és neked is jobb, mintha
szemlélődésed tárgyául a szenteket vagy az angyalokat választanád, avagy az üdvösség hangjait
hallgatnád.
Ne csodálkozz szavaimon! Te is így fogod gondolni, ha a kegyelem segítségével (amint azt
remélem és kívánom neked) egyszer felfogod és megérzed. Abban mindenesetre biztos lehetsz,
hogy ebben a létben ember soha nem láthat egészen tisztán, de érezhet tisztán, Isten kegyelmével.
Azért emeld szeretetedet a felhő magasságába, hagyd, hogy Isten fölvonja a felhőbe, és igyekezz
minden mást elfelejteni.
Rajta kívül bármi, ami akaratod és szerető tudatod fölé emelkedik, és Isten alá, távolabb visz
Istentől, hátráltat és képtelenné tesz rá, hogy a szeretet gyümölcsét élvezd. S ha olyan magas
gondolatok is eltávolítanak, mint az angyalok és más tiszta szellemiség, hogyne hátráltatnának
ebben a dologban mindama testi vagy világi gondolatok, amelyek az ember elméjét ebben a
nyomorú létben foglalkoztatják?
Nem azt mondom, hogy a jó és tiszta gondolatok, melyek buzgalmadat erősítik, gonosz dolgok
lennének, mert ebben a munkában hátráltatnak. Isten mentsen attól, hogy így félreértsd szavaimat!
Ellenben igenis azt állítom, hogy ebben a munkában inkább hátráltatnak, mintsem segítenek. És úgy
gondolom, aki Isten tökéletes keresését véli céljának, az nem elégedhet meg még a szentekkel és
angyalokkal sem.

10. Másként áll azonban a helyzet a testi avagy a világi gondolatokkal. Mert amikor ezek a
gondolatok furakodnak a lélek és Isten közé, jóllehet ez még magában mindig nem bűn (lévén az
eredendő bűn következménye, amitől a lélek megtisztul a keresztségben), mindazonáltal ebből már
lehet bűn, ha nem sújtod le azonnal és határozottan. Nagy megpróbáltatásai ezek a hús-vér szív
esendőségének. Akár azért, mert kellemesnek tetszenek, akár azért, mert éppenséggel szomorúságot
ébresztenek. Sokan élnek az emberek közül halálos bűnben — férfiak és nők is. Te azonban és más
hozzád hasonlók fölhagytatok a világgal igaz szándékkal, és fogadalmat tettetek, hogy a Szent
Egyház kötelékében engedelmesen és odaadással éltek, nem saját eszetek és akaratotok szerint,
hanem elöljárótok irányítását és tanácsát követve, akár szerzetesi, akár világi rendben. A kellemes
vagy éppen szomorú testi kötelék nem halálos bűn, hanem csupán bocsánatos. Azért bocsánatos
bűn, mert szándékotok tiszta; azért éltek ebben a felszentelt állapotban, valamely igaz atya
irányítása alatt. De ha e kellemes vagy éppen fájdalmas köteléket sokáig tűritek hús-vér
szívetekben, és hagyjátok feddés nélkül, utóbb lelki szívetek (azaz akaratotok) kötelékévé válik, s
akkor már halálos bűn.
Ez pedig akkor történhet meg, ha valamely férfi vagy asszonyszemély iránti megkülönböztetett
vonzalom vagy más testi, azaz világi kötelék költözik akaratodba, így, ha olyan kötelékről van szó,
amely szomorúságot okozott és okoz, indulatot vagy szenvedélyt ébreszt vagy netán a bosszúvágy
íze tolul föl benned, akkor ennek neve: Harag. Ha rút lenézés, utálkozás, fennhéjázó és elítélő
gondolatok, annak neve: Irigység. Ha fáradtság és renyheség mindenféle jó elfoglaltság iránt, annak
neve: Restség. Ha olyasmiről van szó, ami örömet okoz, és annyira foglalkoztat, hogy gondolata
teljesen betölt, és semmi másra nem vágysz, csak arra, hogy bár mindig és kizárólag annak az
örömnek élhetnél, legyen az méltóság, jóság vagy tudás, rang vagy akár kegyelem, kitüntetés vagy
szépség, akkor annak neve: Kevélység. Ha pedig világi javak után áhítozol, arany és ezüst marhára
vágysz mindenekfölött, avagy bármiféle birtokra: ez Fösvénység. Ugyanez a különféle ételek és
italok és a gyomor örömei esetén: Torkosság. Ha pedig legfőképpen a testi szerelem vagy szerelmes
enyelgés vágya, akár férfi, akár nő, akár tenmagad iránt, ez: Bujaság.

11. Nem mintha úgy gondolnám, hogy eme bűnök egyikének-másikának terhét hordoznád, de
szeretném, ha fölismernéd magadban a bűnös gondolatokat, amikor először moccannak, és csírában
fojtanád el őket, vagy legalábbis ebben az értelemben iparkodnál, nehogy később bűnbe vigyenek.
Mert azt mondom neked: aki semmibe veszi ezeknek a gondolatoknak első mozdulását - jóllehet
ezzel nem követ el bűnt -, nem fogja elkerülni, hogy bocsánatos bűnbe essék. Ha pedig halmozná a
bocsánatos bűnöket - gondolván, attól még bocsánatosak maradnak -, nem csodálnám, ha végül
halálos bűnbe esne. A bocsánatos bűnt senki sem tudja teljesen elkerülni ebben az életben, de mégis
erre kell törekedniük mindazoknak, akik a tökéletesség tanítványai.

12. Ezért ha megállnál s nem elbuknál szándékodban, szeretetednek kopjájával döngesd folyton-
folyvást a tudatlanságnak ezt a felhőjét, amely elválaszt Istentől, és ne gondolj semmi másra. És ne
hátrálj meg ebből a felhőből, bármi történjék is. Csak ezzel a munkával tépheted ki magadból
gyökerestől a bűnt. Akármennyit böjtölsz, bármilyen későig maradsz fönn, bármilyen korán kelsz,
bármily kemény ágyon fekszel, akármilyen érdes csuhát hordasz; vagy ha megtehetnéd - mint
ahogyan nem teheted meg! -, hogy kiszúrd szemed, kivágd nyelved, ólmot onts füledbe vagy
orrodba, levágd hímtagodat vagy bármi mást tegyél testeddel, ami még esetleg eszedbe jut:
mindezzel mit sem segítesz magadon. A bűn továbbra is megmarad, mozdul és feltüremlik.
S mi több! Zokoghatsz a bűnbánattól, amennyi tetszik, sirathatod Krisztus urunkat, vagy
elmélkedhetsz a mennyek örömein: mit segít az rajtad? Hogyne: igen jó dolog mindez, nagy
segítség és haszon, nagy kegyet érdemel; de a szeretet vak mozdulása nélkül mégis kevés és keveset
tehet. Az utóbbi Mária legjobb része, az előbbiek szükségtelenek, és az utóbbi nélkül keveset érnek
vagy semmit se. Az azonban nem csupán gyökerestől tépi ki a bűnt, de egyszersmind minden
erénynek gyökere. Mert jól értsd meg, hogy ebben a szeretetben tökéletesen benne foglaltatnak az
erények. Akárhány erénnyel légy fölruházva, enélkül szándékod görbe, erényeid pedig tökéletlenek.
Mert az erény nem más, mint a megfelelő rendeltetésű és mértékű szeretet, amelynek tárgya maga
az önmagáért szeretett Isten, aki magában minden erény oka és eredője, és tökéletlen minden erény
- még a legfőbb is -, ha eredője valami más. Ahogyan ez belátható egy vagy legföljebb két erény
példáján. Ez a kettő pedig az alázat és a könyörületesség, s aki e kettővel teljesen rendelkezik,
többre már nincs is szüksége, mert e kettőben mindegyik az övé.

13. Vegyük először az alázat erényét, és hogy miért tökéletlen, ha bármi másból ered, s miért
tökéletes, ha eredője maga az Isten. Először tudnunk kell, mi az alázat magában véve, ha világosan
akarjuk látni; azután, hogy még tisztábban lássunk, igaz lélekkel, tudnunk kell az okát.
Az alázat nem más, mint az igazi önismeret. Mert aki valóban látja és érzi magát, valóban alázatos
lesz. Ennek az alázatnak pedig két oka van: az egyik az ember mocskos, esendő nyomorúsága,
amely állapotba bűne révén került, s melyet, akármilyen szent életet él is, bizonyos fokig mindig
érezni fog. A másik ok Isten túláradó szeretete és méltósága, melynek láttán megremeg a természet,
amelyhez képest a legtanultabb papok is ostobák, s amely elvakítja a szenteket és az angyalokat is,
olyannyira, hogy ha Isten bölcsességében nem szabta volna meg mindenki számára, hogy
természete szerint és a kegyelem segítségével milyen mértékben tekinthet rá, nem is tudom, mi
történne velük.
A második ok tökéletes, mert végtelenségig tart. Az első ok tökéletlen, mert nem csupán vége
szakad ezzel az élettel, de még az is megtörténhet, hogy egy halandó testében lakozó lélek saját
sóvárgása, valamint Isten kegye által, akkor és olyan gyakran, ahogyan az utóbbi engedi,
megszabadul létezésének tudatától, és nem azzal törődik többé, szent vagy nyomorú életet él-e. De
akár ritkán, akár gyakran történik meg ez, azt hiszem, csak rövid ideig tart. Ebben a rövid időben
azonban megismeri a tökéletes alázatot, mert tudja és érzi annak legfőbb okát. Ha bármilyen más
okból alázatos, tökéletlen marad alázata. Mindazonáltal a tökéletlen alázat is alázat, amire mindig
szükség van. Isten mentsen attól, hogy másként értsd szavaimat, mint ahogy mondom őket.

14. Mert bár tökéletlen alázatnak nevezem, úgy gondolom, hamarabb tehetek szert rá, ha valóban
megismerem önmagamat és magam nyomorúságát, és így hamarabb eljutok az alázat valódi és igazi
okához is, mintha az összes szentek és angyalok odafönn az égben és minden szent életű férfi és nő,
aki idelent a Szent Egyház kebelében él, mást se csinálna, mint azért imádkozna Istenhez, hogy én
megkapjam a tökéletes alázatot. És a bűnös lélek sohasem érheti el az alázat tökéletes formáját,
vagy ha eléri is, nem tarthatja meg önmaga megismerése nélkül.
Azért fáradhatatlan légy abban, hogy valódi és igazi tudását és érzetét ismerd meg saját
nyomorúságodnak; és hiszem, hogy ezek után hamarosan azt is érezni fogod, milyen az Isten. Nem
úgy, ahogyan ő önmagában van, mert úgy teljességgel csak ő maga ismerheti magát, még csak nem
is úgy, ahogyan testben és lélekben együttesen az üdvösségben ismerheted majd, de amennyire ez
lehetséges egy halandó testében lakozó alázatos lélek számára.
Ne gondold, hogy amiért kétféle alázatról, tökéletesről és tökéletlenről beszélek, arra biztatnálak: ne
is törődj a tökéletlen alázattal, hanem kizárólag a tökéletes alázat megszerzésén fáradozzál. Nem,
ennek sohasem szabad megtörténnie. Ezért szeretném megértetni veled, hogy ez a lelki gyakorlat
miért előbbrevaló minden más lelki avagy testi gyakorlatnál, amit a kegyelem révén végezhet az
ember, gondolok itt arra, amikor a tiszta lélek titkos szeretetével a tudatlanság felhőjébe jut, amely
közötte és Isten között van, mert az Isten bizonyosan magában hordozza a tökéletes alázat erényét, s
így eme gyakorlat is, anélkül, hogy bármely Isten alatti dolog bármily tiszta szemlélete szükséges
volna. Szeretném, ha így megismernéd a tökéletes alázatot, és szíved szeretetének záloga lenne;
azért tedd meg ezt magadnak és nekem, mert szeretném, ha így nagyobb alázatra tehetnél szert.
Szerintem igen gyakran megesik, hogy ennek a tudásnak a hiánya igen nagy kevélységet okoz. Mert
ha esetleg nem ismernéd a tökéletes alázatot, azt hihetned, miután fejlődtél valamelyest a tökéletlen
alázatban, hogy már majdnem tökéletesen alázatos vagy; így tévesztenéd meg tenmagadat, és
valójában egészen elborítana a rút kevélység. Azért törekedj a tökéletes alázatra, melynek
jellemzője, hogy aki és amikor birtokában van, éppen nem esik bűnbe és nem védekezik; sőt attól
fogva se sokat.

15. Azért ne tántorodj meg abbéli hitedben, hogy a kegyelem segítségével az életben is elérhető a
tökéletes alázat. Ezt azért mondom, mert vannak, akik azt állítják, hogy nincsen tökéletesebb ok az
alázatra ennen nyomorúságunk és elkövetett bűneink tudatánál.
Megengedem, hogy azoknak, akik sokat vétkeztek az életben (mint magam is), szükséges és
hasznos az alázatot úgy megtanulniuk, hogy önnön nyomorúságuk és vétkeik terheit viselik
mindaddig, míg azok nagy része el nem tűnne lelki ismeretük és lelki tanácsadójuk szeme láttára.
Vannak azonban minálunk ártatlanabb lelkek is, akik sohasem vetkeztek halálosan, azaz tudatosan,
hanem esendőségből, tudatlanságból, és közülük is sokan választják a szemlélődő életet. Mind az
előbbi, mind az utóbbi jóvá teheti és föloldhatja bűneit megfelelő bűnbánattal és gyónással, lelki
ismerete és lelki tanácsadója előtt, a Szent Egyház előírásai szerint. Ha pedig úgy érezzük,
hivatásunk van a szemlélődő életre, tudnunk kell, van egy másik ok is az alázatra, amely oly messze
fölötte áll az előzőnek, mint mi Asszonyunk, Szent Mária élete az egyház utolsó bűnbánójának,
mint Krisztus élete bármelyik emberének vagy mint egy angyal élete - amely pedig sohasem volt és
sohasem lesz esendő - a legesendőbb földi ember életének.
Mert ha igazuk volna azoknak, akik azt állítják, hogy alázatra nincsen tökéletesebb ok saját
nyomorú voltunk érzeténél, akkor szeretném tudni, vajon miért volt telve alázattal a mi urunk,
Krisztus és a mi Asszonyunk, Mária, és miért van annyi alázat az ég szentjeiben és angyalaiban,
amikor éppen nem voltak, nem is lesznek soha se bűnösök, se nyomorultak. Ez tehát az a tökéletes
alázat és tökéletesség, amiről maga Krisztus mondja az evangéliumban, hogy igyekezzünk elérni a
kegyelem révén, amiképpen őbenne természettől fogva megvolt.

16. Senki se nevezze merészségnek, ha akár a legnyomorultabb vétkes - miután az Egyház

előírásainak megfelelően megbánta bűneit, és megérezte hivatását a szemlélődő életre lelki ismerete
és lelki tanácsadója egyetértésével - alázatos szeretettel emeli föl szívét Istenéhez, és eljutna a
tudatlanság felhőjébe. Amikor a mi Urunk azt mondta Máriának - és minden vétkesnek
egyszersmind, aki a szemlélődő életre hívatott —: Bűneid megbocsátatnak; nem azért nyertek azok
bocsánatot, mert sokat bánta őket, mert tudatában volt vétkeinek, mert fölötte nyomorúnak és ezért
alázatosnak érezte magát. Akkor hát miért? Bizonyosan, mert sokat szeretett. Lám! Láthatják ebből
az emberek, hogy mi mindent ad az Úr cserébe ezért a szeretetért, inkább és előbb, mint bármilyen
jó cselekedetekért, ha nem abból fakadnak.
Megengedem, hogy sokat is bánkódott, sírt is sokat vétkei miatt, és nyomorúságának tudata is
alázatot szült. Nekünk mindannyiunknak is meg kell ezt tennünk, akik vétket vétekre halmozunk
földi életünkben; csodálatos bűnbánatot kell éreznünk, és alázatot kell merítenünk nyomorúságunk
tudatából.
De hogyan? Bizonyosan úgy, ahogyan Mária tette. Mert igaz ugyan, hogy bűneinek tudatát nem
moshatta el teljesen semennyi bánat, és egész életében teherként vitte magával, bármerre is ment;
mindazonáltal azt mondom, és az írás is ezt igazolja, hogy jóval nagyobb bánatot érzett a szeretet
hiánya fölött, még szomorúbb, sóvárgóbb, emésztőbb vágyat (melybe kis híján belehalt) a szeretet
iránt, mint a bűnbánat iránt. Ne csodálkozz ezen, mert az igazi szeretet sajátja, hogy minél többet
szeret, annál inkább nő benne a sóvárgás, hogy még inkább szerethessen.
És tudta és érezte bűnei szörnyű súlyát, s hogy bűnei elválasztják Istentől, akit annyira szeretett, és
érezte azt is, hogy részben bűneinek tudata kelti benne emésztő sóvárgását a szeretet iránt. És? Mit
tett ennélfogva? Talán leszállt vágya magasságából bűnei bűzös mocsarába és szemétdombjára,
egyenként keresgélve őket, külön-külön zokogva mindegyik miatt? Bizonyosan nem. És miért nem?
Mert tudta, Isten kegyelmével, hogy így nem jut soha célhoz. Hamarabb érte volna így el, hogy újra
bűnbe essék, semhogy bocsánatot nyert volna minden bűneiért.
Azért sóvárgó vágyát és szeretetét a tudatlanság felhőjébe vitte, és megtanulta szeretni azt, akit
értelmével sohasem láthat tisztán ebben a létben és csak tökéletlenül érezheti, s olyannyira a
felhőben volt, hogy gyakran nem is gondolt azzal, vétkes-e vagy sem. Igen! És gyakran, legalább én
azt remélem, annyira átjárta a szeretet az Istenség iránt, hogy észre sem vette drága és áldott
testének szépségét, ahogy gyönyörűségesen ült előtte, beszélt hozzá és tanította, és más testi avagy
szellemi dolgokra sem figyelt. Hogy ez így igaz, az evangéliumból kitűnik.

17. Meg van írva Lukács evangéliumában, hogy mikor a mi Urunk Márta házába tért, míg Márta a
konyhában serénykedett, testvére, Mária Urunk lábánál ült, hallgatta, és nem figyelmezett testvére
munkálkodására, bár az is jó és szent munka volt, a tevékeny élet alsóbb foka. De Mária nem Urunk
áldott testét, édes beszédét vagy Emberségének szavait figyelte, amely ugyancsak jobb és szentebb
az előbbinél, lévén a tevékeny élet magasabb és a szemlélődő élet alacsonyabb foka, hanem Istensé-
gének szavakba öltöztetett bölcsességét szemlélte szíve minden szeretetével. És ebből az állapotból
nem tántorította el semmi, amit maga körül látott vagy hallott volna, de egész nyugalomban ült, és
szeretete fölemelkedett a tudatlanság magas felhőjébe, mely volt közte és Isten között.
Mert azt mondom neked: sohasem volt és sohasem lesz ebben a létben olyan tiszta teremtett lélek,
aki annyira átlényegülne szemlélődésében és szeretetében, hogy ne lenne közte és Isten között
mindig a tudatlanság magas és csodálatos felhője. Mária lelke egészen e felhőben volt szeretetében.
Miért? Mert ez ebben az életben a szemlélődés legjobb és legteljesebb foka. Innen pedig nem akart
mozdulni, oly kevéssé sem, hogy amikor testvére, Márta panaszkodott Urunknak, kérve, szóljon
testvérére, keljen föl és segítsen neki, ne egyedül kelljen dolgoznia, Mária egész nyugalommal ült,
egy szóval sem válaszolt, egy szemrehányó pillantást sem vetett Mártára. Nem csoda, mert más volt
az ő dolga, csakhogy Márta ezt nem fogta föl; ezért nem hallgatott rá, és nem is válaszolt.
Lám, barátom, e munkák, szavak és állapotok az Úr és a két testvér példájában a tevékeny és a
szemlélődő életet példázzák, amelyek mindig léteztek és létezni is fognak az ítélet napjáig. Mária
példázza az összes szemlélődőket, Márta a tevékenyeket s a példa kettejük örök vitáját.

18. Mert ahogyan Márta panaszkodott testvérére, a mai napig úgy panaszkodnak a tevékenyek a
szemlélődőkre. Akárhol a világon és bármilyen közösségben, legyen vallási vagy világi (nem teszek
semmi kivételt), ha egy férfi vagy egy nő a kegyelem és tanács révén úgy érzi, föl kell hagynia a
tevékenykedessél, hogy egészen a szemlélődésnek élhessen, saját fivérei, nővérei, legjobb barátai és
még mások, akik nem ismerik ennek az életnek kiváltó sóvárgását, nekilátnak és panasszal telt
lélekkel szólnak rá, mondván, hogy a szemlélődők semmit sem csinálnak. És gyorsan sorolni kezdik
a történeteket (amelyek között sok a hamis, de akad igaz is) arról, hogyan vesztek el férfiak és nők,
akik a szemlélődésre adták magukat. Olyan történetet soha nem mesélnek, amelyben az ilyen
személy ne vesztét lelte volna.
Megengedem, valóban sokan elvesztek, akik látszólag lemondtak a világról. Valóban sokan voltak,
akikből jó szolgák és szemlélődők válhattak volna, de mert nem hallgattak igaz lelki tanácsra, az
ördög szolgái és szemlélői lettek; álszentekké váltak vagy eretnekekké, vagy ideglázba estek és
megbolondultak, és sok más bajba kerültek, a Szent Egyház szégyenére. Erről azonban később
beszélek majd, mert most nem tartozik ide. Mindazonáltal később, ha Isten megengedi és
szükséges, bővebben szólok majd állapotukról és vesztük okairól. Most azonban maradjunk jelen
tárgyunknál.

19. Azt gondolhatnák némelyek, hogy elégtelen tiszteletet tanúsítok Márta, e kivételes szent iránt,
amikor panaszkodó szavait földi emberek panaszához hasonlítom. Isten mentsen attól, hogy ebben a
munkában bármi olyast mondjak, ami esetleg Isten bármelyik szolgája lekicsinyléseként fogható
föl, távol álljon tőlem, kivált e kivételes szent esetében. Mert úgy gondolom, viselkedése teljesen
érthető, ha tekintetbe vesszük a helyet és az időt. Mert szavainak oka tudatlansága volt. Nem is cso-
dálom, amiért nem tudta, testvére mivel van elfoglalva, miután addig aligha hallhatott a
tökéletességnek e fajtájáról. Az is igaz, hogy röviden beszélt és udvariasan. Mindezért úgy
gondolom, el kell neki nézni tudatlanságát. Úgyhogy szintén úgy gondolom, hogy a világban élő
tevékeny férfiaknak és nőknek is el kell nézni imént említett panaszkodásukat, mert egyszerűségük
és lelki járatlanságuk okából panaszkodnak. Mert amiképpen Márta kevéssé fogta föl, mit tesz
testvére, s azért panaszkodott, akképpen manapság kevéssé vagy egyáltalán nem tudják a
panaszkodó tevékenykedők, hogy Istennek némely fiatal követői miért fordítanak hátat a világnak,
és miként hivatottak rá, hogy Isten különös szolgái legyenek. Ha tudnák, nem cselekednének és
nem beszélnének így. Azért úgy gondolom, hogy elnézéssel kell viseltetnünk irántuk, mert nem
ismernek jobb életet a sajátjuknál. És azért is, mert ha eszembe jut az a számtalan hiba, amit magam
elkövettem szóban és tettben, tudatlanságom okán, én is örülnék, ha Isten elnézéssel lenne irántuk; s
így másoknak tudatlanságból elkövetett helytelen cselekedetei és kimondott szavai iránt is mindig
elnézést javallanék. Különben aligha lenne igaz, hogy úgy cselekszem, amint azt szeretném, hogy
velem is cselekedjenek.

20. Ezért azt hiszem, hogy akik a szemlélődő életre szánják el magukat, nem csupán azt teszik
helyesen, ha elnézik a tevékeny emberek panaszkodó szavait, de még helyesebb, ha a szemlélődés
annyira elfoglalja őket, hogy nem is igen figyelnek arra, mit mondanak róluk mások, így tett Mária
is. Ha pedig mi is így teszünk, a mi Urunk nekünk is megteszi, amit Máriának tett meg.
S mi légyen az? Bizonyosan ez: Jézus Krisztus, a mi Urunk, aki előtt nincs titok, jóllehet Márta
bírának kívánta, aki fölszólítaná Máriát, hogy keljen föl és segítsen szolgálatában, látta, hogy Mária
miként van elfoglalva, hogy lázas szeretettel az Istenséget szemléli, azért gyöngéden, ahogyan illett
hozzá, és az értelem is megkívánta, helyette válaszolt, hogy Máriának ne kelljen fölhagynia
elfoglaltságával, míg szabadkozna. És miként válaszolt? Nem bíróként, bizonyosan nem, hanem
ügye védőjeként védte azt, aki szerette, mondván: Márta! Márta! kétszer szólítva nevén, mert azt
kívánta, hogy Márta meghallja, és figyeljen szavára. Elfoglalt vagy, úgymond, és iparkodol sok
mindenben. Mert a tevékenyek mindig sok mindennel foglalatoskodnak, elsőbben saját hasznukra,
azután a könyörületesség és Krisztus javára is. Így beszélt tehát Mártához, mert tudomására hozta
volna, hogy amit tesz jó és hasznos dolog lelkének. De hogysem azt hihesse, ennél jobb dologban
már nem is fáradhat az ember, még hozzátette, mondván: De egy dolog szükséges.
És mi az az egy dolog? Bizonyosan nem más, mint hogy Istent önmagáért szeressük és dicsérjük
minden más testi avagy lelki dolog fölött. És hozzátette, hogy Mária választotta a legjobbat, amely
tőle el nem vétetik, mert nem akarta, hogy Márta azt hihesse: szeretheti és dicsérheti Istent
önmagáért, egyszersmind az élet szükségleteiben is egészen elfoglalhatja magát, azaz testben, és
lélekben egyformán tökéletesen szolgálhat. Tökéletlenül teheti mindkettőt, de tökéletesen nem.
Mert a szeretetnek tökéletes mozdulása, mely itt kezdődik a földön, végtelen folytatódik a
mennyekben: a kettő ugyanaz.

21. Mit jelent az: Mária választotta a legjobbat? Mert hiszen valahányszor a legjobbról beszélünk,
kell előtte egy jó meg egy jobb; a legjobb legföljebb harmadik lehet. Mi légyen hát az a három jó,
melyek közül Mária a legjobbat választotta? Háromféle élet pedig nincsen, mert a Szent Egyház
csak kettőt különböztet meg: a tevékenyt és a szemlélődőt; mi több, az evangélium története is két
életet példáz Máriában és Mártában. E két jó élet valamelyike nélkül senki sem üdvözülhet; és kettő
közül senki sem választhatja a legjobbat.
De bár élet kétféle van, részekből állnak, amelyek egyike kevésbé jó a másikánál. E három részt
pedig már korábban külön-külön taglaltam ebben az írásban, így elmondtam, hogy a tevékeny élet
alsóbb része vagy foka kegyes és könyörületes cselekedetekben áll, a másik lényege az elmélkedés
olyan tárgyakról, mint az ember nyomorúsága, Krisztus szenvedése vagy az égi örömök. Ez jobb az
elsőnél, lévén annak magasabb s egyben a szemlélődő életnek alacsonyabb foka. Ebben az
állapotban a két élet összekapcsolódik lelki rokonságban, és testvérek, akár Márta és Mária. Ebbe a
szemlélődő magasságba érhet a tevékeny ember, és magasabbra nem, de ide is csak ritkán és
különös kegyelem révén. És ilyen mélyre ereszkedhet a szemlélődő a tevékeny élet felé, de csak
ritkán és nagy szükség esetén.
A harmadik rész helye pedig a sötét felhő, amelyben a szeretet Isten felé tör. Az első jó, a második
jobb, a harmadik pedig a legjobb mind között. Ez a legjobb Mária része. Ezért nem azt mondta
Urunk, hogy Mária választotta a jobb részt - miután kettő közül nem lehet a legjobbat választani -,
hanem azt, hogy Mária választotta a legjobb részt, amely soha nem vétetik el tőle. Az első és a
második rész, mindkettő jó és szent: de mindkettő véget ér ezzel a léttel. Mert a másik létben nem
lesz szükség kegyes cselekedetekre, sem arra, hogy ennen nyomorúságunkat sirassuk, sem Krisztus
szenvedését. Abban a létben nem úgy lesz, mint ebben van: nem lesz éhség, sem szomjúság, nem
hal senki fagyhalált, nem lesz beteg, hontalan, sem tömlőcben nem lesz senki, nem lesz szükséges
temetni, mert nem lesz halál. Válassza a harmadik részt, aki hivatása révén választhatja, amit Mária
választott, mert igazat beszélek, meghidd: akit kiválaszt az Úr, maga is legyen arra hajlandó. Mert
az soha el nem vétetik; itt kezdődik bár, véget soha nem ér.
Azért szóljon Isten szava e tevékenyekhez, miként Máriáért szólt Mártához: Márta! Márta! Ti
tevékenyek! tevékenyek! buzgólkodjatok az első és második fokon, amint képesek vagytok, hol
ebben, hol abban az állapotban. És ne avatkozzatok a szemlélődők munkájába. Nem tudjátok, mi
dologban járnak. Hagyjátok tehát őket, hogy Mária harmadik és legjobb részében békén
munkálkodjanak.

22. Nagy volt a szeretet Urunk és Mária között. Mária igen szerette Urunkat, ő pedig még jobban
Máriát. Mert aki tudná, mennyi minden volt közöttük (és a forrás nem holmi mese, de az
evengélium, melynek mindenképpen igaznak kell lennie), és elolvassa a történetet, meglátja, hogy
Mária szeretetének rajta kívül minden kevés volt, rajta kívül silány minden vigasz. Ugyanez a
Mária, mikor Krisztus sírját meglátogatta és sírt, két angyallal találkozott, akik hiába vigasztalták.
Pedig édes és szép szavakkal beszéltek, mondván: Ne sírj, Mária, mert akit keresel föltámadott, és
látni fogod tanítványaival Galileában - Mária mégsem vigasztalódott, mert aki Istent keresi, nem lel
vigaszt angyalaiban sem.
S mi még? Aki az evangélium történetét gonddal olvassa, sok példáját lelheti föl Máriában a
tökéletes szeretetnek. Ha pedig azt vesszük, hogy a tökéletes szeretetben, a csodálatos szeretetben,
melyet Urunk táplált Mária iránt, annak a szeretetnek a példáját látjuk, mellyel azok iránt viseltetik,
akiknek hivatása a szemlélődés, láthatjuk, Urunk nem tűrte, hogy bárki egy rossz szót szóljon
Máriára, de mindig maga felelt meg helyette, még testvérének is. Mi több, Simont is megrótta, saját
házában, amiért Mária ellen gondolt. Nagy szeretet volt ez, igen nagy szeretet.

23. Ha mi Máriához hasonlóképpen élünk és szeretünk, kegyelem és tanács segítségével, akkor nem
kétlem, hogy az Úr hasonlóképpen megfelel helyettünk napról napra azoknak a szívében, akik így
gondolkodnak és beszélnek felőlünk. Nem mondom, hogy valaha egészen másként lesz, mert
mindig akadnak majd, akik valamelyest ellenünk beszélnek és éreznek. Azt azonban mondom, hogy
nem fogunk jobban figyelni szavaikra, és nem fogjuk azért elhagyni munkánkat, mint ahogyan
Mária sem tette. És azt is mondom, hogy az Úr válaszolni fog nekik lelkükben, úgyhogy néhány
napon belül maguk fogják elszégyellni szavaikat és gondolataikat.
És ahogy lélekben válaszol helyettünk, úgy fog másokat lélekben arra kormányozni, hogy megadják
mindazt, ami szükséges az élethez, ételünket és ruházatunkat és ami még kell, ha látja, hogy
munkájában foglalatoskodva nem hagynánk föl azzal szükségleteink érdekében. Ezt azért mondom,
mert sokan hiszik és beszélik tévesen, hogy az ember csak akkor szentelheti életét a
szemlélődésnek, ha már minden testi szükségletéről gondoskodott. És azt mondják: Isten küldi a
tehenet, de nem a szarvánál fogva. Ezzel azonban valótlant állítanak Istenről, és ezt ők maguk is
tudják. Ha igaz lélekkel mondtak le a világról Isten szemléléséért, biztos lehetsz benne, Isten vagy
gondoskodik arról, hogy ne szenvedjenek hiányt, vagy testükbe erőt, lelkükbe pedig türelmet ad,
hogy viselni tudják a szükséget. A kettő közül pedig bármelyik jó. Mert mindene megvan az igazi
szemlélődőnek.
Aki kételkedik ebben, annak szívében az ördög vert tanyát és vette el hitét, vagy pedig nem fordult
annyira Isten felé, amennyire helyes lenne, akárki is és akármilyen kegyesen tevékenykedik.
Azért ha Máriához hasonló szemlélődő lennél, inkább Isten csodálatos magasságából és
méltóságából meríts alázatot, amely tökéletes, semmint önnön nyomorúságod tudatából, amely
tökéletlen. Más szóval, ügyelj, hogy inkább Istent szemléld, mint önnön nyomorúságodat. A
tökéletes alázat nem lát szükséget sem testben, sem lélekben. Ha tíéd Isten, akiben igazán minden
bőség megvan - amint ebben a könyvben áll -, nincsen másra szükséged a létben.

24. Amit elmondtunk az alázatról, ugyanígy áll a többi erényekre, így a könyörületességre is, azaz
tökéletesen benne foglaltatnak abban a vak szeretetben, amely a tudatlanság felhőjén próbál
áthatolni, miután minden más dolgot a felejtés felhője alá rejtett.
Mert a könyörületesség nem más, mint annak fölismerése, hogy Istent önmagáért, minden
teremtménye fölött kell szeretni; és minden embert ezen keresztül. Hogy Istent önmagáért szeretjük,
ez így helyes. Mert megállapítottuk, hogy a mi munkánk nem más, mint Isten puszta szándéka, neki
magának puszta, sóvárgó akarása. Puszta, meztelen szándéknak nevezem, mert ebben a munkában a
jó inas nem kéri sem a fájdalom megszűntét, sem nagyobb jutalomra nem vágyik, és nem is azt
nézi, fájdalomban vagy üdvben munkálkodik-e, nem kér mást, mint hogy szándéka szeretete
tárgyában beteljesüljön. Istent teremtése fölött szereti és még a legszentebb teremtmény
gondolatánál is elsőbben kívánja őt.
Ennek okozata keresztényi társaink iránti könyörületességünk. Mert aki tökéletesen iparkodik ebben
a munkában, az egyformán tekint minden embert, nem nézi, rokon vagy idegen, barát vagy
ellenség. Minden embert egyformán rokonnak érez, és egyet sem idegennek; mindenkit barátnak, és
senkit sem ellenségnek, olyannyira, hogy akik ebben az életben fájdalmat vagy gondot okoztak
neki, ugyanúgy barátainak tartja őket, és ugyanolyan jóindulattal van irántuk, mint legjobb barátja
iránt.

25. Nincsen senkire mindenki másnál különb tekintettel, mert ennek helye is a felejtés felhője, ha
munkáját tökéletesen végezné. Munkája azonban olyan könyörületessé teszi, hogy amikor
szemlélődését megszakítva és a sötét felhőből lejőve hittestvéreiért imádkozik, ami gyakorta helyes
szüneteltetése a szemlélődésnek, lévén hogy a könyörületesség kívánja, barátért és ellenségért
egyforma indulattal fohászkodik, úgy gyakran ellenségéért még jobban, mint barátjáért.
Mindazonáltal ebben a munkában nincs sok ideje, hogy kiválogassa, ki rokon, ki nem, ki barát, ki
ellenség. Nem azt mondom, hogy nem lesz mindig egy vagy néhány, aki iránt különösen sok
szeretetet érez, mert Jánost és Máriát és Pétert Krisztus is különösen szerette. Hanem a szemlélődés
munkájában nem gondol egyébre Istennél. Tehát mindent Isten kedvéért szeret.
Ahogyan az ember Ádámmal bűnbe esett, minden ember, aki üdvözülne, akár a múltban vagy
jövőben, megváltatik Jézus Krisztus szenvedése által: nem pontosan ugyanúgy, de nagyon
hasonlóképpen lesz azzal, aki tökéletesen szeret ebben a dologban, és egyesül Istennel lélekben, s
ennek bizonysága az is, hogy ez a munka a szeretetben tökéletessé tesz. Ha például egy tagunk fáj, a
test többi tagja is fáj ennek okából, de ha a fájdalom megszűnik, az egész test megkönnyebbül, így
van ez lelkiekben is a Szent Egyházban. Krisztus a fő, és mi vagyunk a test tagjai, ha
könyörületességben élünk, s ha Urunk tökéletes tanítványai lennénk, munkálkodjunk minden
testvérünk üdvére, amiként azt Urunk teste szenvedésével tette a kereszten. Nem barátaiért,
rokonaiért és azokért, akik szerették, hanem általában minden emberért. Azért lesz üdve annak, aki
felhagy a bűnnel és kegyelmet kér, az Úr szenvedésén keresztül.
Ami pedig igaz az alázatra és a könyörületre, igaz a többi erényre is, melyek ugyancsak benne
foglaltatnak a szeretet vak vágyában, amiről az imént beszéltem.

26. Azért iparkodj, maradj meg a tudatlanság felhőjében, és ne hagyj fel a szeretet sóvárgásával.
Bizonyos, hogy kezdetben nagy munka, csodálatosan nehéz, hacsak Isten különös kegyelme nem
segít; vagy egyébként, ha már hosszú ideje nem végzed. Ám miben áll pontosan ez a munka? Nem
a szeretet odaadó moccanásában, amely állandóan szándékodban áll, nem magadtól, hanem a
mindenható Isten kezétől, aki mindig kész erre a munkára a hajlandó lélekben, amely eljutott addig,
hogy képes legyen a szemlélődésre. Miben hát? Bizonyosan abban áll, hogy a teremtés egészét a
felejtés felhője alá rejtsük. Ez az egész munka, azaz ez az ember munkája, Isten kegyelmével. A
szeretet mozdulása -az már Isten munkája. Végezd munkádat! ígérem neked, nem fogsz kudarcot
vallani.
Dolgozz, lássuk, hogy viseled magad. Nem látod miként áll készen, s csak terád vár? Szégyen!
Csak rövid ideig nehéz munkád, és hamarosan könnyebbül. Mert bár nehéz és bokros eleinte, míg
odaadásod kevés, amint megnő, nyugalmas és kellemes lesz, ami azelőtt olyan nehéz volt. Mert
olykor Isten maga fog munkálni benned, egyedül, de bármennyit vagytok együtt, egymagában csak
akkor és úgy fog benned munkálni, amikor és ahogy ő akar, úgyhogy hamarosan rájössz, hogy jobb,
ha ebben magára hagyod. Később talán küld olykor egy-egy sugarat, melynek fénye áttör a
sötétségen, s melynek révén belelátsz némely titkába, amelyről ember nem beszélhet, de nem is
tudna beszélni. Ilyenkor érzed majd ahogy szereteted föllángol az ő szeretetében, oly mértékben,
amelyről ez időben nem szabad beszélnem, mint ahogy nem is tudnék, de nem is akarok. Nem
merném vállalni dadogó, földi nyelvemmel, hogy Isten munkájáról szóljak. Röviden: ha merném, se
tenném meg. Hadd beszéljek arról, amiről a kettő közül kevesebb veszéllyel beszélhetek, a
munkának arról a részéről, amely Isten kegyelmével az emberé.

27. Legelőször azt akarom elmondani neked, miféle ember munkálkodjon ebben, mikor, mi módon
és milyen mértékben. A munka azoknak való, akik igaz akarattal mondtak le a világról, hogy a
tevékeny helyett a szemlélődőnek nevezett életet válasszák. Mindezek munkálkodjanak ebben a
kegyelemben és ebben a munkában, függetlenül attól, mennyi bűnük vagy vétkük van.

28. Ha pedig azt kérded, mikor, azt felelem: nem előbb, mintsem lelki ismeretük megtisztult minden
előbbeni vétektől a Szent Egyház előírásai szerint. Mert ebben a munkában a lélek fölemészti a bűn
gyökerét és talaját, amely a legőszintébb gyónás után is megmarad. Azért először tisztuljon meg
lelki ismerete, aztán lásson munkához bátran és alázattal, s jusson eszébe, milyen soká tartott, míg
eljutott ide, ahol a léleknek az egész létben munkálnia kell, még ha soha halálos bűnt nem követett
el, akkor is.
Ameddig a lélek halandó testében lakik, mindig közte és Isten között lesz a tudatlanság nehéz
felhője. Mi több, az eredendő bűn fájdalma okán soha sem lesz teljesen mentes attól, hogy Isten
teremtményeinek vagy azok munkáinak valamely képzete ne ékelődjék olykor közé és Isten közé.
Isten igazságos ítélete ez azért, mert amikor az embernek uralma volt minden más teremtmény
felett, akaratával eltelve alábbvalóvá tette magát minden alattvalójánál, elhagyva Istennek és
teremtőjének akaratát, hogy mikor újra teljesítené Isten akaratát, valahány teremtmény, mely mind
alatta lenne, kevélyen fölötte van, közte és Isten között.

29. Azért aki visszanyerné azt a tisztaságot, amelyet bűnével elvesztett, és megnyerné azt a világot,
amelyre mindenki vágyik, munkálkodjon a felhőben, és viselje el a munka fájdalmát, akárki is, vagy
akárhány vétke van.
A szemlélődök között vannak vétkes emberek és ártatlanok, akik keveset vétkeztek. A vétkesekre
pedig nehezebb munka vár, és ez így van rendjén. Mindazonáltal gyakran megtörténik, hogy azok,
akiknek nagy bűneik vannak, hamarabb jutnak el a tökéletes fokra, mint akik keveset vetkeztek. Ez
Urunk kegyelmes csodája, a különös kegyelem, mely a világot bámulatba ejti. Én igazán remélem,
hogy az ítélet napján igazság lesz, és Istent tisztán, teljes ragyogásában láthatjuk. Akkor sokan, akit
közönséges vétkesként lenézünk, és olyanok akik szörnyű bűnt vettek a lelkükre, talán a szentek
között ülnek majd Isten tekintetében. Mások viszont, akik most egészen szentnek látszanak, és soha
halálos bűnbe nem estek, búbánatban ülnek majd a pokol ördögei közt.
Ebből kitetszik, hogy ebben a létben nem ítélhetünk meg embert, jó-e, rossz-e, tettei után. A tettet,
azt megítélhetjük, de az embert magát, jó-e, avagy rossz, nem.

30.De ki ítélheti meg az emberek cselekedeteit? Nyilván az, akinek hatalma és irányító szerepe van
lelkük fölött, akár a Szent Egyház rendje szerint, akár lélekben, a Szent Lélek különös végzése
révén, tökéletes könyörületességben. Ám ügyeljen mindenki, és ne vegye magára mások bűneit és
feddését, hacsak nem biztos benne, hogy valóban a Szent Lélek szólítja erre a munkára, különben
könnyen tévedhet a megítélésben. Ügyelj tehát: ítéld meg magadat kívánságod szerint, magad és az
Isten vagy lelki atyád előtt, és hagyd a többieket békén.

31. Amikor úgy érzed, hogy a Szent Egyház előírásainak megfelelően levezekelted múltad rossz
cselekedeteit, akkor láss gyorsan hozzá a munkához. Ha pedig valamilyen múlt bűn gondolata vagy
bűnös szándék képzete mégis Isten és közéd tolakodna, állhatatosán emelkedj fölé a szeretet forró
mozdulásával és tapodd le, és kíséreld meg, hogy betakard a felejtés vastag felhőjével, mintha so-
hasem követték volna el, se magad, se mások életében. Ha gyakran föltolulnak, gyakran tapodd le
őket, röviden: ahányszor csak megjelennek. Ha pedig a munkát nehéznek találod, használhatsz
mindenféle fogást, eszközt és ötletet, hogy elküldd őket, ezeket azonban jobb a gyakorlatban,
Istentől eltanulni, mint bármely élő embertől.
32. Néhány módszert azért megemlítek. Próbáld ki őket, s használj jobbakat, ha magad jobbakra
lelsz. Tégy úgy, mintha nem vennéd észre, mennyien furakodnak közéd és Isten közé, és próbálj
mintegy a válluk fölött elnézve másra figyelni; e más pedig Isten, a tudatlanság felhőjében. Ha így
teszel, azt hiszem rövid időn belül könnyebbnek érzed majd a munkát. Ez a módszer nekem jónak
tetszik, lévén nem más, mint a sóvárgás érvényesülése, hogy Istent érezzed és lássad, amennyire ez
lehetséges. Ez a vágy kegyes és tiszta, amiért is mindig megérdemli a könnyebbséget.
Egy másik fogás: próbáld ki, ha tetszik. Amikor úgy érzed, semmiképpen sem tapodhatod le őket,
add meg magad, mint csatában a nyomorú legyőzött gyáva, gondold, értelmetlen tovább harcolnod,
és ellenségeid kezében az Istennek add meg magad kegyelemre. Érezd úgy, örökre elvesztél. Ezt
igen ajánlom figyelmedbe, és ha kipróbálod, azt hiszem, látni fogod, hogy minden ellenállás
felolvad benne. Azért tartom jó módszernek, mert nem más, mint önmagadnak igazi tudata és
érzete, hogy micsoda nyomoronc vagy és mocsok, sokkal rosszabb a semminél. Ennek tudata és
érzete pedig az alázat egyik oka. Az alázat pedig megérdemli, hogy az Úr maga szálljon alá
megvédeni ellenségeiddel szemben s magával vinni, fölszárítani lelki könnyeidet, miként egy apa
teszi fiával, ha az éppen elpusztulna vaddisznók vagy dühödt és acsargó medvék között.

33. A többi módszerről azonban most nem szólok, mert úgy gondolom, ha ezeket sikerrel próbálod
ki, hamarosan inkább én tanulhatok majd tőled és nem megfordítva. Mert - bár ez helyénvaló - azt
hiszem, én még nagyon messze vagyok a céltól. Azért kérlek, segíts nekem, munkálkodjál a magad
és az én érdekemben is.
Láss hozzá, és tedd nagy erővel eleinte, és alázattal viseld a fájdalmat, ha nem járnál valamikor
sikerrel ezekkel a fogásokkal. Azt mondom: ez a te purgatóriumod. Aztán ha elmúlt a fájdalom, és a
kellő gyakorlatot megszerezted, nem kétlem, hogy nem csak a bűntől szabadulsz meg, hanem
megtisztulsz annak fájdalmától is.
Itt saját elkövetett vétkeidre gondolok, nem az eredendő bűnre. Annak fájdalmát, bármennyire
iparkodol is, valamennyire holtod napjáig érezni fogod. A bűn kevésbé fáj majd, mert
megszabadulsz elkövetett rossz cselekedeteid terhétől; de mindig nagy munkában leszel, mert az
eredendőből új és friss bűnök erednének, ezeket pedig mindig le kell majd sújtanod, úgyhogy
mindig légy készen a helyes ítélet finomra edzett, kétélű kardjával. Ebből kitetszik, hogy nincsen
igazi biztonság és teljes megnyugvás ebben az életben.
Mégsem fogsz mostantól meghátrálni, és nem fogsz félni a kudarctól sem. Mert ha kegyelemmel
megszabadulsz elkövetett bűneidtől - úgy ahogy tanítlak, vagy jobban, ha képes vagy rá -, az
eredendő bűn vagy új vétkek moccanása igen kevéssé nyomorít majd meg.

34. Ha még azt kérdenéd, mi módon judhatsz el ehhez a munkához, kérem a mindenható Istent,
hogy gyönyörű kegyelmében tanítson meg erre ő. Mert úgy áll a helyzet, hogy én nem tudom neked
megmondani. Mert ez már Isten munkája, amelyet az ő keze munkál az előtte kedves lélekben,
függetlenül annak érdemétől. Mert nélküle még a szentek és az angyalok sem vágyakozhatnának rá.
És azt hiszem, hogy az Úr éppoly gyakran - sőt, néha gyakrabban - hajlandó erre a munkára
azokban, akik sokat vétkeztek, mint azokban, akik viszonylag ártatlanok, mert vétkeik száma
kevesebb. Mert az Úrról látnivaló, hogy mindenható és mindenben könyörületes, és látnivaló, hogy
úgy munkál, ahogy akar, ahol akar és amikor akar.
Mégsem munkál az olyan lélekben, és nem kegyelmes hozzá, amely lélek erre képtelen.
Ugyanakkor nincsen lélek, amely képes lenne kegyelmére kegyelme nélkül, legyen bár bűnös vagy
ártatlan. Mert a kegyelmet nem ártatlanságáért kapja az ember, mint ahogy nem tartja vissza az Úr a
bűnöstől sem. Ügyelj azonban: azt mondom, nem tartja vissza, nem azt, hogy nem veszi vissza.
Vigyázz, mert könnyű ebben a tekintetben tévútra kerülni. Vannak ugyan, akik fölismerik az
igazságot, de ugyancsak egyre többen vannak az óvakodók, akik itt eltévednek. Én csak jót akarok.
Ha ezt most nem érted, tedd félre, míg eljönne Isten, hogy megtanítson, így tegyél, hogy ne
szenvedj kárt.
Ügyelj a kevélységre, mert káromolja Istent és bátorítja a vétket. Ha valóban alázatos lennél, te is
így éreznéd: Isten érdemre való tekintet nélkül adja kegyelmét, s jelenléte teszi képessé a lelket,
hogy fölfogja és érezze. Nélküle a lélekben nincsen meg ez a képesség. Ugyanakkor a képesség
egyesül a munkával, különbözés nélkül, azaz, aki érzi, az képes rá, aki nem, az nem, olyannyira,
hogy e munka nélkül a lélek mintha halott lenne, és képtelen akár fölfogni, akár vágyni rá.
Amennyit akarsz és vágyad betölt, annyi a tiéd, nem több és nem kevesebb, és mégis: ami vágyad
előbb megmozdítja, maga nem akarat, nem vágy és nem is tudod, micsoda. Soha ne mondd: eleget
tudok. Arra kérlek, mindig többre és többre erezz vágyat, hogy folyton munkálkodhass.
Vagy hogy rövidebben mondjam: hagyd, hogy tegye veled a dolgot, és oda vezessen, ahová neki
tetszik. Engedd tenni, s te csupán alanya légy, szemléld és hagyd munkálni. Ne avatkozz bele segítő
szándékkal, mert elronthatod az egészet. Légy te a fa, ahol ő az ács; légy te a ház, ahol ő házas.
Légy most vak, és felejtsd el a tudás kapzsiságát, mert inkább hátráltatna, mint segítene. Elég most,
hogy megmozdult benned a vágy valami felé, amiről nem tudod, micsoda, elég ha csak rá vágysz és
semmi másra, ha puszta szándékodat felé irányítod.
Ha pedig ez így van, rendületlen higgyél benne, hogy csak ő az, aki vágyadat és akaratodat
mozdítja, egymagában, minden eszköz vagy közvetítő nélkül akár a maga, akár a te részedről; és ne
tarts az ördögtől, mert idáig nem merészkedhet. Nem mozdíthatja meg az ember akaratát, csak néha
és távoli eszközzel, akármilyen ügyes ördög. Eszköztelenül még egy jó angyal sem képes erre;
röviden: senki, csak Isten.
Szeretném tehát, ha ezek a szavak meggyőznének valamelyest, de sokkal inkább maga a munka,
hogy nincsenek eszközei, és az ember sem érheti el eszközökkel. Minden jó eszköz tőle függ, de
maga nem függ semmi eszköztől; és semmi eszköz nem vezethet el hozzá.

35. Mindazonáltal léteznek olyan foglalatosságok, amelyekben a szemlélődés inasának fáradnia

kell, ezek pedig lectio, meditatio és oratio, vagy ahogy manapság mondják: olvasás, gondolkodás és
imádság. Mindezekről másvalaki nálamnál sokkal jobb könyvet írt, úgyhogy nekem nem kell
taglalnom őket. Csak annyiban: a három annyira összefonódott a kezdők és a haladók - de nem a
tökéletesek - számára, hogy a gondolkodást meg kell előznie valamely szöveg olvasásának vagy
hallásának. Az olvasás és a hallás egy és ugyanaz; amint a papok olvassák a könyveket, úgy
olvassák az írástudatlanok a papot, mikor Isten igéjét hirdeti. Ugyanígy, a kezdők és a haladók nem
ájtatoskodhatnak anélkül, hogy előbb ne gondolkoztak avagy elmélkedtek volna. Ezt magad is
megtudhatod.
Isten igéje, akár olvassuk, akár halljuk, olyan, mint egy tükör. A lélek szeme az értelem, képe a lelki
ismeret. S mint ahogy egy arc nem láthatja meg magán a szeplőt, és nem tudhatja, hol van, tükör
vagy tükröző tanítás nélkül, az ige olvasása vagy hallgatása nélkül a lélek számára éppúgy
lehetetlen észrevenni bűneit, melyek önnön képmását csúfítják.
Ebből következik, hogy amikor az ember meglátja képén a csúfságot, akkor és nem előbb fut a
kúthoz, hogy tisztára mosdjon. Ha pedig különös vétekről van szó, kútja a Szent Egyház, vize pedig
a gyónás.
Láthatod tehát, hogy kezdőben és haladóban miért előzi meg az olvasás az elmélkedést, s az
elmélkedés az imádságot.

36. Nem így azok, akik folyton e könyv munkájában fáradnak. Az ő elmélkedésük mintegy hirtelen
fölfogása és vak érzete önnön nyomorúságuknak, Isten jóságának, minden olvasás nélkül s minden
Isten alatti teremtmény különösebb képzete nélkül. Ezeket a hirtelen fölfogásokat és vak érzeteket
azonban jobb Istentől eltanulni, mint embertől.
Semmi baj, ha napok óta nem elmélkedtél máson, mint tennen nyomorodon és Isten jóságán, de azt
se bánnám, ha olyan szavakon is elmélkednél, mint BŰN, ISTEN, vagy amely hasonlón akarsz,
nem kíváncsi értelmeddel elemezgetve, mintha ezzel buzgalmadat kívánnád növelni, azt hiszem,
ebben a munkában sohasem szabad így tenned. De tartsd egyben e szavakat, így ha azt mondod:
bűn, mintegy gombócot erezz, semmi mást, mint a maga egészét. Ha így a bűn egészét mint
gombócot képzeled, szerintem ennyi bőven elég is lesz most - elég lenne ahhoz is, hogy beleőrülj a
fájdalomba. Ezt azonban mégse tedd, úgyhogy akik rád néznek, azt lássák, hogy testben, lélekben
józan vagy, arcod nem árul el semmit, csakhogy ülve vagy állva, mentedben, fekve, támaszkodva,
térdepelve mindig úgy fest, mintha valami szomorú nyugalomban lennél.

37. Az igazi szemlélődőknek nem csupán az elmélkedés állapota jön magától, de az imádságé is. Itt
pedig saját különös imádságaikra gondolok, nem pedig azokra az imákra, amelyeket a Szent Egyház
ír elő. Mert a szemlélődők semmi más imát nem tartanak nagyobbra, azért az ájtatosságnak ezt a
formáját gyakorolják aszerint, ahogyan azt az Egyház szent atyái, akik előttük jártak, elrendelték.
Ha pedig szóban imádkoznak, amint azt ritkán teszik, mindig kevés szóban; és minél kevesebb,
annál jobb. Ha csak egy szó, még jobb, s megint jobb, ha az a szó egészen rövid, akár csak egy
szótagból áll, minél rövidebb, annál jobb ebben a munkában, amelyben a lélek mindig a
legmagasabb ponton lenne. Ennek igazságát természetes módon is beláthatod. Amikor tűz üt ki,
avagy a haláltól rémül meg az ember vagy bármi mástól, és szüksége oly nagy, hogy segítségért kell
kiáltania, hogyan teszi? Kevés szóval, talán csak egy-két szótaggal. Ugyanígy a lélek munkájában
egy szócska is elég felkiáltásnak, mint tűz! vagy: jaj! És ahogyan a kiáltás: Tűz van! gyorsan eljut a
fülekbe, úgy jut a legmagasabbra a lélek rövid kiáltása, ha nem is mondjuk avagy gondoljuk, hanem
a lélek legmélyén közöljük. (A lélekben egyre megy a magasság, mélység, és hossza-szélte is egy.)
Gyorsabban jut el a mindenható Istenhez az ilyen ima, mint amelyet hosszan, szórakozottan
mormolunk. És ezért van megírva, hogy a rövid ima jut fel az égbe.

38.Miért jut el az égbe egy szótagocska? Mert teljes lélekkel érezzük, magasságban, mélységben,
hosszúságban és szélességben. Magas, mert a lélek minden ereje benne van; mély, mert a szó
magában foglalja a lélek összes képességét. Hosszú, mert bármennyit érez, mindig többet érezne; és
széles, mert mindenkinek azt kívánja, amit magának. Ebben az időben fogja föl a lélek - amint azt
Szent Pál is tanítja - az örökkévaló, örökké szerető, mindenható, mindentudó Istent - nem teljesen,
de részben, munkája arányában -, s az ő magasságát, mélységét, hosszúságát, szélességét. Isten
hosszúsága az örökkévalóság, szélessége szeretete, hatalma magassága és tudása mélysége. Nem
csoda, hogy Isten hamar meghallgatja azt a lelket, amely kegyelméből hozzá hasonlatosra formálta
magát, képére és hasonlatosságára. Igen, még ha bűnös lélek is - amely mintegy Istennek ellensége
-, az is kiálthat olyan szócskát lelke teljében, amely mindig eljut Istenhez és megsegíti. De ő is csak
Isten kegyelméből teheti meg.
Ez egy példán belátható. Ha az ember halálos ellenségét hallja egész lelkével kiáltani: tűz! vagy:
jaj!, nem gondol azzal, hogy halálos ellensége, de szánalom mozdul benne, s legyen bár éjjel, tél
derekán, segít oltani, vagy megnyugtatja és enyhülést ad szükségében. Oh, Uram! Ha az ember
halálos ellenségével szemben ennyi szánalomra képes a kegyelem segítségével, mennyi kegyelmet
és szánalmat adhat Isten, ha egész lélekkel kiáltunk hozzá! Össze sem hasonlítható, annyival több
az Ő kegyelme, s ezért jobb mindig a természetes, mint amit a kegyelem révén szerez az ember.

39. Ha egész lelkedben és egy szócskában imádkoznál, mi légyen az a szó? Ami leginkább megfelel
az imának. Milyen szó az? Nézzük előbb, mi maga az ima, aztán tisztábban látjuk majd, milyen szó
lesz illő.
Az ima magában nem más, mint az Istent célzó buzgó szándék a jóra s a rossz ellenében. Miután
pedig minden rossz valamilyen bűn vagy abból ered, ha azért irányítjuk szándékunkat Isten felé,
hogy a rossztól szabadítson meg bennünket, akkor elég, amit a bűn szócska takar. Ha pedig jóságért
imádkozunk, legyen elég ez a szó: Isten; ha kell, szóban, vagy gondolatban, de a legjobb pusztán
lelki jelentésben. Mert Isten minden jót magában foglal, akár sajátja, akár okozata.
Ne csodálkozz, hogy ezt a két szót minden más elébe helyezem. Ha tudnék rövidebb szavakat,
amelyek jobban magukban foglalják a jót és a rosszat, vagy Istentől jobbakat tanulnék, azokat
használnám, és elhagynám ezeket, ezért tanácsolom neked is ezt. Ne kutass könyveidben más
szavak után, mert ebben a munkában nem segít a tanulás, csak a kegyelem; ezért tanácsom ellenére
is inkább Istenre hallgass, és olyan szavakat használj, amelyeket Ő sugall neked. Ha Isten arra indít,
hogy ezeket a szavakat használd, akkor ne hagyd el őket, amennyiben szavakban imádkozol.
Jóllehet az ima rövidségét javallom, nem az ima gyakoriságának csökkentését értem ezen. Mert aki
lelke egész hosszában imádkozik, ahogy az imént mondtam, soha nem hagyhat föl az imával, míg
vágya nem teljesült. Ugyanazt a példát vedd, amit az előbb használtunk: a megriadt ember is addig
kiáltozik, míg segítség nem jő.

40. Ugyanígy töltsd el lelkedet a bűn szó lelki jelentésével, anélkül hogy külön-külön vizsgálnád
bűneidet, legyenek bocsánatosak vagy halálosak: kevélység, harag, irigység, kapzsiság, minden jóra
való restség, torkosság vagy bujaság. A szemlélődésben szükségtelen elgondolni mekkora egy bűn,
vagy mi természete - minek, amikor a szemlélődő úgy gondolja, hogy munkájában minden bűn
egyforma, amennyiben a legapróbb is elválasztja Istentől, és hátráltatja lelke békéjét.
Érezd tehát mintegy gombócnak a bűnt, mely nem más mint tenmagad, és kiálts lélekben
szüntelenül: bűn! bűn! bűn! el! el! el! E lelki kiáltást jobb munka közben Istentől eltanulni, mint
embertől, szavai szerint. Mégis akkor a legjobb, ha tiszta lélekben jelentkezik, szavak vagy akár
gondolat nélkül, bár olykor előfordul, hogy a bánattal és a bűn tudatával telt testből és lélekből
fölbuzognak a szavak.
Ugyanígy járj el ezzel a szóval: Isten. Ennek jelentésével teljen meg lelked és ne Isten dolgaival,
legyenek jók vagy jobbak, akár legjobbak, testiek avagy lelkiek, legyenek akár erények, melyek a
kegyelem folytán laknak a lélekben, olyanok bár, mint az alázat, a könyörületesség, a türelem vagy
az önmegtartóztatás, a remény, a hit, a józanság, a tisztaság vagy az önkéntes szegénység. Mit
számít mindez a szemlélődésben? Amikor a szemlélődök minden erényt megtalálnak Istenben,
lévén ő minden erény oka és forrása. Úgy gondolják, Istennel minden jó az övék, ezért nem
kívánnak különösen semmi más teremtett dolgot. Te is így tégy, a kegyelem segítségével, hogy
elmédben és akaratodban csak ő munkáljon.
Ebben a nyomorú életben mindig érezni fogod magadban valamennyire a bűn bűzös, rút gombócát,
mely mintegy egybefagy önmagaddal; ezért hordjad mindig a bűn és Isten lelki jelentését és tudatát:
ha eljutsz Istenhez, akkor hagyhatod el bűneidet, és akkor juthatsz el Istenhez.

41. Ha pedig azt kérded, milyen mértéket tarts ebben a munkában, azt felelem: semmilyent! Minden
másban legyen meg a mérték, mind ételben, italban, alvásban, a test öltöztetésében nagy hideg vagy
forróság ellen, az elmélkedésben, az olvasásban, a társalgásban keresztényi társaiddal. Mindebben
tarts mértéket, s amit teszel, ne legyen se sok, sem pedig kevés. Ebben a munkában azonban ne
legyen semmi mérték, s ne szűnj meg soha munkálkodni., amíg csak élsz.
Nem azt mondom, hogy folyton-folyvást ebben leszel, mert ez nem lehetséges. Mert betegség vagy
más rendellenesség testben vagy lélekben és sok természetes szükség nagyban hátráltat, és olykor
alávon ennek a munkának magasságából. De soha ne add föl a vágyat lelkedben, még ha
akaratodban éppen más munkál is. Azért az Isten szerelmére, vigyázz a betegséggel, hogy
amennyire lehet, ne légy oka egészséged romlásának. Ha mégis kór támad meg, légy türelmes, és
alázattal várd Isten kegyelmét. Mert azt mondom neked, hogy ez a munka nagy nyugalmat kíván,
egész és tiszta állapotot testben és lélekben.
Azért az Isten szerelmére mértékletes legyél testben és lélekben, hogy amennyire lehet, megőrizd
egészségedet. Ha pedig akaratod ellenére megbetegszel, légy türelemmel, és alázattal várd Isten
kegyelmét; annyi elég. Azt mondom neked: olykor a betegségben vagy más bajban tanúsított
türelem tetszőbb az Úr előtt minden egészséges buzgalomnál.

42. Talán azt kérded, miként rendezd mértékkel étkezésed, alvásod és egyéb szokásaidat. Erre
röviden megfelelek: fogadd el, amit adnak. Ha valódi munkádat mértéktelen végzed, hamar
megtanulod, miként tarts mértéket minden másban. Nem hihetem, hogy az a lélek, amelyik éjjel-
nappal ezt a munkát folytatja, sokat hibázna külső dolgokban, ha pedig mégis, akkor valami nagy
hiba van.
Ennélfogva, hogy belső lelki munkámat folytathassam, közömbös vagyok az étel, az ital, az alvás
vagy a társalgás iránt. Hamarabb érem el így a mértékletességet, mintha mértéket állítanék, s
folyton azt lesném, betartom-e. Úgy sohasem érném el, akármit tennék vagy mondanék. Az
emberek mondjanak, amit akarnak: a bizonyság tanúskodjon.
A szeretet vak moccanásával emeld föl szíved, szemléld időnként a bűnt, időnként Istent. Istent
akarod, a bűntől pedig szabadulnál. Isten akar téged; a bűnben pedig megbízhatsz. Isten segítsen
tehát most, mert nagy szükséged van rá.

43. Csak Istent hagyd munkálni elmédben és akaratodban, és Istenen kívül minden más tudást és
érzetet rejts a felejtés felhője alá. Meg fogod érteni, hogy nemcsak minden teremtett dolgot fogsz
elfelejteni, és azok munkáit, de saját magadat és saját istenes cselekedeteidet is. Az igazi szerető
sajátja, hogy nem csupán jobban szereti szeretete tárgyát önmagánál, de bizonyos értelemben utálja
önmagát, amiért az hátráltatja a szeretetben.
Így tegyél, utálattal és fáradtsággal töltsön el minden, ami Isten és teközötted van. Mert akármi más,
biztos, hogy közétek kerül. Hogyne utálnád magad, amikor mindig érzed bűnöd gombócát, amely
elválaszt az Istentől, s amely te magad vagy. Mert úgy érzed, egybenőtt létezéseddel, és el nem
távozik.
Ezért ne foglalkozz semmi teremtett dolog elgondolásával vagy elképzelésével, hanem tapodd le a
teremtett dolgok gondolatát és képzetét, és főként önmagadat. Mert önmagad érzetétől és tudatától
függ minden más teremtett dolog érzete és tudata, s ha ezt elfelejted, vele könnyen elfelejted a
többit. Ha kipróbálod, megtudod, hogy miután elfelejtettél mindent, ami közted és Isten között
lehet, még mindig ott lesz önmagad puszta érzete és tudata, amelyet el kell törölnöd, ha e munkában
valóban tökéletességre vágysz.

44. De most azt kérded, miként törölhetnéd el létezésednek puszta tudatát és érzetét. Talán úgy
gondolod, hogy ennek eltörlésével megszabadulnál minden más gáttól is, és igazad van, hogyha így
gondolod. Erre mégis azt mondom, hogy sohasem sikerülhet eltörölnöd Isten kegyelme és a te
hajlandóságod nélkül.
Ez a hajlandóság nem más, mint egyfajta erős és mély lelki szomorúság. Ügyelj, hogy túlzásba ne
ess, és ne erőltesd túl se testedet, se lelkedet, amikor ebben a szomorúságban vagy! De üljél egész
nyugalomban, mint aki a zokogástól kimerültén egészen a szomorúság álmába merül. Ez az igazi,
ez a tökéletes szomorúság: jó, ha valaki megnyeri.
Minden embernek van oka szomorúságra, de leginkább mégis az ismeri, aki érzi és tudja, hogy ő
van. Ehhez képest minden más szomorúság talmi. Az szomorkodhat igazán, aki nemcsak azt érzi és
tudja, hogy milyen, de azt is, hogy ő van. És aki még sohasem érezte ezt a szomorúságot,
szomorkodjon: mert nem ismeri a tökéletes szomorúságot.
Ez a szomorúság megtisztítja a lelket, nem csupán a bűntől, de attól a fájdalomtól is, amelyet a bűn
kiérdemel; így képessé teszi a lelket annak az örömnek a fölfogására, amely elveszi a lét tudatát és
érzetét. Ez a szomorúság, ha igazi, tele van szent vágyakozással; különben nem lenne ember, aki
elviselhetné ebben az életben. Mert ha a léleknek az igaz munka nem adna némi vigaszt, senki sem
bírná elviselni a létezés érzésének és tudatának fájdalmát. Mert valahányszor erezné Istenét, egész
lelki tisztaságában (amennyire ez itt lehetséges), azt érzi, hogy nem lehet, mert köztük van
önmagának rút és bűzös gombóca, amelyet mindig utálna, megvetne és elhagyna, ha Isten tökéletes
tanítványa lenne — az ember ilyenkor gyakran szinte eszét veszti a fájdalomtól: sír, zokog, jajgat,
káromol és szitkozódik, vagy röviden: úgy érzi, olyan nagy terhet visel, sohasem érhet föl Istenhez,
hogy kedvét töltse. Szomorúságában mégsem vágyik a halálra, mert az ördögi őrülés és Isten
ellenében van, hanem élni akar és hálát adni Istennek, és szüntelen vágyni léte érzésének és
tudatának hiányára.
Minden lélekhez illő, hogy ezt a szomorúságot és ezt a vágyakozást érezze magában, akár így, akár
más módon, ahogyan Isten jónak látja, hogy megtanítsa lelkében tanítványait, részint az ő
jóindulatából, részint azok testi és lelki felkészültségének foka és mértéke szerint, mielőtt tökéletes
tisztaságban egyesülhetnek Istennel, tökéletes szemlélődésben, amennyire ez itt lehetséges, és
ahogyan megadja az Úr.

45. Egyvalamire azonban figyelmeztetlek: ebben a munkában az ifjú tanítvány, aki még nem szokta
meg a lelki munkát, és nem próbálta meg magát, igen könnyen tévútra kerülhet, ha nem ügyel, vagy
ha a kegyelem nem teszi alázatossá, hogy meghallgassa a tanácsot; könnyen tönkremehet testében,
vagy tévképzetekbe eshet. Ennek oka pedig a kevélység, a testiség és a tudálékosság.
A következőképpen eshet tévedésbe. Ha fiatal férfiak avagy nők, akik még nem járták ki az odaadás
iskoláját, olvasnak vagy hallanak erről a szomorúságról, és hogy az ember miként emeli szívét
Istenhez, és hogyan vágyik szüntelenül Isten szeretetére - tudálékos, kíváncsi értelmük esetleg nem
lelki jelentést tulajdonít ezeknek a szavaknak, hanem anyagit és testit, és izgalmukan nagyon
megerőltetik testi szívüket. És kegyelem híján, de gőgból és kíváncsiságból annyira vadul és durván
erőltetik meg ereiket és testi erejüket, hogy hamarosan teljesen kimerülnek, legyengülnek, és
testben-lélekben gyengeségbe esnek. Ennek következtében aztán oda-künn keresnek valamilyen hiú
testi vigaszt, mintha ettől megerősödnének. Vagy, ha ebbe a hibába esnek, megtörténhet, hogy
megbomlik bennük a nedvek egyensúlya, testükben hő támad, mert nem szellemi erőfeszítéseket,
hanem anyagiakat tettek, és az ellenség kevélységükön és anyagiságukon és kíváncsiságukon
keresztül lázt gerjeszt bennük.
Mégis, talán úgy gondolják, ez a szeretet tüze, amelyet a Szent Lélek kegyelme és jósága gerjeszt
bennük. Ebből a tévedésből azonban sok baj fakadhat, sok álszentség, hamisság, eretnekség és
mindenféle tévelygések. A hamis érzés után pedig hamar következik a hamis tudás az ördög
iskolájában, ahogyan az igaz érzést követi az igaz tudás Isten iskolájában. Mert azt mondom neked,
az ördögnek is megvannak a maga szemlélődői, csakúgy, mint az Istennek. A hamis érzések és a
tudás tévelygése sokféle és csodálatos változatban lehetséges.
De ehelyütt nem említenék több tévelygést, csak azokat, amelyekkel szerintem meg kell küzdened,
ha hozzálátsz ehhez a munkához. Mert abból nem lenne sok hasznod, ha arról beszélnék, nagy
papok miként téve-lyedtek el. Inkább azokról írok tehát, melyek téged érintenek majd munkádban.
És figyelmeztetlek, hogy ezektől mindig óvakodnod kell.

46. Az Isten szerelmére kérlek, ügyelj és ne erőltesd meg magad szívben és testben mértéktelenül,
többet munkálj vággyal, mint erővel. Minél több a vágy, munkád annál inkább szellemi és lelki;
minél több benne a nyers erő, annál inkább anyagi és testi; ügyelj tehát!
Mert a testi szívet, ha megérinti ennek a munkának magas hegyét, kövekkel űzik el. A kövek pedig
kemény és rideg dolgok, és fáj, ha eltalálnak. Az ilyen testi és anyagi vágyak szárazak a kegyelem
nedve híján, és fájnak szegény lelkednek, és tévképzetek és ördögi tévelygések gennye fakad
belőlük. Ügyelj tehát, óvakodj az állati durvaságtól, és testben-lélekben egyaránt kiegyensú-
lyozottan sóvárogjál. Alázatosan és illendően fogadd az Úr akaratát, s akármennyire éhezed a célt,
ne rohanj feléje úgy, mint az éhes agár. Tréfásan azt tanácsolhatnám, hogy ne csak a durva
túlzásoktól tartózkodj, de szinte palástold, mennyire vágysz rá, hogy lássad, élvezd és a tiéd legyen.
Talán azt hiszed, gyerekesen és játékosan hangzik mindez, de én azt hiszem, aki a kegyelem révén
úgy tesz és érez, ahogy mondom, igen jó játékot is játszhat vele, akár apa a fiával, akit megcsókol és
megölel, és örül, hogy együtt vannak.

47. Ne csodálkozz, amiért ilyen gyerekesen beszélek, mintha híján lennék a természetes értelemnek,
bizonyos okokból teszem, és régóta így gondolom és érzem, és így is mondom más barátaimnak is
Istenben, ahogyan most neked.
Az egyik oka, hogy vágyad elrejtését és palástolását tanácsolom, az az, hogy könnyebben jutsz el a
megismerésig így, mintha még minden más módon is fölmutatnád vágyakozásodat. Egy másik ok:
az elrejtés révén a testi érzés bárdolatlanságából a lélek tisztább és mélyebb érzésébe jutsz, mely
hozzásegít, hogy az égő szeretettel kösd magad össze vele, lelki egységben és akaratban.
Jól tudod, hogy Isten szellem - aki egyesülne vele, igaz és mély szellemben tegye, távol a test
dolgaitól. Igaz, hogy Isten előtt sem testben, sem pedig lélekben nincsen titok, de a lélek mélyében
rejlő vágy mégis jobban megmutakozik előtte, mint amibe a test is belekeveredik. A testi dolgok
természetüknél fogva távolabb esnek Istentől a lelkieknél. Ám amíg vágyakozásunkban a test is
részt kap - mint akkor, ha lelkünket és testünket is erőfeszítésnek tesszük ki -, távolabb vagyunk
Istentől, mint kellene, még akkor is, ha nagy buzgalommal és mélységgel és tisztasággal
munkálkodunk lélekben.
Ebből kitetszik, mit értettem azon a gyerekes gondolaton, hogy rejtsd el vágyakozásodat Isten elől.
Nyilván nem úgy értem, hogy teljesen elrejtsd, bolond adna neked ilyen tanácsot, mert azt
tanácsolná, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Miért mondom hát? Azért, mert ha lelked mélyébe rejted,
távolabb kerülsz a testi dolgoktól, és így közelebb Istenhez, és minél közelebb vagy hozzá, annál
tetszőbb neki, és annál tisztábban láthatja. Nem mintha ő néha tisztán, néha pedig kevésbé tisztán
látna, mert mindig és változhatatlanul ugyanúgy lát, hanem mert a tiszta szellem tetszőbb neki,
lévén maga is szellem.
Egy másik dolog, amire figyelmeztetni szeretnélek: te, én és mások, hozzánk hasonlóak, túlságosan
is hajlamosak vagyunk arra, hogy anyagi formába öltöztessünk olyasvalamit, ami lelki dolog, s ha
arra bíztatnálak, mutasd meg neki szívedet, félreérthetnél, s esetleg arcoddal, hangoddal, szavaiddal
vagy más durva testi módon mutatnád, mint amikor egy másik embernek feded föl szíved tartalmát,
és ennyiben munkád tökéletlen lenne. Mert egyféleképpen mutatunk valamit embernek, és
másféleképpen Istennek.

48. Nem azért mondom ezt, mintha úgy gondolnám, ha indíttatást érzel rá, hogy szavakkal szólj
hozzá, ne tedd meg; vagy túlcsorduló odaadásodban ne beszélj úgy Istenhez, mint ember emberhez
szokott, és ilyesmiket mondj: Jóságos Jézus! Igazságos Jézus! Édes Jézus! vagy hasonlót, ezt
bízvást megteheted. Isten mentsen attól, hogy félreértsél. Nem így értettem. Isten mentsen attól,
hogy kettéválasszam, amit Isten illesztett egybe, a testet és a lelket, mert Istent testben-lélekben kell
szolgálni, ahogy illik, együtt, a szolgálat pedig díját is mindkettőben kapja. Az üdv zálogaként és
ízelítőjeként buzgó szolgájának testébe olykor már ebben az életben is csodálatos édességet és
vigasztalást gerjeszt - nem egyszer vagy kétszer, hanem ahányszor akarja -, amelynek jó része nem
kívülről költözik a testbe, az értelem ablakain át, hanem a lelki öröm bőségéből, a lélek igazi
buzgalmából. Ez az édes öröm és vigasztalás mindig gyanún felül áll, azaz azt hiszem, aki érzi, nem
kételkedik benne.
Más vigaszok, hangok, örömök és édességek, melyek nem tudni, mikor, kívülről érkeznek, mindig
kétesek. Lehetnek jók és lehetnek rosszak; jó angyal munkája, ha jók, gonosz angyal munkája, ha
rosszak. Ez az öröm azonban sohasem lehet kétes, ha a kíváncsi értelem és a testi szív indíttatásától
mentes, oly módon, amint tanít-lak, vagy jobb módokon, ha jobbakat találsz. Miért? Mert a szeretet
tiszta mozdulása az Isten munkája, eszközök nélküli, ezért nem fér hozzá tévképzet vagy hamis
gondolat - melyek az életben megeshetnek.
Ez időben nem mondom el, miként különböztetheted meg a többi öröm, hang, édesség és vigasz
esetében a jót és a gonoszt, nem mintha szükségtelennek találnám, hanem mert egy másik ember
könyvében ezerszer jobban van leírva, mintsem én le tudnám írni, és abból sokkal jobban
eltanulhatod. Mit számít? Ez nem fog kifárasztani, sem hátráltatni abban, hogy segítsek neked
teljesíteni szíved vágyát, amelyet szavakban és tettekben már régóta megmutattál nekem.
Annyit azért elmondanék azokról a hangokról és édességekről, amelyek értelmed ablakán jutnak be
hozzád, és lehetnek jók, rosszak is: ha folyton a vak szeretet munkál benned, nem kétlem, tudni
fogod róluk, hogy jók-e, avagy rosszak. Ha eleinte megdöbbentenek is, mert még újak és
szokatlanok, munkád annyiban segíteni fog, hogy sohasem adsz nekik teljes hitelt mindaddig, amíg
csodálatos bizonyságot nem nyernek belülről Isten szelleméből, avagy valamilyen jó és mértékletes
atya tanácsa által.

49. Azért arra kérlek, légy hajlandó a szeretet alázatos indulatára szívedben, és azt kövesd, mert az
lesz útmutatód ebben az életben, és az vezet az üdvhöz a másikban. Ez minden jó lényege; nélküle
jó munkát sem elkezdeni, sem bevégezni nem lehet. Nem más, mint jó megfelelés Isten akaratának,
bizonyos megelégedettség és öröm, hogy saját akaratodban erezd, amint ő cselekszik.
Ez a jó indulat minden tökéletesség lényege. Ehhez képest minden testi vagy lelki édesség, vagy
nyugalom annak esetleges folyománya; akármilyen szent, mind ettől függ. Lényegtelennek
nevezem őket, mert létezésük ugyan következmény, viszont nem feltétele a jó indulat lényegi
létezésének. Úgy értem, ebben a létben, mert az üdvösségben nem így lesz; ott éppúgy
elválaszthatatlan részei a lényegnek, mint az a testiség, amelyben a lélek munkál. Lényegük itt nem
más, mint egy jó lelki indulat. Biztosan hiszem, hogy aki megérzi ennek az indulatnak a
tökéletességét, amennyire ez itt lehetséges, annak számára nincsen más olyan édesség és vigasz
ebben az életben, amit Isten akaratából ne adna föl éppoly szívesen, mint amennyire szívesen érezte
őket.

50. Ebből kitetszik, miért kell minden figyelmünket a szeretet vak óhajtására fordítanunk. Az egyéb
édes és vigasztaló dolgokban pedig, akármilyen kellemesek vagy szentek (ha szabad így
mondanom), bizonyos közömbösséggel kell viseltetnünk. Ha jönnek, legyenek üdvözölve, de
túlságosan mégse támaszkodj rájuk, óvakodj a gyengeségtől, mert túl sok képességed megy rá, ha
túl hosszan időzöl édes érzések és könnyek között, és megeshet, hogy miattuk fogod szeretni az
Istent. Ezt azonban magad is megérezheted majd abból, ha túlságos bánatot érzel hiányuk fölött. Ha
így van, szereteted még nem tiszta és nem tökéletes. A tiszta és tökéletes szeretetnek az a sajátja,
hogy bár az ilyen érzések és könnyek testi tápját és vigaszát szívesen fogadja, mégsem gyászol, ha
nincsenek, és Isten akaratában hiányukkal is elégedett.
Egyes emberek gyakrabban éreznek ilyen vigasztalást, mások ritkán. Ez Isten rendelése és rendje
szerint történik, a teremtmények haszna és szüksége szerint. Vannak, akik oly gyengék és
törékenyek lélekben, hogy e vigasztalás és édesség nélkül sehogy se viselhetnék el mindazt a
kísértést és gyötrelmet, melyeket ebben az életben testi és lelki ellenségeiktől kell elszenvedniük.
Vannak, akik testükben oly gyengék, hogy nem bírnák a nehezebb vezeklést; az Úr nekik is
megadja lelkükben az édes érzéseket és könnyeket, melyekben megtisztul lelkük. Ugyanakkor
vannak, akik olyan erősek lélekben, hogy a vigaszt és a nyugalmat maguk gyűjtik össze lelkükben,
ahogy szeretetük vak indulatát és akaratuk megfelelését fölajánlják, és nincsen nagy szükségük
ilyen édes vigasztalásra az alaki érzetekben. Hogy a kettő közül melyik a szentebb és kedvesebb
Istennek, azt Isten tudja, én nem.

51. Támaszkodj tehát elsősorban a szeretet vak moccanására a lélekben és szívedben. Nem testi
szívedet értem tehát, hanem lelki szívedet, amely nem más, mint akaratod: s jól ügyelj, nehogy
anyaginak vagy alakinak képzeld, amit lelki értelemben mondok. Mert azt mondom neked, sokan
eltévelyedtek, akik kíváncsi és képzelődő értelmükben összekeverték a kettőt.
Ennek példáját már abban is láthatod, hogy Isten iránti vágyakozásod leplezésére intlek. Mert ha azt
tanácsoltam volna, minél inkább fedd föl és mutasd Istennek, esetleg inkább anyagi vagy testi
értelemben vetted volna, mint így. Mert jól tudod, hogy amit akarattal rejtünk el, a lélek mélyébe
kerül.
Én azt hiszem, semmi mértékű óvatosság nem felesleges, mikor arról van szó, hogy a lelki
jelentéssel mondott dolgokat félre ne értsd, így vigyáznod kell például az olyan szavakkal, mint a
benne vagy a föl, mert e két szó félreértelmezésében sok tévelygés lappang azok számára, akik a
lélek munkáját választanák. Erről részben tapasztalat, részben hallomás útján tudok; engedd meg,
hogy egy keveset elmondjak erről neked.
Egy fiatal tanítvány Isten iskolájában, aki nemrég tért meg a világból, és kis ideje gyakorolja a
vezeklést és az ájtatosságot tanács és gyónás segítségével, úgy képzelheti, hogy már képes erre a
lelki munkára, amelyről hallott valamit, vagy talán olvasott róla, s olyasmiket hallott vagy olvasott,
hogy az ember miként gyűjti mindenét magába, s miként emelkedik önmaga fölé; lelki rabsága
avagy a testiség, vagy természetes értelmének kíváncsisága révén félreérti e szavakat, és azt képzeli,
hogy már kész hivatása ez a munka. Olyannyira, hogy ha tanácsadója nincsen vele teljes
egyetértésben, hamarosan megharagszik rá, és úgy gondolja - talán mondja is társainak -, hogy nem
talál senkit, aki őt teljesen megértené. Azért merészségében és kíváncsi értelme elbizakodottságában
az ilyen hamar elhagyja a jámbor imát és vezeklést, és nekilát (így képzeli) egészen a lélekben
munkálkodni; ez a munka azonban nem lesz se testi, se lelki, röviden: a természet ellen lesz, és
főként az ördög munkál benne. Ez a legrövidebb út a test és a lélek vesztébe, mert nem bölcsesség,
hanem hagymáz, és nem bölcsességhez, hanem őrüléshez vezet. Ők azonban nem így képzelik, mert
céljuk, hogy csak Istenre gondoljanak.

52. Ez az őrülés pedig a következőképpen eshet meg. Olvassák vagy hallják, hogy fel kell
hagyniuk a külső munkával, és képességeiket befelé kell fordítaniuk, de nem értik, mi a belső
munka, és ezért rosszul dolgoznak. Testi érzékeiket fordítják ugyanis befelé, teljesen rendellenesen,
mintha testi szemükkel akarnának önmagukba látni, fülükkel hallani, ugyanígy: szagolni, ízlelni és
érezni, így a természet rendje ellen fordulva képzeletüket oly mértéktelenül megerőltetik, hogy
végül elfordul az agyuk. Az ördögnek abban a pillanatban hatalma van rá, hogy hamis fényeket és
hangokat küldjön: orrukba édes illatot, szájukba csodálatos ízeket, furcsa forróságot mellükbe vagy
beleikbe, hátukba, végtagjaikba vagy vesszejükbe.
E tévképzetben mégis úgy vélik, hogy Isten nyugalmát szemlélik, minden más hiú gondolat
akadályán túl. Bizonyos értelemben igen: mert annyira tele vannak hamissággal, hogy a hiúság már
hozzájuk sem fér. Miért? Mert ugyanaz az ördög munkál bennük, mely hiú gondolatokat támasztana
bennük gátként, ha a jó irányban haladnának. De az ördög ügyes, és nem fosztja meg őket Isten
gondolatától teljesen, hogy gyanút ne fogjanak.

53. Sokféle csodálatos módokon viselkednek aztán azok, akik így eltévelyedtek, ha összehasonlítjuk
őket Isten igazi tanítványaival, akiknek magatartása mindig illő testben és lélekben. Nem így e
többiek. Aki látja őket, amikor így ülnek, ha szemhéjuk fölnyílna, látná, hogy szemük vadul
kimered, mintha az ördögöt látná. Bizony jó lenne, ha vigyáznának, mert az ördög nincsen messze.
Közülük egyeseknek úgy forog a szeme, mint a kerge birkáé, amelyet megharaptak a fején, és
hamarosan dögrovásra kerül. Van, aki fejét oldalt lógatja, mintha féreg ment volna a fülébe, mások
csak lihegnek, mikor beszélniük kell, ami az álszentség rendes jellemzője. Mások hörögnek és
nyüszítenek a torkukban, annyira sietős elmondani a véleményüket: ez az eretnekekre jellemző,
akik magabízásukban, kíváncsi értelmük tévelygésében mindig kitartanak tévedéseik mellett.
Sok rendellenes és illetlen viselkedés figyelhető meg. Persze soknak van annyi esze, hogy a
nyilvánosság előtt fékezze magát valamelyest, de azt hiszem, ha otthon látnánk, nem tudná
palástolni. Mindazonáltal azt hiszem, ha valaki egyenesen ellentmondana nekik, véleményük
hamarosan megtalálná a módját, hogy máshol ismét fölbuzogjon. Mi több, meg vannak róla
győződve, hogy mindent Isten szerelmére tesznek, és hogy kitartsanak igazsága mellett. Mármost
remélem, hogy Isten kegyes csodát tesz velük mihamarabb, különben kötözni való bolondként
térnek az ördöghöz. Nem mondom, hogy az ördögnek van ebben a létben olyan szolgája, aki
mindeme tévképzetektől fertezetten tévelyeg, de azt mondom, hogy nincs olyan tökéletes álszentje
és eretneke a földön, aki ne lenne vétkes egyikében-másikában ezeknek a dolgoknak, melyekről
beszéltem, s még beszélni fogok, Isten engedelmével.
Mert akadnak, akik oly különösen viselkednek, hogy mikor hallanának valamit, egészen oldalra
tekerik fejüket és fölszegik állukat, kitátják szájukat, mintha azzal akarnának hallani, nem pedig
fülükkel. Mások, mikor beszélnek, mutogatnak az ujjukkal, saját ujjukra vagy mellükre, vagy a
másik mellére, akihez beszélnek. Ismét mások képtelenek nyugodtan ülni, állni vagy feküdni, de
folyton lógázzák a lábukat vagy csoszognak ültükben, vagy kezükkel kell valamit művelniük.
Némelyik beszéd közben úgy kalimpál a levegőben, mintha valami nagy vizet kellene átúsznia.
Akadnak olyanok is, akik minden második szavukat mosollyal vagy nevetéssel kísérik, akárha
könnyű nők lennének avagy vásári bohócok. Sokkal jobb a nyugodt és józan testi és a nyugodt
örömmel telt lelki tartás.
Nem mondom, hogy az illetlen viselkedés eme fajtái nagy vétkek lennének magukban, vagy hogy
akik művelik, nagyot vétkeznének. Azt azonban mondom, hogy amikor e rendellenes és illetlen
viselkedések már annyira uralják az embert, hogy ha akar se szabadulhat meg tőlük, akkor már
kevélységet, tudálékosságot, a tudás rendellenes gőgjét és kapzsiságot mutatnak. Különösen igaz
ismérvei ezek a szív állhatatlanságának és az elme nyughatatlanságának, azaz az ebben a könyvben
leírt munka hiányának. Ez az egyetlen oka, amiért ilyen hosszan soroltam őket ebben az írásban,
hogy a lélek munkása kipróbálhassa magát példájukon.

54. Aki ebben a munkában jár, viselkedjék egészen illendően, testben és lélekben egyaránt, hogy
minden férfi és nő, akivel találkozik, szívesen tekintsen rá. Olyannyira igaz ez, hogy ha a
legkellemetlenebb ember megérzi ebben az életben hivatását, annyira megváltozik, hogy minden jó
ember szívesen és örömmel látja társaságában, és jelenlétében érzi, hogy lelke örül, és hogy Isten
megsegíti kegyelmével.
Igyekezzen tehát megszerezni ezt az adományt, aki teheti, Isten kegyelmével, mert aki megszerezte
az nemcsak önmagát tudja majd kormányozni, hanem javait is. Mi több, emberismeretet ad neki,
úgyhogy mindenféle és fajta emberben meglátja, hogy micsoda. Mindenki kedveli, akivel együtt
van, akár sok a bűne, akár kevés, de maga nem vétkezik azáltal, hogy együtt van velük. Aki látja,
igen csodálkozik mindezen, és csodálja, hogy a kegyelem révén másokat is arra a lelki munkára
indít, amelyben maga fárad.
Viselkedése és szavai lelki bölcsességgel teltek, tűzzel és gyümölccsel, de mindent szomorú
igazságként mond, érthetően és csöndesen, hamisság nélkül; távol van az álszentek tettető
hebegésétől. Mert akadnak, akik minden külső és belső képességükkel azt képzelik, hogy szavaikat
alázatos hebegéssel és buzgó ábrázattal kell megerősíteniük, mert fontosabb nekik, hogy szentnek
tűnjenek az emberek szemében, mint Isten és angyalai tekintetében. Ezek az emberek jobban
aggódnak és többet bánkódnak egy rossz arckifejezés vagy hibás, oda nem illő szó miatt, mint ezer
hiú gondolat és akaratuk által megtűrt vétkes indulat miatt, melyeket elkövetnek Isten és angyalai
színe előtt. Oh, Uram! Ahol annyi a színlelt alázat és hebegő-habogó locsogás, gőg van odabent, és
úgy tartom, ahol belül valódi az alázat, kívül is alázatos szavak és viselkedés mutatkozik, de azt már
nem hiszem, hogy az ilyen ember dadogva, hebegve, sustorogva, azaz nyilvánvalóan természetes
hangjának nem megfelelően beszélne. Mert ha igazi alázat lakik benne, egészséges hangon,
érthetően beszél belőle az igaz lélek. Ha valakinek jó hangja van, és mégis érthetetlenül beszél,
vagy szinte érthetetlenül - kivéve, hogyha beteg, gyón vagy imádkozik -, akkor az az álszentség
biztos jele.
Mit mondjak még ezekről a tévelygésekről? Azt hiszem, hogy - hacsak Isten kegyelmével föl nem
hagynak velük - belül annyi a kevélység, kívül meg a sok alázatos szó: szegény lelkük hamar nagy
bánatra juthat.

55. Egyes embereket az ördög úgy téveszt meg, hogy nagy vágyat és hőséget gerjeszt bennük Isten
törvényének megtartására s arra, hogy elpusztítsák másokban a bűnt. Sohasem kísérti őket nyílt
gonoszsággal. Hasonlatossá teszi őket serény főpapokhoz, akik gondosan ügyelnek mindenki más
keresztényi életére, amint egy apát őrködik szerzetesei fölött. Ezek az emberek aztán mindenkit
lehordanak bűneik miatt, mintha lelkük üdve rájuk lenne bízva: s azt hiszik, nem cselekedhetnek
másként Isten kedvére, ezért feddik társaikat minden vétkükért, amit csak látnak, és azt mondják, a
könyörületesség tüze és az Úr szeretete indítja őket erre szívükben. Hanem hazudnak: mert
agyukban és képzeletükben a pokol tüze ég.
Hogy ez így igaz, a következőkből kitetszik: az ördög is szellem, s nincsen több teste, mint egy
angyalnak. Mindazonáltal amikor egy angyal vagy egy ördög Isten jóváhagyásával testet ölt, miután
megjelent és elvégezte, amit el akart végezni, képmásában megmarad annyi, amennyiből
fölismerhető. A Szentírás is szolgál erre példákkal. Valahányszor egy angyal testi alakban jelenik
meg az ótestamentumban vagy az újban, mindig megmutatkozik neve vagy alakjának valamilyen
jellemzője által, hogy mi szellemi dolga avagy üzenete. Ugyanígy van az ördöggel is: valahányszor
alakot ölt, valami részletben elárulja magát és szellemi szolgáit.
Egy jellemző példa: megfigyeltem, hogy a fekete mágia követői, akik gonosz szellemekhez
imádkoznak, s akik közül többen állítják, hogy az ördög testben megjelent nekik, mondják, mindig
egy orrlika van, igen nagy és széles. Fejét pedig mindig szívesen fölszegi, hogy az ember orrlikán át
agyába nézhessen, mely nem más, mint a pokol tüze, mert az ördögnek nem lehet más a fejében.
Nem is kér többet, csak hogy az ember nézzen bele, ugyanis aki megteszi, örökre elveszíti az eszét.
Ám a fekete mágia tökéletes követője ezt jól tudja, amiért is nem teszi meg.
Így tölti meg követői képzeletét a pokol tüzével, úgyhogy azok hirtelen, minden mérték vagy
mérlegelés nélkül, különös tévelygésükben feladatuknak érzik, hogy másokat vétkeikért
korholjanak. Azért, mert egy orrlikkal rendelkeznek, lelki értelemben. Mert az a sövény, amely az
ember lelkében az egyik orrlikat a másiktól elválasztja, az ad módot rá, hogy elválassza a jót a
rossztól, a jót a jobbtól, a rosszat pedig a rosszabbtól, mielőtt ítélkezne bármiben, amit hall vagy lát
maga körül. Az ember lelki agya pedig képzelete, amely természete szerint a fejében van és munkál.

56. Van, aki nem esik ebbe a hibába, mégis tévútra viszi kevélysége, természetes értelme és a
tanultság gőgje, melyek arra késztetik, hogy elhagyja a Szent Egyház tanítását és tanácsát, mert -
követőivel együtt -túlságosan bízik saját tudásában. Miután sohasem tanulta a vak szeretetet s az
ebből fakadó erényes életet, az ellenség hiú, hamis érzeteibe esik, elannyira, hogy a végén
kifakadva káromolja az összes szenteket, szentségeket és a Szent Egyház törvényeit és rendeléseit.
A világ testiségében élők pedig, akik az egyház törvényeit túl szigorúnak érzik, hamarosan az
eretnekek követőivé szegődnek, és állhatatosán kitartanak mellettük, mert azt hiszik, könnyebb utuk
lesz így, mintha az Egyház rendeléseit követnék.
Én bizony azt hiszem, aki nem jut a nehezebb úton a mennyekbe, a könnyebb úton eljut a pokolba.
Erre mindenki maga is rájön különben. És azt is hiszem még, hogy ha ezeket az eretnekeket olyan
tisztán látnánk, amilyen tisztán az ítélet napján látszanak majd, akkor úgy találnánk, hogy nemcsak
megátalkodott tévelygésük terhe nyomja lelküket, hanem sok titkon elkövetett világi és testi bűn is.
Ezért teljes joggal nevezzük őket az Antikrisztus követőinek; és azt is mondják, hogy minden
látszólagos erényük mögött lelkük valósággal rothadt a titkos bűnöktől.

57. Ebből azonban elég most ennyi, térjünk tárgyunkhoz, vagyis: hogy a szemlélődés kezdő tanulói
miképp értik félre ezt a szót: fel.
Mert amint hallanak vagy olvasnak arról, az ember mint emeli föl szívét Istenhez, azonnal
elkezdenek bámulni fölfelé a csillagokba, mintha a holdon akarnának felül kerekedni, és várják,
mikor hallják meg az angyalok énekét. Kíváncsi képzeletükkel olykor áthatolnak a bolygókon, és
lyukat ütnek az égen, hogy azon át kukucskálhassanak. Ezek az emberek aztán olyan istent
csinálnak, amilyen nekik tetszik, gazdag ruhába öltöztetik és trónusra ültetik, sokkal különösebben
még annál is, ahogyan a festményeken van. Az angyalokat emberi ábrázattal képzelik el, sorba
állítják őket, mindenféle hangszerrel a kezükben. Sokkal különösebb ez, mint amit életemben láttam
vagy hallottam.
Némelyiküket csodálatosan téveszti meg az ördög. Egyfajta harmatot küld nekik - ők ezt az
angyalok étkének hiszik -, amely mintha a légből jönne, úgyhogy folyton tátott szájjal ülnek, mintha
legyet akarnának fogni. Mindez azonban csak megtévesztés, akármilyen szentnek tetszik, mert
mindeközben lelkükből egészen hiányzik az igazi buzgalom. Szívükben annyi hiúság és hamisság
van kíváncsi képzelódésük okán, hogy az ördög olykor különös hangokat gerjeszt fülükben, külö-
nös fényt és ragyogást szemükben és orrukban csodálatos illatokat, ami mind hamisság.
Ők azokban nem így képzelik, mert példának tekintik Szent Mártont, aki fölnézve látta Istent
köpenyében, angyalai között; meg Szent Istvánt, aki látta az Urat állni az égben; meg más hasonló
szenteket. Elképzelik Krisztust, amint az égbe száll - mindenesetre azt mondják, hogy szemünket
fölfelé kell fordítanunk. Megengedem, az ember buzgalmában fölemeli szemét és kezét, de azt
mondom, hogy a lélek munkájában ne irányítsuk se föl, se le, se jobbra, se balra, se előre, se hátra
mint valamit, ami testi dolog. A mi munkánk ugyanis lelki, és ezért lelkiekben kell végeznünk.

58. Mert bár azt mondják Szent Mártonról és Szent Istvánról, hogy mindezeket a dolgokat testi
szemükkel látták, ez csodaként történt, megerősítve szellemi jelentését. Nagyon jól tudják, hogy
Szent Márton köpenye a valóságban sohasem fedte Krisztus testét, nem is volt szüksége rá, mintha
fázott volna; csak a csodában történt így mindannyiunk javára, akik üdvözülhetünk és lelkünkben
egyesülhetünk Krisztus testével. Aki fölruház egy szegény embert, vagy bármi jót cselekszik azért,
mert szereti Istent, segít azon, aki szükséget lát testben vagy lélekben, az lelkében Krisztussal teszi
ezt, s jutalma is olyan lesz, mintha Krisztuson segített volna. Ő maga is ezt mondja az
evangéliumban. S ha ennek igazságát gondolatban nem látta elegendőnek, csodával támasztotta alá,
ennek okából nyilatkozott meg ilyenformán Szent Mártonnak a látomás által.
Azért minden kinyilatkoztatásnak, amit az ember testi alakban láthat, lelki jelentése van. Azt
hiszem, hogy ha azok, akik látták e jelenségeket, vagy pedig mi, akik számára megtörténtek,
annyira jártasak lennénk lelkiekben, hogy jelentésüket úgy is föl tudnánk fogni, nem lett volna
szükség alaki megnyilatkozásukra. Azért fejtsük le a durva héjat, s élvezzük a gyümölcs édes
belsejét!
De hogyan? Semmiképpen se úgy, mint azok az eretnekek, akiket helyesen minősítenek
vadembereknek, miután az a szokásuk, hogy ha szép kehelyből ittak, az edényt a falhoz vágják és
összetörik. Ne így tegyünk, ha jól tennénk. Helytelen olyan gyümölcsöt enni, melynek megvetjük
fáját, és összetörni a kelyhet, miután ittunk belőle. A fát és a kelyhet nevezem látható csodának, ami
illő, és nem olyan testi megnyilatkozás, amely hátráltatná a szellem munkáját. A gyümölcsöt és az
italt pedig lelki jelentésnek nevezem. Mint ahogyan ha imádságban szemünket az ég felé fordítjuk
és fölemeljük kezünket; ha a lélek mozdulása indít erre, jól van; ha nem, akkor hamisság és
álszentség. Ha azonban gyümölcsük jó, miért vetnénk meg? Hiszen az ember megcsókolja a
serleget, amelyben bor van.
És mi a helyzet, kérded, Urunkkal, aki anyja és tanítványai testi szemei láttára emelkedett a felhők
fölé? Az következne ebből, hogy lelki munkánkban testi szemünkkel állandóan fölfelé bámuljunk
utána nézve, hogy láthatnánk az égben, amint ül vagy éppen áll, ahogyan Szent István látta.
Biztosan nem azért nyilatkozott meg így Szent Istvánnak, hogy minket e példával arra intsen, lelki
munkánkban is mindig fölfelé fordítsuk testi szemünket. Mert, hogy Krisztus teste miképpen van az
égben, áll, ül vagy fekszik, azt ember nem tudhatja. Nem is szükséges tudnunk. Nem kell tudnunk
egyebet, mint hogy teste elválhatatlanul egy lelkével. És hogy embersége ugyancsak elválhatatlanul
egy istenségével. Azt szükségtelen tudni, ül, áll avagy fekszik, mert az úgy van, ahogyan neki
tetszik, s ahogyan hozzá leginkább illő. Ha pedig ülve, állva vagy fekve nyilatkozik meg valaha
bármilyen teremtménynek ebben az életben, annak mindig lelki és nem pedig alaki jelentése van.
Lásd a következő példából! Ha azt mondom: áll - ez segítőkészséget jelent. Azért mondja gyakran
egyik barát a másiknak: Jól védd magad, fiú! Küzdj és ne add föl könnyen a harcot, mert melletted
állok. - Ezt nem úgy érti, hogy testben mellette áll, hiszen talán éppen lóháton küzdenek, nem pedig
gyalog, amikor is barátja lóháton ül és nem áll. Hanem úgy érti, hogy mellette áll, és kész
megsegíteni a bajban.
Ezért mutatta meg magát Urunk Szent Istvánnak vértanúsága órájában, nem mintha arra biztatta
volna, hogy nézzen föl az égbe. És Szent István személyén keresztül szólt mindenkihez, aki szenved
az Úr szeretetéért: Lásd, István, ahogyan megnyitom az égboltot, és látnod engedem magamat állni
fölötted a valóságban, bízzál, mert éppen olyan biztos, hogy lélekben melletted állok, és kész
vagyok, hogy megsegítselek. Azért állj meg erősen hitedben, és viseld el a kemény kövek testi
csapásait, mert az üdv lesz jutalmad s mindazoké, akik értem szenvednek.
Ebből láthatod, hogy az ilyen testi jelenéseknek mindig lelki jelentése van.

59. Ha pedig Urunk mennybemenetelét illetőleg azt mondanád, hogy az testben is megtörtént, mert
emberként és Istenként egyaránt fölemelkedett, erre azt válaszolom neked, hogy Urunk halott volt
és halhatatlansággal ruháztatott föl, mint ahogyan mi is azzal ruháztatunk föl az ítélet napján. De
olyan leheletfinom lesz a testünk, hogy olyan gyorsan mehetünk testben bárhova, mint most lelki
gondolatban, akár le, akár fel, jobbra vagy balra, előre vagy pedig hátra. S remélem, hogy
mindegyik egyformán jó lesz, ahogy a tudósok mondják. Most azonban nem érhetsz föl az égbe
testben, csak lélekben, ez pedig sem föl, sem le, előre avagy hátra, sem pedig nem oldalvást.
Tudnia kell mindenkinek, aki abban munkálkodna, amiről ez a könyv szól, hogy amikor olyasmit
mondok: emeld föl vagy húzódj be, jóllehet a munka lényege a szeretet mozdulása, ez nem testi és
nem is a testben történik és nem olyan mozgás, ami az egyik helyről a másikra menne. Amikor
pedig nyugalmat mondok, az sem olyan, mint mikor az ember lakik valahol, és nem mozdul el
onnan. A tökéletesség ebben a munkában annyira tiszta és lelki, hogy aki megérti, világosan látja,
hogy mindenféle kápráztató mozdulástól távol áll.
Ezért talán inkább hirtelen változásnak nevezhetném, mint mozdulásnak. Az időt, a helyet és a
testet, ezt a hármat el kell felejteni ebben a munkában. Ezért óvatosan bánjál Krisztus
mennybemenetelével, és mikor ebben a munkában vagy, ne erőltesd képzeletedet, hogy te is testben
felemelkednél, mintha a hold fölé akarnál kerülni. Ez nem lenne lelki munka. Ha valóban fölemel-
kednél testben az égbe, mint Krisztus, akkor követnéd példáját; ezt azonban senki sem teheti meg,
csak az Isten, ahogyan ő maga is tanúsítja ezt, mondván: Nincsen ember, aki fölszállhat az égbe,
csak aki leszállt onnan, hogy emberré legyen az ember szeretete miatt. Ha mégis lehetséges volna,
mint ahogy semmiképpen sem az, akkor a lelki munka bőségében lehetséges, nem a test vagy - akár
képzeletünk erőfeszítése révén, föl, le, oldalvást vagy akárhogyan. Azért hagyd el ezt a hamisságot,
mert nem úgy van.

60. Most azonban talán azt kérded, hogyan lehetséges ez? Hiszen úgy gondolod, bizonyítékkal
rendelkezel arra nézvést, hogy a mennyország fönn az égben van, hiszen Krisztus testében fölfelé
emelkedett, amit minden tanítványa látott; s onnan küldte alá, ígérete szerint, a Szent Lelket,
amelyet láttak a tanítványok: és ez a hitünk. Ha pedig igaz bizonyítékod van, miért ne irányítanád
elmédet fölfelé, imádságod idején?
Erre a kérdésre pedig, annyi alázattal, amennyi tőlem kitelik, azt felelem: miután Krisztus fölfelé
ment a mennyekbe, s onnan küldte a Szent Lelket, illendőbb a föl és a fölé, mint a le és az alá vagy
az oldalvást. Ha azonban nem így tűnik illendőbbnek, Krisztusnak magának semmi szüksége nem
volt arra, hogy inkább föl menjen, mint le, jobbra, balra, előre vagy hátra. Mert az ég lélekben
éppoly közel van fölfelé, mint lefelé, oldalvást, hátra vagy előre, elannyira, hogy aki igaz vággyal
akar az égben lenni, igaz vágya pillanatában ott is van lélekben. A vágy visz oda, nem a láb. Azért
mondta Szent Pál magáról és másokról is, hogy bár testben itt a földön vannak, mindazonáltal az
égben élnek. Ezzel azt akarta mondani, hogy vágyuk és szeretetük lelki életük. A lélek ott van,
azzal, amit szeret; ez olyan biztos, mint hogy a testben lakik, amelynek életet ad. Azért ha lélekben
mennénk az égbe, ehhez nem szükséges sem fölfelé erőlködnünk, sem lefelé, sem pedig oldalvást.

61. Természetesen az is szükséges, hogy szemünket és kezünket is fölemeljük, mintegy az ég felé,

ahol a terek és az égi testek vannak, de csak amennyiben ez a lélek mozgásának
következményeképpen történik, egyebekben nem. Mert a testi dolgok mind alá vannak rendelve a
lelki dolgoknak, és aszerint mutatkoznak, nem pedig megfordítva.
Erre is Urunk mennybemenetelében találunk példát: amikor eljött az idő, és emberségében megtért
atyjához - mely soha, soha nem hiányozhat istenségéből -, akkor a lelki isten ereje magával vonta
emberségét, személyével egyetemben. Ennek láthatósága pedig igen illendően fölfelé volt.
A testnek a lélekhez való alárendeltsége ugyanígy kitetszik a szemlélődés gyakorlatából is. Mert ha
a lélek jól munkálkodik, akkor teste, mely előbb talán hajlott volt, vagy valamelyest görnyedt, a
lélek kiegyenesedésével maga is egyenessé lesz - bár ezt a szemlélődő maga nem veszi észre. És ez
így van rendjén.
Ugyanígy helyes és ugyanebből az okból az ember teste nem úgy teremtetett, hogy a földre
görnyedjen, mint a többi lelkes állaté, hanem testében is hasonlatos a lélek munkájához, mert az is
egyenes és nem görnyedt lelki tartást kíván; és nem testi tartást. Mert hogyan kívánhatna a lélek
magában egyenes testet, amikor maga nem test? Nem, az lehetetlen.

62. De hogy könnyebben felfogd a testi szavak lelki értelmét, megvilágítanék számodra néhány
olyan kifejezést, amelyre munkádban szükséged lesz, hogy tisztán és tévedés nélkül tudd, lelki
munkád mikor van alattad, mikor kívüled, mikor benned és veled, és mikor fölötted és Isten alatt.
Minden testi dolog természeténél fogva a lelken kívül és az alatt van. Így a nap, a hold, az összes
csillagok - bár a te testednek fölötte, a lelkednek mégis alatta vannak.
Minden angyal és lélek, amely kegyelemmel és erényekkel ékes, tisztaságban fölötted,
természetében azonban veled egyenlően van.
Benned természetüknél fogva a lelki képességek laknak, elsősorban ez a három: elme, értelem és
akarat; másodsorban pedig: képzelet és érzékelés.
Fölötted természeténél fogva nincs más, csak az Isten.
Amikor azt mondom: magad, ezen mindig lelked és nem tested értendő. Lelki képességeid
munkájának tárgya alapján lehet mostantól megítélni munkád állapotát és érdemét: vajon alattad,
melletted avagy fölötted van.

63. Az elme olyan képesség, amely, helyesen szólva, maga nem dolgozik. Az értelem és az akarat
azonban két dolgos képesség, ahogyan a képzelet és az érzékelés is az. Az elme mind a négyet
magában foglalja, és amikor azt mondjuk, az elme dolgozik, valamelyikükön keresztül teszi.
Azért nevezek némelyeket elsődleges, másokat másodlagos képességeknek, nem mintha a lélek így
feloszthatóbb lenne, nem az, hanem mert a képességek igen, mert az elsődlegesek szellemi, a
másodlagosak testi képességek. Az értelem és az akarat a maguk erejéből munkálkodnak a lelki
dolgokban, a másodlagos képességek segítsége nélkül. A képzelet és az érzékelés minden állatban is
működik, akár jelen van az akarat és az értelem, akár nincs. De az értelem és az akarat nélkül a lélek
sohasem ismerhetné meg a testi létezés állapotát, sem okát, sem pedig természetét.
Ezért nevezem az értelmet és az akaratot elsődlegesnek, mert tisztán szellemben működnek, minden
anyagiság nélkül, a képzeletet és az érzékelést pedig másodlagosnak, mert a testben és testi
eszközök révén dolgoznak, mely eszközök öt érzékünk. Az elmét pedig azért nevezem
elsődlegesnek, mert nem csupán minden más képességet magában foglal, hanem mindazt, melyben
azok munkálnak. Lássuk tehát, hogyan működik.

64. Az értelem az a képesség, mellyel megkülönböztetjük a jót a rossztól, a rosszat a rosszabbtól, a

rosszabbat a legrosszabbtól, a jobbat a legjobbtól. Mielőtt az ember bűnbe esett, az értelem mindezt
természeténél fogva végezte. Most azonban már annyira megzavarta az eredendő bűn, hogy nem
tud különbséget tenni; ha nem világosítja meg a kegyelem. Maga az értelem és mindaz, amiben
munkál, az elme része.
Az akarat az a képesség, amellyel a jót választjuk, miután az értelem fölismerte és elválasztotta a
rossztól; az akaraton keresztül szeretjük Istent, vágyakozunk rá, ez az, amivel megnyugszunk
benne, s aminek révén végül végtelenül benne élünk. A bűnbeesés előtt az akarat nem tévedhetett
választásában, sem szeretetében, sem pedig munkájában, mert akkor természete szerint fogta föl a
jót. Most azonban csak a kegyelem segítségével teszi. Mert gyakorta, az eredendő bűn rontása miatt
jónak talál valamit, ami rossz, de jónak látszik. Az akarat tárgyát is az elme foglalja magában.

65. A képzelet az a képesség, mellyel minden jelenlevő vagy távoli dolog képét festjük. Mind maga,
mind képzete része az elmének, és az elme fogja föl. A bűnbeesés előtt a képzelet annyira
engedelmeskedett az értelemnek - amelynek mintegy szolgája volt -, hogy soha nem képzelt semmi
rendellenest sem testi, sem lelki teremtmény esetében. Most azonban másképpen van. Mert ha a
kegyelemmel megvilágított értelem nem tartóztatja meg, folyton-folyvást, álomban és ébren
különböző rendellenes képzeteket vetít testi lényekről, vagy tévképzeteket, melyek sokszor
valamely lelki dolog testi képzetei, máskor lelki képzetei valamilyen testi dolognak. Mindig hamis
és téves, és folyton tévelyegni késztet.
A képzelet engedetlensége nyilvánvaló azok számára, akik nemrégen mondván le a világról a
buzgalom javára, imádkozni próbálnak. Mert mielőtt a kegyelemmel megvilágított értelem
visszafogná valamelyest - hogy lelki dolgokon elmélkedhessen, mint önnön nyomorúsága, Krisztus
szenvedése vagy Isten jósága és sok egyéb -, addig a képzelet teljesen elárasztja elméjét a
legkülönfélébb csodálatos gondolatokkal, képekkel és képzetekkel, melyeket az elmére vetít. Ez az
engedet-lenség mind az eredendő bűn fájdalma.

66. Az érzékenység vagy érzékelés a léleknek olyan képessége, amely a testi érzékeken keresztül
minden dologról tudatja, hogy azok kellemesek-e vagy kellemetlenek. Két része van: az egyik a test
szükségleteire figyel, s a másik, mely az érzékszervek vágyait szolgálja. Ugyanaz morog, mikor a
test szükséget lát, és ugyanő késztet arra, hogy többet vegyünk magunkhoz, mint amennyire
szükségünk van; és ez növeli vágyainkat is. Ő morog a kellemetlen dolgok miatt, és örül módfelett,
mikor ezek elmaradnak. Ez a képesség, és amin munkál, az elme része, amely egyben felfogja.
A bűnbeesés előtt az érzékenység annyira engedelmeskedett az akaratnak - melynek szinte
szolgálója volt -, hogy soha semmi rendellenes rokonszenvet vagy ellenszenvet nem támasztott sem
testi, sem lelki dolgok iránt, és semmi tettetett jót az ellenség részéről nem fogott föl érzékein
keresztül. Most azonban már nem így van. Hacsak az akaratban jelentkező kegyelem nem segít,
hogy alázattal és mértékkel viselje az eredendő bűn fájdalmát - amelyet akkor érez, mikor
hiányoznak a kellemes dolgok, és morogva követeli őket -, s ha az akarat nem fékezi valamelyest a
kellemes dolgok halmozó élvezetében, és nem csillapítja a hiányuk fölötti követelődzést, akkor
nyomorultul és fegyelmezetlenül fetreng, mint disznó a sárban, a világ örömeiben és a testi
gyönyörökben, amíg inkább állati lesz, mint emberi vagy lelki.

67. Lám, lelki barátom! Ilyen nyomorúságba kerültünk bűnünk miatt. Aligha csoda, hogy ennyire
vakon és könnyen eltévelyedünk a lelki szavak és munkák megértésében, különösen azok, akik nem
ismerik lelki képességeiket és azok munkáját.
Valahányszor elméd bármilyen testi dologgal van elfoglalva, bármilyen jó célból, olyankor magad
alatt vagy munkádban és lelkeden kívül. Amikor úgy érzed, elméd a lélek állapotával foglalkozik,
olyasmivel, mint az erények vagy a bűnök, azzal a céllal, hogy ebben az elmélkedésben megismerje
önmagát és közelebb kerüljön a tökéletességhez, olyankor magadban vagy és magaddal. De
valahányszor úgy találod, hogy elméd semmi testi avagy lelki dologgal nem foglalkozik, hanem
csak Isten lényegi valójával, ahogyan az van, s amint e könyv szól erről, akkor magad fölött és Isten
alatt vagy.
Magad fölött vagy, a kegyelem segítségével juthattál ide, természetednél fogva nem, más szóval,
hogy egyesülj az Istennel szeretetben és akaratban. Isten alatt vagy mindazonáltal, mert bár
elmondható, hogy ebben az időben Isten és te nem külön, de egyek vagytok lélekben, olyannyira,
hogy egységetek vagy egyességetek okán - ahogy az írás is tanúsítja - munkád tökéletessége miatt
Istennek vagy magad is nevezhető; mégis alatta vagy. Mert ő természetétől és öröktől fogva Isten,
kezdet nélkül - addig te, aki semmi voltál, míg szeretete meg nem teremtett, s azután bűnöd okán
magadat rosszabbá tetted a semminél, csak érdemedtől független kegyelme révén egyesülhettél vele
elválaszthatatlanul, mind itt, mind pedig az üdvösségben, amely végtelen. A kegyelemben tehát egy
vagy vele, de természetben alatta vagy.
Lám, lelki barátom! Láthatod ebből, hogy aki nem ismeri lelke képességeit és azok munkáját,
könnyen tévesen értelmezheti a lelki jelentéssel írt szavakat: s láthatod valamelyest annak okát is,
miért nem merlek arra biztatni, hogy vágyadat megmutasd Istennek, de gyerekesen arra intlek,
palástold és rejtsd el. Azért teszem ezt, mert tartok tőle, hogy testinek fogod föl a lelkit.

68. Hasonlóképpen, míg másvalaki azt tanácsolná, hogy lelki képességeidet gyűjtsd magadba
egészen, és ott dicsérd az Urat - bár igazat mond, igen, nem is mondhatna igazabbat -, mégis, attól
való félelmemben, hogy e szavakat testi értelemben fogod föl, én nem merem ezt tanácsolni.
Ehelyett azt mondom: ne legyél te sem magadban, sem magadon kívül, sem fölül, sem mögött, sem
pedig az egyik oldalon avagy a másikon.
Hol legyek hát! kérded most. Hiszen szavaid szerint sehol sem lehetek! Jól mondod: ott akarlak én
tudni. Ami a testben sehol, a lélekben mindenütt. Arra ügyelj, hogy lelki munkád testben sehol se
legyen; akkor leszel ott lelki munkád lényegével, ahol akarsz, amint tested is ott van, ahol
testiekben vagy. Amikor testi képességeid nem találnak semmi tápot, és azt hiszik, nem teszel
semmit, igen, akkor tedd ezt a semmit az Isten szerelmére! Munkálkodj akkor ebben a semmiben,
akaratodban ébredő vággyal Isten iránt, akit senki ember meg nem ismerhet. Azt mondom neked,
szívesebben lennék testben sehol, küzdve a vak semmivel, mint lennék olyan nagy úr, aki testben
ott lehet, ahol akar, és inkább vígan mulatnék ebben a semmiben, mint egy nagy úr javai közt.
Add tehát föl ezt a mindent és mindenholt cserébe a seholért és a semmiért. Ne zavarjon meg, ha
értelmed nem látja e semmi okát, jobb azt annál szeretni. Olyan érdemes dolog ez, amelyet az
értelem nem tud megközelíteni. Ezt a semmit jobban lehet érezni, mint látni: mert igen vak és sötét
azoknak, akik csak kis ideje szemlélik még. Ugyanakkor helyesebb lenne azt mondani, hogy a
lelket érzésében éppen a túláradó fény vakítja el; nem testi fény hiánya okozza a sötétet. Ki az, aki
ezt semminek nevezi? Biztosan a külső, nem pedig a belső ember. A belső ember úgy hívja: minden,
mert ezen keresztül megérti minden testi és lelki dolog okát, s nem kell külön-külön vizsgálgatnia
azokat.

69. Csodálatos változásokon megy át az ember ebben a semmiben. Mert mikor először szemléli,
látja minden bűnét és vétkét, amit elkövetett születése óta, testit avagy lelkit, kivetítve rá. S
akárhogy tesz, mindig megjelennek szeme előtt mindaddig, amíg sok nehéz fáradozással, sok súlyos
sóhajokkal és keserű zokogással nagy részüket kitörli.
Ezekben a fáradozásokban olykor úgy gondolja, hogy a poklot szemléli, és vágyakozik a
tökéletességre, a lelki nyugvásra ebből a fájdalomból. Eddig sokan eljutnak, de mert túl nagy a
fájdalom és kevés a vigasz, visszatérnek az alaki dolgok szemléletéhez, testi vigaszt keresnek
ahelyett a lelki vigasz helyett, amelyet kiérdemelnének, ha maradnának. Mert aki marad, néha érez
valami vigaszt, és néha érez valami reményt a tökéletességre, mert látja és érzi, hogy sok bűne
eltöröltetik. Mindazonáltal mindig érzi a fájdalmat, csakhogy már úgy gondolja, véget fog érni,
mert egyre kevésbé és kevésbé zaklatja. Azért már nem pokolnak nevezi, hanem purgatóriumnak.
Néha nem lát semmi különös bűnt, mégis úgy érzi, hogy a bűn egy gombóc, nem tudni mi, nem
más, mint saját maga; akkor mondhatjuk, hogy elérkezett a bűn eredendő, megmaradt tövéhez és
annak fájdalmához. Olykor úgy gondolja, a Paradicsomban van, vagy a mennyekben, olyan
csodálatos vigaszokat és édességeket érez, és áldott erényeket talál benne.
Igen! gondoljon, amit gondol; örökre ott találja a tudatlanság felhőjét önmaga és Isten között.

70. Azért munkálkodj szorgalmasan ebben a semmiben és seholban, és hagyd el testi érzékeidet,
mert azt mondom, ezt a munkát velük föl nem foghatod.
Szemeddel csak azt foghatod föl, aminek hossza van vagy szelte, kicsi vagy nagy, kerek, szögletes,
közel, távol vagy színes. Füleddel csak valamely hangot foghatsz föl. Orroddal bűzt vagy illatot,
ízléseddel savanyút, édeset vagy sósat; frisset, keserűt vagy kellemest; érzékelheted a hideget,
meleget, keményet, puhát, tompát, éleset. De Istennek és a lelki dolgoknak nincsenek ilyen
jellemzői. Azért hagyd el testi érzéseidet ebben a munkában kívül és belül! Mert aki úgy lát ehhez a
munkához, hogy az hiszi: vagy kívül, vagy belül, de hallani, szagolni, látni, ízlelni vagy érezni fogja
a lelki dolgokat, bizonyosan téved és rosszul munkálkodik, a természet rendje ellenében. Mert az a
rend, hogy ezekkel az ember csak a testi dolgokat érzékelhesse, és nem a lelkieket. Már úgy értem,
munkájukon keresztül.
Hanem éppen képtelenségük révén igen. Mert valahányszor olyan dolgokról olvasunk vagy hallunk,
melyekről fölismerjük, hogy érzékeinken keresztül nem írhatók le, akkor biztosak lehetünk benne,
hogy lelki és nem pedig testi dolgok.
Ugyanígy lelki képességeink esetében, amikor Istennek magának szemlélésében fáradunk. Mert
akármilyen sokat tudhat az ember értelme a teremtett lelki dolgokról, fül nem foghatja föl a
teremtetlen lelki dolgot, ami nem más, mint Isten. Azért mondja Szent Dénes: Isten legjobb tudása
az, amit a tudatlanság fog föl.
Aki elolvassa Dénes könyveit, meglátja, hogy szavai világosan megerősítenek mindent, amit
mondtam vagy mondani fogok ebben a dolgozatban. De csak ennyire akarok hivatkozni most rá
vagy más tanítására. Volt idő, mikor az emberek alázatnak érezték, ha nem a saját fejükből
merítettek, hanem mindent alátámasztottak az írásból és a Doktorok műveiből vett idézetekkel, de
ez a gyakorlat mára már tudálékosság lett, és a tudomány kevély önmutogatása. Nincsen rá
szükséged, ezért nem teszem meg. Akinek füle van, halljon, aki hinne, higgyen; különben ne tegye.

71. Némelyek olyan nehéznek és félelmetesnek gondolják ezt a munkát, azt mondják, csak nagyon
sok megelőző fáradság után lehetséges, és akkor is csak önkívületben. Ezeknek az embereknek azt
felelem, annyi jámborsággal, amennyi csak tőlem kitelik, hogy minden Isten kedve és rendelése
szerint történik, és lelkünk hajlandósága után adatik meg a szemlélődés kegyelme és ez a lelki
munka.
Vannak, akik számára, így van; sok munka és fáradságos lelki gyakorlat után sem jutnak el a
szemlélődéshez, vagy nagyon ritkán és Isten különös kegye révén éreznek tökéletességet ebben a
munkában, s ezt a különös kegyet és hívást nevezik önkívületnek. Mások annyira kifinomultak a
kegyelemben és lélekben, és annyira otthon vannak Isten szemléletében, hogy szinte mindig
képesek rá, ha imádkoznak, tegyék bár ülve, állva, térdepelve vagy jártukban. És közben képessé-
geiknek is birtokában vannak, és használhatják is őket, nem mondom, hogy könnyen, de nagy
nehézség nélkül. Példa az elsőre Mózes, a másodikra Áron, a templom papja.
Mert az ótestamentumban a frigyláda jelképezi a szemlélődés kegyelmét, és az abban
munkálkodókat azok jelképezik, akik leginkább buzgólkodtak a frigyláda körül, amint azt a történet
tanúsítja. Helyesen hasonlítja a kegyelmet és ezt a munkát a frigyládához. Mert ahogyan abban
foglaltatik a templom minden kincse és szentsége, úgy foglalja magában a felhőbe jutó kis
szeretetünk az ember lelkének minden erényét, amely Isten lelki temploma.
Mózes, mielőtt megláthatta, miként kellene a frigyládát elkészíteni, nagy fáradsággal fölmászott a
hegyre, ahol hat napig maradt a felhőben, maradván a hetedik napra, hogy az Úr megmutassa neki,
hogy készítsék a frigyládát. Mózes azokat példázza hosszan tartó munkájával és késő
kinyilatkoztatással, akik nem érhetik el a lelki tökéletességet nagy megelőző munka nélkül, és csak
egészen ritkán, amikor az Úr megadja nekik.
Míg Mózes csak nagy munka árán juthatott ide, Áron, hivatásánál fogva, bármikor láthatta a
templomban, valahányszor belépett. Áron tehát azokat példázza, akikről az imént beszéltem, akik
lelki képességük és a kegyelem segítségével magukévá tehetik a munkában a tökéletességet,
amilyen gyakran kívánják.

72. Lám! ebből láthatod, hogy aki csak nagy fáradtság után juthat el ebben a munkában a
tökéletességhez, és akkor is csak ritkán, könnyen tévedhet, ha úgy gondolja, mondja vagy ítéli meg,
hogy mások is így vannak vele, hogy mások is csak ritkán és nagy munka révén juthatnak el ide. De
ugyanígy tévedhet az, aki kívánsága szerint bármikor tud tökéletesen szemlélődni, és úgy ítéli meg,
hogy mindenki más is így van vele. Hagyd el, mert nem így van. Mert ha az Úrnak úgy tetszik, azok
is, akik kezdetben csak ritkán és nagy fáradság árán jutnak el ide, később könnyen, és amikor
kívánják. Ismét Mózes erre a példa, aki először ritkán és nehezen fáradt a hegyen, később pedig
bármikor láthatta a frigyládát a völgyben.

73. Három ember buzgólkodott leginkább az ótestamentum frigyládája körül: Mózes, Bésáléel,
Áron. Mózes tanulta meg az Úrtól a hegyen, miképp készüljön a láda. Bésáléel készítette el a
völgyben, aszerint, ahogyan Mózes látta a hegyen. Áron tartotta a templomban, hogy lássa és
érezze, amilyen gyakran megtenné.
E háromhoz hasonló a mi szemlélődésünk. Olykor csak a kegyelem segítségével, Mózesként
szemlélünk, aki bármennyit fáradt és kapaszkodott fölfelé, csak akkor láthatta, mikor az Úr
megmutatta, mert ez töltötte kedvét, és függetlenül erőfeszítése érdemétől. Olykor lelki
képességeink és a kegyelem révén Bésáléelhez hasonlóan csak akkor láthatjuk a frigyládát, ha
elkészítettük Mózes példája nyomán, amelyet ő a hegyen látott. Néha pedig mások tanítását
fordíthatjuk hasznunkra. Akkor pedig Áronhoz vagyunk hasonlóak, aki őrzője és vigyázója volt a
frigyládának, melyet Bésáléel csinált azelőtt kezével, és Áron láthatta és érezhette, amikor kívánta.
Lám! lelki barátom! ebben a munkában, jóllehet gyerekesen és ostobán beszélek, és nyomorultabb
vagyok, semhogy bárki teremtett lelket taníthatnék, Bésáléel hivatalát viszem, aki mintegy lelki
kezemmel készített frigyládámat nyújtom neked. De nálamnál sokkal jobban és érdemesebben
munkálkodhatsz, hogyha Áron leszel, azaz ha mindig ebben a munkában leszel, saját magadért és
érettem. Tégy tehát így, a mindenható Isten szerelmére kérlek. Miután mindkettőnket erre a
munkára szólított az Úr, az ő szeretetére könyörgöm neked, pótold azt a részt, ami belőlem
hiányzik.

74. Ha úgy gondolod, hogy ez a munka sem testben, sem lélekben nem neked való, hagyd el és
munkálkodj másként, jó lelki tanáccsal, és ne kárhoztasd magad. Akkor arra kérlek, bocsáss meg
nekem, mert csak hasznodra lettem volna a magam egyszerű tudása szerint, és ez volt szándékom.
Olvasd el ezt az írást kétszer vagy háromszor; minél többször, annál jobb, annál többet értesz majd
meg belőle, úgyhogy talán ami az első vagy második olvasáskor egészen nehéznek tűnt föl, később
könnyen érthetővé válik.
Igen! az én értelmemnek lehetetlennek tetszik, hogy bárki erre a munkára hajlandó lélek, mikor
olvassa vagy hallja ezt a könyvet, érdektelen maradjon kimenetele iránt. Ha úgy érzed, jót tesz
neked, adj szívből hálát az Istennek, és mert szereted őt, imádkozzál értem.
Láss hozzá! és az Isten szerelmére kérlek, ne engedd senkinek se látni a könyvet, hacsak nem érzed
úgy, hogy hasznára lenne azok szerint, amiket az elején írok arról, kifélék és mikor vegyék magukra
ezt a munkát. Ha pedig megmutatod valakinek, intsd, szánjon időt elolvasására. Mert talán az elején
vagy a közepén akadnak részek, amelyek félig a levegőben maradnak, és nem mindjárt érthetőek.
De ha akkor nem, később érthetőek lesznek, vagy a végén, így ha valaki csak egyes részeit látja,
könnyen eltévelyedhet. Ezért kérlek, tégy úgy, ahogy mondom.
Ha pedig valamilyen részével kapcsolatban többet akarnál tudni, tudasd velem, melyik rész az, és
mit gondolsz felőle, s akkor egyszerű eszem szerint igyekszem majd tudásodat bővíteni.
Nem szándékom, hogy a lepcsesszájúak, a hízelkedők és vádaskodók, sugdolózók és pletykálkodók
valaha is lássák ezt a könyvet, mert nem nekik írtam. Azért örülnék, ha nem hallanának felőle sem
ezek, sem pedig a tudásukban kevélyek, sem az egészen faragatlanok. Igen! noha ők is lehetnek
nagyon jó emberek a tevékeny életben; ez a könyv nem nekik való.

75. Akik olvassák vagy hallják ezt a könyvet, és közben úgy érzik, tárgya jó és kellemes dolog, még
nem feltétlenül hivatottak a szemlélődésre csak mert a könyv olvasásakor kellemes indulat támad
bennük. Mert a kellemes érzés fakadhat kíváncsi értelmükből, és nem a kegyelem szólítása.
Ha pedig tudni szeretnék, érdeklődésük melyik fajtából való, a következőképpen tudhatják meg.
Először vizsgálják meg, megtettek-e mindent lelki ismeretük megtisztulása érdekében a Szent
Egyház és lelki tanácsadójuk rendelése szerint. Ha ez rendben van, jó. Ha még többet akarnak tudni,
vizsgálják meg, vajon ez a vágy erősebb-e elméjükben minden más lelki gyakorlat vágyánál. Ha
pedig úgy találják, nincsen semmi testi vagy lelki dolog, amellyel lelki ismeretük inkább
megelégedne, mint ez a kis szeretet, mely lelki életük legfőbb munkája lenne, akkor ez jele annak,
hogy Isten erre a munkára szólítja őket: más azonban nem.
Nem azt mondom, hogy hivatásuk tudata mindig és szüntelenül elméjükben lesz. Nem. Mert a lélek
inasát sok minden elvonja ettől az érzéstől. Néha mert már túlságosan bízik magában, és azt képzeli,
szinte teljesen képes szemlélődni, amikor és ahogyan akar. Ez az elképzelés gőg. Ha a kegyelem
érzése elvonatik, mindig a gőg vagy a kevélység az oka, nem feltétlenül az a gőg, ami van, de
olykor az, ami lenne. Ezért gondolják olykor az ifjú bolondok, hogy Isten az ellenségük, mikor
pedig egészen a barátjuk.
Olykor a gondatlanság az ok; ilyenkor hamar keserű fájdalom mar beléjük. Néha az Úr azért tartja
vissza kegyelmét, hogy a késedelemben nőjön és erősödjön a vágyakozás, és annál becsesebb
legyen a kegyelem, mikor újra megtalálja, aki régen elveszítette. Ez az egyik legjobb és
legmegbízhatóbb jel, amelyből kitetszik, vajon valóban hivatott-e valaki erre a munkára; mert ha
hosszú hiánya után hirtelen érkezik a kegyelem, függetlenül az eszközöktől, akkorra a lélekben
megerősödött a buzgalom és a szeretet vágyakozása, úgyhogy azt hiszem, gyakran nagyobb örömöt
érez megtalálása pillanatában, mint amennyit összesen szomorkodott elvesztésén. Ilyenkor ez biztos
jele a hivatásnak, akárki érzi.
Mert Isten, irgalmas szemével, nem azt nézi, mi vagy, mi voltál, hanem azt, mi lennél. Szent
Gergely tanúsítja: Minden szent vágy csak nő a késedelemmel, s ha mégis fakulna, nem volt szent
vágyakozás. - Ha valaki mindig kevesebb örömöt érez régi vágyainak újabb megjelenése és
felbuzdulása fölött, akkor azok lehetnek jó vágyak, de szent vágyak soha. Erről mondja Szent
Ágoston: A jó keresztényi ember egész élete nem egyéb szent vágyakozásnál.

Élj egészségben, lelki barátom, Isten áldásával és az enyémmel! És arra kérem a mindenható Istent,
hogy igaz béke, bölcs tanács és lelki vigasz túláradó kegyelmével legyen mindörökké hozzád és
mindenkihez, aki Istent szereti a földön. Ámen.

A tartalom jegyzéke
Az ELSŐ FEJEZET a keresztény élet négy fokáról, és annak hivatásáról, akinek ez a könyv készült

A MÁSODIK FEJEZET biztatásképp az alázatra és e könyv munkájára

A HARMADIK FEJEZET arról, miképp végezhető ez a munka, s mennyivel érdemesebb minden

más munkánál

A NEGYEDIK FEJEZET e munka rövidségéről, és arról, hogy sem kíváncsi értelemmel, sem
képzelettel el nem végezhető

Az ÖTÖDIK FEJEZET arról, hogy ebben a munkában a felejtés felhőjébe kell rejteni minden
teremtményt, akár volt, akár van vagy pedig lesz, s azok minden munkáját

A HATODIK FEJEZET a munka rövid összefoglalása, egy kérdés válaszaként

A HETEDIK FEJEZET arról, hogyan kell ebben a munkában megbirkózni mindenféle

gondolatokkal, és kivált olyanokkal, melyek kíváncsi értelméből fakadnak

A NYOLCADIK FEJEZET, bizonyos a munkában felmerülő kétségek tisztázása, kérdés szerint, az

okoskodás feddése, a tevékeny és a szemlélődő élet megkülönböztetése

A KILENCEDIK FEJEZET arról, hogy ebben a munkában még Isten legszentebb teremtményének
gondolata is inkább árt, mint használ

A TIZEDIK FEJEZET arról, miről ismerszik meg, hogy egy gondolat bűnös-e, s ha igen, vajon
halálos vagy bocsánatos bűn-e?

A TIZENEGYEDIK FEJEZET arról, milyen fontosságot tulajdonítsunk egy-egy gondolatnak és

indulatnak, és hogy mindig óvakodjunk a bocsánatos bűnök halmozásától

A TIZENKETTEDIK FEJEZET arról, hogy ez a munka nem csupán a bűnt pusztítja el, de erényt
szül

A TIZENHARMADIK FEJEZET arról, hogy mi az alázat, mikor tökéletes és mikor tökéletlen

A TIZENNEGYEDIK FEJEZET arról hogy a bűnös ember csak a tökéletlen alázat elérése után
juthat el a tökéletes alázatig ebben az életben

A TIZENÖTÖDIK FEJEZET rövid cáfolása annak a téves felfogásnak, mely szerint az ember
önnön nyomorúságánál nincsen tökéletesebb ok az alázatra

A TIZENHATODIK FEJEZET arról, hogy e munka révén az igazán megtért és elhivatott bűnös
könnyebben jut el a szemlélődésig, mint bármely más munka révén, és általa hamarabb nyeri Isten
bocsánatát bűneire

A TIZENHETEDIK FEJEZET arról, hogy az igazi szemlélődő nem ártja magát a tevékeny létbe,
sem abba, mit beszélnek róla vagy tesznek vele, s nem válaszol vádlóinak önmaga védelmében

A TIZENNYOLCADIK FEJEZET arról, hogy a tevékenyek miképpen panaszkodnak a mai napig a

szemlélődőkre, miként Márta panaszkodott Máriára, és hogy ennek a tudatlanság az oka

A TIZENKILENCEDIK FEJEZET a szerző saját védelméről és arról, hogy a szemlélődőknek

mindig egészen meg kell bocsátaniuk a tevékenyeknek szavaikért és tetteikért egyaránt
A HUSZADIK FEJEZET arról, miként fog a Mindenható Isten minderre megfelelni, megvédve a
szemlélődőket, hogysem azoknak félbe kellene szakítaniuk munkájukat, az ő szeretetét

A HUSZONEGYEDIK FEJEZET igaz kifejtése az evangélium azon mondatának, hogy Mária

választotta a legjobb részt

A HUSZONKETTEDIK FEJEZET arról a csodálatos szeretetről, amelyet Krisztus érzett Mária

iránt, mint minden bűnös iránt, aki megtért és őszinte hivatást érez a szemlélődésre

A HUSZONHARMADIK FEJEZET arról, miként felel meg Isten lélekben azok helyett, akik
maguk nem felelnének, hogy ne kelljen megszakítaniuk szeretetének munkáját

A HUSZONNEGYEDIK FEJEZET arról, mi a könyörületesség, és hogy bizonyosan és tökéletesen

foglaltatik abban a munkában, amelyről ez a könyv szól

A HUSZONÖTÖDIK FEJEZET arról, hogy e munkában a szemlélődő ebben az életben senki

emberre nincsen megkülönböztetett tekintettel

A HUSZONHATODIK FEJEZET arról, hogy különös kegy vagy közönséges kegy híján s hosszú
gyakorlat nélkül e könyv munkája igen fáradságos, és hogy ebben a munkában, mely a lélek
munkája, a kegyelem segít, mely csupán Isten műve

A HUSZONHETEDIK FEJEZET arról, miféle ember munkálkodjon ennek a könyvnek a

munkájában

A HUSZONNYOLCADIK FEJEZET arról, hogy senki ne lásson ehhez a munkához, mielőtt az

előírások szerint megtisztulna minden vétkétől

A HUSZONKILENCEDIK FEJEZET arról, hogy türelemmel kell munkálkodni ebben a dologban,

el kell viselni fájdalmát, és hogy nem ítélhetjük meg az embereket

A HARMINCADIK FEJEZET arról, ki feddhet másokat vétkük miatt

A HARMINCEGYEDIK FEJEZET arról, hogyan bánjon a kezdő szemlélődő a munkája elején

feltolakodó rossz gondolatokkal és vétkekkel

A HARMINCKETTEDIK FEJEZET arról, hogy munkája elején a lelkes kezdő milyen fogásokat
hívhat segítségül

A HARMINCHARMADIK FEJEZET arról, hogy ebben a munkában a lélek megtisztul minden

bűnétől és azoknak minden fájdalmától, valamint arról, hogy ennél tökéletesebb nyugalom nincsen
ebben az életben

A HARMINCNEGYEDIK FEJEZET arról, hogy Isten szabadon, minden eszköz nélkül adja
kegyelmét, és nem nyerhető meg semmilyen eszközzel

A HARMINCÖTÖDIK FEJEZET arról, mivel foglalatoskodjon a szemlélődés tanítványa: az

olvasásról, az elmélkedésről, az imádságról

A HARMINCHATODIK FEJEZET arról, miféle dolgokon elmélkednek azok, akik folyton ebben a
munkában vannak

A HARMINCHETEDIK FEJEZET arról, mi módon imádkoznak a szemlélődők

A HARMINCNYOLCADIK FEJEZET arról, hogy a rövid ima hat el a mennyekbe

A HARMINCKILENCEDIK FEJEZET arról, hogyan imádkozzon a tökéletes munkás, mi az ima,

és arról, hogy ha az ember szavakban imádkozik, milyen szavakat válasszon

A NEGYVENEDIK FEJEZET arról, hogy ebben a munkában a lélek nem szemléli külön-külön
sem bűneit, sem pedig erényeit

A NEGYVENEGYEDIK FEJEZET arról, hogy minden más munkában mértéket kell tartani, de
ebben nem

NEGYVENKETTEDIK FEJEZET arról, hogyan tarthat a szemlélődő mértéket mindenben éppen

azáltal, hogy ebben a munkában mértéktelen

A NEGYVENHARMADIK FEJEZET arról, hogy a saját létezés minden tudatának és érzetének el

kell vesznie, ha e munka tökéletességét erezné bármely lélek ebben az életben

A NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET arról, hogyan hajlandó a lélek rá, hogy saját létezésének
minden érzetét és tudatát elveszítse

A NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET figyelmeztetésképpen némely tévedések ellen, melyek ebben a

munkában megjelenhetnek

A NEGYVENHATODIK FEJEZET tanítás arról, miképpen kerülhetőek el ezek a tévedések,

mégpedig inkább szellemi, semmint testi munka által

A NEGYVENHETEDIK FEJEZET bölcs tanács a tiszta lelkű munkához, valamint arról, hogyan
mutassa meg a lélek magát Istennek másként, mint ahogyan embernek

A NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET arról, hogy Istent mind lélekben, mind testben szolgálni
kell, és az eredmény is kettős, valamint arról, hogy az ima közben jelentkező édes érzetekről
miképpen lehet eldönteni, jók-e, avagy rosszak

A NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET arról, hogy a tökéletesség lényege nem egyéb egy jó

indulatnál, valamint arról, hogy a hangok, édességek és vigaszok, melyek lehetnek a létben,
mintegy véletlenül esnek

Az ÖTVENEDIK FEJEZET arról, milyen a tiszta szeretet, és arról, hogy a vigasztalás egyeseknek
ritkán jön, másoknak gyakran

Az ÖTVENEGYEDIK FEJEZET arról, hogy mennyire vigyázni kell, nehogy anyagi értelemben
vegyük azt, ami szellemi, és hogy óvatosan értelmezzük a BE és a LE szavakat

Az ÖTVENKETTEDIK FEJEZET arról, miképpen értelmezik a BE szót fiatal és önhitt

tanítványok, és hogy ebből milyen tévedések fakadnak

Az ÖTVENHARMADIK FEJEZET némely illetlen viselkedésről, melyek az ebben a munkában

való járatlanságból következnek

Az ÖTVENNEGYEDIK FEJEZET arról, hogy ez a munka testben és lélekben egyaránt

kiegyensúlyozottá és illendővé tesz

Az ÖTVENNEGYEDIK FEJEZET azok tévedéséről, akik mértéktelenül feddik társaikat vétkeik

miatt

Az ÖTVENHATODIK FEJEZET arról, miképpen tévednek, akik inkább hajlanak a tudálékosságra

és a világi iskolákban jártas papság felé, mint a Szent Egyház egyszerű tanítása és tanácsa felé

Az ÖTVENHETEDIK FEJEZET arról, hogy fiatal és önhitt tanítványok miként értik félre a FEL
szót, és ebből milyen tévelygések fakadnak.

Az ÖTVENNYOLCADIK FEJEZET arról, hogy Szent Márton és Szent István példáját nem szabad
úgy venni, hogy a szemlélődő ima közben testi képzeletét fölfelé erőltesse

AZ ÖTVENKILENCEDIK FEJEZET arról, hogy a szemlélődő ne vegye Krisztus testi

mennybemenetelét példának ahhoz, hogy testi képzeletét erőltesse fölfelé ima közben, valamint
arról, hogy az időt, a helyet és a testet el kell felejteni minden lelki munkában

A HATVANADIK FEJEZET arról, hogy a mennyek magasságába a vágy visz el, nem pedig a láb

A HATVANEGYEDIK FEJEZET arról, hogy minden ami testi, valami lelkinek van alárendelve, és
aszerint nyilatkozik meg, nem pedig megfordítva

A HATVANKETTEDIK FEJEZET arról, honnan tudható, hogy ez a lelki munka a szemlélődő alatt
vagy rajta kívül van-e, mikor vele egy szinten és őbenne, s mikor van körötte és Isten alatt

A HATVANHARMADIK FEJEZET a lélek képességeiről általában, különösen az elméről, amely

magában foglalja az összes többi képességet, és mindazt, amiben azok munkálnak

A HATVANNEGYEDIK FEJEZET két másik fő képességről, azaz az értelemről és az

akaratról, s hogy miképpen működtek a bűnbeesés előtt és azután

A HATVANÖTÖDIK FEJEZET arról, hogy az a másodlagos képesség, amelyet képzeletnek

hívnak, hogyan működik, s hogy a bűnbeesés előtt miképp engedelmeskedett az értelemnek, s
miképp engedelmeskedett azután

A HATVANHATODIK FEJEZET arról, hogy az a másodlagos képesség, amelyet érzékelésnek

hívnak, hogyan működik, s hogy miképp engedelmeskedett az akaratnak a bűnbeesés előtt, s
miképpen azután

A HATVANHETEDIK FEJEZET arról, hogy aki nem érti a lélek képességeit és azok működését,
könnyen eltévelyedhet a lelki szavak és munkák megértésében, és arról, hogyan üdvözül a kegyben
a lélek

A HATVANNYOLCADIK FEJEZET arról, hogy ami testben nincs sehol, mindenütt lehet lélekben,
és arról, hogy a külső ember miként veszi semmibe e könyv munkáját

A HATVANKILENCEDIK FEJEZET arról, milyen csodálatosan változik az ember ennek a

semminek lelki érzetében

A HETVENEDIK FEJEZET arról, hogy amiképpen testi érzékeink elhagyásával ismerhetjük meg
leghamarabb a szellemi dolgokat, akképpen a szellemi dolgok elhagyásával közelíthetjük meg
leggyorsabban Isten tudását, amennyire ez a kegyelem segítségével lehetséges itt

A HETVENEGYEDIK FEJEZET arról, hogy e munka tökéletes állapotába egyesek csak

önkívületben juthatnak el, mások amikor akarnak, a lélek közönséges állapotaként
A HETVENKETTEDIK FEJEZET arról, hogy a szemlélődő ne a maga tapasztalata alapján
ítélje meg, hol tart munkájában társa

A HETVENHARMADIK FEJEZET arról, hogyan példázza a frigyláda körül tevékenykedő Mózes,

Áron és Bésáléel három fajtáját a szemlélődésnek, mely a frigyládához hasonlatos

A HETVENNEGYEDIK FEJEZET arról, hogy ha az erre a munkára hivatott ember hall vagy olvas
erről a könyvről, avagy olvassa vagy hallgatja, amikor felolvassák, lehetetlen, hogy meg ne érezze
hivatását e munka iránt; és megismétlése az intésnek, amely az elöljáróban is írva van

A HETVENÖTÖDIK FEJEZET néhány olyan jelről, melyek elárulják, vajon valóban hivatott-e
valaki Istennek erre a munkájára

UTÓSZÓ
Ki lehetett a szerző? Nem tudjuk. A középkorban a szerzői ismeretlenség elfogadott gyakorlatnak
számított, és írástudók körében létezett az a sok tekintetben rokonszenves felfogás, hogy egy mű
létrejöttében a szerzőnek csak a közvetítő szerepe jut, nem lévén más, mint az ihlet eszköze; s ezért
nevük feltüntetését a szerzők általában kérkedésnek tartották volna.
A tudósok azonban kíváncsi természetű emberek, akik ritkán hagyják annyiban a dolgot csak azért,
mert egy szerző ismeretlen akart maradni. Kutatásaik eredményeképpen ma már tudjuk, hogy az
ismeretlen szerző 1370 és 1390 között írhatta művét. II. Richárd ült akkor az angol trónon,
Európában a bubópestis és a százéves háború dúlt, Londont a felkelt parasztság fenyegette, az
értelmiséget pedig alkalmasint Wiclyffe oxfordi paptanár esete foglalkoztatta, aki először fordította
angolra a Bibliát, és megtagadta a transsubstantiatiót.
A szerzőről föltételezik, hogy pap volt, mert a mű végén megáldja tanítványát, kétséges azonban,
miféle pap lehetett. Egyesek szerint szerzetes, van aki karthauzinak véli, más egy falusi parókia
lelkészeként látja, ismét mások remetét sejtenek benne. Valószínűnek tartják, hogy Közép-Anglia
keleti táján, a mai East Midlands környékén élhetett. Miután tények szinte egyáltalán nem állnak
rendelkezésre, a helyre és időre vonatkozó feltevések jórészt összetett hangtani és nyelvtani
elméleteken alapulnak, melyek részint a szóhasználatot elemezve, részint pedig a helyesírás és a
korabeli, időben és szűk térségenként változó hangalakok összefüggéseit vizsgálva próbálnak
egyről kettőre jutni a szerző személyazonosságának felderítésében. Mindez azonban talán nem
elengedhetetlen a mű élvezetéhez.
Megnehezíti a kutatást, hogy az eredeti kézirat is elveszett. Különböző egyetemek és kolostorok
könyvtárában tizenhét többé-kevésbé teljes másolatát őrzik, melyek közül a legkorábbi is körülbelül
ötven évvel az eredeti után készülhetett, grafológusok szerint udvari másoló munkája. 1944-ben
Phyllis Hodgson a hat leginkább hitelesnek tekinthető kézirat alapján állította helyre a szöveget,
lábjegyzetben megadva minden változatot. Ez a kritikai kiadás szolgált a jelen fordítás alapjául. A
könyvet angolra is „fordítják", mert nyelve már alig érthető a mai olvasónak. Több modern átirat is
létezik, és ilyen formában még a Penguin Classics sorozatban is kiadták. A tudatlanság felhőjében
szereplő bibliai idézetek magyarul nem Károli fordításából származnak, mert emez a héber-
arameus, illetve görög eredetiből készült, míg a szerző saját korában csak Szent Jeromos Vulgatáját
ismerhette. Az idézetek tehát innen valók.
A mű nyelvezete roppant érdekes. Angliában ebben az évszázadban még nem volt mai értelemben
vett egységes nyelv, mint ahogyan talán egységes nép sem. A tudatlanság felhője ezerhétszáz szót
tartalmaz, nem számítva a ragozott alakokat. Ónorvég szavak egyáltalán nincsenek a szerző
szókincsében. Ötven óskandináv szót használ, melyek egy része már az óangolban is jelen van. A
szókincs egyharmada ófranciára vezethető vissza. Az elvont fogalmak szinte kivétel nélkül a francia
nyelv által közvetített latin és görög fogalmak. Hodgson három olyan kifejezést is talál a műben,
melyek használata véleménye szerint valószínűsíti, hogy a szerző olvasta Wycliffe bibliafordítását,
amely 1382-ben készült.

A XIV. századot általában a miszticizmus virágkorának szokás nevezni. Kevésbé kockázatos az a

kijelentés, hogy a misztikus irodalom virágkora volt; a kettő ugyanis nem azonos. Tény, hogy ebben
az évszázadban élt, szemlélődött és írt Tauler, Ruysbroeck, Eckhart, Richard of St. Victore, Rolle és
Hilton. A misztikusok azonban nem mind írtak, egyfelől mert nem feltétlenül érezték szükségét
tapasztalataik közzétételének, másfelől mert a misztikus élményt roppant nehéz szavakba foglalni, s
ezért meg kell engednünk a feltételezést, hogy szemlélődök minden korban vannak, még akkor is,
ha nem írnak könyvet.
Mi valójában a miszticizmus, és kik a misztikusok? Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Maga a szó
görög igéből származik, ami annyit tesz: beavatni. Különböző Krisztus előtti felekezetek a
misztérium szertartásában ismerték el, ha egy tagjuk a tudás magasabb fokára érkezett. A szónak
fölvett jelentése a titokzatosság, melyet nyilván azért nyert, mert a beavatás szertartására nem
hívták meg a nagyközönséget, s ha egy-egy avatatlan mégis bekerült valamilyen úton-módon, akkor
se nagyon érthette, amit látott. A misztériumokról nem beszéltek a beavatottak. Titkolódzó
embereknek számíthattak, pedig talán csak azért nem beszéltek titkaikról, mert szavakkal nem
lehetett közölni őket. Az igazi titok önmagát őrzi.
Hogy ki találta ki a misztikát meg a misztikumot, erre aligha lehet válaszolni. Sokféle többé-
kevésbé romantikus elképzeléssel találkozhatunk. Egyesek a miszticizmust azonosítják a
hermetikus hagyománnyal, ide sorolva egyszersmind a kabalát, a templomosok rendjét, az
alkimistákat, a rózsakereszteseket és a szabadkőműveseket, csupán azért, mert közös bennük a
titokzatosság. Hasonlóképpen visszavezetik a miszticizmust Püthagorászhoz, a platonistákhoz, a
gnosztikusokhoz és Dionüziuszhoz az Areopagitához. Efféle találgatásokba bocsátkozni inkább
bölcselkedés, mint bölcsesség. A miszticizmust senki sem találta föl, azt mondhatnánk, hogy
minden korban éltek művelői, olykor valamennyire intézményes formában, máskor csak szellemi
irányzatként, mint a katolikus korban. Semmi okunk például elhinni, hogy Püthagorász
Egyiptomban ismerte meg a miszticizmust annak a Thotnak, az írnokistennek könyveiből, aki
Hermész Triszmegisztosz (az igen nagy Hermész) néven vonult be az európai kultúrába. Ha
Püthagorász értett a miszticizmushoz, ami könnyen lehet, ezt megtehette saját kútfejéből is. Minden
korban voltak emberek vagy gyülekezetek, amelyek egymástól függetlenül ugyanarra a
következtetésre jutottak Isten megismerhetőségének és megismerésének lehetőségeit tekintve, s
amennyiben osztották ezt a lényegi alapvetést, misztikusnak nevezhetjük őket. Az ebben az
értelemben vett misztikus hagyományt A tudatlanság felhőjének ismeretlen szerzője saját
nyilvánvaló tapasztalatán kívül annak a Dénesnek a könyvéből ismerhette, akit maga is említ a
hetvenedik fejezetben. Ki volt e rejtélyes Dénes, és miben áll a miszticizmus lényege?

Dionüsziusz, azaz Dénes az Areopagita műveinek eredetét illetően két pártra szakadt a tudomány.
Egyesek szerint Athén első püspöke írta őket, bizonyosan létező személy, akit maga Szent Pál
térített meg, mások azt állítják, a könyvek írója szerzetes volt egy szíriai kolostorban néhány
évszázaddal később, és műveit azok népszerűsítése vagy nagyobb hatása érdekében Pál híres
tanítványának nevével jegyezte. Ezért Ál-Dionüsziusz Aeropagitának is szokták nevezni. Dénesnek
vagy Ál-Dénesnek hat műve maradt fönn, melyek meghatározó befolyást gyakoroltak a következő
évezred gondolkodására, részint tartalmuk, részint feltételezett szerzőjük miatt. Ez nem minden
írása esetében bizonyult feltétlenül üdvözítőnek. Minket azonban jelen esetben A Misztikus
Teológiáról című könyve érint, mert megvilágítja a középkori miszticizmus alapvetését, és mert
több mint egy évezredre ez a könyv volt az alapmű, amely megfogalmazta a miszticizmus lényegét,
s egyben elfogadtatta gyakorlatát, miután Szent Pál nagynevű tanítványa aligha tévedhetett.
Dionüsziusz így ír e rövid könyv előszavában: „A misztikus teológia a földön fölállított lajtorja,
melynek teteje az égbe ér. E létrán járnak föl és alá az angyalok, s e lajtorja fölött van Isten. Az
emelkedő angyal a negatív, aki Istent megkülönbözteti minden teremtett dologtól. Isten nem anyag,
nem lélek, nem elme vagy szellem vagy bármi létező, nem is a Létezés maga, de mindeme dolgok
fölött és mindeme dolgokon túl van. A leszálló angyal a pozitív. Isten jó, bölcs, hatalmas, a Lény,
míg elérkezünk a szimbolikus teológiához, amely anyagi formákban és körülményekben jeleníti
meg. A teológia a tagadót részesíti előnyben, mert Istent helyesebb megkülönböztetés, mint
összehasonlítás útján közelíteni."
Ez a misztikusok útja. Istenről csak annyit tudhatunk, mondják, hogy nem tudhatunk róla semmit.
Semmit sem tudhatunk róla, mert nem írható le azokkal a fogalmakkal, amelyekből az emberi tudat
és tudás építkezik. Csak akkor van remény igazi megismerésére, ha ezt elfogadjuk, és vállaljuk a
semmit, a lélek éjszakáját, a tudatlanság felhőjét, az agnózia sötétségét, melyben a szemlélődőnek
munkálkodnia kell, csakhogy nem eszével vagy képzeletével, hanem pusztán vággyal és akarattal,
föltüremlő gondolatait, képzeteit, mindent, ami testi, elrejtve a felejtés felhőjébe. Így érthetővé válik
a szemlélődés titokzatos és szavakban csupán fogyatékosán kifejezhető volta. Aki maga nem
gyakorolja, nem foghatja föl szavakban, aki maga gyakorolja, annak már nem kell elmagyarázni, s
az már nem szavakban beszél róla, tehát alkalmasint nem beszél, és nem fogalmakban gondolkozik
felőle, tehát végső soron nem is gondolkodik. Amikor a misztikus testi dolgokról beszél, nem
kizárólag vagy elsősorban a köznapi értelemben vett testiségre gondol, hanem alakira, anyagira,
fogalmira. Ebben az értelemben egy angyal gondolata is testi, mert a gondolat maga az, aminek
teste van; nem olyan teste, mint egy embernek, de azért rendelkezik megfogható, felfogható, ha nem
is kézzel fogható valósággal, rendelkezik alakkal, kiterjedéssel. Mindent elrejtenek tehát, ami nem a
puszta tárgyas vágy „kopjája".
Mi lehet az eredménye e gyakorlatnak? Isten megismerése, s egyszersmind a vele való egyesülés.
Ez a miszticizmus alaptétele, melyet szerzőnk a hatvanhetedik fejezetben maga is megfogalmaz. És
ez az alaptétel az, amelynek vallása (akár egymástól tanulták el, akár maguk jöttek rá) bizonyítja a
misztikus hagyomány létezését. Mert ebben a tételben egyetértett Buddha, Püthagorász, Lao-ce,
Hermész Triszmegisztosz, a gnosztikusok és Pseudo-Dionysios az Areopagita, akinek jóvoltából a
vallásnak és emberségnek ez a mély értelmezése végigvonult Európa sok tekintetben kevéssé Isten
és emberközeli katolikus korán.
Az egyház szempontjából kényes ügy volt a miszticizmus. Lehet, hogy teológiai értelemben a
tagadó angyal jobb, de egy olyan valóságban, amelyben Konstantin óta a vallás nagyon is világi
feladatok ellátására kényszerült, nem lehetett mindenki misztikus, és szükség volt Isten olyan
megközelítésére, amely általánosan is elfogadható. Ugyanakkor az Aeropagita tekintélyével is
nehéz lett volna vitába szállni, főként oly korban, amely inkább a tekintélyt tisztelte, mintsem az
önálló gondolkodást. (Ezt jól kifundálta az ismeretlen szíriai szerzetes.) Mindazonáltal határa
mindennek volt, még a Szent Pál által megtérített püspök szellemi hatalmának is. Amíg a
misztikusok csöndben éltek, cellájuk magányában szemlélődve és istenes cselekedetek közepette,
nem is volt velük semmi baj. De ha könyveket írtak, esetleg terjesztették őket, netán tanaikat hir-
detni kezdték, meg kellett felelniük az ortodoxiának. A misztikus addig különbözik az eretnektől,
legalábbis a felületes szemlélő szemében, amíg elvan Isten szemléletében. A tudatlanság felhőjében
világosan látható a szerző igyekezete, hogy kerülje az összeütközést a dogmákkal.
Veszélyes játékot játszottak a középkori misztikusok, akiket emberszeretetük minden
meggyőződésük ellenében arra indított, hogy tapasztalásaikat megkíséreljék szavakba önteni. A
felforgatás szelleme távol állt tőlük, de ennek megértését nem mindig várhatták el a világi egyháztól
vagy éppen saját apátjuktól. Az egyház mint közigazgató szervezet elsősorban a status quo
fenntartásában volt érdekelt. XXII. János pápa huszonnyolc tantételének visszavonására szólította
föl Eckhart mestert 1329-ben. Eckhart mester visszavonta tantételeit, és a dolog ennyiben maradt.
Egy kortárs misztikus esetleg fejét ingatva jegyezte meg, hogy mindez a kellemetlenség elkerülhető
lett volna, ha Eckhart kevesebbet ír és többet szemlélődik, s főleg, ha kevesebbet publikál. Nem
szabad elfelejtenünk, hogy A tudatlanság felhője sem a nagyközönség számára készült, előszavában
a szerző maga óv attól, hogy a könyv illetéktelen kézbe kerüljön. Nem lenne illetéktelen ember
hasznára, írja a bevezetőben, elhallgatva, hogy az írónak esetleg kimondottan kárára szolgálhat.
Miért írta meg a könyvet! Miért nem szóban oktatta az ifjú novíciust? Talán minden bölcsessége,
belátása ellenére is élt benne a vágy, hogy mással, esetleg másokkal is megismertethesse az utat,
melyen eljutott a boldogsághoz? A hiúság egy szikrája hajtotta? Az emberszeretet? A bátortalan
vágy, hogy bár mindenkinek magának kell eljutnia saját üdvösségéhez, mégis segítő kézzel mutassa
a helyes irányt? Ki tudhatná azt megmondani. Ismeretlenül élt, ismeretlenül halt meg. De könyve
fönnmaradt, hatszáz év alatt sok száz kiadást megért, évszázadokra befolyásolta Európa kevés
szemlélődőit és befolyásolta intellektuális életét, kultúránk fontos részévé vált, szinte fölváltva
szellemi elődjét, Dénest, a másik rejtőzködőt.
Semmit sem tudunk róla. Olyan mélyen rejtezett el, hiába keresi a tudomány. És mégis,
mondhatjuk-e a mű elolvasása után, hogy nem rajzolódik ki elénk hatszáz év távolából egy ember
arca, aki egyszerűen és világosan, szeretettel és derűvel fejezte ki magát, aki nem a feltűnést
kereste, nem írói babérokra vágyott, csak egy használható kézikönyvet akart írni a szemlélődésről
egy fiatalembernek, aki úgy érezte, ebben találhatja meg hivatását.

(Erasmus Kiadó, 1994)