Tartalom

A toltékok  9
Bevezetés
A mester  13
Első fejezet
A megsebzett elme  21
Második fejezet
Az ártatlanság elvesztése  39
Harmadik fejezet
A férfi, aki nem hitt a szerelemben  57
Negyedik fejezet
A szeretet és a félelem ösvénye  69

5
 Ötödik fejezet
A tökéletes kapcsolat  85
Hatodik fejezet
Terülj-terülj, asztalkám  103
Hetedik fejezet
Az álmok mestere  117
Nyolcadik fejezet
Az érzékiség a pokol legnagyobb démona  131
Kilencedik fejezet
A vadászó istennõ  145
Tizedik fejezet
A szeretet szemével  157
Tizenegyedik fejezet
Lelki sebeink gyógyítása  173
Tizenkettedik fejezet
A bennünk élõ isten  195

Imák  212

Köszönetnyilvánítás  219

6
 Ötödik fejezet
`

A tökéletes kapcsolat
Képzeljük el, hogy tökéletes párkapcsolatban
élünk. Mindketten boldogok vagyunk, mert a szá-
munkra leginkább megfelelõ társ oldalán élünk.
Vajon hogyan jellemeznénk ezt a kapcsolatot?
Talán úgy, hogy olyan, mint az ember és a kutya
viszonya. A kutya, az kutya. Bármit teszünk, kutya
marad. Nem tudjuk macskává vagy lóvá varázsolni.
Mindig önmaga lesz.
Az emberi kapcsolatok ugyanígy mûködnek.
Nem változtathatjuk meg a másikat. Vagy sze-
retjük õt, vagy nem, de mindenképpen olyannak
kell elfogadnunk, amilyen. Nem érdemes a saját
elképzeléseinkhez idomítani. Ezzel az erõvel nye-
ríteni vagy nyávogni taníthatnánk a kutyánkat.
Õ az, aki, mint ahogy mi is azok vagyunk, akik

87
vagyunk. Az egyetlen kérdés, hogy mit akarunk.
A legfontosabb, hogy õszinték legyünk önma-
gunkhoz. Ha ezt sikerül megértenünk, akkor
vélhetõleg olyannak látunk mindenkit, amilyen,
és nem olyannak, amilyennek látni szeretnénk.
Ha van kutyánk vagy macskánk, töprengjük el
azon, milyen a velük való kapcsolatunk. A legtöbb
állat tökéletes kapcsolatot alakít ki a gazdájával.
Vajon mit teszünk, ha a kutyánk valami rosszat
csinál? A kutyát nem érdeklik a társadalmi szabá-
lyok. Õ szeret bennünket. Nincsenek elvárásai. Hát
nem csodálatos? De mi a helyzet a barátunkkal,
barátnõnkkel, feleségünkkel, férjünkkel? Rengeteg
elvárásuk van velünk kapcsolatban, ráadásul ezek
egyre szaporodnak.
Ember és kutya kapcsolatában a kutya tökélete-
sen viselkedik. Amikor hazaérünk, örömmel üdvö-
zöl, csóválja a farkát, liheg, szemlátomást boldog,
hogy ismét velünk lehet. A legtöbb ember válaszol
erre: megeteti kedvencét, gondoskodik róla, játszik
vele. Mindkét fél önmagát adja.
A legtöbb ember remekül megvan a kutyájával,
ám elképzelni sem tudja, milyen lehet a tökéletes

88
férfi-nõ kapcsolat. De vajon vannak-e tökéletlen
emberek? A kutyát minden további nélkül elfo-
gadjuk olyannak, amilyen. Eszünk ágába se jut,
hogy kutyaszerûbbé tegyük. A kutya sem próbál
arra kényszeríteni, hogy jó ember vagy jó gazda
legyen belõlünk. Miért akarjuk hát megváltoztatni
az embereket?
Vélhetõleg az jár a fejünkben: „Vajon a megfelelõ
embert választottam?” Ez valóban fontos kérdés.
Természetesen a megfelelõ embert kell válasz-
tanunk. De vajon honnan tudjuk, kit keresünk?
Mindenképpen olyan embert, akivel hasonlóan
gondolkodunk, érzünk, aki testileg-lelkileg egy-
aránt elfogad bennünket.
Honnan tudjuk, hogy az illetõ megfelelõ társ
lesz-e számunkra? Képzeljük magunkat egy magá-
nyos férfi helyzetébe, akinek száz nõ közül kell
választania, akik mind lehetséges férjként tekin-
tenek rá. Vajon hány nõ számára lesz õ az igazi?
Ezt senki sem tudhatja. Kísérletezni, kockáztatni kell.
Olyan társat érdemes keresni, akit mindenestül
szeretünk, és akit nem akarunk megváltoztatni.
Ha õ is így érez irántunk, szerencsések vagyunk.

89
 Akkor találtuk meg a tökéletes társat, ha egyi-
künk sem akarja megváltoztatni a másikat. Az
ideális kapcsolatban nem kell színlelnünk, önma-
gunkat adhatjuk. Olyannak szeretjük a másikat,
amilyen. Ha valaki meg akarja változtatni part-
nerét, az azt jelenti, nem rá van szüksége. Akkor
viszont miért él vele?
Persze könnyû meglenni egy kutyával, hiszen
a kutya sose ítélkezik az ember felett. A kutya fel-
tétel nélkül szeret bennünket. Ez nagyon lényeges.
Amennyiben társunk valóban önmagunkért szeret,
az hasonlatos a kutyákkal való kapcsolatunkhoz.
Ilyenkor nem kell szerepet játszanunk. Önmagunk
lehetünk: a nõ nõ, a férfi férfi, ugyanúgy, ahogy
a kutya is kutya lehet.
Amikor találkozunk valakivel, rögtön infor-
mációk özönét zúdítja ránk. Alig tudja kivárni,
hogy megossza velünk az álmait. Öntudatlanul is
megnyílik elõttünk. Csak figyelni kell. A legtöbb
ember feltárja valódi énjét. Semmi szükségünk
rá, hogy becsapjuk önmagunkat. Aki nem akar
hazudni önmagának, az pontosan tudja, mit kap
a másiktól. Nem okolhatjuk társunkat azért, mert

90
nem ló, macska vagy kutya. Ha kutyát akarunk, ne
vegyünk macskát, ha macskára van szükségünk, ne
vegyünk csirkét vagy lovat.
Pontosan tudjuk, milyen társra vágyunk?
Olyanra, aki mellett boldogok vagyunk, aki min-
denben támogat, aki olyannak szeret, amilyenek
vagyunk? Akkor miért kacsingatunk másfelé? Miért
nem azt választjuk, akit szeretnénk? Miért akarjuk
inkább a lelkünkben élõ képhez idomítani a mási-
kat? Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük az illetõt.
Csupán arról szól, hogy bizonyos helyzetekben dön-
tenünk kell, mert mindenki a saját életéért felelõs.
Döntéseink visszahatnak ránk. Akkor se hibáztas-
suk magunkat, ha rosszul döntöttünk. Értékeljük
a helyzetet, és ennek megfelelõen határozzunk.
Képzeljük el, hogy egy kutyát sóznak ránk,
amikor macskára lenne szükségünk. Vajon min-
dent megteszünk annak érdekében, hogy a kutya
macskaként viselkedjen? Talán nyávogni tanítjuk?
Mit is kezdenénk egy nyávogó kutyával? Inkább
szerezzünk macskát helyette!
Ez minden jó kapcsolat alapja. Tudni kell, mit
akarunk, hogyan és mikor. Pontosan ismernünk

91
kell saját testi, szellemi, érzelmi szükségleteinket,
hogy ezeknek megfelelõen választhassunk.
Több millió magányos ember él a földön. Egye-
sekkel egész biztosan illünk egymáshoz, másokkal
pedig egyáltalán nem. Persze ettõl még mindenkit
szerethetünk, de most olyan társat keresünk, akivel
le tudjuk élni az életet. Akivel napról napra job-
ban kötõdünk egymáshoz. Nem kell egyformának
lennünk. Elég, ha összepasszolunk, mint a kulcs
meg a zár. Pont ilyen a mûködõképes kapcsolat.
Ugyanolyan õszintének kell lennünk önma-
gunkhoz, mint másokhoz. Ne bujkáljunk, ne játsz-
szunk különféle szerepeket. Az egész a piachoz
hasonlít: el akarjuk adni magunkat, és vásárolni
szeretnénk. Vásárláskor alaposan szemügyre vesz-
szük a kiszemelt árut. Ha el akarjuk adni magun-
kat, meg kell mutatnunk, milyenek vagyunk. Nem
érdekes, hogy egyesek szerint jobbak vagy rosszab-
bak vagyunk-e másoknál. A lényeg, hogy önma-
gunkat adjuk.
Ha pontosan tudjuk, mire vágyunk, miért nem
kockáztatunk? Amennyiben látjuk, hogy amit
kínálnak, nem az, mint amire vágyunk, akkor nem

92
érdemes megvenni, mert úgysem leszünk elégedet-
tek vele. A szerelem nem vak! Ne hazudjunk önma-
gunknak! Nem szabad olyan dolgokat belelátni az
emberekbe, aminek híján vannak. Ha pontosan
tudjuk, mit akarunk, elõbb-utóbb megtaláljuk.
Ne legyünk vakok. Nézzük meg, hogy mi áll
elõttünk. Ne tagadjunk le nyilvánvaló dolgokat,
csupán azért, mert meg akarunk szerezni valamit,
noha az valójában nem felel meg az igényeinknek.
Ha olyasmit veszünk, amire igazából nincs szük-
ségünk, az elõbb-utóbb a garázsban fogja végezni.
Ugyanígy van a kapcsolatokkal is. Természetesen
mindez nagyon fájdalmas: sokszor hosszú évekbe
telik, mire megtanuljuk a leckét. Ám, ha követke-
zetesek vagyunk, elõbb-utóbb megtaláljuk önma-
gunkat.
Gyakran elõfordul, hogy valaki több évet fek-
tetett egy kapcsolatba, és nem akarja felrúgni.
Amennyiben ezt az utat választjuk, fogadjuk el
partnerünket olyannak, amilyen. Szeressük önma-
gáért. De még mielõtt belevágnánk ebbe, magunkat
kell elfogadnunk. Csak akkor lehetünk önmagunk,
ha elfogadjuk és szeretjük magunkat. Vagyunk,

93
akik vagyunk. Semmi szükség arra, hogy színlel-
jünk. Ha szerepeket játszunk, elõbb-utóbb veszí-
teni fogunk.
Ha sikerült elfogadni önmagunkat, próbálkoz-
zunk meg partnerünk elfogadásával is. Ameny-
nyiben úgy döntünk, együtt élünk valakivel, ne
akarjuk megváltoztatni. Pont olyan, mint a macs-
kánk vagy a kutyánk. Joga van hozzá, hogy önmaga
lehessen. Ha korlátok közé próbáljuk szorítani, mi
magunk is rabságba esünk: a folyamatos ellenõrzés
börtönébe. Aki szereti önmagát, az nem fogja
feladni a szabadságát. Pontosan látjuk, milyen
lehetõségeket rejt magában a kapcsolat. Ameny-
nyiben erre vágyunk, éljünk boldogan. De ha nem,
találjuk meg a hozzánk illõ párt. Legyünk tisz-
tességesek a másikkal. Merjünk kockáztatni! Ha
mûködik a régi kapcsolat, folytassuk nyugodtan,
de ha nem, legyünk tisztességesek önmagukkal és
a partnerünkkel is. Menjünk el. Hagyjuk, hadd
élje a saját életét. Ne legyünk önzõk. Adjuk meg
a lehetõséget, hogy mindketten megtaláljuk a hoz-
zánk illõ párt. Amikor egy kapcsolat csõdöt mond,
fel kell számolni. Attól, hogy mi nem szeretjük

94
partnerünket önmagáért, még akadhat valaki, aki-
nek éppen õ kell. Ez a mások iránti tisztelet.
Ha társunk mindenáron velünk akar élni,
noha mi valójában másra vágyunk, akkor érdemes
megkeresni az igazit. Ám aki ennek ellenére úgy
dönt, marad, az tegyen meg minden tõle telhetõt.
Magunknak dolgozunk. Aki önmagáért szereti
a párját, és õszinte kapcsolatban él, az kezében
tartja a mennyország kulcsait.
De mit tegyen az, aki kutyát kapott, holott
macskát akart? Amennyiben úgy döntünk, új
életet kezdünk, szakítsunk a múlttal. Minden és
mindenki változik. Csak a bolond hisz az állan-
dóságban. Elsõ lépésként megbocsáthatunk min-
dent, ami korábban történt. Hagyjuk súlytalanná
válni a dolgokat. Igazából nincs jelentõségük. Ami
volt, elmúlt. Nem érdemes rágódni rajta. Engedjük,
hadd költözzön szeretet a szívünkbe. Nap mint
nap törekedjünk erre. Igyekezzünk újabb és újabb
szinteket meghódítani. Ez tartja életben a tüzet.
Természetesen vannak jó és rossz pillanataink.
Amikor két ember bántja egymást, jobb, ha elvál-
nak. Ha azért feszültek, mert egyikük elvesztette

95
az állását, gondok vannak a munkahelyén vagy
beteg, az más lapra tartozik. De fogalmam sincs,
mennyi félelembõl, megaláztatásból, gyûlöletbõl
és a tisztelet hiányából fakadó indulatot bír ki
egy kapcsolat.
Persze egy kutyával együtt élni sem fenékig tej-
fel. Bármikor lehetnek nehéz idõszakaink: baleset
érhet, vagy más problémánk lehet. Amikor haza-
érünk, kutyánk farkcsóválva, ugrándozva fogad.
Boldogan csaholva üdvözöl. Mindenáron magára
akarja vonni a figyelmünket, várja, hogy játsszunk
vele. Ennek ellenére nem sértõdik meg, ha elma-
rad a szokásos huzakodás. Nem tekinti személyes
sértésnek. Örül az érkezésünknek, de ha megérzi,
hogy nincs kedvünk játszani, félrevonul, és egye-
dül játszik. Nem erõlködik azon, hogy boldoggá
tegyen.
Idõnként egy kutya kevésbé fárasztó, mint
a párunk, aki erõnek erejével fel akar vidítani.
Van, hogy nem akarunk úszni a boldogságban.
Egész egyszerûen egy kis nyugalmat szeretnénk.
Ezen fölösleges megsértõdni. A párunk semmit
sem tehet. Képzeljük el, hogy van valami gondunk,

96
amit szeretnénk megoldani, és egy kis nyugalomra
lenne szükségünk, ám a csend teljes kétségbeesésbe
taszítja kedvesünket. „Vajon mi rosszat tettem?” –
kérdezi magától. – „Biztos én tehetek róla.” Holott
semmi köze az egészhez. Ha hagyja, hogy elvo-
nuljunk és megoldjuk a problémát, egy idõ után
minden visszatér a régi kerékvágásba.
Ezért olyan fontos, hogy összeillõ legyen a kulcs
és a zár. Akkor sem kell szerepet játszanunk, ha
egyikünknek rossz napja van. Nyugodtan adhatjuk
önmagunkat. És ez egészen más síkja az emberi
kapcsolatoknak, mint amit magunk körül látunk.
Az emberi kapcsolatok ápolása igazi mûvészet.
Sokkal nehezebb egy közös álmot álmodni, mint
a sajátunkat. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, min-
denkinek ismernie kell a saját határait. Mindenki
csak önmagáért felelõs. Összes gondunk-bajunk
egyedül ránk tartozik, nem zúdíthatjuk a másikra.
A problémáinkat nekünk kell megoldanunk, ked-
vesünknek semmi köze hozzájuk. Ha mégis meg-
próbál beleszólni magánügyeinkbe, az csak további
konfliktusok forrása lesz. Meg kell tanulnunk,
hogy ne üssük mások dolgába az orrunkat.

97