Mikszáth Kálmán novellisztikája

Mikszáth Kálmán Jókai mellett a legolvasottäbb 19.századi magyar író. A "kis műfajt"
választotta nagy mondanivalója formájának:a karcolatot, a rajzot, az elbeszélést és a
kisregényt. Ezekbe a remekekbe tömörítette tehetségét. 1847. január 16-án született a
Nógrád megyei Szklabonyán. Kevés írónál játszott olyan fontos szerepet a születés
helye, mint nála. Szülőföldjének sajátos színeit, tájait, hangulatait élete végéig makacsul
őrizte. A magyar széppróza Mikszáth művészetében szakadt ki Jókai romantikájának
bűvköréből, fokozatosan közeledett a realizmus felé. Mindenek előtt az eszményítéstől,
a retorikától és a pátosztól fosztotta meg a magyar elbeszélést. Írásaiban egy éles
megfigyelőképességgel rendelkező okos ember illúziók nélkül, ironikusan néz szét a
világban, a magyar valóságban. Mikszáth a Pesti Hírlap szerkesztőségében dolgozott
25 évig. 1845-ben megjelent két kisebb kötete a Tót Atyafiak és a Jó palócok. A Jó
palócok végre meghozta számára a régen várt elismerést. A beérkezett ünnepelt író
megmaradt szerény embernek a dicsőség most sem, később sem kezdte ki makulátlan
jellemét. A Petőfi Társaság, a Kisfaludy Társaság, majd a Magyar Tudományos
Akadémia is tagjai közé választotta. 1887-től élete végéig a Szabadelvű Párt
képviselőjeként a parlament tagja volt. 1910. május 16-án a pesti Vígadóban az ország
nagy pompával ünnepelte meg írói pályájának 40. évfordulóját két hét múlva azonban
hirtelen meghalt.

Írói pályáját elbeszélésekkel kezdte legelső írásai még Jókai hatásait tükrözték. Két
elbeszélés kötete, a Tót atyafiak és A jó palócok azonban fordulatot jelentett Mikszáth
írói fejlődésében: bennük talált rá a maga egyéni, hamisítatlan hangjára. Ezekben az
írásokban még találhatók romantikus motívumok, de azzal, hogy Mikszáth a paraszti
élet felé fordult, el is távolodott a Jókai-féle úri-nemesi romantikától. Egyik leghíresebb
novellája a Tót atyafiakból: Az a fekete folt

A brezinai bacsáról szóló novella címe -Az a fekete folt- népballadából vett félsor. Ez
nem csak a szomorú történet utolsó felvonására utal, hanem a záró kétsornyi idézettel a
mesék távoli homályába is helyezi bacsa históráját. A népi mondák légköre lengi be az
elbeszélést. Ehhez igazodik a mű ritmikus prózában való indítása, a népmesékre
jellemző túlzások gyakorisága, mesébe illik a táj szépsége és mesebeli maga az Akol is,
amelynek környékén tulipánvirágok nyílnak. Ennek az Akolnak és nyájnak az "ura" Olej
Tamás ki egytől egyig ismeri ezer birkáját, még történetét is tudja valamennyinek.
Bensőséges szálak fűzik a természethez, békességben él három legfőbb urával: az
Istennel, a talári herceg őkegyelmességével és a tekintetes vármegyével. A falusiak
szemében a hallgatag, szófukar Olej Tamás szívtelen, érzéketlen ember: az "erdők
vadállatja". Ez az elítélő vélekedés nagyrészt abból táplálkozott, hogy felesége
temetésén "még csak nem is sírt..., egyetlen könnyét sem látták". Pedig tizenhat év után
sem fakult el benne az asszony emléke. Most is hallja a meghalt feleség suttogó,
titokzatos hangját a lombok susogásában. Jellemének hajlíthatatlanságára és szigorára,
majd az önostorozó lelkifurdalás kapcsán belső világának összetettségére világít rá az
elbeszélés cselekménye. Az ifjú és könnyelmű Taláry Pál herceg, a birtok ura, kísérletet
tesz a bacsa kislányának, a tizenhat éves, gyönyörű Anikának az elcsábítására. Olej
ugyan alázatos szolgája a hercegnek, mint számadó juhász, de mint apa határozottan
ellenáll erkölcstelen kívánságának. "a leány nem áll az uralom szolgálatában-a leánnyal
csak én rendelkezhetem"-mondja a nagyúrnak, sőt még meg is fenyegeti. Azonban
amikor a herceg a brezinai aklot ajánlja fel neki minden bírkájával együtt cserébe
Anikáért, lelkében iszonyatos küzdelem bontakozik ki a mesebeli gazdagság kísértése
és a kíméletlen önvád között. Csak egy meggondolatlan pillanatában enged a roppant
csábításnak. Arra a lehetőségre ugyanis, hogy a herceg az ő tudta nélkül is
megszöktethette volna Anikát, váratlanul azt "hörgé tompán": "Minek mondta hát el
akkor, cselekedett volna anélkül".Ez a pillanatnyi erkölcsi botlás a bűntudatnak, a
mardosó önvádnak olyan viharát kelti lelkében, hogy valósággal belebetegszik.
Eszméletlen állapotában félrebeszél: szörnyekkel, kígyókkal, sárkányokkal viaskodik.
Nem tud menekülni attól a gondolattól, hogy kincsért, gazdagságért el akarta adni
gyermekét. Amikor az üres szobában csak az ajándéklevelet találja Anika helyett
képtelen elfogadni a kialakult helyzetet, nem tud megbékélni önmagával. Előtörő
zokogás közepette búcsúzik el kedvenc juhaitól. Felgyújtja a nyájjal együtt azt az aklot,
amelyre oly büszke volt, amely az ő szemében a világ legnagyobb kincsének számított.