1

946.
KARÁCSONYRÓL TUDNIVALÓK

Közeledik a karácsonyi időszak, s újra felelevenednek a vele járó sajátos szokások és

hagyományok. Különösen a nyugati világ kultúrkörében - de valójában szerte a világon -
ilyenkor szokás a fenyőfák feldíszítése, ajándékok osztása, bizonyos vallási szertartások stb.
Egyes nemzeteknek vannak még eltérő, csak rájuk jellemző egyedi szokásaik, tradícióik is
erre az idényre. Egy téren azonban hasonlatosak: a Karácsonyhoz kötődő szokások
mindegyike egy – valahonnan az ősi múltból fennmaradt – vallásos indíttatású, de emberi
hagyományokon alapuló tradíció. A legtöbb ember számára magának a Karácsony
megünneplésének az eredete teljesen ismeretlen, s valószínűleg meglepődnének, ha
megismernék a gyökereit. Vajon hányan tudják pl. azt, hogy voltak keresztények, akik
elvetették, sőt betiltották a Karácsony ünneplését hosszú időn át? Az amerikai kolóniák
némelyikén pl. szó szerint a törvényben is tiltották Karácsony megünneplését 1659-től egy
ideig. Ez persze mit számít a mai embernek?

A Karácsony szelleme szinte teljesen átitatja a hangulatot ezidőtájt – a szánkók csengői, a fák
felkészítése, a gyermekek számára felidézett Mikulás, aki a repülő rénszarvasok által húzott
szánkóján ajándékokat hoz a “jó” gyerekeknek, mind-mind szoros és kedvelt velejárója az
idénynek. Az is elfogadott tény, hogy a Karácsonyt ünneplő emberek számára többet
jelentenek ezek a mitológiákon alapuló emberi hagyományok, a díszítések, a túlzásokig vitt
vásárlások és a vele járó gyarló kereskedelmi hasznok, mint Jézus Krisztus születése,
személye vagy üzenete. Akiről és amiről pedig ez az ünnep állítólagosan szól.

Ironikusan, a katolikus templomokban vagy egyéb “keresztény” gyülekezetekben a

Karácsony közeledtével minden évben kötelességtudóan felhívják a “hívők” figyelmét arra,
hogy ebben az évben illene Krisztust visszaállítani a Karácsony központjába. Szinte közhellyé
vált a pulpitusról elhangzó felhívás:

“Krisztus születésének ünneplése legyen a lényeg ezen a Karácsonyon.”

De tegyük fel a jogos kérdést: valóban Krisztus születésének emlékét szolgálja-e ez az ünnep,
vagy valami egészen más háttere van?

Számtalan könyv és történész tudósít bennünket arról, hogy a Karácsonnyal kapcsolatos

hagyományoknak valójában semmi közük nincs Krisztushoz, vagy a bibliai kereszténységhez.
Sőt, ma már keresztény körökben is gyakran felismerik és hangoztatják ezt a tényt, több
könyvet megírtak a témával kapcsolatban. Egy ilyen könyv pl. Earl Count-nak, az
Episzkopális Egyház egyik lelkészének könyve,

4000 Years of Christmas: a Gift >From the Ages (1997), (a Karácsony

4000 éve: Ajándék az elmúlt korokból).

Ebben a könyvben az író részletesen bemutatja a karácsonnyal kapcsolatos hagyományok és

az ősi babiloni szokások kapcsolatát. Vázolja például, hogy a Karácsony tizenkettedik napján
történő ajándékosztás egy közkedvelt, pogány babiloni szokásból maradt fenn és került be a
keresztény Karácsony hagyományai közé. A könyv rámutat arra is, hogy az angolszász
világban közkedvelt, és a Karácsony ünneplésének fontos kellékeként használt mistletoe
(fagyöngyök) a druidák misztériumrítusainak a valláskelléke volt (A druidák a babiloni
származású Baál-papok leszármazottai voltak, akik az asszír fogság elől elmenekülő Dán
 2

törzsének egy elemével kerültek Írországba). A december 25-ik napja megünneplésének pedig
köztudottan sokkal több köze van a rómaiak ez időre eső Szaturnália ünnepéhez, mint
Krisztus születéséhez, Aki a bibliai utalásokból kivehetően valamikor kora ősszel született
meg.

I. ÜNNEPELT-E KARÁCSONYT A KORAI EGYHÁZ?

Az Újszövetségben egyetlen helyen sem találhatunk utalást arra, hogy Krisztus születésnapját
bármikor megünnepelték volna a tanítványai, vagy a korai egyház.

Sőt a harmadik században, amikorra a kereszténység arculata már javában megváltozott, még
ekkor is vitatták a Karácsony létjogosultságát. Origenész, a katolikus teológus pl. kijelentette,
hogy a Karácsony ünneplése bűn, mert annyira mélyen pogány eredetű.

A keresztényeknek kezdettől fogva nehéz dolguk volt hitüket tisztán tartani a körülöttük lévő
pogány világ szokásaitól. Az első századi Korinthus pl. telített volt a különböző politeista
vallásokkal és pogány vallásgyakorlatokkal. A korinthusi templomokban szokás volt a
templomi prostituáltak használata, a rituális szexualitás, papjaik pedig odaadóan áldoztak a
római, a görög és a babiloni isteneknek. A pogány szokások mindig is elfogadhatatlan pogány
szokások maradtak az igaz keresztények számára.

Pál apostol a korinthusi keresztényeknek írt levelébe éppen attól óvja az ottani hívőket, hogy
tartsák magukat tisztán ezektől a pogány hagyományoktól, mert azok a Sátánnal közösködők
sorába teszi őket.

Kor.I.10,19-22.19. Mit mondok ezzel? Hogy a bálványáldozat valami erővel bír? 20

Ellenkezőleg, hogy amit áldoznak, ördögöknek és nem az Istennek áldozzák. Nem akarom,
hogy ördögökkel legyetek közösségben. 21 Nem ihattok egyszerre az Úrnak poharából és
ördögök poharából. Nem részesedhettek egyszerre az Úr asztaláról és ördögök asztaláról. 22
Vagy felharagítsuk az Urat?

Az apostol itt kijelenti, hogy aki részt vesz a pogányok vallásszokásaiban, az az ördögök
asztaláról eszik. Ha már egyszer megtisztultak a pogányságtól, akkor az Úr asztaláról kell
enniük, Vele kell közösségben lenniük. Vagy-vagy, nem pedig ez is, az is. Az vitathatatlan,
hogy Pál nem csak bizonyos pogány szokásokat és gyakorlatokat ítélt el, hanem mindet.

A korai keresztények számára természetesen nem volt ismeretlen az ősi eredetű, római
Szaturnália ünneplése, amit a pogányok december hónap utolsó napjaiban tartottak meg,
Szaturnusznak, a mezőgazdaság istenének tiszteletére. Számos más ősi pogány vallás tartott
fesztiválokat ugyanebben az időszakban, az északi félteke téli napfordulójának az idején,
amikor a legrövidebbek a napok, és az isteneiknek fesztiválokkal jártak kedvükbe, hogy
visszahozzák a napot és vessenek véget a télidőnek. A télbúcsúztatás még ma is sok helyen
gyakorolt szokás.

A római Szaturnália ünnepség része volt a túlzott lakmározás, a részegségig tartó ivászat, és
számos más olyan gyakorlat, ami szöges ellentétben áll Krisztus tanításaival. S mégis, ez az
ünnep egy idő után a Karácsony néven ismert keresztény ünneppé vált. Mi oka volt a
változásnak, ami a korai keresztények pogány szokásokat elutasító magatartását
megváltoztatta a későbbi kereszténységen belül? Hogyan fogadták el és kezdték odaadóan
 3

gyakorolni végül azokat a gyakorlatokat, amiktől Pál egykor óva intette a hívőket, és tették
mindezt Krisztus nevében?

Már a korai keresztényekre is hihetetlenül erős pogány nyomás nehezedett, nem ok nélkül
figyelmeztette őket az apostol, hogy az egy igaz Isten imádatát nem keverhetik pogány
elemekkel. Ahogy azonban az egyház tagjainak száma rohamosan növekedett, egyre nagyobb
számban voltak olyanok, akik csak külsőségekben tértek meg és vették fel a keresztény
vallást, de nem akarták feladni a hagyományok által mélyen beléjük ékelődött pogány vallási
szokásaikat. Emellett, ahogy Dr. Count összegzi ennek a kereszténységen belül végbemenő
küzdelemnek a pogányok javára billenő okát: “A pogányok számára a Szaturnália az élvezet
és örömök ünnepe volt, amit nem kívántak feladni.”

Az igaz keresztények mélyen megvetették és utálatosnak tartották az ilyen túlzásokkal teli

megünneplését egy – amúgy sem létező – pogány istennek. A keresztényeknek kezdettől
fogva egy nehéz harcot kellett megvívniuk, de odaadó szándékukban állt a tobzódó római
pogányok igazságra hívása.

“A kereszténységet ekkortájt már egyre nagyobb betért tömegek duzzasztották, de az

egyházatyákat hamarosan megriasztotta annak felismerése, hogy a kereszténység a pogány
szokások inváziója alatt áll. A Szaturnália megünneplésének népszerűsége annyira erős volt,
hogy a betérek egyre nagyobb tömegei egyszerűen nem voltak képesek azt lerázni magukról.
Az egyház először betiltotta, de ez hiábavaló volt. Amikor a folyó egy elmozdíthatatlan
akadályba ütközik, akkor azt megkerüli, és tovább folyik. A Szaturnáliát nem lehetett sem
betiltani, sem megszabályozni” (36.old).

II. MIÉRT ÜNNEPELNEK A DECEMBER 25-I DÁTUMON?

Az egyház a december 25-i dátum mellett döntött, ezt jelölték meg Krisztus születési
dátumaként, ami a római Brumália ünnep napja, közvetlenül a Szaturnália után. Krisztus valós
születése nem történhetett ezidőben a Bibliából levonható következtetések alapján.

Ez a dátum egybeesett a Mithraizmus nagy fesztiváljával is, a perzsák napistenének

ünnepével. Aurelianus császár i.sz. 274-ben a legyőzhetetlen nap ünnepnapjává nyilvánította
december 25-ét. Csak idő kérdése volt, és az Isten Fiának “születési ünnepe”
megkülönböztethetetlen lett a nap istenének ünnepétől a többszázezer, kereszténységet felvett
ember számára a római birodalomban.

Ahelyett, hogy Krisztus valós népeként kiállva az igazság mellett, valós változást mutattak és
hoztak volna a világba, a névleges kereszténységet változtatta meg az a pogány világ, amelyet
át kellett volna formálniuk és meg kellett volna téríteniük!

Dr. Count kitér ennek az átalakulásnak az eredményeire: “Egy i.sz 742-ből fennmaradt levél
szerint Szent Bonifác arról panaszkodik Zakariás pápához, hogy a pogány frankok és
alemánok között végzett hittérítő munkáját eredménytelenné teszi a római keresztények
örömhajhászó gyakorlatainak rossz példája. A frankok és alemánok a kereszténység
felvételének küszöbén álltak, de elriasztották őket a római keresztények túlzásokkal teli
karneváljai és mulatozásai.

“Amikor Bonifác megpróbálta korlátozni a náluk is terjedni kezdő ünnepi túlkapásokat, azt a
választ kapta, hogy ugyanezeket az ünnepi gyakorlatokat látták Rómában a Szent Péter
 4

bazilika árnyékában is. Zakariás pápa válaszlevelében szégyenteljesen beismerte, hogy a

rómaiak valóban rendkívül rossz viselkedést tanúsítanak a karácsonyi ünnepek alatt” (53.
old).

III.ÉVSZÁZADOKON ÁT FEJLŐDŐ HAGYOMÁNYOK

Az elkövetkező évszázadokban a Karácsony megünneplése tovább “gazdagodott” az olyan

germán, skandináv és kelta pogány hagyományokkal, mint az örökzöld fák feldíszítése, a
koszorúk és fagyöngyök (mistletoe) kifüggesztése stb.

A középkori Európában a karácsonyi ünnepek alkalmával továbbra is megmaradtak a

Szaturnáliára jellemző, túlzásba vitt ünnepségek.

Dr. Penne Restad a Christmas in America: a History című könyvében kitér az amerikai
keresztények között felvetődött morális kérdésekre az ünneppel kapcsolatban:

“A klérus egyes elemei szerint az elbukott emberiségnek szüksége van egy örömteli
időszakra, még ha túlzásokba is esnek, amennyiben mindazt keresztényi erények vezérlik.
Mások szerint minden olyan pogány hagyományt el kell távolítani, ami az ünnepre rárakódott.
A kevésbé gyakorló keresztények pedig felháborodtak és tiltakoztak az egyház által
előtervezett törvények bevezetése ellen, s minden ellen, ami az ünneppel járó szokásokat
korlátozni szándékozta. Az egyház fenntartotta abba vetett reményét, hogy az ünnep szentsége
felülkerekedik, és előbb-utóbb megtisztul, ahogyan az egykori pogányok is feladták
szokásaikat, amikor keresztényekké váltak” (1996. 6.old).

Ez sajnálatosan, de természetesen soha nem történt meg. A középkor után bizonyos protestáns
körök megpróbálták a Karácsonyt is reformálni, de nemigen hoztak valós változásokat. Az
angol puritánok heves harcot vívtak a Karácsony tartása ellen, ők nem tartották keresztény
ünnepnek. Az amerikai Massachausetts államban pedig betiltották 1659-ben, de a határozat
annyira népszerűtlennek bizonyult, hogy tiltását megszüntették 1681-ben .

Az U.S. News & World Report hírmagazin egy korábbi, Karácsony körüli számának fő cikke a
“Karácsonyt keresve” címet viseli. Ebben többek között ez áll: “Amikor a Karácsony
ünneplése Amerika partjaira érkezett, nemigen volt nagy jelentősége. A koloniális időszakban
Krisztus születésnapja csupán egy szociális ünnep volt – ahol egyáltalán ünnepelték . . . A
new englandi puritánok pedig határozottan megtagadták ennek az ünnepnapnak a tartását”
(1996. dec. 23. szám, 60.old).

A modern kori kereszténység inkább amiatt aggódik, hogy az Isten Fiának – állítólagos –
születésnapja a fogyasztói társadalom áldozatává lett, ahol a Mikulással élen járó karácsonyi
felvonulásokat és parádékat különböző üzletek szponzorálják, aminek közvetítését néhány
perces időközönként reklámok szakítják meg. Az tény, hogy a fogyasztói társadalmakban a
karácsonyi időszak az év legforgalmasabb, így üzletileg legfontosabb időszakává vált, s
messze háttérbe kerül az Isten iránti tisztelet.

Való igaz, hogy sokak vágynak őszintén egy olyan karácsonyi idényre, amit inkább a szellemi
dolgok jellemeznek és vezérelnek, mint az üzleti érdekek. De legyünk őszinték önmagunkhoz,
mert a probléma talán nem is annyira az elüzletiesedett Karácsonnyal van, mint inkább
magával a Karácsonnyal.
 5

IV. VISSZA LEHET-E KRISZTUST HELYEZNI A KARÁCSONY FÓKUSZÁBA?

A Karácsony annyira része lett a nyugati kultúrkör világának, hogy szinte lehetetlen azt helyes
perspektívába helyezni az átlagember előtt. A tények hiába beszélnek önmagukért:

Krisztus nem született, és nem is születhetett december 25-én. Krisztus apostolai elítélték a
pogány rítusokat, s az ilyen gyakorlatokat nem engedélyezték a kereszténységen belül, óva
intettek elkerülésük érdekében. A korai egyház nem ünnepelte meg Krisztus születésnapját
semmilyen napon. Krisztus születésnapjának azért jelölték ki december 25-ét, mert az
egybeesett azzal a római Szaturnália és Brumália ünnepekkel, amelyeket a római tömegek
ünnepeltek – Szaturnusznak, a pogány istennek a tiszteletére.

A Karácsonnyal kapcsolatos szokások – a fák feldíszítése, a mistletoe, az ajándékozások,

ajtók koszorúzása, a Mikulás – egyike sem bibliai eredetű, hanem az ősi pogány vallásokból
fennmaradt gyakorlatok. Az első néhány században a kereszténység megpróbálta tiltani vagy
gátolni a pogány rítusok terjedését – sikertelenül. A Karácsonyt évszázadokon át kísérte a
velejáró evés-ivás, szórakozás, s ma már inkább a kereskedelem, a gyermekek szüleiket
ajándékokért való zaklatása jellemzi, mintsem a Krisztusról való megemlékezés.

Hogyan ítélhető meg a Karácsony ünneplése ezek után? Vannak, akik továbbra is azt
mondják: “nem vehetjük el ezt a szép ünnepet a gyermekektől.” Mások pedig: “A lényeg,
hogy Krisztusra emlékezzünk, Őt ünnepeljük, s akkor nem számít, honnan ered maga az
ünnep.”

A pogány szokások nem válnak kereszténnyé, csak azért, mert Krisztus nevét tesszük rájuk.
Isten nem ad nekünk szabad választási jogot ahhoz, hogy hogyan és miként imádhatjuk Őt.
Isten levetette az Ő imádatának rendjét, s nem engedélyez attól eltérő imádatot, az idegen
istenek asztaláról való evést:

 Ne imádd azoknak isteneit és ne tiszteld azokat, és ne cselekedjél az ő

cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld
össze bálványaikat. Móz.II.23,24.

Az Isten imádatát nem keverhetjük a démonoktól jött gyakorlatokkal. Istennél nincs változás.
Ha testi Izraelnek olyan szigorúan megtiltotta a pogány gyakorlatok átvételét, és nemzeti
rabsággal büntette őket, amikor eltértek az általa megadott rendtől, akkor milyen alapon
feltételezhetjük azt, hogy ugyanazoknak a pogány gyakorlatoknak a későbbi változatai
hirtelen elfogadhatóvá válnak a Szelleme által vezetett egyháza számára, amely az Isten
szellemi temploma?

Már korábban láttuk Pálnak a korinthusiakhoz idézett komoly figyelmeztetését ezzel

kapcsolatban. A vonzó emberi gyakorlatok célja mindig az, hogy letérítsék az embert az igaz
útról. Az erősen pogány Korinthus hagyományai pl. valószínűleg rendkívül nagy hatással
voltak az ottani keresztényekre, mert Pál újabb figyelmeztetések sorozatát írja hozzájuk:
 6

 Ne legyetek felemás igában hitetlenekkel! Hogy közösködhetik

igazságosság a törvényrontással? Mi közössége van a fénynek a
sötétséggel? 15 Mi egyezése a Krisztusnak Beliállal? Vagy mi része
hívőnek hitetlennel? 16 Hogy egyezhetnék meg Isten temploma
bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, amiképp Isten
megmondotta: “Bennük fogok lakni, s majd közöttük járok: Istenükké
leszek, s ők népemmé lesznek. 17 Azért jöjjetek ki közülük és váljatok
el tőlük, szól az Úr. Tisztátalanhoz ne nyúljatok, és én magamhoz
fogadlak titeket. 18 Atyátokká leszek majd és ti fiaimmá, s leányaimmá
lesztek. Ezt mondja az Úr, a mindeneken uralkodó.” Kor.II.6,14-18.

Ezeket a szavakat érdemes megfontolni. Az Isten nagyon szigorúan elrendelte, hogy

miképpen lehet Őt imádni, s mitől kell megválni azoknak, akiket Magához, szolgálatába
hívott és egyházába helyezett, ami az Isten temploma.

 Ezeknek az ígéreteknek birtokában, szeretteim, tisztítsuk meg

magunkat minden szennyezéstől, melyet hús vagy szellem okoz, és
Isten félelmében hajtsuk végre megszentelődésünket! Kor.II.7,1.

Pálnak e szavait teljes mértékben és helyénvalóan vonatkoztathatjuk a Karácsony

megtartására is. Hogyan is dicsőíthetjük Istent az olyan, Neki nem tetsző pogány szokások és
hagyományok gyakorlásával, amelyeket határozottan megtiltott a kinyilatkoztatott Szavában?
Bármi, ami nem Istentől jön, az vagy a bukott szellemektől, vagy a test (hús) gyarlóságából
származik, s olyan szenny, amitől meg kell magunkat tisztítani, mert akadályozza
megszentelődésünk folyamatát.

A névleges keresztények számára az a nagy kérdés, hogy miképp helyezzék vissza Krisztust a
karácsonyi idény központjába és fókuszába. A válasz roppant egyszerű: Sehogyan sem!
Hogyan is helyezhetnénk Őt vissza egy olyan dolognak a fókuszába, aminek eleve soha nem
volt része? Ez ilyen egyszerű. A lényegesebb kérdés inkább az, hogy mit teszünk ennek az
ismeretnek a birtokában az idei Karácsony közeledtével. Miként helyezhetjük az igazságot
vissza a fókuszba, az emberi szokások helyett? Mert vagy a hagyományoknak engedünk, vagy
Isten Szavának engedelmeskedünk.

Ez az írás a United Church of God által kiadott Good News Magazin 2003. november-decemberi számában
megjelent azonos című cikknek a fordítása. Az eredeti cikk írója Garry Petty.