MAYA BANKS

A szabadság kulcsa
 A fordítás az alábbi kiadvány alapján készült:
Maya Banks:
No Place to Run
Copyright © Maya Banks, 2010
A Berkley Sensation Book, New York

A kiadvány sem részben, sem egészben nem sokszorosítható a kiadó

írásos engedélye nélkül!

Fordította: Laskay Ildikó

A borítót tervezte: Slemer Karolina

Szerkesztette: Balikáné Bognár Mária

Magyarországi kiadó:
Cor Leonis Kiadó
1021 Budapest, Budakeszi út 51.
Felelős kiadó: dr. Vágási Emőke

Elérhetőség: corleonis@corleonis.hu
Weboldal: www.corleonis.hu
Webshop: konyvaruhaz.corleonis.hu

ISBN 978-615-80362-4-5

Készült a Korrekt Nyomdaipari Kft.-nél

(www.korrektnyomda.hu)
Felelős vezető: Barkó Imre ügyvezető igazgató
 Nagyon köszönöm

Kim Whalennek, a legnagyobb rajongómnak és segítőmnek. Cindy

Hwangnak, aki támogatta a sorozat megírását, és még akkor is hitt
benne, hogy meg tudom csinálni, amikor én nem. Valerie-nek és Lillie-
nek, akik mindig hajlandóak voltak azonnal segíteni, ha kértem.
 1. fejezet

Amikor Sophie kinyitotta a férfi hotelszobájának ajtaját, Sam Kelly már

várt rá. Figyelte, ahogy megfordul, észreveszi, és kifejező kék
szemében fellobban a vágy.
A karjába kapta, és a lánynak arra sem maradt ideje, hogy a háta
mögé nyúlva kikösse a kötényét. A férfi szenvedélyesen megcsókolta, s
élvezte ajkának édességét.
– Sam! – lehelte Sophie, amitől a férfi ágyéka is megsajdult.
Sam a lány háta mögé nyúlt, és kioldotta a kötény kötőjét.
– Volt valami gond ma este?
A lány még akkor is a fejét rázta, amikor a férfi újra megcsókolta.
– Gyűlölöm, hogy ott dolgozol.
Sophie elszakította a száját a szájáról. Egy hosszú pillanatig csak
némán álltak, az ajkuk majdnem összeért. Felnézett a férfira, és
szomorúan elfintorodott.
Sam már bánta, hogy hangot adott elégedetlenségének és tönkretette
a pillanatot. Ki ő, hogy egyáltalán szóvá tegyen bármit? A lány egy
olcsó kis bárban dolgozik egy mexikói porfészekben – egy ilyen lány
egyáltalán nem való az efféle helyre –, de talán nincs más választása,
valamiből meg kell élnie. Nem mintha ő felajánlhatná neki, hogy
hirtelen beleszeret és ellovagol vele a naplementébe.
– Felejtsd el, hogy bármit is mondtam – mormolta. – Gyere ide!
A lány álla alá nyúlt az ujjával, és magához húzta, hogy
megcsókolja. Éhes volt, ki volt éhezve rá. A testvérei és az embereik
még most is dolgoznak, mert ő néhány lopott percre vágyott egy nővel,
akinek nem tudott ellenállni – egy nővel, akit azóta akar, hogy belépett
abba a bárba, ahol Sophie pincérnőként dolgozik.
Egy nővel, akinek a hatására túl könnyen elfeledkezett a
kötelességéről.
Sophie hozzásimult, a teste meleg volt, remegett. Sam felemelte,
hogy a lány a nyaka köré fonhassa a karját. Majdnem összeért a szájuk,
és Sophie elmosolyodott.
– Így már jobb – suttogta.
– Nekem akkor lesz az, ha meztelenül látlak.

5
 Elindult vele az ágy felé, a matracra fektette, és szinte csapdába
ejtette maga alatt. Megcsókolta a bőrét a köldöke felett. Pillantása
végigfutott a testén, és találkozott a tekintetük.
– Annyira gyönyörű vagy – mormolta.
Sürgető vágyát meghazudtolva, lassan, módszeresen gyűrte fel a lány
pólóját, és szabaddá tette először karcsú derekát, majd a mellét,
miközben nyelvével a köldökét becézte. A lány beleborzongott az
érintésébe, és finoman lúdbőrzött a hasa.
Ívben megfeszült a háta, mintha szabadulni akarna tőle. A férfi
elengedte a pólóját, és megragadta a csípőjét, hogy ne mozogjon.
– Az enyém.
A lány megborzongott, és halkan nyöszörgött, amikor a férfi
végigfuttatta a nyelvét a testén és fogával a melltartójába kapott. Sam
vigyorogva úgy helyezkedett, hogy térdével bilincsbe fogja a csípőjét.
Türelmetlen volt, ruha nélkül akarta látni. Megragadta a pólója alját,
középen kettéhasította, majd egyszerűen lehúzta a karjáról.
A lány mellbimbója megkeményedett és a csipkés melltartónak
feszült. A fehérnemű anyaga semmit sem rejtett el előle. Sam lustán
becézte a bimbókat a szaténon keresztül. Addig simogatta és
dörzsölgette őket, amíg teljesen megkeményedtek, és szinte
könyörögtek, hogy szabadítsa ki őket.
Sophie melle majdnem kibuggyant a melltartóból. A férfi egy
könnyed mozdulattal lejjebb húzta a ruhadarabot, és szabaddá tette a
bimbókat.
A lány végigfuttatta a kezét Sam combján, a durva farmeranyagon,
de a férfi megragadta a csuklóját, és elhúzta a kezét.
Sophie tiltakozni próbált, de a férfi a szájához vonta egyik kezét.
Belecsókolt a tenyerébe, majd a lány feje fölé fektette a karjait.
Ránehezedett, a matracba préselte, és megint fogságba ejtette.
Sam pillanatnyi ötlet hatására megragadta a széttépett pólót, és az
anyaggal az ágytámlához kötötte Sophie egyik csuklóját. Amikor a
másik kezét is megfogta és odaerősítette, a lány levegő után kapott, és
elkerekedett a szeme. Egyre gyorsabban vette a levegőt. Idegesen
megnyalta az ajkát, de a szeme színe zafírkékké mélyült.
A férfi ajkán lassan, ragadozó módjára áradt szét a mosoly. A lány
úgy hatott rá, mint valami kábítószer. Olyan magasságokba repítette,

6
ahonnan nem akart leereszkedni. Erősnek és legyőzhetetlennek érezte
magát tőle.
– Mi legyen a következő?
Előhúzta a zsebkését a farmerjából. A lány szeme egy kicsit kitágult,
de nyoma sem volt benne félelemnek. A férfi, kipattintotta a pengét,
majd a melltartó széle alá csúsztatta. Az anyag félrehullott, nem rejtette
tovább a mellét éhes pillantása elől.
Összecsukta és félredobta a kést, aztán a lány övére koncentrált. Le
akarta tépni róla a farmert, de kényszerítette magát, hogy ne kapkodjon,
és élvezze a lassan csupasszá váló bőr minden egyes
négyzetcentiméterét.
Letolta a farmert Sophie csípőjén, majd még tovább, hogy teljesen
lehúzhassa róla. Vonzotta formás lába. Végigfuttatta az ujját a finom
vonalakon és domborulatokon, majd addig csókolta és nyalogatta a
bőrét, míg a lány ölét rejtő selymes fehérneműhöz nem ért.
Egyik ujját a csipke alá dugta, és a fürtöcskéken keresztül eljutott a
nedves vágatig. A lány felnyögött, ide-oda dobálta magát, amikor a férfi
egy pillanatra eljátszadozott a csiklójával, és az ujjhegyével simogatta
az érzékeny pontot. Aztán lejjebb csúsztatta a kezét a hüvelyéig, és
könyörtelenül izgatni kezdte.
Egyetlen mozdulattal bedugta az ujját a hüvelyébe, amely folyékony
bársonyként ölelte körül. Lehunyt szemmel elképzelte, ahogy a szűk,
duzzadt forróságban siklik a farka.
– Sam!
Sophie elkínzott kiáltása hirtelen kizökkentette az álmodozásból. A
lány arca kipirult, a szeme csillogott a vágytól.
– Kérlek! – könyörgött.
A férfi letépte a bugyiját. A türelme elillant, már nem akarta a hosszú
előjátékot. A lányt akarta. Meg kellett kapnia. Most.
Levette az ingét, és áthajította a szobán. Az oldalára gördült,
lerángatta a farmerját, és halkan szitkozódott, amikor az a bokája köré
csavarodott. Hol a fenébe van az óvszer? A zsebében. A francba!
Áthajolt az ágy szélén, és felvette a nadrágját. Több tasakot is előrántott
belőle, de amikor visszafordult, azok az ágyra szóródtak. Megragadott
és feltépett egyet, miközben ismét a lány felett térdelt.
Sophie megbabonázva bámulta az ágyékát. Amikor elismerőn villant
a szeme, Sam odanyúlt, megragadta a farkát, és végigsimított rajta.

7
 A lány küzdött a béklyóival, amitől a férfi még keményebb lett, és
még inkább magáévá akarta tenni.
Remegő kézzel felhúzta az óvszert, majd széttárta a lány lábát.
Istenem, milyen puha és gyönyörű! Finom és nőies. A selymes szőke
fürtök nedvesek voltak a vágytól. Végighúzta rajta a hüvelykujját, majd
még szélesebbre tárta a combjait.
Megnyílt előtte. Akadálytalanul. Az övé volt, hogy magáévá tegye.
Hogy örömét lelje benne. Hogy megízlelje és megérintse.
Fölé emelkedett, farkát a szűk réshez szorította. Semmi sem
hasonlítható ahhoz az első lökéshez, amikor a nő teste küzd a férfiasság
méretével, és a hüvely satuként szorítja. Sam izzadt és remegett, akár
egy kamasz fiú, pedig még belé sem hatolt.
– Készen állsz, Sophie?
Egy kicsit megmozdult, a pénisze csúcsa szétfeszítette Sophie
hüvelyének nyílását, és Sam érezte a lány forróságát.
– Kérlek, Sam! Szükségem van rád.
Halk szavai teljesen megbolondították a férfit. Megragadta a lány
csípőjét, és mélyen belehatolt. Sophie levegő után kapott, a férfi pedig
elkínzottan felnyögött.
A lány csapdába esve tekergőzött alatta. A szája kinyílt, majd
becsukódott, karja a csuklójára fonódó béklyónak feszült. Meleg
mézként fogadta magába a férfi farkát. Olyan édes! Annyira forró!
Semmihez sem hasonlítható az érzés, amikor benne van.
Amikor Sam nem mozdult, Sophie tiltakozásképpen felemelte a
csípőjét. A férfi visszahúzódott, és az élvezettől mindketten felnyögtek.
– Istenem, édesem, annyira szűk vagy! Annyira jó érzés!
– Összeillünk – nyögte a lány. – Illesz hozzám. Tökéletesen.
– Átkozottul igazad van – morogta Sam, és lecsapott az ajkára.
Megfeszítette a csípőjét, és ismét mélyre hatolt. Lenyelte, megízlelte
a lány örömteli sóhaját, majd a következő levegővétellel, miközben
nyelvük a testük mozgását imitálta, visszaadta neki.
Nem gondolkodott. Csak az a nedves, forró érzés számított, amit
akkor érzett, amikor a lány magába fogadta a farkát. Teljesen
belefeledkezett, az agya eltompult. Mélyebbre. Keményebben.
A többi nem számított. Nem volt küldetése. Nem akadt egyetlen
seggfej sem, akit meg kellett ölnie. Nem gyötrődött, mert a KGI
erőfeszítései nem jártak sikerrel.

8
 Itt most csak ők ketten számítottak. És a gondolkodást nem igénylő,
tökéletes gyönyör.
Alkarjával a lány térde alá nyúlt. Felhúzta, és ebben a pozícióban
még mélyebbre hatolt, olyan mélyre, hogy szorosan hozzápréselődtek a
heréi.
Felpillantott, Sophie szemébe nézett, hogy nem okozott-e neki
fájdalmat, de csak a megkönnyebbülés utáni kétségbeesett vágyat látta
benne.
Vadállatias kiáltással hátrább húzódott, majd nagy erővel belehatolt.
Az egész ágy rázkódott a lökéseitől. A lány lehunyta a szemét, és
felkiáltott. Egész testében megfeszült, majd hirtelen nedves forróság
árasztotta el a férfit.
Hátravetette a fejét, lehunyta a szemét, és mielőtt a csúcspontra
jutott, még egyszer utoljára előrelendült. Fájdalmasan lövellte ki a
magját, s a szédítően intenzív orgazmus hatására egy rövid pillanatra
minden megszűnt körülötte létezni.
Csípője továbbra is görcsösen megfeszült, miközben óvatosan
ereszkedett a lány ernyedt testére. Ahogy összeért a testük, a lányon
remegés futott végig, és amikor a férfi a vállára fektette a fejét, ajka
Sam állát súrolta.
Sophie mélyen magába fogadta, és Samnek nem állt szándékában
megmozdulni. Jó érzés volt, ahogy a lány hüvelye körülölelte a
péniszét. A férfi ismét megmozdította a csípőjét. Megremegett, ahogy
szinte fájdalmasan lüktetett a farka.
– Fájdalmat okoztam? – kérdezte halkan.
A lány elégedett, doromboló hangja elárulta, hogy semmi ilyesmi
nem történt, halkan mégis biztosította, hogy ugyanúgy élvezte, mint ő.
Sam nem akart megmozdulni, de tudta, hogy túlságosan ránehezedik
a lányra. Óvatosan felemelkedett, és kihúzta a péniszét. A fenébe, még
mindig kemény volt.
Kikötötte Sophie csuklóját, majd az oldalára gördült, hogy
megszabaduljon az óvszertől. Amikor visszafordult, a lány azonnal
puhán, könnyedén hozzábújt, és szinte vadul simogatni kezdte, mintha
még kétségbeesettebben vágyna rá, hiszen eddig nem érinthette meg.
A férfi elkapta és magához húzta az egyik kezét, hogy a farkára
kulcsolja az ujjait.

9
 – Látod, mit művelsz velem? Egy ilyen után jó két hétig nem lenne
újra merevedésem, de úgy tűnik, a közeledben ilyen állapotban marad.
A lány halkan felnevetett, és minden négyzetcentimétert kiélvezve,
fel-le mozgatta a kezét.
– Szerinted megvárja, míg gyorsan lezuhanyozom? Nem gond? –
Sophie undorodva elfintorodott. – Sörszagom van.
A férfi a nyakához bújt, és végigfuttatta a nyelvét egy éren.
– Isteni az illatod, de nyugodtan zuhanyozz le. – Hirtelen bűntudat
öntötte el arra a gondolatra, hogy azonnal rátámadt, amint a lány
belépett a szobába. Hagynia kellett volna, hogy lezuhanyozzon és
pihenjen, hiszen egész este talpon volt.
Sophie felemelkedett, megcsókolta, majd arrébb gördült. Meztelenül
kiment a fürdőbe, a férfi pedig élvezettel figyelte a csípője és a feneke
kecses mozgását.
Ízig-vérig nő. Lágy és nőies, a megfelelő helyeken gömbölyű.
Megtestesített mindent, amit Sam munkája nem.
Egy hosszú pillanatig csak feküdt ott, majd öt perc elteltével úgy
gondolta, elég időt adott neki, hogy lezuhanyozzon. Ha még nem
végzett, majd ő segít.
Felkelt, és kiment a fürdőszobába. A tükröt sűrű pára borította. A
lány mozdulatlanul állt a zuhany alatt, teste elmosódott körvonalai
látszottak az üveg mögött. Ennyi is elég volt, hogy felforrjon Sam vére.
Egek! Megmagyarázhatatlan, miért gyakorol rá ilyen hatást. Ez az őrült
érzés kibillentette az egyensúlyából.
Kinyitotta a zuhanykabin ajtaját, és mielőtt a lány megfordulhatott
volna, belépett mellé, és hozzásimult. Nem engedte megfordulni vagy
megmozdulni. Ajkát a nyakára tapasztotta, amelyről apró vízcseppek
gurultak lefelé. Sophie térde elgyengült, és amikor a férfi a karcsú
nyakába mélyesztette a fogát, azt hitte, elesik, de Sam elkapta, és
szorosan tartotta.
– Tedd a kezed a falra!
A lány a csempének támaszkodott, és a feje fölé csúsztatta a
tenyerét. A férfi hozzásimult, felemelte Sophie jobb lábát, a másik
karjával pedig szorosan tartotta.
Miközben folyt rájuk a víz, belehatolt – mindenhol érezte a
forróságát. Ebből soha nem elég. Ebből soha nem lesz elég.

10
 Az agya hátsó szegletében hirtelen figyelmeztetés harsant. Nem
használt óvszert, de már teljesen belefeledkezett az érzésbe, ahogy a
lány selymes forrósága a csupasz bőréhez ért. Az agya azt kiabálta,
hogy ostobaságot követ el, a férfiassága viszont azt üvöltötte, hogy a
lány az övé, és ő elveszi, amit akar.
Sophie hüvelye még szorosabban ölelte a péniszét. A lány ökölbe
szorította falnak támasztott kezét, hátravetette a fejét, és a teste ívben
megfeszült, miközben a férfi szája a nyakára tapadt.
Az övé.
Sam primitív és vad volt. Ez zavarba ejtette, de sehogy sem tudta
volna megmagyarázni.
– Az enyém – suttogta.
Erős, fájdalmas orgazmus rázta meg a testét. Villámként lövellt ki
belőle a magja. Lábujjhegyre emelkedve igyekezett még mélyebbre
hatolni.
Sophie halkan felnyögött, és a keze lecsúszott a falon, mintha
elhagyta volna a maradék ereje. Majdnem összecsuklott, de a férfi
szelíden magához szorította. Samet különös gyengédség öntötte el,
amikor elzárta a vizet, és a karjába vonta a lányt. Kilépett vele a
zuhanykabinból, letette, törülközőbe csavarta. Egy hosszú pillanatig
nem mozdultak, a lány homloka Sam mellkasához simult, és
megpróbáltak magukhoz térni.
Amikor Sophie álmosan a karjába fúrta magát, a férfit ismét
elöntötte a bűntudat arra a gondolatra, milyen fáradt lehet. Megcsókolta
a feje búbját.
– Aludjunk egyet. Kimerültél.
A lány felnézett rá, és még akkor is mosolyogott, amikor lecsukódott
a szemhéja. Lábujjhegyre emelkedve Sam nyaka köré fonta a karját.
– Vigyél be az ágyba – suttogta.

11
 2. fejezet

Amikor Sam felébredt, Sophie a karjában feküdt, fejét a vállán

nyugtatva. Kísértést érzett, hogy oldalra fordulva a lába közé csússzon
és mindkettőjüket egy gyors orgazmussal ébressze fel, de a lány
fáradtnak és olyan törékenynek tűnt, mintha keményen dolgozott volna
egész éjjel.
Közelebb húzta magához, és az ujjhegyeivel simogatni kezdte a
karját. A szájához közeli hajfürtök minden lélegzeténél megrebbentek.
Kisimította őket a lány arcából.
Sophie szemhéja megrebbent, majd álmos kék szempár nézett
Samre.
– Jó reggelt! – mormolta a férfi.
A lány válaszul még jobban hozzábújt, s csak a sóhajtása hallatszott.
Karját a férfi dereka köré fonta, és még szorosabban ölelte.
Sam halkan felnevetett, majd csókot lehelt a feje búbjára.
– Elégedett vagy?
– Mmm hmmm.
Ebben a hotelszobában minden olyan könnyűnek látszott. Minden
olyan távolinak, valószerűtlennek tűnt. Sam nem volt olyan ostoba,
hogy teljesen átadja magát ennek az érzésnek, de élvezte, még ha csak
egy kis időre is, hogy csak a jelen pillanat számít.
– Ennél valamit?
Sophie felemelte a fejét.
– Hány óra?
– Hét.
Mielőtt a lány reagálhatott volna, kopogtak az ajtón. Mi a fene? Sam
homlokráncolva kimászott Sophie alól.
– Maradj itt! Ne lássanak meg!
Magára kapta a farmerját, és résnyire kinyitotta az ajtót. A recepciós
állt előtte, kezében egy lezárt borítékkal.
– Ez Önnek jött, senor. Az van ráírva, hogy sürgős.
Sam elvette tőle a borítékot.
– Köszönöm. – Becsukta az ajtót, és megfordította a küldeményt.
Név nem volt rajta, de itt úgysem a valódi nevét használta. Csak ennyi
állt rajta: „304. Sürgős.” Háromszor aláhúzva.

12
 Sophie-ra pillantott, aki felült az ágyban, és állig húzta a takarót.
Sam feltépte a borítékot, majd egy papírdarabot húzott elő belőle.
A rövid üzenetnek először semmi értelme nem volt, aztán amikor
rádöbbent a jelentésére, hitetlenkedve csóválta a fejét. Valaki
szórakozik vele? Vissza kell mennie az embereihez. Lehet, hogy az
egész csak átverés, de talán ez az első áttörés, hogy a KGI leszámoljon
Alex Moutonnai és kiterjedt fegyverkereskedői hálózatával.
Sam és a testvérei két héten keresztül vevőnek adták ki magukat, és
megpróbáltak kapcsolatba lépni Moutonnai, de semmire sem jutottak. A
fickó vagy átkozottul óvatos, vagy nem érdeklik az új ügyfelek. Ami
Samnek azt sugallta, hogy a jelenlegi ügyfélköre rohadt sok pénzt
fizethet neki.
Borzongás futott végig a gerincén. Vajon miért kapott névtelen
figyelmeztetést? Ki tudta, mit keres itt valójában a Kelly Csoport?
Hiszen óvatosak voltak. Mindent helyesen csináltak. Elvegyültek a
helybéliek között. Semmi okot nem adtak rá, hogy másnak tartsák őket,
mint akinek kiadták magukat. Még a Sophie-val való titkos találkái is
sokat segítettek az álcája kialakításában. Mert milyen seggfej venne
részt egy titkos akcióban, hogy aztán unaloműzésként a helyi
pincérlányt kefélje?
– Sam! Valami baj van?
Sophie halk hangja hallatán valamelyest enyhült a feszültsége. Jól
emlékezetébe véste az üzenetet, majd összegyűrte és zsebre dugta a
papírlapot. Ezután ismét a lány felé fordította a figyelmét, aki
meztelenül ült az ágyában. Akit soha többé nem fog látni.
Keresztülvágott a szobán, és leült mellé az ágy szélére. Sophie
rámeredt, a szeme zavartságról árulkodott, és halványan bujkált ott még
valami más is. Félelem?
Sam megérintette az arcát, hogy megnyugtassa.
– El kell mennem. Valami közbejött. Valami fontos.
Sophie az alsó ajkába harapott.
– Rendben.
Sam levegőt vett, és gyűlölte, amit mondania kellett.
– Nem tudom, mikor jövök vissza. Ha visszajövök egyáltalán.
A lány arcán semmilyen érzelem nem tükröződött. Mindig kifejező
tekintete most nagyon távolinak tűnt.
– Értem.

13
 Mielőtt Sam mondhatott volna még valamit, Sophie a nyaka köré
fonta a karját. A takaró lehullott, szabaddá téve melleit. Megcsókolta a
férfit. Csak egyszer. Mindazzal az édes gyengédséggel, amelyet e rövid
idő alatt az életébe hozott.
Sam élvezte az ízét és az érzést, de tudta, hogy soha többé nem lesz
ebben része. A fájdalom összeszorította a mellkasát.
– Légy óvatos – suttogta Sophie.
Sam megérintette az arcát, és újra megcsókolta.
– Mindig az vagyok.

* **

Sophie várt, hogy megbizonyosodjon róla, Sam nem jön vissza, majd
sietve felöltözött, és ellenőrizte, hogy minden nyomot eltüntetett-e
maga után. A fürdőszobában gyorsan kontyba tekerte a haját, és
rögzítette a táskájából elővett hajtűvel.
A tükörből visszanéző fiatal nő vidáman frissnek és megtévesztően
ártatlannak tűnt. Ő egyáltalán nem ilyennek érezte magát, de tudta,
hogy az emberek csak azt látják, amit látni akarnak. Soha senki sem
vette őt komolyan, nem láttak benne fenyegetést.
Ennek ma vége.
Amikor utoljára végigpásztázta a szobát, meglátta Sam kését a
földön, ahová dobta, miután levágta a melltartója pántját. Lehajolt érte,
zsebre dugta. Nem maradjon semmilyen bizonyíték, hogy a férfi itt járt,
neki pedig szüksége lehet rá később.
Nagy levegőt vett, résnyire kinyitotta az ajtót, majd kikukucskált.
Végignézett a folyosón, és elégedetten nyugtázta, hogy üres. A folyosón
a lift mellett elhaladva a lépcsőkhöz sietett.
Az első emeleten két ajtót talált az alkóvban. Az egyik az
előcsarnokba vezetett, a másik a szálloda melletti sikátorba. Kisietett az
utcára, ahol egy autó már várt rá.
Kihúzta magát, és a sötét Mercedeshez lépett. A komor kinézetű,
sötét öltönyös sofőr kiszállt, napszemüvege teljesen eltakarta a szemét.
Névtelen és arctalan volt, ahogy mindenki Sophie apjának a
szervezetében. Ahogy ő maga is.
A férfi kinyitotta a hátsó ajtót, s a páncélozott jármű elnyelte a lányt.
A külvároson át, szétmálló macskaköves utcákon hajtottak végig;
némelyiken hatalmas, törmelékkel és kövekkel teli lyukak tátongtak. Az

14
autót nem kísérték kíváncsi pillantások. Az itt élők már hozzászoktak az
apja jelenlétéhez, és megtanulták, hogy ne kíváncsiskodjanak, ne
tegyenek fel kérdéseket.
A szegényes házakat elhagyva egy kanyargó földúton haladtak
tovább, amely a várost övező dombok közé vezetett. Amikor végül
elérték az apja birtokát őrző szigorú tornyokat, a sofőr lassított, majd
számos parancsot billentyűzött be a műszerfalba szerelt távirányítón.
A nehéz vaskapu feltárult előttük, s az autó gyorsan végighajtott a
kikövezett kocsifelhajtón. Sűrű fák sora takarta el a vízszintesen
terpeszkedő házat. Valójában csak egy kis nyílás volt közöttük,
amelyen át a jármű szinte eltűnt az erdőben, hogy aztán a másik,
megtévesztően idillikus oldalon bukkanjon elő újra.
Egy kislány számára mesebeli világnak tűnhetett, de ő már régóta
nem volt az a kislány.
A sofőr nem elöl állt meg, ahol a kocsifelhajtó ívben megkerülte a
hatalmas szökőkutat, hanem a ház mellett, a három másik páncélozott
járművet óvó ponyvatető alatt.
Amikor kinyitotta neki az ajtót, Sophie csak pislogott az arcába tűző
napfénytől. Amikor kilépett, a sofőrre nézett.
– Biztos, hogy ezt akarja tenni? – kérdezte halkan a férfi.
Sophie bólintott. Képtelen lett volna kiejteni akár csak egy hangot is.
– Várni fogom.
A lány ezúttal nem reagált. Elsétált a sofőr mellett, és az ajtó jobb
oldalán lévő nyílásba illesztette a biztonsági kártyáját. Az apja tudni fog
az érkezéséről, várni fogja. Soha nem jött eléje. Elvárta, hogy ő menjen
hozzá, és beszámoljon neki, mint bármelyik másik alkalmazottja.
Az irodájába vezető folyosón összefutott egy szobalánnyal. Sophie
nem nézett a szemébe. A szobalány is csak egyenesen előreszegezte a
pillantását, ám amikor elhaladtak egymás mellett, a köténye alá nyúlt,
és egy apró táskát nyomott a kezébe. Márkás kézitáska volt, olyan,
amilyet az apja szerint használnia kell. Valószínűleg ezt is ő vette.
Sophie a hóna alá dugta, majd megállt egy kétszárnyú ajtó előtt a
folyosó végén.
Kopogni akart, de a keze félúton megállt a levegőben. Egész testében
remegett, izzadság gyöngyözött a homlokán. Nehezen, vontatottan vette
a levegő. A szíve olyan vadul kalimpált, hogy biztos volt benne, hallani
a csendben.

15
 Aztán elfojtotta magában a félelmet, kihúzta a vállát, és bekopogott.
Minden önuralmára szüksége lesz, mert az apja egy szempillantás alatt
észreveszi a gyengeséget.
Amikor automatikusan kinyílt az ajtó, belépett. A félelme csodás
módon alábbhagyott, amikor meglátta az apját a szoba túloldalán a
hatalmas panorámaablak előtt. Mint minden a házban, ez is csalóka
díszlet volt. Ami egy keresett bűnöző vakmerő extravaganciájának tűnt,
az valójában a legmodernebb golyóálló anyagból készült egyirányú
üveglap volt. Még nem is került piaci forgalomba.
Az apja kilátott rajta, de senki sem látott be.
– Sophie, megtudtál valamit? – kérdezte közönyösen, amivel
egyáltalán nem tévesztette meg. Az apja semmit sem vett félvállról.
Hideg távolságtartás és számítás jellemezte. Nem elvárta az
engedelmességet, hanem megkövetelte. Hátborzongató hatékonysággal.
Sophie körbenézett, pillantása az őröket kereste. Idebent kettő volt.
Odakint legalább egy tucat. Mindegyik az életét adta volna a férfiért,
akinek a tulajdona volt. Ma boldogan tesz a kedvükre.
– Van valami, ami esetleg érdekel – mormolta.
Apja kérdőn felvonta a szemöldökét, mintha nem hinné el, hogy
hasznos információ lehet. Sophie körülményesen kinyitotta a táskát,
mintha ki akarna venni belőle valamit.
Keze a fegyver gumiagyára siklott, majd egyik ujját a hideg
fémravaszra fonta. Villámgyorsan megfordult, és a táskán keresztül
lelőtte az egyik őrt. Mielőtt a másik reagálhatott volna, újra tüzelt.
Semmi más nem hallatszott a szobában, csak az a hang, ahogy a golyó a
nyakába fúródott.
Amikor a táska a földre esett, láthatóvá vált a hosszú hangtompító.
Apja rezzenéstelen arccal bámult rá.
– Mi ez, Sophie?
Nem válaszol ennek a szemétládának. Nincs ideje ostoba
játszadozásra. Minden másodperc drága, hogy elmeneküljön, mielőtt a
férfi parancsára elszabadulna a pokol.
Felemelte a pisztolyt, és közvetlenül azelőtt, hogy lőtt volna,
döbbenetet és meglepődést látott az apja szemében. A férfi, hangos
puffanással zuhant a földre, s vér áztatta a tükörfényes faborítást.
Sophie előrántotta a kést a zsebéből, majd az apjához szaladt.
Félrerántotta az inge gallérját, és levágta a nyakából a bőrszíjat.

16
 A rajta függő keskeny, hengeres fémdarab a férfi véres bőréhez
simult. Sophie megragadta, aztán az íróasztalhoz lépett, és kitapogatta
alatta a gombot.
A szoba túloldalán a padló egy része szétnyílt, s láthatóvá vált a föld
alatti úthálózathoz vezető lépcső.
Sophie egyszer sem pillantott hátra, egyenesen a lépcsőhöz rohant.
Hónapokat töltött az alaprajz memorizálásával. Még sohasem járt
odalent, de minden utat, minden kanyart úgy ismert, mint a tenyerét.
Korábban hosszú órákat töltött a digitalizált tervek tanulmányozásával,
s most a kijárat felé vette az irányt, ahol a sofőr várt rá.
Tíz perccel később már a szabadban járt, és megkönnyebbülten
sóhajtott fel a várakozó jármű láttán. A férfi nem árulta el.
Kinyitotta előtte az ajtót, és miután a lány elhelyezkedett hátul,
ránézett a visszapillantó tükörből.
– Megcsinálta?
Sophie nyelt egyet, és bólintott.
– Köszönöm, hogy segít.
A férfi enyhén biccentett, csupán ennyivel nyugtázta a köszönetét.
Gyorsan beindította a motort, és elszáguldottak. Sophie egyszer sem
nézett vissza. Nem volt miért.
Ahogy egyre messzebb jutottak, megengedte magának, hogy egy
kicsit ellazuljon. És remélni merte a lehetetlent.
Szabadság.
Végre szabad volt.

17
 3. fejezet

Öt hónappal később

Amikor Sophie visszavette a gázt, a hajó lelassult, szinte megállt a

Kentucky-tavon. Sötétség ölelte körül. Felhős ég. Újhold. A
felhőtakarót csak egy-két csillag ragyogása törte át. A világítást nem
kapcsolta be, és a tó közepén haladt. Csak akkor veszi majd gyorsan a
part felé az irányt, ha meggyőződött róla, hogy elég közel jár az úti
céljához.
Tanulmányozta a kis kézi GPS-készüléket, majd az északi partvonal
irányába emelte a tekintetét. A koordináták szerint még közel két
kilométert kell megtennie.
Elfojtotta a félelmét és az idegességét, és automatikusan a hasára
simította a kezét. Vajon ott lesz egyáltalán Sam? Hogyan reagál majd,
ha újra látja? Mit szól, ha megtudja róla az igazat?
Idegesen hátrapillantott a válla felett a sötétségbe. A tó fekete
tintapacának tűnt, s csak a hajót nyaldosó hullámok halk moraja
hallatszott.
Pattanásig feszültek az idegei. Tudta, hogy kockázatot vállal, de nem
maradt más választása. A nagybátyja emberei, már a nyomában vannak.
Szinte érezte a szagukat. Minden porcikájával érezte őket. Az elmúlt
hetekben túl sokszor fordult elő, hogy csak egy hajszállal úszta meg a
találkozást.
Egy okos nő felismeri, mikor nem képes tovább egyedül cselekedni.
Okos nőnek tartotta magát, ezért volt most itt. Egy átkozott hajón, egy
átkozott tavon, miközben a gyermeke apját keresi, aki remélhetőleg
mindkettőjüket meg tudja védeni.
Öt hónapnyi menekülés után szinte eszét vesztette a rémülettől, hogy
ilyen védtelen helyen van. Tény, hogy nem ment el egyenesen Doverbe
és érdeklődött Sam Kelly felől, hogy aztán szépen leparkoljon a háza
előtt. Ennyi esze azért volt. Sam az első, akihez a nagybátyja szerint
menekülne. Ezért nem kereste fel ilyen sokáig.
Aztán persze még ott van, hogy egyikük sem volt őszinte a másikkal.
Mindketten másnak adták ki magukat. Csak a vad vágyuk nem volt
hazugság. Sophie azonnal, teljes szívéből beleszeretett.

18
 Egy olyan férfiba, aki, ha megtudja az igazat, meg fogja vetni.
Lassan követte a GPS által mutatott utat. Ha szerencséje van, Sam
hátsó kertjénél fog kikötni, és átkozottul remélte, hogy nem lövik le
birtokháborításért.
Ekkor egy elölről, balról érkező hang megijesztette. Felkapta a fejét,
és meredten nézett abba az irányba.
Kitágultak az orrlyukai, ahogy beszívta a hűvös éjszakai levegőt.
Hirtelen fény vakította el. Az arca elé kapta a karját, de hiába.
A gyorsuló motor robaja hallatán működésbe lépett az önfenntartó
ösztöne, és habozás nélkül kiugrott a hajóból. Egész testében érezte a
fagyos víz csípősségét, amikor becsapódott.
A nagyobbik hajó fülsüketítő reccsenéssel törte szét a hajóját.
Törmelék szállt a levegőbe és záporozott körülötte. Egy nagyobb darab
előtte csapódott a vízbe, a hullám átcsapott a feje felett.
A szája megtelt vízzel. Kiköpte, majd úszni kezdett a part felé. Nem
kapott rendesen levegőt, és már így is égett a tüdeje a levegőhiánytól.
Feljött a felszínre lélegezni. Fájdalom hasított a karjába, és újra vizet
nyelt. Amikor megérintette a karját, melegséget érzett. Valami
folyékonyat.
Vér.
Az a szemét rálőtt! Elöntötte a pánik, de igyekezett elfojtani. Nem
szabad összeomlania! Mi a fenéért lőtt rá?
A nyaka hátrahanyatlott, ahogy egy kéz a hajánál fogva kihúzta a
vízből. Átesett a hajó peremén, de volt annyi lélekjelenléte, hogy
védelmezőn a hasa köré fonja a karját.
A gyermeke. Meg kell védenie a gyermekét.
A fedélzetre zuhant, és amikor a fénysugár az arcába világított,
összeszorította a szemét.
– Felkelni!
Kinyitotta az egyik szemét, és látta, hogy egy férfi magasodik fölé.
Körülnézett, de mást nem látott.
– Baszódjon meg!
Az egész teste fájdalmasan belesajdult, amikor a férfi a karjába
rúgott. Aztán lehajolt, a keze köré tekerte Sophie haját, és talpra
rántotta.
Ha nem tartotta volna meg, elesik. A lába nem bírta el a súlyát. A
karja lángolt, s lazán lógott az oldala mellett.

19
 – Hol a kulcs, Sophie?
– Nézze, nem is ismerem magát! – köpte a szavakat a lány. – Ne
szólítson a keresztnevemen. És egyébként is. Gondolja, annyira ostoba
vagyok, hogy magamnál tartom?
Ekkor valami ezüstösen villant. Sophie szeme elkerekedett, amikor
megpillantotta egy rendkívül éles kés gonosz ívét. Ahogy feljebb emelte
a tekintetét, hideg eltökéltséget látott a bérgyilkos arcán.
Igyekezett, hogy bátran csengjen a hangja.
– Ha megöl, semmit sem kap.
– Bizonyára erre számítasz – felelte fagyosan a férfi. – Azt a
parancsot kaptam, hogy bírjalak szóra. Bármi áron. Hidd el, beszélni
fogsz.
Sophie nyelt egyet, és az orrán keresztül szívta be a levegőt. Istenem,
most mit tegyen? Már olyan közel volt Samhez. Annyira átkozottul
közel.
Az elmúlt hónapokban egész idő alatt rejtőzködött, mindig egy
lépéssel az apja emberei előtt járt. Még holtában is a markában tartja.
Sophie nagybátyja lép majd az örökébe és kereskedik tovább a halállal.
Mindig akad valaki, aki örömmel ragadja magához az irányítást.
De Tomast, a nagybátyját megbénította, hogy nem fért hozzá az apja
vagyonához és erőforrásaihoz. És Sophie mindent meg akart tenni,
hogy ez így is maradjon.
Amikor a férfi magához húzta, érezte forró leheletét az arcán. Ahogy
a kés pengéje a hasához ért, epe tört elő a torkából.
– Nem halsz meg. Legalábbis nem elsőként. De a gyereked igen.
Áruld el, amit tudni akarok, különben kivágom belőled a kölyköd.
A gyomra felfordult, Sophie öklendezni és fuldokolni kezdett.
Könnyek égették a szemét, aztán forró harag öntötte el.
– Maga szemétláda!
Elege volt. Általában neki kedvezett, hogy mindig alábecsülték, de
ez a fickó eszesebbnek tűnt, mint a többi seggfej, akit az apja
alkalmazott. Valójában még az apjánál is okosabb volt, aki nem hitte
volna, hogy képes rálőni a saját vére.
Ez a disznó nem dől be neki csak azért, mert bájos, szőke, és
ártatlannak tűnik. Vagyis most a bátorságára és az elszántságára kell
támaszkodnia, hogy megóvja a gyermeke életét.
– Rendben, beszélek – tört ki belőle. – De tegye el a kést!

20
 – Pont jó helyen van.
A férfi nem könnyíti meg a helyzetet.
Sophie óvatos volt, nem pillantott le, meg se moccant. Semmi sem
jelezte előre, mire készül. Várt, majd’ kibújt a bőréből izgatottságában.
Most! A kés megmozdult egy kicsit, már nem mélyedt bele annyira a
bőrébe.
Akkor teljes erejével beletérdelt a férfi ágyékába, és könyökével a
csuklójára sújtott. A kés a földre esett, és pörögve végigsiklott a
fedélzeten, amikor Sophie nagy erővel odébb rúgta.
A férfi görnyedten állt, fél kezével a golyóit szorongatta, a másikkal
mégis megragadta Sophie nyakát, és mélyen belevájta az ujjait.
Könyörtelenül szorította, a lány nem kapott levegőt. Meg fog halni. Itt,
a hajón, valószínűleg nem messze Sam lakóhelyétől. A tavon, ahol
könnyebb megszabadulni a holttestétől. Egy seggfej keze által, aki úgy
beszélt a gyilkosságról, akárcsak az időjárásról.
Düh. Izzó és perzselő. Forró lávaként száguldott az ereiben.
Megadást színlelt; hagyta, hogy minden izma elernyedjen. A férfi
szorítása engedett, talán azért, mert készületlenül érte, vagy talán arra
számított, hogy a lány küzdeni fog.
Akkor Sophie a dühét kihasználva nekivetette magát. Alkarját
keresztben a mellkasának feszítette, és teljes erőből meglökte.
A férfi hátratántorodott, de próbált talpon maradni. Karját a magasba
emelte, és igyekezett megragadni a korlátot.
Amikor a lány ráugrott, mindketten átbillentek a hajó peremén.
Sophie nagy erővel csapódott a hideg vízbe.
A sötét mélybe süllyedt. Leküzdötte a pánikot, és elúszott a hajó
közeléből. Több méterrel távolabb, levegő után kapkodva bukkant a
felszínre.
A férfi is ott van valahol. Valószínűleg közel. De sok időt veszít
azzal, hogy visszamásszon a hajóba és a keresésére induljon. És ő az
előnyére fordíthatja ezt az időt.
Ez alkalommal mélyebb levegőt vett, majd újra a víz alá bukott.
Kényszerítette magát, hogy addig maradjon lent, amíg már kezdett
elhomályosulni a tudata. Ekkor ismét a felszínre tört, és lehajtott fejjel
vadul kapkodta a levegőt.
Hátrapillantott, s látta, ahogy a hajó reflektora táncol a vízen.

21
 Gyorsan levegőt vett, majd újra lebukott. Oda sem figyelt a karjában
tomboló fájdalomra, mélyen, erős tempóban úszott. A teste végül
elgémberedett a hidegtől, így enyhült a fájdalma. Gyors hálaimát
rebegett, és hajtotta magát tovább, előre.
Nem tudta, hányszor ismételte meg ezt a végtelennek tűnő ciklust, és
hányszor jött felszínre, vett levegőt majd merült le ismét. Óráknak tűnt.
De semmi más nem számított, csak a túlélés.
Amikor végül elhagyta az ereje, és az adrenalin hatása is elmúlt, újra
a felszínre tört és visszanézett. Óriási megkönnyebbüléssel töltötte el,
hogy már nem látja a hajót. Nem látott fényeket, csak zavaros
sötétséget.
A hullámok lágyan nyaldosták az állát, ahogy a vizet taposta. Ekkor
hirtelen nagy erővel újra rátört a fájdalom.
Már alig volt eszméleténél, miközben erőtlenül a part felé tempózott,
amelytől úgy tűnt, még legalább két kilométer választja el. Az áramlat
megragadta a lábát, visszarántotta a sodrásba. Nem tudott tovább a part
felé úszni.
Kimerülten feladta a küzdelmet, és a hátára fordulva lebegett,
amilyen ügyesen csak tudott. Ki kell jutnia a vízből. A fickó keresni
fogja.
Meglepetten felkiáltott, amikor a feje valami keménynek ütközött, és
egy pillanatra a víz alá süllyedt ijedtében. Miután a felszínre bukkant,
gyorsan hátrafordult, és látta, hogy egy nagy farönk lebeg előtte.
Hálás volt, hogy megkapaszkodhat valamibe, és felhúzódzkodott rá.
A nedves kéreg fájón dörzsölte az arcát, de túl kimerült volt ahhoz,
hogy egy fikarcnyit is érdekelje.
Ép karját megmozdítva a hasára tette a kezét. Biztos, hogy a baba jól
van. Biztos. Lehunyta a szemét, miközben valamiféle válaszra várt.
Csak egy aprócska rúgásra. Csak egy kis moccanásra, hogy tudja: a
kisbabája biztonságban van.
Semmi.
Végigfuttatta a kezét a karján, hogy kitapintsa, milyen komoly a
sérülése. A vízben lehetetlen volt megmondani. Hevesen elmormolt egy
imát, hogy az éjszaka történt események ne ártsanak a gyermekének.
Megint a hasára fektette a tenyerét, hogy érez-e valami mozgást.
Elfojtotta magában a kitörni készülő pánikot. A kisbabák gyakran nem

22
mozdulnak, ha az anya sokkot kapott. Ezt az egyik terhességről szóló
könyvben olvasta.
Kitűnően megtanulta, hogyan lássa el magát, mert nem akart
orvoshoz fordulni. Tomas akkor azonnal megtalálta volna. Így aztán
mohón olvasott minden könyvet, ami a keze ügyébe került. Recept
nélkül kapható vitaminokat vett, tejet ivott, és formában tartotta magát,
hogy mindig készen álljon. Arra az esetre, ha az apja emberei utolérnék.
Egy csillag világított a feje felett. Csak egy, de elmosódottnak,
távolinak tűnt. Fel-le mozgott, és Sophie nem tudta, vajon azért, mert ő
remeg annyira, vagy, mert a tó vize haragos.
Még erősebben szorította a farönköt, és a nedves kéreghez
tapasztotta az arcát. Egy darabig még kitarthat így, és a gyorsabb
áramlatból talán a tó csendesebb részei felé sodródhat.
Megrebbent a szemhéja, miközben igyekezett az eszméleténél
maradni. Valami meleg és nedves folyt végig a karján. Vér. Vérszaga
volt.
Sam.
Élénken látta maga előtt az alakját. Az volt az utolsó összefüggő
gondolata, hogy el kell jutnia Samhez.

23
 4. fejezet

A reggeli nap verőfényesen sütött Sam Kelly Kentucky-tó melletti

otthonának hátsó verandájára. A férfi csupasz talpa alatt meleg volt a
faborítás, és a nap sugarai elűzték a reggeli csípősséget. Igazán
remeknek ígérkezett ez a nap.
Csak akkor lenne még tökéletesebb, ha kint lenne a tavon, egyik
kezében horgászbot, a másikban egy doboz sör. Legalább sörről
gondoskodott.
Megitta a maradékot, majd jól összegyűrte és a veranda másik végén
álló szemetesbe hajította a dobozt.
– Szép dobás – jegyezte meg vontatottan Donovan, aki illetlenül
terpeszkedett az egyik nyugágyban.
Hűvös szellő fújt Sam arcába, emlékeztetve rá, hogy még nem
köszöntött be egészen a tavasz.
Öccsére pillantott, és intett neki, hogy kér még egy sört.
Donovan odadobott egy dobozzal, majd Garrett felé nézett. Sam
másik öccse – nem mintha Garrett úgy viselkedett volna, mint bárki
öccse – felemelte a kezét, hogy ő is kér, és Donovan neki is dobott
egyet.
Garrett kinyitotta a dobozt, majd újra a grill felé fordult, és
megfordította a burgereket.
Csak a grill sistergése hallatszott. És a sörös doboz sziszegése, ahogy
Sam kinyitotta.
– Ethan és Rachel rendben elindultak reggel? – törte meg végül a
csendet Donovan.
Sam Garrettre nézett, mert neki mindenkinél jobban kellett tudnia.
Garrett bólintott.
– Igen, hajnalban elindultak a reptérre. Rachel érthető módon ideges
volt, de nagyon izgatott is, hogy két hetet Hawaiin töltenek.
Mindkettőjükre ráfér a pihenés.
Mind nagyon szerették Rachelt – az egyetlen sógornőt a családban –,
de a fivérek közül Garrett állt hozzá a legközelebb és ő védelmezte a
leginkább. De Garrett persze mindenkit védelmezett, akit szeretett.
Sam hátradőlve nézte a tavat. Oda sem figyelt a testvérei
beszélgetésére Rachel felépüléséről. Aztán amikor a karácsonyra

24
terelődött a szó, megmerevedett, és még inkább magába zárkózott. A
karácsony érzékeny témának számított. Nem mintha nem sikerült volna
csodásan. Rachel első ünnepe újra a Kelly családban.
Mindent megért a látvány, ahogy mosolygott és ragyogott a szeme,
akár egy gyereknek.
De Sam nem sokkal karácsony előtt tért haza Mexikóból.
Közvetlenül Sophie eltűnése után. Ostobaság volt továbbra is
rágondolnia, de kitörölhetetlenül ő járt a fejében. A mosolya. A szeme.
Hogy milyen jó volt vele az ágyban. Hogy hogyan reagált az érintésére.
Hogy milyen érzés volt, ahogy tövig az édes, odaadó testbe hatolt.
Azzal a megbízással kapcsolatban semmi sem a terveik szerint
alakult. Nem kapták el Alex Moutont. Azt sem tudták, hová tűnt az a
szemétláda. Nem értek el mást, csak lekapcsoltak egy hatalmas
fegyverszállítmányt. Ami mindent összevetve csupán kellemetlen
epizód egy ilyen hatalmas forrásokkal rendelkező bűnözőnek.
És Sophie már nem volt ott, amikor visszament.
Nem is kellett volna visszamennie. Soha nem tervezte. De azon
kapta magát, hogy mentségeket keres holmi elvarratlan szálakról, és
elszántan a keresésére indult. És aztán mi lesz? Azt még ő sem tudta.
Csak azt tudta, hogy újra látnia kell. Végül nem kellett döntést hoznia a
jövőt illetően, mert Sophie eltűnt. Senki sem tudott róla semmit, vagy
ha mégis, hát hallgattak.
Kis időbe telt, mire rájött, hogy a testvérei hozzá beszélnek.
– Gyerünk, Sam! Ébresztő!
Amikor felnézett, szúrósan méregették.
– Mi van veled? – kérdezte Garrett. – Amióta hazajöttünk
Mexikóból, nem vagy önmagad.
Sam megmerevedett. Nem gondolta volna, hogy látszódnak rajta a
mexikói események.
– Ugye nem arra a csajra gondolsz még mindig?! – hitetlenkedett
Garrett.
Sam megsemmisítő pillantást vetett rá.
– Mi az ördögről beszélsz?
Garrett undorodva megrázta a fejét. Vanhez fordult, és
hüvelykujjával a bátyja felé bökött.

25
 – Mi igyekszünk összehozni egy hamis üzletet Alex Moutonnal
abban a kibaszott Mexikóban, ez a Casanova meg buja viszonyba
keveredik az egyik helyi lebuj pincérnőjével.
Donovan vállat vont.
– És? Végül is farka van. Valószínűleg használja is.
Sam elfojtotta a nevetését. Az öccse mindig lazán viselkedett.
Donovan Samre nézett, aki erre nyugtalanul fészkelődni kezdett.
Jobban szeretett volna nem beszélni róla.
Donovan, mintha ezt megérezte volna, újra Garretthez fordult.
– Talán neked is szexelned kellene. Akkor nem lennél mindig olyan
feszült.
Amikor Garrett beintett, Sam elmosolyodott.
Nem tesz jót neki, hogy Sophie-ra gondol. De jók voltak együtt.
Átkozottul jók.
Nem, valóban nem kellett volna kapcsolatba bonyolódnia vele egy
kényes akció során, de egy ilyen pokoli megbízatás közben óriási
szüksége volt a lány kedvességére. A küldetés során egészen az utolsó
pillanatig nem jutottak egyről a kettőre, amikor is egy névtelen
informátor ezüsttálcán szolgáltatta nekik a keresett információt.
– Még mindig rá gondolsz? – kérdezte Donovan.
Sam haragos pillantást vetett rá. Szemmel láthatóan végül mégsem
tudja kiverni a fejéből.
Donovan megadóan felemelte a kezét.
– Oké, oké. Tudom, mikor kell visszavonulni.
– Helyes – dünnyögte Sam.
– Tudod, Mexikó óta egyetlen újabb megbízatást sem vállaltál.
Steele és Rio már nem férnek a bőrükbe. Nem gondoltam, hogy mind
nyaralni fogunk – jegyezte meg szelíden az öccse.
Sam a homlokát ráncolta. Ő sem gondolta, hogy nyaralnak, de
Donovan megjegyzése ráébresztette, milyen válogatós is volt az elmúlt
hónapokban.
– Nem mintha panaszkodnék – folytatta Donovan. – Azon
gondolkodtam, tényleg nyaralhatnánk. De valahol délen. Ahol sok a
csinos főiskolás lány. Homok, napsütés, szex. Sok szex.
Sam gondolatai ismét máshol jártak, miközben Donovan és Garrett a
bikinis főiskolás lányok erényeit magasztalták. A pokolba is, mind túl

26
idősek voltak már a főiskolás lányokhoz, de ugyan ki szabhat korhatárt
a fantáziának?
Samet bosszantotta, hogy még mindig Sophie jár a fejében. Aztán a
homlokát ráncolta. Hány éves is a lány? Fiatal. Nem főiskoláskorú, de
akkor is fiatal. Sok mindent nem tudott meg róla. Beszélgetés helyett
túlságosan belemerültek a szeretkezésekbe.
Amikor meghallotta Nathan és Joe nevét, újra bekapcsolódott a
beszélgetésbe.
– Hogy mit csinálnak?
– Hát te tényleg nem figyelsz – dünnyögte Donovan.
– Ma reggel kaptam tőlük egy e-mailt. Azt írták, hogy hamarosan
indulnak, de részletekkel nem szolgáltak. Nem akarták, hogy anya és
Rachel aggódjanak, ezért azt kell mondanunk, hogy újabb kiképzésen
vesznek részt.
Sam felhorkant.
– Mintha anya ezt elhinné! Kiszagolja a hazugságainkat. Minden
alkalommal megérzi.
– Akkor majd Van, közli vele. Neki mindent elhisz – javasolta
Garrett. – Csak mi, többiek nem ússzuk meg soha.
Donovan önelégült pillantást vetett rájuk.
– A mama kedvencének lenni tényleg előnyökkel jár.
– Szóval mikor hagyod végre magad mögött ezt a depressziót, Sam?
– kérdezte nyíltan Garrett. – Ha egy kis szünetre van szükséged, csak
szólj, majd én átveszem az irányítást. Az embereink kezdenek
nyugtalankodni. Akcióra van szükségük. Ahogy nekünk is.
Úgy tűnt, még Donovan is egyetért vele.
– Átkozottul nem vagyok depressziós. Sok rossz dolog történt az
elmúlt évben, ezért a családdal kellett töltenünk egy kis időt.
Érezte, hogy ez amolyan védekezésnek hangzik, ami azt jelentette: a
testvéreinek átkozottul igazuk van, bármilyen nehezére esik is
beismernie. Donovan és Garrett csak bámultak rá, mintha azt várnák,
hogy magától vonja le a következtetést: ostobán viselkedik.
– Igen, oké, értem – dünnyögte. – Akkor majd megdolgoztatlak
benneteket.
Sóhajtva felállt, hogy kinyújtóztassa a lábát. A veranda korlátján
nyugtatta a tenyerét, és élvezte a fa melegét.

27
 Talán tényleg itt az ideje, hogy ismét munkához lásson és
megszabaduljon a nyughatatlanságtól.
Hátrapillantott Garrettre, és szemügyre vette a szeme alatti karikákat.
Garrett nem szerette a pihenést, mert akkor túl sok ideje maradt arra
gondolni, mi történt a különleges egységével közvetlenül azelőtt, hogy
otthagyta a haditengerészetet. Mostanában nemigen aludt, na persze ezt
egyiküknek sem ismerte volna be.
Donovan elárulta neki, hogy Garrett minden létező információt
összegyűjt Marcus Lattimerről, a férfiról, aki felelős a küldetése
kudarcáért, és azért, hogy utána Garrett kórházba került egy comblövés
miatt.
Sam mindenképp beszélni akart vele erről, csak még nem adódott rá
megfelelő alkalom. Nem mintha bármelyik alkalom is jó lett volna
elkapni és szóra bírni Garrettet.
– Mi az ördögöt bámulsz? – kérdezte durván Garrett.
– Pokolian festesz – érkezett a nyers válasz. – Úgy látom, megint
nem alszol.
– Igen, akkor ezzel már ketten vagyunk. Én legalább nem valami nő
után sírok. Ne akard másra terelni a szót azzal, hogy engem veszel elő.
– Találtál már valamit? – kérdezte szelíden Sam.
Garrett összevonta a szemöldökét, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy
úgy tesz, mintha nem tudná, miről beszél a bátyja. Egy burgert dobott a
grillrácsra, és közben odakoccant a szedőlapát. Aztán Donovanre
pillantott.
– Hé! Ne rám nézz! – emelte fel a kezét Donovan. – Nem igazán
csináltál titkot belőle.
– El akarom kapni azt a szemetet – ismerte be Garrett.
Sam hátradőlt, és megtámaszkodott a korláton a háta mögött.
– Jézusom, Garrett! A KGI nem engedhet meg magának egy átkozott
bosszúhadjáratot.
Garrett vállat vont.
– Ki mondta, hogy a bosszúról kell szólnia? Szebb lenne a világ a
nélkül a szemétláda nélkül. Mocskos egy alak. Áruló. – Zord pillantást
vetett Samre. – Elvesztettem miatta a csapatom. Amíg mi itt ülünk és
várjuk, hogy lerázd magadról a depressziót, valami hasznosat is
csinálhatnánk. Például levadászhatnánk Lattimert.

28
 Sam ehhez nem sok mindent fűzhetett hozzá. Megértette az öccse
haragját. A helyében ő is ugyanezt tenné. Bár nagyon remélte, hogy a
testvérei visszafognák, ahogy ő teszi most Garrettel.
– Most nem Garrett jelenti a problémát – mutatott rá Donovan –,
hanem te. Neked vissza kell térned a valóságba, nekünk meg munka
kell, különben még Garrett kirobbant egy átkozott háborút a saját
szakállára, hogy Lattimer nyomára jusson.
Sam kifújta a levegőt, megfordult, és még egyszer végigpillantott a
tavon. A testvéreinek igazuk van. Máshol járnak a gondolatai, ami
egyáltalán nem használ a KGI-nek. A vállalkozásuk számos katonai és
kormányszervvel állt kapcsolatban. Olyan ügynökségek számára
végeztek megbízásokat, amelyek nem is léteztek.
A Mouton kiiktatására vonatkozó megbízást a CIA-s kapcsolatukon,
Resnicken keresztül kapták, és bár a KGI-nek sikerült megakadályoznia
egy fegyverüzletet, Mouton kicsúszott a kezükből. Ami azt jelentette,
hogy még mindig ott van valahol, továbbra is tettre kész, és szorgosan
igyekszik újjáépíteni a hálózatát.
És az amerikai kormány, legalábbis egyelőre, nem akar folytatást.
Sam utálta a befejezetlen ügyeket. Minden elvével ellenkezett, hogy
szabadlábon hagyjon egy ragadozót, aki olyan sok életet tett és tesz
tönkre. Elméletileg ez nem személyes ügy. Mouton csupán egy munka
volt, de Sam számára abban a pillanatban személyessé vált, hogy nem
sikerült elkapniuk. Kísértést érzett, hogy közölje a CIA-s kapcsolatával,
bassza meg, aztán Mouton nyomába eredjen – de nem éri meg magára
haragítani a kormányt.
Elfintorodott. Talán Donovannek van igaza. Talán egy kis napsütés,
szex és nyaralás segítene, hogy minden visszatérjen a régi
kerékvágásba. És hogy elfeledkezzen Sophie-ról.
Már épp fordult volna vissza a testvérei felé, amikor a távolban a
vízen meglátott valamit. Egy nagy farönk lebegett lustán, a tó felszínén.
A vízszint nagyon magas volt tavasszal, mert az illetékesek nem
engedték elfolyni a vizet, hogy ne terheljék túl az esőtől megduzzadt
folyókat és patakokat, amelyeket a tó táplált. A közelmúlt viharai és
heves esőzései hatására keletkezett uszadék csak nemrégiben kezdett
megfogyatkozni.
De volt valami a farönk végén, ami felkeltette a figyelmét.
– Mi a fene? – dünnyögte.

29
 – Mi az, Sam? – kérdezte Garrett.
De Sam válasz helyett leugrott a verandáról, és elkezdett rohanni a
víz felé. Hallotta maga mögött a testvérei meglepett kiáltásait, de nem
lassított.
Amikor a móló végére ért, belevetette magát a vízbe. Összerándult a
hidegtől. Néhány méterrel arrébb bukkant elő, és nagy karcsapásokkal
úszott a csatorna közepe felé.
Megragadta a farönk közepét. A másik végén egy nő feküdt
ernyedten, talán már halott – nedves, csapzott haja teljesen eltakarta az
arcát. Sam egy pillanatig habozott, félt megérinteni, nem akarta érezni a
halál merevségét. Aztán lerázta magáról a nevetséges félelmet, és
megragadta a nő vállát.
Megkönnyebbülten érezte, hogy a bőre hideg ugyan, mégis lágy és
rugalmas.
– Jézusom! Mi a fene?
Sam hirtelen hátrafordulva látta, hogy gyors és biztos csapásokkal
Garrett közeledik felé.
– Segíts kivinni a partra – szólt oda neki Sam, és lehúzta a nőt a
rönkről.
A nő feje oldalra billent. Sam magához húzta, hogy ne nyeljen be
véletlenül vizet. A nyakára tette az ujjait, hogy kitapintsa a pulzusát.
Gyenge és egyenetlen volt, de kitapintható.
– Szent ég! Meglőtték! – jegyezte meg Garrett, amikor a másik
oldalára ért.
Sam lepillantott, és meglátta a véres kart.
– Menjünk! – szólt zordan. Az oldalára fordult, és fél kézzel
tempózni kezdett a part felé.
Garrett tartotta az ütemet, és amennyire csak tudta, kiemelte a nő
testét a vízből. A parthoz közeledve Donovan is a vízbe gázolt, és a nő
felé nyúlt.
Sam intett neki, hogy álljon félre, majd karjába vette az alélt nőt, és
felállt a sekély vízben. Nevetségesnek tűnt, de megszállott kényszert
érzett, hogy ő gondoskodjon róla. Nem akarta, hogy bárki más
hozzáérjen.
Bizsergett a tarkója, és felállt a szőre, ahogy a földre fektette a nőt.
Először a kecses nyaka körüli horzsolásokat vette észre. Valaki nagyon
igyekezett megfojtani.

30
 A második, amit észrevett, az a nyilvánvaló tépett szélű, golyó ütötte
seb volt a karján. Még mindig szivárgott belőle a vér.
A harmadik? Tekintete végigsiklott a testén, és megdermedt az
enyhén domboruló has láttán.
– Szentséges ég! – lehelte. – Terhes!
– Hívom a mentőket – szólt Garrett.
A nő megmoccant a hang hallatán, és Sam kisimította a hajat az
arcából.
Elakadt a lélegzete, amikor találkozott a pillantásuk. Szemügyre
vette az arcát, és elemi erővel tört rá a felismerés.
Istenem, nem bírta felfogni. Fölé hajolt, és csak bámulta. Az agya
tudta, kit lát, de az egésznek nem volt semmi értelme.
– Sophie! – nyögte.
A lány nagy kék szeme elkerekedett, ahogy meglátta, de félelem
tükröződött benne.
– Sam.
A rekedt suttogás köhögésbe fulladt. Nem tudta abbahagyni, és az
egész teste összerándult, miközben vizet köhögött fel a tüdejéből.
Fájdalmas nyögése felrázta Samet a kábulatból, de aztán a döbbenet
majdnem ledöntötte a lábáról.
Sophie terhes.
Öt hónappal ezelőtt voltak együtt.
Határozottan nem látszott ennél előrehaladottabbnak a terhessége.
Valójában pontosan öt hónapos terhesnek látszott.
Megsérült. Valaki rálőtt. Valaki megpróbálta megölni.
Terhes.
– Ne! – kiáltott fel hevesen Sophie.
– Mit ne?
– Mentőket ne! Ígérd meg!
Meglepő erővel ragadta meg a karját. A szeme vadul csillogott, és
Sam nem hitte, hogy tudja, hol van, ki ő, vagy, hogy milyen veszély
fenyegeti őt és a gyermekét.
– Kórházba kell menned – nyugtatta. A pokolba is, hisz inkább ő
szorulna kórházi ápolásra. Vagy egy erős italra. Mi a fenét keres itt a
lány? Hol a pokolban volt az elmúlt öt hónapban?

31
 Terhes. Édes Jézusom! Az ő gyerekével? Elnehezült a nyelve. Nem
tudta formálni a szavakat, de nem volt biztos benne, hogy Sophie
egyáltalán megértené őket.
Keze automatikusan a lány karjára siklott, ahol a seb újra vérezni
kezdett. Meleg vér folyt végig a hideg bőrön. Nem akart még nagyobb
fájdalmat okozni, de óvatosan a sebre szorította a tenyerét.
Sophie felemelte a fejét. Fájdalomtól üveges tekintetében elszántság
tükröződött.
– Ne értesítsd a kórházat, Sam! Sem a rendőrséget! Ígérd meg! Ígérd
meg!
A hangjából kicsendülő kétségbeesés megérintette a férfit.
Nyugtalanító érzés futott végig a gerincén. Az ösztönei azt súgták,
nagyon nagy a baj.
Felnézett Garrettre, aki rosszallóan bámult rájuk. Semmi kétség,
tudni akarta, mi az ördög folyik itt. Akkor már ketten vannak.
– Ne hívd a mentőket – szólt Sam, majd Donovanre nézett, és
továbbra is a lőtt sebre szorította a kezét. – Menj be! Hozz kötszert,
elsősegélydobozt, bármit, amit találsz.
– Neked elment az eszed?! – tört ki Garrettből. – Megsérült.
Rálőttek. Ráadásul terhes.
Sam nyelt egyet, és Sophie csukott szemére nézett.
– Garrett, kérlek, tegyétek, amit mondtam. Ismerem ezt a nőt.
– Ki a fene ez?
Sam átható pillantást vetett a testvéreire.
– Ő az enyém.

32
 5. fejezet

Hideg volt. Nagyon fázott. És hallucinációi voltak. Sam. Samet látta.

De ő nem lehet itt. Nem tudta, hol van. Csak azt tudta, hogy egy
Samhez rettenetesen hasonlító férfi áll fölötte, és rémülten nézi. Sam
nem ijedne meg ennyire a láttán, ugye? Sam nem tudja az igazat. Még
nem. Nem, biztosan nem Sam az.
Meleg takaró borult rá, erős karok emelték fel, és elindultak vele.
Kemény mellkasnak dőlt, és a karok továbbra is szorosan ölelték.
Amikor kinyitotta a szemét, határozott állkapocsra esett a pillantása.
Erős. Egy kicsit borostás, mintha a férfi aznap reggel lusta lett volna
megborotválkozni. Átkozottul szexi.
Feljebb vándorolt a pillantása. A férfi megmozdította a fejét, és
egymás szemébe néztek. Kék. Halványkék, mint a jég. Épp olyan, mint
Sam szeme. Még mindig álmodik? Ha igen, nem akar felébredni.
Kellemes álom.
– Szia! – szólt halkan a férfi. – Visszatértél.
Vissza? Hol az ördögben volt eddig? Sophie zavartan ráncolta a
homlokát.
– Jártam már itt? – Ami az illeti, hogyan került ide? Minden olyan
ködös volt. Furán érezte magát. Egyáltalán nem volt önmaga. Nehezére
esett felidéznie a részleteket. Ez frusztrálta, mert volt valami fontos,
amit meg kellett tennie.
A férfi megrázta a fejét.
– Nem.
– De azt mondtad, visszatértem. Mintha már jártam volna itt
korábban.
Sam aggódó pillantást vetett rá, és megszaporázta a lépteit.
– Úgy értem, visszatértél az ébrenlétbe. Egy kis időre visszanyerted
az emlékezeted, amikor kihúztalak a vízből, de aztán újra elájultál.
– Ó!
Sam egyre jobban aggódott, és elfordította a tekintetét. Sophie ekkor
vette észre a mellettük haladó másik férfit. Nagydarab. Barátságtalan.
És rosszallóan néz.
Sophie még jobban Sam mellkasának simult, és akaratlanul is
megborzongott.

33
 – Minden rendben – mondta nyugtató hangon a férfi, amikor feljebb
emelte a karjában. – Senki sem fog bántani. Megígérem.
– Ő ki? – suttogta Sophie.
Sam megint oldalra nézett.
– Garrett, az öcsém.
– Nagydarab és barátságtalan – motyogta a lány.
Samet rázta a nevetés.
– Ártalmatlan.
Sophie horkantást hallott, és feltételezte, hogy Garrettnek nem
tetszett a bátyja megjegyzése.
Ekkor Garrett odahajolt hozzá, és rábámult.
– A kérdés az, te ki vagy?
Sophie hátrahőkölt, és ha tehette volna, átmászik védelmezője vállán
és elbújik mögötte.
– Hagyd, Garrett, megijeszted – mondta Sam.
Garrett rosszalló pillantása arról árulkodott, hogy még nem végeztek.
Harag öntötte el Sophie-t. A fenébe, elege van már a basáskodó seggfej
férfiakból!
– Nyugi – csitította a férfi, aki a karjában tartotta, mintha megérezte
volna a feszültségét.
Lépcsőkön haladtak felfelé, aztán elmentek egy másik férfi mellett –
ezúttal meg miféle bajba keveredett? Legalább fegyverük nem volt a
férfiaknak, és eddig még nem akarták megölni. Ez azért jó, nem? Talán
tudják, hol találja Samet.
– Hol vagyok? – kérdezte erőtlenül, amikor a férfi óvatosan egy
ágyra fektette. Válaszra sem várva összegömbölyödött, és egyszerre
nyúlt a takaró meg a párna felé. Egek, de fáradt! És fáj minden
porcikája.
– Ó, nem – korholta egy férfihang. – Még nem alhatsz.
Sophie fél kézzel ellökte, és még mélyebbre fúrta magát a párnába.
Jó érzés volt. Az izmai kezdtek ellazulni a meleg takaró alatt, majd
tiltakozva megsajdultak.
Amikor elöntötte a fájdalom, kinyitotta a száját és a szemét. A karja.
Égett. Már nem volt elgémberedve. Aztán emlékezni kezdett, mi történt.
Vízbe ugrott. Lelőtték. Menekült.
Kezével a seb után tapogatózott. Annyira csak nem lehet rossz, vagy
mégis?

34
 – Nyugi – mormolta a Sam-hasonmás. – Azt mondanám, hogy a
sokk részben elmúlt, és kezdesz újra érezni.
Sophie hevesen megrázkódott, ujjai továbbra is a sérülés környékét
markolták. Valaki gyengéden megragadta a kezét, és lefeszegette a
sebről.
– Fá-fáj.
– Tudom. Kórházba kellene menned.
Sophie felkapta a fejét.
– Nem!
– Itt a kötszer – lépett be a szobába Garrett. – Donovan hoz vizet és
törlőkendőt, hogy kitisztíthasd a sebet.
Sophie a mellkasához szorította a takarót, és óvatosan Garrettre
nézett.
Ő sem nyerte el a férfi tetszését. A lány csak mély gyanakvásként
értelmezhette a viselkedését.
Egy pillanattal később egy harmadik férfi jelent meg Garrett mögött.
Ő legalább nem úgy festett, mint aki ki akarja dobni, bár ő is
tartózkodónak tűnt.
– Ő az öcsém, Donovan – bökött a hüvelykujjával hátrafelé a válla
felett az ál-Sam.
– Hány öcséd van?
Sam elvigyorodott.
– Öt, de csak kettő van itt.
– Még három?! – Sophie igyekezett elrejteni a rémületét.
Őrülten forgott vele a szoba, és annyira vacogott, hogy azt hitte,
menten kitörik a foga. Van valami fontos elintéznivalója, de nem
emlékszik másra, csak arra, hogy meg kell óvnia a kisbabáját.
Amikor rádöbbent, hogy még mindig nem érzi a kicsi mozgását, a
hasára szorította a kezét. Könnyek perzselték az arcát, hangosan
szipogott, de nem kapott levegőt az orrán keresztül.
Akkor a zavarodottság ködfátylán át eszébe jutott, mi az a fontos
dolog, amit feltétlenül meg kell tennie.
– Sam – krákogta. – Meg kell találnom Samet. Meg fogják ölni.
Ahogy a szoba elhomályosult előtte, még mélyebbre süppedt az
ágyban.
– Itt vagyok, Sophie.

35
 – Sam? – Nem, a hasonmása volt az. Sophie megrázta a fejét. – Nem
téged. Sam Ke-Kellyt. Meg kell találnom Samet. Fontos. Engem is meg
fognak ölni. A kisbabámat is.
Olyan hevesen vacogott a foga, hogy megfájdult az állkapcsa.
Miért nem képes összeszedni magát? Miért érzi, hogy szétesett, és
ködös minden? Vadul forgott körülötte a szoba, mintha valami pokoli
óriáskeréken ülne. Összeszorult a gyomra. A kínzó fájdalom hatására
émelyegni kezdett, de a legkevésbé sem akart hányni.
Minden olyan értelmetlen. Hallotta, ahogy hablatyol, de fogalma
sem volt róla, miről.
Sam. A név eszébe jutott. Ez az egy állandóan vele volt.
Ismét megpróbálta kimondani a nevét, de merev ajkai nem
mozdultak. Lecsukódott a szeme. Igyekezett megdörzsölni, hogy
kitisztuljon a látása.
Egyre terjedt a sötétség, s végül már a férfiak alakját sem tudta
kivenni. Fájdalmas volt harcolni a mindent elárasztó sötétség ellen.
Feladta.
Sam figyelte, ahogy ismét öntudatlanságba süllyed. Amikor
felnézett, látta, hogy Garrett és Donovan szúrós pillantással méregetik.
– Mi a fészkes fene ez az egész? – szólalt meg végül Garrett.
Sam végigsimított a haján, majd a tarkójára kulcsolta a kezét.
– Jézusom! Nem tudom.
– Ki ez? – kérdezte Donovan.
Mielőtt válaszolhatott volna, Garrett szeme összeszűkült, és felváltva
Samre, majd Sophie-ra pillantott.
– Az a lány Mexikóból, igaz?
Sam figyelmen kívül hagyta a kérdést, és feljebb húzta a takarót,
hogy melegebben tartsa a lányt, de ügyelt rá, hogy a karja szabadon
maradjon. Aggasztotta a még mindig szivárgó vér. A pokolba is! Az
egész ügy aggasztotta.
– Mi a fenét akart mondani azzal, hogy figyelmeztetnie kell téged? –
kérdezte Donovan. – Nekem nagyon bűzlik ez az egész, Sam. Hívnod
kellene Seant és a mentőket. Majd ő intézkedik.
Sam megrázta a fejét.
– Nem hívjuk a rendőrséget. Addig nem, amíg nem tudom, mi az
ördög folyik itt.

36
 Pillantása Sophie hasára siklott. Arrébb tolta a takarót, és nem bírta
megállni, hogy ne simítson végig a tenyerével a domborulaton. A lány
bőre hideg volt, de a kemény dombocska lenyűgözte Samet.
– A fenébe! – nyögte Garrett. – A fenébe is! Ne!
– Mi az? – kérdezte Donovan.
Sam tudta. Nyelt egyet, majd a testvéreire nézett.
– Lehet, hogy az enyém. Csak akkor derül ki, ha beszéltem vele, de
öt hónapja voltunk együtt. És nagyjából öt hónapos terhesnek tűnik.
– Szent szar! – tört ki Donovanből.
– Egyetértek Vannel. Ez úgy bűzlik, mint egy elcsapott bűzös borz –
jegyezte meg zordan Garrett.
Sam Sophie felé intett.
– Be kell kötöznöm, amíg eszméletlen. Segítenetek kell a karjánál.
Ha a golyó még benne van, nem lesz más választásunk, mint kórházba
vinni.
A sebre pillantott. Akár benne van a golyó, akár nincs, össze kell
varrni. El nem tudta képzelni, hogy a csudába és főképp miért tartsa
távol a kórháztól.
Donovan morcos képpel leült Sophie másik oldalára.
– Úgy tűnik, valaki nagyon megverte, megpróbálta megfojtani, aztán
rálőtt. Nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Samnek dühösen megfeszült az álla.
– Igen, úgy tűnik. Csoda, hogy megúszta.
– Ha megúszta – szólt közbe savanyúan Garrett.
Sam bosszús pillantást vetett rá.
– Ez meg mit akar jelenteni?
– Szerintem átkozottul különös, hogy hirtelen csak úgy felbukkan
félig vízbe fúlva, összeverve, lőtt sebbel, és olyasmiket zagyvál, hogy
figyelmeztetnie kell téged. Hol a pokolban volt öt hónapon keresztül, ha
olyan szenvedélyes éjszakákat töltöttetek együtt? Tudnia kellett, hogy
meg tudod védeni.
– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte nyugodtan Sam. –
Gondolod, hogy előbb jól összeverte magát, majd rálőtt magára, aztán a
tóba ugrott terhesen, mert ilyen bonyolult módon akart a közelembe
férkőzni?
Úgy tűnt, Garrett legalább egy kicsit elszégyellte magát.

37
 – Nézd! – folytatta. – Tudom, hogy gyanakvó a természeted. Ebben a
pillanatban én is értetlenül állok a történtek előtt, de addig nem
ítélkezem, amíg nem hallottam a mondanivalóját.
– Okos döntés – mormolta Donovan, miközben Sophie sebét
vizsgálta. – Úgy tűnik, a golyó átment rajta. Nem ért csontot. Csak húst
roncsolt. Pokoli fájdalmai lesznek, és amennyi időt a tóban töltött,
valószínűleg elfertőződik, de szerintem nem olyan komoly. Én jobban
aggódnék a terhessége miatt.
Donovan megjegyzése fejbe kólintotta Samet. Igen, látta Sophie
hasát. Még nyugodtan, tárgyilagosan közölte is a testvéreivel, hogy a
gyerek talán tőle van. De mostanáig mégsem fogta fel egészen.
Egy kisbaba. Aki az övé is lehet. Talán apa lesz.
Szent szar!
Ráadásul ilyen váratlanul. Erre még a legvadabb álmaiban sem
gondolt. A testvéreire hagyta, hogy megállapodjanak és gyerekeket
nemzzenek. Úgy gondolta, hogy Ethannek és Rachelnek lesz már pár
gyereke, mielőtt ő egyáltalán gondolna egy komoly kapcsolatra, arra
meg pláne nem, hogy unokákkal lepné meg a szüleit.
Összerándult. Szentséges ég! Az anyja teljesen odalesz.
Harminchat éves. Már rég túl van azon a koron, amikor a legtöbb
férfi családot akar, nem? De mindeddig átkozottul biztos volt benne,
hogy amikor – ha – arra kerül a sor, az az ő feltételei szerint fog
történni: lehetőleg olyan nőtől születik gyermeke, akit feleségül vett, és
csak alapos megfontolás után. A gyerekeket és a munkáját nem igazán
tartotta összeegyeztethetőnek.
– Jól vagy, cimbora? – kérdezte halkan Donovan.
Hogy jól van-e? Úgy érezte magát, mintha valaki kirántotta volna a
lába alól a szőnyeget. Mintha valaki hirtelen megváltoztatta volna az
összes szabályt és az egész élete menetét.
Oké, ez drámaian hangzik, de a fenébe, az is! Egy gyerek mindent
megváltoztat. És akkor még ott van Sophie is. Miért tűnt el? Nem, ő
nem ígért neki semmit. Nem volt abban a helyzetben, hogy bármit is
felajánlhasson. Hisz még a személyazonosságát sem…
– Bassza meg! – tört ki belőle.
Garrett éles pillantást vetett rá.
– Honnan a fenéből tudta, hol keressen? Samként ismert. Csak
Samként. Csupán egy fickó voltam, aki felbukkant a bárban, ahol

38
dolgozott. De nem Sam Kelly. Amit megtudott rólam, az alapján bárhol
élhettem.
– Én azt mondanám, Sam, hogy valószínűleg túl beszédes voltál az
ágyban – jegyezte meg szárazon Garrett.
Sam megrázta a fejét.
– Gondolod, hogy ilyen ostoba vagyok? Ráadásul nem igazán
beszélgetéssel töltöttük az időt, amikor kettesben voltunk.
Donovan felkuncogott, de aztán gyorsan elkomolyodott.
– Akkor mi a fenét csináljunk? Mert talán csak véletlen lenne, hogy
a lány, akivel összejössz fedett akció közben, hirtelen felbukkan, pokoli
állapotban, és figyelmeztetni próbál, valamit motyog arról, hogy meg
akarnak ölni, miközben ő elvileg semmit sem tudhat rólad? Azt meg
határozottan nem, hogy hol laksz.
– Nagyjából összefoglaltad a helyzetet. – Sam a mozdulatlanul fekvő
Sophie-ra meredt.
A lány hasát borító takaró megrezzent. Alig vette észre az apró
mozdulatot. Döbbenten odahajolt, és elhúzta a takarót. A lány vizes
pólója felgyűrődött, szabaddá téve sima hasát.
Sam élénken emlékezett rá, milyen volt megérinteni, végigsimogatni
buja testét, amely határozottan megváltozott az utolsó együttlétük óta.
Amikor a hasa oldalára fektette a tenyerét, egy aprócska rúgást
érzett. Lenyűgözve bámulta. A kisbaba volt az.
– Ezek szerint a kisfickó jól van – motyogta Garrett.
Sam nem tudott felelni. Túlságosan összezavarodott. A gyermeke
rugdosását érzi a tenyere alatt?
– Le kellene venni róla azokat a vizes ruhákat – javasolta Donovan.
– És neked meg Garrettnek is, száraz ruhára van szükségetek. Melegítek
egy kis levest, és megnézem, van-e itthon antibiotikum. Szüksége lesz
rá, meg valami ibuprofennél erősebb fájdalomcsillapítóra is. Bár
fogalmam sincs, mit szedhetnek a terhes nők.
Sam megmozdult, lerázta magáról a kábulatot, és rosszallón nézte
őket. Ő az egyetlen, aki ruha nélkül láthatja. Garrettre meredt, aki végül
vette az üzenetet, és elindult az ajtó felé, de közben végig dünnyögött
magában.
– Hozz levest és gyógyszert, amilyet csak találsz – kérte Donovant
Sam. – Levetkőztetem, adok rá valami meleget, aztán megnézem a

39
sérüléseit. Miután felébred és el tudja mesélni, mi az ördög folyik itt, és
miért nem akarja, hogy kórházba vigyük, eldöntjük, mi legyen.
Donovan bólintott, majd kisietett a szobából Garrett után.
Sam ismét az ágyában fekvő nőt figyelte. Az ő asszonya. Az ő
gyermeke?
Tagadón megrázta a fejét. A lány sem volt az övé.
Az ujjával óvatosan kisimított egy nedves hajfürtöt a nyakából.
– Hol voltál eddig, Sophie? – kérdezte halkan. – Milyen titkokat
rejtegetsz? Ki a fene akar megölni?
Hirtelen dühödt harag hullámzott végig rajta. Bárki akarta is
megölni, a gyermekével is végezni próbált. Az ő gyermekével!
Annyi kérdés kavargott a fejében, hogy azt hitte, beleőrül. Ha nem
viseli gondját, a lány nem éli túl, és nem tudja megadni neki a
válaszokat. Sophie, bár eszméletlen volt, még mindig remegett. Minél
előbb ki kell bújtatnia a nedves ruhából, és melegen kell tartania.
Sam gyorsan levetkőzött, de arra nem vesztegette az idejét, hogy
száraz ruhát húzzon. Visszament Sophie-hoz.
Óvatosan, különös figyelmet szentelve a sérüléseinek, lehámozta
róla a nedves ruhákat. Számos zúzódás tarkította a lány testét, és a
nyakán éktelenkedő sötét ujjlenyomatok láttán megfeszült Sam
állkapcsa.
Sophie mellbimbója megkeményedett, amikor libabőrös lett a teste.
A meztelen lány karcsú volt és formás, kivéve a gömbölyödő hasát.
Sam szégyentelenül bámulta, megbabonázták a terhesség okozta
változások.
Sophie túl kicsinek és soványnak tűnt. Amúgy sem volt nagydarab,
de a terhesség hatására nem gömbölyödnek ki a nők? Nem
domborodnak jobban? Hallotta korábban, ahogy az anyja panaszkodott:
minden terhességnél a szokásosnál eggyel nagyobb melltartóra volt
szüksége, és a csípőjére is nagyon meghízott. A sötétebb mellbimbón
kívül Sophie esetében az egyetlen változás az volt, hogy kidudorodott a
hasa.
– Az enyém, Sophie? – suttogta. – Miért tűntél el?
Óvatosan beburkolta az egyik flanelingjébe, amelyet aztán
begombolt. Donovan már bekötötte a sebet. Sam aggódott a véres géz
láttán. Bármilyen jelentéktelen is a seb, a vérveszteség semmi jót nem
ígér egy terhes nő esetében. És egy ideig nyilván a tóban volt. A bőre

40
még mindig hideg, az ajka pedig kékesre színeződött, ami egyáltalán
nem tetszett neki.
Annyi kérdése lenne! Az lenne az ésszerű megoldás, ha felhívná
Seant, és kórházba vinnék Sophie-t. Megsérült és terhes. De minden
alkalommal, amikor a telefonra esett a pillantása, eszébe jutott a lány
szemében látott félelem és a meggyőző szavai.
Biztosan nem hazudott a veszélyről. Akár a lányt fenyegeti, akár őt
vagy mindkettőjüket, nem kockáztathatja Sophie életét – és a
gyermekét.
Az ágyra mászott, és még több takarót borított a hideg testre. Majd
az oldalára feküdt, óvatosan magához húzta a lányt, a testével
melegítette, aztán szorosan maguk köré vonta a takarókat, hogy ne
szökhessen el a meleg.
Sophie remegése fokozatosan alábbhagyott, és úgy tűnt,
megnyugodott. Felsóhajtott, a Sam mellkasához simuló ajka szétnyílt.
Megpróbált közelebb húzódni a férfihoz, de amikor válla a testének
ütközött, nyöszörgés szakadt ki belőle.
– Óvatosan, édesem – suttogta Sam, és a testük közé húzta a lány
kezét, hogy az ne tudja mozgatni.
– Fá-fázom – mormolta nyugtalanul Sophie.
– Tudom. Da hamarosan felmelegszel. Csak feküdj nyugodtan, hogy
ne üsd be a karod.
– Sa-Sam? Tényleg te vagy az, vagy még mindig csak álmodom?
Sam nem tudta pontosan, mire gondoljon Sophie zavara láttán.
A sokk, a hideg, egy lőtt sebről nem is beszélve, határozottan ki
tudja ütni az embert. Eddig pusztán valami bizarr véletlenre akarta fogni
a dolgot, de most gyanakvás töltötte el.
Csak egy idióta nem veszi észre a nyilvánvalót. A fenéket bizarr
véletlen.
– Én vagyok az, Sophie. Itt vagyok. Megsérültél. Kórházba kell
vinnem téged. Meg kell bizonyosodni róla, hogy a gyermeked jól van.
Minden erejére szüksége volt, hogy ne kezdje el ott helyben
kikérdezni a lányt. Csak az tartotta vissza, hogy tudta, milyen rossz
állapotban van.
Sophie megrázta a fejét, majd halkan felnyögött.
– Ne mozogj, attól csak még rosszabb lesz – figyelmeztette Sam.

41
 – Nem mehetek kórházba – szólt rekedten Sophie. – Ott biztosan
megtalál.
Sam a homlokát ráncolva meredt a szorosan a mellkasához préselődő
arcra.
– Ki, Sophie? Ki talál meg?
– Az apám. Az emberei – javította ki magát.
Samet nagyon megdöbbentette ez a megjegyzés. Rábámult, de a lány
szemhéja ismét lecsukódott. Tehetetlenségében a falba akarta verni a
fejét, de aztán azonnal elöntötte a bűntudat, mert eszébe jutott, hogy a
karjában tartott nőnek nyilván nagyon rossz napja, vagy ami azt illeti…
hete volt.
– Sophie! – Várt a válaszra. – Sophie! – ismételte meg egy kicsit
hangosabban. – Édesem, ébredj fel! Beszélnünk kell.
A lány felnyögött, és a mellkasához simította az arcát. Ez a mozdulat
minden szónál jobban árulkodott arról, hogy azt akarja: hallgasson el és
hagyja békén.
Sam kezdte elveszteni az eszét. Az öccse bármelyik pillanatban itt
lehet a gyógyszerrel meg mindazzal, amit sikerült találnia, ezért gyorsan
leellenőrizte, hogy elfedi-e a takaró Sophie-t a fürkésző tekintetek elől.
Nem mintha Van seggfej lenne, de hé, egy félmeztelen nő minden
valamirevaló férfi pillantását magára vonzaná. Még akkor is, ha halott.
Felsóhajtott, amikor Sophie teste ismét elernyedt. A fenébe! Ez nem
az ő napja, hete vagy akár hónapja. Tényleg csak egy órája gondolt arra,
hogy hiányzik neki a lány? Olyan volt, mintha megidézte volna, és bár
számtalanszor fantáziált arról, hogy újra az ágyában fekszik, erre a
fordulatra határozottan nem gondolt.
Donovan kopogott, aztán válaszra sem várva bedugta a fejét az ajtón.
Belépett, egyik kezében az elsősegélydobozzal, a másikban egy
injekciós tűvel, egy kis kupakkal a tetején.
– Az meg mi az ördög? – tudakolta Sam, amikor az öccse közelebb
lépett az ágyhoz.
– Antibiotikum. A terepen használt elsősegélydobozból.
– Honnan tudod, hogy terhes nők számára is biztonságos?
– Hasznos dolog az internet – felelte nyugodtan Donovan. –
Elképesztő, mi minden található rajta. Nem is értem, miért járnak még
orvoshoz az emberek.

42
 – Azt akarod, hogy valami megguglizott információra bízzam a
gyerekem biztonságát? – hitetlenkedett Sam.
– Nos, igen. Van jobb ötleted? Én még mindig amellett vagyok, hogy
hívjuk fel Seant, és vigyük kórházba a lányt. És tudod, hogy igazam
van.
Sam felsóhajtott, majd intett az öccsének, hogy jöjjön közelebb.
Donovan számos kötszert és kenőcsöt hozott, meg egy varrókészletet.
– Hé! Nem engedem, hogy összevarrd! Ez őrület!
– Ahogy az is, ha hagyod, hogy elfertőződjön és lerohadjon a karja.
– A fenébe, Van! Nem ismerek nálad bosszantóbb alakot.
Donovan erre halványan elmosolyodott.
– Esküszöm, olyan könnyű kiismerni titeket Garrett-tel. Mindketten
olyan ingerlékenyek vagytok. Egészségügyi kiképzést kaptam a
seregben, nem emlékszel? Egy sor bámulatos dologra vagyok képes.
Tudok repülőt és helikoptert vezetni, és még végtagokat is visszavarrok.
Lehet, hogy később lerohadnak, de hé, az már nem az én gondom.
– Szemtelen disznó – dünnyögte Sam. – Túl sok időt töltöttél Joe-
val.
Donovan megint elvigyorodott.
– Mindig ő volt a kedvenc testvérem.
Sam türelmetlenül intett.
– Add be neki az injekciót, de mielőtt rászabadítalak a tűvel és a
cérnával, meg akarom nézni még egyszer a karját és az oldalát.
– Ezt úgy mondod, mintha párnahuzatot készülnék hímezni –
jegyezte meg szárazon Donovan.
Levette az injekciós tű védőkupakját, majd átment az ágy másik
oldalára. Amikor félrehajtotta a takarót, szabaddá téve Sophie csípőjét,
bocsánatkérő pillantást vetett a bátyjára. Sam haragosan nézett, de nem
szólt semmit, amikor Van hozzáértőn megtörölte a sima bőrt a lány
feneke felett, és a húsba döfte a tűt.
Sophie összerándult, és ijedten felkiáltott. Sam ingét markolva
remegett, de a szemét nem nyitotta ki. A férfi ösztönösen közelebb
húzta magához, megnyugtató szavakat suttogott a fülébe, az öccsére
viszont mérges pillantásokat vetett, miközben Donovan kihúzta a tűt, és
ismét rátette a kupakot.
Donovan csak a szemét forgatta. Fél lábbal az ágyra térdelt, és a
gallérjánál kezdve lehúzta a lányról a flanelinget. Amikor a felső karján

43
lévő kötéshez ért, óvatosan megemelte a végét. A kötszer alul
élénkvörös volt. Donovan homlokráncolva letörölte a sebből szivárgó
friss vért.
– Össze kell varrni, Sam. Tudom, hogy nem tetszik az ötlet, de ha
nem teszed, amit kellene, és nem viszed kórházba, össze kell varrnom.
Adhatok neki helyi érzéstelenítőt. Kevésbé hatásos, mint amit a
kórházban használnak, de ha nem tér magához, nem fog érezni semmit.
Sam halkan szitkozódott, lehunyta a szemét, majd lemondóan
felsóhajtott.
– Rendben, csináld. De gyorsan. Nem akarom, hogy többet
szenvedjen, mint amennyi feltétlenül szükséges.
Sam a nyakához vonta Sophie arcát, aztán végigsimított a karján
addig a részig, amelyet Donovan előkészített a beavatkozásra.
Nevetséges, hogy kényeskedő asszonyszemély módjára viselkedik. Épp
elég véres sebet varrt már össze ő maga is a csatatéren. Olyan dolgokat
látott, amelyektől még a legharcedzettebb katonák is elsápadnának.
Ugyanakkor rettenetesen felkavarta a látvány: a terhes és védtelen
Sophie a karjában fekszik, az öccse pedig arra készül, hogy tűt
böködjön belé.
– Fogd szorosan – mormolta az első öltésre készülődve Donovan. –
Ha vergődni kezd, jobban fog fájni, és nem akarok még nagyobb kárt
okozni.
– Csak csináld – morogta Sam.
Még jobban magához szorította Sophie-t, felajánlva neki az erejét és
a védelmét. Nem tudta, melyikük feszült meg jobban, amikor a tű a lány
bőrébe hatolt.
A lány arca megrándult, és Sophie ijedten nézett fel. Őt mintha nem
is látta volna. A száját néma kiáltásra nyitotta, majd elgyötörten,
rekedten megszólalt.
– Kérlek – könyörgött –, ne bántsátok a kisbabámat!
Sam gyomra összeszorult, és még Donovan is összehúzta a szemét és
felnézett.
– Mi a fene? – dünnyögte.
– Fejezd be! – utasította Sam.
Visszafordult Sophie-hoz, és az ajkára szorította a száját, hogy
elfojtsa a szívébe hatoló nyöszörgő hangokat.

44
 – Sss, Sophie! Sam vagyok. Itt vagyok. Senki sem fog bántani.
Esküszöm. A kisbabád jól van. Én is jól vagyok. Érted?
– Sam… Figyelmeztetnem kell Samet. – Sophie beszéde összefolyt.
– Már nincs biztonságban. Nem kerestem fel, de rám találtak. Samnek
tudnia kell.
Egyetlen könnycsepp gördült végig az arcán. Sam lecsókolta, és
élvezte az érintését olyan sok hónap után. Nem érdekelte, mit gondol,
Van. Nem érdekelte, mit látott, vagy, hogy elmondja majd Garrettnek,
és mindketten piszkálják miatta. Ebben a pillanatban az asszonyát
tartotta a karjában. A gyermekét. És tudni akarta, mi az ördög fenyegeti
a lányt. Kitől fél annyira? És miért gondolja, hogy meg kell őt védenie?
Ez feldühítette.
– Nem végeztél még? – sziszegte.
– Mindjárt – dünnyögte Donovan.
A lány húsához emelte a tűt, hogy elvégezze az utolsó két öltést.
Sam imádkozott, hogy nagyon igyekezzen.
Sophie megint megfeszült, és halk zokogás szakadt ki belőle.
Legszívesebben Sam is sírt volna.
– Nagyon mérges lesz – szólt elcsukló hangon a lány.
Csak fecsegett, minden egyes öltésnél összerándult, de nem küzdött.
Úgy tűnt, megadta magát a pokoli fájdalomnak. Sam azt kívánta, bár
tudná, mi zajlik lázas elméjében.
– Gyűlölni fog. Soha nem fogja megérteni. El kell mondanom neki
az igazat.
Donovan elkötötte a cérnát, és aggódó pillantást vetett Sam felé, aki
anélkül is tudta, milyen őrült ez a helyzet. Több mint bizarr. Valami
nagyon komoly baj van.
A kérdés az, hogyan keveredett bele Sophie. És ha bajban van, mi a
fenéért nem kereste meg korábban?
Sam keze Sophie hasára siklott, és érezte a kisbaba megnyugtató
fészkelődését az anyja méhében.
És ha ez az ő gyermeke, mi a fenét jelent a kettejük jövője
szempontjából?
Sophie végre nem fázott. Fájt minden porcikája, de nem fázott.
Kótyagos fejjel beletelt egy percbe, mire rájött, hogy egy másik ember
testének melegét érzi.

45
 6. fejezet

Csukott szemmel próbálta felidézni, milyen ez a test. Kemény. Izmos.

Határozottan férfi az illető. És ismerős.
Még jobban a mellkasához simult, és mély levegőt vett. Ismerte ezt
az illatot. Bárhol felismerné.
Sam.
A férfi karja a derekára fonódott, az öléhez préselve a lány hasát.
Sophie ekkor érezte meg, hogy a kisbaba megmozdult egy kicsit.
Levegő után kapva felült, és majdnem felkiáltott a fájdalomtól. De nem
érdekelte. Megmozdult a kisbabája!
Felült az ágyban, mindkét kezét a hasára fektette, és szerette volna,
ha a kicsi újra megmozdul. Majdnem elvesztette az önuralmát, amikor
megérezte a megnyugtató kis rúgásokat a tenyere alatt.
– Köszönöm, istenem! – suttogta.
A megkönnyebbülés hatására annyira elgyengült, hogy szinte
visszahanyatlott. Erős karok kapták el és fektették vissza óvatosan a
párnára. Sam kék szemébe nézve levegőt is elfelejtett venni.
Felemelte a kezét, hogy megérintse a férfi arcát, és meggyőződjön
róla, tényleg itt van-e.
– Sam! Te vagy az.
Sikerült! Nem tudta, hogyan. Nem is érdekelte. Itt van, biztonságban,
Sammel. A férfi majd megvédi őt és a gyermekét. Muszáj.
Sam fürkészőn tanulmányozta. Uralkodott az arckifejezésén, a száját
összeszorította. Nem mosolygott, de nem is nézett rá rosszallóan.
– Igen, én vagyok az, Sophie. Hogy vagy? Nagyon fáj?
Sophie annyira megdöbbent, hogy el is felejtette a fájdalmat.
Megkönnyebbült, hogy a kisbabája megmozdult, de meglepődött,
hogy Sam ágyában és karjában találta magát. Hány éjszakát töltött
egyedül arról álmodozva, hogy a férfi újra átöleli?
Ekkor félelem hullámzott át rajta. Elöntötték az emlékek, az elmúlt
napok minden történése, és élesen emlékeztették rá, hogy ebben a
pillanatban egy fabatkát sem ér az ő élete, a gyermeke élete.
– Mióta vagyok itt? – kérdezte, és igyekezett kiszabadulni Sam
szorításából.

46
 Olyan fájdalom nyilallt a karjába, hogy levegő után kapkodott. Sam
elengedte, de segített neki felülni. Amikor pillantása a hasára siklott,
Sophie idegesen nyelt egyet. A férfi nem ostoba. Rá fog jönni.
Valószínűleg már rá is jött. De annyi minden van még, amit nem tud.
– Néhány órája – felelte halkan Sam. – A tóból halásztalak ki. Azóta
hol magadnál vagy, hol elveszted az eszméleted. Megijedtél, amikor
szóltam az öcsémnek, hogy hívja a mentőket. Kifejezetten tiltakoztál az
ellen, hogy kórházba vigyünk vagy szóljunk a rendőrségnek. Elárulnád,
miért?
Sophie kerülte a tekintetét, de Sam határozottan megfogta az állát és
maga felé fordította.
– Ó, nem, Sophie! Sok megbeszélnivalónk van. Kezdve azzal, hogy
mi a fene történt veled. Hová a pokolba tűntél öt hónappal ezelőtt.
Honnan tudtad, ki vagyok, és hogy hol keress. Miért akartál
figyelmeztetni. És legfőképpen. Ami a legfontosabb. Az én
gyermekemet várod?
Sophie arcából kiszaladt a vér. Sam aztán nem finomkodik. De
megérdemli a válaszokat. Gyűlölni fogja értük, viszont megérdemli,
hogy tudja az igazat. Mindennel kapcsolatban.
Idegesen nyelt egyet, és ijedten nézett rá.
Sam összeszűkült szemmel figyelte, és hüvelykujjával végigsimított
a lány arcán.
Sophie-nak megnyugtatónak kellett volna találnia ezt a mozdulatot,
de számára inkább sürgetésről, semmint gyengéd érzelmekről
árulkodott. Megnyalta a szája szélét. Meg akart szólalni, de nem jött ki
hang a torkán. Rettegve bámulta a férfit, és forró könnyek patakzottak
végig az arcán. Most, hogy végre újra találkoztak és olyan közel volt
hozzá, hogy érezte testének melegét, képtelen volt megszólalni.
Sam arckifejezése ellágyult. Végigfuttatta ujjait a lány állának
vonalán.
– Ne félj tőlem, Sophie. Sohasem bántanálak. Ismeretlen vizeken
hajózok, szóval légy elnéző velem, oké? Tudnom kell, hogy az én
gyermekemet várod-e.
Miközben e szavakat mondta, keze a lány hasára siklott és a kis
domborulatra borult. A kisbaba megmozdult, és válaszképpen rúgott
egyet. Sophie lélegzete elakadt a csodás érzéstől, hogy ilyen hosszú idő
után újra érezte élénk mozgását.

47
 – A kislány a tiéd – felelte. A mellkasa összeszorult, alig kapott
levegőt.
Sam pupillája kitágult, az orrcimpája remegett. Egy pillanatig némán
bámulta a lányt, mintha meg kellene emésztenie a hallottakat.
– Kislány? – kérdezett vissza végül.
Sophie elvörösödött.
– Kislányként gondolok rá, de nem tudom biztosan. Csak egy
megérzés. Nem szeretem csak gyereknek hívni.
– De ebben a stádiumban már tudni lehet, nem? Úgy értem, biztos
csináltak ultrahangot. Nem tudták megmondani a nemét?
Sophie elfordult.
– Nem voltam ultrahangon.
Sam ismét az álla alá nyúlt, hogy magára irányítsa a tekintetét.
– De orvosnál voltál… – jegyezte meg homlokráncolva.
Sophie megrázta a fejét.
– Túl veszélyes lett volna.
Sam elfintorodott. Átható kék szemével tovább fürkészte a lányt.
– De a kislány az enyém.
– Igen. A tiéd. Ez biztos.
– Értem.
Nyugodtnak tűnt, de Sophie érezte a megtévesztően szelíd
arckifejezés mögött kavargó érzelmeket.
– De eddig nem akartad elárulni nekem.
Sophie majdnem felnevetett. Megtette volna, ha nem biztos benne,
hogy utána hisztériás rohamot kap. Elárulni neki. Mintha nem is létezne
ennél egyszerűbb feladat a világon. Hirtelen elöntötte a keserűség.
– Elárulni?! – Ekkor felnevetett. Egyszerűen nem bírta visszafogni
magát. Ahogy számított rá, végül magas, egyáltalán nem kellemes hang
szakadt ki a torkán. – Mégis hogyan, Sam? Mielőtt kisétáltál abból a
hotelszobából, közölted velem, hogy nem látlak többé.
Sam szeme ismét összeszűkült, és veszélyesen csillogott.
– Láthatóan mégsem okozott gondot, hogy megtalálj. Nyilván egész
idő alatt tudtad, hol vagyok, ami több, mint amit én mondhatok el rólad.
Hogy lehet ez, Sophie? Ki a fene vagy te, és mire megy ki ez az egész?
Milyen gyorsan vádaskodásba csaptak át a kérdései!
Sophie oldalra fordult, és felkészült a fájdalomra, ahogy a sérült
karjára kell támaszkodnia. Nagy nehezen átvetette a lábát az ágyon, és a

48
földre tette. Amikor felállt, a flaneling lecsúszott a térdéig. Anyaszült
meztelen volt alatta.
Körülnézett, mit vehetne fel, miközben az agya lázasan igyekezett
megfogalmazni a mondandóját.
– Gyorsan, egyszerűen elmondok mindent – jegyezte meg keserűen.
– Valaki meg akar ölni, és amint megszerzik tőlem, amit akarnak,
végeznek velem. Valószínűleg téged is meg akarnak ölni, de eddig nem
tették, mert te vagy a csali. Ezért nem kereshettelek meg. De a
nyomomra akadtak, és már nem volt esélyem elmenekülni előlük.
Ugyanis határozottan nem vagyok olyan gyors és okos, mint korábban.
– Undorodva intett a hasa felé. – A terhesség nemcsak lelassít, de
esküszöm, úgy érzem, hogy az összes agysejtemet is elpusztítja.
– Sophie, nyugodj meg! – Sam csitítón nyújtotta felé a kezét. –
Gyere vissza, és ülj le. Nem lenne szabad felkelned.
– Hol vannak a ruháim? – kérdezte a lány, miközben körülnézett. –
Szükségem van a ruháimra. – Tudta, hogy kétségbeesetten ésszerűtlenül
hangzik, de a fenébe is! Valamit fel kell vennie, és el kell tűnnie innen.
Sam azt mondta, néhány órája van itt. Tomas és az emberei tudni
fogják, hol keressék.
Felcsillant a szeme, amikor meglátott egy melegítőt heverni a
sarokban, és lehajolt, hogy felvegye. Amikor felegyenesedett, fájdalom
nyilallt a karjába, és megingott, mint egy irtó magas sarkú cipőt viselő
részeg lány egy buliban. Sam ott termett, hogy elkapja, de Sophie
elrántotta a karját, és lassan az ágy felé lépett, hogy felvegye a nadrágot.
Túl nagy volt rá, de nem érdekelte. Meleg volt és száraz. Amint
azonban belebújt, elkezdte Sam karját rángatni. A férfi hitetlenkedve
nézett rá, mintha a lány megőrült volna.
– Gyerünk, Sam! Indulnunk kell. Nem maradhatunk itt. Ide fognak
jönni! Meg fognak ölni téged! És a testvéreidet is. Nem tudtam, hogy
vannak testvéreid. Sajnálom, nem tudtam. Azt hittem, csak te vagy és
az embereid.
Fájdalmasan lüktetett egy ér a halántékán, miközben csak beszélt és
beszélt. Teljesen értelmetlennek tűntek a szavai, és Sam csak állt ott, és
úgy nézett rá, mintha elment volna az esze.
Sophie ismét feléje nyúlt, és megfogta a kezét. A hasára fektette a
tenyerét.

49
 – Meg akarta ölni, Sam! Kés volt nála. Azt mondta, kivágja belőlem
a gyereket. Nem engedhetem, hogy ez megtörténjen. Szükségem van a
segítségedre. Kérlek! Segítened kell.
Sam rémülten nézte, majd a lány hasán nyugvó kezére esett a
pillantása. Annyira döbbentnek tűnt, hogy Sophie egy pillanatra
elhallgatott, és a hasára fonta a karját Sam keze felett.
– Szűz Mária! – motyogta a férfi. Elhúzta a kezét, és magához
rántotta a lányt.
Pokolian fájt, de Sophie nem tiltakozott, nem próbált elhúzódni.
Magába akarta szívni a férfi lényét. Végre biztonságban érezte magát.
Mintha nem lenne annyira egyedül.
Egy pillanatig csak állt ott, de hiába akart elmenekülni előle, a
valóság visszarántotta.
– Indulnunk kell – suttogta.
Elhúzódott, de a férfi, erősen tartotta.
– Engedj! – követelte. – El kell tűnnünk innen, Sam. És a
testvéreidnek is. Meg fogják ölni őket!
Sam megragadta a lány ép karját. A másik kezével az állánál fogva
kényszerítette, hogy ránézzen.
– Tisztázzunk egy-két dolgot, oké? Egy, nem mész sehová. Nincs
vita. Kettő, válaszokat akarok tőled, Sophie. Átkozottul sok választ.
Három, senki sem fog bántani téged, vagy a gyermekemet. Négy, ha
egész idő alatt tudtad, hol vagyok, abban a pillanatban el kellett volna
jönnöd, hogy veszélybe kerültél.
Sophie hitetlenkedve meredt rá, aztán felnevetett. Másra nem volt
képes. Sam annyira határozott volt, és férfimód le akarta egyszerűsíteni
a dolgokat.
– Nem értettél meg, Sam. Nem maradhatok. Nem sodrom veszélybe
a kisbabámat! – tiltakozott hevesen. – Tegnap éjjel alig sikerült ép
bőrrel megúsznom. Rám lőtt. Megölte volna a kisbabámat. Nem adok
neki újabb lehetőséget rá. Az elmúlt öt hónapban is sikerült mindig
előtte járnom.
– De most utolért – jegyezte meg nyugodt hangon Sam. – Ülj le,
Sophie! Rengeteg a megbeszélnivalónk. Először a személyes dolgokat
beszéljük meg, mert azt akarom, hogy utána, amikor elmeséled a többit,
a testvéreim is jelen legyenek.

50
 Sophie-nak már nem maradt ereje tovább harcolni, teljesen elöntötte
a fájdalom. Leroskadt az ágy szélére, és megadóan lehajtotta a fejét.
Sam letérdelt elé, és óvatosan a hasára fektette a tenyerét.
– Miért nem mondtad meg?
Sophie ismét haragos pillantást vetett rá.
– Nem úgy viselkedtél, mint aki tudni akarná. Az első pillanattól
kezdve mindenben hazudtál.
– Te mégis mindent tudsz rólam. Hogy lehet ez, Sophie? – kérdezte
veszélyesen halkan Sam.
Sophie makacsul bámult rá.
– Visszamentem érted – folytatta a férfi.
Sam megjegyzése óriási meglepetésként érte a lányt. A homlokát
ráncolva meredt rá.
– Te meg miről beszélsz?
Sam végigsimított a haján, és egy pillanatra elfordította a tekintetét.
– Fedett akció volt. Nem árulhattam el semmit, Sophie. Nem
árulhattam el többet magamról. Az akció végén azonban visszamentem,
de te már nem voltál ott. Eltűntél. Kerestelek, de mintha a föld nyelt
volna el.
Sophie arca lángolt Sam fürkésző tekintetétől, de akkor sem volt
hajlandó bűntudatot érezni. Hisz’ nem volt más választása, mint
elmenekülni. Az elmúlt öt hónapot rejtőzködve töltötte, csak azért, mert
segített a férfinak. És közben elárulta a saját apját.
– Most nézz rám, és mondd, hogy az enyém – követelte hevesen
Sam. – Tudnom kell. Ne vezess az orromnál fogva!
Sophie felemelte a tekintetét, és Sam szemébe nézett. Teljesen
nyugodt volt, mert ebben a kérdésben nem volt titkolnivalója. Ó, igen,
rengeteg titka volt, de ebben tiszta a lelkiismerete.
– A tiéd. Nem volt senki más, Sam. Már régóta nem.
Megkönnyebbülést látott a szemében? Megbánást?
Örömöt?
Talán mindhármat? Nehéz lett volna megmondani.
Sam egy pillanatra elfordult. Aztán kisimította a pólót Sophie hasán,
és az ujjaival bejárta minden egyes négyzetcentiméterét, végigfuttatta
őket a domborulaton és a köldökén.
– Nem vagyok képes felfogni – szólt rekedten. – Apa leszek.

51
 Sophie már majdnem beletúrt a férfi hajába, de visszafogta magát.
Annyi mindenről kellene beszélniük. De az is lehet, hogy talán semmi
sincs, amit tisztázhatnának. Ő csak kalandot jelentett a számára –
legalábbis eddig ezt gondolta –, de a férfi most azt mondja, visszament
érte. Merjen hinni neki? A férfiak sok mindent mondanak, csak hogy
mentsék az irhájukat.
De végül is Sam nem ígért neki semmit, ő pedig sok mindent
elhallgatott előle. Sok titkot. Sok árulást. Sokkal könnyebb lenne
egyszerűen csak figyelmeztetni az őt és a családját fenyegető veszélyre,
aztán elmenni.
Sam tenyere mintha megérezte volna hirtelen támadt menekülési
vágyát, megfeszült a hasán. Aztán a férfi felállt, és megfogta a kezét.
– A kettőnk dolgát később is megbeszélhetjük – szólt csendesen. –
Most arról kell beszélnünk, ki az ördög akar megölni, és miért
gondolod, hogy veszély fenyegeti a családomat, beleértve engem is. És
nem fogjuk kihagyni ebből a beszélgetésből a testvéreimet, mert
szükségünk lesz a segítségükre.

52
 7. fejezet

Érzelmek sokasága hullámzott át Sophie arcán. Félelem,

határozatlanság, fájdalom és iszonyatos fáradtság. Ágyban kellene
feküdnie, ehelyett nagyon feszült, és úgy érzi, abban a másodpercben
elfut, ahogy Sam elfordítja a tekintetét.
Sam noszogatására mégis visszafeküdt az ágyba. A férfi felrázta a
párnákat, majd betakarta, és Sophie úgy ült ott, mint egy királynő az
audiencián. Csak ő nem nagynak és fenségesnek, hanem kicsinek és
elesettnek látszott.
– Ne mozogj! – emelte intőn rá a mutatóujját Sam. – Egyetlen izmod
se moccanjon. Egy perc, és visszajövök a testvéreimmel.
A lány szemében felvillanó félelem hatására összeszorult a gyomra.
Sophie a hasára szorította a kezét, és apró köröket írt le vele. Sam nem
tudta, kit akar megnyugtatni: a babát vagy saját magát.
Minden erejére szüksége volt, hogy ne hajoljon le és csókolja meg.
Hogy ne mondja azt, minden rendben lesz, ő majd vigyáz rá és a
kisbabájukra.
Túl sok megbeszélnivalójuk volt még, és a nyugtalansága egyenes
arányban nőtt a gyanújával.
Amikor már biztos volt benne, hogy a lány nem ugrik ki az ágyból,
megfordult, és nagy léptekkel az ajtóhoz ment. Kinézett rajta, de nem
látta Vant és Garrettet. Hallotta, hogy a konyhában vannak. Gyorsan
hátrapillantott Sophie-ra, mintegy szavak nélkül megparancsolva neki,
hogy ne moccanjon, és elsietett a testvéreiért.
Donovan épp kevergetett valamit egy bögrében, Garrett pedig
mellette állt karját keresztbe fonva széles mellkasán, és a szokásos
rosszalló kifejezés ült az arcán.
Amikor Sam belépett, ijedten néztek fel, és Donovan a pultra ejtette
a kanalat.
– Melegítettem neki egy kis levest. Találtam fájdalomcsillapítót, és
ellenőriztem, van-e ellenjavallat terhesség esetén.
Sam bólintott.
– Gyertek a hálószobába. Sophie mondani akar valamit, és
szeretném, ha ti is hallanátok.
Garrett leplezetlen érdeklődéssel lökte el magát a faltól.

53
 – Mint például?
– Még nem tudom. Azt mondta, veszélyben van. Vagyis veszélyben
vagyunk. Mivel számítok rátok, ahogy ti is rám, gondoltam, hasznos
lenne, ha hallanátok, bármiről van is szó.
– Mi van, ha nekem bűzlik ez az egész? – kérdezte Garrett. – Nektek
nem úgy tűnik, hogy csak átverés? Szeretném tudni, honnan a francból
tudta, hol keressen. Az elmondásod szerint csak egy bájos pincérnő
volt, nagy szemekkel, akit otthagytál, amikor fülest kaptunk Mouton
fegyverszállítmányáról.
Sam állkapcsa megfeszült.
– Ne bosszants, Garrett! Fogd vissza magad. Semmi olyat nem
mondasz, ami nekem is ne jutott volna eszembe, de nem fogok
rátámadni, amikor sérült, ijedt és terhes. Egy nő, az ég szerelmére!
Használd a fejed.
– Hát, egyikünknek muszáj lesz – jegyezte meg közönyösen Garrett.
– Méghozzá a megfelelőt.
– Nem mondom el még egyszer. Hagyd békén!
Haragosan néztek egymásra. Garrett szeme dühösen, türelmetlenül
csillogott, de Sam tudta, hogy csak válaszokat akar. Ahogy ő is.
Remélhetőleg ő egy kicsit ügyesebb lesz, mint az öccse.
Garrett hátralépett, Donovan pedig megköszörülte a torkát.
– Szóval akkor nagybácsik leszünk?
A lazán odavetett kérdés hatására Sam összerándult, majd lassan
bólintott.
– Igen, a gyerek az enyém.
– Jézusom! – dünnyögte Garrett.
– Hű! – Donovan összegyűjtötte a szükséges holmikat, aztán fogta a
bögrét. – Nem tudom, mit vársz tőlem, ezért inkább nem mondok
semmit.
– Jó! – csattant fel Sam. – Nagyon helyes.
– Annyira biztos vagy benne, hogy igazat mond – jegyezte meg
leheletnyi haraggal a hangjában Garrett.
Sam, aki közben elindult a hálószoba felé, erre megtorpant,
visszafordult, és nyugodt pillantást vetett az öccsére.
– Nem, ezt egyáltalán nem mondtam. Viszont nagyon valószínű,
hogy az én gyermekem. Szerinte az. Egyelőre elfogadom. Nem
hagyom, hogy bármi történjen a gyerekemmel.

54
 Garrett megdörzsölte az arcát, majd bólintott.
– Oké, értem. Vannel melletted állunk, te is tudod.
Sam bólintott.
– Kösz.
Megfordult, és visszament a hálószobába. Sophie eldőlt jobbra, a
szemét félig lehunyta. Amikor meghallotta, hogy belépnek, gyorsan
kihúzta magát, és kinyitotta a szemét. Összerándult, ép kezével
megragadta a vállát.
– Óvatosan – mormolta Sam, amikor odament hozzá. Hátrapillantott
Donovanre. – Kiüti ez a fájdalomcsillapító?
– Ez a terv. Az elején valami erősebbre van szüksége, utána elég lesz
már csak az ibuprofen.
Sam elfintorodott, majd bocsánatkérőn Sophie felé fordult.
– Beszélnünk kell. Donovan majd utána adja be a gyógyszert, és jó
sokáig aludhatsz.
Sophie megrázta a fejét, a szeme vadul csillogott.
– Nem aludhatok, Sam. Miután elmondtam, amit tudni akarsz, el kell
mennem. Nem maradhatok itt. Már így is túl sokáig maradtam. Ha nem
jössz velem, nincs más választásom, egyedül megyek.
Sam célzatos pillantást vetett a testvéreire, de nem reagált a lány
szavaira. Leült az ágy szélére, és intett a többieknek, hogy helyezzék
magukat kényelembe.
Donovan az ágy másik szélére ereszkedett, s közben Sophie-ra
nézett, mintegy az engedélyét kérve, de a lány számára mintha ott sem
lett volna. Sápadt és feszült volt, láthatóan küzdött az ájulás ellen.
Garrett az ágy végében állt, karját összefonta a mellkasán, és
elgondolkodva figyelte. Amikor a lány véletlenül felpillantott, még
jobban megmerevedett.
– A fenébe is, Garrett – dünnyögte Sam. – Lazíts már kicsit, az ég
szerelmére!
Garrett bosszúsan, sértődötten változtatott a testtartásán.
– Beszélj, Sophie. Áruld el, miért tűntél el. Aztán tudnom kell,
honnan tudtad, ki vagyok, és hogy hol találhatsz meg, miért akarnak
megölni, és miért gondolod, hogy én és a családom veszélyben
vagyunk.
Sophie türelmetlen pillantása elárulta: nem tetszik neki, hogy
megkérdőjelezi a szavait.

55
 Lenézett a kezére, és Sam látta, hogy elfehérednek az ujjhegyei,
ahogy idegesen tördeli a kezét. Sophie nagy levegőt vett, és szinte
kihívóan nézett fel rá. Mintha csatára készülne.
– Alex Mouton az apám volt.
– Mi az ördög?!
Sophie összerezzent Garrett kitörésére. Még Donovan is hátrébb
húzódott, és haragosan nézett a lányra. Sam hitetlenkedve dolgozta fel
magában az információt. Csak bámulta, és azon töprengett, vajon
mennyire verték át.
Sophie visszabámult rá, a száját összeszorította, és várta, hogy a férfi
megeméssze a hallottakat.
Végül Donovan nógatta, hogy folytassa. Sam nem volt képes
megszólalni. Túl dühös volt. A földkerekség legnagyobb idiótájának
érezte magát.
– Oké, szóval Mouton az apád – közölte feszülten Donovan. –
Várjunk csak! Azt mondtad, volt.
Sophie szeme elhomályosult, s úgy nézett rájuk, mintha azt
mérlegelné, eléggé bízik-e bennük.
– Csak szófordulat volt.
– Ő küldött hozzám, igaz? – kérdezte Sam, mielőtt a lány folytathatta
volna.
Sophie felszegte az állát, és kemény pillantást vetett rá.
– Igen. Abban a pillanatban felfigyelt rátok, ahogy a városába
érkeztetek. Információkat akart.
Sam orrlyuka kitágult.
– Milyen kár, hogy kudarcot vallottál! Vagy talán csak nem voltál
elég jó ahhoz, hogy szóra bírj.
Sophie összerándult, elfordította a tekintetét. Sam úgy érezte magát,
mint egy kiskutyákat rugdosó szemétláda, de a fenébe is, rettenetesen
dühös volt.
– Tőlem nem tudott meg semmit. Nem is volt rá szüksége. Nem
sokkal azután, hogy a területére tettétek a lábatokat, a nyomotokban
volt, de úgy gondolta, jó ötlet a közeledbe férkőzni, hátha elejtesz
valami értékes információt. Szerinted honnan tudtam, hol talállak?
Mármint itt. Ezért kell megértened, milyen veszélyben forog az
életetek.

56
 Ennél sokkal többet akart mondani. Sam észrevette. Sophie szája
remegett, és a férfi látta, ahogy foga az alsó ajkába mélyed, hogy ne
mondjon többet. Mi a fene?
Szóval kezdettől fogva csak játszott vele. Az apja fegyverkereskedő,
aki jelenleg a második a legkeresettebb bűnözők amerikai listáján.
Sophie azt állítja, hogy az ő gyermekét várja. Az apja akar tőle valamit,
és Sam gyerekével zsarolja, arról nem is beszélve, hogy most már ő és a
családja is veszélyben van. És azt várja tőle, hogy szó nélkül megvédje.
Mitől?
Donovan pillantása egyértelműen azt üzente, hogy ne nyissa ki a
száját. Ilyen egyértelmű, hogy mindjárt kitör?
– Tiszta fejre van szükségünk – jegyezte meg Donovan. – Értem,
hogy viszonyotok volt, de most fontosabb, hogy miért akarják megölni
a lányt. Miért, Sophie? – Komoly pillantást vetett rá, de az arckifejezése
nem volt olyan vad, mint Garretté vagy Samé. – Ugye, még nem
mondtál el nekünk mindent?
Nem, nem mondott. Sam látta az árnyakat a szemében. Félelmében
elhallgatott valamit, de most kitől fél? Tőle és a reakciójától?
Vagy az apjától? És ha igen, mi az ördögöt tett Sophie, amitől az
apja ellene fordult, miután áruba bocsátotta magát a kedvéért?
– Nézzétek, tudnotok kell, hogy apám egy szemétláda. A saját
lányaként sem mozoghattam szabadon. Ezért, amikor lehetőségem nyílt
a szökésre, nem haboztam. Vannak, akik emiatt nem kedvelnek annyira.
– És hogyan jövünk mi a képbe? – firtatta Garrett.
Sophie lekicsinylően nézett rá.
– Behatoltatok a Moutonok birodalmába. Beleköptetek a családi
levesbe. Abban a pillanatban célponttá váltatok, hogy felbukkantatok és
üzletet akartatok kötni.
– Annak már öt hónapja – mutatott rá Sam. – Miért most?
Sophie ajka megrándult.
– Te voltál a csali. Csak arra vártak, hogy megkeresselek. Ezért távol
maradtam, ameddig tudtam, de napról napra kövérebb és ügyetlenebb
vagyok. Hamarosan teljesen védtelen leszek. Ezért aztán idejöttem,
mert biztos voltam benne, hogy legalább a gyermekedet megvéded.
Sam felnézett, és frusztráltan lehunyta a szemét.
– Nem kerestél, nem szóltál a gyerekemről, pedig mindketten
veszélyben voltatok, és mindezt csak azért, hogy engem megvédj.

57
 Sophie szemében fellángolt a düh. Harag, szomorúság, tehetetlenség
és aggodalom keveréke.
– Tudod, mit? Baszódj meg! – Aztán a testvérekre nézett, és rájuk is
kiterjesztette a haragját. – Mind baszódjatok meg!
Az oldalára gördült, és amikor a földre csúszott, Donovannek
ütődött. A térde megbicsaklott, és össze is rogyott volna, ha Donovan
nem ugrik oda, hogy elkapja.
Sophie lerázta magáról, és kitépte a karját a kezéből. A fájdalom
hatására elfehéredett, kék szeme halovánnyá vált. Sam átvágott a
szobán, hogy elállja a menekülés útját. Vigyázott rá, hogy az ép karját
fogja meg, majd a másik karját a dereka köré fonva csapdába ejtette.
Sophie megpróbálta ellökni, de Sam szorosan tartotta.
– Készítsd az injekciót – utasította Donovant.
– Ne! – Sophie még erősebben küzdött, és Sam már attól félt, kárt
tesz magában. – Sam! Nem tarthatsz itt! Megtalálnak! Megőrültél? Én,
nem érdekellek, rendben, de az ég szerelmére, gondolj a gyermekedre!
A kisbabánkra!
Sam az ágy felé terelte, majd a matracnak szögezte. Sophie
szemében könnyek csillogtak, de nem engedte, hogy előtörjenek.
Valószínűleg a puszta akaraterejének köszönhetően, mert nem akarta,
hogy sírni lássák.
Sam komoran az ágynak szorította, és elgyötört szemébe nézett.
– Ebben a pillanatban fikarcnyit sem érdekel, mit tettél a múltban.
Tisztázzuk, hogy csak egy numera voltál. Futó kaland. Becsaptál.
Rendben. Megbirkózom vele. De ha ez az én gyerekem… ha bármi
esélye van annak, hogy az én gyermekemet hordod a szíved alatt, nem
mész sehová. És én átkozottul jól megvédem azt, ami az enyém.
Sophie szemében fájdalom tükröződött, és Sam megint úgy érezte,
eltipor egy ártatlant. A fenébe is, hiszen Alex Mouton lánya!
– Nem érdemlem meg a halált, Sam. Nem számít, hogy szerinted mit
tettem, nem érdemlek halált.
Amikor Donovan odalépett az injekciós tűvel, a férfi szorítása
enyhült a vállán. Noha dühös és döbbent volt, mégis megnyugtatóan
végigsimított az ujjával a lány arcán.
– Nem fogsz meghalni, Sophie.

58
 Donovan beadta neki az injekciót, mire Sophie meglepődve
összerándult, és döbbenten nézett rá. Kék szemében pánik tükröződött,
majdnem eszét vesztette.
– Ne! – kiáltotta rekedten. – Istenem, kérlek! Engedjetek el! Kérlek!
Sam szíve majdnem megszakadt a könyörgése hallatán. Még Garrett
is kényelmetlenül érezte magát kétségbeesett sikoltozásától.
Sam akkor leült mellé, a karjába vonta, és magához szorította, hogy
megnyugtassa. Amikor Sophie végül rájött, hogy nem nyerhet ellene,
megadóan összeroskadt. Keserves zokogása visszhangzott a szobában.
– Jézusom! – motyogta Donovan, amikor visszatette a kupakot a
fecskendőre. Dühösen a táskájába dobta, és elfordult. A válla
megfeszült.
Sam a karjában tartotta a lányt. Simogatta a haját, vigaszt kínált neki,
holott ezt akarta a legkevésbé.
A kirakós számos darabja még hiányzott. Sophie nem mondott el
nekik mindent. Sok mindennek nem volt semmi értelme, de nem most
volt itt az ideje, hogy kiszedjék belőle. Hisztériás rohamot kapott,
fájdalmai voltak, és hamarosan kiüti a gyógyszer.
Az a legfontosabb, hogy ő és a testvérei gyorsan cselekedjenek. Ha
igaz minden, amit a lány elmondott – ha van egyáltalán bármi esélye
annak, hogy igazat mondott –, az egész családot figyelmeztetniük kell.
Beszélnie kell Seannal. Szüksége van Steele-re, Rióra és a
csapatukra. Anya, apa és Rusty sebezhetők, ahogy Ethan és Rachel is.
Mindnyájan célpontok lehetnek.
Felnézett, és látta, hogy Garrett dühösen figyeli. Tudta, hogy az ő
fejében is hasonló gondolatok kavarognak.
Amikor Sophie teljesen elernyedt a karjában, Sam óvatosan
elhúzódott. A fájdalomcsillapító megtette a hatását.
A lány szeme bedagadt, az arca felpuffadt és kivörösödött a sírástól.
Törékenynek tűnt, de a felszín alatt álnok nő lakozott, aki lelkiismeret-
furdalás nélkül végrehajtotta az apja utasításait, egy olyan férfiét,
akinek a tettei több ember életét követelték, mint sok háború.
Ráadásul Sam gyerekét várta. Ami azt jelentette, hogy akár tetszik,
akár nem, ez a gyerek örökre összeköti őket. Nem számít, mit tett
Sophie a múltban vagy milyen indokok vezetik most, neki meg kell
védelmeznie őt is, és a fiukat vagy lányukat is.

59
 Óvatosan elengedte a lányt, majd meggyőződött róla, hogy
kényelmesen fekszik. Megigazította a takarót, aztán a testvérei felé
fordult.
– Menjünk – szólt zordan. – Gyorsan kell cselekednünk.
– Hiszel neki? – kérdezte Garrett, amikor összegyűltek a nappaliban.
– Elhiszel te ebből bármit is?

60
 8. fejezet

Még mindig nyugtalannak tűnt az előbbi jelenet után, de Sam biztos

volt benne, hogy nem tűnt fel neki, mennyire megérintette Sophie
szomorúsága. Az csak felbosszantaná.
– Akár hiszek neki, akár nem, valós fenyegetésként kell kezelnünk.
A sebei valódiak, és tényleg félholtan húztam ki a tóból.
– Egyetértek – szólt közbe Donovan.
Garrett felsóhajtott, de bólintott.
Sam először Donovanhez fordult.
– Lépj kapcsolatba Ethannel, és mondd el neki, mi történt. Tartsák
nyitva a szemüket Rachellel, ha tényleg veszély fenyegetné őket. És az
isten szerelmére, mondd meg neki, hogy ne jöjjön haza! Lehet, hogy
egyenesen csapdába sétálna.
Garrett egyetértően bólintott.
– Aztán hívd fel Seant. Mondd meg neki, menjen át anyához és
apához, és várjon, amíg oda nem érünk.
Ezután Garrettre nézett.
– Körül kell néznünk odakint. Fényes nappal nem viszem sehová
Sophie-t, amíg nem tudom, mi vár ránk odakint.
– Majd én megyek – szólt Garrett. – Te tartsd rajta a szemed a
lányon, és figyeld a rádiót. Ha van kint valaki, megtalálom.
Mialatt Donovan telefonált, Garrett az alagsorból a tóig húzódó
alagúton át távozott, Sam pedig lépésről lépésre átvizsgálta a házat, és
próbálta kideríteni, milyen szögből célozhat egy fegyveres.
Az alagsor teljesen biztonságos volt, szinte egy erőd, csakúgy, mint a
szomszédos irányító központjuk, de mivel onnan csak egyetlen kijárat
nyílt, ha behatolnak a házba, azt csak végszükség esetén akarta
használni.
A problémát egyrészt a konyha jelentette, melynek ablaka a ház előtt
elhaladó út mögötti erdős területre nyílt, másrészt Sam hálószobája,
ahol Sophie épp aludt. Az ablaka egyenesen hívogatta a támadókat.
Sam remélte, hogy Sophie még a fájdalomcsillapító hatása alatt áll.
A legkevésbé sem szeretette volna, ha felébred és el akar menni, amíg ő
és a testvérei nem mérik fel teljes egészében a helyzetet.

61
 Óvatosan a meleg test alá csúsztatta a karját, és lassan felemelte.
Amikor Sophie megmozdult és a mellkasához simult, visszafojtotta a
lélegzetét.
– Sam – mormolta álmosan, édesen a lány. Sokszor hallotta már ezt a
hangot, amikor felébresztette, hogy újra szeretkezzen vele.
Kényszert érzett, hogy ajkával végigsimítson a haján. Még mindig
nedves és csapzott volt, de így is kifejezetten Sophie-illata volt.
Ez bosszantotta. Ebben a helyzetben, teljes mértékben az
ítélőképessége birtokában kell lennie és uralnia kell az érzelmeit,
ehelyett határozottan… nem ez történik.
Visszament a nappaliba, ahol korábban takarókat és párnákat
helyezett a szófára. A párnákra fektette Sophie-t, és úgy igazította a
karját, hogy semmihez se érjen hozzá. Mielőtt kísértésbe esett volna,
hogy maradjon, megfordult, és nem volt hajlandó többet ránézni.
Néhány lépéssel arrébb Donovanbe botlott.
– Ethan nem örült a hírnek. A következő géppel haza akart jönni,
viszont nem akarta iderángatni Rachelt, amíg nem tudjuk, miről van
szó.
– Nem ostoba. Mindent megtesz, hogy megvédje Rachelt.
– Sean elindult anyához és apához.
Ekkor Garrett halk, komoly hangja hallatszott a rádióból. Mindketten
megmerevedtek.
– Sam, van itt valaki. Két óránál. Nyugatra. Álcahálót használ.
Szinte észrevehetetlen. Egyértelműen a megfigyelés a feladata. Ennyi.
A többi rész tiszta.
– A fenébe! – mormolta Sam. – Le tudod szedni?
– Negatív. Útban van egy fa.
Sam orrlyuka kitágult. Rá senki sem vadászhat a saját birtokán!
– Maradj ott. Elkapom.
– Rajta vagyok. Ha helyet változtat, leszedem. Légy óvatos, Sam. Ez
a fickó profinak tűnik.
Donovan komor pillantást vetett a bátyjára.
– Maradj itt, Sam. Hadd kapjam el én. Ha Sophie felébred, szüksége
lesz rád.
– Rád még nagyobb szüksége lehet – jegyezte meg Sam. – Hisz te
vagy a szanitéc.

62
 Donovan bólintott, nem vitatkozott, de Sam tudta, hogy nem örül a
döntésnek.
Sam készülődött, közben arra összpontosított, hogy odakintről
veszély fenyegeti a családját.
Az áldozat becserkészéséhez értett a legjobban. Türelmes és ravasz
volt. Egyszer hat órán keresztül cserkészett be egy mesterlövészt, és az
alig tizenöt méternyi távolságban lévő ellenség soha nem tudta meg, mi
történt.
De ez most komolyabb. Az a férfi veszélyt jelentett mindenre, ami a
legkedvesebb volt számára ezen a világon. A testvéreire. A családjára.
És most már a gyermekére is.
És Sophie-ra, suttogta egy hang a fülében, noha nem vágyott erre az
emlékeztetőre.
Amikor végre meglátta a betolakodót, csak figyelte, hogy kiderítse,
mire készül. A férfi katona vagy zsoldos lehetett, és szintén türelmes. A
mozdulatai kimértek voltak. Távcsővel figyelte a házat és időnként a
környező területet. Hogy figyeli-e valaki.
Sam elmosolyodott. Ez a seggfej soha nem venné észre Garrettet,
csak ha ő is akarná.
Hang nélkül előhúzta a kését, és elkezdett előre kúszni. Amikor a
szél alábbhagyott vagy a célpontja megmozdult, megállt. Egy méterre
sem volt már tőle, de a férfi még mindig nem vette észre. Aztán a szél
megfordult, és nyugatról kezdett fújni. A férfi felszegte a fejét, és
amikor megérezte Sam illatát, kitágultak az orrlyukai, akár egy
vadállatnak.
Mielőtt megfordulhatott volna, Sam ráugrott. Az álcázó festékkel
bekent nyakához szorította a kését, és a fülébe sziszegte:
– Ki küldött?
– Baszódj meg!
A betolakodó megfordult, és megpróbálta kettejük között felemelni a
fegyverét. Sam egyetlen gyors mozdulattal elmetszette a torkát.
Csak a sziszegve távozó levegő és a halkan bugyogó vér hangja
hallatszott.
– Szép munka – hallotta a fülesben Garrett hangját.
Mutatta, hogy minden oké, és gondoskodik a holttestről. A
legszívesebben hagyta volna, hogy itt rohadjon, de egyrészt átkozottul

63
közel volt a házához, és nem akarta ezt a szemétládát szagolni, másrészt
fejfájást okozna Seannak, ha felfedeznék a hullát.
Jobb, ha örökre nyoma vész.
Egy órával később, amikor visszatért a házba, Garrett és Donovan
már vártak rá.
– Biztosítottam a ház környékét – szólt Garrett. – Még húgyozni sem
tudnak észrevétlenül.
– Szólnunk kell Steele-nek és Riónak – jegyezte meg Sam, miközben
a még mindig a szófán alvó Sophie felé pillantott. – Mouton hatalmas
hibát követett el, amikor a mi birtokukra tette a lábát. Ezért megfizet.
Most nem ússza meg.
A testvérei egyetértőn bólintottak.
– Amíg Rio és Steele ide nem ér a csapatával, nem mozdulunk. Nem
akarom, hogy Sean, anya vagy apa bármi módon belekeveredjen. Ezért
nagy, fényes céltáblát erősítünk a hátsónkra, és arra biztatjuk a
szemeteket, hogy minket próbáljanak meg elkapni.
– Kurva jó ötlet – morogta Garrett.
– És Sophie? – kérdezte Donovan.
Sam ismét a szófán összekuporodva alvó lányra pillantott.
– Ő velem marad. Nem tévesztjük szem elől.

* **

Sophie küszködött álmában. Eléggé ébren volt ahhoz, hogy tudja, csak
álmodik, de nem tudta lerázni magáról a ködszerű álmot. Túlságosan
kimerült volt.
A bérgyilkos nem eresztette, lassan felvágta a hasát. Érezte, ahogy
szétnyílik a bőre. Elöntötte a rémület. Felsikoltott, hosszan és némán.
Nem mozogtak az ajkai. A szája olyan száraz volt, mintha fűrészport
nyelt volna.
Nyüszítés tört elő a torkából. Ellökte magától a láthatatlan karokat,
de így is érezte a méhéhez közeledő pengét.
– Sophie! Sophie!
A mély hang megijesztette és felébresztette. Hatalmába kerítette a
pánik. Istenem, hát mégsem álmodott! Itt van. Felette áll, és meg akarja
ölni.
Felült, és ütött. Öklével eltalálta a férfi orrát, és elégedetten hallotta,
ahogy a feje hátrabicsaklik.

64
 – Szemétláda!
A morgás hallatán oldalra gördült, noha a karja fájdalmasan lüktetett.
Hátrahúzódott, felkészült rá, hogy újra megüsse, s közben ösztönösen a
hasa köré fonta a másik karját.
– Az ég szerelmére, én vagyok az, Garrett! Csak álmodtál.
Sophie pislogva nézett a felette tornyosuló férfira, aki az orrát fogta,
és véresek voltak az ujjai. Nem bírta rávenni magát a bocsánatkérésre.
A torkán akadtak a szavak, amikor eszébe jutott, milyen seggfejként
viselkedett eddig a férfi.
– Mi az ördög folyik itt? – ment oda hozzájuk Donovan.
Hitetlenkedve nézett a testvérére, majd Sophie felé intett a fejével, és
kérdőn felvonta a szemöldökét.
– Behúzott egyet – ismerte be Garrett.
Donovan válla megrázkódott. Az ajka megrándult, a szeme vidáman
csillogott.
– Kemény a jobbosa – morogta Garrett.
– Nézd, igazán nem volt szándékos – szólalt meg lekicsinylően
Sophie. – Csak azt hittem, te vagy az a seggfej, aki meg akarja ölni a
kisbabámat.
Még szorosabbra fonta maga köré a karját, és nem volt hajlandó
rájuk nézni. A férfiak nem szóltak semmit, majd végül hallotta, hogy
Garrett elmegy, aztán egy pillanat múlva azt, hogy folyik a víz a
konyhában.
– Hol van Sam? – kérdezte Sophie, de továbbra sem nézett
Donovanre.
– Körülnéz még egyszer. Megbizonyosodik róla, hogy nem kaptunk
több látogatót.
A lány ekkor ránézett.
– Többet? Már itt vannak? – Rázogatta a fejét, hogy megszabaduljon
a begyógyszerezett, ködös érzéstől. – Elkábítottál – szűrte a fogai
között, és előrébb csúszott a szófán.
Donovan óvatosan arrébb lépett. Hirtelen maga előtt látta, ahogy a
lány korábban könyörgött és kérlelte őket, hogy engedjék el.
– Ki van odakint? – faggatta Sophie.
Bizonytalanul felállt, és szitkozódott, amikor
Donovan feléje nyúlt, hogy megóvja az eséstől.
– Jól vagy? Talán jobb lenne, ha visszaülnél.

65
 – Ne… gyere… a közelembe – motyogta a lány, miközben ellépett
előle.
Donovan felsóhajtott.
– Fájdalmaid voltak.
Sophie vicsorgott.
– Mikor jön vissza Sam? És nem feleltél a kérdésemre. Ki van
odakint?
Garrett visszatért a konyhából, és homlokráncolva figyelte.
– Nem tudom, ki volt odakint. Nem igazán akart beszélgetni – felelte
Donovan.
– Ti miért nem vagytok odakint Sammel? Mi van, ha történik vele
valami?
Garrett hitetlenkedő pillantást vetett rá.
– Semmi sem történik vele. Tud vigyázni magára.
– Könnyű azt mondani. Ti idebent vagytok.
– Kérsz enni? – kérdezte Donovan.
Sophie meglepetten nézett rá, és megpróbált visszaemlékezni, mikor
evett utoljára. Erre a gondolatra megkordult a gyomra, izzadni kezdett,
és remegett a keze.
– Ülj le – javasolta gyengéden Donovan. – Hozok egy kis levest,
rendben?
Sophie lemondó sóhajjal visszaereszkedett a párnákra. Donovan
eltűnt a konyhában, egyedül hagyta Garrett-tel.
– Te mindig ilyen képet vágsz? – kérdezte a lány.
Egy pillanatra eltűnt a haragos kifejezés a férfi arcáról, és úgy tűnt,
megdöbbent a kérdés hallatán. Aztán csak rosszallóan nézte, de nem
felelt. Sophie vállat vont, hátradőlt, és fáradtan lehunyta a szemét.
A gyógyszerek okozta bódulat nem helyettesített egy jó alvást, és a
teste most majdnem megadta magát. Amikor a csirkeleves illata
megcsapta az orrát, megmozdult, de annyira fáradt volt, hogy nem
tudta, lenne-e elég ereje kinyitni a szemét és enni.
– Sophie!
Amikor nagy nehezen kinyitotta a szemét, Samet látta maga előtt, aki
fürkésző tekintettel figyelte. Mindig ilyen magas és izmos volt? Sok
időt töltöttek együtt meztelenül, de most, a fekete pólóban és katonai
nadrágban olyan… vadnak tűnt. Olyan férfinak, akit nem ismert, és
akiben nem bízott.

66
 – Enned kell.
Sophie ekkor látta meg a kezében a tányért. Idegesen nyelt egyet.
Azóta nem beszéltek, hogy közölte velük a bombaként robbanó
információkat. Elárulja neki, hogy az apja halott? Hogy ő ölte meg?
Hinne neki?
A gyomra ismét összerándult, és Sophie azzal leplezte az
idegességét, hogy helyet változtatott a szófán. A karja megint pokolian
sajgott, és az erőszakkal beadott fájdalomcsillapító miatt érzett haragja
ellenére jó lett volna, ha újra alábbhagy a fájdalom.
Megköszörülte a torkát, mert gyűlölte kimutatni a gyengeségét.
Olyan sokáig kellett erősnek mutatkoznia az apja előtt, hogy az már a
lénye részévé vált.
– Van valamitek fájdalom ellen? – kérdezte. – Valami tabletta. Ami
nem üt ki.
Sam homlokán elmélyültek a ráncok.
– Természetesen. Tessék. – Odaadta a tányért, és a keze ügyébe
igazította a kanalat. – Hozok ibuprofent.
Sophie a két tenyerében tartotta a tányért, és hagyta, hogy átjárja a
kezét a meleg. Felsóhajtott, amikor beszívta az illatot, és lehunyta a
szemét. Mennyei illata volt a levesnek.
Sam egy kis műanyag üveggel és egy pohár tejjel tért vissza.
Kirázott pár tablettát az üvegből, majd leült a lány mellé a szófára.
Odanyújtotta a tejet.
Pillantása Sophie hasára siklott.
– A kisbabának – szólalt meg mogorván.
Sophie óvatosan az ölébe helyezte a tányért, hogy ne lötyögjön ki a
leves. Meghatotta Sam gesztusa, elvette tőle a tejet meg a tablettákat,
majd a pohár pereme fölött figyelte a férfit, miközben lenyelte a
gyógyszert.
Nehéz volt kideríteni, milyen hangulatban van. A homlokát ráncolta,
de úgy tűnt, mindegyik Kelly fivér szereti ezt csinálni.
Sam szeme megvillant, és a férfi ismét Sophie hasára nézett.
A lány kiitta a tejet, majd félretette a poharat, és újra a tányér után
nyúlt. Nyugtalanította Sam, aki figyelte, miközben a levest ette. Mind
úgy figyelték, mintha valami bogár lenne a mikroszkóp alatt, egy eddig
még ismeretlen faj.

67
 Minden kanálnál a meleg folyadékra összpontosított, amely lassan
megtöltötte üres gyomrát. Amikor végzett,
Sam elvette tőle a tányért, és egy futó pillanatra összeért a kezük.
Sam megdermedt, Sophie pedig az ujjaira meredt. Eszébe jutott,
milyen érzés volt, amikor ezek az ujjak a testét simogatták, és milyen
gyengéd volt Sam. És milyen durva. És milyen követelődző.
Elszántan elhessegette az emlékeket, amelyeknek itt és most semmi
keresnivalójuk nem volt. Kit akar becsapni? Minden további nélkül
lemondana a jelenről, ha visszakaphatná azokat a csodás napokat,
amelyeket a karjában töltött.
Nem, nem menne vissza. Sok mindenről lemondana, de a
szabadságáról nem. Talán hibát követett el, amikor Samhez fordult.
Akkor úgy gondolta, hogy nem maradt más lehetősége, de talán tovább
kellett volna menekülnie.
Acélos elszántsággal nézett a férfi szemébe:
– És most mit csinálunk?

68
 9. fejezet

Sam előhúzott egy kis digitális fényképezőgépet a zsebéből, és az LCD-

kijelzőt Sophie felé fordította.
– Felismered?
Sophie hátrahőkölt, a gyomra felfordult. Elfordította a fejét, és
levegő után kapkodott. A férfi szemmel láthatóan halott volt, egy vágás
éktelenkedett a torkán.
– Igen?
Sophie újra odapillantott. Mindkét karját összefonta a hasa előtt,
aztán bólintott.
– Ő fenyegetett meg, hogy megöli a kisbabánkat – felelte halkan.
– Többé nem kell aggódnod miatta.
Sophie felemelte a fejét, és a tekintete találkozott Sam pillantásával.
A férfi kék szemében harag tükröződött. Emellett fagyos hideg és
erőszak. Sophie megborzongott.
– Megölted?
– Igen – felelte habozás nélkül Sam.
Sophie sem habozott.
– Helyes.
– Apád egyik bérgyilkosa volt – mondta Sam. Megnyomott egy
gombot a fényképezőgépen, és újra felé fordította a képernyőt.
Igen, tudta, hogy az apja megkövetelte: az emberei égessék a
karjukba a hűségük jelét, ami barbár és értelmetlen volt, de soha nem
akadt hiány emberekben, akik készek voltak meghalni érte.
– Kezdj el beszélni, Sophie. Pokoli sok mindent kell megtudnom.
Ha mérges, Sophie azzal megbirkózik. A harag indokolt. De Sam
hangja hideg volt. Mintha egy ellenséges foglyot faggatott volna.
A te gyermekedet várom, akarta sikoltani. Már nem emlékszel rá,
hogyan fogant?
– Nem árultalak el, Sam! – tört ki belőle.
A férfi ajka megfeszült. A testvéreire pillantott, akik némán
álldogáltak a szoba túlsó felében, és egy fejmozdulattal kiküldte őket.
Amint távoztak, Sam felállt, mintha nem bírná elviselni, hogy ilyen
közel ülnek egymáshoz. Egy ideig hátat fordított neki, terhes csönd
borult a szobára. Aztán megfordult, és a tekintete közönyt sugárzott.

69
 – Akkor áruld el, Sophie, hogy mit tettél pontosan.
Sophie összerezzent, ami bosszúsággal töltötte el. Úgy érezte, a
szófához szögezték, és nem tehet semmit. Nem bírta tovább elviselni a
férfi pillantását. A kanapé szélére támaszkodva felállt, oda sem figyelt a
karjában lüktető fájdalomra.
– Ülj le, Sophie!
Nem úgy vetette oda, de akkor is parancs volt. Sophie felszegett álla
azt üzente: menj a pokolba!
Óriási bátorságra volt szüksége, hogy végül eljöjjön hozzá. Hogy
szembenézzen vele, miközben a férfi könnyedén elfordulhatott tőle, és
gondolkodás nélkül eltiporhatta.
Dühítette, hogy törődik a férfival. Dühítette, hogy számít neki. Azt
tette, amit kellett, hogy életben maradjon. Senkinek sem tartozik
elszámolással.
– Tudtam, hogy titkaid vannak előttem, és nem vagy hozzám őszinte
– szólalt meg.
– Igen, feltételezem.
Sam hangjában enyhe gúny bujkált. Sophie azonban figyelmen kívül
hagyta, nem ment bele a veszekedésbe, amelyre a férfi a jelek szerint
vágyott.
– Tudtam, és megértettem – folytatta. – Nem érdekelt. Veled
akartam tölteni azt az időt, pedig tudtam, hogy amikor vége, örökre
elmész, és hogy soha nem lenne szabad megtudnom, ki vagy, és nem
várhatok többet annál, mint amit adtál.
Sam ádámcsutkája fel-alá ugrált, miközben hallgatta, majd nyelt
egyet, és elfordította a tekintetét, mintha kellemetlen fordulatot vett
volna a beszélgetés. Belehalna, ha beismerné, hogy a lány fájdalmat
okozott neki? Van egyáltalán bármi, ami fájdalmat okoz neki?
Sophie nem akarta, hogy bűntudatot érezzen. Ugyanolyan könnyen
elfogadta a saját szerepét abban a színjátékban, mint a férfiét. Talán
másként érzett volna, ha egy pillanatra is elhiszi, hogy őszinték
egymással.
– Nem árultalak el – ismételte meg.
Sam felemelte a pillantását, és ismét rászegezte metsző kék szemét.
Ezúttal igazi érdeklődés sütött belőle vádaskodás és hitetlenkedés
helyett.
– Mondd tovább.

70
 Édes megkönnyebbülés futott végig Sophie-n. A vállára nehezedő
elviselhetetlen teher egy kicsit könnyebbé vált, és elfeledkezett a
karjában… és a szívében tomboló fájdalomról.
Sam ezzel a két szóval jelezte, hogy meghallgatja.
– Már elmagyaráztam, hogy az apám küldött hozzád. Azt akarta,
hogy szerezzek információkat… bármi áron.
– Amit te meg is tettél.
Sophie lehunyta a szemét. Tudta, milyen rosszul fest a helyzet. De
akkor sem fog bocsánatot kérni, és nem engedi, hogy Sam
szégyenkezésre késztesse a döntése miatt.
– Te voltál a legjobb lehetőségem a szökésre. Soha nem akartam
többet, mint elhitetni apámmal, hogy azt teszem, amit kér. Aztán
találkoztunk, és én jobban akartalak téged, mint a szabadságot.
Sam szeme elsötétült, a teste megmerevedett.
– Miért akartál szabad lenni? – kérdezte halkan.
Sophie nyugodtan nézett rá, semmi sem árulkodott a benne dúló
érzelmekről.
– Gyűlöltem.
Sam a homlokát ráncolta.
– Miért?
– Tudod, milyen ember volt. Hogy milyen ember.
– De veled mit tett, Sophie?
– Azon kívül, hogy megkövetelte, bocsássam áruba a testem a
kedvéért? Fontos ez? Szerintem ez is elég rossz.
Te magad mondtad. Ki a fene tesz ilyet? Milyen apa az, aki erre kéri
a saját lányát?
Nem, még mindig nem mondott el mindent, de ez volt minden, amit
Samnek tudnia kellett, és határozottan hihető indoknak tűnt ahhoz, hogy
egy lány gyűlölje az apját.
– Emlékszel még az üzenetre, Sam? Arra, amit az utolsó reggel
kaptál?
A férfi bólintott.
– Én küldtem. Én szóltam a fegyverszállítmányról, az időpontról és a
helyszínről.
Sam szeme döbbenten elkerekedett, majd ugyanolyan gyorsan össze
is szűkült. Összeszorította a száját, és gyanakodva figyelt.

71
 Sophie megdörzsölte a mellkasát, de hiába próbálta elűzni a
fájdalmat. Nem, a férfi nem bízik benne. Nem hibáztatja érte, de akkor
is fáj.
– Elmondjam, mi állt benne?
Halkan, egyenletes hangon felmondta az üzenet szövegét, és közben
végig a férfi szemébe nézett. Nem fordította el a tekintetét, nem adott rá
okot, hogy azt higgye, hazudik. Szóról szóra elismételte. Kívülről tudta.
Naná, hiszen ő írta és nyomtatta ki a hotel előcsarnokában, majd fizetett
a portásnak, hogy vigye fel Samnek.
Sam a hajába túrt, elfordította a tekintetét, majd visszanézett rá. A
fejét rázta, mintha nem hinné el a hallottakat.
– Miért? Nem értem. Miért nem mondtad csak úgy el nekem?
Sophie nevetni akart, de a torka cserbenhagyta.
– Mégis mit tettél volna, Sam? Ha megosztok veled egy ilyen
történetet, hittél volna nekem? Mérges lettél volna, ahogy most. Minden
tőlem kapott információt gyanúsnak találtál volna az apámmal
kapcsolatban.
Sam morcosan bólintott, és egyetértően felsóhajtott.
– Miután elmentél, elég sokáig vártam, aztán megragadtam az
alkalmat. Apám házában segítségemre volt két alkalmazott, aki hűséges
volt anyámhoz, és így hozzám is. Azóta menekülök.
– Mikor jöttél rá, hogy terhes vagy?
Sophie lehunyta a szemét. Még túlságosan is élénken élt az
emlékezetében a félelem és az öröm. A pánik, hogy a terhessége
előrehaladtával nem fogja tudni megvédeni magát és a gyermekét.
– Nemrég – felelte fátyolos hangon. – Talán ha nem menekülök
folyamatosan egyik helyről a másikra, hogy egy lépéssel apám emberei
előtt járjak, feltűnt volna, hogy nem a stressztől és a félelemtől vagyok
fáradt és érzem rosszul magam. Amikor észrevettem, hogy szűk a
nadrágom, pedig nem is ettem rendesen, próbáltam felidézni, mikor jött
meg utoljára a menzeszem. És akkor már tudtam.
– Ott, a zuhanyozóban – mormolta Sam.
Sophie halványan elmosolyodott.
– Igen.
– De miért nem kerestél meg azonnal? Ha bajban voltál, és tudtad,
hol találsz, miért nem jöttél el korábban?
Bárcsak ilyen egyszerű lett volna!

72
 – Ahogy mondtam már, csak hat hete tudtam meg, hogy terhes
vagyok…
– Csak ezért jöttél? Mert terhes vagy?!
Vádaskodó hangja hallatán Sophie csak bámult rá.
Mégis mire számított a férfi?
– Igen, főként ezért – szegte fel az állát.
Ő is tud olyan ellenséges lenni, mint Sam. A fenébe is! Belefáradt
már abba, hogy folyton védekeznie kell.
– Itt kerestek volna először – folytatta. – Valószínűleg hónapok óta
figyeltek téged, és várták, mikor bukkanok fel. Csak ezért vagy még
életben. Apámnak voltak információi a KGI-vel kapcsolatban. Lehet,
hogy nem volt elég bátor ahhoz, hogy frontális támadást indítson
ellened itt, de mindent megtett volna, hogy végezzen veled. Türelmes
ember, ha a bosszúról van szó.
Sam homlokán elmélyültek a ráncok.
– Akkor meg mi változott? Miért most?
A hangjából kicsendülő nem titkolt gyanakvás mérgezett nyílként
hatolt belé. Igen, tudta, hogy Samnek joga van hozzá, de már kezdte
nagyon bosszantani.
– Az változott, hogy az a disznó a nyomomra bukkant. Annyi
változott, hogy már nem vagyok olyan gyors és mozgékony. Egy öt
hónapos terhesség sok mindent megváltoztat: hogy tudok-e
gondoskodni magamról, és megtudom-e védeni mindkettőnket a
nagybátyám által rám uszított seggfejektől.
– Nagybátyád?
Sam észrevette a nyelvbotlását, és összeszűkült a szeme.
– Nagybácsi, apa, egyre megy. Partnerek. Így vagy úgy, de
mindkettőjüket elárultam. És ezt nem bocsátják meg nekem.
– Mi úgy tudtuk, hogy Tomas Mouton csak apád egyik embere,
semmi több. Nincs hatalma. Alex mozgatja a szálakat, Tomas csak a
szervezet egyik tagja.
– Biztos vagyok benne, hogy így van. – Valóban így volt. De most,
hogy az apja meghalt, Tomas megragadta az alkalmat, hogy átvegye a
hálózat vezetését. És az első parancsa az volt, hogy szerezzék vissza az
általa ellopott kulcsot, és azután végezzék ki, mert elárulta a családot.
Sophie ezt az információt elhallgatta. Nem tudta, mennyit mondhat
el Samnek a kulcsról, vagy arról, hogy megölte az apját, és beszéljen-e

73
ezekről egyáltalán. Van, hogy néha túl sok egyszerre az információ. Azt
akarta, hogy Sam önként ajánlja fel nekik a védelmet, és ne dobja ki az
első adandó alkalommal.
– Sam, nézz rám! – könyörgött halkan.
A férfi felemelte a tekintetét, és egymás szemébe néztek. Sophie
összerezzent az érzelemmentes pillantásától, de lenyelte a büszkeségét.
– Tudom, milyennek tűnik a helyzet. Tudom, hogy jogod van
gyanakodni. Azt hiszed, most is azért vagyok itt, hogy az apámnak
kémkedjek, vagy talán megöllek alvás közben, mert ugyan ki
gyanakodna egy összevert terhes nőre, igaz?
Sam vékony vonallá szorította össze a száját. Egyáltalán nem
tetszettek neki a lány szavai. Sophie meg akarta érinteni, de túlságosan
félt a visszautasításától. Az most összetörné.
– Kockázatot vállaltam, amikor olyan sok időt töltöttem veled abban
a hotelben. Hazudtam az apámnak, és mindenféléket mondtam, amit
csak kellett, hogy ne keltsem fel a gyanakvását, mert éjszakáról
éjszakára fel akartalak keresni. Tudtam, hogy nem ígérsz nekem örök
szerelmet. Tudtam, hogy csak egy kaland vagyok a számodra. Nem kell
az orrom alá dörgölnöd. De nem én vagyok az egyetlen, aki hazudott.
Te sem mondtál igazat.
Aprókat lélegzett az orrán át, hogy megnyugodjon, hogy
visszanyerje az önuralmát.
– Amikor értesítettelek a fegyverüzlettel kapcsolatban, azt is tudtam,
hogy elmész, vissza sem nézel, és egyedül kell elmenekülnöm az
apámtól. Szóval igen, ha így akarod nézni, akkor kihasználtalak.
Kihasználtalak, hogy elszökhessek az apámtól, de egyetlen átkozott
információt sem adtam neki rólad. Nem árultalak el. Azt sem tudta,
hogy én szivárogtattam ki a tervet. Nem, nem árultalak el, Sam. Az
apámat árultam el. Teérted. És még átkozottul sok emberért, akiknek
ártott volna.
– És most a nyomodban van. Mit akar? Bosszút?
Sophie nyelt egyet, és elfordította a fejét. Bosszú? Az személyes.
Tomas példát akar statuálni vele. Át akarja venni az irányítást, és ez
egyfajta beavatási rituálé lenne. Le akar számolni vele. Vele akarja
megmutatni, mire számíthatnak az árulók. Mivel a saját véréről van szó,
csak még jobban félnének tőle az emberei. Az apjához hasonlóan őt is
olyan embernek tartanák, akinek nem érdemes keresztezni az útját. De

74
ami még ennél is fontosabb: Sophie kezében van a birodalom sikerének
kulcsa, amiért Tomas bármit kockára tenne.
– Amint megszerzi, amit akar, megöl engem és a gyerekünket is –
magyarázta halkan Sophie. – Ezért kellett végül idejönnöm, és
remélnem, hogy felajánlod a védelmedet, bárhogy érzel is irántam.
Egyedül már nem bírom tovább. Majdnem meghaltam. Majdnem
meghalt a kisbabánk. Nem vagyok tovább hajlandó egyedül csinálni,
még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy veszélybe sodorlak.
Sam kemény, elszánt pillantást vetett a lányra. Dühösen megfeszült
az állkapcsa, de amikor felé nyúlt és megfogta a karját, az érintése
gyengéd, megnyugtató volt.
– Soha nem lett volna szabad kételkedned benne, hogy idejöhetsz.
Lehet, hogy pokoli mérges vagyok. Lehet, hogy idiótának érzem
magam, de nincs fontosabb, mint a te és a gyermekünk biztonsága.
Tényleg azt hitted, hogy elfordulok tőled, ha elmondasz nekem
mindent?
Hitetlenkedő volt a hangja, és Sophie ismét érezte, mennyire
igazságtalan mindez. Sam elvárta tőle, hogy bízzon benne, a férfinak
viszont semmit sem kellett elhinnie vele vagy a szándékaival
kapcsolatban.
– Ha azt hittem volna, hogy elfordulsz tőlem, most nem lennék itt –
felelte nyugodtan. – Nem, nem egyenesen ide jöttem. Először is nem
tudtam, mennyi ideig kötnek az ügyeid Mexikóhoz. Másodszor, nem
tudhattam, történt-e veled valami. Harmadszorra pedig, amint már nem
lett volna rád szükség, hogy az apám embereinek a karjába csalogass,
feláldozható lettél volna. Most ketyeg az óra, mert attól a perctől
kezdve, hogy idejöttem, feláldozható vagy.
– Te tényleg hiszel ebben, ugye?
Sophie elfordult, a válla remegett a haragtól.
– Nem vagyok ostoba, Sam. Talán azt hiszed, butaságot csináltam,
vagy nem volt valami remek a tervem, de tudod, mit? Idáig mégiscsak
életben tartott. És tudod még mit? Téged is.
Türelmetlen sziszegés szaladt ki Sam száján, aztán a férfi
megragadta Sophie vállát, és maga felé fordította.
– Tisztázzunk pár dolgot, rendben? Csak hogy elkerüljük a jövőbeli
félreértéseket. Nem hozol döntéseket a saját biztonságoddal vagy a
gyermekünk biztonságával kapcsolatban az én rovásomra, vagy azért,

75
hogy engem megments. Ez hülyeség. Az a dolgom, hogy megvédjem az
embereket. Ez a munkám. Azaz mostantól kezdve téged és a
kisbabánkat, Sophie. Mindkettőtöket megvédelek, és azzal segítesz a
legtöbbet, ha megteszel mindent, amit mondok. Ne hozz elhamarkodott
döntéseket érzelmi alapon. És légy őszinte velem. Teljesen. Mostantól
kezdve. Értetted?
Sophie meg akarta ütni, amiért ilyen leereszkedő seggfej módjára
viselkedik, de belátta, hogy valójában nem akar lekezelően bánni vele.
Parancsnoki üzemmódra kapcsolt, és úgy beszélt vele, ahogy az egyik
emberével. Csak semmi ostobaság, és engedelmességet vár. Nagy
kísértést érzett, hogy szalutáljon, és odavessen egy goromba „igenis,
értettem, uram”-ot.
– És most gyere ide – kérte halkan Sam.
Mély hangja hallatán borzongás futott végig Sophie gerincén. A férfi
mogorvának tűnt, egy kicsit bizonytalannak, ugyanakkor
ellenállhatatlan volt a kérés, hogy menjen oda hozzá.
Megtette. Sam a karjába kapta és a mellkasához húzta. Meleg volt.
Annyira, hogy testének melege a lány bőrébe ivódott és ellazította
merev izmait.
Annyira jó érzés volt, tökéletesen helyes, hogy Sophie csak állt ott a
karjában, és a nyakába temette az arcát.
– Megvédelek, Sophie. Sok mindent kell még megbeszélnünk, és
sort is kerítünk rá, de előbb megteszek mindent, amit csak tudok, hogy
soha senki ne nyúlhasson hozzád vagy a gyermekünkhöz. Ha mást nem
is, ezt hidd el!
– Hiszek neked – suttogta a lány. – Ezért jöttem el hozzád.
– Bárcsak hamarabb megtetted volna – felelte halkan Sam.
– Most itt vagyok.
A férfi bólintott.
– És itt is maradsz.
Sam a kanapé felé fordította, és noszogatta, hogy üljön el. Miután
meggyőződött róla, hogy kényelmesen elhelyezkedett, gondosan
betakarta.
– Neked pihenned kell, nekem pedig ki kell találnom, hogyan
tűnjünk el innen. Donovan ellenőrzi a bérgyilkosunkat. Szóval, ha
nyugton maradsz és hagyod, hogy végezzük a dolgunkat, a lehető
leghamarabb elviszünk innen.

76
 Sophie igyekezett elrejteni egy óriási ásítást.
Sam odahajolt, homlokon csókolta, és végigsimított az arcán.
– Pihenj, Sophie, és bízz benne, hogy meg tudlak védeni téged és a
kisbabánkat.
A lány felnézett rá.
– Bízom benned, Sam. Bízom.
Sam elégedetten bólintott, majd sarkon fordult és kisietett a
nappaliból, hogy megkeresse a testvéreit.
Sophie egyedül maradt a szófára halmozott takarók alatt, és egyre
csak az járt a fejében, mekkora bajba keverte az egész Kelly családot.

77
 10. fejezet

– Mit tudtatok meg? – kérdezte Sam, amint visszament Donovanhez és

Garretthez.
Donovan a közeledtére felnézett.
– Lefuttattam a fickó képét és az ujjlenyomatát a CIA adatbázisában.
– És?
– Érdekes. Tényleg Mouton egyik embere, de az öccse biztonsági
szolgálatába volt beosztva.
– Mi olyan érdekes ebben? – kérdezte Garrett.
– Információim szerint Tomas alárendelt szerepet játszik Alex
szervezetében. Nincs beleszólása semmibe, nincs hatalma, és Alex rá
sem hederít, amíg betartja a játékszabályokat. Azaz alapjában véve nem
nyitja ki a száját, és azt teszi, amit a fivére mond. Alex vagy a
megbízható biztonsági főnöke kiválasztotta, felbérelte és kiképezte ezt a
fickót, de nem volt más feladata, mint Tomas mellett maradni, és ahogy
Alexet ismerem, valószínűleg neki jelentett, nem pedig Tomasnak.
Sam a homlokát ráncolta.
– Akkor viszont miért ezt a fickót küldték Sophie után? Ha az apja
annyira dühös, vagy bosszút akar állni vagy üzenetet küldeni, miért őt
küldték? Nem volt teljesen alkalmatlan, de nem is volt nehéz elkapni.
Miért nem az egyik legjobb emberét küldte Alex?
– De miért küldött egyáltalán bárkit is utána? – kérdezte Garrett. –
Úgy érzem, nem teljes a kép. Igen, Sophie a lánya, és lelépett tőle.
Nekem nem tűnik érzelgős típusnak. Mi a fenéért törődne egy nővel?
Az a fickó óriási seggfej. Nőkkel és gyerekekkel kereskedik. Szerintem
semmit sem tud a családi összetartásról.
– Sophie elárulta őt – jegyezte meg halkan Sam.
Még mindig nem tudta, mit kezdjen Sophie elbeszélésével. Az
ösztönei azt súgták, igazat mondott. Néha megéri az ösztöneinkre
hallgatni. Máskor viszont az életünkbe kerülhet. Átkozott legyen, ha
tudja, most melyikről van szó.
– Elárulta?! – kérdezte hitetlenkedve Donovan, miközben fürkésző
tekintetet vetett Samre. – Álljunk csak meg egy pillanatra! Mit nem
mondtál el nekünk?

78
 Garrett előrehajolt, és a szokásos rosszallása még erősebben kiült az
arcára.
– Ő volt az informátorunk – magyarázta Sam. – Tőle kaptuk a fülest,
hogy mikor érkezik a fegyverszállítmány.
Donovan és Garrett döbbent képet vágott. Sam már szólásra nyitotta
a száját, hogy megvédje Sophie-t, aztán mégsem tette. Nem védhette
meg. Még nem.
– Csak azért, mert dugtad? – hitetlenkedett Garrett.
Sam megfordult, és megragadta az ingét.
– Elegem van már a megjegyzéseidből – vicsorogta. – Átkozottul
jobb lenne, ha több tisztelettel beszélnél a gyerekem anyjáról.
Megértetted?
Garrett szeme összeszűkült, majd kitágult, amikor a bátyja nem
visszakozott. Megadóan felemelte a kezét.
– Oké, rendben, bocs.
Amikor Sam elengedte az ingét, káromkodva hátralépett.
– Megpróbálnád legalább tárgyilagosan szemlélni a történteket? –
kérdezte. – Mi lenne, ha Van, vagy én kerültünk volna ilyen helyzetbe?
Egyikünk akció közben összejön valami csajjal, aki elvonja a figyelmét.
A csaj hónapokkal később felbukkan, miután elszalasztottuk a
célpontot, és mindenféle vad dolgokkal áll elő, többek között azzal,
hogy Van gyerekével, vagy az én gyerekemmel terhes. Aztán azt állítja,
hogy elárulta a saját apját valakiért, akivel csak pár napot töltött. Áruld
el, Sam! Akkor is így viselkednél?
Donovan nem szólt semmit, de látszott a szemében, hogy egyetért
vele.
Sam felsóhajtott.
– Mikor tűnt valaha is úgy nektek, hogy szentimentális idióta
vagyok, aki a farkával gondolkodik? Megértem, hogy gyanakvóak
vagytok. Nekem is vannak kétségeim, de eddig minden stimmel, amit
Sophie mondott. És bármit gondoltok is, mutassatok tiszteletet irántam
és iránta. Ha nem megy, azt javaslom, húzzatok innen, és egyedül
csinálom végig.
– Dugulj már el – mormolta Garrett. – Átkozottul jól tudod, hogy
Van és én is melletted állunk. Jézusom, micsoda pokoli egy helyzet!
– De nem oldhatod meg helyettem – nézett rá Sam. – Tudom,
szokatlan, hogy nem állhatsz elő valamiféle megoldással. Ez nem

79
egyszerűen egy újabb küldetés vagy munka, ezt mindketten tudjuk.
Számomra minden megváltozott, és én vagyok az, akinek meg kell
oldania ezt a helyzetet.
Donovan halkan felnevetett, amivel kivívta a testvérei haragos
pillantását.
– Garrett, úgy festesz, mint egy bántalmazott kölyökkutya, mert nem
te irányítasz. Sam, te pedig úgy, mint aki követ nyelt.
Sam és Garrett egyszerre intettek be neki, amitől csak még jobban
nevetett.
Sam megrázta a fejét, és a tenyerével végigsimított az állán.
– Térjünk vissza a tényékhez. A bérgyilkos egyedül dolgozott.
Garrett is körülnézett, én is. Nincs más odakint. Még nincs.
Valószínűleg nyertünk pár napot, amíg Mouton rájön, hogy az embere
meghalt, és küld helyette mást. Eddig nem nyűgözött le az
éleselméjűségével, így nem tudjuk, elég embert küld-e a feladat
elvégzésére. Ugyanakkor eddig csak egy magányos nőt üldözött, most
viszont velünk kell szembenéznie.
– Igen. Mindnyájunkkal – morogta Garrett. – A Kellykkel senki sem
szórakozhat.
Sam elvigyorodott, majd elhalványult a mosolya.
– Meg kell látogatnunk anyát és apát, hogy jól vannak-e. Náluk
találkozzunk Steele-lel és Rióval, és döntsük el, mi legyen a következő
lépésünk. Baromira nem érdekel, mit csinál a CIA. Most elkapjuk azt a
szemetet.
Donovan egyetértőn bólintott.
– Hozd Sophie-t. Mi Garrett-tel elmegyünk a kocsiért.

***

Ahogy a jármű ráfordult a legalább százéves, bájos faház előtti

kocsifelhajtóra, Sophie kinézett a terepjáró ablakán. Olyan házat látott,
amilyet szívesen mutogatnak ideális kertvárosi épületként a
tévéműsorokban. Tökéletes ház, tökéletes veranda, tökéletes panoráma.
Az emeleten legalább hat hálószoba, hátul hatalmas kert.
Otthonosnak, vendégszeretőnek tűnt, mintha lelke lenne, nem pedig
csak egy hideg építménynek, amelynek egyedüli célja a többiek
kirekesztése. Nem, ez a ház hívogatta az embereket a melegségével. Itt
családtagok gyűltek össze. Megtestesített mindent, amit Sophie valaha

80
akart az életben, és fájt neki, hogy be kell mennie Sammel, de nem
mutathatja ki, mit érez.
A kerekek megcsikordultak a kavicsos úton, amikor Garrett megállt
a seriff autója mögött. Sophie hirtelen Sam felé fordult, és vádlóan
nézett rá.
– Sean azért van itt, hogy vigyázzon a családomra – magyarázta
kurtán a férfi. – Nem szóltam a rendőröknek a hátad mögött.
Sophie egy kicsit megnyugodott, de ahogy a házat nézte, egyre
jobban elszorult a torka.
Ez Sam szüleinek a háza, és ő nem tudta, hogyan viselkedjen egy
normális család közelében. De az unokájukat hordja a szíve alatt, és ha
más nem, ez mellette szól. Vagy mégsem?
Donovan kinyitotta előtte az ajtót, mire ő automatikusan felszegte az
állát. Sam megkerülte az autót, hogy segítsen neki kiszállni. Miközben
magához vonta, Sophie megragadta a melegítője derékrészét, hogy ne
csússzon le. A férfi legalább nem próbálta tartani a távolságot. Egyedül
nem lett volna képes szembenézni a családjával.
Garrett és Donovan előresiettek, és kinyitották az ajtót. Amint
Sophie belépett, megcsapta a meleg és egy új illat. A házi készítésű
ételek, a virágok, a tisztítószerek és a régi házak dohos illatának
keveréke.
Soha nem érzett még ennél finomabb illatot. Mélyen magába szívta,
ki akarta élvezni minden kis molekuláját.
– Sam, Garrett, Donovan? Ti vagytok azok?
A női hang tulajdonosa közeledett, és máris előttük termett egy
alacsony nő, akárha kerekeken gurult volna. Összeütközött Garrett-tel,
lepattant róla, majd rávetette magát a sokkal nagyobb férfira.
– Garrett!
A karjába zárta, és Sophie megbabonázva figyelte, hogyan változik
át a szeme láttára a férfi. A morcos, morgós majomból szelíd mama
kedvence lett. Elképesztő!
Garrett átölelte, de úgy tűnt, főként az anyja szorongatja.
– Jól vagyunk, anya. Ha továbbra is ennyire szorítasz, nem kapok
levegőt.
A nő kétoldalt megcsókolta, megpaskolta az arcát, majd az élvezettel
mosolygó Donovan felé fordult.
– Jesszusom, anya! Mintha még sosem találkoztunk volna!

81
 A nő rosszalló pillantása láttán Sophie tudta, kitől örökölte ezt
Garrett. Az édesanyjuk elég heves lehet, ha provokálják.
Az asszony vadul megölelte Donovant, összevissza meglapogatta és
megszorongatta.
– Annyira aggódtam! Egyszer csak felbukkant Sean, motyogott
valamit a biztonságról meg a gondokról, aztán nem engedett ki minket a
házból. Kísértésbe estem, hogy a térdemre fektessem.
Sam fejcsóválva előrelépett.
– Sean pontosan azt tette, amit tennie kellett, anya. Ne piszkáld
miatta.
Mrs. Kelly arca ellágyult, amikor felé fordult. Ugyanabban a
pillanatban észrevette a mellette álló Sophie-t is, és megdermedt.
Előbb Donovanre nézett, majd gyorsan vissza Samre, aztán ismét
Sophie-ra.
– Hát ő?
Amikor felé lépett, Sophie-nak minden erejére szüksége volt, hogy
ne forduljon sarkon és ne fusson el.
Mrs. Kelly a karjára akarta tenni a kezét, de Sam nem engedte a
sérülése miatt.
– Óvatosan, anya. Megsérült.
Sam halkan, fátyolos hangon beszélt, szinte gyengéden. Sophie térde
remegni kezdett, mert ezt már nem tudta elviselni. Túl sok volt számára.
Rettenetesen félt, és a legkevésbé sem vágyott rá, hogy elutasítsák.
– Egek – lehelte az asszony.
Mielőtt Sophie még jobban átadhatta volna magát a félelemnek, Mrs.
Kelly óvatosan megölelte, mint egy gyermeket, aztán ugyanolyan
hirtelen elhúzódott, és vad pillantást vetett Samre.
– Sam Kelly! Mi folyik itt? Ez a szegény lány úgy néz ki, mintha
beleesett volna a tóba.
A homlokát ráncolva megérintette Sophie csapzott haját, majd lefelé
fordította a pillantását.
– Még cipő sincs rajta!
Sam tiltakozva felemelte a kezét, de az anyja ügyet sem vetett rá.
Sophie teljesen megdermedt, amikor a nő pillantása a hasára siklott.
Rémülten állt, felszegte az állát, és csoda, hogy el nem ájult.
– Gyermeket vár! Szentséges ég! Sam, mégis mit gondoltál?

82
 Sam felvonta a szemöldökét, és hátralépett, mintha nem lenne benne
biztos, mire céloz az asszony.
– Anya, figyelj rám, rendben? Van egy-két dolog, amit tudnod kell.
– Csak gyorsan! – csattant fel Mrs. Kelly.
Sam Sophie mellé lépett, és aligha kerülhette el az édesanyja
figyelmét a mozdulat, amellyel magához húzta. Mrs. Kelly valóban
felvonta a szemöldökét, és nyílt kíváncsisággal nézett egyikről a
másikra.
– Sophie és én öt hónapja találkoztunk Mexikóban, amikor ott
dolgoztam. Mi… kapcsolatba kerültünk egymással. Most bajban van, és
a segítségünkre van szüksége. De az egész családunk is bajban lehet,
ezért küldtük ide Seant. Néhány órán belül itt lesznek az embereim…
Bármit mondott még, nem lehetett hallani, mert az asszony levegő
után kapkodva közbevágott:
– Sam Kelly! Hagyod az unokám anyját reszketve és mezítláb
álldogálni a konyhámban?
A férfi felsóhajtott.
– Igen, asszonyom.
– Az ég szerelmére! És én még azt hittem, hogy Joe van híján a
józan észnek.
Azzal Samre ügyet sem vetve a lány felé fordult.
– Sophie, Marlene Kelly vagyok. Kérlek, hívj Marlene-nek.
Bemutatlak Franknek, de először ez az idióta fiam felkísér az emeletre,
hogy vegyél egy forró fürdőt és bújj tiszta ruhába.
Sophie elmosolyodott, legalábbis próbált, de remegett a szája széle
és a lába. Igyekezett nyugodtan állni. Egy forró fürdő annyira csodás
ötletnek tűnt, hogy majdnem ott helyben összeesett. Ami meg is történt
volna, ha Marlene nem öleli át a derekát.
– Indulj már, Sam, mielőtt összeesik itt szegény. Garrett és Donovan
is elmondhatják nekünk, miről van szó, amíg te odafent teszed a dolgod.
Olyan pillantást vetett Samre, amelytől valószínűleg mindegyik fia
remegni szokott.
Sam kézen fogta Sophie-t, és elhúzta az édesanyjától. A lány
szeretett volna megfürödni. Nagyon szeretett volna, de elképzelni sem
tudta, hogyan boldogulna egyedül.
– Talán inkább zuhanyoznom kellene. Nem biztos, hogy ki tudnék
mászni a kádból.

83
 Az arca megfeszült, és körülnézett, hogy meggyőződjön róla, senki
sem hallotta.
Sam elmosolyodott, amitől ellazultak a vonásai.
– Emiatt ne aggódj. Segítek neked beleülni és kiszállni.
A lány szeme elkerekedett.
– Ó!
Sam felvonta az egyik szemöldökét.
– Már láttalak ruha nélkül, Sophie.
Sophie bátran leplezni próbálta, hogy elönti a forróság.
Sam ismét elmosolyodott, majd mellé lépett, és a karjába vonta.
– Tudok járni.
– Tudom, de ha viszlek, kíméled a sebeidet.
Sam elindult a lépcsősor felé. Nagy léptekkel elhaladt a családja
mellett, mintha ott sem lettek volna. Sophie nem volt hajlandó egyikük
szemébe sem nézni. Nem vágyott a bírálatukra.
Amikor felértek a fürdőszobába, Sam felkapcsolta a villanyt,
óvatosan a mosdópult szélére ültette a lányt, majd megnyitotta a vizet a
hatalmas kádban.
Hamarosan pára gomolygott körülöttük, és szinte folyt Sophie nyála:
szinte fájt, hogy mennyire vágyott egy melegvízzel teli kádra.
Türelmetlenül összerándult, és figyelte, ahogy a víz szintje lassan
emelkedik.
– Segítek neked levetkőzni, azután beleülni a kádba. Addig áztatod
magad, ameddig csak akarod, és szólj, ha ki akarsz szállni, rendben?
Sophie bólintott, képtelen volt megszólalni. A férfinak igaza volt.
Már látta meztelenül. Látta vágyakozón. Olyan illetlen
testhelyzetekben, amilyenekben egy férfi egy nőt láthat. Nem volt
egyetlen négyzetcentiméter sem a testükön, amit a másik ne fedezett
volna már fel. Akkor miért viselkedik most ilyen szűziesen? A
gyermekét hordja a szíve alatt, az ég szerelmére!
De akkoriban még nem tudtak a hazugságokról. Nem tudtak a
titkokról. Csak szeretők voltak, akik annyira egymásba gabalyodtak,
hogy megszűnt számukra a külvilág.
– Soph? – szólította meg halkan Sam.
A lány pislogott, és újra a férfira figyelt. Sam a túlságosan nagy
melegítő derékrészén nyugtatta a kezét. Meg akart győződni róla, hogy

84
nincs a lány ellenére, ha segít neki levetkőzni, ami valamiért ellágyította
Sophie szívét.
– Haladjunk! Annyira vágyom a kádba, hogy ruhástól is
belemásznék.
Sam halkan felnevetett, és lecsúsztatta a lány nadrágját. Egyetlen
gyengéd rántással levette, majd a földre dobta.
– Leteszlek, aztán levesszük az ingedet.
Sophie tiltakozva felnyögött, amikor földet ért a lába. Nem volt ereje
állni. A fáradtság sokkal jobban letaglózta, mint a fájdalom. A fájdalom
meg sem közelítette az alvás utáni vágyát. Egy teljes évig szeretne
aludni. Elég kimerítő maga a terhesség, hát még ha menekülni kell,
többször megmártózni a jeges tóban, és lehetőleg elkerülni a késes-
pisztolyos seggfejeket.
– Tartalak. Ne mozdulj. Igyekszem a legkevésbé megmozgatni a
karod.
Sophie mereven előreszegezte a pillantását, miközben a férfi levette
az ingét, aztán hirtelen teljesen csupaszon állt előtte. Gyűlölte, hogy
ilyen sebezhetőnek és meztelennek érzi magát.
Mert meztelen is vagy, okostojás.
Sam szerencsére nem vesztegette az időt. Amint megszabadította a
ruháitól, segített neki beleülni a kádba. Sophie fél lábbal belépett a
meleg vízbe, és felnyögött az érzéstől.
– Ó, istenem!
– Kellemes, igaz?
– Ó, istenem, igen! Még soha életemben nem éreztem ehhez
foghatót.
A férfi kezébe kapaszkodva óvatosan leült. A teste fájdalmasan
tiltakozott, de nem törődött vele.
A víz az álláig ért. Hátrahajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Ez
maga a mennyország!
Sam lehajolt, és gyengéden megérintette az állát, hogy Sophie
kinyissa a szemét.
– Szólj, ha kellek, rendben?
A lány álmosan bólintott, elkábította a meleg.
Sam megfordult, hogy távozzon, de hirtelen Sophie eszébe jutott, mit
akart kérni tőle.
– Sam?

85
 A férfi feléje fordult, kezét az ajtófélfán nyugtatta.
– Igen?
Sophie kényelmetlenül fészkelődött, hogy jobban ellepje a víz.
– Lenne rá lehetőség, hogy kapjak fehérneműt? Utálom, hogy erre
kell kérjelek, de terhesen nem jó melltartó nélkül járkálni. Úgy értem,
olyan nagy és érzékeny lett a mellem…
Látta, hogy végigfut Samen a remegés. Jellemző a férfiakra.
Gyakorlatilag kiugrott a helyéről a szeme a fehérnemű és a melltartó
említésére.
– Gondoskodom róla, ne aggódj.
Sophie elmosolyodott. A melegségnek, amelyet érzett, semmi köze
nem volt a fürdővízhez.
– Köszönöm.
Sam kilépett a fürdőszobából, és megdörzsölte a tarkóját. Szentté
avatás. Megérdemli, hogy szentté avassák. Nemcsak ott volt egy
káprázatos, meztelen nővel a fürdőszobában, de nyugodtan,
szemrebbenés nélkül beszélgetett vele olyan dolgokról, mint melltartók
és alsóneműk.
Bombák, gránátok, vér, zsigerek, sebek – na de melltartók?
Jézusom!
Honnan a pokolból szerezzen most neki egyet?
– Hé, minden rendben?
Amikor felnézett, látta, hogy Garrett és Donovan jönnek fel a
lépcsőn. Elfintorodott.
– Hm, igen. Mondjuk.
Garrett ránézett.
– Kell neki egy melltartó. Mondott valamit a terhességről meg a
nagy mellekről, aztán kikapcsolt az agyam.
Donovan mellkasa emelkedett az elfojtott nevetéstől. A szemét.
– Akkor szerezz neki egyet – javasolta Garrett, akinek majdnem
sikerült komor, szigorú képet vágnia. Ó, igen, jól csinálta, de Sam látta
a szemében a vidámság szikráit.
– Három nő lakik ebben a házban. Biztosan tudunk keríteni egy
melltartót – motyogta Sam.
– Rusty és Rachel kisebb méretet hord – jegyezte meg Donovan. –
Nem mintha Sophie nagydarab lenne, csak mellben erősebb. Mind

86
nagyjából egyszerre jutottak ugyanarra a következtetésre, és eltorzult az
arcuk. Garrett kinyitotta, majd becsukta a száját.
– Jézusom! Akkor csak anya marad – nyögte Sam.
Garrett széttárt karokkal hátrálni kezdett.
– Ó, nem! Azt aztán nem! Én nem kérek melltartót anyától. Ez
egyszerűen… nem helyes.
Donovan úgy festett, mint aki lenyelt egy bogarat, aztán Garret-tel
együtt Samre meredt.
– A te nőd. Te kérsz tőle.
Sam megköszörülte a torkát.
– Kő, papír, olló?
– Felejtsd el – horkant Donovan.
– Gyáva kukacok.
– Te mész. Később fizetjük a terápia költségeit – zárta le a dolgot
Garrett.
Sam undorodva elfordult, és elindult.
– Valószínűleg tudnod kell, hogy anya most nem nagyon rajong
érted – szólt utána Donovan.
Sam megfordult.
– Ez meg mit jelentsen?
– Garrett és én elmondtuk neki. Tudod, azt, hogy mi történt. Hogy
hogyan ejtetted teherbe Sophie-t, jöttél haza, és halásztad ki a tóból.
Sam kifújta a levegőt, és a plafonra emelte a tekintetét.
– Aha, és fogadjunk, hogy nagyon nehezetekre esett elmondani neki,
ugye?
Garrett vállat vont.
– Később is megköszönheted, haver.
Sam beintett neki, aztán lesietett a lépcsőn, hogy szembenézzen az
anyjával.

87
 11. fejezet

Sam a fürdőszobaajtó közelében álldogált, és ellenőrizte az óráját.

Sophie még nem szólt, ő pedig időről időre idejött, mert attól félt,
hogy nem hallaná meg a lányt. Nem tudta eldönteni, hogy bemenjen-e
vagy kint várjon.
Nem kellett döntést hoznia, mert meghallotta halk hangját az ajtón
keresztül.
– Sam?
Benyitott, és gyorsan a mosdópultra dobta az anyjától kapott
holmikat. Amikor feléje fordult, látta, hogy a lány álmos szemmel
figyeli. Sophie arca kipirosodott a melegben, a haja nedvesen tapadt az
arcához.
– Jól vagy?
Sophie lassan bólintott.
– Megpróbáltam kiszállni, de fájt, és féltem, hogy elesek.
Sam homlokráncolva előbbre lépett.
– Mondtam, hogy segítek. Kiszállsz most?
Sophie újabb bólintását látva Sam lehajolt, és a vízbe siklott a keze.
Futólag megérintette a lány buja hátsóját, majd térdhajlatának puha
bőréhez ért. Amikor felemelte, Sophie bőrén selymesen végigfolyt a
víz. Samet megbabonázta a telt, érzéki test.
Talpra állította, és törülközőt tekert köré. Sophie szégyenlősen
felnézett rá. Kék szeme elbűvölte a férfit, csakúgy, mint első
alkalommal, amikor találkoztak.
Akkoriban gyűlölte, hogy abban a bárban kell dolgoznia. Túl
fiatalnak és ártatlannak tűnt az oda járó seggfejeknek. Most viszont
idiótának érezte magát emiatt, hiszen az apjával élt, akihez képest a bár
vendégei kiscserkésznek tűnnek.
Sophie megköszörülte a torkát.
– Egyedül is meg tudok törülközni.
Sam a mosdópult felé fordult, és egy ujjal óvatosan felemelte a
melltartót.
– Tudom, hogy nem a legmegfelelőbb, de úgy gondoltuk, még ez a
legjobb méret. A… hm, bugyi, amíg nem esik le… Magasra
felhúzhatod.

88
 A lány szemének csillogása arról árulkodott, hogy jól szórakozik,
Sophie mégis úgy mosolygott, mintha Sam éppen gyémántokkal
ajándékozta volna meg.
– Köszönöm. Tökéletes lesz.
Amikor tenni akart egy lépést előre, kicsit megingott, de Sam elkapta
és a pultra ültette.
– Csak a meleg víz miatt van – magyarázta a férfi. – Elszédül tőle az
ember, különösen, ha terhes. Valószínűleg nem kellett volna ilyen
sokáig a kádban maradnod.
Sophie felvonta egyik aranyszínű szemöldökét.
– Honnan tudsz te ilyen sokat a terhes nőkről?
Sam nyaka kellemetlenül bizseregni kezdett.
– Én… hm, biztos olvastam valahol.
Jobbra fordult, aztán balra, majd rájött, hogy a lány még mindig
törülközőbe csavarva ül ott és fel kellene öltöznie.
Amikor rövid kopogás hallatszott, rosszallóan megfordult. Csak
résnyire nyitotta ki az ajtót, hogy ne lássanak be. Donovan volt az, egy
nadrágot és egy pólót hozott. Odadobta őket Samnek.
– Gondoltam, jobb, ha nem csak anya melltartójában és bugyijában
mászkál.
Donovan ajka már-már vigyorra rándult, és Sam szinte felnyársalta
dühös pillantásával.
– Kösz – dünnyögte.
– Szívesen.
Donovan elvigyorodott, és elinalt.
Sam utána kiáltott pár keresetlen szót, majd visszavonult a
fürdőszobába, ahol Sophie még mindig a mosdópulton ült, és szorosan
markolta a törülközőt az álla alatt.
A törülköző kicsit szétnyílt a hasán, és Sam láthatta az apró
domborulatot. Nem mintha nem látta volna már párszor, de a törülköző
védelmező ölelésében megpillantva egy kicsit mégis más volt.
Óvatosan, hogy ne ijessze meg, lassan abba a kis nyílásba csúsztatta a
kezét, és félretolta a törülközőt, hogy jobban lássa a hasát.
– Sam? – lehelte a lány. Egy kicsit habozva. Egy kicsit idegesen. De
félelemnek nyoma sem volt a hangjában.

89
 – Hadd nézzem meg, Soph. Látni akarom a lányomat. Egy pillanatig
csak mi hárman legyünk. Amikor semmi sem vonja el a figyelmünket.
Amikor biztonságban vagyunk. Csak te, én és a gyermekünk.
A szorítása lazult, és Sophie leengedte a törülközőt, szabaddá téve a
mellét és a hasát. Még összezárt lábának finom, nőies vonala és a puha,
ezüstös szőke szőr is láthatóvá vált.
Sam még soha nem látott ehhez foghatót. Sophie, itt a mosdópulton,
zúzódásokkal és ütések nyomával borítva, vizes hajjal, a fáradtságtól
lecsukódó szemmel. Van-e csodásabb látvány, mint egy érzéki,
várandós asszony?
Nem bírt ellenállni neki, meg kellett érintenie. Az ujjai hegyével
végigsimított a combja felső részén, a csípőjén, majd feszes hasán.
Ahogy a köldökéhez ért, Sophie hasa összerándult.
Sam döbbenten elhúzódott.
– Ez ő volt!
Sophie arca felragyogott.
– Igen, ő. – Kezét a hasára simította, és előre-hátra ringatózott,
mintha egy székben ülve nyugtatná a kisbabáját.
Samet mágnesként vonzotta valamilyen erő, amelyet nem értett.
Lassan egyre közelebb hajolt, míg végül a szája szinte hozzáért az apró
kis lábakhoz. Gyengéden megcsókolta őket, miközben két tenyere
Sophie hasának oldalára tapadt.
Amikor a szájával megérezte az aprócska rúgást, örömében
elmosolyodott.
– Köszönt nekem – szólalt meg rekedten.
Amikor felnézett, megdöbbent a Sophie szemében tükröződő
szomorúság láttán. Esküdni mert volna rá, hogy sír, de a lány pislogott,
és nyoma sem volt könnyeknek. Mi zaklathatta fel?
Aggódva megérintette az arcát.
– Minden rendben, Soph?
A lány mosolygott, bár Sam szerint nem túl meggyőzően.
– Jól vagyok. Ez a fürdő csodákat művelt velem. Teljesen
újjászülettem tőle.
A férfi majdnem el tudott feledkezni róla, hogy Sophie meztelenül ül
előtte. Már ha nem terelte volna el állandóan a figyelmét a lány melle,
amelyet az öccseivel részletesen kitárgyaltak odalent.

90
 A mellbimbói – a kedvencei közé tartoztak – most sötétebbek voltak
a korábbi csodás rózsaszín helyett. Barnábbnak, szinte rubinszínűnek
tűntek. Bármit megadna, ha még egyszer megízlelhetné a lányt. Hogy
végigfuttassa a nyelvét a merev kis csúcsokon, és érezze, ahogy Sophie
elolvad a karjában.
Fájdalmasan megfeszült a teste, és majdnem kiherélte magát, amikor
nekinyomódott a mosdópult szélének. A fenébe, ez fájt!
– Én… hm, hoztam melltartót. Tessék. Donovan meg szerzett
nadrágot és pólót. Ha felöltöztél, kerítünk cipőt is. Segítek felöltözni,
aztán meglátjuk, hogyan tovább.
Sophie az orrát fintorgatta a melltartó láttán.
– Istenem! Micsoda kínzóeszköz. Olyan harminchat órás cucc vagy
minek hívják.
Sam felnevetett. Még ő is elég tévéreklámot látott, hogy tudja: azok
tizennyolc órán keresztül viselhető melltartók. De ki az ördög akarna
tizennyolc órán keresztül ilyen barbár szerkezetet viselni? Nem a
kényeseknek való.
– Segítened kell felvenni. Nem tudom elöl becsatolni, aztán
hátrafordítani. Nem bírná a karom. Magam elé tartom, te meg
bekapcsolod hátulról.
– A pokolba is – morogta Sam. – Sok melltartót vettem már le
nőkről, de azt nem mondhatnám, hogy valaha is segítettem nekik
felvenni.
Sophie elvigyorodott.
– Akkor most tanulsz valami újat és hasznosat.
A melle elé tette a melltartót, majd a vállára helyezte a pántokat.
Sam az orra előtt lógó kapcsot nézte. Boldogulni fog?
Becsatolta, és közben nagyon igyekezett elfelejteni, honnan
származik ez a ruhadarab, és ki viselte utoljára, mert az agya nem bírta
volna feldolgozni.
– Csak tartsd a bugyit, belelépek – adta ki az utasítást a lány.
Sam lehajolt, és elé tartotta a nagymama stílusú fehérneműt.
Sophie megragadta a csuklóját, hogy ne essen el, és óvatosan
belebújtatta előbb az egyik, majd a másik lábát. Néhány másodperc
múlva, amikor már rajta volt a bugyi, és jóval a hasa fölé ért,
nevetésben tört ki.
– Jó hülyén nézek ki – jegyezte meg nevetve.

91
 – Ruhában nem látszik. – Hál’ istennek! Bármilyen rémes is volt az
anyja fehérneműje, Sophie-n akkor is észbontóan állt. Még egy
szemeteszsákban is ő lenne a szoba fénypontja.
A nadrágot nem volt nehéz felvenni, de a póló már bajosabban ment.
Ezért Sam egyszerűen csak kinyújtotta a karkivágást, és ráhúzta a lány
karjára, hogy Sophie-nak ne kelljen jobbra-balra tekeregnie.
– Megszárítsam a hajad?
Sophie meglepetten pislogott.
– Megtennéd? Fél kézzel nagyon nehéz lenne.
Sam a hajszárító után nyúlt.
– Tudsz elég ideig állni hozzá, vagy leülnél inkább a vécé tetejére?
Sophie a férfi mellkasára tette a kezét, és lassan leült a lehajtott
fedélre.
Sam bekapcsolta a hajszárítót, és miközben fel-le mozgatta, finoman
a lány hajába túrt. Néhány perc múlva elvett egy hajkefét a pultról, és
finoman fésülni kezdte hosszú haját.
Sophie lehunyta a szemét, és egy kicsit felfelé fordította a fejét,
mintha a nap első sugarait élvezné a hosszú tél után. Sam szeretett volna
továbbra is a kedvére tenni: szárítás közben addig fésülte a fürtöket,
amíg végül aranylóan ragyogtak.
– Utoljára gyerekkoromban fésült meg valaki – motyogta még
mindig csukott szemmel Sophie. – Csodás érzés.
– Én pedig még sohasem fésültem meg nőt – ismerte be szomorúan
Sam.
Sophie kinyitotta a szemét, és a tükörben rámosolygott.
– Az az érzésem, hogy remekül ki tudod hámozni a nőket a
ruhájukból és össze tudod kócolni a hajukat, de abban talán nem
ismered olyan jól ki magadat, ami utána jön.
– Annyi nő azért nem volt – dünnyögte Sam.
Sophie felszegte a fejét, és a férfi látta, hogy kérdezni akar valamit.
Ismét félbeszakította őket egy kopogás. Sam megkönnyebbülten
kifújta a levegőt, majd lekapcsolta és félretette a hajszárítót.
– Nyitva – szólt.
Donovan dugta be a fejét az ajtón.
– Itt van nálam anya elsősegélydoboza, ha szeretnéd, hogy
megnézzem Sophie sebét. Anya ragaszkodik hozzá, hogy szóljunk
Dóénak, de mondtam neki, hogy várja meg, te mit akarsz.

92
 – Igen, rendben. Bemegyünk a hálószobába, hogy kényelmesen
megvizsgálhasd – felelte Sam. – Mondd meg anyának, hogy ne
hamarkodja el a dolgot. Nem magyaráztátok el neki a helyzetet? Nem
hívhatjuk át egész Stewart megyét.
– Dehogyisnem, de ismered anyát – jegyezte meg vidáman az öccse,
azzal otthagyta őket.
Sam megérintette Sophie vállát.
– Menni fog?
Sophie habozva felállt, aztán elmosolyodott.
– Elképesztő, mire képes egy forró fürdő és a tiszta ruha.
Sam mégis kézen fogta, egymásba fonta az ujjaikat, és a
fürdőszobából a szülei hálószobájába vezette.
– Csak ültesd le oda – intett az ágy vége felé Donovan. – Egy perc az
egész.
Sam figyelte, ahogy az öccse óvatosan szabaddá teszi Sophie vállát,
hogy megvizsgálhassa a sebet. Türelmetlenül kérdezte:
– Rendben van?
Donovan a bátyja felé fordult.
– Igen. Nagyon jól néz ki. Csak teszek még rá egy kis antibiotikumos
kenőcsöt és friss kötést, aztán kész is.
Sam megérintette a lány fénylő, tiszta haját. Amikor Sophie feléje
fordította az arcát, még tovább akarta simogatni.
– Vannak fájdalmaid? Donovan adhat még fájdalomcsillapítót.
– Csak ibuprofent.
– Anya lakomára készül. Gyertek le és egyetek. Aztán Sophie evés
után beveheti a gyógyszert.
Sam látta a vágyakozást a lány szemében, és bólintott.
– Lemegyünk. Szólj anyának, hogy Sophie-nak tálcára tegye az ételt,
hogy kényelmesen, a szófán tudjon enni.

93
 12. fejezet

Sophie tiszta volt, és már nem fázott. Az eléje tett tálcára meredt, amit
annyi étellel pakoltak meg, amennyit valószínűleg nem tud megenni, de
átkozott legyen, ha legalább nem próbálja meg.
Volt ott tyúkhúsleves, grillezett sajtos szendvics, krumpli saláta, és
egy tál sült hús burgonyapürével és szafttal.
Marlene azzal viccelődött, hogy kiürítette a hűtőszekrényt, mert nem
tudta, mit szeret Sophie, ezért mindenből csinált egy kicsit.
Sophie-nak összefutott a nyál a szájában. Először a tyúkhúslevest
választotta. Oda sem figyelt arra, mi történik körülötte. Megkóstolt
mindent, és kiélvezett minden egyes falatot.
Amikor a kanapé besüppedt mellette, felnézett, és látta, hogy egy
kamaszlány bámulja kíváncsian. Nem hasonlított a többi Kellyre, talán
nem véletlenül.
Gesztenyebarna hajába érdekes árnyalatú zöld keveredett, az orrában
piercinget viselt, a bal fülében pedig számos fülbevalót. A legtöbb
középiskolában nem lett volna feltűnő, de itt, ebben a konzervatívnak,
erkölcsösnek tűnő házban olyan volt, mint a narancssárga neonfény.
Mivel továbbra is őt bámulta, Sophie is visszabámult rá, mert
gyerekes módon nem volt hajlandó meghátrálni egy kamasz vizslató
tekintete elől.
A lány elfintorodott, majd vigyorogva Sam felé fordult.
– Úgy tűnik, Marlene-nek nem engem kell kioktatnia a biztonságos
szexről.
– Rusty, az ég szerelmére! – bömbölte Frank Kelly.
Sophie összerezzent, és óvatosan az idős, nagydarab emberre nézett.
Úgy tűnt, amelyik kutya ugat, az nem harap, de ilyen rövid ismeretség
után ebben nem lehetett biztos.
– Ha nem tudsz udvariasan viselkedni, Rusty, felmehetsz az emeletre
– folytatta Frank, majd Sophie-hoz fordult. – Az Ön mellett ülő éles
nyelvű ifjú hölgy Rusty, de ne is törődjön vele. Szereti bosszantani a
fiaimat.
Sophie lenyelte a falatot, de nem tette fel a nyilvánvaló kérdést. Nem
tartozott rá. Nem igazán akarta tudni, ki ez a lány.
Rusty összeesküvő módjára előrehajolt.

94
 – Ő, én csak kóbor jószág vagyok. Marlene, mondhatni, örökbe
fogadott. Nem mintha bárki azt gondolná rólunk, hogy egyezők a
génjeink – intett a hüvelykujjával a válla felett Sam, Garrett és Donovan
felé.
– Elég legyen, Rusty! – csattant fel Sean. – Az ilyen megjegyzésekre
van most a legkevésbé szükségünk.
Sophie meglepetve nézett a szoba másik végében álldogáló fiatal
férfira, aki a seriff hivatalban dolgozott.
Rusty gúnyosan elhúzta a száját.
– Veled nem foglalkozom, zsarukám. Menj inkább és egyél fánkot –
mondta, majd a szemét forgatva visszafordult Sophie-hoz. – Egy újabb
kóbor jószág, akit Marlene szintén befogadott. Bár én személy szerint
azt hiszem, túl régóta van már itt.
– Rusty! – figyelmeztette reszelős hangon Frank. – Elég volt,
lányom.
Sophie meglepődött, amikor a lány elhallgatott és kihúzta magát.
Esküdni mert volna rá, hogy valódi tisztelet és szeretet tükröződött a
szemében, ahogy a Kelly család fejére nézett.
Frankben kevésbé volt biztos. A férfi őt figyelte. Azóta, hogy Sam a
szófához kísérte. Semmi vádaskodást nem látott a szemében, de fürkész
pillantásától akkor is kellemetlenül érezte magát.
El tudta képzelni, miket feltételezhettek róla, de nem akarta ezzel
kínozni magát. Megérdemelte, és most sem lelki ereje, sem kedve nem
volt beavatni őket a helyzetébe.
– Végeztél, édesem?
Sophie pislogott, és látta, hogy Marlene áll előtte és a tálca felé
nyújtja a kezét.
– Igen, köszönöm, Mrs. Kelly. Csodás volt.
Marlene melegen elmosolyodott.
– Milyen jól nevelt ifjú hölgy! Kérlek, hívj Marlene-nek. Senki sem
hív Mrs. Kellynek, csak a tele-marketingesek. A legtöbben csak
Marlene-nek vagy anyának szólítanak.
Amikor elvette tőle a tálcát, Sophie az oldalára dőlt, mert már nem
bírta tartani a fejét – Sam korábban több párnát helyezett a háta mögé és
az oldalához –, és összekuporodott a meleg takaró alatt. Úgy tűnt, most
senki sem foglalkozik vele különösebben, ezért kikapcsolt, és nemigen
törődött azzal, mi folyik körülötte.

95
 De Sam figyelte, ahogy lassan a párnákra dől. Az anyja is figyelte, és
amint Sophie lehunyta a szemét, átvágott a szobán, és a fiára szegezte
összeszűkült szemét.
– És most szépen elmeséled, mi a csuda folyik itt – szólt halkan,
eltökélten. – Az igazat akarom tudni, nem azt a szépített változatot,
amelyet az öcséid már előadtak nekem.
Sam hosszan sóhajtott. Fáradtan a hajába túrt, majd amikor felnézett,
látta, hogy az apja is ugyanolyan áthatóan méregetni.
A pokolba is!
– Az unokámat várja – szólalt meg Frank.
Naná, hogy az apja mindig egyből a lényegre tér. Sosem szokott
köntörfalazni.
– Nagyon valószínű, hogy az én gyerekemet – fogalmazott óvatosan
Sam.
Marlene a homlokát ráncolta.
– Nem kellene pontosan tudnod? – Amikor Sophie-ra nézett, még
jobban elmélyültek a ráncok a homlokán.
– Ne vonj le elhamarkodott következtetéseket, anya. És ne gondolj
rosszat Sophie-ról. Még ne. Túl sok minden van, amit még nem tudok.
Megérdemli, hogy higgyünk neki, amíg ki nem derítem, mi az ördög
folyik itt.
Ez a kijelentése képmutatásra vallott. Nem akarta, hogy tiszteletlenül
bánjanak a lánnyal vagy rossz véleménnyel legyenek róla, ő azonban
gyanakvó és óvatos volt.
Már az elején tudta, hogy Sophie nagy hatással van rá, aminek
egyáltalán nem örült.
– Akkor azt mondd el, amit tudsz! – szólította fel az anyja.
Tudta, hogy nem fog kedvező képet festeni magáról a szülei előtt,
mégis kendőzetlenül beszámolt nekik a mexikói megbízatásáról és a
Sophie-val való kapcsolatáról. A bérgyilkos megölését nem említette,
de az apja arckifejezése láttán tudta: Frank rájött, mi történt, de nem
akarta a szükségesnél jobban megijeszteni az anyjukat.
– Idehallgass, anya! Komoly az ügy. Az egész család veszélyben
lehet. Azt akarom, hogy apával pontosan azt tegyétek, amit mondok.
Vita nélkül. – Célzatos pillantást vetett az apjára. – Nem tudom tenni a
dolgom, ha a ti biztonságotok miatt is aggódnom kell.
Frank átkarolta a feleségét, és magához húzta.

96
 – Mit akarsz, mit tegyünk?
Sean, aki eddig félrehúzódva ácsorgott, most előrelépett, hogy
bekapcsolódjon a beszélgetésbe.
– Hamarosan megérkeznek az embereim. Egyikük kizárólag rátok
fog vigyázni. Mindnyájatokra. Az ő engedélyük nélkül senki nem csinál
semmit, és ez Rustyra is vonatkozik – magyarázta Sam.
– Majd én odafigyelek a kis butára – ajánlkozott rosszalló pillantás
kíséretében Sean.
– Sean! – szólt rá figyelmeztetően, homlokráncolva Marlene.
Sean arckifejezése mit sem változott.
– Amíg nem oldódik meg az ügy, mindenki szépen nyugton marad,
és vár.
Frank Sophie-ra nézett.
– Mi lesz veled és Sophie-val? Mit fogsz tenni?
– Sam, van egy kis problémánk.
Amikor a férfi megfordult, ott találta maga mögött Donovant, aki a
KGI egyik biztonságos telefonját tartotta a kezében.
– Mi az?
– Most hívott Resnick. Tudni akarja, hogy miért néztük meg Mouton
bérgyilkosának aktáját.
Sam a homlokát ráncolta.
– És ezért hívott fel? Hiszen állandóan böngésszük az adatbázisukat.
Nem törtél fel titkosított anyagokat, ugye?
Donovan válaszra sem méltatta.
– Sürgősen beszélni akar veled.
Sam nyugtalankodni kezdett. Arra volt a legkevésbé szükségük,
hogy Resnick beleüsse az orrát ebbe az ügybe.
Bocsánatkérő pillantást vetett a szüleire és Seanra, majd Donovannel
a nyomában kiment a konyhába. Bizonyára Garrett is látra a
kivonulásukat, mert pár másodperc múlva ő is megjelent.
Sam elvette a telefont Donovantől, és a füléhez emelte.
– Resnick!
– Sam, mi az ördög folyik ott? Mit keres felétek Mouton
bérgyilkosa?
– Azt reméltem, majd te megmondod.
Resnick felhorkant.
– Ne játszadozz velem! Mouton lánya eltűnt. Esetleg veled van?

97
 Sam homlokráncolva a testvérei felé fordult.
– Miért érdekli a CIA-t Mouton lánya?
– Itt nem én válaszolok, Sam. Én kérdezek.
Samet elöntötte a harag, és szorosabban markolta a telefont.
– Idehallgass! Én nem játszadozom. Az a szemét a családomra
pályázik, ezért most átkozottul nem érdekel a CIA, világos? Több
információt nem kapsz tőlem. Megteszem, amit kell, hogy soha ne
bánthassa a szeretteimet. Az a legjobb, ha nem állsz az utamba.
Hosszú csend következett.
– Sam, beszélnem kell a lánnyal. Fontos. Ha veled van, ki kell
kérdeznünk. Mert Mouton is eltűnt. Azóta nem látták, hogy a KGI öt
hónapja elfogta azt a fegyverszállítmányt. Úgy gondoljuk… úgy
gondoljuk, hogy plutóniummal kereskedett, és voltak készletei. A
tudósai azon dolgoztak, hogy hosszabb időn keresztül tudják stabil
környezetben tárolni.
– A fenébe! Mi az ördögért gondolod, hogy bármit is tud erről?
– Nem gondolom, de ugyanakkor tűnt el a lány, mint az apja, és
Tomas óriási erőfeszítéseket tesz, hogy megtalálja, most meg hirtelen
felbukkan nálatok egy bérgyilkos? Nem véletlenül akarja megtalálni a
lányt. Szerintem van nála valami, ami kell nekik, vagy olyan
információkkal rendelkezik, amelyekről nem akarják, hogy
kiszivárogjanak.
– Akkor sok szerencsét a megtalálásához.
Resnick hosszan, durván káromkodott.
– A fene essen beléd, Sam! Működj együtt velünk! És ne nézz
hülyének! Találkozzunk! Te választhatod meg a helyet. Egyedül
megyek. A szavamat adom. Túl fontos ez az ügy. Ha Moutonnak van
plutóniuma, sok ember fog meghalni.
Sam megdörzsölte az arcát, és lehunyta a szemét, ahogy megfájdult a
feje. Sophie még mindig titkol előle valamit? Volt bármi, amivel
kapcsolatban igazat mondott?
A testvéreire nézett, akik komoran, kérdő tekintettel figyelték. A
szemükbe nézve szólt végül bele a telefonba.
– Rendben, Resnick. De csak te. Ha megszeged a szavad, soha többé
nem számíthatsz a KGI-re. Világos? Majd felhívlak a helyszín és az
időpont miatt.

98
 Mielőtt a másik válaszolhatott volna, Sam bontotta a vonalat, és a
pultra csapta a készüléket.
– Mi az ördög volt ez? – tudakolta Garrett.
– Resnick ki akarja kérdezni Sophie-t.
– Miről? – kérdezte Donovan.
– Úgy tűnik, Mouton felszívódott. Most a testvére irányítja az
üzletet, ami megmagyarázza, miért a személyes testőre jött Sophie után,
nem pedig Mouton egyik embere. Az apja ugyanazon a napon tűnt el,
mint amikor Sophie megszökött. A CIA rámozdult Sophie-ra. Azt
hiszik, tud valamit.
– És te beleegyeztél egy találkozóba – jegyezte meg Garrett.
Sam bólintott.
– Igen. Nincs értelme felbosszantani Resnicket. Én is információkat
akarok. Tudnunk kell, nem hallgat-e el előlünk valamit Sophie. Nem
teszem kockára a családunkat azok miatt a szemetek miatt.
A testvérei egyetértően bólintottak.
Sam az órájára nézett.
– Az embereink hamarosan megérkeznek. Anya és apa beleegyeztek,
hogy szót fogadnak. Szétválunk. Rio és az emberei velük maradnak,
Steele és a csapata pedig a mi védelmünkről gondoskodik a Resnickkel
való találkozón.
– Egyikünknek Rióval kellene maradnia – jegyezte meg Donovan. –
Jobban érezném magam, ha valaki itt maradna anyával és apával.
– Mindketten maradhattok. Nem akarlak belerángatni benneteket az
én problémámba.
Garrett megsemmisítő pillantást vetett rá.
– Ezt meg sem hallottam. Donovan itt maradhat a szüleinkkel. Én
veled és Sophie-val tartok.
– Rendben. Akkor találjuk ki, hogy hol az ördögben találkozzunk
Resnickkel.

99
 13. fejezet

Amikor Sophie felébredt, a nappali tele volt fekete pólót és katonai

nadrágot viselő idegen férfiakkal. Keményeknek tűntek, nemcsak azért,
mert izmosak voltak, hanem olyan értelemben is, hogy valószínűleg
sokat láttak és tapasztaltak.
Ezek katonák voltak. Fegyelmezettek. És nem csak a pénzért
csinálták. Az ő hűségüket nem lehetett megvásárolni, ahogy az apja
embereiét.
Csak találgatott. Semmit sem tudott biztosan. Meglehet, hogy
egyáltalán nem voltak jobbak, mint az apja, de hinnie kellett valamiben,
és most azt választotta, hogy hisz Samben, és ezzel a vele és neki
dolgozó embereknek is.
A takarója és a párna halom fedezékéből lenyűgözve figyelte a
csoport egyetlen női tagját, akit P. J.-nek szólítottak. Senki sem vette
észre, hogy felébredt, így örült, hogy némán szemlélődhet.
P. J. alacsony és meglepően nőies volt, vagy talán csak azért látszott
annak, mert hatalmas darab férfiak vették körül. Nagyon csinos volt, de
nem feltűnő módon. Napbarnított bőre arról tanúskodott, hogy sok időt
tölt a szabadban. Haját lófarokba fogta, egyszerűen, díszek nélkül. A
szeme gyönyörű élénkzöld volt, és Sophie szégyentelenül bámulta a
káprázatos nőt.
P. J. is fekete pólót, és katonai nadrágot viselt. Övébe nagy kést
dugott, a hóna alatt pisztolytartó függött.
Sophie-t elöntötte az irigység. Itt egy nő, aki teljesen önálló. Nincs
szüksége az őt körülvevő férfiakra. Nyilvánvalóan egyenrangú, aki tud
vigyázni magára. És ezek a férfik bíznak abban, hogy nemcsak magát,
de a csapat többi tagját is képes megvédeni.
Ő biztosan nem futott volna el rémülten, ahogy Sophie tette. És nem
is próbált volna olyan szánalmasan meglógni Tomas bérgyilkosa elől.
Sophie a saját kezére pillantott, és majdnem felnevetett. Nem sok
értelme volt, hogy egy női zsoldoshoz hasonlítsa magát. Ugyanakkor
kíváncsi volt a történetére. Milyen nagyszerű, hogy P. J.-nek volt
választási lehetősége, bármit megtehetett és bármi lehetett. Ő irányította
a saját végzetét.

100
 Ahogy több milliárdan még a földön, és ahogy ezentúl Sophie is.
Többé nem irányítja egy másik ember – gyakran ismételgette magában
ezt a fogadalmát.
Tekintete a szoba sarkában ülő Marlene-re és Frankre siklott. Az
asszony a férje ölében ült, aki erős kézzel átkarolta. Halkan
beszélgettek, és nyilvánvaló volt, hogy Frank igyekezett megnyugtatni.
Marlene aggódó pillantása néha-néha a fiait kereste, de vad büszkeség
is tükröződött a szemében. És szeretet.
Sophie szíve belesajdult. Fájt látnia ezt a szeretetet, ezt a családi
összetartozást. Képek és emléktárgyak díszítették a falakat és a
kandallópárkányt. Minden szabad felületet a kis asztalokon és a
televízió tetején.
Ez volt minden, amire valaha vágyott, de soha nem kapott meg.
A kisbaba rúgott egyet; csak egyetlen szelíd mozdulat volt, mintha
megfordult volna, hogy kényelmesebben tudjon aludni. Könnyek
égették Sophie szemét. Már most nagyon szerette a kislányát, és
megfogadta, hogy így vagy úgy, de ő megkapja azt a szeretetet és
biztonságot, ami neki sohasem adatott meg.
Tapasztalata nem volt. De álmai igen. Ezerszer elképzelte, hogyan
élnek és szeretnek a normális családok. Ilyen családot szeretett volna a
lányának is.
És saját magának.
– Jól vagy?
Sophie felkapta a fejét. Egy magas, sötét hajú férfi állt fölötte. Talán
Rio? A lány megdermedve szemlélte. Vadnak tűnt, de volt valami
szelídség a tekintetében.
– Feldúltnak tűntél.
Sophie idegesen megköszörülte a torkát. Nem tudta, mit mondjon
vagy, hogy megszólaljon-e egyáltalán. Sam egyik embere lehet, de attól
még nem bízik benne.
Aztán a férfi elmosolyodott, kilátszottak fehér fogai.
– A kishúgomra emlékeztetsz. Magdalénának hívták.
– Hívták?
Sophie hangja alig volt több suttogásnál. Amint meglátta a fájdalmat
a férfi sötét szemében, már bánta, hogy megkérdezte.
– Néhány éve halt meg. Ő is terhes volt. És ugyanilyen gyönyörű. A
terhesség megszépíti a nőket.

101
 Sophie nem tudta, mit mondjon, hogyan válaszoljon, így csak
hallgatott. Meglepődött, amikor Rio óvatosan egy pohár jeges teát adott
a kezébe.
Megérintette a gesztus. Őszintén rámosolygott, és a szájához emelte
a poharat.
– Köszönöm. Kik ezek az emberek? – nézett a többiekre.
A férfi is feléjük fordult.
– A Sam jobb oldalán álló férfit Steele-nek hívják, ő a másik csapat
vezetője. Én egyébként Rio vagyok. Az én csapatom oldalt áll. Nem
igazán szoktunk így mindnyájan összejönni.
Sophie követte a pillantását. Az öt férfi némán, kifejezéstelen arccal
állt, és csak figyelt. Sophie beleborzongott. Igazán veszélyesnek tűntek.
– Azok ott Cole és P. J. Donovan mellett. A két mesterlövész.
Mindketten Steele emberei. Akik a másik oldalon állnak: Baker,
Renshaw és Delfin.
Sophie felemelte a fejét, és a férfira nézett.
– Delfin?
Rio elvigyorodott.
– Mert olyan jól úszik, mint egy delfin.
– Miért vagy hozzám ilyen kedves? – tört ki a lányból.
A férfi felvonta a szemöldökét, és egy pillanatig csak nézte.
– Miért ne lennék?
A lány vállat vont.
– Nem ismersz engem.
– Szerintem olyan emberekhez szoktál, akik nem voltak kedvesek
hozzád. Talán itt az ideje, hogy változtass az elvárásaidon.
Rámosolygott, majd visszament az embereihez. A falnak
támaszkodott, és unottan figyelte Samet és Steele-t.
Időről időre azért Sophie-ra pillantott, és rámosolygott. Sejtelme sem
volt róla, milyen sokat jelentett a lánynak ez az aprócska gesztus ebben
a szobában, amely tele volt olyan emberekkel, akiket nem ismert, vagy
akikben nem bízott. Volt mibe kapaszkodnia. Lehet, hogy Rio nem is
kedveli, vagy nem bízik benne – Sophie kételkedett benne, hogy így
lenne –, mégis kedves volt, pedig nem kellett volna annak lennie.
Ostobaság, noha nem meglepő, hogy ilyen gyenge lett, és úgy odavan
valakiért, akitől egy kis kedvességet kap.

102
 Például határozottan és azonnal Marlene Kelly bűvkörébe került, és
amennyire tudta, az asszony abban a pillanatban megváltoztatta róla a
véleményét, hogy Sam elmesélte neki a történteket.
Amikor hallotta, hogy biztonságos házakról és távozásról beszélnek,
Sam felé fordult. A férfi Steele-lel beszélgetett, és Rio is közelebb ment
a férfit körülvevő kis csoporthoz. Garrett és Donovan Sam két oldalán
állt, és Sophie meglepve látta vad arckifejezésüket.
Igyekezett előrehajolni, hogy hallja őket. Ekkor látta meg őt
egyszerre Sam és Marlene. Sam a lány felé fordult, és ahogy
végignézett rajta, elcsendesült. Marlene pedig kibontakozott a férje óvó
karjából, és leült mellé a szófára.
– Hogy érzed magad, kedvesem? – kérdezte, és Sophie karjára tette a
kezét.
Sophie nem akart udvariatlan lenni, ezért elszakította a tekintetét
Samtől, és az asszony felé fordult.
– Jobban. A fürdő és az étel csodát tett.
– Fáj? Kérsz még fájdalomcsillapítót?
Sophie elgondolkodott, és rájött, hogy eszébe sem jutott a válla.
Ébredéskor sem érzett fájdalmat.
Próbaképpen felemelte a karját. Összerándult, és azonnal
visszaejtette maga mellé. Mielőtt válaszolhatott volna, Sam mellette
termett, és rosszallóan villant a szeme.
– Ha nem muszáj, ne mozgasd a karod. Nem lenne jó, ha szétnyílna a
seb. – A férfi Donovanre pillantott. – Van, megnézed még egyszer
indulás előtt?
Sophie zavartan pislogott, felváltva nézett Samre és Marlene-re.
– Jól vagyok, Sam. Nemrég nézte meg, és néhány másodperccel
ezelőttig meg sem mozdítottam a karom. Addig nem is fájt.
– Akkor ne mozgasd – mordult a férfi.
– Elmész? – Erre a gondolatra elöntötte a pánik.
A férfi szeme összeszűkült, majd Sam pislogott.
– Azt hitted, itt hagylak? Velem jössz, Sophie.
– Ó, hová megyünk?
Annyira megkönnyebbült, hogy egy kicsit szédülni kezdett.
– Rengeteg időnk lesz ezt megbeszélni útközben. Maradj itt anyával,
amíg mi minden részletet tisztázunk.

103
 Miközben felállt, futólag megérintette a lány kezét. Sophie egész
testét melegség járta át. Sam még egyszer rápillantott, majd visszament
a többiekhez.
– Kérsz valamit? – kérdezte Marlene.
Sophie megrázta a fejét, és Samet figyelte. Hallani akarta, mit mond,
mi a tervük. Szüksége volt az alvásra, de most hátrányba került. Sok
mindenről lemaradt közben.
– Rio, te anyával, apával és Rustyval mész. Donovan veletek marad.
Húzzátok meg magatokat, amíg nem szólok. Steele, te Cole-lal, P. J.-vel
és Delfinnel felderíted a terepet a Sas 1 környékén. Amint jelzitek, hogy
tiszta a levegő, odaviszem Sophie-t. Baker és Renshaw az első géppel
Hawaiira repülnek, hogy vigyázzanak Ethanre és Rachelre. Garrett
találkozik Resnickkel, és odakíséri. Végig biztosítsátok a terepet.
Semmilyen kockázatot nem vállalunk.
– Meglesz – közölte Steele.
Sophie most először hallotta megszólalni. Steele inkább csak állt és
figyelt; kék szeme mindent észrevett maga körül. Olyan… hidegnek és
félelmetesnek tűnt.
Sophie ösztönösen Riót kereste a tekintetével, aki kedvesen
rávigyorgott.
Félbe akarta szakítani őket, hogy megtudakolja, hová mennek, de
csendben maradt. Nem akarta magára vonni a figyelmet. Sam
megígérte, hogy vigyáz rá és a gyermekére, és ez neki egyelőre elég.

104
 14. fejezet

– Sam! Szerintem indulás előtt egy orvosnak meg kellene vizsgálnia

Sophie-t – jegyezte meg aggódva Marlene.
– Donovan már megvizsgálta, anya. Összevarrta a sebét és adott neki
antibiotikumot.
– De ő nem megy veletek, hanem itt marad. Garrett pedig nem ért
hozzá, ahogy te sem. Ráadásul mit tud Donovan a terhességről?
Sam a homlokát ráncolta.
– A te gyermeked, Sam – ütötte tovább a vasat Marlene. – Ez a
szegény lány megjárta a poklot. Gondoskodnod kell róla, hogy minden
rendben legyen a kisbabával.
Sam a tarkójára kulcsolta a kezét, és jobbra-balra forgatta a fejét.
Megviselte a fáradtság és a feszültség.
– Vigyáznom kell rájuk, anya. Ezt te is tudod. Nem hagyom, hogy
bármi történjék velük. És még hamis személyazonossággal sem
sétálhatunk be egy klinikára, mert az apja a nyomunkra akadna. Biztos,
hogy több száz kilométeres körzetben mindenről tud.
– Áthívhatnám Docot, hogy nézze meg. Már több szülést levezetett.
Legalább meghallgathatná a baba szívverését. És adhatna valami
vitamint Sophie-nak. Vitaminokat kellene szednie.
Sam homlokán kisimultak a ráncok, amikor látta az anyja szemében,
mennyire aggódik. Lehajolt, és szorosan megölelte.
– Szerzek vitaminokat. Gondoskodom róla, hogy rendesen egyen.
Nagyon fogok vigyázni rá. És amint lehet, elviszem orvoshoz. A
szavamat adom. De most nem lehet. Nem kockáztathatom meg, hogy
tovább maradjunk itt.
Marlene felsóhajtott, majd megpaskolta Sam arcát. A férfi
elmosolyodott – ettől a mozdulattól mindig kisfiúnak érezte magát.
– Te vagy a legidősebb, és nagyon szeretlek, de meg kell mondanom,
ez alkalommal nagyon elszúrtad.
Sam meglepve pislogott, miközben az anyja fejcsóválva elhúzódott
tőle. Aztán felnevetett. Mást nem tudott csinálni. Úgy leszidták, mint a
kamaszt, akit szexen kaptak a szülei autójának hátsó ülésén. Akkor
legalább használt óvszert.
Fáradtan felsóhajtott, majd a többiek felé fordult.

105
 – Mindenki kész az indulásra? – Az apjára pillantott.
– Készen vagytok anyával és Rustyval?
Frank elindult a konyha felé.
– Csak bezárom a házat és bekapcsolom a riasztót.
Sam bólintott. Nem volt szíve elárulni neki, hogy a riasztó és a zárak
nem tartóztatnák fel Mouton embereit, ha be akarnának hatolni.
Az anyja megölelt mindenkit, még az embereit is. Vicces volt látni,
milyen zavartan feszengenék Marlene Kelly karjaiban, de nem
utasították vissza. Nem az a fajta asszony volt, akit visszautasít az
ember.
Sophie a szófáról figyelt, és a szemében Sam olyan nagy fájdalmat
látott, amelynek semmi köze nem volt a sérüléseihez. Odament hozzá,
és a keze után nyúlt. A lány űzött tekintete találkozott az övével. Sam
megszorította az ujjait, remélte, hogy felvidul egy kicsit az arca.
– Maradj kicsit itt – mormolta. – Beteszek néhány párnát és takarót
az autóba, hogy kényelmesebb legyen. Garrett fog vezetni, én hátra ülök
veled.
Most, hogy kiadta a parancsokat, mindenki ment a dolga után.
A Kellyk egyik repülőgépe Bakerrel és Renshaw-val Hawaiira repül,
a másikkal Steele, Delfin, P. J. és Cole megy Nyugat-Virginiába, ahol
előkészítik a Sas 1-et, a KGI egyik biztonságos házát Sam és Sophie
érkezésére.
Garrett a vezetőülésbe huppant, és a válla felett Samre nézett, aki
épp párnákkal rakta tele a hátsó ülést Sophie számára.
– Elmondod neki, mi a helyzet?
Sam egy pillanatra megállt, és az öccse szemébe nézett.
– Nem.
Garrett szemöldöke a magasba szaladt.
– Szerinted nem fogja úgy gondolni, hogy lesből támadtunk rá?
– De, valószínűleg igen.
– Dühös lesz, haver.
Sam rámeredt.
– Nem úgy tűnik, mintha ez téged érdekelne.
– Nem is én bújok vele ágyba. És nem az én gyerekemet várja.
Sam az egyik párnába öklözött, majd hátralépett. Az ajtó mellett állt,
és az ablak tetejét markolta.

106
 – Nem akarom, hogy felkészüljön Resnickre. Ha meglepetésként éri,
többet tudhatunk meg. Nem mondott el mindent. Nem tudom, mit, de
valamit elhallgat előlünk.
– Ebben nagyon is egyetértünk.
Sam figyelte, ahogy a családját biztonságba szállító járművek
egymás után elhajtanak, aztán visszament a házba. A nappaliban találta
Sophie-t, aki még mindig zokniban ácsorgott. Idegesnek, elveszettnek
tűnt.
Samet egy pillanatig megbénította az önutálat. Odadobja a
farkasoknak a lányt. Nem mintha megengedné, hogy Resnick
megdolgozza, de figyelmeztetés nélkül sodorja ebbe a helyzetbe. Igen,
úgy hatásosabb lenne, de seggfejnek érezte magát.
Családja van, amelyet meg kell védenie, és ezt csak akkor teheti
meg, ha mindent tud. Mindazt, amit Sophie elhallgatott előlük. Ha
Resnick annyira biztos benne, hogy a CIA-nak ki kell kérdeznie,
logikus azt feltételezni, hogy a lány tud még valamit.
– Sophie!
A lány feléje fordult, és Sam látta, milyen feszült az arca. Mélyen
megérintette a szemében tükröződő határtalan szomorúság. Felé lépett,
meg akarta érinteni. Ujjaival végigsimított a karján, és megfogta a
kezét.
– Miért vagy olyan szomorú?
Sophie mosolyogni próbált, de az ajka megremegett. Elfordította a
tekintetét, a szobát fürkészte.
– Tudod, milyen szerencsés vagy?
Sam egyáltalán nem erre a válaszra számított.
– Miért mondod ezt?
Sophie finoman el akarta húzni a kezét, de Sam még szorosabban
fogta, és nem engedte el.
– Mert itt van neked mindez – intett körbe a lány szabad kezével. –
Varázslatos.
Kék szemével a férfira meredt, akit megdöbbentett a benne
tükröződő rengeteg érzelem. És az el nem sírt könnyek. Sam gyomra
összeszorult.
– Neked van családod. Múltad. Annyira nyilvánvaló, hogy szeretitek
egymást. Csodálatos lehetett ebben a házban felnőni.

107
 Sam óvatosan átölelte, és az álla alá vonta a fejét. Nem tudta, mit
mondhatna az egyetértő szavakon kívül. Neki milyen gyermekkora
lehetett egy olyan ember mellett, mint Alex Mouton? És hol volt az
anyja? Róla szinte egyáltalán nem beszélt, és egyik információ sem tett
említést asszonyról vagy leányról.
Resnicknek sok kérdésre kell választ adnia. Úgy küldte akkor oda a
KGI-t, hogy fontos információkat hallgatott el előlük. Például azt, hogy
Moutonnak van egy lánya. Sam biztos nem bonyolódik viszonyba
Sophie-val, ha tud erről a kis apróságról. Így visszatekintve rájött:
átkozottul kényelmes volt, hogy nem tudott róla.
De itt és most, a lánnyal a karjában, miközben érezte a gyermekük
mocorgását, könnyű volt azt mondani, hogy nem feküdt volna le vele,
de nem bánta meg. Még akkor sem, ha Sophie alaposan benne volt az
apja ügyleteiben. Legalább a gyermekének ne kelljen az anyja vagy a
nagyapja döntéseinek következményeivel élnie.
Meglepődött, amikor Sophie feléje fordult, és hevesen átölelte.
Nem tudta, valójában mit akar tőle Sophie. Ó, elképzelése az volt, de
ő csak a védelmét ajánlhatta fel neki. Eltökélte, hogy ennél többről nem
lehet szó… legalábbis addig, amíg… Meddig? Amíg a lány méltónak
nem bizonyul rá?
Ez a gondolat befészkelte magát a fejébe, de undorodott tőle. Nem
lehet szépíteni, amire készül. Gyűlölte, hogy nem bízik meg teljesen a
lányban, de ostoba lenne, ha vakon hinne neki. Túl sok ember élete
függ tőle.
Minél hamarabb találkoznak Resnickkel, annál hamarabb számolhat
le Moutonnai egyszer s mindenkorra. Azután talán megpróbálhatják
legyőzni a köztük lévő, most áthághatatlannak tűnő akadályokat.
– Gyere – mormolta a hajába. – Vedd fel a cipődet. Garrett már vár.
Indulnunk kell.
Sophie nem kérdezte, hová mennek. Megfogta a kezét, és hagyta,
hogy a bejárati ajtó felé vezesse.
Ez a bizalom megrendítette a férfit, és emiatt még rosszabbul érezte
magát.
Nagyon félt tőle, hogy amikor ennek vége, ő nem lesz majd méltó a
lányhoz.

108
 15. fejezet

– Nem tetszik az ötlet, hogy egyedül hagyjalak benneteket – jelentette

be Garrett, amikor keresztülhajtottak Nashville-en a reptér felé.
Sam a hátát az ajtónak vetette, és a karjában tartotta az ülésen
elnyúló lányt. Sophie ötven kilométerrel Dover után elaludt, és halk,
egyenletes légzése betöltötte az autó hátsó részét.
Sam szórakozottan végigsimított a lány arcán elterülő, szőke
fürtökön, miközben Garrettet bámulta a belső visszapillantó tükörben.
– Nem akarom elárulni Resnicknek a helyszínt. Túl mohón
érdeklődött Sophie iránt. Ha csak egy kis esélye is nyílna rá, hozná az
embereit, és magukkal vinnék. Ha te mész érte, nem kell aggódnom
emiatt.
Garrett bólintott.
– Gondoskodom róla, hogy ne kövessenek. Ha elkábítom és bekötöm
a szemét annak a disznónak, fogalma sem lesz róla, hová viszem.
Garrett a parkolóba hajtott, és leállította a motort. Sam gyengéden
megérintette Sophie arcát.
– Sophie, ébresztő! A reptéren vagyunk.
Sophie szemhéja megrebbent, majd a lány kinyitotta a szemét.
Megpróbált felemelkedni, de a férfi karjában ez nem igazán sikerült.
Miután Sam segített neki felülni, tágra nyílt szemmel körülnézett.
– Sam, nincsenek nálam az irataim. Az útlevelem.
– Mi nem repülünk sehová, csak Garrett. De erről senkinek sem kell
tudnia. Bemegyünk az épületbe, aztán te meg én kisurranunk, és másik
kocsiba ülünk.
Sophie a homlokát ráncolta.
– Hová megy Garrett?
Garrett előbb Samre, majd a lányra nézett.
– Csak vár rám egy kis nyomozás. Találkozunk a Sas 1-ben.
Sophie megrázta a fejét, mintha az álom pókhálójából akarna
szabadulni. Sam kisegítette a járműből.
– Mi az a Sas 1? Mindenki erről beszél.
– Az egyik biztonságos házunk.
Sam a könyökénél fogva a lifthez vezette a lányt.

109
 – Viselkedj természetesen, Sophie. Mosolyogj. Nem akarjuk
magunkra vonni a figyelmet.
Húsz perccel később elhagyták a repteret és taxiba szálltak. Sam egy
belvárostól nem messze lévő hely címét adta meg a sofőrnek, majd
hátradőlt és magához húzta a lányt.
– Fáj?
Sophie megrázta a fejét.
– Sokkal jobban érzem magam. Megint éhes vagyok, de mostanában
mindig.
Sam elmosolyodott, és automatikusan a lány hozzá simuló hasára
pillantott.
– Szerzek ennivalót, amint újra úton leszünk.
Sophie nem kérdezgette tovább. Nem kérdezte, hová mennek, vagy
mikor érkeznek meg. Csak puhán a férfinak dőlt és pihent.
Miután kiszálltak a taxiból, Sam segített neki beülni egy fekete Ford
Expedition első ülésére. A férfi ezután kinyitotta az autó hátulját, és a
csomagtartó alját elhúzva szemügyre vette az ott elrejtett kis arzenált.
Egy Glockot a pisztoly tartójába dugott, betárazott egy gépkarabélyt,
majd kivette a műholdas telefont és a kis
GPS-készüléket. A helyére igazította a csomagtartó alját, és beszállt
az autóba.
Sophie szeme egy pillanatra elkerekedett, amikor meglátta nála a
karabélyt, de egy szót sem szólt, amikor a férfi a csövével lefelé az
üléseik közé tette.
– Ma nem megyünk messzire – mondta Sam, amikor beindította a
motort. – Előreküldtem Steele-t és az embereit, hogy derítsék fel a
terepet. Csak akkor megyünk utánuk, ha szólnak, hogy tiszta a levegő.
Gondoltam, szeretnél meleg ételt, forró fürdőt és egy kényelmes ágyat.
Sophie keze remegett az ölében, és beesett, merev szemmel nézett a
férfira.
– Az igazán csodás lenne.
Sam a keze után nyúlt, és átkulcsolta az ujjait, miközben felhajtott az
autópályára. Sophie keze egy másodpercig ernyedten feküdt a kezében,
majd a lány még szorosabban egymásba fűzte az ujjaikat.

* **

110
Néhány órával később megálltak egy út menti motelnél. Nem egy Ritz
volt, de nem is egy szutykos hely. Sophie nem bánta, amíg nem mászik
rajta semmi, van folyóvíz és rendes ágy. Az ágynak valójában nem is
kellett rendesnek lennie.
Meglepő módon nem érzett fájdalmat, és már tudta mozgatni a
karját. Még mindig merev volt minden porcikája, de már sokkal
kipihentebbnek érezte magát, és egy újabb forró fürdő sokat segít majd,
hogy még jobban legyen.
Sam visszatért a kulcsokkal, és bementek a motel túlsó végén
elhelyezkedő egyik szobába. A hely ezzel az egy lakosztállyal
büszkélkedhetett, de volt benne jakuzzi, amitől Sophie teljesen odavolt.
– Megengedem neked a vizet és áztathatod magad, amíg rendelek
valami ennivalót. Mit szeretnél? – kérdezte a férfi. – Kiveszem a
táskákat az autóból, hogy legyen tiszta ruhád, amit felvehetsz.
Sophie a homlokát ráncolta.
– Táskákat? De hiszen nem hoztunk magunkkal.
Sam elmosolyodott.
– Gondoskodtam róla.
A lány szája tátva maradt.
– De hát hogyan?
– Mindig megéri felkészültnek lenni.
Sophie megrázta a fejét. A férfi ostobaságokkal eteti. Valakinek elő
kellett készítenie számukra az autót. Valószínűleg az egyik embere volt
az.
– Gyerünk, segítek beszállni a kádba, aztán magadra hagylak –
terelte a fürdőszoba felé Sam.
Sophie megállt, és a karjára tette a kezét.
– Egyedül is megy. Jól vagyok.
Sam egy pillanatig csak bámulta, aztán bólintott.
– Akkor jó. Gondoskodom a táskákról és az ennivalóról.
Sophie most nem töltött annyi időt a fürdőkádban, mint Sam szülei
házában. Hallotta kintről a férfit, és nyugtalanul igyekezett minél előbb
visszamenni hozzá.
A karja merev volt és egy kicsit fájt is, de a lőtt seb nem zavarta
annyira, mint várta. Az ujjával megérintette a varratot, és megvizsgálta
a tükörben. Egy kicsit összehúzódott és megduzzadt körülötte a bőr, de

111
nem volt csúnya vörös, ami fertőzésre utalt volna. A Donovan által
adott antibiotikum megtette a hatását.
Miután szárazra törölte a haját, rájött, hogy Sam nem hozott be neki
váltás ruhát. Bő nadrágja és a pólója a földön feküdt, és magába szívta a
kifröcskölt vizet.
Sophie sóhajtva maga köré tekerte a törülközőt, majd résnyire
kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. Nem látta Samet, így a nyakát
nyújtogatva beljebb lépett a szobába.
Ugyanabban a pillanatban látta meg, amikor a férfi is felnézett és
észrevette. Sam szeme felcsillant, majd gyorsan elfordította a tekintetét,
de aztán újra odanézett, mintha nem tudott volna ellenállni neki.
– Én… hm… nincs tiszta ruhám – motyogta a lány.
Sam az ágyhoz lépett, beletúrt az egyik táskába, majd előhúzott
belőle egy farmert, fehérneműt és egy pólót. Megkerülte az ágyat, és
céltudatosan a lányhoz lépett.
Sophie majdnem hátrálni kezdett. Kicsinek és sebezhetőnek érezte
magát. A férfi úgy nézett rá, mint azokon az éjszakákon, amelyeket
együtt töltöttek egy másik hotelben.
Alig harminc centire állt tőle. Annyira közel volt hozzá, hogy a
testéből áradó meleg úgy ölelte körbe, mint a szorosan a mellére simuló
nedves törülköző.
Sam a kezében tartotta a ruháit, de nem mozdult, hogy odaadja őket,
ő pedig nem nyúlt értük. A férfi pillantása átható volt. Sophie
meztelennek érezte magát. Nyugtalannak és élőnek. Nyelt egyet, de
nem tűnt el a gombóc a torkából. Fájdalmas érzés volt, a teste is sajgott.
A ruhák némán a földre hulltak. A férfi megragadta a csupasz vállát,
s ujjaival lágyan cirógatta a bőrét. A szája lassan, végtelen
gyengédséggel megtalálta az övét. Lélegzete a bőrét csiklandozta, majd
a férfi hosszan, forrón megcsókolta. Az elmúlt hónapok úgy tűntek
tova, mint jég egy nyári napon. Sophie újra Sam karjában volt abban a
hotelszobában, ahol minden este találkoztak, miután ő végzett a bárban.
A férfi mindig előbb érkezett, és amint ő belépett az ajtón, rögtön a
karjába vonta. Ledobták a ruháikat, és kétségbeesetten megadták
magukat a köztük tomboló szenvedélynek.
Sophie most bármit megadott volna, hogy újra átélje a csodás
éjszakákat. Miközben a férfi forrón csókolta, hozzásimult, és annyira
akarta, hogy az sokkal jobban fájt, mint a sérülései.

112
 Sam hirtelen elrántotta a száját, és hátralépett. Izgatottan
végigsimított a haján.
– A fenébe, Sophie! Mit művelsz velem?
A lány dühösen meredt rá, és remélte, hogy a férfi meginog haragos
pillantásától.
– Nem kényszerítettelek rá, hogy megcsókolj. Te is éppannyira
akartad, mint én. Ne keress kifogásokat! Hallgass, és vállald a
felelősséget!
Sam felvonta az egyik szemöldökét, parázslott a tekintete. Amikor
tett egy lépést előre, Sophie ösztönösen hátrált. A férfi keze a vállára
siklott, óvatosan kikerülte a sérülést a karján, majd két tenyerébe fogta a
lány arcát.
– Teljesen igazad van – mormolta. – Bevallom, semmit sem akarok
jobban, mint szeretkezni veled. Ostobaság. Sőt őrültség, mégis ez van.
És most vállalom a felelősséget azért, hogy újra megcsókollak.
A lány nagyot nyelt, és a férfi szája ismét lecsapott rá. Sophie a
karjába simult, teljesen átadta magát az ölelésnek.
Halk nyögés szakadt ki belőle. Meg akarta érinteni, magához akarta
szorítani, tudni akarta, hogy semmi rossz nem történik vele, amíg a férfi
a karjában tartja.
– Mondd, hogy nem szeretkezhetünk, Soph – mormolta a szájához
hajolva Sam. Sophie fülének olyan édes volt ez a becenév, amelyet
annyiszor használt a férfi, amikor rajta volt, benne, mellette. Ki volt
éhezve a férfira. – Túl sok mindent kell még tisztáznunk. Nem szabad…
nem szeretkezhetünk.
Sophie boldogtalanul felsóhajtott, és felnézett rá, miközben Sam a
szája sarkát cirógatta a hüvelykujjával.
A férfi továbbra is gyengéden a két tenyerében tartotta az arcát, és
Sophie nem akarta, hogy elvegye a kezét.
– Miért nem? – suttogta. – Annyira hiányoztál, Sam! Olyan sok
éjszakát töltöttem ébren, miközben arra vágytam, hogy ismét a karodba
végy, megcsókolj, és szerelmeskedjünk, ahogy régen.
Sam lehunyta a szemét. Előrehajolt, összeért a homlokuk.
– Megsérültél. Ez őrültség.
Sophie csak annyira hajtotta hátra a fejét, hogy a szájával
végigsimíthasson a férfi száján.

113
 – Jól vagyok, Sam. Szükségem van rád. Kérlek, mondd, hogy
legalább egyszer gondoltál rám.
– A fenébe, Sophie!
Mérgesnek tűnt. Komor arccal elhúzódott.
– Gondoltam rád. Átkozottul többször, mint egy alkalommal. Bár ne
tettem volna! De a fenébe is, te eltűntél! Visszamentem érted, de már
nem voltál ott.
Késnél is élesebben hasított Sophie mellkasába a fájdalom. Másképp
alakultak volna a dolgok, ha a férfi ott találja? Nem mintha lehetséges
lett volna. Döntéseket hozott, és most együtt kell élnie a
következményeikkel.
– Én is gondoltam rád – suttogta. – Egész idő alatt.
Elfordult, és ahogy elöntötte a tehetetlenség érzése, lehunyta a
szemét. Bánta a történteket, és elszorult a torka. Fájdalmasan vette a
levegőt.
Ekkor kopogtak a szoba ajtaján. Sam megérintette a lány vállát, majd
lehajolt a ruháiért.
– Menj be a fürdőszobába, és öltözz fel. Átveszem az ételt.
Sophie nem nézett rá, amíg összeszedte a ruháját. Visszament a
fürdőbe, és becsukta a régi, fából készült ajtót. Nekitámaszkodott, és
gyűlölte magát az arcán végigcsorgó néma könnyek miatt.
Nem volt visszaút. Ha lett volna, akkor sem választja. Ami történt,
megtörtént, és magas árat fizetett érte. Talán túl magasat.
Alkarjával letörölte az arcát, ledobta magáról a törülközőt, és átnézte
a Samtől kapott ruhakupacot. Volt ott egy bugyi és melltartó a
megfelelő méretben. Most csak összekapcsolta a melltartót, és
amennyire tudott, belebújt.
Néhány perccel később nagy levegőt vett, majd visszament a
szobába tisztán, a méretének jobban megfelelő ruhákban.
Amikor megcsapta az orrát a finom illat, összefutott a nyál a
szájában. Számos ételt látott az ágyon. Gőzölgő pizzát, két salátát, egy
tálca felvágottat, és több doboznyi kínai gyorsételt.
Állt az ágy mellett, és nem tudta, melyikkel is kezdje.
– Csak rajta – biztatta Sam.
A férfi leült az ágy szélére, és felemelt egy jókora szelet pepperónis
pizzát.
– A fele az enyém – mutatott rá gyorsan a lány.

114
 Sam halkan felnevetett, és a kezébe adott egy papírtányért.
– Egyezzünk meg. Bármit ehetsz. Enyém a maradék.
Sophie elvette tőle a tányért, gyorsan végigment az ételeken, és
ráhalmozta őket. Amikor már nem volt több hely a tányéron, habozva
vizsgálgatta, mit tehetne vissza.
Sam ismét felnevetett, és újabb tányért nyomott a kezébe.
– Nem tűnik el az étel, Sophie. Ülj le, és egyél.
A lány kész idiótának érezte magát. Leereszkedett az ágyra, és
félretolt egy tálca apró szendvicset.
Először a pizzának esett neki, mert még jó meleg volt. A langyos
pizza is jó, de akkor az igazi, ha olvadt rajta a sajt.
– Jó, ez jó – nyögte.
Sam kíváncsi pillantást vetett rá.
– Mióta nem ettél rendesen?
A lány elvörösödött.
– Néhány napja. Nem mertem megállni, enni. Túlságosan lefoglalt,
hogy ne érjenek utol. De akkor is éheztem volna. Nem valami kényes,
finomkodó terhes nő lett belőlem. Szerintem minden étkezésnél meg
tudnék enni egy lovat. A szülés idejére akkora leszek, mint egy bálna.
Sam pillantása a testére siklott, és Sophie érezte, hogy elpirul.
– Határozottan nem ártana, ha felszednél pár kilót. A hasad olyan,
mint egy röplabda, amúgy sovány vagy.
– A melleim – dünnyögte Sophie a második szelet pizzával a
szájában. – A melleim óriásiak. Gyűlölöm. Olyan érzés, mintha
földönkívülieket nevelnék magamban, és mindjárt kikelnének.
Sam egy pillanatig döbbenten bámulta, aztán hátravetett fejjel
felnevetett.
– Szerintem a földönkívüliek tökéletesek.
– Naná – mormolta a lány.
Annyit evett, hogy azt hitte, mindjárt kipukkad. Annyira tele volt a
hasa, hogy alig tudott mozogni. Hátradőlt az ágyon, és elégedetten
lehunyta a szemét.
Aztán az elégedettség elmúltával nevetnie kellett, mert ez a helyzet
nem volt éppen ideálisnak mondható. Menekül, egy ismeretlen
motelben van egy férfival, aki után úgy vágyakozik, mint egy
kamaszlány. Egy férfival, akinek a gyermekét hordja a szíve alatt. Egy

115
férfival, aki egyáltalán nem bízik benne, és láthatóan csatát vív
magával, hogy eldöntse, kedveli-e vagy sem.
Ráadásul a nagybátyja emberei a nyakában lihegnek, mert megölte a
saját apját, és ellopta az egész vagyonának a kulcsát. Ha elszúrt valamit,
akkor azt tökéletesen tette.
– Mit csinálunk, Sam? – kérdezte halkan. – Hová megyünk?
– Már mondtam. A KGI egyik biztonságos házába.
Sophie frusztráltan felsóhajtott.
– És azután? Ne mondd, hogy nincsenek terveid. Hogyan jövök én a
képbe?
– Mondtam már, hogy megvédelek téged és a gyermekünket felelte
nyugodtan a férfi. Ezt a hangot bárkivel használhatta volna. Arról
tanúskodott, hogy semmit sem árul el neki.
Sophie odébb gurult, és sután feltápászkodott az ágyról. Az ablakhoz
lépett, mert máshová nem mehetett. Behajlította, majd kinyitotta az
ujjait. A tenyerébe vájta a körmét.
– Miért nem árulsz el semmit?
Utálta, hogy ilyen könyörgően cseng a hangja. Elesetten,
szánalmasan. Hol van az a nő, aki hidegen kitervelte az apja megölését
és a menekülést?
Lehajtotta a fejét, mert megbánta, hogy felidézte magában azt a
szörnyű képet, ahogy az apja a földre rogyott, és vére a fényes padlóra
ömlött.
Lehet, hogy gyűlölte azt a szemétládát, de megrémítette, hogy olyan
könnyedén húzta meg a ravaszt. Jobban hasonlít rá, mint gondolta?
– Gyere vissza az ágyba, Soph – kérte halkan, esdeklőn a férfi.
Lehelete a lány nyakát borzolta. Sophie megborzongott, védelmezőn
átkarolta magát.
Sam keze a vállára siklott, és magához húzta a lányt. Egyszerű,
finom csókot lehelt a füle alá, ami minden szónál jobban árulkodott a
megbánásról.
– Gyere vissza az ágyba – kérte újra.
Sophie hagyta, hogy elvezesse az ablaktól. Étel nem volt az ágyon, a
férfi már hátrahajtotta a takarókat. Nem emelte fel a tekintetét.
Óvatosan segített a lánynak lefeküdni, majd betakargatta, mint egy
gyereket.

116
 Megkerülte az ágyat, és ruhástól mellé feküdt. Sophie már azelőtt
érezte a testéből áradó meleget, hogy a férfi magához vonta volna. Egy
pillanatig ellenállt, és csak mereven feküdt, miközben Sam magához
szorította, de aztán nem bírta tovább. Ellazult, és készségesen
hozzábújt.
Most nem érdekelte, mit gondol róla. Most biztonságban volt, még
akkor is, ha mindez csupán illúzió. A gyermekük megfordult közöttük.
Sophie torka elszorult arra a gondolatra, milyen csodás lehetett volna,
ha mindketten más emberek.
Normális emberek lehetnének, akik örülnek az első gyermeküknek.
A férfi könyveket olvasna a terhességről, és szüntelenül aggódna, hogy
rendesen eszik-e. Ott lenne minden alkalommal, amikor a kisbabájuk
rúg egyet és mocorog. Késő éjjelig fennmaradnának, arról
beszélgetnének, milyen nevet adjanak neki, és elképzelnék közös
jövőjüket.
– Sam? – bukott ki belőle. Annyi minden van, amit meg kell
magyaráznia. Azt sem tudta, hol kezdje, de nem bírta tovább elviselni
ezt a feszültséget.
– Sss, ne most, Soph – felelte halkan a férfi. – Te csak aludj. A
gyermekünknek szüksége van az erődre.
A lány lemondóan sóhajtott, és lehunyta a szemét.

117
 16. fejezet

Sophie arra ébredt, hogy meleg, érzéki ajkak siklanak felfelé a nyakán.
Megborzongott, ahogy Sam a nyelvével körberajzolta a fülét, majd
harapdálni kezdte a fülcimpáját.
A takarót félredobta, a tenyere felfelé haladt a lábán, majd a csípőjén
át a derekáig feltűrte a túlméretezett pólót.
Sophie levegő után kapott. Levette volna a nadrágját az éjszaka
folyamán? Csak bugyit és pólót viselt, de ebben a tempóban a póló sem
marad sokáig rajta.
Vagy talán csak a férfi ilyen jó.
Korábban már rajta lett volna, benne, azzal keltette volna, hogy
beléhatol, és lángra gyújtja minden idegvégződését. De ma reggel
tapogatózva haladt. Talán… az engedélyét kéri? A beleegyezését?
Lángolt a teste. Lüktetett az öle, már duzzadt volt, és nedvesen várta
a férfit. Szerette az érintését. Sam még a leggyengédebb pillanatokban
is erős és ügyes volt. A lányt akkoriban vonzotta az ereje, holott
mindenki mástól félt.
Akkor úgy érezte, nem fenyegeti veszély, dédelgetik.
De most?
Belefájdult a feje, ahogy megpróbálta megérteni a mostani helyzetet.
Ha van egyáltalán helyzet. Arra sem tekinthet vissza, amit a múltban
tettek, mert az nem volt valóságos. Hazugságokra és féligazságokra
épült.
A férfi keze a hasára siklott, mintha rá akarná ébreszteni, hogy csak a
gyermekük köti össze őket. Nagyon értékes új életet teremtettek, és a
kisbaba valóságos.
Sam újra megcsókolta, ajka csak egyszer érintette meg a nyakában
lüktető eret. Testével hátulról hozzásimult. Sophie érezte forró, kemény
férfiassága lüktetését. Libabőrös lett a csípője, aztán a lába is
beleborzongott.
– Azt mondtad, nem tehetjük – tiltakozott minden meggyőződés
nélkül.
A férfi megfogta és gyengéden masszírozni kezdte a mellét, az ujjai
között dörzsölgetve a mellbimbóját.
– Érzékenyebb? – kérdezte suttogva.

118
 A lány csak bólintott. Elszorult a torka, nem bírt megszólalni.
– Akkor különösen óvatos leszek.
Felváltva érintette, simogatta a bimbókat, amíg annyira
megkeményedtek, hogy már fájtak. Elég volt egyetlen simítás, és
Sophie testén végigfutott a vágy.
– Leveszem a pólód. Csak feküdj nyugodtan. Hadd csináljam én.
Nem akarom, hogy fájjon a karod.
Sophie beleborzongott a hangjából kicsendülő nyers érzékiségbe.
Mély, fátyolos, egy kicsit reszelős hang. Mindig elmélyült, amikor
szeretkeztek.
Ó, istenem, szeretkezni fognak!
Sam feljebb húzta a pólóját. Kinyújtotta annyira a karlyukát, hogy át
tudja húzni rajta a lány könyökét. Sophie csak egyszer rándult össze,
miközben lehúzta róla.
– Emeld fel a fejed, édesem.
Egy pillanat múlva Sophie megszabadult a ruhadarabtól, és már csak
a fehérnemű maradt rajta.
Sam a könyökére támaszkodott. Sophie a férfi felé fordította a fejét,
hogy láthassa. Sam csak figyelte, miközben tekintete lustán siklott fel-
alá a testén.
– Hihetetlenül gyönyörű vagy – szólt rekedten.
A lány nyelt egyet. Nem akarta tönkretenni a pillanatot, de tudnia
kellett, mi változott meg. Miért akart most szeretkezni vele?
– Azt mondtad, nem lehet – ismételte meg.
– Valóban, de ebben a pillanatban egyetlen ok sem jut eszembe,
miért ne tehetnénk. Akarlak, Sophie! Hiányoztál. Nem fekhetek úgy itt,
hogy ne érintselek meg. Újra azt akarom, ami az enyém. Meg akarom
adni neked, ami a tiéd.
Sophie mellkasa összeszorult. A gyomra bukfencet vetett, majd az
egész teste remegni kezdett.
– Sss, kicsim – simított végig a testén Sam. – Csak engedd, hogy
szeresselek. Mindent megoldunk, Sophie. Esküszöm.
– Nem gyűlölsz?
A férfi pillantása ellágyult, majd Sam lehajolt, hogy megcsókolja a
csípőjét a bugyi széle felett.
– Sok mindent érzek irántad, Sophie, de gyűlöletet nem.

119
 Hüvelykujját a fehérnemű alá csúsztatta, és óvatosan lehúzta róla. A
lány ott feküdt meztelenül és védtelenül az érintésével és pillantásával
szemben. Sophie a hasára tette a kezét, majd elfordult és a párnába
temette az arcát, mert nem bírta tovább elviselni a férfi fürkésző
tekintetét.
– Van fogalmad róla, milyen gyönyörű vagy?
Sophie ismét felé fordult, amikor meghallotta a hangjában az áhítatot
és tiszteletet. Aztán a szemében is meglátta, ahogy a férfi nézett rá.
Sam odahajolt, újra megcsókolta a csípőjét, majd puha csókokkal
borította el a lábát egészen a bokájáig. Aztán felemelte a lábát, és addig
csókolgatta a lábujjait, amíg lány össze nem rándult a csiklandós
érzéstől.
Ekkor finoman letette a lábát, és ismét mögé feküdt. A szája
majdnem hozzáért a nyakához, ahogy hátulról hozzásimult. A lány a
fenekén érezte az erekcióját, és várakozón felnyögött.
Sam nem mozdította meg. Nem fordította maga felé. Egyszerűen
felemelte a lány lábát, és Sophie megnyílt előtte. Sam pénisze a lány
lábai között feküdt, de ujjaival rátalált forró ölére.
– Ó, Sam… – suttogta Sophie, miközben a férfi a puha redőket
simogatta.
Sam szétválasztotta őket, és az egyik ujját a hüvelyébe dugta.
– Forró vagy, nedves, és annyira szűk – mondta szinte nyögve.
Amikor még egy ujját a hüvelyébe csúsztatta, Sophie háta
tehetetlenül ívbe feszült. Nem fogja sokáig bírni. A teste fájdalmasan
tudatában volt a férfi jelenlétének. Minden idegszálával őt akarta. Felé
fordította a fejét, arca a férfi ajkához ért. Sam megcsókolta. Majdnem
elolvadt ettől az egy édes csóktól, és remegve döbbent rá valamire.
Hogyan szerethet valakit, akivel kapcsolatban ennyire bizonytalan?
Hirtelen könnyek öntötték el a szemét. Vadul pislogott, és mérges
volt magára, amiért elgyengült egy ilyen sebezhető pillanatban.
– Hatolj belém – fuldokolta. – Kérlek, Sam! Szükségem van rád.
A férfi egy pillanatra megállt, majd remegés futott végig a testén.
A lány érezte az energiáját és a reakcióját.
Sam kihúzta az ujjait, és megragadta a péniszét. A lány hüvelyéhez
helyezte, majd ajkával a fülét kereste.
Egy csók. Kettő. Közben mély hangon, édesen dörmögött a fülébe.

120
 – Csak lazíts, kicsim. Bízd rám magad, hogy ne kelljen mozognod.
Hadd vigyázzak rád.
Előrelendült, és csípője a lány fenekéhez nyomódott, ahogy a szűk
forróságba hatolt. Sophie levegő után kapott, majd lehunyta a szemét,
és élvezte a nem túl mély lökéseket.
Előre-hátra. Sam lassan, kimérten ringatózott, nem hatolt mélyre.
Kezét birtoklóan a lány csípőjére fektette. Ujjai a húsába mélyedtek,
ahogy gyorsabban, de még mindig óvatosan mozgott. Megőrjítette a
lányt. Az megmerevedett, és hátratolta a fenekét, hogy felvegye a férfi
ritmusát, de Sam megragadta a csípőjét, hogy ne tudjon mozogni.
– Majd én – suttogta ismét.
Sophie lába az övén hevert, lábfejét a férfi lábai közé dugta, és
élvezte a szőrszálak érintését a csupasz bőrén. Sam lába izmos volt és
erős. Minden lökésnél megfeszült és megrándult.
Akkor Sam elvette a kezét a csípőjéről, és felemelte a lábát, hogy
jobban hozzáférjen. Az alkarjával tartotta a combját, és az ujjai
rátaláltak a csiklójára.
A hüvelykujjával izgatta, miközben a farka előre-hátra mozgott.
Ujjaival szétválasztotta a puha húst, és gyengéden simogatta a közepén
található merev, érzékeny kis domborulatot.
Sophie nem bírt tovább nyugton feküdni. A teste megfeszült, ismét
hátratolta a fenekét.
Sam döfései egyre erősebbek és mélyebbek lettek. A lány feneke a
férfi hasának préselődött.
– Készen állsz, édesem? Élvezzünk el együtt.
– Csak egy másodperc – lehelte Sophie.
Lehunyta a szemét, és előre-hátra mozgott. A férfi ujjai egyre
követelőzőbbek lettek. Hüvelykujjával a lány csiklóját izgatta.
– Igen! Ó, istenem, igen! Így jó, Sam! Kérlek, ne hagyd abba! Ne
hagyd abba! – könyörgött Sophie. A hangja rekedt volt a vágytól,
zihálva szakadt ki belőle minden kérés.
Sam visszahúzódott, majd mélyen belehatolt, miközben hüvelykujja
apró köröket írt le a lány csiklóján.
Sophie felkiáltott, megfeszült. Remegett a keze, olyan erősen
szorította ökölbe. Csukott szemmel is színkavalkád jelent meg előtte, és
kisebb-nagyobb foltok úsztak el a szeme előtt.

121
 Sam lökései keményebbek, gyorsabbak lettek, ahogy immár a saját
kielégülését kereste. Rekedt kiáltásai összekeveredtek a lány elkínzott
hangjával. Úgy hangzott, mintha Sophie-nak szörnyű fájdalmai
lennének, de olyan erős orgazmusa volt, olyan csodás, hogy nem akarta,
hogy véget érjen.
Amikor már nem bírta tovább elviselni az érzést, a férfi keze után
nyúlt. Sam elvette a hüvelyujját, de nem hagyta abba a gyengéd,
ringatózó mozgást, és a farka előre-hátra siklott a lány ondótól nedves
hüvelyében. Végül megállt, de nem húzta ki a péniszét. Sophie sem
mozdult, csak ernyedten feküdt, és élvezte, hogy ilyen bizalmasan
összefonódik a testük.
Sam megcsókolta a hátát, hüvelykujjával köröket írt le a vállán,
aztán újra megcsókolta. A lány megborzongott a leheletétől.
– Szükségem van rád – vallotta be halkan, megbánóan a férfi, mintha
nehezére esett volna beismerni, és még jobban gyűlölte volna
kimondani. Sophie kíváncsi volt rá, miért ilyen őszinte. Talán belefáradt
a hazugságokba.
– Nem tudom megmagyarázni. Nem is biztos, hogy akarom, de a
fenébe is, szükségem van rád, Sophie! Nem csak a szexről van szó.
Tudom, milyen, amikor csak az számít.
Amikor Sam egy kicsit megmozdult, Sophie egy pillanatig attól
tartott, hogy kihúzza belőle a péniszét, de nem így történt. A férfi még
közelebb húzódott hozzá, a testük összeforrt.
Végigsimított a derekán, és szétterített ujjakkal a hasára fektette a
tenyerét. Érintése birtokoló volt, mégis gyengéd, és minden szónál
ékesebben árulkodott arról, hogy igényt tart arra, ami az övé.
Könnyed, megnyugtató mozdulatokkal tovább cirógatta a hasát.
Száját a lány vállához simította, és egyikük sem szólt. Sophie az alvás
és az ébrenlét határán lebegett, egyfajta édes kábulatban. Végül
elszundított, és csak akkor rezzent fel, amikor érezte, hogy a férfi
elhúzódik tőle, és meleg nedvesség folyik végig rajta.
– Rögtön visszajövök – szólt a férfi.
Egy meleg törülközővel tért vissza, gyengéden megtörölte, aztán
mellé feküdt, és magához húzta.
– Nem kell még mennünk? – dünnyögte Sophie.
– Nem, még nem. A csapatom majd szól, ha biztonságos.
A lány megmoccant, a homlokát ráncolta.

122
 – Biztonságban vagyunk itt kettesben?
Érezte, ahogy a férfi szinte a nyakához simulva mosolyog.
– Igen, Soph, biztonságban vagyunk. Nem kockáztatnám az életedet
vagy a kisbabánkét.
Észrevenném, ha valaki három méterre megközelítené az ajtót.
– Hogyhogy? – faggatta álmosan a lány.
Sam halkan elnevette magát.
– Biztonsági óvintézkedés. Én sem unatkoztam, amíg te fürödtél.
Most aludj, és ne aggódj semmi miatt.
Sophie felsóhajtott, ahogy a szeretkezés utáni eufória alábbhagyott
egy kicsit. Nehéz volt nem aggódnia, amikor ennyire bizonytalan a
jövője. Még mindig nem mondott el mindent, és amikor megteszi, lehet,
hogy Sam többé hallani sem akar róla.
Gyűlölte az apját, és ha az alma nem esett nagyon messze a fájától,
nem tudta elképzelni, hogy Sam ugrálna örömében, hogy vele lehet,
szeretheti, és hagyná, hogy egy szörnyeteg nevelje fel a gyermekét.
Félelmében felkavarodott a gyomra, és mélyeket lélegzett az orrán
keresztül, hogy leküzdje a hányingert. A férfi nem veheti el tőle a
gyermekét, nem tenné.
Lehunyta a szemét. Olyan ostobán viselkedik. Semmi ilyesmi nem
fog történni. Csak óvatosnak kell lennie, ki kell választania a megfelelő
időpontot, és gondoskodnia kell róla, hogy a nagybátyja soha nem
jusson a közelébe.
És ez utóbbihoz szüksége van Samre.

123
 17. fejezet

Sam arra ébredt, hogy egy meleg, édes test terül el rajta, és apró
lábacskák rugdossák az oldalát. Beletelt egy kis időbe, mire rájött, hogy
a kisbaba az.
Elmosolyodott, végigsimított Sophie gerincén, majd kerek hátsójára
fektette a tenyerét. Csak feküdt ott, és magába szívta a megnyugtató
látványt.
Asszonya ernyedten, kielégülten, olyan birtoklón feküdt rajta, hogy
nevetséges elégedettség töltötte el, s a gyermeke ébresztette fel apró kis
lábával.
Ha a kicsi manó csak egy csöppet is hasonlít az anyjára, Samnek
nem lesz egyszerű az élete.
Ahogy tovább simogatta, Sophie megmozdult, és dünnyögött valamit
a nyakába, majd még mélyebbre fúrta magát az ölelésében.
– Mi volt ez? – kérdezte Sam.
– Zuhany – motyogta a lány. – Zuhanyoznom kell. De istenem, nem
akarok felkelni!
– Akkor ne tedd.
Sam még erősebben ölelte, és elégedett volt, hogy csak itt fekszenek.
Felemelte a kezét Sophie csípőjéről, és megnézte, mennyi az idő, majd
lustán végigfuttatta ujjait a lány fenekén.
Amikor Sophie háta libabőrös lett, a tenyerével végigsimított rajta.
Sophie egy hosszú pillanatig nem mozdult, csak halk lélegzése
hallatszott. Igen, a férfinak tetszett. Öt hónappal ezelőtt is, és most is.
Sophie végül felemelkedett, szőke haja szétterült Sam állán. A férfi
meglepődött, amikor a lány lehajolt és megcsókolta.
Nem félénken, hanem forrón, nyitott szájjal, amibe az egész teste
beleborzongott.
A lány elhúzódott, a pupillái kitágultak, és már csak egy vékony kék
perem látszott a feketeség körül. Tenyerét a férfi állkapcsára fektette, és
hüvelykujjával végigsimított az ajkán.
– Miért kötöztél meg korábban?
Sam csak pislogott.
– Mi?
– Ott, a hotelben. Megkötöztél.

124
 Sam mellkasa rázkódott a nevetéstől.
– Nem tudom. Akkor jó ötletnek tűnt. Talán perverz disznó vagyok.
Élvezted?
Sophie oldalra döntötte a fejét, és úgy tűnt, gondolkodik a válaszon.
– Talán.
Sam felemelkedett, és gyorsan szájon csókolta.
– Akkor egyszer talán megismételjük.
A lány szeme elkerekedett, még sötétebb lett. Sam elmosolyodott. Ó,
igen, élvezte. Az az igazság, hogy nem tudta pontosan, miért tette.
Akkoriban azt akarta, hogy a lány teljesen ki legyen szolgáltatva neki,
és rettenetesen felizgatta, hogy az ágyhoz kötözte. Nem mintha sok
ösztönzésre lett volna szüksége mellette.
– Oké, most már tényleg megyek zuhanyozni.
Sophie megpróbált elhúzódni, de Sam elkapta, és oldalra gördült
vele. Most ő került felülre, és onnan nézett a lány szédítően nagy, kék
szemébe.
Rettenetesen fájt a farka, és amikor a lány megmozdult, a hegye utat
talált magának a lány nedves, duzzadt ölébe. Sam felnyögött, majd a
szűk, forró hüvelybe hatolt. Sophie levegő után kapott, és
felemelkedett.
– A fenébe – suttogta Sam. – Ez gyors lesz.
A lökések közben érezte, ahogy a fitymája visszacsúszik. Próbált
gyengéd lenni. Ha valamikor, hát most kellett gyengédnek lennie,
amikor a lány még álmos, és kihagyták az előjátékot, de Sophie hüvelye
szorosan ölelte a farkát.
A lány végigkarmolta a hátát, belemélyesztette a körmeit. Sam előre-
hátra mozgott, Sophie pedig még jobban széttárta a lábát, hogy magába
fogadja.
Amikor édesen, rekedten a férfi nevét suttogta, Sam elveszett.
Széthullott a karjában, miközben a lány finoman cirógatta a hátát.
Nyelt egyet, megpróbálta visszanyerni az önuralmát, de megrázta ez
a gyors szeretkezés. Szinte kontrollálhatatlan rángás futott végig rajta,
és hirtelen elgyengült.
A lányra ereszkedett, aki átkarolta. Sam arcát a nyakába temette,
beszívta nőies illatát.
– Sajnálom, kicsim. Sajnálom.

125
 Sophie elfordította a fejét, és szájával a férfi füle mögötti bőrhöz ért.
Megcsókolta, csak egyszer, és lágyan suttogott.
– Ne sajnáld, hogy akarsz, Sam.
A férfi felemelkedett.
– Azt soha. Csak azt sajnálom, hogy olyan érzéketlen seggfej
voltam.
Sophie elmosolyodott.
– Zuhanyozzunk együtt.
– Ma nem áztatod magad a kádban?
A lány megrázta a fejét.
– Nem, csak gyorsan lezuhanyozom, aztán újra megetethetsz. Mikor
kell, indulunk?
Sam az órájára nézett, mert ő is ezen, gondolkodott.
– Menj csak zuhanyozni. Én telefonálok egyet, és ellenőrzőm, hogy
minden a terv szerint halad-e.
Óvatosan elhúzódott, majd Sophie keze után nyújt, hogy kisegítse az
ágyból. Figyelte, ahogy kimegy a fürdőszobába, újra megbabonázta
csípője szelíd ringása.
Gyönyörű terhes nő volt. Sam mindig is úgy gondolta, a várandós
asszonyok gyönyörűek. Szerette nézni őket, a buja, gömbölyödő
testüket, szikrázó szemüket, és elképzelte selymes bőrüket. De semmi
sem készítette fel az ő gyermekét váró nőre.
Megrázta magát, hogy visszatérjen a valóságba. Igen, olyasmibe
csöppent, amire nem volt felkészülve, de ez most nem érdekelte. Csak
azt tudta, hogy valahogyan meg kell oldania a helyzetet. Nemcsak a
gyermekéről nem mond le, de Sophie-ról sem. Eddig jutott, és nem volt
hajlandó továbbfűzni ezt a gondolatot.

* **

Sophie mezítláb jött ki a fürdőszobából, a haja még nedves volt.

Megdörzsölte egy törülközővel, közben pillantása a cipőjét kereste.
– Ezt keresed? – dobta az ágyra a sportcipőjét Sam. – Indulnunk kell.
Vár még ránk pár órás autóút, mielőtt megérkezünk a biztonságos
házba.
Sophie letette a törülközőt, és a zokni után nyúlt, amelyet Sam a cipő
mellé tett.

126
 – Hozom a többi cuccot a fürdőből, aztán indulunk. Minden mást
már elraktam.
Sophie bólintott, belebújt a cipőjébe, gyorsan bekötötte a fűzőjét.
Már nagyon kíváncsi volt erre a biztonságos házra. Mennyi ideig akar
Sam ott maradni? Ott akarja hagyni, amíg a nagybátyja nyomába ered?
Sam nem mondott neki semmit, de Sophie nem volt ostoba. A
helyében ő is ugyanezt tette volna. Nem bánná, ha az apja hálózatának
többi tagja is lebukna. Tomast megbénítja, hogy nem fér hozzá a
kulcshoz, amelyet Sophie ellopott. Egyre szűkösebbek a forrásai, ezért
egyre elkeseredettebb.
– Kész vagyok – egyenesedett fel.
Sam kikísérte a motelből, miközben pillantásával a körülöttük lévő
éjszakai környezetet pásztázta. A teste megfeszült, ugrásra készen állt,
amikor segített neki beülni az autóba. Még az övét is becsatolta, csak
utána ment át a vezető felőli oldalra. Sophie mosolyogva csóválta a
fejét. Meg kell hagyni, nagyon alapos. Semmit sem vesz félvállról.
Nagyon hűséges azokhoz, akiket szeret. A családjához. A barátaihoz.
Ha a gyermeküknek, ennek csak a fele jut, akkor is nagyon szerencsés
kislányként nő fel. De Sophie tudta, hogy száz százalékig hűséges lesz
hozzá. Semmi sem lesz fontosabb számára a gyermekénél.
A szomorúságtól összeszorult a mellkasa. Milyen lenne az ilyen
szerelem és lojalitás? Csak azt remélte, hogy képes lesz megadni neki
mindazt, amit ő maga soha nem kapott meg. Remélte, hogy tudja,
hogyan kell. Mindegy, hogy a születéséről vagy a neveltetéséről van
szó. Ő mindkét szempontból elcseszettnek számít.
– Hamarosan virrad – jegyezte meg Sam. – Talán egy óra múlva.
Kora délelőtt érkezünk meg, épp időben a reggelihez. Tudom, hogy azt
mondtad, éhes vagy, de gondolod, hogy pár órát még kibírsz?
– Csak ugrattalak – vigyorgott Sophie. – Este annyit ettem, hogy
szerintem egy hétre jóllaktam.
A férfi a pocakjára pillantott.
– Aha. Úgy hallottam, nem tanácsos hinni a terhes nőknek, amikor
azt mondják, hogy soha többet nem lesznek éhesek.
Sophie felnevetett, élvezte a rövidke gondtalanságot. Ami persze
abszurd volt és érthetetlen, tekintve az előzményeket, és azt, milyen
kevéssé értette, mi történik most. Túl régóta nem érezte magát
biztonságban ahhoz, hogy élvezzen egy lopott pillanatot, amikor nem

127
kell aggódnia amiatt, hogy az öröm valaminek a végét vagy elvételét
jelenti.
Elfordította a tekintetét, mert zavarba jött, milyen könnyen
elfeledkezett arról, mi forog kockán. Megköszörülte a torkát, mintha az
segítene megszabadulni ettől az érzéstől.
Csak egyetlen csillag ragyogott makacsul a levendulaszínű égbolton,
akár egy gyémánt a bársonyon. Sophie a csillagra szegezte a tekintetét,
és nem volt képes elfordulni. A csillagok mindig megbabonázták.
Gyerekként számtalan órát töltött azzal, hogy kívánságokat fogalmazott
meg feléjük.
Már fiatalon megtanulta azonban, hogy a kívánságok küldése
hiábavaló fáradozás, és az ember csak önmagára számíthat. Éveket
töltött azzal, hogy elnyomja a benne élő vágyakozó kislányt. Először
elszántan igyekezett óvni, aztán kegyetlenül üldözte.
A nő, aki megbánás nélkül lelőtte a saját apját, egyáltalán nem
hasonlított arra a kislányra, aki mindig csak szeretetre és családra
vágyott… igazi családra.
– Min gondolkodsz? Nagyon harapdálod az alsó ajkad.
Sophie azonnal abbahagyta, és halvány mosolyt erőltetett az arcára.
– Nem fontos. Mesélj a KGI-ről. Hogyan kezdődött, és miért ezzel
foglalkozol? Nem mindennapi választásnak tűnik.
Sam oldalról rápillantott, majd vállat vont.
– Jól fizet.
Sophie felvonta a szemöldökét.
– Ennyi? Mert jól fizet?
– Gondolom, mondhatnánk, hogy a vérünkben van. Az egész
családom kapcsolatban áll a katonasággal. Mindig is így volt. Az apám,
az ő apja, a nagyapja. Nagybácsik, unokatestvérek, mindenki a seregben
szolgált.
– De te már nem, ugye? Úgy értem, a KGI magánvállalkozás.
Egy pillanatra felvillant Sam szeme. Ha Sophie épp nem figyelte
volna, észre sem veszi, hogy a férfi kicsit erősebben szorítja a
kormánykereket.
– Apád nem mesélt rólunk? Azt mondtad, tudta, kik vagyunk.
Sophie összeszorította az ajkát.

128
 – Csak annyit árult el, amennyit szerinte tudnom kellett ahhoz, hogy
a közeledbe férkőzhessek. Az életed és a családod történetét nem
osztotta meg velem.
Sam újra az utat nézte.
– Nem, már nem vagyok katona. A seregben szolgáltam. Garrett és
Donovan a haditengerészetnél. Ethant, Nathant és Joe-t még nem
ismered. Ethan a Navy SEAL tagja volt.
– Volt? Akkor már egyikőtök sem katona?
– Nathan és Joe még aktív állományban vannak. A szárazföldi
erőknél.
– Ethan veled dolgozik?
Sam elfintorodott.
– Alkalmanként. A jövőben valószínűleg többször fog. Nehéz
időszakon ment keresztül a feleségével. Most elsősorban őrá
összpontosít.
– Ó, az jó.
– Igen, szükségük van némi együtt töltött időre. De minden rendben
lesz velük. Rachel kemény lány. Igazi harcos.
Sophie kíváncsi pillantást vetett rá. Sam szeme melegen csillogott,
amikor a sógornőjéről beszélt, ami felkeltette az érdeklődését a
titokzatos szavak mögött rejtőző történet iránt.
– Szóval akkor hoztad létre a KGI-t, amikor otthagytad a
katonaságot? Merész vállalkozásnak tűnik. El sem tudom képzelni.
Sam elmosolyodott.
– Annyira nem az. Sok jó kapcsolatom volt. Egyszer megmentettem
egy magas rangú CIA operatív tiszt életét egy amerikai nagykövetségen
történt incidens során. Azt mondta, hívjam fel, ha egyszer viszonozni
tudja a szívességet. Megtettem. Felhívtam. Sok munkát rajta keresztül
kapunk, de a magánszektorban is dolgozunk.
– Például?
Sophie nem tudta elképzelni, hogy a normális, hétköznapi
embereknek katonai akciókra lenne szükségük. Az apjának igen, de ő
minden volt, csak hétköznapi nem.
– A legtöbb túszmentési akcióra különböző kormányok adnak
megbízást, és nem mindig a sajátunk. Kisebb országok is felbérelnek
minket, akik nem rendelkeznek egy fejlettebb nemzet katonai

129
haderejével. A magánszektorban emberrablási ügyekben segítünk és
szökevényeket kapunk el.
Sophie szeme elkerekedett.
– Úgy érted, börtönszökevényeket?
Sam elmosolyodott.
– Nem, nem egészen. Inkább olyan bűnözőket, akiket még nem
fogtak el, vagy elmenekültek még az ítélethozatal előtt. Erre a munkára
sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy kiszámítható és
unalmas.
– Viszont nagyon veszélyesnek tűnik – motyogta a lány.
– Lehet, hogy az, de jók vagyunk abban, amit csinálunk. Csak a
legjobbakat alkalmazzuk és képezzük ki.
Sophie szemtelenül elvigyorodott.
– Ez most úgy hangzott, mint egy reklám.
Sam gyengéden végigsimított az állán.
– Senki sem szereti az okostojásokat.
A lány elkapta a kezét, és megcsókolta az egyik ujjhegyét. A férfi
pillantása ellágyult, és egy pillanatra elvesztette az uralmát az autó
felett, mert nem az utat figyelte.
– Veszélyes vagy – dünnyögte.
Sophie szeme ártatlanul elkerekedett.
– Hogy mondod?
Sam a fejét csóválva halkan felnevetett, de az utat figyelte, és két
kézzel vezetett tovább.

130
 18. fejezet

– A helyemen vagyok – szólt az adóvevőbe P. J. Megszokásból lassan,

balról jobbra nagy ívben végigpásztázta az esetlegesen problémás
területeket. – A háztól nyugatra van egy kevésbé biztonságos rész.
Három nagy fa, köztük sűrű, átláthatatlan lonc. Ha valaki ott
rejtőzködne, nem vennénk észre.
– Hozzam a láncfűrészt? – kérdezte vontatottan Cole.
P. J. a szemét forgatta.
– Nem valószínű, hogy elbírnál vele.
– Megmutatom én, hogy mivel bírok el – dünnyögte a férfi.
– Gyerekek – állapította meg feddőn Delfin.
P. J. elvigyorodott, és elszámolt magában háromig. Igen, ekkor
Steele szólalt meg száraz, humortalan hangján.
– Fejezzétek be, dolgozni vagyunk itt. Megnézem azt a problémás
helyet, P. J. Te és Cole maradjatok a helyeteken. Sam hamarosan
megérkezik.
P. J. a szeme elé emelte a távcsövet. Kíváncsian figyelte, észreveszi-
e Steele-t. Tudta, hogy most sem fogja, de ebbe a játékba soha nem
fáradt bele. A férfi nem lehet mindig ilyen jó, vagy igen?
Hosszú percek múltak el, majd Cole öntelt nevetését hallotta a
fülében.
– Úgysem találod meg, P. J.
A nő a homlokát ráncolta.
– Honnan a pokolból jöttél rá, mit csinálok? Nagyon jól tudom, hogy
nem látsz.
– Összezavarhatnálak, és azt mondhatnám, hogy látlak, de
egyszerűen csak kiszámítható vagy. Tudtam, hogy figyelni fogod.
P. J.-t bosszantotta a férfi, és móresre akarta tanítani, így felemelte a
fegyverét, és aprólékosan végigpásztázta azt a területet, ahol elfoglalta a
pozícióját. Megtalálja, és akkor annyi neki. Utána majd nem lesz olyan
önelégült.
Többször végigpásztázta a területet, és nagyon koncentrált. Már a
szeme is keresztbe állt, annyira igyekezett találni valamit, ami nem illik
oda. Ha pislog, észre sem veszi, de ott volt. Egy cipőfűző. Csak a vége
látszódott két levél között.

131
 – Megvagy – suttogta.
– Kire célzol éppen? – kérdezte vidáman Cole.
– Rád. Megtaláltalak.
Delfin felnevetett.
– A francba! – summázta Cole.
Egy pillanatig csend volt, aztán a cipőfűző eltűnt. A növényzet egy
kicsit átrendeződött, mintha szellő futott volna végig rajta.
P. J. felnevetett.
– Szép próbálkozás, de már bemértelek. Vigyázz arra a nagy lábadra,
Cole.
– A fenébe – dünnyögte a férfi.
– Igaz, amit a nagy lábú férfiakról mondanak?
– Gyere ide, és derítsd ki!
A nő felhorkant.
– Álmodik a nyomor.
– Bármilyen szórakoztatónak talállak is benneteket, rádiócsendet
akarok, most – adta ki a parancsot Steele.
P. J. engedelmeskedett, és elhallgatott, de továbbra is mosolyogva
figyelte a környéket.

***

A biztonságos ház egy nagy faház volt az Appalache-hegység lábánál a

fák ölelésében. A környező táj nyílt volt és enyhén lejtett. Sophie
felismerte, miért előnyös ez a védekezés szempontjából. Itt senki sem
tudná csak úgy meglepni a bent tartózkodókat.
Mégis idegesen szemlélte a tájat, és azon töprengett, vajon tényleg
biztonságos-e. Ha a nagybátyja rátalál, Sam és az emberei meg tudják
védeni?
Amikor a férfi megérintette a kezét, feléje fordult. Sam ujjai
átkulcsolták az övét, és megnyugtatóan megszorították.
– Itt minden rendben lesz, Soph.
A lány remélte, hogy őszinte a mosolya.
– Meddig kell itt maradnunk? Elmész a többiekkel, hogy elkapd a
nagybá… az apámat?
Samet meglepte a kérdés.
– Annyira biztos vagy benne, hogy ezt teszem.
Sophie vállat vont.

132
 – Én ezt tenném. Veszélyt jelent a családodra.
– Rád és a gyermekedre jelent veszélyt.
– Igaz.
– Nem hagyom, hogy továbbra is így legyen.
Sophie a homlokára tette remegő kezét.
– Jól vagy? Fáj a fejed? Hát a karod? – kérdezte a férfi.
– Jól vagyok.
Sam a szemöldökét ráncolta, de nem erősködött. Leállította az autót.
Steele jött feléjük.
– Maradj itt, amíg érted nem jövök.
A lány bólintott. Sam kiszállt, becsukta az ajtót, és otthagyta.
Beszélgetni kezdett Steele-lel, aki többször intett a környező terület
felé. A félelem hatására összeszorult Sophie gyomra. Nem a saját
biztonságáért aggódott. Most először érezte nyugodtnak magát, mióta
elhagyta az apja birtokát. Ez másfajta félelem volt.
Mindent el kell mondania Samnek. Méghozzá minél előbb.
Sam megkerülte az autót, és kinyitotta az ajtaját. Segített kiszállni
Sophie-nak, majd gyorsan a faház felé vezette.
Sophie megborzongott, ahogy a hűvös, nedves levegő megcsapta a
bőrét. A nap még nem oszlatta el a ködöt, és ritkás pára borította a
talajt. Kiszáradt a torka, s mélyen belélegezte a nedves levegőt.
A falépcsők nyikorogtak a lépteik alatt, amikor felmentek a
verandára. Sam kinyitotta az ajtót, és hirtelen melegebb levegő csapta
meg a lányt.
A berendezés spártai volt, a nappaliban csak egy kanapé és egy
elnyűtt karosszék árválkodott. A hátsó fal nagy részét egy óriási
kőkandalló foglalta el, de üres volt, nem lobogott benne tűz.
A ház nem volt díszes, csak az alapvető berendezéssel látták el,
Sophie mégis úgy érezte, biztonságos. Nem tudta, hogy ez valódi
megérzés-e, vagy csak a vágyálmai kivetülése. De most az egyszer jó
volt, hogy másra támaszkodhatott. Túlságosan belefáradt már a
menekülésbe, abba, hogy mindig attól félt, az a nap lesz az utolsó.
Sam végigsimított a hátán, majd gyengéden megszorította a vállát.
– Jól vagy?
Sophie megfordult, rámosolygott, és közben azon csodálkozott,
milyen jó érzés őszintén mosolyogni. Hogy még ilyen nehéz
körülmények között is van kedve mosolyogni.

133
 – Jól vagyok. Nagyon is. Csak azon gondolkodtam, milyen jó, hogy
biztonságban érzem magam, és hogy másra is támaszkodhatok, nem
csak saját magamra.
Összezavarta a Sam arcán felbukkanó nyugtalanság, és oldalra
fordította a fejét.
– Valami rosszat mondtam?
Sam gyorsan magához tért, és megrázta a fejét.
– Nem, természetesen nem. Örülök, hogy biztonságban érzed magad.
Szeretném, ha így lenne.
Sophie körülnézett az üres faházban, és felemelte a kezét.
– És most mit fogunk csinálni? Kártyázunk? Monopolyzunk?
Viccnek szánta, mégis izgatott lett arra a gondolatra, hogy olyan
egyszerű, dologgal töltsék az időt, mint a gyerekjátékok, amelyeket
Sam valószínűleg rengetegszer játszott kiskorában. Ő sosem
foglalkozott ilyen hétköznapi dolgokkal. Neki sosem volt része ilyen
játékos, önfeledt szórakozásban.
A férfi halkan felnevetett.
– Vissza kell mennem Steele-hez, és meg kell győződnöm róla, hogy
biztonságos a környék, illetve tudnom kell, vannak-e aggályai. Attól
tartok, kártyát és Monopolyt nem hoztam, de meri vagy nem merit
mindig játszhatunk.
Sam sokatmondóan felvonta a szemöldökét, és elvigyorodott, amitől
zord tekintete gondtalanná, játékossá vált. Sophie szíve megdobbant. A
férfi csakugyan rendkívül jóképű.
– Még sosem játszottam olyat, de izgalmasnak tűnik.
Sam szeme elkerekedett a megjátszott döbbenettől.
– Soha? Hát te nagyon hiányos neveltetésben részesültél. És az
üvegezés?
A lány komolyan megrázta a fejét.
– Megosztom veled mindkét játék rövid összefoglalását: a végén a
szekrényben találod magad, velem csókolózol, és a kezem a pólód alatt
van.
A lány a szája elé tette a kezét, hogy elfojtsa a kuncogását.
– Ha ezt elrettentésnek szántad, sajnos nem végeztél jó munkát.
Sam pillantása ellágyult, és a férfi bizonytalanul közelebb lépett.
Ujjával végigsimított a lány állán, aztán hosszú, forró csókban forrt
össze az ajkuk.

134
 Sophie közelebb hajolt hozzá, teljesen elgyengült a térde. Imádta a
férfi ízét. Az állát karistoló borostát. Az illatát, amelyet nem tudott
nevén nevezni, a férfiasság és a kényelem egyértelmű, szédítő
keverékét. Ha palackozni lehetne, egy vagyont keresne vele.
Sam elhúzódott, s az ujjhegyével finoman megérintette a lány
duzzadt ajkát.
– Ne felejtsd el, miről beszéltünk – mormolta. – Amint visszajövök,
itt folytatjuk. És boldogan elcserélem azt a szekrényt a hálószobára.
Sophie szétnyitotta az ajkát, a férfi ujját harapdálta, majd szívni
kezdte. Sam megmerevedett, a pupillája kitágult. Képzelje csak el a
farkát a szájában. Akkor lenne mire gondolnia.
Sophie szemtelenül mosolyogva elengedte az ujját, és felemelt fejjel
elindult a hálószoba felé.
– Várni foglak – szólt vissza. – A szekrényben.
A férfi nevetése követte az apró helyiségbe.
Sophie senkit sem látott idefelé, de egy másik autó is parkolt a ház
mellett. Tudta, hogy itt vannak valahol, de örült az illúziónak, hogy
csak kettesben vannak.
Sam nyugodtan beszéljen csak az embereivel. Tudta, hogy
gondoskodik a biztonságukról. Megbízott benne, ami különös, egyben
új érzés volt számára. Korábban nem is gondolkodott el a bizalom szó
jelentésén. De úgy döntött, tetszik neki. Nagyon is tetszik.

* **

Amikor Sam belépett, a hálószoba üres volt. Hallotta a csobogó víz

hangját, és követte a földre szórt ruhákat az ágytól a fürdőszobáig.
Mosolyogva belépett, és meglátta Sophie sziluettjét a zuhanyzó
üvegajtaján keresztül.
Visszalépett a szobába, a kis komódra tette az adóvevőt és a
műholdas telefont, hogy könnyen elérje őket, majd visszament a
fürdőbe. Amikor meghallotta, hogy Sophie elzárja a vizet, leemelt egy
törülközőt a tartóról, és várta, hogy a lány kinyissa az ajtót.
Amikor feltárult az ajtó, meglátta Sophie vizes testét csillogni a
fényben. Úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. A lány
felnézett, elkerekedett a szeme, és ijedt pillantása találkozott a
tekintetével.

135
 Istenem, de gyönyörű! – állapította meg Sam. Vízcseppek futottak
végig a lány nyakán, a melle domborulatán, le egészen a gömbölyödő
hasáig. Nem tudott betelni a látványával.
Gépiesen előrelépett, elé tartotta a törülközőt. Sophie reszketve
odalépett, Sam pedig köré csavarta a puha textíliát, és erőteljes
mozdulatokkal megtörölte.
Amikor a törülköző a földre hullott, a férfi végigsimított a lány
meleg, puha bőrén.
– Csak meg akarlak érinteni. Képtelen vagyok betelni a bőröd
bársonyosságával.
Sophie felnyögött, a kezéhez csusszant, akár egy simogatásra vágyó
macska. Mellbimbója hozzáért a férfi ingéhez, aki hirtelen ugyanolyan
meztelen akart lenni, mint ő.
Sam előbb Sophie melle alá, majd a mellére fektette a tenyerét. A
mozdulat hatására megduzzadt a lány keble és megkeményedett a
mellbimbója. Meg kellett ízlelnie, a szájába akarta venni. Szívogatni
akarta, érezni az édes ízt a nyelvén.
Türelmetlenül a karjába kapta a lányt, megfordult vele, és a
mosdókagyló melletti szekrényre ültette.
– A fenébe – morogta.
Letette, megragadta a törülközőt, és gyorsan a hideg padlóra terítette.
Ismét felemelte a lányt, és a törülközőre állította.
– Tökéletes.
Az egyik rózsaszín bimbóhoz hajolt. Finoman ráfújt, és lenyűgözve
figyelte, ahogy a mellbimbó udvara ismét összehúzódik. Sophie
megborzongott, és kicsit hátradőlt, hogy a férfi jobban hozzáférjen.
Sam megnyalta a mellbimbóját. Bársonyos volt. Szerette a szájába
venni, szerette, ahogy a lány megfeszül és táncot jár az érintésétől.
Sophie őszintén reagált rá, nem húzódott el szégyenkezve. Mindent
megadott neki.
A férfi még jobban előrehajolt, hogy a szájába vegye és szopogassa
azokat a csábító kis bimbókat, és összerándult, amikor ágyéka a
szekrény széléhez préselődött. Jézusom, de kemény! És majd’ meghalt
a vágytól, hogy a lányba hatolhasson.
– Tárd szét a lábad – suttogta. – Hadd lássalak.

136
 Sophie óvatosan felhúzta a térdét, és széttárta a combját. Szőke
fürtök övezték a puha, rózsaszín húst. Sam végigfuttatta a hüvelykujját
a szeméremajkai mentén, majd a nedves vaginába hatolt.
– Beléd kell kóstolnom.
Hallotta, ahogy a lány levegő után kapkod, miközben ő térdre
ereszkedett előtte.
– Tedd a vállamra a lábad. És lazíts.
Sophie a vállába vájta a lábát, Sam pedig két ujjával szétválasztotta a
finom redőket. Veszélyesen közel hajolt a szájával, és amikor
megcsókolta, beszívta az illatát. Rászorította az ajkát, a nyelvével
belehatolt, és megízlelte a forró selymességet.
Sophie felnyögött, és remegés futott végig rajta. Egy pillanatra
lecsúszott a lába Sam válláról. Amikor a férfi elhúzódott, a lány
erőszakosan a hajába mélyesztette az ujjait, és visszahúzta magához.
– Kérlek! Ó, Sam, érints meg!
A férfi gyengéden megnyalta. Ugyanakkora örömben akarta
részesíteni, amekkorát a lány nyújtott neki. Felfelé haladva csókokkal
borította el, majd nyelvével kényeztette a csiklóját, és óvatosan szívni
kezdte.
Sophie remegni kezdett. Izgatottsága csak még jobban feltüzelte a
férfi vágyát. A farka megduzzadt, a farmerjának feszült, és Sam tudta,
hogy akkor is mindjárt elélvez, ha nem hatol belé.
Hirtelen felállt, és a cipzárjával matatott. Olyan ügyetlen volt, akár
egy kamasz az első barátnőjével, de semmi sem számított, csak a lány
édes, forró öle.
Megkönnyebbülten felnyögött, amikor szabaddá vált a pénisze. Az
egyik kezével megfogta, a másikkal pedig leráncigálta magáról a
nadrágot.
A lány hüvelyéhez illesztette férfiassága hegyét, fel-le mozgatta,
majd beléhatolt. Sophie szűk volt, Sam lehunyta a szemét, a fogát
csikorgatta, és nagyon remélte, hogy képes lesz uralkodni magán.
Előretolta a csípőjét, és egyetlen határozott mozdulattal tövig a
lányba hatolt. Mindketten levegő után kaptak. Sam állkapcsa
megfeszült. Megállt, és élvezte, ahogy a szűk, nedves hüvely a farkát
szorítja.

137
 Sophie megfogta a vállát, ujjai a húsába mélyedtek. Sam kinyitotta a
szemét, és a lány szemébe nézett, hogy lássa: fájdalmat okozott-e neki,
vagy túl gyors volt-e.
Érzéketlennek gondolta magát. Címzetes seggfejnek. De teljesen
elveszett a lány ölelésében, semmi másra nem volt képes.
Visszahúzódott, és újra előretört. Lábujjhegyre emelkedett, hogy még
mélyebbre tudj on hatolni.
– Szólj, ha fáj – szűrte a fogai között, de remélte, hogy nem fáj, mert
nem volt biztos benne, lenne-e ereje megállni.
Sophie a bőrébe vájta az ujjait, és halkan zihált.
– Ne! Ne hagyd abba!
A melle minden lökésnél megrázkódott. Sam elvette a kezét a
szekrényről, és megmarkolta a puha halmokat. Hüvelykujjával gyorsan,
a csípője mozgását utánozva simogatta a lány mellbimbóit.
Égett Sam ágyéka, fájdalmasan lüktetett, majd a tűz elhagyta a testét.
Egyre intenzívebbé vált az orgazmusa, ezért megállt, mert szerette
volna elnyújtani ezt a pillanatot.
Sophie-nak támaszkodott, herezacskója a lány fenekéhez préselődött,
farkát mélyen a forró ölébe temette. Sophie megrándult, a hüvelye
lüktetett, és nyugtalan mozgása szavak nélkül is a férfi tudtára adta,
hogy még többre vágyik.
– Kapaszkodj belém, kicsim. Nem bírok tovább várni. Annyira
finom vagy.
Amikor Sam hátrahúzódott, felerősödött a fájdalom. Ismét előretört,
óvatosan, noha az elméje azt kiabálta, hogy a lehető legkeményebben
tegye magáévá a lányt.
Megfékezte ezt a vágyát. Mélyre hatolt, majd mozdulatlanná
dermedt. Aztán kezdte elölről.
Fájdalmasan megfeszültek a heréi, és amikor újra mélyen a lányba
hatolt, forró nedvesség lövellt ki belőle, a csípője görcsösen rángatózott.
Leengedte a kezét, végighúzta a lány kemény hasa felett, majd a
puha fürtökben kutatva rátalált a redők között megbúvó apró
kidudorodásra.
Sophie levegő után kapott, a teste ívben megfeszült. A férfi
hozzásimult, apró köröket írt le a csípőjével, majd érezte, hogy Sophie
izmai megfeszülnek a farka körül. Amikor még egyszer mélyen

138
beléhatolt, a lány felkiáltott. Keze lehullott a férfi válláról, és elfehéredő
ujjaival szorította a szekrény szélét.
Amikor Sam elhúzta a hüvelykujját a csiklója felett, Sophie
elélvezett. A férfi előre-hátra mozgott, majd végül kihúzta a farkát a
hívogató testből. Igyekezett levegővel megtölteni elkínzott tüdejét.
Remegett a térde. Még sohasem érezte magát ilyen lazának,
elégedettnek.
Előrehajolt, és a karjába vette a lányt. A homlokuk összeért,
mindketten ziháltak.
A lány ránézett szelíd, kék szemével, és elmosolyodott. Sam egész
testében beleremegett.
– Nos, majdnem szekrény volt.
A férfi felnevetett, és megcsókolta. Nem először csodálkozott el
azon, hogyan is engedhette el korábban.

139
 19. fejezet

– Ez nagyon gáz! – panaszkodott Rusty, miközben unottan bámulta a

tévét.
Marlene Kelly türelmes anyai pillantása arról árulkodott, hogy nem
tetszik neki a megjegyzés.
Frank felmordult a fotelben, egyik kezével megdörzsölte a mellkasát.
– Sokkal egyszerűbb lenne, ha rendesen viselkednél, ifjú hölgy.
Rusty majdnem felnyögött. Nagyon utálta, ha így szólították.
Frank csak akkor tette, ha leszidta valamiért, amitől a lány nagyon
picinek érezte magát. Elképesztő, hogyan volt rá képes a férfi úgy, hogy
még csak a hangját sem emelte fel.
Őt és a „szüleit” a biztonság nevében ebbe az unalmas kis házba
terelték néhány kilométerre Dovertől, most meg itt malmoznak az
ujjukkal, mint egy csapat idióta, miközben Sam és a csapata megmenti
a világot, vagy legalábbis azt a csajt, akinek Sam hülye módon gyereket
csinált.
Donovan szuperhőst játszott odakint Rióval meg az embereivel.
Talán valami klassz dolgot is csinálnak, például robbanószereket
rejtenek el, hogy távol tartsák a rosszfiúkat.
– Kétszer ilyen gáz lenne, ha még iskolába is kellett volna mennem –
dünnyögte a lány. – Legalább a pasi szemrevaló.
Frank a szemét forgatva Marlene-re nézett.
– Látod? Ezért nincsenek lányaink. A hormonok teljesen
megbolondítják őket.
Rusty elvigyorodott.
– Én csak azt mondom, amit látok.
Frank szórakozottan megdörzsölte a mellkasát, és elfintorodott.
Fészkelődött a fotelben, de a tenyerét nem mozdította.
– Frank, valami baj van? – kérdezte aggódva a felesége.
– Nem, csak egy kis gyomorrontás. Kíváncsi vagyok, van-e itt
savlekötő. Elég jól felszereltnek tűnik ez a hely.
Rusty felhorkant, de felkelt a szófáról, és kiment a konyhába. Jól
felszerelt? Akkor lenne az, ha legalább lehetne itt csinálni valamit. Még
kábeltévé sincs, így csak két nagyobb hálózat adása maradt, és ő utálta a
szitkomokat.

140
 Feltúrta a szekrényeket, de semmit sem talált, ami savlekötőre
hasonlított volna. Talált viszont ibuprofent. Kirázott néhány pirulát az
üvegből, és öntött egy pohár tejet.
Visszament a nappaliba, és Frank kezébe adta a poharat.
– Savlekötő nincs, de a tej is jó, nem? Hoztam fájdalomcsillapítót.
Talán használ.
Frank elmosolyodott, és elvette a tablettákat a lány kinyújtott
tenyeréből.
– Köszönöm, Rusty. Biztos hatni fog.
A lány vállat vont, és visszaült a szófára Marlene mellé.
A családi szitkomok a legrosszabbak. Nincs annál unalmasabb, mint
amikor diszfunkcionális emberek vicceskedni akarnak, és közben irtó
boldogok. Ő mindent tud a diszfunkcióról, de a boldogságnak és a
vidámságnak köze sincs hozzá.
Felsóhajtott, kizárta tudatából a stúdió vezényszóra nevető
közönségét, és azon morfondírozott, mennyi ideig tart megmenteni a
világot. Néhány napig? Hetekig? Megkérdezné Marlene-t, de akkor az
asszony megint olyan anyai pillantást vetne rá, amelytől kényelmetlenül
érzi magát.
Amikor meghallotta, hogy Frank megmozdul, megfordult. A férfi
előrébb ült a székben, és a karját fogta. Sápadtnak, feszültnek tűnt,
hangosan kapkodta a levegőt.
Rusty ijedten Marlene felé fordult, aki szintén meredten nézte a
férfit.
– Frank! – szólította meg élesen a férjét. – Mi a baj?
– Semmi, Marlene. Csak mozognom kell egy kicsit. Olyan, mintha
egy átkozott elefánt ülne a mellkasomon.
Nagy nehezen feltápászkodott, egy pillanatig teljesen mozdulatlanul
állt, majd megingott, és nyögve, hangos puffanással a földre zuhant.
A lányt elöntötte a pánik. Felpattant, és teli torokból Rio és Donovan
nevét kiabálta.
Marlene a földre vetette magát a férje mellé, miközben Rusty
botladozva átmászott a dohányzóasztalon, és mellé térdelt.
– Lélegzik? – kérdezte félelemmel a hangjában. – Ó, istenem!
Meghalt?
Mielőtt Marlene válaszolt volna, Frank mellkasára fektette a fülét.
Megérintette a nyakát. Ki kell tapintani a pulzust, nem?

141
 A férfi nem mozdult. Istenem, nem lélegzik! Rusty szerint egyáltalán
nem mozog a mellkasa. Nem érezte a pulzusát, de annyira remegett a
keze, hogy nem is biztos, hogy érezte volna.
Rio és Donovan berobbantak a szobába, a csapat egyik tagjával a
nyomukban. Mindannyiuk kezében fegyver volt, de amikor meglátták
Franket a padlón és körülötte Marlene-t és Rustyt, eltették a pisztolyt,
és odasiettek.
Donovan félrelökte a lányt az útból, és ellenőrizte, lélegzik-e az apja
és van-e pulzusa. Rio is lehajolt, és feltépte az inget az idős férfi
mellkasán.
– Ne-nem lélegzik – dadogta Rusty.
Rio csak egy pillanatra nézett a szemébe, de a lány határozottan
megnyugtatónak találta. A férfi ezután Frank szíve fölé helyezte
egymásra fektetett kezét. Az elkínzott képet vágó, sápadt Donovan
hátradöntötte az apja fejét, majd lehajolt, és szájból szájba lélegeztetni
kezdte.
A mellettük térdepelő Marlene fehér arca megrémítette Rustyt. Úgy
tűnt, mintha az asszony sokkot kapott volna, s ami még rosszabb, olyan
félelem ült a szemében, hogy a lány úgy érezte, mintha gyomorszájon
vágták volna.
– Marlene! Marlene! – Rio másodszorra még erőteljesebben mondta
ki a nevét.
Az asszony kizökkent a kábulatból, és a férfira meredt.
– Hívja a 911-et! Kórházba kell vinnünk.
Rusty egész testében remegni kezdett. Ó, istenem! Csak Franket ne!
Ne, ne, ne! Könnyek gyűltek a szemébe, és két kézzel átkarolta magát,
hogy megnyugodjon.
Zord kifejezés ült Rio arcán, miközben Donovannel folytatta Frank
újjáélesztését. Donovan nem nézett rá vagy az anyjára. Csak arra
koncentrált, hogy lélegeztesse az apját. Marlene a telefonhoz sietett, és
Rusty távolról hallotta, ahogy elmondja a diszpécsernek, mi történt.
Másodpercekkel később az asszony visszajött, és aggódva állt a
férfiak felett.
– Azt mondták, tíz percen belül itt a mentő.
Donovan nem reagált, csak folytatta a mesterséges lélegeztetést.
Ez a várakozás volt a legrosszabb, ami valaha Rustyval történt.
Olyan volt, akár egy megakadt film, amelyik mindig újra meg újra

142
ugyanazt mutatja. Nem tűnt valóságosnak. Nem lehetett az. Ez nem
történik meg. Nem veszítheti el Franket. A férfi hitt benne. Ő volt az
egyetlen.
Amikor végül megérkeztek a mentősök, erőnek erejével kellett
eltávolítaniuk onnan Donovant. Összemosódott minden. Egy cső és tűk.
Vonalak és egy gép. Amikor egy pillanatra megálltak, hogy
ellenőrizzék a szívverését, és egy vékony, vörös, egyenes vonal kúszott
végig a képernyőn, Rusty elvesztette az önuralmát.
– Ne!
Előrevetette magát, és félrelökte a mentőst. Zokogva ölelte magához
Franket. Majd’ megszakadt a szíve.
– Ne! – kiabálta hisztérikusan. – Nem hagyhatsz el! Kérlek, ne hagyj
el! Nem halhatsz meg!
Rio letépte a férfiról. A lány rugdosott és csapkodott, de a férfi
lefogta, így moccanni sem tudott. A mentősök gyorsan kitolták Franket
egy hordágyon, és betették a várakozó mentőautóba. Amikor Marlene
követni akarta Donovant, Rio egyik embere gyengéden megakadályozta
benne.
– Idehallgass, Rusty – szólt halkan Rio. – Nem halt meg. Még nem.
Meg tudják menteni. Hinned kell benne. Nem mondhatsz le róla. Tudni
fogja.
Könnyek folytak végig a lány arcán. Soha nem érezte magát ilyen
elveszettnek. Még akkor sem, amikor az a hülye anyja otthagyta. Akkor
sem, amikor az a seggfej mostohaapja megkeserítette az életét. Akkor
sem, amikor a prostitúció révén akart új életet kezdeni.
– Rio, miért nem mehetek vele? – kérdezte lesújtva Marlene. – Hová
viszik? Vele kell maradnom. Donovannel kell maradnom.
Rio gyengéden lenyomta a szófára Rustyt, majd mellé ült. Amikor
tenyerébe fogta a lány arcát, könnyek folytak végig a kézfején.
Marlene-re pillantott.
– Az a dolgom, hogy vigyázzak magukra. Mindnyájukra. Elviszem
magukat a kórházba. De helyesen fogjuk csinálni. Velem jönnek.
Sehová nem mennek nélkülem. Megértették?
Marlene bénultan bólintott, üveges szemében félelem és fájdalom
tükröződött. Átvágott a szobán, leült a lány mellé, és a karjába vonta.

143
 Rusty hevesen átölelte, és hozzábújt. Minden anyának ilyen illata
kellene, hogy legyen. Meleg és megnyugtató. Az eddigi tapasztalatai
csak az alkoholra és az állott cigarettafüstre terjedtek ki.
– Sss – ringatta az asszony. – Frank igazi harcos, Rusty. Ahogy
minden Kelly. Egy szívrohamnál több kell ahhoz, hogy legyőzzék.
Rosszabbat is túlélt már.
Rusty visszafojtotta a zokogását, és kétségbeesetten kapaszkodott
ezekbe a szavakba. Tudta, hogy Marlene bátornak akar látszani előtte,
amit nagyra értékelt – szerette őt ezért –, de érezte árulkodó remegését
és a megnyugtató szavak mögött megbúvó félelmet.
Rio a hátára tette a kezét, majd megszorította a vállát.
Sophie arra ébredt, hogy üres mellette az ágy, és a nap betűz a roló
közötti réseken. Elfordult a vakító ragyogástól, Sam párnája után nyúlt,
magához szorította, és beszívta a férfi illatát.
– Ha velem jönnek, elmegyünk a kórházba.

144
 20. fejezet

Kellemesen elfáradt, fájt mindene a szerelmeskedésüktől, és most

először nem félt attól, hogy mindent elmondjon neki. Bizalmába avatja
a kulccsal kapcsolatban, és bízik benne, hogy helyesen jár majd el. Sam
jó ember, Sophie egy másodpercig sem gondolta, hogy visszaélne a
bizalmával.
Mosolyogva felkelt, és felvette az egyik rugalmas derékrészű
farmert, amit direkt neki szereztek be. Nevetségesen megindítónak
találta, hogy gondoskodtak kismamaruhákról az ő méretében, valamint
kiegészítőkről, többek között alsóneműről és megfelelő méretű
melltartóról.
Elégedett sóhajjal indult Sam keresésére. Nem akarta tovább
halogatni az elkerülhetetlent. Elmondja neki, túl lesz raj ta, aztán
remélhetőleg maga mögött tudhatja a múltat.
Ahogy végigment a folyosón, egyre hangosabban hallotta a
nappaliból kiszűrődő hangokat. Amikor belépett, meglepetten
tapasztalta, hogy van ott még valaki Sammel és Garrett-tel. Tudta, hogy
Garrett ma érkezik, de Sam nem említette, mit csinált.
Mind a hárman feléje fordultak. Most, fürkész tekintetük
kereszttüzében azt kívánta, bárcsak ágyban maradt volna.
– Ha félbeszakítottam valamit, visszamegyek a…
Már épp elfordult volna, de Sam nagy léptekkel odament hozzá.
Kiismerhetetlen pillantás ült az arcán. Kézen fogta, de sugárzott belőle
a feszültség. Sophie idegesen az ismeretlen fickóra pillantott.
– Sophie, ő itt Adam Resnick. Azért jött, hogy beszéljen veled.
A lány meglepetten pislogott, és gyorsan ide-oda vándorolt közöttük
a pillantása. Garrett szokás szerint kifejezéstelen arccal ácsorgott. Az a
Resnick – jobb szó híján – mohónak tűnt. Sam pedig… aggódónak.
– Velem?
Sophie szíve hevesebben vert. Izzadni kezdett, és hiába nyelt egyet,
hogy eltűnjön a gombóc a torkából. Bárki is ez az ember, honnan tud
róla bármit is? Miért akar beszélni vele?
Resnick előrelépett.
– Sophie! Hívhatom Sophie-nak?

145
 A lány mereven bólintott, és csak várt. Másodpercről másodpercre
egyre jobban hatalmába kerítette a rémület.
– Én a… Nos, fogalmazzunk úgy, az Egyesült Államok
kormányának érdekeit képviselem, és az apjáról szeretnék beszélni
magával.
Sophie levegő után kapott, és döbbenten nézett Samre. A férfi
elárulta. Mégis elárulta! Sam a homlokát ráncolva felé nyújtotta a kezét,
de a lány a szoba másik végébe hátrált.
Egy hosszú pillanatig csak állt ökölbe szorított kézzel, nem emelte
fel a fejét. Amikor megfordult, nem volt hajlandó tudomást venni
Samről. Resnickre szegezte a tekintetét, és hidegen megszólalt.
– Mit akar tudni?
Amikor a férfi feléje lépett, Sophie gyorsan hátrált egy lépést.
Felszegte az állát, és hamis nyugalmat erőltetett magára.
– Hol van most? – kérdezte a férfi.
– Nem tudom – felelte az igazságnak megfelelően.
– Rendben. Akkor hol tartózkodhat a legnagyobb valószínűséggel?
Ha információkkal szolgálna a birtokairól, összevethetnénk azzal, amit
tudunk róla. Talán valami elkerülte a figyelmünket.
– Nem tudom.
– Mit nem árulhat el nekünk, Sophie? – kérdezte frusztráltan
Resnick. – Ha maximálisan együttműködik velünk, engedményekre
számíthat.
A lány háta borsózott.
– Resnick… – szűrte a foga közt Sam.
Sophie oda sem figyelt rá, egyenesen Resnickre szegezte harcias
tekintetét.
– Engedményekre? De hát miféle engedményekre? Mivel fenyeget
maga engem?
Resnick feltartotta a kezét.
– Nem fenyegetem, csak rámutattam arra, hogy többet tehetünk az
érdekében, ha együttműködik velünk.
– Na, szép! – jegyezte meg keserűen Sophie. – Szóval magamra
maradtam, ha nem teszek az FBI vagy a CIA kedvére, vagy honnan a
pokolból jött maga. Tudja, mit? Rendben. Amúgy sem kellett volna
másra számítanom, csak saját magamra.

146
 – Sophie… – vágott közbe Sam. Határozott hangja hallatán a lány
most felé fordult. – Nem az én nevemben beszél.
– Ebben tévedsz, Sam. – Az oldalához szorította a kezét, hogy ne
remegjen. Rezzenéstelen arccal bámulta a férfit, miközben kimondta az
ítéletet. – Abban a pillanatban, hogy idehoztad ezt az embert, a te
nevedben is beszél.
– Sophie, a fenébe is!
A lány ismét elfordította a tekintetét, és remegett a haragtól. Ebbe
most nem megy bele a többiek előtt… és máskor sem.
– A segítségét kérem – szólalt meg Resnick. – Az apja sok embernek
ártott. A lányaként ezt biztosan tudja. Úgy gondoljuk, hogy egy
nukleáris fegyveren dolgozik, és annak adja el, aki a legtöbbet kínál
érte. Meg kell állítanunk.
– Ő sohasem… ő nem bízik bennem. Nem ismerem az üzleti ügyei
részleteit – felelte mereven a lány.
– Rendben, ezt értem – folytatta megnyugtatónak szánt hangon a
férfi. – De vannak olyan dolgok, amelyeket elmondhat nekünk róla,
apró részletek, amelyekről talán nem is gondolná, hogy segítenek.
– Tomast keressék.
Resnick meglepődött, aztán a többiekre nézett, mintha arra lenne
kíváncsi, ők hogyan reagálnak erre a kijelentésre.
– Miért? Mi eddig úgy tudtuk, ő semmilyen hatalommal nem
rendelkezik.
Sophie hűvös pillantást vetett rá, miközben a kezét még mindig az
oldalához szorította.
– Maga kérdezett, én válaszoltam. Holtan akar látni, de ez magát
talán nem érdekli.
Resnick tekintete a lányt fürkészte.
– Meghalt, Sophie? Tomas megölte, hogy aztán átvegye a hatalmat?
Ezért üldözi magát? Mert maga Alex örököse? Vagy talán van magánál
valami, ami kell neki?
Sophie falfehér lett. Kényszerítette magát, hogy ne omoljon össze. A
gyomra felfordult, a bőrét forrónak, ragacsosnak érezte.
– Ha most megbocsát, ki kell mennem a fürdőszobába.
Eliramodott, s elengedte a füle mellett Sam aggódó kérdését, hogy
jól van-e. Jól? Hogyan lehetne jól, amikor bolondot csináltak belőle?

147
 Istenem! Mikor tanulja meg végre, hogy ne bízzon ennyire
másokban? Senkiben.
Amikor lépteket hallott maga mögött, becsapta a fürdőszoba ajtaját
és kulcsra zárta. Most Samre volt a legkevésbé szüksége.
– Sophie! – hallatszott odakintről a férfi hangja. – A fenébe is,
Sophie! Nyisd ki, hogy lássam, jól vagy-e.
Sophie a mosdókagyló fölé hajolt, és nagy levegőt vett. Az orrán
szívta be a levegőt, hogy leküzdje a hányingert. Néhány másodpercig
még érzékelte, hogy Sam odakint van, majd hallotta, hogy végigmegy a
folyosón.
Vizet fröcskölt az arcába, és addig bámulta magát a tükörben, amíg
biztos volt benne, hogy nem úgy fest, mint aki mindjárt összeomlik.
Lenézett a kezére, maga elé emelte, és várta, hogy alábbhagyjon a
remegés. Amikor úgy érezte, hogy összeszedte kicsit magát a
„kihallgatás” idejére, bármeddig tartson is, kinyitotta az ajtót, és halkan
visszaindult a nappaliba.
A folyosó végén megtorpant Resnick szavai hallatán.
– Be kell vinnem, ezt te is tudod, Sam. Túl értékes, nem engedhetjük
el. Tud valamit. Ez biztos. Te is látod rajta.
Majdnem összeesett rémületében. A vér vadul, tompa morajlással
zubogott a fülében. Nem azért menekült el a nagybátyja elől, hogy
valami kormánybérenc prédája legyen, aki buzgón húzkodja a
strigulákat a Mouton család tagjainak levadászása után.
Nem azért szökött meg a börtönéből, hogy most egy másikba zárják.
Mindent megtesz azért, hogy a gyermekének jobb és nyugodtabb élete
legyen. Eddig is így tett.
Megfordult, és lázasan törte a fejét, merre menekülhetne. A
hálószobának voltak ablakai, de eddig még nem vizsgálta meg őket,
hogy nyithatóak-e. Itt az ideje.
– Neked teljesen elment az eszed – vicsorogta Sam. – Sophie velem
marad, ez nem alku tárgya.
Resnick kifújta a levegőt, és a hajába túrt.
– Nézd, Sam! Nincs más választásom. Ez nemzetbiztonsági kérdés.
Meg kell értened. Mindent meg kell tennem, hogy megállítsam
Moutont, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy őrizetbe kell vennem a
lányát. A pokolba is, nem fogom bántani! Gondoskodnék róla, hogy ne
essen semmi baja. A legjobb orvosi ellátást kapná ő is és a gyermeke is.

148
 Sam a gallérjánál fogva megragadta, és a falhoz lökte.
– Az én gyerekem! Az enyém! Az én gyerekem, és Sophie az én
nőm! Kurvára nem érdekelnek a feletteseid. Az én védelmem alatt
marad.
Garrett közéjük tette a karját, és elválasztotta Samet Resnicktől.
– Higgadj le, Sam. Mindketten nyugodjatok meg. Ez nem segít.
Sam a tarkójára kulcsolta a kezét, és idegesen elkezdett fel-alá
járkálni a szobában.
– Jézusom, Sam! Tudod, hogy meg van kötve a kezem
– szólt Resnick.
Garrett felemelte a kezét.
– Szerintem Mouton halott, és szerintem ezt Sophie is tudja.
Mindketten éles pillantást vetettek rá.
– Ez is egy lehetséges változat – mondta Resnick. – De te miből
gondolod?
– Sophie kezdettől fogva elhallgat valamit. Nagyon nyugtalan.
Néhányszor elszólta magát, és múlt időben beszélt az apjáról. Semmit
sem mondott arról, hogy üldözné, csak a nagybátyját emlegette. Mi van,
ha igazad van, és ez Tomas hatalmi játszmája? Megölte Alexet, és talán
Sophie-t is megpróbálja eltenni láb alól, hogy megszerezze a hatalmat.
Sophie elmenekült, Tomas a nyomára akadt, bérgyilkost küldött rá, a
lány pedig idejött, hogy Sam segítségét és védelmét kérje.
– Lehetséges – jegyezte meg Resnick. – Ezen már én is
gondolkodtam, de egyvalami nem stimmel. Miért ilyen fontos a lány
Tomasnak? Hiszen a nők Alex birodalmában soha nem jelentettek
semmit. Csak kihasználták és aztán eldobták őket. Vagy korlátozták a
szabad mozgásukat, ahogy gyanítom, hogy Sophie-ét is. Elmenekült, és
lehet, hogy Tomas még mindig dühös rá, de akkor sem tudom
elképzelni, hogy vállalná a kockázatot és amerikai területen folytatná az
üldözését.
– Kivéve, ha van Sophie-nál valami, ami kell neki – állapította meg
komoran Sam.
Garrett bólintott.
– Pontosan.
Sam elindult a fürdőszoba felé, de megtorpant. Nagyon türelmetlen
volt, de most jól kell csinálnia. Mélyen megbántotta a lányt, amikor

149
elhallgatta előle a találkozót. Nemigen fog együttműködni velük,
miután így eljátszotta a bizalmát.
Már századjára kérdőjelezte meg azt a döntését, hogy beleegyezett
Resnick és Sophie találkozójába. Nem akart magára haragítani egy
olyan embert, akinek sok munkát köszönhettek, de amikor belement a
dologba, a gyermeke érdekei elé helyezte az üzletet. Jó nagy marha
volt.
Korábban azt remélte, hogy Sophie nem tud semmit, ezért Resnick
elégedetten távozik, aztán a lány megszűnik „nemzetbiztonsági ügy”
lenni. De erre már nem kerülhet sor, és most szembe kell néznie egy
nővel, aki úgy érzi, elárulták.
P. J. kétpercenként átfésülte a terepet, és olyasmi után kutatott,
aminek nem kellene ott lennie. Átkozottul unalmas feladat, de soha nem
hagyta, hogy az unalom befolyásolja. Egyetlen hiba is életekbe
kerülhet, és a saját bőrén tanult meg türelmesnek lenni, amikor egy
SWAT-egységben szolgált.
Vannak dolgok, amiket könyvből tanul meg az ember. Van, amit a
kegyetlen valóságból. Ez utóbbi talán nem a legjobb változat, de
átkozottul hatásos.
Ismét a környéket pásztázta, és amikor a házhoz ért, megállt a
pillantása. Nem hitt a szemének.
– Helló… – dünnyögte.
Sophie épp kimászott az ablakon. Figyelemre méltó mutatvány egy
terhes nőtől. P. J. mindig úgy gondolta, hogy a terhesség hatására a nők
esetlenek lesznek, és legfeljebb annyira kecsesek, mint egy
jávorszarvas, de Sophie igencsak gyorsan mászott, majd eliramodott az
erdő felé.
A francba!
– Steele, van egy kis problémánk. Az alany az erdőbe menekült.
Észak felé tart. Gyorsan.
– Ismételd meg!
Igen, ő sem hitte el.
Miután megismételte, hallotta, hogy Steele halkan káromkodik.
– Delfin, te velem jössz. Cole, ti P. J.-vel maradjatok a helyeteken, és
P. J., szólj Samnek. Mondd meg neki, hogy Delfin és én intézkedünk.
– Mindig nektek jut minden szórakozás, amíg én a fák között lapítok
– panaszkodott a nő. Nem mintha összetűzésbe akart volna keveredni

150
bármilyen terhes nővel. Az ő ízlése szerint túlságosan is hasonlítottak a
pitbullokra.
Egy férfit bármikor elintéz, de ezt köszöni szépen.
Megérintette a gombot, ezzel megszakította a kommunikációt a
csapatával, majd gyorsan tájékoztatta Samet.

151
 21. fejezet

– Hogy mit csinált?

Sam elvette a készüléket a fülétől, és nagy léptekkel végigcsörtetett a
folyosón. A fenébe! A fenébe! A fürdőszoba üres volt. Ahogy a
hálószoba is. Csak a résnyire nyitott ablak támasztotta alá P. J. sztoriját.
– A rohadt életbe!
– Mi történt? – kérdezte az ajtóból Garrett.
Resnick mellette állt, és aggódva ráncolta a homlokát.
– Sophie elszökött. Kimászott az ablakon. P. J. látta, ahogy berohan
a fák közé. Steele és Delfin utánamentek.
Resnick szitkozódása hallatán Sam kitört. Átszelte a köztük lévő
távolságot, és a folyosó falának szegezte a másikat.
– Maradj távol tőle! Menj el, és felejtsd el, hogy létezik!
Megértetted?
– Nem tehetem, Sam, te is tudod.
– Tedd meg a kedvemért.
Resnick kifújta a levegőt, és összeroskadt.
– A fenébe is, Sam! Pont most akarsz behajtani egy szívességet?
Sam elengedte az ingét.
– Indulnunk kell. Sophie odakint van. Valószínűleg azt hiszi, hogy
feladtam őt.
A folyosón megtorpanásra késztette a mobiltelefonja hangja. Amikor
Rio számát látta a kijelzőn, a füléhez kapta a készüléket.
– Sam vagyok.
– Sam, beszélnünk kell. Helyzet van.
A francba! Végigfutott a hátán a hideg, és még erősebben markolta a
telefont.
– Nem várhat? Sophie elszökött. Delfin és Steele utánamentek.
Garrettnek és nekem is indulnunk kell.
– Nem, nem várhat.
Sam az öccsére pillantott.
– Majd én utánamegyek – szólt Garrett.
– Segíthetek – ajánlkozott Resnick.
Garrett megrázta a fejét.

152
 – Ha meglát, biztosan elrohan a másik irányba. Te itt maradsz
Sammel, amíg nem viszünk el innen.
– Ó, ettől iszonyú értékesnek érzem magam – fanyalgott Resnick.
Garrett oda sem figyelt rá, csak kisietett az ajtón.
Sam elfordult, és újra a füléhez emelte a telefont.
– Mondd, Rio, de gyorsan.
– Rossz híreim vannak, Sam. Apád szívrohamot kapott.
Sam megbotlott, és a konyhaszekrénybe kellett kapaszkodnia, hogy
el ne essen.
– Hogy mi?
– Az intenzíven van, megfigyelés alatt tartják.
Egy pillanatig egyikük sem szólt.
– És még? Ki vele!
Istenem, ne engedd meghalni! Ne engedd meghalni!
– Az édesanyád eltűnt.
– Hogy mi? Mi a fene?! Hogy érted azt, hogy eltűnt? Hiszen mindig
ott van, ahol apa.
– Tudom. A fenébe is, tudom, Sam! Sajnálom. Cserbenhagytalak.
Még mindig nem értem, hogy az ördögbe történt. Még azt sem
hagytam, hogy elkísérje a mentőben. Mondtam neki és Rustynak, hogy
nélkülem nem mennek sehová. Vita nincs. Én magam vittem el őket. Az
embereim itt vannak a család számára fenntartott váróban. Külön
magunknak foglaltam le. Erős megfigyelés alatt tartjuk az intenzív
osztályt. Embereket állítottam minden lehetséges bejárathoz. Édesanyád
pár órával ezelőtt bemehetett Frankhez. Miután kijött, Donovan ment
be. Úgy tűnt, jól van.
Néhány percet beszélt Rustyval, majd kimentette magát, és kiment a
mosdóba. Vele küldtem egy embert, aki az ajtó előtt várt rá. Miután
nem jöttek vissza, az emberemet holtan találtam az egyik fülkében,
édesanyádat viszont sehol nem találjuk. Most nézem végig a biztonsági
kamerák felvételeit, a csapat többi része pedig tűvé teszi érte az
épületet.
– Jézusom! A fenébe!
Még sohasem érezte, hogy így kifolyik a kezéből az irányítás. Lassan
minden összeomlik körülötte, és úgy érezte, nem tudja megakadályozni.

153
 – El akarom kapni azt a szemétládát! – forrt a dühtől Rio. – Védtelen
nőkre vadászik. Először Sophie-ra, most meg Marlene-re. Megölte az
egyik emberemet.
– Nem tudom, mit akar, de szerintem hamarosan megtudjuk. Csak
azt remélem, hogy tárgyalni.
Görcsbe rándult a gyomra, és majdnem elhányta magát. Remegett a
keze, és a füléhez kellett szorítania a telefont, hogy ne ejtse el.
– Gondoskodj Rusty és apám biztonságáról. Tedd, amit jónak látsz.
Tájékoztass az állapotáról. És az ég szerelmére, ne engedd Donovant
sehová! Ne engedd, hogy őrültséget csináljon! Odamegyek, amint
tudok.
– Az életem árán is megvédem őket – ígérte halkan Rio. – Sajnálom,
hogy cserbenhagytalak, Sam.
Sam lehunyta a szemét, és lassan elvette a telefont a fülétől.
– Minden rendben, Sam? – hallotta a háta mögül.
Amikor megfordult, látta, hogy Resnick zsebre dugott kézzel
álldogál nem messze tőle.
– Elkapta – felelte rekedten Sam. – Az a szemét elkapta anyámat.
Apámnak szívrohama volt, most kórházban fekszik, az a rohadék meg
elkapta anyámat, amikor kiment a mosdóba.
Resnick frusztráltan simogatta a fejét.
– Jézusom, Sam! Sajnálom.
Sam ökölbe szorított kézzel a szekrénybe bokszolt. Fadarabkák
repültek a levegőbe, fájdalom cikázott végig a kezén.
– Meg kell találnom Sophie-t. Aztán meg kell látogatnom anyámat.
Utána elkapom azt a szemetet.
Resnickre meredt, és nem titkolta, milyen dühös.
– Ne állj az utamba! Gondoskodj róla, hogy senki se tegyen semmit
Moutonnal kapcsolatban. Arra vágyom most a legkevésbé, hogy
lépjetek valamit, és kereszttűzbe kerüljön az anyám.
Resnick előhúzott egy gyűrött cigarettásdobozt a mellzsebéből, és
sietve a szájába dugott egy cigarettát. Meggyújtotta, mélyen leszívta a
tüdejébe a füstöt, majd kifújta.
– Csak időt tudok nyerni neked, Sam. Nem hagyhatjuk, hogy Alex
vagy Tomas, bármelyikük is a főnök, eladjon egy kibaszott
atomfegyvert, valami szaros harmadik világbeli, terroristaterveket
dédelgető országnak.

154
 – Elkapom, ha belehalok is.
Resnick bólintott, majd ismét beleszívott a cigarettájába. Izgatottan
járkált a nappaliban, bele-beleszívott a cigarettába, és zajosan telefújta
füsttel a helyiséget.
Sam ellenőrizte a kézifegyverét, majd a pulton fekvő puskáért nyúlt.
A fülébe illesztette a fülhallgatót és a szája elé helyezte a mikrofont.
– Jelentést kérek. Van már valami nyoma Sophie-nak? Beszállok én
is.
– Negatív – érkezett a válasz Steele-től. – Még keressük.
Sam káromkodva viharzott ki a házból.
Sophie két nagy kiálló szikla közt kuporgott, és kényszerítette magát,
hogy lassabban lélegezzen. Olyan vadul zakatolt a pulzusa, hogy végül
már csak a szívverését és a levegővételét hallotta, ki-be, ki-be.
Átmászott ezen a magas sziklán, rejtekhelyét keresett mögötte. Itt
senki sem talál rá, hacsak fel nem mászik ugyanazon az útvonalon, mint
ő. Minden oldalról védett, és elég helye van, hogy elnyúljon a mohás
sziklákon. Nyirkos és hűvös, de biztonságos.
Csak türelmesnek kell lennie. Sam keresni fogja. Az emberei
szétszóródnak a faház körüli területen, lassan kiterjesztik a keresést, és
akkor ő a hátuk mögé kerül. Ha kitart addig és nem találják meg,
visszafordulhat, és észrevétlenül elmenekülhet.
A terv zseniális volt, de minden terv csak akkor lesz valóban
zseniális, ha beválik.
Elfojtotta feltörni készülő hisztérikus nevetését. Nagy tapasztalatot
szerzett a menekülésben. A rejtőzködésben, mint valami szökevény. De
azt sosem gondolta volna, hogy épp az elől a férfi elől kell menekülnie,
akitől védelmet remélt.
Felhúzta és a hasához szorította a lábát, fejét a térdére ejtette; forrt
benne a düh.
Ha nem keresi fel Samet, nem kezd reménykedni sem. Nem érintette
volna meg a napot egyetlen ragyogó pillanatra, hogy aztán kialudjon a
melegség és az öröm.
Ostoba volt, és most már nem csak a nagybátyja elől kell
menekülnie, de igyekeznie kell, hogy ne vegyék őrizetbe, és isten tudja,
mit ne csináljanak még vele annál az ügynökségnél, amelyiknek
Resnick dolgozik. Már ha dolgozik valamelyiknek.
A fene essen beléjük! Mindegyikükbe. Különösen Sambe.

155
 Bárki is Resnick, az amerikai kormány annyira el akarja kapni az
apját, hogy bármire hajlandó ezért. Ő feláldozható. A gyermeke
feláldozható. Talán gyanítják, hogy az apja már nem él, de nem tudják
biztosan. Még nem. És bár semmire se mennének azzal az
információval, hogy ő ölte meg, biztosan az előnyükre fordítanák a
tényt, hogy halott.
Sophie a hideg sziklafalnak dőlt, és fáradtan lehunyta a szemét.
Tegnap éjjel még Sam karjában feküdt, és erőt gyűjtött, hogy bevallja
neki: hidegvérrel megölt egy embert. Már így is olyan sok minden szólt
ellene Sam szemében. Hogyan vélekedne, ha kiderülne, hogy a
gyermeke anyja gyilkos?
Amikor ma reggel felébredt, biztos volt benne, hogy minden rendben
lesz. Sam meg fogja érteni. Nem ítéli el. Mindent bevall neki, a férfi
pedig megteszi a szükséges lépéseket, hogy elkapják a nagybátyját, és
akkor végre biztonságban élhet a gyermekével. Sam gyermekével. Egy
család lehetnek.
De Sam soha nem akart vele semmit közösen.
Sophie órákon keresztül ült a szikla mögött, és minden izma sajgott.
Feszült a hólyagja, egyre jobban fészkelődött. Akkor sem megy el
innen! Még nem. Ha belehal is, de megvárja, amíg leszáll az éj.
Elbóbiskolt, de a legkisebb neszre is felriadt. Fájt a nyaka és a háta.
Változtatnia kell a testhelyzetén. Centiméterről centiméterre nyújtotta ki
a lábát a sziklák által védett kis zugban. Megkönnyebbülten felsóhajtott,
amikor végre az oldalára fordulva összegömbölyödött.
Felnézett az égre, figyelte, ahogy elhaladnak felette a
felhőfoszlányok, és a naplemente közeledtével elhalványul a kék égbolt.
Már nem kell sokáig várnia. Kifizetődik a türelme.
Ismét elaludt, és amikor felébredt, meglepve tapasztalta, hogy már
sötét van. Tovább aludt, mint gondolta, és elvesztette az időérzékét.
Egészen sötét volt, az ég csillagos. Sam talán felhagyott a keresésével
vagy kiszélesítették annyira a kutatás hatókörét, hogy már
kilométerekre jár innen.
A térdére gördült, tenyerével megtámaszkodott a földön, majd lassan
feltápászkodott. A térde recsegett, a háta fájt, és a sebe is sajgott a
megerőltetéstől.

156
 Néhány másodpercig csak állt, és kinyújtóztatta elgémberedett
tagjait. Fázott, éhes volt, de ezzel most mit sem törődött. Ezek nem
jelentettek újdonságot számára.
A lehető legóvatosabban átmászott a legalacsonyabb sziklán. Közben
kapaszkodót keresett a lábával, biztosra akart menni, hogy nem esik le
és nem csap felesleges zajt.
A lefelé vezető úton megcsúszott, és akkora puffanással landolt,
hogy még a lélegzete is elállt. Átkarolta a hasát, és miközben ott feküdt,
gondolatban megvizsgálta a testét, hogy nem sérült-e meg.
Miután újra kapott levegőt, felállt, és körülnézett. Tájékozódni
próbált. Koromsötét volt, és a hold sem világított. Ez jó, mert így nem
veszik észre. Nem jó, mert ő sem lát.
Sokkal lassabban és óvatosabban mászott át a fák között és kúszott
az aljnövényzetben, mint órákkal korábban. Az egész éjszaka
rendelkezésére áll, hogy kidolgozzon valamilyen tervet, de a
legfontosabb az, hogy járműre lesz szüksége. Gyalog nem jut messzire,
ha el akar távolodni az őt fenyegető veszélytől. Amikor a faház
közelébe ért, megállt, és megdörzsölte a varratot.
Alig tudta kivenni, hol érnek véget a fák. Lassan araszolt előre, és
próbálta eldönteni, hogy a házban égnek-e a lámpák vagy pedig az
autók parkolnak, még mindig elöl. Nem tudta, mennyire makacs Sam,
és milyen állhatatosan keresi, ha keresi egyáltalán.
– Mész valahová?
Sophie megpördült, és a szájára szorította a kezét, hogy elfojtsa
kitörni készülő sikolyát. Amikor a zseblámpa fénye elvakította, szeme
elé kapta a másik karját.
Felkészült a menekülésre, jobbra lendült, de Garrett keze a
csuklójára fonódott, és magához húzta.
– Engedj el! – kérte kétségbeesetten a lány.
– Ne küzdj, még megsérülsz – mondta nyugodtan a férfi.
Könnyek fojtogatták a lányt.
– Fordulj fel!
Garrett lefelé, majd fölfelé fordította a zseblámpát, ami
megvilágította a közvetlen környezetüket. Sophie azt várta, hogy a férfi
olyan zord lesz, mint mindig, de Garrett most nem ráncolta a homlokát.
– Engedj el! – kérlelte. – Még csak nem is kedvelsz. Az első
pillanattól fogva utálsz. Engedj el, és soha többé nem zaklatlak téged

157
vagy Samet. De legalább adj egy esélyt, hogy megvédhessem a
kisbabámat.
Mintha megbánás és nyugtalanság villant volna fel Garrett arcán. A
vonásai ellágyultak, a szorítása ellazult. Sophie-ban egy pillanatra
feléledt a remény. El fogja engedni. De amikor el akart húzódni, a férfi
ismét erősebben szorította.
– Figyelj rám, Sophie! Sam beleőrül az aggodalomba. Mindegy, mit
hallottál vagy véltél hallani, ő nem árult el és nem is fog elárulni téged.
– Pedig elárult – jegyezte meg keserűen a lány. – Nem is kellett
volna másra számítanom. Nem tartozik nekem semmivel. Csak
felszedett egy bárban. A gyerek nem volt része a tervnek.
– Ha ismernéd Samet, nem beszélnél ilyen ostobaságokat.
Megértem, hogy megbántott. Megértem, hogy úgy érzed, elárult. De adj
neki esélyt, hogy megmagyarázhassa. Meg fogunk védeni, de nem
tudunk, ha elszöksz előlünk.
– Fogunk? Magadat is beleértve?
– Igen – felelte nyugodtan Garrett.
– Miért? – tört ki a lányból. – Nem csináltál titkot belőle, hogy
megvetsz. Nem bízol bennem. Nem akarod, hogy a bátyád közelébe
menjek.
– Az unokahúgomat vagy az unokaöcsémet várod, Sophie. Fontos
vagy Samnek. – Lemondóan csengett a hangja, mintha keserű szájízt
hagyott volna maga után a beismerése. – És ezért nekem is fontos vagy.
Sophie rámeredt, találkozott a pillantásuk. Garrett szemében most
nyoma sem volt az addigi haragnak vagy rosszallásnak. Olyan erős
fáradtság tört rá a lányra, hogy megingott, és el is esett volna, ha a férfi
nem kapja el a másik kezével.
– Hadd vigyelek vissza, Sophie. Fáradt vagy, terhes, megsérültél,
semmi keresnivalód idekint.
– Nem mehetek. – A hangja és a pillantása is könyörgött, s remélte,
hogy meghatja a férfit. – Nem mehetek el azzal a Resnickkel. Hát nem
érted? Én feláldozható vagyok a számukra. Én semmit nem érek nekik
összehasonlítva azzal, hogy felszámolhatják apám hálózatát. Nem
törődnének velem és a kisbabámmal. Azt akarom, hogy neki jobb élete
legyen, mint nekem. Kérlek, csak hadd gondoskodjam a kisbabámról!
Garrett arca ellágyult, de a férfi nem engedte el a karját.

158
 – Esküszöm neked, Sophie, Sam soha nem engedné, hogy Resnick
elvigyen. Soha nem is akarta. Ráadásul én sem engedem. Erre a
szavamat adom.
– Nem igazán hagysz választási lehetőséget. – A lány hangja
élettelenül csengett.
Garrett felsóhajtott.
– Nem, valóban. Szeretném, ha önként jönnél vissza, de ha nem,
minden szükséges eszközzel rákényszerítelek.
Sophie lehajtotta a fejét, és lehunyta a szemét.
– Rendben – egyezett bele halkan.

159
 22. fejezet

Amikor beléptek a faházba, Sophie látta, hogy egyedül vannak. Garrett

becsukta az ajtót, és a pillantása azt üzente, ne is gondoljon újra a
menekülésre.
Intett az asztal felé.
– Ülj le oda. Hozok enni- és innivalót.
Sophie fáradtan lerogyott az egyik székre, és az asztal tetejére
könyökölt, hogy megtámassza a fejét. Mohón megitta az elé tett tej et,
majd ismét a fejét támasztotta. Amíg Garrett a hűtőben matatott,
lehunyta a szemét és pihent. Éhes volt, de túl fáradt ahhoz, hogy egyen.
Bágyadtságából egy pillanattal később a berobbanó ajtó hangja
riasztotta fel. Hirtelen felült, és látta, hogy Sam közeledik hatalmas
léptekkel és lángoló tekintettel. Megijedni sem volt ideje, a férfi máris
előtte termett.
Talpra rántotta, egyik kezét a tarkójára tette és magához húzta.
Hosszan, keményen csókolta. Olyan erősen szorította a száját a szájára,
hogy egyikük sem kapott levegőt.
A lány tiszta erőből ellökte magától. A férfi visszahúzta, és csak
csókolta tovább, mintha meg akarná győzni, hogy az övé.
Csatát vívott a nyelvük. Meleg, nedves, finom. Sam ujjai
határozottan a lány nyakát masszírozták, majd feljebb vándoroltak és a
hajával játszottak.
A férfi végül elhúzódott, de nem engedte el a lány tarkóját. Félig
lehunyt szemmel figyelte.
– Soha többé ne ijessz így rám – kérte halkan.
Sophie megint megpróbált elhúzódni, de Sam a másik kezébe fogta
az arcát, és hüvelykujjával végigsimított duzzadt ajkain.
– Tudom, hogy fájdalmat okoztam, Sophie. Sajnálom. Jobban,
mintsem szavakkal ki tudnám fejezni. Most nincs időm, hogy mindent
elmagyarázzak. Remélem, megérted.
Azzal megfordult, és hatalmas léptekkel odament Garretthez. Sophie
döbbenten hallgatta, ahogy beszámol a történtekről az öccsének: az
apjuk szívrohamot kapott, az anyjukat pedig elrabolták a kórházból.

160
 Megingott, az asztalnak kellett támaszkodnia. Egyik férfira, sem
mert ránézni. Nem bírta volna elviselni a haragot Garrett szemében. A
haragot, amely rá irányulna.
Felfordult a gyomra, és mohón, a száján keresztül vette a levegőt.
Zihált, behunyta a szemét, végül leroskadt a székre.
Nem akart mást, csak zokogva a karjába temetni az arcát.
– Sophie, mennünk kell.
Amikor felemelte a fejét, látta, hogy Sam komoran áll az asztal
mellett. Mögötte Garrett már épp készült elhagyni a házat.
– Hová? – kérdezte rekedten.
– Haza. Az apámhoz. Látnom kell, aztán pedig meg kell keresnünk
anyát.
A lány remegve felállt, és bólintott. Természetesen indulniuk kell.
Sam előtt ment ki, olyan gyorsan, hogy a lépcső alján majdnem
beleütközött Garrettbe. A férfi elkapta a karját, hogy ne essen el, majd
Sam a kocsihoz kísérte.
Némán, feszülten haladtak a céljuk felé. A két férfi hallgatott.
Garrett morcosan bámult ki az ablakon, Sam pedig az útra szegezte a
tekintetét.
Sophie hol bűntudatot érzett, amiért rájuk szabadította a nagybátyját,
hol mérges volt magára az emiatt érzett bűntudat miatt. Elkerülhetetlen
volt, hogy Tomas, Sam és a családja után vesse magát. Sophie elfogása
után pedig kiirtották volna a Kelly családot.
Most viszont minden szükséges támogatást meg kell adnia Samnek,
hogy az elkapja a nagybátyját és kiszabadítsa az édesanyját.
Imádkozott, hogy Marlene még életben legyen. Ha még az apja lenne a
főnök, már megölték volna. Így üzentek volna Samnek és a családjának.
Tomas azonban nem annyira kegyetlen, mint Alex. Nem mintha nem
próbálna az lenni. Csak gyengébb. Erősnek akarja láttatni magát, aki
ugyanúgy képes elvezetni egy bűnözői birodalmat, mint az apja, de arra
nem sok ember alkalmas. Alex Moutont életében nem gyötörte a
lelkiismeret-furdalás, és Sophie remélte, hogy halála után a pokolra
került.
Összeszorította a száját, és nagy levegőt vett az orrán keresztül.
Aztán kiegyenesedett, és eltolta magát az ablaküvegtől, hogy jobban
lássa a két férfit.
– Az apám halott.

161
 Sam ránézett a belső visszapillantó tükörben, Garrett pedig
ugyanabban a pillanatban nagy lendülettel hátrafordult.
– Biztos vagy benne? – kérdezte Sam. – Ez fontos, Sophie. Biztosan
kell tudnunk. Nem engedhetünk meg magunknak feltételezéseket.
– Láttad a holttestét? – vágott közbe Garrett.
– Igen – felelte halkan. – Én öltem meg.
Sam teljes erőből a fékre taposott, és félreállt a padkára, de a motort
nem állította le. Hátrafordult, és a lányra meredt.
– Megismételnéd?
– Megöltem. Lelőttem, hogy pontos legyek.
– Szent szar… – dünnyögte Garrett.
Sam lehunyta a szemét, és frusztráltan megszorította az orrnyergét.
– Lelőtted.
– Igen.
– Jézusom! Akkor ezért üldöz a nagybátyád? Mert bosszút akar
állni? – kérdezte Garrett.
– Van nálam valami, ami kell neki.
Leküzdötte a hangja remegését. Nem akart meghátrálni most, miután
bátran bevallott mindent.
Sam megfeszült, a szeme összeszűkült.
– És mi az, Sophie?
– Apám páncéltermének a kulcsa.
Garrett homlokán elmélyültek a ráncok.
– És? Miért olyan fontos ez?
– Apám ott őrizte a vagyonát. Nem csak azt, hanem az üzleti
tranzakciók valamennyi részletét, a szerződéseket, az évek során
kifejlesztett fegyverek prototípusait. A ti Resnicketek aggódott, hogy
apám nukleáris technológiával foglalkozott. Ha így volt, akkor annak a
részletei is ott találhatók.
– És mindezt egy páncélteremben őrizte? – kérdezte hitetlenkedve
Garrett.
Sophie majdnem elmosolyodott.
– Nem egyszerű páncélterem, hanem egy földalatti, teljesen
biztonságos, légkondicionált, a lehető legmodernebb terem. És amikor a
terem szót használom, ne valamiféle banki trezorra gondoljatok,
amelyben mondjuk, elfér egy autó. Hatalmas egy hely. Óriási kamra,

162
amelynek csak egyetlen ki– és bejárata van. És ha már bent van valaki,
nem mehet vissza arra, amerről jött. Egyirányú.
– És nálad van a kulcsa. Csak úgy simán elöl hagyta, hogy bárki
hozzáférjen – jegyezte meg Sam.
Sophie oda se figyelt a hangjából kicsengő gúnyra, csak bólintott.
– Levágtam a nyakából azzal a késsel, amit a hotelszobában hagytál.
Miután lelőttem. Ez volt a biztosításom. Az életben maradásom záloga.
Tudtam, hogy utánam fognak jönni, mert megöltem az apámat.
Elkapnak, és megölnek, ahogy bármelyik ellenségüket. De nem lesz
gyors a halálom. Családtag vagyok, elárultam a saját vérem, ezért
hosszú, fájdalmas halált szántak nekem. Elárultam az apámat, ezért
szenvednem kell, majd könyörögnöm a megváltásért. A kulcs miatt
nem ölhetnek meg, ha rám találnak. Élve kell magukkal vinniük,
különben azt kockáztatják, hogy soha nem jutnak be az Alex
gazdagságát és üzleti kapcsolatait rejtő hatalmas, föld alatti hálózatba.
Tomas csak ideiglenesen veheti át a Mouton család „üzleti
vállalkozásainak” a vezetését. Nemsokára elfogynak a forrásai, a pénze
és a támogatói. Ha nem jut be apám páncéltermébe, hamarosan egy
senki lesz.
– Basszus! – szitkozódott Sam. – És egy földalatti páncélteremben
tartja mindezt? Őrület.
Sophie felvonta a szemöldökét.
– Miért furcsállod? Arannyal kereskedik. Drágakövekkel.
Lenyomozhatatlan dolgokkal. A bankokban soha nem bízott. Soha nem
hagyott feljegyzéseket a tranzakcióiról. Na és a többiek? Részletes
feljegyzéseket vezetett mindenkiről, akivel valaha üzletet kötött. A
világ minden részéről számos nagy név szerepel az irataiban, sokan
nyugati vezetők, akiknek végük lenne, ha napvilágra kerülnének a
bűneik. Sokan ölnének ezért a kulcsért. Soha nem adom át senkinek.
Garrett kifújta a levegőt, és Samre nézett.
– Hű, ez egyre bonyolultabb.
– Átvennéd a vezetést, Garrett? Nem késlekedhetünk. El kell
mennünk apához.
Garrett kiszállt, átment a vezető felőli oldalra, és beült a sofőrülésre.
Sophie várakozásával ellentétben Sam nem az anyósülést választotta,
hanem kinyitotta a hátsó ajtót és beült mellé.

163
 Garrett visszahajtott az útra. Sophie ijedten meredt Samre, rettegett a
vallatástól. Az elkerülhetetlen kérdésektől. És attól, mennyire másként
fog nézni rá a férfi ezek után.
Lehajtotta a fejét, és az ölében szorosan összekulcsolt ujjaira
szegezte a tekintetét.
– Mit tett veled, Sophie?
A lány meglepve kapta fel a fejét. Nem ilyesféle kérdésre számított.
– Ezt meg hogy érted?
– Miért lőtted le?
– Mert megérdemelte.
– Elhiszem, hogy megölted – mondta halkan a férfi. – De azt egy
pillanatig sem hiszem el, hogy azért tetted, mert meg akartad menteni az
emberiséget egy mocskos gazembertől.
– Akkor nem ismersz valami jól – gúnyolódott a lány.
– Pontosan ezért öltem meg. Szemétláda volt. Hideg, számító
szociopata. Az élet semmit sem jelentett számára. Csak a sajátja. Azt az
egyetlen dolgot vettem el tőle, ami számított neki. Az életét. Más nem
érdekelte.
Csak akkor vette észre, hogy Sam keze felsiklott a karján, amikor a
férfi a tarkójára tette a tenyerét, várva, hogy befejezze a tirádát. Lágyan
cirógatni kezdte a bőrét, enyhítve kicsit a lányból áradó szörnyű
feszültséget.
– És azért vettem magamhoz a kulcsot, hogy senki ne vehesse át a
helyét, az örökségét.
– Ami átkozottul ostoba… bátor… dolog volt – morogta Garrett. –
Inkább ostoba, de akkor is elképesztően bátor.
– Hol van most a kulcs? – kérdezte Sam.
Olyan egyenletesen csengett a hangja, amilyen egyenletesen
simogatta a bőrét. De a lány nem a kulcsról akart beszélni. Tudni akarta,
miért dobta oda Resnicknek. Ha az apja nem kap szívrohamot és az
anyját nem rabolják el, ő már úton lenne valamiféle sötét zug felé,
ahová az amerikai kormány bezárja, és soha többé nem látja és nem hall
felőle senki.
Nyilvánvaló, hogy Samnek most szüksége lesz rá. Most, hogy
ennyire megváltoztak a körülmények, és elképzelhető, hogy el kell
cserélnie Sophie-t azért, aki a legtöbbet jelenti neki.

164
 Megpróbált nem gondolni arra, mennyire fájdalmas ez a lehetőség.
Úgy tűnt, mindenki feláldozhatónak tartja.
– Miért Resnick? – kérdezte rekedten. – Miért hazudtál?
– Nem hazudtam.
– Elhallgattál előlem dolgokat. Az ugyanaz.
Sam elvicsorodott.
– Ebbe most ne menjünk bele, Sophie! Te kezdettől fogva titkolóztál
előttem.
Sophie mérgesen felé hajolt.
– Mégis mit kellett volna tennem, Sam? Megjelenni a küszöbödön,
közölni, hogy hé, terhes vagyok, és apropó, tőled, és mivel tudom,
mennyire utálod a potenciális apósodat, hidegvérrel lelőttem és
elmenekültem? Szerintem nem fogadtad volna kitörő lelkesedéssel.
Szerintem még gyorsabban odavetettél volna Resnicknek. Olyan
gyorsan elfordultál volna tőlem, hogy lábad töröd a nagy igyekezetben.
Felsóhajtott, és küzdött a hullámokban rátörő fáradtság ellen.
– Csak áruld el, miért, Sam! Ne vádaskodással felelj a kérdéseimre.
Én is tudom, hogy sok mindent hányhatunk egymás szemére.
– A fenébe is! – tört ki a férfiból. – Sophie, bele kellett egyeznem,
hogy Resnick kikérdezzen. Nagy hatalma van. Nem mondhattam
nemet. Nyilvánvaló volt, hogy elhallgatsz valamit. Valamit, amitől
rettenetesen félsz, és ő meg volt győződve róla, hogy segíteni tudsz neki
az információiddal. Most már értem, miért gondolta így.
Elhallgatott, mindkét kezét a lány tarkójára fonta, és ujjaival sűrű
hajába túrt.
– De édesem – folytatta. – Hallgass meg! Soha. Soha szemernyi
esélye sem volt rá, hogy elvigyen tőlem. Azért jött, hogy feltegyen
neked pár kérdést. Meg akartam nyugtatni azzal, hogy együttműködünk
vele. Nem hazudtam neked, amikor azt mondtam, hogy megvédelek.
Sam olyan halkan beszélt, hogy szinte már suttogott, és csak ők
ketten hallották:
– Nem hazudtam neked, amikor azt mondtam, hogy szükségem van
rád.
Felé hajolt, a homlokuk összeért, és finoman megcsókolta a lány orra
hegyét.
– Mindketten tudjuk, Sophie, hogy sok mindent kell még
megbeszélnünk, de ha nem vagyunk együtt, akkor nem sikerülhet. Nem

165
megy, ha nem lehetek veled, hogy gondoskodjam a biztonságodról, és
arról, hogy az az átkozott nagybátyád nem jelent veszélyt a
gyermekünkre. Bíznod kell bennem, és tudom, hogy sokat kérek.
Sophie felemelte a tekintetét.
– Neked kell bíznod bennem, Sam. Sokat akarsz és vársz tőlem, de
semmit sem vagy hajlandó adni cserébe.
A férfi végigfuttatta a kezét a lány arcán, és félresimította a haját. Ha
azonnal válaszol, Sophie nem fog hinni neki. Azt gondolja, bármit
mondana, csak hogy meggyőzze. Egy hosszú pillanatig nem szólt
semmit, majd maga felé fordította az arcát és a szemébe nézett.
– Én bízom benned, Sophie. Az ösztöneim azt súgják, hogy higgyek
neked, de az eszem azt kiabálja, ostoba vagyok. Sajnálom, ha ezzel
most fájdalmat okozok neked, de teljes mértékben őszinte vagyok
veled.
– Csak mondd, hogy elhiszed: soha nem árultalak el – suttogta
Sophie. – Hogy tudod, nem adtam el a testem az apám kedvéért.
A férfi pillantása ellágyult. Előbb csak egy könnyű puszit nyomott az
ajkára, aztán homlokon csókolta.
– Hiszek neked, Sophie.
A lány a férfi köré fonta a karját, és a mellkasába temette az arcát.
Amikor Sam szorosan ölelte, magába szívta a melegét és erejét. – Félek,
Sam.
A férfi megsimogatta a hátát, és csókot nyomott a feje búbjára. –
Tudom, édesem. Én is félek.
– A kulcsot akarja. Engem. El kell mennem. Az apám már megölte
volna az édesanyádat, de Tomas alkudozni próbál majd. Kétségbe van
esve. Csak a kulcsot akarja… és persze engem.
Sam megfeszült. Karja fájdalmasan fonódott a lány köré.
– Ezért kell bíznod bennem, Soph. Soha nem adlak oda téged és a
gyermekemet annak a szemétládának, de az anyámat sem hagyom
cserben. Találok megoldást, esküszöm.
Sophie elhúzódott, a férfi mellkasának támasztotta a kezét és mélyen
a szemébe nézett. Csak rendíthetetlen eltökéltséget látott benne. Ő azért
nem volt annyira biztos ebben, de tudta, hogy Sam komolyan beszél.
Megérintette az arcát, végigfuttatta ujjait homloka mély ráncain. –
Tudom.
És imádkozott, hogy így legyen.

166
 23. fejezet

A terepjárókból álló konvoj megállt a vidéki kórház mellett húzódó

keskeny sikátorban. Rio, a száját zordan összeszorítva, nagy léptekkel
kijött az épületből, és üdvözölte Garrettet és Samet, amint kiszálltak az
autóból.
– Hogy van? – kérdezte Sam.
– Stabil az állapota. Rövid időre felébredt. Egy kicsit zavart volt.
Édesanyád felől kérdezett. Donovan mellette van. Nem tudom,
elmondta-e már neki, mi történt.
– Stabil? – visszhangozta Garrett. – De még mindig az intenzíven
van, nem?
– Ott is marad, amíg a kardiológus másképp nem dönt. Szigorú
megfigyelés alatt akarják tartani, de stabilnak ítélték az állapotát. Biztos
vagyok benne, hogy az orvos többet tud majd mondani.
Sam az autóban ülő Sophie kezéért nyúlt, és maga mellé húzta a
lányt. Rio, Garrett és Sam körülvették, Steele és a többiek pedig
hátulról fedezték őket. Az épület belsejében Sam egy pillanatra megállt,
hogy utasítást adjon Riónak.
– Tájékoztasd Steele-t és a csapatát. Koordináljátok a lépéseiteket.
Azt akarom, hogy a családom biztonságban legyen. Nem engedhetünk
meg magunkat egy újabb malőrt.
Rio bólintott, és Sam látta a szemében a bűntudatot.
A vállára tette a kezét.
– Nem hibáztatlak, Rio.
Rio nem reagált, nem felelt. Sam tudta, hogy így lesz. Ismerte jól.
Leengedte a kezét, és újra átkarolta Sophie-t.
– Nagyon szeretném, ha egy orvos megnézné Sophie-t, amíg itt
vagyunk – mondta a lift felé sietve Garrettnek. – De előbb
meglátogatjuk apát.
A felvonóban Sam még közelebb húzta magához a lányt. Sophie
remegett, szemében szomorúság tükröződött. A férfi ugyanazt a
bűntudatot látta benne, mint Rio tekintetében. Megszorította a kezét.
Most csak ennyit nyújthatott neki. A szavak nem segítenének, és amíg
nem látta az apját, úgysem tudna megszólalni.

167
 Amikor kinyílt a lift; ajtaja és meglátta a feje felett az intenzív
osztály felé mutató nyilat, a félelem hatására úgy összeszorult a
mellkasa, hogy szédülni kezdett.
Rio szerint stabil az állapota. Az jó, nem? De szívrohama volt.
Súlyos. Ez azt jelenti, hogy újra előfordulhat? Károsodott a szíve?
Nem akarta elképzelni, milyen lenne nélküle az élet. Úgy nőtt fel,
hogy mindig számíthatott rá. Ő jelentette a biztos pontot hat lármás,
rendetlen fiú számára, és átadta nekik az alapvető értékeket.
Légy jó ember, becsületes, védd meg a nálad gyengébbeket, és soha
ne hagyd szó nélkül az igazságtalanságot.
Ezekre az értékekre épült a KGI.
Amíg Sophie apró kezével meg nem fogta és meg nem szorította a
kezét, észre sem vette, hogy megállt a család számára fenntartott váró
bejáratánál.
Egyre erősödött a mellkasában a fájdalom, és teljesen elárasztották
az érzelmek. Szomorúság. Félelem. Düh.
Ó, istenem, nem veszítheti el az apját! Őt nem. És az édesanyját sem.
Ó, istenem! Minden erejére szüksége volt, hogy szilárdan álljon, és ne
omoljon össze, miközben a zárt ajtóra meredt.
Garrett feléje fordult, és látta rajta, hogy a bátyja sem viseli jobban a
helyzetet, mint ő. Állítólag mindketten nagyon kemények. A két
legidősebb testvér. Vezetők. Sam most csalónak érezte magát.
Ekkor Sophie finoman megérintette Garrett karját. Az egyszerű
mozdulat hatására kicsit enyhült a férfi szemében látott nyers fájdalom.
Garrett a keze után nyúlt, és ő is megszorította.
– Köszi – mormolta.
Sam az ajtó felé biccentett.
– Menjünk be. Látni akarom apát, de előbb tudni szeretném, hogy
van Rusty és Sean.
Amikor beléptek, a túlsó sarokban megpillantotta a maszatos arcú
Rustyt, aki felhúzott térdét átkarolva ült. Sean a szoba másik végében
álldogált zsebre dugott kézzel. Rio két embere az ajtó belső oldalán
őrködött.
Rusty talpra ugrott, amikor meglátta őket, és ökölbe szorított kézzel
odaviharzott Samhez.
– Megígérted, hogy megvéded Franket és Marlene-t! Magukra
hagytad őket! – kiabálta sírós hangon.

168
 Dühösen Sophie felé fordult, aztán újra Samre nézett.
– Ez az egész az ő hibája, igaz? Miatta mentél el, miatta hagytad itt
őket védtelenül. Meg is halhatnak. Mindketten meghalhatnak.
Sam oltalmazón Sophie elé állt, majd Rusty felé nyúlt. A lány
megpróbált elhúzódni, de a férfi a mellkasára vonta, és szorosan
átölelte.
Rusty küzdött ellene, de a férfi nem engedte el. Végül elernyedt, és
szívet tépő zokogásban tört ki. Egész testében, feltartóztathatatlanul
zokogott.
– Sss. – Sam a haját simogatta. – Apának nem lesz semmi baja,
Rusty. Tudod, milyen kemény. El tudod képzelni, hogy legyőzze egy
szívroham? Minimum egy tank kellene hozzá, de még akkor is apára
fogadnék.
– És mi van Marlene-nel? – bömbölte a lány. – Hittek bennem. Ők
az egyetlenek, akik valaha is törődtek velem.
Sam visszafojtotta a könnyeit, és hevesen magához szorította Rustyt.
Most először fordult felé szeretettel, amióta a lány közel egy évvel
ezelőtt a családjához került. Ő és az öccsei csak elviselték, akár egy
tüskét. Amely ott van, de bosszantó. Elfogadták, hogy Marlene anyai
érzelmekkel viseltetik iránta, ahogy mindenki más iránt. De őt magát
soha nem fogadták el. Csak Marlene és Frank Kelly.
– Megtaláljuk, Rusty. Esküszöm. Hazahozzuk.
A fal melletti szófához vezette a lányt, és leültette. Rusty eltakarta az
arcát, mintha szégyellné, hogy a férfi sírni látta.
– Rusty, nézz rám – kérte gyengéden Sam.
A lány lassan felemelte a fejét, és rászegezte űzött tekintetét.
– Tudom, hogy mérges vagy. Én is az vagyok. De légy erős apa
kedvéért, így van szüksége rád, különösen most, hogy anya eltűnt.
Esküszöm neked, hogy hazahozzuk.
– Arra is megesküdtél, hogy vigyázol ránk – érkezett a keserű válasz.
A férfi felsóhajtott.
– Rusty, elég idős vagy már hozzá, hogy tudd, néha beüt a krach.
Mások hibáztatása nem vezet sehová. De ha attól jobban érzed magad,
hogy engem okolsz mindenért, akkor tedd azt. Bár semmin sem
változtat. Ha a poklok poklát kell megjárnom, hogy megtaláljam anyát,
azt is vállalom.
Ismét könnyek gyűltek a lány szemébe, és az arca eltorzult.

169
 – Sajnálom… Nagyon sajnálom. Csak annyira félek. Ha elveszítem
őket…
Elhallgatott, a kezébe temette az arcát.
Sam ismét magához szorította.
– Nálunk mindig otthon leszel – mondta halkan. – Bármi történjen is.
Rusty felkapta a fejét, és rámeredt. Folytak a könnyei.
– Komolyan mondod?
– Különben nem mondanám.
Ekkor a lány elmosolyodott. Tényleg elmosolyodott, és Samnek úgy
tűnt, most először látta igazán örülni. Mindig olyan tartózkodó és
óvatos. Sokkal keményebb, mint egy ilyen korú lánynak lennie kellene.
– Köszönöm – suttogta.
– Azt akarom, hogy ígérj meg valamit – kérte a férfi.
Rusty felszegte a fejét.
– Mit?
– Fegyveres kíséret nélkül nem mész sehová, még a mosdóba sem.
Nincs kivétel. Nem koncentrálhatok anyára, ha másik két embert kell
megmentenem. Rendben?
Rusty Marlene említésére elkomorult, de az ajkába harapva bólintott.
– Megígérem.
Sam felállt, s mielőtt otthagyta a szófán, megszorította a kezét.
– Visszajövök. De most látnom kell apát.
Sophie továbbra is ott álldogált, ahol hagyta. Sápadt volt, elkínzott, s
úgy festett, mint aki szeretne eltűnni.
Garrettet nem látta, valószínűleg bement az apjukhoz. Amikor Rio
belépett a váróba, Sam odament hozzá, s közben magához húzta
Sophie-t.
– Vigyázz rájuk helyettem – kérte halkan a férfit. – Visszamegyek
megnézni apát, aztán ki kell találnunk valamit.
– Steele-lel már dolgozunk rajta. Sean egyeztetett a helyi és az állami
rendőrséggel. Marlene elrablása után egy órával úttorlaszokat állítottak
fel. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, repülővel mentek el. Két
helikoptert jelentettek a környékről, megpróbáljuk lenyomozni őket.
Sam megérintette Sophie arcát.
– Maradj itt Rióval. Sehová se menj nélküle, jó?
A lány nyugtalan pillantást vetett Rióra, de bólintott.

170
 Sam még egyszer a férfira nézett, aki szintén bólintott. Kiment, és az
intenzív osztály üvegfalú szobáihoz vezető ajtóhoz lépett.
Egy ápolónő rögtön válaszolt a csöngetésre. Amikor megmondta
neki, hogy Frank Kellyhez jött, azt a választ kapta, hogy már van nála
két látogató.
Sam frusztráltan simított végig a haján.
– Most érkeztem. Muszáj látnom. A testvéreim vannak nála.
Szeretnék én is ott lenni velük. Kérem!
A nő ellágyuló arccal hátrapillantott a nővérpult irányába.
– Jöjjön velem.
Sam követte az osztály túlsó végébe, a jobb oldalon lévő utolsó
szobáig. Az ápolónő megállt az ajtó előtt, és intett, hogy bemehet.
– Nem maradhat sokáig. Ha a főnővér visszajön, ragaszkodni fog
hozzá, hogy a betegnél legfeljebb csak két látogató maradhat.
– Köszönöm.
Sam belökte a kicsit nyitva álló ajtót, és az apjára meredt, aki
mozdulatlanul feküdt az ágyon. Mindenhol vezetékeket, csöveket és
gépeket látott.
Garrett egy széken ült közvetlenül az ágy mellett, az összetört
Donovan pedig a másik oldalon. Amikor felnézett és meglátta Samet,
felállt, és odament hozzá.
Sam pillanatnyi habozás után átölelte az öccsét.
– Hogy van? – kérdezte suttogva.
Donovan elhúzódott tőle, és halkan válaszolt.
– Néhányszor már felébredt. Az első alkalommal anyát kereste.
Először azt hittem, nem tudja, mi történt.
– És most?
– Tudja – felelte komoran Donovan.
Sam lehunyta a szemét, majd az öccse mellett ellépve odament az
ágyhoz. Garrett üres tekintettel felnézett.
Sam leült Donovan székére, előrehajolt, és megragadta az apja kezét.
Megdöbbent, milyen gyengének és védtelenül emberinek tűnt, ahogy
feküdt ott sápadtan.
– Apa – szólította meg halkan. – Sam vagyok. Garrett is itt van.
Hallasz minket?
Meglepődött, amikor az apja szemhéja megrebbent. Frank kinyitotta
a szemét, és egy pillanatig úgy tűnt, nem ismeri fel. Aztán megszólalt.

171
 – Sam!
Hangja alig volt több suttogásnál. Inkább csak reszelős sóhaj volt,
mégis a legédesebb hang, amelyet Sam valaha hallott. Könnyek égették
a szemét, amikor apja óvatosan megfordította a kezét Sam tenyerében,
hogy rákulcsolja az ujjait.
Frank lassan elfordította a fejét, és meglátta Garrettet.
– Garrett? Te vagy az?
Garrett előrehajolt, és megragadta apja másik kezét.
– Itt vagyok, apa.
– Donovan hol van?
– Ő is itt van – felelte Sam. – Itt áll mögöttem.
– Találd meg anyádat. Miattam ne aggódj. Nem lesz semmi baj.
Keresd meg Marlene-t. Hozd őt haza hozzám. – Frank ráncos arca
fájdalmasan megrándult, és egy könnycsepp gördült végig rajta. – Mi
sosem voltunk távol egymástól. Negyven éve alatt egyszer sem.
– Megtaláljuk – fogadta meg Sam. – Te csak arra összpontosíts,
hogy hamar meggyógyulj, hogy amikor anya hazajön, már ne legyél itt
a kórházban.
Frank bólintott.
– Ethan és Rachel. Ők biztonságban vannak?
– Igen. Nekem… nekem el kell mondanom Ethannek, mi történt
anyával.
Frank megrázta a fejét.
– Nem. A lehető legtovább hagyd ki őket ebből. Semmi értelme,
hogy hazahozza és veszélybe sodorja Rachelt. Majd ti megtaláljátok
Marlene-t. Én megbízom bennetek.
– Szeretlek, apa. – Sam egyre nagyobb gombócot érzett a torkában. –
Kérlek, vigyázz magadra.
– Én is szeretlek, fiam. Légy óvatos!
Frank mintha még mélyebbre süppedt volna az ágyban. Az arca
szürke volt, és úgy tűnt, kimerítette ez a néhány perces beszélgetés.
Sam ijedten hívta a nővért, aki azonnal jött, és felmérte a helyzetet.
– Elfáradt. Most hagyják pihenni.
Sam vonakodva felállt, és a testvéreivel együtt kiment a szobából.
Összegyűltek a családi váróban, ahol Steele, P. J. Cole és Delfin
csatlakozott Rióhoz és a csapatához. Rusty továbbra is a szófán ült,
kezét szorosan összefonva az ölében. Sophie a szoba túlsó sarkába

172
húzódott, és átölelte a hasát, mintha magát és a gyermekét védelmezné a
világtól.
Beszélnie kellett az embereivel, Sam mégis otthagyta a kis csoportot,
és odament Sophie-hoz. Szüksége volt az érintésére. Végigsimított a
karján, és óvatosan átölelte.
– Jól van? – kérdezte aggódva Sophie. – Vagyis tudom, hogy nincs
jól, de rendbe jön?
Sam könnyű csókot nyomott az ajkára.
– Szerintem igen. Rosszul néz ki, anyáért is aggódik, de szerintem
nem fogja feladni a harcot.
Sophie elkomorult.
– Sajnálom, Sam. Az egész az én hibám. Nem kellett volna ilyen
hamar felkeresnem téged. Egyáltalán nem lett volna szabad idejönnöm.
Tudtam… – Nehezen vette a levegőt. – Tudtam, mi fog történni,
tudtam, hogy a nagybátyám téged akar majd, de…
Sam a szájára tette az ujját.
– A leghatározottabban meg kellett keresned. El sem akarom
képzelni, hogy még mindig menekülsz, sérülten, és mostanra talán már
halott lennél. Megoldjuk, Soph. Nem akarom, hogy hibáztasd magad.
Azt hibáztasd, akit kell. Az apádat meg a nagybátyádat.
Sophie a mellkasába temette az arcát, és vadul belecsimpaszkodott.
A férfi minden tartózkodása eltűnt, csak a lányt látta és érezte. Aki ott
volt, ahová tartozott. Mellette. És ő megvédi a világtól.
Ekkor telefoncsörgés hallatszott. Sam hirtelen megfordult, hogy
lássa, honnan jön a hang. A falra szerelt, a család rendelkezésére álló
készülék csengett hangosan, megtörve a kis szoba csöndjét.
Donovan felvette, és halkan beleszólt, aztán egész testében
megdermedt, és sötét, fenyegető kifejezés jelent meg az arcán. Olyan
erősen szorította a kagylót, hogy Sam látta, ahogy elfehérednek az
ujjpercei.
Sam abban a pillanatban lépett el Sophie mellől, amikor az öccse felé
nyújtotta a kagylót.
– Mouton az. Veled akar beszélni.

173
 24. fejezet

Sam érzékelte, hogy a mögötte álló Sophie levegő után kap. Tompa
morajlást hallott a fülében, és nem is volt tudatában annak, hogy
átvágott a szobán és kikapta a telefont Donovan kezéből.
– Sam Kelly – szólt bele kurtán.
Tomas Mouton nem teketóriázott, rögtön a lényegre tért.
– Van nálam valami, ami kell magának. Magánál is van valami, ami
nekem kell. Ha élve akarja visszakapni az anyját, akkor átadja nekem az
unokahúgomat, és nagyon ajánlom, hogy győződjön meg róla: nála van,
amit ellopott tőlem.
Sam szája vicsorra húzódott.
– Magától? Nem inkább az apjától? Néhányan talán azt mondanák,
most már őt illeti. Át akarja venni a hatalmat, Tomas? Nem hinném,
hogy van elég vér a pucájában ahhoz, hogy irányítsa Alex szervezetét.
Válaszként csak halk sziszegés, majd rémült kiáltás hallatszott. Egy
nőé. Az anyja.
– Sam? Sam, te vagy az?
A férfi szíve elszorult. Annyira remegett a keze és a térde, hogy le
kellett ülnie a szófára.
– Anya, jól vagy? Bántott?
– Nem, jól vagyok, fiam – felelte dühösen az anyja. – Azt akarja,
hogy mondjam meg neked, csináld, amit mond, különben a családunk
minden tagját elkapja. – Elhallgatott, majd fojtott hang hallatszott,
ahogy elvették tőle a telefont.
Sam Sophie-t kereste a tekintetével, aki szobormereven állt a
helyiség túlsó végében. Minden szem rászegeződött, és ő egyre
sápadtabb lett. Aztán mintha összeszedte volna magát, kihúzta a vállát.
Hideg kék szemében semmiféle érzelem nem tükröződött. Odament a
férfihoz, és a telefon felé nyújtotta a kezét.
– Hadd beszéljek vele – kérte halkan.
– Igen, Sam – helyeselt Tomas. – Hadd beszéljek szeretett
unokahúgommal.
Sam lassan átadta a kagylót a lánynak, és figyelte, ahogy még
hűvösebb lesz az arckifejezése, amikor a füléhez emeli a telefont.

174
 – Tomas, Sophie vagyok. Jól figyelj arra, amit mondok. Nálam van,
amit akarsz. Megkapod a kulcsot.
Sam a telefon után nyúlt, de Sophie nem adta oda, és amennyire a
kábel engedte, elhátrált előle. Felemelte a mutatóujját, hogy maradjon
ott, ahol van, és vad pillantást vetett rá. Egyértelművé tette: nem akarja,
hogy közbeavatkozzon.
A férfi csak állt ott vicsorogva, és egyre jobban eluralkodott rajta a
düh.
– Ha bántod Mrs. Kellyt, Tomas, ha csak a haja szála is meggörbül,
eltűnök a kulccsal, és megsemmisítem. Soha nem találod meg. És soha
nem férsz hozzá apám vagyonához és egyetlen üzletéhez sem.
Sophie egy pillanatra elhallgatott. Úgy tűnt, Tomast hallgatja. Sam
megpróbált közelebb hajolni, de a lány megint kitért előle.
– Ne szórakozz velem, Tomas! – figyelmeztette halkan Sophie. –
Nekem nincs vesztenivalóm. Elmegyek hozzád, de nem adom oda a
kulcsot, amíg nem engeded szabadon. Megegyeztünk?
Újra Sam felé fordult, hagyta, hogy a kagyló lecsússzon a füle
mellett, majd visszaadta neki. Sam kikapta a kezéből, a füléhez emelte,
de már csak a búgó hangot hallotta.
– Mi az ördög volt ez, Sophie? – tört ki belőle.
Rettenetesen dühös volt, mert a lány elcserélte magát az anyjára, és ő
semmit sem tudott a részletekről. Nem ismerte a helyszínt, semmit.
Gyűlölte a tehetetlenség érzését, amely elöntötte, és gyűlölte, hogy
Sophie információitól függ.
– Azt tettem, amit kellett – magyarázta nyugodtan a lány. – Ha most
az apámmal beszéltem volna, anyád már rég halott lenne.
A helyiségben kiáltás és szitkozódás hangja hallatszott. Garrett és
Donovan odamentek Sophie-hoz, és ugyanolyan dühösnek tűntek, mint
Sam.
– Mi a fene volt ez az egész? – kérdezte Donovan.
Egy rövid pillanatra Sophie szeme megbántottságról árulkodott, de
aztán újra megacélozta magát, és minden érzés eltűnt belőle, amikor
Samre, majd a többiekre nézett.
– Tomas nem olyan fegyelmezett, mint az apám volt. Ő megölte
volna Marlene-t, hogy üzenjen vele. Nem tárgyalt volna. Nem
alkudozott volna. Ő követelt, és ha nem teljesítették a követeléseit,
akkor cselekedett. Tomas gyengébb. Ezért van még életben az

175
édesanyátok. Tomasnak csak a vagyon és a hatalom kell, és most, hogy
apám halott, úgy gondolja, mindez csak karnyújtásnyira van tőle.
Csupán én állok az útjában. Rám összpontosít. Senki más nem érdekli.
Sem az édesanyád, sem te, sem senki más.
Olyan tárgyilagosan mondta mindezt, mintha csak az időjárásról
beszélgetnének. Sam hitetlenkedve meredt rá. Tényleg azt hiszi, hogy
csak úgy odadobja annak az őrültnek?
A testvéreire nézett, akik még mindig haragosan fürkészték a lányt.
Nem volt benne biztos, hogy azért mérgesek-e, mert Sophie olyan
készségesen felajánlotta magát, vagy azért, mert kivette a kezükből az
irányítást.
– Ez nagyon nagy ostobaság volt! – bömbölte Garrett.
Sophie összerezzent. Garrett tett egy lépést előre, és közvetlen
közelről nézett az arcába:
– Te azt hiszed, bármelyikünk is odadobna téged és az
unokahúgunkat vagy öcsénket annak a szemétládának? Elment az
eszed?
Úgy tűnt, Sophie pánikba esett. Segítségkérően Samre pillantott, aki
most nem volt túl segítőkész. Túlságosan is mérges volt.
Donovan kezdettől fogva gyengédebben bánt vele, mint Garrett,
most mégis mély rosszallás tükröződött az arcán.
– Talán még nem jöttél rá, de a család része vagy – mondta szinte
vicsorogva. – Kitaláljuk, hogyan kapjuk el azt a gazembert és mentsük
meg anyánkat, de nem úgy, hogy tálcán nyújtunk át neki, mint egy
csapat átkozott anyámasszony katonája.
Sophie szeme elkerekedett, könnyek csillogtak benne. Sam még nem
állt rá készen, hogy megmentse. A lánynak hallania kellett, meg kellett
értenie, amit ő még nem volt képes elmondani neki. Talán még ő maga
sem fogta fel.
Steele előrelépett, és a KGI többi tagja is a lány köré gyűlt. Csapdába
esett. Sehová sem mehetett. Sehová sem rejtőzhetett.
– A KGI nem bújik egy asszony háta mögé. Még akkor sem, ha az
olyan bátor, mint te – jegyezte meg halkan, komolyan Steele.
Rio vidáman nézett a társára, majd ő is beszállt.
– Ritkán értek egyet Steele-lel, de most igen. Eddig talán tényleg
nem volt senki, akire számíthattál volna, de most már van. És nem
hagyjuk, hogy ostobaságot tégy és a biztos halálba sétálj.

176
 Minden szín kifutott Sophie arcából. Teljesen megdöbbent. Vadul
pillantott egyikről a másikra, majd a tekintete megállapodott Samen.
Ránézett, a szeme könyörgött. Miért? Megerősítésért? Megértésért?
Sam szíve nagyot dobbant. Ugye Sophie nem gondolta komolyan,
hogy értéktelen, és csak egy cserealap? Elakadt a lélegzete. Hát persze
hogy azt hitte! Ő semmi okot nem szolgáltatott rá, hogy másképp
higgye. Amióta kihalászta a tóból, olyan őrült ütemben követték
egymást az események, hogy nem igazán gondolkodott el a lány
szerepén a hátralévő életében, csak a pillanatra koncentrált. Még azt
sem tudta, akar-e szerepet kapni Sophie az életében. Nem ajánlotta fel
neki. Nem támogatta, hogy elhiggye: ő is értékes.
– Sophie, mit mondott Tomas? – kérdezte gyengéden.
– Mit mondott még? A cseréről. Hol kerül rá sor?
Sophie szeme a sürgetéstől kicsit eltompult, de a fenébe is, az
emberei jelenlétében nem mondhatott el neki mindent, amit akart, és
most az információk a legfontosabbak.
A lány reszelős hangon megszólalt, és közben megtörölte az arcát a
ruhaujjával.
– Itt van. Az Államokban.
– Hol?! – tört ki Garrettből.
– Apámnak volt egy nagy birtoka Texas nyugati részén. Teljesen
elszigetelt, és biztos vagyok benne, hogy a helyi rendfenntartó erők is a
zsebében voltak. Ha megjelent valahol, az egész környéket az uralma
alá vonta. Ő így csinálta. Tomas oda vitte az édesanyádat.
Negyvennyolc óránk van a cserére.
Samre nézett.
– Azt akarja, hogy csak mi ketten menjünk.
– Bassza meg! – mormolta Donovan.
Sam az öccse felé fordult.
– Van infónk egy texasi birtokról?
– Két birtokról tudunk.
Sam Sophie-ra pillantott.
– Hová, Sophie? Hová megyünk?
– Rock Springsbe. Nem messze Del Riótól és a határtól.
Sam az embereire nézett.
– Oké, mindent tudni akarok erről a helyről. Műholdas képek, helyi
időjárás, topográfiai térképek, minden. Tudni akarom azt is, ki és mikor

177
hugyozik. És tegnapra kell. Ketyeg az óra. Garrett, te és Donovan
menjetek Seannal, és nézzétek meg, milyen együttműködésre
számíthatunk a helyiektől, hogy lezárjuk a kórházat és megvédjük
Rustyt meg apát.
Felsóhajtott, ahogy a küldetés súlya a vállára nehezedett. A
gyermeke anyja – és a gyermeke – az anyja életéért cserébe? Még
gondolni sem bírt rá. Ha rajta múlik, erre soha nem kerül sor.
– Garrett – szólt utána, amikor az öccse elindult a többiekkel.
Garrett megtorpant, és visszanézett.
– Hívd fel Resnicket.
Sophie megdermedt, és elfordult.
– Igen, és?
– Mondd meg neki, hogy ne álljon az utunkba.

178
 25. fejezet

Sophie annyira remegett, hogy ha nem ül le, elesik. Összezavarodott,

nyomasztóan hatott rá ez a sok ember. El kellett szabadulnia tőlük. A
sarokban egyedül üldögélő Rustytól nem számíthatott barátságos
fogadtatásra, és Sam nem engedi, hogy akár egy lépést is tegyen nélküle
odakint. Még soha nem félt ennyire, még soha nem csaptak össze
ennyire a feje fölött a hullámok.
Sam odalépett hozzá és a vállára tette a kezét. Sophie összerándult,
elhúzódott. A könnyed érintés megviselte megtépázott idegeit.
– Sophie – szólt halkan. – Leviszlek, hogy megvizsgálhasson egy
orvos.
A gyermeke. Igen, biztos akart lenni benne, hogy minden rendben
van a kisbabával.
A lány bénultan követte a férfit, aki nem engedte el maga mellől.
Csak három emelettel mentek lejjebb, úgy tűnt, egy magán-orvosi
rendelőbe. Üres volt, amikor beléptek. Sam a falat szegélyező egyik
bőrszófához vezette, majd mellé telepedett, és megfogta a kezét.
Sophie nézte, ahogy az ujjai finoman, megnyugtatóan simogatják a
tenyerét.
– Rögtön jön az orvos. Szerettem volna négyszemközt beszélni
veled.
Sophie ijedten felkapta a fejét.
A férfi állta a tekintetét, és a lány meglepődött, milyen gyengédséget
lát a szemében. Semmi haragot. Semmi ítélkezést.
Még soha nem érezte, hogy ennyire elragadnák az események.
Felzaklatták az elmúlt néhány perc történései. Úgy érezte,
kétségbeesetten sodródik, és jobban félt most, mint amikor sok-sok
hónapon keresztül menekült.
Korábban semmi veszítenivalója nem volt, na de most? Annyi
mindent kockáztatott, ugyanakkor talán semmit.
Mérges volt, hogy könnyek folynak végig az arcán – az elmúlt
órában mást sem csinált, csak sírt? –, letörölte őket a kézfejével, és
elfordította a tekintetét, hogy Sam ne lássa esendő gyengeségét.

179
 De a férfi finoman megérintette az állát, és maga felé fordította. A
hüvelykujjával letörölt egy könnycsíkot, és amikor a szemébe nézett,
még jobban ellágyult a pillantása.
– Tudod, hazudtam – szólt megtörten a lány.
A férfit megdöbbentette a vallomása.
– Mivel kapcsolatban?
Sophie elhúzódott tőle, felállt. Képtelen volt nyugodtan ülni,
miközben minden izma megfeszült. Tett három lépést, majd Samnek
háttal megállt. Vadul vert a szíve, és még akkor is ellenállhatatlan
vágyat érzett a sírásra, amikor letörölte a könnyeit.
– Hazudtam arról, miért öltem meg az apámat, de részben talán igaz
volt. Anyám miatt öltem meg. És ezért most a te édesanyád került
veszélybe.
Megfordult, hogy a férfi szemébe nézhessen.
– Annyira sajnálom, Sam! Soha nem akartam, hogy ez történjen.
Soha nem hittem, hogy…
– Mit tett veled, édesem? És az édesanyáddal? Róla soha nem
beszéltél.
– Annyira szerencsés vagy – jegyezte meg irigyen a lány. – Még a
történtek után is annyira szerencsés vagy. Olyan csodás családod van.
A férfi felállt, elé lépett. Úgy tűnt, nem tudja eldönteni, megérintse-e
vagy sem, s végül csak állt ott, és figyelte.
– Neked nem volt családod – mondta a lánynak.
Sophie lassan megrázta a fejét.
– Még anyám állt legközelebb ahhoz, amit családnak nevezhetünk,
de ő is túlságosan félt apámtól, és nem tett semmit, nehogy kivívja a
rosszallását. Apám nem vette feleségül. Nem akarta, hogy az ő
vezetéknevét viseljem. Úgy gondolta, kényelmetlen lenne számára, ha
az ellenségei velem akarnák elgyengíteni. Kényelmetlen. Amit viszont
az ellenségei nem tudtak: apámat sohasem érdekeltem. Soha nem adott
vagy áldozott volna fel semmit sem értem vagy bárki másért. De nem
akarta, hogy kényelmetlenségeket okozzanak neki. Istenem!
– Ó, Sophie!
– Megölte anyámat. És tudod, miért? Ő, nem volt rá mérges.
Anyámnak semmi köze nem volt a dologhoz. Csak szerencsétlenségére
a helyiségben tartózkodott, amikor apám egyik üzletfele kétségbe vonta,

180
hogy van-e gyomra megtenni, amit meg kell tennie. Akarod tudni,
hogyan reagált ekkor az apám?
Sam lehunyta a szemét.
– Jézusom, Sophie! Nem kell elmesélned.
– De igen, és te talán megérted, mert én nem értem. Nem értem. Épp
vacsoráztunk. Ott volt ez a seggfej, hogy megvitassák az üzleti ügyeket.
Amikor kételkedni kezdett apámban, az egyszerűen előrántotta a
fegyverét, és fejbe lőtte anyámat. A vacsoraasztalnál. Aztán nyugodtan
folytatta az evést. Csak egyetlen mondat hagyta el a száját: „Még most
is kételkedsz bennem?”
– Szent ég! Hány éves voltál?
Sophie egy pillanatig hallgatott, mert csak az anyjára tudott
gondolni, arra, ahogy előredől a széken, és az asztalon koppan a villája.
És a vérre. A rengeteg vérre. A makulátlanul fehér abroszon. Sophie
nem sikoltott. Nem reagált. Akármilyen fiatal volt is, tudta: ha
bármilyen zajt csapna, az apja valószínűleg őt is megölné. Csak hogy
bizonyítsa, van gyomra ehhez is.
– Tíz – felelte végül. – Folytatta a vacsorát, majd arra panaszkodott,
hogy nem sült át eléggé a steak. Emlékszem, féltettem a szakácsot, de
apám furcsán nyugodt volt. Csak félretolta a tányért, megtörölte a
száját, de nem csinált mást, csak bámulta az asztal túloldalán ülő férfit.
Aztán megkérdezte tőle, kér-e valamit inni vacsora után.
Visszavonultak a dolgozószobába, én meg ott ültem, és anyámat
bámultam. Addig ültem ott, amíg a szobalány el nem vezetett, aztán
apám emberei megszabadultak a holttesttől, ahogy minden mástól, ami
apámnak útjában volt.
Újra Samre emelte a tekintetét.
– Tudni akartad, hogy miért öltem meg. Hát most elmondtam.
Ugyanolyan megvetéssel végeztem vele, ahogy ő lőtte le egykor az
anyámat, és azért tettem, hogy végre szabad legyek.
– Jézusom, kicsim! Szavakat sem találok. Nem tudom, hogyan
sikerült egyáltalán ezt a sok borzalmat túlélned. – A karjába vonta a
lányt, és védelmezőn a mellkasához szorította. Egyik kezével simogatta
a haját, a másikkal szorosan tartotta. – Sajnálom. Annyira sajnálom!
Sophie lehunyt szemmel szívta be a férfi megnyugtató illatát.
Továbbra is forró könnyek csorogtak az arcán, majd a pólója felszívta
őket. Soha nem sírt az édesanyjáért. Túlságosan félt. Még éjszaka is, a

181
szobája sötétjében is attól félt, hogy az apja meghallja. Alex Mouton
irtózott a gyengeségtől, és Sophie éveket töltött azzal, hogy nyoma se
legyen a viselkedésében.
Amikor kopogtak az ajtón, gyorsan ellépett Samtől. Megtörölte az
arcát, hogy ne lássák a könnyeit. A férfi várt egy kicsit, majd odahajolt,
és homlokon csókolta.
– Az orvos az. Ülj le, helyezkedj el kényelmesen. Szeretném, ha
alaposan megvizsgálna, mielőtt elmegyünk.
Sophie leroskadt a kanapéra, de csak félig-meddig figyelt oda,
amikor Sam kinyitotta az ajtót, és halkan beszélt valamit az orvossal.
Egy pillanattal később Sammel a nyomában belépett egy idősebb férfi,
és egy kocsit tolt maga előtt orvosi felszereléssel. Nem kerülte el
Sophie figyelmét, hogy Sam a fegyverén nyugtatja a kezét, és árgus
szemmel figyeli a doktort, amint megáll előtte.
– Sophie, Dr. Richards vagyok. Szeretném megvizsgálni.
Meghallgatnám a baba szívverését, és ha beleegyezik, ultrahangfelvételt
is készítenék. Csak hogy meggyőződjünk róla, minden rendben van.
Beszéd közben mosolygott, mire Sophie ellazult egy kicsit.
– Láthatom a kisbabámat?
Elöntötte a remény és az izgatottság, s nevetséges módon ismét sírni
támadt kedve.
– Igen. És ha akarja, megtudhatja, kislánya vagy kisfia lesz-e.
Sophie gyorsan Samre nézett, aki kicsit döbbentnek tűnt.
– Igen, szeretném – lehelte. – Hát te? – kérdezte Samet.
A férfi megkerülte az orvost, és leült mellé a kanapéra.
– Igen, én is szeretném tudni.
Az orvos átfogó vizsgálattal kezdett. Meghallgatta Sophie
szívverését, megmérte a vérnyomását, és általános kérdéseket tett fel az
egészségi állapotával kapcsolatban. Meg akarta nézni a karját,
megbökdöste a varratokat, és elégedetten tapasztalta, hogy tiszták, és
nyoma sincs fertőzésnek. Aztán mosolyogva megkérte, hogy feküdjön a
kanapéra.
– Sajnos nem ez a legjobb asztalunk, de Mr. Kelly határozottan azt
kérte, hogy itt végezzem el a vizsgálatot, ne az egyik
vizsgálóhelyiségünkben.
– Ó, semmi gond – nyugtatta meg gyorsan a lány, ahogy jobbra-balra
fordulva felmérte, hogyan tudna a legkényelmesebben elhelyezkedni.

182
 Sam megoldotta a dilemmáját: egyszerűen úgy fordította, hogy az
ölében nyugodjon a feje. Végigsimított a homlokán, s közben az orvos
letolta a lány farmerjának derékrészét.
Elfojtott hang hallatszott a gépből, ahogy a doktor a hasára tette a
készülék fejét, és ide-oda mozgatta. Aztán amikor megállt egy helyen,
ütemes pityegés visszhangzott a helyiségben.
Sophie oldalra kapta a fejét, és egy lüktető kis foltot látott a
képernyőn.
– Ez a szíve – magyarázta az orvos. – Erős szívhangja van. Pontosan
jó helyen.
A lányt megbabonázta a látvány. Az ő kisbabája! Lenyűgözve
bámulta a mozgó képet. A doktor időnként megállt, és beütött valamit a
géphez csatlakoztatott apró billentyűzeten.
Megmutatta a kisbaba karját és lábát, a fejét, még aprócska száját is.
Aztán az egyik kézfejét, amely mintha integetett volna, széttárt
ujjacskákkal.
Sophie szíve elszorult. Megbénította az egész testét elárasztó
szeretet, amelyet érzett. Az ő gyermeke! Egy kis új élet a méhében. Fel
sem bírta fogni.
– Rendben. Lássuk csak! Szégyenlős a kicsike.
Dr. Richards erősebben a hasára szorította a kezelőfejet, majd
elfordította.
– Á, itt is van. Odanézzen, Sophie. Kislánya lesz.
Sophie megfogadta, hogy nem sír többet, mégis alig látta a képernyőt
a könnyeitől. Lánya születik!
– Igazam volt – suttogta. – Kislány.
– Igazad volt – ismételte halkan Sam.
A hangja hallatán Sophie elszakította a pillantását a képernyőről, és
ránézett. A férfi annyira elképedve bámulta a monitort, hogy a lány
mellkasa még jobban összeszorult.
Sam lefelé fordította a tekintetét, és egymás szemébe néztek.
Megérintette a lány arcát, s a szemében tükröződő érzelmek
megrengették Sophie-t.
– Gyönyörű, Soph. Akárcsak az édesanyja.
A lány visszanézett a képernyőre, és elmosolyodott. Ez az apró öröm
annyira jókor jött, olyan csodás volt. Azt akarta, hogy soha ne érjen
véget.

183
 Dr. Richards elvette a kezelőfejet, és óvatosan felhúzta a lány
nadrágját.
– A varratok pár napig még maradjanak a karjában. Tartsa tisztán a
seb környékét és kösse be. Elég szépen gyógyul. Úgy tűnik, minden
más rendben van. Azt mondanám, egészséges kislányuk születik.
– Köszönöm. Nagyon köszönöm. Jó volt, hogy végre láthattam a
kisbabámat.
Az orvos mosolyogva ellépett a kanapétól.
– Most itt hagyom önöket. Várnak a pácienseim.
Kitolta az ultrahangkészüléket, és Sophie pár másodperccel később
hallotta, ahogy az ajtó becsukódik mögötte. Megpróbált felülni, de
suták voltak a mozdulatai. Sam segített, és a lány hirtelen kimerülten,
mégis eufórikusan dőlt a kanapé háttámlájának.
– Kislány.
Tenyerét áhítattal a hasára fektette, és gyengéden megsimogatta.
Sam megfogta és megszorította a kezét.
– Csak szeretném, ha biztonságban lenne – mondta Sophie.
Sam két kezébe fogta a lány arcát, és maga felé fordította. Arcán
komor kifejezés ült, a korábbi gyengédséget eltökéltség váltotta fel.
– Úgy lesz, Sophie. Találunk megoldást. Higgy bennem!
– Szeretnék – felelte őszintén a lány.
– Akkor segíts nekem. Információkra van szükségem. Tudom, hogy
fáradt vagy, de mindent el kell mondanod a nagybátyádról és apád Rock
Springs-i birtokáról. Minden részletet, ami csak eszedbe jut. A többiek
információkat gyűjtenek, és gyorsan kell cselekednünk, de sokat
segíthetsz, ha elmeséled, amit tudsz.
– Természetesen.
– Hol a kulcs? Kérdeztem az autóban is, de nem feleltél.
A lány fáradtan eltakarta az arcát, s közben ellökte a férfi kezét.
Megdörzsölte a szemét, aztán felsóhajtott.
– Aznap éjjel, amikor elkötöttem a hajót, amikor hozzád indultam,
elrejtettem egy dobozban, azt pedig a horgászbolt előtti virágtartóban.
Ott van. Az Ice Boxnál. Így hívják azt az üzletet.
– Ismerem. Néhány kilométerre Paris Landingtől. Érte küldöm Rio
egyik emberét.
A lány megrázta a fejét.
– Nem, nekem kell mennem.

184
 A férfi a homlokát ráncolta.
– Te nem mész sehová, védtelen vagy.
A lány eltökélten nézett rá.
– A kulcs az egyetlen, amivel bebiztosíthatom magam. A
gyermekünk egyetlen biztosítéka, Sam. Nem vállalok kockázatot.
– Tudom, hogy nincs jogom ezt kérni, és minden okod megvan rá,
hogy bizonytalan légy és félj, de bízz bennem, Sophie. Bízz bennem!
Abban, hogy semmi olyat nem teszek, ami veszélybe sodorhatna titeket.
Elküldöm az egyik emberünket a kulcsért, aki átadja nekünk… neked.
Sophie nagyot nyelt, és a férfi egyértelműen látta az arcán, hogy
viaskodik magában. Amikor megfogta a kezét, érezte a remegését. A
lány végül bólintott.
– Rendben, küldj érte valakit.
Sam felemelte a kezét, és sorban megcsókolta az ujjhegyeit.
– Menjünk, keressük meg a többieket.

185
 26. fejezet

Sam utasította Riót, hogy küldjön el valakit a kulcsért, majd visszament

az apjához. Most nem zavarta, csak állt az ágya mellett, figyelte a
szívverése cikcakkos vonalát a monitoron, és megnyugodva hallgatta
Frank ritmikus légzését.
Most még inkább gondoskodnia kell a családja biztonságáról, mint
eddig bármikor. Hónapokba telik majd megvalósítania a részletes tervét
és felépítenie egy valóságos erődöt a korábban vásárolt birtokon, de
nem halogathatja tovább. A családja biztonságban lesz, az ő figyelő
tekintete mellett. Mindnyájan biztonságban lesznek.
Megérintette az apja kezét. Hideg volt, túlságosan is. Az
édesanyjának most itt kellene lennie az ágya mellett, ahelyett, hogy
valahol Nyugat-Texasban retteg.
Régen imádkozott utoljára, de most megtette. Felidézett minden
alkalmat, amikor a szüleivel templomba ment. Tudta, hogy az anyja
megnyugvást talált a Szentírásban és a szószékről elhangzó szavakban.
Remélte, hogy most is ezekhez fordul, és nem adja fel a reményt.
– Hazahozom, apa – suttogta. – Ígérem, valahogy helyrehozom a
dolgokat.
Megfordult, és amikor kiment, szembetalálta magát azzal a nővérrel,
aki korábban idekísérte.
A nő intett egy férfi felé, aki épp a közeli nővérpultnál telefonált.
– Ő az orvos, ha szeretne beszélni vele az édesapja állapotáról.
– Igen, köszönöm.
– Itt várjon, szólok neki.
Néhány másodperccel később az orvos befejezte a
telefonbeszélgetést. A nővér megszólította, aztán Sam felé mutatott. A
férfi odament hozzá, és kezet nyújtott.
– Dr. Caldwell vagyok, az apja orvosa.
Sam megrázta a kezét.
– Sam Kelly. Hogy van az édesapám, doktor úr?
– A körülményekhez képest jól. Jelentős mértékben elzáródott egy
artéria, de behelyeztünk egy stentet. Egy másik artéria körülbelül 65%-
ban elzáródott, itt ballont alkalmaztunk. Gyógyszeres kezelésre szorul,

186
és jelentősen változtatnia kell az étrendjén, valamint az életmódján, de
megfelelő kezelés mellett nem lesz semmi gond.
Óriási megkönnyebbülés öntötte el Samet.
– Ön szerint mikor vihetjük haza? Úgy értem, van már olyan
állapotban? Mennyi ideig tartják bent?
Az orvos elmosolyodott.
– Pár napig még szeretném megfigyelés alatt tartani, hogy minden
rendben van-e. Elvégzünk néhány vizsgálatot, hogy lássuk, károsodott-e
a szíve, és ha igen, mennyire, de úgy gondolom, pár nap múlva
hazamehet.
– Köszönöm.
Az orvos a vállára tette a kezét.
– Ez a munkám. És most, ha megbocsát, várnak a betegeim.
Sam bólintott, az orvos pedig elment. Még egyszer az apja szobája
felé pillantott, aztán ő is távozott.
Amikor csatlakozott a többiekhez a családi váróban, elmondta
Donovannek és Garrettnek, mit tudott meg az orvostól, majd a
megoldásra váró ügyre összpontosítottak.
– Sean, meséld el részletesen, milyen biztonsági intézkedéseket
dolgoztatok ki a kórházzal kapcsolatban
– kérte halkan. – Rock Springsben minden emberre szükségünk lesz,
de nem hagyom apát és Rustyt védtelenül.
Sean elgyötörtnek tűnt, mintha már egy hete nem aludt volna, és
mérhetetlen szomorúság tükröződött a szemében. Szinte szüleinek
tekintette Franket és Marlene-t, és személyében újabb fiú érkezett a már
egyébként is nagy családba.
Fiatal volt, de átkozottul jó rendőr, és Sam bízott abban, hogy
megvédi a szeretteit.
– Az állami rendőrség tiltakozott, de a haverod, az a Resnick
odatelefonált, és megnyugtatta őket.
Sam meglepetten felvonta a szemöldökét, majd kérdőn Garrett-hez
fordult.
– Te tudtál erről?
Az öccse vállat volt.
– Csak annyit mondtam neki, hogy tartsa távol tőlünk a rendőrséget,
legfőképpen Nyugat-Texasban. Gondoltam, elég, ha ennyit tud.

187
 Resnick teljesítette az ígéretét. Lehetett rá számítani a bajban. Sam
tudta, hogy nehéz helyzetbe került. A saját pozícióját kockáztatta, mégis
vásárra vitte a bőrét Sam kedvéért. Lerótta az adósságát.
– Rendben, mi van még? – kérdezte Seant.
– Három állami rendőrt ideküldtek a kórházba. Plusz van még két
helyi rendőr, és ketten az én körzetemből. Értesítettük a kórház
biztonsági személyzetét, akik erősítést hívtak, és megkettőzték a
létszámot. Én is Frank és Rusty mellett maradok.
Sam nagy levegőt vett, az öccseire nézett, és szóba hozta azt a témát,
amely az apjával folytatott beszélgetés óta foglalkoztatta.
– Tudom, hogy apa nem akarja, hogy Ethan is belekeveredjen, de fel
kell hívnom. Szükségem van Bakerre és Renshaw-ra, és Ethan dühös
lesz, ha nem mondjuk el neki, mi folyik itt. Nem hibáztatnám érte. Én is
tudni akarnám, ha ilyenek történnének a távollétemben, és fejek
hullanának, ha kimaradnék belőle.
Garrett elfintorodott.
– Egyetértek, de mi lesz Rachellel? Ha felhívjuk Ethant, ő azonnal
hazarohan, és velünk akar majd jönni.
– Szükségünk van Ethanre.
– Rachel pedig Rustyval és apával maradhatna – javasolta Donovan.
– Ethan nehéz helyzetbe kerül. Nem akarja majd magára hagyni a
feleségét, de nem is maradna itt, amíg mi megkeressük anyát.
– Az életem árán is megóvom őket – ígérte feszült, komor hangon
Sean.
Sam a vállára tette a kezét.
– Tudom, hogy így lesz, Sean. Csak aggódom, hogy belekeverjük
Ethant, amikor Rachel még ilyen törékeny.
– Nekem sem tetszik a helyzet, de igazad van, szükségünk van
Ethanre – jegyezte meg Garrett.
Sam Donovanre nézett a beleegyezéséért, majd hangosan kifújta a
levegőt.
– Rendben, felhívom Ethant, hogy jöjjön ide. A gépünkkel reggelre
itt lesz, és amint itt elrendeztük a dolgokat, indulunk.
Újra Seanra nézett.
– Azt akarom, hogy Sophie maradjon itt veled és a többi nővel.
A szeme sarkából elmosódott mozgást látott. Sophie az egész
beszélgetés alatt csendesen ült a helyén, de most talpra ugrott.

188
 – Megőrültél?! Nem maradok itt.
Sam megfogta a kezét, és magához húzta.
– Ez nem alku tárgya, Sophie. Azt akarom, hogy biztonságban légy.
Nem viszlek magammal a nagybátyáddal folytatott harc kellős
közepébe.
A lány sápadt arca eltorzult a haragtól és a felháborodástól.
– Ezzel aláírod anyád halálos ítéletét! Bármit tervezel is, nem
mehetsz oda nélkülem. Amint Tomas rájön, hogy nem tartom be az
egyezség rám eső részét, megöli Marlene-t. Ó, nem saját kezűleg.
Ahhoz nem elég bátor. De megöleti. Hajlandó vagy vállalni ezt a
kockázatot?
– Nem doblak oda téged cserébe.
Sophie kihúzta a kezét a kezéből, és vad arckifejezéssel nézett rá.
– Én állapodtam meg vele! A kulcs édesanyádért cserébe. Legalább a
látszatát fenn kell tartanunk. Mi van, ha rosszul sül el a terved?
Felkészültél a legrosszabbra? Hajlandó vagy mindent feltenni arra, hogy
odamész, és hibátlanul végrehajtasz egy mentőakciót?
– Sophie…
– Ne kérd, hogy bízzak benned, Sam. Ennek semmi köze a
bizalomhoz. Csak ahhoz van köze, hogy nem vállalom a felelősséget
édesanyád haláláért. Mi lenne, ha te bíznál meg bennem? Bízz abban,
ahogy ismerem a nagybátyámat, és tudom, mi történik, ha rájön, hogy
nem kapja meg, amit akar.
Sam lehunyta a szemét. A fenébe is! Nem akarja Sophie-t
belekeverni. Hogyan is tehetné?
– Szerinted milyen közel tudsz jutni hozzá nélkülem? Hajlandó vagy
vállalni ezt a kockázatot, Sam? Azt akarod, hogy bízzam benned. Nos,
bízom. Bízom benne, hogy megvédesz akkor is, ha veled megyek.
Bízom benne, hogy kitalálsz valamit, és beküldöd az embereidet
Marlene-ért, amíg én szembenézek, Tomasszal. Tudod, hogy igazam
van. Talán nem akarsz magaddal vinni, de tudod, hogy muszáj. Tudod.
Hevessége lenyűgözte a Sam köré gyűlt férfiakat. Nyugtalanul
mocorogtak, és a férfi látta, hogy ők is ugyanezzel a dilemmával
küzdenek. Egyikük sem akarta, hogy Sophie-nak baja essen. Nem
akarták, hogy a nagybátyja közelébe menjen. Viszont mind tudták, hogy
igaza van.
Ami rettenetesen dühítette Samet.

189
 – Jézusom!
– Nem tetszik az ötlet – szólt Donovan. – Nem kockáztathatjuk
Sophie és a kisbaba életét abban az esetben, ha ne adj’ isten nem sikerül
a tervünk.
– Nekem sem tetszik – dünnyögte Garrett. – De van más
választásunk? Tényleg vállalni akarjuk ezt a kockázatot? Meg tudjuk
védeni, Sam. Átkozottul jól tudod, hogy meg tudjuk védeni. Nem
akarod, hogy velünk jöjjön. Én sem akarom. De tényleg azzal akarsz
odaállni apa elé, hogy nem tettünk meg mindent, hogy hazahozzuk neki
anyát?
– Ez övön aluli ütés volt! – jegyezte meg vadul, Sam.
Sophie a karjára tette apró kezét, és megrángatta, hogy ismét rá
figyeljen.
– Nekem nincs beleszólásom? – kérdezte halkan. – Én okoztam ezt a
felfordulást, Sam. Én sodortam bajba a szüleidet. Nekik nem volt
választásuk. Hadd csináljam végig. Hadd mentsem meg az édesanyádat,
ha már a sajátomat nem tudtam. Tényleg azt hiszed, hogy
megbocsátanám magamnak, ha meghalna, amíg én itt ücsörgök?
A lány bátorsága megdöbbentette a férfit. Alázatot érzett. Teljesen
méltatlannak érezte magát az önzetlensége láttán. Bármennyire nemet
akart mondani neki, bármennyire meg akarta kötözni, ha ez szükséges
ahhoz, hogy megvédje, a szíve mélyén tudta, hogy igaza van. Igaza van,
és ez rettenetesen dühítette. Annyira féltette, hogy törni-zúzni szeretett
volna.
Rámeredt, majd lehunyta a szemét. Megfogta a lány kezét. Isten
bocsássa meg neki, de mit tegyen? Hogyan választhat az ember?
Megvédje az asszonyát, vagy valószínűleg halálra ítélje az édesanyját?
Sophie feléje lépett. Sam akkor nyitotta ki a szemét, amikor a lány
lábujjhegyre állva odahajolt, és megcsókolta. Lágy, gyengéd,
sokatmondó csók volt. A támogatásáról biztosította. Most először
fordult elő, hogy nyíltan kimutatta az érzéseit mások jelenlétében.
– Bízom benned – suttogta.
Megszorította a férfi kezét, és visszaereszkedett a talpára. Több
bizalom tükröződött a szemében, mint amennyit Sam megérdemelt.
Csak azért imádkozott, hogy ne árulja el ezt a bizalmat. Üresnek
érezte magát. A többiek felé fordult, de továbbra is szorosan fogta a
lány kezét.

190
 – Átdolgozzuk a tervet – jelentette be komoran. – Sophie-val
megyek. P. J. és Cole álljanak lövésre készen. Amint megmutatja magát
az a szemétláda, azt akarom, hogy szedjétek le. A többiek körbeveszik a
birtokot, és behatolnak. Pontos időzítésre van szükség. Nem
hibázhatunk.
– Nem fogunk – szólt Steele. – Soha nem tettük. Nem most fogjuk
elkezdeni.
Sam közelebb húzta magához a lányt. Szüksége volt a melegségére,
hogy emlékeztesse, mi forog kockán. A hasára siklott a keze, érezni
akarta a kislánya megnyugtató rugdosását.
A kislánya.
– Az unokahúgotok – fordult a testvérei felé. – Sophie ugyanis
kislányt vár.
Azt akarta, hogy tudják. Azt akarta, hogy személyes legyen
számukra, ugyanolyan valóságos, mint számára. Akkor tudni fogják,
mit kockáztatnak.
Donovan szélesen elvigyorodott. Előrelépett, a karjába kapta Sophie-
t, és megpördült vele. Még Garrett is elmosolyodott, és amikor
Donovan letette a lányt, Sophie keze után nyúlt.
Sophie csak egy pillanatig habozott, majd közelebb lépett hozzá. A
férfi szorosan megölelte.
Úgy tűnt, megrázták ezek a szeretetteljes megnyilvánulások, és
amikor Garrett elengedte, megingott egy kicsit, és elhomályosult a
tekintete.
– Ha csak fele olyan vad, mint az édesanyja, igazi természeti csapás
lesz – morogta Garrett.
Sophie fanyarul elmosolyodott.
– Ha így folytatod, még azt hiszem, hogy kedvelsz.
– Sajnálom, ha valaha is úgy tűnt, hogy nem kedvellek – nézett rá
komolyan Garrett. – Talán így is történt. Tévedtem.
Sophie döbbenten, hitetlenkedve figyelte. Sam elmosolyodott. A
tévedését beismerő Garrett nem mindennapi látvány.
Sam a lány felé nyújtotta a kezét, és amikor Sophie feléje lépett,
magához húzta.
Amíg a tervük utolsó részleteit egyeztették, Sophie aludt, Sam pedig
vigyázott rá. Nem figyelt oda teljesen a beszélgetésre és a stratégia

191
megvitatására, mert állandóan arra az apró lányra tévedt a tekintete, aki
ekkora hatással van rá.
– Sikerülnie kell – szólt a köré gyűlt emberekhez. – Nem
veszíthetem el.

192
 27. fejezet

Gyűlölte a gondolatát is, hogy nem tarthatja itt, biztonságban, távol

bármilyen veszélyforrástól. A KGI korábban könyörtelen akciót
tervezett volna, amelyet pontosan végrehajtanak, kiszabadítják a túszt,
és egy órán belül végeznek is. Megtörlik a kezüket, aztán jöhet a
következő megbízás.
Ennek most lőttek, mert az édesanyjáról van szó, és ha hinni lehet
Sophie-nak – és ő hitt neki –, akkor a nagybátyja kiszámíthatatlan.
Senki sem tudhatja, hogyan fog reagálni, mert még soha nem tették
próbára. Soha nem játszott vezető szerepet Alex Mouton szervezetében.
Ez kiszámíthatatlanná tette, és nem kockáztathatták az asszony életét
holmi feltételezésekkel.
A fenébe is, de gyűlölte ezt a helyzetet!
– P. J. és Cole lesben állnak, tüzelésre készen – mondta halkan Sam
mellett Steele.
Sam a csapat vezetője felé fordult, és tudta: észrevették, hogy
elbambult. Sophie-t bámulta, aki összekuporodott a családi váró apró
szófáján, és az arca még álmában is feszült, elcsigázott volt.
Samnek minden erejére szüksége volt, hogy ne simítson végig
ujjaival a lány ajkán és enyhítsen aggodalmán, de nem akarta zavarni.
Az elkövetkező órák feszültek lesznek, pihenésre van szüksége.
– Te és Sophie találkoztok Tomasszal a csere miatt, már ha az a
szemétláda mutatkozik egyáltalán. Mi elhelyezkedünk a ház körül, és
behatolunk. Ha Marlene odabent van, kihozzuk. Ha pedig Tomasszal
van, P. J. és Cole az első adandó alkalommal leszedik a fickót.
– Tudja, hogy nem csak ketten megyünk Sophie-val. Ennyire ostoba
nem lehet. Számítani fog valamire. Teljesen mást kell mutatnunk neki –
jegyezte meg Sam.
– Nem kockáztatom a lány életét. Garrett és Donovan is velem
jönnek. Hogy megvédjük Sophie-t. Ha elég ember lesz velünk, a
többiek talán meglepetésként érik Tomast.
– És Ethan?
Sam kifújta a levegőt. Szüksége volt Ethanre, ugyanakkor nem
akarta, hogy belekeveredjen. Micsoda helyzet!

193
 – Ő velem jön. Te és Rio meg a csapatotok elintéztek mindenkit, aki
az utatokba kerül. Tiszta, csendes munkát akarok. Minél később jön rá
Tomas, hogy ti is ott vagytok, annál jobb.
Ekkor Ethan robbant be az ajtón. Szorosan fogta a felesége kezét. Az
állig felfegyverzett Baker és Renshaw fogta közre őket.
Sam odament hozzá, ahogy Donovan és Garrett is.
– Hogy van apa? – kérdezte rekedten Ethan.
– Most pihen. Minden rendben lesz vele. Nemrég beszéltem az
orvossal,
Sam Rachelre nézett, és felé nyújtotta a kezét.
– Rachel, édesem, hogy vagy?
A férfi meglepődött, amikor a lány hevesen átölelte. Válaszként ő is
szorosan magához szorította. Rachel egyre jobban ki tudta mutatni az
érzelmeit a családtagok irányába, de ez a spontán kitörés váratlanul érte.
– Sajnálom – mormolta a lány. – Biztosan nagyon aggódsz.
Sam megcsókolta a feje búbját, majd átengedte Garrettnek, aki
türelmetlenül várakozott mellette. Garrettet és Rachelt mindig
különleges kötelék fűzte össze, és a lány Ethanen kívül vele viselkedett
a legnyíltabban.
– Áruld el, mi az ördög folyik itt, Sam. Eddig csupán felületes
felvilágosítást kaptam, és még mindig nem értem, mi történik.
Sam elkapta Garrett pillantását, és a fejével intett, hogy vigye arrébb
Rachelt. Öccse átkarolta a karcsú alakot, elvezette az alvó Sophie
mellett, és odamentek Rustyhoz.
Sam a lehető legtömörebben beszámolt Ethannek a történtekről. A
róla és Sophie-ról szóló részeket lerövidítette, de a figyelmeztetés
egyértelmű volt: Ethan ne hibáztassa Sophie-t.
Ethan bambán a szófára nézett, ahol Sophie aludt. Végigsimított
rövidre nyírt haján, és hitetlenkedve megrázta a fejét.
– Veletek megyek – jelentette be határozottan.
Kihívó pillantást vetett rá, mintha azt várná, hogy
Sam tiltakozni fog, de a bátyja csak bólintott.
– Szükségem van rád, Ethan. Már intézkedtem Rachel és Rusty
biztonságáról. Sean velük marad, és egész kis hadsereg őrködik a
kórházban, hogy ők és apa biztonságban legyenek.
Ethan lehalkította a hangját.

194
 – El kell magyaráznom a helyzetet Rachelnek. Nem tudja, mi történt.
Csak annyit tud, hogy apának szívrohama volt, és baj van.
– Rendben, magyarázd el neki. Egy óra múlva indulunk.

***

– Sophie! Sophie, édesem, ideje felkelni.

Hallotta a szavakat, de nagyon távolról jöttek. Álmosan kinyitotta a
szemét, és látta, hogy Sam a kanapé szélén ül, aggódva figyeli.
– Indulunk?
Büszke volt magára, hogy száműzte a félelmet a hangjából, és az
határozottan csengett.
– Igen, mennünk kell.
Sophie felült, körülnézett. Új arcokat látott. Egy ismeretlen férfit, aki
nagyon hasonlított Garrettre. A túlsó falnál állt, és egy karcsú, barna
hajú nőt tartott a karjában. És két másik, erősen felfegyverzett férfi állt
Steele mellett. A férfi és a nő bizonyára Sam öccse és sógornője.
– A kulcs. – Elhallgatott, megköszörülte a torkát. – Megvan a kulcs?
Sam előhúzott a zsebéből egy hosszú, hengeres fémtárgyat.
– Ez az? – kérdezte, amikor megfordította a tenyerében. Különös
darab volt. Egyáltalán nem hasonlított a hagyományos kulcsokra.
Sophie megértette a férfi kétkedését.
Elvette a kezéből, és végigfuttatta az ujját a szélén lévő számtalan
bemetszésen.
– Igen. Speciális kulcs. Nagyon fejlett technológia. Ezek a
bevágások a legfontosabbak. Mindegyiknek van egy párja a
kulcslyukban. De amint látod, üreges, és a belsejében van egy titkos
kód, amelyet egy készülék szkennel, amikor a kulcslyukba illesztik a
kulcsot. Minden digitalizált, és a végén, ahol fogod, van egy szenzor.
Ha az illető pulzusa túl szapora, vagy a testhőmérséklete egy bizonyos
mértékkel eltér a normális testhőmérséklettől, nem tud bemenni.
Sam megrázta a fejét.
– Apád paranoiás szemétláda volt.
– Szerette azt hinni, hogy óvatos, és minden eshetőségre gondol.
Senkiben sem bízott. De arrogáns is volt. Állandóan annyi biztonsági
óvintézkedést tett, hogy legyőzhetetlennek képzelte magát. Nem hitte,
hogy bárki is hozzányúlhatna.
– Átkozott Isten-komplexus – dünnyögte Donovan.

195
 Amikor Sophie felnézett, látta, hogy ott áll Donovan és Garrett is,
valamint az a férfi, akit Ethannek gondolt.
Bólintott.
– Bizonyos szempontból istennek képzelte magát. Nem vallásos
szempontból. Nem volt hívő ember. Nem hitt olyasmiben, amit nem
érinthetett meg vagy nem láthatott. Gyengeségnek tartotta a vallást, és
neki csak az erő számított, vagy amit annak gondolt.
– Honnan a pokolból volt annyi bátorságod, hogy szembeszállj vele?
– kérdezte Garrett. – Azt mondtad, lelőtted. Hogyan?
Sophie a kezére pillantott.
– Nem dicsekvésre méltó a dolog. Nem vagyok büszke arra, amit
tettem. Önző érdek vezetett. Nem vagyok nemes lelkű.
Sam az álla alá nyúlt, és felfelé fordította az arcát, hogy a szemébe
nézhessen.
– Ezzel én nem értek egyet – szólt halkan, szinte remegő hangon. –
Az életedet kockáztatod egy asszonyért, akit alig ismersz. Az én
szememben nagyon is nemes lelkű vagy.
Sam keze megfeszült, mintha elviselhetetlennek találta volna ezeket
a szavakat.
– Meg fogsz védeni – mondta Sophie.
Nem csak azért mondta, hogy megnyugtassa. El is hitte, amit
mondott. És azt akarta, hogy ezt a férfi is tudja.
Ethan előrelépett, és Sophie felé nyújtotta a kezét.
– Ethan vagyok, Sam öccse. Veletek megyek Rock Springsbe.
Sophie óvatosan kezet fogott vele.
– Sophie vagyok.
A férfi elmosolyodott, és megdöbbentő volt mosolyogni látni valakit,
aki annyira hasonlított Garrettre.
– Tudom, ki vagy. A bátyám sokat mesélt rólad.
Steele odalépett, és megérintette Sam karját.
– Készen állunk. Az autók itt vannak, a helikopterek készenlétben
várnak, a repülőt feltankoltuk.
Sophie érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra. Az ölébe fektette a
kezét, hogy ne lássák, mennyire remeg. A kulcs a tenyerébe préselődött,
és a bőrszíj, amelyre felfűzve apja a nyakában viselte, a lába mellett
lógott. A szíj egyik oldalán mélyvörös foltok éktelenkedtek. Az apja
vére.

196
 Korábban a kulcs volt az életbiztosítása, de most már csak ez
választotta el Marlene Kellyt a biztos haláltól. Ha kiengedné a kezéből,
és Samnek meg az embereinek nem sikerülne teljesen felszámolniuk a
nagybátyja hálózatát, egész életében céltáblát viselne a hátán.
Bármeddig élne is.
Sam a keze után nyúlt, talpra állította. A szemébe nézett, és
gyengéden megérintette az arcát.
Leengedte a kezét, majd az emberei védőgyűrűjében elhagyták a
kórházat.

* **

Épp beszálltak a terepjárókba, amikor egy fekete szedán száguldott

feléjük. A fegyverek fémes hangja fülsiketítő volt, ahogy Sam minden
egyes embere fedezék után nézett, és a közeledő járműre célzott.
Amikor az autó csikorogva megállt néhány méterre Samtől, a férfi a
hátsó ülésre lökte Sophie-t.
– Húzódj le – vetette oda kurtán.
Előhúzta a Glockot. Az autó ajtaja kinyílt, és felemelt kézzel Resnick
ugrott ki a járműből. Teketóriázás nélkül határozottan Sam felé indult, a
száját komoran összeszorította.
– A fenébe, Adam! Megmondtam, hogy ne keresztezd az útjainkat –
szűrte összeszorított fogai közt Sam. Szándékosan nem utasította az
embereit, hogy engedjék le a fegyvert.
Resnick úgy füstölt, mint egy gyárkémény, és most kitépte a
cigarettát a szájából.
– Öt percet kérek, Sam.
– Nincs öt percem. Tűnj az utamból, Adam!
– Átkozott, öngyilkos küldetésre vállalkoztatok, Sam. A fene essen
beléd, ügyelj rám!
Sam szeme összeszűkült, a férfi leengedte a fegyvert.
– Mi az ördögöt tudsz te arról, hová készülünk? Resnick idegesen
kifújta a füstöt, aztán a járdára dobta az izzó cigarettát.
– Nem kell hozzá zseninek lenni. Sokkal jobb műholdas képekhez
van hozzáférésem, mint nektek. Mouton egy egész átkozott hadsereget
vitt magával Nyugat-Texasba. A te embereid jók, Sam. A legjobbak. De
felkészültél egy hadseregre is?
– Mit javasolsz?

197
 – Két csapatom úton van Del Rióba. Egyeztetni fognak veled.
– Nézd – szólt közbe türelmetlenül Garrett. – Ha beszélni akarsz
velünk, útközben tedd. Indulnunk kell.
Sam Resnick felé intett a hüvelykujjával.
– Szállj be!
Resnick gyorsan megkerülte az autót, és beült az anyósülésre.
Garrett vezetett, Sam pedig hátraült Sophie mellé, aki úgy bámulta
Resnicket, mint egy kígyót.
Sam magához húzta a lányt, miközben Garrett szinte kiszáguldott a
parkolóból.
– Ne aggódj – mormolta a fülébe.
Resnick Sam felé fordult. Pillantása Sophie-ra siklott, és valódi
megbánás tükröződött a szemében.
– Sajnálom a korábban történteket, Sophie. Soha nem akartam
megijeszteni.
A lány, akinek a feszültsége egy kicsit oldódott, ellazulva Samnek
dőlt.
– Mi az ördögöt tervezel? – faggatta Adamet Sam.
– Mészárlás lesz belőle. Átkozott mészárlás. Úgy tűnik, az összes
emberét maga köré gyűjtötte, talán még néhány zsoldost is. A franc
tudja, melyik harmadik világbeli diktátor tartozik neki annyi
szívességgel, hogy biztosítsa számára a katonai erőt. Valószínűleg egy
tucat.
– Az a szemétláda! – dühöngött Sam. – Elrabolta az anyámat.
Sophie-t akarja cserébe, de erre nem kerülhet sor. Az az egyetlen
esélyünk, hogy odamegyünk és elkapjuk.
Resnick bólintott, cigarettát dugott a szájába, de nem mozdult, hogy
meggyújtsa. Időről időre kivette a szájából, mintha tényleg dohányozna,
és idegesen remegett a keze. Mindig is nagyon ideges típus volt.
– Tudod, mit gondolok rólad és az embereidről, Sam, de ez nem
sikerülhet. Legalább négyszeres túlerőben vannak. Hagyd, hogy
kiegyenlítsem az esélyeiteket. Két speciális egységem áll bevetésre
készen. Ők a legjobbak.
– És neked mi hasznod származik ebből? – szegezte neki a kérdést
nyersen Sam.
Farkasszemet néztek. Resnick szeme elszántan csillogott.

198
 – Bármi áron el akarom kapni. Nem számít, ki állítja meg, és ha
segíteni tudok, megteszem, amit kell. – Tekintete Sophie-ra siklott,
majd vissza Samre. – Alex meghalt, ugye?
Sam kurtán bólintott.
Resnick szeme összeszűkült.
– Ki ölte meg?
Sophie megmerevedett, de Sam nem felelt a kérdésre.
– Számít az? – kérdezte nyugodtan.
Resnick megrázta a fejét, és ismét kitépte a cigarettát a szájából.
– Nem. Egyáltalán nem számít, csak az, hogy megtette.
Sam Garrettre nézett, aki a visszapillantó tükörből figyelte. Egy
pillanatig hallgattak, majd Sam Resnickhez fordult.
– Del Rióban találkozunk az embereiddel. Nem támadnak, semmit
sem csinálnak az engedélyem nélkül. Világos? Mindenben a mi
tervünket követjük. Anyámat és Sophie-t meg kell védeni.
Resnick bólintott.
– Értem. Világos. Telefonálok.
Sam ellazulva Sophie karját simogatta.
– Köszönöm, Adam. Nagyra értékeljük a segítségedet.
– Ne köszönd meg. Csak kapd el a fickót. Azzal meghálálod.
Sötétedésre érkeztek Del Rióba. A Kellyk magángépe göröngyös
talajon landolt, ahol Resnick csapata uralta a helyzetet. Nem égtek a
leszállást segítő fények, és Sophie ujjai örökre rajta hagyták a
lenyomatukat Sam kezén. Amikor végül megálltak, a lány teljesen
összeroskadt.
– Rio és Steele már a helyszínen vannak. Értesítettem őket a
létszámbeli változásról. Várják a parancsot – jelentette Garrett, amikor
felbukkant az ajtóban, majd lesietett a lépcsőn.
Ott várt, és Sophie felé nyújtotta a kezét, aki Sam előtt szállt ki a
gépből. Lesegítette, majd Samre nézett a sötétben. Resnick, Donovan és
Ethan szorosan követték őket.
– Adam Resnick? – hallatszott valahonnan egy hang, mire
kibiztosított fegyverrel gyorsan mind megfordultak.
– Kyle Phillips, az Egyesült Államok haditengerészetétől, uram. Az
embereim itt vannak, és várják a parancsait.
– Lépjen elő, katona!

199
 Egy kicsit megrebbent a levegő, majd egy sötét alak jelent meg
Resnick mellett.
Resnick nem vesztegette az időt formaságokra.
– Phillips, ők itt Sam Kelly, és a testvérei, Garrett, Donovan és
Ethan. Tőlük kapja a parancsokat. Ez az ő küldetésük, de a maga
feladata gondoskodni róla, hogy ne valljanak kudarcot.
– Igen, uram.
Phillips Sam felé fordult, és kezet nyújtott neki.
– Már sokat hallottam önről, uram. Örülök, hogy megismerhetem.
Sam gyorsan megrázta a kezét.
– Értékelem az ittlétüket, Phillips. Milyen információi vannak?
– Jöjjön velem, uram. A járműveink készen állnak, négyszáz méterre
a domb túloldalán. Az autóban mindent elmondok.
Sam megfogta Sophie kezét. Garrett, Donovan és Ethan körbevették
a lányt, így siettek Phillips után. Amikor elérték a terepjárókat, Sam és
Sophie Phillipsszel és Garrett-tel beszállt az egyikbe, Resnick, Donovan
és Ethan egy másikba.
– Hat órája tartjuk megfigyelés alatt a célpontot. Két órája nincs
mozgás, úgy hisszük, ekkor érkeztek meg a hadserege utolsó tagjai. Két
csapatunk körbevette a házat, most a robbanószereket helyezik el.
– Anyámat látták?
– Negatív, uram. A házban nincs nagy mozgás, és mivel odabent
nincs emberünk, nem igazán tudjuk, mi történik. A ház építésénél a
védelem volt az elsődleges szempont. Nincsenek nagy ablakok, kevés
az ajtó, és a többi. Többnyire a ház körül mozognak. Háborúra
készülődnek. Három mesterlövészem van. Úgy helyezzük el őket, hogy
a lehető legnagyobb kárt okozzák, mielőtt bemegyünk.
– Megkapják a háborújukat – dünnyögte Garrett.
– Remek – felelte Sam. – A két legjobb mesterlövészem készen áll a
Moutonnal való találkozóra. Jól jönne még több a ház körül.
– Átkozottul jók vagyunk abban, amit csinálunk, uram. Csak azt
akartam, hogy ezt tudja. Nem hagyjuk cserben.
E véres ügy kezdete óta Sam most először érzett némi
megkönnyebbülést. Hitt az amerikai katonaságban és a különleges
alakulatokban. Nem léteztek náluk jobb emberek a földön, és átkozottul
örült, hogy most itt vannak vele.
– Tájékoztassa az embereit a fejleményekről.

200
 – Igen, uram.
– Információkat akarok a birtokról, a létszámukról, a pozíciójukról.
Minden négyzetcentimétert ismerni akarok, mielőtt bemegyünk.
Egyeztet Steele-lel és Rióval, a csapataim vezetőivel. Ők a terepet
figyelik, a testvéreim és én pedig elkísérjük Sophie-t a csereüzletre.
– Igen, uram. Mindenről gondoskodunk.
– Köszönöm, Phillips. Nagyra értékelem.
– Nem szükséges megköszönnie, uram. Ez a munkám.
Igen, munka. Bárcsak ezúttal is csupán az lenne! Egy munka.

201
 28. fejezet

Valami nem stimmelt. Semmi sem stimmelt. Sam a környéket pásztázta

a tekintetével, amikor a terepjáró felhajtott a Mouton-birtok bejárati
kapujáig vezető kanyargó, poros úton.
Garrett vezetett, mellette Resnick ült, aki ragaszkodott hozzá, hogy
velük tartson és növelje a létszámukat. Sophie Sam és Donovan közé
préselődött, míg Ethan hátul utazott.
Sam oldalra pillantott a lány sápadt vonásaira, és látta, hogy az
zordan, elszántan összeszorítja a száját. Vékony pólója felett Sophie
kevlármellényt viselt, amelyet maga Sam adott rá. A fenébe is, tetőtől
talpig páncélba akarta borítani. Minden porcikáját. Mi van, ha valami
szörnyen balul sül el? Hogyan tudná valaha is megbocsátani magának,
ha történne valami vele vagy a gyermekükkel?
Nagy kísértést érzett, hogy szóljon Garrettnek: forduljon meg, hogy
visszavihesse a lányt. Sophie, mintha megérezte volna, micsoda érzelmi
zűrzavar dúl benne, egymásba kulcsolta az ujjaikat, és ránézett.
Megszorította a kezét, elmosolyodott. Ez az apró megnyugtató gesztus
mélyen megérintette.
Sam átkozott csalónak érezte magát. Hiszen az ő feladata – sőt
kötelessége – megvédeni a családját, mégis Sophie az, aki eltökélten
meg akarja védeni mindnyájukat.
Ő is megszorította a lány kezét, mert nem jött ki hang a torkán.
Kényszerítette magát, hogy a helyzetre összpontosítson. Steele és Rio
órákkal ezelőtt csatlakoztak Phillips embereihez, amikor még éjszaka
borította a sziklás dombokat. Szorosan körbevették a birtokot, P. J. és
Cole elfoglalták a helyüket, és egyenesen a bejáratra irányították a
fegyvereiket.
Samnek nyugodtnak kellett volna éreznie magát a küldetés miatt.
Phillips emberei kiegyenlítették az esélyeket. A saját embereiben teljes
mértékben bízott. Sétagaloppnak kellene lennie. Csakhogy ez személyes
ügy. Olyan embereket érintett, akiket szeretett.
Szeretet. Istenem, szerette a lányt. És erre csak most döbbent rá?
Amikor veszélybe sodorja? Elfordította a pillantását, mert tudta, hogy
különben összeomlana.

202
 Össze kell szednie magát. Tiszta fejjel kell végigcsinálnia. El kell
feledkeznie a szerelemről. El kell feledkeznie az anyjáról. El kell
feledkeznie Sophie-ról, és ó, istenem, el kell feledkeznie a gyermekéről.
Csak egy munka. Tárgyilagosnak kell maradnia, különben hibát
követ el, és mindannyiukat elveszíti.
De a pulzusa továbbra is szaporán vert, és a szíve majdnem kiugrott
a helyéről. Több mint tizennégy éven keresztül nyugodtan és sztoikusan
nézett szembe a veszéllyel, és most, amikor a legfontosabb lenne,
mindent el fog szúrni.
Három felfegyverzett őr állt a nehéz fémkapunál. A terepjáróban
tetőfokára hágott a feszültség. Garrett megállt, résnyire lehúzta az
ablakot.
– Tomas Moutont keressük – szólt hűvösen.
Sophie megmerevedett Sam mellett.
Az őr pillantása végigpásztázta a járművet, majd a férfi intett
Garrettnek, hogy nyissa ki az ajtót.
– Arra nem fog sor kerülni – felelte Garrett. – Mondja meg
Moutonnak, hogy megérkeztünk. Már vár bennünket.
Az őr orrlyukai kitágultak, de felemelte a rádiót, és átadta az
üzenetet. Egy pillanattal később feltárult az ajtó, és behajtottak.
– Mindig maradj mögöttem – utasította a lányt Sam, pedig már vagy
fél tucatszor átbeszélték a tervet. – Ne mozdulj, ne csinálj semmit, amíg
nem szólunk. És ha azt mondom, bukj le, azonnal engedelmeskedsz.
Sophie bólintott, de nem fordította el a tekintetét a házról, amely
egyre nagyobbnak tűnt, ahogy közeledtek.
Közvetlenül a főbejárat előtt álltak meg, pontosan azon a helyen,
amelyet előre kijelöltek, hogy Cole és P. J. jól láthassák a lépcsőt.
Egyik fél sem akar majd meghátrálni, de végül mégsem a KGI fog.
Sam nagyon remélte, hogy Tomas ideges típus.
Garrett szállt ki először, de a nyitott ajtó mögött maradt. Kiszállt
Resnick, majd Donovan is, aki előrelökte az ülést, hogy Ethan is
kiszállhasson.
– Maradj az autóban, amíg nem szólok – mormolta a lánynak Sam,
amikor ő is kinyitotta az ajtót.
Kilépett a reggeli napsütésbe, és örült, hogy a háta mögül süt a nap.
Most minden apró előnynek örült.

203
 A másodpercekből percek lettek, aztán végre kinyílt a bejárati ajtó,
és két őr kíséretében kilépett Tomas Mouton. Idegesnek látszott – jó jel
–, majd amikor meglátta a terepjáró körül álló férfiakat, megtorpant, és
egy pillanatra mintha elbizonytalanodott volna.
Sam előrelépett Garrett mellé.
– Hol az anyám?
A két férfit mintegy húsz méter és négy, a bejárati ajtó előtti,
betonból készült feljáróra vezető lépcső választotta el egymástól.
– Hol az unokahúgom?
Sam az autó felé intett.
– Odabent.
– Ahogy az anyja is.
Csend borult rájuk. Sam nem szólt semmit, várta, hogy Mouton
tegye meg a következő lépést.
– Szálljon ki. Látni akarom. Ha próbálkozik valamivel, Kelly, itt
helyben kivégzem az anyját.
– A jóhiszeműségem jeleként idehozom Sophie-t. Ez minden. Nem
tesz semmit, amíg nem láttam az anyámat. Megértette?
Sophie alig kapott levegőt, amikor Sam az autó felé indult, és felé
nyújtotta a kezét. De nem habozott, nem akarta, hogy lássa, mennyire
fél. Megragadta az ujjait, és kiszállt az autóból.
– Maradj az ajtó mögött – utasította Sam.
Amikor elégedett volt a lány pozíciójával, elé lépett, hogy
szembenézzen Moutonnal.
– Láthatja. Most pedig látni akarom az anyámat. És ajánlom, hogy ép
és sértetlen legyen, Mouton.
Tomas szája megrándult. Nem, nem szerette a fenyegetéseket.
Sophie számtalanszor látta már ezt a pillantást, amikor az apja
megalázta az öccsét.
Tomas nem reagált, csak nézte az unokahúgát. Egyértelmű
nyugtalanság ült az arcán. És félelem. A lány szinte érezte a félelme
szelét. A férfi homloka fényesen csillogott a napfényben, és amikor
Sophie a kezére nézett, látta, hogy ökölbe szorítja az oldala mellett.
– A kulcs, Sophie. Mutasd a kulcsot!
Sophie nem várt Sam utasítására, lassan felemelte a kezét. A fém
megcsillant a napfényben, így a férfi tisztán láthatta a kulcsot és a
bőrszíjat, amelyet egykor a testvére viselt a nyakában.

204
 Amikor újra nyílt az ajtó, a lányt körülvevő férfiak megfeszültek, és
a fegyverük után nyúltak. A Tomast őrző férfiak válaszképpen
előhúzták a fegyverüket.
Az ajtóban Marlene Kelly jelent meg, sápadtan, elcsigázottan, de
Sophie nem őt nézte. Nem, ő csak azt a férfit látta, aki szinte teljesen
Marlene takarásába húzódott. A férfi szorosan az asszony nyaka köré
fonta az egyik karját, a másik kezével pedig fegyvert szorított a
halántékához.
Izzadság gyöngyözött a lány homlokán. A tenyere nyirkos lett, a
gyomra pedig annyira összeszorult, hogy azt hitte, elhányja magát.
Az nem lehet.
Hiszen megölte!
Sam megdermedt, amikor meglátta az anyját emberi pajzsként maga
előtt tartó férfit. Nem sok látszott belőle, de annyi igen, hogy tudja, ezt
elszúrták. És nemcsak elszúrták, hanem átkozottul elcseszték.
A francba!
Oldalra pillantott a testvéreire, de nem volt hajlandó Sophie-ra nézni.
Nem akarta megadni neki, vagy annak a szemétláda apjának az
elégtételt.
Istenem, amikor eszébe jutottak Sophie könnyei, ahogy a lány
elmesélte, milyen szomorú élete volt, és hogyan lőtte le az apját,
hányingere támadt. Piszok jól csinálta a lány, és ő bevette, amit
mondott.
Az övé a gyerek, vagy azzal kapcsolatban is hazudott?
– Jézusom! – dünnyögte Garrett, amivel teljes mértékben Sam
gondolatait visszhangozta. – Én is hittem neki – mondta olyan halkan,
hogy a többiek ne hallják.
Sam nyugalmat erőltetett magára. Mindent kizárt a tudatából. Most
csak az számított, hogy biztonságban tudja az anyját.
– Engedje el, Mouton! – kiáltott oda neki. – Engedje el, és megkapja,
amit akar.
– Isten hozott itthon, lányom!
Sam most először megfordult, és kinyújtotta a kezét, hogy
feltartóztassa Sophie-t.
– Egy tapodtat sem mozdulsz, amíg nem engedi el.
Sophie mozdulatlanul állt, az arca sápadt és elcsigázott volt. A
kezében szorongatta azt az átkozott kulcsot. Szüksége van még rá az

205
apjának? Vagy ez az egész csak egy gondosan kidolgozott terv, hogy
elkapják Samet és az embereit?
Túl sok minden volt, amit Sam sem tudott felfogni, de nem is
számított. Most egyedül csak az anyja számított.
Még nem fordult vissza Mouton felé, csak gyorsan, sürgetőn kiadta a
parancsot.
– P.J. szedd le!
– Nem tiszta. Ismétlem, nem tiszta – felelte P. J.
A másodperc egy tört részével később Cole hangját hallotta a
fülében.
– Negatív, nem tudom leszedni.
Sam magában káromkodott. Mouton felé fordult, oda sem figyelve
Sophie könyörgő pillantására.
– Úgy látom, patthelyzet alakult ki, Alex.
Tényleg? Akarja még ez a szemét Sophie-t? Vagy hajlandó
feláldozni a céljaiért? És mi a célja? Bosszú? Ennek az egésznek semmi
értelme. Miért ment volna bele ilyen bonyolult átverésbe? Sam kétkedni
kezdett. Vajon Sophie tényleg elárulta?
Félretette az érzéseit, és Alex Moutonra szegezte a tekintetét. Azt
akarta, hogy beszéljen. Azt akarta, hogy hibázzon, és P. J. meg Cole
lelőhessék.
– Én nem annak látom – jegyezte meg közönyösen Alex. – Engem
nem érdekel, meghal-e az anyja. Maga is így van ezzel?
Marlene felkiáltott rémületében, amikor Mouton még erősebben
nyomta a fejéhez a pisztolyt.
Sam a kezét figyelte, ahogy a fegyvert szorította. Mouton ujja
megmozdult, a ravaszra fonódott. Meg fogja ölni. Itt és most, Sam és a
testvérei szeme láttára. És ő nem tehet semmit, csak végignézheti.
A szeme sarkából mozgást látott. Garrett megpördült, és a derekához
kapott, de közben Sophie elszáguldott mellette, kezében egy Garrett-től
szerzett gránáttal.
Sophie cselekedett.
Kirántotta a biztosítószeget, és ugyanabban a kezében szorongatta a
gránátot, mint a kulcsot, amelyből csak a bőrszíj látszódott.
A keze remegett, a szeme vadul, elszántan villogott. Pillantása
találkozott Sam pillantásával. Annyi fájdalom és szomorúság
tükröződött benne, hogy összeszorult a férfi mellkasa.

206
 És tudta. Abban a pillanatban tudta, hogy szörnyű dolgokat tételezett
fel róla. A lány nem árulta el.

* **

Sophie nem kapott levegőt. Nem tudta feldolgozni a szeme előtt zajló
rémálmot.
Az apja meg fogja ölni Marlene-t. Kétsége sem volt efelől. Mindegy,
mi történik, Alex Mouton kifejezésre juttatja az álláspontját. Ne
keresztezzék az útját. Soha.
Hányingere támadt, de most erősnek kell lennie. Gyorsan kell
gondolkodnia, és nem szabad elárulnia, mennyire fél. Hogy megtehesse,
amit kell. Éveken keresztül titkolta apja előtt a félelmét és gyengeségét.
Nem fog most kudarcot vallani.
Közel tartotta magához a gránátot, és biztos volt benne, az apja látja.
Hidegen a szemébe nézett.
– Tedd le a fegyvert, és engedd el!
Marlene rémülten figyelte, ahogy a lépcső felé halad. A lány oda
sem figyelt rá. Most nem tudott rá gondolni, nem tudta megnyugtatni.
– Engedd el, különben mindenki meghal. – A hangjában nyoma sem
volt az egész testét elöntő szörnyű félelemnek.
– Csak blöffölsz – vetette oda az apja.
– Tényleg? – Még erősebben szorította a gránátot, olyan erősen,
hogy elzsibbadt a hüvelykujja. – Azt hiszed, nem tudom, hogy én így is,
úgy is meghalok? Ha veled megyek, meg fogsz ölni. Nincs
vesztenivalóm. Választási lehetőségem viszont van. Ha elengeded Mrs.
Kellyt, visszateszem a biztosítószeget a gránátba, és veled megyek.
Vagy felrobbansz velem és a kulccsal együtt. Én mindenképpen
meghalok. Ha elengeded Mrs. Kellyt, te életben maradsz. Hogy
döntesz?
Az apja mocorgott, de óvatos volt, és maga elé tartotta a rémült
Marlene-t.
– Édesem, ne tedd ezt! – kérlelte rémülten, remegő hangon az
asszony. – Gondolj a kisbabádra. Az unokámra. Ne tedd! Menj vissza
Samhez! Az isten szerelmére, menj vissza Samhez!
– Pofa be! – vakkantotta Alex Mouton, és még erősebben szorította a
halántékához a fegyvert.
– Engedd el! – követelte Sophie.

207
 Feljebb emelte a gránátot. Keze és a bőrszíj a mellényéhez ért. A
verandára dobta a biztosítószeget, az apja és a nagybátyja elé.
Tomas káromkodva hajolt le, hogy felvegye, majd remegő kézzel a
lány felé nyújtotta.
– Tedd vissza – szólt rekedten. – Most.
Az apja meredten nézte egy hosszú pillanatig, mintha azt mérlegelné,
mennyire elszánt.
– Rendben, Sophie. Te diktálsz. Ha azt akarod, hogy elengedjem
Mrs. Kellyt, gyere ide, és ejtsük meg a cserét. Téged őérte. Addig itt
marad mellettem, amíg elég közel nem érsz, hogy elvedd a
mesterlövészek kedvét.
Sophie nagyot nyelt, és habozva tett egy lépést előre. Nem fog
hátranézni. Nem lenne rá képes. Ha megtenné, csak azt látná, ami neki
már soha nem adatik meg.
– Mondja meg Samnek, hogy szeretem, és soha nem hazudtam neki
– suttogta, amikor elég közel ért Marlene-hez.
– Milyen megható! – gúnyolódott az apja, majd villámgyorsan
ellökte magától Marlene-t, és maga elé rántotta Sophie-t.
– Fusson! – kiáltotta rekedten a lány.
Ekkor kitört körülötte a káosz.
Marlene a fiai felé futott. A lépcsőn álló két őr összeesett, a fejükön
tátongó sebből ömlött a vér. Tomas visszamenekült a házba.
Mindenhonnan fegyverropogás hallatszott, és erős robbanás rázta meg a
birtokot. Sophie még erősebben szorította a gránátot, miközben az apja
hátrált, majd a nehéz bejárati ajtón keresztül a házba lépett, és szinte
megfojtotta a karjával.
Az volt az utolsó képe Samről, ahogy a férfi a terepjáró menedékébe
siet az anyjával.
Lehunyta a szemét. Hála istennek!

208
 29. fejezet

– Anya! Anya! Jól vagy? – kérdezte Sam, miközben fölé hajolt a

terepjáróban. – Vigyetek fedezékbe minket! – üvöltötte Garrettnek.
Resnick és a Kelly fivérek bevágódtak az autóba. Garrett áthajtott
egy virágládán és valami sövényen, majd egy sziklás kiszögellés
mögötti keskeny töltésen haladt tovább.
– Jól vagyok, Sam. Jól vagyok, csak megrémültem.
Amikor Marlene az arcára tette a kezét, kicsit feloszlott a szeme előtt
lebegő vörös köd. A férfi dühös volt, és rettenetesen félt.
– Túszt ejtettek – vakkantotta a mikrofonba. – Sophie az épületben
van. Különös óvatossággal járjatok el.
Marlene megpróbált felülni, de Donovan visszanyomta, és a testével
védte.
– Maradj lent, anya.
Amikor az asszony felnézett Samre, fáradt szemében kín
tükröződött.
– Sam, ki kell hoznod onnan. Azt hiszi, hogy meg fog halni.
Sam lehunyta a szemét.
– Azt mondta, mondjam meg neked, hogy szeret, és nem árult el,
soha nem hazudott – folytatta könnyes hangon.
– Szűz Mária! – sóhajtott elkínzott hangon Garrett. – A rohadt
életbe!
– Mi az? – Sam az öccse felé fordult.
Garrett a kezében tartotta a kulcsot. A bőrszíj hiányzott róla, azt
fogta a kezében Sophie a gránát mellett.
– Biztos akkor csúsztatta a zsebembe, mikor elvette tőlem a gránátot.
Sam gyomra összeszorult. Emlékezett rá, Sophie milyen elszántan
próbálta megakadályozni, hogy Tomas megkaparintsa azt a kulcsot.
Mennyivel elszántabban igyekezne, hogy az apja ne jusson hozzá?
– Édes istenem! – suttogta. – Meg fogja ölni.
Ethan felemelkedett a harmadik sorban lévő ülés elől, és megragadta
az anyja kezét.
– Ethan! – mormolta meglepetten az asszony. – Hát te mit keresel
itt? Hol van Rachel?

209
 – Biztonságban van, anya – felelte zordan a férfi. – És hála istennek,
te is.
Marlene aggódó pillantást vetett Samre.
– Érte mész? Nem hagyod csak így itt, ugye?
– Sam, rádión hívok egy helikoptert. Perceken belül elvihetik innen
édesanyádat – szólt Resnick. – Menj, én itt maradok vele.
– Azt akarom, hogy mind menjetek anyával – szólt Sam. – Ez az én
harcom. A ti dolgotok az, hogy anyát élve vigyétek ki innen.
– Hülyeség! – csattant fel Marlene.
Öt szempár meredt rá döbbenten.
– A testvéreid soha nem hagynák, hogy egyedül menj vissza oda. Az
apád nem így nevelt benneteket. Visszamentek, és megmentitek az
unokámat. Megmentitek azt a fiatal nőt, aki az életét kínálta az
enyémért.
– Ne aggódj, anya – nyugtatta meg Donovan. – Nem hagyjuk, hogy
ez a tökfej bárhová is egyedül menjen.
– Iszonyatos erővel lőnek ránk – hallotta Steele hangját a fülében
Sam.
Mindenki aggódva felé fordult.
– Menjünk – szólt a férfi. – Nem hagyom, hogy ez a szemétláda
egyetlen emberemet is megölje, és határozottan nem hagyom, hogy az a
bolond nőszemély megölesse magát.

* **

Sophie abban a pillanatban kiszabadította magát az apja szorításából,

ahogy becsukódott az ajtó. Olyan volt, mintha egy szikla gördült volna
egy sír fölé. Átkozott legyen, ha hagyja, hogy megbénítsa a félelem.
Nedves tenyerében tartotta a gránátot. Olyan átkozottul könnyű
lenne eldobni. De függetlenül attól, amit korábban mondott, nem állt
szándékában meghalni.
– Dugd vissza a biztosítószeget, Sophie! – utasította az apja.
Tomas a kinyújtott kezében tartotta a szeget. A férfi rettenetesen
izzadt és remegett. Alex összeszűkült szemmel figyelte a lányt. Hideg
szemében nem tükröződött félelem. Kőből volt, vagy csak ennyire meg
volt győződve róla, hogy elpusztíthatatlan? Ami azt illeti, Sophie
lelőtte, mégis túlélte. Talán tényleg legyőzhetetlen.
– Le-lelőttelek.

210
 A férfi szája szinte mosolyra húzódott.
– Valóban. Lenyűgöztél vele. Nem hittem volna, hogy képes lennél
rá.
Aztán megváltozott a pillantása. Előbb fellángolt benne a harag,
majd egyre hűvösebbé vált.
– Hónapokat töltöttem kórházban. Ott feküdtem, és láttalak téged,
egy arrogáns kis szukát, ahogy rám szegezi a fegyvert, és azt hiszi,
legyőzött. De te sem tudsz megölni, Sophie! Én halhatatlan vagyok.
Amikor Alex feléje lépett, Sophie ismét felemelte a gránátot.
Remegett a keze, de ebben a pillanatban nem érdekelte, hogy elrejtse
félelmét az apja elől. Elege volt már belőle. Elege volt az apjából.
– Ne gyere a közelembe vagy a gyermekem közelébe!
– Add ide a kulcsot, és talán elég ideig életben hagylak ahhoz, hogy
megszülhesd a kölyköd.
Sophie-ból hisztérikus nevetés tört ki. Az apja még nem jött rá, hogy
nincs nála a kulcs.
Tomas megmozdult, és amíg a lány feléje fordult, Alex nekiesett.
Megragadta a csuklóját, és fájdalmasan megcsavarta. A gránát leesett a
földre.
A bőrszíj lefelé hullott. Tomas és Alex is a gránát után nyúlt. Alex
kapta el előbb, és áthajította a hallon.
Sophie a földre vetette magát, és védelmezőn a hasára szorította a
karját.
A robbanás megrázta a házat. Vakolat és fadarabok záporoztak a
fejére. Gyorsan összeszedte magát, négykézlábra emelkedett, és mászni
kezdett a törmelékkel borított padlón.
Egy kéz a bokájára fonódott, és visszarántotta. Amikor védekezőn
oldalra gurult, Alex Mouton dühödt pillantásával találta szembe magát.
Por és a mennyezeti vakolat darabkái borították a lány haját. Apja a
szabad kezével felemelte a bőrszíjat.
– Te átkozott szuka! Hol a kulcs?
Az önfenntartás ösztönének engedelmeskedve Sophie a másik
lábával belerúgott. Vadul küzdött ellene. Igyekezett megtámaszkodni a
talajon és előnyhöz jutni.
Elöntötte a remény, amikor látta, hogy apja a bal lábát húzva
próbálja feltartóztatni. A nadrágja szára térdtől lefelé felhasadt, és vér
csöpögött a padlóra.

211
 Sophie egy újabb kétségbeesett rúgással kiszabadította a bokáját,
megfordult, és a másik oldalon lévő ajtó felé botorkált. A férfi két
másodperc alatt utolérte, és ügyetlenül rávetette magát. Sophie a
fülében hallotta a légzését, amikor megragadta a haját. Erősen
megrántotta, és amikor a lány feje hátrahanyatlott, pofon vágta.
Sophie kábultan a földre esett, de a férfi talpra rántotta, és az
ellentétes irányban lévő folyosó felé vonszolta. Tomast a robbanás
során a földhöz szögezte az ajtótok egy része.
Sophie vadul küzdött. Nem fog meghalni. Most nem. És határozottan
nem az apja keze által. Belerúgott a sérült lábába.
Alex káromkodva újra megütötte, ezúttal a kezében tartott hideg
fegyverrel, amelyet aztán fájdalmasan a hasába nyomott.
– Maradj csöndben, és tedd, amit mondok, különben lelőlek, és
hagylak elvérezni, mint egy disznót – sziszegte.
– Add fel… – zihálta a lány. – Nem győzhetsz. Sam és az emberei
körülvettek. Nem hiheted, hogy élve kijutsz innen.
– Csak figyelj!
– Hová viszel? – kérdezte Sophie, miközben apja keresztülrángatta a
házon. A fegyverropogás egyre közelebbről hallatszott. Mi van, ha
Samet megölik? Vagy a testvéreit? Mi van, ha nem tudták biztonságos
helyre juttatni Marlene-t?
Istenem, olyan sok „mi van, ha”! Sam azt hitte, elárulta. Tényleg
azok elé helyezné a biztonságát, akiket a legjobban szeret? Ő nem volt
annyira biztos benne, mint az apja, hogy a férfi utánamegy, még akkor
sem, ha leginkább a gyermekét akarta megmenteni. Az állítólagos
árulása tükrében nem tűnt túlzásnak feltételezni: Sam nem hiszi el,
hogy az ő gyermekét várja.
Apja a könyvtárszobába taszigálta, egy faburkolat felé a szoba
közepén. Amikor az ajtó félresiklott, egy liftet pillantott meg mögötte.
A férfi beráncigálta, elővett egy kulcsot a zsebéből, és a szintjelző gomb
alatti nyílásba illesztette.
Az ajtó becsukódott, sötétség borult rájuk. A felvonó alja
megrándult, és elindultak lefelé.
Apja nem lazított a fájdalmas szorításon. Sophie arca fájt, az ajka
feldagadt, a szája sarka felrepedt. A vér fémes ízét érezte a nyelvén, de
életben volt. És nem adja fel a reményt.

212
 Kérlek, Sam. Találj rám! Mentsd meg a gyermekünket! Ments meg
engem!
Szeretlek.
A felvonó megállt, az ajtók kinyíltak, de itt is sötétség fogadta őket.
Egyenesen a pokolba kerültek?
Sophie botladozott a kemény padlón, amikor az apja előrelökte. A
férfi lelassított, erősen sántított, és a lánynak ütközött.
Sophie úgy tett, mint ha megbotlott volna, és elgyötörten felkiáltott.
Az apja nekiesett, majd fájdalmasan felszisszent. De lelassította a férfit.
Sophie nem bírt gondolkodni. Csak lassíthatja abban a reményben,
hogy Sam érte jön. Kimondta hát, ami kétségbeesésében eszébe jutott,
hogy elterelje az apja figyelmét, hogy beszéltesse; mindazt a közhelyes
dolgot, amit akkor mond valaki, amikor az életéért küzd. Mi mást
tehetett volna?
– Hogyan élted túl? Lelőttelek. Meg kellett volna halnod.
Valószínűleg nem ez volt a legbölcsebb, amit mondhatott neki. Nem,
nem kellett volna emlékeztetnie rá, hogy lelőtte, ahogy egykor a férfi az
anyját.
Mouton hallgatott, nem volt hajlandó megszólalni, csak bokán rúgta,
hogy mozgásra ösztökélje. Sophie botladozott tovább, majd esést
színlelt, de közben a fal után tapogatózott, hogy ne zuhanjon akkorát.
– Próbára teszed a türelmemet – vicsorogta a férfi. – Mozgás,
különben lelőlek, és itt hagylak.
A lányt elöntötte a forró, vad düh.
– Akkor miért nem teszed meg? Hisz csak egy gyáva alak vagy, aki
nőkre és a gyengébbekre vadászik. Lelőtted anyámat a vacsoraasztalnál.
Milyen elmebeteg fasz tesz ilyet?
A férfi megtorpant, de továbbra is szorította a karját. Sophie érezte,
hogy árulkodó remegés fut végig az apja testén. A kőszívű szörnyeteg
reagál? Az anyja említésére?
– Azt hiszed, hogy csak úgy lelőttem?
Halkan felnevetett, de ez a hang inkább dühös sziszegésnek tűnt.
– Anyád kurva volt, képtelen volt a hűségre. Te is éppolyan vagy,
mint ő. Elárult, ahogy te is.
– Mit hadoválsz? Az ég szerelmére, ugyan mit tett, amitől azt
érdemelte, hogy fejbe lődd vacsora közben?!
– Hallgass! – vakkantotta a férfi. – Hallgass, és menj tovább!

213
 Sophie ismét szólásra nyitotta a száját, de az apja megcsavarta a
karját, mire fájdalmas kiáltás szakadt ki belőle. Elhallgatott, és
igyekezett leküzdeni a hányingert.
Az alagútnak nem akart vége szakadni, de Sophie időérzékét úgyis
teljesen összezavarták az eddig történtek.
Megbotlott, és majdnem elesett, amikor a lábával megérzett egy kis
fűcsomót a talajon. Hallotta, ahogy egy kéz végigsiklik a falon, aztán
elvakította a fény. Pislogott. Nem akart elgyengülni, nem akarta
elmulasztani az alkalmat, hogy küzdjön és elmeneküljön. Hogy éljen.
Elkomorult, amikor meglátta a közelben parkoló két katonai
terepjárót egy hosszú, kifelé vezető alagút előtt.
Mouton továbbra sem engedte el a karját. A másik kezével felemelte
a pisztolyt, és egyenesen az arcára célzott.
– Beszállás!
Istenem, nem szállhat be! Nem engedheti, hogy elvigye.
Ekkor hangos lövés dörrent. Sophie ösztönösen hátraugrott, épp
akkor, amikor apja az autónak esett. A férfi feje az ablaknak csapódott.
Mouton egy pillanatig csak állt tágra nyílt szemmel, aztán, mint egy
bábu, amelynek elengedték a zsinórjait, a földre rogyott a jármű mellett.
Véres csíkot húzott maga után, és hamarosan alatta is tócsába gyűlt a
vér.
Sophie megpördült. Arra számított, hogy Sam vagy az egyik testvére
áll mögötte. Megkönnyebbülten kalapált a szíve, és a karjába akarta
vetni magát. Aztán hirtelen megtorpant, és majdnem elesett, amikor
nem messze tőle Tomast pillantotta meg, aki továbbra sem engedte le a
fegyverét.
Felfordult a gyomra, és igyekezett, hogy ne hányja el magát.
Bénultan figyelte a férfit, és nem tudta, mit tegyen.
– Sokkal fájdalmasabb halált érdemelt volna – szólalt meg
érzelemmentes hangon a nagybátyja. – Azért, amit Mariával tett.
Sophie megrázta a fejét.
– Miért érdekel téged, mit tett anyámmal?
Amikor Tomas a lány felé fordult, Sophie megborzongott hűvös
tekintetétől. A félelemnek nyoma sem volt benne. Ahogy feszültségnek
vagy idegességnek sem. Olyan volt, mint aki megszabadult valamitől
vagy valakitől, akitől mindennél jobban félt.

214
 A szemében vad tűz égett, és olyan képet vágott, mintha maga sem
hinné el, mit tett.
– Azért ölte meg, mert Maria engem szeretett. Apád rájött. Nem
tudom, hogyan, de megtudta. Talán az egyik szolga árulta el neki. De
nem véletlenül egy nappal azután lőtte le, hogy Maria nekem adta
magát.
Sophie megrázta a fejét. Megbolondult ez a világ. Ő is őrületből
született. Katasztrofális géneket örökölt. Hogyan is áltathatta magát és
hihette azt, hogy normális életet élhet, amikor mindig is őrültség vette
körül?
Feltartóztathatatlanul rohanták meg és gyűrték le az érzelmei. Térdre
roskadt, a kezébe temetett arccal ringatózott.
– Kelj fel, és szállj be!
Sophie felkapta a fejét, és hitetlenkedve meredt rá.
– Örült vagy. Ugyanolyan őrült, mint az apám. Sehová sem megyek
veled. Nincs nálam a kulcs, Tomas. Menj el. Keresni fognak. Bármelyik
pillanatban itt lehetnek. Ha életben akarsz maradni, jobb, ha azonnal
indulsz.
A férfi a lány felé fordította a fegyvert, és míg korábban
idegroncsnak tűnt, most rémisztően magabiztos és nyugodt volt.
– Kelj fel, és szállj be!
Sophie lassan feltápászkodott, miközben egymásnak ütődtek a térdei.
Forogni kezdett vele a világ, és megint majdnem elesett.
Odabotorkált a másik dzsiphez, a kilinccsel matatott, nagy nehezen
sikerült kinyitnia az ajtót. Tomas hatalmas léptekkel odament, belökte a
lányt, majd becsapta mögötte az ajtót. Elölről megkerülte az autót, de
közben a szélvédőn keresztül mindvégig Sophie-ra célzott. Arcán zord
elszántság tükröződött. Sophie különös módon hirtelen jobban félt tőle,
mint az apjától. Korábban legalább tudta, mire számíthat tőle.
Tomas beült a kormány mögé, a bal kezébe fogta a pisztolyt, és
beindította a motort.
Miközben dübörögve végigszáguldottak a széles alagúton, a
fényszóró fénykarikái ugrándoztak a falon. Nem sokkal később világos
lett, mert betűzött a nap. Kirobbantak az alagútból, csak úgy porzott
mögöttük a keskeny út, amelyre ráhajtottak.
Sophie vadul hátrapördült, és azt nézte, hol vannak. Látta a házat,
ahonnan jöttek. Aztán egyre kisebb és kisebb lett, ahogy a dzsip a

215
sziklás, kietlen tájon száguldott. Bele a semmibe. Ameddig a szem ellát,
mindenhol csak sziklák és csipkézett dombok meredeztek.

216
 30. fejezet

Amikor robbanás rázta meg a házat, Sam és a testvérei a földre vetették

magukat. Sam szívverése majdnem megállt.
Sophie! A gránát!
Istenem, mit tett ez a nő?
– Sam, ne! – hallotta közvetlen közelről Garrett hangját.
Addig nem is tudatosult benne, hogy felugrott és rohan az ajtó felé,
amíg az öccse rá nem vetette magát. A földön feküdt, Garrett elterült
rajta, és nagyon mérges volt.
– A fenébe, Sam! Jól fogjuk csinálni, és ebbe nem tartozik bele,
hogy szétlöveted a segged.
– Szállj le rólam! Meg kell találnom!
A leszálló helikopter hangja két másodpercre elterelte a figyelmét.
Hátrapillantva látta, hogy Resnick sietve a fedélzetre tereli Marlene
Kellyt.
Elöntötte a megkönnyebbülés az anyja miatt, ugyanakkor
rettenetesen féltette Sophie-t.
Garrett lassan lemászott róla. Donovan és Ethan is melléjük lépett, és
a ház bejárata felé fordították a fegyverüket.
– Együtt csináljuk – szólt Garrett. – Egy csapatként. Fedezzük
egymást. Ismerős? Sehová sem mentek egyedül.
– Pofa be, Garrett! – morogta Sam. – Túl sok parancsot osztogatsz
nekem.
– Hát, amikor a seggedben hordod a fejed, valakinek muszáj.
Ethan és Donovan lekuporodtak a bejárat két oldalán. Ethan
felemelte egy ujját, majd kettőt, aztán a harmadikra Donovannel együtt
berontott a házba.
Sam és Garrett követte őket az előtérbe.
– Bent vagyunk – szólt bele az adóvevőbe Sam. – Steele, Rio,
jelentést.
– Elfoglalt vagyok – felelte kurtán Steele.
– Nyugatról jövünk – mondta egy pillanattal később Rio. –
Megtisztítottuk a területünket. Fedezzük Steele-t. Nincs sérültünk.
– Helyes – mormolta Sam. Nagyon remélte, hogy ő is ugyanezt
mondhatja majd.

217
 – Ide! – kiáltotta balról Ethan.
Sam, Garrett és Donovan óvatosan átvágtak a helyiségen. Ethan a
folyosóra mutatott a fegyverével.
– Szentséges ég! – dünnyögte Donovan. – Szerintem itt robbant fel a
gránát.
Sam nyelt egyet. A gyomra felfordult, ezért még egyszer nagyot
nyelt.
A helyiségnek annyi. Mindenütt törmelék hevert. A falak leomlottak,
a szomszédos helyiségbe vezető ajtó ferdén lógott a zsanérján.
Óvatosan keresztülvágtak a romokon. Sam felemelt egy nagyobb
faldarabot, de csak még több törmeléket talált alatta. Elengedte, majd
átment a szomszédos helyiségbe.
– Ez itt vér – jegyezte meg Ethan.
Sam odasietett hozzá. Az ajtó feletti egyik gerenda ledőlt, és úgy
tűnt, mintha odaszögezett volna valakit, aki aztán végül kimászott alóla.
De ki lehetett az? Sophie? Az apja? Körülnézett, de minden csendes
volt, csak a távolból hallatszott fegyverropogás. Sophie-nak vagy bárki
másnak nyoma sem volt. Ami azt jelentette, hogy a lány túlélte a
robbanást. Sam ezért hálás lehetett, de Sophie továbbra is az apja
foglya. Ami rémülettel töltötte el.
Végigmentek a folyosón, és minden szobát aprólékosan átvizsgáltak.
Sehol semmi. És senki. Még zsoldosok sem. Vagy mindenki
elmenekült, vagy senki sem tette be ide a lábát.
Minden alkalommal, amikor nem találtak semmit, Sam egyre jobban
elcsüggedt. Azt akarta, hogy Sophie biztonságban legyen. Azt akarta,
hogy újra együtt legyenek.
A folyosó végén zsákutcába futottak, de amikor beléptek a
helyiségbe, készen rá, hogy fegyveresen szembeszálljanak Alex és
Tomas Moutonnal, csak a néma, üres szoba fogadta őket.
– Mit nem vettünk észre? – kérdezte Sam.
Ismét körbepillantott, és olyasmit keresett a szemével, ami nem illett
oda. Amikor megpillantott egy aprócska vércseppet a fényes
márványpadlón, összeráncolta a homlokát. Lehajtotta a fejét további
nyomok után kutatva.
Ott, egyetlen csepp.
Követte, és egy faburkolat előtt találta magát. Mély cseresznyeszín.
Egyedi tervezés. Egy vagyonba kerülhetett.

218
 – Mi az? – kérdezte Donovan.
– Itt véget ér a vérnyom. Valami van mögötte. Kell, hogy legyen
mögötte valami.
Donovan felemelte a puskáját, és a tussal megütögette a fát. A
borítás szilárdan tartotta magát, de határozottan üresen kongott.
– Amatőrök – dünnyögte Garrett.
Előrefurakodott, hátralökte Samet és Donovant, majd beleeresztett
egy sorozatot a borításba. Faszilánkok repkedtek mindenfelé. Garrett
leengedte a fegyverét, előrelépett, és belerúgott a felszaggatott
faburkolatba.
Ethan csatlakozott hozzá, és kettejüknek együtt sikerült akkorára
kitágítaniuk a lyukat, hogy átfértek rajta. Mikor Ethan bedugta a fejét,
elfüttyentette magát.
– Adjatok egy zseblámpát – szólt hátra.
Donovan lekapott egy kis zseblámpát az övéről, és a kezébe nyomta.
Ethan felkapcsolta, majd bevilágított vele a nyílásba.
– Mi az? – kérdezte türelmetlenül Sam.
Ethan visszahúzódott.
– Úgy tűnik, felvonóakna. De fülke nincs benne. Ha lementek vele,
valószínűleg még odalent van. Nem látom, hogyan hívhatnánk fel, így
valószínűleg biztonsági kód vagy kulcs kell hozzá.
– Akkor leereszkedünk – jelentette be Sam.
Donovan felsóhajtott.
– Tudtam, hogy ezt fogod mondani.
Ethan halványan elmosolyodott.
– Még mindig tériszonyod van?
– Semmi bajom a magassággal. Egy repülőn. Vagy helikopteren.
Csak nem szeretek kötélen lógni egy keskeny üregben.
– Menjünk – szólt közbe Garrett. – Később csevegjetek.
Sam ekkor már azzal foglalatoskodott, hogy hozzáerősítsen egy
kapcsot az akna acélgerendájához. Biztonságosan rögzítette magát,
kipróbálta, elég erősen tart-e, majd belépett a sötét aknába, és gyorsan
ereszkedni kezdett.
– A fenébe, Sam! Lassíts! – morogta Ethan.
Sam úgy becsülte, kábé kilenc méterrel lejjebb koppant a bakancsa
valamilyen szilárd talajon.
– Világíts ide, Ethan! – kiáltott fel.

219
 Nem sokkal a feje felett Ethan bekapcsolta a zseblámpáját, és lefelé
irányította a fénycsóvát. Néhány másodperccel később ott állt Sam
mellett, és lefelé világított. A lift tetején álltak.
Donovan és Garrett közrefogták őket, és amíg Ethan a zseblámpát
tartotta, Sam lehajolt, hogy felfeszítse a lift tetején lévő nyílást. Amikor
felemelte, Ethan a fülkébe világított, Donovan és Garrett pedig lövésre
emelte a fegyverét.
– Tiszta – jelentette Garrett.
Sam nem teketóriázott, vállára vette a puskáját, letérdelt, majd
leereszkedett a fülkébe. Türelmetlenül várta, hogy a testvérei is
csatlakozzanak hozzá.
– A fenébe, de sötét van – jegyezte meg Donovan, miután
szétfeszítették a fülke ajtaját. Otthagyta a többieket, és Sam hallotta,
hogy végigsimítja a tenyerét a felszínen. – Egy alagútban vagyunk.
Ethan felemelte a zseblámpát, de Sam a karjára tette a kezét, és nem
engedte, hogy világítson.
– Oltsd el!
Végiglopakodtak a folyosón. Sam sietett, szinte futott. Az egyik
kanyar után fényt pillantott meg a távolban. Némán intett a fivéreinek,
hogy szóródjanak szét.
Lassan haladtak a nyílás felé. Sam feszülten fülelt, hall-e valamit,
bármit. Ahogy közelebb értek, fluoreszkáló fénycsövek zúgása
hallatszott. Máskülönben minden csendes volt. Átkozottul csendes.
Sam és Donovan az alagút egyik, Garrett és Ethan a másik oldalán
állt egymással szemben, lövésre kész fegyverrel. Sam az ujjain számolt.
Egy. Kettő. Háromra előrontottak.
Samet hirtelen megtorpanásra késztette a látvány. Nem messze egy
fekete Hummer parkolt, mellette pedig Alex Mouton feküdt. Vagyis
ami maradt belőle.
– Szentséges ég! – lehelte Donovan. – Valaki szétlőtte a fél fejét.
Garrett felvonta a szemöldökét.
– A mi lányunk tette?
Sam körülnézett, majd arra fordult, amerre a dzsip állt, és
megpillantott egy újabb alagutat.
– Biztos Tomas volt az. Ha Sophie lőtte le Alexet, hol van most?
Ethan az autó elé lépett, és a betonra meredt.

220
 – Volt itt egy másik jármű is. Látszanak a keréknyomok. Úgy tűnik,
bárki volt is az, igencsak sietősen távozott.
– Sam, üzenet Resnicktől.
Sam a fülhallgatójára szorította a tenyerét.
– Mondd, Steele!
– Resnick a levegőben van. Épp egy Hummert követ, amely őrülten
száguld Del Rio felé. Porfelhőt kavar maga mögött, és láthatóan nem
aggódik amiatt, hogy meglátják. Resnick úgy gondolja, hogy Sophie-t
látta az anyósülésen. Rajta marad a dzsipen.
Sam pulzusa hevesebben vert, és egyre idegesebb lett. Az első
bevetése óta nem kapott ekkora adrenalin löketet.
– Vettem, Steele. Rajta vagyunk. Te és Rio jól vagytok?
– P. J. és Cole épp szétrúgják pár zsoldos seggét. Hagyjuk, hogy ők
kapják el a maradékot. Jól vagyunk. Menjetek az asszonyodért.
Sam Donovanre pillantott.
– Ideje, hogy megvillantsd a műszaki képességeidet. Indítsd be azt a
dzsipet.
Donovan felvonta a szemöldökét, odament a vezető felőli oldalhoz,
kinyitotta az ajtót, és benyúlt. Egy másodperccel később csörgés
hallatszott, és Donovan vigyorogva mutatott fel egy kulccsomót.
– Túl könnyű volt, főnök.
Sophie felemelkedett és előreesett, amikor újabb bukkanón hajtottak
át. Tomas csak az előttük lévő útra összpontosított. A lány árgus
szemmel figyelte, ahogy egyre jobban leengedi a fegyver csövét, mert
rá már kevésbé figyelt.
Nem szólt semmit. Akkor sem mukkant meg, amikor az oldalsó
ablakhoz ütődött a feje. A legkevésbé sem akarta felhívni magára a
figyelmet. Amilyen veszélyesen vezetett a férfi, valószínűleg könnyen
elsülne a fegyver, amely jelenleg még mindig rá irányul.
Hová mennek? Miben reménykedik Tomas? Nincs nála a kulcs.
Azok pedig, akik „megvédenék”, a házban vannak, ahol remélhetőleg
Sam és az emberei épp szétrúgják a seggüket.
Ő pedig itt maradt vele. Ami hirtelen rémisztő ötletnek tűnt, hiszen a
nagybátyja életében most először szállt szembe a fivérével. A
legkevésbé sem volt rá szüksége, hogy elöntse az adrenalin és fokozza
az önbizalmát.

221
 Ideges pillantást vetett rá, miközben a férfi igyekezett rajta tartani a
fegyvert és egyidejűleg a zsebébe nyúlni. Eközben túlságosan közel volt
az ujja a ravaszhoz. Sophie meg fog halni, mert ez az idióta egy
semmirekellő, ostoba alak.
Az autó megfarolt, ráfutott egy kőre, Tomas keze pedig lecsúszott a
kormányról. Egy pillanatig veszélyesen jobbra tartottak, aztán a férfi
káromkodva balra kapta a kormányt. Csodával határos módon
egyenesbe hozta a járművet, és folytatták ámokfutásukat az egyenetlen
terepen.
A férfi előrántotta a zsebéből a mobiltelefonját, aztán felé intett vele
– és a fegyverrel.
– Hívd fel! Hívd fel, és mondd meg neki, hogy azt az átkozott
kulcsot akarom, és ha nem kapom meg, megöllek téged is meg a
kölykét is!
Sophie felnevetett. Nem tudta visszafogni magát. Hisztérikusan
nevetett.
– Nem tudom a számát, Tomas. Még soha nem hívtam fel. Nem
neked kellene tudnod az elérhetőségét? Az ég szerelmére, te tartottad
fogva az anyját!
A férfi feléje csapott a pisztoly agyával, de Sophie ügyesen elhajolt,
így Tomas a fejtámlát találta el. A férfi megint elvesztette az uralmát a
jármű felett, és akkor valami elpattant Sophie-ban. Sam nem fogja
megmenteni. Sem Garrett, sem az a rengeteg ember, akit a KGI
alkalmaz.
Ha életben akar maradni, ha meg akarja védeni a kisbabáját, neki
magának kell cselekednie.
Amikor Tomas ismét feléje ütött, két kézzel elkapta a csuklóját, és
tiszta erőből megrántotta.
Szitkok záporoztak rá. A dzsip kitért jobbra, miközben a férfi bal
kezével kétségbeesetten markolta a kormányt, hogy ne veszítse el
uralmát a jármű felett. Visszarántotta a kezét, és arcon akarta ütni a
lányt, de Sophie megint kitért előle, és a csuklójába mélyesztette a
fogait.
Öklendezett, amikor megérezte a vért a szájában. Tomas elrántotta a
karját, majd bal kézzel újra felé ütött. Amint azonban levette a kezét a
kormányról, a dzsip ráfutott valamire, és felborult.

222
 Az autó fejre állt. Sophie-nak az a halvány érzése támadt, hogy nagy
bajban van, aztán lehunyt szemmel imádkozni kezdett.
A feje valami keménynek csapódott. Szétterjedt a kezében a
fájdalom, majd hirtelen minden elcsendesült.
A feje lüktetett, de óvatosan kinyitotta a szemét. Az autó ismét a
kerekein állt. Sophie Tomasra pillantott, és látta, hogy a férfi a
kormánykerékre borul. Véres volt előtte a szélvédő, és vér csöpögött a
fejéről.
Sophie keze irtózatosan fájt. Istenem, mindjárt megbolondul. Ez
minden, amire képes? Most pördült meg milliószor az autóval, benne
egy fegyveres férfival, és csak annyit képes felfogni mindebből, hogy
átkozottul fájnak az ujjai?
Lenézett, és látta, hogy a kisujja és a gyűrűsujja már feldagadt. A
gyűrűsujja amellett fura szögben állt, de annyira kába volt, hogy csak
bambán bámulta.
Ki… Szállj ki, Sophie!
Bal kézzel nyúlt az ajtó felé. Nyílj ki. Kérlek! Nem akart az ablakon
kimászni.
Az ajtó azonban csak pár centimétert mozdult.
Nekiesett a vállával, de csak kicsit tudta kijjebb lökni. Frusztráltan
szitkozódott, majd megfordult, Tomas felé hajolt, s közben végig azon
imádkozott, hogy a férfi halott legyen. Minden erejét beleadva az
ajtónak feszítette a lábát.
A fém tiltakozva nyikorgott, de sikerült annyira kifeszítenie, hogy ki
tudjon szállni. Sietve kidugta a lábát. Amikor automatikusan az
ajtókeret felé nyúlt, hogy megtámaszkodjon, felszisszent a fájdalomtól,
és visszarántotta sérült kezét.
Megrázta, hogy enyhüljön a szörnyű fájdalom, aztán végül úgy
döntött, hogy magához szorítja, és kicsit pihenteti.
– Próbáljuk meg újra – dünnyögte.
Rájött, hogy a mellény csak akadályozza, és több esélye van
kipréselni magát az autóból, ha leveszi. Fél kézzel, a tépőzárral
matatott, majd sikerült kibújnia belőle. Nagy levegőt vett, és kiaraszolt
a nyíláson.
Amint kijutott, a megviselt dzsipnek támaszkodott, és hosszan kifújta
a levegőt.

223
 Valahogy megúszta élve. Ezt jelnek vette, hogy valaki vigyáz rá.
Erre a gondolatra újra elöntötte a remény, és a szemlélni kezdte a
körülötte lévő sziklás terepet. Több kilométerre eltávolodtak a háztól,
de az lenne a logikus, ha követné visszafelé a nyomaikat.
Ahogy ellökte magát a dzsiptől, egy jármű hangját hallotta meg a
távolból. Ép kezét a szeme elé ernyőzve a horizontot fürkészte.
Amikor észrevette, hogy a másik Hummer száguld felé a köves,
homokos talajon, végigfutott a hátán a hideg. Látta meghalni az apját. A
lövés levitte a fél fejét. Meg kellett halnia. Ez nem lehet ő.
Vadul kalapálni kezdett a szíve. Tett egy tétova lépést előre.
Remegett a térde, kiszáradt a szája. Amikor még egyet lépett, a jármű
körülbelül ötvenméternyi távolságban megpördült egy bukkanón.
Kifarolt, majd megállt. Az ajtajai feltárultak, és Sophie hallotta, ahogy a
nevét kiáltják.
Elöntötte a megkönnyebbülés.
Sam.
Oda akart szaladni hozzá, de mozdulni sem bírt. Sam és Garrett
mögül előbukkant Donovan és Ethan is. Az aggódást és a
megkönnyebbülést hirtelen rémület váltotta fel az arcukon.
Sophie a homlokát ráncolta.
– Sophie! – üvöltötte Sam.
Ő is és Garrett is futni kezdett. Sam előrántotta a fegyverét és egy
pontra célzott a háta mögött.
Sophie döbbenten megfordult, hogy lássa, mire céloznak a fiúk.
Hátrahőkölt, amikor meglátta, hogy Tomas támolyog elő a roncsból.
Pokolian festett, az arca nagy részét és a fejét vér borította. De Sophie
felé botorkált, és ami még rosszabb, a kezében tartotta a fegyvert, és
egyenesen rá célzott. És ő már nem viselte a mellényt.
Üres tekintete és kifejezéstelen arca láttán Sophie nem volt biztos
benne, hogy Tomas egyáltalán tudja, ki ő, hol van, vagy mi az ördögöt
csinál, de a fegyvert rá fogta, és eltökélten lőni készült.
Amikor látta, ahogy megfeszül az ujja, Sophie előregörnyedve védte
a hasát, és megpróbált kitérni előle. Akkor dörrent a lövés, amikor a
szeme sarkában elmosódott mozgást látott. Garrett süvöltött el mellette.
A férfi repült, szó szerint repült, és kitárt karral a lány elé vetette
magát.
Sophie élete végéig nem felejti el a húsba hatoló golyó hangját.

224
 – Ne! – kiáltotta.
A testére rogyott, és ezzel egy időben egy második lövés hasított a
levegőbe. Aztán egy harmadik. Nem nézett fel.
– Garrett! Garrett!
Dühösen csapkodta a kevlármellényét, hogy valamilyen reakcióra
bírja a férfit.
Garrett felnyögött, ügyesen a hátára gördült, és védekezőn felemelte
a karját.
– Az isten szerelmére, asszony! Meg akarsz ölni?
Könnyek szöktek Sophie szemébe. Elöntötte a harag, égett az arca.
– Miért tetted ezt, Garrett? Ilyen ostoba vagy? – üvöltötte. – Hiszen
még csak nem is kedvelsz! Hogy vethetted magad elém? És ha
meghalsz?
Fájdalmasan zokogva lehajtotta a fejét, a lehető legközelebb húzta
magához a férfi nagy testét, és könnyekkel áztatta a nyakát.
– Miért? – suttogta. – Miért tettél ilyen ostobaságot?
Garrett gyengéden megsimogatta a haját, aztán óvatosan meghúzta a
haját, hogy Sophie felemelje a fejét a mellkasáról, és ő a szemébe
nézhessen.
– Mert erre való a család, Sophie – felelte halk, fájdalommal teli
hangon.

225
 31. fejezet

Sophie Garrett szemébe nézett. A szemébe, amely üveges volt a

fájdalomtól, és kezdett elhomályosulni. Melegséget érzett a keze alatt,
és amikor odapillantott, látta, hogy a férfi vállára szorítja a tenyerét. Vér
szivárgott az ujjai között, és eláztatta az ingjét.
Ne! Ne, ne, ne! Ott találta el a golyó, ahol nem védte a mellény.
Sophie tagadóan megrázta a fejét, nem bírta abbahagyni a sírást.
– Sophie, édesem, ne nézz így rám – morogta Garrett.
– Még megijesztesz, hogy a halálomon vagyok.
– Miért? Nem vagy? – kérdezte remegve a lány.
– Átkozottul fáj, de tökéletesen biztos vagyok benne, hogy egyetlen
létfontosságú szervet sem ért a lövés. Erre való a mellény.
Sophie felemelte a kezét, és rémülten nyelt egyet, amikor meglátta a
tenyerét borító ragacsos vért. Ijedten újra Garrettre nézett. Vajon
hazudik neki?
– Sophie, menj arrébb! Hadd nézzem meg.
Megfordult, és látta, hogy Donovan megragadja a karját, és zord,
aggódó képet vág. Hagyta, hogy felsegítse, majd odébb botorkált, amíg
a férfi a testvére fölé hajolt.
Ekkor valaki hevesen átölelte. Sam. Elgyengült a
megkönnyebbüléstől.
– Jól vagy? Megsérültél? Beszélj hozzám, Sophie. Te jól vagy? És a
kisbaba?
Gyorsan végigfuttatta a kezét a lány testén, a ruháját húzogatta,
rángatta, sérüléseket keresett rajta.
Aztán felemelte a kezét, és amikor megérintette a lány halántékát,
véres lett az ujja. A lány bután meredt a vérre – az ő vérére. Arra
emlékezett, hogy a keze fájt. De a fejére nem. Nem vette észre, hogy
vérzik. A kezére meredt. Ez Garrett vére. Nem a sajátja.
– A fenébe! – szitkozódott Sam. – Ethan, keríts valamit, amivel ezt
letörölhetem, és megnézhetem, mennyire rossz a helyzet.
Szinte úgy vitte oda az autóhoz, amellyel jöttek, és túlzott
óvatossággal tette le az ülés szélére. Sophie csak ült ott. Bénán. Hirtelen
elfogyott az ereje. Rettenetesen aggódott.
– Garrettnek nem lett volna szabad ezt tennie – motyogta.

226
 Odanézett, ahol Donovan gondjaiba vette a testvérét és sürgetően
beszélt valakivel rádión.
Összezavarodott. Garrett azt mondta, hogy erre való a család, de hát
ő nem tartozik a családhoz. Határozottan nem az övéhez. Vagy mégis?
Garrett még csak nem is kedveli. Biztos ő is azt hitte, hogy elárulta
Samet – mindnyájukat.
Sam remegő kézzel végigsimított a karján. Egy pillanatra
megragadta a vállát, ujjai erősen szorították. Aztán leengedte a karját, és
megfogta a kezét.
Sophie fájdalmasan felkiáltott, kirántotta a jobb kezét Sam kezéből,
és oltalmazón a mellkasához szorította. Szándékosan nem nézett a
szemébe. Újra Garrettre pillantott, és az ujjait szorongatva előre-hátra
hintázott.
Sajogtak az ujjai. Fájdalmasan lüktetett a karja. A feje is fájni
kezdett, és érezte, ahogy a meleg vér lassan a fülén csordogál.
Sam aggódva figyelte, ahogy Sophie kizárja tudatából a világot. Az
Ethan által kerített és kinyitott elsősegélydobozból kivett egy üveg
sóoldatot és némi kötszert.
– Segíts Vannek Garrett-tel. Úton van a helikopter?
– Igen, Resnick most száll fel.
Sam bólintott, és intett Ethannek, hogy lépjen arrébb. Nem is hallotta
a helikoptert. Csak Sophie-ra koncentrált. Óvatosan letörölte a
halántékáról és a füléről a vért. A lánynak mintha fel sem tűnt volna,
meredten bámulta Garrettet a távolban.
Miután végre megtisztította a bőrét, Sam a hüvelykujjával
megnyomogatta a sebet és a dudort Sophie fején. Össze kell varrni.
Nagyon remélte, hogy megúszta ennyivel, és nincs komolyabb
fejsérülése. Kórházba kell vinni.
Megpróbálta elvenni a kezét a mellkasától, hogy ott is megvizsgálja,
de Sophie megfeszült, és nem engedte.
– Édesem, hadd nézzem meg a kezed. Látnom kell, mennyire sérült
meg.
Szándékosan beszélt halkan, megnyugtatóan. A lány továbbra is
Garrettre szegezte a tekintetét, és újabb könnycsepp gördült le az arcán.
Nagyot dobbant Sam szíve. Isten a tudója, mennyire szereti ezt a
lányt. Mindennél jobban szerette volna átölelni és megvigasztalni.
– Soph, hadd nézzem meg a kezed, édesem.

227
 A lány végül ránézett, majd a saját kezére pillantott, és zavarodottság
tükröződött kék szemében. Lassan kinyújtotta a sérült végtagot, de a
másik kezével óvatosan alátámasztotta.
Sam összerándult, amikor meglátta, hogy Sophie két ujja feldagadt
és egyértelműen eltört. Gyengéden megvizsgálta a csuklóját és
megmozgatta a többi ujját. Szerencsére csak ez a kettő sérült meg.
Valószínűleg pokolian fáj, de más sérülést nem látott. Imádkozott, hogy
belső sérülései se legyenek.
A nyakára tette az ujját, hogy kitapintsa a lány pulzusát. Egy kicsit
szabálytalanul, mégis erősen vert. A helyzethez képest az arcszíne sem
volt olyan vészes. Sápadt volt, igen, de nem halálosan. Most inkább a
lelkiállapota aggasztotta Samet. Sophie-t még a helikopter hangja sem
rázta fel. Csak ült ott kifejezéstelen tekintettel, maszatos, könnyáztatta
arccal.
– Sam – szólította meg Ethan. – Vidd fel a helikopterre. Anya és
Resnick itt maradnak velem és Vannel. Mi majd autóval megyünk.
Mindketten elfértek Sophie-val.
Sam óvatosan felemelte a lányt. Sophie ernyedten feküdt a karjában,
ahogy a várakozó helikopter felé sietett vele.
Donovan kinyúlt, hogy átvegye tőle és segítsen feltenni a gépre.
– Hogy van Garrett? – kiabálta Sam.
– Stabil az állapota. Szorítókötést alkalmaztam, és elállítottam a
vérzést. Pokoli fájdalmai vannak, de túléli.
Sam lehunyta a szemét, és megkönnyebbülten, mélyen beszívta a
levegőt. Hála istennek!
Donovan a helikopter belsejében guggolt, és az egyik ülésre fektette
a lányt, miközben Sam is felmászott mögötte. Garrett egy hordágyon
feküdt a földön. A lábát és a karját rögzítették, hogy ne mozgathassa.
Kinyitotta a szemét, és Samre nézett.
– Sophie? – tátogta némán.
Sam közelebb hajolt a füléhez.
– Szerintem jól van. És ezt neked köszönheti.
Amikor az öccse vállat akart vonni, elsápadt a fájdalomtól.
Sam a mellkasára tette a kezét, és vad pillantást vetett a nagydarab
férfira.
– Köszönöm. Soha nem tudom meghálálni, amit értem tettél.
Megmentetted… a jövőmet. Megmentetted az életemet.

228
 Garrett halványan elmosolyodott. Mondott valamit, de Sam nem
hallotta a zúgásban. Közelebb hajolt hozzá.
– Sokat jelent számodra. Tévedtem vele kapcsolatban.
Sam viszonozta a fájdalmas mosolyt.
– Ahogy én is.
– Mindenki kész? – kiáltott hátra a pilóta.
Donovan kiugrott a gépből, és felemelte a hüvelykujját, hogy
indulhatnak. Sam feltápászkodott, és odaült Sophie mellé, aki még
mindig bénultan bámulta Garrettet.
Sam közel hajolt hozzá, megérintette az arcát, és a haját félresimítva
a füléhez hajolt.
– Nem lesz semmi baja, édesem. ígérem.
Sophie most először látszott észrevenni Samet, és aggódó pillantást
vetett rá. Mondani akart valamit, de Sam nem hallotta a levegőbe
emelkedő helikopter zajától.
Sophie ismét a lábához közel fekvő Garrettre nézett. A férfi
mosolygott. Sam tudta, hogy nehezére eshet, hiszen egyértelműen nagy
fájdalmai vannak, mégis a lány felé emelte szabad kezét.
Amikor Sophie megragadta, Garrett megszorította a kezét.
Visszaejtette volna maga mellé, de a lány előrehajolt, a térdére fektette,
és erősen fogta.
– Jól vagyok – tátogta felé a férfi. – Hát te?
Sophie csak bólintott, aztán elfintorodott, és felmutatta dagadt,
eldeformálódott ujjait a jobb kezén.
Garrett együtt érzőn összerándult, de nem engedte el a kezét.
Sam már kevésbé aggódott, és felengedett a feszültség a
mellkasában, amikor látta, hogy az öccse megenyhül Sophie irányába.
Garrett a bátyjára nézett, és Sam tudta, hogy ő is ugyanolyan
törékenynek látja a lányt, mintha csak egy hajszál választaná el a teljes
összeomlástól.
Sam előrehajolt, hogy átkarolja Sophie-t. Magához húzta, egyik
kezét a hasára simította. Érezni akarta a gyermekük megnyugtató
rugdosásait, de a kisbaba nem mozdult.
Nem fogja arra pazarolni az energiát, hogy feleslegesen aggódjon. A
kislányuk biztosan jól van. Sophie is biztosan jól van.
Egyikük nélkül sem élhet tovább.

229
 32. fejezet

Sam Sophie kórházi ágya mellett ült egy székben, az ágy szélén
nyugtatva a lábát. És csak figyelte, ahogy a lány alszik. Figyelte a vörös
kis vonalakat az összehúzódásokat jelző képernyőn, és elégedetten látta,
hogy úgy tűnik, minden rendben van a gyermekükkel.
Sophie-t tetőtől talpig megvizsgálták. Sam ragaszkodott hozzá.
Elvégeztek egy CT-vizsgálatot, számos röntgenfelvételt készítettek,
összevarrták a fejét, és részlegesen begipszelték a jobb kezét.
A család többi tagja arra várt, hogy kihozzák Garrettet a műtőből. A
golyó nem hatolt át rajta olyan simán. Egy darabkája a férfi vállába
fúródott, ahonnan most eltávolítják.
Sam már felhívta Seant, hogy érdeklődjön az apjáról, és tudassa
mindenkivel, hogy Marlene – és Sophie – jól vannak.
Remekül kellett volna éreznie magát. Véget ért ez a rémálom.
Resnick és a cég emberei ott hemzsegnek
Mouton birtokain, de Sam elvette a kulcsot Garrett-től a műtét előtt.
Sophie fogja eldönteni, mi legyen vele. Ő nem fogja megfosztani
ettől. A lány keményen küzdött, és mindent kockára tett, hogy ne
kerüljön rossz kezekbe. Bízott benne, hogy helyesen fog cselekedni.
– Sam?
Megfordult, és látta, hogy az édesanyja áll az ajtóban.
– Szia! Gyere be!
– Csak szerettem volna megnézni, hogy van. Nem akarlak zavarni
benneteket.
Sam mosolyogva intett, hogy lépjen be.
– Alszik. Valószínűleg nem ébred még fel egy darabig.
Felállt, de Marlene jóformán visszalökte a székbe.
– Maradj ülve.
A férfi a keze után nyúlt.
– Hogy vagy, anya? De komolyan.
Az asszony felsóhajtott, aztán elmosolyodott.
– Most, hogy tudom, a fiaim jól vannak, jobban. Ethan beszélt
Rachellel. Jól tartja magát a lány. Sean mesélte, hogy Frank és Rusty
támasza volt.

230
 – Én is beszéltem Seannal. Azt mondta, hogy apa már jobban van.
Mire visszamegyünk, haza is jöhet.
Marlene a fia vállára tette a kezét, és megszorította.
– Te hogy vagy, fiam?
Sam egy pillanatig hallgatott, majd Sophie-ra nézett, és figyelte,
ahogy szelíden emelkedik és süllyed a mellkasa.
– Szeretem őt, anya. Azt szeretném, ha te is szeretnéd.
Marlene elmosolyodott.
– Már megszerettem. Hogyan is ne szerethetnék valakit, aki ennyire
szereti a fiamat? És az életét kockáztatta értem. Nagyon bátor nő.
Samet elöntötte a kétség.
– Remélem, meg tud bocsátani…
– Mit kellene megbocsátania? – szakította félbe az asszony.
Sam felsóhajtott.
– Az elején nem bíztam benne. Aztán a végén sem. Azt hittem,
hazudott. Ezt tudnia kell.
– Ahelyett, hogy feleslegesen kínzod magad olyasmi miatt, ami nem
is biztos, hogy úgy van, inkább várj, és kérdezd meg őt. Szerintem
sokkal jobban alakulnak a dolgok, mint hiszed.
Sam elmosolyodott, és megfogta az anyja kezét, amely még mindig a
vállán nyugodott.
– Mindig leegyszerűsíted a dolgokat, anya, és eléred, hogy jobban
érezzem magam. Néha újra hatévesnek érzem magam, aki biztosan
tudja, hogy az édesanyja bármit képes megoldani.
Marlene lehajolt, és arcon csókolta.
– Remélem, mindig így érzed majd, kicsim. Nem ismerek olyan
anyát, aki ne akarná mindig jobbá tenni a gyermekei életét, függetlenül
attól, hány évesek.
– Meg fognak változni a dolgok, anya. Ezt tudnod kell. Ez…
mindaz, ami történt… mindent megváltoztatott. Tudnom kell, hogy te
és apa biztonságban vagytok. Hogy a családunk biztonságban van.
Marlene fájdalmasan szomorú mosollyal figyelte.
– Tudom, Sam. És neked is tudnod kell valamit. Tudd, hogy apád és
én nagyon büszkék vagyunk rád. Még a történtek után sem szeretném,
hogy más légy és mással foglalkozz. Néha áldozatokat kell hozni, hogy
a világ szebb hely legyen. Apád mindig hitt ebben, és ezt a hitét
valamennyi fiának továbbadta. Igen, zsörtölődni fog és tiltakozik majd

231
a változások miatt, de ugyanolyan készséggel el fogja fogadni, ahogy
azt is, hogy mindegyik fia nap, mint nap kockára teszi az életét egy
biztonságosabb világért.
– Szeretlek. Ugye, tudod?
Az asszony megölelte, és magához szorította.
– Tudom, de azért jó hallani.
– Garrettről még nem is kérdeztelek. Kihozták már a műtőből? Ezért
jöttél?
Marlene bólintott.
– Nemrég átvitték a megfigyelőbe. Azt mondták, visszamehetek,
amikor kezd magához térni, de szerintük az még legalább fél óra. Addig
meg akartalak nézni titeket.
– Köszönöm. Jól vagyok.
– Meg sem kérdezem, hogy hazahozod-e – jegyezte meg
mosolyogva Marlene.
– Csak a holttestemen át mehet máshová – morogta a férfi.
Marlene vágyakozó pillantást vetett a monitorra.
– Bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy te ajándékozol meg az
első unokával, de bizonyos szempontból rendben van ez így. Te vagy a
legidősebb.
Sam előrehajolt.
– Mondtam már? Persze még nem. Hogy is mondhattam volna?
Sophie kislányt vár. Abban a kórházban nézték meg, ahol apa is van.
Marlene arca felderült.
– Egy kislány! Ó, micsoda jó móka lesz! Biztosan teljesen az ujja
köré csavar majd téged.
Sam nagy levegőt vett, elöntötte a boldogság. Elképzelt egy szőke,
kékszemű kislányt. Aki az édesanyja kiköpött mása.
– Mindketten azt teszik majd – vallotta be fátyolos hangon.
Marlene halkan felnevetett.
– Igen, azt hiszem, igazad van.
Megpaskolta a fia arcát, és vetett még egy pillantást a lányra.
– Visszamegyek Garretthez. Szerintem ingerlékenyebb lesz, mint
egy éhes csörgőkígyó, amikor magához tér. Gondoskodnom kell róla,
hogy ne riassza el a nővéreket a morgásával.

232
 Sam elnevette magát, és felállt, hogy megölje az asszonyt. Nagyon
drága kincset tartott a karjában. Sok mindenért lehet hálás. Sophie-nak
köszönheti az anyja életét.
– Elintézhetem, hogy előttünk mehess haza és meglátogathasd apát.
Szüksége van rád.
Marlene hevesen megölelte.
– A fiaimnak most nagyobb szükségük van rám. Garrett nélkül nem
megyek haza. Apád nagyon mérges lenne, ha csak eszembe jutna is,
hogy elmenjek. Ő is azt szeretné, hogy maradjak.
Elhúzódott a fiától, megragadta a karját, és komoly pillantást vetett
rá.
– Tudom, hogy aggódsz Sophie miatt, de neked is pihenned kell,
Sam. Pár óra egy székben még mindig jobb, mint a semmi. Te magad
mondtad, hogy egy darabig még nem ébred fel.
Sam szája mosolyra húzódott.
– Rendben, anya. Pihenek. Megígérem.
Marlene még egyszer megpaskolta az arcát, aztán sarkon fordult, és
távozott.

* **

Amikor Sophie kinyitotta a szemét, az első, amit meglátott, az volt,

ahogy Sam kifejezetten kényelmetlen testhelyzetben, egy székben
szinte fekszik az ágya mellett, és oldalra billen a feje.
A lány az oldalán feküdt, begipszelt kezét a csípőjén, a másikat
pedig a párnája alatt nyugtatta. Nem akart megmozdulni. Némán feküdt,
és figyelte, ahogy Sam alszik.
Milyen csodás, hogy a férfi nem hagyta el. A helikopter út során, a
leszállásnál, a sürgősségin, ahol számtalan vizsgálatot végeztek el, és a
szülész is megnézte, majd biztosította, hogy a kisbaba jól van. Sam
mindvégig ott volt mellette. Állandó, megnyugtató jelenléte mindennél
többet j elentett számára. Nem beszéltek egymással. Egyetlen percük
sem volt, hogy kettesben beszélhessenek, és most, hogy egyedül voltak,
nem tudta rászánni magát, hogy felébressze.
A férfi kimerültnek tűnt.
Sophie óvatosan a hasához vonta begipszelt karját. Megörült, amikor
a kisbaba rúgott egyet majd csinált egy kis bukfencet a méhében.

233
Lepillantott, és összeszorult a mellkasa, mert tudta: a kislánya ép és
egészséges.
Amikor újra felnézett, meglepve vette észre, hogy Sam őt figyeli. A
férfi pillantása a kezére siklott.
– Szia – suttogta a lány.
Sam levette a lábát az ágyról, és felült a széken. Megdörzsölte
borostás állát, majd fáradtan a hajába túrt.
– Szia! Hogy vagy?
Közelebb húzta a széket, megnyugtató mozdulattal kisimította a lány
haját a homlokából, és megcsókolta.
Könnyű remegés futott végig Sophie-n. Felsóhajtott.
– Jól. Egész jól. Talán egy kicsit zsibbadtan. Mintha nem a
testemben lennék. Gondolom, ez furán hangzik. Olyan, mintha valahol
odafent lennék. Távol a valóságtól.
Lefelé fordította a tekintetét, mert zavarba jött a fecsegésétől.
– Tökéletesen érthető – felelte halkan Sam. – Sok mindenen mentél
keresztül. Jogod van egy kicsit eltávolodni mindettől. Örülök, hogy
nincsenek fájdalmaid. Mozog a kisbabánk? Láttam, hogy megmozdult
egy kicsit a kezed, amikor a hasadra tetted.
Sophie elmosolyodott, és bizonytalanul, ügyetlen mozdulattal a férfi
keze után nyúlt. A gipsz Sam ujjainak ütődött, de a lány megfogta és a
hasához húzta a kezét.
A férfi arca felderült, a szürke, fáradt kifejezés hirtelen eltűnt róla,
ahogy ezt a csodát bámulta.
– Elképesztő! Kíváncsi vagyok, mit gondol a világról. A helyében én
odabent akarnék maradni, ahol mindig biztonságos.
– Hogy van Garrett? – kérdezte habozva a lány.
– Jól. Már kihozták a műtőből. Anya nemrég járt itt. Eltávolítottak
egy golyódarabot az öcsém vállából. Most valószínűleg az őrületbe
kerget mindenkit.
– Hála istennek! Annyira aggódtam. Nem tudtam volna együtt élni a
tudattal, ha meghal.
Sam elvette a kezét a hasáról, és megérintette az arcát.
Hüvelykujjával végigsimított az ajkán, és annyi érzelem tükröződött a
szemében, hogy összeszorult a lány gyomra.
– Én pedig azzal nem tudtam volna együtt élni, ha te halsz meg,
Sophie.

234
 Fájt a lány mellkasa. Nem kapott levegőt.
Sam elhúzódott, majd a zsebébe nyúlt. Másik kezével a lány ujjai
után tapogatózott, szétnyitotta őket, és a tenyerébe fektetett valamit,
amit az imént vett elő. Amikor Sophie lenézett, azt a kulcsot látta,
amelyet ő dugott Garrett zsebébe.
Levegő után kapott, a kezében fekvő fényes fémdarabra pillantott,
majd Sam arcát fürkészte magyarázatra várva.
Sam rákulcsolta az ujjait, és átható pillantást vetett rá.
– Te döntesz a kulcsról, Sophie.
A lány testét és szívét elöntötte a melegség. Válaszolni akart, de
ekkor kopogás hallatszott. Meglepődött, amikor Adam Resnick dugta
be a fejét, de nem lépett be. Sam várakozón nézett a lányra.
– Jöjjön be – szólt oda neki halkan Sophie.
A férfi szájában meggyújtatlan cigaretta lógott, a kezét zsebre dugta.
– Sophie! – szólt, aztán mintha eszébe jutott volna, hol van, gyorsan
kikapta a szájából a cigarettát. – Hogy van?
– Jól. Talán. – Kicsit elnevette magát. – Még nem tudom.
Resnick bólintott.
– Nem tartom fel, csak meg akartam nézni, jól van-e.
– Egy pillanatig habozott, Samre pillantott, majd ismét a lányra. – És
szerettem volna köszönetet mondani.
Sophie szeme elkerekedett a meglepetéstől.
– Nekem? Hiszen én nem tettem semmit.
– Többet tett, mint gondolná. Az apja hálózata egyre gyengül. Több
tucat embert őrizetbe vettünk. Ő és a maga nagybátyja halott. Már csak
idő kérdése, és az egész szervezetnek befellegzett.
Sophie a kezére pillantott, és érezte, ahogy a kulcs nekinyomódik.
Tudta, mit kell tennie. Sam megadta neki a választás lehetőségét. Hogy
abban bízzon, akiben akar. Bízott Samben. És most bízott abban, hogy
Resnick helyesen fog cselekedni. És Sam bízott őbenne.
Lassan felemelte és Resnick felé nyújtotta a kezét. Amikor
szétnyitotta az ujjait, láthatóvá vált a kulcs.
Resnick Sophie-ra meredt, és ráncok szabdalták a homlokát.
– Vegye el – kérte fátyolos hangon a lány. – Apám mexikói háza
alatt rejtőzik a páncélterem, ahol mindent megtalál, ami Alex Moutont
jelentette. A vagyonát. A szerződéseit. És ha nukleáris fegyverekkel
foglalkozott, akkor az arra vonatkozó információkat is.

235
 Gondosan elismételte mindazt, amit Samnek már elmondott, amikor
először beszélt neki a kulcsról. Resnick félbeszakította, előkapta a
BlackBerryjét, és vadul bepötyögte a lány szavait.
Amikor a végén ránézett, sötét szemében csodálat és hála
tükröződött.
Előhúzott valamit az inge zsebéből, ami névjegykártyának tűnt, de
amikor átadta, Sophie látta, hogy csak egyetlen, kézzel írt telefonszám
van rajta.
– Ha van bármi, amit tehetek önért most vagy a jövőben, kérem,
hívjon fel.
A lány a kezében tartott kártyára meredt. Nagy kő esett le a szívéről.
Vége van. Tényleg vége. Az apja halott. A nagybátyja halott. Mindenki,
aki árthatna neki vagy a kisbabájának, halott.
Biztonságban van.
– Elmegyek, pihenjen csak – szólt halkan a férfi.
Sophie akkor nézett fel, amikor Resnick Samhez fordult és kezet
nyújtott neki. Sam felállt, és határozottan kezet rázott vele.
– Köszönöm – mondta. – Az adósod vagyok.
Resnick megrázta a fejét.
– Nem. Soha. Majd jelentkezem.
Sam bólintott, Resnick pedig kisétált az ajtón. Sam lehajolt, és
megcsókolta a lány halántékát.
– Annyira büszke vagyok rád – mormolta.
Sophie a férfi felé fordult. Egymás szemébe néztek, és szinte
összeért a szájuk.
– Köszönöm – suttogta.
Sam a kézfejével végigsimított az arcán. Sophie-t megdöbbentette a
férfi átható pillantása. Annyira csak őrá figyelt, hogy ha egy másik
férfiról lett volna szó, megesküszik rá, egy szerelmes férfi tekintetét
látja.
– Itt ültem, figyeltelek, amíg aludtál, és átgondoltam, mit akarok
mondani neked. Aztán rájöttem, mennyi mindent kell mondanom. Arra
gondoltam, mennyi mindenről kell beszélnünk.
Sam most a tenyerével simított végig Sophie arcán. Hüvelykujját
végighúzta az ajkán, körberajzolta a száját.

236
 – De aztán rájöttem – folytatta –, hogy bármennyit beszélünk is, az
semmit sem változtat egyetlen tényen. Nem magyarázza meg, nem teszi
jobbá vagy rosszabbá. Nem változtat rajta.
Sophie lélegzetvisszafojtva figyelte, és közben olyan vadul kalapált a
szíve, hogy a fülében érezte az ereiben száguldó vér robaját.
– Szeretlek, Sophie – mondta a férfi –. Nem tudom, mikor szerettem
beléd. Talán már a legelső alkalommal, amikor megláttalak abban a
mexikói bárban. Talán amikor először szeretkeztünk. Vagy talán amikor
láttam, ahogy a gyermekünkért harcolsz. Aztán az anyámért. Nem
számít. Szeretlek. Ennyi. Nagyon remélem, hogy ez elég.
Sophie szíve összeszorult. Mindig megpróbálta elképzelni, vajon
milyen lehet hallani ezeket a szavakat. Tudni, hogy szeretik. Hát, eddig
a közelébe sem ért semmi, akkora örömöt szerzett most neki. Szinte
fájt. Nem lenne szabad, hogy fájjon, de úgy érezte, majd’ kiugrik a
bőréből.
– Én is szeretlek.
Mindig azt hitte, nehéz lesz majd kimondania e szavakat. De annyira
könnyű volt, felszabadító. A legcsodásabb érzés a világon.
Sam elmosolyodott. A hangja reszelős volt és egy kicsit rekedt.
– Tudom, édesem. Istenem, tudom. Újra meg újra bebizonyítottad.
De köszönöm, hogy kimondtad. Szükségem volt rá, hogy halljam.
Az ágy szélére könyökölt, az arcuk majdnem összeért
– a lány hallotta a lélegzetvételeit. Érezte az idegességét és a
bizonytalanságát, és lenyűgözte, hogy képes ezt kiváltani belőle. Hogy
képes ezt a határozott, tettre kész embert habozásra bírni, még ha csak
egy pillanatra is.
Sam a tenyerébe fogta a lány kezét. A másik kezét rátette, és a
hüvelykujjával lustán masszírozta a kézfejét.
– Válaszolj, Sophie. Mondd, mit akarsz? Mit akarsz a legjobban a
világon?
Sebezhetőség csendült ki a hangjából. Talán félt, hogy a lány többet
akar, mint ő? Valami elérhetetlent?
– Arra vágyom, hogy egy család legyünk – felelte halkan. – Csak azt
szeretném, ha egy család lennénk. Hogy szeress engem és a
kislányunkat. Hogy szerethesselek. Mindig szeretni foglak, Sam. Soha
nem árullak el.
Sam feszültsége enyhült kissé. Mélykék szemében tűz égett.

237
 – Lesz családod, édesem. Nemcsak én és a lányunk, hanem fivéreid
is lesznek. És egy lánytestvéred. Szeretni fogod Rachelt. És ott van még
Rusty is.
A lány fintora láttán Sam elmosolyodott.
– Ne aggódj, ő mindenkinek az agyára megy. Lesznek szüleid is. Ők
a legjobbak, és annyira fognak szeretni, amennyire én.
Odahajolt hozzá, és megcsókolta. Még soha nem csókolta ilyen
édesen.
– És ott leszek neked én is. Örökre.
Sophie gyomra mintha lejjebb ereszkedett volna, ilyennek képzelte a
hullámvasutat. Vagy a repülést. Szemben a nappal, olyan magasan,
hogy nem látni a földet.
Nevetni akart. Lehunyni a szemét, és sokáig-sokáig élvezni ezt a
pillanatot.
Immár szabad volt. Végre szabad.
Szabadon szerethet. Szabadon élhet úgy, ahogy akar.
Szabadon választhat.
– Téged választalak – suttogta.
A férfi elmosolyodott, és újra megcsókolta. A kisbaba megmozdult,
aztán elcsendesedett, mintha nem akarta volna zavarni a szüleit ezekben
a drága pillanatokban.
– Én pedig téged választalak, Soph. Mindig csak téged.
– Nem tudom, Sam, hogyan kell normális életet élni – ismerte be a
lány. – Nem tudom, milyen az, amikor nem fél az ember. Egész
életemben féltem.
– Nem ajánlhatok normális életet, de megígérhetem, hogy soha többé
nem kell félned. Én mindig ott leszek, hogy megvédjelek téged és a
gyermekünket. Nemcsak én, hanem az egész családom.
– Félek – vallotta be Sophie, aztán felnevetett. – Látod? Nem tudom,
hogyan ne féljek. Mi van, ha elszúrom?
A férfi megérintette az orrát. Komolyan nézett rá, szerelemmel telve.
– Majd én segítek. Lépésről lépésre haladunk. Bízz bennem, Soph.
Bízz benne, hogy szeretlek és boldoggá teszlek.
A lány a férfi vállára tette begipszelt kezét. Egymás felé hajoltak,
amíg össze nem ért a homlokuk.
– Lépésről lépésre. Azt hiszem, ezt nyugodtan megígérhetem.

238
 33. fejezet

Sophie soha nem unta meg a kilátást Sam mólójáról. A szélén ülve a
vízbe lógatta a lábát, miközben a nap egyre lejjebb vándorolt az égen.
Mindjobban domborodó hasa miatt nem igazán tudott sokáig
előrehajolni, így hátradőlt, tenyerével megtámaszkodott a meleg
deszkán, és felfelé fordította az arcát.
Három hete volt itt Sammel. Három hete tértek vissza Nyugat-
Texasból. Beletelt némi időbe, amíg minden a helyére került. Rengeteg
ideje volt gondolkodni ez alatt a három hét alatt. A csendes időszakok
jót tettek a lelkének, de kétségei is támadtak.
Megsimogatta a hasát azon a helyen, ahol szerinte kiállt egy apró
lábacska, és változtatott a testhelyzetén, hogy kényelmesebben üljön.
Rúgott egyet a lábával, és vízcseppek fröcsköltek a víz felett.
– Szia, Soph!
Felpillantott, egyik kezét a szeme elé ernyőzte, és látta, hogy Sam áll
mögötte zsebre dugott kézzel.
– Ne baj, ha ideülök?
Sophie elmosolyodott, és megveregette a kopott fát maga mellett. A
férfi leült, és lelógatta a lábát a mólóról. Sophie ekkor vette észre, hogy
mezítláb van, és feltűrte a farmerja szárát.
Sam nem szólt semmit, de eddig is nagyon türelmesnek mutatkozott,
amíg Sophie csendbe burkolódzott. Úgy tűnt, megérti, hogy a lánynak
meg kell birkóznia az eddig történtekkel. Egymás mellett ültek, lábuk
alatt fodrozódott a víz. Sophie a tenyerével megtámaszkodott a móló
szélén. Igyekezett közönyös maradni, mintha csak hétköznapi
beszélgetést folytatnának.
– Szoktál aggódni amiatt, hogy jó szülő leszel-e?
A férfi, mintha átérezte volna az aggodalmat, amelyet a lány olyan
nagyon próbált leplezni, felé fordult, felszegte a fejét, és összeszűkült a
szeme.
– Állandóan.
A lány keze után nyúlt, és egymásba kulcsolta az ujjaikat.
– Én is aggódom – vallotta be Sophie. – Sokat vitatkoznak, hogy mi
fontosabb, a gének vagy a nevelés, de az én esetemben mindkettő
csapnivaló. Mi marad nekem? Hogyan lehetek biztos benne, hogy nem

239
leszek olyan szörnyeteg, mint az apám? Tudom, hogy bután hangzik, de
ilyenkor eszembe jut, hogy hidegvérrel lelőttem.
Sam a karjába vonta, és lágyan megcsókolta a halántékát.
– Eszedbe jutott már, hogy tízszer olyan jó anya leszel épp a
gyerekkorod miatt?
Sophie megrázta a fejét.
– Annyira aggódom. Néha meg vagyok győződve róla, hogy a
lányunknak sosem kell kételkednie abban, mennyire szeretem. Máskor
meg aggódom, hogy talán tönkreteszem az életét.
Sam halkan felnevetett.
– Ezt jelenti szülőnek lenni, édesem. Szerintem minden szülő így
érez, függetlenül attól, milyen neveltetésben részesült.
Sophie a férfi vállára fektette a fejét, s magába szívta a melegét és az
erejét.
– Gondolod?
– Tudom. Beszélned kellene anyával. Folyton esküdözik, hogy olyan
sokszor elszúrta a nevelésünket, hogy kész csoda, hogy bármelyikünk is
normális lett. Apa szerint persze egyáltalán nem lettünk azok, és ez csak
anya hibája.
Sophie felnevetett, és élvezte, hogy felenged benne a feszültség.
Ellazult, a vizet figyelte, bámulta a tökéletes szépséget. A nap
lenyugodni készült, a horizontot rózsaszín és arany csíkok tarkították.
– Tudod, mit bánok?
Sam karja még szorosabban fonódott a derekára.
– Mit?
– Hogy sohasem csináltunk olyat, amit általában a normális párok
szoktak. Tudod. Randi. Buta mozifilmek. Tánc. Korábban arról
ábrándoztam, hogy egy zsúfolt helyiségben táncolok újévkor. Mint egy
tündérmesében. – Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott a gyermekkori
fantáziatörténete. – A jóképű herceggel keringőzök, konfetti záporozik
ránk, és éjfélkor mindenki hangosan éljenez.

* **

Amikor Sam elhúzódott és felállt, Sophie felriadt az ábrándozásból.

Meglepve nézett rá, és azon töprengett, vajon feldühítette-e a buta
fecsegésével.
De a férfi csak állt ott, és felé nyújtotta a kezét.

240
 Sophie még mindig zavartan megfogta, és hagyta, hogy felsegítse.
Sam a karjába vonta, és az arcához simította az arcát.
Lassan, érzékien mozgott. A szél ritmusára ringatóztak körbe-körbe.
Sophie sóhajtva lehunyta a szemét. Ó, hogy szereti ezt a férfit!
– Gyere hozzám, Sophie – suttogta a fülébe Sam.
Sophie megdermedt, s csak a száját tátotta döbbenetében.
A férfi gyengéden elmosolyodott, majd megcsókolta.
– Ennyire azért nem kellene megdöbbenned azon, hogy feleségül
akarlak venni.
– Én… én… – Sophie hangja sután elhalt, és vadul pislogott, amikor
könnyek gyűltek a szemébe.
– Gyere hozzám – ismételte meg Sam. – Mondd, hogy velem együtt
öregszel meg, és egy tucat gyerekünk lesz. Hogy úgy fogsz szeretni,
ahogy én, szeretlek téged.
– Biztos vagy benne? – suttogta a lány.
A férfi a homlokához érintette a homlokát, mindkét karjával átölelte,
és összesimultak. Amikor a kisbaba rúgott egyet, mintha tiltakozna,
mindketten a lány hasára néztek.
– Még soha semmiben nem voltam ennyire biztos. Szeretlek, Soph.
– Én is szeretlek, Sam. Nagyon. És igen. Hozzád megyek.
A férfi elmosolyodott, és Sophie érezte, hogy remegés fut végig a
testén. Lenyűgözte, hogy a férfi ennyire örül a válaszának. Sam arca
ekkor felragyogott.
– Táncolj velem!
Sophie szinte beleolvadt a karjába, ahogy a férfi megperdült velük.
Táncoltak még akkor is, amikor a nap alábukott a horizonton. A partot
nyaldosó szelíd hullámok hangjára. Addig táncoltak, amíg végül
csillagok ragyogtak felettük, és a hold sugarai folyékony ezüstként
tükröződtek a tó felszínén.

241
 MAYA BANKS-SOROZAT

Maya Banks legújabb, érzéki jelenetekkel is bíró, ám nem pusztán csak

az erotikára kiélezett sorozatának középpontjában a Kelly Group
International, azaz a KGI áll; egy szupertitkos elit csapat, a katonai
múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása.
A szabadság kulcsa
Sam Kelly volt az első szerelme. Most ő az utolsó reménye.
Amikor Sam Kelly kihúz egy sérült nőt a tóból, még nem sejti, hogy
Sophie Lundgren az. A lány, akivel szenvedélyes éjszakákat töltött
együtt egy titkos mexikói küldetés során. A lány, aki aztán nyom nélkül
eltűnt, és akit azóta sem tud kiverni a fejéből.
Sophie hónapok óta bujkál. Csak magára számíthat, és a legapróbb
hiba is a saját és a születendő gyermeke életébe kerülhet. Tudja, hogy
nem maradt más választása, segítséget kell kérnie. Samtől. És
figyelmeztetnie kell: a férfi is célpont.
Samnek túl sok kérdése van, nem hagyhatja, hogy a lány ismét
eltűnjön. A régi tűz újra fellángol, és a férfi bármit megtenne, hogy
megvédje őt és a gyermeküket. Sophie múltja azonban olyan sötét
titkokat rejt, amelyek veszélybe sodorják az egész Kelly családot és
próbára teszik törékeny kapcsolatukat. Ha túl akarják élni, meg kell
tanulniuk bízni egymásban

242