Filep Tibor

Közbiztonsági őrizetben
A z 1950-es években Magyarországon két híres-hírhedt internálótáborban tartotta
/ | fogva az ÁVH a rendszer számára megbízhatatlannak számító embereket.
_JLA magyar Gulágot Recsk és Kistarcsa jelentette. Nagy Imre kormánya 1953
nyarán megszüntette az internálótáborokat, szabadultak Recsk és Kistarcsa foglyai.
Hogy milyen volt Kistarcsán és Recsken a foglyok élete, azt ma már emlékiratokból,
dokumentumfilmekből tudjuk. A rendszerváltozás éveiben kapott nyilvánosságot a
recski internálótábor, hiszen a Kádár-rendszer éveiben tabutéma volt a két fogolytábor.
Érdekes módon azonban alig-alig esett szó az utóbbi években arról, hogy 1957 ele­
jén a Kádár-kormány a hatalom megszilárdítása, a politikai ellenfeleivel való leszámo­
lás, a nemzeti ellenállás megtörése érdekében újra bevezette az internálás intézményét.
1956. december 13-án jelent meg a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának a köz-
biztonsági őrizetről, vagyis az internálásokról szóló rendelete:

„A Népköztársaság Elnöki Tanácsának

1956. évi 31. számú törvényerejű rendelete
a közbiztonsági őrizetről
A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az ellenforradalmi elemek, valamint a közbiztonság
és a közrend helyreállítását, illetőleg megszilárdítását gátló személyek káros tevékeny­
ségének megakadályozására az alábbiakat rendelte el:
1. Azt, akinek tevékenysége, illetőleg magatartása a közrendet, közbiztonságot, külö­
nösen a termelőmunka és a közlekedés zavartalanságát veszélyezteti, közbiztonsági
őrizetbe (a továbbiakban: őrizet) lehet helyezni.
2. Az őrizetet a rendőrhatóság javaslatára az illetékes ügyész rendeli el: foganatosításá­
ról a rendőri hatóság gondoskodik.
3. Az őrizetbe helyezett személy ügyét a legfőbb ügyész az őrizetbevételtől számított
harminc napon belül hivatalból felülvizsgálja. Ha az őrizet feltételei nem állnak
fenn vagy megszűntek, nyomban intézkedik annak megszüntetése iránt. Ezt a felül­
vizsgálatot az őrizetbevételtől számított három hónapon belül meg kell ismételni.
4. Az őrizetet nyomban meg kell szüntetni, ha azok az okok, amelyek elrendelésének
alapjául szolgáltak, megszűntek. Az őrizet leghosszabb tartama azonban a hathóna­
pi időtartamot nem haladhatja meg.
5. Az őrizet részletes szabályait a legfőbb ügyész, a fegyveres erők miniszterével egyet­
értve, rendelettel állapítja meg.
24
HITEL 1 9 9 4 . O KTOBER
6. A jelen törvényerejű rendelet hatálya a kihirdetéstől számított egy évig tart.
7. A jelen törvényerejű rendelet kihirdetése napján lép hatályba.”
Dobi István s. k., Kristóf István s. k.,
a Népköztársaság a Népköztársaság
Elnöki Tanácsának Elnöki Tanácsának
elnöke titkára
(Magyar Közlöny, 1956. december 13.)
Tehát az ügyész javaslatára a rendőri szervek bárkit közbiztonsági őrizetbe helyezhet­
tek, internálhattak, aki a legkisebb mértékben szemben állt a rendszerrel, annak intéz­
kedéseit bírálni merészelte. A rendelet arra szolgált, hogy megtörje a forradalom utó­
védharcait vívó magyarság ellenállását. Vagyis bárkit bármikor ezen rendelet alapján is
le lehetett tartóztatni és internálni.
A gépezet beindult. Gondot jelentett azonban a hatalom számára, hogy Recsket fel­
számolták, Kistarcsa sem volt alkalmas az internáltak fogadására. Üres volt viszont a
Gyűjtőfogház, hiszen a forradalom napjaiban az elítélteket kiszabadították. A kor­
mánynak ekkor még nem volt ereje, apparátusa a politikai foglyok újbóli bebörtönzésé­
re. Ezért a Gyűjtőfogházat kinevezték Közbiztonsági Őrizetes Tábornak, és az internál­
tak első csoportjait Kőbányára vitték 1957 januárjában. Március elejére Kistarcsa újra
megnyitotta kapuit. A MUK-tól (Márciusban Újra Kezdjük) rettegő Kádár-kormány több
ezer embert internáltatott. Kistarcsa szűknek bizonyult. Ekkor Tökölön a laktanyát ala­
kították át internálótáborrá. Ahogy érkeztek a szállítmányok Tökölre, az embereket
azonnal munkára fogták, építtették a barakképületeket, és 1957 nyarára már nem volt
gond az internáltak elhelyezése. Hogy hány embert állítottak bíróság elé 1956 és 1960
között a forradalmi eseményekben való részvételért, arra vonatkozóan már pontos ada­
tok állnak rendelkezésre. De hogy mennyi volt az internáltak száma, azt ma sem tud­
juk. Minden bizonnyal megközelítette vagy meghaladta az ötezret. Az újraéledő ma­
gyar Gulág viszonyai nem különböztek a Rákosi-rendszer internálótáboraitól. Sőt, még
rosszabbak voltak. A fogvatartottak ki voltak szolgáltatva az őrök kénye-kedvének,
bosszúszomjának. Sokakat internálási határozat nélkül vittek Tökölre. A törvényben
előírt harmincnaponkénti felülvizsgálat és a fogvatartás, az internálás hathónapos idő­
tartama csak papíron létezett.
Hat férfi közbiztonsági őrizetbe kerülésének történetét, az internálótáborokban töl­
tött hónapok emlékeit idézzük, úgy, ahogyan azt 1993 őszén magnetofonszalagra
mondták. Valamennyien a forradalom névtelen kisemberei voltak, s egyben történelmi
tanúi az oly sokat emlegetett, békés „kádári konszolidációnak”, a helyreállított szocia­
lista törvényességnek.
Surányi Ferenc (Budapest, 1916. december 8.). Vasesztergályos. 1956. október
25-én a Debreceni Járműjavító Vállalat munkástanácsa tagjává választották. A novem­
ber 4-ei szovjet agresszió után sztrájkot szervezett, tiltakozott a deportálások ellen, a
forradalom utóvédharcát jelentő december 11-12-ei sztrájk egyik szervezője. Debre­
cenben él, nyugdíjas. Az internálótáborokban kilenc hónapot töltött.
Borzási Elek (Bálványosváralja, 1914. október 8.). Vasesztergályos. Október 25-én
munkástanácstaggá választották Debrecenben a Járműjavító Vállalatnál. Részt vett
sztrájkok szervezésében. Internálótáborokban hét hónapot töltött.
25
HITEL 1 9 9 4 . O K TO B E R
 Kovács János (Kolozsvár, 1924. június 24.). Mérnök. Október 25-én Debrecenben a
Vízügyi Igazgatóság kollektívája beválasztotta a munkástanácsba. 1956. november 4-e
után visszahúzódott, csak a munkájával törődött. Nyugdíjasként érte meg a rendszer-
változást, 1994. május 1-jén meghalt. A tököli internálótáborban tizenhárom hónapot
töltött.
Cseh Sándor (Gebe, 1934.). Főiskolai hallgató. Részt vett a tüntetéseken Budapes­
ten. November 12-én egy razzia során elfogták, Ungvárra vitték. Megjárta Kistarcsát,
Tökölt, 1959 novemberében szabadult. Debrecenben él.
Végső János (Nyíregyháza, 1928. január 22.). Statisztikus Baktalórándházán. A for­
radalom idején tüntetéseken vett részt. Nyugdíjas. Összesen tizenöt hónapot töltött az
internálótáborokban.
Kondor Zoltán (Mánd, 1920. március 27.). Almaátvevő Fehérgyarmaton. Szervezője
és résztvevője a fehérgyarmati tüntetésnek. Internálták hét hónapra.

Letartóztatás
Surányi Ferenc - Debrecenben, a Jerikó utca 35. szám alatt laktam egy kis, kertes ház­
ban. Január 9-én hajnalban zörgettek a kapun. Amikor kimentem, láttam, hogy egy
Pobjeda érkezett három civil nyomozóval. Mondták, bevisznek a rendőrségre. A Va­
gongyárban, amikor megtudták az emberek, hogy letartóztattak, leállt a munka. Dél­
után három órakor kiengedtek. A kutya se szólt hozzám. Néhány nap múlva az oro­
szok a gyárból vittek el a katonai parancsnokságra. Ott volt Komócsin Zoltán a megyei
és Pullai Árpád a debreceni városi pártbizottság titkára is. Mit akarunk mi a szovjet
hadsereggel szemben? - kérdezték. Én azt válaszoltam, nem akarjuk, hogy a szovjet
megszállás megmaradjon. A gyárban, amint elvittek, újra sztrájk kezdődött. Jávor Sán­
dor, az igazgató bejött, elmondhatta a ruszkiknak, hogy sztrájk van a gyárban, és kien­
gedtek. Március 9-én este 8 órakor újra jött a Pobjeda. Ha jól emlékszem, hárman vol­
tak. Házkutatási parancsuk volt, fegyvert, röplapokat kerestek. Felszólítottak, hívjak
két tanút. Mondtam, nem hívok. Ha maguk fegyvert akarnak találni, úgyis találnak.
Erre az egyik: legyen nyugodt, ha nincs fegyver a házban, akkor mi nem is fogunk ta­
lálni. Áthívtam a szomszédot. Felforgattak aztán azok elég szépen mindent. Nem talál­
tak semmit. A feleségemnek azt mondták, legyen nyugodt, csak egy benti kihallgatásra
visznek, s rövidesen jöhetek haza...
Borzási Elek - 1957. február 4-én, amikor a gyárból hazamentem, vacsorázni kezd­
tem. Csengettek. A feleségem ment ki, hamar vissza is jött, de nem egyedül. Ez a há­
rom úriember téged keres - mondta. Az egyik azonnal meg is szólalt: Ön Borzási Elek?
Igen. Feljelentés érkezett, hogy fegyvert rejteget, röplapokat terjeszt. Házkutatást tar­
tunk, és bevisszük a rendőrségre! Mire én: van házkutatási parancsuk? Nincs - mondta
az egyik. A másik megjegyezte: nézd csak, még jól tudja ez a szemét a rendeletet! Sar­
kon fordult, én pedig átküldtem a feleségem a szomszédba, hogy legyen egy tanú. Attól
tartottam, hogy bebújnak az ágy alá, és előhúznak onnan egy odacsempészett fegyvert.
Gyakori volt náluk az ilyesmi. A feleségem zokogott. A három közül, amelyik a főnök
lehetett, nyugtatta, ne sírjon, fél óra múlva visszajön a férje... Nem találtak se fegyvert,
se röplapot. Megragadták a karom, beültettek egy dzsipbe, és elvittek.
26
HITEL 1 9 9 4 O K TO B E R
 Végső János - 1957. január 31-e csütörtöki nap volt. Délelőtt átmentem a tanács
mezőgazdasági osztályára, amikor visszaértem a hivatalomba, az egyik munkatársam
mondta, hogy kerestek a rendőrségről. Üzenetet nem hagytak. Nyugtalan lettem, felül­
tem a kerékpárra, és hazamentem ebédelni. A feleségem nyolchónapos terhes volt.
Megebédeltem, de nagyon rossz volt a közérzetem. Lehúztam a karikagyűrűmet, és
letettem az éjjeliszekrényre. Amikor visszaértem a hivatalba, a kollégám telefonált.
Most jött meg a főnök - mondta. A rendőrségről kerestek. Ruha Mária hadnagy volt a
vonal végén. Szükségünk volna a népmozgalmi statisztikai lapokra. Nincs semmi aka­
dálya - válaszoltam -, majd átküldőm. Nem, én vigyem át, mert valamit még meg
akarnak velem beszélni. Egy dossziéba raktam be az iratokat, és elindultam. Amint
beléptem Ruha Mária hadnagy szobájába, egy hadnagy, Pákfi - később tudtam meg a
nevét - rám ordított: na, itt vagy, piszkos ellenforradalmár, és ököllel az arcomba vá­
gott. A falhoz állított, arccal a fal felé fordulva, kezeket hátra. Ez délután két óra körül
lehetett. Ott álltam sötétedésig. Akkor összekötöztek és megbilincseltek.
Cseh Sándor - Október 25-én ott voltam a Kossuth téren. A combomba és a lábszá­
ramba kaptam golyót. Kórházba kerültem, de november 4-e után, amikor súlyos sebe­
sülteket hoztak, engem mint könnyű sérültet hazaengedtek. Már nem tudom, hogyan,
de odakeveredtem a Corvin köz közelébe november 12-én. A Ráday utca és az Üllői út
között sodródtam a tömeggel. Körbefogtak bennünket az oroszok és pufajkás magya­
rok. Beszorultam a Köztelek utca 4/b számú házba, ott tartóztattak le. Kivittek a
Mosonyi úti ÁVH-s laktanyába. Még aznap éjjel ponyvás teherautóra tereltek fel so-
kadmagammal, és elindultunk. Ungvárra vittek. Én a várba kerültem, de tudomásom
szerint az ungvári börtönben is magyarok voltak, Munkácson is, sőt Beregszász egyik
laktanyájában is.
Kovács János - 1957. április 25-én, amikor már készülődtem haza, megszólalt a tele­
fon. A feleségem volt. Keresnek - mondta. Tudtam, hogy kik. Három civil ruhás férfi
várt rám. Igazoltattak, majd házkutatást tartottak. Mindent feltúrtak, a könyveimet
darabonként szedték le a polcról, a zsebeimet is kiforgatták. Nem találtak semmit. Alá­
írtam a jegyzőkönyvet. Közölték, hogy letartóztatnak. Beültettek egy Pobjedába, körbe-
vittek a városon, majd a Kossuth utcai rendőrkapitányság hátsó ajtajánál megálltunk.
Eddig udvariasak voltak, de amint beléptünk az épületbe, máris rám ordítottak. Álljon
a falhoz! Kezeket hátra! Nemsokára bekísértek egy szobába, egy Kathi nevű rendőrtiszt
felvette az adatokat, majd levittek az ÁVO-pincébe, és betettek a hatos számú cellába.
Kondor Zoltán - Márciusban kitettek az állásomból. Hazamentem Jánkmajtisra, és
elkezdtem gazdálkodni. Azon a szeptemberi napon kinn voltam a határban az apó­
sommal. Jött egy dzsip három rendőrrel. Dobja el a kaszát! - kiáltotta az egyik. Eldob­
tam. Erre odajöttek. Be kell mennem velük a fehérgyarmati őrsre. Haza szeretnék
előbb menni átöltözni - mondtam. Á, dehogy, jön maga vissza mindjárt...

A börtönben
Végső János - Este kivittek megbilincselve az udvarra. Ott állt egy ponyvás teherautó,
mellette három pufajkás és két megbilincselt férfi: Kresznóczki György, egy környékbe-
27
HITEL 1 9 9 4 . O K TÓ B E R
li idős parasztember és Pócz János, a tüdőszanatórium főkönyvelője. Nemsokára elin­
dultunk. Jó fél óra múlva megálltunk, úgy sejtem, hogy Nyíregyházán, a rendőrkapi­
tányság előtt. Tíz perc múlva újra elindultunk. Az ÁVO Sóstói út 4. szám alatti épüle­
tében kötöttünk ki. Valamikor görög katolikus püspöki palota volt. Emeletes épület,
kőfal kerítéssel. Levittek a pincébe. Egy kerengőszerű térre emlékszem. Az egyik olda­
lon voltak a cellák, a másikon a kihallgatószobák. A cellasor végén mosdó, WC. Én az
egyes cellába kerültem. Egyszemélyes volt. Fapriccs, fa fejpárna. Volt benne egy téglá­
ból épített kályha, amit kívülről lehetett fűteni. A folyosón vörös szőnyeg. Felírták az
adataimat, tollat, karórát, szóval minden apró tárgyat elvettek.
Kovács Já n o s - A cella háromszögletű volt, benne egy fapriccs és egy fiatalember,
F. Tóth István egyetemi hallgató. Egyszemélyes cella volt. Én lefeküdtem a cementpad­
lóra, mondtam Pistának, holnap majd cserélünk. A mellettem levő cellában Hevessy
József egyetemi tanársegéd, a szemköztiben Csorba László alezredes, a debreceni for­
radalmi bizottmány elnöke volt. Lapos tányérban hoztak reggel feketét. Kanalat kér­
tem. Egy frászt - mondta az őr, és ránk vágta a zárkaajtót. Vagy húsz nap múlva vittek
először kihallgatásra. Az udvaron keresztül mentünk, meg is szédültem a nap fényétől.
Bezártak egy kis, lefüggönyözött ablakú szobába. Jött egy tiszt, és beszélgetni kezdett
velem arról, hogyan látom a helyzetet. Mire mondtam, nem helyes, hogy a szovjetek
beavatkoztak, és az én számomra a magyar kormány Nagy Imre kormánya. Szóval nem
tetszik, hogy itt vannak a szovjetek, meg hogy Kádár elvtárs kormányt alakított? Ezt
már ordítva mondta. Gyorsan lediktálta a jegyzőkönyvet, amit aláírtam. Néhány nap
múlva újra kihallgattak. Ha fenntartom a vallomásom, legalább tizenöt évet kapok. Én
fenntartottam a vallomásom. Internáljuk - mondta a tiszt, s elém tette az internálási
papírt. Megkönnyebbültem, mégsem tizenöt év, és aláírtam. Kihallgatás közben nem
vertek, de a zárkában belém rúgtak, kiütötték a csajkát a kezemből, nekivágtak a fal­
nak. Különösen egy cigány törzsőrmester volt goromba.
Su rá n yi Ferenc - A Kossuth utcai rendőrkapitányságra vittek. Felvették az adatai­
mat, elvették az értéktárgyaimat, majd belöktek egy cellába. Már hárman voltak benne.
Fapriccsek voltak, egy pokrócot adtak takarózni. Másnap reggel egy pufajkás kísért
kihallgatásra. Arról faggattak, mit csináltam a forradalom alatt. Ez így ment nap nap
után. Volt egy érdekes eset. Amikor november 23-án volt egy kétórás sztrájk Kádár
ellen, feljött hozzám Szabó István üb. elnökhelyettes, hogy állítsam le a sztrájkot. Hogy
tehetnék én ilyet? - mondtam neki. Nos, amikor a nyomozó ezt a fejemre olvasta, tud­
tam, ki volt a feljelentőm. Azt mondtam: hozza ide azt az embert, aki ezt állítja. A
szembesítés elmaradt. A jegyzőkönyvbe bevették, hogy tárgyaltam a csepeli munkásta­
náccsal, bejártam az angol követségre, röplapokat hoztam le Pestről. Az amerikai kö­
vetséggel tárgyaltunk. Mielőtt elvittek Kístarcsára, éjszaka felkísértek, elibém tették a
papírt, írjam alá. Mondom: nem. Akkor is elvisszük az internálótáborba. Azt lehet -
mondtam.
Cseh S á n d o r - Nyíregyházára hoztak Ungvárról. Ott egy KGB-s tiszt felolvasott egy
határozatot, hogy statáriális bűncselekményt követtem el, mert lőttem szovjet katonák­
ra, ezért elítélnek. Alá kellett írni. Aztán egy ponyvás teherautóra raktak összebilin­
cselve, lábbilinccsel. Egy nyírparasznyai ember volt velem, meg Péter Pista bácsi, a
kántorjánosi volt főjegyző, a nyíregyháziak közül pedig a később kivégzett Szilágyi
László és Tomasovszky András. Karácsony este volt. A kisvasút Sóstói úti rámpáján
28
HITEL 1 9 9 4 . O K TO B E R
raktak ki. Fogalmunk sem volt, hol járunk. Éjjel volt. Ott levertek bennünket a teher­
autóról. Körülöttünk géppisztolyos, gumibotos emberek sürgölődtek. Amikor magyar
szavakat hallottunk, tudtuk meg, hogy Magyarországon vagyunk. Ott az volt a szokás,
hogy akit a vallató elé kísértek, annak jelentkeznie kellett: „XY rohadt ellenforradalmár
tisztelettel jelentkezem.” Én még akkor, mint edzett sportember, úgy gondoltam, en­
gem nem lehet megtörni. Nem szóltam semmit. És akkor az őrszemélyzet nekem esett,
kinél mi volt, gumibot, derékszíj, géppisztoly. Leckét kaptam, itt mi a rend. Aztán zá­
poroztak a kérdések: hol voltam, mit csináltam. Ordítoztak: lőttél, gyilkoltál. Hány
kommunistát öltél meg? Egyet sem - mondtam. Ha harcoltam volna, most már meg­
mondanám. De hát én nem tartoztam a Corvin köziek közé. Március 10-éig voltam ott.
Hogy hányszor hallgattak ki, már nem tudom megmondani. Később már megalázott,
megtört emberként kerültem a pöffeszkedő Homyák Miklós elé, szinte félig önkívület­
ben voltam. Azt sem tudom már, hányszor vertek ájulttá. Csak azt, hogy az orrom,
állkapcsom is eltörött. Mint kiderült, nekem Kistarcsa a megváltást jelentette. Akik ott
voltak a Sóstói úton, bizonyára emlékeznek Szép Imre - másképpen tüzes - és Tóth
Antal ÁVH-s tisztekre. Ők voltak az igazi profi verőlegények.
Végső János - Reggel kiengedtek a cellából a folyosóra, ott állt két pufajkás. Indulj!
Amikor az egyik elé értem, az ütött, amikor a másikhoz, akkor meg az. Biri törzsőr­
mester meg Novák őrmester. Percekig tartott, aztán vissza a cellába. Majd jött a követ­
kező. Az volt a szavajárásuk, a kurva Mari nénédet. Érdekes, a másik váltás nem bán­
tott. De ezek! Ötkor volt ébresztő, egy-két percet adtak mosdásra, WC-re. Szörnyű volt,
napközben nem engedtek ki a WC-re, kübli nem volt. Én ezért folyadékot alig fogyasz­
tottam. Három napon át ismétlődött mindez, akkor elvittek kihallgatásra. Felvittek egy
körülbelül 4x5 méteres szobába. A tiszt felszólított, mondjam el, mit csináltam 1956
októberében. Elmondtam. Jegyzőkönyvbe vette. Egy ujjal sem nyúlt hozzám. Nem
próbált rábeszélni semmire. Közben a feleségem megtudta, hová hoztak, megengedték,
hogy adjon be fehérneműt, de egy szót sem válthattunk, nem láthattuk egymást. Pár
nap múlva újra felvittek, és aláíratták velem az internálási határozatot. A tiszt közölte
velem, közbiztonsági őrizetbe vesznek. Kérdezem, az mit jelent. Azt mondta, hat hó­
napig internálótáborba visznek, és ha a továbbiakban nem merül fel olyan dolog, ami
bírósági eljárást igényel, szabadon engednek. Átadta a határozatot. Több vádpont volt
ellenem: a forradalom előtt lázítottam, a kommunistákra sértő kijelentést tettem, részt
vettem a járási pártbizottság lefegyverzésében, és a fegyvereket szétosztottam. Lázítot­
tam a forradalom után is. Mondom: ezek nem igazak, ezt nem írom alá. A tiszt azt
mondta: jó, gondolkodjon rajta, de a határozat akkor is érvényes, ha aláírja, ha nem...
Kondor Zoltán - Amikor Szálkára bevittek a rendőrségre, senki hozzám se szólt. Éj­
féltájban hoztak két embert, az egyik tiszabecsi volt, a másik a kékesei lelkész. Az őrök
üvöltöztek: na, itt vagytok, Maléter-huszárok! Hajnalra már voltunk vagy húszán. Reg­
gel teherautóra raktak, és bevittek Nyíregyházára. A pincefolyosón arccal a falnak kel­
lett állni, kezeket hátra. Mögöttünk fegyveres őrök voltak. Félni kezdtünk. Elájult mel­
lettem egy férfi, fel akartam segíteni. Az őr rám ordított: hagyd! Ha meg akar dögleni,
dögöljön meg! Egyenként vittek be bennünket az irodába, felvették az adatokat, majd
ki-ki megkapta a maga celláját. Nagy begyűjtés volt, annyian voltunk, hogy csak állni
tudtunk, illetve a földön ülve aludtunk. Három napig voltam ott, aztán egy éjszaka
autóra raktak bennünket...
29
HITEL 1 9 9 4 . O K TÓ B E R
 Borzási Elek - Amint bevittek a Kossuth utcai rendőrségre, a folyosón a falhoz állí­
tottak. Voltunk ott már néhányan. Volt ott egy cigányképű pufajkás, villogó ezüstfo­
gakkal. Rám kiáltott, hogy az orrom érje a falat. így álltam néhány percig, ő meg ott
állt mögöttem. Egyszer csak hátba vágott a géppisztoly tusájával, hogy majd leszakadt a
vesém. Ordítani kezdtem, milyen jogon ütnek itt engem. Erre kijött az egyik azok kö­
zül, akik behoztak. Bevitt a szobájába. Adott egy papírt, írjam le, mit csináltam. Leír­
tam: szóltam az emberekhez, beválasztottak a munkástanácsba. Elvette a papírt, beszó­
lított egy őrt, aki levitt a pincébe. A fogda parancsnoka egy Hegyi József nevű ember
volt, akit jól ismertem. Hát te mit csináltál? - kérdezte. Én semmit, csak behoztak.
Egyedül voltam egy kis cellában, persze, a cipőfűzőt, az órát, a pénzt elvették. Reggel
újra felkísértek. Egy másik nyomozó volt. írjam le, mit csináltam. Leírtam. Elolvasta.
Azt mondta, úgy látom, maga nem hibás. Még vagy háromszor kihallgattak, aztán fel­
vittek Cziffra László megyei rendőrkapitányhoz. Maga még most is abban a hitben él,
hogy a barátai kiszabadítják. Nem mozdítja magáért a kezét senki. Nem mondja meg
az igazat, mit csinált. Ezért internáltatom. írja alá a határozatot. Aláírtam. Gondoltam,
pár hónappal megúszom.

Útközben
Kovács János - Egy éjjel szólítottak engem, Erdős Gyula mozdonyvezetőt, Erős Bélát,
egy újfalui embert. Egy tejszállító kocsiba ültettek, nem bilincseltek meg. Ötünket vit­
tek akkor. Két rendőr ült velünk a rakodótérben, egy pedig elöl, a pilóta mellett.
Végső János - Február 12-én felvittek az irodába. Átadták a személyes holmijaimat.
Kresznóczki Gyuri bácsival kísért két pufajkás a teherautóhoz. Az egyik mellénk ült, a
másik a vezető mellé. Először Debrecenbe mentünk a rendőrkapitányságra. Nem tud­
ták, hol van, én mondtam, merre menjenek. Bekísértek bennünket egy szobába össze­
bilincselve. Vagy két órát lehettünk a debreceni kapitányságon. Levittek aztán egy má­
sik ponyvás teherautóhoz, ami már tele volt megbilincselt debreceniekkel. Elindultunk,
Szolnokon megálltunk, ott is vettek fel internáltakat.
Surányi Ferenc - Egy zárt bútorszállító kocsiba kellett felszállnunk. Nem akarok
hazudni, de úgy emlékszem, negyvenkettőnket vittek el akkor. Tudom, hogy ott volt
egy hajdúhadházi tanárnő, aztán ugyancsak Hadházról egy férfi, aki csúnyán össze volt
verve. Nem mondtak nekem semmit, hogy internálnak vagy egy másik börtönbe visz­
nek. Mikor egyszer megálltunk, hogy a dolgunkat elvégezhessük, láttuk, hogy a teher­
autó előtt ment egy oldalkocsis motorkerékpár, abban ült két géppisztolyos pufajkás.
Illetve nem jól mondom, egy golyószóró volt a motorra felszerelve. Utána egy dzsip,
majd a bútorszállító. Mögöttünk szintén motorkerékpár, golyószóróval. Mi törökülés­
ben a platón ültünk. Emlékszem, volt köztünk egy tanár, akinek nagyon fájt a lába.
Éjjel két óra körül indultunk, és világos volt, amikor megérkeztünk...
Borzási Elek - Február 12-én elindítottak a rendőrség hátsó kapuja felé. Ott volt Fe­
kete Dani a vagongyárból, egy Mosolygó Miklós nevű jogász, egy Takács nevű férfi, aki
a Miklós utcán lakott. A ponyvás teherautón már voltak emberek, nyíregyháziak, töb­
bek között Végső Jancsi. Két pufajkás ült hátul egy kutyával. Elég rendesek voltak,
mondták, lehet beszélgetni, de ne politizáljunk. Este öt órakor indultunk el, Szolnokon
megálltunk, ahol felraktak három foglyot. Az egyik rettenetesen össze volt verve. A
30
HITEL 1 9 9 4 . O KTO B E R
Viharsarokból hozták. Később is tapasztaltuk, hogy akiket onnan internáltak, azokat
nagyon meggyalázták. Ennek az öregnek nem volt emberi arca.
Cseh Sándor - Március 10-én én már Nyíregyházán a megyei börtön egyik cellájá­
nak a lakója voltam. Szólítottak engem, aztán másokat is. Láncra fűztek, majd a bejá­
rathoz odafarolt egy teherautó, fel a platóra. A gödöllői patkónál megálltunk, beterel­
tek egy erdei útra vizelni, kinek-kinek a dolgát elvégezni. Egyszer csak nekünk estek,
szegény Péter Pista bácsit egy pofonnal leütötték. így búcsúztak tőlünk a nyíregyházi
verőlegények.

Gyűjtőfogház - Közbiztonsági Őrizetes Tábor

Végső János - Amikor megállt a teherautó, csörömpölést, nehéz ajtónyitódást hallot­
tunk. Egy nagyobb cellába tereltek, kiderült, hogy Kőbányára, a gyűjtőbe hoztak. A
fapriccseken szalmazsákok voltak. Ebben a szobában volt egy WC és egy kézmosó.
Kiderült később az is, hogy a Rákosi-rendszer alatt az ide bezárt rabok valami tervező-
munkát végeztek. Lehettünk ott vagy ötvenen-hatvanan. Mindennap vittek sétára, hát­
ratett kézzel, fejet lehajtva kellett menni. Az őrök pufajkások voltak. Kaptunk egy leve­
lezőlapot. Az volt ráírva, hogy Budapesten a Kozma utca 13. szám alatti Közbiztonsági
Őrizetes Táborban tartózkodunk. Látogatni, élelmiszercsomagot küldeni akkor lehet,
ha erre külön értesítés megy. Csak tisztasági csomagot és cigarettát kaphatok. Akkor
ott még elítéltek nemigen voltak, csak mi, internáltak. Az első intemáltcsoportokat ide
hozták, mert Kistarcsa akkor még nem volt berendezve. Egyik nap munkára vezényel­
tek. A parancsnoki épületben, ahol az őrség is lakott, a WC-be bele volt fagyva az em­
beri ürülék. A szart puszta kézzel kellett kitördelni. Március 1-jén vagy 2-án aztán átvit­
ték Kistarcsára.
Borzási Elek - Hosszú órákat mentünk, aztán megálltunk, és leszállítottak minket a
teherautóról. Négyes sorokba állítottak. Amint kiderült, a Gyűjtőfogház udvarán vol­
tunk. Kétoldalt pufajkások. Ordítottak: most már jó helyen vagytok, piszkos, mocskos
gazemberek! Betereltek egy nagy, széles folyosóra, ahonnan kétoldalt cellák nyíltak.
Ott álltunk egy darabig, majd jött három smasszer. Egy mikádós bőrkabátos meg két
pufajkás. A bőrkabátos beosztott minket a cellákba. Ahová én kerültem, az lehetett öt
méter magas is, egy nagy vasrácsos ablak volt rajta, és nagyon hideg volt. A sarokban
volt egy vaskübli. Lópokrócot adtak, azzal takaróztunk. Másnap felvittek oda, ahová
előző este megérkeztünk. Jött egy nagydarab főhadnagy, névsort olvasott, majd irány a
séta. Aztán vissza. Hátratett kézzel a falnak állítottak. Orrunkat, a falhoz kellett nyom­
ni. A deltás megindult, és gumibottal hátulról végigvágott az emberek fején, nyakán,
vállán, kit hol ért. Engem valahol fülön talált, meg az arcomon. Orromon-szájamon jött
a vér, azóta is nagyothallok. Tőlem nem messze egy fiatal orvos állt. Nem bírta tovább,
felvágta az egyik kezén az eret borotvapengével. Spriccelt a vér. Lett pánik, bekötözték,
életben maradt. A tiszt folytatta a verést... Új zárkába tettek. Borzasztó bűz volt. Hár­
man feküdtünk egy ágyon. Néha-néha kiemeltek egy-egy embert, és elvitték. Egyszer
hallgattak ki, a debreceni jegyzőkönyvet tették elém. Maga ezt csinálta? Mondom: ezt.
Na, majd meglátjuk. Aztán nem szóltak hozzám. Munkára nem vittek, ültünk a cellá­
ban, naponta egyszer megsétáltattak, akkor aztán kiélték magukat, zavartak, ordítottak.
Nem tudtuk, meddig tart, mit fognak velünk csinálni. Én csomagot nem kaptam, láto-
31
HITEL 1 9 9 4 . O KTOBER
gatót sem fogadhattam. Már nem emlékszem, meddig voltam Kőbányán. Február vé­
gén vagy március elején átvittek Kistarcsára.

Kistarcsa
Surányi Ferenc - Amikor leszállítottak bennünket a teherautóról, akkor tudtuk meg,
hogy Kistarcsára hoztak, az internálótáborba. A falhoz állítottak hátratett kézzel, úgy,
hogy az orrunk hozzá se érjen a falhoz, de nagyon távol se legyen. Hó volt, hideg.
Egyenként vitték az embereket adatfelvételre. Én vagy három óra hosszat álltam a fal­
nál. Bizony, sokan nem bírták, összeestek. Kutyább volt a helyzet, mint Debrecenben.
A helyiség, ahová végül betereltek minket, 100 méter hosszú és 20 méter széles lehe­
tett. Se ülő-, se fekvőhely. Három nap és három éjjel voltunk ott. Úgy álltunk, hogy a
hátunkat nekitámasztottuk a falnak. Ha valakinek nem bírta a lába, iszonyatos kínjai
voltak. Három nap után egy üres szobába vittek. Negyvenkettőnket zsúfoltak be. Föl­
dön feküdtünk, persze úgy, ahogy lehetett, fejtől, lábtól és élire feküdve, mert másképp
nem fértünk. Kihallgatás nem volt. Borzasztó volt abban a kis helyiségben a tétlenség.
A séta pedig igen kegyetlen. Sorba állítottak, hátratett kézzel, lehajtott fejjel, szinte
egymáshoz szorulva lépkedtünk. Egy kokadi fiúra emlékszem, Nagy Jóskára. Április­
ban kőműveseket kerestek munkára. Noha sohasem voltam kőműves, jelentkeztem.
Mondtam Jóskának, jelentkezzünk, mert csak így kerülhetünk ki ebből a pokolból.
Csopakra vittek, ott a rendőrségnek kellett üdülőt építeni. így megszabadultam a
kistarcsai pokoltól.
Cseh Sándor - Március 11-én hajnalban megállt velünk a teherautó. Hangokat hal­
lottunk. M it hoztatok, testvérek? Zsiványt! Akkor hozzátok be! Kiderült, Kistarcsán
vagyunk. Magas kerítés, T alakban feszített szögesdrót. Belül egy magasfeszültségű szö­
gesdrót kerítés, közte egy állítólag aknásított terület. Belül kőépületek. Jobbra, ahogy
bementünk, volt a parancsnoki, az A épület. Tovább, beljebb egy fogadórész, majd
emeletes körlet. Ez a tábor területén egy külön, elzárt épület volt. A foglyokat oda vit­
ték be. Mindenkiről kiállítottak egy kartont, ujjlenyomatot vettek. Nyakunkba tettek
egy kis táblácskát, lefényképeztek. Betereltek egy üres szobába, húszán, huszonötén
lehettünk, cementes padlózatú terem volt. Pokróccal takaróztunk. Éjjelente rendszere­
sen volt hipis. Ez abból állott, hogy mindenkinek le kellett meztelenre vetkőznie, és
akkor a ruhákat áttapogatták, a szalmazsákokat kiborogatták, aztán nekünk vissza kel­
lett tömnünk, és felmosnunk a termet.
Végső János - Én a C épületbe kerültem, egy nagy terembe, lehettünk tán kétszázan
is. Emeletes ágyak voltak, és keresztbe kellett feküdni. Iszonyatos volt a zsúfoltság.
Voltak, akiknek csak az ágyak között, a földön jutott hely. Állandóan hozták az embe­
reket. Ha a mi szobánk tele lett, vitték a másikba. Az ablakok be voltak fehér festékkel
festve. Márciusban volt a nagy begyűjtés. A festéket lekapargattuk, hogy kilássunk az
udvarra, aztán fogkrémmel eltüntettük a nyomokat. Borzalmas látvány volt, amikor az
embereket fűzőláncon hozták. Amint később megtudtam, békésiek és csongrádiak vol­
tak. Öt-hat ember volt egy láncon, félméterenként rákötve. Ugrasztották őket a kocsi­
ról. Persze, elestek, s akkor nekik estek gumibottal a pufajkások. Itt találkoztam
Tomasovszky Andrással, akit később Nyíregyházán kivégeztek, Tóth Imrével, egy ta­
nyasi tanítóval, Pető Péterrel, aki korábban megjárta Recsket. A körletparancsnokok
32
HITEL 1 9 9 4 . O K TÓ B E R
 köztörvényes bűnözők voltak, a „Koczkás” meg a „Paraszt”. Ezek aztán azt ütötték,
verték, akit akartak. Szabad kezük volt. Mint a betörőket, lefényképeztek minket, ujj­
lenyomatot vettek rólunk. Március közepén az egyik nap - már nem emlékszem pon­
tosan - káposztás vagy krumplis tésztát adtak. Szalmonellás volt. Iszonyatos hasmenést
kaptunk. A WC-к nem bírták. Bokáig jártunk az ürülékben. Az őrök röhögtek, aztán
egy nap múlva jött orvos, és adtak tablettákat.
Borzási Elek - A Gyűjtőben egy este sorakoztattak. Fel a ponyvás teherautóra. Nem
mondtak semmit. Kistarcsára hoztak. Nagy kőépületek voltak, az udvaron rengeteg
vaságy. Velünk hordatták be azt a sok vaságyat a termekbe. Aztán sorakozó. Jött egy
pufajkás főhadnagy. Eligazított bennünket. Az őrök parancsát teljesíteni kell, mert kü­
lönben nagyon kemény dolgok lesznek. Jöttek a teherautók egymás után, megrakva
emberekkel. Keresztbe feküdtünk a vaságyakon. Enni nem adtak első nap, mert a
konyha nem működött még. Másnap reggel sorakozó. Jött egy magas rangú rendőrtiszt.
Munka lesz, emberek! De csak azok jelentkezzenek, akiknek a foglalkozását mondom.
Papok, ügyvédek, csendőrök, katonatisztek, doktorok. Beosztottak bennünket a föld­
szinti termek takarítására. Iszonyatos piszok volt. Minden csoportra jutott egy őr meg
egy kutya. Az mindig ott koslatott a hátunk mögött.
Cseh Sándor - Mielőtt felvittek a befogadóból, összevertek. Amikor visszanyertem
az eszméletem, két volt tanárom - a debreceni Református Gimnáziumban érett­
ségiztem -, Szeremlei József és Törös Károly arcát láttam, ők istápoltak. Háromszor
kaptunk enni. Ébresztő ötkor volt, utána szobarend. Jött Koczkás és Paraszt, valakibe
mindig belekötöttek, széttúrták az ágyát, megpofoztak embereket. Egy vályúszerű vas­
tartályban mosdottunk, hideg vízben. Egész nap nem kellett csinálni semmit. Minket
sétálni se vittek. Érdekes, hogy a C és F épületbelieket vitték sétálni. Később tudtam
meg, hogy ott azok voltak, akiknek volt internálási határozatuk. Nekem nem volt, és
még sokunknak sem. Levelet sem írhattunk, beszélőnk sem volt. A legborzasztóbb a
bizonytalanság volt. Nem tudtuk, mi lesz velünk, meddig tartanak itt.
Borzási Elek - A megérkezés utáni napon, amikor behordtuk a vaságyakat a szobák­
ba, meg felmostuk a követ, sorba állitottak, lefényképeztek bennünket. Kaptunk alu-
míniumszámot, az enyém a 71-es volt. Végre adtak enni, borsófőzeléket meg egy darab
kenyeret. Aztán jött az ismerkedés, találkoztam Kendi Jóskával, a híres birkózóval. Őt
később elvitték, és úgy tudom, többéves börtönbüntetésre ítélték. Velünk volt Puskás
Lajos lelkész, akinek a fia, Puskás Lajos kiváló focistája lett a DVSC-nek, majd a Va­
sasnak. Volt séta, de nagyon zavarták az embereket. írni egy hónapban egyszer lehetett,
csomagot küldeni és látogatni is. Egy folyosószerű volt a beszélő, középen drótkerítés a
padlótól a tetőig. Egyszerre engedtek be minket, rabokat meg a látogatókat. Volt ott
olyan kiabálás, sírás, rívás, hogy el sem lehet mondani. De csak családi dolgokról lehe­
tett beszélni. Ha a csomagban valami romlandó volt - mert felbontották -, akkor adták
ki, ha már megromlott.
Végső János - Nem volt váltás fehérneműnk. Magunkra mostunk. Vizesen visszavet­
tük a gatyát, hogy a testünkön hamarabb száradjon meg. A borotválkozás pedig úgy
történt, hogy tízesével sorba álltunk, aztán jött egy borbély, és az hol szappanozással,
hol anélkül húzta le a szakállunkat. Szappanunk nem volt, én fejtetűt kaptam. Az első
csomagba szappant kértem. A beszélőre egy rokonomat hívtam, mert a feleségem a
kilencedik hónapban volt. Az unokatestvérem hozott be törülközőt meg száraz élelmet.
33
HITEL 1 9 9 4 . O KTO BER
Havonta egy levelet és egy kilós csomagot lehetett kapni. Hát, a tizenöt hónapos inter­
nálásom alatt két csomag jutott el hozzám. A beszélő egy hosszú épületben volt. Kö­
zépen drótkerítés a mennyezettől a földig. Attól egy méterre vaskorlát, ötven embert
eresztettek be egyszerre, és ki-ki próbálta megkeresni a maga hozzátartozóját. Mire
megtalálta, már le is járt a tíz perc beszélő. Kistarcsán a legborzasztóbb az iszonyatos
zsúfoltság, a tétlenség és a bizonytalanság volt. Az őrök embertelen durvasága csak ez­
után következett.

Tököl
Cseh Sándor - Az első szállítmányok egyikével érkeztem Tökölre Kistarcsáról. A pes­
tiek maradtak Tárcsán, a vidékieket Tökölre vitték. A laktanya akkor még eredeti for­
májában volt, talán még az ablakokon sem voltak rácsok. Egy kicsit meg is könnyeb­
bültünk. A régi katonai fogda volt a befogadó. Volt iroda, őrszoba és két cellasor. А В
épület volt a régi kaszárnyaépület, kisebb-nagyobb termekkel. Egy-egy emelet volt egy-
egy körlet. A lépcsőházban voltak az emeletek ráccsal lezárva. Míg Kistarcsán a saját
ruhánkban voltunk, itt katonaruhát kaptunk. A napirend ugyanaz volt, mint Tárcsán.
Itt sem volt kihallgatás. A mi körletünk kivételével mindenkinek dolgoznia kellett. El­
kezdték sorban építeni a barakkokat. A legtöbben szerintem 1957 végén voltunk, úgy
tudom, 5000—5500-an lehettünk. Később én a 7-es barakkba kerültem. A barakkok
földszintes kőépületek voltak, betonpadlósak, két ráccsal leválasztott nagyteremmel.
Egy-egy oldalon 250-250 ember fért el. Középen volt a WC és a mosdó. Időközben,
míg folyt az építkezés, velünk latrinákat ásattak. Ha egy latrina megtelt, a téglafalakat
ki kellett szedni. Nagy Gyula biharnagybajomi lelkésszel és Tunyogi Csapó János sze­
gedi professzorral szedtük a szarból a téglát, hogy egy se menjen kárba.
Végső János - Május elején átvittek egy szállítmánnyal Tökölre. A bejáratnál volt a
A, a parancsnoki épület, aztán a B, a legénységi körlet, emeletes, minket oda vittek.
Volt még egy földbe süllyesztett raktárépület. Mögötte lőtér. Arra emlékszem, Koczkás
már ott volt, a belépőm három seggberúgás volt, ennyivel megúsztam... Egy nagy te­
rembe kerültem, lehettünk ott vagy kétszázan. Emeletes ágyak, persze. De
Kistarcsához képest jobbak voltak a körülmények.
Kondor Zoltán - Egy laktanyába vittek minket, Tökölre. Engem egy lelkésszel együtt
kísértek a befogadóba. Egy rendőrnő ült az asztalnál, az aztán mondta a magáét.
A papnak: na, majd itt megtudod, milyen a te istened. Nekem meg: sokat ugattál, nem
kerülsz ki innen élve. Engem a B, a lelkészt a C épületbe vitték. Mind ez ideig nem
hallgattak ki, nem volt internálási határozatom. Átöltöztettek posztó katonaruhába.
A szobában dunántúliak voltak, lehettünk vagy húszán. A vaságyakon aludtunk, dol­
gozni nem vittek, az ágyra leülni nem volt szabad. Délután mindig jött a macera. Ha
ráült valaki az ágyra, kivitték, ha valaki olyat kérdezett, ami nem tetszett az őröknek,
szintén. Akit kiemeltek, azt meg is kenték. Tisztességesen.
Kovács János - A tököli internálótábor tulajdonképpen egy laktanya volt. Fő- és pa­
rancsnoki épülettel, de már szögesdróttal volt körülkerítve, s ott voltak a figyelőállások.
Minket egy fehér tejszállító kocsival vittek, ha jól emlékszem, hatan voltunk, és két őr.
A kocsi farral állt a befogadóépület bejáratához. Két oldalt őrök, gumibottal. Egymás
34
HITEL 1 9 9 4 . O K TO B E R
után kászálódtunk le. Aki földet ért, már kapta is a gumibotot. Kegyetlenül ütöttek.
Felvették az adatokat, és beöltöztettek minket katonaruhába. A nagy épületbe tereltek,
egy hatalmas terembe, amelyben vaságyak sorakoztak. Lehettünk talán ott háromszá­
zan is. Egy nagy Ö volt a zubbonyra festve. Mindenkinek volt száma, de az nem volt a
ruhán.
Surányi Ferenc - Engem Csopakról vittek Tökölre. Kezdődött az átvételi tortúra.
Beraktak bennünket egy emeletes épületbe, de akkor már voltak ott barakkszerű épüle­
tek is. Mi a főépületben voltunk, úgy negyvenen lehettünk egy teremben. Emeletes
vaságyak voltak, három egymás fölött, közöttük a távolság ötven centiméter. Állandóan
zaklattak. Az ágyra leülni nem volt szabad. Ha észrevették, hogy valaki leül, kivitték és
gumibottal kegyetlenül összeverték. Gyakran volt riadó. Ilyenkor hat embernek be kel­
lett bújni az ágy alá. Aki nem tudott, az aztán kapta a gumibotot.
Kovács János - Megérkezésünk után másnap sorakoztattak minket az udvaron. Bé­
res táborparancsnok kiszólított. Mint kiderült, tudta, mi a foglalkozásom. Azt mondta,
válasszak embereket. Kérdeztem, milyen munkára. Kimennek a bolgárkertészetbe, és
ott egy szivattyúállást kell építeni. Annyi embert adok, amennyi kell, de estére készen
kell lenniük. Örültem, hogy kiszabadultam a teremből. Aztán nap nap után kaptam a
feladatokat, csináltunk sportpályát, ástunk gödröt, termeltünk homokot és sódert. Ak­
kor voltunk már ott vagy ötezren. Minden délután volt egy tizenöt perces séta. Csopor­
tosították az embereket: értelmiségiek, munkások, zsebesek. A sétateret géppisztolyos
őrség vette körül, tíz-tizenöt méterre állt egy-egy fegyveres őr. Amint eléjük értünk, kö­
szönni kellett: jó estét kívánok! így volt egy darabig, aztán azt kiabáltuk: jó estét, zsivá-
nyok! Nagy hangkavalkád volt. Erre aztán megváltoztatták a rendet, csak a sapkát kel­
lett levenni.
Végső János - Megkezdődött a tábor építése. Ha jól emlékszem, a Bányászati Épí­
tőipari Vállalat vállalta fel. Úgy saccolom, vagy ezren lehettünk ott internáltak. Az
úgynevezett osztályidegeneken kívül, akik a második emeleten voltak, mindenki dol­
gozhatott. Én téglát, maltert hordtam. Építettük a több száz embert befogadó földszin­
tes épületeket. Ha jól emlékszem, C, D, E, F, G jelű barakkok készültek el. A külső
őrséget görög, Beloiannisz-féle kommunisták adták. A belső őrséget magyar rendőrök,
fegyőrök. Béres István volt a táborparancsnok, aztán Drusics őrnagyra, Kucsera száza­
dosra emlékszem. Khakiszínű posztó katonaruhát kaptunk. Az én zubbonyomban volt
három géppisztolygolyó. Iszonyatos félelem lett rajtam úrrá. Ha jelentem, nem hisznek
nekem. Gyorsan berohantam a WC-be, és leeresztettem. Ebédre hetente kétszer lóhúst
adtak. Én nemsokára átkerültem a barakképületbe. A falak még nedvesek, nyirkosak
voltak. De mindent összevetve Tököl Kistarcsához képest nekem szanatórium volt.
Surányi Ferenc - Gyakran vitték az internáltakat magánzárkába. Volt egy miskolci
fiú, a nevére már nem emlékszem. Őt is bevitték egyszer. Birkózó vagy bokszoló volt.
De iszonyatosan erős gyerek. Amikor hárman nekiestek, nem bírta cérnával, vissza­
ütött. Persze, jöttek a többiek. Napokig nem láttuk. Ott halt meg a táborban.
Kovács János - A foglyokkal építtették a barakkokat. Ezek hosszú kőépületek vol­
tak. Hosszában két nagyterem volt folyosóval elválasztva. Az ablakon rácsok. A gyakori
hipisek alkalmával főleg ceruzára vadásztak. Az történt ugyanis, hogy a Szabad Európa
rádió többször is beolvasta a tököli internáltak névsorát. Hogy honnan tudták meg a
35
HITEL 1 9 9 4 . O K T Ó B E R
neveket, írnok koromban jöttem rá. Amikor írtuk a beszélőre szóló értesítéseket, egy
rendőr törzsőrmester vitte ki azokat egy kötegben este a postára. Csak az kellett, hogy
a postán valaki névsort készítsen. És akadt! De hogy Nyugatra hogy jutott ki, azt már
nem tudom.
Surányi Ferenc - Tökölön én végig dolgoztam. Egy pesti cég hidroglóbuszt gyárta­
tott, ehhez kerestek embert. Később a táboron belüli karbantartó lettem. A foglyok egy
része a tsz-ben kertészeti munkát végzett. De volt, akit nem engedtek dolgozni. Annak,
bizony, iszonyú lehetett. Egyszer behoztak egy Bányai nevű férfit. Nem tudom, mi volt
a foglalkozása, de nagyon művelt ember volt. Ő volt a tsz-be járók brigádvezetője. Sok
levelet kivitt, és a tsz-tagok postára adták őket. így volt kapcsolatunk az otthoniakkal.
Szóval ez a Bányai valahogy meglépett. Aztán hallottuk, hogy ő odakint elmondta,
hogy bánnak itt az internáltakkal. Akkor jött egy őrnagy, új táborparancsnok. Kiállítot­
tak bennünket a placcra, ahol ő beszédet tartott. Azt mondta: „Önök a magyar állam­
nak ugyanolyan állampolgárai, mint én. Napjában egyszer találkozunk, üdvözöljük
egymást. Mert ami idáig volt, az meg fog szűnni.” Mert az úgy volt, hogy amikor sétára
a lépcsőn jöttünk le, ütöttek az őrök, ahol értek. Ahogyan egy őr elé értünk, köszönni
kellett: jó napot kívánok! Mivel sok volt az őr, valóságos hangorkán volt, és közben
vertek. Azt is mondta még, hogy elterjedt, hogy magukat kiviszik a Szovjetunióba, de
ez sem fog megtörténni. Sokáig divat volt a falhoz állítás. Meg volt határozva a távol­
ság, mennyire kellett állni a faltól. A kezet hátra kellett tenni. Az orrnak a falhoz hoz­
záérni nem volt szabad, de távol lenni sem. Ha valaki távolabb állt, az őr hátulról rúgta
a lábát őrült módjára. Azt mondta az egyik tiszt, hogy ő csak úgy tudott megmenekülni
az ellenforradalmároktól, hogy a kertjének kútja mögé bújt. Azt ordibálta, még a csecs-
szopóját is kiirtjuk ezeknek. Bosszút álltak rajtunk. Szabad kezet adtak ezeknek a vad­
állatoknak. Pedig a Vagongyárban mi senkit sem bántottunk, sőt, vigyáztunk mindenki­
re...
Kovács János - Az embereket nap nap után megalázták. Az őrhöz három méternél
közelebb nem lehetett menni. Ha véletlenül megtörtént, ordítottak és ütöttek. Különö­
sen az idősebb emberekre, az intelligensebbekre utaztak. Ott volt egyébként a magyar
értelmiség színe-java, egyetemi tanárok, lelkészek, színészek, mérnökök. Voltak, persze,
örömteh pillanatok is. Vörös Károly bácsi, a bányatröszt főmérnöke beszélőt kapott,
jött a felesége. Mutatta, kihúzták a békekölcsönüket 5000 forinttal. Károly bácsi két
nap után mondta: 50 000 apukám, 50 000. Egy nyári napon megjelent Biszku Béla.
Könnyű, nyári cipőben, elegáns fehér öltönyben, nagy sleppel. Minket a falhoz állítot­
tak, ahogy szokásos volt. Végigjárta a termet, nem szólalt meg, nem állt szóba senkivel.
Mi meg utána egymástól kérdezgettük: no, hogy érzed magad a miniszter elvtárs láto­
gatása után?
Egyszer, amikor a sétateret csináltuk, odajött Drusics Drágó, egy szerb származású
őrnagy. Jelentettem, hogy csináljuk a sétateret a huligánoknak. Miért a huligánoknak?
Te magad nem akarsz sétálni? Én már öreg huligán vagyok, lötyög a szívem. Locsog,
locsog, de kellett neked Talpára magyar! A többiek is hallották, humorizáltak is velem,
kellett neked Talpára magyar!
Kondor Zoltán - Én nem sokáig bírtam a tétlenséget, munkára jelentkeztem. Egy
reggel szólítottak, sorakozó. Vagy hatvanan mentünk, és egy útépítésen dolgoztunk a
36
HITEL 1 9 9 4 . O K TO B E R
Mátrában, valahol Kisterenye körül. Egy istállóban laktunk, szalmán aludtunk és pok­
róccal takaróztunk. Reggel hattól este ötig dolgoztunk. Emlékszem, egy embernek gör­
csölni kezdett a gyomra, kértük, hívjanak hozzá orvost, vagy vigyék kórházba. Fosson
csak nyugodtan - mondta az őr. Később, amikor már látszott a nagy baj, mégis hívták a
mentőt, de már késő volt. Tökölön volt több haláleset. Én konkrétan kettőről tudok, de
azt mondták, sokkal több volt.
Kovács János - 1957 karácsonya. Olyan szép karácsonyestém sohasem volt és nem
lesz, mint amilyen ott volt. Kaphattunk az ünnepre csomagot. Mindenki kirakta, ami
benne volt, és egységes csomagokat csináltunk. Akkor este békén hagytak minket.
Egymás után elénekeltük a karácsonyi énekeket, a Krisztus urunknak áldott
születésént, a Mennyből az angyalt. Aztán Kaba Sándor római katolikus és Nagy Gyula
református lelkész imádkozott. Voltak kecskeméti tanárok, akik karácsonyi verseket
szavaltak. Még gyertyánk is volt, meg valahonnan egy-két fenyőág. A mellettem levő
ágyon egy valamikor Ludovikát végzett tiszt ült. Egész este imádkozott. Én még olyan
áhítattal és békével imádkozó embert sohasem láttam...

Hipis
Cseh Sándor - 1957. augusztus 19-ét míg élek, nem fogom elfelejteni. Késő este, úgy
fél tizenkettő tájban berohantak az őrök. Hipis. Lezavartak a felvonulástérre, sorba
állítottak bennünket meztelenül. Mellettem állt egy zsidó ember, Badari Ferenc, aki
egyébként megjárta Auswiczot is, és talán együtt volt ott Béressel, a táborparancsnok­
kal. Jött a táborparancsnok. Te is itt vagy, ordította, és hasba rúgta Badarit. Badari egy
nagy darab, nyugodt ember volt, de elöntötte fejét a vér, és ököllel Béres arcába vágott.
Az őrszemélyzet nekiesett, a földre verték, Béres megtaposta. Kihozták a kutyákat.
„Menet, indulj ”-t vezényeltek, elindultunk körbe-körbe. Ránk szabadították a jugoszláv
és a görög hajcsárokat, és megindult az éjszakai börtönmenetelés... Ütöttek, a kutyák
martak, mi meg menekültünk, tapostuk egymást. Soha senki, a Jóisten se tudja meg­
mondani, hányán maradtak ott az alakulótéren. Volt egy Vaszil nevű őr. Az volt a leg­
kegyetlenebb. Én Nagy Gyula bácsit, az idős biharnagybajomi lelkészt vonszoltam ma­
gammal. Ez a Vaszil leverte rólam. Utolsó erőmmel nekiestem. Elborult előttem a
világ, nem tudom, mi történt, csak ütöttem. Amikor magamhoz tértem, a
befogadóépület egyik cellájában éledeztem. Később tudtam meg, a büntetőcellában
vagyok...
Surányi Ferenc - Gyakran volt hipis. Takarodó után, amikor mély álomban alud­
tunk, jöttek, sorakozó. Irány lefelé az udvarra. Sorba állítottak bennünket a kubikgöd-
rök köré. Körben álltak a géppisztolyosok. Ingben, gatyában álltunk. Voltak gyengébb
idegzetűek, azt hitték, kivégeznek minket. Egy-két órát álltunk. Mikor visszatereltek
bennünket, láttuk, hogy megnyitották a csapokat, és mindenütt állt a víz. Fel kellett
törölnünk, gyakran a fél éjszaka is eltelt. Feldúlták az ágyakat. Akinél találtak egy do­
boz gyufát, egy cetlit, egy ceruzát, azt azonnal elvitték, és keményen megverték. Bódi
László szoboszlói kereskedőt, mert szólni mert, hogy a csomagjából eltűnt a cigaretta,
háromszor verték ájulttá.
37
HITEL 1 9 9 4 . O K TO B E R
 Kovács János - Bejöttek, ébresztő, föl. Ingben, gatyában álltunk az ágy mellett. Nem
volt szabad megmoccanni sem. Aztán hármas sorokban le az udvarra. Közben átkutat­
ták a személyes holmikat. Ott voltak az udvaron a nagy gödrök, amelyekből kitermelték
az építkezéshez a sódert meg a homokot. Voltak, akik azt gondolták azokban a percek­
ben, hogy most belelőnek a gödrökbe, hiszen azok partjára állítottak minket, körben
pedig sok-sok géppisztolyos őr állt. Hisztériás zokogás tört ki néhány emberen, volt, aki
elájult, szinte félőrültté vált... És ez nemcsak egyszer történt...
Kondor Zoltán - Hipis sokszor volt. Minket kizavartak, álmunkból felverve, a folyo­
sóra. Az őrök meg be a szobákba. Mindent feldúltak. Papírra, ceruzára vadásztak. Ha
valakinél találtak, azt vitték azonnal, és két-három nap múlva láttuk viszont, akkorra
már kinézett valahogy...
Cseh Sándor - Engem a jugoszláv táborparancsnok-helyettes, Drusics és egy Takács
nevű őrnagy hallgatott ki. Magánzárkára büntettek, harminc napra. Végül tizenegy hét
lett belőle. Állni kellett egész nap, hátratett kézzel, az orrnak pedig finoman a falat
érnie. Este tíz és reggel öt között lehetett aludni, de állandóan égett a villany. Közben
hallottam az orditást, hiszen a fogdacellák egyikében voltam. Olyan dolgokat produkál­
tak az őrök, amilyeneket normális ésszel elképzelni nem lehet. Átfűzték például a gu­
miboton a gombostűt, s azzal ütöttek. Előszeretettel vágtak oda az ember tökére, farká­
ra. Ezt a görögök csinálták. Ha valamit nem úgy tett az ember, ahogyan ők elképzelték,
jött a kéz- és lábbilincs...
Végső János - Már nem emlékszem pontosan, augusztus 19-én vagy 20-án volt
(1957-ben). Az F barakképületet cserepeztük. A munka végeztével bevonultunk a kör­
letbe. Vacsora, takarodó. Mindenki lefeküdt. Éjfél után ordibálásra, kiabálásra ébred­
tünk. Jöttek az őrök gumibottal. Mindenki kifelé. Meztelenre kellett vetkőzni, ötös
sorba álltunk, kétszázötvenen lehettünk. Zuhogott az eső, az őrök körülállták bennün­
ket, három farkaskutya is volt. Csaholtak, szinte tépték a láncot. Ott álltunk vagy más­
fél óráig. Kitört a pánik. Mivel meztelenül voltunk, sokan azt hitték, most kivégeznek
minket. Közben hipiseltek. Mindent átnéztek, inget, gatyát, egyéni cókmókot, feldúlták
a szalmazsákokat. Akiknél valami tiltott dolgot találtak, papírt, ceruzát, fényképet a
családról, szögből készített kést, olyan használati tárgyat, amelyet nem ők adtak, azokat
levitték a fogdába, és különféle büntetést - magánzárka, verés - kaptak. Nekünk pedig
rendet kellett csinálnunk. Különben elég gyakoriak voltak az ilyen hipisek. A hipiseket
körletenként csinálták.

A szabadulás
Surányi Ferenc - Nem tudtuk, meddig tartanak a táborban. A parancsnok annyit mon­
dott egyszer, azért hozták be magukat, hogy a nép haragjától megvédjék. Minket a nép
haragjától megvédeni? Badarság, persze, szólni nem mertünk. Amikor engem elvittek,
az osztályfőnöktől kezdve mentek a munkatársaim a feleségemnek segíteni, mert mé-
hészkedtem is. 1957 végére a vagongyáriak közül hazaengedték Fekete Danit, Kolozsi
Gézát, Borzási Eleket, Szabó Kálmánt. A feleségem hallotta, hogy a gyárban felvetet­
ték, miért vagyok én még mindig oda. Bement a megyei ügyészhez, Jeneyhez. Az ki­
ment a vagongyárba, majd azt mondta, megváltozott a hangulat a márciushoz képest,
38
HITEL 1 9 9 4 . O K TÓ B E R
amikor azt állították, házkutatásokat rendeltem el, ami, persze, nem volt igaz. Éppen
dolgozni indultam december 20-án, amikor szóltak, menjek a parancsnokságra, mert
szabadulok. így történt, de semmiféle papírt nem adtak, csak azt mondták, huszonnégy
órán belül jelentkezzem Debrecenben a megyei rendőrkapitányságon...
Kovács János - Az én internálásom hat hónapra szólt. Amikor letelt a hat hónap,
felvittek, a főügyészségről jött egy ember, és kihallgatott. Megkérdezte, fenntartom-e,
amit Debrecenben mondtam. Természetesen. Na, úgy látom, maga semmit sem javult.
Majd ha néhány évet leül, másképpen fog beszélni. Mást nem mondott, írást nem ad­
tak, visszakísértek. Már tizenhárom hónapot töltöttem Tökölön, amikor jött egyszer
csak az őr, kezében a papírral, csomagoljon, szabadul - mondta. Le kellett mennem a
fogadóba. Megkaptam a tárgyaimat és egy iratot, amivel utazhattam. Sokan voltunk ott
Debrecenből. Többek között Aradi János, Dalmi József, Haffel Ervin, dr. Simon Ta­
más, Nagy Géza, dr. Sárdi Béla, Cserta György, Krasznai Barnabás, Dakó Lóránt,
Cseh Sándor. Hogy ők előbb vagy később szabadultak, azt már nem tudnám megmon­
dani.
Borzási Elek - 1957. augusztus 14-e volt. Álmodtam, mégpedig azt, hogy egy sereg
fehér libával vagyok körülvéve. Elmondtam a többieknek. Te, ez szerencse, szabadulsz
- mondta valaki. Délben, amikor ebédeltünk, egy százados felolvasott egy névsort. Az
én nevem is elhangzott. Sorakozó. Majd egyenként be az irodába. Ott volt egy száza­
dos. Magát szabadlábra helyezzük. Semmi bántódása nem lehet. De ha szembekerül a
törvénnyel, akkor újra találkozunk. Átadták a személyi holmijaimat, csak a pénzem
nem. Egy őr kisért ki a kapun. Nem hittem, hogy szabad vagyok, visszanézni se mer­
tem. Ketten bandukoltunk az állomás felé. Pesten töltöttem az éjszakát a mostohalá­
nyom fodrászüzletében, reggel vonatra ültem és hazajöttem. A feleségem kaput nyitott,
elibém jött, mert megismerte a cipőm koppanását...
Kondor Zoltán - Egyszer ebédnél hallom, hogy az őr a nevemet kiáltja. Tudtam,
hogy szabadulok. Az irodán azzal búcsúztattak, reméljük, megtanulta, hogyan kell vi­
selkedni a demokráciában. Pénzt nem adtak, pedig dolgoztunk. Az állomásról vagy a
postáról telefonáltam Gödöllőre az öcsémnek, ő jött értem, adott pénzt, és indulhat­
tam haza.
Cseh Sándor - 1958. június 23-án felvittek Budapestre a Gyorskocsi utcába, majd
onnan a Kisfogházba, ahol a 6-os, majd a 8-as cellában voltam. Végül 1959. november
24-én kiengedtek. ítélet nélkül tartottak börtönben. Felolvastak egy határozatot, hogy
az Ungváron hozott ítéletemet felülvizsgálják. Az ügyész kihallgatott, s mivel a vádak
nem voltak igazolhatók, megszüntette az eljárást. így lettem három év után szabad em­
ber... Pontosabban Fehérgyarmatra vittek a járási ügyészségre, ahol Pócsi ügyész helye­
zett szabadlábra, mivel a vádak nem voltak bizonyíthatók.
Végső János - 1958 januárjától - mint nagyidős internált - körletírnok voltam az
osztályidegenek körletében. Szép András volt a főírnok, a bányatröszt főmérnöke, ő
hozta a listákat a szabadulókról. Április 12-én, egy szombati napon, amikor lobogtatta
Szép Bandi a listát, megláttam a nevem. Öten vagy hatan szabadultunk. Pénzem talán
volt, adtak egy elbocsátó levelet, mivel a hat hónap letelt - ez igaz volt, hiszen már
tizenegy hónapja voltam internálva -, ezért szabadlábra helyeznek. Bementem a kör­
letbe, összeszedtem a holmimat, felvettük a saját ruhát. Le kellett mennünk a körlet elé
az udvarra. Hátratett kézzel álltunk vagy másfél órát, de akkor ez már semmit sem
39
HITEL 1 9 9 4 . O KTÓBER
számított. Az órámat nem adták vissza, mikor reklamáltam, mondták, menjek a Gyűj­
tőbe, és kérjem ott. Ezután fel kellett mennünk a parancsnoki irodába a parancsnok­
hoz, ideadta az elbocsátót, és kioktatott, hogyan viselkedjek, ha nem akarok visszake­
rülni.
Surányi Ferenc - A rendőrségen a szabadulás után azonnal jelentkeznem kellett.
A Vagongyárba pedig január 6-án hívattak be. A vállalati jogász faggatott. Hogy látom a
helyzetet, mit szólok a Kádár-kormányhoz. Mondtam, semmit. Nem érdekel sem a
párt, sem a kormány. Amit tettem, nem bántam meg. Azt mondja erre: akkor nincs is
mit tárgyalni, azonnali hatállyal elbocsátjuk. A rendőrségen minden vasárnap reggel
kellett jelentkeznem. Este tíztől reggel hatig a lakásomat nem hagyhattam el. Vendég­
lőbe, moziba, cukrászdába, templomba nem mehettem. Esetenként otthon tíz után
ellenőriztek. Volt egy rendőr, aki nagyon rendes volt, csak kopogtatott. De amikor ket­
ten jöttek, akkor már egészen más volt a hangnem. 1961 nyaráig voltam refes. Nem
engedték, hogy elhelyezkedjem. Felvettek esztergályosnak az állami gazgaságba, meg­
tudták a pártbizottságon, odatelefonáltak, és szedhettem a sátorfámat. Felvettek volna
a Falógerbe, de mikor megmondtam, hogy internálva voltam, nem mertek alkalmazni.
Kellettem volna méhésznek az Agrártudományi Egyetemre, de oda se mehettem. Végül
1958 májusában az Épületkarbantartó Vállalatnál kerestek esztergályost, és oda aján­
lott egy régi ismerősöm, Bors Kálmán az igazgatónak. Az igazgató behívatott és közöl­
te, milyen feltételek mellett alkalmazhat. A nekem járó fizetés 60 százalékát tudja adni.
Nem volt választásom, hiszen ha nem vállalom, elvitettek volna közveszélyes munka­
kerülésért. Ott dolgoztam aztán nyugdíjazásomig, 1968-ig mint esztergályos. Később,
mikor csendesedett a helyzet, javítottak a fizetésemen, és minőségellenőr lettem. De
végig éreztem, megbélyegzett ember vagyok náluk...
Borzási Elek - Jött a rendőri felügyelet. Nekem vasárnaponként a csapókerti őrsön
kellett jelentkeznem. Senki idegent szüléimén, testvéreimen kívül nem fogadhattam.
Rettenetes két év volt. Bementem a gyárba. Megkerestem az igazgatót, Jávor Nándort,
mi a szándékuk velem. Kiküldtük a munkakönyvét, mehet, ahová akar - mondta. El­
mentem a vasúti ügyészhez. Elővett két dossziét, és lapozgatni kezdett. Ki jelentett fel?
- kérdeztem. Amint lapozgatott, láttam az egyik papír alján egy nevet, a Petőfi Pistáét,
az volt akkor a KISZ-titkár. Mondom, ne lapozzon tovább, már tudom. Munkát nem
kaptam sehol. Egy helyre mehettem volna, bányába. Akárhova fordultam, azt mondták,
olyan ukázt kaptak a párttól, hogy aki internált volt, azt nem lehet felvenni. Közben
megtartották a fegyelmi tárgyalásom. Ott volt ez a Petőfi is, s mikor megkérdezték,
honnan szedte, amit leírt, azt mondta, hallotta. Korábban a beosztottam volt, sokat
késett, rosszul dolgozott. Leszúrtam, bosszút állt. Meghozták a határozatot, oda kell
visszahelyezniük, ahol voltam. De a 8,50-es órabér helyett 6 forintot adtak, meg a leg­
nehezebb munkára tettek. Pár hónap múlva kiraciztak. Egy barátom, aki művezető volt
a vasipari vállalatnál, felvetetett. Gyere hozzánk, szarok én a pofájukba. Onnan men­
tem nyugdíjba. De ott is üldöztek. Amikor Mancsinszky lett az igazgató, a korábbi
munkásőrparancsnok, meg sem tudtam állni előtte. Hiába terjesztett fel a művezetőm,
Szűcs György jutalomra, élmunkásnak, még 10 fillér órabéremelést sem kaptam soká­
ig-
Kovács János - A szabadulást követő évek számomra talán még nehezebbek voltak,
mint az internálótáborban eltöltött esztendő. Dolgoztam, viseltem a sorsom abban a
40
HITEL 1 9 9 4 . O K TO B E R
reményben, hogy előbb-utóbb szabadulok. Jött a rendőri felügyelet. Jelentkeztem a
munkahelyemen, ahol azonnal felmondtak. Mint vízügyi földmérnökök megpróbálkoz­
tunk egy kis munkaközösséggel, a kollégák hozták a munkát. Keveset kerestem. A fele­
ségem ment el dolgozni, szinte rabszolgamunkát kellett végeznie az egészségügyben.
Volt egy két- és egy négyéves kislányunk. Néhány hónap múlva a Talajjavító Vállalatnál
kaptam munkát. Betanított munkás bérét kaptam, de mérnöki munkát végezhettem a
borzasi halastónál. Elvették a telefonomat, gyakran ellenőriztek éjjel a lakásomon. Per­
sze, nyilvános rendezvényre nem mehettem, még az unokaöcsém esküvőjére sem...
A sors iróniája, amikor a Talajjavító Vállalatnál a vezetők disznóságot csináltak, és le­
tartóztatták őket, bevittek a központba a perhez szakértőnek. 1961-ben Papp Ferenc
igazgató hozott vissza Mezőberény környékéről Debrecenbe, és az Állami Gazdaságok
Igazgatóságára kerültem tervezőmérnöki beosztásban. Később a Hajdútervnél dolgoz­
tam, ahol két szabadalmam is volt, végül az Agrobertől mentem nyugdíjba. Még a
nyugdíjazás előtti években is éreztem, hogy megkülönböztetnek, a szokásos nyugdíja­
zásijutalmat sem kaptam meg, megsúgták, ne csodálkozz, hiszen te 56-os voltál...
Kondor Zoltán - Több hónapig rendőri felügyelet alatt álltam. El tudtam helyez­
kedni Csengerben mint adminisztrátor. De két nap múlva behívatott az igazgató, és azt
mondta, ma jött egy levél Csepei Tamás elvtárstól, a járási pártbizottságról, hogy nem
alkalmazhatjuk. Később a jánkmajtisi tanácselnök megsúgta, ő vitetett el. Próbálkoz­
tam másutt is, de hasonló sorsra jutottam. Nem láttam más utat, elmentem egy másik
megyébe. Egy darabig Debrecenben az OVJT-nál, majd a MÉK-nél dolgoztam, egészen
nyugdíjazásomig. A feleségem nem jött velem, elvált, két gyermekem hoztam magam­
mal.
Végső János - A feleségem szabadulásomkor Nagykállón lakott, amikor hazaértem,
jelentkeznem kellett a megyei és a járási rendőrkapitányságon. Engem nem helyeztek
rendőri felügyelet alá. El kellett mennem a katonai parancsnokságra is. Mentem a KSH
Megyei Igazgatóságára, jelentkeztem a volt munkaadómnál. Ők 1957. július 31-én a
felmondólevelet meg a munkakönyvemet kiküldték a feleségemnek. Az igazgató foga­
dott. Mondta, kérjek erkölcsi bizonyítványt. Meg is kaptam, de nem vettek vissza. Ad­
tak alkalmi munkát, gyümölcsfa-összeírást végeztem a Kertészeti Kutató Intézetnek.
1959. április 1-jén Ny. József, egy jó ismerősöm segített a TITÁSZ-nál Kisvárdán. Fel­
vettek segédmunkásnak. Két hónapig voltam a területen, oszlopokat helyeztünk el,
gödröket ástunk. Néhány hónap múlva az igazgató bevitt műszaki dokumentációs elő­
adónak. Később mondta, az lesz a legjobb, ha valami szakképesítést szerzek. Villany-
szerelői szakmunkás-bizonyítványt kaptam, majd 1963-ban beiratkoztam a technikum­
ba Nyíregyházán. A felvételt javasolni kellett, szerepelt a lapon: volt-e büntetve? Azt
húztam alá, nem. így sikerült. 1968-ban aztán átkerültem Debrecenbe, és nyugdíjazá­
somig ott dolgoztam. Sikerült lakást szereznem, és csendesen, visszavonultan éltünk...
Cseh Sándor - Hazaérkeztem Gebére, ahol a feleségem tanított, ekkor láttam elő­
ször a fiam. Tüsköt vágtam az erdőgazdaságnál, majd Miskolcra kerültem a vasúthoz.
Ott összetalálkoztam Seres Pállal, akivel a Gyűjtőben együtt voltam. Szállodaportás
volt. Ő mondta, van itt egy karakán, fasza igazgató, Budai Béni bácsi, szólok neki, ő
biztosan felvesz téged. Úgy is volt. Az öreg azt mondta, mikor elmondtam a kálváriá­
mat, itt meghúzhatod magad, de kár volt neked ebbe a dologba belekeveredned...
41
HITEL 1 9 9 4 . OKTOBER