Jozsef Attila - Ars Poetica

Az idő lassan elszivárog.

Ne lógj a mese langy tején.
Hörpintsd a valódi világot
habos éggel a tetején.
Szép a forrás - merülj el abban!
A nyugalom és remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.
Más költők kincseit ne szedd el.
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.
Te kerülj túl e mai kocsmán
az értelemig és tovább!
Szabad eszeddel ne add ocsmány
módon a szolga ostobát!
Te ne alkudj, te legyél boldog!
Mert majd akárki meggyaláz,
megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveid a láz.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Te sziszegve se szolgálj aljas,
nyomorító hatalmakat!
Ne fogd be pörös, ékes szádat!
A tudás előtt tégy panaszt!
Rád tekint, pártfogón, e század:
rád gondol boltban a paraszt;
téged sejdit a munkás teste
két merev mozdulat között;
rád vár a mozi előtt este
gyermek, ha rosszul öltözött.
Kiáltsd ki: "Még nem nagy az ember,
de képzeli, hát szertelen;
kisérje két szülője szemmel:
a munka és a szerelem!"
S ha táborokba gyűlt bitangok
versed hiveit üldözik,
van anyaföld is, ahol tankok
erősitik föl rímeit!...
A vers egy kihagyott szakasza:
Én utánam repes a hűség.
Én értem sir, kit esz a rák.
Énbennem öleli meg hősét
az újnak készülő világ