Dezsényi Péter

Kreatív kommunikáció
 Dezsényi Péter

Kreatív kommunikáció

Medicina Könyvkiadó Zrt. Budapest, 2017

© Dezsényi Péter, 2017
© Medicina Könyvkiadó Zrt., 2017

A könyv szövege, ábraanyaga és mindenféle tartozéka szerzôi

jogi oltalom és kizárólagos kiadói felhasználási jog védelme
alatt áll. Csak a szerzôi jog tulajdonosának és a könyv kiadójá-
nak írásbeli engedélye alapján jogszerû a mû egészének vagy
bármely részének felhasználása, illetve többszörözése akár
mechanikai, akár fotó-, akár elektronikus úton.

ISBN 978 963 226 631 2

MEDICINA

A kiadásért felel a Medicina Könyvkiadó Zrt. igazgatója

Felelôs szerkesztô: Zsolnai Margit

A borítót tervezte: Bede Tamásné
Mûszaki szerkesztô: Nász András
Terjedelem: 17 (A/5) ív
Azonossági szám: 3920
Tartalom

Bevezetés......................................................................................9
Megfelelési kényszer és élô gondolatok...................................9
Kreatív gondolkodás és problémamegoldás..................... 12
Befolyásolás és inspiráció................................................. 16

1. fejezet – Improvizáció............................................................ 21
A járatlan út kihívásai............................................................. 21
Félelmek............................................................................ 22
Kreatív blokkolás............................................................... 34
A meseszövés fortélyai...................................................... 41
Gyakorlatok .......................................................................... 49

2. fejezet – Narratíva................................................................. 60
Nézôpontok, forgatókönyvek................................................ 60
A narratíva tükrözi a gondolkodásmódot.......................... 62
A narratíva befolyásolja a gondolkodásmódot................. 68
A narratíva és a humor...................................................... 70
A pszichológiai elv mint narratíva...................................... 72
A kölcsönösség elve.......................................................... 73
Elkötelezettség és következetesség.................................. 75
Társadalmi bizonyíték............................................................ 78
Rokonszenv....................................................................... 81
Tekintély............................................................................ 83
A hiány elve....................................................................... 86
A szerzetesek története.................................................... 88
Gyakorlatok........................................................................... 90

3. fejezet – Asszertív kommunikáció – a helyzet átértelmezése.93

Versengésbôl együttmûködés................................................ 93
A Te-üzenet agressziót vált ki, az Én-üzenet támadhatatlan.... 96
Forgatókönyvek................................................................. 98
Érdekek és érzelmek....................................................... 101
Elismerés......................................................................... 104

5
Kreatív kommunikáció

Elfogadás......................................................................... 109
Autonómia....................................................................... 112
Státusz............................................................................. 119
Szerep............................................................................. 121
Ecuador és Peru elnökének tárgyalása (Esettanulmány) 1 . 26
Elismerés: mutasd meg, hogy tisztában vagy a másik fél
érdemeivel és nehézségeivel........................................... 129
Elfogadás – Találj közös alapot!...................................... 130
Státusz: „Elismerem, hogy ô a rangidôs”......................... 131
Autonómia: ne mondd meg másoknak, hogy mit
csináljanak....................................................................... 132
Szerep: a „Mi” mindkét fél számára azt jelenti,
hogy „Mi”......................................................................... 133
Aggályok.......................................................................... 134
A megállapodás............................................................... 135
Gyakorlatok......................................................................... 136

4. fejezet – A változás elmélete............................................... 141

A probléma képzôdése........................................................ 147
Ugyanabból még több......................................................... 148
A szörnyû egyszerûsítések.............................................. 151
Az utópia szindróma........................................................ 153
Paradoxonok................................................................... 155
Értelmezés és átértelmezés............................................. 157
Gyakorlatok......................................................................... 161

5. fejezet – Modellek, sémák................................................... 163

Egyetlen fejben kétféle gondolkodási mód.......................... 163
A Meta-modell................................................................. 166
A Milton-modell............................................................... 170
A világkép........................................................................ 180
Jobb agyféltekés nyelvi sémák............................................ 187
Sûrítések.......................................................................... 188
A képes beszéd............................................................... 193
Aforizmák........................................................................ 196
Kétértelmûségek, célzások.............................................. 197
A bal agyfélteke blokkolása................................................. 200
Gyakorlatok......................................................................... 213

6. fejezet – Lépj a cipôjébe!..................................................... 219

A LAB Profile........................................................................ 223

6
 Fejezetcím!!!

Proaktív – Reaktív........................................................... 223

Célratörô – Kiküszöbölô.................................................. 225
Öntörvényû – Befolyásolható......................................... 227
Lehetôségkeresô – Szabálykövetô.................................. 229
A Korem profilrendszer kommunikációs típusai.................. 230
Vonások: Visszafogott – Emocionális.............................. 230
Vonások: Kérdezô – Megmondó..................................... 231
A kommunikációs típusok............................................... 234
Kulturális dimenziók............................................................. 236
A hatalmi távköz.................................................................. 238
Individualizmus kontra kollektivizmus............................. 241
Maszkulin – feminin........................................................ 243
Bizonytalanságkerülés..................................................... 245
Gyakorlatok......................................................................... 248

7. fejezet – Metakommunikáció............................................... 251

Kommunikáció a kommunikációról...................................... 251
Pont a mondat végén...................................................... 254
A fej mozgása és mozdulatlansága.................................. 256
A szemkontaktus............................................................. 257
Azonosulás – megkérdôjelezés....................................... 258
Az alapmagatartások legfontosabb jellemzôi.................. 259
Gyakorlatok......................................................................... 260

ZÁRSZÓ.................................................................................... 263

FELHASZNÁLT IRODALOM...................................................... 264

7
BEVEZETÉS

Megfelelési kényszer és élô gondolatok

A számok azt mutatják, hogy az elmúlt két-három évtized si-

kere után a  kommunikáció szak leszálló ágba került a  hazai
felsôoktatásban. A  tendenciára néhány illetékes is rátett egy
lapáttal, mondván: nincs szükségünk a „tücsökszakokra”, vagy
ha valakinek mégis, akkor az fizesse meg.
Nem reprezentatív felmérésem szerint a  hallgatók nem el-
hanyagolható százaléka azért választotta a kommunikáció sza-
kot, mert még nem tudja, hogy mit is akar kezdeni magával.
Itt némi haladékot remél, és addig is „elvan, mint a befôtt”. Ez
nem tekinthetô túlságosan perspektivikus és proaktív hozzáál-
lásnak.
E közben az országnak minél több kreatív, cselekvô fia-
talra lenne szüksége. Vannak persze ilyenek is, csak éppen
sokan közülük külföldön képzelik el a  boldogulásukat. Ez
azt jelenti, hogy hiába van jelen gondolkodásmódjukban
a kreativitás, ezt idehaza nem tudják megfelelôen kommu-
nikálni – magyarán: nem tudják inspirálni és ezen keresztül
megváltoztatni a  környezetüket. (Persze nincs biztosíték
arra, hogy idegen földön képesek lesznek rá, de minden-
esetre lehet reménykedni, hogy a kinti környezet fogadó-
képesebb.)
Azok a  hallgatók, akik két-három év haladékra játszanak,
csak viszonylagos biztonságérzetük megôrzéséért tesznek
eleget az iskola követelményeinek – úgy-ahogy. Gyerekkori
megfelelési kényszerüket így mentik át felnôtt korukra. A bün-
tetéssel és mézesmadzaggal motivált megfelelési kényszerbôl
viszont nem születik kreativitás és növekedés.
A kérdés az, hogy az oktatás képes-e ezeket a hallgatókat
önálló, élô gondolatok megfogalmazására késztetni, hogy ôk is
képessé váljanak mások motiválására.

9
Kreatív kommunikáció

Az oktatás, ezen belül a  kommunikáció szak arra készteti

a hallgatókat, hogy a kreativitásukon, illetve mások ösztönzé-
sén keresztül megváltoztassák a körülöttünk lévô világot.
Az oktatás, ezen belül a kommunikáció szak feladata pedig
az, hogy kreatív kommunikációra tanítsa meg a hallgatókat.
Ez a könyv a kreatív kommunikáció mûfaját igyekszik meg-
határozni és néhány megközelítési módját feltárni. A  kom-
munikációnak létezik jó pár tudományos definíciója – ezek
ismertetésétôl most eltekintek, itt most elégedjünk meg an�-
nyival, hogy a lényege (nagyon leegyszerûsítve) az információ-
csere. Abból, amit a különféle definíciók ezen kívül tartalmaz-
nak, egy tényezô nagyon hiányzik: az, hogy a  kommunikáció
mikéntje hogyan befolyásolja annak az aktuális problémának
a  megoldását, amirôl a  kommunikáció éppen zajlik. Ez azért
nagyon furcsa, mert a mindennapi életben még a nem szakem-
berek is gyakran felfigyelnek ennek a jelentôségére: „Nem is az
volt a sértô, amit mondott, hanem ahogy mondta!!!”
Nyilvánvaló, hogy a fenti példa a metakommunikáció fon-
tosságára utal: lehet úgy véleményt nyilvánítani, hogy még egy
dicsérettôl is kinyílik a  bicska a  megdicsért illetô zsebében,
és lehet úgy bírálatot mondani, hogy a megbírált személy azt
még jó szívvel(!) meg is tudja köszönni. Néhány évvel ezelôtt
írtam egy gyakorlati kézikönyvet a metakommunikáció tech-
nikájáról színészeknek és nem színészeknek (30), minthogy
azonban a nonverbalitás eszközei egyszerûen megkerülhetet-
lenek a  személyközi kommunikációban, ezért egy fejezetben
itt is összefoglalom az ezzel kapcsolatos leglényegesebb tud-
nivalókat.
Az ezerkilencszázhatvanas évek elején jelent meg Umberto
Eco nevezetes tanulmánykötete, a  Nyitott mû, amely azóta
is megkerülhetetlen hivatkozási alap nyelvészek, esztéták,
mûvészettörténészek és a modern mûvészet különbözô terüle-
teinek mindenféle rendû és rangú kutatói számára a nyitottság
fogalmával kapcsolatban. A szerzô azokat a mûveket, irányza-
tokat és technikákat elemzi, amelyek a közönségtôl, a befoga-
dótól aktív, kreatív értelmezô tevékenységet követelnek meg
egy mû befogadása során.
Eco az információelmélet tisztán matematikai formája nyo-
mán (vagyis nem a kibernetikai technika gyakorlati alkalmazá-
sában!) határozottan megkülönbözteti a  jelentést és az infor-
mációt:

10
 Bevezetés

Az üzenet (és a képi konfiguráció is üzenet, noha nem sze-

mantikai utalásokat, hanem az elemei között érzékelhetô
bizonyos mennyiségû szintaktikai relációt közöl) jelentése
a  struktúra rendjével, konvencionalitásával, azaz a  redun-
danciájával egyenes arányban teremtôdik meg. Minél vilá-
gosabb és félreérthetetlenebb a  jelentés, annál erôsebben
tartom magam a  valószínûségi szabályokhoz, az elôre
rögzített – és a  várt elemek ismétlésén át reiterált – szer-
vezési törvényekhez. S fordítva, minél elôreláthatatlanabb,
többértelmû, valószínûtlenebb, rendezetlenebb a struktúra,
annál nagyobb a kapott információ mennyisége. Az informá-
ciót tehát úgy értjük, mint informatív lehetôséget. (34)

Azt persze maga Eco is hangsúlyozza, hogy az élet legkülön-

félébb területein, bizonyos kommunikációs feltételek között
egyértelmû jelentésre, nyilvánvalóságra, rendezettségre kell tö-
rekedni lényegében minden gyakorlati használatú közlés eseté-
ben (pl. gyógyszerrecept felírása, a KRESZ vizuális szimbólumai,
vagy éppen a háztartási gépek, szórakoztatóelektronikai eszkö-
zök használati utasításai). Más esetekben pedig éppen a lehet-
séges jelentések érintetlen gazdagsága a cél – Eco itt gyakorlati-
lag a mûvészeti kommunikációs megnyilvánulások eseteire utal.
A kétféle közlésmód akkurátus leírásával és elemzésével azon-
ban Eco csak tudományos rangra emelte azt a megkülönbözte-
tést, ami többé-kevésbé minden laikus tudatában is jelen van.
A szabatos, egyértelmû szóbeli és írásbeli fogalmazás köve-
telménye természetesen már az alapfokú oktatásban megjele-
nik, és folyamatosan jelen van közép- és felsôszinten. Ugyanígy
a  mûvészeti kommunikációba való bevezetés is egészen kis-
gyerekkortól történik, ha jól belegondolunk, már a születéstôl
kezdve – de akár a  kismamáknak a  méhükben fejlôdô mag-
zattal való kommunikációját is idesorolhatjuk. Az általános és
a középiskolai oktatásban az egyértelmû, pontos fogalmazásra
törekvô, nem mûvészeti jellegû kommunikáció, illetve az értel-
mezési lehetôségek széles palettáját kínáló mûvészeti kommu-
nikáció élesen elkülönül – legalábbis elvileg.
A tanulók az évek során különféle iskolai és iskolán kívüli te-
rületeken birkóznak meg a legkülönfélébb problémákkal. Ezen-
közben azonban meg kell tapasztalniuk, hogy a kommunikáció
hogyanja óhatatlanul befolyásolja a  problémák keletkezését,
állandósulását, illetve megoldását.

11
Kreatív kommunikáció

Éppen ezért gondolom azt, hogy a  felsôoktatásban

a  kom­munikáció szak létjogosultságát legelsôsorban az
iga­zolhatja, hogy a  fenti, kétféle kommunikáció szintézi-
sével olyan eszközöket vehetnek birtokukba a  hallgatók,
amelyek segítségével tudatosabban irányíthatják a  prob-
lémamegoldás folyamatát, inspirálhatják környezetüket,
s így eredményesebben felelhetnek meg a huszonegyedik
század kihívásainak. Ezt a szintézist nevezem kreatív kom-
munikációnak.

Kreatív gondolkodás és problémamegoldás

A kreatív kommunikáció kreatív gondolkodást feltételez.

Azt azonban, hogy mit jelent kreatívan gondolkodni, azt az
alkotó (tehát a kreatívan cselekvô) ember nem feltétlenül tudja
megfogalmazni szavakban is.
Ahhoz, hogy tudatosítsuk a  hallgatókban a  kreatív kom-
munikáció értelmét, mûködését – végsô soron mibenlétét –,
a  kreatív gondolkodás alapvetô törvényszerûségeit kell fel-
tárni és elsajátíttatni velük. Ezek a  törvényszerûségek nem
azonosak a különbözô mûvészeti ágak kijegecesedett filozó-
fiáival, fôleg nem egy mûvészeti ág technikai fortélyainak tár-
házával.
Az egyik elsô fontos eredmény a  kreatív gondolkodás ter-
mészetének felfedezésével kapcsolatban Arthur Koestler The
Act of Creation (A teremtés) címû könyve volt, errôl a 4. feje-
zetben még lesz szó. (92)
A másik fontos csapásirány volt a  huszadik századi ameri-
kai pszicho- és hipnoterápia emblematikus alakjának, Milton
Ericksonnak a  munkássága, illetve a  Gregory Bateson által
meg­alapított Palo Alto-i iskola, a Mental Reseach Institute, il-
letve az ennek keretén belül létrehozott Brief Therapy Center
mûködése. Paul Watzlawicknak és munkatársainak a könyve,
a Változás (148) jóval túlmutat a feltárt alapelveknek a szoro-
san vett pszichoterápiában történô hasznosításán. Valójában
a legszélesebb értelemben vett emberi dolgok állandóságának
és változásának ôsrégi kérdéseivel foglalkozik. Közelebbrôl az-
zal, hogyan keletkeznek a  problémák, hogyan állandósulnak
bizonyos helyzetekben és oldódnak meg másokban. Leginkább
pedig azzal, miként vezet – paradox módon – sokszor csôdhöz

12
 Bevezetés

a józan ész és a  „logikus” viselkedés, míg az olyan „illogikus,

ésszerûtlen” cselekedetek, mint Hochosterwitz védôié, elôidézik
a kívánt változást. (149)
Watzlawickék a matematikában használatos csoportelmé-
letre, a logikai típusok elméletére és Gödel eldönthetetlenségi
tételére alapozva alkották meg az elsô-, illetve másodfokú
változás fogalmát. Az elsô egy adott rendszeren belül zajlik,
itt a  rendszer maga változatlan marad. A  második viszont
magát a rendszert változtatja meg. Ez így persze nagyon el-
vontnak hangzik, de mindennapi valóságunkat át meg átszö-
vik az elsô- és másodfokú változást összemaszatoló logikai
bukfencek, egymásba csúszó értelmezési szintek, anélkül,
hogy legtöbbjük tudatosulna. Bár idônként megkeserítik
az életünket, a tudattalan vagy a – többé-kevésbé – tuda-
tosuló paradoxonok többségével rendszerint megtanulunk
együtt élni valahogy. Tétre menô helyzetekben azonban
egyszer csak jelentôsége lesz a formális logika szabályainak
– vagy éppen e szabályokon való átlépésnek – egy maga-
sabb szintû logika nevében. És ekkor van szükség a kreatív
kommunikációra.
Az tud kreatívan kommunikálni, aki kiismeri magát a  kü­
lön­bözô logikai síkok, értelmezési keretek egymásba fonódó
dzsungelében. Nyilvánvaló, tehát fontos, hogy a kreatív kom-
munikátor járatos legyen a  formális és informális logika min-
dennapi mûködésében. Ám hogy ez valószínûleg kevés az üd-
vösséghez, azt nemcsak saját tapasztalatunk, de más szerzôk
meglátásai is sejtetni engedik. Zentai István például két, a ki-
lencvenes években az érveléstechnika és a  kommunikáció
dolgaiban írott könyve ellenére 2006-ban már úgy látja, hogy
a  magyarországi közéleti kommunikáció helyzete e korábbi
könyvek megírása óta csak rosszabb lett. Hogy mégis újabb
könyv írására szánta el magát, azt így magyarázta:

A meggyôzéstechnika tehát interdiszciplináris tudomány.

Alapfeltevése, hogy a  társas befolyásolás jelenségei nem
(vagy csak ritkán) írhatók le a  hagyományos tudományos
diszciplínák keretei között, hanem új, átfogóbb keretrendszer
kidolgozására van szükség, ami ugyan felhasználja a szak-
tudományos fogalmi és módszertani apparátust, azonban
ezt önálló elméleti keretben (így a szaktudomány hozadékait
gyakran átértelmezve) alkotja újra. (158)

13
Kreatív kommunikáció

Ha megvizsgáljuk az emberi kommunikációban meg­figyel­he­

tô problémák egyik jellegzetes területét, az emberi játszmá-
kat, képet kaphatunk a  fent említett átfogóbb keretrendszer
té­nyezôirôl. Eric Berne elvitathatatlan érdeme, hogy ráirányí-
totta a figyelmet a mindennapi életünkben elôforduló kommu-
nikációs csapdák egyik leggyakoribb formájára, ami nagyon
sokféle konfliktus kiindulópontja lehet. Felvázolta a problémát,
azonban a  megoldás lényegét nem sikerült megfogalmaznia.
A szükséges másodfokú változás mikéntjét akkor lehet megha-
tározni, ha az elsôfokú (eredménytelen) változásokból kirajzo-
lódó rendszert már pontosan megragadtuk.
Minden tiszteletünk mellett rá kell mutatnunk arra, hogy ha-
bár Berne megalkotta a Szülôi, Gyermeki és Felnôtt énállapot
fogalmát, amivel nagyon is valóságos alapmagatartásokat ra-
gadott meg, sajnos adós maradt ezek pontos definíciójával.
S miközben felrajzolta a  három énállapot diagramjának való-
ban elegáns ábráját, mindjárt annyira bele is szeretett, hogy
kijelentette: a  kommunikáció során az ember mindhárom
énállapotából megszólíthatja a partner énállapotainak bárme-
lyikét. (12) E kijelentéssel csak az a  gond, hogy amennyiben
igaz volna, akkor ezzel mindjárt kérdésessé is tette ezeknek az
énállapotoknak a mibenlétét.
Végül is konkrétan mitôl Szülôi (Gyermeki, Felnôtt) egy én­
ál­lapot? Berne szerint: a  szüleinktôl látott (gyermekkorunk­ból
hozott, felnôttkorunkra kialakított) viselkedésminták összes­
ségétôl. Ami viszont túl változatos ahhoz, hogy egzakt meg­
határozásnak lehessen tekinteni. Pedig nem blöffrôl van szó!
Egy ember viselkedésformáját, magatartását, vagyis én­ál­la­potát
csakis a másik emberhez való viszonyulása alapján lehet meg-
határozni. A szülôi magatartást az teszi szülôivé, hogy a másik
emberre gyermekként tekint. Ha nem gyermekként tekint rá,
ha nem a  gyermeket szólítja meg a  másik emberben, akkor
abban a  relációban nincs értelme Szülôi énállapotról beszélni.
Ugyanígy attól gyermeki valakinek az énállapota, hogy a másik
fél Szülôi énállapotát szólítja meg. A felnôtt pedig felnôtt, egyen-
rangú félként tekint a másik emberre. (Karinthy Frigyes, bár nem
tudott még a tranzakcióanalízisrôl, nagyon pontosan látta, hogy
az Én állapotát [ha úgy tetszik: tudatát] a viszony határozza meg:
Ha egyedül vagyok egy szobában, ember vagyok. Ha belép egy
nô, akkor férfi leszek, és annál inkább vagyok férfi, minél inkább
nô az, aki belépett.) Az emberi játszmák problémája ismét arra

14
 Bevezetés

hívja fel a figyelmet, hogy a logika (annak is gyakorlati alkalma-

zása) mellett a kreatív kommunikáció lényeges alapeleme a me-
takommunikáció.
A fentebb megfogalmazott gondolatokból azonban az is
sejthetô, hogy a kreativitás igazi kulcsmozzanata annak a fel-
ismerése, hogy egy adott szituációban vagy egy adott pilla-
natban valamely problémával kapcsolatban mit válasszunk:
tartsuk magunkat szigorúan az adott logikai kerethez, vagy
éppen most kell értelmezési szintet, narratívát váltani. És erre
nincs általános érvényû alapelv, elméleti képlet, ezt nem le-
het könyvbôl megtanulni. Van viszont a kreatív kommunikációs
képzésnek egy olyan ága, amely éppen ezt a gyakorlati érzé-
ket, képességet fejleszti, ez pedig a színpadi improvizáció.
Vigyázat, hangsúlyozottan nem színészképzés a cél!
Az utóbbi egy-két évtizedben (elsôsorban az USA-ban) tu-
datosult az érintettekben, hogy a  pénzügyi világban tapasz-
talható káosz és válságsorozat valami mást, többet követel,
mint a sztenderd, szisztematikus és racionális megközelítés. És
ennek köszönhetôen megszaporodtak azok az improvizációs
kurzusok, amelyeket kifejezetten üzletembereknek, menedzse-
reknek tartanak.
A kurzusokon elsajátított alapelvek céljai között – a sponta-
neitás készségének fejlesztése mellett – szerepel annak a tuda-
tosítása, hogy az egyik fél bármilyen szempontból evidensnek
érzett megszólalása a  másik fél szemszögébôl az abszurditás
erejével hathat. A rögtönzés során a résztvevôk minden meg-
nyilvánulása egy-egy ajánlat a partner számára: az adott jele-
netre vonatkozó egy-egy narratíva, értelmezési keret. A másik
fél pedig minden egyes megnyilvánulásával dönt: elfogadja
vagy elutasítja a megajánlott narratívát? Ha elutasítja, hogyan?
Ha egy az egyben utasítja el, azzal egy fél percre ugyan si-
kert érhet el a közönség elôtt azzal, hogy taccsra tette a part-
nerét. A  végeredmény azonban borítékolható: a  partner
a  to­vábbiakban nem mûködik együtt, tétován és frusztráltan
asszisztál, esetleg ô is betart, miközben az önzô játékos egy-
magában kénytelen vállára venni a jelenetet. Pár percnyi gör-
csös poénkodás után már a szereplôk és a közönség is megun-
ja a kínlódást.
A másik lehetôség, az elfogadás egyáltalán nem határol-
ja be a  továbbiakra nézvést a  résztvevôk mozgásterét. Az
improkurzusok egyik legfontosabb és legáltalánosabb gyakor-

15
Kreatív kommunikáció

lata, az „Igen, és...” éppen azt a képességet segít elsajátítani,

hogy a játékosok tudják elfogadni és továbbfejleszteni (átala-
kítani, más keretbe helyezni, magasabb logikai szintre emel-
ni) partnerük ötletét. És amikor ez mûködni kezd, mindenki
lenyûgözve figyel – a  résztvevôk együttmûködésébôl olyan
eredmény jön létre, amit senki sem tudott elôre eltervezni, és
amire külön-külön egyikük sem lett volna képes.
S miközben a színpadi improvizáció látványosan szórakoz-
tató és virtuóz készségeket fejlesztô játéknak tûnik, vegyük
észre, hogy valójában a win-win jellegû asszertív tárgyalások-
ra készíti fel a hallgatókat. Az asszertív kommunikáció ugyan-
is lényegénél fogva kreatív. Az én-üzenetek megfogalmazá-
sával a  felek arra késztetik egymást, hogy lépjenek a  másik
cipôjébe, vagyis gondoljanak végig egy másik értelmezési ke-
retet. A tények és érzelmek szavakban történô megfogalma-
zásából következôen pedig egy tágabb összefüggésrendszer
ismeretében lehet felvázolni a különbözô lehetséges forgató-
könyveket, amik közül ki lehet választani azt, amelyik mind-
egyik fél számára elônyös.

Befolyásolás és inspiráció

A kreatív kommunikáció másik nagy témaköre arról szól, mi-

ként befolyásolhatunk (motiválhatunk, inspirálhatunk) má-
sokat arra, hogy számunkra és saját maguk – vagy akár egy
kisebb-nagyobb közösség – számára hasznos dolgot cseleked-
jenek, vagy egyszerûen csak felismerjenek. Itt természetesen
érdemes körüljárni a  befolyásolás pszichológiáját, és Robert
Cialdini kutatásai nyomán sorra venni mindazokat az alapelve-
ket, amelyek tudatosan vagy tudattalanul, de többnyire gya-
korlatilag automatikusan hatnak, és a kívánt cselekvés irányá-
ba mozdítják a kiszemelt célszemélyt. (22)
Persze az automatikus hatás még nem kreativitás.
A Cialdini által feltárt alapelvek jelentôsége elsôsorban ab-
ban áll, hogy tudatosítják bennünk, milyen széles alkalmazási
területen lehet manipulálni bennünket a  reflexeinken keresz-
tül. Lényeges ugyanakkor az is, hogy mind a  hat tényezô (a
kölcsönösség, az elkötelezettség/következetesség, a társadal-
mi bizonyíték, a rokonszenv, a tekintély és a hiány elve) nyílt és
tudatos alkalmazás esetén nemcsak tisztességes eszköze lehet

16
 Bevezetés

a  meggyôzésnek, hanem együttmûködésre és kreativitása ki-

bontakoztatására is késztetheti a partnert.
A kreatív kommunikációs képzésben az irodalmi vagy törté-
nelmi példák természetesen arra szolgálnak, hogy segítsenek
kinek-kinek megfogalmazni saját, személyre szabott miértjét,
magasabb rendû célját, aminek alá tudja rendelni mindennapi
tevékenységét. Ilyen szempontból azonban talán még haszno-
sabb megfigyelni és elemezni azokat a karizmatikus személyi-
ségeket, akik ugyan nem emelkedtek félisteni magasságokba,
de éppen ezért talán könnyebb is azonosulni a szemléletmód-
jukkal.
Ilyen személyiség Benjamin Zander, a  Bostoni Szimfoni­
ku­sok karmestere, aki a  vezénylés és zenetanítás mellett
különbözô konferenciákon évek óta rendszeresen tart elô­adá­
sokat a  vezetés mûvészetérôl/tudományáról cég­ve­­zetôknek,
üzletembereknek (vagyis nem zenészeknek). Zan­der­nek a mi-
értre adott válasza, magasabb rendû célja az, hogy felébres�-
sze az emberekben a lehetôséget, hogy mások is kiteljesítsék
az életüket, jó vezetôvé váljanak, vagy éppen megszeressék
a komolyzenét.
A TED.com-on látható húszperces elôadásában is ponto-
san ezt teszi. Felmérések szerint az emberek mindössze kb.
három százalékáról mondható el, hogy kifejezetten rajong
a komolyzenéért – a többiek vagy elviselik, vagy unják, vagy
éppen kifejezetten frusztrálja ôket, mert botfülûnek tartják
magukat. Zander itt mégis arra vállalkozik, hogy az elôadás
ezerhatszáz fônyi közönségének katartikus élményt szerez-
ve, egy kétperces kis Chopin-darabbal mind az ezerhatszáz
nézôvel megszeretteti a  komolyzenét és megváltoztatja az
életszemléletüket.
Hogyan csinálja? Mi a titka? A zenei magyarázat? Minimá-
lis, csak ami a laikusoknak is okvetlenül szükséges. A zongora-
darab elôadásmódja?
Nem értek hozzá, de könnyen lehet, hogy Arthur Rubinstein
vagy Szvjatoszlav Richter jobban játszott volna (bármit is je-
lentsen ez).
A titok magyarázata, hogy Zander a Chopin-mû miértjét min­
den egyes nézôben külön-külön személyre szabva, a szükség­
let­piramisának csúcsára pozicionálja. Ettôl kezdve minden
egyes nézônek saját legszemélyesebb ügyévé válik a Chopin-
prelûd.

17
Kreatív kommunikáció

Hogy ezt hogyan csinálta Zander? Nem lövöm le a  poént

– azt gondolom, ez egy olyan elôadás, amit akár többször is
érdemes megnézni:
http://www.ted.com/talks/benjamin_zander_on_music_and_
passion.html
Hogy ez a siker nem véletlen és nem egyszerûen jól jött ki az-
nap a lépés, azt bizonyítja Zander könyve, amit családterape-
uta feleségével, Rosamund Stone Zanderrel közösen írt. Ebbôl
kiderül, hogy amirôl elôadásaiban beszél, az a saját életében
évtizedek óta tudatos törekvés és mindennapos gyakorlat:

Az a kiindulópontunk, hogy sok olyan körülmény, amely aka-

dályozni látszik bennünket a  mindennapi életünkben, csak
azért tûnik ilyennek, mert bizonyos feltételezések általunk
alkotott keretében szemléljük. Húzzunk meg egy másik ke-
retet ugyanezen körülmények köré, és új megoldások jelen-
nek meg. Találd meg a  megfelelô keretet, és a  rendkívüli
képesség mindennapos tapasztalattá válik. Ennek a könyv-
nek minden fejezete egy-egy új csapásirányát írja le ennek
a megközelítésnek, és a lehetôség életre keltéséhez egy-egy
új gyakorlatot ír le. (154)

A rossz kommunikáció nem egyszerûen felvet egy problémát,

hanem sok esetben maga okozza a problémát, sôt állandósítja
azt (játszmákhoz vezet).
A kommunikáció hogyanja aktív és lényeges szerepet játszik egy
kívánt változás elérésében, problémák, konfliktusok megoldásában,
a játszmák megtörésében illetve megelôzésében – ettôl kreatív.
A kreatív kommunikáció szerves részét képezi
• a retorika (inspiratív kommunikáció),
• a  metakommunikáció, különös tekintettel a  céltudatos-
ság és nyitottság egyensúlyának a megteremtésére,
• az asszertivitás technikája,
• a befolyásolás lélektana,
• a tárgyalások során jelentkezô érzelmek kezelése,
• logika, a játszmatörô „paradox” kommunikáció,
• a színpadi improvizáció technikai alapjai.

(Miután e könyv elsôsorban a közvetlen, személyközi kommu-

nikációra fókuszál, ezért itt nem foglalkozunk a kreatív írás fo-
gásaival.)

18
 Bevezetés

E könyv fejezeteinek mindegyike egy-egy csapásirányt kö-

vet, önálló egységnek tekinthetô, nem szükséges feltétlenül
a megadott sorrendben olvasni.
Az 1. fejezet a talán leglátványosabb kreatív mûfajt, az imp-
rovizációt segítô legfontosabb technikai alapelveket mutatja
be. Ugyanezek a technikák segítenek felszabadítani és meder-
be terelni a fantáziát az ilyen játékos rögtönzések komoly hasz-
nosításakor, például egy brainstroming hatékonnyá tételében.
A 2. fejezet azt vizsgálja, hogy a narratívák, vagyis egy szitu-
áció vagy probléma különbözô értelmezései hogyan határolják
be a megoldás lehetôségeit, vagy hogyan nyitnak új távlatokat.
A példák arra igyekeznek rávilágítani, hogy minden helyzetet
meg lehet közelíteni többféle irányból, és mindegyik megköze-
lítés más és más kibontakozási lehetôséget kínál.
A 3. fejezet a hatékony kommunikáció legfontosabb eszkö-
zét: az asszertivitást mutatja be. Az asszertív kommunikáció
nem az egyetlen hatékony módja céljaink elérésének, de ez
az a stratégia, amellyel úgy érvényesítjük a saját érdekeinket,
hogy tiszteletben tartjuk mások jogait és érzékenységét, és
ezáltal a felek szembenállását együttmûködésbe tudjuk átfor-
dítani. A  technika a  szembenállás hatástalanítására irányul,
amikor pedig létrejön az együttmûködés, onnantól a felek kre-
ativitása számára a határ a csillagos ég.
A 4. fejezetben a  változás elméletével a  problémák kép­
zô­désének és megoldásának az elveit járjuk körül. Nem old-
hatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal,
amivel teremtettük ôket – mondta Albert Einstein.
A váltásnál
azonban szem elôtt kell tartanunk a  logika néhány alapvetô
törvényét ahhoz, hogy az új gondolkodás- vagy szemléletmód
valóban a  kibontakozást, a  probléma megoldását szolgálja,
ahelyett, hogy még nagyobb bonyodalmat idézne elô.
Az 5. fejezet olyan általános nyelvi modelleket, sémákat,
szerkezeteket vizsgál, amelyek a szó szoros értelmében panel-
ként épülnek be gondolkodásunk és kommunikációnk struk-
túrájába. Ezek a  panelek természetes módon meghatározzák
a  gondolkodásmódot, a  kommunikációt, és vagy elôrevetítik
a  megoldás lehetôségét, vagy éppen ellehetetlenítik a kibon-
takozást.
A 6. fejezetben tovább folytatjuk a panelek vizsgálatát, ez-
úttal azonban azt nézzük meg közelebbrôl, hogy egyes konkrét
személyiségjegyek, melyek egy adott egyén jellemzôi, milyen

19
Kreatív kommunikáció

gondolkodásmódra engednek következtetni, és az illetôvel

való kommunikációban milyen szavak, kifejezések segíthetik
elô az együttmûködést. Ugyanitt a különbözô nemzeti kultúrák
néhány alapvetô dimenzióját feltárva a  hatékony kultúraközi
kommunikáció néhány szempontját bontjuk ki.
A 7. fejezet a  metakommunikációval kapcsolatban ismer-
teti a legfontosabbakat. A legeslegfontosabb: a metakommu-
nikáció a  testbeszéddel nem teljesen csereszabatos fogalom.
Ugyanis egyrészt nemcsak a látható megnyilvánulásokat (test-
tartás, gesztusok) jelenti, másrészt az üzenetének a lényege az,
hogyan viszonyul a beszélô a környezetéhez, a saját kimondott
szavaihoz, és ezzel mintegy használati utasítást ad a  szóbeli
üzenet értelmezéséhez. A  viszony megfogalmazásában a  leg-
fontosabb szerepet, mint látni fogjuk, a fej mozgása vagy moz-
dulatlansága, a mondatvégi szemkontaktus megléte vagy hiá-
nya, illetve a beszéddallam, közelebbrôl a mondat végére tett
pont (vagy annak hiánya) jelenti. Természetesen minden egyéb
nem verbális megnyilvánulásnak is van üzenete, de ezekrôl
bôvebben írtam a  Nem mondod! címû könyvemben, itt csak
a valóban nélkülözhetetlen ismereteket adom át.
Nem titok, hogy a  fejezetek között idônként vannak átfe-
dések, hiszen (bár különbözô megközelítésbôl, de) mégiscsak
egyazon témáról szól mindegyik. Miután a kreatív kommuniká-
ció alapvetôen a gyakorlatban mûködik, a fejezetek végén gya-
korlatok is találhatók. Nyomatékosan buzdítalak, kedves olva-
só, hogy próbálkozz velük. Nem egyetlen helyes válaszra vagy
megoldásra épülnek. Viszont az egyetlen kudarclehetôség: ha
meg sem próbálod!
Kereszthivatkozásokkal és lábjegyzetekkel nem akartam
nehezíteni az olvasást, az idézetek forrása és a  hivatkozások
jegyzéke a könyv végén található.

20
1. fejezet

Improvizáció

A járatlan út kihívásai
Nem vagyunk egyformák.
Van, aki szereti a kihívásokat, és van, aki nem.
Van, aki nyitott a lehetôségekre, van, aki megretten tôle.
Van, akinek felcsillan a szeme, ha kreativitást várnak el tôle,
más lemerevedik ettôl.
De ebben nemcsak genetikai különbségek játszanak szere-
pet. Valójában mindannyiunkban van egyfajta eredendô lusta-
ság, egy természetes hajlandóság valamiféle energiatakarékos
üzemmódra. Ez azt jelenti, hogy ha problémával találjuk ma-
gunkat szembe, akkor elôször is a  legegyszerûbb megoldást
keressük, mert minek bonyolítsuk. Ha ez a leg­egyszerûbb meg-
oldási kísérlet nem vezetett eredményre, akkor a  következô
nekirugaszkodáshoz már egy kicsit több energiát is hajlandóak
vagyunk befektetni – de az a kicsit több is csak annyi, ami ab-
ban a pillanatban okvetlenül szükségesnek mutatkozik. És csak
ha ez a pillanatnyilag mutatkozó szükséglet kevésnek bizonyul
késôbb, akkor vagyunk hajlandóak még többet belefektetni.
(De ehhez a cél motiváló legyen!)
Komfortzónánk védelme érdekében folyamatosan alkudo-
zásban vagyunk a  körülmények kényszerítô erejével. Ebbôl
a  szempontból azt is mondhatjuk, hogy azok, akik nyitottak
a kihívásokra, folyamatosan keresik az új lehetôségeket és kre-
atív megoldásokat, valójában csak kiterjesztették a komfortzó-
nájukat. És azért terjesztették ki, mert a gyakorlatban megta-
pasztalták, hogy egy kreatív megoldás, még ha el is kell hagyni
érte a  járt utat egy járatlanért, végsô összesítésben kevésbé
megterhelô, mint ha hiábavalóan rónánk a köröket a járt úton
a végtelenségig, valós eredmény nélkül.

21
Kreatív kommunikáció

Ezt a gyakorlati tapasztalatot pedig az szerzi meg, akit valami-

lyen cél motivál. A motiváció az az erô, amely segít kitolni a kom-
fortzóna határait, és túljutni a nehéz pillanatokon. Mint az a ver-
senyúszó, aki szereti a  vizet, élvezi a  mozgást, és az edzéseken
naponta sok ezer métert úszik, de az az elsô vízbe csobbanás haj-
nalban (minden hajnalban!!!) – hááát… azon valahogy túl kell jutni.

Félelmek

Amikor pedig az improvizálás (vagyis színtiszta kreativitás) tech-

nikájának elsajátításáról van szó, a fenti gátló tényezôk sokaknál
meglehetôsen töményen tudnak jelentkezni. Keith Johnstone,
a színpadi rögtönzés tanításának – talán legnagyobb – guruja írja:

Például sok növendék meglehetôsen lankadtan fog hozzá

egy improvizációhoz vagy jelenethez. Mintha betegek vol-
nának, vagy kiment volna az erô a  tagjaikból. Így tanul-
tak meg részvétre játszani. Bármilyen könnyû dologról van
szó, mindig ugyanahhoz az ócska trükkhöz folyamodnak,
hogy elkezdenek kornyadozni. Ez a fogás azt célozza, hogy
a kudarc szánalmat váltson ki a nézôbôl, siker esetén pedig
nagyobb legyen a dicsôség. Valójában az ilyen lefokozott
állapot szinte vonzza a  kudarcot, és az ilyen emberekkel
mindenki torkig van. (78)

Lényegében három dologtól való félelem tudja gúzsba kötni

a kezdôket, s ezek a félelmek jól mutatják mindennapi életünk
pszichopatológiáját. Miközben kreativitásának felszabadítá-
sára törekszik, a  legtöbb ember retteg a  leleplezôdéstôl: fél,
hogy ôrült gondolatai napvilágra kerülnek, s  akkor mit gon-
dolnak mások. Valójában, Johnstone szerint, a legtöbb ember
titkon meg van gyôzôdve arról, hogy legalábbis egy kicsivel
bolondabb az átlagnál. Azt tapasztalatból tudják, hogy saját
páncéljuk fenntartásához energia kell, de azt nem tudják, hogy
mennyi energiát fordítanak ugyanerre mások. Tudják, hogy sa-
ját józanságuk megjátszott, de ha másokkal kerülnek szembe,
összetévesztik az embert a szereppel.
Tulajdonképpen az úgynevezett normális gondolkodás-
mód lényege az, hogy biztonságosnak mutatjuk magunkat.
Johnstone egy kanadai tanulmányra hivatkozva úgy fogalmaz,

22
 Improvizáció

hogy a közösség azt az egyént utasítja vissza, akinek a viselke-

dését kiszámíthatatlannak ítéli.

Olvastam egyszer egy emberrôl, aki azt képzelte be magá-

nak, hogy egy hal van az állkapcsában (A New Society tette
közzé az esetet). Ez a hal mocorgott és egy csomó kellemet-
lenséget okozott neki. Ha másoknak próbált beszélni a  hal-
ról, bolondnak gondolták, és ebbôl heves viták származtak.
Miután számos alkalommal ápolták kórházban – és mindez
hatástalan maradt a halra –, azt javasolták neki, hogy talán
ne beszéljen róla senkinek. Végül is inkább a körülötte támadt
perpatvar juttatta a bolondok házába, semmint az érzéki csa-
lódás. Amint beleegyezett abba, hogy problémáját titokban
kezeli, képessé vált a  normális életre. Az ô ôrülete – a  mi
ôrületünk. Talán nem tartogatunk halat az állkapcsunkban,
de valami ezzel egyenértékû mindannyiunknál található.
Amikor kifejtem, hogy az épelméjûség inkább interakció,
mint egyvalaki elmemûködése, a  növendékek nemegyszer
fergeteges nevetésben törnek ki. És megegyeznek abban,
hogy évek óta elfojtanak magukban sokféle gondolatot, mi-
vel ôrültnek minôsítették ezeket. (79)

Az improvizációról szóló szakirodalom többségének a  szerzôi

színészpedagógusok, a célközönséget pedig fôleg a leendô szí-
nészek képezik, nem véletlen hát, hogy az ôrült gondolatok-
tól való félelem problémájára az ô esetükben az elsô evidens
válasz az, hogy a mûvészi és a privát erkölcs két külön dolog.
A színész nem köteles számon kérni saját magán a mindennapi
életben azt, amit a színpadi próbán vagy az elôadáson csinál.
Blanche DuBois vágyakozása vagy Hamlet gyilkos bosszúja
nem tévesztendô össze a színész saját érzéseivel és indulata-
ival. Az Othellót játszó színész nem fojtja meg a Desdemonát
játszó színésznôt.
De a kreativitásnak a nem színészek esetében is a többféle
logikai keret együttes érvényessége, a (minimum) dupla fenekû
értelmezési lehetôség adja a  lényegét. Minden egyes szituá-
ció vagy történet, ami az improvizáció során megszületik, az
egy-egy variáció egy probléma keletkezésére és megoldására,
és a cél éppen az, hogy ennek szabályszerûségeit felfedezzük,
tudatosítsuk. Ebben a  feltáró munkában bármikor mondhat-
juk azt, hogy egy pszichotikusnak minôsíthetô megnyilvánulás

23
Kreatív kommunikáció

nem egyéb, mint az adott fiktív probléma megoldására irányu-

ló fiktív próbálkozások egyike.
Dan Diggles, az Improv for Actors szerzôje ehhez még hozzá-
teszi, hogy a félelem legyôzésének fontos eszköze a biztonsá-
gos légkör megteremtése és a humor:

Figurázd ki, amit félsz kifejezni. Csinálj pamfletet a part-

nereddel. És itt a  fontos felszabadító lépés: hozd hely-
zetbe ôt, hogy kifigurázhassa a  saját félelmeit. Feltárni
magunkat, akár azzal, hogy nevetségessé tesszük a  fé-
lelmeinket, végtelenül könnyebb egy biztonságos, támo-
gató közegben. Minél inkább bizalmat keltesz a  partne-
redben, annál inkább biztonságban fogod érezni magad,
amikor rád kerül a  sor. A  bûnök éppúgy részei legjobb
énednek, mint a szeretet vagy a részvét. Az érzéseinkért
nem vagyunk felelôsek, mert nem tudjuk kontrollálni ôket.
Mindannyian érzünk haragot, mohóságot, buja vágyakat
stb., mint mindenki más. Az életben az erkölcs nem az
érzéseidtôl függ. Attól függ, miként cselekszel. (31)

A másik dolog, amitôl félnek az improvizáció technikájával

ismerkedôk: a  leleplezôdés, hogy nekik is vannak obszcén,
piszkos gondolataik. Hogy ôk is olyanok, mint Móricka, akinek
mindenrôl az jut az eszébe.
Valószínû, hogy – az épelméjûséghez hasonlóan – az obszce-
nitás is az interakciókban ragadható meg, nem az egyes egyé-
nek elszigetelt gondolkodásmódjában. Itt is érvényes a kérdés:
mihez képest? Ugyanaz az ember ugyanazt a megnyilvánulást
bizonyos körülmények között, bizonyos szituációkban obsz-
cénnek minôsíti – máskor meg nem. Különbözô kultúrákban
megfigyelhetô, hogy az általánosan elfogadott értékeket bizo-
nyos idôszakokra érvénytelenítik, és a  visszájára fordítják: ez
volt a lényege a karneváli mulatságoknak, a bolondünnepeknek.
De mai civilizációnkban is megfigyelhetô, hogy ugyanazok az
emberek különbözô körülmények között más és más értékekhez
tartják magukat: másként viselkednek egy esküvô alatt a temp-
lomban és másként utána az éjjeli lagziban. Amin kötetlen társal-
gás közben, mint tréfán jót nevetnek, azt hivatalos alkalmakkor
nemhogy nem találják mulatságosnak, hanem inkább kínosnak.
Egy improvizációs tréning kezdetén, amikor a résztvevôk
még esetleg nem is ismerik egymást (vagy ha igen, akkor

24
 Improvizáció

eddigi ismeretségük jellemzôen más közeghez kötôdött,

a  tréning tehát számukra is ismeretlen csapdákat rejthet),
valószínûleg elôítéletük van az impróval, mint valami veszé-
lyes és kompetitív dologgal kapcsolatban. A trénernek vagy
tanárnak tehát az elsô és legfontosabb feladata ismét csak az,
hogy biztonságos légkört teremtsen. Diggles például mind-
járt az egyik elsô játék kezdetén (1/1., illetve 1/2. gyakorlat)
felhatalmazza a  résztvevôket, hogy a  foglalkozásokon bár-
mit mondjanak vagy tegyenek, kivéve, hogy levetkôzzenek
(amit viszont jelezhetnek, és az ugyanolyan hatást gyakorol
a  közönségre), fizikailag bántalmazzák a  partnerüket, illet-
ve tönkretegyék a berendezést. Mindazonáltal ezen a pon-
ton, minthogy a  többség még nem dolgozott a  másikkal,
az Ajándékozás gyakorlatban ne akarjanak szándékosan
és mindenáron érdekes ajánlatokat tenni (ez ugyanis ver-
sengéshez vezet, és most nem ez a  cél), illetve ne adjanak
szexuális ajánlatokat. A szexuális ajánlat nevetést vált ki, és
a partner valószínûleg elfogadja, mert azt gondolja, hogy így
kell felnôtt módon cselekedni, ám kényelmetlenül érezheti
magát egy csomó idegen között, és elkezd bezárkózni. Az
ajánlattevô, miután kitette a kirakatba a társát, szépen leül,
magára hagyja a  másikat, boldoguljon, ahogy tud. Ez nem
fair, és ami a lényegesebb: rossz és kényelmetlen helyzetbe
hozza a partnert. Másfelôl viszont, ha egy ajánlatra a part-
ner válasza obszcén vagy szexuális töltetû, hagyjuk, hadd
vállalja a kockázatot.
Ha az adott közegben, a  csoport tagjai között megvan
az oldottság és a  bizalom légköre, akkor nyilván módjával
fognak élni a  felhatalmazással. Rá fognak érezni, hogy nem
a  mindenáron erôltetett malackodással lesznek hitelesek és
eredetiek.
Ez utóbbi gondolat pedig elvezet a kezdôk harmadik félel-
méhez – sokukat az a szorongató gondolat blokkolja le, hogy
nem lesznek eléggé eredetiek. Nyilván azt hiszik, ôk ponto-
san tudják, mi az eredetiség. Johnstone epésen megjegyzi:
Csakúgy, mint a  kritikusok, akik mindig biztosra mennek
abban, hogy felismerik, mi az avantgárd. (76) Arra persze
ritkán gondolnak, hogy az eredetiséget illetôen a  koncep-
ciónk azokon a  dolgokon alapul, amik már léteznek. Már-
most az avantgárd színházi csoportok Japánban pontosan
olyanok, mint Nyugaton. Hisz különben honnan is tudnánk,

25
Kreatív kommunikáció

hogy avantgárd? E színháznak mindig megvannak a  trendi

megnyilvánulásai: fektesd egy kupacba a pucér színészeket,
fixíroztasd velük a közönséget, vagy mozgasd ôket eltúlzott
lassúsággal – mindig, ami éppen a divat. Pedig az igazi avant-
gárd nem utánozza, amit mások csinálnak, hanem megoldja
a megoldásra váró problémákat. (Ahogy egyébként minden
valóban kreatív ember is ezt teszi az élet legkülönfélébb te-
rületein.)
A feladat tehát éppen az, hogy felismerjük: minél inkább
magától értetôdô az, amit csinálunk, annál eredetibbnek
hat. Az eredetieskedô emberek mindig ugyanazokhoz az
ásatag, unalmas megoldásokhoz jutnak el. Kérjünk tôlük
egy eredeti ötletet, és figyeljük meg, milyen káoszba taszí-
tottuk ezzel. Pedig ha kimondaná az elsô eszébe jutó gon-
dolatot…
Az ihletett mûvész, illetve minden igazán kreatív ember
mindig magától értetôdô. Nem latolgat, nem méricskél, nem
erôlködik. Elfogadja, ami elsôre az eszébe jut – és evidens mó-
don kibontja. Éppen az evidencia fogja elvinni egy valóban ere-
deti megoldáshoz.1
A kreatív kommunikáció lényegi ismérve, hogy a kommuni-
káló felek az interakciójuk során kreatív állapotba kerülnek:
beindul az agyuk, felpörög a fantáziájuk. Attól indul be, attól
pörög fel, ahogyan kommunikálnak egymással. Ahogyan sza-
vaikkal helyzetbe hozzák egymást.
Amióta a  színpadi improvizációs játékok megszûntek ki-
zárólag a színésznövendékek számára fenntartott, a színész-
mesterségbeli fortélyok elsajátítását célzó eszköztár lenni,
és (különösen Amerikában) önnön identitásukat keresô tiné-
dzserek, hasznos házon kívüli elfoglaltságot keresô házias�-
szonyok, a  legkülönfélébb területen dolgozó alkalmazottak,
az üzleti élet mindennapos kihívásainak megfelelni igyekvô
menedzserek és cégvezetôk is felfedezték, hogy a rögtönzés
alapvetô technikái hogyan segíthetik problémamegoldó kész-
ségük fejlesztését, azóta evidenciának tekinthetjük a  megál-

1 Ádám Ottó mint rendezôtanár a  Színház- és Film­mû­vé­szeti Fôiskolán

bölcs, megértô mosollyal hallgatta a  rendezôhallgatók izgatott, lázas
magyarázatait arról, hogy ezt vagy azt a  motívumot hogyan akarják
végigvinni az elôadás egészén. Aztán csak annyit jegyzett meg: Ha valamit
végig kell vinni, az annyit jelent, hogy magától nem megy végig.

26
 Improvizáció

lapítást, miszerint a színház technikái nem mások, mint kom-

munikációs technikák.
Ez a  megállapítás azért fontos, mert színházi technika-
ként olyan beszédfordulatok jelentôsége tudatosul bennünk,
amelyeket nap mint nap használunk anélkül, hogy sejtelmünk
lenne róla, hogy esetleg éppen az az egy-két jellegtelennek
tûnô szó tesz tönkre egy ígéretesen induló tárgyalást, vagy
épp ellenkezôleg: tesz váratlanul gyümölcsözôvé egy meg-
beszélést.
A színpadi rögtönzés (és mindenféle kreatív kommuniká-
ció) egyik legfontosabb alapszabálya: hozd helyzetbe a part-
neredet! Ebbôl egyenesen következik a  másik alapszabály:
bontsd ki a megajánlott helyzetet! Minden, amit az egyik fél
mond vagy tesz, egy-egy ajánlat a másik félnek – és ugyanez
visszafelé is igaz. Akkor lesz jó az improvizáció, akkor képe-
sek a  játékosok kreatívan együttmûködni, ha igent tudnak
mondani az ajánlatra (bármilyen ajánlatra!), és tudnak rá
építeni, meg is tudják fejelni azt. A  gyönyörû az, hogy ha
egy ajánlatra kapásból rávágod, hogy „Igen, és…”, akkor pil-
lanatok alatt egy elôre kiszámíthatatlan kalandba csöppen-
tél partnereddel együtt. A kalandos szituáció pedig a legjobb
értelemben felpörget, és beindítja a fantáziát, olyan reakció-
kat és ötleteket hoz ki a résztvevôkbôl, amilyenekrôl pár pil-
lanattal korábban maguk se hitték, hogy képesek. Színpadi
rögtönzés esetén a közönség elbûvölten és izgatottan figyeli,
mi fog kisülni a  nemegyszer abszurd helyzetekbôl – olyan
igazi színházi pillanatok születnek, amelyekért a  nézô nem
sajnálja a jegy árát.
Gyakorlatilag mindegy, hogy milyen témában és kivel
beszélsz: megfigyelted már valaha, hogy napjában hány­
szor indítod a  válaszodat azzal, hogy „Igen, de…”? Pró-
bálj visszaemlékezni egy-két konkrét esetre: mennyire volt
gyümölcsözônek mondható az adott beszélgetés? Való­szí­
nû­leg az volt a helyzet, hogy az igen ellenére a válaszoddal
gya­korlatilag letorkoltad a partneredet – és szinte biztosra
vehetô, hogy ezt ô is így érzékelte. Nem az igen-t hallotta
meg, hanem a de-t. Pontosan úgy, ahogy te is a de-t hallod
meg ilyen esetben. És ez a de könyörtelenül félrelöki a másik
fél véleményét, álláspontját, lefagyasztja az együttmûködési
készségét.
Igazi kreativitást gyilkoló beszédfordulat.

27
Kreatív kommunikáció

Az „Igen, és…” jelentôsége ezzel szemben éppen abban

áll, hogy együttmûködô partnerként tekint a  másik félre. Ez
még akkor is így van, ha egyébként az adott konkrét esetben
a beszélô nem ért teljesen egyet a másik féllel – hát hiszen az
együttmûködés éppen azt jelenti, hogy külön-külön egyikük-
nek sincs a zsebében a bölcsek köve, és együtt közösen keresik
a probléma megoldását. Míg az „Igen, de…” az igen-nel csak
azért veszi tudomásul a másik álláspontját, hogy aztán a de-vel
mindjárt le is söpörje az asztalról, addig az „Igen, és…” arról
szól: nemcsak megértettem és tudomásul veszem, amit mon-
dasz, de még tovább is tudom gondolni!
Az, hogy milyen szavakat, szófordulatokat használ valaki,
sokat elárul az illetô gondolkodásmódjáról. És ez nemcsak az
egyes emberek, hanem egész nemzetek mentalitása esetében
is igaz.
Miközben ezeket írom, a  következô kis kutatást végeztem:
beütöttem a Google keresôbe angolul: „yes but” – azonnal, au-
tomatikusan kihozta a párját is: „yes but, yes and”, és oldalakon
keresztül sorolta a  találatokat. Ezek gyakorlatilag mind olyan
oldalak voltak, amelyek arról szóltak, hogyan blokkolja az esz-
mecserét és a  beszélgetésben résztvevôk gondolkodásmódját
a  „yes but”, és hogy ezzel szemben mennyivel termékenyebb
mindkét fél számára a „yes and”, és számtalan tréninget, illetve
gyakorlatot kínáltak, amelyek segítenek a kreatív kommunikáci-
ós és gondolkodásmódot beépíteni a mindennapi gyakorlatba.
Ezek után beütöttem magyarul: „igen, de” – összesen, írd
és mondd, két találat volt rá. Az egyik egy pszichiátertréner
blogja volt, aki rámutat: A „de” szócskát radírszónak is tekint-
hetjük, amellyel felülírjuk, eltüntetjük elôzô megértô, elfogadó,
pozitív viszonyulásunkat. Újra megteremtjük a másikban a ne-
gatív viszonyulást, a süketséget, csökkentve befogadását, el-
fogadását. Hasonlóan a  „de” szóhoz, szembenállást fejez ki
a „viszont, azonban” is. És bár van javaslata is a megoldásra:
…vannak olyan kötôszavaink, amelyek mellérendelést közve-
títenek. Például „ugyanakkor … másrészrôl … mindamellett,
vagy pedig az éppen ezért”, ami még fel is erôsíti az elfoga-
dást (117) – az „igen, és” lehetôsége fel sem merül az írásban.
A másik Google-találat nagyon röviden bár, de pontosan
szembeállítja az „igen, de…”, illetve az „igen, és…” használatát.
A  poszt ugyan magyar nyelvû, de az oldal egy Romániában
mûködô trénercégé.

28
 Improvizáció

És végül beütöttem az „igen, és…”-t. Már meg se lepett,

hogy egyetlen érdemi találat sem volt…2

2
Az angol, illetve magyar nyelvû találati arány közötti drasztikus különbség – úgy tûnik –
nem egyszeri véletlen eset. Vagy harminc évvel ezelôtt, egy amerikai pszichiáter könyvét
olvasva találkoztam elôször a szerendipitás fogalmával. M. Scott Peck: Úttalan utakon c.
könyvében (115) az amerikai értelmezô szótárt idézve a következô meghatározást adja
rá: Olyan értékes vagy kellemes dolgok fellelésének adottsága, amelyeket egyébiránt
nem kerestünk. Vagyis egy olyan adottság, aminek a szerencsés emberek a birtokában
vannak. Ha úgy tetszik: a  szerendipitás nem más, mint a  szerencsére való képesség.
A szerzô nagyon egyszerûen és logikusan le is vezeti a mûködését: a nap minden egyes
percében információk ezrei érnek bennünket. Ezek túlnyomó többsége természetesen
nem is tudatosul bennünk. De az, hogy ebbôl az információtömegbôl mi az a viszonylag
kevés (talán csak pár ezrelék), ami ténylegesen eljut a tudatunkig – nos, az nem teljesen
a  véletlen játéka. Az attól függ, hogy az illetô a  világszemléletében mire fókuszál –
ha úgy tetszik: mire állítja be a  lelki antennáit. Valahogy úgy, ahogy egy ismeretlen
szöveggel sûrûn teleírt lapon pillanatok alatt mindenki rátalál a saját nevére – a saját
nevünk fontos a számunkra, része az identitásunknak, és ezért a kaotikus betûhalmazból
azonnal kiugrik. Ugyanígy, aki negatívan szemléli az életet, az ténylegesen mindenben
csak a  rosszat, az aljasságot, a  mocskot látja meg – míg ezzel szemben, aki nyitott
a pozitívumokra, a jó dolgokra, az ténylegesen észre is veszi a szerencsés lehetôségeket.
Már amikor olvastam a  könyvet, fellelkesített a  tény, hogy a  szerendipitás
elmélete túllép az ezoterikus és egyéb self-help könyvek „légy pozitív!” mantrájának
a  lilaságán, és racionálisan magyarázza meg a  pozitív életszemlélet ténylegesen
pozitív hatását az ember sorsának alakulására (és még ráadásul egy ilyen szép neve
is van!) Lelkesedésem csak fokozódott, amikor a  könyv elolvasását követô néhány
hétben jó néhány kisebb szerencsés véletlen esett meg velem – a lottó ötöst ugyan
nem nyertem meg, de lehet, hogy csak azért, mert nem vettem szelvényt…
Mindenesetre a gyakorlat alapján meg voltam gyôzôdve arról, hogy a szerendipitás
egy létezô és fôleg mûködô dolog. Amikor néhány évvel késôbb már a  Magyar
Rádiónál dolgoztam, szerettem volna a  széles nyilvánossággal is megismertetni
a  felfedezésemet. Ebbôl az alkalomból egyrészt keresgélni kezdtem az értelmezô és
etimológiai szótárakban, honnan is származik maga ez a furcsa, egzotikus benyomást
keltô szó – a  magyar nyelvû szótárakban semmit sem találtam. Az angol formájú
serendipity kifejezés is csak az amerikai/angol szótárakban volt meg. Már ekkor
megfogalmazódott bennem a sejtés, hogy ha egy fogalom vagy kifejezés szerepel egy
nyelv szótárában, akkor az adott nyelvet beszélôk tudatában is benne van, és hatással
van a gondolkodásmódjukra, életfelfogásukra, és ezzel együtt az életminôségükre is.
(Most, hogy írás közben megnéztem, mit ír a Wikipédia, két érdekes dolgot találtam: az
egyik, hogy az angol serendipity kifejezés csak az 1970-es évek óta szerepel az angol
szótárakban – ahogy elnézem a magyar emberek jelentôs részének életszemléletét, az
angolok/amerikaiak elônye még mindig behozhatatlannak tûnik. A másik érdekesség
pedig, hogy a  Scott Peck által fentebb idézett definíció sokkal egyszerûbb, mégis
ütôsebb, mint a Wikipédiáé.
Hozzátartozik a történethez az is, hogy amikor a rádiómûsorra készültem, felhívtam
több pszichológust is, hogy szakértôként mondja majd el a mûsorban a szerendipitás
jelentôségét. Döbbenetemre négyen vagy öten is azzal hárították el a felkérést, hogy
ôk még csak nem is hallottak errôl a  dologról. Végül dr. Bányai Éva, az ELTE PPK
Pszichológiai Intézetének akkori vezetôje vállalkozott az interjúra. Kiderült, hogy
a  szerendipitásról egy akkoriban a  pszichológia szakra felvételizôknek kifejezetten
ajánlott, minden könyvesboltban kapható könyvben minden szükséges információ
megtalálható volt. Itt most inkább nem vonok le következtetést…

29
Kreatív kommunikáció

Az „Igen, de…”, az „Igen, és…” az improvizáció alapgyakorla-

tának számít. Miután a gyakorlatban megtapasztalják a blokko-
lás és az elfogadás közötti lényegi különbséget, a résztvevôk már
nem egyszerûen az együttmûködési készségüket képesek tuda-
tosan fejleszteni vele, hanem a  spontaneitásukat is. Ez (vagyis
a tudatos spontaneitás) ellentmondásnak tûnhet, de éppen ez
a paradoxon nyitja meg a kaput a kreativitás birodalmába.
Elsô körben a  gyakorlat résztvevôi azt a  feladatot kapják,
hogy tervezzenek meg egy közös pikniket vagy céges hétvégi
bulit. A lényeg, hogy miután elhangzott az elsô javaslat, minden
további ötletet, hozzászólást azzal kell kezdeni: „Igen, de…”. Az
ötletbörze valahogy így fog kinézni:
– Csináljuk a bulit valahol az Adrián.
– Igen, de… az messze van.
– Igen, de… mehetnénk repülôvel.
– Igen, de… túl sokan vagyunk.
– Igen, de… rendezhetnénk ökörsütést.
– Igen, de… vannak vegetáriánusok is a csapatban.
– Igen, de… kit érdekel?
– Igen, de… a fônök is vega.
– Igen, de… én a jövô héten úgyis megválok a cégtôl.

Helyenként még vicces is lehet egy ilyen ötletelés (legalább-

is egy darabig), de jó buli nem lesz ebbôl. Egymás ötleteinek
a  blokkolgatásából még csak egy érdemi vita sem fog kiala-
kulni – a  tervezgetés egyre döcögôsebb lesz, majd elhal, és
egy csomó elbátortalanodott, elcsendesedett résztvevô néz
üveges szemekkel egymásra, illetve a vezetôre. Mindenki meg-
könnyebbül, amikor végre le lehet ülni.
Második körben a feladat ugyanez, egyetlen különbséggel:
a megszólalásokat „Igen, de…” helyett „Igen, ÉS…”-sel kell kez-
deni. Ebben az esetben a  beszélgetés valahogy ilyenformán
alakul:
– Csináljuk a bulit valahol az Adrián.
– Igen, és… legyen ökörsütés!
– Igen, és… legyenek trópusi italok olyan kis színes er­nyôk­
kel a poháron!
– Igen, és… béreljünk ki egy szigetet!
– Igen, és… chartergéppel vihetnénk oda mindenkit!
– Igen, és… a vegetáriánusoknak legyen gyümölcs és rán-
tott szezámmagos mozzarellagolyó!

30
 Improvizáció

– Igen, és… legyen alkohol!

– Igen!!!... (úgy tûnik, mindenki lelkesedik az alkoholért)
– Igen, és… Robi táncoljon egy szál fûszoknyában!
– Igen!
Egy ilyen kör után a  résztvevôk lelkesek, boldogak és fel-
szabadultak (még Robi is). Mindenki egyetért abban, hogy itt
egy jó buli ígérkezik. Mindenki megérti, hogy az „Igen, de…”
valójában egy óvatos nem.
Az ajánlat az improvizációban lehet bármilyen észlelhetô
megnyilvánulás, amit el lehet fogadni. Az ajánlat lehet szóbeli,
fizikális, konceptuális vagy érzelmi. Ha egy improgyakorlatban
az egyik játékos bejön a színre, babrál a képzeletbeli ajtón, és
azt mondja: „helló drágám, hazajöttem”, pár pillanat alatt egy
csomó ajánlatot tett. Például:
• a  szavaival – a  helyszínt az otthonaként jelölte meg,
a gyakorlatbeli partnerét pedig házas- vagy élettársaként
• a hangja tónusával – boldog, szomorú, fáradt, frusztrált,
diadalittas, szórakozott benyomást kelt?
• dolgokkal, amiket magával hozott (legalábbis imitálja) –
csomagokat? valamilyen állatot? egy levelet? egy kést?
• azzal, ahogy babrál az ajtón
• azzal, ahogy bejön
• azzal, ahogy a fejét tartja stb. (93)

Az ajánlatok száma szinte végtelen. Csak észre kell venni.

Tréningeken a  kezdô improvizálót könnyen leblokkolhat-
ja a pánik – nem tudja, mit mondjon vagy kérdezzen, amikor
odakerül a sor, hogy meg kell szólalnia. Az univerzális alapinst-
rukció (mondd az elsô dolgot, ami az eszedbe jut) nagyon jól
hangzik, de ha szegény delikvensnek ott és akkor az égadta
világon semmi nem jut az eszébe? Ha egyszerûen csak ûrt érez,
mondhatatlan ûrt? A  megoldás végtelenül egyszerû – olyan
egyszerû, hogy egy nagyon kezdônek eszébe sem jut soha. De
ha egyszer a vezetô, a tréner, vagy egy másik kolléga megsúg-
ja neki a titkot, akkor attól kezdve a nagyon kezdô egy olyan
trükk birtokába jut, amellyel sikeresen ki tud evickélni az addig
kilátástalannak tûnô csapdahelyzetbôl. (És ettôl kezdve már
nem olyan nagyon kezdô.) A trükk lényege pedig a következô:

NÉZZ A PARTNERRE!

31
Kreatív kommunikáció

A partnered minden egyes percben milliónyi ajánlatot tesz, még

ha nem is tud róla. De ha ránézel, észreveheted azt, ahogy ül,
ahogy áll, ahogy rád néz, ahogy nem néz rád, amilyen ruhát, cipôt
visel, ahogy egy szösz van a  kardigánján, ahogy folyamatosan
mondja a magáét, mintha megnyomott volna magán egy gombot,
vagy ahogy egy pillanatra megakadt a mondókájában stb., stb.
Ha a „sajtótájékoztató játékban” a szakértô válasza a végéhez
közeledik, és neked nem jut eszedbe más kérdés, csak nézz rá.
– Ha jól látom, zöld inget visel. Kapcsolatban van ez a ping-
vinek horgolási szokásaival?

A válasz mindig ez lesz: „Igen! és…”

Az egyik titka a jó improvizációnak, hogy tudd: nem az a fel-
adatod, hogy mindenáron eredeti legyél és okosakat mondj.
Ebbôl hamar izzadságszagú erôlködés lesz. A  könnyed spon-
taneitás abból születik meg, hogy helyzetbe hozod a  partne-
redet. Ehhez pedig fogadd el az ô ajánlatát! Vedd észre, amit
(akár tudattalanul is) kínál!
KERÜLD A KONFLIKTUST!
A vita ugyanis megöli az improvizációt.
– Ugorjunk le errôl a szikláról.
– Nem, ez hülyeség.
– Ez nem hülyeség, hanem kaland.
– Nem.

Miközben a  közönség alig várja, hogy leugorjatok a  szikláról.

Ne vitatkozzatok! Ne kerülj konfliktusba a partnereddel. Attól
meghal a jelenet. Helyette mondd azt: „Igen! és…”
De hát nem a  konfliktusról szól a  színház? De igen. Ám
a konfliktus Hamlet és Claudius között van, nem az ôket játszó
színészek között.
És ezt a különbséget a való életben is szem elôtt kell tudni tarta-
ni. Egy közös munkában, projektben természetszerûleg adódnak
nézeteltérések. A probléma megoldására több különbözô variá-
ció is adódhat. Mindegyiknek lehet elônye, hátránya. Ezeket –
legalább gondolatkísérletben – végig kell zongorázni. A kérdés az,
hogy egymást tekintjük problémának, vagy a helyzetet? Tudniil-
lik, ha egymás ellen küzdünk, akkor lôttek az együttmûködésnek,
és a  helyzet nem hogy nem oldódik meg, hanem… De errôl
bôvebben lesz szó az asszertivitásról szóló fejezetben.

32
 Improvizáció

Az ajánlat elfogadása nemcsak az improvizációban fontos.

Végsô soron minden kapcsolat alapja az igen. Mi egyéb a flört,
mint annak kinyilvánítása, hogy „igen, látlak téged, és tetszik,
amit látok”. Egy tárgyalás mindig azt a megoldást keresi, ame-
lyik kielégíti minden fél igényét, amelyet mindenki elfogad. Az
eladó tevékenysége arra irányul, hogy a vevô igent mondjon,
legyen szó bármilyen termékrôl.
Bár igent mondani kulcsfontosságú tényezô kapcsolataink-
ban, bár mindannyian szeretjük, ha elfogadják az ötleteinket
(vagy legalábbis fontolóra veszik), mégis, a legtöbb ember na-
gyon gyorsan nemet mond. Az ajánlatok elutasításának jó­né­
hány oka lehet:
• Az igen megköveteli a cselekvést is.
• Másvalakinek jobb ötlete van, vagy egyszerûen csak hite-
lesebb, mint mi.
• Olyasvalaki jön az ötlettel, aki nem szimpatikus.
• Akkor érezzük magunkat okosnak, ha ellentmondunk
vagy vitatkozunk.
• A megajánlott ötlet kockázatosnak/ostobának/közhelyes-
nek tûnik.
• Látszólagos vagy tényleges forráshiány miatt megvalósít-
hatatlan az elképzelés.
• Úgy gondoljuk, hogy az ötlet egyszerûen rossz, mûkö­dés­
kép­telen.
• Jobban tetszik nekünk a saját ötletünk.
• Nem értjük az ötletet.
• Nem ismerjük fel az ajánlat tényét.
• Konfliktus van közöttünk.

Keith Johnstone írja: Vannak emberek, akik szívesebben mon-

danak „igen”-t, és vannak, akik a „nem”-et részesítik elônyben.
Az igenlôk a  rájuk váró kalandokban nyerik el a  jutalmukat,
a nemet mondók jutalma a biztonság, amire így szert tesznek.
Sokkal többen vannak körülöttünk a  nemet mondók, mint az
igenlôk, de bármelyik típus viselkedése megtanítható a másik
képviselôjének. (81)
Nagyon sok ember alapjáraton sokkal kreatívabb a  blok-
kolásban, abban, hogy nem-et mondjon egy ötletre, és erre
kapásból tizenöt érvet is fel tud sorolni – az igen-re érdekes
módon tizedannyit sem tudna. A legjobb rögtönzôk (és a leg-
kreatívabb problémamegoldók) viszont arról ismerszenek

33
Kreatív kommunikáció

meg, hogy ôket gyakorlatilag nem lehet sikeresen blokkolni,

mert ôk mindenben (még a  blokkolási szándékban is!) aján-
latot látnak.
Kat Koppett a könyvében felidézi az egyik kedvenc példáját,
egy improvizációs színház elôadásán megtörtént esetet. A jele-
net egy frissen elvált házaspár konfliktusáról szólt, konkrétan
azon ment a harc, hogy kinél helyezzék el a  gyerekeket. Egy
adott ponton az ex-feleséget játszó színésznô pisztolyt fogott
az ex-férjre. A pisztoly természetesen képzeletbeli fegyver volt
– minthogy az improvizáló színészek nyilván nem tudhatják,
aznap este milyen díszletre, jelmezre, illetve kellékre lesz szük-
ség az elôadásban, ezért – egy-két valóságos széket leszámítva
– a színészek mindent csak jeleznek, utalnak rá, „kiszoborják”
a levegôbôl a szükséges tárgyat, hogy „ott van”.
Amikor a színésznô elôször emelte fel úgy az ujjait, mintha
pisztolyt tartana, a férj azonnal fölemelte a kezét, és hátrálni
kezdett: „Nyugi-nyugi!!!” A pisztoly volt az ajánlat, amit a part-
ner elfogadott.
Késôbb azonban a  jelenetben a  férjet játszó színész (talán
mert úgy gondolta, hogy érdekes lehet, talán mert nem jutott
eszébe semmi egyéb, amit mondhatna) ezt mondta: „Egyébként
mi az ott a kezedben? Az nem pisztoly”. Bumm. Elôadásban,
nyílt színen ennél jobban partnert blokkolni nem lehet – a szín-
házban megállt a levegô. A feleséget játszó színésznô azonban
kapásból felelt: „Ez igenis pisztoly. Csak azért fedtem be a tejes
dobozzal, hogy a gyerekek meg ne ijedjenek”.
Vagyis a  színésznô elfogadta a  blokkolásban rejlô ajánlatot
(hogy tudniillik a pisztoly nem volt felismerhetô), és megôrizte
a  helyzet realitását. Tartotta magát a  jelenet korábbi történé-
seihez és feltételezéseihez. A blokkolást mint ajánlatot el tudta
fogadni, és meg is tudta indokolni, miért hihette a partnere azt,
hogy nincs is a kezében pisztoly. Az indoklás pedig még erôsített
is a  jeleneten, mert az anyának a  gyerekeihez fûzôdô kapcso-
latára fókuszált, ami pedig a történet kiindulópontját képezte.

Kreatív blokkolás

A kreativitás kibontakoztatásához, az eredendô lustaság és

kényelemszeretet legyôzéséhez, alapjáraton az elfogadás tu-
datos és készségszintû elsajátítására érdemes gyúrni. De per-

34
 Improvizáció

sze vannak helyzetek, amikor jó, ha a  partnert sikerül kissé

lefékezni. Meg aztán a leblokkolásban is meg lehet csillogtatni
a kreatív fantáziát. A szavak ugyanis csak az egyik dimenzióját
jelentik az adott szituációnak, de a metakommunikáció nagyot
tud csavarni rajta.
Keith Johnstone könyvében az „Igen, de…” játékot azért írja
le, mert kétféleképpen is játszható, és ezek egymással homlok-
egyenest ellenkezô hatást eredményeznek, meg azért is, mert
a két variáció kontrasztja nagyon sokat elárul a spontaneitás
természetérôl.
„A” kérdéseket tesz fel „B”-nek, mire ô igennel felel, azután
hozzáteszi, hogy de… majd pedig bármit, ami eszébe jut.
A játékot úgy lehet rosszul játszani, ha „B” kigondolja a vála-
szát, mielôtt beszélni kezd.
– Elnézést, magáé ez a kutya?
– Igen, de arra gondolok, hogy eladom.
– Eladná nekem?
– Igen, de sokba kerül.
– Egészséges a kutya?
– Igen, de elviheti kivizsgáltatni az állatorvoshoz, ha
akarja. (És így tovább.)

A közönség valószínûleg nem nevet, és feltehetôen a színészek

sem élvezik különösebben ezt a gyakorlatot. Ez attól van, hogy
résen áll szellemük logikusabb, racionálisabb fele.
Ha a partner a kérdés elhangzása után azonnal lelkesül-
ten feleli, hogy „Igen, de…”, azután bármit, ami eszébe
jut, akkor a  jelenet egészen másképp alakul. Most ma-
gammal fogom ezt játszani és olyan gyorsan gépelek,
ahogy csak bírok.
– Nem ismerem én magát valahonnan?
– Igen, de már megyek is.
– Maga elszedte a pénzemet!
– Igen, de elköltöttem.
– Maga egy disznó.
– Igen, de ezt mindenki tudja.
Ezúttal a közönség alighanem nevetni fog. Érdemes a játék
mindkét formáját tanítani. Alkalmas rá, hogy nagyon merev
embereknek pontosan bemutassa, milyen fontolgatók álta-
lában. Az is nagyon mókás, amint az ember lendületesen

35
Kreatív kommunikáció

fejest ugrik abba, hogy „Igen, de…” és azután a mondatot ki

kell egészítenie kapásból, felsôfokon. (82)

A mindennapi életben nem feltétlenül az a legjellemzôbb, hogy

az emberek az együttmûködés lehetôségét keresnék – ha-
csak nem készteti erre ôket egy konkrét szituáció. De ha elég
frusztráltak a felek, akkor inkább kifejezetten az agresszió felé
billenhet el a mérleg. S egy alapvetôen frusztrált társadalom-
ban vagy közegben azt is könnyen érheti inzultus, aki erre nem
adott okot. Ilyenkor viszont gondolkodás nélkül, zsigerbôl jön
a „harcolj vagy menekülj” reakció, pedig talán volna ésszerûbb
megoldás is.
Hogy mit lehet tenni, ha a  provokáló féllel egyébként fon-
tos lenne a hosszú távú jó kapcsolat: ezt az asszertív kommu-
nikációról szóló fejezetben bontjuk ki bôvebben. Azt viszont
érdemes itt számba venni, milyen rövid távú kapcsolat esetén
hogyan ránthatjuk ki a szônyeget egy kellemetlen vagy éppen-
séggel provokatív személy lába alól…
Keith Johnstone iménti példája a  blokkolásra akkor iga-
zán mulatságos, ha a destruktív szavakat (amelyek elfogadják
ugyan egy pillanatra a másik fél állítását vagy kérdését/kérdés-
be rejtett állítását, de csak azért, hogy mindjárt le is söpörjék
az asztalról), egy kifejezetten lelkes, az együttmûködésre/konst-
ruktivitásra utaló metakommunikáció kíséri, ami így együtt
inkongruens benyomást kelt, és zavarba hozza a  partnert.
A zavarba hozás pedig Milton Ericksonnak, a legendás huszadik
századi pszichoterapeutának a gyakorlatában már tudományos
jelentôséget is nyert. Konfúziós technika a  hipnózisban címû
tanulmányában leírja, hogy 1923-ban Wisconsinban éppen az
egyetemre tartott, ahol éppen aznap indított egy szemináriu-
mi sorozatot a hipnózissal végzett kísérleteirôl, amikor is …egy
férfi rohant ki az épület sarka mögül, s erôsen nekem ütközött,
amint ott álltam, hogy védekezzem a szél ellen. Mielôtt vissza-
nyerhette volna az egyensúlyát, s hozzám szólhatott volna, lát-
ványosan az órámra néztem, s udvariasan, mintha az idôpont
iránt érdeklôdött volna, így szóltam: „Két óra lesz tíz perc múl-
va”, holott valójában majdnem négy óra volt, s továbbsétáltam.
Körülbelül fél háztömbnyit mentem, majd visszanéztem, s  lát-
tam, hogy még mindig utánam bámul, megjegyzésemtôl nyilván
megzavarodva és azon tépelôdve. (37)

36
 Improvizáció

Ahogy Erickson folytatta az útját a  szemináriumra, tovább

töprengett a történteken, és rájött, hogy korábban is elôfordult
már néhányszor, hogy hasonló megszólalásokkal hozta zavar-
ba évfolyamtársait, kollégáit, barátait vagy ismerôseit. Külö-
nösen egy eset maradt számára emlékezetes, amikor is egy
laboratóriumi munkatársam megmondta a  barátainak, hogy
egy közelgô kísérletnek a  második (és érdekesebbik) részét
ô akarja végezni, és úgy fogja intézni, hogy nekem jusson az
elsô (és terhesebbik) rész. Tudomást szereztem a  dologról,
és amikor összeszedtük a kísérleti anyagot és felszerelést, és
elkezdtük ezeket két részre elkülöníteni, a  megfelelô lélektani
pillanatban halkan, de nagyon szuggesztíven a  következôket
mondtam neki: „Az a veréb tényleg jobbra repült, aztán hirtelen
balra fordult, utána pedig fölfelé, de azt már nem tudom, hogy
mi történt aztán.” S miközben a kolléga üres tekintettel meredt
rám, én fogtam a kísérlet második részéhez szolgáló felszere-
lést és szorgosan munkához láttam. Ô pedig, döbbenten, gépi-
esen követte a példámat, és nekilátott dolgozni a kísérlet elsô
részének a felszerelésével. Már majdnem végeztünk az egés�-
szel, amikor végre sikerült megtörnie a csöndet, ami a közös
munkálkodásunkat amúgy szokás szerint jellemezte. Azt kér-
dezte: „Hogy-hogy én ezt a részt csinálom? Hiszen a másikat
akartam!” Én egyszerûen annyit válaszoltam: „Valahogy ma-
gától így alakult.” (37)
Az ilyen és hasonló történetek vezették rá Ericksont a hip-
nóziskeltés egy szokatlan módszerének kialakítására, és ebbôl
lett az úgynevezett „megzavarási technika”. A fenti szituációk-
nak a  közös jellemzôje, hogy adva volt egy olyan kontextus,
amelyben lett volna egy kézenfekvô, hagyományos reagálás
(az ütközésnél a  kölcsönös bocsánatkérés, a  kísérleti munka
felosztásánál pedig, ha a kollégának sikerül szóban kinyilvání-
tani a  szándékát, akkor Erickson valószínûleg nem ment vol-
na bele egy vitába, mert a közös munkában fontosabb volt az
együttmûködés, és ezért valószínûleg már csak udvariasságból
is inkább engedett volna). Erickson reakciója azonban hirtelen
másként definiálta a helyzetet – és a partner ezt a másként de-
finiált helyzetet nem tudta hova tenni. Hiszen ô nem kérdezte,
hogy hány óra van, illetve nem értette, mi a jelentôsége a veréb
repülési irányának, az irányváltások pontos regisztrálásának és
egyáltalán: hogy került ide ez a veréb??? Az Erickson szavaiban
megfogalmazott információ önmagában is zavarba ejtô lett vol-

37
Kreatív kommunikáció

na (hiszem semmi köze nem volt a  konkrét szituációhoz), de

a zavart csak fokozta a professzor aggályosan korrekt udvarias
modora a  pontos idô közlésekor, illetve drámai szuggesztivi-
tása a veréb röptének irányváltásainál. Az eredmény: az illetô
zavarodott lett, amit nem enyhített semmilyen további infor-
máció, aminek a  segítségével új keretbe lehetett volna illesz-
teni a rejtélyt. Ezért aztán Erickson kísérleti személyei, abbéli
igyekezetükben, hogy egy új vonatkoztatási keretben helyre
tudják állítani a világ rendjét, különlegesen készségessé és mo-
hóvá váltak a várható konkrét információk iránt.
Ez a megzavarási technika kiváló szolgálatot adhat a min­
dennapi életben, ha semlegesíteni szeretnénk egy kel­le­met­
lenkedô személyt. Az „egyáltalán nem pontos idô” szíves és
udvarias közlése bármikor rendelkezésre áll, de persze a pil-
lanat ihletében egyéb kreatív megoldásokhoz is folyamod-
hatunk. Barbara Berckhan könyvében (11) számos módját
tárgyalja a verbális önvédelemnek, és a konkrét szituációtól
függôen nyilván mindegyiknek megvan, meg lehet a jogosult-
sága – az asszertív stratégiát a  róla szóló fejezetben alapo-
sabban is körbejárjuk.
Vannak a helyzetek, amikor a legjobb nem tudomást venni
a  provokáló személyrôl, a  legjobb levegônek nézni az illetôt.
Tényleg jó megoldás, csak adott esetben óriási lelkierô és ön-
uralom kell hozzá. S ha ez nincs meg, akkor hiába a törekvés
a  visszafogottságra, ha a  legkisebb jele is kiszivárog a  belsô
erôfeszítésnek, az csak még jobban feltüzelheti az ellenfelet.
Éppen ezért érdemes felkészülni a  frappáns vagy zavarba
ejtô válaszok technikájából – ezzel ugyanis olyan mederbe tud-
juk terelni a belsô feszültségünket, amely ugyanakkor zavarba
ejti, taccsra teszi a támadót.
A talpraesett válasz alapvetôen rövid. Elég akár csak két
szótag. Nem arról van szó, hogy racionálisan megvitassuk
a másik féllel a kialakult helyzetet. A lényeg, hogy blokkoljuk
a támadást, anélkül, hogy jelentôséget tulajdonítanánk neki.
A támadás például: „Egyszerûen nevetséges vagy.” A  két
szótagú kommentár: „Nahát!” vagy „Tényleg.” (Nem vissza-
kérdezés! Megállapítás!) Egy ilyen egyszerû, rövid reakció azt
üzeni, hogy a támadást mellékesnek tekintjük. Nem ér annyit,
hogy szavakat pazaroljunk rá. A hatását mégsem kell lebecsül-
ni – ha ugyanis a  támadó azért provokál, hogy szóra bírjon
bennünket, és vitát provokáljon, akkor a „Nahát!” vagy valami

38
 Improvizáció

hasonlóan rövid és egyszerû válasz rendkívül szemtelenül fog

hangzani a számára.
Ilyen két szótagú válasz lehet még:
– Aha!
– Ühüm!
– Ojjé!
– Hûha!
– Wá-ouu!
– Bizony! stb.

Nem vagyunk mindannyian megáldva Milton Erickson különle-

ges képességeivel, de ha a két szótagos válasznál azért krea-
tívabbnak érezzük magunkat, akkor jó szolgálatot tehetnek az
aktuális szituációhoz nem passzoló közmondások.
A tömör népi bölcsességek ugyanis eredendôen magukba
sûrítenek inkább több, mint kevesebb élettapasztalatot, és ezt
még azok is érzik, akik egyébként közhelynek tartják ezeket,
és kerülik a használatukat. De akár közhelyes egy közmondás,
akár nem, az érvényessége mindegyiknek korlátozott, ugyan-
is a  funkciója szerint egy egyszeri konkrét helyzetet besorol
egy nagyobb halmazba, egy általános szituációtípusba. Akkor
érezzük közhelyesnek a  bölcsességet, ha ez a  besorolás túl
nyilvánvaló és kézenfekvô. Viszont ha a konkrét helyzet és az
általánosított szituációtípus között egyáltalán nem világos az
összefüggés, akkor a  támadó (aki eddig abban a  hiszemben
volt, hogy ô irányít, vagyis ô határozza meg a helyzet értelme-
zési keretét) most zavarodottan kutat egy olyan keret után,
amelyben megkapaszkodhat.
A kommunikációnk alapvetôen arra a feltevésre épül, hogy
értelmes dolgokat közlünk egymással. Ezért az agyunk min-
denben értelmet keres. Ha mondanak nekünk valamit, ak-
kor az agyunk automatikusan keresi annak értelmét. Ez az
értelemkeresô automatika tökéletesen megbízható, és éppen
ennek alapján lehet blokkolni egy provokációt. Például:
– Hülyeségeket beszélsz, pedig azt hittem, ennél értelme-
sebb vagy.
– Hogy is szokták mondani: májusi esô aranyat ér.

A fenti példában az a paradox, hogy bár a bedobott közmon-

dás az adott kontextusban tényleg hülyeség, a  provokátor
mégis pont ebben fogja keresni a mögöttes értelmet…

39
Kreatív kommunikáció

Viszont ahhoz, hogy valóban sikeresen tudjuk újradefiniálni

a szituációt, a szavak mellett a nem verbális reakciónak is zavarba
ejtônek kell lennie. A támadó nyílt vagy burkolt agresszív maga-
tartása azt a kimondatlan elvárást hordozza, hogy a partner reak-
ciója megfelel az ôsi zsigeri „harcolj vagy menekülj” elvnek. A leg-
nagyobb örömöt valószínûleg az szerzi a  provokátornak, ha az
ô finom, civilizált megnyilvánulására áldozata, vagy kirobban, és
szélsôséges indulatból reagál, vagy pedig behódolása egyértelmû
megalázkodást tükröz – a lényeg, hogy elveszíti a méltóságát.
Éppen ezért a megzavarási technika lényeges eleme a ma-
gatartás is. Az agresszivitás vagy az alárendelôdés (legyen
az behódolás vagy tényleges menekülés) bármelyik formája
egyértelmû visszajelzése annak, hogy az áldozatot valami-
lyen kellemetlen, negatív inger érte – és ez már a  provoká-
tor számára sikerélményt jelent. Vagyis ahhoz, hogy kihúzzuk
a szônyeget a lába alól, az elsô és legfontosabb teendônk az,
hogy nem szerezzük meg neki ezt az örömöt. Ebben segíthet
bennünket például az a fajta lelkesedés, ami Keith Johnstone
gyakorlatának második variációjában (1/12. gyakorlat) a kulcs­
momentum, de ugyanígy megfelel lényegében bármelyik po-
zitív érzelmi-indulati megnyilvánulás, ami egy partneri együtt­
mûködô viszony velejárója lehet.
A helyzet átértelmezése ugyanis ezzel lesz teljes. A szavak
a  tartalmi kontextust definiálják újra, a  metakommunikáció
pedig a felek viszonyát: a támadás alá-fölérendelt viszonyként
értelmezi a  szituációt, amire gondolkodás nélkül, „zsigerbôl”
(pontosabban a  limbikus agyból) jön a  válasz. A  lelkesedés
(öröm, megértô jóindulat, együttmûködô segítés, biztató mo-
soly stb.) viszont kooperatív, egyenrangú viszonyt határoz meg
– a támadó éppen ezt nem várja, éppen erre nincs felkészülve.3
Ez a technika persze nem fogja megoldani a problémát egy
hosszú távú kapcsolatban (családtagok, iskolatársak, munka-
helyi kollégák, lakókörnyezetbeli szomszédok között). Ilyen
esetben az asszertív stratégia segíthet, amit az Asszertivitás
címû fejezetben részletesen fogunk tárgyalni.

3
Milton Erickson munkamegosztásos történetében még nem történt meg
a támadás (ami az adott esetben az elônyösebb pozíció megszerzésének
a szándéka volt). Itt tehát a veréb röptének drámaian szuggesztív leírása
(mintegy megelôzô csapásként) azt sejttette, hogy Erickson most beavatja
a kollégát egy titokba – ezzel mintegy szövetségest csinált belôle, ellehe-
tetlenítve annak sanda szándékait.

40
 Improvizáció

Mindennapi életünk azonban tele van olyan helyzetekkel,

amikor egy egyszeri találkozást, futó kapcsolatot (például egy
BKK-ellenôrrel, bolti eladóval vagy hivatali bürokratával) el
tud mérgesíteni egy rossz megszólalás, egy vacak szurka-pisz-
ka vagy sanda oldalvágás, ami mögött a felek valamelyikének
vagy mindegyikének a frusztrációja rejlik. Azonban ha a másik
fél korábbi, máshol szerzett kudarcélményeit feledtetni, illet-
ve problémáit megoldani nem is tudjuk, azok levét meginni,
azok következményeit viselni nem vagyunk kötelesek. Ilyen
helyzetekbe nem érdemes túl sok energiát fektetni – a helyzet
átértelmezésének célja mindössze a  támadó egyszeri semle-
gesítése, s ha ez sikerült, akkor nincs jelentôsége annak, hogy
magának a  helyzetnek az átértelmezése tulajdonképpen egy
blöff volt.
Már csak ezért is érdemes a  készség szintjén elsajátítani
a  fenti blokkoló technikákat. De ami talán még ennél is fon-
tosabb, akkor tudunk jó együttmûködést kialakítani mások-
kal, akkor tudjuk a partneri egyenrangú viszonyt hatékonyan
mûködtetni, ha az elfogadás és a blokkolás technikái kézre áll-
nak, vagyis olyan céltudatosan és hatékonyan tudjuk alkalmaz-
ni ezeket mindig a  konkrét szituációnak megfelelôen, ahogy
egy mester tudja megmunkálni a munkadarabot a szerszámai-
val, egy adott cél érdekében.

A meseszövés fortélyai

Amikor Isten észrevette, hogy a teremtés hetedik napján minden-

ki mennyire unatkozik, tovább erôltette képzeletét. Kereste, mit
tehetne még ahhoz a teljességhez, amit most alkotott. Hirtelen
felröppent képzelete szárnyain, átlépte saját korlátlanságának
határait és a lét egy másik nézôpontját pillantotta meg: azt, hogy
a valóság képes utánozni önmagát. Így hát feltalálta a színházat.

Összehívta angyalait, és bejelentette (szavait máig ôrzik az

ôsi szanszkrit szövegek): „A színház lesz az a hely, ahol az em-
berek elsajátíthatják, hogyan érthetik meg az univerzum szent
titkait. Ugyanakkor – ezt mintha csak mellékesen jegyezte
volna meg – a részegek és a magányosok vigasza lesz.”
Az angyalok nagyon izgatottak lettek, és alig tudták kivárni,
hogy annyi ember legyen a földön, hogy ezt meg lehessen va-

41
Kreatív kommunikáció

lósítani. Ugyanilyen lelkesen fogadták a hírt az emberek, és hir-

telen több csoport is alakult, akik különféle módszerekkel a va-
lóságot próbálták utánozni. Ám az eredmény lehangoló lett.
Az ötlet, ami olyan meglepônek, nagylelkûnek és mindent átfo-
gónak tûnt, az ô kezükben hamuvá porladt. Az írók, színészek,
rendezôk, festôk és zenészek, idejük nagy részét arra fecsérel-
ték, hogy eldöntsék, melyikük munkája fontosabb. Egyre többet
veszekedtek, miközben munkájuk egyre pocsékabbá vált.
Egy napon rájöttek, hogy nem jutnak semmire, megbíztak
hát egy angyalt, menjen el, és kérjen segítséget Istentôl.
Isten sokáig törte a fejét. Azután vett egy darab papirost,
ráfirkantott valamit, egy dobozba tette, és ezt mondta az an-
gyalnak: „Minden benne van. Ez az elsô és utolsó szavam.”
Az angyal visszatérése a  színház világába nagy esemény-
nek számított, és minden színházi ember ott nyüzsgött körülöt-
te, amikor kinyitotta a dobozt. Kivette a papírt és széthajtotta.
Egyetlen szó állt rajta. Voltak, akik a válla mögül lesve olvasták,
miközben bejelentette a többieknek: „Ez a szó: ÉRDEKES.” (16)

A színházi emberek (és nem csak ôk) azóta is azt keresik, hogy mi az
érdekes. Végérvényes megoldás máig sem született, s Peter Brook
– fenti sorok írója –szerint talán ez lett az egyik oka annak, hogy
Isten elveszítette az arcát teremtményei szemében. De azért azóta
is mindig akadnak olyanok, akiket nem hagy nyugodni a kérdés:
Érdeklôdés. Érdekelni. Érdekelni kell. Érdekelnem kell a má-
sikat. Nem érdekelhetek senki mást, ha én nem érdeklem saját
magamat. Egy közös érdeklôdésre van szükségünk.
Majd egy másik hang:
Ahhoz, hogy ezt a  közös érdeklôdést megoszthassuk egy-
mással, érdekes elemeket kell kicserélnünk úgy, ahogy érde-
kes… mindkettônk számára… mindannyiunk számára…
Ismét ott vagyunk, ahol a part szakad.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az érdekes csak az élet olyan

nézôpontjait jelenti, melyek a létezés és a fejlôdés lényegi kér-
déseihez, Istenhez és az isteni törvényekhez kötôdnek. Mások
számára az érdeklôdés az emberek közös érdeklôdésére vo-
natkozik, arra, hogy meg akarják érteni, mi az, ami az embe-
riség számára igazságos és mi az, ami igazságtalan. Megint
mások az érdekes szót hétköznapisága miatt olyan isteni jel-
zésként értelmezték, mely világosan arra utalt, hogy egyetlen

42
 Improvizáció

percet sem szabad mély és komoly dolgokra vesztegetni, csak

tegyük a dolgunkat és szórakoztassuk az embereket.

Brook azzal zárja ezt, hogy ha tényleg meg tudnánk érteni, ez-
zel a szóval igen messzire juthatnánk… (16)
A fenti történetben a legendás rendezô természetesen a sa-
ját szakmájáról/hivatásáról, a színházról elmélkedik. A titokza-
tos fogalom, az érdekesség azonban már a színház egyik leg-
fontosabb tényezôjének és alkotóelemének, a TÖRTÉNET-nek
is kulcskérdése.
Történeteket talán azóta mesélünk egymásnak és hallgatunk
egymástól, amióta ember az ember. Az ôsidôkben, a tábortûz
mellett ücsörgô, melegedô és zabáló nagycsalád vagy horda
tagjai, bár még nyilván nem töltötték volna meg egy színház
nézôterét, de már valószínûleg meséltek történeteket. Ha mást
nem, az aznapi vacsora elejtésének történetét.
A történetmesélés lehetôségei és formái mára végtelenül
kiszélesedtek. Történeteket olvasunk a  könyvekben, történe-
teket nézünk a  színházban, filmen, televízióban, DVD-n vagy
laptopon, történetekkel traktálnak a  napilapok, folyóiratok,
rádiós és tévés hírmûsorok, az internet, esti mesét olvasunk/
mondunk a gyerekeinknek, sztorizunk a kávéházban, étterem-
ben, állófogadáson és egyéb társadalmi összejövetelen. A tör-
ténet nem egyszerûen a legszaporább mûvészeti forma, hanem
az ébren töltött órákban végzett egyéb tevékenységeinknek
(munka, játék, sport, evés stb.) az egyik legfontosabb riválisa.
Legalább annyi idôt töltünk a sztorik mesélésével vagy befoga-
dásával, mint amennyit alvással – és még akkor is álmodunk.
Miért? Vajon miért töltjük életünk ekkora részét történet-
meséléssel?
Valószínûleg azért, mert a történetek élni segítenek. (103)
Nap mint nap keressük a választ arra az alapvetô kérdésre,
amit Arisztotelész tett fel az Etikában: hogyan kell egy emberi
lénynek élnie az életét?
Hogyan kell embernek lenni?
Ugyanúgy nincs egyetlen helyes válasz erre a kérdésre sem,
mint arra, hogy mi az érdekes. Viszont minden egyes (jó) törté-
net egy-egy válaszkísérlet.
Arra, hogy milyen a jó történet (mitôl jó, hogyan jó stb.) nincs
egy univerzális szabály, amit egyszer valaki vagy valakik megfo-
galmaztak volna. Többen is kísérletet tettek rá, de a végsô szót

43
Kreatív kommunikáció

még nem mondta ki senki. Van egy nagyon általános dramatur-

giai struktúra, ami valahogy úgy formálódhatott és kerekedhe-
tett ki, ahogy a folyami kavicsok csiszolják egymást simára.
Ez a dramaturgiai váz nagyjából így néz ki:
1. Expozíció – megismerkedünk a  helyszínnel, a  legfonto-
sabb szereplôkkel és a körülményekkel akkor, amikor még
nincs semmi probléma. (Egy perccel azelôtt, hogy megtör-
tént a baj, még nem volt semmi baj – mondja Füles a Mici-
mackóban.) Ez azért fontos, mert ezek a kezdeti állapotok
a késôbbi bonyodalmak során viszonyítási pontot jelentenek
a szereplôk számára. Sok esetben a Hôs és a segítôi ezt az
eredeti állapotot törekszenek visszaállítani (aztán persze rá-
jönnek, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni.)
2. Bonyodalom – a  kezdeti idillt vagy legalábbis nyugalmi
állapotot valami megzavarja, probléma keletkezik, kizök-
ken a világ. A történet hôse megpróbálja helyretolni azt.
3. A  feszültség fokozódik – az elsô erôfeszítések rendsze-
rint nem bizonyulnak elegendônek, újabb és újabb, egy-
re nagyobb energiát igénylô nekirugaszkodások követik
egymást. Ennek során újabb és újabb ellenfelek, illetve
akadályok merülhetnek fel, hogy gátolják, ugyanakkor
újabb és újabb karakterek és körülmények jelenhetnek
meg, hogy segítsék a hôst a törekvésében.
4. Krízis – a feszültség a tetôfokára hág, elérkezik a döntô pilla-
nat: a hôs és segítôi már mindent megtettek, ami emberileg
lehetséges volt: a többi már nem rajtuk múlik: a problémá-
nak/feszültségnek most már így vagy úgy, akár rajtuk kívül
álló erôk révén (deus ex machina), de meg kell oldódnia.
5. Megoldás – a probléma/feszültség megoldódik.

Ha sikerül az eredeti vagy ahhoz hasonló körülményeket vissza-

állítani, akkor a sikerrel megvívott küzdelem rendszerint valami-
lyen pozitív változást hoz a hôs és segítôi életében: ez a happy
end. Ezt általában szereti a  közönség, különösen a  gyerekek.
A valóságos életben azonban ritkán alakulnak így a dolgok.
A másik lehetôség, hogy a hôs elbukik: ez tragédia. De a fe-
szültség ilyen módon is feloldódik, a közönség szívét félelem és
részvét tölti el: a katarzis élménye.
És van olyan is, hogy a  probléma nem oldódik meg, csak
elavul. Jön helyette másik probléma. A világtörténelem színpa-
dán ez gyakori variáció.

44
 Improvizáció

A fenti, nagyon vázlatos és sok általánosítással élô dramaturgiai

struktúra mindenesetre azt érzékelteti, hogy a történetek lényege
tulajdonképpen valamilyen probléma megoldása – legalábbis, ha
elmeséljük egy probléma keletkezését és megoldását, abból egy
történet kerekedik ki. Azt is mondhatjuk, hogy minden egyes tör-
ténet vagy sztori valójában a problémamegoldás metaforája.
Ez utóbbi megállapítással mindenesetre ajánlatos csínján
bánni. Legalábbis nem szabad azt várni a  történetektôl, hogy
azok egy az egyben megmutatják a  megoldáshoz vezetô utat.
Bár Bertolt Brecht fiatalabb korában maga is hitt az ilyesfajta
didaktikus történetmesélésben (lásd tandrámák), késôbbi, nagy
drámái azért váltak maradandó értékûvé, mert ezekben a szerzô
feltesz egy kérdést, kibont egy problémát, de a szereplôk már
nem találnak rá megoldást – ez a darab közönségére vár.
(Azért a biztonság kedvéért, például A szecsuáni jólélek di-
daktikus Epilógusában ezt el is mondja nekik):

(…) Megoldást merre lelnénk?

Aranyért sem találtunk ideát.
Más fôhôsünk legyen? Vagy más világ?
Más istenek? Vagy jobb, ha nincsenek?
Nem játék ez, agyunk már szétreped.
E kínos ügybôl egy ösvény vezet ki:
Önöknek kell a megoldást keresni.
Tûnôdjenek, jó emberünk miképpen
Juthat jó sorsra itt e földi téren.
Tisztelt közönség, kulcsot te találj,
Mert jó végnek lenni kell, muszáj! (14)

Brecht itt – szokásához híven – racionálisan beszél ugyan, de

valószínûleg jó úton jár a mesék, történetek, sztorik közösség-
ben betöltött funkciójának megfejtését illetôen.
Nossrat Peseschkian, az iráni származású német pszi­cho­
te­rapeuta viszont – aki keleti hazájából hozott történetekkel
segített gyógyulni nyugati páciensei lelki bajait – talán egy lé-
péssel tovább visz bennünket ezen az úton:

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a történeteket, meséket, mon-

dákat, mítoszokat és példázatokat a gyermekek birodalmába
utaljuk. Van bennük valami elavult. A  mesemondó nagyanyó
a nyugati civilizációban hamarosan éppúgy a múlté lesz, mint

45
Kreatív kommunikáció

a hivatásos mesemondók Keleten. Ezt a fejlôdést talán annak

tudhatjuk be, hogy a történetek és mítoszok nem annyira az ér-
telemnek, a tiszta logikának és így a teljesítményelvnek szólnak,
hanem sokkal inkább az intuíciónak és a képzeletnek. (116)

Amit Peseschkian itt megfogalmaz, az azért jó hír a számunkra,

mert problémamegoldás ide vagy oda, ha a történet elsôsorban
az intuíciónak szól, akkor egyrészt nyilván a megalkotása sem
teljesen racionális folyamat, másrészt a befogadó fél intuíció-
ját (tudattalanját) megszólítva az ô kreativitását is felébreszti
a mesélô – ez pedig maga a kreatív kommunikáció.
Most már csak az a kérdés, mik azok az eszközök vagy ka-
paszkodók, amik segíthetik intuíciónkat egy mese kibontásában.
A válasz egyszerû: tulajdonképpen bármi.
Roman Polanski – a Playboynak adott 1971-es interjújában
– elmondta, hogy elsô filmje, a Kés a vízben számos benne élô
vágy summázata:

Polanski: Szerettem a lengyel tóvidéket, és arra gondoltam,

hogy kiváló színhelyet adhatna egy filmhez. Olyan filmet kép-
zeltem el, amelyben az a formai kihívás, hogy korlátozott szá-
mú embert mutat be. Sose láttam olyan filmet, melynek mind-
össze három szereplôje van, és még a háttérben sem jelenik
meg rajtuk kívül senki. A kihívás az volt, hogy a közönség ne
vegye észre ezt a tényt. Mármint azt, hogy a háttérben sem
tûnik fel senki. Ami az ötletet illeti, amikor hozzákezdtem a for-
gatókönyvhöz, csupán egy jelenet járt a fejemben: két ember
egy vitorláson és egy ember a fedélzetrôl a vízbe esik. (…)
Playboy: Miért gondolt arra, hogy egy ember essen ki
a vitorlásból?
Polanski: Nem tudom, miért gondoltam. Engem egy han-
gulat megteremtése érdekelt, egy atmoszféra, és miután
kijött a film, egy csomó kritikus mindenféle szimbólumokat
és rejtett értelmet talált benne, amire még csak nem is gon-
doltam. Rosszul vagyok ettôl. (129)

Ami ebbôl a beszélgetésbôl itt és most a számunkra érdekes,

az egy dupla fenekû történet. Adva van egyfelôl a film sztorija
(ami persze egy meglehetôsen komplex problémacsokor ke-
letkezésének és valamiféle megoldásának a  bemutatása), de
amit Polanski elmesél, az egy másik kihívás (probléma), aminek

46
 Improvizáció

a megoldása a Kés a vízben címû film lett. (Elnézve a filmet, ez

a második történet mindenesetre happy endre végzôdik.)
Ha a történet elsôsorban nem a tudatosság szintjén születik,
akkor ez megkönnyíti, hogy a  szerkezetre koncentráljunk, és
feltárjuk, mi az, ami a sztorit mûködteti, függetlenül a (racioná-
lis, érzelmi, világnézeti, politikai stb.) tartalomtól.
A történetnek, legyen az tömör vagy terjedelmes, van vala-
miféle cselekménye. Ez események, történések sorozata, ame-
lyeket a  mesélô bonyolíthat kedve szerint ítéletnapig. Hogy
klasszikus példával éljünk: Odüsszeia története szinte a végte-
lenségig kanyarog: a  trójai háború befejezésétôl számítva tíz
évig, és ebbe a hosszú idôintervallumba Homérosz belezsúfol-
hatott volna még akár egy-két tucatnyi további kalandot is. Ad-
dig, amíg Odüsszeusz nem érkezik haza, és nem tisztítja meg
a házát a kérôktôl, tudjuk, hogy még nincs vége a történetnek.
De már a kisgyerekek is pontosan érzik, hogy mitôl történet a tör-
ténet. Ha mondjuk, a Hófehérkét olvassuk fel nekik, és a mese köze-
pén (mondjuk, amikor Hófehérke menekül az erdôben, és egyszer
csak rátalál a törtpék házára) hirtelen azt mondanánk: Itt a vége,
fuss el véle, fel lennének háborodva – és teljes joggal. Számukra
is nyilvánvaló, hogy mindaddig, amíg a jó el nem nyeri a jutalmát,
a gonosz pedig méltó büntetését, addig nem lehet vége a mesének.
De nem a  happy end a  mese szerkezetének a  kulcsa. Ander-
sen meséje, A rendíthetetlen ólomkatona igazán tragikus történet.
A fôhôse ugyancsak rengeteg viszontagságon megy keresztül – de
tulajdonképpen lehetne akár még több kalandja is. Ám amikor cso-
dálatos módon visszakerül ugyanabba a  szobába, ugyanazokhoz
a  gyerekekhez, ahol/akikkel a  története elindult, akkor érezzük,
hogy most egy séma kiteljesedik: hiszen ha ezek után ismét vándor-
útra kelne, az már természetszerûleg egy másik történet lenne. Igen
ám, de a történet még mindig nem kerek: az ólomkatona a történet
elejétôl fogva szerelmes a kis papírtáncosnôbe, akinek a keblén egy
aranycsillám rózsa tündököl. Most, hogy itt vannak ismét egymás
közelében, hogyan lehetnének egymáséi? Amíg ennek a problémá-
nak nincs megoldása, addig nem kerek a történet. Valljuk be, An-
dersen nem volt szívbajos, ahogy kikerekítette a mesét:

Az egyik kisfiú most, se szó, se beszéd, fölkapta az ólomka-

tonát, és behajította a kályhába. Senki sem tudta, hogy mért
tette. Biztosan a  tubákosszelencében lakó ördögfiók mûve
volt ez is.

47
Kreatív kommunikáció

Az ólomkatona ott állt a  tûz vörös fényében, és kibírhatat-

lan forróságot érzett, de nem tudta, a kályha tüze hevíti-e vagy
a szerelemé. A piros-kék festék is lepattogzott róla; a viszontag-
ságos utazástól-e vagy az emésztô szomorúságtól, azt sem tud-
ta. A táncosnôt nézte, a táncosnô meg ôt. A katona egyszer csak
érezte, hogy olvad, de csak állt rendíthetetlenül, s keményen mar-
kolta a puskáját. Akkor kicsapódott egy ajtó, a léghuzat fölkapta
a kis táncosnôt, s az, mint egy lenge tündér, beröppent a kályha
nyitott ajtaján a katona mellé, lobbant egyet, s vége volt.
A katona akkor zsugorodni kezdett, kicsi ólomgomolyag-
gá olvadt, s másnap, amikor a szolgáló kiszedte a kályhá-
ból a  hamut, egy kis ólomszívet talált benne – ennyi ma-
radt a katonából. A táncosnôbôl nem maradt más, mint az
aranycsillám rózsa, az is szénfeketére perzselôdött. (1)

A szerkezet lényege tehát az, hogy valamiféle séma kiteljesedik.

A legegyszerûbben úgy, hogy visszaérkezünk oda, ahonnan
elindultunk, tágabb értelemben: összekötjük a kezdô- és a záró
motívumot – ez a keretes szerkezet. De a séma kikerekedhet
úgy is, hogy eljutunk A-ból B-be, feltéve, hogy B volt a célunk,
vagy ha eredetileg nem is ez volt a  célunk, de B valamiféle
megoldást jelent a hôs problémájára.
Minthogy ez a legegyszerûbb, a keretes szerkezetet nemcsak
eposzköltôk, regény- és novellaszerzôk vagy forgatókönyvírók
alkalmazzák sztorijaik kikerekítésére, hanem a zsurnaliszták is,
napilapba vagy az internetre szánt kérészéletû írásaikban, elvég-
re a kerek séma jól megírt cikk benyomását kelti, ami végsô so-
ron hozzájárulhat a példány- vagy kattintásszám növeléséhez is.
Egy hosszabb, összetettebb történetnek persze nemcsak az ele-
jét és a végét lehet összekötni, hanem a közbensô motívumokat is,
mégpedig a legváltozatosabb módon, úgyhogy végül a kötések egy
bonyolult hálózatot alkotnak, amit nem is nagyon lehet kibogozni.
Minél sûrûbb a szövedék, annál sûrûbbnek, jelentôségteljesebbnek
érezzük a történetet, még akkor is, ha a jelentését nem is mindig
tudjuk racionálisan megfogalmazni. És ilyenkor már az tudja zavarni
a közönséget, ha az egyik vagy a másik motívum nem kapcsolódik
valahová és funkciótlan. Egy jó történetben nincsenek elvarratlan
szálak – szinte mindegy is, hogy melyik másik motívumhoz kötjük
az üresben lógó szálat, nemcsak hogy megszûnik a zavaró hiányér-
zetünk, de még mélyebb jelentést, akár titkot is bele tudunk látni
egy érdekes kapcsolódásba.

48
 Improvizáció

Ez a magyarázata annak, hogy az improvizáció egyébként is

izgalmas birodalmán belül különösen izgalmasak azok a  gya-
korlatok, amelyekben a résztvevôk történeteket rögtönöznek.
Johnstone azt mondja, hogy az improvizálónak olyannak
kell lennie, mint a hátrafelé tartó embernek: tudja, honnan in-
dul, de nem törôdik a jövôvel. Története bármerre ragadhatja,
de neki mégis egyensúlyban kell tartania, meg kell formálnia
azt, mégpedig azzal, hogy visszaemlékszik a  félretett esemé-
nyekre, felidézi, visszahozza ôket, és újra beleszövi a történet-
be. A hallgatóság nem tudná megmondani, miért, de élvezi az
ilyet, az ismétlés gyönyörûséget okoz neki.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a  mesemondást két egymástól
kü­lönálló tevékenységként kell tanítani. Párokra osztjuk a  részt­
ve­vôket: „A” mond egy történetet harminc másodpercig, majd „B”
to­vábbi harminc másodperc alatt befejezi. Az elsônek összefüggés-
telen elemekrôl kell gondoskodnia, a második ezeket valamiképpen
össze­kapcsolja.

„A”: Hideg téli éjszaka volt. Farkasok üvöltöttek a fák között.

A zongoramûvész eligazította a kabátja ujját és játszani kez-
dett. Egy öreg hölgy a havat lapátolta el az ajtaja elôl…
„B”: Amikor a  kicsi öreg hölgy meghallotta a  zongoraszót,
fantasztikus gyorsasággal kezdett lapátolni. Amint a  hang-
versenyterembe ért, felkiáltott: „A zongorista a fiam!” Minden
ablakban farkasok bukkantak fel. A mûvész felugrott a zongo-
rára, és ruhája alatt szemmel láthatóan sûrû szôrzet nôtt. (83)

Johnstone nem állítja, hogy ez a módszer nagy irodalmat hoz lét-

re, de azt is képessé teszi egy történet kitalálására, aki elôzôleg
azt bizonygatta, hogy soha nem tudna kigondolni valamit.

Gyakorlatok

1/1. Beszélj két percig!

Két percig folyamatosan beszélni – egy örökkévalóságnak

tûnhet egyeseknek. Fôleg, ha valami egyszerû, hétköznapi
dologról kell beszélni. Ha a  kreativitás fejlesztésérôl van szó,
sokan óhatatlanul hajlamosak feltételezni, hogy nyilván az

49
Kreatív kommunikáció

eredetiségre kell törekedni. Ettôl viszont igyekezetében vagy

leblokkol a hallgató, vagy izzadságszagú erôlködés és nyaka-
tekert unalom lesz a végeredmény. Pedig az eredetiség egyik
legfontosabb ismérve a  spontaneitás és evidencia. Az igazán
eredeti dolgokban éppen az a meglepô, hogy bár elôször szo-
katlan, de pillanatokon belül azt érezzük: hiszen ez teljesen
magától értetôdô!
Ennek szem elôtt tartásával ebben (és a többi) gyakorlatban
merj evidens lenni!
Nézd meg egy mindennap használt tárgyadat, mondjuk egy
doboz gyufát! Rövid mondatokkal próbáld leírni: „Mi ez? Mire
való? Hogy néz ki? Hogyan mûködik? Miért jó ez nekünk? Egy-
általán: jó ez nekünk?” stb. Nem az a fontos, hogy tudd – pél-
dául a gyufa esetében –, mi a foszfor vegyi képlete, ezért ne is
válassz túl bonyolult tárgyat, vagy olyat, amelyiknek nem vagy
tisztában a mûködésével. A gyakorlat célja, hogy szavakban is
tudd megfogalmazni az adott eszköz trükkjét, mûködését. Pl.
„Ez a kezemben egy doboz gyufa. Arra használják, hogy tüzet
gyújtsanak vele. A  gyufásdoboz kicsi, hogy ne foglaljon nagy
helyet, akár magammal is vihessem. Doboza téglalapalakú,
hogy idomuljon a gyufaszálak alakjához. A doboz széle olyan
anyagból van, amelyen – ha végighúzom a  gyufaszál fejét –
lángra lobban. A  gyufaszál fából van, mert az éghetô. Alakja
azért hosszúkás, hogy helyet biztosítson az ujjamnak, amivel
fogom, és hogy elég hosszú ideig égjen ahhoz, hogy meg tudjak
vele gyújtani valamit.” Sikertelen a gyakorlat, ha a figyelmünk
elkalandozik – ez azt jelzi, hogy nem sikerült megragadni, miért
lehet fontos ez a dolog. A gyakorlatot naponta érdemes végez-
ni, nem a mindig sikeres végrehajtás a cél, hanem a kondíció
folyamatos kialakítása és megtartása.

1/2. „Igen, de…” – „Igen, és…”

Legalább ketten játsszák, de lehet több résztvevô is. A feladat

egy iskolai vagy céges buli megszervezése. Minden résztvevô
igyekszik hozzájárulni a program sikeréhez. A beszélgetés so-
rán természetesen törekedjenek minél több ötletet bedobni.
Ha kettônél többen játszanak, nincs meghatározott megszóla-
lási sorrend, de egy megszólalással mindenki csak egy javasla-
tot mondhat.

50
 Improvizáció

1. kör – Bárki kezdhet azzal, hogy van egy ötlete, de utá-

na már mindenkinek azzal kell kezdeni a hozzászólását, hogy
„Igen, de…”. Folytassuk így a  gyakorlatot két-három percig,
vagy addig, amíg menthetetlenül ki nem fullad a  résztvevôk
fantáziája. Utána beszéljük meg a tapasztalatokat.
2. kör – A  feladat ugyanez, most azonban a  második
megszólalástól kezdve mindenki azzal kezdi a  mondatát:
„Igen, és…”. Folytassuk így két-három percig, vagy addig,
amíg a csapat meg nem elégszik azzal, hogy sikerült tetô alá
hozni a programot. Utána beszéljük meg a tapasztalatokat.
További megtervezendô feladatokat is kitalálhatunk, pl. egy
értekezlet vagy míting napirendjének összeállítását, egy új ter-
méket, megtervezését stb.
Variáció 1. Ha többen vannak, és már jól megy a játék, ak-
kor osszuk fel a szerepeket: kik azok, akik mindig „Igen, de…”-t
mondanak, és kik azok, akik „Igen, és…”-t. Utána beszéljük
meg a tapasztalatokat.
Variáció 2. Próbáljuk ki a  játék Keith Johnstone által leírt
két variációját:
a) „A” kérdéseket tesz fel „B”-nek, aki minden válaszát „Igen,
de…”-vel kezdi, majd mondhat bármit, ami eszébe jut. Elsô
körben adjon magának idôt arra, hogy kigondolja a  vá-
laszt, és csak akkor kezdjen el beszélni, ha már megvan.
b) „A” kérdéseket tesz fel „B”-nek, akinek azonban most fel
kell pörgetnie magát: azonnal és lelkesen rá kell vágnia,
hogy „Igen, de…”, azután bármit, ami eszébe jut, de most
ne hagyjon magának gondolkodási idôt! Akkor is kezdjen
lelkesen beszélni, ha semmi sem jut az eszébe! A kezdô
szavak már megvannak, a  lelkesedés pedig vigye, mint
egy igazi „löttyös indulat” – lehet halandzsázni is:
– Elnézést, a magáé ez a kutya?
– Igen, de… húúú!... kiszera méra paperlapapp… FAPAPUCS!

(Ez utóbbi változat különösen a merev, sokat fontolgató emberek-

nek ajánlott – fedezzék fel a  bennük szunnyadó lehetôségeket,
érezzenek rá a spontaneitás ízére. Ehhez persze kell egy elfoga-
dó, biztonságos környezet. A többieknek pedig azért érdemes ezt
biztosítani gátlásos vagy visszahúzódó társuknak, mert ha sikerül
feloldani ôt, az az egész csoport számára egy óriási sikerélmény!)
Az egyes variációk utáni megbeszélésekhez néhány javasolt
kérdés:

51
Kreatív kommunikáció

• Milyen érzés volt, amikor elutasították az ötletedet? És

amikor elfogadták?
• Mennyire tükrözte ez a játék a mindennapi valóságot?
• Miért szoktuk blokkolni mások ötleteit?
• Hogyan tudnánk növelni a hajlandóságot és a készséget
az elfogadásra?

1/3. Ajándék

„A” ajándékot ad „B”-nek, aki elfogadja. Azután „B” viszonozza

az ajándékot.
Ehhez a  játékhoz nem kellenek valóságos tárgyi kellékek.
Ahogy az ajándékozó kinyújtja a  kezét, ahogy tartja a  levegôt,
a képzeletbeli ajándékot, az persze utal arra, hogy mekkora, mi-
lyen jellegû lehet az átnyújtott tárgy, de elsô körben ne az „A”
játékos nevezze meg, hogy mi is az. Kezdetben ugyanis mindenki
érdekes ajándékot akar adni, ettôl pedig versenyhelyzetben ér-
zik magukat. Ha viszont az ajándékozó egyszerûen odatart part-
nerének egy darab levegôt, nem is kell gondolkodnia, hogy mit
ad: a társa lesz az, aki érdekessé akarja tenni a kapott ajándékot.
a) Halandzsa – Megkönnyíti a  játékot, ha elôször halandzsa-
nyelven játsszuk. Az ajándékozó csak kinyújtja a  kezét,
a megajándékozott pedig halandzsanyelven „felismeri”, hogy
mit is kapott, és egy további halandzsamondatban lelkesen,
örömtôl meghatottan megfogalmazza, miért is ez élete leg-
csodálatosabb ajándéka.
Aztán csere!
b) Vak-ajándék 1. – Az ajándékozó kinyújtja a kezét, és lel-
kesen mondja: „Ezt neked hoztam!” A  megajándékozott
kapásból „felismeri” az ajándékot, és ugyancsak lelkesen
és meglepve kimondja az elsô dolgot, ami az eszébe jut:
„Ó, egy kutya! Én pedig ezt hoztam neked!” – és most
ô nyújt át egy vak-ajándékot. A játék lényege itt sem az,
hogy valami „okosat” vagy „érdekeset” mondjunk, hanem
az, hogy fergeteges gyorsasággal történjen az ajándékozás
oda-vissza. Akkor jó a játék, ha nincs idô a gondolkodásra,
tehát a játékosoknak érdemes folyamatosan nézni a part-
nert, illetve a környezetet, hogy azonnal meg tudjanak ne-
vezni egy-egy kapott ajándékot. „Ó, egy zöld fülbevaló! Én
pedig ezt hoztam neked!” „Ó, egy villanykapcsoló!” Stb.

52
 Improvizáció

Egy pár többször egymás után is ajándékot válthat –

ha többen vannak, versenyezhetnek is, hogy melyik pár
tagjai lepik meg egymást nagyobb sorozatban. A lényeg
a gyorsaság és a lelkesedés!
c) Vak ajándék 2. – Késôbb, ha már van némi gyakorlatunk
a játékban, miután azonosítottuk a kapott dolgot, használjuk
fizikálisan is, és mondjunk róla egy mondatot: „Ó, egy kutya!
(sétáltatni kezdi) Végre van egy barátom! … Ó, egy szemgo-
lyó! (megeszi) Ez finom volt, már nagyon éhes voltam!”. A ka-
pott ajándékot korrekt módon: „Ó, egy fésû! Végre rendbe
rakhatom a loboncomat!” – de gondolkodás nélkül is hasz-
nálhatjuk arra, ami éppen az eszünkbe jut: „Ó, egy fésû! (el-
hajítja) Végre kidobhatok valamit az ablakon!” Végezetül: ha
nem jut eszünkbe más, csak ugyanaz, merjük megismételni!
Ha elôzôleg már kaptál egy kutyát, a következô ajándéknál
mondhatod: „Óóóh, még egy kutya!” (Végül is mi történhet?
Ha már egy egész kutyafalka gyûlt össze, az mindenképpen
új helyzetet teremt! A lényeg: mondd ki az elsô dolgot, ami
az eszedbe jut, és lelkesedéssel fogadd a partner ajánlatát.
d) Készen kapott ajándék. – Ha már megérezték a részt­ve­
vôk, hogy nem kell versenyezni az eredetieskedésben, mert
a lényeg, hogy minimális ajánlatra maximális elfogadás le-
gyen a reakció, akkor a gyakorlat játszható úgy is, hogy az
ajándékozó mondja ki, mi az ajándék. Ez a  variáció meg-
könnyíti, ugyanakkor meg is nehezíti a  fogadó fél dolgát:
nem neki kell kitalálni az ajándékot, viszont akármit is kap,
azonnal, magas hôfokon kell reagálni. Természetesen ak-
kor érdekes a játék, ha az ajándék valami nagyon egyszerû,
nagyon hétköznapi, akár kifejezetten vacak dolog (pl. egy
kulcstartó, egy használt buszjegy, egy piszkos mûanyag po-
hár stb.), aminek nagyon kell örülni. Hogy miért örül, miért
lelkesedik a megajándékozott, az majd ô elzengi!

1/4. „Kedd van…”

A gyakorlat Keith Johnstone-tól származik, és azért adta neki ezt

az elnevezést, mert annak idején a csoportjában így kezdték.
„A” valami száraz tényt közöl „B”-vel (például azt, hogy
„Kedd van…”), aki erre esetleg a haját tépve így reagál: „Te jó
isten! Jön a püspök! Mit fog szólni, ha meglátja, hogy milyen

53
Kreatív kommunikáció

állapotok uralkodnak itt?” De nem muszáj kétségbeesnie – le-

het, hogy túlárad benne a szeretet, mert az esküvôje napja ez.
Az a fontos, hogy egy lényegtelen megjegyzés a maximális ha-
tást váltsa ki abból, akihez intézik – unalmas ajánlatra túlzott
elfogadás legyen a válasz.
Nem számít, hogy a  reakció alapjául szolgáló ötlet ócska,
közhelyes, „cikis”, a fontos magának a reakciónak az intenzitá-
sa. „Kedd van. Nem… ez nem lehet igaz… erre a napra jósol-
ta a  halálomat az öreg cigány!” (Elfehéredik, a  torkához kap,
a  közönség közé tántorog, rogyadozik, feje koppan a  falon,
hátrazuhan, és iszonyú hangok közepette „meghal”. Utolsó le-
heletével ennyit mond): „Etesd az aranyhalakat!”

A partner számára most az aranyhalakra vonatkozó meg-

jegyzés jelenti azt az „unalmas ajánlatot”, amire túlzott elfoga-
dással reagál: „Mindig csak azokra az aranyhalakra volt gondja.
Most mit tegyek? Nem szolgáltam hûségesen mindezekben az
években? Egy nézô térdén zokogva: Mindig fontosabbak vol-
tak az aranyhalai nálam. Elnézést, hölgyem. Nincs… nincs va-
lakinek egy papír zsebkendôje?” Stb., stb.
A szenvedélyes tiráda addig tart, amíg „viszi a löttyös indu-
lat”. Amikor kifújt, az utolsó, elhaló mondat jelenti a  partner
számára azt a végszót, amire megint „felkaphatja a vizet”.

1/5. „Ez azért nagyon jó megoldás…”

„A” egy rövid mondatban mond egy problémát. Ez lehet sze-

mélyes vagy általános jellegû, jelentéktelen vagy nagyon is
komoly, a beszélô vagy mások életére jelentôs módon kiható
probléma, pl. „Viszket az orrom … Kirúgtak az állásomból” stb.
„B” ugyancsak egy rövid mondatban javasol egy abszurd
dolgot. Vagyis még véletlenül sem a  kézenfekvô, racionális
megoldást javasolja, mint például: „Vakard meg az orrod …
Menj el az állásközvetítôbe”, hanem valami olyat, aminek a jó-
zan ész szerint semmi köze a problémához, annak szempont-
jából irracionális, irreleváns, magyarán: hülyeség. Pl. „Állj fejen
… Menj el korcsolyázni.” Vigyázat! „B”-nek nem kell, sôt nem
szabad megindokolni, hogy ez miért lenne jó megoldás!
Az indoklás „C” feladata. Neki viszont részletesen, alaposan
és racionálisan (vagy legalábbis annak látszatát keltve) meg kell

54
 Improvizáció

magyaráznia, hogy „B” javaslata bármilyen meglepônek is tûnik,

valójában miért a lehetô legjobb megoldás. Kiselôadásban rá kell
világítania arra, hogy a közhit szerint logikusnak és ésszerûnek tar-
tott megoldási kísérletek miért hatástalanok vagy akár károsak,
míg ezzel szemben a „B” által javasolt unortodox módszernek (túl
azon, hogy orvosolja az eredeti problémát) milyen nem várt, de
kifejezetten jelentôs, pozitív hozadékai vannak. Például: a fejen-
állás azért nagyon jó megoldás, mert kiküszöböli a közvélemény
által többnyire elfogadott és eredményesnek tartott megoldási
módot: az orr megvakarását. Bár kétségtelen, hogy a vakarózás
az esetek jelentôs százalékában megszünteti a  kínzó viszketést,
és ezáltal abba a hamis illúzióba ringatja a delikvenst, hogy ezzel
meg is szüntette a bajt, de ez valójában csak tüneti kezelés. Igaz
ugyan, hogy pillanatnyilag nem érzünk viszketést, de a  vakaró-
zásért nagyon nagy árat kell fizetnünk. Körmünkkel ugyanis mik-
roszkopikus méretû hámsérüléseket okozunk az orrunk sérülésre
egyébként is fokozottan hajlamos finom bôrszövetein, s ezeken
a sérüléseken keresztül a legkülönfélébb kórokozók juthatnak be
a szervezetünkbe, és okozhatnak az egyszeri viszketésnél sokkal
súlyosabb problémákat. A fejenállás ezzel szemben kifejezetten
biztonságos, hiszen így nem sérül a szervezetünket védô bôrréteg,
viszont az egész fej, és ezen belül az orr vérellátása fokozódik, az
erek kitágulnak, s a fokozott keringés természetes módon meg-
szünteti a  viszketést. De – amint már említettem – a  fokozott
vérbôség nemcsak az orrot érinti, hanem az egész fejet, ezen be-
lül természetesen az agyat is. Ez pedig különösképpen felfokozza
a termékeny, kreatív gondolatok megjelenésének az esélyét, és
így egy sima orrviszketés megfelelô kezelése nyomán eljuthatunk
akár egy Nobel-díjra méltó ötlet megszületéséhez is!
A játékot játszhatjuk írásban – egy-egy témában nyolc-tíz
mondatot kell írni – ez biztonságosabbnak tûnik, mert itt nyil-
ván kicsivel több gondolkodási idô áll a résztvevôk rendelkezé-
sére. Élôszóban viszont nagyobb a kihívás: kapásból kell folya-
matosan beszélni egy-két percig.

1/6. A szakértô sajtótájékoztatója

A feladat itt is az abszurd ajánlatok elfogadása és megfelelô ke-

zelése, ezúttal sajtótájékoztató keretében – az egyik résztvevô
a Szakértô, a másik a Moderátor, mindenki más (a többi játé-

55
Kreatív kommunikáció

kos, illetve a nézôk) az Újságírók, akik mindegyike kérdezhet.

(Ha nem akarnak kérdezni, akkor a játék átminôsül tévéinterjú-
vá, és akkor csak a Moderátor/Mûsorvezetô kérdez.)
Az abszurd témát, amivel kapcsolatban a Szakértônek nyilat-
koznia kell, a Moderátor dobja be, a tájékoztató felvezetésének
keretében, pl. „Kedves újságíró kollégák, szeretettel köszöntöm
vendégünket, Ebola Béláné professzorasszonyt, aki a múlt héten
érkezett vissza Afrikából, ahol egy tudományos expedíció kere-
tében munkatársaival együtt elefántokat tanított kötni-horgolni.”
Miután megvan a  téma, a  Szakértô feladata, hogy egy
bevezetô kiselôadásban vázolja az adott projekt tudomá-
nyos és gyakorlati jelentôségét, majd teret engedjen az Új-
ságírók kérdéseinek. Az Újságírók feladata nem az, hogy alá-
kérdezéssel megkönnyítsék a  Szakértô dolgát, hanem éppen
ellenkezôleg: lehetôleg minél jobban igyekezzenek sarokba
szorítani a Szakértôt. A téma abszurditásából következik, hogy
amennyire csak lehet, igyekezzenek rászorítani a  Szakértôt
a konkrétumokra: „Konkrétan hogyan sikerült felkelteni az ele-
fántok érdeklôdését egy ilyen, a  természetüktôl eredendôen
idegen tevékenység iránt? … Az elefántok mellsô lába gene-
tikailag alkalmatlan a  kötô-, illetve horgolótû megmarkolásá-
ra. Hogyan sikerült mégis megtanítani ôket a  fogásra? … Az
állatvédôk nemzetközi szervezete tiltakozását fejezte ki a kísér-
lettel kapcsolatban. Álláspontjuk szerint ez a tudományosnak
nevezett projekt közönséges állatkínzás. Mit válaszol nekik?”

A Szakértônek természetesen elemi érdeke, hogy a  tudó-

sítások minimum tárgyilagosan, de ha lehet, inkább pozitív
hangnemben számoljanak be az eseményrôl, hiszen nemcsak
a tudományos renoméja, de a további kutatásainak az anyagi
támogatása is függ tôle. Vagyis az újságíró akármilyen kellemet-
len kérdést tesz fel, akármilyen „arcátlanul” vagy „kekec módon”
viselkedik, a Szakértônek nem szabad zsigerbôl reagálnia: nem
szabad agresszíven visszatámadni, lekezelni vagy kigúnyolni
a kérdezôt. Éppen ellenkezôleg: minél keményebben támad az
illetô, annál inkább érdemes megdicsérni ôt, milyen jól végzi
a munkáját, milyen jókat kérdez. Ez már csak azért is jó taktika
lehet, mert az újságíró „fényezése” nemcsak kihúzza az agres�-
szív kérdések méregfogát, de még idôt is nyer az érdemi válasz
kigondolására: „Ez egy nagyon jó kérdés! … Örülök annak, hogy
ezt megkérdezte, mert ez alkalmat ad arra, hogy elmondjam …

56
 Improvizáció

Nagyon köszönöm, hogy ráirányítja a figyelmet erre a problé-

mára, ugyanis mi is szembesültünk azzal a  nehézséggel, hogy
… és itt szeretném megköszönni XY-nak a  felbecsülhetetlen
segítségét. Ô volt az, aki felhívta a figyelmünket arra a tényre,
miszerint … Ez vezetett bennünket arra a felismerésre, hogy …
Válaszolva tehát a kérdésre…” (Ez utóbbi példában a nehézség,
a  tény, illetve a  felismerés a  témától függetlenül gyakorlatilag
BÁRMI lehet: minél abszurdabb, annál jobb: annál nagyobb
eséllyel lehet az agresszív kérdezôt zavarba hozni.)
További lehetséges szakértôk és témák:
• Zaba Csaba, a folyékony kalapács feltalálója,
• Galuska Juliska, a petrezselyemvasalás Európa bajnoka,
• Korlát Olga, a Fôvárosi Önkormányzat illetékese a László
Kórház udvarára tervezett stadionról,
• Hû Jenô kormánybiztos a  gépjármûvek zongorával való
egységes és kötelezô felszerelésérôl,
• Buzogh Ányos helyettes államtitkár a  pocsolyaízesítés
betiltásáról, a  törvény megszegôivel szemben alkalmaz-
ható büntetési tétel ötrôl minimum tizenöt évre való
felemelésérôl stb.

1/7. Történet kétszer fél percben

Páros gyakorlat. „A” játékos elkezd mondani egy történetet har-

minc másodpercig. Ez legfeljebb négy-öt mondatot jelent. Ennek
a  négy-öt mondatnak nem kell egymással összefüggônek lennie,
sôt az a  jó, ha a  megjelenô elemeknek/motívumoknak látszólag
semmi közük egymáshoz. A következô fél percben „B” játékosnak
éppen az a feladata, hogy valahogyan összekösse a motívumokat.
Minthogy rövid idô áll a rendelkezésre, nem érdemes lera-
gadni a valószerûségre vagy realitásra való törekvésnél! Bármi-
lyen szürreális megoldás jó. A cél az, hogy a résztvevôk ráérez-
zenek a történetalakítô erôk mûködésére.

1/8. Körmondat, körmese – közös szövegek

a) Körmondat szavanként – Bemelegítô gyakorlat. A részt­ve­vôk

körbe ülnek, és valaki kimondja egy általa kigondolt mondat
elsô szavát. A  szomszédja hozzátesz egy második szót – ter-

57
Kreatív kommunikáció

mészetesen nem tudja, milyen mondatra gondolt a  partnere,

ô a kapott szóból a saját elképzelése szerinti mondatot folytat-
ná, de ô is csak egy szót mond. A harmadik játékos ugyanígy
egy szót tesz hozzá, és így tovább, amíg a mondatot valaki be
nem fejezi. Elôször valószínûleg rövid tômondatok születnek, és
lehet, hogy nem is kerül sor mindenkire az elsô mondatban.
Ekkor próbáljuk meg kibôvíteni a mondatokat, hogy legalább
egyszer mindenkire sor kerüljön ugyanabban a mondatban. Ha
a csoport legalább nyolc-tíztagú, ez már nem is olyan könnyû.
Mindenesetre elôször azt érezzék meg a  résztvevôk, hogy az
elsô két-három szó után a mondat már „saját magát kezdi alakí-
tani” a mondattan szabályai szerint. (A kisebb hibákon, például
hogy valaki két szót is mond, ne akadjunk fenn – a legtöbb já-
tékos szinte azonnal észbe kap és korrigálja magát.)
b) Körmese szavanként – Ha már sikeresen túljutottunk
a  tômondatos fázison, akkor továbbléphetünk a  történet-
mesélés felé. A résztvevôk elôször ráéreznek, hogy egy-egy
szó hozzáadásával nem kell mindenáron eredetieskedniük:
ha az elsô három játékos ezekkel a szavakkal kezdte: „Egy-
szer… volt… hol…”, akkor nagyon valószínû, hogy a negye-
dikre „nem…” jut – a mondat alakítja magát! Viszont elôbb-
utóbb valaki behoz egy érdemi motívumot: egy konkrét
szereplôt vagy helyszínt. Nyugodtan mondhat akármilyen
közhelyes dolgot, a partnerek számára az legalább akkora ki-
hívást jelent, mintha mindenáron valamilyen eredetieskedô
dolgot mondana. Bármilyen evidens dolgot lehet bármilyen
másik evidens dologgal összehozni, mert akik nem készül-
tek rá, azoknak ez a konkrét párosítás meglepô lesz, és be-
indítja a  fantáziájukat. Lásd Comte de Lautréamont  híres
mondatát: Szép, mint egy varrógép és egy esernyô talál-
kozása a  boncasztalon. Ha a  kétszer félperces történetes
gyakorlatban már valamennyire tudatosították a játékosok
a meseszövés technikáját, akkor egy idô után már nemcsak
az egyes mondatok, de maga a történet is elkezdi alakíta-
ni magát: amikor az expozícióban már megjelent néhány
esetleges, különálló motívum, akkor a játékosokban beindul
a  törekvés, hogy ezeket valahogyan összekössék. Nyilván
mindenki máshogy kötne, de ki-ki csak egy-egy szóval gör-
dítheti tovább az eseményeket. Aki nem tudja folyamatosan
lökni a fejébôl az ötleteket – és alkalmazkodni ahhoz, aho-
gyan kanyarodik a mondat –, az magát blokkolja le.

58
 Improvizáció

1/9. Eladhatatlan termék eladása

Négy-ötfôs teamek állnak össze. A feladat: közösen kitalálni és

eladni egy eladhatatlan terméket – ilyen lehet például: egyfogú
fésû, kopasz tupé, lyukas kanál stb. A csoportoknak a lehetô
legrészletesebben ki kell dolgozni az adott termék leírását, ren-
deltetési célját, mûködési elvét, egyedi jellegzetességeit.
A feladat második része egy kereskedelmi kampány megter-
vezése: hirdetési szlogen, illetve tévéreklám kitalálása, a  cél-
csoport meghatározása. Ha rendelkezésre áll flipchart és szí-
nes filcirónok, természetesen lehet rajzolni is (pl. plakátterv),
de a lényeg, hogy a játékosok a fantáziájukat használják.
A teamek elôször kapnak tíz percet a brainstormingra, majd
bemutatják a  „terméket” általánosságban, utána prezentál-
ják a  marketingkampány elemeit: ismertetik a  szlogen/eke/t,
elôadják a  rádióspotot, tévéreklámot stb. A  prezentációban
a team minden tagjának részt kell vennie!

1/10. Mozielôzetes

A résztvevôk négy-ötfôs teamekbe állnak össze. Ha több cso-

port is van, egymásnak jelöljenek ki egy-egy mozimûfajt: drá-
ma, horror, családi mozi, sci-fi, akció, western, vígjáték stb. (de
a mûfajokat kijelölheti a vezetô/tréner is).
A feladat: a csoportok tíz percet kapnak a kapott mûfajban
egy mozielôzetes megalkotására. Sokat segít, ha szem elôtt
tartjuk a következôket:
• szereplôk: hôsök és segítôik, gonoszok.
• cselekmény, konfliktus (nem kell részletesen elmesélni,
de ahhoz, hogy az elôzetesben felvillantsuk „a jéghegy
csúcsát”, nagyjából tudnunk kell, mi van „a felszín alatt”),
• eleje, közepe, vége,
• narrátor stb.

Az elôzetes hossza egy, legfeljebb másfél perc!

A csoport minden tagjának szerepet kell kapnia!
Tízpercnyi felkészülés után a  csoportok bemutatják a  pro-
dukciókat.

59
2. fejezet

Narratíva

Nézôpontok, forgatókönyvek
A király beszéde címû film (rendezô: Tom Hooper) csúcspontja,
amikor 1939-ben Nagy-Britannia hadat üzen a náci Németország-
nak, és VI. György király ebbôl az alkalomból rádióbeszédet mond.
Maga a  filmsztori (dramaturgiai okokból) néhány ponton
nagyvonalúan kezeli a  történelmi tényeket, mert elsôsorban
Albert yorki herceg, a késôbbi VI. György király személyes drá-
máját, a dadogást helyezi a középpontba.
Albert herceg köztudomásúlag úgy került a brit trónra, mint
Pilátus a krédóba. Bátyja, aki VIII. Edward néven 1936 január-
jában lépett trónra, néhány hónapnyi uralkodás után lemon-
dott, mert az anglikán egyház elôírásai miatt nem vehette el
szerelmét, egy amerikai nôt, aki kétszer elvált, ráadásul nem is
volt arisztokrata származású. Mivel a nôt bojkottálta mindenki,
alkotmányos válság tört ki, Edward pedig inkább a szerelmét,
mint a koronát választotta. Öccse, Albert viszont súlyos dado-
gással küszködött, ami egy herceg esetében sem mondható
szerencsés körülménynek, egy király esetében viszont igazi ka-
tasztrófa. Felesége, Erzsébet hercegné azonban rávette, hogy
keressen fel egy Londonban élô ausztrál logopédust, Lionel
Logue-ot, hogy beszédórákat vegyen tôle. A  beszédtanár és
a  tanítvány viszonya nem mindig felhôtlen, de attól kezdve,
hogy VIII. Edward lemondása után Albert kénytelen elfoglalni
a megüresedett trónt, nincs mese: az újdonsült király számá-
ra a hitvese mellett Logue jelenti a legfontosabb kapaszkodót.
Már az öreg király, V. György felhívta annak idején a  figyel-
mét a  rádióbeszédek jelentôségére, ami az évek során csak
fokozódott. Így aztán amikor 1939-ben Nagy-Britannia belé-
pett a háborúba, evidens volt, hogy a királynak szólnia kellett

60
 Narratíva

a népéhez, és természetesen a rádión keresztül, hogy üzenete

a birodalom minden polgárához eljusson.
A film nagyjelenetében, miközben a beszédet hallgatjuk, fo-
lyamatosan váltakozik a helyszín. Legtöbbször a parányi stúdiót
látjuk, ahogy a király (Colin Firth) küzd a szöveg szinte minden
egyes szavával, nehogy szétdadogja a beszédet, és ettôl a milliók
sorsára kiható súlyos helyzet kínos és rossz bohózatba forduljon
át. S miközben a stúdióban egyetlen ember, a pár perces beszé-
det a szó szoros értelmében levezénylô Logue (Geoffrey Rush)
figyelô tekintete ellensúlyozza a mikrofon fenyegetô jelenlétét,
mi, a film nézôi látjuk a beszéd hallgatóit a birodalom különbözô
pontjain. Látjuk a  nagyteremben ülôket: Erzsébet királynét,
arcán ugyanolyan halálfélelemmel, mint amit odabent érezhet
a férje. Balján a tizenkét éves Erzsébet hercegnô, a késôbbi II.
Erzsébet. Látjuk a technikus koncentráltan figyelô tekintetét, aki
nyilván elsôsorban arra ügyel, hogy mûszakilag rendben men-
jen a közvetítés. A beszéd egyes szavai között végtelennek tûnô
szünetek vannak, de az egyes hangok sikeres kimondásáért foly-
tatott hangtalan küzdelem hosszú másodpercei kívülrôl a  tör-
ténelmi felelôsség súlyát viselô méltóság megnyilvánulásának
tûnnek a beavatatlanok számára. Ezért az elsô sikeresen abszol-
vált mondat végén megkönnyebbülést látunk a királyné arcán.
A kép nyit: a közvetlen hozzátartozók mögött ott ülnek az ország
vezetô politikusai is. A  rádióközvetítést a  nagy gépteremben
lebonyolító többi technikus komor figyelemmel, szakszerûen
végzi a feladatát. A drámai érzelmeket tükrözô arcokkal szem-
ben látjuk, hogy a stúdióban Logue a kezével szinte játékosan
egy csúszdán vagy hullámvasúton való lesiklást utánzó gesztust
tesz, jelezve, hogy a király a mondat végén tegye le a pontot.
Egy füstös pubban látunk egy munkásembert, a cigarettát tartó
keze megállt a levegôben. Mellette egy barázdált arcú öregem-
ber sokat látott, búzavirágkék szemeivel mered a levegôbe. Az
elsô mondatok pengeélen táncoló akadozása után a  királynak
sikerül felvenni egy viszonylag kiegyensúlyozott „utazósebes-
séget”. Miközben Nagy-Britannia népe számára a  fejlemények
egyértelmûen vészterhes jövôt ígérnek (és látva a  különféle
társadalmi rétegekhez tartozó emberek arcát, ennek mindenki
tudatában is van), mégis vannak, akik számára a  rádióbeszéd
sikertörténetet jelent: Mrs. Logue egy ponton mosolyogva fog-
ja meg kamaszfia kezét: „a papa csodálatos munkát végzett”.
Egy üzemcsarnokban több tucat ember, fiatalok, öregek, férfiak,

61
Kreatív kommunikáció

nôk vegyesen gyûlnek az egy szem rádió köré, arcukat többen

kezükbe fogva néznek maguk elé. Egy arisztokrata család sze-
mélyzetének a tagjai ugyancsak egy rádiókészülék mellett der-
medten néznek egymásra. Az elegáns klub idôsebb férfitagjai
egytôl egyik szmokingban, néhányan kényelmes bôrfotelben
vagy kanapén ülnek, többen állnak, mozdulatlanul, mint egy pa-
noptikumban. A király a stúdióban egyre jobban magára talál,
már csak egy-egy szó (például a primitív) jelent kihívást, de Logue
diszkrét segítsége ezeken a pontokon is sikeresen továbblendíti.
A következô kép: valahol Franciaországban, egy gyönyörû kas-
télyban, ahonnan csodálatos kilátás nyílik egy tengerparti tájra,
a  windsori herceg (a korábban lemondott VIII. Edward) és fe-
lesége (a korábbi Mrs. Simpson), ülnek egymás mellett, arcuk
egymás felé fordul, de nem néznek egymásra, a herceg kezében
egy pohár ital. Egy ponton a  nô megérinti a  férfi vállát, de az
konokul maga elé néz. A Buckingham palota kerítésének vasába
kapaszkodva az utca embere hangszórón hallgatja a beszédet.
Egy arisztokratikus szalonban a  magányos anyakirályné arcán
vegyes érzelmek hullámzanak: a  tragikus jövô elé nézô ország
iránti aggodalom keveredik az anyai büszkeséggel. Katonák, va-
lahol az országban – még nem a fronton. Majd ismét a Buckin-
gham palota terme, Cosmo Lang canterbury érsek és Neville
Chamberlain megrendült arca, Churchill összevont szemöldökû,
konok tekintete. A  stúdióban az utolsó mondatok alatt, ami-
kor a királynak már nincs szüksége közvetlen segítségre, Logue
maga elé néz, hallgatja a „mestermûvét”, csak egy pillanatra te-
kint a királyra.
Pár perces jelenet, amelyben egy ország népe hallgat egy be-
szédet. Mindannyian ugyanazt a beszédet hallgatják, de az nem
teljesen ugyanazt jelenti mindenki számára. Minden egyes arc,
minden egyes tekintet mögött egy külön emberi sors, egy külön
történet, és minden történet másként értelmezi a hallottakat.
Minden értelmezés: egy-egy narratíva.

A narratíva tükrözi a gondolkodásmódot

A narratíva egy probléma értelmezése.

Egy problémát pedig többféleképpen is értelmezhetünk.
Nézzünk meg egy példát egy probléma két különbözô nar-
ratívájára:

62
 Narratíva

Egy cipôgyár – valamikor vagy száz évvel ezelôtt – elküld

két kereskedelmi utazót Afrikába, a  Tanganyika vidékére,
hogy tanulmányozzák a piac bôvítésének a lehetôségeit. Az
egyik a következô táviratot küldi haza:
UEZLET REMEENYTELEN STOP ITT SENKI SEM HORD
CIPOET
A másik ügynök távirata így szól:
FANTASZTIKUS UEZLETI LEHETOESEEG STOP ITT MEEG
SENKINEK SINCS CIPOEJE

A két távirat a problémához való két teljesen különbözô hozzá-

állást és gondolkodásmódot tükröz. Ez a példa természetesen
egy szellemes vicc, de ha félretesszük a tréfát, akkor végül is
kinek van igaza? Feltehetô, hogy az (európai) emberek több-
sége hajlik arra, hogy az elsô ügynöknek adjon igazat. Végül
is ugyancsak gazdag fantázia kell ahhoz, hogy elképzeljük: az
Egyenlítô természeti körülményei között élô emberek minden
pénzt (nyilván dollárt) megadnak azért, hogy végre cipôt húz-
hassanak a  lábukra. A  következô kérdés megválaszolásához
(hogy tudniillik a dollárt honnan veszik) újabb nagy adag fan-
tázia kell. A valóság viszont az, hogy elég megnézni a Google
képkeresôjében a nomád – vagy nomád közeli – körülmények
között élô afrikai törzsek képeit, és láthatjuk, hogy az emberek-
nek VAN valamiféle cipôje, de legalábbis saruja. (Lehet, hogy
száz éve még nem volt, de ez csak azt mutatja, hogy a második
ügynök jó munkát végzett.)
Ami pedig a fantáziát illeti: nem ez a kreativitás alapja?!
A „kinek van igaza?” kérdésének megválaszolásához nézzük
meg az alábbi két sematikus ábrát:

63
Kreatív kommunikáció

Fogadjuk el, hogy mindkét ábra (erôsen stilizálva) egy-egy

házat ábrázol. Mármost, ha feltesszük a  kérdést: „ábrázol-
hatja ez a  két rajz ugyanazt a  házat?” – akkor természetesen
elképzelhetô, hogy lesznek, akik amellett kardoskodnak: olyan
nyilvánvalóan különbözik a két ábra, hogy ez csak két különbözô
ház lehet. De reménykedhetünk abban, hogy elôbb-utóbb min-
denki felismeri: igenis lehetséges, hogy az egyik rajz elölnézetbôl,
a másik pedig oldalnézetbôl ábrázolja ugyanazt a házat.
Általánosságban azt mondhatjuk, hogy különbözô szem­
szög­bôl nézve ugyanaz a valós, kézzel fogható fizikai test kü­
lön­bözô képet mutat – ez alól a megállapítás alól nyilván csak
a gömb jelent kivételt.
Elvont és összetett problémák esetében a különbözô szem-
pontok jelentôsége nem mindig ennyire nyilvánvaló. Pedig az
emberek közötti konfliktusok többnyire egyazon probléma
különbözô szemszögbôl való értelmezésének, vagyis narratívá-
jának az ütközésébôl fakadnak. (És valószínûleg nem véletlen,
hogy ha sikerül egy mindenkit kielégítô megoldást találni, ak-
kor arra mondják: ez így kerek, vagy pláne: ez így gömbölyû!
A „kinek van igaza?” kérdésében tehát általánosságban
a következô történet a mérvadó:

Az olaszliszkai csodarabbit felkeresi Kohn. Elmondja, hogy

vitája van Grünnel, s  a  rabbit kéri, hogy tegyen igazságot
köztük. Elmeséli az esetet. A rabbi szó nélkül végighallgatja,
s azt mondja: – Neked van igazad! Kohn boldogan távozik.
Ám félóra múlva megjelenik Grün is. Elmondja, hogy vitája tá-
madt Kohnnal, kéri, hogy a rabbi mondja meg, melyiküknek
van igaza. Elôadja az esetet. A rabbi türelmesen meghallgat-
ja, s a végén azt mondja: – Neked van igazad! Grün is elége-
detten távozik. Ám a  bóher, aki mindezeknek fültanúja volt,
nem állja meg szó nélkül: – Rabelében, te Kohnnak is igazat
adtál, Grünnek is igazat adtál, pedig két vitatkozó közül csak
az egyiknek lehet igaza! A rabbi végigsimogatja hosszú sza-
kállát, s azt mondja: – Tudod mit? Neked is igazad van! (123)

Igazi dráma.
Tudniillik nem az a dráma, amikor az egyik szereplônek iga-
za van, a másiknak meg nincs igaza. A dráma az, amikor mind-
egyik szereplônek megvan a  maga igazsága. Természetesen
lehetnek, akik berzenkednek ez ellen (mint a fenti történetben

64
 Narratíva

a bóher), mondván: csak egyetlen abszolút igazság van, amit

nem lehet osztogatni jobbra-balra. És lehet, hogy ez így is van.
Az viszont kérdés, hogy van-e közöttünk egyáltalán olyan em-
ber, aki már találkozott az abszolút Igazsággal? És ha van ilyen
ember, akkor vajon miért nem juttatta még érvényre ezt az
egyetlen, örökérvényû és abszolút Igazságot? Miért van ennyi
konfliktus és háború a  világon? (A legborzalmasabb öldöklé-
seket többnyire valamelyik vallás istene nevében követik el –
biztos, hogy birtokában vannak az Igazságnak?)
Az egyik legnagyobb paradoxon, hogy a csodarabbinak is iga-
za van – az életünket különféle prioritások vezérlik. Amikor valaki
a saját prioritása szerint cselekszik: igaza van. S ha másvalakinek
mások a prioritásai, és azok szerint cselekszik: annak a másvala-
kinek is igaza van. S ha ezek a prioritások ütköznek, abból konflik-
tus keletkezik – ez a drámának, mint színházi mû­faj­nak a lényege.
A színház esszenciája az ókori görögök óta az, hogy a pri-
oritások ütköztetésén keresztül láttatja a  világot. Kibillenti
a  nézôket abból a  kényelmes szemléletmódból, amelyben
mindenki csak a saját nézôpontját tekinti érvényesnek, és a sa-
ját igazát tekinti az egyedül lehetséges, abszolút Igazságnak.
Azzal, hogy a  dráma felnyitja a  nézôk szemét a  különbözô
prioritások és igazságok összetett hálózatára, és ezáltal egy
komplex látásmódra készteti az embereket, ez a mûfaj a krea-
tív kommunikáció egyik alapvetô megnyilvánulása.
Vegyük példának a  mûfaj egyik etalonjának számító görög
drámát: Szophoklész Antigonéját.
Antigoné a thébai királynak, Oidipusznak a leánya, aki a ki-
rálynak a tudtán kívül saját anyjával kötött vérfertôzô házassá-
gából született. Szophoklész drámájában Antigoné dacolva az
új király, Kreón parancsával, az éj leple alatt eltemeti a város
ellen támadó fivére holttestét. Tettét a testvéri szeretet és az
ôsi isteni, „természeti” törvény, vagyis a humanitás vezérli, ám
ez szemben áll az államrenddel, a  „civilizációs”, polgári rend-
del, ezért Kreón elrendeli, hogy a lányt elevenen temessék el.
Antigoné azonban még az ítélet végrehajtása elôtt megöli ma-
gát, Haimon, Kreón fia és Antigoné szerelme pedig a lány sírjá-
nál végez magával. S hogy teljes legyen a tragédia, bánatában
Kreón felesége is öngyilkos lesz.
Szophoklész drámája gyászos történet, amiben a nézô ter­mé­
szetesen hajlamos a  hôsnôt a  zsarnoki önkény áldozatá­nak te-
kinteni. De ha a  történet szimplán csak egy igazságta­lanságot

65
Kreatív kommunikáció

mesélne el, akkor valójában nem lenne több egy kérészéletû

hírlapi szenzációnál. Az Antigonénak azonban évszázadokra
visszamenôleg óriási irodalma van. A Szophoklész által színre vitt
konfliktus örök érvényû: a  magánemberi lelkiismeret és a  közjó
összecsapását jeleníti meg, s ez jellegénél és komolyságánál fogva
elválaszthatatlan az ember történelmi-társadalmi léthelyzetétôl.
(129) Lehet persze Kreónt zsarnoknak tekinteni, de ha ô maga
nincs arról meggyôzôdve, hogy ô képviseli a civilizált államrendet,
a közjót, a törvényességet, akkor nem érdekes a dráma – márpe-
dig a nézôk két és fél ezer éve érdekesnek tartják.
Amikor egy jól ismert mesét, történetet hallunk, vagy ép-
pen továbbmesélünk, az általában a  probléma egyik narratí-
vája. Az elbeszélô többnyire azonosul az egyik szereplôvel, és
az ô szemszögébôl értelmezi a  történéseket. Csakhogy nem
biztos, hogy abból a szemszögbôl a többi szereplô igazsága is
érvényesül. Kurzusaimon idônként azt a feladatot adom a hall-
gatóimnak, hogy meséljenek el egy közismert történetet két
szereplô különbözô szemszögébôl, két monológ formájában,
amelyben mindegyik szereplô kellôképpen kifejtheti a  saját
igazságát. Egy ilyen alkalommal adta be az egyik diákom, Tibor
a Piroska és a farkas történetét a következôképpen:

PIROSKA MONOLÓGJA
Rendkívüli módon elítélem, és számomra érthetetlen az, amit
a  Farkas tett. Édesanyám kérésére elindultam az erdôben,
hogy a  betegeskedô nagymamámnak kalácsot és bort vigyek.
Úgy gondolom, ezzel semmi rosszat vagy kihívót nem tettem.
Amikor a  Farkassal találkoztam, nagyon segítôkésznek és
kedvesnek mutatkozott. Miért kellett volna kételkednem? Soha
azelôtt nem láttam farkast. Remélem, senki nem várja el tôlem,
hogy elôítéletekkel közeledjek általam korábban nem ismert
élôlényekhez! Pontosan ezért számomra megdöbbentô volt, amit
ezután tett. Képmutató volt, amikor bekéredzkedett nagymamá-
hoz engem utánozva, és bekapta ôt. Aztán pedig engem, önma-
gát a  nagymamámnak kiadva. Nem értem, miért volt szükség
egy család szétbomlasztására! Ha éhes volt, számos alkalma
adódott volna az erdôben ennek csillapítására. Örülök, hogy
a vadász végül kiszabadított minket a bendôjébôl, és végre újra
együtt lehet a család. Azt pedig, hogy ezután a vadász köveket
varrt a gyomrába, csak saját magának köszönheti. Legközelebb
kétszer is meggondolja, megéri-e sunyinak lenni!

66
 Narratíva

A FARKAS MONOLÓGJA
Elôször is, nagyon éhes voltam. Csak köszöntem Piroská-
nak az erdôben, viszont ô szóba elegyedett velem. Egy ilyen
helyzettel egyértelmûen élnie kell egy ragadozónak. És én
egy ragadozó, húsevô emlôsállat vagyok. Egyáltalán nem
tartom ezt önmagában bûnnek, és gondolom, nem is újdon-
ság. Nyilván eszem pockokat, nyulakat és ôzeket is, de mint
tudjuk, a  kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás igen
fontos az egészség megôrzésében. Jelen esetben fondorlat-
ra is szükség volt, de ez a préda becserkészéséhez minden
esetben alapvetô fontosságú. Így két legyet üthettem egy
csapásra, a nagymamát és Piroskát is bekaphattam. Inkább
a történtek jó oldalát kéne nézni: hosszú idôre jóllaktam, így
számos fokozottan védett állat vagy turista menekült meg.
Egy idôre. Az pedig, hogy a vadász felvágta a gyomromat,
egyenesen megbotránkoztató. Vadászként nyilván nem ren-
delkezik semmilyen engedéllyel orvosi tevékenység végzé-
sére! Majd még köveket is varrt a gyomromba, ami szimpla
állatkínzás, és mint ilyen, a BTK szerint bûncselekmény.

A narratíva célja, értelme, lényege, hogy igyekszik rendet

teremteni a  káoszban, kapaszkodót, iránytût ad, hogy eliga-
zodjunk egy világban, amit tökéletesen sohasem tudunk meg-
ismerni. Mindenesetre megpróbáljuk megragadni a biztosnak
tûnô pontokat, hogy aztán ezeket összekötve kirajzolódjon
valami kép, ami értelmet ad a jelenségek kusza halmazának.
Valahogy úgy, mint az alábbi képen.
Mit látsz bele?
Edwin Garrigues Boring amerikai kísérleti pszichológus
1930-ban elemezte W. E. Hill karikaturista a Puck címû humo-

Az úgynevezett Boring-ábra

67
Kreatív kommunikáció

ros magazin 1915. november 6-i számában megjelent A fele-

ségem és az anyósom címû képét. Mint kifejtette, ez a kép jó
példája az észlelési kétértelmûség jelenségének, mert egyazon
kép két különbözô értelmezése folyamatosan egymásba ját-
szik, nincs közöttük semmilyen konkretizálható választóvonal.
Szeretjük az egyszerû, világos és egyértelmû helyzeteket,
mert ezekben biztos talajt érzünk a lábunk alatt. A gond csak
az, hogy „az élet nem habos torta”, vagyis a  valóban egy­ér­
tel­mû helyzet ritka, mint a  fehér holló. Az pedig, hogy egy
többféleképpen értelmezhetô helyzetet konkrétan hogyan
értelmezünk, meghatározza a  történet folytatását. És ez az
élet apró-cseprô hétköznapi dolgaira éppúgy igaz, mint a  lét
legalapvetôbb kérdéseire.

A narratíva befolyásolja a gondolkodásmódot

Csuang-ce egyszer azt álmodta, hogy repkedô pillangó, bol-

dog és egészséges és azt sem tudta, hogy ki az a Csuang-ce.
Amikor felébredt, ismét az igazi és valóságos Csuang-ce lett.
Most igazán nem tudom, Csuang-ce álmodta, hogy pillangó,
vagy a pillangó álmodta, hogy Csuang-ce. Pedig Csuang-ce
és a pillangó között bizonyosan van különbség. A dolgok így
meg tudnak változni.
Csuang-ce: A pillangó (27)

Csuang-ce idôszámításunk elôtt körül élt és Lao-ce mellett

a taoizmus egyik legkiemelkedôbb alakja volt. A fenti néhány
egyszerû mondatban a  lét kettôs értelmezhetôségét ragadja
meg, tanítványára vagy olvasójára bízva a továbbgondolást.
Maxim Gorkijt korok és világok választják el Csuang-cétôl.
Ami rokonítja vele: a lét kettôs értelmezhetôsége (narratívája),
néhány nagyon egyszerû mondatban:

PEPEL Idehallgass, öreg. Isten van?

(Luka hallgat, mosolyog.)
(…)
PEPEL No! Van? Mondd...
LUKA (csendesen) Ha hiszel, van; ha nem hiszel, nincs... Ami-
ben hiszel, az van...
Gorkij: Éjjeli menedékhely (59)

68
 Narratíva

Vaszka Pepel, aki a fenti idézetben Isten létét vagy nem-lé-

tét firtatja, foglalkozására nézvést tolvaj, és Gorkij darabjának
többi szereplôjével együtt az éjjeli menedékhely lakója (a da-
rab eredeti címe: A mélyben). A fenti idézet annak a példája,
hogy a  legelesettebb, legnyomorultabb ember is valamilyen
formában keresik az élet értelmét, pontosabban próbálja vala-
hogy értelmezni a létezését. Másként kell élni, ha van Isten, és
másként, ha nincs. Ez két különbözô narratíva, ami az ember
egész további életére befolyással van.
A két cipôgyári ügynök távirata két teljesen különbözô gon-
dolkodásmódot tükröz. És bár nem szól róla a fáma, de a két tel-
jesen különbözô gondolkodásmód nyomán teljesen különbözô
módon kell folytatódnia a  két ember történetének. Az elsô
nyilván új kutatási terepet keres magának, talán Patagóniában
vagy esetleg Kamcsatkában. A  második marad Afrikában, és
valószínûleg megpróbálja finomhangolni a kutatását, és behatá-
rolni, hogy milyen jellegû lábbeli lenne az, amit az itteni piacon
értékesíteni lehetne – a hótaposó csizmáknak talán nem lenne
nagy keletje, de szandált vagy sarut esetleg vennének a helyiek.
A narratíva, vagyis egy adott probléma értelmezése nagyon
sokféle lehet, a kreativitás lényege, hogy találjuk meg azt a sze-
mélyes olvasatot, ami segít bennünket a probléma megoldásá-
ban. A kreatív kommunikáció ott kezdôdik, hogy saját egyéni
olvasatunkat úgy tudjuk átadni másoknak, hogy az bennük is
alkotó folyamatokat indítson el. Peter Brook színésznôje ilyen
szempontból érdekes eredményre jutott, mert bár a rendezô
nem értette meg világosan a  színésznô alkotói módszerét,
mégis izgalmas gondolatokra jutott a színház lényegét illetôen,
amiket Az üres tér címû könyvében fogalmazott meg:

Sajátos esetek sajátos törvényeket követnek: korunk egyik legna-

gyobb színésznôjének a  próbákon látszólag semmiféle módszere
nincs, de a  valóságban mégis rendelkezik bizonyos rendszerrel,
amelyet csak egy szakácskönyv stílusában tud kifejezni… „Ma
megdagasztjuk a tésztát, drágám” – mondta nekem. „Tegyük vis�-
sza, hadd süljön még… Most egy kis élesztôt bele… Ma megkenjük
tojásfehérjével.” Mindegy: ez legalább annyira precíz tudomány,
mintha az Actor’s Studio terminológiájával adta volna elô. (15)

Ahhoz tehát, hogy életünkön, vagy annak egy kis fejezetén változ-
tatni tudjunk, vagy legalább egy színpadi próba folyamatában to-

69
Kreatív kommunikáció

vább tudjunk lépni, meg kell fogalmaznunk egy új narratívát. Ebben

sokszor mások is segítenek nekünk – amikor meggyôzni igyekez-
nek bennünket, akkor valójában az adott probléma vagy élethely-
zet egy másik narratíváját/értelmezését állítják szembe a miénkkel.
Ez a befolyásolásban alkalmazott alternatív értelmezés nagyon
sokszor nem a rációt, hanem az emóciót szólítja meg, ami a be-
folyásolt személy szempontjából kockázatos is lehet. Minthogy
a valódi, elkötelezett döntéseket elsôsorban érzelmi és csak má-
sodsorban racionális alapon hozzuk meg, a meggyôzendô személy
sokszor nem is tudatosítja magában pontosan, hogy mi az a narra-
tíva, ami az övét felülírja, és hogy ôt most valójában manipulálják.

A narratíva és a humor

A humorról született könyvtárnyi értekezés helyett itt most

csak annyit emelünk ki, hogy a nevetést legtöbbször egy szi-
tuáció vagy jelenség két narratívájának az ütközése fakasztja:
egyszerre látjuk ugyanazt a  dolgot az egyik szemszögbôl ko-
molynak és fenségesnek, ugyanakkor egy másik szemszögbôl
pedig kicsinek és szánalmasnak.
A két Karinthytól, apától és fiútól idézünk itt egy-egy példát
– csak nagyon röviden. Karinthy Frigyes a közmondásokat vette
górcsô alá, ezeket a rövidre fogott tanácsokat és életbölcsessége-
ket, melyek szimbolikusan vagy átvitt értelemben fejeznek ki egy
tapasztalaton alapuló igazságot, és ezáltal értelmeznek egy konk-
rét helyzetet. Vagyis a  közmondások: narratívák – a  meglepô
elem – azokban a konkrétumokban van, amit a népi bölcsesség
eme kvinteszenciái értelmeznek. Ebbôl válogattam néhányat.

1. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Aki másnak valami kellemetlenséget csinál, neki van belôle baja.
Például ha valakirôl bebizonyítom, hogy azt a  sok pénzt, ami
van neki, sikkasztotta, és neki ezzel kellemetlenséget csinálok,
nekem van bajom belôle, mert akkor ô nem ad nekem abból
a pénzbôl. Fordítva viszont: aki magának vermet ás, más esik
bele, például ha én elcsábítok egy leányt, más veszi el feleségül.
2. Amelyik kutya ugat, nem harap.
Megnyugtató tapasztalat, mely szerint bátran lehet köze-
ledni az ugató kutyához. Kezdôket azonban figyelmeztetünk,
hogy a kutyák nem tudják ezt a közmondást. Megfordítva:

70
 Narratíva

amelyik kutya harap, nem ugat – ez még nincs bizonyítva,

lehet, hogy ugat, csak nem hallani, mert tele van a szája.
12. Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.
Egészségügyi tanács, ami fôleg azoknak kellemetlen,
akiknek nagyon hosszú takarójuk van: ezeknek néha kétmé-
ternyire ki kell nyújtózkodni.
14. Ki kevéssel be nem éri, az a sokat nem érdemli.
S így érdemtelenül kapja meg.
19. A türelem rózsát terem.
Egyebet nem. (89)

A második példánkhoz tudni kell, hogy valamikor a kilencszázöt-

venes-hatvanas években Pesten a Szentkirályi és a Bródy Sándor
utca sarkán volt egy maszek zöldséges, Schwartz bácsi (gyerek-
korából e sorok írója is emlékszik rá), aki friss áruja mellett azzal
vívta ki a környék csodálatát, hogy a krumplis-, hagymás- és min-
denféle egyéb zöldséges és gyümölcsös ládákra az ártáblácskák
mellé egy-egy kis versikét is odabiggyesztett, ily módon hintette
el plebejusi életbölcsességének gyöngyszemeit a vásárlók, arra
járók között. Az alkotások nemcsak a bevásárló háziasszonyok
figyelmét keltették fel, hanem Karinthy Ferencét is, akit az él-
mény egy briliáns esztétikai elemzésparódia megírására ihletett.
Schwartz bácsi narratívája szerint ezek a kis verselmények
egy régi vágású maszek kiskereskedô árujának a  reklámját
szolgálták, és ebben a  minôségükben volt is némi bumfor-
di bájuk. Ne feledjük: a  kilencszázhatvanas évek szocialista
Magyarországában a  reklám körülbelül a  kôkorszak szintjén
állt, lásd: Cipôt a cipôboltból! Karinthy Ferenc viszont egy el-
vont esztétikai kategóriákban gondolkodó szakbarbár kritikus
szemszögébôl elemezte-értelmezte a mûveket.
Ha például ezt olvassuk az egyik cetlin:
Édes tök, mint a méz,
A szem csak idenéz
Most rögtön vegyen
Boldogan egyen
vagy e döbbenetes felismerést:
A retek finom és guszta
Étvágyát olcsón megússza

71
Kreatív kommunikáció

vagy ezt a gyöngéd líraiságú, idilli képet:

Ha friss lencsét a tûzhelyre tesz
Pompás ebédje percek alatt meglesz,
akkor ez a schwartzi jelrendszerben az eldologiasodás egy­
ér­telmû tagadása, s egy technokratizált, konformizált világ-
ban ember és természet manipulálatlan viszonyának adek-
vát újrafogalmazása. (...)
A közösség, a humánum gondjai hatalmas élettapaszta-
lattal átszôve a szolidaritás szimfóniáiban zengenek föl:
Fogadjunk mindenkit szeretettel
Segítsük is egymást tisztelettel
Átlag minden ember érzékeny
Azért is legyen elôzékeny
vagy a lét óriás ritmusai évezredek népi bölcsességébe sû­rít­ve:
Ha vérkeringése nem elég pontos
Úgy a fokhagyma fogyasztása fontos
Érdemes nyomon követni a témát a fenti, elsô, kezdetlegesebb,
„szemérmesebb” variánstól (melyben a  késôbbi, nagy érzelmi-
gondolati megterhelésû rímpár már föllelhetô), a végleges, szóki-
mondó, sokkolóan nyílt megvalósításig, az anyagban való teljes
elmélyedésig, a szerves világ nagy anyagcseréjének megéléséig:
Ha reggel emésztése nem elég pontos
Úgy az aszalt szilva fogyasztása fontos (87)

A pszichológiai elv mint narratíva

Robert Cialdini pszichológus, egyetemi tanár a magyarul is megje-
lent Influence (Hatás) címû könyvét (22) azzal indítja, hogy mióta
az eszét tudja, balek volt, könnyû prédája mindenféle házalónak,
adománygyûjtônek és üzletkötônek. Hogy valóban így van-e,
vagy ez a kijelentés csak egy hatásos dramaturgiai fogás, ezt nem
tudom eldönteni, mindenesetre ez egy jó kiindulópont annak ki-
bontásához, hogy milyen pszichológiai elvek mûködnek (sokszor
tudattalanul), amikor emberek befolyásolnak más embereket.
A  problémát éppen az jelenti, amikor a  befolyásoló tudatosan
alkalmaz egy bizonyos elvet, a befolyásolt személy viszont nincs
tudatában az adott elv mûködésének – ez maga a manipuláció.

72
 Narratíva

Hogy ezeket a  pszichológiai eszközöket éppen itt tárgyal-

juk, annak az az oka, hogy ezek az elvek narratívaként írhatók
le, amelyek egy döntési helyzetre adnak egy értelmezést, ami
a  bizonytalan delikvenst olyan cselekvésre késztetheti, ami
valójában a másik, a befolyásoló fél érdekében áll. Ezen elvek
mûködésében fontos szerepet játszanak az állatvilágból magunk-
kal hozott úgynevezett rögzített viselkedési minták, azonban az
embert – sok egyéb mellett – az különbözteti meg az állattól,
hogy mindazt, amit tesz, értelmezni is tudja. Nem biztos, hogy
helyesen értelmezi, de minthogy önreflexív tudattal rendelkezik,
és értelmes lénynek tartja magát, ezért mindenképpen törekszik
az értelmezésre. Míg tehát az állatoknál ezek a viselkedési min-
ták gyakorlatilag teljesen automatikusak vagy ösztönösek, addig
az ember esetében – hol elenyészô, hol jelentôs mértékben –
a mérlegelô ráció is befolyásolja a konkrét megnyilvánulást.
Akár emberrôl, akár állatról van szó, az automatikus vi-
selkedési mintákat egy adott helyzetben többnyire egyetlen
releváns információ váltja ki. Ez az egyetlen kiváltó impul-
zus igen hasznos is lehet, mert lehetôvé teszi, hogy az egyén
a (remélhetôleg) helyes cselekvést válassza, anélkül, hogy ala-
posabban elemezné a helyzetet. Ez hatékony és gazdaságos:
takarékoskodhatunk az idôvel, az energiával és a szellemi ka-
pacitással, aztán majd megideologizáljuk a történteket.
A befolyásolás nemcsak a másik fél becsapását célozhatja meg.
Valójában sokkal fontosabb, hogy tudjuk egymást együtt­
mû­ködésre késztetni, ami nem pusztán egyetlen egyén ér-
dekét szolgálja, hanem az egész közösségét – és ez nem egy
kötelezô kincstári szöveg: tisztelet minden egyéni hôstettnek,
de vészhelyzetben a legtöbbször a közösség együttmûködése
jelenti a valódi esélyt. Az állatvilágból magunkkal hozott rögzí-
tett viselkedési minták tudatos alkalmazása (kiegészítve embe-
ri narratíváinkkal) a közösségteremtés eszköze is lehet.

A kölcsönösség elve

A kaláka a  legismertebb társas munkák egyike, ilyen néven

fôleg Kelet-Magyarországon, illetve Erdélyben ismeretes.
A kalákában a közösség tagjai vagy a rokonság, szomszédság
egymásnak szívességbôl, vagy kölcsönösségi alapon munkát
végeznek, és a  segítôk együtt, egyszerre, társaságban rend-

73
Kreatív kommunikáció

szerint szórakozással – énekkel, tánccal, meséléssel – egybe-

kapcsoltan dolgoznak. A közösség bármelyik tagja akármikor
visszahívhatja a  megsegítettet, s  az a  munka visszaadását,
a kalákában való részvételt kötelességének tartja. A kalákáknál
éppen az önkéntes jelleg miatt kap nagy szerepet a szórako-
zás. A  kalákák a  legtermelékenyebb munkaszervezeti formák
közé tartoznak, a közösség ugyanis megszólja azt, aki rosszul
dolgozik, hanyag munkát végez, s  ha az illetô nem változtat
a  magatartásán, legközelebb nem segítik ki, nem mennek el
hozzá dolgozni. Éppen ezért az egyes családok a legmunkaké-
pesebb, a  legkülönb családtagjaikat küldik a  kalákába, hogy
a  családra ne hozzon szégyent. Ha egy közösségben létezik,
mûködik a kaláka, az a közösség egységét jelzi. (85)
A kaláka szép példája a kölcsönösség szabályának, de per-
sze csak egy a sok közül. Valójában a szociológusok és kultúra-
antropológusok szerint ebben a szabályban az emberi kultúra
egyik legelterjedtebb és legalapvetôbb normája testesül meg.
Ennek lényege, hogy ha az egyik ember kap valamit a másik-
tól, akkor igyekszik viszonozni azt. A viszonzási kötelezettség
íratlan szabálya jóvoltából az adományozó bízhat abban, hogy
szívességét a másik fél valamilyen formában meg fogja hálálni.
A kölcsönösségi elv bizalmat épít a közösség tagjai között, és
ezzel megalapozza a tartós kapcsolatokat. A kölcsönösségi elv
betartása a belépô egy közösségbe, aki viszont nem tartja be
a szabályt, azt a közösség elôbb-utóbb kiveti magából.
Minthogy a kölcsönösségi szabály a civilizált emberi társa-
dalom egyik tartópillére, amely tartópillér rögzített viselkedési
mintaként mélyen gyökerezik az emberi természetben, ezért
a narratívát –„adtam neked valamit, tehát tartozol nekem” –
a legtöbbször nem is kell szavakban kimondani. Sôt – a viszon-
zás nyílt igénye éppen azt a gyanút keltheti fel a célszemély-
ben, hogy a kapott szívesség nem volt önzetlen, és itt valójában
manipulációs trükkrôl van szó.
Nem mintha ne lehetne a szavak szintjén is hivatkozni a vi-
szonzási kötelezettségre. Ha valaki ténylegesen segítségre
szorul, nyilván annyit oszt meg a  problémájából a  másikkal,
amennyit jónak lát. Ha a  másik ennek, illetve saját kapacitá-
sának ismerete alapján nem hajlik rá rögtön, hogy segítsen,
be lehet dobni a tartozást mint végsô érvet, de csak csínján!
Legyünk tisztában vele, hogy ez érzelmi zsarolásnak tûnhet, és
ha túl erôteljesen hivatkozunk rá, az visszafele fog elsülni.

74
 Narratíva

A kölcsönösség elvének vámszedôi hihetetlenül változatos

módon használják fel a  szabályt mások manipulálására, a  lé-
nyeg minden esetben az, hogy elôször adnak valamilyen apró
ajándékot vagy tesznek egy apró szívességet, aminek viszonzá-
sát aztán sokszorosan behajtják az áldozaton.
Profi adománygyûjtôk elôször mindig adnak. Az egyik legha-
tásosabb reklámfogás egy apró ajándék.
A sikeres politikus hatékonyságának egyik legfôbb eszköze
a megfelelô személyeknek tett szívesség.
A tárgyalásos alku során a legfontosabb szívesség az enged-
mény – tehát nem kell mást tenni, mint jó magasra srófolni
az induló ajánlatot, hogy legyen mibôl engedni, és máris kön�-
nyebben megadja a másik fél azt az árat, amit mi ténylegesen
szeretnénk kapni.
A kölcsönösségi szabály tehát erôteljes késztetést gyakorol
az emberekre, hogy együttmûködjenek, és ezt manipulációra
is fel lehet használni. A védekezésnek viszont nem az a legjobb
módja, ha – biztos, ami biztos alapon – minden ajándékot és
szívességet visszautasítunk. Nagyon sok embert megbánta-
nánk ezzel, akik valóban tiszta szándékkal, minden hátsó gon-
dolattól mentesen közelednek. Az ilyen végletesen elutasító
magatartással valójában kizárnánk magunkat a közösségbôl.
A megoldást az jelentheti, ha – kellô óvatosság mellett – me-
rünk jó hiszemûek lenni. Merjük elfogadni a kezdeti szívessége-
ket és engedményeket, de adott esetben merjük átértelmezni
a  helyzetet: ha kiderül, hogy trükk volt az egész (mondhatni:
beetetés), akkor merjük trükknek, illetve beetetésnek nevezni
és visszautasítani.

Elkötelezettség és következetesség

Aki á-t mond, mondjon bé-t is – tartja a közmondás, és ez lé-

nyegében az elkötelezettség és következetesség elvének sza-
vakba foglalható narratívája. Mert ezt a következetességet ter-
mészetesen elvárja tôle a közösség.
S minthogy szeretünk tartozni valamilyen közösséghez, mi
magunk is szeretnénk szavainkban, meggyôzôdéseinkben,
szemléletünkben és tetteinkben következetesek lenni, és annak
is látszani. De függetlenül attól, hogy mit szólnak hozzá mások,
a  következetes viselkedés egyrészt megadja egy szilárd érték-

75
Kreatív kommunikáció

rend jó közérzetét, másrészt segít eligazodni a mindennapi élet-

ben, még néha kifejezetten bonyolult helyzetekben is. Ha koráb-
bi döntéseinkkel összhangban cselekszünk, akkor, ha ismételten
ugyanolyan vagy hasonló helyzetben találjuk magunkat, jó esél�-
lyel számíthatunk a korábbihoz hasonló eredményre.
A másik oldala a  dolognak, hogy ha korábbi cselekedeteihez
viszonyítva az ember következetlenül cselekszik, vagyis a korábbi
és a mostani megnyilvánulásainak narratívája ütközik, akkor ez fe-
szültséget kelt benne. Ahogy az is feszültséget kelt, ha valamilyen új
információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek
vagy tapasztalatoknak. Ez a feszültség szorongáskeltô állapot, amit
csökkenteni igyekszünk. Ez az esszenciája a  Leon Festinger ame-
rikai szociálpszichológus által megalkotott kognitív disszonancia
elméletnek, amit maga Festinger a következôképpen foglalt össze:

Az általunk megfogalmazott disszonanciaelmélet lényege meg­

le­hetôsen egyszerû, és a következô állításokkal ragadható meg:
1. A  kognitív elemek között lehetségesek disszonáns vagy
‘nem megfelelô’ kapcsolatok.
2. A  disszonancia jelenléte a  disszonancia redukciójára, il-
letve a disszonancia növekedésének elkerülésére irányuló
nyomást idéz elô.
3. Ezen nyomás megnyilvánulhat viselkedésbeli és kognitív
változásokban, valamint az új információkkal és vélemé-
nyekkel szemben tanúsított óvatosságban.

Habár az elmélet alapgondolata egyszerû, széles körû imp-

likációi és alkalmazásai lehetségesek a legkülönfélébb, lát-
szólag nagyon eltérô helyzetekre.
Festinger: A kognitív disszonancia elmélete (40)

Amikor egy együttmûködést kívánó területen a  közösség az

egyént a kezdeti elkötelezettség kinyilvánítására készteti, ak-
kor valójában a kognitív disszonancia elvére épít.
A „kinyilvánításra késztetés” skálája rendkívül széles. A sor
valahol a  primitív törzsi kultúrák beavatási szertartásainál
kezdôdik, de az analóg példák a civilizáció bármelyik szintjén
megtalálhatóak. Youngnál olvashatjuk:

Amikor a felnôtt tonga férfiak könnyekkel a szemükben nézik

10 éves fiukat, ahogy a  „misztériumok kertjében” a  földön

76
 Narratíva

fekszik, és egész testében remeg a hideg éjben, vagy amikor

az idôsebb diák a „pokoli éjszakán” ideges kacajokat hallatva
döngeti el a diákszövetségbeli fiatalabb testvérét, akkor nem
szadista cselekedeteknek, hanem a csoport túlélését szolgáló
aktusnak lehetünk tanúi. Ezek a  cselekedetek, bármilyen fur-
csa, arra valók, hogy a reménybeli új tagok a csoportot von-
zóbbnak és érdekesebbnek érezzék. Amíg az ember hajlik arra,
hogy jobban kedvelje azt, jobban higgyen abban, amiért ke-
ményen megdolgozott, addig ezek a csoportok nem fognak le-
mondani erôszakos és kellemetlen beavatási szertartásaikról.
A  beavatottak lojalitása és odaadása nagymértékben erôsíti
a csoport kohézióját, javítja túlélési esélyeit. Egy vizsgálatban
54 törzsi kultúrát áttekintve azt találták, hogy a legdrámaibb,
legkeményebb beavatási ceremóniákat alkalmazó törzsekben
a legerôsebb a tagok közötti szolidaritás. (23)

Az elkötelezettség elvét azonban nemcsak a  csoportkohé-

zió erôsítésére használják. A  kereskedelemben idônként ki­
fe­jezetten rafinált trükkök épülnek rá. Például nem minden
játékgyártó cég törôdik bele abba, hogy a  karácsony elôtti
hetek vásárlói rohamát aztán januárban-februárban a pangás
kövesse. Arra építenek, hogy ha a  szülô megígér valamit az
ô egyetlen szeme fényének, akkor azt valószínûleg be is fog-
ja tartani, ha egy módja van rá. És ezek a  játékgyárak meg-
teremtik a lehetôséget, hogy módja legyen rá – hogy speciel
csak januárban-februárban, az „jelentéktelen részletkérdés”.
A trükk lényege, hogy a karácsony elôtti hónapban vonzó té-
véreklámokat adnak le néhány különleges játékról. A gyerekek
persze rácuppannak a  reklámra, és kicsikarják a  szülôktôl az
ígéretet, hogy karácsonyra megkapják a menô játékot. A bol-
tokat viszont csak korlátozott mértékben látják el a  szezon
slágerének számító cuccból, és ha a szülônek nem sikerült be-
szereznie, akkor pótmegoldásként vesz valami más ajándékot
– karácsony elôtt valami mást azért biztos tud venni. A  gye-
rek a karácsonyfa alatt kicsit csalódott lesz, ami arra jó, hogy
ébren tartsa a szülô elkötelezettségét, és amikor januárban –
mit tesz isten! – egyszer csak tele vannak a játékboltok polcai
a decemberben hiába keresett játékkal, akkor lelkiismeretesen
meg is veszi. A gyermek is (végre) maradéktalanul boldog, ettôl
a szülô is megnyugszik (bár a pénztárcája a tervezettnél kissé
jobban bánta), a játékgyár pedig kifejezetten jól járt…

77
Kreatív kommunikáció

Minthogy rögzített viselkedési mintáról van szó (amit az aki

á-t mond, mondjon bé-t is narratíva csak megideologizál), ha vé-
dekezni akarunk az elkötelezettséget és az erre épülô követke-
zetességet kihasználó manipuláció ellen, akkor figyelnünk kell
saját belülrôl jövô jelzéseinkre. A  zsigereink jeleznek, amikor
felfedezzük, hogy az elkötelezettség és következetesség nyo-
másával nyilvánvalóan olyasmire akarnak rávenni, amirôl tud-
juk, hogy nem akarjuk megtenni. Cialdini szerint ilyen esetben
az a legjobb, ha megmagyarázzuk a kérelmezônek, hogy ha tel-
jesítenénk a  kérését, az csak értelmetlen következetességbôl
fakadna, és ebbe inkább nem mennénk bele.
Ha nem vagyunk biztosak benne, ha nem nyilvánvaló, hogy
kezdeti döntésünk tévútra vitt, akkor egy alapkérdést kell fel-
tennünk magunknak: „Ha tudtam volna azt, amit most tudok,
ugyanígy döntöttem volna?”
Érzéseink a másodperc törtrészével hamarabb jelentkeznek,
mint ahogy intellektuálisan reagálunk rájuk. Ha föltesszük ezt
a kérdést, arra próbáljunk odafigyelni, mit érzünk az elsô pil-
lanatban. Ez a  legelsô érzés valószínûleg torzítatlanul csúszik
át a tudat szûrôjén, még mielôtt mûködésbe lépnének azok az
eszközök, amelyekkel becsapjuk magunkat. (24)

Társadalmi bizonyíték
Londonban még a  buszmegállókban is sorban állnak az em-
berek, és türelmesen kivárják a sorukat. Ez a jelenség a világ
más tájairól érkezett turisták jelentôs része számára felér egy
egzotikummal. Az ô hazájukban a  buszra szállás nemegyszer
a létért folytatott küzdelem jegyében zajlik. Ezért aztán ha ne-
tán valaki itt megpróbálná érvényesíteni az otthoni normáit,
és megpróbálna elôre furakodni, az megtapasztalhatja, hogy
milyen az, ha a helyiek beszólnak neki, és a sorban állók szoli-
dáris közössége összefog a megalázása érdekében.
Tanulság: ha Londonban vagy, tégy úgy, mint a londoniak.
Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak. Bárhol vagy, tégy
úgy, mint körülötted a többiek, a helyiek.
Biztos? Mindig???
Az alkalmazkodás a  környezetünkben élô többi ember vi-
selkedéséhez, szokásaihoz és a szervezeti szabályokhoz a min-
dennapi létezésünk kulcsfontosságú eleme. A másik iránti tü-

78
 Narratíva

relem és rugalmasság nélkül szétesne a társadalom. S hogy ez

ne történjen meg, ezért nemcsak a józan és racionális megfon-
tolás diktálja a másik iránti toleranciát, hanem rögzített visel-
kedési minták is.
A társadalmi bizonyíték elvének lényege: ahhoz, hogy az
emberek eldöntsék, hogyan viselkedjenek, mit higgyenek,
elôször is megnézik, hogy körülöttük mások hogyan viselked-
nek, mit hisznek az adott helyzetben.
Azonban ez nem mindig a  közösség és az egyének javára
mûködik. A  szociálpszichológiában az egyik leggyakrabban
hivatkozott történet Kitty Genovese meggyilkolása volt, amit
1964 márciusában követtek el New Yorkban. Amiért ez a tra-
gédia a (nagyvárosokban egyébként ritkának nem mondható)
brutális gyilkosságok sorából kiemelkedett, az a  körülmény
volt, hogy a lány rémült sikoltozására éjjel háromkor nem ke-
vesebb, mint harmincnyolc környékbeli lakó felébredt, volt
olyan, aki az ablakából látta is, hogy mi történik, mások csak
az egyértelmû hangokat hallották, de senki sem segített – min-
denki abban reménykedett, hogy valaki más majd felemeli
a telefonkagylót, és hívja a rendôröket. Egy lakó, aki a hetedik
emeleten lakott, késôbb azt vallotta, hogy civakodás hangjaira
lett figyelmes. Az ablakból egy férfit és egy nôt látott, de nem
tudta kivenni, mi történik, így csak lekiabált: „Hagyd békén azt
a lányt!” A támadó erre megfutamodott, az autójába pattant
és elhajtott, legalábbis a  szemtanú szerint. Ez volt nagyjából
az egyetlen közbeavatkozási kísérlet, ami viszont (paradox
módon) ahhoz járult hozzá, hogy a szerencsétlen lány kínszen-
vedése több mint fél óráig tartott. Ugyanis mialatt a támadó,
Winston Moseley távol volt, senki sem sietett Kitty segítségére,
Moseley viszont pár perc múlva visszatért. Késôbbi vallomásá-
ban sajnos erôs szociálpszichológiai érzékrôl tett tanúbizony-
ságot: „Egy férfi rám kiabált, hogy eresszem el a lányt, de én
tudtam, hogy becsukja az ablakot, és visszafekszik aludni… Ak-
kor ugyan elhagytam a helyszínt, de visszamentem, mert nem
fejeztem be, amiért jöttem…”
Kitty halála nagy szerepet játszott a  szemlélô effektus
(Bystan­der Effect) és a felelôsség megoszlás elmélet (Diffusion
of Responsibility) további kutatásában. Minél több ember ré-
szese egy bizonyos eseménynek, annál valószínûbb, hogy vé-
gül senki nem vállal személyes felelôsséget azzal kapcsolatban.
Bizonyított tény, hogy az ember felelôsségérzete csökken,

79
Kreatív kommunikáció

amennyiben többen vesznek részt egy adott feladat elvégzé-

sében. Mindenki abban reménykedik, hogy majd valaki más…
Kittynek nagyobb esélye lett volna az életben maradásra, ha
csupán egy személy lett volna tanúja az ellene elkövetett tá-
madásnak. Megszületett a  Genovese-szindróma, és  Kitty ha-
marosan a modern társadalom, a városiasodás rémének szim-
bóluma lett.
Az igazodás mások viselkedéséhez persze nem mindig ilyen
szélsôségesen tragikus szituációban nyilvánul meg. Minden-
esetre a  társadalmi bizonyíték elve felhasználható arra, hogy
az egyik ember rávegye a másikat egy kérés teljesítésére, ha el
tudja hitetni vele, hogy ezt a kérést elôtte már sok más ember
teljesítette: „Ezt mindenki így csinálja! … Ezt mindenki tudja!”
Két tényezô van, ami különösen fölerôsíti a másokhoz való
igazodást. Az egyik a bizonytalanság, amikor a szituáció kétes,
az ember nem biztos magában, olyankor jobban figyel a kör-
nyezetében lévôk cselekedeteire, és hajlamos helyesnek elfo-
gadni azt, amit mások helyesnek tartanak. Kétes helyzetekben
a jelenlévôk döntését, hogy például segítsenek-e vagy sem (és
ilyen volt Kitty Genovese esete is), sokkal inkább befolyásol-
ják a jelenlévôk cselekedetei, mint akkor, amikor egyértelmû,
hogy sürgôsen be kell avatkozni.
A társadalmi bizonyíték erôteljes hatásában a másik tényezô
a valós vagy vágyott hasonlóság. Az emberek a lehetséges min-
ták közül elsôsorban a  hozzájuk hasonló emberekét követik.
Ezt olyan drámai statisztikák is igazolják, amelyek azt mutat-
ják, hogy egy-egy nagy sajtónyilvánosságot kapott öngyilkos-
sági eset után nagy számban követnek el öngyilkosságot olyan
zavart lelkû emberek, akiknek vagy az élethelyzete hasonló,
vagy éppen tettük révén igyekeznek hasonulni címlapra került
példaképükhöz.
Cialdini a  társadalmi bizonyíték elvét egy robotpilótához
hasonlítja, ami sokszor remek szolgálatot tesz olyan helyzetek-
ben, amikor egy-egy hétköznapi szituációban való döntéshez
nincs idônk vagy kapacitásunk minden egyes lépésben részle-
tesen megvizsgálni az érveket és ellenérveket. A robotpilóták
azonban csôdöt mondanak, ha a kontrollmechanizmusban rög-
zített repülési adatok hibásak. Ilyenkor a repülô letér a kijelölt
pályáról, és ennek súlyos következményei is lehetnek.
A megoldást a mentális jelenlét adhatja: a céltudatosság és
a  környezetre való nyitottság dinamikus egyensúlya. Ha ész-

80
 Narratíva

revesszük (és nem söpörjük le!) az olyan helyzeteket, amikor

a  „robotpilóta”, vagyis a  társadalmi bizonyíték elve alapján
pontatlan, hibás döntés születne, ki kell kapcsolni az automa-
tát, és át kell térni a kézi irányításra.

Rokonszenv

A szerelmes ifjú a csillagokat is lehozná az égrôl szíve válasz-

tottjának. De nem kell ahhoz kifejezetten szerelmesnek lenni,
hogy szimpatikus embertársainknak megtegyünk akár olyas-
mit is, amit a kevésbé rokonszenveseknek nem tennénk meg.
„Neked bármit, bármikor! … Érted mindenre hajlandó vagyok!”
– még ha leszámítjuk is az ehhez hasonló mondatokban rejlô
túlzást, a neked, az érted azt érzékelteti, hogy az ajánlat exk-
luzív: Neked, Érted többet megteszek, mint másnak, másért,
mert te vonzó vagy számomra.
A vonzó embereknek könnyebben mondunk igent.
A vonzó megjelenés egy olyan személyes tulajdonság, ami
mások elôtt jobb színben tüntethet föl valakit. Ez önmagában
nem nagy meglepetés, de a vonatkozó kutatások azt mutatják,
hogy az elônyös külsônek az átlagossal vagy éppen kifejezetten
elônytelennel szemben még annál is nagyobb az elônye, mint
azt elsôre gondolnánk. A vonzó külsôt egyfajta dicsfény veszi
körül – ez az a  bizonyos glóriaeffektus (halo effect), aminek
révén az a benyomás támad az emberekben, hogy aki szebb az
átlagnál, az nyilván tehetségesebb, jobb, intelligensebb is. Ép-
pen ezért a jó megjelenésû férfiak és nôk könnyebben gyôznek
meg másokat – az elônyös küllem fontos meggyôzô érv is so-
kak számára.
Ennek különféle területeken idônként kifejezetten riasztó
példái is lehetnek. A politikai választások elvileg nem szépség-
versenyek, valójában azonban sokan inkább a jelöltek külseje
alapján adják le a voksukat, semmit a programjuk alapján. Ha
utólag megkérdezik errôl a  választókat, kevesen ismerik be,
a  nagy részük határozottan tagadja, hogy befolyásolta volna
döntését a  külsô megjelenés. Talán nem volt tudatos szem-
pont, de hogy közrejátszott a választásban, azt közvetve bizo-
nyítják kutatási eredmények.
Állásinterjúknál természetesnek vesszük, hogy a jelentkezô jó
benyomást igyekszik kelteni potenciális munkaadójában. Hogy

81
Kreatív kommunikáció

az interjú eredményességében mekkora szerepe van a  von-

zó külsônek, és mekkora a  tudásnak – ebben a  tekintetben
valószínûleg nagy lehet a szórás az arányokban. Az viszont már
számszerûsíthetô, hogy A vonzó külsô az állások betöltésén túl
a  bérek megállapításánál is elônynek számít, és kanadai min-
tákon azt lehet látni, hogy a  vonzó küllemû alkalmazottak át-
lagosan akár 12–14%-kal többet kereshetnek, mint elônytelen
megjelenésû munkatársaik. (Hammermesh és Biddle, 1994)
Nem kevésbé nyugtalanító, hogy a  kutatások szerint a  jog-
rendszer is hasonlóan érzékeny a testméretek és a testfelépítés
döntéseket befolyásoló hatására. Úgy tûnik, a  jó megjelenésû
embereket a jog sokkal kedvezôbb elbánásban részesíti, (a té-
mát összefoglalja Castellow, Wuensch, Moore 1991; Downs,
Lyons 1990). Egy pennsylvaniai vizsgálatban (Stewart, 1980)
a  kutatók értékelték 74 vádlott férfi megjelenését a  tárgya-
lás kezdetén. Amikor azután jóval késôbb megnézték, hogyan
végzôdtek ezek az ügyek, azt találták, hogy a jóképû vádlottak
szignifikánsan enyhébb büntetést kaptak. A jó megjelenésû vád-
lottaknak kétszer akkora esélyük volt a börtönbüntetés elkerü-
lésére, mint a rossz megjelenésûeknek! Egy másik vizsgálatban
– egy erre a célra megrendezett „gondatlanság miatti kártérítési
perben” – azokat a vádlottakat, akik elônyösebb megjelenésûek
voltak az áldozatnál, átlagosan 5623 dollár kártérítésre ítél-
ték, azoknak viszont, akik kevésbé voltak jóképûek, átlagosan
10 051 dollárt kellett fizetniük. A küllemen alapuló elfogultság mind
a nôi, mind a férfi esküdtek döntéseiben megfigyelhetô volt. (25)

A hasonlóság ugyancsak rokonszenvet keltô tényezô. A hason-

lóság alapja pedig szinte bármi lehet: származás, neveltetés,
iskola (általában a közös múlt), munka, hobbi, lakóhely, ruhá-
zat, egy hasonló autó vagy egyéb személyes tárgy stb., stb.
És a  megtalált közös vonás máris nagymértékben fokozza az
együttmûködési hajlamot.
És persze mindenki szereti, ha megdicsérik – még akkor is,
ha zavarba jön tôle. A bókok erôsítik a rokonszenvet, csak a túl
nyilvánvaló hízelgés lehet kontraproduktív.
A rokonszenves személy kisugárzik a környezetére – nyilván
ezzel magyarázható, hogy a reklámokban feltûnôen sok a szép
fiatal nô vagy férfi – kozmetikai termékeknél még érthetô ez
a tendencia, de ha már a lépegetô exkavátort is lenge öltözetû
ifjú hölgy kínálja, akkor kilóg a lóláb (bár kérdés, hogy valaki

82
 Narratíva

azért vesz lépegetô exkavátort, mert egy szép nô kínálja a rek-

lámban, vagy azért, mert szüksége van rá). De ugyanide sorolha-
tó, amikor politikusok a választási kampányban biodíszletként
vonultatnak fel különféle sztárokat és sportolókat.
A rokonszenvkeltés révén történô manipulációt megint
csak a jelenléttel, a józanságra való tudatos törekvéssel lehet
kivédeni. Amikor az autóértékesítô meg akar fûzni bennün-
ket, mint potenciális vásárlókat, természetesen bemutatja
rokonszenvkeltô eszközeinek a teljes tárházát. És még az is le-
het, hogy nem is sikertelenül – amikor egy kereskedô meg akar
gyôzni bennünket, akkor nyilván a  legszimpatikusabb oldalát
mutatja. Ha nem ezt teszi, lehúzhatja a rolót.
Ez persze nem baj.
Csak azt tartsuk szem elôtt, hogy míg ezzel a kedves eladó-
val legfeljebb egy délutánt töltünk el, az autóval valószínûleg
éveket.

Tekintély

A huszadik század egyik legismertebb szociálpszichológiai kí-

sérlete az volt, amikor az amerikai Yale Egyetemen Stanley
Milgram és munkatársai megvizsgálták, mennyire engedelmes-
kednek a résztvevôk a tekintélynek, ha olyasmit kérnek tôlük,
ami a lelkiismeretükkel ellenkezik.
A kísérlethez újsághirdetés révén toborozták a résztvevôket,
akik 20 és 50 év közötti férfiak voltak. A kísérlethez egy-egy
idôpontra párosával rendelték be a jelentkezôket – pontosab-
ban az adott idôpontra behívott kísérleti személy abban a hit-
ben volt, hogy partnere ôhozzá hasonlóan „az utcáról jött” ci-
vil, aki négy és fél dollárért vesz részt a kísérletben. Valójában
a másik résztvevô egy beavatott színész volt. A fehérköpenyes
kísérletvezetô elmagyarázta a  kísérleti személynek (és a  be-
avatott partnernek), hogy a kísérlet, amelyben részt vesznek,
a büntetés hatását vizsgálja a tanulási folyamatra. (A fehér kö-
peny hangsúlyozottan tekintélyes benyomást keltett a kísérleti
alanyokban.)
A kísérleti személy és partnere között kisorsolták a szerepe-
ket – egyikük lesz a „tanár”, a másikuk a „tanuló”. Valójában
úgy irányították a  szituációt, hogy az igazi kísérleti személy
kapja a tanár szerepét. Ezután mindkettejüket bevezették egy

83
Kreatív kommunikáció

szobába, ahol a tanulót lekötözték egy székbe. Demonstrációs

céllal a tanárnak is adtak egy 45 voltos áramütést a székhez
erôsített készülékbôl – ez alig több, mint egy enyhe bizsergetô
érzés. Utána a  tanárt a  szomszédos szobába vezették, ahol
egy generátor volt 30 kapcsolóval, mindegyik mellett felirat-
tal, melyek szerint a feszültség 15 voltonként nôtt, 15-tôl 450
voltig. Továbbá minden felirat mellett minôsítés is szerepelt,
„enyhe áramütés”-tôl „vigyázat: súlyos áramütés”-ig. Az utolsó
két kapcsoló „XXX”-szel volt megjelölve. (A tanár ebbôl a szo-
bából nem láthatta a tanulót, csak mikrofonon és hangszórón
keresztül voltak kapcsolatban.)
A tanár feladata az volt, hogy olvasson fel egy szópárokat
tartalmazó listát, amit a tanulónak el kellett ismételnie. Ha he-
lyesen válaszolt, továbbhaladtak a következô szópárra. Hely-
telen válasz esetén a  tanár növekvô feszültségû áramütést
kellett, hogy adjon a tanulónak, 15 volttól indulva. Valójában
persze a tanulót alakító színész csupán eljátszotta a szimulált
áramütések hatásait.
Elérve a 150 voltot, a tanuló könyörögni kezdett, hogy fejez-
zék be a kísérletet. Ha a kísérleti személy elbizonytalanodott,
a kísérletvezetô azt mondta neki: „A kísérlet szerint folytatnia
kell. Kérem, folytassa.” Zavartan bár, de az alanyok túlnyomó
többsége folytatta a  kísérletet az emelkedô feszültségekkel,
a másik szobában a partnere egyre fokozódó fájdalomérzetet
játszott el, kiabált, hogy állítsák le a kísérletet, végül már va-
lóságos halálhörgést hallatott minden egyes áramütés után.
Ha a  tanár szerepét betöltô résztvevô nem akarta folytatni,
a kísérletvezetô elmondta neki, hogy ô, a kísérlet vezetôje vál-
lal minden felelôsséget a kísérlet eredményeiért és a tanuló ép-
ségéért, és a kísérlet szerint a tanárnak tovább kell folytatnia.
Milgram még a kísérlet megkezdése elôtt közvélemény-ku-
tatást tartott az egyetemi kollégái és az egyetem pszichológus
hallgatói között, és arra kérte ôket, hogy a kísérleti terv elolva-
sása után becsüljék meg: a vizsgálati alanyok hány százaléka
jut majd el a  450 voltos, halálos áramütésig. Mindenki egy,
legfeljebb két százalékra tippelt. A tényleges eredményre sen-
ki sem számított. A  kísérleti személyek egyike sem állt meg
300 volt alatt, és 65%-uk ment el a  végsôkig, a  450 voltig.
És ezek az emberek a  hétköznapi életben mind tisztességes,
becsületes emberek voltak, életkor, foglalkozás és iskolázott-
ság tekintetében nagyjából a társadalom átlagát reprezentál-

84
 Narratíva

ták. A kísérletet késôbb mások is megismételték, de bármit is

próbáltak változtatni a résztvevôk összetételén, ez a végered-
ményként kapott arányon lényegében nem változtatott.
A Milgram-kísérlet minden variációja azt bizonyította, hogy
a társadalomban rendkívül erôs nyomás nehezedik az emberekre,
hogy együttmûködjenek a tekintély megtestesítôivel. Az emberek
jelentôs többsége vakon engedelmeskedik gyakorlatilag bármi-
lyen parancsnak csakis azért, mert aki a parancsot adta, annak
valamiféle tekintélye, hatalma van. A  háborús bûnöket vizsgáló
perekben az egyik leggyakoribb védekezés: Parancsra cseleked-
tem. A  legitim feljebbvalóink iránti szinte vak engedelmességet
a társadalom az egészen kisgyermekkortól való rendszeres szo-
cializációval oltja belénk, amikor azt tudatosítja, hogy az enge-
delmesség a helyes és követendô magatartás. Ez természetes is
a gyerekeknél és mindazoknál, akik (még) nem elég érettek arra,
hogy felelôs döntést hozzanak. És mire érettebbek lesznek, az au-
tomatikus, átgondolatlan tekintélytisztelet az emberek többségé-
ben megmarad, mint jól bevált döntéshozatali ökölszabály.
Az automatikus tekintélytisztelet arra készteti az embere-
ket, hogy jobban figyeljenek a  tekintély szimbólumaira, mint
a lényegi tartalomra. A Milgram-kísérletben fontos és látható
attribútum volt a  kísérletvezetô fehér köpenye, de maga az
a  tény, hogy az illetô a  saját személyében a  Yale Egyetemet
képviselte, szintén nagy súllyal esett latba. Alapvetôen három
fajta szimbólum alkalmazható hatásosan: a cím vagy rang, az
öltözködés és a  státusszimbólumnak tekinthetô vagyontár-
gyak, például az autó. (A Milgram-kísérlet leírása nem tér ki
rá, de biztosra vehetjük, hogy amikor a kísérlet elején a vezetô
bemutatkozott a  résztvevôknek, a  nevéhez valamilyen tudo-
mányos címet is megemlített.) Ezek a  tényezôk akkor is hat-
nak, ha ezen kívül semmi más nem szól a tekintélyes személy
hitelessége mellett. A  gyógyászati vagy kozmetikai termékek
reklámjaiban a  megszólaló szakértô a  leggyakrabban fehér
köpenyben jelenik meg, azt sugallva, hogy ô orvos, gyógysze-
rész vagy vegyész – valójában persze tudjuk, hogy az illetô egy
színész, aki illô gázsi ellenében igyekszik meggyôzni a nézôket
arról, hogy az adott termék tudományos kutatások eredmé-
nyeként született meg és szolgálja a fogyasztók javát.
A tekintély szimbólumainak manipuláló hatásával szem-
ben úgy védekezhetünk, ha föltesszük magunknak ezt a  két
kérdést: „A tekintélyt megtestesítô személy valóban szakte-

85
Kreatív kommunikáció

kintély-e? Mennyire tekinthetjük ôt megbízhatónak?” Az elsô

kérdés a  tekintélyes benyomást keltô szimbólumokról a  bi-
zonyítékokra tereli a  figyelmünket. A  második kérdés pedig
azért nagyon fontos, mert van egy viszonylag gyakori, hatásos
bizalomerôsítô taktika, aminek a lényege: a meggyôzési szak-
ember elôször valamilyen enyhén negatív információt, „rossz
hírt” oszt meg a  közönségével, ami kicsit rombolja az ô vagy
a terméke tekintélyét – ezzel a stratégiával ugyanis a becsüle-
tesség és ôszinteség látszatát keltik, amivel aztán a „hiba beval-
lását” követô pozitív információk még hitelesebb benyomást
keltenek a potenciális ügyfelekben.

A hiány elve

Sokan úgy gondolják, hogy a fekete péntek (Black Friday) kife-

jezés (ami Amerikában a hálaadás napját követô pénteket je-
löli, és a karácsonyi bevásárlási szezon kezdete), eredetileg az
1929-es nagy tôzsdekrach napjáról kapta a nevét – a valóság
viszont az, hogy a tôzsde egy fekete kedden omlott össze. A vá-
rosi legenda szerint a kereskedôk megelégelték a nap negatív
sugallatát, és azt vették a fejükbe, hogy a negatív reklámot fel-
használva új életet visznek ebbe a napba. E szerint a történet
arra vonatkozott volna, hogy a  kereskedôk nagy része az év
egészében pénzügyi veszteséget produkál, és csak ezen a na-
pon, a  karácsonyi vásárlási rohammal indul el az élet náluk,
így „a vörösbôl fekete lett”, ez által jelezve ennek fontosságát.
Az 1966-ból származó elsô, hivatalosan is dokumentált
feljegyzés szerint a Black Friday kifejezés Philadelphiában ala-
kult ki annak következtében, hogy a  rendôrök, buszvezetôk,
valamint a taxisofôrök rettegtek a hálaadást követô napokban
fellépô tömegáradattól, amely az egész várost közlekedési du-
góba kényszerítette. A  philadelphiai rendôrség nevezte feke-
tének a hálaadást követô pénteket, ugyanis a Black Friday hi-
vatalosan is megnyitja a karácsonyi bevásárlást a városban, és
ez által számos forgalmi dugó alakul ki, a járdákon lehetetlen
a közlekedés a hömpölygô tömegtôl.
Az azóta eltelt évtizedekben a Black Friday körüli tömeghisz-
téria nem csökkent, sôt. 2008-ban Jdimytai Damourt, a Long
Island-i Walmart ideiglenes munkavállalóját halálra taposták,
mikor a tömeg türelmetlenül az ajtónak feszülve várta az üzlet

86
 Narratíva

nyitását. Az ott dolgozók megpróbálták feltartani a  tömeget,

de végül a közel 2 ezer ember betörte ajtót, és Damourt elso-
dorták. Súlyosan megsérült, a mentôk megpróbálták kimenekí-
teni a tömegbôl, amely egyszerûen átgázolt rajta. Megkísérel-
ték újraéleszteni, de sikertelenül. A reggeli incidensben további
öt vásárlót kellett kórházba szállítani. (13)
És ez csak egyetlen szélsôséges példa arra, hogy a kereske-
delem hogyan próbálja mozgósítani a vásárlókat – és nem is
sikertelenül. Európa keleti felén az idôsebbek még emlékeznek
azokra az idôkre, amikor ha megjelent egy-egy hiánycikknek
számító termék az üzletekben, akkor a fekete péntekihez ha-
sonló jelenetek játszódtak le. Jóllehet, azóta az üzletek polcai
nálunk is roskadoznak az árutól, a  kereskedelem ügyes akci-
ókkal és egyéb trükkökkel mindig meg tudja teremteni azt az
érzést a vásárlókban, hogy az a termék, amit ô szeretne, „csak
itt, csak most, csak neki” kapható ilyen elônyös feltételekkel.
Ezek az akciók elsôsorban a  hiány elvére építenek, ami
szerint az emberek nagyobb értéket tulajdonítanak azoknak
a  lehetôségeknek, amelyek számukra kevésbé elérhetôk.
Vagyis azt igyekeznek sugallni, hogy az adott termékbôl kor-
látozott készletek állnak csak rendelkezésre, és azok is csak
bizonyos határidôn belül. A nehezen megszerezhetô dolgok ál-
talában értékesebbek, és ha nehezen lehet hozzáférni egy áru-
cikkhez vagy egy élményhez, akkor automatikusan felértékel-
jük a minôségét. A másik tényezô, hogy ha egy dolog nehezen
hozzáférhetô, akkor azzal sérül a  szabadságunk, nem tudunk
élni a  nekünk tetszô áru vagy szolgáltatás megvásárlásának
a  jogával. Szabadságunk korlátozására pedig úgy reagálunk,
hogy még jobban akarjuk a kérdéses dolgot, mint amennyire
azelôtt akartuk.
Van két korosztály, amelyik különösen fogékony a hiány el-
vén keresztül történô manipulációra, ez pedig egyrészt a  két
év körüli kisgyerekek, másrészt a  tinédzserek korosztálya.
A  kétévesek éppen felfedezik, hogy ôk különálló személyisé-
gek önálló akarattal (ez a bizonyos dackorszak), a tinédzserek
pedig már elérhetô közelségben látják a  felnôttkort, amikor
függetlenedhetnek a  szülôi befolyástól. Éppen ezért ez a  két
korcsoport különösen érzékeny a korlátozásokra.
A hiány elve azonban nemcsak a fogyasztási cikkeket érté-
kelheti fel, hanem az információkat is. Ha eltiltanak bennünket
valamilyen információtól, akkor majdnem mindig „csakazértis”

87
Kreatív kommunikáció

meg akarjuk szerezni az információt. Ráadásul még mielôtt si-

került volna megismerkedni az adott információval, máris pozi-
tívabban viszonyulunk a tartalmához.
Uszító demagógok bevált módszere, hogy ha népszerûsíteni
akarnak egy nehezen védhetô vagy népszerûtlen álláspontot,
akkor valamilyen úton-módon elérik, hogy üzenetük terjeszté-
sét a hatóságok betiltsák. Elfogadhatatlan nézeteik elfogadta-
tásának a leghatékonyabb módja paradox módon az, ha elérik,
hogy anyagaikat hivatalosan cenzúrázzák, és a cenzúrázás té-
nyét közlik a nagyközönséggel.
Ismert tény, hogy Magyarországon 1989 elôtt az iroda­lom­­
politikában a 3T elve érvényesült, vagyis a mûvek a „tá­mo­gatott-
tûrt-tiltott” kategóriák valamelyikébe soroltattak be. Miután
megszûnt a tiltás, a közönség nagy érdeklôdéssel várta a koráb-
bi évtizedek íróasztalfiókba kényszerített re­mek­mû­veit – és még
ha voltak is a megjelenô könyvek között igazi remekmûvek, a til-
tás megszûntével a reveláció már erôsen „fékezett habzású” volt.
Az információs hiánygazdálkodás élteti a  pletyka mûfaját
is. Az információ átadási módjának ismérvei azt a benyomást
igyekeznek kelteni a  befogadó félben, hogy ezzel a  pletyivel
exkluzív, ritka kincshez jut: „Neked elmondom, de ne add to-
vább senkinek!”
A hiány lélektani nyomása ellen azért nehéz védekezni, mert
a fenyegetô veszteség érzete felkorbácsolja az érzelmeket, ami
viszont megnehezíti a gondolkodást. Ezért érdemes idejekorán
felfigyelni arra, amikor a  hiánnyal jellemezhetô helyzetekben
kezd elfogni bennünket az izgalom – minél hamarabb feltes�-
szük magunknak a  kérdést, annál nagyobb esélyünk van rá,
hogy racionálisan tudjunk mérlegelni: „Valóban szükségem van
erre a  dologra, vagy csak azért mozdulok rá, mert nehezen
hozzáférhetô?”

A szerzetesek története

Láthattuk az elôzô fejezetben, hogy egy nézôpont befolyásol-

ja a  probléma vagy szituáció értelmezését/narratíváját, ami
viszont meghatározza az események további menetét, boríté-
kolja az egész további forgatókönyvet, a probléma megoldását
vagy megoldatlanságát is.

88
 Narratíva

Ez érvényes az élet legalapvetôbb kérdéseire adott vála-

szainkat vagy a mindennapok bosszantó apróságait illetôen is.
Mindenesetre a fejezetet célszerûnek látjuk egy az életfilozófi-
ánkra kreatív hatást gyakorló történettel zárni:

A kolostorra nehéz idôk jártak. Valaha egy nagy szerzetes-

rendhez tartozott, amely azonban a vallási üldözések idején,
a  XVII. és a  XVIII. században felbomlott és szétszóródott.
Ebben a mi kolostorunkban is már csak öten maradtak: az
apát és négy másik szerzetes, mindannyian túl a hetvenen.
A rend nyilvánvalóan kihalófélben volt.
A kolostort körülölelô erdô mélyén volt egy kis kunyhó, amit
a közeli városban élô rabbi idônként remetelaknak használt. Egy
szép napon eszébe jutott az apátnak, hogy meglátogatja a reme-
telakban idôzô rabbit, és megkérdezi, tudna-e valamit tanácsol-
ni, hogyan lehetne megmenteni a kolostort. A rabbi szívélyesen
fogadta az apátot, aztán vele borongott: „Bizony, így megy ez
– mondta –, kihalt a lélek az emberekbôl. A zsinagógába is alig
jár már valaki.” Így hát az öreg rabbi és az öreg apát együtt
siránkoztak, olvasgatták a Tórát, és mély dolgokról beszélgettek.
Amikor ideje volt már, hogy az apát elinduljon hazafele,
megölelték egymást. Csodálatos volt veled – mondta az apát
–, és majd’ el is felejtettem, amiért jöttem. Tudnál valamilyen
tanácsot adni, hogyan lehetne megmenteni a  kolostort? –
Sajnos nem – válaszolta a rabbi –, nem tudok tanácsot adni.
Az egyetlen dolog, amit mondhatok: egyikôtök a Messiás.
Amikor a szerzetesek meghallották a rabbi szavait, egyre
azon törték a fejüket, hogy mit jelenthet ez: „Egyikünk a Mes-
siás? Szerinted az apátra gondolt? Hát persze – nyilván az
apátnak kell lennie, aki már oly régóta a vezetônk. Másfelôl
viszont gondolhatott Tamás testvérre is, aki kétségkívül egy
igazi szent. Nyilván nem Elrod testvérre gondolt – ô olyan
hóbortos. Bár az is tény, hogy Elrod nagyon bölcs. Biztos
nem Philip testvérre gondolt, ô túlságosan passzív. Igaz,
hogy aztán varázslatos módon mindig ott terem, amikor
szükséged van rá. És hát persze, nyilván nem rám gondolt
– vagy talán mégis? Óh, Uram Istenem, csak engem ne! Én
nem jelenthetek ilyen sokat a Számodra, ugye?”
Ahogy így mérlegelték a lehetôségeket, az öreg szerzetesek
lassan elkezdtek különleges tisztelettel viszonyulni egymás-
hoz, mert ott volt egy pici lehetôsége annak, hogy valame-

89
Kreatív kommunikáció

lyikük a Messiás. És mivel annak is volt egy nagyon-nagyon

pici lehetôsége, hogy saját maga a Messiás, minden szerzetes
elkezdett különleges tisztelettel viszonyulni saját magához is.
Minthogy az erdônek nagyon szép fekvése volt, a városi
emberek idônként kirándultak, piknikeztek, barangoltak
a régi ösvényeken, és meglátogatták a kolostort is. Érezték
annak a  különleges tiszteletnek az auráját, ami az öt öreg
szerzetest körülvette, és betöltötte a kolostor légkörét. Egy-
re gyakrabban kezdtek kijárni, elhozták a barátaikat is, és
a barátaik is elhozták az ô barátaikat. Egy vagy két fiatalabb
férfi beszédbe elegyedett a szerzetesekkel. Egy idô után azt
is megkérdezték, hogy csatlakozhatnának-e. Aztán újabbak
és újabbak. Néhány év alatt a  kolostor ismét felvirágzott,
és – a rabbi ajándékának köszönhetôen – szeretetteli, igazi
közösséggé vált, az egész birodalom javára. (155)

Gyakorlatok

2/1. Történetmagvak

Az improvizációs gyakorlatok között található, szavanként vagy

mondatonként létrehozott körmese-játékok újabb variációja.
A csoport vezetôje vagy egyik tagja mond négy semleges, egy-
mástól független mondatot, amelyeknek látszólag semmi kö-
zük egymáshoz. A feladat: a csoport tagjai külön-külön, egyé-
nileg kerekítsenek ki egy tetszés szerinti történetet, amelybe
beleszerkesztik a négy mondatot, és kiegészítik karakterekkel
és részletekkel. A megírásra kapnak tíz percet. Utána felolvas-
sák egymásnak a „mûveket”.
Lehet úgy is variálni a gyakorlatot, hogy ketten-ketten pár-
ban dolgoznak, vagy négy mondat helyett csak egy kezdô és
egy zárómondatot kapnak a résztvevôk.

2/2. A közös ebéd

Roger Van Oech idéz egy fizikust, aki szerint akkor lépünk
elôre, a tudományban, amikor arra kényszerülünk, hogy vál-
toztassunk az érdeklôdésünkön. Ez a változtatás igazán nem

90
 Narratíva

bonyolult dolog, már az elegendô hozzá, ha együtt ebédelünk

valakivel. Képzeld el, hogy az alábbi párok együtt töltenek
egy-másfél órát egy étteremben. Szerinted mit tanulnak egy-
mástól?
• buszsofôr és komikus
• kozmetikus és biztosítási ügynök
• autószerelô és politikus
• óvónô és software-programozó
• pap és egy elegáns étterem fôpincére
• rákosztály ápolónôje és jazzdobos
• pilóta és geológus
• koreográfus és bukméker
• prostituált és profi focista
• rendôr és könyvtáros
• cirkuszi bohóc és repülésirányító
• torreádor és kertész
• bolond és bankár (110)

2/3. Egy mondatban

Fogalmazd meg egy mondatban, hogyan mûködik

• a kölcsönösség elve
• az elkötelezettség és következetesség elve
• a társadalmi bizonyíték elve
• a rokonszenv elve
• a tekintély elve
• a hiány elve
a manipulációban!

2/4. Konkrét üzenetek

Milyen konkrét szituációban tudnád alkalmazni a  meg­gyô­

zésben
• a kölcsönösség elvét?
• az elkötelezettség és következetesség elvét?
• a társadalmi bizonyíték elvét?
• a rokonszenv elvét?
• a tekintély elvét?
• a hiány elvét?

91
Kreatív kommunikáció

Próbálj mindegyikre írni/mondani egy konkrét üzenetet

úgy, hogy az ne legyen manipuláció, vagyis minden esetben
a meggyôzés fô eszköze a racionális érv legyen, a pszichológiai
elv alkalmazása csak kiegészítse azt!

2/5. Két monológ

a) Válassz egy közismert történetet vagy mesét, és a fejezet-

ben olvasható Piroska és a  farkas sztori mintájára írd meg
a fôszereplôk különbözô szempontból megfogalmazott mono-
lógjait – legalább kettôt. (De lehet több szereplôt is megszólal-
tatni, például a Piroska-történetben a kislány Édesanyját, a Va-
dászt, vagy a Nagymama házában lakó Kisegeret stb.) Fontos,
hogy minden megszólaló szereplônek legyen meg a saját igaz-
sága, ami a  cselekedeteit motiválja. Ha írásban már gördülé-
kenyen megy a  gyakorlat, próbáld megkapásból rögtönözve,
élôszóban!
b) Mesélj el (írj le) két-két monológban olyan történeteket,
melyekben a manipuláció

• a kölcsönösség elvén,
• az elkötelezettség és következetesség elvén,
• a társadalmi bizonyíték elvén,
• a rokonszenv elvén,
• a tekintély elvén,
• a hiány elvén alapul!

Az egyik monológban a manipulátor, a másikban a manipulá-

ció áldozata szemszögébôl mondd el a történetet!
Igyekezz kiemelni mindkét fél igazságát!

92
3. fejezet

Asszertív kommunikáció
– a helyzet átértelmezése

Versengésbôl együttmûködés
Más az ember és mások a tettei. A jó cselekedetet helyeselnünk,
a  rossz cselekedetet helytelenítenünk kell, de maga a  cselekvô,
akár jó ember, akár rossz, mindig megérdemli a tiszteletünket vagy
a szánalmunkat, a körülményektôl függôen. „A vétket gyûlöld, ne
a vétkes embert” – ezt a szabályt könnyû megérteni, mégis ritkán
gyakorolják, s ezért terjed a világon a gyûlölködés mérge.

Az igazság keresésének alapja az ahimszá.1 Nap mint nap

meggyôzôdhettem róla, hogy hiábavaló a keresés, ha nem az
ahimszán alapul. Valamely rendszernek ellenállni, valamely
rendszer ellen harcolni tökéletesen helyes dolog lehet, de ha
a rendszer alkotójával szegülünk szembe, ha ellene harcolunk,
az olyan, mintha önmagunkkal állnánk szemben, és önmagunk
ellen harcolnánk. Hiszen valamennyiünket ugyanabból az
anyagból gyúrták, valamennyien ugyanannak a  teremtônek
a  gyermekei vagyunk, és végtelen isteni erôk rejtôznek ben-
nünk. Ha egyetlen emberi lényt is megalázunk, ezzel amaz
isteni erôket alázzuk meg, és így nem csupán az emberrel te-
szünk rosszat, hanem általa az egész világgal is. /Gandhi/ (54)

Márpedig Gandhi tudott valamit.

A brit uralom ellen kibontakozó nemzeti mozgalom ve­ze­tô­
jé­nek, a független India „atyjának” a tanai nemcsak meghatá-
rozó szerepet játszottak egy szubkontinensnyi ország függet-
lenné válásában, hanem azóta is megkerülhetetlen erkölcsi

1
ahimszá – erôszaknélküliség; minden erôszaktól való tartózkodás; jó­in­du­
lat; az indiai vallások, különösen a dzsainizmus egyik ôsi elve.

93
Kreatív kommunikáció

pél­daképet jelentenek az egész emberiség számára. Senki sem

tehet úgy, mintha nem létezett volna ez az ember, vagy elvei
csupán egy mezítlábas, lepedôbe burkolózó fantaszta „irodal-
mi munkásságának” a részei lennének, amelynek a valósághoz
nem sok köze van. Albert Einstein egy (már 1931-ben) Gandhi-
hoz címzett levélben így írt: Ön megmutatta, hogy lehetséges
erôszak nélkül sikert elérni még azokkal szemben is, akik nem
válnak meg az erôszak módszerétôl. (35) A  teljes igazsághoz
persze az is hozzátartozik, hogy a függetlenség kivívása, India
és Pakisztán megszületése végeredményben egyáltalán nem
volt erôszakmentes, vértelen folyamat. De az mindenképpen
bebizonyosodott, hogy a Gandhi által képviselt kommunikáci-
ós modell még történelmi léptékben is mûködôképes. És azért
valljuk be: a  mindennapjaink során a  legtöbbünk nem törté-
nelmi léptékben igyekszik kommunikálni, hanem hatékonyan.
Bizonyos esetekben a hatékony kommunikáció alapja lehet az
agresszivitás. És ezalatt nem feltétlenül csak azt kell érteni, hogy
egy balegyenes vagy jobbhorog viszonylag meggyôzô érv lehet
sok esetben. Ha egy négyéves kisgyerek kiszalad a  forgalmas
úttestre az elgurult labdája után, akkor – ha van a közelében és
eléri –, a felnôtt olyan erôvel ránthatja vissza, ami fájdalmat is
okoz a kicsinek. Ez is agresszív megnyilvánulás. De világos, hogy
egy ilyen szituációban nincs helye „diplomáciai tárgyalásoknak”.
Más esetekben a hatékonyság kulcsa a szubmisszivitás, az
alárendelôdés – a  „talp- vagy egyéb nyalás”. És bár vannak
fokozatbeli különbségek az enyhétôl az idônként kifejezetten
gyomorforgatóig, a  legfontosabb azt szem elôtt tartanunk,
hogy a  szolgalelkûség és a  kiszolgáltatottság két nagyon
különbözô magatartás, illetve állapot.
Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a fenti esetekben nincs
jelen az erôszakmentesség (ahimszá), de még a  hatékonyság
sem érvényesül egyenlô arányban a két fél számára.
Az a harmadik fajta hatékony kommunikáció, amelynek az
alapját az ahimszá képezi, az elmúlt évtizedekben a  nyugati
féltekén, a  tárgyalástechnika fogalomkörében asszertivitás
néven vált ismertté. Ez érdekérvényesítést jelent mások ér-
zéseinek és jogainak a megsértése nélkül. Az asszertív ember
öntudatos és határozott, de együttmûködésre törekszik: a kör-
nyezetével összhangban igyekszik elérni a céljait. Az asszertív
kommunikációban a felek egyenrangúak.
Érdekérvényesítésre az élet minden területén szükség van.

94
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

Az üzletemberek, jogászok és diplomaták persze profik. Az

ô praxisukban általában óriási tét forog kockán egy konflik-
tusban, és a többségük megtanulta (többnyire a tanulmányai
során, de ha akkor nem, akkor a saját kárán), hogy nem mindig
az agresszív stratégia a célravezetô.
A többiek, az amatôrök pedig sokszor vagy az agresszivitás-
ban, vagy a másikkal szembeni lojalitásban, alárendelôdésben,
behódolásban, ôszinte vagy színlelt megalázkodásban látják
a boldogulás kulcsát – ki mit szûrt le életének eddigi rendszer-
telen tapasztalataiból, ki mit hozott a génjeiben, illetve hogyan
szocializálódott. Természetesen nekik is vannak (sokszor ide-
alizált) elképzeléseik arról, hogy partnerként, kölcsönös tisz-
teleten alapuló egyenrangú kapcsolatban kellene megbeszélni
a másikkal a problémát, jóindulatúan és segítôkészen viszonyul-
ni egymáshoz, és ettôl a világ egyszer csak egészen élhetôvé
és emberivé válna. De ez rendszerint csak egy-két kedves vagy
rendes emberrel jön össze, a nagy többséggel nem.
Pedig néha még próbálkoznak is!
Igenám, csakhogy kettôn áll a vásár.
Mi van akkor, ha az egyik fél egyenrangúként tekintene a má-
sikra, de az nem viszonozza ezt – lekezeléssel, agresszivitással,
erôszakossággal vagy éppen visszahúzódással, sunyi passzivi-
tással reagál? A jóindulatú próbálkozás sokszor csírájában elhal,
a naiv idealista álmodozó keserûen konstatálja, hogy a farkas-
törvények erôsebbek az idillisztikus elképzeléseknél, a  pozíció
és az érdekek lesöprik a kölcsönös szeretet és a tisztelet igényét.
Az asszertív kommunikáció nehézségét az jelenti, hogy konf-
liktushelyzetben automatikusan mûködésbe lépnek az állatvi-
lágból hozott ösztönös reakcióink – harcolj vagy menekülj! Ezen
nem kell gondolkodni, ez kapásból jön. Ezért aztán az is ösztö-
nös reakció, hogy konfliktus esetén a problémát rögtön a másik
fél személyében látjuk. (Vele harcolunk vagy tôle menekülünk.)
A harc alapkérdése: KI jelenti a konfliktusban a problémát?
Mindkét fél a  másikra mutogat. A  konfliktus megoldását
a másik fél legyôzésében, végsô esetben erkölcsi, egzisztenciá-
lis vagy akár fizikai megsemmisítésében látja. Mindkét fél sze-
rint a másik a támadó, akivel szemben saját cselekedeteinek az
indítékát a jogos önvédelem adja.
A konfliktus feloldásához szemléletváltásra van szükség:
Nem az a kérdés, hogy KI, hanem hogy MI?
MI A PROBLÉMA?

95
Kreatív kommunikáció

A Te-üzenet agressziót vált ki,

az Én-üzenet támadhatatlan

Ahhoz, hogy megfogalmazzuk (és megoldjuk) a problémát, il-

letve feloldjuk a konfliktust, az objektív tényekbôl kell kiindul-
nunk a másik fél minôsítése nélkül.
A minôsítés csak provokálja a másik felet, növeli a feszültséget,
és csökkenti az objektivitás esélyét. Bármilyen pontosan össze-
gezzük is a tényeket, ha közben lehülyézzük a másik felet, az nem
fogja segíteni a kibontakozást. De még csak nem is kell az illetô
elmebeli képességeit ecsetelni. Ha csak felelôtlennek nevezzük ôt,
az is az egyszeri konkrét viselkedés általános kiterjesztése part-
nerünk minden egyéb helyzetben megnyilvánított cselekedeteire
– pedig ha velünk szemben fogalmaznának meg hasonló általáno-
sításokat, nyilván megsértôdnénk és kikérnénk magunknak.
És a minôsítés csak egy speciális esete az általánosításoknak
és ködösítéseknek. Gondoljunk bele, napjában hányszor hasz-
náljuk a következô szavakat: mindenki, senki, mindig, soha. És
gondoljunk bele: amikor a  hétköznapi vitáinkban használjuk
ezeket a szavakat, vajon hányszor fedik PONTOSAN a valósá-
got? És hányszor csak úgy ‘sacc per kábé’?
Vitatkozás közben öntudatlanul bár, de gyakran éppen
ezeknek vagy az ezekhez hasonló általánosításoknak a  segít-
ségével igyekszünk „drámaibbá” tenni a másik féllel szembeni
vádjainkat – a gond csak az, hogy a megvádolt fél az esetek
többségében konkrét ellenpéldával tud visszavágni.
Márpedig a konkrét mindig erôsebb, mint az általános:
• „Mindig nekem kell elrakodnom utánad! – A múlt szerdán
speciel én raktam el a te holmidat.”
• „Soha nem viszel sehova! – Múlt szombaton elvittelek
a moziba.”
• „Engem mindenki hülyének néz! – Én nem nézlek hülyé-
nek. És úgy látom, hogy a kollégáid is tisztelnek.”
• „Itt senki sem dolgozik! – Érdekes, valahogy mégiscsak
megvalósult a legutóbbi projekt is. És január óta ez már
az ötödik.”

Persze az ember nem gép: indulatai, érzelmei vannak. Azonban

a másik fél minôsítése (vagyis sértegetése), a verbális agresszió,
de még az indulatos általánosítások is mind úgynevezett Te-
üzenetek: a másik félre irányulnak, az ösztönös Harcolj! reakció

96
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

megnyilvánulásai, ami természetesen vonja maga után a másik

fél sértôdését és agresszivitását. Te-üzenet minden olyan eset,
amikor minôsítjük a másik felet, vagy megmondjuk neki, hogy
mit kéne (vagy nem kéne) gondolnia vagy tennie. A Te-üzenetek
kockázata, hogy elmérgesítik a kapcsolatokat, mert:
• bûntudatot keltenek
• hibáztatásnak, megalázásnak, bírálatnak, elutasításnak
érzik ôket
• a másik személy megbecsülésének a hiányát közvetítik
• gyakran ellentámadást vagy megtorlást váltanak ki
• sértik a másik önbecsülését
• nem ösztönöznek arra, hogy a  másik változtasson az el
nem fogadható viselkedésén
• sértve érzik magukat és utóbb neheztelnek ránk
• gyakran érzik büntetésnek a Te-üzeneteket (58)

Mindezek a felsorolt tényezôk nyilvánvalóan rontják a kapcso-

latot a másik féllel, hosszú távon lehetetlenné teszik az együtt­
mû­ködést. Nem mindegy, hogy azokkal az emberekkel, akikkel
rendszeresen, nap mint nap találkozunk, egymásra vagyunk
utalva (a családban, az iskolában vagy a  munkahelyen, a  la-
kóhelyünkön stb.) milyen a  viszonyunk, és hogy holnap vagy
holnapután is számíthatunk egymásra.
Miközben ez nyilván azt jelenti, hogy az asszertív egyen-
rangú viszonynak és az együttmûködô kapcsolatnak alapvetô
jelentôsége van hosszú távon, mindezzel senkit sem akarunk
arra bátorítani, hogy rövid távon, az egyszeri találkozások ese-
tében (munkáját végzô BKK-ellenôrrel, ügyünket érzéketlenül
és körülményesen intézô hivatalnokkal, udvariatlan eladóval
stb.) kapásból indítsunk agresszíven. Kétségtelen, hogy egyes
esetekben célszerû lehet rövidre zárni a problémát, viszont so-
sem tudhatjuk, hogy az egyszeri találkozás vajon nem csupán
az elsô egy késôbbi hosszabb távú ismeretségben…
De bármennyire is az objektív tárgyilagosság a cél, a szubjek-
tív ént nem lehet kikapcsolni. A kérdés az, hogy lehet-e a problé-
ma megoldásának a szolgálatába állítani? Szerencsére van olyan
szubjektív megnyilvánulás, ami nem tudja sérteni a másik felet:
ez pedig a saját érzéseink megfogalmazása, az Én-üzenet.
Az Én-üzenet a problémát okozó helyzet, illetve viselkedés
reakciójaként bennünk keletkezô érzések, indulatok megfogal-
mazása.

97
Kreatív kommunikáció

Ha magukat a konkrét a tényeket megfogalmazzuk a másik

fél minôsítése nélkül, az nem sértheti ôt – a  tényekkel nincs
mit vitatkozni.
Az én érzéseim pedig az enyémek, rólam szólnak – a másik
fél ezekkel megint csak nem tud vitatkozni.
(Feltéve persze, hogy az „Úgy érzem…” fedezéke mögé búj-
va nem megbélyegzô Te-üzeneteket küldünk: az „Úgy érzem,
te egy disznó vagy” közlés semmivel sem kevésbé Te-üzenet,
mintha egyszerûen azt mondanánk: „Disznó vagy”. Éppen ezért
Thomas Gordon, az asszertív kommunikáció egyik legnagyobb
hatású guruja azt szokta tanácsolni a tréningjein a tanítványok-
nak, hogy töröljék az Úgy érzem… indítást a  mondataikból,
és helyette fogalmazzák meg pontosan az érzésüket, például:
Csalódott voltam … Azt akartam, hogy szép legyen a  lakás,
amikor nagyanyádék jönnek … Ingerült voltam, mert eszem-
be jutott, hogy abban állapodtunk meg, nem mégy el anélkül,
hogy kiporszívóznál. (57)

Forgatókönyvek

Családtagok, régi kollégák, barátok, szomszédok között, ahol

jól bejáratott együttmûködô kapcsolat van, nagy az esély arra,
hogy a felmerült konfliktust már az Én-üzenet megfogalmazása
segít feloldani.
Az a fél, akinek a viselkedése okozta a gondot, valószínûleg
nem szeretné veszélyeztetni az alapvetôen jó viszonyt a part-
nerrel, s  ha a  másik fél úgy adta tudtára a  problémát, hogy
azon ô nem sértôdhetett meg, ezzel már meg is könnyítette
a számára, hogy belássa a hibáját, és tegyen ellene. Ilyenkor
többnyire nem tudatos rossz szándék állt a háttérben, inkább
az, hogy talán eszébe sem jutott az illetônek, lépésével milyen
kellemetlenséget okozhat másoknak.
De a konfliktusok nem mindig oldódnak meg ilyen idilli módon.
Amikor a „bûnösnek” a jól megfogalmazott Én-üzenet elle-
nére sem akar leesni a tantusz, akkor nyilván valahogy rá kell
vezetni, mi lenne a teendôje.
Sokszor ilyen esetben a  sértett fél hajlamos „szépen meg-
kérni” az illetôt, hogy tegyen így vagy úgy, és akkor nem lesz
probléma. Ha most az olvasó egy pillanatra magakadt azon,
hogy vajon az elôzô mondatban miért van a „szépen megkérni”

98
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

idézôjelben, akkor azt is megsejtheti elôbb-utóbb, hogy mi le-

het ezzel a másik fél baja.
Senki sem szereti, ha megmondják neki, hogy mit csináljon
(ne csináljon, gondoljon, ne gondoljon stb.)
Az Én-üzenet célja az, hogy úgy hívja fel a másik figyelmét
a problémát okozó magatartására, hogy az ne tudjon meg­sér­
tôd­ni. És erre most egy (bármilyen szépen becsomagolt) utasí-
tásra mégiscsak meg tud sértôdni. Ráadásul a sértett érzése-
inek/indulatainak nagy részét az Én-üzenet ugyan ártalmatlan
mederbe tereli, de azért többnyire marad belôle éppen annyi,
hogy ezek a  felhangok átszínezzék, átértelmezzék a  „szépen
kérést”, ami így gúnyos-indulatos benyomást és ellenállást kelt
a célszemélyben.
Mi tehát a teendô?
Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy világosan különb-
séget tegyünk a naiv udvariaskodás, illetve az asszertív straté-
gia (és az annak szerves részét képezô tudatos udvariasság)
között.
Az udvariaskodás azért naiv, mert abba az illúzióba ringatja
az udvariaskodót, hogy azzal érheti el a célját, ha szépen meg-
kéri a másikat, aki ettôl majd meghatódik, és teljesíti a kérést.
Valljuk be: a legtöbb ember nem ennyire széplelkû. Hiába az
udvarias kérés, ha annak teljesítése sértené a  teljesítô érde-
keit, akkor – lehet, hogy szépen és udvariasan becsomagolva,
de – szinte bizonyosan vissza fogja utasítani.
Ez nem jelenti azt, hogy ebben a  világban kizárólag a  ke-
gyetlen farkas-törvények uralkodnak, és mindenkit pusztán
a mocskos anyagiak érdekelnek. Szerencsére az érdek fogalma
sokkal gazdagabb annál, mint azt a pénz és hatalom kizáróla-
gosságának hívei gondolják.
Emberek vagyunk – érdekünkben áll minden, ami az életün-
ket emberivé teszi.
Az asszertív stratégia: érdekérvényesítô stratégia. A kölcsö-
nös érdekeken alapszik.
A lényege abban áll, hogy a tárgyaló felhívja a másik fél fi-
gyelmét arra az aspektusra, amelybôl tekintve a problémás szi-
tuáció egyiküknek sem jó (vagyis nem érdeke), emellett viszont
rámutat egy olyan lehetséges szituációra, ami mindkettejüknek
jó (vagyis érdeke). Ez két alternatíva, két forgatókönyv. Ha
a meggyôzendô fél belátja, hogy az elsô alternatíva neki sem
érdeke, a  másodikkal viszont ô is nyer, akkor nincs szükség

99
Kreatív kommunikáció

arra, hogy bárki is kívülrôl diktálja neki, mit tegyen. Ha nem el-
lensége saját magának, akkor valószínûleg azt a variációt fogja
választani (magától!), amelyik neki is jó.
És ha nem más mondja meg neki, mit csináljon, hanem meg-
kapja a választás szabadságát, akkor a kreatív együtt­mû­kö­dé­
sé­re is lehet számítani.
A két forgatókönyv a tárgyilagosan és objektíven ismertetett
tények, illetve az ezekkel szembeni szubjektív érzések/indula-
tok kétféle lehetséges következményét mutatja be. Érdemes
ezeket plasztikusan, de nagyon tömören megfogalmazni. A túl-
zott részletezés kontraproduktív, ugyanis lebénítja a másik fél
kreatív gondolkodását és ezáltal ellenállást válthat ki belôle.
A tömören megfogalmazott két forgatókönyv mintapéldá­
ja, akár etalonja lehet az a  mód, ahogy a  Keresztapa címû
könyv­ben, illetve filmben a fiatal Michael Corleone szicíliai rej­
tôzködése idején megold egy rázós helyzetet. A lánya becsü­
le­téért mindenre kész (Szicíliában ez többnyire véres leszá-
molást szokott jelenteni), felbôszült apának a  következôket
mondja: Bocsánatot kérek, ha megbántottam. Nem akartam
tiszteletlenül beszélni. Én idegen vagyok itt. Amerikai vagyok,
itt rejtôzöm. A nevem Michael Corleone. Sokat fizetnének ma-
gának azért, hogy ezt kifecsegje. De akkor a lánya elvesztene
egy apát, pedig kaphatott volna egy férjet.”2
A két forgatókönyv lényege, hogy miután megfogalmaztuk
az objektív tényeket, illetve az ezekkel kapcsolatos szubjektív
érzéseket, felvázoljuk a következmények két lehetséges variá-
cióját:
1. FORGATÓKÖNYV: mi lesz, ha nem történik változás – ez
neked se jó, nekem se jó.
A jelenlegi helyzet nekem nyilván nem jó – de neked mitôl
rossz?
Ha más nem, de a  velem való kapcsolata megromlik. De
lehet egyéb negatív következmény is. (A Keresztapában: ha
a felbôszült kocsmáros elárulja Corleonét, a vendetta mindket-
tejük pusztulását okozza)
2. FORGATÓKÖNYV: rendszerint a  probléma átértelmezé-
sével található meg egy olyan megoldás, amely nekem is jó,
neked is jó. (A Keresztapában: a kocsmárosnak nemcsak meg-
2
Az itt szereplô idézet a  filmváltozatból való (rendezô: Francis Ford Cop­
po­la). A  könyv leírásához képest a  filmjelenet természetesen rövidebb, de
a vastagon szedett utolsó mondatot egy az egyben a könyvbôl vette át a film.

100
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

marad a becsülete, de lánya házassága révén tagja lehet a te-

kintélyes Corleone családnak, Michael pedig elveheti a lányt,
aki megtetszett neki.)
Éppen az átértelmezés teszi, hogy ez a fajta kommunikáció
nemcsak hatékony, hanem többnyire kreatív is, ami azt jelenti,
hogy a felek közösen többet hoznak ki a szituációból, mint egy
zéróösszegû játszmából.

Érdekek és érzelmek

Az asszertív tárgyalás elméletét a gyakorlat alapján többen is

megfogalmazták. A  fentiekben vázolt képlet lényegében dr.
Thomas Gordon modelljét követi. (57, 58)
Egy másik fontos megközelítést jelent a  Roger Fisher–Wil-
liam Ury szerzôpáros alapmûve, a  Getting to YES [magyarul
A  sikeres tárgyalás alapjai címmel jelent meg (41)], amely –
miután alapvetôen az üzleti életre koncentrál – az érdekek
felôl közelíti meg a  hatékony tárgyalások mûködési mecha-
nizmusát. Miközben a  menedzserek, üzletemberek számára
kiváló gyakorlati útmutatót és kézikönyvet jelent ez a  mun-
ka, a  visszajelzésekbôl az is kiderült Fisher számára, hogy az
üzleti világ szereplôi sem csupán „cápák és rinocéroszok”: az
egyetlen hiányérzetük a  könyvvel kapcsolatban az volt, hogy
viszonylag keveset foglalkozik a  legkeményebb tárgyalások
közepette megjelenô erôs érzelmek kezelésének, illetve a má-
sik féllel való kapcsolat kialakításának a módozatairól. Szeren-
csére egy professzorbarátja azzal mutatta be Fishernek Dan
Shapiro pszichológust, hogy kell, hogy kialakuljon valamiféle
szinergia „egy pszichológia iránt érdeklôdô tárgyaló” és „egy
tárgyalás iránt érdeklôdô pszichológus” között – és kialakult.
Ennek eredménye lett a Building Agreement – Using Emotions
As You Negotiate címû könyv. (42)
Amivel a  legkeményebb profi tárgyalók nagy része (majd-
nem) ugyanúgy küzd, mint az amatôrök, az a ne gondolj a fehér
elefántra! paradoxona: minél inkább ki akarod zárni a tudatod-
ból a tárgyalással járó erôs érzelmeket és a stresszt (a fehér ele-
fántot), annál inkább gondolni fogsz rá. Ördögi kör, mert az erôs
érzelmek gátolják a tárgyalást: elterelhetik a figyelmet a lényegi
kérdésekrôl, rontják a kapcsolatot a másik féllel, kiszolgáltatják,
sérülékenynek mutatják a tárgyalót az ellenfél szemében.

101
Kreatív kommunikáció

Pedig az érzelmek igazi kincset érô eszközök is lehetnek egy

tárgyalási folyamatban, csak meg kell találni, hogyan lehet kre-
atív módon átfordítani kézzelfogható eredményekké.
Az Izrael és Egyiptom közötti történelmi jelentôségû béke­
szer­zôdés létrehozásában kulcsszerepet játszó amerikai elnök,
Jimmy Carter – túl azon, hogy Camp Davidben megteremtette
a lehetôséget Menachem Begin és Anvar Szadat között a tár-
gyalásra – a  legtöbbet talán éppen az erôs érzelmek kreatív
hasznosításával tette. A  tárgyalás akadozva, nehezen haladt,
és tizenhárom nap után úgy tûnt, hogy végleg megfeneklett. Az
izraeliek már nem láttak esélyt a megállapodásra.
Carter addigra már rengeteg idôt és energiát fektetett
a  megbékélési folyamatba. Nem lett volna csoda, ha kifejez-
te volna valamilyen formában csalódottságát, vagy legalább-
is valamiféle ultimátumot adott volna a feleknek: Fogadják el
a  legutóbbi javaslatot, mert különben… Csakhogy egy ilyen
szembehelyezkedés azzal járhatott volna, hogy Begin végleg
otthagyja a tárgyalást, ráadásul a Begin és Szadat között kiala-
kult személyes viszonyt is tönkretehette volna ezzel.
Carter e helyett tett egy olyan gesztust, aminek az érzelmi
töltete megfordította a  kialakult helyzetet. Begin pár nappal
korábban az unokái számára autogramokkal ellátott fényké-
peket kért hármukról: Carterrôl, Szadatról és saját magáról.
Carter személyessé tette az ajándékát: mindegyik képre ráírta
valamelyik Begin-unoka nevét. És egy ponton, amikor a meg-
beszélésen patthelyzet alakult ki, odacsúsztatta Beginnek a fo-
tókat. Begin nézte unokája nevét a legfelsô képen, és félhangon
kimondta. Az ajkai megremegtek. Megnézte a többi képet, ki-
mondta a többi gyerek nevét is. Aztán Carterrel a gyerekekrôl
és a háborúról kezdtek beszélni…
Ez egy fordulópont volt a  tárgyalásokban. Késôbb Begin,
Szadat és Carter aláírta a Camp David-i Egyezményt.
Mi történt itt?
Nyilván nem az a sztori tanulsága, hogy elég a megfelelô pil-
lanatban átadott fénykép a partner unokáinak a nevével – és
már tetô alá is hoztunk egy történelmi megállapodást. (42)
Az viszont igenis fontos üzenete a történetnek, hogy a ke-
mény tárgyalások során a  pozitív érzelmek megkönnyítik
a tényleges érdekek találkozását. A pozitív érzelmek csökken-
tik a  félelmet és a  gyanakvást, és a  felek közötti ellenséges
attitûdöt partneri viszonnyá tudják átformálni. A pozitív érzések

102
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

arra motiválják a feleket, hogy tegyenek többet a megegyezés

érdekében. A pozitív érzések erôsítik a felek kapcsolatát.
(Fennáll persze annak a kockázata, hogy egyik vagy másik
fél kezdi annyira jól érezni magát a  tárgyalási folyamatban,
hogy könnyelmû vagy túlságosan magabiztos engedmények
megtételére is hajlandó lesz. Fisher és Shapiro mégis azt ja-
vasolja, hogy a  tárgyalók ne a  pozitív érzelmeiket fojtsák el,
hanem éppenséggel a  szívük mellett hallgassanak az eszük-
re is: mielôtt elköteleznék magukat, ne mulasszák el újbóli
ellenôrzését annak, hogy a  tervezett megállapodás tényleg
megfelel-e az érdekeiknek. Egy valóban jó kapcsolatban NEM-
et is lehet mondani.)
Hogyan lehet és hogyan nem lehet kezelni az érzelmeket?
Mindenekelôtt: nem lehet nem tudomást venni róluk. Nem
lehet ki- és bekapcsolni ôket, mint egy elektromos kütyüt. És
nem lehet közvetlenül befolyásolni ôket. Miközben az érzel-
mek viszont befolyásolják a testünket, a gondolkodásunkat és
a viselkedésünket.
Patthelyzetnek tûnik.
Fisher és Shapiro közös kutatásának a legfôbb eredménye
az volt, hogy feltárták és tudatosították a  tárgyalástechnika
számára azokat az alapvetô szociális szükségleteket, amelyek
az alku során fellépô és azokat nagymértékben befolyásoló kü-
lönféle érzelmekért felelôsek. A kockázatot jelentô érzelmi kihí-
vásoknak a középpontjában valójában ezek a szükségletek áll-
nak. És innen már csak egy lépés annak a kimondása, hogy ne
magukat az érzelmeket próbáljuk közvetlenül megváltoztatni,
hanem az azokat mozgató szociális szükségletet elégítsük ki.
A negatív érzéseket ezen a módon képesek lehetünk pozitívok-
kal helyettesíteni, és érzelmileg „mederbe terelve” a tárgyalást
nagy esélyt adhatunk a sikeres lezárásra.
A szociális szükségletek olyan alapvetô igények, amelyek
kielégítése szinte mindenki számára fontos az emberi érint-
kezések, ezen belül a  tárgyalási folyamatok során. Bár ezek
a legtöbbször kimondatlanok maradnak, ugyanolyan valóságo-
sak, mint azok a kézzelfogható érdekek, amelyekrôl a szavak
szintjén a  vita folyik. Sokszor még a  tapasztalt tárgyalók sin-
csenek teljesen tudatában annak, hogy milyen sokféle módon
befolyásolják ezek a szükségletek a döntéseiket. Aki jól kezeli
a társadalmi szükségleteket, az pozitív emóciókat tud kelteni
nemcsak saját magában, hanem a tárgyalópartnereiben is.

103
Kreatív kommunikáció

A társadalmi szükségletek a másokkal való kapcsolatunkra

fókuszálnak. Az alábbi táblázat azt mutatja be, hogyan látjuk
magunkat a másokkal való kapcsolatunk fényében:

Szociális Ha figyelmen kívül Ha figyelembe veszik

szükséglet hagyják
Elismerés A gondolataidat, érzé- A gondolataidat, érzé-
seidet, cselekedeteidet seidet, cselekedeteidet
nem méltányolják elismerik és méltányolják
Elfogadás Ellenfélként kezelnek, Partnerként kezelnek
és távolságot tartanak
veled szemben
Autonómia Korlátozott a döntési Tiszteletben tartják
szabadságod a döntési szabadságodat
Státusz Az adott szituációban Az adott szituációban
alárendelt pozíciód van egyenrangú pozíciód van
Szerep Az adott helyzetben A saját szerepedet
betöltött szereped nem az adott helyzetben úgy
elégít ki határozod meg,
hogy az kielégítsen

A szociális szükségletek tudatos figyelembevétele tehát azt

jelenti, hogy a  felek megteremtik a  tárgyalás ideális érzelmi
dimenzióit, elôkészítve ezzel az eredményes végkimenetel fel-
tételét. A  tudatos figyelembevétel természetesen azt jelenti,
hogy a  tárgyaló a  partnere igényeire legalább annyira figyel,
mint a sajátjára. A stratégia célja és értelme az, hogy ha tör-
ténetesen frusztrált, vagy nem teljesen jóhiszemû partnerrel
állunk szemben, akkor is lehetôséget teremtsünk arra, hogy
felismerje az együttmûködés hasznát a maga számára.

Elismerés

A kisgyerekek még ôszinték: sóvárogják és kikövetelik a legap-

róbb teljesítmény méltánylását is. „Anyu, nézd, milyen homok-
várat csináltam! … Apu, figyelj, mekkorát tudok ugrani!” – és
a szülô természetesen a legkisebb kunsztnak is felturbózott cso-
dálattal adózik. Vagy nem? Valljuk be: idônként elôfordul, hogy
fáradtak vagyunk, egyéb gondokkal van tele a  fejünk, és csak

104
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

gépiesen odalökjük: „Nagyon ügyes vagy…” – és rendszerint ép-

pen ilyenkor nem vesszük észre, milyen csalódás az ilyen vissza-
jelzés a szemünk fényének. És milyen következményei vannak,
ha ez rendszeresen elôfordul… Pedig mi is voltunk gyerekek.
Mindannyian vágyunk az elismerésre – legfeljebb nem min-
dig merjük bevallani. Az elismerés következménye egyszerû és
közvetlen. Ha nem méltányolják a tevékenységünket: rosszabbul
érezzük magunkat, begubózunk. Ha méltányolják: jobban érez-
zük magunkat, nô az önbecsülésünk, nyitunk mások felé, jobban
odafigyelünk rájuk, motiváltabbak vagyunk az együtt­mû­ködésre.
Az elismerés nem egyszerûen egy szociális szükséglet meg-
nevezésére szolgáló szó. Elismerni annyi, mint cselekedni. Be-
csületesen kinyilvánítani egy másik ember iránti elismerésün-
ket, méltányolni a tevékenységét a legjobb módja annak, hogy
olyan érzéseket, emóciókat keltsünk benne, amelyek megkön�-
nyítik a vele való tárgyalást.
Ez nyilvánvalónak hangzik, mégis gyakran fordul elô, hogy
a  felek egyike vagy másika, netán mindketten a  kölcsönös
megbecsülés hiányát érzékelik. Ennek három oka lehet:
• Nem értjük meg a másik álláspontját, mert nem is figye-
lünk rá, annyira csak a magunk igazára fókuszálunk.
• Nem vesszük észre azt, amiben a másik félnek igaza le-
het, annyira csak a kritikára összpontosítunk.
• Elfelejtjük közölni (akár szóval, akár tettel), ha bármi érté-
ket találunk a másik gondolataiban, érzéseiben, cseleke-
deteiben.

Konfliktushelyzetben, a vita hevében könnyen beszûkül a felek

tudata, és csak a  maguk igazát látják. A  kreativitás azonban
(ami az asszertív kommunikáció alapja) ott kezdôdik, hogy bele
tudunk lépni a másik fél cipôjébe – az ô szemszögébôl is képe-
sek vagyunk látni a szituációt. Ez nem jelenti azt, hogy egyet
is kell értenünk az álláspontja egészével, de értékelni tudjuk
például alapvetô jószándékát, álláspontjának egyes (szerin-
tünk) részigazságait, meggyôzôdésének következetességét,
magatartásának elszántságát stb. Az viszont lényeges, hogy ha
bármit is méltányolni tudunk a másikban, azt valóban ôszintén
és becsületesen fejezzük ki.
Ha beosztottad azzal keres meg, hogy fizetésemelést kér, ak-
kor – akár tudod teljesíteni a kérést, akár nem – a szarkasztikus
megértés helyett („Igen, én értem, hogy miért gondolod, hogy

105
Kreatív kommunikáció

jár neked az emelés…”) fogalmazz egyenesen: „Azt gondolom, jó

okod van arra, hogy úgy érezd, megérdemled a fizetésemelést.
Régóta itt vagy nálunk. Tisztességes munkát végzel. Sikeresen
menedzselted a  legutóbbi projektet két nagyon fontos ügyfe-
lünkkel.” De még ha netán a végzett munkájában nem is találsz
méltányolható elemet, a fizetés összege akkor is mindig egzisz-
tenciális kérdés (is). Ha semmi mást, ezt mindenképpen elismer-
heted: „Tudom, nagyon kevés az, amit itt keresel…”
Értéket találni a  másik fél álláspontjában, megérteni az ô
igazságát nem mindig könnyû. Azonban van egy személy, aki
ilyen irányú törekvésünkben sokat segíthet, ez pedig nem más,
mint ez a bizonyos másik fél. Csak kérdezni kell tôle.
Vannak rossz kérdések és vannak jó kérdések.
Rossz kérdések:
– Hülye vagy?
– Megôrült?
– Ezt ugye nem gondolja komolyan? Stb.

Nemegyszer bombázzák a tárgyaló felek egymást olyan kérdé-

sekkel, amelyek egyértelmû célja azt bizonyítani, hogy a má-
siknak nincs igaza. Úgy kezelik a másikat, mintha az a vádlot-
tak padján ülne. Az ilyen és hasonló kérdések rövid igen vagy
nem választ várnak: „Gondolt egyáltalán arra, hogyan befolyá-
solja ez a viselkedés az ügyfelemet? … Jól értem, hogy hátba
akar támadni?”
Célszerûbb és a  másik fél perspektívájának a  megérté-
se szempontjából bölcsebb a  nyitott kérdések alkalmazása.
Semmi érv, hanem csak becsületes érdeklôdés és kíváncsiság.
A nyitott kérdések késztetik a partnert arra, hogy beszéljenek
arról, ami a  számukra fontos. A  nyitott kérdések jellemzôen
többnyire a Hogyan, a Miért, a Milyen vagy a Mi kérdôszóval
indítanak. A  tárgyalónak tanácsos elôre felkészülni és össze-
állítani egy személyes listát olyan kérdésekbôl, amelyek segí-
tenek többet megtudni a  partner szempontjairól. Olyan kér-
déseket lehet itt összegyûjteni, amelyekkel más tárgyalás(ok)
ra is készültünk (akár feltettük végül, akár nem), vagy olyan jó
kérdéseket, amelyeket nekünk tett fel egy másik partner egy
másik alkalommal. Például:
• Segíts megérteni, Te hogyan látod a dolgokat?
• Mindazon dolgok közül, amirôl ma szót ejtettünk, Ön sze-
rint mi a legfontosabb? Miért?

106
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

• Mi az, amirôl még nem ejtettünk szót, de fontosnak tart?

• Milyen elônyeit látja ennek az opciónak? És mik a kocká-
zatok?
• Hogy mennek a dolgok az érzésed szerint?
• Mi az, ami aggaszt ebben az ügyben? Stb.

Az elismerés csak akkor mûködik, ha ôszinte és kölcsönös. Ha

az egyik fél igyekszik becsületesen értékelni és méltányolni, amit
a másik álláspontjában méltányolhatónak és értékelhetônek lát,
anélkül, hogy a másik ezt viszonozná, akkor könnyen juthat arra
a gondolatra: „Nehogy már én itt dicsérgessem ôt, ha ô egyszer
nem képes elismerni engem. Majd ha ô elismer, akkor én is elis-
merem ôt.” Csakhogy az ilyen attitûd aláássa az ôszinteséget –
a kikényszerített elismerést nem lehet nem gyanakvással fogadni.
Természetesen vannak eszközök arra, hogyan segítsük
a másikat abban, hogy megértse azt, amit mondunk, megtalál-
ja benne az értéket, és a megértését ki is fejezze.

Mindannyian találkoztunk már olyan mentôautóval (re­mél­

he­tôleg csak külsô szemlélôként), amelynél a  szélvédô ablak
fölé vagy a kocsi orrára tükörírással van felírva: AMBULANCE.
S ha esetleg nem ismernénk fel rögtön e furcsa írásmód
jelentôségét, egybôl leesik a  tantusz, ha az általunk vezetett
autó, motor vagy bicikli visszapillantó tükrében látjuk meg
a mentôt, és a felirat a pillanat törtrésze alatt értelmet és je­
len­tôséget nyer.
Ez a példa arra utal, hogy nemcsak arra késztethetjük a má-
sik felet (Én-üzenettel), hogy ô lépjen a  mi cipônkbe, hanem
a cél érdekében idônként nekünk is az ô szemszögére transz-
formálva kell megfogalmaznunk a lényegi üzenetünket.
És ennek a mentôautós hasonlatnak van egy másik jelentés-
rétege is.

107
Kreatív kommunikáció

Egy bonyolult tárgyalási folyamatban nem mindig lehet a ki-

alakult feszültség összetevôit egyenként „szétszálazni”. Ilyen-
kor hatékony eszköz egy metafora bevezetése a párbeszédbe.
A metafora lehetôvé teszi a feleknek, hogy a tárgyalás érzelmi
dimenzióit kezelni tudják anélkül, hogy direkt módon boncol-
gatnák saját emocionális állapotukat. Egy jól megtalált közös
metafora természetes módon kiiktatja az Én- és a Te-üzenete-
ket, a Mi-üzenet pedig szinte észrevétlenül kikövezi az utat egy
olyan megállapodás felé, amely nemcsak vállalható, hanem
még elônyös is lehet mindkét fél számára.
Tehát ahelyett, hogy ilyeneket mondanánk: „Nagyon ag-
gaszt ez a jelenlegi helyzet, frusztráltnak érzem magam, bos�-
szantanak a  szarkasztikus megjegyzések, és reménytelennek
látom a perspektívát” – a tapasztalt érzéseket metaforikusan
így is összefoglalhatjuk:
– Az az érzésem van, mintha különbözô nótát fújnánk.
– Ez olyan, mintha egy magasban kifeszített kötélen egyen-
súlyoznánk. Jó lenne gondoskodni a biztonsági hálóról is.
– Azt érzem, mintha belesétálnánk egy tornádó kellôs köze-
pébe. Hogyan tudnánk ezt elkerülni?
– Egyre jobban beleássuk magunkat egy mély gödörbe. De
majd ki is kéne kecmeregnünk belôle.
– Úgy érzem, ár ellen úszunk. Vagy meg kellene fordulnunk,
vagy legalább kievickélni a partra.
– Úgy érzem, mintha megfagyott volna a levegô. Mit tud-
nánk tenni az enyhébb légkör érdekében?

Van abban persze kockázat, amikor a  másik fél elismerésére

hagyatkozunk. Nem áll hatalmunkban kontrollálni minden cse-
lekedetüket. Ha nem méltányolnak bennünket, az frusztráló.
De akár manipulatív szándék is meghúzódhat az elismerés mö-
gött, hízelgéssel próbálván kicsikarni valamilyen engedményt.
Vagy csak egyszerûen nem hajlandók megérteni a mi álláspon-
tunkat.
Ami viszont a hatalmunkban áll: képesek vagyunk megadni
az elismerést másoknak – és képesek vagyunk becsülni saját
magunkat. Az önbecsülés aktivizálja az önbizalmat, és segít vi-
lágossá tenni a  saját álláspontunkat és megérteni a  másikét.
A  Narratíva címû fejezet végén olvasható történet az öreg
szerzetesekrôl természetesen ide is érvényes metaforikus üze-
netet hordoz: az élet bármely területén sokat segít, ha legalább

108
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

egy nagyon pici esélyét megadjuk annak, hogy valamelyikünk

a Messiás is lehet… (43)

Elfogadás

A tárgyalások többségét a  résztvevôk egyikének-másikának

vagy mindkettônek az a feltevése uralja, hogy a másik fél: el-
lenfél. És ez a feltevés jellemzôen mindenkit megakadályoz ab-
ban, hogy a legjobbat hozza ki magából.
Egy tárgyalás során tulajdonképpen azokat a  valós vagy
potenciális nézetbeli és egyéb lehetséges eltéréseket kezeljük,
amelyek megkülönböztetik tôlünk a  partnerünket. És nyilván
olyan módon érdemes kezelnünk ezeket a  különbségeket,
hogy a  lehetô legkevesebb idôt és energiát kelljen a  tárgya-
lásba fektetni, és a  folyamat végén meg lehessünk elégedve.
Ez akkor valósul meg, ha létrejön a  kölcsönös megértés és
együttmûködés a  partnerrel, és képesek egyesíteni szellemi
kapacitásukat.
A közös munka sokszor megkívánja egymás elfogadását. Az
elfogadás egyfajta kötôdést, érzelmi közelséget jelent egy má-
sik személlyel vagy csoporttal szemben. Amikor a  partnerek
elfogadják egymást, nem idegenként, hanem szinte családtag-
ként tekintenek egymásra. Jobban vigyáznak egymásra, védik
egymás érdekeit, egymás javát keresik. Az egymást elfogadó
partnerek nyitottabbak az új elképzelésekre, kisebb közöttük
az ellenállás az új ötletekkel szemben.
Az elfogadás egy becsületes viszonyt és egymás iránti loja-
litást feltételez. A  partnerek nemcsak a  másik pénzét tartják
szem elôtt, hanem az érdekeit is. Szélhámosok és tele­mar­ke­
tin­gesek megpróbálhatnak kiépíteni egy elfogadó viszonyt,
hogy megszerezzék a  pénzünket. De abban a  pillanatban,
ahogy azt érezzük: nem velünk törôdnek, nem a mi érdekün-
ket próbálják szolgálni, valószínûleg letesszük a telefont. (Vagy
nem? Tudni nemet mondani valamire – ez is része az asszertív
magatartásnak.)
Bár egymás elfogadásának óriási ereje lehet, a  tárgyaló
felek gyakran hajlamosak megfeledkezni róla. Nem mindig is-
merik fel, milyen jelentôsége lehet egy közös vonásnak vagy
érdeklôdési körnek – gyakorlatilag bárminek, ami valamilyen
szempontból közös csoportba sorolja ôket. Lehetnek például

109
Kreatív kommunikáció

mindketten érem- vagy bélyeggyûjtôk, aminek tulajdonképpen

semmi köze ugyan a megkötendô üzlethez, mégis: a közös hob-
bi révén kialakuló elfogadó attitûd egymás iránt természetesen
kihat magára a tárgyalásra, mégpedig nyilván pozitív módon.
Mihelyst találtunk valamilyen közös vonást a  másik féllel,
máris nem pusztán a nézeteltérés köt bennünket össze. Ez pe-
dig mindig jól jöhet, de különösen a  tárgyalás feszült szaka-
szaiban, amikor egyfajta biztonsági háló szerepét is betöltheti.
Éppen ezért hasznos lehet már a személyes találkozás elôtt
némi felderítô munkát végezni: érdeklôdni esetleges közös
ismerôsöknél; ha elérhetô: elolvasni az illetô CV-jét; vagy egyéb
elérhetô adatokat keresni róla az interneten.
A személyes találkozót is érdemes olyasféle „small talk”-kal
indítani, amelynek keretében ôszinte kíváncsisággal rákérdez-
hetünk azokra a területekre, amelyek valamiféleképpen közös
témát jelenthetnek, mint például:
• a hasonló életkor (Manapság nekünk már a nyugdíj is egy
csábító lehetôségnek tûnik.)
• a hasonló beosztás (A fônökötök titeket is dolgoztat a hét-
végén?)
• a közös egykori iskola (Te is a Corvinusra jártál?)
• a  család (Nálatok is van gyerek? Ilyen munka mellett
mennyire tudsz foglalkozni vele?)
• a háttér (Olvastam az életrajzodban, hogy te is Deb­re­cen­
bôl származol.)
• a  közös hobbi, érdeklôdési kör (Én is imádok síelni. Fi-
gyelj, ha ezt a szerzôdést sikerül tetô alá hoznunk, a téli
szünetben elmehetnénk családostul együtt síelni.) stb.

Az elfogadásnak/elfogadtatásnak vannak aztán igazán kre-

atív módszerei, mint például Benjamin Franklin esete egy
képviselôtársával a pennsylvaniai törvényhozásban.

Annak az új tagnak ellenzékieskedése ennek következtében nem-

igen volt ínyemre, annyival kevésbbé, mert az illetô vagyonos,
mûvelt, tehetséges, szóval olyan ember volt, aki idôk folyamán
nagy befolyásra emelkedhetett, aminthogy tényleg oda is emel-
kedett. Arra pillanatig sem gondoltam, hogy szolgai udvarias-
kodással nyerem meg hajlandóságát, egészen más úton indul-
tam. Azt hallottam ugyanis, hogy könyvtárában egy igen ritka,
érdekes könyv van, megírtam tehát neki, hogy e könyvet igen

110
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

szeretném olvasni, lekötelezne, ha azt nekem néhány napra

ide kölcsönözné. Rögtön átküldte, én körülbelül egy hét múlva
visszaküldtem azt egy levél kíséretében, amelyben szívességét
a  lehetô legmelegebben megköszöntem. A  legközelebbi alka-
lommal, amidôn a  Házban találkoztunk, szóba állott velem
(amit azelôtt nem tett meg soha), még pedig igen udvariasan.
Ezentúl is kész volt nekem egyben-másban segítségemre len-
ni; jó barátságban éltünk mindvégig, egészen bekövetkezett
haláláig. Ez az én esetem azt mutatja, hogy igaz az, amit ta-
nultam: „Aki neked egy szívességet tett, hamarább tesz neked
újabb szolgálatot, mint az, akit valamivel leköteleztél.” (51)

Érdemes persze ismét számolni a  kockázattal, hogy a  felek

közötti kötôdés annyira megerôsödik, egyik vagy másik fél
kezdi annyira jól érezni magát a tárgyalási folyamatban, hogy
könnyelmû vagy túlságosan magabiztos engedmények megté-
telére is hajlandó lesz. Az természetes, hogy a pozitív érzelmek
mellett se feledkezzünk meg az észérvekrôl: mielôtt elkötelez-
nénk magunkat, gondoljuk át még egyszer racionálisan, hogy
a megkötendô megállapodás tényleg megfelel-e az érdekeink-
nek. A döntés azonban akkor lesz valóban racionális, ha figye-
lembe tudjuk venni és a helyén tudjuk kezelni az intuitív meg-
érzéseinket, késztetéseinket is.
Bárki vagy bármi legyen is az, ami elindította a folyamatot
(egy barát, egy tévéreklám, egy befolyásos üzleti partner stb.),
az intuitív megérzések sokat segíthetnek a döntés meghozata-
lában. Ez valószínûleg egyaránt igaz, akár egy autó megvásár-
lásával kacérkodunk, akár állásváltoztatáson törjük a fejünket,
meg akarunk válni egy munkatárstól vagy éppen fel akarunk
venni egy új munkatársat. Nagyon sokat segít, ha képesek va-
gyunk odafigyelni a saját testünk üzeneteire, miközben a dön-
tési variációkat fontolgatjuk. A másokkal való konzultáció na-
gyon fontos – de legalább akkora jelentôsége van annak, hogy
megkérdezzük saját magunkat. Találjunk idôt egy kis relaxáció-
ra, és alatta tegyünk fel magunknak ilyesféle kérdéseket:

• Mit érzek, ha elkötelezôdöm ebben a dologban? Szoron-

gást? Örömöt? Önbizalmat? (Tarts egy hosszabb szüne-
tet, figyelj az érzéseidre.)
• Ha most nemet mondok, mit fogok érezni holnap reg-
gel? Megkönnyebbülést? Csalódottságot? Frusztrációt?

111
Kreatív kommunikáció

(Hunyd le a szemedet, tarts hosszabb szünetet, figyelj az

érzéseidre.)
• Ha most igent mondok, hogyan fogom érezni magam hol-
nap reggel? Jó érzés lesz, hogy így döntöttem? Miért?

A gondolatok és érzelmek (ráció és emóció) megkülönbözetése

nagyon hasznos, de nem mindig teljesen egyértelmû. Például
ha arra jutunk, hogy valaminek a megtétele végül is rossz ér-
zéssel járna, vajon pusztán a  saját személyes érzelmi reakci-
ónkat vesszük figyelembe, vagy ebben esetleg benne van egy
barát vagy kolléga megelôlegezett kritikája is? Minél jobban
kötôdünk valakihez, annál nagyobb a kockázata annak, hogy
a döntéssel (például, hogy milyen ruhát veszünk fel egy bizo-
nyos alkalomra) kapcsolatos reakciónk valójában nem annyira
a saját megérzésünk vagy intuíciónk lesz, hanem az a gyanúnk
vagy feltételezésünk, hogy egy másik személy (akivel erôs
a kötôdésünk) hogyan fog reagálni. Vagyis figyeljünk a megér-
zésünkre és intuíciónkra, de óvakodjunk attól, hogy azt össze-
keverjük mások feltételezett reakciójával.
A racionális gondolatok és az intuitív érzések egyensúlya
a legjobb védelem a kötôdésen keresztül történô manipuláció
ellen és a legjobb döntés alapja. (45)

Autonómia

Másfél éves kortól nagyjából három és féléves korig tart az

úgynevezett dackorszak. A kisgyerek felfedezi, hogy ô egy ön-
álló lény: saját maga és mások elôtt is igyekszik ezt a felfedezé-
sét lépten-nyomon igazolni. Rájön, hogy van egy saját ÉN-je és
egy saját akarata, és ezt érvényesíteni akarja. Szinte mindegy
is, hogy mit akar, a lényeg, hogy érvényesíthesse. Ami azelôtt
egyértelmû volt, hogy tudniillik a felnôttek a gondját viselik, és
ebbe az is beletartozik, hogy idôrôl idôre megmondják, hogy
most éppen mit kell csinálni, az egyszer csak felborul. Ahogy
birtokba veszi az elsô szavakat és elkezd beszélni, attól fogva
bármi, amit mondanak neki, alkalmas végszó, amire NEM-et
lehet mondani. Ahogy két lábra áll, és elôbb tétován és bi-
zonytalanul, aztán egyre bátrabban nekiindul és járni kezd:
kinyílik elôtte a  világ. Már nem az a  teljesen magatehetetlen
kisbaba, akit vagy karjukra vesznek a felnôttek, vagy leteszik

112
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

a kiságyba, járókába vagy babakocsiba – a saját kis lábacskáin

tud menni, amerre csak akar. És ha azt mondják neki, hogy
ne arra menjen, amerre, akkor ez kitûnô alkalom, hogy ismét
érvényesíthesse a  saját akaratát, és csakazértis ô döntse el,
hogy merre megy.
Aztán a késôbbi években, ha az életnek (legtöbbször a lel-
kiismeretes szülôk képében) sikerült valahogy helyretenni az
„akaratos kölyköt”, és engedelmes, szófogadó gyereket faragni
belôle, nagy az esélye annak, hogy a konokság átcsap passzivi-
tásba, és az illetô a késôbbiekben már nem vagy csak nagy ne-
hézségek árán tud mások kérésére nemet mondani. Bármilyen
kérésre – legyen a teljesítése akár kifejezetten ésszerûtlen az
ô szempontjából. Ha kérnek tôle valamit, azt teljesítenie kell,
nincs más választása. Az ilyen magatartás egyik olvasata, hogy
az illetô „kifejezetten segítôkész”, a másik: „a szerencsétlen va-
lójában egy rabszolga”.
Tudniillik aki nem tud nemet mondani, az képtelen felelôs­
sé­get vállalni a saját életéért, nem a saját szabályai szerint él.
Nem tudja eldönteni, mi az, amit megtesz, és mi az, amit
nem.
Csak akkor van egy kis nyugalma, ha mások éppen nem kér-
nek tôle semmit. Csakhogy kérnek. Miért is ne, ha egyszer csak
kérni kell, és máris megoldódott valamilyen problémájuk. Ilyen
ziccert kevesen hagynának ki.

– Kölcsönkérhetem a kocsidat?
– Elvinnél a doktorhoz? Hetente háromszor kéne…
– Holnap költözöm. Eljönnél segíteni?
– Anya, vasald ki az ingemet!
– Elintéznéd ezt nekem péntekre? Stb.

Nagyon nem mindegy, hogy egyszerûen a  gyenge akarat ki-

használásáról van szó, vagy egy együttmûködô, egymást köl-
csönösen segítô kapcsolat keretében hangzik el a  kérés. De
még ha az utóbbi esetrôl van is szó, akkor is lehet, hogy egy
adott kérés teljesítése indokolatlanul nagy áldozat vállalását
jelenti.
A képesség, hogy tudjunk nemet mondani, kifejezetten fon-
tos. Randy J. Paterson asszertivitásról szóló könyvében külön
fejezetet szentel neki (114). Akik sokszor jobb meggyôzôdésük
ellenére mégis engedelmeskednek mások akaratának, több-

113
Kreatív kommunikáció

nyire meg is ideologizálják maguknak – és ezzel be is csapják

magukat.
Titokban reménykednek, hogy a többiek nem fognak kérni,
és akkor nekik nem kell majd nemet mondani.
Félnek, hogy ha nemet mondanak, azt a másik nem fogja el-
fogadni – persze, hogy nem veszi jó néven, hogy eddig bármit
kért, mindent teljesítettek neki, és most egyszer csak váratla-
nul valamit megtagadnak tôle.
Van olyan is, akinek meggyôzôdése, hogy mások csak azért
fogadják el az ô személyét, mert mindent kérést készségesen
teljesít, és ha megtagadna valamit azzal mintegy megszûnne
a létjogosultsága mások szemében.
És van olyan is, aki egyszerûen úgy érzi, nincs joga megtagad-
ni egy kérést, mert az önzés lenne. Pedig annak tudatosítása,
hogy a másokén kívül nekünk is vannak érdekeink: ez nem ön-
zés, hanem realitás. A kisgyerekkori dackorszak mozgatórugója,
az önérvényesítés: egy teljesen természetes hajtóerô. Az asszer-
tív felnôtt abban különbözik egy dacos kisgyerektôl, hogy a sa-
ját érdekei érvényesítése mellett tiszteletben tartja másokét is.
Természetesen nincsen semmi baj azzal, ha rábólintunk vala-
mire, megteszünk egy szívességet vagy vállaljuk a felelôsséget.
A  probléma akkor kezdôdik, ha csak azért mondtunk igent,
mert nem tudjuk, hogyan kéne nemet mondani.
Néhány szempont, amit segíthet:

• Asszertív tartás – a  metakommunikáció döntô tényezô.

Ha szavaiddal nemet mondasz, de a  testbeszéded azt
üzeni: talán, a  másik fél nem a  szavaidnak fog hinni, és
tovább ostromol. (Bôvebben a Metakommunikáció címû
fejezetben.)
• Mielôtt megszólalsz, döntsd el, mi az álláspontod – amíg
nem vagy biztos benne, hogy mi a válaszod, addig ne vá-
laszolj. Döntsd el pontosan, hogy mit akarsz és mit nem
akarsz megtenni. Ha kell, kérj gondolkodási idôt. Viszont
ha már döntöttél, maradj szilárd. Várható, hogy a másik
fél nem adja fel elsôre, a további nemek legyenek ugyan-
olyan erôsek vagy még erôsebbek, mint az elsô: „Nem,
ahogy már mondtam, ezt nem akarom megtenni … Ismét-
lem, nem teszem meg … Nem.”
• Fogalmazd meg a szavaidat – ne csak azt, hogy mit akarsz
mondani, hanem azt is, hogyan. Mégpedig azért, hogy

114
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

elkerüld a  dadogást és/vagy köntörfalazást. Ha nemet

akarsz mondani, ne mondd, hogy: „Nem vagyok benne
biztos … vagy Talán késôbb valamikor…” Mondd meg vi-
lágosan: „Nem, ezt nem akarom megtenni.”
• Ne mentegetôzz és ne kérj elnézést (ha nem muszáj) –
a  mentegetôzések nem mindig teljesen becsületesek:
nem arról van szó, hogy valamit nem tudsz megtenni,
hanem úgy döntöttél, hogy nem teszed meg. A bocsánat-
kérés pedig akkor jogos, ha úgy érzed, valóban tartozol
a másiknak ezzel a szívességgel. Tényleg ez a helyzet? Va-
lóban ezt akarod üzenni? Ha nem, akkor a szavaiddal se
üzend ezt.
• Elakadt lemez technika – ha a másik fél a második-har-
madik elutasításra sem akarja feladni a  próbálkozást,
nem kell folyton újrafogalmazni az elutasítást. Nem kell
mindenáron megkeresni azokat a mágikus szavakat, ame-
lyek majd végre kielégítik a másikat. Ha már csak ugyan-
azt az egy mondatot ismételgeted, egy idô után azt is
meg fogja hallani.
• Ne várj elfogadást – ne várd el, hogy a másik elfogadja az
elutasítást és egyetértsen vele. Ez azt feltételezné, hogy
csak akkor mondhatsz nemet, ha meg is tudod gyôzni ôt
az igazadról. Ha mindenáron magyarázkodsz, azzal való-
jában azt üzened, hogy ô van hatalmi pozícióban. Pedig
nem. A döntés a te kezedben van. „Látom, hogy nem ér-
tesz egyet. Sajnálom, ez a döntésem.”
• Fogadd el a következményeket – jogod van nemet mon-
dani, másoknak meg joguk van ahhoz, hogy ez ne tessen
nekik. Joguk van ahhoz, hogy mindenfélét gondoljanak
rólad. Még akár igazuk is lehet. Ha nemet mondasz,
a mások reakciói kellemetlenek is lehetnek számodra. Is-
merd el és fogadd el ezt. (114)

A fentiekben elsôsorban azokról volt szó, akiknek a gyerekkori

otthoni nevelés során elfojtott dackorszak valódi értelmét újra
fel kell fedezni. De míg a legtöbb felnôtt embernek a tudatos
emlékezetébôl ennek a  korai idôszaknak a  konkrét emlékei
nagyrészt kihullanak, az önállóság és függetlenség felfedezé-
sének élménye egész életre szól. A  civilizációnak megvannak
a követelményei, és ennek többé-kevésbé mindenki eleget is
tesz – megtanul késsel-villával enni, tudomásul veszi az együtt-

115
Kreatív kommunikáció

élés normáit, és nagyjából azt is tudja, hogy csak olyan mér-

tékben tarthat igényt a  közösség tagjait megilletô jogokra,
amilyen mértékben teljesíti az ugyanezen közösség iránti kö-
telezettségeket is. De ami ezen túl a saját döntési szabadságát
és kompetenciáját illeti: ott nincs mese, az szent és sérthetet-
len. Még akkor is, ha ezt a szabadságot és kompetenciát saját
döntésébôl átruházza másra – ez az ô döntése.
A baj akkor kezdôdik, ha nem a saját döntésébôl fakad, hogy
megszûnik vagy sérül az önállósága, az autonómiája. Az egyik
leggyakoribb konfliktusforrás abból származik, amikor valaki
a saját autonómiáját úgy terjeszti ki, hogy azzal sérti a máso-
két. Jellemzôen ez úgy történik, hogy valamelyik fél önállóan
dönt, a másik fél vagy érintett megkérdezése nélkül. Tárgyalás
és egyeztetés nélkül.
Az még a jobbik eset, ha eredetileg azért nem is terveztek
tárgyalást, mert nem voltak tudatában annak, hogy a döntés
kihathat más személyek vagy csoportok helyzetére is, és csak
egy konkrét intézkedés nyomán derül ki, hogy az mások érde-
keit sérti.
A rosszabbik variáció az, amikor a felek valamelyike a tár-
gyalás egy szakaszában hoz meg egy döntést a másikkal való
egyeztetés nélkül – egy ilyen akció borítékolhatóan megmér-
gezi a további tárgyalás légkörét, és megnyitja az utat a to-
vábbi egyoldalú lépések felé. Ebbôl már nem lesz win-win
szituáció.
Ahhoz képest, hogy ennyire egyértelmûen negatív hatása
van annak, ha a másik fél autonómiáját megsértik, mégsem ál-
líthatjuk, hogy – akár a politikai, akár az üzleti, vagy akár a ma-
gánéletben – ne lenne rá gyakran precedens. Az okok között
szerepel természetesen az is, hogy vannak olyanok, akiknek
a tárgyalási „ars poeticája” a farkastörvényeken alapszik.
De nemegyszer elôfordul, hogy valamelyik fél a legtisztább
jó szándékkal igyekszik rövidre zárni az ügyet, vagy annak egy
részletét, és maga a  döntés vagy intézkedés tulajdonképpen
teljesen logikus lett volna minden résztvevô számára. Mégis,
maga a tény, hogy akár csak egy jelentéktelen részletkérdés-
ben is valamelyik résztvevôt kihagyták az egyeztetésbôl, egybôl
felkavarja az érzelmeket, és ilyesféle reakciókat generál:
– Én ebbe nem egyeztem bele!
– Velem errôl senki sem egyeztetett!
– Nekem errôl senki se szólt!

116
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

Nagyon könnyen megsértôdünk, ha mások a legcsekélyebb

mértékben is korlátoznak az önállósághoz való jogunkban. Hát
még ha nem is olyan csekély mértékben!
Ide tartozik a  beleegyezésünk elérésére irányuló nyomás-
gyakorlás, pl. „Ez a végsô ajánlatom – ha tetszik, jó, ha nem:
viszlát”. Akár gondolkodási szabadságunkat is képesek korlá-
tozni: „Arra pedig ne is gondolj, hogy ebbôl most csak úgy ki-
hátrálsz!” Vagy megmondják, hogy mit érezzünk, vagy ne érez-
zünk: „Ne szomorkodj, amiért elúszott ez a szerzôdés. Tedd túl
magad rajta.”
Elôfordul az is, hogy mi magunk korlátozzuk a  saját auto-
nómiánkat a gondolkodásmódunkkal: „Ezt majd eldöntik a fe-
jesek”. És ezzel fel is mentjük magunkat a  gondolkodás és
a  felelôsség alól. Kényelmes álláspont, és ha késôbb rosszul
alakulnak a dolgok, lehet mutogatni. Pedig egy döntés befolyá-
solásához nem kell okvetlenül döntéshozói helyzetben lenni.
A problémákon való kreatív gondolkodás senki számára nem
tilos, hasznos ötlete bárkinek lehet. Amit végig kell gondolni:
• Mi a probléma?
• Milyen ajánlást tudnék tenni az ügyben?
• Kinek tudnék ajánlást tenni az ügyben?
• Hogyan tudom eljuttatni az ajánlásomat a  döntésho­
zó(k)nak?

A brainstorming egy olyan mûfaj, amelyben kiterjeszthetjük

autonómiánkat: egy adott probléma megoldására ötleteket
kreálhatunk, és ezek egyik- másika késôbb meg is valósulhat.
Éppen az az egyik nagy elônye a  brainstormingnak, hogy le-
het szabadon beszélni, akár csapongani a nélkül a szorongás
nélkül, hogy amit itt mondunk, bármiféle kötelezettséget jelen-
tene. Mindenki kiléphet a konvencionális gondolkodásmód és
a hivatalosság keretei közül. Valójában erre épülnek a háttér-
tárgyalások és a titkos diplomáciai megbízatások is.
A felelôs döntéshozóknak tisztában kell lenni azzal, hogy egy
jónak tûnô döntést alááshat akár egyetlen partner vagy mun-
katárs sértôdöttsége, az ô autonómiájának a  semmibevétele.
Logikusnak tûnik tehát, hogy konzultáljunk, amikor csak lehet.
Ennek komoly elônyei vannak. A másik fél érzi, hogy részese
a döntéshozatali folyamatnak. A konzultáció bármikor hozhat vá-
ratlan érdekességet, illetve tanulságot. És a döntéshozónak végül
is mindig megmarad a vétójoga, az utolsó szót ô mondja ki.

117
Kreatív kommunikáció

A sok konzultációnak van azonban egy ugyancsak nem cse-

kély hátránya is. A sok bába között elvész a gyerek, a sok kon-
zultáció között elvész a döntés – vagy legalábbis ahelyett hogy
finomodna, deformálódik. Ezért Fisher az I-K-T Kosár-Módszert
ajánlja, amely segít rendet vágni a konzultációk dzsungelében,
és segít tiszteletben tartani a fônök, a házastárs, a partner vagy
másik tárgyaló fél autonómiáját azzal, hogy a döntéseket há-
rom kosár valamelyikébe sorolja: az Informálni, a Konzultálni,
vagy a Tárgyalni kosarába.
Fisher a könyvében el is meséli a módszer születésének tör-
ténetét:

Néhány évvel ezelôtt egy Cambridge-központú kis üzleti kon-

zultációs cég egyik partnerét felkérték ügyvezetônek a cégben.
A cég nagyjából egy tucatnyi partnerbôl és egy másik tucatnyi
alkalmazottból állt. Miután adva volt a  partnerek viszonylag
nagy száma, hamar felmerült az ügyvezetô döntéshozói auto-
nómiájának kérdése: mik legyenek ennek az irányelvei?
Egy-két hét alatt az ügyvezetô listába szedte mindazokat az
ügyeket, amelyekben a cégnek (és ezen belül neki) döntést kel-
lett hoznia, aztán összehívott egy gyûlést. Ott sorban felolvas-
ta az egyes kérdéseket, a partnerek pedig egy, két vagy három
feltartott ujjukkal jelezték, hogy az adott kérdés melyik dönté-
si „kosárba” való. Ami mindenkit meglepett: szinte egyáltalán
nem volt nézeteltérés azzal kapcsolatban, hogy melyik kérdés
melyik kosárba kerüljön.
1. KOSÁR: informálni. Ide kerültek azok a  kisebb jelen­tô­
sé­gûnek gondolt ügyek, amelyekben az ügyvezetô egymaga
dönthetett saját hatáskörben, és aztán egyszerûen informálta
a többieket. Ilyen volt például az irodai bútor vásárlása vagy
egy új alkalmazott felvétele.
2. KOSÁR: konzultálni, aztán dönteni. A  második kosárba
azok a jelentôsebb ügyek kerültek, amelyekben az ügyvezetônek
megvolt ugyan a felhatalmazása, hogy döntsön, de csak a töb-
bi partnerrel való elôzetes egyeztetés után. Hogy konkrétan
kivel konzultált, azt ô választotta meg, nyilván az természetes
elvárás volt, hogy olyasvalakivel tanácskozzon, akinek van rá-
látása az adott ügyre. Ilyen lehetett például annak eldöntése,
hogy a cég üzleti kapcsolatba lépjen-e egy várhatóan kellemet-
len ügyféllel. A döntés után természetesen mindenkit informálni
kellett.

118
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

3. KOSÁR: tárgyalni, hogy egyetértés legyen. A  harmadik

kosárba azok a nagy horderejû döntések kerültek, amelyekben
az ügyvezetônek elôzetesen egyetértésre kellett jutnia a  cég
nagy részével. Olyan ügyekben, mint például új partnerek csat-
lakozása vagy a  cég irodáinak egy új épületbe költöztetése,
természetesen minden partner részt kívánt venni a döntésho-
zatalban. (48)

Státusz

Ez az a  szociális szükséglet, amit még az állatvilágból hoztak

magukkal az ôseink.
A zárt csoportot vagy falkát alkotó állatfajok (pl. farkasok,
emberszabású majmok stb.) jelentôs része a falkán belül kiala-
kít egy rangsort (csípési sorrendet), és minden egyed ponto-
san tudja, hogy a hierarchián belül hol a helye. Vagyis minden
egyes egyednek megvan a maga státusza.
Az ember kiemelkedése az állatvilágból nem szüntette meg
ezt a hierarchikus társadalomszemléletet, sôt: a civilizáció ki-
bontakozása komplexebbé tette azt.3
A mi szempontunkból itt most az a  lényeges, hogy min-
den embernek fontos a  saját státusza – ez önbecsülést ad,
túl azon, hogy mások irántunk tanúsított megbecsülésének az
alapja. Mindenki érezni akarja magát valakinek: egy olyan sze-
mélyiségnek, akinek súlya van, akivel számolni kell, akire oda
kell figyelni. Valószínûleg mindannyian élvezzük, ha elismerik
a magas státuszunkat, legyen az köszönhetô a neveltetésünk-
nek, a bármilyen téren nyújtott teljesítményünknek, a családi
hátterünknek, a hivatásunknak vagy egy szervezetben elfoglalt
pozíciónknak. A magas státuszú egyén befolyásos, vagyis nagy
hatással van másokra.
Tárgyalók gyakran versengenek a  magasabb státuszért
– mintha annak csak egyetlen dimenziója lenne. Ha az egyik
fél státusza magas, akkor a másikéról azt feltételezi, hogy ala-
csony. De nem biztos, hogy a partner ezzel egyetért.

3
Talán a hierarchia ilyen összetettsége is szerepet játszhatott a demokrácia
mint emberi találmány megszületésében, miután a  státuszviszonyok
bonyolult hálózatában a  változatos elôjelû különbségek egy idô után
kiegyenlítik egymást. De ez csak spekuláció.

119
Kreatív kommunikáció

A magasabb státuszért olykor trükköket is bevetnek. Meg-

hívnak találkozóra a saját irodájukba, az elôszobában várakoz-
tatnak tíz percet, amíg végeznek egy másik fontos ügyféllel,
majd beinvitálnak és leültetnek egy alacsony székre, hogy fel-
nézhess rájuk.
A státuszért folyó küzdelem rendszerint negatív érzelmeket-
indulatokat vált ki. Aki lealacsonyítva érzi magát, az bosszúsan
megy bele a tárgyalásba, és kevéssé lesz együttmûködô, illetve
kreatív.
A fentiekbôl következôen, néhány dolgot érdemes szem
elôtt tartani a státusszal kapcsolatban. Az elsô: mindenki jog-
gal várja el, hogy megkapja a  társadalmi státuszának kijáró
tiszteletet. Azt körülbelül mindannyian tudjuk, hogy egy tábor-
nokot nem szerencsés ôrmester úrnak szólítani. A másik oldala
a dolognak, hogy az ôrmestert sem ajánlatos tábornok úrnak
címezni, mert könnyen gúnyolódásnak értelmezheti. És az sem
igen menti a helyzetet, ha ennyire nem vagyunk tisztában a ka-
tonai rangfokozatokkal – ez nemtörôdömséget és közömbös-
séget üzen mindazzal szemben, ami a katonának az élete.
Természetesen ugyanez érvényes egyéb területeken: a  hi-
vatalban betöltött pozíció, egy tudományos fokozat vagy egy
speciális területen való különleges jártasság és szakértelem
birtokosa ugyancsak joggal elvárja a státuszának kijáró tiszte-
letet.
Az, hogy a portás – már csak a pozíciója miatt is – megad-
ja a kellô tiszteletet a vezérigazgatónak, nem jelenti azt, hogy
a  vezérigazgató nem tartozik tisztelettel viseltetni a  legala-
csonyabb beosztású alkalmazottakkal is. És nem csak azért,
mert a saját hivatali pozícióját alázza porba, amikor lekezelôen
bánik egy másik emberrel, adott esetben a  portással. De
például az is kiderülhet (mondjuk egy céges buli vagy egyéb
szabadidôprogram alkalmával), hogy mindketten szenvedélyes
bélyeggyûjtôk, de a portásnak megvan egy-két olyan ritkaság,
amirôl a  vezér nem is álmodott. Pestiesen szólva: ez se nem
semmi…
Mindebbôl az következik, hogy a státusz elismerésének szo-
ciális szükségletét ki lehet elégíteni azzal, hogy
• megadjuk a minden embernek kijáró tiszteletet,
• megadjuk a társadalmi pozíció iránti tiszteletet,
• megadjuk egy szûkebb, speciális területen való különle-
ges jártasság iránti tiszteletet.

120
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

Egy tárgyalás eredményességét elô lehet segíteni azzal is,

ha a kezdés elôtti bevezetô „small talk” során a partnerek fel-
derítik, mi az a  különleges téma, speciális terület, amelyben
a  másik fél komoly szakértônek tekinthetô, és kölcsönösen
megadva a  kellô tiszteletet ennek a  magas szakértôi státusz-
nak (még ha nincs is közvetlen köze a  tárgyalás témájához)
pozitív érzelmi állapotban vághatnak bele az érdemi megbe-
szélésekbe.
A Metakommunikáció címû fejezetben még szót ejtünk a stá-
tusszal kapcsolatos nem verbális megnyilvánulásokról is. (47)

Szerep

A szerep: egy viselkedésmód, viselkedési minta.

A színpadi drámát egy adott darab szereplôinek cselekede-
tei és viselkedése mûködtetik, ezek alkotják azt a láthatatlan
szerkezetet, amire az egész elôadás épül.
A valóságos életben, a társadalom különféle pozíciói adott
normák szerint ugyancsak megkövetelnek adott viselkedés-
mintákat – ezek a  különféle társadalmi szerepek. Egyazon
személynek többféle társadalmi szerepe is lehet: gyermek,
szülô, szeretô férj vagy feleség, diák, tanár, barát, kolléga
(ezen belül fônök és/vagy beosztott) stb. Ha kicsit belegondo-
lunk a saját különbözô társadalmi szerepeinkbe, hamar felfe-
dezhetjük, hogy nem teljesen ugyanúgy érezzük magunkat és
viselkedünk mindegyikben: másként beszélünk például a csa-
ládtagjainkkal, mint a szomszédokkal vagy a munkatársakkal.
És ha véletlenül két különbözô szerepünket kiváltó közeg
egymásba csúszik (például egyszerre van jelen a társaságunk-
ban az édesanyánk és egy nem túl kedves kollégánk), akkor
óhatatlanul azt vesszük észre elôbb-utóbb, hogy viselkedni
kezdünk, miközben külön-külön ez egyik partnerünk társasá-
gában sem tûnik fel.
Tehát mindig szerepeket játszunk. Ezek a társadalmi szere-
pek azonban nem mindig annyira kielégítôek, mint amennyire
lehetnének. Akár a  munkahelyen, akár otthon elôfordulhat,
hogy valamelyik szerepünket céltalannak, értelmetlennek vagy
ôszintétlennek érezzük. S ahhoz, hogy egy szerep kiteljesíthes-
sen bennünket, meg kell értenünk az ehhez szükséges három
kulcsfontosságú tényezôt.

121
Kreatív kommunikáció

• Világos cél. A tiszta és világos cél adhat alapot és átfogó

keretet a viselkedésünknek, legyen szó akár a társadalom
boldogabbá tételérôl, akár csupán egy felfrissítô sétáról.
• Személyes jelentôség. Csak te tudhatod bizonyosan,
hogy mi az, ami jelentôségteljes a számodra.
• A szerep jelentôsége gyakran abban nyilvánul meg, amit
csinálsz. A szülôi szerep beteljesíti a vágyadat, hogy fel-
nevelj egy gyereket. Vagy ha imádsz problémákat meg-
oldani: lehet, hogy a  mérnöki szerep, illetve munka fog
kiteljesíteni. A  jelentôségteljes szerep magába foglalja
a képességeidet, érdeklôdésedet, értékeidet, és az adott
feladattal kapcsolatos hitedet.

A jelentôség azonban nemcsak abban nyilvánulhat meg, amit

csinálsz, hanem abban is, ahogy látsz egy szituációt. A  sze-
reped azzal is kiteljesíthet téged, ahogy jelentéssel tudsz fel-
ruházni egy helyzetet. A  kômûves lélekölô robotnak érezheti
a munkáját, ha csak annyit lát belôle, hogy falakat húz fel nap
mint nap. És tekintheti hivatásnak, hogy katedrálist épít.
• A  szerep nem alakoskodás. Amikor a  szerepet játszik
kifejezést használjuk, ez úgy hangozhat, mintha szí­nész­
ke­désrôl beszélnénk, egy hamis úgy csinál, mintha ér-
telemben. De a  szerep mint társadalmi szükséglet nem
az alakoskodásról szól, hanem annak meghatározásáról,
hogy kik is vagyunk valójában. Ebben az életben, amit
élünk – és nem egy mimikri-életben – olyan szerepet aka-
runk magunknak, ami kiteljesít bennünket.

Egy tárgyalás során (különösen, ha ez valójában találkozók so-

rozatát jelenti), a résztvevôk óhatatlanul felvesznek valamilyen
ideiglenes szerepet.
Fisher az egykori híres bokszoló, Jake LaMotta példáját me-
séli el (róla készült Martin Scorsese Dühöngô bika címû filmje,
Robert De Niróval a fôszerepben). LaMotta a ringben gyakran
az Áldozat szerepét játszotta: ellenfelei sûrû kemény ütésekkel
nyomultak, Jake pedig jó ideig csak passzívan hátrált. Az ellen-
fél egyre magabiztosabbá vált, és ezzel együtt az ébersége is
csökkent: aztán a  legváratlanabb pillanatban megindult Jake
támadása…
Az Áldozat szerepe volt Jake stratégiájának az alapja. Az
ellenfelek ettôl szinte automatikusan, akaratlanul léptek bele

122
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

a  kiegészítô szerepbe, az Ítéletvégrehajtóéba. A  tudattalanul

felvett szerep reagált Jake szerepére. Minél tovább játszotta
a  tehetetlen áldozatot, annál jobban megerôsítette ellenfele
túlzott magabiztosságát, amit aztán Jake hirtelen kihasznált és
ellene fordított.
Tárgyalás közben a felek gyakran esnek ugyanebbe a csap-
dába. Felvesznek egy szerepet, válaszul a másik fél szerepére.
Ha a  másik ellenséges, mi is ellenségesek leszünk. Ha a  má-
sik követeléseket fogalmaz meg, mi is követelünk. Ha a másik
gyengének nevez bennünket, csak azért is demonstráljuk az
erônket.
Ha a  másik fél szerepe határozza meg a  miénket, akkor
a  kiteljesítô szerep iránti szociális szükségletünk könnyen ki-
elégítetlenül marad. Hirtelen jelentéktelennek és kiszolgálta-
tottnak érezzük magunkat.
És egyszer csak jön a K.O.
Ahhoz, hogy ennek a társadalmi szükségletnek kielégítését
az eredményes tárgyalás szolgálatába állítsuk, a legfontosabb,
hogy tudatosan alkalmazzuk valamelyik ideiglenes szerepet.
Ennek megválasztásában két szempont kell, hogy vezessen:
egyrészt legyen olyan, ami illik a  személyiségünkhöz, más-
részt segítse elô az együttmûködést. Ilyen ideiglenes szerepe-
ket könnyû választani magunknak – nem kell hozzá rendezô.
Egy egyperces beszélgetésben egy menedzser eljátszhatja
a  Figyelô, a  Tanácsadó, a  Problémamegoldó és az Ügyvéd
ideiglenes szerepét, miközben a formális szerepe továbbra is
a menedzser marad.
Az alábbi lista érzékelteti, milyen jellegû ideiglenes szerepe-
ket vehetünk fel tárgyalás közben:
• Beszélô
• Hallgató
• Az ördög ügyvédje
• Együttmûködô
• Versengô
• Alkalmazkodó
• Kompromisszumkeresô
• „Bohóc”
• Tanuló
• Ötletelô
• Tanácsadó
• Áldozat

123
Kreatív kommunikáció

• Agresszor
• Probléma-megoldó
• Kolléga
• Informális közvetítô
• Egyeztetô
• Házigazda
• Vendég
• Ügyvéd

A tárgyalás során a feleknek mindig van egy célja, amit igyekez-

nek elérni, van egy feladatuk, amit el kell végezniük. A (sokszor
íratlan) „munkaköri leírásuk” lényegében errôl szól. De azt, hogy
hogyan teljesítsenek egy adott feladatot, sokszor még a valós,
írott szabályozások sem tartalmazzák. A  tárgyalónak fel kell
mérnie a lehetôségeket és kreatívan élnie kell velük a konkrét
szituáció adta kereten belül – ez pedig a legtöbbször azt jelenti,
hogy a konvencionális tárgyalói szerepet ki kell tudni szélesíte-
ni. Egy szerepet ugyanis (bármilyen szerepet!) nemcsak szûken
lehet értelmezni, és pusztán megfelelési kényszerbôl azokra
a tennivalókra szorítkozni, amiket mások elvárnak, vagy amiket
mindenképpen kötelezô elvégezni. A formális szerepet ki lehet
egészíteni informális, ideiglenes szerepekkel, amelyek segítenek
továbblendíteni egy elakadt tárgyalást.
Miközben megtalálod a tárgyalási játszmában a saját ideig­
lenes szerepedet, fontos, hogy ismerd el és hangsúlyozd
a partnerét is. Ha netán nem törekedne túlzottan az együtt­mû­
kö­désre, találd meg, hogy te milyen szereppel tudnád aktivizál-
ni ôt? (Pl. Problémamegoldó, megfigyelô, értékelô stb.) Mit te-
hetnél vagy mondhatnál, amivel segítenéd, hogy a saját maga
számára is, de számodra is kielégítôbb szerepet játszhasson
a  tárgyalásban? (Pl. Problémamegoldó: Mit tanácsol a  …-val
kapcsolatban? Ötletgenerátor: „Mi lenne, ha tartanánk egy kis
brainstormingot néhány lehetôségrôl?)
Az itt következô történetet William Ury teszi közzé köny-
vében (137), az ô forrása Joseph R. Biden szenátornak (aki
késôbb Obama amerikai elnök mellett az Egyesült Államok al-
elnöke) személyes közlése volt.
1979-ben a SALT II. tárgyalás eredménye már az Egyesült
Államok Szenátusa elôtt volt. Ilyen horderejû szerzôdés rati-
fikálásához kétharmados többségre volt szükség, a  Szenátus
vezetôi azonban módosításokat akartak. Ehhez viszont szük-

124
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

ség volt a  szovjetek beleegyezésére. Biden akkoriban még

fiatal szenátor volt, mindössze huszonhét éves. Minthogy
egyéb ügyben éppen Moszkvába kellett utaznia, ôt kérték
meg, hogy – lényegében egy háttéralku keretében – próbál­
jon beszélni a szovjet külügyminiszterrel. Eltekintve attól, hogy
a  Gromikóval történô tárgyalásra nem az amerikai külügy­
mi­niszter ment Moszkvába, Biden életkorának annyiból is
jelentôsége van, hogy a  diplomáciában semmiképpen sem
számított Öreg rókának, míg tárgyalópartnere annál inkább.
Andrej Gromiko az ötvenes évektôl volt szovjet külügyminisz-
ter, nagy tapasztalatú, dörzsölt diplomata, akit a  nemzetközi
életben „tovaris nyet”-nek neveztek. Várható volt, hogy ez az
ember Bident lemossa a pályáról.
Gromiko tehát az Öreg róka szerepében a  megbeszélésen
egy egész órás ékesszóló bevezetôvel nyitott: részletesen be-
mutatta, hogyan kell a szovjeteknek mindig utolérniük az ame-
rikaiakat a  fegyverkezési versenyben, kifejtette, hogy a  SALT
II. az amerikaiak számára milyen elônyös, tehát nyilván érdeke
a Szenátusnak, hogy változtatás nélkül fogadja el a megállapo-
dást. Vagyis: nyet.
Reménytelen lett volna vitatkozni Gromikóval.
Az Öreg róka szerep felvételével Gromiko Bidenre is kiosz-
totta a Nyeretlen kétéves szerepét. Még ha voltak is (vagy let-
tek volna) elegendô és megfelelô ellenérvei Bidennek a szovjet
külügyminiszter nagy ívû és átfogó érveivel szemben, a vita azt
jelentette volna, hogy ellentétes pozíciót foglal el tárgyalópart-
nerével szemben, ami valószínûleg reménytelenné tette volna
a helyzetét.
Biden szerencsére talált magának egy jobb ideiglenes sze-
repet: az Áhítatos tanítványét. Lassan és megfontoltan így
szólt: Mr. Gromiko, Ön nagyon meggyôzôen fejtette ki az ál-
láspontját. Sok mindennel egyetértek, amit mondott. Vissza-
térve, pontosan azt fogom mondani a  kollégáimnak, amit Ön
most nekem. De néhányan közülük, így Goldwater vagy Helms
szenátor nem lesz meggyôzve, és a többiek adnak az ô véle-
ményükre.” Biden felsorolta az ellenzôk lehetséges aggályait,
majd azt mondta: „Önnek több tapasztalata van a leszerelési
tárgyalásokban, mint bárkinek az élôk közül. Ön mit tanácsol-
na nekem, mit válaszoljak a kollégáim aggályaira?
Gromiko nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy tanácso-
kat adjon az Áhítatos tanítványnak. Az Öreg róka észrevétlenül

125
Kreatív kommunikáció

átment Karizmatikus Mesterbe, és kezdte eligazítani Bident,

hogy mit mondjon a változtatást sürgetô szenátoroknak. Sorra
vették a  terítéken lévô kérdéseket, és Gromiko mindegyikkel
foglalkozott. Miközben beszélt, talán az is eszébe jutott, hogy
egy-két módosítás plusz szavazatokat szerezhet a megállapo-
dásnak, így menetközben ô is módosított a véleményén: bele-
egyezett a változtatásokba.
Biden nem konfrontálódott Gromiko álláspontjával. Megta-
lálta azt a szerepet, amellyel a szovjet külügyminisztert konst-
ruktív együttmûködésre tudta késztetni. A  jól megválasztott
szerep nyomán nem az ellenérdekelt feleket látták egymás-
ban, hanem partnereket, akik egyformán érdekeltek a problé-
ma megoldásában.
Azzal, hogy Biden tanácsot kért Gromikótól, új, konstruktív
keretbe foglalta a megbeszélést.

Ecuador és Peru elnökének tárgyalása

(Esettanulmány)

Az itt következô esettanulmány Mahuad ecuadori elnök azon

visszaemlékezése alapján íródott, amelyet Roger Fisher:
Building Agreement címû könyve számára írt. (50) Persze
érdekes (és kreatív) lenne, ha mellétehetnénk ugyanerrôl
a  tárgyalássorozatról Fujimori perui elnök beszámolóját, de
sajnos ilyet nem sikerült találnom. De miután ezeken a talál-
kozókon valóban történelmi jelentôségû eredmény született,
mindenképpen fontos adalékokkal szolgál az egyik fôszereplô
tárgyalástechnikai stratégiájának a  bemutatása személyes
szemszögbôl.
Jamil Mahuad4 Ecuador elnökeként 1998. augusztus 10-én lé-
pett hivatalba, miután elôzôleg Quitónak, az ország fôvárosának
a  polgármestere volt hat éven keresztül. Városvezetése idején
a  Fortune magazin Quitót Latin-Amerika tíz azon városa közé
sorolta, ahol a lakosok életminôsége a legtöbbet javult.
Államelnöki hivatalba lépésének idején azonban az ország
gazdasága a  huszadik század talán legsúlyosabb válsága felé
tartott. Ráadásul ezzel párhuzamosan a  politikai, katonai és
4
Jorge Jamil Mahuad Witt (1949-ben született) ecuadori ügyvéd és po­li­
tikus, Ecuador 51. elnöke, 1998. augusztus 10. és 2000. január 21. kö­
zött volt hivatalban.

126
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

diplomáciai szakértôk egyöntetûen egy Peruval szemben elke-

rülhetetlennek tûnô fegyveres konfliktus fenyegetô lehetôségét
jelezték.
A közelgô katasztrófa nyomása alatt az elnök azon az állás-
ponton volt, hogy bár a  gazdasági helyzet is sürgôs intézke-
déseket követelt, az adott szituációban a Peruval való háború
elkerülését célzó intézkedéseknek van elsôbbsége. Nemcsak
erkölcsileg-etikailag, de éppenséggel gazdaságilag is: hiszen
hogyan is léphetne Ecuador háborúba egy másik országgal, mi-
közben romokban a  gazdasága? Mindenképpen szükség volt
egy egyértelmû és tartós béke-megállapodásra Peruval annak
érdekében, hogy csökkenteni lehessen a  katonai kiadásokat,
a  gyér erôforrásokat pedig a  szociális infrastruktúrába lehes-
sen fektetni, és minden figyelmet és energiát a növekedésre és
fejlôdésre fókuszálhassanak.
A két ország konfliktusa több évszázados.
A gyökerek visszanyúlnak talán még a gyarmatosítás elôtti
idôkig, amikor is 1532-ben két indián tartomány, a  quitói
Atahualpa (a jelenlegi Ecuador) és a cuzcói Huascar (a jelenlegi
Peru) állt háborúban az inka birodalom feletti ellenôrzés meg-
szerzéséért.
A terület, amelyre mindkét fél történelmi alapokon támasz-
tott igényt, nagyobb volt, mint Franciaország. A  legnagyobb
vitatott terület egész Latin-Amerikában.
A konfliktus megoldására tett számos kísérlet következete-
sen kudarcot vallott. A felek próbálkoztak háborúval, közvet-
len tárgyalásokkal, harmadik fél közvetítésével, mediációval és
olyan felkért, tekintélyes döntôbírókkal, mint a spanyol király
és Franklin Roosevelt elnök. Egyik próbálkozás sem hozott
eredményt.
Az 1942-es konfliktust lezáró Riói Egyezmény rögzítette,
hogy a két ország határát egy szakaszon a Santiago és a Za­mo­
ra folyók között húzódó vízválasztó hegygerinc képezi. Csak-
hogy kiderült: a két folyó között nincs egyértelmû vízválasztó,
hiszen ott van egy harmadik folyó, a Cenepa.
A kilencszáznyolcvanas évek elejétôl kezdve ismét kezdôdtek
a villongások a két ország között. Mire Mahuad 1998-ban hi-
vatalba lépett, az ecuadori és perui csapatok már elfoglalták
a  korábbi megállapodás szerinti demilitarizált zónát. Voltak
olyan helyek, ahol az egymással farkasszemet nézô ellenfelek
akár kezet is foghattak volna, és Buenos díasszal köszönthet-

127
Kreatív kommunikáció

ték volna egymást, mielôtt fegyvert emelnek a  másikra. Az

ecuadori katonai parancsnokság néhány órával a  beiktatása
után jelentette Mahuadnak, hogy várható a perui invázió. Az is
valószínûsíthetô volt, hogy nem helyi jellegû, hanem általános
fegyveres konfliktust fog provokálni az ellenfél. A  fenyegetô
veszélynek azonban csak a legjobban informált bennfentesek
voltak a tudatában. A lakosság nagy részét lefoglalta a válság
közepette a mindennapi megélhetésért folytatott napi küzde-
lem, és ettôl az elnöki beiktatás is csak pillanatokra terelte el
a figyelmét.
Mahuad óriási kihívás elôtt állt, és úgy tûnt, szinte semmi
esélye sincs a sikerre. Ebben a helyzetben a Peruval kötendô
békéhez a következôkre volt szükség:
• Hit. Sokan azt hihették, hogy a háború oldja meg a konf-
liktust. A mítoszokat szinte lehetetlen lerombolni – a Pe-
ruval való viszony feszültsége mélyen beleivódott az
ecuadoriak testébe-lelkébe.
• Polgári részvétel. A  békekötés Ecuador és Peru között
nem lehetett simán kormányok közötti megállapodás.
Szükség volt arra, hogy az emberek azonosuljanak vele
– szükség volt az embereket képviselô minden törvényes
szervezet vagy csoport támogatására.
• Bizalom. Föl kellett kelteni a  kölcsönös bizalmat és
együtt­mûködési készséget a  szétesô félben levô ország
és társadalom minden szegmensében.
• Politikai támogatás. Meg kellett szerkeszteni egy béke-
tervezetet, ami elfogadható mindkét ország, illetve az or-
szágok különféle szektorai számára.
• Gazdasági stabilitás. Egy, a  háború küszöbén álló or-
szágban kellett megtalálni a  gazdasági stabilitás megte-
remtésének a módját. Ilyen válságos körülmények között
hogyan tudhat a kormány létfontosságú, de népszerûtlen
gazdasági intézkedéseket hozni úgy, hogy az ne törje meg
a nemzeti egységet és az ország kormányozhatóságát?
• Egy világos, koherens és átfogó cselekvési terv. A tervnek
ki kell terjednie nemcsak a katonai, hanem a gazdasági,
politikai és nemzetközi szempontokra.

Mellôzve most a  gazdasági intézkedéseket és a  diplomáciai

elôkészítô tárgyalásokat, ugorjunk oda, hogy a  külügyminisz-
ter tájékoztatta Mahuadot: a két delegáció a legtöbb vitás kér-

128
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

désben egyezségre jutott. Viszont a legfontosabb kérdés nyitva

maradt: Tiwintza kanton területi hovatartozása, és ebben dön-
tést csak a két ország elnöke hozhatott közösen.
Tekintve a két ország közötti feszültséget, már az elnöki ta-
lálkozó megszervezésének esélye is elég valószínûtlennek tûnt.
Mahuad azonban, aki többek között a Harvard Jogi Iskoláján
tanult, mindenesetre meghívta ottani mesterét, Roger Fisher
professzort, legyen tárgyalástechnikai mentora, ha mégiscsak
sikerülne összehozni a találkozót a perui elnökkel.
Egy tárgyalási folyamatban a felek közötti kapcsolat ugyan-
olyan fontos, mint maga az alku tárgya. Mahuad elsô stratégiai
döntése volt, hogy a két nemzet tárgyalódelegációjának tagjai
között kiépült és már meglévô munkakapcsolatra kell építeni.
Az elnök tudta, hogy senki másra át nem ruházható, létfon-
tosságú feladat számára, hogy személyes kapcsolatot építsen
ki Fujimori5 elnökkel, akivel korábban sohasem találkozott. De
hogyan?
Harmadik napja volt hivatalban, amikor kapott egy váratlan
hívást Cardoso brazil elnöktôl, aki meghívta ôt egy személyes
találkozóra Fujimori elnökkel Paraguay fôvárosába, Asunción-
ba, ahová harminchat órával késôbb mindhárman hivatalosak
voltak Cubas elnök beiktatására.
Két dolog világos volt Mahuad számára. Egyrészt nagyon
nagy szüksége volt erre az elsô találkozóra. Másrészt viszont
nem volt még felkészülve a  probléma kezelésére. Hogyan
gyôzheti meg Fujimorit a  szándékai komolyságáról anélkül,
hogy azt a benyomást keltené benne, hogy csak húzza az idôt
és halogat?

Elismerés: mutasd meg, hogy tisztában vagy

a másik fél érdemeivel és nehézségeivel

Mahuad stábjának tagjai egyetértettek abban, hogy világos-

sá kell tenni Fujimori elnök számára: Mahuad elismeri a perui
elnöknek a határproblémával kapcsolatban tett erôfeszítéseit
és az ezek során szerzett tudását és tapasztalatait. Fujimori

5
Alberto Kenya Fujimori (1938-ban született) japán származású perui
elnök (1990 és 2000 között, sorban a  45.) Mahuaddal való tárgyalása
idején tehát már nyolcadik éve volt hivatalban – míg ecuadori kollégája
államfôként Nyeretlen kétévesnek számított, ô már igazi Öreg róka volt.

129
Kreatív kommunikáció

helyzetének ebbôl a szempontból való értékelése minden tár-

gyilagos külsô megfigyelô szemében jogos lehetett. Mahuad
remélte, hogy egy ilyen elismerô nyitás segít megtalálni a kö-
zös érzelmi alapot a további megbeszélések számára.
A Fisherrel folytatott konzultációkban tisztázták, hogy
Mahuad két cél elérését tûzte ki az elsô találkozóra. Elôször
is meg akarta ismerni Fujimorit és azt, hogy ô hogyan látja
a jelenlegi helyzetet. Másodszor pedig el akarta érni, hogy pe-
rui kollégája a  szavát adja: kimerítô párbeszédet folytatnak,
mielôtt háborúba lépnének egymással. Éppen ezért Mahuad
elôször csak figyelni és kérdezni akart.
Fisher egyetértett a célokkal, de figyelmeztette az elnököt,
hogy ha túl sokat kérdez, tárgyalópartnere úgy fogja érezni
magát, mintha az FBI kihallgatásán lenne, és egyszerûen be-
fogja a  száját. Könnyebb és talán bölcsebb megközelítésnek
tartotta, ha Fujimori lehetôséget kap, hogy azt érezze: megis-
merte Mahoudot. Nyitottnak kell lenni. Néhány kártyát ki kell
teríteni az asztalra.
Így aztán Mahoud történetekkel, történelmi példákkal és
anekdotákkal világította meg Fujimori számára, hogy mennyire
megérti azt a nehéz helyzetet, amivel annak szembesülnie kell.
Erre alapozva kérte, hogy ô viszont értse meg azt a bonyolult
szituációt, amelyben neki, Mahuadnak kell cselekedni. Fujimo-
ri óvatosan bár, de pozitívan reagált. Lágy, nyugodt hangon
mondta: Három célom volt, amikor az elnökségemet kezdtem:
a  hiperinfláció megszüntetése, a  Fényes Ösvény gerilláinak
a semlegesítése és az Ecuadorral való határvita lezárása. Az
elsô kettôt már teljesítettem. A harmadikat is meg kell oldani.
Ezek a  szavak alkalmat adtak Mahuadnak, hogy nyíltan
kifejezhesse csodálatát az elsô két ügyben végzett munka
iránt, a harmadik ügyben pedig várakozó álláspontra helyez-
kedhessen.

Elfogadás – Találj közös alapot!

Az egyik legfôbb feladat volt megváltoztatni a  széles körben

elterjedt nézeteket a két ország viszonyáról. Ezzel a feladattal
szembe kellett néznie a két elnöknek csakúgy, mint a stábjuk-
nak, a tisztségviselôknek, a médiának és a nagyközönségnek.
Évekig mindkét ország ellenségnek tekintette a másikat.

130
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

Fujimori és Mahoud egyetértettek abban, hogy meg kell mutat-

niuk mindkét országnak: ôk együttmûködnek és közösen dolgoz-
nak azon, hogy megoldjanak egy több évszázados határkonfliktust.
Minthogy egy kép többet ér, mint ezer szó, Fisher azt java-
solta, hogy készüljön egy közös fotó a  két elnökrôl. Ez meg-
oldható volt: a média a találkozó kezdete elôtt és a végén is
jelen lehetett. A szokványos protokolláris kézfogás és optimis-
ta diplomata mûmosoly helyett – Fisher sugallatára – a képen
Mahoud és Fujimori leültek egymás mellé, egy-egy tollal a ke-
zükben, és tekintetükkel mindketten ugyanabba a  mappába
mélyedtek, mint akik egy javaslattervezetet egyeztetnek. Nem
a  kamerába, és nem is egymásra néztek, hanem dolgoztak.
Egy ilyen fénykép segített meggyôzni a  médiát, a  két ország
népét és a külsô megfigyelôket, hogy valami elkezdôdött azért,
hogy a dolgok jobbra forduljanak. A kép világossá tette, hogy
a két elnök együttmûködik a probléma megoldásában.
A fotó mindkét ország nagy napilapjainak a címoldalán je-
lent meg. Mahuad késôbb elmondta Fishernek, hogy azt ter-
mészetesen tudta, hogy a cél az emberek meggyôzése volt – az
viszont ôt is meglepte, hogy a kép milyen hatással volt Fujimori
elnökre és rá magára is. Látva a  képet, Fujimori azt mondta
neki: ezek után mindkét ország népe a megoldást várja majd
tôlük. Nyilvánosan vállalták a feladatot, elkötelezték magukat,
és tartoztak a népüknek azzal, hogy sikerre vigyék az ügyet.

Státusz: „Elismerem, hogy ô a rangidôs”

Mahuad elôször találkozott Asunciónban Fujimorival. Carlos

Menem argentin elnök színhelynek felajánlotta az argentin kö-
vetség elnöki lakosztályát, mint semleges területet.
Fujimori már nyolc éve volt Peru elnöke.
Mahuad viszont csak négy napja Ecuadoré. Tisztában volt
azzal, hogy elsô benyomást csak egyszer lehet kelteni. Emlé-
keztette magát: ha kimondja azt, ami nyilvánvaló, az nem fogja
rontani a pozícióját, éppen ellenkezôleg: egy nyitott, objektív
személyiség képét fogja közvetíteni. Kész volt tehát arra, hogy
elismerje, Fujimori a rangidôs – ez egy személyes dolog, amin
nincs mit vitatkozni, és ez nem kötelezi arra, hogy a kemény
tárgyalások során elfogadja partnere tényleges javaslatait ké-
nyes kérdésekben.

131
Kreatív kommunikáció

Éppen ezért ezekkel a szavakkal kezdte: Fujimori elnök, Ön

nyolc éve államfô. Én négy napja. Ön már négy elô­döm­mel
tárgyalt. Szeretném, ha az Ön gazdag tapasztalatai mind­ket­
tônknek a hasznára válnának. Mit gondol, hogyan tudnánk úgy
kezelni ezt a határvitát, hogy az mind Peru, mind Ecuador ér-
dekeivel találkozzon?
Az, hogy elismerte Fujimori nagyobb tekintélyét bizonyos
területeken, nem jelentette azt, hogy Mahuad egyetértett
volna vele vagy az álláspontjával. Viszont éppen az elisme-
rés adott teret és lehetôséget arra, hogy eltérô álláspontját
egyértelmûen ki tudja nyilvánítani anélkül, hogy a kapcsolatot
veszélyeztette volna.

Autonómia: ne mondd meg másoknak,

hogy mit csináljanak

A függetlenség alapvetô szükséglet minden ember számára,

különösen, ha irányítói pozícióban van, mint a  politikusok.
Peru és Ecuador évekig azért zárkózott el a másikkal való tár-
gyalás elôl, mert mindegyik fél tartott attól, hogy a  készség
kinyilvánítása „behódolásnak” fog tûnni. Nincs az a  politikus,
aki szívesen látná magát dróton rángatható bábunak, különö-
sen nem egy ilyen évszázados konfliktusban. Nagyon veszélyes
egy elnök számára olyasmit tenni, ami aztán gyanakvásra kész-
tetheti a választóit, vagy egyéb módon hozza nehéz helyzetbe
a saját országában.
Mahuad minden egyes találkozón aggályosan ügyelt
arra, hogy tiszteletben tartsa partnere autonómiáját,
ugyan­akkor biztosítsa a  sajátját. Végzetes hiba lett volna
azzal próbálkozni, hogy megmondja Fujimorinak, hogy mit
te­gyen. Ehelyett – saját autonómiájának kinyilvánítása
mellett – megkérdezte, mik a  szempontjai, mi a  vélemé-
nye arról, hogy ôk, vagyis a két elnök hogyan tudná a leg-
jobban rendezni ezt az elhúzódó és költséges határvitát:
Egyszerûen nem kérhetem a Kongresszust és a népet, hogy
engedjen Peru követelésének. És nem is fogom kérni. Ha
megtenném is, a  Kongresszus soha nem fog beleegyezni.
És egyetlen ecuadori sem. Ez zsákutca. Milyen alternatív
elképzelése van, hogyan tudnánk elôrelépni a  békés meg-
egyezés felé?

132
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

Szerep: a „Mi” mindkét fél számára azt jelenti, hogy „Mi”

A tárgyalók gyakran többszörös, szimultán, idônként ellent-

mondásos, máskor egymást átfedô vagy egymást kiegészítô
szerepeket játszanak. Az elhúzódó határkonfliktus rendezé-
sét célzó erôfeszítésekben mindkét elnöknek kulcsfontosságú
feladata volt. Mindkettônek bele kellett adnia a maga részét,
hogy elfogadható határ-megállapodás szülessen. Mahuad
a  maga feladatát elemezve úgy látta, hogy két párhuzamos
tárgyalást kell folytatnia. Az egyik szerepe Fujimori tárgyaló-
partnereként fellépni. A másik szerep nem ennyire nyilvánvaló,
de ugyanilyen fontos volt, úgymint „Ecuador népnek, intézmé-
nyeinek és reprezentatív szervezeteinek a tárgyalópartnere”.
Minthogy felismerte, hogy Fujimorinak ugyanez a  két sze-
repe volt, és ugyanezekkel a  feladatokkal szembesült, ezért
Mahuad javasolta: mindketten óvakodjanak attól, hogy bármi-
lyen módon ártsanak a másik fél saját népétôl szerzett legiti-
mitásának. Például öngyilkos lépés lett volna egy olyan kije-
lentés, hogy a megállapodás azért jó Ecuadornak, mert rossz
Perunak – vagy fordítva.
Éppen ellenkezôleg, az elnökök szerepe és feladata az volt,
hogy demonstrálják: a  megegyezés egyaránt jó mindkét or-
szágnak, jó a régiónak, jót tesz a kereskedelemnek és a gazda-
sági fejlôdésnek, illetve segít felszámolni a szegénységet. Win-
win tervezetre volt szükség.
Nemzetközi ügyekben túlságosan gyakran abban látják
a  célt, hogy a  másik felet kötelezettségvállalásra kell bírni.
A média mindig azt kérdezi: „Ki az, aki engedett? … Ki lépett
hátra? … Elértek egy megállapodást? … Nem? Szóval a  tár-
gyalás kudarcba fulladt?” A gyôzelmes hôs szerepében akarják
látni saját politikusaikat, akik legyôzik az alattomos ellenséget.
De a „mi” mindkét fél számára azt jelenti, hogy „mi”. A tár-
gyalás leghasznosabb és hatékonyabb eredménye lehet egy
érzelmi elkötelezôdés a közös munka folytatására, hogy a bé-
ke-megállapodás aláírása után végre is hajtják azt. Az együtt­
mû­ködés nem jelenti azt, hogy bármelyik fél feladná a szabad-
ságát, megfontolásait és autonómiáját.
A két elnök a problémát átformálva lehetôségnek tekintet-
te azt. Ez új koncepciót kívánt a  szerepükhöz: ellenfelekbôl
kollégák lettek, és egy szimpla zéróösszegû játszmában való

133
Kreatív kommunikáció

pozícióalkudozás helyett közösen igyekeztek megoldani egy

problémát, új lehetôségeket keresve a torta megnövelésére és
az eredmények kiterjesztésére.

Aggályok

Voltak pillanatok, amikor a tárgyaló felek érzelmeit befolyáso-

ló alapvetô aggályok összefonódtak és fölerôsítették egymást.
Egy nemzetközi szakértôi bizottság véleménye (aminek nem
volt kötelezô ereje) nagy löketet adott Perunak, hogy magá-
nak igényelje Tiwintzát. Csakhogy egyszerûen elképzelhetetlen
lett volna bármelyik ecuadori elnök számára az, hogy kielé-
gítse a  perui igényeket anélkül, hogy ezáltal el ne veszítené
a legitimitását, meg ne gyalázná elnöki státuszát, el ne árulná
a szerepét, el ne veszítené a nép iránta tanúsított tiszteletét.
Mahuad törekedett arra, hogy miközben elismeri a perui állás-
pont igazságának erejét, ugyanakkor érvényt szerezzen saját
elnöki szerepének és autonómiájának, és elérje, hogy partnere
vegye figyelembe Ecuador helyzetét.
Mahuad szerencsére érzékeny volt ezekre a  tárgyalás min-
den résztvevôjét befolyásoló alapvetô aggályokra, és ez segített
neki a  lavírozásban. Fujimori elnök – mondta –, Perunak erôs
jogalapja van a vitatott területre. A nemzetközi szakértôi bizott-
ság véleménye miatt talán még erôsebb is, mint Ecuadoré (Peru
álláspontjának elismerése). Ha én lennék Peru elnöke, nem is
tehetnék mást, minthogy törekedjek birtokba venni a terület min-
den egyes négyzetméterét (a perui felfogás méltánylása).
Mindazonáltal Ecuador elnökeként nem egyezhetek bele
abba, hogy Perunak adjak egy olyan területet, amelyet Ecua-
dor megalakulása óta minden Kongresszus és minden elnök
következetesen Ecuador részének tekintett. (Arra kérte a  pe-
rui elnököt, hogy az viszont méltányolja az ô helyzetét, és
értse meg az ô nehézségeit.) Meg vagyunk gyôzôdve arról,
hogy morális és legális jogaink vannak a vitatott területre, és
ezen a meggyôzôdésen nem fog változtatni egy nem kötelezô
érvényû technikai vélemény. Száz ilyen vélemény sem lenne
elegendô, hogy megváltoztassa sok évszázados érzésünket,
hogy az a  terület a  miénk. (Az ország autonómiája). Vagyis
minden ecuadori elnök ugyanazt mondaná és tenné, amit én
mondok és teszek (A kölcsönös elfogadásra apellál). Elnö-

134
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

ki szerepkörünkben mi most felvállalhatunk egy új küldetést:

találjunk egy olyan formulát, amely mindkét ország népének
elfogadható. (A kölcsönös elfogadás alapjának a  bôvítésére
törekszik az igazságosság nevében.)
Ezek a szavak észrevehetôen abba az irányba hatottak, hogy
a  két elnök elkötelezze magát a  probléma közös megoldását
célzó megközelítés iránt. A racionálisan, gondosan elôkészített
és célirányos kezdô lépéseket tovább erôsítette a két elnök és
delegáció között gyorsan kialakult jó kapcsolat.

A megállapodás

1998. október 26-án, tíz héttel az elsô találkozójuk után Fujimo-

ri és Mahuad elnökök aláírták a végleges és átfogó béke-megál-
lapodást, amelyet mindkét ország kongresszusa ratifikált. A két
ország megállapodott abban, hogy a vitatott határterület egé-
szét nemzetközi természetvédelmi parknak minôsítik, amelyben
nincs helye sem gazdasági, sem katonai tevékenységnek, kivé-
ve, ha a két ország arról a késôbbiekben közösen megállapodik.
Maga Tiwintza régiója különleges eljárást igényelt. A  két
elnök megállapodott abban, hogy ha az egyezmény létreho-
zásában segédkezô négy ország képviselôi ki tudnak dolgoz-
ni egy ajánlást Tiwintzára, azt ôk elfogadják. A  két ország
Kongresszusa a  képviselôknek megadta a  felhatalmazást
a döntôbíráskodásra.
Tiwintza ügyében egy kreatív megállapodás született. A ki-
dolgozók elválasztották a  szuverenitási jogokat Tiwintza tu-
lajdonjogától. Így ez a föld most Peru szuverén területén fek-
szik, ugyanakkor egy négyzetkilométernyi terület örök idôkre
az ecuadori állam tulajdona (ugyanúgy, ahogy Ecuadornak
van saját területe Peru fôvárosában, Limában). Egyik ország
sem adta fel Tiwintzát. Peru kormánya mondhatja: „Tiwintza
a  szuverén területünk része”. Ecuador kormánya mondhatja:
„Tiwintza mindörökre a miénk”.
A megállapodás a jelek szerint kiállta az eltelt idô próbáját.
Azóta nem történt egyetlen határincidens sem. A két ország kö-
zötti kereskedelem és együttmûködés viszont azóta történelmi
rekordot ért el. A megoldást mindkét nép elfogadta. Latin-Ame-
rikában persze mindig zajlik az élet, konfliktusok vannak bôven.
De azok már más történetek.

135
Kreatív kommunikáció

Gyakorlatok

3/1. „Azt szeretem benned, hogy…”

„Azt nem szeretem benned, hogy…”

Állj szembe a partnereddel.
a) Fogalmazz meg és mondj a szemébe egy mondatot, ami
úgy kezdôdik, hogy: „Azt szeretem benned, hogy…”
A pozitív tulajdonság, amit szeretsz benne, tetszôlegesen
lehet valós, de lehet kitalált is, pl. kék a szeme, jól dolgo-
zik vagy fantasztikusan ugrik tripla szaltót stb.
A partner feladata, hogy lereagálja a szembe-dicsére-
tet, majd hasonló módon ô is szembedicsér téged. Ezt
pedig neked kell lereagálni.
Elsô körben a  reakció a  leggyakrabban valamiféle
álszerény magyarázkodás szokott lenni. De gondolj
bele: ha megdicsérnek, akkor azt okvetlenül muszáj
túlragozni? Egy dicséret valójában egy pozitív gesztus,
egy lelki simogatás. Az adekvát reakció rá egy ôszinte
köszönöm.
Csináljatok még egy kört egy-egy „Azt szeretem ben-
ned…” mondattal, és most a reakció ne legyen több egy
köszönömnél, egyenesen a partner szemébe nézve és le-
tett ponttal a szó végén.
Mit tapasztaltatok? Beszéljétek meg egymással!
b) Ugyanez a gyakorlat, csak most a mondat úgy kezdôdik,
hogy: „Azt nem szeretem benned, hogy…”, és egy negatív
tulajdonságot, egy kritikai észrevételt fogalmaz meg.
A kritikát a másik félnek le kell reagálni.
Itt is esélyes, hogy a megkritizált magyarázkodni, eset-
leg vitatkozni kezd.
Természetesen lehet, hogy egy kritikai észrevétel
a meg­kritizáltnak nem esik jól. De biztos, hogy meg akarsz
fe­lelni a másik félnek? Vagy ha nem akarsz mindenáron
meg­felelni neki, biztos, hogy muszáj vele a  viszonyt el-
rontani?
Mi van akkor, ha a kritikára is egyetlen köszönömmel
válaszolsz?
Próbáljátok ki egy második körben!

136
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

3/2. Általánosítások

Figyeld a  környezetedben a  mindennapos párbeszédeket, és

próbáld azonosítani az elhangzó általánosításokat! Ha te ma-
gad is résztvevôje vagy a beszélgetésnek és a helyzet engedi,
kérdezz rá: „Biztos, hogy mindenki? … Biztos, hogy senki …
Tényleg mindig…? … Tényleg soha…?”, vagy ha van KONKRÉT
adatod, mondj ellenpéldát!
(Ha nem vagy részese a beszélgetésnek, vagy az adott hely-
zetben fölösleges okvetetlenkedésnek tûnne, akkor csak ma-
gadban fogalmazd meg, de ne mondd ki fennhangon.)
Hány ilyen helyzeted adódott egy hét alatt?

3/3. Én-üzenetek

Emlékezz vissza az elmúlt napokból vagy hetekbôl néhány

olyan konfliktusodra, amelyben érzésed szerint igazad volt
ugyan, de a helyzetet mégsem sikerült jól megoldanod. Próbálj
mindegyik szituációra megfogalmazni egy-egy Én-üzenetet,
maximum három mondatban.
a) Elôször fogalmazd meg írásban az Én-üzeneteket. Az elsô
mondat a  történtek objektív, tárgyilagos leírása legyen,
általánosítások, illetve a  másik fél bármiféle minôsítése
nélkül. A  második mondatban fogalmazd meg a  történ-
tekkel kapcsolatos érzéseidet, indulataidat. A  harmadik
mondatban pedig a  történtek negatív következményeit
írd le. Nézd át a  leírtakat: minden lényeges elem ben-
ne van? Lehet esetleg még tömöríteni raja? Nincs benne
semmi személyeskedés, minôsítés vagy általánosítás? Ha
kell, javíts!
b) Most fogalmazd meg az Én-üzeneteket élô helyzetgya-
korlatban, partnerrel. Vázold a partnerednek a szituációt,
majd álljatok szembe egymással, és mondd neki az Én-
üzenetedet. A mondatok végén tedd le a pontot, és nézz
a  partner szemébe! Figyeld a  reakcióit! Nem kezd ma-
gyarázkodni, védekezni? Nem megy át ellentámadásba?
Ha igen, akkor az Én-üzenetben valószínûleg volt valami
személyeskedés, rejtett Te-üzenet, általánosítás, ami pro-
vokálta a partnert.

137
Kreatív kommunikáció

Beszéljétek meg a  tanulságokat, és addig próbálkozzatok,

amíg a partner, ha akarna sem tudna be belekötni.

3/4. Két forgatókönyv egy mondatban

Minél tömörebb a két forgatókönyv, a kettô közötti kontraszt an-

nál erôsebb, és ezáltal annál nagyobb az esélye, hogy a másik fél
gondolkodását a  kedvezô irányba tereli. Az elôzô, Én-üzenetes
gyakorlat szituációit vedd ismét elô, és fogalmazd meg – lehetôleg
egyetlen mondatban – a másik félnek felajánlott két alternatívát.
Használd mintának Michael Corleone mondatát: De akkor a lá-
nya elvesztene egy apát, pedig kaphatott volna egy férjet.
Az általános sablon így néz ki: De akkor ez meg ez történne,
pedig az meg az is történhetett volna.
(Ha megfelelôbbnek gondolod, a fenti sablon helyett kitalál-
hatsz magadnak másikat is.)
Az elôzô gyakorlathoz hasonlóan most is próbáld elôször
írásban megfogalmazni a mondatot – ezt a kedved szerint ja-
vítgathatod, cizellálhatod, egyedül. Utána próbáld partnerrel,
figyeld a reakcióit, és együtt beszéljétek meg a tanulságokat.

3/5. Lépj a másik cipôjébe! Szerepcsere játék

Válassz egy olyan kollégát, aki segít neked abban, hogy felvedd
annak a  valakinek a  szerepét, akinek az elismerése, szempontjá-
nak vagy cselekedetének a méltánylása kihívást jelent a számodra.
A gyakorlat lényege, hogy „belelépsz ennek a valakinek a cipôjébe”,
megszemélyesíted ôt, az ô nevében válaszolsz a segítôtársad kérdé-
seire. A társad olyan kérdéseket tesz fel, amelyek segítenek megér-
teni, hogy a tárgyalóasztal túlsó felén ülô bizonyos személy hogyan
láthatja a világot, benne saját magát, illetve egy adott szituációt.
– Mi a  legfontosabb a  számodra (annak a  bizonyos sze-
mélynek a szerepében)?
– Milyen igényre, szükségletre vagy a leginkább érzékeny?
– A  pénz természetesen fontos dolog. De kérlek, mondd
meg: mi egyéb fontos még a  számodra? Hogy tisztelje-
nek? Hogy elfogadjanak? Hogy meghallgassanak?
A kérdésekre annak a bizonyos személynek a nevében kell
válaszolni, egyes szám elsô személyben. Például:

138
 Asszeritív kommunikáció – a helyzet átértelmezése

– Engem mindig kiborít, ha nem vesznek tudomást a vé­le­

mé­nyemrôl.

Tétre menô, kemény tárgyalásra való felkészülésben jó szolgá-

latot tesz egy ilyen gyakorlat. (44)

3/6. Metaforák

A metafora lehetôvé teszi a feleknek, hogy a tárgyalás érzelmi

dimenzióit kezelni tudják anélkül, hogy direkt módon boncol-
gatnák saját emocionális állapotukat. Egy jól megtalált közös
metafora természetes módon kiiktatja az Én- és a Te-üzenete-
ket, a Mi-üzenet pedig szinte észrevétlenül kikövezi az utat egy
olyan megállapodás felé, amely nemcsak vállalható, hanem
még elônyös is lehet mindkét fél számára.
Gyûjts olyan metaforákat, amelyekkel Mi-üzenetbe lehet
fordítani a tárgyalás érzelmi dimenzióit!

3/7. Elismerések

Egy másik ember teljesítményét vagy tulajdonságát nem különöseb-

ben nehéz elismerni, ha az illetô szimpatikus nekünk, vagy legalább-
is nem kifejezetten ellenszenves. De ha nem rajongunk az illetôért,
netán egy konfliktushelyzetben ô az ellenérdekelt fél, akkor vele
kapcsolatban bármi pozitívumot elismerni bizony nem könnyû.
Egy gondolatkísérlet keretében válassz ki egy valós is­me­
rô­södet, akivel nem túl jó (sôt rossz) a viszonyod. Mi lenne az
a tulajdonsága/teljesítménye, amit – a vele való hûvös viszony
ellenére – ôszintén el tudnál ismerni?
Hogyan mondanád ezt meg neki szemtôl szembe? (Gondo-
latkísérlet!)

3/8. Nemet mondani

Ketten állnak egymással szemben, és felváltva intéznek kérése-

ket egymáshoz (az alábbi lista segít ötleteket adni).
A feladat: a  partnernek köntörfalazás nélkül nemet kell
mondani rá úgy, hogy a visszautasítás ne legyen sértô.

139
Kreatív kommunikáció

Kérések:
– Túl sok munkám van, és ötkor el kell mennem. El tudnád
intézni nekem ezt a három ügyet?
– Kölcsönkérhetem azt a könyvet, amit olvasol?
– Kölcsönadnád a fogkefédet? Otthon felejtettem az enyé-
met.
– Fizetnél nekem egy sört?
– Elôreengedne? Mindjárt indul a vonatom.
– Kölcsönkérhetem a fûnyíróját?
– Indítok egy vállalkozást, szeretném, ha te is beszállnál
tôkével.
– Igénybe venném a coaching szolgáltatást, de szeretném,
ha olcsóbb lenne.
– Anyu/Apu, szeretnék elmenni a  víkendre a  barátommal/
barátnômmel.
– Tényleg szeretném, ha engem szerzôdtetne XY helyett.
– Legépelnéd és kinyomtatnád ezt nekem?
– Túl sok macskám van – adok neked egyet.

A végén a résztvevôk megbeszélik a tanulságokat. Melyik vis�-

szautasítás volt asszertív? Miért? Melyik volt sértô? Miért?

140
4. fejezet

A változás elmélete

Ennek a könyvnek az a célja, hogy felfedezzük: hogyan befo-

lyásolják a különféle kommunikációs sémák egy probléma vagy
szituáció értelmezését. Egy adott értelmezés aztán segíthet
a megoldás megtalálásában – vagy éppen akadályozhatja azt.
Egyik meghatározása szerint a kreativitás alkotóképességet,
teremtôképességet jelent, amelynek során a különféle képes-
ségek szervezôdése lehetôvé teszi az elszigetelt tapasztalatok
összekapcsolását, újszerû értelmezését és új formában történô
megjelenését. Ennek pedig – ellentétben egy általános közhi-
edelemmel – nemcsak a  mûvészet különbözô területein van
jelentôsége. Az életben nap mint nap szembesülünk a  legkü-
lönfélébb nem mûvészi jellegû problémákkal, és ezek megol-
dásához is kreativitásra van szükség. (Ha a megoldáshoz nincs
szükség kreativitásra, akkor nem is beszélhetünk problémáról,
legfeljebb nehézségrôl.)

A kreativitás nem más, mint problémamegoldó képesség.
Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodás-
móddal, amivel teremtettük ôket – mondta Albert Einstein.
 A kre-
ativitás azt jelenti, hogy képesek vagyunk másként is gondolkodni.1
A kreatív kommunikáció pedig azt jelenti, hogy képesek
vagyunk másokat is másként-is gondolkodásra késztetni, így
a  másokkal való kapcsolatainkat megbénító problémákat is
megoldani. 


1
A másként is gondolkodó ember nem azonos a másként gondolkodóval.
A másként gondolkodó annyit jelent, hogy az illetô nem úgy gondolkodik,
nem úgy nézi a  világot, mint egy másik ember, mint a  többiek. Ebbôl
a nézeteltérésbôl aztán egy jó kis konfliktust lehet kibontani. A konfliktus
megoldásához azonban többre van szükség, mint eltérô nézetekre. Aki
tud másként is gondolkodni, vagyis egy személyben tud két vagy több
különbözô szemszögbôl is vizsgálni és értelmezni egy problémát, annak
van esélye a megoldást is megtalálni.

141
Kreatív kommunikáció

De hogyan?

Minden kommunikáció valamiféle befolyásolás (vagy ma-
nipuláció). A  befolyásolás célja valamilyen változás eléré-
se.
Ahhoz, hogy kreatívan tudjunk kommunikálni (vagyis
tudatosan tudjuk befolyásolni a másikat), ismernünk kell a vál-
tozás természetrajzát.
Ezt pedig többek között a  Palo Alto-i
pszichoterapeuta-csoport munkatársai, Watzlawick, Weakland
és Fisch (150) tárták fel, miközben azt vizsgálták, hogy a min-
dennapi emberi kapcsolataink nehézségeit hogyan vagyunk ké-
pesek – nem megfelelô kommunikációval – igazi problémákká
összegubancolni. Merthogy a kettô nagyon nem ugyanaz.
A nehézség alatt egy olyan nemkívánatos helyzetet értünk,
amely megoldható valamilyen, a  józan ésszel össze­egyez­
tet­hetô cselekvés révén, és amely nem tételez fel speciális
problémamegoldó készségeket. De nehézségnek tekintünk egy
olyan nemkívánatos, de többnyire teljesen átlagos élethelyzetet
is, amelynek nincs ismert megoldása, és – legalábbis egyelôre
– egyszerûen együtt kell élni vele.
Problémán viszont Watzlawick és munkatársai egy olyan
zsákutcát, holtpontot vagy görcsöt értenek, amely a  ne­héz­
ségek helytelen kezelésébôl áll elô, s éppen emiatt marad fenn.
Ahhoz, hogy meghatározzák a  helytelen kezelés mibenlét-
ét, Watzlawickék a  vizsgálódásaikban bizonyos matematikai
alapelvek: a csoportelmélet és a logikai típusok elmélete felôl
indultak el. Azonban ezek csak analógiát szolgáltattak a lényeg
megértetéséhez, tehát itt most mellôzzük ezeknek az elméle-
teknek a bôvebb kifejtését, helyette egy, a lényeg szempont-
jából talán könnyebben megragadható analóg példát hozunk,
Örkény István AZ ÉLET ÉRTELME címû egypercesét:

Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fûzünk, abból lesz

a paprikakoszorú.
Ha viszont nem fûzzük fel ôket, nem lesz belôlük koszorú.
Pedig a  paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erôs.
De mégse koszorú.
Csak a  madzag tenné? Nem a  madzag teszi. Az a  ma-
dzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.
Hát akkor mi?
Aki ezen elgondolkozik, s  ügyel rá, hogy gondolatai ne
kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányba haladja-
nak, nagy igazságoknak jöhet nyomára. (111)

142
 A változás elmélete

A koszorú több, mint a paprikák és a madzag összege.

A koszorú nem része a paprikák és a madzag alkotta rend-
szernek, hanem maga a rendszer.
A koszorú egy magasabb logikai szintet képez a paprikák és
a madzag logikai szintjéhez képest.
Persze a koszorú, a paprika és a madzag kézzelfogható.
De hogyan ragadhatjuk meg ezt az elvet egy olyan nem kéz-
zelfogható dolog esetében, mint a változás fogalma?
A változás legegyszerûbb és legismertebb formája a  moz-
gás, vagyis helyváltoztatás.
Emlékszünk rá a fizikaórákról, hogy
az állandó sebességû mozgás esetén a megtett út és az eltelt
idô aránya mindig ugyanaz: v = s/t, ahol v = sebesség, s = út,
és t = idô.
Ez egyfajta rendszernek tekinthetô: ha a képletben
megváltoztatjuk akár az utat, akár az idôt, akkor a  másik is
változik, és maga az arány, vagyis a  sebesség nem változik.
Tehát állandó sebesség esetén a változások a rendszeren belül
maradnak.
Ezeket nevezzük elsôfokú változásnak.
Csakhogy változhat maga a  mozgás sebessége is: gyorsul-
hat vagy lassulhat. Ez már a  változás változása, vagyis egy
metaváltozás.
Ezzel átlépünk egy másik logikai szintre.
Itt
a képlet megváltozik: a gyorsulás egyenlô a sebességváltozás
és az eltelt idô hányadosával: α = ∆v/∆t.
Ez már egy másik rendszer.
Ha kilépünk az állandó sebesség
keretébôl (a mozgást felgyorsítjuk): az út/idô hányados, vagyis
az eredeti rendszer megváltozik.
Ez egy másodfokú változás.
De nemcsak a fizikában érvényes az ilyen megkülönbözte-
tés. Az életben egyetlen dolog állandó – és ez maga a változás.
És a  változás minden megnyilvánulására ugyanazok a  törvé-
nyek érvényesek.
Mindennapi életünk során, mindennapi megnyilvánulásaink-
ban az ilyesféle rendszerszintû differenciálás nem mindig tûnik
fel. Ez aztán könnyen vezet félreértésekhez, és ha a résztvevôk
nem ismerik fel az okot, akkor a helyzet el is mérgesedhet.
A kommunikáció akkor mûködik hatékonyan, ha világossá te-
szi a különbözô logikai szinteket, és meg tudja határozni, hogy az
élet egy adott kihívása (legyen az nehézség vagy probléma) me-
lyik szinten igényli a beavatkozást, vagyis milyen fokú változásra
van szükség. Az intelligenciát próbára tévô különféle kvízfeladatok
lényegében azt a célt szolgálják, hogy ezt a felismerési képessé-
günket fejlesszék. Watzlawick, Weakland és Fisch a könyvükben
az alábbi, mára már közismert feladványt tették közzé:

143
Kreatív kommunikáció

A feladat: a kilenc pontot négy vonallal összekötni úgy, hogy

közben nem emeljük fel a ceruzát a papírról.
(Aki még nem ta-
lálkozott ezzel a feladattal, most álljon meg egy percre az olva-
sásban, és próbálja megoldani!)
A tapasztalat azt mutatja, hogy a megoldással kísérletezôk
többsége feltételezi,
hogy mivel a  pontok négyszöget alkot-
nak, a megoldást ezen a négyszögön belül kell keresni. Ezzel
a  (többnyire kimondatlan) hipotézissel viszont nem tudják
megtalálni a  megoldást. A  sikertelenség azonban nem a  fel-
adat megoldhatatlanságának, hanem a megoldási kísérletnek
a következménye.

A megoldás a másodfokú változásban rejlik.

Ebben a  konkrét esetben ez azt jelenti, hogy fel kell adni
a  pontok határolta mezô látásmódját.
El kell hagyni a  kilenc
ponttal határolt virtuális mezôt. Mihelyt kiléptünk a  magunk
emelte gondolkodási korlátok közül, máris, akár többfélekép-
pen is megoldható a rejtvény.

144
 A változás elmélete

A kilencpontos feladat megoldása az elsô-, illetve a másod-

fokú változás különbségének a metaforája lehetne.
Az emberi viselkedés területérôl a következô példa világít-
hatja meg a  különbség lényegét: ha valakinek rémálma van,
sok mindent csinálhat álmában:
futhat, elbújhat, harcolhat,
sikoltozhat (már ha kijön hang a  torkán), leugorhat egy sza-
kadékba, de bármelyikrôl bármelyikre is vált ezek közül, ez-
zel nem vet véget a rémálomnak. Ez mind az álom rendszerén
belüli, tehát elsôfokú változás.
Az álomból egyetlen változás
segítségével tudunk kikerülni: ha felébredünk. Az ébredés nyil-
ván nem része az álomnak, hanem egy olyan változás, melynek
révén egy attól tökéletesen eltérô állapotba kerülünk: ez má-
sodfokú változás.
Kilépni egy értelmezési keretbôl vagy logikai síkból és be-
lépni egy másikba – ez az úgynevezett biszociáció.

M2

M1

Magát a  fogalmat Arthur Koestler vezette be The Act of

Creation címû könyvében: Egy idea vagy egy helyzet két
önálló, de a  mindennapi gondolkodásunkban összeférhe-
tetlen rendszerben (M1 és M2) való szemlélete. Az L ese-
mény, amelyben a két rendszer metszi egymást, úgyszólván
két különbözô hullámhosszon rezeg, s amíg ez a szokatlan
helyzet fennáll, az esemény nem egy értelmezési síkkal áll
asszociatív kapcsolatban, hanem kettôvel biszociál.
Azért alkottam meg a biszociáció kifejezést, hogy különb-
séget tegyek az egy síkon való gondolkodás rutinmûvelete és
a  kreatív tevékenység között, amely – s  ennek bizonyításá-
val fogok megpróbálkozni – mindig egynél több síkon mozog.
Elôbbi céltudatos, józan mûködésnek nevezhetô, míg utóbbi
egy összetett, instabil állapot, melyben mind a gondolkodás,
mind pedig az érzelmek egyensúlya bizonytalan. (92)

145
Kreatív kommunikáció

A biszociáció az alapja
• a tudományos felfedezéseknek – pl. August Kekulé kémikus,
aki a  szerves vegyületek szerkezetének modern elméletét
megalapozta, ilyen irányú munkásságában valószínûleg so-
kat hasznosított ifjúkori építészeti tanulmányaiból is. De –
miközben a szénhidrogének szerkezetének titkait nagyrészt
már sikerült feltárni, a benzolmolekula sokáig „nem adta meg
magát”. Az anekdota szerint (melyet maga Kekulé mesélt el
késôbb) 1865-ben álmában egy forgó, saját farkába harapó
kígyót látott, s ebbôl a látomásból született meg a hat szén-
atomos benzolgyûrû képe. Kekulé gondolatai akkor már rég-
óta a molekulaszerkezeti modellek körül forogtak, de csak
akkor sikerült helyére tenni minden addig ismert tényt, ami-
kor egy más kategóriában (a saját farkába harapó álombeli
kígyóban) meglátta a megoldáshoz vezetô analógiát.
• a  mûvészi alkotásoknak – a  mûvészet nyelvének (le-
gyen szó bármilyen mûfajról) lényegi tulajdonsága, hogy
nem egy-, hanem többértelmû, és a célja az értelmezési
lehetôségek gazdagságának a  megôrzése, mert ez adja
meg a  befogadó számára az aktív felfedezés élményét.
Az értelmezési keretek vagy logikai síkok találkozásá-
ból születik meg például egy olyan regény, mint James
Joyce Ulyssese, amely elsô közelítésben egyetlen nap
(1904. június 16.) története a három központi szereplô,
Stephen Dedalus (részben az író önarcképe), Leopold
Bloom (egy zsidó reklámügynök) és felesége, Molly Blo-
om szemszögébôl. De a  köztük és az Odüsszeia három
fôhôse (Télemakhosz, Odüsszeusz és Pénelopé közötti
párhuzamok és megfelelések kitágítják a könyv horizont-
ját, amely így végsô soron a huszadik század irodalmának
egyik megkerülhetetlen alapmûvévé vált.
• és a  humornak is – a  legegyszerûbb viccek is a  félre­ér­
tel­mez­hetôségen alapulnak (Párbeszéd a  dolgozók esti
iskolájában: „Van házid?” „Van. Tölthetek?”).

Amikor pedig egy szituáció vagy jelenség színét és fonákját

ütköztetjük, minél komolyabb, sôt patetikusabb az egyik értel-
mezés, annál jobban megkérdôjelezi ezt a másik: a fenségest
csak egy hajszál választja el a nevetségestôl.
Nem véletlen, hogy az igazán bölcs ember tud nevetni sa-
ját magán is, éppen mert a  látásmódja nem egyoldalú. Akik

146
 A változás elmélete

viszont agresszíven követelnek tiszteletet maguk iránt (például

a társadalmi pozíciójuk okán), azokat az egyoldalú látásmód,
vagyis a  humortalanság jellemzi. Akinek humora van, az min-
dent tud. Akinek nincs humora, az mindenre képes…

A biszociáció: maga a kreativitás.

A képek árulása (René Magritte képe)

A képen a felirat jelentése: Ez nem pipa. Hát akkor mi?

Ez egy kép, amely pipát ábrázol.
De aki elôször látja a ké-
pet, könnyen összekeveri a  két kategóriát. Az élet különféle
területein hasonló módon gyakran összekeverjük a  kategóri-
ákat – és problémáink jelentôs része ilyen összemaszatolás
következménye.

A probléma képzôdése
Láttuk, hogy a kilencpontos probléma megoldását egy feltétele-
zés, vagyis egy gondolkodásbeli korlát tette lehetetlenné. Az ilyen
virtuális akadály sokszor hatékonyabban lehetetleníti el a cél el-
érését, mint egy valóságos, fizikai sorompó, ez utóbbit ugyanis az
eltökélt szándék elôbb-utóbb elsöpri. De akinek a fejében van az
akadály (korlátolt a gondolkodása), az többnyire nem magában
keresi a hibát, hanem azt nézi, hogy kit/mit okolhatna a kudarcért
a külvilágban. Magyarán eltéveszti a házszámot.
Most vizsgáljuk meg azokat a  gondolkodásbeli korlátokat,
amelyek a  legtöbb probléma alapját képezik. A  megoldás,
a korlát átlépése ilyenkor csak valamiféle másodfokú változás
keretében tud megvalósulni.

147
Kreatív kommunikáció

Ugyanabból még több

Ez az az eset, amikor a megoldás válik problémává.
Fentebb már különbséget tettünk a nehézség és a probléma
között.
A nehézség olyan nem kívánatos helyzet, amely megoldható
a józan ésszel összeegyeztethetô cselekvés révén. Ez rendsze-
rint azt jelenti, hogy ha a  helyzet valamilyen formában eltér
a  szokásostól vagy normálistól, akkor ahhoz, hogy a  dolgok
visszatérjenek az eredeti medrükbe, annak az ellenkezôjét kell
alkalmazni, mint ami a  normálistól való eltérést okozta. Ha
lehûl a levegô, akkor melegebb ruhát veszünk fel, otthon pedig
befûtünk. Ha még hidegebb lesz az idô, akkor még jobban fel
kell öltözni, illetve még jobban be kell fûteni a kályhába.
A megoldás a nehézséget okozó változás ellenkezôjének az
alkalmazását jelenti: lehûlés ellen felmelegítés.
Ha ez a  helyesbítô akció elégtelen lenne, az ugyanabból
még több elôbb-utóbb meghozza a kívánt hatást. A nehézsé-
gek megoldásának ez az egyszerû és logikus esete nemcsak
sok mindennapi élethelyzetben mûködik, hanem a  kölcsön-
hatáson alapuló fiziológiai, neurológiai, fizikai, gazdasági stb.
folyamatokban is.
Az élet azonban nem mindig ilyen egyszerû.
Például, amikor az események felpörögnek, fejünk felett ös�-
szecsapnak a hullámok, s netán valamilyen katasztrófa vagy tra-
gédia küldi padlóra az embert, akkor – a  stressz feszültségét
oldandó – elôfordul, hogy az illetô némi alkoholért nyúl. Nincs is
ezzel semmi baj, ha azután sikerül visszatérni a rendes kerékvá-
gásba, és az alkoholos segítség megmarad egyszeri kivételnek.
De tudjuk, hogy ez nincs mindig így. Tudjuk, gyakran elô­for­
dul, hogy az egyszerit követi egy második, harmadik, sokadik
kivételes alkalom. Egy idô után pedig a kivételes még névleg is
elveszíti kivételes jellegét, s  minél inkább rendszeressé válik,
annál kevésbé jelent segítséget. Amibôl egy kevés egyszer se-
gítséget jelentett, ugyanabból még több már nemhogy nem se-
gít a nehézség megoldásában, hanem igazi problémát generál.
És ez még csak az egyén szintje!
De az alkoholizmus társadalmi szinten is komoly probléma, és
valójában éppen a kérdés nem megfelelô megközelítése teszi azzá.
Az állam ugyanis – felelôsséget érezvén polgárai iránt – idôn­
ként késztetést érez arra, hogy korlátozza az alkoholfogyasztást.

148
 A változás elmélete

Ezt a célt szolgálja a rendelkezés, hogy az üzletekben 18 éven

aluliakat szeszes itallal nem szolgálnak ki. Ha a korlátozás nem
tûnik elégségesnek, fokozni is lehet a megszorítást. Idôsebbek
még emlékezhetnek arra, hogy Magyarországon a  boltokban
reggel kilenc óra elôtt nem lehetett alkoholt vásárolni. A  cél
egyértelmûen az volt, hogy reggel munkába menet a melós ne
vehesse meg a piát. A magyar munkásember kreativitása azon-
ban nem ismert lehetetlent: megvette még elôzô este…
Az ugyanabból még több elve alapján sok országban sokféle
módon próbálták már visszaszorítani az alkoholizmust, s minthogy
a  korlátozó és tiltó intézkedések és rendeletek lanyhasága nem
tudta megszüntetni a problémát, az Amerikai Egyesült Államokban
1929-ben a végsôkig – a szesztilalomig – alkalmazták ugyanezt.
Azonban teljes tilalomról kiderült, hogy rosszabb, mint maga
a tilalmat kiváltó eredeti probléma: az alkoholizmust nem volt
képes korlátozni, viszont egész földalatti ipar alakult ki, a ter-
mékek rossz minôsége még inkább közegészségügyi problémá-
vá tette az alkoholt, speciális rendôri erôkre volt szükség az al-
koholcsempészek lefülelésére, a folyamatban minden korábbi
mértéket meghaladt a korrupció stb.
Ahogy az egyén szintjén, az ugyanabból még több társadalmi
szinten sem idézi elô a kívánt változást. Ellenkezôleg: a megoldás
nagyban növeli a problémát, valójában végül ez lesz a nagyob-
bik baj a kettô közül (az egyik a népesség bizonyos százalékának
alkoholizmusa, a másik a széles körû csempészés, korrupció és
gengszterháború a nagyarányú alkoholizmus tetejébe.
Olyan egyszerû hétköznapi szituációban is tetten érhetô
az ugyanabból még több problémaképzô elv mûködése, mint
amikor két ember vitatkozik, és érvek helyett a hangerejüket
állítják csatasorba. Valószínûleg még gyermekként megtapasz-
talták, hogy a nagyok egyszerûen letorkolták ôket, s késôbb ôk
is megpróbálták a náluk kisebbeket hasonló módon elhallgat-
tatni. Ami néha esetleg még sikerült is nekik. Két felnôtt ember
között azonban a  hangerôverseny a  legritkább esetben hoz
még idôleges eredményt is. Viszont az ugyanabból még több
adott esetben egyrészt berekedéshez, másrészt a  kapcsolat
végleges megromlásához is vezethet.
A másik gyakori hétköznapi példa (akár egyéni, akár álla-
mi szinten): az adóssághalmozás. Ha a  hitelfelvételre nincs
meg a  fedezet, ha a  stratégia az, hogy a  törlesztés alapját
majd egy másik hitel felvétele fogja adni, az nem egyszerûen

149
Kreatív kommunikáció

egy végtelenített ördögi kör – a kamatterhek folyamatos nö-

vekedése olyan, mint egy örvény: idô kérdése, mikor ránt
a mélybe…
Az egész olyan, mint egy erôpróba: mint egy szkander vagy
kötélhúzás. Egyre nagyobb és nagyobb anyagi és/vagy fizi-
kai erôket fektetnek a  felek egy olyan egyensúlyi állapotba,
amelyet csak ideig-óráig lehet fenntartani. Aztán amikor borul
a rendszer, akkor nagyon borul…
Az ilyen (akár játékos, akár véresen komoly) erôpróbáknak
a közös jellemzôjük a pazarló gazdálkodás, legyen szó pénzrôl
vagy fizikai erôrôl. Ha már némi szellemi energiát is bevetnek,
akkor könnyen megváltozik a helyzet.
Maradva a  szkanderos példánál, Roger Fisher – Dan
Shapiró­val közösen írt könyvében (42) –, hogy tárgyalástechni-
kai tréningjén rendszeresen megcsináltatja a szkanderpróbát.
A feladat lényege, hogy a résztvevôk párosával leülnek egy-
mással szemben, jobb könyökük az asztalon, megragadják
egymás kezét. A feladat kiírása szerint pont jár egy személy-
nek minden egyes alkalommal, amikor a partnerének kézfe-
je asztalt ér. Két percig tart a  játék, a  cél minél több pont
összegyûjtése. Azt is megmondják a résztvevôknek, hogy lé-
nyegtelen, partnerük hány pontot gyûjt, viszont… csukják be
a szemüket. Egy alkalommal, amikor egy harmincfôs csoport-
tal végeztették ezt a gyakorlatot, a következô történt: ahogy
elindították az órát, tizennégy pár (huszonnyolc ember) fe-
szült egymásnak, s miközben maximális fizikai erôt vetettek
be maximális fizikai erô ellen, páronként nem született több
egy, legfeljebb két pontnál.
Egyetlen kivétel akadt. Az egyik résztvevô rögtön
a  kezdéskor értelmezni tudta a  kapott instrukciót, hogy
tudniillik a  célja minél több pontot összegyûjteni a  maga
számára, miközben teljesen lényegtelen, hogy a  partnere
mennyit gyûjt. Ezért aztán ahelyett, hogy nekifeszült volna
a partner kezének, rögtön letette sajátját az asztalra, vagy-
is megadta magát, egy gyors és könnyû ponthoz juttatva
a kollégáját. Szerencsére a kolléga is gyorsan kapcsolt és
– viszonozva az ajándékpontot – ô is gyorsan megtette
ugyanezt. Anélkül, hogy egy szót is szóltak volna, a  két
partner könyökölt az asztalon, és nagy egyetértésben és
fôleg gyorsan(!) fordítgatták összekapaszkodó kezüket
jobbra-balra, és annyi pontot szedtek össze, hogy egy idô

150
 A változás elmélete

után már nem is számolták. (A pároknak azért kellett az

instrukció szerint becsukni a  szemüket, hogy ne lássák,
a többiek mit csinálnak.)
A gyakorlat utáni megbeszélésen kiderült: bár a  trénerek
a partner szót használták, és azt is világossá tették, hogy nincs
jelentôsége annak, hogy a másik fél hány pontot gyûjt, mégis,
a  résztvevôk túlnyomó többsége ellenfélként tekintett a  má-
sikra. Erôvel igyekezett boldogulni, és mivel ellenállást tapasz-
talt, az ugyanabból még több elve alapján egyre több és több
erôt „feccölt” a projektbe, szánalmasan kevés eredménnyel, ha
nem éppen kudarccal zárva a mérleget.
Watzlawick, Weakland és Fisch (150) a  problémát egy
kis rajzzal ábrázolják, amelyen egy vitorlás csónakot egyen-
súlyoz kétfelôl két matróz. Majd kiesnek a  vitorlás olda-
lán: minél jobban kihajol az egyik, annál jobban ki kell ha-
jolnia a  másiknak is, hogy kiegyenlítse a  társa stabilizáló
kísérletébôl származó instabilitást, miközben a vitorlás töké-
letesen stabil lenne, ha abbahagynák akrobatikus mutatvá-
nyaikat. Könnyû belátni, hogy ezt a képtelen helyzetet úgy
lehetne megváltoztatni, ha legalább az egyikük egy látszó-
lag teljesen ésszerûtlen dolgot mûvelne, tudniillik kevésbé
húzná a kötelet (ez megfelel a szkandergyakorlatban annak,
hogy az egyik fél tudatosan megadja magát). Ez ugyanis
azonnal arra kényszeríti a másikat, hogy ugyanezt tegye, ha-
csak nem akar a vízbe pottyanni, s végül kényelmesen ülnek
egy stabil vitorlásban.

A szörnyû egyszerûsítések

A szörnyû egyszerûsítô olyan valaki, aki nem lát problémát ott,

ahol pedig van.
William Ockham középkori szerzetes volt, akinek a  nevét
az Ockham borotvája2 elnevezésû filozófiai elv teszi ismertté
az utókor számára. Az alapelv lényegét így fogalmazta meg:
Non sunt multiplicanda entia praeter necessitatem, vagyis az
entitásokat – a dolgok lényeges vonatkozásairól alkotott gon-
dolati konstrukciókat – nem szabad a  szükségesnél nagyobb

2
Más írásmóddal: Occam borotvája, más néven a takarékosság törvénye
vagy a parszimónia elve.

151
Kreatív kommunikáció

mértékben szaporítani. Két, az adott jelenséget egyformán

jól leíró magyarázat közül azt érdemes választani, amelyik az
egyszerûbb. Egy bonyolultabb magyarázat utóbb helyesnek
bizonyulhat, de – amíg nem szerzünk bizonyosságot – minél
kevesebb feltételezéssel élünk, annál jobb.
Magyarán: nem kell túlbonyolítani a dolgokat.
Bár magát az elvet nem Ockham fogalmazta meg elôször,
de ô annyiszor, olyan sok formában és olyan szenvedéllyel
használta, hogy az utókor már az ô nevéhez kötötte. A szen-
vedélyre jellemzô a  neki tulajdonított idézet, amirôl az elv
a becenevét is kapta: Borotvával hasítsuk ketté a szükségtelen
hipotéziseket! A kor késhegyig menô skolasztikus vitáit tekint-
ve (Pl. hány angyal fér el egy tû hegyén?) nyilvánvaló, hogy
a konok ragaszkodás ehhez az elvhez idônként igen kockázatos
lehetett – nem véletlen, hogy Ockhamot is végül kiközösítette
az egyház.
Bár késôbb is voltak mártírjai ennek az elvnek (Galilei pél-
dául hangsúlyozta, hogy az égboltról alkotható legegyszerûbb
hipotézissel kell keresni a probléma megoldását), hosszú távon
azért mégiscsak teret nyert az emberek gondolkodásában.
Olyannyira, hogy Einstein már kénytelen volt így kiegészí-
teni: Egyszerûsíts le mindent, amennyire csak lehet – de ne
jobban.
A túlzott leegyszerûsítéssel valószínûleg már mindenki meg-
égette magát egyszer-kétszer. Ez természetes, hiszen miköz-
ben amikor elôször próbálunk megbirkózni egy feladattal, óha-
tatlanul elôfordul, hogy kihagyunk a számításból ezt-azt. Vagy
nem is az elsô kísérletre történik a  gikszer: például vásárolni
megyünk – pénz nélkül… Vagy a világ legjobb tojásrántottáját
szeretnénk elkészíteni, csak éppen elfelejtjük megsózni… Ezek
persze amatôr hibák, és nem is tudatos egyszerûsítô törekvés
eredményei, a legvalószínûbb, hogy egy gyönge pillanatunkban
elcsábított bennünket az illúzió, hogy a világ szép és egyszerû,
tehát gondolkodás nélkül fejest ugrottunk egy dologba.
Az igazi profik a  túlzott egyszerûsítés terén: a  mindenkori
politikusok és az ôket kiszolgáló lakájmédia munkatársai. A po-
litika óriási biznisz, nem babra megy a játék, de sok politikus
(tisztelet a kivételnek) nem is országa népének boldogulásáért
küzd, csupán a pénzért és a hatalomért. Ehhez viszont sajnos
szükség van a választók szavazataira, a választókat pedig meg
kell gyôzni. A választók viszont (fôleg nagy tömegben) nem sze-

152
 A változás elmélete

retik a bonyolult és körmönfont okfejtéseket – bár többnyire

nem tudnak róla, de valójában nagy hívei William Ockhamnak.
Filozófiájuk lényege, hogy ha a jelölt nem tudja egyszerûen és
közérthetôen megvilágítani nekik, hogyan fogja felvirágoztat-
ni az országot, és hogyan fogja megteremteni az ô személyes
jólétüket és meggazdagodásukat, akkor nyilván egyéb gazem-
berségre is képes. (Kissé sarkítottnak tûnhet a  demokratikus
választások ilyetén szemlélete, de a  konkrét tapasztalatok
többnyire mégiscsak ezt támasztják alá.)
A politikai szónokok tehát a tömegekre akarnak hatni, ezért
leegyszerûsítik a problémát, amennyire csak lehet.
Idônként még annál is jobban leegyszerûsítik… – ami sok-
szor katasztrófához vezet.

Az utópia szindróma

Az utópista megoldást lát ott, ahol nincs.

A norvég munkaadónak leesett az álla: Géza Kecskemétrôl
egy hónap alatt tökéletesen megtanult norvégül! – értesít ben-
nünket a nyelvtanfolyamot hirdetô internetes reklám.
Nem vagyok norvég, de nekem is leesne az állam, ha ez
igaz lenne. Magyarországon közismerten alacsony színvonalon
mûködik a nyelvoktatás az általános és középiskolák túlnyomó
többségében. Ezért aztán az egyetemeken, fôiskolákon több
ezer végzôs hallgató van bajban: abszolvált, megírta a diploma-
munkáját, azt sikerrel meg is védte, de nyelvvizsga híján nem
veheti át a diplomát, nem mehet tovább mesterképzésre stb.
Nem mintha a fenti teljesítmény teljességgel kizárt lenne.
Daniel Tammet angol író, esszéista, fordító például savant-
szindrómás autista. Ez utóbbi alatt egy olyan ritka állapotot ér-
tünk, amelyben a fejlôdési rendellenességben szenvedô embe-
rek egy vagy több területen olyan szakértelemmel, képességgel
vagy éleselméjûséggel rendelkeznek, amelyek ellentétben áll-
nak az egyén általános képességeinek korlátozottságával. Ilyen
savant-szindrómás volt például Kim Peek, az Esôember címû
film ihletôje (bár szakértôk szerint ô nem volt autista). Daniel
Tammet viszont autista savant, és a  brit Channel 4 televízió-
ban bemutatott dokumentumfilmben (Extraordinary People:
The Boy with the Incredible Brain) sok egyéb elképesztô mutat-
vány között egy hét alatt megtanult társalgási szinten izlandiul,

153
Kreatív kommunikáció

és a  reykjaviki televízió élô mûsorában társalgott a  mû­sor­ve­

zetôvel.
Tammet képességeivel a  világon alig százan rendelkeznek.
Vagyis ha Géza Kecskemétrôl tagja ennek a  válogatott, szûk
elitcsapatnak, az még mindig nem jelenti azt, hogy bárki képes
megismételni teljesítményét, hiába fizet be több tízezer forin-
tot a hirdetô cégnek…
Viszont éppen azért, mert a magyarok nyelvtanulásban fel-
mutatott átlagos teljesítménye nem mondható kimagaslónak,
olyan jó lenne hinni benne, hogy ez igaz lehet…
Az embereket mindig is vonzotta az utópisztikus gondolko-
dás, a  gyermekkor mágikus világszemléletétôl sokan felnôtt
korukra sem tudtak teljesen megszabadulni. A  modern mí-
toszok, a  csodavárás milliók életének szerves részét képezi.
Majdnem mindenki szeretne okos, szép, fiatal és gazdag lenni,
sokan hiszik is, hogy ez lehetséges, és nem kevesen vannak,
akik szeretnék a célhoz vezetô utat rövidre zárni.
A hetvenkét éves nagymama harminckilencnek tûnik –
a  szak­ér­tôk állítják: ez jobb, mint a  ráncfelvarrás! – egy kép
a ke­zelés elôtt, egy kép utána. Hát igen, ez is egy reklám, és
nagy dolog a photoshop…
Miért van az, hogy a meggazdagodás receptjét ígérô köny-
vek többségébôl csak a szerzô gazdagszik meg, de te véletle-
nül sem? – nehéz eldönteni, hogy felháborodjunk vagy ka­la­pot
emeljünk e mondat nyíltsága és ôszintesége láttán – ugyan-
is ez az idézet egy a  meggazdagodás titkát kínáló könyv fül­
szö­vegébôl való. Utánanéztem a  szerzô honlapján az olvasói
reagá­lásoknak. Bár még a hozzászóló olvasók egyike sem ért
a könyv végére (nemhogy meggazdagodott volna az útmutatá-
sai alapján), de máris mindegyikük szuperlatívuszokban beszél
a megvilágosodásáról és az ígéretesen mesés perspektíváiról –
általános közérzetüket röviden abban lehet megragadni, hogy
ezzel a könyvvel megfogták az isten lábát…
De mi történik, ha valakivel mindezen tanúságtételek ellené-
re sem történik meg a csoda? Mi történik, ha valaki képtelen
eljutni az extatikus csoda természetes állapotába, s ha az élet
mélységes gazdagsága nem világosodik meg elôtte? – kérde-
zik Watzlawickék. (151)
Morus Tamás 1516-ban írta le az Utópia (Sehol) nevû tá-
voli szigetet, s miközben azóta rengeteget írtak az ideális élet
témájáról, ahhoz képes aránylag keveset arról, milyen ered-

154
 A változás elmélete

ményekkel járnak az utópista elvárások az egyén és a társada-

lom életében. A merjünk nagyot álmodni vonzó jelszava óriási
motiváló erôt adhat – de ez az erô a merész álmodó ellen is
fordulhat, ha közben teljesen elszakad a valóság talajától. A re-
ményvesztettség és kiábrándultság még a  reális lehetôségek
megvalósulási esélyét is szinte a nullával teszi egyenlôvé.
És akkor még nem is beszéltünk az állami szintû utópiák-
ról. Az elmúlt évszázad totalitárius berendezkedésû rendsze-
rei a részletkülönbségeik ellenére nagyon is nyilvánvalóan egy
tôrôl fakadtak és fakadnak. Az alapot mindenütt egy ideális
berendezkedésû társadalom képe jelenti, ahol az egyes embe-
rek kivétel nélkül mind boldogok, hittel és bizakodva tekinte-
nek a jövôbe, és közös munkával építik ezt a szebb jövôt. De
ez nem csak az elmúlt száz évre volt jellemzô. Friedrich Hölder-
lin (1770–1843) német költô már kétszáz évvel ezelôtt meg-
mondta: Az államot az tette pokollá, hogy az emberek menny-
országot akartak csinálni belôle.

Paradoxonok

Az eleai Zénón egyik legismertebb paradoxona szerint, hogyha

Akhilleusz, a leggyorsabb görög versenyt fut egy teknôssel, és
nagyvonalúan ad neki induláskor száz láb elônyt, akkor soha-
sem fogja utolérni. Ugyanis alighogy elindul a verseny, Akhille-
usz pár ugrással ott terem, ahol a teknôs kezdett, de ez alatt
az idô alatt a teknôs is haladt egy keveset. Akhilleusz egy újabb
lépéssel ott terem, ám ekkor a teknôs ismét halad egy kicsit,
és még mindig vezet. Akármilyen gyorsan is ér Akhilleusz oda,
ahol a teknôs egy pillanattal korábban volt, amaz mindig egy
kicsit elôrébb lesz. Logikus érvelésnek tûnik és pont ez a bos�-
szantó benne, hiszen ugyanakkor nyilvánvalóan ellentmond
a józan eszünknek és a valóságérzékünknek.
A paradoxon állítások egy olyan halmaza, amelyek ellent-
mondásra vezetnek, vagy a  józan észnek ellentmondó követ-
keztetés vonható le belôlük. Minden krétai hazudik – mondta
volt a  krétai Epimenidész. Mármost ha igaz, amit állít, akkor
ezek szerint ô is hazudik. De ha ô is hazudik, akkor nyilvánva-
lóan nem lehet igaz ez az állítása sem. De ha nem igaz ez az
állítása, akkor ezzel mégiscsak hazudik, és ezzel igazolja a ha-
zudós krétaiakról tett állítást stb., stb.

155
Kreatív kommunikáció

Sosem lépnék be egy olyan klubba, ami még engem is fel-

venne a  tagjai közé – mondta Groucho Marx amerikai film-
komikus. Ennek a logikai gubancnak a fejtegetésétôl itt most
inkább eltekintenénk.
Van egy pár hasonló paradoxon, amely slágerként benne él
a köztudatban, és persze szórakoztató is tud lenni ezek bon-
colgatása, vagy éppen a valóság valamely abszurd jelenségé-
vel való analógiás összevetése. A  paradoxonokban megbúvó
kétértelmûségek, logikai bakugrások és ki nem mondott, hibás
feltételezések feltárása számos tudományos, matematikai és
filozófiai felfedezéshez vezetett. De éppen a közvetlen emberi
kommunikációnkban megnyilvánuló paradoxonok figyelmez-
tetnek arra, hogy ajánlatos csínján bánni velük: ugyanis kom-
munikációs zavarokhoz, pszichikai és egyéb problémákhoz is
vezethetnek. Watzlawick a  légy spontán! utasításban ragadja
a  mindennapjainkban egymás életét megkeserítô paradoxon
lényegét. Ritkán szólítjuk föl a másikat szó szerint a spontanei-
tásra, de az ezzel ekvivalens magatartások valamelyikére szin-
te naponta: „Nyugodj meg! … Ne idegeskedj! … Légy kreatív!”
De vajon lehet-e utasításra spontánnak, kreatívnak, oldottnak,
nyugodtnak lenni, nem idegeskedni?
És legtöbbször éppen a gyerekek életét nehezítik meg szülôk
ilyen paradox módon, például amikor önmagával ellentétes
utasítást adnak: „Légy önálló!” Ez azonban teljesíthetetlen: ha
a gyerek szót fogad: nem önálló, ha nem fogad szót: önállótlan
marad... De a szülôknek rendszerint van még pár hasonló a tar-
solyban: „Szerezz nekem meglepetést! … Ne igazodj hozzám!
… Ne akarj nekem megfelelni!” Nyilvánvaló, hogy ezek teljesít-
hetetlenek, vagyis a felszólításnak csak rossz kimenetele lehet.
Másik tipikus példa, amikor a  valóság hiteles érzékelésé-
nek megtagadását várják el a  kiszolgáltatott személytôl: bízz
abban, aki arra nem méltó, vagy szeresd azt, aki bánt. Ezzel
a kommunikációval találkoznak azok a gyerekek, akiket család-
juk lelkileg vagy fizikailag bántalmaz.
Vagy: saját érzéseit kéne megtagadnia annak, akinek a szülô
gyermekkori álmát megvalósítandó a kívülrôl ráerôltetett tevé-
kenységet kellene kedvvel, belsô indíttatásból végeznie. Gya-
korolj lelkesebben! – biztatja a szülô a gyermekét, aki kizárólag
az ô kívánságára jár zongoraórára, kelletlenül. Természetes,
hogy az elvárásoknak így nem lehet megfelelni, sôt, a kudarc
mellé még bûntudat is párosul. (75)

156
 A változás elmélete

Értelmezés és átértelmezés
Az elsôfokú változás a rendszeren, vagyis az értelmezési kere-
ten belül marad. A másodfokú változás kilép a rendszerbôl –
vagyis az értelmezési keretbôl. A problémamegoldási folyamat
kulcsát jelentô másodfokú változás tehát valójában nem más,
mint a probléma átértelmezése.
Kérdés: Mi a különbség a pesszimista meg az optimista között?
Válasz: A pesszimista azt mondja, hogy a pohár félig üres, az
optimista pedig azt, hogy félig tele van.
A pohár mindkét esetben ugyanaz a dolog.
A különbség a  két ember véleményében rejlik ugyanarról
a dologról. A véleménykülönbség pedig, mint tudjuk, komoly
problémák okozója lehet. Pedig a vélemények még csak nem
is olyan makacs dolgok, mint a tények. Epiktétosz vagy kétezer
évvel ezelôtt így írt:

Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekrôl

alkotott vélemények. A  halálban például nincsen semmi
szörnyû; ha szörnyû volna, Szókratésznek is úgy tûnt
volna. Hogy azonban a  halálról úgy vélekednek, hogy
szörnyû, maga ez a tény szörnyû. – Így hát sohase máso-
kat okoljunk, amikor akadályokra bukkanunk, vagy nyug-
talanok és szomorúak vagyunk; magunkat, azaz saját
véleményünket hibáztassuk. A mûveletlen ember szokása
másokra panaszkodni, amikor ô maga cselekszik helyte-
lenül. Aki tanulni kezd, az magát hibáztatja, a bölcs pedig
sem mást, sem önmagát. (36)

Nem sokkal késôbb Marcus Aurelius ezt így fogalmazta meg:

A te bajod kútfeje nem másnak a  vezérlô értelmében van,

sem a téged környezô világ valami módosulásában vagy vál-
tozásában. Hát hol? Abban, ahogy a rosszról gondolkodol.
Ne gondolkodj így, és minden rendbe jön. (102)

Talán a  legismertebb megfogalmazása ugyanennek a  gon-

dolatnak Shakespeare Hamletjétôl származik: Nincs a világon
se jó, se rossz – a gondolkodás teszi azzá… (127)
Úgy tûnhet, hogy hiábavaló az évezredes bölcsesség, az
emberiség túlnyomó többsége mintha nem hallaná meg. Mit

157
Kreatív kommunikáció

tehetünk – mindenki egyénileg dönt életfilozófiájáról és világ­

szem­léletérôl…
A fejezet elején már megállapítottuk: a  kreativitás lénye-
ge, hogy képesek vagyunk másként is gondolkodni – vagyis
képesek vagyunk a  helyzetet, illetve a  problémát más pers-
pektívából (is) nézni, azt átértelmezni. A kommunikáció krea-
tivitása pedig abban nyilvánul meg, ahogy a  partnerek az in-
terakció módján keresztül képesek egymás gondolkodásában
elôsegíteni a sokoldalú szemléletmódot, ami mindenféle átér-
telmezés (problémamegoldás) alapfeltétele.
Mielôtt egy konkrét példán megvizsgálnánk, hogy a helyzet át-
értelmezése hogyan segíthet elô egy változást, az optimista–pes�-
szimista különbség kapcsán mindenképpen idekívánkozik még egy
mondás, ami a kreatív kommunikáció szép példája. A városi legen-
da Winston Churchillnek tulajdonítja, de az életmû szorgos kutatói
sehol sem találták nyomát, hogy a kiváló angol államférfi ezt való-
ban mondta volna (az aforizma mindenesetre olyan jó, hogy akár
mondhatta volna): A pesszimista minden lehetôségben a nehézsé-
get látja, az optimista viszont minden nehézségben a lehetôséget.
Hogy ennek a kétsoros szövegnek a szerkezetében konkré-
tan mi az az elem, ami a befogadó fél gondolkodását képléken�-
nyé és az átértelmezésekre alkalmassá teszi, azt a következô
fejezetben bôvebben is kifejtjük.
De térjünk vissza a másodfokú változás szerepére egy konk-
rét probléma megoldásában. Watzlawick, Weakland és Fisch
a Változás címû könyvben is, és – Palo Alto-i kollégáikkal egye-
temben – egyéb publikációikban is számtalan érdekes példát
közölnek a család- és pszichoterápia területérôl – természetes,
hogy éppen innen, hiszen eredendôen pszichiáterekrôl van szó,
és eredményeiknek éppen ezért van jelentôségük a közvetlen
emberi kommunikáció mindennapi gyakorlata szempontjából.
A következô technika arra jó példa, hogyan lehet a változás-
sal szembeni ellenállást a változás fontos hordozójává tenni. Ez
lényegében a  távol-keleti harcmûvészetek analógiájára épül,
ahol a támadó erejével nem ellenerôt állítunk szembe, hanem
a támadó erejét fordítjuk saját maga ellen.
A játszmák olyan interakciók, amelyek bizonyos tranzak-
ciók elôrelátható módon ismétlôdô sorozatán keresztül zaj-
lanak. Felületesen szemlélve ezek a  szituációk normálisnak
és hétköznapinak tûnhetnek a kívülállók, de akár a szereplôk
számára is, azonban valójában rejtett motivációk mozgatják

158
 A változás elmélete

a résztvevôket, és elôre jól meghatározható végkifejlethez ve-

zetnek – rendszerint kontraproduktív, frusztráló végkifejlethez.
Eric Berne, a tranzakcióanalízis elméletének megteremtôje
idôben nagyjából párhuzamosan mûködött a  Palo Alto-i cso­
porttal, de tôlük függetlenül. Érdekes módon neki is, Watz­la­
wickék­nak is szinte egyszerre tûnt fel egy furcsa jelenség a pra-
xisukban. A laikus számára ellentmond a józan észnek, mégis
van néhány olyan kliens, aki nyilvánvalóan nem azért kezd pszi­
choterápiába, hogy megoldja problémáját, s maga is megvál­
toz­zék ebben a folyamatban, hanem – bár azonnali segítséget
követel – úgy viselkedik, mintha le akarná gyôzni a  szakem-
bert, ezáltal mellesleg azt is bebizonyítva, hogy a  problémát
nem lehet megoldani. Eric Berne (akinek az Emberi játszmák
(12) címû könyve a  világ sok nyelvén vált bestsellerré) tulaj-
donképpen ebben a jelenségben azonosította az elsô játszmát,
amit aztán a Miért nem – Igen, de címmel látott el.

Ez a játszma tipikus zsákutcát eredményez: valaki segítsé-

get kér, ezzel kiváltja mások józan tanácsait, mire az illetô
ugyanabból még többel reagál (ti. még több érvvel, hogy mi-
ért nem használható a tanács, és még inkább követeli a „jó”
segítséget), mire a többiek azzal reagálnak, hogy még több
józan tanáccsal látják el, és így tovább.
Az emberi kommunikáció fogalmait használva azt mond-
hatjuk, hogy a „tanácsadók” a tartalom szintjén reagálnak, és
figyelmen kívül hagyják az üzenetet a kapcsolat szintjén, míg-
nem elôbb vagy utóbb – inkább utóbb, belesétálva a csapdába
– a kapcsolat olyan fájdalmassá vagy frusztrálóvá válik, hogy
valamelyik fél kétségbeesetten vagy dühösen megszakítja azt.
A vázolt attitûd elég könnyen megváltoztatható, feltéve,
hogy a tanácsadó maga hajlandó kilépni a megszokott racioná-
lis keretbôl, és képes feltenni azt a (csak látszólag abszurd) kér-
dést: „Miért kellene megváltoznia?” Erre a váltásra a panasz-
kodó általában nincs felkészülve. Az ô rejtett szabályai szerint
világos és kétségbevonhatatlan, hogy nem kell változnia – tu-
lajdonképpen az egész játszma ezen a feltevésen alapul. A „Mi-
ért kellene megváltoznia” ezért olyan lépés, amely nem tartozik
bele az ô játszmájába; ez a felvetés teljesen új játszmát vezet
be, tehát nem folytatható a régi. Ha például azt mondjuk egy
okos, harmincéves skizofrénnek, aki tíz évet töltött különbözô
kórházakban, hogy meg kellene változnia, ki kellene szabadí-

159
Kreatív kommunikáció

tania magát családja befolyása alól, munkát kellene vállalnia,

saját életét kellene élnie stb., lehet, hogy egyetértene, de aztán
elmagyarázza, hogy a  hangok zavarják, s  egyszerûen nincs
még olyan állapotban, hogy elhagyhassa a  kórházat. Éppen
eleget hallotta már ezeket a buzdításokat, s tudja, hogyan há-
rítsa. Egészen más helyzet áll elô, ha valaki a  „Miért kellene
megváltoznia?” megközelítést választja. Ahelyett, hogy az ér-
telmetlenséget a józan ésszel párosítaná (olyan ellentétek ezek,
amelyek együttesen az állandóságot tartják fenn, s nem a vál-
tozást segítik), az ellenállás hasznosításának dzsúdótechnikáját
alkalmazza: „Tudom, hogy nem kellene ezt mondanom magá-
nak, hiszen mit fog gondolni egy olyan orvosról, aki ilyeneket
beszél, de szigorúan magunk között el kell mondanom, hogy mit
gondolok valójában a helyzetérôl. Ami azt illeti, nekem kellene
megvizsgáltatnom a fejemet, nem magának. Mert maga végté-
re is megcsinálta, megtalálta azt az életmódot, amit a legtöb-
ben élni szeretnének. Én, amikor felkelek reggel, olyan nap áll
elôttem, amelyen valószínûleg 99 dolog nem sikerül; tíz nyomo-
rúságos órát kell mindenféle kötelezettséggel és problémával
eltöltenem. Maga fel sem kel, ha nincs kedve, a napja biztonsá-
gos és elôre látható, háromszor kap enni, délután valószínûleg
golfozik, este meg filmet néz. Tudja, hogy a szülei továbbra is
fizetik a kórházi költségeket, s biztos lehet benne, hogy ha végül
meghalnak, az állam gondoskodni fog magáról. Mi az ördögért
cserélné fel az életmódját valami kisszerû létharcra, amilyen az
enyém?” Ha a témát kellôképpen körüljárjuk és következetesen
képviseljük, a páciens hamarosan valami ilyesmivel reagál: „El-
ment az esze, doktor úr? Ki kell innen kerülnöm, munkát kell
szereznem, a saját életemet kell élnem, elegem van abból, hogy
betegnek nevezzenek.” Figyelmeztetnünk kell az olvasót, hogy
a fentieket nem egy elmezavar gyógymódjaként adtuk elô, ha-
nem egy másodfokú változási technika szemléltetéseként. (152)

A változásnak az ebben a  fejezetben ismertetett általános

koncepciója önmagában csak egy elméleti konstrukció. Ez
sem kevés, mert kapaszkodót vagy iránytût adhat mindennapi
életünk problémáinak dzsungelében. A  következô fejezetben
azonban olyan nyelvi sémákat és modelleket vizsgálunk meg,
amelyekben az itt ismertetett általános elvek a gyakorlatban is
megtestesülnek, és megfelelô alkalmazás mellett konkrét kul-
csot is adhatnak a megoldáshoz.

160
 A változás elmélete

Gyakorlatok

4/1. A részek és az egész

Keress az Örkény István egyperces novellájában szereplô pap-

rikakoszorúhoz hasonló példákat, amelyekben az egész több,
mint a részek összege!

4/2. Ugyanabból még több

Ennek és a következô gyakorlatoknak a lényege, hogy megpró-

báljuk tudatosítani azokat a saját magunk által tapasztalt min-
dennapos jelenségeket, szituációkat, amelyek mellett több­
nyire elmegyünk anélkül, hogy felfigyelnénk rájuk, pedig azok
késôbbi problémák forrásai.
Keress konkrét példákat a mindennapi életbôl arra, hogy az
ugyanabból még több elve hogyan generál problémákat!

4/3. Túlzott leegyszerûsítések

A saját életedben, illetve a  környezetedben keress példákat

a túlzott leegyszerûsítésekre!
Hogyan okozott ez problémát a késôbbiekben?
Volt-e valaki, aki figyelmeztetett téged, vagy akit te figyel-
meztettél a lehetséges veszélyekre? Hogyan?

4/4. Utópiák

Idézd fel néhány korábbi ábrándozásod tárgyát! Volt köztük

olyan, amelyrôl így utólag teljesen nyilvánvaló, hogy nem volt
esély a megvalósulására?
Mikor és hogyan ismerted ezt fel?
Ezek után gondold végig a  mostani, aktuális terveidet, vá-
gyaidat, elképzeléseidet! Feltételezhetô, hogy ezek összessé-
gükben általában megalapozottabbak. Az ideális az, ha egyen-
súlyban van a terv vagy elképzelés merészsége és a realitása.

161
Kreatív kommunikáció

Ha némi latolgatás után úgy látod, hogy elképzeléseid

egyikénél-másikánál az utópia felé billen a mérleg nyelve – van
B-terved?

4/5. Paradoxonok

Figyeld magadat és a környezetedet!

Egy hétig jegyezz föl minden paradox utasítást, megszóla-
lást, vagy bármilyen egyéb megnyilvánulást – akár a tiéd, akár
valaki másé.
Meg tudod magyarázni mindegyiket, hogy miért parado-
xon?
Volt olyan megszólalásod, ahol tudatos célod volt a  valós
vagy látszólagos ellentmondással?

4/6. Problémamegoldás átértelmezéssel

Elemezd egy konkrét probléma megoldásának a folyamatát, és

készíts prezentációt!
(A prezentáció – powerpoint vagy prezi – akkor jó, ha si-
kerül tömören és képileg is megragadni a folyamat lényegét.)
A megoldáshoz a kulcsot a probléma átértelmezése jelentse!
A megoldás prezentálásában kövesd ezt a négy lépést:
1. Határozd meg egyértelmûen a problémát – ez a megha-
tározás a probléma egyik értelmezése
2. Tekintsd át az eddigi megoldáskísérleteket – ennek célja,
hogy ezen keresztül fel tudod ismerni azt a gondolkodási/
értelmezési keretet, amin belül nem jön létre a megoldás,
ami tehát valószínûleg gátolja a megoldást.
3. Fogalmazd meg konkrétan a  probléma átértelmezését,
lehetôleg képileg is! – az elôzô pontban azonosított gon-
dolkodási korláton hogyan lehet átlépni?
4. Mutasd be az átértelmezés nyomán megvalósuló változást.

162
5. fejezet

Modellek, sémák

Egyetlen fejben kétféle gondolkodási mód

Amint tudjuk, agyunk két féltekébôl áll. A két különbözô agy-
félteke a valóságot két teljesen különbözô módon ragadja meg.
Nem túl tudományosan bár, de úgy is fogalmazhatunk, hogy
ugyanabban a fejben két teljesen különbözô gondolkodásmód
lakozik. És ez a két különbözô gondolkodásmód természetesen
két teljesen különbözô nyelvet is jelent.
Az egyik nyelv a köznapi, gyakorlati célú információk cseré-
jére szolgál. Ez a köznapi, gyakorlati célú kommunikáció objek-
tív, racionális, magyarázó jellegû.
Ebben a  racionális jellegû kommunikációban lényeges,
hogy az információkat pontosan és egyértelmûen fogalmaz-
zuk meg. Az orvosnak egyértelmûen és világosan kell tájé-
koztatnia a beteget arról, hogy mit kell tennie gyógyulása ér-
dekében. Nyilván egy gyógyszer vagy egy drága elektromos
berendezés használati utasítását is érthetôen és szabatosan
kell megfogalmazni, ellenkezô esetben akár tragédia is tör-
ténhet.
A valóság megragadásának ez a  logikus, módszeres,
analitikus módja, amelyrôl (némiképp leegyszerûsítve) azt
mondjuk, hogy a bal agyfélteke tevékenységére jellemzô,
elemzi a  részleteket, de nem mindig látja át a  nagy egé-
szet.
Látja a fát, de nem látja az erdôt.
És a jobb agyfélteke?...
Meg tudjuk fogalmazni világosan, egyértelmûen és racio-
nálisan, hogy mi az alábbi Kafka-parabola üzenete az olvasó
számára?

163
Kreatív kommunikáció

A császár – azt beszélik – küldött neked, küldött a magányos,

szánalmas alattvalónak, a  császári nap elôl a  messzi távolba
menekülô törpe árnyéknak, éppen neked a halálos ágyából egy
üzenetet. A hírnököt letérdepeltette ágya mellé, s fülébe súgta;
annyira fontos volt a számára ez az üzenet, hogy a hírnökkel újra
elmondatja a saját fülébe. Fejbólintással hagyta helyben a mon-
dottak pontosságát. És halálának valamennyi odasereglett nézôje
elôtt az összes hátsó falat lerombolták, és a fel-le ingó feljárati
lépcsôkön ott állnak a birodalom nagyjai – valamennyiük elôtt –
bocsátotta útjára a hírnököt. A hírnök azonnal útra kelt; erôteljes,
fáradhatatlan férfi, elôbb egyik, majd másik elôrenyújtott karjá-
val tör utat a tömegben; ha ellenállásba ütközik, a mellére mutat,
hol a nap jele ragyog; oly gyorsan tör elôre, mint rajta kívül senki;
a tömeg azonban nagy; végeláthatatlan messzeségbe terjed. Ha
szabad mezô tárulna elébe, hogy röpülne; és minden bizonnyal
nemsokára már hallanád öklének csodálatos dörömbölését az
ajtódon. Ehelyett azonban mily hasztalanul fáradozik, még most
is csak a legbelsô palota épületein vergôdik keresztül; sohasem
fog áthatolni rajtuk; de ha ez sikerülne is neki, semmit sem nyer-
ne; meg kellene vívnia harcát a lépcsôkön; de ha ez sikerülne is
neki, semmit sem nyerne; át kellene jutnia az udvarokon, és az
udvarok után a második, körbezáruló palotán; és újabb udvarok,
és újra palota; így menne tovább, évezredeken át; és ha végre ki-
rontana a legutolsó kapun – de ez soha, soha meg nem történhet
–, csak a székváros tárulna elébe, a világ közepe, tele a város
szemetének dombjaival. Senki sem jut itt keresztül, hát még egy
halott üzenetével. Te azonban ott ülsz ablakodban és megálmo-
dod, mikor eljön az este. (84)

Ez is egy nyelv, de egy olyan nyelv, amely egészen másként hat

ránk, tapasztalataink egészen más rétegét szólítja meg. Hiába-
való próbálkozás lenne ezt átfordítani a mindennapi kommuni-
kációnk nyelvére, amely legfeljebb boncolgatni képes a képe-
ket, de életre kelteni nem.
És ha a hétköznapi kommunikációnk során fontos a világos,
egyértelmû fogalmazás, akkor ugyanilyen fontos a  mûvészi
(tágabb értelemben a kreatív) kommunikációban a lehetséges
jelentések összességének megôrzése.
József Attila Eszmélet címû csodálatos verse ugyanúgy, mint
a  Magyarországon a  háztartási gépekhez vagy szórakoztató

164
 Modellek, sémák

elektronikai cikkekhez kötelezôen mellékelt használati utasítás

is magyar nyelven íródott.
A vers: költôi/mûvészi/kreatív/jobb agyféltekés magyar nyel-
ven íródott.
A használati utasítás viszont köznapi/racionális/bal agyfélte-
kés magyar nyelven.
A következôkben megvizsgáljuk, hogy ezeken a  hangzatos
címkéken túl mi a lényegi különbség e kétféle magyar nyelv kö-
zött, vagyis gondolatainkat (és ennek nyomán cselekvéseinket)
miképpen befolyásolják a szavak. (130) Fejtegetéseink lényege
értelemszerûen a  világ összes nyelvére érvényes, itt kizárólag
azért említettünk magyar nyelvet, mert ez magyarul írott könyv.
A nyelv: társadalmi életünk alapja. A  munka mellett a  be-
széd mint második közlésmód az, ami az embert kiemelte az
állatvilágból. Óriási szabadságot adott már ôseinknek, hogy
mondjuk a  kardfogú tigrisrôl már a  távollétében is tudtak in-
formációt cserélni, az elvont fogalmak segítségével pedig már
olyan tartalmakat is meg tudtak nevezni, amelyeket nem lehet
közvetlenül érzékelni. A nyelv ugyanakkor, bár nem korlátozza
a gondolatainkat, de behatárolja azoknak mások részére való
kifejezését, és ez félreértésekhez vezethet, méghozzá kétfé-
leképpen is. Egyrészt lehet, hogy az általunk használt szavak
nem képesek visszaadni gondolatainkat („nem találunk szava-
kat”), másrészt az is megeshet, hogy mások nem ugyanazt értik
a szavaink alatt, mint mi – más az életük, más tapasztalataik
vannak, és az egyes szavak az alapjelentésükön túl az egyéni
tapasztalatok nyomán egyéni felhangokat kapnak.
A nyelvnek van struktúrája, szerkezete, és ez megköveteli,
hogy mindazokat a tapasztalatokat, gondolatokat – amelyeket
azért akarunk kifejezni, hogy másokkal megosszuk – úgy formál-
juk, hogy beilleszthetô legyen ebbe a szerkezetbe, és ezáltal át-
adható legyen mások számára. A szavak a világot kategóriákra
osztják, és ezeket a  kategóriákat maguk a  szavak kényszerítik
ránk. Mi pedig úgy cselekszünk, mintha ezek a kategóriák való-
ságosak lennének, holott valójában mi magunk hoztuk létre ôket.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj – a valóság azonban
nem azonos a  térképpel. A  szavak, a  kategóriák sem azono-
sak magával a  valósággal. Hogy mi a  valóság, arról csak na-
gyon töredékes benyomásaink vannak – lásd a bibliai példát
a  Korintusbeliekhez írt I. levél 13. részébôl: Mert most tükör
által homályosan látunk, akkor pedig színrôl-színre; most rész

165
Kreatív kommunikáció

szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd,

a mint én is megismertettem (Károli Gáspár fordítása).
Az emberek soha nem közvetlenül a valóságra reagálnak, ha-
nem a valóságról kialakított képükre. Ha ketten nézik ugyanazt
a fát, nem ugyanazt fogják látni. Ha ketten mondják ugyanazt, az
nem ugyanaz az üzenet lesz. Az objektív valóságról az észlelés
folyamatában mindenki kialakít magának egy saját belsô, szub-
jektív modellt (egy belsô „térképet”), és a továbbiakban e szerint
a saját modell szerint éli az életét, erre reagál mind érzelmileg,
mind értelmileg – e szerint a térkép szerint mozog.
A nyelv törli tapasztalataink egy részét. Amit adott esetben
a pillanat tört része alatt megtapasztalunk, azt teljes részletes-
ségében viszonylag hosszú idôt lehet szavakba önteni – el kell
döntenünk, hogy mi az, amit továbbadunk az információkból.
Vagyis sok részletet ki is kell hagynunk a szóbeli közléseinkbôl.
A nyelv általánosít. A konkrét példákból szabályokat indu-
kál, hogy sokkal szélesebb területen alkalmazza. Nyilván nem
mindegy, hogy milyen konkrét példából milyen általánosító kö-
vetkeztetéseket vonunk le.
A nyelv torzítja a tapasztalatot. Bizonyos elemeket kiemel,
mások jelentôségét csökkenti. Kérdés, hogy a  végeredmény-
ben felismerhetô-e még a lényeg.
Végsô soron azonban mindannyiunknak van annyi hasonló
tapasztalata, közös háttere, hogy a  szavak jelentése többé-
kevésbé azonos legyen számunkra, és hogy a  nyelv hasznos
térképként funkcionálhasson azért, hogy megértsük egymást.
Mindebbôl most számunkra annyi a fontos, hogy a kimondott
(vagy leírt) szavaink csak a jéghegy csúcsát, a felszíni szerkezetet
jelentik – a kérdés az, hogy mi a szándékunk a mélyszerkezet-
tel: azzal, ami a felszín alatt van. A lehetô legpontosabban sze-
retnénk egyértelmûsíteni a részleteket, vagy éppenséggel a ho-
mályban hagyni, és ezzel a  partnerünk fantáziájára bízni, hogy
mit kezd a szavaink mögöttes tartalmával? Ez két különbözô cél,
amit két különbözô modell segítségével közelíthetünk meg. (106)

A Meta-modell

A kilencszázhetvenes években John Grinder és Richard Bandler

arra vállalkoztak, hogy modellezik három, látszólag nagyon
különbözô karakterû pszichoterepeuta guru, Virginia Satir,

166
 Modellek, sémák

Fritz Perls és Milton H. Erickson nyelvi eszközeit. Azt vizsgál-

ták: ezek az eszközök hogyan segítik a  terapeutákat abban,
hogy pácienseik világról alkotott belsô képében változást tud-
janak elérni. Ebbôl született két, egymást kiegészítô kommu-
nikációs modell, amely aztán nemcsak a  pszichiáter szakma
képviselôinek adott hasznos eszközöket, hanem minden egyéb
területen mûködô szakembereknek és laikusoknak, akik a köz-
vetlen kommunikáción keresztül valamilyen célzott változást
kívántak elérni más személyeknél.
A Meta-modell: egy nyelvi mintákból és kérdésekbôl álló
kommunikációs modell, amelynek a  célja az, hogy a  törlések,
torzítások és általánosítások eredményeként kimondott szavak-
ból (amik csak a felszínt, a jéghegy csúcsát képezik), amennyire
csak lehet vagy szükséges, rekonstruáljuk-visszakeressük az ôket
létrehozó tapasztalatot. A modell három legfontosabb funkciója:
• Információkat gyûjt. A törlések felderítésével feltárja azo-
kat az információkat, amelyek a felszíni szerkezetbôl ki-
maradtak.
• Tisztázza a  jelentést. Amikor nem értjük, hogy mit akar
mondani a másik fél, szisztematikus keretet ad a „Ponto-
san mit értesz ez alatt?” kérdés feltevéséhez.
• Megállapítja a határokat. A gondolkodásunkban meg­je­
le­nô szabályok és általánosítások megkér­dô­je­le­zé­sé­vel
tudatosíthatjuk tényleges korlátainkat, és felfedezhetjük,
hogyan lehet kilépni a fölösleges korlátok közül, hogyan
lehetünk kreatívabbak.

Vegyük sorra a Meta-modell mintáit.

Törlések

• Egyszerû törlés. A  mondatból információk hiányoznak.

Pl. „Ez durva.” – tegyünk fel nyitott kérdést a hiányzó in-
formációra: „Pontosan mi a durva és miért?”
• Határozatlan alany, illetve fônév. Valami történt, de
nem világos, hogy azt ki tette, és kit érintett az esemény.
Pl. „Ebben az országban lopnak!” – tárjuk fel a  hiányzó
informá­ciót: „Pontosan ki lopott el és mit?”
• Határozatlan ige. Valamit csináltak, de annak módja nem
világos. Pl. „Így nem lesz ebbôl semmi” – tisztázó kérdés:

167
Kreatív kommunikáció

„Mibôl és hogyan nem lesz semmi? És hogyan lesz belôle

valami?”
• Összehasonlítás. Összehasonlítás történik, de nincs
megjelölve a mérce, hogy mihez képest. Pl. „Az elnök úr
sporttal kapcsolatos tevékenysége rendkívül jelentôs” –
tisztázás: „Mihez képest jelentôs?”
• Ítélet, vélemény. Valamirôl ítéletet, véleményt alkotnak,
de nem derül ki, hogy az valójában kinek a  véleménye
és milyen mérce alapján született. Pl. „Természetesen ez
egy hülyeség.” – tisztázás: „Ki mondja, hogy ez hülyeség
– és minek alapján?”

Általánosítások

• Univerzális mennyiségjelzôk. Az olyan szavakat, mint

a mindig, soha, mindenki, senki a beszélô úgy használja,
mintha nem lennének kivételek. Pl. „Mindig én viszem le
a szemetet.” – szigeteljük el az univerzális mennyiségjelzôt
és kérdezzünk rá: „Mindig?” Hozzunk fel ellentétes pél-
dát: „Tegnapelôtt speciel én vittem le.”
• Szükségességet kifejezô modális operátorok. Az olyan
szavak, mint a kellene, nem szabad, kell, tilos valamilyen
szükséges szabályra utalnak. Pl. „A csirkecombot nem
szabad kézzel enni” – tisztázás: kérdôjelezzük meg a sza-
bályt vagy a képzelt következményeket: „Mi történne, ha
mégis kézzel enném?”
• Lehetôséget kifejezô modális operátorok. Az olyan
szavak, mint a  tud, nem tud, képtelen szabályokat je-
lölnek ki arra vonatkozóan, hogy mi lehetséges és mi
nem. Pl. „Nem tudom neki megmondani.” – tisztázás:
kérdôjelezzük meg az elképzelt következményeket: „Mi
történne, ha megmondanád?” Kérdôjelezzük meg a felté-
telezett lehetetlenséget: „Mi tart vissza?”

Torzítások

• Kérdéses egyenértékûségek.
Két kijelentést megalapozatlanul azonos jelentéssel ru-
háznak fel. Pl. „Mindig késik, nyilván nem érdekli a dolog”

168
 Modellek, sémák

– tisztázás: kérdôjelezzük meg az ekvivalenciát, hozzunk

ellenpéldát: „Géza is késett, pedig elég sok pénzt fekte-
tett a projektbe. Biztos, hogy ôt sem érdekli?”
• Gondolatolvasás. Egy másik személy érzelmi állapotának
feltételezése bizonyíték nélkül. Pl. „Tudom, hogy érdekel,
ne is tagadd.” – tisztázás: kérdezzünk rá a bizonyítékra:
„Mibôl gondolod, hogy érdekel?”
• Fordított gondolatolvasás. Annak feltételezése, hogy
másoknak képeseknek kell lenniük gondolataink kitalálá-
sára és az a szerint való cselekvésre. Pl. „Ha figyelnél rám,
tudnád, hogy mi bánt.” Tisztázás: kérdezzünk rá, honnan
kellene tudnunk: „Honnan tudnám? Nem vagyok gondo-
latolvasó.”
• Ok-okozat. Annak feltételezése, hogy az egyik személy
magatartása automatikusan okozza egy másik személy
érzelmi állapotát vagy magatartását. Pl. „Mosolyogsz.
Szóval szerinted hülyeséget mondtam” – tisztázás: kér-
dezzünk rá, hogy az egyik dologból pontosan miként kö-
vetkezik a másik: „Miért következik a mosolyomból egy­
ér­telmûen az, hogy hülyeséget mondtál?”
• Fordított következtetés. Indokolatlan felelôsség feltéte-
lezése mások lelkiállapotával és magatartásával kapcso-
latban. Pl. „Miattam érzi magát rosszul.” Tisztázás: kér-
dezzünk rá, hogy az egyik dolog pontosan hogyan okozza
a másikat: „Mit gondolsz, pontosan miért érzi rosszul ma-
gát épp temiattad?”
• Elôfeltevés. Indokolatlan korlátozó feltétel érzékeltetése,
annak nyílt kijelentése nélkül. Pl. „Miért nem tudsz rende-
sen viselkedni?” (Nem tudsz rendesen viselkedni.) Vagy:
„Abbahagyta már a felesége verését?” (Azelôtt legalább-
is verte a  feleségét.) Tisztázás: kérdezzünk rá, és ezzel
leplezzük le a rejtett elôfeltevést: „Miért gondolod, hogy
nem tudok rendesen viselkedni? … Mibôl gondolja, hogy
valaha is vertem a feleségemet?”
• Nominalizáció. A  folyamatot leíró ige névszóvá alakí-
tása. Ha egy névszó nem látható, hallható, érinthetô,
ízlelhetô, vagyis nem konkrétan megfogható dolgot jelöl,
akkor az nominalizáció. Pl. A kérlelhetetlen tenni akarás,
a  meg-megújuló kockázatvállalás nélkülözhetetlen az
elôremutató fejlôdés folyamatában. Tisztázás: Ki kérlel és
kit, hogy ne akarjon tenni? Ki akar tenni, és mit? Ki vál-

169
Kreatív kommunikáció

lal (újból és újból) kockázatot, és mivel? Hogyan? Ki nem

tudja nélkülözni a  tenni akarást és a  kockázatvállalást?
Ki mutat elôre? Merre van az elôre? Ki vagy mi fejlôdik?
Honnan hová? Stb. (10)

A Milton-modell

E modell névadója, Milton H. Erickson (1901–1980) pszicho­

te­rapeuta, akinek a  szakterülete a  hipnózis és a  családterápia
volt. Hatása a pszichológia történetére leginkább azon keresztül
valósult meg, hogy másképp alkalmazta a hipnózist, mint ahogy
az ôelôtte elfogadott volt. Ebben a  másként megközelítésben
fontos szerepet játszott, hogy tizenhét éves korában gyermek-
bénulást kapott, aminek következtében hónapokig mozgáskép-
telenül feküdt az ágyban, miközben látta-hallotta mindazt, ami
körülötte történt, és gondolkodása is ép volt. A család egy ne-
vadai farmon élt – ebben a környezetben egy ilyen „karantén”
nem sok szórakozást tett lehetôvé. Szerencsére Miltont mindig
is érdekelte az emberi viselkedés, és a  családban a  két szülô
mellett ott volt nyolc testvér, továbbá a  napközben ôt ellátó
ápolónô, megannyi alkalmas alany a  megfigyelésre. Mozgás-
képtelensége miatt a  megfigyelései természetesen csak arra
a  helyzetre korlátozódhattak, amikor a  többiek az ô szobájá-
ban róla kommunikáltak. Bár Erickson ekkor már tudott egyet
s mást a testbeszédrôl és a nem verbális kommunikáció egyéb
formáiról, mégis megdöbbent, amikor felfedezte a  gyakori –
és legalábbis számára ijesztô – ellentmondást egy-egy rövid
beszélgetésben a verbális és nem verbális üzenetek között. Ez
annyira felkeltette az érdeklôdését, hogy ettôl kezdve minden
lehetséges alkalommal nagyon intenzíven figyelt.
A felfedezés, hogy egy késleltetett reakció valójában a meg-
értés két különbözô szintjén történô és gyakran teljesen
különbözô tapasztalati asszociációkon alapuló észlelés nyomán
jön létre, egy új területre irányította a megfigyeléseit. Amikor
aztán felfedezte, hogy utólagos reakciók is lehetségesek, gon-
dolatban elkezdte próbálgatni, hogyan lehet megfogalmazni
egyetlen üzenetet úgy, hogy az – a megértés különbözô szintje-
in – különbözô, karakterében egymással ellentétes észleléseket
eredményezzen. Ezek a törekvések vezették el a kommunikáci-
ót irányító sok más tényezô felismeréséhez, mint a hangnem,

170
 Modellek, sémák

a beszédtempó, a sorrendiség, a közeli és távoli asszociációk,

a belsô ellentmondások, kihagyások, torzítások, redundanciák,
a túlhangsúlyozás vagy hangsúlytalanság, a közvetlenség vagy
áttételesség, a kétértelmûség, relevanciák és irrelevanciák stb.
Az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy az észlelésnek és vá-
lasznak több szintje van, és nem szükségszerû, hogy mindegyik
tudatos legyen – sokszor a megértés a tudattalan régiójában
megy végbe, amit közkeletûen ösztönösként vagy intuitívként
aposztrofálunk.
Késôbb megismerkedett a  kísérleti hipnózissal, megismer-
te a figyelem irányításának a lehetôségeit, és ez vezetett oda,
hogy – kísérleti és pszichoterápiás céllal – kombinálta a kom-
munikáció komplexitásáról szerzett ismereteit a  hipnózisról
szerzett tudásával.
Bandler és Grinder róla szóló könyvének (Patterns of the
Hipnotic Techniques of Milton H. Erickson) elôszavában (6)
Erickson azt írja, hogy bár a könyv távolról sem teljes leírása
az ô módszerének, mégis: sokkal jobb magyarázatot ad arról,
hogyan is dolgozik, mint amit ô maga tudna adni. Számára,
bár tudja, hogy mit csinál, túl nagy nehézséget jelentene azt
el is magyarázni. Ezzel kapcsolatban orvostanhallgató lánya,
Kristina példáját hozza fel. Egy alkalommal Kristina beleolva-
sott egy Erickson és Ernest Rossi által közösen írt, a  kettôs
kötésrôl szóló tanulmányba, és nevetve megjegyezte: Á, szóval
így csinálom! A jelenlévô szerzôtárs, Rossi rögtön rákérdezett:
Mi az, amit így csinálsz? Kristina megmagyarázta: A  pácien-
seknek jogukban áll nem megengedni a végbél és sérv vizsgála-
tokat, és sokan nem is engedik. Én, amikor az orvosi vizsgálat-
nak ehhez a részéhez érünk, részvéttel teli hangon azt szoktam
mondani nekik: tudom, hogy kifárasztottam ôket azzal, hogy
belenéztem a szemükbe, belenéztem a fülükbe, az orrukba, ide-
nyúltam, odalapogattam, de ahogy végeztünk a  végbél meg
a  sérv vizsgálatával, már mondhatják is, hogy viszlát. És ôk
mindig türelmesen várják, hogy azt mondhassák: viszlát.
A Milton-modell mintáit tehát azokról a beszédfordulatokról
modellezték, amelyeket Erickson használt a páciensei kezelése
során. Ezeknek a célja alapvetôen a transzállapot megterem-
tése volt, hogy egy megváltozott (hipnotikus) állapotban olyan
változást tudjon elérni a terapeuta a páciens gondolkodásában
és viselkedésében, amely elôsegíti a problémája megoldását.
De nemcsak a  pszichoterapeuták utódai az ôsi sámánoknak,

171
Kreatív kommunikáció

hanem mindenféle lelki vezetô, közte a mûvész is – valójában

a költôi/mûvészi nyelv is ezt célozza.
Bizonyos tekintetben a Milton-modell a Meta-modell tükör-
képe. A Meta-modell a kommunikáció határozatlan, homályos
felszíni szerkezetét vizsgálja a  mély szerkezet és a  mögötte
megbúvó érzékszervi tapasztalatok feltárása érdekében. A Mil-
ton-modell viszont szándékosan hoz létre egy határozatlan fel-
színi struktúrát azért, hogy a páciens (tágabb értelemben a be-
fogadó személy) részére a legszélesebb választási lehetôséget
kínálja az elhangzott szavakhoz illeszkedô mélyszerkezet és
érzékszervi tapasztalat kiválasztásához. Ily módon a  Milton-
modell mintái igazodnak a páciens valóságmodelljéhez.

Meta-modell Milton-modell
Megkérdôjelezi, tisztázza Törléseket, torzításokat és
a törléseket, torzításokat általánosításokat használ
és általánosításokat, hogy a szavak jelentésének
világosabbá, érthetôbbé tegye elhomályosítása céljából, hogy
azokat így a másik fél szabadon
hozzáférhessen saját
tudattalan erôforrásaihoz
Arra törekszik, hogy Arra törekszik, hogy feltárja
az élményt és a jelentést a tudattalan erôforrásokat
tudatossá tegye
Pontos jelentésekre törekszik Általános megértésre törekszik

A Meta-modell összes mintája használható a hipnotikus transz

létrehozásához, a tudattalan „megmozgatásához.

Törlések

Egyszerû törlés
Kényelmesen tanulhatsz… (hogyan? mit?)
A mondatból hiányzó (törölt) tárgy, illetve határozó lehetôvé
teszi a másik félnek, a páciensnek, hogy maga találja ki, mit és
hogyan tanuljon.
Az alábbi Pilinszky-versben a félkövér betûvel szedett utolsó
mondatból nagyon hangsúlyosan hiányzik az alany: a vers ol-
vasója késztetést érez, hogy valakit, még ha csak egy arctalan
sziluett formájában is, de beleképzeljen a képbe.

172
 Modellek, sémák

Látják a bejárati fényben

a szôlôlugast? A meszelt padot?
A levelek nyomasztó, viaszos zöld
távollétét? És mégis itt állt.
Pilinszky János: Mégis (119)

Határozatlan fônevek
Vannak emberek, akik sokat jelentenek a  számodra, és akiktôl
sok mindent kaptál… Egyáltalán nem biztos, hogy (legalábbis egy
kezelés elején) egy terapeuta pontosan tudja, kik a legfontosabb
személyek a páciense életében – viszont a páciens a maga szá-
mára konkretizálja a ködös megfogalmazást.
Az alábbi reklámszöveg is csak általában utal a  befogadó
példaképére – majd ô tudni fogja, kire gondoljon. (És ha eset-
leg nem a megfelelô irányba indulna el a fantáziája, a reklám
képe eligazítja a mûfajt illetôen – itt konkrétan sportszer a hir-
detett termék.) Az üzenet lényege úgyis az, hogy a reklámozott
termék fogja ôt hasonlóvá tenni az idoljához.
Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit má-
sok diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ôk azok, akik
emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsa-
nak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs
„nem tudom”, hogy nincs „úgyse sikerül” vagy „lehetetlen”. Ôk em-
lékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik.
Sean Thomson, holland reklámszakember (134)
Határozatlan ige
Mivel ezt a saját szempontodból értelmezed…
Ez a minta felhatalmazza a pácienst/másik felet, hogy úgy értel-
mezze a mondottakat, ahogy az neki a legmegfelelôbb.
A felhatalmazás oka az, hogy a beszélô egy másik értelme-
zési keretben, másik logikai szinten beszél.
A célja, hogy a másik fél gondolkodását képlékennyé tegye, tu-
datosítsa a különbözô értelmezési kereteket, és egy másodfokú vál-
tozás révén hozzásegítse a saját problémájának a megoldásához.

– Ez a mennyország? – kérdezte Murray. És a Hang így vá-

laszolt:
 – A te fogalmaid szerint ez nem nevezhetô helynek.
Murray zavarba jött, de mindenképpen fel kellett ten-
nie a következô kérdést:

– Nézd el nekem, ha szamárságot kérdezek. Te vagy az Isten?


173
Kreatív kommunikáció

A Hangnak az intonáció megváltoztatása és a hangzás

tökéletességének csorbítása nélkül is sikerült valamikép-
pen éreztetnie, hogy ô most remekül szórakozik.

– Különös, hogy végtelenül sokféle módon ugyan, de ezt
a  kérdést mindig fel szokták tenni nekem. Nem tudok
olyan választ adni, amit te is fel tudnál fogni. Csak annyit
mondhatok, hogy... vagyok. Tetszés szerinti szóval vagy
fogalommal kiegészítheted a mondatot.
Asimov: A végsô válasz, részlet (2)

Összehasonlítás
Egyre jobban és jobban ellazulsz…
Ez a minta lehetôvé teszi, hogy a páciens a neki megfelelô tem-
póban lazuljon el.
Álljon itt a  pszichoterápián és önfejlesztésen alapuló opti-
mista önszuggesztió kifejlesztôjének, Emile Couénak klasszi-
kussá vált mondata:
Minden nap, minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok.
Ítélet, vélemény – Jó érzés felidézni mindazokat az idôket,
amikor sikeres voltál…
A terapeuta ítélete, véleménye megkönnyíti, hogy a páciens
felidézze a  sikeres idôket. Az ítélet vagy vélemény nem min-
dig pozitív, viszont mindig valamilyen attitûdöt fejez ki, és ez
a hallgatóban is valamilyen érzelmet vagy attitûdöt indukál –
azonosul a beszélô állapotával vagy elutasítja.

Milyen csonka ma a Hold,

Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Ady Endre: Kocsiút az éjszakában

Torzítások

Kérdéses egyenértékûség
Hallgatod a hangomat, és egyre jobban ellazulsz.
Ülsz a székben és mélyebb transzba kerülsz.
A tekintetedet arra a foltra fókuszálod, és elnehezül a szemhé-
jad. (7)

174
 Modellek, sémák

Ezek a  sémák azt sugallják, hogy a  terápiában ezekkel az

egyszerû, többnyire passzív cselekvésekkel elérhetô a kényel-
mesebb közérzet, a transzállapot.
Hubay Miklós drámájában kitüntetett helyen, a  dráma
csúcspontján születik meg az alábbi kétsoros vers. Az elsô sor
(ami természetesen egy költôi kép) önmagában csak egy „me-
teorológiai jelentés”. Visszamenôlegesen adja meg a  jelképes
értelmét a második sor (ami egyébként a törlés eszközével sej-
teti, hogy bajban van az ország).

Beborult a csillagos ég fölöttünk,

Uramisten, óvd a hazát helyettünk.
Hubay Miklós: Színház a cethal hátán (76)

Gondolatolvasás

Most tudni szeretnéd, mi fog történni.

Továbbra is meg lehetsz elégedve azzal, hogy…
Most kezded megérteni, milyen gyorsan lehet…

Olyan mondatok tartoznak ide, amelyekben a  beszélô azt

állítja, tudja, hogy partnerének milyen belsô érzései, tapasz-
talatai vannak, anélkül, hogy konkretizálná, hogyan jutottak
ezek a  tudomására. A  hipnoterapeuta fôleg ilyen és ehhez
hasonló állapotokat azonosít: kíváncsi arra, hogy…, azt érzi,
hogy…, megtanulja, hogy…, megérti, hogy…, arra gondol,
hogy… stb. (9)
A gondolatolvasás a beszélô azonosulási törekvését fejezi ki
a megszólított féllel azért, hogy viszonossági alapon ô is azono-
suljon a beszélôvel.

Tudom, megsérti most magát

Fájdalmas titkom vallomása.
Szemének büszke, nyílt vonása
Mily megvetésbe fordul át!
Mit akarok? Mi cél vezethet,
Hogy így feltárom lelkemet?
Puskin: Anyegin levele Tatjánához (122)

175
Kreatív kommunikáció

Nominalizáció

Az ellazulás segíti a  kényelemérzetedet, a  megnyugvás meg­

erô­síti a hitedet…
Az igébôl képzett elvont fônevek híján vannak a konkrét in-
formációknak, tehát a páciens a neki legjobban megfelelô mó-
don értelmezi ôket.
A konkrétumok hiánya viszont megfoghatatlanná is teszi az
információt, az elvont fônevek mértéktelen halmozásával ös�-
szeszerkesztett szöveg a bikkfanyelven edzôdött bürokratákon
kívül minden laikust elriaszt, ami kitûnô eszköz arra, hogy fon-
tosnak tûnjünk, miközben ne mondjunk semmi kézzelfoghatót.

Feladatleírás: a KEOP 1-7 prioritás keretében meghirdetett

konstrukciókhoz kötôdô döntés-elôkészítési folyamat során
a független szakértôi értékelést követôen felmerülô szakmai
felülvizsgálati feladatokhoz, a döntés-elôkészítési és végre-
hajtási idôszakban felmerülô problémákra vonatkozó szak-
mai állásfoglalások elkészítéséhez, a  meghozott döntések
elleni kifogások vizsgálatához, valamint az új konstrukciók
tervezéséhez kapcsolódó tanácsadási feladatok ellátása.
Kormányzati portál:
Tájékoztató a „KEOP 1-7. prioritás vonatkozásában általános
tanácsadás ellátása” tárgyú eljárás eredményérôl (132)


Ok-okozat

Ahogy ülsz abban a székben, mély transzba merülsz.

Amikor nézed azt a levélnehezéket, a szemhéjad elnehezül.
Miközben hallgatod a hangomat, egyre jobban ellazulsz (7)
Az ok-okozat összekapcsolja a természetes módon vég­be­me­
nô történést az elérni kívánt, vagy éppen nem várt eredménnyel.

Akkor így szól a  Király a  jobb keze felôl állókhoz: Jöjjetek,

Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra
elkészített országot. Mert éheztem és ennem adtatok, szom-
jaztam, és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok,
mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és megláto-
gattatok, börtönben voltam és eljöttetek hozzám. Akkor így
válaszoltak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhez-

176
 Modellek, sémák

ni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod

adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk
volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor
láttunk betegen, vagy börtönben, hogy elmentünk volna hoz-
zád? A Király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek,
amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb
atyámfiai közül, velem tettétek meg.
Akkor szól a  bal keze felôl állókhoz is: menjetek elôlem,
átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök
tûzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam,
és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadta-
tok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg vol-
tam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor
ezek így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni
vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen
vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így
felel nekik: Bizony mondom néktek, mivelhogy ezeket nem
míveltétek eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek
meg.
Máté 25:34-45

Elôfeltevés

Lehet olyan tapasztalatod, hogy nem tudod, melyik kezedet

eme­led föl elôbb…
A mondattal a  terapeuta elôre föltételezi az eredményt (a
kézfelemelést).
Örkény István: Tóték címû drámájában a kiszolgáltatott hely­­
zetben levô család fölött átveszi a hatalmat az Ôrnagy, aki meg­­
engedheti magának, hogy úriemberként viselkedjen, és ne él­jen
vissza a vendégjoggal:

ÔRNAGY – Kérem szépen, nem is tudom, hány óra, de remé-

lem, hogy ha aludni akarnak, szólnak.
TÓT – boldogan föláll, Mariska, Ágika gyengéden visszahúzzák.
MARISKA – Aludni? Még mit nem!
ÁGIKA – Én nem tudom biztosan, de azt hiszem, még soha-
sem voltam ilyen friss.
(…)
ÔRNAGY Eszerint most nincs kedve ásítani?

177
Kreatív kommunikáció

TÓT – Dehogy van.

ÔRNAGY – És késôbb?
TÓT – Késôbb se lesz.
ÔRNAGY – Látja, Mariskám? (Tóthoz) – És hajlandó bizo-
nyos óvintézkedéseket tenni, persze, csak ha kedve van hoz-
zá, amelyekkel elejét lehet venni a további ásítozásnak?
TÓT – Az csak természetes.
Örkény István: Tóték (112)

Az érveléstechnikában az állító kérdés erôs manipulatív eszköz:

Abbahagyta már a felesége verését?
Tagadja, hogy ellopta a nyakláncot az öltözôbôl?

Általánosítások

Univerzális mennyiségjelzôk
Minden, amit tudsz, valahol a tudattalanodban rendelkezé-
sedre áll.
Az univerzális mennyiségjelzôk (minden, mindenki, mindig,
semmi, senki, soha) használata megszüntet minden magunkra
kényszerített korlátozást.
Az Ady-vers tragikus tónusát, illetve annak a  befogadását
nem korlátozza semmi. A törlések eleve a befogadó képzeleté-
re bízzák, hogy mi az, ami eltörött, minek a lángja lobban csak
részekben, és kiknek a szerelme van darabokban – de a négy
Minden egyértelmûvé teszi, hogy a katasztrófa teljes:

Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Ady Endre: Kocsiút az éjszakában

A szükségesség modális operátorai

Nem kell, hogy tudatosan figyelj a szavaimra…

Nem kellene korlátoznod magad…
A szükségesség modális operátorai (kell, kellene, nem sza-
bad, tilos stb.) a hitre és a cselekvésre ösztönzô belsô erô­for­
rá­sokat mozgósítják.

178
 Modellek, sémák

Kell egy csapat. Ez egy szállóigévé vált mondat Sándor Pál

Régi idôk focija címû filmjébôl.

Kell ott fenn egy ország,

Mely talán ránk is vár.
Kell ott fenn egy ország,
Amit senki nem talál.
Kell ott fenn egy ország,
Mely bárkit átölel.
Kell ott fenn egy ország,
Amit sosem rontunk el.
Zorán: Kell ott fenn egy ország (133)

A lehetôség modális operátorai

Képes vagy rá, hogy megtedd…

Erôforrásokban gazdagabb lehetsz…

A lehetôséget kifejezô modális operátorok (tud, lehet, nem tud,

nem lehet, képtelen) szabályokat jelölnek ki arra vonatkozóan,
hogy mi lehetséges és mi nem, és eszerint mozgósítják a belsô
erôforrásokat.

Az nem lehet, hogy annyi szív

Hiába onta vért,
S keservben annyi hû kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erô

És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Vörösmarty Mihály: Szózat

Énmellettem elaludni nem lehet,

Éjjel nappal szeretni kell engemet.
Polgár Tibor és Darvas Szilárd táncdala

Láthatjuk a  fentiekbôl, hogy a  Meta-modell és a  Milton-mo-

dell mintegy kiegészítik egymást, és a  szerint alkalmazzuk az

179
Kreatív kommunikáció

egyiket vagy a másikat, hogy az adott esetben éppen a precíz,

pontos megfogalmazás a  cél vagy az általános megértés. És
ha összehasonlítjuk ezt a két modellt a fejezet elején felvázolt
kétféle gondolkodásmóddal, akkor olyan érzésünk támadhat,
hogy a két modell valamilyen módon analóg a két agyfélteke
mûködésével.
Ingoványos, bizonytalan területen tapogatózunk – magát
a jobb- és balféltekés gondolkodást is tanácsosnak tûnik in-
kább csak metaforaként kezelni. Utaltunk rá föntebb, hogy
a nyelv, miközben óriási szabadságot ad a gondolatok kifeje-
zésének, ugyanakkor bizonyos mértékig be is határolja azt –
a nyelv szerkezete megköveteli, hogy mindazt, amit ki akarunk
fejezni, illesszük bele ebbe a  struktúrába. Éppen ezért nem
tudjuk pontosan megmondani, hogy ez a  beillesztés men�-
nyire torzítja el a gondolat eredeti gazdagságát, kénytelenek
vagyunk tehát Wittgensteinre hallgatni: Amirôl nem lehet be-
szélni, arról hallgatni kell. (153) Mindenesetre, amikor jobb-
és balféltekés gondolkodást összefésüljük a Meta- és Milton-
modellel, az nem elôzmény nélkül való: Paul Watzlawick (is)
bôven merít Milton Ericksontól.

A világkép

Amikor utaltunk rá a fejezet elején, hogy a két agyfélteke két

különbözô gondolkodásmódot képvisel, ezalatt azt értettük,
hogy melyik hogyan próbálja megragadni a valóságot, jelent-
sen ez bármit is. Watzlawick The Language of Change (A válto-
zás nyelve) címmel külön könyvet szentelt a verbális kommu-
nikáció terápiában hasznosítható eszközeinek. (139)
Ebben meghatározza a  két félteke mûködési módjának
a  funkcióját, hogy aztán részletesen és bôséges példatárral
illusztrálja a  kétféle gondolkodásmód nyelvi eszközeit. Amit
ô a kommunikációs eszközökkel a pszichoterápiában megcél-
zott: vagyis a páciens állapotában, életszemléletében elérendô
változás elôsegítését, az valójában köznapi, úgymond egészsé-
ges emberek és mindennapi helyzetek esetében is ugyanúgy
mûködik: ugyanazok az eszközök mozdítják elô itt is a  prob-
léma feloldását és a  kreatív folyamatok kibontakozását. (Az
egészséges jelzô idézôjelbe tétele hangsúlyosan arra utal,
hogy nincs egyértelmû választóvonal a  pszichés páciens és

180
 Modellek, sémák

bármelyik másik ember között – valójában a  pszichiáter ép-

pen azokat a helyzeteket segít megoldani, amelyek a páciens
gondolkodásában és a világhoz való viszonyulásában a görcsöt
vagy patthelyzetet okozzák.
Ha a bal agyfélteke képviseli a valóság megközelítésének logi-
kus, módszeres, elemzô módját (amely néha nem látja a fától az
erdôt), akkor a jobb félteke a nagy egészet globálisan, holisztikus
módon érzékeli – bár nem mindig látja a fát az erdôtôl. A jobb
agyfélteke ragadja meg a sémákat, a formákat, az alakzatokat,
a képeket, az érzelmeket és melódiákat. A jobb agyfélteke a va-
lóságról alkotott konstrukcióinkat: a világképünket ragadja meg.
A világkép: a  tapasztalatainknak, meggyôzôdéseinknek,
va­­lamint ezek értelmezéseinek a  legátfogóbb, legteljesebb
szin­té­zise. Betölti a tudatunkat – olyannyira, hogy a saját vi-
lágképünkön csak akkor kezdünk el gondolkodni, amikor fel-
ismerjük, hogy egy másik ember másként látja a világot. Ami
az egyik ember számára olyan természetes, mint a levegô, az
a másiknak egzotikus, meseszerû, irracionális.

A Földistennôt két isten, Quetzalcoatl és Tezcatlipoca hozta le

az égbôl. Víz már volt elôbb is, és senki sem tudta, hogy ki te-
remtette. Eleinte ennek a víznek a színén lebegett az istennô,
s amikor ezt látták az istenek, így szóltak egymáshoz:
– Itt az ideje, hogy megteremtsük a földet.
Ekkor a két isten hatalmas kígyóvá változott, és az egyik
a  jobb kezénél, a  másik a  bal lábánál fogva ragadta meg
az istennôt, és így szétszakítva ôt, a lapockájánál kezdôdô
felébôl teremtették meg a földet, a másik felét pedig vissza-
vitték az égbe. Haragudott is ezért a  többi isten, és hogy
megvigasztalják a  Földistennôt, úgy rendelkeztek, hogy
belôle eredjen minden táplálék, amire az embernek élete
fenntartásához szüksége lesz.
Így aztán a Földistennô hajából teremtették az istenek a fá-
kat, a virágokat és a füveket, pelyhes bôrébôl az egész kicsiny
növényeket és virágocskákat, két szemébôl a forrásokat, pa-
takokat és kicsiny barlangokat, szájából a folyókat és nagy
barlangokat, orrlikaiból a völgyeket, vállaiból a hegyeket.
A Földistennô néha belekiáltott az éjszakába és emberi
szívek után vágyakozott. S aztán nem lehetett megnyugtatni
mindaddig, amíg nem adták meg, amit kért, és nem akart
termést hozni, amíg vérrel nem itatták. (…)

181
Kreatív kommunikáció

Egyszer korán reggel kilôtte nyilát az égbôl a Napisten,

és a  nyílt Tetzcalco helyén esett le, ott, ahol most a város
áll. Ahol a nyíl a földbe fúródott, lyuk támadt, és a lyukból
kilépett egy férfi és egy asszony, a férfit Karvalynak és az
asszonyt Növényhajnak nevezték.
Azték teremtésmítosz(136)

A határtalan semmiben élt a titokzatos világszellem, akit soha

élô ember szeme még nem pillantott. Ô teremtette messze
északon a Ködök Birodalmát és délen Muspellt, a tûz országát.

A Ködök Birodalmában kút keletkezett, s ebbôl tizenkét folyam

eredt: Hûvös, Harci, Vágy, Rohanó s a többiek. Ezek a folya-
mok jéggé váltak, s  lassan kitöltötték a  mély szakadékokat.
A tûz birodalmából pedig forró lég és tüzes szikra áradt (…)
A Köd Birodalmából áradó dér és a  Tûz Országából jövô
meleg levegô találkozásánál egy óriási tehén is keletkezett. Az
óriás tehén nyalta, nyalogatta a sós dérsziklákat, s íme, a szik-
lák emberi formát öltöttek, kilépett belôlük a fenségesen szép
Bur isten. Bur isten gyermekei óriás lányokkal házasodtak ös�-
sze, s isteni gyermekeket hoztak világra: az elsô gyermek Odin
volt, a legbölcsebb, leghatalmasabb az istenek között. (…)
Egy napon a három isteni fivér – a tengerparton haladva
– két fatörzset talált. Ezekbôl lettek az elsô emberek. Odin
isten életet lehelt beléjük, Hönir isten értelmet adott nekik,
és járni tanította ôket, Loki isten pedig kiformálta arcukat,
s  megtanította ôket látni, hallani és beszélni. Ezután ruhát
készítettek az embereknek, s  elnevezték a  férfit Aszkrnak,
a nôt pedig Emblának. Tôlük származik minden ember.
Germán teremtésmítosz (56)

A fenti két teremtéstörténet egy huszonegyedik századbeli eu-

rópai kultúrájú ember számára nem tûnik egyébnek, mint egy-
egy egzotikus mese. Pedig az ilyen és hasonló történetek az
adott kultúrában élô emberek számára a világ legtermészete-
sebb magyarázatát jelentették, mindazt, amit tudtak vagy tud-
ni véltek a világról, és mindazt, amit következtetésként ebbôl
a tudásukból levontak, az ezekbôl az eredetmítoszokból indult
ki. Ha számunkra egzotikusnak tûnnek ezek a teremtéstörténe-
tek, a mi teremtéstörténetünk nem kevésbé tûnne furcsának,
idegennek az ô szemükben:

182
 Modellek, sémák

A kozmológiában az ôsrobbanás (vagy Nagy Bumm, an-

golul The Big Bang) egy olyan tudományos elmélet, mely
szerint a világegyetem egy rendkívül sûrû, forró állapotból
fejlôdött ki nagyjából 13,7 milliárd évvel ezelôtt.
Az elméletet Georges Lemaitre (1894–1966) belga pap,
a  Louvaini Római Katolikus Egyetem fizika és csillagászat
tanára dolgozta ki elôször 1931-ben „ôsatom” név alatt.
Az ôsrobbanás-elmélet azon a megfigyelésen – az úgyne-
vezett Hubble-törvényen – alapul, mely szerint a galaxisok
színképvonalai vöröseltolódást szenvednek. Ezt a kozmoló-
gia elméletével összevetve azt kapjuk, hogy a tér az általá-
nos relativitáselmélet Friedmann-Lemaitre-modellje szerint
tágul. Ha a múltba extrapoláljuk, akkor ezek a megfigyelé-
sek azt mutatják, hogy a világegyetem egy olyan állapotból
kezdett tágulni, melyben az anyag és az energia rendkívüli
hômérsékletû és sûrûségû volt.
Wikipédia: Ôsrobbanás szócikk (113)

A világkép, vagyis tapasztalatainknak, meggyôzôdéseinknek és

ezek értelmezéseinek a legátfogóbb, legteljesebb szintézise na-
gyon konkrétan és közvetlenül a kommunikációnk eredménye.
Ahogy a  térkép nem azonos magával a  területtel, a  világ-
kép sem azonos magával a világgal, hanem milliónyi különál-
ló kép mozaikja, amelyet egyik nap egyféleképpen, máskor
másféleképpen interpretálhatunk. Sémákból újabb sémákat,
értelmezésekbôl újabb értelmezéseket szûrünk le.
Az életünk döntések folyamatos sorozata arról, mi válhat
részévé és mi nem ezeknek a metaértelmezéseknek, amelyek
maguk is korábbi döntések nyomán öltöttek formát.
És ezeknek a döntéseknek tétje van.
Azt, hogy miért élünk, a  világképünk határozza meg. Azt,
hogy hogyan éljük az életünket, a körülmények befolyásolják.
De Friedrich Nietzsche már tudott a világképek életet meg-
tartó, illetve fenyegetô hatalmáról, amikor azt mondta, hogy
akinek van miért élnie, az bármilyen hogyant elvisel.
És itt a miért nem az okra, hanem a célra, vagyis a világkép-
re kérdez rá.
Abraham Maslow óta tudjuk, hogy az emberi szükségletek-
ben érvényesül egyfajta hierarchikus sorrend, aminek értelmé-
ben prioritást élvez a legalapvetôbb szükségletek kielégítése.
Eszerint csak miután ettünk-ittunk, fedelet kerítettünk a fejünk

183
Kreatív kommunikáció

fölé, viszonylagos biztonságot teremtve magunknak az élet

nagy dzsungelharcában, s  miután van kihez odabújnunk, ke-
rítünk sort a magasabb rendû szükségletek, az önbecsülés és
önmegvalósítás igényének kielégítésére. Elôbb a has jön, aztán
a morál – mondta Bertolt Brecht. (Maslow még gránitszilárd-
ságúnak gondolta a  szükségleteknek ezt a  piramisát, de elég
azokra gondolnunk, akik például éhségsztrájkot folytatnak egy
magasabb cél érdekében, hogy belássuk: a törvény szövedéke
mindig fölfeslik valahol.)
Mindenesetre leszögezhetjük: másokat ösztönözni alap­ve­
tôen a világképükben szerepet játszó valamilyen szükségletük
meg­célzásán keresztül lehet. De melyik legyen a szükséglet, és
mit jelent a megcélzás?
Elôször is: ösztönözni (ösztökélni) valakit lehet korbáccsal és
lehet mézesmadzaggal. Lehet büntetéssel fenyegetni és lehet
jutalmat kilátásba helyezni. Mindkét opciónak sokféle megje-
lenési formája lehet, de mindegyik a Maslow-piramis alját cé-
lozza meg. A fenyegetés az alapvetô szükségletek megvonását,
a jutalom ugyanezen szükségletek kielégítését helyezi kilátás-
ba. És amióta a föníciaiak föltalálták a pénzt, azóta van egy uni-
verzális eszköz, amely kiválóan használható akár korbácsként,
akár mézesmadzagként.
Ugyanakkor létezik olyan gondolkodásmód és kommuniká­
ciós minta, amivel a  vezetô egy másik szintre emeli követôi
vagy beosztottai motivációját, és inspirálni tudja ôket, vagy-
is azt éri el, hogy ne egyszerûen a jutalom reményében, vagy
a büntetéstôl való félelmükben kövessék ôt, hanem saját belsô
meggyôzôdésükbôl és igényükbôl.
Simon Sinek, aki vezetôk és szervezetek számára tart tré-
ningeket, pár éve kezdte vizsgálni, hogy mi a közös a törté-
nelem és az üzleti világ kiemelkedô vezetôinek, karizmatikus
személyiségeinek a  kommunikációjában. Kutatásainak az
eredménye egy egyszerû, elegáns képlet, egy könyv: Kezdj
A  Miérttel (128) és megszámlálhatatlan elôadás különbözô
konferenciákon.
Bár a képlet egyszerû és elegáns, valójában azért pontatlan
és vitatható. Csakhogy mire odáig jutunk, hogy rá tudjunk mu-
tatni a  képlet pontatlanságára, addigra óhatatlanul lenyûgöz
bennünket a  konkrét példák, esettanulmányok sorozata, és
az is megvilágosodik számunkra, hogy végül is mi az inspiratív
kommunikáció valódi lényege.

184
 Modellek, sémák

Sinek a teóriáját arra alapozza, hogy a döntéseink valójában

nem a neocortexben születnek meg, hanem az agyunk ôsibb,
még az állatvilágból hozott részében, a limbikus rendszerben.
Ugyanakkor a limbikus rendszer csak az érzelmek nyelvén ért,
a szavak és a ráció nyelve a neocortex felségterülete. Ez a fur-
csa tudathasadás az oka annak, hogy jóllehet a racionális mér-
legelés, az „egyrészt... másrészt...” szempontok méricskélése,
a  MIT és a  HOGYAN megfogalmazása a  neocortexet szólítja
meg, csakhogy az ésszerû mérlegelések nyomán nagy nehe-
zen megszületô döntések sokszor kielégítetlenül hagyják az
embert: „Logikus, logikus, mégsem érzem, hogy ez lenne a jó
döntés”. Viszont a MIÉRT megválaszolása, a cél megfogalma-
zása az érzelmeket, vagyis a  limbikus rendszert szólítja meg,
ahol gyors és meggyôzôdéses döntés születik. Ezért Sinek azt
mondja, hogy kezdj a MIÉRT-tel, és ha megvan az érzelmi el-
kötelezettség, akkor jöhet a MIT és a HOGYAN, ezek már csak
a konkrét részletek.

Mindezt egy egyszerû rajzon, három koncentrikus körben

ábrázolja: a belsô kör a MIÉRT, a középsô a HOGYAN, a külsô
a  MIT köre. Minden ember, minden szervezet a  Földön 100
százalékban tudja, hogy MIT csinál. Néhányan tudják, hogy
HOGYAN csinálják, mindegy, minek nevezzük: megkülönböz-
tetett értéknek, szabadalmazott eljárásnak, vagy egyedi ter-
méktulajdonságnak. De csak nagyon kevés ember és szervezet
tudja, hogy MIÉRT csinálja azt, amit csinál. Ez pedig oda vezet,
hogy a  gondolkodásunk, a  cselekedeteink, kommunikációnk
alapvetôen kívülrôl befelé építkezik. A  legegyértelmûbbtôl
haladunk a legmegfoghatatlanabbig. De az ihletett vezetôk és
az ihletett szervezetek, függetlenül a  méretüktôl, függetlenül
attól, hogy mely iparágban dolgoznak, mindannyian belülrôl
kifelé gondolkodnak, cselekednek és kommunikálnak.

185
Kreatív kommunikáció

Sinek kedvenc példái: Steve Jobs és az Apple, Martin Lu-

ther King, a Wright fivérek, valamint számos további történet
az amerikai üzleti életbôl – ezek mind a belülrôl kifelé gondol-
kodás hatékonyságának példái.
Persze Sinek maga is tudja, hogy a MIÉRT kérdésre van egy
kézenfekvô válasz: a pénzért, a profitért hajt (majdnem) mindenki.
Ugyanakkor ô is tisztában van azzal, hogy a pénz manipulatív esz-
köz: a korbács és a mézesmadzag különbözô fajtái így vagy úgy,
de a pénzben vagy annak hiányában testesülnek meg. S ezt az
ellentmondást nem is tudja igazán feloldani: Amikor azt mondom,
MIÉRT, nem a pénzkeresésre gondolok – az egy eredmény. Ha-
nem a MIÉRT alatt azt értem, hogy mi a célod, okod, vagy hited?
MIÉRT létezik a céged? MIÉRT kelsz ki az ágyból minden reggel?
És MIÉRT érdekeljen ez bárkit is? Ha hideg-meleget játszanánk, itt
már izgatottan kiabálhatnánk: meleg, meleg, forró, FORRÓÓÓ!!!
Csak azt nem sikerült kimondani egyértelmûen, hogy az inspiráció
kulcsa nem más, mint hogy a célt hová pozicionáljuk a világképen
belül. Mindaddig, amíg profitban, vagyis pénzben gondolkodunk,
addig mindannyian a Maslow-piramis aljában gondolkodunk, hi-
szen a pénz elsôsorban arra való, hogy alapvetô szükségleteinket
tudjuk kielégíteni általa. Aztán, ha futja, jöhetnek luxus dolgok is.
De mindannyian a piacról élünk.
A Sinek által ihletettnek nevezett vezetôk viszont rögtön
a piramis csúcsát, a növekedésalapú szükségleteket, vagyis az
önbecsülést és önmegvalósítást célozzák meg – saját világké-
pük középpontját. Ezek a  vezetôk tevékenységüket egy ma-
gasabb rendû értelmezési keretbe helyezik, minden megnyil-
vánulásukat ennek a magasabb rendû célnak rendelik alá, és
következetesen ehhez tartják magukat.
Az Apple-nek Steve Jobs szerint nem egyszerûen az a célja,
hogy számítógépeket gyártson, hanem hogy másként gondol-
kodjon (Think different!), és megváltoztassa a  világot. Martin
Luther King 1963. augusztus 28-án nem arról beszélt ne-
gyedmillió embernek, hogy van egy tizenkét pontos tervem,
hanem arról, hogy van egy álmom. És ugyanígy minden ter-
méket, szolgáltatást, ötletet, eszmét lehet különbözô szinteken
pozicionálni, különbözô értelmezési keretekbe helyezni. Egy
kômûves, miközben rakja egymásra a  téglákat vagy köveket,
tekintheti a saját nehéz fizikai munkáját lélekölô robotnak: fa-
lat építek. És tekintheti ugyanezt a nehéz fizikai munkát a lélek
kiteljesedésének: katedrálist építek.

186
 Modellek, sémák

Ugyanaz a munka, más világkép.

A valóság érzékelésének, a világról szerzett tapasztalataink-
nak az átfordítása egy világképbe: ez valószínûleg a jobb agy-
féltekénk funkciója.
A bal agyfélteke feladata pedig feltehetôleg az, hogy ezt
a képet racionálisan megmagyarázza.
Ahhoz, hogy megváltoztassuk a  látszólag megváltoztatha-
tatlan valóságot, például amikor valakit az attitûdjeinek meg-
változtatásán keresztül meg akarunk gyôzni, elôször is tudnunk
kell, hogy MIT kell megváltoztatnunk (meg kell ragadnunk
a kérdéses világképet), másodszor pedig: HOGYAN kell a gya-
korlatban megvalósítani ezt a változást.
A MIT-bôl és a  HOGYAN-ból következik a  meggyôzô
kommunikáció folyamatában a nyelv és a technika szerepé-
nek meghatározása. Watzlawick ezt az alábbiakban foglalta
össze:

Ami a nyelvet illeti – ez a jobb agyféltekénk nyelve. Ez az,

amiben a világképünk megfogalmazódik és kifejezôdik, ezért ez
a világban való létezésünk kulcsa.
A technikát illetôen: amikor valakit attitûdjeinek megvál-
toztatásán keresztül gyôzünk meg, háromféle megközelítés
különbözô mértéke és kombinációja adódik:
1. jobb agyféltekés nyelvi sémák használata,
2. a bal agyfélteke blokkolása,
3. sajátos viselkedési elôírások (a pszichoterápiában) (141)

Jobb agyféltekés nyelvi sémák

Miközben modelleket, mintákat és sémákat igyekszünk
rendszerezni, könyvünk szövege erôsen emlékeztetni kezd
egy nyelvtankönyvre: szabályok sorozata, táblázatok, plusz
mindenre egy-egy példa. Ez így, ebben a formában, hos�-
szú oldalakon keresztül kezd unalmassá válni. Szerencsére
a jobb agyféltekés sémák mûködése, illetve a bal agyfélte-
ke blokkolása olyan izgalmas folyamat, hogy ha a  példá-
kat egy kicsit jobban kibontjuk, az máris arra csábít, hogy
keressük az alkalmakat a  gyakorlatban a  kipróbálásra, és
a  száraz nyelvtant átfordíthatjuk egy intenzív nyelvtanfo-
lyamba.

187
Kreatív kommunikáció

Sûrítések
Sok beszédnek sok az alja – tapasztalhatjuk a  mindennapi
életben, hogy a  sok szöveg nem hordoz feltétlenül sok és
fôleg mély mondanivalót. A beszélgetôs mûsorokat a televí-
ziók azért szeretik, mert viszonylag olcsók: kell egy stúdió,
két-három szék vagy fotel. Jó, a  stúdiódíszletet muszáj lát-
ványosra kihozni a más tévékkel való verseny miatt, és egy
profi mûsorvezetôt is meg kell fizetni viszonylag tisztessége-
sen. De ha ezek megvannak, egy ideig ki lehet húzni velük.
Ellenben a  megszólaltatott mûsorvendégek mezônye már
sejtet valamit abból, hogy nincs túlkínálat megfelelô „beszélô
fejekbôl”.
Ha végignézünk a  palettán (itt most alapvetôen a  hazai
mûsorokra gondolok), azt láthatjuk, hogy nemcsak a  kön�-
nyedebb, bulváros-csevegôs programokban megszólaltatott
vendégek nézhetôségi színvonala egyenetlen (ez itt egy eu-
fémizmus) – pedig hát a  celeb mint mûfaj éppen erre való:
intellektuálisan nem túl megterhelô beszélgetésekben jókat
mondani. De a  fajsúlyos intellektuális vagy elemzômûsorok
állandó „sztárvendégei”, akik képesek komoly dolgokról tö-
mören, szabatosan és fogyaszthatóan beszélni – ez a  jelek
szerint egy hiányszakma, mert ebben a kis országban a po-
litikusokon kívül a  mindenféle egyéb szakértôknek és köz-
életi szereplôknek is egy kicsiny válogatott csapata pendlizik
egyik tévébôl a  másikba (naponta kétszer-háromszor, néha
még többször is) – pedig nekik sem sikerül mindig érdekeset
mondani.
Viszont a  mesék, mítoszok vagy az álmok mindig is a  kü-
lönlegesen sûrített és súlyos jelentéstartalmakról voltak neve-
zetesek. Ebben a  könyvben pár oldallal korábban magunk is
idéztünk két eredetmítoszt mint példát egy-egy kultúra világ-
képének kvinteszenciájára.
A mesék és mítoszok a világképet, a tudattalan tartalmakat,
illetve lelki jelenségeket megjelenítô szimbólumok révén szól-
nak hozzánk. A hôsök és események pontosan megfelelnek bi-
zonyos archetipikus jelenségeknek, ezáltal szimbolikus módon
segítik, ösztönzik az ÉN fejlôdését.
Ami pedig az álmokat illeti: például Freud Álomfejtésében
Irma álmának leírása mindössze egy néhány sornyi bekezdés,
míg a magyarázata oldalakon keresztül sorjázik. (52)

188
 Modellek, sémák

A mesék, mítoszok, álmok látszólag (de csak látszólag!) na-

gyon más világot képviselnek, mint a hétköznapi valóság – még
akkor is, ha hangsúlyozzuk, hogy ott vannak mindannyiunk
egyéni világképének a  hátterében. Viszont amikor a  köznapi
élet prózai valóságát nézzük, idônként – éppen a váratlansága
miatt – lep meg a sûrítés ereje.
Watzlawick egy hihetetlennek tûnô példát idéz a  digitá-
lis nyelv minimumára, ami ugyanakkor a  néhány évtized-
del ezelôtti világ akkori bonyolult és összetett közegében is
elegendônek bizonyult a  több mint túlélésre. A  történet egy
Gaston Domenici nevû francia gazdálkodóról szól, akit azzal
állítottak bíróság elé, hogy 1952. augusztus 5-én Lurs-i farmja
közelében meggyilkolta Sir Jack Drummond brit tudóst, a fele-
ségét és a kislányukat. Jean Giono, aki bírósági tudósítóként kí-
sérte figyelemmel a per eseményeit, hitetlenkedve állapította
meg, hogy a védekezés során a vádlottnak, egy 71 éves pátri-
árkának (aki vaskézzel irányította a családja életét) a szókincse
mindössze harminc-negyven szóból állt akkor, amikor a  saját
feje forgott kockán (Franciaországban ekkor még érvényben
volt a  guillotine általi halálbüntetés). Lehet persze érvelni az-
zal, hogy ez egy nagyon primitív ember speciális esete, akinek
a  kommunikációs készségei soha nem lépték túl az abszolút
minimumot. De Giono beszámolója – többek között – éppen
azt mutatta meg, hogy vannak helyzetek, amikor ez a hihetet-
len minimum is gazdag tartalom hordozójává válhat. Például
amikor Domenici becsületrôl alkotott archaikus koncepcióját
érezte sértve, vagy amikor megpróbálta a bíróságnak (amely az
ô számára egy más bolygóról származó hatalomnak tûnhetett)
elmagyarázni saját létezését a világban. (…) Egy ponton beszél-
ni kezdett: „Én, engem megragadtak, mint egy juhot az akol-
ban”, és aztán folytatta, és elmondott hat tökéletes mondatot,
amellyel leírta a  saját magányos juhász-életét. A  barátaimra
néztem. El voltunk képedve. De olyannyira, hogy elfelejtettem
lejegyezni ezeket a mondatokat. Máig bánom. (142)
Pilinszky János (akinek „szálkaverseire”, a japán haikuk ro-
konaira nem volna illendô azt mondani, hogy mesteri sûrítések,
akkor már inkább az „ihlet kvintesszenciái”) beszélgetéseiben
sokszor körüljárta a jelenlétvesztés témakörét. És szembeállí-
totta ezzel azt, amikor valaki a valódi jelenlét állapotában egy-
szer csak kimond egy egyszerû szót: „fa”. És ez az egyszerû szó
hirtelen mázsás súllyal telik meg.

189
Kreatív kommunikáció

A költônek még az ecsetnél is kisebb a lehetôsége. A világ bár-

melyik fájának megnevezésére fônévként csak egyetlen fônév
áll rendelkezésre. Az, hogy fa. De – mondhatnánk – itt van
a  jelzôk, a  különbözô formák, fordulatok sokszerû, kombinatív
lehetôsége, amivel körülveheti, leírhatja, betájolhatja és „megvi-
lágíthatja” tárgyát. De a gyakorlat homlokegyenest mást tanít.
A kellôen megragadott tárgy megteremtheti környezetét (és itt
nyelvi környezetre gondolok), de semmi mesterkedés se képes
egy fát a megnevezés erejével fölmutatni. Az ilyen vers minden
igyekezete ellenére sápadt mûfordításnak hathat legfeljebb. Az
irodalom ugyanis nem leírás, még csak nem is kifejezés, hanem
a dolgok megszólítása.
Pilinszky János: Képzelt interjú (120)

Aztán egyszer megírta ennek a konkrét példának a hátterét is:

Életem során, legalábbis amíg gyôzték, sok-sok lény vett kö-

rül. Így öreg nagynéném, aki egy gyermekkori baleset foly-
tán beszélni is alig tanult meg. Én, a gyerek tanítgattam, de
sehogy se ment a  lecke. Aztán egyszer, hetek múlva, keze
közé fogva az arcomat kimondta elôször a napok óta hiába
gyakorolt szót, azt, hogy „fa”.
Pilinszky János: Beszélgetések Sheryl Suttonnal (119)

Egyfelôl az álmok, mesék és mítoszok, másfelôl a  Pilinszky

nagynénje által kimondott fa – két véglet, és közöttük nagyon
széles a skála. A költészetben, illetve irodalomban a skála min-
den egyes fokára (hangjára?) mindenki megtalálhatja az ízlésé-
nek legjobban megfelelô példákat.
De a  két véglet között mindenképpen ejtsünk szót a  szó-
játékokról, amelyek sûrítések legelegánsabb példái. Még
legegyszerûbb formájukban is, mint amilyeneket Karinthy Fri-
gyes a kisujjából több tucatjával rázott ki.

Ebben az évben jött divatba ez a hüle vicc. Hogy hívják a kis

alligátort? Nem tudod? Hát alig-aligátor.
S mielôtt magadhoz tértél, jött az újabb. Na és a kis ró-
kát? Apróka. És a kövér fókát? Pufóka. És a jóllakott elefán-
tot? Telefánt.
Addig mérgesítettek ezzel a  marhasággal, míg teg-
nap este egy ismerôsömet, aki megvádolt, hogy csak

190
 Modellek, sémák

azért bosszankodom, tizedszer szenvedve el ezt a  négy

szellemes kérdést (egész évben nem hallottam többet),
mert egy savanyú fráter lettem, és mert én nem tudok
már ilyen jó vicceket csinálni, ezt az ismerôsömet galléron
fogtam, lepöndörítettem magam mellé, és azt mondtam
neki, Cyrano modorában (mondhatta volna szebben, kis
lovag): „Most pedig nem eresztem el a  gallérodat, amíg
végig nem hallgatsz százhúsz darab hasonló szójátékot,
amiket kapásból, így, ahogy hallod, megállás és léleg-
zetvétel nélkül. belerögtönzök a hasadba – itt egy darab
papír, jegyezd!”
És százhúsz kilométeres tempóban diktálni kezdtem, alig
tudta gyorsírni:

1. Öreg krokodilus = krokodilona

2. Éhes bálna = zabálna
3. Züllött medve = elvetemedve
4. Vidám mókus = nevetke
5. Csukáné férje = kancsuka
6. Kecskegida = gyerekecske
7. Nyûgösködô fogas = nyafogas
8. Zsidó disznó = kósertés
9. Ma született üszô = mariska
10. Hiú ünô = feltûnô…
Karinthy Frigyes: Mindenre képes Brehm,
avagy alkalmazott állatisme (89)

A maradék száztízet keresse meg a kedves olvasó a Karinthy-

kötetben…
Timár György író, költô, humorista briliáns Nevetô lexikonjá-
ban kétszeres sûrítéseket találunk: az egyes szócikkek látszó-
lag kibontják ugyan a  vonatkozó (sûrített) címszót, de maga
a magyarázat még így is sûrítés, és megértéséhez szükség van
egy minimális tájékozottságra.

AGGTELEK Olyan elöregedett házhely, melyen a valaha állt

épület már egészen csepp kövekké esett szét.
BABILON (vagy Bab Ilon) Magyar népmesealak. Gonosz
mostohája toronyba záratta, ahonnan azonban megszökött,
tekintve, hogy az építôk a tornyot elfelejtették befejezni.

191
Kreatív kommunikáció

BAKTÉRÍTÔ A  délövi kecskék civilizálásával megbízott

misszionárius. Kiképzése speciális intézményekben, úgyne-
vezett baktériumokban történik.
BARIKÁD Utcai harcok során báránymosdatásra hasz-
nált edény.
BASSZUS Kicsapongásairól nevezetes, mélyhangú mito-
lógiai istenség.
COBOLY Western-filmek drága prémbe öltöztetett tehe-
nészlegénye.
CSICSIKOV Bóbiskov, Szundítov és Szenderegjev barátja
Gogol: Alvó lelkek címû regényébôl. Dunnyuskával takarózik.
ELZÁSZ „Úgy beléd rúgok, hogy…” kezdetû, közismert
lotharing kifakadás.
GIORDANO BRUNO („Barna Jordán”) A „Kék Duna” sikere
nyomán a Jordán folyóról írt, szerfölött tüzes olasz keringô.
HORGOLÁS Hangos bóbiskolás kézimunka fölött.
IZOLDA Nyilvános házikó, melyben a  zenerajongók cse-
kély belépti díj ellenében operaáriákat élvezhetnek. Igen ne-
héz trisztán tartani.
JOBBADÁN Magyar vajmárka
KAMARÁS A palotáshoz hasonló, de palota helyett spáj-
zokban ropott népi tánc.
KÁPOSZTÁS Káptalanok élelemmel való ellátása.
LÉGIÓ (…mindhalálig). P. Howard népszerû regénysoro-
zata. Hôsei Fülig Misi és Nyilas Jimmy.
LOVE ME TENDER Gyöngéd szerelemre kiírt nyilvános pályázat.
NAPLEMENTE (Giacomo) Neves olasz giccsfestô, a csalá-
di idilleket ábrázoló pisai Pelenca riválisa.
OPERATÔR Dalszínházi mûfegyver.
ÖRÖMSZÜLÔK Örömleányok apja és anyja.
PAPRAMORGÓ Antiklerikalizmusra idomított házôrzô.
Pálinkával itatják, hogy harciasabb legyen.
RIMÁNKODNI ölelés közben árengedményért esdekelni.
SÜKETELÉS A vakolást helyettesítô új magyar építôipari
eljárás.
SZOPORNYICA Szlovákiai füstölt sajt. A kutyák általában
fölfordulnak tôle.
TEREMBURA 1. Húros népi hangszer 2. Nagyobb helyisé-
gek kupolás mennyezete.
UNESCO (Eugéne). Pénzérôl és nagy kultúrájáról ismert
román származású párizsi színmûíró.

192
 Modellek, sémák

VISSZÉR Hegynek fölfelé folydogáló patak. Nehezen, épp

csak néhány csomóval halad, ezért aztán forrásához sokára
is ér vissz.
ZIMANKÓ Fából készült mûláb, a különösen mély hóban
való közlekedés megkönnyítésére.
Timár György: Nevetô lexikon (135)

Idegen nyelvi példákat nem könnyû hozni – a mûfordítók ked-

venc fordulata a lábjegyzetekben: „lefordíthatatlan szójáték”. De
azért mindenképpen meg kell említeni, hogy amikor James Joyce
az Ulyssesben civilizáció helyett szifilizációról beszél, akkor ebbe
az egyetlen kitekert szóba belesûrít egy egész világképet. És
nincs könnyû dolga a széplelkû német olvasónak, ha romantikus
regényen szeretne elandalodni egy Arno Schmidt opusz olvasása
után. Ugyanis Arno Schmidt (aki éppen lefordíthatatlansága miatt
kevéssé ismert a német nyelvterületen kívül) egyik legismertebb
szójátéka az, amelyben a romantika (Romantik) szót a német or-
tográfia kreatív használatával a  következôképpen fejtette meg:
Roh-Mann-Tick, vagyis nyers férfiketyegés. Az sem mondható
kifejezett idealizálásnak, amikor Schmidt egy olyan személyt,
akire minden munkát rá lehet bízni, vagyis egy faktótumot Fuck-
totumként aposztrofál. (Ez is lefordíthatatlan szójáték, de érett
olvasóknak valószínûleg nem is kell lefordítani…) Végül említsük
meg, hogy egy olyan szókreálmány, mint a genitalmud – óriási
mennyiségû (többnyire piszkos) jelentéstartalmával ugyancsak
hatalmas kincsesbánya a pszichoanalízis mûvelôi számára.

A képes beszéd

A képes beszéd nem magyaráz, hanem teremt, felidéz. A konk-

rét képek hatalmát használják évezredek óta a mûvészek, pa-
pok, lelki gyógyítók. A hipnózisban (ahol a páciens bizalommal
átadja magát a hipnoterapeutának) és az autogén tréningben
is fôleg képeket szuggerálnak.

Képzeld magad elé, amint egy hatalmas sziklán ülsz, lábad

alatt hat méter mélyen a  tenger... hallgasd a  víz moraját,
amint nekicsapódik a  köveknek... érezd a  sós víz illatát...
hallgasd a sirályok vijjogását... figyeld meg a tengerpartra
vezetô ösvényt... sétálj végig ezen az úton... vedd le a cipôd,

193
Kreatív kommunikáció

és mezítláb lépkedj a meleg homokon a víz felé... lábfejedet

lassan mártsd a langyos vízbe... guggolj le, és írd a homok-
ba: „Szeretlek” – annak a személynek a nevével, aki igazán
sokat jelent neked... és nézd, amint a hullámok elsodorják az
üzenetet. Ezzel az üzenet útjára is indult.
William W. Hewitt: Hipnózis kezdôknek (63)

A képes beszéd struktúrája viszonylag primitív – hiányzik

belôle a bal agyféltekés kommunikáció magasan fejlett logikai
szintaxisa, hiányzik elsôsorban a tagadás koncepciója. Ez azt
jelenti, hogy számára értelmezhetetlenek a nem, senki, sehol,
soha stb. szavak által kifejezett nemlétezés, mû­kö­dés­kép­
telenség, alkalmazhatatlanság és más hasonló fogalmak. Pró-
báljuk ki a következôt: rajzoljunk le egy embert, aki ás. Lehet,
hogy nem rajzolunk jól, de azt mindenesetre el tudjuk képzelni,
hogy ennek a rajznak hogyan kell kinéznie. És most próbáljuk
meg lerajzolni az ellenkezôjét: egy embert, aki nem ás... (Vigyá-
zat! Ha lerajzoljuk az embert, amit éppen támasztja az ásót,
akkor annak, aki megnézi a mûvünket, nem az fog eszébe jutni,
hogy ez az ember nem ás, hanem az, hogy támasztja az ásót.)
Szóval itt már gond van: lehetünk kiváló rajztehetségek, de egy
esemény nem-megtörténtét elképzelni, képben megfogalmaz-
ni meglehetôsen nehéz, ha éppenséggel nem lehetetlen.
A képes beszéd: konkrét.
Csak az lehet igaz általában, ami konkrétan is igaz.
A szándékos konkretizáció kegyetlenül lerombolja az elvont
szónokiasság fellengzôs és magasztos pátoszát.
– Katz közlegény – szólítja meg az ôrmester az újoncot
(feltehetôleg a régi porosz hadseregben) – miért kell a ka-
tonának boldogan meghalni a császárért?
– Hát ez az, ôrmester úr: miért? (143)

S megnyugtatóbb, ha bizony az író nem népben-nemzetben

gondolkodik, hanem alanyban-állítmányban. Nem, mert ha-
zátlan bitang. Hanem mert ha egy kicsit is jó, akkor úgyis
nyakig az egészben, ha meg kicsit se jó, akkor hiába mond-
ja: a hazaszeretet minôség kérdése.
Esterházy Péter (38)

Éppen ezért a szándékos konkretizáció az ellenzékben lévôk és elnyo-

mottak egyik legfontosabb fegyvere a hatalmon levôkkel szemben.

194
 Modellek, sémák

De nemcsak a társadalmi küzdelmek porondján használható

eredményesen ez az eszköz.
Azokban az esetekben, amikor egy tárgyalás alapvetôen
nem az érdekekrôl, hanem a  pozíciók védelmérôl szól, akkor
az olyan, mint egy párbaj. A felek: ellenfelek, akik azt keresik,
hogyan tudnák a másikat kibillenteni a nyeregbôl. Izgalmas is
lehet maga a meccs, de a játszma összege a legjobb esetben
is zéró. (A zéróösszegû játszmában a felek csak egymás kárára
növelhetik a  nyereségüket.) Egy tárgyalás viszont alapvetôen
akkor jó, ha az érdekekrôl szól és kreatív. A  kreatív tárgya-
lás ismérve pedig az, hogy a folyamatát egy nem zéróösszegû
játszmaként írhatjuk le, vagyis a  két fél nemcsak egymástól,
hanem egymással együttmûködve valamilyen külsô forrásból
is nyerhet – így mindkét fél jól jár.
De persze kettôn áll a vásár: hiába szeretnénk kreatív módon
tár­gyalni, ha a partnerünk – konformitásból, a kockázatvállalás
hiá­nyából, elôítéletbôl, megszokásból vagy kényelembôl faka-
dóan – módszeresen leblokkolja a  kreatív megmozdulásokat
és tö­rek­véseket. Azaz nem teljesen hiábavaló a  törekvésünk:
a  szándé­kos konkretizáció ilyen esetekben is megrendítheti
a lusta, biz­tonságkeresô általánosítás bódító/bénító erejét. Dr.
Csáky István Tár­gyalástechnika címû könyvében néhány konk-
rét példát mutat be a leggyakoribb kreativitásgyilkos panelek-
re és a lehetséges védekezésre ellenük:
­
„Mindig is így csináltuk.”
(Ennek meggyôzô érvnek kellene lennie az újdonságokkal
szemben.)
De gondoljuk csak meg, ha már valamit ily régóta nem vál-
toztattak, nem lehet azt jobban csinálni? Biztos, hogy lehet.
Válasz: „És meddig akarják még így csinálni?”
„Hogy sikerült pont ezt eddig változatlanul megôrizni?”
„Ezt mi sohasem csináltuk.”
(Akkor itt az ideje, hogy megpróbálják.)
Válasz: „Jó lenne tudni, hogy ennek mi a különleges oka.”
„Ezt már mások is megpróbálták.”
(Maga egy kezdô)
Válasz: „És kin bukott meg?”

Dr. Csáky István: Tárgyalástechnika (26)

195
Kreatív kommunikáció

Aforizmák
Az aforizma tömör, szellemes, általában egyetlen mondatból álló
erkölcsi vagy bölcseleti tételt kifejtô mondás. Általában két kon-
cepciót, kategóriát, gondolatsort kapcsol össze szokatlan, meglepô
módon, és ezáltal (esetleg éppen a látszólagos ellentmondás miatt)
ér el azonnali hatást. Van valami a  jól megszerkesztett aforizma
lényegében, ami szinte villámcsapásszerûen megvilágít komplex
emberi szituációkat és következésképpen világképeket is:

Ha nincs semmi, amiért érdemes meghalni, akkor az élet

sem ér semmit.
Sipos Gyula

Az államot az tette pokollá, hogy az emberek mennyorszá-

got akartak csinálni belôle.
Friedrich Hölderlin

A megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz sok.

Különösen hatásos formája az aforizmának a chiazmus. Ez egy

keresztezô alakzat a  mondatszerkezetben – az alakzat neve
a  görög chi (x) betû nevébôl származik. A  lényege, hogy egy
szintagmát vagy mondatszerkezetet fordított sorrendben meg-
ismétlünk egy mondaton vagy szövegrészen belül, például:

A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma

A hatalom szeretete

nem a szeretet hatalma

A borok királya, a királyok bora.

A borok királya

a királyok bora

196
 Modellek, sémák

Ennek a  meglepô struktúrának, melyen keresztül komplex

problémák, szituációk fogalmazhatók meg nagyon egyszerû és
világos formában (és amely struktúra inkább a jobb-, mintsem
a  bal agyféltekét aktivizálja) a  következménye az az ütôs ha-
tás, amit nem véletlenül szeretnek a  politikusok, demagógok
és marketing szakemberek is.

Kétértelmûségek, célzások

Vendég: Pincér! Egy zöldbabfôzeléket kérek!

Pincér: Feltéttel?
Vendég: Feltétlenül.

A homonímia (hason[ló]nevûség, azonosalakúság) két szó –

vagy egyéb nyelvi elem, például szókapcsolat – közötti vélet-
len egybeesés jelensége, amikor a szavak írásképe – és több-
nyire hangalakja is – azonos, de a jelentésük különbözik.
A homonima az azonos alakú, de több jelentéssel rendelkezô
szót jelenti, melynek jelentései között nem tárható fel logikus
kapcsolat.
Bencze Imre Édes, ékes apanyelvünk címû verse a Magyar
Rádió III. Humorfesztiválján hangzott el Sinkovits Imre briliáns
elôadásában (A felvétel fönt van a Youtube-on). Itt most a ho-
monímiára idézek belôle három strófát.

Mekkában egy kába ürge

Kába Kôbe lövet, 

országának nevében
a követ követ követ.
(…)
Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem, 

anyósomat megértem... 

én a pénzem megértem.
(…)
Díjbirkózó gyôzött tussal,

nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk

197
Kreatív kommunikáció

A homonimák használata a  bennük rejlô kétértelmûség,

illetve abszurditás okán hatékony eszköz lehet egy másod-
fokú változás elôidézéséhez, például reklámokban vagy
terápiás kommunikációban, azon belül különösen a  hipno-
terápiában. A  hatás lényege abban áll, hogy a  fonetikusan
hasonló hangzású (homofón) de szemantikailag különbözô
jelentésû szavak (amelyek közül a befogadó jobb agyfélteké-
je kiválaszhatja azt, amelyiket fontosnak vagy megfelelônek
tart) kikerülik vagy blokkolják a  logikus-kritikus bal agyfél-
tekét.
Kétségtelen, hogy az angol ilyen szempontból elônyben
van a magyarral szemben, hiszen az angol anyanyelvûeknek
rengeteg homofón szavuk van (azonos hangalakú, de tel-
jesen különbözô írásmódú szavak), például: right (jog),
write (ír) és rite (rítus). Milton Erickson bôven élt is ezzel
a lehetôséggel, például amikor sugallta, hogy az, ami a kli-
ens szemében a  probléma része (a part of a  problem), az
lehet, hogy már nem is tartozik a problémához, levált, elkü-
lönült tôle (apart).
De azért a magyarban is lehet találni olyan képlékeny sza-
vakat, amelyek jelentenek valamit, de az ellenkezôjét is. Bizo-
nyos, hogy bizonyos szavak többféleképpen is értelmezhetôk
– ebben a mondatban az elsô bizonyos azt jelenti: ez az ál-
lítás a valóságnak megfelel, ténynek tekinthetô, kétségtelen,
nyilvánvaló. A második bizonyos jelentése már nem ilyen szik-
laszilárdan egyértelmû. Jelenthet meg nem nevezett szavakat
is, de utalhat némely, valamely, egyes szavakra is. Vagyis
a  bizonyos körül lehet éppenséggel bizonytalanságot is te-
remteni…
Ahogy az ellenkezôjével, a szinonimákkal (különbözô szavak
azonos jelentéssel) is elô lehet mozdítani a változást egy olyan
helyzetben, amely változtathatatlannak tûnik – egy látszóla-
gos átértelmezéssel. Watzlawick egy spanyol nyelvû történelmi
példát mutat be: Se obedece pero no se cumple (Engedelmes-
kedik, de nem teljesít) – ez a mondat tette lehetôvé a Spanyol
Korona tisztségviselôinek a  közép-amerikai gyarmatokon,
hogy a  Madridból kapott uralkodói rendeleteket „kreatívan
kezeljék”. Ugyanis az volt a baj ezekkel a parancsokkal, hogy
többször vagy az Escorialnak a tengerentúli területek aktuális
ügyeivel kapcsolatos mélységes tájékozatlanságáról árulkod-
tak, vagy mire megérkeztek, az eltelt idô fejleményei miatt

198
 Modellek, sémák

reménytelenül elavultak. Mind az obedecer, mind a cumplir je-

lentése: engedelmeskedni, végrehajtani egy utasítást. Mi volt
tehát a  gyakorlati jelentôsége az önellentmondásnak, mely
szerint csináld az egyiket, de ne csináld a másikat? A két ige
látszólag redundáns egymás mellé rendelése itt azt sugallja,
hogy a jelentésük nem azonos: egyrészt az érintett nem enge-
detlen, másrészt viszont nem is teljesíti az utasítást. Más szó-
val: azt teszi, amit a reális helyzet megkövetel, olyan keretek
között, amelyek látszólag összhangban vannak egy irreális pa-
ranccsal. (144)
A spanyol helytartóknak szerencséjük volt: kezükre játszott
az óriási távolság és a lassú közlekedés – Madridot kész tények
elé állították. (Az persze kérdés, hogy éppen milyen jellegû
probléma megoldásához kellett a logikai csiki-csuki.) De azért
a  huszonegyedik századi tömeg- és közösségi kommunikáció
korában a  hasonló jellegû látszólagos átértelmezésekrôl –
fôleg, ha elkezdenek túlburjánzani – elôbb-utóbb az a benyo-
mása keletkezik az állampolgároknak (újabb különbség: alatt-
való vs. polgár), hogy mindez eufemizmus, játék a  szavakkal,
és nem biztos, hogy adott esetben valóban a közjó szolgálata
búvik meg a diszkrét átértelmezéssel történô problémamegol-
dás mögött.
Az eufemizmus egy sértô, nyers vagy kellemetlen tartalmat
közlô kifejezést egy ártalmatlannak tûnô, nem sértô kifejezés-
sel helyettesít. Az „elveszti közpénz jellegét” a törvényi szabá-
lyozások bikkfanyelvére hajazó megfogalmazásával azt a  be-
nyomást igyekszik kelteni, hogy egy jogilag támadhatatlan,
teljesen legális tranzakcióról van szó.
Az eufemizmus mellett vannak egyéb olyan nyelvi formák,
amelyek lehetôvé teszik, hogy úgy mondjunk ki valamit, hogy
nem mondjuk ki. A következô vicc megadja a kezdeti és a vég-
pontot egy gondolatsorhoz, azonban maga a gondolatsor nem
jelenik meg. A megjelenô végeredménynek azonnali és közvet-
len hatása van, de hogy valójában mi is a jelentése, ahhoz a be-
fogadónak magában ki kell kerekíteni a  sémát, rekonstruálni
kell magát a teljes gondolatsort:
Fônök: Szóval megválik cégünktôl, hogy csatlakozzon
a Krapács és Tsá-hoz.
Beosztott: Így van!
Fônök: Nos, ez mindkét cégben emelni fogja az intelligen-
ciaszintet

199
Kreatív kommunikáció

Szóval megválik Nos, ez mindkét cégben

cégünktôl, hogy csatlakoz- emelni fogja az intelligen-
zon a Krapács és Tsá-hoz ciaszintet

Szóval megszabadulunk
tôled, te hülye, de a
Krapács és Tsa még nálad
is hülyébb

Ugyanez pepitában: Királyhegyi Pál alábbi kis történetében

csak úgy tesz, mintha a sztori kezdô és végpontja között ös�-
szefüggés lenne. Bár a két történésnek nyilvánvalóan nincs sok
köze egymáshoz, az olvasó a fenti példákhoz hasonlóan itt is
„megfejti” a mélyben húzódó gondolatsort:

Néhány évvel ezelôtt, a  Magyar Színházban mutatták be

Lopni se szabad címû darabomat. Eredetileg a  darab mulat-
ságos lett volna, én legalábbis annak szántam, de a zseniális
rendezô kezében drámává züllött. Ahogy néztem a  próbákat,
a  bukás szele megcsapta a  fejemet, de arra, ami igazán tör-
tént, még én sem számítottam. A darab úgy megbukott, hogy
elôadás után még a színházat is átépítették.
Sôt.
Még a teret is átkeresztelték, hogy semmi se emlékeztesse
a nézôket erre a darabra.
Királyhegyi Pál: Elsô kétszáz évem (91)

A bal agyfélteke blokkolása

Aldous Huxley: The Perennial Philosophy (Az örök filozófia)
címû könyvében idéz egy fiatal pszichiátert, aki a  második
világháború alatt mint orvosi megfigyelô szolgált Angliában
a légierônél:

Elment az egyik bevetésre, amelynek során a  B-17-es

repülôgép találatot kapott és megrongálódott, a személyzet
pedig olyan súlyosan megsérült, hogy a  túlélés lehetetlen-
nek tûnt. Korábban a  földön már tanulmányozta a  legény-
ség tagjainak személyiségét, és úgy találta, hogy nagyon

200
 Modellek, sémák

sokféle emberi típust képviseltek. A  válságos helyzetben

való viselkedésükrôl ezt írta:
„A reakcióik rendkívüli módon hasonlítottak egymásra.
A kemény ütközetben és az ennek során fellépô akut vész-
helyzet közepette a  rádiós érintkezéseikben mindannyian
nyugodtak voltak és pontosak, a cselekvésben pedig hatá-
rozottak. A faroklövész, jobb oldali deréklövész és navigá-
tor még az ütközet elején súlyosan megsebesült, de mind
a  hárman továbbra is kitartóan és hatékonyan végezték
a feladatukat. A vészhelyzetben a mentési munkák a piló-
tára, a mérnökre és a toronytüzérre hárultak, és mindegyi-
kük gyorsan, hatékonyan és üresjáratok nélkül cselekedett.
A döntés terhe az ütközet során is, de különösen utána lé-
nyegében a pilótára, illetve részletkérdésekben a másodpi-
lótára és a  bombázótisztre hárult. A  döntéseket gyorsan,
körültekintôen ismertették, és ha egyszer meghozták, senki
sem kérdôjelezte meg ezeket, és mindig kiválónak bizonyul-
tak. Amikor éppen közvetlen katasztrófa fenyegetett, az
alternatív cselekvési tervet mindig világosan fogalmazták
meg, semmi mást nem tartva szem elôtt, mint a legénység
biztonságát.
Mindannyian nyugodtak, derûsek és tettrekészek voltak.
Senkiben sem volt bénultság, pánik, homályos gondolat, hi-
bás vagy zavaros ítélet vagy önzés.
Viselkedésükbôl senki nem gondolta volna, hogy kö-
zülük az egyik ingadozó hangulatú, egy másik csöndes,
szé­gyenlôs, magába forduló ember volt. Kívülrôl nézve
mindannyian nyugodttá, a  gondolkodásukban precízzé,
a cselekvésükben gyorssá váltak.”
Aldous Huxley: Az örök filozófia (77)

Talán még érdekesebb az az iowai egyetemen végzett felmé-

rés, amelyet Watzlawick idéz. Ebben 70 olyan férfit és 34 olyan
nôt interjúvoltak meg, akik valami különösen életveszélyes szi-
tuációt éltek túl. A  megkérdezettek jelentôs rész hegymászó
balesetet szenvedett, mások majdnem megfulladtak, megjár-
ták a  harcmezôt, szívrohamuk vagy nagyon komoly allergiás
reakciójuk volt. Szinte mindegyikük beszámolt a  „külsô idô”
lelassulásáról, a  nyugalom és a  szorongástól való megszaba-
dulás élményérôl, de fôleg régmúlt események élénk, színes
képeinek egy szinte filmszerû, végtelen folyamáról, ami olyan

201
Kreatív kommunikáció

frissen és közvetlenül játszódott le a lelki szemük elôtt, mintha

abban a pillanatban történt volna.
Maga Watzlawick sem tudja eldönteni, hogy ezek az élmé-
nyek annak köszönhetôk-e, hogy a  jobb agyfélteke hirtelen
dominánssá vált, vagy inkább annak, hogy a  két félteke kö-
zötti integrált együttmûködésnek egy szokatlanul magas foka
valósult meg. Feltûnô mindenesetre, hogy két dominánsan
jobb féltekés jelenségrôl szinte mindenki beszámolt: a kritikus
másodpercek különös idôtlenségérôl és az illetô korábbi élet-
eseményeinek szinte filmszerû, vizuális újraélésérôl. (146)
Nyilván nem lehet még tudományos kutatás céljából sem
szándékosan ilyen életveszélyes krízishelyzeteket teremteni.
A  hallucinogén drogoknak ugyan lehet hasonló hatásuk, de
egyrészt a drogokkal való emberkísérletek is etikai kérdéseket
vetnek fel, másrészt a drogosok többsége saját bevallása sze-
rint nehéznek, ha éppen nem lehetetlennek találja, hogy bármi
használhatót hozzon vissza „odaátról” a mindennapi életébe.
A kommunikációnak azonban vannak olyan eszközei, ame-
lyek a  fentieknél „szelídebb” módon képesek blokkolni a  bal
agyféltekét.
Milton Erickson, aki a  hipnoterápiai módszerei kidolgozá-
sával sokat tett a  kreatív kommunikáció tudományos meg-
alapozásáért, a  fentebb már említett eszközökön túl a  kon-
fúziós technika eszközét vetette be a  racionális gondolkodás
blokkolására,1 ami által a  páciens saját intuíciójának biztosít
lehetôséget, hogy megtalálja a kívánatos változás felé vezetô
utat, és megtehesse az elsô lépéseket.
A technika elsôsorban a szavakra épül, bár egyébként szere-
pet kaphatnak benne nem verbális elemek is. A szójátékok, fôleg
homonimák ömlesztett alkalmazása folyamatosan azzal terhe-
li meg a  páciens gondolkodását, hogy a  legteljesebb komoly-
sággal mondott, többféleképpen értelmezhetô szavak értelmét
próbálja megfejteni, de akár sikerül neki, akár inkább „lehúzná
a rolót” képletesen, már jön a következô nehezen értelmezhetô
kihívás, a  figyelme így folyamatosan éber marad, miközben
a  racionális gondolkodása „elveszti a  fonalat”. A  szójátékokat
a terapeuta még megspékeli lényegtelen, irreleváns elemekkel,
amelyek a kontextusukból kiemelve értelmes, érzékeny közlés-

1
Az esetet, ami rávezette Ericksont, hogy ezt egy lehetséges hipnó­zis­tech­
ni­kaként alkalmazza, már idéztük az Improvizáció címû fejezetben

202
 Modellek, sémák

nek tûnnek, az adott kontextusba helyezve viszont megzavarják,

frusztrálják a pácienst, és folyamatosan erôsítik benne azt a vá-
gyat, hogy végre létrejöjjön egy olyan kommunikáció, amelyet
megért, és amelyben választ tud adni a kérdésekre.
A konfúziós technika lényege tehát a  racionális bal agy-
félteke túlterhelése, leblokkolása, ami ezáltal lehetôvé teszi
a jobb agyféltekével való kommunikációt. Van itt némi analógia
a bûvésszel, akinek a trükkjében kulcsszerepe van a figyelem-
elterelési technikáknak.
Thomas Mann a Mario és a varázsló címû novellájában idézi
egy színpadi hipnotizôr történetét. Minthogy a novella ötletét
egy valóban megtörtént eset adta, amelyet az író családjával
együtt átélt, Watzlawick azt írja, a  pszichiáter szakmai szem-
pontjából nézve a nyelvezet olyan pontos, hogy ô hajlamos azt
gyanítani: az író valójában gyorsírással jegyezte le Cipolla szö-
vegét. (146)

– Ah, bravo! – felelte Cipolla. – Tetszel nekem, giovanotto.

Hiszed-e, hogy már régen észrevettelek? A  magadfajta
fickókat különösen kedvelem, ezek az én embereim. Nyil-
ván kemény legény vagy. Azt teszed, amit akarsz. Vagy
elôfordult már, hogy nem tetted azt, amit akartál? Amit nem
te akartál? Halljad csak, barátom, kényelmesebb is, mulat-
ságosabb is lenne nem játszani mindig a  kemény legényt,
s lemondani egyszer valamelyikrôl: vagy az akarásról, vagy
a cselekvésrôl. Jó lenne egy kis munkamegosztás – sistema
americano, sa. Meg akarnád-e például ennek a  válogatott
és díszes társaságnak a  nyelvedet mutatni, éspedig az
egész nyelvedet, tövig?
– Nem – mondta a legény ellenségesen. – Nem akarom,
azt hinnék, hogy neveletlen vagyok.
– Semmit se hinnének – felelte Cipolla –, hiszen te csupán
tennéd.
(…)
– Ezzel megnehezíti a feladatomat. Az eredményen azon-
ban az ön ellenszegülése mit sem változtat. A  szabadság
is valami, ami van, az akarat is valami, ami van, akarat-
szabadság azonban nincs, mert az akarat, amely tulajdon
szabadságára irányul, a semmibe nyúl. Önnek szabadságá-
ban áll húzni vagy nem húzni. De ha húz, helyesen fog húzni,
annál biztosabban, minél önállóbban akar cselekedni. (101)

203
Kreatív kommunikáció

Ha az olvasó most esetleg azt gondolja magában: jó, jó, de

hát arról volt szó, hogy a  kreatív kommunikáció a  probléma-
megoldást szolgálja, azt célozza, hogy ne csak a  beszélô, de
a befogadó fél is tudjon másként-is gondolkodni, ehhez képest
a  felvonultatott példákban nemcsak Thomas Mann Cipollája,
de még maga a nagy Milton H. Erickson is gyakorlatilag hülyét
csinált a mindenkori partnerébôl – pestiesen szólva: ez most
így hogy???
Világos, hogy Erickson és Cipolla közé nem lehet egyen­lô­
ség­jelet tenni. Cipolla arra használja a tudományát, hogy em-
bereket lealacsonyítson, megalázzon – feltehetôleg ezzel kom-
penzálja „csekély testi hibáját”, s  azt, hogy ezért nem tud az
emberekkel normálisnak tekinthetô kapcsolatot kialakítani.
Bár szempontunkból nézve tulajdonképpen nincs jelen­tô­sé­ge,
mégis: Ericksonnak is volt „csekély testi hibája”. Viszont – amint
föntebb már írtunk róla – ô egészen másként küzdött meg fizikai
hendikepjével: mindazt a képességet és tudást, amit több hóna-
pos bénult állapota idején és késôbb felfedezett és megszerzett,
nagyon sok ember javára fordította, részint közvetlenül a  pra-
xisán keresztül, részint közvetve a  tanítványain keresztül. Az
Improvizáció címû fejezetben idézett két történet még a tanulás
idejébôl való, amikor felmérte a kommunikáció szinte határtalan
lehetôségeit, és kétségtelen, hogy e két történet „szenvedô ala-
nyait” meglepte, de azt semmiképpen sem mondhatjuk, hogy
megalázta volna ôket. Ellenben a pácienseit elvezette egy olyan
útra, amelyen – kinél hosszabb, kinél rövidebb idô alatt – meg-
történt valamiféle megvilágosodás, ami után az illetô másként
tekintett a saját életére, más értékrendet, más fontossági sor-
rendet tudott kialakítani magának, amivel megoldhatatlannak
tûnô személyes problémákat sikerült megoldania.
Miközben Erickson a  huszadik századi amerikai kultúra
gyermeke volt, és megnyilvánulásaiban vagy publikációiban
nemigen adta jelét a  távol-keleti filozófia iránti különösebb
érdeklôdésének, nem lehet nem észrevenni a párhuzamot az ô
módszere és a zen között. A zen koan a maga módján ugyan-
csak a  racionális gondolkodás gúzsbakötésével segít elérni
a  megvilágosodást. Erickson tanítására lényegében ugyanaz
érvényes, mint amit Hamvas Béla a zenrôl ír: A zen nem vallás,
a zen nem filozófiai iskola, mert nem teória, sôt a súly éppen az
életrendre esik. A zen, amit tanít, az éppen a minél tágasabb
és minél szabadabb.

204
 Modellek, sémák

Ez a  könyv nem a  zen tanításának kibontását célozza. Itt

csupán a  másodfokú változás, Milton Erickson hipnoterápiai
gyakorlata és a  zen közötti analógiára szeretnénk rámutatni.
A  következô példára egy zen buddhista talán azt mondaná,
hogy az ô szempontjából ez nagyon „le van butítva”. Min-
denesetre a  következô koant két különbözô forrásból, két
különbözô fordításban idézem, hogy világosan érzékelhetô le-
gyen a  benne megfogalmazott paradoxon, amit itt most egy
nyilvánvalóan nyugati logikával oldunk fel.

1. Shuzan felemelte a botját:

– Ha ezt botnak nevezitek, szembeszegültök az igazsággal.
Ha nem nevezitek botnak, szembeszegültök a valósággal.
Nos, minek nevezitek? (156)

2. Tai-hui mester rámutatott egy bambuszbotra:

Ha ezt botnak nevezitek: állíttok; ha nem botnak: tagad-
tok. Hogyan tudnátok megnevezni állításon és tagadáson
kívül? (147)

Bármelyik változatot nézzük is, a  nyugati racionális gondol-

kodással nagyon könnyû beleesni a  dichotómia csapdájába.
A modern logika az ellentmondás, illetve a kizárt harmadik el-
vét a kétértékûség (dichotómia) elvében foglalja össze, amely-
nek lényege, hogy az igazságérték szempontjából egy állítás
vagy igaz, vagy nem igaz.
Bár ez az elv erôsen befolyásolja a  gondolkodásunkat, de
azért nem lehetetlen kicselezni. Ha a  botot kezemben tartva
megkérdezem: „bot ez itt, amit a kezemben tartok?”, akkor úgy
neveztem meg, hogy sem nem állítottam, sem nem tagadtam,
hogy ez egy bot. Válaszra várva, a kérdés nem szegül szembe
sem az igazsággal, sem a valósággal.
Valószínûleg így ez a felismerés kevés olvasót részesített a satori
(megvilágosodás) katartikus élményében, de itt a cél a gondolko-
dásban megtörténô másodfokú változás illusztrá­ciója volt.
Az alábbi zen szövegben az egyik dichotómiát diszkvalifikáló
paradoxon követi a másikat. Élôszóban hallgatva valószínûleg
alkalmas arra, hogy a hallgatóságot a bal agyféltekét blokkolva
juttassa el egy megváltozott tudatállapotba, akik pedig hos�-
szan meditálnak rajta, azoknak valamiféle megvilágosodásra is
esélyük van.

205
Kreatív kommunikáció

Huang-po mester mondta az egyik szentbeszédében:

Az összes Buddha és érzô lény csak a tudatban létezik. Ez a tudat

sohasem származott és sohasem szûnik meg. Nem kék, de nem is
sárga. Nincs formája vagy alakja. Nem létezô, és nem nemlétezô.
Nem régi és nem új. Nem hosszú és nem rövid. Nem nagy és nem
kicsi. Túl van minden korlátozáson és mértéken, minden szón és
néven, meghalad minden útvonalat és viszonylagosságot. Éppen
itt van! De amint bármiféle gondolat keletkezik, azonnal elvéted.
Olyan, mint a tér, nincsenek szélei, mérhetetlen és gondolhatat-
lan. A Buddha nem más, mint az igazi tudatod. (33)

Mielôtt azonban nagyon belemerülnénk a  keleti tanítások-

ba, térjünk vissza a  látszólag kevésbé ezoterikusnak tûnô,
egyszerûbb eszközökhöz.

HAGYD FIGYELMEN KÍVÜL EZT A MONDATOT!

Meg tudod tenni? Valószínûleg nem. A logikai bukfenc lénye-

ge abban áll, hogy a tudatos törekvés eleve lehetetlenné teszi
a mondat figyelmen kívül hagyását. Ez a példa lényegében az
ismert Ne gondolj a fehér elefántra! paradox utasítás párja.2
A mindennapi életben nagyon gyakran alkalmazunk para-
doxont az érintkezéseink során, anélkül, hogy ez tudatosodna
akár bennünk, akár a partnerben. Amikor olyanokat mondunk
a másiknak, hogy: „Ne idegeskedj! … Ne gondolj rá! … Nyu-
godj meg! … Ne izgulj! … Légy vidám! … Érezd jól magad!”
– valójában mindegyik esetben a légy spontán paradox utasí-
tás valamelyik parafrázisát adjuk elô. Márpedig utasításra nem
lehet spontánnak lenni, és ettôl kezdve homok kerül a két fél
közötti kommunikáció olajozott gépezetébe is, az ilyen „jó ta-
nács” rendszerint inkább ront a helyzeten, mintsem javítana.
A pokolra vezetô út is jó szándékkal van kikövezve – hogy
a kommunikáció hogyan kövezi ki az utat, arról a pszichiáterek
valószínûleg sokat tudnának mesélni. Párterápiában elôfordul,
hogy a férj arról panaszkodik, a bizonytalan lelkiállapotú fele-
sége folyton azzal a kérdéssel nyaggatja: tényleg szeretsz?

2
Ha valakit mégiscsak vonz a  kihívás, vannak különféle zen és nem zen
koncentrációs technikák, amelyek segíthetnek elérni azt a  tudati szintet,
ahol ez a  feladat megvalósítható, de itt most ezekkel nem foglalkozunk.
Mindenkinek megvan a saját egyéni útja.

206
 Modellek, sémák

Nô: Szeretsz?
Férfi: Igen szeretlek
Nô: Mindennél jobban?
Férfi: Igen mindennél jobban
Nô: Az egész világnál?
Férfi: Igen az egész világnál
Nô: Szeretsz?
Férfi: Igen szeretlek
Nô: Szeretsz itt lenni velem?
Férfi: Igen szeretek itt lenni veled
Nô: Szeretsz rám nézni?
Férfi: Igen szeretek rád nézni
Nô: Butának tartasz?
Férfi: Nem, nem tartalak butának
Nô: Vonzónak tartasz?
Férfi: Igen vonzónak tartalak
Nô: Untatlak?
Férfi: nem nem untatsz
Nô: Szereted a szemöldökömet?
Férfi: Igen szeretem a szemöldöködet
Nô: Nagyon?
Férfi: Nagyon.
Nô: A kettô közül mégis melyiket jobban?
Férfi: Ha az egyiket mondom a másik féltékeny lesz
Nô: Azért csak mondd
Férfi: Egyik gyönyörûbb mint a másik
Nô: Tényleg így gondolod?
Férfi: Tényleg így gondolom
Nô: És a szemhéjam tetszik?
Férfi: Igen tetszik
Nô: Ez minden?
Férfi: A szemhéjad gyönyörû
Nô: Szereted az illatomat?
Férfi: Igen szeretem az illatodat
Nô: Szereted a parfümöm illatát?
Férfi: Igen szeretem a parfümöd illatát
Nô: Gondolod jó ízlésem van?
Férfi: Gondolom jó ízlésed van
Nô: Gondolod tehetséges vagyok?
Férfi: Gondolom tehetséges vagy
Nô: Nem gondolod hogy lusta vagyok?

207
Kreatív kommunikáció

Férfi: Nem gondolom, hogy lusta vagy

Nô: Szeretsz hozzám érni?
Férfi: Igen szeretek hozzád érni
Nô: Szórakoztatónak tartasz?
Férfi: A szó legjobb értelmében
Nô: Szoktál nevetni rajtam?
Férfi: Nem szoktam nevetni rajtad
Nô: Tényleg szeretsz?
Férfi: Tényleg szeretlek
Nô: Mondd „szeretlek”
Férfi: Szeretlek
Nô: Akarsz megölelni?
Férfi: Akarlak megölelni és simogatni
és felöklelni és adni-kapni
Nô: És minden rendben?
Férfi: Minden rendben
Nô: Meg tudsz esküdni rá, hogy sose hagysz el?
Férfi: Megesküszöm rá hogy sosem hagylak el
két kezem a szívemre és így haljak meg
ha hazudnék (csend)
Nô: Tényleg szeretsz?
R. D. Laing: Tényleg szeretsz? (99)

Bár a férfi valóban szereti a nôt, viszonyukat már komolyan ve-

szélyeztetik az ilyesféle mondatok: Tudom, hogy elôbb-utóbb
el fogsz hagyni. A feleség elismeri, gyakran megy ezzel a fér-
je idegeire, viselkedését mégsem tudja megmagyarázni – ô is
szereti a  férjét, de nyilván ideges természetû és pesszimista.
Tudatában van annak is, hogy a  várakozás, hogy a  férje el
fogja hagyni, elôbb-utóbb önbeteljesítô jóslatként mûködhet.
Megerôsíti férje állítását, aki ezekben az esetekben mindig ked-
vesen bátorítja, biztatja, hogy gyôzze le szorongását, bízzon az
ô szeretetében. Ilyenkor általában egy rövid idôre megnyug-
szik a  nô, de aztán kezdôdik minden elölrôl. Egy ilyen eset-
ben két nagyon különbözô megközelítés áll a  terapeuta ren-
delkezésére. Az egyik lehetôség, hogy pszichoanalízissel a nô
viselkedésének a mélyére ás, a másik lehetôség, hogy a két fél
interakcióinak a  szemszögébôl kezeli a  problémát. Ez utóbbi
esetben elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a  légy spontán
paradoxon csapdájában vergôdnek a  felek, amit a  férj folya-
matos, teljesen jó szándékú megoldási kísérlete állandósít.

208
 Modellek, sémák

Egy négyszemközti beszélgetésben a  terapeuta arra utasítja

a férjet, hogy hagyjon fel ezekkel a nyugtatási kísérletekkel, és
mosolyogva értsen egyet a  feleségével: „Természetesen nem
szeretlek, és nemsokára el foglak hagyni.” Jó esetben egy fel-
szabadult közös nevetéssel már meg is oldódott a probléma.
De ha esetleg ez önmagában nem lenne elegendô a végleges
megoldáshoz, akkor is fontos dolog történt: kiléptek egy rossz
játszma ördögi körébôl, és ha vannak is még megoldandó kér-
dések a kettejük viszonyában, azokat már mindenképpen más
módon és a jó válasz nagyobb esélyével fogják megközelíteni.
A fenti férjhez hasonlóan a  terapeuták is elkövethetik azt
a tévedést, hogy egy gátlásos, visszahúzódó klienst biztatnak
arra, hogy bízzon bennük és nyíljon meg nekik. Ilyen esetekben
hatékonyabb az ericksoni technika: Kérem, ne mondjon nekem
semmit, amirôl nem akarja, hogy tudjak, mindaddig, amíg nem
érzi magát valóban felkészültnek arra, hogy beszéljen róla.
Vagy: Nem akarom, hogy ma beszéljen errôl – ráér akár a jövô
hét végén is.
A másik fontos eszköz a bal félteke blokkolásában a hamis
dilemma.

– Pénzt vagy életet!

– Életet!
A revolveres merénylô ettôl a  választól úgy megijedt, hogy
visszahôkölt. A számtalanszor elhangzott támadó felszólításra,
amióta a világ világ, elôször hangzott el a fenti válasz. A rab-
ló lövésre kész pisztolya megrezdült a kezében, és egyszerûen
nem tudta, hogy mit tegyen. A megtámadott egyén két karját
nyugodtan felemelte, mint akit nem érdekel, hogy mi lesz.
Ez volt lefolyását és befejezését tekintve minden idôk legkü-
lönösebb és legszomorúbb bûnügyi komédiája. Színhely: San
Francisco, Oakland. Írta: az élet.
Személyek:
Egy ideges útonálló.
Egy rezignált áldozat.
(Katonaság, néptelenség.)
Idô: pénz.
– Barom! – ismétli a rabló. – Pénzt vagy életet! Nem hallotta?
– Mit ordít! Azt hiszi, süket vagyok? Miután szabadott vá-
lasztanom, hogy a pénzemet adjam-e vagy az életemet,
én az életet ajánlottam.

209
Kreatív kommunikáció

Az útonálló helyzete kétségbeejtô volt.

– Ha komédiázik, pórul jár! Háromig számolok!...
– Maga egy számtantanár, becsületszavamra!... Mond-
tam, hogy az életet megkaphatja. Én ingyenélô vagyok,
hát az életre nincs rezsim. De honnan veszek másik ötven
centet, ha ezt odaadom?
Most képzeljük el a  rablót. Agyonlôjön valakit, tehát villa-
mosszéket kockáztasson ötven centért, vagy szégyenszem-
re távozzék e rövid beszélgetés után?
Az útonálló rémülten zsebre vágta a pisztolyát.
Rejtô Jenô: A megkerült cirkáló (124)

(Ha valaki esetleg még nem találkozott volna Rejtô eme klas�-
szikusával, annyit elárulunk, hogy a  rablási kísérlet végén az
„áldozat” meghívja a rablót egy pálinkára a kocsmába.)
Föntebb már szó esett arról, hogy a  dichotómia elve ki-
mondja: igazságérték szempontjából egy állítás vagy igaz,
vagy nem igaz, harmadik lehetôség nincs. Aztán kiderült,
hogy mégiscsak van. A  pénzt vagy életet! nem állítás, ha-
nem felszólítás, két alternatíva közötti választás lehetôségét
kínálva. Bár valószínûleg tudnánk említeni olyan helyzetet,
amely három vagy akár több lehetôséget kínál, érdekes
módon (talán a  dichotómia elve nyomán?) erôs késztetés
él bennünk, hogy alapjáraton két választható lehetôségben
gondolkodjunk.
Az alternatíva két vagylagos lehetôség közötti választást
jelent. Van egy lehetôségünk és van annak az alternatívája,
a másik lehetôség. Ha esetleg akad egy harmadik, vagy ki tudja
hányadik lehetôség, az már nem alternatíva. De nincs is rá az
alternatívához hasonló speciális mûszó.
Eötvös Gábor, a zseniális bohóc legendás számában a kabát
alól egymás után, egyenként kerültek elô az újabb és újabb hang-
szerek, és minden alkalommal felhangzott a Van máááásiiik! (so-
hasem Van haaaarmadiiiiik! Van negyediiiik! stb.).
Mindez azért érdekes nekünk, mert a kreatív kommunikáció
gyakran rendíti meg a  hamis dilemmákon szocializálódott, be-
rögzült gondolkodásmódot. A fenti Rejtô-idézet ifjú és tapaszta-
latlan rablója természetesnek vette, hogy az általa felkínált két
alternatíva lefedi a lehetôségek teljes palettáját. Wágner úr, az
„áldozat” azonban egy másodfokú változást indukált a gondol-

210
 Modellek, sémák

kodásában: felfedeztette vele, hogy a két klasszikus alternatíván

kívül van egyéb lehetôség is – ez az igazi kreatív kommunikáció!
Az alábbi ábrán látható, hogyan értelmezte át Wágner úr
a klasszikus rabló-áldozat szituációt, hogyan lépett ki az erede-
ti értelmezési keretbôl, hogy a két alternatíva logikai szintjérôl
egy magasabb logikai szintre lépve feltárjon egy harmadik
lehetôséget:

Egy kis pálinkát

Pénzt! Életet! a Három Piros Dugóhúzó
dajningrumban!

A hamis alternatíva példájának is tekinthetô a klasszikusan

aljas kérdés: Még mindig veri a feleségét?
Föntebb már megállapítottuk, hogy ez a kérdés elôfeltevést
tartalmaz, tehát eleve manipulatív. És mivel eldöntendô kér-
dés, tehát vagy igennel, vagy nemmel lehet megválaszolni,
márpedig az adott esetben a megkérdezett akár igent válaszol,
akár nemet, azzal elfogadja az elôfeltevést, vagyis elismeri,
hogy legalábbis valamikor verte az asszonyt. A megkérdezett
számára a  kihívást az jelenti, hogy ki tud-e lépni a  hamis al-
ternatíva csapdájából, ami az elôfeltételezés adta értelmezési
keretbôl való kilépést jelenti.
A fenti ábra ebben az esetben így néz ki:

Feleségverô

Még mindig Már Sosem verte
veri abbahagyta a feleségét

Milton Erickson a  kreatív kommunikáció eszköztárából sok

mindent a betegsége alatt fedezett fel, de a hamis alternatíva
eszközét speciel már korábban leste el. A  család egy vidéki
farmon élt, és az apa gyakran állított hamis alternatívát Mil-
ton elé. „Szabadon” dönthetett például, hogy elôbb a csirké-
ket akarja megetetni, vagy a  disznókat. Innen aztán sokat át
lehetett menteni a  gyermeknevelés furfangjai közé: „Nyolc-
kor akarsz lefeküdni vagy negyed kilenckor? … Vacsora után
akarsz fürödni, vagy elôbb fürdesz, aztán vacsorázol?”
A hamis dilemmát azonban nem csak a  szülôk alkalmaz-
zák kiskorú gyermekeiken. Politikusok is hajlamosak idônként

211
Kreatív kommunikáció

a  társadalmat kiskorúként kezelni. A  magyar történelemben

Rákosi Mátyás révén vált szállóigévé az aki nincs velünk, az
ellenünk van szlogen. Erre válaszul Kádár jelszava az volt, hogy
aki nincs ellenünk, az velünk van.3
Eredetileg azonban mindkét variációt Jézus mondta:

Egyszer aztán egy néma ördögöt ûzött ki, és amikor kiment

az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálko-
zott. Néhányan közülük azonban így szóltak: „Belzebubnak,
az ördögök fejedelmének segítségével ûzi ki az ördögöket.”
Mások pedig kísértették, és mennyei jelet követeltek tôle.
Ô azonban ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: „Min-
den ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és
ház házra omlik. Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, mi-
képpen maradhat fenn az országa? Ti azt mondjátok, hogy
én Belzebub segítségével ûzöm ki az ördögöket. De ha én
Belzebub segítségével ûzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki-
nek a segítségével ûzik ki azokat? Ha viszont én Isten ujjával
ûzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az
Isten országa. Amikor az erôs fegyveres ôrzi a maga palo-
táját, biztonságban van a vagyona. De ha nála erôsebb tör
ellene, és legyôzi ôt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben
bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, ellenem
van, és aki nem gyûjt velem, tékozol.
Lukács 11:14-23

Ekkor megszólalt János: „Mester, láttunk valakit, aki a  te

nevedben ûz ki ördögöket, de megtiltottuk neki, mert nem
követ téged velünk együtt.” Jézus azonban ezt mondta neki:
„Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”
Lukács 9:49-50

Vegyük észre: Jézus két variációja valójában kiegészíti egy-

mást, a kettô együtt alkot egy kerek egészet.
Azok a politikusok és egyéb népboldogítók, akik a kettô kö-
zül csak az egyiket hirdetik: megosztják a társadalmat, vagyis
a szó szoros értelmében megosztó személyiségek. (A szlogen:
az, aki nincs velünk, az ellenünk van így önmagában melles-
3
Eredetileg 1961-ben így hangzott el: Igenis úgy vesszük: aki nincs
a Magyar Népköztársaság ellen, az vele van; aki nincs az MSZMP ellen, az
vele van; és aki nincs a népfront ellen, az vele van.

212
 Modellek, sémák

leg nem nélkülöz bizonyos paranoid felhangot.) Az elmúlt év-

tizedekben Rákosi Mátyáson és Kádár Jánoson kívül jó páran
felkapták valamelyik változatot (még az sem lehetetlen, hogy
egyikük-másikuk tudott a variáció jézusi eredetérôl) – kérdés
azonban, hogy ezek az önjelöltek vannak-e olyan erôs szemé-
lyiségek, hogy ténylegesen megosszák a társadalmat? Mi van,
ha ôk felkínálnak két alternatívát, de az emberek egy harmadik
lehetôséget választanak?
Ugyanis az is benne van a  lehetôségek széles tárházában,
hogy az emberek nem törôdnek velük, fel sem figyelnek rájuk.

Gyakorlatok

5/1. A törlések csodálatos hatalma

A fontos törlések felismerését úgy tanulhatjuk meg könnyen,

ha kiválasztunk egy passzív mondatot. „Valamit csináltak.” Ez
a mondat passzív, mivel hiányzik belôle a cselekvést végrehajtó
személy, vagyis az alany. „Valaki csinált valamit.” Ez a mondat
már aktív, mivel van alanya. Hallgasd, illetve figyeld a  rádió-
ban vagy a televízióban a napi eseményekrôl szóló mûsorokat
(különösen a politikai mûsorokat), és csodálkozz el a varázsló,
eltüntetô bûvészmutatványokon.
Tapasztalni fogod, hogy nagyon sok dolog történik, történt,
de valamilyen csoda folytán az ezeket a  dolgokat végrehajtó
emberek egyszerûen eltûntek (legalábbis a  mondatok felszíni
struktúrájából). (107)

5/2. Melyik hat rád a legjobban?

Fedezd fel, hogy a szükségesség modális operátorai a te ese-

tedben milyen személyes hierarchiát alkotnak!
– Gondolj valamire, amit meg akarsz tenni!
– Most mondd azt magadban, hogy: meg kéne tennem. Fi-
gyeld meg, hogy ennek nyomán milyen érzéseid támadnak!
– Ezután mondd azt: muszáj megtennem. Figyeld meg a re-
akciódat!

213
Kreatív kommunikáció

– A  következô lépésben mondd azt: meg kell tennem. Fi-

gyeld a reakciódat.
– Végül mondd azt: „Meg tudom tenni”. Ez milyen érzést
vált ki?

Melyik mondat volt a legerôsebb hatású?

Figyelj ezeket a  szükségességet kifejezô modális operáto-
rokra a  másokkal folytatott beszélgetéseid során és a  saját
belsô párbeszédeid alatt! Ezek a  jelzések utalnak arra, hogy
hol korlátozod önmagadat. Minden alkalommal, amikor meg-
hallasz egy ilyen modális operátort, kérdôjelezd meg! (108)

5/3. Elôfeltevésekkel kapcsolatos teszt

Olvasd el a  következô történetet egyszer, majd néz meg az

utána következô tizenkét állítást.
A történetben található információk alapján:
– ha úgy gondolod, hogy egy állítás igaz, pipáld ki!
– ha úgy gondolod, hogy egy állítás hamis, jelöld kereszttel!
– ha nem vagy biztos benne, hogy az állítás igaz-e vagy ha-
mis, vagy ha úgy gondolod, hogy a  történet nem nyújt
elég információt ennek eldöntéséhez, tegyél az állítás
mellé kérdôjelet!

Mielôtt ellenôriznéd az eredményeket, minden állítást jelölj meg!

Egy férfi késôn érkezett haza a  munkából, és nem találta

a lakáskulcsát. Csengetett, mire a felesége nyitott ajtót. A férfi
vitatkozni kezdett egy másik férfival, majd összeverekedtek. Ki-
hívták a rendôröket, de azok késôn érkeztek.

A történettel kapcsolatos állítások

1. A férfi elvesztette a kulcsát.

2. A férfi dolgozni volt.
3. Amikor a férfi hazajött, sötét volt.
4. A felesége várta ôt.
5. A férfi dühös volt a feleségére.
6. A felesége nem akarta beengedni a házba.

214
 Modellek, sémák

7. A történet egy adott pontján hárman voltak a házban

– a férfi, a felesége és egy második férfi.
8. A férfi vitatkozott a másik férfival a felesége miatt.
9. A feleségnek szerelmi viszonya volt.
10. A két férfi verekedett.
11. A házból valaki kihívta a rendôröket.
12. A vita a rendôrök megérkezése elôtt véget ért.

Ne nézd meg a válaszokat, amíg el nem gondolkodtál a kér­dé­

sek­rôl!

A történettel kapcsolatos válaszok

1. Hamis. Nem biztos, hogy vitt egyáltalán magával kulcsot.

2. Igaz (valószínûleg).
3. Hamis. Lehet, hogy a férj éjszakai mûszakban volt, és
már hajnal van.
4. Nem szükségszerûen abban az idôpontban.
5. Nincs elég információ.
6. Hamis. Nincs meghatározva a  szövegben, hogy a  férj
belépett-e a házba, vagy sem.
7. Hamis. A leírás szerint legalább hárman voltak a ház-
ban, de lehettek többen is. A szövegbôl az sem derül
ki, hogy bent voltak-e a házban, vagy kint az utcán.
8. Nem feltétlenül. A történet nem tesz említést errôl.
9. Nem feltétlenül.
10. Lehetett a  két férfi, de lehet, hogy a  feleség is részt
vett a verekedésben.
11. Talán nem. Lehet, hogy a szomszéd házból hívta valaki
rendôröket, mert zajt hallott.
12. A szövegben nincs benne, hogy mi volt az, amihez
a rendôrség túl késôn érkezett.

Egy lehetséges forgatókönyv

A férfi hazajön a munkából. Úgy intézte, hogy a házban ta-

lálkozzon a szeretôjével, mivel úgy gondolja, hogy a felesége
nincs otthon. Keresi a kulcsát, de aztán eszébe jut, hogy oda-
adta a  szeretôjének, hogy ô mehessen be elôször a  házba.

215
Kreatív kommunikáció

Arra számít, hogy a  szeretôje fog ajtót nyitni, de a  feleség

korábban jött haza, felfedezte a  férje szerelmi afférját, és
most várja a  férjét. Nem akarja ôt beengedni, és a  hangos
kiabálás, veszekedés zavarja az egyik szomszédot, aki kijön,
hogy megnézze, mi folyik a szomszéd lakásnál. A szomszéd
és a  férj összeverekednek, és egy másik szomszéd kihívja
a rendôröket. A férj elfut, és a rendôrség tíz perc múlva meg-
érkezik.

Minél pontatlanabb, homályosabb a nyelvezet, annál több

dolgot képzelünk bele a  történetbe a  saját elgondolásaink,
logikánk alapján. Minél több törlés van egy mondatban, an-
nál több dologgal kell kiegészítenünk, és így annál nagyobb
a  lehetôsége annak, hogy indokolatlan feltevésekbe bocsát-
kozunk.
Próbálj az alapszövegbôl egy újabb lehetséges forgatókönyv-
va­riációt írni! (109)

5/4. Befolyásolás a Milton-modell mintáival

Figyeld a környezetedet a családban, a munkahelyen!

Próbáld meg tudatosítani, amikor akár te másokat, akár
mások téged akarnak befolyásolni a Milton-modell eszközeivel
(törlés, határozatlan fônév, határozatlan ige, gondolatolvasás,
nominalizáció, univerzális mennyiségjelzôk, szükségességet, il-
letve lehetôséget kifejezô modális operátorok, stb.)
Jegyezd fel és értékeld a megfigyeléseidet!
Mikor segített az adott minta a befolyásolásban, és mikor
volt „kontraproduktív”? Mikor éreztél mögötte manipulációt?

5/5. Világkép, MIÉRT

Gondolj egy olyan nagy célodra, amelynek megvalósításához

mások segítségére is szükséged volna!
Hogy meggyôzd a leendô segítôket, kezdd azzal: MIÉRT se-
gítsenek téged!
A MIÉRT-re adott válaszodat írd le: tömören (!) fogalmazz
meg egy világképet, amelyben a leendô segítôtársak is megta-
lálják a kiteljesedést, az önbecsülést!

216
 Modellek, sémák

5/6. Sûrítések, szóviccek

Gyûjtsd a  mindennapi életben spontán születô sûrítéseket,

szóvicceket!
Te magad próbáltál már ilyeneket gyártani?
Ha nem, akkor most jött el az ideje... (Végy példát Timár
Györgyrôl: gyakorlatilag bármelyik szót ki lehet csavarni vagy
„meglepô” definíciót találni rá.)

5/7. Kreativitás-gyilkos kifejezések és a védekezés ellenük

Írj fel öt kreativitás-gyilkos mondatot a napi gyakorlatodból, és

szerkessz rá válasz/oka/t!

1. _____________________________________________________
_____________________________________________________
2. _____________________________________________________
_____________________________________________________
3. _____________________________________________________
_____________________________________________________
4. _____________________________________________________
_____________________________________________________

5/8. Kétértelmûségek, eufemizmusok

Figyeld a  híreket, a  politikusok, közszereplôk megnyilatkozá-

sait!
Jegyezd le az elhangzott kétértelmû vagy eufemisztikus kife-
jezéseket, és írd melléjük a „fordítást”!
Egyenként döntsd el, hogy az adott konkrét esetben helyes-
nek tartod-e a „finom fogalmazást”, vagy sem. Miért?

5/9. Hétköznapi paradoxonok

Figyeld a hétköznapi beszélgetéseket (akár résztvevôjük vagy,

akár csak külsô szemlélô)! Próbáld észrevenni azokat a  Légy
spontán jellegû paradoxonokat, amelyeket nap mint nap szok-
tunk használni anélkül, hogy tudatosítanánk a hatásukat.

217
Kreatív kommunikáció

Ha saját magadat kapod rajta az ilyenek használatán, mit

tapasztalsz?
Azt a hatást váltottad ki, ami a célod volt?
Vagy éppen hogy nem?
Ha ez utóbbi eset áll fenn, próbáld a továbbiakban mellôzni
ezeket!

5/10. Koan

Hyakujo mester egy új kolostor élére keresett valakit. Ös�-

szehívta tanítványait és egy vízzel teli vödörre mutatva azt
kérdezte:
– Ki tudná megmondani mi ez, anélkül hogy nevén nevezné?
– Farönknek senki sem hívhatja. – mondta a szer­ze­tes­
fônök.
Ekkor Isan, a  kolostor szakácsa felrúgta a  vödröt és
távozott.
– A  szerzetesfônök vesztett. – mosolyodott el Hyakujo,
és Isan lett az új kolostor Mestere. (158)

Azt, hogy Isan miért gyôzött, Hyakujo nem mondta meg.

Te hogyan fogalmaznál meg egy olyan gondolkodásmódbeli
másodfokú változást, ami a vödör felrúgásának mögöttese lehet?

5/11. Hamis dilemmák

Figyeld a mindennapi életet!

Próbáld „tetten érni” a hamis dilemmákat reklámokban, po-
litikusok, közszereplôk megnyilvánulásaiban. Jegyezd le eze-
ket, és keress a két alternatíva mellé még legalább egy harma-
dik lehetôséget!
Elôfordul, hogy mások meggyôzése közben te is élsz ezzel
az eszközzel?

218
6. fejezet

Lépj a cipôjébe!

Nem vagyunk egyformák.

Nem csak a külsônkben különbözünk egymástól, nem csak az
arcunk, testalkatunk, ujjlenyomatunk egyedi, hanem a gondolko-
dásmódunk is, ami viszont a kommunikációnkban nyilvánul meg.
Megpróbáljuk megragadni a valóságot, de nemhogy a nagy
egészet, még a valóság egy nagyon apró töredékét sem tudjuk
a maga teljességében felfogni és kifejezni – még az is túlságo-
san összetett. Amikor szavakba öntjük gondolatainkat, benyo-
másainkat, óhatatlanul leegyszerûsítünk egy végtelenül össze-
tett struktúrát, egyszerûen azért, hogy valós idôben valamiféle
érdemi információt tudjunk közölni. Ennek a fogalmazás során
folyamatosan végzett egyszerûsítésnek az alapvetô eszközei:
a törlés, a torzítás, az általánosítás.
A törlés annyit jelent, hogy a világról szerzett eredeti tapasz-
talatunk teljes nyelvi kifejezésébôl (a mélyszerkezetbôl) töröl-
jük azokat a  részleteket, amelyeket az adott kontextusban
lényegtelenek tekintünk – így jön létre egy leegyszerûsített
felszíni szerkezet, ami – jó esetben – az adott körülmények
között megfelelôen közvetíti az üzenet lényegét, és a fogadó fél
vissza tud következtetni a teljes mélyszerkezetre.
Ha például összehasonlítjuk ezt a két mondatot: „Géza eltörte
a széket” – „A szék eltörött”, akkor látható, hogy a második mon-
datból hiányzik egy valószínûleg lényeges információ, amit az
elsô mondat még tartalmaz. És nyilván az elsô mondatot is még
ki lehetne egészíteni egy sereg egyéb információval, aszerint,
hogy a beszélô mire akar fókuszálni a történet ismertetésében.
A torzítás, mint a valóság modellezésének eszköze a termé-
szetes nyelvi rendszerekben elsôsorban abban nyilvánul meg,
hogy az életben zajló dinamikus folyamatokat (amelyeket cse­
lek­vô igék írnak le, és amelyek ezáltal azt a  benyomást keltik,

219
Kreatív kommunikáció

hogy ezek a  folyamatok befolyásolhatók, megváltoztathatók)

igébôl kreált névszóban, úgynevezett nominalizációban fejezzük
ki, ami a mélyszerkezetben még élô, cselekvô folyamatot egy le-
zárt, megfoghatatlan és befolyásolhatatlan eseménnyé változtat-
ja a felszíni szerkezetben – és a kommunikáló felek tudatában.
Hogy érzékelhessük, mit tud vagy nem tud kezdeni gondol-
kodásunk a nominalizációval, próbáljuk meg vizuálisan elkép-
zelni a következô mondatok tartalmát. Minden egyes esetben
próbáljuk meg a mondatok nem igét vagy folyamatot jelentô
szavait belerakni egy képzeletbeli talicskába.
• Hozok egy kenyeret.
• Hozok egy döntést.

A kenyeret beletehetjük a  képzeletbeli talicskába, a  döntést

már bajosan.
• Tele vagyok frusztrációval.
• Tele vagyok pénzzel.

• Levelet várok.
• Segítséget várok.

• Túl nagy a félelmem.

• Túl nagy a kabátom.

• Elvesztettem a könyvemet.
• Elvesztettem a türelmemet.

• Rettegek a lovaktól.
• Rettegek a tévedéstôl.

Az általánosítás, miközben egy konkrét tapasztalat teljességét

modellezi le, ugyanakkor meg is fosztja azt az eredeti tapasz-
talat gazdagságától és részleteitôl. Ily módon az általánosítás
megakadályozza a  különbségtételt és a  választás szélesebb
lehetôségét, amikor egy konkrét probléma vagy szituáció meg-
oldási módozatai között keresgélünk. Például az „Ágnes nem
szeret engem” specifikusan fájdalmas tapasztalata általánosít-
va: „A nôk nem szeretnek engem”. (10)
A fenti példák azt igyekeztek érzékeltetni, hogy a tudatunk,
a  gondolkodásunk és a  kommunikációnk nem magát a  való-
ságot ragadja meg a maga teljességében, hanem annak csak

220
 Lépj a cipôjébe!

egy modelljét. A kommunikációnk akkor hatékony (és kreatív),

ha a  befogadó fél a közölt modell, vagyis a felszíni szerkezet
alapján ugyanazt a valóságot (mélyszerkezetet) tudja felépíteni
a tudatában.1
Mindannyiunknak saját egyéni világmodellje van – amikor
kommunikálunk egymással, akkor ezeket az egyéni modelleket
igyekszünk közös nevezôre hozni.
A másik fél világmodelljéhez a kulcsot a kimondott vagy leírt
szavaink jelentik.
Ez nyilván érvényes két különbözô anyanyelvû ember ese-
tében is. És hogy a nyelvek közötti különbség nem pusztán az
ugyanazon dolgot jelentô szavak hangalakjának a kü­lönb­sé­gé­
bôl adódik, hanem a  nyelvekben megtestesülô gondolkodás­
mó­dokéból is, az jól látható az elektronikus fordítógépek
„produkcióiból” is. Még a legdrágább és legjobb teljesítményû
kütyük sem képesek visszaadni egy nyelv minden finomságát
egy másik nyelven – és amikor kizárólag szó szerint fordítanak
le egy kifejezést, akkor többnyire groteszk és mulatságos meg-
fogalmazások születnek. Sokat tudnak segíteni ezek a gépek az
embernek, de fontos üzeneteink megfogalmazásakor nélkülöz-
hetetlen az emberi kontroll.2
De a  különbözô gondolkodásmód nemcsak különbözô
anyanyelvû és kultúrájú emberek között nyilvánulhat meg.
A jogi szövegek és a bürokratikus bikkfanyelv csodálatos kom-
pozíciói a legtöbb mezei halandó számára „kínaiul” hangzanak,
pedig alapvetôen a  magyar nyelv szókészletébôl gazdálkod-
nak. (Fel vannak persze turbózva latin és egyéb idegen eredetû
szavakkal is, de elsôsorban a  korábban említett torzítások/
nominalizációk teszik ezeket a szövegeket nehezen megragad-
hatóvá.)
Nem vagyunk egyformák, minden ember egy külön világ,
a természet pedig ezerszínû. Az még csak érthetô, hogy ha két

1
Egy másik megközelítés szerint verbális és nem verbális üzeneteink
egyfajta térképet adnak a másik fél számára. A térkép nem azonos magával
a valósággal, annak csak egyfajta értelmezése.
2
Az más kérdés, hogy amikor egy fordítógép által elkövetett nyelvi
torzszüleménnyel találkozunk a  maga érintetlen formájában, annak is
nagyon fontos üzenete lehet: például amikor egy kéretlen email (spam)
szövegérôl üvölt, hogy fordítógép ellenôrizetlen és javítatlan produktuma,
akkor valószínûleg komoly összeget takarítunk meg, ha nem élünk az
automata fordítás iszonyú mondataival megfogalmazott csábításnak.

221
Kreatív kommunikáció

különbözô anyanyelvû ember meg akar beszélni egymással

valamit, akkor az egyik meg kell, hogy tanuljon beszélni a má-
sik nyelvén, vagy találnak egy közös, harmadik nyelvet, vagy
szereznek egy tolmácsot. Nálunk, magyaroknál sajnos van
egy eléggé elterjedt álláspont, miszerint ha az a külföldi akar
tôlem valamit, akkor tanuljon meg magyarul. Bár természete-
sen akad ilyenre példa, azért abban megegyezhetünk, hogy ez
a  fajta hozzáállás némileg beszûkíti nemzeti lehetôségeinket.
Érdemes lenne inkább felfigyelni arra, hogy amikor egy a ma-
gyart csak törve beszélô külföldi szól hozzánk, az a  legtöbb-
ször nyitottságot és segítôkészséget vált ki a magyar félbôl. És
megfordítva: ha mi magyarok egy más nemzetiségû emberhez
az illetô anyanyelvén szólunk, azt többnyire ô is megtisztelte-
tésnek veszi, és ezzel automatikusan pozitív(abb)an viszonyul
hozzánk.
Amikor ily módon „belelépünk a  másik cipôjébe” és elfo-
gadjuk egymást, a  legfontosabb lépést tesszük meg a  közös
hullámhossz megteremtése, vagyis a  hatékony kommuniká-
ció érdekében. S mivel az egy nyelven beszélô embereknek
is lehetnek nagyon különbözô gondolkodási modelljeik, ezért
ebben a fejezetben azt vizsgáljuk meg, hogy milyen szavak je-
lenthetnek kulcsot egy másik ember személyiségéhez, vagyis
világmodelljéhez.
Minthogy nem vagyunk egyformák, minden ember egy kü-
lön világ, ezért megpróbálunk valamiféle rendszert vinni ebbe
a nagy különféleségbe. Abból a bölcs megállapításból indulunk
ki, amely szerint: „Kétféle ember létezik: az egyik mindent két
csoportra oszt, a másik pedig nem.”
A fenti kijelentés több, mint olcsó jópofizás.
Gondolkodásunkra erôsen rányomja bélyegét a dichotómia
(kétértékûség) elve, amely szerint egy állítás vagy igaz, vagy
nem igaz, harmadik lehetôség nincs. Innentôl kezdve a csopor-
tok felosztásának a vezérlô elve az, hogy ami igaz az egyik cso-
portra, az nem igaz a másikra és viszont. Ennek alapján pedig
ugyanazokat az embereket akár többféle szempont szerint is
feloszthatjuk két-két csoportra, és a különbözô felosztásoknak
az integrációjából, összefésülésébôl már többféle, de kezelhetô
mennyiségû és fôleg meghatározott kritériumok alapján azono-
sítható profilok jöhetnek létre. A fejezet további részében tehát
belelépünk a mindent két csoportra osztó emberek cipôjébe:
különféle személyiségvonások alapján vizsgálunk meg néhány

222
 Lépj a cipôjébe!

felosztást, és azt, hogy mit jelentenek ezek a csoportosítások

a kommunikáció gyakorlata szempontjából.
Az itt következô felosztások részben a  Rodger Bailey által
megalkotott és Shelle Rose Charvet által a  gyakorlati hasz-
nálatra alkalmassá tett LAB Profile, részben a  Dan Korem
által szerkesztett Korem Profilrendszer, részben pedig a Gert
Hofstede által kidolgozott kulturális dimenziók kommuniká-
ciós vetületeit követik. Látni fogjuk, hogy a  különbözô forrá-
sokból kölcsönzött felosztások között van ugyan átfedés, de
többé-kevésbé mindegyik szempont különbözik a  többitôl,
és így együtt árnyaltabb képet kaphatunk egy-egy vizsgált
személyrôl. De a nem szakember, aki csak néha, alkalomadtán
igyekszik felmérni egy-egy kommunikációs partnere személyi-
ségét, valószínûleg csak a legfeltûnôbb megnyilvánulásokra fó-
kuszál – a legtöbbször nincs is szüksége egy komplett profilra,
csak egy konkrét projekt tárgyalása kapcsán fogja felmérni, mi-
lyen kommunikációs eszközök alkalmasak a közös hullámhossz
megteremtésére – az alábbi dimenziókból neki elegendô egyet
vagy kettôt kiválasztani ehhez.

A LAB Profile
A LAB Profile angol mozaikszó: Language And Behavior
Profile-t, vagyis Nyelv és Viselkedés Profilt takar. Az eredeti
angol rövidítést kizárólag azért tartom meg ebben a könyvben,
mert a  magyarítása (NyéV Profil) egyszerûen idétlenül hang-
zana.

Proaktív – Reaktív

A proaktív emberek nem várnak tapsra, hanem kezdeményez-

nek: nem sokat fontolgatnak, gondolkodás és analizálgatás
nélkül fejest ugranak a  helyzetbe. Éppen ez a  tulajdonságuk
az, ami sokakat zavarba hozhat – bulldózerként törnek elôre,
amikor valamilyen célt el akarnak érni, nem várnak másokra.
A reaktív emberek arra várnak, hogy valaki más kezde-
ményezzen, vagy a  helyzet „megfelelô” legyen a  cselekvésre.
Mindent meggondolnak, mindent megfontolnak – aztán nem
biztos, hogy cselekszenek. Hisznek a véletlenben és a szeren-

223
Kreatív kommunikáció

csében. Sok idôt töltenek várakozással – a  sült galamb nem

szokta elsietni a  dolgot. Ôk éppen azzal tudnak másokat fel-
bosszantani, hogy nem vágnak bele a  dolgokba. Megvárják,
amíg valaki más kezdeményez, aztán reagálnak. Szélsôségesen
óvatosak, a végtelenségig képesek tanulmányozni a szituációt
– viszont az elemzéseik többnyire alaposak.
Amikor a  proaktivitás-reaktivitás szempontjából vizsgáljuk
az embereket, a beszédükben és nem verbális megnyilvánulá-
saikban a következôket érdemes figyelni:
A proaktív ember rövid mondatokban beszél, cselekvô
igékkel, megfogható tárgyakkal, a  mondatok végén leteszi
a  pontot. Egyenesen fogalmaz, a  mondatszerkezetek tiszták,
úgy beszél, mint aki maga irányítja a sorsát. Testbeszédében
a türelmetlenség jelei figyelhetôk meg: dobol az ujjaival vagy
játszik a kezében tartott tárggyal (például tollal), a lábát rázza,
képtelen sokáig egyhelyben ülni, stb.
A reaktív hosszú, nyakatekert vagy hiányos mondatokban
beszél, passzív igéket, nominalizációkat, fônévi igeneveket hasz-
nál. Beszéde azt tükrözi, hogy nem ô irányítja a sorsát, hanem
a külvilág, a dolgok csak úgy megtörténnek vele – a történése-
kért a véletlen vagy a szerencse a felelôs. Óvatosan fogalmaz,
sok feltételes módot használ, a gondolatait, elemzéseit, megér-
téseit önti szavakba, megindokolja a kivárásait. Testbeszédére
a nyugodtság a jellemzô, hosszan meg tud ülni egyhelyben.
Amikor inspirálni akarjuk a kétféle személyiséget, a szóhasz-
nálatban ajánlatos igazodni az övékéhez: a szavak, kifejezések
jellegzetesen tükrözik a két típus közötti különbséget.
• Proaktív: gyerünk; csináld; mire várunk; most rögtön; és
kész; kezdj neki; vedd át; folytasd; siessünk stb.
• Reaktív: gondoljuk meg; most hogy kielemezted; ha meg-
érted a  lényegét; meg fogod látni, hogy miért; fontold
meg; ebbôl megérted, hogy...; gondold meg, mit vála-
szolsz; majd, ha eljön az ideje; lehet, hogy úgy gondolod,
hogy...; volna; lenne; talán stb.

Nyilván érezhetô, hogy egy proaktív személyiséget nehéz

lesz motiválni ugyanazokkal a  kifejezésekkel, mint a  reaktív
személyiséget és viszont. Ezt azért érdemes külön kihangsú-
lyozni, mert a „rosszul belôtt” motiváló szavak nemcsak hogy
nem hatékonyak, hanem szélsôséges esetben kifejezetten
kontraproduktívak is lehetnek.

224
 Lépj a cipôjébe!

A legtöbb emberre persze nem jellemzô vegytisztán csak az

egyik vagy a másik személyiségvonás, esetükben az inspiráló
szavak-kifejezések is keverednek (17)

Célratörô – Kiküszöbölô

Ez a  kategória annak értelmében vizsgálja a  személyiséget,

hogy egy adott kontextusban milyen irányban mozog: a célja
felé tör, vagy egy problémát igyekszik kiküszöbölni.
A célratörô ember a  végeredményre fókuszál. Elérendô
célokban gondolkodik. Az motiválja, amit megszerezhet vagy
elérhet. A célratörô emberek nem mindig ismerik fel a problé-
mákat vagy elkerülendô veszélyeket. Szélsôséges esetben kife-
jezetten naiv benyomást keltenek másokban, mert nem veszik
figyelembe a lehetséges akadályokat.
A kiküszöbölô észreveszi az akadályt, amit el kell kerülni,
vagy amit le kell gyôzni. Számára a motivációt az elkerülendô
vagy kiiktatandó probléma jelenti. Felvillanyozza a fenyegetô
veszély. A  határidô a  múzsája, minél jobban közeledik az
utolsó pillanat, annál energikusabban cselekszik. Erôssége
a  hibaelhárítás, a  problémák kezelése, és már a  tervezés
idôszakában rá tud mutatni a lehetséges akadályokra. A mér-
leg másik serpenyôjében ott van az a  gyengeségük, hogy
hajlamosak szem elôl téveszteni a  célt, mert figyelmüket el-
terelheti egy részprobléma – könnyen megfeledkeznek a pri-
oritásokról. Ha egy ilyen személy áll a szervezet élén, az egész
cég tevékenységét a  krízismenedzsment jellemzi. Az erôsen
kiküszöbölô orientáltságú ember az adott közegben, fôleg
a  célratörô emberek szemében gyakran fáradt vagy cinikus
benyomást kelthet.
Azt, hogy egy adott kontextusban milyen irányultságot kép-
visel valaki, az Ez miért fontos? … Ennek mi a jelentôsége? kér-
désre adott válaszából tudhatjuk meg.
A célratörô arról fog beszélni, hogy mi az elérendô célja, mit
fog nyerni, megszerezni vagy teljesíteni. Testbeszédében a rá-
mutató vagy a virtuális célt/zsákmányt megragadó gesztus és
a nyomatékosító, függôleges fejmozdulat a jellemzô.
A kiküszöbölô a nemkívánatos helyzetek elkerülésérôl, kizá-
rásáról, a problémák kezelésérôl fog beszélni. Testbeszédében
a fejrázás, a kizáró, félretoló kézgesztusok a jellemzôek.

225
Kreatív kommunikáció

A motivációhoz megfelelôen alkalmazott nyelvi eszközök

megragadják a befolyásolni kívánt személy figyelmét, mert „re-
zonálnak” az illetô gondolkodásmódjára – létrejön a kapcsolat,
a közös hullámhossz, és elkerülhetôk a fölös ismétlések.
Jellegzetes motiváló kifejezések:
• Célratörô: ezzel azt érjük el, hogy...; véghezvisszük; le­he­
tô­vé tesszük; létrehozzuk; ennek az a hozadéka, hogy...;
meg­valósítjuk;
• Kiküszöbölô: és akkor nem kell azzal foglalkozni, hogy...;
ezzel kiküszöböljük azt, hogy...; megszabadulunk attól,
hogy...; kiiktatjuk a...; megtaláljuk a  hibát; elkerüljük,
hogy... stb.

Sokan, akik elôször találkoznak a  Célratörô-Kiküszöbölô

felosztással, hajlamosak az elsôt pozitívnak, a  másodikat
negatívnak tekinteni. Valójában azonban ezek a  személyi-
ségvonások csak azt mutatják meg, hogy kit milyen kom-
munikációs séma inspirál cselekvésre. Charvet többek kö-
zött Kalkuttai Teréz anya példáját említi, aki saját bevallása
szerint akkor kezdte el a  munkáját, amikor „felfedeztem,
hogy egy Hitler van a  szívemben”. A  Greenpeace, az Am-
nesty International vagy az antinukleáris szervezetek célja,
hogy a  különféle formákban fenyegetô katasztrófa-veszé-
lyeket megelôzzék, kiküszöböljék. Nelson Mandela 1994.
május 24-én az elnöki beiktatásakor mondott beszédében
így fogalmazott: „Kormányom elkötelezettsége egy szabad,
emberközpontú társadalom iránt arra sarkall (idáig kifeje-
zetten célratörônek hangzik), hogy megszüntessük az éhsé-
get, megszüntessük a nélkülözést, megszüntessük a tudat-
lanságot, megszüntessük az elnyomást, és megszüntessük
a félelmet.”
A Célratörô-Kiküszöbölô megfogalmazások különbsé-
geire különösen érdemes odafigyelni a  menedzsment és
a dolgozók közötti kommunikációban: a vezetés elsôsorban
a  célokban gondolkodik, a  dolgozók viszont a  gyakorlat-
ban közvetlenül találkoznak a  kiküszöbölendô, megol-
dandó problémákkal. Vannak foglalkozások/hivatások,
amelyek természetüknél fogva alapvetôen célratörô vagy
kiküszöbölô jellegûek – a  nyugati orvoslás például a  páci-
ens betegségére fókuszál, a gyógyítás, a probléma kiküsz-
öbölése a célja. (19)

226
 Lépj a cipôjébe!

Öntörvényû – Befolyásolható
Az én vezérem bensômbôl vezérel – írta József Attila, és en-
nél pontosabban nem is lehet megfogalmazni a  belülrôl mo-
tiváltság lényegét. A  belülrôl motivált, vagyis öntörvényû
ember maga dönt annak a  munkának, mûnek, alkotásnak
a minôségérôl, amit kiad a kezébôl. Ami egyúttal azt is jelenti,
hogy nehezen viseli mások véleményét és a  külsô irányítást.
Ha negatív visszajelzést kap a munkájáról, amit ô maga jónak
tart, akkor nem a saját munkájának az értékét kérdôjelezi meg,
hanem a bírálatot vagy éppen a bíráló személyét, illetve kom-
petenciáját.
A külvilág az ô számára pusztán arra való, hogy információt
szolgáltasson, amirôl majd ô a saját belsô értékrendje alapján el-
dönti, hogy felhasználja-e vagy sem. Minthogy az utasítást vagy
parancsot is információként kezeli, az ilyen ember fônökének
nincs könnyû dolga: „A fônök keddre várja a kész anyagot? Jaj
de érdekes...”. S minthogy nincs szüksége mások dicséretére,
vezetôként ô sem sok visszajelzést ad beosztottainak.
A kívülrôl motivált, vagyis befolyásolható embernek szük-
sége van mások véleményére, a külsô irányításra és visszajel-
zésre, mert ezekbôl meríti a motivációt. Ha az öntörvényû szá-
mára az utasítás is csak információ, a befolyásolható számára
viszont az információ is utasítás: „Géza azt mondta, zöld krepp
papír kellene a dekorációhoz. Zöld kreppet kell szereznem.”
A befolyásolható ember alapvetôen nem egy belsô érték-
rendhez tartja magát. Számára a  motivációt mások döntése
jelenti. Külsô visszajelzés hiányában nekik még elkezdeni is ne-
héz bármiféle tevékenységet.
Az, hogy valaki öntörvényû vagy befolyásolható személyi-
ség, hamar kiderül a  vele való beszélgetésbôl. Ha rákérde-
zünk, honnan tudja, hogy amit csinált, az vajon jó-e, a  vála-
szában vagy a  saját tudására vagy mások véleményére fog
hivatkozni.
Az öntörvényû hangsúlyosan egyes szám elsô személyben
beszél: „Tudom! … majd én eldöntöm! … Majd én kitalálom!”
stb. A saját kritériumai alapján értékeli a saját teljesítményét.
Ellenáll, amikor más akarja megmondani neki, hogy mit tegyen
vagy mit gondoljon. Ami a  testbeszédét illeti: egyenesen áll
vagy ül, sokat mutat magára. Arckifejezése, gesztusai a  saját
kulturális sztenderdjeihez képes inkább visszafogottak. Mielôtt

227
Kreatív kommunikáció

válaszolna egy ôt érintô kritikára vagy bírálatra, esetleg tart

egy kis szünetet, míg gondolkodik, de a válaszban valószínûleg
nem lesz köszönet. (A köszönöm alapvetôen egy asszertív vá-
lasz: még ha a megkritizált személy nem is feltétlenül ért egyet
a kritikával, nem kezd el belemenni a részletek megvitatásába,
de jelzi, hogy „vette az adást”, a kritikus „megnyugodhat”.)
A befolyásolható személyiség számára viszont mások véle-
ménye, instrukciója (per)döntô jelentôségû. Munkájának ered-
ményességét a  külsô normák illetve szempontok minôsítik.
Testbeszéde is ezt fejezi ki: elôre hajol a  partner felé „issza
a  szavait”, az arckifejezése jelzi, hogy fontos számára, amit
a másik mond.
Az e két típus befolyásolására alkalmazott kifejezéseknek,
beszédfordulatoknak is a fenti szempontokat kell tükrözniük.
Egy öntörvényû személyiséget rávenni, hogy figyeljen ránk,
és gondolkodjon azon, amit mondunk neki, leginkább valahogy
úgy lehet, hogy felkínálunk a  számára „egy információt, amit
esetleg érdemes megfontolni” – ha nem így közelítünk, kön�-
nyen lesöpörhet bennünket. Jellegzetes motiváló kifejezések:
• Öntörvényû: ezt csak te tudod eldönteni; ha akarod,
fontold meg; javaslom, gondolkozz rajta; próbáld ki, és
döntsd el; ha dönteni akarsz, adhatok információkat; mit
gondolsz? stb.
• Befolyásolható: ez mindenkinek tetszeni fog; ezt mások
is észre fogják venni; a többiek már beleegyeztek; ô egy
köztiszteletben álló személyiség!; ezzel nagy hatást fogsz
elérni!; én erôsen ajánlanám; a  szakértôk azt mondják;
jók a referenciái stb.

A befolyásolható típus nem azonos az alacsony önértékeléssel!

Elôadók, szónokok, politikusok, néptribunok, kereskedôk, re-
cepciósok stb., egyáltalán: mindenki, akinek a tevékenységé-
hez hozzátartozik a nyilvánosság, természetesen (tudatosan és
tudattalanul is!) figyel a közönsége visszajelzéseire (még azok
is, akik a nyilvánosság elôtt egy „öntörvényû” imázst alakítot-
tak ki maguknak!)
A másik oldala az éremnek, hogy a  döntést hozó, illetve
sztenderdeket meghatározó vezetôkben általában van egy
nagy adag öntörvényûség, de ahhoz, hogy valóban jó vezetôk
legyenek, nekik is szükségük van a  környezetük visszajelzé­
seire. (20)

228
 Lépj a cipôjébe!

Lehetôségkeresô – Szabálykövetô
Hogyan, mivel érvelsz? Folyamatosan keresed az alternatí-
vákat, az új lehetôségeket, vagy inkább követed a  bejáratott
módszereket, a járatlanért nem hagyod el a járt utat?
A lehetôséget keresô embereket minden olyan alkalom
motivál, amikor valamit másként lehet vagy kell csinálni.
Mindig lehet jobban, hatékonyabban, szellemesebben, ele-
gánsabban csinálni a dolgokat. Az ilyen (kétségkívül kreatív)
emberek imádnak kitalálni új módszereket, az más kérdés,
hogy nem mindig csinálják következetesen végig, amit elter-
veztek.
A lehetôségek széles tárháza felvillanyozza ôket. Ellenáll-
hatatlan erôvel vonzza ôket a szabályok megszegésének vagy
legalábbis feszegetésének a  lehetôsége. Imádnak belevágni
új dolgokba, amit aztán nem biztos, hogy befejeznek. Fárad-
hatatlanul fejlesztenek, újítanak, kreálnak, egy tevékenység
folyamatosságának a  fenntartása viszont nem mindig sikerül.
Sokszor azért nem merik elkötelezni magukat valami mellett,
mert félnek attól, hogy ez beszûkíti a lehetôségeiket. Másrészt
sokszor viszont mindaddig totálisan elkötelezik magukat egy
új ötlet vagy projekt mellett, amit fel nem bukkan a láthatáron
egy újabb ötlet vagy projekt.
A szabálykövetôk ezzel szemben ragaszkodnak a  kitapo-
sott ösvényekhez. Alapjáraton hisznek az egyetlen megoldás-
ban, az egyetlen helyes módszerben, és ha ez megvan, akkor
képesek követni az idôk végezetéig. Az érdekli ôket, hogy ho-
gyan kell csinálni a dolgot, nem pedig az, hogy miért éppen
úgy, ahogy.
Egy procedúrának van egy eleje és egy vége. A  kettô kö-
zött adódhatnak olyan pillanatok, amikor több informáci-
ót kell szerezni, választani, dönteni kell. Ha ez nem sikerül,
a  szabálykövetô elveszett, leblokkol. Ha belekezdett egy el-
járási folyamatba, a  szabálykövetônek a  legfontosabb, hogy
eljusson a végére. Ha elkezdett valamit, akkor azt be is fejezi.
Személyes sértésnek veszi, ha bárki is arra akarná rávenni,
hogy szegjen meg vagy kerüljön ki egy szabályt. A szabályok
követése a harmónia érzését kelti benne.
Ha egy lehetôségkeresô személyiséget megkérdeznek, hogy
miért cselekedett úgy, ahogy – akkor a miért az ô értelmezésé-
ben a célt firtatja, és az ôt inspiráló, motiváló tényezôket fogja

229
Kreatív kommunikáció

felsorolni: „Megláttam benne azt a lehetôséget, amik mindig is

vonzottak a ... Elképzeltem, milyen jó lesz, amikor...” stb.
A szabálykövetô ugyanebbôl a kérdésbôl az okok iránti tu-
dakozódást hallja ki, és lényegében egy történettel válaszol,
ami valahogy így kezdôdik: „Nem volt más választásom, ez így
adódott...”, és elmesél egy eseménysort, ami egyértelmûen
oda vezetett, ahova.
Vagyis míg az elôbbiek a szerteágazó lehetôségeket mérle-
gelik és azt keresik, hogyan tudják a választási opcióikat még
jobban kiszélesíteni, addig az utóbbiak éppen hogy nem vá-
lasztanak: a múltbeli okok egyértelmû eredôjeként látják a je-
len helyzetet, a miért kérdésre elmondanak egy eseménysort:
mi történt, hogy történt.
A típus meghatározásához alternatív kérdés lehet: „Hogy
néz ki egy átlagos napod?” – a  lehetôségkeresô az inspiráló
tényezôket fogja felsorolni, a  szabálykövetô viszont a  reggeli
felkeléstôl, mosakodástól kezdve akkurátusan felsorolja a  te-
vékenységei listáját.
Kulcskifejezések e két személyiségtípus befolyásolásához:
• Lehetôségkeresô: választás; lehetôség; most csak
a  te kedvedért megszegem a  szabályt, és...; egy má-
sik, jobb módszer szerint...; végtelenszámú lehetôség;
a lehetôségek széles tárháza; ez is egy lehetôség, de van
alternatíva is; határ a csillagos ég stb.
• Szabálykövetô: a  helyes út; az eljárás a  következô:
elôször..., másodszor..., utána..,. végül...; ez egy kipróbált
módszer; kövesd a használati utasítást; megbízható stb.
(21)

A Korem profilrendszer kommunikációs típusai

Vonások: Visszafogott – Emocionális

Bár ebben a  könyvben elsôsorban a  kommunikáció verbális

szintjét, vagyis a  szavak üzenetét vizsgáljuk, az érzelmek és
egyéb nem verbális tényezôk szerepét természetesen nem le-
het teljesen kihagyni.
Az, hogy valaki mennyi érzelmet visz vagy nem visz bele
a  megnyilvánulásaiba, öröklött tényezôktôl, neveltetéstôl és
a tágabb társadalmi-kulturális közegtôl is függ. Mindenesetre

230
 Lépj a cipôjébe!

másként teremthetjük meg a „közös hullámhosszt” azzal, aki-

nél a  hullámok amplitúdója nagyon széles, és másként azzal,
akinél az amplitúdó viszonylag szûk.
Például ha az érzelmek kifejezése szempontjából összeha-
sonlítjuk Robin Williams-t és a Start Trek karakterét, Spockot,
akkor láthatjuk, hogy Williams erôteljesen emocionális, Spock
pedig nagyon visszafogott. Mindannyian ismerjük azokat az
embereket, akik szeretnek a  középpontban lenni: ôk „a tár-
saság lelke”, érzelmileg mindig nagyon felszabadultak. Velük
szemben a  másik végletet képviseli például Erzsébet angol
királynô a maga sztoikus visszafogottságával, amit persze meg
is követel a királynôi méltóság – de az eltelt évtizedek azt bi-
zonyítják, hogy a személyes tulajdonságok szerencsés módon
találkoztak a „hivatali követelményekkel”.
A visszafogottság – emocionalitás a  Korem Profilrendszer
egyik kommunikációs dimenziója, nem ragadja meg a szemé-
lyiség egészét, csak egy fontos és jellegzetes vonást. Magán
a  dimenzión belül megkülönböztethetünk pozitív és negatív
szélsôségeket, például a visszafogottság pozitív képviselôje Er-
zsébet királynô vagy Spock, a negatív végletet Richard Nixon,
vagy a  Keresztapa (Marlon Brando) karaktere jelentheti. Az
emocionálisan pozitív Robin Williamsszel szemben Dan Korem
a  teniszezô John McEnroe-t vagy Nyikita Hruscsov szovjet
pártfôtitkárt hozza fel ellenpéldaként.

Vonások: Kérdezô – Megmondó

Míg az elôzô dimenzió (Visszafogott – Emocionális) a kommu-

nikáció nem verbális szintjét nézi, a Kérdezô – Megmondó di-
menzió inkább a szavak szintjén osztja két csoportba a vizsgált
személyeket. A dimenziók integrálásából, vagyis egy-egy ver-
bális, illetve nem verbális vonás párosításából pedig már négy,
karakteresen különbözô kommunikációs típus rajzolódik ki, és
a kulcsot ezeknek a karaktereknek a megközelítéséhez az emo-
cionális és verbális szinten való visszafogottabb vagy nyíltabb
fogalmazás jelenti.
Vajon partnerünk egyenesen megmondja másoknak, hogy
mit gondol, vagy jobban szereti az indirekt módszert, és
elôször másokat kérdez, hogy ôk mit gondolnak? A  válasz
erre a kérdésre mindjárt azt is jelzi, hogy az illetô domináns

231
Kreatív kommunikáció

vagy alárendelt szerepet szokott játszani egy adott kommu-

nikációs szituációban. Természetesen a  kérdés önmagában
nem jelent automatikusan alárendelt pozíciót – a  bírósági
ügyész vagy a  rámenôs oknyomozó riporter is kérdez. Amit
a  felosztás vizsgál, az a  stílus, a  mód, ahogyan az emberek
kérdeznek, állítanak, illetve amilyen pozíciót foglalnak el egy
beszélgetésben.
Például egy erôs Megmondó vonással rendelkezô, de ud-
varias ember valahogy így kérdez: „Mondja, mit gondol errôl
a dologról?”. A kérdés hangvétele irányító jellegû, és természe-
tes módon igyekszik kontrollálni a beszélgetést.
Egy Kérdezô típusú személyiség ugyanezt valahogy így kér-
dezné: „Szóval János, megkérdezhetem, mi a véleményed errôl
a dologról?” Vegyük észre: ez egy lágyabb, indirekt mód.
Ha egy Megmondó típusú személyiség tesz egy kijelentést,
az körülbelül így hangzik: „Megvizsgáltam a  helyzetet, és azt
gondolom, ezt és ezt kell tennünk.”
Egy Kérdezô típusú személy egy hasonló állítást nagyjából
így fogalmaz: „Megvizsgálva a helyzetet úgy tûnik, hogy talán
irányt kellene váltanunk.”
A Megmondó egyenesebb, lényegre törôbb, és erôteljesebb
nyelvet használ. A  Kérdezô indirekt módon, simábban és lá-
gyabb hangnemben fogalmaz.
Abból azonban, hogy a  Kérdezô finomabban, tapintato-
sabban beszél, még nem következik az, hogy a tettek terén is
automatikusan bizonytalan és határozatlan lenne – a kommu-
nikáció és a cselekvés két különbözô terület, az egyik alapján
még nem következtethetünk a másikra. Teréz anyát a kérdezô
típusú kommunikációja nem akadályozta meg abban, hogy
elôbb csak kalkuttai szegényeken segítsen, aztán nôvéreivel
létrehozzon egy olyan közösség-szervezetet, amely a világ más
tájain is rászorulók tíz- vagy százezreit istápolja.
Vannak hivatások vagy foglalkozások, amelyek jellegze-
tesen valamilyen típusú embert igényelnek. A  pszichológus
nyilvánvalóan Kérdezô alkat („Akar beszélni róla?”), a katona-
tiszt vagy politikus (ez utóbbi fôleg a választási kampány ide-
jén) természetszerûleg Megmondó alkat. A diplomata viszont,
bármennyire is politikusokkal tárgyal, Kérdezô alkat kell hogy
legyen, ellenkezô esetben a nemzetközi helyzet (amely több-
nyire egyébként is feszült szokott lenni) esetleg robbanásig
„fokozódik”.

232
 Lépj a cipôjébe!

Ahogy a  Visszafogott – Emocionális dimenzióban, itt is ta-

lálhatunk szélsôségesen pozitív példákat mind a  Kérdezô,
mind a  Megmondó típusú személyiségekre. Pozitív példa lehet
a  Kérdezôre Teréz anya mellett mondjuk Columbo, a  detektív,
a Megmondóra pedig Martin Luther King vagy Winston Churchill.
A Megmondó negatív variációjának az etalonja Adolf Hitler,
a másik oldalon 1938-as tárgyalópartnere, Neville Chamberlain an-
gol miniszterelnök, aki a Kérdezô negatív típusát testesítette meg.

Nem célja ennek a könyvnek, hogy teljes és átfogó személyi-

ségprofilokat rajzoljunk fel, az érdeklôdôk Dan Korem könyvében
(96) megtalálnak minden szükséges információt. A  fentiekben
vázlatosan bemutatott négy személyiségvonás ismerete viszont
a gyakorlatban közvetlenül, azonnal is alkalmazható. Ez nem je-
lenti azt, hogy itt következô javaslatok minden esetben okvetlenül
üzembiztosan mûködnek mindenkinél aszerint, hogy milyen sze-
mélyiségvonásra ismerünk rá a megnyilvánulásaiból – összessé-
gében azonban egy általános útmutatást adnak, ami segít megta-
lálni a kulcsot az illetôvel való hatékony kommunikációhoz.
Ha a partner személyiségvonása Kérdezô, és ...
1. mi vele szemben vezetô szerepben vagyunk, Megmondó-
ként kell viselkednünk, vagy ha van egy közvetítô harma-
dik személy, akkor az legyen Megmondó.
2. mi fontos kérdésben kérjük a válaszát, Kérdezôként kell
viselkednünk, vagy ha van egy közvetítô harmadik sze-
mély, akkor az legyen Kérdezô.
Ha a partner személyiségvonása Megmondó, és ...
1. mi vele szemben vezetô szerepben vagyunk, akkor nála
erôsebb Megmondóként kell viselkednünk vele szemben,
vagy ha van egy közvetítô harmadik személy, akkor az
legyen egy erôsebb Megmondó, mert különben fennáll
a konfliktus kockázata.
2. mi információkat akarunk megtudni, akkor mellôznünk
kell minden indirekt megnyilvánulást és köntörfalazást,
konkrét, egyenes kérdéseket kell feltennünk: „Mondd,
mit gondolsz errôl meg errôl...?”
Ha a partner Visszafogott, és ...
1. nekünk kell irányítanunk, a leglényegesebb helyzetekben
nekünk (vagy a közvetítô harmadik személynek) is vissza-
fogottan kell megnyilvánulni, mert különben az érzelmek
diszkvalifikálják a partner szemében az utasítást.

233
Kreatív kommunikáció

2. tényszerû információkra kérdezünk rá, nekünk (vagy

a közvetítô harmadik személynek) is visszafogottnak kell
lenni. Viszont ha szubjektív témában kérdezôsködünk,
lehetünk emocionálisabbak, mert ez stimulálja a partner
szubjektív gondolkodási folyamatát.
Ha a partner Emocionális, és ...
mi tények felôl kérdezôsködünk, legyünk visszafogottak.
Szubjektív témában viszont, ha lehet, legyünk még emocioná-
lisabbak. (97)

A kommunikációs típusok

Az imént ismertetett személyiségvonásokat a személy kommu-

nikáció során mutatott következetes megnyilvánulásai alapján
tudjuk azonosítani. Ha két (vagy több) vonást kombinálunk,
típusokat kapunk. A  típusok összetettebb leírást adnak egy
személyrôl, mert a típusok megmutatják, mi történik az illetô
kommunikációjában, amikor két személyiségvonás kölcsönha-
tásba lép egymással. A típusok ilyenformán egy gazdagabb és
árnyaltabb összegzését adják az illetô személy várható meg-
nyilvánulásainak. Azt is megmutatják, hogy azok a különbözô
típusba sorolható emberek, akik rendelkeznek egy közös vo-
nással, gyakorlatilag miben különböznek.
A fenti személyiségvonásokat párosítva mutattuk be. Az élet-
ben ugyanis nem mindig találkozunk velük „vegytiszta állapot-
ban”: a két véglet között vannak átmenetek: van, aki többnyire
visszafogott, de bizonyos szituációkban feltörnek belôle az érzel-
mek, mások általában egyenesen megmondják a véleményüket,
de adott esetben (sokszor a partner személyétôl függôen) inkább
mégis hajlanak az indirekt fogalmazásmódra stb. A személyiség-
vonásokat tehát egy-egy skála két végpontjaként ábrázolhatjuk:

Visszafogott Emocionális

Kérdezô Megmondó

Ha az egyik skálát elfordítjuk kilencven fokkal, és keresztezzük

vele a másikat, máris kapunk egy koordinátarendszert, amely-
nek a négy negyede négy markánsan elkülöníthetô személyi-
ségtípust ad ki:

234
 Lépj a cipôjébe!

Kérdezô

„Könyvelô” „Mûvész”

Visszafogott Emocionális

„Ôrmester” „Kereskedô”

Megmondó

Az egyes negyedek címkéi: „Könyvelô”, „Mûvész”, Ôr­mes­ter”,

„Ke­reskedô”, vizualizálhatóak és ezért könnyen meg­je­gyez­he­
tôk, segítenek azonosítani a konkrétan vizsgált személy kom­
mu­nikációs típusát.
Ôrmester – a Visszafogott/Megmondó típusú személy kön�-
nyen elképzelhetô a hadsereg ôrmestereként: kontrollálja ér-
zelmeit, és parancsokat ad. Ez nem jelenti azt, hogy a hadse-
reg minden egyes ôrmestere pontosan ezekkel a  vonásokkal
rendelkezik, de az emberek többsége számára a személyiség-
vonások ilyen kombinációját tipikusan könnyebb vizualizálni
ôrmesterként, mint mondjuk adminisztrátorként. De használ-
hatjuk helyette a  „Vezetô” vagy „Parancsnok” címkét is. Az
alábbiakban felsoroljuk az „Ôrmester” típusú személy néhány
lehetséges tulajdonságát (vagyis nem szükségszerû, hogy min-
den Visszafogott/Megmondó típusú személy reprezentáljon
minden egyes itt felsorolt tulajdonságot!)
Pozitív tulajdonságok: felelôsségvállaló, irányító, magabiz-
tos, hatékony, asszertív, határozott, gyakorlatias, cselekvés-
orientált, állhatatos.
Negatív tulajdonságok: erôszakos, egoista, machiavelliánus,
könyörtelen, önfejû, türelmetlen, érzéketlen.
Kereskedô – az Emocionális/Megmondó típusú személyt
könnyû egy rámenôs kereskedôként (vagy akár házaló ügynök-
ként) vizualizálni, aki lelkesen, érzelmileg fûtötten ecseteli a kí-
nált áru elônyeit. Másik lehetséges címkéje: „Kommunikátor”.
Lehetséges pozitív tulajdonságok: nyitott, optimista, szen-
vedélyes, könnyen izgalomba jön, könnyelmû, barátságos, bi-
zakodó,

235
Kreatív kommunikáció

Lehetséges negatív tulajdonságok: impulzív, túlságosan am-

biciózus, fegyelmezetlen, manipulatív, könnyen elbátortalano-
dik, ideálokat kergetô, egoista, hiszékeny, szétszórt
Könyvelô – a Visszafogott/Kérdezô típusú személyt könnyû
elképzelni, mint egy könyvelôt, aki érzelmileg visszafogottan
vizsgálja, „kérdezi” a számoszlopokat. Egyéb lehetséges címké-
je: „Nyomozó” vagy „Kérdezôbiztos”
Lehetséges pozitív tulajdonságok: figyelmes, elemzô, ügyel
a részletekre, nyugodt, hûvös, rendszeretô, hatékony, objektív,
erkölcsös, megbízható
Lehetséges negatív tulajdonságok: kívülálló, gyenge, gya-
nakvó, pesszimista, halvérû, lassú, kritikus, kényszeredett
Mûvész – az Emocionális/Kérdezô típusú személyt el lehet
képzelni, ahogy mindenféle gondolatot, tapasztalatot és ötle-
tet átvesz másoktól, majd érzelmeivel átitatva felhasználja eze-
ket a  saját munkáiban. De címkéje lehet a  „Tanácsadó” vagy
a „Szenzor” is.
Lehetséges pozitív tulajdonságai: kreatív, együttérzô, kelle-
mes, konfliktuskerülô, segítôkész, érzékeny, mély érzésû, ön-
feláldozó, lojális, barátságos
Lehetséges negatív tulajdonságok: kritikus, rosszkedvû, vi­
tat­kozó, „gerinctelen”, ingadozó hangulatú, alacsony ön­ér­té­ke­
lésû, bizonytalan

Ha a  fenti címkék alapján azonosítottuk valakinek a  sze-

mélyiségtípusát, akkor már azt is tudjuk, hogy az adott típust
milyen vonások kombinációja hozta létre. Innentôl pedig az is
világos, hogy az illetôvel egyrészt emocionálisan vagy érzel-
mileg visszafogottan, másrészt a  szavak szintjén direkt vagy
indirekt módon fogalmazva tudjuk megtalálni a közös hullám-
hosszt (98)

Kulturális dimenziók
Geert Hofstede holland szociálpszichológus nevét elsôsorban
az általa kidolgozott kulturális dimenziók tették ismertté. Fiá­
val, Geert Jannal közösen írt könyvében (64) már nemcsak
azt vizsgálja, hogy a  különbözô nemzetiségû, különbözô kul-
túrát képviselô egyes emberek között milyen tényezôk teszik
lehetôvé – vagy éppen nehezítik meg az eredményes kommuni-

236
 Lépj a cipôjébe!

kációt –, hanem azt is feltérképezi, hogy ugyanezek a tényezôk

hogyan mûködnek nemzetközi szervezeti szinten.
A kultúrát Hofstede egyfajta mentális programozásnak,
az elme szoftverének tekinti, és ez a hasonlat nagyon prakti-
kus számunkra. Ugyanis maguk a  kulturális különbségek na-
gyon sokféle módon nyilvánulhatnak meg, amelyek leírására
Hofstede négy kategóriát talál alkalmasnak, amelyek együtte-
sen jól lefedik a  teljes fogalmat: ezek a  szimbólumok, hôsök,
rítusok és értékek. Természetesen ezek összehasonlító elem-
zése túlmenne ennek a  könyvnek a  célján, viszont Hofstede
a kutatásaiban folytatott egy olyan irányvonalat, amelyet még
a  huszadik század elsô felében kezdtek el antropológusok,
akiknek az volt a  meggyôzôdésük, hogy minden társadalom
– legyen az modern vagy hagyományos – ugyanazokkal az
alapvetô problémákkal kell, hogy szembenézzen, csupán a vá-
laszaik eltérôek.

Húsz évvel késôbb Geertnek alkalma nyílt arra, hogy elmélyül-

jön egy felmérés hatalmas adatállományának vizsgálatában.
Ez a kutatás a világ több mint ötven országában élô emberek
értékrendszerével foglalkozott. Alanyai egy nagy multinacio-
nális vállalat, az IBM helyi leányvállalatánál dolgoztak. Elsô
látásra meglepônek tûnhet, hogy egy multinacionális vállalat
alkalmazottai – akik meglehetôsen speciális emberfajtát kép-
viselnek – alkalmasak lehetnek arra, hogy segítségükkel be-
azonosítsuk a nemzeti értékrendszerek közötti különbségeket.
Ám éppen ezáltal képeztek mindegyik országban egymással
szinte tökéletesen párhuzamosított mintákat: nemzetiségük
kivételével minden szempontból hasonlóak voltak, ami külö-
nösen egyértelmûen kihangsúlyozta a válaszaikban megnyil-
vánuló nemzetiségbeli különbségek hatását.
A különbözô országokban élô, de egyaránt IBM-nél alkal-
mazott vizsgálati alanyok értékrendszerére vonatkozó kér-
désekre nyert válaszok országonkénti átlagainak statisztikai
elemzése a következô témákban mutatott fel közös problé-
mákat, melyek megoldása országonként eltérô volt:
1. a társadalmi egyenlôtlenség, ideértve a tekintélyhez való
viszonyt;
2. az egyén és a csoport közötti viszony;
3. a férfi és a nôi szerep felfogása: a férfi vagy nôi nemhez
tartozás társadalmi következményei;

237
Kreatív kommunikáció

4. a bizonytalanság és kétértelmûség kezelésének lehetsé-

ges módjai, amikrôl kiderült, hogy összefüggnek az ag-
resszió kontrolljával és az érzelmek kifejezésével. (65)

Ez a négy téma adta a Hofstede által kidolgozott kulturális di-

menziók alapját, és az alábbiakban én is ezek kommunikációs
vonatkozásait fogom bemutatni.
(Késôbbi kutatásai nyomán Hofstede a  dimenziók sorát
kiegészítette egy ötödikkel, amelyben a rövid és a hosszúori-
entációjú kultúrákat hasonlítja össze, illetve egy hatodikkal,
amely azt vizsgálja hogy egy adott kultúra mennyire bátorítja
az élet élvezetét, illetve mennyire tartózkodik attól. Minthogy
ezek a  kommunikációban inkább közvetetten nyilvánulnak
meg, ezért itt nem foglalkozom velük.)

A hatalmi távköz
A hatalmi távköz azt fejezi ki, hogy egy ország társadalmá-
nak, intézményeinek és szervezeteinek kevesebb hatalom-
mal rendelkezô tagjai milyen mértékben várják el és fogad-
ják el a hatalom egyenlôtlen elosztását. (66)

Hofstede itt a hatalmi távközt a kevesebb hatalommal ren­de­

kezô emberek értékrendszere alapján írja le – ugyanis vezetés
csak a beosztottakhoz való illeszkedésben létezhet. A tekintély
csak akkor marad fenn, ha engedelmesség társul hozzá. Vagyis
a vezetôk és vezetettek közötti egyensúlyt a vezetettek (akik
általában számszerû fölényben vannak) „tûrôképessége” hatá-
rozza meg3.
A hatalmi távköz jellegzetes megnyilvánulásai már a  csa-
ládban megjelennek. A  nagy hatalmi távközû helyzetekben
a gyerekektôl azt várják, hogy engedelmeskedjenek a szüleik-
nek. A családban a legidôsebbeknek van a legnagyobb tekin-
télyük, és a fiatalabb családtagok kötelessége gondoskodni az
idôs családtagokról, amikor azok már nem tudnak dolgozni.
A kis hatalmi távközû helyzetekben a gyermekeket többé-ke-
vésbé egyenjogú félként kezelik, mihelyst cselekvôképesek
3
Vö. A hatalom természetes
Végsô határa az a pont, ameddig
Az alattvalók hûsége kitart.(131)

238
 Lépj a cipôjébe!

lesznek. Itt ugyanis a nevelés célja az, hogy felkészítse a gyer-

mekeket arra, hogy minél elôbb saját kezükbe vegyék az ügye-
ik intézését. Az ideális családban a tagok kölcsönösen függet-
lenek egymástól, és a  szülôknek elôrelátóan maguknak kell
gondoskodni arról az idôszakról, amikor már idôsek vagy be-
tegek lesznek. Nem számíthatnak arra, hogy gyermekeik velük
laknak majd és támogatják ôket.
Az iskolában a tanár-diák viszonyban folytatódik az egyen­
lôt­lenségnek-egyenlôségnek a  szülô-gyerek közötti viszony-
ban már megtapasztalt felállása. A  nagy hatalmi távközû
helyzetekben a  tanárokkal szemben alázatos tisztelettel vi-
seltetnek: a diákoknak fel kell állniuk, amikor a tanár belép
az osztályba. Az oktatási folyamat tanárközpontú – a tanár
határozza meg azt az intellektuális pályát, amit be kell jár-
ni. Az osztályban szigorú rend uralkodik, a  diák csak akkor
szólalhat meg, ha a  tanár felszólítja. A  kis hatalmi távközû
helyzetben a tanároktól azt várják el, hogy a diákokat lénye-
gében egyenlô félként kezeljék, és a diákok is gyakorlatilag
egyenlô félként tekintenek a tanárokra – a tisztelet kölcsö-
nös. Természetesen a  fiatalabb tanárokkal ez könnyebben
megy, ezért népszerûbbek is a  diákok között. Az oktatási
folyamat diákközpontú, díjazza a diákok kezdeményezéseit,
ezáltal nekik is beleszólásuk van saját intellektuális fejlôdésük
alakulásába.
A munkahelyen ugyanez a mentális szoftver alakítja a sze-
repek egymáshoz való viszonyát felettesek és beosztottak
között. A nagy hatalmi távközû kultúrákban a fônök és a be-
osztottak egzisztenciálisan egyenlôtlennek tekintik egymást,
a hatalom kevés ember kezében összpontosul. A beosztottak
elvárják, hogy utasítsák ôket. A kis hatalmi távközû kultúrák-
ban a  vezetôk és beosztottak egzisztenciálisan egyenlônek
tekintik egymást, a  hierarchikus rendszer csak a  szerepek
egyenlôtlenségét jelenti, aminek gyakorlati okai vannak, és
a szerepek akár fel is cserélôdhetnek egyik napról a másikra.
A szervezetek meglehetôsen decentralitzáltak, és a fizetésbe-
li különbség viszonylag csekély a  hierarchia alján és csúcsán
elhelyezkedô alkalmazottak között.
Az alábbi táblázat összefoglalja a  kis és nagy hatalmi táv-
közzel jellemzett társadalmak közötti legfontosabb különbsé-
geket az általános normák, a család, az iskola és a munkahely
tekintetében.

239
Kreatív kommunikáció

KIS HATALMI TÁVKÖZ NAGY HATALMI TÁVKÖZ

Az emberek közötti Az emberek közötti
egyenlôtlenséget a minimumra egyenlôtlenséget elvárják, sôt
kell csökkenteni kívánatosnak tartják
A szülôk egyenjogúként kezelik A szülôk engedelmességre
gyermekeiket tanítják a gyermekeiket
A gyerekek szüleiket és az A szülôk és az idôsebb roko-
idôsebbeket egyenrangú fél- nok iránti alázatos tisztelet
ként kezelik alapvetô és egész életen át
tartó erény
A gyerekek nem játszanak A gyerekek a szülôk idôskori
szerepet a szülôk idôskori támaszai
biztonságában
A diákok egyenrangú félként A diákok alázatos tisztelettel
viselkednek a tanárokkal viseltetnek tanáraikkal szem-
ben még az iskolán kívül is
A tanárok elvárják, hogy a diá- Az órán csak a tanárok kezde-
kok kezdeményezôk legyenek ményezhetnek
az órán
A tanárok szakértôk, akik sze- A tanárok guruk, akik szemé-
mélytelen igazságokat adnak át lyes bölcsességüket adják át
A munkahely szervezeti A szervezeti hierarchia a maga-
hierarchiája praktikus okok sabb és alacsonyabb beosz-
miatt szükséges, a szerepek tások közötti egzisztenciális
egyenlôtlenségét jelenti egyenlôtlenséget tükrözi
Népszerû a decentralizáció Népszerû a centralizáció
Kevesebb a felügyelô személyzet Több a felügyelô személyzet
A szervezet csúcsán és alján A szervezet csúcsán és alján
dolgozók fizetése közötti kü- dolgozók fizetése közötti kü-
lönbség viszonylag kicsi lönbség meglehetôsen nagy
A vezetôk saját tapasztalata- A vezetôk feletteseikre és a hi-
ikra és beosztottaikra támasz- vatalos szabályzatra támasz-
kodnak kodnak
A beosztottak elvárják, hogy A beosztottak elvárják, hogy
kikérjék a véleményüket utasítást kapjanak
Az ideális fônök talpraesett Az ideális fônök jóindulatú
demokrata autokrata, „jó apa”
A privilégiumokat és státusz- A privilégiumok és státusz-
szimbólumokat rossz szemmel szimbólumok normálisak és
nézik népszerûek

(67)

240
 Lépj a cipôjébe!

Individualizmus kontra kollektivizmus

A következô kulturális dimenziót egy olyan skála alkotja,
amelynek két végpontját a szélsôségesen individualista, illetve
szélsôségesen kollektivista társadalmak alkotják.

Az individualizmus az olyan társadalmak jellegzetessége,

amelyekben az egyének közötti kötelékek lazák: mindenkitôl
elvárják, hogy gondoskodjon magáról és közvetlen családjá-
ról. Ellentéte a kollektivizmus, ami az olyan társadalmakat jel-
lemzi, amelyekben az emberek születésüktôl fogva erôs, ös�-
szetartó, zárt csoportba illeszkednek, ami feltétlen hûségükért
cserébe egész életük során védelmet nyújt számukra. (68)

A kollektivista társadalmakra jellemzô a nagycsalád, vagy-

is a  tágabb rokonság kohéziója. Az a  gyermek, aki számos
idôsebb, vele egykorú és nála fiatalabb családtag környeze-
tében nô fel, szinte természetes módon gondolkodik a cso-
port tagjaként – ellentétben a nukleáris család gyermekével.
A tágabb családban egy gyermek szinte soha nincs egyedül.
A  folyamatos és intenzív kollektív életforma megköveteli,
hogy a  közösség tagjai igyekezzenek fenntartani az össz-
hangot a környezetükkel, és ez a törekvés a késôbbiekben
átterjed a  családon kívüli kapcsolatokra is. Az egyén konf-
rontációja másokkal goromba és nemkívánatos magatartás-
nak számít, éppen ezért a  nem vagy ne szócskát csak rit-
kán, kivételesen használják, és az egyet-nemértést tipikusan
indirekt módon fejezik ki. A  „talán igaza van” vagy „még
gondolkodunk rajta” valójában a  javaslat udvarias elhárítá-
sát jelenti, és az „igen” sem feltétlenül jelent beleegyezést,
csupán a  beszéd fonalának fenntartását: „Igen, hallottam,
amit mondtál”.
Az individualista kultúrákban viszont erénynek számít, ha
valaki kimondja, amit gondol. A konfrontációt hasznosnak te-
kintik: a  vélemények ütköztetése ugyanis elvezet egy maga-
sabb igazsághoz. Kerülni kell ugyan, hogy másokat direkt meg-
bántsunk, de a tapintatosság sem ad felhatalmazást a tények
megmásítására.
Az alábbi táblázat összefoglalja a kollektivista és individua-
lista társadalmak közötti legfontosabb különbségeket az álta-
lános normák, a család, az iskola és a munkahely tekintetében.

241
Kreatív kommunikáció
KOLLEKTIVISTA
A véleményeket a csoportbe-
li tagság eleve meghatározza
A kollektív érdekek fon-
tosabbak, mint az egyéni
érdekek
A magánéletbe behatol(hat)
nak a csoportok
Az emberi jogok tisztelete
kisebb mértékû
A gyerekek nagycsaládba
vagy más zárt csoportba
születnek, ami folyamatos
védelmet nyújt a hûségért
cserébe
A gyerekeket „mi”-központú
gondolkodásra nevelik
Kerülik az „én” névmás
használatát
Amink van, azt meg kell
osztanunk a rokonokkal
A harmónia fenntartása
a cél, a közvetlen konfrontá-
ciókat kerülni kell
Kölcsönös függôségben álló
személyiségek
A diákok csak a csoport jó-
váhagyásával szólalnak meg
hangosan az osztályban
A munkáltató és alkalmazott
kapcsolata alapvetôen mo-
rális jellegû, ugyanúgy, mint
a családi kapcsolatok
A vezetés csoportok vezeté-
sét jelenti
Az emberi kapcsolatok fon-
tosabbak, mint a feladat
A személyiségtesztek szerint az
emberek inkább introvertáltak
Bátorítják a szomorúság
kimutatását, de helytelenítik
a boldogság kimutatását
242
INDIVIDUALISTA
Elvárják mindenkitôl, hogy saját
véleménye legyen
Az egyéni érdekek fontosabbak,
mint a kollektív érdekek
Mindenkinek joga van a magán-
szférához
Az emberi jogok tisztelete
erôsebb
Mindenkit úgy nevelnek, hogy
csak magáról és szûk (nukleáris).
családjáról kell gondoskodnia
A gyerekeket „én”-központú gon-
dolkodásra nevelik
Ösztönzik az „én” névmás haszná-
latát
A tulajdon felett az egyén rendel-
kezik, ez még a gyerekekre is igaz
„Ami szívemen, az a számon” – ez
jellemzi a becsületes embert
Független személyiségek
A diákoktól elvárják, hogy meg-
nyilvánuljanak az osztály elôtt
A munkáltató és az alkalma-
zott kapcsolata nem más, mint
a munkaerôpiaci partnerek
közötti szerzôdés
A vezetés egyének vezetését
jelenti
A feladat fontosabb, mint az
emberi kapcsolatok
A személyiségtesztek szerint az
emberek inkább extrovertáltak
Bátorítják a boldogság kimutatá-
sát, de helytelenítik a szomorú-
ság kimutatását
 Lépj a cipôjébe!

KOLLEKTIVISTA
A társadalmi kapcsolatrend-
szer az elsôdleges informá-
cióforrás
A fogyatékkal élôk szégyent
jelentenek a család számára,
és rejtegetik ôket
(69)
INDIVIDUALISTA
A média az elsôdleges informá-
cióforrás
A fogyatékkal élôk a lehetô
legnagyobb mértékben részt
vesznek a normális napi tevé-
kenységekben

Maszkulin – feminin

A legtöbb társadalomban, akár modern, akár hagyományos,

van egy közös tendencia a társadalmi nemi szerepek elosztásá-
ra, bár nem mindenütt ugyanolyan arányban. Általában véve,
a férfiakkal szemben a legfôbb elvárás a határozottság, a ver-
senyszellem és a keménység. Ezzel szemben a nôk feladata az
otthoni feladatok ellátása, a gyerekek és általában az emberek
gondozása, vagyis a gyengédebb szerepek.

Egy társadalmat akkor nevezünk maszkulinnak, amikor a  ne-

mek érzelmi szerepei világosan elkülönülnek: a  férfiaktól el-
várják, hogy magabiztosak, kemények legyenek, és az anyagi
siker érdekében fáradozzanak, a nôk pedig szerények és gyen-
gédek legyenek, és az élet minôségével törôdjenek. Egy társa-
dalmat akkor nevezünk femininnek, amikor a  nemek érzelmi
szerepei között átfedés van: a férfiakkal és a nôkkel szemben is
elvárás az, hogy szerények és gyengédek legyenek, és az élet
minôségével törôdjenek. (70)

Mivel a nemi szerepeknek viszonylag kis része az, ami biológiailag

determinált, ezért a szerepminták stabilitását fôleg a szocializáció
határozza meg: a fiúk és a lányok neveltetésük során megtanulják,
hol a helyük a társadalomban, és ha már megszerezték ezt a tudást,
a legtöbbjük azt akarja, hogy a helyzet úgy is maradjon. A férfidomi-
nanciájú társadalmakban a legtöbb nô igényli a férfi dominanciáját.
Az alábbi táblázat összefoglalja a feminin és maszkulin tár-
sadalmak közötti legfontosabb különbségeket az általános
normák, a család, az iskola, a munkahely, az állam és a vallás
tekintetében.

243
Kreatív kommunikáció
FEMININ
A gyerekeket úgy
szocializálják, hogy
ne legyenek agresszívek
A tanárokban
a barátságosságot értékelik
A normát az átlagos diák
testesíti meg; elismerik
a gyengébben tanulót is
Az iskolai bukás csak kisebb
incidens
A konfliktusokat
kompromisszumok és
tárgyalások útján oldják meg
Az emberek azért dolgoznak,
hogy éljenek
Jobban szeretik a több
szabadidôt, mint a több pénzt
Több nô dolgozik magas
végzettséget igénylô
munkakörben
Az ideál a jóléti társadalom:
segítik a szûkölködôket
Megengedô társadalom
A bevándorlóknak
integrálódniuk kell
A környezetet meg kell ôrizni:
az a szép, ami kicsi
A nemzetközi konfliktusokat
tárgyalások és
kompromisszumok révén kell
megoldani
Sok nôt választanak politikai
pozíciókba
Gyengéd vallások
A kereszténységben erôsebb
a szekularizáció; a hangsúly
azon van, hogy szeressük
felebarátainkat
(71)
244
MASZKULIN
Elfogadott magatartás
az agresszió a gyerekek
részérôl
A tanárokban a briliáns
szakmai teljesítményt értékelik
A normát a legjobb tanuló
testesíti meg; a kiváló tanulók
kapnak dicséretet
Az iskolai bukás kész
katasztrófa
A konfliktusok megoldása:
gyôzzön az erôsebb
Az emberek azért élnek, hogy
dolgozzanak
Jobban szeretik a több pénzt,
mint a több szabadidôt
A magas végzettséget igénylô
munkakörben dolgozó nôk
részaránya kisebb
Az ideál a teljesítményelvû
társadalom: az erôseket
támogatják
Fenyítô társadalom
A bevándorlóknak
asszimilálódniuk kell
A gazdaságnak növekednie
kell: az a szép, ami nagy
A nemzetközi konfliktusokat
erôfitogtatással vagy háborúval
kell megoldani.
Kevés nô található választott
politikai pozíciókban
Kemény vallások
A kereszténységben kevesebb
a szekularizáció; a hangsúly
azon van, hogy szeressük
Istent
 Lépj a cipôjébe!

Bizonytalanságkerülés
A bizonytalanságkerülés annak a  mértéke, hogy egy adott
kultúra tagjai mennyire tekintik fenyegetésnek a  kétes vagy
ismeretlen helyzeteket. (72) A  bizonytalanságkerülés nem
tévesztendô össze a  kockázatkerüléssel, mint ahogy a  szo-
rongást sem szabad összekeverni a  félelemmel. A  félelem
és a kockázat tárgya konkrétan mindig egy meghatározható
személy, tárgy vagy esemény. Kockázat esetében többnyire
százalékos arányban meghatározható a  kérdéses esemény
bekövetkeztének valószínûsége. Ezzel szemben a  szorongás
és bizonytalanság lényegi eleme a  meghatározhatatlanság:
a  szorongásnak nincs konkrét tárgya, a  bizonytalanságot
nem lehet százalékosan valószínûsíteni. Lényegében bármi
megtörténhet, és fogalmunk sincs róla, hogy mi lesz az. Mi-
helyt a bizonytalanságot kockázat formájában fejezzük ki, és
százalékban valószínûsítjük valaminek a  bekövetkezését, az
már nem szorongásnak a  forrása. Lehet, hogy félni fogunk
a  bekövetkezhetô eseménytôl, de ez már felfogható az élet
természetes velejárójaként, ugyanúgy, mint az autóvezetés,
a  sport, vagy az, hogy megyünk az utcán és a  fejünkre esik
egy tégla.
Természetesen a  kockázatkerülés mértékét is kisgyermek­
kor­tól fogva a szocializáció határozza meg. A gyerekek a leg­
el­sôk között tanulják meg a  tiszta és piszkos, illetve a  biz-
tonságos és a  veszélyes közötti különbséget. De hogy mit
tar­tunk tisztának és biztonságosnak, az nemcsak a különbözô
társadalmak között lehet eltérô, hanem még az azonos tár-
sadalomban élô családok között is. Mindenesetre az erôsen
bizonytalanságkerülô társadalmakban szigorúan, mondhatni
abszolút módon osztályozzák a piszkos és veszélyes dolgokat.
Egyazon játszótér a gyengén bizonytalanságkerülô kultúrában
élô szülôk szemében egy teljesen természetes környezet a gye-
rekek számára, ugyanakkor a  piszok, a  fertôzések és egyéb
veszélyek forrását jelenti az erôsen bizonytalanságkerülô kul-
túrájú szülôk számára.
De nemcsak megfogható tárgyakat vagy környezetet lehet
piszkosnak vagy veszélyesnek tekinteni. Szocializációjuk so-
rán a gyerekek azt is megtanulják a családban, hogy bizonyos
gondolatok jók, mások viszont tabuk. Vannak kultúrák, ame-
lyek éles különbséget tesznek a jó és a gonosz között; egyet-

245
Kreatív kommunikáció

len, abszolút érvényû igazságban gondolkodnak, és mindazok

a  gondolatok, amelyek ettôl az Egyetlen Igazságtól eltérnek:
eretnekek, veszélyesek és szennyesek – kételkedésnek és re-
lativizmusnak pedig nincs helye.
Az erôsen bizonytalanságkerülô társadalmaknak szigorúbb
a  szabály- és normarendszere, itt a  gyerekek sokkal gyak-
rabban vannak kitéve bûntudatnak, nagyobb valószínûséggel
tekintik a  világot egy ellenséges helynek, és környezetük
igyekszik is megvédeni ôket az ismeretlen helyzetek megta-
pasztalásától.
A gyengén bizonytalanságkerülô kultúrákban is létezik per-
sze a piszkos és veszélyes fogalma, csak kevésbé körülhatárol-
tan. Nagyobb teret adnak a kétségnek az ismeretlen helyzetek-
kel, emberekkel vagy gondolatokkal szemben, rugalmasabbak
a  szabályok, a  világot inkább egy jóindulatú mint fenyegetô
helynek tekintik, és ösztönzik az ismeretlen helyzetek megta-
pasztalását.
A kétféle szemléletmód közötti különbséget a legjobban ta-
lán az alábbi két megállapítás összevetésébôl lehet érzékelni:
Ami különbözô, az veszélyes – Ami különbözô, az érdekes.

Az alábbi táblázat összefoglalja a  gyengén, illetve erôsen

bizonytalanságkerülô társadalmak közötti legfontosabb kü-
lönbségeket az általános normák, a család, az iskola, a munka-
hely, az állam és a vallás tekintetében.

GYENGÉN ERÔSEN
BIZONYTALANSÁGKERÜLÔ BIZONYTALANSÁGKERÜLÔ
A bizonytalanság az élet Az életben rejlô bizonytalanság
normális jellemzôje, és minden állandó fenyegetés, amivel
napot olyannak kell elfogadni, meg kell küzdeni
amilyen
Alacsony stressz és szorongási Magas stressz és szorongási
szint szint
A gyermekek számára a pisz- A gyermekek számára szigorú
kos és a tilos szabályai nem túl szabályok arra vonatkozóan,
szigorúak hogy mi a piszkos és tilos
Gyenge felettes én alakul ki Erôs felettes én alakul ki
A diákok a nyílt végû tanulási A diákok a jól strukturált hely-
helyzeteket szeretik, és értéke- zeteket szeretik, és igyekeznek
lik a jó vitákat helyesen válaszolni

246
 Lépj a cipôjébe!

GYENGÉN ERÔSEN
BIZONYTALANSÁGKERÜLÔ BIZONYTALANSÁGKERÜLÔ
A tanárnak szabad azt monda- A tanárnak tudnia kell az ös�-
nia, hogy „Nem tudom” szes választ
Csak annyi szabály legyen, Érzelmi igény van a szabályok-
amennyi feltétlenül szükséges ra, még akkor is, ha azok nem
mûködnek
Ha a törvényeket nem lehet A törvényekre szükség van
betartani, meg kell változtatni még akkor is, ha nem lehet
ôket betartani ôket
Jól tûrik a kétértelmû helyzete- Igénylik a precizitást és a for-
ket és a káoszt malitást, hivatalosságot
Kevesek és általánosak Számosak és pontosan szabá-
a törvények, illetve az íratlan lyozók a törvények, illetve az
szabályok íratlan szabályok
A polgárok kompetensek a ha- A polgárok inkompetensek
tóságokkal szemben a hatóságokkal szemben
A polgárok tiltakozása elfogad- A polgárok tiltakozását el kell
ható fojtani
A polgárokat érdekli a politika A polgárokat nem érdekli
a politika
A polgárok bíznak a politiku- A polgárok negatívan vi-
sokban, a köztisztviselôkben és seltetnek a politikusokkal,
a jogrendszerben a köztisztviselôkkel és a jog-
rendszerrel szemben
Magas a részvétel az önkéntes Alacsony a részvétel az önkéntes
szervezetekben és mozgalmakban szervezetekben és mozgalmakban
Liberalizmus Konzervativizmus, törvény és rend
Pozitív hozzáállás a fiatalokhoz Negatív hozzáállás a fiatalokhoz
Toleránsabbak más etnikumok- Több az elôítélet más etniku-
kal szemben mokkal szemben
A menekülteket be kell fogadni A menekülteket vissza kell
küldeni
Önvédô nacionalizmus Támadó nacionalizmus
Az egyik vallás igazságát nem A vallásban csupán egyetlen
kell ráerôltetni a többiekre Igazság létezik, és az a miénk
Emberi jogok: senkit sem sza- Erôsebb vallási, politikai és
bad üldözni a nézeteiért ideológiai intolerancia és fun-
damentalizmus
A tudományos ellenfelek lehet- A tudományos ellenfelek nem
nek személyes barátok lehetnek személyes barátok

(73)
247
Kreatív kommunikáció

Gyakorlatok

6/1. Variációk az inspirációra 1.

Ez és a  következô három gyakorlat lényegében a  LAB Profile tí-

pusaival való inspiratív kommunikációt segít bekalibrálni. Az
egyes gyakorlatok követik a  fejezetben bemutatott párosítást,
mert ezek a  típus-párok ugyanannak a  dimenziónak a  két végle-
tét képviselik. A  mindennapi életben természetesen egyáltalán
nem biztos, hogy ugyanannak a dimenziónak a megnyilvánulásai
lesznek a  legerôsebbek vagy legfeltûnôbbek minden partnernél.
A megfelelô fogalmazásmód(ok), begyakorlására, egy konkrét sze-
mélyiségtípus inspirálására vagy meggyôzésére legjobban használ-
ható szavak/kifejezések céltudatos alkalmazásának begyakorlásá-
ra mégis ez a párosítás a legpraktikusabb, de ha ez már jól megy,
akkor érdemes különféle „keresztpárosításokat” is kipróbálni!
Találj ki egy projektet, amihez segítôtársakra van szükséged!
Akad két potenciális partner, az egyik proaktív, a másik reaktív.
a) Milyen ismertetôjegyek alapján állapítod meg, hogy me-
lyikük milyen típusba tartozik?
b) Akár írásban, akár szóban, külön-külön beszéld rá ôket,
hogy vegyenek részt a projektedben!

6/2. Variációk az inspirációra 2.

Találj ki egy projektet, amihez segítôtársakra van szükséged!

Akad két potenciális partner, az egyik a célratörô, a másik
a kiküszöbölô típusba tartozik.
a) Milyen ismertetôjegyek alapján állapítod meg, hogy me-
lyikük milyen típusba tartozik?
b) Akár írásban, akár szóban, külön-külön beszéld rá ôket,
hogy vegyenek részt a projektedben!

6/3. Variációk az inspirációra 3.

Találj ki egy projektet, amihez segítôtársakra van szükséged!

Akad két potenciális partner, az egyik öntörvényû, a másik
a befolyásolható típusba tartozik.
248
 Lépj a cipôjébe!

c) Milyen ismertetôjegyek alapján állapítod meg, hogy me-

lyikük milyen típusba tartozik?
d) Akár írásban, akár szóban, külön-külön beszéld rá ôket,
hogy vegyenek részt a projektedben!

6/4. Variációk az inspirációra 4.

Találj ki egy projektet, amihez segítôtársakra van szükséged!

Akad két potenciális partner, az egyik a  lehetôségkeresô,
a másik a szabálykövetô típusba tartozik.
e) Milyen ismertetôjegyek alapján állapítod meg, hogy me-
lyikük milyen típusba tartozik?
f) Akár írásban, akár szóban, külön-külön beszéld rá ôket,
hogy vegyenek részt a projektedben!

6/5. Ôrmester, Kereskedô, Könyvelô, Mûvész 3.

Gondolatban vedd sorra rokonaidat, barátaidat, ismerôseidet,

és próbálj közülük a Korem Profilrendszer négy kommunikáci-
ós típusára (Ôrmester, Kereskedô, Könyvelô, Mûvész) egy-egy
élô példát találni!
a) Mik azok a  konkrét megnyilvánulások, amik alapján az
adott típusba besoroltad ôket?
b) Ha mind a  négyüket szeretnéd rábeszélni az ugyanab-
ban a projektben való részvételre, milyen magatartással
és milyen szavakkal tudnál boldogulni az egyes típusok-
kal? Volna köztük olyan, akit nem személyesen próbálnál
meggyôzni, hanem egy közvetítôn keresztül? Miért?

6/6. Kultúrák találkozása 3.

A kulturális dimenzióknak a fejezetben található leírása alap-

ján próbáld meghatározni a  magyar társadalom „általános
profilját”:
– Szerinted a  magyar társadalomra a  kicsi vagy inkább
a nagy hatalmi távköz a jellemzô?
– Szerinted inkább individualista vagy inkább kollektív
a magyar társadalom?

249
Kreatív kommunikáció

– Szerinted a  magyar társadalom inkább maszkulin vagy

inkább feminin?
– Szerinted a magyar társadalomra általában az erôs vagy
a gyenge bizonytalanságkerülés a jellemzô?
– Te személy szerint mennyire simulsz bele az általános
trendbe, vagy lógsz ki belôle?

Ha értesz angolul, keresd meg az interneten Hofstede honlap-

ját: https://geert-hofstede.com/countries.html, keresd ki Ma-
gyarország mutatóit és az ezek alapján készített leírást!
Mennyire vág egybe vagy tér el a Te meglátásaidtól?
A Hofstede honlapon össze is lehet hasonlítani különbözô
kultúrákat. Hasonlítsd össze a  magyar mutatókat egy másik
nép mutatóival (ezt akkor is meg tudod tenni, ha esetleg nem
tudsz angolul: a  diagramok különösebb nyelvtudás nélkül is
szemléletesen mutatják a különbségeket.
Válassz egy magyar szempontból egzotikusnak számító kul-
túrát, és írd össze, konkrétan mik azok a  pontok, amelyekre
tárgyalás közben különösen tekintettel kell lenni az adott kul-
túra képviselôjével szemben!

250
7. fejezet

Metakommunikáció

Kommunikáció a kommunikációról
A kreativitás nem más, mint problémamegoldó képesség. Nem
oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal,
amivel teremtettük ôket. – mondta Albert Einstein.
 A kreativitás
azt jelenti, hogy képesek vagyunk másként-is gondolkodni. A kre-
atív kommunikáció pedig azt jelenti, hogy képesek vagyunk má-
sokat is másként-is gondolkodásra késztetni, s ezáltal a másokkal
való kapcsolatainkat megbénító problémákat is megoldani. 

De hogyan?

Minden kommunikáció valamiféle befolyásolás (vagy ma-
nipuláció). A  befolyásolás célja valamilyen változás eléré-
se.
Ugyanannak a szóbeli üzenetnek más metakommunikáció
kíséretében más a  narratívája, és más gondolatokat indít el
a  partnerben. A  metakommunikáció üzenete hitelesíti vagy
megkérdôjelezi: megerôsíti vagy felülírja a szavak üzenetét.
A metakommunikáció: kommunikáció a  kommunikációról,
használati utasítás a  kimondott szavaink értelmezéséhez. Ezt
a „használati utasítás” azonban nem szavakban ölt testet, ha-
nem a partnerhez, a környezetünkhöz, illetve saját kimondott
szavainkhoz való viszonyulásban.
Ha két ember egyazon térben tartózkodik (és mindketten
ébren vannak), nem tudnak nem tudomást venni egymásról
– ha egy árva szót sem szólnak, valamilyen módon akkor is
viszonyulnak egymáshoz. Ez megnyilvánul a  testirányukban
(egymás felé fordulnak vagy elfordulnak egymástól, az egyik
a másik irányába fordul, de az elfordul tôle stb.), a szemkontak-
tusban vagy annak hiányában (kölcsönösen egymás szemébe
néznek, kölcsönösen kerülik egymás tekintetét, az egyik keresi
a másik tekintetét, de az nem néz vissza stb.), a testtartásuk

251
Kreatív kommunikáció

feszességében, oldottságában vagy éppen roskadtságában,

a  fejük mozgásában vagy mozdulatlanságában, abban, hogy
mit csinálnak a kezükkel és a lábukkal stb.
Az utóbbi évtizedekben a  testbeszéd témakörében megje-
lent ismeretterjesztô könyvek többsége valamiféle gesztus-szó-
tárat igyekszik az olvasók kezébe adni – amivel csak az a baj,
hogy ezek ugyanúgy nem ragadják meg a testbeszéd „gondol-
kodásmódját”, ahogy az idegen nyelvi (verbális) szótárak is
csak az adott nyelv elemi részeinek a hangalakját közlik írott
változatban, az azonban körülbelül úgy viszonylik az élô nyelv-
hez, ahogy egy sejtpreparátum az élô organizmushoz.
A metakommunikáció lényegi üzenete (hogy tudniillik ho-
gyan viszonyul a beszélô a partnerhez): ez valójában az a „gon-
dolkodásmód”, ami a  nem verbális megnyilvánulások mögött
meghúzódik. Idézôjelbe kell tenni ezt a  fogalmat, mert nem
tényleges emberi gondolatok rendszerérôl van szó.
A viszonyulás már az állatvilág egyedei között is a legfonto-
sabb üzenet. Az állatvilágban az azonos fajhoz tartozó egyedek
két nyomós okból bocsátkoznak harcba egymással:
1. hogy elismertessék uralkodó szerepüket a  falkán belül,
vagyis a társas hierarchiában, vagy pedig
2. hogy elismertessék bizonyos területhez fûzôdô jogaikat.

Van oly an faj, amelyen belül a  hierarchia alapvetô fontossá-

gú, a terület azonban nem játszik lényeges szerepet. Más fajok
esetében az egyedek a területért harcolnak, viszont hierarchi-
kus problémáik nincsenek (nem falkában élnek). És vannak
olyan fajok is, melyek hierarchikusak is, és kötött territóriumuk
is van – az ember maga is ilyen faj. A területhez való ragasz-
kodásról itt legyen elég annyi, hogy „az én házam az én vá-
ram” szemlélet mintegy a génjeinkbe van kódolva. A „birtokon
belüli” egyedre, illetve a  falka rangsorában magasabban álló
falkatagra mint fölérendeltre tekint a  „birtokon kívüli”, illetve
a hierarchiában lejjebb álló, alárendelt egyed. (28)
A nem verbális megnyilvánulások gyökere tehát visszanyúlik
az emberré válás elôtti idôkre. A spontán testbeszéd valójában
egyrészt az egyed komfort- vagy diszkomfortérzetét fejezi ki,
másrészt pedig vészhelyzetben az ösztönös harcolj vagy me-
nekülj reakció többé vagy kevésbé finomított, szublimált meg-
nyilatkozása. Ahogy a verbális beszéd még viszonylag primitív
embereknél is több ezer szóból áll, ugyanígy a  nem verbális

252
 Metakommunikáció

megnyilvánulások lehetséges száma is szinte megszámlálha-

tatlan. Viszont a  mindenkori konkrét megnyilatkozások értel-
mezésében sokat segít, ha a viszonyulásban felismerjük a fenti
alapvetô tényezôk szerepét.
A „harcolj”-reakciónak nem kell okvetlenül ökölharcba vagy
egyéb fizikai erôszakba torkollnia: egy kissé megemelt hang,
a  táguló orrcimpák vagy nyomatékosító jellegû kézgesztu-
sok, illetve fejmozdulatok is elegendôek arra, hogy jelezzék,
a beszélô az adott szituációban arra törekszik, hogy lenyomja
a másik felet, vagyis fölébe kerekedjen. Ugyanígy nem szüksé-
ges ténylegesen felkötni a nyúlcipôt, mert akár egy elkapott te-
kintet is elegendô, hogy – mintegy a szabadulás útját keresve
– utaljon a menekülés szándékára, vagy ami azzal egyenértékû:
a behódolásra.
Ugyanígy a  kényelmetlenség/diszkomfort érzete is nagyon
sokféle formában megjelenhet a viselkedésben, de a megnyil-
vánulások legalapvetôbb közös vonása, hogy mindegyikben az
illetô személy fizikai és/vagy pszichés feszültsége mutatkozik
meg. A komfortérzet, vagyis hogy az illetô kényelmesen és jól
érzi magát, a fizikai oldottságban nyilvánul meg.
Minthogy a  testbeszéddel foglalkozó könyvek igyekeznek
módszeresen számba venni a  konkrét megnyilvánulásokat és
azok üzenetét, és én magam is egy egész kötetet szenteltem már
a metakommunikációnak (30), ezért itt csak a tapasztalatok sze-
rint legalapvetôbbnek bizonyult megnyilvánulásokat említem.1
Két ember között a  viszony végtelenül sokféle lehet, és
egy komplex kapcsolatban akár a  felek egész élettörténete
is benne lehet. De ha a  lehetôségeket a  modellek szintjére
leegyszerûsítjük, akkor azt mondhatjuk, hogy a  felek között
vagy egyenrangú, vagy alá-fölérendeltségi viszony van. (Fon-
tos leszögezni, hogy itt most nem társadalmi értelemben vett
hierarchiáról, vagyis például szülô-gyerek tanár-diák, fônök-
beosztott viszonyról beszélünk, hanem pszichikai szempont-
ból vizsgáljuk a két ember kapcsolatát, és ez teljesen függet-
len a  társadalmi pozíciók viszonyától, akár azzal ellentétes is
lehet!) Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy egy személy a  másik
félre tekinthet mint (pszichikailag) egyenrangú partnerre, de
tekinthet rá, mint hozzá képest alá- vagy fölérendelt pozíció-
1
Joe Navarro magyarul is megjelent Beszédes testek címû könyve nemcsak
a konkrét testbeszéd-megnyilvánulások „katalógusát” ismerteti, hanem azok
összefüggését az agy limbikus rendszerének ösztönös reakcióival is (105).

253
Kreatív kommunikáció

ban lévôre. Metakommunikációs megnyilvánulásaival mintegy

megajánl neki egy viszonyt, amit aztán a  másik (ugyancsak
a metakommunikációjával) elfogad vagy nem fogad el. Amikor
a felek pszichikai szinten nem fogadják el egymást, az eléggé
megnehezíti és nyögvenyelôssé teszi a  kettejük közötti kom-
munikációt. Az elfogadás és el nem fogadás különféle variációi-
ba itt most nem megyünk bele, legyen elég annyi, hogy a krea-
tív kommunikáció alapfeltétele az egyenrangú viszony, amiben
a felek természetszerûen kölcsönösen elfogadják egymást.
A másik félhez való viszonyulás a négy alapmagatartás (1.
alárendelôdô vagy szubmisszív, 2. agresszív, 3. domináns és
4. egyenrangú vagy asszertív) valamelyikének a  felvételében
nyilvánul meg.
Egy magatartás kifejezésében természetesen benne van
a test minden porcikája, de a kivitelezésre itt is érvényes, hogy
a fejben dôl el minden.
Bár kétségtelen, hogy például a  kézgesztusok, a  láb tar-
tása vagy a  törzs pozíciója nagyon látványosak lehetnek, de
az igazság az, hogy amit ezek a megnyilvánulások kifejeznek,
az általában hamarabb megjelenik a  tekintetben, az arckife-
jezésben, a fej mozgásában vagy mozdulatlanságában, illetve
a beszéddallamban. Ha ezeket megfigyeljük és értelmezzük, az
egyéb nem verbális megnyilvánulások nagy meglepetést már
valószínûleg nem fognak okozni.2

Pont a mondat végén

A beszéddallamnak elsô megközelítésben látszólag nincs köze

a látható testbeszédhez. Valójában pedig nagyon is szoros ös�-
szefüggésben van az egyén testi-szellemi állapotának a feszült-
ségével, illetve oldottságával – mondhatni, leképezi azt. Az az
ember, aki szorong, aki kényelmetlenül érzi magát, aki menekül-
ne a helyzetbôl, akire nyomasztólag hat rá a másik fél személyi-
ségének a súlya, az fizikailag feszült, és ez a feszültség a hang-

2
Valószínûleg, de nem feltétlenül és minden esetben. A  bûvész vagy
illuzionista mûvészetének az egyik titka, hogy virtuóz módon tudja
függetleníteni egymástól az arca, tekintete, a  kezei, a  lábai, a  törzse
különféle megnyilvánulásait, és többek között ezáltal tereli el a  nézôk
figyelmét onnan, ahol a trükk lényege, a „csalás” történik – persze ez a mi
szempontunkból nem tipikus példa, ezért itt nem is bontjuk ki bôvebben.

254
 Metakommunikáció

jában is hallható: a  beszûkült, monoton beszéddallam mintegy

akusztikusan érzékelteti, hogy az illetô meghúzza magát, igyek-
szik észrevétlen maradni, amennyire csak lehet – vagyis aláren-
delt szerepet játszik a  szituációban. A  monoton beszéddallam
következményeként a mondatok végén nem kerül le a pont (ami
pedig valamelyest oldhatná a feszültséget), és ettôl az sem de-
rül ki a beszédébôl, hogy tulajdonképpen hová akar kilyukadni.
A legvalószínûbb, hogy sehová – a levegôben maradt mondatvég
a közlés befejezetlenségét sugallja, a beszélô a másik féltôl várja,
hogy az feltegye az i-re a pontot, mondja ki a végsô szót, magya-
rán: ôt tekinti fônöknek, aki irányít. A beszûkült beszédhang-ter-
jedelem az eleven gondolkodás hiányáról árulkodik. (104)
Az agresszív ember ugyancsak feszült, de ô éppen hogy nem
hódol be a másik félnek, hanem fölébe akar kerekedni, le akar-
ja gyôzni. Nem szorong, hanem fél – ez azt jelenti, hogy nem
fojtja magába a  feszültségét, hanem a  másik fél elleni táma-
dásban igyekszik levezetni. Ezért aztán a beszéddallama sem
szûkül be, hanem éppen ellenkezôleg: extrém módon kiszéle-
sedik. Ha a  normál beszédhangsáv körülbelül egy kvint vagy
egy oktáv, akkor az agresszív indulat ezt legalább két oktávra
növeli. S minthogy az agresszív embernek nagyon is világosan
az a célja, hogy a másikat legyôzze és (legalábbis képletesen)
elsöpörje, ezért beszéde tele van kôkemény indulati hangsú-
lyokkal, és a mondatok végén a „pontot” (vagy inkább már fel-
kiáltójelet) erôvel szúrja le.
Az agresszívnek nyilvánvaló célja, hogy fölérendelt pozíció-
ban legyen partnerével szemben, akire alárendeltként tekint,
és erre erôvel törekszik. Van azonban egy másik alapmagatar-
tás: a domináns, aki nem erôlködik, fizikailag oldott, nyugodt
– tudja, hogy ô uralja a helyzetet, ezért nem kell erôvel „rála-
pátolnia”. Az oldottság a  hangjában is hallható: nincs benne
feszítés, erôlködés, a  beszéddallamsáv szélessége körülbelül
egy oktáv, és a  mondatok végén a  pont lazán, mintegy „ma-
gától” esik a helyére, aminek az az üzenete, hogy kikerekedett
a mondat, kikerekedett a gondolat. Minthogy az ilyen mondat-
végi pontok a beszéd közbeni természetes, finom feszültségin-
gadozások közepette is kifejezetten nyugvópontot jelentenek,
ezért azt a benyomást keltik, hogy a beszélô ténylegesen ide
akart kilyukadni, vagyis céltudatos: tudja, hogy mit beszél.
Míg a domináns egy nyugodt, fölérendelt pozícióból tekint alá
a másik félre, mint egy uralkodó, addig az asszertív magatartású

255
Kreatív kommunikáció

ember egyenrangú viszonyt ajánl meg partnerének. Fizikailag ez

a magatartás is oldott, a beszéddallam hajlékony, a szélessége egy
kvint vagy egy oktáv, és amikor kikerekedett a gondolat, a mondat
végén ugyanúgy lazán lekerül a pont, mint a dominánsnál. Vagyis
az asszertív magatartás ugyancsak céltudatos benyomást kelt.
Tehát ha valaki rövid (de legalábbis belátható terjedelmû)
mondatokban beszél, és az ereszkedô dallamú mondatok végén
„leteszi a pontot”: az meggyôzô, céltudatos benyomást kelt.
Viszont a levegôben maradó mondatvégek, illetve a végtelenített,
kacskaringós körmondatok a  céltudatosság hiányát sugallják: az
illetô nem igazán tudja, hová akar kilyukadni – nem meggyôzôdésbôl
beszél, hanem csak valamiféle megfelelési kényszerbôl.

A fej mozgása és mozdulatlansága

Az asszertív és a  domináns magatartás közötti különbség

elsôsorban nem is a beszéddallamban mutatkozik meg, hanem
fej mozgásában, illetve mozdulatlanságában. A fej mozgásának
alapvetôen két fajtájára érdemes figyelni. A függôleges irányú,
dinamikus mozdulatok nyomatékosítanak, ezért agresszív be-
nyomást keltenek. Az ilyen gesztusok lényegében egyenértékûek
azzal, mintha a beszélô az öklével az asztalt verné.
A picit elôrehajtott, és oldalra döntött fej viszont bizonytalan,
határozatlan benyomást kelt. Amikor a pár hónapos, egy-, legfel-
jebb kétéves gyereket a  felnôtt a  karjára veszi, a  picinek egy idô
után elfárad a  nyakacskája, elnehezül a  testéhez képes aránylag
nagy fejecskéje, és a  felnôtt vállára hajtja – ebben a  pozícióban
kényelmesen és biztonságban érzi magát, bizalommal odasi-
mul a gondviselôjéhez: ez az állapot maga az ôsbizalom. Késôbb,
felnôtt korban többnyire olyankor jön elô az oldalra hajtott fejnek
ez a gesztusa, amikor az illetô kicsinek, gyengének, bizonytannak
érzi magát, és a legszívesebben odahajtaná a fejét valakinek a vál-
lára. Ez a megnyilvánulás persze a két fél viszonyában az alárendelt
pozíciót sugallja, de van még egy nagyon fontos üzenete: a  biza-
lom a partner iránt – és ha ô bízik a partnerben, akkor a partner is
bízhat ôbenne. Amennyiben az illetô alárendelt pozícióban van, de
nem bízik a másikban, akkor elmarad az oldalra döntés, marad az
elôre lehorgasztott, és ebben a pozícióban mozdulatlan fej.
A mozdulatlan fej emelt változata viszont fölényt, fölérendelt-
séget sugall. És a mozdulatlan fej az oldott, laza testtel (és fôleg

256
 Metakommunikáció

laza nyakizmokkal!) különös kontrasztot képez, aminek pszichés

ereje van: a lesben álló, figyelô és ugrásra kész ragadozó benyo-
mását kelti, vagyis fizikai erôlködés nélkül domináns.
Az egyenrangú viszonyt megajánló asszertív magatartás
tulajdonképpen ötvözi az elôbbi három magatartás jelleg-
zetes megnyilvánulásait, és a  fej esetében ez pici, de vál-
tozatos irányú, a  törzshöz képest kötetlen mozgást jelent.
Ugyanis ez nem egy statikus viszony: az, hogy valaki egyen-
rangú félként tekint a  másikra, valójában egy dinamikus
egyensúlyi állapot fenntartását jelenti. Megadja a tiszteletet
a másiknak (ezzel alárendeli magát neki), de el is várja a tisz-
teletet a másiktól (ezzel fölé rendeli magát a másikkal szem-
ben) – ha ez kölcsönös, akkor a felek státusza folyamatosan
„libikókázik”.
Gondoljunk bele: a köszönés, a kölcsönös tiszteletadás so-
rán (fôleg, ha még meg is hajlunk) alárendeljük magunkat a má-
sik félnek, és ezzel mintegy megemeljük az ô státuszát. Ha ez
mindkét irányban megtörténik, akkor „kvittek vagyunk”, a kap-
csolat egyenrangú.
És gondoljunk bele: ha köszönünk valakinek (vagyis fölemel-
jük a státuszát, és alárendeljük magunkat neki), és ô nem viszo-
nozza ezt, azzal mintegy „elakad a libikóka” – és ez egy nagyon
durva sértés és megalázás!

A szemkontaktus

A szem a  lélek tükre – természetes hát, hogy ha két ember

meg akarja ismerni egymást, és lelkileg is közel akar kerülni
egymáshoz, akkor hosszan néznek egymás szemébe. A hos�-
szan kitartott szemkontaktus két ember koncentrált figyelmé-
nek kölcsönös egymásra irányítása. Ez a leggyakrabban szerel-
mesek között történik meg.
Ha viszont nem az intim kapcsolatból fakad, akkor óhatat-
lanul a párbajozó ellenfelek összecsapás elôtti pillanatait idé-
zi a  helyzet: felmérik egymást, próbálják kitalálni a  másik fél
szándékát, hogy egy pillanat törtrészével meg tudják elôzni.
Szerelmesek és párbajozó ellenfelek: két véglet a sokféle le-
hetséges kapcsolat között, és a tartós szemkontaktus is ennek
megfelelôen egy végletes, kiélezett szituáció megnyilvánulása.
Amikor azonban egy másik emberrel beszélgetünk, a szemkon-

257
Kreatív kommunikáció

taktus legtöbbször nem folyamatos: tekintetünk ingázik a part-

ner tekintete és a  környezet között. Ha az illetôvel való kap-
csolatunk nem túl szoros és intenzív, akkor ez a természetes:
meghallgatjuk ôt, és figyeljük, hogyan reagál a mi szavainkra,
de figyelmünk körébôl nem zárjuk ki a környezetet sem. Ezért
aztán a tekintetünk a beszélgetés idejének csak egy töredéké-
ben találkozik. Hogy ez a töredék hány százalék lehet, azt nincs
sok értelme számszerûsíteni. Különbözô egyének és különbözô
kultúrák között ebben a tekintetben nagy a szórás.
Vannak azonban a  beszélgetésben kitüntetett pillanatok,
amikor súlya és jelentôsége van a  tekintetek találkozásának:
tudniillik amikor kikerekedik egy-egy gondolat, vagyis a mon-
dat végén lekerül a pont. A szemkontaktus jelentôsége ilyenkor
ugyanis az, hogy a beszélô ebbôl kap visszajelzést a partnertôl,
hogy mit reagál, hogyan viszonyul a hallottakhoz. Mondat köz-
ben (vagyis amíg még nem kerekedett ki a gondolat) a beszélô
csak azt láthatja, hogy a  másik figyel-e egyáltalán a  szavaira
vagy sem; érdemi reakciót azonban csak a gondolat egészének
a megszületése után várhat.
Annak, hogy a beszélô nyitott az ôt hallgató másik fél reagá-
lására, vagyis számít a  véleményére, a  legfontosabb mutatója
az, hogy a  mondat végén (amikor lekerült a  pont) a  szemébe
néz, amivel kimondatlanul is kérdezi ôt: „Mit szólsz hozzá? Ne-
ked mi a  véleményed?” Amire a  másiknak nem kell feltétlenül
szavakban reagálni, az arca, a tekintete, a testtartása pontosan
jelzi, hogyan viszonyul a hallottakhoz. A mondatvégi szemkon-
taktus éppen ezért hitelesíti is az elhangzott szavakat: a beszélô
mintegy azonosul azzal, amit mondott, és vállalja a „megméret-
tetést”, hajlandó szembenézni az esetleges ellenvéleménnyel is.
Ugyanígy megvan annak is a jelentôsége, ha a beszélô mon-
dat közben partnere szemébe néz ugyan, de éppen a mondat
végén kapja el a  tekintetét. Ezzel ugyanis hitelteleníti saját
imént kimondott szavait: nem vállalja fel ôket, nem akar vagy
nem mer szembenézni az esetleges ellenvéleménnyel. Akár ag-
resszíven, akár meghunyászkodva teszi ezt, a lényeg ugyanaz:
nem azonosul a saját szavaival.

Azonosulás – megkérdôjelezés
A metakommunikáció legfontosabb üzenete éppen az, hogy
a beszélô azonosul-e azzal, amit mond, vagy sem.
Az azonosulás hitelesít: „Ezt mondom, és így is gondolom”.

258
 Metakommunikáció

Amikor a beszélô nem azonosul azzal, amit mond, ez fakadhat sok

esetben a meggyôzôdés hiányából, illetve megfelelési kényszerbôl,
ilyenkor a metakommunikáció üzenete többnyire tudattalanul lep-
lezi le a beszélôt: „Ezt mondom, de nem ezt gondolom…”
A metakommunikáció többnyire tudattalan ugyan, de – tu-
datosítható! És az, hogy a beszélô nem azonosul a saját szava-
ival, lehet tudatos kommunikációs eszköz is a részérôl, például
az ironikus megfogalmazás esetében. Ilyenkor a metakommu-
nikáció üzenete tudatos:

Ezt mondom, DE NEM EZT GONDOLOM!

Az alapmagatartások legfontosabb jellemzôi

Szubmisszív (a másik fél alá rendeli magát):

• feszült fizikum
• a fej döntögetése fôleg jobbra-balra
• meg-megtörô szemkontaktus, a  mondat végén elkapott
tekintet
• beszûkült és lezáratlan beszéddallam, levegôben maradó
mondatvégek

Agresszív (a másik fél fölé rendeli magát):

• feszült fizikum
• függôleges irányú, nyomatékosító fejmozgás
• folyamatos szemkontaktus, „szúrós tekintet”
• erôvel kiszélesített beszéddallam, erôs nyomatékú hang-
súlyokkal, erôbôl lezárt mondatvégek

Domináns (a másik fél fölé rendeli magát)

• oldott fizikum
• mozdulatlan fej
• folyamatos szemkontaktus
• normál szélességû beszéddallam (egy kvint vagy egy ok-
táv), a mondatok vége természetesen lezár (a pont leke-
rül a helyére)

Asszertív (a partnert egyenrangú félként kezeli)

• oldott fizikum
• a vállhoz képest kötetlen, változatos irányú kis fejmozgások

259
Kreatív kommunikáció

• nem feltétlenül folyamatos, de viszonylag sok szemkon-

taktus, fôleg a mondatok végén
• normál szélességû beszéddallam (egy kvint vagy egy ok-
táv), a mondatok vége természetesen lezár (a pont leke-
rül a helyére)

Ezek persze csak a  leggyakoribb, legáltalánosabb megnyilvá-

nulások. Szinte mindenkinek vannak vagy lehetnek egyéb, csak
rá jellemzô egyéni megnyilvánulásai.
De érdemes kipróbálni: ha valaki a fenti magatartások vala-
melyikét felveszi úgy, hogy a jellemzôket pusztán „technikából”
valósítja meg (vagyis valódi érzés/indulat nélkül), a  technika
visszahat a lelkiállapotra – egyszer csak valós érzések/indula-
tok kezdenek mûködni!
És ha megpróbáljuk ugyanazt az egy mondatot (például: „Jó
napot kívánok, örülök, hogy látjuk egymást”) elmondani egy-
más után a  különbözô magatartásokból, akkor azt tapasztal-
juk, hogy a  magatartás üzenete felülírja a  szavak üzenetét:
mind a négy esetben más lesz a szöveg narratívája.
Láthatjuk, hogy a  metakommunikáció a  kreativitás egyik
kulcsfontosságú eszköze a  kommunikációban: hitelesítheti,
vagy éppenséggel idézôjelbe teheti az elhangzott szavak értel-
mét, ironikus felhangot vagy új narratívát adhat neki.
Éppen ezért elsôsorban nem elméleteket kell olvasni róla,
hanem ki kell próbálni a gyakorlatban!

Gyakorlatok

7/1. Alapmagatartások

Otthon, a tükör elôtt próbáld ki egymás után mind a négy alap-

magatartást a „Jó napot kívánok, örülök, hogy látjuk egymást”
szöveggel!
Szubmisszív: meg-megtörô szemkontaktus, jobbra-balra
hajtott fej, levegôben maradó mondatvég.
Agresszív: folyamatos szemkontaktus, függôlegesen irányú,
nyomatékosító fejmozgás, erôvel leszúrt mondatvég.
Domináns: folyamatos szemkontaktus, mozdulatlan fej,
mondat végén lazán letett pont.

260
 Metakommunikáció

Asszertív: változatos irányú, de pici fejmozgások, viszonylag

sok szemkontaktus, fôleg a mondat végén, lazán leejtett pont-
tal párosítva.
Ne akarj színészkedni, csak törekedj a három megnyilvánu-
lás koordinálására, összehangolására! 
Írd le, mit tapasztaltál!
Melyik magatartást volt a legnehezebb felvenni? Miért?
Milyen érzéseket keltettek benned az egyes alapmagatartások?
Törekedj minél részletesebb leírásra!
Ne feledd: a  metakommunikációs eszközeidet akkor vagy
képes tudatosan birtokba venni, ha szavakban (ami egy másik
közlésmód!) is meg tudod fogalmazni a mûködésüket!
 

7/2. Azonosulás – megkérdôjelezés

Valóban azt üzened, amit üzenni akarsz? Az alábbi kérdésekre

adott válaszokban a szavak tartalmát a hanglejtés (a mondat vége
a levegôben marad vagy lekerül a pont), a mondatvégi szemkon-
taktus vagy annak hiánya, a  dinamika (feszült vagy oldott fizi-
kum), a fej mozgása vagy mozdulatlansága, és metakommuniká-
ció egyéb megnyilvánulásai vagy igazolják, vagy megkérdôjelezik.
Másként szól egy meggyôzôdéses és másként egy meg­gyô­
zô­dés nélküli vagy egy ironikus válasz.
Konkrétan milyen metakommunikációs eszközzel érzékel-
tetheted a különbségeket?
Az egyes kérdésekre válaszolva próbáld ki mindhárom va-
riációt!
A társaid pontosan értették az üzenete(ke)t?
Milyen volt a film? – Jó volt
Nem unatkoztatok? – Nem unatkoztunk
Jól éreztétek magatokat? – Jól éreztük magunkat
Szereted a barokk zenét? – Nagyon szeretem
Tetszik az új ruhám? – Nagyon tetszik
Izgalmas volt a könyv? – Nagyon izgalmas
Érdekes volt, amit Géza mesélt? – Nagyon érdekes
Szeretik egymást? – Szeretik
Szép volt a menyasszony? – Szép volt
Finomakat ettetek? – Finomakat
Kedvesek voltak a háziak? – Nagyon kedvesek
Érdekel, hogy mi történt? – Nagyon érdekel

261
Kreatív kommunikáció

7/3. Saját történet

Mondj el egy olyan saját, valós történetet, amelyben a maga-

tartásnak befolyásoló szerepe volt a  történet végkimenetele
szempontjából (vagyis a  metakommunikáció üzenete felülírta
a szavak üzenetét)! A kulcsfontosságú megnyilvánulást próbáld
felidézni a lehetô legrészletesebben!

7/4. Mi lett volna, ha…

Mondj el egy olyan saját, valós történetet, amelyben a maga-

tartásnak befolyásoló szerepe volt a  történet végkimenetele
szempontjából, aztán próbáld meg kitalálni, mi történt volna,
hogy ha más lett volna a  metakommunikáció: mi lett volna
a  történet új forgatókönyve! A  kulcsfontosságú megnyilvánu-
lást próbáld meghatározni a lehetô legpontosabban!

7/5. Asszertivitás

Keress egy olyan történetet, amelyben a te asszertív viselke-

désed (vagy a történet egy másik szereplôjéé) oldott meg vala-
milyen problémát vagy konfliktust! Milyen konkrét verbális és
nem verbális megnyilvánulások játszottak ebben döntô sze-
repet? (Ha nem jut eszedbe ilyen történet, akkor keress egy
filmbôl vett példát!)

262
ZÁRSZÓ

Az nincs.

A kreativitás nyitott, lezárhatatlan.

263
FELHASZNÁLT IRODALOM

1. Andersen, Hans Christian: A rendíthetetlen ólomkatona.

http://www.sgyak.u-szeged.hu/tanar/nyemcsokne/lapok/
ca_olomkatona.htm
2. Asimov, Isaac: A  végsô válasz. Fordította: Hadú Gábor.
http://tobias.web.elte.hu/asimov/vegsovalasz.html
3. Arisztotelész: Retorika. Fordította: Adamik Tamás. Gon-
dolat Kiadó, Budapest, 1982.
4. Bronson – Wilson: Social Psychology. Long man – An
im print of Addison-Wesley Educational Publishers Inc.
1999.
5. Axtell, Roger E.: Gesztusok. Fordította: Cserna György.
Pécsi Direkt Kft. ALEXANDRA Kiadója, 1997.
6. Bandler, Richard – Grinder, John: Patterns of the Hip­
no­tic Techniques of Milton H. Erickson, M.D. Grinder &
Associates Scotts Valley, CA 95067, 1975. vii–ix.
7. i. m. 147.
8. i. m. 148.
9. i. m. 213–214.
10. Bandler, Richard – Grinder, John: The Structure of Magic
– A Book about Language and Therapy I–II. Science and
Behavior Books, Inc., Palo Alto, California, 1975. 57–88.
11. Berckhan, Barbara: Verbális önvédelem. Bioenergetic Ki-
adó, Budapest, 2013. 48–59.
12. Berne, Eric: Emberi játszmák. Fordította: Hankiss Ágnes.
Budapest, 1987, 41–44.
13. Black Friday eredete: http://www.bmybrillionaire.com/#!black-
fri­day-trtnete/cmta
14. Brecht, Bertolt: A szecsuáni jólélek – Példázat. Fordítot-
ta: Nemes Nagy Ágnes. In Bertolt Brecht színmûvei, II.
kötet. Magyar Helikon, Budapest, 1964. 349.
15. Brook, Peter: Az üres tér (The Empty Space) Fordította:
Koós Anna. Európa Könyvkiadó, Budapest, é. n. 33.

264
 Felhasznált irodalom

16. Brook, Peter: Változó nézôpont – Írások 1946–1987.

Fordította: Dobos Mária. Orpheusz Könyvkiadó – Zug-
színház, 2000. 278–280.
17. Charvet, Shelle Rose: Words That Change Mind – Ma­te­
ring the Language of Influence. Kendall/Hunt Publishing
Company, Dubuque, Iowa 52002, é. n. 15–20.
18. i. m. 21–28.
19. i. m. 29–44.
20. i. m. 45–58.
21. i. m. 59–72.
22. Cialdini, Robert: HATÁS – A befolyásolás pszichológiája.
Fordította: Garai Attila. HVG Könyvek, Budapest, 2009.
23. i. m. 119–120.
24. i. m. 137.
25. i. m. 207–208.
26. Csáky István Dr.: Tárgyalástechnika.  Exel Kiadó, Buda-
pest, é. n. 79–81.
27. Csuang-ce: A pillangó. Fordította: Hamvas Béla. In Ham-
vas Béla: Antologia humana. Életünk Könyvek, Szombat-
hely, 1990. 38. 
28. Dezsényi Péter: Kérd kölcsön a medve kalapácsát – de úgy,
hogy oda is adja! Bagolyvár Kiadó, Budapest, 2002. 17.
29. i. m. 108–109.
30. Dezsényi Péter: NEM MONDOD! – A  metakommuniká-
ció technikája színészeknek és nem színészeknek. Medici-
na Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2010.
31. Diggles, Dan: Improv for Actors. Allworth Press, New
York, 2004. 11–21.
32. i. m. 217.
33. Dobosy Antal: Zen szöveggyûjtemény – Szútrák, kóanok,
versek, eredeti tanulmányok és mai modern zen írások.
A  Tan Kapuja Buddhista Fôiskola jegyzete, 2005. 57.
http://terebess.hu/zen/mesterek/Zenszoveg.pdf
34. Eco, Umberto: Nyitott mû. Európa Kiadó, Budapest,
2006. 211–212.
35. Einstein, Albert levele Gandhihoz http://www.open­
cul­t ure.com/2013/01/albert_einstein_expresses_his_
admiration_for_mahatma_gandhi.html
36. Epiktétos: Kézikönyvecskéje – vagyis a stoikus bölcs brevi-
áriuma. Fordította: Sárosi Gyula. Gladiátor Kiadó, é. n. 32.

265
Kreatív kommunikáció

37. Erickson, Milton H: Advanced Techniques of HYPNOSIS

AND THERAPY – Selected Papers of Milton H. Erickson,
ed. by Jay Haley. Grune & Stratton, New York – London,
é. n. 131.
38. Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia. Magvetô Könyv­
kiadó, Budapest, 1984. 10.
39. F. Várkonyi Zsuzsa: Már százszor megmondtam… – Ki-
utak az emberi 0000kapcsolatok zsákutcáiból. Ötödik
kiadás. Coué Egyesület, Veszprém, 1998.
40. Festinger, Leon: A kognitív disszonancia elmélete. Fordí-
totta: Berkics Mihály és Hunyady András. Osiris Kiadó,
Budapest, 2000. 76.
41. Fisher, Roger – Ury, William: A sikeres tárgyalás alapjai.
Fordította: Doubravszky Sándor. Bagolyvár Könyvkiadó,
Budapest, 1993.
42. Fisher, Roger – Shapiro, Daniel: Building Agreement –
Using Emotions When You Negotiate. Random House
Business Books, London, 2007. 6.
43. i. m. 25–51.
44. i. m. 41.
45. i. m. 52–71.
46. i. m. 72–93.
47. i. m. 94–114.
48. i. m. 87–88.
49. i. m. 52–53.
50. i. m. 183–199.
51. Franklin Benjámin Önéletrajza. Fordította: Pruzsinszky
Pál. Franklin-társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyom­
da Kiadása, Budapest, 1921. 80.
52. Freud, Sigmund: Álomfejtés. Fordította: Meller V. Ágnes.
Helikon Kiadó, Budapest, 1985. 84–94.
53. Gabnai Katalin: Drámajátékok – Bevezetés a drámapeda-
gógiába. Helikon Kiadó, Budapest, 2008.
54. Gandhi, Móhandász Karamcsand: Önéletrajz, avagy Az
igazsággal való próbálkozásaim története. Fordította:
Fridli Judit. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987. 301.
55. Gee, Val – Gee, Sarah: Business Improv – Experiential
Learning Exercises to Train Employees to Handle Every
Situation with Success. McGraw-Hill Companies, Inc.,
2011.

266
 Felhasznált irodalom

56. Germán teremtéstörténet http://mek.oszk.

hu/00100/00192/html/002.htm
57. Gordon, Thomas: E. T. – A szülôi eredményesség tanulá-
sa. Fordította: F. Várkonyi Zsuzsa. Gondolat Kiadó, Buda-
pest, 1990. 107.
58. Gordon, Thomas: V. E. T. – Vezetôi Eredményesség Tréning.
Fordította: Sziklai Hela. ASSERTIV KIADÓ, 2000. 109.
59. Gorkij, Makszim: Éjjeli menedékhely. Fordította: Gábor
Andor http://mek.oszk.hu/00400/00401/00401.htm
60. Haley, Jay ed: Advanced Techniques of Hypnosis and
Therapy: Selected Papers of Milton H. Erickson. Grune
and Stratton, New York 1967. 131.
61. Haley, Jay: Ordeal Therapy. Jossey-Bass Publishers, San
Francisco – London, 1984.
62. Hašek, Jaroslav: Švejk – Egy derék katona kalandjai a vi-
lágháborúban. Fordította: Réz Ádám. Madách Könyv- és
Lapkiadó n. v. Bratislava, 1986.
63. Hewitt, William W.: Hipnózis kezdôknek – A  tudatosság
és az önmegvalósítás új szintjei. Alexandra Kiadó, Pécs,
2009. 6.
64. Hofstede, Geert – Hofstede, Geert Jan: Kultúrák és szer-
vezetek – Az elme szoftvere. Fordította: Oláhné Szentessy
Éva. McGraw-Hill, 2005, VHE Kft, Pécs, 2008.
65. i. m. 57.
66. i. m. 81.
67. i. m. 80–96.
68. i. m. 115.
69. i. m. 115–152.
70. i. m. 166.
71. i. m. 175–20.
72. i. m. 216.
73. i. m. 211–259.
74. Hofstede, Geert honlapja: https://geert-hofstede.com/
hun­gary.html
75. Horváth Magdolna: Double bind – kettôs kötés: önel-
lentmondást tartalmazó kommunikáció. http://www.
ko­loknet.hu/csalad/konfliktus/double-bind-kettos-kotes-
onellentmondast-tartalmazo-kommunikacio/
76. Hubay Miklós: Színház a  cethal hátán http://dia.pool.
pim.hu/html/muvek/HUBAY/hubay00030a/hubay00031/
hubay00031.html

267
Kreatív kommunikáció

77. Huxley, Aldous: The Perennial Philosophy. Chatto &

Windus, London, 1947. 51.
78. Johnstone, Keith: IMPRO – Improvizáció és a  színház.
Fordította: Honti Katalin. Kiadja: A Közmûvelôdés Háza,
Tatabánya, 1993. 35.
79. i. m. 96.
80. i. m. 100.
81. i. m. 106.
82. i. m. 118.
83. i. m. 137.
84. Kafka, Franz: A császár üzenete. In Kafka, Franz: Elbeszé-
lések. Fordította: Gáli József. Európa Könyvkiadó, Buda-
pest, 1973. 199.
85. Kaláka, címszó: Néprajzi Lexikon http://mek.oszk.
hu/02100/02115/html/2-1770.html
86. Kapujanincs átjáró – Kínai csan-buddhista példázatok.
Helikon Kiadó, Budapest, 1994.
87. Karinthy Ferenc: A schwartzi modell. In Karinthy F.: Ba-
racklekvár és más történetek. K. u K. Kiadó, Budapest,
2001. 205–210.
88. Karinthy Frigyes: Görbe tükör – karcolatok, humoresz-
kek. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975. 43–45.
89. Karinthy Frigyes: Szavak pergôtüzében. Szépirodalmi Ki-
adó, Budapest, 1984. 13.
90. Keefe, Joseph A.: IMPROV YOURSELF – Business
Spontaneity at the Speed of Thought. John Wiley & Sons,
Inc., Hoboken, New Jersey, 2003. 102–103.
91. Királyhegyi Pál: Elsô kétszáz évem. Gondolat kiadó, Bu-
dapest, 1979. 378–379.
92. Koestler, Arthur: A  teremtés (The Act of Creation). For-
dította: Makovecz Benjámin. Európa Könyvkiadó, Buda-
pest, 1998. 23–24.
93. Koppett, Kat: Training to Imagine – Practical Impro­
vi­sational Theatre Techniques to Enhance Creativity,
Team­work, Leadership and Learning. Stylus Publishing,
Sterling, Virginia, 2001. 34–38.
94. i. m. 195–196.
95. i. m. 107–108.
96. Korem, Dan: The Art Of Profiling – Reading People Right
The First Time. International Focus Press, Richardson, Te-
xas, 1997.

268
 Felhasznált irodalom

97. i. m. 51.
98. i. m. 55–72.
99. Laing, R. D.: Tényleg szeretsz? Fordította: Tandori Dezsô.
Helikon Kiadó, Budapest, 1983. 61–62.
100. Mandela, Nelson beszéde 1994. május 24–én https://
www.youtube.com/watch?v=mHewL3KG-sc
101. Mann, Thomas: Mario és a  varázsló Fordította: Sárközi
György. In Mann: Válogatott elbeszélések. Európa Könyv-
kiadó, Budapest, 1973. 450., 463.
102. Marcus Aurelius: Elmélkedései. Fordította: Huszti József.
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983. 49.
103. McKee, Robert: STORY – Substance, Structure, Style, and
the Principle of Screenwriting. HarperCollins Publishers
1997. 11.
104. Montágh Imre: Tiszta beszéd. Holnap Kiadó, Budapest,
2001. 12.
105. Navarro, Joe: Beszédes testek – Egy FBI-ügynök ember-
ismereti kézikönyve. Fordította: Bánföldi Tibor. Nyitott
Könyvmûhely, Budapest, 2011
106. O’Connor, Joseph: NLP kézikönyv. Fordította: Dobrocsi
László. Bioenergetic Kft. Budapest, 2002. 145–152.
107. i. m. 175.
108. i. m. 175–176.
109. i. m. 176–177.
110. Oech, Roger Von: Kupán csapott ésszerûség. Fordította:
Gázsity Mila. Édesvíz Kiadó, Budapest, 1993. 135–136.
111. Örkény István: Az élet értelme. In Egyperces novellák.
Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984. 54.
112. Örkény István: Tóték. Tragikomédia két részben. Szépiro-
dalmi Könyvkiadó, Budapest, 1982. 234., 258.,
113. Ôsrobbanás: Wikipédia szócikk https://hu.wikipedia.org/
wiki/Ôsrobbanás
114. Paterson, Randy J.: The Assertiveness Workbook – How
to Express Your Ideas and Stand Up for Yourself at Work
and in Relationships. New Harbinger Publications, Inc.,
Oakland, CA, 2000. 149–157.
115. Peck, M. Scott: Úttalan utakon – A szeretet, a hagyományos
értékek és a szellemi fejlôdés új pszichológiája. Láng Kiadó,
1990. A fordító neve nincs feltüntetve, a fordítás az alábbi
kiadás alapján készült: M. Scott Peck, M. D.: The Road Less
Travelled. Simon and Schuster, New York, 1978. 218–219.

269
Kreatív kommunikáció

116. Peseschkian, Nossrat: A tudós meg a tevehajcsár – Keleti

történetek, nyugati lelki bajok. Fordította: Adamik Lajos.
Helikon Kiadó, Budapest, 1991. 14.
117. Piczkó Katalin, Dr.: „Igen, de…” – az ellenvetés-kezelés pszi­
chológiája. http://www.marketingpirula.hu/cikkek/igen-de/
118. Pilinszky János: Beszélgetések Sheryl Suttonnal – Egy
párbeszéd regénye. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest,
1977. 13.
119. Pilinszky János: Végkifejlet – Versek és színmûvek. Szép-
irodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1974. 41.
120. Pilinszky János: Képzelt interjú. In Pilinszky János:
A  mély­pont ünnepélye – Próza, II. kötet. Szépirodalmi
Könyv­kiadó, Budapest, 1984. 221.
121. Polanski, Roman: Interjú a  Playboy magazinnak, 1971.
december. Idézi: Johnstone, Keith: IMPRO – Improvi­zá­
ció és a színház. Fordította: Honti Katalin. Kiadja: A Köz­
mû­velôdés Háza, Tatabánya, 1993. 129.
122. Puskin, Alexander: Anyegin. Fordította: Áprily Lajos
http://mek.oszk.hu/00400/00467/00467.htm
123. Rabbitörténetek http://www.zsido.hu/zsido-humor/201-
rabbitoertenetek
124. Rejtô Jenô: A  megkerült cirkáló http://mek.oszk.
hu/01000/01035/01035.htm
125. Rejtô Jenô: Három testôr Afrikában. Magvetô Albatrosz
Könyvek, Budapest, 1965. 5.
126. Sekida: Two Zen Classics: Mumonkan – Hekiganroku.
Translated with commentaries by Katsuki Sekida.
Weather­hill Inc, New York, 1996.
127. Shakespeare, William: Hamlet. II. Felvonás, 2. Szín. For-
dította: Arany János. In William Shakespeare összes
drámái, III. kötet, Tragédiák. Magyar Helikon, Budapest,
1972. 283.
128. Sinek, Simon: Start with Why – How Great Leaders
Inspire Everyone to Take Action. Penguin Group, USA,
2009. Magyarul: Kezdj A  Miérttel. Mayer Consulting
s.r.o. Komárno, 2013. 51–81.
129. Steiner, George: Örök Antigoné. Fordította: Fridli Judit.
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990. 17.
130. Stone Zander, Rosamund – Zander, Benjamin: The Art of
Possibility. Pinguin Books, London, 2002. 52–53.

270
 Felhasznált irodalom

131. Székely János: Caligula helytartója. In Székely János: Ös�-

szes drámái. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1999. 63.
132. Tájékoztató a  „KEOP 1–7. prioritás vonatkozásában ál-
talános tanácsadás ellátása” tárgyú eljárás eredményérôl
https://www.palyazat.gov.hu/doc/4204
133. TELL ME THERE’S A  HEAVEN, Zorán: Kell ott fenn egy
ország. Eredeti szöveg: Rea Christoper Anton, magyar
szöveg: Szevanovity Dusán, magyar elôadó: Zorán http://
www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/230/zoran/kell-ott-fenn-
egy-orszag-zeneszoveg.html
134. Thomson, Sean: Adidas reklámszöveg
135. http://www.citatum.hu/idezet/41939
136. Timár György: Nevetô lexikon és Agyrémszótár. Fekete
Sas Kiadó, Budapest, 2000.
137. Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia. Gondolat Kiadó,
Budapest, 1968. 27–28.
138. Ury, William: Tárgyalás nehéz emberekkel. Fordította:
Doubravszky Sándor. Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest,
1993. 71–72.
139. Wajda, Andrzej: Double Vision – My Life in Film. Faber
and Faber, London, 1989. 22–23.
140. Watzlawick, Paul: The Language of Change – Elements of
Therapeutic Change. W. W. norton & Company, New York
– London 1993.
141. i. m. 7.
142. i. m. 46–47.
143. i. m. 49–50.
144. i. m. 68.
145. i. m. 79–80.
146. i. m. 93.
147. i. m. 97.
148. Watzlawick, Paul – Bavelas, Janet Beavin – Jackson, Don
D.: Pragmatics of Human Communication – A  Study if
Interactional Patterns, Pathologies, and Paradoxes.W. W.
Norton & Company, New York – London, 1967. 231.
149. Watzlawick, Paul – Weakland, John H – Fisch, Richard:
Változás – A  problémák keletkezésének és megoldásá-
nak elvei. Animula Kiadó, é. n., Budapest.
150. i. m. 7.
151. i. m. 38.
152. i. m. 46–47.

271
Kreatív kommunikáció

153. i. m. 111–112.
154. Wittgenstein, Ludwig: Logikai filozófiai értekezés
(TRACTATUS LOGICO-PHILOSOPHICUS). Akadémiai Ki-
adó, Budapest, 1989. 90.
155. Zander, Benjamin – Zander Stone, Rosamund: The Art of
Possibility. Penguin Books, 2002. 1.
156. i. m. 52–53.
157. Zen koanok gyûjteménye http://koan.blog.hu
158. Zentai István: Meggyôzéstechnika és kritikai gondolkodás
a mindennapi gyakorlatban. Medicina Könyvkiadó, Buda-
pest, 2006. 19.

Nyomás és kötészet: Xxxxxxxx Nyomda, Yyyyyyy

Felelôs vezetô: Xxxxx Yyyyyyy

272