Hogyan Tudod Elkezdeni

You might also like

Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 32

Hogyan tudod elkezdeni?

Julianna Vellerné Lamos·2018. október 25., csütörtök


Fontos: ez a dokumentum a csoport tagjainak készült, csoporton kívüli megosztása, vagy a
benne szereplő információ bármely kereskedelmi /üzleti célú felhasználása tilos (és nem is
szép dolog).
FIGYELEM: a teljesség igénye nélkül, kezdeti lépéseknek szánjuk ezt a leírást, ennél sokkal
de sokkal több van a kalligráfiában, amit célzott olvasmányokkal, tanulmányokkal ismerhetsz
meg, tematikus workshopokon keresztül akár. Ajánljuk az élőben történő gyakorlást, ott
óriásit lehet fejlődni egy alkalommal is már, akik jártunk már műhelymunkán, mind
megerősíthetjük :)
Történeti és egyéb áttekintés nélkül 3 fő csapásirányt mutatunk be: amelyik tetszik, abba az
irányba el tudsz indulni a felsorolt kezdő eszközökkel. A lenti képek segítenek eldönteni,
melyiket próbáld ki.
Csapjunk is bele:
Első típus:
középkori gótikus abc
Italic abc - Buzogány Dezső tollából
Vágott hegyű kalligráfia - mártós toll
Tollak, tollhegyek: egyenes tollszár, és bele való különböző szélességű vágott tollszemek (pl.
Brause vágott hegyű tollszem különböző szélességben)
FIGYELEM: Kalligráfia szettekben ez kapható a leggyakrabban, viszont az instán/interneten
mostanság oly népszerű kecses íráshoz ő nem jó.
Az art-export művészellátóiban lehet kapni 2-4 mm szélesen író nádtollakat. (Nagymező utca,
Üllői úti Hobbyművész, stb). Utánmetszést igényelhet, nem biztos, hogy íráskész.
Ha valaki nem akar mártani, patronos vágott hegyű toll: Pilot Parallel pen különböző
méretekben kapható.
papír: sima fénymásolópapír
tinta: festékbolti fapác tetszőleges állagúra hígítva

Második típus:
Ecsetfilcek: kisebb és nagyobb ecsettel
összehasonlítás
Ecsetfilc
Tollak: Pentel Touch, Tombow Dual, Tombow Fudenosuke, Crayola Broad tip, ICO XXL,
Ecoline, Artline Stix, Kuretake, Sakura Koi, Fibralo, Sharpie Stained (textilfilc), Zebra Pen,
Zig Art&Graphic Twin, Copic, stb. De lehet víztartályos ecsettel, vagy festőecsettel-
vízfestékkel/akvarelltintával is írni, azokhoz vízállóbb papír ajánlott.
Papír: Office Depot jegyzettömb, Rhodia tömbök (ponthálós, vonalas, négyzetrácsos), 120g-
os lézernyomtatópapír, markerpapír (pl. Canson 100 ív 70 grammos 2840 Ft)
FIGYELEM: léteznek papírboltban ecsetfilc megnevezésű gyerekfilcek, legnagyobbrészt
alkalmatlanok kalligráfiára, mert nem rugalmas a hegyük.
FIGYELEM2: a szálas ecsetből álló tollakkal nehezebb kezdőként általában írni, mint az
egyben maradó, rugalmas filchegyekkel.

Harmadik típus (nem a találkozás ;) ):


Flexibilis ponthegy ferde és egyenes tollszárban

Ponthegyű kalligráfia – mártós toll

Tollak: (a fenti képen látható) egyenes vagy ferde tollszár, beleilleszthető tollszemek pl:
Brause 361 hegy, Leonardt Steno, Leonardt Principal, Brause Rose, (az egyik legfőbb
különbség köztük a keménységük) Ha valaki nem akar mártogatni, kapható patronos szétnyíló
ponthegy: Ahab Flex vagy Pilot Falcon EF.
FIGYELEM: a klasszikus töltőtollak és számos ponthegy nem nyílik szét nyomás hatására
tehát a lenti videóban látható effektre nem képesek, ahogy a vágott hegyek sem.
Papír: Office Depot jegyzettömb, Karlalina füzetek, netről vagy a csoportdoksik között
található letölthető sorvezető 120 grammos papírra nyomtatva. Fontos: a megfelelő papír-
tinta-tollszem kombináció megtalálása, kikísérletezése némi időt vehet igénybe, egyéni
preferencia is befolyásolja.
Tinta: fapác hígítva, Winsor&Newton, Ecoline tinták, stb.

szakmai segítség, véleményezés: Buzogány Dezső, ezúton is köszönjük :)


képek: borítókép: Julien Chazal basztarda abc http://www.julienchazal.com/.../La.../Goth-
Batarde.html
ecsetfilces képek: Pinterest
ponthegyes kép: http://www.bespeakstudios.com/event/intro-pointed-pen-calligraphy-2/
vágotthegyű kép: https://chestofbooks.com/architecture/Cyclopedia-Carpentry-Building-4-
6/Gothic-Lettering.html
Jó gyakorlást kívánunk Nektek!

Gyakorláshoz...
Füzi Orsolya·2017. március 4., szombat
Sziasztok!
Néhány fontos infó a gyakorláshoz:
1.
Alap gyakorlatok, amikből a betűk fognak összeállni!!! Azt figyeljétek, honnan kezdődik a
vastagított rész, ecsetfilcnél ezt a toll enyhe nyomásával érhetitek el. Ezeket minden nap
érdemes gyakorolni.
https://www.facebook.com/groups/161629777686836/permalink/161832774333203/
http://tombowusa.com/lettering-practice-sheets.html

http://tombowusa.com/lettering-practice-sheets.html

2.
Ezeket az ingyenes gyakorlólapokat, a Tombow oldaláról letölthetitek!
https://www.facebook.com/groups/161629777686836/permalink/161747571008390/
https://www.facebook.com/groups/161629777686836/permalink/161747571008390/

Főbb albumok - Letteringhez


Füzi Orsolya·2017. április 5., szerda
Főbb albumok:
LETTERING Ecsetfilc-írás, rajz,színezés
1. Gyakorláshoz:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.163482094168271&type=3
2. ABC Betűk Drillekből :
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.165541437295670&type=1
3. Lettering technikák:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.165521423964338&type=3
4.Írás árnyékolásának menete képekben:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.192529291263551&type=1
5. Filc és papírfajták:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.161857657664048&type=3
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.162259110957236&type=3
6. Tombow:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.178199579363189&type=3
7. Ecoline:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.172537596596054&type=3
8. További ecsetfilcek:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.162503984266082&type=3
9. Inspirációk:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.162503984266082&type=3
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.187716381744842&type=3
10.Fotófeltöltés menete:
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.190050618178085&type=1

Kalligráfia, vagy Lettering?


Buzogány Dezső·2018. február 23., péntek
Úgy látom, hogy itt az ideje némi fogalomtisztázásnak. A legtöbben angol nyelvterületről
inspirálódnak, angol nyelvű vlogokat, oktatóanyagokat követnek, és az angol kifejezések
sokszor bonyolítják meg a dolgokat, generálnak nem kis vitát az értelmezésekben.
Most a műfaj neveit szeretném elsősorban tisztázni.
Calligraphy, Lettering. Brushlettering, vagy Brush calligraphy? Most akkor az ecsettel
festünk, rajzolunk, vagy írunk?
Calligraphy: kalligráfia, szépírás. Írás. Attól írás, hogy az egyes vonásokat (függetlenül attól,
hogy egy teljes betű, vagy egy betűnek csak egy része, mint a több vonásból álló középkori
gót betűknél például) egyetlen folyamatos mozdulattal húzzuk meg, vastagságtól,
árnyékolástól, formától függetlenül. Ettől írás. Eszközei: bármi, ami egy adott anyagon
nyomot hagy maga után. Nádtoll, madártoll, acélhegyű klasszikus tollszárak, ceruza,
golyóstoll, filc, ecset (lapos vagy hegyes), ecsetfilc, szénrúd, marker, Cola-pen, falapát,
partvis, stb).
Lettering: betűfestés, betűrajz. Amíg a kalligráfia folyamatos mozdulattal írja a vonást, a
betűrajz/betűfestés gyakran ugyanazt a vonást rajzolva építi fel, kontúr, kifestés,
utánárnyékolás, stb segítségével. Eszközei: bármilyen festésre, rajzolásra alkalmas eszköz.
Ceruza, toll, filc, ecset, ecsetfilc, stb.
Viszont itt van egy bonyodalom. Az angolszász nyelvterületen a lettering elsősorban
címfestők technikája volt. A szó nem tesz különbséget betűrajz és a betűfestés között. A
címfestők hagyományosan ecsettel festik, ÉS írják a betűket. És ők Hand Lettering - nek
hívják azt az folyamatos ecsetírást is, amit egy kalligráfus megkülönböztet a betűrajztól.
A kalligráfiában nincs lettering, a letteringben viszont a fenti bonyodalom miatt lehet
kalligráfia, bármilyen furán hangzik, hiszen az elmélet szerint meg nem.
Brush calligraphy vs. Brush lettering: Ugyanaz, mint fenn. Viszont mivel aki elsősorban
ecsettel, vagy csak azzal foglalkozik, óhatatlanul gyakrabban találkozik azzal, amikor a
lettering kifejezéssel minden ecsettechnikát egy név alá vesznek. Ezek rendszerint azok, akik
a hagyományos amerikai címfestők (Sign Painter Artist) öröksége nyomán foglalkoznak a
témával, és utódaik, követőik már nem érzékenyek a különbségekre.
Tehát: ugyan calligraphy az írás, lettering az rajz/festés, DE senki ne lepődjön meg azon sem,
ha egy youtuber egyik videójában így, másikban meg amúgy szerepel ugyanaz a technika.
Viszont ez jel arra, hogy valószínűleg az illető kevesebb ismerettel rendelkezik a műfajban, és
az elsősorban ecsettechnikákra korlátozódik.
3 hozzászólás
3131
Tetszik
HozzászólásMentés
Hozzászólások

Szabóné Beszterczán Brigitta Köszönjük az infót! 👍✍️📝

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 44 hete

Buzogány Dezső Igyekeztem tömöríteni, mert órákig lehetne mesélni és példákat hozni erről,
de kérdésekre szívesen válaszolok.
1

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 44 hete

Németh Orsolya Tényleg könyvet kéne írnod. 😊

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 44 hete

Buzogány Dezső Készül

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 44 hete

Szabó Szilvi Igeeen?😍


Kezelés
Tetszik
· Válasz · 38 hete

Válasz írása...

Julianna Vellerné Lamos nekem a partvis a kedvencem <3

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 44 hete

Buzogány Dezső Nyár, vödör víz, aszfalt, partvis. Méteres betűk, (vágott hegyű
"tolltechnika"), jó szórakozás. :-D

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 44 hete

Julianna Vellerné Lamos ja hogy ez komoly. no akkor duplán tetszik!! :D nincs előtted
lehetetlen :D

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 44 hete

Buzogány Dezső Komoly bezony :-D a vízkalligráfiának keleten komoly hagyománya van.
De latin betűkkel is gyakorolható.

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 44 hete

Julianna Vellerné Lamos Epp portorlok. Lehet azzal is mukodne :D

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 44 hete
Ingyenes, feliratkozáshoz kötött tanfolyamok, anyagok, vagy regeléshez sem kötött letölthető
fájlok
Julianna Vellerné Lamos·2018. május 20., vasárnap
Kedves Olvasó,
kérlek itt oszd meg azon linkjeidet, leírással, hogy mit látunk a linken majd, amelyek
feliratkozáshoz kötődnek, de ingyenesek. Mindezt azért, mert aki az anyagot készítette, annak
ebben munkája van, tiszteljük meg azzal, hogy feliratkozunk nála. Ha találasz valami szuper
linket, ne tartsd meg, oszd meg másokkal is, itt.
nyomtatható, regisztrációhoz nem kötött vonalas, pontrácsos, sokféle beosztású, sortávú
lapok:
https://www.printablepaper.net/category/calligraphy
ingyenes 7napos flourish tanfolyam emailben, feliratkozás kell hozzá:
https://amandaarneill.com/enter-resource-library/
Faux calligraphy/hamis kalligráfia: https://loveleighloops.teachable.com/p/faux-real-
calligraphy Simple to spectacular flourishing course:
https://loveleighloops.teachable.com/p/simple-to-spectacular March of the capitals
(nagybetűk): https://loveleighloops.teachable.com/p/march-of-the-capitals Brush pen crash
course: http://loveleighloops.com/community/ - ecsetfilcek, papírok, 3 napos "gyorstalpaló"
Mye De Leon 60 oldalas Styling the alphabet PDF ebookja. Feliratkozás:
http://myedeleon.us1.list-manage1.com/subscribe?
u=0145ba8278c949b8f102393ad&id=2586c47ea6 a beérkező emailben két guideline paper is
van.
1 hozzászólás
66
Tetszik
HozzászólásMentés
Hozzászólások

Herczeg Dóra Imola Bocsi, nagyon béna vagyok, nem találom, hogy szerkeszthetem-e a
dokumentumot. Ide teszek néhány kurzust, ami ingyenes, van ami már nem real time, de az
egyik (brush penek és papírok) az igen!
Faux calligraphy: https://loveleighloops.teachable.com/p/faux-real-calligraphy
Simple to spectacular flourishing course: https://loveleighloops.teachable.com/p/simple-to-
spectacular
March of the capitals (nagybetűk): https://loveleighloops.teachable.com/p/march-of-the-
capitals
Brush pen crash course: http://loveleighloops.com/community/ - ecsetfilcek, papírok, 3 napos
"gyorstalpaló"
Kezelés

loveleighloops.teachable.com
Faux Real Calligraphy

Tetszik
· Válasz · 31 hete
Julianna Vellerné Lamos elvileg meg kell nyitni, és belekattintani, de bemásolom!
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 31 hete

Herczeg Dóra Imola ááá most már látom... legközelebb már tudni fogom :D

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 31 hete
2018 Januári kihívás - betűről betűre
Julianna Vellerné Lamos·2018. július 15., vasárnap
Szia :)
Itt visszanézheted a januári betűgyakorló hónapot egy jobb és egy balkezes kalligráfus
bemutatásában.
https://www.cwdesign.studio/about-me/ https://bydawnnicole.com/about
Számok
https://www.youtube.com/watch?v=mQdZt0_L5E4&list=PLudVMb42qnkFuX4Koh-63-
j5Wkuma9bg-&index=28 https://www.youtube.com/watch?
v=09sRrneWLuA&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn&index=5
A, a
https://www.youtube.com/watch?v=E2EJzC6RE-
8&index=19&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=tCjrnraiWUg&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=2
B, b
https://www.youtube.com/watch?
v=5lbzI38TGdU&index=18&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=NYnTbTx5sxY&index=3&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE
C, c
https://www.youtube.com/watch?
v=EsqvkfpYhrU&index=15&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=eWn7cc0JERE&index=4&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE
D, d
https://www.youtube.com/watch?
v=daZiuFfVio0&index=14&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?v=F4u-
FjFn7f0&index=5&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE
E, e
https://www.youtube.com/watch?
v=1BKlBRze9b8&index=13&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=503H9Y21G3w&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=6
F, f
https://www.youtube.com/watch?
v=w0e7mlvvk20&index=10&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=CjtdN8Po4z4&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=7
G, g
https://www.youtube.com/watch?
v=Wev3CUcfy6M&index=11&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?v=-
uXrrvnZP3k&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=8
H, h
https://www.youtube.com/watch?
v=rq00snIxp_g&index=12&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?v=nvwhD-
CrUCk&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=9
I, i
https://www.youtube.com/watch?
v=EUM00pU53KY&index=9&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?v=VFQh_-
HEINI&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=10
J, j
https://www.youtube.com/watch?
v=2JpZ7pueyxo&index=8&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=rVtS3emwKaM&index=11&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE
K, k
https://www.youtube.com/watch?
v=8ZwtcKk15vI&index=7&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=glaVfQIpx7k&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=12
L, l
https://www.youtube.com/watch?
v=GtijzL4tU_s&index=25&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=0_BacXo_xqQ&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=13
M, m
https://www.youtube.com/watch?v=k5s-
f5OQTuI&index=20&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?v=ZNXHkAz-
c4c&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=14
N, n
https://www.youtube.com/watch?
v=U8vOJy4jqbs&index=22&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=f8k3dQkOtJ8&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=15
O, o
https://www.youtube.com/watch?
v=UOGLYvNi8q4&index=17&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=WyimuoXVjRE&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=16
P, p
https://www.youtube.com/watch?
v=NHFW4e1PknQ&index=16&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=LsIuIQ8E6Kw&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=17
Q, q
https://www.youtube.com/watch?
v=TibGacdOdPc&index=21&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=ttT7gITUpWw&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=18
R, r
https://www.youtube.com/watch?
v=CaK7eTV16eI&index=24&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=TXs7tIEuG54&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=19
S, s
https://www.youtube.com/watch?v=8gk2uXU6O-
s&index=23&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=2ErwNsh7UZw&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=20
T, t
https://www.youtube.com/watch?
v=hBIPMIlm8D8&index=26&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.facebook.com/bydawnnicole/videos/vb.104882712920606/954305001311702/?
type=2&theater
U, u
https://www.youtube.com/watch?
v=owbhxD30q6Q&index=27&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?v=S-
AdXHH0ls4&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=21
V, v
https://www.youtube.com/watch?v=Suiql-tQ--
k&index=28&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=yK6abxi5o7g&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE&index=22
W, w
https://www.youtube.com/watch?
v=cfGk4nRNsi8&index=29&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=fu487_Zt0mQ&index=23&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE
X, x
https://www.youtube.com/watch?
v=Y0EannnHzUA&index=6&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=IyS5K6oGdVE&index=24&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE
Y, y
https://www.youtube.com/watch?
v=l61KFCImPqg&index=4&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=kGFWJOxC10k&index=25&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE
Z, z
https://www.youtube.com/watch?v=Z-
0Vg7HCwF0&index=30&list=PLSRczpWvP_1EzRI1SytoiX9CWpzqW4-jn
https://www.youtube.com/watch?
v=vACQXagBv9A&index=26&list=PLLDZ8klzSBtptw2K2a390WJCGr4dcbjFE

Insta-inspiráció betűnként a januári kihívásból (2018)


Julianna Vellerné Lamos·2018. július 15., vasárnap
Szia :) Ha elakadtál, ha megnéznél több opciót, vagy ha inspirálódnál, ajánljuk az alábbi
insta minivideókat.
A
https://www.instagram.com/p/BfHD-67gC_z/
https://www.instagram.com/p/BeC-6o-FqNr/
https://www.instagram.com/p/BWA_n1hgfkW/
https://www.instagram.com/p/BUkS-psg37q/
B
https://www.instagram.com/p/Bdd_oO2FnqA/
https://www.instagram.com/p/BdjJUDUHW9s/
https://www.instagram.com/p/BdeDBTGnaoV/
C
https://www.instagram.com/p/Bdgg0Y_HGtN/
https://www.instagram.com/p/Bdf4Ya0BQKP/
https://www.instagram.com/p/BS09A_5gDt3/
D
https://www.instagram.com/p/BdiiobAhB9S/
https://www.instagram.com/p/BXYCxDZAvLk/
https://www.instagram.com/p/BS585jFAqex/
https://www.instagram.com/p/BbZCMCulN8X/
E
https://www.instagram.com/p/BTBzJgCgkZJ/
https://www.instagram.com/p/BAP1Dx9JPeG/
F
https://www.instagram.com/p/BTWB1D8ARyQ/
https://www.instagram.com/p/BQMWFThjips/
https://www.instagram.com/p/BQWixWBA6t0/
G
https://www.instagram.com/p/BdgvRVKBSe7/
https://www.instagram.com/p/BQPHDPrjA7D/
https://www.instagram.com/p/BAUe5lonKUZ/
https://www.instagram.com/p/BSMWEvjjXs2/
H
https://www.instagram.com/p/BAYah7CHKQp/
https://www.instagram.com/p/BQRe2t_jo6Y/
https://www.instagram.com/p/BBOYLvcwf18/
https://www.instagram.com/p/Bds6COBFCjF/
I
https://www.instagram.com/p/BQS3Rz0Aq3U/
https://www.instagram.com/p/BQURQFFjp5B/
https://www.instagram.com/p/BGcAJAMSp_V/
J
https://www.instagram.com/p/BQYYg9gDaTO/
https://www.instagram.com/p/BQVAtB5jt3F/
https://www.instagram.com/p/BQVZeWtgCiz/
https://www.instagram.com/p/BGfkNz2yp7j/
K
https://www.instagram.com/p/BQbFgndDu3s/
https://www.instagram.com/p/BQZjn3VgFEg/
https://www.instagram.com/p/BQYMlxmDHlb/
L
https://www.instagram.com/p/BQdtL1tDDnz/
https://www.instagram.com/p/BQcnj_SANOT/
https://www.instagram.com/p/BGk4k5zypxL/
M
https://www.instagram.com/p/BQed_mpDk81/
https://www.instagram.com/p/BAnGKzCI7z8/
https://www.instagram.com/p/BQdIepagk0M/
https://www.instagram.com/p/BGm85YpSp-M/
N
https://www.instagram.com/p/BQhJOs4DTcI/
https://www.instagram.com/p/BQi2r4gAuxD/
https://www.instagram.com/p/BAn49sDFC5_/
O
https://www.instagram.com/p/BQjtmXhjaSY/
díszített https://www.instagram.com/p/Bd-aYIDnb71/
https://www.instagram.com/p/Bd_RvqYBrO9/
https://www.instagram.com/p/BQi_yrKhLql/
https://www.instagram.com/p/Bd-EPeanplD/
P
https://www.instagram.com/p/BeA4n_onmIb/
https://www.instagram.com/p/BeBSMoShKdm/
https://www.instagram.com/p/BQmQIrHgPqL/
https://www.instagram.com/p/BX3u41qFCr-/
Q
https://www.instagram.com/p/BQo3Nk9Alu4/
díszített https://www.instagram.com/p/BeEUPHxnNHO/
https://www.instagram.com/p/BGwll3LkyRe/
https://www.instagram.com/p/BeHpvZXFYjW/
R
https://www.instagram.com/p/BeIjeEEHbi8/
https://www.instagram.com/p/BdiJULoBk44/
https://www.instagram.com/p/BQt7nNOgu-x/
https://www.instagram.com/p/BeB-RprB9-W/
https://www.instagram.com/p/BX9Z6ECj5AL/
https://www.instagram.com/p/BQyMcuFAG-Y/
S
https://www.instagram.com/p/BeGhPKdBmji/
https://www.instagram.com/p/BQt8CwwgXrv/
https://www.instagram.com/p/BQwFOPHFQCK/
https://www.instagram.com/p/BQt4I9QBArY/
T
https://www.instagram.com/p/BQweXz0Atgm/
https://www.instagram.com/p/BbuWuYfhgCa/
https://www.instagram.com/p/BYADNGkg8Nc/
https://www.instagram.com/p/BR3DJUsDtIo/
U
https://www.instagram.com/p/BQzGy8pAYn8/
https://www.instagram.com/p/BeQbtnSnM5z/
https://www.instagram.com/p/BeQvDp9hBQ1/
https://www.instagram.com/p/BeQUP38lI_9/
https://www.instagram.com/p/BePkPCQHQV4/
V
https://www.instagram.com/p/BBDOisAmtpE/
https://www.instagram.com/p/BQ1maGzAnxd/
https://www.instagram.com/p/BeVcGoBltlA/
https://www.instagram.com/p/BeRYYjGn75d/
https://www.instagram.com/p/Bb_ljfpFO4c/
W
https://www.instagram.com/p/BBDOisAmtpE/
https://www.instagram.com/p/BQ4Cfisg-Be/
https://www.instagram.com/p/BeTVreXHeWu/
https://www.instagram.com/p/BeTIGojnsll/
https://www.instagram.com/p/Bb9g9MZghHp/
X
https://www.instagram.com/p/BBDOisAmtpE/
https://www.instagram.com/p/BQ6rnO_gjG6/
https://www.instagram.com/p/BeV8SDgHxm0/
https://www.instagram.com/p/BeVqfuYFABx/
https://www.instagram.com/p/BeT0hztlzZZ/
Y
https://www.instagram.com/p/BQ9F9WvgUaC/
https://www.instagram.com/p/BRLh191AcoF/
https://www.instagram.com/p/BdMECYyHprN/
https://www.instagram.com/p/BYPovqhn_Oa/
https://www.instagram.com/p/BYPGf0FjpMH/
Z
https://www.instagram.com/p/BRBbvZvAAzt/
https://www.instagram.com/p/BdPOOt8HZMi/
https://www.instagram.com/p/BZAE7m1H6yR/
https://www.instagram.com/p/BQIudnVB78F/
https://www.instagram.com/p/BBMkE3wspr8/
Copperplate - 2018 szeptember
Julianna Vellerné Lamos·2018. augusztus 29., szerda
Copperplate
A Copperplate írásához fontos, hogy vonalazott lapunk legyen, vagy használjunk sorvezetőt a
papír alatt.
Ha nincs meg minden eszköz, amit szeretnél, nem baj, puha hegyű ceruza és négyzetrácsos
füzet legyen (ismertebb nevén kockás), vagy vonalas, és kezdd el. Hónap közben is ráérsz
beszerezni a többi dolgot 😉
Vonalazás: a terjedelem, amit használunk, 5 sor. Az x-magasság, azaz ahol a kisbetűk vannak,
az a középső, innen indulnak felfelé és lefelé az egyéb betűk szárai. Köszönjük Németh
Orsinak, forgatott 2 videót is, hogyan tudtok egyszerű spirálfüzeteket bevonalazni!
Négyzetrácsos füzet vonalazása: https://www.youtube.com/watch?
v=qPB52rwy7kA&feature=youtu.be
Vonalas füzet vonalazása: https://www.youtube.com/watch?v=cjYxQt2hA3c
Sorvezető
Csatolva egy pdf, érdemes 120g-os papírra nyomtatni, ha direktben rá írtok és mártós tollat
használtok, a többi esetben mindegy. Figyelem! Minden oldal más sortáv! Csak azt az oldalt
nyomtassátok, amelyiket használnátok, ne az egész dokumentumot! Lentebb leírjuk, melyik
eszközzel melyik sortávot ajánljuk.
Mártós tollal való íráshoz kellékek:
· Office Depot-s vagy egyéb alap négyzetrácsos papírtömb, irodai tömb, vagy Karlalina füzet,
vagy egyéb, Copperplate-hez megfelelő vonalazású papír, ha nyomtattok: 120g-os
lézernyomtató-papírra nyomtassatok, a csatolt pdf-ből a 6mm-es sortávot.
· Egyenes vagy ferde tollszár
· Tollszem (kezdőknek): Brause361 vagy Leonard Steno40 (közepesen kemények), vagy Hunt
512 (kemény)
A négyzetrácsos papírt a dőlésszög miatt bevonalazzuk! Lásd fentebb a videókat.
· Tinta: festékboltban kapható diópác vízzel bekeverve, vagy pl. Salix tinta, Ecoline, Pelikán
(lelőhely: ld lent)
Ecsetfilc kellékek
· Ecsetfilcek: kezdőknek legjobb a Tombow Fudenosuke Hard tip, Tombow Fudenosuke Soft
tip vagy Pentel touch, vagy Souun Platinum.
8mm-es sortávú sorokat érdemes használni, ne azt, amit a mártós tollal használnátok. A
csatolt fájlból tudtok ilyet nyomtatni.
· Papír: körülbelül mindegy, megfelel egy 80g-os offset papír is, ha vesztek pl Canson Marker
70g-os csomagot (100 lap van benne) a nyomtatott sorvezetőt alá lehet tenni, átlátszik. Esetleg
tűfilccel átrajzolhatjátok erősebbre a sorokat.
Ceruza kellékek
· 4-5-6B-s ceruza (meg majd faragó/hegyező)
· 80g-os offset papír, vagy Canson Marker 70g-os csomagot (100 lap), a sorvezetőt alá lehet
tenni, átlátszik.
7-8mm-es sortávú sorokat használjatok, inkább nagyobb, mint kisebb. Sorvezető minta
csatolva.
Termékek elérhetőségei (csak javaslat, a teljesség igénye nélkül, ha tudsz más forrást, oszd
meg velünk is 😉)
Karlalina füzetek
https://karlalina.com/termekkategoria/kedvenc_papirboltom/fuzet/kalligrafia-szepiras/
Négyzetrácsos tömb (például ez, de másféle is jó):
https://officedepot.hu/shop/irodaszerek/jegyzettombok-es-fuzetek-612/jegyzettombok-
61278/ragasztott-jegyzettombok-61278310/office-depot-ragasztott-jegyzettomb-a5-vonalas-
11200.p1495/260.294.v2515
Canson Marker papír, 100db: Úristen! Festek! https://muveszellato-bolt.hu/marker-tomb-
canson-illusztracios-tomb-mangahoz-kalligrafiahoz-tobb-meretben
120g lézernyomtató papír: papír-írószerben kapható, Bp-en a Green papírban pl 50-esével
csomagolva is van, nem kell ezer darabosat venni, kérdezzétek meg, adnak-e „kimérve”.
Ceruzák: bármely papír-írószerben (faragót/hegyezőt ne felejtsetek el venni, ha nincs)
Tollhegyek, tollszárak legnagyobb választékban: Művészek Boltja
https://muveszekboltja.hu/ , bizonyos darabok kaphatóak a Rajzshopban is.
https://rajzshop.hu/
Brause 361 https://rajzshop.hu/termek/brause-tollhegy-kalligrafiahoz-tollrajzhoz-316b-
045mm/
Leonardt Steno https://muveszekboltja.hu/03974tollszem-leonardt-2028
Hunt 512 https://muveszekboltja.hu/06514tollszem-speedball-1505
Tollszárak
MINDEN egy helyen: https://muveszekboltja.hu/index.php?
route=product/list&keyword=tollsz%C3%A1r&description=0
Ez a márka nagyon jó ár érték arányban, szinte minden tollszemhez (van, ami nem fér bele a
ferde tollszárba a hossza miatt): https://muveszekboltja.hu/02528tollszar-muanyag-speedball-
1508?keyword=tollsz%C3%A1r
Egyenes tollszár https://muveszellato-bolt.hu/tollszar-piros-lakk
Ferde tollszár https://muveszekboltja.hu/06513tollszar-oblique-muanyag-speedball-3537?
keyword=tollsz%C3%A1r
Tinták
Pelikán tinta (papír-írószerből)
Salix és Scabiosa tinták, mindkettő jó https://muveszekboltja.hu/05097vasgallus-tinta-50ml-
rohrer-2636 (a színeket jelölik a nevek)
Diópác festékboltból, vízzel érdemes pl befőttesüvegbe bekeverni-hígítani.
Ecsetfilcek:
Rajzshop (Pentel touch, Tombow Fudenosuke Hard, Tombow Fudenosuke Soft)
https://rajzshop.hu/termek/tombow-fudenosuke-ecsetfilc/
Szorgos Méhecske (Pentel touch) http://szorgosmehecske.hu/web/termek/p-ses15c-a-pentel-
touchpen-ecsetfilc
Pentel itt is van, szettben: https://www.ebay.com/itm/152728820523?ul_noapp=true hamar
szállítanak, kb 1 hét volt többünknek is nyár elején.
Souun Platinum Művészek Boltja https://muveszekboltja.hu/04918ecsettoll-fude-souun-
ketvegu-cfsw-300-platinum-2506
Netről ecsetfilc: (aliexpress) nem a legszuperebb, de kísérletezni lehet vele:
https://m.aliexpress.com/item/32825812241.html?shortkey=uYnQBrQf&addresstype=600
a fenti fotó tulajdonosa: Ginger Monkey, pinterest.
5 hozzászólás
2727
Tetszik
HozzászólásMentés
Hozzászólások

Julianna Vellerné Lamos Aki nem tudta megnyitni az előzőt, ennek működnie kell!
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 17 hete
Válasz írása...

Dudás Gábor Köszönöm. :-)


Kezelés
Tetszik
· Válasz · 17 hete

Julianna Vellerné Lamos Mit? :)


Kezelés
Tetszik
· Válasz · 17 hete

Dudás Gábor Julianna Vellerné Lamos a dokumentumot. Le is töltöttem. :-)

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 17 hete

Julianna Vellerné Lamos Szuper, akkor szeptemberben találkozunk a gyakorláson?


Kezelés
Tetszik
· Válasz · 17 hete

Dudás Gábor Julianna Vellerné Lamos szeretnék , felszerelés megvan, csak papírt kell még
vennem.

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 17 hete

Julianna Vellerné Lamos Dudás Gábor szuper! az a legkönnyebben abszolválható!


1

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 17 hete

Válasz írása...

Julianna Vellerné Lamos Réka Hungler

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 17 hete

Réka Hungler Köszönöm ☺️

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 17 hete

Válasz írása...
Péter-Borsányi Dóra sajnos az ebay-es Pentel csomag elfogyott :(
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 hete

Julianna Vellerné Lamos Péter-Borsányi Dóra biztos van masik eladonal, nezz szet
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 hete

Julianna Vellerné Lamos Péter-Borsányi Dóra van a szorgosmehecske webshopban is, meg a
rajzshopnal is.
Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 hete

Péter-Borsányi Dóra Julianna Vellerné Lamos megtaláltam köszönöm. Be is újítottam több


típust, hogy meglássam melyik lesz nekem a befutó. 😊

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 hete

Julianna Vellerné Lamos Péter-Borsányi Dóra szupi! Muti majd ;)

Kezelés
Tetszik
· Válasz · 5 hete

Válasz írása...
Julianna Vellerné Lamos #copperplatenagybetuk #copperplatekisbetuk #copperplate
Hogyan tudod elkezdeni?
Julianna Vellerné Lamos·2018. október 25., csütörtök
Fontos: ez a dokumentum a csoport tagjainak készült, csoporton kívüli megosztása, vagy a
benne szereplő információ bármely kereskedelmi /üzleti célú felhasználása tilos (és nem is
szép dolog).
FIGYELEM: a teljesség igénye nélkül, kezdeti lépéseknek szánjuk ezt a leírást, ennél sokkal
de sokkal több van a kalligráfiában, amit célzott olvasmányokkal, tanulmányokkal ismerhetsz
meg, tematikus workshopokon keresztül akár. Ajánljuk az élőben történő gyakorlást, ott
óriásit lehet fejlődni egy alkalommal is már, akik jártunk már műhelymunkán, mind
megerősíthetjük :)
Történeti és egyéb áttekintés nélkül 3 fő csapásirányt mutatunk be: amelyik tetszik, abba az
irányba el tudsz indulni a felsorolt kezdő eszközökkel. A lenti képek segítenek eldönteni,
melyiket próbáld ki.
Csapjunk is bele:
Első típus:
középkori gótikus abc
Italic abc - Buzogány Dezső tollából
Vágott hegyű kalligráfia - mártós toll
Tollak, tollhegyek: egyenes tollszár, és bele való különböző szélességű vágott tollszemek (pl.
Brause vágott hegyű tollszem különböző szélességben)
FIGYELEM: Kalligráfia szettekben ez kapható a leggyakrabban, viszont az instán/interneten
mostanság oly népszerű kecses íráshoz ő nem jó.
Az art-export művészellátóiban lehet kapni 2-4 mm szélesen író nádtollakat. (Nagymező utca,
Üllői úti Hobbyművész, stb). Utánmetszést igényelhet, nem biztos, hogy íráskész.
Ha valaki nem akar mártani, patronos vágott hegyű toll: Pilot Parallel pen különböző
méretekben kapható.
papír: sima fénymásolópapír
tinta: festékbolti fapác tetszőleges állagúra hígítva

Második típus:
Ecsetfilcek: kisebb és nagyobb ecsettel
összehasonlítás
Ecsetfilc
Tollak: Pentel Touch, Tombow Dual, Tombow Fudenosuke, Crayola Broad tip, ICO XXL,
Ecoline, Artline Stix, Kuretake, Sakura Koi, Fibralo, Sharpie Stained (textilfilc), Zebra Pen,
Zig Art&Graphic Twin, Copic, stb. De lehet víztartályos ecsettel, vagy festőecsettel-
vízfestékkel/akvarelltintával is írni, azokhoz vízállóbb papír ajánlott.
Papír: Office Depot jegyzettömb, Rhodia tömbök (ponthálós, vonalas, négyzetrácsos), 120g-
os lézernyomtatópapír, markerpapír (pl. Canson 100 ív 70 grammos 2840 Ft)
FIGYELEM: léteznek papírboltban ecsetfilc megnevezésű gyerekfilcek, legnagyobbrészt
alkalmatlanok kalligráfiára, mert nem rugalmas a hegyük.
FIGYELEM2: a szálas ecsetből álló tollakkal nehezebb kezdőként általában írni, mint az
egyben maradó, rugalmas filchegyekkel.

Harmadik típus (nem a találkozás ;) ):

Flexibilis ponthegy ferde és egyenes tollszárban


Ponthegyű kalligráfia – mártós toll

Tollak: (a fenti képen látható) egyenes vagy ferde tollszár, beleilleszthető tollszemek pl:
Brause 361 hegy, Leonardt Steno, Leonardt Principal, Brause Rose, (az egyik legfőbb
különbség köztük a keménységük) Ha valaki nem akar mártogatni, kapható patronos szétnyíló
ponthegy: Ahab Flex vagy Pilot Falcon EF.
FIGYELEM: a klasszikus töltőtollak és számos ponthegy nem nyílik szét nyomás hatására
tehát a lenti videóban látható effektre nem képesek, ahogy a vágott hegyek sem.
Papír: Office Depot jegyzettömb, Karlalina füzetek, netről vagy a csoportdoksik között
található letölthető sorvezető 120 grammos papírra nyomtatva. Fontos: a megfelelő papír-
tinta-tollszem kombináció megtalálása, kikísérletezése némi időt vehet igénybe, egyéni
preferencia is befolyásolja.
Tinta: fapác hígítva, Winsor&Newton, Ecoline tinták, stb.

szakmai segítség, véleményezés: Buzogány Dezső, ezúton is köszönjük :)


képek: borítókép: Julien Chazal basztarda abc http://www.julienchazal.com/.../La.../Goth-
Batarde.html
ecsetfilces képek: Pinterest
ponthegyes kép: http://www.bespeakstudios.com/event/intro-pointed-pen-calligraphy-2/
vágotthegyű kép: https://chestofbooks.com/architecture/Cyclopedia-Carpentry-Building-4-
6/Gothic-Lettering.html
Jó gyakorlást kívánunk Nektek!
Alapok
Julianna Vellerné Lamos·2018. február 25., vasárnap
Az alapok gyakorlatsor Szabóné Beszterczán Brigitta 'tollából' származik. A lent említett
képeket az albumok közt az Alapok nevű mappában találod. Ha most kezdesz hozzá, érdemes
elolvasnod a Hogyan tudod elkezdeni? nevű dokumentumot is :)
Mi szükséges a gyakorláshoz?
-sima felületű papír
-egy ceruza (mondjuk 2B-s)
Ha rögtön ecsetfilccel kezdenél, akkor mondjuk egy Rhodia pad (lehet vonalazott,
négyzetrácsos, ponthálós is), és egy ecsetfilc. (Pentel touch, Tombow Fudenosuke, Tombow
Dual Brush Pen, ZIG Art & Graphic Twin, Faber-Castell Pitt, stb.) Amennyiben Rhodia
jegyzettömbhöz nem férsz hozzá, az ecsetfilc hegyének megóvása érdekében fehér rajzlapot
ajánlunk, bármely papírboltban kapható, vagy egy akvarell vázlattömböt. [A Crayola, Artline
Stix és ICO filcekkel is lehet írni, de őket a csoporttagok tapasztalatai alapján kezdésnek nem
javasoljuk.]
Ha ponthegyű, mártós tollal kezdenél, akkor irodai négyzethálós A4 letéphető tömböt
ajánlunk kezdetnek.
Tartályos ecseted van? Vagy Ecoline tollad? Az akvarellpapír lesz a barátod :)
Alapok 1. nap
5 napon keresztül a 'fontosabb' alapvonásokat mutatjuk be. Ezekből épülnek fel a betűk.
Gyakorolj velünk 5 napon keresztül, és az legszükségesebbeket már meg is ismerted :)
Persze egy szuszra is végigmehetsz az anyagon ;)
Vágjunk is bele! ✒️
Vastag és vékony vonalak gyakorlása! Ez lesz a legkönnyebb az 5 nap közül ;)
(Én Pentel sign touch tollat használtam, és kinyomtattam sorvezetőt, amit a vázlatfüzet lapja
alá tettem, és ez annyira átlátszott amennyire nekem kellett, de ha van pauszpapírt is
használhatsz. A fájlok közt található vonalazott papírt, amit ki lehet nyomtatni, a neve:
Nyomtatható_Sorvezető - Calligraphy_Guide_Paper.pdf)
***Alapvető szabály, hogy minden lefelé irányuló vonal vastag, felfelé ívelő vonal vékony. A
képen (ld Alapok nevű mappa a fotók közt) látjátok pirossal berajzoltam a rajzolás irányát.
Ahhoz, hogy vastagabb vonalat rajzolj, kicsit jobban rá kell nyomni a tollat a papírra.
Gyakorold ezt a 2 vonalat és kombinációjukat, és készíts belőlük több sort is. Én személy
szerint döntve jobban szeretem rajzolni, de te csinálhatod egyenesen, ahogy kézre esik.
Lényeg, hogy törekedj arra, hogy minél precízebb legyen, minél egyformábbak legyenek.
Eleinte ez nagyon nehéz, de idővel az izmok megszokják a lefelé nyom-felfelé enged
módszert.
Itt pedig megnézheted a videókat, ami bemutatja hogyan csináld. :)
https://www.youtube.com/watch…
https://youtu.be/zw-0sIxxzoA
https://www.instagram.com/p/BAAA-MDI72s/
https://www.instagram.com/p/BACjQz1I750/
Oszd meg velünk Alapok nevű mappánkban gyakorlásod :)
Alapok 2. nap
Ma a következő szintre lépünk. 2 alapvonást és kombinációját gyakoroljuk. Ez sok betű
alapja, pl. m, n, u, h, i, y. Minden nap érdemes gyakorolni, amíg nem lesz neked tetsző, az
előző napi feladatokkal együtt. Amelyik jól sikerül, rakj alá egy kis pöttyöt vagy csillagot,
hogy kiemeld a többi közül!❤️
Egy kis észrevétel. A modern kalligráfiában, nem az iskolában tanult U betűhöz hasonló drillt
kell rajzolni, a nyitott része kicsit szélesebb az ívesnél. Rajzolásnál a vékony oldala icipicit
távolodik az egyenes vastag résztől. A videókon jobban látszik majd. 🖌️Ez most csak a
mozdulat begyakorlása. Amikor a betűket kezdjük el írni, az lesz az igazi!;)
Videók:
https://www.youtube.com/watch…
https://youtu.be/zw-0sIxxzoA
Insta videók:
https://www.instagram.com/p/BOkNKv7jslD/
https://www.instagram.com/p/BAwqYuQI72D/
https://www.instagram.com/p/BA9gb2sI7yl/
Oszd meg velünk Alapok nevű mappánkban gyakorlásod :)

Alapok 3. nap
A mai nap az ovális formát és a hurkokat fogjuk gyakorolni.
💡OVÁLIS: A jobb oldal egyharmadánál kezdjük vékonyan a kört rajzolni, aztán az egész bal
oldal vastagított, de az aljánál fokozatosan vékonyodik és így bezáródik a kör.
Az én ovális formám közül, talán a 4. lett a legjobb. (ld album) 🙄
***Rendszeres gyakorlásra van szükség, és egy idő után, már bármilyen tollal ugyanolyan
szép ovális formát tudsz majd rajzolni.
***A hurkoknál figyelj, hogy egyformák legyenek, és hogy hol vastag és vékony.
***Szép lassan írj, a videók legtöbbször gyorsítva vannak! Ha odaírják, hogy 'real time',
akkor normál tempó, de nagyon gyakran gyorsítanak.
🎥YouTube videók:
https://www.youtube.com/watch…
https://youtu.be/zw-0sIxxzoA
🎥Insta videók:
https://www.instagram.com/p/BZV50C-Fvzv/
https://www.instagram.com/p/BAUY2u2I70X/
Ilyen ütemben kell írni, mint a következő videóban látható:
https://www.instagram.com/p/BZlbEMPB86f/
Oszd meg velünk Alapok nevű mappánkban gyakorlásod :)
Alapok 4. nap
Ma a kinyomtatható kalligráfiás lapra írtam, hogy látható legyen mennyire segít, ha van
sorvezető. (Vagy pontrácsos, négyzethálós, francia kockás füzet)
A mai feladat az alsó és felső hurok szárral és egy kis sorminta a hurkokból. Tegnap már
kicsit gyakoroltuk az e betűhöz hasonló drillt, most a fordítottja következik.
Ezt is sok betű rajzolásához fogjuk használni. Pl. j, f, h, k, y, g, l, b, s.
***Az alsó huroknál látható, hogy az egyenes része kb. a felétől kezd el ívesen hajlani. A
felső huroknál szándékosan egyenesen hagytam a szárat, de akár a végén lehetne egy kis
ív.😊 Betűk írásánál nekem ívesen jobban tetszik.
🎥YouTube videók:
Videók:
https://www.youtube.com/watch…
https://youtu.be/zw-0sIxxzoA
🎥Insta videók:
https://www.instagram.com/p/BAhJH7Io76i/
https://www.instagram.com/p/BAcBrj-I7yV/
https://www.instagram.com/p/BAjwL3aI7wL/
https://www.instagram.com/p/BA4u1bWI78b/
Sok türelmet és kitartást kívánok. Már csak 1 gyakorló nap van hátra!
Oszd meg velünk Alapok nevű mappánkban gyakorlásod :)
Alapok 5. nap
Lezárásként az egyik legnehezebb vonallal ismerkedhetsz meg, de nem kell megijedni :)
*** Ez egy íves szár vonal, amit fentről kezdjük el rajzolni, úgy hogy fent vékonyítva indul a
vonal középen vastag és újra elvékonyodik az alja és ívben kicsit bekanyarodik.
*** A másik, egy s betűhöz hasonló drill. Csak a fenti részen nem hegyes, hanem
gömbölyített, mert ez lesz pl. A b betű pocakja, a z betű felső része.
Nekem sem lett tökéletes, de ha úgy gondolok rá az íráskor, hogy egy betű, rögtön sikerül.
;)
🎥YouTube videók:
Videók:
https://www.youtube.com/watch…
https://youtu.be/zw-0sIxxzoA
Instagram videók:
https://www.instagram.com/p/BU1oAuMFNqS/
https://www.instagram.com/p/BYa5squDGJ0/
https://www.instagram.com/p/BOu47OKDnCQ/
Ne add fel, tényleg napról napra lehet fejlődni. Ha valami nem tökéletes, vagy egy másik
tollal vagy más kéztartással próbálkozhatsz, míg ráérzel. És szép lassan írj! Ahogy van pár
perced, bármilyen eszközzel, akár ceruzával is tudsz gyakorolni, hogy ahol rányomod ott
jobban látszik, a többi helyen halványabb.
Köszönjük, hogy velünk tartottál.
Oszd meg velünk Alapok nevű mappánkban eredményeidet

You might also like