A XVIII. század közepén Anglia gazdasági élete volt a legfejlettebb Európában.

Gazdaságá-
nak alapjául a termékeny, jól megművelt földek, és a virágzó gyapjúfeldolgozó ipar
szolgáltak. Mivel szigetük megóvta a briteket a háborúk pusztításától, a tenger mentén pedig
olcsó volt a kereskedés, Anglia a térség legvagyonosabb országává vált. A leggazdagabb
országokban mutatkozott igény újabb erőforrások iránt, ezért itt indult meg elsőként az
iparosodási folyamat. A klasszikus értelemben vett ipari forradalmat a gőzgép, a gőzhajó és a
vasút megjelenéséhez kötik. Az ipari forradalom azonban nem pusztán egy sor találmányt
jelentett. Szerepe volt benne a fejlett mezőgazdaságnak, a kiépülő bankhálózatnak és a
külkereskedelemnek. A közúti, vízi és vasúti közlekedés gyors fejlődése pedig olcsóbbá és
könnyebbé tette az áruszállítást. A fordulat a textilipari gépek feltalálásával kezdődött. A
textilgyártást azért gépesítették, mert a gyártók az akkori technológiával, már nem tudták
kielégíteni a piaci igényeket. a gépesítés hatására 300-400-szorosára emelkedett a
termelékenység. Ez már valóban forradalminak nevezhető.

A textilipar fejlődése azért indulhatott meg gyorsabban, mint a nehéziparé, mert az sokkal
kevesebb tőkebefektetést igényelt. A kereskedelem ugyanis új, a gyapjúnál sokkal olcsóbb
alapanyaggal szolgált, a gyapottal. Az anyagot Észak-Amerikában rabszolgákkal termeltették,
amit Európába kellett szállítani. A megnövekedett igényeket csak egy robbanásszerűen
fejlődő tengeri és csatorna hajózási ágazat illetve hajógyártó-ipar tudta kielégíteni. A
gyarmatosítást a hadi és kereskedelmi flotta tette lehetővé, ezt követően a gyarmatokon
lehetővé vált a gyapottermesztés. Az ipari forradalmat létrehozó folyamat egyik fontos
tényezője volt a hajógyártás is, legyen az a gyarmatokról árut szállító háromárbocos tengeri
vitorlás, vagy a partok mentén közlekedő kisebb méretű egy-két árbocos szállító vitorlás,
vagy a szárazföldek belső területein, folyókon illetve csatornákon használt kisebb dereglye. A
szállítóipar fejlesztése bővítette a kereskedelem lehetőségeit. A kereskedelem átalakulása
viszont elvezetett az ipari forradalomhoz. Elsőként Nagy-Britanniában a XVIII. században az
ipar gyors átalakulása kezdődött. Amelyhez sok tőke érkezett a kereskedelemből és Indiából
is folyamatosan érkezett az arany. A vízi kereskedelem eszközeivel kevésbé rendelkező
Franciaországban az ipari forradalom lassabban bontakozott ki, a gazdaságilag kevésbé fejlett
kelet-európai tengeri kikötővel nem rendelkező országok erősen lemaradva követték a fejlett
nyugatot.

A nagyhatalmak gazdaságfejlődésében, területi terjeszkedésében és az ipari forradalom

lezajlásának helyi sebességében főként a hajózási képesség, a távolsági kereskedelemben való
sikeresség játszotta a fő szerepet. A kedvező folyamat leginkább Nagy-Britannia földrajzi
adottságainak köszönhető, hiszen hosszú tengerparttal, sok kikötővel rendelkezett. Mivel
Franciaország rövidebb tengerparttal és kevesebb kikötővel rendelkezett, így gyengébben
teljesített a tengeri kereskedelemben. Poroszország, Oroszország és Ausztria a kedvezőtlen
földrajzi fekvésük következtében alig mérhető teljesítményt mutattak a tengeri
kereskedelemben. Földrajzi helyzetük meghatározta az iparosodásuk sorrendjét is. A főként a
tengeri kereskedelem hatására létrejövő iparosodás eltérő ütemben jelent meg Európában. A
tengerhez legközelebb fekvő Nagy-Britanniában elsőként, ezt követően a kevesebb
tengerparttal rendelkező Franciaországban, majd legkésőbb a szárazföldi országokban,
Poroszországban és Oroszországban.

Az ipari forradalom lezajlása meghatározta a nemzeti hadiiparok fejlődését is, így a napóleoni
háborúk alatti haderők felfegyverzését is. Az ipari forradalom legfontosabb tényezői a
hajógyártás, a textilipari gépek és a gőzgépgyártást és az ágyúfúrást lehetővé tevő fémipari
megmunkálógépek, mint fúrógépek, esztergák, és a gőzgép voltak. Ezek a napóleoni háborúk
alatt széles körben álltak rendelkezésre Nagy-Britanniában, korlátozottan álltak rendelkezésre
Franciaországban, és alig álltak rendelkezésre mezőgazdasági jellegű Oroszországban. A
hadiipari termelés és a hajózási képességek területén nagyhatalmanként mutatkozó
különbségek éppen a francia forradalmi és napóleoni háborúk során érték el a legnagyobb
mértéket. Mindez jelentősen befolyásolta a háborúban résztvevő országok gazdasági helyzetét
és ipari termelését. A flottaépítés és a haderő felfegyverzésének minősége és jellege is az
egyes államok iparosodottságától függött. A következő táblázat jól láthatóan mutatja ezeket a
különbségeket.

Hadrafogható sorhajók és fregattok (1795-1815)

Év Brit Francia Orosz

sorhajó+fregatt=össz. sorhajó+fregatt=össz. sorhajó+fregatt=össz.

1795 123+160=283 56+65=121 77+21=101

1800 127+158=285 44+43=87 78+23=101
1805 136+160=296 41+35=76 45+18=63
1810 152+183=335 46+31=77 43+14=57
1815 126+151=277 52+31=83 46+23=69
Átlag 133+162=292 48+41=89 57+19=76

A sorhajók voltak a későbbi csatahajók 17-18. századi megfelelői. Egy sorhajónak csak
egyetlen, ember alkotta ellenfele volt: egy másik sorhajó. A kisebb hajóknak, például a
fregattoknak a tűzereje nem volt elegendő ahhoz, hogy ágyúik lövedékei átüssék egy sorhajó
vastag oldalát. Ezzel szemben a sorhajók nehezebb ágyúi könnyedén képesek voltak
szétrombolni egy fregatt vagy más kisebb hajó jóval gyengébb testét. A sorhajó két
évszázadon keresztül a tengerek ura volt, mint a hadiflották gerincét alkotó, a tengeri háborúk
sorsát egyedül eldönteni képes alapvető harceszköz. A sorhajó név a sorhajók által
alkalmazott taktikából, a csatasorból ered.

A megfelelően erős építés és fegyverzet mellett a csatasor megkövetelte az uniformizálást is.

A kötött csatarend miatt a hajók sebességének és hajózási tulajdonságainak a lehető
legegyformábbnak kellett lennie, ezért méretük, formájuk és vitorlázatuk csak nagyon kis
mértékben térhetett el egymástól. Ettől a korszaktól datálható az egységesített hajótípusok
megszületése (csökkenő méretben felsorolva):

1. osztályú sorhajó: 100-120 ágyús, 3 ütegfedélzetes, 32-24-12 fontos ágyúkkal. A

franciáknál 36 fontos ágyú volt a 32 fontos helyett.

1765 - HMS Victory (angol 1. osztályú sorhajó, 104 ágyús)

2. osztályú sorhajó: 90 ágyús, 3 ütegfedélzetes, 32-18-12 fontos ágyúkkal.

1715 - Man O' War (spanyol 2. osztályú sorhajó, 94 ágyús)

3. osztályú sorhajó : 74 ágyús, 2 ütegfedélzetes, 32-24 fontos ágyúkkal. Méretei általában 60

x 15 méter. A sorhajók gerincét ez adta, például a brit sorhajó flotta háromnegyede ilyen
hajókból állt.

1804 - Achille (francia Téméraire-osztály, 74 ágyús)

Fregatt: 28-32 ágyús, 3 árbocos, 1 ütegfedélzetes, 12 fontos ágyúkkal. Nagyon gyors járású
hajó volt, mert kisebb méretei ellenére is a sorhajókhoz hasonló nagyságú vitorlázattal
szerelték fel. A napóleoni háborúk idején már nagyobb, 36-44 ágyús fregattokat építettek,
ezek fő fegyverzete általában 18 fontos ágyúkból állt.

1796 - HMS Surprise (angol fregatt, 24 ágyús)

A jelentős mértékben eltérő gazdasági helyzetű országokban eltérő szervezetű haderők jöttek
létre. Az erősen iparosodott Nagy-Britannia 18,5 milliós lakossága csak kis létszámú, kb
180 000 fős haderő felállítását tette lehetővé. A szárazföldi haderő létszámát az is korlátozta,
hogy a haditengerészet igen tekintélyes létszámú, mintegy 145000 fős volt. Mindeközben a
kereskedelem és az ipar is nagy létszámot lefoglalt, ahonnan a fejlődés és fenntartás
érdekében nem volt célszerű elvonni a munkaerőt. Franciaország közepesen iparosodott
ország volt, közepes méretű haderővel, mintegy 350000 fővel rendelkezett, amit ideiglenesen
a duplájára is tudtak növelni, de nem tudtak megfelelően felfegyverezni. Az igen nagy,
csaknem 40 milliós népességű Oroszország, alig iparosodott és csak csekély méretű
hadiflottával rendelkezett, nagy létszámú, közel 600000 fős sereg felállítására volt képes. A
flottaszervezés tendenciája éppen ellenkező volt.
Ennek következtében az egyes haderők igen eltérő mértékben voltak képesek nyílt tengeri
csaták felvállalására. Amíg Nagy-Britannia jelentős számú sorhajóból álló hadiflottája főként
nyílt tengeri csatákra vállalkozott, addig Franciaország kevesebb sorhajójával csak halogató,
vagy a harc elkerülésére törekvő tengeri hadviselésre vállalkozhatott. Oroszország pedig
legjobb esetben is csak szövetségesei segítségével csaphatott össze más országok sorhajó
flottáival. Összességében mégis elmondható, hogy a különböző felépítésű és felszereltségű
flották egyaránt képesek voltak a tengeri fegyveres küzdelmek megvívására.

Erre témára az előző házi dolgozat készítése közben találtam rá. Már akkor is érdekesnek
találtam, de a részletessége miatt nem tudtam kitérni a haditengerészet bemutatására. A téma
megismerése során nagyon érdekesnek találtam a különböző gazdasági helyzetű és ipari
technológiával rendelkező területek egyidejű bemutatását. Ezzel az átfogó áttekintéssel
jobban megismertem a napóleoni háborúk hátterét. Könnyebben megértettem a hadászati
fejlesztések jelentőségét. A hadihajók közül néhánynak a leírását és róluk képeket is
mellékeltem a dolgozathoz, nagy terjedelme miatt csak a legfontosabbakat kiemelve. A
hadihajók csoportosításának részletes bemutatása egy külön dolgozat témája lenne, amelyet a
jövőben lehet, hogy el is készítek.

Források:

Hadtudományi szemle 2017. X. évfolyam 1. szám

Hadtudományi szemle 2013. VI. évfolyam 3. szám

Világtörténelem kicsiknek és nagyoknak – Novotrade Kiadó 1990

Világtörténelmi enciklopédia – Reader’s Digest Kiadó, Budapest 2000

Hadihajó típusok besorolása – https://lemil.blog.hu