Az eltűnt városligeti korzó nyomában

Kevesen tudják, hogy a fővárosiak egykor nem csak a híres pesti korzón tudtak
sétálgatva kikapcsolódni. A második világháborúig a Városligetben is lehetett
korzózni.

Fővárosunk, Budapest fénykora egyértelműen a dualizmus idejére esik. A város

fejlődésének dinamikája szinte jelképezte, hogy maga az ország is milyen
változásokon megy keresztül: sorra érkeztek a befektetések hazánkba, így azelőtt
soha nem látott ütemben fejlődött Magyarország gazdasága.

Ezt jól érzékelte a kor embere is (legfőbbképpen az akkori döntéshozók), így nem is
csoda, hogy majdnem két évtizeddel az 1867-es kiegyezést követően el kezdték
tervezgetni egy országos kiállítás megszervezését, amelyen a hazai gazdaság
haladását akarták bemutatni. Végül 1885-ben meg is nyílik az Országos Általános
Kiállítás, amelynek helyszíne a Városliget lett.

Az 1885-ös Országos Általános Kiállítás helyszínrajza

Az Országos Kiállításon több ideiglenes pavilont húztak fel, hogy egy-egy

szakterületet be tudjanak mutatni. Ugyanakkor voltak olyan épületek is, amelyekkel
eleve hosszabb távra terveztek. Ilyen volt az egész rendezvény egyik legfontosabb
helyszíne, az Iparcsarnok. A hatalmas és pompás neoreneszánsz épületet Ulrich
Keresztély tervei alapján húzták fel és legszebb részei közé tartoztak a négy világtáj
felé néző bejáratai és a központi kupolája.

Az Iparcsarnok déli oldala 1885 körül

Mivel az Iparcsarnok lett az egyik legfontosabb helyszín a kiállításon, igyekeztek

könnyen elérhetővé és láthatóvá tenni. Így egy teret alakítottak ki a csarnok előtt,
amelyet geometrikus virágágyásokkal és a Liget első zenepavilonjával tettek
élvezetessé.

A zene már a XIX. század eleje óta fontos szerepet játszott a Városliget életében,
mivel nagyjából ekkortól kezdve jelennek meg időről időre a katonazenekarok, hogy
a sétálgató pesti polgárokat szórakoztassák. 

A század folyamán az angol kertépítészetben elkezdtek megjelenni a zenepavilonok,

hogy a zenészek ne legyenek annyira kitéve az időjárás viszontagságainak. Így
érthető, hogy az 1885-ös rendezvényre már itt is (az Iparcsarnok előtti tér közepén)
megépítették az első zenepavilont, hogy az idelátogató polgárokat nyugodtan tudják
szórakoztatni a katonazenekarok.
 A városligeti zenepavilon 1896-ban (Forrás: Fortepan)

Az Országos Általános Kiállítást követően a legtöbb pavilont elbontották. Viszont az

Iparcsarnokot és az előtte lévő zenepavilont meghagyták. A terület hamar felkapott
helyszínné lett. Ezen csak segített az, amikor az 1896-os millenniumi kiállításra a tér
még egy gyönyörű elemmel gazdagodott: a Sió tündér elrablását bemutató
szökőkúttal.

A Fáy András tündérmeséje ihlette szoborkompozíció egy sziklán állt, amelyet egy
700 négyzetméteres medence vett körül. A különböző színekkel megvilágított
vízsugarak közül a legnagyobb négyemeletes magasságba tört fel.
A szökőkút 1896-ban, háttérben az Iparcsarnok és a zenepavilon (Forrás: Fortepan)

Miután vége lett a millenniumi kiállításnak és elbontották az erre szánt ideiglenes

pavilonokat, a Városliget életébe ismét beköszöntött a nyugalom. A fővárosiak
nagyon megszerették az Iparcsarnok előtti teret a zenepavilonnal és a szökőkúttal,
szívesen korzóztak itt.

Sajnos ennek az idilli állapotnak is (mint oly sok mindennek) a második világháború
vetett véget. A korzó elemei közül az Iparcsarnok és a zenepavilon súlyosan
megsérült, így az 1940-es évek második felében mind a kettőt lebontották. A
legtovább a szökőkút bírta, igaz a világháborút követően nélkülöznie kellett szép
szobrait. Tőle a fővárosiaknak az 1960-as években kellett elbúcsúzniuk, amikor is
betemették. Így mára már semmi sem maradt Budapest „másik” korzójából. Igaz, a
zenét igyekeznek visszacsempészni a Városliget életébe a Magyar Zene Házának
megépítésével, amely majd a tervek szerint hangversenyek és koncertek helyszíne is
lesz majd.