Alt Kivonat

You might also like

Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 10

Előszó

Jelen kiadvány az Első furulyakottám című gyűjtemény alt furulyára átírt

változata, melyet első sorban azoknak ajánlok, akik altfurulyával kezdik a

furulyatanulást. Hasznos lehet azonban azoknak is, akik a szopránfurulyán való

játék elsajátítása után ismerkednek az altfurulyával. Ilyen esetben, mivel a két

furulya között lényeges technikai eltérés nincs, a fő gondot a hangok olvasása

jelenti (az altfurulyakották lejegyzése a szopránhoz képest 4 hanggal feljebb

történik). Ennek gyakorlására is segítséget nyújthat e gyűjtemény.

A hangok megjelenése a szoprán furulyára kidolgozott, jól bevált sorrendet

követi (lásd: Első furulyakottám). Fő szempontom az volt, hogy könnyebb legyen

megvalósítani a kerek, laza kéztartást, ami alapfeltétele egy magasabb szintű

furulyajátéknak.

Igyekeztem minden új hanghoz könnyebb és nehezebb dalokat is találni, ezért

remélem, hogy a gyűjteményben mindenki megtalálja a tudásának és ízlésének

megfelelőt.

Kívánok mindenkinek sikeres tanulást és kellemes gyakorlást!

Székely Judit
You are holding the version written for alto/treble recorder of Első furulyakottám (My
First Recorder Score). I mostly recommend my compilation for those who start to learn
playing the recorder with the treble. However, it can also be useful for those who are
getting acquainted with the treble after the soprano. In such cases, as there is no great
technical difference between the two types of recorder, the main task is the reading of the
notes, since the treble scores are written a fourth above. This compilation may help you
get used to reading these as well.

The order of appearance of the notes is similar to that in Első furulyakottám. My main
concern was to make it easier to accomplish a loose, round hand position, which is one of
the basic conditions of a higher level of recorder playing.

I tried to find both easier and more difficult songs for all notes, thus I hope that
everyone will find the most suitable ones both for their abilities and liking.

I wish everyone successful learning and pleasant practicing.

Székely Judit

Le recueil que vous tenez à la main est la version à la flûte alto de "Első furulyakottám"
("Ma première partition de flûte"). Je le propose avant tout pour ceux qui commencent
leurs études de flûte avec une flûte alto. Il peut être utile aussi pour ceux qui après avoir
fini leur apprentissage à la flûte soprano commencent à connaître la flûte alto. Dans ce
cas, comme il n’y a pas de différence technique fondamentale entre les deux flûtes, le
grand souci est de lire les notes puisque l’ écriture des partitions de flûte alto se fait de 4
notes plus haut. Ce recueil peut aussi aider à exercer cela. L’apparition des notes à flûte
soprano suit un ordre bien élaboré et très pratique (voir mon premier recueil pour flûte
„Első furulyakottám”).

Mon premier objectif était de faciliter la réalisation d’une position de mains ronde et
souple ce qui est la condition de base d’un jeu de flûte d’un niveau supérieur. Je cherchais à
trouver des chants plus faciles et difficiles pour chacune de nouvelles notes, c’est pourquoi
j’espère que chacun trouvera dans mon recueil ceux qui correspondent le mieux à son goût
et à son niveau.

Je souhaite à tout le monde un apprentissage réussi et des répétitions agréables.

Székely Judit
T T

I

I

=VLSS]VXSS

              œ

=VLSS ]VXSS NHQ  GHU ]VXSS KD PHJ  i  ]LN NL  GRE  MXN =VXSSV]

6]yOMVtSV]yOM

    œ            

6]yOM VtS V]yOM )RU  Uy Yt]  EH WHV]  OHN RQ  QDQ LV NL  YHV]  OHN
               œ

NH  UpN D  Oi WHV]  OHN RQ  QDQ LV NL  YHV]  OHN 6]yOM VtS V]yOM

+LQWDSDOLQWD

                   

+LQ  WD SD  OLQ  WD Up  JL GXQ  QD NLV  ND  WR  QD X  JRUM D 'X  Qi  ED

eQNLVNHUWHWNHUWHOWHP

              

eQ NLV NHU  WHW NHU  WHO  WHP ED  ]VD  Uy  ]ViW O  WHW  WHP

               œ

6]pO V]pO I~M  GR  JiO  MD H  VĘ H  VĘ YH  UH  JH  WL KXVV

/HSNH

                    

/HS  NH V]iOOM D WH  Q\H  UHP  UH 1HP V]iO  ORN PHUW Ip  OHN |  U  O|N KRJ\ p  OHN
OHS  NH


T

ILV]

ILV]

(VLNHVĘ]~JDJiW
        œ         œ
 
(  VLN H  VĘ ]~J D JiW DG  MRQ D] ,V  WHQ My 
MV]D  NiW

            œ     
    œ
$G  MRQ ,V  WHQ D Oi  Q\RN  QDN PiV V]R  NiVW VHM QH V]H  UHV  VHQ PLQ  GtJ PiVW

(UGĘPHOOHWWQHPMyODNQL
         
              
(U  GĘ PHO OHWW QHP My ODN  QL 7L]HQKiURP |OHW PHJ HJ\ IH  OHW |  OHOMHQ PHJ HQ  JHP D  NL V]HUHW
PHUW VRN IiW NHOO KD  VR JDW  QL

8J\DQpGHVNRPiPDVV]RQ\
                       œ
 
8J\DQ p  GHV NRPiPDV]V]RQ\ PLpUW NHQG R O\DQ VRYiQ\ DV]V]RQ\ KRJ\ WX  GRWW tJ\ OH  IRJ\  QL"

              
      œ
/iP pQ PL  O\HQ N|  YpU YDJ\RN PLQW D KiM ~J\ HO  RO  YDGRN HE  EHQ D QDJ\ PH  OHJ  EHQ

0HJ\HQPiUDKDMQDOFVLOODJ
              
      œ    (   œ
(
0HJ\HQPiU D KDMQDOFVLOODJ OH  IH  Op D] pQ NHGYHV JD  ODPERP PRVW PH J\HQ KD  ]D  IH  Op

          
      œ        (   œ
/i  EiQ YDQ D FVL]Pi  MD ODN NRV V]i  U~ NLV FVL]  PD Ui  V  W|WW D KDM  QDO  FVLO  ODJ VX  JD  UD


T

K

9LUiJRVNHQGHUHP
 J
    (  (      G      G  G  G
 (  (  
9L  Ui  JRV NHQ  GH  UHP HO  i  ]RWW D Wy  ED
 /iP PHJ  PRQG WDP Uy]ViP QH PHQM D IR  Qy  ED

$NDSRVLNDQiOLV

           Ç       
 (   
( ( (
$ ND  SR  VL ND  Qi  OLV ND  Qi  OLV +HM KD HO  KDJ\RWW KDJ\ MRQ LV KDJ\  MRQ LV

  J
HO  KDJ\RWW D ED EiP LV ED EiP LV

     J G
          
(
%L  ]RQ\ ,V  WHQ H  J\H  GO PHJ  p  OHN pQ PD  JDP LV PD  JDP LV

  
7ROOIRV]WyEDQYROWDPD]HVWH
            

   œ œ

        
7ROO  IRV]  Wy  EDQ YRO  WDP D] HV  WH p  GHV  D  Q\iP D]W LV NL  OHV  WH

    
      œ

0LQ  GtJ FVDN D]W KiQ\  MD YH  WL V]H  PHP  UH NL  YHO EH  V]pO  JHW  WHP D]  HV  WH"

$EODNRPEDDEODNRPED
 
FR     J  
       ( (
       (   œ (
$E  OD  NRP ED DE  OD  NRP  ED EH  V  W|WW D KROG  YL  OiJ /iP pQ FVDN H  J\HW V]H  UHWHN

       J  
D  NL NHW  WĘW KiU  PDW V]H  UHW QHP OHV] DU  UD My YL  OiJ

    
 (     œ
 ( (    (
Pp  JLV GH VR  NDW V]HQ  YH  GHN $] D] iO  QRN Ep  UHV OHJpQ\ FVDOWD PHJ D V]t  YH  PHW


T

I

+DFLWHUDSHQGO
  Ç
I

        Ç  
 
VSDQ\ROQpSGDO

@   
@ 

        Ç         
+D FL  WH  UD SHQ  GO PR  VR  O\RJ D OiQ\ KD GR  ERJ D YtJ WiQF R  GD IXW D OiQ\

@ Ç
@
,  GH  R  GD OLE  EHQ D Ii  W\R  OD PiU S|  U|J IR  URJ D GH  UH  ND WiQ  FRW MiU

(OPHQWDPDGiUND
G
  G    3
     
 
 @  
3DUODQGR
(

 
(O  PHQW D PD  GiU  ND   UHV D ND  OLW  ND

    3  Ç 3
  
G


@

  œ
$]W   ]HQ  WH YLV]  V]D YLV]  V]D  MĘ WD  YDV]  UD

+DUYHVW+RPH

    J      
     
tUQpSGDO

    
  

               
          


                          




 

               
    

  


  
   


Betűrendes mutató

A bolhási kertek alatt ..................... 67 Bidres bodros bárány ..................... 13


A citrusfa ....................................... 75 Bíró Marcsa libája .......................... 42
A cseroldalt összejártam ................ 49 Borsót főztem ................................. 9
A cseroldalt (variáció) ................... 49 Borsót vittem a malomba ............... 64
A csitári hegyek alatt ..................... 75 Buga Jakab éneke .......................... 56
A faragószék nótája ........................ 22 Bújj, bujj, itt megyek ..................... 7
A gúnárom elveszett ...................... 25 Cickom, cickom ............................. 25
A jó lovas katonának ..................... 54 Cifra palota .................................... 19
A juhásznak jól van dolga ............. 36 Csak azért szeretek ........................ 33
A kaposi kanális ............................ 40 Csak egy kupa lisztem ................... 20
A kapuban a szekér ........................ 47 Csillagok, csillagok ........................ 45
A karádi falu végen ....................... 78 Csillagom, révészem! .................... 76
A kis kakukk .................................. 51 Csínom Palkó ................................. 61
A malomnak nincsen köve ............ 46 Csiripes, cserepes ........................... 70
A nap leszáll .................................. 53 Csizmám kopogó ........................... 11
A part alatt ..................................... 20 De szeretnék hajnalcsillag lenni ..... 50
A szamóca ..................................... 58 Dirmeg dörmög .............................. 6
A szántói híres utca ....................... 66 Duda megnyikkan .......................... 57
A szegedi halastó ........................... 33 Dunaparton ..................................... 73
A Tiszából, a Dunából ................... 76 Dusnóta .......................................... 65
A Vargáék ablaka .......................... 27 Ébresztő ......................................... 44
A zöld fenyő .................................. 21 Édesanyám rózsafája ..................... 55
Á, bé, cé, dé ................................... 16 Édesanyám rózsafája ..................... 61
Ablakomba, ablakomba ................. 40 Édesanyám rózsafája ..................... 73
Aki szép lányt akar venni .............. 42 Ég a gyertya ég .............................. 14
Áll egy ifjú nyírfa .......................... 47 Ég a gyertya ég .............................. 19
Altató 1 .......................................... 23 Ég a város ....................................... 29
Altató 2 .......................................... 47 Egérke, fehérke .............................. 6
Aluszol-e, jó juhász? ..................... 26 Egy boszorka van ........................... 14
Amott legel .................................... 71 Egy gyenge kis madár .................... 41
Anyám édesanyám ........................ 13 Egy kis kertet kerítek ..................... 35
Apám adott pántlikát ..................... 8 Egy szem búza teremjen! ............... 54
Árkot ugrott ................................... 6 El kéne indulni ............................... 34
Arra alá .......................................... 78 Elesett a lúd a jégen ....................... 46
Az árgyélus kismadár .................... 48 Éliás, Tóbiás ................................... 14
Az ürögi falu végen ....................... 39 Elindultam szép hazámból ............. 44
Azhol én elmegyek ........................ 63 Elindultam vala .............................. 62
Azt beszélik a faluba’ .................... 42 Ellopták szívemet ........................... 18
Azt mondják, hogy a cipő ............. 10 Elmegyek, elmegyek ...................... 50
Banya ............................................. 24 Elmegyek, elmegyek ...................... 69
Bárcsak engem valaki .................... 44 Elment a két lány ........................... 56
Béborula, már elmúla .................... 53 Elment a madárka .......................... 79
Béka a fa tövén .............................. 14 Elment a tyúk vándorolni .............. 19

81
Elmentem a piacra ......................... 64 Harangoznak Szebenbe’ ................ 60
Elmentem én a szőlőbe .................. 53 Hármat tojott a fekete kánya .......... 73
Elmész rózsám? ............................. 52 Három bokor saláta ........................ 60
Elszaladt a kemence ...................... 39 Három szabólegények .................... 27
Elveszett a pincelakat .................... 59 Harvest Home – ír népdal .............. 79
Elvetettem kenderkémet ................ 63 Ha vihar jő ..................................... 13
Én édes szép pintes üvegem .......... 70 Házasodik a motolla ...................... 12
Énekeljünk, énekeljünk ................. 13 Házasodik a tücsök ........................ 35
Én is, én is ...................................... 80 Házunk előtt ................................... 51
Én kis kertet kerteltem ................... 5 Hegyen földön járogatok ............... 51
Erdő mellett estvéledtem ............... 37 Héja, héja, lakatos .......................... 8
Erdő mellett nem jó lakni .............. 30 Hej, csillag, csillag ......................... 28
Erdő szélén .................................... 71 Hej, Dunáról fúj a szél! .................. 64
Erdő, erdő ...................................... 37 Hej, halászok! ................................ 37
Eresz alól fecske fia ....................... 17 Hej, igazítsad ................................. 52
Érik a szőlő .................................... 43 Hej, két tyúkom tavalyi .................. 77
Erre, arra ........................................ 74 Hejtok, lányok! .............................. 71
Esik az eső ..................................... 19 Hej, tulipán ..................................... 18
Esik az eső ..................................... 60 Hej, Vargáné .................................. 64
Esik eső zúg a gát .......................... 30 Hervad az a rózsa ........................... 75
Este jő, szürkül bé ......................... 48 Hess, páva, hess páva! ................... 76
Esteledik a faluba’ ......................... 50 Hídló végén .................................... 22
Este van már 8 óra ......................... 19 Hinta, palinta .................................. 5
Este van már .................................. 39 Híres betyár vagyok ....................... 45
Ettem szőlőt ................................... 24 Hol háltál az éjjel? ......................... 64
Éva, szívem, Éva ........................... 57 Hol jártál az éjjel? .......................... 43
Ez az utca bánat utca ..................... 70 Hold, hold, fényes lánc .................. 19
Ezüst szánkót ................................. 21 Hopp, ide tisztán ............................ 32
Falu végén van egy ház ................. 50 Hopp, Juliska ................................. 25
Farkas Ilka ..................................... 26 Hová mész? .................................... 9
Fecskét látok .................................. 7 Hová mégy? ................................... 12
Fehér fuszujkavirág ....................... 35 Hová mégy te? ............................... 15
Felsütött a nap sugára .................... 29 Hull a hó is ..................................... 34
Felülről fúj ..................................... 61 Hull a pelyhes fehér hó .................. 20
Fut, szalad a pejkó ......................... 10 Hull a szilva a fáról ........................ 33
Fürjecském .................................... 65 Ide ki’ a csenderbe’ ........................ 75
Gábor Áron rézágyúja ................... 66 Iglice, szívem, iglice ...................... 21
Gerencséri utca .............................. 42 Indulj el egy úton ........................... 17
Gólya, gólya, gilice ....................... 8 Itt a farsang .................................... 12
Gyere ki, te gyöngyvirág ............... 44 Itt is egy kis kút .............................. 12
Ha citera pendül ............................. 79 Itt sétál ............................................ 16
Ha folyóvíz volnék ........................ 73 Itt ül egy kis kosárba ...................... 21
Ha kimegyek a hevesi .................... 77 Jaj, de bánom ................................. 54
Haj, haj, haj! .................................. 59 Jaj, de beteg vagyok ....................... 32
Hajtsd ki babám az ökröket ........... 72 Jánoshidi vásártéren ....................... 38
Háp, háp, háp ................................. 11 Járjad, lábom! ................................ 59
Haragszik a nap a holdra ............... 71 Jázminbokor ................................... 60

82
Jeruzsálem kapujába’ .................... 55 Madárka, madárka ......................... 38
Jó gazdasszony .............................. 35 Magas hegyen nem mehetek .......... 49
Jól van dolga .................................. 55 Magas hegyről ............................... 67
Jön a kocsi ..................................... 15 Magos a rutafa ............................... 76
Kakukk .......................................... 16 Magos kősziklának ........................ 55
Karácsonyi bölcsődal .................... 26 Májusi kánon ................................. 32
Kecskemét is kiállítja .................... 72 Medvetánc ...................................... 12
Kék ibolya ..................................... 58 Még azt mondják nem illik ............ 41
Kék nefelejcs ................................. 68 Megdöglött a bíró lova ................... 28
Kele, kele fűzfa .............................. 9 Megházasodtam, te Miska! ............ 61
Kelj fel, juhász! ............................. 36 Megismerni a kanászt .................... 11
Kerek a szőlő levele ...................... 56 Megrakják a tüzet .......................... 36
Kerek utca ...................................... 67 Megy a kocsi .................................. 15
Két krajcárom ................................ 31 Megyen már a hajnalcsillag ........... 30
Két malomra .................................. 52 Messzire járok ................................ 10
Két szál pünkösdrózsa ................... 38 Mikor én még ................................. 68
Két tyúkom tavalyi ........................ 29 Mikor gulyáslegény voltam ........... 69
Két ujja van .................................... 57 Mikor kend is, Laci bátyám ........... 65
Két út van előttem ......................... 31 Mondok egyet ................................ 10
Kicsi madár .................................... 69 Nád a házam teteje ......................... 24
Kicsiny a hordócska ...................... 72 Nád alól .......................................... 6
Ki járt itt? ....................................... 31 Ne aludj el! ..................................... 73
Kiment a ház .................................. 21 Ne búsuljon senki menyecskéje ..... 47
Kincsem, komámasszony .............. 63 Ne hagyj el, angyalom ................... 74
Kinyílt a rózsa ............................... 12 Nekünk a legszebbik estét ............. 69
Kis karácsony ................................ 26 Nem arról hajnallik ........................ 80
Kis kece lányom ............................ 18 Nézd, itt az ingó-bingó bimbó ....... 23
Kis kertemben uborka ................... 33 Nincs széna .................................... 26
Kispiricsi faluvégen ....................... 41 Nincs Szentesen ............................. 43
Kiskunságban verbuválnak ........... 53 Nincsen nekem ............................... 43
Kiszáradt a bodzafa ....................... 46 Nótás Pista ..................................... 18
Kiugrott a gombóc ......................... 20 Nyár-kánon .................................... 45
Kocsi szekér, kocsi szán ................ 36 Ó, én édes kismadár ....................... 77
Kolozsváros ................................... 31 Ó, jegenye, jegenye ........................ 38
Komáromi kisleány ....................... 48 Októbernek, októbernek ................ 58
Kossuth Lajos táborában ............... 36 Orgona ága ..................................... 11
Könnyű venni feleséget ................. 24 Ősz szele zümmög ......................... 13
Körtéfa ........................................... 22 Összegyűltek, összegyűltek ........... 47
Körtéfa, körtéfa ............................. 74 Ősszel érik ...................................... 58
Kukorica, kukorica ........................ 74 Pál, Kata, Péter! ............................. 34
Lányok ülnek a toronyba’ .............. 78 Petiéknek udvarában ...................... 9
Láttál-e már valaha ........................ 17 Piros pünkösd napján ..................... 14
Leányim, barátim ........................... 33 Pista bácsi, János bácsi .................. 65
Lement a nap ................................. 41 Pörcös pogácsa ............................... 10
Lepke ............................................. 5 Rákóci kocsmábo’ ......................... 62
Lovamat kötöttem .......................... 52 Régi táncdal ................................... 22
Ludaim, ludaim ............................. 49 Repülj madár, repülj! ..................... 69

83
Rétre hívó ...................................... 51 Üres ládám ..................................... 62
Ritka kertben ................................. 20 Valamennyi búzaszál van .............. 48
Röpülj, páva, röpülj! ...................... 66 Van már kis szék ............................ 27
Sárga csikó ..................................... 23 Van nekem egy .............................. 9
Sárga kukoricaszár ........................ 32 Vasárnap bort inni .......................... 53
Sárga levél ..................................... 57 Veress az ég ................................... 68
Sej, haj, gyöngyvirág! ................... 77 Vettem majorannát ......................... 37
Sej, Nagyabonyban ........................ 67 Vígan, vígan ................................... 31
Seregek közt .................................. 68 Virágéknál ég a világ ..................... 25
Serkenj fel! .................................... 25 Virágos kenderem .......................... 40
Sixpenny Money – ír népdal .......... 80 Volt nekem egy kecském ............... 34
Sok Zsuzsánna napokat ................. 72 Zim, zim, megy a gép .................... 11
Sötétes az erdő ............................... 7 Zöld erdőben, zöld mezőben ......... 28
Summáját írom .............................. 45 Zöld erdőben, zöld mezőben ......... 54
Suttog a fenyves ............................ 17 Zöld erdőben a prücsök ................. 34
Süss fel nap! .................................. 6 Zsipp, zsupp ................................... 5
Száll a fecske ................................. 46
Szállongó szél ................................ 16
Szánt a babám ................................ 27
Szántottam gyöpöt ......................... 15 A hangok megjelenésének sorrendje:
Száraz a bokor a tetőn ................... 66
Száraz dió ...................................... 59 f ”, d ” ............................................. 5
Szegény legény .............................. 18 c ” ................................................... 6
Széles a Balaton ............................. 70 e ” ................................................... 7
Széles a Duna ................................ 17 a’ .................................................... 9
Szélről legeljetek! .......................... 26 g’ .................................................... 11
Szeretnék szántani ......................... 8 h’ .................................................... 14
Szérű mellett .................................. 6 g ” ................................................... 25
Szól a kakas már ............................ 56 fisz ” ............................................... 30
Szól a nóta ..................................... 7 a ” ................................................... 33
Szólj síp, szólj! .............................. 5 c ’” .................................................. 39
Szúnyognóta .................................. 20 h ” ................................................... 40
Tanana naj, naj .............................. 65 b ’ ................................................... 46
Tarka szarka ................................... 8 b ” ................................................... 50
Tavaszi szél ................................... 23 cisz ” .............................................. 52
Tedd be, vedd föl ........................... 29 d ’” .................................................. 58
Tekereg a szél ................................ 7 esz ” ................................................ 59
Télapó itt van ................................. 15 f ’ .................................................... 64
Tente, tente .................................... 62 e ’” ................................................. 70
Tiszán innen, Dunán túl ................. 63 cisz ’” ............................................. 72
Tisza partján mandulafa ................ 38 esz ’” .............................................. 73
Tollfosztóban voltam az este ......... 40 gisz ”, asz ” .................................... 74
Túrót ettem .................................... 7 gisz ’, asz ’ ..................................... 77
Úgy tetszik, hogy ........................... 39 fisz ’ ............................................... 78
Ugyan, édes komámasszony ......... 30 f ’” .................................................. 79
Ültem ringó kis ladikon ................. 15 g ’” ................................................. 80

84

You might also like