8.

tétel
A társas kapcsolatok kultúrája. Szociális szükségletek, szociális kompetenciák.
A szociális tanulás folyamata. A gyermek szocializálása, társas kapcsolatainak
fejlődése, fejlesztése az óvodai gyermekközösségben. Az önszabályozás
képességének fejlődése. A játék szerepe a társas kapcsolatok alakulásában. A
vegyes csoportban folyó nevelőmunka sajátosságai. A konfliktuskezelés és
megoldás stratégiái. Az óvodapedagógus feladatai a szociális kompetenciák
alakításában

Szociális szükségletek
Az emberi szükségletek hierarchiájának leírása Maslow nevéhez fűződik, aki
megfogalmazta az emberre jellemző szükségletek egymásra épülő szintjeit.

1. A piramis alján az alapszükségletek, a létfenntartáshoz kapcsolódó

szükségletek helyezkednek el (éhség, szomjúság).
2. A létfenntartás megteremtése magával hozza a biztonsági szükségletek
kialakulását: ez a megszerzett javak megóvását, védelmét jelenti.
3. A szociális szükségletek az ember társas lény mivoltából fakadnak. A
szociális szükséglet kapcsolatteremtési, összetartozási szükséglet. Ennek
kielégítése érdekében törekszik jó családi, baráti, munkahelyi
kapcsolatokra. A társulási igény kielégítése élvezetet, szórakozást jelent,
ellenkező esetben unalmat és izolációt élünk át.
4. Az ember igyekszik megtalálni helyét a társai között, ebből fakad az
elismerés iránti szükséglete: igyekszik elfogadtatni magát, elismertetni
egyéniségét, képességét, rátermettségét.
5. A piramis csúcsán az önmegvalósítás szükséglete áll. Az emberek egy
része erős késztetést érez arra, hogy képességét, tehetségét maximálisan
kihasználja.
6.

Sullivan az ember különböző életszakaszaihoz kapcsolódóan ötféle szociális

szükségletet különböztet meg: gondoskodási (0-2 év), társulási (2-6 év),
(kisiskoláskorban) elfogadási, (prepubertáskorban) intimitási, valamint
(pubertáskorban) szexualitási szükséglet.

Az első időszakban (0-2 év) az újszülött alapvető testi szükségleteit a

gondoskodó felnőtt elégíti ki. Ellenkező esetben kellemetlenül érzi magát,
distresszt él át. 2-6 év kor között társulási szükséglet jellemző. Ebben az
időszakban a gyermekkel folytatott közös játék válik fontossá, melyben a szülők
és nevelők szerepe kiemelt jelentőségű.
Szociális kompetenciák
Általános nézet szerint szociális kompetencia alatt a különböző szociális
készségek együttes birtoklását értjük, amelyek képessé teszik az embert arra,
hogy egy adott szociális interakción belül elérje kívánt célját oly módon, hogy
az szociálisan elfogadható legyen és ne mások kárára történjen. A szociális
készségek speciális verbális és nonverbális viselkedési formákat tartalmaznak. A
szociális készségeket tanulás (megfigyelés, modellkövetés, ismétlés,
megerősítés) útján sajátítjuk el.
A társas fejlődés valójában kétoldalú folyamat, amellyel a gyerekek egyszerre
integrálódnak közösségükbe és differenciálódnak, mint különálló egyének. Az
egyik oldala ennek a szocializáció, amely során a gyerekek megtanulják a
társadalom normáit és értékeit. A másik oldala a személyiségalakulás.
A fejlett szociális kompetencia kialakulásának egyik legfontosabb előfeltétele,
hogy az egyén megfelelő kommunikációs készséggel rendelkezzen. Ezen
túlmenően lényeges 1) pozitív önértékelés és 2) környezetével kapcsolatos
pozitív attitűd. 3) Mások pozitív elfogadása, 4) az aktív közreműködés, 5)
kreatív, rugalmas problémamegoldás úgy, hogy közben a saját és a csoport
érdekeit egyaránt figyelembe veszi, 6) nyitott, barátságos, együttműködő attitűd
ugyancsak fontos elemei a szociális kompetenciának. Ezek mindegyike
elősegíti, hogy az egyén interakciói során sikeres legyen.
Szociális tanulás folyamata
A szociális tanulás fogalma Albert Bandura, a Stanfordi Egyetem professzora
nevéhez fűződik. A szociális tanuláselmélet szerint az emberre jellemző
viselkedések legtöbbjét szociális tanulás útján sajátítjuk el, azaz megfigyeljük
mások viselkedését és annak következményét is!
Ezt igazolja Bandura legismertebb kísérlete is, amelyben óvodáskorú
gyerekeknek rövid Tv filmet mutattak be, amelyben egy agresszív felnőtt modell
egy nagy műanyag babát bántalmaz. A film vége két verzióban készült, az
egyikben jutalom, a másikban büntetés járt az agresszív viselkedésért. A film
után azok a gyerekek kezdték el ütni a vetítés után kézbe kapott babát, akik a
film első változatát látták, tehát ahol az agresszív felnőtt jutalmat kapott
viselkedéséért. Azok a gyerekek, akik a film második változatát látták, jóval
kevesebb agressziót mutattak.
Tehát láthatjuk, a tanulásnak ebben a formájában is szerepet játszik a
megerősítés, azaz a büntetés vagy a jutalmazás, de azt adott esetben elégséges
más esetében megfigyelnünk.
Felmerül a kérdés, hogy milyen modelleket utánoznak leginkább a gyerekek? A
kísérletek azt igazolják, hogy a gyerekek inkább utánoznak olyan felnőtt
modellt, aki gondoskodó, és akivel pozitív, meleg érzelmi kapcsolatban vannak.
Tehát:
A szociális tanulás formái:

1. Utánzás:

 a szociális tanulás legelemibb formája

 számtalan viselkedésformát utánzással sajátítunk el(pl.: anyanyelvünk)
 a fejlődés során a leghamarabb az utánzás jelenik meg
 Az utánzás kezdetleges formája a cirkuláris reakció
(a csecsemő egy másik személy közvetítésével utánozza saját magát)
 Fajtái:
- szándékos utánzás
- önkéntelen utánzás
- késleltetett utánzás
 Az utánzásban nagyon fontos szerepet játszik a jutalom és a büntetés.
 A gyermekek számára az utánzás révén kialakuló beleélés szinte egyedüli eszköze mások
megértésének.

2. Modellkövetés:

 utánzásnál magasabb szintű tanulási folyamat

(cselekvés mellett az is fontossá válik, hogy kit utánzunk)
 A tanulás modellválasztás alapján megy végbe
 A modellválasztás
- szimpátia alapján
- szerepirigység
- a szociális hatalom jelentette presztízs alapján
 agresszív modellek + ezek (+) megerősítése → agresszív viselkedésformák
(kísérletekkel igazolva)

3. Azonosulás (identifikáció):

 a pszichoanalízis egyik központi fogalma (Freud)

 Az azonosulás során a szándékosan vagy spontán választott modelltől átvett
viselkedési minták a személyiségbe beépülve annak részévé válnak.
 Az azonosulás során a hangsúly nem az átvett viselkedésen van, hanem a választott
modellel való kapcsolat fenntartásán.

4. Belsővé tétel (interiorizáció):

  a szociális tanulás legmagasabb szintje
 a modell nem játszik fontos szerepet
 A viselkedésformák vagy értékek átvétele, azért történik, mert az egybevág az egyén
saját értékrendszerével és így annak átvétele magában is jutalomértékű.
 Az átvett viselkedésforma, érték, vélemény stb. függetlenedik a forrástól, és
szervesen beépül a személyiségbe, azaz belsővé válik.

A szociális tanulás formái nem különíthetőek el élesen egymástól. Egymásra épülve,

együttesen alakítják és formálják személyiségünket. A szociális tanulás minta- vagy
modellkövető tanulás.

A gyermek szocializálása, társas kapcsolatainak fejlődése, fejlesztése az

óvodai gyermekközösségben
Szocializációnak nevezzük azt a folyamatot, amiben a gyermek elsajátítja társa-
dalmunk normáit, értékeit és ismereteit. A társas fejlődéshez emellett szükség
van a gyermek személyiségfejlődésére is, vagyis, hogy kialakuljon saját egyéni
érzésvilága és viselkedése. A kettő együttesen fogja meghatározni gyermekünk
személyiségét és a közösségben kivívott pozícióját intézményi keretek között,
majd később a felnőtt életben.
Nagy József és munkatársai vizsgálatai (2002) arra mutattak rá, hogy a szociális
alapkészségek fejlődésének jelentős része (pl. a társakkal való kapcsolatfelvétel,
a pedagógushoz való viszonyulás készsége, a feladatvállalás, a feladattartás
készsége, elemi szintű erkölcsi érzék kialakulása) óvodáskorban zajlik. A
szociális kompetencia fejlődése tehát leginkább kisgyermekkorban
befolyásolható, ezért is olyan fontos az óvoda, mint szocializációs színtér
jelentősége.
Az óvoda szerepe a szocializációban:
1) A gyerekek életében az óvoda az első olyan hely, ahol intézményes kere-
tek között, bizonyos egyezményes szabályok szerint kell létezniük. Az
otthoni szabályok és szokások az óvodában nem érvényesek, az óvodában
új szabályok is vannak
Az óvodáskorú gyermekek egyik fontos jellemzője, hogy érzelemtől vezé-
reltek, ezért nagyon fontos, hogy az óvoda érzelmi biztonságot, nyugodt,
légkört biztosítson a számukra a szülők távollétében. A családias, szere-
tetteljes légkört a pedagógusok tudják megteremteni (Vekerdy: „Akit
szeretünk, attól tanulunk”). Ha a gyermek-óvónő-dajka kapcsolatát pozi-
tív érzelmek jellemzik, az biztosan jó hatással lesz gyermekünk szociális
készségeire, kapcsolatteremtő, kommunikációs képességeire is. Általuk
tanulnak meg a gyerekek egymással és a felnőttekkel is megfelelő módon
kommunikálni, ők azok, akik segítenek feloldani bizonyos konfliktusokat,
 és a szülői minta mellett az ő viselkedésmintái meghatározóak lesznek
a gyerekek szociális készségeinek alakulásában.
2) a közösségbe kerüléssel a gyermek olyan új élményekhez jut, amelyeket
a családi közegben nem tapasztal meg. Ezeket leginkább a szabad játékok,
a szerepjátékok, a sok mozgás, a mese élmények biztosítják.
3) Az óvoda sok gyermek életében az első igazi közösség, itt kell megtanul-
niuk a közösséghez tartozás fogalmát, az összetartozás élményét, ezt
pedig csak úgy tudják elsajátítani, ha az óvoda lehetőséget biztosít
a közös élmények megtapasztalására. Megnő a kortársak szerepe, továbbá
a gyermek a szülőkön kívül kapcsolatot tud kialakítani más felnőttekkel
is, meg tanul osztozni a felnőttek figyelmén, alkalmazkodni és
együttműködni.

Az önszabályozás képességének fejlődése

Az óvodás gyermek életében fontos szerepet töltenek be az érzelmek, amelyek
jellemzően labilisak és polarizáltak, különösen az óvodai élet első felében.
Mindezek életkori sajátosságból erednek. Ha azt szeretnénk, hogy figyeljen ránk
és viselkedésünk minta legyen számára, akkor meg kell érteni azt is, hogy
minden cselekvésük és megnyilvánulásuk leginkább érzelmi életükön keresztül
befolyásolható, közelíthető meg. Empátiával, asszertív, támogató magatartással
azonban nagyban elősegíthetjük a dacos magatartás csökkentését, az
együttműködést, a figyelem kialakítását, majd a feladat- és szabálytudat, ill. az
önszabályozás képességének megerősödését is 5-6 éves korra, amelyek egyben a
sikeres iskolakezdés előfeltételei is. Az önszabályozás egyaránt vonatkozik az
érzelmek és a viselkedés szabályozására és összefügg az alkalmazkodással,
tanulással, ill. a társas kapcsolatokkal. 
Az önszabályozás két fontos jellemző együtteséből fakad: a válaszkészségből
és a kontrollból. A gyerek válaszkészsége arra vonatkozik, hogy új, ismeretlen
szituációban közelítő vagy elkerülő viselkedést mutat. A megközelítés azokra a
gyerekekre jellemző, akik érzékenyek az újdonságra, kihívásokra. Az elkerülés
azokra jellemző, akik a fenyegetésre, félelemre érzékenyek, ezért az új
helyzetekre visszahúzódással reagálnak. Ezen túl leginkább a szülő
követelményeinek való megfelelés befolyásolja az önszabályozást. A szülői
kontroll lehet pozitív, ebben az esetben a szülő irányító és támogató, amellett
hogy koordinálja a gyerek viselkedését, melegség és elfogadás jellemzi. A
negatív szülői kontroll a hatalomgyakorló és szigorú szülői viselkedésre
vonatkozik. A pozitív szülői kontroll elősegíti az internalizációt, így a magasabb
szintű önszabályozást.
Az óvodáskor végén tapasztalt gyengébb önszabályozás (figyelmi problémák,
indulatkitörések, hiperaktivitás) esetében nagyobb a valószínűsége a későbbi
rossz iskolai teljesítménynek, érzelmi és önirányítási problémáknak.
A játék szerepe a társas kapcsolatok alakulásában
A szociális kapcsolatok kialakulásának alapja az érzelmi kapcsolat. A kötődő
nevelés megfelelő érzelmi alapot teremt a másik emberhez, a közösséghez való
alkalmazkodni tudás elsajátítására. A kötődés érzésének hiánya érzelmi
zavarokat okoz, gátolja a fejlődést és megnehezíti a szociális érettség
kialakulását. Először természetesen anyjához kötődik a gyermek, őt figyeli, őt
utánozza, neki próbál megfelelni. A családi környezet elősegíti a gyerek
„énközpontúságának” kialakulását, minden körülötte forog így a „világ
közepének” érezheti magát egy első gyermek, akit nyilván megvisel a kistesó
érkezése. Ahogy a kicsik gazdagodnak szociális kapcsolatok terén fokozatosan
leomlik ez a világképük. A családi kötelék még sokáig az első helyen áll
számukra. Ez ad lehetőséget, hogy kikukucskáljanak a világba és bármi sérelem,
baj, bántás éri őket ide menekülhetnek vissza.

Ám ahogy múlik az idő, és egyre több élmény éri – pozitív és negatív egyaránt –
mind nagyobb jelentőségre tesznek szert az új kapcsolatok. A barátkozást
kezdetben külsőségek befolyásolják pl. egy házban laknak, vagy a szülők
ismerik egymást, de döntően fontos számukra, hogy a gondozónő, óvónő kit
dicsér a legtöbbet. A barátkozás már megkívánja az alkalmazkodást, a kapcsolat
fenntartása érdekében fontos, hogy legalább időnként a másik akarata, javaslata
érvényesüljön.

A bölcsődés évek alatt és az óvoda elején a gyerekek még nem tudnak együtt
játszani, abban az értelemben, ami közös tevékenységet jelent, inkább egymás
mellett játszanak (néha ugyanazt a játékot), figyelemmel kísérik egymást és ez
több konfliktushoz vezet. A felnőtt irányítása rövid időre képes közös
tevékenységre hangolni a kicsiket (pl. körjétékok, utánozójátékok), melynek
során megérzik az ebben rejlő lehetőséget.

Középső csoportban a gyerekek különböző szinten állnak szociális fejlettség

terén, így vannak, akik még csak egymás mellett képesek játszani, de egyre
többen lesznek, akik már együtt működnek egy közös játékban. Egyre jobban
képesek alkalmazkodni, így csökkenek az önérvényesítő törekvések.

Nagycsoportban nagy lesz az igény az együttes tevékenységre, már be

szeretnének kapcsolódni a közösségbe, mert vágynakk a közösségi élményre,
melyhez közös játékon át juthatnak. Ebben a cselekvésben mindenki erejéhez,
képességéhez mérten vesz részt egy „közös cél” (pl. a vár elfoglalása)
érdekében. A játék során különféle szerepek alakulnak ki, melyek
meghatározzák a közösségben elfoglalt pozíciót, így lesznek irányítók,
ötletadók, végrehajtók...stb. Óvodáskor végére azonban ritkán jönnek létre nagy
szervezettségű csoportok, inkább a szűk irányítók köré csoportosulnak változó
összetételű csapatok.

A szociális kapcsolatok fejlődésével párhuzamosan fejlődnek a szociális

érzelmek. Kialakul a rokonszenv és az ellenszenv, melyek irányítói lesznek a
barátkozásnak. Sok esetben megmutatkoznak az empátia, a segítőkészség jelei
és egyre jobban érzik, hogy közük van egymáshoz, törődniük kell egymással.

A gyerekek tehát a környezetükben élő felnőttek és más gyerekek

viselkedésének utánzásával, a hozzájuk való alkalmazkodással jutnak el az
iskolai élethez szükséges szociális szintre.

A közösségi lét és a társas viselkedés első csírái, formái már az óvodában

megfigyelhetők. Az óvodások viselkedését, cselekvését, szokásait
meghatározza, hogy a felnőtteket és a társaikat utánozzák. Tevékenységük
középpontjában a játék együttes élménye áll minőségileg különböző formákban.
Legalacsonyabb szinten az együttlétben, majd az együttmozgásban, végül
a tárgy körüli összeverődésben valósulnak meg a társas kapcsolatok. Magasabb
szintű és aktív társas viselkedést jelent az összedolgozás, melynek során már
szerepek és tevékenységek szerint tagolódik a csoport. A szerepjátékok mellett
egyre fontosabbá válnak a szabály-játékok is.

Óvodáskort megelőzően a gyerekek már hosszabb – rövidebb ideig foglalkoznak

egymással, de hosszabb közös tevékenység csak játékszer miatt alakulhat ki.
Eleinte a játék teremti meg a kapcsolatfelvétel alapját. Kétéves kor tájékán
jelennek meg az együttmozgások, egy harmadik fél bekapcsolódása még zavart
okoz. Az óvodában fokozatosan alakul ki a gyerekek közötti együttműködés a
szociális kompetencia fejlődésével. Az egymással való játéknak is vannak
szakaszai, Parten öt módját írta le a csoporton belüli játéknak (Ranschburg,
2003):

Magányos játék: A gyerek a többiektől függetlenül egyedül játszik, nem

avatkozik be a többiek játékába.

Bámészkodó játék: A gyerek a többiek játékát figyeli, kérdez, javaslatokat tesz,

de nem vesz részt a közös játéktevékenységben.
Parallel játék: A gyerekek ugyanazzal a játékkal játszanak, de egymástól
függetlenül, egymás mellett és nem egymással játszanak.

Asszociatív játék: A gyerekek megbeszélik, mit tegyenek, játékot adnak oda

egymásnak és kérnek el, de magukban, közös cél nélkül játszanak.

Kooperatív játék: Együtt játsszák a játékot, a szerepeket és a tennivalókat

felosztják, kitűzik a közös célt.

A szerepjáték rendkívül alkalmas az empátia és a proszociális magatartás

fejlesztésére.
A vegyes csoportban folyó nevelőmunka sajátosságai
A vegyes életkorú csoportokba 3-7 éves gyermekek kerülnek be és nevelkednek együtt.

Ezek a gyermekek különböző korúak, akik azonos helyen, azonos időpontban, de eltérő
fejlettségi szinten tartanak. Számukra olyan nevelést kell biztosítani, hogy minden
korcsoportban megfelelően fejlődjenek .a differenciált nevelést úgy kell megoldani, hogy
minden gyermek tevékenységét összehangolják, és egy egységes gyermekcsoport zavartalan
életét biztosítsák.

Fokozott jelentőséget kap a feladatok, a követelmények és a nevelési eljárásoknak a

gyermekek életkorának és személyiségének megfelelő differenciálása, a közösségi nevelésen
belül az egyéni bánásmód hozzáértő és tudatos alkalmazása.

A kisebb-nagyobb óvodások együtt nevelésének nemcsak nehézségei, hanem előnyei is

vannak. A vegyes csoportban a gyermekek a családhoz jobban hasonló, természetesebb
körülmények között élnek, mint az osztott csoportokban az utánzási hajlam következtében
nagymértékben érvényesül a gyermekek egymásra gyakorolt kölcsönhatása. A jól irányított
csoportban – éppen a különböző korú gyermekek együtt élése folytán – igen értékes közösségi
szokások bontakozhatnak ki, alapozódhatnak meg, mint pl. az alkalmazkodó képesség,
segítőkészség, egymással való törődés, stb. Nagymértékben meggyorsul a gyermekek
játékának fejlődése. A kicsik játéka a nagyok példája nyomán színesebbé, tartalmasabbá
válik. A játszó gyermekek kor – és szint különbsége gazdagíthatja a játéktémákat is,
könnyebbé válhat a szereposztás.

A jó példák hatására a kicsik nem akarnak „lemaradni”, és igyekeznek utánozni mindazokat

az önkiszolgáló tevékenységeket, amelyeket a nagyobbak már ügyesen gyakorolnak. A
nagyok is élvezik a kiváltott hatást és ez fokozza igyekezetüket. A közvetett, párhuzamos
ráhatás tehát jobban érvényesül a vegyes korúak, mint az egyidősek között, és jelentősen
fokozza a játék és munka hatékonyságát.

Ezen csoportokban a légkör teljesen családias, a testvérek együtt maradhatnak, ami nagyon
sokat segít a fiatalabb testvér beszoktatása során. A csoportnak csak egy hányada cserélődik,
így az újak már egy kialakult közösségbe illeszkednek be, nem kell teljesen új közösséget
formálni. Nem kell háromévente új hagyományokat teremteni, hanem azok tovább
öröklődhetnek. Egymás utánzása útján sokkal gyorsabban tanulnak, a kicsik pl. gyorsabban
jutnak el a nagyobbak játékszintjére.

Az óvónők szerint az osztatlanság egyik pozitívuma (külső szempontok alapján), hogy

megoldást jelent az évenkénti születési arányok által támasztott igényekre.

A vegyes életkorú gyermekközösségek nevelése sokszínű feladatot, pozitív erőt, és

tapasztalatokat jelent az óvónők számára. Segítheti őket saját személyiségük fejlesztésében,
fejlődésében.

A vegyes csoportok egyik problémája az óvónők szempontjából az, hogy a csoportok

irányítása, nevelése a figyelem megosztását, az összetételből adódó feladatok tudatosítását
kívánja meg tőlük.

Egyes vélemények szerint nehéz az oktatás megszervezése és a differenciálás, mások szerint

pedig adminisztrációs többletmunkát jelent.

Az a jó a gyermekeknek a vegyes csoportban, hogy egyidejűleg több tevékenységgel

ismerkednek meg, és azokba bekapcsolódhatna életkoruktól függetlenül, érdeklődés szerint.
Sokszínűek, változatosak az érintkezési formák a csoportokban az interakciók sokféle értéket,
érzelmi tartalmat tükröznek. A nagyobbak kezdeményezései feladat – és kötelesség vállalása,
munka motívumai ösztönzően hatnak a kisebbek érdeklődésére. Ez felgyorsítja a kicsik
beilleszkedését, önállósodását, beszédfejlődését.

Az óvónő viselkedése a nagyobbak magatartását a kisebbekkel szemben a védelmező, segítő,

gondoskodó irányba formálhatja. A kicsik jelenléte tényleg óriási szociális lehetőségeket
tartogat a nagyoknak. A nagyobb gyermekben kifejlődik az altruizmus, az empátia, a
vigasznyújtás, a példamutató magatartás, a bátorítás, a védelmezés, a gondozás.

Az óvodapedagógus feladatai a szociális kompetenciák alakításában

Fejlett szociális kompetenciával rendelkező embereket csak az tud nevelni, aki
maga is fejlett szociális kompetenciával rendelkezik és ismeri azokat a
pszichológiai folyamatoknak a természetét, amelyekben a szociális
kompetenciát alkotó komponensek alakulnak. Emellett alkalmazni tudja azokat
a módszereket, amelyekkel az egyes szociális kompetenciák hatékonyan
fejleszthetők.
A konfliktus kezelés és megoldás stratégiái. (Pálfi)
A konfliktus (latin conflict „összeütközés) szóból ered) egyének vagy társadalmi csoportok
közötti olyan összeütközés, amely mögött igények, szándékok, vágyak, törekvések érdekek,
szükségletek, nézete, vélemények, értékek szembenállása húzódik meg. (Szekszárdi)

A konfliktushoz tehát két szemben álló fél szükséges, akik egymással ellentétes véleményt
képviselnek, s meggyőződéssel vallják saját nézeteiket, helytelenítik a másik nézeteit, tetteit.

A konfliktus során jelentkező bizonytalanság félelmet, majd szorongást válthat ki, de együtt
járhat bizonytalansággal, reménytelenséggel is.

A konfliktusok megjelenésében szerepet játszanak: - szükségletek, melyek hiányt szenvednek,

- érzelmek, melyek kiváltó és kísérő jelenségként is működnek, - kapcsolati zavarok, - az
egyénen belül a személyiségben lévő tényezők, - különböző értékrendek egyidejű jelenléte, -
kommunikációs zavarok, - nem megfelelő információ kezelés,: - melyek különböző
hatásfokkal, de befolyásolják a konfliktus természetét.

A konfliktusok lehetnek:

- Intraperszonális – az egyén személyiségén belül (nem tud valamiben dönteni),

- interperszonális – személyek közötti ütközések.

A konfliktusnak van előzménye, csúcspontja, leszálló ága, és következménye.

A konfliktusok feltételei és egyben a feszültségek okai is:

- a szükségletek kielégülésének egyéni szintje. (pl. biztonság hiánya)

- az egyén mozgásterének kiterjedése. (korlátozott mozgástér)

- külső akadály. (kellemetlen helyzettől való szabadulás)

- a társas-csoport környezetben a tagok célkitűzéseinek ellentéte.

A konfliktuskezelés szemléleti alapja a kreativitás és az erőszakmentesség.

A kreatívkonfliktus kezelés tételei:

1. Ne elégedjünk meg a problémákra való passzív reagálással, keressük a kreatív válaszokat.

2. Törekedjünk tisztázni a probléma lényegét, ám ne érezzük magunkat csalhatatlannak,

véleményünket megdönthetetlennek.

3. Tisztázzuk mit tanulhatunk az eseményekből, környezetünkre és önmagunkra tekintettel.

4. Az elutasítás, elzárkózás helyett kezdjük a konfliktus megoldását önmagunk vizsgálatával.

(önismeret)

Az erőszakmentességre való törekvés legyen a cél, az erőszak semmilyen formában nem

fogadható el a konfliktus megoldásában, ezért az alábbiak megfontolandóak.
 - az ember maga alkítja az életét, tudni kell erőszak nélkül megvalósítani
elképzeléseinket.
- Az erőszakot nem szabad passzívan tűrni, aktívan fel kell lépni ellene.
- Autoriter megoldásokat nem alkalmazunk a konfliktuskezelésben.
- Az erőszak mentesség eszközei feleljenek meg a céloknak.
- Tiszteljük az embert, tegyünk különbséget személy és szerep között, a probléma ellen
lépjünk fel.
- Valóságos érdekekre, értékekre és ne a pozícióra hivatkozzunk.
- Gondoljuk át amásik fél érdekét, helyzetét, és könnyebb lesz megérteni, elfogadni
célját.
- Mérlegeljünk több lehetőséget döntés előtt.

Konfliktuskezelő stratégiák:
1. Versengő stratégia: a felek erőszakosan is törekszenek önérvényesítésükre, mert hatalmi,
rivalizációs harcként értelmezik a konfliktust. Győztes-vesztes stratégiának is nevezik, mert a
harcot győzelemig vívják. A másik fél vesztes lesz.

Hátránya, hogy feszültségeket okoz, mely újabb konfliktushoz vezethet. Gyors döntéseket
igénylő helyzetekben mégis szükséges alkalmazása.

2. Alkalmazkodó konfliktusmegoldó stratégia: saját elképzelések feladása kényszerből,

félelemből vagy tapintatból. Hatalmi helyzet veszélye, túlzott alávetést vált ki, aszimmetrikus
kapcsolat.

3. Elkerülő stratégia: az egyén kívül marad az őt érintő konfliktusból, később nem biztos,
hogy be tud kapcsolódni a folyamatba. Ez a valóságban komoly veszélyekkel járhat.

4. Kompromisszumkereső konfliktus megoldási stratégia: a konfliktusok kezelésében

szintén elterjedt, megítélése pozitív. A megegyezés keresése jellemzi, mely a felek számára
még elfogadható megoldás.

5. A problémamegoldó stratégia: lényeg a felek együttműködésre törekszenek, s egymás

szándékaira is tekintettel vannak. Gordon ezt vereségmentes módszernek nevezi, mert
biztosítják egymás önérvényesítését. Győztes-győztes stratégia, mert nem egy előre elképzelt
megoldás érdekében folyik rivalizálás, hanem a végső megoldást nyitva hagyva keresik a
kölcsönösen elfogadhatót.

Az óvodapedagógus feladatai a szociális kompetenciák alakításában. (Pálfi)

Az óvoda feladata az idők során jelentősen megváltozott. Napjainkra szociális funkciója
felértékelődött, hiszen a családok életében jelentkező hiányok feszültségek, melyek a szülők
és a gyermekeik szocializációs problémáit jelzik, erre a területre terelik a szakemberek
figyelmét.

A kisgyermekek óvodai szocializációban új fogalmak jelentek meg:

 1. Komplementaritás= egymást kiegészítő: tehát a család, az óvoda egymást kiegészítő
szerepe.
2. Reflektivitás: (reflektív = visszaható) Az óvodapedagógusnak kiemelt szerepe van
abban, hogy a szülőkkel fenntartott prespektív (előíró) attitűdöt a reflektív a változó
történésekhez igazított, a gyermeket és a szülőt egyaránt figyelembe vevő eljárások
domináljanak.
A gyermek számára döntőek az alábbi kérdések:
- Az óvoda nyitottságát olyan keretek, tevékenységi formák erősítsük, melyekben a
szülő átéli fontosságát, nem érzi kirekesztettnek magát.
- A kapcsolattartásban növelni kell a segítségadó helyzeteket.
- A gyermekek társas életének tevékenységeibe épüljenek be a családban meglévő
kompetenciák, a szülők személyes képességei.
- Az óvoda támogathatja a szülői szocializációt is a családgondozói teendők
felvállalásával, segítve a tanácstalan, bizonytalan szülőknek.
3. Konformitás: az óvodai társas együttműködés is feltételezi az elfogadás, az
azonosulás létét, melyet megteremt az óvodába kerülés kezdeti szakaszában, a
beszoktatással.
A befogadással együtt az ismerkedési, kezdeti ill. az óvodába lépési szakasz módszerei.
a. Az „anyás beszoktatásnak” nevezik ezt az eljárást, mert az anya, esetleg más
családtag az adott időszakban megismerkedik az óvodai élettel, így segítve a
fokozatos „leválást”. Ennek ellenére nem mindenki veszi igénybe.
b. Az anya nélküli beszoktatás az óvodában töltött idő fokozatos növelésével is
találkozhatunk. Általában 3-4 napot vesz igénybe.
c. Itt az átmenet nélkül magára hagyják a gyereket az óvodába, bízva abban, hogy
az óvoda problémamentesen megoldja. Még a bölcsődéből érkező gyerekeket a
családlátogatás után, célszerű fokozatosan egyedül hagyni az óvodába.
Az óvodába lépés időszaka a későbbi társas viszonyokat is befolyásolja. A beszoktatás
ideje egyéntől eltérő lehet, és fontos, hogy ne kényszerként élje meg a gyerek.
4. Normaképzés: Normaátadást értünk alatta. A gyerekeket körbevevő szabályok, külső
kontrollok belsővé válását, internalizálását jelenti. Az óvodában a normaképzők a
felnőttek, akiknek meghatározó szerepük van ebben a folyamatban.
5. Individualizáció: Az igény az egyéni eltérések hatékony bevonására. ONAP:
„az óvoda egyszerre segítse a gyermek szociális érzékenységének fejlődését és
éntudatának alakulását, engedjen teret énérvényesítő törekvéseinek. Gyökerei a gy.
életkori sajátosságai közt megtalálhatók. A gy. Egocentrizmusa az óvódáskor végéig
meghatározó marad. Az individualizációban fontos szerepet játszanak a kortársak.

6. Szociális intelligencia: A gy. társas képességeinek szintje sok tekintetben befolyásolja

a teljesítményét, annak minőségét, amit a szociális tanulás során sajátít el.
A szociális intelligencia a következő területeken fejleszthető.

1.a. A csoportszervezéssel különböző személyek, szerepek kipróbálását

jelenti.
1.b. A megoldás-egyeztetés gyakorlása az egyéni elképzelések
megvalósításának, a keletkező konfliktusok kezelésének a tapasztalatával vértezi fel a
gy-et. Segíti a másság elfogadását, az eltérő törekvések tolerálását. A felnőttnek
modell, irányító szerepe van.
1.c. A személyes kapcsolatteremtés alkalmainak megteremtésével, tudatos
bővítésével elősegíthetjük az érdeklődés kibontakozását, a gyermeki autonómia
erősödését, a kapcsolat kialakítás és fenntartás technikáinek humanizálódását.
 1.d. A társasági elemzés készségét alakíthatjuk ki a szociális tükrözés során,
amely gyakorlásával képesek lesznek az érzelmek elkülönítésére, észlelésére. Herman
Alice szerint segíteni kell a gyerekeket a valósághoz való alkalmazkodáshoz, amely a
valóságot tükrözi vissza.

Maslow piramis…………….