1920. évi I.

törvénycikk

az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom

gyakorlásának ideiglenes rendezéséről * (éppen 100 éve és éppen
helyreállítva a helytelenséget, pont, mint "most")...
A nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverénitás kizárólagos törvényes
képviselete, megállapítja, hogy a királyi hatalom gyakorlása 1918. évi
november hó 13. napján megszünt. Megállapítja továbbá, hogy
Magyarországnak és társországainak a volt osztrák birodalmi tanácsban
képviselt királyságokkal és országokkal fennállott feloszthatatlan és
elválaszthatatlan együttbirtoklása a bekövetkezett események folytán
megszünt. A nemzetgyűlés mindezekből a tényekből folyó
következmények megállapítását a békekötés utáni időre tartja fenn
magának.

Megállapítja továbbá, hogy az 1910. évi június hó 21. napjára

törvényszerűen összehívott országgyűlésnek képviselőháza az 1918. évi
november hó 16. napján hozott határozatával önmagát feloszlottnak
nyilvánította, főrendiháza pedig ugyanazon a napon tartott ülésében e
határozatot tudomásul vette és tanácskozásait berekesztette, miáltal az
országgyűlés működése is megszünt. Mindezeknél fogva az állami
főhatalom gyakorlása az alkotmány rendes formái között lehetetlenné
vált.

Alkotmányunk alapelveinek megfelelően az 1919. évi augusztus hó 7.

napja óta alakult ideiglenes kormányok a nemzethez fordultak, hogy a
nőkre is kiterjedő általános, titkos, egyenlő, közvetlen és kötelező
választójog alapján válassza meg az akaratának képviseletére hivatott
nemzetgyűlést.

A nemzetgyűlési képviselőválasztások ennek folytán az ország mindazon

részeiben megtartatván, amelyekben a választást ellenséges megszállás
lehetetlenné nem tette, a megválasztott nemzetgyűlési képviselők az
1920. évi február hó 16. napján Budapesten az országgyűlés
képviselőházának helyiségeiben egybegyülekeztek és nemzetgyűléssé
alakultak.

Az így megalakult nemzetgyűlés mindenekelőtt a következő törvényt

alkotja:
ELSŐ FEJEZET
Az alkotmányosság helyreállítására irányuló rendelkezések
1. § A nemzetgyűlés jóváhagyja a kormánynak ama rendeleteit, amelyek
alapján a nemzetgyűlés összegyűlt.

2. § A nemzetgyűlés a magyar állami szuverénitás törvényes

képviseletének nyilvánítja magát, amely alkotmányunk értelmében az
államhatalom gyakorlásának további módját is jogosult rendezni.

3. § A nemzetgyűlés tagjainak ugyanazt a mentelmi jogot biztosítja,

amely az eddigi jogszabályok szerint az országgyűlés tagjait megilleti.

A nemzetgyűlés, annak bizottságai és tagjai, valamint működésük és a

nemzetgyűlés által alkotott törvények ugyanabban a büntetőjogi
védelemben részesülnek, amelyet a büntetőtörvények az országgyűlés,
annak két háza, bizottságai és tagjai részére, valamint működésük és a
törvények védelmére biztosítanak.

Aki a nemzetgyűlés vagy valamely bizottsága tanácskozó termében

jogosulatlanul megjelenik és onnan a nemzetgyűlés, illetőleg a bizottság
elnökének felhívására azonnal el nem távozik, amennyiben cselekménye
súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, vétséget követ el és egy évig
terjedhető fogházzal s politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével
büntetendő.

Ha a tanácskozó teremben jogosulatlanul megjelent egyén onnan az elnök

másodszori felhívására sem távozik el, letartóztatandó és haladéktalanul a
vádhatóság elé állítandó.

Ha ily cselekményt az ülésekről a házszabály értelmében kizárt képviselő

követne el, a cselekmény nem esik a mentelmi jog védelme alá; ily
esetben az ügyész a vádat csak a nemzetgyűlés hozzájárulásával ejtheti
el.

4. § A törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés gyakorolja.

5. § A végrehajtó hatalmat a kormányzói tiszt betöltéséig egyedül a

nemzetgyűlésnek felelős minisztérium gyakorolja.

6. § A magyar felelős minisztérium a külügyminiszterrel, a népjóléti és

munkaügyi miniszterrel, továbbá az 1917:XI. törvénycikk értelmében
tárca nélkül kinevezhető miniszterek létszámában a kisgazdák
miniszterével, a közélelmezésügyi miniszterrel és a nemzeti kisebbségek
miniszterével egészíttetik ki. E miniszterek ügykörét a törvényhozás
rendelkezéséig részletesen a minisztérium állapítja meg.

A király személye körüli miniszter állása megszünik.

7. § A bírói hatalmat a törvény értelmében szervezett bíróságok a

törvényhozás további rendelkezéséig a magyar állam nevében
gyakorolják.

8. § Az ország védelmére s a belső rend és biztonság fenntartásában való

közreműködésre nemzeti hadsereg állíttatik fel, mely a magyar
alkotmányra esküt tesz.

9. § Az úgynevezett népköztársaság és tanácsköztársaság szerveinek

néptörvény, rendelet vagy más elnevezés alatt kibocsátott mindennemű
rendelkezései érvénytelenek. Hasonlóképen érvénytelenek az úgynevezett
nemzeti tanácsoknak és szerveiknek mindennemű rendelkezései és
határozatai is.

Az Országos Törvénytárból az oda beiktatott úgynevezett néphatározat és

néptörvények töröltetnek.

Felhatalmazza azonban a nemzetgyűlés a minisztériumot arra, hogy az

úgynevezett népköztársaság szerveinek rendelkezéseit, amennyiben a
jogrend és a jogbiztonság érdekében szükséges, az alkotmány keretében
saját felelősségére ideiglenesen hatályban tarthassa, vagy helyettük új
rendelkezéseket állapíthasson meg. Addig is, amíg a minisztérium ebben a
tárgyban intézkedik, az úgynevezett népköztársaság szerveinek
rendelkezései ideiglenesen alkalmazásban maradnak, amennyiben
tartalmuknál fogva az alkotmánnyal, a fennálló törvényekkel és
törvényerejű szokásjoggal nem ellenkeznek, vagy törvényes felhatalmazás
körében keletkeztek és még megszüntetve nem lettek.

A minisztérium továbbá felhatalmaztatik, hogy a törvényhozás további

rendelkezéséig rendelettel megtehesse azokat az intézkedéseket, amelyek
az úgynevezett tanácsköztársaság szerveinek rendelkezéseivel létesített
állapot megszüntetésére és a jogrend helyreállítására szükségesek.

Utasíttatik a minisztérium, hogy amennyiben a jelen §-ban említett

rendelkezések tárgyában a törvényhozás további intézkedése szükséges,
evégből mielőbb megfelelő törvényjavaslatokat terjesszen a nemzetgyűlés
elé.
10. § A nemzetgyűlés az 1919. évi augusztus hó 7. napja óta az
alkotmányos jogrend és a jogbiztonság helyreállítása végett alakult
kormányok és tagjaik rendeleteinek érvényességét elismeri; felhatalmazza
azonban a minisztériumot, hogy ezeket a rendeleteket a szükséghez
képest hatályon kívül helyezhesse, módosíthassa vagy kiegészíthesse.
Utasíttatik egyúttal a minisztérium, hogy amennyiben e rendelkezések a
törvényhozás hatáskörébe tartozó ügyekre vonatkoznak, mielőbb
megfelelő törvényjavaslatokat terjesszen a nemzetgyűlés elé.

11. § A volt osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és

országokkal szemben fennállott közös érdekű viszonyok megszünvén, az
1867:XII. törvénycikk, valamint az e viszonyokra vonatkozó egyéb
törvényes rendelkezések hatályukat vesztették és a magyar államnak ősi
függetlenségéből folyó szabad rendelkezése e viszonyok tekintetében is
teljesen helyreállott.

A nemzetgyűlés fenntartja a magyar állam minden igényét, amelyek az

említett királyságokkal és országokkal fennállott kapcsolat megszünése
következtében a volt közös intézmények és vagyonjogi viszonyok
tekintetében vagy egyéb vonatkozásokban megilletik.
MÁSODIK FEJEZET
Kormányzói hatalom

12. § A nemzetgyűlés addig, amíg az államfői hatalom gyakorlásának

mikéntjét véglegesen rendezi és ennek alapján az államfő tisztét tényleg
átveszi, az államfői teendők ideiglenes ellátására a magyar állampolgárok
közül titkos szavazással kormányzót választ.

13. § A kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos

gyakorlása az alábbiakban foglalt korlátozások között illeti meg.

A nemzetgyűlés által alkotott törvények szentesítés alá nem esnek; azokat

a kormányzó legkésőbb hatvan napon belül kihirdetési záradékkal és
aláírásával látja el. A kormányzó a kihirdetés elrendelése előtt -
indokainak közlésével - a törvényt újabb megfontolás végett egy ízben
visszaküldheti a nemzetgyűléshez. Ha az így visszaküldött törvényt a
nemzetgyűlés változatlanul fenntartja, a kormányzó azt tizenöt napon
belül kihirdetni köteles. A kormányzó az államformának és az államfő
személyének kérdésében alkotott törvényekre nézve a visszaküldés
jogával nem élhet. Egyébként is a kormányzó a visszaküldés jogával csak
úgy élhet, hogy a nemzetgyűlés a visszaküldött törvény tárgyában két
évben megállapított tartamának letelte előtt még határozhasson.
A kormányzó a nemzetgyűlést nem napolhatja el és a királyi hatalomban
foglalt országgyűlés-feloszlatási jogot a nemzetgyűlést illetőleg csak akkor
gyakorolhatja, ha a nemzetgyűlés a kormányzó üzenete dacára tartósan
munkaképtelenné vált és a munkaképességet a nemzetgyűlés elnöke a
házszabályokban biztosított jogaival sem képes helyreállítani. Feloszlatás
esetében azonban a kormányzó köteles az új nemzetgyűlés összehívása
iránt már a feloszlató rendeletben akként rendelkezni, hogy a
nemzetgyűlés az alkotandó új választójogi törvény alapján, ha pedig az
addig megalkotva nem lenne, a jelenlegi nemzetgyűlés összeülésére
alapul szolgált választójog alapján, legkésőbb a feloszlatástól számított
három hónapon belül összeülhessen.

A kormányzó képviseli Magyarországot a nemzetközi viszonylatokban.

Követeket küldhet és fogadhat. Magyarország nevében a felelős
minisztérium útján szövetségeket és egyéb szerződéseket köthet a
külhatalmakkal, de amennyiben a törvényhozás tárgyaira vonatkoznak,
csak a nemzetgyűlés hozzájárulásával.

Hadüzenethez vagy a hadseregnek az ország határán kívül

alkalmazásához és békekötéshez a nemzetgyűlés előzetes hozzájárulása
szükséges.

A végrehajtó hatalmat a kormányzó kizárólag a nemzetgyűlésnek felelős

minisztérium által gyakorolja. Minden rendelkezése és intézkedése,
ideértve a fegyveres erőre vonatkozó rendelkezéseit is, csak úgy
érvényes, ha az illetékes felelős miniszter ellenjegyzésével van ellátva. Ez
azonban nem érinti a kormányzónak a hadügy körébe tartozó azon
alkotmányos jogait, amelyek a nemzeti hadsereg vezérletére,
vezényletére és belszervezetére vonatkozólag őt megilletik.

Nemességet nem adományozhat.

A főkegyuri jogot nem gyakorolhatja.

Általános kegyelmet csak törvény adhat.

14. § A kormányzó személye sérthetetlen és ugyanolyan büntetőjogi

védelemben részesül, mint törvényeink szerint a király.

A kormányzót az alkotmány vagy a törvény megszegése esetében a

nemzetgyűlés felelősségre vonhatja. A felelősségrevonást a nemzetgyűlés
csak legalább száz tagja által aláírt indítvány alapján és összes tagjai
kétharmad részének szavazatával mondhatja ki. Az eljárást külön törvény
fogja szabályozni.

15. § A kormányzót „főméltóságú kormányzó úr” cím használata illeti

meg.

16. § A kormányzó részére a nemzetgyűlés tiszteletdíjat állapít meg.

17. § A kormányzó mellé a hivatali tennivalók ellátására szükséges

hivatalt a minisztérium a nemzetgyűlés által megállapított költségvetés
keretében szervezi.

18. § A kormányzó tisztét csak akkor gyakorolhatja, ha a nemzetgyűlés

előtt leteszi a következő esküt: „Én, N. N., Magyarország megválasztott
kormányzója, esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz hű leszek,
törvényeit, régi jó és helybenhagyott szokásait megtartom és másokkal is
megtartatom, függetlenségét és területét megvédem, kormányzói
tisztemet az alkotmány értelmében a nemzetgyűléssel egyetértésben a
felelős minisztérium útján gyakorlom és mindent megteszek, amit az
ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek. Isten engem úgy
segéljen!”
HARMADIK FEJEZET
Záró rendelkezések

19. § Ezt a törvényt az Országos Törvénytárban, mint az 1920:I.

törvénycikket kell kihirdetni.

A kihirdetés céljára e törvényt a következő bevezetéssel kell ellátni:

„Emlékezetül adjuk mindenkinek, akit illet, hogy Magyarország
nemzetgyűlése a következő törvénycikket alkotta”.

Ezután következik a törvény szövege.

A törvény szövegét a következő záradék rekeszti be: „Ezt a törvénycikket,

mint a nemzet akaratát, mindenki köteles megtartani”.

A záradékot a nemzetgyűlés elnöke, jegyzője és a minisztérium elnöke írja

alá.

20. § Ez a törvény kihirdetésének napján azonnal életbelép.

Link
Wolters Kluwer
Új Jogtár bejelentkezés Ingyen Jogtár 2 hétre

Hatályos jogszabályok
Új jogszabályok
Módosított jogszabályok
Önkormányzati rendelettár
Ezer év törvényei

Jogtár

Ezer év törvényei1920. évi I. törvénycikk indokolása

1920. évi I. törvénycikk indokolása

az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának
ideiglenes rendezéséről *
Általános indokolás

I. Az 1914. évi július hó 25-ike óta tartozó világháborúban jelentékenyen

megfogyatkozott és meggyöngült magyar nemzet nem tudott ellenállani
annak a céltudatos destruktív törekvésnek, amely egyfelől a háború
elvesztését követő lelki meghasonlást és gazdasági válságot tervszerűen
kihasználva, másfelől az általános békevágyat a jó béke kötésének hazug
igéretével céljai szolgálatára fordítva, az országot a nemzet lelkétől idegen
forradalmak ingoványos talajára juttatta.

Ma már a jóhiszeműségében csalódott nemzet öntudatra ébredése után

világosan látható, hogy az 1918. október 21-én és az azt követő időkben
lefolyt forradalmak nem a magyar nemzet újjáéledését jelentették, hanem
nemzetietlen irányukkal, a hadsereg szétzüllesztésével, a jogrend
megbontásával és a gazdasági élet teljes tönkretételével még irtóztatóan
megsokszorozták a háború hosszú tartamának és szerencsétlen
kimenetelének úgy is eléggé hátrányos következményeit.

Ezek a forradalmak nem kímélték a nemzeti élet megnyilvánulásának egy

irányát sem; de fő csapásaikat épp nemzeti egyéniségünk legkifejezőbb
mesterművére: az ezeréves magyar alkotmányra mérték. A történeti
fejlődés biztos elvét megtagadva és a nemzet akaratának megkérdezése
nélkül hirtelen összetákolt fércmunkákkal akarták kiküszöbölni és
helyettesiteni azt az alkotmányt, amely mint a magyar jogalkotó génius
legeredetibb alkotása a nemzet lelkéből évszázadokon át fejlődött ki és a
legsúlyosabb megpróbáltatások között a nemzet legjobbjainak
véráldozatával lett a nemzeti lét biztos épületévé felszentelve.

Senki előtt sem lehet azonban kétséges, hogy sem az önkényesen

összeállított nemzeti tanács, sem a legterrorisztikusabb módon
megválasztatott katona-, munkás- és földmíves-tanácsok egy pillanatig
sem képviselték a nemzet akaratát és hogy mind az úgynevezett
népköztársaság, mind különösen a tanácsköztársaság idején a nemzet
tulajdonképen minden valódi alkotmányosság nélkül egyes forradalmi
csoportok önkényének volt kiszolgáltatva.

A nemzeti élet reneszánszának egyik legelső követelménye az

alkotmányosság helyreállítása, hogy a nemzet sorsának intézését ismét
maga vegye a kezébe. Ezt nem csupán az ország feldúlt viszonyainak a
rendezése és a jogbiztonság érdeke sürgeti, hanem a nemzet akaratán
kívül megindult és mégis a végső összeroppanásig becsülettel
végigküzdött háború befejezésére hivatott béke megkötése is. Azért az
1919. évi augusztus hó 7. napja óta az ország ügyeit ideiglenesen intéző
magyar kormányok főfeladatuknak kezdettől fogva az alkotmányosság
teljes helyreállítását tekintették.

Az alkotmányosság helyreállítása azonban a lefolyt forradalmi erőszakos

események hatása következtében a törvényhozás rendes útján
ezidőszerint nem valósítható meg. Egyrészt ugyanis IV. Károly király az
1918. évi november hó 13-án Eckartsauban kelt nyilatkozatában az
államügyek vitelében való minden részvételről lemondott és azóta
állandóan az ország területén kívül tartózkodik; másrészt az 1910. évi
június hó 21-ére összehívott országgyűlés képviselőháza az 1918. évi
november hó 16-án tartott ülésében kimondotta feloszlását, - főrendiháza
pedig ugyanezen napon tartott ülésében a képviselőház említett
határozatát tudomásul véve, berekesztette tanácskozásait azzal az
indokolással, hogy törvényeink szerint a képviselőház feloszlása után a két
házból álló országgyűlésnek másik háza sem folytathatja alkotmányos
működését. Alkotmányunk e tények következtében válságos helyzetbe
került.

Igaz ugyan, hogy a királynak említett lemondó nyilatkozata a magyar

minisztérium ellenjegyzése és a magyar országgyűlés hozzájárulása nélkül
tulajdonképen nem bír alkotmányos érvénnyel; igaz továbbá, hogy a
képviselőház feloszlására vonatkozó önkényes határozat szintén
törvénytelennek tekintendő: mégis az állami főhatalmak gyakorlása az
említett tények következtében tényleg megszakadt, és alkotmányunknak,
minthogy a nádori állás betöltését az 1867:VII. tc. felfüggesztette, nem
volt olyan szerve, mely az államfő működésének megszünéséből előállott
hézagot betölthette és az államéletet az alkotmányosság terére
visszavezethette volna.

Ami különösen a képviselőház említett határozatát illeti, annak

törvényellenessége kétségtelen, mert alkotmányunk értelmében az
országgyűlést törvényben megszabott tartamának eltelte előtt csak a
király oszlathatja föl, már pedig az 1910. évi június hó 21. napjára
hirdetett országgyűlésnek az 1915. évi IV. törvénycikkben megszabott
tartama az említett határozat idejében még nem telt le és így föloszlását
jogszerűen ki nem mondhatta.

Nem szolgáltatott erre alapot a királyi hatalom gyakorlásának IV. Károly

nyilatkozata következtében beállott szünetelése sem; sőt ellenkezőleg,
alkotmányunk értelmében ép az országgyűlésnek lett volna törvényes
feladata, hogy e nyilatkozattal szemben állást foglaljon és az államfői
tennivalók ellátása felől alkotmányunknak megfelelően rendelkezzék.

Habár az országgyűlés működésének az említett módon nyilvánvalóan a

forradalmi események hatása alatt bekövetkezett alkotmányellenes
feloszlása érvénytelennek tekintendő is, mind a mellett ugyanezen
országgyűlés tagjainak ujabb összehívása a megváltozott viszonyok között
immár nem szolgálhatott az alkotmányos törvényhozás és kormányzat
helyreállítására alkalmas eljárás gyanánt.

Nem is tekintve ez országgyűlés tagjaiban időközben halál és lemondás

következtében beállott hiányokra s arra a körülményre, hogy nagyrészük
az országnak megszállott területrészein lakván vagy ily kerületeit
képviselvén, a megszálló idegen hatalmak részéről személyükben
korlátozásoknak vannak vagy lehetnének kitéve, - nyilvánvaló, hogy a
feloszlott országgyűlésnek netalán újból egybegyülekező tagjai alig
valósíthatnák meg az egész nemzet olyan teljes alkotmányos képviseletét,
amely egyfelől a jogfolytonosság helyreállítására szükséges volna,
másfelől pedig a megváltozott viszonyok között a nemzet alkotmányos
felfogásában és a külpolitikai helyzetben végbement változások
figyelembevételével a nemzet akaratának megnyugvást keltő kifejezésére
alkalmas lenne.
Nem szenvedhet ugyanis kétséget, hogy a régi, elavult, szűkkörű
választójog alapján immár közel tiz évvel ezelőtt megválasztott
képviselőház, valamint az összetételében még ma is túlnyomóan rendi
alapon álló főrendiház nem lehetne olyan alkotmányos képviselete a
nemzetnek, amely a nemzet sorsára döntő fontosságú kérdésekben reá
váró feladatok teljesítésében az alkotmányos jogokban részt követelő
tömegek részéről is a szükséges támogatásra és a békekötés kérdésében
érdekelt külső hatalmak részéről elismerésre számíthatna és így a nemzet
akaratát a belső rend helyreállításában és a külső béke megkötésében a
szükséges súllyal és tekintéllyel képviselhetné.

Ugyanezek a megfontolások szóltak az ellen is, hogy az alkotmányos élet

helyreállítása az 1918. évi XVII. törvénycikkben szabályozott
szélesebbkörű, de még mindig nem teljesen általános jellegű választójog
alapján választandó képviselőház egybehívása útján kiséreltessék meg. Ily
kisérletnek egyebek közt akadályául szolgált volna az a körülmény is,
hogy a választói névjegyzékek összeállításának e törvényben
megállapított rendszere az országgyűlés összeülését szükségképen oly
hosszú időre odázta volna el, amennyire a megoldásra váró feladatokat
elhalasztani a nemzet legnagyobb érdekeinek sérelme nélkül nem
lehetséges. Emellett még a jogfolytonosság sem lehetne teljes, mert az
összehíváshoz hiányoznék a szükséges királyi rendelkezés.

Ezek szerint tehát nem valamely forradalmi újításnak vágya, hanem a

viszonyok kényszerítő ereje indította a kormányt arra, hogy a
folytonosságában megszakított alkotmányos élet helyreállítására irányuló
törekvésében a megoldásnak más oly alkotmányos módját keresse, amely
a nemzeti akarat megnyilvánulását az érintett követelményeket minden
irányban kielégítő módon teszi lehetségessé.

Alkotmányunknak nincs oly állandósult külön intézménye, amely a

jelenlegihez hasonló alkotmányválságok megoldására van hivatva. Az
alkotmányos államélet természetéből következik azonban, hogy úgy
miként azt az írott alkotmánnyal rendelkező nemzetek törvényeinek
kifejezett rendelkezései is mutatják, nagyobb fontosságú alkotmányjogi
változásoknál magához a nemzeti akarat megnyilvánulásához kell
folyamodni, mint minden hatalomnak végső forrásához, mely az
alkotmány válságos helyezeteiből a kivezető utat megadhatja. Akár a
rendes törvényhozó testületeknek feloszlatása és külön e célra
egybehívása útján történik ez, mint például az 1831. évi belga
alkotmánytörvény 131. §-a, az 1866. évi dán alkotmánytörvény 95. §-a,
az 1887. évi németalföldi törvény 195. §-a, az 1814. évi norvég
alkotmánytörvény 112. §-a és az 1866. évi román alkotmánytörvény 128.
§-a szerint, akár erre a célra egybehívott külön nemzetgyűlés útján
(Bulgária, Görögország) vagy népszavazás útján (Svájc), mindegyik
esetben az az alkotmányos alapelv jut kifejezésre, hogy az alkotmány
alapintézményeinek válságos kérdéseiben magának a nemzetnek kell
döntenie.

Egyébként a mi alkotmányunkban a király részére biztosított és a

minisztérium közreműködésével gyakorolt országgyűlés-feloszlatási jog
szintén a nemzet újabb megkérdezésének a lehetőségét hivatott
biztosítani olyan esetben, mikor alapos a kétség, hogy a nemzet életbe
vágó kérdéseiben a régebben összegyűlt országgyűlés nem képviseli
többé a nemzet valódi akaratát.

Alkotmányunk szerint nem is lehet kérdés tárgya az, hogy a főhatalom s

annak birtoklása a nemzet akaratából ered. Werbőczy Hármaskönyvének
I. része 3. címe 6. §-ában, továbbá a II. része 3. címe 2. §-ában világos
kifejezésre jut az az alapelv, hogy a király uralkodói joga és hatalma a
nemzettől származik, mely a szent korona jelképében azt a királyra
ruházta. Történelmünk egész folyamán a nemzet maga rendelkezett a
főhatalom gyakorlása felől, valahányszor azt a királyi szék megürülése
vagy a királyi hatalom gyakorlásában egyéb okból beállott akadály
szükségessé tette. E részben a mostani helyzettől lényegileg csupán
abban volt eltérés, hogy a múltban a törvény értelmében vett nemzet
fogalma a politikailag jogosult rendek szűkebb körére szorítkozván, az
alkotmányválságok elintézésében nem az egész nép, hanem csupán annak
politikailag jogosult része vett részt, mely ezt a jogát az országgyűlésnek
rendes formájában gyakorolta.

Az alkotmányos jogfolytonosság elve kétségtelenül ma is azt kívánná

ugyan, hogy a felmerült alkotmányjogi kérdéseket a nemzet az
országgyűlésnek törvényeinkben meghatározott szervezete útján oldja
meg. Minthogy azonban a törvényellenesen feloszlott országgyűlésnek
vagy helyette egy másik országgyűlésnek alkotmányos egybehívását a
királyi hatalom szünetelése, valamint a fentebb említett belső és külső
politikai okok lehetetlenné tették, a nemzetnek más oly szerv útján kell
akaratát megnyilvánítania, amely nem hagyhat fenn kétséget arra nézve,
hogy kijelentett akarata megfelel a nemzet egyetemes akaratának s mint
ilyen megfelel egyúttal mindazoknak a követelményeknek, amelyeket a
fennforgó súlyos viszonyok között egyfelől a nemzet maga, másfelől a
békekötés lehetősége szempontjából számításba veendő külső tényezők
ez akaratnyilvánítás kellékei tekintetében támasztanak.
A legteljesebb általános, titkos, egyenlő, közvetlen és kötelező választójog
elve alapján egybeülő és így a nemzet minden rétegét a teljes egyenlőség
alapján képviselő nemzetgyűléssel szemben nem állhat meg az az aggály,
hogy az országgyűlésnek törvényeinkben meghatározott szervezetén kívül
s törvényes szabályozás nélkül pusztán egy nem is alkotmányszerűen
alakult ideiglenes kormánynak rendelkezései alapján alakult meg; mert a
nemzet az által, hogy e kormányrendelkezések alapján képviselőit
megválasztotta, e rendelkezéseket hallgatag elfogadta és szentesítette.
Egyébként is a beállott rendkívüli viszonyok között az alkotmányosság
szellemének csakis az oly eljárás felelhet meg, amely a fennforgó s
nemcsak Magyarország egész jövőjét, hanem minden egyes polgárának
sorsát eldöntő nagy kérdésekben a lehetőség szerint minden egyes
tagjának véleményére és akaratnyilvánítására támaszkodik.

Ezek az indokok vezették a Friedrich István, illetve Huszár Károly vezetése

alatt álló ideiglenes kormányokat arra, hogy mihelyt a román megszállás
fokozatos megszűnése lehetővé tette, az alkotmányos élet helyreállítása
végett az általános, egyenlő és titkos választói jog alapján nemzetgyűlést
hívtak össze.

A nemzetgyűlésnek, mely a dolog természetének megfelelően csakis a

beállott alkotmányválság megszüntetését és egyfelől a törvényhozás
hosszas szünetelése, másfelől a rendkívüli viszonyok következtében
felszaporodott sürgős törvényhozási tennivalók elvégzését tekintheti
feladatának, nem lehet célja az, hogy a törvényhozásnak állandó szerve
maradjon. Az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezése
alapján az alkotmány alapintézményeinek: a királyi méltóságnak és királyi
hatalomnak, valamint az országgyűlésnek, mint a törvényhozó hatalom
gyakorlására állandóan hivatott szervnek a változott viszonyokhoz mért
újjáalkotása s egyéb sürgős törvényhozási feladatok megoldása után be
fogja tölteni feladatát és a törvényhozás további teendőit az újjáalakult
alkotmányos szerveknek engedheti át.

Mindaddig azonban, amíg feladatát meg nem oldotta, céljának és

természetének megfelelően önként érthetőleg magában egyesíti a
törvényhozásnak azt az egész hatalmi körét, amelyet eddig az
országgyűlésnek két háza gyakorolt. Akkor, amidőn a nemzetgyűlés mint
a nemzet egyetemének egységes külön képviselő szerve alakul meg, az
országgyűlésnek főrendiháza a törvényalkotásban nem vehet úgy részt,
mintha a nemzetgyűlés csupán az országgyűlés képviselőházát
helyettesítő gyülekezet lenne. Ez ellenkeznék azzal a céllal, amelyet a
nemzetgyűlés az előadottak szerint megvalósítani hivatva van, de
ellenkeznék a nemzet alkotmányos felfogásában végbement átalakulással
is, mellyel az országgyűlés egyik házának túlnyomó részt a rendi
kiváltságon és nagyobb vagyonon alapuló szervezete többé össze nem
egyeztethető. Ez azonban éppen nem jelenti az egy kamara rendszer
mellett való állásfoglalást, s nem zárja ki azt, hogy a főrendiház a modern
alkotmányosság követelményeinek megfelelő átszervezéssel az
országgyűlés szervezetének reformjában továbbra is fenntartassék. A
nemzetgyűlés mellett azonban a főrendiház nem fogja felvehetni az 1918.
évi november hó 16-án önként beszüntetett működését.

A törvényjavaslat abból indul ki, hogy a nemzetgyűlés nem lehet állandó

intézmény a magyar alkotmány rendszerében olyan értelemben, hogy
ezentúl bizonyos alkotmányos fontosságú kérdésekben mindig csak a
törvényhozás rendes szerveitől különböző nemzetgyűlés lehetne hivatva
határozni, és hogy ennek a nemzetgyűlésnek a határozatait, mint a
közönséges törvényektől megkülönböztetett alaptörvényeket, ismét csak
külön összehívandó nemzetgyűlés lenne jogosult megváltoztatni. Az
alkotmányozó nemzetgyűlésnek ilyen, az 1893. évi bolgár és 1864. évi
görög alkotmányban elfogadott intézménye a magyar alkotmány
rendszerétől mindig idegen volt és meghonosítása most sem lenne
kívánatos. Ennek a nemzetgyűlésnek nem egy teljesen új alkotmány
kidolgozása, hanem az alkotmányos főhatalmak gyakorlásában beállott
akadályok elhárítása és az alkotmányosság helyreállítása lehet csak a
tulajdonképeni célja, amely mellett természetszerűen el kell látnia
bizonyos időn át a törvényhozás rendes teendőit is. Az általa hozott
törvények azonban - a királyi szentesítés szokásos módjának a jelen
törvény megalkotásánál elkerülhetetlen hiányára nem tekintve - formailag
sem fognak különbözni eddigi törvényeinktől; megváltoztatásukhoz sem új
nemzetgyűlés összehívása, sem új országgyűlés vagy népszavazás
rendelése, de még csak bizonyos szigorúbb alakiságok megtartása (1871.
évi német alkotmány 78. §-a, új német alkotmány 76. §-a, az 1867. évi
osztrák alkotmány 15. §-a, 1901. évi szerb alkotmány 103. §-a, 1876. évi
török alkotmány 116. §-a) sem lesz szükséges, hanem a törvényhozás
rendes útján lesznek hatályon kívül helyezhetők vagy módosíthatók.

II. A nemzetgyűlés alkotmányozó feladatkörében első helyen áll az

alkotmányosság helyreállítása és a működésében megbénult főhatalom
szervezetének ideiglenes rendezése, mellyel a jelen törvényjavaslat
foglalkozik.

A főhatalom rendezését elsősorban az a körülmény tette szükségessé,

hogy a királyi hatalom gyakorlása 1918. évi november hó 13. napja óta
szünetel. Közismert tény ugyanis, hogy IV. Károly király a forradalmi
viszonyok hatása alatt 1918. évi november hó 13-án Eckartsauban a
következő nyilatkozatot állította ki:

„Trónralépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a

háború borzalmaitól megszabadítsam, amely háború keletkezésében
semmi részem nem volt.

Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet

szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettel vagyok áthatva.

Ennélfogva minden részvételről az államügyek vitelében lemondok és már

eleve elismerem azt a döntést, mely Magyarország jövendő államformáját
megállapítja.

Kelt Eckartsau, ezerkilencszáztizennyolc, November hó tizenharmadikán.

Károly.”

E nyilatkozatot tartalmazó okirat a magyar kormány birtokában van.

Felelős magyar miniszter ellenjegyzésével nincs ellátva.

E nyilatkozat megtétele óta IV. Károly állandóan külföldön tartózkodik és a

királyi hatalmat nem gyakorolja.

A királyi hatalom gyakorlásának az érintett tényekben megnyilvánult

szünetelése az alkotmányosság helyreállítása érdekében mindenekelőtt
azt teszi szükségessé, hogy az államfői teendők ellátásáról ideiglenesen
gondoskodás történjék.

A törvényjavaslat az érintett tényből ezúttal nem kíván messzebbmenő

következtetést levonni, mint aminőt az államfő működésének hiánya
okvetlenül szükségessé tesz. Ennélfogva nem terjeszkedik ki IV. Károly
említett nyilatkozatának jogi minősítésére, - nevezetesen arra a kérdésre,
hogy minő jelentőséget kell e nyilatkozatnak, valamint a királyi hatalom
működésében beállott szünetelésnek a királyi trón tekintetében
tulajdonítani.

Ez a kérdés szorosan összefügg azzal a másik körülménnyel, hogy

Magyarországnak és társországainak a volt osztrák birodalmi tanácsban
képviselt királyságokkal és országokkal fennállott feloszthatatlan és
elválazthatatlan együttbirtoklása a bekövetkezett események folytán
megszünt.

A főhatalom gyakorlásának végleges rendezése szükségessé fogja tenni

annak a kérdésnek megoldását is, hogy az utóbb érintett körülményből
milyen következtetést kell vonni egyrészt IV. Károly király uralkodói
jogára, másrészt az 1723:I., II. és III. törvénycikkben szabályozott
trónöröklésre. E tekintetben a közjogi tudományban eltérők a vélemények
s ennek következtében törvényhozási kijelentés lesz szükséges abban az
irányban, hogy a megváltozott viszonyok között alkotmányunk elvei
alapján a törvényhozás a királyi szék és a trónutódlás kérdésében milyen
álláspontot kíván elfoglalni. Ennek a kérdésnek a megoldása mind
alkotmányjogi, mint külpolitikai vonatkozásainál fogva, valamint a nemzet
egész jövőjére kiható jelentőségénél fogva tüzetesebb tárgyalást és
megfontolást igényel, semhogy az államfői teendők ellátásáról való
gondoskodás sürgős természetű feladatával összekapcsolható lenne;
emellett kívánatos, hogy ennek a nagyfontosságú kérdésnek
megoldásához az ország azon részeinek képviselői is hozzászólhassanak,
amelyeken a választás eddig ellenséges megszállás miatt nem volt
megtartható. Tehát ennek a kérdésnek az eldöntése a békekötés utáni
időben későbbi törvényalkotásnak lesz feladata, mely a főhatalom
gyakorlásának kérdéseit a megváltozott viszonyok figyelembevételével
véglegesen lesz hivatva rendezni.

Hogy ne maradhasson fenn kétség arra nézve, hogy a nemzetgyűlés, mint

a nemzeti szuverénitás kizárólagos törvényes képviselete, az említett
tényekből folyó következményeket az érintett vonatkozásokban is
megállapítani kívánja, a javaslat bevezető részében világosan azt is
kifejezi, hogy e következmények megállapítását a békekötés utáni időre
fenntartja magának.

A törvényjavaslat bevezető részében ezenfelül megállapítja azokat az

előzményeket, amelyek egyfelől a nemzetgyűlés összeülését, másfelől a
jelen törvényjavaslatban foglalt rendelkezéseket szükségessé teszik.

A törvényjavaslat e részben abból indul ki, hogy a jelenlegi kivételes

helyzet megköveteli, hogy a nemzetgyűlés összeülésének rendkívüli okai
és körülményei az alkotandó törvényben - úgy mint régi hasonló
törvényeinkben is szokás volt - bevezetésképen előadassanak, hogy a
nemzetgyűlés eljárása más esetekre vonatkozóan közjogi praecedenst ne
alkothasson. Szükséges ez avégből is, hogy a nemzetgyűlés mint
alkotmányunkban jelenlegi alakjában ismeretlen intézmény, törvényes
jogi alapot nyerjen s alkotmányunk intézményeivel a jogfolytonosság
elvének megfelelő kapcsolatba jusson.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz

A nemzetgyűlés feladatánál fogva a teljes szuverénitást gyakorolván,

önmaga konstituálja s törvényesíti magát azoknak a
kormányrendelkezéseknek jóváhagyásával, amelyek alapján összeült.

Ezek a rendelkezések a következők: a magyar kormány 5984/1919. M. E.,

5985/1919. M. E., 5986/1919. M. E, 5987/1919. M. E., 5988/1919. M. E.,
6179/1919. M. E., 6514/1919. M. E., 6515/1919. M. E., 6516/1919. M. E.,
66/1920. M. E., 241/1920. M. E. és 728/1920. M. E. számú rendeletei,
valamint a belügyminiszternek az ezen rendeletek alapján kiadott
rendeletei. (Megjelentek a Budapesti Közlöny 1919. évi 165., 174., 188.,
197., továbbá az 1920. évi 3., 8., 12., 20. és 34. számában).
A 2. §-hoz

A nemzetgyűlés létrejövetelének előzményeiből és feladatából következik,

hogy a nemzetgyűlést az egész magyar állami szuverénitás törvényes
képviseletének kell tekinteni, mely alkotmányunk értelmében jogosult az
államhatalom gyakorlásának további módját rendezni. A törvényjavaslat
2. §-a éppen ezért ezt világosan kifejezésre juttatja.

A 3-4. §-okhoz

A törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés mint az állami szuverénitás

kizárólagos birtokosa egyedül fogja gyakorolni. A törvényjavaslat szerint a
kormányzó nem lesz a törvényhozásnak egyenrangú tényezője, mint a
király, minthogy a kormányzót a szentesítés joga nem fogja megilletni.

Önként érthető - amint már fentebb is ki volt emelve - hogy a

nemzetgyűlés a törvényhozó hatalomnak teljességét olyan értelemben is
kizárólagosan fogja gyakorolni, hogy melette az országgyűlésnek egyik
háza sem működhetik.

A nemzetgyűlés a törvényhozó hatalmat ebben a szélesebb körben

gyakorolván, tagjaira ugyanannak a mentelmi jognak kell kiterjednie,
amely a fennálló jogszabályok szerint az országgyűlés mindkét házának
tagjait megilleti.

Szükséges gondoskodni arról is, hogy a nemzetgyűlés a maga

hatáskörében és működésében úgy egész szervezetét, mint bizottságait és
tagjait is tekintve, ugyanolyan büntetőjogi védelemben részesüljön, mint
büntető törvényeink szerint az országgyűlés, annak két háza, bizottságai
és tagjai (v. ö. 1878:V. tc. 173. §-a, 1914:XL. tc. 2. § utolsó bekezdése
és 3. § utolsó bekezdése). A törvényjavaslat ezért megfelelő szabályt
állapít meg, mely a büntetőtörvénykönyv idevágó rendelkezéseiben
megállapított védelmet a nemzetgyűlésre kiterjeszti (1914:XL. tc. 4. §
utolsó bekezdése).

A nemzetgyűlés és bizottságai tanácskozási rendjének biztosítása

érdekében szükséges a büntetőtörvények rendelkezéseit kiegészíteni
abban az irányban, hogy a tanácskozó-teremben arra nem jogosult
egyének meg ne jelenhessenek. A mai rendkívüli viszonyok között erre
fokozottabb mértékben szükség van. A javaslat abból indul ki, hogy a
tanácskozó-termekben való jogosulatlan megjelenésnek és az elnök
tilalma ellenére ottmaradásnak bűncselekménnyé minősítése a karhatalmi
erőszak igénybevétele nélkül is hatályos biztosítéka lesz a tanácskozás
rendjének. Ily erőhatalom alkalmazására majd akkor fog kerülni a sor, ha
a teremben jogosulatlanul megjelent egyén onnan az elnök másodszori
felhívására sem távozik el. Ilyenkor letartóztatásnak lesz helye és a
tettenért egyén haladéktalanul az államügyészség elé lesz állítandó.

Önként érthető, hogy az említett cselekményt fogja elkövetni az olyan

képviselő is, aki az ülésekről a házszabály értelmében kizáratott és ennek
ellenére a tanácskozó-teremben mégis megjelenik. Minthogy az ilyen
ellenszegülés esetében tettenérés forog fenn, a képviselő
letartóztatásának is helye lesz és a mentelmi jog védelme erre a
cselekményre nem fog kiterjedni.

A nemzetgyűlés védelmének hatályosabb biztosítékául a javaslat kimondja

azt is, hogy az ilyen cselekmény miatt emelt vád felett maga a
nemzetgyűlés rendelkezik és illetőleg, hogy az ügyész a vádat csak a
nemzetgyűlés hozzájárulásával ejtheti el.
Az 5. §-hoz

Minthogy a kormányzó megválasztásáig és tisztébe beiktatásáig államfő

hiányában az egész végrehajtó hatalmat a kormánynak kell gyakorolnia,
az alkotmányosság elve megkívánja, hogy az addig működő kormánynak
ez a hatásköre a nemzetgyűlés irányában való felelősségének
hangsúlyozásával megállapíttassék.
A 6. §-hoz
A minisztérium összetételében - részint a közös ügyek megszűnése,
részint az egyéb irányban megváltozott viszonyok következtében -
szükségessé vált új minisztériumok felállítása által bekövetkezett
változásokat törvényes alapra kell helyezni. Ezért ki kell mondani, hogy a
magyar minisztérium a külügyminiszterrel, a népjóléti és munkaügyi
miniszterrel, továbbá az 1917:XI. törvénycikk értelmében tárca nélkül
kinevezhető miniszterek létszámában a kisgazdák miniszterével, a
közélelmezésügyi miniszterrel és a nemzeti kisebbségek miniszterével
egészíttetik ki.

A miniszterek ügykörét önként érthetőleg a törvényhozás fogja majd

szabályozni, ideiglenesen azonban - addig is, míg ez a szabályozás
megtörténhetik - a törvényjavaslat e miniszterek ügykörének részletes
megállapítását a minisztériumra bízza.

A hadügyek közösségének és a közös hadügyminisztériumnak

megszűnése folytán az összes hadügyek a honvédelemügyi miniszterek
hatáskörébe mentek át. A javaslat ennek ellenére a honvédelemügyi
miniszter elnevezést továbbra is fenntartani kívánja, mert ez a történelmi
hagyományokkal is megszentelt elnevezés a magyar hadsereg honvédő
feladatának is jobban felel meg.

Az 1848:III. törvénycikk 13. §-a azt rendelte, hogy az egyik magyar

miniszter állandóan Ő Felsége személye mellett legyen. Minthogy ez a
miniszteri állás a megváltozott viszonyok következtében célját vesztette,
ezt az állást meg kell szüntetni.
A 7. §-hoz

A főhatalom harmadik ága: a bírói hatalom már jelenleg is a törvény

értelmében szervezett bíróságok kezében nyugszik. Erről e tény
megállapításán felül a nemzetgyűlésnek ezúttal csak annyiban kell
rendelkeznie, hogy a bíróságok, amelyek a bírói hatalmat az eddigi
törvények értelmében „Ő Felsége, a király nevében” gyakorolták, ezentúl
addig, míg a nemzetgyűlés a főhatalom gyakorlását véglegesen nem
rendezi, a magyar állam nevében ítélkezzenek.
A 8. §-hoz

A nemzeti védelem szervezetében a nemzeti hadsereg tényleges

megalakulásával és a véderőszervezet eddigi tagozatainak feloszlásával
bekövetkezett változások szükségessé teszik, hogy a nemzeti hadsereg
felállítása és törvényes hivatása megállapíttassék. A nemzeti hadsereg e
hivatásából következik, hogy feladatát az alkotmány értelmében kell
gyakorolnia, ennélfogva esküt kell tennie a magyar alkotmányra.

Önként érthető, hogy a nemzeti hadsereg szervezetére nézve egyelőre az

eddigi véderőtörvény rendelkezései lesznek irányadók, amig a
véderőszervezet újólag meg fog szabályoztatni.
A 9. §-hoz

A nemzetgyűlésnek állást kell foglalnia az 1918. évi október hó 31-ike óta

alakult forradalmi alakulások tényeivel szemben.

A törvényjavaslat abból indul ki, hogy a nemzetgyűlés az alkotmányos

elvek szempontjából nem ismerheti el érvényeseknek azon kormányok és
egyéb szervek rendelkezéseit, amelyek az úgynevezett népköztársaság és
az úgynevezett tanácsköztársaság elnevezése alatt nem alkotmányos
úton, sőt egyenesen az alkotmányos jogrend megdöntése és felforgatása
végett keletkezett forradalmi alakulások szervei voltak.

Épp oly kevéssé lehet elismerni a forradalmi úton alakult különböző helyi
és központi, úgynevezett nemzeti tanácsok rendelkezéseinek és
határozatainak érvényességét, melyek az 1918. évi október hó 31. napján
kitört forradalmi mozgalom alatt sokhelyt a törvényes hatóságok
mellőzésével rendelkeztek, e hatóságok ügykörébe avatkozva nekik
utasításokat adtak vagy másként intézkedtek. Egy nemzeti tanácsnak
nevezett alakulat 1918. évi november hó 16. napján pedig Budapesten az
Országházban egybegyűlt tömeggel egy néphatározatot fogadtatott el,
mely az úgynevezett népköztársasági államformát proklamálva,
alkotmányos intézményeinket gyökerében megtámadó rendelkezéseket
állapított meg. E rendelkezések érvénytelenségének folyományaképen
törölni kell az országos törvénytárból is az oda beiktatott néphatározatot
és azokat a népköztársaság kormányának nevezett szerv által alkotott
rendelkezéseket, amelyeket a törvénytárba néptörvények néven iktattak
be. A nemzet alkotmányos elveire és a törvényről alkotott fogalmára csak
zavaró hatással lenne az, ha ezek az országos törvénytárban törvényerejű
rendelkezésekként bent hagyatnának.

Mindamellett, jóllehet e rendelkezéseknek érvénytelenné nyilvánítását elvi

szempontból az alkotmányos felfogás helyreállítása érdekében
szükségesnek tartja is a javaslat, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a
szempontot sem, hogy e rendelkezések e forradalmi alakulásoknak
tényleges uralma alatt tényleg érvényesültek s ennek következtében azok
alapján a jogviszonyokban bizonyos változások mentek végbe s olyan
tényleges állapotok állottak elő, amelyeket egészen mellőzni s reájuk a
szóbanlevő rendelkezések érvénytelenségéből folyó jogi
következményeket alkalmazni a jogrend és a jogbiztonság megrendítése
nélkül nem lehetséges.

E szempontból azonban különbséget kell tenni egyfelől az úgynevezett

népköztársaság szerveinek rendelkezései, másfelől az úgynevezett
tanácsköztársaság rendelkezései között.

Az úgynevezett népköztársaság és szervei, bár nem alkotmányos úton

jöttek létre, kifejezetten még sem indultak ki a jogfolytonosság elvének
megtagadásából, sőt mind a kormány elnevezésében, mind részben
intézkedéseik tartalmában is a fennálló jogrend alapján és a fennálló
törvények keretében maradtak. Ennélfogva avégből, hogy ezeknek a
rendelkezéseknek érvénytelenné nyilvánítása a jogviszonyokban zavart és
bizonytalanságot ne kelthessen, a törvényjavaslat módot kíván nyujtani
arra, hogy a kormány e rendelekzéseket az alkotmány keretében saját
felelősségére ideiglenesen hatályban tarthassa vagy új rendelkezésekkel
pótolhassa s addig is, amíg a kormány az e részben nyert
felhatalmazásával élve a megfelelő intézkedéseket megteheti, a
törvényjavaslat gondoskodik arról is, hogy ezek a rendelkezések bizonyos
feltételek mellett, nevezetesen amennyiben tartalmuknál fogva az
alkotmánnyal, a fennálló törvényekkel és törvényerejű szokásjoggal nem
ellenkeznek vagy törvényes felhatalmazás körében, p. o. a
minisztériumnak a háború esetére adott kivételes hatalma alapján
keletkeztek és eddig még megszüntetve nem lettek, ideiglenesen a
minisztérium külön rendelkezése nélkül magának a törvénynek
rendelkezése alapján alkalmazásban maradjanak.

Ez a rendelkezés önként érthetőleg nemcsak a kormányrendeletekre,

hanem az ú. n. néptörvényekre is vonatkozik, amely utóbbiak habár mint
néptörvények töröltetnek is a törvénytárból, mint rendeletek az érintett
feltételek korlátjai között hatályban maradhatnak, amennyiben a
kormánynak rendeletkibocsátó jogkörét meg nem haladják. Minthogy
azonban e néptörvények tárgyuknál fogva ezt a kört többnyire
meghaladják, különösen azok, melyek az alkotmány intézményeit
módosítják vagy a rendeleti jogalkotás körében meg nem állapítható
bűncselekményeket és ugyanilyen büntetéseket állapítanak meg, az
érintett rendelkezés e néptörvények érvényét és hatálybanmaradását
fogja elsősorban kizárni.

Önként érthetőleg a jogrend és a jogbiztonság érdeke elsősorban azt

követeli, hogy hatályban maradjanak azok a jogerős bírói ítéletek és
egyezségek, amelyek a felek magánjogi viszonyait rendezték. Viszont
revizió alá vétessenek azok a büntető ítéletek, amelyek érvénytelen
néptörvények alapján keletkeztek. A kormány feladata lesz, hogy ebben
az irányban esetleg szükséges intézkedéseket a törvényjavaslatban
tervezett felhatalmazás alapján megtegye.

Más szempont alá esnek a proletárdiktatura vagyis a tanácsköztársaság

szerveinek rendelkezései. Minthogy ez az alakulat nemcsak
alkotmányellenes forradalmi úton, hanem egyenesen alkotmányunk teljes
megsemmisítésére irányuló célzattal és a jogfolytonosság elvének nyilt
megtagadásával jött létre, rendelkezéseit semmi vonatkozásban sem lehet
érvényesség hatásával felruházni s nevezetesen nem lehet azokat, habár
csak ideiglenes is, hatályban tartani. A kormánynak e részben feladata
csak arra szorítkozhatik, hogy rendelettel megtegyen minden szükséges
intézkedést arra, hogy a proletárdiktatura rendelkezései által teremtett
tényleges állapotok lebonyolíttassanak és a jogrend ezekkel szemben
minél teljesebben helyreállíttassék, amint ebben az irányban a szükséges
rendelkezéseket a kormány már eddig is jórészben megtette. A kormány
természetesen törekedni fog, hogy amennyiben az említett rendelkezések
tárgyában a törvényhozás további rendelkezésére van szükség, evégből
mielőbb megfelelő törvényjavaslatokat terjesszen a nemzetgyülés elé.
Ebben az irányban a törvényjavaslat utasítást ad a minisztériumnak.
A 10. §-hoz

Egészen külön s az előbbiekkel éppen ellenkező álláspontot foglal a

törvényjavaslat az 1919. évi augusztus hó 7. napja óta alakult ideiglenes
kormányok nevezetesen a Friedrich István elnöklete alatt és a Huszár
Károly elnöklete alatt alakult ideiglenes kormányok kormányzati tényeivel
szemben. Ezek a kormányok az előbb említett forradalmi alakulatokkal
ellentétben az alkotmányos jogrend és a jogbiztonság helyreállítására
irányuló törekvéssel alakultak s ennélfogva tényeik is alkotmányjogi
szempontból más megítélésben részesülnek, habár megalakulásuk az
alkotmányos főhatalmi szervek működésének megszünte miatt előállott
kényszerhelyzetben az alkotmányosság kritériumainak nem felelhetett
meg. Minthogy e kormányok kormányzati működésének célzata
kifejezetten itt is az alkotmányos élet helyreállítására irányult, a
törvényjavaslat e kormányok rendelkezéseinek érvényességét kifejezetten
elismeri még azon részeiben is, amelyek a kormány rendeletalkotó
jogkörét meghaladva, - a körülmények kényszerítő hatása alatt -
törvényes felhatalmazás nélkül a fennálló törvényektől eltértek. Itt
azonban a kormány önként érthetőleg köteles lesz minél előbb megfelelő
törvényjavaslatokat terjeszteni a nemzetgyűlés elé azon rendelkezések
pótlására, amelyek a törvényhozás hatáskörébe tartozó tárgyakra
vonatkoznak. A javaslat éppen ezért ebben az irányban is utasítást ad a
minisztériumnak.
A 11. §-hoz

A törvényjavaslat 11. §-a megállapítja, hogy a volt osztrák birodalmi

tanácsban képviselt királyságokban és országokban végbement változások
a közös ügyeket s a velük kapcsolatos intézményeket megdöntötték s
ennek folytán az 1867:XII. törvénycikknek, valamint a közös érdekű
viszonyokra vonatkozó egyéb törvényes rendelkezéseknek hatálya
megszünt és így a magyar államnak ősi függetlenségéből folyó, szabad
rendelkezése e viszonyok tekintetében is helyreállt.

Ez a kijelentés természetesen nem jelentheti a magyar állam igényeinek

feladását, amelyek a közösség megszünése folytán a fennállott közös
intézmények és a vagyonjogi viszonyok tekintetében vagy egyéb
vonatkozásokban az országot megilletik.

Nehogy ebben az irányban kétség támadjon, a törvényjavaslat ezt

kifejezetten is kimondja.

A közös viszonyok megszünéséből eredő igények tekintetében esetleg

szükséges törvényhozási intézkedések annak idején külön törvény útján
lesznek megvalósítandók.
A 12. §-hoz

A nemzetgyűlés legsürgősebb feladata, hogy betöltse azt az ürt, amely

alkotmányos életünkben az államfő működésének szüneteléséből
származott.

Nemzetünk történelme folyamán olyan esetekben, midőn a királyi szék

megürült vagy a királyi hatalom gyakorlása egyéb okból, igy különösen a
király kiskorúsága, vagy távolléte miatt szünetelt, a főhatalom
gyakorlásáról különbözőképen gondoskodott. A nádornak joga volt ilyen
esetekben országgyűlést hirdetni és helytartói hatáskörében a király
helyett az egész kormányzati hatalmat gyakorolni. A nádori méltóságnak
történelmileg kialakult hatáskörében tehát meg volnának azok a lényeges
jogok, amelyek a jelenlegi helyzetben is az államfő feladatainak ideiglenes
ellátásához szükségesek. A törvényjavaslat még sem kívánt
alkotmányunknak ezen, az 1867:VII. törvénycikk által felfüggesztett ősi
intézményéhez kisegítőképen folyamodni. Egyfelől ugyanis a nádor
megválasztása törvényeink (1608. évi koronázás előtti III. törvénycikk)
értelmében csakis királyi kijelölés alapján történhetvén, e választás ily
előfeltétellel szigorúan alkotmányos alapon a jelenlegi helyzetben nem
mehetne végbe. Másfelől pedig kétségtelen, hogy a nádor alkotmányos
államfői feladatának a jelenlegi viszonyok között csak úgy felelhetne meg,
ha az 1867:VII. törvénycikk által épp a jelenlegi viszonyok között
leginkább szükséges részeiben jelentékenyen megcsorbított, más
részeiben pedig elavult hatásköre a mai viszonyokhoz mérten egészen új
szabályozást nyerne; a nádorság intézményének ily átszervezéssel
kapcsolatos feltámasztása azonban a jelenlegi ideiglenes átmeneti célra
nem lenne indokolt.

Éppen azért a javaslat a nádori intézménynek az 1867:VII. törvénycikk

értelmében való felújítását további nyilt kérdésnek hagyva,
indokoltabbnak találta azt, hogy a mai helyzet által teremtett ideiglenes
célra az államfő tennivalóinak ellátására kormányzó választását hozza
javaslatba. A kormányzó állása alkotmánytörténetünknek szintén nem
ismeretlen intézménye, jóllehet e feladatának és működésének ideiglenes
természeténél fogva alkotmányfejlődésünk folyamán nem is válhatott az
alkotmányunknak annyira kifejlett és minden irányban kiépített állandó
intézményévé, mint a nádorság.

Kormányzóval is többször találkozunk történelmünk folyamán, igy a II.

Géza és IV. László kiskorúsága idején, továbbá II. Endrének (1216.) és
Zsigmondnak (1414-1418.) az országból való távolléte alatt. Ugyancsak
kormányzó választása útján gondoskodott a nemzet a királyi hatalom
ellátásáról 1446-ban, amikor a várnai csata után bizonytalan volt, hogy az
országnak van-e királya. Végre 1707. és 1849. évi trónfosztás alkalmával
is kormányzót választott a nemzet a főhatalom ideiglenes gyakorlására.

Nem kormányzó, hanem kormányzótanács rendelése, illetőleg választása

útján történt a főhatalom királyi főszervének helyettesítése 1401-ben,
amikor a rendek Zsigmond királyt megfosztották trónjától, valamint 1445-
ben, közvetlenül I. Ulászlónak a várnai csatában történt eltűnése után.
Előbbi esetben a nádor, az országbíró és az esztergomi érsek, utóbbi
esetben a nádor elnöklete alatt a nagy zászlós urak alkották a
kormányzótanácsot, mely a királyi hatalomban foglalt összes jogokat
gyakorolta, az utóbb említett esetben kifejezetten „Magyarország
közönségének” nevében.

Alkotmányunk története arra mutat, hogy valahányszor arra szükség volt

- egyes kivételektől eltekintve - mindig egy személyre ruházták a
főhatalom ideiglenes gyakorlását. Ezt az intézkedést követi a
törvényjavaslat is, amidőn a főhatalom királyi főszervének helyettesítését
nem testületre, hanem egyetlen személyre mint kormányzóra bízza. Annál
is indokoltabb ez az intézkedés, mert több személyből álló testület
működése szükségképen nehézkesebb, az államélet fővezetésében és
irányításában megkívánt egységet és egyöntetűséget kevésbbé biztosítja,
mint az oly rendezés, amelynél a főhatalmat egyetlen választott személy
gyakorolja, akikben a nemzet bizalma összpontosul.
A 13. §-hoz

A törvényjavaslat a kormányzót az alkotmánytörténelmünk praecedens

eseteinek és különösen az 1446. évi I., VI., VII., VIII. és IX.
törvénycikkekben Hunyady János kormányzósága alkalmából
megállapított elveknek megfelelően, elvileg a teljes királyi hatalomkörben
foglalt jogok alkotmányos gyakorlására jogosítja fel. Mindazáltal
tekintettel az ország mai súlyos és kivételes helyzetére és a nemzetgyűlés
rendkívüli feladataira, a törvényjavaslat részint kétségek elhárítása
végett, részint a nemzet jogainak biztosítása érdekében bizonyos
korlátokat állapít meg.

A nemzetgyűlésnek mint az egész törvényhozó hatalom kizárólagos

szervének állásából következik, hogy a kormányzó nem lehet a
törvényhozás olyan egyenrangú tényezője, mint az országgyűlés mellett a
király. Éppen azért a kormányzó a törvényhozás terén a királyt megillető
legfontosabb jogot: a szentesítés jogát nem fogja gyakorolhatni, hanem
ugy, mint a köztársasági alkotmányok szerint a köztársasági elnöknek,
csupán a törvény alaki perfekciójához tartozó kihirdetésről való
gondoskodás fogja feladatát alkothatni s evégből az alkotandó
törvénycikkeket ő fogja a kormány által megállapitandó formában a
szentesítés záradékát pótló kihirdetési záradékkal és aláirásával ellátni.

A törvényjavaslat a kihirdetésre 60 napos határidőt szab, melyen belül a

törvény kihirdetésének rendszerint meg kell történnie. Tekintettel azonban
arra, hogy a nemzetgyűlés önmaga egy másik ház közreműködése nélkül
alkotja meg a törvényeket, szükségesnek mutatkozik, hogy a
nemzetgyűlés elhatározásainak megfontoltsága a tanácskozótestületeknél
a dolog természete szerint el nem kerülhető esetlegességek ellen legalább
is a kormányzónak adott azzal a joggal biztosíttassék, hogy az eléje
terjesztett törvényt a kihirdetésre rendelt záros határidőn belül újabb
megfontolás végett a nemzetgyűléshez indokoltan visszaküldhesse. Hogy
azonban a kormányzónak ez a joga a céllal ellentétben nem válhassék a
nemzetgyűlés megfontolt komoly akarata érvényesülésének akadályává, a
javaslat kimondja, hogy ha a kormányzó által visszaküldött törvényt a
nemzetgyűlés változatlanul újból elfogadja, a kormányzó azt további
halasztás nélkül 15 napon belül kihirdettetni köteles.

A törvényjavaslat a nemzetgyűlésnek két legfőbb törvényhozói feladatára

nézve, nevezetesen az államforma és az államfő személyének
megválasztása kérdésében alkotandó törvényekre nézve, a kormányzónak
nem ad visszaküldési jogot, minthogy ezekben a kérdésekben fel sem
tételezhető az, hogy a nemzetgyűlés ne alapos megfontolás és tüzetes
előkészítés után, hanem puszta esetlegességek szerint határozhatna.

A törvényjavaslat a kormányzó visszaküldési jogát abban az irányban is

korlátozza, hogy azzal úgy kell élnie, hogy a nemzetgyűlés a visszaküldött
törvény tárgyában a nemzetgyűlés két évi tartama alatt mindenesetre
határozhasson.

Jóllehet a nemzetgyűlés feladata megköveteli, hogy működését a

különben is rövid időre szabott tartama alatt állandóan folytathassa, mégis
a törvényjavaslat nem kívánta teljesen elvenni a kormányzótól a királyi
hatalomban foglalt országgyűlésfeloszlatási jogot, mert tekintettel kívánt
lenni arra az eleve ki nem zárható eshetőségre, hogy a nemzetgyűlés
működése fennakadhat annak következtében, hogy valamely okból
munkaképtelenné válik és ezt a kormányzó részéről a nemzetgyűléshez
intézett üzenet sem fogja megszüntethetni és a nemzetgyűlés elnöke sem
lesz képes a nemzetgyűlés munkaképességét helyreállítani. Erre az esetre
vonatkozólag épp a nemzetgyűlésre váró nagy feladatok megoldása
érdekében szükséges, hogy a kormányzónak is meg legyen a
nemzetgyűlés feloszlatásához való joga.

A királyi hatalomkörben foglalt országgyűlésfeloszlatási jognak a

kormányzóra ebben a szűkebb körben történő átruházása önként
érthetőleg csak ugyanazzal a megszorítással lesz gyakorolható, amelyet
az 1848:IV. tc. 6. §-a és az 1867:X. törvénycikk a király
országgyűlésfeloszlató jogára nézve is megállapított. Következik ez abból,
hogy a kormányzót a királyi hatalomban foglalt jogok alkotmányos
gyakorlata fogja megilletni.

További kifejezett biztosítékot állapít meg a javaslat abban az irányban is,

hogy a kormányzó a nemzetgyűlés feloszlatása esetében köteles lesz már
a feloszlató rendeletben akként rendelkezni, hogy az új nemzetgyűlés az
1848:IV. tc. 5. §-ának megfelelően legkésőbb a feloszlatástól számított
három hónapon belül összeülhessen. Kimondja a javaslat azt is, hogy az
elrendelendő új választásokat, amennyiben akkor már a nemzetgyűlés a
választójog tárgyában új törvényt alkotott volna, e törvény alapján,
ellenkező esetben pedig a jelenlegi nemzetgyűlés összeülésére alapul
szolgált választójog alapján kell megtartani.

A 13. § 4. bekezdése a kormányzónak külképviseleti jogkörét állapítja

meg, lényegileg a királyt és általában minden államfőt megillető
képviseleti körben. Az erre vonatkozó kifejezett rendelkezés felvételét
azért találja szükségesnek a javaslat, nehogy a kormányzónak ezen
hatásköre tekintetében a hazánkra nézve ezidőszerint annyira fontos
külügyi kérdésekben kétség támadhasson. Másrészt szükségesnek találja
a javaslat a kormányzónak egyfelől a kormány, másfelől a
nemzetgyűléshez való viszonya szempontjából külön kiemelni azt, hogy a
kormányzói hatalmat ezekben a viszonylatokban is csak a felelős
minisztérium útján gyakorolhatja és hogy a törvényhozás tárgyait érintő
szerződések csakis a nemzetgyűlés hozzájárulása esetén lesznek
érvényesek.

További korlátozást állapít meg a javaslat a hadüzenet, a hadseregnek az

ország határán kívül való alkalmazása és a békekötés tekintetében,
melyeket a nemzet nagy érdekeire való tekintetből, a nemzetgyűlés
előzetes hozzájárulásához köt.

A végrehajtó hatalom gyakorlására nézve a törvényjavaslat azt az elvet,

melyet már az 1848. évi III. törvénycikk is hangsúlyoz, a kormányzóra
nézve még határozottabban kimondja annak kiemelésével, hogy a
kormányzó a végrehajtó hatalmat nem személyesen, hanem kizárólag
olyan minisztérium által gyakorolja, amely a nemzetgyűlésnek felelős.
Ugyancsak az 1848. évi III. törvénycikk elvének megfelelően
hangsúlyozza a felelős miniszter ellenjegyzésének szükségességét a
kormányzó minden rendelkezése és intézkedése tekintetében, s e részben
eloszlatja azt az eddig fennállott kétséget is, hogy ez a felelősség a
fegyveres erőre vonatkozó kormányzati rendelkezésekre is kiterjed-e.
Önként érthető, hogy az ellenjegyzésnek az utóbb érintett irányban
hangsúlyozása nem jelenti azt, hogy a miniszteri ellenjegyzés kelléke
kiterjed a kormányzónak olyan tisztán katonai természetű rendelkezéseire
és intézkedéseire is, amelyeket a miniszterium hozzájárulásával és
felelőssége mellett esetleg átvett fővezérlet parancsadási jogkörében
tenne.

A javaslat a nemesség-adományozás és a főkegyúri jog gyakorlását

kiveszi a kormányzó hatásköréből, minthogy ezek a jogok régibb
törvényei
· Posta Imre - 2020-01-29 10:59 · 1 hozzászólás · 361 megnyitás ·