Viktor Emil Frank idézetek

1905. március 26. — 1997. szeptember 2.osztrák neurológus és

pszichiáter
Élet értelme:
Ne keressük az élet elvont értelmét. Mindenkinek megvan a saját
meghatározott hivatása vagy küldetése az életben, hogy egy konkrét
betöltést igénylő feladatot végezzen el. Ezen a téren az illető nem
helyettesíthető, az élete sem ismételhető meg. Ezért mindenki feladata
egyedülálló.
Az ember legnagyobb vágya az, hogy értelmet és célt találjon az élete
számára.

Az ember (...) nem pusztán létezik, hanem folyamatos döntéshelyzetben él:

dönt saját létezése tartalmáról, élete következő pillanatáról. Ennek
megfelelően minden egyes emberi lény szabadságában áll egyik pillanatról
a másikra megváltozni.

szabadság:
Bármidet, amid az életben van, elvehetik tőled, kivéve egyet: a választási
szabadságodat, hogy hogyan reagálsz egy helyzetre. Ez határozza meg a
megélt életünk minőségét; nem az, hogy gazdagok vagy szegények,
híresek avagy ismeretlenek, egészségesek vagy betegek voltunk-e.

Az ember a múltja fia, de nem a szolgája, és a jövője apja. Mindent

elvehetnek tőle, kivéve az utolsó emberi jogot: hogy megválassza a
magatartását meghatározott körülmények sorozata közepette, hogy
megválassza a saját útját.

Nem tudjuk megváltoztatni a helyzetet? Ha nem, akkor a saját kezedben

van annak lehetősége, hogy változtass azon, ami fájdalmat okoz neked,
mindig megválaszthatod a magatartásodat, hogy hogyan állsz ehhez a
szenvedéshez.

Lehetőségek:
Ami az életünk értelmét beteljesítő lehetőségeket illeti, egyedül ezek
mulandóak. Mert amint megvalósítjuk őket, egyszer s mindenkorra szólnak;
mivel a valóra váltott lehetőséget úgymond a múltba menekítjük, ahol
semmi nem tűnik el visszahozhatatlanul.
Létezésünk minden pillanata elmúlik és elhal; de nem éppen ez a radikális
elmúlás szólít fel bennünket arra, hogy minden pillanatot használjunk ki,
vagyis a valamilyen értelem betöltésének a pillanatban rejlő lehetőségét
valósítsuk is meg?

Élrt értelmét megtalálni-egyik módja:

Amikor már képtelenek vagyunk változtatni egy helyzeten, akkor
változtassuk meg saját magunkat.

tévhit:
Egyáltalán nem igaz, hogy a cél szentesíti az eszközt; már csak azért sem,
mert az olyan embernek, aki számára minden csak eszköz a cél
eléréséhez, a cél sem lehet szent. Akinek ugyanis minden eszköz
megengedett, annak semmi sem szent.

Tanács:
Élj úgy, mintha már másodszor élnél, és elsőre mindent a lehető
legrosszabbul csináltál volna.

ítélkezés:
Ha valakit annak alapján ítélünk meg, netán elítélünk, amit biológiailag
(öröklés, de a nemzeti hovatartozás is), pszichológiailag (nevelés, képzés)
és szociológiailag (társadalmi és gazdasági adottságok) magával hozott,
nem pedig annak alapján, amit ezekből kihozott, akkor teljesen
igazságtalanok vagyunk vele szemben.

Bűnről: Az ember nem "egyszersmindenkorra ilyen, és semmilyen más

nem lehet", hanem "mindig másmilyenné is válhat", és ha elvitatnánk tőle
ezt a másmilyenné válás képességet - még akkor is, ha bűnt követett el, az
odavezetne, hogy akkor a magunk részéről mi is bűnt követnénk el.

Éberség:
A konkrét helyzet konkrét célja úgy viszonyul a végső célhoz, mint egyetlen
képkocka az egész filmhez: ennek célja is csak akkor kezd
megvilágosodni, amikor a többé-kevésbé "happy end" felé közeledünk; de
ez is csak akkor következik be, ha minden egyes jelenet értelmét
"felfogjuk". Vagyis egyrészt figyelmesnek, másrészt pedig türelmesnek kell
lennünk, a moziban az előadás végéig - az életben pedig "halálunk
órájáig".

Önmagunk felé fordulás jelentése:

Az ember is csak akkor fordul önmaga felé, csak akkor gondol túl sokat
önmagára, ha nem találja azt az értelmet, mely az életét "megélésre
méltóvá" tehetné.

Remény, szeretet, hit természete:

Nem lehetséges "parancsszóra" optimistának lenni. Senkinek nem írhatunk
elő optimizmust, a reményvesztettől sem várhatjuk el, hogy reméljen. Erre
ő maga sem lenne képes, mert senki sem tudja "akarni" a reményt, éppoly
kevéssé, mint ahogy a reményen kívül a közismert háromság két másik
tagját, vagyis a hitet és a szeretetet sem lehet kikényszeríteni.

Szenvedés átdogozásáról:
Még a "negatív aspektusokból" is, sőt éppen azokból, valami értelmeset
kell "kihozni", és azt valami pozitívummá átformálni: a szenvedést
teljesítménnyé - a vétket átalakulássá - a halált felelősséget fejlesztő
tényezővé kell tenni. Így vagy úgy, még létünk fenyegető aspektusainak
árnyékában is meg kell lenni valahogy annak a lehetőségnek, "to make the
best of it", ahogy az angol oly szépen mondja, vagyis, hogy a lehető
legtöbbet hozzuk ki belőle.

Emberi méltóság és jogok:

Az emberek csak nagyon fokozatosan vezethetők vissza ahhoz a máskor
oly magától értetődő igazsághoz, hogy senkinek nincs joga rosszat tenni,
még annak sem, akinek sok rosszat kellett elszenvednie.

A halálról:
Még az elmúlás is a lét egyik formája, sőt talán még a
legbiztonságosabb.

jövőről:
Egyetlen ember sem ismerheti a jövőjét, egyetlen ember sem tudhatja, mit
tartogat számára esetleg akár már a következő óra is.

Hit, remény szeretet és szerencse paradox természete:

Hinni csak akkor tudunk, ha valami vagy valaki hihető, méltó hitemre, mint
ahogy csak olyat tudok szeretni, aki szeretetre méltó. Egyszóval a
reménynek, a hitnek és szeretetnek mindenkor megalapozottnak kell
lennie, ebben a tekintetben hasonlatosak a szerencséhez, melynek
megalapozottnak kell lennie, mielőtt ránk köszönt; ha viszont van okunk
szerencsésnek lenni, akkor a szerencse magától ránk talál, s minél
kevésbé erőltetjük, annál biztosabban ránk mosolyog.

Emberi szabadság:
Az embertől mindent el lehet venni, csak egyet nem: azt a végső emberi
szabadságjogot, mely szerint eldöntheti, hogyan álljon hozzá az adott
körülményekhez.

Elköteleződés:
Amikor egy dolog szolgálatába állok, akkor elsősorban nem magamat,
hanem a dolgot látom magam előtt. (...) Nekem tehát ezt a Valamit, illetve
Valakit kell szem előtt tartanom, nem pedig a saját önmegvalósításomat.

Sors játéka:
Néha éppen egy rendkívül súlyos külső helyzet nyújt alkalmat arra, hogy az
ember bensőleg túlnőjön saját magán.

Az ember mindenfelé szembekerül a sorsával az elé a döntés elé állítva,

hogy puszta szenvedő állapotából belső teljesítményt alakítson ki.

Normalitás-abnormalitás relatív:
Ephraim Lessing volt az, aki egyszer azt mondta: "Aki egyes esetekben
nem veszti el az eszét, az sohasem veszti el". Egy abnormális helyzetben
éppen az abnormális reakció a normális magatartás.

szeretet_
A szeretet az egyetlen módja annak, hogy egy másik ember
személyiségének legbensőbb magját megértsük.

Senki sem ismerheti meg teljesen egy másik ember lényegét, csak
akkor, ha szereti. A szeretete teszi képessé arra, hogy meglássa a
szeretett személy alapvető vonásait és tulajdonságait; sőt mi több,
meglássa a benne rejlő lehetőségeket is.

Emberi élet értéke:

Mindig csak a mulandóság üres tarlóit nézegetjük - és nem vesszük észre
azokat a tele csűröket, amelyekbe életünk termését elraktároztuk - a
megtett cselekedeteket, a megalkotott műveket, a megélt szerelmeket és a
bátran, méltósággal kiállt szenvedéseket. Ez adja meg egy ember értékét,
a jelen minden hasznosságán túli értékét: ez az érték a múltból vezethető
le, ezért eltörölhetetlen.

Szenvedés célja:
Ha sorsa szenvedéssel sújtja az embert, akkor ebben a szenvedésben is
feladatot kell látnia (...). Az embernek a szenvedéssel szemben is át kell
küzdenie magát annak tudatáig, hogy ezzel a szenvedésteli sorssal is
úgyszólván egyszeri és egyedülálló lesz az egész világmindenségben. Ezt
a sorsot senki nem veheti le a válláról, nem szenvedheti el helyette. Abban
azonban, ahogyan ezt a szenvedést elviseli, benne rejlik egy kimagasló
teljesítmény egyszeri lehetősége is.

A szenvedés valahogyan ugyanúgy hozzátartozik az élethez, mint a sors

és a halál. Bajtól és haláltól válik az emberi lét teljes egésszé.

Belső monológ:
Nemrég visszatértem ahhoz a meghatározáshoz, amely így hangzik: Isten
legbelső monológjaink partnere. Amikor teljesen egyedül vagyunk, amikor
legvégső magányunkban és legvégső őszinteségünkben önmagunkkal
folytatunk párbeszédet, jogos, hogy belső beszélgetésünk partnerét
Istennek nevezzük tekintet nélkül arra, hogy ateistának, vagy hívőnek
tartjuk magunkat. A különbség csak akkor válik észlelhetővé, ha az ateista
azt mondja, hogy ez csupán egy benső monológ, a hívő pedig azt, hogy
párbeszédet folytat valakivel, aki nem ő. De valóban fontos, hogy a végső
magány látszatmagány-e, vagy sem? Nem inkább az a fontos csak, hogy
az őszinteségünket előhozza? Ha van Isten, meg vagyok győződve róla,
hogy nem fogja rossz néven venni, ha valaki összetéveszti Őt saját
magával.

boldogság:
A boldogságot nem lehet hajszolni, annak magától kell megérkeznie.

Az ember, akinek semmije sem maradt a világon, mégis boldog lehet,

hacsak egy röpke pillanatra is, amikor szeretteire gondol.
Az élet mindenkit kihívások elé állít, és mindenkinek magának kell
rájönnie, hogy melyek ezek.

A negativitás csupán feladat, és még a legkilátástalanabb helyzetekben is

van lehetőség az előrelépésre. Minden válság, minden zsákutca, amely
fejlődésünk folyamatában bekövetkezik, lehetőséget kínál arra, hogy irányt
vegyünk. Egónk talán nem örül majd az új iránynak, de felsőbb énünk fel
fogja fedezni a feladatban rejlő lehetőségeket.
Cél nélkül:
Az az ember, aki képtelen (ideiglenes) létformájának végéig ellátni, arra
sem lehet képes, hogy egy célnak éljen. Már nem tud - mint a normális
létben - a jövő érdekében létezni.

Dolgok értelme:
Az ember szellemi szabadsága - melyet (...) senki nem vehet el tőle -
lehetővé teszi, hogy még utolsó leheletéig is alkalmat találjon arra, hogy
életét értelmessé tegye.

Az ember általában csak úgy 5-10 év múlva tudja meg, mi mire jó az

életében.

Az emberi szenvedés olyan, mint a gázneműek halmazállapota: ahogyan

egy bizonyos gázmennyiség egyenletesen és tökéletesen kitölti azt az
üreges teret, amelybe beleszivattyúzták, akármilyen méretű is az,
ugyanúgy tölti ki minden esetben a bánat az emberi lelket.

humorról:
A humor is a lélek egyfajta fegyvere az önfenntartásért való harcban,
hiszen ismeretes, hogy a humor - mint aligha valami más az emberi
létben - alkalmas arra, hogy távolságot teremtsen, felülkerekedjék az
adott helyzeten.
szerelem:
A szerelem valahogyan a legutolsó és legmagasabb, amihez az
emberi lét fel tud szárnyalni.

Egy névtelen megjelentetés értéke annyival csökken, mint amennyivel a

bevalláshoz szükséges bátorság emeli egy felismerés értékét.
Ártatlan emberek üldözése (...) mindig deformálja az össztársadalmat.
Mindig a nagy hangon meghirdetett, vagy a mélyen elfojtott előítéleteket,
gyanakvásokat, egyesek és embercsoportok közötti gyűlölséget, a
szorongásokat gerjeszti.

Ha az életnek magának van értelme, akkor a szenvedésnek szintén kell,

hogy legyen.

Siker paradox természete:

Ne akarj sikeres lenni - minél inkább célul tűzöd ki a sikert, annál
biztosabban elkerül. A sikert nem lehet üldözőbe venni, ahogy a
boldogságot sem: a sikernek magának mintegy mellékhatásként,
önkéntelenül kell jelentkeznie, mikor az ember valamely önmagánál
nagyobb ügynek szenteli magát.
Mi az élet?:
Élni végső soron nem jelent mást, mint felelősséget viselni az élet által
felvetett kérdések helyes megválaszolásáért, az élet által minden egyes
ember elé kitűzött feladatok teljesítéséért, az adott pillanat
követelményének megfelelő helytállásért. A követelmény, és ezzel együtt a
létezés értelme emberről emberre, pillanatról pillanatra változik. Soha nem
határozható meg az élet értelme általánosságban.

Az élet értelme azt a teljességet jelentette, amely magába foglalja a halált

is, és így nemcsak az élet értelmét jelenti, hanem a szenvedését és az
elmúlásét is

Mi tehát az ember?
Az a lény, mely mindig eldönti, hogy mi.