1

Arbor fuit Benedictus

A Bencés Diákszövetség Almanachja

a bencés nevelésről

2010–2013

2
 Arbor fuit
Benedictus
A Bencés Diákszövetség Almanachja
a bencés nevelésről

2010–2013

4
Arbor fuit benedictus*
A Bencés Diákszövetség Almanachja a bencés nevelésről
2010–2013

*
Egyes szenteknek a „ fa” szerepét szánta az Egyház. Szent Benedekről
ezért hirdeti egy márványtáblába vésett felirat a pannonhalmi arborétum
vaskapujánál: „Arbor fuit Benedictus”. A bencés szerzeteseknek azzá az új
Ádámmá kell válniuk, akik a kertet gondozzák.
Borián Elréd OSB „A Paradicsom fái” című írása alapján. A tanulmány
elolvasható: Pannonhalmi Szemle 14/4 (2006), 143-147.

Szerkesztők:
Deli Gergely Ph98
Kovács Péter Ph05

Lektor:
Mester Sándor Ph75

Olvasószerkesztő:
Szabó Tibor Zsombor Ph06

Kiadja a Bencés Diákszövetség

Felelős kiadó:
Kukorelli István Ph70, a BDSZ elnöke

Könyvterv-tördelés:
Manninger Dániel Ph05

Nyomdai munkálatok:

ISBN: 978-963-08-6697-2
 Kollonich László kalocsai érsek 1802-ben
így fogalmazta meg a rend új feladatkörét:
„Minden fáradozásotok, gondoskodásotok
arra fordítsátok, hogy a gondozásotokra
bízott ifjúság az igaz hitben erősen, a jó
erkölcsökkel, minden erénnyel fölékesítve
kerüljön ki kezetek alól.
Így adjatok az egyháznak igaz fiakat,
így a fejedelemnek hűséges alattvalókat,
így a hazának hasznos polgárokat.”

6
 Előszó..................................................................................................9

A BENCÉS NEVELÉSRŐL
A bencés nevelésről.......................................................................... 14
LUIF OTMÁR
Mitől bencés a bencés gimnázium?................................................... 20
Mary Collins, OSB
Nevelés a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban és Diákotthonban.. 36
Horváth Dori Tamás OSB Ph67
A pannonhalmi gróf Ciano Galeazzo és Costanzo Gimnáziumnak
és Nevelőotthonnak Évkönyve az 1940-41. iskolai évről................... 42
Kováts Arisztid OSB igazgató
Alkotni, de hogyan és miért?.............................................................45
Ranschburg Á. Hildegard OSB. obl.

II. BENCÉSEK ÉS TANÁROK

A Tanár Úr......................................................................................... 60
Ma jor Balázs
Az élet tudós tanára........................................................................... 62
Vasvári Gergely Pál Ph 98
Kühár Flóris OSB...............................................................................64
Pesti Ágota
A Prefektus Úr................................................................................... 70
Magassy Dániel Gy57
Magaslati levegő................................................................................ 73
Pongrácz József Ph69
Megemlékezés Jordán Sándor Emil atyáról...................................... 77
Kukorelli István Ph70 és Deli Gergely Ph98

7
 III. ALMA MATEREK
Jáki Sándor Teodóz OSB emlékezete................................................84
Cs. varga István Gy64
Görömbei András emlékezete...........................................................88
Cs. varga István Gy64
Bencés Diákok Kalauza..................................................................... 95
Kemenes Illés OSB
Fejezetek az esztergomi
bencés gimnázium XIX. századi történetéből....................................98
Szal ai Bél a Ph58
Emlékeim......................................................................................... 119
Szíjártó Gábor Bp48
Tárgyilagosság nélkül a „Kupacról”.................................................128
Kukorelli István Ph70
Diákélet a századelőn a Győri Főgimnáziumban..............................132
Szal ay Kornél Géza Gy96
A Szent Orsolya Rend győri tanintézeteinek és rendházának
államosítása.................................................................................... 140
Péter Tamás Gy00
Sine Ecclesia et religione................................................................ 144
Hancz Patrik Gy11
Szent Márton napok.........................................................................156
Bubernik Eszter

IV. Diáktársaink
Emlékek a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban 1952-ben
érettségizettek életéből................................................................... 172
Csill ag L ászló Ph52
1951.................................................................................................. 180
Horváth István Gy51 és Pall a Dénes Gy51

8
 Mi 1952-esek.................................................................................... 184
L áng Bél a Gy52
A pesti Bencés Gimnázium cserkészcsapatáról.............................. 190
Simányi Miklós✝ Bp52
Más is él a világon! Beszélgetés Bárány Tamással......................... 194
illés györgy
Kacskaringók................................................................................... 198
Born András Ph64
Egy esztergomi bencés diák,
aki latin és ógörög nyelven írt verseket........................................... 206
Szoleczky Ferenc Eg46
Szemelvények Boksay György II. osztályos tanuló magyar
dolgozataiból, szabad fogalmazásaiból............................................211
Emlékmise Nagy Gáspár költő halálának évfordulójára..................218
Kuminetz Géza
Egy osztályújság története.............................................................. 222
Kovács Győző Ph58
Hogyan éltem meg a négy évet........................................................ 230
Kubinyi Márton Ph12

A kötetben Nagy Gáspár, Szabó Marcell, Tóth József

és Csergezán László versei szerepelnek.

A képeket Orbán Gergely készítette.

Borítóterv: Manninger Dániel

A DIÁKSZÖVETSÉG HIVATALOS ADATAI................................................... 237

9
 Előszó

A z almanach évszázadok óta a könyvkiadás legszínesebb, legkedvel-

tebb, rendkívül változatos tartalmú kiadványainak egyike. Jó történeti
példa erre a hajdani bencés diák, Kisfaludy Károly reformkori, első hazai
almanachja az Aurora, amely műhelyt teremtett, nevelt és ízlést alakított.
Az almanach műfaja szinte meghatározhatatlan: egyszerre évkönyv, em-
lékkönyv, pedagógiai regény, irodalom és történelemkönyv, anekdotákat,
érdekes történeteket is tartalmazó szórakoztató kalendárium, hallatlan sok
információval. Jellemzője, hogy egy-egy intézmény (pl. parlament), szak-
ma (pl. színház), vagy kisebb-nagyobb közösség (pl. egyesületek, nemesi
családok, kamarák) állítja össze saját maga identitását is meghatározandó.
A jó almanach olyan, mint a heraldikailag szép, hiteles és kifejező címer,
amely kifele a közösség egészét jeleníti meg, másrészt tagjainak belső ho-
vatartozását jelzi.

Kedves Diáktársaim! Ilyen, műfajilag változatos tartalmú könyvet vehe-

tünk kezünkbe, amelyben rengeteg üzenet rejlik rólunk, nekünk. Rengeteg
szeretet van ebben a könyvben, ezért jó dolog kézbe venni és békés időben
elolvasni minden sorát.

Tematikus almanachnak is tekinthető, amely a bencés nevelés lényegéről

szól. Sokan vallanak erről a könyvben. Várszegi Asztrik Főapát Úr a Magyar
Nemzetnek adott 1995. augusztus 5-i interjújában a következőket nyilat-
kozta a bencés nevelésről: „A keresztény nevelés veretet ad az élethez, célt
és értelmet ad a tanulásnak, a munkának, és a kudarcoknak is. Végső célunk
azonban az, hogy krisztusi embereket neveljünk, akik ismerik Istent és az
embert, és így alkalmasak a társadalom és embertársaik szolgálatára.”

Szerkezetét tekintve az Almanach folytatja hagyományainkat: azon az

úton jár, amelynek alapköveit felejthetetlen emlékű diáktársunk, Könyves

10
 Tóth Kálmán rakta le sok éven át. A legutóbb 2009-ben megjelent Almanach
már nagyobb időszakot fogott át, ehhez hasonló a mostani 2010-2013-as
Almanach is.

Kedves Diáktársaim! A Diákszövetségben társak vagyunk egy hosszú

úton, amely az ezer éves iskola tradícióiból ered. Nem akármilyen iskola
ez: Európa védőszentjének, Szent Benedeknek a nevét viseli. Nem akármi-
lyen, mert megajándékozott bennünket egy kinccsel, a bencés összetartozás
tudatával, a bencés szellemiséggel. Jó dolog ezen a jó irányú úton járni és
jó dolog tudni azt, hogy nem egyedül járjuk az utunk. S ha néha lesodor
erről az útról a sors, vagy gyengeségünk, éppen az útitársak segítenek és
figyelmeztetnek rá: vigyázz az irányra! Erre a felelősségre figyelmeztet a
mostani Almanach is, amely bencés identitásunk és összetartozásunk kap-
csos könyve.

Szeretettel ajánlom a könyvet mindenkinek!

Budapest, 2013. május

Kukorelli István Ph70
a BDSZ elnöke

11
12
 Orbán Gergely: Fa http://orbangergely.hu

13
 I.
A bencés nevelésről

14
 A bencés nevelésről1
L uif O tmár O S B

A bencés kolostorok Szent Benedek elgondolása szerint a béke szigetei,

ahogy valaki fogalmazott, a mai világ szociológiai csodái.
A bencés közösségeknek megtartó, megőrző ereje az állhatatosság.
Szilárdnak lenni, a választott, megkezdett, Istenhez vezető úton kitartani.
Meg kell maradni a választott és vállalt életforma mellett, meghatározott
közösségekben és helyeken. A mai ember is csak úgy őrizheti meg önmagát,
ha tudja hová tartozik. Ha van hazája, egy védelmet adó emberi közössége,
van egy család, amelyben otthon tud lenni, amelyhez hűséges. Van egy út,
amelyen jár, van egy hivatás, meghatározott munka, amelyben megtalálja
önmagát.
A bencés kolostorok, házak, iskolák, miközben őrzik és gyarapítják
értékeiket, tágra nyitják kapuikat. Meghallják a világ szavát és válaszolnak
is rá. Ma is közvetítik azt a szellemet, amely 1500 évvel ezelőtt Európát
megmentette. Átadják annak az üzenetét, aki ma is vigyáz Európára. A ben-
cés közösség ma is jel, kiáltó szó, amely tanúságot tesz, hív, Jézus Krisztus
követésére szólít.

Négy éven át a bazilika szomszédságában éltél, tanultál. Mint bővizű

folyó mellé ültetett fa szívja fel mélyre eresztett gyökereivel az életet, nö-
vekedést adó nedveket, úgy fogadtad te magadba itt, Pannonhalmán az igaz
emberségnek, a keresztény kultúrának, az ősi bencés múltnak és jelennek,
a magyar történelemnek, az igaz magyarságnak szellemét, tudását, sok
értékét.

1  A részlet Kőrösi Tamás – Péter Tamás (szerk.): Luif Otmár OSB füveskönyve, Győr-
Jaurinum 2012 című kiadvány 62-66. oldaláról származik. A másodközlésre a szerkesztők
engedélyével került sor.

15
 Ahogy a fa leveleivel fogja fel a levegő hasznos anyagait, úgy fogadtad te
is be a természetfeletti erőről szóló tudást és hitet. Itt érlelődtél a kamasz- és
ifjúkori bizonytalankodás, keresés után keresztény férfivá.
Legyen hála Istennek, ennek a bencés helynek, mindazoknak, akik tö-
rődtek veled.

Tanár és diák között a jó kapcsolat kialakulásának nem kedvez az iskola.

A diákok általában nem szeretnek iskolába járni, és erről nem csak ők te-
hetnek. Nehezen barátkoznak meg azokkal is, kikhez ez a kevésbé szeretett
élet kapcsolódik. Így volt ez, azt hiszem mindig és így van ez a világon most
is, mindenütt. Végső soron a helyzet adott, és józanabb perceikben a diákok
is elismerik, hogy iskolára szükség van, és ha iskolára igen, akkor tananyagra
is, és ha tananyagra, akkor tanárra is. És ha a tanár feladata a tanítás, akkor a
diáké a tanulás, és hogy munkájuk eredményes legyen, szükséges bizonyos
fegyelem és így tovább.
Eddig mindenki eljut elméletben, a nehézségek inkább gyakorlati termé-
szetűek, vagyis, hogy tanulni kell, a tanulás pedig fáradságos. Ezen szeretne
könnyíteni a diák, amibe viszont a tanár nem akar beletörődni és kész a
konfliktus. Azon kell fáradoznunk közösen, hogy ezeket a helyzeteket
csökkentsük, enyhítsük. Ne úgy, hogy a tanárok leszoknak a számonkérés-
ről, hanem hogy ti szoktok hozzá a komoly munkához.
Az egész világon a tanulás és a tudás presztízsének csökkenéséről
beszélnek. Arról, hogy a fiatalok kevésbé igénylik a magas szintű tudást,
műveltséget, mert nem hajlandók vállalni a tanulás rögös útját. Az órák
unalmasak lesznek és a tanulás is az lesz, ha nem lesz igény bennetek, ha
nem úgy mentek órára, hogy kérdések vannak bennetek, amire órán szeret-
nétek választ kapni. Az oktatási órák nem lesznek olyan látványosak, mint
a cirkuszi mutatvány, nem lesznek olyan izgalmasak, mint egy jól rendezett
krimi. De igenis lehetnek gazdagok, ha az óráknak nem a tanár lesz egyetlen
szereplője, hanem mindnyájan résztvevői lesztek.
Nagyon szeretném hangsúlyozni azoknak az ismereteknek a fontosságát,
amelyek keresztény életünkkel függnek össze. Ha ezt elhanyagoljuk, ha ezt
ti nem értékelitek nagyra, küldetésünkből, munkánkból keveset érünk el.
Bennünk egy olyan diák képe él, aki céltudatosan dolgozik, akit valami nagy
kíváncsiság, szomjúság hajt, hogy megismerje a világ dolgait, de közben

16
 maga mellett észreveszi a másik embert is, akiben felismeri sors- és baj-
társát, testvérét. Úgy él, hogy neveltségével, kulturáltságával, áldozataival
a többiek életét, a közösséget is szolgálja. Nyitott minden érték befogadá-
sára, ugyanakkor elkötelezettséget vállalni tudó és akaró, hivatásukért élő
emberekre van szükség. Ha ilyen célkitűzéseink vannak, igényeinket nem
szállíthatjuk le.
Az a nevelés, amely a fiatalságot meg akarja kímélni mindennemű szi-
gortól, munkától és magas követelményektől, elpuhult és züllésre hajlamos
nemzedéket nevel, amely nem fog tudni megfelelni az élet és hivatás szabta
követelményeknek. Alapelvünk: annyi megkötést, amennyi szükséges és
annyi szabadságot, amennyi lehetséges. Diákotthoni prefektusként szoktam
mondani diákjaimnak: minden osztály maga nevel magának prefektust. Ha
ők igényesek, ha sokat várnak a prefektustól, ha kicsit piszkálják elvárása-
ikkal, akkor a prefektus, azt hiszem, örömmel tesz eleget kívánságaiknak.
Talán a legnagyobb ajándék a tanár és diák, nevelő és növendék vi-
szonylatában: a bizalom. Lesznek alkalmak, amikor nem tudunk minden
intézkedést, eljárást megindokolni, de ha kellően jó lesz, bizalmon alapul a
kapcsolatunk, azt gondolhatjátok: lehet, hogy igazuk van, jóindulat vezeti
őket, értelmük nem homályosult el egészen, akaratuk nem annyira rosszra
hajló, hogy ne lehetne követni őket, néha talán kicsit vakon is.
Országszerte fájlalóan sokat emlegetik, hogy nem él a diákokban
iskolájukhoz való ragaszkodás, az iskolához tartozás tudata. Nem érzik
magukénak. Sajnálják, hogy eltűntek az egyes iskolákat megkülönböztető
diáksapkák. Nem szívesen hordják iskolájuk jelvényét. Ti az iskolátok meg-
becsülését, szeretetét nem pajzsra vésve, hanem a szívetekbe rejtve hordjá-
tok. A legnagyobb tisztelet, elismerés és köszönet mindenkinek, aki valamit
is tett ezért a hazáért. De ennek a munkának csak akkor volt értelme, ha
nem követi esztelen rombolás, ha értékes munkátok nem esik áldozatul
minden anyagi és erkölcsi értéket szétbomlasztó pusztításnak.
Olyan házban éltetek, amely a találkozások helye volt számotokra. Itt
találkoztatok Istennel, az igaz Atyával, aki rátok tekintett és megszeretett
benneteket. A felnőtté váló ember hitével és szeretetével fogadtátok be, és ő
is a szeretetébe zárt benneteket. Kitörölhetetlen jellel jelölt meg benneteket.
Foglyul ejtett mindegyikőtöket. Aranyos nyakörvét helyezte a nyakatokba,
jelezve, hogy az övé vagytok, gyűrűt húzott ujjatokra, láthatatlan szent jelét

17
 nyomta homlokotokra. Ez a találkozás egész életre szóló találkozás volt.
Nem lehet nem megtörténtté tenni. Eltávolodhattok Istentől, jeleit letakar-
hatjátok, elrejthetitek.
Isten többé nem mond le rólatok.
Ember emberrel nem találkozhat hiába, ha úgy tetszik, nem találkozhat
büntetlenül. Emberek lévén közösségben élünk, tehát adósai vagyunk
egymásnak. Ha nem egyébbel, hát kézfogással is, amely egyedül az ember
jóságának mindenkori mozdulata.
Emlékezzetek azokra, akikkel itt találkoztatok, akikkel együtt éltetek
ebben a házban. Emlékezzetek azokra, akik életük napjait beépítették
életetekbe. Mélyen hajtsátok meg fejeteket az iskola előtt, az intézet min-
den dolgozója előtt, akik munkájukkal, idejükkel, minden idegükkel életük
egy részét építették be életetekbe.
Békét akartunk teremteni bennetek és körülöttetek. Összevarrni a
bennetek támadt repedéseket, eltakarítani a közeletekből minden romot,
szennyet, eltávolítani mindazt, ami nem méltó az emberhez. Műveltséget
terjesztettünk, palléroztunk, az életet tanítottuk.
Úgy fogadtunk benneteket, és úgy éltünk köztetek, hogy közben egy
pillanatra sem felejtettük: zálogban kaptunk benneteket az Istentől 4 évre
vagy egy életre, és vissza kell adni benneteket érettebben, bölcsebben.
Egyszerű kis komp akart lenni az iskola, amely négy évvel korábban há-
tára vett benneteket, hogy biztonságosan átszállítson titeket az egyik kikö-
tőből a másikba, az egyik partról a másikra. Megkopott ez a komp, sok ezer
diák koptatta. De kezetek munkája nyomán is egyre szépül, megfiatalodik.
Hajósai megfogyatkoztak közben, megfáradtak néha, sokszor elcsigázottak
voltak, de mindig képesek voltak megújulásra.
Ne feledjétek azt se, hogy nevelésünk alapgondolata az volt, hogy az
egész valóságra neveljünk benneteket. Beállítottunk benneteket a valóság
egészébe, amely magában foglalja a természetet és a természetfölöttit, időt
és örökkévalóságot, embert és Istent, a valóságnak azt a mérhetetlenül
nagyobb és jelentősebb felét, amit az isteni, az örök és a természetfölötti
jelent.
Mi tudjuk, mit jelent embernek lenni, ezért mérhetetlenül tiszteljük és
értékeljük az emberi személyiséget. Ezért igyekeztünk mindig tisztelni a ti

18
 személyiségeteket is és szolgálni annak kifejlődését, emberi és isteni keretek
közötti szabadságát.
Kérésem pedig a következő: Sohase legyetek kisebbek magatoknál! So-
hase csonkítsátok meg magatokban az egész valóságot, amely nélkül, úgy
érezzük, nem méltó az ember az emberi névre, és nem érdemes élni ezen a
földön! Ne alkudjatok meg soha, csonka vagy fél emberséggel, sohase érjé-
tek be a legmagasabbnál alacsonyabb eszménnyel! Akarjatok és törekedjetek
mindig egész embernek lenni, egész valósággal, akitől semmi emberi és
semmi isteni nem idegen!
Ne engedjétek csökkenteni magatokban a keresztény jellemnek azt a
tisztaságát, szilárdságát és erejét, amelyre mi neveltünk benneteket, és
amelynek kidolgozására elindultatok! Ez a nevelés és ez az elindulás kötelez.

19
20
 Mitől bencés a bencés
gimnázium?
Globalizáció és nevelés: a bencés válasz1
M a r y C olli n s , O S B 2

H árom téma tárgyalására kell sort kerítenünk a mai előadás keretében:

szólnunk kell a globalizációról, a nevelésről, és arról, hogy e kihí-
vásokra mi a bencés válasz. Igen nehéz lesz a három közül bármelyiket is
kielégítően tárgyalni, hát még a három jelenséget egy tető alá hozni! Azért
vállaltam el ezt a felkérést, hogy e három fontos dolog kapcsolódási pontjait
felkutathassam, mert úgy vélem, nincs nagyobb kihívás egy új probléma
feltárásánál. Amit ajánlani tudok, az nem több, mint egy első próbálkozás,
amelynek célja, hogy adalékul szolgáljon abban az eszmecserében, amelyet a
Bencés Nevelés Nemzetközi Bizottsága már két korábbi találkozóján meg-
kezdett. Talán előadásom több új kérdéssel is szembesít mindannyiunkat.

A globalizácó: egy jelenség, amelyre nekünk, mint nevelőknek min-

denképp reagálnunk kell
Az, hogy valaki bencés vagy cisztercita, egyszersmind annyit is tesz, hogy
helyhez kötött. Mi mindannyian a helyünkhöz vagyunk kötve. Az a tény
azonban, hogy a bencés és cisztercita nevelők, akik egyébként mind saját

1  Az angol nyelvű előadás 2005. november 1-jén hangzott el a III. Bencés Nevelésről
Szóló Nemzetközi Konferencián, a New Jersey állambeli Delbartonban található Szent
Mária Apátságban. A magyar fordításra és a szöveg közlésére a szerző engedélyével került
sor.
2  Mary Collins bencés nővér, az Egyesült Államokbeli Kansas államban, Atchison
városban él, a helyi Mount St. Scholastica bencés női perjelség tagja, 1999 és 2005 között
a közösség perjelnője. A teológia doktora, a Benedictine College, Atchinson, Kansas és a
washingtoni The Catholic University of America volt tanára.

21
 helyükhöz kötődnek, itt e helyen összegyűltek, jól mutatja a globalizáció
mindannyiunkat érintő, hatalmas erejét. Egy szakértő úgy vélte, hogy jól-
lehet a globalizáció definiálására számos kísérlet született már, a leginkább
lényeglátó megközelítés a globalizáció azon aspektusát hangsúlyozza, amely
szerint a földrajzi helyhez kötöttség egyre lényegtelenebbé válik. Ahogy
kifejezte, „igen komoly mértékben megnövekedett az olyan társadalmi
kapcsolatok száma, amelyek nem gyökereznek a lokalitásban, azaz nem
kapcsolódnak egy adott földrajzi helyhez.”
Bárhol is élünk a Földön, olyan világméretű folyamat részesei vagyunk,
amely kívül áll ellenőrzésünkön. Mi, bencés nevelők biztosan nem vagyunk
felelősek azért a napjainkban zajló globális változásért, amely a helyi, a loká-
lis értékét egyre inkább csökkenti. De mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül
a globalizációt és hatását lakóhelyünkre és az ott élő emberekre. Egy másik
megfigyelő arra figyelmeztet bennünket, hogy a nevelés vállalati irányítás
alá kerül, és a márkajelzés, a „branding” egyre jelentősebbé válik az oktatás
területén is. Már mi is találkozhattunk olyan szülőkkel, akik vállalati módon
állnak hozzá ahhoz, amit mi az iskoláinkban teszünk. Ők úgy gondolják,
hogy egy szolgáltatást vásárolnak tőlünk, egy bizonyos nevelést a gyerme-
keik számára. Úgy, mintha épp egy autót vennének, és kezdenék is sorolni
azokat az extrákat, amelyeket kérnek a kocsihoz. Ha elfogadjuk, hogy a
nevelés csupán egy fajtája a különféle piaci jószágoknak, rögtön látjuk, hogy
a „branding” igenis jelen van az iskoláinkban, amikor egyes tevékenysége-
inket valamilyen vállalat, például a Nike, a Toyota, a Coca-Cola vagy a Pepsi
szponzorálja. Mint minden emberi tevékenység, a globalizáció egyszerre
építő és romboló hatású is lehet a nagyobb emberi közösségre és a kisebb
emberi közösségekre nézve, és ezen építő vagy romboló hatását különféle
módokon fejtheti ki. De talán – és itt a talán hangsúlyos – , mi, akiknek
hivatása egy közös vállalkozásra szól, nevezetesen, hogy a fiatalokat hagyo-
mányos monasztikus felfogásunk alapján neveljük fel, közreműködhetünk
abban, hogy a következő generáció, a mi tanítványaink, a globalizációt olyan
irányba tereljék, amelyben megőrződik a helyiért, az emberi személyért és
a közjóért való aggodalom.
A globalizáció hatásai számos irányban egyszerre érezhetőek. Gon-
doljunk csak a nyolckarú óriáspolipra, vagy a soklábú gépszörnyetegre a
Pókember 2-ből, ha képekben szeretnénk megfogalmazni azt a jelenséget,

22
 amellyel szemben állunk. Jelen előadás kereteiben csupán annyit tehetek,
hogy meghatározom a globalizáció néhány fontos aspektusát, azokat, ame-
lyek életünkre a legnagyobb hatással vannak, és amelyek legsürgetőbben
állítanak új teendők elé bennünket, nevelőket. Mindezt azonban csak azért
teszem, hogy megalapozzam az előadás lényegi mondanivalóját, a bencés
választ.
Bárhol is helyezkedik el a világban bencés vagy cisztercita iskolánk,
Delbartonban, Chilében, Brazíliában vagy Japánban, már most szerves
részei vagyunk a globális piac, a szabad kereskedelem és a munkaerő szabad
áramlása új világának. Azoknak a fiataloknak, akiket ma oktatunk, készen
kell állniuk erre, és részt kell venniük egy globális, változó gazdaságban,
ha tetszik nekünk, ha nem. A fiataljaink felkészítését érő szükségszerű
változások megkövetelik tőlünk, hogy oktatási programjainkat átalakítsuk,
illetve hogy küldetésünket az új kihívásoknak megfelelően újragondoljuk,
annak érdekében, hogy tanítványaink meg tudjanak felelni az őket érő
próbatételeknek.
Bárhol is vagyunk, Koreában, Ausztráliában vagy a Fülöp-szigeteken,
kezelni kell tudnunk az új, globális technológiákat és tudatában kell lennünk,
hogy az milyen hatással van a tudás, a javak, a szolgáltatások és a kommu-
nikáció újratermelődésére. Azonban, ha hűek akarunk maradni bencés
küldetésünkhöz, nem lesz elegendő azt megtanítanunk tanulóink számára,
hogy miképp működtessék ezen új technológiákat, hogy egyszerű számító-
gép-felhasználók legyenek. Mivel a technológiai termelés nem értékmentes,
végzős hallgatóinknak kritikai érzékre van szükségük, amellyel egészséges
módon megítélhetik a megtermelt és terjesztett tudás, javak és szolgáltatások
értékét. Intézményeinknek, bencés iskoláinknak a technológia kritikus fel-
használóinak kell lenniük, ha fel kívánjuk készíteni tanulóinkat arra, hogy a
folyamatosan megújuló, új tudást használni legyenek képesek.
Bárhol is vagyunk, Ealingben, Glenstalban vagy Mexikóvárosban, a tanu-
lóknak, akiket szolgálunk, érzékenyeknek kell lenniük a Föld ökoszisztémája
iránt, a föld erőforrásainak használata, ellenőrzése és megőrzése iránt. A
következő generációknak azonban már nem csupán a Földdel kapcsolatos
problémákkal kell szembenéznie, de olyan kihívásokkal is, amelyek a galaxi-
sokkal és az egész világegyetemmel való, újszerű viszonyunkból erednek. A
kozmoszban mi, emberi lények új dolgokat tanulunk, és a régi dolgokat egyre

23
 gyorsuló tempóban tanuljuk újra. Mi, bencés nővérek Szent Skolasztika he-
gyén, Atchisonban büszkék vagyunk arra, hogy egy évvel ezelőtt Wangari
Matthai, egy kenyai származású korábbi tanítványunk nyerte a 2004-es
Nobel-békedíjat azért a munkáért, amelyet a Zöld Öv Mozgalom keretében
Afrikában végzett. Arra tanította az országában lakó nőket, hogy milyen ki-
emelkedő gazdasági, társadalmi és politikai haszna lehet egy olyan egyszerű
dolognak, mint a fák ültetése. Hasonlóképp büszkének kell lennünk, hogy
fiatalemberek olyan új nemzedékeit oktathatjuk, akiknek tudniuk kell, hogy
miképp éljenek bölcsen egy állandóan táguló univerzumban. A hagyomá-
nyos, lokális iránti bencés elkötelezettségnek ki kell bővülnie, hogy magában
foglalhassa lokális bolygónk, lokális galaxisunk és a világegyetemmel való
kapcsolatunk iránti aggodalmainkat is.
Bárhol is élünk, Magyarországon, Németországban, az Egyesült Álla-
mokban vagy Kenyában, emberi kapcsolatainknak alkalmazkodniuk kell a
globalizáció hatásaihoz. A globalizáció hatással van a politikai ideológiákra és
a politikai rendszerekre is, a nemi szerepekre, a nemi identitásra és a házasság
intézményére. A globalizáció érezhető a faji és etnikai folyamatokban, a zene,
a képzőművészetek, a nyelv, az irodalom és mozi kulturális erőtereiben. A
globalizáció ma már befolyásolja a nemzeti és nemzetközi neveléspolitikát és a
tanrendeket. A nevelésről manapság úgy beszélnek, mint egy kialakulófélben
lévő globális iparágról, ahol a profitszerzés a hagyományos tudásközvetítés és
bölcsességátadás felett áll.
Bárhol is élünk, a hit, a vallásos rendszerek és nézetek soha nem várt és
sokszínű kifejeződésével találjuk magunkat szemben, éppúgy, mint a valóság
szekuláris vízióival. A globalizáció jelensége e vonatkozásban is megköveteli,
hogy felkészítsük a fiatalokat arra, hogy ismerjék önmagukat. Biztos, hogy
nem lesz elegendő számukra egy, a helyi kapcsolatokra épülő önazonosság,
hiszen globalizálódó világban élnek. Fel kell készítenünk tanulóinkat arra,
hogy nyitottak legyenek a Mással szemben. Ez nem éppen kis kihívás, de csu-
pán a változó valóság egy olyan aspektusa, amellyel a globalizáció megterhel
bennünket.
A nyugati típusú monasztikus szerzetesség számos változáson ment ke-
resztül akarva-akaratlanul, vagy volt aktív résztvevője az évszázadok folyamán
az éppen uralkodó társadalmi rendszerek változásainak. Manapság ehhez

24
 képest új, hogy a változások dinamikája globális méretű és időbeliségét te-
kintve szinte azonnali kihívásokat produkál.

A globalizációból eredő kihívások

Néhányan Önök közül olyan iskolát vezetnek, amely már most nemzetközi
iskolává alakult át. A tanulók különböző országokból érkeznek, és tanrend-
jük több kultúra bölcsességét próbálja egyszerre közvetíteni. Az iskola
nemzetközisége azonban önmagában még nem jelent megfelelő választ a
globalizáció általi kihívásokra a nevelés tekintetében. Még a Nemzetközi
Alapfokú Tanrend sem vállalja fel, hogy szembenézzen a globalizáció óriás-
polipjával, vagy mechanikus szörnyetegével.
Egyszerűen kifejezve, a globalizáció saját „tanrendjével” felülírja diák-
jaink életének és tanulásának megszokott rendjét, minden kontinensen.
Ez az új tanrend komoly fenyegetést jelent azokra a hagyományos nevelési
elvekre nézve, amelyeket a mi monasztikus és monasztikus jellegű isko-
láink jelenleg alkalmaznak. Ez az az új tanrend, amelyre Önöknek, mint
vezetőknek fel kell készülniük a tanulók jelenlegi és eljövendő nemzedékei
érdekében.
A globalizáció kihívásai számosak. Ezek közül csak hármat nevezek meg.
Az első és legnagyobb kihívás rögtön a nevelés céljával és természetével
kapcsolatos. Ez számos kérdést felvet. Kik azok, akik nevelésre szorulnak?
Kivel kell együttműködnünk, hogy a globalizálódó világban neveljük fia-
inkat? És kinek a javára szolgál a nevelés maga? Kolostorunk ebédlőjében
nemrégiben egy vendéggel beszélgettem, aki független nevelési szaktanács-
adóként dolgozott, vállalkozó volt a fejlődő „nevelési iparágból”. Ecsetelte
nekem, hogy jelenleg az amerikai kormánynak dolgozik és tevékenységét az
állam is finanszírozza. Feladata, hogy új típusú madraszákat (az iszlám tana-
it is oktató iskolákat) hozzon létre Pakisztán szegény, rurális területein. Az a
tanrend, amelyet kifejleszt, simulékonyabb a nyugati értékrendhez, mint a
hagyományos muszlim madraszák. Megkérdeztem, kinek kell beszámolnia
a munkája során, mire azt válaszolta, hogy saját magának, és esetenként
pénzügyi beszámolót kell készítenie az amerikai kongresszus szakbizottsága
számára. Elgondolkoztam azon, hogy azok a „szegények”, akiknek ez az
ember „segít”, vajon tudatában vannak-e segítőkészsége valódi céljának és
forrásának.

25
 Mi, akik iskolákat működtetünk, hasonlóképpen sebezhetőek vagyunk
azokkal szemben, akikkel együttműködünk, különösen, ha vállalati adomá-
nyozókról van szó. Ki lesz az, aki nevelési programjainkat meghatározza,
és hogy fogja az új tanrend befolyásolni azt, amit mi, mint bencés nevelők
teszünk? Kiket hívunk meg mi, akik monasztikus közösségekben élünk,
hogy dolgozzunk együtt velük a nevelés területén, miközben hivatásaink
száma – a szerzetesek, nővérek és testvérek száma – csökkenőben van
iskoláinkban? Rendelkezünk-e a bencés nevelés világos felfogásával, vagy
ki vagyunk szolgáltatva annak a látszólagosan ártatlan nyomásnak, amelyet
olyanok elképzelései alkotnak, akiknek értékrendjét mi nem osztjuk? Egy-
általán, ki számít jól neveltnek a globalizáció korában?
A második kihívás, amelyet a globalizáció egyre erősödő „tanrendje”
minden nevelő számára jelent, a számítógéphasználat megállíthatatlan
terjedése. Ezt a témát már korábban érintettem, most visszatérek hozzá. Ez
az újfajta írástudás új készségek megtanulását teszi szükségessé a globalizált
világban. De pontosan mi az, amit a fiataljainknak tudniuk kell a számító-
gépes technológiáról és miért van szükségük erre az ismeretre? Eddig csak
néhány oktató figyelt fel arra, hogy a fiatalokban olyan kritikai készségeket
kell kifejleszteni, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy a technológia tár-
sadalmi hatásait helyesen értékeljék a globalizáció korában. Ezen oktatók
egyike Sherry Turkle az MIT (Massachusetts Institute of Technology) taná-
ra. Megjegyzi, hogy a számítógép-felhasználók korábbi generációi tudták,
hogy mit jelent a számítógép bináris kódja, illetve tisztában voltak annak
programozásával, előnyeivel és korlátaival. Még tudták, hogyan prog-
ramozzák a számítógépet, és hogyan értsék meg, mi folyik a számítógép
„belsejében”. Miközben a számítógép-felhasználók száma exponenciálisan
megnőtt, a felhasználók nagy része ma már előre programozott szoftverek
segítségével dolgozik. Azt tanácsolja, hogy a diákokat meg kell tanítani,
miképp ellenőrizzék a számítógépes termékeket, hasonlóképpen ahhoz,
ahogy az írott szöveg megértésére is oktatjuk őket. Ajánlása felkeltette ér-
deklődésemet, talán annak a bencés hagyománynak is köszönhetően, amit
a szöveggel való napi találkozás jelent a lectio keretében. Hadd idézzem
Turkla aszonyt:
„Az írott szövegekhez évszázadok során kialakult olvasási készségek
segítségével közeledünk. Mindenesetre megtanultuk, hogy az újságírók

26
 klasszikus alapkérdéseivel kezdjük: ki, mit, mikor, hol, miért és hogyan.
Ki írta ezeket a szavakat, mi az üzenetük, miért írták őket, hogyan viszo-
nyulnak ahhoz a térhez és időhöz, amelyben születtek, politikai, gazdasági
és társadalmi szempontból? Nézetem szerint, a globális médiára vonatkozó
írástudás oktatásának alapja az, hogy a diákok a számítógépes szoftvereket
hasonló szempontok alapján vonják kérdőre. A kérdések ugyan eltérőek
lehetnek, de a szándék ugyanaz: ki kell fejlesztenünk a jól informált és
kritikus polgárok olvasói szokásait a szimuláció kultúrájában.”
Mit tanítunk mi a fiataloknak ezzel a készséggel kapcsolatban? Atchisoni
nővéreink egyike neveléstechnológiából doktorált és kurzust tart számítógé-
pes rendszerekből. Talán mindannyiunkat tanítania kellene, hogy megértsük
e technológiai újdonságok ma még kevésbé felmért hatását tantermeinkben és
monostorainkban. Többet kellene tudnunk annak a számítógépnek a „belső”
működéséről, amelyet mindennap használunk. A technológia megértésével
kapcsolatos kihívások sora egy önálló bencés konferencia tárgya lehetne. Itt
csupán a kérdés megfogalmazására nyílik mód.
A harmadik nagy kihívás, amelyet a globalizáció „tanrendje” generál
számunkra, az a kérdés, hogy miképp közvetítsük az identitás, az azonos-
ságtudat változását fiataljaink felé. A gimnáziumi évek különösen fontosak
a fiatalok önálló személyiségének kifejlődésében. A stabil helyi közösségek-
nek számos módjuk van arra, hogy a gyermekkorból a felnőttkorba tartó
átmenetet megkönnyítsék. Ám amikor a közösségek mozgásban vannak, az
egyébként is normális kamaszkori jelenségek, a kétkedés, az elidegenedés és
az ambivalens érzelmek különösen felerősödnek. Ismerjük a világháló azon
képességét, hogy a fiatalok számos on-line személyiséget fejleszthetnek ki és
virtuális kapcsolatba léphetnek olyanokkal, akiket szüleik és más felnőttek
nem is ismernek. Az egységes személyiség elleni ezen támadás fiataljainkat
nem hétköznapi veszélynek teszi ki. A bevándorlók és menekültek gyerme-
kei különösen sérülékeny helyzetben vannak, hiszen családjuk is elszakadt
kulturális gyökereitől és még inkább védtelenek az alternatív lehetőségekkel
szemben, amelyek némelyikét a média erőteljesen támogatja is. A vallásos
identitás könnyen elveszik e zűrzavarban. Hogy lehetne valaki valóban nyi-
tott mások felé, ha saját személyisége törékeny?
A globalizáció számos kihívást rejt a nevelők számára. Ezek felsorolása
azonban csak egyik feladata a mai előadásunknak. A másik teendőnk, hogy

27
 végiggondoljuk, hogy mi, bencés nevelők mit tehetünk e kihívásokkal szem-
ben, saját bencés gimnáziumainkban. Milyen rejtett erőforrásokat tudunk
megmozgatni a globalizáció korszakában mi, akik Szent Benedek regulája
szellemében élünk és oktatunk?

A bencés nevelés erőforrásai a 21. században

Az elmúlt két évben tagja lehettem egy tizenhárom fős csoportnak, amely
apátokból, apátnőkből és bencés gimnáziumok igazgatóiból állt össze.
Mivel az érintett gimnáziumok illetve egyetemek vezetőinek több mint
fele laikus, és nem bencés, a legfontosabb kérdés az volt számunkra, hogy
miképp határozzuk meg nekik, mi a speciálisan bencés egy bencés oktatási
intézményben itt és most, Észak-Amerikában, a 21. században. A szerzetesi
vezetők az első találkozásra még úgy érkeztek, hogy biztosak voltak abban,
hogy létezik a nevelésnek egy külön, sajátságos bencés módja. Azonban a
munkacsoport nagyon hamar elbizonytalanodott, amikor meg kellett hatá-
rozni és el kellett magyarázni azt a nevelési hagyományt, amelynek fenn-
tartását elvárták volna az iskolákban. Így kezdtük el közösen kutatni, vajon
miben is áll pontosan a bencés tanintézmények identitása. Hogy ismét a
márkajelzések gyakorlatához nyúljak vissza példáért, ha mindenki tudja,
mit jelent a Nike, a General Motors vagy a Toyota, nekünk, akik bencés
iskolákban oktatunk, képesnek kell lennünk arra is, hogy meghatározzuk,
mi a mi bencés „márkajelünk” és miben különbözünk a többi márkától. A
Bencés Gimnáziumok és Egyetemek Szövetségénél szerzett tapasztalatok
alapján meg szeretném Önökkel osztani az erre a problémára vonatkozó
eszmecsere eddigi eredményeit.
Tudom, hogy Önök közül már többen folytattak élénk diskurzust arról,
hogy mi teszi az iskolákat bencés iskolákká. Újabb beszélgetőpartnerek
felvétele az eszmecserébe lehetővé teheti, hogy az intézmények számára
tudatosabbá váljanak a bencés iskolák erőforrásai, amelyek segítségével
eredményesen nézhetnek szembe a 21. századi globalizáció sokszínű
kihívásaival. Mikor a Szövetség által összeállított tíz bencés márkajegyről
gondolkoztam, éppen egy másik előadást is írnom kellett a bencés nővérek
konferenciája számára. A két különböző lista egybevetésekor rájöttem,
hogy létezik egy tizenegyedik márkasajátosság is, és ezennel felhatalmazom
Önöket, hogy a most ismertetett új márkajegyet Önök is felhasználják a

28
 bencés jellegzetességekről szóló eszmecserében. Most pedig megkezdem a
bencés gimnáziumok tíz márkajegyének ismertetését.
Szó sincs itt semmiféle isteni kinyilatkoztatásról, vagy isteni bölcsesség-
ről. Számos dolgot fognak hallani, melyeket már egyébként is ismertek.
Mikor megnevezem az egyes bencés sajátosságokat, „márkajeleket”, arra
biztatom Önöket, hogy gondolkozzanak el rajta, milyen tanúsággal szol-
gálnak azok nevelési programjukra nézve a globalizáció korában és mit
tükröznek abból, ahogy Önök és az Önök iskolái oktatnak.
Előzetesen szót kell ejtenem arról a sorrendről, amelyben a nevelésről
szóló bencés víziónk egyes elemeit ismertetni fogom. A valódi bencés ne-
velés nem egy sajátságos intellektuális hagyomány, hanem egy sajátságos
bölcsességi hagyomány kifejeződése. Az intellektuális fejlődés önmagában
nem elegendő az Úr szolgálatának iskoláiban, jóllehet a valódi feladat szer-
ves részét képezi. Az igazi feladat annak az elsajátítása, hogy miképp éljünk,
és ennek alapköveit a Szentírás, Szent Benedek Regulája és hagyományunk
képezik. Hozzátehetem továbbá, hogy mindezeket a teremtés és az emberré
válás misztikuma teszi teljessé, amelyhez az előadás végén még vissza fogok
térni.
A bencés oktatási intézmények első márkajegye az imádság. Bárki, aki
kapcsolatban áll egy bencés intézménnyel, tudja, hogyan kell imádkozni
vagy pedig éppen tanulja az ima hagyományát. A mi hagyományunk egy
gazdag és élő hagyomány, így az iskolai közösségeknek is meghívást kell
kapniuk rá. Új kihívások merülnek fel azonban azáltal, hogy tanáraink és
munkatársaink között egyre több olyan férfi és nő található, akik maguk
nem bencések, sőt néha nem is katolikusok vagy éppen keresztények. Hogy
segítheti az iskola a közösség minden tagját, hogy egymással, egymás mellett
vagy egymásért imádkozzon úgy, hogy közben megőrzi saját hagyományait,
tiszteli mások ünnepeit és szokásait?
Assisiben II. János Pál pápa példát mutatott nekünk, katolikusoknak és
az egész világnak, hogy nem kell félnünk azoktól, akik más utakon keresik
az istent. Ugyanez a pápa számos monasztikus közösséget bízott meg az-
zal a feladattal, hogy a vallásközi párbeszéd ügyét előmozdítsa, és számos
közösség aktív részesévé is vált ennek a dialógusnak. Ez az eszmecsere
többféleképpen keletkezhet. Talán a globalizáció korában nekünk kell nem
keresztény diákjainktól újratanulni, hogy hogyan imádkozzunk. Benedek

29
 nem tétovázott követőit arra inteni, hogy az a bölcs, aki figyel a fiatalokra.
Mindenesetre, mivel bencés iskoláinkban mi mindannyian találkozunk
egymással az ima misztériumában, intézményeink a figyelem és a tudatos-
ság tereivé válnak.
Az engedelmesség a bencés intézmények második márkajegye, az en-
gedelmesség pedig csak akkor lehetséges, ha az önvizsgálathoz csend és
nyugalom áll rendelkezésünkre. A fiataloknak, akiket a modern társadalmak
lármás, túlizgatott és kakofonikus közege vesz körül, meg kell tanulniuk,
hogy miképp csendesíthetik le magukat. A bencés iskolák képesek lehetnek
arra, hogy a csend és a nyugalom alternatív lehetőségét kínálják fel számuk-
ra, olyan módon, hogy nem követelnek meg tőlük különösebb aktivitást
vagy produktivitást. Ilyenek a lelkigyakorlatos napok és az imádságos
közösségekkel való együttlétek. Ez a környezet lehetővé teszi, hogy növe-
kedjünk az engedelmesség erényében, amely minden kényszeren alapuló
elfogadást meghalad. A bencés iskolában a fiatalok, akik teret kapnak belső
növekedésükhöz, figyelmes szívet fejleszthetnek ki magukban. Amint job-
ban jelenvalók lesznek önmaguk számára, az élő Isten és az őket körülvevő
valóság számára is jelenvalóbbaká válnak. Ahol a belső növekedés szilárd
alapján kölcsönös tisztelet uralkodik tanulók és tanáraik között, a tudatosan
vállalt alázat az élet nagy ajándékává válik.
A bencés intézmények és így a bencés iskolák további jellemzője a sta-
bilitás, különösen a kapcsolatok stabilitása. Még a globalizáció idején is,
az uralkodó tendencia ellenére, amely a helyi leértékelődését mutatja, a
bencés nevelők elkötelezettek a számukra adott hely és az ott élő emberek
felé. Az oktatók és a tanulók bíznak abban a bölcsességben, amit a napi,
kiegyensúlyozott életvitelhez való hűség jelent. A ma töredezett világában
élő fiataloknak lényeges élmény egy szilárd közösség megtapasztalása, egy
olyan közösségé, ahol az elköteleződések és kapcsolatok példája saját éle-
tük vonatkozásában is komoly választási lehetőséget jelenthet. Az iskolai
kapcsolatok stabilitása a személyes fejlődés biztos alapjává válhat egy olyan
helyen, ahol az oktatók ismerik a világot és a kozmoszt, mégis becsülik a
helyit és napi rutint.
A stabilitás, mint harmadik kritérium vezet át a következő márkajegyre,
a rendszerességre. Isten szolgálatának iskoláiban rendszeres napi rutin kö-
vetésére kötelezzük el magunkat. Mint a fiatalok nevelői, fel kell vállalnunk

30
 azt a felelősséget, amit a rendszeresség jelent számukra a gyakorlatban.
Amit az osztálytermekben, a kápolnában vagy a focipályán teszünk, mind
azért tesszük, hogy profibbakká váljunk a bölcs életvitel területén. Az Úr
szolgálatának iskoláiban a rendszeresség a tanulóknak oktatási szempontból
is előnyükre válik. A napi rendszeresség tisztelete oktatási és társadalmi
szempontból is segíti diákjainkat, hogy megtanulják az önkorlátozás és az
önfeláldozás erényeit. Azok a diákok, akik a mindennapi kötelezettségeiket
hittel teljesítik, nem csupán a biológiát tanulják meg, hanem a valódi köl-
csönösségen alapuló kapcsolatok iránti érzékenységüket is kifejlesztik.
A bencés nevelés ötödik márkajegye a bizalom. A szépre való figyelem,
a szép szeretete, a dolgokban rejlő tulajdonságok tisztelete, a teremtés jó-
ságának élvezete, mind olyan tulajdonságok, amelyeknek virágozniuk kell
az Úr szolgálatának iskoláiban. Ezeket a készségeket nagyon tudatosan kell
fejleszteni, hiszen a fiatalok a javak eldobásán alapuló fogyasztói társadalom-
ban nőnek fel, ahol a virtuális átveszi az anyagi helyét. Egy bencés rajztanár
mondta nekem, hogy a huszadik század végén, oktatói pályájának vége felé
jelentős változást észlelt a tanulóifjúság hozzáállásában. Mivel e fiatalok már
úgy nőttek fel, hogy természetes volt számukra a mesterséges technológiák
kezelése, közömbössé váltak a dolgok természetes tulajdonságai iránt. Nem
érdeklődtek különösebben az iránt, miképp lehet a különféle anyagokkal
bánni, hogy mire való az agyag, a fa, az üveg, a szövetek, a különböző fé-
mek és a festék. Komolyan meg kellett küzdenie velük, hogy rávegye őket,
piszkítsák be a kezüket, és munkálják meg az anyagokat. Nem voltak ráhan-
golódva a tapinthatóra, mivel a virtuális valóság manipulációjában töltötték
el a gyermekkorukat. Ezzel szemben a teremtett világra való figyelem és a
természetes szépség az alapja annak a bencés bizalomnak, amely a teremtett
világ szentségét és a természetes dolgokban rejlő azon lehetőséget hirdeti,
hogy Isten jelenlétét megtapasztaljuk. Ez a megközelítés az alapja ökológiai
felelősségérzetünknek is.
A bencés tanintézmények tíz márkajellegzetessége felsorolásának fél-
útján már minden bizonnyal egyértelművé vált, hogy ez a bölcs bencés
hagyomány, amelyet most a globális világban másokkal is megosztunk, nem
kötődik egyetlen meghatározott helyi kultúrához sem. Az Úr szolgálata
iskolájának bölcs jellegzetessége bárhol otthonra lelhet, az Evangélium-
hoz hasonlóan, amelyre épül. Ez a bencés hagyomány tovább erősítheti a

31
 hagyományos, de a modern és posztmodern kultúrákat is. Jelentős tény,
hogy élő hagyományunk bölcsessége alternatív lehetőséget kínál a globa-
lizáció kritikájára és ideológiai gyengeségeinek ellensúlyozására. Ennek
figyelembevételével térjünk most vissza a bencés bölcsességhagyomány tíz
márkajegyéhez és azok jelentőségéhez a globalizáció korában.
Az alázat a hatodik márkajegy. Olyan központi jelentőségű ez a bencés út
szempontjából, hogy a Bizottság szerint az alázat a bencés szó a bölcsesség-
re. Az alázat a mindennapokban azt jelenti, hogy mi magunk is gyakoroljuk
és tanítjuk fiataljainknak, hogyan fogadják el a valóságot és a felelősségre
vonhatóság realitását. A valóság és a felelősség a valódi alázat olyan aspek-
tusai, amelyet rendszerint figyelmen kívül hagynak a globalizáció jelen
rendszerében. A kormányok és a vállalatok gyakran megpróbálják mani-
pulálni azokat, akiket szolgálniuk kellene. Ezek az intézmények minden
felelősséget tagadni próbálnak és nem állnak helyt hibáikért és megtévesztő
magatartásukért. Ezzel szemben a gimnáziumi bencés közösségben az
egymással való érintkezés mindenkit arra tanít, hogy ismerje fel gyengéit
és gyakorolja a megbocsátás erényét, valamint hogy vállaljon felelősséget
azokért a személyes érzelmekért, amelyek kárt okozhatnak a közösségnek.
A napi érintkezés bátorítja a közösség tagjait, hogy vállalják fel erősségeiket
és ismerjék el mások tehetségét, és hogy együtt fáradozzanak a közösség
építésén.
A közösség maga a hetedik márkajegy. Magunkat másokkal való kap-
csolataink révén ismerhetjük meg, másokkal való kapcsolataink pedig
számtalanok. A közösségek közösségében élünk. A bencés és cisztercita
szerzetesek mély tapasztalatokkal bírnak arról, milyen közösségként
nagyobb közösségek részeként élni. Továbbadtuk az arra vonatkozó ta-
pasztalatokat, hogy miképp találták meg a helyüket a római szerzetesek
Angliában, az ír szerzetesek Észak-Itáliában, az angolok Németországban,
a franciák Észak- és Nyugat-Afrikában. Végül a németek – Bonifácius és
Lioba hatására – bejárják az egész világot: Koreát, Brazíliát, Kelet-Afrikát,
Mandzsúriát és az Egyesült Államokat.
Mivel a bencés közösség leginkább egymás, illetve az Evangélium szol-
gálatában teljesedhet ki, azok a tanulóink, akik részt vettek valamely korábbi
ifjúsági találkozónkon, már felkészültebbnek számítanak a globalizálódó
világ kihívásaival szemben. Több olyan barátra tehettek szert, akik más

32
 helyekről és kultúrából származnak, így már nem mint gazdasági ténye-
zőkre, hanem testvérekre és nővérekre tekintenek rájuk. A globalizációban
globális méretű közösségi építkezésre van szükség.
A vendégszeretet a bencés intézmények, így bencés iskoláink nyolcadik
márkajegye. Iskoláink tudatosan ápolják a vendégszeretet erényét a fiata-
lokban, olyan időszakban, amikor a globalizáció félelmet és ellenségeske-
dést gerjeszt azáltal, hogy az idegenek, akiket senki sem hívott, hirtelen
megjelentek a küszöbünkön. Iskoláink, csakúgy, mint kolostoraink hagyo-
mányosan elkötelezettek szűkebb lakóhelyük és az ott élő emberek iránt.
Most, mi, iskoláink és tanítványaink arra szorulunk, hogy kiterjesszük
vendégszeretetünket az emberek ma újonnan érkező hullámai és az emberi
jogok új felfogása irányába.
Az a szükséglet, hogy idegeneket fogadjunk be köreinkbe, igen régóta
fennáll. Mindannyian tudjuk, hogy az írástudatlanok kétharmada nő, így
különösen érzékenynek kell lennünk a lányok és a fiatal nők tanuláshoz
való jogával kapcsolatban, és be kell látnunk annak szükségét is, hogy ezeket
a nőket ne egyszerűen a betűvetésre és az olvasásra tanítsuk meg, hanem
társadalmi vezető szerepekre is felkészítsük őket. Nem minden bencés
oktatási intézmény fogad be fiatal lányokat ajándékaikkal és szükséglete-
ikkel egyetemben. Ahol azonban ez már megtörtént, és a nők egyenrangú
nevelését értékelik és támogatják, és ahol felnőtt férfiak mutatnak példát a
fiatal fiúknak, hogy tiszteljék és értékeljék nővéreiket, ott az élő bencés ha-
gyomány tovább gazdagodott. A bencés vendégszeretet megkísérli, hogy az
idegeneket a maguk különös szokásaival szívesen fogadja és bennük fivéreit
és nővéreit lássa.
9. A bencés iskolák tíz védjegyének utolsó előtti márkajegye a szeretet,
méghozzá a kölcsönös szeretet, amint azt Szent Benedek is meghatározza
Regulája utolsó előtti fejezetében. A kölcsönös szeretet a bencés iskolák-
ban nem ismer generációs különbségeket és múlhatatlan. Megbocsátja az
emberi gyengeségeket. Az egymással való türelemben nyer kifejeződést. A
kölcsönös szeretet jó humora elsimítja a rossz viselkedés és a rend megsér-
tésének kisebb redőit. Az idősebbek szerető, „vak” szeme nem veszi észre a
fiatalok apróbb gyengeségeit. Tiszteletteljes beszélgetések helyreállítják az
iskolai közösség szeretetteljes harmóniáját. Egy erőszakos világban, a bencés

33
 iskolák tudatosan hangsúlyt helyeznek a nem erőszakos kapcsolatokra és
megtanítják a konfliktuskezelés és béketeremtés nem erőszakos formáit.
10. A tizedik, és egyben utolsó védjegye a bencés iskoláknak a conversatio,
a csaknem lefordíthatatlan valóság. A tudatos conversatio, mint iskoláink
egyik védjegye, megköveteli, hogy mindazt, amit iskoláinkban teszünk, a
teljesebb emberré válás érdekében tegyük. A ránk jellemző életmód, ame-
lyet tudatosan követünk, nem ér véget az iskola elvégzésekor. Sőt, sokkal
inkább tanulóink életre szóló átalakulását szándékozzuk elérni.
Megkülönböztető rituálék és szimbólumok révén minden helyi intéz-
mény megpróbálja erősíteni az elköteleződést az iskola iránt még az iskolai
évek utáni időszakban is. Az iskola jellegzetes színei segítenek megőrizni
a bencés életmódhoz való hűséget, éppúgy, mint a diákkori nóták, az osz-
tálytalálkozók, a liturgia és a lectio divina szeretete, vagy éppen egy-egy
jellegzetes kollégiumi étel emlékei. A mi monostorunk konyhája például
madárka-formájú süteményeket készít, amelyeket Szent Skolasztika ünne-
pén fehér, Szent Benedek ünnepén pedig csokoládés mázzal vonnak be: di-
ákjaink alig várják ezeket az alkalmakat. Egy bencés igazgató mondta nekem
nemrégiben, hogy diákjaik újabb strófákat költöttek az iskola indulójához,
és ehhez meglepően bencés szókészletet használtak. Meglepődött és elgon-
dolkodott azon, vajon nem akarnának-e egy kevésbé helyi, kevésbé bencés
nyelvet használni. Most azonban a diákokon volt a sor, és meglepődve azt
válaszolták neki, hogy „de hát ez az, amik vagyunk”! Ez az azonosulás azt
mutatja, hogy a gimnáziumi években elkezdődő, átalakulásra képes életnek
van jövője, és nem veszélyezteti a gyors feladás csábítása.
11. A bencés iskolák tíz, a globalizációra választ adó védjegye magától
értetődően kiált egy tizenegyedik felé, hogy identitásunk még nyitottabbá
váljon. A tizenegyedik védjegy az igazság megteremtésére való törekvés,
amelyet Szent Benedek az isteni igazságosság varázslatos tégelyének nevez,
a globalizálódó világban tapasztalható igazságtalanságokkal és kizsákmányo-
lással szemben.

Túl a globalizáción: helyünk a világegyetemben

E rövid áttekintésből világossá kellett válnia, hogy globalizálódó világunk-
ban a bencés nevelés az életre való felkészülés sajátságos tanulási módját
jelenti. A bencés nevelés elsőrangú bölcsesség, amely a kapcsolatokról és

34
 a valóságról, a Teremtőről és a teremtett világról szól. A bencés nevelés
nem feltétlenül mutatja meg a fizika, a csillagászat, a matematika, a zene, az
irodalom vagy művészetek tanításának legjobb módszertanát, és így Önök-
nek, akik iskolák munkatársai, mindig jól meg kell győződniük arról, hogy
minden tanáruk, szerzetesek és világiak szintúgy, jól képzettek és kritikailag
érzékenyek a saját szakterületükön.
Egy további, eléggé érzékeny dologra is rá kell világítanunk az iskoláinkat
vezető és abban oktató személyek teológiai és vallási nevelése kapcsán. A
múlt és a jelen problémáitól eltelve csak néhány iskolai vezető képes arra,
hogy szemmel kísérje azokat a kihívásokat, amelyeket az egyre bővülő
emberi tudásanyag támaszt hitünkkel, a Krisztusban megkeresztelkedettek
hitével szemben. Ha egy tudományos elmélet új fejleményeiről hallunk,
amelynek részleteit idő hiányában nem értjük meg egészen, megijedhetünk.
Többen közülünk azonnal azt képzelhetik, hogy a tudományos megértés
vívmányai veszélyt jelentenek az Evangélium üzenete számára. A fiatalok
azonban egy globalizálódó világban élnek, amely arra készteti őket, hogy
nyitottak legyenek a világegyetem irányába. Szükségük van arra, hogy egy
hihető világban éljenek, miközben hitük növekedhet az Evangélium üze-
netében. Szükségük van arra, hogy halljanak egy olyan világról, amelyben
megérthetik saját emberi természetüket, oly módon, hogy mindeközben
felvállalhatják a kapcsolatot a teremtett világ minden más dolgával. Jól tud-
juk, hogy nem elegendő egyszerűen a teremtés hét napos történetét ismé-
telgetni fiataljainknak. Azonban, és ez a saját véleményem, az sem segít, ha
áltudományos, álapologetikus magyarázatokkal védjük a keresztény hitet,
például olyanokkal, mint az intelligens design-ról szóló teória. Katolikus
tudósok, közöttük a Vatikáni Csillagvizsgáló vezető tudósai, arra figyel-
meztetik az egyházi vezetőket és nevelőket, hogy óvatosan kell fogadniuk a
felbukkanó kozmikus szintű kérdéseket. Néha bölcsebb a Szentháromság
misztériumára hagyatkozni, mint hirtelen gyors válaszok után kapkodni.
Néha nekünk nevelőknek a nem tudás állapotával kell együtt élnünk.
A misztériummal szembeni alázat különösen fontos a bencés és ciszterci
iskolák természettudományos és hittanóráin. Itt nem a rosszul felkészült
hittantanárt vagy természettudományos oktatót védem, akiből hiányzik az
érdeklődés, sem az agnosztikus nem tudását. De védelmezem azt a nem

35
 tudást, amely abból a tanulásból származik, amelyet keresztény hitünk
misztériumában élünk meg.
Mennyire jól értelmezik a bencés iskolák a kitárulkozó világegyetem
történetét és az emberi faj megjelenését ebben a történetben? Mennyire
lesznek képesek együtt ünnepelni a következő generációkkal e történet egy-
re mélyebb megértését? És képesek vagyunk-e arra, hogy a világegyetem és
annak lakói, az emberiség történetének e hosszabb történetébe beleillesszük
katolikus hitünk történetét, amely Isten szavának emberré válásáról szól,
arról, aki értünk, a mi megváltásunkért küldetett az idők teljességében?

Bencés nevelés, mint válasz a globalizációra:

egy utolsó megjegyzés
A legfontosabb kihívás számunkra, bencés nevelők számára a globalizáció
időszakában azon kérdés megválaszolása, hogy miképp vagyunk képesek
fenntartani és megerősíteni küldetésünket egy olyan időszakban, amikor
a bencés szerzetesek száma iskoláinkban és osztálytermeinkben csökken?
Minden további nélkül tudunk jól felkészült tanárokat alkalmazni is-
koláinkban, úgy, ahogy egykor felkészítettük közösségeink fiatal tagjait az
akadémiai kiválóságra. Bencés bölcsességet azonban nem tudunk vásárolni
az oktatási piacon. A bencés bölcsesség a generációk közötti párbeszéd
révén jön létre az arra alkalmas helyeken, leginkább monostorainkban.
Már most igen sok bencés iskolánk tart fenn olyan iskolákat, amelyek tele
vannak kiváló tanárokkal, akik nem éreznek hivatást a bencés és cisztercita
életmódra. Azok, akik most laikusként ülnek közöttünk, el tudják mesélni,
mi késztette őket arra, hogy az Úr szolgálatának iskolájában oktassanak. A
globalizáció kihívásai nélkül is el kell gondolkoznunk azon, hogy a hiteles
bencés nevelés vajon túlélhet-e ilyen körülmények között?
Mi megtesszük, amit megtehetünk, és a többit Istenre bízzuk. Amit
Önök tehetnek e konferencia pár napja alatt, hogy beszélnek egymás között
arról, ami az Önök számára a legjobb módszernek tűnik arra, hogy a bencés
bölcsesség az Önök bencés iskoláiban tovább erősödjék, és küldetésük vég-
rehajtása még hatékonyabb legyen.
Köszönöm a figyelmüket!
Fordította: Deli Gergely Ph98

36
 Nevelés a Pannonhalmi
Bencés Gimnáziumban és
Diákotthonban1
H or v áth D o r i Tam á s OS B P h 6 7

A bencés diákotthon nevelésének szellemisége

P annonhalmán az iskola és a diákotthon kezdettől fogva szorosan kap-

csolódik egymáshoz, s ezzel az alapító főapát úr, Kelemen Krizosztom
pedagógiai célja valósult és valósul meg mind a mai napig: a diákokkal való
együttélés vezethet igazi neveléshez. Ezen felfogás szerint az osztályközös-
ség megmarad a diákotthon alapegységének is.
Iskolánkban (gimnázium és diákotthon) sokrétű, erős, kihívásokkal teli,
élményekben gazdag életteret szeretnénk biztosítani a ránkbízottaknak.
Ezt az ingerszegénynek egyáltalán nem nevezhető, sőt az átlagosnál tömé-
nyebb, sűrítettebb világot olyan tanári-nevelői közösség formálja, amely
minden különbözősége ellenére (hivatás, tehetség, képzettség, egyéniség,
rátermettség) meglehetősen egyveretű. Minden különbözőségük ellenére
valahol, egy nagyon lényeges ponton, emberségük alakításában, világszem-
léletükben azonosak.
Mindnyájan tudjuk, hogy a nevelés személyek közötti történést, sze-
mélyek egymásra utaltságát jelenti. E szemszögből nézve egy bizonyos
értelemben azonosság állítható fel: maga a nevelő a nevelés. És itt egy
semmiképpen sem elhanyagolható tényező kerül előtérbe: iskolánkban a

1  Az előadás elhangzott 1999. október 25–én, a katolikus középiskolai kollégiumok

nemzetközi találkozóján. A tanulmány közlésére a szerző engedélyével kerül sor.

37
 nevelők nagy többsége állandóan elérhető, megszólítható távolságban van
mindenki számára.
A bencés nevelés abban látja feladatát, hogy a fiatalt, akinek még nem kész
az élete, aki még az útját keresi, útjára vezesse; segítőkészen mellette álljon,
hogy felfedezze a saját útját; és arra akarja képessé tenni, hogy szabadon és
felelősséggel járja végig azt az Élet útját. Eközben nem szabad az úton való
menés fáradságát számára megszüntetni–elvenni, sem őt attól megkímélni.
Az ember érdekében folytatott nevelésnek szabadnak és nyitottnak kell
maradnia. Basil Hume következőképpen jellemzi a bencés iskola nevelését:
„A nevelés művészete egyszerűen körülírható: a felnövekvő fiatalnak meg kell
tapasztalnia-tanulnia, hogyan él a felnőtt ember, hogyan imádkozik, hogyan dolgo-
zik, hogyan alakítja életét, hogyan vállal felelősséget, hogyan szomorkodik és örvend,
hogyan ünnepel, hogyan viseli el a csalódását. Ebben az élethelyzetben persze nekünk
is meg kell tanulnunk néhány dolgot: mennyit hagyhatunk a tanulókra és mennyire
kell beavatkoznunk, hogy az egyensúlyt fenntartsuk.” (Basil Hume: Gott suchen)
– bizalom: Ez az út alapvetően csak bizalommal járható. Nevelés a biza-
lom dolga. A bizalom nevel; a nevelés bizalom: a bizalom a felnövekvő fiatal
számára, akit a megbízhatatlan világ megijeszt és kiábrándít, azt a szabadító
érzést jelenti, hogy létezik emberi igazság. A bizalom nyelvében az ellenállás
helyére, amely mindenfajta neveltetés ellen irányul, egy sajátos folyamat lép:
a növendék személyként fogadja el a nevelőt. Úgy érzi, hogy bízhat ebben az
emberben, hogy ez az ember nem egy ügyet lát benne, hanem részt vesz az
életében; hogy ez az ember inkább támogatja, mint befolyásolni akarja.
– rend: Aki nem akar elveszni egy úton, annak bizonyos rendre van
szüksége. Tudjuk, hogy a rend nem merül ki elsősorban a külsőben és kül-
sőségekben, hanem benne egy lelki és alapvető sajátosság tükröződik vissza.
Az ember csak a rend útján jut a dolgok és az élet titkának a nyomába. Maga
a rend a teremtett világ pozitív megnyilvánulása és kifolyása.
„A rendnek az embert kell szolgálnia, őt magát kell rendbe hoznia. Aki aláveti magát
egy külső rendnek, megtapasztalja, hogy ezzel hangulataiba és kedélyvilágába is rendet
visz… Tiszta rend tiszta életet tesz lehetővé… E nélkül a belső tájékozódás nélkül senki
sem képes tartósan meglenni úgy, hogy ne kelljen haszontalanul elpocsékolni energiáit.”
(Grün Szent Benedek lelki üzenete ma)
– közösség: Bármennyire is ki-ki a saját útját találja meg és járja azt, vé-
gül is nem egyedül teszi; emberekre van szüksége, akik megmutatják neki

38
 az utat és kísérik; közösségre van szüksége. A közösség azt jelenti: egymásra
figyelünk. Közösség ott létezik, ahol az emberek igazán egymásért vannak és
egymással élnek. Egy közösség abból él, hogy az emberek egy részt önmaguk-
ból, érdekeikből és lehetőségeikből, életükből és előnyükből – hasznukból
átengednek a másik javára.
A diákotthonba bekerülő „önző diák”, nagyon gyakran ott találkozik a
MÁSIKKAL. Ez megkívánja a kompromisszumra, a beszédre, a bizalomra
és a felelősségre való képességet és készséget.
A Közösség nem statikus valami: tulajdonképpen történik a közösség;
állandó alakulásban van; ott alakul ki, ahol az emberek valóban egymással
élnek. Inkább légkör, mint szervezet. Igazi közösség csak akkor létezik, ha
az embereknek közös céljuk és közös központjuk van.
A diákotthoni közösség sajátos légkört jelenthet, s ebben a légkörben
nyílik lehetőség arra, hogy mesterkéltség nélkül a legmélyebb problémákról
lehet beszélni.
Ebben a közösségben vallanak, vallhatnak hitükről. Ebben a közösségben
nincs tabu téma, legbensőbb ügyeikről beszélhetnek. Ha nem is tudok én
segíteni, de beszélhet róla.

Nevelésünk területei
Diákotthoni nevelésünk is az egész embert szólítja meg, nemcsak intellek-
tuális képességeit, hanem emocionális és vallási oldalait, közösségi vonzó-
dását és a természethez való viszonyát. E pedagógiai koncepció teljességet
átfogó szempontja megfelel a bencés hagyománynak, amely mindig a teljes
embert tartotta szem előtt, és az ő üdvét és gyógyulását akarta.

Alkotó képességek és „művészi” készségek fejlesztése

A diákotthon lehetőséget és helyet nyújt a más, a hagyományos okta-
táshoz kevésbé kötődő készségek felébresztésére és lehetőség szerinti
kifejlesztésére is. Fontosnak tartjuk, hogy diákjainknak legyen lehetősége
zenetanulásra, s manuális készségüket fejleszthessék. A délutáni órákban
helyet és időt biztosítunk a könyvkötészetnek, az agyagozásnak, a barkácso-
lásnak, a famegmunkálásnak. A tanév végén kiállításon láthatjuk sikerültebb
munkáikat.

39
 Kulturális életünk
Iskolánk kulturális programjainak egyik legmarkánsabb rétegét képezik a
péntek esti előadások. Ezen előadások keretében olyan egyetemi oktatókat,
tudósokat, írókat, művészeket hívunk meg diákjainkhoz, akik szívesen
vállalkoznak arra, hogy saját szakterületük egy-egy témáját kifejtsék az
érdeklődőknek. Az írókat felolvasásra, könyvbemutatóra, a muzsikusokat
egy-egy ünnepi pillanathoz kapcsolódó koncertre szoktuk megkérni.
A mozgókép-program keretében diákjainknak lehetősége nyílik arra,
hogy szakember vezetésével dolgozzanak fel egy-egy filmtörténeti korsza-
kot vagy esztétikai problémát. Az itt tárgyalt filmeket előzőleg műsorra tűzi
az iskola filmklubja.
Az iskola filmklubja szintén hozzájárul diákjaink művelődéséhez. A mű-
vészfilmeket megbeszélés követi, hogy a gyerekek a képek mögé láthassanak.
Negyedévi rendszerességgel az iskola Galériájába kortárs művészeket
hívunk kiállításra. A hagyományos kiállításmegnyitás keretében őket ma-
gukat kérdezzük - olykor diákjaink is - művészetük mondandójáról, alkotó
módszereik titkairól.

A hitre nevelés
A hitre nevelésnek különleges helye és értéke van a diákotthonban.
Bízunk abban, hogy össze lehet kötni „az időleges és az örök célokat” a
felnövekvő ember oktatásában és nevelésében. Tudjuk, hogy a hit nem
emberi teljesítmény terméke, hanem Isten ajándéka; a hit elfogadása az
egyes személyek szabad beleegyezését feltételezi. De azt is tudjuk, hogy
„a hit hallásból ered”, s ezért mindent megteszünk, hogy a hozzánk kerülő
fiatalok a Szentíráson keresztül megismerkedjenek a hit elemeivel és az
üdvösségtörténettel, hogy felébresszük bennük az igényt Isten keresésére
és arra, hogy vágyakozzanak utána. Állandó „igehirdetésünkkel” Istenre irá-
nyuló kérdéseikre válaszolunk, személyes beszélgetéseinkkel ösztönözzük,
kísérjük és támogatjuk törekvéseiket, és segítséget nyújtunk nekik, hogy
meggyökerezzenek a személyesen elfogadott hitben. A Szent Benedek által
hangsúlyozott istenkeresés vallásos nevelésünk alapja. A hittanon tanultak
életté alakítása szervezett formában a „csendesórákon”, az osztálymiséken,
a közös imádságokon és a beszélgetéseken történik.

40
 Az évkezdő és a tanévzáró rekollekcióknak, a nagyböjti lelkigyakorlatnak
fontos szerepe van a hitre nevelésünk folyamatában. Ezért, hogy minél
hatékonyabbak legyenek ezek a csendes napok, próbálunk nekik megfelelő
formákat és helyeket keresni. Általános tapasztalatunk, hogy kisebb cso-
portban könnyebben eléri a Szó a gyerekeket.
Az alapvető bibliai és teológiai ismeretek közvetítése mellett fontos he-
lyet kap az imádságba és a szentségi életbe való bevezetés. Ilyen szempontok
miatt például csak a végzős diákjainkat készítjük fel a bérmálás szentségének
fogadására, s ezzel együtt a tudatosan vállalt, felelős keresztény életre.
Az ökumenizmus szellemében nyitottak vagyunk más hitvallású keresz-
tények irányában is. Az iskola szeretne az a hely lenni, ahol a felnövekvő
fiatalok megtanulják megismerni a más hitvallású keresztények értékeket
közvetítő hitvallását is, s így az egység építésén munkálkodnak, és a keresz-
tény tanításban elmélyülve, hitből fakadó életre találnak.

Hagyományaink és ünnepeink szerepe

Nevelésünkben meghatározó szerepe és ereje van az ünnepeknek és a
hagyományoknak. Bár a felvételinél törekszünk keresztény családok gyer-
mekeit beiskolázni, mégis tudjuk, hogy diákjaink nem azonos szociális,
kulturális és keresztény értékeket őrző családból származnak. Továbbá
tudjuk, hogy a 12-18. életévükben közénk érkező, velünk élő fiúk olyan
változáson mennek át, amely alapvetően formálja személyiségüket, s ezzel
együtt gyermekkori hitüket. Éppen ezért iskolánkat és a diákotthont olyan
műhelynek tekintjük, amelyben az együttélés során szeretnénk a fiúkat
bevezetni az Egyházba és az evangéliumi életalakításba.
Hétköznapjainkban is megmutatkozik ez a törekvés: napi imádság - a
tanítás kezdetén és végén a tanulók az éppen azt az órát tanító pedagógussal
közösen imádkoznak, továbbá minden osztály a prefektusa vezetésével
imádsággal kezdi a napot és villanyoltás előtt imádsággal fejezi be.
Szombat este csendesórán készülünk a vasárnapi szentmisére, ill. előtte
egyházi énekpróbát is tartunk.
A vasárnapi diákmisét az iskola közössége együtt ünnepli, emellett alkal-
manként az osztályok külön-külön szintén összegyűlnek az Úr asztala körül.
Az iskolába érkező új osztályoknak bevezetést tartunk a liturgikus életbe.

41
 A biblikus és teológiai tárgyú, egyházi kiadású könyvek vásárlásával fo-
lyamatosan bővítjük a diákok rendelkezésére álló kézikönyvtárat.
A tanév jeles napjai, az egyházi és az állami ünnepek évről évre visszatér-
nek. Ünnepeinket a hagyomány és az invenció (a szervező személye és az
adott év aktualitása) formálja. Ezek a napok keresztény hitünk és magyar-
ságtudatunk kialakításában jelentős szerepet játszanak. A hétköznapok során
újra meg újra beletemetkezünk a munkába, önmagunkba. Az ünnep pedig
- tapasztalatunk szerint - kiemel a hétköznapokból, közösséget teremt, élni
segít. Itt, az iskolában a gyerekek és közvetve a családok ünneplési kultú-
ráját is formáljuk, hisz megtanítjuk őket az ünneplés esztétikájára, mely
megerősíti gyökereinket, ébresztgeti folytonosságtudatunkat, és stabilitást
ad.
Különös hangsúlyt és jelentőséget kap a szociális érzékenységre nevelé-
sünkben Szent Márton ünnepe (November 11.), amikor példáját követve
a társadalom peremén élő emberekben Krisztust próbáljuk felismerni. Az
adventi gyertyagyújtások, a karácsonyváró éneklés ébresztgeti az ünnep
hangulatát, készíti bennünk az ünnepet. A farsang: a diákkirály-választás
nagy napja. Nagyböjt péntekjein „Miserere”, bűnbánati liturgia van a bazi-
likában. Szerzetesek és diákok közös kórusa énekli az 50. zsoltárt. Március
21-én tartjuk Szent Benedek atyánk ünnepét. E napon egész Pannonhalma
együtt ünnepel.
Diákotthoni nevelésünkkel is úgy vagyunk mint az a szántóvető, aki
a magot szétszórja, és aztán nem történik semmi. Azonban a felszín alatt
megmozdul az élet. És amikor elérkezett az idő, a gabonaszár áttöri a földet,
kalászt hoz és a kalászban megérik a mag. Azt hiszem, hogy ez az evangéliu-
mi szöveg bennünket, nevelőket sok türelemre int, és sok elkeseredéstől is
megóvhat. De ugyanazt mondja Don Bosco is, és ezzel szeretném befejezni
mondandómat:”Vessünk csak, és aztán tegyük azt, amit a paraszt tesz, vár-
junk türelmesen az aratásig.”

42
 A pannonhalmi gróf Ciano Galeazzo és
Costanzo Gimnáziumnak és Nevelőotthonnak
Évkönyve az 1940-41. iskolai évről
Részletek az I. Iskolánk belső élete című fejezetből.
K ö z z é t e tt e : K o v át s Ari s z ti d i g a z g a t ó

…
3. A fegyelmi állapot a szerencsés adottságok mellett jó volt. A tanulók
bentlakók voltak. Pannonhalma szent, magyar levegője áradt állandóan rájuk,
a szabad természet romlatlan levegőjén nevelkedtek és gondos prefektusi
szeretet őrködött felettük. 10-12 éves fiúk, kikből diákcsaládunk állott, nem
is lehetnek rosszak, csak elevenek. Igen sok növendékünkön nagyon meglát-
szott a gondos fegyelemre szoktató szülői nevelés áldásos következménye.
Csak egyesekkel volt baj. Ezek ugyanis eddig csak azt tapasztalták, hogy
elkényeztetett, makacs gyermekakaratuk mindig diadalmaskodni szokott az
édesanyai túlzott szereteten. A gyermek nagy pszichológus. Mindjárt észre-
veszi, ha elnézéssel áll szemben, s a „kedvező helyzetet” mindjárt ki is ak-
názza a maga örömére. Az ilyen helytelen elnéző szeretettel nevelt gyermek
kezd perbe szállni nevelőjével, ellenkezik, tiltakozik, kérdi a „miért”-eket és
az utolsó szót mindig ő akarja kimondani. A szülő és a nevelő nem alkudoz-
hatik, hanem az „így akarom, így legyen!” elve alapján szeretettel ugyan, de
ellentmondást nem tűrően kívánja meg az azonnali és készséges engedel-
meskedést: „Az elöljáró parancsa s a tanítványok tökéletes engedelmessége
mintegy ugyanazon pillanatban az isteni félelem gyorsaságában egyszerre
történjék.” (Szent Benedek Reg. V. fejezet) Kováts Arisztid
4. Az értelmi nevelés. Az utolsó száz esztendőben semmi sem okozott
annyi zavart és hibát az oktatásügy szervezésében, mint a műveltség fogalma.
A főhiba a kor általános intellektualizmusában található meg, mely a művelt-
ség fogalmát egyoldalúan csak az értelmi műveltségre korlátozta, holott az
igazi műveltség a lélek egészségére, élő egységére vonatkozik: tehát nemcsak

43
 az értelem kiművelésére, hanem az érzelmi világ és az akarati világ kiműve-
lésére is. […] Kováts Arisztid
5. Az egészségi állapot. A tanulók egészségi állapota az egész iskolai
évben igen jónak volt mondható, amennyiben komoly megbetegedés nem
fordult elő és a szokásos télvégi influenzás megbetegedések száma is keve-
sebb volt, mint egyéb intézetekben.
A kedvező eredmény egyik oka kétségtelenül az intézet egészséges fekvé-
se és éghajlata, amely a módjával való edzést úgyszólván egész éven át lehe-
tővé teszi, másik oka a tanulók elkülönülése, amely a fertőzési lehetőséget
jórészt kizárja. Dr. Farkas József
6. Valláserkölcsi és hazafias nevelés. Pannonhalma neve összefor-
rott az államalkotó keresztény magyarság történetével. Születése ennek a
magyarságnak a születésnapja, a szellemiségét a két, legnagyobbjainkban
annyira eggyé vált szellemi érték: hit és magyarság határozza meg. Ebben a
szellemi légkörben bontakozik az ősmonostor tövében sarjadt friss hajtás,
az olasz intézet is, ötvenfőnyi kisdiák-társadalmával. Fiainkat magyarokká
akarjuk nevelni Szent István szellemében. Új kornak az életerős régiből
hajtott újszerű magyarjaivá. Mi magyarok arra hivatottunk, hogy államal-
kotók és életrendezők legyünk a Duna-medencében. Nagyjaink jó példája,
de magunk keserű tapasztalatai is, ránevelt arra, hogy nem valósulhat ez
meg másképpen, mint krisztusi hittel a szívünkben. Hitünk természetesen
az örök dolgokra s nem az előbb-utóbb pusztulásra ítélt, földi értékekre
irányul, mégis - s éppen ezért - csak ez a hit teremtheti meg azt a szilárd ta-
lajt, amelyben megáll az életépítő magyar férfi jövője, s benne az egyetemes
magyarságé is. E hitből új élet fakad: Isten akaratából való, töretlenül tiszta
erkölcsi élet. Ez új élet nélkül nincsen jellem, nincsen felelősség, nincsen
önzetlen áldozatkészség, nincsen embereket összefogó, építő, nagy szeretet.
Intézetünk olasz jellege csak azt bizonyítja, hogy keresztény magyarsá-
gunknak európai szemhatára van […].
A hazafias nevelésünk célja az volt, hogy kifejlessze kis növendékeink
szívében a magyar haza és a magyar nép okos és cselekvő szeretetét. In-
nen Szent Márton hegyéről messze ellátni az áldott magyar rónán. […]
(Fiainknak...) Tudásukat népük javára, életszínvonalának, műveltségének
emelésére kell fordítaniok. Ha az értelmiségi magyar krisztusi szeretettel a

44
 szívében egész emberként ott áll a két keze munkájából élő magyar mellett,
akkor épül majd kettőjük nemes összefogásából a magyar jövő. Dr. Békés
Gellért
7. Művészi nevelés. […] Mert valóban, úgy kell az egész művészet-
re-nevelő szorgalmat felfogni, mint olyasvalamit, ami nem önmagáért van,
hanem eszményibb célokat szolgál, hogy az emberiség megértse, áhítozza
és követelje, keresse és átélje a szépet és ezúton is közelebb jusson minden
szépség örök forrásához, az Istenhez. […] Középiskolai Utasításaink szerint
a magyar irodalmi nevelő-oktatásnak egyik célja az ízlésnevelés. Ennek
a jó ízlésnek a kifejlesztésére törekedett intézetünk a magyar irodalmi
olvasmányok elemzésével már az alsó fokon is, hogy növendékeink ezeken
keresztül megkedveljék az igazi, művészi, magyar szépirodalmat. Gondunk
volt tehát az olvasásra is, mert olvasni is tanulni kell. Goethe mondta ön-
magáról: „Az emberek nem is tudják, mennyi időbe és fáradtságba kerül
az embernek, míg megtanul olvasni. Nekem nyolcvan esztendőre volt
szükségem hozzá és még most sem mondhatom, hogy célnál vagyok.” […]
Első osztályban legszebben olvasnak Bencze József és Gyöngyössy Imre, a
másodikban Jáki Sándor és Vizkelety Imre. […] Mindez a művészi neve-
lő-munka a majdnem ezeréves főapátság minden korok magyar művészetét
őrzi szent falai közt, olyan művészi környezetben folyik, amilyent nem tud
nyújtani még egy magyar iskola. Linzer Szilárd
8. Játék és sport. A fejlődő gyermek életeleme a mozgás. Ezt az élete-
lemet a szabadtéri játékokban és a sportokban találták meg fiaink. Fontos
eszköz a nevelő kezében a játék. A játék közben ismerheti fel a gyermek
jellemét, amikor önfeledten elárulja, felfedi igazi énjét. Ilyenkor nevelhetők
a fiúk összetartásra, lélekjelenlétre, gyors elhatározásra, önmagunkról való
lemondásra a csapat győzelme érdekében, a társak ügyetlenségének türel-
mes, s az esetleges vereségnek férfias elviselésére. […] Minden délután
másfél, szombaton két és fél óra, ebéd és vacsora után fél-fél óra állt erre
a célra a fiúk rendelkezésére. Legkedvesebb játékuk volt a labdarúgás. A
két osztály az annyira kedvelt harcszerű, számleolvasó játékban is sokszor,
szívesen mérte össze erejét. Erre a játékra különösen alkalmas terepet nyújt
a főmonostor hatalmas parkja. Dr. Gál Geláz
[…]

45
 Alkotni, de hogyan és miért?
Visszatekintés egy pszichológiai műhelymunka
tapasztalataira
R a n s chbur g Á . H il d e g a r d O S B . obl .

Az úton

A vándor

M ásfél évtizede az országot járó pszichológusként érkeztem Pannon-

halmára, egy kreatív személyiségfejlesztő módszer1 és egy erre épülő
alternatív iskolamodell társszerzőjeként.2
Carl Gustav Jung vallási dimenzióra alapozott komplex lélektanától
induló, a korszak személyiségzavarait megelőzni kívánó kutatómunkánk
1989-ig csak „tűrt” kategóriaként, a szakmák közti határmezsgyében mu-
tathatta fel eredményeit.3
Ezzel a szellemi szamizdattal családunk sok egzisztenciális kitettséget
vállalt magára. Azonban a szinte minden korosztállyal és társadalmi réteggel
kialakult emberi kapcsolatok sok mindenért kárpótoltak mindannyiunkat.
Majd jött a rendszerváltás történelmi „centrifugája”, ami váratlanul új
röppályára irányította életemet.

1  Ranschburg Ágnes – Fehér József András, 1982: Kreatív személyiség-integráció

fejlesztése, mint a civilizációs elidegenedés prevenciója. In: Országos Pedagógiai Intézet
Családgondozói konferencia kiadványa
2  Ranschburg Ágnes, 1990: A Jungiánus Életfa Iskoláról. In: Alternatív iskolák, Alternatív
Pedagógiák Magyarországon. „Kutatás közben” – Lukács Péter szerk., Oktatáskutató Intézet
1991.
3  Ranschburg Ágnes—Fehér József András, 1987: Alkotó életmód – Egészséges
személyiség. Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete + Gödöllői
Művelődési Központ

46
 A feladat
Ez a sokirányú szakmai tapasztalat bátorított fel arra is, hogy elfogadjam
1992-ben a hazai UNESCO Nevelési Bizottságának munkatársi meghívá-
sát. Ennek során hívhattam életre a „Másság-tolerancia és pedagógiai alter-
natívák” című munkacsoportot a VI. Nevelési Kongresszus keretében,4 azt
remélve, hogy az ideológiai béklyókból felszabadult régi és új értékek hor-
dozói majd összeadják erőiket a nevelés elméleti és gyakorlati megújítására.
Ám ez az egymásra figyelés igen rövid idejűnek bizonyult…

A lehetőség
Amikor 1993-ban a Magyar Bencés Kongregációba oblátaként5 (világi rend-
tagként) felvételt nyerhettem, néhány diák-lelkigyakorlat közreműködője-
ként még magam is kerestem, hol lehet majd a helyem e nem mindennapi
„menedéket adó vár”6 iskolájában?
A kollégiumi élet időkeretébe helyezett fakultatív programként kez-
dődött meg az a munka, ami fokozatosan közös alkotóműhellyé nőtte ki
magát, mindenkit új feladatok elé állítva.7
A vállalt cél ugyanis az volt: olyan pszichológiai ismereteket tenni el-
érhetővé az érdeklődők számára, ami nem mások manipulálására, hanem
önmaguk továbbművelésére készteti őket. Így vált profilunkká a tanítható
tanulástechnikák8 mellett az egyéni tanulásmódszerek keresése és fejlesz-
tése is.

4  Ranschburg Ágnes, 1995: A preventív modellkialakítás pszichoszociális szempontjai.

In: Másság-tolerancia és pedagógiai alternatívák (Válogatás a VI. Nevelési Kongresszus
azonos című szekcióelőadásaiból, szerk. Hunyadi Zoltán) – Budapesti Nevelő, 1, 38–52.
5  Szerzetesi és szerzői nevem azóta Hildegard.
6  70. zsoltár, továbbá a Pannonhalma 1944-es eseményeire visszatekintő „Fórum” film
(rendező Siklósi Szilveszter) címe.
7  1998 – A Pannonhalmi Bencés Gimnázium évkönyve 1996–1997. szerk. Borián Elréd,
PBG, 107.
8  Melyek közül a legjobbnak bizonyult számunkra Oroszlán Péter: Könyv a tanulásról
című tankönyve, amelyet az Alternatív Közgazdasági Gimnázium adott ki 1999-ben. Mára
már magánkiadásként érhető el, illetve a rá épített továbbképzések során.

47
 A műhelyben

A nézőpont
Az élet emberré érlelő folyamata hasonló a féldrágaköveket csiszoló fémdob
működéséhez. Annál sem tudhatjuk, hogy a belekerülő formátlan-színtelen
kődarabok egymáshoz őrlődve milyen rejtett színeket és fényeket tudnak
majd felragyogtatni.
Mindannyian ilyen rejtett kincsekkel bírunk a Teremtő alkotóképessé-
gének ránk bízott rész-ajándéka nyomán. Lehetőségeinket és határainkat
az együtt-létezés kölcsönhatásaiban tapasztaljuk meg. Akárcsak adottsága-
inkat, a talentumokat, melyeket a teremtményi együttműködésben tudunk
gyümölcsöztetni, netán elsorvasztani.
Hogy ilyen módon mit leszünk képesek megalkotni a reánk bízottból,
az már nem csupán adottságainktól függ, hanem jelentősen meghatározzák
fejlesztett vagy elhanyagolt képességeink, és felismert, vagy lét-bátorság9
hiányában észre nem vett lehetőségeink.
Az igazi kérdés ilyenformán az lesz:
Hogyan lehet lét-bátorságra, azaz alkotni képes élni akarásra eljutni úgy,
hogy az nem mások elől elvett, netán kárukra elért eredményeket és ön-
vagy környezetpusztító gyarapodást hozzon?

A tanítvány
Az élni akarás bátorságához nélkülözhetetlen a bizalom.
A bátorítás, amit kicsik és nagyok az előttük járók példáiból nyerhetnek
el. Mert mindenki tanuló és tanár is lesz élete során, - valóban, ahogy ma
annyit emlegetik, az „élethosszig tartó tanulás” árán tudjuk csak teljesíteni
a ránk váró életfeladatokat.
Gyermekként mindannyian nagy tettekről álmodunk, felfedezéseinkről,
amelyekkel megváltoztatjuk a világot.

9  Paul Tillich, 2000: Létbátorság. Teológiai gondolkodók sor. 2. Teológiai Irodalmi

Egyesület kiadása

48
 Ilyenkor megfogadjuk, hogy mi sokkal jobb tanárok leszünk, akik nem
kicsinylik diákjaik apró lépésű haladásait, és mi nem fogjuk sutba dobni
egyéni meglátásaikat csupán azért, mert nem az az előírt követelmény.
Azután, ahogy jönnek az egyre magasabb iskolák, lassan ráeszmélünk,
milyen összetett tudást igényel az is, ha csak próbáljuk megfogalmazni a
már bevált hagyományokat új oldalról megvilágító észrevételeinket.
Mert azzal kell szembesülnünk, hogy ami már megvan, az jól, vagy ke-
vésbé jól, de már működik az aktuális hiány-szükségletek szolgálatában. A
mi felfedezésünk hatékonyságának bizonyítására pedig még sok időre van
szükség, míg az „éhezőknek” a mai napot kell először túlélniük…
Ezért most már az alapvető kérdés úgy tevődik fel: hogyan tanuljunk,
hogy majd jól taníthassunk megérlelt tudásunk idején?

A mester
A játszó gyermek csodálkozásának kiapadhatatlan forrása a természet, ami-
nek elevensége nyomán fantáziájával maga is mindent életre kelt.
Az életben helyét kereső diák meglepődésének forrása a kultúra, amiben
sok személyes tapasztalás mutatkozik meg átélhető művészi kifejezésmó-
don. A sokféle tudás pedig kipróbálásra kerülhet a kísérletező és kutatóhe-
lyek többféle műhelyében, ahol sok neves tudós is apai mesterré szelídül.
Az ilyen lehetőségek rendkívüli gazdagságát kínálják azok a kultúrate-
remtő közösségek is, amelyek évszázadok során kikristályosult bölcsessége-
ket őriznek és adnak tovább. Idehaza e történelmi jeles helyek elsője éppen
Pannonhalma monostora.
Mégis előfordulhat, hogy a lelkesen érkező diákok némelyike elbi-
zonytalanodik a sokféle lehetőség és feladat között. Csak kóvályog az
ősi falak között, és mégsem találja mesterét. Ilyenkor nyújthat segítséget
minden hely, amely nem megméri, hanem megérti a zavarba kerülőt. A
gyakori félreértéssel ellentétben a pszichológia nem a kudarcok ment-
ségének megtalálásában szolgál segítséggel, hanem a zavar lehetséges
okainak megtalálását szorgalmazza az érintettel együttműködésben. Az
így feltáruló magyarázat tudatosult és tanulható eszközökhöz juttathatja a
bajbakerülteket.
Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy aki keres, adottságainak jobb megismeré-
sével jobban tudjon kérdezni nehézségei során. Aki pedig már kérdez, a

49
 megismerés gazdag eszköztárának segítségével saját képességeit is jobban
tudja hasznosítani.
Mert a tanulás valójában akkor kezdődik, amikor rájövünk, hogy nem
tudunk valamit. Amikor beismerjük, hogy az „Ismeretlennel” találkoztunk,
ami egyszerre „megrémített és megrendített” bennünket. Mert ráébresztett
hiányosságainkra, de egyúttal rámutatott lehetőségeinkre is.10
A legnagyobb ismeretlen persze az Örökkévaló, akivel szemben ez a
színtvallásunk a lelkiismereti érzékenység szükséges továbbfejlesztése is.
Hiszen csak egy ilyen szintű találkozás szembesülését vállalva ismerhet-
jük meg az igazi Mester-t. Azt, aki a Jákob-létrán bátran felfelé igyekvőnek
új nevet ad új feladata jeléül. A kiindulópontba szükséges visszatéréshez
pedig bátorságot kölcsönöz, hogy megvalósíthassa a rábízottakat.11

A tanulás
Ahogy az ismeretlen bármely formájába ütközik az egyén, a találkozás
okozta helyzetváltozás benne kérdés formájában tudatosul: Mi ez, ami hat?
Hogyan hat? Mi a célja? Hová vezet következményeivel és lehetőségeivel?
Külső és belső figyelmünk gyakorlottságától függ, hogy mennyire tud-
juk ezeket a kérdéseket kihangosítani, azaz tudatosítani. Ha sikerül, előző
tapasztalatainkhoz tudjuk kapcsolni őket, mi által az is kiderül, merre kell
és hogyan továbblépnünk.
Ahogy egy család tagjai ismerik egymás szavajárását, azaz észjárását, úgy
mi is sajátos tapasztalatra tettünk szert munkacsapatunkban. Mindannyiun-
kat jellemzi, mikor és hogyan, miért és meddig teszünk fel kérdéseket egy új
szituációban. Ennek a személyesen kirajzolódó profilnak a mentén viszont
támpontokat is találunk arra nézve, hogy a kérdező mit szeretne elkerülni,
és mit inkább megközelíteni. Ezek nyomán pedig arra is ráláthatunk, milyen

10  A hasonlatot Szent Ágostontól vesszük, aki a Legnagyobb Ismeretlennel találkozott:

lásd a Vallomásokban, Aurelius Augustinus, 1987, Budapest, Gondolat kiadó 353 (XI. fej.
11.)
11  Ranschburg Á. Hildegard: Szabadságunk szakrális és profán szükséglethatárok
között, 1999. In: A nevelésről, A szabadságról, A szentről. Faludi Akadémia + Katolikus
Pszichológusok Baráti Köre, Budapest, 59–86.

50
 hiányállapotok és ebből fakadó változtatás-igények motiválják a választott
kutatás irányvonalát.
Mert a személyiség belső értékrendje egyúttal rejtett eszköztára is kap-
csolatfelvételeinek. Tudatossága mértékétől függetlenül vonzza vagy taszítja
a személyt a problémahelyzetek megoldása vagy elhárítása felé.
A műhely abban nyújthat segítséget, hogy az egyéni keresések és önként
vállalt kutatási erőpróbák mentén ki-ki megismerje saját leggyengébb és
legerősebb képességeit, de egyúttal hiányzó vagy túlerős ambícióit is.
Ezek után már nem nehéz ötleteket találni arra, hogy a külsőleg is
szívesen látott tehetségünk hogyan húzhatja ki a bajból a belsőleg inkább
letagadott tehetetlenségeinket (a „hátrányos helyzetű kistestvért”).
Itt rejtőznek ugyanis váratlan kudarcaink okai, amikről legszívesebben
nem vennénk tudomást.
Ha sikerül elindulni ezen az erőset és gyengét kölcsönös figyelemre
méltató úton, akkor kívül és belül is hamarosan részeseivé válhatunk Dávid
és Góliát ősmintaértékű találkozásának.
Ahol csak akkor nem szenvedünk vereséget, ha a legkisebbet nem be-
csüljük le, és a legnagyobbat nem értékeljük túl!

A kulcs
A fentiek után talán nem lep meg senkit, hogy ezt a kutatómunkát műhe-
lyünk nem a könyvtárral, hanem a „játéktár”-ral kezdte. Ahol az emberi és
tárgyi kapcsolatteremtés alapformáit mintázó népi játékok és modern vál-
tozataik voltak kísérleti eszközeink. Itt az ügyesek és ügyetlenek, tanárok és
diákok egyaránt szívesen elidőztek. Aki hajlandó volt megtapasztalni, hogy
ő sem egyformán erős a megoldás, a megértés és a megértetés területein,
az jó tanárhoz illően bőven tanulhatott tanítványaitól is. Az a diák pedig,
aki lassan indult, de kitartóan próbálkozott, és tapasztalatait rendszerezte,
gyakran tovább jutott lendületes, de győzelmi mámort sóvárgó társainál.
Közös felfedezésünk pedig az volt, hogy a tréfára és bosszantásra is
alkalmas „ördöglakat” elvű játékok kiváló eszközei lehetnek a probléma-
megoldás szabályait kitartóan firtatóknak.
Az igazi meglepetés pedig az lett, amikor különböző utakon keresve
kiderült számunkra, hogy itt az azonos és a hasonló, a kiegészítő és a kizáró
elemek egésszé rendezésének nemcsak hierarchikus, a fontossági sorrendet

51
 meghatározó rendezőelvei vannak, hanem a lépések kombinációi mindig
„kereszt”-irányú váltogatással kapcsolódnak.
Ezért magunk között átkereszteltük őket „angyal-kulcs”-nak. Aminek
jogosultságát azzal is alátámasztottuk, hogy ki-ki a maga tantárgyi vagy
szakmai értelmezési területén is megtalálta az alapmintára rímelő statikai,
esztétikai, matematikai vagy éppen pszichotipológiai12 szabályokat.

Az üzenetek

A csapat
Sokféle egyéni és közös kudarc illetve siker okát fejtettük meg, változó ös�-
szetételű, de mindig friss, vállalkozó szellemű csapatunkkal. Az együttgon-
dolkodó szülőktől is sok segítséget kaptunk, éppen legértékesebb játékun-
kat is, amit egy festőművész apuka nemes lemondásának köszönhettünk.
Ez a Japánból származó, tizenkét részből összeillesztett fagömb a legjobb
illusztrációs eszközünk lett a csapatépítő, döntéshozó játékok során.
Minden személyiségtípus megtalálta benne a maga értelmezési síkjának
szóló törvényszerűségeket. Amiket megosztva a többiekkel lehetővé vált,
hogy egy tárgynak egyszerre négy vonatkozási rendszeréből részesedjünk.
A cselekvő-konstruáló az építkezés stabilitását csodálta, a gondolkodó-rend-
szerző a számszerűsíthető rendezőelveket, az átélő-önkifejező a harmóniát és
a szembenálló elemek közti feszültségeket érezte. Az intuitív-ötletelő pedig
a teremtő teljességet és a tizenkét apostolt vélte benne felfedezni. Mindez
a kockázatok nélküli játék nekünk arra is szolgált, amire „nagy testvére-
ink”-nek, a team-építő tréning-csoportoknak. Mert számunkra is az vált
megélhetővé, hogy ha ugyanazt a dolgot ennyire más oldalai felől látjuk,
vajon hogyan hangolhatnánk össze elképzeléseinket egy valódi kockáza-
tokkal járó élethelyzetben. Ahol négyféle szükséglet képviselőinek kellene
megegyeznie azok ellátásának sorrendjében, és persze kötött idejű kivitelezésében
is. Hiszen ilyen feladat elé állnak minden nap a családok, az intézmények és
a sokszínű közösségi szerveződések is…

12  Carl Gustav Jung: A lélektani típusok. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998.

52
 Az egyén
Ahol a diák már tisztában van adottságaival, felelősséget vállal képességei
fejlesztése terén, még ott is előfordulhat, hogy elakad élethajója valamilyen
zátonyon. Ilyenkor – éppen a zátony rejtett természete miatt – az okokat
már nem az egyénnél kell keresni, hanem tágabb vonatkozási rendszerben.
A történelem, amelynek szövetét egyéni életszálakból csomózzák, kor-
szakos mintázataival sokszor okoz száltörést. Ott keletkeznek az egyéni éle-
teket megtorpedózó zátonyok, ahol a mindig éppen aktuális bűnbakképző
előítéletek szélsőségesei mély sebeket ejtenek.
Ezek az elhallgatott, mert szörnyűségében el nem mondható, vagy elfojtott,
mert letiltott traumák tudattalan módon továbbörökítődnek az utódnemze-
dékekre is. (Ahogy azt a nemzetközi tudományos kutatások is bizonyítják.13)
Amikor a történelemtanulással szembeni ellenállás mögött mutatkozó
szkepticizmus okait keresve ilyen hasonló zátonyra találtunk, a felismer-
tetett ellenmotiváció átfordult a megérteni akaró ismerethalmozásba. Az
eddig bukásra állt tanuló érettségi szereplése elnöki elismerést nyert…
Amikor művészszülők gyereke nem találta helyét a tanulásban, de még
nem ismerte fel önkifejező képességeit, akkor kötetlen próbálkozások során
leltük fel az ön- és környezetalakítás motivációs forrásait.
Mikor az apa műveltsége megalapozását tisztelte Pannonhalmában, nem
tudta oldani fia bűntudatát, aki a kollégiumi élet sűrű taccsaitól szenvedett,
de mindenáron követni akarta apja példáját. A tanulmányi eredmények
romlása és a súlyosbodó allergia miatt mégis választani kellett: vagy a be-
tegség bénító zsákutcájában ragad, vagy vállalja a vélt kisebbértékűséget,
és iskolát vált. Végül maga indult el, és bejáróként megkönnyebbülve új
helyén mindvégig helyt tudott állni. Most már a szülők örömére is…
Egy székelyföldi diákunk sajátos nyelvi fordulatait sokat nevették tanu-
lótársai. Mígnem egyszer egy csoportjátékban kiderült, mi vagyunk azok,
akik már elszegényítettebb kifejezésekkel tudunk csak körülírni dolgokat.
A legtöbb tanítást viszont mindannyian akkor kaptuk, amikor a Bencés
Rend idős tagjaival beszélgethettünk, vagy nagy elődeinek munkásságát ku-
tathattuk. Mert itt már túl kellett lépni az egyéni kérdéseken és válaszokon,

13  Elhúzódó társadalmi traumák hatásának felismerése és gyógyítása – szerk. Virág

Teréz. Animula Kiadó, 1997.

53
 a megállapításokat be kellett illeszteni egy-egy szakterület már kimunkált
értelmezési rendszerébe. Aki ebbe a kísérletbe is belebocsátkozott, az az
állítások bizonyító, ok-adatoló, forrás-összehasonlító kötelezettségeinek
próbatételeibe is belekóstolt. Ennek gyümölcsei már a középiskolai kerete-
ken túlnőve értek be igazán.

Tovább…
Ezeknél többet, úgy hiszem, tanár és tanítvány sem kívánhatott, a „hajók”
bátran kifutottak az Óceánra…
„Mert (a bölcsesség) legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy; tanulni
akarni annyi, mint szeretni (a bölcsességet).14

Útravaló
Amit szeretek a világból, azt meg szeretném tartani.
Amit nem szeretek a világból, azt át szeretném alakítani.
Csak azt tarthatom meg, amit ismerek, és ezért gondját is tudom viselni.
Csak azt alakíthatom át, amiben eligazodom, – hogy másokat is el tudjak iga-
zítani.
„Gondolkodom, tehát vagyok” – de csak ha gondolataim megvalósítására is
képessé váltam.
Átélek, tehát vagyok – de csak ha mások érzéseinek a megértésére sem sajná-
lom az időt.
Megsejtem a lehetőségeket, tehát vagyok – csak ha a lehetőségek felhasználási
arányára is odafigyelek, tekintettel a többiek igényére.
Cselekszem, tehát vagyok – de csak ha nem kisajátítani, hanem gazdagítani aka-
rom a világ eszköztárát.
Ha a MUNKA mestere vagyok, tartsak rendet gazdaságom intézményeiben
és eszközeiben. És hívjam meg feltétlenül ötletadónak az általam lenézett
Fantaszta ismerősömet is.
Ha a MŰVÉSZET mestere vagyok, bemutatkozásomra invitáljam meg a
kifejezésformák minél több KRITIKUS képviselőjét, és tanítsam azokat is
megnyilvánulni, akiket egyébként tehetségtelennek vélek.

14  Bölcsesség könyve 6, 12. Biblia. Szent István Társulat 1992, 739.

54
 Ha a TUDOMÁNY mestere vagyok, ne csak megkülönböztessem az
össze nem illő ismereteket, hanem keressek közöttük kapcsolatokat is,
hiszen a Világ Egy-ség, amelyet csak az én korlátolt megismerő képességem
darabol szét. Az összerakás elfelejtése pedig működésképtelen mű-valósá-
gokat teremt.
Ezért, mielőtt egy általánosként felismert Szabály érvényességét tör-
vény-erőre emelném, jó, ha megkérdezem az érintett SZEMÉLYEK erre
vonatkozó közérzetét is.
Ha egy VILÁGNÉZET keresője vagyok, ne csak magamban keressem a
mértéket, mert azt éppen a többiek képviselik számomra.
Kíváncsiságomat és bizonytalanságaimat sohasem kell szégyellnem, csak ha
mások bizonyossága ellen kívánom felhasználni azokat.
Meglepetést se magamnak, se az Úristennek nem okozhatok igazán, hi-
szen Ő ismer, én meg kénytelen vagyok észrevenni magamat. De minden-
kinek okozhatok kellemes meglepetést, ha örülni tudok másságának, annak,
amiben ő az ügyes, és nem én.
Tanulnom tehát mindig lesz mit, de sohasem kell kétszer ugyanazt megta-
nulnom, ha a világ is olyan fontos lesz számomra, mint saját magam.

55
56
 Szabó Marcell Ph05
Elvágja a két kecske nyakát

Elvágom a két kecske nyakát

és az úton kivéreztetem őket,
mint két halló fülemet a vállak
fölött az előre alig belátható
zsivajban. Lehet ez is valaminek
az ünnepe, csak nem az elme
biztonsága, amit úgy talál,
hogy botokat párosít össze
Ő más helyett főzi a kecskék
húsát puhára, én más helyett
öltözöm a még véres állatbőrbe.
Mi történne velem, öt érzékemmel,
ha az elhívás csupán a sötét
belsőségekről szólna, a tébolyban
világos megismerésről, amit nem
én veszek magamra, de nekem
tartogatták. Mintha pólyákkal
béleltek volna ki, hogy hangom
úgy hajoljon, akár a tiéd, és az ételt
kínáló szőrös karok mozgása
mintha tényleg az engedelmesség
próbája és diadala volna. Különben
evés és etetés lassú váltakozása
most már mindig a csalás egyetlen,
nagyobb lélegzetvételében ismétli
meg magát, egy aggastyán szájában,
mert nem én eszem.

57
 Enyv

Haladás enyvből, visszarántva

egy elégedett ország üdvébe
és domborzatába. Nem értem,
mi a jellem vonakodása. Torlasza
minek és annak hogyan, mennyiben
oktalan. A napkorong fölötte, ha
a cintányér enyvvel van töltve,
akár a sütemények. El fogom ejteni,
ha meg is értem, kicsúszik és
megrohad ráérősen. A saját fiam
lesz alávaló tőlem és mint a vér
dorongja, igénytelen. Egyszerűen
elejtem. Nem lesz fiam. Csak kívül,
belül ez a tág vizenyősség,
amely az öröklés maga, és
holdat, ivadékot gyűjt hullámaiba.

58
 Orbán Gergely: Alvó figura tulipánnal

59
 II.
Bencések és tanárok

60
 A Tanár Úr1
M a j or B a lá z s 2

A legnagyobb kutatók közül is csak kevés mondhatja el magáról, hogy

egyetem alapításában játszik vezető szerepet és bölcsészettudományi
kart hoz létre. Szintén kevés ember mondhatja el magáról, hogy egyszerre
több tanszéket - kutatói közösséget (görög, latin, arab, Avicenna Intézet)
vezet és indít útjára kiváló szakemberek tucatjait. Ugyan jómagam több
szempontból is kívülről kaptam meghívást Tanár Úr világába - egyetemi
munkaközösségébe (középiskolás koromban esztergomi ferences és nem
bencés diák voltam, tanulmányaimat pedig az ELTE-n és nem az akkor
induló Pázmányon végeztem), rögtön az első találkozásunkkor teljes jogú
kollégaként és nem beosztottként fogadott el, ami, valljuk be, sokszor lega-
lább olyan ritka, mint a fentebbi enumerációban említett érdemek.
Maróth Tanár Úr tudományos érdemeiről sokkal részletesebben és
objektívebben szól publikációs listája, amiből viszont sajnos nem derül ki,
hogy a nemzetközileg is az abszolút élvonalban számon tartott munkásság
mellett Tanár Úr mindig példamutatóan és elképesztő odaadással oktatott és
nevelt, egymaga cipelve a különböző tanszékek időigényes és cseppet sem
szórakoztató adminisztrációs terheit és még azokat az órákat is megtartva,
melyen csak egy hallgató ült. És az egyetlen hallgatónak is ugyanolyan lel-
kesedéssel tartotta az órát, mintha tömött sorokban ülő akadémikusoknak
mesélne. Emellett nem találkoztam még professzorral, aki olyan szinten
figyelemmel követte volna minden egyes hallgatója (még a gyengébb ké-
pességűek) sorsát is, mint Maróth Tanár Úr, aki minden pillanatban azon
igyekezett, hogy a hallgatóinknak értelmes és perspektívát kínáló munkát
adjon végzés után is.

1 E rövid írással kívánunk erőt, egészséget Maróth Miklós diáktársunknak, a Tanár
Úrnak hetvenedik születésnapja alkalmából.
2  PPKE BTK Arab Tanszék, PPKE BTK Régészeti Tanszék

61
 Tanár Úr hasonló figyelemmel volt a munkatársak iránt is, például
mindig készségesen vállalta el a kollégák helyettesítését, többek közt az én
óráimat is. Örökké hálás leszek Tanár Úrnak azért is, hogy akárhányszor
csak kértük, mindig készséggel vállalta a hosszú közel-keleti utakat és
tárgyalásokat is, hogy egyetemünk és hazánk kinti kapcsolatrendszerét és
kutatási programjait segítse akkor, amikor már olyan szinteken zajlottak a
tárgyalások, amihez az ő jelenléte kellett. S ha ő ott volt, akkor páratlan
kultúra- és helyismerete mindig garantálta a sikert.
Megtiszteltetés volt Veled dolgozni Tanár Úr az elmúlt tizenhárom esz-
tendőben, és csak remélem, hogy ez még nagyon hosszú évekig így marad.
Téged megismerve csak egyetlen dolgot sajnálok, hogy nem lehettem a
kezdet kezdetétől a tanítványod.

62
 Az élet tudós tanára
V a s v ári G e r g e l y P ál 1 P h 9 8

Ö römmel fogadtam a felkérést, hogy mint egykori tanítvány, Rékási Jó-

zsef Tanár Urat három évtizednyi pannonhalmi munkásságáért kö-
szöntsem. A feladat kicsit úgy ért, mint annak idején egy úgynevezett „ex-
temporale”. Tanár Úr így nevezte a be nem jelentett röpdolgozatokat, ahol
az elmúlt órák anyagát „frissítettük fel”. Írólapokra írtuk, ha jól emlékszem
50 db famentes volt egy csomagban, ami a tanév végére el is fogyott. Annyi
jegyünk volt, hogy külön osztálynapló készült biológia órára. A rendszeres
számonkérés folyamatos tanulásra ösztönzött, sumákolásnak nem volt he-
lye. Ha valaki mégsem készült, inkább ki sem ment a táblához, hanem val-
lomást tett: „Tanár úr, nem készültem,
kérem az elégtelent.” Egyenes beszédre
nevelt, de tőle is ezt kaptuk. Követelt,
de dicsért is, sőt velünk örült a sikere-
inknek. És sikerekből jutott bőven: az
Országos Középiskolai Tanulmányi Ver-
seny második, megyei fordulója amo-
lyan „hazai pálya” volt, és a döntőben is
rendszeresen születtek szép helyezések.
Ez adott esetben automatikus felvételt
jelentett az ország bármely természettu-
dományos egyetemi képzésére! A rend-
szerváltás előtt köztudottan sok pannon-
halmi diák választott ilyen pályát, hisz a
humán szakokon egy ideig kifejezetten
nemkívánatosnak számított egy pannon-
halmi érettségi bizonyítvány.

1 Fül-orr-gégész, allergológus, Heidelberg, Németország.

63
 Rékási Tanár Úr szuggesztív személyiség, olyan tudós tanár, aki a tan-
anyagot valóban szemléltetni tudta. Roppant felkészült volt minden tanó-
rán. Sosem felejtem el a folyosói várakozást a biológiaórák előtt. A tablón
néztük a „nagyokat”, akiknek már sikerült, akik megcsinálták. A fellelhető
statisztikák szerint több mint 300 orvost, fogorvost és gyógyszerészt adott
az országnak. Nevükben is mondhatom, hogy olyan útravalót kaptunk, ami
sokunknak segített túlélni az első néhány kollokviumot az egyetemi évek
során. Megtanított tanulni, de ami talán még fontosabb, megszerettette az
élet tudományát. Mindezt keresztény katolikus szellemben, sosem feledve,
hogy a legcsodálatosabb faj is a Teremtő műve. Köszönjük, Tanár Úr!

64
 Kühár Flóris OSB
(1893–1943)
P e s ti Á g ot a 1

„A napsugár, a fény és a levegő éppúgy kell a

gyermeknek, mint az Úr Jézus szeretete.”

A z idén 70 éve annak, hogy a két világ-

háború közti katolikus szellemi élet
egyik legkiemelkedőbb alakjától egy ország
búcsúzott. A történelem alakulása méltat-
lanul bánt emlékével, amely az évtizedek
során jócskán megfakult. Más korban talán
többre méltatták volna, üzenete azonban –
földben szunnyadó búzaszemként – kivárja
a maga idejét.
Kühár Flóris nevét újra emlegetik, mon-
danivalója újra megszólít, gondolatainak
aktualitását újra kezdik felfedezni. Aktualitása van, hiszen ahogy „a nagy
szellemek kiváltsága, hogy előre meglátják a jövő fejlődés útját” – ő is meghaladta
korát gondolkodásában, eszményeiben és mindabban, ahogyan megvalósí-
totta azokat. Aktualitása megmarad, hisz örök értéket képvisel, olyan esz-
ményeket, amelyek kikopni látszanak napjainkból, pedig szívünk mélyén
szomjazzuk őket.
Flóris atya az egyszerű nép köréből származott. Többgyermekes, föld-
műves családba született 1893-ban, egy akkor még Magyarországhoz tartozó
Vas megyei faluban, Pártosfalván. Tíz esztendős lehetett, amikor a kőszegi

1  Pesti Ágota szerzetesnővér, a Szent Benedek Leányai Társaság tagja, a Dr. Kühár Flóris
OSB. A lelkipásztor című életrajz (Pannonhalmi Füzetek 49.) szerzője

65
 bencés gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol a kollégium Szent Bene-
dek-i szelleme és a bencés nevelés szerzetesi, papi hivatást érlelt a lelkében. A
tehetséges fiatalember Pannonhalmára került, ahol 1916-ban fogadalmat tett,
majd pappá szentelték. Miután teológiai doktorátust szerzett az innsbrucki
egyetemen, idehaza először a lelkipásztori szolgálat évei következtek.
Celldömölkön 1917-ben nehéz örökséget vett át, a háború okozta se-
bek: testi-lelki nyomorúság, fájdalom, szegénység fogadta. Ez a tapasztalat
elmélyítette érzékenységét, amellyel a szociális kérdések felé fordult. Látta
az elmaradott iskolai viszonyokat, a romos helységeket, a rossz levegőt, a
zsúfoltságot, pedig tudta, hogy „a napsugár, a fény és a levegő éppúgy kell a
gyermeknek, mint az Úr Jézus szeretete”2. Miután leányiskolai igazgató lett,
szívügyévé vált az iskolaépítés, amelynek megvalósulása csak 1922-ben,
celldömölki működése utolsó évében kezdődhetett el, de addig is gyakran
bátorította híveit, hogy ne sajnálják az áldozatot a jövőért, gyermekeik
boldogságáért. Oktatói-nevelői munkájának másik fontos felismerése volt
ezekben az években, hogy az ifjúság elkallódásának veszélyét az iskolapad
és az élet közti kihasználatlan átmeneti idő jelenti, amikor a fiatalok nem
találnak megfelelő megtartó közösséget, lelki támaszt. A számukra meg-
felelő védelmet ezért az egyesületek közösségeiben látta, és szorgalmazta
megalakulásukat. Egy prédikációjában így fogalmazott: „Az iskola és az élet
közt nagy űr tátong, és sokan vannak, akik bár az iskolát Jézust szerető lélekkel
hagyják el, ifjúságuk idején fordulnak el tőle. A kath. ifjúsági egyesületek arra va-
lók, hogy fiaitoknak és leányaitoknak a lelkét óvják a bűntől, neveljék a jóra.”3 Az
általa létrehívott egyesületek egyike volt a celldömölki Mária Kongregáció,
amelynek tagjai közt olyan lelkek formálódtak, mint Berecz Erzsébet
Skolasztikáé, aki az alföldi tanyavilág nagy apostola és szerzetalapítója lett;
akinek hivatását és küldetését épp a Kühár Flóris lényéből kisugárzó bencés
szellemiség határozta meg.
Nagy nevelő- és formáló erő rejlik az eszményekben, a hitelességben.
Ezeket Flóris atya saját maga élte a rábízottak elé: „Az én kedves egyesületeim,
ha mást nem, azt az egyet láthatták, hogy lelkipásztoruk szeretettel vezette őket és ezt
a szeretetet a jó Pásztortól igyekezett megszerezni számukra.” A felnőtt nemzedék

2  Kühár Flóris prédikációjából, 1922. július 30., Pannonhalmi Főapátság, Bencés

Kéziratok (=BK) 671.
3 u.o.

66
 pedig észrevette hitval-
ló magatartását az em-
bertpróbáló történelmi
időkben: „A kommu-
nizmus alatti bebörtön-
zései alkalmával hitvalló
viselkedésével megmutatta,
hogy amit hirdetett szóval,
azt kész vérével megpecsé-
telni… E kuszán zavaros,
szédülten tántorgó időkben
eszménykép lett előttünk.”4
1922 és 1929 között a tanári munka évei következtek Flóris atya számára
a pannonhalmi főiskolán. Lelkipásztorkodástant és egyházjogot adott elő,
de tudományos és irodalmi tevékenysége, amely ebben az időben virágzott
ki, más témákat is felölelt. Nevelői munkája szempontjából figyelemre
méltó, hogy pedagógiai, pasztorális és hagiográfiai tanulmányokat is pub-
likált. Létrehívta a Pannonhalmi Szemle folyóiratot azzal a céllal, hogy a
nagyközönség számára közvetítse a bencés szellemet, lelkiséget, s amelynek
1929-ig szerkesztője is volt.
A kecskeméti bencés obláták igazgatójaként és Berecz Erzsébet révén
ezekben az években ismerte meg Flóris atya a magyar Alföldet, azon belül
a tanyavilág népének helyzetét, szükségleteit, szegénységét, amelyben bi-
zonyosan visszaköszöntek celli lelkipásztori éveinek tapasztalatai. Meglátta
az értéket a hívő tanyai nép lelkében: „Ez a nép még mindig fel tudja építeni a
hazát – pedig csak egy hold szőlő az övé belőle. Épít, mert remél; dolgozik, mert hite
van; termel, mert az Istennek dolgozik.”5 Gyakorta vett részt népmissziókban,
majd közreműködött az erre a missziós szolgálatra szánt női szerzeteskö-
zösség alapításában és gondozásában, temploma megépítésében.
Flóris atyát 1929-ben Budapesten egyetemi magántanárrá habilitálták, s
még ebben az évben a bencések római Szent Anzelm Egyetemén dogmatika-
tanári kinevezést kapott: a szentségek dogmatikáját és pasztorálisát adta elő.

4  A celli Mária Kongregáció Kühár Flóris halálakor mondott búcsúztató beszédéből,

1943.
5  Kühár Flóris: A lélek szemével, Dom Kiadó, 1930. (Szüret a Tisza mellett)

67
 Szigorú tanár volt, de önmagával szemben is igényes volt, így joggal várta
el azt növendékeitől is. A római évek professzori munkájának gyümölcse
lett többek közt Az örök élet forrásai a hét szentségben című könyve, amelyben
könnyű spirituális olvasmány formájában adta elő a szentségek teológiáját.
Előszavában ez áll: „Ez a könyv a szentségekről való katolikus tanításnak kifejtésével
akarja az életet szolgálni. Az ész hittudománya mellett a szív teológiáját is szeretné
megszólaltatni. A katedra tanítása nem maradhat az iskola falai közt. Az igazság: út
is, meg élet is kell hogy legyen.” Fontos volt számára, hogy a tudománynak köze
legyen az élethez, hiszen azt kell, hogy szolgálja. Az elméleti és gyakorlati
életnek ki kell egészíteniük egymást. Nemegyszer hangoztatta az egyoldalú
tudományt képviselő körökkel szemben, hogy nem szégyen népszerűsítő
munkákat, cikkeket írni, ami mellett valaki még értékes és komoly kutató
maradhat. Ugyancsak római tanárságának három éve alatt születtek szép, ma
is megragadó „úti naplói”.
Magyarországra visszatérve, 1931-ben újra pannonhalmi tanár lett,
emellett a területi apátság esperese és tanfelügyelője. Tucatnyi körlevél, papi
lelkigyakorlat kézirata jelzi, hogy komolyan vette hivatalát. Esperesként
feladata volt, hogy végiglátogassa a főapátság plébániáit, véleményt alkosson
róluk és javaslatot tegyen megújításukra. Megbízatása a liturgiától a kántori
szolgálaton keresztül az iskolák állapotának megvizsgálására szólt; ezeken
kívül papi lelkigyakorlatok és koronák tartására. Rendszeresen szervezett
és vezetett tanítógyűléseket az egyházmegyei tanítóság lelki képzésének és
elméleti-gyakorlati továbbképzésének előmozdítására, valamint a személyes
kapcsolatok építésére. Az Actio Catholica egyházmegyei igazgatójaként, an-
nak programjához kapcsolódva, szorgalmazta az iskolán kívüli népművelést,
amelynek feladatát abban látta, hogy az életet kulturális úton segítse, vagyis
adjon olyan ismereteket, amelyek vallás-erkölcsi és anyagi hasznot szolgálnak.
Ezért a tanítóknak meg kell ismerniük a hatáskörükbe tartozó különböző
népművelési tevékenységeket, előadásokat, tanfolyamokat, a könyvtárakat.
Egy 1933-as keltezésű levelében hozzáteszi, hogy „a pannonhalmi egyházmegye
lelkészei és tanítói eddig is vezető szerepet töltöttek be a megyei és községi népművelési
bizottságokban”6.

6  Pannonhalmi Főapátság, Esperesi Levéltár, 114/1933.

68
 Flóris atya 1935-ben budapesti házfőnök lett. A ház naplója tanúja annak,
milyen mozgalmas éveket élt a fővárosban: a Bencés Gimnázium hittanára volt
és egyetemi magántanár is a Hittudományi Karon. Emellett komoly katolikus
közéleti tevékenységet folytatott. Az Actio Catholicán kívül részt vett a katolikus
magyar egyetemi és főiskolai hallgatók szövetségének, az Emericanának munká-
jában is, mint a föderáció lelkészi karának vezetője, praelátusa. Programbeszé-
dében meglepő korszerűséggel fogalmaz: „Az Emericana világnézeti és társadalmi
szervezeténél fogva az intelligencia és az egyetemi ifjúság lélekgondozását teszi lehetővé, amely
műveltségi osztály vezetésre, apostolkodásra, katolikus aktivitásra, laikus papi munkára első
sorban hivatott… Mindenben fő elv legyen: bekapcsolódni plébániák működésébe és nem
elszakadni a plébániáktól. A katolikus világnézet megalapozására fel kell karolni a katolikus
tanárképző, főiskolai tanfolyam, nyári egyetem stb. mozgalmakat.”7
A katolikus nagygyűlések és az Eucharisztikus Világkongresszus előkészíté-
séből is kivette részét, amelyben kiváló szervezői tehetsége mutatkozott meg.
Az irodalmi életbe is bekapcsolódott – Babits Mihály teológiai tanácsadója volt
a himnuszfordításokban. És folytathatnánk a sort, mi mindenből vette ki részét
a Budapesten töltött nyolc év alatt. Nagy ívű életpályája – a környezete számára
– hirtelen, de számára nem készületlenül teljesedett be 1943-ban. Teste az általa
épített tiszaújfalui Zárdatemplom kriptájában nyugszik.
Flóris atya egyetemes egyéniség volt. Mozgékony, sokoldalú, minden iránt ér-
deklődő. Életének eszménye volt, melynek követése gyakran új utakra szólította
–, de volt bátorsága felfedezni azokat. Radó Polikárp bencés tanár, kortársa, jó
ismerője úgy emlékezett barátjára, hogy „sohasem tudott a nagy tömegek által kitaposott
úton járni, mindig felfedez valami újat”. És azt is fontosnak tartotta hozzátenni, hogy
„a szív embere volt”. A hűség, az elköteleződés a szívből fakad. A keresés útjának
bejárásához elengedhetetlen, hogy hűséggel elkötelezzük magunkat eszménye-
ink mellett, ha el akarjuk érni őket. Az ehhez szükséges kitartást, szilárdságot,
stabilitást, Flóris atya az alföldi futóhomok megkötésének képével írta le egy
1923-ban kelt levelében: „Futóhomok a ’legmagyarabb’ Alföld talaja és én úgy látom,
hogy a magyar szellemi élet, erkölcsi élet talaja is – futóhomokká lett… A (benedeki) lélek

7  A Foederatio Emericana Praelaturájának az 1935-36. akad. évi II. körirata. Az 1935.

december 10-i Lelkészi Corona jegyzőkönyve, BK 671.

69
 stabilitása, szilárdsága, kitartása a magyar futóhomok talajának rögzítője. Szilárdítani csak
az tud, aki maga is szilárd…”8
Az eszmény, bátorság és hűség hármas üzenete bontakozik ki abból az elkö-
teleződésből, amelynek motiválója az Úr Jézus szeretete volt Kühár Flóris atya
életében, s amely megalapozta oktatói-nevelői munkáját, istenszolgálatát.

8  Kühár Flóris első körlevele a kecskeméti oblátusokhoz, 1923. március 21.,Szent

Benedek Leányai Levéltára, Tiszaalpár, Fasc. VII. 30.

70
 A Prefektus Úr
Kemény Dózsa OSB
M a g a s s y Dá n i e l G y 5 7

E rövid, emlékező írás a 2014-es „Almanach”-ba illene inkább Kemény

Dózsa születésénel 100. évfordulója okán, de akár minden évi kiadás-
ban is helyet kaphatna. Sokan tudhatják azt is, hogy ugyanezzel a címmel és
a lényeget tekintve változatlan tartalommal jelent meg, a 2010/3. sz. „Ben-
cés Hírlevél”-ben, halála 15. évfordulóján, néhány gondolat. Kemény Dó-
zsa példaadó életét, áldozatos ténykedését azonban nem hiábavaló újra meg
újra fölidézni és magunkévá tenni! Akik ismerték Őt, egyetértenek.
Megszületésekor mindenki kap talentumot, ki többet, ki kevesebbet.
Egyesek elássák, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Mások ügyesen for-
gatják önmaguk és embertársaik javára. Ismét mások csak külső segítséggel
képesek megfelelően hasznosítani. Kemény Dózsa küldetése az volt, hogy
ez utóbbiak mellé álljon, és szerető szigorral elindítsa őket életpályájukon.
Olyan magatartást kívánt a rábízottaktól, mely az általánosan elfogadott tár-
sadalmi normáknak megfelel, és keresztényi szemléletet hordoz. Nemcsak
szavakban ösztökélt, hanem mindennapi munkálkodásával, magatartásával,
külső megjelenésével, egész egyéniségével adott példát.
Mindezt szerényen, de csorbítatlanul, napról-napra tette. A munkája
nem volt eléggé látványos. Nem is kapott magas kitüntetéseket. Nem jutott
ilyen-olyan egyházi méltóságra. Nem írt polcokon porosodó könyveket.
Korunk sajátos szemlélete miatt ezért nem ünneplik hivatalosan sem a
születése, sem a fölszentelése, sem a halála kiemelt évfordulóit. Nem őrzi a
nevét intézmény. Ő „csak” szolgált! Szolgált évtizedeken át egy különleges
oltár előtt. Ezt az oltárt is maga építette. Mégpedig a rábízott diákjai lelké-
ből. Sokunkéból. S folyamatosan csiszolta, ékesítette, hogy Istennek tetsző
legyen.
1953 és 1957 között laktam a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium
konviktusában. Itt volt prefektusunk Kemény Dózsa, kit termete miatt,

71
 egymás között, Picinek hívtunk. A Prefektus Úr inkább az atyánk volt
atyánk helyett, mint az elöljárónk. Mindegyikünkkel – több, mint hatva-
nunkkal – külön-külön törődött, de az együttesünknek is gondját viselte.
Tudott szinte minden rezdülésünkről, örömünkről éppúgy, mint iskolai
vagy egyéb gondjainkról. Ügyelt a cselekedeteinkre, nem fukarkodott
sem a dicsérettel, sem a szerető korholással. Ez utóbbi esetben a változás,
változtatás szükségességét és annak mikéntjét is megmondta. Gyakran a
szobájában, négyszemközt. S nem maradt el a számonkérés sem, ha annak
szükségét látta.
Mindegyikünkről – pszichológiai teszttel – jellemrajzot készített magá-
nak, hogy azt is figyelembe véve, egyéniségünknek megfelelően foglalkoz-
hasson velünk. Naplóban vezette iskolai érdemjegyeinket. Térítés nélkül
tanított német és angol nyelvet. Az egyik szobájában könyvkötő műhelyt
rendezett be, ahol előbb „inasai” voltunk, majd a „segédei” lettünk. Minden
reggel 6 órakor, az Internátus folyosóján kötelező tornát tartott. Télen nem
egyszer fagypont alatti hőmérsékleten. Ő is velünk tornászott, miközben
fennhangon mondta: „egy-kettő-három-négy…elég”. (A gyakorlatokat ma
is tudom, sőt művelem, és közben szeretettel gondolok rá.) Fölügyelt ránk
a közös tanulóban – sétálva breviáriumozott. Mégis észlelte az asztalán
könyvet tartó, de a fiókjában regényt olvasót, s apró fejbekekkel késztette
tanulási kötelezettségére. Figyelt arra is, hogy az ebéd utáni szabadidőt
házon kívül, a szabad levegőn töltsük. Nem ismert „rossz időt”!
Vasárnap estéken zenei-, irodalmi-, illemtani előadásokat tartott. Olyan
dolgokról beszélt, amelyek az iskolai tananyagban nem szerepeltek. Többek
között a szerzetesi- és a házasélet mindennapi tudnivalóiról, a bélyeg- és a
növénygyűjtés hasznáról és szépségeiről, az élővilág csodáiról. Ez utóbbi-
hoz kapcsolódóan a fényképezés adta örömökről, lévén maga is fotós volt.
(Bevezetett a felvételek előhívásának, másolásának, retusálásának titkaiba
is.)
Feledhetetlen Mikulás-esteket rendezett, melyeken valamelyik iskolatár-
sunk volt a szent püspök. Ezekre – útmutatásai alapján – egymásról írtunk
verset, mely nemcsak hibáinkról szólt, hanem erényeinket is megvillantot-
ta. Ennek fölolvasása után ajándékot kaptunk, többen virgácsot. Könnyesre
kacagtuk magunkat!

72
 Nem tűrte a hazugságot, a pontatlanságot, a fegyelmezetlenséget. A
Példabeszédek könyve 23,13-14 alapján vallotta: „Ne sajnáld megfenyíteni
a gyermeket, nem hal bele, ha megvered bottal. Te csak bottal vered meg, de
lelkét a holtak hazájától mented meg.” Az Ő lelke 1995 óta a mennyekből
néz ránk. Hiszem, hogy ma is imádkozik értünk! Földi maradványai, Pan-
nonhalmán a Boldogasszony kápolna kriptájában nyugszanak.
Kemény Dózsa 1914. szeptember 24-én született Láziban, földműves
családban. Édesapja után a Károly nevet kapta. Az általános iskolából a győri
Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba került. 1935-ben lett bencés és
Dózsa, majd 1941-ben áldozópap. 1943-ban kapott magyar-német tanári
diplomát. Különböző beosztásokban szolgált Pannonhalmán és Győrött,
l981-ig. A nyugdíjas évei Pannonhalmán teltek. 1995. június 9-én hunyt el
a győri kórházban.
A lelke köztünk, s velünk maradt!

Győr, 2013. január 2.

73
 Magaslati levegő
Luif Otmár atyára emlékezve szeretettel
P o n g rác z J ó z s e f P h 6 9

„Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik.

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok,
az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz,
amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás
lesz benne.” (Jn 4, 13-14)

A nyám harminc zsebkendővel a tarisznyámban, kicsit pityeregve, „hi-

ányozni fogsz itthon, kisfiam” sóhajtással engedett utamra, csaknem
tizenöt évesen, 1965. augusztus végén. Apám szótlanul magához ölelt – már
majdnem olyan magas voltam, mint ő –, amit bátorításnak szánt, de ez a
súlyos ölelés a felvidékről megalázó módon kitelepített, a kisebbségi sors
nehézségeivel küszködő makacs ember hajthatatlanságának átruházása volt
inkább.
Az általános iskolában jól tanultam, családunk rendszeresen járt temp-
lomba, évekig ministráltam, a nyolcadik osztályt már úgy kezdtem, hogy
papi protekcióval papírom volt róla, felvettek Pannonhalmára. Én akartam
odamenni. A hatodik osztály vége felé egy osztálykiránduláson a „meglátni
és megszeretni” élményét éltem meg: Pannonhalmán szeretnék tanulni
– mondtam otthon, aminek becsvágyó, gyerekeiknek jobb sorsot szánó
szüleim rendkívül örültek. A rendszeres fizikai munkák „sokrétűsége” nem
nagyon elégített ki, tehénlegeltetés közben arról álmodoztam, hogy „híre-
sember” leszek, és valami hasznosat, sok embernek tetszőt csinálok, olyat,
amiért „mindenki” szeret. Gyermeki lelkülettel többre vágytam. Kisgyerek-
ként focista, később csillagász, térképész, de mindenekelőtt gyermekorvos
akartam lenni.
Észre se vettem, hogy nem fogynak a zsebkendők, anyám csodálkozott
rá egy hónap múlva az októberi látogatás alkalmával. Az első kézzelfogható

74
 haszna számomra ez volt Pannonhalmának: a magaslati levegőn megszűnt
az allergiám.
Az Ora et labora „szlogen” ugyan ismeretlen volt számomra, de az ima
és a munka nem. A bencés magatartással tehát könnyű volt azonosulnom.
Szorgalmas voltam mindig, ráadásul Kupacon azt csinálhattam, amiért oda-
mentem, tanulhattam. Persze ennél jóval többet kaptam, szívtam magamba
ösztönösen mindent: kétezer éves hitet, ezeréves történelmet, a könyv
szagát, a tavasz illatát, művészeteket, de felejthetetlen a tornatermi áporo-
dott testszag is. Megtanultam kosarazni, tanulni, verset örömmel olvasni,
különbséget tenni fontos és halasztható dolgok között, elviselni másokat,
élvezettel hallgatni egy madár énekét. Ráéreztem a hetedik nap ünnepi
nyugalmára, miközben szelíden lazult a szoros családi kötődés. Először csak
örültem, hogy nem kell dolgoznom, később rájöttem, a tanulás is munka,
nekem ettől kezdve ez a munkám, és ez a kötelesség nekem öröm. Nekem
ez mind nóvum volt, mind bennem van azóta is.
Szerettem Dávid atya magyaróráit, élveztem a pipafüstöt, ami akkor ne-
kem a szabadságot szimbolizálta. Nagyon tiszteltem Szulpic atyát, „elvont
tudósnak” könyveltem el magamban. Brúnó atya hittanórái inkább filozófia
órák voltak, amire kíváncsi kamaszok, vevők voltunk. Tömör, lényegi ös�-
szefüggésekre rávilágító, gondolatébresztő prédikációihoz hasonlót keveset
hallottam. Kilián atya szelíd szeretete, embersége sugárzott, mi, „fiúcskák”,
nagy örömmel mentünk a szentként szeretett szerzetes szobájába gregoriánt
énekelni. Hildebrand atya megtanított vázlatot írni. Az egyetemen egyszer az
egyik vizsgáztató észrevette, hogy vázlatot írok felkészülés alatt. Elkérte,
felelnem se kellett. Otmár atyának, osztályfőnökömnek és prefektusunknak
azért is hálás vagyok, mert biológiából eredményesen felkészített az egye-
temre. A negyedik év végén, mikor már tudta, hogy ki hova jelentkezett,
elmondta, hogy ő mit néz ki belőlünk. Nekem azt mondta: Pongi, te jó
kutató lennél. Hát az nem lettem, de örültem, talán még büszke is voltam
magamra. Tálos Zoli bácsi az egyetlen civil volt akkoriban a tanárok között.
Emberségesen volt szigorú. Mindennapi munkám során a testnevelő
tanárokkal küszködve gyakran szoktam rá hivatkozni, aki egy fél oldalára
csaknem bénult gyereket is féltve-őrizve megtornáztatott a szereken. Az
oroszt csak Anaklét atya utálhatta nálunk jobban, gondolom, a fogságban
kényszerből megtanult nyelv még önmagában okozhatott volna neki némi

75
 élményt, de mi nagyon ellenálltunk. Tudva, hogy nagy Fradi szurkoló,
Varga Feri osztálytársunk kitalálta, hogy ő Varga Zoli unokatestvére, aki ak-
koriban disszidált, és hetente új sztorikat gyártottunk, amivel az oroszórák
nagy része el is ment.
Ezeréves iskolához tartozni több mint jóérzés, önmagában is rang. Ott,
akkor ezt még nem éreztem, de ma már tudom, hogyne tudnám, hiszen
a világörökség része vagyok; hogy a mi alma materünk igazi tápláló anya
volt, tartást, önbizalmat adott nehéz helyzetekben, tekintélyt, megbecsülést
jelentett eddigi életemben. Az otthonról hozott hit és magyarságtudat a
tiszta magaslati levegő jótékony hatására – átmeneti gyengélkedést követő-
en – életreszólóan megerősödött bennem.
Gyerekkoromban mindig sütöttünk kenyeret. Szerettem nézni, ahogy a
kovász dolgozik: csendben, letakarva és mindig eredményesen. A „kovász”
szó visszaköszönt a templomban is, ami egy magasabb dimenzióba emelte
át mindennapi tapasztalatomat. Valahogy ennek mintájára képzeltem el
későbbi munkám. Észrevétlenül, de hatékonyan.
Határtalannak tartott, értékzavaros világban élünk, kellenek a biztos fo-
gódzók. Az égre kancsalgó attitűd családi örökség, „a mindenség lankadat-
lanul működő csillagai” biztos kiindulópontot jelentenek évszázadok óta a
Pongrácz családnak. Az ezeréves „Szent Hegy” magaslati levegője a kétezer
éves hit transzcendentális erejétől tiszta, hiszen Pannonhalma – Szent Ist-
ván királyunk szándéka szerint is – sziklaszilárd talajra épült, és belőle az
örök életre szökellő, szomjoltó vízforrás fakad.
Most, 58 évesen, halottak napján – egy hónapja sincs, hogy meghalt
Otmár atya –, amikor a negyvenéves érettségi évforduló alkalmából,
gyakran elakadva írok bencés identitásomról, úgy gondolom, hogy más
ember lett volna belőlem a pannonhalmi évek nélkül. Nem-író emberként
a fogalmazás koloncával a nyakamban bukdácsolok sorról sorra, mint az
életben napról napra. Kikapcsolódásként, egyben ihletet remélve Pilinszky
János egyik aktuális írását olvasom: „A tél küszöbén állunk. A természet
álomba merül, csak a mindenség végzi továbbra is változatlanul működését,
lankadatlan csillagaival figyelmeztetve, hogy a részletek mulandóságán túl
mindig a nagy egészre ügyeljünk.”
Bencés diáknak lenni Kecskeméten, a piarista fellegvárban, kisebbségi lé-
tet jelent. Úgy látszik, a kovász-kisebbség egész életemen végigkísér. Fiaim,

76
 feleségem ellenállhatatlan kérésére, a helyi piarista iskolába jártak. Először
ezt úgy éltem meg, mintha a Fradiból átigazoltunk volna a Dózsába. Aztán
egyre árnyaltabb lett a kép, olyannyira, hogy ma már, mint lokálpatrióta
kecskeméti félig-meddig piarista is vagyok. Végül is a részleteken nagy-
vonalúan felülemelkedve, az egészre ügyelve, a lényeg szublimálódott át
bennem.

77
 Megemlékezés
Jordán Sándor Emil atyáról1
K ukor e lli I s t v á n P h 7 0 é s
D e li G e r g e l y P h 9 8

A Bencés Diákszövetség országos elnöksége nevében szeretnénk néhány

gondolattal csatlakozni a Jordán Sándor Emil atyáról történő megem-
lékezéshez. A száz éve született bencés szerzetes, tanító és iskolaalapító éle-
te és munkássága számos szempontból irányt mutat nekünk, ma élő bencés
öregdiákoknak. E tanúságok közül kettőre szeretnénk figyelmeteket felhív-
ni.
Az első és talán legfontosabb erény, amelyben követnünk kell Don Emi-
liót, az alázat erénye. Kelemen Krizosztom főapát úr hároméves szolgálatot
bízott rá a messzi Brazília egyik dinamikusan fejlődő nagyvárosában, Sao
Paoloban. E hároméves megbízatásból a második világháború tragédiája
következtében mintegy hatvan évre szóló, egy egész életet meghatározó
küldetés lett.
Az engedelmesség erénye új, ismeretlen világba vezérelte Jordán Emil
atyát, aki azonban e nagy terhet nem csak kényszerűen magára vállalta,
hanem egész szívével és értelmével magáévá is tette. Alázatos munkájával
hozzájárult a tengerentúlon egy „Új Pannonhalma” megalapításához.
Ma a Colégio Santo Americo (magyar nevén a Szent Imre kollégium),
Jordán Emil atya életének fő műve, tizenkét évfolyamos bentlakásos in-
tézmény, mintegy 1500 diákkal. Az iskola címere a mindannyiunk által jól
ismert hegyes pajzs, öt szívvel és a PAX felirattal. Ezt a címert a mai napig
mi magyar bencés öregdiákok is büszkén viseljük és viselhetjük a szívünk

1 Elhangzott 2012. november 5-én, a Jordán Sándor atya emlékére rendezett

centenáriumi megemlékezésen.

78
 felett. Minden bizonnyal sokan közületek a mai napon is kitűztétek kabáto-
tokra együvétartozásunk és közös alázatunk e jelét.
A második nagy tanulság, amelyet a mai centenáriumon jól szívünkbe
kell vésnünk, az Isten rendeléseinek jó szívvel történő tudomásul vétele.
Számtalanszor előfordul életünkben, hogy nem értjük a minket sújtó fáj-
dalmak és nehézségek okát. Isten azonban a legnagyobb tragédiából is képes
új életet, új reményt fakasztani. A magyar tragédiából, a második világhábo-
rú borzalmaiból így lett Brazíliában egy olyan bencés alapítású iskola, amely
az új remény kezdetét jelentette számos brazil gyermek számára. Ezen új
reménynek köszönhetően a környező munkásnegyed lakói bencés szelle-
miségű bölcsődébe, iskolába járathatják gyermekeiket, a felnőttek pedig
szakmai tanfolyamokon vehetnek részt. Abból a magból, amelyet Jordán
Emil atya elültetett, ma olyan fa terebélyesedett, amely mintegy 60.000
katolikus hívő lelki gondozását is ellátja.

Végezetül engedjétek meg, hogy felsoroljuk azt a hat pillért, amely ma a

sao paoloi bencés iskola pedagógiájának hat tartó oszlopa. Ezen ideákat nem
csak a Bencés Diákszövetség Alapszabályában találhatjátok meg, hanem
mindennap élő valósággá is válik a ma működő bencés gimnáziumainkban,
Győrött és Pannonhalmán. E hat eszme a következő:

-- mély vallásosság
-- tudományos kiválóság
-- művészeti oktatás
-- mindennapi testedzés
-- egész életre szóló, a ma kihívásaitól nem elzárkózó nevelés
-- társadalmi szolidaritás és szociális érzékenység

Istenünk, add, hogy Jordán Emil atya nyomában haladva, mindig hűek
maradhassunk a bencés nevelés ezen örökéletű parancsaihoz!

79
80
 Csergezán S. László1
Himnusz

Magamban meghatódva köszöntöm az Istent,

Hozsannázva köszönök Néki mindent, mindent:
Az életet, meleg szobámat, kenyerem, Anyámat…
Hozsánna Néked Isten, Hozsánna!

Fiatal éveim, melyek tovatűntek,

Ezernyi vágyam, amik elmerültek
A csendes feledés nagy óceánján.
Hozsánna Néked Isten, Hozsánna!

A jövendő kéklő perspektiváit,

Életem várva-várt zengő csodáit,
Hugom könyveit, anyám reményét valóra váltva.
Hozsánna Néked Isten, Hozsánna!

Köszönöm apám tegnapba mult arcát,

Szertelen szívem annyi nehéz harcát,
Amíg csak élek térdenállva,
Hozsánna Néked Isten, Hozsánna!

1  A pannonhalmi bencés gimnázium okleveles rajztanára, festőművész. 1944. április 13-

án katonai kötelessége teljesítése közben, Győr bombázása alatt halt hősi halált, amikor a
biztonságos óvóhelyet elhagyta, hogy sebesült bajtársán segítsen. Pannonhalmán ezekkel
a szavakkal emlékeztek meg róla: „Lelke és érzelmi világa magasan szárnyalt az emberi
gyarlóság és esendőség felett.”

81
 Tünődés

Számolom a napokat,
Melyek messze tűnnek;
Ha majd gond, bánat kerülget,
Akkor is magam leszek.
Milyen szomorú lesz az így élet,
Számolom a napokat,
Holnaptalanul, egyedül, ha az
Emlékek visszajönnek.
Mély férfisírás,
Magányos éjszakák,
Összetört remények,
Vágyak, álmok,
Sugaras délibábok
Hajómmal együtt elmerülnek.
Aztán a szív nagy óceánján
Halva libeg egy álom:
Az én tegnap meghalt
Ifjúságom.

82
 Orbán Gegely: Hétköznapjaink

83
 IIi.
Alma materek

84
 Jáki Sándor Teodóz OSB
emlékezete
C s. Va r g a I s t vá n G y64

Hálaadó szívvel emlékezem Jáki Sándor Teodóz bencés atyára. A Deo

gratias jegyében a régi egyházi temetési szertartást idézem: „Venite, exultemus
Domino, jubilemus Deo, salutari nostro – Gyertek, örvendezzünk az Úrnak, ör-
vendjünk megváltó Istenünknek!”
Határainkon innen és túl, Mária-kegyhelyeken, a kacsikai búcsúban a
csángómagyarok élén, az egri fertálymesterek csíksomlyói zarándoklatának
lelki vezetőjeként, a soproni bencés öregdiákok honismereti zarándoklata-
in, a búcsújáróhellyé vált Futásfalván, példát mutatott, hogy fizikai jelenlé-
tünkkel is erősíteni kell hitünket és a magyarság összetartozását.
Az igazságban megmutatkozó szeretetben hitt: caritas in veritate. Apostoli
buzgósága sokunkat bátorított, hogy merjük megvallani keresztény és nem-
zeti érzéseinket. Az Ora et labora jegyében létmódját is meghatározó tanári,
kórusvezetői, népének-kutatói hivatásához méltó missziót talált. Szolgálata
küldetéssé, szerzetesi identitásának részévé vált.
Nagy áldás érte a csángókat, amikor Jáki Sándor Teodóz apostoluk lett.
1978-tól járt ki a moldvai csángó falvakba. Gyűjtötte ősi, népi vallásos
énekeiket, imádságaikat, fölkarolta a magyar nyelvű szentmiséért folytatott
küzdelmüket. Nélküle szegényebb lett volna a remény, hogy szívünkbe
fogadhassuk legmostohább sorsú nemzettársainkat. Reményt vitt a csángók
földjére, hitet és reményt hozott a Kárpát-kanyaron túlról – Magyarország-
ra. Jókedvéből sugárzott a szeretet. Érezni lehetett: minden jó ügyében vele
van a Jó Isten. Eszményképnek tartotta, szívesen idézte Márton Árontól a
keresztény misztérium lényegét: az Úr Jézus imádkozott azokért, akik őt megfe-
szítették, és ’megfeszíti’ azokat, akik Őt szeretik. Mélységesen tisztelte a tragikus
sorsú papelődöket, a mártírhalált halt csángókutató krónikást: Petrás Incze
Jánost. A megszenvedett jövő reményének tudta a pusztinai Szőcs Magdolna

85
 és a trunki dr. Benedek Márton, orvosból lett csángómagyar pap vértanú
sorsát.
A búcsújáróhelyekre hegyen-völgyön át vezette a csángó keresztaljákat
a bukovinai Kacsikába, az erdélyi Futásfalvára, a zarándokokat Csíksom-
lyóra… Nagyboldogasszonykor minden évben, Nyisztor Ilonkával együtt
vezette a magyar nyelvű szentmiséért imádkozó és énekelő pusztinai „Szent
István Gyermekei Egyesület” keresztalját Kacsikába, a Moldvában engedélye-
zett, egyetlen magyar nyelvű búcsúi szentmisére.
A Jó Isten áldása, a Szűzanya szeretete kísérte missziós útjain. Virrasztó,
őrző lélek volt a strázsán. Szinte tudni sem lehetett, hogy mikor pihen,
mikor alszik. Nemcsak idehaza, de az Őrvidéken, Felvidéken (Zoboralján,
Mátyusföldön), Délvidéken, Erdélyben és Moldvában küldetése volt a hit
és a magyarságtudat erősítése. Áldás tudott lenni az egész magyarság számá-
ra. Vigasztalást, örömet vitt mindenhova: Ő maga volt az ajándék.
A kunszigeti Krisztus-keresés népszokásának előénekese, organizátor
személyisége volt. A felvidéki ostyahordás népszokásáról tanulmányt írt. Ezt
a sokaknak örömet szerző lengyel, magyar és szlovák népszokást szívből
népszerűsítette. Mindenütt népénekeket, népdalokat, Moldvában és
Erdélyben inkább betlehemeseket, a Felvidéken passiókat gyűjtött. A Csán-
gókról, igaz tudósítások című könyve hiteles kordokumentum. Leletértékű a
Bálint Sándor által asszonynépünk igen értékes népi imádságának nevezett
Aranymiatyánk, melynek nagy áhítattal énekelt, moldvai csángó változatát
Teodóz atya Luizikalagorban gyűjtötte, de Klézsén is hallotta, és az össz-
magyarság számára megmentette. (CD-je is megjelent: Jáki Sándor Teodóz
énekel és tanít. Magyar Kultúra Kiadó, Győr, 2004.)
Nagy Gáspár a „szürke fejű öreg bácsót” köszöntő versében példaként
mutatja fel Teodóz Atyát, akit Bíró László püspök jel-embernek nevezett.
Vörösmarty és Arany nyomán a csángók apostolának ajándékozza a „ren-
dületlen szívű vándor” titulust. Küldetést összegez, emberfelmutatást végez:
„Domonkos Pál Péter nyomán / rendületlen szívű vándor / ruganyos léptű és bátor
/ papi ember a javából / családjából épp harmadik / aki Szent Benedek fia / Róla
zeng most e krónika / ősi magyar tagolóban / egyszer nyárban másszor hóban / nagy
lélekkel reményt szállít…”
A három Jáki-testvér közül a 94 esztendős Zénó atya: a jó ember, a helytálló
bencés. Szaniszló atya világhírű, Templeton-díjas: a tudós. Azt vallotta, hogy

86
 az igazság ügye nem népszerűség függvénye. Találóan jellemzi őt kedves
bibliai igehelye: „Mindhalálig küzdj az igazságért, és akkor az Úr, a te Istened
harcolni fog érted.” (Sirák 4:33) Teodóz atya a művész, akit hatalmas, lélekvi-
dámító derűvel áldott meg a Jó Isten. Egy lelki értékekre fogékony papi és
laikus nemzedékért munkálkodott. Kalkuttai Boldog Teréz anya tanítását
váltotta valóra: „A jót, amit teszel, holnap talán elfelejtik: nem számít, tedd a jót!”
Missziós útjain az Úr vezette, akkor is, mikor ezeket az utakat a far-
kasvakságban szenvedők, a verébtávlatban gondolkodók nem érthették.
Hitte: a kardnál erősebb a szeretet, a hit; az imádság a legfőbb egységet
teremtő erő. Szeretettel emlékezett vissza arra, hogy 1954-ben Sopronba
helyezték. Félhivatalosan kántor-káplánként végezte a papi szolgálatot a
bencés templomban. Zongorán folytathatta a rendszeres zenetanulást is.
Mindvégig erős maradt bene a Civitas Fidelissima és a szorgos soproni hívek
iránti fokozott tisztelet.
Ismerte Csokonai álmát: „Vajha (…) a csángó magyar is polgártársunk lenne!”
Azt hirdette, hogy a csángómagyarok igazságát szent ügyük önnön ereje
által, életüket, sorsukat, szenvedésüket láthatóvá tevő imádsággal lehet,
szabad és érdemes érvényre juttatni. Szerette idézni Duma-István András
fohászát: „Ha nem tü Kárpátok / Keté szakagyatok / Münköt Moldovába / Veszni
ne hagyatok”.
Iancu Laura, Ki Istent el nem altatta című, Teodóz atyát köszöntő versében
a csángósorsról vall: „Két jaj között az emberek, / Szélbe szórt hittel is félnek, /
Életük hosszú gyászmenet, / Mégsem magukat siratják, / Gyökeret sem eresztenek, /
Elvarrt nyelven is / álmodnak, / Meddő méhekbe életet, / Hitet s Istent a Nyugatnak.”
Teodóz atya lélekellátója volt és marad sok-sok hívő magyarnak, köztük
e sorok írójának is. Dr. Nádasi Alfonz távozását követően, 15 éven át fogadott
tanítványa, számos útján kísérője, ministránsa, előadásainak közreműködője
lehettem. Közben irodalmi turistából zarándokká váltam. Megtanultam,
hogy a vallásos utazónál mennyivel több a búcsújáró, akinek a legfontosabb
a katarzis, a megtisztulás, a szellemi, lelki, fizikai csodák megtapasztalása, a
fohászok, kérések, fogadalmak teljesülése. (Zarándoklat: Pilgerschaft; búcsú-
járás: Wallfahrt).
A kegyelet már a római jogban mindent felülírt. Amikor Teodóz atya
temetésén a koporsót követő hatalmas gyászmenet elindult a bazilikából,
hullni kezdett a hó. A Mindenek útján már havon lépdeltünk. Pannónia

87
 behavazott Szent Hegye, a Mons Sacer látványa a Toldi estéjének záró képét
idézte: „S elborítá a sírt új havával az ég.”
Teodóz atya tanúságtevő, hitvalló életet élt, úgy temették, mint az Úr
egyszerű bencés szerzetesét. Úgy búcsúztam Tőle, mint a Jó Isten hűséges
szolgájától, korunk leghűségesebb magyarjától. Tudom, az emlékezés fáj-
dalma majd történetté szelídül, hitelét Teodóz atya példája igazolja. Az 1724
óta a Magyar Bencés Rend temetkezőhelyéül szolgáló pannonhalmi Bol-
dogasszony-kápolna kriptájában szívből mondtam: Deo gratias! Χαιρε κύριε
διδάσκαλε. Isten áldjon, Tanár Úr! „Áldjon meg az Isten, mind a két kezével.”

88
 Görömbei András emlékezete
C s. Va r g a I s t vá n G y64

„Segítsd meg, Isten, új lovaddal

A régi hű útra-kelőt…”
(Ady Endre: Új s új lovat.)

A Tisza mellől Győrbe – majd Debrecenbe.

Görömbei András irodalomtudós, Kossuth-díjas, akadé-
mikus, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, 1945.
február 5-én született, a Tisza mellett (Debrecentől 57,
Miskolctól 49, Nyíregyházától 51 km-re lévő) Polgáron – az
egyetlen katolikus hajdúvárosban. Szívszorító, lélegzetfojtó
hír a megváltoztathatatlan tényről: életének 69. évében, 2013.
június 30-án érte a halál. Halála a magyarságtudomány nagy
vesztesége. (Július 16-án, a Farkasréti-temetőben Korzenszky
Richárd, tihanyi perjel végezte a gyászszertartást.)

Görömbei édesapja 1956-os tevékenysége miatt börtönbüntetést szenve-

dett. Fiát nem vették fel világi gimnáziumba, ezért került a győri Czuczor
Gergely Bencés Gimnáziumba, ahol 1963-ban, az amnesztia évében érett-
ségizett. Kivételes tehetségének és szorgalmának bizonyítéka, hogy ’rossz’
káderlapja ellenére, első jelentkezésre felvételt nyert a debreceni Kossuth
Tudományegyetem (KLTE) Bölcsészettudományi Karának magyar–orosz
szakára. (Az ökumené Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát, Ravasz
László református és Ordass Lajos evangélikus püspök által létrehozott
hídján és útján jutott el Debrecenbe.)
1968-ban, az alapszigorlat után, az orosz szakot leadva, egyszakos magya-
rosként szerezte első, középiskolai tanári diplomáját. A hajdúböszörményi
Bocskai István Gimnázium tanára lett. (Ott, ahova diáknak nem vették fel.)
1970-ben elvégezte a német szakot is, és ugyanebben az évben megvédte

89
 egyetemi doktori disszertációját is. A KLTE Modern Magyar Irodalom
Tanszékén kapott tanársegédi állást. Czine Mihály aspiránsaként, 1977-
ben védte meg kandidátusi értekezését, amelynek témája a csehszlovákiai
magyar irodalom volt. 1981-től docensként oktatott a Debreceni Egyetem
Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetében. Akadémiai
doktori disszertációját (1991) Nagy László költészetéről írta.
Alkotópályája igen küzdelmes, mégis kivételes sikersorozat. 1992-ben
kinevezték egyetemi tanárnak és a tanszék vezetésével is megbízták. 1993-
ban megválasztották az egyetem oktatási rektorhelyettesévé, 1995-ben pe-
dig az egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézetének
igazgatójává nevezték ki. Ezt a tisztségét 2003-ig töltötte be. 1989 és 1992
között a helsinki, 1996 és 1997 között pedig a bécsi egyetem meghívására
vendégprofesszorként tanított. 1998 és 2001 között Széchenyi professzori
ösztöndíjjal, 2005-ben Szilárd Leó professzori ösztöndíjjal kutatott. A
Debreceni Egyetemen 20. századi magyar irodalomtörténetet, illetve iro-
dalomelméletet oktatott.
Számos testület és egyesület elnöke, vezetőségi tagja volt. Alelnöke volt
a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaságnak, tagja az MTA Doktori
Tanácsának, az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottságának, az MTA
Irodalomtudományi Bizottságának, az MTA Határontúli Magyar Tudomá-
nyosság Elnöki Bizottságának. 1992 óta a Hitel című folyóirat főszerkesz-
tő-helyettese. 1992-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. Az MTA
Debreceni Akadémiai Bizottságának, illetve 1998-ban az MTA Irodalom-
tudományi Bizottságának lett tagja. 2001-ben az MTA levelező, 2010-ben
pedig rendes tagjává választották. A Magyar Tudományosság Külföldön
Elnöki Bizottság elnökeként, a Nemzetközi Magyar Filológia Társaság
alelnökeként is fontos tevékenységet folytatott.
Legfontosabb kutatási területei: az összehasonlító irodalomtudomány
és a népi írók, valamint a népi irodalom és az arra épülő mozgalom. A
népi írókkal kapcsolatban az általános publikációkon túl könyvet írt Sin-
ka Istvánról, Nagy Lászlóról, Sütő Andrásról, Csoóri Sándorról és Nagy
Gáspárról. Jelentősek a határon túli magyar irodalom feldolgozásában elért
eredményei. Elsőként dolgozta fel a csehszlovákiai és a romániai magyar
irodalom történetét, kísérletet tett a magyar irodalom egységes rendsze-
rének kialakítására. A romániai magyar irodalmat kutatva külön könyvet

90
 írt Sütő Andrásról. (Munkásságát számos kiváló tanítvány, például Bertha
Zoltán, Jánosi Zoltán és sokan mások eredményesen folytatja.)
Főbb munkái: Sinka István (1977); A csehszlovákiai magyar irodalom
1945–1980 (1982); A hetvenes évek romániai magyar irodalma I–II. (Bertha
Zoltánnal együtt, 1983); Napjaink nemzetiségi magyar irodalmai (1984);
Sütő András (1986); „Ki viszi át a…?” (1986); Nagy László költészete (1992,
2005); Napjaink kisebbségi magyar irodalma (1993); Kérdések és válaszok
17 interjú a hetvenes évekből (1994); Krónika – töredék. Nagy László nap-
lója (1994); A szavak értelme (1996); Kisebbségi magyar irodalmak (1997);
Létértelmezések (1999); Nemzetiségi magyar irodalmak az ezredvégen
(szerk., 2000); In honorem Tamás Attila (2000); Csoóri Sándor (2003);
Irodalom és nemzeti önismeret (2003); Csak az igazat (Tanulmányok Il�-
lyés Gyula születésének centenáriumán, 2003);Nagy Gáspár (2004, 2009);
Azonosságtudat, nemzet, irodalom (2008); Sors és alkalom – Válogatott
beszédek és vallomások (2008); Irodalom, nemzet, harmadik út (2012).
Kitűntetései: Alföld-díj (1985); József Attila-díj (1987); Csokonai-díj
(1988); Tamási Áron-díj (1997); Kossuth-díj (2000); Tiszatáj-díj (2000);
Arany János-díj (2004); Szilárd Leó-díj (2005); Czine Mihály-díj (2005);
Hídverő díj (2005); Deák Ferenc kutatási díj (2009, Pro Renovanda Cultura
Hungariae Alapítvány); Magyar Örökség-díj (2013)

Diákkori emlékek
Illő és igazságos, hogy külön is szóljunk Görömbei András bencés
kötődéséről, szellemi-szakmai örökségéről. 1960 szeptemberében a győri
Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban ismertem meg. Három éven
át iskolatársa és az internátusban lakótársa voltam. Gimnáziumi bencés
tanáraink elsődlegesen szellemi-lelki közösségben gondolkodtak. Diákott-
honban laktunk, tanári felügyelet alatt éltünk, de egy kicsit a rektor úr és
prefektusaink, tanáraink, a bencés atyák társaságában is. Az Ora et labora
és a Pax et gaudium jegyében tanultunk. Diáksapkánkon a PAX jelszót
hordtuk…
Bencés tanárairól mindig hálás szeretettel beszélt és írt. Kemény Dózsa
rektor úrhoz járt kiscsoportos különórára, németre és angol nyelvre… – a
gimnáziumi orosz és latin nyelv tanulása mellett. A legtöbbet Bánhegyi Jób
bácsinak és Nádasi Alfonz tanár úrnak köszönhetett. Értékszemléletüket

91
 elfogadva vallotta: csak a szellem teljesítmény adhat méltóságot, a „kimű-
velt emberfő” jelentheti a legnagyobb rangot.
Mogyoróhéjban felidézek egy internátusi diáktörténetet. Az 1962/63-as
tanévben Görömbei András az internátusban főduktor volt. Emlékszem, a
betonnak csúfolt, valóban ízetlen borsófőzelék miatt egyszer sztrájkoltunk.
A főduktor az ebédlőben Kemény Dózsa rektor mellett ült az ebédlőasztal-
nál. A rektor udvariasan kínálta a mellette legközelebb ülő Görömbei And-
rást, hogy vegyen a közös nagytálból, de ő udvariasan visszakínálta a rektor
urat. A kölcsönös kínálgatás csak időhúzás volt. A főduktor a diáktársaival
tartott, nem vett a borsófőzelékből, hiába dicsérte a rektor annak vitamin-
dús voltát. Végül éhesen távoztunk az ebédlőből. Sikeres volt a diáksztrájk,
mert a történtek után jobb és ízesebb kosztot kaptunk.

Jób bácsi
Bánhegyi Jób – Barsi Balázs kifejezésével szólva: stílusos ember volt,
fejedelmi habitussal testesítette meg a bencés tanáreszményt. Alapkövetel-
ménynek a rendezett beszédet tartotta. Valami rendíthetetlen bizonyosság
érződött benne. Egész lényéből sugárzott, hogy a kegyelem folytonossá-
gában él. Csodáltuk ragyogó intellektusát, stílusának eleganciáját. Szerette
franciául idézni és értelmezni Buffon híres definícióját: „A stílus maga az
ember”. Buffon megállapítása: „Le style c’ est l’homme même”.
Görömbei András Jób bácsi című írásában állított emléket bencés
magyartanárának. Bánhegyi Jób nagyszerű nevelő volt, diákjaival sosem
éreztette hatalmas tudásbeli fölényét. Meggyőzően tudott szólni költőink,
íróink helytállásáról, a magyar literatúrának a kor kihívásaira adott válasza-
iról. Czuczor Gergelyről imponáló átéléssel beszélt: „1849-ben nem me-
nekült el Windischgrätz elől, mire az vasra verette és haditörvényszék elé
állíttatta. Bilincsben eltöltendő hatesztendei várfogságra ítélték, de Görgey
csapatai kiszabadították. Sorsát azonban nem kerülhette el. (...) Haynau
megvasalva Kufsteinbe vitette. Barátai, a többi között Toldy Ferenc, hiába
követtek el mindent kiszabadításáért. Czuczor azután talpig vasban folytatta
a nagyszótár szerkesztését.”
1945 után aktív közéleti, irodalomtörténészi, kritikusi tevékenysége
megszakadt. A rárakott „méltóságoktól” zokszó nélkül vált meg. Bölcs
belátással cserélte fel a házfőnökséget tanári munkára, amikor egyházi és

92
 közéleti stallumokból, pódiumokról gimnáziumi katedrára szorult. Ezután
már teljesen szerzetesi és tanári hívatásának élt, valóban „nem középiskolás
fokon” tanított. Illés Béla és Zalka Máté helyett Illyés Gyulát tanította. Fele-
melt mutatóujjal figyelmeztetett bennünket: „A fejét veszem annak, aki a két
nevet összekeveri!”
Szerette, diákjaitól is megkövetelte a fogalmi tisztázást. A „mi a tudo-
mány?” kérdésre adott válasza: „A tudomány igazolt, bizonyított ismeretek
rendszere”. Figyelmeztetett bennünket: tudományosnak csak az igazolható,
bizonyítható ismereteket fogadjuk el. A Mi az irodalomtudomány? kérdés-
re adott felelet: „Az irodalomra vonatkozó igazolt, bizonyított ismeretek
rendszere”. Tömör, frappáns meghatározásai tovább élnek tanítványaiban,
felismerhetők írásaikban: „A művészet a valóság elemeiből a valóság fölé
emelt világ”; „A világnézet: állásfoglalás a létrenddel és az értékek rendjével
szemben”. A fasizmus definíciója a pártállam idején: „diktatúra egy pártrend-
szerrel”. (Az idő őt igazolta.)
Egy felejthetetlen tanórán Jób bácsi a tankönyvben szereplő Illés Béla
helyett Illyés Gyulának a Puszták népét és a Három öreg című remekét
elemezte. Illyés az értelmiség társadalmi felelősségtudatát, hívatását tuda-
tosította: erkölcsi kötelesség köt bennünket azokhoz, akiktől és akik közül
származunk. Fokozott a felelősségük azoknak, akiket életük szerencséje ma-
gasra emelt. Tőle hallhattunk először Németh Lászlóról, kivételes szellemi
teljesítményének nevezte a Tanú-vállalkozást.
Görömbei András lényeglátóan értékelte Bánhegyi Jób jelentőségét: „Ne-
gyedszázados főiskolai tanársággal a háta mögött, komoly szakmai elismerések
birtokában (...) gimnáziumban tanított (...) irodalmat és művészettörténetet
főiskolákon, egyetemeken is kiemelkedőnek minősíthető színvonalon.
Felejthetetlen az, hogy a művészet bonyolult dolgairól milyen tökéletes
világossággal, milyen érzékelhető tárgyszerűséggel beszélt. Órái előadások
voltak, elemzéseivel úgy világította át a műveket, úgy ragadta meg az író
jellegzetes látásmódját, hogy bennünk az olvasmányélmény a létértelmezés
távlatait kapta.”

Alfonz tanár úr
Nádasi Alfonz tanár úr, az etikumra épített minőségeszmény jegyében, a
bennünk lévő szellemi „növéstervet” igyekezett kibontakoztatni. Görömbei

93
 – a hajdani bencés gimnazista, majd debreceni diák, egyetemi oktató 1975-
ben a debreceni vasútállomáson fogadta Nádasi Alfonz atyát, és kísérte
a Kossuth Lajos Tudományegyetemre. Alfonz tanár úr harminc éven át
Kodály Zoltán munkatársa és lelkiatyja volt. A háborút, fogságot megjárt
bencés 66 éves korában védte meg Aurelius Augustinus zenei műveltsége.
A kérdés filológiai megközelítése című egyetemi doktori disszertációját
a debreceni egyetemen, a Borzsák István által vezetett klasszika-filológia
tanszéken.
Egy Nádasi Alfonzra emlékező levélből idézem Görömbei András sorait:
„Gyakran idézzük azt a mondást, hogy tévedni emberi dolog. Számomra
Alfonz atya az a tanár volt, aki ezzel az engedékenységgel szembeszegülve
arra próbált ránevelni bennünket, hogy nem tévedni is emberi dolog, sőt,
az igazán az emberi.
Sok kedves bencés tanárom emlékét őrzöm. Ma is hálával gondolok rá-
juk: ők szerettették meg velem az irodalmat és ők tanítottak meg keményen
dolgozni. Az előbbiben Jób bácsi volt a mesterem, az utóbbiban Alfonz
atya volt rám legnagyobb hatással. Azok közül a tanárok közül való volt,
akiknek az érdemei később világosodnak meg a tanítványok előtt. Óriási
műveltségét naponta tapasztalhattuk, de legtöbbünk számára akkor elsősor-
ban a szigorú, rettegett tanár volt ő. Gyűlölte a renyheséget, rendetlenséget,
nem tűrte a hitvány munkát. Azzal becsült meg bennünket, hogy legjobb
képességeinket, legjobb emberi lehetőségeinket kérte rajtunk számon. Tőle
tanulhattuk meg, hogy nagyon sokszor kell ahhoz ismételni az anyagot,
hogy biztosan tudjuk.
Egy délután a rendház kertjében sétálva tanultam, ismételgettem csen-
desen az orosz szavakat. Alfonz atya – breviáriummal a kezében – ott is
gyorsan rótta a köröket. Még alig haladt el mellettem, s egyszer csak a hátam
mögött kiáltott föl: »Hangsúly, fiam!«
Igen, a hangsúlyt még a kertben sem volt szabad eltéveszteni. És ma
már tudom: a hangsúlyt sehol sem szabad eltéveszteni. Engem is sokszor
kitűntetett azzal, hogy amikor huzamos ideig hibátlanul szerepeltem az
órán, elküldött az állomásra vonatjegyért. (Gyakran utazott abban az időben
Budapestre »Kodály tanár úrhoz«.) De ha csak egy szót is eltévesztettem a
feleletben, vagy a röpdolgozatban, hetekig nem engem küldött. Azt ki kel-
lett érdemelni. Később, amikor egyetemistaként, majd egyetemi oktatóként

94
 meglátogattam, egy minden iránt érdeklődő, nagyon kedves, közvetlen
emberrel találkozhattam. Szigorúsága derűvé, mosollyá változott.”

Őrzők a strázsán…
Nagy Gáspár Láthatatlan kőre vésem című, Kannás Lajosnak ajánlott
verséből idézem: „tudva, hogy bár szavaimnak nem lesz táboruk / de fájó
árulások és zajló testvérháborúk / heveny idején kell kimondanom: cáfolha-
tatlanul / csak a hősöknek és mártíroknak van igazuk!” Ady „Akarom: Tisztán
lássatok!” parancsát folytatva üzente Nagy Gáspár: „míg a szem él látni kell
fele-Barátaim!...”
Görömbei András, a XX. és XXI. században, Európa és a magyarság
lét-nemlét állapotában, a ketté, majd számos kánonra és számtalan táborra
szakadt magyar irodalomban a debreceni irodalomtudós-iskola nemzedéke-
ket nevelő, Kossuth-díjas, akadémikus professzora volt. Julien Benda, Babits
Mihály, Németh László, Nagy László és Sütő András szellemében hitte, ér-
telmezte és képviselte az írástudók felelősségét, a magyar értelmiség hivatását.
Ady nyomán útmutatását követve vallotta: „A magyarság szükség és érték az
emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára. Tragikusnak látta
a magyarság jövőjét, mégis hitet tett a hazaszeretet mellett: „Mit tagadjam?
– siratom és szeretem. / Mit tagadjam? – talán ez az igazi / S ez is oktalan, de
legszebb szerelem.”
A „Mennyi munka maradt végezetlen” fájó szomorúságával búcsúzom a
tanár- és kutatónemzedékeket nevelő tudós professzortól, aki nemzeti sors-
kérdéseink, irodalmunk feladataiból egyedülálló eredményességgel vette ki
részét. Ady intelmével fohászkodom: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az
Élet él és élni akar, (…) Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az ál-
lat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember
Szépbe-szőtt hitét S akik még vagytok, őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a
strázsán.”
Nagy Gáspár Litániás ének című versének záró sorait idézem: „Göröm-
bei András: / neve tiszta zengés / hatvan év szelídség / szüntelen virrasztás /
másokért lemondás / példával tanítás / megértő figyelem / sistergő türelem
/ ritka önfegyelem / közöttünk kegyelem.”
Requiem aeternam dona ei, Domine! Isten végtelen kegyelmében és
örök szeretetében legyen része!

95
 Bencés Diákok Kalauza
A Katolikus bencés diákok egyesülete1
1933

K e m e n e s I ll é s O S B

A z aranyos, jókedvű, s bús-szomorú diákévekre való visszaemlékezés

több volt bencés diákot arra késztetett, hogy néhai dr. Bárdos Remig
pannonhalmi főapáttól kérjék, tegye lehetővé, hogy a volt bencés diákok
egyesületbe tömörüljenek. Ez akkor történt, amikor a forradalmak hullámai
lecsitultak s a szomorú trianoni „béke” az élni akaró magyarságot arra ösz-
tökélte, hogy ne csak hirdesse, hanem valósítsa is meg a magyar összefogást,
s kiaknázza az összefogásban rejlő erőket.
Saly Árpád ny. min. osztálytanácsos és Simon Károly, budapesti leány-
gimnáziumi igazgató, volt győri diákok, voltak kezdeményezői és mozgatói
a bencés diákok egyesülésének. Sok tanácskozás folyt e kérdésben. Min-
denki megegyezett abban, hogy a szép gondolatot meg kell valósítani, csak
a részleteket kellett pontosabban kidolgozni. E megbeszélések lelke a jó
néhai főapát volt, akinek munkatársai dr. Strommer Viktorin, dr. Kemenes
Illés, és Budapesten Kádár Titusz voltak.
Az 1923. év tavaszán az előkészítő bizottság minden olyan bencés
diáknak, akinek csak tudta címét, felszólítást küldött, a két legelőkelőbb
volt bencés diáknak, József kir. hercegnek és néhai dr. Csernoch János
hercegprímásnak aláírásával, melyben csatlakozásra szólították a volt bencés
diákokat.
A híradás oly lelkes fogadtatásra talált, hogy 1923 júniusában megtart-
ható volt Győrött az alakuló közgyűlés, amelyet egy másik követett 1923
őszén Budapesten. Az elsőre az ország minden részéből jöttek öreg diákok,

1  Jelen írás „A bencés diák kalauza” című, a Pannonhalmi Szemle gondozásában 1933-
ban megjelent cikk (96-100. oldal) rövidített és nyelvileg némileg korszerűsített változata.

96
 a másodikon inkább budapestiek jelentek meg, élükön néhai dr. Vass József
miniszterrel, s néhai Rákosi Jenővel, a volt soproni diákkal.
A katolikus bencés diákok egyesülete a megalakulás után elkezdte mű-
ködését Pannonhalma és Budapest központtal s annyi osztállyal, ahány
gimnáziuma van a csonka hazában a bencés rendnek.
A volt bencés diákok egyesületének az a célja, hogy összekösse a volt
diákokat a mai diákokkal s ezeknek támogatásával, még pedig erkölcsi és
anyagi támogatásával munkálkodjék a jobb magyar jövőn. A volt diákoknak
a nevelését bizonyos értelemben tovább folytatja, a múlt tapasztalatait pedig
kamatoztatja a jelen és a jövő számára. A nevelő intézetnek, az alma ma-
ternek kultuszával közelebb hozza a volt diákok különböző évfolyamait s
valamennyiüket összefogja nevelő és oktató rendjüknek tisztelete, szeretete
s az iránta érzett hála.
Az említett cél megvalósítása következtében közelebb hozza egymáshoz
elsősorban az egy, másodsorban a különböző bencés iskolákba járt, de egy
helyen lakó volt diákokat. A gyűléseken kívül ezt szolgálják az immár rend-
szeressé vált havi összejövetelek, ahol gondtalan vidámságban emlékeznek a
régi s boldog diákévekről. Ezen összejöveteleken egymásnak jogos érdekeit
is szolgálják a volt diákok s keresnek és kapnak támogatást diáktársaiktól.
Célja továbbá az egyesülésnek a mai tanuló nemzedék, akár középiskolás,
akár már a főiskolán tanul, erkölcsi és anyagi támogatása, amivel a jobb ma-
gyar jövő kiépítésén fáradoznak s gyakorolják a volt diákok az evangélium
szellemét.
Az egyesület e céljának megvalósításán azzal dolgozik, hogy évenként
lelkigyakorlatot tart a volt diákok számára. Minden iskola meghívja az is-
kola ünnepségeire a helyben lakó volt diákokat, akik évenként gyászmisét
hallgatnak a volt társaikért.
Az anyagi támogatásnak forrásai a tagsági díjak s az esetleges adományok,
amelyeket kamatmentes kölcsönként adnak a főiskolás hallgatóknak egyete-
mi tanulmányaik alatt azzal, hogy álláshoz jutva azt visszafizessék, s lehetővé
tegyék a főiskolásoknak további támogatását. Munkaalkalmak teremtésével is
igyekszik a főiskolás és középiskolás diákokon segíteni. E téren házi tanítókul
(instructor) való ajánlással van módjában az intézetnek segítenie.
Az egyesületnek két központja van: Pannonhalma és Budapest. Annyi
osztállyal működik, ahány helyen bencés gimnázium van. Az osztályok

97
 főiskolás diákjaiknak támogatását elsősorban a budapesti osztály útján gya-
korolják, mert a legtöbb volt középiskolás diák a fővárosi egyetemeket és
főiskolákat keresi fel.
Az egyesület szervezete a következő:
Elnök: a mindenkori pannonhalmi főapát; jelenleg Kelemen Krizosz-
tom, főapáti koadjutor úr. Helyettese Dr. Sárközy Pál perjel.
Alelnökök: Dr. Térffy Dezső, Gróf Khuen-Héderváry Károly.
Központi ügyvezető igazgató: a pannonhalmi főiskola igazgatója.
Főtitkár: Dr. Bánhegyi Jób
Pénztárnok: Dr. Mihályi Ernő.
Az egyesületbe felvételért vagy annak az iskolának az igazgatójánál kell
jelentkezni, ahol az illető lakik, vagy pedig ahol iskolába járt. Az egyesü-
let tagja az is lehet, aki csak egy évet is járt bencés iskolákban, tehát nem
szükséges az, hogy ott tett légyen érettségit. Azt sem zárja ki az egyesület,
hogy valaki más, hasonló egyesületnek legyen tagja, ha tanulmányait más
iskolában is végezte.
Az egyesület közgyűlését minden évben az őszi katolikus nagygyűléssel
kapcsolatosan tartja meg Budapesten, ahol az egész országnak volt bencés
diákjai találkoznak. Az egyetemi városokban a Bencés Diák Egyesületnek
megvannak Főiskolás Csoportjai, melyek a főiskolára kerülő bencés diáko-
kat nagy szeretettel várják és mindenben szolgálatukra vannak és útmutatást
adnak. Minden bencés diák keresse fel ezen csoportot, melynek magától
értetőleg ő is tagja. Hiszen ebben a Főiskolás Csoportban nincsen tagsági
díj, hanem csak a Rendhez való ragaszkodás az összekötő kapocs. Így
Budapesten a Főiskolás Csoport a Bencés Reálgimnáziumban van: VIII.
kerületben a Baross utca 62. szám alatt. Ünnep- és vasárnap a fél 10 órai
szentmise után olvasó- és társalgóterem áll rendelkezésükre. Az egyes
gimnáziumok csoportjai önállóan működnek. A központi tanácsba két-két
delegátust küldenek ki.
Pécsett: Dr. Klemm Antal OSB, egyetemi tanár lesz szíves foglalkozni
velük. Szegeden: Dr. Várkonyi Hildebrand OSB, egyetemi tanár. Sop-
ronban: Sziklai Jenő bencés igazgató. Debrecenben: Dr. Hanzély Lajos s.
tanfelügyelő, volt bencés diák. (Katolikus plébánia.)

98
 Fejezetek az esztergomi
bencés gimnázium XIX. századi
történetéből
Szal ai Bél a Ph58

Prológus

E sztergomban a XVIII. század végén telepedett a Pozsonyból érkezett

Feigler Ferenc prímási főépítész. Jómaga vagy negyven évig, népes
számú leszármazottja több mint száz évig tartozott Esztergom megbecsült
polgárcsaládjai közé. A XIX. században a Feigler család négy nemzedékből
valamennyi Feigler fiú, összesen 14 volt az esztergomi bencés gimnázium
jobb-rosszabb tanulója. Ebben az írásban párhuzamosan mutatjuk be a
bencés gimnázium és Feigler fiúk gimnáziumi éveinek történetét.

Az esztergomi gimnázium, az első gimnazista Feiglerek

Feigler Ferenc mindhárom fiát gimnáziumban taníttatta tovább. Ez nem je-
lentett különösebb nehézséget, hiszen Esztergomban volt gimnázium, alig
két-háromszáz méterre Feigler Ferenc Buda utcai házától.
Esztergom első gimnáziumát Széchenyi György esztergomi érsek 50
ezer forintos alapítványából a jezsuiták állították fel a Vizivárosban, a mai
Prímási palota helyén álló épületükben. Működéséről 1697-től kezdve
tudunk. A jezsuita rend feloszlatásakor, 1773-ban Mária Terézia a gimnázi-
umot az Esztergomban lévő ferences szerzetesekre bízta. A Város a feren-
cesekkel közösen kiharcolta, hogy a gimnázium átkerüljön a királyi városba,
ahonnan a diákok többsége volt, és ahol ferencesek éltek kolostorukban.

99
 A gimnázium ma is álló épülete1 a Városháza és a Megyeháza között 1779
novemberében készült el. Az új épület a kor iskolai és egészségügyi követel-
ményeinek teljesen megfelelt. Mind az öt osztály külön 4 és fél öl hosszú és
3 és fél öl széles, 3 nagy ablakkal bíró, világos, utcára néző tantermet kapott,
új padokkal felszerelve. Pedig ez az építés még II. József-nek az iskolaépü-
letekről szóló rendelkezése előtt történt, mely 1789-ben látott napvilágot.
A költségeket a Kincstár Tanulmányi Alapja állta, ám az elkészült épület
tulajdonjoga a teljes jövőbeni fenntartási kötelezettséggel a Városhoz került.
Az új épületben a Ratio Educationis2 előírásainak megfelelő három
grammatikai és két humanitas osztályból álló úgynevezett „nagygimnázi-
um” működött. A csak három grammatikai osztályos gimnáziumokat kis
gimnáziumoknak, vagy latin (deák) iskolának nevezték. Az 1790-es évektől
a ferences tanárok helyett egyre több világi tanár tanított, az évtized közepé-
től már csak a hitoktató volt ferences. A gimnázium igazgatója előbb Ádany
András majd Andaházy József egykori jezsuita volt. A II. Ratio3 rendelke-
zéseinek megfelelően 1806-tól a gimnáziumot egy további grammatikai
osztállyal kellett kiegészíteni, ami lényegében a korábbi elemi iskola III.
osztályának a gimnáziumi oktatás keretébe történő átemelését jelentette. A
gimnáziumban szükségessé váló hatodik tantermet a korábbi közös iskolai
célokra szolgáló auditóriumból alakították ki.
Időközben I. Ferenc az 1802-ben visszaállított Szent Benedek-rendre
bízta az esztergomi gimnáziumot. A helyreállítás után sok gonddal, köztük
létszámhiánnyal küszködő bencés szerzetesrend azonban csak pár év eltel-
tével volt képes a gimnázium átvételére.4 Az első négy bencés tanár még
a korábbi igazgató, Andaházy József vezetése alatt kezdett Esztergomban
tanítani 1808-ban. A gimnázium teljes átvételére 1809. december 11-én
került sor. A bencések szerződést kötöttek a Várossal, hogy a gimnázium

1  A gimnázium alapkőletétele alkalmából Ádany András igazgató Ode ad primum

lapidem címmel írt verse 1779-ben Budán nyomtatásban is megjelent.
2  Mária Terézia által 1777-ben kibocsátott első magyar népoktatási törvény
3  I. Ferenc Ratio publicae… című, 1806-ban életbe lépett, a köznyelvben II. Ratio-nak
nevezett új közoktatási rendelete.
4  A bencések gimnázium átvételével kapcsolatos Esztergom városi iratok (Eszkvti.
808.2.119, 808.2.126 és 808.2.139) a Komárom-Esztergom megyei Önkormányzati
Levéltárban ma már nem találhatók meg.

100
 épületének mindenkori, szükségessé váló átalakítását és annak a tanításhoz
nélkülözhetetlen felszereltségét a Város biztosítja.
Még Mária Terézia közoktatási rendelete írta elő, hogy a gimnáziumok
kötelesek minden tanév végén a tanulók tanulmányi eredményeit rangsor
formájában közreadni. A latinul kezdőszavukról Classificationak, magyarul
értesítőnek nevezett, kezdetben egylapos, később füzetszerű kiadványokat
azonban nem mindegyik gimnázium jelentette meg, így például az eszter-
gomi ferences, majd városi gimnázium sem. A II. Ratio még erősebben
követelte meg az értesítők kiadását. Ennek a bencések már a gimnázium
első évében eleget tettek, és már az 1809. évi tanévről ismert az első bencés
gimnáziumi értesítő.5
A gimnázium elhúzódó átvételét azonban nem csak a feladatra alkalmas
bencés tanárok hiánya okozta. Legalább ekkora gondot jelentett a megfelelő
lakóhely biztosítása az Esztergomban letelepedő bencés tanárok közössége
részére. Többféle lehetőség közül végül a gimnázium épületével szembeni,
egykori pálos rendház bizonyult megoldásnak. A Város a tulajdonában
lévő, akkor katonai kórházként szolgáló épületet eladta 25000 forintért a
Helytartótanácsnak, amely azt átadta a bencéseknek. A ház azonban jelentős
átépítés nélkül nem volt alkalmas a tanárok elhelyezésére, amelynek költ-
ségei a Szent Benedek-rendet terhelték. Az épület kiürítése, alapos meg-
tisztítása és az alapvető átalakítások után a bencések 1810 augusztusában
költöztek be új rezidenciájukba, addig a tanárok magánszállásokon laktak.
Ám az igényeknek megfelelő teljes átalakítás még évekig elhúzódott, és

A bencés
gimnázium
tornyos épülete a
Vármegyeháza
és a Városháza
között 1856-ban
5  Az értesítő egyetlen ismert példánya Juventus regii gymnasii Strigoniensis e studiis et
moribus secundi semestris in classes relata anno MDCCCIX. Esztergomi Főszékesegyházi
Könyvtár CLE Kvt( 1/ 0)

101
 valójában csak a rendház kápolnájának megépítésével, 1830-ban fejeződött
be. A korábbi pálos ház átépítési munkáit részben Feigler Ferenc végezte.
A Helytartótanács - noha a gimnázium átvételének királyi feltételei között
szerepelt - templomot nem tudott adni a bencéseknek, de közbenjárására
megegyezés született, hogy a közeli ferences Szent Anna templomot egy-
aránt használhatták misézésre, és a gimnázium tanulóinak hitéleti céljaira.
A gimnáziumban (és a többi iskolában is) a tanév mindig november
elsején kezdődött, és a következő év augusztusa végéig tartott. A csütörtök
hagyományosan szabadnap volt, és nem volt tanítás kedden délután sem.
A többi napokon délelőtt és délután is volt tanítás, megszakítva egy jókora
ebédidővel. A délelőtti és délutáni órák időbeosztása változott a nyári és téli
időszakban, alkalmazkodva a világos napszakokhoz.
A gimnázium oktatásában a II. Ratio előírásának megfelelően a korábbi-
nál jóval nagyobb szerepet kapott a magyar nyelv, a latin és német nyelven
kívül minden tárgyat magyarul tanítottak. A latin és német nyelv mellett
a grammatikai osztályokban számtant-mértant, alapvető természetrajzi
ismereteket (növény-, állat- és ásványtan), Magyarország történetét, föld-
rajzát és a világtörténelem alapismereteit oktatták. A grammatikai osztályok
osztálytanáros rendben működtek, vagyis az egyes osztályokban minden
tárgyat ugyanaz a tanár tanította. A gimnázium felső tagozatát jelentő két
humanitas osztályban előbb a szónoklattan (neve is retorica osztály, Hu-
manitas anno primo), majd a költészettan (neve poetica osztály, Humanitas
anno secundo) mellett, ami valójában a görög-római klasszikusok műve-
inek oktatása volt, a korábban is előfordult tantárgyak kibővített anyagát
tanulták a diákok. Így a természettan bizonyos egészségügyi ismeretekkel,
a számtan pedig mechanikával bővült. A Humanitas két osztályában „a régi
rómaiak erkölcsei és szokásai” elnevezésű tantárgy mellett logikai, sőt jogi
alapismeretek is szerepeltek a tananyagban. A korábban kötelező görög
nyelvtanítást a II. Ratio eltörölte. Természetesen minden osztályban folyt
az egymásra épülő, egyre magasabb szintű hitoktatás is. A diákok minden
nap közös szentmisén vettek részt a Szent Anna templomban.
A XVIII. század óta a jezsuita és piarista gimnáziumok honosították meg
az iskolai színjátszást, amelyeken a diákok első sorban erkölcsnevelő célzatú
színdarabokat adtak elő. Ez a hagyomány Esztergomban a bencéseknél is
tovább élt, és ezeknek pár nyoma is fennmaradt. 1829. augusztus végén,

102
 közvetlenül a tanév vége előtt, a gimnáziumot elhagyó hatodik osztályosok
A megcsalatott fösvénység című „mulatságos vígjátékot” adták elő. Az előadás-
nak a színlapját is kinyomtatták…6
A bencés gimnáziumban nem volt külön énekoktatás. A gimnázium
vezetése azonban gondot fordított arra, hogy a diákság az egyházi énekeket,
köztük latin nyelvűeket is, gyakorlottan énekelje. Ezért azokat az énekeket,
amelyeket a diákok a napi szentmise hallgatás során a ferencesek Szent Anna
templomában orgonakísérettel énekeltek, egy-egy zeneértő bencés tanár
vezetésével külön is gyakorolták. Van arra is adat, hogy a bencés gimnázium
korai időszakában, az 1810-es években az énekek betanításába és gyakor-
lásába a város kántora, Rantzmajer
Leopold is besegített.7
A gimnáziumban a diákoknak
tandíjat nem kellett fizetni, de a
fűtés, a takarítás és az értesítő ki-
nyomtatásához való hozzájárulás cí-
mén kisebb összeget kértek, aminek
familiatio volt a neve. A familiatio
összege 2-3 forintra rúgott évenként,
ám a szegényebb sorsú diákoknak
ezt elengedték.
A bencés gimnázium első igaz-
gatója Felix Wolfgang volt. A tanári
karban kezdetben csak Szeder Fábi-
án volt felszentelt (presbyter) bencés
szerzetes. A többi tanár, mutatva a
bencések tanár hiányát, Dér Engel-
bert, Orray Kajetán, Spilák Reginald
és Dulnics Norbert még csak bencés

6  Pifkó Péter A katolikus egyház szerepe Esztergom társadalmi- és társas életében a 19.
század folyamán LIMES folyóirat Tatabánya 2001. 1-2 k
7  Vojnits Döme: Az esztergomi káptalan iskola és gymnasium története. 1-3. köt.
Esztergom, 1897. 243 o.

103
 növendék (klerikus) volt. Ebben az évben a hittant is még ferences szerze-
tes, Tóth Szilván tanította.
Feigler Ferenc prímási építésznek három fia járt a bencés gimnáziumba.
Legidősebb fia, János 1807-ben már a hatosztályos, de még nem a bencések
kezén lévő városi gimnáziumban kezdte el tanulmányait. Feigler János 1812-
ben fejezte be a gimnázium hatodik osztályát. Nem lehetett különösebben
jó tanuló. A gimnázium 1810. évi értesítőjében, mint a IV. Grammatikai
osztály tanulójának osztályzat Classis II., vagyis „gyengébb” osztályzattal
szerepel (a gimnázium osztályozási rendje azonos volt az elemi iskoláké-
val). Hasonló teljesítménnyel rukkolt elő iskolatársa, a Petőfi vers nyomán
elhíresült Pató Pál úr is. Ugyanebben az értesítőben szerepel, valamivel
jobb tanulóként Rimely János, a Mihály szerzetesi néven ismert későbbi
pannonhalmi bencés főapát.
Két fiatalabb testvére, Ferenc 1811-ben, Miklós 1814-ben lett a gimnázium
tanulója. Az 1810-től folyamatosan megjelenő értesítőkből megismerhet-
jük, milyen tanulók voltak.8
Az ifjabb Feigler Ferenc 1811-ben kezdte a gimnáziumot. Egy ideig osz-
tálytársa volt Czuczor Gergely, a későbbi híres bencés író-költő. Ekkor már
betöltötte tizenkettedik életévét, így osztálytársainál egy-két évvel idősebb
volt. Késedelmes beiratkozásának okát nem ismerjük. Rossz tanuló volt, és
talán életkoránál fogva is, magaviseletével is gondok lehettek. Rögtön az
első évben az év végi vizsgáit meg kellett ismételnie, hogy a második osz-
tályba léphessen. Nem szépítve a dolgokat, 1817 nyarán, amikor az ifjabb
Feigler Ferenc már hatodik osztályos volt, Velzer Vince osztálytársával
együtt nem sokkal a tanév vége előtt „eltanácsolták” a gimnáziumból. Az
1817. évi értesítőben is szerepel: „Emanserunt. Feigler Franciscus”. A fegyelmi
vétségük italozás és hazárdjáték: pénzért történő kuglizás volt.
Az ügyből kisebb botrány keveredett. Feigler Ferenc fia védelmére kelt.
Válaszul erre a gimnázium igazgatója ő ellene is „vádat” emelt, mondván,

8  Az esztergomi bencés gimnázium 1810-1948 közötti értesítői (változó címekkel)

szinte hiánytalanul megvannak a pannonhalmi Főapátsági Könyvtár bencés értesítő
gyűjteményében és az OSZK gyűjteményében (Ért. 693) is. 1850-től az értesítők az
előírásoknak megfelelően a tanulói névsorok és érdemjegyeik valamint az iskola fontosabb
évközi eseményeinek felsorolásán túl a tanárok rövidebb tudományos dolgozatait (ha
voltak) is közzétették.

104
 a vétség Feigler Ferenc házánál történt, tehát ő is felelős a történtekért. Az
idősebb Feigler Ferenc rögvest panasszal fordult gróf Szapáry József királyi
főtanfelügyelőhöz. Ugyanezt tette Fenix Wolfgang igazgató is. A főtanfe-
lügyelő az ügyet kivizsgálta, az igazgató eljárását helyben hagyta, Feigler
Ferencet pedig eljárásáért Muzsai Ferenc esztergomi bíró útján megintette.9
Ám az ifjabb Ferenc pár hónappal később - amikor a gimnáziumnak már
Nagy Gáspár volt az igazgatója - újra kezdhette a VI. osztályt, és azt (bi-
zonyára szigorú atyai ráhatásnak is köszönhetően) jeles eredménnyel 1818
nyarán be is fejezte.
A Feigler fiúk közül a legkisebb, Miklós volt a legjobb tanuló. Ő 1814-
ben kezdte gimnáziumi tanulmányait, és szinte végig eminens volt.
Az 1810-es években jött divatba, hogy a gimnázium utolsó osztályát a
diákok egy része önként megismételte, vagyis kétszer végezte el. A szokás
okát nem tudjuk. Lehet, hogy a hat évnél fiatalabban elkezdett iskolába járás
miatt nem volt meg az akadémiák megkezdéséhez előírt életkoruk, vagy
az arra felkészítő tudásanyagot akarták az évismétléssel megerősíteni. Az
ismétlés az értesítőkben „rep.” jelöléssel szerepelt, ami alapja lett a „repes”
csúfolódásnak. Az 1820-as évek elején volt arra példa, hogy a VI. osztályban
20 tanuló is ismétlő volt! Feigler Miklós jeles tanuló létére ezek közé az
évismétlők közé tartozott. A megismételt VI. osztályt 1820-ban kitűnően
végezte el, amikor még nem töltötte be a 18. életévét. Papi pályára készült,
és mivel 24 éves életkor előtt akkor még nem szenteltek pappá, így a szemi-
náriumi évek elé még belefért az évismétlés.
Még egy Feigler fiú járt ebben az időben a bencés gimnáziumba. Feigler
Ferenc 1824-ben magához vette öccsének, a Nagyszombatban élő szabó-
mester Feigler Jánosnak az egyik fiát, Ignácot. Az unokaöcs a nagyszombati,
szintén bencés gimnáziumban megkezdett tanulmányait Esztergomban
fejezte be kitűnő eredménnyel, később katonai élelmező tiszt lett belőle.
A gimnáziumot végzett Feigler fiúk közül Ferenc idegenben telepedett
le, Miklós papi pályára lépett, így csak az Esztergomban családot alapított
János gyermekei jártak a helyi iskolákba. De addig még hosszú idő telt.

9  Az ifjabb Feigler Ferenc fegyelmi ügye Eszkvti. 817.2.212, 817.2.213

105
 A reformkori bencés gimnázium és Feigler diákjai
Az elemi iskolák elvégzése után Feigler János prímási építőmester mind a
hét fia, Sándor, Gusztáv, József, János, Miklós, Viktor és Ede az esztergomi
bencés gimnáziumban tanult tovább.
A bencés gimnázium a kezdeti évek nehézségei után tanári karában, ok-
tatási színvonalában addigra már megerősödött. A gimnáziumban az igaz-
gató mellett hat felszentelt bencés szerzetes tanár tanított, a tanárok között
már nem volt növendék. A tananyag érdemben nem változott, maradt az
osztálytanári rendszer is. Az iskolai tanév időbeosztása azonban az 1830-as
évek elején megváltozott. Az 1831. évi nagy kolerajárvány idején a Várme-
gye rendelkezésére a tanítást már júliusban befejezték. A kolerajárványt
követően az iskolai nyári vakáció egy hónappal eltolódott: a tanév október
1-jével kezdődött, és július végéig tartott.
A gimnáziumban a félévi és az év végi záróvizsgák hagyományosan nyil-
vánosak voltak, sőt, a megjelentek a vizsgakérdésekhez csatlakozva maguk
is tehettek fel kérdéseket a vizsgázóknak. A vizsgák időpontját a gimnázium
kapujára kifüggesztett hirdetésben tették közzé, és a város fontosabb köz-
szereplőit külön is meghívták.1836-tól kezdve az új igazgató, Jankó Felix
rendelkezésére a meghívott vendégeknek kinyomtatott vizsgarendet is szét-
küldtek. A vizsgák után következő „classificatio” során a tanárok megállapí-
tották a tanulók osztályzatait, majd ezekből összeállították és kinyomtatták
az éves „érdem szerinti sorozatot”, vagyis a gimnázium értesítőjét. A tanévzáró
ünnepségen az igazgató az 1806. évi rendelkezésnek megfelelően járt el,
vagyis „.. kihirdeti az érdemjegyek rendjét.”. 1836-ban kinyomtatták Balás
Teofil későbbi igazgató,10 a „költészet tanítója” erre az ünnepségre írt
versét, amelynek utolsó versszakát idézzük:

A’ többit most hallgassuk el.

A névkönyvet olvassuk fel.
A’ ki tanult hadd örüljön.
A’ ki röst volt, szégyenüljön.

10  Balázs Teofilról Kőrösy László: Esztergom Almanach Esztergom, 1887. 255. o.

106
 A vers megjelent nyomtatásban is.11 Ebben szerepel, hogy „Kiadták a TT.
Hallgatók jelesbikei magyar lelkesedésből” és „Az olvasóval tudatjuk, hogy e’
magyar dalt, latin Alagya (elégia) és folyó beszéd előzte meg”.
A gimnázium épületén kétszer kellett nagyobbnak tűnő átalakítást
végezni. 1821-ben Szalóky Konrád igazgató kérte a Várostól, hogy a gim-
názium két tantermét, amely a diákok számára már szűknek bizonyult, na-
gyobbítsák meg. A Város nem kapkodta el a kérés teljesítését. A megoldást
az jelentette, hogy az épületen belül lévő lépcsőházat kihelyezték a belső
udvarra, az így nyert hellyel növelték a tantermeket. Az átépítést 1823-ban,
a nyári szünidőben Feigler Ferenc végezte, aki ugyanezt a lépcső kihelyezési
megoldást alkalmazta azokban az években az ideiglenes érseki székház át-
építésénél is. 1847-ben Takács Bernardin igazgató fordult a Városhoz, hogy
a gimnázium ablakait a szünidőben téli ablakokra cseréljék át. Ez a kérés
azonban nem teljesült. A választott tanács Besze János javaslatára július
7-én úgy foglalt állást, hogy „országszerte nem találtatik czélszerűnek az is-
kolák dupla ablaka”. Az igazgató újabb levelében felhívta a Város figyelmét
arra, hogy a bencések idejövetelekor szerződésben vállalta a gimnázium
épületének mindenkor szükséges javítását. A Város azonban nem találta az
irattárában meg a szerződést, a szünidő közben eltelt, az ügyet a következő
évre halasztották.12 Ám akkor kitört a szabadságharc, az öreg ablakok pedig
megmaradtak…
A gimnázium épülete ezeken túl csak kisebb javításokra, időnkénti ki-
meszelésre szorult, ezeket a Város a gimnáziumi igazgató kérésére mindig
elvégeztette és kifizette. A munkákat a fennmaradt számlák tanúsága szerint
Feigler Ferenc, majd halála után Feigler János városi építőmester végezte.13
A legidősebb Feigler fiú, Sándor 1837-ben, Jankó Félix igazgatósága
idején lett a grammatikai első osztály tanulója, két év múlva követte Gusz-
táv, majd egy évvel később József, az ifjabb János pedig 1841-ben kezdett.

11  Balás Teofil Rímes dal az esztergami tanuló ifjúsághoz intézve melyet az iskolai év
bevégzésekor… Esztergam, Beimel, (1836)
12  A gimnázium épület téli ablakainak ügye Eszkvtj. 1847/2092
13  A gimnáziumi épületének pár javítása: 1829 Feigler Ferenc a Deák Oskolánál tett
munkájáért 36 forint 19 krajcár, 1832 Feigler János építőmesternek a Deák Oskolák
kimeszeltetéséért 2 forint 4 krajcár, 1835 Feigler Jánosnak a Deák és nemzeti oskolák
megcsinálásáért 32 forint 18 krajcár, stb.

107
 Ebben az évben négy Feigler fiú koptatta a gimnázium padjait. Sándor, aki
végig kitűnő, vagy jó tanuló volt 1842-ben befejezte a gimnáziumot. Gusz-
táv rögtön az első évet megismételte, a következő évben egy osztályban
volt József öccsével. Ám József is megismételte az első osztályt (nem tudni,
miért), attól kezdve végig az ifjabb János osztálytársa volt. Mindketten jó
tanulók voltak. Gusztáv az 1842. tanévben a harmadik osztályból kimaradt,
édesapja mellett annak mesterségét és a rajzolást tanulta, az egyéb tudomá-
nyokra pedig magántanítóként Éliás Márton okította.
Az 1842/43. tanév második félévéről a gimnázium értesítője már magyar
nyelven jelent meg, megelőzve a magyar nyelvű értesítők kiadásának hi-
vatalos elrendelését.14 Az alsó négy osztály magyar elnevezése Nyelvészeti
I-IV. osztály, az V. osztályé szónoklati, a VI. osztályé költészeti osztály lett.
Ebből a korból is tudunk a gimnáziumi színjátszásról. 1845. nyarán
névnapi ajándékként Esztergomból elhelyezett tanáruktól, Schmidt István
Szörénytől több énekes színdarab előadásával köszöntek el. A színdarabokat
a Majer István kanonok, a később István bácsi néven közismertté váló nép-
nevelő-pedagógus írta, és azok Schmidt Szörénynek ajánlva nyomtatásban
is megjelentek. A színdarabban elhangzott dalokat Éliás Márton, a gimnázi-
um későbbi énektanára komponálta és vezényelte.15
Feigler Miklós az 1843/44-es tanévben lett elsős. 1846-ban Takács Ber-
nardin Antal lett az igazgató, Takács Mátyás esztergomi csizmadiamester
fia, aki diák korában Feigler János osztálytársa volt a bencés gimnázium-
ban. Ebben az évben végzett József jelesen és János elsőrendűen. Miklós
a következő évben megkezdte a IV. osztályt, ám évközben betegség miatt
kimaradt, és többé nem is tért vissza a gimnáziumba.
Pór Antal, aki később hosszú ideig volt a város plébánosa, a szabadság-
harc alatt esztergomi gimnazista volt, akkor még Bauer névvel. A régi Esz-
tergomra visszaemlékezve írta idős korában: „Nagy köszönettel tartozunk
sz. Benedek fiainak is, kik a gymnasiumi ifjúságot magyarul és magyar
szellemben tanították.”16 Igazolja ezt a már korábban idézett, 1836-ban

14  Az esztergomi kir. gymnasiumban pannonhalmi Sz. benedek rendiek vezérlete alatt
tanuló Ifjúságnak hit- magyarnyelv- és egyéb tanulmányok-ból érdem szerinti sorozata
1842/43 év második felében OSZK Ért. 693
15  Majer István Színdarabok az ifjúság számára. Pest, 1846. Éliás Márton kottáival
16  A bencés gimnáziumról Pór Antal A német Esztergám (elhangzott az Esztergom sz.

108
 kinyomtatott Balás Teofil vers címlapján a „magyar lelkesedés” szerepel-
tetése is. Bizonyára ennek a szellemnek is volt köszönhető, hogy 1848-49-
ben nemcsak egykori diákjai, de többen a felső osztályok tanulói közül is
fegyvert fogva csatlakoztak a szabadságharchoz. Közöttük volt négy Feigler
fiú is: Sándor, Gusztáv, József és a mindössze 16 éves János.

Gimnáziumból kisgimnázium majd főgimnázium

Az Entwurf17 – szemben az elemi oktatási iskolarendszer szerkezetének
meghagyásával – a középfokú oktatás intézményeit radikálisan megváltoz-
tatta. A korábbi hatosztályos gimnáziumot és a kétéves akadémiai oktatást
egyesítve létrehozta a nyolcosztályos, főgimnáziumnak nevezett iskola-
típust. A gimnázium korábbi első négy osztályából lehetővé tette önálló
algimnáziumok szervezését. A középiskolákban ettől kezdve csak közép-
iskolai tanári oklevéllel rendelkező tanárok taníthattak. Új típusú közép-
iskolaként a reáliskolát hozta létre, elsősorban a technikai-műszaki pályára
készülő tanulók részére. A gimnáziumokban az oktatás középpontjában
a humán tanulmányok (latin és görög nyelv és irodalom) álltak, mellette
szerepelt még egy idegen nyelv és bizonyos reáltantárgyak. Megszüntette az
osztálytanári rendszert, ettől kezdve az egyes tantárgyakat arra szakosodott
tanárok oktatták. A nyilvános gimnáziumok államilag elismert végbizonyít-
ványt adhattak ki, amelyeket az érettségi vizsga letételével lehetett a nyol-
cadik osztály végén megszerezni. A középiskolák hivatalos tanítási nyelve a
gimnázium székhelyén élő lakosság többségi anyanyelve lett.
Az Entwurf gimnáziumi rendelkezései súlyosan érintették a bencések
által működtetett gimnáziumokat, köztük az esztergomi gimnáziumot, mi-
vel a többlet két évfolyam tanításához nem rendelkeztek elég szakképzett
tanárral. További nehézséget jelentett, hogy a bencés rendet súlyos anyagi
veszteségek is érték, mivel elvesztette az eddig neki járó Somogy megyei
tizedet és birtokain a korábbi úrbéri javadalmakat, tehát a tanárok ellátása
is gondot jelentett. Így a gimnázium az 1850-51-es tanévben már csak

kir. városi Kisdedóvó-társulat 1898. évi közgyűlésén)

17  Az 1849 októberében megjelent a népoktatás kérdéseit szabályozó új kormányrendelet,
amit kezdőszava után Entwurf néven emlegettek.

109
 négyosztályos kisgimnáziumként működött. A kisgimnázium tananyagát az
1851. évi értesítő részletesen tartalmazza. Feigler János még ebben a kis-
gimnáziumban volt világi rajztanár. Tanítása alatt a második osztályosoknak
növényeket, a harmadikosoknak állatokat, a negyedikeseknek technikai
rajzokat kellett készíteniük, heti 2-2 órában.
A Város viszont minden követ megmozgatott, hogy főgimnáziuma
legyen, és a szülőknek ne kelljen gyerekeiket továbbtanuláshoz Pestre,
vagy Győrbe küldeni. Törekvésében hathatós segítséget kapott Jagasics
Sándor megyefőnöktől. A
megoldás elvi lehetőségét
azonban végül Scitovszky
prímás teremtette meg,
aki felajánlotta, hogy a
bencésektől átveszi a Nagy-
szombatban lévő szintén
kisgimnáziumukat, ha az ott
felszabaduló tanárokkal a
bencések Esztergomban lét-
rehozzák a főgimnáziumot.
Jagasics Sándor vezetésével
egy városi küldöttség 1852.
április 18-án felkereste Pan-
nonhalmán az esztergomi
származású Rimely Márton
főapátot. A Város a főgim-
názium érdekében vállalta
a gimnázium épületének
bővítését és a korábbinál
nagyobb létszámú bencés
tanár lakhelyének megoldá-
sát. Ezek után a főgimná-
ziumnak létrehozását már
csak a királlyal kellett
jóváhagyatni. Ferenc Jó-
zsef a Prímás, a Főapát és Rimely Mihály főapát levele a gimnázium
ügyében Esztergom városához

110
 a Város közös kérelmét elfogadta, a bencés rend 1802-ben kelt visszaállítási
rendeletét módosította, felmentve a bencéseket a nagyszombati gimnázi-
um továbbvitelének kötelezettsége alól, rájuk bízta a létrejövő esztergomi
főgimnáziumot.18
A Város a Városháza balszárnyából adott át helyiségeket további két
tanteremre és egyéb oktatási célokra. A szükséges átépítések 1852 nyarán
Feigler János tervei szerint és kivitelezésében már elkészültek. A korábbinál
több bencéstanár elhelyezésére először a Város azt javasolta, hogy a meglévő
bencés rendházért cserébe odaadja a Nagypiacon lévő, jóval nagyobb Fekete
Sas vendéglő épületét, a korábbi városházát. Ám ezt a javaslatot az épület
rossz állapota miatt a bencések nem fogadták el. A megoldás végül az lett,
hogy a Város megvette tizenkétezer forintért a bencések melletti Adámy-há-
zat (felét Scitovszky prímás fizette) és arra emeletet húzva egybeépíttette a
bencés rendházzal. Az emeletráépítési tervet Feigler János ellenőrzése után
küldték meg jóváhagyásra a Főapátnak. Az építkezés gyorsan megtörtént,
kivitelezője Dombach János vízivárosi építőmester volt. Mindez 28.519
forintjába került, amiből a Prímás 6000 forintot magára vállalt. Az építkezés
viszont – talán a gyors munkának is köszönhetően – nem bizonyult idő-
tállónak, mert az egybeépített épület hátsó része már 1855-ben szétnyílt, a
boltozat beszakadással fenyegetett, és az udvaron lévő jégverem is megtelt
szennyvízzel. A helyreállítást Feigler János végezte, akárcsak a később is
jelentkező újabb hibák kijavítását.19
1852. október 4-én Scitovszky prímás és Rimely Mihály főapát jelenlé-
tében lezajlott az új bencés főgimnázium megnyitó ünnepsége az épület
„gyültermében”, ahol az elsős gimnazisták között ott szorongott Feigler
János hatodik fia, Viktor is. Az ünnepségen a köszöntők után „az érseki iroda
igazgatója taraczkok ropogása közt kihirdeté a’ magas ministerium 1852 évi
Jun. 5-én 5262/685 sz. alatti ide vágó k. k. leiratát, majd a’ zenekar a’ ma-
gasztos néphymnust játszá.” Az ünnepélyes Veni Sancte a ferencesek Szent
Anna templomában volt, majd két nappal később megkezdődött a tanítás.

18  A főgimnázium létesítése Eszkvtj. 1851/19, 1852/107, 196, 199, 211, 215, 1853/374 és
Eszkvti. 852.1.106, 852.1.160
19  Az Adámy ház és a Bencés rendház egybeépítése Eszkvtj. 1852/202, 247, 1853/104,
1854/336, 1855/227 és 1856/589 és Eszkvti. 852.1.109

111
 Nyulassy Antal bencés tanárnak a megnyitó ünnepségre írt alkalmi versét
nyomtatásban is megjelentették.20
A kibővített épület földszintjén volt a négy alsó, I-IV. osztály, az emeleten
az V-VIII. osztály. A tanítás kezdetekor a pedellus mindig meghúzta a gimná-
zium tornyában lévő kis harangot, amelynek hangjaira a diákok kis verset is
komponáltak:21

„Gyertek csak, huncutok,

hadd lássuk, mit tudtok”

A főgimnázium első igazgatója a magyar irodalom jeles tudósa, amúgy

mennyiségtant tanító Ferenczy Jakab (Jákó) lett, a gimnáziumban pedig
további 11 bencés tanár tanított. Ferenczy Jakab igazgatósága alatt volt tör-
ténelemtanár a gimnáziumban Vaszary Kolos, a későbbi hercegprímás. Fe-
renczy mindent megtett a gimnázium további fejlesztéséért és a diákságért.
Az ő kezdeményezésére építtette meg a Város 1853-ban Feigler Jánossal a
fizikai szertárat,22 ő szerzi meg a szertár berendezését, ő járt közbe, hogy
jelöljenek ki biztonságos dunai fürdőhelyet a diákság részére.23 A gimnázi-
umban világi tanárok tanították a rajzot és az éneket. A rajzot előbb Móser
Sándor városi rajzmester, majd az ő eltávozása után a reáliskola tanára, Kaán
János.24 1853-ban a gimnázium első ének-zene tanára Éliás Márton volt,
halála után pedig hosszú évekig Hulényi Ferenc, a belvárosi plébániatemp-
lom karnagya.
Feigler János legkisebb, hetedik fia, Ede (Edvárd) 1854-ben kezdte meg,
immár a főgimnáziumban a gimnazista éveit. Viktor is, Ede is jó tanulók
voltak, ám az 1855/56-os tanévben mindketten kimaradtak a gimnáziumból.

20  (Nyulassy Antal) Emlény az esztergomi nagy-gymnasium fölavatásának ünnepére

szentelve october 4-én 1852. - Esztergomban Nyomatott Beimel Józsefnél, 1852.
21  Kőrösy László Diákkori naplóm 3. o. (kézirat) Főapátsági Könyvtár Pannonhalma
Misc. 2043/5
22  Ferenczy Jákó kéri a fizikaszertár elkészítését Eszkvtj. 1853/472 A később országos
hírűvé vált fizika szertárat ismerteti Bányai Mátyás: Az Esztergomi Bencés Gimnázium
szertárának rövid története. In: Fizikai Szemle 2003/5. 178.o.
23  Ferenczy Jákó fürdőhely kijelölését kéri a gimnazistáknak Eszkvtj. 1853/ 310
24  Az esztergomi gimnázium tanárainak jegyzékét lásd Vojnits 329-337. o.

112
 Viktor innen kezdve már csak zenei tanulmányainak élt, a gyenge szerveze-
tű, betegeskedő Ede kis kihagyással a reáliskolában tanult tovább.

Természetesnek tűnhet, hogy a következő nemzedéket jelentő két Fe-

igler fiú, Károly és a gyakran betegeskedő János egyaránt a bencés főgim-
náziumban tanult tovább, amely Ferenczy Jákó 20 évig tartó (1852-1872)
igazgatósága alatt megerősödött, és az ország egyik legszínvonalasabb
főgimnáziuma lett.
Ehhez az is hozzájárult,
hogy 1862-től a tanároknak,
akik nem rendelkeztek aka-
démiai szintű végzettséggel,
egy egyetemi bizottság előtt
tanári vizsgát kellett tenni-
ük. A tanárok száma 13-ra
emelkedett, az éneket és raj-
zot pedig továbbra is világi
tanárok tanították.
1863-ban rendelte el
a Helytartótanács a ta-
nulmányi eredmények új
minősítési rendszerét. Ettől
kezdve a diákok iskolai telje-
sítményét nem összevontan,
hanem tantárgyanként kel-
lett értékelni. A kezdetben
6, majd hamarosan már csak
4 fokozatú értékelés egy-
egy minősítést adó jelzővel
történt (kitűnő, jeles, jó,
elégséges, elégtelen, rossz).25
Ferenczy Jákó levele a
fizikaszertár ügyében
25  Az újrendszerű osztályozást a Magyar Kir, Helytartótanács 1863. évi febr. 17-én
10.097. sz. alatt rendelte el

113
 Ám az értesítőkben ez a fajta minősítés szinte lehetetlenné tette a tanulmányi
eredmények tanulónkénti táblázatos kinyomtatását, ezért már 1867/68-as
tanévben áttértek a számjegyekkel való, 1-től 4-ig (jeles, jó, elégséges, elég-
telen) terjedő osztályozásra. 1877-től rendelték el, hogy a kettő, vagy annál
több tárgyból elégtelen osztályzatú tanulók nem pótvizsgázhatnak, hanem
kötelesek osztályt ismételni.
1867-ben kötelező tantárgy lett a testnevelés is. Tornaterem hiányában
azonban a téli időben nem voltak tornaórák, a további évszakokban a Város
engedélyezte a Fekete Sas kertjében a tűzoltók részére kialakított tornatér
használatát, sőt 1870-ben 100 forintért ott egy tornaállványt is felszerel-
tetett, kikötve, hogy azt csak olyankor használhatják a diákok, amikor a
tűzoltók nem gyakorlatoznak.26
A gimnáziumban 1864-től a magyar nyelv és irodalom ápolására Ön-
képzőkör működött. Az Entwurf az éneket eleinte külön tárgyként kezelte,
és csak az alsó négy osztályban oktatták. Idővel kötelező tárgy lett, sőt a
felső osztályok tanrendjébe is bekerült. Az ének tanítását komolyan vették
a bencések, már csak annak liturgiai hasznossága miatt is. A bencés gim-
náziumban, érezve az idők szelét, Ferenczy Jakab igazgató az ének-zenei
élet fejlesztése érdekében már 1865 tavaszán 200 forintért vásárolt Bécsben
hangszereket „a kormánya alatti ifjak zenetársulatának”, vagyis az akkor
alakult gimnáziumi zenekarnak.27 Rövidesen egyről kettőre emelték a
gimnázium világi énektanárainak a számát, közel 10 évig Hulényi Ferenc
mellett Bellovics Ferenc volt a második énektanár.28 Hulényi 1868-ban a
gimnázium dalárdáját is megszervezi29, amely 1876-tól Dal-egylet néven
működött.30

26  Eszkvtj. 1870/3955

27  Esztergomi Újság III. évf. 1865. március 19.
28  Vojnits Döme Az esztergomi káptalan iskola és gymnasium története. 1-3. köt.
Esztergom, 1897. 333. o.
29  Értesítő a pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi Főgymnasiumáról az 1868/69
és 1879/80. tanév végén OSZK Ért. 693
30  A gimnázium Dalárdája 1868-ban alakult, Hulényi Ferenc vezette. Értesítő a
pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi Főgymnasiumáról az 1868/69 és 1879/80.
tanév végén OSZK Ért. 693

114
 A tanulói létszám a kiegyezés körüli években volt a legmagasabb, megkö-
zelítette az ötszázat. Az 1870-es években a tanulók száma jelentősen lecsök-
kent, elsősorban a környező megyékben (Hont, Bars, Nyitra, stb.) nyíló
új gimnáziumok következtében, és valahol a háromszázas létszám körül
állandósult. A nyári szünidő jelenleg is érvényes idejét, a július-augusztus
időszakot 1876-ban vezették be.
Kevéssé ismert, hogy a bencés tanárok más esztergomi iskolákban is kise-
gítettek, ha arra szükség volt. 1859-ben váratlanul elment Pécsre tanítani az
alreál iskola egyik tanára, Trampik Károly. Hosszú időbe telt, amíg helyére
új tanárt találtak, ez alatt az idő alatt az ő tantárgyait a bencések tanították.31
Tóth Ince a reáliskolában tanított hittant 1874-től. Érdekesebb ennél az,
hogy a bencések magániskolákban is tanítottak. Csak néhány példa ezekre:
az 1875/76-os tanévben az Eckert-féle iskolában Erődy Dániel bencés gim-
náziumi tanár tanított, az 1877/78-as tanévben Lovászy Fanni iskolájában a
vallástant, természetrajzot és természettant Bors Mihály, a magyar nyelvet
pedig Kapossy Lucián bencés tanította.32
Feigler Károly tízéves korában, 1865-ben kezdte meg a gimnáziumi
tanulmányait. Ha nem is valami ragyogó eredményekkel, de a IV. osztályig
valahogy elboldogult még a „számtannal” is, ám az V. osztályban már ismétlő
vizsgát kellett tennie mennyiségtanból. A VI. osztály kifogott rajta, amelyik
tárgyból nem bukott (ez volt a kevesebb) azokból is elégtelen osztályzatot
kapott, egy kivétellel. Ez a kivétel az ének volt, amiből végig kitűnő jegyet
kapott, sőt a gimnázium Dalárdájának előénekese is volt. Az 1871/72-es
tanévben újra belevágott a VI. osztály elvégzésének. Matematika tanára
a szigorúságáról közismert Ferenczy Jákó igazgató volt. Károly, akinek a
magatartásával és szorgalmával is végig komoly gondok voltak, - talán nem
is meglepő módon -, tanév közben örökre kimaradt a főgimnáziumból.
A sokat betegeskedő legifjabb Feigler János a főgimnázium első három
osztályát 1875-1878 között magánúton végezte el. Ekkor már Fehér Ipoly, a
későbbi pannonhalmi főapát volt az igazgató. Úgy látszik, János egészsége
kissé javult, mert 1878/79-ben a IV. osztály rendes tanulója. Érthető módon
tornából fel volt menve, pár jelese (például latin és rajz) mellett közepes

31  Bencés tanárok a reáliskolában helyettesítenek: Eszkvtj. 1859/565

32  Bencés tanárok Eckert Irma és Lovászi Fanni magán leányiskoláiban tanítanak:
Esztergom c. újság, 1876. június 30, 1878. július 10.

115
 osztályzatai voltak. Az V. osztályt is elkezdte, de nem fejezte be a tanévet,
betegség miatt kimaradt.
Egy új gimnáziumi épület szükségessége már egy évtizede felvetődött,
mert a korszerű tanítási kívánalmak igényelte újabb helyiségek (a szertá-
rak mellett csak a tornaterem hiányát említjük) a régi épületben már nem
fértek el. Az épület immáron 25 éve nem kapott alaposabb felújítást se, az
örökös pénzzavarral küzdő Város ezt a kötelezettségét el is hanyagolta. A
bencéseknek egyre gyakrabban maguknak kellett megvenni egy-egy szük-
ségessé vált berendezési tárgyat. 1878-ban a már tovább nem halasztható
lépcsőház- felújítás költségét, a 300 forintot is a bencések fizették ki, a
Városnak erre pénze nem lévén.
A gimnázium új épülete a ferencesek telkének a bencés rendház felöli
oldalára került. A ferencesek a telekért cserébe megkapták az oly sok városi
iskolafejlesztési tervben szereplő korábbi Fehér Bárány telkét és épületét.
A gimnázium új épületét az Esztergomban az 1860-as években letelepedett
Prokopp János tervezte és költségelte, a kivitelező a szintén esztergomi
Kovács Ferenc építőmester volt. Az építkezés 51.574 forintba került, ebből
több kisebb-nagyobb adomány mellett 20 ezer forintot a bencések, 5 ezer
forintot pedig Simor János prímás vállalt.
Az épület a Város tulajdonába került azzal a kikötéssel, hogy csak bencés
oktatási intézmény céljára hasznosíthatja. Az épület két év alatt, 1880 őszére
készült el, sok építés közbeni műszaki problémával. Az épület berendezésé-
nek (erre az elkövetkező években 7 ezer forintot költöttek) és karbantartá-
sának jövőbeni feladatait a bencés rend magára vállalta. 33
Feigler János csak ritkán, elsősorban vizsgázni járt be a főgimnázium új
épületébe, mert 1880-tól ismét magántanulóként végezte a VI.-VII. és VIII.
osztályt, és így az értesítőkben, 1881-től névváltoztatása miatt immáron
Fenyéri János néven. Az érettségit is Fenyéri néven tette le 1884-ben. Érett-
ségikor bejelentette gimnáziumában, hogy jogi pályára készül. Ekkor már
22 éves volt. Ám tervei nem sikerültek, még abban az évben meghalt Bu-
dapesten, joghallgatóként. A következő, 1885. évi gimnáziumi értesítőben

33  Fehér Ipoly: Az esztergomi új főgymnasium építése I.-II. In Értesítő a pannonhalmi

Sz. Benedek-rend esztergomi Főgymnasiumáról az 1878/79 és 1879/80. tanév végén
OSZK Ért. 693

116
 szerepel, hogy 61 kötetes könyvtárát egykori iskolája könyvsegélyző alapít-
ványára hagyta.34

A Feiglerek negyedik generációjához tartozó ifjabb Károly akárcsak apja,

nagyapja és dédapja, szintén a bencés gimnáziumban tanult tovább. Ő volt
a tizennegyedik, s egyúttal az utolsó Feigler diák a nagyhírű gimnáziumban.
A bencés főgimnáziumnak viharos 15 éve telt el azóta, hogy Feigler (Fe-
nyéri) János 1884-ben ott leérettségizett. A főgimnáziumban az új épület
magasabb üzemeltetési költségei miatt - amelyeket a bencések átvállaltak a
Várostól - előbb az éves familiatio összegét emelték meg 8 forintra, majd
1885-ben bevezették a kötelező tandíjat. Ez évi 18 forint volt, ami mellett
fizetni kellett még 2 forint beiratkozási díjat, és 50-50 krajcárt az értesítőre,
illetve a könyvtár használatára. 1900-ban a díjakat pontosan kétszeresére
emelték, a tandíjat 36 koronára, illetve az egyéb fizetendőket 4 és 1-1
koronára.
Természetesen, a szegényebb sorsú gyerekek kérhettek tandíjmentessé-
get, vagy csökkentett tandíjat, amelyek elbírálása az igazgató hatásköre volt.
Átlagosan a tanulók 15-20%-a részesült valamilyen tandíjkedvezményben.
Ez nem sok, ha azt nézzük, hogy a gimnázium Segélyző-egyesülete létreho-
zásakor, 1877-ben, az alapító Fehér Ipoly igazgató szerint a diákok mintegy
fele érkezett szegényebb sorú családokból. Ennek a segélyző-egyesületnek
a fiatalon meghalt Fenyéri János édesapja, Feigler Sándor prímási számvevő
haláláig, 1893-ig tagja maradt (vagyis évente tagdíjával támogatta).
Az 1882-ben igazgatónak kinevezett Villányi Szaniszlónak a legtöbb
gondot az új épület okozta. Mi is történt valójában? Az események össze-
foglalóját egy korabeli dokumentumból idézzük:
„Az 1880. évi szeptember hó 8-án ünnepies felavatással rendeltetésének átadott
új, impozáns külsejű főgymnasium, melynek helyiségei a legnagyobb kényelemmel és
czélszerűséggel voltak berendezve, fájdalom, rövid idő múlva szomorú sorsra jutott.
Már fennállásának első éveiben repedések mutatkoztak rajta, később a vakolat kezdett
ijesztő módon hullani. Hiába volt az épület minden javítása, erősítése, tatarozása.

34  A főgimnázium Szlávy Éva könyvsegélyző alapítványa és Fenyéri János könyvei:

Értesítő a pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi Főgymnasiumáról az 1883/84 és
1884/85 tanév végén OSZK Ért. 693

117
 Végre bekövetkezett az, a mi már nem volt elkerülhető. A vallás- és közoktatásügyi
miniszter, miután az épületet szakértők által tüzetesen megvizsgáltatta, kénytelen volt
azt 15 évi használat után az 1895. iskolai év végén, mint közveszélyest bezáratni. A
város ekkor az oktatás folytatására ideiglenesen a szt. Ferencz-rendi kolostor második
emeletét bérelte ki, az 1896. évi február hó 17., 18. és 20. napján tartott közgyűlésé-
ben pedig a düledező főgymnasium teljes lebontását és ugyanazon a helyen alapjából
való fölépítését határozta el és mondotta ki. A lebontás az 1899. évi június 19-én
kezdődött.”
Az idézet a felépítendő új gimnáziumi épület alapkövében elhelyezett
alapítólevélből való. A ma is büszkén álló új gimnáziumi épület az esztergo-
mi Eggenhoffer József új tervei alapján gyorsan elkészült. A helybeli Pfalz
József építési vállalkozó volt a kivitelező, és 1900 nyarán már megtörtént
az új gimnáziumi épület hivatalos átvétele.35 Maga az építés közel 200 ezer
koronába került, ebből 10-10 ezret adott a bencés rend és Vaszary Kolos
hercegprímás, 88 ezer korona volt az államsegély, a költség többi részét a
Városnak kellett kifizetnie.
Az 1900/1901-es tanév Veni Sancte-jával összekötött ünnepélyes épüle-
tavatásra szeptember 8-án került sor. Az avatást Fehér Ipoly pannonhalmi
főapát, a korábbi gimnáziumi igazgató végezte. A Belvárosi plébániatemp-
lomban tartott Veni Sancte után az ünnepség vendégei és a diákság osztá-
lyonként, élén az osztályfőnökökkel átvonultak az új épület dísztermébe.
Az ünneplő elsőosztályos kisdiákok között ott sorakozott ifjabb Feigler
Károly. A sok Feigler fiúból minden ünnepélyes Veni Sanctéra futotta: a
főgimnázium első, 1852. októberi Veni Sancte-ján is volt egy elsőosztályos
Feigler fiú, Feigler Ede.
A gimnázium új épületének építésekor már új igazgató volt, Hollósi
Rupert, aki a gimnázium történetét megörökítő Vojnits Dömét váltot-
ta. Feigler Károly osztályfőnöke és latin tanára az I. osztályban a frissen
Esztergomba helyezett Serédi Dénes volt. A tanárok között volt Bárdos
Remig is, aki később pannonhalmi főapát lett. Károly nem volt nagyon jó
tanuló, de eltekintve a német nyelv és a mennyiségtan okozta időnkénti
nehézségektől, nem okozott fejfájást tanulmányi eredményeivel szüleinek.

35  A főgimnázium újjáépített székházáról Hollósi Rupert: Az új főgymnasium In Értesítő

a pannonhalmi Sz. Benedek-rend esztergomi kath. Főgymnasiumáról az 1900/901. iskolai
tanév végén OSZK Ért. 693

118
 Az esztergomi új bencés gimnázium épülete

Többször szerepelt a gimnáziumi színjátszó kör történelmi előadásaiban,

szavalt ünnepségeken (1903-ban az igazgató neve napján Petőfi Sándor:
„Füstbe ment terv” című versét mondta el), és eredményesen sportolt
(1906-ban rúdugrásban osztálybajnokságot is nyert). Feigler Károly jó ren-
dűen érettségizett 1908-ban, és Budapesten az egyetem jogi karán tanult
tovább, idővel Budapest Székesfőváros tiszti főügyésze lett..36

36  Az iskola élete és Feigler Károly tanulmányai az 1901-1908 közötti évek értesítőiben.
Még egyszer rámutatunk arra, hogy az 1851-től megjelenő Értesítők rendkívül gazdag
forrást jelentenek a gimnázium történetének megismeréséhez. Az értesítők elérhetők az
Országos Pedagógiai Központ honlapján is. http://apps.arcanum.hu/opkm

119
 Emlékeim
a Budapesti Szent Benedek Gimnáziumról
S z í j árt ó Gábor B p 4 8

1.

A Gimnázium rövid története

E z a gimnázium az 1948. évi államosítás áldozata lett, és sajnos ebben

a formában – számos katolikus intézménnyel együtt – nem újulhatott
meg, ennek okai közismertek. Visszaemlékezésem az „Alma Maternek”
szól, amely gyermekkorom legszebb éveit és emlékeit testesítette meg. A
Szent Benedek rend jelmondata:”Ora et labora” (Imádkozzál és dolgozzál)
szellemében éltek és végezték feladatukat tanáraink, akik formálták, nevel-
ték a reájuk bízott kis „emberpalántákat”, és generációk számára adtak egész
életre szóló útravalót, hogy felnőtté válva a tőlük kapott szellemi értékeket
vigyék tovább és adják át utódaiknak.
Szent Benedek Gimnázium, Budapest, 1923. szept.-1948. jún. 16.:
Fenntartója a pannonhalmi Szent Benedek rend volt. A bencések a
józsefvárosi r.k. egyházközség hívására jöttek a fővárosba. A gimnázium
ideiglenes otthona a VIII. kerületi Mária Terézia tér 8. alatti Pedagógus
Szeminárium 3 földszinti helyiségében volt. Végső helye a VIII. ker. Baross
u. 62. alatti régi elemi iskola épülete.

A Szent Benedek Gimnázium mint a Fazekas Gimnázium elődje

(1923–1948)
A történetben külön fejezetet érdemel a névadó gimnázium története. A
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium elődjét,
Szent Benedek-rend alapítójáról és a nyugati szerzetesek pátriárkájáról

120
 elnevezett gimnáziumot 1923 szeptemberében nyitották meg, 56 tanulóval.
Az 1924-25. tanévben az 1924. évi XI. tc. értelmében az intézet átalakult
reálgimnáziummá.
Az első otthona a Mária Terézia tér 8. sz. alatt lévő Pedagógiai Szeminá-
rium volt, mivel a Székesfővárostól átengedett VIII. kerületi Baross utca
62. alatt lévő megszűnt elemi iskolában még menekültek laktak. Ebbe az
épületbe az 1925-26. iskolai év elején költözött a gimnázium.
1931. nov. hó 18-án a szomszédos dohányraktár (VIII., Baross u. 58-60.
sz.) és a Rigó u. 3. sz. alatti épület is a Szent Benedek-rend birtokába ment
át. A nagy Baross utcai telken sportpályákat, teniszpályákat hoztak létre. A
Rigó u. 3. sz. alatt működött a Rendház, valamint egy középiskolai és egy
főiskolai félinternátus. Az elképzelések szerint a Baross utcai telken épült
volna fel egy modern intézet, amelyben középiskolai és főiskolai internátus
is működött volna. A szükséges pénzt csak 1939-re sikerült összegyűjteni.
A háborús események miatt az építkezéshez nem láttak hozzá.
A gimnáziumban magas színvonalú, sokrétű munka folyt, amelyet a ta-
nulók eredményei is bizonyítottak. A tanárok a Szent Benedek-rend neves
személyiségei voltak. Néhány tantárgyat világi tanárok tanítottak. Az ének-
kart Forrai Miklós vezette. Járai Mihály fúvószenekart irányított, emellett
kamarazenekar is működött.
A háború nehéz éveiben az Iskola elnéptelenedett, 1944 őszén elkez-
dődött a következő 1944-45-ös tanév, de az egyre gyakoribb és súlyosabb
légitámadások, valamint a frontvonalak közeledése miatt az iskola kapuit
november első napjaiban be kellett zárni. A légitámadások során az épületet
több bombatalálat is érte. A végső statisztika: 7 bomba, 36 tüzérségi lövedék
és számtalan akna. A harcok 1945. január 13-án értek az Iskolához. Két nap
utcai harc során számtalan tüzérségi lövedék és akna rongálta az épületet,
amely a Baross utcai oldalon a pincéig leomlott. Az udvari szárnynak csak
az I. emeletig lerombolt csonkja maradt meg.

2.
Személyes élményeim a Budapesti Bencés Gimnáziumból
Ami azt illeti, nehéz feladatra vállalkoztam, mert több mint hatvan év
távlatából konkrét eseményekkel kapcsolatban csak néhány emlékezetes
pillanat jut az eszembe.

121
 A Szent Benedek rendet ez időben Kelemen Krizosztom Pannonhalmi
Főapát vezette, a gimnázium igazgatói 1944 őszéig Horváth Kandid majd
Kováts Arisztid szerzetes tanárok voltak.
A Bencés Gimnázium létezéséről már jóval hamarabb tudomást szerez-
tem, mivel nálam öt évvel idősebb bátyám bencés diákként naponta mesélte
élményeit, dicsekedett latin tudásával, elbűvölt bocskai sújtásos egyenru-
hájával, bencés jelvénnyel ékesített diáksapkájával, amelyre a nagyobb ün-
nepeken nagy büszkén tűzte ki a kócsagtollat. Mi öten testvérek egy nagy
asztalt körül ülve készítettük házi feladatainkat, és így az általa magolt latin
memoritereket már betéve tudtam, fel tudtam sorolni a tizenkét római
Főisten versbe foglalt neveit, vele együtt skandáltam a praepozíciókat, a
főnevek rendhagyó ragozásait ( „ante, apud, ad, adversus…, vagy -do, -go,
-io végzetű” stb.). Mindezek után hatalmas élményt jelentett számomra,
amikor Édesapám kézen fogva vezetett be a Baross u. 62. számú épületbe,
amelynek főkapuján hatalmas nagy kilincs ékeskedett, amelyet még erős
ágaskodással sem tudtam volna felérni. Az első napok heves szívveréssel
kísért élményei összemosódnak bennem, arra viszont jól emlékszem, hogy
amikor végre egyedül maradtunk szeretett osztályfőnökünkkel, Pénzes
Balduinnal (1910-1980), milyen nagy szeretettel üdvözölt minket. Szá-
momra első pillanattól kezdve egész személyisége megnyugtató volt, férfi-
asan csengő hangja, s ahogy visszaemlékszem kissé „vazsmegyei” accentusa
rokonszenvessé tette előttem. Nagyon hamar feloldotta a bennünk levő
feszültséget, amely ebben az új helyzetben mindnyájunkon eluralkodott.
Jól emlékszem az első latin órára, amikor az első anyagot leadta: „Agri-
cola terram arat, agricola vineam quoque curat, agricolae semper laborant”.
Amikor az első lecke magyarázatát befejezte, nagy szeretettel felénk fordult,
és teljes őszinteséggel elmondta, hogy a latin nyelv szinte a legnehezebb
nyelv, de nagyon szép, és a tananyagot bárki könnyen elsajátíthatja, ha
megfelelő szorgalommal minden feladatot megtanul, akkor egy idő után
meg fogja szeretni ezt a nyelvet. Ezt a tanulási folyamatot az építkezéshez
hasonlította, amikor egyetlen téglát sem szabad kihagyni, mert akkor az
egész építmény összedől. Erre azért emlékszem részletesen, mert a töb-
biekkel együtt rettenetesen „lelombozódtam”, s hiába a bátyámtól eddig
ismert latin szövegek, ezekkel a nehéz nyelvtani szabályokkal nem tudok
megbirkózni. Osztályfőnökünk szavai nyomán úgy éreztem, hogy egyedül

122
 az általa felvázolt út a járható. Minden túlzás nélkül mondhatom, a latin-
tanulás egész folyamán ennek az intelemnek igyekeztem megfelelni. Ezen
túlmenően osztályfőnökünk atyai szeretettel segített mindenkinek, akiknél
a megfelelő szorgalmat tapasztalta. Mondanom sem kell, a latintanulásnak
voltak nehéz szakaszai. Ilyenkor mindig átsegített a buktatókon.
Sokat keresgéltem emlékeim között, hogy találjak olyan konkrét ese-
ményt, emléket, amellyel jobban be tudnám mutatni osztályfőnökünk egyé-
niségét, de nem találok olyan történetet, amely olyan rendkívüli lenne, hogy
hatvan év elmúltával is élénken emlékeznék rá. Hosszú gondolkodás után
rájöttem, hogy azért nem bukkan fel ilyen emlék, mert Ő maga volt a rend,
a tekintély a biztonság, egyszóval az állandóság az irántunk való szeretetben.
Milyen volt hát Pénzes Balduin, mint osztályfőnök az egykori tanítvány
szemében?
A vele való találkozás első pillanatától kezdve személyisége bizalomkeltő,
aki azonnal kapcsolatot tudott teremteni a mintegy hatvan (!) reá bízott ta-
nulóval. Az arca egyformán tükrözte a tekintélyt és azt a szeretetet, amelyet
egész felnőtté válásunkig megkaptunk tőle. Nem fenyített, soha nem emelte
fel a hangját, de ha valamivel nem volt megelégedve, még mielőtt megszólalt
volna, megrettentünk szigorú tekintetén, s máris a föld alá bújtunk volna
szégyenünkben. A magas létszámú osztályban mindegyikünkkel személyes
kontaktust tudott tartani. Gondjainkban, bajainkban szinte atyai szeretettel
segített a megoldásban, így nem is csoda, hogy többen lelkiatyánknak őt
választottuk. Ma is úgy él emlékemben, mint második édesapám.
Mint nevelő nagy súlyt helyezett arra, hogy tanítványait dolgos,
ugyanakkor életvidám felnőtté nevelje. Egész lénye az egyszerűséget, a
munkaszeretetet és az optimizmust sugározta. Modern gondolkodású volt,
ez megnyilvánult magyaróráin, amikor olyan költőket is megismertetett
velünk, akik akkor indexen voltak – pl. Ady Endrét.
A háborús bombázások idején nagy megnyugvást jelentett, hogy az
óvóhelyen együtt imádkoztunk és így tanár és diák még jobban összeforrt.
Amikor a bombázások egyre gyakoribbá váltak, 1944 őszén felsőbb utasí-
tásra az iskolákat be kellett zárni. Az utolsó napra nagyon jól emlékszem:
Osztályfőnökünk úgy szólt hozzánk, mint felnőttekhez, elmond-
ta, hogy most olyan idők következnek, amikor mindenkinek meg kell
állni a helyét, lehet, hogy soha többet nem találkozunk, de minden

123
 megpróbáltatásban, ha csak egy rövid fohásszal is kérjük Isten segítségét.
Útravalóul egy Jézus Szent sebeihez szóló imádságra is megtanított minket.
Úgy érzem, hogy ez az ima a reménytelenség pillanataiban sokat segített…

A háború után egy alkalommal összetalálkoztam vele a pesti utcán,

hihetetlen élmény volt ez a találkozás, szerencsére volt rá ideje, hogy egy
parkba elvonulva röviden elmondjuk egymásnak élményeinket. Szóba ke-
rült közben az Új Ember szerkesztése is. Kértem, hogy oszlassa el azokat
a kételyeimet, amelyeket az újság iránt éreztem, úgy fogalmaztam, hogy
az akkori elnyomó rendszer és a katolikus hit, mint a tűz és a víz nem fér
meg egymással, így az ő engedélyükkel hogyan lehet egyáltalán elfogadható
katolikus lapot kiadni. Osztályfőnökünk ezután arra kért, hogy türelmesen
hallgassam végig ezzel kapcsolatos gondolatait. Elmondta, hogy abban az
időben, amikor tűzzel-vassal akarják az emberekből a hitet kiirtani, jó,
hogy van egy újság amely még ezekben a nehéz időkben is eljuttatja az
emberekhez Jézus tanítását. Ezt a beszélgetést még a későbbiekben is foly-
tattuk, mivel több alkalommal meglátogattam őt a Rókus Kórházban. Egyik
látogatásnál azt a kérdést szegezte nekem, hogy nem gondolok-e arra, hogy
mennyi idős pap van, akiknek a halálát jelentené, ha nem volna valamilyen
konszolidáció az állammal. A beszélgetések során végleg meggyőzött, s
igencsak röstellkedtem forrófejűségem miatt.
Amikor több érettségi találkozó kihagyása után a harminc évesen részt
vettem, nagy szeretettel üdvözölt, maga mellé ültetett, és ezen a nagyon jó
hangulatú estén találkoztam vele utoljára… Most a visszaemlékezésem írá-
sakor találkoztam életrajzi adataival először, s bizony megdöbbenve látom,
hogy osztályfőnökünk egészen fiatalon, huszonkilenc éves korában lett
osztályfőnökünk, két évvel magyar-latin doktori diplomájának megszerzése
után az 1939–40-es tanévben. Ez azért is érdekes, mert gyermekfejjel a Vele
való első találkozás számomra azt a benyomást keltette, mintha időtlen idők
óta állt volna az osztályfőnöki katedrán. Első naptól kedve olyan határozot-
tan , nagy tekintéllyel és a belőle sugárzó szeretettel vett minket „kezelésbe”,
hogy nevelési stílusa egyetlen percre sem mutatta a kezdő tanár botlado-
zásait, majd azt a változást, amelyet pár év alatt szereznek meg a kezdő
tanárok. Az ő osztályfőnöki és tanári tevékenysége egészen egyenletes utat
írt le, a változás csak annyi volt, hogy az évek múlásával a fejlődésünkhöz

124
 alkalmazkodó hangot mindig megtalálta. Ez volt az ő egyetlen osztálya,
amelyet azokban a nehéz háborús időkben nyolc éven keresztül végigvitt,
és nevelte azt a negyedik elemi iskolából ebbe a komoly intézménybe került
közel hatvan fős éretlen kis diáksereget, egészen az ifjú felnőtté válásáig.
A bevezetőben említett „Ora et labora” bencés életszemléletet, amelyet az
érettségi bizonyítvánnyal együtt, mint egész életre szóló útlevelet minden
végzős diák megkapott, ő adta át nekünk.
Radó Polikárp (1899–1974) halk szavú nagy tudású tanárunk pár évig
hittantanárom volt, akinek soha nem kellett fegyelmezni minket, mert órái
annyira érdekesek és színesek voltak, hogy szavait mindig feszült figyelem-
mel követtük.
Borbély Kamill tanár úr (1901–1975) több éven át matematikát tanított
osztályunkban. Dallamos kedves hangjára még most is emlékszem. Ha
valakinek sehogysem ment a matematika, akkor az említett kedves hangján
csak ennyit mondott: „Ajánlhatom a fehér ipart”. Kérdésünkre kifejtette,
hogy ez azt jelenti, hogy ha valakit nem érdekel a matematika, attól még
kiváló pék, vagy cukrász is lehet. Az idézett mondat az évek során igen
gyakran elhangzott, s akinek éppen ez a mondat szólt, annak a napja bizony
teljesen elromlott. Szigorúsága mellett rendkívül kedélyes volt, a matema-
tika órákat azzal tette kellemessé, hogy minden óra utolsó tíz percében fan-
tasztikus és meseszerű folytatólagos regényt mesélt annyira színesen, hogy
már alig vártam a következő matematikaórát. Az egyik ilyen regény „Az
árnyék nélküli ember” volt. Valamikor a hatvanas években Balatonfüreden
a körtemplomban láttam újra, s amint a szentmisének vége volt, rohantam
a sekrestyébe, nagy szeretettel fogadott, s bizony megismert, örömmel ölelt
magához, felelevenítettük a régi matematikaórák emlékeit, elmondta, hogy
ebben a templomban látja el a lelkészi szolgálatot. Máig is életem egyik
nagy emléke ez a találkozás.
Szunyogh Xavér Ferenc tanár úr (1895–1980). Arra határozottan em-
lékszem, hogy az órái felüdülést jelentettek. Sokat mesélt édesanyjáról,
akinek tizenkilencedik gyereke volt. Elbűvölt minket humorával, minden
óráján énekeltetett minket. Ezek olyan hatással voltak rám, hogy egyik
másik dalra még ma is pontosan emlékszem. Volt egy régi katonanóta ös�-
szeállítása, amelyet minden szünet nélkül kellett énekelni, a pergő ritmusú
dalok nem csak szövegben voltak összehangolva, hanem a dallamok is, úgy,

125
 hogy minden dal utolsó hangjegye pontosan megegyezett a következő dal
kezdő hangjegyével, üteme egyre fokozódott, és ettől vált ez az összeállítás
fantasztikusan tüzes, pergő ritmusúvá.
A Nádasi Alfonz tanár úr (1909–1997) által alapított énekkarban és en-
nek kamarakórusában is énekeltem. Rendkívül igényes volt, az igen hosszú
próbákon át szigorúan mindaddig gyakoroltatott egy-egy dallamrészletet,
míg elégedetten nem nyugtázta az eredményt. Ilyenkor nem fukarkodott
a dicséretekkel. A próba vége így nem volt előre kitűzve, s bizony egy-egy
próba után teljesen kimerülve, és iskolatársainknál jóval később távoztunk
az iskolából. Egy alkalommal a „Budapest 1” rádióban viaszlemezre vettek
egy jó félórás műsorunkat, amit később egy déli adásban le is játszottak. Jól
emlékszem arra a napra, amikor a gimnáziumtól gyalog mentünk a Sándor
utcába. Igen nagy meleg volt, s amikor egy fagylaltárussal találkoztunk,
néhányan odarohantak, s már-már majdnem vettek is. Nádasi tanár úr
rendkívül vehemensen kiabálva hárította el ezt a szörnyű tettet, mondván,
hogy ezzel az egész fellépésünket veszélyeztetik, de mindjárt hozzátette,
hogy visszafelé jövet bepótolhatjuk. A stúdióban otthonosan mozgott és,
nekem úgy tűnt, hogy jóformán mindenkit ismert. A felvétel után megkér-
te az akkor híres Radó Sándor bemondót, hogy vezessen körbe a stúdión,
ezzel ajándékozta meg sikeres szereplésünket. Nagy élmény volt számomra
a hangjátékoknál használt hangkeltő anyagok megtekintése, sőt azok kipró-
bálása, így pillanatok alatt a lódobogás, a szélvihar és az ajtó nyikorgásának
hangjával telt meg a hangjáték stúdió…
Szívós Donát tanár úr (1898–1973) engem nem tanított, de az ő sze-
mélyisége a bencés gimnázium összes hallgatójára maradandó hatást gya-
korolt szentmiséken mondott beszédeivel, de különösen az általa vezetett
lelkigyakorlatokkal. Rám különösen a lelkigyakorlatok voltak nagy hatással.
Beszédei szuggesztív erejűek voltak, szinte egészen más dimenzióban érez-
tem magam egy-egy ilyen háromnapos lelkigyakorlat alkalmával. Ezeken a
napokon tilos volt egymással minden beszélgetés, mégsem éreztem ennek
hiányát, a beszédek hatására szinte teljesen kikapcsolódott a környezetem.

Nagy Julián tanár úr (1900–1960) a fizikát tanította osztályunknak. Kevés

közvetlen emlékem van róla, de arra emlékszem, hogy ezt a nehéz tantár-
gyat viszonylag könnyen tanultam, óráin nem lehetett oda nem figyelni,

126
 annyira érdekesek és szemléltetőek voltak előadásai, hogy (velem együtt)
még a fizikához kevésbé vonzódó tanulók is egész könnyen megértették,
és egészen jó eredményeket értek el. Fakultatív órákon repülőmodellező
szakkört vezetett. Hallgatói szinte megszállottként rajongták körül, és egy-
egy óra után alig tudott kiszabadulni gyűrűjükből. Sok kérdéssel, problé-
mával ostromolták, s amennyire ideje engedte, türelmesen meghallgatott
mindenkit.

Havasi Luciusz tanár úr (1901–1966) több éven át történelmet tanított

nekünk. Kedélyes, kiegyensúlyozott egyénisége számomra rendkívül
imponáló volt, s mivel a történelem kedvenc tantárgyaim közé tartozott,
mindig nagy örömmel vártam óráit.

Solymos Vendel tanár úr (1893–1950) németre tanította osztályunkat.

Vele kapcsolatban nem volt különösebb élményem, de az biztos, hogy
precíz és nagy követelményeket támasztó tanításának köszönhetően még
napjainkban is, külföldi utazásaim alkalmával, a tőle kapott némettudásom-
mal igen jól boldogulok.

Joanelli Béda tanár úr földrajzot tanított nekünk. Úgy emlékszem, hogy

Ő volt a legfiatalabb tanárunk, ez megmutatkozott felfokozott vidám és
dinamikus egyéniségében.

Brunner Emőd tanár úr (1905–1985) egy évig francia nyelvet tanított

osztályunkban. Róla Nándor bátyámtól - akinek osztályfőnöke volt - már
korábban sokat hallottam, érthető tehát, hogy különös várakozással tekin-
tettem a vele való első találkozásra. Igyekeztem is neki megfelelni, ami
egyáltalán nem ment nehezen, mert egész személyisége rendkívül meg-
nyerő volt, különösen azzal, hogy választékos, de mégis kedves modorával
felnőttként kezelt minket, s egy év alatt komolyan megszerettette velem a
francia nyelvet.

Kaposi Gyula testnevelő tanárunk annyira komolyan vette hivatását,

hogy órái felértek a hivatásos sportolók edzési óráival.

127
 Zászlós István rajztanárunk csendes, halk szavú ember volt, ízes „szöge-
di” akcentussal.

Írásommal az 1948. évben államosítás által erőszakosan megszüntetett

egykori Bencés Gimnázium és annak tudós tanárai előtt tisztelgek.

128
 Tárgyilagosság nélkül a
„Kupacról”1
K ukor e lli I s t v á n P h 7 0

A húszéves érettségi találkozóra készülve talán már elég tárgyilagos az

ember, hogy életének, „szocializációjának” egyik meghatározó szaka-
szára, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban eltöltött négy évre emlékez-
zen. A negyedszázados távlatból készített rövid leltár arra a sokszor feltett
kérdésre próbál felelni: mit adott útravalóul az iskola?
Egyszerű a válasz: sokat, nagyon sokat. Adott tudást, s állandó, nyugtalan
késztetést a tudás megszerzésére. Adott önfegyelmet, s a lelkigyakorlatok
segítségével önértékelési, önreflexiós képességet. Adott hitet, rádöbbentett
önmagunk világmindenségbeli kicsinységére és nagyságára. Adott ember-
séget, hogy nem magunkért, hanem használva-segítve éljünk a világban,
annak örülve, ha adhatunk. Adott szeretet- és hűségélményt. Megtanított
toleranciára, a megbocsátani tudás nagyvonalúságára. S eközben a kamaszo-
dó test fizikumáról, állóképességéről sem feledkezett meg.
Ilyen muníció után lehet egyáltalán tárgyilagosnak lenni? Aligha. Nem
lehet érzelmek és szép szavak nélkül visszaemlékezni – ahogy magunk
között neveztük – a „Kupacra”.
A gyermekkor szabadabb és természetesebb világa után nem volt könnyű
a kezdet és a beilleszkedés, sokan feladták az első év után. Osztálytársaim az
ország minden tájáról, a társadalom különböző rétegeiből jöttek, többségük
azonban konszolidált polgárcsalád gyermeke volt. Az osztály másik része a
falusi plébániák által kiszemelt jövendő kispapokból, első generációs értel-
miségiekből állt. Engemet is szülőfalum köztiszteletben álló tisztelendője,
Albert atya ajánlott Pannonhalmára, ahol az egyház és e nagyszerű ember,

1  A szöveg a Magyar Nemzet 1990. május 21-i számában megjelent cikk átdolgozott
változata.

129
 Albert atya jóvoltából püspöki ösztöndíjjal tanulhattam. Az osztályok – el-
lentétben más középiskolákkal – országos reprezentációk voltak, mindenkit
felvételi beszélgetést követően vettek fel, a felvétel feltétele volt a vallásos
neveltetés is. Szinte kivétel nélkül valamennyien kollégisták is voltunk,
amely a szegényebb szülők számára nem kis anyagi megterhelést jelentett.
A zárt és fegyelmezett egymásrautaltságban nem volt súrlódásmentes
a diákközösségek alakulása. A diákkör történetét sokan, sokféleképpen
megörökítették már. Személy szerint valami hasonlót éltem át, mint
amit Ottlik Géza az Iskola a határon című minden diák elé tükröt tartó,
hiteles regényében megírt. A gimnáziumot és a diákotthont körülvevő s
bennünket is jelentősen befolyásoló várközösség életébe a korábbi iskola-
társ, Maróti Lajos Kolostor című regénye nyújt bepillantást. Minden zárt
közösség türelemre és jó emberismeretre nevel. Nem lehet véletlen, hogy
a vallásos családokban – és ez osztálytársaim esetében is igaz – nagyobb a
gyermekáldás, a békesség és kevesebb a hedonizmus, a válás. Ez az egyházi
iskola egyik nagy társadalmi hozadéka.
Aligha vitatható, hogy mennyire jelentősek a szocializációs hatások a
személyiség kialakulásának talán legnehezebb életszakaszában. Az ekkor
közvetített szerepek, értékek hosszú távra meghatározóak. Nem véletlenül
rangsoroltam első helyre az útravalók között a tudást. Iskolánk gyakran
nehezen elviselhető, fegyelmezett és rendszeres munkára nevelt, s ha kény-
szerített is, ezt a sikerélmény fejében tette. Szerzetes tanáraink, nevelő atyá-
ink nem tanórákban és tananyagban gondolkodtak. Velünk éltek, bármikor
a stúdiumok előtt-után, délutáni-esti séta közben a kertben vagy a várkörön
zaklathattuk őket kérdéseinkkel. Tanárpályán tevékenykedve utólag látom,
mit jelent valójában a tudás anyagi megbecsültségtől független, önzetlen és
elkötelezett átadása. A hivatás lényegét jelenti.
Régi közhely, nincs jó iskola szuverén, nagy tanáregyéniségek nélkül,
akiknek oly gyakran csak utólag emelünk magunkban szobrot, s már
sokaknak nem tudunk köszönetet mondani. Osztályfőnökünk, egyben
latin- és történelemtanárunk az Árpád-kori legendák és intelmek, más
történelmi dokumentumok kiváló fordítója, történelmi cikkek szerzője,
Csóka Gáspár volt. A „főnök” sokunk nevelője, lelki atyja, barátja ma is,
akihez jó szóra vissza-visszatérünk, akit elsőként keresünk meg a hegyen.
Mindannyian féltük egyik legkeményebb, ám legigazságosabb tanárunkat,

130
 az érettségi után hirtelen elhunyt Edvin atyát, akinél senkinek nem voltak
előjogai, senki sem volt betáblázva sohasem. Biológia és kémiaórák címén
s a szakkörökön megfeledkeztünk az időről is. Énektanárunk a Kodály-ta-
nítvány, örökmosolyú Szigeti Kilián, aki az orgonazene művésze és a régi
magyar orgonák közismert kutatója volt. Templomokba betérve ma is
hallani vélem, odahaza pedig megnyugvásul hallgatom, az általa kedvelt és
a bazilikában gyakran játszott pasztorálokat, prelúdiumokat, tokkátákat és
fúgákat. Sorolhatnám tovább – sokakat kényszerűségből kihagyva – Félix
atya sziporkázó matematikaóráit, magyartanáraink, Efrém és Flóris atyák
memoritereit, vázlatait és verselemzéseit.
Tankönyveink, tananyagunk megegyezett az ország valamennyi középis-
kolájáéval. Ami ettől eltért, az a hittanóra volt. Rossz elnevezés, mert nagy
tudású tanárunk, Tarnay Brunó nem hittant, hanem filozófiát, teológiát,
életbölcseletet adott elő, egyetemi szinten. Nem szentfazékságra, hanem
gondolkodásra tanított. Az általa ajánlott gondolkodók között szerepelt pél-
dául Teilhard de Chardin, a hit és a vallás egyik századbeli reformere, akinek
írásait olvasva jó néhányan „teilhardistákká” váltunk. A hit az emberben című
(1947-es) esszéjét azóta is iránytűnek tartom. Például az emberi partikulák
közötti, közelítő erőről vallott gondolatait: „Ha egyszer az érdek, vagy a féle-
lem hulláma elvonul, az egység felbomlik anélkül, hogy lelke született volna.
Nem a kívülről kényszerített, hanem csupán a belülről fakadó emberi egység
lehet tartós és növekedő.”
Az emberekben a jót (és nem a rosszat), közöset (és nem azt, ami elválaszt)
kell keresni, mondja ez az életfilozófia. Ezeket a gondolatokat fogalmazhat-
tam meg életem egyik nagy személyes élményeként múlt év augusztus 20-án,
Esztergomban, hazánk első keresztény templomát éppen Pannonhalmán
alapító Szent István királyunk első, szabad, nemzeti ünnepén.
S bár a közéletben tett kirándulás után majdnem veszni éreztem (érzem) a
hitet az emberben – s magam is a „két urat szolgál” gyanújába keveredtem – a
morális inkvizíció korában is vallom az alma matertől kapott életfilozófiát.
Az iskola tartást is adott az élet lehúzó erőivel szemben. E tartás nélkül
nem lehetne átvészelni az emberi élettel együttjáró vereségkorszakokat,
igazságtalanságokat.
Bencés diákságomra mindig büszke voltam s vagyok, azt egyetlen élet-
rajzomból sem felejtettem ki. A pártállamban ez nem volt jó pont sem az

131
 egyetemi felvételinél, sem a katonaságnál, sem másutt. Akkor nem szégyell-
tem, ma pedig nem szeretnék kérkedni vele. A bencés diákság hovatartozást
is kell, hogy jelentsen, de nem a deklarációk szintjén. Ahhoz az emberi
közösséghez való kötődést kell, hogy kifejezze, amelynek tagjai minden-
napi életükben, magatartásukban a keresztény erkölcsi értékek szerint
élnek. Ezek a ma hirdetett értékek – a szeretet, a türelem, az alázatosság,
a mértékletesség, a szelídség, a becsületesség, a szemérmesség – társadalmi
méretekben hiányoznak az emberi magatartásokból.
Ez a kontraszt az iskolából kikerülve még nagyobbnak látszott. A „Ku-
pac” a külvilágtól hermetikusan elzárt sziget volt, s nem szembesített a
tényleges társadalmi-politikai környezettel, amely fogadott bennünket. Ez
az iskola nem a pénz értékére tanított meg bennünket. Ebben a helyzetben
védtelenné válik az egyén, aki értékei szerint kíván élni, naiv, balek, rászed-
hető, kihasználható és kizsákmányolható. Ez a megállapítás akkor is igaz,
ha társaim túlnyomó többsége megtalálta a helyét az életben s a társadalom
hasznos tagjává vált.
A tárgyilagosság igényével kezdtem, ám a végén be kell vallanom, elfogult
vagyok Pannonhalmával szemben. Mindig öröm, ha ott lehetek a sokorói
dombokon, amely szülőföldem is. Mindig örülök annak, ha tanítványaim
közül bencés diákok keresnek fel, akik gyakran a lelkiismereti- és vallás-
szabadságról készítenek évfolyam- vagy szakdolgozatot. Külön elégtétel
volt, hogy tagja lehettem a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az
egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény kodifikációs bizottságának, amely
törvény az egyházi iskolák szabadságáról is rendelkezik.
Nem az elfogultság, hanem a meggyőződés mondatja velem: nagy társa-
dalmi haszon származna abból, ha újra életre kaphatnának az egyházi iskolák.
Nem lesz könnyű az újraépülés a négy évtizedes elnyomatás (megtűrés) után,
s ez társadalmi segítség, önszerveződés nélkül nem sikerülhet. A mai Magyar-
országon békés rendszerváltás zajlik, szerveződik a többpártrendszer mellett
a civil társadalom, amelynek fontos részei az egyházak civil kapcsolatai, az
egyházi iskolák diákszövetségei. Figyelemre méltó tény, hogy a rendszervál-
tozást szimbolizáló új parlamentben közel ötven egyházi iskolát végzett kép-
viselő – közöttük öt pannonhalmi bencés diák – foglal helyet. Valamennyiük
(valamennyiünk) erkölcsi kötelessége képességei szerint részt venni ebben a
társadalmi haladást és a nemzet felemelését szolgáló újraépülésben.

132
 Diákélet a századelőn a Győri
Főgimnáziumban1
S z a l a y K or n é l G é z a G y 9 6

A z 1901 őszén kiadott miniszteri rendelet értelmében, ettől kezdve az

ország összes középiskolájában csak délelőtt lesz tanítás2. Ez a döntés
jelentősen befolyásolta mind a tanárok, mind a diákok életét, így a délutánt
szabadabban oszthatták be a tanulók. Korábban az volt a rendszer, hogy
délelőtt három, majd délután két órát tartottak. Az új rendszer nagyobb
mozgásteret adott a fakultatív órák és szakkörök idejének beosztására.

Kirándulások; a tanításon kívüli programok

Az első világégést megelőző években: Az 1900/01-i értesítőben3 már
olvashatunk arról, hogy a diákok tanáraik vezetésével kirándulnak. Ekkor
még csak Győrhöz közeli helyeket tűztek ki úti célul, amelyet gyalogszer-
rel is meg lehetett egy nagyobb séta keretében közelíteni. De már látható
néhány nagyobbszabású kirándulás is, mint például Pannonhalma megte-
kintése, amit a VII. osztályosoknak szerveztek. Vagy amit az V. osztályosok:
„Czuhavölgyébe” tettek utat.
Az 1901/02-i értesítő4 szerint, abban az évben rendkívül kedvezőtlen volt
az időjárás, ezért a növény-határozásokon túl csupán az alsó-gallai bánya
berendezését tekintették meg.

1  E rövid szemelvény Szalay Kornél: A Győri Főgimnázium XX. századi története

(kézirat) című szakdolgozatából származik. A közléshez a szerző hozzájárulását adta.
2  MÉSZÁROS I., A pápai bencés gimnázium, h. n. 1988. 86. o.
3  56. o.
4  131. o.

133
 1902/03-i értesítő5 tanúsága szerint: szeptember 23-án 142 tanuló az
igazgatóval és 12 tanárral, továbbá több szülővel Pozsonyba kirándultak
egy gazdasági kiállítás megszemlélésére. A VII. o. nyárelőn Pannonhalmára
látogatott.
Ezt követő évben6 a kirándulásokat a Cuha-völgybe és Pannonhalmára,
valamint Lébénybe szervezték.
A következő (1904/05) év őszén, szeptember 17-én az úti cél Sopron
volt. Nem maradt el a lébényi kirándulás, a növényhatározás, és a gyárlá-
togatás sem.7
Az 1905/06. tanítási évben május 21-én és 22-én 140 diák és az igazgató,
valamint 9 tanár kíséretében Visegrádot és Esztergomot tekintették meg az
iskolai kirándulás keretei között.8 Alsóbb osztályok Győrhöz közeli vidéke-
ket néztek meg, így Pannonhalmát, mások pedig Lébényt (a szokásokhoz
hűen). A növényhatározások miatti kisebb kirándulások sem maradtak el.
Az 1906/07. tanévben9 12 tanár vezetésével, több szülő kísérete mellett
160 diák, június 9–11-én háromnapos kirándulást tett a Balaton vidékére.
Az első napon a Cuha völgyén át megérkeztek Siófokra. Másnap reggel át-
hajózott a 200 fős társaság Füredre, ahonnan Tihanyba mentek, majd estére
Keszthelyre érkeztek. 11-én reggel Sümegre mentek vonaton, majd onnan
vonattal délután vissza Győrbe. Ebben a tanévben sem maradt ki Pannon-
halma, illetve a növényhatározások végett tett rövidebb kirándulások sem.
Az 1907/08. iskolai évben10 már a Tátrába terveztek egészen nagysza-
bású kirándulást, amely csak a túl kis létszámú érdeklődés miatt maradt
el. Ebben az évben is mentek Pannonhalmára és a Cuha-völgybe. A III.
és IV. osztályosok a templomot vették szemügyre Lébényben, amely után
az egész társaságot vendégül látta a helyi birtokos, Földes J. úr. Majd még
ugyanezen tanévben, 65 tanuló 9 tanár vezetésével tett kétnapos kirándulást
június 24-25-én Fraknó várába. Az első nap délutánján már megérkeztek
Sopronba, ahol a város és a szép környékének megtekintése után, másnap

5  29-30. o.
6  Értesítő, 1903-04. 35. o.
7  Értesítő, 1904/05. 29-30. o.
8  Értesítő, 1905/06. 36-37. o.
9  Értesítő, 1906/07. 29-30. o.
10 Értesítő, 1907/08. 27-28. o.

134
 reggel indultak Fraknóba. Megnézték az épségben maradt várat, megmász-
ták a Rozália-hegyet, majd ezt követően este érkeztek meg Győrbe.
Az 1908/09. évben11 ismét szervezett az intézet az ifjak számára kirán-
dulást. Ezúttal Bécs–Semmering–Grác irányába. Bécsbe főleg az ottani
sok magyar vonatkozású látnivaló megtekintése okán, valamint úgy vélték,
hogy egy világváros láttán sokat fejlődhet az ifjak látóköre. Közel száz fő
vett részt ezen az úton. A Szépművészeti Múzeum gazdag gyűjteményét
szakszerű magyarázatok kíséretében nézték meg. Villamossal körbejárták
a várost, hogy érzékelhetőek legyenek annak hatalmas arányai. Ebéd után
a kapucinusok sírboltját nézték meg, majd Schönbrunnba mentek, ahol
megtekintették az állatkertet. Este pedig a városon végighaladva, „a Práter
nyüzsgő emberáradatát s látványosságait” mutatták meg a diákoknak. A
következő nap még más nevezetességeket is megtekintettek Bécsben, aztán
hétórás vonatút után megérkeztek Semmeringbe. A következő nap, hideg
fürdőbéli felfrissülés után indultak Schlossbergre, ahonnan csodálatos kilá-
tás nyílik a Mura által kettészelt Grácra. Ott a városban megnézték a dómot,
az egyetem régi épületét, azt, amelyben még Pázmány Péter is tanított.
Délután a tanulóifjúság jelentős része csónakázott is. Másnap reggel 8 óra
körül indultak haza. Szombathelyen keresztül nyolc órás út után érkeztek
meg Győrbe.
A már hagyományos Győr közelében tett növényhatározásokkal tarkított
kiruccanásokat ebben az évben is megtartotta Gallik Oszvald.
A következő évben12, 1910. június 7-től 11-ig Budapest, Kassa és a Felvi-
dék keleti részére tett kirándulást az intézmény 45 tanulója 5 tanár vezeté-
sével. Budapesten több nevezetességet és kiállítást is láttak a kirándulók. Így
többek között a Mátyás templomot, a Halász-bástyát, a Feszty-körképet;
Kassán pedig lerótták tiszteletüket egykori „vezérlő fejedelmünk”, II. Rákó-
czi Ferenc sírjánál. Jártak a dobsinai jégbarlangban is, valamint több, festői
látványt nyújtó patak, folyócska vadregényes völgyében is.
A soron következő évben13 Kőszegre, Lékára, Szombathelyre tettek ki-
rándulást. Még hosszasan folytathatnánk a sort, de azt hiszem ebből már jól
látszik, hogy mennyire szervezetten és céltudatosan alakították ki a század

11  Értesítő, 1908/09. 28-29. o.

12  Értesítő, 1909/10. 29-31. o.
13  Értesítő, 1910/11. 35. o.

135
 első évtizedeiben a tanulmányi kirándulásokat. A törést az első világháború
hozta, ekkor ugyanis e lehetőségek meglehetősen leszűkültek. „Visszafej-
lődtek” a századforduló szintjére, illetve még az azt megelőző időre, amikor
az intézmény székvárosát alig elhagyó „kirándulásokat” szerveztek csupán,
amelyeket akár egy nagyobb sétának is lehetne tekinteni.
Az első világháború alatt és után: a háborúnak jelentős kihatása volt az
oktatásra, s így az iskolai kirándulásokra is. Az 1917/18. tanév is a háború
jegyében folyt –­ olvashatjuk az értesítőből.14 Az épület nem volt lefoglalva
kórháznak vagy egyéb háborús célra, tehát a megszokott helyén működ-
hetett az intézet. Azonban az állami tanítóképző-intézetnek és a gyakorló
iskolájának, valamint az állami polgári fiúiskolának is újból helyet adott a
bencés rend a gimnáziuma épületében. A tanítóképző áprilisban visszakapta
helyiségeit, így azokba e hó 24-én vissza is költözött.
A szénszünet csupán január 17-ig tartott. A tanári kar világi tagjai, a
rajztanár és a tornatanár abban az évben is hadiszolgálatot teljesítettek. A
rajzórákat szétosztották a többi tanár között, de a tornára nem volt ilyen
megoldás. A rendes tárgyakat sikerült így teljes óraszámmal tanítani, a
testnevelés kivételével. A tornatanítást miniszteri rendelet értelmében15 a
három felsőbb osztály esetében előkészítő katonai gyakorlattal pótolták.
Ennek levezénylésére az igazgatóság kérésére Farkas Pál vadászhadnagyot
bízta meg a győri katonai állomásparancsnokság. Az alsóbb osztályok
esetében a tornát játékdélutánokkal és kirándulásokkal igyekeztek pótolni,
némileg a miniszteri rendelet értelmében is, ezeket általában az osztályfő-
nökök vezették. A diákok ezen kívül télen korcsolyáztak, valamint tavasszal
csónakáztak, eveztek.
A tanárok buzdítására, a hazaszeretetre való nevelés következményeként
is, rendkívüli mértékű eredménnyel jártak a jótékonysági akciók minden
téren. Például a hazánktól távol elesett és eltemetett katonáink sírjának
gondozására való gyűjtéskor (191 K), vagy a hadiszolgálatot teljesítő kato-
náink részére karácsonyi ajándékra való adakozáskor, vagy a hadiárváknak
juttatott 756 K esetében, ruhagyűjtéskor, és hadikölcsönjegyzésben is.

14  29-30. o.
15  VKM 180391/V./1917. sz. rendelete, in: u. ott, 29. o.

136
 A negyedik háborús tanévben a nyilvános tanulók száma ugyan csökkent,
de a magántanulók száma nagyobb növekedést mutatott, így összességében
13 fővel emelkedett a diákok száma az előző évhez képest. 58 fő volt a
katona, azonban 37 fő leány magántanulója is volt az iskolának. Az intézet
a hadba vonuló tanulóinak sorsát figyelte, kérte azt is, ha bárki bármit tud
róluk, jelezze az iskolának.
A harmincas években, a nagyobb szabású kirándulások szervezéseknek
már nem a háború, hanem a szülők anyagi lehetőségei szabták a határát.
A tanulókban megvan a lelkesedés, de amikor az anyagiakról esik szó, saj-
nos ez a pozitív hozzáállás rögvest változik.16 Éppen ezért a tanárok olyan
kirándulásokat szerveztek, amelyek még mindenki számára megfizethetők
voltak. Jó szervezés kérdése, hogy a szerényebb anyagi lehetőségekkel is
tartalmas, valóban a diákok épülésére váló kirándulást tervezzenek meg. Az
1935/36-os tanévben a kirándulások így alakultak:
Az I. A osztályfőnöke vezetésével Győrt nézte meg. A cél: bemutatni
Győrt, mint folyamparti, határszéli, ipari és kereskedő várost. A „B” osztály
valamivel messzebbre ment: Vénekre látogattak. Cél volt a város környékét
bemutatni. A felsőbb éveseknél távolabbi úti célokat találunk (Sopron,
Esztergom, Veszprém, Tihany). Szerveződtek még félnapos gyárlátogatások
a felsőbb osztályok részére, de nem ez volt a jellemző.17
A második világháború idején: E világháború jelentősen nagyobb hatással
volt az iskola életére, mint az első. Magyarország részvételének erősödése,
valamint a frontvonal közeledése hátrányosan érintette az iskola műkö-
dését, hiszen egyre több épületet foglaltak le, vagy használtak a harcokkal
összefüggő célokra. Ez a gyakorlatban fizikai, valamint időbeli korlátot
támasztott az iskola működésének.
Leventeképzés18: Az 1939:2. tc. előírta a leventekiképzést, és azt a magyar
ifjúságra egységesen szabályozta is. A középiskolákra is érvényes ideiglenes
végrehajtási utasítást a Honvédelmi Minisztérium19 még ugyanezen évben
kiadta. A főgimnáziumban heti három óra volt az őszi és a tavaszi leven-
tefoglalkozás, a téli időszakban, november 15-étől csupán két óra. Hétfőn

16  Értesítő, 1935-36. 156. o.

17  U. ott: 156-157. o.
18  Értesítő, 1939-40. 66. o.
19  Honv. Min. 68.042/1939. eln. h. kiv. kik. sz. in: u. ott, 66. o.

137
 délután volt az alsóbb osztályosok (III–V.), kedden pedig a felsőbb osztá-
lyok (VI-VIII.) kiképzése. A bencés iskola leventéit nem keverték össze más
leventékkel, egész évben elkülönítve foglalkoztak velük. Az intézet tanárai
közül senki sem volt beosztva a leventekiképzésre, azonban ezen órákat
közülük többen is rendszeresen látogatták.
Az iskola tanárai szerint a leventeképzés akkor igazán gyümölcsöző,
ha szerves kapcsolatot sikerül teremteni közte és az iskola között. Ebben
az esetben egymás munkáját kölcsönösen segítik, kiegészítik. „Ma az a
helyzet, hogy a leventeképzés részben azt a munkát ismétli meg, amit az
iskola már úgyis elvégzett: ez pedig csak a tanulók felesleges megterhelését
eredményezi. Mind gyakoribb a panasz a szülők és a tanulók részéről, hogy
a diákok nagyon igénybe vannak véve az iskola és más hivatalos elfog-
laltsággal, a tanárok pedig panaszkodnak, hogy a tanulók nem nyújtanak
megfelelő teljesítményt. Ha nem sikerül összhangba hozni a leventeképzés
célját és a tanterv célkitűzéseit, akkor az igazi túlterhelés ideje csak most
kezdődik.”20 Már eddig is meglehetősen túl voltak terhelve a diákok, a
tanárok sokszor jelezték ezt a problémát. Ha nem történik meg a kívánt
változás, akkor hiába a jó szándék, hiába az igyekezet, mégis visszájára sül
el ez a pozitívnak mondható kezdeményezés, a leventeképzés – derül ki a
tantestület véleményéből.

Erkölcs és fegyelem, hazafias nevelés

A gimnázium célja, hogy vallásos alapon álló erkölcsös polgárrá nevelje a
rábízott ifjakat. Ezen munkáját több, tudatos módszer révén próbálja elérni.
Igyekszik hatni a tanítás anyagával, amit és ahogyan közöl. Hat a tanulmányi
és fegyelmi rendjével, szellemével, a vallásos élet gyakorlatával. Úgy is fo-
galmazhatnánk, hogy a vallásos élet gyakorlatát habitussá kívánja fejleszteni
a diákság lelkében, tudatos és rendszeres begyakorlással. A legfontosabb
nevelési eszköz ez. Az iskola tudatában van annak is, hogy tanulóit sok nem
kívánt, általa kevésbé befolyásolható tényező éri. Az intézményen belül
ilyen például az osztályközösség is, amelynek szintén lehetnek, sőt vannak
nem kívánt mellékhatásai. Teljesen esetleges, hogy kik kerülnek egymás
közelébe, nyilvánvalóan ezen ifjak egymásra nagy hatással vannak. Az iskola

20  U. ott, 66. o.

138
 falain túli hatásokat még kevésbé tudja az iskola befolyásolni. Ilyen az utca,
a mozi, vagy akár a színház is. A legtöbb, amit az iskola tehet: igyekszik
őket a káros hatásoktól megvédeni, valamint ezekkel szemben ellenállóvá
tenni. Az iskola „szövetségese” ebben a nevelésben maga a család, e két
tényezőnek: családnak és iskolának, szorosan együtt kell dolgozni a közös
cél elérésében, az ifjak javára, a nemzet emelkedésére.
Ezen együttműködés első és legfőbb fórumának a szülői értekezletek
számítanak, amelyre az iskola mindig nagy hangsúlyt fordított. (A cserkész-
szülőknek tartottak külön szülőértekezletet is.)21
Érdemes megjegyezni, hogy a korábbi évekhez, évtizedekhez képest
a szülők jóval nagyobb aktivitást mutatnak ezen értekezletek, valamint a
fogadóórák látogatásában. Ez azért fontos, mert így a tanár jobban meg-
ismerheti a diákot, ami elősegítheti a hatékonyabb nevelés és oktatás
módszerének megtalálását. Helytelen azon szülő hozzáállása, akinek célja
csupán gyermeke tisztára mosása. Ezzel ugyanis hitelét veszíti a szülő a
tanár szemében, és így nem tudja használni a tanár a szülőtől megszerzett
ismereteket tanítványáról, tanítványa érdekében.
Láthattuk, hogy a második világháború kezdetén milyen volt a vallási és
az erkölcsi nevelés a bencés főgimnáziumban. Az erkölcs szerepe – amikor
a társadalom krízisét éli – hallatlanul felértékelődik. Ennek voltunk az
imént tanúi, ez fedezhető fel egy másik történelmi időszakban is: az első
világháborúban, annak is leginkább a végén. Gondoljunk csak arra, hogy
milyen válságon ment át hazánk, Magyarország. Felbomlóban a Monarchia,
az ország területének jelentős hányadát idegenek szállták meg. Az osztrák
trónfosztás hatással volt a magyar politikára is, hiszen az elvesztett hábo-
rú, a legyőzött ország királyának hatalma egyre inkább csak jelképesnek
minősült. Teret hódítottak a királyságot ellenző „köztársaságiak”, akiknek
árnyékában végül megszerezték a hatalmat a „tanácsköztársaságiak”, akik
felszámolandó ellenséget láttak Krisztus Egyházában.
A sorscsapások betetőződése volt a román megszállás, majd az 1920.
június 4-én aláíratott „Trianoni béke”, amely sokkolta a magyar társadal-
mat: létében veszélyeztette az új határon kívül került magyarok millióit,

21  Értesítő, 1939-40. 66-67. o.

139
 valamint a területi csonkítást eredményeként megmaradt országot teljesen
ellehetetlenítette.
Nehéz sors várt tehát a katolikus iskolákra, a keresztény diákokra is. A
proletárdiktatúra elsődlegesen a haza fogalmát igyekezett az ifjúság lelkéből
kiölni, ezért a tanári kar fokozottan törekedett arra, hogy a diákok lelkében
erősebb gyökeret verjen a hazafias érzés és a nemzeti lelkület. E nevelés
részét képezte a nemzeti ünnepekről való megemlékezés. Az ifjúság részt
vett október 6-án az aradi vértanúkért bemutatott gyászmisén. Majd ok-
tóber 16-án jelen voltak Horty fővezér ünnepi fogadásán, másnap pedig
a nemzeti hadsereg díszszemléjén. E témában mindennél kifejezőbbek a
következő sorok: „Március 15-ének emlékét szegény, szétdarabolt hazánk
felszabadulásáért felajánlott ünnepi szentmisével és hazafias iskolai ünne-
pekkel ültük meg. Június 4-én, a gyászos magyar béke aláírásának napján,
ifjúságunk ’Nem, nem soha!’ felirásu (sic), nemzeti zászló alatt, néma tün-
tetéssel vonult el a vashonvéd előtt, az emléket virágokkal és zöld galyakkal
(sic) szórta tele, majd a Himnusz eléneklése után visszatért az előadás
folytatására, ezzel is jelezve, hogy csak a komoly munka és kötelességtudás
mentheti meg szeretett hazánkat a végső pusztulástól.”22

22  Értesítő, 1919-20. 5.o.

140
 A Szent Orsolya Rend
győri tanintézeteinek és
rendházának államosítása
(1948–1950)
P é t e r T a má s G y 0 0

A Szent Orsolya Rend Győrött 1726. július 13-án nyitotta meg rend-
házát, mely a mai Magyarország első orsolyita alapítású intézménye.
Alapítónője Neupauer Anna bécsi nemesasszony, Neupauer Ignác császári
és királyi tanácsos özvegye volt.
A győri orsolyita nővérek az alábbi iskolatípusokat működtették Győrött
az 1948-as államosításig:
-- Elemi Népiskola (1726)
-- Kisded óvó (1880)
-- Polgári Leányiskola (1898)
-- Varrótanfolyam (1898)
-- Internátus (1908)
-- Nőipariskola (1922)
-- Szent Orsolya Rendi Tanítóképző (1926)
-- Ipari Leányközépiskola (1940)
-- Menyasszonyképző

Az intézmények meghatározó jellemzője elsősorban a vallásos

és erkölcsös nevelés volt! A tanulók egészséges neveléséhez a sportkör,
valamint a kézimunka-, ének-, zene- és táncoktatás, a hangverseny- és
múzeumlátogatások is mind-mind hozzájárultak.
Szent Angéla külön pedagógiai munkát nem írt soha, mégis megvoltak a
maga önálló és meghatározott elvei, melyeket rendi leányaira hagyott. Ezen

141
 elvek alapozzák meg az orsolyita nevelés szellemét, melyek több száz éve
helytállnak:
„Igyekeznetek kell minden erőtöket és tehetségeteket felhasználni, hogy
kötelességeiteknek megfelelhessetek. Erre mindenekelőtt eltökélt szándék,
mindenre kiterjedő akarat szükséges.
Arra kérlek benneteket, hogy növendékeitek mindegyikét nagyra becsül-
jétek, és hogy ne csak elveiket, hanem egyszersmind viszonyaikat, úgyszintén
az ő természeti mivoltukat, lelkiállapotukat, indulataikat, szóval mindent,
ami lelki gyermekeitekre vonatkozik, szívetekbe bevésve hordozzátok.
Ha valamelyik növendéket jelentékeny hibája miatt már három-
szor-négyszer rendre utasítottátok és jó tanácsaitok eredmény nélkül ma-
radtak, hagyjátok egy ideig őt magára, talán úgy a szeretet megvonása miatt
érzett elhagyatottsága önismeretre vezeti, s hibáját belátva önként a javulás
útjára lép.
Többet elérhettek szeretetreméltósággal, barátsággal, mint kemény dor-
gálással. Ezt a végső szükség esetére kell fenntartani, s csak kellő helyen és
időben a javítandó kedélyállapotához mérten kell alkalmazni.
Éljetek úgy és tanítsatok olyan életmódot, hogy az tükörképül szolgáljon
leányaitoknak.”
Az orsolyita apácák munkája mindig nagy megbecsülésnek örvendett,
és ők a századok folyamán, a nehézségek ellenére több ízben kibővítet-
ték iskolájukat, az óvodától a tanítóképzőig minden közbülső osztállyal
rendelkeztek.
Az orsolyita kedvesnővérek 1948. június 16-ig, az egyházi iskolák álla-
mosításáig megszakítás nélkül dolgoztak a leányifjúság lelki- és szellemi
nevelésén Győrött. A növendékek száma 1300 körül volt 1948-ban. A
Tanítóképzőt az Állami Tanítóképzőhöz csatolták, a többi iskolatípusban
pedig állami oktatásban dolgozott tanítók, illetve később szakérettségizettek
oktatták a gyerekeket, mivel az apácák nem fogadták el az állami kinevezést.
Sorsuk ettől fogva az állandó zaklatás volt! A magyarországi rendtartomány
fogadalmat tett Orsolya nővéreinek száma ekkor 330 volt. Az apácák zárdá-
ikban maradtak minden anyagi forrás nélkül. Megélhetésüket nyelvi és zenei
magánórákkal, kertészkedéssel, kézimunkával (varrás, hímzés) biztosították.
A fent említett életvitel két esztendeje után 1950. június 18-án, az éjszaka
leple alatt fegyvert fogtak a kedvesnővérekre, a győri Orsolyita Rendház

142
 80 apácáját két leponyvázott teherautón elhurcolták, a Zárda üresen ma-
radt. Senki sem tudta hová viszik őket, végül a Nógrád megyei Szécsénybe
kerültek. Szigorú őrizet alatt álltak, s bár az elkövetkező hónapok fizikai
és lelki megpróbáltatások között teltek, az Isten nem hagyta el a buzgón
imádkozó és reménykedő nővéreket.
Így vetett véget az államhatalom egy éjszaka alatt 224 év munkájának és
egy szent életformának. Az 1950-es év sötét vonalként húzódik az Orsolyita
Rend története felett! Lezárult a szerzetesnővérek életének egy szakasza, a
közösségi élet. Nem mintha az 1950 előtti időszak teljesen gondtalan, ké-
nyelmes, megerőltetést nem kívánó élet lett volna! A vezetőknek különösen
nem volt könnyű, hiszen felelősséggel tartoztak a közösség fenntartásáért,
viszont a rendtársak a közösség oltalmazó, szellemet erősítő, összetartó
erőit, szeretetét élvezték felelősségteljes munkájuk elvégzése mellett.
Három hónapnyi szenvedés és rendőrségi zaklatás után 1950. szeptem-
ber 8-án kényszeregyezséget írt alá a püspöki kar és az állam, mely szerint
a szerzetesrendeket és közösségeket betiltották! E rendelkezés miatt 2300
férfi és 8000 női szerzetes vesztette el otthonát.
Megtiltották számukra:
-- a közösségi életet,
-- a szerzetesi ruha viselését,
-- a hittan tanítását,
-- egyesületek szervezését,
-- a szerzetes jelöltekkel való rendelkezést.
E kényszeregyezség kapcsán az állam három férfiszerzetesrend (bencések,
ferencesek, piaristák) és egy apácaközösség (Miasszonyunkról nevezett Szegény
Iskolanővérek) működését engedélyezte, valamint nyolc egyházi gimnázium
továbbra is működhetett, az imént említett szerzetesrendek fenntartásával.
Az orsolyita apácák megpróbáltak beilleszkedni a polgári élet keretei közé.
A nővérek lassan szétszóródtak, ki erre, ki arra, hogy aztán valami megélhetés
után nézzenek. Egyesek munkát kaptak üzemekben, gyárakban, mások a
templomokban, mint kántorok vagy sekrestyések dolgoztak. De voltak, akik
takarítottak, bolti eladók lettek, patikában dolgoztak. S mint mikor az Úr
szétszórta a választott népet, ők is kénytelenek voltak szétszórtan élni tovább,
de közben folytatták, amit a Teremtő rájuk bízott. Munkahelyekre, családokba
kerülve élték az Evangéliumot. Ezt a nehéz időszakot megkönnyítette, hogy

143
 Győrött több kedvesnővér is letelepedett a szétszóratás után, így lehetőség
adódott a találkozásra. Ilyenkor a főnöknő felolvasta a vidéken, illetve külföl-
dön élők leveleit, megbeszélték az Egyház ügyeit és imádkoztak. Ezt persze
a hatalom nem hagyhatta sokáig, 1967-ben a házkutatások és állandó rendőri
zaklatások véget vetettek egy időre a találkozóknak.
1993. július 15-én, 43 évi száműzetés után az akkor 267 éves Rendház
visszakerült az Orsolya Rend tulajdonába. A még élő és mozogni tudó
nővérek az ország egész területéről újból elfoglalhatták jogos otthonukat,
templomukat. A rendszerváltással az Orsolyita Rend visszakapta az Elemi
Iskolát az Internátus épületével együtt. Az iskolát a nővérek, koruknál fogva
működtetni nem tudták, de a Győri Püspökség segítségével 1993 őszén
megnyitotta kapuit a Prohászka Ottokár Római Katolikus Általános Iskola,
valamint a nővérek vezetésével megnyílt a Szent Orsolya Lánykollégium is.
A rendház felszentelésére 1993. október 21-én, Szent Orsolya napján került
sor. Te Deum Laudamus!
Kívánom, hogy újra éljen és terjedjen az Istent, Hazát, Városunkat szol-
gáló és a jövőbe bizakodva néző régi orsolyita szellem.

Péter Tamás Gy00

Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár

144
 Sine Ecclesia et religione1,2
Az állampolgári jogok érvényesülésének kérdése az
1940-es évek II. felében (részlet)
H a n c z P a trik G y 1 1

Bevezetés

T émaválasztásom azért esett ezekre a vészterhes évekre, mivel úgy vé-

lem, a szakirodalom, mely ezt az időszakot tárgyalja, nem helyez elég
nagy hangsúlyt az állampolgári jogok gyakorlásának, érvényesülésének kér-
désére, valamint arra, hogy ezen alapvető jogok lényeges tartalma milyen
mértékben sérült az adott intézkedések következtében. Egy-egy alapvető
jogot állítottam egy-egy rendelkezés mellé, azzal a céllal, hogy rávilágítsak,
vajon e jogok sérültek-e vagy sem. Központi kérdés, hogy a lelkiismeret- és
vallásszabadság, a rendelkezéseknek köszönhetően, ki tudott-e bontakozni
vagy éppen ellentétes eredményt értek-e el. Nem könnyű összeegyeztetni a
kommunizmus ateista-materialista ideológiájának azon részét, hogy a vallás
a butaság megnyilvánulása, a nép ópiuma, s ez idővel fokozatosan, magától
meg fog szűnni, azokkal a kijelentésekkel, melyeket a szocialista politikusok
tettek az intézkedések alatt, hogy megnyugtassák a magyar társadalmat. Az
utóbbi kérdés megválaszolására úgy gondolom nem elegendők e sorok. A
tanulmány eredeti felépítését követve kiemelek néhány pillanatot a tárgyalt
időszakból, melyek érintették a bencés rendet, a bencés gimnáziumokat,
valamint úgy vélem, ezáltal az egész magyar társadalmat. Az események fel-
tárásakor nagymértékben támaszkodtam a pásztorlevelekre, mivel úgy gon-
dolom, ezek által részletesebb betekintést kapunk a történtekbe az Egyház
szempontjából, mint a kiadott törvények és rendeletek segítségével.

1  Egyház és vallás nélkül

2  Jelen tanulmány a szerző hasonló témájú szakdolgozatának egy részlete, amelyet a
győri Széchenyi István Egyetem, Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán, a 2012/13-
as tanévben készített el.

145
 Történeti előzmények
Annak érdekében, hogy pontos képet kapjunk a tárgyalt időszakról, tekint-
sük át az előzményeket. A második világháború Magyarország területén
1945 tavaszán fejeződött be. A legfőbb hatalmat a szovjet, francia, ameri-
kai és angol tagokból felállított Szövetséges Ellenőrző Bizottság birtokolta,
melynek elnöke Vorosilov marsall volt. A háború után több párt folytatta
munkáját; ezek a következők voltak: Szociáldemokrata Párt, Független Kis-
gazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, Polgári Demokrata Párt és a Magyar Kom-
munista Párt. Azonban ezek szétaprózódott, gyengébb pártok voltak, a Füg-
getlen Kisgazdapárt és a Kommunista Párt kivételével. 1944 decemberében
Debrecenben ült össze az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Az összeülést követő
napra felállították a Nemzeti Kormányt, melynek programjában szerepelt
a vallásszabadság biztosítása, azonban ez nem azt jelentette, hogy vissza-
térnek a második világháborút megelőző állapotokhoz, és hogy a gazdasági
és politikai kiváltságai a Katolikus Egyháznak kifogástalanul megmaradtak
volna. A Vigília, amely akkor országos hatókörrel rendelkező katolikus lap
volt, írt erről a helyzetről:

„a védettség, a biztonság kora lejárt. Az Egyház így a szilárd bástyák mögül,

a sokszor kényelemre, tunyaságra kísértő biztos fedezékből Isten szabad ege
alá került… állami pártfogás helyett híveinek védelme alá kell húzódnia.”3

A SZEB engedélyével 1945. november 4-re tűzték ki a nemzetgyűlési

képviselő-választásokat. A cél természetesen az volt, hogy egy, a nyugatihoz
hasonló parlamentáris demokratikus jogállam legyen, több párt jelenlétével
a politikai életben. Kezdetben az értelmiségi réteget nem tudta a kommunis-
ta párt megszólítani, hiszen annak társadalmi rangjából eredően lehetősége
volt nemzetközi szinten, illetve egyéb kommunikációs csatornákon infor-
málódni, hogy milyen helyzet uralkodott a Szovjetunióban, ahol ugyancsak
a kommunizmus (bolsevizmus) uralkodott már 1917-től kezdve. Később
azonban megváltozott a helyzet, mivel olyan mérvű propaganda kezdődött
meg, mellyel befolyásolni tudták még az értelmiségiek véleményét is.
1945 októberében tartották a budapesti helyi önkormányzati választásokat,

3  Gergely Jenő [1985] p. 11.

146
 melyeken a kisgazdák és a szociáldemokrata-kommunista koalíció szerzett
mandátumokat jelentősebb számban, ám végül az előbbiek győztek. Ennek
a választásnak azért volt jelentősége, mert ebből lehetett következtetni a
jövőbeli erőviszonyokra. Mivel a kommunisták győzelemre számítottak,
ezt az eredményt vereségnek könyvelték el, s megindult egy mindennél na-
gyobb horderejű propaganda, megcélozva a szegényebb paraszti rétegeket
az anyagi felemelkedés és földosztás ígéretével.

A soproni diáktüntetés
Az egyházi iskolák államosítását megelőzően került sor egy nagyobb tün-
tetésre Sopronban. Az Isteni Megváltó Leányai tanítóképző diáklányai
Németh Marianna vezetésével elhatározták, hogy az egyházi iskolák vé-
delmében tüntetést szerveznek. Június 7-én gyülekeztek este 7 órakor. A
tüntetőkhöz csatlakoztak bencések, diáklányok, szülők is. A tüntetőket pró-
bálták a rendőrök megállítani, ennek érdekében a tűzoltók vízsugarazták
őket, illetve a rendőrök levegőbe lőttek fegyverükkel. Több tüntetőt bevit-
tek a rendőrségre, majd június 11-én Győrbe vittek 8 embert, végül elszál-
lították őket a dél-budai internálótáborba. Bírói ítélet nélkül tartották fogva
az internálótáborban többek között Polán Gézát is. Kiszabadulásuk után
továbbra is rendőri felügyelet alatt tartották őket.4 Június 11-én Sopronból
Győrbe küldtek levelet, melyben az elszállítottak felől érdeklődnek, mivel
nem kaptak róluk információt. „[…] a hétfői diákfelvonulásból kifolyólag
[…] és társaikat és még esetleg néhány irg. növendéket és bencés diákokat
Sopronból állítólag Győrbe vittek. Telefonon érdeklődtünk az államvédel-
mi osztályon, de nem kaptunk felvilágosítást Győrből sem.”5
Kutatásom során felkerestem Polán Gézát, szerzetes nevén Hildebrand
atyát, aki akkor még bencés öregdiákként vett részt a tüntetésen, és később
internálótáborba szállították. Hildebrand atya az esetet követően lépett be
a bencés szerzetesrendbe. 1929. április 18-án született Völcsejben, jelenleg
Pannonhalmán él. Az apátságban találkoztunk, ahol röviden mesélt nekem
a történtekről. Mivel már idős, így mint mondta, nem emlékszik tisztán
mindenre. A tüntetés idejére Ő már leérettségizett (19 éves volt), így már

4  Mészáros István [2002]

5  GYEL: 1550/1948

147
 nem járt a soproni bencés gimnáziumba. Elmondása szerint a tüntetés békés
volt, a rendőri beavatkozásra nem adtak okot a tüntetők. Kisebb provoká-
lások történtek csupán, aminek azonban Ő nem volt a résztvevője. Miután
őrizetbe vették, elszállították a Győri Megyei Rendőrkapitányságra, innen
pedig a dél-budai internálótáborba vitték a Petőfi Laktanyába. A táborban 4
hétig tartották. Elbocsátása után elrendelték, hogy hetente két alkalommal
a kelenföldi rendőrőrsön jelentkezzen. Ez volt a másfél éves rendőri fel-
ügyelet követelménye. Ekkor már bencés szerzetes volt. A tüntetés másik
kiemelkedő szereplőjét, Németh Mariannát három hónap börtönre ítélték,
a vád hivatallal való visszaélés volt, mivel a rábízott fiatalokat felszólította a
tüntetésre, melyen részt is vett velük.
A gyülekezési szabadság már a XVIII. században megfogalmazódott,
mely szerint a polgároknak joga van ahhoz, hogy magán-, vagy közügyek
tárgyalására gyűléseket tarthatnak. Ennek legfontosabb korlátja, hogy a
polgárok csak békésen és fegyvertelenül vehettek részt rajta. A kialakult
helyzet megítélését nehezíti a „ gyűlések bejelentéséről szóló 5159/1945.
BM. rendelet”, mivel nem egyértelműek és tisztázottak egyes fogalmak,
kiváltképpen, hogy mit sorolnak pontosan a politikai és gazdasági szer-
vezkedés körébe. Emiatt a fogalmi bizonytalanság miatt két értelmezés
lehetséges. Az egyik szerint minden politikai és gazdasági jellegű nyilvános
népgyűlést, felvonulást és bármilyen más politikai összejövetelt a gyűlés
megkezdéséig be kellett jelenteni az illetékes rendőrhatóságnak. A másik
oldalról pedig a gyűlés, felvonulás, körmenet, összejövetel, melynek po-
litikai vagy gazdasági szervezkedési jellege, illetve célzata nincs, bejelentés
nélkül megtartható volt. Úgy vélem a diáktüntetésnek nem volt politikai
jellege, hacsak annyi nem, hogy egy jogtalannak vélt intézkedéssel szemben
akarták kifejezni nemtetszésüket. A gyülekezési szabadságot biztosította
továbbá az 1946. évi I. törvény, mely azt az állampolgárok természetes és
elidegeníthetetlen jogának deklarálta. Véleményem szerint a diáktüntetés
feloszlatása sértette a gyülekezési szabadságot, valamint a letartóztatottakkal
szemben alkalmazott cselekmények által is sérültek egyes alapvető jogok
(személyes szabadsághoz való jog, tisztességes eljáráshoz való jog stb.).

148
 Az excommunicatio
1948. június 16-án, tehát egy nappal a törvény elfogadása előtt a Püspöki
Kar talán egyetlen eszközét kihasználva, körlevelében figyelmezteti azokat
az embereket, akik az államosítást támogatják, hogy kiközösítéssel sújtja
őket az Egyház. „… az egyházi törvénykönyv6 2334.7 kánonja értelmében
az Apostoli Szentszéknek különlegesen fenntartott kiközösítésbe estek
mindazok, akik a katolikus egyház bármelyfokú iskoláit elvevő rendeletet
meghozták, akik mint az ország törvényhozó testületének tagjai ilyen tör-
vényt megszavaztak. […] kiközösítéssel sújtjuk azt, aki előzetes figyelmez-
tetésünk ellenére az Egyház iskoláinak államosítása érdekében kényszertől
mentesen, szabad elhatározással gyűléseken, újságokban, rádióban vagy
más módon a nyilvánosság előtt agitált, az Egyház iskolái ellen irányuló
aláírására bírt, általában mindenkit, aki a jelzett előfeltételek mellett az álla-
mosítás ügyében tevőlegesen közreműködött. […] Az excommunicatioval
sújtott hívő az Egyházban semmiféle jogot nem gyakorolhat: szentségekhez
nem járulhat, tisztségeket (kereszt- és bérmaapaság, egyházközségi képvi-
selőtestületi tagság, kántorság stb.) nem tölthet be, s ha feloldozás nélkül
halna meg, egyházi temetésben nem részesülhet. Az excommunicatio alól
[…] csak az Apostoli Szentszék vagy a megyéspüspök külön felhatalmazása
alapján oldozható fel.”8

Az egyházi iskolák államosítása

A nem állami iskolák államosításáról szóló törvényt (1948. XXXIII. tc.)9, 10

6  1917-es Egyházi Törvénykönyv

7  „Can 2334. Excommunicatione latae sententiae speciali modo Sedi Apostolicae
reservata plectuntur: 1. Qui leges, mandata, vel decreta contra libertatem aut iura Ecclesiae
edunt; 2. Qui impediunt directe vel indirecte exercitium iurisdictionis ecclesiasticae sive
interni sive externi fori, ad hoc recurrentes ad quamlibet laicalem potestatem.” [(http://
www.jgray.org/codes/cic17lat.html) Letöltve: 2013. február 20.]
8  GYEL: 1588/1948
9  „Nem állami iskolák fenntartásának az állam által való átvétele, az azokkal összefüggő
vagyontárgyak állami tulajdonba vétele és személyzetének állami szolgálatba való átvétele
tárgyában.”
10  „A parlamentben 362 képviselőből 250 szavazott a javaslat mellett, s mindössze 63
ellene, 69 képviselő pedig tartózkodott a szavazástól. Így raboltak el törvényesen 4885

149
 június 16-án fogadták el.11 Az államosítást további több síkon történő pro-
pagandista megnyilvánulások előzték meg, illetve követték. Ilyen volt töb-
bek között az, hogy a magyar katolikus iskolák korszerűtlenek, demokrácia-
ellenesek stb. 1948 júniusában12 kezdődött meg az átvétel.13 Az Egyháztól
több ezer iskolát vettek el, 600 000 tanulóval együtt. Ortutay Gyula14, val-
lás- és közoktatásügyi miniszter cselhez folyamodott és megkérte a világi
személyzetet, hogy folytassák munkájukat. Ennek a lépésnek a célja a kül-
föld megnyugtatása volt, miközben megkezdődött a rendházak és ingatla-
nok elkobzása is. Nehézségeket okozott az a kérdés is, hogy a szerzetesek
és nővérek taníthatnak-e továbbra is az államosított iskolákban. A Püspöki
Kar 1948. szeptember 1-i körleve a következőképpen foglal állást. „[…]
kérdezzük: szerzetestanár és nővér közreműködhetnek-e ilyen nevelésben?
Részt vehet-e az ebben az irányban megszabott, vallástalan nevelés mun-
kájában? Erre minden gondolkodó hívő csak egy választ adhat: nem! Ha
pedig ezzel szemben iskoláink államosítói azt vetnék ellen, hogy ilyent a
szerzetesektől nem kívántak és nem is kívánnak, hát akkor mi szükség volt
iskoláink elvételére?”15

iskolát az egyházaktól, summázta Mindszenty bíboros emlékirataiban.” (http://ujember.

katolikus.hu/Archivum/000924/0601.html (Letöltve: 2012-11-10)
11  „Az eddigiek szerint június 18-án kerül országgyűlési tárgyalásra az a törvényjavaslat,
amely az Egyház iskolajogát, az ősök áldozatával emelt iskoláinkat, internátusainkat,
épületeinket akarja elvonni.
Mi aznap reggel 8 órakor az egész országban könyörgő Szentmisére várjuk a híveket,
különösen a szülőket és iskolás ifjúságunkat. Azért imádkozunk, hogy a Mindenható
kegyelmével, a Nagyasszony és magyar szentjeink közbenjárására mielőbb akadálytalanul
érvényesülhessen a szülők és Egyház iskolajoga.” (GYEL: 4110/1948)
12  1948. júniusában Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt
összeolvadásából létrejött a Magyar Dolgozók Pártja (MDP).
13  A törvény elfogadását megelőzően is több helyen tüntetéseket szerveztek az
egyházi iskolák védelmében. Mindszenty bíboros is felszólította a győri püspököt, Papp
Kálmánt, 1948. május 22-én kelt levelében: „A püspöki körlevéllel kapcsolatos soraimra
való hivatkozással, tisztelettel kérem, méltóztassék a jelzett tiltakozásokat sürgetően
megindíttatni, illetőleg folytatni.” (GYEL: 1393/1948)
14  A miniszter az időszak kiemelkedő alakja. Katolikus értelmiségi családból származott,
a szegedi piaristáknál végezte a középiskolát (!), ennek ellenére az egyházellenes politika
egyik vezéralakja volt.
15  GYEL: 1244/1948.

150
 Az egyházi iskolák államosításával kapcsolatosan rémhírek terjengtek
a hívők között, akiknek félelme csak erősödött az intézkedések hatására.
A rémhírek többnyire a hitoktatás fakultatívvá tétele körül keringtek. E
jelentés 1948 júniusában kelt. „Személyt megnevezni nem tudok, de azon
hiedelemben voltak az államosítással kapcsolatban, hogy nem bíznak azon
ígéretben, hogy megmarad a kötelező hittantanítás s attól félnek, hogy az
Isten fogalmát kizárva fogják a gyermekeket tanítani.”16 A hitoktatással
kapcsolatban úgy tűnik, már ekkor sejtettek valamit az emberek. A Püspöki
Kar újabb körlevelében kifejezi azon véleményét, hogy „a katolikus iskolák-
nak adott államsegély nem kegyadomány”17. Ha „…a katolikus iskoláinkat
kiéheztetni akarják, megvonván tőlük az államsegélyt és mondván: tartsák
fenn azokat maguk erejéből a katolikusok, akkor mi erre azt feleljük: a ka-
tolikus iskoláknak adott államsegély nem kegyadomány, hanem a katolikus
szülők adójának visszajáró része. […] Ha tehát a magyar állam az adókból
iskolákat tart fenn, a mi adónkból katolikus iskolákat tartson, vagy legalább
hathatósan segélyezzen!”18
Eközben folyamatosan adtak útmutatást a szocialisták a reakció ellen
folytatott harchoz. A Politikai Bizottság tagjainak 1948. novemberében
átadott „A klerikális reakció elleni harc” című iromány egyértelműen
megmutatja a kommunisták céljait, jövőbeli elképzeléseit: „Kiszorítani
a reakciós befolyást, elsősorban a munkásság és parasztság köréből. […]
Előkészíteni az egyház és az állam különválasztásához. Fokozni a közvetett
vallásellenes propagandát. A munkásosztályon belül célul kell kitűzni a
klerikális befolyás teljes megsemmisítését. Iskolák. Cél: a klerikális befolyás
megsemmisítése a tanulóifjúság körében, úgy az iskolán belül, mint az
iskolán kívüli szabadfoglalkozásban. A kötelező hitoktatás eltörlése – első
lépésként a dolgozók iskolájában.”19
Ebben a helyzetben vessünk egy pillantást a Bencés Rend gimnáziuma-
ira, melyek a következők voltak: Sopron, Győr, Komárom, Kőszeg, Pápa,
Esztergom, Budapest, Pannonhalma, Csepel. Ezekben a gimnáziumokban
összesen 3595 diák folytatta tanulmányait. A Pannonhalmi Főapátság alá

16  Pápai Levéltári Osztály

17  GYEL: 1393/1948
18  GYEL: 1393/1948
19  Kiszely Gábor [2000] p. 105-108.

151
 tartozó 19 népiskolát is államosították. 1948-ban a Pannonhalmi Szent
Gellért Tanárképző és Hittudományi Főiskola működését megszüntették,
helyére a Pannonhalmi Hittudományi Főiskola lépett, melyben azonban
csak teológiát oktathattak, a tanárképzési jogukat elvették. Nehéz feladat elé
került a Bencés Rend, hiszen eleget kellett tennie a létszámkorlátozásnak,
ami azt jelentette, hogy 200 szerzetest kellett elbocsátani. „A Rend 1949-ben
25 felszentelt papból, 55 növendékből és 9 laikus testvérből állt.”20 Azokat
a szerzeteseket, „akik a renden kívüli életben is hűek maradtak szerzetesi
fogadalmukhoz, a Renden belül később egy szójátékkal ”kincések”-nek ne-
vezték.”21 Később a megállapodás után a Bencés Rend kettő gimnáziumot
kapott vissza, a győrit és a pannonhalmit.
Természetesen egyoldalú források alapján nem lehet általánosítani.
Egyes egyházközségek ”agresszívabban” léptek fel az Egyház védelmében
(lásd soproni diáktüntetés), más egyházközségek pedig csak tudomásul
vették az intézkedést. 1948. szeptember 1-i körlevélben a Püspöki Kar egy
vészterhes jövőt vetít a hívek elé. „Ez a tanév egészen más, mint minden
eddigi tanév. Ez az első tanévnyitó, amikor azok, akik közel ezer esztendeje
álltak a magyar gyermek mellett az iskolában, most már nincsenek ott. Az
a kinyilatkoztatásból fakadó nevelési szellem, amely a szorongó szülőket
nehéz időkben egyedül nyugtatta meg, az ifjúság számára pedig kipróbált,
Egyháznak és hazának a jövő felől biztonság-nyújtó alap volt: iskoláinkban
nincs többé”22
A hitoktatás fakultatívvá23 tétele
Az Elnöki Tanács 5/1949 sz. törvényerejű rendelete által az iskolai hitoktatás
fakultatív lett. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű

20  Szalai Béla [2009] p. 18.

21  U.o. p. 19.
22  GYEL: 1244/1948
23  „A fakultatív hitoktatás kérdése 1947-ben vetődött fel erőteljesebben hazánkban.
Akkor a kormányzat a magyarság óriási többségének - nem csak katolikusoknak, hanem
másvallásúaknak is - egyöntetű és határozott fellépésére és tiltakozására a kérdést levetette a
tárgyalás napirendjéről elismerve, hogy a hitoktatás követelése a magyarság lelke mélyéből
fakad. A vezető politikusok az óta - különösen választások előtt is átélten hivatkoztak arra,
hogy nálunk a vallásszabadság egyik legkifejezőbb bizonyítéka a kötelező hitoktatás.”
Püspöki Kar körlevele (GYEL: 2393/1949)

152
 rendelete a vallásoktatás tárgyában kimondja: „1. §. A Magyar Népköztár-
saság Alkotmányának 54. §-ában foglalt, az állam és az Egyház különválasz-
tására vonatkozó rendelkezésnek megfelelően a vallásoktatás az iskolákban
nem kötelező.” A vallás- és közoktatásügyi miniszter pedig a törvényerejű
rendelettel kapcsolatban az alábbi végrehajtási utasítást adta ki: „…2. §. Azok
a szülők, akik gyermekeik vallásos oktatását kívánják, legkésőbb szeptember
hó 15-ig szóban vagy írásban, az iskolában ezt a szándékukat bejelentik.”24
Ezen felül az 54. § (2) bekezdésében olvashatjuk, hogy az állam biztosítja
a vallás szabad gyakorlását: „A Magyar Népköztársaság biztosítja az állam-
polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának a jogát. A
lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az
Egyházat különválasztja az államtól.”25 Ha ezt a paragrafust vesszük alapul,
akkor egyértelmű, hogy a rendelet a teljes vallásszabadság megvalósulása
felé tett lépésként könyvelhető el, ami helyénvaló intézkedés volt egy pol-
gári államban, vagy legalábbis lett volna, ha ezen az úton haladnak tovább.
A Magyar Püspöki Kar a hitoktatás kérdésében álláspontját leszögezte
már az 1947. április 12-én kiadott közös pásztorlevélben, amikor megálla-
pította: „Az egyházi törvénykönyv (1335. can.)26 a szülőknek és gyámoknak
szigorú kötelességévé teszi, amit különben a természetjog is megkíván -
hogy gyerekeik hitoktatásáról gondoskodjanak. A szülő vagy gyám külön is
kötelezi magát a gyermek vallásos nevelésére, amikor azt megkeresztelteti,
hisz az Egyház nem keresztel meg olyan gyereket, akinek hitoktatását nem
látja erkölcsileg biztosítva. Ezen kötelességét és Isten előtt való nagy fele-
lősségét tagadná meg minden szülő, aki gyerekét a hitoktatástól elvonná.”27
A Püspöki Kar körlevélben szólítja fel a híveket: „Ne féljen közületek
senki bejelenteni, hogy gyermeke hitoktatásra jár. A Magyar Népköztársaság
Alkotmányának 54. §-a mindenki számára biztosítja a polgárok lelkiismere-
ti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát, a 49. §. 2. pontja pedig

24  GYEL: 2393/1949

25  U. o. 54. § (2) bekezdés
26  „Can 1335. Non solum parentes aliique qui parentum locum tenent, sed heri quoque
ac patrini obligatione adstringuntur curandi ut omnes sibi subiecti vel commendati
catechetica institutione erudiantur.” [(http://www.jgray.org/codes/cic17lat.html) Letöltve:
2013. február 20.]
27  GYEL: 2393/1949

153
 ezt mondja: „A polgárok bármilyen hátrányos megkülönböztetését nemek,
felekezetek, vagy nemzetiségek szerint a törvény szigorúan bünteti.” A szü-
lőket tehát semmiféle hátrány nem fenyegeti azért, hogy ők maguk vallásuk
törvényeit megtartják és gyermekeiket is vallásos szellemben nevelik, ill.
neveltetik.”28 Ekkorra azonban már ez az állampolgári jog nem hordozott
magában tartalmat. A szülők a sok feltétel miatt nem merték gyermeküket
beíratni az órákra, annak ellenére, hogy „a katolikus szülők személyes és
szent kötelességét a gyermeknevelés terén az Egyház két rövid mondatban
adja elénk: A szülőkre hárul […] hogy a gyermek vallásos és erkölcsi, testi
és polgári neveléséről tőlük telhetőleg gondoskodjanak. […] A szülőknek
[…] nem csak joga, hanem súlyos kötelessége is a gyermek keresztény ne-
velése.”29 A szülői jog, melyről a Püspöki Körlevél is szólt, azt tartalmazza,
hogy a szülőnek a joga eldönteni gyermekének vallásos neveltetését. Ez a
szülői jog azonban korlátozva volt több eszközzel. Például a hitoktatásra
való beiratkozásnál egy párttag volt jelen, aki akár a fenyegetéstől sem riadt
vissza annak érdekében, hogy a szülő ne írassa be gyermekét. Előírták, hogy
10 fő szükséges, hogy meginduljon a hitoktatás. Ha az előírt számú tanuló
összegyűlt, akkor előfordult, hogy áthamisították és kevesebbet írtak be. Ha
indult, akkor a tanárokkal figyeltették a hittanra járó gyerekeket, a diákok
pedig kiközösítették őket.
A szentmiséket is folyamatosan figyelemmel követték a párttagok, és
jelentéseket adtak le. „ Jelentem, hogy VI. hó 13-ikán megtartott misén a
r.-kat. plébános a templomban felhívta az iskolás gyermekek szüleit, hogy
szerdán, tehát június 16-ikán reggel jelenjenek meg gyermekeikkel együtt
a római-kat. iskolában, nem a gyermekek beíratása, hanem a jövő tanévre
előjegyzés céljából.”30
Mindszenty bíboros szóvá tette, hogy a fent említett alkotmányos jo-
gok biztosítják a vallásszabadságot, és a kiadott rendelet ezzel ellenkezik.
A törvényről így vélekedett: „Úton-útfélen halljuk, plakátokon olvassuk:
Előbb demokráciát, azután szocializmust. Attól tartunk, hogy a hitoktatás
kérdésében is sokaknak ez a szándék: előbb fakultatív hitoktatást, azután
semmilyen hitoktatást, végül materialista világnézeti oktatást! Mi úgy

28  GYEL: 2393/1949

29  GYEL: 1244/1948
30  Pápai Levéltári Osztály

154
 érezzük, hogy Istentől reánk ruházott hivatásunk szellemében mindjárt
kezdetben fel kell emelnünk szavunkat, nehogy készületlenül találjanak
bennünket a további támadások a keresztény nevelés ellen és meginduljunk
a lejtőn a hitetlenség felé.”31
Az Alkotmánybíróság 4/1993. határozatában kimondja, hogy az államnak
vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. Kiemeli, hogy az állami iskola
nem folytathat olyan oktatást, amely a szülők meggyőződése figyelmen
kívül hagyásának minősülhetne. Az Alkotmánybíróság is említést tesz a
szülői jogról, amelyre a szülők is hivatkoznak a levéltári forrásokban, mely
szerint a szülőknek joguk van arra, hogy gyermekük választásuk szerinti
egyházi iskolába járjon, továbbá joguk még, hogy megválasszák gyermekük
neveltetését.

Összegzés
Az egységesített iskolarendszert ellátták új tantervvel is, amely már szo-
cialista-kommunista nevelési irányokat fogalmaz meg. Az 1950-es tanterv
szerint az általános iskola és a gimnázium feladata a munkára való nevelés, a
marxista-leninista világnézet érvényesítése, küzdés a babonák ellen. A kor-
mány minden eszközzel próbálta a materializmust-ateizmust egyeduralko-
dóvá tenni a fiatalság egész körében, hogy jó kommunista embereket nevel-
jenek belőlük. Emellett „az egyeduralmat gyakorló kommunista párt céljait
szolgálta, hogy […] az államhatalom mindenkit megfosztott az iskolaala-
pítás és iskolafenntartás jogától, s ezt a jogot csakis magának monopolizál-
ta. Ettől kezdve csakis a kommunista pártirányítás alatt álló állami tanügyi
hatóság szervezhetett iskolát.”32 Az állampolgári jogok folyamatos sérelme
következtében ebben az időszakban kezdődött meg a „joghalál Magyaror-
szágon”33. Ellentmondásos helyzet alakult ki. A teljes vallásszabadság meg-
valósítása volt a szándék, de sine Ecclesia et religione.

31  Mindszenty József [1989] p. 173.

32  Nemzetközi Iskolatörténeti Konferencia [1994] p. 29.
33  Kahler Frigyes [1993]

155
 Felhasznált irodalom:
Gergely Jenő: A Katolikus Egyház Magyarországon, 1944-1971. Kossuth Könyvkiadó,
1985.
Gergely Jenő: Katolikus egyház, magyar társadalom, 1890-1986. Tankönyvkiadó, Budapest,
1989.
GYEL: Győri Egyházmegyei Levéltár, Püspöki Levéltár: Egyházkormányzati iratsorozat:
1244/1948, 1393/1948, 1550/1948, 1588/1948, 4110/1948, 2393/1949
Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila: Emberi jogok. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945-1989. Zrínyi Kiadó, 1993.
Kiszely Gábor: ÁVH – Egy terrorszervezet története. Budapest, Korona Kiadó, 2000.
Mészáros István: Devictus Vincit. Szent István Társulat, Budapest, 2002.
Mindszenty József: Emlékirataim. Az Apostoli Szentszék kiadója, Budapest, 1989.
Nemzetközi Iskolatörténeti Konferencia. Híres iskolák, neves pedagógusok. Tudományos
Füzetek 10. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága.
Tata, 1994.
Sári János – Somody Bernadette: Alapjogok. Osiris Kiadó, Budapest, 2008.
Szalai Béla: Mozaik. Pannonhalma, 1956. Szerzői Kiadás, 2009.
Szente Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet 1945-2005. Osiris Kiadó,
Budapest, 2006.
Veszprém Megyei Levéltár, Pápai Levéltári Osztály, 2136. A pápai járási főjegyző elnöki
iratai, A. állag: Általános iratok I. doboz, 1945: Felszabadulás előtti és utáni iratok, fond:
1945-1950.

156
 Szent Márton napok
B ub e r n ik E s z t e r

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium,

Egyházzenei Szakközépiskola és Kol-
légium különösen nagy figyelmet szentel a
diákok szociális érzékenységének – szociális
kompetenciájának – formálására. Teszi ezt
tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, előa-
dások, kiállítások, filmvetítések, kulturális és
iskolai rendezvények keretein belül, melyek
közül kiemelkedik a több mint húsz éve
megrendezésre kerülő, az iskolai életükben,
ünnepi kultúrájukban rögzült, Szent Már-
ton napok eseménysorozata. Ez az ünnep
alkalmat ad – annak liturgikus megélése
mellett – egy kötetlenebb, oldottabb együttlétre, aktivitásra a diákok számára,
ahol nemcsak egy, a társadalmunkat jelentősen érintő, szociális probléma
kerül megvilágításra számtalan aspektusának körbejárásával, hanem lehetőség
adódik a Szent Márton-i attitűd tevékeny megélésére. A Szent Márton napok
történetének, pedagógiai koncepciójának, felépítésének, strukturális változá-
sainak; egy korábbi, majd a legutóbb megszervezésre került programsorozat
eseményeinek feltárása, bemutatása előtt azonban szükséges pontosítani a
szociális kompetencia fogalmi tényezőit, hogy rálátást nyerhessünk tartalmi
elemeire, valamint az alakulását, fejlődését támogató tényezőkre, ezáltal a
Szent Márton napok pedagógiai jelentőségére.
„A szociális kompetenciát a szociális megismerés, a szociális motívumok és
a szociális képességek, szokások, készségek, ismeretek komplex rendszerének
tekintik a szakemberek.”1, Így a szociális kompetencia olyan képesség, amely

1  ZSOLNAI Anikó: A szociális kompetencia fejlettsége serdülőkorban. pp. 188.

157
 szociális viselkedést tesz lehetővé – szervezi, megvalósítja azt – segítve a
szociális kapcsolatok pozitív alakulását, a személyközi érintkezések gazda-
godását, olyan módon, ami mások érdekeit nem sérti.2 Mivel a szociális
kompetencia (Nagy József kutatásai szerint) öröklött és tanult komponen-
sek (szociális motívumok, hajlamok, szokások, készségek, minták, isme-
retek) összességéből áll3, lehetőség van a fejlesztésére. Fejlődését az aktív,
tevékeny közreműködés mellett segíti a pozitív önértékelés, a másokkal
kapcsolatos pozitív attitűd, elfogadás, a megfelelő kommunikációs készség,
a fejlett problémamegoldó képesség, a kompromisszumkészség, és a nyitott
személyiség.4 Alakulásában tehát jelentős szerepe van annak a szociális
környezetnek, amiben felnövünk és élünk, ezért különösen jelentős a gya-
koroltatás, tevékenykedtetés szerepe, mert általuk lehetővé válik a szociális
kompetencia erősítése.
A Pannonhalmi Bencés Gimnázium oktató-nevelő munkájában nemcsak
megbízható tudást szeretne diákjai számára nyújtani, hanem egyúttal arra is
törekszik, hogy erkölcsös életvitelre, egymás megbecsülésére, szeretetére,
megbízhatóságra is nevelje fiataljait. Tanárai legfontosabb céljuknak te-
kintik, hogy tanulóikat emberségükben, hitükben, tudásukban növeljék és
neveljék, és munkájuk gyümölcseként a náluk nevelkedő fiatalok elkötelez-
zék magukat az Isten és az emberek szolgálatára. Az intézmény pedagógiai
feladatai között szerepel a gyermekek együttműködési készségének, szo-
lidaritás-érzésének, empátiájának, és segítőkészségének fejlesztése, a sze-
mélyiségfejlesztési programjuk részeként pedig az alapvető erkölcsi értékek
megismertetése, tudatosítása, meggyőződéssé alakítása, a pozitív szociális
szokások kialakulásának, gyarapodásának segítése. A közösség iránt érzett
felelősségtudat alakítása, a társas kapcsolatokra vonatkozó értékek (nyitott-
ság, befogadókészség, tisztelet, szolidaritás, szeretet, tolerancia) támogatása,
továbbá a tanulók hatékony társadalmi beilleszkedéséhez, az együttéléshez
és aktív társadalmi részvételhez szükséges – a Nemzeti alaptanterv által is
preferált – szociális és állampolgári kompetenciák tudatos, pedagógiailag

2  ZSOLNAI Anikó: A szociális kompetencia fejlettsége serdülőkorban.

3  NAGY József: XXI. század és nevelés.
4  ZSOLNAI Anikó: Összefüggések a szociális kompetencia egyes komponensei, a
tanulási
motívumok és az iskolai tudás között.

158
 tervezett fejlesztése is.5 Az intézmény tanórán belüli és tanórán kívüli
munkájában is igyekszik megvalósítani a szociális kompetencia teljes körű
fejlesztését. A tanórai foglalkozások között szerepel az embertan-etika, fi-
lozófia, hittan, a tanórán kívüli foglalkozások között pedig az emberismeret
szakkör, a csendesórák, a lelkigyakorlatok, melyeknek úgyszintén központi
eleme a szociális viselkedés formálása. Az év jeles eseményei között sze-
replő Szent Márton napok, egy témahét keretein belül kibontva, szintén
a szolidaritást, segítőkészséget, toleranciát, egymás elfogadását állítja a
középpontba.
A Szent Márton napok megszervezése több mint 20 éve része az iskolai
életnek. Elindítása Vásárhelyi Anzelm bencés szerzetes nevéhez fűződik.
1990-ig a Szent Márton búcsú leginkább liturgikus ünnepként – ünnepi
szentmisével, vesperással, virrasztó imádsággal – volt része a gimnázium
életének.
1990 és 1992 között a Szent Márton napok a liturgikus és kulturális
programok jelenléte mellett még inkább diáknapként volt jellemezhető,
annak formai elemei, játékos programjai, majd a diákkirály választás – némi
farsangi szimbolikát őrizve – hagyományának bevezetése miatt. A Szent
Márton napok tematikus nap jellegét – ami napjainkra már teljes témahét-
té fejlődött – akkor nyerte el, amikor a királyválasztás átkerült a farsangi
ünnepkörbe. Anzelm testvér elgondolása szerint Szent Márton ünnepe,
búcsúja nagyszerű alkalmat teremthet a Szent Márton-i karizma tevékeny
megélésére. Mivel Szent Márton személye a segítőkészséget, felebaráti
szeretetet is megtestesíti – ahogy a közismert történet elbeszéli: az utolsó
ruhadarabjai közül még köpenyét is megosztotta egy didergő koldussal6 – a
főmonostor ünnepén, így lehetőségük nyílik szemléletformáló előadások,
beszélgetések, vetítések, kiállítások és jótékonysági gyűjtés megszervezésé-
re. Ezzel nyújtott a Szent Márton-i karizma inspirációt a pedagógiai mun-
kában, kiváló alkalmat teremtve a személyes aktivitás tevékeny megélésére.
A Szent Márton napok tematikája, felépítése, tartalmi elemei, strukturális
változásai a következőképpen alakultak, módosultak az elmúlt 23 év alatt.

5  http://phbences.hu/hu/node/329
6  http://www.martinus.hu/szent_marton_elete

159
 1990 őszén az első kétnapos programsorozaton a diákok az ünnep
napjára tanítási szünetet kaptak, az ünnepet megelőző napi rendezvények
pedig a tanítást követően, délután bonyolódtak. Az ünnepélyes megnyitót
tanár-diák sportvetélkedők, ezt egy képzőművészeti kiállítás megnyitója,
vesperás, filmvetítés követték, majd az aznapi programsorozatot játékház
zárta. Másnap, november 11-én, az ünnepnapon, az ünnepi szentmisét
ünnepi ebéd, a korábban meghirdetésre került Ismerd meg Pannonhalmát
pályázat eredményhirdetése, majd pedig kulturális programok és ismétel-
ten vesperás zárta.
A következő évben már három napra bővült az esemény. Ekkorra több
játékos elemmel és a jótékonyság motívumának megjelenésével gazdago-
dott a programok sora. Az 1991-es Szent Márton napok hangulatát jelen-
tősen meghatározta az ünnep idejére bevezetett diákkirályság intézménye.
A diákkirály választást a végzős évfolyam diákjai részvételével pártok
szerveződése, azok versengése előzte meg. A megválasztott „uralkodó” egy-
személyben az Ünnepi Játékok Királya lett. Erre az alkalomra agyagpénzt
is verettek, amely fizetőeszköze volt a jótékonysági vásárnak, ahol minden
osztály az általa kibérelt területen saját kezével gyártott portékáját árusította.
A játékos sportvetélkedők, képzőművészeti kiállítások, filmvetítések és a
liturgikus ünneplési forma mellett lehetőséget teremtettek egy külföldi
bencés apátság vendégapátjával való beszélgetésre. Továbbá zenei koncert-
tel, Ki mit tud?-dal, éjszakai túralehetőséggel bővült a programkínálat, va-
lamint az Ismerd meg Pannonhalmát pályázaton kívül meghirdetésre került
a Szent Márton képzőművészeti pályázat is, melynek témája a szent élete
volt. A nevezési díjakból, tombolából, a diákok által működtetett, ötletes
kirakodóvásár standjainak bérleti díjából befolyó összeget részben az ünne-
pi kiadások fedezésére fordították, részben pedig felajánlották az alapítandó
diákklub számára, alaptőkét teremtve ezzel a klubhelyiség berendezéseinek
megvásárlásához. Így a liturgikus-, kulturális- és játékprogramok mellett
megjelent a jótékonyság eleme is a Szent Márton napok történetében.
Az 1992-es év programja tartalmi elemeiben nem változott, csak annyi-
ban, hogy a diákkirály választás az ünnep szerves része lett.
Az 1993/94-es tanév során az előző években kialakult Szent Márton napi
hagyományok némiképpen megváltoztak. Liturgikus-, szellemi-, kulturális-
és sportprogramokat terveztek, mellyel fokozottabban tudták az ünnepre

160
 készíteni a fiatalokat, a diákkirály választás programsorozatát pedig átrakták a
farsangi ünnepkörbe. Így 1993 őszétől a Szent Márton napok programjának
szisztémája átalakult, a rendezvény kétnaposra szűkült. Kiemelt programként
hirdették meg a Ki mit tud?-ot, valamint képzőművészeti, szépirodalmi, mű-
fordítói pályázatot. A Ki mit tud?-ra több műfajban lehetett jelentkezni: vers és
prózamondás, könnyű- és komolyzene, paródia, bűvészmutatvány, színpadi
jelenet, tánc, ének és szalonképes viccmondás. Ebben az évben pedig pályázni
természeti, iskolai és szabadon választott témájú színes, ill. fekete-fehér fotók
készítésével, szabadon választott témájú rajzokkal és festményekkel, valamint
versekkel, elbeszélésekkel, riportokkal illetve latin műfordításokkal lehetett.
Továbbá a Ki tud többet Pannonhalmáról? hagyományos Szent Márton
napi pályázat is meghirdetésre került, kérdőíves formában. Az ünnepnapon
kiállítást rendeztek a legjobb képzőművészeti alkotásokból, a költői, prózai,
műfordítói pályázatok legjobbjait megjelentették nyomtatásban, és az alkotók
közül többen jutalomban is részesültek.
Számottevő változást jelentett 1994-ben a jótékonysági vásár megszer-
vezése, melynek jövedelmét Erdélybe, Illyefalvára juttatták. A jótékonysági
vásáron, ami alapvető mozzanata lett a Szent Márton napoknak, könyveket,
régiségeket, saját készítésű tárgyakat, ételeket, használati tárgyakat, posztere-
ket, tanári relikviákat – bármit, ami értéket képviselhet – árultak az osztályok.
Szerveztek tréfás játékokat, ötletes programokat is, melyekkel színesíteni
tudták kínálatukat. A befolyt összeget pedig a gyűjtésben legsikeresebb osz-
tály adhatta át a támogatottnak, ezzel további hagyományt teremtettek.
1995-ben a vásárt a sörédi sérült gyerekek nyári táboroztatásának financiális
támogatására rendezték meg. A liturgikus-, szellemi-, kulturális- és közösségi
sportprogramok mellett tartalmi elemként megjelentek különböző előadá-
sok, melyeknek olyan – a gyűjtés középpontjába helyezett gyerekek életének
nehézségeihez szervesen kapcsolódó – témái voltak, mint a szegények, Szent
Márton, és a beteg, fogyatékos gyermekek. Ezzel a Szent Márton napok szer-
kezete jelentősen átalakult, az ezt követő években a Ki mit tud?-ot felváltotta
a mind tovább bővülő előadások köre, és az ünnepet egyre határozottabban
a – diákok által működtetett – jótékonysági vásár, gyűjtés, és az ünnep közép-
pontjába helyezett szociális kérdéshez kapcsolódó szemléletformáló előadá-
sok, beszélgetések, kiállítások, pályázatok, filmvetítések határozták meg.

161
 Ennek megfelelően a kétnapos rendezvény első napján, a tanítást kö-
vetően, ünnepi vesperást, majd csendesórát szerveztek, melynek keretein
belül bonyolódtak az előadások, kiállítások, beszélgetések, ezeket valami-
lyen kulturális program (például zenei koncert) követte, majd virrasztás
következett a diákok számára. Az ünnepnapon egy egésznapos eseményso-
rozat zajlott; többek között ünnepi szentmise, jótékonysági vásár, kulturális
programok (például színdarab megtekintése), ünnepi ebéd, majd délután
sportrendezvények (például teremfutball, tanár-diák kosárlabda mérkőzés),
az esti órákban ismételten kulturális programok (például filmvetítés), majd
az ünnepet közös esti imádság zárta.
1998-tól a Szent Márton napok a hagyományos jótékonysági vásár meg-
nyitásával kezdődtek, ezzel is hangsúlyt adva a rendezvény egyik komoly
törekvésének – a diákok aktív segítőszándékának megnyilvánulásaként – az
adománygyűjtésnek, mellyel financiálisan is támogatni tudtak egy arra
rászorulót, legyen szó akár egy beteg, elesett gyermekről, egy alapítványról
vagy akár egy közösségről. A jótékonysági gyűjtések 1994-től mindig egy-
egy adott célra történtek (lásd: Melléklet). A támogatottak széles körének
sokszínűségét tükrözve például egy felvidéki, beteg fiúnak; a sepsiszent-
györgyi cigánymissziónak; a „Megálló” csoport alkohol-, drog-, és egyéb
függőségi problémával küzdő fiatalokat támogató szervezetének; egy siket
kislány hallókészülék-vásárlásának támogatására; vagy a Nyolc Boldogság
Közösség vezette kabindai, kongói szemészeti klinikának; a devecseri,
kolontári vörösiszap-katasztrófa károsultjainak; a Máltai Szeretetszolgálat
hajléktalan-ellátásának; a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete
kulturális fejlesztésének megsegítésére.
A Szent Márton napok tematikus változása, programjainak össze-
tettsége hűen tükröződik azok felépítésén. A számtalan Szent Márton-i
programsorozat közül egyet kiemelve, részletesen bemutatva – melynek
középpontjában témáját tekintve a csavargók, hajléktalanok, prostituáltak,
szenvedélybetegek élete állt – a következőképpen szerveződött. A kétnapos
rendezvénysor bevezetését (annak előestéjén) a tököli Fiatalkorúak Bünte-
tés-végrehajtási Intézetében élőkről szóló, Bebukottak című színes, magyar
dokumentumfilm vetítése jelentette. Az első nap hagyományosan a jóté-
konysági vásárral indult, melynek bevételét a komlói Leo Amici Alapítvány,
drog- és alkoholfüggő betegeket rehabilitáló és prevenciós tevékenységeket

162
 folytató Leo Amici ház kapta. Ezt követően Hargitai Levente bűvész előa-
dása következett. A csendesórán a hajléktanokról a Máltai Szeretetszolgálat
munkatársai, a drog- és alkoholfüggőkről a Leo Amici Alapítványtól ér-
kezők, a prostitúcióról Diósi Pál szociológus, és a prostituáltakról pedig
Csapó Emma hitoktató, a Kiút Veled Egyesület Önkéntes Segítségnyújtás
a Prostitúció Nélküli Világért munkatársa beszélt. Ezt kérdezz-felelek
találkozó követte, amikor a diákok egyéni kérdéseiket tehették fel az
előadóknak. Az esti órákban a Csavargók című indiai szociofilm vetítésén,
vagy virrasztáson lehetett részt venni. Szent Márton ünnepnapja ünnepi
szentmisével kezdődött. A délelőtti órákban sportvetélkedők zajlottak,
majd plakátpályázatot hirdettek, ahol a születendő művek az azévi Szent
Márton-i témákhoz kellett, hogy kapcsolódjanak, illetve azokra reflektálja-
nak. Ezt követően A Magyar Plakátművészet / 1919 címmel nyitották meg
a Tanácsköztársaság-kori plakátokból rendezett kiállítást, amit a Szent Már-
ton asztala ünnepi ebéd követett. Délután ismételten sportversenyek, majd
a Győzelem című mozgásos, zenés színdarab bemutatása következett a Leo
Amici Alapítvány Színtársulata közreműködésével, azután pedig személyes
beszélgetés a színészekkel. Az ünnepet a Finálé és Lois Viktor és barátai
zenei koncertje zárta.
A programsorozat összetettségét, annak kibővülését, a Szent Márton
napok további strukturális változását a 2008-as év hozta, amikor a Szent
Márton napok már egy teljes témahét keretein belül, pedagógiai projektként
szerveződött, egy a gyakorlati életből származó komplex téma, probléma
feldolgozásához szükséges gazdag tevékenységek, eszközök, differenciált
módszerek és eredményeik által. A témahét változatos programjai az ün-
nepnap kivételével a délutáni, esti órákban zajlottak, lehetőséget teremtve
a témakör alapos körbejárására. Felépítettségét, összetettségét és sokszínű-
ségét tükrözi az egyik – A börtön, a rabok világa – témahét bemutatása.
Programsorozatát a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön vándorkiállításának,
fegyverzeti eszközeinek bemutatása nyitotta meg, ahol még a fogvatartottak
által készített legális és illegális tárgyakat, festményeket, és egy élethűen be-
rendezett zárkát is megtekinthettek a diákok. Ezt másnap a Nemzeti Köz-
szolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar dékánjának a világ börtöneiről
tartott előadása követte. Harmadnap a végzős évfolyam diákjai látogathattak
el a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Másnap

163
 kulturális élményben volt részük a diákoknak komolyzenei koncert kerete-
in belül, majd pedig a Pokoli lecke című filmet tekinthették meg közösen.
A témahét következő programja egy kerekasztal-beszélgetés volt, melynek
résztvevői az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalából egy szakértő, egy
börtönpszichológus és egy plébános atya – az Esztergom-Budapesti Főegy-
házmegye börtönmissziós referense. A következő nap délelőttjén rendha-
gyó osztályfőnöki órákat tartottak a győri börtön parancsnokával, amit a
jótékonysági vásár, és a csendesóra követett. Az előadásokat, beszélgetéseket
a témában érintett vendégek – a Váci Fegyház és Börtön kórusának tagjai;
a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének néhány lakója,
az intézet parancsnoka; a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Igazságügyi Szolgálatának, Felnőttkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői
Osztályának vezetője és egykori elítélt pártfogoltja – bemutatkozásuk után
különböző helyszíneken tartották. A csendesórát ünnepi vesperás, majd
saját osztályprogramok követték. Másnap, az ünnep napján találkozhattak a
diákok a montecassinói perjellel, illetve az eichstätti püspökkel, majd ünne-
pi liturgia, ünnepi ebéd, a jótékonysági gyűjtés zárása, egy tercett-koncert és
az ünnep zárása következett. A téma mélyebb feldolgozását természetesen
pályázati kiírás is segítette, amelyre tanulmányok, ill. interjúk érkeztek volt
elítéltekkel, börtönmisszióban dolgozó atyákkal. A jótékonysági gyűjtés be-
vételét pedig a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete kulturális
életének fejlesztésére adományozták.
A témahét láthatóan gazdag tevékenységrepertoárral, differenciált mód-
szertani eszközrendszerrel, széles programskálával szerveződött – melyek
általában jellemzik témaheteik felépítését – ezzel kiváló módon segítve az
adott – A börtön, a rabok világa – témakör feldolgozását. Egyúttal szín-
vonalas, igényes szellemi, spirituális, kulturális programokkal színesítették
a rendezvénysort, mindemellett változatlanul őrizve az ünnep liturgikus
mozzanatait.
Tehát mint láthattuk, 1990-től napjainkig jelentős változásokon ment
keresztül a Szent Márton napok programsorozata. Áttekinthetővé vált,
hogy a kezdetektől mára miként szerveződött teljes témahétté, hogyan vál-
tozott a felépítése, tartalma és milyen módon lett egyre hangsúlyosabbá a
Szent Márton-i karizma gyakorlatban történő megvalósítása; általa alkalom
teremtődött egy – liturgikus tartalmat is magában hordozó – ünnepnek a

164
 diákok részéről is tevékeny együttműködést igénylő megélésére, egy kötet-
lenebb, oldottabb légkörű közösségi együttlét formájában. A Szent Márton
napok témájához kapcsolt szemléletformáló előadások, beszélgetések,
vetítések, kiállítások, pályázati kiírások segítségével pedig nem csupán egy
sajátos szociális nehézség, probléma került feldolgozásra, hanem a jóté-
konysági vásárok, gyűjtések megszervezésével egyéb személyes aktivitás is
lehetővé vált fiataljaik számára. A Nemzeti alaptanterv által is preferált szo-
ciális kompetencia tartalmi elemeit összefoglaló szociális kompetenciaháló
(lásd: Melléklet) elemei között is megjelennek a felelősségvállalás, törődés,
mások elfogadása, az empátia, kommunikációs készség, együttműködés,
a csoporthoz tartozás, szociális érzékenység, szolidaritás, feladatvállalás,
önkéntesség, civil kezdeményezőkészség, az információ-, problémakezelés,
kritikai gondolkodás, szabályalkotás, szabálykövetés, nyitottság, rugalmas-
ság. A Szent Márton napok pedagógiai jelentősége pedig ezek tudatos,
tervezett fejlesztésében rejlik, melyek gyakoroltatással, tevékenykedtetéssel
valósulnak meg; ezzel segítve az egyéni és társas szempontból is kiemelke-
dő szerepű, az intézmény oktató-nevelő munkájában hangsúlyos, továbbá
a társadalmi normáknak és a keresztény értékrendnek is megfelelő szociális
szokások erősödését, gazdagodását, és támogatva a szociális viselkedés po-
zitív irányú fejlődését.

165
 Felhasznált irodalom

GÁDOR Anna (szerk.): Tanári kézikönyv a szociális kompetenciák fejlesz-

téséhez: 1-12. évfolyam. Budapest, Educatio, 2008. 211. p.

KOVÁTSNÉ Németh Mária: Fenntartható oktatás és projektpedagógia. In:

Új pedagógiai szemle, 56. évf. (2006). 10. sz. p. 68-74. ISSN 1215-1807

NAGY József: XXI. század és nevelés. Budapest, Osiris Kiadó, 2000. 350.
p. ISBN 963-379-769-1

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollé-

gium Pedagógiai Programja [Elektronikus dok.] 2010. URL: http://phben-
ces.hu/hu/node/329 2013. március 24.

Szent Márton élete URL: http://www.martinus.hu/szent_marton_elete

2013. március 24.

ZSOLNAI Anikó: A szociális kompetencia fejlettsége serdülőkorban. In:

Magyar Pedagógia, 98. évf. (1998). 3. sz. p. 187-210. ISSN 0025-0260

ZSOLNAI Anikó: Összefüggések a szociális kompetencia egyes kom-

ponensei, a tanulási motívumok és az iskolai tudás között. Szeged, JATE
Press, 1999. 115 p. ISSN 1586-7617

166
 A jótékonysági gyűjtések támogatottjai és témái

Év Jótékonysági gyűjtés Szent Márton napok fő témája

1994 Illyefalvára, Erdélybe
A sörédi sérült gyerekek nyári táborának támoga- Anyagi nehézségben, fogyatékkal
1995
tására élők
Egy rászoruló, beteg diák megsegítésére (műtétre
1996 A szegények élete
váró felvidéki fiúnak)
A Sepsiszentgyörgyön élő Márkus András atya ci-
1997 A romák élete
gánymissziójának
A komlói Leo Amici Alapítványnak (drog- és alko- Csavargók, hajléktalanok, prosti-
1998
holfüggőket kezelő Leo Amici házának) tuáltak, szenvedélybetegek élete
1999 Szabadkai magyar és szerb irodalmi folyóiratoknak Közös utakon Európában
2000 A vicei katolikus, magyar általános iskolának Bebörtönzöttek élete
A „Megálló” csoportnak (alkohol-, drog-, és egyéb
2001 függőségi problémával küzdő fiatalokat támogat a A drog
szervezet)
A Karácsfalvi Görögkatolikus Lyceumnak (Kár-
2002 A missziós tevékenységek
pátalja)
2003 Menekült gyerekek karácsonyi megajándékozására A menekültügy
A Karácsfalvi Görögkatolikus Lyceum magyar
2004 irodalom és történelem könyveinek megvételére Megmaradni
(Kárpátalja)
2005 Siket kislány hallókészülékére Fogyatékkal élők
Az erdélyi szórványmagyarság
2006 Az erdélyi Válaszúti Szórványkollégiumnak
élete, megmaradása
Nyolc Boldogság Közösség vezette kabindai (Kon-
2007 Fekete Afrika
gó) szemészeti klinika javára
Cigánymissziók, két alapítvány: a Szent Márton
2008 Caritas Alapítvány és a Szent Erzsébet Alapítvány Cigánymisszió
támogatására
A drogfüggők rehabilitációjával foglalkozó RÉV
2009 A drog
Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat javára
A devecseri, kolontári vörösiszap-katasztrófa káro-
2010 Vörösiszap-katasztrófa
sultjainak
2011 A Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan-ellátására Hajléktalanság
A tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Inté-
2012 A börtön, a rabok világa
zete kulturális életének fejlesztésére

167
 Szociális kompetenciaháló1
I. Önismerettel összefüggő kompetenciák
Érzelmek tudatossága (érzelmeink pontosítása)
Önállóság, autonómia
Identitás, hitelesség
II. Önszabályozás
Érzelmek kezelése (sikerkezelés, kudarctűrés, kitartás)
Felelősségvállalás
Törődés, tekintet másokra
Tolerancia (nyitottság, véleményelfogadás, bizalom)
III. Énhatékonyság-érzés
Pozitív önértékelés (optimista érzések önmagunkkal kapcsolatban)
Konstruktív én-érzékelés (egészséges önbizalom, belső kontroll)
IV. A szociális kompetenciához szükséges kognitív készségek
Információkezelés (információgyűjtés, azok rendszerezése és feldolgozása)
Problémakezelés (problémaazonosítás, reális célkitűzés, problémamegoldás)
Kritikai gondolkodás
Szabályalkotás, szabálykövetés
Kreativitás (nyitottság, rugalmasság)
V. Társas kompetenciák
Empátia
Kommunikációs készségek (véleményalkotás, vitakészség)
Együttműködés
Konfliktuskezelés
Segítségkérés
Visszautasítás
Társadalmi részvétel (csoporthoz tartozás, szociális érzékenység, szolidaritás, feladatválla-
lás, önkéntesség, civil kezdeményezőkészség)

1  GÁDOR Anna (szerk.): Tanári kézikönyv a szociális kompetenciák fejlesztéséhez: 1-12.

évfolyam.

168
 Örök ballagás1

1947

Elindultam szép hazámból férfi-Napnál vándorlok majd.

csók-kulcsos Csodaországból.
Mosolyomat Meseország Ismerek tájt, fát, madarat,
pillangói himporozzák. - a lélek mégis titok marad.
Titok-erdőn bús miértek
Ki rám nézett, mosolyos lett, s hősök, szentek is kísérnek.
ki hozzámért, himporos lett.
De ballagni kényszerültem: Hősök, szentek így üzennek:
szűk lett Liliput körültem. „Állj be hősnek, állj be szentnek,
kis ország úgy lesz jelentős,
Elindultam kis hazámból, ha sok benne a nagy szent, hős.
gyönyörű gyerekországból.
Megérkeztem diákhonba, A régi kis görög népet
könny-harmat hullt himporomba. hősök tették világszépnek,
s Izrael szent prófétái
Ahogy nőtt az emberségem, által tudott naggyá válni.
szürkült lepke-szinességem.
Míg a tudományt habzsoltam, Mindenki a maga posztján
elfogyott nagy mese-Holdam. hőssé válhat hősök kosztján!
Hősök étke: honfi-virtus,
Most indulok kis hazámból, szentek étke: Jézus Krisztus.
holdas, szép diákországból.
Mesét, álmot leporlok majd, Az a magyar, az a férfi,

A pannonhalmi gimnázium első ballagóinak írta feltehetően Kováts Arisztid igazgató úr 1947-ben.
1 

169
 ki sorsa elől nem tér ki:
állj be te is hősnek, szentnek!»
Hősök, szentek így üzennek.
Földrengéstől földúlt honban
vándorlok majd férfi-gondban.
Régi bűnök rejtett gennye
felfakadt mint mocsár szennye.
Én is hős akarok lenni,
hősök dalát énekelni:
hitet, Krisztust, égi villanyt,
míg mocsarak gőze illan.
Napom egyszer lemenőben,
170
fogyni fog a fény mellőlem.
Hajh, mi él mind tovaballag,
viszik vágyak, sorshatalmak.
Elindulok majd hazámból,
mártíros Magyarországból.
Ballagdálok este, reggel,
patakokkal, csermelyekkel,
kis vizekkel, nagy vizekkel,
kis népekkel, nagy népekkel,
ballagok az óceánba,
az örökkévalóságba.
 Orbán Gergely: Süllyedő hajók - a Csodálatos halfogás

171
 IV.
Diáktársaink

172
 Emlékek a Pannonhalmi
Bencés Gimnáziumban 1952-
ben érettségizettek életéből
(1950. szeptember - 1952. június)
Elhangzott a 60 éves érettségi találkozón,
Pannonhalmán
C s ill a g L á s z l ó P h 5 2

Bevezető

G ondolatban a gimnázium földszinti folyosóján állok, az 1952-ben vég-

zettek tablója előtt. A tablóról 24 fiatal arc néz le rám – az én egykori
osztályom. Mintha szólnának hozzám: „Milyen jó lenne elmondani az itt
tanuló fiataloknak, kik voltunk, honnan jöttünk, hogy éltünk itt, és mi lett
belőlünk!” „Itt van – talán az utolsó – alkalom arra, hogy ezt megtegyük” –
válaszolom magamnak és elkezdem az írást…

Kik voltunk, honnan jöttünk?

Az 1950–52 közötti időszak a Rákosi-korszak legsötétebb idejére esik. Előt-
te két évvel államosították az egyházi iskolákat, néhány hónappal korábban
pedig feloszlatták és szétzavarták a szerzetesrendeket. Augusztus végén a
bencések, piaristák és ferencesek meg egy apácarend két-két gimnáziuma
– a kormánnyal történt megállapodás alapján – visszakerült egyházi keze-
lésbe. Ilyen rendkívüli események után érthető, hogy ennek az osztálynak is
rendkívüli körülmények között kellett 1950. szeptember közepén a tanévet
elkezdeni Pannonhalmán.
A gimnázium négy évfolyammal indult újra: Az I. és II. évfolyam A és B
osztállyal, a III. és IV. évfolyam egy-egy osztállyal – a jelentkezők számának

173
 megfelelően. A mi osztályunk, a III. osztály egész különleges összetételű
volt. A kb. 29 fős létszámból 7 fő korábban is ott járt az egyházi és állami
időszakokban – köztük két lány is volt. 22 főt egyházi intézményekből
vettek át: 7 fő a bencések novíciusaiból került ki, 4 fő korábban Zircen a
cisztereknél oblátusként (papi előkészítő iskola) magántanuló volt, továbbá
8 verbita, 1 karmelita és 1 kalocsai egyházmegyés kispap jött. A létszám
évközben is változott; ketten elmentek, két idősebb társunkat (a karmelitát
és egy verbitát) elvitték katonának, de jött 2 iskolából eltanácsolt, illetve
kirúgott új (civil) tanuló. A felettünk indult IV. osztályban és az alattunk
indult II/a-ban hasonló volt a helyzet, de a II/b-nek a zöme már „civilekből”
állt. Az induló I/a-ban volt még néhány „egyházi” gyerek.
Az osztályunk összetételéből adódott, hogy az egyes emberek hozott
tárgyi tudásszintje rendkívül különböző volt. Többeknek bizony sok verí-
tékébe került, hogy lépést tartson a többiekkel. A követelmények magasak,
a tanárok kiválóak és szigorúak voltak, de ugyanakkor türelmesek és segítő-
készek. Az elmaradók felzárkóztatásához az is hozzájárult, hogy az osztály
fokozatosan közösséggé forrt össze és egymásnak is sokat segítettünk. Így a
IV. osztályban és az érettségin már nem volt ilyen gond. Pedig ez utóbbinál
nemcsak a tanárok és az egyházi elnök, hanem egy állami kiküldött előtt
is kellett tudásunkat bizonyítani, s ez utóbbi különösen árgus szemekkel
figyelt.

Kik tanítottak?
Érdemes megemlékezni külön is néhány tanárunkról. Elsőként említem
történelemtanárunkat, Hajdú Lukácsot. Ő rendkívül kényes és nehéz
helyzetben volt, hiszen úgy kellett a magyar- és világtörténelmet tanítania,
hogy megfeleljen a marxista történelemszemléletnek, de ugyanakkor szíve
szerint a diákokat megtanítsa a történelem valós szemléletére és tényeire is.
Ezt a lehetetlennek látszó feladatot úgy oldotta meg, hogy egyrészt minden
órán kijelölte azokat a részeket a tankönyvből, amiket a marxista követel-
mények szerint tudni kell – s mellette elmondta, hogy a saját fejünkben
még mit raktározzunk el hozzá. Az érettségire minden tételt kidolgozott
számunkra, mi pedig írógéppel sokszorosítottuk az egész osztálynak. Azért,
hogy az érettségin esetleg feltett rosszindulatú napi politikai kérdésekre is
válaszolni tudjunk, Lukács atya rendszeresen olvasta az akkori hivatalos

174
 napi sajtót (a „Szabad Nép”-et) és abból számunkra kimazsolázott un.
„kafferbivaly” kérdéseket. (Tudnivaló ugyanis, hogy a kafferbivaly, ha első
lövésre nem rogy össze, életveszélyes lehet.) Ezeket minden órán visszakér-
dezte – a felelések bevezetőjeként. Még ma is tudjuk pl. hogy mi az a „kok-
szagűz” – vagyis „gumipitypang”, amit Békés megyében kezdtek termelni
búza helyett, vagy hogy mi az a „Phylaxia”: állati oltóanyag termelő intézet
a Kőbányai úton. S valóban, az érettségin ment minden, mint a karikacsa-
pás. Lukács atya egyébként – törékeny alkatával és halk szavával – nagyon
szeretni való, tudása szerint pedig bámulatra méltó ember volt (pl. kívülről
tudta az Ember tragédiáját). Sajnos hamar, 1960-ban eltávozott közülünk.
Másik kiemelkedő tanárunk Vanyó Tihamér volt. Ő jobban ismert sze-
mélyiség, hiszen 100 éves kort ért meg (2005-ben hunyt el), és a rendszervál-
tozás után még akadémiai elismerésben is részesült. Nekünk harmadikban
földrajzot, negyedikben alkotmánytant tanított. Megjelenése, beszédmódja

175
 arisztokratikus, tudása lenyűgöző volt. A tananyagon kívül rengeteg érdekes
és hasznos dologról esett szó az óráin. Különösen hasznosnak bizonyult,
hogy az „Alkotmánytan” keretében megtanította a marxizmus-leninizmus
alapjait; egy olyan nagyszerű jegyzetet is kezünkbe adott, melyet később az
egyetemi vizsgákhoz is ragyogóan lehetett használni.
Nem kevésbé kiváló ember volt orosztanárunk, Németh József jezsuita
atya, akit szinte mindenki csak „ Jozsó atya”-ként emlegetett. Szükségből
került Pannonhalmára, hiszen ott nem akadt olyan bencés, aki az orosz
nyelvet tanítani tudta volna. Ő egyszerűen egy pedagógiai zseni volt: nem
volt ilyen tanári képzettsége – az orosz nyelvet missziós szándékból önerő-
ből tanulta meg – mégis két év alatt csodát művelt velünk. A cirillbetűs
írással kezdtük és két év múlva az érettségin folyékonyan fordítottuk Tolsz-
tojt és Gorkijt – oroszul ismertetve rövid életrajzukat is. Mindezt az óráin
tanította meg – átgondolt és rendszeres gyakorlás útján – mosolyogva, a
diákok iránti végtelen szeretettel és tisztelettel, de a hibákat nem elnézve. S
még arra is szakított időt, hogy egy-egy nagyobb egyházi ünnepről az órán
megemlékezzünk, vagy egy-egy orosz dalt megtanuljunk. Ő egyébként
1956-ig taníthatott Pannonhalmán, utána Turán kántorkodott, majd utolsó
éveit Budapesten töltötte – 1981-ben hunyt el.
Negyedikként említjük Kelemen Szulpic atyát, aki a matematikát és
fizikát tanította nekünk. Ezekből a tárgyakból voltak a legnagyobb hiányos-
ságok és elmaradások az osztályban, ugyanakkor a tananyag nagy volt, ezért
igen nehéz dolga volt tanárnak és diáknak egyaránt. De hála Istennek végül
is mindenki rendben leérettségizett. Szulpic atyának szigorú volt az arca, aki
azonban ezt a szigorú arcot jobban szemügyre vette, a szemeinek sarkában
egy kis huncut mosolyt fedezhetett fel. Hamarosan rájöttünk, hogy benne
egy nagy tudású, igazságos, türelmes, a tanítványait tisztelő és szerető, a hu-
mort értő és értékelő, de ugyanakkor lényéből fakadóan tekintélyt sugárzó
embert ismerhettünk meg, és ezért szerettük és tiszteltük. Tanítási módsze-
re egyszerű volt: az új dolgok világos, egyszerű magyarázata akár ismételten
is, és példák minden mennyiségben – az órákon és házi feladatként. A
fizikában különösen nagyszerű volt a sok kísérlet bemutatása, továbbá hogy
sokat mesélt a modern fizika legújabb eredményeiről. De nemcsak kiváló
tanár, hanem példaadó szerzetes pap is volt, akiből sugárzott a belső béke, az
imádságos lelkület és az önfegyelem. Ez mély lelki életéből eredt, ezért volt

176
 hiteles. A bazilikában gyakran lehetett látni valamelyik padban térdelve, tel-
jesen elmerülve az imádságban. Utoljára 1997-ben, 45 éves találkozónkon
beszéltünk vele. 2002-ben hagyott itt minket.
Meg kell még emlékeznünk osztályfőnökünkről, Sulyok Efrémről,
aki magyart és latint tanított, és a IV. osztályban prefektusunk is volt. Kicsit
aggályos, érzékeny lelkű ember volt, mi pedig világmegváltó tervekkel foglal-
kozó kamaszok, és ez néha kisebb konfliktusokhoz vezetett. Nehezen viseltük
ugyanis, hogy beleszól mindennapi dolgainkba, néha a szabadidőben párosával
sorakoztatva sétálni visz, stúdium alatt benn ül az osztályban és ellenőrzi, hogy
tanulunk-e, stb. Ugyanakkor mi szerettük a mókázást, az apró diákstikliket,
vidám összekacsintásokat, a tanárok ártatlan kifigurázását, és ezzel időnként
bizony megbántottuk őt és szenvedést okoztunk neki. Utólag most szeretnék
mindannyiunk nevében bocsánatot kérni tőle, elismerve hogy ő jó ember, jó
tanár volt. Magyarból – amely tárgy a történelemhez hasonlóan át volt szőve a
marxista ideológiával és ki voltak belőle zárva az ideológiailag nem megfelelő
írók és költők – a tanterven kívül megmutatta az igazi irodalom szépségeit is.
Különösen a verseket kedvelte (később tudtuk meg, hogy fiatal korában ő is
írt ilyeneket), pl. kétszer is rendezett szavalóversenyt az osztályban. A későbbi
évek során megszépültek az emlékek; a 10 éves találkozónkon hosszabb időt
töltött el beszélgetve velünk és családtagjainkkal. 1976-ban halt meg.

Milyenek voltak mindennapjaink?

1950 őszén bámulatos gyorsasággal beállt a visszakapott diákotthon ma is
érvényes napirendje az étkezések, stúdiumok és szabadidők megszabott
idejével. Jól éreztük magunkat benne. Csupán két – azokra az évekre jel-
lemző – kellemetlen emlék maradt meg bennem: az egyik az állandó éhség, a
másik a téli didergés. Az atyák mindent megtettek a szükséges étel előterem-
tésére, de szegénység volt akkor az egész országban, s így érthető, hogy mi
is gyakran találkoztunk a babbal, borsóval, gyümölcsízzel és teával. Éhsé-
günk enyhítésére délutánonként engedéllyel néhányan lementek a faluba
kétkilós kenyerekért, s ezekből a délutáni stúdiumszünetben kiadós zsíros
kenyér partikat rendeztünk. A téli hideg ugyancsak az ország szegénysé-
gének, nevezetesen a súlyos tüzelőhiánynak tudható be. A tantermek fű-
tőtestjei reggel és délután még valamennyire melegítettek, de estefelé már
bizony kihűltek, a folyosókon pedig egyáltalán semmi fűtés nem volt. Ez

177
 ellen nem volt mit tenni – télikabátot csak nem lehetett felvenni – tehát fáz-
tunk. Mégis utólag meg kell állapítanom, hogy – bizonyára a tiszta levegő
és az egészséges életmód következtében – e két év alatt alig volt beteg valaki
közülünk; sokat sétáltunk, játszottunk a szabadban, a bátrabbak még hajnali
várkerületi futásra is rendszeresen sort kerítettek.
Nagy volt a jámborság közöttünk, feltehetően a sok egyházi orientációjú
gyerek miatt. Sokan közülünk rendszeresen jártak az atyáknak ministrálni
(hajnali 5-kor felkelve), a reggel 7 órai szentmisén a kápolna mindig telve
volt. Szerettük a hétvégi közös kompletóriumot a bazilikában, a vasárnap
délelőtti közös szentmisén – ugyancsak a bazilikában – mindig sok volt az
áldozó. Délutánonként, esténként szabad volt felkeresni nemcsak a diá-
kotthoni, hanem a főmonostori atyákat is lelki beszélgetésre, vagy szellemi
érdeklődésünk segítésére.
Sokan közülünk már zeneértőként jöttek, de még többen itt szerették
meg a zenét Szigeti Kilián atya csodálatos vasárnap délelőtti „Collegium
Musicum”-jain; nemcsak meghallgathattuk, de az ő lebilincselő magya-
rázatai nyomán meg is érthettük a legnagyobbak műveit (Bach, Mozart,
Beethoven, stb.). Kilián atyának köszönhetjük azt is, hogy – külön szombati
foglalkozásként a Teleki teremben – megtanította nekünk a legszebb ma-
gyar népénekeket.
Végül szeretnék megemlékezni Legányi Norbert atyáról is, aki ugyan
nem tanított minket, de ebben a két évben a visszaadott iskola igazgatója
volt. Magas, tekintélyt sugárzó alakja, nyugodt derűje és bölcsessége fe-
lejthetetlenné tette őt számunkra. Vezetése alatt a viharos, nehéz külső
körülmények között is békességben és biztonságban érezhettük magunkat.
Ő néhány évvel később − pannonhalmi főapátként – szélesebb körben is
ismertté vált, elsősorban bátorságával és megalkuvást nem ismerő maga-
tartásával. Hozzánk való viszonyának jellemzésére itt csak egy kis epizó-
dot elevenítek fel: Korábban említettem a hajnali várkerületi futást. Ide a
résztvevők eleinte – a zárt kapu miatt – az alagsori zongoraterem ablakán
kimászva jutottak ki. Egyik reggel futás után az ablakot zárva találták. Nagy
nehezen – a bástya melletti kapu felett átmászva – jutottak vissza a szobák-
ba. Este a vacsoránál Norbert atya bejelentette: „Tudomásomra jutott, hogy
egyesek az ablakon át közlekednek!” A vétkesek erre jelentkeztek és azzal
védekeztek, hogy ők sportolnak és a futás az edzésük része. Mire Norbert

178
 atya: „Ezt nem gondoltam. Mars!” – és másnap kora reggel már nyitva volt
a bejárati kapu…

Hogyan alakult további életünk?

Nagyon rosszul kezdődött, mert a győri állami szervek nem továbbították
az egyetemi jelentkezési lapjainkat. Amikor ez kiderült, a nyári szünetben
az Oktatási Minisztériumban kilincseltünk a pótfelvétel ügyében. Isme-
retségek révén néhányunknak így mégis sikerült szeptemberben bejutni
egyetemre, főiskolára. A következő években aztán lassan javult a helyzet;
főként a nem politikus tanár szakokra, ill. a vidéki egyetemekre, pedagógiai
főiskolákra sikerült felvételt nyerni. Voltak, akik dolgozni kezdtek és köz-
ben szereztek további képesítést. Néhányan közülünk papi szemináriumba
jelentkeztek. 1956 számunkra is jelentős változásokat hozott: a forradalom
és szabadságharc leverése után többen külföldre távoztak.
Ezt konkrétabban, számokra lefordítva: Az 1952-ben végzett 24 diákból öt pap,
kilenc pedagógus (közülük később két pszichológus, egy kutató fizikus és egy TV
kameraman került ki), hét mérnök, technikus vagy szakmunkás, három egyéb
foglalkozású (orvos, könyvtáros, tisztviselő) lett. 1956-ban öten távoztak külföldre
(évekkel később egy hazajött). Az eltelt 60 év alatt kilenc diáktársunk hunyt el.

A megemlékezést fejezzük be a 102. zsoltárral:

„Az emberélet olyan, mint a fű

Mint a mezők virága úgy virít,
És jő a szél és nincs többé sehol,
Még a nevét sem tudja már a rét.
Ám áll az Úr kegyelme
Az őt félőkön mindörökké áll,
Igazsága az unokákra száll…”
(Sík Sándor ford.)

179
  
Érettségi előtt.

Ülnek: Illés Ferenc, Bálint Árpád, Dobos Vilmos, Mensáros Béla, Hirth
Vilmos, Suhajda Lajos.
Állnak (elől): Gereben Zoltán, Fürnstahl János, Faggyas Janka, Hajtman Pál,
Sulyok Efrém OSB, Németh Éva, Sándor Róbert, Koncili Vendel,
Csillag László.
Állnak (hátul): Forrai Sándor, Varga Imre, Becherer András, Adorján József, Budai
László, Atlasz Henrik, Vadász Géza, Rihmer Kálmán, Forrai Miklós,
Ilniczky József.

180
 1951
H or v áth I s t v á n G y 5 1 é s
P a ll a D é n e s G y 5 1

Í gy egy évszám. Élnek még generációk, kiknek vegyes, vagy rossz emlé-
keket ébreszt.
Nekünk, kik az alábbiakban igyekszünk vázlatosan bemutatkozni, az
érettségi évszáma. Ide el is kellett jutni!
Meg kellett születni, legkésőbb 1933. augusztus végéig, de voltak kö-
zöttünk „koraszülöttek” is. A szokásos gyermekbetegségeken átesve, ezzel
védetté válva cseperedtünk, kezdtünk figyelni a Világra. Előrebocsájtva,
hogy figyeltünk, de megérteni sok mindent csak utólag tudtunk.
1936-ban olimpia volt Berlinben, szép magyar sikerekkel, de ezt például
utólag értékeltük. Elértük az iskoláskort 1939-ben, tanultunk írni, olvasni,
énekelve magoltuk a szorzótáblát. Sokan még palatáblával, krétával, zsinór-
ra akasztott kis szivaccsal tapostuk a havat, aminek érkezése és távozása még
kiszámítható volt. A hó is más volt és sokáig fehér!
Aztán sok katonát láttunk. Apák búcsúzkodtak, mentek az ismeretlenbe,
mi akkor ezt nem értettük. Levelek, hírek jöttek. Anyáink szorongó félelme
érezhető volt, de óvtak, neveltek bennünket.
Még nyolc gimnáziumi évfolyam volt. 1943-ban első gimnazisták
lettünk. Volt egyensapkánk, amire büszkék voltunk, nem volt nehéz kö-
telezően hordani. Minden iskolának volt egyensapkája, tudtuk ki kicsoda.
Belekezdtünk, de a kegyetlen háború beleszólt. Légiriadók, éjszakai futások,
szénszünetek, bombázások, szorongás és félelem.
Nevek: Hitler, Horthy, Szálasi, Sztálin, Roosevelt és sok-sok idegen fo-
galom. Megélhettük hazánk elrabolt területeinek részbeni visszacsatolását,
volt, aki először láthatta nagyszüleit, rokonát. Szüleink átélték a Haza barbár
feldarabolását, ennek traumáját! Tanultuk és énekeltük annak a kornak dalait.
Majd sok félelem és áldozat árán jött egy új hadsereg. Romok, lemondás,
sorbanállás alapvető dolgokért. Iskola indult, hideg teremben, fázósan,

181
 egyformán nyomorultan. De tanultunk és reménykedtünk. Milliárdosok
(is) voltunk! Szüleink elküldtek két kg krumpliért 2,5 milliárd pengővel,
mire megkaptuk, már háromért árulták! Majd 1946. augusztus 1-én le-
nulláztak minket. 1 Ft 50 fillérért ittunk két dl tejet és ettünk egy kiflit.
1946/47-ben jártunk újra teljes évet. Változtak a névsorok, voltak elma-
radtak, érkeztek menekülésből, és egyéb okból újak is. Reménytelinek érez-
tük a következő éveket, újra csak tanulók és gyerekek lehettünk! Bencés
diákok, jelvénnyel, sapkával, öntudattal.
Valahogy elkezdett a világunk módosulni. Új hangok, politikai lózun-
gok, komorodó szülők, hazaérkező hadifoglyok. 1948. szeptemberben
iskolakezdéskor jött a meglepetés, nincsenek paptanáraink, helyettük isme-
retlen arcok, komor, oktató stílusú „vezetők”. Megtudtuk, vége a „kleriká-
lis” időknek, most nekivágunk a „csodás új világ” felépítésének. Államosítva
lettünk, mi éppen a hatodik osztályt kezdtük. Jó világ lett, diák szemmel!
Késve érkező, nyugdíjból (is) visszahívott tanár emberek és asszonyok.
Fáradt, fogságból, frontról hazajött fiatalabb tanárok. Mi kihasználtuk a
„lazulást”, mai fogalmak szerint fegyelmezetlenek voltunk. Tanulással
vegyesen eltelt az első állami év. Következő évre jött egy kinevezett rend-
csináló, osztályharcos (politikailag). Mi is ilyenek voltunk, de a B osztállyal
gondoltuk a harcot állandóan. Az új ember még az első lépésben kirúgott,
az ő osztályharcának megfelelően, öt-hat diákot, akik nem átallottak volt
katonatiszt, táblabíró, kocsmáros és nagygazda gyerekek lenni. Csend lett!
Viszont, később igazolhatóan már állandó és szaktanárokat biztosítottak.
Csak kiragadva: Bors Miklós, Federmayer István, Szlavonics Ferenc, Mak-
kos Jenő, Bálint Béla és sokan mások, akik az új, külső körülmények között
is tisztességre és haza iránti kötelességtudatra neveltek bennünket! Ebben
nem volt törés (pedig kívülről akarták) Holenda Barnabás, Borossay Jusz-
tin, Heckenast Kolos, Maros Cirjék, Bánhegyi Jób, Orbán Dezső, Schmuck
Paskal, Pálfy Aurél, tisztelt rendtársaik és az „államiak” között.
Aztán 1950. szeptember. Évnyitóra mentünk, utolsó évünkre, a nyolca-
dikra. Sehol a már elfogadott „zakós” tanárok, csak csend, a díszteremben a
színpadon vörös drapéria és vörös asztalborítás. Fal mellett idegen férfiak,
és a „rendcsináló” igazgató Valakivel. Közlés: aki építeni akarja azt az új
világot, az most énekszóval, zárt sorokban átmegy a Révai Gimnáziumba,
ahol már várnak minket! Döbbenet, szülők otthon, akkor ez így volt szokás!

182
 A fal mellett állók keményen „beszóltak” a suttogásunkba. Átlődörögtünk,
ennyire tellett. Ott zene, üdvözlő dekoráció és a civil Tanáraink. „Ünnep-
ség” után irány haza. Otthon kisebb-nagyobb zavar után döntés: „Fiam
mész a bencésekhez, eddig is oda jártál.” Lényeg, az állam, élén a nagy és
bölcs R-el, döntött, hogy pár egyházi iskolát visszaad. Reggel a téren ott
állnak régi Bencés Tanáraink, nekünk Heckenast és Schmuck Tanár urak.
Öröm, kedves beszélgetés, majd megtudtuk: mi tegnap beiratkoztunk a
Révaiba, itt a hivatalos névsor! (Rejtve összeíratták, kik voltak ott, ebből
csináltak hivatalos papírt! Ki írta alá? Hát a Rendcsináló! Ez nem diktatúra
volt, hanem lépések a szocialista szebb jövő irányába!)
Leérettségiztünk 1951-ben a Révai Miklós Gimnáziumban! Jó iskolában,
jó évet jártunk, jó tanárokkal. Köszönjük!
De Bencések maradtunk! Nehéz évek jöttek. Talán annyi szerencsével,
hogy képzett emberből hiány volt, erre (utólag tudva meg, kb. 1998-ban)
párthatározat volt, hogy az osztályidegen gyerekeket (ezt korábban bemu-
tatták) kivéve mindenkit fel kell venni, elsősorban műszaki pályákra. Forog
a történelem kereke! A mi két bencés osztályunkból 26 műszaki diplomás
lett! Összesen 57-en érettségiztünk, de – figyelem – 82 volt társunkkal tartot-
tuk és a köztünk levőkkel még ma is tartjuk a kapcsolatot! Tudunk egymásról,
figyeljük egymás sorsát és ezt természetesnek tartjuk.
Pedig 1956-ban nagyon sokan elhagyták hazánkat, de nem a hazaszeretetü-
ket! Tizennégyen élnek, éltek Venezuelában, Észak-Amerikában, Kanadában,
Németországban, Svájcban. Mind megállták a helyüket! Amint az itthon
élők mindegyike, választott vagy a körülményeik által diktált életpályájukon
tisztességgel és elhivatottsággal végezték munkájukat.
Van olimpiai bajnokunk, Melbourn-ben, 1956-ban kardvívásban csapat-
tagként Hámori Jenő! Sikeres tudományos pályát futott be Konczos Géza.
Elismert nyelvtanárként dolgozott Dálnoki-Fésűs András, sakknagymester-
ként Haág Ervin, Amerikában sikeres biokémikus volt Bőröndy Pál. Heizer
Károly St-Louis-ban (USA) gyártulajdonosként, ipari védjegyek tucatjaival
alapozta meg sikeres vállalkozását, itthon szerzett gépészmérnöki tudásával.
Nem volt elveszett ember közöttünk sem „kint”, sem Hazánkban! Orvo-
sok, tanárok, mérnökök, tisztviselők, szakemberek mind megállták helyüket.
Egyszerű a magyarázat: munkában nevelkedtünk! Nem volt olyan kö-
zöttünk, aki 1948 nyarától, amikor (ugyan nem centizték) már lehetett, ne

183
 dolgozott volna napi nyolc órát, legalább egy hónapig a nyárból. Volt hozzá
fizikumunk és kitartásunk is. Talán – sőt biztos – büszkék is voltunk, hogy
kőművesek mellett, gyári anyagmozgatóként, stb. hasznosnak tartottak
minket!
Katonák is voltunk, eltérő ideig, de megéreztük a fegyelem, a lemondás
(igaz, civil edzés is volt erre), az egymás iránti felelősség érzését. Aki egye-
temista volt, annak két nyáron egy-egy hónap kiképzés (állami pénzkido-
bás), majd diploma után három hónap elteltével alhadnagyi-hadnagyi rang!
Hát ezt is kifogtuk, a három hónap utáni leszerelés 1956. október 30-ára
esett - volna.
Aki mindebben részes volt, visz magában egy kis igazi történelmet!
Akik nem itt katonáskodtak, azok az akkori kettő illetve három évet
leszolgálták a Vörös Hadsereg árnyékában fejlesztett Magyar Néphadsereg-
ben. Ők is mesélhetnének. Mindkét besorolás az akkori „igen praktikus”
szovjet mintájú gimnasztyorkában, vászon szárú (bitumennel vízhatlaní-
tott) csizmában.
Most a nyolcvanas éveinket pörgetjük (na, nem olyan hevesen). Számí-
tógépen pötyögünk és használjuk, nem mindjárt a palatábla után, mert köz-
ben volt egy világháború, egy nagyrendszerváltás, Forradalom, visszaváltás,
űrbemenet, holdraszállás, rendszerváltás (fazonigazítás?), egy-két árvíz,
lemondás, felmondás, családalapítás, szülővé, majd nagyszülővé válás,
nyugdíj és elmélkedés.
Egyszer egy kisebb fiatalabb társaságban szóba került sorsunk. A „mese”
után egy fiatalember reagált: „hát nem semmi, öreg!”
Valóban nem semmi volt, de nem csak nekünk, csak most itt mi mond-
hattuk el.
Köszönjük a Jóistennek, hogy megélhettük és mindig mellettünk volt!

2013. január

184
 Mi 1952-esek
L á n g B é l a Gy52

E zen iromány létrehozására egy véletlennek látszó esemény késztetett,

amely 2007-ben az 55. éves érettségi találkozón történt Győrött. A kö-
zös ebédkor egy terembe kerültünk az 50. évesekkel és ekkor szomorúan
tapasztaltuk, hogy mi nem ismerjük egymást. Vagyis az a helyzet, hogy mi
1952-ben elmentünk és ők 1953-ban kezdtek. Nem ismertük tehát egy-
mást. Néhány szóval bemutatkoztunk azzal a megjegyzéssel, hogy egy kü-
lönös sorsú évfolyamról van szó. Ezt szeretném röviden elmesélni, tekin-
tettel arra, hogy sajnos nagyon megfogyatkoztunk és az utolsó fél évben öt
kiváló osztálytársunkat veszítettük el. Addig mondjuk el tehát, amíg van
hírmondó.

Miért is volt a miénk különös sorsú évfolyam?

Mi voltunk az utolsó évfolyam, akik a nyolcosztályos gimnáziumi tanterv
szerint tanultunk és a többségünk nyolc évig járt ugyanabba az iskolába.
1944-ben kezdtük a tanulmányainkat, és l952-ben érettségiztünk. Ez azt
jelenti számunkra, hogy átvonult felettünk a második világháború minden
borzalmával és következményeivel. 1944 szeptemberében a Szent Orsolya
rend iskolájában délutáni oktatási rendben kezdtük el a tanévet, de mivel
az állandósult légiriadók miatt a tanítást rendszeresen abba kellet hagyni,
a tanítás nem volt folytatható. Így csak az oroszok bejövetele után, három
hónapra rövidített tanévben tudtuk befejezni az első évet. Ekkor bizony
sokan le is maradtak egy évvel, elsősorban a bejárók, a közlekedés hiánya
miatt. Hozzá kell még tenni, hogy az első hónapban, míg az iskolát ki nem
takarították, (előzőleg katonakórház volt) különböző helyszíneken folyt a
tanítás. Mi a Rákócziánumban1 kaptunk helyet. A következő év már teljes

1  Rákócziánum egyházi kollégium a középiskolások részére. Az 1944. áprilisi győri

bombatámadás alkalmával az egész utca szinte romokban hevert. A kollégium is kapott

185
 év volt, szénszünetekkel megszakítva, a világtörténelem talán legnagyobb
inflációjával nehezítve. Kezdtek hazaszállingózni a hadifogságból (sajnos
csak az amerikaiból) a katonaviselt felsős diáktársaink is, akiknek bizony
más volt a véleményük a világról, mint volt bevonulásuk előtt. Volt, aki
a magyar irodalom leghasznosabb műveinek Rejtő Jenő könyveit tartotta,
mivel azokból tanulta meg, hogyan kell megszökni a fogságból és azért van
itt. Bővült még az iskola a Felvidékről kitelepített diákokkal is. A nehéz-
ségek ellenére 1946 nyarán volt már cserkésztábor is Bakonyszentlászlón
az Ördögárokban. Az élelmet a szülők adták össze. Emlékeim szerint sok
babot és krumplit ettünk.

Az ezután következő évek az államosításig olyan igazi bencés munkával

teltek, amelyek ezután már többé nem ismétlődtek meg. Önképzőkörök,
énekkar, zenekar, színelőadások, Mária kongregáció. Mi, cserkészek2 rend-
betettük és átalakítottuk cserkészotthonná a Rába parti csónakházunkat. A
háború alatt megsemmisült fregattot azonban nem tudtuk pótolni. Így a
dunai nagykör és a kiskör vízitúrákat csak a mesékből és a fényképekről
ismertük. Néhány kiváló tanárunk emlékét, akikkel az államosítás után már
nem találkoztunk (Bánhegyi Jób, Sally Arnulf, Pammer Odiló, Magassy Ar-
túr) máig megőriztük. A Brazíliába távozott volt cserkészparancsnokunkért
(Jámbor Mike) pedig az összejöveteleinken imádkoztunk: „Angyalainak
parancsoljon felőle, hogy oltalmazzák minden útjain”. Emlékezetes maradt
számomra a sopronbánfalvai cserkésztábor utolsó tábortüze és zászlólevo-
nása. „Rakd meg, rakd meg cserkész pajtás azt a tüzet/ Isten tudja látunk-e
még egykor ilyent”. Az ezt követő esti imádság pedig életem végéig elkísér.
„Immár a Nap leáldozott. Kérünk Teremtőnk tégedet. Maradj velünk ke-
gyelmesen, őrizzed óvjad népedet. A rossz álmok távozzanak és minden éji
képzelet. Ellenségünket űzzed el, hogy testünket ne rontsa meg. Add meg
kegyelmes jó Atyánk és egyszülöttje add nekünk és Szentlélek vigasztaló,
örök felséges Istenünk.”

találatot, de a bomba a pincében egy homokkupacban befulladt és nem robbant fel. Ld. „A
pusztulás képei” Győri Múzeum kiadványa 2010.(207; 208 képek).
2  A 35-ös Jedlik Ányos Cserkészcsapat.

186
 Az iskola államosítása pedig 1948 szeptemberére történt meg.3 Nem
volt feszültségmentes az új tanév. Hiányoztak a régi tanárok, az újaknak
pedig nagyon nehéz dolguk volt, mivel mi is sok csibészséget követtünk
el, nehezítve az amúgy sem könnyű dolgukat. Bizony voltak kizárások,
különböző fegyelmik és a teljes kollektíva előtti megszégyenítések. Igaz,
nem mindig valami csibészség miatt, hanem sokszor politikai okokból is.
Ez akkor hozzátartozott a mindennapi életünkhöz. A tantárgyak oktatása
a magyar és a történelemoktatáson kívül normális mederben folyt, de az
említett két tárgynál sok volt a zűrzavar. Magyar irodalomból kizárólag
csak a könyvben szereplő dolgokról beszélhettünk, (megkértek rá minket),
történelemből pedig visszatértünk a középkorhoz és szép lovagvárakat
rajzoltunk a füzetünkbe, majd pedig sürgősen ki kellet tépni őket.4 Voltak
azonban tanáregyéniségek, akik kiválóan levezényelték a rájuk bízott fel-
adatokat, és néhány szóval, szigorú következetességgel megfegyelmezték,
és rendszeres tanulásra vették rá a rakoncátlan ifjúságot. Megérdemlik,
hogy név szerint is említsem őket: Bors Miklós történelem, Búzás József
hittanár, Debreceni Elemér matematika, Frank Emilné Rózsika néni német,
Horváth Edit latin; orosz, angol, Mikszáth Gyula (ő volt az osztályfőnök),
Bálint Béla, Gaál Lajos testnevelés.(60 év távlatából ezek a nevek maradtak
meg emlékezetemben.) Ekkor vezették be az orosz nyelv oktatását és a
hétjegyű osztályozást is.

Az 1950. évi évnyitó jelentős fordulatot hozott életünkbe. Mint mindig,

most is a díszteremben gyülekeztünk és vártuk az évnyitó kezdetét. Bejött
Csukás István igazgató elvtárs és felolvasta a megállapodás szövegét, amely-
nek értelmében a Bencés Rend visszakapta az iskolánkat. „Nincs semmi
baj” – mondotta az igazgató – „mindenkinek van helye a Révai Gimnázium-
ban, menjünk!” Távozáskor még megjegyezte: „A szemetje pedig marad!”
Nagy mozgolódás támadt a teremben és sokan elmentek a másik iskolába.
Az akkor végzős évfolyam szinte teljes létszámmal. ( Az ő történetük külön
emlékezést kíván. Részben mi is ismerjük, de ezt nekik kell megírni. Sok
tanulsággal szolgál.)

3  Az államosítás előtt megszavaztatták az iskolát, hogy igen vagy nem. Az osztályban két
tanuló kivételével mindenki az államosítás ellen szavazott.
4  A történelemfüzetem ma is megvan sértetlenül.

187
 Közülünk is eltávozott az évfolyamunk mintegy kétharmada. Jöttek
azonban más iskolákból is, és kialakult a kétszer 17 fős humán és reáltago-
zatos osztály, Kokas Rajmund és Kelemen Atanáz tanár urak főnökletével.
Kiváló tanáraink voltak: Kokas Rajmund latin, magyar; Csóka Lajos, Ke-
lemen Atanáz történelem, Korányi Xavér fizika, Mayer Szixtusz biológia,
Nádasi Alfonz orosz, hitvédelem, Kiss Nándor testnevelés.
Holenda Barnabás Igazgató Úr elbűvölt bennünket: „Fiúk! Érdekel ben-
neteket az űrhajózás? Akkor találkozunk szombaton délután.” És három
óra múlva gondolatban elrepültünk a naprendszerből. Korányi tanár úrtól
megtanultuk, hogyan kell definíciókat fogalmazni: „Minden legyen benne,
ami szükséges, de semmi fölösleges.” Búcsúszavai pedig ma is a fülembe
csengenek. „Sok mindenről tanultunk fizikából, de ne feledjétek! Elméletek
jönnek, elméletek mennek, de aki azokat alkotta, az ISTEN, AZ ÖRÖK!”
Nádasi Alfonz tanár úr egy külön történet. Orosz nyelvi órákon meg-
lehetősen agresszív volt. Egy hangsúly miatt képes volt perlekedni, de ma
már belátom, hogy igaza volt. Az érvei pedig, amikkel a nyelv tanulására
igyekezett rávenni bennünket ma is megfontolandók: „Lássátok be, hogy
szláv népekkel vagyunk körülvéve és a megértésükhöz kell egy közvetítő
nyelv. Ez pedig lehet az orosz. Hatalmas nép, és az irodalma Gorkij nyelve,
Puskin nyelve, Lermontov nyelve. Tanulni pedig nem ezeknek az ökröknek
tanultok, hanem magatoknak.” Neki köszönhetjük, hogy a nevesebb orosz
költők és írók életrajzát, és néhány szóval jelesebb műveit még talán ma is
tudnánk idézni, természetesen oroszul. A memoritereket pedig még ma is
tudjuk. Megjegyezte még: „elvárja, hogy tanuljunk, nehogy az a vád érje a
rendet, hogy szabotáljuk az orosz nyelv tanítását.”
Hitvédelemből Hegel filozófiájának egyes tételeit, az okság elvét, Isten
létének bizonyítását már egy szelíd Alfonz beszélte meg velünk. A fontosabb
tételeket lediktálta, vagy stencilen kaptuk meg. Nagy egyéniség volt. Három
megjelent könyve a Hadifogolynapló, a Hadinapló, Mire emlékezett Kodály.
Az utóbbi sajnos ma nem kapható. A hadifogságban énekkart szervezett, de
összetűzésbe került a lágerparancsnoksággal, mert nem volt hajlandó betaní-
tani az Internacionálét, mivel szövegében az egyházra nézve sértő dolgokat
talált. Örkény István a „Lágerek népe” című írásában is megemlékezik róla.
Pálfi Aurél tanár úr énekkara, a „Scola Benedicta „egy életre szóló ze-
nei indítást adott, amely az életemben hatvan év multával még ma is tart.

188
 Mindig emlékezem rá, amikor egy jelentős zenemű kórusában van sze-
rencsém szerepelni (pl: Mozart Requiem Apor Vilmos vértanú püspökért,
Nelson mise, Szent Cecília mise, Te Deum, IX. szimfónia, stb.) A kisebb
egyházi kórusművekből többet még a Scolában tanultam. Egy ünnepségen
általa elszavalt vers részlete még ma is emlékezetes és talán még belefér az
emlékezésbe:

Csak az tud élni, aki mindig szeret,

Kinek lelke az élettől vidám,
Kiből kicsordul minden szeretet,
Himnusz zeng az élet hajnalán,
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt,
Az élet sínjén győztesen robog,
Ki minden szikláról virágot szakaszt,
Csak az tud élni, aki mosolyog.

Az iskola akkori sportéletéről néhány szóban

Labdarúgásban az osztályok közötti bajnokság elmaradt. Kedvtelésből ki-
jártunk ugyan a Postás pályára egy kicsit mozogni. Én a Postás SE játékosa
voltam és így ingyen kaptunk játéklehetőséget, sőt labdát is. A vívás oktatása
megszűnt, pedig a korábbi évfolyamokból Hámori Jenő diáktársunk ké-
sőbb olimpiai bajnok is volt. Atlétikában egyéni versenyzőink voltak, akik
az ETO-ban sportoltak. 1952-ben a mi osztályunk nyerte a városi közép-
iskolás bajnokságban 4x400-as váltófutást.(Szabó Ambrus, Környei Tamás,
Láng Béla, Szelid László). A legaktívabb sportág a kosárlabda volt. Mindig
nagy csatákat vívtunk városunk iskoláival. Mivel a mi tornatermünk volt
egyedül alkalmas méretű ehhez a sportághoz, így mi mindig hazai pályán
játszottunk. Volt még birkózó, ökölvívó, sőt ejtőernyős diáktársunk is.

Mi lett velünk az érettségi után?

Az egyenkénti ismertetés nem fér bele egy rövid beszámolóba. Néhány ér-
dekesebb történet azonban említést érdemel, amely jellemző volt az akko-
ri állapotokra. A hatvan éves beszélgetéskor ismertettem a diáktársakkal a
fenti történeteket. Megnyílt a nyelvük és elmondták, hogy közvetlen úton

189
 nagyon kevesen kerültek be a felsőfokú intézményekbe. Az igazságtalanság
az volt, hogy a jelentkezési iratokat már Győrből nem küldték tovább a
megjelölt intézménybe. Voltak, akik keresték, és meg is találták az illetékes
ügyintézőnél, aki megmutatta, és rá volt írva a vétó. Engem sem hívtak
be felvételi vizsgára a Testnevelési Főiskolára, hiába készültem szorgalma-
san a felvételin szereplő sportágakból, nem adtak lehetőséget a bizonyítás-
ra. Anyám mesélte, hogy voltak nála érdeklődni utánam, és Ő megdicsért,
hogy szorgalmas templomba járó gyerek vagyok. Azt már csak egy másik
történetből tudtam meg a rendszerváltás után, hogy akkor ilyen életszem-
lélettel még testnevelő tanár sem lehettem, még akkor sem, ha válogatott
sportoló voltam. Ma már tudom, hogy életemet más irányba terelte az ügy,
amiért hálás lehetek a Jóistennek. A kiút azonban adott volt. Munkásnak
lenni és mint munkás fiatal már felvehető voltam a felsőfokú oktatásba.
Jómagam technikusi érettségit tettem a Puskás Tivadar Távközlési Techni-
kumban, amelynek nyugdíjazásom után tanára is voltam, és így szakmám is
lett és szabad út a felsőoktatás felé. Megjegyezni kívánom, hogy a Magyar
Postán a főnökeim szintén bencés vagy piarista diákok voltak, akik megad-
ták a kellő támogatást nemcsak nekem, hanem más diáktársainknak is.
A negyven éves találkozón, 1992. május 16-án kísérletet tettünk, hogy az
1950-ben szétválasztott társaságot egy közös osztálytalálkozóra összehoz-
zuk. Sokan eljöttek és többen beléptek a Diákszövetségbe is.
Búcsúzóul Sík Sándor Te Deum-jának néhány sorával köszönök el:
„Téged Isten dicsérlek / és hálát adok mindenért.
Hogy megvolt mindig a mindennapim / és nem gyűjtöttem
másnapra valót, / hála legyen.
Hogy mindig jutott két garasom adni / és magamnak nem
kellett kéregetnem, / hála legyen.
[...]
Hogy ember lehettem akkor is, / amikor az emberek nem
akartak emberek lenni, / hála legyen.
Hogy megtarthattam a hitet / és megfuthattam a kicsik futását
[...]
hála legyen, Uram!
hála legyen!”

190
 A PESTI BENCÉS GIMNÁZIUM
CSERKÉSZCSAPATÁRÓL
Simá n y i M ikl ó s B p 5 2

Az újonnan megnyitott Bencés Gimnázium első Veni Sanctéja 1923.

szeptember 5-én volt Budapest VIII. kerületében.
1925. április 25-én toborzó cserkészgyűlést tartottak az iskolában.
November 11-én, Szt. Márton napján indult a 314.sz. Czuczor Gergely
cserkészcsapat. Ekkor volt a csapat bejegyzése és az első fogadalomtétel.
1926-ban részt vettek a Bencés Cserkészcsapatok közös táborozásán,
Pannonhalmán.
Az első önálló nyári tábort 1928. július 4. és 20. között Miklósbereken, a
pilisi Annavölgyben rendezték. A tábor létszáma 40 fő volt. A csapatmunka
elméleti és gyakorlati munkájára kirándulások, akadályversenyek, hadijáté-
kok rendezése jellemző. Megalakult a cserkész könyvtár, az őrsvezetőkép-
zés. Részt vettek az M.CS. Szövetség központi Őrsvezető táborában is.
Minden évben, november 2-án megkoszorúzták Czuczor Gergely sírját
a Kerepesi Temetőben.
Intenzíven készültek az 1933-as gödöllői jamboree-ra. Többen tettek
idegenvezető vizsgát német, angol, francia nyelvből.
Farkaskölyök csoport alakult „Szt. Placidus falka” – 1935-től „kiscser-
kész” raj – néven.
Megindult az érettségi utáni korosztályok szenior munkája is.
Az 1932/33-as tanévben vízicserkész raj alakult (Római part).
1933. május 20-án fogadalomtétel és csapatzászló szentelés volt. A zászló
egyik oldalán Szent György, a másik oldalon cserkész liliom és a magyar
bencés címer.

191
 1933. évi gödöllői jamboree
A 314-esek táborára az egyszerűség volt jellemző. Sok barátság kötődött
bel- és külföldi cserkészekkel. Különösen francia, szír és amerikai kapcso-
latokra emlékeznek. Megemlékeznek a virágzó népdal kultuszról: „1001
magyar népdal” – „Madárka gyűjtemény”. Regölést is műveltek egyes
csapattagok.
1935-ben megnyílt a cserkészotthon a Rigó u. 3-ban, mely 1948-ig
működött.
1935-ben hét csónakkal megalakult az óbudai csónakház. A nyári vízi-
táborban Passautól Óbudáig csorogtak le. – Mariazellben sítáboroztak a
vállalkozó szelleműek.
Az 1936-os gimnáziumi évkönyvben Havasi Lucius OSB „Cserkészcsa-
patunk tíz éve” c. emlékezése olvasható.
1937-ben tizenegy cserkész vett részt a Vogelzang város mellett rendezett
hollandiai jamboreen.
A „Bécsi Döntés” alapján 1938-ban a „magyar-lakta területek visszacsa-
tolására” került sor.
Az ókomáromi magyar nyelvű bencés gimnázium „ Jókai Mór cserkész-
csapatával” szoros kapcsolat alakult. Számos közös rendezvényt tartottak.
A 314-esek tátrai sítáborokban, felvidéki vízi- és kerékpártúrákon vettek
részt (1943-ig).
1940. június 9-én az ötvenöt tagú vízicserkészraj nagyparádét rendezett
Óbudán. A „flotta”új őrsi csónakkal bővült.
A csapat jó kapcsolatot épített – Bodnár Cecil OSB segítségével – a bu-
dapesti rádióval. A „cserkész félórát” a rádióban éveken keresztül a 314-esek
rendezték – Cecil tanár úr szerkesztésével.
A háborús évek tevékenységéről keveset tudok. „Honvédkarácso-
nyok”-ról, karitatív gyűjtőakciókról, sebesült katonák kórházi látogatásairól
hallottam.

A 314.sz. Czuczor Gergely cserkészcsapat alapítói, parancsnokai a Gim-

názium szerzetestanárai voltak. 1925-45-ig a teljesség igénye nélkül:
Dr. Szívós Donát OSB (latin, görög, magyar szakos) az alapítók egyike.
Vizicserkész- parancsnok is volt. A katolikus cserkészet rendíthetetlen híve.
Dr. Borbély Kamill OSB (matematika, természettan),

192
 Dr. Simonyi Kunó OSB (matematika, fizika),
Dr. Barabás Ince OSB (hit- és erkölcstan szakos, ifjúsági hitszónok),
Cserkésztiszt, a Magyar Cserkészszövetség vezetőségi tagja.
Korán elhunyt. Végső nyughelyére, 1947 nyarán, a Kerepesi Temetőben
sok száz cserkész sorfala között, a 314-esek részvételével kísértük.

Meg kell emlékezni Galambos Ferenc szenior cserkészvezetőről is.

Ő az a dr. Galambos Ireneusz OSB, aki rendkívül gazdag életútja végén alsó-
őrsi pbélánosként magyar cserkészcsapatot szervezett és vezetett. Hetvenéves
korában cserkészotthont épített a plébánián. A túrázó cserkészek és diákok
részére komfortos szálláshelyet üzemeltetett (Unterwalt-Ausztria).

1945-től újraindult a cserkészmunka, Csizmadia Gerő OSB (történelem,

földrajz) fiatal tanárunk vezetésével. Akadályt nem ismerő, kreatív, jó szer-
vező parancsnokunk volt. Tanfolyamok, kirándulások, táborok rendezője,
szervezője. Minden korosztállyal jó kapcsolatot tudott teremteni.

1945-ben Pannonhalmán, 1946-ban Bodrogolasziban rendezték a nyári

tábort.
1946 őszén lettem cserkész.
Nyári táborunk 1947-ben Balatonakarattyán, a bencés üdülő „kam-
puszán” volt. Ébresztő kürtszóval, reggeli torna, tisztálkodás, zászlófel-
vonás, napiparancs, reggeliosztás a saját építésű főzőhelynél. Sátorrend az
őrsi sátrakban. Én a „Sas” őrs tagja voltam. Sok „cserkészpróbát” teljesítet-
tünk. – Először voltam a Balatonnál. – Megrendezett éjszaki rablótámadás
riadóval, kirándulás Tihanyba, sportversenyek, hadijátékok tették színessé
a kéthetes időszakot. Egy hatalmas éjszakai vihart is átvészeltünk. Sátrunk
eltört gerincrúdját őrsvezetőnk „Vera” (Werowsky Miklós) tartotta, amíg
bírta. Jól beáztunk. De a másnapi ragyogó napsütés mindent megoldott.
Következő tavasszal részt vettem a vízicserkész alapozó túrákon a szent-
endrei Szigetcsúcsig.
1948-ban a nyári tábor Eszterházán volt (ma: Fertőszentmiklós).
A kirabolt, széljárta kastély egyik gazdasági épületében, kultúrházzá
alakított volt grófi istálló fakockás padlóján, szalmazsákokon aludtunk. A
hatalmas ablakok alatt húzódó márványvályúban elfértek hátizsákjaink. Az

193
 óriási park kiváló volt a cserkészfoglalkozások, játékok megtartására. Izgal-
mas volt egy éjszakai akadályverseny, mely a kastélyon keresztül indult, ahol
„fehérlepedős szellemek” ijesztgették a kis csoportokat. Gerő parancsnok úr
elintézte, hogy a szigorúan őrzött határövezetben a határőrség megengedte
az éjszaki rendezvény lebonyolítását. Sőt, a katonák vigyáztak arra, hogy ne
tévedjünk a határra vagy a mocsárba.
Közkívánatra, barackos gombóc főzést is szervezett drága parancsnokunk
főzőasszonyok bevonásával. 30 főnél népesebb csapat végezte hajnaltól a
segédmunkát. Egyik legvékonyabb cserkésztársam nyerte a „fogyasztási”
versenyt.
Az utolsó cserkésztábor a Keleti pályaudvaron ért véget, ahol elköszön-
tünk egymástól.
1948-ban a Rákosi kormány sok más szovjetízű intézkedéssel együtt
betiltotta a cserkészmozgalom működését.
Néhány cserkészvezető az „én időmből”:
Komarik Dénes rajvezető (szenior),
Csányi György rajvezető (szenior).
Örsvezetők a Gimnázium felsőbb osztályaiból:
Heincz János,
Rausz Gusztáv,
Werowszky Miklós,
Pásztorhy György, a későbbi Pásztorhy Valter OSB.
Célom a múlt emlékeinek megőrzése. Írásom tartalma biztosan hiányos,
ám a csapatmunka lényegét érzékelteti.

Az 1946-48-as időszakról írottak saját emlékeim. Forrásként még az alábbi

munkákban fellelhető anyagokat használtam:
Mészáros István: A budapesti és csepeli bencés gimnáziumok. Bencés Ki-
adó, 1994.

A Budapesti Bencés Gimnázium Évkönyvei.

Sólymos Szilveszter: Ezer év száz bencése. Bencés Kiadó, 1997.

194
 Más is él a világon!
(Beszélgetés Bárány Tamással [Bp35])
Részletek
In: Illés György: Címzett az ifjúság.
Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1985, 28–31. p.

– Hogyan definiálná az ifjúsági irodalmat?

Nem próbáltam még soha… talán most sikerül… Az ifjúsági irodalom két
anyának a gyermeke: egyrészt a művészeté, másrészt a pedagógiáé. Én még
a felnőtteknek szánt irodalomban is akkor érzem igazán sikeresnek egy író
működését, ha annak valamifajta pedagógiai szándéka vagy legalábbis pe-
dagógiai ihletése van. Lehet, hogy földhözragadt lélek vagyok, de ha egy
könyvet elolvasok, mindig szeretem tudni, miért olvastam. Ezt nekem a
szerző meg szokta súgni, rendszerint kimondatlanul. A jó íróknál érzem,
hogy valamire hatni akarnak, vagy rám, vagy a világra. Valamilyen peda-
gógiai szándék munkál bennük. Ha ez még a felnőttirodalomban is igaz
– márpedig így igaz Homérosztól napjainkig –, akkor fokozottan igaz az
ifjúságnak szólóban, hisz ők még képlékenyek és formálhatók. Oly módon
formálhatók, hogy föl lehet kelteni bennük a szándékot az önnevelés iránt.
Ezt a lehetőséget minden tisztességes írónak meg kell ragadnia, és akkor ér
el eredményt, ha műveivel alakítani, nevelni tud. Tehát egyik oldalon a mű-
vész beszél, a másik oldalon az a gyakorlott pedagógus, aki tudja, hogy pe-
dagógia nincs, hanem csak az önnevelésre való készség kifejlesztése. Ilyen
értelemben mégiscsak nevelői szándék: a művész és a pedagógus összefo-
gása hozza létre az ifjúsági irodalmat.

– Ifjúsági művei hogyan kapcsolódnak felnőttekhez szóló munkásságához?

Úgy érzem, szervesen. Egyik sem rendelésre készül, mindegyik bizonyos
mértékig belső kényszerből. Regénytémáim hosszú ideig úszkálnak ben-
nem, amíg megérnek. Regény és regény között nem érzek különbséget.
Ahol a hősöm negyvenéves, abból felnőtteknek szóló regény lesz, ahol a

195
 hősöm hatvanéves, abból még inkább, ahol pedig húszéves vagy még an�-
nyi sem, az a dolgok belső logikája szerint ifjúsági regény lesz. Tudniillik
nagyon nehéz dolog – és én nem is szorgalmazom – felnőtteknek írni gye-
rekekről. Ez roppant érdekes, izgalmas műfaj, de nem az én műfajom. Én,
ha gyerekekről írok, akkor igyekszem a gyerek olvasóknak írni, ha felnőt-
teknek, akkor felnőtteknek. Persze ez a két világ az életemben egymásba ér,
hiszen gyermekként kezdi mindenki, aztán szülők, nagyszülők leszünk. A
generációk ezer szállal kötődnek egymáshoz. Nyilván az az ideális könyv,
amelyben valamennyi nemzedék képviselője szerepel.

– Lehet-e, és ha igen, hogyan kell kifejezetten az ifjúságnak írni?

Régóta kitenyésztettem magamnak egy elméletet, és ezzel a mai napig si-
került magamat megnyugtatnom. Az elmélet a következőképpen szól: adva
van egy rádióadó, amely reggeltől éjfélig szórja a műsorát. Ezt a rádióadót
különböző helyeken, különböző készülékekkel lehet venni. A budapesti
rádió adását Budapesten egy szuperkészülékkel lényegesen kellemesebben
és könnyebben, mint mondjuk Salgótarjánban vagy még hátrább, Sátoral-
jaújhelyen, a hegyek között, egy régimódi, 1946-ban készült kis néprádió-
val, amelynek esetleg már a lámpái is félig kimerülőben vannak. Egészen
nyilvánvaló, hogy a sátoraljaújhelyi hallgató nem ugyanazt veszi az adásból,
mint amit a pesti szuperkészülékkel lehet venni. A példázat, azt hiszem,
egészen egyszerű. A rádiónak nyilvánvalóan kötelessége a legjobb műsort
adnia, amennyire ez az ő lehetőségeitől és képességeitől függ. Ugyanakkor
minden további dolog a Jóisten kezében van. Az például, hogy ki hogyan
„veszi” ezt a műsort. Persze azért a rádiónak, a rádió műsorszóróinak is
ügyelniük kell arra, hogy minden vevőkészüléktől függetlenül valamilyen
módon érthető legyen, amit „adni” akarnak. Csakhogy ez az érthetőség és
általában a közérthetőség a világ legbonyolultabb fogalma, amivel az elmúlt
20–30 évben küszködtünk. Én úgy gondolom, hogy ifjúsági irodalomról
szólván a közérthetőség kötelme még fokozottabb, mint a felnőtteknek
szóló irodalom esetében. Magyarán mondva: amit megengedhetek magam-
nak, ha felnőtt olvasónak írok – amikor is lehetek bonyolultabb, mondván:
vegye meg a hallgató a szuperkészüléket, vagy ha nincs szuperkészüléke,
nem is fog engem „fogni” –, ugyanezt az ifjú olvasókkal szemben nemigen
tehetem meg. Természetesen itt most nem arról van szó, hogy hívjuk vissza
Jókai Mórt, ám az erkölcsi kötelességünk, hogy ifjúságnak szánt írásaink

196
 közlendője, mondandója és a morális sugallások el is jussanak a címzet-
tekhez. Nyilvánvaló, hogy küldeményeimet csak akkor tudja kézbesíteni a
posta, ha az irányítószámot feltüntetem, pontos lakcímet írok.

– Ha az ifjúságot korosztályokra bontjuk, ön melyik korosztálynak ír legszíve-

sebben?
A húsz év körülieknek! Ez a korosztály gyakorlatilag a legvédtelenebb, és ez
a korosztály az, amely az életben elindulván igazában sehonnét sem kap tá-
jékozódási pontokat. Az úttörőkorosztályoknak és a serdültebb 14–15 éves,
tehát kamaszodó gyerekeknek kitűnő írók írnak könyveket. Arról nem is
beszélve, hogy ezek a gyerekek emellett a támogatás mellett gyakorlatilag
a szülői ház és az iskola elfogadott és használt etikai normatívarendszeré-
ben élnek. A lázadás később kezdődik, a kamaszkor múltával. A 17–18 éves
gyerek az, aki a legnagyobb konfliktusokba kerül. Önmagával, az élettel, a
társadalommal. Ebben a korban mindenkinek a kezét elereszti, elsősorban a
szülőkét, aztán kiengedi őt az iskola, majd 18 éves korát megérvén az állam
már állampolgárnak, felnőtt embernek tekinti, szavazópolgárnak nevezi ki,
és a gyerek itt áll telve kaotikus belső kavargással. Tehát annak az irodalom-
nak, a „felnőtt-ifjúság” irodalmának, amely ezeknek a gyerekeknek próbál
valamiféle iránymutatást adni a ködben, nagyon erős és nagyon fontos a
hivatása.

– Mit szeretne elsősorban tudatosítani a tizenévesekben?

Nem is hallották, mi az önnevelés, nem ismerik, mi az önfegyelem. Élnek
bele a világba, és ami kell, az legyen meg azonnal, mert ha nincs meg rög-
tön, akkor üvöltök, rúgok, sikítok!… Szeretném ráeszméltetni a fiatalokat
arra, hogy azért a világ középpontja nem az ő személyük. Erre később úgyis
rájön a tinédzser, de tudja meg minél előbb. Akár tőlem, mint egy kedves
titkot. Minél hamarabb tudatosul ez benne, annál könnyebben fogja az éle-
tet elviselni, mert annál kevesebbet megy fejjel a falnak. Amíg azt hiszi:
ő csinálta a világot – addig mindig konfliktusba kerül az emberekkel. Én
ezektől a konfliktusoktól szeretném megkímélni fiatal olvasóimat.

– Gyakran elrettentő negatív példákat állít eléjük.

A negatív példa legalább olyan erős, mint a pozitív, sőt van egy kor, amikor
erősebb. Úgy gondolom, hogy körülbelül 12 éves korig hat a pozitív példa;

197
 utána ez már nagyon nehezen képzelhető el. Később a negatív, az elriasztó
példa sokkal hatásosabb. Tehát, ha egy 12 éves gyereknek követendő példát
rajzolok, a 18 évesnek már olyat kell, ami elriaszt, amitől igyekszik magát
elrúgni. Mindkét esetben azért írok tehát, hogy valamilyen módon pozitív
ideálokat próbáljak nekik adni.

– Bosszantja-e valami a fiatalok viselkedésében?

Az általános és generális neveletlenség. És nem csodálom, hogy neveletle-
nek, hisz nincs, aki nevelje őket. A szülő éjjel-nappal elfoglalt. Este hétkor
hullafáradtan hazatámolyog, nem tudja nevelni a „kölyköt”, aki rendszerint
olyankor nincs is otthon. Az iskola nem tudja nevelni, mert boldog a peda-
gógus, ha a reménytelenül nagy tananyagot valahogy leadja, és ha mód van
rá, talán kicsit számon is kéri – erre azonban nem nagyon van lehetőség.
De hogy neveljen is, az szinte teljesen reménytelen. Így aztán előállt egy
nemzedék, amely…
[…]

– Azt vettem észre, hogy leginkább a céltalanul élő fiatalokért aggódik.

Valóban. Az a véleményem, hogy erről a céltalanságról nem is annyira ők,
a fiatalok tehetnek, hanem inkább a felnőttek nemzedéke, akiknek zöme
szintén ugyanígy teng-leng a világban. Mindenféle cél és értelem nélkül. A
világ sok-sok öröméből, amiből válogatni lehet, csalhatatlanul csak az anya-
gi javakat választják, csak a pohár sört, csak a pálinkát. Az ember ezt látja
egy hosszú életen keresztül, következésképpen ettől szeretné megmenteni
a fiatalokat. Legalább mondjuk el nekik, hogy több is van a földön, más is
van. A sört én is szeretem, de legfeljebb este, amikor egész nap dolgoztam,
a kötelességemet teljesítettem. Akkor igen jólesik a pohár sör –, de nem
reggel azzal kezdeni a napot! Félreértés ne essék: nem aszketizmust prédi-
kálok. Én arra szeretném rábeszélni a fiatalokat, hogy az élet több részből
áll: munkából, kötelességből – és csak azután jöhetnek az élvezetek.

198
 Kacskaringók
B or n A n d rá s P h 6 4

A lig múltam ötéves, amikor 1951 nyarán „a hatóság” határozatot hozott,

hogy Budapesten tartózkodásom a közrendet veszélyezteti, ezért szü-
leimmel együtt nem egészen 24 óra elteltével egy alföldi vályogházban ta-
láltam magamat rendőrhatósági felügyelet alatt. A fellebbezés nem volt ha-
lasztó hatályú, persze el is utasították. Jó félévre rá áttelepítettek minket egy
kisvárosba, ahol annak rendje-módja szerint iskolás lettem. Később – bár
az osztálynapló akkoriban valamilyen misztérium volt – láttam, hogy annak
bal oldalán a személyes adataim mellett, a „Szoc. szárm.” feliratú kalickában
két betű áll: XÉ.1 Ez a nyolc év alatt mindvégig így volt, de fel is cserélték
a sorrendet, vagy – talán egyszer – az É-t el is hagyták. 1959-ben M. Gy.,
a városi pártbizottság agitációs és propaganda („agit. - prop.”) vezetőjének
nálam egy évvel fiatalabb fia „barátilag”, de magabiztosan odavetette ne-
kem, hogy sohase fogok gimnáziumba járni. Ezt szüleim is sejtették, ezért
1959 augusztusában Pannonhalmán terepszemlét tartottunk. Az ifjú utóbb
látnoknak bizonyult, mert 1960. március 12-én őszinte könnyeket hullató
osztályfőnöknőm jóvoltából a beiskolázási lapon láttam az ismeretlen sze-
mélyi összetételű ún. Társadalmi Bizottság nevében az olvashatatlan aláírás

1  Az ún. szociális származásról volt szó: az X „osztályidegent”, az É az „értelmiségit”

jelentette, a kettő együttesénél rosszabb kombinációt nehéz volt elképzelni. Ez a
megkülönböztetés elvileg 1962-ig állt fenn, de ténylegesen jóval tovább. (A többi
jelölések: DP = dolgozó paraszt, M = munkás, A = alkalmazott, E = egyéb). A
besorolás egyébként is önkényes volt; az egyébként is értelem szerint oda tartozó
„volt” arisztokratákon, földbirtokosokon és a „Horthy rendszer egyéb kiszolgálóin”
stb. kívül könnyen osztályidegenné válhatott az iskolás gyerek, ha szülei vagy azok
egyike aktivizálta magát pl. az 1956-os forradalom során. De a „kulák” gyerekét is
ide sorolhatták. Hogy ki volt vagy lett „kulák” [1952. évi 2. tvr.] – hasonlóan a náci
birodalom pl. Erhard Milch esetében is követett gyakorlatához – zárt ajtók mögött
megfellebbezhetetlenül dőlt el.

199
 fölötti bejegyzést kb. a következő tartalommal: példás magatartása, kitűnő
tanulmányi eredménye ellenére osztályidegen származása miatt semmilyen
továbbtanulásra nem javasolva. Osztályfőnöknőm jelzésére anyám beron-
tott az igazgatónőhöz, és végül megkapta az ajánlást tartalmazó perforált
rész nélküli beiskolázási lapot.
Az egyházi iskolákra az előbb említett tilalom nem vonatkozott, így
1960. augusztus 31-én Pannonhalmán elkezdtem a gimnázium első évét,
majd 1964-ben ugyanott leérettségiztem.
Előtte beadtam a jelentkezésemet az ELTE Bölcsészettudományi Kara
pszichológia-német szakára. Azt korábban sehol sem közölték, hogy magyar
nyelvből és irodalomból is tesznek fel kérdéseket, azaz mindkettő része a
felvételi vizsgának. Bár így is 19 pontot értem el, „helyhiány miatt nem volt
lehetőség” a felvételemre. Igaz: elhangzott az a későbbiekben is kötelezően
felbukkanó kérdés is: miért jártam Pannonhalmára. Erre nem mondhattam
sem azt, hogy a szüleim bigottériája miatt (amilyenek nem is voltak, bár
az egyik piarista diák volt, a másik az orsolyitákhoz járt), de azt sem, hogy
közelebb, azaz 200 km-en belül nem volt más gimnázium. Ugyanakkor a
valós okot se mondtam meg, hiszen nyilván ők is tudták. Valami olyannal
indokoltam, hogy a szüleim „minőségi” gimnáziumba akartak beíratni.
Ezzel kapcsolatban nem volt ellenvetésük.
A Magyar Néphadsereg előli átmeneti menedékként 1964 őszétől két
éven át ipari tanulóként ténykedtem. „A szakma kiváló tanulója” jelvény bir-
tokosaként 1966 júniusában megkaptam a szakmunkás-bizonyítványomat.
Közben, tehát 1965-ben sem tétlenkedtem, megismételtem az előző évi
jelentkezésemet, ahonnan – immár 20 pontot elérve – a korábbival azonos
választ kaptam. 1966-ban kértem, és meg is kaptam az igazgatótól, Kapuy
Vitáltól az „elveszett” gimnáziumi tanulmányi értesítőm némileg gondolat-
ébresztő másodlatát.2 Sikeres felsőfokú nyelvvizsgám során az ELTE Idegen

2  A nyomtatványt az impresszum szerint 1956. július 13-án „látta” P.F., az Oktatási

Minisztérium „papírfelelőse”. Az egyes lapok vízjelre emlékeztető háttérnyomatán
nem a Rákosi-féle, hanem az ún. Kossuth címer látható. A külső kemény borítóra
ragasztott, nyilván egy címert elfedő fehér körcímkén az 1957 májusától 1989-
ig használt címer ékeskedett. Már 1956. július 13-án tudta valaki, hogy jövőben a
Kossuth címer lesz az első számú állami jelkép?

200
 Nyelvi Továbbképző Lektorátusa elnevezésre hallgató Rigó utcai intézmény
nyelvvizsgabizottsága ajánlotta: jelentkezzem a bölcsészkarra.
1966-ban az eredeti értesítőt csatoltam az ELTE BTK-hoz benyújtott
felvételi kérelmemhez, a másodlatot egy másik jelentkezési lappal együtt - a
tantárgyak részbeni egyezése miatt - a Gyógypedagógiai Tanárképző Főisko-
lának küldtem meg, bár akkor a többszörös jelentkezés a művészeti főiskolák
kivételével tilos volt. Az érettségi bizonyítvánnyal egyszerűbb volt a helyzet,
annak eredetijét csak a szóbeli felvételi vizsgán kellett bemutatni, a felvételi
kérelem benyújtásánál elég volt a hitelesített másolat. Mindkét felvételi vizs-
ga lefolyása (ideértve az obligát kérdést is) és a végeredmény ugyanaz volt,
mint az előző évben. A főiskola az elutasítást meg is indokolta: bizonyítanom
kell egyértelmű materialista világnézetemet, és a következő évben az 1966-os
eredmény birtokában újabb vizsga nélkül kérhetem a felvételemet. Ugyan-
ezen a nyáron folyt felvételi beszélgetés alapján felvettek a jénai Friedrich
Schiller Egyetemre, de nem kaptam tartós kiutazási engedélyt az NDK-ba.
Mivel a szolgálathalasztás elteltével a Magyar Néphadsereg egyértelműen
tanújelét adta, hogy szeretné, ha mihamarább egymás keblére dőlnénk, girhes,
ill. súlyhiányos voltom miatt szerencsére újabb, egy éves szolgálathalasztást
kaptam. Közben dolgozni kezdtem.
1967 nyarán – miután évente (volt, amikor kétszer is) idézést kaptam
sorozásra – megismételtem az ELTE BTK-n és a Gyógypedagógiai Tanár-
képző Főiskolán (ott már vizsga nélkül) az előző évi manővert. Bár közben
többször látogattam elmegyógyintézetet és fogyatékos gyerekeket nevelő ún.
gyógypedagógiai osztályt, ahonnan jó jellemzéseket kaptam, de a főiskola
meghallgatásom nélkül megállapította, hogy „nem kerültem közelebb a fo-
gyatékos gyermekeket nevelő munkához, és azt csak a pszichológiai oldaláról
közelítem meg.”
Az ELTE BTK által rendezett, felvételi vizsgának nevezett cirkusz forga-
tókönyve kissé módosult: immár 30 Ft vizsgadíj ellenében két különböző
időpontban, tehát már nem egymást követő napokon volt az írásbeli és a
szóbeli vizsga. Meglepetéssel is szolgáltak, mert az írásbelin pszichológiából
több biokémiai kérdést is feltettek. Egyre még emlékszem: a ribonukleinsav
szerkezeti képletét tudakolták.
A napokkal későbbi szóbeli „vizsga” érdemel még néhány mondatot: a
BTK egy szemináriumi szobájában tartották, ahol a kifüggesztett névjegyzék

201
 szerint az első voltam. Természetesen már jóval 9 óra előtt az ajtó környékén
sokan toporogtunk. Kijött egy fiatalember, ugyanakkor a szomszédos teremből
(ahol a pszichológia - olasz szakpárosítás felvételi vizsgái folytak velünk egyi-
dejűleg) egy másik. Talán másfél méterre tőlem leendő ifjú cenzorom néhány
semleges mondat után társának azt mondta: képzeld, van nálunk egy hülye,
már negyedszer jelentkezik, osztályidegen, egyházi iskolában végzett, még
azt hiszi, hogy fel is vesszük. Majd mindketten rövid időre távoztak, a vizsga
rövidesen megkezdődött. Az idegen nyelvvel és a számomra már nem váratlan
magyar nyelvi és irodalmi kérdésekkel hamar végeztünk. A bizottság elnöke,
Salamon Jenő docens – a megszokottól kissé eltérően – nem az asztalon fekvő,
legyezőformájúra szétnyitott tételekből húzatott velem, hanem egyik kezében
tartotta őket úgy, hogy egy fityegett az én irányomban, a többi ő felé fordítva.
Értelmetlen lett volna a huzakodás, a nekem előkészített tételt vettem el. Mi-
lyen véletlen: az idealista és a materialista lélektan kapcsolatát szánta nekem.
Amit addig nem tapasztaltam, jóformán egyetlen mondatot sem engedett be-
fejezni, hanem újabb és újabb, tartalmukat tekintve egymástól teljesen eltérő
kérdéseket tett fel, amelyekre a válaszokat szintén nem fejezhettem be. Végül a
vizsga megkezdése előtt a folyosón már látott, éppen a székével hintázó fiatal-
ember (akiről addigra nyilvánvaló lett, hogy a KISZ delegálta) először az iránt
érdeklődött, hogy miért jártam Pannonhalmára, milyen volt ott a közösségi élet
és miért nem vagyok KISZ tag stb. Majd Salamon Jenő vonta magához a szót,
– számomra szokatlanul – megkérdezve: mi a véleményem, hogy sikerült-e a
vizsgám, és fel fognak-e venni? Az első kérdésre igennel, a másodikra nemmel
válaszoltam. Az utóbbi látszólag meglepte, és az oka felől érdeklődött. Mivel
veszteni valóm nem volt, azt kértem, hogy ezt talán a bizottság legfiatalabbnak
tűnő tagjától kérdezze meg. Értetlenkedve vagy azt színlelve hozzá fordult,
aki nem válaszolt. Aztán tőlem kérdezte, hogy mi történt. Elmondtam, hogy a
fiatalember bőven hallótávolságon belül folytatott a vizsgát megelőzően az ajtó
előtt egy, rám nézve nem túl hízelgő tartalmú beszélgetést, amit – ha akartam,
ha nem – hallottam, és az elhangzott mondatot visszaidéztem. A KISZ-es
elpirult, feszengett, de nem szólalt meg. Némi zavar támadt: a bizottság egy
hölgytagja kiment a teremből. Salamon (nevéhez méltóan) úgy nyilatkozott
meg, hogy minden osztályzatom jeles,3 az egész csak félreértés lehet, mert ők

3  Ami akkor csak blöff lehetett, mert a két nyelvi vizsgáztató távolabb ült tőle, így nem

202
 javasolni fogják a felvételemet. Mondanom se kell, utóbb ugyanaz lett az
érdemi végeredmény, mint az előző években.
Annyi haszna volt e négy, főképp az utolsó rendezvénynek, hogy – bár
elég későn ugyan, de végül is – rájöttem: a Pesti Barnabás utcában valóban
nincs keresnivalóm. 1967 őszén ezért beiratkoztam az ún. különbözeti
érettségi lehetőségével kecsegtető közgazdasági technikumba4, amelyet
annak ellenére fejeztem be 1969-ben, hogy közben a Magyar Néphadsereg
vendégszeretetét élveztem. Ott nem akarták aláírni a jogi karra kiállított je-
lentkezési lapomat, de valami katonai főiskolára igen, annak ellenére, hogy
a nyilvántartó kartonom első oldalán jól láthatóan „KLGS-hez NEM!”
jelzés volt.5 A jogi tanulmányok mellett azért döntöttem, mert azok tárgya
más megközelítésből ugyancsak valójában az ember. Ez a későbbiekben
csak kisebb részben bizonyult valósnak. A történteket megelégelve külföldi
rokonaim felajánlották, hogy nyugatnémet egyetemi tanulmányaim költ-
ségét magukra vállalják, de nem kaptam útlevelet. Akkor még személyesen
nem ismert egyikük – mint utóbb nyíltan elmondta – azt hitte, hogy debilis
vagyok, és ezért nem jutok be az egyetemre.
1970-ben a katonai szolgálatot megelőző és követő munkahelyemen – a
főnökeimmel kialakult remek kapcsolat ellenére – a jelentkezési határidő
utolsó előtti napján még nem kaptam vissza az úgynevezett tömegszerveze-
ti véleményekkel is ellátott jelentkezési lapot. A párttitkár ülve, újságolvasás
közben, rám se nézve lakonikusan közölte, hogy amíg tehetséges munkásfi-
atalok nem jutnak be az egyetemre, én ne is ábrándozzam ilyesmiről. Arra
a kérdésemre, hogy másodrendű állampolgárnak tekintsem-e magamat,
ugyancsak lakonikus volt a válasz: „az túl jó magának.” A szakszervezeti
titkárt nem lehetett megtalálni, de ő egyébként is utált. A jelentkezési
határidő immár eredménytelen eltelte után néhány nappal visszakaptam a
jelentkezési lapot, amelyre „a Párt” azt vezette rá, hogy „nem tartjuk al-
kalmasnak az egyetem elvégzésére”. A velem látszatra jó viszonyban lévő
szerencsétlen KISZ titkár mértékletesebbnek tűnt, mert indokolás nélkül
nem javasolt. Négyszemközt ezt azzal magyarázta-mentegette, hogy őt

láthatott rá azok jegyzeteire. A „vizsga” alatt nem beszélgettek egymással, de utóbb az

osztályzatokra vonatkozó állítása mégis valósnak bizonyult.
4  A mai közgazdasági szakközépiskola előde.
5  KülönLeGeS alakulathoz, egységhez.

203
 köti a pártfegyelem, mert a pártbizottság 6:5 arányban ellenem szavazott.
A munkáltatói jogokat gyakorló legmagasabb beosztású főnököm ennek
ellenére szívélyes ajánlást adott, bár ő is párttag volt. Az állampolgári
jogegyenlőségre és más hasonló naivitásokra hivatkozó beadványomra a
fölöttes pártszervezet kb. egy hónappal később a javamra megváltoztatta a
vállalati pártbizottság döntését. Ennek abban az évben az időmúlás miatt
már nem vettem hasznát.6 Viszont a szakszervezetből kiléptem, amit a
történtekkel indokoltam meg. Utána kétszer kerestek meg központi elv-
társak, hogy lépjek vissza, illetve be. Nyugatra szóló útlevélkérelmet adtam
be, amellyel kapcsolatban – még az útlevél kézbesítése előtt – „a szerv”
képviselője megjelölte, hogy kint mire és hogyan kellene figyelnem. Ebből
nem lett együttműködés. Tény, hogy ténylegesen alapot is adhattam velem
kapcsolatos ellenszenvükre: 1969 nyarán rekkenő hőségben egy alacsony
belmagasságú, levegőtlen teremben – valójában erőszakkal – kb. 300 mun-
kavállalót zsúfoltak össze „szabad pártnap” ürügyén. A kötelező részvétel
független volt az esetleges párttagságtól. A fejtágító tárgya a Dél-afrikai
Köztársaságban a nem fehérbőrűekkel szemben fennálló apartheid és an-
nak kollektív elítélése volt. A közönség többsége természetesen kókadozott
vagy egyenesen aludt. Amikor a végén elhangzott a szokásos „Van kérdés,
elvtársak? Csak bátran!” felszólítás, valahogy – mert ezt valóban nem kellett
volna – elvesztettem a türelmemet, és egyedüliként azt kérdeztem: mi az
érdemi különbség az apartheid és az osztályharc között. Miután – némi
pusmogást követően – a liturgikus kellékekkel, Lenin szoborral, aszpará-
gusszal és vizes kancsóval ékesített, vörös terítővel letakart asztal mögül a
vendégelőadó a nevemet kérte (a címemet nem!), olyasmit mondott, hogy
az elvtárs kérdésére a válasz annyira összetett, hogy írásban fogja megkapni.
(Nota bene: azóta sem érkezett meg, bizonyára a posta hibájából.)
1971-ben szereztem egy új bélyegzőpárnát és piros bélyegzőfestéket. Két
jelentkezési lapot töltöttem ki jóval a jelentkezési határidő előtt: egyet a

6  Ebben az évben a rendőrség először megtagadta a járművezetői engedély kiállításához

szükséges közbiztonsági alkalmasságom igazolását. A megyeszékhelyre utazva kiderült,
hogy az ok abban rejlett, hogy a nyilvántartás szerint ellenem rendőri kényszerintézkedés
volt hatályban. Miután jeleztem, hogy ennek elrendelése idején alig 5 éves voltam, a
rendőr-alezredes – akihez az okvetetlenkedésem következtében eljutottam – kegyesnek
mutatkozott…

204
 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, egyet az ELTE jogi karára.
Az előbbit a vállalatnál bőven a határidő előtt szabályszerűen benyújtottam.
Már a „tömegszervezetek” sem ellenkeztek, sőt viszonylag rövid idő alatt
támogató javaslattal együtt a lapot visszakaptam. A másik jelentkezési lapra
különféle írógépekkel szó szerint azt másoltam rá, amit a munkáltatóm,
annak párt-, szakszervezeti- és KISZ bizottsága az elsőre írt. Ehhez a köz-
gazdasági technikumi kiegészítő érettségi bizonyítványomat és az ottani ta-
nulmányi értesítőmet (magyarul: bizonyítványomat) mellékeltem, mintha
1969-ben érettségiztem volna – első alkalommal. A vállalati központi bé-
lyegzőhöz könnyen hozzájutottam. Egy időre magamhoz vettem egy raktári
bélyegzőt, amit gondosan lemosva, és a raktárra utaló szövegrészt kitakarva,
a jelentkezési lapot pirossal lebélyegeztem az MSZMP munkahelyi titkára
helyett (ő piros körbélyegzőt használt, de olyant nem tudtam felhajtani).
A szakszervezet esetében egy szervezeti egység némileg kitakart keretes
bélyegzőjét használtam. A KISZ eredeti bélyegzőlenyomatát egy leányzó
révén szereztem meg, aztán mindhárom tömegszervezeti funkcionárius és
a vállalatvezető aláírását saját kezűleg pótoltam. Nevezzük a nevén: odaha-
misítottam. A MKKE-hez7 a pannonhalmi érettségi bizonyítványomat és
másodlati tanulmányi értesítőmet (közkeletű nevén: bizonyítványomat),
míg a közgazdasági technikumi bizonyítványokat az ELTE ÁJK-hoz8 nyúj-
tottam be. Volt némi balsejtelmem, hogy esetleg a MKKE-re „a Párt” – mint
más esetben is megtette – mégis „odaszól” talán azért is, mert az előző évi
fiaskót nem torolták meg. Eleve el sem akartam menni az ottani felvételi
vizsgára, de a vizsgadíjat befizettem, hogy az utolsó pillanatig komolynak
tűnjék a jelentkezésem.
Mindkét értesítést a felvételi vizsga időpontjáról meg is kaptam. Az
írásbeli vizsgák természetesen egy időpontra estek. A jogi karon átestem
a felvételi vizsgán; a szóbelin alig volt a vizsgatárgyak tematikájától eltérő
kérdezősködés. Ilyenként csak Selye János személyére és munkásságára em-
lékszem. Úgy látszik, senkinek nem tűnt fel, hogy a kiegészítő érettségi bi-
zonyítvány szerint matematikából, magyarból, történelemből és a fakultatív,
negyedik tárgyból nem érettségiztem, ezeket a közgazdasági technikumban

7  Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem

8  Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara

205
 se tanultam (vízszintes vonalkával mindenhol ki voltak húzva), pedig a jogi
karon éppen e két utóbbi tárgyból kellett felvételizni. Felvettek.
Megjegyzem: minden elutasítás után a rendelkezésre álló jogorvoslati
lehetőségeket kimerítettem. Egy alkalommal az abban az időben maximális
20 pont mellett a művelődésügyi minisztérium azzal az indokolással találta
helyben hagyni a rektor elutasító határozatát, hogy „gyengébb vizsgaered-
ménye miatt nincs lehetőség a felvételére.”
Mégis melléfogtam az egyetemi beiratkozáskor: a leckekönyvbe az érett-
ségi bizonyítványt kiállító iskola nevéhez és székhelyéhez – ma sem tudom,
mitől vezérelve – a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot írtam. A cserére
törekvés nem tűnt célszerűnek, hiszen a túlnyomó részben már kitöltött,
de rontott példány valószínű bevonása mellett feltűnést kelthetett volna.
Talán az őrangyalom vagy egy ismeretlen jótevő a Dékáni Hivatalban utóbb
egy pipát tett emellé kék golyóstollal.
Az első, egyébként sikeres római jogi vizsgámon a cenzor éppen erre
a bejegyzésre mutatva – mert a húzott tételt követő utolsó kiegészítő
kérdésére nem azonnal, hanem csak később jutott eszembe a válasz, egy
latin kifejezés (az ’alieni iuris’) – némi gúnnyal megjegyezte: a kolléga ott
végzett, és nem tudja?
Mindezek iránt később soha senki közvetlenül nem érdeklődött. A vá-
zoltakra az érettségi után hét évem ment rá. A vigasz: büntethetőségem
régen elévült.

206
 Egy esztergomi bencés diák,
aki latin és ógörög nyelven írt
verseket
S z ol e c z k y F e r e n c E g 4 6

A z esztergomi Szent Benedek rendi Szent István Gimnázium 1941-42-es

évkönyvét felnyitva, a 63. oldalon egy latin nyelvű verset és annak ma-
gyar nyelvű műfordítását találjuk. A verset Etter Jenő írta és Városi István for-
dította, szeretett tanáruk, Serédi István Dénes OSB aranymiséje alkalmából.

Computa annos taciti laboris

quinnuies denos, Pater alme, et laetus
scandes ad aram animo propenso
reddere grates:

introvisti iuvenis ad sacra

fervidus, aevo ubi fessus adstas
ast tui vires animi nitentes
usque manebunt!

Prospice iam nunc monumenta vitae:

agmina pubis bene praeparata,
quae tuo exeplo et pietate semper
ad meliora

ducta sunt, fructus placidaeque mentis,

artium dotes animis repostas:
instar ardentis radiasti taedae
gesta docendo.

207
 Addidit lingua probitate largos
nescia fuci stimulos iuventae:
planta virtutis animo reserta
floret in aevum!

Post tot emensa documenta iusti

intima ardescunt iuvenum senumque,
quos tuus fervor renovatos fecit
rore salutis.

Proferunt omnes pia sensa cordis

in diem festum, nitidumque nobis,
et Deum, si quid precibus valemus,
cuncti rogamus:

det tibi vitam meritis adaequam,

insciam morbi, placidam quietem,
palma coeleste remanente in aevum
sis benedictus!

Strigonii, a.d. VI. ld. Julias grato animo olim discipulus E.J.

Tízszer öt évét im a csenddel ékes

munkaidődnek, Kegyes Atya, számláld,
majd örömest menj, hol az oltár hív most
hálaadásra:

ifjúdad hévvel odavont magához

már ama szentély, ahol állsz törődve,
ámde a lelked ragyogó erőin
nem fog az aggkor!

Nézd a művet mely koszorúzza élted:

jól nevelt ifjak sereges csapatját,
példaadással, kegyes intelmekkel
mind magasabbra

208
 vitted a lelkük, szelíd ész gyümölcsit:
szellemi kincset, szíveket betöltőt:
szétsugároztál, magyarázva múltunk,
mint csodafáklya.

Fedte az ajkad, hamisat kerülvén

a csemetéket derekas igékkel:
lelkük alomján gyökeres erényük
már örökös lesz!

Bő e bizonyság az igaznak, erre

már az öregje s fiatalja lángol,
mind, akiket szent heved megüdített
üdv harmatával.

Hozza szívének kegyes érzeményit

most valamennyi e nagy ünnepünkre
és a nagy Istent, ha imánk erős még,
így hívogatjuk:

érdemeidhez szabja az életed már

testi erőkkel csodaszer nyugalmad,
várjon a pálma odatúl, örökre
légy te megáldott!

Esztergom, július 10-én hálás lélekkel az egykori tanítvány: E.J.

Az esztergomi HÍDLAP 2005. október 29-i számában ezt olvashatjuk:

„Etter Jenő hős példaképe Esztergomnak. Hosszú évtizedek után rehabi-
litálódott teljesen az egykori polgármester. Etter Jenő 1941 - 1944 között
Esztergom polgármestere. Korábban tiszti főügyészként tevékenykedett a
városban. A lengyel menekültek fogadásában, ellátásában már 1939. szep-
temberétől bekapcsolódott és amikor 1941-ben polgármester lett, akkor
már hivatalosan is fellépett a lengyel menekültek ügyeinek intézésében.
Emellett emberséges hozzáállásával az itteni zsidó származású lakosokat

209
 sújtó törvények hatását is enyhíteni tudta. Október 25-én Esztergomban
emléktáblát avattak Etter Jenő tiszteletére.”
Az emléktábla avatáson természetesen én is jelen voltam, ahol ifj. Etter
Jenő, aki nemcsak unokatestvérem, de igen kedves barátom, az alkalomhoz
illő szép beszédet mondott, mint az Etter család legidősebb tagja. Beszédé-
ből idézek néhány, édesapjára vonatkozó részt és adatot.
„Apám ars poeticája volt: félni az Istent, szeretni a hazát, teljesíteni a
kötelességet.”
Édesapja az esztergomi bencés gimnáziumban 1915-ben hadiérettségit
tett, majd önként jelentkezett a 26-os gyalogezredbe. Rövidesen az orosz
frontra került. Lengyel földön megsebesült, gyógyulását lengyel parasz-
toknak köszönhette. Itt kezdődött a lengyelek iránti rokonszenve. Később
Magyaróvárott mezőgazdász diplomát, Budapesten jogi diplomát szerzett
és letette az ügyvédi vizsgát is. 1925-1941 között Esztergom város főügyé-
sze volt. 1939-ben a városba érkező lengyel menekültek részére kijárta
régi katonabajtársánál, az akkori honvédelmi miniszternél, az esztergomi
honvédtiszti üdülő használatának lehetőségét. Nemcsak az esztergomi
lengyel menekültek szociális ügyeit intézte, hanem elősegítette lengyel
katonák külföldre szökését is. Ezek később - hozzávetőlegesen 50.000-en -
Németország ellen harcoltak. Az Esztergomban maradt lengyelek hatósági
védelmet kaptak tőle. 1944-ben, polgármestersége alatt kevés város volt,
ahol az üldözött zsidóság nem került gettóba; ilyen város volt Esztergom
az ő jóvoltából. Az esztergomi zsidóság nemcsak nem került gettóba, de
az ellátásuk a városi hatóság részéről éppúgy biztosított volt, mint a város
többi polgárának. Természetesen ezt elsősorban a német Gestapo nem
nézte jó szemmel. Feljelentették. Ezért barátai a Honvédelmi Minisztéri-
umnál azonnali behívót kezdeményeztek. 1945 őszén orosz hadifogságból
hazatérve még ügyvédi gyakorlatot folytatott, de hamarosan kizárták az
ügyvédi kamarából. Egyéb lehetősége nem lévén, az esztergomi kenyérgyár
igazgatójának jóvoltából portási állást tölthetett be. (NB. akár Boromisza
Gyula a bencés gimnázium tornatanára)
1956. után, mint „veszélyes embert” tartották nyilván és időnként őrizetbe
vette a kommunista rendőrség, vagy ahogy akkor mondták: „begyűjtötték”.
Ezután visszavonultan élt 1973 őszén bekövetkezett haláláig. Lengyelor-
szág hálából és érdemei elismeréseként a legmagasabb katonai kitüntetést, a

210
 Virtuti Militari-t adományozta neki. Az emléktábla állításhoz az Esztergom
Barátai Egyesület, lengyel és zsidó szervezetek, további egyéni adományok
járultak hozzá. Ezzel a rendelkezésemre álló dokumentumokból szerkesz-
tett összeállítással szeretnék tisztelegni nagybátyám, Etter Jenő, Esztergom
Szabad Királyi Város volt polgármestere, a kiváló bencés öregdiák emberi
nagysága előtt.

211
 Szemelvények Boksay
György II. osztályos tanuló
magyar dolgozataiból, szabad
fogalmazásaiból

1940. október 11.

A legérdekesebb fiú

Klein Jancsi a legérdekesebb fiú az

osztályban. Szíve jó. Szereti, ha őt is
szeretik. De néha egész más. Ha va-
laki talán csak véletlenségből valamit
tesz neki, rögtön mérges. Néha elkezd
bolondozni, de ezt is csak a többiek
kedvéért teszi. Jószívű, mert ha vala-
mit kérnék tőle, nehezen tudja megta-
gadni. Nekem egyik legjobb barátom.

1941. január 10.

Levelem egy kis erdélyi diákhoz

Kedves Erdélyi Diáktestvérem!

Egy magyar diák köszönt téged most. Ez a karácsony volt számotokra az első
magyar karácsony. Most lehullott rólatok a rablánc és boldogan vártátok a
felszabadító honvédeket. Alig vártuk mi is azt a percet, hogy honvédeink
átlépjék a trianoni méltatlan határt. Reméljük, hogy a következő karácsonyt

212
 már Nagy-Magyarországban ülhetjük meg. Csak akkor lesz boldog magyar
karácsony. Szeretettel üdvözöl: Gyuri

1941. február 21.

Legkedvesebb szórakozásaim

Nekünk szükség van pihenésre, szórakozásra. Ahhoz, hogy tudjunk tanul-

ni, kell a szabadidő. Ki kell játszani magunkat, hogy jól tudjuk a leckét.
Nekem a legkedvesebb játékom a labdarúgás. Itt Pannonhalmán szép nagy
pálya áll rendelkezésünkre. Micsoda élvezet ott futni, cselezni a labdával!
És még ha gólt lövünk. Micsoda öröm az! Szeretek ezenkívül rajzolni, de
nem az iskolában. Én a magam rajzait szeretem. Szeretek még bélyegezni,
cserélni. Ez olyan izgi. Ezenkívül még sok más játékot ismerek, de azokat
nem szeretem.

213
 1941. április 16.
Épül már új otthonunk

Most itt a hegyen javában folyik a munka. Traktorok dübörögnek, beton-

keverők zakatolnak. Amint az ember kilép a nagy kapun, messziről hang-
zik a kovács vasának csattogása. Amott fürgén rakják a téglát a kőművesek,
pontosan kimérve. Járjuk be ezt a helyet! Egy ember foglalatoskodik a vasak
elhelyezésével, amelyekre a beton jön. Amott a lejtőn gurítják le a köveket.
Szemlélem. Nekem úgy tűnik fel, olyan mint az élet. Állandó versenyfutás,
ahol a nagyobbak, erősebbek előre kerülnek hátraszorítva, széttörve a kicsi-
ket, gyöngéket. Így van az életben is. A tanultak, jól neveltek előre jutnak.
Ezért kell nekünk is egy vasbeton alap, a vas, ami tartja az egészet, ez az
akaraterő; ennek vannak a többiek alávetve. A téglák pedig kis önfegyelme-
zések, amelyek magukban kicsinyek, de többen bizony nagy tömeg. Adja
Isten, hogy én is jól végezzem építő munkámat.

1941. május 2.
Amilyen az ifjúság, olyan a jövő

Egy ország jövője ifjúságában van. Az ifjúságnak mindig jobbnak kell lennie,
és nem elkorcsosodnia. Egy nagypapa ezt unokáiban látja. Az első unokája
tud lovagolni, de közben is gondol szenvedő embertársaira, gyógynövényt
gyűjt. Amikor eltörik a karja, megtanul balkézzel írni, fejből számolni. Mi-
vel törött a karja, nem megy iskolába, de otthon tanul. A kisebbik nyulakat
nevel, eladja őket, az iránt érdeklődik, hogy áll a korona Zürichben. Pénzét
beteszi a takarékba és ha sok lesz, vesz egy rézágyút, hogy ő is tudja vé-
delmezni Magyarországot. Német kisasszonya van, de nem téveszti össze,
mikor kell jönni és mikor menni használni. Mindkettőnek van gazdasági
érzéke is: az ő palántáik, az ő fáik a legszebbek. Ha ilyen hazafias, ember-
szerető fiúk volnának mind a magyar fiúk, nem kellene félteni hazánkat.

214
 Nagy Gáspár Ph67
Álom-appendix a 93-as esztendőhöz

„Az ördög meglehetősen fakó jelenség

ahhoz az emberhez képest, aki tudja
az igazat, a maga igazát.”
(E. Cioran)

Ahogy vonulgatott
egyik erdőtől
a másikig
ahogy méltósággal
vonta maga köré
a mennyei fátylat
s ahogy rétek
zúzmarás arcán
által lovagolt
egyre sűrűbb
szövésű lett
és egyre suhogóbb
selymű is
bár mégis más
mint a sors-rendelte
hóesés
más mint a tél
parádézó fehér
nagy vásznai amikre majd
Cs. K. Tivadar
százszor kimosott
pemzlijéből is
vér spriccel
a szétlőtt
mosztári híd alatt
Isten-szakállú
fehér zivatar

215
 sem fedheti el
ama látványt
hunyt szemekkel is
látva látám
hisz ott remegtem
s igen féltem
egy forgáccsá lőtt
mocsári vén tölgy
kráterében
két szívdobbanásnyira
és félsóhajnyira
az egyre közelítő
jégvilághoz
hová az Idő pimasz-barbárul
átkiáltoz
majd bolyhaiba
mélyült sáncait
színültig fújja
a Holdról induló szél
ezüstlő porral -
hát kövessétek
most már
az egyetlen fiú
sorsát
mert hátha
kaszabolhatnékja támad
a magabízó Heródiásnak
midőn körülvettenek engem
szép tétovaságok
s könnyűim eredtek
mosván az arcz-zománcot
hidegre hagyva
karácsonyi lángot
balkáni bujdosók
lettek az 3királ’ok

216
 de a síkra mért
ütések is jelek
okuljatok hát
és reszkessetek
hisz homorul
majd a Föld
mielőtt az igazát
tudó is leborul
Isten előre-küldi
harsonás
angyalát
és a felhőkön
túli evidenciákat
akkoron késő lesz
későre járhat
a kapott kulcsokhoz
hirtelen keresni zárat
és keményen módosít
redőnyös mondatán
elzuhant éjszakát
nappallá fölnevel
utolsó békeév???
számolja perceit
odakint hóesés
idebent árulás
királyi térfelén
virradtig van jelen
bóklászva mintha más
éledne fénytelen
már csak egy villanás
de mégis elvakít
utolsó békeév???
szörnyűbb mint ágyúzás
keményen módosít
redőnyös mondatán

217
 de hagyd meg Uram
havadnak álmomban-esését
tétova hullását
szép vonulgatását
erdeid határán
hogy mindent takarjon
maga világoljon
sebesült Földednek
egyedül lehessen
Menny-bizonyossága
add meg Uram
add meg
ébredésig essen

(1993. december havában,

Dávid és Szilveszter napján)

218
 Emlékmise Nagy Gáspár költő
halálának évfordulójára
K umi n e t z G é z a 1

A tudósnak, a művésznek, a tanítónak és a papnak hasonló a sorsa, mi-

vel igen rokon hivatások. Mindegyikben van mindegyikből, csak más
arányban és más intenzitással. A tudóst főleg az igazság keresésének és
meglelésének öröme és kínja mozgatja. Nevezzük ezt az igazság parancsoló
erejének. A művészt az alkotás, vagyis saját szellemének, életérzésének az
anyagra való rányomása, az önkifejezés vágya hajtja. Nevezzük ezt a szépség
bűvöletének. A tanító rá akarja ébreszteni neveltjét a benne rejlő lehető-
ségekre, talentumokra és azok kiaknázni akarására próbálja rávenni; főleg
személyisége sugalmazó erejével. Nevezzük ezt a jóság vonzásának. A papot
pedig mindezek forrása, az istenség titka ihleti; az a vágy hordozza, hogy e
titok közelébe kerülhessen és másokat is az isteni titok közelébe vihessen,
összekötve így az Eget a Földdel. Nevezzük ezt Mózes csipkebokor élmé-
nyének, mások e különös tapasztalatban részesítésének.
Mindegyikben ott van a megigézettség, a szinte fokozhatatlan szólítha-
tóság, ahol is a kényszer meg a szabadság immár alig különböztethetők meg
egymástól. Ezért e hivatásokat nem is annyira mi választjuk, hanem inkább
valami sajátos vonzásnak, hívásnak csak mintegy engedelmeskedünk; így
érlelődik a személyiségünk; így lehetünk tartóra tett mécsessé.
Gáspár testvérünket, akit eme különös hívás tett költővé, ihlette Krisz-
tus, az Igazság, vonzotta Krisztus, a Jóság és elbűvölte Krisztus a Szépség.
Mivel tudta Őt, hát kereste is; mivel hitte Őt, hát rá is talált; mivel rátalált:
hát Benne és Belőle élt, éltetett és gazdagított másokat, minket is. E szent-
misén ápoljuk, élesztjük örökségét és érette imádkozunk, hogy legyen teljes
számára Krisztus, az örök Világosság.

1  A Központi Papnevelő Intézet rektora.

219
 Talán egyszer
1. 3.
Megvádolnak a csillagok, Kirojtosodik a mész
feszes litánia, ólajtónkon, álomba ringat
csattanó orgonalevél kerítés melle: csalánvirág,
tenyereden, jég temeti Húsvét reggelén
arcod emelnéd - még nem a kopasznyakú csibét -
mered sírás, nevetés
bekerít, bekerít elmarad a dögevés
tűzszerszámok lajstroma. sírás!
a föltámadás is kevés!
2.
Pajta: ez itt megfulladás; 4.
vasvellák hegyén Föl a hegyre
kecmereg egy lélegzetnyi visz a spirál
tiszta levegő, szívem-kerekű,
létrafokok alá fordul lenéz, ahová a légionárius
tüdő, tüdő és Árpád vitézei,
széna csipetnyi kovácsolt kapuról leemeli
röntgen-negatív a legszebb címert,
fekete klottgatya lőrésen kihajítja,
fűként lángra gyúl. gurul, gurul
gyilok-folyosón
ciszternába.
5.
Pönög a réztányérban
néhány obulus
átviszel-é a Túron
egykomám Kharon?
csáklyádat hagyd a parton
keskenyítsék ki az arcod
úsztassunk a Tiszára
oda verjen gyökeret
fejfánk, pogány-öklű!
220
6.
Eszterlánci cérna
bárki volna
virág lenne
kiábrándulhatna
forduljon föl akárki
akárki
ugyan ki is bánja
cérna eszterlánci
volna virág
lenne bárki
hogy belehalhatna…
7.
„Szól az ének utoljára,
fölnézek a régi várra,
a bánatom búsan lángol”
oldd meg szíved
el ne ereszd
ezt a gyökértelen kezet
de előbb még
„széttekintek a világon,
talán egyszer
visszavágyom”
 Ha följutunk…

Fiúk! Még bilincset sírnak

összetett kezünkre, még koszos
havat lavináznak fölénk,
még vallatnak a rendőr-professzorok,
különben a kutya se jön utánunk,
a kutya se jön elénk
erre a koszos kis állomásra…
hová mint a nem tudom mitől
űzött csordapásztorok
egyakolból, alkoholtól
megmaradt pásztorok,
gyerekreménnyel, ritka vággyal
bepöfögünk Bakony-hónaljú éjszakával,
s csak föntről a fény,
különben a kutya se jön elénk
onnan a hegyről, heggyé vakondolt
löszös, agyagos dombról,
ahonnan tíz éve szétfeslő
gesztenyeként szétgurultunk,
harangszó hátán zökögtünk,
vidáman-sírva rázkódtunk le
hülye utakon, hülyébb utakra.
E dombot a szél ezer éve
edzi, arcunk löszből
parányi időre vagy átszitálja,
vagy örökre kimetszi,
itt kúszunk fölfelé mi,
békés utakat megkerülve,
fölfelé valahányan, kocsmák
kecskemekegés-himnuszában,
páfrányok bársonyhorzsolású
erdejében, kúszunk mint a higany,
szívünk a mérőműszer, néha még

221
 ritka jazzdobos, néha már kihagy,
a hegy azért mégsem Tihany,
bár itt van alapító levele.
Villámok másznak elő a földből,
leföldelt tüzek szikrázzák föl
a csúcs elektromos harangjait,
szavalják összes vérünk a táj
bűnbánatlila tribünén, hogy
végre Titanikként süllyed elő
az isteni ködből s én pihegve
várom a földigérő ruhájú embereket,
várom a várból a figurákat,
szamaraskordét, angyalszárnyú hordót,
várom a kimasírozó falra kicsinyített
osztályokat, a tanári noteszok
irgalmatlan hajráját a túlvilági kapun
kifelé, várom a bámész turistákat,
akik irigyelnek-sajnálnak minket,
várom a levelet, várom a fordítható
födelű ládát rothadó körtékkel, otthoni
darazsakkal, várom az órák végét,
várom a kádfürdőt, várom az éjszakai
bogarakat, visszavárom a barlangok
tavak mélyéről a holtakat, várom
a Te Deumot, várom itt a kapu előtt
a többieket, mert fogadtuk egykoron,
itt találkozunk, ha följutunk, ha följutunk…

www.nagygaspar.hu

222
 Egy osztályújság története
K o v ác s G y ő z ő P h 5 8

O sztályújság? Ma jószerével egy országos hetilapot is alig lehet meg-

tölteni értelmes tartalommal (tisztelet a módfelett ritka kivételnek), a
hitelességről nem is beszélve.

Ötvenegynéhány éve még bátrabbak voltunk és optimisták. Persze, kel-

lett az inspiráció is: másodikra új osztályfőnök-prefektust kaptunk, Söveges
Dávid atyát. Irodalmár volt, hihetetlenül szuggesztív egyéniség. Előző
osztálya elindított egy osztályújságot, élt három évet. Folytatására bíztatott
bennünket: „Ti sem vagytok ügyetlenebbek.” (Legendásan jó osztály volt.
Feszítettünk a megtiszteltetéstől.) Nem csak címét vettük át – Emberek
leszünk – hanem a folytonosság jeleként az évfolyam sorszámozását is. Így
kezdődhetett a mi lapunk a negyedik évfolyammal.

Nem akármilyen időben jelent meg újságunk: 55. szeptemberétől 56.

decemberéig havonta, összesen 11 szám, ebből egy elveszett, senkinél nem
maradt belőle. Emlékezni vélek egy 12., 57. januári vagy februári számra is,
de ennek sem találtuk nyomát.

Mai fejjel el se tudjuk képzelni, milyen nehézségek árán született meg egy-
egy szám. Nemcsak szövegszerkesztő nem volt, de fénymásolásra, sokszoro-
sításra sem volt lehetőségünk. A kor sokszorosító eljárása, a stencil stratégiai
fegyver volt, engedély nélküli birtoklása, használata (na, ki kapott engedélyt?)
bűncselekménynek számított. Írógéppel, indigóval, egyszerre négy példányt
gépelve készült el a harminckét darab. Ha egy betűt a gépelő melléütött, a hiba
bennmaradt. Át lehetett ütni, de akkor a másolatokon csak egy nagy fekete ple-
csni volt látható. Ha több hiba becsúszott, újra kellett gépelni az egész oldalt.
A fejlécként kialakított címsort először sablon segítségével festették egyesével,
áprilistól x-ekből alakítottak ki nagy méretű betűket a gépelést végzők.

223
 Szárnypróbálgatásaink ma már valószínűleg csak családunkat (ha meg
merjük mutatni nekik) és közvetlen baráti körünket érdeklik, de az, hogy
milyennek láttuk magunkat s a világot ebben az igen izgalmas korban, való-
színűleg tanulságos mások számára is.

A lapok tartalmát számszerűen a versek uralják. Nem csak a tehetség

vagy a magamutogatás szándéka vezette a versírókat, hanem az is, hogy ezt
lehetett a leggyorsabban „előállítani.” De ne legyünk igazságtalanok. A sok
utánérzés és irodalmi közhely között egy-két gyöngyszem is előbukkan:

Horváth János:
Pannonhalmi lég

Csendes magány. A környezet

Álmos fejét álomra hajtja
Felettem paplan a holdas ég
Köröttem sötét szentély a lég
Halkan rezdül a fáknak rojtja
S szikrát szór rám a mennyezet.

Engem gyötör az érzelem

Körülvesz érzőn a szent hely itt
Szent István s Imre itt bolyong
Szívük, mint egy aranykorong
Lángot, hitet belém vetít
S nem kínoz többé félelem.

E szent éter testembe száll

Elzárja testem sejtjeit
Egy szent szó a fülembe szól
S e dallam árad ki e szóból:
„Halandó, nyisd meg rejtekit
Szívednek, mely mint szikla áll”

224
 A műfaji változatosság az inspirátort, Dávid atyát dicséri, egy-egy fél-
szóval, utalással szórta ötleteit. A szerkesztő, Hidy Péter jó érzékkel és
rámenősen igyekezett bevasalni az írásokat. Munkáját a szerkesztőbizottság
másik két tagja, Horváth János és Kecskés László segítette. A gépelést Foga-
rassy Géza végezte. Ő volt a „kiadóhivatal”.
Három cikket, célkitűzést, összegzést, iránymutatást Dávid atya adott az
újságnak. Az osztály több mint 40%-ától, 19 osztálytársunktól jelent meg
valamilyen írás. Ezzel akár elégedettek is lehettünk volna, de tudtuk már
akkor is, hogy sok kiváló adottságú fiú kapcsolódhatott volna még be. Ez
nem önhittség, osztályunk tényleg kiemelkedő képességű volt, 4,18-ra
érettségiztünk, és hosszabb-rövidebb „ideológiai várólista” után egy kivé-
tellel mindegyikünk egyetemi, főiskolai végzettséget szerzett.
Ennek megfelelően széles volt a tematika: A zeneesztétikai fogantatású
írásoktól a filmjelenten át a sci-fi-ig, a sportközvetítéstől a legújabb tudo-
mányos eredmények és technikai vívmányok ismertetéséig, a közösségfej-
lődés kínlódásainak boncolgatásától a diákélet eseményein át a viccekig a
gondolatok, érzések széles palettája jelent meg a lapban. Álljon itt ennek
illusztrálására az 56. márciusi szám tartalomjegyzéke:
-- Mit, hogyan – gondolatok az elmélkedő, közösségi és csendes magánimáról
(Kovács Győző)
-- Mozart gyermekkora – életrajzi töredékek (Glattfelder György)
-- Csupa dal vagyok – vers (Horváth János)
-- Hamisan játszik a zongorista – vers (Kecskés László)
-- A lélek csöndje – vers (Hidy Péter)
-- Gondolatok a nagyböjtről – elmélkedés (Bencze Lóránt)
-- Autókról, általában – ez az a téma, amely minden fiút érdekelt (Ghyczy Péter)
-- Harminc év múlva – mi lesz belőlünk, mi teljesül álmainkból? (Hidy Péter)
-- Az utolsó megfejtés – riport az iskolai irodalmi és zenei fejtörő eredményhir-
detéséről (Gólya László)
-- Általános meteorológiai tudnivalók az 1956. évre (Egyöntetű vagy önegytetü
időjóslat) {A szójáték nem egészen saját lelemény} (Bende Miklós)
-- Viccek (Szerző nélkül).

Aztán zordabb idők következtek. Hogyan tükröződik az 56-os forrada-

lom az elzárt világban élő pannonhalmi diákok írásaiban? Mennyire foglal-
koztatott bennünket, mit tudtunk, mit mertünk megfogalmazni?
Az 56. novemberi szám vezércikk helyett a Szózat versszakaival kezdődik:

225
 „Szabadság, itten hordozák / véres zászlóidat … Az nem lehet, hogy
annyí szív / hiába onta vért …”
Illyés Gyula Bartók-versének elemzése közömbös művészeti téma lehet-
ne, ha nem idézné a cikk ezeket a sorokat: „Hazák vesztek el / ki meri siratni
verklifutamokkal?” S teljes terjedelmében a versszakot:
„Picasso kétorrú hajadonjai,
hatlábú ménjei
tudták volna csak eljajongani,
vágtatva kinyeríteni,
amit mi elviselünk, emberek,
amit nem érthet, aki nem érte meg,
amire ma sincs szó, s tán az nem is lehet már…”
S hogy ne lehessen kétségünk, a cikkíró Hidy Péter nem bújik a költő
mögé, megfogalmazza saját nevében is:
„… Gondolkodj kicsit: Van-e szó arra, amit a magyar szenved?”
Aztán egy allegorikus vers, melynek utolsó sora kilép az allegóriából:
„De nem lehet!
Nem lehet így elnyomni egy nemzetet!”
(Kovács Győző)
Végül még egy vers:
…
Tankok dübörögnek…
Gondolataink megállnak …
…
Lélekharang csendül…
Imám kettészakad…
Csend, csend, csend van…
………….
És meghalunk…
56. nov. 4. vasárnap
A decemberi számban már többnyire csak burkolt formában esik szó a
forradalomról. Más témába ágyazva, de azért csak megjelent ez a mondat:
„Amint Izaiás jövendölésében a fazék vörös tartalma elöntötte a földet, Úgy
borított be rögtön a ’miért’. Minden miért, miért, miért…” (Szerző nélkül)
Végül egy „facsimile” a mégis csak feltörő keserűségről:

226
 Pedig akkor már kezdődtek a házkutatások Pannonhalmán…
Az átélt és az újságban (is) megörökített emlékek bizonyosan hozzájárul-
tak ahhoz, hogy osztályunk még most, 54 év után is igazi baráti közösség.

227
228
 Szabó Marcell Ph05:
Ornette Coleman-átiratok (4)

Kezdete, vége valami ügyetlenből

gyúrtnak. A jelződudák hangja és
a fürdőszoba, amit mostantól folyton
beszéltetnem kell. El akartam mondani,
hogy egy mélyülő zseb lettem,
mégis játékautókkal vagyok tele.

Bonyolult vergődés, ahogy a reggeli

fagy beáll, de később homályos
engedményeket tesz. Megfoghatom
akármijét, folytathatom a sort délig.
Az apró farakás az udvaron, nem megy
ki a fejemből, hogy ilyen lehet egy végszó.

Aztán, mintha nehéz sisakba néznék,

próbálom elképzelni az arcod. Az efféle
képekből lesznek a felesleges napok.
Állok a nagytükör előtt, erre tartogat
ez a test, legalább két, saját tévedésre.
Hogy egészen emberszerű, ha engedek neki.

229
 Zsuzsanna meglesi a véneket

Az ember orsót forgat a saját szemében,

vagy más egyszerű tárgyat, és tudja,
minden szájkosár kelléke egy fiatal állatnak.

A sétány páraködén is átüt a gipszhajók

lassú vonulása az anyaöl komolyságú tó
két partja között. Micsoda megnyomorított
zászló ez az élet és micsoda torz optika
benne az én meztelenségem.

Különben látnám, amit mások vágynak,

hályog nélkül, indokolatlan, nem nőne akkor
szemem köre, kucsmaként, a fej előbőre.

De ha nem is távoli tulajdonom,

azért olyan adottsága ez a kertbe érkezőnek,
amely gazdáján áll bosszút, érzékeiért.
Meleg bélsár és nehéz avar illata,

a délelőtt hideg refluxban a sövényfal

szélárnyéka véd meg,

Mielőtt messze besétálnánk a tóba,

tudni szeretném, mire emlékeztek belőle?
Mire emlékeztek az ember neméből?

Akár a tőke duruzsolása egy másik kertben,

másutt, fiatal férfiak gyűrűjében. Felettünk
a hanyatlás sikere és tompa harangszava
forgott,
ércjátéka idegen tenyereknek.

230
 Hogyan éltem meg a négy évet
K ubi n y i M árto n P h 1 2

A z a kérdés foglalkoztat leginkább, vajon hogyan tudom felhasználni a

Pannonhalmán megtanult, jól működő struktúrákat egyetemistaként,
egy megváltozott környezetben? Amíg Pannonhalmára jártam, mindig
nagyon vártam, hogy elkezdhessem az egyetemet. Ebben része volt türel-
metlenségnek, idealista várakozásoknak, szakmai érdeklődésnek és a mind
nagyobb önállóságra való törekvésemnek egyaránt. A ballagásunkat követő
fél évem nagyrészt megfelelt ezeknek az elvárásoknak. Emellett fontos ki-
mondanom, hogy nagyon élveztem a pannonhalmi éveket, szerettem ott
lenni, és különösen az utolsó két gimnáziumi évemet nem cseréltem volna,
és nem is cserélném el semmire, még az egyetemre sem.
Idén ősszel kezdtem tanulni a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazda-
ságtant, és felvételt nyertem egy szakkollégiumba is. Minden nagyon tetszik,
amit eddig megtapasztaltam Budapesten. Az egyetemi tanulmányoktól azt
kaptam, amit vártam és nagyon sok lehetőséget találok a szakmai fejlődésre.
Ilyenek a szakkollégiumi kurzusok, az előadások, konferenciák, tréningek.
Egy jó közösséget, ami Pannonhalmán adott volt, részben a kollégiumban
sikerült találnom. Emellett pedig tartjuk a kapcsolatot az osztálytársakkal,
nehezen tudom elképzelni, hogy ezeknek a kapcsolatoknak egyszer csak
vége szakadjon. Főként azért, mert ha időnként el is hanyagoljuk ezeket
a barátságokat, a következő találkozás mindent visszaépít – ezt nyilván a
közös emlékekből, tapasztalatokból teszi –, és végül minden ugyanott foly-
tatódik, ahol legutóbb abbahagytuk.
Annak ellenére, hogy úgy gondolom, középiskolai tanulmányaim befe-
jeztével éppen itt volt az idő a továbblépésre, nem mernék arra vállalkozni,
hogy egyetemi életemet, annak minden pozitív elemével együtt, összeha-
sonlítsam a Pannonhalmán töltött évekkel. Az összevetés egyszerűen nem
volna helyénvaló. Ezért első, egyetemistaként tett pannonhalmi látoga-
tásomról írok, amiből minden hasonlítgatás nélkül kiderül, mi az, amit

231
 magammal viszek abból, amit a bencés iskolától kaptam. Tulajdonképpen
azt írom le, hogyan próbálom átültetni Pannonhalmát budapesti életem
gyakorlatába.
Hétfőn délben érkeztem Pannonhalmára, és aznap ebéd után már
találkoztam is Cirill atyával a perjeli irodában. Tanulmányaimról, az egyete-
men tanuló öregdiákokról érdeklődött. Valamennyien közgazdaságtan szak-
körösök voltunk nála, és kisebb meglepetésemre több oktatómat ismerte a
tanári karból. A bencés bálról és borokról esett még szó. Mindössze pár
percünk volt, de meglehetősen tartalmas, és jó hangulatú beszélgetés volt.
Fél év után először voltam Pannonhalmán, így új környezetemből kilépve
kissé váratlanul ért, hogy nem csak a barátaimra, hanem itt mindenkire igaz,
hogy felszínes társalgás nélkül, az első perctől fogva úgy beszélhetünk, mint
mikor még ide jártunk iskolába. Atyákkal, tanáraimmal, prefektusokkal, a
takarító nénikkel, bárkivel. Vendégként ugyanolyan fogadtatást kaptam,
mint azelőtt – ami nagyon fontos –, és ez persze részemről kölcsönös volt.
Másnap felkerestem volt osztályfőnökömet, Barcza István tanár urat.
Délután meghívott egy kávéra a Viator Étterembe, több mint másfél órán át
beszélgettünk. Az osztály volt a középpontban, az egymásra való odafigye-
lés, a közös találkozások. Budapestiként, pannonhalmi öregdiákként, majd
budapesti egyetemistaként Barcza tanár úr közel végtelen tapasztalattal tud
beszélni arról, hogyan lehet egyben tartani a közösséget, például kulturális
programokkal összekötve találkozásainkat.
Három dolog van, amire több időt és figyelmet szeretnék fordítani az
egyetem alatt. A közösségre, azokra az emberekre, akikkel körülveszem
magam, a művészetekre és a lelkiségre. Ezekkel nem volt nehéz dolgunk
Pannonhalmán (osztálytársak, szobatársak, kiállítások, koncertek, előadá-
sok, felolvasóestek, filmek karnyújtásnyira, kötelező vasárnapi diákmisék,
közös imádságok). Annál nehezebb ezeket megvalósítani most, amikor sok
minden eltereli az ember figyelmét a fontos dolgokról. Ezt nagyon tudato-
san lehet csak megvalósítani, ezért volt nekem nagyon fontos, hogy lássam,
hogyan kell jól csinálni mindezt. Az egyszeri alkalmak jól működnek az
osztályban (gyertyagyújtás, poharazgatás, közös síelés), sokan összegyűlünk
ilyenkor. Emellett a kiállítás, a színház, a koncert vagy a mozi közössé tétele
tudná rendszeresíteni ezeket az eseményeket. Érdemes időt szánni a meg-
valósításra, mert ez mind a három területet érinti, amit tovább szeretnék

232
 örökíteni Pannonhalmáról. Már első meggondolásra is megoldást jelenthet
az aktív közösség megteremtésére, és a kapcsolataink gondozására, illetve a
művészettel való érintkezés gyakorlására és kiterjesztésére. De a közösségen
keresztül – és a művészetek által –a harmadik általam kiemelt elemben, a
lelkiségben is tartalmasabbá tesz ez a gyakorlat.
Természetesen Barcza tanár úrral való beszélgetésünkből kiragadtam
egy töredéket, sok másról is esett szó. Tanulmányokról, a kollégiumról,
korábban végzett diákokról. Én a tornacsarnokról érdeklődtem, főként a
finanszírozást tárgyaltuk, aminek a tanár úr minden szegletét nagyon precí-
zen illusztrálta. Érdekes volt, megtetszett a projekt.
Már érkezésem előtt, levélben jeleztem Fidél atyának, hogy szeretnék
egy hosszabb beszélgetés erejéig is találkozni vele. Kedden délután ötre
mentem hozzá. A beszélgetés nem csak a lelkiségről szólt – amiről persze
akartam, hogy szóljon, és szólt is. Inkább egy, az életem mostani szakaszát
átfogó egész volt a tárgya, a lehető leggyakorlatiasabb útmutatásokkal. Az
egyik fontos dolog, amit itt is érintettünk, az volt, hogy hogyan tudunk
Pannonhalmán kívül szervezetten együtt lenni, és hogy ezt mások hogyan
csinálták előttünk. Hogy ehhez hol találunk segítséget, vagy hogyan lehet
hozzálátni ennek a kiépítéséhez.
Az egyetemi félévem egyik legnagyobb kihívása a megfelelő időbeosztás
megalkotása volt. Fidél atya nagyon sokat tudott segíteni nekem abban,
hogy hol tudom megtalálni azokat az időket egy meglehetősen eseménydús
napban, amiket egy kis megállásra, szemlélődésre tudok használni. Ennek
nagy szerepe van a spirituális igényeken túl a kiegyensúlyozottság megte-
remtésében is, ez az idő ugyanis a mindennapok értékeléséről is szól. Erre
nagy szükség van az egyetem alatt, amikor az ember nem lát ki a feladataiból
és kötelességeiből, illetve az azokkal szemben támasztott elvárásokból. De
ugyanez segít a kevésbé mozgalmas napokon megfelelő feladatokat találni,
hogy ne vesszen kárba a szabadidő sem.
Nagyon érdekes, hogy az életvitel valamennyi praktikus eleméhez hoz-
zátartozik egyfajta szemlélet is, ami a megfelelő értelmezést szolgálja. Így
esett szó közgazdasági és aktuálpolitikai kérdésekről, és az eseményekre
adott emberi reakciók tudományos megközelítéséről is.
Sokakkal találkoztam még látogatásom során: tanáraimmal, prefektu-
sokkal, diáktársakkal, atlétika edzőkkel, egykori diákokkal, akikkel most

233
 prefektusként találkoztam, takarító nénikkel és Pannonhalmára visszatérő
öregdiákokkal. Óriási élmény volt.
Pár nap elég volt ahhoz, hogy megerősödjek abban a gondolatban, hogy
a Pannonhalmán megtapasztalt dolgokból magammal akarjak vinni néhá-
nyat. Amennyiben ez sikerül, akkor még céltudatosabban és meglehetősen
magabiztosan tudok majd új környezetben és új helyzetekben is eredmé-
nyesen jelen lenni. Több időt fordítva a körülöttem lévő emberekre, a
művészetekre és a lelkiségre.

234
 Tóth József Ph98:
[NYÁRSAL A HOLD…]

Nyársal a hold,
csillagot csepegtet
a föld jóízű karéjára.

Figyelem moccanó lelkeink,

ahogy
felriad
a
vekker,
és
józan ébredések illata motoszkál.

„Ami szép, az nehéz.”

Tonnás könnyedség
árnya suhan.

235
 Mára ennyi

Csúnyán átvágott a lelkem:

azt hittem, létezem, holott
Isten kése hol itt, hol ott
oldalba taszítva elken

- ügyesen, hogy le ne essem –

egy pirítós kenyéren. Volt
már cudarabbul is koholt
ez a valóság, de ez sem

semmi. Vigyáznom kell, hogy el

ne higgyem magamnak: élek.
Az Úr még egy kis vajat lel

(hiába, ennyi az élet)

és bölcsen, mosollyal felel.
Fáradtan pihenni térek.

236
237
 V.
A diákszövetség
hivatalos adatai

238
 A BDSZ elnöksége
Kukorelli István Ph70
elnök

Tombor András Gy91

alelnök

Deli Gergely Ph98

főtitkár

Hortobágyi T. Cirill OSB Ph77

Bischof Péter Ph75
Szalay Kornél Géza Gy96
Benkő Zoltán Gy84
Kemény Gábor Ph98
Péter Tamás Gy00
elnökségi tagok

A BDSZ elérhetőségei:
Bencés Diákszövetség - Mathias Corvinus Collegium
1518 Budapest Pf. 155.
tel.: +36203441134
e-mail: akta@bencesdiak.hu
web: www.bdsz.hu

BDSZ belépés:
http://bdsz.hu/a-bences-diakszovetseg/belepes-a-diakszovetsegbe/
BDSZ telefonflotta:
telefon@bencesdiak.hu
Bencés Diákok Elektronikus Levelezőlistája:
http://bdsz.hu/kapcsolattartas/kozossegimedia/
BDSZ Facebook oldal:
https://www.facebook.com/groups/bences/
Ösztöndíj:
http://bdsz.hu/tamogatasok/bdsz-osztondij/

239
 2013. évben működő területi szervezeteink:

Bácskai 6500 Baja, Liget u. 7.

20/364-1117 Vancsura László (Ph 84)
Budapesti 1085 Budapest, József krt. 43.
1/266-6750 Ember Károly (Bp 51)
Délkelet-magyarországi 6791 Szeged, Barátság u. 2/a
62/460-288 Atlasz Henrik (Ph 52)
Egri (Heves megyei) 3300 Eger, Hadnagy u. 11.
36/517-209 Dr. Hanis Béla (Gy 75)
Északkelet-magyarországi 3907 Tállya, Rákóczi u. 37.
47/398-118 Dr. Sója Szabolcs (Ph 58)
Fővároskörnyéki 1211 Bp., Kossuth L. u. 24. 8/35.
1/277-2186 Kovács Dezső (Cs 51)
Győri 9022 Győr, Széchényi tér 9. ( kémikum)
20/520-5766 Molnár Zsolt (Gy 85)
Keszthelyi 8360 Keszthely, Széchenyi u.38.
83/515-113, 515-110 Kiss László sac (Ph69)
Komárom–Esztergom megyei 2800 Tatabánya, Béla király krt. 20. I.2.
34/334-973, 30/904-0943 Domnanovich Tamás (Kg 49)
Kőszegi 9730 Kőszeg, Munkácsy u. 3.
94/361-162 Molnár Attila (Gy 71)
Piliscsabai 1125 Budapest, Mátyás király út 47.
1/275-6323 Dr. Maróth Miklós (Ph 61)
Somogyi 7523 Kaposfő, Kossuth L. u. 163.
82/577-020, 70/332-8577 Dr. Antal László (Ph 73)
Soproni 9400 Sopron, Templom u. 1.
99/523-766; 30/9373-391 Szabó Péter (Gy 75)
Székesfehérvári 8000 Székesfehérvár, Távírda utca 2/A. III/9
30/97-11-982 Dr. Bodnár Zoltán (Ph 94)
Szombathelyi 9700 Szombathely, Tóth Árpád út 39.
94/312-594, 30/9472-966 Dr. Andor Ferenc (Gy 62)
Tolna megyei 7100 Szekszárd, Kőrösi Csoma Sándor u. 32.
74/314-364, 20/9423-517 Endrődi István (Ph 63)
Veszprém megyei 8200 Veszprém, Mártírok u. 11.
88/406-670 Radó András (Gy 64)

240
 EGYETEMI TAGOZATAINK AZ ORSZÁGBAN:

BUDAPESTI EGYETEMI TAGOZAT GYŐRI TAGOZAT:

ELTE: Hancz Patrik
Alföldi András 20/5710-738
(budapesti tagozat vezetője) hanczpatrik@gmail.com
30/464-0222 PÉCSI TAGOZAT:
alfandras@gmail.com
Zagorácz Márk

BME: 20/917-8912
Lázár Levente zagomark@gmail.com
20/280-80-58 SZEGEDI TAGOZAT:
lazarlevente@gmail.com Végi Ádám
20/218-9604
Corvinus Egyetem: vakond88@gmail.com
Fonai Dániel VESZPRÉMI TAGOZAT:
30/591-9840
Bolla Kristóf
fonaidaniel@gmail.com
20/434-1947
PPKE: bollak@gmail.com
Kovács Lóránt
30/406-8757
kovacslorant@gmail.com

SOTE:
Pátkai Zoltán

1
20/852-0374
pzoli5@freemail.hu

Egyesületünk köszönettel fogadja az 1% felajánlást

minden diáktársunktól, pártoló tagunktól.
A felajánlott összeget a területi szervezeteink,
közösségeink támogatására fordítjuk.
adószám: 19113966-1-08
%
241
 TAGDÍJ

5.000,- Ft/év az érettségit követő hat év elteltével, az érettségit követő 44.

év eléréséig;
1.000,- Ft/év az érettségit követő első hat évben, illetve az érettségit követő
44 év után.

A tagdíj befizethető:

-- sárga csekken vagy

-- átutalással a 10403356-33500155-00000000 számlára
-- közvetlen készpénzbefizetéssel a K+H Bank fiókjaiban

Külföldi utaláshoz további adat:

K+H Bank Zrt., Győr ;
IBAN szám: HU76104-03356-3350-0155-0000-0000;
SWIFT kód: OKHBHUHB

Kérjük külföldön élő diáktársainkat, hogy minden esetben utalással telje-

sítsék befizetéseiket.

Kérünk mindenkit, hogy a befizetésnél /utalásnál olvashatóan tüntesse fel

nevét, érettségije helyét és idejét!

242
 a BDSZ tagjai
Abért János dr. Ph 1998
Adamovich Károly Ph 2003
Adamovich Károly dr. Ph 1972
Adamovich László dr. So 1940
Adorján József Ph 1952
Akaró Ferenc Ph 1983
Alex László dr Ph 1955
Alföldi András Ph 2009
Alföldi László Ph 1998
Alföldi Péter Ph 2010
Alkér Miklósné Bp 1947
Aller Máté dr. Gy 2003
Almásy László Ph 1975
Almásy Miklós Gy 1984
Altvater Paul dr. Ph 1970
Ambrus Józsefné dr. Ph 1955
Ambrus Zoltán Ph 2007
Ambrusch Dániel Gy 2004
Ámon Ottó Gy 1945
Andor Ferenc dr. Gy 1962
Andor Szabolcs dr. Ph 1992
Andrásfalvy András So 1947
Andrásfalvy Bertalan So 1950
Andrássy Péter Pártoló Tag Bakos Péter Kenéz Ph 1989
Andréka Tamás dr. Ph 1998
Andréka Zoltán dr. Ph 2002
Andrónyi Balázs Ph 1989
Andrónyi László Ph 1991
Andrónyi Miklós Ph 1987
Andrónyi Tamás dr. Ph 1958
Andrónyi Tibor dr. Ph 1959
Angyal Ádám Ph 2007
Angyal Ernő dr. Ph 1981
Antal Géza Ph 1966
Antal István Ph 1966
Antal Károly dr. Ph 1975
Antal László dr. Ph 1973
Aporfi László Gy 1951
Aradi László Ph 2006
Árok József Ph 1963
Atkári Gábor Gy 1983
Atlasz Henrik Ph 1952
243
Atlaszné Lénárd Ágnes Pártoló Tag
Aurer Tibor dr. Ph 1999
Babán József Cs 1954
Babos János Bp 1945
Bács Aurél So 1951
Bács Tamás So 1954
Bacsik Tamás Gy 1970
Bacsmai László Sac. Gy 1984
Baffi István Sac. Ph 1961
Bagdy György Bp 1948
Bagó Attila dr. Ph 1988
Bagó Ferenc Ph 1960
Bagó György dr. Ph 1963
Bagó Zoltán dr. Ph 1990
Bajkó Ervin Antal Gy 2009
Bajnay László Bp 1948
Bajor Krisztián Ph 1996
Bajor Rezső Bp 1935
Bajzáth Ferenc Tiszteletbeli
Tag
Bakó Bálint Gy 2006
Bakos Károly dr. Kő 1941
Bakos László Ph 1965
Bakos Tamás Ph 1960
Bakos Tibor Gy 1980
Balatoni László Gy 1974
Balázs Béla Kő 1950
Balázs József So 1947
Balázs László Pp 1948
Balázs Szilárd Eg 1954
Bálint Árpád Ph 1952
Bálint Bánk Ph 1976
Bálint György Ph 1988
Balogh Ádám Gy 1954
Balogh Bálint dr. Ph 2001
Balogh Béla dr. Cs 1952
Balogh Gergely Ph 1995
Balogh Gyula Ph 1954
Balogh Gyula Gy 1978
Balogh László Pp 1943
Balogh Pál Gy 1962
 Balogh Zoltán Ph 1973
Balogh Zoltán dr. Ph 1954
Balthazár Zsolt Ph 1958
Bánréti László Bp 1942
Bánsági-Amend László Bp 1947
Bányai Mátyás Eg 1953
Baracskai András Gy 2006
Baracskay Péter Ph 2002
Baranyai Tamás Ph 2006
Baráth Ákos dr. Gy 1997
Baráth Zoltán Pp 1948
Barkó Gábor Ágoston OSB. Gy 2004
Barok József dr. Ph 1969
Baróthy Béla dr. Ph 1967
Baróthy István Ph 1968
Bartal Ferenc Gy 1945
Bartha Béla Ph 1967
Bartha Gábor Ph 1970
Bartos Béla dr. Ph 1963
Bartosik György Gy 1959
Batkay László Ph 1965
Baumann Tibor dr. So 1950
Beck József István Ph 1957
Bede Máté Gy 2010
Bedő András Ph 1999
Békássy Tamás Ph 1975
Bélik István Gy 1991
Bella Móric Benedek Pártoló Tag Bogár István Gy 1965
Bence Zsolt dr. Ph 2000
Bencze Imre Bp 1948
Bencze Lóránt dr. Ph 1958
Bene Gábor Ph 1962
Bene Lóránt Cs 1952
Bene Márton Gy 2006
Benedek András Ph 2008
Benke Kálmán Ph 1983
Benkő Károly Ph 1965
Benkő Zoltán Gy 1984
Bercsényi L. György Bolla Ferenc Gy 1959
Berecz Loránd dr. Ph 1988
Beregi Attila Ph 1981
Berend István Ph 1958
Béres Tamás Sac. Ph 1983
Berta László Gergely Ph 2010
244
Bertalanffy Bock Tibor Ervin dr. Bp 1941
Bertók Szabolcs Ph 2000
Berzsenyi Gyula Ph 1978
Birher Nándor Ph 1991
Bíró Gáspár dr. Ph 1969
Bíró József Gy 1955
Bíró László dr. Ph 1958
Bíró László Mons. Gy 1969
Bíró Sándor Ph 1948
Bíró Szabolcs Ph 1996
Bíró Vilmos dr. Ph 1955
Bíró Zoltán dr. Ph 1966
Bischof Péter Ph 1975
Bizse László dr. Ph 1966
Blaskovics Gyula Ph 1955
Bobók György dr. Ph 1963
Bocsi Sándor Bp 1948
Bocskor Ádám Bp 1950
Boda Gábor Ph 1949
Boda György Ph 1947
Boda István Gy 2008
Boda Károly Gy 1962
Bodnár Zoltán dr. Ph 1994
Bodor István Ph 1957
Bodrogközy László Ph 1948
Boér Miklós dr. Ph 1954
Bogár Gáspár dr. Ph 1966
Bognár András Ph 1986
Bognár Béláné dr. Pp 1940
Bognár Ferenc Cs 1951
Bognár Ferenc Bp 1944
Bognár József Cs 1950
Bogyó Pál Bp 1945
Bohon Tibor Ph 1960
Böjti Péter Pál Ph 2007
Boksay Györgyné Pártoló Tag
Bolla Dezső Gy 1947
Bolla István dr. Pp 1943
Bolla Kristóf Gy 2007
Bontó Ferdinánd Gy 1987
Borbás Dénes Ph 1975
Borbás László Ph 1979
 Borbáth Gyögy Bp 1943
Borbély Imre Gy 1949
Borbély Tamás Gy 2006
Borián Bálint Gergely dr. Ph 1994
Borián Gellért Elréd dr. OSB. Ph 1980
Borián György Ph 1977
Borián Marcell Ph 2007
Böröcz Ferenc Gy 1961
Böröcz László dr. Ph 1998
Boromisza Tibor dr. Eg 1945
Boros László dr. Ph 1964
Boross János Gy 1962
Boross Kálmán So 1951
Bors András Gy 1995
Borsa József Ph 1971
Borsányi Balák Pál Bp 1943
Borsodi János Ph 2002
Borsos József Ph 1984
Borsos Tibor dr. Ph 1982
Börtetics Sándor Gy 1950
Bősze István Kő 1945
Botló Sándor Ph 1967
Bozó Tamás Ph 2002
Bradean Krisztián Gy 2005
Breglovics Máté Gy 2001
Breglovics Tamás Gy 1967
Brezina Péter Ph 2003
Brieber László Sac. Gy 1955
Bröszt Julianna Csillagné Faggyas Janka Ph 1952
Brumbauer Antal Ph 2005
Budai Imre Ph 1989
Budai Zoltánné dr. Cs 1952
Budai-Bock László dr. Ph 1972
Budavári Zoltán Ph 1965
Bűdi Ferenc Gy 1972
Bujdosó Géza Gy 1954
Bujtás László dr. Gy 1970
Bukor Ferenc Ph 1966
Bundics Antal Gy 1976
Buschbach László Ph 1964
Busics György Ph 1994
Buttyán Kornél Ph 1965
Buzás Antal Ph 1964
Cs. Varga István dr. Gy 1964
245
Csaba Attila dr. Ph 2000
Csanády Zsolt Ph 1967
Csanaki Vida István dr. Gy 1979
Csányi György dr. Bp 1946
Csányi Zoltán Gy 1974
Csaplár-Degovics Krisztián Gy 1995
Csapó Tibor Gy 1949
Császár György Ph 1954
Csáthy Tamás Bp 1949
Csatlós István Sac. Ph 1980
Cséfalvay Gyula Ph 1974
Csegezy Miklós Ph 1960
Csengeri Tamás Ph 1969
Csere Márton Ph 2001
Cséri Tamás dr. Ph 1986
Cserta János Ph 1961
Csertán Ferenc Ph 1953
Cséry Viktor dr. Ko 1947
Csiba Ferenc Ph 2008
Csiba Gábor dr. Ph 1974
Csíky Balázs Ph 1997
Csíky Gábor Ph 1969
Csíky Gábor Gy 1994
Csiky Lajos Ph 1968
Csillag Géza Gy 1957
Csillag Kristóf Ph 1978
Csillag László dr. Ph 1952
Csillag Péter dr. Ph 1979
Csiz András Ph 1999
Csóka Gábor Ph 1981
Csollány Jenő dr. Gy 1960
Csönge Tamás Ph 2006
Csonka Dénes Ph 1998
Csonka Gábor Ph 1999
Csontos Zoltán Gy 2006
Csordás Ádám Gy 2003
Csornay László Eg 1951
Csősz János Cs 1953
Csősz Sándor Pártoló Tag
Csúcs László dr. Ph 1960
Csukás Hilda Ko 1946
Csutorás Csaba Gy 1961
Czákler József Ph 1978
 Czakó Károly dr. Ph 1970
Czapáry Miklós Ph 1947
Czappán Elemér Bp 1950
Czeglédy Ferencné dr. Ph 1969
Czeibert Kálmán Ph 2003
Czigány György Gy 1948
Czigler András Ph 1961
Czike Imre dr. Ph 1961
Czinger Csaba Gy 1961
Czingráber András Gy 2003
Czvitkovics Gábor Gy 1987
Dakos László Ph 1979
Damjanovics József Ph 1966
Damjanovics Pál Dukai Miklós Gy 1966
Danielfy Tibor Bp 1949
Danner-Stipkovits Gerhard Ph 1959
Dányi Dezső Bp 1946
Daubner Lóránt Ph 2004
Dax Károlyné Selmeczi Mária Bp 1952
Deák Bálint Ph 2008
Deák Péter Ph 2006
Deák Zsuzsanna Pártoló Tag Egri József sac. Gy 1968
Dekovics Sándor Pp Éhmann Róbert Ph 2006
Deli Ferenc Ph 1972
Deli Gergely dr. Ph 1998
Dely Ernő Gy 1950
Demetrovics Szilárd dr. Gy 1970
Dénes Gyula Ph 1981
Dénes Márton Gy 2012
Dénes Tamás Ph 1958
Dénesfalvy Józsefné So 1943
Derényi Jenő So 1950
Detre Ferenc Ph 1959
Dévényi Norbert dr. Ph 1989
Dezsőfi (Gottl) Tivadar dr. Bp 1943
Dinnyés Tamás Ph 1998
Diós István Ph 1961
Divós Lajos dr. So 1951
Döbörhegyiné Monspart Xenia dr. Cs 1949
Dobos Csaba Gy 1991
Dobos Imre Bp 1938
Dobszay Balázs Ph 2010
Dolinka József Gy 1974
Domán Kornél Gy 2001
246
Domnanovich Tamás Kő 1949
Domokos Zsolt Ph 1985
Dömötör Béla Ph 1977
Dömötör Pál Ph 1966
Donáczi Béla Ph 1974
Doromby Géza Ph 1965
Doroszlay László Gy 1995
Dósa György Ph 1977
Dosztálné Zichy Magdolna Ko 1943
Dragonits Tamás dr. Bp 1942
Draskovits Imre Ph 1955
Dreisziger Miklós Ph 1951
Druskóci József
Dukán Gergely Ph 1998
Dukavits István Bp 1953
Durni Sándor Ph 1956
E. Berty Tamás Bp 1949
Éder Zoltán dr. Cs 1950
Egervári Ferenc dr. Ph 1973
Eggenhofer Tamás Pártoló Tag
Einbeck József Szo 1952
Elischer Ádám dr. Ph 1998
Elischer Zoltán dr. Ph 1963
Ember Károly Bp 1951
Emődi Sándor dr. Gy 1950
Emszt Mihály dr. Bp 1939
Encsy Balázs Ph 1959
Endrédy István dr. Pártoló Tag
Endrődi István Ph 1963
Endrődi József Ph 1966
Endrődi Miklós Gy 1994
Erb Ottó Valér Gy 1966
Erdélyi Attila dr. So 1950
Erdélyi Géza Ph 1962
Erdélyi Iván Ph 1963
Erdélyi Márton Gy 2011
Erdész Ferenc Sac. Gy 1947
Erdődy Imre Ph 1957
Erdődy László Ph 1956
Eszes István dr. Ph 1970
Esztergomi György Gy 1936
 Etey Emília dr. Bp 1951
Ézsöl György dr. Ph 1968
Faber Miklós Bp 1948
Fábián József dr. Ph 1988
Fábián Péter Ph 2007
Fábiánné Csősz Lukrécia Cs 1953
Faith Mihály dr. Bp 1948
Faltin Henri Ph 1951
Farbaky István 2009
Farbaky Tamás Ph 2009
Farkas Zoltán Füleky Tibor dr. Bp 1946
Farkas Bálint Ph 2000
Farkas Géza dr. Ph 1978
Farkas János dr. Eg 1947
Farkas Jenő dr. So 1942
Farkas László Ph 1984
Farkas Ramón dr. Ph 1996
Farkas Zoltán Gy 2006
Fáthné Szauer Margit So 1948
Fedina László dr. Cs 1952
Fehér Gyula Gy 1950
Feil Mihály Gy 1983
Feiszt György Gy 1968
Feiszt Ottó Gy 1970
Fejes Antal dr. Ph 1963
Fejes Ferenc Ph 1975
Fejes György Ph 1972
Fekete László Gy 1952
Felber Gyula Ph 1984
Félegyházy Megyesy Ágoston Ph 1963
Fend Ferenc Ph 1962
Fentős Attila Gy 1985
Fenyőházi Ernő dr. Bp 1936
Ferencz Pál Ph 1980
Ferencz Péter dr. Ph 1975
Filep Gyula Ph 1975
Fischer G. Tamás 1949
Fitz Jenő dr. Bp 1939
Fodor Attila Ph 1965
Fodor György dr. Gasztonyi Károlyné dr. Pp
Fodor István Gayer Ferenc Kő 1949
Fodor László Ph 1980
Fodor Mátyás 2010
Fogarasi Gyula dr. Bp 1955
247
Földi Márton Ph 2000
Fölsz Attila Bp 1952
Fonai László Ph 1977
Fonai Tibor Ph 1975
Fornet László Ph 1964
Forrai István Gy 1977
Frang Dezső dr. So 1951
Fráter Loránd Ph 1966
Fröhlich Károly Szo 1950
Fucskó István Ph 2005
Fülöp István dr. So 1948
Fülöp Kálmán Gy 1941
Fülöp Tibor dr. Ph 1983
Funtek Milán Gy 2006
Füredi Mihály Ph 1969
Fűvessi József E 1940
Füzesi Sándor dr. Gy 1970
Füzi Gyula dr. So 1947
Füzi Tamás
Gaál György dr. Ph 1972
Gaál Győző Ph 1966
Gaál László Gy 1970
Gádory Elemér dr. Ph 1957
Gajda Szilárd Cecilián Ph 2008
Gál Domokos Gy 1959
Gál Imre Ph 2008
Gál István Ph 2008
Gál László Gy 1982
Galántai István Ph 1962
Galgóczy László dr. So 1944
Galla Ferenc dr. Eg 1948
Gallai Dávid Gy 2010
Gallyas Ferenc Gy 1954
Gallyas László Gy 1952
Gánicz Endre Sac. Ph 1991
Gara István dr. Gy 1966
Gara István dr. Gy 1989
Gáspár István dr. Eg 1947
Gebauer György Ph 2000
Gebauer István Ph 1971
Gedeon Miklós Ph 1980
 Gelencsér Ferenc dr. Bp 1949
Gelencsér Szabolcs dr. Gy 2000
Gémes Miklós Ottó Gy 2000
Gereben Ferenc dr Ph 1960
Gereben Zoltán Ph 1952
Gerebenics Tamás Gy 1977
Gerendás Gyula Eg 1953
Gergátz Elemér dr. Gy 1960
Gergely Kálmán Ph 1963
Gergelyi András Péter Pártoló Tag Hack-Handa József Ph 1993
Gergelyi Ferenc Ph 1967
Gerzson István Kő 1951
Geszler Ödön Ph 1957
Giczy József Kő 1951
Gigler András Ph 1991
Glóner Csaba Gy 1989
Glóner Márk Gy 2012
Glósz Ferenc Ph 1951
Góczán Bálint Ph 2007
Godó Ferenc Eg 1951
Godóné Németh Borbála Cs 1951
Godzsa József dr Ph 1967
Gőgös Béla vitéz Pp 1943
Gőgös Béla vitéz Ph 1963
Golarits Géza Cs 1954
Golaritsné Kotasek Ibolya Cs 1954
Gönczi Béla Bp 1952
Gönczi Tamás Bp 1949
Göndics János Sac. Gy 1992
Göndics Márton Gy 1996
Gondos Lajos Ph 1957
Görög Gézáné dr Pártoló Tag Hatos László Ph 1974
Gosztonyi Miklós Gy 1974
Gréger Árpád SVD. Kő 1948
Gregosits Balázs Ph 1997
Gregosits Gábor Ph 1995
Grunda János Sac. Gy 1975
Gubicza László dr. Ph 1969
Gudenus János József Ph 1965
Gulácsy Róbert Bp 1953
Guld József Gy 1977
Gulyás Gábor Ph 1976
Guzslován Lajos Ph 1994
Gyárfás Tamás Ph 1964
248
Gyenes Szilárd dr. Ph 1986
Gyöngyösi Gábor dr. Ph 1984
Gyóni András Gy 1973
Győri László dr. Gy 1969
Gyulai György Ph 1984
Gyulaváriné Lovassy Klára Kő 1969
Gyuricza József Ph 1961
Gyurkovics István dr. Sac. Ph 1961
Gyűrű László So 1950
Haják Gyula So 1942
Hajdu Andor Eg 1949
Hajdú János Dezső dr. Ph 1996
Hajduné Szendrő Katalin dr. Cs 1951
Hajnáczky András Ph 2004
Haláchy Lóránd Bp 1951
Halász Gábor Gy 2007
Halász Lajos SVD. Kő 1947
Halmos Imre Gy 1950
Halmos Pál dr. Gy 1967
Hamság Ernő Bp 1948
Hanák Sándor Ph 1975
Hancz Dániel Gy 2004
Hanis Béla dr. Gy 1975
Hansághy Péter Ph 1969
Harangozó Bertalan Gy 1973
Harkányi Zoltán Ph 1978
Harkay Máté Ph 1962
Hartai József dr. Gy 1962
Háry Dezső Pál Lajos Gy 1948
Hatos Iván Ph
Hauser Péter dr Ph 1989
Havas Zsófia Ptl
Havris György Ph 1980
Haydu Zsolt dr Ph 1965
Hedry Béla Ph 1966
Hedry Gábor Ph 2000
Hedry Zsolt Ph 1999
Hegedűs Balázs Ph 1982
Hegedűs Gábor Ph 2008
Hegedűs Tamás dr.
Hegyháti Zsolt Ph 2010
Hegyi Adorján Bp 1948
 Hegyi Kristóf Ph 2010
Heil Ádám dr. Ph 1978
Heimann Zoltán Tiszteletbeli Hortobágy Antal Eg 1951
Tag Hortobágyi Károly Eg 1941
Heiner István Gy 1995
Heink János Bp 1949
Heinrich Pál Bp 1952
Heintz Pál Bp 1945
Heller György Gy 1940
Heltovics Ede Ph 1996
Hencz Gyula Ph 1981
Héray József Bp 1953
Herbak Elszászer Paula Bp 1953
Herber Endre Ph 1959
Herendi János Sac. Gy 1959
Herkli Ákos Ph 1990
Herkli Antal Ph 1965
Herman Sándor dr. Ph 1971
Herszényi Bálint Ph 1966
Hertai József dr. Gy 1962
Hertelendy László Ph 1978
Hertelendy László dr. Gy 1988
Hess László Gy 1985
Heszky Sándor Gy 1945
Hetyey György Ph 1999
Hevér Zoltán Ph 1981
Hinterdorfer János Gy 1967
Hír József Gyula Ph 1968
Hirka Antal OSB. Ph 1964
Hirth Vilmos Sac. Ph 1952
Hittner Gábor dr. Ph 1970
Hluchány József Gy 1969
Hodász István Ph 1986
Hódi Rezső István Bp 1947
Hoffer Lajos dr. Ph 1958
Holop Géza Eg 1947
Holvay Endre dr. Bp 1936
Honffy Pál dr. Bp 1951
Hoós Flórián Gy 1989
Hoós Norbert Gy 1992
Horányi György Ph 1986
Horányi Márton Ph 1983
Hordós Richárd Gy 2006
Hornung Tamás Gy 1975
249
Hornyák Levente Ph 2008
Horony Csaba Gy 2006
Hortobágyi T. Cirill OSB. Ph 1977
Horváth Balázs János Ph 1990
Horváth Barnabás Ph 1997
Horváth Béla Ph 1966
Horváth Béla dr. Gy 1966
Horváth Ciprián dr. Gy 1970
Horváth Endre Ph 1957
Horváth Ferenc Ph 1969
Horváth Ferenc Ciprián dr. OSB. Gy 1957
Horváth Gellért dr. Ph 1998
Horváth Gyula dr. Gy 1978
Horváth Imre Ph 1989
Horváth Imre Ph 1989
Horváth Imre Sac. Ph 1968
Horváth István Ph 1965
Horváth István Gy 1942
Horváth István Ph 2011
Horváth János Ph 1955
Horváth János Gy 1985
Horváth János dr. Ph 1958
Horváth Jánosné
Horváth József dr. Gy 1971
Horváth József dr. Gy 1976
Horváth Kálmán Gy 1932
Horváth Máté Ph 2002
Horváth Miklós Ph 2007
Horváth Nándor Gy 1971
Horváth Ottó Gy 1975
Horváth Ottó Boldizsár Ph 1980
Horváth Pál Gy 1966
Horváth Róbert So 1945
Horváth Szilveszter Ph 2007
Horváth Tibor Ph 1975
Horváth Tibor dr. Ph 1951
Horváth Zoltán Ph 1958
Horváth Zoltán Ph 1967
Horváth Zoltán Ph 1980
Horváth-Szalai Zoltán Ph 2006
Hritz István Ph 1995
Hrotkó Géza Sac. Ph 1953
 Huber György Bp 1947
Huber Máté Ph 1959
Hujber József Ph 1955
Hülber Lajos Gy 1962
Hulyák Géza Ph 1969
Hunka Rezső dr. Eg 1943
Hunyadi Géza Gy 1980
id. Schnur Mátyás Gy 1970
Ignácz Péter Ph 1981
Illés Ferenc Ph 1963
Illés Ferenc Gy 1967
Ilniczky József Ph 1952
Ilosvai Gábor dr. Ph 1988
Iski István Gy 1981
Istvánffy Miklós Ph 1985
Istvánffy Miklós dr. Gy 1947
Ivancsics János So 1950
Ivanics István Cs 1952
Iványi Attila Pártoló Tag Kalmár Gáspár Gy 1962
Iványi Gábor Ph 1966
Iványi László Ptl 1954
Iváskó János dr. Bp 1938
Jaczó Győző Ptl 1958
Jáger Lajos Ph 1989
Jagicza Alajos Ph 1955
Jakab András Ph 2007
Jakab Lajos Ph 2003
Jakab Zoltán dr. Gy 1948
Jakovitz Dezső Cs 1954
Jalcs Jenő Alfréd Cs 1954
Jancsó Alexander Ko 1947
Janka Gábor dr. Sac. Ph 1990
Janka György dr. Sac. Ph 1983
Jankovich László Ptl 1969
Jankovics Marcell Ph 1959
Jantsits Gabriella dr. Ptl 1940
Jantyik Pál Ph 1974
Jász Zsigmond Gy 1950
Jenkei Ede Pártoló Tag Károlyi György dr. Ph 1968
Jenvay Lóránt Cs 1951
Jeviczki Ferenc Sac. Ph 1982
Jeviczki Simon dr. Gy 1968
Jezsó Béla Ph 1967
Jobaházi Jenő dr. Bp 1946
250
Jobbágy Lajos dr. Ph 1969
John J. Alpar Md. So 1944
Jókay László Bp 1951
Jórász Zsolt dr. Ph 1995
Jordán László dr. Gy 1936
Judák László Gy 2004
Juhász András Gy 2003
Juhász Imre Ph 1974
Juhász József dr. Bp 1946
Juhász Norbert Ph 1967
Kádár Sándor Gy 1965
Kaizer Jenő Gy 1973
Kajtor János Ph 1976
Kakas József Ph 1969
Kalapos István Ph 1964
Kalapos István Gy 2000
Kálmán János Ph 2006
Kalmár Ferenc Gy 1974
Kalmár Imre Gy 1976
Kálóczi Jenő 1955
Kámán Imre Ph 1986
Kálmán János dr. ph 2006
Kammermann Csaba Ph 1986
Kamocsai Ignác Gy 1953
Kanta Tamás dr. Ph 1978
Kántor József So 1942
Kántor Tibor dr. Ph 1954
Kapiller Péter dr. Ph 1984
Káplár Mihály Ph 1985
Káplár Péter Ph 2007
Kaposi Ambrus dr. Ph 2004
Kaposi András Ph 1978
Kapovits Ábel Ph 2012
Kapui Ferenc Gy 2001
Karacs Kristóf Ph 1996
Kardos Dezső Ph 1959
Karlovits János So 1947
Károlyi Sándor Gy 1950
Karosi György Ph 1966
Karosi Imre Ph 1969
Kárpáti József Eg 1948
Karsai Márton Ph 1969
 Kása Péter Gy 2006
Kasza Levente Ph 1955
Kátai Antal Eg 1940
Kátai Gergely Gy 1972
Katona Bálint András Ph 2012
Katona Gábor Ph 2008
Katona Gyuláné Ptl 1975
Kauker Dávid Ph 2007
Kauker József Ph 1954
Kavalecz Attila Tamás Ph 1988
Kelényi István dr. Ph 1964
Keller Pál Ph 1973
Keller Péter Ph 1974
Keller Tamás Ph 1999
Kemenes Otto Bp 1939
Kemény Béla Ph 1951
Kemény Gábor Ph 1998
Kemény Krisztián Pártoló Tag Kiss László Sac. Gy 1969
Kende György Bp 1952
Kenéz Károly Gy 1988
Keöves Ferenc Ph 1959
Keöves György Ph 1968
Kerék Máté dr. Ph 2002
Kerekes Ferenc Pál Pp 1949
Kerekes László Ph 1956
Kerényi A. Ödön Bp 1937
Kerényi Imre Gy 1961
Keresztes Imre dr. Ph 1948
Keresztes József Ph 1977
Keresztes Péter Ph 1994
Keresztury Imre Ph 1983
Kéri Ferenc Ph 1975
Kéri Gyula Ph 1978
Kéri Vilmos dr. Ph 1975
Kéri Zsombor Csaba Ph 2007
Kertesy Endre dr. Bp 1945
Kertész Imre dr. Bp 1939
Kéry László András Gy 1953
Kiffovics Alajos Gy 1974
Kincses Imre dr. Ph 1982
Király István József Gy 1958
Király László Ph 1977
Király Miklós dr. Ph 1958
Kis Horváth János So 1948
251
Kis István dr. Ph 2005
Kis István dr. Ph 2005
Kiskéry Lóránd Ph 1953
Kisnemes János dr. Sac. Gy 1957
Kiss Balázs Ph 2006
Kiss Ferenc Ph 1979
Kiss György Ph 1967
Kiss György dr. Sac. Eg 1949
Kiss Gyula Ph 1966
Kiss Imre Gy 1945
Kiss Imre Eg 1951
Kiss József dr. Gy 1966
Kiss József Ágoston Gy 1969
Kiss Károly Ph 1986
Kiss László Ph 1954
Kiss László dr. Ph 1960
Kiss László Sac. Gy 1985
Kiss Nándor dr. Gy 2001
Kiss Róbert dr. Ph 1985
Kiss Zsolt Gy 1986
Kiszel Mihály Sac. Ph 1963
Kizman István Ph 1974
Klaibán Sándor Ph 1974
Knáb János Ph 1983
Knáb József Ph 1988
Knáb Tamás Ph 2009
Knipper Emil Ph 1970
Kő József Ph 1975
Kobia Helmut Sac. Gy 1957
Kóbor András Gy 2003
Kóczán István Gy 1957
Kóczán Lajos Ph 1975
Koczor László Pp 1934
Kőhalmi Kornél Ph 1995
Kőhalmi Pál Gy 1950
Kohányi Balázs Gábor Ph 1981
Kokasné Jákóy Zsuzsanna Ko 1943
Kókayné Bácsi Éva Cs 1953
Kolbert Mátyás Ph 1955
Kölcsényi Zoltán Bp 1953
Kolonics Gyula dr. Ph 1961
Koloszár Gábor Gy 2005
Koloszár József Ph 1963
 Koltai Jenő Gy 1962
Komán Béla Eg 1941
Komárik Dénes dr. Bp 1947
Komáromi Zsolt dr. Ph 1998
Komáromy Balázs Péter Gy 2008
Kőmíves Pál So 1949
Komlós Ferenc Bp 1951
Komlóssy Attila dr. Ph 1968
Kommenda Lajos Kő 1944
Komorczy Béla Ph 1956
Kőmüves János Gy 1966
Koncz Otto dr. Ph 1956
Kondor István Kő 1938
Kondora László Ph 2009
Kondora Zoltán Ph 2007
Konkoly Manriko dr. Ph 1996
Könnyid Krisztián Gy 2004
Könözsi Béla Eg 1953
Kontos Elemér dr. So 1946
Könyves Tóth Kálmánné Gabi Pártoló Tag Kovács Tibor Gy 1971
Koór Sándor dr. Ph 1965
Kopeczky Lajos Bp 1954
Koppány András Ptl 1994
Körmendi Dezső Ph 1963
Körmendi Gábor Gy 2005
Körmendi Tamásné Pártoló Tag Kováts György Gy 1950
Körmendy Szabolcs dr. Ph 1989
Körmöczi László Gy 1985
Korner Viktor Kő 1942
Kornfeld Ákos Gy 2006
Környei Miklós dr. Gy 1985
Kőrösi Kálmán Ph 1951
Kőrösi Péter Ph 1965
Kőrösi Tamás dr. Ph 1973
Korzenszky Emőd dr. Ph 1966
Korzenszky Richárd OSB. Ph 1959
Kósa András 1949
Kotek Balázs Ph 2003
Kovács Albert Krassói Kornélia
Kovács András Ph 2008
Kovács Attila Ph 2004
Kovács Attila dr. Gy 1983
Kovács Attila dr. Ph 1955
Kovács Balázs dr. Ph 2002
252
Kovács Bence Ph 2004
Kovács Dezső Cs 1951
Kovács F. László Ph 1960
Kovács Ferenc dr. Ph 1957
Kovács Géza Ph 1996
Kovács Győző Ph 1958
Kovács Imre Pártoló Tag
Kovács István dr. Ph 1977
Kovács János Gy 1992
Kovács József Ph 1963
Kovács József Gy 1974
Kovács József Ph 1971
Kovács József László So 1951
Kovács László Gy 1981
Kovács Lóránt Ph 2009
Kovács Olivér István Gy 2007
Kovács Péter Ph 2005
Kovács Péter Ph 2004
Kovács Tibor Gy 1988
Kovács Tibor dr. Ph 1984
Kovács Tibor dr. Gy 1950
Kőváry György dr. Ph 1969
Kováts Attila dr. Ph 1970
Kováts Ferenc Bp 1950
Kováts Lajos Ph 1960
Kövécs László Ph 1979
Kövér Ferenc Gy 1972
Kovordányi Krisztián Ph 1991
Kozma Bognár Tamás Gy 1995
Kozma Imre OH Sac. Gy 1958
Kozma Ottó dr. Ph 1965
Kozma Rikárd dr. Bp 1940
Kozma-Bognár János
Kozma-Bognár Tamás Gy 1995
Kozmon László dr. Ko 1939
Krámli Péter Gy 1982
Krein Péter Gy 1990
Krempl Ferenc vitéz Eg 1948
Krénusz Ákos Ph 2010
Kreutzer Richárd Gy 1996
Kricsfalusy Mihály dr. Ph 1975
 Kriller Norbert dr. Gy 1993
Kriván Miklós Gy 1952
Kröll Miklós Gy 1967
Krulik Zoltán Ph 1970
Kubinszky Mihály dr. Bp 1945
Kubovich István Eg 1948
Kukor Gyula dr. Ph 1975
Kukorelli István dr. Ph 1970
Kún Józsefné Sz. Fürcht Mária Cs 1951
Kundermann Jenő Ph 1955
Kungl György Tamás Ph 2006
Kuntz Zoltán Ph 1974
Kurcz Ferenc Gy 1985
Kurucz Mihály dr. Gy 1950
Kuslits Alajos Lepenye Oszkár Bp 1950
Kuslits Béla dr. Bp 1951
Kuslits Ferenc Gy 1969
Kutas István Ph 1991
Kuti István Eg 1949
Kuti József Ph 1973
Kuti Pál Ph 1957
L. Kecskés András Ph 1960
Lábady Miklós dr. Ph 1960
Laborfalvi László Ákos Gy 2006
Labricz István Gy 1967
Laczus Géza Ph 1958
Laczus Péter Gy 1989
Lakatos Lajos Kő 1940
Laki Tamás dr Gy 1992
Lambert Zoltán Sac. Ph 1960
Lámfalussy Sándor dr. So 1947
Lánczky László Ph 1964
Láng András Gy 1967
Láng Bálint Gy 2010
Láng Béla Gy 1952
Láng Dezső dr Gy 1947
Lang Ferenc Gy 2000
Láng István Ágoston Ph 1981
Langer Ágnes Pártoló Tag Magyar András Gy 2003
Laskai Dávid Gy 2006
László Ferenc dr. Ko 1941
László Kristóf dr. Gy 1999
Látits György dr. Ph 1957
Laurinyecz Mihály dr. Gy 1981
253
Lázár János Gy 1970
Lázár Levente Ph 2009
Léber Mihály dr. Sac. Ph 1966
Léber Miklós Sac. Ph 1958
Leé Máté Gy 2006
Légár Béla Ph 1957
Lei Attila dr. Ph 1984
Leitner Jenő Gy 1941
Lékai Róbert Bp 1948
Lendvai Ernő Gy 1982
Lendvai Gyula Ph 2010
Lengyel Attila Ph 2005
Lengyel Ervin Sac. Ph 1998
Lengyel Gyula dr. Sac. Ph 1973
Lepp Pál Ph 1988
Lippay Istvánné Bp 1933
Lipták József dr So 1959
Liszkay Nagy Miklós Ph 1951
Locsmándi László Ph 1971
Lóderer Zoltán dr. Ph 1993
Lohr Ferencné Pártoló Tag
Lomnici Lajos dr. Cs 1953
Lonkay Géza dr. Ph 1965
Lőrincz Balázs Bendegúz dr. Ph 1992
Lőrincz György dr. Ph 1965
Lőrincz József Pál OSB. Ph 1977
Lovas Róbert Eg 1943
Lövey György dr. Bp 1953
Lucskai Péter Gy 1972
Ludvig Rezső Bp 1952
Lukács Ferenc dr. Ph 1967
Lukács Menyhért Ph 2007
Lukovich Istvánné Sas Piroska dr. Cs 1952
Macho István Gy 1962
Mácsai András Ph 1976
Madarász György Ph 1959
Magassy Dániel dr. Gy 1957
Magyar Balázs Szabolcs Gy 2005
Magyar Béla dr. B 1956
Magyar Endre Lénárd Ph 1999
Magyar Ferenc Gy 1984
Magyaros Ferenc dr. Ph 2001
 Magyaros László Ph 2010
Magyaros Tibor Ph 2011
Májer Ferenc dr. Ph 1991
Major Zsolt Ph 1977
Majsa József Gy 1945
Makláry Ákos Sac. Ph 1990
Makó Zsolt Gy 1987
Makovi Gyula 1961
Märcz Ferenc So 1948
Marek Tamás Gy 2006
Márfi Gyula dr. Mons. Ph 1962
Marincsák László dr. Ph 2003
Markó János Ph 1963
Markó Máté Ph 2002
Markovics Róbert Meszéna György dr. Ph 1949
Márkus István Ph 1972
Marossy Otto Eg 1942
Marosvölgyi László Bp 1948
Maróth Miklós dr. Ph 1961
Maróti Lajosné Gy 1951
Marton István Sac. Ph 1963
Marx Gyula dr. So 1949
Mátrai Árpád Eg 1941
Matuz Károlyné Pártoló Tag Mihályi Géza Ph 1948
Maurer György Gy 1983
May Zsolt dr. Ph 1987
Máyer Ferenc dr. Ph 1991
Mayer János dr. Ko 1943
Mayer Miklós Miklósy Dezső Bp 1939
Mecséri István Sac. Gy 1958
Medgyesi Mihály Ph 1956
Medveczky Miklós Ph 1969
Meggyes Gábor Ph 1960
Meggyes Tamás dr. Ph 1959
Megyeri Sándorné Ph 1972
Megyery Pál Ph 1957
Megyesi Róbert dr. Gy 1997
Méhes Károly Ph 1983
Méhes Miklós dr. Bp 1940
Melegh István Máté Módos Tibor Ph 1966
Mensáros Tamás Ph 1974
Mentsik Győző Bp 1948
Menyhárt Károly dr. Ph 1989
Mercz Ferenc Ph 1954
254
Mercz László Ph 1958
Merényi András Ph 1981
Mersei Gyula Pp 1946
Mester Sándor dr. Ph 1975
Mészáros István Ph 1963
Mészáros István dr. Eg 1945
Mészáros János Ph 1969
Mészáros József Cs 1953
Mészáros József Ph 1970
Mészáros Károly dr. Gy 1973
Mészáros László Eg 1948
Mészáros Máté Gy 2012
Mészáros Péter Balázs Gy 2000
Mészárovits Tamás Bp 1954
Meszes Márton Ph 2010
Mezey Árpád Eg 1946
Mező Imréné dr.-né Bp 1950
Mezriczky László Ph 1958
Mihaletzky Vilmos dr. Bp 1937
Mihalik Szabolcs Ph 2002
Mihálkovics Tivadar Bp 1951
Mihályi Ferenc dr. Eg 1948
Mihályi Levente Ph 1994
Mihályi Norbert Jeromos OSB. Gy 2005
Mihócza Zsolt Ph 1985
Miklósfalvi Gusztáv Ph 1971
Mikó Dávid Ph 2008
Mikó Márton Ph 2006
Mikófalvy Bertalan dr. Eg 1947
Miló Miklós Sac. Ph 1968
Mischinger Ferenc Sac. Ph 1983
Mischinger Pál Ph 1975
Misefay Tibor dr. Bp 1953
Miskei Antal dr. Ph 1986
Miszlai József Ph 1964
Mitterer Ákos Ph 1975
Mogyorós Miklós Kő 1951
Mohácsi Péter Ph 1979
Mohay József dr. Ph 1984
Mohi György Eg 1944
 Mohilla Rezső dr. Gy 1949
Mohos László Ph 1977
Moldovai Márton Álmos Ph 2002
Molnár Antal dr. Ph 1988
Molnár Attila Bp 1949
Molnár Attila Gy 1971
Molnár Bence Ph 2004
Molnár Benedek Gy 2004
Molnár Ferenc Gy 2003
Molnár Gábor Ph 1989
Molnár Gábor dr. Ph 1967
Molnár Gergely Gy 2010
Molnár György dr. Ph 1978
Molnár István Ph 1964
Molnár Jenő Gy 1980
Molnár Lajos dr. Ph 1982
Molnár László Ph 1967
Molnár László dr. Ph 1958
Molnár Márton Ph 2007
Molnár Mihály Pp 1944
Molnár Miklós Bp 1945
Molnár Tamás dr. Ph 1980
Molnár Zsolt Ph 1993
Molnár Zsolt Gy 1985
Mondovits István Gy 1950
Monostori Péter Gy 1981
Monostori Rezső Bp 1948
Morandini Tamás Ph 1952
Móricz Béla Ph 1962
Morvay Pál dr. Bp 1935
Mosolygó Marcell dr. Sac. Ph 1972
Mosolygó Péter Ph 1992
Mosonyi Richard dr. Ph 1981
Mozsolits Imréné So 1951
Mugits Károly dr. Gy 1971
Müller Ferenc 1969
Müller Imre Ph 1960
Murányi Gyula Ph 1967
Nagy Ádám Kristóf Ph 2007
Nagy Alexander Ph 2005
Nagy Álmos István dr. Gy 1985
Nagy András Gy 1989
Nagy András Gy 2001
Nagy Béla dr Ph 1961
255
Nagy Dávid Gy 2009
Nagy Dávid
Nagy Dénes Gy 2005
Nagy Ferenc Ph 1985
Nagy Gábor Gy 2009
Nagy Gergő Ph 2006
Nagy István Bp 1952
Nagy János dr. Kő 1952
Nagy Jenő László Gy 1986
Nagy Károly Ph 1966
Nagy Károlyné Kurucz Emma dr. Cs 1953
Nagy László Ph 2008
Nagy László id. Gy 1965
Nagy Mihály dr. Cs 1954
Nagy Miklós 1952
Nagy Olivér Ph 2006
Nagy Pál János dr. Ph 1959
Nagy Sándor Ph 1957
Nagy Tamás Ph 1989
Nagy Tihamér Gy 1970
Nagygyőry Elemér Ph 1960
Nagygyőry Szilveszter Ph 1965
Nánai László Eg 1946
Nedeczky Árpád dr. Ph 1970
Nedeczky Ferenc Ph 1971
Néher András Gy 2006
Nelhiebel Gyula Eg 1949
Nelhiebel József dr. Eg 1946
Nemcsics Antal dr. Sac. Pp 1945
Nemcsik János dr. Ph 1995
Nemes Ákos Ph 2008
Nemes Gábor Ph 1980
Nemes Zoltán Ph 1977
Németh Ádám Gy 2005
Németh Ádám Gábor Ph 2005
Németh András
Németh Áron Gy 2007
Németh Attila Eg 1947
Németh Balázs Gy 2006
Németh Bence Márton Ph 2003
Németh Csaba Gy 1984
Németh Csaba dr. Gy 1989
Németh Ferenc Gy 2007
Németh Gábor Gy 2006
 Németh Gábor András 2003
Németh Gábor dr. So 1947
Németh Gergely Gy 1993
Németh György Gy 1966
Németh György dr. Ph 1952
Németh Imre Gy 2009
Németh István Ph 1961
Németh István Ph 1978
Németh Isván dr. Gy 1974
Németh János dr. Sac. Ph 1969
Németh Jenő 1948
Németh József dr. Sac. So 1944
Németh Lajos Ph 1979
Németh László Ph 1984
Németh László Ph 1954
Németh Márton Ph 2008
Németh Máté Gy 2013
Németh Nándor Gy 2005
Németh Ottó Pártoló Tag Pálffy-Józsa Kristóf Ph 2000
Németh Péter Gy 2003
Németh Szabolcs Gy 1996
Németh Szilárd dr. Ph 1981
Németh Tamás dr. Ph 1992
Németh Tihamér Ph 1978
Németh Viktor Ph 2008
Németh Zoltán Sac. Gy 1973
Neszmélyi András dr. Gy 1996
Niederlend Vilmos dr. Gy 1948
Niszler László Sac. Eg 1948
Nobilis Márió Sac. Ph 1984
Nógrádi László Ph 1966
Nónay Tamás Bp 1944
Novák Antal Gy 1950
Novák Árpád Ph 1980
Novák Jenő Ph 1954
Novák Péter István Gy 1996
Nyikes Nándor Ph 2006
Nyíry István Ph 1970
Oberling Ádám Gy 2012
Oberling Antal Gy 1983
Oberling János dr. Gy 1979
Ócsai Antal dr. Ph 1970
Odhiambo Raymond Ph 1994
Oláh András Ph 1982
256
Oláh György Ph 1961
Oláh János dr. Kő 1945
Ölbei László Ph 1976
Olofsson Károly Placid dr. OSB. Bp 1933
Ónody Béláné Mihály Ágnes Ph 1956
Orbán Aladár dr. So 1949
Örkényi György Ph 1983
Ormai Lóránt Ph 1964
Orosz Károly Ph 1981
Orosz Péter dr. Ph 1971
Osztie György Bp 1951
Pacher Pál dr. Gy 1962
Pácz Gábor Gy 1978
Pajor Zoltán dr. Ph 1948
Paksa István dr. Ph 1965
Pakucs János dr. Gy 1958
Palásthy Lajos Bp 1951
Palásty István Ph 1985
Pálfy Aladár dr. So 1947
Pálhidai Rezső Pp 1942
Pálinkás Attila Ph 1980
Palka Gergely Sándor Ph 2007
Palkovics Szilárdné Legeza Jolán Cs 1951
Pálla Péter Ph 2010
Pálla Péter Ph 2010
Pállinger Ottóné Thierry Éva Cs 1953
Pallós Lajos Ph 1961
Pálmai Péter Godofréd OSB. Bp 1943
Palotai Károlyné Solymár Klára Ph 1957
Palotás Árpád Ph 1965
Pálvölgyi Attila dr. Ph 1989
Pálvölgyi Zoltán Ph 1993
Pánczél Bence Ph 2004
Panek Ödön Bp 1939
Papanek Ernő Ph 1983
Papp Géza Ph 1991
Papp István Ph 1950
Papp János dr. Ph 1960
Papp Károly Ph 1962
Papp László Gy 1974
Papp Miklós Sac. Ph 1979
Pardavi Patrik Zoltán Gy 2008
Pári András Ph 2000
 Pataki András Ph 1975
Pataky László Ph 1989
Patonai Attila dr Ph 1986
Pattantyús-Ábrahám Ádám Ph 1947
Pattantyús-Ábrahám Tamás Gy 1951
Pátzay József dr. Gy 1985
Paulik Dezső So 1953
Paulovits Imre Bp 1951
Péch Béla Ph 1961
Péch Kálmán Ph 1957
Péczely Tibor Bp 1951
Peidl Balázs Ph 2000
Peidl Balázs Ph 2000
Pekk Antal Ph 1958
Péley Iván dr Ko 1947
Perczel Béla Gy 1976
Peresztegi Gyula Ph 1976
Perger Gyula dr. Gy 1995
Perlaki Ferenc So 1940
Pesztenlehrer István dr. Gy 1958
Pete-Pikó Pál Gy 1980
Petényi Márk Ph 2000
Petényi Mirkó Gy 2004
Péter Béla dr. Ph 1947
Péter Máté Gy 2003
Péter Károly Ph 1961
Péter Tamás Gy 2000
Pethő István Ph 1965
Pethő Szilveszter dr. Gy 1942
Petik Ferenc dr. Gy 1947
Pető László Bp 1946
Petri László Ph 1954
Petrits Péter Gy 1993
Petrits Szilveszter Gy 1992
Petro Kálmán Ph 1958
Petróczy Gábor Gy 1962
Pettkó-Szandter Aladár Gy 1961
Pfeffer Imre Ferenc Ph 2000
Piatrd Antal Eg 1947
Pihokker Róbert Gy 2010
Piliskó Ferenc Ph 1967
Pinezich Ákos So 1950
Pintér Gábor Gy 1991
Pintér Péter Ph 1980
257
Pintér-Povázsán Balázs József Gy 2007
Pirisi Péter Gy 1979
Pirisi Tibor Ph 1988
Plochmann Pál Gy 1958
Plósz Béla Ph 1959
Podlovics Péter Ph 1984
Podruzsik Szilárd dr. Ph 1990
Pogány András Gy 1961
Pogátsa Gábor dr. So 1950
Pogátsa-Murray József dr. Gy 1947
Pogátsnik Olivér Ph 1984
Polgár Károly Eg 1947
Polgár Kornél Gy 1943
Pólik Marcell Ph 2009
Pólik Sándor Ph 1998
Polinczky József Ph 1955
Polniczky Zsolt Gy 1986
Pölöskei Gergely Gy 2006
Pompéry Béla dr. Bp 1936
Pongrácz József dr. Ph 1969
Pór Gábor Gy 1984
Posgay György So 1946
Póta György Ph 1964
Pótsa-Róbert Emil Eg 1943
Pottyondy Ákos Ph 1999
Povázsay Károly Gy 1950
Prácser István Ph 2006
Prajda Zoltán Ph 1977
Pregun István dr. Ph 1989
Pregun Tamás dr. Ph 1988
Preszter Géza Gy 1987
Prokopp László dr. Bp 1949
Prokopp Sándor Bp 1946
Prónay Aladár Bp 1948
Prugberger Emil dr. 1957
Puhr Károly Ph 1978
Pulsfort Edwárd Ph 1981
Pup Vilmos Gy 1966
Pusker Imre Ph 1974
Rab Attila dr Ph 1960
Rabi István Gy 1982
Rácz Csaba Gy 1959
Rácz Gergely dr. Ph 2005
Rácz György dr Gy 1985
 Rácz László Ph 1995
Radda István Ph 1957
Radics Domonkos dr. Ph 2002
Radics Ottó Ph 2009
Rádics Tamás Ph 1997
Radnai Bertalan Ph 1977
Radnai Imréné Pártoló Tag Ruff János Ph 1966
Radó András Gy 1964
Radó Illés Kő 1952
Raffay Tamás Gy 2006
Rajczy András Cs 1950
Rakusz Zoltán Ko 1941
Raskó György dr. Ph 1970
Ráti József Ph 1969
Rédly Elemér dr. Sac. Ph 1953
Rédly László Bp 1951
Rednik András dr. Ph 1960
Reicharrdt Ákos Ph 1973
Reinthaller Ferdinánd Gy 2006
Rékási Zoltán dr. Ph 1980
Rémai Dániel Ph 2006
Reményi Viktor So 1946
Répási Erik Zoltán Ph 2007
Répássy Attila Ph 1959
Rész Albert dr. Ko 1943
Révész Bence dr. Ph 2000
Révész Zoltán Gy 2007
Révfalvi Gergely dr. Ph 1999
Révteleki László Ph 1961
Ribb Péter Ph 2009
Ribiánszky Péter Ph 2008
Richter Vladimir Bp 1937
Ricsóy Béla Bp 1940
Rigó Bálint Ph 2004
Rimai János Ph 1974
Ripszám János Gy 1976
Risányi Mária 1962
Róka László Gy 1988
Roll István Ph 1960
Roll Kristóf Ph 2009
Rónaszéki Benedek Gy 2006
Ropos Márton Gy 1970
Rórh Péter Ph 1998
Rosenstingel Antal Ph 1962
258
Rosta Máté Tivadar Gy 2006
Rostás Ákos Ph 1957
Rovni István Ph 2004
Rozsonits István Gy 1971
Rudan Péter dr. Ph 1957
Ruff Flórián dr. Ph 1981
Ruman Elenóra Ko 1946
Ruttmayer Imre Gy 1950
Ruzicska Béla dr. Bp 1942
Rybach László So 1953
Sághi Zoltán Pp 1939
Sági Ádám
Sági László dr. Ph 1976
Said Dávid Gy
Salamon Adnrás Ph 2011
Sallai Géza Gy 1985
Samodai Imre Gy 1998
Samu László Ph 1969
Sándor Márk Ph 1990
Sándor Péter Károly Gy 2010
Sándor Zoltán József Gy 2006
Sánta Bendegúz Ph 2000
Sánta Szabolcs Ph 2003
Sára Attila Ph 1984
Sára Levente dr. Ph 1994
Sára Mihály Ph 1969
Sárdy Attila Bp 1952
Sárdy Csaba Ph 1983
Sárdy László dr. Ph 1978
Sárfi András Ph 2008
Sárfi Péter Ph 2003
Saruga Gábor Ph 1988
Sasvári Géza Gy 1961
Sasvári László dr. Bp 1939
Satmári-Satmer Ferenc Gy 1947
Schamschula György dr. Ph 1962
Schannen Miklós dr. Ph 1965
Schauer Gáspár Ph 1969
Schauer József Ph 1984
Scheiling Antal dr. Bp 1951
Schell Gergely Ph 2005
Schell Tamás Ph 2002
Scherer Norbert dr. Bp 1948
 Schindler József dr Ph 1981
Schindler Mátyás Ph 1977
Schlemmer Tamás Ph 1947
Schmidt Balázs András Gy 2003
Schmidt István Ph 1977
Schmidt Lajos dr. Bp 1938
Schmidt Péter Gy 2006
Schmidt Péter dr. Gy 1970
Schmidt Péter Ferenc Gy 2001
Schnur László Ph 2010
Schnur Mátyás Gy 1998
Schönberger Rajmund Ph Solti Endre Cs 1954
Schönberger René Ph 2011
Schramkó Péter Ph 1982
Schreindorfer István Ph 1973
Schreindorfer Károly Ph 1975
Schrenk Gyula Ph 1970
Schulz Gyula Ph 1988
Schumacher István Ph 1973
Schwanner Endre Bp 1946
Scitovszky Tamás Bp 1940
Sebestény István Bp 1952
Sebestyén Balázs Gy 1992
Sebő Imre Ph 1967
Sedlmayr Tamás So 1948
Seffer József Gy 1950
Seleznik Tibor Gy 1968
Serédi Béla Eg 1948
Serfőző Péter Gy 1997
Seszták Oszkár Gy 1983
Siegler András Ph 1960
Siegler Péter Ph 1958
Sillinger Tamás dr. Gy 1983
Simay Pál Bp 1951
Simó István Ph 1992
Simon Endre Gy 1970
Simon Ferenc Gy 2003
Simon Ferenc dr. Gy 1968
Simon György dr. Gy 1948
Simon József Eg 1946
Simon László Ph 1971
Simon Miklós dr. Ph 1980
Simon Tamás István dr. Ph 1987
Singlovics Béla Ph 1964
259
Sipos László Ph 1967
Siposs Klára Ko 1946
Siska Gábor Ph 1982
Smeller László Tibor dr. Ph 1977
Smuk János Gy 1964
Smuk Péter Ph 1995
Sodro László Géza So 1950
Sója Kenéz Ph 1962
Sója Szabolcs dr. Ph 1958
Sója Szabolcs Péter dr. Ph 1998
Soltész János dr Ph 1976
Sólymos Istvánné Pártoló Tag
Solymosi Attila Ph 1998
Sólyom Jenő Gy 1954
Somody Endre 1953
Somogyi György Gy 1965
Sonnevend Imre dr. Pártoló Tag
Soós Géza Ph 1981
Sötét Máté Ph 2010
Sőth Ervin Pp 1948
Sprincsics Lajos Ph 1989
Springer Miklós Bp 1946
Srádi Péter Ph 2002
Staindl László Bp 1945
Stánicz Rudolf dr. Gy 1982
Stankovics Károly Gy 1977
Stark Ferenc dr. Bp 1951
Steiner Attila Ph 2001
Steiner Mátyás Ph 1980
Stekovics József Kő 1946
Stemler Dániel Ph 2009
Sterl József Gy 1967
Sticzay Rezső Cs 1954
Stift László Gy 1955
Stipsicz István Ph 1956
Stipsicz József Ph 1957
Stöckert Dávid Ph 2000
Stolczenberger Róbert Ph 2005
Subert Péter Ph 1981
Suhai Ferenc Imre Gy 2006
Sükösd József Gyula Pártoló Tag
Süle Lajos Sac. Gy 1971
Sumbszky Gábor Ph 1994
 Surányi Ábel Ph 2010
Surányi Béla dr. Ph 1961
Surányi Tamás Ph 1999
Surányi Tibor Gy 1999
Suskó Mihály dr. Ph 1981
Súth Tamás Ph 2007
Suti József Ph 1963
Szabadi László Gy 1957
Szabados László Gy 2003
Szabadváry László dr. Szalczer Lajos dr. Ph 1975
Szabadváry Lászlóné Szalka Béla Ph 1955
Szabó Ákos Ph 1998
Szabó Ambrus dr Gy 1952
Szabó András Ph 1983
Szabó András Ph 2009
Szabó Balázs Ph 1976
Szabó Balázs Ph 1974
Szabó Barnabás György Ph 2000
Szabó Béla Gy 1952
Szabó Csaba Ph 1997
Szabó Dezső Gy 1985
Szabó Endre Gy 1949
Szabó Ferenc Ph 1979
Szabó Gergely Csanád Ph 1993
Szabó György Eg 1952
Szabó Gyula Sándor Ph 1995
Szabó István Gy 1968
Szabó János Pártoló Tag Szekér Aladár Ph 1958
Szabó Jenőné Krifaton Julianna Cs 1952
Szabó József Gy 1957
Szabó József Gy 1975
Szabó József Kő 1946
Szabó József Cs 1950
Szabó József Béla Sac. Ph 1964
Szabó Kálmánné So 1963
Szabó László Ph 1978
Szabó László dr. Ph 1959
Szabó László dr. Gy 1969
Szabó Márton Ph 2010
Szabó Péter Szemerjay Tamás 1966
Szabó Sóki István Eg 1945
Szabó Tamás dr. Gy 1970
Szabó Tibor Ph 2006
Szabó Zsolt Gy 1992
260
Szabó Zsolt Ph 1989
Szakács Áron Imre Ph 1999
Szakolczai György dr. Bp 1946
Szalai Attila Sac. Gy 1992
Szalai Béla Ph 1958
Szalai Sailer Mihály Kő 1951
Szalay Kornél Géza dr. Gy 1996
Szalay Miklós Ph 1969
Szalay Szabolcs Gy 1993
Szántay Ferenc dr. Ph 2001
Szapáry György dr. Ph 1957
Szaplonczay Máté Ph 2008
Szapolczay Miklós Sac. Ph 1980
Szarka István Ph 1956
Szarka László dr. Ph 1953
Szatmári Ferenc Gy 1947
Szauer Tibor Bp 1953
Szebedy Örs Ph 1975
Szécsi András Ph 2009
Szederkényi Károly Ph 1977
Szegedy Lujza Cs 1952
Szeghalmi Elemér dr. Bp 1947
Székely István dr. Ph 1970
Szekendy Alajos Ph 1964
Szekendy Szaniszló So 1948
Szekér Miklós Gy 1969
Szekmay Szaniszló So 1948
Szekrényes András Gy 1969
Szél Adrienn Ptl
Szele Imre Ph 1981
Szele Zsolt Ph 1987
Szeleczky Józsefné dr. Pp 1929
Szelestei Gábor dr. Ph 1988
Szelestei Tamás dr. Pártoló Tag
Széll Kálmán Ph 1957
Szelle Zoltán Ph 1947
Szende Béla dr. Bp 1954
Szendrő Péter Kő 1948
Szendrői Pál Kő 1951
Szenes Márk Ph 2002
 Szenftner József Gy 1950
Szent-Iványi Kristóf Ph 1973
Szentfülöpi Antal dr. Bp 1945
Szentirmai István dr. Bp 1950
Szentirmay István Ph 1970
Szentmihályi Szabó Péter Ph Takács István dr. Eg 1939
Szép Ferenc Ph 1960
Szepes László Bp 1946
Szerdahelyi Endre dr. Kő 1943
Szerencsi Péter Ph 1972
Szergényi István dr. 1952
Szeyffert Ödön Ph 1966
Szí Vince dr. Ph 1993
Szidonya László dr. Ph 1995
Szigecsán Pál Tamás Ph 1966
Szigecsán Tamás Zsolt dr. Ph 1989
Szigeti Béla Bp 1940
Szígyártó Gusztáv Bp 1952
Szijártó Gábor Ph 2006
Szijártó Ottó Ph 1979
Szijártó Zoltán Ph 1982
Szikora József Ph 1967
Szilágyi Ákos Gy 1989
Szilágyi Imre Gy 1959
Szilveszter Péter dr. Ph 1976
Szirányi Jánosné So 1935
Szirbik Albert Ph 1998
Szita András Ph 1964
Szita János Ph 1976
Szőke Attila Ph 1958
Szőke Géza Ph 1983
Szokolay Sándor Tiszteletbeli Till Johann dr. Ph 1960
Tag Tímár Előd Gy 2007
Szoleczky Ferenc Eg 1946
Szomor Iván Eg 1954
Szovák Kornél dr. Ph 1981
Sztaics István Bp 1936
Sztankó István dr. Ph 1964
Szuchentrunk József Sac. Gy 1951
Szűcs Csaba Ph 1986
Szűcs Lászlóné Ph 1974
Szűcs Máté dr. Ph 2000
Szűcs Miklósné Bp 1943
Szulyovszky Dávid Ph 2006
261
Szűts János Bp 1944
Takács András
Takács Béla Gy 1966
Takács Ernő dr. Eg 1946
Takács Gyula dr. Ph 1965
Takács Jenő Gy 1961
Takács Lajos Gy 1950
Takács László Gy 1963
Takács Márton Ph 2008
Takács Norbert dr. Ph 1975
Takács Pál
Takáts István Sac. Ph 1991
Takáts János So 1950
Tálos János Gy 2003
Tamás Ferenc Gy 1989
Tamás László Ko 1941
Tarczay Tibor Bp 1943
Tarnóy Egon Bp 1951
Taródi István Gy 2000
Tatár József Eg 1950
Temesi Balázs Ph 1971
Tenk László dr. Ph 1995
Ternyák Csaba dr. Mons. Gy 1972
Ther Balázs Gy 2002
Thomay László Kő 1953
Thuránszky László Bp 1938
Tibold Ferenc Gy 1950
Tielber János
Tihanyi Kristóf Ph 2008
Till István Eg 1951
Timár Lajos dr. Gy 1951
Timko Balázs Gy 2006
Tirnitz Tamás Gy 1990
Tittel Oszkár Bp 1954
Tobiás Ervin Bp 1952
Tokai György Bp 1948
Toldi Gergely Ph 2004
Tölgyesi Béla Ph 1962
Tölgyesi József Gy 1963
Tölgyesi Zoltán Ph 1988
Tolnay Lajos dr. Gy 1951
 Töltl Zoltán Gy 1985
Tombor András Gy 1991
Tomcsányi Gábor Ph 1988
Tomka Emil Ph 1962
Tomka Ferenc Ph 1960
Tömördi Sándor Viktor OFM. Gy 1975
Tomozi Gábor Gy 2006
Tompos Imréné Ph 1965
Torbágyi László Ph 1965
Torbágyi Pál Ph 1975
Torbágyi Zoltán Ph 1975
Torda István dr. Ph 1967
Töreky Iván Ph 1957
Torma József Ph 1967
Torma Péter Gy 2006
Torma Tamás Ph 1984
Tornóci József dr. Gy 1940
Török Attila Ph 2008
Török Istvánné Wolf Magdolna Ph 1955
Török József dr. Ph 1956
Török Péter dr. Ph 1988
Török Szabolcs dr. Ph 1989
Török Tamás Gy 1948
Török Vince Csaba Ph 2007
Toron János dr. Bp 1942
Tóth Ambrus Ph 1988
Tóth András Turczer Géza Ph 1968
Tóth Árpád Ph 1985
Tóth Béla Ph 1981
Tóth Bence Gy 2006
Tóth Csaba Bence Ph 2007
Tóth Csaba dr. Ph 2003
Tóth Elek Sac. Ph 1984
Tóth Ernő Kő 1947
Tóth Frigyes dr. Ph 1959
Tóth Gergely Ph 2008
Tóth Gergely dr. Ph 1997
Tóth Imre Ph 1958
Tóth István Ph 1969
Tóth Károly Ph 1956
Tóth László Bp 1947
Tóth László Gy 1958
Tóth László Ph 1977
Tóth László Ph 1963
262
Tóth László Ph 2010
Tóth László dr. Ph 1974
Tóth Márk Ph 2008
Tóth Máté Gy 2007
Tóth Richárd Gy 1995
Tóth Róbert Ph 2008
Tóth Sándor Lajos Kő 1947
Tóth Tamás dr. Pp 1947
Tóth Viktor 1951
Tóth Zsolt dr. Ph 1986
Tóthné Szauer Margit Pártoló Tag
Tötl János Ph 2008
Tótmárton Balázs Ph 1969
Tótmárton Tamás Ph 1971
Tótszöllősy Géza dr. Ph 1969
Trabert György dr. Ph 1963
Tremmel János Ph 1955
Treuer Sebestyénné Kő 1949
Tringer László dr. Ph 1957
Trinitz Józsefné Pártoló Tag
Truka Vajk Gy 2004
Tuba Gyula Gy 2006
Tuba Jenő Ph 1965
Tuboly József Gy 1974
Tulner Gábor Gy 2006
Tulok András Ph 1953
Turi György dr. Ph 1999
Turner Lajos Sac. Gy 1969
Tüske József Sac. Gy 1964
Ugron András Ph 1966
Ugron Béla Ph 1964
Uhereczky Klára Ko 1952
Uhlár László dr. Pp 1947
Uhlár Tivadar dr. Pp 1947
Ujfalussy Balázs Ph 2000
Újfalussy Balázs dr. Ph 1983
Ujfalussy Béla Bp 1945
Ujváry György Ph 1977
Ulrik Ferenc Gy 1972
Unger László Gy 1985
Üpető László Bp 1946
Urban Tibor Ph 1984
Üregi Sándor Ph 1978
 Úrvölgyi György dr. Eg 1948
Úsz Illés Ph 1999
V. Nagy Aladár 1942
Vácity József dr. Ph 1977
Vajda Ádám Ph 2002
Vajta Dénes Ph 1964
Valler József Ph 1974
Vámos László Gy 1978
Vámos Sándor Ph 1986
Vámosi Antal Gy 1952
Vanay-Skody Tamás dr. Gy 1986
Vancsura László Ph 1984
Vancsura Miklós Pártoló Tag Veisz Richárd Miklós Gy 2012
Váradi Szabó László Ph 1966
Varga Álmos Ph 2000
Varga Attila István Ph 1987
Varga B. Tamás Ph 1984
Varga Barnabás Gy 1981
Varga Benedek Ph 2009
Varga Bertalanné dr. Pártoló Tag Vértesy László dr. Ph 1956
Varga Dávid Gy 2006
Varga Dezső Ph 1977
Varga Előd Ph 2002
Varga Endre Gy 1983
Varga Gábor Ph 1986
Varga Gábor Sac. Gy 1972
Varga Gyula István Ph 1977
Varga István László Ph 1983
Varga Istvánné Visnyovszky Roland Eg 1948
Varga József dr. Ph 1979
Varga József dr. Gy 1975
Varga Károly Ph 1980
Varga Károly dr. Gy 1948
Varga Kende Lőrinc Ph 2007
Varga Lajos dr. Ph 1954
Varga László Gy 1966
Varga László dr. Sac. Gy 1970
Varga Ottó dr. Ph 1969
Varga Péter Pius Ph 1979
Varga Tibor Ph 1984
Várhelyi Endre dr. Ph 1981
Varjú József Ph 1973
Várkonyi Balázs Gy 1967
Várnai László Sac. Ph 1973
263
Várpalotai Viktor dr. Ph 1993
Varró Szilárd Gy 2006
Várszegi Asztrik dr. OSB. Ptl 1964
Varvasovszky János Gy 1959
Vas (Wanek) László So 1954
Vásárhelyi János Gy 1978
Vasas András Gy 1979
Vaszary László Gy 1954
Vattay László Pp 1943
Vedrődi Károly dr. Ko 1939
Végh László dr. Bp 1949
Veiland László Pp 1939
Venesz Péter László Gy 2003
Verdes Sándor Ph 1967
Vereskuti Bálint Gy 1997
Veress Péter Ph 1958
Verő József dr. So 1951
Vértessy Péter Ph 1960
Vida Imre dr. Ph 1974
Vida László Ph 1957
Vida Sándor dr. Bp 1942
Víg Gergő Ph 2005
Világosi Gábor dr. Ph 1974
Virág Mária Kő 1956
Virágh Andor Ph 2006
Viski Kornél Ph 2007
Vissy László dr. Gy 1937
Vitéz Zoltán Gy 1971
Vizi E. Szilveszter dr. Bp 1955
Vizkelety András dr. Gy 1944
Vizkelety György Gy 1970
Volf Kálmán Gy 1969
Volf Péter Ph 2004
Völgyi Balázs dr. Ph 1989
Volkai Miklós Gy 1968
Völner Pál dr. Ph 1981
Vörös Balázs Pártoló Tag
Vörös Kálmán Ph 1974
Vörös Norbert Gy 2006
Vöröskői István Ph 1975
Wacha Imre Gy 1950
 Wáczek Frigyes dr. Ph 1967
Wéber András Bp 2004
Weibl Elemér Pp 1949
Werner Péter Ph 1986
Wiesner Jenő Bp 1945
Wilhelm Gyula
Wimmer Károly Ph 1955
Zabó Attila Ph 1981
Zachár Gyula So 1951
Zagorácz Márk Ph 1980
Zágorhidi Czigány Ákos Gy 1992
Záhonyi Tamás Ph 1958
Zalay Buda Ph 1957
Zamadits Péter dr. Ph 1969
Zambó István Ph 1967
Zavetz József Ph 1956
Zichy Mihály Ph 1977
Zilahy Szabó Tibor Ph 1954
Zobay András Ph 1990
Zoltai György Ph 1962
Zoltai Mihály Ph 1960
Zoltai Zsolt
Zolván Tamás Gy 2009
Zsámboki Sándor Ph 1953
Zsedrovits Tamás Ph 2004
Zseli Miklós dr. Ph 1994
Zsinkó Gábor Ph 1975
Zsók István Gy 2001
Zsolczer András Ph 2008
Zsoldos Gábor Gy 2006

A tagnyilvántartással kapcsolatos észrevételeidet az

akta@bencesdiak.hu
e-mailcímre írhatod meg.

264
265
266
267
268
269
270
271
272
273
274
275